EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2012.5.15. SWD(2012) 101 final/2
BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM Iránymutatás a talajlezárás korlátozásának, csökkentésének és kompenzálásának bevált módjairól
HU
HU
BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM Iránymutatás a talajlezárás korlátozásának, csökkentésének és kompenzálásának bevált módjairól
HU
2
HU
TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ................................................................................................ 5
HU
1.
Célkitűzés és felépítés................................................................................................. 7
2.
A háttér bemutatása................................................................................................... 7
2.1.
Bevezetés...................................................................................................................... 7
2.2.
Jelenlegi helyzet, tendenciák........................................................................................ 8
2.3.
Kiváltó okok................................................................................................................. 9
3.
A talajlezárás hatásai............................................................................................... 11
4.
A bevált módszerek .................................................................................................. 13
4.1.
Számszerű területelvonási célok ................................................................................ 13
4.2.
Területgazdálkodás .................................................................................................... 14
4.3.
Területgazdálkodási iránymutatások.......................................................................... 14
4.4.
A mezőgazdasági talajok és az értékes tájak védelme ............................................... 15
4.5.
Városi peremterületek ................................................................................................ 15
4.6.
Rozsdaövezetek rehabilitációja.................................................................................. 15
4.7.
Az életminőség javítása a nagy városközpontokban.................................................. 16
4.8.
Települések közötti információcsere.......................................................................... 17
4.9.
Talajminőség a várostervezésben............................................................................... 17
4.10.
Fenntartható épületek ................................................................................................. 17
4.11.
Ökoszámlák és kompenzációs rendszerek ................................................................. 17
4.12.
Vízgazdálkodás .......................................................................................................... 18
5.
A talajlezárás problémájának kezelése: közös vonások ....................................... 19
6.
A talajlezárás korlátozása ....................................................................................... 20
7.
A talajlezárás hatásainak csökkentése........................................................................ 24
7.1.
Vízáteresztő anyagok és felületek alkalmazása ......................................................... 24
7.2.
Zöld infrastruktúra ..................................................................................................... 25
7.3.
Természetes csapadékvízgyűjtő rendszerek............................................................... 26
8.
A talajlezárás kompenzálása ...................................................................................... 26
8.1.
A termőtalaj újrafelhasználása ................................................................................... 27
8.2.
A lezárt talaj helyreállítása (a talaj revitalizációja).................................................... 28
3
HU
8.3.
Ökoszámlák és területfejlesztési tanúsítványokkal való kereskedés ......................... 28
8.4.
Talajlezárási díj .......................................................................................................... 28
9.
Tudatosságnövelés.................................................................................................... 28
HIVATKOZÁSOK................................................................................................................. 32 1. melléklet Fogalommeghatározások...................................................................................... 36 2. melléklet Területelvonás és talajlezárás az Európai Unióban.............................................. 39 3. melléklet Az EU szakpolitikái és jogszabályai .................................................................... 45 4. melléklet A talajlezárás hatásainak műszaki háttere ............................................................ 47 1.
Bevezetés.................................................................................................................... 47
2.
A vízkörforgásra gyakorolt hatás ............................................................................... 48
2.1.
Beszivárgási sebesség ................................................................................................ 49
2.2.
Felszíni lefolyás ......................................................................................................... 50
2.3.
Evapotranspiráció....................................................................................................... 50
3.
A biológiai sokféleségre gyakorolt hatás ................................................................... 51
4.
Az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatás .................................................................. 52
5.
Globális éghajlati hatás .............................................................................................. 55
6.
A városok éghajlatára és levegőjének minőségére gyakorolt hatás ........................... 55
7.
A szűrő- és pufferkapacitásra gyakorolt hatás ........................................................... 57
8.
A társadalmi értékekre és az emberi jólétre gyakorolt hatás...................................... 57
5. melléklet Vízáteresztő anyagok ........................................................................................... 59 6. melléklet Közreműködők ..................................................................................................... 62
HU
4
HU
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Ez a bizottsági munkadokumentum, amely a talajlezárás korlátozásának, csökkentésének és kompenzálásának bevált módjaira vonatkozóan tartalmaz iránymutatást, azzal a céllal készült, hogy tájékoztatást nyújtson a talajlezárás jelentőségéről az Európai Unióban, valamint annak hatásairól és bevált módszereiről. Ezen módszerek a tagállamok illetékes (nemzeti, regionális és helyi szintű) hatóságai, a terület- és a talajgazdálkodással foglalkozó szakemberek, illetve általában véve az érintettek az érdeklődésére tarthatnak számot, ugyanakkor magánszemélyek számára is hasznosnak bizonyulhatnak. Az 1990 és 2000 között megfigyelt területelvonás (a mezőgazdasági területek művelés alóli kivonása és a természeti területek elfoglalása beépítés céljából) mértéke az Európai Unióban elérte az évi mintegy 1000 km2-t, a lakott területek növekedése pedig összesen közel 6%-ra tehető. 2000 és 2006 között a területelvonás évi 920 km2-re esett vissza, az összes lakott terület ugyanakkor további összesen 3%-kal nőtt. Ez az 1990 és 2006 közötti időszakban mintegy 9%-os növekedésnek (176.200 km2-ről 191.200 km2-re) felel meg. Ha ez a tendencia ilyen ütemben folytatódik, akkor történelmi léptékben tekintve igen rövid időn, csupán 100 éven belül éppen Magyarország területével megegyező nagyságú földterületet fogunk átalakítani. Európa a világ egyik legurbanizáltabb kontinense. A városok nem csupán a gazdaság hajtóerői, hanem minden tekintetben – környezeti, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt – páratlan módon biztosítják a minőségi élethez szükséges alapvető feltételeket. A városok számára azonban jelentős kihívás a gazdasági tevékenység és a gazdasági növekedés összeegyeztetése a kulturális, a társadalmi és a környezeti szempontokkal. A fenntartható területfejlesztésre leselkedő egyik fő veszély a városok terjeszkedése és az alacsony népsűrűségű települések elterjedése. Továbbá, egyes régiókban nem ösztönzik eléggé a rozsdaövezetek újbóli hasznosítását, egyre nagyobb terhet róva ezzel a beépítetlen területekre. Emellett a talajra (és a tájra) nem tartják szokás értékként és szűkös, nem megújuló forrásként tekinteni. A talaj valójában számos különböző létfontosságú ökoszisztéma-funkciót lát el, kulcsszerepet játszik az élelmiszer-termelésben és a megújuló nyersanyagok, például a fa előállításában, élőhelyet kínálnak a biológiai sokféleséget képviselő talajlakó és talajfelszínen élő élőlényeknek, szűrik és szabályozzák a víztartó rétegek felé irányuló vízmozgásokat, eltávolítják a szennyező anyagokat, illetve csökkentik az árvíz, valamint az aszályok gyakoriságát és kockázatát; elősegítik a sűrűn beépített városi környezetek mikroklímájának szabályozását különös tekintettel a növényzettel fedett területekre. Mindezeken túl, esztétikai szerepet is játszhatnak tájformálás révén. A mezőgazdasági területek a városok számára is nyújtanak ökológiai előnyöket, például a szerves hulladék és egyéb termékek újrahasznosítását. A talajlezárás elsődleges hatása, hogy jelentősen korlátozza a talaj hasznos tulajdonságai érvényesülését. Mindez komoly aggodalomra ad okot, a talajképződés ugyanis igen lassú folyamat, amelynek során egy centiméter talaj kialakulása akár évszázadokig is eltarthat. Ez a bizottsági munkadokumentum olyan, a talajlezárás korlátozásán, csökkentésén és kompenzálásán alapuló megoldásokat mutat be, amelyeket a tagállamokban már megvalósítottak. A talajlezárás korlátozása annak megakadályozását jelenti, hogy a zöld területek használatát átalakítsák, és ezt követően felületüket (vagy annak egy részét) lezárják. A talajlezárás korlátozásának egyik módja lehet a már beépített területek, például a rozsdaövezetek újbóli hasznosítása. A nyomon követés biztosítására és az előrehaladás ösztönzésére célszámokat határoztak meg. A kihasználatlan épületek bérbe adására irányuló ösztönzők alkalmazása szintén elősegítette a talajlezárás korlátozását. Ha a talajlezárás mégis előfordult, bizonyos talajfunkciók fenntartására és a környezetre vagy az emberi jólétre gyakorolt egyéb jelentős közvetlen vagy közvetett kedvezőtlen hatások mérséklésére enyhítő intézkedéseket vezettek be. Ilyen intézkedés például adott esetben a vízáteresztő anyagok használata a beton vagy az aszfalt helyett, a „zöld infrastruktúra” támogatása, valamint a természetes vízgyűjtő rendszerek szélesebb körű alkalmazása. Ha a helyszíni enyhítő intézkedések elégtelennek bizonyultak, kompenzációs intézkedések alkalmazására is sor kerülhetett, figyelembe véve azonban, hogy a talajlezárást nem lehet tökéletesen kompenzálni. A cél inkább általában véve az egy adott területen
HU
5
HU
található talajok kapacitásának fenntartása vagy helyreállítása volt, hogy funkcióikat (vagy azok nagy részét) képesek legyenek betölteni. A talajlezárás korlátozására, csökkentésére és kompenzálására kidolgozott bevált módszerek tanulságai szerint a körültekintő területfejlesztés olyan integrált megközelítésen alapul, amely teljes elköteleződést kíván minden érintett közigazgatási szervtől (nem pedig csupán a településfejlesztési és a környezetvédelmi hatóságoktól) és különösen azoktól (például a települési, a megyei és a regionális önkormányzatoktól), amelyeknek a területgazdálkodás általában a feladatai közé tartozik. E módszerek egy másik általános jellemzője, hogy olyan sajátos regionális megoldások kidolgozását tartalmazzák, amelyek helyi szinten veszik figyelembe a kihasználatlan erőforrásokat, például ha különösen sok üres épület vagy rozsdaövezet áll rendelkezésre. Végezetül mindenütt gondos felülvizsgálatnak vetették alá az infrastruktúra-fejlesztésre irányuló meglévő finanszírozási politikákat, aminek eredményeként csökkent a nem fenntartható területelvonást és a talajlezárást ösztönző támogatások száma, és több esetben azt is megfontolták, hogy érdemes-e csökkenteni a települések költségvetésében az urbanizációs díjakból befolyó bevételek súlyát.
HU
6
HU
1.
CÉLKITŰZÉS ÉS FELÉPÍTÉS
E bizottsági munkadokumentum célja, hogy tájékoztatást nyújtson a talajlezárás európai uniós jelentőségéről, hatásairól és az annak korlátozására, csökkentésére és kompenzálására vonatkozó bevált módszerekről, és ezáltal hozzájáruljon a körültekintőbb területgazdálkodáshoz.1 A dokumentumot főként a tagállamok illetékes (nemzeti, regionális és helyi szintű) hatóságainak, terület- és talajgazdálkodással foglalkozó szakembereknek, illetve általában véve az érdekelteknek szánjuk, ugyanakkor magánszemélyek érdeklődésére is számot tarthat. Ennek megfelelően a tudatosság növelésétől a tervezésig, az enyhítő intézkedések meghatározásától és végrehajtásától a – például környezeti hatásvizsgálatnak alávetendő vagy uniós finanszírozású – fejlesztési projektekben alkalmazható ellenőrző listák összeállításáig különféle célokra lehet felhasználni. A dokumentum a talajlezárásról, annak kiváltó okairól, hatásairól, a rendelkezésre álló lehetőségekről és a tagállami bevált módszerekről tartalmaz figyelemre méltó információkat. A dokumentum egy, az Európai Bizottság megbízásából készített tanulmány alapján készült (Prokop et al., 2011), de több más vizsgálat eredményeit, adatot és információt is tartalmaz, amelyeket a Bizottság érintett szervezeti egységeinek munkáját 2011 során tanácsadóként segítő, tagállami szakértőkből álló csoport bocsátott rendelkezésre. A dokumentum tehát a tagállamokban, a régiókban és a helyi közigazgatásban alkalmazott bevált módszerekre, illetve, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak, a szakmai szervezetek, például az építészek, az építőmérnökök és a földmérők szervezetei által kiadott iránymutatásokra is támaszkodik. A 2. fejezet először bevezeti a talajlezárás és a területelvonás fogalmát (2.1. szakasz és 1. melléklet), majd röviden bemutatja a jelenlegi uniós helyzetet és tendenciákat (2.2. szakasz, részletesebben a 2. mellékletben), ezt követően ezekből kiindulva meghatározza a területelvonás és a talajlezárás fő okait (2.3. szakasz; a 3. melléklet az uniós szakpolitikák szerepét vázolja fel). A 3. fejezet a talajlezárás különböző hatásait szemlélteti (a 4. melléklet részletesebb műszaki információkkal is szolgál a téma iránt érdeklődő olvasók számára). A 4. fejezet a tagállamokban, a régiókban és a helyi önkormányzatoknál alkalmazott bevált módszereket mutatja be. Az 5. fejezet e példák néhány alapvető közös vonását összegzi, a 6., a 7. és a 8. fejezet pedig részletes leírást tartalmaz a talajlezárás korlátozásának, csökkentésének és kompenzálásának bevált módjairól (az 5. mellékletben műszaki természetű információk találhatók az enyhítő lehetőségként alkalmazható vízáteresztő felületekről). Végül a 9. fejezet a közigazgatási szervek által folytatott tudatosságnövelő tevékenységeket mutatja be. A 6. melléklet felsorolja mindazokat, akik közreműködésükkel és a gondolkodási folyamatban való részvételükkel segítették e bizottsági szolgálati munkadokumentum létrejöttét. 2.
A HÁTTÉR BEMUTATÁSA
2.1.
Bevezetés
A talajlezárás azt jelenti, hogy egy adott földterületet és annak talaját tartósan mesterséges vízzáró anyaggal, például aszfalttal vagy betonnal fedik be.2 Az Európai Bizottság talajvédelmi tematikus stratégiája (COM(2006) 231), valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek az európai környezetről szóló legutóbbi jelentése (EKÜ, 2010b) a talajlezárást az egyik legfőbb talajromlási folyamatként határozza meg. Mértéke és növekvő elterjedése jelentős. Hatással van a létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokra (például az élelmiszer-termelésre, a vízfelszívásra és a talaj szennyezésszűrő képességére), valamint a biológiai sokféleségre. A jelenleg zajló elvárosiasodás és tájaink 1 2
HU
Ez a dokumentum az Európai Bizottság kizárólag tájékoztatás céljából készült szolgálati munkadokumentuma. A dokumentumban foglaltak nem tekinthetők a Bizottság hivatalos álláspontjának, és nem is előlegezik meg azt. Erről további részletek, illetve a szövegben alkalmazott egyéb fogalmak meghatározása az 1. mellékletben található.
7
HU
átalakítása joggal tekinthető az egyik legnagyobb előttünk álló kihívásnak. A talaj tönkretétele vagy súlyos leromlása azt is jelenti, hogy a jövő generációi már nem érhetik meg a talaj helyreállását. Európa rendkívül sokszínű, ezért a területelvonás és az azt követő talajlezárás okai és motiváló tényezői is különbözőek. Előfordulhat, hogy egyes problémák és azok megoldása csupán egy adott régióra jellemzőek, az üzenet azonban általánosan érvényes egész Európában: az európai természeti kincsekkel – a talajjal, a földterületekkel és a tájjal – bölcs és fenntartható módon kell bánni. Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve (COM(2011) 571) arra tesz javaslatot, hogy 2020-ra az uniós szakpolitikák kialakítása vegye figyelembe az általuk az EU-ban és globális szinten a földhasználatra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásokat, és a területelvonás mértéke úgy alakuljon, hogy 2050-re összességében már ne nőjön az elvont területek nagysága. Az is ismeretes, hogy a területelvonás, azaz a városok és az infrastruktúra terjeszkedése a mezőgazdasági, az erdészeti vagy a természeti területek rovására általában összekapcsolódik a talajlezárással (néhány kivételtől, például bizonyos bányászati tevékenységektől eltekintve). Emiatt ez a dokumentum – noha központi témája a talajlezárás – a területelvonásra is kitér. A talajlezárást nagymértékben meghatározzák a területgazdálkodás keretében meghozott döntések. A földhasználat csaknem minden esetben a különböző társadalmi, gazdasági és környezeti igények – például a lakáshelyzet, a közlekedési infrastruktúra, az energiatermelés, a mezőgazdaság és a természetvédelem – közötti kompromisszum kérdése. A területfejlesztés fontos szerepet játszhat a föld mint erőforrás hasznosításának fenntarthatóbbá tételében, amennyiben képes figyelembe venni a különböző földterületek minőségét, jellemzőit és a hozzájuk kötődő talajfunkciókat és szembeállítani ezeket egyéb célokkal és érdekekkel. ,. Amint azt a Bizottság az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemtervével kapcsolatban megjegyezte, a földhasználattal kapcsolatos döntések hosszú távra szólnak, és nehéz, illetve költséges megváltoztatni őket. Ezeket a döntéseket jelenleg gyakran a megfelelő, előzetes hatásvizsgálat, például stratégiai környezeti hatástanulmány készítése nélkül hozzák meg. Nyilvánvaló, hogy szükség van az európai szakpolitikák, köztük a kohéziós politika, a közös agrárpolitika, valamint az uniós közlekedés, ipar- és energiapolitika szerepvállalására. Ugyanakkor a fenntartható földhasználat elveit a gyakorlatban a tagállamok regionális és helyi területgazdálkodási politikáin keresztül lehet érvényesíteni. 2.2.
Jelenlegi helyzet, tendenciák3
Az európai népesség megközelítőleg 75%-a él városokban, és a becslések szerint ez az arány 2020-ra 80%-ra fog emelkedni (EKÜ, 2010c). Hét tagállamban ez az érték meghaladhatja a 90%-ot is. Az 1950-es évek közepe óta az Unióban az összes városi terület 78%-kal nőtt, a népességszám ugyanakkor csupán 33%-kal emelkedett (EKÜ, 2006). Jelenleg a „városi peremterületként” besorolt európai területek ugyanannyi beépített földterületet foglalnak magukban, mint a városi területek, ezeken azonban csupán feleakkora a népsűrűség (Piorr et al., 2011). A Európai Környezetvédelmi Ügynökség által a Corine felszínborítási adatbázishoz4 kapcsolódóan 1990-re, 2000-re és 2006-ra vonatkozóan közzétett adatok alapján Prokop és munkatársai (2011) úgy becsülték, hogy 1990 és 2000 között az Unióban a területelvonás évente mintegy 1000 km2 – azaz Berlin területénél nagyobb terület –, illetve napi 275 hektár volt, a települési területek pedig összességében közel 6%-kal nőttek. 2000 és 2006 között a területelvonás kismértékben, évi 920 km2re (napi 252 hektárra) visszaesett, az összes települési terület ugyanakkor összességében további 3%os növekedést mutatott. Ez az 1990 és 2006 közötti időszakban mintegy 9%-os növekedésnek (176.200 km2-ről 191.200 km2-re) felel meg. Fontos megemlíteni, hogy ugyanebben az időszakban a népesség csupán 5%-kal nőtt (a „mennyiségi logikától független területelvonás” paradoxonja), jóllehet a népességnövekedés terén Európa különböző régiói között nagy különbségek észlelhetőek. 2006-ban a talajlezárással érintett teljes talajfelszín kiterjedését körülbelül 100.000 km2-re, azaz az Unió területének 2,3%-ára becsülték, ami egy lakosra vetítve átlagosan 200 m2-nek felel meg. A 3 4
HU
További információk és térképek a 2. mellékletben találhatók. http://www.eea.europa.eu/publications/COR0-landcover
8
HU
következő tagállamokban a talajlezárás aránya magas (több mint az ország területének 5%-a): Málta, Hollandia, Belgium, Németország és Luxemburg. A talajlezárás mértéke emellett az Unióban sok más területen, így az összes nagyobb városi agglomerációban és a Földközi-tenger partvidékének legnagyobb részén is magas. Ez utóbbi térségben csupán az 1990-es évek során 10%-kal nőtt a talajlezárás aránya. Jóllehet a napi 250 hektáros terület-elvonási arány az Unió területéhez képest csekélynek tűnik, azt is figyelembe kell venni, hogy mindez az Unió már jelenleg is kiterjedt települési területeihez adódik hozzá. Ha ez a tendencia változatlan ütemben folytatódik, akkor történelmi léptékben tekintve igen rövid időn, csupán 100 éven belül éppen Magyarország területével megegyező nagyságú földterületet fogunk átalakítani. Ezen felül - a területelvonás abszolút számadatain kívül - a térbeli elhelyezkedést, illetve a felhasznált terület értékét és hozzáférhetőségét is számításba kell venni. Ausztria teljes területének például 5%-a települési terület, ez a számadat azonban körülbelül 14%, ha a város- és infrastruktúra-fejlesztésre alkalmatlan alpesi területeket nem vesszük számításba. Ha csak a mezőgazdasági területeket vesszük tekintetbe, a területelvonás még nagyobb súllyal esik latba, Ausztriában ugyanis a szántóföldek aránya csupán mintegy 16%.5 Az olaszországi Emilia-Romagna régió esetében a 2003 és 2008 között bekövetkezett területelvonás mintegy 95%-a a régió területének mindössze felét elfoglaló termékeny síkságon valósult meg.6 2.3.
Kiváltó okok
A Regionális Politikai Főigazgatóság 2011-ben megjelent „Cities of tomorrow” (A jövő városai) című jelentése megfogalmazza, hogy a városok nem csupán a gazdaság hajtóerői, hanem minden tekintetben – környezeti, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt – páratlan módon biztosítják a minőségi élethez szükséges alapvető feltételeket. A város olyan hely, ahol a természetes ökoszisztéma számos alkotóeleme egyedülállóan fonódik össze a város társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai rendszerének elemeivel. Minden város számára jelentős kihívást jelent a gazdasági tevékenység és a gazdasági növekedés összeegyeztetése a kulturális, a társadalmi és a környezeti szempontokkal, valamint a városi életvitel összehangolása a környezeti korlátokkal és lehetőségekkel. A fenntartható területfejlesztést fenyegető egyik fő veszély a városok terjeszkedése és az alacsony népsűrűségű települések elterjedése; a közszolgáltatások így költségesebbek és nehezebben biztosíthatók, a természeti erőforrások igénybevétele túlzott mértékű, a tömegközlekedési hálózatok elégtelenek, a városokban és környékükön pedig jelentős a személygépkocsi-használat és a közlekedési infrastruktúra zsúfoltsága. A városok terjeszkedése és a talajlezárás ugyanakkor veszélyt jelent a biológiai sokféleségre, továbbá növeli az árvíz és a vízhiány előfordulásának kockázatát. Amit a „Cities of tomorrow” című jelentés a városokal kapcsolatban megfogalmaz, az a városfejlesztésért és területi kohézióért felelős miniszterek szerint az Unió egészére is érvényes (TAEU, 2007). Az Unió új területi kihívásoknak néz elébe, ideértve főként a városok terjeszkedése által a természeti erőforrásokban okozott károkat és pazarlást az ökológiai és a biológiai sokféleség csökkenését, illetve a távoli területek elnéptelenedését és a demográfiai változásokat, különösen az elöregedést. A területelvonás és a talajlezárás mögött számos kiváltó ok húzódik meg, melyek az egyes tagállamok között és azokon belül is különböznek. Mivel számos társadalmi, gazdasági és pénzügyi tevékenység függ a települések, különösen pedig hozzájuk kapcsolódó közlekedési infrastruktúra építésétől, fenntartásától és meglététől, az a tendencia figyelhető meg, hogy úgy születnek döntések a további területelvonás és a talajlezárás mellett, hogy közben nem feltétlenül történik meg mindig a hosszú távú közvetlen és közvetett hatások gondos mérlegelése.
5 6
HU
www.statistik.at Regione Emilia Romagna, Földhasználati térkép, méretarány: 1:25 000, a 2003-as és a 2008-as kiadás megtalálható: http://www3.regione.emilia-romagna.it/archiviogis/sig/download/uso_del_suolo/usosuolo2008shp_rer.htm.
9
HU
A talajlezárás fő oka, hogy elsősorban a népesség növekedése, illetve a kedvezőbb életminőségből és életszínvonalból fakadó igények (nagyobb lakások, több sport- és szociális létesítmény stb.) miatt új lakóházakra, ipari létesítményekre, üzleti telephelyekre és közlekedési infrastruktúrára mutatkozik igény. A városok folyamatos terjeszkedésére számos tényező adhat magyarázatot. Sokan azért telepednek le a városi peremterületeken, mert ott jobb lakhatási körülmények között élhetnek, és egy személyre több lakóterület jut. Az átlagosan egy főre jutó lakóterület tekintetében még mindig nagy különbségek tapasztalhatók az EU-15 és az EU-12 városai között: a romániai városokban az átlag 15m2/fő, az olaszországiakban 36 m2/fő, a németországiakban pedig 40 m2/fő (Regionális Politikai Főigazgatóság, 2011).7 A városközpontból a városi peremterületekre történő kiköltözés oka az is lehet, hogy az emberek zöldebb, vonzóbb és családbarátabb környezetben szeretnének élni. A demográfiai változások több olyan kihívás elé állítják társadalmunkat, amelyek városról városra eltérőek, ilyen például a népesség elöregedése, a városok összezsugorodása vagy az intenzív szuburbanizációs folyamatok. Az elmúlt években az Unió egyes területein jelentősen nőtt a népesség, míg más részek elnéptelenedtek (Eurostat, 2010), ugyanakkor a várható élettartam növekedése következtében a népesség átlagéletkora emelkedik. Ez összességében azt jelenti, hogy több ember lakhatását kell megoldani, akik nagyobb méretű lakásokban szeretnének lakni, ugyanakkor az egy háztartásban élők átlagos száma jelentősen visszaesik. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség azonban rámutat, hogy a városok terjeszkedése inkább az életmód és a fogyasztási szokások változásának tudható be, mintsem a népesség növekedésének (EKÜ, 2006). Amint azt az EU területfejlesztési menetrendjének legutóbbi változata (TAEU, 2011) megállapítja, a földhasználat, az urbanizáció és a tömegturizmus veszélyezteti az európai tájakat; a természetes élőhelyek és az ökológiai folyosók széttagozódásához vezet. E széttagozódás egyik oka a városok gyakran alacsony népsűrűségű települési formákban való terjeszkedése, melyet a megfelelő tömegközlekedési alternatíva hiánya miatti növekvő személygépkocsi-használat is elősegít. Ennek eredményeként (távolságban és gyakran – de nem feltétlenül – időben) hosszabb utat kell megtenni a lakóhely, a munkahely és a szabadidős tevékenységek helyszínei között, amelyek szétszórt, egyfunkciós területeken helyezkednek el, így nagyobb az energiafogyasztás (kevesebb a gyalogosan vagy kerékpárral megtett út), nagyobb a szennyezés mértéke, és ami még lényegesebb, nagyobb a földfelhasználás is. A Bizottság a városi mobilitásra vonatkozó cselekvési tervében (COM(2009) 490) hangsúlyozta, hogy a városok fontos mozgatórugói a gazdaságnak, és nagy jelentőségük van az európai területfejlesztésben. Tekintve, hogy Európa a világ egyik legurbanizáltabb kontinense, a városoknak elő kell segíteniük a fenntartható, befogadó és egészséges mobilitást, mégpedig azáltal, hogy vonzóbbá teszik a személygépkocsi nélküli mobilitást, és kiemelten kezelik a multimodális közlekedési rendszereket. Az EU területfejlesztési menetrendje (TAEU, 2011) kifejti, hogy egyes régiók nem ösztönzik eléggé a rozsdaövezetek újrahasznosítását, egyre nagyobb terhet róva ezzel a zöldmezős területekre. A vidéki területeken a szabad terek viszonylagos bősége azt a képzetet erősítheti, hogy még mindig rengeteg földterület áll rendelkezésre, tehát nem kell aggódni a további talajlezárás miatt. A városhatáron belüli magas telekárak miatt új lakóövezetek kialakítására inkább az olcsóbb, városkörnyéki földterületeken kerül sor, ezért új közlekedési infrastruktúrára van szükség; mindezt a munkahelyüktől messze élő ingázóknak fizetett támogatások is tovább erősítik. Ennek következtében, különösen a városokban és azok környékén, de a vidéki területeken is – különböző okokból – egyre égetőbb szükség mutatkozik földterületre (EKÜ, 2006). Vidéken a nagyobb térigényű építkezési szokások miatt (például ikerházak vagy társasházak helyett különálló családi házak) a területelvonás és a talajlezárás egy főre jutó mértéke meghaladhatja a városi vagy nagyvárosi területek hasonló értékeit. Egyes európai régiókban a talajlezárást az is ösztönzi, hogy a helyi önkormányzatok költségvetése jelentős mértékben támaszkodik az urbanizációs díjakból és adókból származó bevételekre, valamint hogy általában nem hajlanak a talaj (és a táj) mint szűkös erőforrás értékének elismerésére. Az
7
HU
321 EU-27-beli városról, 10 norvégiai és svájci városról és (kisebb adatállománnyal) 25 törökországi városról találhatók összehasonlítható statisztikai adatok a Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának városstatisztikai adatgyűjtésről (Urban Audit) szóló oldalán: http://ec.europa.eu/regional_policy/activity/urban/audit/index_hu.cfm.
10
HU
urbanizációs díjak és adók (például az építési és a vállalkozási adók), valamint a helyi bevételek maximalizálásáért folytatott éles verseny miatt a települések olcsó fejlesztési területek felajánlásával ösztönözik az új lakóépületek építését, kereskedelmi és ipari területek létesítését. A városok körül többnyire termékeny mezőgazdasági földterületek találhatók, ezek árát azonban rendszerint alacsonyan állapítják meg, és általában kevesebb jogszabályi védelem vonatkozik rájuk, mint az erdőkre vagy a természeti területekre. Ami a talaj értékének elismerését illeti, urbanizált társadalmunkban az embereknek több közvetlen kapcsolata van a levegővel és a vízzel, mint a talpuk alatt lévő talajjal. Ez néha a döntéshozatali folyamatokban, például a területgazdálkodásban is tükröződik, amely esetleg nem teljes mértékben veszi figyelembe a városok terjeszkedéséhez kapcsolódó, például a népesség elöregedésével összefüggő költségeket. Végezetül az Unió által kidolgozott szakpolitikák és jogi aktusok egy része – közvetlen vagy közvetett formában – hatást gyakorol a területelvonásra és ezáltal a talajlezárásra. Ezek rövid bemutatása a 3. mellékletben található. 3.
A TALAJLEZÁRÁS HATÁSAI8
A talajok számos különböző létfontosságú ökoszisztéma-funkciót látnak el: kulcsszerepet játszanak az élelmiszer-termelésben és a megújuló anyagok, például a faanyag előállításában élőhelyet kínálnak a biológiai sokféleséget képviselő talajlakó és talajfelszínen élő élőlényeknek, szűrik és szabályozzák a víztartó réteg felé irányuló vízmozgásokat, eltávolítják a szennyező anyagokat, illetve csökkentik az árvíz, valamint az aszályok gyakoriságát és kockázatát, elősegítik a sűrűn beépített városi környezetek mikroklímájának szabályozását különösen a növényzettel fedett területeken, valamint a tájformálás révén esztétikai szerepet is játszhatnak. A mezőgazdasági területek a városok számára is nyújtanak ökológiai szolgáltatásokat, például a városi hulladékok (szennyvíziszap stb.) és termékek (komposzt stb.) újrahasznosítását. A talajlezárás jelentős hatást gyakorol a talajokra, és korlátozza azok számos előnyös tulajdonságának érvényesülését.9 Szokásos eljárás, hogy minden építési művelet megkezdése előtt a termőtalajnak a talajhoz kapcsolódó legtöbb ökoszisztéma-szolgáltatást biztosító felső rétegét eltávolítják, az alsóbb talajrétegekben, illetve az ezek alatti szilárd kőzetekben pedig alapozást készítenek az épület vagy az infrastruktúra számára. Ezzel rendszerint elvágják a talajt a légkörtől, és megakadályozzák az esővíz beszivárgását, valamint a talaj és a levegő közötti gázcserét. Ennek következtében a talajlezárás a szó szoros értelmében a talaj „elfogyasztását” jelenti (kivéve akkor, ha a talajt máshol megfelelően újrafelhasználják). Mindez komoly aggodalomra ad okot, a talajképződés ugyanis igen lassú folyamat, amelynek során egy centiméter talaj kialakulása akár évszázadokig is eltarthat. A talajlezárásnak a következő fő hatásai különböztethetők meg: •
A talajlezárás jelentős terhet ró a vízkészletekre és változásokat okoz a vízgyűjtő területek környezeti állapotában, ami hatással lehet az ökológiai rendszerekre és az általuk nyújtott, a vízhez kötődő szolgáltatásokra. A feladatát teljes körűen betöltő talaj hektáronként akár 3750 tonna vizet vagy 400 mm csapadékot is képes tárolni.10 A talajlezárás csökkenti azt az esőmennyiséget, amelyet a talaj képes elnyelni, szélsőséges esetekben pedig teljesen megakadályozza a víz felszívódását. A heves esőzésekből származó víz talajba történő beszivárgása miatt a víz sokkal később kerül a folyókba, ennek következtében csökken a maximális vízhozam, ezáltal pedig az árvíz kockázata (a táj árvízmérséklő hatása). A talajban lévő víz nagy része a növények számára is hozzáférhető, így mérsékeltebbek az aszályok, tehát a mezőgazdaságban elkerülhető az öntözés, és csökken a szikesedés
8
A talajlezárás környezeti következményiről részletesebben a 4. melléklet szól, amely különösen a területgazdálkodási szakemberek, az építési vállalkozók, az építészek és a mérnökök számára nyújt tájékoztatást. Fontos megjegyezni, hogy ez a dokumentum nem foglalkozik a talajlezárás összes lehetséges hatásával. www.smul.sachsen.de/umwelt/boden/12204.htm
9 10
HU
11
HU
problémája. A víz nagyobb mértékű beszivárgása révén továbbá kevésbé van arra szükség, hogy a csapadékfelesleget mesterséges tárolókban (például medencékben) gyűjtsék össze. Így lehet a talaj (és a rajta élő növényzet) víztartó képességét időszakos víztárolásra felhasználni ahelyett, hogy a lefolyó vizet összegyűjtenék, elvezetnék és kezelnék. A városokban ezzel szemben, ahol nagyarányú a talajlezárás, előfordulhat, hogy a csatornarendszer nem tudja elvezetni a nagy mennyiségű csapadékvizet, és a víz elárasztja a felszínt. •
A talajlezárás a felszíni és a föld alatti élővilág sokféleségére egyaránt hatással van. Tudományos becslések szerint a Földön élő fajok legalább egynegyede talajlakó. A talaj mikroorganizmusai döntő szerepet játszanak a talajban lévő szerves anyagok lebontásában és a tápanyagok újrahasznosításában, végső soron pedig az elemi szén megkötésében és tárolásában. A nagyobb élő szervezetekkel, például a földigilisztákkal együtt javítják a talaj szerkezetét, illetve átjárhatóbbá teszik azt a víz és a gázok számára (Turbé et al., 2010). A talaj nemcsak a föld alatti sokszínű élővilág számára biztosít élőhelyet, hanem a legtöbb, felszínen élő faj túléléséhez is elengedhetetlenül szükséges. Számtalan olyan állat létezik, amelyeknek – legalábbis bizonyos életszakaszukban: bizonyos fejlődési szakaszaikhoz (egyes rovarok), a szaporodásukhoz, a fészekrakáshoz vagy a táplálkozásukhoz – szükségük van a talajra. A vonalas talajlezárás (például az utak és az autópályák építése) további komoly akadályt jelenthet a vadon élő állatok számára, mivel keresztülszelik vándorlási útvonalaikat és hatással vannak élőhelyeikre. A táj szétszabdaltsága, amely a vonalas infrastruktúra és a városok terjeszkedése miatt alakul ki, számos további káros hatást eredményezhet, például a vadon élő állatpopulációk méretének és életképességének általános csökkenését, az éghajlat helyi megváltozását, a forgalomból eredő nagyobb környezetszennyezést és zajt, amelyek a biológiai sokféleség további csökkenését vonják maguk után.
•
A városok történelmileg elsősorban a legtermékenyebb területek mellett alakultak ki. Ennek következtében a területelvonás és a talajlezárás gyakran a legtermékenyebb talajokat érinti, ami az európai élelmezésbiztonságra is kihatással van. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által elvégzett vizsgálatok (Gardi et al., 2012) szerint az 1990 és 2006 közötti időszakban 19 tagállam összesen 6,1 millió tonna búzának megfelelő lehetséges mezőgazdasági termelési kapacitást veszített el, amely nagyjából Franciaország – Európa legnagyobb búzatermelője – éves termésének egy hatoda.11
•
A talaj a globális szénkörforgás kulcsfontosságú része. Csupán az európai talajok mintegy 70–75 milliárd tonna szenet raktároznak szerves vegyületek formájában (Jones et al., 2004). Az építési tevékenységek során az ásványi talajok szerves széntartalmának általában körülbelül felét tartalmazó termőtalaj legnagyobb részét rendszerint kiemelik. Ennek következtében az eltávolított talaj a fokozott ásványosodás és az újrafelhasználás miatt szerves széntartalmának nagy részét elveszíti. A helyzet azonban még rosszabb is lehet, amennyiben a termőtalajt nem használják fel újra, hanem hagyják elbomlani. Ilyenkor a természet évszázados munkája, hogy fizikai és biológiai folyamatai révén termőtalajt hozzon létre, viszonylag rövid idő alatt visszafordíthatatlanul az enyészeté lesz.
•
Az evapotranspirációnak12 a talajlezárásból fakadó növényzetvesztés miatti csökkenése a városi területeken, a sötét aszfalt- és betonfelületek, a tetők és a kőfelületek miatti fokozott napenergia-elnyelés, a légkondicionálás és a léghűtés, valamint a közlekedés következtében keletkező hő fontos szerepet játszik a „városi hősziget” jelenség13 kialakulásában.
11
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Crop_production_statistics_at_ regional_level A víznek a talajból (vagy általánosságban egy felszínről) történő párolgása az evaporáció, a növények légrésein keresztül történő párologtatása a transpiráció. A két jelenséget együttesen evapotranspirációnak nevezzük. Egy hektárnyi kiterjedésű, nagy vízmegtartó képességű, jó minőségű talaj (4800 m3) lezárása az evapotranspiráció jelentős csökkenését okozza. Ekkora mennyiségű víz elpárologtatásához körülbelül 9000 fagyasztógép éves
12 13
HU
12
HU
Rendkívül magas hőmérsékletek (hőhullám) esetén a városi hősziget jelensége különösen súlyos hatással lehet a veszélyeztetett csoportok, például a krónikus betegek és az idősek egészségére. A városi területek tervezésének optimalizálása – parkok és zöld területek beillesztésével, valamint a városközpontok szellőzését elősegítő, lezáratlan nyitott sávok („friss levegős folyosók”) megtartásával – a jövőben valószínűleg egyre fontosabbá válik (Früh et al., 2010). •
A növényzet, különösen a nagyméretű fák szintén fontos szerepet játszhatnak a szálló por megkötésében és a szennyező gázok elnyelésében. A fák és a cserjék közvetve is hatást gyakorolhatnak a levegőminőségre, ugyanis befolyásolhatják a szél sebességét és a légörvényeket, és ezáltal a szennyező anyagok helyi koncentrációját is.14
•
A talajlezárás megszakítja a kapcsolatot a szárazföldi élő szervezetek kémiai és biológiai ciklusai között, amelyek így a talajba záródnak, és megakadályozza, hogy a talaj különféle élő szervezetei újrahasznosítsák az elhalt szerves anyagokat, illetve azok alkotórészeit és elemeit.
•
A városokban található zöld területek és sávok minősége és mennyisége hozzájárul a víz és a hőmérséklet szabályozásához, illetve kedvező hatással van a páratartalomra. A túlzott mértékű talajlezárás megfelelő minőségű nyitott területek biztosítása nélkül ronthatja az életminőséget. A talajlezárás és a városok terjeszkedése a tájat is rombolhatja, amelynek pedig – történeti és kulturális értéke, illetve a talaj archiváló szerepe mellett – óriási a gazdasági jelentősége (például az idegenforgalom számára).
4.
A BEVÁLT MÓDSZEREK
A következő példák olyan, a talajlezárás korlátozására, csökkentésére és kompenzálására vonatkozó lehetőségeket szemléltetnek, amelyeket a tagállamokban, a régiókban vagy helyi szinten már megvalósítottak. 4.1.
Számszerű terület-elvonási célok
Néhány uniós ország, például Ausztria, Belgium (Flandria), Németország és Luxemburg alkalmaz éves mennyiségi korlátozásokat a területelvonás tekintetében. A korlátozások azonban csupán jelzésszerűek, és az ellenőrzés eszközeként szolgálnak. Németországban például rendszeresen értékelik az eredményeket, az eredmények azonban azt mutatják, hogy kötelező erejű intézkedések és programok nélkül a jelzésszerű célkitűzések önmagukban nem elegendőek. A területelvonásra gyakorolt hatásuktól függetlenül ezek a számszerű célok hasznosnak bizonyulnak abban, hogy széles körben ráirányítják a figyelmet a helyzet sürgető voltára. Ugyanakkor országos keretek nélkül is lehetőség van arra, hogy a városfejlesztési tervekben és a szabályozásokban helyi szinten kötelező erejű kvantitatív korlátozásokat állapítsanak meg a területelvonás problémájának megoldására (ahogyan ez például Olaszországban is történt). Andalúziában (Dél-Spanyolország) egyedi megoldásként az autonóm körzet regionális területfejlesztési terve (Plan de Ordenación del Territorio de Andalucía) mennyiségi urbanizációs korlátokat állapít meg a közepes és a nagyméretű települések településszerkezeti terveire vonatkozóan
14
HU
energiafelhasználásának megfelelő, azaz 2,5 millió kWh energiára lenne szükség. 0,2 EUR/kWh villamosenergiaárral számolva egy hektár lezárt talaj körülbelül évi 500 000 EUR veszteséget okozhat a fokozott energiaszükséglet miatt. Egyetlen fa a becslések szerint évente 100 gramm nettó tömegű (átlagos érték) finom port köt meg. A fák gazdasági értékét ennek alapján, valamint a finompor-kibocsátás csökkentésére fordított költségek figyelembevételével számítva, a magas finompor-koncentrációjú helyeken élő városi fák értéke évi 40 EUR, az erdőkben és a vidéki területeken élőké pedig 2 EUR (Bade, 2008).
13
HU
(nyolc éven belül a korábban meglévő városi terület 40%-a vagy a korábban meglévő népesség 30%a). 4.2.
Területgazdálkodás
Lettországban a kedvezőtlen emberi behatás csökkentése, illetve kiküszöbölése érdekében a Baltitenger partvidékére, a Rigai-öbölre, a felszíni vizekre (folyók és tavak) és a városok körüli erdőkre vonatkozóan építési korlátozások vannak érvényben. A vidéki területeken a tengertől számított első 300 m-en, a települési területeken pedig az első 150 m-en az építkezés tilos vagy korlátozott. A folyók és a tavak partján ez a sáv a vizek hosszától és méretétől függően 10 m és 500 m között változik. A szabályozás lehetővé teszi, hogy bizonyos helyeken elkerüljék vagy szigorúan szabályozzák a talajlezárást. Spanyolországban hasonló tilalom a tengertől számított első 500 m-es sávban folytatott építkezésekre vonatkozik. A dán területfejlesztési törvény világos korlátozásokat határoz meg a nagyméretű üzleteknek és bevásárlóközpontoknak a legnagyobb városokon kívüli zöldmezős területeken való építésére vonatkozóan, illetve a kis- és a közepes méretű városokban támogatja a kiskereskedőket, ezáltal ellensúlyozva a csökkenő népességű vidéki régiók szétszórt települési formáit. A németországi Barstorf települési társulás tanácsa 2009-ben úgy határozott, hogy fenntartható területgazdálkodást fog alkalmazni.15 Elvben a jövőbeli lakó- és kereskedelmi övezeteket belső fejlesztéssel, újrahasznosítással és újrafelhasználással alakítják ki, és a zöldmezős területek besorolásának módosítását az általános költségektől és hasznoktól függően csak kivételes esetben engedélyezik. A területelvonás és a talajlezárás a főbb nagyvárosi területek és a kisebb városok körüli zöldövezetek kialakításával is korlátozható. Öt érvet lehet felsorolni a földterület zöldövezethez kapcsolása mellett: (1) a nagyobb beépített területek korlátlan terjeszkedésének szabályozása; (2) a szomszédos városok egybeépülésének megakadályozása; (3) a vidék jogtalan területfoglalástól való megóvásának elősegítése; (4) a történelmi városok környezetének és különleges jellegének megőrzése; (5) a városrehabilitáció támogatása az elhagyott és egyéb városi földterületek újrahasznosításának ösztönzése érdekében. Angliában az 1930-as években zöldövezetet alakítottak ki Nagy-London körül. 1955-ben a zöldövezeti politikát a Londonon kívüli területekre is kiterjesztették. A zöldövezetek Anglia 12%-át teszik ki, ebből a legnagyobb a Londont körülvevő közel 500 000 hektáros zöldövezet. A zöldövezethez tartozó területet a nemzeti területfejlesztési politika megvédi a nem megfelelő fejlesztéstől. Lettországban (a városok körüli zöldövezetekhez hasonlóan) erdővédelmi övezeteket alakítanak ki annak érdekében, hogy a települések közelében megőrizzék az erdőket. Ezek nagysága a lakosság számától függ. 4.3.
Területgazdálkodási iránymutatások
Minden német régióban, két osztrák tartományban, Toscanában és az olasz Bolzano/Bozen autonóm tartományban is léteznek például jelzésszerű iránymutatások a talajminőségnek a területgazdálkodás keretei között történő figyelembevételére és az új fejlesztéseknek a talajfunkciók megőrzése érdekében a kevésbé értékes talajok felé történő átirányítására. A talajvédelem integrálása és ezáltal a talajfunkciók megóvása a területfejlesztés során viszonylag új jelenség, és a fenntartható területfejlesztés iránti általános elkötelezettséget tükrözi. Az ez irányú törekvések a talajromlás következményeivel kapcsolatos növekvő tudatosságra támaszkodnak.
15
HU
http://www.barnstorf.de/politik/grundsatzbeschluss-ueber-ein-nachhaltiges-flaechenmanagement.html
14
HU
4.4.
A mezőgazdasági talajok és az értékes tájak védelme
Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban,16 Szlovákiában, Lengyelországban17 és Olaszország Lombardia régiójában a legjobb mezőgazdasági talajokat és a legértékesebb tájakat érintő további területelvonás és talajlezárás elkerülése érdekében a mezőgazdasági talajok hasznosítási módjának megváltoztatásának engedélyezését egy, a talajminőség, a települési terület kategóriája és az öntözési lehetőségek alapján meghatározott díj megfizetéséhez kötik; Franciaországban és Hollandiában – az ökológiai hálózatok meglétének biztosítása érdekében – a kijelölt „zöld” és „kék” tájakon nem hajthatók végre infrastruktúra-fejlesztési beruházások. A mezőgazdasági és az erdővel borított földterületek védelméről szóló lengyel törvény lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy arra az esetre, ha valaki megváltoztatja egy mezőgazdasági terület hasznosítási módját, megköveteljék tőle az értékes termőtalaj eltávolítását azzal a céllal, hogy azt más talajok termőképességének növelésére vagy máshol lévő leromlott talajok termővé tételére használják fel. Alternatív lehetőségként pénzbírság is kiszabható. Az olyan területeken, ahol magas a kiváló termőképességű talajok aránya, meglehetősen gyakori a termőtalaj eltávolítása annak ellenére is, hogy ezt a kötelezettséget a hatóságoknak nem kell kötelezően betartatniuk. Az Interreg keretében zajló, regionális, régióközi és határokon átnyúló fejlesztési stratégiákat szolgáló Natreg projekt iránymutatást dolgozott ki az ökológiai folyosókra vonatkozóan, és gyakorlati javaslatokat fogalmazott meg a „zöld hálózatok” kialakítására.18 4.5.
Városi peremterületek
A városi peremterületeken lévő beépítetlen területek esetében természeti értékeik határozzák meg, hogy védelem alá, vagy – egyes esetekben – mezőgazdasági fejlesztés alá kerüljenek-e. A legfontosabb példa a Groene Hart Hollandia Randstad régiójában, de Franciaországban is vannak hasonló esetek, mint például a Zones agricoles protégées, a Périmètres de protection et de mise en valeur des espaces agricoles et naturels périurbains, a Programmes agro urbains, a Projects Agri-Urbains és a Parcs Naturels Regionaux a városi peremterületeken. A városi peremterületeken fekvő mezőgazdasági területek a területfejlesztési tervekben olyan besorolást kaptak, amelyek figyelembe veszik a gazdálkodási célokat és a mezőgazdasági fejlesztési kezdeményezéseket, és támogatják a többcélú földhasználatot. Ezzel az intézkedéssel számos különbözőhelyen, például Dél-Milánóban (1990 óta) és Barcelona tartomány El Baix Llobregat járásában (1998 óta) sikerült korlátozni a talajlezárást. 4.6.
Rozsdaövezetek rehabilitációja
Több tagállamban és uniós szinten a kohéziós politika keretében létezik kezdeti vagy támogató finanszírozás a rozsdaövezetekben végrehajtott új infrastruktúra-fejlesztések ösztönzésére, amelyet általában az erre a célra kijelölt szervezetek koordinálnak. Példák: •
Angliában a Homes and Communities Agency, amely az English Partnerships feladatait vette át, elhagyott területeken megvalósított szociális lakáshoz juttatási fejlesztésekhez nyújt finanszírozást.
16
A cseh jogrendszerben alkalmazott díjak nem kompenzációjellegűek, hanem különleges adónemnek tekintendők, amelyek célja a jó minőségű talajjal rendelkező területek elvonásának csökkentése. Kizárólag a városok közigazgatási határain kívüli területek esetében. A NATREG iránymutatásai: http://www.natreg.eu/
17 18
HU
15
HU
•
Franciaországban egy több mint húsz állami területfejlesztési ügynökségből álló hálózat működik, amely egyéb tevékenységei mellett rozsdaövezetekben folytat fejlesztéseket szociális lakáshoz juttatás céljára.
•
A CzechInvest és az Invest in Silesia területfejlesztési ügynökség nagyobb ipari rozsdaövezetek új ipari beruházók számára történő előkészítésével foglalkozik a Cseh Köztársaság adott régióiban.
•
Flandriában a kormány speciális szerződéseket („rozsdaövezeti megállapodásokat”) köt magánbefektetőkkel a rozsdaövezetek újrahasznosítására.
•
Portugáliában az 1998. évi világkiállítás ma Parque das Naçőes néven ismert területét Lisszabon keleti részén, rozsdaövezetben hozták létre. Ez a terület, amely zöld környezetben felépített üzleteket, irodákat, közszolgáltatásokat támogató létesítményeket és lakónegyedeket foglal magában, mára jelentős városrésszé nőtte ki magát, és továbbra is sokakat vonz.
•
A stuttgarti fenntartható területgazdálkodási (NBS)19 program célja, hogy kereskedelmi és lakóépületekkel vegyesen beépített területeket hozzon létre főként beépítés útján már eleve hasznosított területeken (rozsdaövezetekben, nem kellően kihasznált területeken, és potenciálisan több mint 2000 négyzetméter beépített bruttó alapterület kialakítására alkalmas, megváltoztatott hasznosítási módú területeken). Mivel a cél – különösen a városon belüli fejlesztések esetében – a területgazdálkodási tervekkel összhangban álló, környezetbarát és fenntartható területpolitika megvalósítása, megfelelő területgazdálkodásra van szükség és arra, hogy a városokban optimális legyen a népsűrűség. A legfőbb eszköz a város lehetséges építési területeinek folyamatos felkutatása. Minden lehetséges terület kap egy „területadatlapot”, amely tartalmazza a földterület legfontosabb adatait és a hasznosítási lehetőségeket. A területadatlapokat egy térinformációs rendszerrel támogatott adatbázisban dolgozzák fel, és annak érdekében, hogy a beruházókat tájékoztassák a potenciálisan megszerezhető építési területekről, közzéteszik őket az interneten. A városi tanács éves jelentések útján tájékoztatást kap az aktuális helyzetről.
•
Annak érdekében, hogy a rozsdaövezetek fejlesztéséhez társuló pénzügyi kockázatok ne riasszák el a beruházókat, 1990-ben Németország új törvényt fogadott el, amely mentesítést tesz lehetővé a helyreállítási kötelezettségek alól a korábbi keleti tartományokban földtulajdonnal rendelkezők, illetve az 1990 júliusa előtt szennyezetté vált területek beruházói számára. A teljes költség mintegy 10%-át meghaladóan szükséges területfejlesztési és helyreállítási tevékenységek költségeit nem nekik kell állniuk, hanem a helyi önkormányzatok és a szövetségi kormányzat vállalja át.
4.7.
Az életminőség javítása a nagy városközpontokban
Több városmegújítási program is indult a közelmúltban azzal a céllal, hogy a hanyatlóban lévő városközponti területekre új lakókat vonzzanak, és ott új munkahelyeket teremtsenek. Bevált módszerek ezen a területen: •
Porto és Lisszabon városmegújítási programja és a katalóniai városrész-megújítási program, amelyek mindegyikét az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatta,
•
a malmői Västra hamnen projekt, amelynek keretében elhagyott kikötői területen, a lehető legkisebb környezeti hatással ezer új lakást építettek,
19
HU
http://stuttgart.de/bauflaechen
16
HU
•
a bécsi Erdberger Mais beruházás, amelynek révén öt városon belüli rozsdaövezetben 6000 új lakó lakhatását oldották meg és 40000 új munkahelyet hoztak létre,
•
a hollandiai Randstad program, amelynek kifejezetten hangsúlyos eleme a városok központi részei vonzerejének növelése Amszterdam, Rotterdam és Hága nagyvárosi agglomerációiban.
4.8.
Települések közötti információcsere
A Bizottság URBACT programja20 elősegíti a települések által annak érdekében folytatott tapasztalatcserét, hogy a helyi és a regionális önkormányzatok számára stratégiákat, módszereket, eszközöket és gyakorlati ajánlásokat dolgozzanak ki. 4.9.
Talajminőség a várostervezésben
2008-ban Osnabrück városi tanácsa úgy határozott, hogy a területfejlesztésben új környezetvédelmi előírásokat21 kell alkalmazni. Ennek keretében védett talajövezeteket jelöltek ki (ahol tilos az átalakítás), és minden területfejlesztési övezet vonatkozásában kiszámították a vízbeszivárgási kapacitást. Ez elősegíti a természetes vízelvezetési rendszerek alkalmazását és a vízmegtartó területek építését a nagy mennyiségű vízlefolyás elkerülése érdekében. 2011 közepéig több mint 100 természetes kialakítású vízmegtartó területet jelöltek ki. Stuttgart városi talajvédelmi rendszert22 dolgozott ki, amely a területfejlesztési szakemberek és a politikai döntéshozók számára biztosít a talaj fenntartható használatára vonatkozó stratégiákat és célkitűzéseket. A település talajait egy „talajmutató” és egy, az egész városra kiterjedő talajminőségtervezési térkép segítségével kvalitatív módon értékelik. A térkép a talajminőségeket a védendő talajfunkciók, valamint az emberi befolyás, például a talajszennyezés és a talajlezárás együttes figyelembevételével ábrázolja. A talajok minőségének jellemzésére hat szintet állapít meg. A vezérelv a talajok mennyiségi és minőségi állapotának a lehető legmagasabb minőségi szinten való megőrzése „talajpontszámok” alkalmazásával. A koncepció a városi tanács arra vonatkozó határozatán alapul, hogy a városban a talajlezárást szigorúan ellenőrizni kell. 4.10.
Fenntartható épületek
Helsinki egy 1998. évi kormányzati kezdeményezés nyomán valósította meg az „Eco-Viikki” elnevezésű fejlesztési projektet. A legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelően felépített új lakónegyed a felmerülő lakhatási igényeket elégíti ki. A projekt azt mutatta be, hogy hogyan lehet javuló életszínvonalat teremteni úgy, hogy közben a természetre gyakorolt hatás a lehető legkisebb legyen. A szokásos családi házas beépítéshez képest az átlagos „egy főre eső lezárt talajfelület” sokkal kisebb, és ugyanígy a háztartások átlagos energiafogyasztása is rendkívül alacsony. 4.11.
Ökoszámlák és kompenzációs rendszerek
A német ökoszámla-rendszer az ökopontokkal való kereskedésre épül. A nemzeti természetvédelmi törvény értelmében a természeti kompenzációs intézkedésekkel járó fejlesztésekért ökopontokat kérnek. A beruházóknak bizonyítaniuk kell, hogy valahol máshol ugyanakkora értékű kompenzációs intézkedésekre kerül sor. Az ökopontokat a hivatalos kompenzációs ügynökségeknél lehet beszerezni, amelyek a kompenzációs intézkedéseket végrehajtják. A kompenzációs ügynökségek ökoszámlákkal rendelkeznek, értékesítik az ökopontokat, és felelnek a kompenzációs intézkedésekért.
20 21 22
HU
Az URBACT az európai kohéziós politika részét képező tanulási és csereprogram, amelynek célja a fenntartható városfejlesztés elősegítése (www.urbact.eu). http://www.osnabrueck.de/images_design/Grafiken_Inhalt_Gruen_Umwelt/2010-11-08_Flyer_Standards_indd.pdf „Soil management approaches” a következő webhelyen: www.urban-sms.eu/urban-sms-project/projects-results/
17
HU
A kompenzációs projektek jellemzően például az élőhelyek és a védett tájak biológiai sokféleségének javítására, a mezőgazdasági eljárások fejlesztésére (az intenzív gazdálkodási formákról az extenzív formákra történő áttérésre), illetve az erdőgazdálkodási módszerek javítására irányulnak. Németországban jelenleg 21 hivatalos ökoszámla-ügynökség működik (Prokop et al., 2011). Az egyes ügynökségek kompenzációs tevékenysége és kereskedési területe jelentősen eltér egymástól. Az ökoszámla-rendszer hozzáadott értéket képvisel a kompenzációs intézkedések vonatkozásában: (1) az intézkedések minőségét jobban kézben lehet tartani; (2) az intézkedéseket egységes keretbe szervezik, és a nagyobb projekteket támogatják; (3) a rendszer nagyobb átláthatóságot és méltányosságot biztosít; (4) az eljárások könnyebbé válnak a beruházók számára. Vannak ugyanakkor hátrányai is, például: (1) a kompenzációs intézkedések nem elsősorban a talajlezárásra és a területelvonásra irányulnak, hanem a természetre általában; (2) a talajlezárásra és a területelvonásra nem vonatkoznak korlátozások (csupán pluszköltséget jelent); valamint (3) a kompenzációs intézkedések költségei igen alacsonynak tűnnek. A németországi Osnabrück bevezette a talajvédelmi hatásvizsgálatok rendszerét, amely figyelembe veszi a különféle talajfunkciókat, és a városfejlesztési projektek miatti talajromlás megfelelő kompenzációjára törekszik. Drezda hosszú távú területfejlesztési célkitűzést határozott meg, amelynek értelmében a beépített és a közlekedési infrastruktúra által elfoglalt területet a város teljes területének 40%-ára kell korlátozni. E cél elérésére a városi tanács „talajkompenzációs számlát” (Bodenausgleichskonto) hozott létre. A beépítetlen területeken megvalósítandó új beruházások ellentételezése érdekében a város határain belül végrehajtott megfelelő környezetbarát intézkedésekre vagy a már nem használt infrastruktúra által lezárt talajok helyreállítására van szükség. A beruházóknak lehetőségük van arra, hogy a kompenzációs intézkedéseket maguk hajtsák végre, vagy pedig kompenzációs díjat fizessenek a város környezetvédelmi hatóságának, amely több, a lezárt talajok helyreállítására irányuló projektet is irányít. A városon belüli fejlesztések támogatása érdekében a központi negyedek általában mentesülnek a kompenzációs intézkedések kötelezettsége alól. 2000 óta folyamatosan ellenőrzik a város határain belüli talajlezárást és annak helyreállítását. Évente átlagosan mintegy négy hektár terület helyreállítására kerül sor. 4.12.
Vízgazdálkodás
A fenntartható vízelvezetési rendszerek (SUD-ok)23 a felszíni lefolyó víz helyszíni kezelésére szolgáló olyan különböző eljárásokat foglalnak magukban, amelyek csökkentik a hagyományos csővezetékes vízelvezető rendszerek terhelését. A fenntartható vízelvezetési rendszerek célja, hogy a természetes rendszerekhez hasonlóan kis környezeti hatással járó, költséghatékony megoldások alkalmazásával gondoskodjanak a szennyezett felszíni lefolyó vizek elvezetéséről, összegyűjtve, tárolva és megtisztítva azokat, mielőtt lassan visszakerülnének a környezetbe, például a folyóvizekbe. Napjainkban számos különböző kezdeményezés indul útjára a fenntartható vízelvezetési rendszerek angliai alkalmazásának ösztönzésére: egy finanszírozási program, egy, a vízáteresztő anyagokra és ezek költség-hasznon profiljára vonatkozó kutatás, a gyakorlati iránymutatásoknak az érintett érdekeltek közötti terjesztése, bemutatóprojektek és a nyilvánosság részvételével folyó projektek. A fenntartható vízelvezetési rendszerek használatának ösztönzésére irányuló területfejlesztési politika Angliában viszonylag magas szinten folyik, az új beruházásokra és az árvízkockázatra irányuló nemzeti területfejlesztési politika jelentős mértékben támogatja a fenntartható vízelvezetési rendszerek alkalmazását, a helyi önkormányzatok pedig a területfejlesztési tervek és gyakorlat szintjén ösztönzik ugyanezt. A fenntartható vízelvezetési rendszerek alkalmazását jogszabályok is elősegítik.
23
HU
Eredetileg ezeket fenntartható városi vízelvezetési rendszereknek (sustainable urban drainage systems) nevezték, ezért SUD a rövidítésük; a kifejezés már nem tartalmazza a „városi” szót, mivel szélesebb értelemben használható, de a rövidítése SUD maradt.
18
HU
Málta már korábban intézkedéseket fogadott el annak érdekében, hogy kompenzálja a túlzott mértékű talajlezárást (2006-ban az ország talajfelszínének mintegy 13%-a volt lezárva); a kompenzációra a városi területekről származó víz gyűjtésével kapcsolatos beruházási szabályokon keresztül (ciszternák és kutak kialakítása az újonnan beépített területeken) került sor. Ezt a kompenzációs intézkedést jelenleg még inkább megerősíti egy, a tüzelőanyagokra, az energiára és a természeti erőforrások megőrzésére vonatkozó műszaki iránymutatás. A megosztott szennyvízdíj a csatornarendszerhez kapcsolódó települési szintű pénzügyi megoldásokra példa. E rendszer keretében a szennyvíz összegyűjtésére és kezelésére befizetett települési díjban nemcsak a vízfelhasználást veszik figyelembe, hanem a felhasználó területén lezárt talajfelület nagyságát is. Ha ugyanis a szennyvízelvezetés költségeinek kiszámítása kizárólag a vízfelhasználás mennyiségén alapulna, akkor a nagy lezárt talajfelületekkel rendelkező területek esővíz-elvezetésének költsége kimaradna a kalkulációból (tekintsünk például egy előkertes házat szemben egy kikövezett gépkocsi beállóval rendelkező házzal, vagy egy családi házat szemben egy nagy aszfaltozott parkolóval rendelkező szupermarkettel). Az utóbbiak nagyobb terhelést jelentenek a csatornarendszerekre, mint az előbbiek. A díj csökkenthető a lezárt felületek átépítésével (vízáteresztő anyagok alkalmazása), ciszternák kiépítésével stb. 5.
A TALAJLEZÁRÁS PROBLÉMÁJÁNAK KEZELÉSE: KÖZÖS VONÁSOK
Az előző fejezetben bemutatott, a tagállamok által nemzeti, regionális, illetve helyi szinten a talajlezárás korlátozására, csökkentésére és kompenzálására alkalmazott bevált módszerek több közös vonást is mutatnak. A leghatékonyabb módszerekben mind a három tevékenység (korlátozás, csökkentés, kompenzálás) jelen van, éspedig a magasabb szintű törekvéstől az alacsonyabb felé mutató sorrendben. Mivel a talajlezárás korlátozása meggátolja a zöld területek hasznosítási módjának megváltoztatását és ebből következően felületük (részleges) lezárását, a már beépített területek, például a rozsdaövezetek ismételt hasznosítása is e koncepció részévé vált annyiban, hogy ennek révén elkerülhető a zöld területeken történő további területelvonás és talajlezárás. Ha a talajlezárás mégis előfordul, bizonyos talajfunkciók fenntartására és a környezetre, illetve az emberi jólétre gyakorolt egyéb jelentős közvetlen vagy közvetett kedvezőtlen hatások mérséklésére enyhítő intézkedéseket hajtanak végre. Ha a helyszíni enyhítő intézkedések nem bizonyulnak hatékonynak, kompenzáló intézkedésekre kerülhet sor. Ezzel a megközelítéssel részletesebben a következő három fejezetben foglalkozunk. A talajlezárás problémájának kezelése egyben a területelvonásra is megoldást jelent. A cél azonban nem a gazdasági fejlődés megállítása vagy a jelenlegi területhasználati minták végleges befagyasztása, hanem a természeti erőforrások – közöttük is elsősorban a talaj – hatékonyabb és fenntarthatóbb hasznosítása. A 3. fejezet és az ahhoz kapcsolódó 4. melléklet bemutatta, hogy a területelvonás és a talajlezárás nemcsak a talajfunkciókra és a környezetre, például az emberi egészség egyes vonatkozásaira gyakorol potenciálisan nem elhanyagolható és esetenként jelentős hatást, hanem hosszú és középtávon a gazdasági fejlődésre és az élelmezésbiztonságra is. Az e dokumentumban bemutatott bevált módszerek nagy vonalakban követik „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című közleményben (COM(2011) 571) szereplő megközelítést, azaz a kiegyensúlyozott fejlesztés biztosításának elvét, amely megadja a lehetőséget a gazdasági tevékenység folytatására, ugyanakkor megakadályozza, vagy, ha ez lehetetlen, minimálisra csökkenti a területelvonást és a talajlezárást. A tapasztalatok szerint a talajlezárás problémáját hatékonyan kezelő megoldások a következő elemeket ötvözik: •
HU
A területfejlesztés olyan integrált megközelítésen alapul, amely teljes elköteleződést kíván minden érintett közigazgatási szervtől (nem pedig csupán a területfejlesztési és a környezetvédelmi hatóságoktól) és különösen azoktól (például a települési, a megyei és a regionális önkormányzatoktól), amelyeknek a területgazdálkodás általában a feladatai közé
19
HU
tartozik. A lakosságnak a helyi területfejlesztésben való részvétele (a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló, illetve adott esetben a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv kínálta lehetőségek teljes körű alkalmazása révén), a megfelelő mutatók, a rendszeres ellenőrzés és a kritikai értékelések bevezetése, valamint a helyi döntéshozók tájékoztatása, oktatása és az ilyen irányú kapacitások építése nélkül a talajkészletek nem részesülnek megfelelő védelemben, ami a talajfunkciókra és a gazdaságra nézve egyaránt kedvezőtlen hatással van. •
Olyan sajátos regionális megoldások kidolgozását tartalmazzák, amelyek helyi szinten figyelembe veszik a kihasználatlan erőforrásokat, például ha különösen sok üres épület vagy rozsdaövezet áll rendelkezésre. A meglévő épületek ismételt használatba vételének és a rozsdaövezetek újbóli hasznosításának ösztönzése legalább részben mérsékli a területelvonás és a talajlezárás iránti további igényeket. A szennyezett területek gyakran jó közlekedési összeköttetésekkel rendelkező, a városközponthoz közeli helyek, ezért a beruházók körében igen keresettek. A megfelelő településfejlesztési eszközök, a célirányos közigazgatási eljárások, a pénzügyi támogatás és az ehhez hasonló eszközök meggyorsítják a helyreállítási folyamatot, és megbízható hátteret nyújtanak a beruházók számára.
•
Mindenütt gondos vizsgálatnak vetették alá a finanszírozási politikákat és a pénzügyi ösztönzőket azzal a céllal, hogy csökkentsék a nem fenntartható területelvonást és talajlezárást ösztönző támogatások számát. Ilyenek lehetnek például a beépítetlen és a zöld területeken történő magáncélú lakásépítéshez és egyéb építési projektekhez nyújtott támogatások, az ingázóknak nyújtott juttatások, amelyek közvetetten ösztönözhetik a városok terjeszkedését és kiterjedtebb közlekedési hálózatot tehetnek szükségessé, valamint az elsősorban urbanizációs díjakra épülő települési költségvetések, amelyek azt eredményezik, hogy a nagyobb mértékű talajlezárás több bevételt jelent a helyi önkormányzatok számára. Az uniós finanszírozás, például a Kohéziós Alap és a strukturális alapok, illetve a kutatási programok igénybevétele figyelembe veszi a talajlezárásra alkalmazott „korlátozás, csökkentés, kompenzálás” megközelítést.
A talajlezárásra vonatkozó szabályozás tehát elszigetelt törekvések helyett megfelelően kiegyensúlyozott és egymással összekapcsolódó intézkedésekkel javítható: jogszabályokkal támogatott területfejlesztéssel és olyan kiegészítő eszközökkel, mint például a talajlezárási mutatók, az ellenőrzés, a rozsdaövezetek nyilvántartása, valamint a gazdasági és a költségvetési-adóügyi jellegű intézkedések. 6.
A TALAJLEZÁRÁS KORLÁTOZÁSA
A 4. fejezet bemutatta, hogy a talajvédelem követendő alapelve a „kevesebbet és jobbat” jelszóval foglalható össze: kevesebb legyen a talajlezárás, és jobb minőségű a területfejlesztés. A bevált módszerekben a területfejlesztés elsősorban a talajlezárás korlátozására, majd, amennyiben ez lehetetlen, a „legértékesebb” talajok megőrzésére törekszik. Az élelmezésbiztonság szempontjából a területelvonás és a talajlezárás korlátozásához fűződő elsődleges érdekhez az a körülmény is hozzájárul, hogy a területfejlesztési projektek következtében elveszített élőhelyek és ökoszisztémák kompenzálása érdekében létrehozandó új élőhelyek miatt a mezőgazdasági területekre még nagyobb nyomás nehezedhet. Az érdekeltek idejekorán történő bevonása javíthatja a területfejlesztési folyamat minőségét és elősegítheti annak megfelelő végrehajtását. A talajlezárás korlátozása mindig előnyt élvez a talajlezárás hatásainak csökkentését, illetve kompenzálását célzó intézkedésekhez képest, a talajlezárás ugyanis szinte visszafordíthatatlan folyamat. A talajlezárás korlátozása alapvetően két formában történhet: vagy a területelvonás (a zöldmezős és a mezőgazdasági területek, illetve a természeti területek települési területté alakítása) csökkentése révén (a helyi körülményektől függően akár a területelvonás teljes tilalma is szükségessé válhat), vagy a talajlezárás oly módon történő tovább folytatásával, hogy erre a célra a már beépített területeket, például a rozsdaövezeteket veszik igénybe. A bevált módszerekben a területelvonást magában foglaló fejlesztések során fontos tényező a talaj minősége, az elkerülhetetlenül szükséges területelvonást
HU
20
HU
ugyanis indokolt a gyengébb minőségű talajokra átirányítani. A talajminőséget az adott talaj által betöltött talajfunkciók és a talajlezárás ezekre gyakorolt hatása alapján értékelik. Mindkét esetben hasznosnak bizonyul, ha nemzeti, regionális, illetve települési szinten reális, számszerű területelvonási célokat tűznek ki. Ennek alapján fontos, hogy a tagállamok és különösen azok a régiók, amelyekben nagyon nagy mértékű a területelvonás és a talajlezárás, ellenőrizzék és értékeljék talajveszteségeiket, és a földterület iránti jövőbeli igényekkel összhangban megfelelő intézkedéseket állapítsanak meg. Ahhoz, hogy ezek a célok minél nagyobb hatást fejtsenek ki, kötelezővé célszerű őket tenni, vagy legalábbis széles támogatottságú, világos célkitűzéseket tartalmazó politikai stratégiával kell alátámasztani őket, ellenkező esetben a talajkészletek fenntartható hasznosítása gyakran másodlagossá válik a többi érdekhez képest. Az ilyen politikai stratégia teljes elköteleződést kíván az érintett hatóságoktól, és ez nem csupán a területfejlesztési és a környezetvédelmi hatóságokra vonatkozik. A tapasztalatok szerint még a jelzésszerű célkitűzések – amilyeneket például Ausztriában és Németországban megállapítottak – is hasznosak lehetnek legalább annyiban, hogy a politikai döntéshozók figyelmét ráirányítják a földterületek és a talaj fenntartható hasznosításának fontosságára.24 A mennyiségileg kifejezett jelzésszerű célok ugyanakkor kizárólag arra alkalmasak, hogy kijelöljenek egy reális politikai irányvonalat. Milyen tényleges eszközök állnak a területfejlesztési és más hatóságok rendelkezésére a talajlezárás korlátozására? Az elsődleges cél a város meglévő területének maximális kihasználása a zöld területek feláldozása nélkül, a meglévő rozsdaövezetek nagyobb mértékű hasznosításával. A rozsdaövezetek általában Európa ipari múltjának örökségét hordozzák, és különböző szennyező anyagokat tartalmazhatnak (Oliver et al., 2005). Gyakori az a feltételezés, hogy e területek rehabilitációja többe kerül, mint a zöldmezős beruházás, és ez minden bizonnyal így is van, ha csak a területet hasznosítani kívánó személy közvetlen költségeit tekintjük. A beruházók gyakran figyelmen kívül hagyják a közvetett, például az ökoszisztéma-szolgáltatások elveszítéséhez, a nagy távolságú ingázás miatti nagyobb üzemanyag-fogyasztáshoz, illetőleg a hosszabb közlekedési útvonalakból adódó nagyobb mértékű környezetszennyezéshez társuló vagy a beépített terület megnövekedéséből adódó, a társadalmi kapcsolatfelvétellel és a hosszú távú kapcsolattartással összefüggő többletköltségeket. Egyes rozsdaövezeteknek megvan az a járulékos előnyük, hogy beépülnek a már meglévő helyi infrastruktúrába, ezért nincs szükség további közlekedési fejlesztésre. A bevált módszerekben az új beruházásokat általában a már beépített területekre irányítják át, ezért fontos szerep jut a rozsdaövezetek fejlesztését segítő pénzügyi ösztönzőknek. A 2007–2013-as időszakra szóló kohéziós politika keretében körülbelül 3,5 milliárd EUR áll rendelkezésre az ipari területek és a szennyezett földterületek rehabilitációjára irányuló beruházásokra (SEC(2010) 360). Az új, 2014–2020-as finanszírozási időszakra a Bizottság a kohéziós politika prioritásaként javaslatot tett a városi környezetfejlesztés megerősítésére (COM(2011) 612 és COM(2011) 614), beleértve a rozsdaövezetek helyreállítását is. A tagállamok támogatásra jogosult régiói tehát a zöld területek talajának lezárása helyett igénybe vehetik ezt a finanszírozást az elhagyott, illetve szennyezett területek újbóli hasznosítására. A tagállamok és a régiók illetékes hatóságainak és az érdekelteknek ezért ki kell használniuk ezt a lehetőséget projektjeikben. Ezen a területen számos tagállam és régió alakított ki bevált módszereket, és valószínűleg át tudnák adni tapasztalataikat.25 A használaton kívüli lakóépületek bérbe adását segítő ösztönzők alkalmazása szintén elősegítheti a talajlezárás korlátozását. Ez az eszköz enyhítheti a helyzetet Európa egyes olyan részei esetében, ahol máskülönben esetleg felesleges és káros területelvonásra kerülne sor. Noha a jelenlegi számadatok Unió-szerte különbözőek, Spanyolország adatai jól szemléltetik ezt a kérdéskört. 1970-ben a népszámlálási adatok szerint a bérlakások aránya a 8,5 millió lakás 30%-át tette ki, 1981-ben a 10,4
24
25
HU
Jelenleg több tagállam, például Ausztria, Belgium (Flandria), Németország, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság is alkalmaz az éves területelvonásra vonatkozó – a gyakorlatban jelzésszerű – mennyiségi korlátozásokat. Ezek a korlátok valójában az ellenőrzések eszközéül szolgálnak. Például az INTERREG keretében megvalósított, a régi, elhagyott hulladéklerakók fenntartható hasznosítására irányuló Sufalnet4EU projekt (http://www.sufalnet4.eu/), illetve a városi talajgazdálkodási stratégiákkal foglalkozó URBAN SMS projekt (http://www.urban-sms.eu/).
21
HU
milliós lakásállománynak már csak 21%-a, 1991-ben pedig 11,7 millió lakásnak csupán 15%-a volt a bérlakás (Ministerio de Vivienda, 2011). Fenntarthatósági szempontból a bérlakások számának növelése nemcsak a városi területek optimális kihasználása érdekében alapvető fontosságú, hanem azért is, mert az üresen álló lakástulajdonok miatt az adott terület hasznosítása mások számára lehetetlenné válik (hasonló gondot okoz, hogy növekszik az érdeklődés az év során csak bizonyos ideig használt második lakóhelyek iránt). A talajlezárás bevált módszerei a következő további elemeket tartalmazhatják: •
Az életminőség javítása a nagy városközpontokban: a városmegújítási programok hatékonynak bizonyultak az új lakók odavonzására, visszafordították a városközpontokból a külvárosok felé irányuló elvándorlást, és segítettek új munkahelyeket létrehozni a hanyatló városi területeken. Ugyanígy a nagyvárosi területek tehermentesítése érdekében a kis- és a közepes méretű városközpontokat vonzóbbá kell tenni, és gondosan értékelni kell, hogy mennyire van szükség a csökkenő népességű vidéki régiók szétszórt beépítési formáira. A virágzó és dinamikus kis- és közepes méretű városok jelentősen javíthatják nemcsak saját lakóik, hanem a környező vidéki lakosság jólétét is. Ezek elengedhetetlenül szükségesek a vidék elnéptelenedésének és a városokba történő elvándorlás megállításához, valamint a kiegyensúlyozott területfejlesztés előmozdításához (Regionális Politikai Főigazgatóság, 2011).
•
A tömegközlekedési infrastruktúra megerősítése, ideértve a személygépkocsi-használatra vonatkozó korlátozások bevezetését is. A városi mobilitásra vonatkozó cselekvési terv (COM(2009) 490) támogatja a fenntartható városi közlekedési rendszer gerincének tekintett magas színvonalú és megfizethető tömegközlekedést. A megfizethető és családbarát tömegközlekedési megoldásoknak alapvető szerepük van abban, hogy az állampolgárok a gépkocsitól kevésbé függő életstílus felé forduljanak, használják a tömegközlekedést, többet járjanak gyalog és kerékpárral, és felfedezzék a mobilitás új lehetőségeit, például a közös gépkocsihasználatot, a más autójába való betársulást és a közös kerékpárhasználatot. A külső költségeknek (a környezetvédelemmel, a zsúfoltsággal és az egyéb tényezőkkel kapcsolatos költségeknek) „a szennyező fizet” elv alapján való megfizettetése, azaz a külső költségek behajtása arra késztetheti a közlekedési rendszer használóit, hogy idővel tisztább üzemű gépjárművek vagy közlekedési módok alkalmazására váltsanak át, hogy a kevésbé zsúfolt infrastruktúrákat használják, illetve hogy a szokásostól eltérő időpontokban utazzanak. A nehézgépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló uniós szabályozás nem zárja ki, hogy a forgalmi torlódások és a környezeti hatások csökkentése érdekében a városi övezetekben szabályozási célú díjak megkülönböztetés nélkül kerüljenek kivetésre. A finanszírozás helyi forrásai változatosak, így származhatnak helyi adókból, utasszállításhoz kapcsolódó használati díjakból, parkolási díjakból, a zöld övezetek díjaiból, városi díjszabásból vagy magánforrásokból.
•
A talajfunkciókat tekintve jó vagy kiváló minőségű talajok fokozott nemzeti szintű védelme, ideértve a jó minőségű talajok városfejlesztési célú felhasználásának a városi tanácsok ellenőrzése mellett történő korlátozását is.26 Kiegészítésül, a városfejlesztést területfejlesztési térképek segítségével a gyenge minőségű talajok felé érdemes irányítani. A fenntartható földhasználati formák megerősítése és az élelmezésbiztonság támogatása érdekében különösen fontos feladat a városok és a városi peremterületek mezőgazdasági övezeteinek megőrzése a városon belüli fejlesztések előmozdítása révén.
•
Az összes irodaépület integrált kezelése a városokban annak elkerülésére, hogy jelentős számú már meglévő üres irodahelyiség rendelkezésre állása ellenére is új beruházások induljanak vagy lakóterületeket alakítsanak át erre a célra.
26
HU
www.urban-sms.eu
22
HU
•
A szomszédos helyi önkormányzatok (új és meglévő) kereskedelmi területek fejlesztésére vonatkozó együttműködésének segítése és megszilárdítása, ezáltal megosztva a költségeket és a bevételeket, illetve alacsonyabb szinten tartva a területelvonást ahhoz képest, mint ha az érintett önkormányzatok versenyben állnának a beruházókért, és nagymértékű területelvonással járó, „mindent a győztes visz” típusú versengést folytatnának egymással.
•
A területek újbóli hasznosításra irányuló ösztönzők bevezetése új területek beépítése helyett: például a potenciális beruházó annak igazolására kötelezhető, hogy az új terület beépítésének nincs ésszerű alternatívája, illetve érdemes hangsúlyt fektetni a rozsdaövezetekben rejlő lehetőségek népszerűsítésére (ezek a területek javarészt jó összeköttetésben állnak a meglévő infrastruktúrával és nem szennyezettek, ezáltal szükségtelenné válik a fejlesztési költségek túlbecslése).
•
A másodlagos lakóhelyekre vonatkozó korlátozások bevezetése és adók kivetése az uniós szerződésekben a tőke és a személyek szabad mozgása tekintetében előírt jogok korlátozása nélkül.
•
A döntéshozók, a területfejlesztési szakemberek és a lakosság tudatosságának növelése abban a tekintetben, hogy a talaj az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtása révén milyen szerepet játszik a kedvező városi életminőség megteremtésében, hangsúlyozva ugyanakkor a talaj mint erőforrás számára kisebb védelmet biztosító területgazdálkodás kedvezőtlen következményeit is.
•
Filozófia kialakítása a földterületek gazdaságos hasznosításával kapcsolatban a természet- és tájvédelem, valamint az infrastruktúra-fejlesztések természetvédelmi intézkedésekkel történő ellensúlyozása területén. Különösen olyan természet- és tájvédelmi szemlélet elterjesztésére lenne szükség, amely biztosítja a mezőgazdasági területek gazdaságos hasznosítását.
•
Finanszírozási programok létrehozása a fenntarthatóbb települési szintű területgazdálkodás kezdeti ösztönzésére (a kisebb közösségeket gyakran különösen nagy területelvonás jellemzi).
•
Költségkalkulációs programok használata a városokon belüli fejlesztési lehetőségek meghatározására és az új projektek során felmerülő költségek átláthatóságának biztosítására (például az infrastruktúra, többek között az utcák és a csatornarendszerek, illetve az iskolák és az óvodák következményes költségeinek figyelembevételére).
•
Az innovatív kutatási tevékenységek (költséghatékony módszerek és eljárások) hozzájárulásának, vívmányainak és eredményeinek figyelembevétele a talajlezárás hatásának csökkentése, illetve a talajfunkciók és a talaj ökoszisztéma-szolgáltatásainak helyreállítása érdekében.
Bármely ilyen korlátozásra kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés, különösen pedig annak a környezetvédelmi szempontok figyelembevételéről szóló 11. cikke, a gazdasági tevékenység céljából történő letelepedés szabadságáról szóló 49. cikke és a tőke szabad mozgásáról szóló 63. cikke, valamint az Európai Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlata teljes körű tiszteletben tartásával kerülhet sor. 7.
A TALAJLEZÁRÁS HATÁSAINAK CSÖKKENTÉSE
A tervek és a programok kidolgozása során a stratégiai környezeti vizsgálatoknak a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló irányelvnek („SKV-irányelv”) megfelelően történő végrehajtásával, a nagyobb projektek során pedig a környezeti hatásvizsgálatoknak a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvvel („KHV-irányelv) összhangban történő elvégzésével biztosítható lenne, hogy a területelvonásra és a talajlezárásra a lehető legfenntarthatóbb módon kerüljön sor. Ha
HU
23
HU
elkerülhetetlenek a jelentős hatások, az enyhítő intézkedések gyakran minimálisra mérsékelhetik a kedvezőtlen következményeket, azt azonban le kell szögezni, hogy minden építési beruházás szükségszerűen kihat arra, hogy az adott területen található talaj képes lesz-e teljes mértékben betölteni funkcióit. A bevált módszerekben előforduló egyik legfontosabb enyhítő intézkedés az építéssel közvetlenül nem érintett területeken, például a később kertként vagy közös zöld területként használandó területeken lévő talaj szükségtelen károktól való megóvása. A művelési előírások szintén elháríthatják a talajtömörödés és a vízfelgyülemlés formájában jelentkező hatásokat, amelyeket a nagy gépek áthaladása okoz. Az eltávolított talajt újra fel kell használni, és gondoskodni kell arról, hogy a talajréteg kiemelése, tárolása és szállítása során ne kerüljön sor szükségtelen károkozásra (például a különböző talajtípusok összekeverésével).27 Bizonyos talajfunkciók elveszítését megfelelő építőanyagok és építési módszerek alkalmazásával sok esetben csökkenteni lehet. Nincs általánosan érvényes megoldás, ugyanis különböző körülmények között eltérő megoldásokat és anyagokat érdemes alkalmazni. Általánosságban az a célravezető, ha megállapítjuk a lehetséges problémák forrását, és ésszerűen kiválasztjuk a legmegfelelőbb anyagokat és építési módszereket. Számos enyhítő intézkedésre van példa, amelyek során nagy vízáteresztő képességű anyagokat és felületeket, zöld infrastruktúrát és csapadékvíz-gyűjtést alkalmaztak. Ezek leírása a következő szakaszokban található. 7.1.
Vízáteresztő anyagok és felületek alkalmazása28
A vízáteresztő anyagok és felületek alkalmazásával megőrizhetők egyes talajfunkciók, és bizonyos mértékig csökkenthető a talajlezárás hatása. Az ilyen anyagok és felületek elősegíthetik a földfelszín és a mélyebben fekvő talajrétegek közötti kapcsolat fenntartását, csökkenthetik a felszíni vízlefolyást, és lehetővé tehetik, hogy több esővíz jusson be az alsóbb talajrétegekbe. Ezzel csökkenthetők a víztisztítási költségek, az árvízveszély és a víz miatti talajerózió kockázata. A vízáteresztő anyagok ezen kívül – azáltal, hogy több esővíz beszivárgását teszik lehetővé – segíthetik a felszín alatti vízkészletek pótlódását. A növényzetnek köszönhetően a hagyományos anyagokhoz (például az aszfalthoz) képest kevesebb a hőelnyelés, így csökkenhet a környező levegő hőmérséklete és így a hűtéshez szükséges energiamennyiség. A vízáteresztő anyagok lehetővé teszik a párolgást, ami döntő fontosságú a városok hűtése és a hősziget-jelenség elkerülése szempontjából. Egyes termékek biológiai és tájvédelmi funkciókat is elláthatnak. A vízáteresztő anyagok télen jelentősen késleltetik a felső talajréteg fagyását. Számos különféle, széles körben alkalmazható vízáteresztő anyag és megoldás áll rendelkezésre. A vízáteresztő anyagok teljes élettartamához – a környezeti előnyeiken felül – a hagyományos vízzáró felületekhez képest kevesebb költség kapcsolódik. A vízáteresztő anyagok azonban önmagukban nem tekinthetők teljes értékű talajvédelmi intézkedésnek, ugyanis a talaj felső rétegét minden alkalmazás esetében legalább 30 cm-es rétegben el kell távolítani. Az eredeti talaj bizonyos mértékben helyettesíthető, például a kavicsalapra telepített gyep esetében. A parkolók esetében általában nagy lehetőségek rejlenek a vízáteresztő felületek alkalmazásában. Európában jóval több parkolóhely van, mint amennyi a személygépkocsik száma, és mindkettőből egyre több lesz. A kaviccsal vagy rácsokkal megerősített pázsitrendszer ideális az alkalmanként vagy ritkán használt nagyobb parkolók esetében, például síterepek, stadionok, golfpályák, turistalátványosságok és szakmai vásárok helyszínén. Ezek a felületek segítenek a helyi vízelvezető rendszer fenntartásában, és kevesebb hatással vannak a tájra, mint a hagyományos megoldások. A különféle típusú vízáteresztő felületek magán-gépkocsibejárók és parkolók céljára is alkalmasak. A
27 28
HU
Ez a fejezet a helyszíni enyhítő intézkedésekkel foglalkozik. A helyszínen kívül megvalósított újrafelhasználást részletesebben a 8.1. fejezet tárgyalja. A legáltalánosabban alkalmazott vízáteresztő anyagokra és felületekre vonatkozóan az 5. mellékletben, illetve Prokop et al. (2011) ad tájékoztatást.
24
HU
vízáteresztő beton térkövek és a vízelvezető árkok együttes alkalmazása pedig végső soron hosszú távú megoldást jelenthet a nagy forgalmú létesítmények, például szupermarketek, bevásárlóközpontok stb. mellett elhelyezkedő parkolók számára is. 7.2.
Zöld infrastruktúra
A zöld infrastruktúra29 koncepciója ihlette (különböző szintű) várostervezés elősegítheti a városi területeken a hősziget-jelenség csökkentését, ezáltal pedig az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és a légkondicionálásra fordított energiamennyiség korlátozását,30 fenntarthatja vagy növelheti a talaj vízfelvevő képességét, ugyanakkor kiküszöbölheti a nagy mennyiségű vízlefolyást és mentesítheti a csatornarendszereket. Továbbá, az eső helyben történő kezelése révén csökkentheti a heves esőzésekből származó, a helyi folyóvizeket szennyező vízlefolyást, illetve megakadályozhatja, hogy a szennyezett víz bejusson a csatornarendszerbe. A városi területekre és azok köré sűrűn telepített bokrok és fák nagy mennyiségű port és levegőszennyező anyagot képesek felfogni, és bizonyos mértékben a zajszűrésben és a kártevők (például rovarok) számának csökkentésében is szerepet játszanak. A zöld infrastruktúra emellett más, a közösségek szempontjából fontos előnyökkel is rendelkezik, például a városrészek újjáélesztése és a szabadidős területek megnövelése révén. A zöld infrastruktúra kiépítésének egyik leghatékonyabb módja az integráltabb területgazdálkodás alkalmazása. Ezt általában leginkább a különböző területhasznosítási módok közötti területi interakciót31 biztosító területgazdálkodás- és városfejlesztés, illetve a szervezettebb ágazati tervezés (infrastruktúra, mezőgazdaság, víz stb.) révén lehet megvalósítani. Döntő fontosságú tehát, hogy ha az Unió regionális politikája keretében társfinanszírozásban részesülő projektek természeti területekre is hatással vannak, akkor többek között a területfejlesztés, a területelvonás vagy az erdőgazdálkodás és a vizes élőhelyeken történő gazdálkodás szempontjai is figyelembevételre kerüljenek. Ez különösen igaz a nagyméretű és hosszú időre épített infrastruktúra, például az utak, az autópályák, a vasútvonalak, az új üzleti parkok vagy a szennyvíztisztító telepek esetében (SEC(2011) 92). A zöld infrastruktúra részét képező zöldtetők32 csökkentik a talajlezárás bizonyos kedvezőtlen hatásait, jóllehet a talajfunkciók elveszítését nem képesek kompenzálni; leginkább a felszíni vízlefolyás kialakulásának megakadályozását segíthetik elő bizonyos mértékben. Ezt például Manchester városközpontjában és a központtól távoli, sűrűn beépített városrészekben is kimutatták. Itt a zöldtetők 20 mm-es csapadékmennyiséggel járó esőzés esetén akár 20%-kal is csökkentették a felszíni vízlefolyást (TCB, 2010). Ez az enyhítő hatás eredményesen mérsékelheti a városi csatornák túltelítődését. A zöldtetők emellett bizonyos növények és vadon élő állatok számára is értékes élőhelyet biztosítanak, a víz párologtatása (hűtő hatása) révén kedvező hatással vannak a mikroklímára, és a levegőben szálló por kiszűrésével javítják a levegőminőséget is (Siebielec et al., 2010). Költségük a hagyományos tetőkéhez hasonló.33 Osnabrückben a zöldtetők – gyakran napelemekkel együtt történő – népszerűsítésének eredményeként a város összes tetőfelületéből 100 000 m2-t sikerült ilyen módon befedni.
29 30
31 32
33
HU
Lásd az 1. mellékletben szereplő fogalommeghatározást. Az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (US EPA, 2011) szerint a zöld infrastruktúra egyik legnagyobb előnye az energiamegtakarítás. Az épületeken és azok körül található zöld infrastruktúra csökkentheti a fűtési és a hűtési költségeket. A zöldtetők például az épületek energiaköltségeit 10–15%-kal csökkentik, 10%-kal több városi lombkorona pedig 5–10%-os energiamegtakarítást biztosít az árnyékolás és a szélvédelem révén. A zöld infrastruktúra azáltal is energiát takarít meg, hogy csökkenti a kombinált gyűjtő és tisztító rendszerekbe a nagyobb esőzések nyomán bekerülő esővíz mennyiségét, ezzel pedig mérsékli a szennyvíztisztító telepeken feldolgozott víz mennyiségét. Lásd például az Interreg NATREG projektjét (http://www.natreg.eu/). Zöldtetőnek az épületek olyan tetőszerkezetét nevezzük, amelyet részben vagy egészben ültetőközeg és növényzet borít, ezek alatt pedig vízzáró réteg található. Az ilyen tető más rétegeket, például gyökérálló réteget, illetve vízelvezető és öntöző rendszereket is tartalmazhat. Az első ismert zöldtetők a skandináv hagyományban megőrzött, Norvégia és Izland számos részén máig alkalmazott gyeptetők voltak. Föld alatti épületeken és infrastruktúrákon szintén könnyen kialakítható zöldtető; erre példa a San Sebastiánban (Észak-Spanyolország) található Plaza Cataluña alatti parkolóház. http://www.lid-stormwater.net/greenroofs_maintain.htm
25
HU
7.3.
Természetes csapadékvízgyűjtő rendszerek
Amint azt a 2. fejezet bemutatta, a talajlezárás egyik hatása, hogy meggátolja az esővíz talajba való beszivárgását és a talaj általi megtisztítását. Ez egy (mennyiségét, illetve idejét tekintve) különösen intenzív esőzés esetén súlyos károkhoz vezethet, de kevésbé szélsőséges körülmények között is problémát okoz. A bevált módszerekben alkalmazott enyhítő intézkedések ezért a víz szennyvíztisztító telepre történő elvezetése helyett a természetes vízkörforgást támogatják. A vizet a lehető legtovább ott tartják, ahová az leesett. Az erősen porózus szerkezetű anyagok és felületek segíthetnek, de ha a víz nem tud beszivárogni, akkor arra célszerű törekedni, hogy a vízszintemelkedések és az azt követő túltelítődés elkerülése érdekében a lefolyó víz minél inkább vissza legyen tartva. A helyi mikroklímának szintén előnyére válik az evapotranspiráció növekedése, függetlenül attól, hogy tavakból, a nedves talajból vagy a növényzetből származik-e. Intézkedésként például a környékbeli esővíz felfogására sekély medencéket lehet kialakítani, vagy a talajba való beszivárgás elősegítésére csővezetékeket, farekeszeket, kavicsládákat, azaz olyan eszközöket lehet használni, amelyek ideiglenes víztározóként is szolgálhatnak. Esővízgyűjtési módszerként gyakran választják a vízgyűjtő medencéket vagy kisebb méretekben a háztartási víztartályokat, amelyek vizét nem ivóvízként, hanem kerti öntözésére vagy WC-öblítésre használják. Nem áll rendelkezésre a természetes csapadékvíz-gyűjtő rendszerek és a hagyományos csatornarendszerek összehasonlításával készült általános költségértékelés, a költségek ugyanis a helyi körülmények, a szabad területek, a telekárak stb. függvényében változnak.34 Ésszerűen feltételezhető azonban, hogy az előrelátó és megfelelő tervezés a felszíni beszivárgás költségeit kordában tudja tartani, és lehetővé teheti az erőforrások lehető leghatékonyabb felhasználását, tekintve azt a számos előnyt, amivel ez jár, például az árvízkockázat csökkentését, a csapvíz helyett az esővíz kerti öntözésre történő használatát, a víztartó rétegek vizének visszapótlódását, a kisebb szennyvíztisztítási igényt stb. Új települések esetében reálisan feltételezhető, hogy a költségek nem haladják meg a hagyományos csatornarendszerek költségeit (Niederösterreichische Landesregierung, 2010). 8.
A TALAJLEZÁRÁS KOMPENZÁLÁSA
A bevált módszerek mindegyikében alapfelvetésként szerepelt, hogy a talajképződés rendkívül lassú folyamat. Ezért az egyszer már lezárt talajnak az összes – vagy legjobb esetben szinte összes – funkciója megszűnik és tulajdonképpen örökre elvész (Siebielec et al., 2010). Éppen emiatt elengedhetetlenül fontos a talajlezárás lehető legnagyobb mértékű korlátozása, illetve kedvezőtlen következményeinek csökkentése. A „kompenzáció” kizárólag akkor merül fel, ha erre nincs lehetőség. A „kompenzáció” szó azért szerepel itt idézőjelben, mert használata félrevezető lehet. Nem szabad úgy értelmezni, hogy a talajlezárást teljesen kompenzálni lehet azzal, ha „valahol valami mást” teszünk, kevés ugyanis a kompenzációs intézkedések megvalósítására alkalmas terület, illetve mindenféle korlátozó tényezők érvényesülnek, tekintve, hogy a talajfunkciók kifejezetten az adott talajra és területre jellemzőek. Hangsúlyozni kell, hogy a kompenzációnak az elveszített ökoszisztémafunkcióval egyenértékűnek és ahhoz kapcsolódónak kell lennie. Az intézkedést ezen felül legalább a tervezett hatással egy időben, de még inkább azt megelőzően végre kell hajtani. A cél inkább az egy 34
HU
Példaként említhető, hogy az írországi Anna-völgy vidéki területein hagyományos víztisztító telep helyett integrált mesterséges vizes élőhelyet alakítottak ki. A vizes élőhely, amellett, hogy hatékonyabban tisztítja a leginkább állattenyésztésből származó szennyvizet, mint egy hagyományos szennyvíztisztító telep, a vizes élőhelyek által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén többféle előnnyel is jár: víztisztítás, ivóvíz, éghajlat-szabályozás, az elemi szén megkötése, árvízvédelem, szabadidős vonatkozások, talajképződés és tápanyagkörforgás, valamint megfelelő élőhely biztosítása a vizes élőhelyek növény- és állatvilága számára. A gazdálkodók állítása szerint kizárólag azért tartják fenn mezőgazdasági üzemüket, mert a vizes élőhelyet megvalósították, a terület esztétikai értéke pedig jelentősen emelkedett. A beruházási kiadás 1750 lakos egyenértékre 770 000 EUR volt, a projekt hároméves tudományos ellenőrzésére pedig további 165 000 EUR-t fordítottak. Ez az összeg 220 000 EUR értékű idegenforgalmi létesítményekre fordított költséget is tartalmaz, a fenntartási költségek pedig alacsonyabbak, mint egy hagyományos tisztító esetében. Ez igen kedvező eredmény, figyelembe véve, hogy egy ezzel egyenértékű hagyományos tisztító becsült költsége több mint 1,5 millió EUR lenne.
26
HU
adott területen található talajok általános kapacitásának fenntartása vagy helyreállítása, hogy funkcióikat (vagy azok nagy részét) képesek legyenek ellátni. A kompenzációs intézkedések tehát arra szolgálnak, hogy helyreállítsák vagy javítsák a talajfunkciókat annak érdekében, hogy a talajlezárás szélesebb körű kedvezőtlen hatásai elkerülhetővé váljanak. Például a mezőgazdasági területek elveszítését egy adott helyen a leromlott földek mezőgazdasági művelésre alkalmassá való tételével lehet kompenzálni, illetve a vízmegtartó képesség az egész vízgyűjtő terület vízmegtartó képességének növelésével kompenzálható. Ha ez nem lehetséges, a kompenzációs intézkedések – kizárólag végső eszközként – egyéb talajfunkciók javítására irányulhatnak (például városi park létesítése a mezőgazdasági területen felépített parkolóért cserébe). A kompenzációs intézkedések alkalmazása tehát a talajfunkciók egy adott területen való általános fenntartására irányul, nem pedig annak elérésére, hogy az adott területen a talajlezárást teljes egészében megakadályozza. A tervek és a programok kidolgozása során a stratégiai környezeti vizsgálatoknak az SKV-irányelvnek megfelelően történő alkalmazása, a nagyobb projektek esetében pedig a környezeti hatásvizsgálatoknak a KHV-irányelvvel összhangban történő elvégzése biztosíthatja a talajra gyakorolt hatásokat ellensúlyozó megfelelő kompenzációs intézkedések megtételét. A talaj és funkciói elvesztését különféle módokon lehet kompenzálni: (1) a talajlezárás során egy adott területről kiemelt termőtalaj újrafelhasználása máshol; (2) korábban a talajlezárás áldozatává vált terület helyreállítása (a talaj revitalizációja) máshol végrehajtott lezárás kompenzálására; (3) ökoszámlákkal és területfejlesztési tanúsítványokkal való kereskedés; valamint (4) díj felszámítása a talajlezárásért, amelyet aztán talajvédelmi és egyéb környezetvédelmi célokra fordítanak. A következő szakaszokban néhány kompenzációs program rövid leírása található. 8.1.
A termőtalaj újrafelhasználása
Az épületek vagy útépítési területek előkészítése során eltávolított termőtalajt máshol újra fel lehet használni: a szabadidő-ágazatban (például golfpálya építése), amatőr kertészek saját talajának javítására (különösen az erősen agyagos talajok esetében), földterületek regenerálására irányuló tevékenységekben (például hulladéklerakó befedésére vagy szennyezett terület talajának helyettesítésére), maghajtatásra és növénytelepítésre alkalmas, kedvező környezet kialakítására stb. A kiemelt termőtalaj ezenfelül a terület és a talaj gondos kiválasztása mellett a gyenge minőségű talajok javítására is felhasználható, jóllehet a gazdatalajnak feltétlenül megfelelő fizikai, biológiai és kémiai tulajdonságokkal kell rendelkeznie. A termőtalaj újrafelhasználása jogi kötelezettségek előírásával is elősegíthető. A talajt a gazdaterületről való eltávolítás – azaz a kiemelés, a tárolás és a szállítás – során óvatosan kell kezelni, hogy minél kevésbé károsodjon, új helyén pedig bizonyos ideig pihentetni kell, hogy funkciója helyreálljon. A megfelelő elhelyezés és a talajszelvény strukturálása (azaz a termőtalaj ráhelyezése az alsóbb talajrétegekre), valamint a megfelelő növényzet gondos telepítése és fenntartása is alapvető fontosságú ahhoz, hogy az újrafelhasználást sikeresnek lehessen tekinteni. A termőtalaj újrafelhasználásának azonban gyakran gyakorlati akadályai vannak, például amiatt, hogy a nagy mennyiségű anyag számos teherautóval való elszállítása környezeti hatással jár, vagy amiatt, hogy a célterület körülményei nem segítik elő a helyben kiemelt talajok újrafelhasználását. 8.2.
A lezárt talaj helyreállítása (a talaj revitalizációja)
A lezárt talaj helyreállítása a korábbi talajszelvény egy részének helyreállítását jelenti a vízzáró rétegek, például az aszfalt vagy a beton eltávolítása, az alattuk található talaj fellazítása, az idegen anyagok eltávolítása és a talajszelvény struktúrájának helyreállítása révén. A cél az alsóbb természetes talajrétegekkel való hatékony kapcsolat visszaállítása. Ehhez a jobb minőségű ültetőközeg kialakítása érdekében máshol kiemelt termőtalaj használatára vagy talajképződést elősegítő anyagok alkalmazására van szükség. Megfelelő kezeléssel így elérhető a talajfunkciók alapvető helyreállása.
HU
27
HU
A lezárt talaj helyreállítása, mint kompenzációs intézkedés néha a városrehabilitációra – például az elhagyott épületek bontására és zöld területek kialakítására – irányuló szélesebb körű programhoz kapcsolódik. Ebben az esetben a városon belüli fejlesztések ösztönzése és a városok terjeszkedésének megállítása érdekében a városon belüli területek mentesülnek a kompenzációs intézkedések alól. Mivel egy korábban lezárt terület talajfunkcióinak teljes helyreállítása műszakilag nehéz vagy túl költséges lehet, célszerű mérlegelni ezeknek a területeknek a városon belüli beruházásokban történő újrafelhasználását. Ezzel elkerülhető valahol máshol a területelvonás (és a széttagolódás), és ez a fenntarthatóság szempontjából általánosan előnyös. 8.3.
Ökoszámlák és területfejlesztési tanúsítványokkal való kereskedés
Az ökoszámla-rendszer alapja annak meghatározása, hogy a talajlezárással járó beruházási projektek mekkora „ökológiai költséggel” járnak, és az ennek megfelelő mennyiségű ökopont megállapítása. A beruházóknak biztosítaniuk kell, hogy valahol máshol ugyanakkora értékű kompenzációs intézkedésekre kerül sor. Az ökopontokat a hivatalos kompenzációs ügynökségeknél lehet beszerezni, amelyek az ökopontok megállapítását és a rendszer felügyeletét végzik. Hasonló kompenzációs rendszer keretében folyik a területfejlesztési tanúsítványokkal való kereskedés (a gyakorlatban még nem alkalmazzák, csupán szimulációjára került sor 2007 és 2009 között 14 német településen, lásd Küpfer et al., 2010). Az általános elgondolás a talajlezárással járó környezeti költségek behajthatóságára vonatkozik. Ez növeli a területelvonás – különösen a termékeny talajok felhasználásának – költségeit, és arra ösztönöz, hogy minden lehetséges eszközzel csökkentsék azt, ezáltal pedig a talajlezárást is. 8.4.
Talajlezárási díj
Az illetékes környezetvédelmi hatóság díjat számíthat fel a területelvonás és a talajlezárás után. A díjak függhetnek a felhasznált talaj minőségétől, illetve attól, hogy a tervezett projektben a talajlezárás a terület hány százalékát érinti. Noha ez a rendszer a talajlezárást inkább korlátozó, mintsem kompenzáló eszköznek tekinthető, jelenleg a díjak a gyakorlatban rendszerint túl alacsonyak ahhoz, hogy általánosan visszafogják a területelvonást. Amennyiben a befolyt pénzt talajvédelmi projektek támogatására fordítják, ez a rendszer joggal tekinthető kompenzációs lehetőségnek. A talajlezárási díjakat több országban és régióban is alkalmazzák a legjobb mezőgazdasági területek megőrzésére. A díj mértéke általában a talaj termőképességi besorolása szerint változik (Prokop et al., 2011). 9.
TUDATOSSÁGNÖVELÉS
Számos elemző szerint a fenntarthatóbb területgazdálkodási politikák és földhasználat egyik legfőbb gátja a talajnak az ökoszisztémában és a gazdaságban betöltött szerepével, illetve a területelvonás lehetséges kedvezőtlen hatásaival kapcsolatos tudatosság hiánya (különösképp a közép- és hosszú távú hatásokat és az éghajlatváltozás várható hatásaival kapcsolatos megfontolásokat illetően). A közigazgatási szervek a helyzet orvoslására – esetenként az Európai Föld- és Talajszövetséggel (ELSA) és a talajjal kapcsolatos tudatosság növelésére irányuló európai hálózattal (ENSA)35 együttműködésben – a következő tudatosságnövelő kezdeményezéseket és tevékenységeket hajtották végre vagy tervezik végrehajtani:
35
HU
www.soil-alliance.org és www.eu-ensa.org
28
HU
•
a talajfunkciókra és a települési területek hatására vonatkozó kommunikációs kampányok indítása,36 köztük a házat építő vagy felújító polgárok tájékoztatása az alternatív burkolóanyagok előnyeiről és hátrányairól,
•
évenkénti „nyílt nap” megrendezése az állami területfejlesztési hivatalok számára, amely bizonyos mértékig rávilágít a területfejlesztés fontosságára és annak következményeire (megfelelő gyermekprogramokkal),
•
vándorkiállítások támogatása, amelyek keretében Európa városközpontjaiban képeket és információkat tartalmazó tablókat állítanak fel (például a Wilderness in Europe [Európa vadonja] című kiállítás 2011 szeptemberében Koppenhágában),
•
tájékoztatás és ismeretterjesztés a városok és a városi peremterületek mezőgazdaságáról,
•
a területelvonás és a talajlezárás regionális ellenőrzésének beindítása a talaj minőségi vonatkozásainak figyelembevételével, illetve az eredmények közzététele a helyi sajtóban, rádióban, televíziós csatornákon, weboldalakon és évkönyvekben a talajvesztés és a talajromlás helyi szinten történő bemutatására és számszerűsítésére,
•
a vízelvezető rendszerek (vízáteresztő anyagok és vízmegtartó területek) bemutatása, mivel ez ráirányítja a figyelmet a talaj víztároló és szűrő funkciójára, és érthetőbbé teszi, miért van szükség a talaj védelmére,
•
speciális szakértői tájékoztatás a talajlezárás csökkentésére és kompenzálására irányuló műszaki intézkedésekről a települési szinten tevékenykedő döntéshozók számára, tekintettel arra, hogy ez utóbbiak nem minden esetben vannak tisztában az alternatív burkolási megoldásokkal; az építőipar számára, amely ezt követően népszerűsítheti az alternatív burkolóanyagokat és javíthatja hozzáférhetőségüket; valamint az építési tanácsadók számára, akik így tájékoztatást nyújthatnak az alternatív burkolóanyagok előnyeiről és hátrányairól,
•
az Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszere (EMAS)37 keretében kidolgozott megfelelő ágazati iránymutatás alkalmazásának támogatása többek között a közigazgatás, az építőipar és az idegenforgalom vonatkozásában,
•
becslések készítése a talajlezárás környezeti hatásairól az ökoszisztéma-szolgáltatások elveszítése és az éghajlatváltozással szembeni védtelenség szempontjából (lehetőség szerint pénzügyileg számszerűsítve), valamint tájékoztatás az e veszteségekkel való megbirkózást és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást segítő költséghatékony intézkedésekről,
•
a lakosság területfejlesztési folyamatokban való hatékony és aktív részvételének lehetővé tétele. A megegyezésen alapuló megoldások megalapozottabbak és több támogatást kapnak az érintettektől, ezért kevésbé valószínű a megváltoztatásuk (alapvető képzés biztosítása polgárok és érdek-képviseleti csoportok számára a településfejlesztési vitákban való megfelelő részvételhez szükséges minimális készségek kialakítására),
•
kutatási projektek támogatása, illetve ezek eredményei számára nagyobb nyilvánosság biztosítása, mint például az Interreg URBAN SMS projektjének tudatosságnövelő csomagja esetében (Wolff et al., 2011),
36
A Németországi szövetségi környezetvédelmi, természetvédelmi és nukleáris biztonsági minisztérium például oktatási és tájékoztatási anyagot bocsát rendelkezésre: Flächenverbrauch und Landschaftszerschneidung (http://www.bmu.de/files/pdfs/allgemein/application/pdf/flaeche_de_gesamt.pdf). http://ec.europa.eu/environment/emas/index_en.htm
37
HU
29
HU
HU
•
néhány területfejlesztési téma, területi kérdés és a talajjal kapcsolatos szempont beillesztése az iskolai tantervekbe, illetve bevezetése a jövő szakemberei, például az építészek, a mérnökök vagy a területfejlesztési szakemberek egyetemi szintű (vagy azzal egyenértékű) képzésébe. A középiskolákban való alkalmazásra példa az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósult „Közép-Európa” program CircUse („körkörös területgazdálkodás”) projektje38 keretében a földhasználatról és a környezeti hatásokról összeállított oktatási anyag.
38
http://www.circuse.eu/, lásd a „Project results” (Projekteredmények) menüpont alatt. Jelenleg cseh, angol, német, olasz, lengyel és szlovák nyelven elérhető.
30
HU
E bizottsági szolgálati munkadokumentummal kapcsolatban felhasználói észrevételeit a következő email címre továbbíthatja:
[email protected].
HU
31
HU
HIVATKOZÁSOK Folyóiratcikkek és jelentések: Bade, T., 2008: De kroon op het werk. Werken aan het juiste klimaat voor mensen en bomen. Triple E productions (idézi: Technische commissie bodem, 2010). Davies, Z.G., Edmondson, J.L., Heinemeyer, A., Leake, J.R., Gaston, K.J., 2011: Mapping an urban ecosystem service: quantifying above-ground carbon storage at a city-wide scale. Journal of Applied Ecology, 48, 1125–1134. o. Eigenbrod, F., Bell, V.A., Davies, H.N., Heinemeyer, A., Armsworth, P.R, Gaston, K.J., 2011: The impact of projected increases in urbanization on ecosystem services. Proceedings of the royal society (278) 2011: 3201–3208. o., http://rspb.royalsocietypublishing.org/content/278/1722/3201.full.pdf+html?sid=f80cc9f6-d67b-48f4b350-1e72ef179385. Einig, K., Jonas, A., Zaspel, B., 2009: Eignung von CORINE-Geodaten und Daten der Flächenerhebung zur Analyse der Siedlungs- und Verkehrsflächenentwicklung in Deutschland. Land Use Economics and Planning – Discussion Paper 08/2009–08, ISSN 1866–6973, http://www.unigoettingen.de/de/115169.html. EKÜ, 2006: Urban sprawl in Europe – The ignored challenge. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése, 10/2006. EKÜ, 2010a: The European environment – State and Outlook 2010: land use. Európai Környezetvédelmi Ügynökség, Koppenhága. EKÜ, 2010b: The European environment – State and Outlook 2010: soil. Európai Környezetvédelmi Ügynökség, Koppenhága. EKÜ, 2010c: The European environment – State and Outlook 2010: urban environment. Európai Környezetvédelmi Ügynökség, Koppenhága. EKÜ, 2011: Landscape fragmentation in Europe. Joint EEA-FOEN report. Eurostat, 2010: Regional population projections. Statistics in focus 1/2010. Früh, B., Koßmann, M., Roos, M., 2011: Frankfurt am Main im Klimawandel – Eine Untersuchung zur städtischen Wärmebelastung. Offenbach am Main: Selbstverlag des Deutschen Wetterdienstes, 2011. (Berichte des Deutschen Wetterdienstes 237) ISBN 978-3-88148-453-4. Gardi, C., Panos Panagos, Claudio Bosco, Delphine de Brogniez, 2012: Soil Sealing, Land Take and Food Security: Impact assessment of land take in the production of the agricultural sector in Europe (szakmai bírálat alatt). Gill, S.E., Handley, J.F., Ennos, A.R., Pauleits, S., 2007: Adapting cities for climate change: the role of the green infrastructure, Built Environment 33:115–133. o. Jones, R.J.A., Hiederer, R., Rusco, E., Loveland, P.J., Montanarella, L., 2004. The map of organic carbon in topsoils in Europe, Version 1.2, September 2003: Explanation of Special Publication Ispra 2004 No. 72 (S.P.I.04.72). European Soil Bureau Research Report No. 17, EUR 21209 EN, 26 o. és egy ISO B1 formátumú térkép. Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxembourg.
HU
32
HU
Kravcík, M., Pokorný, J., Kohutiar, J., Kovác, M., Tóth, E., 2007: Water for the Recovery of the Climate – A New Water Paradigm, NGO People and Water, 2007, http://www.waterparadigm.org/download/Water_for_the_Recovery_of_the_Climate_A_New_Water_ Paradigm.pdf. Küpfer, C., Ostertag, K., Müller, J., Seifert, S., Schleich, J., Ehrhart, K.M., 2010: Handelbare Flächenausweisungszertifikate, Experiment Spiel.Raum: Ergebnisse einer Simulation in 14 Kommunen, Naturschutz und Landschaftsplanung 42 (2) 2010, 39–47. o. Ministerio de Vivienda 2011: White Paper on Sustainability of Spanish Urban Planning, http://siu.vivienda.es/siu/infoWeb/libroBlanco/en/presentacion.html. Munafò, M., Martellato, G., Salvati, L. 2011: Il consuma di suolo nelle città Italiane, ECOSCIENZA (4) 2011, www.isprambiente.gov.it. Niederösterreichische Landesregierung, 2010: Naturnahe Oberflächenentwässerung Siedlungsgebiete – Leitfaden für Gemeinden, http://www.osnabrueck.de/images_design/Grafiken_Inhalt_Gruen_Umwelt/2010-1108_Flyer_Standards_indd.pdf.
für
Oliver, L., Ferber, U., Grimski, D., Millar, K., Nathanail, P., 2005: The Scale and Nature of European Brownfields, in: Proceedings of CABERNET 2005: The International Conference on Managing Urban Land, 274–281. o., Land Quality Management Press, Nottingham, 2005. Piorr, A., Ravetz, J., Tosics, I., 2011: Peri-urbanisation in Europe: Towards a European Policy to sustain Urban-Rural Futures, University of Copenhagen / Academic Books Life Sciences, 144 o. ISBN: 978- 87-7903-534-8, http://www.plurel.net/images/Peri_Urbanisation_in_Europe_printversion.pdf. Poeplau, C., Don, A., Leifeld, J., Vesterda,l L., Van Wesemael, B. 2011: Temporal dynamics of soil organic carbon after land-use change in the temperate zone – carbon response functions as a model approach, Global Change Biology 17: 2415–2427. o. Prokop, G., Jobstmann, H., Schönbauer, A., 2011: Overview on best practices for limiting soil sealing and mitigating its effects in EU-27 (Environment Agency Austria), Technical Report – 2011-50, ISBN: 978-92-79-20669-6, http://ec.europa.eu/environment/soil/sealing.htm. Regionális Politikai Főigazgatóság, 2011: Cities of tomorrow – Challenges, visions, ways forward. Európai Bizottság, Regionális Politikai Főigazgatóság, Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 112 o., ISBN: 978-92-79-21307-6, http://ec.europa.eu/regional_policy/conferences/citiesoftomorrow/index_en.cfm. Siebielec, G., Lazar, S., Kaufmann, C., Jaensch, S., 2010: Handbook for measures enhancing soil function performance and compensating soil loss during urbanization process, Urban SMS – Soil Management Strategy project, 37 o., www.urban-sms.eu. Smith C., 2010: London: Garden City? On behalf of London Wildlife Trust, Greenspace Information for Greater London and the Greater London Authority, http://www.wildlondon.org.uk/LinkClick.aspx?fileticket=DFl0HHMtUfU%3D&tabid=101&mid=499 &language=en-GB. Technische commissie bodem, 2010: Advisory report on general conditions for soil sealing in urban areas. TCB A063, Hága, valamint az ebben lévő hivatkozások. TAEU, 2007: Territorial Agenda of the European Union, Towards a More Competitive and Sustainable Europe of Diverse Regions, Lipcse (Németország), 2007. május 24–25., http://www.euterritorial-agenda.eu/Reference%20Documents/Territorial-Agenda-of-the-European-Union-Agreedon-25-May-2007.pdf.
HU
33
HU
TAEU, 2011: Territorial Agenda of the European Union 2020, Towards an Inclusive, Smart and Sustainable Europe of Diverse Regions, Gödöllő (Magyarország), 2011. május 19., http://www.eu2011.hu/files/bveu/documents/TA2020.pdf. Tóth, G., Stolbovoy, V., Montanarella, L., 2007: Soil Quality and Sustainability Evaluation – An integrated approach to support soil-related policies of the European Union, EUR 22721 EN, http://eusoils.jrc.ec.europa.eu/ESDB_Archive/eusoils_docs/other/EUR22721.pdf. Turbé, A., De Toni, A., Benito, P., Lavelle, P., Lavelle, P., Ruiz, N., Van der Putten, W.H., Labouze, E., Mudgal, S., 2010: Soil biodiversity: functions, threats and tools for policy makers. Bio Intelligence Service, IRD, and NIOO, Jelentés az Európai Bizottság (Környezetvédelmi Főigazgatóság) számára, http://ec.europa.eu/environment/soil/biodiversity.htm. US EPA, 2008: Reducing urban heat islands. Compendium of strategies. Chapter 2: Trees and vegetation, http://www.epa.gov/heatisland/resources/compendium.htm. US EPA, 2011: EPA Launches New Strategy to Promote Use of Green Infrastructure for Environmental and Economic Benefits, Sajtóközlemény: 2011. április 29. Van Zoest, J., Melchers, M., 2006: Leven in stad. Betekenis en toepassing van natuur in de stedelijke omgeving, KNNV Uitgeverij Utrecht (idézi: Technische commissie bodem, 2010). Wolff, G., Höke, S., Lazar, S., Kaufmann-Boll, C. 2011: Environmental impact of urban soil consumption, Urban SMS, Soil Management Strategy. Az Európai Bizottság dokumentumai: COM(2006) 231: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A talajvédelemről szóló tematikus stratégia. COM(2006) 232: A Bizottság javaslata a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: az Európai parlament és a Tanács irányelve a talajvédelem kereteinek meghatározásáról, valamint a 2004/35/EK irányelv módosításáról. COM(2009) 378: A Bizottság jelentése a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a KHV-irányelv alkalmazásáról és hatékonyságáról (a 97/11/EK és a 2003/35/EK irányelvvel módosított 85/337/EGK irányelv). COM(2009) 490: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A városi mobilitás cselekvési terve. COM(2011) 571: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve. COM(2011) 612: Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács rendelete a Kohéziós Alapról, és az 1084/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. COM(2011) 614: Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és „a növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.
HU
34
HU
COM(2012) 93: Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács határozata az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-megváltoztatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és abszorpciójára vonatkozó elszámolási szabályokról és cselekvési tervekről. SEC(2010) 360: Kohéziós politika: 2010. évi stratégiai jelentés a 2007–2013 közötti időszak programjainak végrehajtásáról. SEC(2011) 92: Az Európa 2020 keretei közötti fenntartható növekedéshez hozzájáruló regionális politika. Jogszabályok: EMAS-rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009/EK rendelete (2009. november 25.) a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételéről és a 761/2001/EK rendelet, a 2001/681/EK és a 2006/193/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről, HL L 342., 2009.12.22., 1–45. o., http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2009:342:0001:0045:HU:PDF. ERFA-rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 1080/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:210:0001:0001:HU:PDF. KHV-irányelv: a Tanács 85/337/EGK irányelve (1985. június 27.) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról, HL L 175., 1985.7.5., 40–48. o., módosított változatában (egységes szerkezetbe foglalt szöveg: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/ LexUriServ.do?uri=CONSLEG:1985L0337:20090625:HU:PDF. Nitrátirányelv: a Tanács 91/676/EGK irányelve (1991. december 12.) a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről (módosította az 1882/2003/EK és az 1137/2008/EK rendelet), HL L 375., 1991.12.31., 1–8. o., http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=DD:15:02:31991L0676:HU:PDF. SKV-irányelv: az Európai Parlament és a Tanács 2001/42/EK irányelve (2001. június 27.) bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról, HL L 197., 2001.7.21., 30–37. o., http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=DD:15:06:32001L0042:HU:PDF.
HU
35
HU
1. melléklet Fogalom-meghatározások A rozsdaövezetek elhanyagolt, nem kellően kihasznált vagy használaton kívüli korábbi ipari vagy kereskedelmi területek, amelyeken gyakran valós vagy vélt szennyezettségi problémák merülnek fel. Főként azoknak a régióknak a városi területein találhatók, ahol a valaha virágzó nehézipar létesítményeit mára bezárták. Hasznosításukhoz – amelynek révén értékes zöldmezős területek menthetők meg – általában a tulajdonosok, a helyi önkormányzatok és a környéken élő lakosság összehangolt fellépésére van szükség. A zöld infrastruktúra39 jó minőségű zöld területek és egyéb környezeti objektumok hálózata (lásd az 1. ábrát). Magában foglalhat például természeti területeket, ember alkotta vidéki és városi objektumokat, például városi zöld területeket, erdősítéseket, zöldhidakat, zöldtetőket, ökológiai átjárókat (a vonalas létesítmények, utakon és egyéb közlekedési folyosók által alkotott akadályokon való átjutáshoz), parkokat, helyreállított ártereket, magas természeti értékű mezőgazdasági területeket stb. A zöld infrastruktúra alapelve, hogy a megfelelő fontossági sorrend felállításával ugyanabból a földterületből gyakran többféle előny is származhat. A zöld infrastruktúra támogatásával olyan értékes táji jellegzetességeket lehet fenntartani vagy kialakítani, amelyek ökoszisztéma-szolgáltatásokat biztosítanak. Városi környezetben ez a gyakorlatban kellő számú megfelelő méretű, nagy területre kiterjedő szabad (lezáratlan) területet jelent, amely élőhelystruktúrákat (változatos növényzetet, mesterséges tavakat, valamint szabad és tiszta talajt) kapcsol össze, illetve lehetőséget ad élőhelyhálózatok és niche élőhelyek kialakítására. 1. ábra: A zöld infrastruktúra fogalmának szemléltetése (forrás: Európai Bizottság)
39
HU
További információk: http://ec.europa.eu/environment/nature/ecosystems/index_en.htm.
36
HU
A területelvonás a települési területek fokozatos növekedésével összefüggésben használt kifejezés. Ez a folyamat az elszórt vidéki települések fejlődését, a városi területeknek a városmag körüli bővülését (ideértve a városok terjeszkedését is), valamint a városon belüli földterületek hasznosításának módosítását (sűrűbb beépítés) is magában foglalja. A területelvonás a helyi viszonyok függvényében kisebb vagy nagyobb mértékben talajlezárást is eredményez. A városi peremterületek a városi területek körül elhelyezkedő, a vidéki tájhoz (a városias települések közötti területekhez) csatlakozó területek és az ezek mögötti vidékek; a nagyobb városi peremterületekhez a városi agglomeráción belüli városok és falvak is hozzátartoznak. A települési terület, amelyet esetenként mesterséges területnek is neveznek, olyan terület, amelyet lakóövezetként, ipari és kereskedelmi célokra, egészségügyi, oktatási, gondozási infrastruktúra, utak és vasutak létesítésére, szabadidő eltöltésére (parkok és sportpályák) stb. használnak (lásd a 2. ábrát). A területrendezésben általában minden olyan földhasználatot jelöl, amely kívül esik a mezőgazdaság, a részlegesen természetes állapotú földterületek, az erdők és a vizek körén. A talajlezárás egy adott földterületet tartósan mesterséges vízzáró anyaggal (így aszfalttal vagy betonnal) történő befedése, például épületek vagy utak építése során. Amint az a 2. ábrán látható, a települési területnek csupán egy része a ténylegesen lezárt terület, mivel a kerteket, a városi parkokat és egyéb zöld területeket nem borítja vízzáró felület. 2. ábra: A települési terület és a talajlezárás fogalmának szemléltetése40 (forrás: Prokop et al., 2011)
A talajminőség a talaj azon képességét jelenti, hogy funkciói ellátása révén ökoszisztéma- és társadalmi szolgáltatásokat nyújtson, valamint reagáljon a külső hatásokra (Tóth et al., 2007). Ez jelentős mértékben függ a talaj tulajdonságaitól, például szerkezetétől, szervesanyag-tartalmától és pH-értékétől, illetve szennyezőanyag- és sótartalmától. Bizonyos országokban a talajminőséget integrált mutatókkal fejezik ki, amelyek leggyakrabban a mezőgazdasági talajok termelési funkciójához kapcsolódnak (például Szlovákiában kilenc talajminőségi osztály létezik), a legtermékenyebb talajokra ugyanakkor jellemzőek a magas vízmegtartási értékek, a nagyfokú biológiai sokféleség vagy a nagy szennyezőanyag-semlegesítő képesség. A városok terjeszkedése a városok központi részein kívüli elővárosi és vidéki területeken megfigyelhető fokozatosan növekvő városias fejlődés, amelyet a városi peremvidékek alacsony népsűrűségű terület-felhasználási formái jellemeznek, miközben magában a városban gyakran nem kerül sor a területek fejlesztési célú újrafelhasználására. A város határain kívüli városias fejlődés még 40
HU
A bal oldali ábrán egy előváros vázlata látható házakkal, kertekkel, gépkocsibejárókkal és udvarokkal. Ez a települési terület kifejezésnek felel meg. A jobb oldali ábrán ugyanazon a települési területen fekete szín jelöli a talajlezárás előfordulását, amely ebben az esetben a terület körülbelül 60 %-ára terjed ki.
37
HU
tervezett formában is területelvonással és talajlezárással jár, de általában kisebb környezeti terhelést okoz.
HU
38
HU
2. melléklet Területelvonás és talajlezárás az Európai Unióban A Európai Környezetvédelmi Ügynökség által a Corine felszínborítási adatbázishoz41 (a továbbiakban: Corine) kapcsolódóan 1990-re, 2000-re és 2006-ra vonatkozóan közzétett adatok alapján Prokop és munkatársai (2011) úgy becsülték, hogy 1990 és 2000 között az Unióban megfigyelt területelvonás évente mintegy 1000 km2 – azaz Berlin területénél nagyobb terület –, illetve napi 275 hektár volt, a települési területek pedig összességében közel 6%-kal nőttek. 2000 és 2006 között a területelvonás évi 920 km2-re (napi 252 hektárra) esett vissza, az összes települési terület ugyanakkor összességében további 3%-os növekedést mutatott (lásd a 3. ábrát). Ez az 1990 és 2006 közötti időszakban mintegy 9%-os növekedésnek (176 200 km2-ről 191 200 km2-re) felel meg. Ami a Corine adatai – jelenleg a LUCAS felmérésen42 kívül az egyetlen elérhető homogén, az egész Unióra kiterjedő térinformatikai adategyüttes – pontosságát illeti, hangsúlyozni kell, hogy a kis településeket vagy akár a nagyobb, de szétszórtan elhelyezkedő településeket, illetve a legtöbb vonalas létesítményt, például az úthálózatot vagy az egyéb közlekedési infrastruktúrát érintő területhasznosítás-változások nem tükröződnek benne kellőképpen.43 A valóságban tehát a területelvonás jóval nagyobb arányú, mint amennyi az e helyütt bemutatott adatokból kiderül, a számadatok tehát csupán óvatos becsléseknek tekinthetők.44 Az Unió területén a települési területek 1990-ben 4,1%-ot (176 000 km2), 2000-ben 4,3%-ot (186 000 km2), 2006-ban pedig 4,4%-ot (192 000 km2) értek el. 2006-ban az egy uniós polgárra eső települési terület átlagos nagysága megközelítőleg 390 m2 volt, ami 15 m2-rel (3,8%-kal) több, mint volt 1990ben. 2006-ban a talajlezárással érintett teljes talajfelszín kiterjedését körülbelül 100 000 km2-re, azaz az Unió területének 2,3%-ára becsülték, ami egy lakosra vetítve átlagosan 200 m2-nek felel meg. A sok (az ország területének 5%-ánál is nagyobb kiterjedésű) lezárt talajjal rendelkező tagállamok a következők: Málta, Hollandia, Belgium, Németország és Luxemburg (lásd a 4. ábrát). A talajlezárás mértéke emellett az Unióban sok helyütt másutt, így az összes nagyobb városi agglomerációban és a Földközi-tenger partvidékének legnagyobb részén is magas. Ez utóbbi térségben csupán az 1990-es évek során 10%-kal nőtt a talajlezárás aránya.
41 42 43 44
HU
http://www.eea.europa.eu/publications/COR0-landcover. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/LUCAS_%E2 %80 %94_a_multipurpose_land_use_survey. A Corine minimális térképezési egysége (a legkisebb felismerhető objektum) 25 hektár. A földhasználat megváltozásának ellenőrzésére használt minimális térképezési egység 5 hektár. A Corine adatai szerint a mesterséges felszínek nagysága Németországban mintegy 28000 km2, a nemzeti nyilvántartásban azonban 44000 km2 szerepel. A lineáris struktúrák (főként az úthálózat) esetében a különbség még szembetűnőbb: a Corine csupán 764 km2 közlekedési infrastruktúrát jelez, míg a nemzeti nyilvántartás 17118 km2-t (Einig et al, 2009). Olaszországban 2000–2006 között a Corine évi mintegy 81 km2 területelvonást mutat, míg más becslések szerint háromszor ennyire került sor. (Nagyfelbontású, 1:25 000 méretarányú térképek alapján az éves területelvonás csupán az olaszországi Lombardia és Emilia-Romagna régióban 67 km2 volt. Az ISPRA értékelése megerősíti ezt a feltevést; lásd a http://annuario.isprambiente.it/capitoli/Ver_8/versione_integrale/09_Geosfera.pdf 86–87. oldalát.
39
HU
3. ábra: Területelvonás közigazgatási egységek szerint a 2000 és 2006 közötti időszakban (forrás: Prokop et al., 2011)
HU
40
HU
4. ábra: Talajlezárással érintett talajfelületek 2006-ban (forrás: Prokop et al., 2011)
HU
41
HU
Az Unió átlagos népsűrűsége körülbelül 112 fő/km2, ami viszonylag magas a világ más részeihez képest (Ausztrália: 3, Oroszország: 8, Brazília: 22, Egyesült Államok: 32).45 Ugyanakkor – amint az az 5. ábrán látható – a különböző tagállamokban és régiókban ez az érték nagyban eltérhet: a legalacsonyabb Finnországban, ahol körülbelül 16 fő/km2, a legmagasabb pedig Máltán, ahol több mint 1200 fő/km2. 5. ábra: Népsűrűség NUTS 3 régiók szerint 2008-ban (forrás: Eurostat46)
(1) A népsűrűséget a népességszám (éves átlag) és a földterület hányadosaként határozzák meg. A földterület az ország összterületét jelenti a belvizek (tavak és folyók) alatt fekvő területek nélkül. Bulgária, Dánia, Franciaország, Ciprus, Lengyelország és Portugália esetében a földterület helyett az összterületet vették figyelembe; Lengyelország adatai NUTS 2 régiókon alapulnak; az Egyesült Királyság esetében 2007-es adatok szerepelnek.
A területelvonás és a népességszám növekedése közötti összefüggés Európa-szerte eltérő, általában azonban megállapítható, hogy a területelvonás növekedési üteme nagyobb, mint a népesség számáé
45 46
HU
http://www.worldatlas.com/aatlas/populations/ctypopls.htm http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Population_change_at_regional_level
42
HU
(„függetlenedő területelvonás”). Amint az a 6. ábrán látható, az Unió egyes részein a népesség száma jelentősen nőtt az elmúlt években, más területek ugyanakkor elnéptelenedtek. Az európai népesség mintegy 75%-a él városokban, és a becslések szerint ez az arány 2020-ra 80%-ra fog emelkedni (EKÜ, 2010c). Hét tagállamban ez az érték meghaladhatja a 90%-ot is. Az 1950-es évek közepe óta az Unióban az összes városi terület 78%-kal nőtt, a népességszám ugyanakkor csupán 33%-kal emelkedett (EKÜ, 2006). Jelenleg a „városi peremterületként” besorolt európai területek ugyanannyi beépített földterületet foglalnak magukban, mint a városi területek, ezeken azonban csupán feleakkora a népsűrűség (Piorr et al., 2011). 6. ábra: Éves átlagos népességnövekedés NUTS 2 régiók szerint a 2004 és 2008 közötti időszakban (forrás: Eurostat47)
(1) Belgium és az Egyesült Királyság: 2004 és 2007 közötti átlag; Dánia: 2007 és 2008 közötti átlag; Törökország: 2008. évi adatok.
A számos talajfunkció ellátására képes legértékesebb talajok nem részesülnek kellő védelemben a területelvonás és a talajlezárás ellen, jóllehet sok esetben a talajvédelem és a városok gazdasági fejlődésének érdekei valójában nem ütköznek egymással. Az értékes talajok megőrzése az újonnan
47
HU
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/GISCO/yearbook2010/0102EN.pdf
43
HU
urbanizált területeken jelentős hatást fog gyakorolni az életminőségre és a környezetre. Ez nem csupán a mezőgazdasági jellegüket már elvesztett, erősen urbanizált területekre, hanem leginkább a nemrégiben urbanizált elővárosi övezetekre érvényes.48 A talajlezárást illetően módszertani megállapításként elmondható, hogy a jelenlegi helyzet és tendenciák olyan fejlettebb szintű értékelése, amely nagyobb felbontás alkalmazásával a helyi szinten is hozzáférhető (helyi megközelítés), statisztikailag reprezentatív mintákból (például a LUCAS felmérés adataiból) származó különböző idősoradatokon alapul, lehetővé tenné a talajlezárás hatékonyabb kezelését. Ez a földrajzi Európa 350 városában már meg is valósult az Urban Atlas49 elnevezésű városatlasz formájában, amely műholdfelvételek és kiegészítő adatforrások segítségével összegyűjtött, részletes digitális geodéziai referenciaadatokat nyújt a felszínborításról és a városi földhasználatról. Ezt a kiadványt a Bizottság három szervezeti egysége (a Regionális Politikai Főigazgatóság, a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság és a GMES Iroda) hozta létre az Európai Űrügynökség támogatásával.
48 49
HU
www.urban-sms.eu http://www.eea.europa.eu/data-and-maps/data/urban-atlas
44
HU
3. melléklet Az EU szakpolitikái és jogszabályai Az Európai Unió – annak ellenére, hogy csak korlátozott hatásköre van a területfejlesztés közvetlen szabályozásában – kidolgozott olyan szakpolitikákat és elfogadott több jogi aktust is, melyek hatással vannak a területelvonásra és ezáltal a talajlezárásra. Az Territorial Agenda of the European Union (Európai Unió területfejlesztési menetrendje)50 szorgalmazza a területi kohéziót, és jelentős kihívásként jelöli meg az „ökológiai és kulturális erőforrások túlzott igénybevételét, illetve a biológiai sokféleség elvesztését, amelyek főként a növekvő fejlesztési terjeszkedés eredményei, miközben a távoli területek elnéptelenednek”. A kohéziós politika célja, hogy a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése révén megszilárdítsa az EU-n belüli gazdasági és társadalmi kohéziót. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)51 többek között a kifejezetten a kutatáshoz és az innovációhoz, a távközléshez, a környezetvédelemhez, az energiaügyhöz és a közlekedéshez kapcsolódó infrastruktúrák finanszírozásában vesz részt. Ez néhány tagállamban bizonyos mértékig hozzájárulhatott a talajlezárás növekedéséhez. Az ERFA-rendelet 8. cikke támogatja a fenntartható városfejlesztést, ideértve a rozsdaövezetek és a városközpontok rehabilitációját is, ami csökkentheti a zöldmezős területek igénybevételét és visszafoghatja a városi peremterületeken található települési területek folyamatos terjeszkedését. A kohéziós politika és a transzeurópai közlekedési hálózatokra (TEN-T) vonatkozó kezdeményezés támogatja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Az 1990–2005-ös időszakban az EU-ban 10 000 km új autópálya épült, a 2007–2013-as időszakban pedig évente 20 milliárd EUR került felhasználásra a tagállamok városi csomópontjai közötti összeköttetéseket biztosító 12 000 km autópálya megépítésére. A 2009 szeptemberében „A városi mobilitás cselekvési terve” címmel elfogadott dokumentum52 hangsúlyozza, hogy olyan integrált városfejlesztési stratégiákra van szükség, amelyek egyaránt figyelembe veszik a városfejlesztés gazdasági, társadalmi és környezeti szempontjait, valamint döntéshozaali meggondolásokat. Az integrált megközelítés nem csupán a közlekedési infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztéséhez elengedhetetlen, hanem ahhoz is, hogy a politikai döntéshozatal során a közlekedéspolitikai kérdések összekapcsolódjanak a környezetvédelemmel (többek között a fenntartható városi mobilitási tervek és a levegőminőséggel kapcsolatos uniós jogi aktusok keretében kidolgozandó levegőminőségi tervek közötti koherencia biztosítása révén), az egészséges környezet kérdéskörével, a területrendezéssel, a lakáspolitikával, az akadálymentesítés és a mobilitás szociális szempontjaival, valamint az iparpolitikával. A közös agrárpolitika talán a földhasználatot érintő legfontosabb uniós politika. Egyik eredeti célkitűzése az volt, hogy biztosítsa az Unió önellátását, és a mezőgazdasági termelők bevételeinek növelésével megakadályozza, hogy a gazdák felhagyjanak a földműveléssel. A közös agrárpolitikai olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek kifejezetten bizonyos földhasználat-változások elkerülésére irányulnak (elsősorban az állandó legelők védelme, a legelőterületek nagyarányú csökkenésének megakadályozása), ugyanakkor a mezőgazdasági termelésre szánt földterület nagyságát illetően nagymértékben a piaci erőkre és a földárakra hagyatkozik. A Bizottságnak az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-megváltoztatásból és az erdőgazdálkodásból (LULUCF) eredő kibocsátására és abszorpciójára vonatkozó elszámolási szabályokról és cselekvési tervekről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra vonatkozó javaslata (COM(2012) 93) olyan szabályokra tesz javaslatot, melyek meghatározzák hogy a tagállamok hogyan foglalják bele pl, a földhasználat- változást az éghajlatváltozás mérséklése iránti
50
51 52
HU
Territorial Agenda of the European Union, Towards a More Competitive and Sustainable Europe of Diverse Regions, elfogadták a városfejlesztésről és a területi kohézióról szóló informális miniszteri találkozó résztvevői, Lipcse, 2007. május 24–25. Az Európai Parlament és a Tanács 1080/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. COM(2009) 490.
45
HU
törekvéseikre vonatkozó elszámolásokba. A javaslat szerint a tagállamok ezekben az elszámolásokban a tőzeglápokat is figyelembe vehetik majd. Ez a nemzetközi egyetértéssel elfogadott szabályokra és módszertanra épülő szabályrendszer, bár elsősorban a szénnel foglalkozik, rendszeres és megbízható adatokkal fog szolgálni a földterületek hasznosítási módjának változásairól. Emellett a tagállamoknak a jövőben a termőtalaj eltávolításából eredő üvegházhatású gáz kibocsátásokat is el kell majd számolniuk. Amint a LULUCF ágazatot érintő csökkentési kötelezettségvállalásokat elfogadják, a termőtalaj eltávolítása „költséget” jelent a tagállamok számára, mivel a kibocsátást az ágazaton belül máshol ki kell egyenlíteni. A környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv (KHV-irányelv) és a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló irányelv (SKV-irányelv) előírja a projektek, illetve a tervek és programok környezeti hatásainak vizsgálatát, elsősorban azzal a céllal, hogy a kedvezőtlen hatások elkerülésére, csökkentésére vagy kiegyenlítésére intézkedések kerüljenek meghatározásra. Az irányelvek végrehajtása során kiderült, hogy a tagállamokban javíthatják a környezeti szempontok figyelembevételét a projektek, a tervek és a programok kidolgozásakor, illetve végrehajtásakor, szisztematikusabbá és átláthatóbbá tehetik a területfejlesztést, és növelhetik az érintettek (lakosság, NGO-k, egyesületek, különböző szintű nemzeti hatóságok és a szomszédos tagállamok hatóságai) részvételét és javíthatják a velük való konzultációt. A Bizottság észrevételezte (COM(2009) 378), hogy ezen irányelvek hatása növelhető lenne az éghajlatváltozás hatásaira és a biológiai sokféleség értékelésére, valamint az alternatívák meghatározására és a rendelkezésre álló adatok minőségének javítására vonatkozó iránymutatások naprakésszé tételével. A Bizottság 2012-re előirányozta, hogy javaslatot terjeszt elő a KHV-irányelv módosítására. Ami az SKV-irányelvet illeti, a rövid távú tervek között szerepel a módosítása; az irányelv hatékonyabbá válna, ha a szakpolitikákra, illetve az önkéntes tervekre és programokra is alkalmazandó lenne. Hangsúlyozva a talajjal mint erőforrással való fenntartható és hatékony gazdálkodás szükségességét, valamint figyelembe véve a demográfiai és a regionális helyzetet és a városokon belüli rehabilitáció széles körű lehetőségeit, a Bizottság „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című dokumentumában (COM(2011) 571) azt a követelményt fogalmazta meg, hogy 2020-ra az uniós politikák kialakítása vegye figyelembe az általuk az EU-ban a földhasználatra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásokat, 2050-re pedig sikerüljön elérni, hogy összességében ne nőjön a területelvonással érintett területek nagysága (a növekmény nulla legyen). Végezetül a Bizottság a hetedik kutatási keretprogram keretében az épületek fenntarthatósága területén is finanszíroz kutatási projekteket (például a SuPerBuildings és az OPEN HOUSE53 projektet).
53
HU
http://cic.vtt.fi/superbuildings/node/2 és http://www.openhouse-fp7.eu/.
46
HU
4. melléklet A talajlezárás hatásainak műszaki háttere 1.
BEVEZETÉS
A talajlezárás azt jelenti, hogy az adott területet és annak talaját mesterséges vízzáró anyaggal befedik, hogy arra lakásokat, ipari és kereskedelmi épületeket, közlekedési infrastruktúrát stb. építsenek. A talajlezárásnak ugyan vannak jótékony hatásai is, például az utakról és a szennyezett területekről származó szennyezett vízlefolyás ellenőrzött kezelésével elkerülhető a felszín alatti vizek és a talaj (az alsóbb talajrétegek) szennyeződése, a legtöbb esetben azonban érdemes kritikus szemmel megvizsgálni a környezeti hatásokat, mivel a talaj „alátámasztó funkciója” csupán egy a sok funkció közül.54 A talajok számos különböző létfontosságú ökoszisztéma-funkciót látnak el, kulcsszerepet játszanak az élelmiszer-termelésben és a megújuló anyagok, például a faanyag előállításában, élőhelyet kínálnak a biológiai sokféleséget képviselő talajlakó és talajfelszínen élő élőlényeknek, szűrik és szabályozzák a víztartó rétegek felé irányuló vízmozgásokat, eltávolítják a szennyező anyagokat, illetve csökkentik az árvíz, valamint az aszályok gyakoriságát és kockázatát, elősegítik a sűrűn beépített városi környezetek mikroklímájának szabályozását különösen ott, ahol növényzettel vannak fedve, valamint a tájformálás révén esztétikai szerepet is játszhatnak. A mezőgazdasági területek a városok számára is nyújtanak ökológiai szolgáltatásokat, például a városi hulladékok (szennyvíziszap stb.) és termékek (komposzt stb.) újrahasznosítását. Természetéből fakadóan a talajlezárás jelentős hatást gyakorol a talajokra, és korlátozza azok számos előnyös tulajdonságának érvényesülését. Szokásos eljárás, hogy minden más építési művelet megkezdése előtt a termőtalajnak a talajhoz kapcsolódó legtöbb ökoszisztéma-szolgáltatást biztosító legfelső rétegét eltávolítják, az alsóbb talajrétegekben, illetve az ezek alatti kőzetekben pedig alapozást készítenek az épület vagy az infrastruktúra számára. Ezzel rendszerint elvágják a talajt a légkörtől, és megakadályozzák az esővíz beszivárgását, valamint a talaj és a levegő közötti gázcserét. A talajszerkezettől (a homok-, az iszap-- és az agyagszemcsék egymáshoz viszonyított arányától), illetve a talaj tömörödésének és szerkezetvesztésének mértékétől függően a víz és a gázok oldalirányú és lefelé tartó mozgása szintén jelentős akadályokba ütközhet vagy akár teljesen le is állhat. Noha a kiemelt termőréteg összegyűjtése és máshol történő újrahasznosítása előnyös lehetne, erre nem mindig kerül sor például amiatt, mert a termőtalaj máshol való szétterítése logisztikai problémákba ütközik. Ennek következtében a talajlezárás a szó szoros értelmében a talaj „elfogyasztását” jelenti. Mindez komoly aggodalomra ad okot, a talajképződés ugyanis igen lassú folyamat, amelynek során egy centiméter talaj kialakulása akár évszázadokig is eltarthat. A talajlezárás közvetlen és közvetett hatásokkal egyaránt jár. Egy útépítési projekt esetében például a talaj biológiai sokféleségére gyakorolt hatás közvetlen, az élőhelyek ebből adódó széttagozódása és a következményes beruházások megjelenése közvetett hatás. A másik példa a városok körüli mezőgazdasági területeken végrehajtott talajlezárás, amely csökkenti a talaj vízbeszívási képességét (közvetlen hatás), az élelmiszer-termelést tekintve azonban a fennmaradó vidéki területek terheinek növekedését is eredményezi (közvetett hatás). A következőkben áttekintjük a talajlezárás néhány fő hatását. 54
HU
A javasolt talajvédelmi keretirányelv (COM(2006) 232) a talaj következő környezeti, gazdasági, társadalmi, tudományos és kulturális funkcióit sorolja fel: a) élelmiszer és egyéb biomassza előállítása a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban egyaránt; b) a tápanyagok, az anyagok és a víz raktározása, szűrése és átalakítása, illetve a felszín alatti vízkészlet újrafeltöltése; c) az élet és a biológiai sokféleség alapja (élőhely, fajok és génállomány); d) az emberek és az emberi tevékenység fizikai és kulturális környezete; e) nyersanyagforrás; f) szénforrás; g) geológiai, geomorfológiai és archeológiai örökség hordozója.
47
HU
2.
A VÍZ KÖRFORGÁSÁRA GYAKOROLT HATÁS
A talajlezárás jelentős terhet ró a vízkészletekre és változásokat okoz a vízgyűjtő területek környezeti állapotában, ami hatással lehet az ökológiai rendszerekre és az általuk nyújtott, a vízhez kötődő szolgáltatásokra. A víz bizonyos időszakokban több európai városban máris szűkös erőforrásnak számít, a globális felmelegedés következtében pedig a vízhiány egyre súlyosbodni fog. Emellett a vizes élőhelyek, a természetes víznyelők és a lezáratlan talajfelület csökkenése, illetve ezzel párhuzamosan az a körülmény, hogy a városok egykori tenger- és folyómedrek mentén terjeszkednek, illetve a jelenlegi tenger- és folyópartokon helyezkednek el, az éghajlatváltozás valóra válásával drámai mértékben megnöveli az árvízkockázatot (Regionális Politikai Főigazgatóság, 2011). 7. ábra: A felszínborítás hatása a hidrológiai körforgásra55 40 % evapotranspiráció
38 % evapotranspiráció
10 % lefolyás
25 % sekély beszivárgás
20 % lefolyás
21 % sekély beszivárgás
25 % mély beszivárgás
Természetes felszínborítás
10–20 % vízzáró felület
35 % evapotranspiráció
30 % evapotranspiráció
30 % lefolyás
20 % sekély beszivárgás
21 % mély beszivárgás
55 % lefolyás
10 % sekély beszivárgás
15 % mély beszivárgás
35–50 % vízzáró felület
5 % mély beszivárgás
75–100 % vízzáró felület
A talaj víztároló képessége számos tényezőtől függ, köztük a talaj szövetétől, szerkezetétől, mélységétől és szervesanyag-tartalmától. Egy funkciói ellátására teljes mértékben alkalmas talaj hektáronként akár 3750 tonna vizet, azaz közel 400 mm csapadékot is képes lehet eltárolni (vagy, másként kifejezve, egy köbméter porózus szerkezetű talaj 100–300 liter vizet képes magában
55
HU
http://www.coastal.ca.gov/nps/watercyclefacts.pdf
48
HU
tartani56). A talajlezárás csökkenti azt az esőmennyiséget, amelyet a talaj képes elnyelni, szélsőséges esetekben pedig teljesen megakadályozza a víz felszívódását. Ez a vízkörforgásra nézve számos közvetlen hatással járhat, de a hőmérséklet és a páratartalom befolyásolása révén közvetett hatást is gyakorolhat a mikroklímára, illetve a földcsuszamlás kockázatára stb. való tekintettel a talaj stabilitására is. A talajlezárás mértékének növekedése három fő közvetlen hatással jár: a (sekély és mély) vízbeszivárgás arányának csökkenését eredményezi ott, ahol a szabadon hagyott területek kiterjedése jelentősen lecsökken; csökkenti a lefolyó víz beszívására rendelkezésre álló időt, ami miatt megnő a felszíni lefolyó víz mennyisége (és ez további következményekkel jár az árvizekre és a felszíni vizek szennyezettségére nézve); továbbá csökkenti az evapotranspirációt, amely a beépített területeken hűtő hatást fejthetne ki. 2.1.
Beszivárgási sebesség
A talaj beszivárgási sebességét és vízmegtartó képességét legnagyobb mértékben általában a talaj szövete befolyásolja. A nagyobb agyagtartalmú talajoknak nagyobb a vízmegtartó képessége, de alacsonyabb a beszivárgási sebessége, mint a szabad vízelvezetésű homokos talajoké. A talajszerkezet és a szervesanyag-tartalom szintén lényeges (a szervesanyagoknak nagyon magas a vízmegkötő képessége), de ugyanilyen fontos a talaj mezofaunája, különösen a földigiliszták jelenléte is. Egy javaslat szerint a megfelelő mértékű felszíni beszivárgás fenntartásához a burkolattal ellátott talajfelület legkevesebb 50%-ának megfelelő szabadon hagyott területre van szükség (TCB, 2010), bár ez a talaj jellemzőitől, a csapadék intenzitásától és az egyéb enyhítő intézkedések alkalmazásától is függ. A talajlezárás nemcsak a víz beszivárgási sebességére van jelentős negatív hatással, hanem a felszín alatti vízkészlet minőségét is befolyásolja (lásd a 7. részt a szűrő- és pufferkapacitás témájáról). Az esővíz talajba történő beszivárgása miatt a víz sokkal később kerül a folyókba, ennek következtében csökken a csúcsvízhozam nagysága, ezáltal pedig az árvíz kockázata is (ez a táj árvízmérséklő hatása). A talajban lévő víz nagy része a növények számára is hozzáférhető, így enyhébbek lesznek az aszályok, tehát a mezőgazdaságban elkerülhető az öntözés, és csökken a szikesedés problémája. A víz nagyobb mértékű beszivárgása révén továbbá kevésbé van arra szükség, hogy a csapadék csúcsmennyiségeit mesterséges tárolólétesítményekben (például medencékben) gyűjtsék össze, és a vízminőség is javul. Így a talaj (és a rajta élő növényzet) vízmegtartó képességét lehet időszakos víztárolásra felhasználni. Az egészséges, nem tömörödött és jól strukturált talaj tárolókapacitását figyelembe véve kevesebb mesterséges tárolólétesítményekre lesz szükség (ha egyáltalán), így erre a célra kevesebb területet és ráfordítást kell igénybe venni. A talajlezárás a közvetlen hatások mellett közvetett hatást is gyakorolhat a városi környezet vízkörforgására. A városi népesség gyarapodása és a lakosság városi területekre koncentrálódása növeli a vízigényt, ami megterhelheti a vízellátást. Miközben az urbanizált övezetekben óriási a vízigény, a kevés vízmegtartó terület miatti árvízgondok elkerülésére vagy leküzdésére az esővizet össze kell gyűjteni és a lehető leggyorsabban el kell vezetni a szennyvíztelepre, így viszont a felszín alatti vízkészletek nem tudnak visszapótlódni. Egyes városi területek esetében a terület körül lévő víztartó rétegekre különösen nagy teher hárul a nagy vízigény és a kis feltöltési kapacitás miatt. Ha a városi területek vízigénye meghaladja a rendelkezésre álló vízmennyiséget, a városoknak a környező régiókból kell szállítaniuk azt, vagy növelniük kell a helyi kiemelés mennyiségét. Egyes víztartó rétegek – amelyek például agyagot és iszapot tartalmaznak – tömörödhetnek, ha nagy mennyiségű felszín alatti vizet szivattyúznak ki belőlük, és maradandó talajroskadás következhet be. A tengerparti területeken a víztartó rétegek ivóvíz és öntözés céljára történő túlzott igénybevétele a sós víz e rétegekbe való behatolását eredményezheti. 2.2.
Felszíni lefolyás
A növényzettel borított talaj sokkal nagyobb mennyiségű esővizet képes felszívni, mint a vízzáró vagy félig vízzáró anyaggal burkolt talaj, bár a fák is sok esővizet fognak fel, amely elpárologhat, még 56
HU
www.smul.sachsen.de/umwelt/boden/12204.htm
49
HU
mielőtt egyáltalán elérné az alatta lévő talajt. A fel nem szívott vagy a talajon és a víztartó rétegen át csak lassan átszivárgó fennmaradó víz a lejtőkön felszíni lefolyást okoz vagy felgyűlik a mélyedésekben. Városi környezetben ezt a vizet általában össze kell gyűjteni, el kell vezetni és kezelni kell. A szabad talajfelszín növelésével a felszíni lefolyás jelentősen csökkenthető. A talaj vízbeszivárgási kapacitását sokkal nehezebb megváltoztatni, mivel az nagyban függ az adott talaj tulajdonságaitól, amelyeket csak nehezen lehet módosítani. A zöldtetők bizonyos mértékig segítenek megakadályozni a felszíni lefolyás kialakulását, jóllehet vízmegtartó képességük korlátozott, és nem mérhető a szabad talaj e képességéhez. A területek beépítése miatti talajlezárás (különösen az ártereken és a vízmegtartó területeken) csökkentheti az árterek víztároló kapacitását, ezzel növelve az árvízkockázatot és az árvízkárt. Európa egyik legnagyobb folyója, a Rajna például elvesztette természetes ártereinek négyötödét. Ugyanígy az Elba természetes ártereinek mostanra csupán 14%-a áll rendelkezésre árvízi célokra, míg az árvízveszélyes városi területek nagysága az 1990 és 2000 közötti időszakban 50 km2-rel nőtt (EKÜ, 2010a). Az árvizek növekvő száma és súlyossága ezeken a területeken57 részben a szabad területek csökkenésének tulajdonítható (a mezőgazdasági területek vízmegtartó képességének tömörödés és alacsony szervesanyag-tartalom miatti csökkenése szintén hozzájárulhat ehhez). A problémák azonban nem csak regionális szinten jelentkeznek. Egy nemrégiben készült felmérés (Smith, 2010) szerint London egy évtized alatt kertjeinek 12%-át veszítette el, amelyek helyébe mintegy 2600 hektár kemény burkolat került. Ennek eredményeként a víztöbblet a talajba való beivódás helyett a szennyvíz- és a csapadékvíz-elvezető csatornákba került, ami hozzájárult a hőszigetjelenség kialakulásához. A felszíni lefolyó víz szennyezettsége befolyásolhatja a felszíni vizek (például a folyók és a tavak) minőségét. Amikor az esővíz beszivárog a talajba (különösen az agyagos talajokba), a benne lévő szennyező anyagok egy része a talajban tárolódik, más részüket a talaj mikroorganizmusai lebontják. Ezáltal csökkenhet a felszíni vizekbe és a víztartó rétegekbe kerülő szennyező anyagok mennyisége és változatossága. A heves esőzésekből származó nagy mennyiségű szennyezett esővíz teljes mennyisége nem tud átszűrődni a talajon, ez a folyók, a tavak és a vizes élőhelyek állapotának leromlását okozza, illetve a folyók alsóbb szakaszain árvízhez vezet. Ez a jelenség a nagy területeken végrehajtott talajlezárás esetében még nagyobb gondot okoz, mivel emiatt a szennyező anyagok felgyűlnek a vizekben. Erre volt példa az Elba folyón 2002-ben történt árvíz, amelynek eredményeként az ártereken a német egészségügyi határértéket meghaladó mértékű, ipari raktárterületekről származó dioxinok, poliklórozott bifenilek és higany rakódott le (EKÜ, 2010b). 2.3.
Evapotranspiráció
A csapadékképződést a kis és a nagy vízkörforgások táplálják. A nagy vízkörforgások az óceánok és a szárazföldek közötti vízcserét végzik, a kis vízkörforgások pedig a szárazföld (vagy a tenger) feletti vízforgalomért felelnek. Ha talajlezárással vagy a földterület hasznosítási módjának megváltoztatásával, például erdőirtással növeljük az esővízlefolyást, illetve csökkentjük a beszivárgást és a párolgást, akkor a kis vízkörforgást megfosztjuk vízforrásaitól (lásd a 8. ábrát). E víz egy része hozzáadódik a nagy vízkörforgáshoz, ami gyakran nem kívánt következményekkel jár, ugyanis a szárazföldi esővíz jelentős része a kis vízkörforgásból származik. A szárazföldi csapadékviszonyok kiszámíthatósága az elegendő evapotranspiráció, azaz a talajból párologtatás útján távozó összes vízkibocsátás függvénye (Kravcík et al., 2007). A párolgást kibocsátó felület és növényzet talajlezárás miatti elveszítése tehát hozzájárulhat a helyi klimatikus viszonyok megváltozásához, ez pedig az olyan száraz éghajlatokon, mint például a mediterrán éghajlat, jelentős problémává válhat.
57
HU
Például a nemzeti katasztrófának minősített 2007. évi angliai nyári árvizek költsége a becslések szerint több mint 3,2 milliárd GBP volt (http://www.environment-agency.gov.uk/news/115038 .aspx).
50
HU
8. ábra: A talajlezárás és a földterületek hasznosítási módjának megváltoztatása hatást gyakorol a vízkörforgásokra (forrás: Kravcík et al., 2007)
csapadék kis vízkörforgás
vízszállítás a nagy vízkörforgásban
párolgás
beszivárgás felszíni lefolyás felszín alatti vízréteg felszín alatti lefolyás
3.
kis vízkörforgás
nagy vízkörforgás
szárazföld
kis vízkörforgás
óceán
kis vízkörforgás
párolgás
A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉGRE GYAKOROLT HATÁS
A talajok számos jelentős funkciója a rajtuk vagy bennük élő növényeknek, állatoknak és mikrobáknak köszönhető. Egy teáskanálnyi kerti talaj több ezer fajnak, több millió egyednek és százméteres gombahálózatnak adhat otthont. Tudományos becslések szerint a Földön élő fajok legalább egynegyede talajlakó. Ezeknek eddig csupán töredékét – főként, de nem kizárólag a talaj-mikroorganizmusokat – sikerült azonosítani (Turbé et al., 2010). A talaj-mikroorganizmusok döntő szerepet játszanak a talajban lévő szerves anyagok lebontásában és a tápanyagok újrahasznosításában, végső soron pedig az elemi szén megkötésében és tárolásában. A nagyobb élő szervezetekkel, például a földigilisztákkal együtt javítják a talaj szerkezetét, illetve átjárhatóbbá teszik azt a víz és a gázok számára. A talajlezárás szélsőséges földhasználati formaként elpusztíthatja vagy szétszabdalhatja az élőhelystruktúrákat, a táplálékszerző és fészkelőhelyeket stb., a talajlakó élőlényeket pedig megfoszthatja a növényi biomasszából származó víztől, oxigéntől és energiától. Emellett a talajlezárás az adott helyen nyilvánvalóan meggátolja a hozzáférést a talaj-mikroorganizmusokban lévő génállományhoz is. A talaj növény- és állatvilágára gyakorolt közvetlen hatásokon kívül a közlekedési hálózat és a nagyobb települések vonalas létesítményei számos egyéb faj élőhelyére is nagy területen hatással lehetnek, így jelentősen befolyásolhatják a földfelszíni biológiai sokféleséget. A talaj nemcsak a föld alatti sokszínű élővilág számára biztosít élőhelyet, hanem a legtöbb földfelszínen élő faj túléléséhez is elengedhetetlenül szükséges. Számos állatfaj függ a talajtól életének legalább egy szakaszában, pl. bizonyos fejlődési szakaszaikban (egyes rovarok), a szaporodásukhoz, a fészekrakáshoz vagy a
HU
51
HU
táplálkozásukhoz. Az állatok fajszáma biológiai sokféleség általában annál nagyobb, minél nagyobb a szabad talajon élő növényzet mennyisége (hektár), valamint (vízszintes és függőleges) változatossága. A növényzet típusa nagyon fontos (így a talaj típusa és minősége, illetve a rendelkezésre álló hely is). Emellett vidéken és a városi területeken a városrészek szintjén rendkívül fontosak a zöld területeket összekötő folyosók: az ökológiai összeköttetések nemcsak regionális, hanem helyi és még alacsonyabb szinten is lényeges kérdésnek számítanak. A lezáró jellegű vonalas létesítmények továbbá komoly akadályt jelenthetnek a vadon élő állatok számára is, mivel keresztülszelik vándorlási útvonalaikat és hatással vannak az élőhelyeikre. Károsabb hatásuk lehet, mint az egyenletes felületű zárt alakzatoknak, mivel valószínűbb, hogy egyes fajok számára mesterséges vándorlási akadályt képeznek. A táj szétszabdaltsága, amely a vonalas létesítmények és a városok terjeszkedése miatt alakul ki, számos további káros hatást eredményezhet, például a vadon élő állatpopulációk méretének és életképességének általános csökkenését, az éghajlat helyi megváltozását, a forgalomból eredő nagyobb környezetszennyezést és zajt, amelyek a biológiai sokféleség további csökkenését vonják maguk után. Egy nemrégiben közzétett tanulmány (EKÜ, 2011) szerint a táj szétszabdaltsága Európa több vidékén máris jelentős. A burjánzó városfejlesztés és a közlekedési infrastruktúra jelentős mértékben növeli a problémát, és egyértelműen jelzi, hogy halaszthatatlan lépésekre van szükség. Hangsúlyozni kell, hogy a biológiai sokféleségre gyakorolt hatások nemcsak a védett területeken adnak okot aggodalomra, hanem az e területeken kívüli, közönséges beruházások esetében is figyelembe kell őket venni. Valóban elengedhetetlenül fontos, hogy a táj és az élőhelyek széttagozódását a különböző szinteken minimálisra csökkentsük, és ezáltal a védett területek között megfelelő összeköttetéseket tartsunk fenn. Ez különösen lényeges, tekintve, hogy a Natura 2000 hálózatnak köszönhetően a ritka fajok védelme a korábbiakhoz képest sokkal jobb, ugyanakkor néhány közönséges faj egyedszáma bizonyos mutatók, például a mezőgazdasági területekhez kötődő közönséges madárfajokra vonatkozó mutató58 szerint csökken. Jóllehet ez részben a mezőgazdasági művelés nem megfelelő intenzifikálásának, a földek elhagyásának és esetleg az éghajlatváltozásnak is tulajdonítható, a területelvonás és a talajlezárás további jelentős terheket róhat a környezetre azáltal, hogy kiélezi a különböző területhasznosítási módok (természetvédelem, illetve a biológiai sokféleség védelme, élelmiszer-, takarmány-, illetve rosttermelés, megújuló energiaforrások stb.) közötti versenyt. 4.
AZ ÉLELMEZÉSBIZTONSÁGRA GYAKOROLT HATÁS
A városok történelmileg elsősorban a legtermékenyebb területeken vagy azok mellett alakultak ki. Másként nem lett volna esély a népesség hosszú távú fennmaradására és gyarapodására. Ennek következtében városaink terjeszkedése és földjeink talajának lezárása a legtermékenyebb talajokat, például a folyómedrek mentén elhelyezkedő hordalékos talajokat érinti, és a talajfunkciók aránytalan mértékű elveszítését okozza. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EKÜ, 2010b) szerint a Corine felszínborítási adatbázis 1990. és 2000. évre vonatkozó adatainak összehasonlításából az becsülhető, hogy 20 tagállamban a mezőgazdasági területek nagysága 970 000 hektárral, azaz mintegy 10 000 km2-rel csökkent. Abszolút számadatokkal kifejezve Németország, Spanyolország és Franciaország egyenként 150 000–200 000 hektár területet veszített el. Relatív értelemben Hollandia érintett a leginkább, mivel mezőgazdasági erőforrásai 2,5%-át vesztette el, míg Németország 0,5%-át, Spanyolország és Franciaország pedig egyenként 0,3%-át. Ugyanezek a tendenciák érvényesültek a 2000 és 2006 közötti időszakban is (lásd a 9. ábrát).
58
HU
http://www.eea.europa.eu/data-and-maps/indicators/abundance-and-distribution-of-selected-species/abundanceand-distribution-of-selected
52
HU
9. ábra: Területelvonás a mezőgazdasági területek rovására (hektár) (forrás: Gardi et al., 2012) 60
50
Hektár/nap
40
1990–2000
30
2000–2006
20
10
0 AT
BE
BG
CZ
DE
DK
EE
ES
FR
HU
IE
IT
LT
LU
MT
NL
PO
PT
RO
SI
SK
10. ábra: A mezőgazdasági területelvonás miatti potenciális búzatermés-veszteség (1990–2006) (forrás: Gardi et al., 2012) 2000000
Potenciális búzatermés-veszteség (t)
1800000 1600000 1400000 1200000 1000000 800000 600000 400000 200000 0 AT BE CZ DE DK EE ES FR GR HU
IE
IT
LT
LU NL PL PT RO SI
SK
Gardi et al. (2012) megállapítja, hogy az 1990 és 2006 közötti időszakban 19 tagállam összesen 6,1 millió tonna búzának megfelelő lehetséges mezőgazdasági termelési kapacitást veszített el (lásd a 10. ábrát), amely a potenciális mezőgazdasági termelési kapacitásuk 1%-ának felel meg. Ez Franciaország – Európa legnagyobb búzatermelője – éves termésének durván több mint egyhatoda.59 Egyáltalán nem elhanyagolható mennyiségről van szó, hiszen a mezőgazdasági termelékenység növekedése a közelmúltban lényegében leállt; és az sem mellékes körülmény, hogy egyetlen hektárnyi elveszített
59
HU
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Crop_production_statistics_at_regional _level
53
HU
európai termőföld ellensúlyozására a világ más részein az elveszített területnek akár tízszeresét kell művelés alá vonni. Élelmezésbiztonsági és -ellátási szempontból az európai mezőgazdasági területek talajának lezárását részben ellensúlyozza a termelés külföldre történő áthelyezése. A növekvő importfüggőség kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja az Uniót, nem beszélve a külföldi földterületek növekvő terheléséből eredő társadalmi és környezeti következményekről. Ez annál is inkább igaz, mert az import minősége attól függ, hogy máshol rendelkezésre állnak-e egészséges talajok. A FAO élelmiszerár-indexe (lásd a 11. ábrát) az elmúlt néhány évben a globális élelmiszerárak gyors növekedését mutatta, amely különösen a szegény nemzeteket sújtja, de Európában is hatással van az élelmiszerárakra. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az európai talajlezárás és a világ élelmiszerárai között közvetlen összefüggés állna fenn. Jelzi azonban, hogy az EU mezőgazdasági területállományának csökkenése középtávon problémává válhat. Fennáll a veszélye, hogy az európai mezőgazdasági termelők hosszú távon nem lesznek képesek megküzdeni az élelmiszer-termelés (és az energiaellátás) kihívásaival. A Föld növekvő népessége és a fosszilis tüzelőanyagokra épülő gazdaságtól való eltávolodás a mezőgazdasági termékek iránti kereslet gyors növekedéshez fog vezetni, és ezeket a termékeket korlátozott kiterjedésű mezőgazdasági területeken kell majd megtermelni. 11. ábra: A FAO nominális és reálértékben kifejezett élelmiszerár-indexe60
* A reálár a Világbank ipari árukra vonatozó egységérték-mutatójával (MUV) kiigazított nominális árindex.
További figyelembe veendő szempont, hogy a mezőgazdasági területek hasznosítási módjának megváltoztatása miatt a fennmaradó termőföldekre nagyobb teher nehezedik, miközben egyéb, például a megújuló energiaforrások hasznosításával (egyebek mellett a bioüzemanyagokkal, illetve napelemek elhelyezésével vagy természetvédelmi célokkal) és a nyersanyagok kitermelésével összefüggésben is felmerülnek földhasználati igények. Ez magasabb földárakhoz fog vezetni, és elősegíti a területgazdálkodás intenzívebbé válását, annak ismert kedvezőtlen környezeti hatásaival együtt. Végezetül élelmezésbiztonsági szempontból különös aggodalomra ad okot a városi peremterületeken történő talajlezárás, mivel megsemmisíti az adott hely jellegzetes mezőgazdasági formáit és üzemeit.
60
HU
http://www.fao.org/worldfoodsituation/wfs-home/foodpricesindex/en/
54
HU
5.
GLOBÁLIS ÉGHAJLATI HATÁS
A talaj a globális szénkörforgás kulcsfontosságú része. A termőtalajnak és az alsóbb talajrétegeknek a talajlezárás során történő eltávolítása megfoszt bennünket attól a lehetőségtől, hogy a talaj betöltse a légköri szén-dioxid megkötésében játszott természetes szerepét, ezzel hatást gyakorol a szénkörforgásra és az éghajlatra. A szén-dioxid megkötése rendszerint a növényzet növekedése és a talaj szervesanyag-tartalmának kialakulása során történik. Világszinten a talajban szerves vegyületek formájában tárolt nem fosszilis eredetű szén megközelítőleg 1500 milliárd tonnát tesz ki, amelynek legnagyobb része a földkéreg legfelső egyméteres sávjában található. A talaj több szenet tartalmaz szerves vegyületek formájában, mint a légkör (760 milliárd tonna) és a növényzet (560 milliárd tonna) együttvéve. Becslések szerint a talaj a világ emberi tevékenységből származó szén-dioxidkibocsátásának körülbelül 20%-át köti meg évente. Csupán az európai talajok önmagukban mintegy 70–75 milliárd tonna szenet tartalmaznak szerves vegyületekben (Jones et al., 2004). Egy hektár ásványi talajú legelő felső 30 cm-es sávja hektáronként átlagosan 160 tonna kötött szenet tartalmaz, míg a szántók hektáronként körülbelül 110 tonnát61 (ez pedig csupán töredéke annak, amennyi a szerves talajokban, például a tőzeglápban található kötött állapotban). Ha egy adott talajra vízzáró burkolat kerül, akkor az kikerül a szénkörforgásból. Elméletben azzal lehetne érvelni, hogy tisztán éghajlat-változási szempontból a talajlezárás pozitív oldala az, hogy a talaj nem bocsát ki több szenet, amely szén-dioxid formájában a légkörbe juthatna, ez azonban aligha így történik. Az építési tevékenységek során az ásványi talajok szerves széntartalmának általában körülbelül felét tartalmazó termőtalaj legnagyobb részét rendszerint kiemelik. Ennek következtében az eltávolított talaj a fokozott lebomlás és az újrafelhasználás miatt szerves széntartalmának nagy részét elveszítheti. A helyzet azonban még rosszabb is lehet, amennyiben a termőtalajt nem használják fel újra, hanem hagyják lassan elbomlani. Ilyenkor a természet évszázados munkája, hogy fizikai és biológiai folyamatai révén termőtalajt hozzon létre, viszonylag rövid idő alatt az enyészeté lesz.62 A talajlezárás – amellett, hogy meggátolja, hogy a talaj elnyelje a levegőben lévő szenet – komoly hatást gyakorol a szabad talaj felszínén élő növényzetre is. Egy, az Egyesült Királyság városi területein található ökológiai rendszerek kötöttszén-készletét vizsgáló kutatás becslései szerint Leicester városának felszíni növényzetében több mint 230000 tonna, azaz négyzetméterenként 3,16 kg szén raktározódik (Davies et al., 2011). A burkolatlan terek – különösen a városi környezetben található zöld területek – számos általános előnye közül az egyik tehát az, hogy (járulékosan vagy esetenként elsődlegesen) hozzájárulnak a „szénlábnyom” csökkentéséhez. A szabad, esetleg növényzettel borított talaj struktúrájára, elrendezésére és tervezésére vonatkozó szempontoknak tehát az éghajlatváltozás csökkentése felé tett lépéseket is tartalmazniuk kell. Egy, az elővárosi terjeszkedést figyelembe vevő forgatókönyv szerint háromszor annyi kötött szén elveszítése várható, mint a városi területek sűrűbb beépítése esetén (Eigenbrod et al., 2011). 6.
A VÁROSOK ÉGHAJLATÁRA ÉS LEVEGŐJÉNEK MINŐSÉGÉRE GYAKOROLT HATÁS
A növényzettel borított talaj a talajba és a növényzetbe be- és onnan kiáramló víz miatt kiegyensúlyozott helyi éghajlatot eredményez. A két folyamat hűtő és a növényzet árnyékoló hatása mérsékli a hőmérsékleti szélsőségeket. Az evapotranspirációnak a talajlezárással járó növényzetvesztés miatti csökkenése a városi területeken, a sötét aszfalt- és betonfelületek, tetők és
HU
61
JRC, 2011. Az Európai Talajadatbázis alapján (személyes közlés).
62
E hatások mértékét eddig még nem sikerült számszerűsíteni, mert ezek a kiemelt termőtalaj és altalaj további felhasználásától, illetve a talaj széntartalmától függnek. Ami a terület hasznosítási módja megváltoztatásának a talaj szerves széntartalmára gyakorolt hatását illeti, a szénveszteség jelentősnek bizonyulhat, és a talajképződési folyamatokkal összehasonlítva viszonylag rövid idő alatt be fog következni. Például a legelők szántófölddé alakítása néhány év alatt akár 40%-os széntartalom-veszteséget is okozhat (Poeplau et al., 2011).
55
HU
kőfelületek miatti fokozott napenergia-elnyelés, valamint a légkondicionálás és a hűtés, illetve a közlekedésben keletkező hő fontos szerepet játszanak a „városi hősziget” jelenség kialakulásában. Krétán a különféle fafajoknak a levegő hőmérsékletére gyakorolt hűtő hatására vonatkozó mérésekből az derült ki, hogy ha a környezeti hőmérséklet körülbelül 30 °C, egy fa alatt átlagosan 3 °C-kal alacsonyabb a hőmérséklet, mint a közvetlen napsugárzásnak kitett járdán. A relatív páratartalom ugyanakkor megközelítőleg 5%-kal magasabb. Ez a hűtő hatás megsokszorozódik, ha több fát egymás mellé ültetnek. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának (US EPA, 2008) jelentése, amely több tanulmányra is hivatkozik, megerősítette ezt a jelenséget: •
Egy árnyékos ligetben a levegő legmagasabb hőmérséklete 5 °C-kal alacsonyabb, mint a nyílt terepen.
•
Az öreg fákkal benőtt elővárosi területek 2–3 °C-kal hűvösebbek, mint az új építésű, fátlan elővárosi területek.
•
A füves sportpályák feletti hőmérséklet 1–2 °C-kal alacsonyabb, mint a szomszédos területeken.
Az amerikai jelentés szerzői megállapítják, hogy több növényzettel borított, szabad talajjal rendelkező kis városrész és városi terület jobban hozzájárul a hűtéshez, mint egy ugyanakkora kiterjedésű nagy terület. A számítások szerint a hűtő hatás eléréséhez a város területének bizonyos részét zöld növényzetnek kell borítania. A zöldtetők szintén hozzájárulhatnak ehhez (noha nem nyújtanak elég árnyékot). A Valencia esetében végzett számítások szerint a hőmérséklet 1 °C-os csökkenéséhez 10 hektár, a 2 °C-os csökkenéshez 50 hektár, a 3 °C-os csökkenéshez pedig 200 hektár növényzet szükséges. 135 km2-es terület esetében körülbelül a város 1,5%-át kell zöld területté alakítani ahhoz, hogy 3 °C-os hőmérséklet-csökkenést érjünk el (Van Zoest és Melchers, 2006). A nagy vízmegtartó képességű talajok lezárása jelentősen csökkenti az evapotranspirációt, így a talajfelszín – mivel elnyeli a levegő hőjének egy részét – elveszíti természetes hűtő hatását, és hozzájárul városaink hőmérsékletének további emelkedéséhez. A zöld területeket alig tartalmazó sűrű városi beépítés tehát több energiát fogyaszt, mint annak zöld övezetekkel, kertekkel és fákkal tarkított változata. Egy nemrégiben készült tanulmány (Wolff et al., 2011) megkísérelte a szabad talaj és a növényzet hűtő hatásának számszerűsítését.63 A nem megfelelő várostervezés súlyosbíthatja a talajlezárásnak a város éghajlatára gyakorolt kedvezőtlen hatásait,64 különösen városaink jelentős mértékben burkolt felületekkel rendelkező belső övezeteiben. Rendkívül magas hőmérsékletek (hőhullám) esetén a talajlezárás okozta városi hősziget jelensége különösen káros hatással lehet a veszélyeztetett csoportok, például a krónikus betegek és az idősek egészségére. Becslések szerint az Unió népességének halálozási aránya a hőmérsékletnek egy (az adott helyre jellemző) küszöbértéke feletti minden 1 °C-os emelkedésével 1–4%-kal nő. A jelenleg az európai népességben halált előidéző legfontosabb természetes veszélyforrásnak számító hőhullámok az előrejelzések szerint a jövőben gyakoribbá és erősebbé válnak, illetve hosszabb ideig fognak tartani. Különösen a 2003. évihez hasonló forró nyarak gyakoribb előfordulása várható a jövőben. A zöld területek és különösen a fák minőségének és mennyiségének növelése a városi területeken elősegítheti a hőmérsékleti szélsőségek mérséklését. A városi területek tervezésének optimalizálása – parkok és zöld területek beillesztésével, valamint a városközpontok szellőzését elősegítő, lezáratlan nyitott sávok
63
64
HU
Egyhektárnyi nagy vízmegtartó képességű, jó talaj (4800 m3) lezárása az evapotranspiráció jelentős csökkenését okozza. Ekkora mennyiségű víz elpárologtatásához körülbelül 9000 fagyasztógép éves energiafelhasználásának megfelelő, azaz 2,5 millió kWh energiára lenne szükség. 0,2 EUR/kWh villamosenergia-árral számolva egy hektár lezárt talaj körülbelül évi 500000 EUR veszteséget okozhat a fokozott energiaszükséglet miatt. Egy 10 m átmérőjű lombkoronával rendelkező fa naponta 400 l vizet párologtat el, 280 kWh napenergiát használ fel, hűtőereje pedig több mint 10 légkondicionáló berendezéssel ér fel.
56
HU
(„friss levegős folyosók”) megtartásával – a jövőben valószínűleg egyre fontosabbá válik (Früh et al., 2011). A növényzet, különösen a nagyméretű fák szintén fontos szerepet játszhatnak a szálló por megkötésében és a szennyező gázok elnyelésében. A fák és a cserjék közvetve is hatást gyakorolhatnak a levegőminőségre, ugyanis befolyásolhatják a szél sebességét és a légörvényeket és ezáltal a szennyező anyagok helyi koncentrációját is. Egyetlen fa a becslések szerint évente átlagosan 100 gramm össztömegű finom port köt meg. A fák gazdasági értékét ennek alapján, valamint a finompor-kibocsátás csökkentésére fordított költségek figyelembevételével számítva a magas finompor-koncentrációjú helyeken élő városi fák értéke évi 40 EUR, az erdőkben és a vidéki területeken élőké pedig 2 EUR (Bade, 2008). Ez a számítás nem veszi figyelembe az olyan egyéb előnyöket, mint az egészségesebb környezet vagy a „szénlábnyom” csökkentése. 7.
A SZŰRŐ- ÉS PUFFERKAPACITÁSRA GYAKOROLT HATÁS
A talajban lévő szerves anyag és agyagásványok képesek a részecskék megszűrésére és számos oldható szennyező anyag (például a szerves szennyező anyagok vagy a nehézfémek) megkötésére, ezzel korlátozzák azok bejutását a felszíni és a felszín alatti vizekbe. A talaj tisztító funkciója a felszín alatti vizek tisztaságát eredményezi, így a vízművekben kevésbé van szükség az ivóvíz mesterséges tisztítására. A talajra jellemző élő szervezetekben gazdag, egészséges termőtalaj különösen hatékonyan szűri a szivárgó vizet (Turbé et al., 2010). A talajlezárás befolyásolja a talaj azon képességét, hogy a természetes „hulladékot” (például az istállótrágyát), illetve a városi, emberi tevékenységből származó szennyvíziszapot, biohulladékot és komposztot újrahasznosítsa. A talajlakó élő szervezetek kémiai és biológiai ciklusai a talajba záródnak. Az elhalt szerves anyag, illetve alkotórészei és elemei újrahasznosítását a talaj gazdag élővilága biztosítja. A talajlezárás megszakítja az összeköttetést a talaj ezen „emésztő” képessége és a fotoszintézis táplálta felszíni biológiai tevékenység eredményeként folyamatosan termelődő hulladék között. A rendelkezésre álló földterület csökkenése és a mezőgazdasági termelésnek a termelési eredmények fenntartása iránti igény miatti intenzívebbé válása megnehezíti a szerves hulladékok megfelelő újrahasznosítását, illetve a nitrátirányelv célkitűzéseinek teljesítését. Például az olaszországi EmiliaRomagna régió mezőgazdasági területeinek kiterjedésében 2003-tól 2008-ig bekövetkezett 15500 hektáros csökkenés a veszélyeztetett területek maximális szervesnitrogén-hozzájárulását tekintve 45000 szarvasmarhának és 300000 sertésnek megfelelő mértékű visszaesést idézett elő a terület állateltartó képességében. 8.
A TÁRSADALMI ÉRTÉKEKRE ÉS AZ EMBERI JÓLÉTRE GYAKOROLT HATÁS
Közismert, hogy a városok zöld területei hozzájárulnak a lakosság jólétéhez és egészségéhez. A városi zöld területek és zöldfolyosók minősége és mennyisége az általuk nyújtott társadalmi és környezeti hasznokat tekintve egyaránt rendkívül fontos. Esztétikai értékük mellett fontos szerepet játszanak a vízkörforgás és a hőmérséklet, illetve a biológiai sokféleség és az éghajlat szabályozásában. A zöld területek kedvezően befolyásolják a páratartalmat, ezáltal javítják a levegőminőséget, ami „egészségesebbé” teszi a várost. Ennek következtében a túlzott mértékű talajlezárás megfelelő minőségű nyitott területek nélkül – különösen az erősen urbanizált területeken – ronthatja az életminőséget, és megnehezítheti a lakosság számára, hogy sokszínű társadalmi életet éljen. Nem szabad másrészről elfelejteni azt sem, hogy a száraz és tiszta (lehetőleg, de nem feltétlenül támogató zöld struktúrákkal ellátott) piacterek, városi terek stb., amelyek a társadalmi tevékenységek, a kommunikáció, a szabadidős tevékenységek és a szórakozás hangulatos terei lehetnek, nélkülözhetetlenek.
HU
57
HU
A talajlezárás és a városok terjeszkedése – különösen vidéken – növeli a tájvesztést és a tájpusztulást. A táj az ott élő lakosság identitásának részét képezi. A legtöbb európai ország által aláírt európai tájvédelmi egyezmény65 felismeri, hogy a táj „egyformán fontos része az emberek életminőségének mindenhol: városon és falun, leromlott és kiváló állapotú területeken, a különlegesen szépnek tartott és ilyen adottság nélküli helyeken”, valamint megállapítja, hogy a táj „kulcsszerepet játszik az egyén és a társadalom jólétében, és hogy annak védelme, kezelése és tervezése mindenki számára jogokat biztosít, és mindenkire kötelességeket ró”. Történeti és kulturális értékei mellett a tájnak a gazdasági jelentősége is óriási (például az idegenforgalom szempontjából). A vidék átalakítása hatással van az életminőségre, és gyakran társadalmi és tájékozódási problémákhoz vagy a térérzet elvesztéséhez vezet. Nyilvánvaló, hogy nincs tökéletes választás a területelvonást csökkentő, sűrűbb, tömörebb városszerkezet és a városokon belüli elegendő mennyiségű zöld terület igénye között, amely nagyobb területelvonással jár. A kettő azonban egymás mellett is megvalósítható azokon a városi területeken, ahol még vannak rendelkezésre álló rozsdaövezetek. Ezeknek a városoknak és az azok körül elhelyezkedő, elhagyott és esetleg szennyezett területeknek a felújítása kettős előnnyel is jár: korlátozza a zöld területeken a területelvonást és a talajlezárást, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a város határain belül nőjön a parkok és a kertek területe. A városi területek beépítettségének növekedése nem feltétlenül jelenti barátságtalan és élettelen városi területek kialakítását (amely gyakran a nagy területelvonású elővárosoknak tulajdonítható), hiszen az társadalmi szegregációhoz és elidegenedéshez vezetne. A beépítettség növekedése nem történhet a parkok és egyéb szabad társas terek rovására. Megfelelő városfejlesztéssel biztosítható, hogy a városok be tudják tölteni hagyományos funkcióikat, azaz lakóhelyként, termelési helyként és a társas élet színtereként is betölthessék szerepüket.
65
HU
A Európa Tanács európai tájvédelmi egyezménye, amelyet 2000. október 20-án, az olaszországi Firenzében fogadtak el, elősegíti az európai tájak védelmét, kezelését és tervezését, valamint a tájjal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó európai együttműködés megszervezését. Ez az első olyan nemzetközi szerződés, amely kizárólag az európai táj dimenzióival foglalkozik (http://www.coe.int/t/dg4/cultureheritage/heritage/landscape/versionsconvention/hungarian.pdf).
58
HU
5. melléklet Vízáteresztő anyagok A következő típusú vízáteresztő anyagok szélesebb körben hozzáférhetőek (lásd a 12. ábrát): (1) pázsit, (2) kavicsalapra telepített gyep, (3) műanyag gyeprács, (4) beton gyeprács, (5) vízzel kötött felület, (6) vízáteresztő betonkövezet és (7) porózus aszfalt. A (8) kép az egyik legelterjedtebb burkolatot, a vízzáró aszfaltot mutatja be. 12. ábra: A leggyakoribb felületek áttekintése a leginkább vízáteresztőtől a legkevésbé vízáteresztőig (forrás: Prokop et al., 2011)
13. ábra: További vízáteresztő és félig vízzáró felületek
A pázsit, noha valójában szűkebb értelemben nem tartozik a vízáteresztő anyagok közé, talán megfelelő alternatívája lehet az egyéb anyagoknak, mivel védi a talajfelszínt és megakadályozza a vízlefolyás kialakulását, illetve a por- és a sárképződést. A pázsit teljes növényzettakaró, ezzel hozzájárul a megfelelő mikroklíma kialakulásához. Bizonyos körülmények között – például kevés eső, nagymértékű igénybevétel, nagyobb gondozási igény vagy esztétikai okok miatt – jól helyettesítheti a fakéregből vagy fás szárú növények strukturált maradványaiból stb. álló mulcs. Egyéb lehetőségként kavics vagy – kis területen – a kerti teraszok esetében gyakran alkalmazott fa vagy műanyag deszkaburkolat is használható. A kavicsalapra telepített gyep ránézésre olyan, mint a hagyományos pázsit, és 100%-ig felszívja a vizet. A kavicsalapra telepített gyep, más néven „kaviccsal megerősített gyep” napjainkban a parkolók és a kevésbé használt utak legígéretesebb burkolóanyagának számít. Az építési költségek jelenleg a hagyományos aszfaltrétegek költségeinek kevesebb mint felét teszik ki, a fenntartási költségek pedig nagyon alacsonyak. Építése azonban megfelelő építőipari szakképzettséget igényel. A helytelen gyakorlat korábban a felületek tömítését és a vízelvezető képesség elveszítését eredményezte. Az eljárás az elmúlt években jelentősen fejlődött, így a kavicsalapra telepített gyep ma a nyilvános parkolók ígéretes környezetbarát felülete. Sikeres alkalmazását jelenleg főként a kivitelezői tapasztalat hiánya és a vízügyi hatóságok korlátozásai gátolják, amelyek sok esetben megkívánják, hogy a felszín alatti vizek szennyeződésének elkerülése érdekében a nagyobb felületekről lefolyó esővizet a csatornarendszerbe vezessék el. A műanyag gyeprácsok ránézésre olyanok, mint a hagyományos pázsit, kialakításuk egyszerű és alacsony költséggel jár.
HU
59
HU
A beton gyeprácsok stabilabbak, mint a műanyag rácsok, és hosszabb az élettartamuk, építésük azonban jóval magasabb költségekkel jár. A vízzel kötött felület (makadámút) a félig vízzáró felületek leghagyományosabb típusa. Kavicsútnak vagy salakútnak is nevezik. Alkalmazásuk az alsóbb talajrétegek minőségétől függően a gyalogutaktól a kis forgalmú utakig terjed. A hagyományos aszfaltfelületekhez képest a vízzel kötött felületeknek jóval kisebbek az építési költségei, de több karbantartást igényelnek és jóval porosabbak. A vízzel kötött felületeknek növényzettől mentesnek kell lenniük. A vízáteresztő betonkövezetek széles hézagokkal tagolt térkövekből és vízáteresztő térkövekből készülnek. A víz a térkövek közötti hézagokon vagy magukon a porózus térköveken keresztül szivárog a talajba. A hézagokkal tagolt beton térköveket jellemzően városi területeken, igen forgalmas parkolókban, kapubejárókban és udvarokban alkalmazzák. A beton térköveket vízáteresztő, laza zúzottkő ágyazatra fektetik. A fugákat humusszal és fűmagokkal, vagy zúzott kővel töltik ki. A kavicskitöltés egyenletesebbé teszi a felületet, és előnyösebb az olyan parkolók esetében, ahol bevásárlókocsikat is használnak. A beszivárgáshoz 3 cm-es fugaszélesség az ideális. A kis beszivárgású talajoknál a vizet részben vagy egészben az aljzatban elhelyezett perforált vízelvezető csöveken keresztül vezetik el a területről olyan helyre, ahol az nagyobb beszivárgási képességű talajzónákba jut be, vagy ahol ideiglenesen kavicságyban stb. tárolódik, így lassabban szivárog be a talajba. A vízáteresztő beton térkövek anyaga apró, tömörített szemcsékből készített beton. Ez a szilárd szerkezet porózus, azaz a víz közvetlenül átszivárog a térkő felszínén. Építésük hézagmentesen történik. Az alsó aljzat az igénybevétel intenzitásától és a fagyállósági követelménytől függően 15– 30 cm vastagságú tömörített kavicsréteg. A felületet alkalmanként nagy nyomású vízzel kell kezelni a porral eltömített hézagok kitisztítására, amely idővel csökkentené a hatékonyságukat. A porózus aszfalt ugyanolyan építési eljárással készül, mint a szokásos aszfalt. A porózus aszfalt szabványos bitumenes aszfaltot tartalmaz, amelyből a finom szemcséket kiszűrik és eltávolítják; így az aszfalt hézagtartalma megnő és nagymértékben vízáteresztővé válik. A porózus aszfalt hézagtartalma megközelítőleg 15–20%, szemben a hagyományos aszfalt 2–3%-os hézagtartalmával. A vízáteresztő felületek alkalmazásának legfontosabb akadályai jelenleg a következők:
HU
•
az építési jogszabályok/szabályzatok korlátozásai: számos esetben az építési vagy a környezetvédelmi engedély követelményként határozza meg a hagyományos burkolat alkalmazását és az esővíz csatornarendszerbe történő elvezetését. Gyakran így van ez például a nagyméretű parkolók esetében, amelyek esetében feltételezhető, hogy a talajba szennyezett víz jutna,
•
a szakismeret hiánya, amelynek következtében az ismert hagyományos aszfaltkészítési eljárások dominálnak,
•
a hagyományos felületekhez képest nagyobb a zajszint. Ezt a problémát úgy lehetne megoldani, hogy a zaj csökkentésére hosszanti irányban gördülőterületeket alakítunk ki a gépkocsik kerekei számára,
•
az előítéletek: a vízáteresztő felületekkel kapcsolatban az a közvélekedés, hogy drágák, illetve túl sok gondot okoznak. A helytelen építési gyakorlat szükségtelenül felerősíthette ezeket az előítéleteket.
60
HU
Alkalmazási terület
Előnyök
Pázsit, homokos talaj
++ +
++ +
++ +
++ +
++ +
++
++
++
++ +
++
+
+
+
++
++
++
+
++
++
++
++
++
++
+
++ +
++
++
++
++
+
I
I
Gyeprács (műanyag)
I
I
Gyeprács (beton)
I
I
I
Vízzel kötött felületek
I
I
I
+
+
++ +
Vízáteresztő térkövek
I
I
I
+
+
++ +
Porózus aszfalt
I
I
I
I
Aszfalt
I
I
I
I
I
Lefolyási együttható
Lezáratlan felület
Porképződés
Iszapfelhalmozódás
Költségek:* aszfalt = 100%
Hátrányok
Kavicsalapra telepített gyep
I
Fogyatékosoknak szánt parkoló nem alakítható ki
Kellemetlen járófelület
Jelentős karbantartás
Javítja a mikroklímát
Helyi anyagok
Jelentős vízelvezetés lehetséges
Növényzet lehetősége
Vizuális megjelenés
Közúti forgalom
Parkolás, közepes járművek
Parkolás, kis járművek
Gyalogosok
Táblázat: A leggyakoribb vízáteresztő felületek, valamint az aszfalt előnyeinek és hátrányainak összehasonlítása (forrás: Prokop et al., 2011)
+
++
++ +
+
++ +
100%
< 0,1
< 2%
100%
0,1– 0,3
50–60%
+
90%
0,3– 0,5
75%
++
+
40%
0,6– 0,7
75–100%
+
++
50%
0,5
50%
20%
0,5– 0,6
100–125%
0%
0,5– 0,7
100–125%
0%
1,0
100%
++
* Az aszfalt esetében indikatív költségek szerepelnek; 2010-ben a hagyományos aszfaltrétegek átlagos költsége az építési költségekkel együtt megközelítőleg 40 EUR/m2-t (héa nélkül) tett ki. A felületek mindegyike esetében anyag- és munkadíjköltségek kerültek felszámításra.
Nincs azonban egyetlen olyan vízáteresztő felület sem, amely minden célnak megfelelne. Közös bennük, hogy helyes megépítésükhöz megfelelő helyismeretre és építési szakismeretre van szükség. Funkciójuk megfelelő betöltéséhez karbantartást igényelnek. Sajátosságaikkal összefüggésben további szempontokat is figyelembe kell venni:
HU
•
Általában a hagyományos anyagoknál durvább felületet eredményeznek, és befolyásolhatják egy adott hely akadálymentességét, például a fogyatékkal élők számára.
•
A vízáteresztő felületek karbantartást igényelhetnek, például gyomirtó szerek stb. alkalmazását a nem kívánt növényzet kiirtására.
•
További intézkedések lehetnek szükségesek a vízkészletek szennyeződésének elkerülése érdekében, különösen akkor, ha a vízáteresztő felület fontos víztartó rétegek fölött helyezkedik el.
61
HU
6. melléklet Közreműködők A következő külső szakértőknek hálás köszönetünket fejezzük ki az e bizottsági szolgálati munkadokumentum elkészítéséhez vezető gondolkodási folyamatban való (akár a talajlezárással foglalkozó munkacsoportnak az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága által 2011 márciusában, májusában és októberében szervezett három találkozója részvevőjeként, akár írásbeli hozzájárulásuk révén nyújtott) közreműködésükért. Margarida Abreu, Tájépítészek Portugál Szövetsége (PT), Marta Afonso, Mezőgazdasági, Tengerügyi, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (PT), Ana Sofia Almeida, Mezőgazdasági, Tengerügyi, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (PT), Véronique Antoni, Ministère de l’Écologie, du Développement durable, des Transports et du Logement (FR), Martina Artmann, Salzburgi Egyetem (AT), Christel Baltus, Service Public de Wallonie, DG de l'Agriculture, des Ressources Naturelles et de l'Environnement (BE), Blanka Bartol, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (SL), Helena Bendova, Környezetvédelmi Minisztérium (CZ), Pavol Bielek, Szlovák Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra (Nitra) (SK), Tom Coles, Defra (UK), Dr. Stefano Corticelli, Regione Emilia-Romagna, Servizio Sviluppo dell'Amministrazione digitale e Sistemi informativi geografici (IT), Bernhard Dabsch, ASFINAG Bau Management GmbH (AT), Nicola Dall'Olio, Provincia di Parma (IT), Pieter Degraeve, Vlaamse Confederatie Bouw (BE), Manuel V. Dillinger, Nachhaltige Siedlungsentwicklung, NABU (DE), Olaf Düwel, Niedersächsisches Ministerium für Umwelt und Klimaschutz (DE), az Európai Föld- és Talajszövetség (ELSA) elnöksége, Markus Erhard, Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EKÜ), Nicola Filippi, Regione Emilia-Romagna, Servizio Geologico, Sismico e dei Suoli (IT), Jaume FonsEsteve, Európai Térinformatikai Adatgyűjtő és Elemző Témaközpont (ES), Stefan Gloger, Ministerium für Umwelt, Klima und Energiewirtschaft Baden-Württemberg (DE), Hermann Kirchholtes, Landeshauptstadt Stuttgart (DE), Birgit Kocher, Bundesanstalt für Straßenwesen (DE), Koritár Laura Lilla, Vidékfejlesztési Minisztérium (HU), Josef Kozák, Cseh Mezőgazdasági Egyetem, Prága (CZ), Kaarina Laakso, Helsinki Városfejlesztési Osztály – Stratégiai Városfejlesztési Részleg (FI), Frédéric Laffont, Ministère de l'Agriculture, de l’Alimentation, de la Pêche, de la Ruralité et de l’Aménagement du territoire (FR), Fiora Lindt, Umwelt- und Verbraucherschutzamt Umweltplanung und -vorsorge, Boden- und Grundwasserschutz, Köln (DE), Simone Marx, Administration des Services Techniques de l'Agriculture (LU), Alberto Matarán Ruiz, Universidad de Granada (ES), Dr. Michele Munafò, ISPRA – Istituto Superiore per la Protezione e la Ricerca Ambientale (IT), John O'Neill, Környezetvédelmi Felügyelőség – Környezetvédelmi, Közösségi és Helyi Önkormányzati Minisztérium (IE), Dace Ozola, Környezetvédelmi és Regionális Fejlesztési Minisztérium (LV), Gundula Prokop, Osztrák Környezetvédelmi Ügynökség (AT), Agnieszka Pyl, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (PL), Rein Raudsep, Környezetvédelmi Minisztérium (EE), Leon Ravnikar, Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmiszerügyi Minisztérium, Mezőgazdasági Területgazdálkodási Részleg (SL), Friedrich Rück, FH Osnabrück, Fakultät Agrarwissenschaften und Landschaftsarchitkektur (DE), Ian Rugg, Welsh Government (UK), Dr. Tom Simpson, DCLG (UK), Jaroslava Sobocká, Talajtudományi és Talajvédelmi Kutatóintézet (SK), Tiffanie Stéphani, Német Mezőgazdasági Termelők Szövetsége (DE), Martine Swerts, Környezetvédelmi, Természeti és Energiaügyi Minisztérium (Flandria, BE), Werner Thalhammer, Szövetségi Mezőgazdasági, Erdészeti, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (AT), Michel Thomas, Fédération Nationale des Syndicats d'Exploitants Agricoles (FR), Giulio Tufarelli, Associazione Nazionale Bonifiche, Irrigazioni e Miglioramenti Fondiari (IT), Ingo Valentin, BUND – Friends of the Earth Germany (DE), Angélica Van Der Heijden, programigazgató, Flevoland tartomány (NL), Joke Van Wensem, Talajvédelmi Műszaki Bizottság (NL), Valentina Vasileva, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (BG), Petra Völkl, Szövetségi Mezőgazdasági, Erdészeti, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (AT), Alexei Zammit, Máltai Környezetvédelmi és Területfejlesztési Hivatal (MT).
HU
62
HU
