Operációs rendszerek – általános tudnivalók
Bevezetés „A számítógépes rendszerekben mindig elkülöníthetünk 3 részrendszert (alrendszert, réteget): a hardvert, a szoftvert és a felhasználót. Arra kell törekedni, hogy a részrendszerek jól strukturált kapcsolatban legyenek egymással. Ez azt jelenti, hogy a részrendszerek kapcsolata hierarchikus, mindegyikük csak a közvetlen szomszédjával tarthat kapcsolatot, hogy miképpen, azt szabványok, protokollok írják le, amelyeket gyakran nevezünk illesztési felületnek vagy interfésznek. A jól strukturált rendszerek lehetővé teszik, hogy a nagy méretekkel együtt járó bonyolultságon úrrá legyünk. A részrendszerek önállóan is fejleszthetők lesznek, a teljes rendszer pedig átláthatóan, elvárható biztonsággal fog működni. Ezt a modellt bizonyos interfészekre (például grafikus felhasználó felületre) jelentősen továbbfejlesztették. Az új szemlélet neve objektumorientált, gyakori rövidítéssel OO. Mára az OO-technika az alkalmazói programok tervezésében és fejlesztésében egyed uralkodó lett. Az objektumorientált rendszerfejlesztésnek nagyobb szoftverrendszerekre – mint amilyen az operációs rendszer is – napjainkban folyik a kiterjesztése. A továbbiakban az egyszerűbb tárgyalásmód miatt az operációs rendszert jól strukturáltnak tekintjük. Az OO-jellemzőkre csak a felhasználó felület tárgyalásakor térünk ki, ahol ez megkerülhetetlen.”
Operációs rendszerek Az operációs rendszer a számítógép szoftver része, olyan programrendszer, ami betölti és vezérli a gépen futó programokat (alkalmazásokat), elosztja, ütemezi az erőforrásokat, kezeli a hardvert, biztosítja a felhasználó és a számítógéprendszer közötti kommunikációt. Az operációs rendszer szolgáltatásai: − Lemezkezelés − Könyvtár- és fájlkezelés − Rendszerbeállítások Az operációs rendszer komponensei (részei): 1. Rendszermag (kernel) 2. Alkalmazói programozási interfész (API: Application Programming Interface) 3. Rendszerhéj (shell) 4. Szervizprogramok (Utility) 1. A rendszermag: A legfontosabb és legbonyolultabb komponens. Feladata a rendszer vezérlése: a hardver lehetőség szerinti optimális kihasználása, az alkalmazói alrendszer kéréseinek kiszolgálása, a kért programok futtatása. 2. Az API: Egy illesztési felület, interfész a rendszermag és az alkalmazási alrendszer között. Azon szabályok összessége, amelyek megadják, hogy hogyan kell kérni a rendszermagtól szolgáltatásokat, illetve hogyan kaphatjuk meg a kérésre adott választ. Az API-t a rendszerhéj és a szervizprogramok is használják. Grafikus változatai objektumorientáltak. 3. A rendszerhéj: Feladata az operációs rendszer és a felhasználó (gépkezelő) kapcsolatának biztosítása. Grafikus vagy parancssor típusú lehet. A grafikus típusú (GUI: Graphics User Interface) képi metaforákkal – ikonokkal – és valamilyen mutatóeszközzel (pl.: egérmutatóval), a parancssor típusú pedig, egy egyszerű karakteres szövegszerkesztővel segített párbeszédet biztosít. Az API-n keresztül tart kapcsolatot a rendszermaggal. 4. Szervizcsomagok: A ritkán szükséges funkciókat tartalmazza, melyeket így nem kell a rendszermagba beépíteni, és ezáltal a rendszer rugalmasságát lehet velük növelni. A szervizcsomagok a rendszermagtól függetlenek, több változatban is elkészülhetnek.
1
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Az operációs rendszer szerkezete: Gépkezelő, felhasználó Felhasználói programok, alkalmazások
Rendszerhéj (Shell)
Programkészítési támogatás, fejlesztő alrendszerek
Szervizcsomagok (Utility-k)
Rendszerhívások és –válaszok (API – Application Programming Interface) Rendszermag (Kernel) Védelmi funkciók
A felhasználói felület kezelése
Adminisztráció Processzorkezelés
Memóriakezelés
Megszakításkezelés
Állománykezelés
Eszközkezelők (driverek)
Hálózatkezelés
CPU
Memória
Megszakításvezérlő
Fájlok
Eszközvezérlők
Hálózati csatolók
Perifériák
Az operációs rendszerek típusai:
Az operációs rendszereket nagyon sokféle módon csoportosíthatjuk. Hagyományosan az alábbi felosztásokat szokás használni. I. Funkció (feladat) szerint 1. Általános célú operációs rendszerek a) Egyfelhasználós (monouser) − Egyfeladatos: pl. DOS Ezek voltak az első operációs rendszerek.
− Többfeladatos (multitasking): pl. Windows
Egy felhasználó több feladatának időben párhuzamos (konkurens) végrehajtását jelenti egyetlen gépen végrehajtva.
b) Többfelhasználós − Egyfeladatos (kötegelt vagy batch feldolgozás)
Egymástól független munkák egymást követően való végrehajtása parancskötegekben. Tartozéka a munkavezérlő nyelv (Job Control Language), melynek feladata a kötegekbe foglalt munkák futtatása.
− Többfeladatos (multiprogramozás)
A központi egységet egy ütemezési stratégia alapján rendelik hozzá a programokhoz (folyamatokhoz). Több felhasználó feladatát is képes látszólag egyidejűleg elvégezni, akár egyetlen CPU-val is. Védelmi feladatai nagyon fontosak és sokrétűek, emiatt az ilyen mai rendszerek szinte kizárólag egyben hálózatos rendszerek is.
2. Speciális célú operációs rendszerek a) Hálózati: pl. Novell Netware A feladatok megosztásai a hálózat gépei között.
b) Valós idejű (real time) Folyamatvezérlési feladatokra fejlesztették ki (pl.: gyártási folyamatok, közlekedési lámpák vezérlése). A feladatokat szigorú időkorlátok kötik.
2
Operációs rendszerek – általános tudnivalók II. Kommunikáció szerint 1. Interaktív operációs rendszerek (párbeszédes) 2. Nem interaktív operációs rendszerek III. Hardver mérete szerint 1. Mikrogépes operációs rendszerek 2. Kisgépes operációs rendszerek 3. Nagygépes operációs rendszerek A gyorsuló technológiai fejlődés miatt ezek a csoportok rövid idő alatt átrendeződhetnek, hiszen ami még tegnap nagynak számított, holnap már lehet hogy kicsi lesz. Ezért ilyen osztályozás csak úgy készíthető, ha megadjuk az időpontot is.
A szoftverkrízis
Először az 1960-as években döbbentek rá, hogy a hardver fejlődése sokkal intenzívebb, mint a szoftveré. Ez a jelenség, még ma is tart. Pl.: Vannak már 64 bites processzorok, de a 64 bites programok (amelyek kihasználnák a 64 bitet) még váratnak magukra.
Nem lehet elvárni, hogy egy új hardverrel párhuzamosan azt optimálisan kihasználó és kiszolgáló rendszert is készítsenek, de erre kell(ene) törekedni. Ezért kétféle gyakorlat terjedt el a rendszer hardverhez való illesztésére: 1. A hardver tervezésekor nem veszik figyelembe a már létező rendszereket, hanem valamilyen „hordozható” operációs rendszert illesztenek rá. Ilyen például a UNIX és a Linux. Az illesztés addig tart, amíg az új hardverre az adott magas szintű nyelv fordító programját megírják. Egy új operációs rendszerhez viszonyítva a fordítóprogram elkészítésének időigénye elhanyagolható. 2. Az új hardvert úgy készítik el, hogy felülről teljesen kompatibilis legyen a régivel. A régi (meglévő) operációs rendszer így azonnal futtatható az új hardveren. A hardver viszont így egyre bonyolultabb lesz, ami a sebesség rovására mehet. Mindkét módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Az első esetben az új hardver lehetőségei nem lesznek teljesen kihasználva, a másodikban pedig, a fejlesztők nem sietnek hozzáigazítani a régi operációs rendszert az új hardverhez, hiszen erre semmi sem kényszeríti őket.
Konkrét operációs rendszerek Mikrogépes rendszerek Az első általános célú, egyfelhasználós, monoprogramozott mikrogépes operációs rendszer a CP/M volt. A személyi számítógépek első széles körűen elterjedt operációs rendszere az IBM és a Microsoft terméke, a DOS lett. Adatkezelése részben a CP/M-ből, részben a UNIX-ból származik. A grafikus felhasználói felület, a GUI a Xerox cégtől származik, és az Apple alkalmazta elsőként a Machintos típusú gépein. Az 1980-as évek közepén az IBM és a Microsoft egy új operációs rendszert hozott létre, az OS/2, mely grafikus felhasználó felülettel is rendelkezett már. Közben a Microsoft (elszakadva az IBM-től) még a DOS-ra építve egy Windows-nak nevezett új rendszer kidolgozásába fogott, mely már szintén rendelkezett grafikus felhasználó felülettel (Windows 3.0, Windows 3.1, Windows 3.11). 1995-re a Windows önálló (már DOS nélküli) többfeladatos rendszerré fejlődött, és ellátták már egyszerű hálózatkezelési funkciókkal is (Windows 95, Windows 98). Az IBM sem tétlenkedett, immár egyedül kifejlesztette az OS/2 Warp operációs rendszert, ami a Windows-hoz hasonló grafikus felülettel rendelkezett. A rendszer magja megbízhatóbb volt, mégis a Windows 95 megjelenése visszaszorította.
3
Operációs rendszerek – általános tudnivalók A Microsoft 1993-ban adta ki az első sorozatban gyártott Windows NT-t, mely jelentős hardver igénnyel rendelkezett. 1998-ban jelent meg a 9x és az NT összeolvasztásával a Windows 2000. A 90-es évek elején az általános célú operációs rendszerek két ágra szakadtak: szerver és asztali változatra. Az OS/2-ből ma már csak szerver változat készül. A Windows-nál a legújabb szerver a Windows 2003, az asztali pedig a Windows XP, (Windows Vista). Az 1990-es évekre Linus Benedict Torvalds finn egyetemista elkészítette a UNIX-szerű Linuxot. Ez teljesen szabadon terjeszthető és fejleszthető operációs rendszer. A Linux fejlesztésébe később több nagy szoftvergyár is beszállt. Vannak külön szerver és asztali változatok is. Ismertebb Linux-változatok: Debian, Mandrake, Red Hat és a magyar nyelvre is felkészített SuSE és UHU. A Machintosh-ok operációs rendszere a MacOS. Ezek a számítógépek nem az Intel, hanem a Motorola processzorcsaládra épített rendszerek. A felhasználó felület kezelésében hoztak eredeti, új módszereket. Az USA-ban oktatási célokra széleskörűen használják, Európában nem terjedtek el.
Kisgépes rendszerek Az első ilyen időosztásos operációs rendszer a UNIX volt. Ez egy „hordozható” operációs rendszer. Alkalmas helyi és távolsági számítógép-hálózatok kezelésére. Alkalmazási területe elsősorban a nagyobb hardverre jellemző: IBM Power PC, SUN Sparc stb.
Nagygépes rendszerek A nagygépek közé a mainframe és szuperszámítógépek tartoznak. Ezek sokprocesszoros felépítésű gépek, amelyek többfelhasználós hálózatokat és kisebb szervereket képesek kiszolgálni. Az első operációs rendszerek az 1960-as években készültek ilyen gépekre. Fontos volt a jó hardverkezelés és a felhasználóbarát felület. Két egymástól független fejlesztés készült, melyek a mai napig életben maradtak, az IBM MVS és a UNIX-alapú nagygépes rendszerek (Solaris, HPUX). Később megjelent még az OS/400 és az OS/390 is. Linux változat is készült. A mai nagygépes rendszerek főbb jellemzői: jelentősen továbbfejlesztett biztonsági alrendszer, helyi hálózatos és Internetes szolgáltatások, UNIX-szerű kernel grafikus felhasználói felülettel, széles körű virtuális gépi lehetőségek.
Virtuális gépek A virtuális gép (VM, Virtual Machine) fogalmát az IBM vezette be. Azt jelenti, hogy egy hosztnak (host) nevezett operációs rendszeren szimulálni tudunk más, esetleg több komplex számítógéprendszert, a hardver és az operációs rendszer együttesét. Virtuális gépnek egy olyan különleges módon vezérelt memóriatartományt szokás nevezni, amit az alkalmazás különálló gépként érzékel. A virtuális gép tartalmazza mindazokat a valóságos (fizikai) gépen is elérhető erőforrásokat, amelyek szükségesek az adott alkalmazás futásához. A virtuális gépek kialakításából származó előnyök közül kiemelést érdemel a rendszer nagyobb biztonsága. A látszólag külön gépeken futó folyamatok nem zavarhatják meg egymás működését. Legismertebb virtuális gép a Java VM, melyet a SUN Microsystem vezetett be és az Internet hálózati környezetére tervezte. Ez egy valós számítógéprendszerre telepített bájtkódértelmező, mely „hordozható”.
A rendszermag feladatai, rendszervezérlési feladatok Adminisztráció Az adminisztrációs feladatok részben a felhasználók számára lehetnek fontosak, másrészt az optimális működés beállítása és a hibajavítás segítése céljából vannak beépítve. Védelmi funkciók A védelmi funkciók sokrétűek: védeni kell a rendszert a futó felhasználó programoktól, a felhasználói programokat egymástól, az adatokat a sérüléstől és az illetéktelen hozzáféréstől. Ez különösen fontos feladat egy hálózatos környezetben.
4
Operációs rendszerek – általános tudnivalók A CPU kezelése (processzorkezelés) Az operációs rendszer felügyelete alatt a gépen futó programot folyamatnak (process) nevezzük. A felhasználói folyamatokat feladatnak vagy taszknak hívjuk, megkülönböztetve őket a rendszer folyamataitól. A processzor folyamatokhoz rendelése, használatának üzemezése a rendszermag ütemezőnek (sheduler) nevezett komponensének a feladata, ami maga is egy rendszerfolyamat. Sokszor növelni lehet a rendszer hatékonyságát úgy, hogy a folyamatokat is több, önállóan is végrehajtható szálra (thread) bontjuk. A többszálú (multithreading) operációs rendszer ütemezője a folyamatok helyett tehát folyamatszálakat kezel. A többszálú folyamatok is egyetlen szállal indulnak a betöltés után. Ezt elsődleges (primary) szálnak nevezzük. A szálak futás közben létrehozhatnak további szálakat is. Az operatív tár (operatív memória) kezelése A rendszermag memóriakezelő részeinek a többfeladatos rendszerekben biztosítaniuk kell a folyamatok számára szükséges tárterületet, illetve meg kell oldaniuk az ilyenkor jelentkező védelmi problémákat. A tárkezelési filozófiák hosszabb fejlődés után mára szinte egységesen virtuális tárakat használnak. A virtuális memóriakezelés a futtatható programok méretét az operatív memóriánál nagyságrendekkel nagyobb, a merevlemezes háttértár kapacitásával összevethető méretűre terjeszti ki. A legtöbb operációs rendszer esetén a rendelkezésre álló főtár (memória) nem elegendően nagy ahhoz, hogy az összes aktív folyamat egyidejűleg a memóriában tartózkodjon. Ezért gondoskodni kell arról, hogy a megfelelő időben az inaktív folyamatokat a főtárból eltávolítsuk, és helyükbe újakat hozhassunk. Az átmenetileg kipakolt folyamatokat háttértárolókon helyezzük el. Azt sem nehéz elképzelni, hogy egy nagy méretű program egyedül sem fér el a memóriában, és ezért kisebb részekre kell bontani. A rendszer feladata tehát, hogy megoldja a programrészek cseréjét a kellő pillanatban, illetve kezelje azt az esetet, amikor a mozgatni kívánt memóriaterület részben vagy egészben nem található a főtárban. Az áthelyezés automatikus, nincs szükség arra, hogy a program speciális parancsokat tartalmazzon a végrehajtásához. A megszakítások feldolgozása A megszakítások kiszolgálásakor a futó programok által használt eszközök igényeit kell kielégíteni. Megszakításra lehet szükség például egy, a billentyűzetről küldött karakter fogadásához, vagy a belső időzítő óra kérésére. Ezek bonyolult műveletek. Az eszközkezelők Az eszközkezelők (illesztőprogramok, driverek) egy részét az eszköz vagy a periféria gyártója szokta elkészíteni, és külön telepítést (installást, setupot) igényelnek. A telepítés során egy feljegyzés készül róluk egy rendszerállományba (a config.sys-be vagy a registry-be), aminek segítségével rendszertöltéskor a kernelbe épülhetnek. Mivel ilyenkor a korábbi rendszermag megváltozhat, az operációs rendszert a telepítés után újra kell tölteni (a gépet újra kell indítani). Ez nem veszélytelen művelet. Ma már létezik egy módszer, a „csatlakoztasd és használd” (Plug and Play, rövidítve PnP), ami automatikussá teszi az illesztett periféria felismerését és a megfelelő illesztőprogram kernelbe építését. A hibátlan működést ekkor az operációs rendszer gyártója garantálja. Az eszközkezelőkre további, a felhasználó számára a periféria kezelését, tesztelési és beállítási lehetőségeket biztosító programok épülhetnek. Ezek már alkalmazásnak tekinthetőek. Állománykezelés Az operációs rendszer feladata az adatok gyors elérhetőségének biztosítása, a megbízható adatmegőrzés, a tároló hellyel való takarékos gazdálkodás és a felhasználói igényekhez alkalmazkodó adatszerkezetek kialakítása. A fájlrendszerek egy része az operációs rendszerre, más része az adathordozó típusára jellemző.
5
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Hálózatkezelés A hálózati kommunikáció az operációs rendszerektől független szabványokra épül. Az ISO OSI albizottsága dolgozta ki azt a jól strukturált hét rétegű modellt, amit a létező protokollok többékevésbé követnek. A hálózati kapcsolatokat kezelő operációs rendszerek tervezésekor figyelembe kell venni az alábbiakat: bizonyos funkciókat szét lehet osztani a hálózati erőforrások között, valamint a hálózatokkal együtt járó adatvédelmi, biztonsági követelmények egy része csak kernel szinten biztosítható megnyugtatóan.
A rendszerhéj A rendszerhéj a rendszerbetöltés utolsó lépéseként kerül az operatív tárba, és az első olyan program lesz, amelynek segítségével a felhasználó kapcsolatba léphet az operációs rendszerrel. Az állományok és könyvtárak kezelésében is közreműködik. A rendszerhéj akár több változatban is elkészíthető és cserélhető. Hiba, ha a rendszerhéjat magával az operációs rendszerrel azonosítjuk. A rendszert a rendszermag határozza meg! Ma kétféle, széleskörűen elterjedt változata létezik a rendszerhéjnak, a parancssor és a GUI-t használó, grafikus. A harmadik típus, az audió shell fejlesztése abbamaradt. A parancssor rendszerhéj egy szöveges felületen tart kapcsolatot a felhasználóval. Jellegzetes eleme a prompt, ami után villogó szövegkurzor jelzi, hogy az operációs rendszer fogadja a felhasználó parancsait. A felhasználói parancs az ENTER billentyű leütéséig szerkeszthető. Azután a rendszer értelmezi, lebontja rendszerhívásokra és megkísérli a végrehajtását, majd az eredményről értesíti a felhasználót szöveges formában a képernyőn. Megjelenhetnek akár menük és használhatunk akár egérkurzort is. A grafikus rendszerhéj és a GUI elemeit WIMP mozaikszóval foghatjuk össze: Windows, Ikons, Menus, Pointing devices, azaz Ablakok, Ikonok, Menük és Mutató eszközök. A grafikus felületeket kezelő programok és programrendszerek objektumorientáltak. Objektumaik üzenetekkel folytathatnak egymással párbeszédet. A felhasználó, az alkalmazói és rendszerprogramok is üzeneteket használhatnak az információcseréhez. A felhasználó eseménnyel válthat ki üzeneteket. Ilyen lehet az egér elmozdítása. Üzenetkezelés A folyamatok szintjén az üzenet eljárás- vagy függvényhívás, az üzenetre adott válasz pedig az eljárás vagy függvény végrehajtása lesz. Egy folyamatszál üzenhet más szálnak, de saját magának is, esetleg egyszerre többnek is (broadcast). A felhasználót tekintve az üzenetcsere eszközei a billentyűzet, a képernyő, az egér, esetleg a hangkártya és a mikrofon lehet. A párbeszéd a GUI ablakain keresztül folyik. A GUI komponenseit tehetjük egyetlen számítógépre, amit hálózatba kötve ilyenkor grafikus munkaállomásnak nevezünk. Elképzelhető, hogy a grafikus megjelenítő rendszer egy távoli számítógépen futó alkalmazói programot szolgál ki. A felhasználói oldal gépét ilyenkor grafikus terminálnak hívjuk. A grafikus munkaállomás inkább a Windows-ra, a grafikus terminál pedig XWindows néven a Unixra és a Linuxra jellemző. Az egérrel vagy a billentyűzetről a felhasználó üzeneteket küld, melyek a rendszer üzenetsorába kerülnek, majd egy ütemező szétosztja őket a folyamatszálak között. Amelyik szál kezeli az üzenet ablakát, az kapja meg feldolgozásra is. A szálak üzenetkezelője ciklusban, folyamatosan figyeli a saját üzenetsorát. Ha nem üres, kivesz egy várakozót a sorból, és az ablakkezelőnek továbbítja feldolgozásra. Ha nincs üzenet a sorban, akkor az 1. vagy a 2. pont szerint folytatódik a szál futása. 1. A folyamatszálat a rendszer „elaltatja”. Az alvó szálat valamilyen hardveresemény, egér, billentyűüzenet, vagy egy másik szál által küldött üzenet ébresztheti fel. 2. A szál nem alszik el. Ha vannak a háttérben várakozó feladatok, azok végrehajtása folytatódhat a következő üzenet vételéig. Ha ilyen nincs, a szál „ébren” várakozhat, miközben átengedi más szálaknak a processzort. Ez a szituáció veszélyeket hordoz magában.
6
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Az üzenetsorokba (puffer) helyezett üzenetek feldolgozását aszinkronnak nevezzük, ha a küldő az üzenetet magára hagyja a feladás után, nem foglalkozik tovább vele. A rendszer persze megenged szinkron párbeszédet is. A küldő ilyenkor felfüggeszti a futását, míg a választ meg nem kapja. A szinkron üzenetek súlyos gondokat okozhatnak, amennyiben nem érkezik meg a válasz. Ezt a szituációt az operációs rendszerekben holtpontnak (deadlock) hívják. Ez az állapot elkerülhető, ha a holtpontba jutott folyamatot töröljük az üzenetsorból. Ha van feladatkezelő szervizprogramunk, akkor ezt megtehetjük, és a többi alkalmazás futhat tovább. Persze csak akkor, ha nem maga a rendszer jutott holtpontba. (Ezt mondjuk úgy, hogy „lefagyott a rendszer”).
Fájlok Fájlon külső adathordozón elhelyezett, valamilyen katalógusban névvel nyilvántartott, logikailag összetartozó adathalmazt értünk. Milyen lehet a fájlnév, milyen a katalógusok belső szerkezete, hogyan helyezkednek el az adatok az adathordozón, hogyan kezeli őket az operációs rendszer? Ezeknek a szabályoknak az összességét fájlrendszernek hívjuk. Az adathordozók egységei, blokkjai címezhetőek. Az operációs rendszer által címezhet legkisebb tárterületet a blokk mellett tárolóegységnek vagy klaszternek (cluster) is nevezik. A hardverek által megengedett legkisebb méret viszont a szektor, ami különbözhet a blokk méretétől. Ha a tároló kapacitását jó hatásfokkal szeretnénk kihasználni, akkor fel kell adni a fájlok folytonos elhelyezését az adathordozón. Ez viszont következményekkel jár: A katalógusban el kell helyezni a fájl kezdőcímét, de a többi hozzá tartozó blokk helyét és logikai sorrendjét is fel kell jegyezni. A nem egymás mellett blokkokban elhelyezett állományt töredezettnek mondjuk. A fájl logikailag egymást követő blokkjainak helyét és sorrendjét indextáblákkal vagy foglaltsági listákkal lehet megadni. Emellett szükség lehet az adathordozó szabad és foglalt blokkjainak nyilvántartására is, amit foglaltsági térképnek nevezünk. A nem folytonos elhelyezéssel a hatásfok növelhető, de más gondok jelentkezhetnek. A gyakran használt és nagyon feldarabolt fájlok sok fejmozgatást okozhatnak a merevlemezen, ami lassítja a rendszert. Ideiglenesen összefüggővé tehetjük az állományainkat a töredezettségmentesítőnek vagy defragmenternek nevezett szervizprogrammal. A fájlokat számtalan módon csoportosíthatjuk. Az egyik lehetőség a fájlok felhasználás szerinti besorolása, amelyet a kiterjesztéssel, a fájlnevet követő utolsó pont után adhatunk meg. Bár nem kötelező, de ajánlott a kiterjesztést következetesen használni. A másik, a fájlhoz való felhasználói hozzáférés szerinti csoportosítást a katalógusokban vagy leíró táblákban szokták megadni. A tulajdonságokat itt attribútumoknak hívjuk. Tipikus fájltulajdonságok: csak olvasható, írható és olvasható, végrehajtható, rejtett, rendszerfájl stb. A fájlok használatának szabályozása minden felhasználóra, illetve egyedenként is megadható. A hozzáférést szabályozó lista neve ACL (Access Control List). Ebben található, hogy az egyes felhasználóknak vagy felhasználói csoportoknak milyen jogaik vannak a fájlhoz. Az ACL listákat a különböző operációs rendszerek más-más módon építik fel, és mindig titkosan kezelik. A leggyakoribb felhasználói jogok: olvasási, írási, törlési, létrehozási, keresési, futtatási jog. Ha az ACL lista a fájlrendszerből hiányzik, elfogadható védelmi rendszert nem lehet felépíteni. A nagyon sok állomány elhelyezés szerinti csoportosítását megadhatjuk egy hierarchikus, bővíthető és módosítható, fastruktúrájú katalógusszerkezettel. Hogy a katalógusokba újabb katalógusokat lehessen bejegyezni, ezeket is fájlként, speciális belső szerkezettel rendelkező fájlként kezeljük.
7
Operációs rendszerek – általános tudnivalók A fájlrendszer előkészítése az adathordozón Az üres mágneslemezeket használat előtt elő kell készíteni. Elsőként ki kell jelölni a hardver által címezhető legkisebb területek (szektorok) határait. A műveletet alacsony szintű formázásnak hívják, ami rendszerfüggetlen és már a lemezgyártó el szokta végezni. A merevlemezeket nagyobb kapacitásuk miatt logikailag több, egymástól független részre lehet osztani, akár azonos, akár különböző fájlrendszereket is használhatunk. Ez a művelet a partícionálás. Egy ilyen önálló részt partíciónak nevezünk. A partíciók saját rendszertöltő programokkal és rekordokkal rendelkeznek, így mindegyikre tehetünk operációs rendszert is. Ilyen esetben a rendszer betöltése előtt ki kell választanunk, hogy melyikről történjen a rendszerhívás. A partíció jellemző adatait és a kiválasztását segítő programot egy Master Boot Record tartalmazza. A Master Boot Program és a Record létrehozását partícionálásnak nevezzük, a programot, ami ezt elvégzi, partíciómenedzsernek. Ez a program az operációs rendszerektől és fájlrendszerektől független. Ha az operációs rendszer használni akarja a mágneslemezt, először a fájlrendszert jellemző, leíró adatokra lesz szüksége. Ezért minden lemez legelső szektorában el kell helyezni egy táblázatot, amit boot rekordnak hívunk. A táblázat a vele együtt felírt Boot-strap (csizmahúzó) programról kapta a nevét, amelynek az operációs rendszerek indításakor, a rendszerkomponensek tárba töltésekor lesz szerepe. A töltő programot a fájlrendszer kialakításakor, a boot rekorddal együtt érdemes felírni. A fájlrendszer kereteinek a kialakítása, a formázás az alábbiakat jelenti: − Fel kell írni a boot rekordot és a boot programot. − Létre kell hozni a tárolási egységeket, és meg kell jelölni, hogy azok szabadok. − Legalább egy üres katalógust kell készíteni, amit fő- vagy gyökérkatalógusnak nevezünk. − Ellenőrizni kell a lemezfelületet, a hibás részeket ki kell iktatni a további használatból. Gyorsformázásnak hívjuk azt, ha az utolsó lépést elhagyjuk, amikor biztosak vagyunk benne, hogy a lemez hibátlan. Ezzel sok időt takaríthatunk meg. A lefoglalt lemezterületeket, az MBP-t, a Boot Recordot, a foglaltságjelző térképeket és a gyökérkatalógust rendszerterületnek, az adathordozó többi részét adatterületnek hívjuk. Katalógusok és fájlrendszerek Egy általános katalógus rendszer fastruktúrájú, ahol a gyökér kivételével valamennyi katalógusnak pontosan egy őse van, amit szülőjének is mondunk. A szülő .. néven szerepel a bejegyzésekben. A gyökérnek gyakran nincs neve, a „/” vagy „\” karakterekkel érhetjük el. A működés során mindig van egy aktuális katalógus, ahol éppen tartózkodunk, és amelynek a bejegyzéseire közvetlenül hivatkozhatunk. Ennek megfelelően kétféleképpen tudjuk megadni egy adott fájlhoz vezető utat, amit elérési útnak is hívunk, abszolút vagy relatív módon. Abszolút módon a gyökérből kiindulva adjuk meg az utat (ezt teljes elérési útnak is hívjuk), míg relatív módon az aktuális katalógusból kiindulva. Rendszertöltés után az aktuális katalógus a gyökér lesz. A FAT12, FAT16 és FAT32 fájlrendszerek a floppy-ra, illetve a DOS és a nem NT alapú Windows-ra jellemzőek. Nevük a File Allocation Table, azaz fájlfoglaltsági táblából ered, a követő szám a Tábla bejegyzéseinek hosszát jelenti bitekben. A Windows 95 a FAT-rendszert továbbfejlesztette, és VFAT-nak, Virtuális FAT-nak nevezte el. A legfontosabb újítások: − Megengedi a hosszú fájlneveket a korábbi 8 karakter helyett. − Unicode-ban is megadja a katalógusbejegyzést, ezért a fájlnév tartalmazhat ékezetes karaktereket. − Kezelni tudja és a felhasználónak egységes szerkezetben mutatja a CD-k ISO-9660-as katalógusait.
8
Operációs rendszerek – általános tudnivalók A FAT egyik változata sem hagy helyett az ACL-nek, mivel a FAT-ot használó rendszernek nincs szüksége külön foglaltsági térképre, hiszen a klaszterhez tartozó FAT bejegyzésben egy speciális címmel jelezhetjük, hogy szabad. A HPFS az OS/2 fájlrendszere. 256 karakter hosszú neveket enged meg. Előnyei közé tartozik a speciális „kiegyensúlyozott” katalógusfaszerkezet, továbbá, hogy többkötetes állományokat is kezelni tud. Az NTFS egyesíti a FAT és a HPFS előnyeit. Unicode-ot használ, így lehetővé teszi a nemzeti sajátságoknak megfelelő ékezetes, hosszú neveket. Nem csak fájlok, hanem egyéb objektumok is tárolhatók benne. Támogatja a tömörítést és az ACL segítségével védelmi rendszer hozható létre vele. A UNIX és a LINUX a merevlemezeken az Ext2Fs-t használja, ami egy része a VFS (Virtual File System) nevű általánosabb rendszernek. Egy inode-nak nevezett állományt rendel minden fájlhoz, amiben a néven kívül annak minden lényeges jellemzőjét tárolja. Egy indextáblát is tartalmaz, ez biztosítja az adathordozó szabad blokkjainak jó kihasználását, a fregmentált (töredezett) állományok blokkjainak elérését. Használhatunk benne Unicode-ot, ékezetes, hosszú neveket. Támogatja a tömörítést és megbízható védelmi lehetőséget biztosít. Az operációsrendszer-független fájlrendszerek tervezésekor tekintettel kell lenni arra, hogy a különböző processzorok miatt más-más számábrázolási rendszert használnak. Az Intel processzorokon a számkódok tárolása bájtfordított, azaz a legkisebb helyiértékű bájt balról az első lesz, míg a Motorola CPU-k nem használnak bájtfordított sorrendet, a műveletvégzés az így kódolt számokon jobbról balra fog megtörténni. Az Intel-féle kódolás neve Little Endian (Kis Indián), a Motoroláé Big Endian (Nagy Indián). A mai processzorokon egyik módszer sem jelent valódi előnyt, de a kettősség az egységes állomány kezelést megnehezíti. Az ISO-9660-as fájlrendszer a CD-ROM tárolókhoz készült. Operációs rendszerektől független. Az eredeti változat szigorú névadási konvencióin szinte minden operációs rendszer enyhített már, a Linux alatti változatot Rock Ridge-nek, a Windows alattit Joliet-nek hívják. A Joliet katalógusai legfeljebb 8 szintig lehetnek egymásba ágyazva, és az alkatalógusoknak nem lehetnek kiterjesztése. Mivel ez csak olvasható lemezekre készült, nehézkesen kezelhetők vele a CD-k újraírható változatai. Az UDF (Universal Disc Format) rendszert is az optikai tárolókhoz készítették, és közvetlenül címezhető adathordozót feltételez. Akár winchesteren is használható, de alkalmazási területei elsősorban a DVD-k, ritkábban az újraírható CD-k. Rendszerfüggetlen és megengedi az állományok fregmentált elhelyezését is. Unicode-támogatást biztosít, a nevek hossza és karakterei gyakorlatilag nincsenek korlátozva. Az UDF-ben a digitális hang és video anyagokat ugyanabban a formában lehet tárolni, mint az egyéb, például szöveg- és számadatokat. Az UDF jellegzetessége, hogy egy állományt több változatban is tárolhatunk és olvashatunk, mint például egy videofilm különböző nyelvű változatait.
Kiterjesztések Az operációs rendszerekben nem csak a fájlok nevét, hanem a kiterjesztését is látjuk. A kiterjesztéssel el tudjuk különíteni a különböző funkciójú fájlokat. Ezért érdemes ezeket következetesen használni.
9
Operációs rendszerek – általános tudnivalók A következő listában a legelterjedtebben használt kiterjesztés típusok láthatóak: ARJ ASC BAK BAT CDR COM DAT DBF DOC EXE GIF
HTM IMG JPG MID MP3 SYS TXT WAV WRI XLS ZIP
tömörített állomány szöveges állomány módosítás előtti verzió futtatható kötegelt állomány CorelDraw képfájl futtatható állomány adatállomány adatbázis állomány szöveges állomány (word) futtatható állomány képfájl
weboldal képfájl képfájl Midi sorrendvezérlő zenefájl zenefájl rendszerprogram szöveges állomány hangfájl szöveges állomány (write) excel táblázat tömörített állomány
Állománytípusok kiterjesztés szerint: • Kötött kiterjesztések − Futtatható (exe, com, bat) − Rendszer (sys) • Konvenciók − Adat (dat) − Szöveges (txt, wri, stb.) − Alkalmazásoktól függő (doc, xls, dbf, stb.) • Jokerkarakterek (?, *)
Jokerkarakterek
Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy nem ismerjük pontosan az állomány nevét, kiterjesztését, vagy szükségünk lehet több szempont szerint kijelölt állomány megjelenítésére, vagy egyéb módon történő azonosításra is. Erre szolgálnak a jokerkarakterek.
Két jokerkaraktert használhatunk. A „?” pontosan egy karakter helyettesítésére szolgál, míg a „*” bármennyi karaktert helyettesíthet. (Pl: „*.exe” az összes exe állományt jelenti, míg „?.exe” az egy karakter hosszú exe állományokat.) A jokerkarakterek csak állománynévben és kiterjesztésben szerepelhetnek, nem alkalmazhatjuk őket a meghajtó és könyvtár azonosításokban szereplő betűk helyettesítésére.
Tárolt adatok A mágneses adattárakon az adatok rendezetten, meghatározott szerkezet szerint helyezkednek el. A leggyakrabban előforduló szerkezetek: Mező A mező egyetlen adat tárolására kijelölt hely. A mezők nevei általában a tárolt adatok nevei is. A mező típusát a benne előforduló adatokkal szokták leírni. Így például vannak numerikus és alfanumerikus mezők. Rekord A rekord az adatoknak olyan egysége, amelyben valamilyen dolog jellemzőit gyűjtjük össze. A jellemzők egy-egy mezőben kapnak helyet, tehát a rekord mezőkből áll. Állomány, fájl Az adatok logikailag összefüggő halmazát állománynak vagy fájlnak nevezzük. Az állományok azonosítás nevük és kiterjesztésük alapján történik. 10
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Tartalomjegyzék Ha egy könyvet a kezünkbe veszünk, először általában a tartalomjegyzéket nézzük meg. A tartalomjegyzék több célt szolgál: − Felsorolásszerűen tartalmazza a könyvben lévő fejezetek neveit. − Megnézhetjük, melyik fejezet milyen hosszú. − Azt is megtudjuk, hogy a könyvben hol található az a fejezet, amit keresünk. Ezeket az adatokat a számítógépnek is tudnia kell. Mivel itt mi nem csak olvasunk, egyéb információkra is szükségünk lehet. Például a lemeznek melyik területe foglalt, hol van még szabad hely. Ezeket a tartalomjegyzék (directory) tartalmazza. (DOS-ban a DIR parancs).
Állománytípusok
Minden állomány adatokat tartalmaz. programállomány, adatállomány.
Az
állományokat
két
típusba
sorolhatjuk:
A programállományok tartalmazzák azokat a programokat, amelyek a számítógépet működtetik. Legfőbb jellemzőik: − A számítógép csak olvasásra használja őket, így tartalmuk általában állandó. − Futtathatók. − Az ember számára a programállományok általában olvashatatlanok. Az adatállományok általában rekordokból állnak. Legfontosabb jellemzőik: − A számítógép olvasásra és írásra is használja őket, így tartalmuk állandóan változik. − Nem indíthatóak el, az adatállomány nem tartalmaz a gép számára utasításokat. − Az ember számára olvashatóak. Nem csak az adatok, hanem az állományok között is felfedezhetünk logikai kapcsolatokat. Mindazok az állományok, amelyek összefüggő csoportot alkotnak, adatbázisnak nevezzük.
A gép be- és kikapcsolása Sok esetben hallunk arról, hogy a számítógépeket csak meghatározott sorrendben kapcsolhatjuk be. A régebbi gépeknél valóban fontos volt, hogy a perifériákat mindig a központi egység előtt indítsuk. Ma, amikor sokszor már a monitor is a géppel azonos kapcsolóval indítható, ennek nincs akkora jelentősége. Mindezek ellenére azonban biztonsági okokból az ajánlott bekapcsolási sorrend: nyomtató vagy egyéb perifériák, monitor, és végül a központi egység. A kikapcsolás pedig, ennek a fordítottja, tehát először a központi egység áramtalanítsuk, majd ezután a géphez kapcsolt eszközöket. A gép kikapcsolása csak azt követően történhet meg, miután kiléptünk az operációs rendszerből. Az ATX-es házak (alaplapok) esetén ez automatikusan megtörténik, AT-s ház esetén még a kapcsológombot is kikapcsolt állapotba kell helyezni. Amennyiben hálózatos környezetben dolgozunk, először mindig a szervert kell bekapcsolni, a munkaállomásokat csak a szerver bejelentkezését követően célszerű. Kikapcsoláskor szintén fordított sorrend javasolt. (Mivel nekünk Linux szerverünk van, amit nem szoktak kikapcsolni, erre nekünk nem kell külön figyelnünk.) A számítógép indítása, kikapcsolása Indításhoz nyomjuk meg a gépházon található megfelelő nyomógombot (be-, kikapcsoló). Helyes működés esetén a kikapcsolást a rendszerből való kilépés után tehetjük meg (általában automatikus, illetve az előbbi gomb megnyomásával). Amennyiben valamely alkalmazásunk holtpontba jut (nem válaszol) a Ctrl+Alt+Del billentyűkombináció segítségével (amennyiben van feladatkezelő szervizprogramunk) megszüntethetjük a folyamatot, illetve ugyanezen kombináció segítségével akár újra is indíthatjuk a számítógépünket.
11
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Abban az esetben, amikor a rendszerünk kerül holtpontba („lefagy”) nem segít az előbbi billentyűkombináció. Ebben az esetben használhatjuk a gépházon található Reset gombot. Alkalmazásával óvatosan bánjunk, mert hatása a ki-, majd bekapcsolással egyenrangú. A számítógép bejelentkezése 1. A bekapcsolást követően lefut a gép öntesztje. Ellenőrzi a géphez kapcsolt részegységek jelenlétét, működését és végig ellenőrzi a memóriát. 2. Ezt követően a számítógép a ROM memóriában levő beépített program, az ún. BIOS-nak köszönhetően háttértárolóról betölti az operációs rendszert. Az operációs rendszer betöltése a következőképpen történik. A gép először megnézi, hogy a floppy meghajtóban található-e lemez (rendszerlemez). Ha igen és ez rendszerlemez, akkor a floppy-ról elindítja az operációs rendszert. Ha nincs a meghajtóban lemez, akkor a winchesterhez fordul, ott keresi meg az operációs rendszert a betöltéshez. Előfordulhat azonban, hogy a floppy meghajtóban felejtünk egy lemezt, ami általában nem rendszerlemez. Ekkor ugyan a gép találni fog lemezt a meghajtóban, de nem fogja tudni betölteni az operációs rendszert. A következő üzenetet kapjuk: Non-system disc or disc error Replace and strike any key when ready (Nem rendszer lemez vagy lemezhiba) (Cserélj és nyomj le egy billentyűt, ha kész) A probléma rendkívül egyszerűen elhárítható. Ki kell csak venni a lemezt és megnyomni egy billentyűt. Ekkor már nem fog a gép lemezt találni, így a winchesterhez fordul, és onnan betölti a rendszert. Semmiféle hibát nem okozunk ezzel, nem kell tőle megijedni. A rendszertöltés közben a perifériákon sorban kigyulladnak a különböző jelzőlámpák, ez normál működést jelent. Rendszerkonfigurálás: Az operációs rendszer beállításainak módosítása, mellyel saját elképzeléseinkhez szabhatjuk a rendszert. A DOS és az OS/2 a CONFIG.SYS állománnyal végezteti el az alapbeállításokat, míg a többi operációs rendszer a konfigurációs állományok közvetlen módosításának elkerülésére külön programot biztosít a testre szabásra, a rendszer beállítására, újrakonfigurálására. A Windows esetén ezeket a Vezérlőpultban tehetjük meg. A lemezek felépítése: A formázással kialakítjuk a lemezek fizikai és logikai (szoftver) felépítését. 1. Fizikai szerkezet: Az oldalak, sávok és szektorok elhelyezkedése határozza meg. Oldal A lemezeknek két oldala van, számozásuk 0 és 1. Sáv A sávok koncentrikus körök. A DD jelzésű hajlékony lemezen 40, a HD jelzésűn 80 sáv található. Az első, legkülső a 0-a sáv, a 39-es vagy 79-es a legbelső. Winchestereken néhány száztól akár több ezerig is terjedhet a sávok száma. Szektor A sávok szektorokra bomlanak. Az adatok ide kerülnek be ténylegesen. A ma használatos floppy lemezeken 512 byte adat foglal egy szektorban helyet. A HD-s lemez egy sávja 15 szektorból áll, a számozás 1-gyel kezdődik a sávon belül. A winchestereken a szektor felbontás igen eltérő. A BIOS program egy számhármassal azonosítja a szektort aszerint, hogy melyik oldalon, melyik sávban és azon belül hányadikként helyezkedik el. A DOS folyamatosan számozza a szektorokat. A 0. oldal o. sáv első szektorával kezdi, ez az 1. szektor. 12
Operációs rendszerek – általános tudnivalók 2. Logikai (szoftver) szerkezet: A lemezen logikailag négy terület jön létre: a betöltő szektor (boot-sector), a fájl elhelyezési táblázat (FAT: File Allocation Table), gyökérkönyvtár (root) és az adattárolási terület. Betöltő szektor A BIOS az öntesztelés után a lemez 0. oldal 0. sávja 1. szektorát olvassa. Ez a betöltő szektor gondoskodik az operációs rendszer operatív memóriába töltéséről. Fájl elhelyezési tábla (FAT) Az adat terület szabad és foglalt területeit tartja nyilván, és azt, hogy hol találhatók az egyes fájlokat tartalmazó szektorok. Az elhelyezési egység a klaszter (cluster). A gazdaságos helykihasználás érdekében hajlékony lemezen általában egy, a winchesteren több szektor alkot egy klasztert. A FAT minden bejegyzése egy klaszterhez van rendelve. A háttértárolók fejlődésével, azok tárolókapacitásának növekedésével az operációs rendszernek is lépést kellett tartania. Ennek eredményeképpen különböző állomány foglalási táblák jöttek létre. A DOS már a FAT16 – 16 bites indexű – verziót használja. Ami az 1 GB feletti meghajtók esetében a klaszterméret megfelelő megválasztásával, vagy a partícionálással biztosíthatja a nagy kapacitású tárak kezelhetőségét. A hosszú, 255 karakteres fájlnevek kezelésére a megoldás a Windows 95-ben a VFAT lett, amely viszont még mindig 16 bites. Ezt követte a FAT32. A klaszterméret csökkentésére más megoldás is született. Az OS/2 tervezői kifejlesztették a HPFS fájlrendszert. A Windows NT-hez is elkészítettek egy hasonló elven nyugvó rendszert, amely már 64 bites indexeket használ. Ez az NTFS nevet kapta. Gyökérkönyvtár (root) Itt három bejegyzés típus helyezkedhet el: − fájl − könyvtár − lemezcímke Fizikailag közvetlenül a FAT tábla után helyezkedik el. 32 byte-os bejegyzéseket tartalmaz, amely fájlok esetén az alábbi információkat adhatja meg. Méret (byte) 8 3 1 1 7 2 2 2 2 4
Jelentés Fájlnév, ha rövidebb, akkor szóközzel töltődik fel Kiterjesztés, szóközzel feltöltve, ha kell Attribútum-leíró byte NT attribútumok, a Windows NT használja Keletkezés ideje, nagy felbontású időskálán Kiterjesztett attribútumok, az OS/2 használja Az utolsó módosítás kódolt időpontja Az utolsó módosítás kódolt dátuma A fájl kezdő klaszterének száma, a hozzá tartozó FAT bejegyzés mutatja a következő klasztert A fájl hossza byte-ban
A név első karaktere üres bejegyzéseknél $00, a törölt fájlok nevének első karaktere a $E5 ASCII-kód. A könyvtárakra vonatkozó bejegyzések felépítése azonos, viszont könyvtár létrehozásánál két speciális bejegyzés is megszületik: - a könyvtár neve helyére a . kerül. A kezdő klaszterszám ennek a klaszternek a száma. A bejegyzés többi része a szülőkönyvtár bejegyzésének másolata. - a könyvtár neve helyére a .. kerül. A kezdő klaszter száma annak a klaszternek a számát adja meg, ahol a szülőkönyvtár van. Itt a 0 szerepel, ha a könyvtár a gyökérkönyvtár. Adattárolási terület Gyakorlatilag az összes többi terület. A meghajtó csak szektoronkénti hozzáférésre képes, így például 11 byte méretű fájl is egy teljes szektort foglal majd le. 13
Operációs rendszerek – általános tudnivalók Rendszerlemez Az operációs rendszert indíthatjuk lemezről is, még pedig rendszer lemezről. A mai rendszerek már több floppy-t igényelnek. Bárki készíthet rendszerlemezt. Boot folyamat Az operációs rendszer betöltési folyamata. A ROM-BIOS öntesztje után a betöltő szektor gondoskodik az operációs rendszer operatív memóriába való betöltéséről. Az operációs rendszert először floppy-ról próbálja betölteni (amennyiben van a meghajtóban rendszer lemez), majd a winchesteren keresi. Parancsfájl Az AUTOEXEC.BAT fájl a parancsfájl. A gép bejelentkezésekor automatikusan indul ez a fájl, ami egy kötegelt feldolgozású állomány, a benne felsoroltak minden indításkor végrehajtódnak. Ezt bármikor módosíthatjuk és mi magunk is készíthetünk ilyen kötegelt feldolgozású (batch) fájlt, melyek mind BAT kiterjesztésűek. Átirányítás A parancsok kimenetét, vagy akár a bemenő adatokat is átirányíthatjuk más fájlból, más eszközről vagy parancsból. A bemenő adat az, amelyen a parancsot végrehatjuk, a kimenő pedig, ami ennek az eredménye lesz. Állományok védelme, adatkarbantartás Állományainak érdemes védenünk többféleképpen is. Elsősorban a vírusoktól, illetve illetéktelen személyektől, valamint célszerű biztonsági másolatot készíteni a programokról és fájlokról. Ezeket a védekezési funkciókat érdemes legalább heti rendszerességgel elvégezni. Vírusvédelem Napjainkban nagyon fontos védeni állományainkat a vírusokkal szemben. A legegyszerűbb az lenne, ha vírusmentes környezetet teremtenénk, de mivel ez lehetetlen, mindenképpen szereljük fel gépünket egy víruskereső és vírusirtó programmal. A programok kezelése adja magát. Először végig kell ellenőriztetni a meghajtóinkat. A keresés végén jelzést kapunk, hogy van-e vírusunk. Ha nincs, akkor vagy megnyugszunk, vagy frissítjük a víruskereső programunkat. Ha van vírusunk, akkor a program vagy automatikus, vagy a mi kérésünkre letörli a vírust. Ha ez megtörtént, indítsuk újra a gépünket és a víruskereső programot. Ha másodjára már nem talál vírust, akkor nyugodhatunk csak meg. A vírus ellenőrzést meghatározott időközönként érdemes elvégezni. Hardver beállítások vizsgálata (setup) Az IBM kompatibilis számítógépek esetében (XT és annál gyengébb gépek kivételével) az idő és a konfiguráció beállítása egy speciális C-MOS integrált áramkörben kerül tárolásra. Ez az áramkör a gép kikapcsolt állapotában is működik, ezért ezek a géptípusok képesek az idő és dátum megjegyzésére, illetve folyamatos mérésére. Mivel ehhez is energiára van szükség, a gépekbe egy mini akkumulátort is beépítettek (elem). Ez hosszú ideig képes energiát szolgáltatni, de előfordulhat, hogy hosszú kikapcsolás után gépünk mégis elfelejti a beállított értékeket. Amíg vissza nem írjuk a helyes értékeket a gépünk működésképtelen, nem ismeri fel a winchester és az idő, dátum értékek is helytelenek. A gép üzemképességének visszaállítását egy úgynevezett Setup-pal tudjuk megtenni. A mai gépekben ezt a programot már a BIOS tartalmazza, a régebbi gépeknél azonban külön SETUP program futtatására van szükség ilyen esetben. Mivel a setupolás szakértelmet kíván, bízzuk szakemberre. A mai setupok már igen sok egyéb beállítást is tartalmaznak, melyek erősen hardver- és főként alaplapfüggők. Ezek a beállítások a jelszavak, a memória jellemzőire, az energiagazdálkodásra, a lemezkezelésre, a Num Lock bekapcsoláskori állapotára, az alaplapra integrált egységek beállításaira stb. vonatkoznak. Ilyen esetben ne formázzuk a winchesterünket, hiszen adataink ilyenkor is rajta maradnak, csak a hibás beállítás miatt a gép ideiglenesen nem jól látja őket. 14
