BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TISZAKÉCSKIE JÁRÁSI HIVATAL MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Iktatószám:1715-1/2013-03310. Beszámoló a 2012. évi foglalkoztatás-politikai feladatok teljesítéséről és az aktuális célkitűzésekről a Tiszaugi Képviselő-testület számára 2012-ről általánosságban A 2012-es évben térségünket stagnáló gazdasági környezet, csekély pozitív elmozdulású munkaerő-piaci tendencia jellemezte. A nyilvántartott álláskeresők száma az előző évhez képest 1%-kal emelkedett, mely a kirendeltségi körzet vonatkozásában 24 főt jelent. A célcsoportok szerinti vizsgálat során a 25 év alatti korosztályban ez 4,7%-kal, míg a 25 év felettiek körében 0,2%-kal magasabb érintettséget mutat. A fiatalok tavalyelőtt az összes létszám 17,5%-át, tavaly 18,1%-át tették ki. Nemek szerinti bontásban az elmúlt években ötven százalék felett voltak valamivel a férfiak, s arányosan ötven százalék alatt valamivel a nők képviseltetve. Ez a 2012-es évben sem változott kardinálisan, az elmozdulás most a nők estében mutatott 0,7%-os pozitív eltolódást a férfiak hátrányára. A kirendeltség a 2012-es évben hozott teljesítményére elmondható, hogy többségében felülmúlta mind a bázisévet, mind a kitűzött célokat – vagyis törekedett a magasabb teljesítmény elérésére. Foglalkoztatottá váltak vizsgálata A legfontosabb mérőszám a foglalkoztatottá váltak arányában +1,7% pontos emelést értünk el a korábbi évhez képest, vagyis 51,7%-ban tudtuk eredményünket hozni – mely igazolja a korábban jelzett stagnálást, kismértékű munkaerő-piaci tendencia javulását. Tervezetünket (44,65%) sikerült felülmúlni tehát, köszönhetően a munkáltató fórumoknak, az állásbörzének, illetve a fiatalok új programjának – meghaladva a megyei átlagot hozzávetőlegesen 7%-kal. A foglalkoztatottá váltakon belül a támogatott álláshelyen munkát találók aránya előirányzatunkat 6,3% ponttal, 2011-es adatunkat pedig 3,5% ponttal haladta meg. A célkitűzéseink megfogalmazásakor nem számoltunk azzal, hogy pl. az országos közfoglalkoztatási programban a korábbi évben részt vett létszám háromszorosa kap esélyt, de az uniós program nyújtotta lehetőségek keretei i évközben váltak szélesebbé. A támogatás nélkül elhelyezkedők aránya -1,85 % ponttal kevesebb a bázis évnél, mely szépen látszik feljönni – hisz korábbi években, amikor a válság éveiben jártunk bizony nagyobb visszaesést mutatott. Tervezetünket e tekintetben helyesen prognosztizáltuk (31,34%), hozott eredményünk (32,08%) közel áll ehhez, felülmúlva a megyei átlagot +7% ponttal. Felkutatott, behozott üres álláshelyek száma Az eltelt 12 hónapban az egész évre előirányzott 776 állással szemben 949-et sikerült felkutatnunk, mely 122%-os tervteljesülést jelent, meghaladva ezzel a bázis évet 33 új lehetőséggel. Tovább elemezve 98-al több támogatott, s 65-el kevesebb nem támogatott állást jelentett ez a körzetünkben a 2011-es évhez mérten. A támogatott állások felmutatását nyilvánvalóan sokkal könnyebb teljesíteni (közfoglalkoztatás, bértámogatások, munkahelyteremtő támogatás…stb). Nagyobb kihívást a nem támogatott állások felkutatása behozatala jelent, melyben elmaradásunkat befolyásolta a gazdasági szféra „szinten tartási stratégiája” , illetve humán-erőforrásbeli negatív változásunk. 1 fővel kevesebb létszámmal
2
kellett működnünk július elsejétől, s ezen kollega az ún. törzsgárdából került át az új rehabilitációs szakigazgatási szervtől. Az álláshelyek kezelése, átlagos élettartama A munkaerőigények átlagos élettartama támogatottak viszonylatában a múlt évi 13 napról 11 napra, a nem támogatott állásoknál pedig 11 napról 10 napra szűkült. Ez összességében az igények 12 nap alatt való kielégítését 10 napra csökkentette – ami a megyei 22,2 nappal szemben igen gyors reagálásra utal a kirendeltség részéről. Képzési, átképzési eredmények A képzésbe vontak létszámát elemezve láthatjuk, hogy a múlt év létszámához képest 2,5-szer többen kapcsolódhattak be tanfolyamainkba. Kirendeltségünk 45 fő képzésével tervezett, de a bázis év zárásának időpontjára 71 főt vontunk be, ami annyit jelent, hogy minden tervezett tanfolyamunk elindult, s a kecskeméti képzésekhez is kellő számban tudtunk csatlakozni. Sőt a Johnson Controls cégnek való munkáltatói képzésbe is irányítottunk álláskeresőt, többet mint azt terveztük – fontos volt a cégnek, a szervezetnek pedig pozitívum. Képzéseink hatékonyságát látszik igazolni az a tény, miszerint a sikeres vizsgát tevők 60%-át rövid időn belül elhelyeztük az új szakképesítéssel, pl. targoncavezetőinknek 90%-át felvette az általunk felkutatott Kühne+Nagel Kft. A tiszaugi álláskeresők közül tavaly 6 fő vett részt képzésben, közülük 5 főnek mára sikerült elhelyezkednie az újonnan tanult szakmájában. Sikeres közvetítésben és/vagy humánszolgáltatásban részesültekről A megyei átlageredményt több mint 10% ponttal meghaladva 87,86%-os értéken teljesítettük ezt a nagyon fontos, hatékonyságot mérő indikátorszámot, vagyis az álláskeresők több mint 80%-ának igyekeztünk valamilyen segítséget nyújtani. „adott estben ha már halat nem tudtunk adni, legalább hálót kaptak”. 2012. évi Közfoglalkoztatásról néhány szót Sem az önkormányzatot, sem a kirendeltséget nem kímélte a múlt év a közfoglalkoztatás vonatkozásában. A BM irányítása alatt napi rendszerességgel, akár többször is órák alatt kellett adatot szolgáltatni. Igyekszünk kapcsolatunkban segíteni egymást, rugalmasan együttműködni. A település vezetése 2012-ben is megtett mindent annak érdekében, hogy elsősorban a nem ellátott álláskeresőket (FHT-ben részesülőket, illetve csak regisztráltakat) vonja be a közfoglalkoztatásba – hogy további támogatottságuk biztosított legyen, s az előírt 30 nap mindenkinek teljesüljön. Hosszabb időtartamú (hagyományos) közfoglalkoztatásban 24 fő vett részt, az országos közfoglalkoztatásban pedig 22 fő. A szakképesítéssel rendelkezők többségét a vízügyi igazgatóságok igényelték közfoglalkoztatásra – tehát nem volt könnyű helyzetben az önkormányzat, mivel ott magasabb óraszámban, hosszabb ideig dolgozhattak az emberek – így értelemszerűen inkább oda kívántak bekerülni. A tavalyi év őszén nagyobb konstrukciót kezdtünk el közösen az önkormányzattal. Megpályáztuk a „Bio- és megújuló energiafelhasználás startmunka mintaprogram támogatása” elnevezésű központi programból egy kazánház felépítését, kazán illetve aprítógép beszerzését, 2 fő álláskereső foglalkoztatása függvényében. Az FHT-s személyek közfoglalkoztatásához 1,79 m Ft, a beruházási és dologi költségekhez 8,89 m Ft támogatást megállapítva.
3
Jelenlegi munkaerő-piaci helyzet Tiszaugra vetítve Tiszaugon a 2013. februári adatok szerint 57 főt érint a munka világából való kirekesztődés – ez 17 fővel alacsonyabb létszámot mutat, mint a múlt év ezen időszakában. A nemeket tekintve 53%-ban vannak képviseltetve a nők, s alacsonyabb érintettségben (47%) a férfiak. 2013. februárjában életkori megoszlások
Nyilv.tartott állás k e re s ők e llátás s ze rinti m e gos zlás a 2013. fe bruárjában
ELL.NÉLK.
FHT
25 év alatti 25-54 év közötti 55 év és a fölött
ÁS
ÁJ
0
5
(Magyarázat: ÁJ = Álláskeresési Járadékra jogosult ÁS= kvázi a nyugdíj előtti ellátás már FHT= Foglalkoztatást Helyettesítő Támogatás Ell.nélk.= az illető személy csak regisztrált álláskereső, semmiféle ellátásban nem részesül sem a MüK részéről, sem az Önkormányzat részéről.)
10
15
20
25
Jövő évi célok 1. Társadalmi partnerség – információnyújtás 2. Munkaerőigények felkutatása, gyors, minőségi kielégítése 3. A foglalkoztatási programok megvalósítása, foglalkoztatottak számának emelése 4. Szolgáltatások szinten tartása, hatékonyságának növelése 5. Munkahelyek megőrzése, munkahelyteremtés elősegítése 6. Források hatékony felhasználása MEGVALÓSÍTÁS FELTÉTELEI A kirendeltség rendelkezésére álló hazai és uniós források felhasználása során törekedünk azok minél hatékonyabb kihelyezésére, értve ez alatt a lehető legmagasabb létszám elhelyezését a keretből. Továbbá el kívánjuk érni, hogy a támogatás lejártát követően a foglalkoztató minél hosszabb ideig munkát adjon az érintetteknek, s ne kerüljenek vissza a regiszterbe. Közfoglalkoztatást vonatkozásában csak a hagyományos hosszabb közfoglalkoztatásban vagyunk érintettek. Itt a tavalyi 94 fő helyett az idén 79 főre vonatkozóan kaptunk anyagi lehetőséget, mely 9,5 millió forinttal kevesebb forrást jelent. Önkormányzati partnereinkkel egyetértésben ezt az összeget csak bérjellegű kiadásokra tervezzük felhasználni, elérve ezzel azt, hogy minél több álláskereső visszatérhessen valamennyi időre a munka világába, s segély helyett keresetet vigyen haza. A TÁMOP 1.1.2. program keretén belül fontosnak ítéljük meg a forrás maradéktalan felhasználását, a meghatározott célcsoportok reintegrálása céljából. Április-május hónapban állásbörzét/toborzást/nyílt napot szervezünk annak érdekében, hogy az év közepére kirajzolódjon a felhasználás mértéke. Kitűzött céljaink megvalósításában együtt kívánunk működni az önkormányzatokkal, családsegítőkkel, civilszervezetekkel a munkáltatókon kívül. Számukra is továbbítjuk minden alkalommal a hirdethető állásainkat a továbbadás céljából, s meghívjuk őket rendezvényeinkre, illetve részt veszünk az általuk szervezett megmozdulásokon. Visszavetheti céljaink megvalósítását, hogy a kirendeltségnek – annak ellenére, hogy illetékességi területe, települései száma bővül – nincs a használatában hivatali gépjármű. A munkáltatói igényekre való reagálás idejét és minőségét ez nagymértékben befolyásolhatja (kerékpárral, gyalog nem lehetünk méltó partnerei a mai piacon működő cégeknek) Tiszakécske, 2013-03-19. Terjéki Zsuzsanna kirendeltségvezető
6060 Tiszakécske, Béke u. 116. email:
[email protected]
76/441-286, 30/695-1371 76/441-064