Városi Önkormányzat
: (53) 360-010 : (53) 360-010
Jegyzőjétől Abony Kossuth tér 1.
Az előterjesztés készítésében közreműködött: A Polgármesteri Hivatal valamennyi osztálya Az előterjesztést megtárgyalta: Valamennyi Bizottság Beszámoló a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére a Polgármesteri Hivatal 2008.évi munkájának értékelésére Tisztelt Képviselő-testület! A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján az önkormányzati feladatokat a képviselő- testület és szervei: polgármester, a képviselő-testület bizottságai, részönkormányzat testülete, a képviselő-testület hivatal látják el. A hivatal a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati ügyeket készíti elő, az önkormányzati döntéseket hajtja végre, s végzi a testületek működésével kapcsolatos adminisztratív teendőket. A hivatal az előzőeken túl ellátja a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatokat. Fentiek alapján a hivatal feladatai két tevékenységi körbe sorolhatóak: önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok jegyzői hatáskörbe tartozó államigazgatási ügyek. Fenti bevezetőben foglaltak után a Képviselő-testület elé terjesztem a korábbi évek gyakorlatának megfelelően Polgármesteri Hivatal 2008. évi munkájáról szóló beszámoló. A hivatal felépítése, személyi állománya A Polgármesteri Hivatal 2007. évi átszervezése következtében az alábbi osztályok látták el a feladatokat: - Hatósági és Építésügyi Osztály - Okmányiroda - Gyámhivatal - Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály - Településfejlesztési Osztály
2 - Gazdasági Osztály - Jegyzői titkárság Az aljegyző jogviszonya 2008. 04.14. napján megszűnt, az álláshely 2009.január 01.napjától került betöltésre. A hivatal létszámát 2008.évben az alábbiak szerint alakult: 2008. január 01.napján: 55 fő köztisztviselő + 1 fő polgármester 2008. január 01-től + 3 fő ( koordináló intézményből) köztisztviselők lettek 2008. január 01-től + 7 fő ( városi ebédlőből) MT. hatálya alá kerültek 2008. január 01-től + 1 fő képviselő-testület által engedélyezett „piár” álláshely köztisztviselő Összesen: 66 fő + 1 fő polgármester mindösszesen: 67 fő. A személyi állomány összetételében az alábbi változás történt a 2008. évben: Építéshatósági Osztály: Lendvai László belső áthelyezéssel a Településfejlesztési Osztályra került 2008. 01.28-án. Az osztályra új belépőként 2 fő került Bán János 2008.01.28. napjától és Dr. Baráth Krisztina 2008. március 11. napjától. Gyámhivatalnál A személyi állományban nem történt változás továbbra is 2 fő látja el a feladatokat. Okmányiroda Hegedűs Andrea belső áthelyezéssel a Jegyzői Titkárságra került 2008.04.21-től, ő látja el a „piáros” feladatokat. Erre az álláshelyre Gulyás Nikoletta került felvételre 2008.08.12-napjától. Az osztály továbbra is 7 fővel látja el feladatait. Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Pádár Éva közoktatási referens jogviszonya 2008. 09.15. napjától áthelyezéssel megszűnt. A közoktatási feladatok egy részének ellátása továbbra is az osztályon maradt ( részletesen lásd Humán osztály beszámolójánál) az álláshely viszont átkerült a Jegyzői Titkárságra, mert a közoktatási feladatok másik részét a Jegyzői Titkárság vezetője látja el. Településfejlesztési Osztály Lendvai László belső áthelyezéssel a Településfejlesztési Osztályra került 2008. 01.28-án. Bíró Róbert jogviszonya áthelyezéssel 2008.05.30. napján megszűnt. Két új belépő került az osztályra Magyarné Nagy Nóra 2008. 04.28. napján és Mátyus Zoltánné 2008. 08.08. napján. Gazdasági Osztály Az osztályon 6 fő jogviszonya szűnt meg, ebből 1 álláshely ( Balogh Istvánné álláshelye, nyugdíjas) a Képviselő-testület döntése alapján nem tölthető be. Az osztály létszáma 2008. január l. napjától megnőtt a koordináló intézményből átkerült 3 fővel, illetve 4 új belépő került felvételre az alábbiak szerint:
3 Kovács Gábor Vágó Krisztián Bagdács Mónika Gönczöl Erika
2008.02. 18. 2008.04.11. 2008. 04.21. 2008. 09.15. napjától.
GYED-ről visszatért egy kolléga Vargáné Francsák Hajnalka személyében. Az osztályon jelenleg 12 fő dolgozik. Jegyzői Titkárság Hegedűs Andrea belső áthelyezéssel a Jegyzői Titkárságra került 2008.04.21-től. Pető Zsolt jogviszonya 2008. 03.31.napján megszűnt, a jegyzői titkárság vezetését 2008. október 13.napjától dr. Pástét Rita látja el. A hivatal dolgozói folyamatosan részt vesznek továbbképzéseken. 31 képzésen 35 köztisztviselő vett részt. A képzések 40 %-a volt ingyenes. A Hivatal szervezeti egységeinek részletes beszámolója Okmányiroda Abony Városi Önkormányzat Okmányirodájának feladatellátása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően 2008. évben a Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos Vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos Vezetői engedélyekkel kapcsolatos Közlekedés-igazgatási ügyek intézésével kapcsolatos Anyakönyvi igazgatás ellátásával kapcsolatos Népesség nyilvántartási feladatok ellátásával kapcsolatos Útlevéllel kapcsolatos Parkolási igazolvánnyal kapcsolatos Ügyfélkapu regisztrációs feladatok ellátásával kapcsolatos Jegyzői igazolás kiadásával kapcsolatos ügyek intézésére terjedt ki. Abony Okmányiroda a körzetközponti feladatait 7 fővel Abony Jászkarajenő Kőröstetétlen Újszilvás vonatkozásában végzi. Az illetékességi szabályokból eredően a személyazonosító igazolvány, az útlevél, a vezetői engedély, a parkolási igazolvány, az ügyfélkapu regisztráció és a közlekedésigazgatási ügyekben
4 országos illetékességgel, a vállalkozói igazolvány a körzetközponthoz tartozó települések vonatkozásában, az anyakönyvi és a népesség nyilvántartási ügyek tekintetében a településre vonatkozóan, míg a népesség nyilvántartási rögzítések tekintetében szintén a körzetközponthoz tartozó települések vonatkozásában jelentkeztek a feladatok. A statisztikai adatok szerint 2007. évre vonatkozóan 24817 volt az elintézett ügyek száma, míg ez a szám 2008-ban 27246 ügyszámra növekedett, mely 9,78 %-os ügyszám emelkedést tükröz. Az okmányirodánál évközben személyi változások is történtek. Hegedűs Andrea ügyintézőt hivatali átszervezése kapcsán - 2008. április hónapban a Jegyzői Irodához helyezték, melynek következtében 2008. augusztus 12-ig irodánk a jelentkező feladatokat 6 fővel látta el. A zökkenőmentes feladatellátás megvalósítása érdekében 2008. augusztus 12-től Nikoletta ügyintéző határozatlan idejű foglalkoztatására került sor.
Gulyás
Az iroda tevékenységének ellátását 7 fő biztosítja. Egy fő jelenleg is tanul, államvizsga előtt áll. Az Okmányiroda tevékenységét, munkáját a 2008. évre vonatkozóan mindenképpen pozitívan értékelem. Véleményem szerint ebben az évben is sikerült az ügyfelek megelégedésére ellátni feladatainkat, ezt mutatja az okmányirodánkhoz járó - az ellátási területen kívüli - ügyfelek magas száma, s pozitív visszajelzésük. Az eddigi gyakorlatot folytatva továbbra is az ügyfél centrikus ügyfélfogadás megvalósításán és megtartásán fáradozunk. A feladatellátás megkönnyítése érdekében sorszámos rendszert vezettünk be – az ügyfélhívó rendszer megvalósulásáig - , valamint a telefonon történő, illetve az internetes időpontfoglalás is előtérbe került a www.magyarország.hu-n. Az Okmányiroda 2008. évi munkájáról szám adatokban az alábbiakban adok tájékoztatást: Személyazonosító igazolvány: Megnevezés 2008. év/db Állandó Ideiglenes
1943 381
Kisérőjegyzék
93
Jegyzőkönyvek
266
Szig. értesítés
131
KEKKH értesítés megkerülésről Szig. selejtezési jkv. Szig. jkv. továbbítás
8 48 43
Lakcímigazolvány: Megnevezés Kiadás Érvénytelenítés Selejtezés Jegyzőkönyv Személyi lapok selejtezése
2008. év/db 2609 1663 1068 229 298
5
Egyéni vállalkozói igazolvány: Megnevezés 2008. év/db Engedélyezés
65
Megszűnés/szüntetés
115
Csere
142
Adatmódosítás
348
Hatósági bizonyítvány
32
Útlevél Megnevezés
Megnevezés Vezetői eng. Kiadás Id. vezetői eng. Kiadás Nemzetközi vezetői engedély kiadás Vezetői engedély jkv.
2008. év/db 1663 8 7 96
Parkolási igazolvány: 2008.év/db
Magán normál
738
Útlevél kisérőjegyzék Útlevél értesítés
49
Megnevezés Kiadás
2008. év/db 42
29
Közlekedés-igazgatási feladatok: Megnevezés
Vezetői engedély
2008.év/db
Forgalmi engedély
3173
Törzskönyv Forgalmi jkv
2273 59
Forgalmi köröztetés
26
Törzskönyv jkv.
38
Törzskönyv BM ért.
38
Rendszám jkv.
72
Anyakönyvi és népességnyilvántartási feladatok és rögzítések: 2008. év/db Megnevezés 1776 Lakcímbejelentés 388 Hatósági bizonyítv. 478 Adatközlés 117 BM ért. halálesetről
Személyi azonosító lap Válás rögzítés
1
22
6 Rendszám köröztetés Egyéb
30 13996
Származás ellenőrzés
170
Közlekedés-igazgatási ügyek: Megnevezés Iktatott főszámos ügyek Fellebbezés
2008.év/db 2888 0
Anyakönyvi változás Házassági anyakönyvbe alapbejegyzés Halotti anyakönyvbe alapbejegyzés
74 52
83
Egyéni vállalkozói és parkolási igazolvány ügyek: 2008. év/db Megnevezés 1067 Iktatott főszámos ügyek 0 Fellebbezés
A 2008. évben 327 fő részére ügyfélkapu regisztrációt, 66 fő részére módosítást végeztünk. Jegyzői igazolás kiadására 65 esetben került sor. A fentieken túlmenően a gépjárművek adójáról szóló 1991. évi LXXXII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései alapján további feladatot jelent az okmányirodában a Központi Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartásából a gépjármű adatállomány havonkénti átadása az előző adatszolgáltatási időszakhoz képest bekövetkezett adókötelezettséget érintő változásokról az illetékességi területünkhöz tartozó települések vonatkozásában. Az E betűjelű rendszámok tekintetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 3. sz, mellékletének G./4 pontja szerinti adatszolgáltatást a rendszámot igénylő lakóhelye szerint illetékes önkormányzati adóhatóságnak továbbítjuk. Az okmányirodai feladatellátásból eredően az önkormányzati díjbevétel 2008. év folyamán 5 039 800 .-Ft volt. 2008. március 9-én került sor az országos népszavazásra, melynek munkálataiban Okmányiroda teljes létszámmal részt vett. 2008. évi továbbképzések: Az év folyamán az iroda dolgozói 4 alkalommal vettek részt továbbképzésen a Középmagyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal szervezésében tartott alábbi témákban: A népességnyilvántartás aktuális kérdései Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos aktuális kérdések A járműigazgatás aktuális kérdései Az anyakönyvi igazgatás aktuális kérdései
az
7 A KEKKH szervezésében az irodavezető a járműigazgatási ügyek aktuális kérdései címmel rendezett okmányirodai fórumon vett részt.
2008. évi ellenőrzések és azok tapasztalatai az okmányirodában: A 2008. év folyamán az Okmányirodában ellenőrzésre nem került sor.
Gyámhivatal Abony Városi Gyámhivatal a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. ( Gyvt.) alapján 1997. november 1-jén kezdte meg munkáját. A gyámhivatal három település vonatkozásában lát el térségi feladatot. Települések lakosságszáma: Abony : Jászkarajenő: Újszilvás: Kőröstetétlen: Összesen :
15.839 2.965 2.774 865 22.443
A gyámhivatal 2007.évben 2 fővel működött: ( 1 irodavezető , 1 ügyintéző, és egy ügyviteli alkalmazott október, november hónapban) . A gyámhivatali ügyek száma évről-évre nő: A főszámmal és alszámmal iktatott ügyiratok száma:
határozatok száma :
1998-ban: 1.182 2002-ben: 2.559 2006-ban : 3.230 2007-ben : 3.260
1998-ban: 2002-ben: 2006-ban: 2007-ben:
228 461 720 550
Fellebbezések száma: 4. Ebből a Közig. Hivatal Szociális és Gyámhivatala 3 fellebbezést elutasított, 1 esetben új eljárásra utasította a hivatalt. A gyámhivatal tevékenysége számadatok tükrében: Gyámsággal, gondnoksággal kapcsolatos ügyek: Gyámság alatt álló kiskorúak száma 2007. dec.31-én: 172 fő,
ebből térségi: 18
/ Jászkarajenő: 4 Újszilvás: 14 / Gondnokság alatt állók száma 2007.dec.31-én: 165 fő,
ebből térségi: 11
8 / Kőröstetétlen: 1
Jászkarajenő: 4
Újszilvás: 6 /
2007. évtől három hivatásos gondnok működik. Szűcs Sándorné, Balogh Józsefné, és Jagri Istvánné. Jelenleg 76 fő gondnokságát látják el. Gondnokság alá helyezés iránti pert 12 esetben indított a gyámhivatal. Ideiglenes gondnokot négy esetben rendelt a gyámhivatal. A 2001. évi XV. tv. alapján a gyámhivatal folyamatosan eleget tesz a gondnokoltakra vonatkozóan a Bíróságok felé történő adatszolgáltatási kötelezettségének . Eseti gondnok kirendelése: 20 esetben . Kézbesítési ügygondnok kirendelése: 22 esetben. Családbafogadás: A tárgyévben családbafogadott kiskorúak száma : 9 2007. dec.31-én családbafogadott kiskorúak száma: 42, ebből térségi: 6 / Újszilvás: 3 Jászkarajenő: 3 / Vagyoni ügyek: Nyilvántartott ingó-és ingatlantulajdonos kiskorúak : 285 fő, ebből térségi : 85fő / Kőröstetétlen: 18, Jászkarajenő: 34, Újszilvás: 33/ Az év folyamán nagykorúvá vált ingó-és ingatlantulajdonnal rendelkező kiskorúak száma: 25 fő, ebből térségi: 6 / Kőröstetétlen: 3, Újszilvás: 1 , Jászkarajenő : 2 / Gyámi fenntartásos betétkönyvvel rendelkező kiskorúak száma: 115 fő, ebből térségi: 24 fő / Kőröstetétlen: 6, Jászkarajenő: 7, Újszilvás: 11 Gyámi fenntartásos betétkönyvvel rendelkező gondnokoltak száma: 75 Eladással, megterheléssel kapcsolatos vagyoni ügyek száma: 22 Örökbefogadással kapcsolatos ügyek: Örökbefogadási eljárás: 2, mely örökbefogadással zárult. Örökbefogadásra való alkalmasság megállapítása: 6 esetben történt. Örökbefogadhatóvá nyilvánítás: 3 esetben. Gyermektartásdíj megelőlegezése: Gyermektartásdíj megelőlegezésben részesülők száma 2007.dec.31-én: 22 fő, mely 35 gyermeket érint. Ebből térségi: 4 fő
9 / Jászkarajenő: 3, Kőröstetétlen: 1 / A tárgyév folyamán 15 gyermektartásdíj megelőlegezése iránti eljárás indult, mely 22 gyermeket érint. Gyermektartásdíj megelőlegezésre 5 esetben volt lehetőség, mely 8 gyermeket érint. Kérelmet visszavonta: 4 ( általában az apa fizetett, vagy a végrehajtás eredményes volt ) A többi eljárás folyamatban van. Gyermektartásdíj megelőlegezés megszüntetésére 3 esetben került sor. / Lejárt a három év, s újabb kérelmet nem nyújtottak be) Otthonteremtési támogatás: Otthonteremtési támogatás iránti kérelmek száma: 4 Otthonteremtési támogatásban részesültek száma: 4 fő. A támogatásból lakóházat vásároltak, lakáskassza-megtakarítást kötöttek, illetve ingatlan felújításra fordították. Támogatásként kifizetett összeg: 5.421.513.-Ft. Ideiglenes hatályú elhelyezés, Átmeneti nevelés: Ideiglenes hatályú elhelyezésre 2 esetben került sor, a gyermekek nevelőszülőnél kerültek elhelyezésre. Az ideiglenes hatályú elhelyezést követően a gyámhivatal mindkét gyermeket átmeneti nevelésbe vette. Átmeneti neveltek száma 2007. dec.31-én: 120. 2007-ben átmeneti nevelésbe vett gyermekek száma: 2 Tartós neveltek száma: 2 Minden évben el kell végezni az átmeneti és tartós nevelésben lévő gyermekek helyzetének felülvizsgálatát. Ehhez meg kell keresni a szülők lakóhelye szerinti gyermekjóléti szolgálatot, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot, a gyámi tanácsadókat, nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek esetében a nevelőszülői tanácsadót, meg kell hallgatni a szülőket, nevelőszülőket, gyermekeket. 2007-ben 115 átmeneti nevelt gyermek felülvizsgálatát végeztük el. Az átmeneti nevelésbe vett, illetve a felülvizsgálatok száma azért nem egyezik meg, mert évközben a gyámhivatal illetékességből nagyon sok gyermek iratanyagát kapta meg, s ezekben csak a következő évben kell a felülvizsgálatot elvégezni. Abonyban nagyon sok nevelőszülő működik, s elsősorban a fővárosból ide helyezett gyermekek szülei ismeretlen helyen tartózkodnak, s a gyámhivatalok ilyenkor a gyermek lakóhelyét a nevelőszülőével azonosan állapítják meg, így kerülnek illetékességből az abonyi gyámhivatalhoz. 2007-ben 5 gyermek átmeneti nevelését szüntette meg a gyámhivatal, akiknek átmeneti nevelése nagykorúvá válásuk miatt szűnt meg. Utógondozás, utógondozói ellátás: Utógondozói ellátás megállapítása 5 fiatal felnőtt részére történt. Így 2007 évben összesen 20 fiatal részesült utógondozói ellátásban, ebből térségi 7
10 / Kőröstetétlen: 1, Jászkarajenő: 6 / Nevelőszülőnél él 14, lakásotthonban 6 fiatal. Családi jogállás rendezése: Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatok száma: 63. Képzelt apa megállapításának száma: 4 Apaság bírósági megállapítása : 2 Apaság vélelmének megdöntése iránti perindításhoz való hozzájárulások száma: 3 Kiskorú házasságkötésének engedélyezése: 2 esetben. Kapcsolattartási ügyek :száma: 5 Környezettanulmányok: Elkészített környezettanulmányok száma: 55 / a gyámhivatalt a bíróság, rendőrség 35 esetben kérte fel környezettanulmány elvégzésére / Tekintettel arra, hogy Abonyban nagyon sok átmeneti nevelt gyermek él, komoly plusz feladatot jelent az ő ügyeikben teljesítendő belföldi jogsegély. Ezeket a gyerekeket, és nevelőszüleiket meg kell hallgatni a gyermek átmeneti nevelésének felülvizsgálata ügyében, vagyoni ügyeikben, kapcsolattartási ügyekben. Településfejlesztési Osztály Az Osztály az alábbi jogszabályok alapján végzi napi munkáját: -
1954. évi IV. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1990. évi LXV. tv. a helyi önkormányzatokról 2007. évi CXXIII. törvény a kisajátításról 1988. évi I. tv. a közlekedésről (– és a végrehajtásához kapcsolódó rendeletek) 1993. évi LXXVIII tv. a lakások és helyiségek bérletére valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1994. évi LV. tv. a termőföldről 1996. évi LIV. tv. az erdőről és az erdő védelméről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelettel 1995. évi LIII. tv. a környezet védelmének általános szabályairól 1995. évi LVII. tv. a vízgazdálkodásról (és a végrehajtásához kapcsolódó rendeletek) 1996. évi LIII. tv. a természet védelméről 1997. évi LXXVIII. tv az épített környezet alakításáról és védelméről 2000. évi XLIII. tv. a hulladékgazdálkodásról (és a végrehajtásához kapcsolódó rendeletek) 2001. évi LXIV. tv. a kulturális örökség védelméről 2001. évi CX. tv. a villamos energiáról, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló 180/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelettel 2003. évi CXXIX. tv. a közbeszerzésekről 2003. évi XLII. tv. a földgázellátásról 2006. évi IV. tv. a gazdasági társaságokról 21/1970. (VI. 21.) Korm. rendelet a fák védelméről
11 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet az 1988. évi I. tv. végrehajtásáról 6/1982. (V. 6.) IpM rendelet a gáz- és kőolajüzemű létesítmények biztonsági övezetéről 12/1983. (V. 12.) MT rendelet a zaj- és rezgésvédelemről 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet a közutak igazgatásáról 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendeletet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról - 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és a belvízvédekezésről - 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről - 4/1999. (II. 12.) KHVM rendelet a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről - 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról - 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről - 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj-és rezgésterhelési határértékek megállapításáról - 126/2003. (VIII. 15.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tervek részletes tartalmi követelményeiről - 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről Helyi rendeletek: - 12/2007. (IV. 02.) sz. rendelet az épített környezet helyi védelméről - 13/2007. (IV. 30.) sz. rendelet Abony város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól - 14/2007. (IV. 12.) sz. rendelet Abony Város Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről - 15/2007. (IV. 12.) sz. rendelet Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2001. (IV. 03.) sz. rendelet módosításáról - 17/2007. (IV. 26.) sz. rendelet az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, valamint elidegenítéséről - 19/2007. (V. 21.) sz. rendelet Abony Város Helyi Építési Szabályzatáról - 29/2006. (XII. 07.) sz. rendelet a közterületek eltérő használatáról szóló 27/2003. (XII. 17.) sz. rendelet módosításáról - 6/2003. (V. 16.) sz. rendelet a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásokról - 27/2003.(XII. 17.) sz. rendelet a közterületek eltérő használatáról -
A jogszabályok változásai folyamatosan nyomon követjük, illetve alkalmazzuk azokat. A Településfejlesztési Osztály 2007. február közepén állt fel teljes létszámmal. Az osztályvezető mellett kezdetben 4, majd az egyik munkatárs nyugdíjba vonulása után 3 fő dolgozott. Az osztály feladatkörébe tartozik többek között az önkormányzati tulajdonú vagyontárgyak hasznosítása, így bérbeadása, értékesítése, azok karbantartásáról, állagmegóvásáról való gondoskodás, valamint a településfejlesztéshez kapcsolódó szakágak (közművek, közlekedési létesítmények, víznyerő bázisok), illetve feladatok ellátása kapcsán felmerülő tervek készíttetése,
12 a beruházások előkészítéséhez, pályázatokban való részvételhez a pályázati anyagok, dokumentációk összeállítása. Az osztályvezető munkaköre kiegészült a főépítészi tevékenységgel, így az ehhez kapcsolatos feladatok (településrendezési tervhez kapcsolódóak, főépítészi állásfoglalások, vélemények, tervegyeztetések) is az osztályhoz tartoznak. A feladatok jelentős hányadát teszi az Önkormányzat testületi és bizottsági munkájához szükséges döntéselőkészítő feladatok folyamatos végzése, döntések végrehajtása. Ennek kapcsán 2007-ben mintegy 140 – 150 előterjesztést készített elő az osztály. 2007. évben mintegy 1500 ügyirat keletkezett az osztályon. Ezek megosztása az alábbiak szerint alakult (fő munkanemekre bontva, felsorolás jeleggel): - bérleti szerződések előkészítése és az azokhoz kapcsolódó elő-, illetve utófeladatok: 130 db - nyomvonalas létesítményekhez szükséges közútkezelői hozzájárulások valamint tulajdonosi nyilatkozatok 140 db - az utak karbantartási és javítási munkáinak pályáztatása, megrendelése, illetve az ehhez kapcsolódó a munkálatok figyelemmel kísérése 60 db - megrendelők (munkák; értékbecslés; telekalakítás; tervezés; árajánlat) 100 db - belvízhez kapcsolódó feladatok 20 db A tavalyi év során 12 tervezési munka előkészítésében és végrehajtásában vett részt az Osztály: Közösségi Ház; Kinizsi Pál Gimnázium bővítése; iskolák akadálymentesítése; utak terveztetése, stb. A tervezők kiválasztása, a testületi döntést előkészítő munkák, a szerződések megkötése, a tervezői munkák segítése, engedélyeztetési eljárások előkészítése is a Településfejlesztési Osztály feladatkörébe tartozik. Ezen tervek zöme a pályázati anyagok részét képezte, így természetszerűen a pályázati anyagok összeállításában is segédkeztek az osztály dolgozói. Volt olyan alkalom, mikor a pályázati benyújtás előtt 2 nappal kellett tervezőt keresni, megbízást adni, illetve a szükséges információkat beszerezni a tervezési munkához annak érdekében, hogy a pályázatot be lehessen nyújtani (pl. körforgalom tanulmányterve). Az iktatott ügyiratokhoz jön még hozzá a lakossági ügyfélfogadás, szóbeli és telefonos tájékoztatás, melynek zömét az utak, illetve az önkormányzati lakások állapotát kifogásoló panaszok, jelzések teszik ki. Az osztály a hivatalon belül a Gazdasági Osztállyal és a Hatósági Osztállyal tartja a legszorosabb kapcsolatot. A Gazdasági Osztállyal az elvégzendő feladatok, megrendelésekhez szükséges fedezet biztosítása, illetve a vagyongazdálkodási tevékenységekhez kapcsolódó kifizetések igazolása kapcsán, míg a Hatósági és Építésügyi Osztállyal az építési engedélyek egyeztetése, az ingatlanok beépíthetősége tárgyában kiadott ún. „beépítési előírások” kiadása kapcsán alakult ki a szoros munkakapcsolat. Külső kapcsolatot az ABOKOM Nonprofit Kft. vezetőjével, dolgozóival tartunk fent majdnem napi szinten, különös tekintettel a 2008 évben aláírásra került keretszerződésben megfogalmazott feladatokra. Ide sorolhatók még a tervezők, illetve az engedélyeztetési eljárások során az eljáró szervek is.
13 Az Osztály az ellátandó feladatokat 2007 szeptemberétől 4 fő helyett 3 fővel látta el. Ebből kifolyólag sajnálatos módon az ügyiratok feltornyosultak az osztályon, a határidőket nem tudtuk tartani. A hátralék a levelek, kérelmek megválaszolásánál jelentkezett. Az emberhiány mellett ennek fő oka a nagyszámú testületi anyagok előkészítésében és végrehajtásában is keresendő. A 2007. év első része az összecsiszolódás jegyében zajlott. Az új emberek, az új vezetés, az új elvárások megismerése, elfogadása nem ment mindig zökkenőmentesen, de az év végére – talán a feltornyosult feladatoknak, valamint az osztály megnövekedett munkájával szembeni elégedetlenségnek, kifogásnak köszönhetően is – összekovácsolódtak az osztály dolgozói. A „csapatmunka” eszméjét kellene még jobban erősíteni mind a Településfejlesztési Osztály, mind a hivatal dolgozói között. Valamint azt, hogy a fő célkitűzés a megoldás keresése legyen mindenki számára, és ezt a szemléletet a felsőbb vezetés is lássa, és el is fogadja tőlünk. Hatósági és Építésügyi Osztály A Hatósági és Építésügyi Osztály 2008. január 1. napjától szervezeti egységként működik a Hivatalon belül, 10 fővel. Az osztály feladatkörei iktatás, kézbesítés, ügyiratkezelés, közterület-felügyelők hatáskörében tartozó feladatok ellátása. A hatósági munka keretében történik a hagyatéki, birtokvédelmi, jelzálogjog felfüggesztése, áthelyezése, földművelésügyi, szabálysértési, növényvédelmi, fakivágási, állattartási, állategészségügyi, közterület-foglalási, üzletek működésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az Építéshatósági feladatok körébe tartozik az építésüggyel kapcsolatos eljárások, 2009. március 31-ig a telepengedélyezési eljárások lefolytatása. A közterület-felügyelettel kapcsolatos teendőket 3 fő közterület-felügyelő látja el. A hivatalban 2008. évben főszámon iktatott ügyiratok száma: 20180, alszámon: 16236 db, összesen 36416 db irat került beiktatásra. Hatósági és Építésügyi Osztály részére 2008. évben összesen 2981 db irat került iktatásra. Hatósági ügyintézés: - Hagyatéki ügyek: - birtokvédelmi eljárás: - földművelésügyi feladatok: - állattartási feladatok: - növényvédelmi feladatok:
286 db 25 db 143 db 4 db 182 db felszólítás 2 db kötelezés - szabálysértési feladatok: 116 db - közterület-foglalás 38 db Szabálysértés ügyben 2008 évben összesen 116 feljelentés érkezett 127 személy vonatkozásában. Pénzbírság 41 esetben került kiszabásra, figyelmeztetés 28 esetben történt, az eljárást 41 esetben kellett megszüntetni, 6 esetben a keletkezett iratokat megküldtük az eljárás lefolytatására jogosult szervnek.
14
2008. év júniusában az osztály dolgozói által került megszervezésre az aratás előtti gépszemle, melyen a meghívott magángazdálkodók nagy része megjelent. 2000. évi XXXV. törvény alapján, 2008-ben is folyamatos volt a város lakosságának az értesítése a növényvédelmi munkák elvégzése céljából, szórólapon, újságban, és hirdetőtáblán. Névre szóló felszólítást, valamint kötelezést, a növényvédelmi munkák elvégzéséről 182 esetben kellett kiadni. Fakivágási engedély belterületen 6 kérelmező részére került kiadásra. Külterületen fasor tisztításra (dűlő út mellett) 24 esetben történt hozzájárulás, előzetes helyszíni egyeztetés alapján. Az osztály vezette a méhészkedést folytatók (22), és a vándorméhészekről (16) szóló nyilvántartást, folyamatosan értesítette a méhészeket a növénytermesztők által végzett vegyszeres növényvédelmi munkákról. Az osztály dolgozói állattartási ügyben, szomszéd, illetve lakossági bejelentések alapján ellenőrizték a lakosság állattartását, 3 esetben a tulajdonos részére kötelezés került kiadásra, 1 esetben elutasítottuk bejelentő kérelmét. Az ebek veszettség elleni kőtelező védőoltásának lebonyolítása zavartalanul megtörtént, az oltások regisztrálásának nyilvántartása folyamatos volt. Termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő haszonbérleti jog gyakorlásának szabályairól szóló kormányrendelet alapján, 143 hirdetmény érkezett a földtulajdonosok részéről. A hirdetmények kihelyezése, a jogszabály rendelkezéseinek betartásával megtörtént. Helyszíni szemlére a lakossági bejelentés alapján 152 esetben került sor. Üzletek működésével kapcsolatos eljárások : Üzleti működési engedély kiadása: Üzleti működési engedély megszüntetése: Üzleti működési engedély módosítása: Vásárlók könyvének hitelesítése:
43 24 20 63
db. db. db. db.
A működési engedély kiadása ügyében az eljárás megszüntetésre került, szakhatósági hozzájárulás hiányában: 4 esetben. Az osztály dolgozói folyamatosan részt vettek az ügyfelek tájékoztatásában, birtokvédelmi viták során megpróbálták mind a kérelmező mind a kérelmezett igényeit messzemenőkig figyelembe venni, körültekintően eljárni. Az üzleti működési engedélyek kiadása a szükséges szakhatósági vélemények beszerzése után, azok szakhatósági állásfoglalása alapján kerültek kiadásra. Építésügy:
15
A 220/1997. (XII.5.) számú Korm. rendelet kijelölése alapján Abony, Jászkarajenő és Kőröstetétlen települések esetében Abony Város Önkormányzatának jegyzője látta el az első fokú építésügyi hatósági jogkört. A kijelölésből eredő feladok előkészítése, engedélyek kiadása, jelentette az osztály munkáját. A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal kijelölése alapján eljáró szervként Törtel település esetében jártunk el. 2008. évben új családi ház építésére 39 építési engedély,új lakóház használatbavételére 31 használatbavételi engedély. Lakóépület elbontására 7 esetben adtunk ki bontási engedélyt. Összesen a 2008 évben 75 használatbavételi engedély került kiadásra. Nagyobb beruházásokra kiadott építési engedélyek: - Abonyi Mezőgazdasági Zrt. meglévő fejőház bővítése + 4 db 324 férőhelyes tehénistálló építése - Abonyi Mezőgazdasági Zrt. Biogáz üzem építése - AGRO-BÉKÉS Kereskedelmi és Szolgáltató KFT Kereskedelmi Központ építése. Nagyobb beruházásokra használatbavételi engedély kiadása 4 esetben történt meg. Építéshatósági engedélyek 2008. évi számadatai. Jászkarajen
Abony ő Építési engedély: Ebből új családi ház: Bontási engedély: Ebből lakóház: Használatbavét eli engedély: Ebből új lakóház: Telekalakítás Kötelezés előírása Telepengedélye zési eljárás Összesen:
Kőröstetétle
Törtel
n
Összese n
91
11
3
-
105
31
5
3
-
39
4
3
-
-
7
4 64
3 7
3
1
7 75
24
5
2
-
31
23 30
2
1 -
-
24 32
7
-
-
-
7
219
23
7
l
250
Az Osztály feladatkörébe tartozik a 2009. március 31-ig a telepengedélyezési eljárások lefolytatása. Az engedélyek kiadásához valamennyi esetben bevonásra kerültek a hatáskörrel
16 rendelkező szakhatóságok, melyek közül elsősorban, az ÁNTSZ, a Tűzoltó-parancsnokság, a Környezetvédelmi Felügyelőség, és a Rendőrség közreműködését kell kiemelni. Az osztály dolgozói folyamatosan részt vettek az egyéb hatósági feladatokkal kapcsolatos eljárásokban, melynek során helyszíni szemlén vettek részt. Kivizsgálták a benyújtott panasz bejelentéseket (engedély nélküli építkezések, bontások) ügyfélfogadási időben az ügyfelek tájékoztatásában. Folyamatosan történt az ingatlanok házszámainak rendezése, hatósági bizonyítványok, igazolások, szakhatósági hozzájárulások, beépítési előírások kiadása, valamint közreműködtek a lakások felmérésében. Közterület felügyelet: A közterület-felügyelők, a munkájuk elvégzése során tartják a kapcsolatot a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a Vám- és pénzügyőrséggel, APEH ellenőreivel, a növényvédő állomással, hatósági állatorvossal, vadásztársaságokkal, az ABOKOM Kht-val, Abony Város Önkormányzat Vízközműveket Működtető Intézményével és a kisebbségi Önkormányzattal, a hivatal minden osztályával. Az alábbi feladatok ellátásában működtek közre: -
A közterület jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése. A közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek betartatása. Közterület, a közrend, a közbiztonság, és az önkormányzati vagyon védelme. Köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, valamint állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. Kóbor ebek befogása. Városi rendezvények biztosítása. Kossuth téri gyalogátkelőhely reggeli, (7.30 -8.00 ) forgalmának balesetmegelőző biztosítása munkanapokon. A közhasznú, a közcélú és a közérdekű munkát végző személyek munkavégzésének koordinálása.
Feljelentések: Növényvédelmi szabálysértés: Köztisztasági szabálysértés: tulajdon elleni szabálysértés Tiltott parkolás:
23 esetben 2 esetben 2 esetben 4 esetben
Helyszíni bírság 114.000,- Ft összegben került kiszabásra. -
Veszélyeztetés kutyával:
18.000,- Ft
-
Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése:
18.000,- Ft
17 -
Közterület eltérő használata:
35.000,- Ft
-
Köztisztasági szabálysértés:
43.000,- Ft.
Eb-befogás:
87 esetben történt
Ebharapás miatt 1 db eb esetében került sor 15 napos megfigyelésre. Iparűzési adó beszedése:
705.000,- Ft.
A Növényvédelmi állomás illetve a Földhivatalok felé folyamatosan kerültek bejelentésre a műveletlen, gazos elhanyagolt földterületek. Gazdasági Osztály Az osztály 2008. januárjában 12 álláshelyen 11 fővel kezdte meg munkáját. 2008. január 01-től megszűnt a Közoktatási és Közművelődési Tevékenységeket Koordináló Intézmény és az ott dolgozó 3 fő átkerült a Polgármesteri Hivatal dolgozói állományába. 2008. januárjában vizsgálat indult az adócsoport két dolgozója ellen, mely alapján közös megegyezéssel felmentésükre került sor. 2008. februárjában érkezett 1 fő az adóosztályra, majd még 1 fő árpilis hónapban. Április hónapban személycsere 2008 április hónapban a könyvelői csoportból 1 fő távozott, helyére felvételre került 1 fő. 2008. júniusában 1 fő távozott. Szeptemberben lejárt Balogh Józsefné felmentési ideje. Szeptemberben felvételre került egy fő a szülési szabadságra készülő osztályvezető helyettesítésére, valamint 1 kolléganő Gyed-ről jött vissza dolgozni. Decemberben az adócsoportból 1 fő távozott. Feladatellátás: Az osztály a Polgármesteri Hivatal, mint önálló, a Városi Sportcsarnok, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény, valamint önállóan kezelt szakfeladatokkal (szociális, egészségügyi, közhasznú, közcélú) kapcsolatos gazdasági feladatokat látja el. 2008. január 01-től a Polgármesteri Hivatal látja el a megszűnt Közoktatási és Közművelődési Tevékenységeket Koordináló Intézmény feladatkörét is. Kiemelt feladatként szerepel a Képviselő-testületi döntések előkészítése, végrehajtása, valamint az önkormányzat döntéssel kapcsolatos gazdasági események főkönyvi könyvelése és a naprakész információ szolgáltatása. 1. Főkönyvi könyvelés: feladatellátás 5, illetve 4 fővel történik. 2008. január 20-ig PM INFÓ-t kellett küldeni a pénzforgalmi adatokról. 2008. február 15-ig gyorsjelentésben kellett a mérlegváltozásról tájékoztatást nyújtani a MÁK felé. Határidőben, 2008. február 14- én beterjesztésre került Abony Város Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendelete, melyből: a Polgármesteri Hivatal és a hozzá tartozó részben önálló intézmények a Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének, az Abony és Térsége Térségfejlesztési Társulás költségvetésének elkészítésében az osztály dolgozói tevékenyen részt vettek. Január hónapban az intézmények bérkimutatásai alapján kidolgozásra kerültek a személyi juttatások és járulékaikra vonatkozó előirányzatok. Az intézmények részéről Koncepcióhoz benyújtott igényfelmérés alapján, a szakbizottságok, valamint a Képviselő-testület által
18 meghatározott prioritásokhoz igazodva készült el a 2008. évi költségvetés. Az első kidolgozott variáció alapján a bizottságok döntése értelmében került sor, egy újabb alternatíva elkészítésére. Az egyes tervvariánsok folyamatos intézményi, bizottsági, kisebbségi véleményezés mellett kerültek kidolgozásra. A Képviselő-testület által elfogadott költségvetés határidőre: 2008. március 18-i dátummal benyújtásra került a MÁK területi igazgatóságához. A költségvetés és a beszámoló időszakában a megbízott könyvvizsgáló a helyszínen vizsgálta a főkönyvi könyvelést és az alátámasztó analitikus nyilvántartásokat, valamint véleményezte a költségvetés tervezetét. A költségvetés elkészítésének időszakában, illetve ezt követően zajlottak a beszámolás munkálatai. A 2007. évi beszámoló MÁK felé történő leadási határideje: 2008. március 11-e volt. Február hónap folyamán a közoktatási referens és az osztályvezető elkészítette Abony Város Önkormányzat 2007. évi normatív állami támogatásainak elszámolását, az oktatási, kulturális, sport, és szociális területre kiterjedően. Elkészítés határideje: a beszámoló leadás, azaz 2008. március 11. Az első negyedéves pénzforgalom rögzítésére április hónapban kapta meg az osztály a TTG főkönyvi program módosítását, melyről pénzforgalmi gyorsjelentést: 2008. április 21-ig, mérlegjelentést: 2007. április 25-ig kellett benyújtani a MÁK felé. Március, április hónapban kidolgozásra került Abony Város Önkormányzat zárszámadási rendelete, mely határidőben beterjesztésre került a Képviselő-testület 2007. április 24-i soros ülésére. Ezzel egyidejűleg elkészült az I. negyedévi pénzügyi helyzetről szóló tájékoztató. A MÁK felé határidőben megküldésre került: a féléves pénzforgalmi jelentés: 2008. július 21-én, mérlegjelentés 2008. július 21-én (1B), illetve 2008. július 25-én. Féléves beszámoló leadási határideje: 2008. augusztus 11-e volt. Az önkormányzat féléves helyzetéről a képviselő-testület 2008. szeptemberi soros ülésén kapott részletes pénzügyi tájékoztatót. A III. negyedéves pénzforgalmi jelentés határidőben: 2008. október 20-án, a mérlegjelentés 2008. október 24-én megküldésre került a MÁK igazgatóságára. Mérlegjelentés (1B) megküldése: 2008. november 21-én. Abony Város Önkormányzat intézményinek igényfelmérését, valamint a szakbizottságok és a kisebbség véleményezési eljárását követően beterjesztésre került a 2009. évi Koncepció, valamint a III. negyedévi helyzetről szóló pénzügyi tájékoztató: 2008. november 27-i soros testületi ülésre. 2008. szeptember 18-tól december 15-ig az Állami Számvevőszék Abony Város Önkormányzat 2004-2008. évre vonatkozóan a gazdálkodási rendszert ellenőrizte. A feltárt hiányosságokra vonatkozó intézkedési tervet a Képviselő-Testület 2009. február 26-án jóváhagyta. Az állami támogatásokkal kapcsolatosan adatszolgáltatás történt fenntartói szinten az oktatási intézmények adatai alapján: 2008. február 19-ig kiegészítő normatíva felmérés,
19
2008. április 05-ig a szakmai vizsgák lebonyolítására nyújtott támogatás igénylése 2008. április 15-ig alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása 2008. április 30-ig normatíva lemondás, 2008. május 30-ig a nyári szociális gyermekétkeztetés támogatása 2008. június 15-én az integrációs és képesség kibontakoztató támogatás, 2008. június 27-ig a 2007. évi beszámoló pénzforgalmi elszámolása, 2008. július 04-ig az oktatási normatívák 2007. évi elszámolása, 2008. július 31-ig normatíva igénylés-lemondás, 2008. szeptember 10-én a szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása, 2008. október 10-én normatíva lemondás, 2008. november 06-ig a 2009. évi mutatószámfelmérés, valamint a CTKT logopédiával és gyógytestneveléssel kapcsolatos mutatószámfelmérésének megküldése 2008. november 07-ig szeptember 01-december 31-ig terjedő időszakra, alapfokú művészetoktatásra, pedagógus szakvizsgára, emelt szintű érettségire igényelt normatívák felülvizsgálatával, 2008. december 01-ig 2007. évi elszámolás felülvizsgálata, Főkönyvi könyvelésben rögzített tételek száma 2008. január 01-december 31-ig: 41 389 db. Terminálon keresztül utalt tételek száma: 770 csomag, mely több altételt is tartalmaz. 2. Pénzkezelési, számlázási, valamint követelés nyilvántartási feladatok: feladatellátás 2 fővel történik. A pénztári tételek száma: 4420 db Számlázás: Kibocsátott gépi számlák száma: 522 db Készpénzfizetési számla: 2408 db Kiküldött felszólítások száma: 819 db Csatorna befizetéssel kapcsolatos készpénzfizetési számla: 357 db Fizetési felszólítás: 1210 db 3. Adóügyintézési feladatok: feladatellátás 3 fővel történik. Az Adócsoport által készített határozatok száma: Gépjárműadó: 1991 db (súly helyett teljesítmény alapján történik 2007-től a megállapítás). Iparűzési adó: 1 128 db Kommunális adó: 5 458 db Talajterhelési díj: 55 db Építményadó: 67 db Összesen: 9 032 db Értesítések, felszólítások és azonnali beszedési megbízások: Fizetési értesítés március és szeptember hónapban: 19 591 db Azonnali beszedési megbízás: 110 db Összesen: 19 701 db
20
2008. évben beszedett összegek: Azonnali beszedési megbízásból befolyt: Helyszínen beszedett: Összesen:
15 468 774 Ft 1 210 000 Ft 16 678 774 Ft
Adó és értékbizonyítványt 261 esetre vonatkozóan készítettek a kollégák. A Gazdasági Osztály, illetve részben önálló intézményeket érintően folytatott ellenőrzések: 1. Könyvvizsgálat a 2008. évi költségvetésre, illetve a 2007. évi zárszámadásra vonatkozóan. 2. Állami Számvevőszéki ellenőrzés Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály A Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztályon 7 fő dolgozik, az alábbi összetételben: 4 fő felsőfokú iskolai végzettségű 3 fő középfokú iskolai végzettségű Az osztályon feladatellátás az alábbi területeket foglalja magába: I. Szociális igazgatási eljárás, II. Közoktatás, közművelődés, III. Munkaügyi, személyügyi feladatok ellátása. A II. alatti terület 2008.szeptember 15. után úgy módosult, hogy a közoktatási terület megosztásra került a Jegyzői Titkársággal. A Humán Osztályon törvény, vagy egyéb jogszabály által a jegyző hatáskörébe tartozó közoktatási feladatok ellátása került, különös tekintettel az alábbiakra: -
óvodai és az iskolai beiratkozással, felvételek elbírálásával kapcsolatos feladatok, a tankötelezettséggel és más mulasztásokkal összefüggő szabálysértési ügyek intézése, az intézményekkel kapcsolatos másodfokú hatósági feladatokat, fellebbezések elbírálása a közoktatásra, közművelődésre vonatkozó adatszolgáltatást, nyilvántartást, tájékoztatást; a hhh-s, és hh-s gyermekek nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátása, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX tv. 102. § (1) bekezdésében foglalt fenntartói irányítással összefüggő döntés-előkészítő munkában való közreműködés. Szociális igazgatási eljárás
I.
Ezen a területen az iktató adatai szerint 2008. évben összesen 8513 db irat került az osztályon iktatásra az alábbiak szerint: -
főszám: alszám:
4997 db 3516 db
A keletkezett határozatokat a feladatellátás szerint az alábbi táblázat tartalmazza:
21 Szociális ellátás megnevezése Önkormányzati igazgatás: I. Szoc. és Eü.-i Biz. Lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Szociális kölcsön Helyi lakáscélú támogatás II. Polgármester Szoc.otth.elhely. Temetési segély Rendkívüli gyermekvéd.támogat. Köztemetés Eü.-i szolg.való jog. Szemétszáll.díj kedv. Időskorúak járadéka Államigazgatási ügy: I. Jegyző Ápolási díj Közlekedési támogatás Gépkocsi szerz.támogatás Rendszeres gyermekv. támogatás Rendsz.szoc.segély Közgyógyellátás Vizitdíj
Megállapítás
Megszüntetés Elutasítás (rendsz.ell.esetében)
348
5
50
93 3 9
-
154 2 6
2 103 298
-
0 3 147
3 261 133 3
1
0 1 9 0
125 226
18 -
11 23
26
-
6
497 család
2
41
405 1609 26
253 -
24 173 2
Fellebbezések száma: Ügytipus Önkormányzati igazgatási ügyek Államigazgatási ügy
I. fokú hat. I. fokú hat. Új eljárásra Összesen helyben hagy. megváltoztat kötelez 11 0 0 11 12
1
0
13
22 A szociális területen is történt személyi változás, P.Tóthné Szabó Nikolett csere keretében áthelyezésre került a Gazdasági Osztályról. A személycsere nem okozott fennakadást a feladatellátásban. Az ügyintézés az emberek elszegényedése miatt egyre nehezebb. Az ügyfelek türelmetlenek, sajnos sokszor agresszívek, elkeseredettek, egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe. Az év második felében kialakult gazdasági válság miatt ugrásszerűen megnőtt a kérelmezők száma. Az aljegyző távozását követően az osztály feladat ellátási körébe kerültek az egészségügyi feladatok is, mely újabb 645 db iktatott irat intézését jelentette 2008.évben. A legkiemelkedőbb az évi szokásos tüdőszűrés megszervezése volt. Közfoglalkoztatás 2008.évben a közfoglalkoztatás az alábbiak szerint alakult: Közcélú foglalkoztatás:
-
2008. évben a közcélú munkavállalók létszáma 20 fő volt. Ők azok a munkavállalók, akik a rendszeres szociális segélyre jogosultak köréből kerültek ki. Feladataik sokrétűek voltak, így pl.: kézbesítés, takarítás, nádvágás, Zöldterület fenntartás, parlagfű mentesítés, csapadékvízcsatornatisztítás-, karbantartás, köztisztasági feladatok, temető-fenntartás Közhasznú foglalkoztatás:
-
2008. évben a közhasznú munkavállalók létszáma 14 fő volt. Ők azok a munkavállalók, akik a rendszeres szociális segélyre jogosultak körébe nem férnek bele, és semmiféle ellátásra nem jogosultak. Feladataik voltak pl.: kézbesítés, takarítás, nádvágás, Zöldterület fenntartás, parlagfű mentesítés, csapadékvízcsatorna-tisztítás-, karbantartás, köztisztasági feladatok, temető-fenntartás E tevékenységhez kapcsolódóan 2008. december 15. napjától a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által elnyert 9 fő munkavállaló, településrendezési feladatokat látott el. II.
Közoktatás, közművelődés
E területen iktatott iratok száma: főszám 237 db alszám 413 db A közoktatási referens a közoktatási és közművelődési tevékenységgel összefüggően koordinálta, irányította, ellenőrizte az önkormányzati fenntartású intézmények feladatellátását, érvényesítette az Önkormányzat által meghatározott oktatáspolitikai, művelődési, ifjúsági és sportpolitikai célkitűzések érvényesülését. Feladatellátása során folyamatosan figyelemmel kísérte és alkalmazta a hatályos jogszabályokat, minőségbiztosítási eljárásokat, betartva az adatvédelmi és titoktartási szabályokat, egyéb utasításokat, rendelkezéseket. Segítette és ellenőrizte az önkormányzat által fenntartott intézmények munkáját, az érvényes közoktatáspolitikai elvek, jogszabályok, dokumentumok, utasítások, a jegyző által kiadott intézkedések végrehajtását, azok érvényesülését az intézmények munkájában és vezetésében.
23 Ellátta mindazon feladatokat, amelyeket ügyrend előír, s ellenőrizte azoknak a végrehajtását, amelyeket a jogszabály a hatáskörébe utal. Munkája során folyamatosan kapcsolatot tartott a Polgármesteri Hivatal társirodáival, szükség szerint egyeztetéseket kezdeményezett. A feladatellátáshoz kapcsolódó tevékenységei során együttműködött, kapcsolatot tartott a társadalmi és civil szervezetekkel, szervekkel, egyesületekkel, szakszervezetekkel, közalkalmazotti tanácsokkal. -
III.
Előterjesztések száma: 70 előterjesztés (2008. augusztus 31-ig.) Munkaügyi, személyügyi feladatok
E területen iktatott iratok száma: főszám 30 db alszám 29 db gyűjtő 256 db E területen az ügyészség tartott ellenőrzést. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a köztisztviselői jogviszony megszűnésére és megszüntetésére vonatkozó rendelkezések alkalmazása során a jogszabályban foglaltaknak megfelelően jár e el a hivatal. A vizsgálat 11 jogviszony megszűnés vagy megszüntetés esetére terjedt ki, és nem állapított meg törvénysértést. Jelentős többlet feladatot jelentett a jogszabályváltozásból adódó vagyonnyilatkozattételi kötelezettség, mely kiterjedt a bizottságok nem képviselő tagjaira is. Ehhez kapcsolódó feladat átszervezés következtében a képviselői vagyonnyilatkozattételei kötelezettséggel kapcsolatos feladatok ellátása is az osztályhoz került. Jegyzői Titkárság Az osztály 2008. január 1-jén 5 fővel kezdte meg a munkát. 2008. március 31. napjával megszűnt Pető Zsolt Jegyzői Titkárságvezető munkaviszonya. A Jegyzői Titkárságot 2008. október 13. napjától dr. Pástét Rita vezeti, továbbá 2008. április 21-től a titkárnői feladatokat Hegedűs Andrea látja el. Az osztály feladata a képviselő-testület és a bizottságok működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása. A testületi és bizottsági ülések Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti megszervezése, a napirendek előkészítése, az üléseken való közreműködés, jegyzőkönyv készítése, valamint a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása és beszámolók elkészítése. A jegyzői és polgármesteri feladatok ellátásának elősegítése, napi munkájuk segítése.
24
A jegyzői titkárság tevékenységének bemutatása a statisztikai adatokon keresztül: Statisztikai adatok: Képviselőtestületi ülések száma összesen: ebből munkaterv szerinti rendes ülés rendkívüli ülés: zárt ülés: közmeghallgatás: ünnepi ülés Rendeletek száma: Határozatok száma: ebből fellebbezésre hozott határozatok száma: Bizottsági ülések száma: (A bizottságok mellett feltüntetett szám a rendkívüli és zárt üléseket is magában foglalja) Gazdasági Bizottság Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság Pénzügyi Bizottság Szociális és Egészségügyi Bizottság Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Bizottsági ülések száma összesen: ebből együttes bizottsági ülések száma: Bizottsági határozatok száma: Pénzügyi Bizottság melyből átruházott hatáskörben hozott: Szociális és Egészségügyi Bizottság melyből átruházott hatáskörben hozott: Oktatási, Közművelődési és Sportbizottság melyből átruházott hatáskörben hozott: Gazdasági Bizottság melyből átruházott hatáskörben hozott: Közbeszerzési AD-HOC Bizottsági ülések száma Közbeszerzési AD-HOC Bizottság javaslatainak száma Bizottsági döntések összesen:
51 10 12 27 1 1 38 442 11
33 31 38 40 40 142 7
310 608 155 217
17 21 1311
Abonyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat működése: A Kisebbségi Önkormányzat működésével kapcsolatosan a Jegyzői Titkárság figyelemmel kíséri annak működését, koordinálja az üléseket, gondoskodik a jegyzőkönyv készítés személyi és technikai feltételeiről, a jegyzőkönyv és a határozatok Közép-magyarországi Regionális
25 Közigazgatási Hivatalhoz, 2009. január 1-jétől Közép-Magyarországi Államigazgatási Hivatalhoz történő felterjesztéséről. Figyelemmel kíséri a Kisebbségi Önkormányzat éves költségvetésének elkészítését, az előző évi zárszámadást. Kisebbségi önkormányzati ülések száma 2007. évben: határozatainak száma
7 20
A Jegyzői Titkárságvezető további az alábbi oktatással kapcsolatos feladatokat is ellátja:
………../2008. ( IV.24.) sz. képviselő-testületi határozat Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2007. évi munkájának értékeléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 8-9.§-ában biztosított jogkörében eljárva a Polgármesteri Hivatal 2007.évi munkájáról szóló beszámolót elfogadja. A b o n y, 2008. április 11. Dr. Németh Mónika jegyző