INCZÉDY KOLILAP 2 0 1 6 / 2 . s z á m - VI I I . évf oly am
HOUSTONBÓL JELENTEM…! - Terék Viktor feltaláló Inczédys kollégistánk élménybeszámolója amerikai útjáról Április 27. és május 1. között rendezték meg Houstonban a 9. Fenntartható Világ Diákolimpiát, (I-SWEEEP 2016) amelyre 62 országból 564 középiskolás kutatót és 300 tanárt hívtak meg. Houston igazi zöld nagyváros, amely csodálatos parkokkal büszkélkedik. Ilyen pl. a Bayou Bend, vagy a Memorial Park, ahonnan páratlan kilátás nyílik a városra. Híres látnivalói közé tartozik a „San Jacinto Battleground”, amely a „Texasi Köztársaság”-nak állít emléket. (Az „oszlop” 174 m magas!) A monument mellett horgonyzik az impozáns „Texas” csatahajó is. (…) Különösen tetszett még a Természettudományi Múzeumban az őslénytani kiállítás, valamint az a videófal, amely megjelenítette az USA államainak állatait és növényeit, az őskortól napjainkig. Bejártunk három emeletet, de sajnos a negyedikre már nem volt időnk, mert vissza kellett mennünk a múzeum nagytermébe, ahol egy érdekes 3D-s moziban volt részünk a természet csodáiról. (…) Érkezésünk után természetesen először felállítottuk a standot, aztán este a nyitóceremónián vettem részt és a zászlófelvonuláson. Másnap volt egy expo, vagyis nyílt nap kiállításokkal, ahol az érdeklődőknek kellett bemutatni, elmagyarázni a projektemet. Az, hogy én is a meghívottak között lehettem a nyíregyházi Lippai Szakközépiskolából, annak a felfedezésemnek volt köszönhető, mely szerint
UV-C fénycsővel megvilágítva a növényeket, azok jobban fejlődnek a hagyományos módon kezeltekhez képest: további 4 órán keresztül, a sötétben is fejlődnek! Sikerült (tavaly Milánóhoz hasonlóan) megvédenem a felfedezésemet a bizottság előtt és remélem, hamarosan széleskörű alkalmazására is sor kerülhet. 4 kategóriában versenyeztek a diákok: Energia, környezet, mérnök és egészség. Pénteken volt a zsűrizés, a reggeli szekció 9-től 12:30-ig tartott, ezt követte az ebéd, azután pedig a délutáni szekció 14-től 17:30-ig. Utána viszszamentünk a hotelba pihenni egy kicsit, mert 19 órakor kezdődött az eredményhirdetés. Díjat itt most ugyan nem kaptam, viszont nagy hatással voltak rám azok az ifjú zsenik, akik világot megváltoztató találmányokkal rukkoltak elő. Dr. Saren Tarin igazgató adta át a fődíjat egy dél-koreai diáknak, aki a napelemek fejlesztésével ért el kiváló eredményt. Egy amerikai középiskolás a víztisztítást forradalmasító találmányáért kapott elismerést. Sajnos egy közbejött vihar miatt a NASA-hoz tervezett látogatásunk elmaradt, de számomra így is felejthetetlen marad ez az amerikai utam.
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
VIII.évfolyam
Búcsú végzős kollégistáinktól
Ballagás - 2016 Amikor a kollégium nevében elköszönünk Tőletek, gondoljatok mindazokra, akik az elmúlt években mindig mellettetek voltak, segítettek benneteket. Valamennyi pedagógusra, iskolai dolgozóra, akik tanítottak, neveltek benneteket, azért dolgoztak, hogy szép és nyugodt környezetben végezhessétek munkátokat, a tanulást. Gondoljatok hálával szüleitekre, akik oly sokat tettek tanulásotokért, gondtalan gyermekéveitekért. Nap mint nap izgultak értetek, minden feleletnél, dolgozatnál gondolatban veletek voltak. Ezt a gondoskodást sikeres szakmunkás és érettségi vizsgával igyekeztek meghálálni. A költő szavaival búcsúzunk: "... nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az ifjúság első évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot." /Kölcsey Ferenc (szerkesztőség) ----------------------------------------------------------------------------------
A ballagás ünnepén, a búcsúzás küszöbéhez érve két élmény, két érzés, két vágy van egyszerre a szívben: az egyik visszanézni kíván az elmúlt időkre, a másik figyel és felkészül a jövőre. Foglalkozzunk először azzal, mit idéz fel bennünk a visszatekintés! Mit kaptatok, mit szereztetek az itt eltöltött évek alatt? Idézzétek fel azoknak a napoknak, heteknek az élményét, amikor még csak ismerkedtetek egymással, az iskolával, a várossal, mindennel, amelyben ma már oly otthonosan mozogtok. Idézzétek fel, mennyi ismeret, és milyen nagy emberi tudás vett körül benneteket! Kedvetek, szorgalmatok, akaratotok szerint „csiszolódtatok-fényesedtetek” Ti magatok is. Reménykedünk benne, hogy magatokkal viszitek a tudás, a tanulás, a szorgalmas munka tiszteletét és a tudományok iránti alázatot. Tudjuk, vegyes érzelmek vannak most a lelketekben, a szabadság öröme és a várakozás szorongása. Örültök, mert végre megszabadulhattok minden eddigi kötöttségtől. A felelések, a dolgozatok izgalmas emlékekké szelídültek, épp úgy, mint a csínytevések. Emlékké válnak a barátok, a közös esti játékok élménye. Nagyon vár játok már, milyen lesz az a másik élet, ami ezután következik, ahová most már ti is belépni készültök.
Megnyertük a Babus Kupát! Március 10.-én Vásárosnaményban rendezték meg a középiskolai kollégiumok a Babus Kupa teremlabdarúgó tornáját. Rekordszámban neveztek a viadalra a kollégiumok: A 10 megyei csapat mellett egy szolnoki és salgótarjáni diákotthon együttese is részt vett a kupán. A csoportok selejtező-mérkőzései hagyományosan már a reggeli órákban kezdetüket vették. Kiegyensúlyozott versengés végén a baktalórántháziak csapata kollégiumunk együttesével vívta a döntőt, amelyet izgalmas csatában, hetes rúgásokkal a mieink nyertek meg. /Képünkön a győztes Inczédy Kollégiumi csapat: Gazda Patrik, Bartha Péter, Csonka Tamás, Tóth Kristóf, Komlósi Tamás, Pető Norbert, Kiss Richárd, Tőkei Tibor és Tóth Richárd, - Tajdi Gyula tanár úrral. (Úri Zsolt - Sárai Márkó) 2
VIII.évfolyam
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
Tanár portré
Beszélgetés Bereczki Sándor tanár úrral Érdekel az akvarisztika is, de a halak mellett kutyát és macskát is tartok otthon. Az utazás sem áll messze tőlem, jártam már Horvátországban és Itáliában, de leggyakrabban a Balatonhoz térek vissza a családommal.
■ Milyen diák volt a középiskolában? Átlagos diák voltam, olyan, mint a többiek. Kisvárdán a Bessenyei György Gimnáziumba jártam, de már az általános iskolában kezdtem el érdeklődni a számítógépek iránt. Szerettem az osztályunkat, nagyon összetartó csapat voltunk. Kiváló tanáraim voltak. Ki a tudásával, ki az emberségével, ki a törődésével nyűgözött le, és a feléjük áradó tiszteletem csak fokozódott az évek során. Azért én is elkövettem néhány diákcsínyt, például lógtam testnevelés órákról, amit lebukás után persze pótolnom kellett.
■ Mi a véleménye a kollégiumi életről? Kollégiumunk összetartó közösséget alkot, annak ellenére, hogy több iskolából tevődik össze a létszámunk. A diákoknak viszont jobban ki kellene használni a tanulási lehetőségeket - véleményem szerint. A könyvek olvasására naponta annyi időt kellene fordítaniuk legalább, mint a telefon képernyők nézegetésére. Minden tiszteletem azoké a diákoké, akik valamilyen sportot űznek aktívan és ebbe bevonják a kisebbeket is. Ugyanakkor sajnálom azokat, akik mindig pénzhiányra panaszkodnak, ha például az étkezési térítést be kell fizetni és ugyanakkor sokkal többet „füstölnek el” a kijelölt dohányzóhelyen havonta, miközben az egészségüket is rongálják. Legjobban a vetélkedőket szeretem a kollégiumi programok közül, mert azok megmozgatnak mindenkit és önfeledt szórakozást nyújtanak a közönségnek.
■ Mikor döntötte el, hogy tanár lesz? Az érettségi előtt határoztam el, hogy jelentkezek Nyíregyházán a Tanárképző Főiskola Informatika-Technika szakára. Nagyon sokat jelentett számomra édesanyám bíztatása, aki felfedezte, mennyire érdeklődöm a műszaki dolgok iránt. Állandóan a számítógépet „bütyköltem-barkácsoltam” otthon kialakított kis műhelyemben és észrevette, mennyire szeretek a gyerekekkel foglakozni.
/Képünkön: Bereczki tanár úr, Panna lányával
■ Szabadidejét mivel tölti, ha éppen nem „nevel”?
Bereczki tanár úr „névjegye”: Kedvenc étele: Babgulyás, túrós csusza Kedvenc itala: Ásványvíz Kedvenc filmje: X-MEN Kedvenc könyve: Erich Kästner: Május 35 Hobbija: Sakk, akvarisztika, természetjárás, műszaki tudományok tanulmányozása
Igyekszem minél több időt tölteni a feleségemmel és most már 7 éves Panna lányommal. Körülbelül egy éve kezdtem el komolyan foglalkozni a sakkal. Azóta gyűjtöm a sakkkönyveket és figyelemmel kísérem a nemzetközi meccseket és az eredményeket. Pannával gyakran játszunk együtt.
(Pető Norbert - Tóth Kristóf) 3
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
VIII.évfolyam
Kollégiumi körkép KOLLÉGIUMI X-FAKTOR 2016 április 19.-én ismét megrendeztük a kollégiumi X-faktor tehetségkutató versenyt, ahol táncdal mellett moderntánc és néptánc kategóriában is indulhattak a versenyzők. Első díjat nyert a II.éves néptáncos fiúk produkciója. Második helyezést ért el Gyüre Sándor, aki gitártudása mellett hangjával is elvarázsolta a nézőket. Közönségdíjas lett Haller Dorisz, akivel lelkesen tapsolva együtt énekelt a publikum a bemutató végén. Nagyon szépe este volt, - és reméljük jövőre még többen jelentkeznek erre a mi kis „Ki mit tud?”- vetélkedőnkre. /Képeinken: Nyerteseink, zsűri és a közönség.
Házi Malomverseny Az Inczédy kollégiumban régóta nagy népszerűségnek örvend a malomjáték. Sokan neveztek 2016 tavaszán is. A verseny elején szokás szerint vita volt arról, hogy szabályos-e a „csiki-csuki malom”. Érvényes természetesen, ha meglevő malmunkat kinyitjuk - kilépünk az egyik bábuval, - majd újra bezárjuk. Ezt ismételgetni is lehet, - ellenszere a ki-be lépegető bábu útjának blokkolása, valamint az ugrálás, amikor lehetővé válik. Hatalmas küzdelemben alakult ki a végeredmény: I. Perczák Levente; II. Babó László; III. Meggyesi Sándor. A győztesek egy-egy pendrivet kaptak. /Képeinken, balra: A verseny és a nyertesei
TAVASZI KOLLÉGIUMI SPORTNAPOK 2016 áprilisában a Kollégiumi Focibajnokságra 5 csoport nevezett és 10 mérkőzést játszottak le a diákok. Mivel több igazolt játékos is volt egy-egy csoportban, profi szinten zajlottak az összecsapások. 1. helyezett a 3. csoport, 2. helyezett a 2. csoport, 3. helyezett pedig az 1. csoport lett. Gólkirály-t is avattunk Ferkó Norbert személyé- ben, a 3. csoportból. Kollégiumi fekvenyomó bajnokságot is szerveztünk, ahol Máté Levente lett az abszolút győztes 120 kilogramm kinyomásával. /Képeinken: Bajnokaink, a versenyek, és a közönség. (Szilvási Zoltán - Orbán Máté)
4
VIII.évfolyam
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
Tava s zi K ol l é g i umi E gé s zs é g na po k - 2 016 A Kollégiumi Egészségnapokat 2016. március 17.-én délután nyitotta meg Kurinszky László tanár úr. Beszédében utalt arra, hogy a dohányzás szenvedélye milyen káros hatással van a fiatalok és a felnőttek egészségére egyaránt. Ezután Sztányi Ildikó tanárnő tartott előadást, amelyből megtudtuk, hogy a dohányzás olyan tanult szokás, mely át meg átszövi a mindennapi élet viselkedésvilágát, és örömre, bánatra, a kihívásokra adott torzult és az egészséget fenyegető választ vált ki. Magyarország felnőtt lakosságának mintegy harmada dohányzik. Ha valaki nem dohányzik, de ideges hangulatában rágyújt egy cigarettára, nem fog tőle megnyugodni. Ami a dohányost ilyen esetben megnyugtatja, az a cigaretta szívása közben a szervezetébe kerülő nikotin. A már függővé vált dohányos csak újabb és újabb nikotinadaggal tudja megszüntetni azt a nyugtalanságérzetet, amit a nikotin hiánya vált ki. A szervezet ugyanis az egyre gyakoribb dohányzással egyre jobban hozzászokik a nikotinhoz, és amikor ennek szintje csökken a vérben, fokozott hiányérzet, nyugtalanságérzet jelentkezik. Ezt az érzést újabb cigaretta elszívásával tudja csillapítani. Ezáltal a dohányzó egy ördögi körbe zárja saját magát. A kutatások arról számolnak be, hogy a rendszeresen dohányzó diákok iskolai teljesítménye gyengébb a nemdohányzóknál. Az agy működéséhez igen sok oxigénre van szükség. A cigarettázás során a szervezetbe kerülő szénmonoxid azonban rákötődik a vér oxigénszállító molekulájára, a hemoglobinra, elfoglalva ezzel az oxigén helyét. Az agy így kevesebb friss, oxigénben dús vérhez jut, ami rontja működését, ezáltal a koncentrációs képességet, illetve a tanulást is. Ha az arcodba fújják a füstöt, az nem nevezhető szexinek. Egy hamutartóval csókolózni egy kicsit sem szexi! A sárga fog sem tartozik a szexi dolgok közé. A dohányzás következtében hamarabb ráncosodik a bőr, a haj elveszti egészséges színét, fénytelenné, töredezetté válik – hát ezek sem éppen a szexuális vonzerőt növelik. Sőt a
hosszútávú dohányzás rontja a szexuális teljesítőképességet és a nemzőképességet, akár impotenciát is okozhat. Viszont rengeteg szexi dolgot vehetsz azon a pénzen, amit nem cigire költesz. A dohányzás fokozza az anyagcserét, mivel a méregtől a szervezet próbál megszabadulni. Ezenkívül csökkenti az ízérzékelést és a rendszeresen dohányzóknál előfordul az étvágy csökkenése is. Ettől ugyan csökkenhet kissé a súlyod, de a szervezetedbe kerülő és hasznosuló életfontosságú vitaminok mennyisége is, ami előbb utóbb betegségeket okozhat. A testalkatodat és súlyodat elsősorban az határozza meg, mit örököltél őseidtől, mit és
mennyit eszel és mozogsz. Aki a dohányzásról való leszokás után meghízik, az a hiányzó a cigarettát gyakori evéssel, nassolással pótolja. Alakod és kondíciód megőrzésének legjobb módszere a rendszeres sportolás és az egészséges étkezés! Ne feledd: a cigarettától te soha nem leszel karcsú, maximum a pénztárcád lehet az! A cigizés azon dolgok közé tartozik amiről teljesen önállóan dönthetsz. Valaki egyszer biztosan meg fog kínálni cigarettával, de ha erre felkészíted magad és nem akarod elfogadni, megtalálod majd a módját annak hogy visszautasítsd. Egyáltalán nem kell elfogadnod! Nem kell megindokolnod, ha nem fogadod el a cigarettát. Az igazi barátok tisztelni fognak, hogy a külső nyomás ellenére is önállóan döntesz. Ezt követően a diákok megtekinthették a kiállítást, majd a földszinti teremben finom zöldségekkel és gyümölcsökkel terített asztal várta az érdeklődőket. Aki kíváncsi volt a vérnyomására és a vércukor-szintjére, annak Dankóné, Tünde kollégiumi asszisztens megmérte. (Angyal Alex - Jónás Sándor)
5
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
VIII.évfolyam
Párhuzamos művészportrék Krisztián Bence szobrász
Kovács Ákos festő
• Mióta tudod, hogy tehetséges vagy? Kik segítettek?
• Mióta tudod, hogy tehetséges vagy? Kik segítettek?
Sohasem gondoltam azt, hogy tehetséges vagyok, csak nem csináltam roszszul. Javarészt édesapám, tanáraim biztattak. Iskolai mintázó-versenyen I. és II. lettem, rajzversenyen pedig III. helyezett.
Az óvodában dicsérték a rajzaimat, otthon is sokat rajzoltam, a rokonok is biztattak. Viszont ahol én felnőttem, versenyek, kiállítások nem voltak.
• Miért a szobrászatot választottad, milyen anyagokkal szeretsz dolgozni?
Eszemben sem volt, hogy ilyen iskolák is vannak, aztán ahogy megláttam a kínálatban, egyből tudtam, hogy ott a helyem. Főleg festékanyagokkal szeretek dolgozni, de rajzolni is imádok.
• Miért ezt az iskolát választottad?
Akkori tanárunk, Kosina László kedveltette meg velem elsőben. Lehetőleg minél több fajta anyaggal dolgozom, agyaggal, gipsszel, fával egyenlőre.
• Megnyerted az iskolai rajzversenyt. Milyen volt belülről?
• Van-e kedvenc szobrászod és szobrod?
Nincs egyéni kedvenc, de mint irányzatok, a reneszánsz és a barokk alkotások a kedvenceim.
Csoportokban dolgoztunk, hat modell ült le, mi meg grafittal vagy szénnel rajzoltuk őket, minden segítség nélkül, tanárok sem voltak benn. Nagyon büszke voltam magamra és jól esett, hogy a tanárok többsége is az én munkámat tette az első helyre.
• Idén a Művészeti Szakközépiskola adott helyet az országos mintázó-versenynek, ahol te is részt vettél. Milyen ez belülről? Mi volt a feladat, hogyan sikerült?
Egy ilyen rendezvény nagyon jó esélyt ad arra, hogy megismerjük országszerte egymást azokkal, akik ugyanezt szeretik csinálni. A feladatunk először egy portrémintázás volt, majd egy kreatív feladatot kaptunk, amivel ott találkoztunk először. Átlagos teljesítményt nyújtottam, lehetett volna jobb is.
• Van-e kedvenc művészed, milyen képeket szeretsz?
Sok festőt szeretek, leginkább a 20. század művészete tetszik, név szerint például Edvard Munch vagy Modigliani. • Belülről hogy néz ki az alkotói folyamat?
Sokan könnyűnek tartják a festést, de ez egy elég nehéz dolog, mert ha mondjuk egy érzést akarok lefesteni, az elég összetett fogásokat igényel. Szeretem az élénk, vibráló színeket, amikre már önmagában is jó ránézni.
• Hol tanulsz tovább, mit szeretnél csinálni további életedben?
Ha sikerül a felvételi, akkor a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának szobrász szakán tanulok tovább. És ezt szeretném csinálni, amíg csak tudom.
• Hol szeretnél továbbtanulni, mi a célod az életed során?
• Mint végzős, mit tanácsolsz a fiatal kollégistáknak?
Szeretnék Budapesten, a Képzőművészeti Egyetemen továbbtanulni, jó lenne, ha ezzel befutnék, és csak azt kellene csinálnom, amit szeretek.
Ismerkedjenek, barátkozzanak, „jó hely, jó társaság”. Aki idióta, azzal nem kell foglalkozni, és nincs is semmi gond.
• Kedvenceid?
• Kedvenceid?
Szeretem az irodalmat, például Jack London „Országúton” című könyvét, a filmek közül a művészfilmeket kedvelem, ételből pedig mindenevő vagyok.
A szakma tantárgyai, a focit ki nem állhatom, kedvenc ételem, ami előttem van éppen, kedvenc városomat keresem, de Pécs szimpatikus, az olvasás nem az én műfajom, kedvenc filmem a „Ne szórakozz Zohánnal”.
(Puskás Péter - Bódor Gergő) 6
VIII.évfolyam
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
Kollégiumi közgyűlés 2016. április 20-án délután került sor a Kollégiumi Közgyűlésre. Haller Dorisz, a kollégium Diáktanácsának elnöke bevezetőjében ismertette, milyen programokat irányított az első félévben a DT, és részletesen kitért eredményeinkre. Részletesen értékelte a sport- és tisztasági versenyeket, a tanulmányi és a közösségi munkát. a kikapcsolódási lehetőségek száma megnőtt a kollégiumban. Utalt arra, hogy a tavalyihoz képest a rendezvényeken javult a diákok részvétele, aktivitása. A fegyelmi helyzetről megtudhattuk, hogy ebben a tanévben még nem volt fegyelmi tárgyalás, ami azt mutatja, hogy komolyabb függelemsértés nem történt a kollégiumunkban. A tisztasági verseny értékelése során jutalmat kaptak az 505, 512, 602, 607, 613, 102, 301, 303, és a 306-os szobák diákjai. Kiemelkedő tanulmányi eredményéért elismerésben 21 tanuló részesült. Kollégiumunk tanulmányi átlaga javult: 3,4. A lányok tanulmányi átlaga 3,8 a fiúké pedig 2,9. A bukások száma is csökkent, 10%-ra. 64 tanuló részesült dicséretben.
néhány padra a kollégium elé. A 2. csoport tanulói a biliárdasztal felújítását kérték. A kollégiumi konyhát is több bírálat érte a gyakran előforduló kevés reggelik miatt, és többen változatosabb étrendet kértek több zöldséggel és gyümölccsel. Juhász Ernő kollégiumvezető válaszában elmondta, hogy a kollégiumi karbantartással kapcsolatban pozi-
tív változások lesznek. Volt ugyan egy felújítás 12 millió forintért, de sajnos még mindig vannak beázások. A kollégium előtti rész már közterület, ezért oda nincs lehetőségünk padokat kitenni. Felhívta a tanulóifjúság figyelmét a kollégiumban található berendezések megóvására. Megígérte, hogy szigorúbban fognak fellépni azokkal szemben, akik szándékosan okoznak kárt a szobákban és a közös helyiségekben. Befejezésül kitért arra, hogy jobban ki kellene használni a szilenciumok adta lehetőségeket, hogy az évvégi tanulmányi eredmény jobb legyen.
A DT beszámolója után sok problémát vetettek fel a diákok. Az Internet lassúsága rendszeresen gondot okoz. Felvetődött ismét, hogy a pályavilágítás gondját meg kellene oldani, és többen kifogásolták a vizesblokkokban a zuhanyrózsák hiányát. Minden évben szükséges lenne felújítani a vizesblokkot, mert penészednek a falak és előfordulnak dugulások is. Szükséges lenne
Közgyűlésünk a hagyományoknak megfelelően a jutalmak kiosztásával zárult. (Bacskó Elek - Homoki Dávid)
7
INCZÉDY KOLILAP 2016/2.
VIII.évfolyam
Interjú Haller Dorisszal • Mióta része az életednek a tánc? Hatéves koromban kezdtem táncolni a szentesi Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskolában, de már a kezdetektől szerettem mozogni. Tizenkét éves koromtól vált igazán szorossá a kapcsolatom a tánccal, amikor Keller Nóra mesterpedagógustól tanulhattam jazz-balettet. Az ott töltött négy év a mai napig nagy hatással van a munkámra. • Mit jelent számodra a tánc?
Nagyon fontos számomra az önkifejezés, a mondanivaló, hogy a mozdulatok jelentéssel bírjanak. Emellett nélkülözhetetlennek tartom, hogy valamilyen
hatást kiváltsak a közönségből, hiszen azért táncolok, hogy adhassak és ezáltal én is kapok. Szerintem erről szól igazából a művészet.
Az évek során sajátos kapcsolatot alakítottam ki a balettel, amit nagy részben köszönhetek Neumann Ilona mesternőnek, aki bevezetett a balett rejtelmeibe.
• Sok eredményt tudhatsz magad mögött. Mióta veszel részt versenyeken? Nyolc éve táncolok versenyszinten. Amióta a művészetiben tanulok, a modern tánc mellett klasszikus balettel is versenyzek. Idén a balett háziversenyen egy Paquita-variációt táncoltam el, amellyel első lettem. A modern-táncból pedig már a saját koreográfiámmal neveztem be, ahol második helyezést értem el. Az áprilisban megrendezett „Revolution” Minősítő Táncversenyen arany minősítést szereztem a koreográfiámmal. • Mik a terveid a jövőre nézve?
Jelenleg a Móricz Zsigmond Színházban táncolok a „Bál a Savoyban” c. operettben, - azonban ha elvégzem a Művészeti Szakközép• A Nyíregyházi Művészeti Szakközépisko- iskolát, tovább szeretném folytatni a tánccal lában klasszikus balettet is tanulsz. Mi a kapcsolatos tanulmányaimat. Továbbra is igyekszem nemcsak a szakmai, véleményed erről a táncstílusról? hanem a közismereti tantárgyakra is nagyobb Amikor jelentkeztem ebbe az iskolába, nem hangsúlyt fektetni. rendelkeztem csak alapszintű balett-tudással. Legfőbb célom a jövőben, hogy taníthassak és Már a kezdetektől izgalmasnak és gyönyörűkoreografálhassak. nek találtam! (Péter Dóra) ===============================================================
INCZÉDY KOLILAP 2 0 1 6/ 2. sz á m - V I I I. é v f oly a m Szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Árok utca 53. * Telefon: 06-42-512231 Internet elérhetőség: Facebook Inczédy Kollégium Felelős kiadó: Juhász Ernő * Szerkesztette: Kovács László Számunk szerzői: Angyal Alex, Bacskó Elek, Bódor Gergő, Homoki Dávid, Jónás Sándor,
Orbán Máté, Pető Norbert, Péter Dóra, Puskás Péter, Sárai Márkó, Szilvási Zoltán, Terék Viktor, Tóth Kristóf, Úri Zsolt. Külön köszönjük Csoma József és Elek Ottó tanárok, valamint Dankóné Tünde kollégiumi asszisztens segítségét.