KÖRÖSLADÁNY Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelet
az Önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a.) és f.), valamint a (2) bekezdésében kapott feladatkörében eljárva, Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés c.) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a.) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Gazdasági Bizottság véleményének kikérésével az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat, valamint az önkormányzat költségvetési szerveire. 2. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a) Körösladány Város Önkormányzata b) Körösladányi Polgármesteri Hivatal c) Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény d) Általános Művelődési Központ e) Víziközmű Intézmény
(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak külön-külön címeket alkotnak. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2013. évi Költségvetésének teljesítése 3. § A képviselő-testület az önkormányzat 2013. évi költségvetése teljesítésének a.) Teljes kiadási főösszegét 2 531 768 000.- forintban, b.) Költségvetési kiadási főösszeg 2 520 351 000.– forintban, c.) Finanszírozási kiadások összegét 11 417 000.- forintban - fejlesztési hiteltörlesztés összegét 0.- forintban, - működési hiteltörlesztés összegét 0.- forintban, - függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 11.417. 000.-forintban d.) Teljes bevételi főösszegét 2 829 136 000.- forintban, e.) Költségvetési bevételi főösszegét 2 831 966 000.- forintban f.) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 111 430 000.- forintban g.) Finanszírozási bevételek összegét -2.830 000.- forintban h.) fejlesztési hitel összegét 00.- forintban, i.) működési hitel összegét 0.- forintban, j.) értékpapír értékesítése 0.- forintban, k.) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -2 830 000.- forintban állapítja meg.
A költségvetési bevételek 4. § (1) Az önkormányzat 2013. évi teljesített költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezve az I. melléklet tartalmazza. (2) Az Önkormányzat költségvetési szervei 2013. évi teljesített működési és felhalmozási bevételeit forrásonként - külön-külön címenként - a II..,III.,IV.,V.VI. számú mellékletek tartalmazzák.
Költségvetési kiadások 5. § (1) Az önkormányzat teljesített - továbbá eredeti, illetve módosított előirányzat szerinti - működési, fenntartási kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá: Megnevezés
e Ft
Működési kiadások előirányzata összesen:
940 777 e Ft
Ebből: személyi jellegű kiadások: munkaadókat terhelő járulékok: dologi jellegű kiadások: Ellátottak juttatásai: Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pe.átad.ÁHT-n kívülre:
361 512 e Ft 75 825 e Ft 418 395 e Ft 51 931 e Ft 25 557 e/Ft 12 057 e Ft
(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervei teljesített - továbbá módosított előirányzat szerinti kiadásait kiemelt előirányzatonként I-VI. mellékletek szerint állapítja meg. 6. § (1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen 1 579 574 e Ft A felújítási és felhalmozási kiadásokból: Ebből: a beruházások a felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások,
1 428 604 e Ft 146 275 e Ft 4 695 e Ft
(2) Az önkormányzat egyéb - 5.§ (1) bekezdés, valamint a 6.§ (1) bekezdésében megállapított kiemelt előirányzatokba nem tartozó (hitelek, rövidlejáratú értékpapírok kiadások; pénzforgalom nélküli kiadások; kölcsönnyújtási kiadások; valamint a kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások) - kiadásainak előirányzata: 11 417 e Ft. A függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások összege 11 417 e Ft. (3) Az önkormányzat, valamint az önkormányzat költségvetési szerveinek a (2) bekezdésében meghatározott előirányzatainak teljesítését a VII. melléklet tartalmazza..
2
A költségvetési kiadások és bevételek 7. § Az önkormányzat összevont könyvviteli mérlegét a VIII.számú melléklet tartalmazza. 8. § Az önkormányzat költségvetését szakfeladatonként a IX. melléklet tartalmazza. 9. § Az ÁMK tagintézményeinek bevételeit és kiadásait a X.számú mellékletek tartalmazzák. 10. § Az ÁMK Napközi Konyha kimutatását a XI.számú mellékletek tartalmazzák. 11. § Az Önkormányzat felújítási és beruházási előirányzatának teljesítését, forrásait valamint az Európai Uniós támogatásokat célonként a XII. számú melléklet tartalmazza. 12. § A Viziközmű Intézmény, a Polgármesteri Hivatal, az Általános Művelődési Központ teljesített felújítási és felhalmozási kiadásait a XIII. számú melléklet tartalmazza. 13. § Az önkormányzat immateriális javainak és tárgyi eszközeinek állományváltozását a XIV.sz.melléklet tartalmazza. 14. § Az önkormányzat 2013 évi Európai Uniós pályázatainak eredményét a XV.számú melléklet tartalmazza. 15. § Az önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzata teljesítését éves bontásban, valamint az önkormányzat adósságot keletkeztető Ötv.88.§(2) bek.szerinti hitelképességének felső határát a XVI. számú melléklet tartalmazza. 16. § A teljesített működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen a XVII. számú melléklet adja meg. 17. § Az önkormányzat költségvetési szervei teljesített összes bevételeit és kiadásait működési, felhalmozási tételek, valamint külön tételben a hitelek, értékpapírok, pénzforgalom nélküli bevételek, kölcsönök, ideiglenesen átvett pénzeszközök, kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek, továbbá a hitelek, pénzforgalom nélküli kiadások, kölcsönök, kiegyenlítő,függő, átfutó kiadások szerint részletezve - tájékoztató jelleggel a XVIII. számú melléklet tartalmazza. 18. § Az önkormányzatnál év közben tartalék jogcímen 303.790 e/Ft keletkezett.
A költségvetési létszámkeret 19. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2013. évi összlétszám-keretét - képviselők és bizottsági tagok nélkül - 250 főben hagyja jóvá. (2) Az önkormányzat költségvetési szerveinek létszámkeretét a képviselő-testület a XIX. mellékletben feltüntetettek szerint állapítja meg.
3
A pénzmaradvány 20. § (1) Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodás során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált pénzmaradványa: 289 325 004 forintban kerül jóváhagyásra, amely kötelezettséggel terhelt.Ebből felhasználható pénzmaradvány 4/2013.(I.11.) Korm.rendelet szerint 278 543 101 Forint (2) A jóváhagyott pénzmaradvány kimutatást a XX.mellékletek tartalmazzák. (3) Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodása során vállalkozási tevékenységből eredmény nem keletkezett.
Egyéb rendelkezések 21. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat állami támogatásokkal és hozzájárulásokkal kapcsolatos bevételeit a XXI,XII,XIII sz. mellékletek szerint hagyja jóvá. (2) Az önkormányzat által folyósított ellátásokat a XXIV. melléklet tartalmazza. (3) Az önkormányzat helyi adó bevételeit és azok felhasználását a XXV. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (4) Az önkormányzat 2013 évi adósságállományát lejárat,eszközök,bel- és külföldi hitelezők szerinti megbontásban a XXVI.számú melléklet szerint hagyja jóvá. (5) Az önkormányzat 2013 évi közvetett támogatásait a XXVII.számú melléklet szerint hagyja jóvá. (6) Az önkormányzat 2013 évi közvetlen társadalmi, egyházi és egyéb közösségi szervek támogatását a XXVIII.számú melléklet szerint hagyja jóvá. (7) Az önkormányzat a teljes- és részmunkaidőben foglalkoztatottak bér-és létszámdinamikáját 2010-2013 években a XXIX.számú melléklet szerint hagyja jóvá. (8) Az önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat 2013 évi előirányzatváltozásait nettó módon a XXX.számú melléklet szerint hagyja jóvá. (9) Az önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi vagyonát bemutató mérlegét az XXXI.számú melléklet tartalmazza.
22. § Az önkormányzat szöveges beszámolóját a XXXII.számú melléklet tartalmazza.
4
Záró rendelkezések 23. § Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a Jegyző gondoskodik
Körösladány , 2014. április 15.
Kardos Károly Polgármester sk.
Ilyés Lajos jegyző sk.
A rendelet kihirdetve:
Körösladány, 2014. április 30.
Ilyés Lajos jegyző
5
I.sz.melléklet
2013. évi beszámoló Körösladány Városi Önkormányzat kiadás összesen Adatok E/Ft-ban Eredeti ei.
Mód. ei.
Telj.
Százalék
KIADÁS Rendszeres személyi juttatás Nem rendszeres személyi juttatás Külső személyi juttatás Személyi juttatások összesen:
298359 36177 6614 341150
333315 62207 8503 404025
304312 50182 7018 361512
91% 81% 83% 89%
Munkaadókat terhelő járulékok:
71812
82031
75825
92%
Készletbeszerzés Kommunikációs szolgáltatások Szolgáltatási kiadások Vásárolt közszolgáltatások Működési célú Áfa Kiküldetés,reprezentáció Szellemi tevékenység kif. Költségvetési befizetések Egyéb dologi kiadások Adók,díjak,egyéb bef. Kamatkiadások Dologi és egyéb folyó kiadások
100370 2890 99340 4573 62565 3000 200 0 300 11194 1300 285732
149107 3932 141270 5330 146343 6241 2621 25007 225 27190 1500 508766
134463 3198 101635 3975 138373 5349 1967 4936 225 19629 145 413895
90% 81% 72% 75% 95% 86% 75% 20% 100% 72% 10% 81%
736 4000 4736
29908 12057 41965
25557 12057 37614
85% 100% 90%
0 66340
0 72057
0 51931
0% 72%
128325 0
131557 8500
120394 1076
92% 13%
34648
35116
24805
71%
162973 5000 1022131 0 8068 279504 1314703 1076 40000 2000 0 0
175173 12874 1108351 3685 27979 365952 1518841 1076 303790 4000 0 0
146275 350 1078694 1936 15122 332502 1428604 2375 0 2320 0 11417
84% 3% 97% 53% 54% 91% 94% 221% 0% 58% 0% 0%
2290522 255
3111724 255
2531768 250
81%
Műk.c.tám.ért.kiadások Műk.c.pe.átad.ÁHT-n kívülre Egyéb műk.c.tám.-ok összesen Befektetéssel kapcs.kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Ingatlanok felújítása Gép,berend.felúj. Felújítás Áfája Felújítás összesen Immateriális javak vásárlása Ingatlan létesítés,vásárlás Földterület vás. Gép,berend.,felsz.,létesítése Áfa Beruházási kiadások összesen: Támogatásért.felhalm.kiad. Tartalék Lakásvásárlási támogatások Hitelek törlesztése Kiegyenlítő,függő,átfutó kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszám:
6
I.sz.melléklet
2013. évi beszámoló Körösladány Városi Önkormányzat bevétel összesen Adatok E/Ft-ban Eredeti ei. BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek ebből kamatbevétel
Mód. ei.
Telj.
Százalék
364887 130
581116 3130
453649 5691
78% 182%
400
1818
1562
86%
0 3400 250000 1700 7300 500 120 0 0 263020 74065 52032 7956 25500 55634 25131 28334 24608 5473 54 0 298787
0 3400 579011 1700 7300 500 120 0 0 592031 74065 52885 7956 25500 36762 25131 28842 25977 5473 5223 18481 306295
-483 3379 579010 850 8916 53 0 115 253 592093 74065 52885 7956 25500 36762 25131 28842 25977 5473 5223 17618 305432
0% 99% 100% 50% 122% 11% 0% 0% 0% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 95% 100%
0
13083
13291
102%
Múk.c.tám.ért.bevételek Mük.célú pe.átvét ÁHT-n kívülről
228962 4000
262436 4000
240379 400
92% 10%
Működési c.átvett pénzeszközök
232962
266436
240779
90%
2553 2553 0 1127913
2553 2553 111430 102765
5693 5693 111430 49329
223% 223% 100% 48%
0 0
1134197 0
1058738 -2860
93% 0%
2290522
3111724
2829136
91%
Tárgyi eszközök,imm.javak ért. Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek kommunális adója Iparűzési adó Pótlékok,bírságok Gépjárműadó 40 %-a Termőföld bérbeadásából szárm.jöv.adó Környezetvédelmi bírság Igazgatási szolgáltatási díj Egyéb közhatalmi bevételek Önkorm. Közhatalmi bevételei A települési önkorm. Muk.támogatása Óvodaped.és közvetlenül seg.bértám. Óvodamuködtetési támogatás Ingy.és kedv.gyermekétk. támogatása Egyes jövedelempótló tám. kiegészítése Hozzájárulás a pénzbeli szoc.ellátásokhoz Egyes szoc.és gyermekjóléti fel. Tám. A tel.önkorm.ált.az idosek átm.és tartós ell. Könyvtári, közmuv.és múzeumi fel.tám. Központosított muködési célú eloirányzatok Egyéb.műk.c.központi tám. Önkorm. Működési ktgv-i támogatása Önkorm.felhalm.c.ktgv.i támogatása
Lakás- és belvizes hitel törl. visszafizetése Támogatások,kölcsönök visszatér. Pénzmaradvány felhasználása Felhalm.c.pe.átvét ÁHT-n kívülről Felhalmozási c.tám.ÁHT-n belül Kiegyenlítő,függő,átfutó bevételek
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
7
II.sz.melléklet
2013. évi beszámoló Önkormányzat ÖM intézmények NÉLKÜL Adatok E/Ft-ban Eredeti ei.
Mód. ei.
Telj.
Százalék
KIADÁS Rendszeres személyi juttatás Nem rendszeres személyi juttatás Külső személyi juttatás
113696 6255 1500
149019 15976 2006
133701 7334 1277
90% 46% 64%
Személyi juttatások összesen:
121451
167001
142312
85%
17597
22923
21088
92%
107354 162973 1310956 303875 736 4000 66340 1076 2000 40000 0
287015 175173 1514276 351481 25558 11906 72057 1076 4000 282664 0
231528 146275 1426023 312391 25557 11906 51931 2375 2320 0 11667
81% 84% 94% 89% 100% 100% 72% 221% 58% 0% 0%
2138358
2915130
2385373
227490 263020 220248 500 400 0 0 1127913 298787 0 0 0
429781 592031 247748 500 1818 13083 1134197 102765 306295 86912 0 0
328755 592093 221147 150 1562 13291 1058738 49313 305432 86912 0 -768
2138358
2915130
2656625
146
146
146
Munkaadókat terhelő járulékok:
Dologi és egyéb folyó kiadások Felújítások összesen: Beruházások összesen: Intézmények finanszírozása: Tám.ért.műk.kiadMűk.c.pe.átad.ÁHT-n kívülre Ellátottak pénzbeli juttatásai Tám.ért.felh.kiadás Lakásvásárlási támogatások Tartalék Kiegyenlítő,függő,átfutó kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
82%
BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Tám.ért.működési bevételek Mük.célú pe.átvét ÁHT-n kívülről Tárgyi eszközök értékesítése Önkorm.felhalm.c.ktgv.i támogatása Felhalmozási c.tám.ÁHT-n belül Felhalm.c.pe.átvét ÁHT-n kívülről Önkorm. Működési ktgv-i támogatása Pénzmaradvány felhasználása Rövid lejáratú hitel törl. Kiegyenlítő,függő,átfutó bevételek
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Létszám:
8
76% 100% 89% 30% 86% 102% 93% 48% 100% 0% 0% 0%
91% 100%
III.sz.melléklet 2013. évi beszámoló Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény Adatok E/Ft-ban Eredeti ei.
Mód. ei. Telj.
Százalék
KIADÁS Rendszeres személyi juttatás Nem rendszeres személyi juttatás Külső személyi juttatás
39365 6796 120
37258 10352 120
31554 8996 0
85% 87% 0%
Személyi juttatások összesen:
46281
47730
40550
85%
Munkaadókat terhelő járulékok:
11504
11899
10718
90%
Dologi és egyéb folyó kiadások Egyéb műk.c.pe.átad. Gép,berend.,felsz.,létesítése Áfa Beruházás összesen: Tartalék Kiegyenlítő,függő,átfutó kiadások
29637 0 0 0 0 0 0
44928 2950 0 0 0 0 0
37060 0 0 0 0 0 120
82% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
87422
107507
88448
82%
Intézményi működési bevételek Tárgyi eszközök értékesítése Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kívülről Intézményfinanszírozás normatívából Intézményfinanszírozás int.saját bev. Gond Kp.tám.ESZI saját bev.-ből Támogatásért.műk.bev.ÁHT-n b. Pénzmaradvány felhasználása Kiegyenlítő,függő,átfutó bevételek
19823 0 0 44047 16616 0 6936 0 0
32569 0 0 44890 17138 0 12910 0 0
32164 0 250 44890 0 0 12934 0 0
99% 0% 0% 100% 0% 0% 100% 0% 0%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
87422
107507
90238
84%
24
24
24
100%
BEVÉTELEK
Létszám:
9
IV.sz.melléklet
2013. évi beszámoló Polgármesteri Hivatal Adatok E/Ft-ban Eredeti ei. Mód. ei. Telj.
Százalék
KIADÁS Rendszeres személyi juttatás Nem rendszeres személyi juttatás Külső személyi juttatás
45957 10241 4464
42897 13661 5348
40637 13252 5348
95% 97% 100%
Személyi juttatások összesen:
60662
61906
59237
96%
Munkaadókat terhelő járulékok:
15988
16247
14705
91%
Dologi és egyéb folyó kiadások
23475
23976
13152
55%
2700 729 3429
2700 729 3429
1437 388 1825
53% 53% 53%
Támogatási kölcsön nyújt.ÁHT-n kívül
0
0
0
100%
Tartalék Kiegyenlítő,függő,átfutó kiadások
0 0
0 0
0 -127
0% 0%
103554 105558
88792
84%
Gép,berendezés vásárlás Áfa Beruházás összesen:
KIADÁSOK ÖSSZESEN: BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek
2119
2119
680
32%
0
0
0
0%
98882 0
100385 0
80416 0
80% 0%
2553
2553
5693
223%
Támogatásért.műk-bev.
0
0
2187
0%
Pénzmaradvány felhasználása Kiegyenlítő,függő,átfutó bevételek
0 0
501 0
501 -200
100% 0%
103554 105558
89277
85%
17
85%
Közhatalmi bevételek Intézményfinanszírozás normatíva Intézményfinanszírozás önk.saját erő Támogatások,kölcsönök v.tér.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Létszám:
20
10
20
V.sz.melléklet
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat önállóan működő intézmények bevételei és kiadásai Adatok E/Ft-ban Víziközmű Intézmény Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatásért.mük.bev Felhalm.és tőkejellegű bev. Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Kölcsönök visszatérülése Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Önkormányzati támogatás
22042 0 0 0 0 0 0 22764
23234 608 0 0 0 0 669 25316
21596 454 0 0 0 0 669 24090
93% 75% 0% 0% 0% 0% 100% 95%
Bevételek összesen:
44806
49827
46809
94%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Pe.átadás,egyéb támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Hitel visszafizetése Függő kiadások
18377 3002 530 5324 17573 0 0 0 0 0 0 0 0
17661 4679 495 5604 20649 151 0 0 588 0 0 0 0
17654 3454 117 5092 18742 151 0 0 526 0 0 0 -45
100% 74% 24% 91% 91% 100% 0% 0% 89% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
44806 12
49827 12
45691 12
92%
11
VI.sz.melléklet
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat önállóan működő intézmények bevételei és kiadásai
Adatok E/Ft-ban ÁM K összesen Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatést.műk.bev. Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kivülről Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Függő bevétel Pénzmaradvány Önkorm. támogatás/normatívákból Önkorm. Támogatás/saját erőből
93413 93413 1170 1170 3500 3500 0 0 0 0 0 0 0 23348 99855 128062 22319 35690
70454 3657 0 0 16 -1892 23348 128062 34933
75% 313% 0% 0% 0% 0% 100% 100% 98%
Bevételek összesen:
220257 285183
258578
91%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Támogatásért.mük.kiad. Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Tartalék Függő kiadások
80964 86480 9883 17539 0 534 21399 25358 107693 132198 0 1400 0 0 0 0 318 548 0 0 0 0 0 21126 0 0
80766 17146 276 24222 113413 0 0 0 230 0 0 0 -198
93% 98% 52% 96% 86% 0% 0% 0% 42% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
220257 285183 53 53
235855 51
83%
12
VII.sz.melléklet
Körösladány Város Önkormányzat kiemelt előirányzatokba nem tartozó kiadásai jogcímenként 2013.év Adatok E/Ft-ban Megnevezés
Eredeti ei.
Likvid hitel HITELTÖRLESZTÉS
0 0
Módosított ei.
0 0
Kiegy.,függő,átfutó kiad.Önk. Kiegy.,függő,átfutó kiad.KESZI Kiegy.,függő,átfutó kiad.Hivatal Kiegy.,függő,átfutó kiad.ÁMK Kiegy.,függő,átfutó kiad.Viziközmű Kiegy.,függő,átfutó kiad.össz.:
Teljesítés
0 0 11667 120 -127 -198 -45
0
13
0
11417
VIII.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat mérlege 2013.év Adatok E/Ft-ban Eszközök
Előző évi Tárgyévi záró záró Források
Előző éviTárgyévi záró záró
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III.Befekt.pénzügyi eszközök IV.Üzem.kezelésre átadott pe B) FORGÓESZKÖZÖK I.Készletek II.Követelések III.Értékpapírok IV.Pénzeszközök Egyéb aktív pénzügyi elszám.
2908462 4203134 D) SAJÁT TŐKE 2958773 54610 51892 1, Tartós tőke 1738127 2829278 4127188 2, Tőkeváltozás 1220646 24574 24054 E) TARTALÉKOK 96308 I.Ktgv-i tartalékok 96308 157348 368734 II.Váll tartalékok 0 7795 13974 F) KÖTELEZETTSÉGEK 10729 49265 56948 I. Hosszú lejáratú köv. 0 0 0 II.Rövid lejáratú köt. 6749 93562 279669 III.E.passzív pü-i elsz.. 3980 6726 18143
4186963 1738127 2448836 296523 296523 0 88382 0 87093 1289
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
3065810 4571868 FORRÁSOK ÖSSZ:
4571868
Befektetett eszközök aránymutatója:
3065810
92%
Forgóeszközök és befektetett eszközök aránymutatója:
9%
Befektetett pénzügyi eszközök aránya:
1%
Forgóeszközök lekötöttségi mutatója:
4%
Szabad forgóeszközök mutatója:
91%
Tőkefeszültségi mutató:
2%
Eladósodási mutató:
2%
14
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 900400-1 Kl-i Napok
931301-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
1651 500 0 0 0 0 0 2000
1651 500 0 0 0 0 0 4208
1327 0 0 0 0 0 0 4505
80% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 107%
Bevételek összesen:
4151
6359
5832
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 4151 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 6359 0 0 0 0 0 0 0 0
Kiadás összesen: Létszám:
4151
6359
Sporttevékenység Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 3550
0 0 0 0 0 0 0 3550
0 0 0 0 0 0 0 1747
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 49%
92%
Bevételek összesen:
3550
3550
1747
49%
0 0 0 0 5832 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 92% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 3550 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 3550 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 1747 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 49% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
5832
92%
Kiadás összesen: Létszám:
3550
3550
1747
49%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 412000-1 Lakó és nem lakó épület ép.
421100-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Útépítés Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 124304 124304 0 0 0 0 0 0 52876 133420
0 0 7992 85058 0 0 0 125110
0% 0% 0% 68% 0% 0% 0% 94%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 46291 346291 300000 0 0 0 0 0 0 10160 -51743
0 0 68719 213162 0 0 0 -15842
0% 0% 148% 71% 0% 0% 0% 31%
Bevételek összesen:
177180 257724
218160
85%
Bevételek összesen:
356451 294548
266039
90%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 177180 257724 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 218160 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 85% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 356451 294548 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 266039 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 90% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
177180 257724
218160
85%
Kiadás összesen: Létszám:
356451 294548
266039
90%
fő
15
fő
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 422100-1 Foly.száll.szolg.közmű ép.
842541-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Belvízvédekezés Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
195959 348959 0 0 0 0 693330 812658 0 0 0 0 0 0 33714 -65794
224869 0 0 799052 0 0 0 47409
64% 0% 0% 98% 0% 0% 0% 0%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 4329
0 0 0 0 0 0 0 4292
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 99%
Bevételek összesen:
923003 1095823
1071330
98%
Bevételek összesen:
0
4329
4292
99%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 923003 1095823 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1071330 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 98% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 4329 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 4292 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 99% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
923003 1095823
1071330
98%
Kiadás összesen: Létszám:
0
4329
4292
99%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 890301-1 Civil szerv.műk.tám.
682001-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Lakóing.bérbeadása,üzemelt. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 4000
0 0 0 0 0 0 0 11906
0 0 0 0 0 0 0 11906
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
3750 0 0 0 0 0 0 0
3750 0 0 0 0 0 0 0
3545 0 0 0 0 0 0 -3370
95% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Bevételek összesen:
4000
11906
11906
100%
Bevételek összesen:
3750
3750
175
5%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 4000 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 11906 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 11906 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 3750 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 3750 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 175 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 5% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
4000
11906
11906
100%
Kiadás összesen: Létszám:
3750
3750
175
5%
fő
16
fő
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 682002-1 Nem lakóing.bérbeadása,üzem.
691002-1 Egyéb jogi tevékenység
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
13335 0 0 0 0 0 0 -2540
13335 0 0 0 0 0 0 -2540
5836 0 0 0 0 0 0 -4470
44% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 176%
Bevételek összesen:
10795
10795
1366
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 10795 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 10795 0 0 0 0 0 0 0
Kiadás összesen: Létszám:
10795
10795
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 5239
0 0 0 0 0 0 0 5239
0 0 0 0 0 0 0 3145
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 60%
13%
Bevételek összesen:
5239
5239
3145
60%
0 0 0 0 0 1366 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 13% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 5239 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 5239 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 3145 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 60% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
1366
13%
Kiadás összesen: Létszám:
5239
5239
3145
60%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 841154-1 Önk.vagyongazd.kapcs.fa.
890441-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Rövid időtart.közfogl. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 400 0 0 0 0 0
0 0 1818 0 0 0 0 -1418
0 0 1562 0 0 0 0 -1562
0% 0% 86% 0% 0% 0% 0% 110%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 14781 0 0 0 0 0 3591
0 0 0 0 0 0 0 17922
0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Bevételek összesen:
400
400
0
100%
Bevételek összesen:
18372
17922
0
0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 400 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 400 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
13590 1812 0 2080 890 0 0 0 0 0 0 0 0
13590 1812 0 1630 890 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
400
400
0
0%
Kiadás összesen: Létszám: 62 fő
18372
17922
0
0%
fő
17
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 841906-9 Finanszírozási műveletek
841402-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Közvilágítás Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 47000
0 0 0 0 0 0 0 47000
0 0 0 0 0 0 46448 47772
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 102%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 12298
0 0 0 0 0 0 0 12298
0 0 0 0 0 0 0 8573
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 70%
Bevételek összesen:
47000
47000
94220
200%
Bevételek összesen:
12298
12298
8573
70%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 47000 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 47000 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 94220 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 200% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 12298 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 12298 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 8573 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 70% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
47000
47000
94220
200%
Kiadás összesen: Létszám:
12298
12298
8573
70%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 841403-1 Városgazdálkodás
841901-9
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
10193 13193 8984 39321 0 0 0 0 0 0 0 86912 0 0 65079 392178
13 150 11 411 0 10779 0 86912 0 73594
100% 29% 0% 0% 0% 100% 0% 19%
Bevételek összesen:
84256 531604
195846
37%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
7702 14005 4443 13384 1500 2006 2843 4134 27768 187979 0 24059 0 0 0 3373 0 0 0 0 0 0 0 0 40000 282664
12 397 6 516 1 277 4133 155985 9790 0 3373 0 0 2375 0 0
89% 49% 64% 100% 83% 41% 0% 100% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám: 4 fő
84256 531604
195846
37%
Önkormányzatok elszámolásai Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.műk.-i ktgv-i tám. önkorm.felhal.c.ktgv.-i tám. Hitel felv. Önkormányzati támogatás
263020 578007 0 0 0 0 0 0 298787 306295 0 13083 0 0 -256120 -522643
574515 13995 0 0 305432 13291 0 -572658
99% 0% 0% 0% 100% 102% 0% 110%
Bevételek összesen:
305687 374742
334575
89%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 303875 351481 736 22185 0 0 0 0 1076 1076 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 312391 22184 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 89% 100% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
305687 374742
334575
89%
18
fő
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 862101-1 Háziorvosi ellátás
882111-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
2602 305 0 0 0 0 0 0
2602 305 0 0 0 0 0 0
1805 1139 0 0 0 0 0 -1054
69% 373% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Bevételek összesen:
2907
2907
1890
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 2907 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 2907 0 0 0 0 0 0 0 0
Kiadás összesen: Létszám:
2907
2907
Aktív korúak ellátás Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 36450
0 0 0 0 0 0 0 41613
0 0 0 0 0 0 0 27315
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 66%
65%
Bevételek összesen:
36450
41613
27315
66%
0 0 0 0 1890 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 65% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 36450 0 0 0 0
0 0 0 0 6 0 0 0 41607 0 0 0 0
0 0 0 0 6 0 0 0 27309 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 100% 0% 0% 0% 66% 0% 0% 0% 0%
1890
65%
Kiadás összesen: Létszám:
36450
41613
27315
66%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882112-1 Időskorúak járadéka
882113-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Lak.fennt.tám.normativ alapon Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 91
0 0 0 0 0 0 0 91
0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 18089
0 0 0 0 0 0 0 18506
0 0 0 0 0 0 0 18500
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100%
Bevételek összesen:
91
91
0
0%
Bevételek összesen:
18089
18506
18500
100%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 91 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 91 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 5 0 0 0 18084 0 0 0 0
0 0 0 0 5 0 0 0 18501 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 18500 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
91
91
0
0%
Kiadás összesen: Létszám:
18089
18506
18500
100%
fő
19
fő
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882115-1 Ápolási díj alanyi
890442-1 FHT-ra jog.közfogl.
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 865
0 0 0 0 0 0 0 859
0 0 0 0 0 0 0 620
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 72%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 157494 204692 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1892
1585 212439 0 0 0 0 0 -21548
0% 104% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Bevételek összesen:
865
859
620
72%
Bevételek összesen:
157494 202800
192476
95%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 200 10 0 0 0 655 0 0 0 0
0 0 0 200 4 0 0 0 655 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 620 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 95% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 107572 92404 12969 0 0 12474 16730 46116 59029 6500 6500 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
107 572 12 888 0 16 727 49 677 5612 0 0 0 0 0 0 0
100% 99% 0% 100% 84% 86% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
865
859
620
72%
Kiadás összesen: Létszám: 142 fő
157494 202800
192476
95%
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882119-1 Óvodázatási támogatás
890444-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Téli közfoglalkoztatás Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 660
0 0 0 0 0 0 0 660
0 0 0 0 0 0 0 596
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 90%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 1892
0 0 0 0 0 0 0 1891
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100%
Bevételek összesen:
660
660
596
90%
Bevételek összesen:
0
1892
1891
100%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 20 0 0 0 640 0 0 0 0
0 0 0 0 20 0 0 0 640 0 0 0 0
0 0 0 0 16 0 0 0 580 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 80% 0% 0% 0% 91% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1636 27 0 229 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 636 27 0 228 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100% 100% 0% 100% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
660
660
596
90%
Kiadás összesen: Létszám: 18 fő
0
1892
1891
100%
fő
20
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882122-1 Átmeneti segély
882123-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Temetési segély Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 1040
0 0 0 0 0 0 0 1040
0 0 0 0 0 0 0 770
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 74%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 610
0 0 0 0 0 0 0 610
0 0 0 0 0 0 0 422
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 69%
Bevételek összesen:
1040
1040
770
74%
Bevételek összesen:
610
610
422
69%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 40 0 0 0 1000 0 0 0 0
0 0 0 0 40 0 0 0 1000 0 0 0 0
0 0 0 0 29 0 0 0 741 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 73% 0% 0% 0% 74% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 10 0 0 0 600 0 0 0 0
0 0 0 0 10 0 0 0 600 0 0 0 0
0 0 0 0 8 0 0 0 414 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 80% 0% 0% 0% 69% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
1040
1040
770
74%
Kiadás összesen: Létszám:
610
610
422
69%
fő
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882124-1 Rendkívüli GYVT Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 8120
0 0 0 0 0 0 0 7703
0 0 0 0 0 0 0 2746
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 36%
Bevételek összesen:
8120
7703
2746
36%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 200 0 0 0 7920 0 0 0 0
0 0 0 0 200 0 0 0 7503 0 0 0 0
0 0 0 0 151 0 0 0 2595 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 76% 0% 0% 0% 35% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
8120
7703
2746
36%
fő
21
IX.sz.melléklet 2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882129-1 Egyéb önkorm.eseti pénzb.ell.
882202-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 600
0 0 0 0 0 0 0 600
0 0 0 0 0 0 0 400
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 67%
Bevételek összesen:
600
600
400
0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 600 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 600 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 400 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 67% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
600
600
400
0%
fő
Közgyógyellátás Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 260
0 0 0 0 0 0 0 177
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 68%
Bevételek összesen:
0
260
177
68%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 260 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 177 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 68% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
0
260
177
68%
fő
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat szakfeladatos bevételek és kiadások Adatok E/Ft-ban 882203-1 Köztemetés
889942-1
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Önk.ált.nyújtott lakástám. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 300
0 0 0 0 0 0 0 600
0 0 0 0 0 0 0 596
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 99%
Int és közhat.műkődési bevételek Mük.bev. Áht-n belül és kívül Te.ért+Önk sajátos felhalm.bev. Felhalm bev. ÁHT-n belül-kívül önkorm.ktgv-i tám. Pforg.nélküli bev./pénzmaradvány Hitel felv. Önkormányzati támogatás
0 0 0 0 0 0 0 2000
0 0 0 0 0 0 0 4000
0 0 0 0 0 0 0 2320
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 58%
Bevételek összesen:
300
600
596
99%
Bevételek összesen:
2000
4000
2320
58%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 300 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 600 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 596 0 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 99% 0% 0% 0% 0%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Felújítás-beruh. Int.finansz Tám.ért.műk+Mük.c.pe.átad.. Társ.szocpol jutt.+ell.jutt. Befektetési kiadás+lakásv.tám. Tám.ért.felh.kiad. hitel törl. Tartalék
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2000 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 4000 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2320 0 0 0
0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 58% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
300
600
596
99%
Kiadás összesen: Létszám:
2000
4000
2320
58%
fő
22
fő
X.sz.melléklet
2013.évi beszámoló Városi Önkormányzat önállóan működő intézmények bevételei és kiadásai
Adatok E/Ft-ban ÁMK Óvoda és bölcsőde
ÁMK Iskolafenntartás
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatést.műk.bev. Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kivülről Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Függő bevétel Pénzmaradvány Önkorm. támogatás/normatívákból Önkorm. Támogatás/saját erőből
0 120 0 0 0 0 0 68882 4770
0 120 0 0 0 0 0 79281 19524
2 140 0 0 0 0 0 79281 9402
0% 117% 0% 0% 0% 0% 0% 100% 48%
Bevételek összesen:
73772
98925
88825
90%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Pe.átadás,egyéb támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Tartalék Függő kiadások
46528 6205 0 11841 8880 0 0 0 318 0 0 0 0
49974 8824 34 14763 15550 0 0 0 318 0 0 9000 0
49208 8902 34 14407 10655 0 0 0 0 0 0 0 0
98% 101% 100% 98% 69% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
73772 31
98463 31
83206 29
85%
Adatok E/Ft-ban
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatést.műk.bev. Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kivülről Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Függő bevétel Pénzmaradvány Önkorm. támogatás/normatívákból Önkorm. Támogatás/saját erőből
699 1050 3500 0 0 0 0 0 27377
699 1050 3500 0 0 0 23348 3654 19891
633 3170 0 0 16 -1892 23348 3654 19891
91% 302% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100%
Bevételek összesen:
32626
52142
48820
94%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Pe.átadás,egyéb támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Tartalék Függő kiadások
10519 278 0 2894 18935 0 0 0 0 0 0 0 0
10710 3118 500 3517 27234 1400 0 0 0 0 0 6126 0
9321 3005 242 2998 16150 0 0 0 0 0 0 0 0
87% 96% 48% 85% 59% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
32626 7
52605 7
31716 7
60%
Adatok E/Ft-ban ÁMK M űv.Ház,könyvtár,helytörténeti
ÁMK Napközi Konyha
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatést.műk.bev. Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kivülről Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Függő bevétel Pénzmaradvány Önkorm. támogatás/normatívákból Önkorm. Támogatás/saját erőből Bevételek összesen: Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Pe.átadás,egyéb támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Tartalék Függő kiadások Kiadás összesen: Létszám:
1997 0 0 0 0 0 0 5473 9620
1997 0 0 0 0 0 0 6872 16669
1275 16 0 0 0 0 0 6872 9661
64% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100% 58%
17090
25538
17824
70%
8419 903 0 2318 5450 0 0 0 0 0 0 0 0
8533 1701 0 2610 6464 0 0 0 230 0 0 6000 0
8533 1600 0 2440 5021 0 0 0 230 0 0 0 0
100% 94% 0% 93% 78% 0% 0% 0% 100% 0% 0% 0% 0%
17090 5
25538 5
17824 5
70%
23
Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés Százalék Int.műkődési bevételek Támogatést.műk.bev. Mük.c.pe.átvét ÁHT-n kivülről Önk.ktgvetési támogatása Támog.,kieg.,átvett pénzeszk. Függő bevétel Pénzmaradvány Önkorm. támogatás/normatívákból Önkorm. Támogatás/saját erőből
90717 0 0 0 0 0 0 25500 -19448
90717 0 0 0 0 0 0 38255 -20394
68544 331 0 0 0 0 0 38255 -4021
76% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 100% 20%
Bevételek összesen:
96769 108578
103109
95%
Rendsz.személyi juttatás Nem rendsz.szem. jutt. Külső személyi juttatás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadás Pe.átadás,egyéb támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozás/beruházás Részesedés vásárlása Kölcsönök nyújtása Hitel visszafizetése Függő kiadások
15498 2497 0 4346 74428 0 0 0 0 0 0 0 0
17263 3896 0 4468 82950 0 0 0 0 0 0 0 0
13704 3639 0 4377 81587 0 0 0 0 0 0 0 -198
79% 93% 0% 98% 98% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Kiadás összesen: Létszám:
96769 108577 10 10
103109 10
95%
XI.számú melléklet Kimutatás az Általános Iskola konyhájáról 2013 évben Adatok E/Ft-ban Költségek Bérköltségek Járulékok Élelmiszerbeszerzés Rezsiköltségek Egyéb költségek,Áfa
17343 4377 59026 5593 16770
Összes költség:
103109
2013-ben főzött összes adag:
168691 adag
Egy adag előállítási költsége Ft-ban: Nettó
611,23 Ft Áfával 481,28
Fizetett étkezési térítési díj Áfa bevétel Kedv.étk.normatíva Ingy.bölcsődei étk.normatíva Szociális gyermekétkeztetés tám. Bérkompenzáció Egyéb központi támogatás Munkaügyi kp.tám. Függő bevétel Bevételek:
54218 14326 23562 612 2519 1399 10163 331 0 107130
Bevételek
24
XII.sz.melléklet
Körösladány Város Önkormányzatának felújításai-beruházásai és forrásai 2013.évben,kiemelve az EU forrásokat A Stabiltási tv.3§ 1.bek.a)pont ac) alpontja szerint
Megnevezés
Er.ei.
Mód.ei.
Telj.
%
1000 5000 0 86825 27000 8500 34648
1000 3000 4000 93557 30000 8500 35116
FELÚJÍTÁS ÖSSZESEN:
162973
175173
146275
Kerékpárút építése 2013-es rész Kl-Szh.
272670 5000 669 689 194 552 2501 513 600 7087 8000 0 8000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 278707
225227 852269 5000 0 689 0 0 2501 0 0 7087 3685 4315 8000 1600 245 2450 200 2300 1000 200 400 310 140 450 650 434 800 2910 13420 13000 364994
196089 818574 200 0 276 0 0 1969 0 0 361 1585 4315 0 1590 244 2450 200 2231 995 147 400 310 137 450 649 433 800 2903 13416 43346 331953
1310956
1514276
1426023
Csap.vízelv.r.ép.pályázati saját erő Önkorm ányzati ingatlanok felújítás a Könyvtár felújítás a KEOP ESZI,Hivatal fűtésk orszerűsíté s LEADER színpad fe lújítás Vízve zeté k rendszer felújítása Áfa
Szennyvízelv.r.II.ütem tervek/projektelők észítés p.s.e .725774 Tervek készíté se k ésőbbi pályázatokhoz Láncfűrész Startm unka Fűnyíró Startm unka Betonkeverők Startmunka Szivattyúk s tartm unka Padka henge r Beton as zfaltvágó Startm unka Hulladéklerakó rek./térségi/p.s.e. OVI Foci pályaépítés Ingatlan,telek,földterüle t vásárlás a Lakóépület vás. Úté pítés/szennyvízberuh.utáni he lyreáll. Kazánprogram Garázs Kazánprogram hoz faaprítógép Óvoda m egújuló ene rgia te rv Konyhai felszerelések vás. szám ítógépek vás . Tele fonkészülékek Klím aberende zés Gázkazán vás. Vegyes tüzelésű kazán Dies el m otor szivattyúhoz 2 db m onitoring kút RICOH fénym ásoló Átem elő szivattyú Térfigyelő k am erák Alföldvíz fejlesztés Műfüves pálya é pítés
Áfa
BERUHÁZÁS ÖSSZESEN
25
0 0% 2004 67% 3915 98% 84473 90% 30000 100% 1078 13% 24805 71% 84%
ebből EU tám. hazai t. saját erő 0 0 0 46523 18394 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 2004 3915 37950 KEOP-4.2.0/11-2011-0030 11606 LEADER , 2075356811 1078 24805
64917
0
81358
87% 138294 96% 737811 4% 0 0% 0 40% 0 0% 0 0% 0 79% 0 0% 0 0% 0 5% 0 43% 0 100% 0 0% 0 99% 0 100% 0 100% 0 100% 0 97% 0 100% 0 74% 0 100% 0 100% 0 98% 0 100% 0 100% 0 100% 0 100% 0 100% 0 100% 0 333% 0 91% 0
0 57795 72034 8729 0 200 0 0 276 0 0 0 0 0 0 1969 0 0 0 0 0 361 0 1585 0 4315 0 0 1590 0 0 244 2450 0 0 200 0 2231 0 995 0 147 0 400 0 310 0 137 0 450 0 649 0 433 0 800 0 2903 13416 0 30342 13004 8192 323761
94% 876105 128300 421618
KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0033 KEOP-1.2.0/2F/09-11-2011-0022
Startmunka program
Startmunka program
Startmunka program 7/2012.(III.9) BM rendelet
Térítésmentes átadás MLSZ támogatás
XIII.sz.melléklet
Önkormányzat önálló intézményei felújításai és beruházásai 2013.év Adatok E/Ft-ban Megnevezés
Eredeti
Módosított
Teljesítés Százalék
Polgármesteri Hivatal Informatikai fejlesztés Áfa Összesen:
2700 729 3429
2700 729 3429
1437 388 1825
53% 53% 53%
476 0 54 530
336 140 112 588
276 138 112 526
82% 99% 100% 89%
250 0 68 318
250 181 117 548
0 181 49 230
0% 100% 42% 42%
Viziközmű Intézmény Fűkasza vás. Számítógép vás. Áfa Összesen: ÁMK Tálalókonyhai berendezés Fényképezőgép vás. Áfa Összesen:
26
XIV.sz.melléklet
Immateriális javak és tárgyi eszközök állományának alakulása Körösladány Város Önkormányzat 2013. év Adatok E/Ft-ban Megnevezés
Sor- Immat. Ingatlan Gépek,be- Járművek Tenyész- Összesen szám javak rendezések állatok felszerelések
Előző évi záró áll. Bruttó érték Növek edések Beszerzés,létesítés Felújítás Áfa T.évi pforg. növ. össz. Saját kiv. beruh. Aktiválás Átszerv.miatti átvét Egyéb növekedés T.év pforg. nélk . növ.
1
75 411 3 083 871
179 478
91 501
2 3 4 5 6 7 8 9 10
350 1 080 630 0 120 394 0 178 854 350 1379878 0 0 0 0 0 0 0 133478 0 133478
15 122 1 076 12 835 29033 0 0 0 -1586 -1586
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1096102 0 121470 0 191689 0 1409261 0 0 0 0 0 0 0 131892 0 131892
Összes növekedés
11
350
1513356
27447
0
0
1541153
Csök k enések Értékesítés Nem aktivált beruházás Selejtezés,megsemm. Térítésmentes átadás Átszerv.m.csökk Egyéb csökkenés
12 13 14 15 16 17
0 0 2168 0 0 0
1 175 1226411 0 0 0 113229
0 0 0 0 0 14 268
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
1175 1226411 2168 0 0 127497
Összes csökkenés
18
2168
1340815
14268
0
0
1357251
Bruttó érték összesen Érték csök k enés Előző évi záró áll. Növekedés Csökkenés Écs. össz:
19
73593
3256412
192657
91501
0
3614163
20 20 801 21 16 943 22 16 043 23 21 701
539 858 91 280 2 126 629 012
94 125 15 900 6 487 103 538
59 716 9 191 0 68 907
0 0 0 0
714500 133314 24656 823 158
Eszközök nettó értéke
24
51892
2627400
89119
22594
0
2791005
O-ig leírt eszközök bruttó értéke
25
3 455
18 083
96 328
47 609
0
165 475
27
0
3430261
XV.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi EU-s és hazai pályázatainak eredménye Adatok E/Ft-ban
Megnevezés
Össz.ktg.
Támogatás
Saját erő Állapot
KÖZOP Szh-Kl kerékpárút LEADER szinpad KEOP/ESZI,Hiv. fütéskor. KEOP szennyvíz II.ütem kiv. Startmunka program Ovi foci Műfüves sportpálya Élőfüves nagypálya felújítás Kishajó kikötő Sportcsarnok és tanuszoda tervezése Körösladány-Köröstarcsa kerékpárút Körösladány-Dévaványa kerékpárút
361880 34290 124186 2018212 134549 9000 55049 110395 0 0 0 0
361880 19894 105558 1702311 134549 8550 38534 77277 0 0 0 0
0 14396 18628 315901 0 450 16515 33118 0 0 0 0
Összesen:
2847561
2448553
399008
28
megvalósult,pénzügyi befejezés 2014-ben megvalósult, elszámolása folyamatban megvalósult,elszámolása folyamatban megvalósítás folyamatban 2013 évi ütem lezárult nem nyert,2014-ben újra beadásra kerül befejeződött MLSZ,pályázat nyert előkészítés alatt előkészítés alatt előkészítés alatt előkészítés alatt
XVI.sz.melléklet
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi beszámolójához a többéves kihatással járó döntéseinek számszerűsítése évenkénti bontásban 2017.évig A stabilitási tv 3.§ 1 bek. És 45.§ (1)bek.a pontja szerint Adatok E/Ft-ban 2013 2014 2015 2016 2017 Össz.: HITELEK Támogatás megelőlegző hitel t. 0 98700 0 0 0 98700 Társulati hitel kamattörlesztése 0 1210 0 0 0 1210 Likvid hitel törl. 0 0 0 0 0 0 ADÓSOK Lakosság lakás-és belvizes törl. Lakásvásárlás törlesztése
5693 145
4686 400
4513 400
3984 300
3412 0
22288 1245
0 0
1417809 86777
838391 0
0 0
0 0
2256200 86777
BERUHÁZÁSOK Szennyvízelv.II.ütem beruházás Kl-Szh.kerékpárút Szöveges indoklási rész Hitel kamata:
Képviselőtestületi döntés alapján ,a szennyvíztársulati hitel rögzített ütemezés alapján fizetendő. Fedezete a mindenkori évi saját bevétel Lakáshitel kamat törlesztés: Képviselőtestületi döntés alapján az 1992.évben felvett lakossági támogatáshoz felvett hitel.Fedezete a lakosok által visszafizetett támogatás. Lakosság által törl.lakáshitelek: Az 1992.évben lakosságnak juttatott első lakáshoz jutók támogatásának visszafizetése. Lakásvásárlás törlesztése: Az 1994-95.évben eladott önkormányzati lakások éves előírt törlesztőrészletei I. Belvizes kölcsön: Magánszemélyek belvíz sújtotta lakóházaink újjáépítésére adott kölcsön előírt törlesztési üteme.1999.évi felvétel. II. Belvizes kölcsön: Magánszemélyek belvíz sújtotta lakóházaink újjáépítésére adott kölcsön előírt törlesztési üteme.2000.évi felvétel. Beruházások: A Képviselő*testület által elindított beruházások 2010 utáni része
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi beszámolójához az önkormányzat adósságot keletkeztető Ötv.88.§(2) bek.szerinti hitelképességének felső határa Eredeti Módosított Teljesítés Helyi adók 253400 582411 581906 Gj.adó 40 %-a 7300 7300 8916 Kamatbevételek 130 3130 5691 Bírság 1700 1700 850 Egyéb sajátos bevételek 0 0 0 Saját bevételek 262530 594541 597363 Előző évi száll.szembeni tartozások 0 0 88382 Kamatfizetési kötelezettség 0 0 0 Rövid lejáratú kötelezettségek 0 0 88382 Kötelezettségvállalás felső határa 183771 416178,7 356286,7
29
XVII.sz.melléklet
Tájékoztató Az önkormányzat összes teljesített működési és felhalmozási célú Bevételi és kiadási előirányzat-teljesítésekről 2013.év Adatok E/Ft-ban
Müködési célú bevételek Intézményi működési bevételek Önkorm. Közhatalmi bevételei Önkorm. Ktgv-i tám.működési Előző évi ktgv.-i kieg.,vtér. Tám.ért.működési bevételek Mük.célú pe.átvét ÁHT-n kívülről Pénzmaradvány felhasználása
Müködési bevétel össz.:
Müködési célú kiadások 453649 592093 305432 0 240379 400 111430
1703383
Felhalmozási célú bevételek
Személyi juttattások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Tám.ért.műk.kiadMűk.c.pe.átad.ÁHT-n kívülre Ellátottak pénzbeli juttatásai
361512 75825 413895 25557 12057 51931
Müködési kiadás össz.:
940777
Felhalmozási célú kiadások
Központosított ei. felhalmozásra Tárgyi eszközök értékesítése Önk.sajátos felhalm.és tőke bev. Támogatásért.felh.bev. Felham.c.pe.átvét.ÁHT-n kívülről Lakás- és belv.hitel törl. V.fizetése
13291 1562 0 1058738 49329 5693
Befektetéssel kapcs.kiadások Felújítás összesen Beruházási kiadások összesen: Támogatásért.felhalm.kiad. Lakásvásárlási támogatások Hitelek törlesztése
0 146275 1428604 2375 2320 0
Felhalmozási bevétel össz.:
1128613
Felhalmozási kiadás össz.:
1579574
BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2831996
30
KIADÁSOK ÖSSZESEN
2520351
XVIII.sz.melléklet
Tájékoztató Az önkormányzat összes teljesített Bevételi és kiadási előirányzat-teljesítésekről 2013.év Adatok E/Ft-ban
Müködési célú bevételek Intézményi működési bevételek Önkorm. Közhatalmi bevételei Önkorm. Ktgv-i tám.működési Előző évi ktgv.-i kieg.,vtér. Tám.ért.működési bevételek Mük.célú pe.átvét ÁHT-n kívülről Kiegyenlítő,függő,átfutó bevételek Pénzmaradvány felhasználása
Müködési bevétel össz.:
Müködési célú kiadások 453649 592093 305432 0 240379 400 -2860 111430
1700523
Felhalmozási célú bevételek
Személyi juttattások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Tám.ért.műk.kiadMűk.c.pe.átad.ÁHT-n kívülre Ellátottak pénzbeli juttatásai Kiegyenlítő,függő,átf.kiadások
361512 75825 413895 25557 12057 51931 11417
Müködési kiadás össz.:
952194
Felhalmozási célú kiadások
Központosított ei. felhalmozásra Tárgyi eszközök értékesítése Önk.sajátos felhalm.és tőke bev. Támogatásért.felh.bev. Felham.c.pe.átvét.ÁHT-n kívülről Lakás- és belv.hitel törl. V.fizetése
13291 1562 0 1058738 49329 5693
Befektetéssel kapcs.kiadások Felújítás összesen Beruházási kiadások összesen: Támogatásért.felhalm.kiad. Lakásvásárlási támogatások Hitelek törlesztése
0 146275 1428604 2375 2320 0
Felhalmozási bevétel össz.:
1128613
Felhalmozási kiadás össz.:
1579574
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2829136
31
KIADÁSOK ÖSSZESEN
2531768
XIX.sz.melléklet
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi létszámelőirányzata Adatok főben Önkormányzat összesen Polgármester Víziközmű Intézmény 2013.évi tény létszám ÁMK Művelődési Ház,könyvtár 2013.évi tény létszám Hivata 2013.évi tény létszám ÁMK 2013.évi tény létszám ÁMK Iskolafenntartás-konyha 2013.évi tény létszám Önkormányzat ÖM int-ek nélkül 2013.évi tény létszám Önkormányzat ÖM int-ekkel 2013.évi tény létszám
Képviselő,biz.tag
Köztisztv PedagógusEgyéb közalkalm.
MTK
Nyugdíjas
Összesen Üres állás
0
0
0
0
10
2
0
12
0
0
0
0
0
5
0
0
5
0
1
7
18
0
0
1
0
20
2
0
0
0
13
16
0
0
29
0
0
0
0
0
16
1
0
17
0
0
0
0
0
4
142
0
146
0
1
7
18
13
51
146
0
229
2
0
0
0
0
21
0
0
21
1
1
7
18
13
72
146
0
250
3
KESZI 2013.évi tény létszám Önkormányzat összesen: 2013.évi tény létszám
32
0
XX.sz.melléklet
33
XXI.sz.melléklet A helyi önkorm ányzatok általános m uködéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó tám ogatások elszámolása és a m utatószám ok, feladatm utatók alakulása 2013.évben Adatok forintban Tervezett m utatószám Áll. hj. Önkormányzati hivatal működésének támogatása Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátáshoz Beszámítás összege Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása Óvodapedagógusok bértámogatása/8 hó Óp.nevelő munkáját segítők bértám./8 hó Óvodapedagógusok bértámogatása/4 hó Óp.nevelő munkáját segítők bértám./4 hó Óp.átlagbér+közteher pótlólagos tám. Óvodafenntartási támogatás/8 hó Óvodafenntartási támogatás/4 hó Bölcsődei étk.tám. Óvodai,iskolai étkeztetés Hozzájárulás pénzbeli szoc.ellátáshoz Családsegítő hj. Gyermekjólét hj. Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás tám. Időskorúak nappali int.ellátásának tám. Demens nappali ellátás tám. Bölcsődei ellátás tám. Időskorúkak bentlakásos szakmai bértám. Intézményüzemeltetési támogatás Könyvtári és közművelődési feladatok tám. Gyermekjóléti központ Állam i hozzájárulások összesen:
Évközi változások m utatósz. Áll. hj.
Tényleges m utatósz. Áll.hj.
Eltérés m utató áll.hj.
21,59 0 0 0 14 6 13 12,5 13 151 140 7 243 0 0,9602 0,9602 150 20 27 3 18 7 0 0 0
98 882 200 26829972 -64609935 12962700 26432000 6528000 12272000 6800000 3420300 5436000 2520000 714000 24786000 25131089 1896395 1896395 8304000 2900000 2943000 1500000 8893800 18242280 6366000 5473140 0
0 0 0 0 0 0 -1 -2,5 -1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 1 0 0 12
0 0 0 0 0 0 -944000 -1360000 -263100 0 0 0 0 0 0 0 0 290000 218000 0 0 2606040 -1237000 0 2099400
21,59 0 0 0 14 6 14 11 14 151 155 6 231 0 0,9602 0,9602 161 23 29 0 17 8 0 0 12
98882200 26829972 -64609935 12962700 26432000 6528000 13216000 5984000 3683400 5436000 2790000 612000 23562000 25131089 1896395 1896395 8912960 3335000 3161000 0 8399700 20848320 5129000 5473140 2099400
0 0 0 0 0 0 2 1 2 0 15 -1 -12 0 0 0 11 1 0 -3 -1 0 0 0 12
0 0 0 0 0 0 1888000 544000 526200 0 270000 -102000 -1224000 0 0 0 608960 145000 0 -1500000 -494100 0 0 0 2099400
848,0104
246519336
12,5
1409340
875,5104
248590736
27
2761460
XXII.sz.melléklet
A 2012. évi központosított előirányzatok és kötött felhasználású normatív támogatások elszámolása 2013 évi elszámolás Adatok E/Forintban Az éves ktgv.-i trv.-ben megállapított tervezett Állami hozzájár. jogcíme /éves ktgv.-i trv. szerint/
Áll.hj.eltéréseKözp.ktgv a tényleges rend.v.fizAz önk. által az adott Évk özi változások /+,-/ Tényleges Eltérés adatok hoz pótlólag. célra mutató-állami mutató- állami mutató- állami mutató-állami XII.31-ig tényl. feladattal terhelt viszonyítva támogat. szám hozzájár. szám hozzájár. szám hozzájár. szám hozzájár. felh. összeg fel nem használt igény
Esélyegyenlőséget,felz.szolg.t
0
1874
0
0
0
1874
0
0
1874
0
0
0
Mindösszesen:
0
1 874
0
0
0
1874
0
0
1874
0
0
0
34
XXIII.sz.melléklet A 2013.évi központosított támogatások,cél-és címzett támogatások,az ÖNHIKI támogatásának alakulása Adatok E/Ft-ban
Jogcím Könyvtári és közműv. érdek növ. tám.
Feladatra a közp.ktgv.-ből igényelt összeg lehívás/tényl.felhaszn. feladattal terhelt,de fel Visszafizetendő 2013. XII. 31-ig nem használt összeg támogatás összesen 195
195
0
0
45
45
0
0
1 598
1 598
0
0
EU fejl.pály.saját erő kieg.
9789
9789
0
0
2012 évről áth.bérkomp.
1006
1006
0
0
54
54
0
0
2519
2519
0
0
Központosított előirányzat összesen:
15 206
15 206
0
0
Egyes jöv.pótló tám.kiegészítése Szoc.c.tűzifa hj. Ktgv.szerveknél fogl.2013.évi komp.
36762 4149 9690
36097 0 9690
0 4149 0
-665 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
65 807
60 993
4 149
-665
Lakossági tel.foly.hull. Helyi szervezési intézk.többeltkiad.megt.
Lakott külterülettel kapcs.fa. Szociális gyermekétkeztetés tám.
Céltámogatások összesen: Címzett támogatás összesen: ÖNHIKI-s és BÉRHIKI-s támogatás Támogatás mindösszesen:
35
XXIV.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi pénzbeli ellátásainak részletezése Adatok E/Ft-ban Megnevezés
Eredeti ei.
Mód.ei.
Teljesítés
Rendszeres GYVK term.tám.[Gyvt. 20/A.§] Pénzben nyújt.óvodáztatási tám. [Gyvt. 20/C. §] Helyi megáll.pénzben nyújt.rk.GYVT [Gyvt. 21.§] Egyéb családi támogatás Ápolási díj [Szoctv. 43/A. § (1) és (4) bek.] Közgyógyellátás [Szoctv.50.§ (1)-(2) bek.] Helyi megáll.közgyógyell.[Szoctv.50.§ (3) bek.] Foglalkoztatást hely.tám. [Szoctv. 35. § (1) bek ] Egyéb foglalk.munkanélk. Kapcs. ellátások Lak.fennt.tám.[Szoctv.38.§ (1) bek. a) és b) pontok] Átmeneti segély [Szoctv. 45.§] Temetési segély [Szoctv. 46.§] Term.nyújtott r.sz.segély [Szoctv. 47.§ (1)bek.a,p. Önk.ált.saját hatáskörben adot pü.ell. Önk.ált.saját hatáskörben adot természetbeni.ell.
0 0 4350 3570 655 0 0 30096 6354 18084 1000 600 371 600 660
0 640 4350 3153 655 130 130 30096 6354 18501 1000 600 5188 600 660
3509 580 850 1744 620 55 122 18280 3873 18500 741 414 1647 400 596
Összesen:
66340
72057
51931
36
XXV.sz.melléklet
Körösladány Város Önkormányzat helyi adó bevételei 2013. Adatok E/Ft-ban BEVÉTELEK Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek kommunális adója Iparűzési adó Pótlékok,bírságok Gépjárműadó 40%-a Termőföld bérbeadásából szárm.jöv.a Talajterhelési díj
-483 3379 579010 850 8916 53 0
Bevételek összesen:
591725
Felhasználása Felújítások-beruházások saját erő rész Segélyek saját erő része városgazdálkodási feladatokra Közcélú munka saját erő rész Lakáshoz jutási tám.-ra Civil szervezetek támogatására Szabadidősport tev.-re Intézmények fenntartására
450961 15834 47823 1961 2320 12057 1746 59023
Összesen:
591725
37
XXVI.sz.melléklet
2013. évi beszámoló Adósságállomány alakulása lejárat,eszközök,bel-és külföldi hitelezők szerinti bontásban Adatok E/Ft-ban Sorszám Adósságállomány Lejárt Nem lejárt,lejárt eszközök szerint Nem lejárt 1-90 nap 91-180 nap 181-360 nap 360 napon túl összes lejárt összes tartozás I.Belföldi hitelezők 1 Adóhatósággal szembeni tartozás 0 0 0 0 0 0 0 2 Központi költségvetéssel szemb. 0 0 0 0 0 0 0 3 Elk.állami pénzalapokkal szemb. 0 0 0 0 0 0 0 4 TB alapokkal szemben 0 0 0 0 0 0 0 5 Tart.áll.önk.és intézm.felé 0 0 0 0 0 0 0 6 Szállítói tartozás 83500 27 0 0 0 0 83527 7 Egyéb adósság 3566 0 0 0 0 0 3566 Belföldi összesen: 87066 27 0 0 0 0 87093 II.Külföldi hitelezők 1 Külföldi szállítók 0 0 0 0 0 0 0 2 Egyéb adósság 0 0 0 0 0 0 0 Külföldi összesen: 0 0 0 0 0 0 0 Adósságállomány mindösszesen: 87066 27 0 0 0 0 87093
XXVII.sz.melléklet
Az Önkormányzat által adott közvetett támogatások 2013.évre Adatok E/Ft-ban Sorszám Bevételi jogcím
1 2 3 4 5 6 6
Kedvezmény nélkül elért bevétel
Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek komm.adója Iparűzési adó Gépjárműadó 40 %-a Talajterhelési díj Kedvezményes terembérlet Kedvezményes buszhasználat Összesen:
0 3379 579010 8916 0 1542 6213 599060
38
Kedvezmények összege 0 0 0 302 0 873 1904 3079
XXVIII.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat társadalmi,egyházi és egyéb közösségi szervek támogatása 2013.évben Adatok E/Ft-ban Szervezet megnevezése
Közvetlen támogatás
Sportkör/műfüv.pálya bev.-ből Sportkör/TAO tám.-hoz Nagycsaládosok Egyesülete Városszépítő egyesület CUHÁRÉ citerazenekar Őszikék Nyugdíjas Klub BURSA Hungarica Körös Gyöngyei Alapítvány Körös Műv.Egy./Mazsorett MEDOSZ Sk.Karate Árvízkárosultak támogatása Nadányi Társaság Népdalkör Vöröskereszt Sebes-Körös Horgászegyesület HUNTERS paintball Kulturporta Értékmentő alap. Boszorkányos Kézügyesség T. Diákolimpia támogatása Polgárőrség Kl-i Óvodásokért Alapítvány MKKSZ Református egyházközség Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Székelyföld Sz.Egyesület Római katolikus egyház Társastánc csoport tám. Kl-i Iskolások Kl Fejl.Közalap/polgm.jut.felaj.. KGYA/kerékpártúra tám KGYA/Ladányi Karácsonyra Vadóc Tanya
805 4671 120 220 80 300 270 100 80 100 250 150 300 60 100 60 60 60 13 100 40 200 100 100 0 100 100 0 589 50 52 50
Mindösszesen: A bérfuvar tarifája: 250Ft/km.
9280
Közvetett támogatás Támogatás bérfuvar összege bérlet összege összesen
bf.+k tg.tér. bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar bérfuvar
902 508 0 115
0 51
0
0 0 0 16 0 0 38 45 0 0 198 0 0 0 31
1904
39
Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H. Műv.H.
18 0 0 15 0 277 0 88 167 0 53 255 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
873
1725 5179 120 350 80 577 270 188 298 100 250 203 555 60 100 60 60 60 13 100 56 200 100 138 45 100 100 198 589 50 52 81
12057
XXIX.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat teljes és rész munkaidőben foglalkoztatottak bér- és létszámdinamikája 2011-2013. év között Adatok E/Ft-ban Önkormányzat é s Polgárm es teri Hivatal 2011.é v
2012.év
Vis zony-
Megne ve zés Polgármester
fő Ös szbé r Átlagbér fő Öss zbé r Átlagbé r s zám 1 6067 467 1 5565 428 92%
Képviselők
2013.év
Vis zonys zám
fő Öss zbé r Átlagbé r előző évhe z 1 5566 428 100%
Vis zonys zám Átlagos növe bázis évhez 92%
k edés i üte m -4%
17
9120
45
7
4426
53
118%
7
4426
53
100%
118%
9%
Hivatal vezető
1
4563
351
2
7913
304
87%
2
7913
304
100%
87%
-7%
Köztisztviselők
17
37170
168
15
25159
129
77%
15
33810
173
134%
103%
2%
5
4469
69
7
7631
84
122%
8
10272
99
118%
100%
20%
20
17677
68
4
7323
141
207%
4
5894
113
80%
167%
29%
Fizikaiak,ügykezelő Közalkalmazottak ÁMK
2011.é v Megne ve zés Pedagógusok
2012.év
Vis zony-
2013.év
Vis zonys zám
fő Ös szbé r Átlagbér fő Öss zbé r Átlagbé r s zám fő Öss zbé r Átlagbé r előző évhe z 43 83430 149 61 109731,6 138 93% 13 27507 163 118%
bázis évhez 109%
k edés i üte m 4%
Vezetők
3
10871
279
4
9826
189
2
6028
232
123%
83%
-9%
konyhai és fiz.alk.
8
7520
72
20
19690
76
105% 21
27814
102
135%
141%
19%
12
12430
80
6
7451
96
120% 15
19417
100
104%
125%
12%
egyéb közalk.
68%
Vis zonys zám Átlagos növe -
Viziközm ű 2011.é v Megne ve zés Közalkalmazottak
2012.év
Vis zony-
fő Ös szbé r Átlagbér fő Öss zbé r Átlagbé r s zám 9 10927 93 10 13326 103 110%
2013.év
Vis zonys zám
fő Öss zbé r Átlagbé r előző évhe z 12 17654 113 110%
Vis zonys zám Átlagos növe bázis évhez 121%
k edés i üte m 10%
ESZI/KESZI 2011.é v Megne ve zés Egyéb közalk. Vezetők Közalk./szakmai
Megjegyzés:
2012.év
Vis zony-
fő Ös szbé r Átlagbér fő Öss zbé r Átlagbé r s zám 31 45724 113 30 40718 104 92%
2013.év
Vis zonys zám
fő Öss zbé r Átlagbé r előző évhe z 11 15655 109 105%
Vis zonys zám Átlagos növe bázis évhez 96%
k edés i üte m -2%
6
18696
240
5
13901
214
89%
1
3504
270
126%
112%
6%
39
67431
133
36
65434
140
105%
9
12395
106
76%
80%
-11%
Az ÁHT rendelkezése szerint a képviselők osztószáma 12 hó, egyéb esetekben 13 hó Mindhárom évben az átlagos infláció 5 %.
40
XXX.számú melléklet
Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi előirányzat-változásai hatáskör szerint/ nettó módon Adatok E/Ft-ban Megnevezés
Személyi juttatások Munk .járulék ok Dologi k iadások Egyéb műk .c.k iadások Ellátottak pénzbeli jutt.
Eredeti ei.
Kormány Önkorm. Mód.előir.Változás Teljesítés hatáskör hatáskör jellege
341 150 71 812 285 732 44736 66 340
40 736 3 577 3511 0 4419
22 139 6 642 219 523 301019 1 298
Rendkívüli Rendkívüli Rendkívüli Rendkívüli Rendkívüli
361 512 75 825 413 895 37614 51931
809770 1 314 703 162 973 3076 1480752
52243 9880 0 0 9880
550621 1412634 194 258 1518841 Rendkívüli 12 200 175173 Rendkívüli 2000 5076 Rendkívüli 208458 1699090
940 777 1 428 604 146 275 4695 1 579 574
2290522 0 0 0 0
62123 0 0 0 0
759079 3111724 0 0 Rendkívüli 0 0 Rendkívüli 0 0 Rendkívüli 0 0
2 520 351 0 0 0 11417
KIADÁSOK ÖSSZ.:
2290522
62123
759079 3111724
Műk ödési bevételek Műk .c.tám.ÁHT-n belül Mük .c.átvett pe. Közhatalmi bevételek Felhalm.k tgv.-i bevételek
364 887 527 749 4000 263020 1130866
0 52058 0 0 13083
216 229 581116 -11 076 568731 0 4000 329011 592031 110467 1254416
Rendkívüli Rendkívüli
453 649 545 811 400 592093 1128613
Költségvet.bevételek: Maradvány igénybevétel Függő bevételek
2290522 0 0
65141 0 0
644631 3000294 111430 111430 Rendkívüli 0 0
2720566 111430 -2860
2290522
65141
756061 3111724
M űködési költségvetés Beruházás Felújítás Egyéb felhalm.k iad. Felhalmozási kiadások Költségvetési kiad.össz.: Pforg.nélk üli k iadások Kölcsönnyújtás Hitel Függő k iadások
BEVÉTELEK ÖSSZ.:
41
404025 82031 508766 345755 72057
2531768 Rendkívüli Rendkívüli
2829136
ESZKÖZÖK 1
Sorszám
XXXI.számú melléklet VAGYONKIMUTATÁS 2013. december 31. a mérlegben értékben kimutatott eszközökről és forrásokról Előző év
ezer Ft-ban Változás %-a
Tárgyév
állományi érték
2
3
I. Immateriális javak
1
54 610
51 892
95,02
II. Tárgyi eszközök II/1. Törzsvagyon a/ Forgalomképtelen Ingatlanok 1. Földterület 2. Telkek 3. Épületek 4. Építmények 5. Forgalomkép telen ingatlanhoz kapcsolódó vagyonértékű jog b/ Korlátozottan forgalomképes ingatlanok 1. Földterület 2. Telkek 3. Épületek 4. Egy éb építmény ek 5. Korlátozottan forgalomképes ingatlanhoz kapcs. vagyonért. Jog II/2.Forgalomképes ingatlanok 1. Telkek, zártkertiés külterületi földterületek 2. Épületek 3. Építmények 4. Törzsv.-ba nem tartozó ing.kapcs.vagy onértékű jog II/3. Egyéb tárgyi eszközök
2 3
2 829 278 2 415 084
4 127 188 2 500 309
145,87 103,53
4
1 132 101
1 075 762
95,02
5 6 7 8
31 917 120 483 250 616 814
31 917 120 463 920 579 805
100,00 0,00 96,00 94,00
9
0
0
10
1 282 983
1 424 547
111,03
11 12 13 14
15 788 47 717 251 300 968 178
15 788 47 717 241 248 1 119 794
100,00 0,00 96,00 115,66
15
0
0
16
128 929
127 091
98,57
17
47 192
47 192
100,00
18 19
41 442 40 295
40 613 39 286
98,00 97,50
20
0
0
21
117 138
111 713
95,37
22
85 353
89 119
104,41
23
31 785
22 594
71,08
24
168 127
1 388 075
825,61
25
24 574
24 054
97,88
26
15 608
15 608
100,00
27
8 966
8 446
94,20
0
0
1. Gép ek berendezések felszerlések 2. Járművek II/4.Folyamatban lévő beruházások III.Befektett pénzügyi eszközök 1. Egyéb tartós részesedés 2. Tartósan adott kölcsönök 3. Egyéb hosszú lejáratú követelések
28
42
4
5
-
-
XXXI.számú melléklet IV.Üzemeltetésre, kezelésre átadott, 29 0 koncesszióba adott eszk. A) Befektetett 30 2 908 462 eszközök összesen I. Készletek 31 7 795 II. Követelések 32 49 265 összesen 1. Követelések áruszállításbó, 33 4 571 szolgáltatásból (vevők) 2. Adósok 34 18 790 Ebből: helyi adóhátralék, 35 13 098 gépjárműadó egyéb adósok 36 5 692 3. Rövid lejáratú kölcsönök 37 20 657 4. Egyéb követelések 38 5 247 ebből: tartósan adott kölcsön 39 részlete /éven belüli/ 0 hosszú lejáratú követelés 40 /éven belüli részlet/ 0 egyéb /áfa is/ 41 0
0
0,00
4 203 134
144,51
13 974
179,27
56 948
115,60
18 551
405,84
12 985
69,11
10 464
79,89
2 521 20 019 5 393 0 0 0
44,29 96,91 102,78
III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök
42 43
0 93 562
0 279 669
298,91
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
44
6 726
18 143
269,74
45
157 348
368 734
234,34
46
3 065 810
4 571 868
149,12
B) Forgószközök összesen Eszközök össszesen
43
Sorszám
XXXI.számú melléklet VAGYONKIMUTATÁS 2013. december 31. a mérlegben értékben kimutatott eszközökről és forrásokról ezer Ft-ban Előző év Változás Tárgyév (nyitó) % -a FORRÁSOK állományi érték 1 1. Tartós tőke 2. Tőkeváltozások
2 47 48
3. Értékesítési tartalék
49
0
0
D) Saját tőke összesen a/ Következő évben felhasználható pénzmaradvány
50
2 958 773
4 186 963
141,51
51
96 308
296 523
307,89
52
118 751
311 644
262,43
53
-22 443
-15 121
67,38
54
0
0
-
55
0
0
-
56
0
0
-
57
96 308
296 523
307,89
58
0
0
0,00
59
0
0
-
60
0
0
-
61
0
0
-
62
0
0
-
63
6 749
87 093
64
0
0
65 66 67
0 0 0
0 0 0
0,00 0,00 0,00
68
2 418
83 527
3 454,38
83 527
0,00
0
0,00
3 566
82,34
3 566
104,42
3 566
104,42
1. Tárgyévi költségvetési tartalék (pénzmaradvány) 2. Előző év(ek) költségvetési tartalékai (pénzmaradvány) b/Következő évben felhasználható 1. Tárgyévi vállakozási eredmény 2. Előző év(ek) vállakozási eredménye E) Tartalékok összesen I. Hosszú lejáratú kötelezttségek összesen 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 2. Tartozás (fejlesztési célú) 3. Beruházási és fejlesztési hiteleklejáratú 4. Egyéb hosszú kötelezettségek II Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 1. Rövid lejáratú kölcsönök 2. Rövid lejáratú hitelek - működési hitel - fejlesztési hitel 3. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)
3 1 738 127 1 220 646
Ebből: -tárgyévi 69 2 418 költségvetést terhelő - tárgyévet 70 0 követő évet terhelő 4. Egyéb rövid lejáratú 71 4 331 kötelezettségek Ebből: - helyi adókból 72 3 415 származó túlfizetés - iparűzési 73 3 415 adó - helyi adó 74 0 - közműdíjak túlfizetése 75 miatti tkötelezettség 0 - lakbér túlfizetés 76 0 - egyéb
4 1 738 127 2 448 836
0 0 0
5 100,00 200,62 -
1 290,46 -
0,00 0,00
77
916
0
0,00
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
78
3 980
1 289
32,39
F) Kötelezettségek összesen
79
10 729
88 382
823,77
Források összesen
80
3 065 810
44
4 571 868
149,12
XXXII.sz.melléklet Körösladány Város Önkormányzata 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/474-012 Fax:06/66/475-155 Web: www.korosladany.hu / E-mail:
[email protected]
Szöveges beszámoló Körösladány Város Önkormányzat 2013.évi beszámolójáról Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013. (II.21.) sz. rendeletével hagyta jóvá az Önkormányzat 2013. évi költségvetését 2.290.522 e/Ft kiadással, ill. bevétellel. Módosított előirányzatunk 3.111.724 e/Ft kiadással, ill. bevétellel lett elfogadva, mely az elmúlt 24 év legmagasabb előirányzati összege.. Éves teljesítésünk bevételi oldalon 2.829.136.000,- Ft, ami a terv 91 %-a, míg kiadási oldalon 2.531.768.000,- Ft, a terv 81 %-a. Az Önkormányzati összesítés nettó módon történik, ami azt jelenti, hogy az önállóan működő és gazdálkodó illetve az önállóan működő intézményeknek kiutalt támogatások, illetve azok bevétele az öszszesítőben nem kerülhet kimutatásra, hiszen azokat már egyszer bevételeztük az Állami támogatások, helyi adók címszó alatt, míg a kiadások az intézmények kiadásai között szerepelnek. Az állami támogatások, helyi adók szakfeladaton kell szerepeltetni az összes ilyen jellegű bevételünket, melyet a szakfeladatok közt osztunk szét. Ezt takarja az önkormányzati támogatás címszó. Az önkormányzatok elszámolásai szakfeladaton, a bevételi oldalon a más szervtől meghatározott célra átvett pénzeszközök szerepelnek - pl. pályázati pénzek bevételei -, míg kiadási oldalon az önálló intézményeink finanszírozása, illetve más önkormányzatok, fejezetek felé meghatározott cél érdekében nyújtott pénzeszközök összegei szerepelnek. Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások, illetve bevételek alatt azokat az összegeket értjük, amely nem az önkormányzatot - tévesen utalt -, vagy nem az adott időszakot érinti - pl. a január havi munkabér kiutalás, továbbá a január havi állami finanszírozás már decemberben beérkezett, de a kiadási-bevételi jogcímén szerepeltetni csak januárban szabad. A 2013.évi beszámolót az NGM és a BM előírásainak megfelelően hat témakörben tárgyaljuk. A bevételek és kiadások eredeti és módosított előirányzatát, teljesítését szakfeladatonként a mellékletek tartalmazzák. 45
Városi Önkormányzat I. Feladatellátás általános értékelése 2013. évben az önkormányzat kötelező-törvényben előírt-feladatait zökkenőmentesen ellátta. Biztosítottuk az alapfokú oktatást az óvodában, valamint az általános iskola technikai fenntartását, a közvilágítást, a temetkezést- vállalkozókon keresztül- és a közutak fenntartását, valamint a város ivóvíz-ellátását az Alföldvíz Zrt.-n keresztül. A város parkjait, közterületeit rendben tartjuk. Utak létesítése szakfeladatunkon a Körösladány-Szeghalom kerékpárút szerepel, mely fizikailag 2013-ban megvalósult, pénzügyi elszámolása azonban átcsúszik 2014-re. A társadalmi szervek támogatására 12.057.000,- Ft-ot fordítottunk,a Képviselő-testület döntéseinek megfelelően, mely magában foglalja a TAO pályázat önerő részét is. Sporttevékenység működési kiadásaira – rezsi,utaztatás,stb.1.747.000,- Ft-ot költöttünk. A tavalyinál alacsonyabb kiadás a 2013/2014-es nyertes TAO pályázatnak köszönhető. Dologi kiadásainknál folyamatosan igyekeztünk a minél takarékosabb megoldások keresésére, ennek köszönhetően a módosított tervhez képest 19 %-os megtakarítást értünk el. A körösladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013 éves beszámolóját külön határozatban fogadja el, azt csak tájékoztató jelleggel mutatjuk be. . A város közterületeinek, a közintézmények fenntartásával kapcsolatos költségek - bér, járulékok -, illetve egyéb feladataink, úgymint Önkormányzati ingatlanok javításának, rekonstrukciójának erre az évre tervezett része, valamint részben a Hivatal épületeinek karbantartásaihoz szükséges vásárolt anyagok,eszközök a Városgazdálkodás szakfeladaton kerül kimutatásra Itt szerepelnek továbbá az Önkormányzati ingatlanok karbantartása – pl. meszelés-, a Körösladányi Újság megjelentetése, a Ladány Tévé üzemeltetéséhez hozzájárulás, stb.. A dologi kiadások 81 %ban teljesültek. A felújítások külön szakfeladatonként szerepelnek azok jellege szerint, akárcsak a beruházások. A könnyebb eligazodás végett a VII.számú melléklet tételek szerint tartalmazza mind a felújításokat, mind a beruházásokat. A szakfeladatok bevételi oldala a terveknek megfelelő, a saját bevétel lemaradása a még vissza nem igényelt áfa bevétel miatt keletkezett / melynek oka, hogy még a visszaigénylés alapjául szolgáló beruházások sem kezdődtek el./ Továbbra is a legnagyobb problémáink közé tartozik, hogy a nyertes pályázatok támogatási része jóval később kerül kifizetésre, mint ahogy azt teljesítettük.. Külön szakfeladatokon szerepel a rövid/téli közmunka/ és hosszú távú / startmunka/ közfoglalkoztatás is. A visszaigényelt összegek bevételezése, akárcsak a segélyezések támogatása is külön szakfeladaton szerepel. Ugyancsak külön szakfeladaton szerepel a belvíz elleni védekezési munkák kiadásai és bevételei. A rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások az időarányosnál alacsonyabb értéket mutatnak. 46
Önkormányzatok elszámolásai címszó alatt a kiadási oldalon az önállóan működő és gazdálkodó valamint az önállóan működő intézmények finanszírozása szerepel. Ez évben sem a megszokott, mechanikus módon történt az intézményfinanszírozás, hanem a bizonyítottan szükséges, felülvizsgált, elismerhető igények alapján. Túlfinanszírozás egyetlen intézmény esetében sem tapasztalható, sőt az intézményeknél megtakarítás tapasztalható. A kiadási oldal teljesültsége 82 %-os, ami öszszességében 18 % megtakarítást mutat.. A házi orvosi szolgálatra ez évben a szükséges minimumot költöttünk. Az állam általi finanszírozások 100 %-os teljesültséget mutatnak. A helyi adók teljesítését mind az önkormányzat összesen bevételi, mind az önkormányzat ÖM és ÖMG intézmények nélküli bevételi táblái részletesen közlik. Lakbér bevételünk 95 %, lakásértékesítésből és ingatlaneladásból származó bevételünk 86 % -ban teljesült. A központosított előirányzatok, az egyéb központi támogatás módosított előirányzata és teljesítése államilag diktált, ettől az összegtől eltérni nem lehet. Az iparűzési adó teljesülése 2013 évben a módosított előirányzathoz képest 100 %-os, összegszerűen 579.010 e/Ft, mely a város történetének eddigi legnagyobb bevétele. A rendszeres és nem rendszeres pénzbeli ellátásokat, segélyezéseket jogcím szerint a szakfeladatos táblák tartalmazzák. Az Önkormányzat egy önállóan működő és gazdálkodó valamint három önállóan működő intézményének beszámolóját külön fejezetben tárgyaljuk. II. Bevételi források és azok teljesítése Intézményünk működési bevételeire módosított előirányzatban 429.781.000,Ft-ot terveztünk. Teljesítve 328.755.000,- Ft lett, ami 76 %. Támogatás értékű működési bevételre 247.748.000,- Ft lett tervezve teljesítve 221.147,- Ft, működési célú pénzeszközátvételre 500.000,- Ft módosított tervből 150.000,- Ft teljesítés, felhalmozási célú támogatásra ÁHT-n belül a módosított előirányzatra 1.134.197.000,- Ft került betervezésre melynek teljesítése 1.058.738,- Ft, míg felhalmozási célú pénzeszköz átvételre az ÁHT-n kívüli szervektől 102.765.000,- Ft módosított tervvel szemben a teljesítés 49.313.000,- Ft. Itt szerepelnek az EU-s pályázatok támogatásai is. A központi költségvetésből kapott működési támogatásunk 305.432.000,- Ft, míg felhalmozási támogatásunk 13.291.000,- Ft.,- Ft. Közhatalmi jellegű bevételeink 592.093.000,- Ft, melynek részletezése mind az I., mind a II. számú mellékletben megtalálható.
47
A bevételek között szereplő állami támogatások, átengedett bevételek és helyi adók a felhasználás szerint a következőképpen oszlanak meg az Önkormányzat, önállóan működő és gazdálkodó valamint önállóan működő intézményei között:
48
III. Kiadások alakulása 1.Bér és járulék kiadások Az Önkormányzat személyi juttatásaira módosított előirányzatban 167.001.000,- Ft lett tervezve. Teljesítésként 142.312.000,- Ft lett kifizetve, ami a módosított terv 85 %-a. Mivel az optimális teljesítés 100%-os, így e jogcímen megtakarítás mutatkozik. Ugyancsak megtakarítás figyelhető meg a munkaadókat terhelő járulékok teljesítése kapcsán is. Itt a teljesítés 92 %-os. A szakfeladatos táblázatokat megvizsgálva tapasztalható, hogy az egyes szakfeladatoknál a teljesítések eltérőek. 2. Dologi és egyéb folyó kiadások 2013. évben dologi és egyéb folyó kiadásra 231.528.000,- Ft-ot költöttünk, ami a terv 81 %-a, tehát az időarányosnál kevesebb.. Ez a jogcím a különböző készletbeszerzéseket takarja, úgymint könyv, folyóirat, gyógyszer, tüzelő-és üzemanyag, szakmai anyagok, kis értékű tárgyi eszközök illetve szerszámok, alkatrészek. Ugyancsak ez a jogcím takarja a kommunikációs szolgáltatásokat, a telefondíjat, az Internetdíjat, számítógépes programok bérleti díját, illetve a különböző költségvetési befizetéseket valamint a kamatkiadásokat. Készletbeszerzésre a tervezett 86%-át használtuk fel. Szolgáltatási kiadásaink 74 %-ban teljesültek. Itt a vízdíj, áramdíj, gázdíj, egyéb szolgáltatási kiadások szerepelnek. Áfa-ként 95.081.000,- Ft-ot fizettünk ki, ami 96%-os teljesítettség. E nagyarányú Áfának az oka a beruházások fordított adózás szerinti szabályában keresendő. Kiküldetésre és reprezentációra – valamint reklámra- 3.122.000,- Ft került felhasználásra. Itt szerepel többek közt a rendezvényeink, illetve egyéb felhívásaink közzététele, reklámozása is. Egyéb dologi kiadások alatt a járművek részére vásárolt felszerelések, kiegészítő tartozékok beszerzése szerepel. Költségvetési befizetések alatt a kulturális járulék és egyéb a MÁK felé teljesítendő befizetést értjük. Adók, díjak, befizetések alatt gépkocsibiztosítások, bankköltség, pályázatok után fizetett érdekeltségi hozzájárulások, illetve kincstári kezelési költségek találhatók. Kamatkiadásokra 145.000,- Ft lett költve, köszönhetően annak, hogy 2013 évben semmilyen jellegű hitelünk sem volt, illetve a megtakarításokat szinte azonnal lekötöttük.. Fenti adatok az Önkormányzat ÖM és ÖMG intézmények nélküli adatai, a táblázatban bemutatott dologi és egyéb kiadások összegének részletesebb kibontása. Az ezt alátámasztó dokumentumok a Pénzügyi Irodánál megtekinthetők.
49
3. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás, ellátottak pénzbeli juttatásai Intézményfinanszírozásunk módosított előirányzata 351.481.000,- Ft, melyet 89 %osan teljesítettünk. A Szeghalmi Kistérségnek 1.076.000,- Ft fizettünk érdekeltségi és táborfenntartási hozzájárulásként, míg az ivóvízminőség-javító programra érdekeltségi hozzájárulásként 1.299.000,- Ft került átutalásra. A városban működő társadalmi szervek, alapítványok, sportegyesület közvetlen támogatására 12.057.000,- Ft lett teljesítve. Ezen a jogcímen került kimutatásra a TAO pályázat saját erő része ami 4.671.000,- Ft, valamint a tavalyi évben átadott műfüves sportpálya használata után befolyt bevétel ami 805.000,- Ft. A lakosságnak első lakáshoz jutók támogatása címen nyújtott kamatmentes kölcsönként 2.320.000,- Ft került kiutalásra. A segélyeket a szakfeladatos táblázatok, illetve külön melléklet is tartalmazza. 4. Felújítások, beruházások A felújítások-beruházások a beszámoló mellékletében külön táblázatban jelenik meg. Az ott felsorolt teljesítés nélküli beruházások vagy még nem kezdődtek el, vagy pénzügyi elszámolása nem történt még meg teljes egészében.A táblázat bemutatja az adott beruházás forrásösszetételét is, illetve külön táblázatban mutatjuk be az EU-s és hazai pályázatokra beadott támogatási igényeink 2013.12.31-i állapotát. A kiadások /külön kiemelve a segélyezést és a beruházásokat/ valamint a bevételek három éves időintervallumban történő bemutatását az alábbi diagram szemlélteti. Jól látható a beruházások esetében, hogy 2013-ban a beruházások volumene jelentősen megugrott
50
IV. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai Jóváhagyott pénzmaradványunk 2012 évben 86.912.000,- Ft, melyet a Testület döntése szerint használtunk fel. Tartalékként módosított előirányzatként rekordnagyságú 282.664.000,- Ft lett elkülönítve. 2013 évben a felosztható pénzmaradványunk – az ÁHT számviteli rendjének változásáról szóló 4/2013 évi kormányrendelet szerint a jövőben csak a ténylegesen meglévő pénzkészlet osztható fel – a korábbi elszámolások szerint 246.693.356,- Ft, míg a 4/2013.Korm.rend.szerint felosztható 275.281.458,- Ft, melynek felosztására a mellékletben teszünk javaslatot. V. Értékpapír- és hitelműveletek Értékpapír állományunkban változás nem állt be. Hitel tartozásunk az év folyamán nem volt.
VI. A vagyon alakulása A III/4 pontban részletezettek alapján felújításból-beruházásból, valamint a készletek, adósok, vevők, szállítók 2013.évi változásai miatt 1.228.456.000,- Ft értékű vagyonnövekedés következett be. A folyamatban lévő beruházások csak az aktiválás után jelennek meg értéknövelőként. Pénztáraink év végi egyenlege 650.000,Ft, bankszámláink egyenlege 274.632.000,- Ft. Lekötött pénzeszközünk ebből 2013.12.31-én 204.998.000,- Ft. Az önkormányzat vagyonmérlegét külön táblázat tartalmazza.
51
Önállóan működő intézményeink 2013. évi beszámolói Víziközmű Intézmény Víziközmű Intézményünk bankszámlával rendelkező önállóan működő intézmény. Bevételi és kiadási eredeti előirányzata 44.806.000,- Ft. Módosított előirányzatuk 49.827.000,- Ft bevételi és kiadási oldalon. A Víziközmű Intézmény önkormányzati támogatása módosított előirányzatban 25.316.000,- Ft, melyből 24.090.000,- Ft-ot használt fel. I. Feladatellátás általános értékelése A Víziközmű Intézmény üzemelteti a szennyvízszippantást egy szippantókocsival. A szennyvízelhelyezés a Békés Megyei Vízművek Rt. feladata. Fenntartja a lakossági közutakat, illetve a parkokat rendben tartja. Elvégzi a meglévő járdák fenntartását, közreműködik újak építésében. Feladatai, közé tartozik a vízkárelhárítás, a vis maior helyzetek kezelés/pl. viharkár, télies viszonyok közt hóeltakarítás stb. / valamint a csapadékvíz-elvezető árkok rendben tartása is. A 2013-as év legfontosabb feladata a startmunka program üzemeltetése volt, melyet sikeresen megoldott. Fokozottan közreműködik az önkormányzati beruházások- így a szennyvízelvezető-rendszer, a kerékpárút, a színpad stb.- lebonyolításában. Bérmunkaként a többi intézménynek is szolgáltat. Feladatai közé tartozik továbbá a gépjárművek üzemeltetése is. II. Bevételi források és azok teljesítése Más szervek részére végzett bérmunka és bérfuvarozás, valamint szennyvízszippantás, illetve egyéb bérmunkák gazdasági társaságok részére címszó alatt a bevétele 21.596.000,- Ft. Mindösszesen az intézmény saját bevételei 93 %-ban teljesültek 2013 évben. Kintlévőségeinek összege 2013.12.31-én 568.000,- Ft. Az összbevétel teljesülése 94 %-os, melyből az önkormányzati támogatás 24.090.000,- Ft, ami 95 %-os teljesítettségnek felel meg, azaz a saját bevétellel közel arányosan alakult. Átvett pénzeszközként 1 dolgozó Munkaügyi Központos támogatása szerepel.
III. Kiadások alakulása 52
1.Bér és járulék kiadások Rendszeres személyi juttatások címszó alatt 100 %-os a teljesítés. Nem rendszeres személyi juttatásként 3.454.000,- Ft lett felhasználva, ami 74 %-os teljesültség. Külső személyi juttatásként 117.000,- Ft-ot költöttek. Munkaadói járulékaik teljesítése 5.092.000,- Ft. 2.Dologi és egyéb kiadások A dologi kiadások teljesítettsége 18.742.000,- Ft, ami a terv 91 %-a. Az intézmény folyamatosan el tudja végezni a tevékenységét, üzemeltetni tudja a gépjárműveket. 3. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás, ellátottak pénzbeli juttatásai Az intézménynél e jogcímen 151.000,- Ft kifizetés történt. 4. Felújítások, beruházások Felújításként, felhalmozásként 526.000,- Ft kifizetés történt, mely a mellékletben részletezve van.. IV. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai A 2012-es évben keletkezett pénzmaradványából 669.082,- Ft bevétele lett az intézménynek. Felhasználása a Testület által megszabott módon történt. 2013 évben a felosztható pénzmaradványuk – az ÁHT számviteli rendjének változásáról szóló 4/2013 évi kormányrendelet szerint a jövőben csak a ténylegesen meglévő pénzkészlet osztható fel – a korábbi elszámolások szerint 2.299.356,- Ft, míg a 4/2013.Korm.rend.szerint felosztható 1.073.222,- Ft, melynek felosztására a mellékletben teszünk javaslatot. . V. Értékpapír- és hitelműveletek Értéklevél és hitel forgalma nem volt. VI. A vagyon alakulása Vagyonuk 686.000,- Ft-tal csökkent. 2013. év végén 472.000,- Ft-os pénztáregyenleggel, illetve 601.000,- Ft bankegyenleggel rendelkezett. Általános Művelődési Központ 53
ÁMK intézményünk bankszámlával rendelkező önállóan működő intézmény. . 2013.január 1-től az iskolai oktatás szakmai része átkerült a KLIK-hez, így a továbbiakban az ÁMK-nál csak az iskola épületének fenntartása, a működés biztosítása, valamint az iskolakonyha üzemeltetése, továbbá a kulturális és óvodai-bölcsődei feladatok maradtak. Módosított előirányzatuk 285.183.000,- Ft bevételi és kiadási oldalon. Az ÁMK önkormányzati támogatása módosított előirányzatban 163.752.000,- Ft. I. Feladatellátás általános értékelése Az intézmény, 29 fő bölcsődei és óvodai dolgozóval, 7 fő iskolafenntartásban dolgozóval, 10 fő konyhai és 5 fő kulturális intézményi dolgozóval kezdte meg működését.. Az ÁMK elvégezte a bölcsődei, óvodai, iskola-fenntartási valamint a kulturális feladatokat is. Üzemelteti a jelentősen megnövekedett forgalmú napközi konyhát, melyet a III. sz. melléklet részletesen bemutat. Az ÁMK 2013. évi gazdálkodását a III. számú mellékletben közöljük, ugyanitt található az intézmény megbontása tagintézményekre – iskolafenntartás, bölcsőde-óvoda, kulturális intézmény, valamint külön konyhára. II. Bevételi források és azok teljesítése Az ÁMK működési bevétele módosított előirányzatban 93.413.000,- Ft-ban lett meghatározva. A saját bevételek döntő része az étkeztetésből, a Művelődési Ház és egyéb helyiségek terembérleti díjából folyik be. Ezen jogcímen a teljesítés 75 %-os, összegszerűen 70.454.000,- Ft. A bevételi teljesítés lemaradásának főbb összetevői: 1, a szociális étkeztetés biztosítása 1 hónap késéssel került bevezetésre 2. Nőtt a kedvezményes étkeztetettek köre, ami központi támogatás formájában realizálódott 3. A betervezett Áfa visszatérítés csak 2014-ben érkezik meg 4. A vendégétkezők jellemzően csak szeptembertől érkeztek meg. Mindezek mellett meg kell említenünk, hogy a konyhán elkészített étkezési adagok száma a tavalyi 107.000-ről 168.691-re nőtt. A bevételi lemaradást az intézmény a kiadásai csökkentésével kompenzálta. Az önkormányzati támogatás az ÁMK egészében a központi és saját hatásköri módosítások után 163.752.000,- Ft-ra nőtt. Ennek teljesítése forintálisan 162.995.000,- Ft, ami a támogatás 99,5 %-a. Támogatásértékű működési bevételként 3.657.000,- Ft érkezett az intézmény számlájára egyéb pályázati támogatásként.
III. Kiadások alakulása 1.Bér és járulék kiadások 54
Rendszeres személyi juttatások címszó alatt 87 %-os a teljesítés. Nem rendszeres személyi juttatásként 3.005.000,- Ft lett felhasználva. Külső munkavállalók részére 242.000,- Ft került kifizetésre Az intézmény négy egységénél – iskolafenntartás, bölcsőde-óvoda, kulturális intézmény, konyha – a személyi juttatások összesenje nem lépi túl az előirányzatot, sőt a teljes személyi juttatás tekintetében valamennyinél megtakarítás mutatható ki. Munkaadókat terhelő járulékok teljesítése mindezek következtében 85 %-os. 2.Dologi és egyéb kiadások A dologi kiadások teljesítettsége 16.150.000,- Ft, ami a terv 59 %-a. Az intézmény folyamatosan el tudja végezni a tevékenységét, üzemeltetni tudja a tagintézményeket. . 3. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás, ellátottak pénzbeli juttatásai Az intézménynél e jogcímen kifizetés nem történt. 4. Felújítások, beruházások Az intézménynél e jogcímen kifizetés nem történt. . IV. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai A 2012-es évben 23.347.765,- Ft összegű pénzmaradványa keletkezett., melyet a TÁMOP program beérkezése után rendezett. 2013 évben a felosztható pénzmaradványuk – az ÁHT számviteli rendjének változásáról szóló 4/2013 évi kormányrendelet szerint a jövőben csak a ténylegesen meglévő pénzkészlet osztható fel – a korábbi elszámolások szerint 756.322,- Ft, míg a 4/2013.Korm.rend.szerint felosztható 129.606,- Ft, melynek felosztására a mellékletben teszünk javaslatot. . V. Értékpapír- és hitelműveletek Értéklevél és hitel forgalma nem volt.
VI. A vagyon alakulása Vagyonuk év végén 498.000,- Ft-tal nőtt.. Pénztárának 2013.12.31-i egyenlege 89.000,- Ft, míg bankszámlájának egyenlege 41.000,- Ft. 55
Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény Az intézmény 2013.január 1-én jött létre, miután az ESZI-ben ellátott Pszichiátriai Betegek Gondozóotthona 2013.01.01-től állami irányítás alá került, mellyel együtt maga az intézmény is – névvel, törzsszámmal, adószámmal stb. – az állam kezelésébe került. E miatt új intézmény létrehozására került sor a megmaradt feladatok szervezett keretek közti ellátás céljából. Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013.sz. rendeletével hagyta jóvá a KESZI 2013.évi költségvetését 87.422.000,- Ft kiadással, ill. bevétellel. Módosított előirányzata 107.507.000,- Ft. I. Feladatellátás általános értékelése A Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény komplex feladatot ellátó integrált szervezeti keretek között önállóan működő költségvetési szerv. Az integrált szervezeti keretek között ellátta a szociális alap- (családsegítés, étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) szociális szakosított (idősek otthona) gyermekjóléti feladatot, a védőnői szolgálatot, valamint a labor feladatokat és az utcai szociális munkát. Az intézmény 2013. évben a szakmai feladatait a jogszabályi előírások figyelembe vételével végezte a település lakosainak és a szolgáltatást igénybevevő ellátottak igényeinek megfelelően. Az idősotthoni ellátásban 2013. november hónapban a magasabb összegű normatív támogatás igénybevétele okán pszichiáter szakfőorvos által végzett vizsgálatok eredményeként a 22 fő idős személy közül 11 fő kapta meg a demencia szakvéleményt. Így a fenntartó önkormányzat a normatíva elszámolást követően egy magasabb összegű támogatásra vált jogosulttá. II. Bevételi források és azok teljesítése Saját bevételi forrásuk a lakók gondozási díjaiból, élelmezési szolgáltatásból, alkalmazottak étkezési térítéséből, ÖNO és Református Idősek Otthona étkeztetésből, helyiségek, eszközök bérleti díjának bevételéből tevődik össze. Az alaptevékenység bevételét 99 % -osan teljesítették. A felügyeleti szervtől kapott támogatás - önkormányzati finanszírozás 72 %-osan megtörtént. Alapítványi támogatásból és munkaügyi támogatásból 12.934.000,- Ftot kaptak, míg ÁHT-n kívüli cégektől 250.000,- Ft érkezett. III. Kiadások alakulása 1. Bér és járulék kiadások 56
A személyi juttatások teljesítése 85 % -os. Módosított előirányzat 47.730.000,- Ft, teljesítése 40.550.000,- Ft. A munkaadókat terhelő járulékok módosított előirányzata 11.899.000,- Ft, míg a teljesítése 10.718.000,- Ft, ami 90 %os teljesítettség. 2. Dologi és egyéb folyó kiadások A felhasználás teljesítése 82 %-os. A dologi kiadások módosított előirányzata 44.928.000,- Ft, teljesítés 37.060.000,- Ft. 3. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás, ellátottak pénzbeli juttatásai Az intézménynél pénzeszközátadás, egyéb támogatás nem történt 4. Felújítások, beruházások Az intézményben ezen a jogcímen kifizetés nem történt. IV. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai 2012. évi pénzmaradványa nem volt, mivel az intézmény 2013.január 1-én alakult. 2013 évben a felosztható pénzmaradványuk – az ÁHT számviteli rendjének változásáról szóló 4/2013 évi kormányrendelet szerint a jövőben csak a ténylegesen meglévő pénzkészlet osztható fel – a korábbi elszámolások szerint 19.048.511,- Ft, míg a 4/2013.Korm.rend.szerint felosztható 1.790.323,- Ft, melynek felosztására a mellékletben teszünk javaslatot. V. Értékpapír- és hitelműveletek Értéklevél és hitel forgalmuk nem volt. VI. A vagyon alakulása Az Intézmény vagyona 2013. évben, az elszámolt értékcsökkenések és készletváltozások figyelembevételével 30.000 Ft-tal csökkent. A bankszámla egyenlege 1.594.000,- Ft, a pénztári egyenleg 196.000,- Ft 2013.december 31-én.
ÖNÁLLÓAN MŰKÖDŐ ÉS GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYÜNK ÉRTÉKELÉSE
Polgármesteri Hivatal 57
Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013.sz. rendeletével hagyta jóvá a Polgármesteri Hivatal 2013. évi költségvetését 103.554.000,- Ft kiadással, ill. bevétellel. Módosított előirányzatuk 105.558.000,- Ft kiadással, ill. bevétellel lett elfogadva. I. Feladatellátás általános értékelése A 2012 évi jogszabályváltozásoknak köszönhetően a Polgármesteri Hivatal is leválasztásra került az Önkormányzattól, így külön beszámolót kell készítenie. A munkát 18 köztisztviselő végzi a Polgármester vezetésével valamint a jegyző irányításával. Az igazgatási munka önkormányzati és – csökkenő mértékben – államigazgatási feladatokat ölelt fel. Ezen munkában 2013-ben fennakadás nem történt, az állampolgárok ügyeit törvényesen, határidőre intézzük. A 2012 év végi változások a Hivatalt sem kerülték el. Feladataik egy része az újonnan létrehozott járásokhoz került, melynek folyományaként 3 ügyintéző is a járásnál folytatta a munkát 2013.01.01-től. Egy ügyintéző nem kívánt a járásnál tovább dolgozni, így munkaviszonya 2013.01.01-től megszűnt. Ennek ellentételezésére központi forrásból nyertünk támogatást. II. Bevételi források és azok teljesítése A Hivatal működési bevételeit a különböző jogcímen befizetett igazgatási szolgáltatási díjak alkotják. Támogatásértékű működési bevételként a már említett helyi szervezési intézkedések többletkiadásának megtérítése szerepel. Támogatások,kölcsönök visszatérülése jogcím alatt kerül kimutatásra a lakossági lakásépítési és belvizes kölcsönök visszatérülése, melyből 5.693.000,- Ft folyt be. Az önkormányzati támogatás eredeti előirányzata 98.882.000,- Ft, míg a módosított 100.385.000,- Ft. Ennek teljesítése forintálisan 80.416.000,- Ft, ami a támogatás 80 %-a. III. Kiadások alakulása 1.Bér és járulék kiadások A személyi juttatásoknál a módosított előirányzat a Hivatalnál 61.906.000,Ft. Ennek teljesítése 59.237.000,- Ft, ami a tervezett 96 %-a, az időarányosnál alacsonyabb. A munkaadókat terhelő járulékok 91 % -os teljesítettséget mutatnak. 58
2. Dologi és egyéb folyó kiadások A dologi kiadásokra a Hivatal - akárcsak a többi intézmény - a kötelezőnek mondható kiadások szintjét kapta meg előirányzatként. Dologi kiadásait 55 %osan tudta teljesíteni. 3. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás, ellátottak pénzbeli juttatásai Ezen a jogcímen az intézménynél kifizetés nem történt. 4. Felújítások, beruházások . A betervezett informatikai fejlesztés 2013 évben megvalósult. IV. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai . 2013.évben 500.869,- Ft pénzmaradványa keletkezett, amit a Testület döntése szerint használ fel.. 2013 évben a felosztható pénzmaradványuk – az ÁHT számviteli rendjének változásáról szóló 4/2013 évi kormányrendelet szerint a jövőben csak a ténylegesen meglévő pénzkészlet osztható fel – a korábbi elszámolások szerint 20.527.459,- Ft, míg a 4/2013.Korm.rend.szerint felosztható 268.492,- Ft, melynek felosztására a mellékletben teszünk javaslatot. V. Értékpapír- és hitelműveletek Értékpapír és hitel forgalmuk nem volt. VI. A vagyon alakulása Az Intézmény vagyona 2013. évben 48.000,- Ft-tal csökkent. A 2013. december 31.- i fordulónapon a pénztáregyenlege 193.000,- Ft, a bankszámla-egyenlege 75.000,- Ft volt. Körösladány, 2014. április …..
Kardos Károly
Ilyés Lajos
polgármester
jegyző
59