AZ INTERJÚ Az angolból (interview) terjedt el, jelentése: megbeszélés, tárgyalás, beszélgetés. „Személyes találkozás alkalmával lefolytatott kötött formájú beszélgetés a sajtó képviselője és azon személy között, akitől az nyilvános közlésre szánt kijelentéseket vár.” „A nyilvánosság számára tett, személyes jellegű megnyilvánulásokra való késztetés művészete.” Az interjú és a riport összetévesztése felszínes megfigyelésből származik. Ez pedig a mindkét műfajban általában meglévő párbeszédes (kérdés-felelet) szerkezet. De ez sem törvényszerű. Egy riportból vagy interjúból kihagyhatók a riporteri kérdések. A valódi különbség a riport cselekményszerűségében, az interjú "faggató", kérdező voltában van. A riportban az újságíró cselekszik, benne él; az interjúban elsősorban közvetítő. . Az interjú témája lehet bármilyen elméleti vagy gyakorlati kérdés, esemény, egy életút. Az alap szituáció: a megkérdezett tud valamit, amit a kérdező (s rajta keresztül mi, az érdeklődők) nem tudunk. Sokan úgy hiszik, hogy interjú a legkönnyebb műfaj. Fölteszünk pár kérdést, leírjuk, vagy fölvesszük a választ, és kész. Sok "első interjú" készül így. S még az is lehet, hogy a nagyon jó interjúalany (persze helytelenül inkább riportalanynak mondjuk) megmenti a helyzetet, mert csak jegyezni kell a szép és jó mondatait. A jó kérdező azonban sohasem ül le interjút készíteni fölkészületlenül. Egy-egy komolyabb interjúhoz (mélyinterjúnak nem nevezzük, mert ezt a kifejezést a pszichológia használja) sokszor alapos előtanulmányt kell folytatni. Meg kell ismeri a téma történetét, interjúalanyunk eddigi munkásságát, kijelentéseit. Ha mód van rá, gyűjtsük össze a korábbi nyilatkozatait, mások véleményét. Ezek szembesítése az interjú során hasznos lehet.
Nincs olyan ember, aki nyomdakészen fogalmazna! Az interjút szinte kivétel nélkül szerkesztett (tömörített) formában adjuk közre. A kész anyagba a párbeszéden, vallomáson stb. kívül leíró részeket is lehet beiktatni. Utalhatunk a környezetre, interjúalanyunk szokásaira, öltözetére stb. Amennyiben interjúalanyunk szép, magas ívű és teljes gondolatsort mond el, a dialógus szempontjából nem lényeges indító és a közbevető kérdések a végső szövegből kihagyhatók. Ezzel azt jelezzük, nem mi vagyunk fontosak, hanem Ő. A hosszabb válaszokból rendszerint kiderül a kérdés. Pl.: - Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára? - Egy Fejér megyei faluban születtem. Első emlékeim a háborúval kapcsolatosak... A kérdés tehát elhagyható (nyomtatásban az interjúalany új gondolatsorait azonban új bekezdéssel vagy gondolatjellel indítsuk).
A sztárkultusz hajnalán az újságolvasó közönségnek hatalmas étvágya támadt arra, hogy megismerje a közéleti figurák életének minden apró részletét. Aligha meglepő, hogy néhány híresség fárasztónak találta az interjúadás rituáléját és felesleges ismétlésnek érezte többször is elmondani a véleményét, életét.
Frank Banfield, a műfaj egy úttörője szerint "az interjú két ember teremtménye. Két agy, két személyiség, két nézőpont kerül közvetlen kapcsolatba. Ha szépen játszanak, az interjú szellemes és élvezetes olvasmány lesz, ha pedig ez nem sikerül, akkor élettelen és unalmas betűhalmaz", mert az interjú "két egyenrangú, intelligens ember ideiglenes szövetsége egy többé-kevésbé párbeszéd formájú cikk megírására" . Az interjú típusai Nyilatkozat. Hivatalos interjúnak is nevezhetjük. Hivatalos személy, szóvivő ad nyilatkozatot. Ez történhet magának a hivatalos személynek, illetve az újságírónak a kérésére. Előfordulhat, hogy a kérdéseket írásban kérik, s a választ is úgy adják meg rá. Középműfajú interjú. Ha a nyilatkozat szóban történik, az újságíró más kérdéseket is föltehet. Ez a korlátozott kérdéskörű, de bővített interjú. Ha az interjú alany nem akar a kérdésre válaszolni, a diplomáciában megszokott "No comment!" fordulattal tér ki. Vagy ezzel: "Sem cáfolni, sem megerősíteni nem áll módomban!" Vagyis: van benne valami, de nem szólhat róla. Ugyancsak diplomatikus fordulat, ha a nyilatkozó nem igennel vagy nemmel megválaszolható kérdésre azt mondja: "Igen." Nem kérdezhetünk tovább. Beszélgetés, csevegés. Oldott, közvetlen interjúféleség nem nagy horderejű kérdésekrő1. Általában a művészinterjúk, látogatóinterjúk tartoznak ide (Hogy tetszik lenni? Régóta nem hallottunk Önről? Mi van vele?). Körinterjú (körkérdés) vagy sorinterjú. Több embert kérdeznek meg ugyanabban a témában. Egy témával kapcsolatban sokfajta vélemény bemutatására alkalmas. Pl. Mit vár az új esztendőben? Hogyan kezdi a hetet? Hogyan tölti a szombat estét? Szólabda (hólabda). Hasonlít a kör- vagy a sorinterjúhoz. Abban különbözik, hogy ebben más és más kérdésre válaszolnak a megkérdezettek. Alaphelyzet: x kérdez valamit y-tól. Y válaszol, és lehetőséget kap arra, hogy ő is kérdezzen valamit bárkitől. Az újságíró lesz a "postás": közvetít az egymással nem találkozók között. Általában humoros műfaj, de nem kell föltétlenül annak lennie. Interjúsorozatok esetében mindegyik interjú végén is alkalmazható: Ön kinek dobja tovább a labdát? Kit hívjunk meg a jövő héten beszélgetni? Kerekasztal-beszélgetés (általában vita is). Egyaránt lehet újságíró és rádiós műfaj. Egy időben, egy helyen találkozik egy témának több ismerője, akik egymással szembesülve, vitatkozva elmondják a véleményüket. Pl. az egyetemi oktatásról a felvételiző, a gimnazista, a minisztériumi főosztályvezető, az egyetemi rektor és a szülő.
Sajtótájékoztató. Általában kérdés-felelet formájú interjú, illetve tudósítás, cikk készíthető a szervezett sajtótájékoztatókról. A sajtótájékoztatókon több újságtól, rádiótól stb. vannak újságírók, s mindenki általában egy-egy kérdésre kap lehetőséget. Ha a nem saját kérdésünkre kapott választ idézzük, meg kell említeni, hogy "az xy lap munkatársának válaszolva tudtuk meg... ", "újságírói kérdésre elmondta, hogy..." Portré. A portré egy embert (életútját, munkásságát) bemutató írás (a francia eredetű szó jelentése: képmás, jellemrajz). Átmeneti műfaj a riport és az interjú között. Központi eleme a beszélgetés és annak a vallomás jellegű része. Ha a portré főszereplőjét saját környezeteiben mutatjuk be (otthon, munkahely, szülőföld stb.), akkor több leírást is alkalmazhatunk, s a portré a riport felé hajlik. Ha egy kávé mellett beszélgetünk - inkább interjút készítünk. A portréból rendszerint kihagyhatók a kérdések, sőt a válaszok is átírhatók egyes szám első személybó1 egyes szám harmadik személybe.
Rádióinterjú A rádióinterjú közege az élő, eleven beszéd, párbeszéd, amely mozgalmassága, dinamikussága folytán megvalósítja a rádiószerűséget. Hiteltelen lesz az interjú, ha "írottszöveg-íze" van (előfordul olyan, hogy az alany felolvassa a válaszait), illetve, ha túlságosan bürokratikus, nyakatekert szöveget mond az interjúalany. A rádióinterjú annyiban különbözik a személyközi kommunikációban érvényesülő párbeszédtől, hogy a riporter (kérdező) és az interjúalany között ott van a mikrofon (vagyis a hallgatók tömege). Ebből fakad a mikrofonláz. A felvett beszélgetésben az interjúalanyt megnyugtathatjuk, hogy a zavaró részleteket módunkban áll kivágni. Feszesebb, szabályosabb, érthetőbb végeredményt kapunk. Az élő-interjú értéke éppen a pillanatnyiság, a hitelesség, hátránya a sok félbehagyott gondolat, mondat, a hosszadalmasság, terjengősség. A mikrofonláz feloldására javasolható egy kizökkentő indító kérdés föltétele. Az a jó, ha ez meglepő és mesélésre ad alkalmat. Az élő interjúban a riporternek az interjúszituáció fenntartása érdekében együtt kell működnie. Telefoninterjút újságírók is készíthetnek, de annak nincs különösebb műfaji jellemzője. A rádiós telefoninterjúnak jellemzője a telefonhang. Telefoninterjúra nagyon elfoglalt (egyéb interjúra rá nem érő) emberek is könnyebben vállalkoznak. Másik jellemzője: a jelenidejűség és a jelenvalóság. Telefonvonalak segítségével akármelyik helyi rádió a világból akárhonnan tud tudósítást fogadni, interjút készíteni.
Rádióinterjú-típusok
1. Információs (kérdés-válasz) interjú. Nem mutatja a valóságos párbeszédet, hiszen a lényeg a tömör, közérthető válasz. 2. Jelenlét- (vagy rítus-)interjú. A lényeg nem a tartalom, az információ, hanem a jelenlét, hogy ott, a helyszínen volt a rádió. Pl. jeles sporteredmény után pár szó a bajnokkal, kitüntetés után a kitüntettel, vizsga előtt vagy után a diákkal. 3. Anekdotázó (csevegő) interjú. Eleven, színes beszélgetés egy témáról pl. interjúalanyunk életének egy mozzanatáról. (Vannak olyan legendás interjúalanyok, akikhez visszajárnak a rádiósok, mert akármiről tud színesen, érdekesen előadni.) 4. Párbeszédinterjú. A kérdés-felelet itt valóságos párbeszéddé, vitává válik. 5. Portré- vagy vallomásinterjú. Az interjúalany életéről, elveiről felfogásáról szóló vallomás. Nagyon rádiószerű, hiszen részesei vagyunk a mindannyiunk számára oly fontos emberi beszélgetésnek. Fontos, hogy a riporter társ legyen a beszélgetésben, ne bíró, ügyész, haver. Ilyenkor ugyanis a hallgató azt érzi, hogy hallgatódzik. 6. Szakinterjú, pedagógiai interjú. Tudós vagy más szakember beszél egy adott témáról. A riporter kérdéseit úgy teszi föl, hogy közérthető legyen a szakmai beszélgetés. (Pl. Úgy értsük ezt a dolgot, hogy..., Nem biztos, hogy jól értem , Tehát arról van szó, hogy...) Kapcsolatteremtés – kérdezéstechnika A kapcsolatteremtés, a kérdezéstechnika a jó interjú kulcsa. Az interjúalanyban meg kell ismerni az "embert", aki vagy együttműködik velünk (mert fontos számára a nyilvánosság), vagy kötelezően, "megrendelésre" áll kötélnek, esetleg éppen összezavarni, félrevezetni igyekszik bennünket (pl. ironizál, degradál). Az interjú vázát, adatait érdemes előre fölírni. A kérdezettre oda kell figyelni. Ha valamit nem értünk, azonnal közbe kell vágni, el kell magyaráztatni a dolgot. Az interjút irányítani kell. Vannak notórius mellébeszélők, túlbeszélők, figyelemelterelők, megtévesztők stb. A "hivatásos nyilatkozók" különösen nagy mesterei a semmit-, illetve a "kevés"mondásnak. Az újságírót ilyenkor "beviszik az erdőbe", hadd tévedjen el, s boldoguljon, ahogy tud. Ilyen esetben vissza kell térni a kiindulóponthoz, és újra és újra föl lehet tenni az alapkérdést. A furcsa válaszolói magatartásformák nemcsak az újságírónak, hanem a nyilvánosságnak szólnak. Hiszen nem interjúhelyzetben is találkoztunk már olyan emberekkel, akik képtelenek adott kérdésre válaszolni, mindig csak egyetlen téma forog a fejükben, csak monológot folytatnak. Mi a teendő akkor, ha az interjúalany szembeszáll az újságíróval? Ha például tudatosan, de nyilvánvalóan félrevezeti, ha kérdéseit minősíti, ha visszakérdez. Ez egy sajátos szellemi párbaj, szópárbaj. Kiválthatja az újságíró túlzottan agresszív, avagy éppen ellenkezőleg nagyon határozatlan magatartása. Kellő határozottság vagy az interjúalany érdekeire
való hivatkozás talán még segíthet, a könyörgés aligha. Az interjúalanyok kegyetlen (szerencsére nem mindenki által ismert) technikája a visszakérdezés. Ez a magatartás általában kezelhetetlen, bár jó interjúvoló egy újabb kérdéssel még megmentheti az interjút. Pl.: - Hányadik feleségedről van szó? - Miért, neked hányadik feleséged van? (Visszakérdez az interjúalany, egyértelműen jelezve, hogy nem kíván a magánéletéről beszélni.) - Kellemetlen neked ez a kérdés? A kérdező ezzel megmentette az interjút, feloldotta a feszültséget. Egy biztos: ha megfordul a szerep, tehát a kérdező elkezd válaszolgatni (pl. az előző esetben, elmondja, hogy neki hányadik felesége van), akkor véget ért az interjú. A kérdezéstechnika tanulható. Az ügyes kérdés kizökkent, hosszú és tartalmas választ lehet adni rá (pl. Mit hoztál magaddal a szülőfaludból? Kire emlékszik szívesen tanárai közül?). A miért és a hogyan kérdésekre kifejtő, hosszabb válaszokat kapunk. Színvonalasabb kérdezésmód a nem kérdő kérdések használata. Ezekben az együttműködés, a megértés nyilvánul meg. A nem kérdő kérdésekben nincs kérdőszó nincs a végén kérdő hangsúly, kérdőjel. (De HOBO) Az ügyetlen kérdésre egyszavas válasz is adható: pl. Feleségével költözött át Magyarországra? (Igen/Nem.) Nagyon ügyetlen kérdés az, amelyre csak közhellyel, általánossággal lehet válaszolni: pl. Milyen érzés volt? (Jó / Rossz, Fölemelő !Lesújtó stb.), Hogy tetszett? (Tetszett/Nem tetszett, Nagyon/Nem tetszett stb.) Soha ne kérdezzünk feltételes módban (Elmondaná a gyermekkorát? Értelmezné ezt a dolgot?). Az interjúszituáció 1. Mikrofonon, kamerán kívül, próba gyanánt és feloldódásként beszélgessünk és beszéltessünk, de ne engedjük elmondani a válaszokat. 2. Nem szerencsés, ha az interjúból az derül ki, hogy a mikrofon bekapcsolása előtt már mindent megbeszéltek ("Az előbb elmondta, hogy..., nem ismételné meg!"). 3. Ha kérdéseinkkel el tudjuk érni, hogy az interjúalanyunk érzelmileg is reagál (haragszik, felkiált, nevet, mosolyog, elszomorodik), hitelesebb lesz az anyag. 4. Ha interjúalanyunk akadozik, keresi a szót, általában kötelesek vagyunk segíteni (kiegészíteni, vagy akár felfüggeszteni a kérdést). 5. Ha újra kell kérdeznünk, soha ne tegyük föl szó szerint ugyanazt a kérdést.
6. Élő adásban a nyilvánvaló elszólást (bakit) javítania kell a riporternek. Pl. 1994. helyett 1894-et mond az interjúalany. Műveltségi, nyelvi hiányosságot javítani nem illendő. 7. Általános és teljes leblokkolás esetén nincs más, fel kell adni az interjút. Ne kínozzuk magunkat, kérdezettünket és a hallgatót! Zene! Az újságírói magatartás Az információs, jelenlét interjúban az újságíró a krónikás szerepében van. Akár meg sem kell szólalnia, elég, ha a szereplők beszélnek. Veszélyt rejt a prekoncepció (előzetes vélemény). Szerencsétlen és elítélendő dolog az, ha a kérdésben ítélet van. Az ítélet a hangsúlyból, az erőszakosságból, rámenősségbő1 kihallatszik. Természetes az, hogy az újságíró előzetes elképzeléssel, sőt véleménnyel megy el a riport helyszínére. De hagynia kell magát meggyőzni, ha látja, hogy nem egészen úgy vannak a dolgok, ahogy azt ő tudta, elképzelte. Ha nem így történik, könnyen életbe lép a "bumeráng-effektus", vagyis a hallgató, az olvasó, a bántott, elítélt fél oldalára áll. Ügyelni kell arra, nehogy az előítéletek megnyilvánuljanak. Őszinte érdeklődés, megértés, tárgyismeret a legfontosabb tulajdonság ezekben a műfajokban. További újságírói attitűdök: Az ironizáló: Az irónia nagyon fontos dolog, kedveltté tehet egy riportert. Ám ügyelni kell arra, hogy ez csak az egyik "arca" legyen a riporternek. A másikon való ironizálás sokszor okoz "bumerángeffektust". A pimasz, szemtelen: Sokszor párosul naivsággal, álnaivsággal, iróniával. Állandó jellemzővé tétele életveszélyes. A bizalmaskodó, kedveskedő (negédes) (ál)riporter. Alapállása valami ilyesmi: "Mindenképpen kicsikarok ebbó1 valamit, ha törik, ha szakad, ha érdekes, ha érdektelen." Hihetetlen unalomba fullad az ilyen erőszakolt, átgondolatlan, semmiségekről szóló fecsegés. Általában élő-telefonos műsorokban alkalmazzák. Kedvenc kérdéseik: Mit csinálsz most éppen? Miért ezt a számot kéred? Milyen nálatok az idő? A közbeszóló: A jó interjú és a riport - szócsata. Tehát küzdelem a szavakkal. De az indokolatlan beleszólás, kotnyeleskedés ellenérzést kelt. Az utánlövő: Alapvető etikai hiba, ha az újságíró az általa elkészített anyagban megszólalók véleményéhez utólag véleményt fűz. A háttérbe vonuló: Hangját alig halljuk, ő csak krónikás, aki tartja a mikrofont és kalauzunk az
eseményekben. Ilyenkor a szereplők, az események "beszélnek", s nem érezzük a riporteri rábeszélést. Ez a krónikás-szerep nem mindig hálás, de mindig vonzó a hallgatónak, olvasóknak. 6. Betartandó (illem)szabályok 1. Az interjúalany nevének és foglalkozásának pontos megjegyzése, a megszólítás tisztázása. 2. Az interjú céljának elmondása. 3. Könnyű, akár a témától kissé távolabb álló, a helyzetre viszont vonatkoztatható érdeklődő kérdés. A "kemény" kérdéseket később. Első kérdésnek lehet föltenni igennel, nemmel megválaszolható (ún. replikációs) kérdést is. 4. Ha másodszorra sem értjük a választ, mondjuk el, hogy mi hogyan értelmeztük, hogyan akarjuk majd leírni. Különösen szakkérdések esetén életbevágóan fontos. 5. Anekdotázás. Kezdhetjük az interjút egy "hallomással", anekdotával, és biztathatjuk az interjúalanyt, hogy meséljen el egy történetet az adott témáról. 6. Ha rájövünk, hogy nem kapunk megfelelő, értelmes választ, a kérdező is csöndben maradhat egy kicsit, várakozhat. Sok interjúalany ebből ért. 7. Az interjú befejezése után általában mindig történik valami érdekes. Sokszor a legjobb gondolatok ekkor hangzanak el. Figyeljünk. 8. Köszönjük meg az interjúalany fáradozását.
