Tartalomjegyzék Budapest/Wien (Retúr)......................................................................... 11 A.E.I.O.U. (Osztrák pastich) ................................................................14 A világ túlélése (Ingeborg Bachmann) ........................................ 16 A világ kioltása (Thomas Bernhard) ........................................... 19 A világ ismétlése (Peter Handke) ................................................ 21 A világ újrafelhasználása (Robert Menasse) .............................. 24 A világ kitalálása (Christoph Ransmayr) .................................... 27 Újraírni a világot (Magyar próza az ezredfordulón) ............................ 30 A töredék és a történet (Bartis Attila, Darvasi László) ............. 30 A világ és a regény (Krasznahorkai László, Márton László)................................... 33 A történelem és az elbeszélés (Sándor Iván, Závada Pál) ........ 36 A tükör és a kép (Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos) ..................... 38 A mű és az én (Esterházy Péter, Kukorelly Endre) ...................... 41 „Most komédia ez vagy tragédia?” (Bernhard-cédulák) .................... 44 Boldogság, szakadatlan pokol (Parti zóna) ........................................ 61 Változatok a monomániára (Osztrák irodalom / Peter Handke / Az ismétlés) .............................. 79 A Krasznahorkai-általános (Három beszéd) ....................................... 89 Csak a szerelem az éltetőnk (A Jelinek-affér) ...................................... 98 Harmadik félidő (Hölderlin versus Kukorelly) ................................... 103 Az elíródó élet (Éjszakai utazás Friederike Mayröckerrel) ................ 108 Az örökkévalóság háromszázhatvanöt pillanata (Bartis Attila csöndjeiről) ................................................................ 111 Történelem – lecke nélkül (Robert Menasse: Kiűzetés a pokolból) ............................................ 114 Alkony utáni fényben (Sándor Iván: Az Argoliszi-öböl) ................... 118
BOMBITZ_Harmadik felido 2011 mar9 9
2011.03.23. 12:06:36
Az el(ő)tűnés művészete (Bekezdések Christoph Ransmayr műveiről)................................... 124 Best of Darvasi (Horger Antaltól a Virágzabálókig) .......................... 135 A lét elviselhető könnyűsége (Austrian generation next)................. 146 A Kehlmann-illúzió (Daniel Kehlmann).................................. 148 Örökség (Arno Geiger)............................................................... 155 Életleckék (Thomas Glavinic) .................................................... 158 RE: e_mail_szerelem (Daniel Glattauer) ................................. 161 Spass mit Haas (Wolf Haas) ...................................................... 164 Pompásan vonulunk (Tizenkét magyar regény) ................................ 169 Az üres helyek krónikája (Sándor Iván: Követés) .................... 169 Fordított regény (Márton László: Minerva búvóhelye) ............ 172 A rózsa megyeri neve (Hász Róbert: A künde) ........................ 175 Nyelvi mozi (Garaczi László: Metaxa)...................................... 177 Struccfutam (Szőcs Géza: Limpopo avagy egy strucckisasszony naplója)....................................... 180 Létláncolat (Háy János: A gyerek)............................................ 182 Szélmalomharc Windmühlében (Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói) ............................. 184 Nemzetprés (Závada Pál: Idegen testünk) ................................ 187 Estikék (Esterházy Péter: Esti) ................................................... 189 A Grynæus-sztori (Szilasi László: Szentek hárfája) ................. 191 „A tápos én vagyok” (Garaczi László: Arc és hátraarc) ........... 194 Telepi angelheart (Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz) ........... 196 „Megalomania Austriaca” (Osztrák könyvespolc)............................. 202 Ez Ausztria? (Kiadók, szerzők, címek) ...................................... 203 Metszet a huszadik századról (Schnitzler, Roth, Bachmann, Jelinek, Kehlmann) ................. 207 Ami egy magyar folyóiratba belefér (Lettre, Látó, Jelenkor, Tiszatáj, Híd) ..................................... 213 Hungaricum (Magyar irodalom német nyelvű kontextusban) ............................. 219
BOMBITZ_Harmadik felido 2011 mar10 10
2011.03.23. 12:06:36
Budapest/Wien (Retúr)
G
ondolná az ember, két ország, két kultúra, mely mind történetileg, mind politikailag nemegyszer közös rendszert alkotott, függetlenül a nyelvi hovatartozástól irodalmában fölmutathat bizonyos poétikai azonosságokat, különös tekintettel a szinte mindenütt teret nyerő kulturális globalizációra. Úgy tűnik, mind az osztrák, mind a magyar irodalom azonos korszakolásait figyelembe véve egymáshoz képest is zárványszerű, nyelvközpontú irodalmakat hoznak létre, s minden esetben éppen valamivel szemben definiálják újra magukat. Ez a törésvonalakkal teli, szűkös világirodalmi hatásnak engedő kulturális magatartás nyilvánvalóan levezethető a huszadik század ideológiai és politikai direktíváinak többszörösen deformáló hatáselveiből, ugyanakkor a nyelvi koncentráció pontosan az autonómia, a belső művészi szabadság eszményeire utalhat. Az osztrák irodalom, legyen szó annak egykori vagy mai szerzőjéről, a magyar olvasó számára egyszerre lehet közeli, ismerős és távoli, idegen. A térközelség (csak egy ugrás Bécs) és a történeti idő gyakorta közös (és elég színes) tapasztalata az előbbit erősíti. Az irodalmi külön utak és poétikai vívmányok, a nyelvi játékosságok és leleményességek, a valóság és a fikció egymás elleni kijátszása, az elbeszélhetőség és az identitás kérdésének állandó tematizálása ugyanakkor olyan „nehéz” irodalmat hoz mindegyre létre, amelynek súlyos sikere mégis túl tud nőni Ausztria határain. Az osztrák irodalom az elmúlt százötven évben forradalmasította a nyelvhez való viszonyunkat. Alapvetően nyelvben létező irodalom az osztrák, nem kevés gondot okozva ezzel a valósághoz ragaszkodó olvasóknak. A legkülönbözőbb korok szerzői küzdenek itt egyetlen közös kommunikációs eszközünkkel, a nyelvvel, s teszik azt a magukévá – sa11
BOMBITZ_Harmadik felido 2011 mar11 11
2011.03.23. 12:06:36
ját szótárrá és szintaxissá alakítva. Vagyis sok esetben ezt a közöst diszharmonikussá hangolják. 1945 után felszámolták a történetmesélést az osztrák szerzők, közülük immáron több évtizede Thomas Bernhard neve fémjelzi nemzetközi szinten is e történetellenes elbeszélői attitűdöt. Általában az osztrák elbeszélés ellehetetlenítése, az ideológiai beszédmódok kifigurázása, az alanyiság megkérdőjelezése, a nyelv gúzsba kötő szerepének ábrázolása 2004-ben Elfriede Jelinek Nobel-díjával is honorálva lett, s vele megerősödött az osztrák irodalom jogfolytonos világirodalmi nagysága és kritikai igényű esztétikája. A mai németországi német nyelvű irodalommal szemben az osztrák irodalom máig megőrizte speciálisan egzisztenciális irányvonalát, mely globális, mindenre kiterjedő életműprojektekben feszegeti e létkérdéseket, sőt alapvetően a nyelven keresztül történő megismerési folyamatok lehetséges modelljeit is felvázolja, miközben az elbeszélés minden elméleti krízisén túlmutató egészszerűségét is revideálja. Az egyéni ismétlőrendszerek megszüntetik azokat a helyi érvényű és szűkös határokat, amelyek csupán egy bizonyos irodalmi intézményrendszeren belül és kulturális beágyazottságban értelmezendők. Ez pedig már a világregény körforgásába történő kapcsolódást jelenti, melynek interkulturális meghatározottságát az osztrák regény éppen a periferikus hagyományból származtatja. A jelen magyar elbeszélő irodalma éppen e nem kellőképpen tisztázott periferikus helyzetből egyre-másra újraírta a világot, a történetet, a történelmet; a romokat, a hiányokat; a közöst, az idegent, az elmúltat. Az erről szóló reflexiók, a referencialitás, a történelmi tehermentesítés elbeszélői igénye az elmúlt immáron húsz évben vitathatatlanul felerősödtek és felértékelődtek. A történelmi alakzatok regénybeli újragondolása és az archetipikus elbeszélői rendszerek újrafelhasználása olyan sajátos elbeszélői írásművészetet eredményezett a nyolcvanas években így megnyílt horizonton belül, mely lényegesebb módosulások nélkül úgyszólván mindmáig kitartóan él. Nádas Péter 2005-ben megjelent Párhuzamos történetek című nagyregénye, mely a két háború közötti brochi, musili késő modernséggel látszik virtuális módon dialogizálni, ki is aknázta e horizonton belüli poétikai mozgás végső lehetőségeit. A mai magyar próza megtartva a posztmodern jellemző alkotóelemeit mintegy a modern szimulákruma felé fordulva alkot laza történetalakzatokat. Az elmúlt két év12
BOMBITZ_Harmadik felido 2011 mar12 12
2011.03.23. 12:06:36
ized prózaalkotásai beszédmódjukban és poétikai tapasztalatukban messze járnak egymástól, nézőpontjukban mégis a késő modern/ posztmodern, innovációjukban a szövegszerűség/világszerűség, tematikájukban a történelem/történet köztes dialógusának jelenségeként olvashatók egymásra. E művekben kellőképpen vegyül az egész hálóba fogásának igénye a saját poetológiai szótárak posztszerű átitatásával. A regényszövegek töredékességükben is, hiányosságaikban is világi romokra emlékeztetnek, a nyelv önálló életének vagy világszerűségének esztéticizmusát hangsúlyozzák, a történetiség mindegyikükben a történelem ideologémája ellenében szubkategoriálisra vált. Ez a fajta horizonton belüliség szintetizálja a korábbi stratégiákat, és bizonyos értelemben az olvasás kondíciójának tesz engedményeket. A tanulmánykötet a párhuzamosait messzi végtelenben sem találó, mégis szomszédos osztrák és magyar irodalommal foglalkozik, s éppen e távol-közel irodalmi-nyelvi, kontemplatív és artisztikus formai metszéspontjait fixírozza, illesztgeti, variálja. Az elemzések, tanulmányok, kisesszék az elmúlt magyar és osztrák évtizedekből kiemelkedően fontosnak látszó neveket és könyveket érintik. A különböző műfajú, mégis páros szövegek éppen sajátos műfajiságuk természete szerint vázolnak fel történeti-poétikai mozgásokat, és a definiálás mindenfajta kötelezettsége nélkül mutatnak rá az egyes szerzői nyelvekben megnyíló poétikai lehetséges világok retorikai és morális történetalakzataira – harmadik félidőben.
BOMBITZ_Harmadik felido 2011 mar13 13
2011.03.23. 12:06:36
