Az etika a jó cselekvésének kutatása

Az etika a jó cselekvésének kutatása

Az alapszavak jelentése

Az etika és az ethosz Az etika szó eredete két, egymáshoz közeli értelmet hordozó görög szóra vezethető vissza: a) Az egyik szó: to/ eÓqoj szokás; e)n eÓqei e)stin szokásban van; e)n eÓqei t$= po/lei h)=n szokás volt az államban; eÓqoj eÓxei + inf. az a szokása, hogy; e)n eÓqei gene/sqai tino/ j

felvenni valaminek a szokását. (Latin megfelelője a melléknév suetus szokott, szokásos, és a főnévi alak: sueta, -orum szokások.) Az Újszövetségben is a szokás, szokásos (Lk 1,9; 2,42; 22,39; ApCsel 21,21; 25,16; 26,3; Zsid 10,25), a követendő erkölcs (Jn 19,40; ApCsel 15,1; 16,21; 28,17), illetve a hagyomány (ApCsel 6,14) értelmében. Ide tartozik még a szó igei alakja is: eÓqw szokott tenni valamit (Mk 10,1; Lk 4,16; ApCsel 17,2). b) A másik szó: to/ h)=qoj. Jelentései: 1. megszokott tartózkodási hely, lakóhely; (állatoké) ól; fekvőhely; 2. szokás; 3. jellem; h)=qoj th=j yuxh=j (Platón) lelki alkat; lelkület; h)=qoj th=j gnw$mhj (Démosthenés) gondolkodásmód; h)=qoj th=j po/lewj (Iszokratész) az állam jellege; pr#=/oj to/ h)=qoj (Platón) szelíd jellemű; to/ h)=qoj a/sqenh/j (Arisztotelész) gyenge jellem; 4. a jellemre gyakorolt hatás (szónoklattal, Arisztotelésznél); 5. erkölcs; (állaté) természet; hÓqh kai\ eÓqh vagy tro/poi kai\ hÓqh (Platón) jellem és erkölcs; erkölcsök és szokások. Az Újszövetségben egyedül 1Kor 15,33-ben a jó erkölcs, a kívánatos és követendő értelmében. Ebből a szóból származik az h))qikoj, melynek jelentése: 1. a jellemre vonatkozó (Arisztotelész); 2. erkölcsre vonatkozó; erkölcsi (tartalmú). ta/ h)qika/ erkölcstan (Arisztotelész) (h)qikh/ qewri/a). Ennek a szónak a használatával Arisztotelész Szókratésznek és Platónnak a szofistákkal folytatott vitájának azt a problémáját ragadja meg, hogy mivel igazolják a polisz szokásait és intézményeit. Arisztotelész óta az etika az a tevékenység, amely a polisz életének azokat az alapjait vizsgálja, amelyeket a törvények, erkölcsök és szokások határoznak meg.1 Az etikai gondolkodás azóta nem csupán annak megállapítására szorítkozik, hogy valami hagyományos és megszokott, tehát elfogadott, hanem mérlegelés tárgyává teszi az elfogadott szokásokat. Az etika feladatának tekinti annak mérlegelését, hogy az emberi élet és cselekvés ( pra=cij) számára mi az elérhető legfőbb jó. (Valamely közösség életének alapjaira nézve az etikai szemponton túlmenően természetesen még más körülmények is meghatározóak, így például belülről a hatalmi és döntési viszo1

Nikomakhoszi etika 1180b 3.

Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

1/51

nyok, az élethez szükséges mindenféle forrás elérhetősége, kívülről a többi közösséggel fennálló kapcsolatrendszer, vagy éppen a földrajzi és környezeti adottságok.) A két szót (ethosz és az éthosz) egyetlen betű különbözteti meg, de a formain kívül tartalmi közelség is van a kettő között. A megszokott tartózkodási hellyel, lakóhellyel, fekvőhellyel (h)=qoj) kapcsolódik a szokás (eÓqoj). Ha a két szó közös tartalmát nézzük, akkor az ethosz-éthosz eredetileg annak az embernek a helyzetét fejezi ki, akinek a léte a hagyományos szokás, akit meghatároz a megszokott, a hagyományozott életmód. Amennyiben ezt átveszi, ebben gyakorolja magát, ebben él, otthonosan érzi magát a létben. Történeti léte folytán az ember a történetileg kialakult és alakuló szokások közepette otthonos az életben. Mindkét szó utal az emberi lét történeti (az időben tehát változó) és szociális (azaz közösségi) jellegére.2 Az eÓqoj és h)=qoj fogalma és mai használata tehát az arisztotelészi gondolkodásban gyökerezik, amelyhez hozzátartozik még a magatartás (e(=cij, lat. habitus) szó. Ez olyan tartós állapotot, olyan szerzett állapotszerű tulajdonságot jelent, amelynek forrása egyrészt a természet belső adottsága, másrészt a cselekvés, ugyanannak a dolognak a cselekvése, a szokás, az ethosz. Arisztotelész a szokás gondolatából kiindulva még az e)qismo/j fogalmát használja, amely a szokássá vált erény, az életstílus begyakorlása, tartós magatartás, amely az embernek „második természetévé” válik. 3 Az eÓqoj és h)=qoj Arisztotelésznél az objektív értelemben vett szokásokat jelenti, míg a e(=cij, habitus szubjektív jelentést hordoz és az indítékra utal. Az ethosz fogalmában így Arisztotelész felfogása szerint együtt van a külső magatartásbeli stílus, ami objektíven leírható, és a belső beállítottság, ami egyedi jellegű, ezért szubjektívnek mondható. A kettő olyan értékrendet alkot, amely meghatározó az emberi közösségre nézve is. A külső értelemben vizsgált ethoszt – vonatkozzék az akár emberekre, akár állatokra – az etológia, a viselkedéstudomány kutatja és írja le.

Az eÓqoj tehát a kialakult szokásokat jelenti. Aki megszokta, hogy a görög városállamban elismert szabályok és normák szerint éljen, az etikusan cselekszik. Igazában azonban az cselekszik etikusan, aki nemcsak követi a kialakult és hagyományozott szokásokat, hanem saját belátása szerint, meggyőződése alapján tesz azok szerint, azaz úgy, hogy az nem alkalmazkodás másokhoz, hanem az ő tulajdonsága – az ilyen magatartás az erkölcsi viselkedés, amely már nem eÓqoj, hanem h)=qoj karakter, jellemszilárdság, maradandó készség a jóra, azaz erény. 4

Erkölcs, erkölcsös, erkölcsiség Az h)=qoj szónak igazában nincs latin megfelelője. A mos, -oris (plur. mores, a magyar „móres”) szót használták erre, melynek magyar jelentése: 1. akarat, törvény, szabály; imponere morem pacis a békét szabályozni; sine more szabálytalanul, zabolátlanul, féktelenül; in morem szabályosan, kellően; 2. szokás, régi szokás, divat; venire in morem szokásba jönni, di2 3 4

Schrey 1988, 15. Schrey 1988, 15. Nyíri 1994, 12.


2015. február 28.

2/51

vattá válni; mores Persarum perzsa szokások; supra morem szokatlanul; 3. erkölcs, jellem; 4. mód, modor, tulajdonság; more leonis mint az oroszlán. Az h)=qoj fordításaként Cicero vezeti be a latin nyelvbe a moralis (erkölcsöt illető, erkölcsi) melléknevet. Magyar megfelelője az erkölcs szó: „valaki, valami magatartását irányító, annak megítélését segítő, társadalmilag helyesnek tekintett szabályok összessége, illetve ezek megvalósulása.”5 Nyíri Tamás meghatározása szerint: „Erkölcsön az erkölcsi értékítéletek, intézmények összességét értjük.”6 Nagy Gyula megkülönbözteti a szokást és az erkölcsöt, az előbbi tágabb, az utóbbi szűkebb jelentésű: nem minden szokás erkölcs, de az erkölcs bizonyos értelemben szokás. „Az egyes embernek vagy egy emberi közösségnek (pl. egy népnek) [...] kialakult következetes cselekvési módja az, amit legtágabb értelemben erkölcsnek nevezünk. Az erkölcs: kialakult döntés-rendszer.”7 A magyar nyelvben az erkölcs szó legrégibb bizonyított előfordulása a 14-15. századba tehető, eredete ismeretlen. A latin eredetű morál az erkölcs szinonimája, de nagyobb hangsúlyt kap benne a külső kényszerítő hatás, míg a magyar erkölcsben a tudatosság. Az eÓqoj jelentésének az erkölcs vagy morál, az h)=qoj jelentésének az elvontabb erkölcsiség vagy moralitás felel meg, s olyan cselekvés minőségét fejezi ki, „amely vállalja a jó iránti feltétlen elkötelezettséget.”8 A morál értelmében a megszokotthoz, az előírásoshoz való ragaszkodás a jellemző, és kevésbé az emberi magatartás szabályozásának tudatossága vagy kritikus leírása, amely viszont az erkölcsre jellemző. Ez utóbbi is inkább leíró, mint előíró értelmű. Ez nem jelent tartalmi bizonytalanságot, éppen ezért lehet a morált és az erkölcsöt statisztikai eszközökkel is leírni. A két főnév jelentése is nagyon közel van egymáshoz, de mellékneveik jelentését még nehezebb elkülöníteni. Egyrészt nem világos a tartalom, mert az erkölcsös vagy morális ember „az erkölcsi szabályok szerint élő” ember. Ez azonban teljesen formális meghatározás, mert még nem tudjuk, nem állapítottuk meg, hogy az helyes vagy helytelen, jó vagy rossz. Másrészt nem világos, de nem is közömbös, hogy kire vonatkozik a jelző, mert „Az erkölcsös vagy morális melléknevek [...] kétjelentésűek, s használhatók mind az ethosz, mind az éthosz értelmében. Ha erkölcsösnek mondunk egy cselekedetet, akkor ez jelentheti vagy azt, hogy a cselekedet összhangban van az érvényes erkölcs szabályaival, vagy pedig, hogy a cselekedet gyökere a cselekvő moralitása, erkölcsisége. Ha azt mondom valakiről, hogy erkölcstelen, akkor vagy azt kívánom kifejezni, hogy viselkedése nem felel meg az általánosan bevett erkölcsi kódexnek, vagy azt, hogy nem erkölcsi személyiség, romlott, jellemtelen ember.”9 Az erkölcsiség valakinek, valaminek erkölcsi vonatkozása, jellege.

Etika, etikai, etikus A közbeszédben gyakran nem különböztetik meg az alapszavak jelentését. Bár az etika szó és a fenti címben szereplő származékai az erkölcs szóval és származékai5 6 7 8 9

Magyar értelmező kéziszótár (1972). Nyíri 1994, 14. Nagy 1959-60, 3. Nyíri 1994, 13. Nyíri 1994, 13.


2015. február 28.

3/51

val rokon értelműek, általában azonban mégis a filozófia és a teológia számára kellene fenntartani ezeket a szavakat. Ezért helyes lenne erkölcsön az erkölcsi normák, értékítéletek, szokásos szabályok és hagyományok összességét érteni, míg etikán az erkölcs problémakörének filozófiai és természetesen teológiai vizsgálatát. Az etika mindig reflexió, véleményalkotás, értékelés az erkölcsről, morálról, szokásokról „és az alapul szolgáló szociális struktúrákról”, 10 mert hiszen az erkölcsöt nem lehet ezektől függetlenül vizsgálni. Az etika tehát nem a cselekvés maga. Nem azt kérdezi, hogy itt és most mit kell tenni, hanem elvileg foglalkozik az erkölcsi cselekedettel. Az etika elmélet, amelynek természetesen feladata, hogy a különböző élethelyzetekben rejtetten vagy nyíltan jelenlevő, félreismert vagy felismert és tudatosult problémákat tárgyalja. Ennyiben hasznosítható a mindenkori cselekvés „itt és most” helyzetében. Amikor a spontán cselekedetet is, a már megtörtént cselekedetet is vizsgálja és esetleg elmarasztal, akkor egyrészt fájdalmasan arra emlékeztet, hogy az ember nincs a jó birtokában (Róm 7!), másrészt az emberiség tapasztalatait gazdagíthatja, erkölcsi érzékét fejlesztheti. Mindezt természetesen hosszútávon kell elképzelnünk. Etikát és erkölcsöt tehát ebben az értelemben meg kell különböztetnünk, és széjjel kell választanunk. Az etika az erkölcsi alapelvet keresi, a kritériumokat, amelyeknek a segítségével lemérhető az erkölcsi cselekedet, illetve kutatja az erkölcsi normák és értékek érvényességének feltételeit. Mindezek a fogalmak és a használatukkal együttjáró kérdések – mi a helyes és jó; miért tegye az ember a jót; képes-e egyáltalán az ember a jóra –, valamint az e kérdésekre adott válaszok is magukban hordozzák, hogy az ember – akár mint a választ adó személy, akár mint emberi társadalom egyik sejtje vagy egésze (ha ugyan ilyesmiről lehet beszélni) – milyen életet akar élni, milyen ember szeretne lenne, minek tartja az embert, hogyan vélekedik helyéről a világban, hogyan képzeli megvalósíthatónak az ember emberségét, röviden: mi a világnézete vagy a hite. 10

Frey 1990, 3.


2015. február 28.

4/51

Fölösleges fényűzés vagy életszükséglet az etika? Pannenberg, Wolfhart: Die Krise des Ethischen und die Theologie. Theologische Literaturzeitung (87) 1962/1, 7-16.

Az etika, mint haszontalannak tekintett szempont Az erkölcsi cselekvés zavarai, illetve az erkölcsi mérlegelés tanácstalansága láttán szoktak azzal érvelni, hogy teljesen fölösleges az erkölcs felől megközelíteni az ember, a társadalom vagy a világ problémáit. Ezen érvelés szerint az erkölcsi szemlélet olyan szempont, amely csak akadályozza az előttünk levő kérdések megoldását és kezelését. Az állítás alátámasztására felhozott leggyakoribb érvek: Nincs szabad emberi döntés és cselekvés E felfogás szerint hiú ábránd az erkölcsi megfontolás, mert egyáltalán nem is létezik erkölcsi kérdés, hiszen az ember nem szabad lény, hanem determinált. Viselkedését meghatározzák örökletes tulajdonságai, beépített ösztönei, belső elválasztású mirigyei, egyéni érdekei, a társadalomhoz, a többi emberhez való viszonya (szocializációja), és lehetetlen ezekkel szemben cselekednie. Ellene mond ennek, hogy olyan tulajdonságok vagy erkölcsi magatartások, mint szeretet, a másik emberért hozott lemondás és áldozat, hűség, hála mindenütt – ha nem is egyformán és nem is mindenki által, de – helyesléssel találkoznak és követőkre találnak. Az etológia (viselkedéstudomány), a szociológia (társadalomtudomány) és a pszichológia (lélektan) az egyik oldalon valóban az ember meghatározottságára mutat rá, a másik oldalon azonban éppen azzal a céllal, hogy ezzel a meghatározottsággal szemben az embert az emberhez méltó magatartásra ösztönözzék. Az ember elszakíthatatlan a körülményeitől, de nem tekinthető kész programnak, amely tőle függetlenül, felelőssége nélkül egyszerűen csak »lefut«. Ha ezt elfogadnánk, akkor nem lehetne senki embert számon kérni tettei miatt. Az ösztönök az állati életnek csodálatosan megbízható szabályozói, de az embert annyi egyéb befolyás éri, ezeket olyan tudatosan éli meg, hogy egyszerűen lehetetReuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

5/51

len akár tapasztalatként, akár normaként elfogadni, hogy az ember csak az ösztönei vagy sorsa által irányított lény. Az erkölcs relatív A kézenfekvő érvek közé tartozik arra hivatkozni, hogy az erkölcs változik. Ezek szerint nem az erkölcs alakítja a társadalmat és az emberek életét, hanem éppen megfordítva: az emberi életkörülményeknek, valamint a társadalom berendezkedésének, a kultúra és a mentalitás mindenkori állapotának megfelelően alakulnak az erkölcsök. Az erkölcsi szabályok éppen ezért képtelenek meghatározni a változó életet. Az erkölcs nem norma – állapítja meg ez az érvelés –, amelyet követünk, hanem az emberek, a többség erkölcsi felfogását követik a normák. Ez egyúttal olyan érv, amely hatásosan befolyásolja az emberek erkölcsiségét, mert senki sem szeretne idejét múltnak tűnni és így nevetség tárgyává lenni. Igen éles Jörg Baur megfogalmazása, mely szerint gyors szociális változások közepette lehetséges, hogy a tegnap megkövetelt jó holnapra kerülendő rosszá válik. 11 A fogamzásgátló tabletta elterjedésének következtében néhány évtized alatt lezajlott egy ún. szexuális forradalom, amely nagy tömegek erkölcsi gondolkodását is megváltoztatta. Ebben nemcsak a fogamzásgátló eszközök adta biztonság játszott fontos szerepet, hanem az is, hogy lenézik, aki erkölcsi megfontolásból nem él a szabadabb szexuális élet lehetőségével. Az új helyzetben csaknem általános tapasztalat, hogy nincs vagy nagyon kevés a foganatja a hagyományos érveknek: az emberek úgy érzik, hogy ezek fölöslegesek, olyan akadályok, amelyek nem töltenek be semmiféle funkciót, és a közfelfogás megváltozása következtében nem is lehet betartani őket. Úgy érzik, hogy a korábbi korok és társadalmak erkölcsi normái elveszítették jelentőségüket a mai korban.

Az erkölcsi megfontolás szükségességét nemcsak történeti-idői, hanem földrajzi-területi alapon is megkérdőjelezik. E nézet szerint nem lehet az erkölcsös cselekvésről egyetemesen szólni, azaz általában minden emberre nézve érvényesen. Megkérdőjelezik az emberi tekintélyek lerombolásával is. Nem azt kellene-e inkább mondani, hangoztatják, hogy minden ember másképpen találja magát szemben az erkölcs kérdésével és ezért másokétól különböző választ adhat vagy kell adnia azokra? Ki az az ember, aki azzal az igénnyel lép(het) fel, hogy ő mások 11

„In Situationen des »rapid social change« kann gerade das geforderte Gute von gestern das zu vermeidende Schlechte von morgen sein.” Jörg Baur: Zur Vermittelbarkeit der reformatorischen Rechtfertigungslehre. Helsinki 1963 und die Folgen. In: Baur 2: 141.


2015. február 28.

6/51

számára is meg tudja mondani, az ő életükben és helyzetükben mi a helyes cselekvés? „»Hirdetheti-e az egyház Isten törvényét ugyanazzal a bizonyossággal, amellyel az evangéliumot hirdeti? Mondhatja az egyház ugyanazzal a bizonyossággal: Szocialista gazdasági rendre van szükségünk, vagy: Ne menjetek a háborúba, amint mondhatja: Megbocsáttattak a te bűneid?« – kérdezte Dietrich Bonhoeffer már 1932-ben, miután előbb követelte: »Az egyháznak itt és most a dolgok ismerete alapján Isten igéjét, a teljhatalmú igét a legkonkrétabb módon ki kell tudnia mondani.« Ezt olyan korban is meg kell fontolni, amelyben a nukleáris fenyegetéssel, a környezet és a jövő elpusztításának lehetőségével, a genetikai manipulációval és más problémákkal új kérdések vetődnek fel.”12 Sajátosan jelent meg ez a probléma egyházunk 1991-ben összeült zsinatának munkájában. Gyülekezeti tagok ismételten kifejezték azt a kívánságukat, hogy a zsinat foglaljon állást, adjon iránymutatást a mai élet aktuális erkölcsi kérdéseiben. A sajtóban is megjelent „Szociáletikai nyilatkozat tervezete”13 elkészítésénél mindvégig nyitott kérdés maradt, hogy ki ennek a nyilatkozatnak a címzettje. A keresztyén életben járók túl kevésnek tartották, a keresztyénségtől távoliak túl soknak.

A helyzetet nehezíti és bonyolítja, hogy nincs olyan tekintély, amelyre mindenki hallgatna. Hivatkozni szoktak a pápára, mint legnagyobb erkölcsi tekintéllyel bíró személyiségre, de még római katolikusok sem követik mindenben, tehát nem tekinthető ténylegesen egyetemes hatást gyakorló erkölcsi tekintélynek. A Biblia az emberiségnek nagy tiszteletben tartott könyve, de más vallások könyveit is tekintve – mondják sokan – csak az egyik szent könyve. Ha valamilyen közös nevezőre törekedünk a vallások között, amint Küng fáradozott ezen, 14 éppen a vallás miatt nem lehet szó – legalábbis minden részletkérdésre kiterjedő – egyetemes érvényű egységes erkölcsi rendszerről. Ellenvetés: Az erkölcsök elavulására és változására hivatkozó érv nem veszi figyelembe, hogy az alapvető erkölcsi normák lényegüket tekintve, amint ezt nemcsak Küng hangsúlyozza, egyetemesek, alig változnak, és az egyén és az emberi közösség életét védik. Az erkölcsi megfontolás késésben van a cselekvéshez képest Az erkölcsi megfontolás legtöbbször elkésik: minden nap és naponta sokszor is 12 13

14

Was gilt in der Kirche? 1985, 32-33. Szociáletikai nyilatkozat tervezete. Zsinati előterjesztés. Vallástétel az életünket meghatározó értékekről és normákról. Lelkipásztor (69) 1994/2, 67-68. = Evangélikus Élet (LIX/4) 1994. január 23. Vö. Küng 1994.


2015. február 28.

7/51

döntéseket hozva kénytelenek vagyunk cselekedni. Ha nem lenne a józan ész, ha nem lenne beleérzés vagy kialakult rutin, akkor tehetetlenek lennénk, hiszen alig van lehetőségünk és időnk arra, hogy egy vitában, egy munkahelyi ügyben, egy fellobbanó konfliktusban erkölcsi kérdéseket fontolgassunk. Vannak helyzetek, amikor cselekedni kell és nem beszélni – hangsúlyozzák a praktikusok. Az 1960-as évek új politikai és társadalmi helyzetében új kérdések kerültek előtérbe – mint Németország újrafelfegyverzése, a nukleáris fegyverkezés, az egykori gyarmatok felszabadulása, a fejlődő országok helyzete, Kelet és Nyugat ellentéte, valamint az európai társadalmakban az 1968-as diáklázadás által felvetett strukturális és szociális kérdések. Ezt az időt Eberhard Jüngel „az etika diktatúrája” kifejezéssel jellemezte. 15 Bultmann sok vitát kiváltó mitológiátlanítási programja helyett minden újságban és az egyházi fórumokon is ezekkel az etikai kérdésekkel foglalkoztak, a közvéleményt valósággal elborították ezek a kérdések. A gyülekezetek életére és a nagy nemzetközi egyházi konferenciák tárgyalásai is ránehezedtek a súlyosnak érzett etikai kérdések A jelenségnek máig sem szakadt vége.

A cselekvés-orientált, a megfontolást alábecsülő gyakorlati megoldások diktatúrájával szemben a teoretikusok joggal hivatkoznak arra, hogy éppen a mai világ komplexitásában nem szabad mérlegelés nélkül cselekedni, hiszen értelmes lények vagyunk és felelősek azért, amit teszünk. Az erkölcsi kérdések tárgyalásának gyakori jellemzője mégis, hogy a meghozott döntéseket vagy végrehajtott tetteket utólagosan vizsgálják. Nem a cselekvés előtt tisztázzák a jónak tekinthető döntéseket, hanem azok meghozatala után, a megvalósítás fázisában, bizonyos – és persze nem kívánatos – következményeket látva kezdenek mások foglalkozni a történések által felvetődő erkölcsi kérdésekkel. Az ökumenikus mozgalomban az első gondolat kedvelt jelszava a „cselekedve tanulás” (learning by doing):16 azt sugallja, hogy a cselekvés során tehet szert az ember olyan tapasztalatra, amelyet elméletileg ki lehet értékelni. Igazi szándéka nem a cselekvés utáni gondolkodás, nem ebből csinál elvet magának, hanem csak komolyan veszi, hogy számos erkölcsi kérdésre nem lehet előzetesen, elméletileg kielégítő megoldást találni. Ennek természetesen van igazsága, és a tapasztalat is sokszor igazolja. A cselekvés azonban lehet meggondolatlan is, üresedhet puszta rutinná, melyből nem lehet okulni. Frey a learning by doing jelszavát a harmadik világba helyezi, és azokra a helyzetekre utal, ahol – például afrikai iskolákban – mechanikusan az európai oktatási formákat másolják anélkül, hogy azok eredeti értelmét látnák és az átvétel várható hatását felmérnék. Nyilvánvaló, hogy az erkölcsi gondolkodásban sem lehet szó különféle megfontolások merev megvalósításáról, hanem valamilyen módon a cselekvés és a megfontolás meg15 16

„Diktatur der Ethik”; idézi: Was gilt in der Kirche? (1985), 29. Frey 1990, 1-2.


2015. február 28.

8/51

felelő kölcsönhatására, együttműködésükre kellene törekedni. A cselekvés bizonyos célok érdekében történő cselekvést jelent, melynek hatását, tartalmát, jelentőségét felmérve tanulnak a további cselekvés számára. Nyilvánvaló, hogy bizonyos erkölcsi normákat minden embertől meg kell követelni, de – vannak esetek, amikor – azok súlyát és következményét egy-egy embercsoport számára csak akkor értjük meg, ha ismerjük a helyzeteket is, az embereket is. Lehetetlenülnek például a parkolási szabályok megtartására vonatkozó felhívások, ha nem állnak rendelkezésre a parkolóhelyek. Hasonlóképpen eredménytelen lehet a tulajdon szentségének hangoztatása, ha közben túl sokan éheznek. A „learning by doing” jelszó tökéletesen illik arra a rendre, amelyet házasságnak nevezünk: benne élve ismerjük és tanuljuk meg az együttélést, és alakítjuk ki egyfajta rendjét, erkölcsét. Természetesen segítenek az előzetes megfontolások, a különféle szabályok, de önmagukban nem elégségesek. Jellegzetes példája ennek a nukleáris fegyverek kifejlesztése, első bevetése Hirosimában, vagy a légköri nukleáris kísérletek, az atomerőművek telepítése, és ezekhez hasonlók.

Van tehát valami igazság abban, amikor az erkölcsi spontaneitást hangsúlyozzák, hiszen az elmélet csak kullog a gyakorlat után. (A megállapítás nemcsak az erkölcsre, hanem például a büntetőjogra is érvényes.) Az irgalmas samáriainak sem volt szüksége erkölcsi megfontolásokra, mert szíve mélyén érezte, hogy tennie kell, és tudta azt is, hogy mit. Ha előtte leül és töpreng, akkor közben esetleg elvérzik a sérült (ha feltételezzük, hogy vérző sebe volt), ha utána mérlegel, akkor viszont csak legközelebb kerülheti el a hibát vagy mulasztást.

Ezzel szemben a kihívások ma olyan nagyok, a problémáknak annyi összetevőjük van, hogy a spontaneitás hangoztatását mégis – az esetek jelentős részében mindenesetre – egyenesen károsnak kell tartani. Az erkölcsi megfontolás ugyanis – különösen gyorsan változó korokban – valóban csak kullog az események után, egyrészt az ember mint gondolkodó lény nem tudja megtenni, hogy ne értékelje a saját vagy a társai magatartását, másrészt olyan kérdéseket és válaszokat vihet a köztudatba, amelyek a jövőbeli eseményeket is befolyásolhatják. Az erkölcsi helyzet páratlanul új A legújabb kor tudományos felfedezései és technikai lehetőségei, valamint a társadalom és gazdaság globális szerveződése, vagy éppen a 21. század háborús technikája olyan új erkölcsi kérdésekkel szembesít, amelyekre az erkölcs hagyományos válaszai nem adnak kielégítő választ. Joggal kérdezzük, hogy az ókori, de akár a középkori erkölcsi szabályok alkalmazhatók-e egyáltalán ezekre az új kihívásokra,


2015. február 28.

9/51

amelyek annyira újak, hogy még a kiindulás sem lehet a régi – hangoztatja ez a szemlélet. Az erkölcsi megfontolás lehetőségét kérdőjelezi meg tehát az a tény, hogy az emberiségnek egészen új erkölcsi kérdésekkel kell szembenéznie. Nem súlytalanítja ezt a hivatkozást, hogy sokszor hangoztatott – bár divatos, de kellően mégsem átgondolt – frázis, hogy más világban élünk, ezért tehát az egykori erkölcsi törvények ma már nem érvényesek. Komolyan kell venni, hogy egyrészt igen sok esetben valóban olyan új kérdésekkel állunk szemben, melyekre nézve korábbi korok erkölcsi normái még csak megközelítőleg sem tudnak eligazítást adni. Elég, ha a génkutatás felfedezéseire, a különböző géntechnikákra és -manipulációkra, szervátültetésekre, mesterséges megtermékenyítésre, a környezet pusztítására, az emberi élet olykor már értelmetlennek tűnő mesterséges meghosszabbítására, az informatikai robbanásra, a tömegkommunikációs eszközök roppant manipulatív befolyására, a nukleáris erőművekre, a még mindig meglévő nukleáris fegyverekre, de az egyre újabb nem nukleáris fegyverekre (például uránium tartalmú lövedékek, kazettás bombák, műholdas helymeghatározóval és célkövetővel vezérelt „intelligens” rakéták és bombák, vagy a drónok) gondolunk. Továbbra is helytálló a Kis káté felsorolása az anyagi javakról, akár az első hitágazatban, akár a mindennapi kenyér meghatározásában, akár a hetedik parancsolat magyarázatában, de nem foglalkozhatott azzal a problémával, hogy az infláció vagy a bankrendszer működése következtében az emberek zsebében levő pénz veszítheti el az értékét drasztikusan nem személytelen folyamatok, hanem manipulatív beavatkozások következtében. Az említett régi szövegeket úgy kell értelmeznünk tehát, hogy a mai kor kihívásaira érthessük őket.

Eközben nemcsak a világ változott és változik meg az ember által nehezen – mert nem mindig kellő gyorsasággal – felfogható mértékben, és következményeiben alig-alig felmérten, hanem az emberi társadalom is. A 20. század első harmadáig, sőt, jó feléig, az emberek még túlnyomóan agrár társadalomban éltek, ahol egybeesett a lakó- és munkahely, és a falusi közösségek meghatározták az egyes emberek életét. A 21. század kezdetén olyan ipari és fogyasztói valamint pénzpiacok által uralt társadalomban élünk, amelyben az életvitelt már alig befolyásolják a nagyobb közösségek. A családnak az egyénre gyakorolt befolyása is hallatlanul csökkent, részben le is rövidült, noha még mindig tartja kitüntetett szerepét. Radikálisan átalakult a munka világa, de megmaradt életünket meghatározó jellege. Az információs társadalomban talán ez az összekötő kapocs is radikálisan megrendül, Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

10/51

ha tényleg megvalósul, hogy az emberek tömegesen otthon egyedül dolgoznak számítógépükön és nem kell munkahelyükön megjelenniük. Még nem tudjuk, vagy még csak kevesen sejtik, milyen lesz az emberi élet. Csak sejtve-tapogatózva méri fel nemcsak a szociológia, hanem az etika is az ebből fakadó új kérdéseket. Ezzel szemben, még ha nem is lehet évszázados vagy évezredes erkölcsi normákból közvetlenül levezetni az új kihívások között érvényes szabályokat, alapvető irányt mutat a régieknek az a tartalma, amely az egyén és az emberi közösség életét teszi lehetővé, minden ember jogát és méltóságát védelmezi, és minden embertől kötelességek teljesítését várja el, ugyanakkor pedig a gyengék mellé áll. A feladat annak meghatározása, hogy ezek az alapelvek milyen szabályok és előírások, milyen elvárások mentén válhatnak valósággá. A cél az elsődleges, az út másodlagos A 20. században Max Weber volt az, aki ellentétben látta a világ racionálisan empirikus megismerését és az etikai posztulátumok követelményeit. Ebben a rendszerben a cél a meghatározó, tehát elsődleges, az érték irracionális, tehát csak másodlagos.17

Az erkölccsel szemben minden korban tapasztalható volt annak gyakorlati semmibe vétele vagy az elvi fenntartás. Minden kor a sajátját tekintette erkölcsi mélypontnak a korábbiakhoz képest. Nehéz lenne akár állítani, akár tagadni, hogy alig volt olyan korszak az emberiség életében, amikor beszélni nehezebb lett volna erkölcsről, mint éppen a 21. században. A technikailag legfejlettebb, az emberiség egészsége érdekében legtöbbre képes, a magát leghumánusabbnak nevező 20. század emberéhez annyi háború, gyilkolás, éhség, gyűlölet és szenvedés fűződik emberek mulasztásából és – nyugodtan mondhatjuk – bűnéből, mint talán egyetlen korábbi századéhoz sem. Ezért elmondható, hogy az elmúlt század azok közé tartozik, amelyekből sok megrázó példát lehet idézni arra, hogy nem etikai mérlegelések határozták meg a dolgok menetét és ezek addig nem ismert léptékű következményekkel jártak. Elmondható mégis, hogy az eddigi legmagasabb technikával rendelkező világtársadalom a múltját részben erkölcsi szempontok figyelembe vételével igyekezett feldolgozni, akár az első világháború után a Népszövetség és a 17

Vö. Huber 2002, 145-146.


2015. február 28.

11/51

második után az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalakításával, akár a nemzeti szocializmus veresége után a nürnbergi nemzetközi törvényszék felállításával, akár a kommunizmus bukása után a történelmi igazság feltárására való törekvéssel, akár a jugoszláviai polgárháború után a hágai törvényszék tevékenységével. Ezekben az ún. igazságtételekben azonban elsősorban a győztesek voltak a számon kérők, de nem volt, aki az ő bűneiket számon kérje. Miközben a legújabb kor az emberi élet számos problémájára kínált és részben nyújt megoldást, a modern civilizáció egyre újabb és újabb, az emberi élet alapvető irányával, az ember cselekvésének helyes voltával kapcsolatos kérdést vet fel. Világunk egyre inkább olyan gépezethez hasonlít, amelyet beindítottunk, de megfelelő ismeretek, használati utasítások híján nem tudunk megfelelően kezelni. Az égető etikai kérdések érintik nemcsak az emberi élet, hanem a tudományok szinte valamennyi területét. A fizikában a nukleáris energia, az orvostudományban az élet kezdete és vége, a biológiában az élőlényeken, de különösen is az emberen vagy embriókon folytatott kísérletek és manipulációk, a társadalomtudományokban az emberi szabadság és az emberi együttélés kérdései (béke, etnikumok, menekültek, szociális igazságosság, hatalomtechnika), hogy éppen csak utaljunk mindenki által ismert problémákra. A 20. századra (is) ezért az etika semmibe vétele épp oly jellemző, mint az etikai kérdések előtérbe kerülése. Az Európához való magyar felzárkózásról és csatlakozásról gondolkodva, azt is tisztáznunk kellene, mit is értünk Európán, mit tartunk Európának? Joachim Fest, Hitler egyik életrajzírója írja: 18 „Valami marad, amit akkor sem fogunk tudni megmagyarázni, ha már megértettük, hogyan lehetett Hitler Németország ura, majd pedig Európának olyan zsarnoka, akit már csak az egész világ maradék erejével lehetett elűzni. Hitler nemcsak a régi Németországot pusztította el, hanem eltemette Európa régi dicsőségét és nagyságát, végzett az európai életérzés örömteliségével. Annak a valahai, Hitler előtti Európának vége van, és nem is jön vissza többé. A zsarnok, akit ez a kontinens maga fölé engedett nőni, saját kezével oltotta ki a kontinens régi fényét, teljesen és most már véglegesen.” A 20. század borzalmai úgy voltak lehetségesek, hogy emberek segítettek érdekből, belső meggyőződésből, kötelességteljesítésből, hivatásból, kényszerből vagy akár egyetlen morális lehetőségnek tartott megoldásként. Hitler mellé lehet állítani Lenint és Sztálint, kortársaikat és segítőiket. S természetesen nem kell más országokra néznünk, lehet találni ezeknél ugyan valamivel kisebb horderejű analógiákat saját történelmünkben 18

Idézi Kovács M. Mária, Magyar Nemzet 1992. január 25.


2015. február 28.

12/51

is. Ne feledjük, az egyiptomi piramisok építése sem úgy volt lehetséges, hogy a kőtömböket hordó rabszolgahadat erővel kényszerítették. Őket az hajtotta, hogy haláluk után az örökkévalóság legmagasabb fokát elérő uralkodóval együtt részesedhetnek a túlvilági életben.19 A fasizmus és a kommunizmus után egyaránt felkutatják a bűnösöket, felelősségre vonják és megbüntetik őket. Adolf Eichmannt, a magyar zsidók deportálóját Argentínából csempészték ki és szállították Jeruzsálembe, hogy számot adjon bírái előtt. Azzal védekezett ő is, amivel annyi kisebb és nagyobb társa: „Parancsra tettem!” Meglepő, hogy a sztálini idők, a kommunizmus kiszolgálóinak is ez az egyik gyakori mentegetőzése volt. A másik pedig, hogy akkor meg voltak győződve tetteik helyességéről. Nem foglalkoztak az erkölcsi kérdéssel. Az 1989-es rendszerváltást követően, Vaclav Havel író, a Cseh Köztársaság elnöke (2003 januárjáig) azzal jellemzi korát, hogy a tudomány, amely a modern világfelfogás alapjául szolgált, válságba jutott: A helyzetet azzal lehet jellemezni – mondja Hável –, hogy „miközben élvezzük a modern civilizáció minden vívmányát, fogalmunk sincs arról, hogyan, merre tovább.” Válságba került a szabadság fogalma is, amelyre a modern demokrácia épül, mert a Teremtő, „aki állítólag felruházta az embereket ezekkel az elidegeníthetetlen jogokkal, kezdett eltűnni a világból.” Ezért „az emberiség csak akkor találhatja meg a szabadságát, ha nem felejti, az kitől is származik.”20

Számos tapasztalat szól amellett, hogy bizonyos célok rövid távon valóban könnyebben érhetők el, ha nem veszünk tudomást az erkölcsi szempontokról. Hosszabb távon azonban az ilyen szemléletnek számolnia kell olyan következményekkel, amelyek elkerülhetők lettek volna az erkölcsi szempontok figyelembevételével. Az erkölcsi megfontolás hatástalan Az erkölcsi megfontolás szükségességét sokszor azért is tagadják emberek, mert fontosnak tartják ugyan, de eredményét tekintve kilátástalannak is. Akik erkölcsi kérdések kapcsán lemondóan legyintenek, igen sokszor nem az erkölcstelenek, hanem a kiábrándultak és a csalódottak. Meg kellene kérdezniük elsősorban saját maguktól, mennyire voltak készek és mennyire voltak képesek az erkölcsi kérdést, a megoldandó problémát és az általuk helyesnek tartott választ érthető, azaz gondolatilag követhető formában előadni. Nem rekedtek-e meg jelszavak hangoztatásánál – mint a Bonhoeffer által említett fanatikus – olyan jelszavaknál, amelyek 19

20

Kákosy László előadása az egyiptomi vallás túlvilág-hitéről az Evangélikus Teológiai Akadémián, 1997. december 3-án. Vaclav Havel: Új korszak születése. Magyar Nemzet 1994. október 13.


2015. február 28.

13/51

fontos jelentést hordoznak ugyan, de mégsem világítják meg egy-egy konkrét helyzetre nézve a tartalmukat. Az erkölcsi kérdés tagadása ezért az is, ha valaki ugyan a helyes cselekvés híve, de párbeszédre nem, csak vádaskodásra képes. Az erkölcs hatástalansága kapcsán az egyik legsúlyosabb kérdés az erkölcscsel foglalkozó személye. Az ő esetükben gyakran lehet valami kiábrándítót találni és mondani. Jogos a kérdés: Mit ér az erkölcsre hivatkozás, ha az emberek – az erkölcs hirdetői és hallgatói – nem aszerint élnek? Az etikával foglalkozó személyére tekintve le lehet becsülni az etikát, Mark Twain szerint: „Valami nemes dolog jónak lenni, de még nemesebb dolog másokat arra tanítani, hogy legyünk jók... és könnyebb is.” A keresztyénség ezen a ponton Jézus szavára emlékezik, aki a farizeusokra gondolva mondta: „mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Mt 23,3). Pál apostol magára nézve erről Róm 7,14-25-ben vall. Amint lehet képmutatás az erkölcsről való beszéd, éppúgy lehet képmutatás a mások erkölcsén való felháborodás is. Pál azonban nem ezt a sémát követi: felháborodik, de nem másokon, kétségbeesett szavakat mond, de nem a kétségbeesés szava az utolsó, hanem a szabadító utáni kiáltásé, „én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 7,24). Sem Jézus bűnöst mentő szavai nem a farizeusi magatartást védik, sem Pál apostol önvallomása nem mulasztásokat vagy bűnöket igazol.

Az erkölcsi megfontolás hatástalanságának vádjával szemben azzal érvelhetünk, hogy az erkölcsről éppen azért kell beszélni, mert az emberek nem veszik figyelembe. Ha mindenki az erkölcs szerint élne és cselekedne, akkor nem kellene beszélni róla, mert akkor olyan természetes lenne, mint a lélegzés. Ha az emberek nem követik az erkölcsi megfontolások eredményét, nemcsak az embereket kellene elmarasztalni, hanem megvizsgálni azt is, vajon érthetőek, beláthatóak voltak-e a helyes erkölcsi cselekvés melletti érvek, és megfelelően mérték-e fel a helyzetet. Magyarországi látogatása kapcsán 1976-ban Eduard Lohse hannoveri evangélikus püspököt fogadta Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Arról beszélt, hogy kétezer éve volt a keresztyénségnek, hogy megvalósítsa a Tízparancsolatot, de ez nem sikerült. Most a szocializmus következik, hogy a feladatot teljesítse. Akkori szava nemcsak a szocializmus felsőbbrendűségének kinyilvánítása volt, hanem abban az összefüggésben azt is jelentette, hogy a szocializmus célkitűzései megegyeznek a keresztyénség (immanens) céljaival. Tekintsük el attól, hogy a szocializmus mint rendszer alig tizenöt évvel később kimúlt. Ennek az érvelésnek az is hibája, hogy a Tízparancsolat megvalósítására úgy tekint, mintha a társadalom egyre jobbá válhatna, tehát egyfajta evolúciós szemlélettel. Holott az erkölcsi fejlődés minden ember életében elölről kezdődik.


2015. február 28.

14/51

Az erkölcs spontán Az erkölcsi megfontolással szemben az érzésre, az emberben levő ösztönös jóra utalni vonzó és szimpatikus. Megfogalmazzák ezt az érzést a hit oldaláról: „Minden jó Istentől van és feléje irányul. Isten a legfőbb jó. Isten nélkül minden relatív.”21 Megfogalmazható a humanizmus oldaláról is: „Sok ember van, aki istenhit nélkül helyesen él. Az erkölcsöt nem lehet teológiailag igazolni, hanem mindenki számára hitétől függetlenül beláthatóvá kell tenni.” „Mindenkinek annyi szabadságot kell adni, hogy mindent megvalósíthasson, amit jónak tart. Minden embernek van erkölcsi érzéke, mindenki tudja, mire van a másiknak szüksége, ha beleképzeli magát az ő helyzetébe.” Ide tartozik Bultmann jelen idejű eszkatológiája, amely nem valamely – zsidó vagy hellén – erkölcsi előírás követését, és nem is a polgári erkölcsnek való megfelelést tartja követendőnek, hanem Krisztus követését, s ezért az etikai mérlegelést nem tartja igazán krisztusinak, keresztyéninek, pálinak, hanem csak a Krisztus megszólítása nyomán született döntést.

Ezzel szemben Kant megállapítására hivatkozhatunk, aki szerint az erkölcsi érzék olyan pszichológiai jelenség, amely ingadozik, és mint minden tapasztalati dolog, a véletlennek van alávetve. Az érzék helyett a gondolkodást, a megfontolást tartotta szükségesnek, amely megfelel a tiszta (tehát nem a véletlennek kiszolgáltatott) értelemnek. Az érzékből így lesz a törvény tisztelete, a tiszta kötelesség törvénye. Az erkölcs másodlagos a keresztyén hittel szemben Különösen a 20. század második felének keresztyénségével szemben ismételten hangoztatott egyházon belüli kritika, hogy az etikai kérdések a hitbeli kérdések rovására kerültek előtérbe. A társadalom életében az aktivitásra törekvést, különféle társadalmi, civil és polgári akciók szervezését és támogatását, a keresztyén felelősséget a korábbiakhoz képest páratlan módon és egyoldalúan hangsúlyozzák. Ezért növekedik az aggodalom, hogy a keresztyén egyház, a keresztyén gyülekezet pusztán politikai vagy társadalmi akciócsoporttá válik. Különben is – lehetne mondani – az erkölcsi cselekvés és megfontolás kép21

Ehhez a fejtegetéshez vö. Frey 1990, 3.


2015. február 28.

15/51

telen erkölcsössé tenni az embert, még ha fontos szempontokat hangoztat is, vagy ébreszti az ember erkölcsi érzékenységét. Nem az egyes emberi cselekedetekkel kell tehát foglalkozni, hanem az ember megtérésével, újjászületésével. Valóban jogos az újszövetségi megigazulásra hivatkozni, de ez nem ment fel a tettek megfontolása alól, hiszen nem mindegy, hogy – gonosz létünkre – kígyót vagy kenyeret nyújtunk fiainknak, azaz a másik embernek. „Vannak olyan keretek, amelyeket szabaddá kell tenni, nem játszhatják az egyházban többé azt a központi szerepet, amelyet jelenleg betöltenek” – írja Douglass. „Ilyen keretnek tartom például a sokféle etikai kérdést, amellyel egyházunk foglalkozik. Mindegy, hogy a békéről, a menekültkérdésről vagy a homoszexualitásról van szó, ezeket mind a bal-, mind a jobbszárnyon olyan vehemenciával vitatják, mintha a keresztyéni lét vagy az örök üdvösség függne tőle, hogy helyes álláspontot alakítunk-e ki ezekben a kérdésekben.”22

Az etika túlhangsúlyozásának vádjával szemben két igen súlyos érvet kell felhozni: Ha az egyes keresztyének és egyházak közömbösen élnek a világban, nem törődve annak „száz bajával”, akkor egyházon belül és egyházon kívül jogos az az elmarasztalás, hogy önző módon (tehát erkölcstelenül) csak maguknak élnek és nem érdekli őket a körülöttük levő világ. Ha nem tudunk vagy nem akarunk választ adni az emberek etikai kérdéseire, akkor ők másutt keresnek, vagy kapnak kéretlenül is válaszokat.

Az etika – kikerülhetetlen és életfontosságú kérdés Kikerülhetetlen Az etika azért kikerülhetetlen, mert nem a világról kíván véleményt alkotni, hanem az embernek a saját identitását és a helyes életútját kutatja. Kérdéseinek megválaszolása nélkül az ember nem tudja megmondani, hogy ő maga kicsoda és ho gyan kell élnie.23 22 23

Douglass 2002, 73-74. „The question »Who am I?« is indissociable from the question »What, then, shall I do?« Theoretical self-understanding and practical self-direction are reciprocally conditioning.” „Morality is not just a matter of our sitting in judgment on world-history or of drawing up abstract codes of moral rules, but of directing ourselves (dialogically) towards the tasks that


2015. február 28.

16/51

A második világháborút átélt ún. »bűnös« nemzedék utódai, az egykori bűnösök fiainak és leányainak nemzedéke kiábrándultan tekint az apákéra és anyákéra, de lehet, hogy még az unokák is azt fogják számon kérni apáiktól, az egykori fiaktól, hogy közvetlen tapasztalataikat és ismereteiket felhasználva miért nem teremtettek jobb világot. A tettekért való erkölcsi felelősség kérdésének az éle, amit ez a kor nekünk szegez, aligha tompul az idő múlásával. Megelevenednek a nyugtalanító gondolatok és megismétlődnek a vádló szemrehányások: nem úgy kellett volna tennetek, ahogyan tettetek, és ismétlődik a mentegetőzés is: nem láttam más megoldást. Tapasztalták ezt a németek, akiknél a nemzeti szocialisták unokái is szembesülnek a nagyszülők tetteivel, vagy a norvégok, ahol 2000-ben a társadalmi problémák egyike azoknak a ma már hatvanas éveikben járó gyermekeknek(!) a helyzetével kapcsolatos, akik 1940-1945 között német megszálló katonák és norvég nők kapcsolatából születtek. Dietrich Bonhoeffer több mint hatvan éve, 1940 és 1943 között írta le azokat a gondolatokat, amelyekben úgy ír koráról – az 1933 és 1943 közötti utolsó tíz évről –, hogy ritkán élt olyan nemzedék, amely az elméleti etika vagy a programatikus etika kérdéseivel szemben olyan közömbös lett volna, mint éppen az övé, bár a valóságot elárasztják a szorongató etikai kérdések. Korát – a 20. századot – azzal jellemzi, hogy az erkölcs terén mindenki csődöt mond.24 Bonhoeffer szerint: a) Megrázó az értelmesek csődje, akik sem a gonosznak, sem a szentnek a mélységét nem képesek felmérni, mindkettőnek igazat akarnak adni, és felőrlődnek az egymásra törő erők között. b) Még megrendítőbb a fanatizmus csődje, mert szándékának – minden tisztasága mellett – nem az igazi ellenségre összpontosít és nem megfelelő eszközöket használ. c) Magányosan küzd a lelkiismeret embere, mert nem képes átlátni a gonosz sokféle rejtett arcát, mert csak lelkiismeretére támaszkodva harcol, s mert kilátástalan küzdelmében a rossz lelkiismeret helyett a megnyugtatott lelkiismerettel elégedik meg. d) A kötelesség, amely azzal a gondolattal teljesíti a parancsokat, hogy azok tartalmáért a parancsoló viseli a felelősséget, a legbiztosabb kivezető útnak látszik, de végül még az ördögnek is engedelmeskedik. e) Az egyéni szabadságot hangsúlyozó nincs elkötelezve a lelkiismeretének, szabadon egyezik bele a rosszba, hogy a még rosszabbat elhárítsa, pedig a rosszabb esetleg jobb lett volna a rossznál. f) A privát erényességet fontosnak tartó nem törődik a körülötte zajló bűnös világgal, de a kihívások nem hagyják nyugodni, vagy belepusztul, vagy pedig a legrosszabb farizeus lesz belőle. vö. Haffner

Az erkölcsi kérdés minden nehézsége és minden problémája ellenére kikerülhetetlen kérdés is. Nem úgy, hogy kiszorít minden más kérdést, hanem úgy, hogy csaknem minden egyéb emberi kérdést is átsző, és az embert végigkíséri egész életében. Igazat lehet adni annak a megállapításnak, hogy az erkölcsi kérdés

24

still need to be done, the duties and obligations that remain, as yet, unfulfilled, incomplete, crying out for action.” Pattison 1998, 85. Bonhoeffer 1948, 12-13. Magyarul: 1999b, 83-89; 1999a, 10-11.


2015. február 28.

17/51

kikerülhetetlen, mert mindenki szembetalálkozik vele, senki nem kerülheti ki a válaszkeresést, s ha elméletben nem is mindig, de gyakorlatilag, azaz ráutaló magatartásával szinte mindenki ad is valamilyen választ. Az etika – életszükséglet A tudományos kutatás – úgy tűnik sokszor – távol áll a való élettől, hiszen elméleti és szakkérdéseket feszeget. Ezek azonban azonnal erkölcsi kérdésekké válnak, ha a kutatások célját és hatását is szélesebb távlatban vesszük figyelembe. A legtöbb ún. technikai kérdés erkölcsi következményeket és így erkölcsi kérdéseket is magában hordoz. Ezek megoldása természetesen sokszor rendkívül összetett feladat, hiszen a költség, a haszon, az ár mellett a természeti környezetre és az emberi életre gyakorolt hatás szempontjait egyszerre kell mérlegelni. Ráadásul napjainkban – korábban nem ismert élességgel – vetődnek fel olyan erkölcsi kérdések az emberi élet kezdetével és végével kapcsolatban (eutanázia, elhunytak méltósága stb.) is, vagy például a gazdasági élet területén.

Mivel egy-egy embernek az – akár elméleti megfontolással, akár gyakorlati (ráutaló) magatartásával adott – válaszai általában azonos szempontokat, vonatkoztatási pontokat vesznek figyelembe, így arról lehet beszélni, hogy minden embernek van valamilyen etikája.25 Nem tekinthető különösnek tehát, hogy éppen az az Adam Smith (1723-1790), akit a szabad piaci verseny legnagyobb szószólójának, a vérbeli kapitalista piac atyjának tekintenek, nélkülözhetetlennek tartotta a gazdaságtól egyébként teljesen idegen erkölcsi szempontot: „Társulás nem állhat fenn, csak ha az igazságosság törvényeit tűrhetően tiszteletben tartják, ... semmiféle társadalmi érintkezés sem mehet végbe emberek között, kik általában nem tartóztatják meg magukat attól, hogy egymásban kárt ne tegyenek.” „Amikor szeretet, hála, barátság és tisztelet kölcsönösen biztosítják a szükséges támogatást, a társadalom virágzik és boldogságban él.”26

Kétféle típusú embert, illetve kétféle emberképet lehet megkülönböztetni ebben az összefüggésben: az egyik a homo oeconomicus, a másik a homo sociologicus. A homo oeconomicus27 tevékenységét olyan mérlegelés határozza meg, amelynek elsődleges szempontja a maximális haszon igénye, vagyis, hogy adott ráfordítással maximális eredményt, adott eredményt minimális ráfordítással érjen el. Nemcsak a gazdasági életre, termelésre és kereskedelemre, hanem az élet egyéb 25 26 27

Török 1988, 6. Idézi: Andorka 1991, 7-13. „A homo oeconomicus fogalma azt jelenti, hogy az ember mindig ésszerűen, a gazdasági elvnek (lex minimi) megfelelően gazdálkodik” – idézi Varga István meghatározását 1991-ben tartott akadémiai székfoglalójában Andorka 1995, 8.


2015. február 28.

18/51

területeire, házasságra, gyermekvállalásra, politikai életre is vonatkoztatható, amit itt eredménynek neveznek. A haszon, az egyéni érdek az egyedüli meghatározója a homo oeconomicus cselekvésének. Adott esetben nem számít a társadalom, a másik ember, esetleg még a saját család sem, ha a saját érdek érvényesítése a tét. Többek között ezért is a korábbiaknál jelentősen magasabb az elhagyott gyermekek, a művi terhességmegszakítások, a válások vagy éppen a hajléktalanok száma. A homo oeconomicus – amennyiben tiszta típusként létezik ilyen – a vadkapitalista, aki érdekei szerint cselekedve mindenen keresztül gázol. A homo sociologicus ezzel szemben az az ember, aki cselekvésében a társadalmi normákhoz alkalmazkodik és az emberi közösség érdekét veszi figyelembe. A homo sociologicus közösségi lény, aki igyekszik beilleszkedni az emberi közösségbe (társadalomba), és nem a maga érdekei vagy haszna szerint cselekszik. A homo sociologicus – amennyiben tiszta típusként létezik ilyen – a konformista, élhetetlen idealista, aki rabja, kiszolgálója, kiszolgáltatottja és áldozata lehet a többi, nála kevésbé szociális beállítottságú embernek. Akár a homo oeconomicus, akár a homo sociologicus alapbeállítossága olyan normákon alapul, amelyek értékeket jelentenek. Szükséges ugyanis, hogy az ember tudjon nemcsak tenni, hanem harcolni is önmagáért. De az is szükséges, hogy az ember ne csak önmagával törődjék, hanem nézze és meglássa mások érdekét is. A gazdasági szempont kizárólagos érvényesítése szétrombolja a társadalom összetartozását, a szociológiai vagy társadalmi szempont kizárólagos érvényesítése pedig tönkreteheti még a gazdaságot, a társadalom anyagi alapjait. Vegytiszta formájában tartósan egyik sem működőképes. Ezeket az értékeket az ember a gyermekkorától kezdve sajátítja el (internalizálja), így szocializálódik és integrálódik a társadalomba. A társadalmi elvárás, amely ezekhez az értékekhez kapcsolódik – mint a velük összhangban való cselekvés esetén a jóváhagyás, figyelmen kívül hagyásuk esetén az elutasítás – meghatározza az emberek cselekvését. Berzsenyi Dániel sem az egyén, hanem az ország szempontjából tekint az erkölcsre: „... minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed.” (A magyarokhoz) Az erkölcs kérdésével nemcsak a múltba tekintve foglalkozik társadalmunk is, Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

19/51

amikor 1989 után az iskolai hitoktatás bevezetésétől, állami dotálásától, valamint az egyházi iskoláktól is az erkölcsi színvonal emelkedését várta. Az erkölcs kérdése megjelent a szocialista rendszer alatt is, amikor az „emberi tényező” fontosságát az újabb és újabb pártkongresszusok határozatai ismételten hangsúlyozták. A mai társadalmi vitákban pedig súlyos ütőkártya az egymással vetélkedő pártok versengésében, ha a másik párt egyik vagy másik képviselőjét (esetleg) sikerül valamilyen szempontból tisztességtelenséggel meggyanúsítani vagy megvádolni. Hívő keresztyénekként is kikerülhetetlenül szembesülünk az erkölcsi kérdéssel, mert lehetetlen, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit és a bűnbánat tétlenséget jelentene. Az első pünkösdkor ezért nem véletlenül hangzik első kérdésként az apostoloknak szegezve: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” (ApCsel 2,37).28

Az ember erkölcsi lény. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy minden ember erkölcsös, hanem abban, hogy (csaknem) mindenkit foglalkoztat – ha nem is állandóan, de mégis – az erkölcsi kérdés. Mi legyen az a másik szempont, amelyhez igazodva az embernek cselekednie és élnie kellene, ha nem a gazdasági érdek és szükségszerűség – tette fel a kérdést Andorka Rudolf: Legyen az ember a lelkiismeret embere (homo conscientiae), aki a saját szempontján kívül másra is figyel. Vagy legyen elkötelezett ember (homo religiosus), akinek van valamilyen mértéke. A rendszeres teológia tematikájára gondolva, a dogmatika azzal foglalkozik, hogy ki az, akihez az ember szabhatja magát, illetve az embernek szabnia kell magát; az etika pedig azzal, hogy mi az emberi cselekvés mértéke és melyek az ennek megfelelő cselekedetek. A rendszeres teológia szempontjából Tillich megkülönbözteti a technikai észt és az ontológiai észt. A technikai ész az észfogalomnak csak a megismerő oldala, „csak azok a megismerő aktusok, amelyek a céloknak megfelelő eszközök felismerését végzik.” 29 Probléma akkor keletkezik, ha ez a technikai ész elszakad az ember célokat meghatározó, egzisztenciális meghatározottságától, vagyis az ontológiai észtől. Ez az elszakadás „embertelenné teszi az embert”.30 Az ember egzisztenciális meghatározottsága, hogy az ő létének is alapja Isten, aki az embert felebarátja mellé állítja. Az etika kikerülhetetlenségét, elengedhetetlen szükségességét vallja Hans Jonas (1903-1993) filozófus is, aki a felelősség elvét hangoztatja. 31 A modern csúcstechnika területét az erkölcs szempontjából nem tekinthetjük senki földjének. Ezt a vákuumot etikával kell kitölteni, amely számol a jelenbeli cselekedetek jövőbeli következményeivel, éspedig a félelem alapján („a félelem heurisztikája”) nemcsak a biztosan kiszámíthatókkal, hanem a számba jöhető lehetséges következményekkel is.

28 29 30 31

Ez Török István etikájának kiindulása, vö. 1988, 3. Tillich 1996, 74. Tillich 1996, 75. Jonas, Hans: Das Prinzip Verantwortung. Frankfurt a.M., 1979. Vö. Huber 2002, 147.


2015. február 28.

20/51

A felsorolt érvek alapján az erkölcs tehát semmiképpen sem tekinthető olyan luxusnak, amelyet csak ráérő és jómódú emberek engedhetnek meg maguknak, hanem az ember túlélését, az emberi közösség létét, a világ és a természet fennmaradását – ha rövid távon nem is mindig, de hosszú távon feltételenül – lehetővé tevő életszükséglet. Emellett tény, hogy az erkölcsnek sokféle megalapozása vagy kiindulópontja létezik az emberi hitek és meggyőződések pluralitásának megfelelően. Félreérti azonban az etika, az etikai gondolkodás értelmét és gyalázatosan visszaél ismereteivel az, aki a változások világára hivatkozva önzését, bűneit mentegeti vagy igazolja. Akik ma etikát tanulnak, talán csupán néhány év múlva a maitól gyökeresen különböző világban élnek majd és most még elképzelhetetlen erkölcsi kérdésekkel néznek majd szembe. Ha pedig teológusok, akkor az ő feladatuk is lesz, hogy részt vegyenek a helyes erkölcsi cselekvésről folyó etikai dialógusokban és tanácsolják azokat, akikért felelősséget hordoznak. Az ember azért foglalkozik etikával, mert emberségéhez tartozik, hogy mérlegre tegye tetteit, ne pedig önös és szűkkeblű érdek szerint ítélje meg őket.

Az etikai megfontolás szükségessége

Etika előtti erkölcs Az ember folytonosan cselekszik anélkül, hogy etikai megfontolásai lennének vagy etikai értékeléseket hajtana végre, és anélkül, hogy megvárná az etikai mérlegelés végeredményét vagy felvilágosítását. A szokványos emberi cselekvés állandóan és mindennaposan különösebb tudatos megfontolások nélkül zajlik. Ezért ezt »etika-előtti« (vorethisch) cselekvésnek nevezzük, mivel a cselekvést nem az etika irányítja, de mégis tárgya az etikai megfigyelésnek és kritikának. Könnyen megállapítható még erről a cselekvésről is, hogy nem csak a mindennapi szükségletek kielégítése vezérli, hanem azokon felülemelkedő szabályai is vannak. Ha nem így lenne, akkor csak érdekek és haszon irányítanák a világot. Ezek a Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

21/51

szabályok a szokások, amelyek az időben változhatnak és a helytől függően is eltérőek lehetnek. Az ilyen szokásokat az embereknek vagy valamely csoportjának hallgatólagos megállapodása tartja érvényben. A szokások összetevői a hasznosság, a kultúrából – így a hitekből vagy a babonákból – következő hagyományok, a közösség életének szertartásai, valamint az illem vagy az etikett is.32 Jellemző, hogy ezekhez a szokásokhoz általában különösebb tudatosítás nélkül ragaszkodnak az emberek. Az erkölcs (morál) az illemmel (etikettel) szemben tudatosabb, de nem egyszerűen az egyes ember erkölcsi belátásának kifejezése. Előírásai kipróbáltak, rájuk való hivatkozással az ember elmarasztalhat másokat és igazolhatja magát mások előtt. Minden erkölcs valamilyen módon egyezményes norma. Távol áll az egyes embertől abban az értelemben, hogy nem az egyes ember határozza meg, hanem eltérnek tőle az emberek »fölfelé« és »lefelé« is, nem teljesen egységes magatartás, inkább átlag. Ha fölfelé tér el tőle vagy következetesen ragaszkodik hozzá, akkor »magas erkölcsiségű« emberről beszélünk, ha lefelé, akkor aszociálisról. A morál messzemenően függ a külső, társadalmi vagy politikai helyzetektől. A bűnözés emelkedik vagy csökken: a körülményektől függően a bűnözésnek más fajai nyomulnak előtérbe, vagy tanúsítanak irányukban elnézést. Amikor Amerikában bevezették az alkoholtilalmat, felvirágzott az alkoholcsempészet, amely a maffia létrejöttét eredményezte. – A szexuális erkölcs változik a hatékonyabb fogamzásgátló szerek, a nyilvánosan látható szexualitás, a táplálkozási lehetőségek, a lakáskörülmények vagy az éghajlati adottságok szerint. – Diktatórikus államban vagy súlyos fenyegetések láttán az emberek bocsánatosnak tekintik a hazugságot. – Az erkölcsi felfogásban és megítélésben időbeli változásokat tapasztalhatunk: akinek mindenét államosították és kitették az utcára egykor, nem érzi erkölcstelennek, hogy ő is vigyen, amit csak tud. Az Ordass-per egyházi különbíróságának tagjait az elé a kérdés elé állították, hogy vagy megfosztják Ordasst egyházi tisztségétől, hogy kiszabaduljon a börtönből, vagy felmentik és ezzel tisztségében jogosan meghagyják ugyan, de további börtönre 32

Az etikett szó csak hangzásában hasonlít az etikára. A francia etiquette szóból ered. A valamikori udvari szertartási és illemszabályokat és a mai társadalmi érintkezés formáinak megszabott rendszerét értjük rajta. Tartalmilag nincs köze az erkölcshöz és az etikához, vagy csak igen laza vele a kapcsolata. A szokásosan elfogadott cselekvésrendszer egy másik szintjét jelenti, mint az erkölcs. A valóságban azonban megtörténik, hogy az elfogadott etikett elleni vétséget is erkölcsi vétségként kezelik.


2015. február 28.

22/51

kárhoztatják, esetleg még életét is veszélyeztetik, sőt vele esetleg saját életüket is kockáztatják. Utólag már könnyű elintézni a dolgot azzal, hogy a fenyegetés csak blöff volt. A döntés helyzetében nem ez volt a részvevők benyomása. A fenyegetés abban a korban nem pusztán blöffölés volt.

Önmagában és elvontan nem teljesen egyértelmű fogalom az erkölcs, mert többféle erkölcs él egymás mellett, sokszor még magasrendű erkölcsiségre törekvő emberek vagy közösségek esetében is. Amikor egy gyülekezetben – még abban az időben, amikor írógép volt a sokszorosítás legmodernebb eszköze –, az elhangzó igehirdetések másolásához az önkéntes segítőknek átütő papírt és indigót osztottak, hogy ne a munkahelyükről vegyék el, mert az lopás, de eközben nyugta nélkül is átvettek adományokat, hogy számla nélkül, tehát adófizetési kötelezettség teljesítése nélkül fizethessenek ki kisiparosokat.

Az etikai megfontolás és tudatosság szükségessége Az erkölcsnek nemcsak egyéni felfogás szerint, hanem térben és időben tapasztalható sokfélesége teszi szükségessé az etikai megfontolást, amely mérlegeli a különböző erkölcsök tartalmát és egyértelmű kritériumok megfogalmazására törekedik. A megfontolást előtérbe helyezők jelszava lehetne – az ökumenikus mozgalomból ismert, korábban már említett cselekvéssel tanulni (learning by doing) kifejezés párja –, a tanulás után cselekedni (doing after learning). Az a meggyőződés áll mögötte, hogy bizonyos dolgokat először meg kell tanulni, el kell sajátítani, hogy élhessünk velük. Ez történik a gépkocsivezetéssel, de minden szakma megtanulásával kapcsolatban is. A modern társadalom világa sokféle tekintetben annyira összetett és érzékeny, hogy a meggondolatlan cselekvés (a gazdasági élet szervezésében, a jogszabályok megalkotásában, a környezetvédelmi előírásokban, a privatizációs törvényekben, de a gyülekezetben például az ifjúsági óra idejének folytonos változtatásában stb.) előre nem mindig látható, sokszor valóban beláthatatlan következményekkel járhat. A bonyolult összefüggések világában a mai embernek sokkal nehezebb eligazodnia és a helyes utat felismernie, mint elődeinek. Az erkölcsi kihívások olyan sokrétűek, hogy a spontán jóakarat a lehető legrosszabbat is teheti (például gerincsérültet gépkocsi hátsó ülésére tuszkolni a mentők hívása helyett). A megfontolás szükségessége létfontosságú nemcsak a sürgető tennivalók, hanem hosszútávú kihívások esetén is. Ez utóbbi esetekben a sajátos problémát az jelenti, hogy a mérlegelendő következményeket, az ember ritkán tudja megfelelő módon és mértékben áttekinteni (atomhasadás hasznosítása akár nukleáris energia előállítására, akár nukleáris fegyver készítésére; vízi erőművek építése; beavatkozás az élővilág génállományába stb.).

An ethics of contemplation Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

23/51

Ethics can be defined as stepping back to reflect on our behavior, in order to conceptualize it. Ethics is a theory of action that requires the momentary suspension of action. It requires us to stop and think so that we may understand what we are doing before it is done. And in that way, be able to continue our activities in a more considered fashion, even if this means redefying them, should we discover that we are walking down the wrong path. This suspension, this pause, this withdrawal confers on ethics its relevancy, indeed its urgency, in an era of unbridled activism, of relentless pushing, an era in which efficiency has become, under the influence of the rhetoric of performance and excellence, the unquestioned norm. Indeed, the specificity of the technological society that subjugates all other values to the rule of efficiency is that it substitutes the means for the ends, so that the finalities, ethical and/or political, are relativized to such a degree that they disappear under the weight of the means. Everything has become a means, even the ends. In such a society, ethics represents an antidote to the absolutization of means. Among different ethical postures, some thinkers go as far as to endorse the unrestrained quest for efficiency, legitimizing it as the ultimate value and, thereby, justifying restarting the machine after the downtime ends. Others are happy to follow the movement, asking only for some limits. Yet another approach, all too seldom discussed, is possible, which strives to extend the time of suspension: the ethics of contemplation. In 1969, at the peak of the “Trente Glorieuses,” the thirty-year period of postwar economic expansion in France, an era where the slogan “Everything is political” flourished, Jacques Ellul wrote, in Autopsy of Revolution (Jacques Ellul, Autopsie de la révolution, Paris, La Table Ronde,

)

2008, p. 334. / Cf. Jacques Ellul, Autopsy of Revolution, New York, Knopf, 1971. , that “the true revolutionary attitude consists of contemplation, not frenetic agitation.” This ethic was revolutionary in the sense that it went against the grain of the dominate trends of the technological society. Frédéric Rognon, Membre du CEERE, Professeur de philosophie, Faculté de théologie protestante, Université de Strasbourg

Ha a megfontolás csak a cselekvés idején történik, ha az ember nem előre veszi számba a lehetőségeket, akkor kicsúszhatunk az időből és lehet, hogy előre nem látott következményekkel kell szembenézni. Óvakodni kellene tehát attól akár a világi, akár az egyházi életben, hogy a megfontolás, az elmélet ellenségei legyünk. Az erkölcsi megfontolások szükségességének sajátos megkérdőjelezése megtörténhet az evangélikus megigazulástan félreértelmezésből fakadóan, ha a hit és cselekedetek viszonyát nem megfelelően értik. Mivel – egyébként nagyon helyesen – nem teszünk hangsúlyt arra, hogy a keresztyén új élet, a megigazult élet egyértelműen látható és fogható, akkor beleeshetünk abba a hibába, hogy nem is gondolkodunk a helyes cselekedetekről. A problémáról Tödt így ír: „Az evangélikus teológia és etika gyengesége volt a 20. században, hogy vagy félt a konkretizálásoktól, vagy pedig nem volt képes megmutatni, milyen lépéseket kell tenni, milyen szakszempontokat kell meggondolni, ha azt akarjuk, Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

24/51

hogy a konkrét ítéletek és döntések egyúttal válaszok legyenek Isten ígéretére és igényére.”33

Az etika ideológiai küzdőtér Az etikai megfontolás szükségességét indokolja még az a körülmény is, hogy a legkülönbözőbb – és nemcsak erkölcsi kérdésekről folyó – vitákban, amikor ellentétes vélemények csapnak össze, a vitázók gyakran etikai érvekkel igyekeznek alátámasztani álláspontjukat. Az etikai viták hátterében egyrészt különböző világnézetek, világfelfogások állnak. Az etika viták másrészt azt a célt szolgálják, hogy ennek az eszköznek a bevetésével győzzék le a másik felet. Ilyen esetekre tekintettel elengedhetetlenül szükséges az etikában való jártasság. Az etikának olyan sajátos területei, mint az üzleti etika, bioetika, neuroetika vagy a politikai etika hirtelenjében eszközök lettek arra, hogy erkölcsi megvilágításba helyezzék a kapitalizmust, a pénzvilágot, vagy pedig irányelveket fogalmazzanak meg például új technológiák, találmányok használatára nézve vagy éppen azok betiltására. Ennek a gyakorlatnak a következtében az etika – számos ember szemében – bizonytalan elméletté, stratégiai jelentőségű témává, érdekek és ellenérdekek igazolójává vagy éppen múló divattá vált. Az etikai érveléssel szemben felhozzák, hogy szempontjainak figyelembe vétele negatív következményekkel jár, amikor további költségeket ró a termelésre és gazdaságra, vagy szükségtelenül lassítja az orvostudomány eredményeinek használatba vételét. Válaszul az érintettek ezeknek az etikai kifogásoknak a jelentőségét cáfolják és kisebbítik. A politikai életben az egyik fél a másikat és annak politikai törekvéseit erkölcsi kifogásokkal igyekszik ellehetetleníteni, miközben neki magának is van mit söpörnie a háza előtt. A közvélemény pedig alig tud ellenállni annak, hogy a tömegkommunikációban éppen leghangosabb véleményre hallgasson. Eközben a legnagyobb és igazán égető kérdések, mint az emberiség veszélyeztetése, az élet gyengesége és sebezhetősége háttérbe szorulnak.

Ha tisztázatlan a viszony a tudományok érvelése és az etikai érvelés között, az kuszává teszi a döntési helyzeteket. A tudományok érvelése a racionalitás alapján az egyik oldalon igényli, hogy etikai állításait is ismerje el mindenki, de ezzel túllépi kompetenciáját. Az etika érvelésének viszont a másik oldalon el kell kerülnie az etikai dogmatizmust, amely nincs tekintettel a valóságra. Az etikai érvelésnek ugyanakkor bátorságra van szüksége ahhoz, hogy a jelen világ aktuális ismeretén túlmutatva az ember és az élet alapvető értékeit védelmezze. Az etikai mérlegelés vagy inkább az etikai iskolázottság a demokratikus, 33

Tödt 1988a, 47.


2015. február 28.

25/51

szekuláris, pluralista társadalomban is fontos. Az etika ebben a kontextusban sem az első számú szempont. De etikai érvelést is bevetnek a szabad piacot védelmező és azt ellenőrizni akaró politikusok vitáiban. között zajlik. Egyesek talán morális vészharangot kongatnak, azaz morális pánikot keltenek, mások talán etikai minimalizmust hirdetnek, azaz túl soknak tartják az etikai szempont emlegetését és már-már erkölcsi elnyomásról beszélnek. Ebben a vitában tehát súlyos vádakat hangoztatnak a szembenálló felek, egyesek ortodox-fundamentalista módon ragaszkodnak változhatatlan etikai elvekhez, mások ki akarnak rekeszteni mindenféle metafizikai vagy transzcendens szempontot, ismét mások Még annak is, aki maga nem vesz részt ebben a párbajban, ahogy tisztán láthasson és másokat tisztán látáshoz segítsen, szüksége van az etika iskolázottságra.

Az etika mint tudomány A valódi erkölcsiség – mondja Trillhaas34 – túlvisz a morálon. Az igazi erkölcsiség független az erkölcstől: az ember nem bújhat meg a többi ember, a többi ember cselekvése és elvárása mögött, tudniillik hogy a többiek is mind ugyanúgy cselekednek (ez lenne az erkölcs), hanem saját magának kell tudatos döntés hoznia és annak megfelelően cselekednie (ez lenne az erkölcsiség). A saját erkölcsi belátás több, mint puszta alkalmazkodás az erkölcsileg szokásoshoz. Ez a személyesen vállalt magatartás az »etikus«. Ez nem jelent mindenáron való külön utat, hanem azt, hogy az ember feltűnés nélkül talán a szokásosat teszi, de meggyőződéssel, tudatosan, és felelősségét vállalva. Az etika éppen ezzel foglalkozik: kritikailag vizsgálja ezt az emberi magatartást – ez az etika mint tudomány. Az etika mint tudomány a) számot kell adjon kiindulópontjáról vagyis tárgyáról, b) tárgyának kritikus, rendszerezett és teljességre törekvő vizsgálatára vállalkozik, c) nemcsak leír, hanem értékel is, tehát normatív; d) nem embereket minősít, hanem az emberi cselekvést. 34

Trillhaas 1970, 28.


2015. február 28.

26/51

Az etika mint tudomány számot ad alapjáról és tárgyáról A marxista szemléletű etikában – kiindulópontjának megfelelően – előtérben vannak a társadalom és az emberi szükségletek, tehát a korszerű etikát a marxizmus szerint az ember alakítja ki saját magának. A marxista gondolkodás nemcsak a régmúlt jelensége, hanem gyakorlatilag ma is él és hat, anélkül persze, hogy marxistának mondaná magát. A marxista meghatározás szerint az etika „filozófiai tudomány, melynek tárgya az erkölcs. ... Az etika annak eredményeként jött létre, hogy a szellemi-elméleti tevékenység elválik az anyagi-gyakorlati tevékenységtől, tehát a társadalom erőteljes rétegződésének megszületésével együtt jelenik meg. De ugyanazokat a gyakorlati erkölcsi problémákat hivatott elméleti síkon megoldani, amelyekkel az ember az életben találkozik (hogyan kell cselekedni, mi ítélendő jónak és mi rossznak, stb.). ... Lehetőség nyílt arra, hogy segítsen az embereknek tudatosan értelmezni és alkalmazni azokat az erkölcsi képzeteket, amelyek megfelelnek történelmi szükségleteiknek. ...”35

Teljesen semleges és ezért általános felfogadottságra számíthat a katolikus teológus Nyíri Tamás alapvetése, akinek alábbi meghatározása az etikát a filozófiához kapcsolja. A római katolikus etikai gondolkodásnak az egyik fő vonulata annak hangsúlyozása, hogy az etika minden ember számára belátható és releváns: „Erkölcsön az erkölcsi normák, értékítéletek, intézmények összességét értjük, etikán pedig az erkölcs problémakörének filozófiai vizsgálatát.”36

Elvileg mindenféle etikára érvényes a református Kocsis Elemér meghatározása is: az etika „... a felelősségteljes cselekvés tudománya ...”.37 Az ő meghatározása is elfogadható minden ember számára, miközben azzal a kérdésével, hogy kinek felelek, és hogyan cselekedhetem felelősen, lehetőséget nyit a sajátosan keresztyén alapvetésnek. Az ember embersége felől közelíti meg az etika, mint tudomány fogalmát az evangélikus WolfgangTrillhaas is: „Az etika annak végiggondolása, hogyan birkózunk meg mindig újra, vagyis a mindig változó körülmények között, a saját emberségünkkel.”38 Később ezt részletesebben is kifejti és meghatározza: „Az etika az a tudomány, amely az embernek az állandó 35 36 37 38

Etikai kislexikon (1984), 82-84. Nyíri 1994, 12. Kocsis 1986, 4. Trillhaas 1959, 2.


2015. február 28.

27/51

önmagához való téréséről szól, vagyis az ember emberré lételéről, amennyiben ezzel olyan feladatot jelölünk, amelyért az ember visel felelősséget. Hiszen az ember számára saját maga a legnagyobb veszély.”39

Ez is az etika általános meghatározása. Ebben az általános formában alkalmas arra, hogy minden ember számára érthető legyen, de arra is, hogy az ember emberré létele kapcsán Istenhez való viszonyát is szem előtt tartsa, és ennek alapján teológiai etikát lehessen művelni. Az ember boldogsága, vagyis, hogy mit kell tennie, hogy boldog élete legyen, a mozgatója egy német középiskolai etikai tankönyv meghatározásának: „Az etika az emberi magatartásra vonatkozó mértékekkel és értékekkel foglalkozik. Azt kérdezi, mi tekinthető »boldog« illetve »sikerült« életnek, »jónak« vagy »rossznak«. Az etika kísérlet az erkölcsös (morális) emberi életről szóló elméletre – és éppen ebben a boldog (sikerült) életre.”40

A normákat, vagyis azt a kérdést, hogy mit kell cselekedni (norma-keresés), helyezi előtérbe Rahner,41 aki szerint az etika „mint a gyakorlati filozófia alapvető része az erkölcsi jelenségekről szóló tudomány; vagyis az etika azoknak az erkölcsi tényeknek az elemzésére és filozófiai megalapozására törekszik, amelyekből le lehet vezetni a mindenkori emberi cselekvés normáit.” A normák, az erkölcsi törvény kap hangsúlyt Nagy Gyulánál is, de feltételezi az erkölcsi törvény létét. Az erkölcsi törvényhez való viszony ugyanis a megigazulás kérdése, s ennyiben a meghatározás az Istenhez való viszonyulás evangélikus jegyeit is magán viseli: „Etikának vagy erkölcstannak nevezzük azt a tudományt, amely az egyes embernek és a közösségnek az erkölcsi törvényhez viszonyított állandó akarás-cselekvésével foglalkozik.”42 Mindezek figyelembevételével megfogalmazható az etika általános meghatározása: Az etika az a tudomány, amely az erkölcsöt, a jó és a helyes emberi magatartást az emberi élet egészének összefüggésében vizsgálja. Az emberi élet: csak másokkal együtt képzelhető el. Az emberi élet egésze: az ember minden megnyilvánulásában, viselkedés, aktív cselekvés, passzív elfogadás, az élet és a világ alakítása, tűrés, szenvedés, ... Az emberi élet egészének összefüggése: az ember a maga egész voltában, ne csupán ösztönlénynek tekintsük, ne csupán a társadalom vagy a kor termékének, ne csak szűk távlatokban. Hátterében ott a kérdés: mi az ember, vagyis 39 40 41 42

Trillhaas 1970, 21. Haag: Bausteine, 10. Rahner–Vorgrimler 1980, 192. Nagy 1959-60, 4.


2015. február 28.

28/51

az egész antropológia, beleértve, hogy az emberről nem mondjuk el a teljes igazságot, ha nem beszélünk Istennel való viszonyáról.

Az etika kritikus tudomány Az etikáról mint tudományról a kritikai vizsgálódás értelmében kell beszélni. Az etika tudományának feladata, hogy mindent kritikusan vizsgáljon: az emberi magatartást a legszélesebb értelemben és a lehető legnagyobb mélységben, az emberi kapcsolatokat és viszonyokat, az életformákat, az ember által elfogadott vagy elvetett normákat, és természetesen az emberi cselekvés eredményét, és ennek idői távlatát is. Az etika kritikai jellege önmagában természetesen még nem mond semmit, hiszen a bűnöző is kritikusan viszonyul a fennálló erkölcshöz. Az etika tudományos jelleget úgy igényelhet magának, ha számot tud adni alapfeltételeiről, s azokat értelmesen és világosan megérteti másokkal is. Ez megköveteli, hogy megfontolásait a) rendszerezett formában adja elő. Ez megkívánja, hogy összefüggő, ellentmondásokat kiküszöbölő logikai menetben tárgyalja a különböző kérdéseket. b) számot adjon azokról az alapvető kiindulópontokról, amelyekre alapozza meggyőződését, c) valamint azokról az összefüggésekről, amelyekről beszél (hol, mikor, kire, hogyan érvényes a mondanivalója), és d) teljességre törekvő összképet adjon (ez a tudományban teljes mértékben sohasem lehetséges, de lemondani mégsem lehet róla, hanem mindig törekedni kell rá). Ez a három követelmény a keresztyén etikára is érvényes.

Az etika normatív tudomány Az etika ebben az értelemben nem leíró tudomány, nem deszkriptív etika, amely megállapítja, hogy mikor, hol, milyen szokások, erkölcsök szerint él az ember. Az az etika, amely az erkölcsi cselekvés elveivel és kritériumaival foglalkozik, normatív etika. A normatív etikának feltétele, hogy meghatározott kritériuma Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

29/51

legyen, amelynek alapján megfogalmazza normáit, végzi kritikai funkcióját. Az etika tudományával foglalkozó tudomány, a metaetika, az erkölcsi nyelv kérdéseit, a különféle magatartások indoklásait és ezek módszereit kutatja.

Az etikus, az etikával foglalkozó ember kétségtelenül bizonyos távlatból néz az erkölcsi cselekvésre, általában nem vesz részt abban, így van kellő rálátása, távlata a véleményalkotáshoz. Nyíri a színikritikushoz hasonlítja, aki képes jó kritikát írni akkor is, ha ő maga nem jó színész, vagy egyáltalán nem színész, költő, író, festő stb.

Az etika nem embereket minősít Nyíri Tamás ebben az összefüggésben idézi Max Schelert, a századforduló kimagasló (filozófiai) értéketikusát, aki állítólag nem mindig viselkedett erkölcsileg feddhetetlenül, s aki „a kérdésre, hogy viselkedése nem mond-e ellent etikai tanításának, így válaszolt volna: van-e olyan útjelző, amely halad azon az úton, amelyet jelez. A kissé frivolnak tűnő válaszból azt kell belátni, hogy maga az etika, az erkölcsi gyakorlat elméleteként egyúttal nem lesz minden további nélkül erkölcsi gyakorlat is. Ehhez több kell az elméletnél. Az útjelzőt csakugyan meg kell különböztetnünk az úttól, amelyet jelez. De ha az útjelző a helyes etikai elméletet képviseli, akkor mindenki, aki megérti az elméletet, egyúttal elfogad bizonyos, számára kötelező gyakorlatot is, amit meg kell valósítania.” S hozzáteszi: mindez a teológusra is vonatkozik. A hit nem teszi feleslegessé a „teológiai ész érvelését”, s a „teológiai észnek” tudnia kell, hogy Isten bűnbocsátó és újjáteremtő kegyelme nélkül értelmi világossága is elhomályosul.43

Az etikának nem célja az emberek osztályozása. Lehet, hogy a cselekedetek értékelése valamilyen árnyékot vet a tettet elkövetőre is, de az elsődleges cél semmiképpen sem az emberek, hanem csakis a cselekedetek értékelése.

A keresztyén etika Ha az etika az a tudomány, amely az erkölcsöt, a jó és a helyes emberi magatartást az emberi élet egészének összefüggésében vizsgálja, akkor a keresztyén etika aszerint kap tartalmat, hogy mit értünk az emberi élet egészén. Az emberi életet – a keresztyén hit meggyőződése szerint – meghatározza Isten cselekvése és megszólítása Jézus Krisztusban. Ennek tartalma egyrészt Istennek a teremtésben 43

Nyíri 1994, 13.


2015. február 28.

30/51

megmutatkozott jósága és Krisztusban megmutatott kegyelme. A cselekvés indítékaként döntőnek tartja a keresztyén etika Istennek a kinyilatkoztatásban megismert akaratát, az ember engedelmességét, de a Krisztusban megújult új életet is. S elengedhetetlen a végső számadás távlata is, mely emlékeztet, hogy földi cselekvésünkről, a „hamis mammonnal” is el kell számolni. A keresztyén etika egyben, együtt látja az embert és Istent, a világot és Istent. Tudatában van az ember bűnének, mégsem csak a bűnt látja, hanem a szabadulás lehetőségét is. Elképzelhetetlen számára a világnak az a deista látása, amely Istenre való tekintet nélkül számolna az emberi felelősséggel. Sebestyén Jenő: Református etika, 9, szerint a keresztyén etika témája az újjászületett ember erkölcse. Ezek a hagyományos teológiai fogalmak és gondolatok eredeti megfogalmazásban olvashatók Bonhoeffernél, aki az ember erkölcsi csődjét és tanácstalanságát rajzolta meg (az értelmes, a fanatikus, a lelkiismeretes, a kötelességtudó, a szabad és az erényes típusával), az erkölcsi csőd megoldását az okosság és szelídség (Mt 10,16) kettősségében látja.44 Ez Jézus Krisztusban oldódott meg: „Aki Jézus Krisztusra tekint, az valóban egyben látja Istent és a világot, és ezt követően már nem láthatja Istent a világ nélkül és a világot Isten nélkül.”45 „A valóságos embert szeretni és nem megvetni, csak Isten emberré létele által lehet.”46 „… az egyház nem krisztustisztelők vallási közössége, hanem az emberek között testet öltött Krisztus.”47 „Csak ha az, ami az egyházban történik, a valóságban az egész emberiségre érvényes, akkor nyer a kialakulás fogalma – közvetve – jelentőséget minden ember számára.”48 „Nem azt lehet és kell megfogalmaznunk, mi a jó egyszer s mindenkorra, hanem azt kell megmondanunk, hogy miként öltsön alakot Krisztus közöttünk a mai napon.”49 A nemzeti szocializmussal szembeni helytállás tíz évének, csődjének áttekintését így summázza Bonhoeffer: „Ki áll helyt? Egyedül az, akinek nem az okossága, nem az elve, nem a lelkiismerete, a szabadsága, az erénye a végső mérték, hanem aki kész mindezt feláldozni, ha a hitben egyedül Istenhez kötődve engedelmes és felelősségteljes tettre kap elhívást. Felelős, akinek élete nem akar más lenni, mint válasz Isten kérdésére és hívására”50

44

45 46

47 48 49 50

A német szavak: Klugheit, ohne Falsch, Einfalt; vö. Bonhoeffer 1948, 15. A magyar fordításban: okos, szelíd, egy-ügyűség; vö. Bonhoeffer 1999, 88. Bonhoeffer 1999, 89. Bonhoeffer 1999, 94. A német szöveg: „Den wirklichen Menschen kennen und ihn nicht verachten, das ist allein durch die Menschwerdung Gottes möglich.” Bonhoeffer 1948, 19. Bonhoeffer 1999, 104. Bonhoeffer 1999, 105. Bonhoeffer 1999, 107. Bonhoeffer 1988, 52-53.


2015. február 28.

31/51

Az evangélikus etika Elhamarkodott lenne azt állítani, hogy nincs keresztyénség, hanem csak különböző keresztyének, egyházak és felekezetek, hiszen minden különbözőségük vagy eltérésük ellenére is meghatározó az azonosságuk, különösen is, ha kívülállók nézik. Mégis óhatatlan, de szükséges is, hogy az evangélikus teológus gondolkodásában a keresztyén etika evangélikus etika legyen. A teológiai, dogmatikai sajátosságok ugyanis rányomják bélyegüket az etikára. Amint azonban a keresztyén etika egy típus, úgy az evangélikus etika is típus, amelyen belül nagy eltérések, de lényegbeli hasonlóság vagy azonosság is lehet és van. Az evangélikus etika fő jellegzetességei, hangsúlyai: a) Az evangélikus etika Istenre úgy tekint, mint az egész világ urára, aki nem csak a hívőkön, hanem a hitetleneken is uralkodik. Nemcsak az engedelmeseken, hanem az engedetleneken is. Egyrészt igénye van az egész világra, az egész emberiségre, másrészt ténylegesen is uralkodik rajta, még ha az el is akarja utasítani vagy figyelmen kívül hagyja. Ennek jellegzetes kifejezése a két birodalomról és a kétféle kormányzásról szóló lutheri tanítás. b) Az evangélikus etika komolyan veszi az ember teremtettségét: A bűnös világot is Isten kezében tudja. Isten uralkodik a nem hivőkön is. Nem hivők is tudnak Isten akaratáról, még ha nem is tudják, hogy az Isten akarata. Ezt fejezi ki az emberi szívbe írt törvény és a világi igazság (iusititia civilis) fogalmával. c) Az evangélikus etika komolyan veszi az ember bűnösségét: Nem akarja menteni vagy kisebbíteni az emberi bűn nagyságát és jelentőségét. Hangsúlyozza, hogy az ember nem képes cselekedeteivel teljesen eleget tenni Isten akaratának. Elismeri ugyanakkor, hogy sok múlik az emberen, jó és rossz irányban egyaránt. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a bűnös és megítélt ember miként él. Bűne ellenére is van lehetősége az embernek arra, hogy befolyásolja a világ menetét, de a világ megújulása nem az ember műve, még akkor sem, ha az ember megújul. d) Az evangélikus etika szerint a bűn komolyan vétele a világban nem jelentheti az etika számára azt, hogy elhomályosuljon előtte Isten megújító Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

32/51

munkája. Az evangélikus etika ezért nem nélkülözheti az evangélium hirdetését, amely éppen a megújulás lehetőségét kínálja az egész világnak. Az evangélium és Isten szeretete nagyobb, mint a törvény, és nagyobb mint Isten haragja az ember bűne miatt. e) Az evangélikus etika hangsúlyozza a megújulás valóságát már ebben a földi életben, de ugyanakkor azt is, hogy ez a megújítás hitünk tárgya, s nem olvasható le maradéktalanul életünk valóságából. Amíg élünk, harcolnunk kell a bűn ellen.

Filozófiai etika – keresztyén etika Az etikával és az etika alapkérdésével foglalkozva csak utaltunk arra, hogy az etika sajátos irányt és töltést kap az etikával foglalkozó világnézete, emberről való felfogása vagy hite szerint. Ez veti fel a filozófiai és a keresztyén etika vagy teológiai etika viszonyának kérdését. Filozófiai etika vagy keresztyén etika? A filozófiai etika és a keresztyén etika viszonyára nézve két alapvető felfogás áll egymással szemben, de mindkettő jellemzője, hogy – akármelyik oldalon is hangoztatják – kétségbe vonja a másik létjogosultságát: a) Az általános emberi vagy filozófiai etika és a keresztyén etika viszonyára a legrövidebb, legegyszerűbb felelet az, hogy külön keresztyén etika egyáltalán nem is létezik, nem is létezhet, keresztyén etika nincs. Ennek a véleménynek a képviselői azzal érvelnek, hogy az Ószövetség törvényei messzemenően megegyeznek a nagy ókori törvényhozók (pl. Hammurabi) követeléseivel; hogy Jézus szavai sem tartalmaznak semmi olyat, amit ne mondtak volna már ószövetségi vagy kortárs zsidó szerzők. A filozófiai etika tipikus érvelésmódjai ugyancsak minden további nélkül alkalmazhatók a keresztyén etikára is. Ami Pál apostolt illeti, – hangoztatják, – ő egyrészt átveszi a zsidó előírásokat, másrészt pl. a házitáblákban egyszerűen csak »krisztianizálja« a hellenizmus korának erkölcsi


2015. február 28.

33/51

szabályait, azaz Jézus radikálisabb követeléseit a kor polgári erkölcsére cseréli és csupán keresztyén indoklással toldja meg. A keresztyén etikának ilyen értelmezése, mely nem lát benne mást, mint egy adott kor erkölcsének keresztyén frazeológiával való megismétlését (vö. „mint az Úrnak”, pl. Ef 5,22), adaptálását, nem fogadható el. A keresztyén etika ugyanis, még olyan esetekben is, amikor úgy tűnik, hogy csak átveszi a kor elfogadott erkölcsét, éppen az indoklásaival át is formálta, érvelésével és példamutatásával pedig ténylegesen hatással is volt a kor erkölcsére, és ezért semmiképpen sem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni egyrészt a kor erkölcse, etikája, másrészt a keresztyén etika közé, amint ezt a házitáblák vizsgálata is mutatja.51 b) Az általános emberi vagy filozófiai etika és a keresztyén etika viszonyával kapcsolatos másik nézet élesen megkülönbözteti őket, sőt, szembefordítja a kettőt egymással, amikor azt állítja, hogy a keresztyén etika egészen más, mint a filozófiai etika. Nagy Gyula és Török István a kettő különbözőségét egyaránt a gazdag ifjú történetével szemlélteti, aki Jézust „jó Mester”-nek szólítja, de Jézus elhárítja a megszólítást, mert „senki sem jó az egy Istenen kívül” (Mk 10,17-18). Ennek alapján jutnak arra a következtetésre, hogy a keresztyén etika egészen más alapon, egészen más módon jut el annak kifejtéséhez, amit jónak, jó és helyes cselekvésnek mondunk. A keresztyén etikát a filozófiai etikától Nagy Gyula52 az eltérő dogmatikai alap miatt tekinti egészen másnak, mert a keresztyén etika azt vallja, hogy a) az erkölcsi törvényt magunktól nem ismerhetjük meg, hanem csak Isten kinyilatkoztatásából, b) ezt az erkölcsi törvényt nem valósíthatjuk meg saját erőnkből, hanem csak a Szentlélek erejével, c) a keresztyén etika csak az imádság helyzetében végezheti jól munkáját, d) mindent egybevetve a keresztyén etika nem autonóm etika, mint a filozófiai etika, hanem teonóm etika, anélkül azonban, hogy heteronóm, azaz kívülről az emberre erőltetett etika lenne. Kocsis Elemér53 is dogmatikai alapokra utal, miszerint a keresztyén etika a filozófiai etikától eltérően „más előfeltételből, a bibliai kijelentésből vezeti le a felelős cselekvés normáit”, ezért azzal össze nem vethető. Kézenfekvő a következtetés, hogy 51 52 53

Wendland 1958. Nagy 1959-60, 7. Kocsis 1987, 5.


2015. február 28.

34/51

ebből egészen más normák is következnek. Török István54 is a sajátos dogmatikai alapok felől közelít, miszerint „a keresztyén erkölcstan valamennyi morállal szemben áll és azt vallja, hogy az élet döntő kérdéseire a döntő feleletet nem az ember, tehát nem az etikus, nem a teológus adja. A feleletet Isten tartotta fenn magának. Következésképp az etika nem beszélhet Isten nevében, nem szabhat törvényt Isten helyett, hanem csak utalhat a beszélő, magát kijelentő Istenre. ... Az etika feladata eszerint nem más, mint módszeres ráeszmélés arra, hogy mit jelent az élet ezernyi viszonylata és kérdése közepett Isten parancsszavát meghallanunk.” Török István tehát az etika szempontjából nem tulajdonít jelentőséget az egyetemes kinyilatkoztatásnak. Idézi Emil Brunner meghatározását: a keresztyén etika az Isten cselekedetei által meghatározott emberi cselekedetekről szóló tudomány. Majd így egyszerűsít: „a keresztyén erkölcstan az ember megszentelődéséről szóló tan”. Itt a tertius usus legis gondolatával találkozunk, amelyből következik, hogy a keresztyén etika, az újjászületett ember etikája valami egészen más, s persze sokkal több, magasabb rendű, mint a filozófiai etika által megfogalmazott helyes élet. S ez utóbbi által az előbbi létjogosultsága kétségbe nem vonható.

Ezek az érvek elsősorban a keresztyén tanítás felől közelítik meg a keresztyén etikát. A keresztyén etika ragaszkodása ehhez az alaphoz jogos és természetes. Úgy tűnik, hogy Nagy Gyula, Kocsis Elemér, Török István ilyen módon tartalmában is egészen más etikát feltételez a keresztyén hit alapján. Tőlük eltérően az amerikai Reinhold Niebuhr55 egyrészt elhatárolja a keresztyén etikát az immanens világban rekedő naturalizmustól és liberalizmustól, de attól is, hogy csak a transzcendens világgal kapcsoljuk össze. A keresztyén etika jelentőségét és sajátosságát éppen abban látja, hogy a kettő között van, mindkettőt komolyan véve, de egyikkel sem teljesen azonosulva. Ha ugyanis a naturalista-liberális etikával azonosulna, nem lehetne keresztyén, ha a transzcendens-istenivel azonosulna maradéktalanul, már amennyire ez embernek lehetséges, akkor nem lenne földi, evilági. Mindez abból következik, hogy a keresztyénség Istenről, mint teremtőről és bíróról tanúskodik, és ezt a feszültséget nem akarja feloldani azzal, hogy vagy az egyik vagy a másik irányba mozdul. Albert Schweitzer a világvallásokkal hasonlítja össze a keresztyénséget, és lényegének azt tartja, hogy az utóbbi nem logikus, hanem etikus vallás.56 Ennek alapján a keresztyén etikának feltétlenül helye van a filozófiai etika mellett. Hans Küng a világ túlélése szempontjából tartja elengedhetetlennek a világethosz, a világvallások etikájának 54 55

56

Török 1988, 47. Niebuhr: Die Aufgabe einer selbständigen christlichen Ethik (Eredeti: An Interpretation of Christian Ethics, 1935). Schweitzer: A keresztyénség és a világvallások, 113.


2015. február 28.

35/51

megfogalmazását illetve kialakítását. Szükségesnek tartja, hogy ne különböző etikák legyenek a világban. Problémát lát azonban abban, hogy a vallástalan ember nem tudja megindokolni etikájának feltétlenségét és egyetemességét. 57 A filozófia és teológia szétválasztásának és összetartozásának tárgyalásához58 hasonlóan fejti ki Paul Tillich a filozófiai és a teológiai etika létével és egymáshoz való viszonyával kapcsolatos látását.59 A teológiai etikát annak a megfontolásnak az alapján, hogy az, amint elnevezésének jelzős szerkezete is utal rá, „külső beavatkozásnak” ad teret, mivel „a kutatás megkezdése előtt meghatározná annak végeredményét”,60 előítéletes etikának mondja. Az ilyen öntörvényű akár filozófiai, akár teológiai etika helyett az istentörvényű filozófiai vagy teológiai etikát tartja szükségesnek és egyedül tudományosnak. Mégis elismeri, hogy az etika, akár filozófiai, akár teológiai, „nem lehet független valamely olyan hagyománytól, amely végső meghatározottságot fejez ki”. 61 „Ami a bibliai és egyházi etikai anyagot illeti, ezt nem lehet »teológiai etikaként« rendszerezni azon az alapon, hogy a kijelentés »információkat« közöl az etikai problémákról. A kijelentés nem információ, és főleg nem információ az etikai szabályok vagy normák felől. Minden etikai anyag, így például az Ó- és Újszövetség anyag, nyitott az etikai kritika előtt az agapé alapelve jegyében, hiszen a Lélek nem új és a korábbinál jobban kidolgozott »betűt« (azaz parancsolatokat) hoz létre. Ellenkezőleg, a Lélek minden parancsolatot megítél.”62 Valóban különös lenne, és a Szentírástól teljesen idegen, ha úgy forgatnánk, mint a jogászok az érvényes jogszabályok gyűjteményét, azt keresve, hogy mit tiltanak, vagy mit engednek meg. Ez a hozzáállás elég távol állt Jézustól, akár a hegyi beszédre gondolunk (Mt 5-7), akár a válással kapcsolatos szavaira (Mt 19,1-9). Mindez mégsem jelentheti azt, hogy a Bibliának nincs ma is érvényes etikai mondanivalója. Ennek leegyszerűsített üzenete például a szeretet, ami nem tekinthető az etikai üzenet „lebutításának”, hanem inkább minden ember számára érthető radikalizálásának. Vagy Arthur Rich kifejezése, az embertársiasság (Mitmenschlichkeit).

Tévedés lenne mindezt úgy érteni, hogy Tillich mindebből azt a következtetést vonja le, hogy nincs teológiai etika. Állítja ugyanis, hogy „minden teológiai állásfoglalásnak etikai következményei vannak”.63 Nem hajlandó azonban elfogadni a „kettősség igazság” lehetőségét, tehát azt, hogy legyen egy 57 58 59 60 61 62 63

Küng: Világvallások etikája (1994) 81. Tillich 1996, 34-41. Tillich 1996, 558-559. Tillich 1996, 558. Tillich 1996, 558-559. Tillich 1996, 559. Tillich 1996, 558.


2015. február 28.

36/51

etika az ész alapján és egy másik, ezzel ellentétes a kinyilatkoztatás alapján. Számára ez elfogadhatatlan szkizofrénia lenne. Ehhez hozzátehetjük, hogy az észre alapozó filozófiai és a kinyilatkoztatás alapjára épülő keresztyén etika azonossága vagy egybecsengése nem jelenti azt, hogy ne legyen szükségszerűen vita az emberek között, akiknek „egymást vádló vagy éppen védő gondolataik” (Róm 2,15) állnak szemben egymással. Az elmondottak alapján a 2013 őszétől kötelezően bevezetésre kerülő iskola etika vagy hittan oktatás alternatívája, különösen ha az etikát azzal különböztetik meg a hittantól, hogy az konszenzus-etika, néhány megjegyzést kíván. Nem szabad elfogadnunk, hogy a keresztyén etika nem egyeztethető össze az emberi értelemmel, vagy hogy irracionális lenne, sem azt, hogy ne lenne jó minden embernek és az egész emberi társadalomnak. Ilyen értelemben egyetértésre, konszenzusra törekvő etika, mert mindenkinek a belátását igyekszik megnyerni. A filozófiai etika és a keresztyén etika közös pontjai Elengedhetetlenül fontos annak állítása, hogy a keresztyén etika egészen más alapokból kiindulva (Isten követelő akarata megszabja az ember egész életét, de Isten irgalmasan keresi is az elveszett embert, s az ember nem esett ki Isten hatalmából), egészen más távlatokra tekintve (teremtés és istenképűség, megváltás Krisztusban, üdvösség, ítélet, új ég és új föld), egészen más emberképpel (az ember bűnös, s önmagától nem képes az Isten előtti jóra) vizsgálja az emberi cselekvést. Ezek a különbségek nagyon jelentősen megkülönböztetik a keresztyén etikát a filozófiai etikától. Ugyanakkor azonban nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kettőnek vannak fontos érintkezési területei: a) a földön élő emberről van szó; ugyanarról az emberről és ugyanarról az életről beszél a filozófiai és a keresztyén etika, b) az etika kérdései az emberlétből adódnak, ezért – még az eltérések ellenére is – közösek vagy egymáshoz közel állnak a filozófiai és a keresztyén etikának nemcsak a kérdései, hanem a válaszai is, c) a cselekvés mérlegelése általános emberi kérdés, tehát a cselekvés nem csak akkor kérdés, ha keresztyének vagyunk. A kétségtelenül meglévő azonosságok és a letagadhatatlan különbségek Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

37/51

mellett is óvunk attól, hogy a filozófiai etika figyelmen kívül hagyja a keresztyén etikát az etikában, s attól is, hogy a keresztyén etika a filozófiai oldalról jövő kérdéseket jelentéktelenítve hangsúlyozza sajátosságát. A keresztyén etikának ezért kell törekednie arra, hogy – minden különbözősége ellenére is – párbeszédben maradjon a filozófiai etikával. Egyfelől természetesen sokkal egyszerűbb a keresztyén etikát művelni, ha nem kell a filozófiai etikára tekintettel lenni: így valóban sok nehéz kérdést ki lehet kerülni. Másfelől azonban a keresztyén etika különállásának hangoztatásával a keresztyén etika hű marad ugyan sajátosságához, de az elzárkózással egy körülhatárolt csoport etikájának megszólaltatójává válik, s így hűtlenné válik ahhoz a feladathoz, hogy az ember, azaz minden ember, cselekvésének kérdésére válaszoljon minden ember számára. A keresztyén etika sajátosságának a megőrzése mellett kell tehát arra törekedni, hogy a keresztyén etika értelmesen, racionálisan, beláthatóan tudjon számot adni indokairól és feleleteiről. Ilyen értelemben a keresztyén etika is meggyőzni igyekvő, kiindulásáról és szempontjairól számot adó, azaz diskurzus etika.64 A filozófiai etika és a keresztyén etika univerzalitása A filozófiai etika újabb és újabb kísérleteket tesz az etika egyetemes érvényű megalapozására. Ilyen kísérlet Albert Schweitzeré, aki az élet tiszteletére alapozza az egyetemes etikát.65 Hans Küng is ezt teszi, amikor az emberiség fennmaradásához elengedhetetlenül szükségesnek tartja és megfogalmazza a világethoszt, a világvallások etikáját.66 Az evangélium, a Krisztusban ajándékozott isteni szeretet univerzalitásával a keresztyén etika univerzalitásának együtt kell járnia. Univerzális csak úgy lehet a keresztyén etika, ha mondanivalója minden ember számára (is) közölhető, kommunikálható, belátható, érthető, felfogható. Az „értelmes beláthatóságot” 64

65 66

Az ún. „nyilvánosság teológia” (öffentliche Theologie) szándéka, hogy a legkülönbözőbb etikai kérdésekhez közérthetően, tehát nem keresztyének számára is érthetően szóljon hozzá, vö. Bedford-Strohm 2012. Schweitzer: Az élet tiszteletének etikája (1989). Küng: Világvallások etikája (1994).


2015. február 28.

38/51

nyomatékosan Trillhaas67 hangsúlyozza. Ebből az érvből óhatatlanul és jogosan adódik a kérdés, hogy lehet-e keresztyén etikáról, keresztyén erkölcsről hit nélkül beszélni? Lehetséges-e a keresztyén erkölcsöt a forrás (Isten kinyilatkoztatása), az indoklás (Isten parancsa), a háttér (Isten nekünk adott ajándéka a teremtésben és Krisztusban), a példa (Jézus Krisztus), és az eszkatológikus távlat (utolsó ítélet), röviden az ige nélkül, minden ember számára beláthatóan meghirdetni? S ha nem lehetséges, vajon nem lehet-e, nem kell-e még akkor is mindezek mellett racionálisan is érvelni? Amikor az Ószövetség kegyesei gyönyörködnek Isten törvényében, akkor bizonyára azért is teszik, mert belátják ezeknek a törvényeknek a szándékát és értelmét. A keresztyén erkölcsöt meg lehet hirdetni a hit igényével és feltételével. Ekkor azt állítjuk, hogy ahhoz, hogy a keresztyén erkölcsöt bárki elfogadhassa, – vagyis vallhassa és követhesse –, keresztyénné kell lennie. Ennek a látásnak is megvan az evidenciája. Nem elhanyagolható azonban az a következmény, hogy a) a keresztyén etika így élesen elhatárolt csoport etikája, tehát partikuláris érvényű és igényű etika lesz, amely azonban ellenkezik Istennek az egyetemességével; b) ha vehemensen lép fel ez az álláspont, akkor könnyen intoleráns, agresszív lesz, mert igazsága tudatában nem hajlandó párbeszédet folytatni másokkal; c) esetleg képmutatásra serkenthet, mert miközben a keresztyénség feltételéül szabja az erkölcsöt, mások esetében viszont nem hajlandó elismerni a ténylegesen fellelhető jót. A keresztyén etika univerzális igényének és érvényének megszólaltatása semmiképpen sem az, amit széles körben hangoztatnak vele szemben, hogy tudniillik a keresztyének rá akarják kényszeríteni a nem-keresztyénekre a maguk etikáját, amint ezt a magzati élet védelméről szóló törvény 1992-es tárgyalása idején különböző irányokból történt. Az univerzális igény és érvény hangoztatása mellett sem szabad arról megfeledkezni, hogy az egyházak tagjai sem vonatkoztatják magukra azt a keresztyén etikát, amellyel pedig egyházaik nagy általánosságban egyetértenek. 67

vernünftige Einsehbarkeit: Trillhaas: Ethik (1970), 17.


2015. február 28.

39/51

A filozófiával szemben is ragaszkodnunk kell a keresztyén etika létjogosultságához, a keresztyénség körén belül támadó kérdésekre válaszolva pedig a keresztyénség belső tartalmára kell utalnunk a keresztyén etika indoklásánál.

Dogmatika és etika viszonya Tödt: Zum Verhältnis von Dogmatik und theologischer Ethik, in uő: Perspektiven theologischer Ethik (1988), 12-20.

Barth Károly [levele] Az új német „Hitvalló mozgalom”-ról. Bázel 1966. március 16. Evangélikus Élet (XXXI/38) 1966. szeptember 18. Metz, Johann Baptist: A „politikai teológia” a viták kereszttüzében (1969). In Metz: Az új politikai teológia alapkérdései (2004), 31-57. DOGMATIA ÉS ETIKA (43).

Dogmatika és etika nem nélkülözheti egymást A dogmatika és az etika világosan elkülönül egymástól. Ezért tapasztalható, hogy a dogmatikát spekulatív elméletnek tartják, míg az etikáról azt, hogy a gyakorlati élettel foglalkozik. Ennek megfelelően szokták azt állítani, hogy a dogmatika az embert befogadónak (receptívnek) tekinti, mert Istennek az emberért véghezvitt tetteit közli. Az etika viszont cselekvőnek mutatja az embert, mert arról szól, amit „az Isten nevében való önelhatározás formájában” az ember cselekszik. 68Különböző tudatossággal, de ez fejeződik ki teológiai fogalmak olyan párokba állításával is, mint hit és cselekedetek, amit hinni (credenda) és amit cselekedni (agenda) kell, evangélium és törvény, hit és szeretet, fa és gyümölcse, kegyelem és szabadság, ajándék és feladat, indicativus és imperativus. Ezek a fogalmak logikai sorrendet sugallnak, amely egyértelműen azt feltételezi, hogy a dogmatikai állítások alkalmazása az etika. S nem lehet ellentétes irány, vagyis az etikáról nem feltételezik, hogy bármivel is hozzájárulhatna a dogmatikai állítások megfogalmazásához vagy értelmezéséhez. Ebben a szemléletmódban annak a korábbi nézetnek a továbbélését láthatjuk, amikor a metafizika még töretlenül 68

TSCHACKERT 1912, 46.


2015. február 28.

40/51

érvényesült.69 A dogmatikának és az etikának ez a versengése nyomon követhető a teológia történetében is. A reformációt akkor is, később is úgy értelmezték félre, hogy az a hitet hangsúlyozta a cselekedetekkel szemben, vagyis a dogmatikát, a helyes tanítást az etikával szemben. Ez a vélekedés a 16. században nemcsak a római egyház ellenkezését váltotta ki, amely a jó cselekedeteket, tehát az etikát féltette, hanem a másik oldalon az ún. antinomista vitához vezetett (Johann Agricola, 1537), amely csak az evangélium hirdetését tartotta szükségesnek és teljesen elvetette a törvény hirdetését. Jellemző, de mindmáig nem eléggé megértett módon Luther viszont a jó cselekedetekről szólva az első parancsolatnak, tehát a hitnek, ha úgy tetszik, a dogmatikának a jelentőségét hangsúlyozta, és csak azután értelmezte a többi parancsolatot.70 A dogmatikát és az etikát elméletileg a lutheránus Georg Calixtus (15861656) óta különítik el egymástól, bár ezt azóta is számosan ellenezték.71 A felvilágosodásnak a keresztyén hitet érő frontális támadása nyomán, különösen is a Schleiermachert követő korszakot – a 19. század újprotestantizmusának Isten országa képzetében vagy az újkantiánizmus kategóriáiban – az a gondolkodás jellemezte, amely az egyház tanításával, az absztraktnak és irracionálisnak bélyegzett dogmatikával szemben az etikát hangsúlyozta, mint ami hasznos az emberi társadalomnak, mert előmozdítja az emberiség felemelkedését és fejlődését. Ilyen értelemben mondták azt, hogy a teológiának helye van a tudományok csarnokában, mert gyakorlati tudomány. A dialektikus teológia, a kinyilatkoztatás teológiája és az Isten igéje teológiája nyomán a dogmatika ismét elsőbbséget követelt magának az etikával szemben. Egyrészt nem volt alaptalan Emil Brunnernek az a megállapítása, hogy a reformáció óta még nem vázoltak fel az evangéliumi hit centrumából kiinduló 69 70 71

Az itt következő fejtegetések Tödt 1988a, 12-20 tanulmányát követik. Luther: A jó cselekedetekről, 1520. Így Karl Immanuel Nitzsch (1787-1868), Johann Konrad Hofmann (1810-1877), Martin Kähler (1835-1912) és Hans Hinrich Wendt (1853-1928), vö. TSCHACKERT 1912, 46-47.


2015. február 28.

41/51

etikát. Karl Barth nagyszabású, de befejezetlen művében éppen ezért együtt tárgyalta a kettőt. Másrészt Bultmann az etikát olyan, a teológia peremén levő gyakorlati tárgynak minősítette, amely alkalmatlan arra, hogy a valóban teológiai mondanivalót kifejezze. Ezért az Újszövetségben található etikai intelmeket az újszövetségi üzenet lényegéhez nem kapcsolódó és a kontextusból kölcsönzött, „krisztianizált”, azaz csak a motivációt tekintve keresztyén, krisztusi kijelentéseknek ítélte. Az ún. szocialista időkben a diakóniai teológia hangoztatása az egyházon kívüli társadalom számára azt a törekvést fejezte ki, hogy a keresztyén hitnek a hasznosságát és szükségességét a társadalom számára etikai érvekkel támassza alá. Hasonló érveket fogalmaztak meg a rendszerváltozás idején és ezeket az érveket azóta is hallhatjuk, amikor az iskolai hitoktatás bevezetése mellett az ifjúság erkölcsi nevelésének fontosságára hivatkoznak. Ezekben az esetekben valamilyen mértékben – bár eltérő átgondoltsággal – háttérbe szorul a keresztyén hit lényeges tartalma, amelynek igazságával a dogmatika foglalkozik.

A dogmatika feladata, hogy a keresztyén hitről adjon számot. A hit pedig ragaszkodik ahhoz, hogy igazságot tartalmaz. A dogmatika ezért a valóságot az igazság szempontjára tekintettel vizsgálja. Ami ellenkezik a hittel, azt nem egyszerűen elutasítja, hanem a Szentírás és a hagyomány (hitvallások) figyelembe vételével a hit távlatával vizsgálja, értelmezi és kritizálja. Ezt teszi például akkor, amikor Istenről úgy szól, mint a Teremtőről. Tudatában van annak, hogy ezt elvető nézetek is vannak. A dogmatika számára ezért a megismerni kívánt valóság nem egyszerűen evidens, hanem olyan, amiről viták folynak. Ezért a dogmatika sem tehet mást, mint hogy erre a vitára is tekintettel van és abban részt vesz, amikor az igazság felől meg kíván bizonyosodni. Az evangélikus teológiában széles körben elterjedt nézet, hogy a teológiai etika mindenki számára belátható tapasztalatokra, tehát evidens ismeretekre támaszkodhat. Ha így gondolkodunk, akkor a hit szerepét csupán abban látják, hogy a motivációt nyújt az egyébként mindenki számára evidens erkölcsi követelésekhez. Tulajdonképpen ezt fejezik ki azzal, hogy a hit felszabadít a szeretetre. Vagy azzal, hogy a házitáblák egyébként antik filozófiai erkölcsiségét megfejelik azzal, hogy a keresztyének az azokban előírtakat „az Úrban” teljesítsék.


2015. február 28.

42/51

Lehet-e azonban – teszi fel a kérdést Tödt –, az erkölcsi követelést evidenciának tekinteni, ha eközben a dogmatikai megismerés ambivalenciát, vitatható helyzetet kell, azaz a dogmatikai igazság megkérdőjelezett? A valóság és a követelés nem szakadhat el egymástól. E megfontolások közben azonban a dogmatika szempontja az igazság, az etikáé pedig a felelősen vállalható jó, és ez a kettő egymással nehezen egyeztethető össze. Az egyes résztudományok (orvostudomány, biológia, pszichológia, szociológia, jogtudomány, politológia, közgazdaságtan, filozófia) mindegyike a saját tudományából következő etikai megfontolások alapján mérlegeli a valóságot. Távol vagyunk tehát attól, hogy egységes, minden résztudomány által elfogadott – tehát ilyen értelemben evidens – etikáról lehetne beszélni. Nemcsak lehetetlen ez, de feltehetően helytelen is lenne erre törekedni. A teológiai etikának tehát vállalnia kell a párbeszédet és a vitát is a többi etikákkal, és ennek csak úgy tud hitelesen megfelelni, ha a keresztyén hit, a dogmatika alapján tudatosítja sajátosságát. Krisztushit és keresztyén életfolytatás összefüggése az Újszövetségben xxx A hit és az erkölcs összefüggése Luthernál Mivel Luther már 1516-tól kezdődően nem filozófiai értelemben fogta fel az igazságot, ezzel az arisztotelészi etikát is elutasította a teológiai gondolkodásban. Ez indította arra, hogy szigorúan a Szentíráson és a jelen tapasztalatain tájékozódva adjon hitből fakadó tanácsokat. Jogi tanítása, a gazdasági életre, a politika és a háború kérdéseire, a házasságra, a családra, a nevelésre, iskolára és egyebekre vonatkozó útmutatásai egy keresztyén etika anyagát testesítik meg. Ha a Luther-interpretáció ezt elválasztja hitbeli tanításától, amikor a birodalmakról szóló tanítását a rendekről szóló tanítására való tekintet nélkül tárgyalja, félreismeri őt. Ebben az esetben ugyanis nem ismerhető fel Luther bibliai-teológiai etikájának konkrét-materiális kifejtése. Az etika hagyományos arisztotelészi hármas tagolása ez volt: ethica monastica, ethica oeconomica, ethica politica. Az első helyre Luther az egyházat tette. A keresztyén etika ezzel döntő vonatkozási pontot kapott, amelyet viszont elhagyva a keresztyén etikát kényszerűen kiszolgáltatták a filozófiai etikának. A dogmatika és etika konkurenciájának, illetve dichotomiájának elkerülésére Luther tanulmányozása adhat indításokat. Ez azonban nem ment föl a mai helyzet végiggondolásának kötelezettsége alól. Az első helyen említett rendet tette Luther a keresztyén etika forrásává. Az Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

43/51

egyházból, amely úrvacsorai szermója szerint Krisztus teste,72 az következik, hogy a hívő magáénak vallja Krisztusnak és minden keresztyénnek a szenvedését, az igazsághoz ragaszkodik, a jogtalansággal szemben védekezik, az ártatlanok szükségét és szenvedését hordozza. Aki ugyanis ezt nem akarja megtenni, annak a szentség semmit sem használ. A Krisztus testében való részesedés alapvető tájékozódást nyújt az oeconomia és a politia számára is, bár ezekben a rendekben Isten másképpen kormányoz, mint az egyházban. Kora antinomistáival vitázva, akik Bonhoeffer szavával az „olcsó kegyelmet” hirdették, Luther kifejtette, mit jelent az egyházhoz tartozni, amely Isten népe, amely hisz Krisztusban és amelyben él a Szentlélek:73 „Mert hogy beszélhet az a Szentlélek műveiről az első törvénytáblában, vigasztalásról, kegyelemről, bűnöknek bocsánatáról, aki a Szentléleknek műveit a második törvénytáblában sem meg nem becsüli, sem hozzájuk nem tartja magát, holott emezeket megértheti, tapasztalhatja, amazokat ellenben soha ki nem próbálta, ki nem tapasztalta.”74 Ez egy mondat sok más között,75 amelyekben Luther kifejti, hogy a hit ismerete és a hit engedelmessége egymást kölcsönösen feltételezik, ezért a dogmatikát nem lehet az etikával felváltani vagy helyettesíteni, amint megfordítva sem. Bonhoeffer is következetesen képviselte ezt a gondolatot, Etikájának tanúsága szerint. Mindez az egyháznak olyan fogalmát feltételezi, amely elsődlegesen nem úgy jön létre, hogy a hitre jutottak összeszerveződnek.

Ha Luther szándékát követve, a teológiai etikát nem szolgáltatják ki a filozófiai etikának, hanem a Krisztus testében való életben való részesülést tekintik tápláló gyökerének, akkor dogmatika és etika, mint a keresztyén hit rendszeres reflexiójának tudományai a kölcsönös összefonódás (reciprok implikáció) viszonyába kerülnek. Felismeréseiket nem képesek a másik elől elzárkózva kidolgozni anélkül, hogy abba a másikat bevonnák, éspedig nem függelékként, hanem mint saját alapjuk elemét. A mai dogmatika ma inkább járatos ebben a tekintetben a teológiai antropológia révén, amely az általános tudományos antropológia tapasztalatait dolgozza fel és teológiailag tárja fel. Ezért a teológiai antropológia gyakran közvetítő szerepet játszik a dogmatika és az etika között. Nehezebben birkózik meg a dogmatika azzal a feladattal, hogy a benne rejlő etikát hasonlóképpen figyelembe vegye.76 A dogmatika és etika szétválasztásának következményei Dogmatika és etika egymáshoz rendelését gyakran meghatározza az a felfogás, 72 73 74 75 76

Luther: Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról (1519), 33. Luther: A zsinatokról és az egyházról (1539); in: LMM 6: 401. Luther: A zsinatokról és az egyházról (1539); in: LMM 6: 405. Ezt fejti ki Luther: A jó cselekedetekről (1520) című írásában is. Tödt 1988a, 15.


2015. február 28.

44/51

amely az erkölcsi követelést az élet adottságai és az emberi feltétele közepette evidensnek és egyértelműen kötelezőnek tartja, amint a természetjog, a teremtési és gondviselési rendek etikája, az ember alapmeghatározottságának etikája teszi. Katasztrófális, hogy a késő modern korban az erkölcsnek a szokásba, jogba és vallásba ágyazottsága felbomlik, ez a metafizika válsága, amellyel szemben az etikát új alapokra kellene helyezni. Hiszen ez a probléma nemcsak az etikát érinti, hanem a dogmatika megalapozásának feltételeit is. Az erkölcs válsága a dogmatika számára ugyanis azt jelenti, hogy erre a válságra tekintettel kellene az evangélikus dogmatika kijelentéseit határozottan megfogalmazni. Ez a törvény első hasznának (primus usus legis) dogmatikai funkciója. Ezt a felbomlást gyakran nem a megismerés válságaként, hanem a rossz következményeként magyarázzák: Az általános erkölcsi követelésnek a mindenkori emberi helyzetben való érvényesítése helyett, és az egyén kudarcának a Krisztus általi megváltásra utaló megvallása helyett (secundus usus legis) a helyzetet inkább úgy értékelik, hogy az ember a rossznak saját erőből való leküzdését kísérli meg, és nem arra szorítkozik, hogy a rossz következményeit valamiképpen korlátozza. Az elmondottak következményei két szempontból is restriktívek. Egyrészt a törvény harmadik haszna (tertius usus legis), azaz a hitből következő erkölcsi fordulat és a törvény számára nincs hely. A rossz következményeinek korlátozására szorítkozó erkölcsiség nem tartalmaz produktív, a jövőre tekintő magatartási ajánlásokat. Ezeket éppen ellenkezőleg azzal gyanúsítja, hogy az üdvösség megvalósítását saját cselekedeteivel kívánja elérni ahelyett, hogy az erkölcsiséget evidensnek, annak igényével szemben a kudarcát pedig a törvény vádló szerepének (lex accusans) tekintené. Az egész érvelésmód meginog azonban, amikor azt látjuk, hogy a mai ember mennyire nem támaszkodhat az élet kész adottságaira, hanem akarva-akaratlanul olyan élethelyzeteket alakít ki, amelyekben azok új volta miatt felelősségének mértékét nem tudja a meglévő adottságokból levezetni, hanem új kritériumokat kell találnia, mint az orvosi etikában, a korábban ismeretlen önpusztítás lehetőségei és hasonlók. Ide tartozik az a kérdés is, hogy miként tud az ember az általa létrehozott lehetőségek és Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

45/51

veszélyeik által kialakult új helyzetben a természeti környezetével összhangban élni, ami az etika ökológiai távlata. Az emberiségnek ebben az új helyzetében, amikor a cselekvés mértékét nem a történelemtől örököljük, a dogmatikának és az etikának is figyelembe kell vennie a jövő távlatának ezt az új elemét. A bibliai üzenet és a keresztyén hagyomány kijelentéseinek új hermeneutikájára és új módon való megszólaltatására van szükség a jelenben. A dogmatika és az etika előtt álló feladat újszerűsége kitűnik, amikor a hagyományos általános keresztyén etikáról rátérnek a mai életkérdésekre tekintő konkrét etika tárgyalására, tehát a felelősségetikára. Ekkor már nem elegendő a keresztyén motiváció kérdését boncolgatni, amelyet leginkább csupán szabadságként értelmeznek, szabadságként arra, hogy általában véve az ügynek és az embertársnak szenteljük magunkat. A konkrét etikában a hogyan kérdése mellett megjelenik a mi kérdése is: mi az, amit a világban elmulasztunk vagy minek kell általunk megtörténnie, és melyek azok az életet és békét elősegítő lehetőségek, amelyeket meg kell találnunk, meg kell ragadnunk vagy vétkesen eljátszunk. Ha felelős magatartást tanúsítunk, akkor nem bagatellizáljuk a körülöttünk és bennünk működő rosszat és következményeit. Nem gondoljuk azt sem, hogy erkölcsileg legyőzhetjük a rosszat. Hiszen a hit egyedül Istennek tulajdonítja ennek képességét. A rossznak ember által nem leküzdhető hatalma éppen akkor mutatkozik meg, ha nem jó és rossz között kell dönteni, ha bármely lehetséges magatartásnak rossz következményei vannak, amikor tehát a felelősségvállalás a bűn vállalását hozza magával és ennek következtében bocsánatra van szüksége. Itt megdöbbentően tárul elénk, hogy az erkölcsi jó nem evidens. S világossá válik, hogy lehetetlen csak annak alapján felismerni magatartásunk kritériumait, hogy mi korlátozhatja a rossz következményeit. Az ilyen helyzetekben a keresztyén ember a hit távlatai és szándékai után kérdez, hogy ezek összefüggésében vizsgálja és cselekvően megválaszolja azokat a kétértelmű helyzeteket, amelyekben felelősséggel kell helytállnia. A keresztyén etika feladata, hogy ebben támasza legyen a keresztyéneknek. Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

46/51

Korunk alapvető jelszavai megmutatják az erkölcsi értékek kétértelműségét egy olyan világban, amelyben messzemenően az ember számít felelős szereplőnek. Az emberi méltóság, emberi jogok és alapvető jogok, amelyek a modern alkotmányok fontos fogalmai, ma jelentősek a rossz következményeinek korlátozásában. Amikor azonban indoklásukra van szükség, amennyiben a jogpozitivizmus alapján és formálisan próbálkoznak vele, az a mai tudományos racionalitás számára túlságosan is nagy feladat. Ezeknek a jogoknak az értelmezésében és alkalmazásában egymásnak ellentmondó irányzatok vannak jelen – már a szabadság, egyenlőség és testvériség fölöttébb különböző súlypontozásában is – ami az ilyen jogok evidens voltának felületes felfogását cáfolja és az ellentmondó nézetek közötti döntést követeli. Természetesen lehet kritériumokat kölcsönözni a szekuláris ideológiákból. A keresztyének számára mégis meghatározóbb és helyreigazító az, ami a hit távlatainak és szándékainak többé-kevésbé tudatos vizsgálatából következik. Ezt mutatja a törvény harmadik hasznának (tertius usus legis) a jelentősége a mai világban élő keresztyének számára: A hittel új szabadságot, de új elkötelezettséget is kapunk az előttünk álló erkölcsi követelményekkel kapcsolatban. A keresztyének között is gyakran hangoztatott felfogással ellentétben a szabadságra hivatkozó keresztyén ethosz mint a szeretet ethosza77 nem szünteti meg az erkölcsi értékek kétértelműségét, bizonytalanságát. Hiszen már a szabadság és a szeretet is korlátozó válogatás. Az igazságosság (Gerechtigkeit, justice, dikaiosuvnh) és az igazság (Wahrheit, truth, ajlhvqeia) nem kevésbé mélyen gyökereznek a keresztyén ethoszban. Amikor pedig konkrét felelősségvállalás szükséges, akkor az egymással versengő értékeket valamilyen módon össze kell hangolni. Tértől és időtől elvonatkoztatva ez nem oldható meg, hanem csak konkrétan, a világ ismeretében. A világnak – akár mint természetnek vagy kultúrénak vagy társadalomnak – a megismerése csak találkozásban és együttműködésben lehetséges. Nem lehet a világot anélkül megismerni, hogy benne lennénk és általa meg ne változnánk. Ami erkölcsileg elkötelezőnek 77

Amint például Robinson 1965, és nyomában sokan mások megfogalmazták.


2015. február 28.

47/51

mutatkozik, az tehát nem következik evidens módon az adottságokból, hanem – keresztyének esetében a hit által vezérelt – találkozásban ismerhető fel. A hitnek például az eszkatologikus távlata megakadályozza, hogy az erkölcsi felelősséget különösképpen a bűn következményeinek korlátozásában az élet megőrzése értelmében gyakoroljuk. Az ellenség szeretetének parancsa (Mt 5,44-45) megvilágítja ezt. A bűn korlátok közé szorítása címén sok keresztyén ahhoz a gyakorlathoz tartja magát, hogy az agresszív ellenségeket az elrettentés eszközeivel kell az isteni elrendelésű államnak megfékeznie. Az egyik állam nukleáris fegyver-arzenálja visszatartja a másikat a magáénak a bevetésétől. A hetvenes évek óta egyre kevésbé tartják ezt ésszerűnek. Ettől eltekintve az ellenség szeretetének semmilyen formájával sem egyeztethető össze, hogy a teljes elpusztítás megtorlása a másik teljesen elpusztítása. Jézus igéje egészen más távlatba helyez, amely messze meghaladja a nemzetközi megtorlás erkölcsiségét. Mint keresztyének kifejezésre juttathatjuk és kifejezésre kell juttatnunk, hogy Isten eljövendő országának várásában élünk, amivel azt mondjuk, hogy más erkölcsiséget képviselünk a keresztyén hit alapján. S ez az élet minden területére érvényes. A keresztyén etika az evangélium által irányított életről szól az észnek a mai világban megmutatkozó ellentmondásos megnyilvánulásai között. Dogmatika és etika egymásra vannak utalva A hit az ésszel találkozva annak meglátásait eleve sem el nem veti, sem eleve nem hagyja jóvá, hanem Pál apostol tanácsát követve mindent megvizsgál és a jót megtartja (1Thessz 5,21). A teológiai etikának ez a feladata, és ehhez kidolgozta az erkölcsi ítéletalkotás elméletét. Tekintettel van arra, hogy az erkölcsi döntés sem nem evidens szekuláris értelemben, sem pedig nem lehet dogmatikai előfeltételekből levezetni. A valóság minden szeletét ma átjárja az embernek az erkölcsi/erkölcstelen-önmagával folytatott beszélgetése. A filozófia törekszik arra, hogy az erkölcsi követelés általánosan kötelező értelmezését fogalmazza meg. Mivel azonban az értelem egységét felváltotta a szektorális tagozódás például a különböző tudományterületeken, a filozófiának ez a törekvése eredménytelen. Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

48/51

Léteznek azonban mindenfelé a különböző életterületeken és kultúrákban az erkölcsösnek töredékes sejtései, a jónak a helyzetfelismerései, amelyeknek a teológiai etika számára nagy jelentősége van. Kevésbé az absztrakt tanításokra, mint inkább a konkrét magatartási módokra és döntésekre gondolhatunk itt. Ilyen például az emberi méltóságnak filozófiailag ugyan meg nem alapozott, de egy bizonyos életértelmezés által képviselt humanista pártfogása (Amnesty International). Ez a humanista pártfogás különbözik is, azonos is a hitből jövő pártfogással. A humanizmusnak általában nehézséget okoz felismernie az ember bocsánatra és megváltásra szorultságát, ez különbség. A foglyok humanista pártfogása azonban a teológiai látásban, ha az ember istenképűségére gondolunk és Isten feltétel nélkül irgalmas és megigazító szeretetére, vagyis az erkölcsi segítségre kötelezettség dogmatikai nézőpontjára, akkor azonosulni is tudunk a humanista felfogással. A keresztyén etikának és gyakorlatnak mindkettőt, a különbségből és az azonosságból fakadó következményeket is szem előtt kell tartania. A keresztyén etika megalapozásához szükség van tehát az igazság és a valóság hívő megismerésére, amit dogmatikának nevezünk. De szüksége van-e a dogmatikának a keresztyén hit etikájára? Nyilvánvalóan nincs szüksége rá, amennyiben persze axiómaként feltételezzük, hogy az erkölcsi jó evidens, azaz mindenki által megismerhető és belátható. Ha azonban elfogadjuk, hogy a valóság nem egyszerűen adottság és csak a benne való részvétellel-részesedéssel ismerhető meg, és ebben a megismerésben a világ is változik, akkor mégis szüksége van a dogmatikának az etikára. A dogmatika és a teológiai etika tehát egyaránt az értelem (noetikus) és erkölcs alapján vitatott világvalósággal való találkozás közös gyökeréből fakad. Ezért a kettő viszonyát csak a kölcsönös összefonódással lehet megfelelő módon kifejezni. A rendszeres teológiát alkotó dogmatika és etika kölcsönös összefonódása nem jelenti, hogy a kettő között szimmetriának kellene lennie, vagyis hogy a másik számára mindegyikük ugyanazt a funkciót látná el. Csupán annyit jelent, hogy az egyik a másik figyelembe vétele nélkül már alapjaiban sem tekinthető Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

49/51

teljesnek, hiszen a hitnek a világgal való, azt megváltoztató találkozásában mindkettő a valóságot más szempontból közelíti meg. Az egyik esetben abból a szempontból, hogy a hit mint a világ valóságával való megismerő részvétel igaz, a másik esetben abból a szempontból, hogy a hit miként ismerhető fel, a hit miként tesz képessé, szabadít meg és hatalmaz fel a cselekvő felelősség ugyanazon történésében. Dogmatika és etika helyzete korunkban azonos abból a szempontból, hogy – mindkettőnek szembe kell néznie azzal a nehézséggel, hogy a múlt egykor általánosan elfogadott tételeit kritika éri, – mindkettő szenved attól, hogy a tekintélyek (Isten, Szentírás, egyház, hagyományok) a modern ember gondolkodásában megrendültek, nem lehet olyan tekintélyként hivatkozni rájuk, mint korábban, – mindkettőnek egyformán, vagyis az egyiknek nem kevésbé, mint a másiknak, alapja és eredménye egy bizonyos emberkép, világkép és istenkép. Ezért elhibázott az olyan szembeállítás, amely a dogmatikát a világgal és Istennel, az etikát pedig az emberrel foglalkozó tudománynak tartja. Elvetendő az a szembeállítás is, mintha a dogmatika a hittel, az etika pedig a cselekvéssel foglalkoznék, a dogmatika az ember megújulásával (megigazulás), az etika a megújított emberrel, az etika a cselekvés tartalmával (mit?), a dogmatika pedig a cselekvés lehetőségével (hogyan?). Helytelen úgy beállítani, hogy a dogmatika Isten és ember viszonyával, az etika viszont ember és ember viszonyával foglalkozik, mert ezek a legszorosabban összetartoznak. A dogmatika elmondja, hogy miért kell és lehet jót cselekednem, és ez az etika tartalmát is meghatározza. Az etika a jó és helyes cselekedetet keresi, a dogmatika segít a szempontok és mértékek meghatározásában. Az etika, az etikai mérlegelés nélkül nem értheti meg az ember a dogmatika által megfogalmazott bűnbocsánat értelmét és tartalmát. A dogmatika nélkül nem tudhatja az ember, hogy lehet másképpen is cselekedni, mint eddig, és lehet újat kezdeni. Az etika emlékeztet, hogy a megigazulás nem ért el céljához, ha cselekedeteiben is meg nem újul az ember, a dogmatika pedig emlékeztet, hogy a Reuss András: Etika I. 1. Az etika a helyes emberi cselekvés kutatása

2015. február 28.

50/51

legetikusabb cselekedetekből sem igazulhat meg az ember. Konfliktushelyzetekben, amikor a kisebbik rosszat kell megtalálni, vagy egymással konkuráló értékek között kell kényszerűen választani, a dogmatika távlata adhat eligazítást. Az etikai gyakorlat (praxis) tapasztalatai adhatnak támpontokat a dogmatikai állítások igazságához (például a bűnről). Helytelen a dogmatikát és az etikát egymással szemben kijátszani: egymásra vannak utalva és egymást segítik.


2015. február 28.

51/51

Az etika a jó cselekvésének kutatása

Recommend Documents