Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2003
Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai
Miscellanea 12 HU ISSN 1587-5172 HU ISSN 1785-6701
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA
2003
Budapest, 2004
Szerkesztette Takács Péter
Szerkesztő Bizottság Bérci Ildikó, Földi András, Jägerné Fürstner Krisztina, Karácsony András, Körösényi András, Mezey Barna, Székely Mária, Takács Péter Összeállította Bérci Ildikó és Takács Péter
A borítón az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak arcképei láthatók. A képek nyilvános rendezvényeken készültek vagy az interneten hozzáférhetők.
Kiadja: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, 2004.
TARTALOM
ELŐSZÓ BEVEZETŐ
I III
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2003
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK
1
54
Kiegészítés és helyreigazítás Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990 – 2000, 2001, valamint 2002 című kötetekhez 54 – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanszékeinek munkatársai 56
FÜGGELÉK Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának kiadványai 62 – Tudományos rendezvények az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 72
62
ELŐSZÓ Tény: az általános olvasottság társadalmi méretekben érzékelhetően csökken. A média, sajátos eszközeivel, a fiatalabb korosztályok mind szélesebb rétegeit hódítja meg, s hódítja el az olvasástól. A könyvkiadás területén csökkennek a példányszámok, növekszik viszont a képes-rajzos albumok kiadványokon belüli részaránya. A digitalizált adatbázisok lassan mindenki számára könnyedén elérhetők, a világhálón egyre több információhoz lehet jutni gépi keresés útján. A gépi keresés leegyszerűsíti a kutatást: jól megválasztott keresőszavak esetén a computerprogramok maguk válogatják le az információkat. Az olvasás, az olvasva-kutatás, a betű szerepe kultúraváltó korszakunkban visszaszorulóban van. Tény továbbá az is: a rendszerváltás után a jogszabályanyag hihetetlen mértékben megnövekedett. A jogalkotás megsokszorozódott kisközpontjai szinte követhetetlenül ontják a különféle rendű-rangú jogszabályok tömegét. A jogrendszer átalakult. Az egyetemi jegyzet- és tankönyvirodalom megkísérelte, s megkísérli ma is, hogy feldolgozza és kövesse a jogászi praxis mögötti joganyagot - több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor a tankönyvek súlya csökkent, növekedett viszont az elektronikus hordozókon fellehető joganyag szerepe. Az Európai Unióba történt belépésünket követően immáron az európai joganyag elsajátítása is feladatává lett a jogásznak, legyen praktizáló szakember, egyetemi oktató vagy hallgató. A szabályok mennyisége tovább bővült, s ez kihívás elé a állította a jogászságot. A kérdés e tekintetben az, hogy a jogszabályok sokszorozása kikényszeríti-e a szakmából a specializációt és felértékeli a praktikus hozzáértést? Mennyiben lehet univerzális a hagyományosan univerzális jogászi tudás? Vajon nem a szakosodott jogszabályismerők és szakértők felé tart-e a világ? Milyen helye van, ül. lehet egy ilyen naponta változó szakmai közegben az elmélyültségre, totalitásra, általános törvényszerűségek kutatására hivatott jogtudománynak? S végül tény az is: a különböző kormányok felsőoktatás-politikái és finanszírozási technikái a hagyományos elitképzés ellen hatnak, s már-már lehetetlenné teszik a tudományegyetemi funkciók érvényesítését. A tömeges képzés, a középiskolákban végzettek hozzávetőlegesen felének rákényszerítése az (erre jobbára felkészületlen) egyetemi felsőoktatásra - az oktatási kormányzat által nem is titkoltan - az universitasból felsőfokú iskolát farag, melynek csupán legfelső két esztendeje, a PhD-képzés emlékeztet a hajdani egyetemek világára. Az eltömegesedéssel - melynek modern hívószava az élethossziglani tanulás ideája — érthetően jár együtt a finanszírozás megváltozása, a hallgatói létszámok alakulásához való igazodása. A felsőoktatásra fordított költségvetési hányad alig növekszik, tehát a vant kell szétosztani a megszaporodó fők és lehetőségek között. A felsőoktatás állami támoga-
tása egyre inkább csak a képzést célozza, s mind kevésbé képes a tudományos munka finanszírozására. Azt is leginkább jelképesen. A hajdan a tudomány fellegváraiként alakult egyetemek oktatói egyre kevésbé kutathatnak. Adminisztratív felmérésekkel ellenőrzik óratarásuk mértékét, az oktatóhallgató létszám korszerűnek mondott mutatóit. A megnövekedett számú hallgatóság mellett a létszámában stagnáló oktatói kar tehát egyre több hallgatóval kénytelen foglalkozni: mind több előadást, speciális kollégiumot, szemináriumot kell tartania, fokozatosan növekvő számban kell konzulensi és bírálói feladatokat ellátnia az évfolyam-és szakdolgozatok vagy a tudományos diákköri tanulmányok megírásának irányítása, ill. értékelése során, s egyre több - a jogi karokon több száz, sőt olykor több ezer – hallgatót kell vizsgáztatnia. Ráadásul újabban mindezt adminisztrálnia is kell. Egyre kevesebb tehát az idö és a pénz a kutatásra, egyre nehezebb eredményeket felmutatni. Am e tények ellenére mégiscsak kijelenthető a következő: 2003-ban az ELTE Állam- és jogtudományi Karának oktatói 55 önálló szakmunkával - monográfiával, tankönyvvel, gyűjteményes kötettel - léptek a tudományos közvélemény elé. 2004 nyarán pedig, a Karunkon immár rendszeressé váló tudományos-szakmai rendezvényen a kari oktatók könyvbemutatóján arról kaptunk tájékoztatást, hogy idei esztendő első felében 25 ilyen kiadvány jelent meg. Ez a teljesítmény nem csupán egy általában vett kan tudományos potenciált jelez, de azt is szimbolizálja, hogy az áldatlan környezetben a hivatásuknak élő jogtudósok milyen erőfeszítéseket tesznek. S jelzi azt is, igény van ezekre a könyvekre. Hisz - mint a szakmai kommunikáció immár számszerűsített mutatói is jelzik - olvassák, felhasználják, továbbgondolják azokat. Hisz a könyvkiadók ma már csak olyan köteteket adnak ki, amelyek eladhatók és amelyek elfogynak a könyvesbolti polcokról. Amikor tehát a Kar közzéteszi oktatóinak szakirodalmi munkásságról szóló jegyzéket, mindezeket dokumentálja. Dokumentálja a Kar tudományos munícióját, a kollégák erőfeszítéseinek és kitartó kutatómunkájának eredményeit. De dokumentálja e jegyzék az universitasnak mint a tudomány fellegvárának életképességét, sőt a jogtudomány életerejét is. Budapest, 2004. július 31. Mezey Barna az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja
II
BEVEZETŐ E kis füzet megjelenésének különös előzménye volt. Miután karunk 2000 óta minden évben összeállította, s a szélesebb szakmai közösség számára hozzáférhetővé tette oktatóinak és kutatóinak szakirodalmi közleményekben is megjelenő tudományos eredményeit dokumentáló kiadványait,* a 2003. évi ún. „kari publikációs listát” eredetileg egy 15 évet áttekintő kötet részeként terveztem közzétenni, mely 2005-ben jelent volna meg. Az ilyenkor szokásos adatkérési felhívást ezért 2003 végén nem is küldtem ki kollégáinknak. Ennek ellenére azonban jónéhányan – a korábbi években kialakult szerencsés megszokás okán – megküldték 2003-ban megjelent közleményeik adatait. Mások azt jelezték, hiányolnák, ha egy év adatai nem önálló füzetben jelennének meg, ismét mások pedig kifejezetten igényt tartottak az immár rendszeres éves tájékoztatóra. Mindezek után úgy döntöttünk, hogy a 2003-as szakirodalmi közlemények adatait is önálló formában tesszük közzé, ezzel is segítve az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán zajló tudományos munka helyzetének értékelését és fő tendenciáinak áttekintését. A publikációs adatok összegyűjtése és feldolgozása során lényegében a korábbiakban bevált elveket és módszereket követtük.** Ezek megismétlése helyett itt csak a legfontosabb állandó szempontokra és a feldolgozott időszak különbözőségével összefüggő eltérésekre utalok. E kiadvány az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának mintegy 170 oktatója által egy év alatt publikált tudományos közlemények megjelenési adatait tartalmazza. Azokét, akik (a) a 2002. január 1. és 2003. december 31. között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott oktatói, illetőleg kutató voltak; akik (b) professzor emeritusként vagy az ELTE által adományozott Doctor et Professor Honoris Causa cím viselőiként a fenti időpontban karunkon dolgoztak; s végül (c) azon óraadói megbízással foglalkoztatott külső előadókét, akiket tanszékük vezetője, publikációs listájuk munkapéldányának megküldésével együtt, a kiadványban szereplők névsorába felvenni javasolt, mert úgy ítélte meg, hogy szakirodalmi munkásságuk karunkhoz kötődik. Kiadványunkban a 2003. január 1. és december 31. között ténylegesen megjelent tudományos közlemények (monográfiák és egyéb tudományos műfajok, egyetemi tankönyvek és jegyzetek, lexikon- és enciklopédia szócikkek, a tudományos művek és jogszabály-gyűjtemények bevezetői, előszavai és szerkesztői munkálatai, jogsza*
**
Vö.: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 [megj.: 2001]; Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 [megj.: 2002]; Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2002 [megj.: 2003]. Részletesen lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) VII-X. oldal.
III
bályok kommentárjai, szakfordítások, stb.), valamint a (hazai Jogi Bibliográfiába felvett, illetőleg a szerzőik által jelzett) nyomtatásban meg nem jelent, de nyilvános közkönyvtárban elhelyezett disszertációk adatait vettük fel. Nem közli ugyanakkor e kiadvány a napi- és hetilapokban megjelent publicisztikák és interjúk (kivéve: a tudományos folyóiratokban megjelent interjúk), a meg nem jelent műhelytanulmányok, kéziratok és gépiratok, valamint a kormányzati- vagy más szervek megrendelésre készült, de nyilvános könyvtárban el nem helyezett szakmai írások adatait. Az adatgyűjtés kezdetét az jelentette, hogy a fenti személyi körbe tartozó kollégák többsége – mint fentebb jeleztem: egyesek az ilyen felhívás nélkül is, mások egy ezt célzó felhívásra válaszolva, ismét mások pedig kellemetlenkedő sürgetésünkre – megküldte 2003-es publikációs adatait. A beérkezett adatokat 2004 júniusában (a 2003. december 31-i állapot szerinti állománylistát alapul véve) kiegészítettük a magyar jogi irodalom elektronikus formában közzétett, egyes CD-jogtárak mellékleteként is hozzáférhető bibliográfiája alapján. Az adatállomány egységesítése során, egy eltéréssel, a könyvtári adatfelvételi munka során szokásos bibliográfiai leírásra törekedtünk. A szokásos bibliográfiáktól való eltérés abban áll, hogy az egyes közlemények megjelenési adatait az ún. címleírási szabványhoz képest jelentősen egyszerűsítettük.* Amikor a szerzők által megadott adatok már-már zavaró módon hiányosak voltak, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel, illetőleg időbeli keretek között ezeket nem tudtuk kiegészíteni, azt az egyes tételeknél jelen esetben is *-gal jelöltük. Már a korábbi években is azt a rendezési elvet vezettük be – s az első tizenegy évet átfogó listához (1990-2000) képest ez a legfontosabb különbség –, hogy az egyes oktatók és kutatók szakirodalmi közleményeinek megjelenési adatait jelen kiadványban nem tanszékek szerint, hanem kari szinten összesítve, a szerzők nevének alfabetikus rendjében adjuk meg. A Kiegészítő adatok című részben ugyanakkor tanszékenként közöljük azon kollégák (2003. december 31-i állapot szerinti) névsorát, akiknek szakirodalmi tevékenységét az adatbázis személyi körének kialakításakor alapul vettük. Az egyéni publikációs listákon belül – a tavaly megjelent kötethez hasonlóan – két egységet alakítottunk ki. A listák élén, alfabetikus sorrendben, az önálló szerzői művek állnak, míg azok második fele azoknak a műveknek az adatait közli, amelyeket karunk oktatója társszerzőségben írt, vagy amelynek létrejöttében szerkesztőként, társszerkesztőként, fordítóként, szaknyelvi lektorként vagy más módon közreműködött. Minthogy e kiadvány Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 című kötet, illetőleg Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001, valamint a 2002 című füzetek folytatása és kiegészítése, Függelékben jelezzük az azokban közölt adatokkal kap-
*
A lényegesebb eltéréseket lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) IX. oldal.
IV
csolatban a Szerkesztőséghez beérkezett pótlólagos adatközlésre és hibaigazításra vonatkozó észrevételeket. Végül a Szerkesztő Bizottság elnökeként szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az anyaggyűjtés és az adatok rendezése során a legnehezebb munkát végezték: Bérci Ildikónak, valamint azon tanszéki előadóknak, akik – a szerkesztő munkáját jelentősen megkönnyítve – tanszékük valamennyi munkatársának publikációs adatait összegyűjtötték és továbbították. Külön köszönöm Földi András segítségét, aki átnézte és sok vonatkozásban javította a kéziratot. Budapest, 2004. július 13.
Takács Péter a Szerkesztő Bizottság nevében
V
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI
2003 A ARATÓ KRISZTINA 1.
2. 3.
ARATÓ Krisztina: Az Európai Unió lisszaboni stratégiája és a keleti kibővülés. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 643-662. ARATÓ Krisztina: Differentiated integration in the European Union. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 155-179. ARATÓ Krisztina: „Szorosabb együttműködés” az Európai Unióban. = Acta Humana. 2003/1-2. 36-53.
B BÁNDI GYULA 4.
BÁNDI Gyula: Áruk mozgása, verseny, környezetvédelem. = Magyar Jog. 2003/9. 523-530.
BÁRD KÁROLY 5.
6.
BÁRD Károly: A Backgrounder to the Criminal Justice Systems of the Region. = Crime and Criminal Justice Systems in Europe and North America 1995-1997. Szerk.: Kauko Aromaa – Seppo Leppä – Sami Nevala – Natalia Ollus. Helsinki, Heuni, 2003. 14-22. BÁRD Károly: A Genfi Egyezmények és az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság. = Szimpózium az 1949. Genfi Egyezmények két Kiegészító Jegyzőkönyve elfogadásának 25. évfordulója alkalmából. Szerk.: Jantsits Ágnes – Prandler Árpád. Budapest, Magyar Vöröskereszt, 2003. 31-39.
7.
BÁRD Károly: Demokrácia – tisztességes eljárás – megismerés a büntető perben. = Emlékkönyv Kratochwill Ferenc tiszteletére. Szerk.: Farkas Ákos. Miskolc, Bibor Kiadó, 2003. 65-100. 8. BÁRD Károly: Kontinuität oder Nostalgie? = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ 286. 19-26. 9. BÁRD Károly: Részlet. = Büntetőjog. Általános rész. Szerk.: Wiener A. Imre. Átdolg. kiad. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 320-335. 10. BÁRD Károly: Részletek. = BÁRD Károly – ERDEI Árpád – KIRÁLY Tibor [et al.]: Büntető eljárásjogi olvasókönyv. Szerk.: Tóth Mihály. Budapest, Osiris, 2003. [510.]* 11. BÁRD Károly: The Right to a Fair Trial in Criminal Cases: The Impact of the European Convention on Human Rights and Fundamental Freedoms on the Jurisprudence of the Hungarian Constitutional Court. = The Spanish Constitution in the European Context. Szerk.: Francisco Fernández Segado. Madrid, Dykinson, S. L. 2003. 1575-1592.
BERÉNYI SÁNDOR 12. BERÉNYI Sándor: Az európai közigazgatási rendszerek intézményei. Autonómiák és önkormányzatok. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 468. 13. BERÉNYI Sándor: A közigazgatási rendszer állam és jogtudományi meghatározása, határterületei. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 23-63.
BÉKÉS IMRE 14. BÉKÉS Imre: Deux Études sur la Convention Européenne des Droits de l’Homme = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 77-97. 15. BÉKÉS Imre: Részletek. = Büntetőjog. Általános rész. Második, hatályosított kiadás. Budapest, HVG-ORAC, 2003. 15-57. és 81-134. 16. BÉKÉS Imre [szerkesztőként]: Büntetőjog. Általános rész. Szerk. Békés Imre. Második, hatályosított kiadás. Budapest, HVG-ORAC, 2003. 491.
BÍRÓ GÁSPÁR 17. BÍRÓ Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába. Budapest, Osiris, 2003. 391. 2
18. BÍRÓ Gáspár: Demokrácia és önrendelkezés a 21. század elején. Budapest, Rejtjel, 2003. /Rejtjel Politológia könyvek 19./ 128. 19. BÍRÓ Gáspár: Az új technológiai civilizáció és a világrend. = Liget. 2003/12.* 20. BÍRÓ Gáspár: Jutalom és büntetés: az új amerikai katonai doktrína és a kis államok külpolitikája. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 598610.
BODNÁR ZOLTÁN 21. BODNÁR Zoltán: A pénzügyi intézményrendszer joga. = Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 267-301.
BOROS LÁSZLÓ 22. BOROS László: A politikai, a gazdasági és a jogi rendszer viszonyának néhány kritikus kérdése a magyarországi rendszerváltás kapcsán. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 245-268.
BORÓK GYÖRGY 23. BORÓK György: A kormánydöntés közérdekűsége - a kerek mahagóni asztaltól az infosztrádáig. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] 239-252.
BOZÓKI ANDRÁS 24. BOZÓKI András: „Politikai polgárosodás” és elitváltó rdikalizmus: A Fidesz-MPP vezette kormány. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 345-379.
BÓDIG MÁTYÁS 25. BÓDIG Mátyás: A deskriptív jogelmélet és a gyakorlati filozófia kihívása: Jogelméleti módszertani témák Gerald Postema Hart-kritikájában. = Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica. Tomus XXI/1. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2003. 43-109. 3
26. BÓDIG Mátyás: Adalékok a jogi érvényesség jogelméleti problémájának tisztázásához. = Jogelméleti Szemle. 2003/1. [www.extra.hu/jesz] 27. BÓDIG Mátyás: Gerald Postema és a konstruktív Hart-kritika szükségessége. = Világosság. 2003/1-2. 89-100. 28. BÓDIG Mátyás: Gyakorlati filozófia és a jogelmélet módszertani problémái. = Állam- és Jogtudomány. 2003/1-2. 109-141. 29. BÓDIG Mátyás: Joseph Raz és a módszertani pozitivizmus. = Jogelméleti Szemle. 2003/4. [www.extra.hu/jesz] 30. BÓDIG Mátyás: Néhány jogelméleti módszertani megjegyzés Jakab András és Pokol Béla vitájához. = Jogelméleti Szemle. 2003/2. [www.extra.hu/jesz] 31. BÓDIG Mátyás: Rendszerváltás, politikai moralitás, legalitás. = Fundamentum. 2003/2. 87-94. 32. BÓDIG Mátyás: Válasz Jakab András felhívására. = Jogelméleti Szemle. 2003/2. [www.extra.hu/jesz]
BÓDINÉ BELIZNAI KINGA 33. BÓDINÉ Beliznay Kinga: Egyes szócikkek. = Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Főszerk.: Kőszeghy Péter. Budapest, Balassi Kiadó, 2003.* 34. BÓDINÉ Beliznay Kinga: Részlet. = MEZEY Barna – SZENTE Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [631.]* 35. BÓDINÉ Beliznay Kinga: Részletek. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [516. ]* 36. BÓDINÉ Beliznay Kinga: Részletek. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 37. BÓDINÉ Beliznay Kinga [társszerzőként]: A magyar jogtörténet „elearning” tananyaga. = JogtörtéNET. Szerk. Mezey Barna. Budapest, Apertus Közalapítvány, 2003.*
BŐHM ANTAL 38. BŐHM Antal: Az ezredvég magyar társadalma (folyamatosság és megszakítottság a társadalomfejlődésben). Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 280. 39. BŐHM Antal: A karrier mint életstratégia. = Karrierek és életstratégiák a nyugat-magyarországi régióban. Szerk.: Szakál Gyula. Budapest, Könyvpont, 2003. 35-50. 40. BŐHM Antal: Koalíciós kapcsolatok az új demokráciában. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti 4
41. 42.
43. 44. 45. 46. 47.
Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 380-391. BŐHM Antal: A magyar társadalom tagoltsága. = Magyarország társadalmigazdasági földrajza. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 188-223. BŐHM Antal: Települési önkormányzatok, érdekképvisleeltek, civil társadalom. = Társadalom, politika, jogrend. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Bayer József. Budapest, Magyar Tudománytár – MTA Társadalomkutató Központ – Kossuth, 2003. 434-460. BŐHM Antal: Befejezetlen kampány. = Parlamenti választások 2002. Budapest, MTA PTI – Századvég, 2003. 50-66. BŐHM Antal: Az önkormányzati választások a parlamenti változások tükrében. = Trendváltozások – tanulmányok. Budapest, MTA PTI, 2003. 129-137. BŐHM Antal: Hajszálgyökerek [recenzió]. = Műhely. 2003/2. 73-74. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Az EU kapujában. Szerk.: Bőhm Antal – Sey István. Győr, SZE Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet, 2003. /Tudományos füzetek II./* BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Parlamenti választások 2002. Budapest, MTA PTI – Századvég, 2003. 916.
BURIÁN LÁSZLÓ 48. BURIÁN László: Gondolatok a közrendről. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 97-122. 49. BURIÁN László [társszerzőként]: BURIÁN László – KECSKÉS László – VÖRÖS Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog [Egyetemi tankönyv]. Szerk.: Vörös Imre. 6., jav. kiad. Budapest, 2003. 382.
C CZUGLERNÉ IVÁNY JUDIT 50. CZUGLERNÉ Ivány Judit: Az atipikus munkaviszonyok szabályozása a nemzetközi jogban. = Munkaügyi igazgatás, munkaügyi bíráskodás. Ünnepi tanulmányok Radnay József 75. születésnapjára. Szeged, 2003.* 51. CZUGLERNÉ Ivány Judit: Az Európai Közösségek Bírósága. = A munkaadó lapja. 2003/október.* 52. CZUGLERNÉ Ivány Judit: Az Európai Unióhoz történő csatlakozás hatása a közúti közlekedés vállalkozóira és dolgozóira. = Az Európai Unió 5
53. 54. 55. 56. 57. 58.
59.
személyszállításra és árufuvarozásra vonatkozó szabályozása. Budapest, MKF, 2003. 79-103. CZUGLERNÉ Ivány Judit: Európai szociális partnerek. = A munkaadó lapja. 2003/12.* CZUGLERNÉ Ivány Judit: Képlékeny sztrájkjog I-III. = A munkaadó lapja. 2003/5-7.* CZUGLERNÉ Ivány Judit: Results of Trade Union Lawyers meeting in Zagreb. = The Community Social A in Labour Law in the CEECS and Beyond. Fighting deregulation. Report 75. Brussels, ETUI, 2003.* CZUGLERNÉ Ivány Judit: Részletek. = Érdekképviselet felsőfokon. Szakszervezeti tisztségviselők gyakorlati kézikönyve. Budapest, 2003. [450.] [E4.2; G1.6; G1.7; K1.1; K1.2; K1.8; K1.9; K2.1; K2.2. fejezetek]* CZUGLERNÉ Ivány Judit: Részletek. = Munkaügy A-tól Z-ig. Aktuális gyakorlati tanácsadó ügyvezetőknek és munkaügyi vezetőnek. Szerk.: Breznay Tibor. Budapest, 2003. 1. köt.: VIII.–IX. fejezet; 2. köt.* CZUGLERNÉ Ivány Judit: Részletek. = CZUGLERNÉ Ivány Judit – HAGELMAYER Istvánné – LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A magyar munkajog. 2. köt. 3. kiad. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Vince Kiadó, 2003. [211.]* CZUGLERNÉ Ivány Judit [társszerzőként]: CZUGLERNÉ IVÁNY Judit [et al]: A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód Magyarországon az EU vonatkozó irányelve tükrében. = Az Európai Uniós Csatlakozás normái Magyarországon 2000-2002. Budapest, Magyarországi Női Alapítvány, 2003.*
CS CS. KISS LAJOS 60. CS. KISS Lajos: A demokrácia és politikai modern. = Fundamentum. 2003/1. 5-13. 61. CS. KISS Lajos: A modern politika mint demokrácia. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 563-584. 62. CS. KISS Lajos: A szinoptikus jogelmélet esztétikája és metafizikája. = Jogelméleti Szemle. 2003/1. http://www.extra. hu/jesz 63. CS. KISS Lajos: A tudásszociológia eszméje és hivatása. = Mannheimtanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Szerk.: Ka6
rádi Éva; vál.: Gellériné Lázár Márta – Karádi Éva – Cs. Kiss Lajos. Budapest, Napvilág Kiadó, 2003. 158-247. 64. CS. KISS Lajos: Carl Schmitt jelentősége. = Világosság. 2003/7-8. 21-26. 65. CS. KISS Lajos: Találkozások Carl Schmitt-tel. = Világosság. 2003/7-8. 26-42. 66. CS. KISS Lajos [közreműködőként]: Mannheim-tanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Szerk.: Karádi Éva; vál.: Gellériné Lázár Márta – Karádi Éva – Cs. Kiss Lajos. Budapest, Napvilág Kiadó, 2003. 312.
CSAPÓ CSABA 67. CSAPÓ Csaba: Az alföldi „idegen” munkavállalók 1869. évi felmérésének eredményei. = Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. Rendi társadalom – polgári társadalom 12. Miskolc, 2003. 332-337. 68. CSAPÓ Csaba: A Löbl-ügy. Egy szegedi gyanúsított érdekérvényesítőképessége az 1870-es években. = Új forrás. 2004/1. 89-100. 69. CSAPÓ Csaba: A szegedi „betyárperek”-ben ítélkező delegált bíróságok működéséről. = Jogtörténeti Szemle. 2003/4. 1-10. 70. CSAPÓ Csaba: Podmaniczky Frigyes, Mocsáry Lajos, Ráday Gedeon, Zichy Nándor, Helfy Ignác és Apponyi Albert életrajza. = Szürke eminenciások a magyar történelemben. Budapest, 2003. 112-123.
CSEHI ZOLTÁN 71. CSEHI Zoltán: A magyar alapítványi jog történeti vázlata. = Jogállam. 2001-2002 [2003]/1-4. 223-251. 72. CSEHI Zoltán: A vagyonkezelés jogi formái és az önállósuló vagyontömegek - áttekintés az alapítvány szemszögéből. = Jogállam. 2001-2002 [2003]/1-4. 103-152. 73. CSEHI Zoltán: A jogi személy fogalmáról – különös tekintettel az alapítványra. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 9-74. 74. CSEHI Zoltán: Az alapító. = Polgári jogi kodifikáció. 2003/6. 3-10.
7
D DARÁZS LÉNÁRD 75. DARÁZS Lénárd: Vállalati koncentrációk és a magyar magánjog. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 75-94.
DEZSŐ MÁRTA 76. DEZSŐ Márta: A referendum funkciója Európa államaiban. = Ünnepi tanulmányok Holló András hatvanadik születésnapjára. Szerk.: Bragyova András. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2003. 135-160. 77. DEZSŐ Márta: A választási kampány finanszírozásának koncepcionális kérdései. = Választási eljárási kérdések I. Kampányfinanszírozás. Budapest, Országos Választási Iroda, 2003. /Választási füzetek 113/ 37-49. 78. DEZSŐ Márta: A választási kampány finanszírozásának szabályai Kanadában. = Választási eljárási kérdések I. Kampányfinanszírozás. Budapest, Országos Választási Iroda, 2003. /Választási füzetek 113/ 49-85. 79. DEZSŐ Márta: Közvetlen demokrácia – népszavazás = Népszavazási útmutató az első választóknak. Budapest, Országos Választási Iroda, 2003. /Választási füzetek 102./ 7-21.
DOBREV KLÁRA 80. DOBREV Klára: A számviteli jog alapjai. = Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 45-67.
DÖMÖTÖR LÁSZLÓ 81. DÖMÖTÖR László: A másért való felelősség kérdései a római jogban. = Jogtudományi Közlöny. 2003/7-8. 347-348. 82. DÖMÖTÖR László: Az európai magánjog fejlődése. = Belügyi Szemle. 2003/10. 143-148. 83. DÖMÖTÖR László: Kézikönyv az európai magánjog fejlődéséről. = Jogtudományi Közlöny. 2003/7-8. 396-399. – Ügyvédek Lapja. 2003/4. 51-53.
8
E ERDEI ÁRPÁD 84. ERDEI Árpád: Gyógyítható-e a perorvoslati rendszer? = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 161-186. 85. ERDEI Árpád: Részlet. = BÁRD Károly – ERDEI Árpád – KIRÁLY Tibor [et al.]: Büntető eljárásjogi olvasókönyv. Szerk.: Tóth Mihály. Budapest, Osiris, 2003. [510.]*
É ÉKES ILDIKÓ 86. ÉKES Ildikó: A gazdaság árnyéka, avagy a rejtett gazdaság. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 215. 87. ÉKES Ildikó: A minimálbér és a gazdaság = Cégvezetés. 2003/április. 94101. 88. ÉKES Ildikó: A tudásalapú társadalom paradoxonai. = Munkaügyi Szemle. 2003/május. 13-16. 89. ÉKES Ildikó: Jóléti trendek a magyar társadalomban a rendszerváltás óta. = Statisztikai Szemle. 2003/szeptember. 759-775. 90. ÉKES Ildikó: Unemployment of the youth in Hungary. = Paper presented at the Expert Group Meeting on Jobs for Youth. Geneva, ILO, 2003. január 15-16. 10.
F FALUDI GÁBOR 91. FALUDI Gábor: A kutatási szerződés helye a szerződéstípusok között. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 95-118. 92. FALUDI Gábor: A szakfordítások szerzői jogi védelme, különös tekintettel az EU jogforrásokra. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 199-217. 9
93. FALUDI Gábor: Satellitensendung und Kabelweiterverbreitung verschlüsselter Sendungen nach ungarischem Urheberrecht. = Medien und Recht. 2003/4. 16-21. 94. FALUDI Gábor [társszerzőként]: FALUDI Gábor – LÁSZLÓ András: Hungarian Rules on domain registration and maintenance. = BNA’s Eastern Europe Reporter. 2003/5. 25-27.
FAZEKAS MARIANNA 95. FAZEKAS Marianna: A politico-cameralis tudományok oktatásának 225 éve. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 97-102. 96. FAZEKAS Marianna: Erneuerung des Verwaltungsverfahrensrechts in Ungarn. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 141-154.
FINSZTER GÉZA 97. FINSZTER Géza: A rendészet elmélete. Budapest, KJK-Kerszöv – OKRI, 2003. /Közgazdasági és jogi kiadványok/ 262. 98. FINSZTER Géza: A bűnmegelőzés hivatalai. = Pécsi Határőr Tudományos Közlemények II. Pécs, 2003. 37-65. 99. FINSZTER Géza: A rendőrség elmélete és a kormányzat gyakorlata. = Belügyi Szemle. 2003/1. 91-111. 100. FINSZTER Géza: A titkos adatgyűjtés kriminalisztikája. = Emlékkönyv Kratochwill Ferenc tiszteletére. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2003. 123-143. 101. FINSZTER Géza: Korrupció által sújtott rendőrségek. Nemzetközi kitekintés. = Kriminológiai Tanulmányok. 2003/40. 9-39. 102. FINSZTER Géza: The theory of criminalistics and policing. = Vargha László emlékkönyv. Pécs, PTE ÁJK, 2003. 59-69. 103. FINSZTER Géza [társszerzőként]: KEREZSI K. – FINSZTER G. – KÓ J. – GOSZTONYI G.: Nagyvárosi bűnözés. Bűnmegelőzés Budapest V., IX. és XXII. kerületében. Budapest, OKRI – Bíbor Kiadó, 385.
FLECK ZOLTÁN 104. FLECK Zoltán: Szociológia jogászoknak. Budapest, Napvilág, 2003. 330. 105. FLECK Zoltán: A jogi mező (elméleti előtanulmány a jogászság szociológiájához). = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 453-467. 10
FÖGLEIN GIZELLA 106. FÖGLEIN Gizella: A nemzetiségi oktatás és jogi szabályozása Magyarországon (1945-1985). = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 13-19. 107. FÖGLEIN Gizella: A nemzetiségi oktatás jogforrásai Magyarországon a második világháború után (1945-1948). = Árkádia peremén. Írások a művelődés és tudománytörténet köréből. Szerk.: Kővágó Sarolta – Paál László. Kaposvár, Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar, 2003. 79-97. 108. FÖGLEIN Gizella: Részletek. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 516. 109. FÖGLEIN Gizella [közreműködőként]: A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 827.
FÖLDES GÁBOR [] 110. FÖLDES Gábor: Alapvetés: a közpénzügyek és a pénzügyi politika. = Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 11-16. 111. FÖLDES Gábor: Résztetek. = Az adózás rendje. CompLex CD Adó – TB. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 112. FÖLDES Gábor: Részletek. = Adóügyi kommentárok 2/1. Az adózás rendje. Szerk.: Garajszki Zoltán. Budapest, Verlag Dashöfer Kiadó, 2003. [Szabadlapos szerkezetben] 113. FÖLDES Gábor [szerkesztőként]: Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 371. 114. FÖLDES Gábor [közreműködőként]: Az új adójog magyarázata 2003. Szerk.: Hadi László. Budapest, HvgOrac Lap- és Könyvkiadó, 2003.*
FÖLDESI TAMÁS 115. FÖLDESI Tamás: A generálklauzulák moralitása. = Állam- és Jogtudomány. 2003/1-2. 23-65. 116. FÖLDESI Tamás: A jogban alkalmazott igazságterminusról és annak háttérbe szorulásáról a magyar polgári eljárásjog újabb fejlődésében. = Magyar Jog. 2003/8. 467-474. 117. FÖLDESI Tamás: Az alkalmazott filozófia néhány erkölcsi és jogi problémája. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 491-503. 11
118. FÖLDESI Tamás: Gondolatok a társadalmi veszélyesség kategóriájának büntetőjogi szükségességéről. = Belügyi Szemle. 2003/11-12. 115-123.
FÖLDI ANDRÁS 119. FÖLDI András: A történeti jogi iskola (római jogi) hatása a római jog magyar tudományára. = www.phil-inst.hu 120. FÖLDI András: Előszó. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 7-10. 121. FÖLDI András: Rinascita del principio della buona fede oggettiva in Ungheria. = Il ruolo della buona fede oggettiva nell'esperienza giuridica storica e contemporanea, II. Padova, 2003. 59-98. 122. FÖLDI András: The Continuity of Roman Law Tradition in the Conception of the New Hungarian Civil Code. = The Roman Law Tradition in Societies in Transition. Prága, 2003. 30-47. 123. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. 8. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003. XL+715. 124. FÖLDI András [szerkesztőként]: Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 20012002 [2003] [tom. 38-39.] 319. 125. FÖLDI András [társfordítóként]: Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Polgári jog, kereskedelmi jog. Ford. Földi András [I-VI., X-XIII. fej.] és Csizmazia Norbert [VII-IX. fej.]. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [377.]
FUGLINSZKY ÁDÁM 126. FUGLINSZKY Ádám: A hibás teljesítésből eredő következménykárokért való kártérítési felelősség terjedelme, a felelősség kizárásának és korlátozásának lehetőségei. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 119-160.
G G. FODOR GÁBOR 127. G. FODOR Gábor: Politikai szecesszió. Budapest, Kortárs Kiadó 2003. /Magyar Néző/ 225. 12
128. G. FODOR Gábor: A „platóni politikus” (Kísérlet a „jásziság” értelmezésére.) = Politikatudományi Szemle. 2003/2. 85-121. 129. G. FODOR Gábor: Konzervatívnak lenni. = Politikatudományi Szemle. 2003/1. 291-299.
GELLÉR BALÁZS 130. GELLÉR Balázs: A nemzetközi jog hatása a büntetőjogi felelősségre. = A büntetőjog általános része. Szerk.: Wiener A. Imre. 2. kiad. Budapest, KJK, 2003. [350.]* 131. GELLÉR Balázs: Some General Principles of International Criminal Law and the Problem of Implementation, 78-79. = ICC - International Criminal Court: Implementation in Central and eastern Europe. Bukarest, Coalition for the International Criminal Court, 2003.* 132. GELLÉR Balázs [társszerzőként]: GELLÉR B. – HUDÁK A. – KISS L. – LUKÁCS É.: A diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerése az Európai Unióban és Magyarországon. Budapest, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium – Sík Kiadó, 2003.*
GOMBÁR CSABA 133. GOMBÁR Csaba: A globalizáció politikai kereteiről. Születésnapi levél a 60 éves Bihari Mihály alkotmánybíróhoz. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 585-597.
GÖNCZÖL KATALIN 134. GÖNCZÖL Katalin: A Köztársaság eszméje. A Respublika kör és a Bibó István Társaság által a 2003. április 26-án rendezett konferencián elhangzott előadásból. = Esély. 2003/4. 95-106. 135. GÖNCZÖL Katalin: Certain Human Rights’ Issues in the Criminal Justice. = Annales Internationales de Criminologie. 2003/1-2.* 136. GÖNCZÖL Katalin: Közrend, közbizalom és a büntetőeljárás résztvevőinek emberi jogi helyzete a 2000. évi vizsgálati tapasztalatok alapján. = Jogi beszélgetések [2000-2003]. Kaposvár, 2003. 94-98. GÖNCZÖL Katalin: Megelőzhető-e a hatóság jogellenes erőszakos fellépése? = Erőszak. 2003. 63-66. GY
13
GYÖRGYI KÁLMÁN 138. GYÖRGYI Kálmán: A gyűlöletbeszéd és a véleményszabadság jogi értékelése. = Aktuelle Aspekte des des christlich-jüdischen Verhältnisses. A keresztény–zsidó viszony aktuális aspektusai. Nemzetközi szakmai tanácskozás [Budapest, 2003. január]. Budapest, Konrad-Adenauer-Stiftung, 2003. 69-83. 139. GYÖRGYI Kálmán: Altes Strafgezetzbuch und neues Strafrecht in Ungarn. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 299-321. 140. GYÖRGYI Kálmán: Az új büntető törvénykönyv munkálatainak tervezett menete és jelen állapota. = A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Szerk.: Holé Katalin. [Tudományos ülés, Budapest, 2002. november 15.] Budapest, KGRE Állam- és Jogtudományi Kar – Unió, 2003. 51-62. 141. GYÖRGYI Kálmán: Bevezető. = Nemzeti konferencia a tisztább közéletért. [Budapest, 2003. március 20-21.] Budapest, 2003. 13-15. – Nemzetközi Konferencia a Tisztább közéletért [2003. március 20-21.]. Szerk.: Kopcsik Kozima. Budapest, 2003. 4-6. 142. GYÖRGYI Kálmán: Die Rolle Mittermaiers bei der Ausarbeitung de Strafgesetzentwurfes vom Jahre 1843. = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.] 39-53. 143. GYÖRGYI Kálmán: Introduction. = United Nations Office on Drug and Crime. National Conference for Cleaner Public Life. [Budapest, 2003. március 20-21.] Budapest, 2003. 15-17. 144. GYÖRGYI Kálmán: Über den Strafgesetzentwurf vom Jahre 1843. = Festschrift für Herbert Steininger zum 70. Geburtstag. Szerk.: Walter Pilgermair. Bécs, Verltag Österreich (Vormals Verlag der K.u.k. Hofund Staatsdrurckerei), 2003. 357-368.
H HAGELMAYER ISTVÁNNÉ 145. HAGELMAYER Istvánné: Részletek. =CZUGLERNÉ Ivány Judit – HAGELMAYER Istvánné – LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A magyar munkajog. 2. köt. 3. kiad. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Vince Kiadó, 2003. [211.]* 14
HAMZA GÁBOR 146. HAMZA Gábor: A francia magánjog fejlődése és a római jog. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 341-354. 147. HAMZA Gábor: A római jog hatása az Amerikai Egyesült Államok jogfejlődésére. = Jogtudományi Közlöny. 2003/58. 234-237. 148. HAMZA Gábor: A svájci magánjogi kodifikáció sajátosságai. = Magyar Jog. 2003/50. 373-377. 149. HAMZA Gábor: Adalékok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez az alkotmányjog területén. = Magyar Felsőoktatás. 2003/7. 43-44. 150. HAMZA Gábor: Andrés Bello és a chilei magánjogi kodifikáció. = Magyar Jog. 2003/50. 186-188. 151. HAMZA Gábor: Az elbirtoklás fejlődése a római köztársaság korában. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 13-20. 152. HAMZA Gábor: Az európai és hazai városfejlődés kérdéséhez a középkorban. = Jogtörténeti Szemle. 2003/4. 54-57. 153. HAMZA Gábor: Das Privatrecht und die Privatrechtskodifikation in Österreich vom Mittelalter bis Ende des 20. Jahrhunderts. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 53-70. 154. HAMZA Gábor: Did Private International Law exist in the Imperium Romanum? (Reflections on a vexata quaestio). = Il ruolo della buona fede oggettiva nell’esperienza giuridica storica e contemporanea. Atti del Convegno internazionale di studi in onore di Alberto Burdese II. Padova, 2003. 323-331. 155. HAMZA Gábor: Pierangelo Catalano: Római intézményi modell és függetlenség [könyvismertetés]. = Jogtudományi Közlöny. 2003/58. 447-448. 156. HAMZA Gábor: Robert Schuman, az Európa-gondolat atyja. = Rubicon. 2003/3-4. 25-27. 157. HAMZA Gábor: Fustel de Coulanges és műve, „Az antik városállam” [utószó]. = Fustel de Coulanges: Az antik városállam. Tanulmányok a görög és római vallásról, jogról és intézményekről. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. [621.] 600-621. 158. HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. 8. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003. XL+715. 159. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának évkönyve 2002. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 393. 15
160. HAMZA Gábor [közreműködőként]: Fustel de Coulanges: Az antik városállam [Hamza Gábor szövegkorrekcióival]. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 621.
HARMATHY ATTILA 161. HARMATHY Attila: A bíró szerepéről. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 355-371. 162. HARMATHY Attila: A magyar polgári jog. = Társadalom, politika, jogrend. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Bayer József. Budapest, 2003. /Magyar tudománytár, IV/ 549-562. 163. HARMATHY Attila: Az európai alkotmány előkészítésének aktuális jogi kérdéseiről. = Európai Alkotmány – európai jövőkép. 2003. /Európai Füzetek. Különszám/ 16-20. 164. HARMATHY Attila: Is it dangerous to eat? = Mélanges en l’honneur de Pierre Widmer. Szerk.: A. Aronovitz. Zurich – Bâle – Genève, 2003. 315-321. 165. HARMATHY Attila: La protection constitutionnelle de la propriété en Hongrie. = Revue de Justice Constitutionnelle Est-Européenne. 2003/4. 133142. 166. HARMATHY Attila [szerkesztőként]: 10 éves a doktori képzés az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, 2003. 514.
HÁRSFALVI REZSŐ 167. HÁRSFALVI Rezső: Az agrárüzemek és a földalapjuk jogi szabályozásának néhány kérdése. = Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9./ 41-53.
HOLÉ KATALIN 168. HOLÉ Katalin: A nemzetközi bűnügyi együttműködés. = Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 586-597. 169. HOLÉ Katalin: Büntető anyagi és eljárási jogunk, valamint az Európai Unió kívánalmai. = Magyar Jog. 2003/3. 140-145. 170. HOLÉ Katalin: Bibliográfia = Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 597-602. 171. HOLÉ Katalin: Büntető anyagi és eljárási jogunk, valamint az Európai Unió kívánalmai. = A Büntető Törvénykönyv és a Büntetőeljárási Törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Budapest, Unio, 2003. 71-82. 16
172. HOLÉ Katalin [szerkesztőként]: A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Szerk.: Holé Katalin. [Tudományos ülés, Budapest, 2002. november 15.] Budapest, KGRE Állam- és Jogtudományi Kar – Unió, 2003. 107.
HORVÁTH ATTILA 173. HORVÁTH Attila: Die stalinistische Strafvollsteckung in Ungarn. Budapest, 2003.* 174. HORVÁTH Attila: Konzeptionsprozesse in den Diktaturen des Sowjetsystems. = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.] 237-244. 175. HORVÁTH Attila: Részletek. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [516.]* 176. HORVÁTH Attila Részletek. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 177. HORVÁTH Attila: Széchenyi István részvénytársaság alapításai. = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 19-40.
HORVÁTH PÁL 178. HORVÁTH Pál: Az európa-jog ősforrásai. A kontinentális jogi kultúrák fejlődéstörténete. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003. 335. 179. HORVÁTH Pál: A Deák-életmű továbbélése (A „fachlicher Nachwuchs” szerepe). = Jogtudományi Közlöny. 2003/7-8. 331-335. 180. HORVÁTH Pál: A jogi-jogtörténeti forráskutatás és elemzés. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] 331-344. 181. HORVÁTH Pál: A tudomány szabadságának a történelmi szerepváltásai. = Doktori iskola, prelegálások II. Budapest, PPKE JÁK, 2003. /Bibliotheca Catedrae Historiae Juris Univ. Catholicae de Petro Pázmány Nom./ 22-36. 182. HORVÁTH Pál: Adalékok a politikai-kamerális tudományok és a modern jogtudomány kifejlődéséhez Magyarországon. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 30-39. 183. HORVÁTH Pál: Bolgár Elek születésének évfordulójára. (1883. július 3. – 1955. június 26.) = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 51-57.HORVÁTH Pál: Művelődési jogok. Adalékok a tudományszabadság ügyéhez. = Vigilia. 2003/2. 85-91. 17
185. HORVÁTH Pál: Prälegierter Nachlass der historischen Anschauungen des liberalen juristischen Denken in Ungarn. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 35-52. 186. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: HORVÁTH P. – RÉVÉSZ T. – SZIGETI P.: A Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának Állam- és Jogtudományi Intézete. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 249-275.
J JENEY PETRA 187. JENEY Petra: Szemelvények a Jugoszlávia Törvényszék humanitáriusjogi gyakorlatából. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 69-118. 188. JENEY Petra [társszerzőként]: DUNAY Pál – JENEY Petra – KARDOS Gábor – KENDE Tamás – NAGY Boldizsár – SONNEVEND Pál [et al.]: Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. 888.
JUHÁSZ IMRE 189. JUHÁSZ Imre: „A Perrendtartás” történelmi távlatból. = A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 93-100. 190. JUHÁSZ Imre: Gondolatok a Brüsszeli Egyezményről. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 385-414.
K KARÁCSONY ANDRÁS 191. KARÁCSONY András: Az állam- és politikatudomány viszonya a jogtudományhoz a jogi kari oktatásban. = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 52-55. 192. KARÁCSONY András: Carl Schmitt politikai antropológiájáról. = Századvég. 2003/2. 85-95. 18
193. KARÁCSONY András: Erkölcs – jog - politika. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 504-515. 194. KARÁCSONY András: Néhány megjegyzés a jogi kultúráról. = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 46-48. 195. KARÁCSONY András: Systems Theory and Phenomenology. = Existentia. 2003/1-2. 65-77. 196. KARÁCSONY András [szerkesztőként]: Az Állam- és Jogtudományi Kar évkönyve, 2002. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 393.
KARÁDI ÉVA 197. KARÁDI Éva: Mannheim útja a kultúrfilozófiától a tudásszociológiáig. = Mannheim-tanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Szerk.: Karádi Éva; vál.: Gellériné Lázár Márta – Karádi Éva – Cs. Kiss Lajos. Budapest, Napvilág Kiadó, 2003. [312.] 129-157. 198. KARÁDI Éva [szerkesztőként]: Mannheim-tanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Szerk.: Karádi Éva; vál.: Gellériné Lázár Márta – Karádi Éva – Cs. Kiss Lajos. Budapest, Napvilág Kiadó, 2003. 312.
KARDOS GÁBOR 199. KARDOS Gábor: Üres kagylóhéj? A szociális jogok nemzetközi jogi védelmének egyes kérdései. Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003. 212. 200. KARDOS Gábor: A diszkrimináció tilalma és az egyenlőség értelmezése: a nemzetközi jog lehetőségei. = Acta Humana. 2003/1-2. 9-19. 201. KARDOS Gábor: A gazdasági, szociális és kulturális jogok néhány sajátossága – egy megközelítés. = Magyar Tudomány. 2003/10. 1279-1283. 202. KARDOS Gábor: A globalizáció és a szociális jogok nemzetközi védelme. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 179-188. 203. KARDOS Gábor: A kultúrához való jog védelme a nemzetközi jogban. = Fundamentum. 2002/2. 29-38. 204. KARDOS Gábor: Az oktatáshoz való jog, mint szociális jog védelme a nemzetközi jogban. = Jogtudományi Közlöny. 2003/február. 106-111. 205. KARDOS Gábor: Carl Schmitt nemzetközi jogi felfogásának jellemzői. = Világosság. 2003/7-8. 53-56. 19
206. KARDOS Gábor: Részlet. = Egy európai alkotmány felé. A nizzai Alapvető Jogok Chartája és a Konvent; konferencia előadások. Szerk.: Frivaldszky János. Budapest, Faludi Akadémia – OCIPE Magyarország, 2003. [99.]* 207. KARDOS Gábor: Részletek. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. [888.]* 208. KARDOS Gábor: Részletek. = Emberi jogok. Szerk.: Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila. Budapest, Osiris, 2003. [919.] 66-80. és 137-189.
KATONA TAMÁS 209. KATONA Tamás [társszerzőként]: JÓZAN Péter – KATONA Tamás: Az ezredforduló népesedési viszonyai Magyarországon. = Demográfia, foglalkoztatás, női munkavállalás. Budapest, MeH Stratégiai Elemző Központ, 2003. [175.] 17-55.
KELEMEN MIKLÓS 210. KELEMEN Miklós [társszerkesztőként]: Serva legem, et lex servabit te. Tudományos Diákköri Dolgozatok, 2003/1. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tudományos Diákkörének dolgozatai. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Seminarium 6./ 321.
KENDE TAMÁS 211. KENDE Tamás: Részletek. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. 888. 212. KENDE Tamás [társszerkesztőként]: Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. 888.
KEREZSI KLÁRA 213. KEREZSI Klára: A bűnmegelőzés önkormányzati lehetőségei. = X. Országos Közigazgatási Konferencia. [2002. szeptember 13-14.] Szerk.: Fogarasi, J. – Galambos, K. Siófok. Magyar Közigazgatási Kar, 2003. 163-173. 214. KEREZSI Klára: A közösség és a közösségi büntetések. = Belügyi Szemle. 2003/2-3. 84-109. 215. KEREZSI Klára: A kriminológia és a büntetőpolitika kapcsolata. = Kriminológiai Tanulmányok. 40. kötet. Szerk.: Irk F. Budapest, Országos Kriminológiai Intézet. 2003. 121-159. 216. KEREZSI Klára: „Csökkentsük-e a börtönnépességet, s ha nem, miért igen?” = A büntetés-végrehajtás helyzete Magyarországon. [Az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának a Budapesti Fegyház és Bör20
tönben megtartott kihelyezett ülése, 2003. március 4.] Szerk.: Kubovicsné Borbély A. – Baneth, A. Budapest, Az Országgyűlés Alkotmány és Igazságügyi Bizottsága, 2003. 21-39. 217. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI K. – GOSZTONYI G. – BOGSCHÜTZ Z. – ÉLIÁS D.: Probation and Probation Services in the EU accession countries: Hungary = Probation and Probation Services in the EU accession countries. Szerk.: van Kalmthout, A. – Roberts, J. – Vinding, S. Nijmegen, Wolf Legal Publishers, 137-181. 218. KEREZSI KLÁRA [társszerzőként]: KEREZSI K. – FINSZTER G. – KÓ J. – GOSZTONYI G.: Nagyvárosi bűnözés. Bűnmegelőzés Budapest V., IX. és XXII. kerületében. Budapest, OKRI – Bíbor Kiadó, 385. 219. KEREZSI Klara: The Role of Alternative Sanctions in the Post-Modern Society. = http://www.okri.hu
KÉPES GYÖRGY 220. KÉPES György: A tökéletesebb unió: az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya. Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003. /Jogtörténeti Értekezések 30/ 176. 221. KÉPES György: Adalékok az USA Kongresszusának történetéhez és működéséhez. Viták és nyilvánosság a plenáris ülésen. = Plenáris ülés. 2. Budapest, Országgyűlés, 2003. 307-317. 222. KÉPES György: Die unendliche Geschichte: „Kitalált középkor”. = Jogtörténeti Szemle. 2003/4. 46-47. 223. KÉPES György: Jogtörténeti kalandozás a „kitalált” Frank Birodalomban. = Rubicon. 2003/5. 35-37. 224. KÉPES György: Kajtár István MTA-doktori értekezésének nyilvános vitája. = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 60-61. 225. KÉPES György: Részletek = Mezey Barna – Szente Zoltán: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [631.] 241-246., 305., 371-376., 437-461. 226. KÉPES György: Törvények és alkotmányosság az Egyesült Államokban. = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 2-11.
KIRÁLY MIKLÓS 227. KIRÁLY Miklós: A belső piac szabályozása. = Az Európai Közösség kereskedelemi joga. Átdolg. kiad. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 2003. 25-130.
21
228. KIRÁLY Miklós: Brigitta Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäischen Union [könyvismertetés]. = Uniform Law Review. 2003/3. 787-791. 229. KIRÁLY Miklós [szerkesztőként]: Az Európai Közösség kereskedelemi joga. 4. átdolg. kiad. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 2003. 515.
KIRÁLY TIBOR 230. KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog. 3. átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 621. 231. KIRÁLY Tibor: A kártalanítás – A büntetőeljárási jog mint anyagi jog a polgári eljárásban. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 453-464. 232. KIRÁLY Tibor: Részlet. = Deák Ferenc emlékezete. Szerk.: Szabó András. Budapest. Akadémiai Kiadó, 2003. [213.]* 233. KIRÁLY Tibor: Részletek. = BÁRD Károly – ERDEI Árpád – KIRÁLY Tibor [et al.]: Büntető eljárásjogi olvasókönyv. Szerk.: Tóth Mihály. Budapest, Osiris, 2003. [510.]*
KISFALUDI ANDRÁS 234. KISFALUDI András: Az adásvételi szerződés. 2. átdolg. kiad. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. /Szerződéstár 1./ 371. 235. KISFALUDI András: Az elővásárlási jog egyes dogmatikai kérdései. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 161186.KISFALUDI András: Mi van az értékpapír-léten túl? Kis értékpapírjogi transzcendencia. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 465-490.KISS BALÁZS 237. KISS Balázs: Elnökök a közgázon. = Magyarország politikai évkönyve 2002ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003. 13381347. 238. KISS Balázs: Kampány és tabloidizáció. A perszonalizáció jelensége. = Kampánykommunikáció. Szerk.: Sárközy Erika – Schleicher Nóra. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 9-40. 239. KISS Balázs: Pundits, Politicians or Political Consultants? Possible roles for political scientists outside the academy. Session 4: Political Science 22
Outside the Academy at the 2003 Plenary Conference of EpsNet. = www.epsnet.org/Balázs Kiss.doc 240. KISS Balázs: Választási kampány és Internet – pártok, lapok, topikok. = Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003. 1399-1420. 241. KISS Balázs [társszerzőként]: KISS Balázs – BODA Zsolt – BERTA Kata: Campaign on the Net. Parties, Papers and Palavers in the 2002 Hungarian Elections. = Central European Political Science Review. 2003/12. 142-165. 242. KISS Balázs [társszerkesztőként]: Trendváltozások [tanulmánykötet.]. Szerk.: Bayer József – Kiss Balázs. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 2003. 452.
KISS DAISY 243. KISS Daisy: A fair eljárás. = A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Szerk. Papp Zsuzsanna. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 117-140. 244. KISS Daisy: A Polgári perrendtartás legújabb esete az Európai Unióval. = Cég és Jog. 2003/9. 3-6. 245. KISS Daisy: E/e avagy az elektronikus társadalom hatása az eljárásjogokra. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga János. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 413519.KISS Daisy: Részletek. = Polgári eljárásjogi alapismeretek. 2., átdol. kiad. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 2003. [I., II., V., VI., VII., VIII., IX.5., X., XI., XII., XIII. fejezetek.] 247. KISS Daisy [társszerzőként]: A fekvőbeteg ellátás 10 éve egy lehetséges terápia elemei. Budapest, /Állami Számvevőszék Módszertani Füzetek./ 2003. 175. 248. KISS Daisy [szerkesztőként]: E-akták. Tanulmányok az Internetjog világából. Budapest, Bibó István Szakkollégium /Studia Collegii de Stephano Bibó/, 2003. 383. 249. KISS Daisy [társszerkesztőként]: Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga János. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003.
KOVACSICS JÓZSEF [] 250. KOVACSICS József: Baranya megyei népességtörténeti lexikon. Budapest, Mundus Kiadó, 2003. 748. 23
251. KOVACSICS József: Emlékezés Dr. Wallner Ernő emberi kvalitására és tudományos felkészültségére. = Emlékezés Wallner Ernőre. Veszprém, 2003. 151-153.
KOVACSICS JÓZSEFNÉ 252. KOVACSICS Józsefné: Gondolatok a bűnügyi információ-rendszerek reformjához. = Magyar Jog. 2003/9. 518-522. 253. KOVACSICS Józsefné: Részletek. = Társadalombiztosítási statisztika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, Mobil Kiadó, 2003. [1.-3., 5.-12. és 14. fejezetek] 1-24., 41-132., 158-164. 254. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Társadalombiztosítási statisztika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék – ELTE Jogi Továbbképző Intézet – Mobil Kiadó, 2003. 164.
KOVÁCS ANNA 255. KOVÁCS Anna: „Környezetvédelem az EU-csatlakozás tükrében” = IV. Környezetvédelmi Konferencia és Társadalmi Fórum. [Dunaújváros, 2003. június 13. ] Dunaújváros, 2003. 38-49. 256. KOVÁCS Anna [társszerzőként]: KOVÁCS Anna – KÓSI Kálmán: EMAS-rendszerek az önkormányzatoknál. 2003.*
KÖRÖSÉNYI ANDRÁS 257. KÖRÖSÉNYI András: A politikai tudás és a politikai cselekvés természetéről. = „Jöjj el szabadság". Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 516-546. 258. KÖRÖSÉNYI András: Politikai képviselet a vezérdemokráciában. = Politikatudományi Szemle. 2003/4. 5-22. 259. KÖRÖSÉNYI András [társszerzőként]: KÖRÖSÉNYI András – TÓTH Csaba – TÖRÖK Gábor: A magyar politikai rendszer. Átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 641.
KUKORELLI ISTVÁN 260. KUKORELLI István: A magyar alkotmány és állam története 1949-1989. = Ünnepi tanulmányok Holló András 60. születésnapjára. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2003. 279-306. 261. KUKORELLI István: A magyar közjog oktatása a Jogi Karon. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Ál24
lam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 23-30. 262. KUKORELLI István: Az OVB és az Alkotmánybíróság feladatai az országos népszavazási kezdeményezések hitelesítési eljárásában. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 589-606. 263. KUKORELLI István: Bibó István a humanista és moralista közjogász. = „Jöjj el szabadság!”, Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 113-117. 264. KUKORELLI István [társszerzőként]: KUKORELLI István – BALOGH Zsolt – HOLLÓ András – SÁRI János: Az Alkotmány magyarázata. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 739. 265. KUKORELLI István [szerkesztőként]: Alkotmánytan I. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 573.
KURUCZ MIHÁLY 266. KURUCZ Mihály: Az európai agrárjog alapjai [jegyzet]. Budapest, Mobil Kiadó Kft., 2003. 280. 267. KURUCZ Mihály: A jogerő és a nyilvánkönyvi bizalomvédelmi hatályok kérdése. = Közjegyzők Közlönye. 2003/9. 3-8. 268. KURUCZ Mihály: A jóhiszemű jogszerző és a jogszerzés vélelme és védelme ingatlan-nyilvánkönyvekben. = Közjegyzők Közlönye. 2003/10. 314. 269. KURUCZ Mihály: A telekkönyv és az ingatlan-nyilvántartás, mint a jogi látszat, a formai legitimáció közvetítésének instrumentumai. = Közjegyzők Közlönye. 2003/7. 3-14. 270. KURUCZ Mihály: Átkerüljön-e a telekkönyv a bírósági szervezetbe? = Budapest, Magyar Jogászegylet, 2003. 95-127. 271. KURUCZ Mihály: Az ingatlan-nyilvántartás szervezeti-hatásköri aspektusa: bíróság vagy közigazgatási hatóság. = Gazdaság és Jog. 2003/VIIVIII. 15-29. 272. KURUCZ Mihály: Elmélkedések és álmélkodások: a konstitutív hatályú nyilvánkönyvi bejegyzéssel keletkező jogok keletkezésének időpontja kapcsán. = Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9./ 72-110. – Közjegyzők közlönye. 2003/6. 3-18. 273. KURUCZ Mihály: Ismét vita a magyar nyilvánkönyvi szervezetről. = Ügyészek Lapja. 2003/4. 5-47. 25
L LEHOCZKYNÉ KOLLONAY CSILLA 274. LEHOCZKYNÉ Kollonay Csilla: Diszkrimináció a munkahelyen. = Munkaadók lapja. 2003.* 275. LEHOCZKYNÉ Kollonay Csilla: Female employment in the candidate countries [paper for the conference on Quality in employment and enlargement of the European Union, Brussels, 18-19 October 2002, organized by the European Commission, ILO, in conjunction with the Observatoire social européen (OSE) and the European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. = http://www.eurofound. eu.int/working/speech_lehoczky.pdf 276. LEHOCZKYNÉ Kollonay Csilla: Részletek. = CZUGLERNÉ Ivány Judit – HAGELMAYER Istvánné – LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A magyar munkajog. 2. köt. 3. kiad. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Vince Kiadó, 2003. [211.]* 277. LEHOCZKYNÉ Kollonay Csilla [szerkesztőként]: CZUGLERNÉ Ivány Judit – HAGELMAYER Istvánné – LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A magyar munkajog. 2. köt. 3. kiad. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Vince Kiadó, 2003. 211.
LENGYEL LÁSZLÓ 278. LENGYEL László: Kerneuropa oder demokratisches Europa? = Europäische Rundschau. 2003/4. 3-14. 279. LENGYEL László: Kétezer három. = Magyarország politikai évkönyve 2002ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003.* 280. LENGYEL László: Négy csomag = „Jöjj el szabadság”. Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 290-302. 281. LENGYEL László: Ungarn an der Schwelle zu Europa. = Europäische Rundschau. 2003/2. 57-66.
LENKOVICS BARNABÁS 282. LENKOVICS Barnabás: A közigazgatás ombudsmani kontrollja. = IX. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia. [Siófok, szeptember 15-17.] Magyar Közigazgatási Kar, 2003. december 12. 283. LENKOVICS Barnabás: A magánélet valósága – közjogi háttérben. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy 26
Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 187208. 284. LENKOVICS Barnabás: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkájáról. = Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2003. 682-689. 285. LENKOVICS Barnabás: Polgári jogi alapjogok. 2., jav. kiad. Budapest, Rejtjel, 2003. 260.
LIGETI KATALIN 286. LIGETI Katalin: A magyar büntetőjogtudomány a kiegyezéstől napjainkig. = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 55-59. 287. LIGETI Katalin: Europäisches Strafrecht – Ansätze der Strafrechtsangleichung in der Eurpäisches Union. = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.] 245-268. 288. LIGETI Katalin: Hungarian National Report on Corruption. = Revue Internationale de Droit Pénal. 2003/74.* 289. LIGETI Katalin [szerkesztőként]: Young Penalist Conference on Corruption and Related Offences in International Business Relations [konferencia]. Budapest, 2003. /MTA Közlemények. 18/.*
LŐRINCZ LAJOS 290. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Közigazgatástudományi antológia. Közrem.: Molnár Miklós. Budapest, Unió, 2003. 1. köt.: Amerikai Egyesült Államok, Franciaország. 337.; 2. köt.: Németország, Magyarország. 260.
M MÁDL FERENC 291. MÁDL Ferenc: A tulajdon rehabilitációja. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 209-226.
27
MÁNDI TIBOR 292. MÁNDI Tibor [szakfordítóként]: Részletek. = A politikatudomány új kézikönyve. Szerk.: Robert E. Goodin – Hans-Dieter Klingemann. Budapest, Osiris, 2003. [808.] [3., 9., 10., 11., 24., 25., 26., 27. rész] 293. MÁNDI Tibor [szakfordítóként]: Körösényi András: Politikai képviselet a vezérdemokráciában. = Politikatudományi Szemle. 2003/4. 5-22.
MÁTHÉ GÁBOR 294. MÁTHÉ Gábor: A felsőbírósági reform és a polgári törvénykezési rendtartás. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 655671. 295. MÁTHÉ Gábor: A jogász továbbképzés problematikája. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 351-357. 296. MÁTHÉ Gábor: A kodifikáció szervezetének alakulása. = Petrik Ferenc emlékkönyv. Budapest, 2003. 179-199. 297. MÁTHÉ Gábor: Államigazgatási Főiskola – BKÁE Államigazgatási Kar. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 302-313. 298. MÁTHÉ Gábor: Az önállósult közigazgatási szakemberképzés. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 103-111. 299. MÁTHÉ Gábor: Nationalversammlung und Rechtsgebung. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] 28-38. 300. MÁTHÉ Gábor: Nemzeti versenyképesség és átlátható államháztartás. Bevezető. = Huszadik Jogász Vándorgyűlés. Budapest, 2003. 6-9. 301. MÁTHÉ Gábor: Problems of codification during the Austro-Hungarian dual monarchy. = Society and Economy. Budapest, 2003. 36-56. 302. MÁTHÉ Gábor Részlet. =Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. 28
/Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.]* 303. MÁTHÉ Gábor: Részletek. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [516.]* 304. MÁTHÉ Gábor: Részletek. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 305. MÁTHÉ Gábor: [társszerkesztőként]: Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ 138.
MENYHÁRD ATTILA 306. MENYHÁRD Attila: A tulajdonjog absztrakt felfogása a magánjogban. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 227-254.
MEZEY BARNA 307. MEZEY Barna: A magyar jogtörténet „e-learning” tananyaga. = JogtörtéNET. Budapest. Apertus Közalapítvány, 2003. 308. MEZEY Barna: A jogtörténet oktatása a budapesti jogi karon. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 78-92. 309. MEZEY Barna: A korona-eszme európaisága. Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története. = Jogtörténeti Szemle. 2003/2. 61-62. 310. MEZEY Barna: A Szamosújvári Fenyítő Intézet 1861-ben. = Börtönügyi Szemle. 2003/1. 87-96. 311. MEZEY Barna: Az állatok jogi perszonifikációja (Állatok a bíróság előtt - adalékok a törvénykezés történetéhez). = „Jöjj el szabadság”. Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 19-39. 312. MEZEY Barna: Az amsterdami Rasphuis. = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 11-18. 313. MEZEY Barna: Az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság történeti előfeltételei Magyarországon. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 671-686. 29
314. MEZEY Barna: Bor és jog. A borforgalom jogi szabályozása a Corpus Juris Hungarici tükrében. = Rubicon. 2003/1-2. 25-31. 315. MEZEY Barna: Büntetések a Rákóczi szabadságharc jogtörténetében. = Börtönügyi Szemle. 2003/2. 55-62. 316. MEZEY Barna: Deák szerepe a börtönügy polgári átalakításában. = Deák Ferenc Emlékezete. Szerk.: Szabó András. Budapest. Akadémiai Kiadó, 2003. 34-46. 317. MEZEY Barna: Die Obstruktion in der ungarischen Rechtsgeschichte. = Parliaments, Estates and Representation. Published for the International Commission for the History of Representative & Parliamentary Institutions. Hampshire, Aldershot, 2003. 97-122. 318. MEZEY Barna: Die Ständeversammlungen von Rákóczi Ferenc II. in Siebenbürgen. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] 38-50. 319. MEZEY Barna: Előszó. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2002. Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. [98.] I-III. 320. MEZEY Barna: Előszó. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./V-IX. 321. MEZEY Barna: Felvirágzás és válság. A kiegyezéstől a forradalmakig 2. = Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1890-1919. Szerk.: Szögi László. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 228-266. 322. MEZEY Barna: Minőség és túlterheltség. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 404-409. 323. MEZEY Barna: Nagyszombattól Budapestig. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara, 1667-2002. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 139-184. 324. MEZEY Barna: Strafrechtskodifikation in Ungarn im Jahre 1878. = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.] 151178. 30
325. MEZEY Barna: Deák Ferenc, a kodifikátor. = Rubicon. 2003/9-10. 7277. 326. MEZEY Barna: A Bridewell-jelenség. = Jogtörténeti Szemle. 2003/4. 21-27. 327. MEZEY Barna [társszerzőként]: MEZEY Barna – SZENTE Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 631. 328. MEZEY Barna: Részletek. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [516.]* 329. MEZEY Barna: Részletek. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 330. MEZEY Barna [társszerzőként]: MEZEY Barna – KABÓDI Csaba – LŐRINCZ József: A büntetéstan elméleti és történeti alapjai. Budapest, ELTE, 2003. 167. 331. MEZEY Barna [szerkesztőként]: JogtörtéNET. Budapest. Apertus Közalapítvány, 2003. 332. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 516. 333. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 440. 334. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Strafrechtliche Sanktionen und Strafvollzug in der deutschen Rechtsgeschichte. Die Entwicklung des Strafenssystems und Straftheorie in Europa. [Deutsch-ungarisches strafrechtsgeschichtliches Seminar I.] Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Rechtsgeschichtliche Vorträge 12./ 119. 335. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Strafrechtliche Sanktionen und Strafvollzug in der ungarischen Rechtsgeschichte. Die Entwicklung des Strafenssystems und Straftheorie in Europa. [Deutsch-ungarisches strafrechtsgeschichtliches Seminar II.] Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Rechtsgeschichtliche Vorträge 13./ 86. 336. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ 286. 337. MEZEY Barna [társszerkesztőként]: Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ 138. 31
338. MEZEY Barna [közreműködőként]: Magyarország századai. Válogatás ezer év dokumentumaiból, 1000-1956. Szerk.: Érszegi Géza – Dóka Klára – Soós László. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Jogtörténeti Tanszék MOL, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 17./ [535.]*
MOLNÁR MIKLÓS 339. MOLNÁR Miklós [közreműködőként]: Közigazgatástudományi antológia. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Unió, 2003. 1. köt.: Amerikai Egyesült Államok, Franciaország. 337.; 2. köt.: Németország, Magyarország. 260.
MORVAI KRISZTINA 340. MORVAI Krisztina: Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog. 2. kiad. Budapest, Kossuth, 2003. 307.
N NAGY ÁRPÁD 341. NAGY Árpád: Az önkormányzatok pénzügyei, a helyi államháztartás joga. = Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 159-176.
NAGY BOLDIZSÁR 342. NAGY Boldizsár: A szuverén határai. = Fundamentum. 2003/2. 38-48. 343. NAGY Boldizsár: Részletek. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. 888.
NAGY MARIANNA 344. NAGY Marianna: In memoriam Földes Gábor. 1950-2003 [nekrológ]. = Jogtudományi Közlöny. 2003/10. 449. 345. NAGY Marianna: Közigazgatási büntetőjog az Európai Unió országaiban. = 10 éves a doktori képzés az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 275-282.
NAGY TIBOR 346. NAGY Tibor: A pénzügyi jog és a pénzügyi jogtudomány. – Az államadósságügy költségvetési joga. – Nemzetközi pénzügyi jog. = Pénzügyi 32
jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 19-42., 177-185., 187-202. 347. NAGY Tibor [közreműködőként]: Elmaradottság – fejlődés – átalakulás. Magyarország részvétele a NATO pénzügyi integrációban. = Tanulmányok Szentes Tamás akadémikus 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Blahó András. Budapest, BKÁE Világgazdaság Tanszék, 2003. 277286.
NAGYNÉ SZEGVÁRI KATALIN 348. NAGYNÉ Szegvári Katalin: Feministische und antifeministische Tradition in Ungarn. Der Kampf um das Wahlrecht der Frauen in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. = Jahrbuch der Juristichen Zeitgeschichte. [Berliner Wissenschafts-Verlag] 2002/2003 [2003]/4. 144-156.
NAVRACSICS TIBOR 349. NAVRACSICS Tibor: A konvent hatása az európai belpolitikára. = Egy európai alkotmány felé. A nizzai Alapvető Jogok Chartája és a Konvent; konferencia előadások. Szerk.: Frivaldszky János. Budapest, Faludi Akadémia – OCIPE Magyarország, 2003. [99.] 51-59. 350. NAVRACSICS Tibor: A nemzeti szuverenitás és az európai integráció kapcsolatáról. = „Jöjj el szabadság” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti S. – Szabó M. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 629-642. 351. NAVRACSICS Tibor: Az első magyar miniszterelnöki kampány = Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003. 1325-1337. 352. NAVRACSICS Tibor: Többségi és konszenzusos demokráciák. = Politika és politikatudomány. Szerk.: Gallai S. – Török G. Budapest, Aula, 2003. 239-262.
NÉMETH JÁNOS 353. NÉMETH János: Das Mahnverfahren im ungarischen Zivilverfahrensrecht. = Festschrift für Kostas E. Beys dem Rechtsdenker in attischer Dialektik zum 70. Geburtstag am 25. November 2003. Szerk.: Hideo Nakamura – Hans W. FAsching – Hans Friedhelm Gaul – Apostolos Georgiades. Athen, Sakkoulas Verlag – Eunomia Verlag, 2003. 1125-1138. 354. NÉMETH János [társszerzőként]: NÉMETH János – PAPP Zsuzsanna: Grundzüge des zivilprozessualen Beweisrechts in Ungarn. = Beweis33
Preuve-Evidence. Szerk.: Heinrich Nagel – Eva-Marlis Bajons. BadenBaden, Nomos Verlagsgesellschaft, 2003. 681-688. 355. NÉMETH János [társszerzőként]: NÉMETH János – KISS Daisy – RÓNAY Zoltán: Polgári eljárásjogi alapismeretek. 2. átdolg. kiad. Szerk.: Németh János. Budapest, 2003. 332. 356. NÉMETH János [szerkesztőként]: Polgári eljárásjogi alapismeretek. 2. átdolg. kiad. Szerk.: Németh János. Budapest, 2003. 332. 357. NÉMETH János [társszerkesztőként]: Az Alkotmánybíróság határozatai 2002. Szerk.: Németh János – Pálffy Ilona. Budapest, 2003. 1868.
P PACZOLAY PÉTER 358. PACZOLAY Péter: Az alkotmányelmélet fejlődése és az európai kihívás. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 153. 359. PACZOLAY Péter: A kisebbségvédelem új eszközei. = Európa egysége és sokszínűsége: a kisebbségek jogai. A belga és a magyar példa. Szerk.: Trócsányi László – Francis Delpérée. Budapest, Nyitott Könyv Kiadó, 2003. 91104. 360. PACZOLAY Péter: A lelkiismereti és vallásszabadság. = Emberi jogok. Szerk.: Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 527-575. 361. PACZOLAY Péter: Az állambölcselet oktatása a Jogi Karon. = A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 40-49. 362. PACZOLAY Péter: Az Európai Unió és az Alkotmánybíróság. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 663-679. 363. PACZOLAY Péter: Előszó: Alkotmánybíráskodás a politika és jog határán. = Alkotmánybíráskodás - alkotmányértelmezés. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. /Rejtjel politológiai könyvek 15/ [212.]* 364. PACZOLAY Péter: Európai emberi jogi ítélkezési gyakorlat fő tendenciái – Európai emberi jogi bíráskodás és az alkotmányozási folyamat. = Egy európai alkotmány felé. A nizzai Alapvető Jogok Chartája és a Konvent; konferencia előadások. Szerk.: Frivaldszky János. Budapest, Faludi Akadémia – OCIPE Magyarország, 2003. [99.] 31-41. 34
365. PACZOLAY Péter: Hozzászólás. Fórum a szuverenitásról. = Fundamentum. 2003/2. 63-67. 366. PACZOLAY Péter: Les méthodes nouvelles de protection des minorités. = L’unité et la diversité de l’Europe. Les droits des minorités (Les examples belge et hongrois). Bruxelles, Bruylant, 2003. /Centre d’Études Constitutionnelles et Administratives 25./ 109-123. 367. PACZOLAY Péter [szerkesztőként és egyéb közreműködőként]: Alkotmánybíráskodás - alkotmányértelmezés. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. /Rejtjel politológiai könyvek 15/ 212.
PAPP IMRE 368. PAPP Imre: Részletek. = Emberi jogok. Szerk.: Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila. Budapest, Osiris, 2003. [919.]*
PAPP ZSUZSANNA 369. PAPP Zsuzsanna: A választottbíráskodás mint alternatív vitamegoldási mód: gondolatok és reflexiók. = A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Szerk.: Papp Zsuzsanna. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003.* 370. PAPP Zsuzsanna [társszerzőként]: NÉMETH János – PAPP Zsuzsanna: Grundzüge des zivilprozessualen Beweisrechts in Ungarn. = BeweisPreuve-Evidence. Szerk.: Heinrich Nagel – Eva-Marlis Bajons. BadenBaden, Nomos Verlagsgesellschaft, 2003. 681-688. 371. PAPP Zsuzsanna [szerkesztőként]: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Szerk.: Papp Zsuzsanna. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 374.
PERGEL JÓZSEFNÉ 372. PERGEL Józsefné [társszerzőként]: PERGEL Józsefné – RÉNYI István – ANDRÁSI Tamás: Helyzetkép az e-biztonság magyarországi állapotáról, HISEC 2003. Budapest, 2003. október 28-29.* [www.hif.hu/menu6/ m6_3/hisec/pergelne.ppt]
PESTI SÁNDOR 373. PESTI Sándor: A Fidesz államfelfogása. = „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 136-161.
35
374. PESTI Sándor [társszerkesztőként]: „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 719.
POKOL BÉLA 375. POKOL Béla: Jogszociológiai vizsgálódások. Budapest, Rejtjel Kiadó. 2003. 143. 376. POKOL Béla: A bírói hatalom. Budapest, Századvég Kiadó, 2003. 246. 377. POKOL Béla: A bírói hatalom átpolitizálódási formái. = Politikatudományi Szemle. 2003/2. 27-49. 378. POKOL Béla: A bírói hatalom expanziója. = „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 468-490. 379. POKOL Béla: A jogászság és a jogászképzés bővülése. – A jogászképzés dilemmái. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 315-323. és 357-362. 380. POKOL Béla: A politika logikája Niklas Luhmann és Carl Schmitt megközelítésében. = Világosság. 2003/7-8. 57-66. 381. POKOL Béla: Adalékok a magyar jogfilozófia történetéhez. = Filozófia és teológia a magyar eszmetörténetben. Szerk.: Veres Ildikó – Fehér M. István. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2003. 161-185. 382. POKOL Béla: Bírói hatalom Közép-Kelet-Európában. = Magyar Jog. 2003/6. 344-354. 383. POKOL Béla: Gondolatok Kaarlo Tuori többrétegű jogkoncepciójáról. = Jogelméleti Szemle. 2003/2. [http://www.extra.hu/jesz] 384. POKOL Béla: Luhmann rendszerelmélete és a Polányi Károllyal korrigált marxi elmélet. = Jogelméleti Szemle. 2003/3. [http://www.extra. hu/jesz] 385. POKOL Béla: Separation of Power and Parliamentarism in Hungary. = East-European Quarterly. 2003/1.* 386. POKOL Béla: The Concept of Multilayered Legal System. = La structure des systèmes juridiques. Szerk.: Olivier Moréteau – J. Vanderlinden. Bruxelles, 2003. 275-290.
36
R RÁCZ LAJOS 387. RÁCZ Lajos: Állam és egyház Deák Ferenc korában. = Deák Ferenc emlékezete. Szerk.: Szabó András. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. [213.] 47-70. 388. RÁCZ Lajos: Instruments of Governments: Royal Council and National Assembly during Middle Ages in Hungary. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] 51-61.
RÉTI MÁRIA 389. RÉTI Mária: A szövetkezetek és az egyes gazdasági társaságok főbb jellemzői az 1948 előtti magyar jogi szabályozás alapján. = Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9./ 125-138.
RÉVÉSZ T. MIHÁLY 390. RÉVÉSZ T. Mihály: Das Parlament und die finanzielle Kontrolle nach dem Ausgleich in Ungarn. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] 62-71. 391. RÉVÉSZ T. Mihály: Deák Ferenc és a szabad sajtó. = Deák Ferenc emlékezete. Szerk.: Szabó András. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 77-95. 392. RÉVÉSZ T. Mihály: Deák Ferenc időszerű üzenetei. = Tekintet. 2003/6. 3-10. 393. RÉVÉSZ T. Mihály: Deák Ferenc sajtópolitikája a reformkorban. = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 19-23. 394. RÉVÉSZ T. Mihály: Küzdelem a sajtó szabadságáért. = Rubicon. 2003/910. 24-28. 395. RÉVÉSZ T. Mihály: Minorities and the free press in Hungary after 1867. = Parliaments, Estates and Representation. Szerk.: H. J. Cohn. 2003/23.* 37
396. RÉVÉSZ T. Mihály: Részlet. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 13-62. 397. RÉVÉSZ T. Mihály: Részlet. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 398. RÉVÉSZ T. Mihály: Sajtószabadság és „médiaegyensúly” Magyarországon 1867 után. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 165-196. 399. RÉVÉSZ T. Mihály: Vorwort. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] 7-8. 400. RÉVÉSZ T. Mihály: Zu theoretischen Wurzeln des Strafrechts am Ende des achtzehnten Jahrhunderts in Ungarn. = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 4./ /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27/ [286.] 201-204. 401. RÉVÉSZ T. Mihály [társszerzőként]: HORVÁTH P. – RÉVÉSZ T. – SZIGETI P.: A Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának Állam- és Jogtudományi Intézete. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 249-275.
S SAJÓ ANDRÁS 402. SAJÓ András: A büntetés költségszemléletű megközelítése [a Mindentudás Egyetemén, 2003. október 13-án elhangzott előadás szerkesztett változata]. = Belügyi Szemle. 2003/11-12. 38-46. 403. SAJÓ András: A semlegesség doktrinái és az állam. = Beszélő. 2003/10. 29-50. 404. SAJÓ András: A szólásszabadság alkotmányos problémái a magyar jogrendben. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 255-288. 405. SAJÓ András: Az EU-csatlakozás hatása az új tagállamok alkotmányosságára. = Fundamentum. 2003/2. 14-26. 38
406. SAJÓ András: Elektronikus demokrácia – Gondolatok a képviseleti demokrácia legitimációjáról az internet korszakában. = Oktatási Minisztérium: Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok [5. program]. Budapest, Oktatási Minisztérium, 2003. 28-47. 407. SAJÓ András: From Corruption to Extortion: Conceptualization of Post Communist Corruption. = Crime, Law and Social Change. 2003/október. 171-194. 408. SAJÓ András: Internet-demokrácia? = Beszélő. 2003/7-8. 45-56. 409. SAJÓ András: Mathieu Deflem: Policing World Society. Historical Foundations of International Police Cooperation [könyvszemle]. = Book Review in Law & Politics. 2003/8.* 410. SAJÓ András: Pluralism in Post-Communist Law. = Acta Juridica Hungarica. 2003/1-2. 1-20. 411. SAJÓ András: The Concepts of Neutrality and the State. = From Liberal Values to Democratic Transition. Szerk.: Ronald Dworkin [et al]. New York – Budapest, CEU Press, 2003. 107-144. 412. SAJÓ András: The self-protecting constitutional state. = East European Constitutional Review. 2003/tavasz-nyár. 78-86. 413. SAJÓ András: Transformaciite na parlamenta. = Juridícseszkij Mír (Juridical World). 2003/2. 92-110. 414. SAJÓ András: Welfare Rights in the Post-Communist Constitutional Experience. = Constitutionalism in Transition: Africa and Eastern Europe. Warsaw, The Helsinki Foundation for Human Rights, 2003. 41-73. 415. SAJÓ András [társszerzőként]: Norman DORSEN – Michel ROSENFELD – András SAJÓ – Susanne BAER: Comparative Constitutionalism. Thomson West, 2003. /American Casebook Series/ lxiii+1382. 416. SAJÓ András [társszerzőként]: SAJÓ András – SISÁK Gábor: Konstitutsionnye proekty v Rossii, 18-nachalo 20 v. otv. [Szerk.: S. Bertolissi – A. N. Sakharov. Moskva: Iri Ran, 2000.] [könyvszemle] = Acta Juridica Hungarica. 2003/1-2. 129-135. 417. SAJÓ András [társszerzőként]: KIS János – SAJÓ András: Amicus curiae az Alkotmánybírósághoz. = Fundamentum. 2003/1. 134-141. 418. SAJÓ András: Mi a „természettől adott” az emberi jogokban? = Államés Jogtudomány. 2003/1-2. 3-22.
SAMU MIHÁLY 419. SAMU Mihály: Általános jogpolitika. A jog depolitizálása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 296. 420. SAMU Mihály: Az igazságosság és jogrend elválaszthatatlansága. = Jogtudományi Közlöny. 2003/2. 73-82. 39
SÁNDOR ISTVÁN 421. SÁNDOR István: A magyar fogyasztóvédelmi jog. Budapest, UNIÓ Lap- és Könykiadó Kereskedelmi Kft., 2003. 284. 422. SÁNDOR István: Részletek. = Szerződéstár. Szerk.: Sáriné Simkó Á. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., 2003.* 423. SÁNDOR István: Az európai magánjog fejlődése [könyvismertetés]. = Cég és Jog. 2003/10. 47-48. 424. SÁNDOR István [társszerzőként]: SÁNDOR István – LUKÁCS Mónika – SZŰCS Brigitta: Új típusú szerződések és azok gyakorlata a gazdasági életben. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., 2003. 229-450.
SÁRI JÁNOS 425. SÁRI János: Alkotmánytan. 2. Alapjogok. 2. átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 318. 426. SÁRI János: Schutz und Sicherheiten der Durchsetzung der Grundrechte im ungarischen Verfassungssystem. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 5-20.
SCHANDA BALÁZS 427. SCHANDA Balázs: Magyar állami egyházjog. Második, átdolg. kiad. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Cononici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, I. Institutiones 4./ 352. 428. SCHANDA Balázs: Állam és egyház az Európai Unió tagjelölt országaiban. = Jogtudományi Közlöny. 2003/1. 46-54. 429. SCHANDA Balázs: Állam és egyház az Európai Unió tagjelölt országaiban. = Egyházfórum. 2003/1-2. 23-29. 430. SCHANDA Balázs: Állami egyházjog a bővülő Európai Unióban. = Jura. 2003/2. 88-105. 431. SCHANDA Balázs: Church and State in Hungary. = Law and Religion in Post-Communist Europe. Szerk.: Ferrari, Silvio – Durham, W. Cole – Sewell, Elizabeth A. Leuven, Peeters, 2003. 121-140. 432. SCHANDA Balázs: Cirkev a štat v Mad’arsku. = Štát a cirkev v postsocialistickej Európe. Szerk.: Jozefčiaková, Zostavila Silvia. Bratislava, 2003. 3555. 433. SCHANDA Balázs: Financing of Churches in Europe. = Religion und Religionsfreiheit in der Europäischen Union. Szerk.: Krukowski, Józef – Theisen, Otto. Lublin, 2003. 223-232. 40
434. SCHANDA Balázs: Freedom and Cooperation. State of Affairs of Church-State Relations in Hungary. = Ius canonicum in oriente et occidente. Festschrift für Carl Gerold Fürst zum 70. Geburtsag. Szerk.: Zapp, Hartmut – Weiß, Andreas – Korta, Stefan. Frankfurt am Main, 2003. 1021-1039. 435. SCHANDA Balázs: Jogvitában az egyházzal – az állami bíróság joghatóságának határai. = Kánonjog. 2003/V. 87-93. 436. SCHANDA Balázs: Megfontolások az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységéről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 4. § (2) és (3) bekezdéséről. = Magyar Közigazgatás. 2003/* 280-291. 437. SCHANDA Balázs: Nové náboženské hnutia v Mad’arsku. = Lojda. Szerk.: Miroslav Zostavil. Európa a nové náboženské hnutia. Bratislava, 2003. 28-32. 438. SCHANDA Balázs: Relations between the Holy See and Hungary: the Legal Aspects of the Relations between Church and State. = International Bilateral Legal Relations between the Holy See and States: Experiences and Perspectives. Szerk.: Šmid, Marek – Vasiľ, Cyril. Vatikán, 2003. 161-188. 439. SCHANDA Balázs: Staat und Kirche in den Beitrittsländern zur Europäischen Union. = Kirche und Recht. 2003. 117-128. 440. SCHANDA Balázs: Staatskirchenrechtliche Kontexte der Theologischen Fakultäten in Ungarn. = Bulletin ET. Zeitschrift für Theologie in Europa. 2002/2. 79-86. 441. SCHANDA Balázs: Wie steht es um Gott und die Kirchen in der Europäischen Union? Eine Bestandsaufnahme in den alten Mitgliedstaaten und eine ungarische Sicht auf die Verfassungsdiskussion. = Pastoraltheologische Informationen. 2003/2. 27-45.
SCHLETT ISTVÁN 442. SCHLETT István: A „felvilágosult ész” esete a felsőoktatással. Budapest, ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 34. 443. SCHLETT István: „Jogfolytonosság és opportunitás”. Deák pozíciójának kialakulása a kiegyezéshez vezető úton. = „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 40-92. 444. SCHLETT István: Az elemzés és a vádirat. Elmélkedés a műfajokról és gondolkofásmódokról Kende Péter: Két magyar politikai közösség c. cikke ürügyén. = Politikatudományi Szemle. 2003/1. 155-166.
SCHWEITZER GÁBOR 445. SCHWEITZER Gábor: „A perzsa határon”. Tuka Béla 1907-1914 között a pécsi jogakadémián. = Pécsi Szemle. 2003/ősz. 54-79. 41
446. SCHWEITZER Gábor: Rabbi a katedrán. Büchler Sándor magántanári habilitációja. = Történelmi Szemle. 2002/1-2. [2003] 135-143. 447. SCHWEITZER Gábor: Az izraelita felekezet és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. = Magyar Tudománytár. 4.: Társadalom, politika, jogrend. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Bayer József. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ – Kossuth Könyvkiadó, 2003. 279-289.
SIMON ISTVÁN 448. SIMON István: A pénzügyi piacok joga. = Pénzügyi jog. Szerk. Földes Gábor. Átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2003. 307-353.
SOMSICH RÉKA 449. SOMSICH Réka: A jogfogalmi megfeleltetés problémái a közösségi jogban az irányelvek átültetésének szintjén - a jogi „fordítás” sajátos formája. = Magyar Jog. 2003/12. 746-753. 450. SOMSICH Réka: A nyelvi kérdés az Európai Unió intézményeinek gyakorlatában. = Regio. 2003/2. 181-235.
SONNEVEND PÁL 451. SONNEVEND Pál: Részlet. = Egy európai alkotmány felé. A nizzai Alapvető Jogok Chartája és a Konvent; konferencia előadások. Szerk.: Frivaldszky János. Budapest, Faludi Akadémia – OCIPE Magyarország, 2003. [99.]* 452. SONNEVEND Pál: Részlet. = Emberi jogok. Szerk.: Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila. Budapest, Osiris, 2003. [919. ]* 453. SONNEVEND Pál: Részlet. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás – Szűcs Tamás. Budapest, Osiris, 2003. [888. ]*
STUMPF ISTVÁN 454. STUMPF István: Kormányzati politika. = Ígéretek sodrásában. Szerk.: Stumpf István. Budapest, Századvég Kiadó, 2003. 7-35. 455. STUMPF István [szerkesztőként]: Ígéretek sodrásában. Szerk.: Stumpf István. Budapest, Századvég Kiadó, 2003. 532. 456. STUMPF István [szerkesztőként]: Parlamenti választások 2002. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete - Századvég Kiadó, 2003.*
SUGATAGI GÁBOR 457. SUGATAGI Gábor [társszerzőként]: SUGATAGI Gábor – SZÁNTÓ Szilvia – KENESEI Zsófia: Why aren’t Satisfied Customers Loyal? The Relationship Between Satisfaction and Loyalty in the Hungarian Car 42
Industry. = Proceedings of European Marketing Academy Confrerence. Glasgow, 2003.* 458. SUGATAGI Gábor [társszerzőként]: SUGATAGI Gábor – SZÁNTÓ Szilvia: Strukturális egyenlőségek modellezésének gyakorlati alkalmazása egy autókereskedelemre vonatkozó elégedettség-lojalitás kutatásban. = Vezetéstudomány. 2003/9. 47-63.
SZ SZABÓ MÁRTON 459. SZABÓ Márton: A diszkurzív politikatudomány alapjai. Elméletek és elemzések. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2003. 307. 460. SZABÓ Márton: A politikai fogalmának elmélyítése. Carl Schmitt partizánelméletéről. = Világosság. 2003/7-8. 67-78. 461. SZABÓ Márton: A politikai vita tudományos státusa. = „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2003. 547-562. 462. SZABÓ Márton: A társadalom mint beszélgetés. Hans-Georg Gadamer hermeneutikájáról. = Holmi. 2003/5. 652-665. 463. SZABÓ Márton: Diskurzuselemzés és politikatudomány. = Politikatudományi Szemle. 2003/3. 41-58. 464. SZABÓ Márton [fordítóként]: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája. = Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Budapest, Atlantisz Kiadó, 2003. 241-298.
SZABÓ MÁTÉ 465. SZABÓ Máté: A „nép” és az „elit” populista szembeállítása, mint mobilizációs keretértelmezés. = Politikatudományi Szemle. 2003/4. 143-167. 466. SZABÓ Máté: A Zöldek párt az NSZK-ban [beszámoló]. = Egyenlítő. 2003/4. 38-42. 467. SZABÓ Máté: Civil Society and Security Reform in Hungary (19892002). = Central European Political Science Review. 2003/12. 6-35. 468. SZABÓ Máté: Civil társadalom – globalizáció – regionalizmus. 1-2. = Magyar Kisebbség. 2003/1. (27.) 280-309. 2003/2-3. (28-29.) 387-435. 469. SZABÓ Máté: Civil társadalom, regionalizmus az EU-ban. = Politikatudományi Szemle. 2003/2. 51-81. 470. SZABÓ Máté: Dissidenz und Opposition gegen das Kádár-Regime in Ungarn und die Herausbildung von Gegeneliten. = Soziologie über die 43
Grenzen. Europäische Perspektiven. Szerk.: Stephan Beetz – Ulf Jacob – Anton Sterbling. Hamburg, Kraemer, 2003. 275-297. 471. SZABÓ Máté: Dissidenz, Opposition und Widerstand im Kádár Regime. = Südosteuropa. 2003/4-6. 252-273. 472. SZABÓ Máté: Internet, globalizáció, demokrácia és társadalmi mozgalmak a 21. században. = „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel, 2003. 303-324. 473. SZABÓ Máté: Kormányból az utcára? A Fidesz-MPP tiltakozásai és mobilizációs stratégiájának megjelenése a választási kampányban. = Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003. 1175-1192. 474. SZABÓ Máté: Michael Keating: The New Regionalism in Western Europe [könyvismertetés]. = Régió. 2003/1. 181-192. 475. SZABÓ Máté: Mobilization and Protest Strategy of the FIDESZ-MPP within and after the Electoral Campaign. = Central European Political Science Review. 2003/13. 74-89. 476. SZABÓ Máté: Ungarn. Die Parlamentswahlen 2002 und der verspätete Beginn von Vergangenheitsbewältigung. = Berliner Debatte Initial. 2003/1. 75-84. 477. SZABÓ Máté [társszerkesztőként]: „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. Születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Szabó Máté – Pesti Sándor. Budapest, Rejtjel, 2003. 719.
SZEIBERT ORSOLYA 478. SZEIBERT Orsolya: A Gyermekjogi Egyezmény szerepe a családi jogban. = 10 éves a doktori képzés az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A 2003. április 4-i konferencia anyaga. ELTE ÁJK Budapest, 2003. 139148. 479. SZEIBERT Orsolya: Családjog az Európai Unióban - diszkrimináció harmonizáció az Európai Bíróság három ítéletének tükrében. = Liber Amicorum Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 289-300. 480. SZEIBERT Orsolya: Úton az európai családjog felé. Összehasonlító jogi kitekintés az európai bontójogi rendszerekre és a volt házastárs tartásának szabályaira az Európai Családjogi Bizottság „European Family Law in Action” című könyve alapján. = Családi Jog. 2003/3-4. 1-8. 44
481. SZEIBERT Orsolya [társszerzőként]: WEISS Emilia –SZEIBERT Orsolya: Hungarian report in European Family Law in Action. 1. kötet: Grounds for Divorce. 2. kötet: Maintenance Between Former Spouses. Szerk.: Katharina Boele-Woelki – Bente Braat – Ian Summer. Antwerpen – Oxford – Nem York, CEFL Intersentia, 2003. 1. kötet: XXIII+466. passim., 2. kötet: XXIII+495. passim. 482. SZEIBERT Orsolya [társszerkesztőként és szakfordítóként]: Európai bírósági ítéletek. Szerk.: Fejes Gábor – Kocsis-Kupper Zsuzsanna – Nemessányi Zoltán – Szeibert Orsolya. 2003/1-4.*
SZÉKELY LÁSZLÓ 483. SZÉKELY László: A „megvédett” sajtószabadság. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 301-314.
SZIGETI PÉTER 484. SZIGETI Péter: A decizionizmus két terepe Carl Schmittnél: a szuverenitás makro- és a bírói ítélet mikroszintján. = Világosság. 2003/7-8. 103118. 485. SZIGETI Péter: A kormányzás mint társadalmi tevékenység a különböző szaktudományokban. = Trendváltozások. Budapest, MTA PTI, 2003. 133-153. 486. SZIGETI Péter: A marxista jogelmélet funkcionalitása Magyarországon 1963-1988. = Jogelméleti Szemle. 2003/4. [www.extra.hu/jesz] 487. SZIGETI Péter: Államszocialista kísérletek – történelmi tanulságok. = Eszmélet. 2003/58. 37-73. 488. SZIGETI Péter: Az Alkotmánybíróság. = Magyar Tudománytár 4. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Bayer József. 2003. Budapest, MTA TKK – Kossuth, 369-381. 489. SZIGETI Péter: Legalitás és legitimitás Magyarországon. = Fundamentum. 2003/1. 73-78. 490. SZIGETI Péter: Válasz Bódig Mátyásnak. = Fundamentum. 2003/3-4. 8687. 491. SZIGETI Péter: Váltógazdálkodás – nemzeti centrum kormányt hozó szocialista győzelemmel: MSZP – 2002. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 429-452. 45
492. SZIGETI Péter [szakfordítóként]: Blandine Kriegel: Démocratie et l’Etat de droit. = Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 15./ /Jogfilozófiák/ 487-496.
SZILÁGYI PÉTER 493. SZILÁGYI Péter: Jogi alaptan. 2. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. /Osiris tankönyvek/ 335. 494. SZILÁGYI Péter: A jogbölcselet oktatása a jogi karon. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 50-77. 495. SZILÁGYI Péter: Adalékok a bírói hatalom expanziója és autonómiája mint elméleti kérdés és mint jogpolitikai kihívás kérdéséhez. = A bírói hatalom kérdései. Szerk.: Nagy Zsolt. Szeged, Szegedi Tudományegyetem, 2003. 123-134. 496. SZILÁGYI Péter: Die Anfänge der ungarischen Rechtsphilosophie. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 21-34. 497. SZILÁGYI Péter: Die ungarische Rechtsphilosophie nach dem zweiten Weltkrieg. Der sozialistische Normativismus. = Jogelméleti Szemle. 2003/2. [http://www.extra.hu/jesz] 498. SZILÁGYI Péter: Szabó Imre szocialista normativizmusa. (Adalékok a szocialista normativizmus ideológiakritikájához.) = Jogelméleti Szemle. 2003/4.* [http://www.extra.hu/jesz] 499. SZILÁGYI Péter: The System of Sources of Law and the Rule of Law in the Flow of the Change of Regimes. = Rechtstheorie [Berlin]. Beiheft. 2003/20. 1-14. 500. SZILÁGYI Péter [szaknyelvi lektorként]: Georg Jellinek: Az állam alkotmánya és a közjog garanciái. = Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 15./ /Jogfilozófiák/ [962.] 3-37.
SZŰTS MÁRTON 501. SZŰTS Márton [társszerzőként]: SZŰTS Márton – Juliette TRICOT: Európai integráció, közösségi normarendszer, büntetőjog. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 201-212. 46
T TAKÁCS PÉTER 502. TAKÁCS Péter: Előszó. = Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 15./ /Jogfilozófiák/ [XVI. + 962.] XI-XVI. 503. TAKÁCS Péter: Előszó. = Scire aliquid laus est. Tudományos diákköri dolgozatok 2002. Szerk.: Garai Borbála és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. [407.] III-IV. 504. TAKÁCS Péter: Bevezető. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2002. Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. [98.] IV-VI. 505. TAKÁCS Péter [szerkesztőként]: Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 15./ /Jogfilozófiák/ XVI. + 962. 506. TAKÁCS Péter [szerkesztőként]: A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 458. 507. TAKÁCS Péter [társszerkesztőként]: Scire aliquid laus est. Tudományos diákköri dolgozatok 2002. Szerk.: Garai Borbála és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 407. 508. TAKÁCS Péter [társfordítóként és szaknyelvi lektorként]: Neil MacCormick: A Maastricht-ítélet: Szuverenitás – ma (ford.: Takács Péter és Vanó Renáta); valamint Stanley I. Benn, H. L. Hart, Douglass C. North, Gary S. Becker, James M. Buchanan, Thomas Fleiner-Gerster, Friedrich Koja, Grant Wardlaw, Peter Pernthaler és Jacques Maritain művei magyar szövegének szakmai ellenőrzése. = Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 15./ /Jogfilozófiák/ [962.] 911-921. és passim.
TAMÁS ANDRÁS 509. TAMÁS András: Magyar közigazgatási szervezeti jog I. 3. kiadás. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 189. 510. TAMÁS András: Legistica. A jogalkotástan vázlata. 3. kiadás [a 2002-es kiadás utánnyomása]. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 180 47
511. TAMÁS András: Állam- és jogelmélet. 3. kiadás. Budapest, Unió, 2003. 332. 512. TAMÁS András: Zakonotvorcsesztvo i upravlenie. = Rosszija na puty reform: federativnüj i regionalnüj aszpektü. Povolzsszakja Akademija Goszudarsztvennoj szluzsbü imena Sztolipina. Szerk.: Sz. Ju. Naumov. Szaratov, 2003. 130-140 513. TAMÁS András: Közigazgatási bíráskodás avagy hány dudás lehet egy csárdában. = Ünnepi tanulmánykötet Petrik Ferenc 70. születésnapjára. Szerk: Kozma György. Budapest, 2003. 225-244 oldal.
TAUBER ISTVÁN [] 514. TAUBER István: Systemwechsel und Kriminalität. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.] 115-140.
TÓTH ZOLTÁN 515. TÓTH Zoltán: A 2002-es országgyűlési választásokról egy választási szakértő szemével. = Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. 1-2. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2003. 1204-1212. 516. TÓTH Zoltán: Akarjuk-e, képesek vagyunk-e a közigazgatás reformjára?! [vitaanyag] = Magyar Közigazgatás. 2003/7.*
V VALKI LÁSZLÓ 517. VALKI László: A daytoni béketárgyalások. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 611-628.
VASS JÁNOS 518. VASS János: A földtörvény módosításának margójára. = Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9./ 159-170.
48
519. VASS János [szerkesztőként]: Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9./ 203.
VASS LUCIA 520. VASS Lucia: Részletek. = KOVACSICS Józsefné – VASS Lucia: Társadalombiztosítási statisztika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék – ELTE Jogi Továbbképző Intézet – Mobil Kiadó, 2003. [164.]*
VASTAGH PÁL 521. VASTAGH Pál: Európai alkotmány – európai szociális modell. = Európai Tükör [Budapest]. 2003/7. 3-8. 522. VASTAGH Pál: Interjú. = Belügyi Szemle. 2003/11-12. 7-9. 523. VASTAGH Pál: Magyar jogalkotás, jogalkalmazás az EU-csatlakozásunk küszöbén. = Jogalkotás, jogalkalmazás. Budapest, 2003. 27-36.
VÉKÁS LAJOS 524. VÉKÁS Lajos: A magánjog tudománya és oktatása. = A jogászképzés múltja, jelene, jövője. Szerk. Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 716. 525. VÉKÁS Lajos: Einige Grundzüge der ungarischen Privatrechtsreform. = Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend. Szerk.: Fischer – Czermak – Hopf – Schauer. Bécs, Manz, 2003. 213-228. 526. VÉKÁS Lajos: Érvénytelen szerződés és jogalap nélküli gazdagodás. = Magyar Jog. 2003/7. 385-400. 527. VÉKÁS Lajos: Magánjogi kodifikáció az EU küszöbén. = Collega. 2003/2. 36-40. 528. VÉKÁS Lajos: Nemzetközi polgári eljárásjogunk reformjához. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 911-930. 529. VÉKÁS Lajos: Polgári jogunk európajogi hátteréről. = Liber Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 315-344. – Európai Jog. 2003/6. 315. 530. VÉKÁS Lajos: „Szent István-i törvényekkel” az Európai Unióba. = Új Horizont. 2003/3. 96-104. 49
531. VÉKÁS Lajos: Über die Ergebnisse der IPR-Wissenschaft im 20. Jahrhundert. = Festschrift für Peter Schlechtriem zum 70. Geburtstag. Szerk.: Schwenzer – Hager. Tübingen, Mohr Siebeck, 2003. 421-443.
VIDA ISTVÁN 532. VIDA István: A bírósági végrehajtás szabályozása a magyar jogban az első végrehajtási kódex megalkotásáig. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 931-942.
VIDA ISTVÁN 533. VIDA István: A Független Kisgazdapárt és az 1931. évi parlamenti választások. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 214-244.
VIGH JÓZSEF 534. VIGH József: A büntető igazságszolgáltatás néhány alapelve. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] [319.] 213-222.VIGH József: A kárhelyreállító igazságszolgáltatás eszközei a hazai büntető igazságszolgáltatás rendszerében. = Jogelméleti Szemle. 2003/2. [http://www.extra.hu/jesz] 536. VIGH József: Restorative Criminal Justice and Society. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2003 [tom. 43.]* 537. VIGH József: Some Basic Principles of Criminal Justice in Hungary. = Essays in Honour of Alice Yotopoulos-Marangopoulos. Vol. B. Athens, 2003.*
VOLOSIN HEDVIG 538. VOLOSIN Hedvig: Az országgyűlési képviselők mobilitása. = „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 324-344.
VÖLGYESI LEVENTE 539. VÖLGYESI Levente: A klasszikus parlamentarizmus időszaka: Európa a 19. század közepétől 1914-ig: Kelet-Európa és Balkán államai. = Mezey 50
Barna – Szente Zoltán: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Budapest, 2003. 364-371. 540. VÖLGYESI Levente: A magyar országgyűlés bizottsági rendszerének gyökerei. = Jogtörténeti Szemle. 2003/1. 29-34. 541. VÖLGYESI Levente: Győr város szabadságának megváltása püspök földesurától = Jogtörténeti tanulmányok VII. Pécs, 2001. 439-444.VÖLGYESI Levente: Historische Hintergründe der Arbeit des ungarischen Landtags außerhalb der Plenarsitzungen. = Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Barcelona – Budapest, ELTE ÁJK, 2003. /Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 12./ [138.] [138.] 125-133. 543. VÖLGYESI Levente: Kassa város választójoga és vallásszabadsága a Rákóczi szabadságharc idején = Állam- és közigazgatás Magyarországon az egyes történelmi korokban. Szerk.: Molnár Sándor, Vaja, 2001. 21-27. 544. VÖLGYESI Levente: Kecskemét mezőváros állami egyházjogi és kisebbségügyi szabályozása a XVIII. és XIX. század fordulóján. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2001-2002 [2003] [tom. 38-39.] 119-137. 545. VÖLGYESI Levente: Mi lesz véled, felsőoktatási felvételi eljárás? (Vitaindító gondolatok a 2005. évi változásokról) = Jogtörténeti Szemle. 2003. 35-37. 546. VÖLGYESI Levente: Részlet. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 5. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [516.]* 547. VÖLGYESI Levente: Részlet. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. 2. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. [440.]* 548. VÖLGYESI Levente: Szuromi Szabolcs Anzelm: Egyházi intézménytörténet. [recenzió] = Jogtörténeti Szemle. Szerk.: Tóth Béla, Budapest, 2003. 52-54. 549. VÖLGYESI Levente [társszerzőként]: SZENTE Zoltán – VÖLGYESI Levente: A klasszikus parlamentarizmus időszaka: Európa a 19. század közepétől 1914-ig: Törökország. = Mezey Barna – Szente Zoltán: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Budapest, 2003. 376-378.
W WEISS EMÍLIA 550. WEISS Emilia: A házassági bontójog alakulásának néhány közös és néhány eltérő sajátossága egyes európai jogrendszerekben. = Liber 51
Amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 10./ [360.] 345-360. 551. WEISS Emilia: A Polgári Törvénykönyv Öröklési jogi könyvének kodifikációja elé. = Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Szerk.: Kiss Daisy – Varga István. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 973-999. 552. WEISS Emilia: Néhány gondolat a családjog folyamatban levő kodifikációs munkálataihoz. = Családi Jog. 2003/1. 2-11. 553. WEISS Emilia: Scheidung und nachehelicher Unterhalt in Ungarn. = Scheidung und nachehelicher er Unterhalt im europäischen Vergleich, Beiträge zum europäischen Familienrecht. Szerk.: Hofer – Schwab – Henrich. Bielefeld, Gieseking Verlag, 2003. 8. kötet, 403-420. 554. WEISS Emilia [társszerzőként]: WEISS Emilia – SZEIBERT Orsolya: Hungarian report in European Family Law in Action. 1. kötet: Grounds for Divorce. 2. kötet: Maintenance Between Former Spouses. Szerk.: Katharina BoeleWoelki – Bente Braat – Ian Summer. Antwerpen – Oxford – Nem York, CEFL Intersentia, 2003. 1. kötet: XXIII+466. passim., 2. kötet: XXIII+495. passim.
WIENER A. IMRE 555. WIENER A. Imre: A BTK Általános része, de lege ferenda. Budapest, 2003. /MTA JI, Közlemények 17/ 195. 556. WIENER A. Imre: A gazdasági vezetőknek a beosztottak bűncselekményéhez kapcsolódó büntetőjogi felelőssége. = Magyar Jog. 2003.* 557. WIENER A. Imre: A ne bis in idem elv érvényesítéséről. = Büntetőjogi Kodifikáció. 2003/1-2. 62-68. 558. WIENER A. Imre: Omission and negligence of heads of business. = „Towards more harmonised criminal law in the European Union”. [International Seminar 1-3 September 2003] Budapest, 2003.* 559. WIENER A. Imre: Részletek. = Büntetőjog. Általános rész. Átdolg. kiad. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 51-245., 265274. 560. WIENER A. Imre [társszerzőként]: Részlet. = Büntetőjog. Általános rész. Átdolg. kiad. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 13-50. 561. WIENER A. Imre [szerkesztőként]: Büntetőjog. Általános rész. Átdolg. kiad. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, KJK-Kerszöv, 2003. 357.
52
Z ZINNER TIBOR 562. ZINNER Tibor: The Supreme Court of the Republic of Hungary. Debrecen, Blende Bt., 2003. 48. 563. ZINNER Tibor: Adalékok a magyarországi németek 1945 utáni kitelepítéséről 1. = Jogtörténeti Szemle. 2003/3. 11-20.
53
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK KIEGÉSZÍTÉS ÉS HIBAIGAZÍTÁS AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 1990-2000, 2001, VALAMINT 2002 CÍMŰ KÖTETEKHEZ
Az ELTE jogi kar oktatói és kutatói, valamint az egyes tanszékekhez tudományos szakirodalmi munkásságukban kötődő kollégák 1990. január 1. és 2000. december 31. között megjelent közleményeinek adatait (a 2000. december 31-i személyi kört alapul véve) Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 19902000 című kiadványunk tartalmazza (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 327.). Ezt egészítik ki Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002. 65.), valamint Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2002 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 99.) című füzetek. Ezek megjelenése óta az ott közölt adatokkal kapcsolatban a Szerkesztőséghez az alábbi pótlólagos adatközlésre és hibaigazításra vonatkozó észrevételek érkeztek.
KIEGÉSZÍTÉSEK A fent említett kiadványokban nem szerepelnek – mert a kötetek anyagának lezárása után érkeztek be a Szerkesztőséghez – a következő, 1990. január 1. és 2003. december 31. között megjelent bibliográfiai tételek.
NAGY MARIANNA 564. NAGY Marianna: A közigazgatás szankciórendszere. = Hatodik Magyar Jogászgyűlés előadásai. Budapest, Magyar Jogászegylet, 2002. 271-278.
SZEIBERT ORSOLYA 565. SZEIBERT Orsolya [fordítóként]: Az európai szerződési jog alapelvei III. = Európai Jog. 2002/1. [Melléklet]
54
VÖLGYESI LEVENTE 566. VÖLGYESI Levente: Kassa város választójoga és vallásszabadsága a Rákóczi szabadságharc idején. = Állam- és közigazgatás Magyarországon az egyes történelmi korokban. Szerk.: Molnár Sándor. Vaja, 2001. 21-27. 567. VÖLGYESI Levente: Győr város szabadságának megváltása püspök földesurától. = Jogtörténeti tanulmányok VII. Pécs, 2001. 439-444.
HIBAIGAZÍTÁS A Szerkesztőséghez visszaérkezett jelzések alapján közöljük, hogy Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 [megj.: 2001], 2001 [megj.: 2002], valamint 2002 [megj. 2003] című kiadványokban tévesen jelentek meg az alábbi (a sorszámozást illetően a hivatkozott kiadványra utaló) tételek. Az 1990-2000. év adatait közlő kötetben a 648. és a 666. sorszám alatti tételek nem az egyetemi oktatóként és kutatóként tevékenykedő Bárd Károly közleményei. A fenti hibáért a szerkesztő az érintett és az olvasók elnézését kéri. Az esetleges további hibákat és hiányosságokat, ideértve e kiadvány hiányosságait és esetleges pontatlanságait is – ilyen jelzés esetén – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2004 című, tervezett (várhatóan 2005 tavaszán összeállítandó és megjelenő) kiadványban korrigáljuk. Az erre vonatkozó észrevételeket 2005. január 31-ig levélben kérjünk eljuttatni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományszervezési Csoportjához a következő címre: 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. IV. em. 412.
RÖVIDÍTÉSEK E kiadványban Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 című kötetben (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. ld. 323. old.) bevezetett rövidítéseket alkalmaztuk. Gyűjteményes kötetek esetén e kiadványban – eltérően Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001) és Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002.) című kötetektől – nem alkalmaztunk rövidítéseket. 55
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANSZÉKEINEK MUNKATÁRSAI E kiadványban – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001) című kötettől eltérően, de hasonlóan Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 és 2002 (Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002., ill. 2003.) c. füzetekhez – Karunk oktatói és kutatói tudományos szakirodalmi közleményeinek megjelenési adatait nem tanszékek szerint, hanem kari szinten összesítve, a szerzők nevének alfabetikus sorrendje szerint adtuk meg. Minthogy azonban a tanszéki oktatók és kutatók köre változott, közöljük itt azon kollégák névsorát (a 2003. december 31-i állapot szerint), akiknek tudományos szakirodalmi munkásságára e gyűjtemény adatai kiterjednek. Az eseti megbízással foglalkoztatott külső előadók és óradók, valamint a tudományos szakirodalmi tevékenységüket illetőn az egyes tanszékhez szorosabban kötődő munkatársak névsorát a tanszékek ilyen adatszolgáltatása esetén tüntetjük fel.
AGRÁRJOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Domé Györgyné professzor emeritus, Hársfalvi Rezső egyetemi adjunktus, Kurucz Mihály egyetemi adjunktus, Réti Mária egyetemi docens, Vass János egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Lovászy Csaba ügyvéd, Tanka Endre főosztályvezető, Agrárgazdasági Kutató Intézet, az MTA doktora, Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ alelnöke, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke. A tanszék vezetője: Vass János.
ALKOTMÁNYJOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Borók György egyetemi tanársegéd, Dezső Márta egyetemi docens, Fürész Klára egyetemi docens, Kovács Tamás egyetemi tanársegéd, Kukorelli István egyetemi tanár, Papp Imre adjunktus, Rónay Zoltán egyetemi tanársegéd, Sári János egyetemi tanár, Schanda Balázs egyetemi adjunktus. A tanszék vezetője: Fürész Klára.
ÁLLAM- ÉS JOGELMÉLETI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Czine Gáspár egyetemi adjunktus, Fazekas József egyetemi adjunktus, Gergye Attila egyetemi tanársegéd, Samu Mihály ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Szilágyi Péter egyetemi tanár, Szentpéteri Ádám egyetemi tanársegéd, Tamás András tudományos tanácsadó [egyetemi tanár], Takács Péter egyetemi docens, Zsidai Ágnes egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Bódig Mátyás és Vastagh Pál. A tudományos kutatást, valamint szakiro56
dalmi tevékenységüket illetőn a tanszékhez szorosabban kötődő munkatársak: Szigeti Péter. A tanszék vezetője: Szilágyi Péter.
BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Erdei Árpád egyetemi tanár, Finszter Géza egyetemi docens, Hack Péter egyetemi adjunktus, Holé Katalin egyetemi adjunktus, Kabódi Csaba egyetemi docens, Király Tibor ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, az ELTE Doctor et Professor Honoris Causa tanára, Lőrincz József egyetemi docens, Molnár József ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Csernyánszky Lajos nyugalmazott bv. alezredes, Illés Melinda minisztériumi fogalmazó, Jován László ügyvéd, Kiss Anna főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet, Liziczay Sándor Ph.D. hallgató, Márki Zoltán bíró, Legfelsőbb Bíróság, Medgyesi András ügyvéd, Nagy Gábor irodavezető, Legfelsőbb Bíróság, Nyiri Sándor kerületi vezető ügyész, Szalai Géza Ph.D. hallgató, Szűcs István Ádám csoportvezető bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság, Takács Jolán bv. csoportvezető bíró, Fővárosi Bíróság, Turi András osztályvezető ügyész, Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A tanszék vezetője: Kabódi Csaba.
BÜNTETŐJOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Bárd Károly egyetemi docens, Békés Imre ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Busch Béla egyetemi docens, Gellér Balázs egyetemi docens, Györgyi Kálmán egyetemi docens, Ligeti Katalin egyetemi adjunktus, Margitán Éva egyetemi adjunktus, Molnár József ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Morvai Krisztina egyetemi adjunktus, Polt Péter egyetemi adjunktus, Szűts Márton egyetemi tanársegéd, Wiener A. Imre egyetemi tanár. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Belovics Ervin, a Legfőbb Ügyész helyettese, Molnár Gábor főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség. A tanszék vezetője: Bárd Károly.
EGYETEMES ÁLLAM- ÉS JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Basa Ildikó egyetemi adjunktus, Horváth Pál ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Kelemen Miklós tudományos munkatárs Kisteleki Károly egyetemi tanársegéd, Lövétei István egyetemi adjunktus, Nagyné Szegvári Katalin ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Pomogyi László egyetemi docens, Rácz Lajos egyetemi docens, Schweitzer Gábor egyetemi adjunktus. A tanszék vezetője: Rácz Lajos.
FILOZÓFIA TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Bányai Ferenc egyetemi docens, Cs. Kiss Lajos egyetemi docens, Földesi Tamás ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Karácsony András egyetemi tanár, Karádi Éva egyetemi docens, Márton Miklós egyetemi tanárse57
géd. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Ferge Gábor és Grád András. A tanszék vezetője: Karácsony András.
IDEGEN NYELVI LEKTORÁTUS A Lektorátus munkatársai 2003. december 31-én: Bánóczi Rozália nyelvtanár, Bölcs Ágnes nyelvtanár, Eiler Tamás nyelvtanár, Fülöp Gábor nyelvtanár, egyetemi adjunktus, Gilioli, Alessandro anyanyelvi lektor, Kovács Zsuzsanna nyelvtanár, Krett Tiborné nyelvtanár, Mirk Mária nyelvtanár, Péter Józsefné anyanyelvi lektor, Sendel, Björn anyanyelvi lektor, Szandiné Fóris Myrtill nyelvtanár. A lektorátus vezetője: Fülöp Gábor.
INFORMATIKAI LABORATÓRIUM A Laboratórium munkatársai 2003. december 31-én: Budai János munkatárs, Fiedler Tibor munkatárs, Hanyecz Imre egyetemi adjunktus. A laboratórium vezetője: Hanyecz Imre.
JOGSZOCIOLÓGIAI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Boros László egyetemi docens, Bozóki András egyetemi docens, Fleck Zoltán egyetemi docens, Gyulavári Ágnes egyetemi adjunktus, Kormány Attila egyetemi tanársegéd. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Gábor Luca, Horváth Zsolt és Singer András. A tanszék vezetője: Boros László.
KÖZGAZDASÁGTAN TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Ékes Ildikó egyetemi adjunktus, Kelemen Katalin egyetemi adjunktus, Kovács Anna egyetemi docens, Lőrinczi Gyula egyetemi docens, Sebesi Béla egyetemi docens, Steiger Judit egyetemi docens, Szakács István egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Braun-Moser, Ursula, Császy Zsolt, Kanizsai Nagy András, Zsámboki Balázs, Matheisz Erzsébet. A tanszék megbízott vezetője [2003. december 31.]: Steiger Judit.
KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Bándi Gyula egyetemi tanár, Berényi Sándor ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Fazekas Marianna egyetemi docens, Ficzere Lajos egyetemi tanár, Kaltenbach Jenő egyetemi docens, Lőrincz Lajos egyetemi tanár, Molnár Miklós egyetemi docens, Müller György egyetemi docens, Nagy Marianna egyetemi docens, Rozsnyai Krisztina egyetemi tanársegéd, Szalai Éva egyetemi adjunktus. A tanszék vezetője: Fazekas Marianna.
58
KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Gönczöl Katalin egyetemi tanár, Kerezsi Klára egyetemi docens, Tauber István [] egyetemi docens, Vigh József ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék megbízott vezetője: Kerezsi Klára.
MAGYAR ÁLLAM- ÉS JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Bódiné Beliznai Kinga egyetemi adjunktus, Horváth Attila egyetemi adjunktus, Képes György egyetemi tanársegéd, Máthé Gábor egyetemi docens, Mezey Barna egyetemi tanár, Révész T. Mihály egyetemi docens, Völgyesi Levente egyetemi tanársegéd A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Bakonyi Péter, Csapó Csaba, Csere Bálint, Firneisz Miklós, Föglein Gizella, Kancz Csaba, Kocsák István, Kun Tibor, Lányi Tamás, Őri Károly, Pandula Attila, Parádi József, Pálvölgyi Balázs, Sáros Péter, Stauber Péter, Szendrei Géza, Sipos Balázs, Szente Zoltán, Torda Eszter, Tóth Béla, Tőkés Géza és Zinner Tibor. A tudományos kutatást, valamint szakirodalmi tevékenységüket illetőn a tanszékhez szorosabban kötődő munkatársak: Csapó Csaba, Föglein Gizella, Pandula Attila, Szádeczky-Kardoss Irma, Szendrei Géza, Szente Zoltán, Tóth Béla és Zinner Tibor. A tanszék vezetője: Mezey Barna.
MUNKAJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Czuglerné Ivány Judit egyetemi adjunktus, Dudás Katalin egyetemi adjunktus, Hagelmayer Istvánné egyetemi docens, Lehoczkyné Kollonay Csilla egyetemi docens, Nacsa Beáta egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Breznay Tibor, Handó Tünde, Horváth István, Kertész István, Szűts Ágnes,Tálné Molnár Erika. A tanszék vezetője: Lehoczkyné Kollonay Csilla.
NEMZETKÖZI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Jeney Petra egyetemi tanársegéd, Kardos Gábor egyetemi docens, Kende Tamás egyetemi adjunktus, Nagy Boldizsár egyetemi adjunktus, Sonnevend Pál egyetemi adjunktus, Valki László egyetemi tanár, Zanathyné Martin Györgyi egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért külső előadói: Gerelyes István főosztályvezető-helyettes, Martinusz Zoltán tudományos munkatárs, Lattmann Tamás egyetemi tanársegéd. A tanszék vezetője: Valki László.
NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI ÉS EURÓPAI GAZDASÁGI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Berke Barna egyetemi adjunktus, Burián László egyetemi tanár, Király Miklós egyetemi docens, Mádl Ferenc ny. egyetemi tanár, az ELTE Doctor et Professor Honoris Causa tanára, Martonyi János egyetemi docens, Somsich Réka egyetemi tanársegéd. A tanszék vezetője: Király Miklós.
59
PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Bodnár Zoltán egyetemi docens, az ÁJK tiszteletbeli tanára, Dobrev Klára egyetemi adjunktus, Földes Gábor [] habilitált egyetemi docens, Nagy Árpád egyetemi docens, Nagy Tibor ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Simon István egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Daróczi Ottó, Dr. Erdős Péterné (Erdős Gabriella) az ÁJK tiszteletbeli tanára, Garajszki Zoltán, Havai Péter, Korvin Ádám, Kurucz-Váradi Károly, Martonyi Zoltán, Obolér Noémi, Oszkó Péter, Rainer Prokisch vendégprofesszor, Réczei Géza, Riszter Gergely, Széplaki Valéria. A tanszék megbízott vezetője: Nagy Marianna.
POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Juhász Imre egyetemi adjunktus, Németh János egyetemi tanár, Papp Zsuzsanna egyetemi adjunktus, Somlai Zsuzsanna egyetemi adjunktus, Szentirmay Gyula egyetemi adjunktus. A tanszék rendszeresen felkért külső oktatói: Dancs Mária legfelsőbb bírósági bíró, Éless Tamás ügyvéd, Gabányi Józsefné legfelsőbb bírósági bíró, Kapa Mátyás, Kiss Daisy ügyvéd, Szőke Irén legfelsőbb bírósági bíró, Török Rozália, Tóth Ádám közjegyző, Varga István, Vida István tiszteletbeli egyetemi tanár, Vezér Ágnes fővárosi bírósági bíró. A tanszék vezetője: Mezey Barna mint dékán.
POLGÁRI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Csehi Zoltán egyetemi adjunktus, Darázs Lénárd egyetemi adjunktus, Erdősné Szeibert Orsolya egyetemi adjunktus, Faludi Gábor egyetemi docens, Fuglinszky Ádám egyetemi tanársegéd, Harmathy Attila egyetemi tanár, Kisfaludi András egyetemi docens, Lenkovics Barnabás egyetemi tanár, Menyhárd Attila egyetemi adjunktus, Németh Ágnes egyetemi adjunktus, Sajó András egyetemi tanár, Székely László egyetemi adjunktus, Vékás Lajos egyetemi tanár, Weiss Emília ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Bacher Gusztáv ügyvédjelölt, Czugler Péter ügyvéd, Fejes Gábor ügyvédjelölt, GyeviTóth Judit ügyvéd, Haupt Egon bíró, Légrády Gergely, Sahin-Tóth Balázs, Szabó Gergely, PhD ösztöndíjas, Szilgyi Zoltán, ügyvéd. A tanszék vezetője: Kisfaludi András.
POLITIKATUDOMÁNYI INTÉZET Az intézet munkatársai 2003. december 31-én: Arató Krisztina egyetemi adjunktus, Bihari Mihály egyetemi tanár, Bíró Gáspár egyetemi docens, Boros Zsuzsanna egyetemi docens, Fodor Gábor egyetemi tanársegéd, Gombár Csaba tudományos főmunkatárs, Kiss Balázs egyetemi docens, Körösényi András egyetemi tanár, Lengyel László egyetemi docens, Mándi Tibor egyetemi tanársegéd, Navracsics Tibor egyetemi docens, Paczolay Péter egyetemi tanár, Pesti Sándor egyetemi adjunktus, Pokol Béla egyetemi tanár, Schlett István egyetemi tanár, Stumpf István egyetemi docens, Sugatagi Gábor egyetemi adjunktus, Szabó Márton egyetemi tanár, Szabó Máté egyetemi tanár. Az intézet gyakrabban felkért megbízott külső előadói: G. Fodor Gábor, Gazsó Tibor, Kántor Zoltán, Kondorosi Fe60
renc, Levendel Ádám, Páll Kinga Ágnes, Szabó Andrea, Volosin Hédi. A tudományos kutatást, valamint szakirodalmi tevékenységüket illetőn az intézethez szorosabban kötődő munkatársak: Balogh István, Bőhm Antal, Gyarmati György, Lányi Gusztáv, Mándi Tibor, Tóth Zoltán és Vida István. Az Intézet igazgatója: Szabó Máté.
RÓMAI JOGI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Dömötör László egyetemi adjunktus, Földi András egyetemi tanár, Hamza Gábor egyetemi tanár, Sándor István egyetemi adjunktus, Boóc Ádám PhD-aspiráns. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Balázs Tamás, Buzády Csongor, Csizmazia Norbert, Holló Dóra, Katona Sándor, Németh Zoltán, Reiniger Balázs, Siklósi Iván és Tóth Ádám. A tanszék vezetője: Hamza Gábor.
STATISZTIKAI ÉS JOGI INFORMATIKAI TANSZÉK A tanszék munkatársai 2003. december 31-én: Katona Tamás egyetemi tanár, tudományos tanácsadó, Koós Szabolcs egyetemi adjunktus, Kovacsics József [] professzor emeritus, Kovacsics Józsefné professzor emeritus, Pongráczné Ruzsicska Yvett ügyvivő szakértő, Vass Lucia ügyvivő szakértő. A tanszék vezetője: Katona Tamás.
61
FÜGGELÉK AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS KIADVÁNYAI
BIBLIOTHECA IURIDICA A Bibliotheca Iuridica az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványsorozata. Megjelenik 2000-től. A sorozatot gondozza: Takács Péter.
LIBRI AMICORUM
ISSN 1587-1509
1. Békés Imre ünnepi kötet Szerk.: Gellér Balázs. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 414.
2. Juratissimus Author. Jogtörténeti tanulmányok Nagyné Szegvári Katalin tiszteletére Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Hvg-Orac, 2000. [2001.] 202.
3. Ius Privatum Ius Commune Europae. Liber amicorum Ferenc Mádl dedicata Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, [2000.] 2001. 290.
4. Matematikától a kriminálinformatikáig. Emlékkötet Dr. Kovacsicsné Nagy Katalin tiszteletére Szerk.: Hársfalvi Rezső – Pergel Józsefné – Vavró István. Budapest, ELTE ÁJK, 2001. 330.
5. A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 79. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 26.”-ként is. [A Jogtörténeti értekezések a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata.]
6. Eckhart Ferenc emlékkönyv Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat Kiadó, 2004681. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 28.”-ként is.
7. Liber amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emília tiszteletére Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2002. 318.
62
8. „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet Szerk.: Pesti Sándor és Szabó Máté. Bp., Rejtjel Kiadó, 2003. 719. Sorozatban a „Rejtjel politológia könyvek 14”-ként is. [A Rejtjel politológia könyvek az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet kiadványsorozata.].
9. Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 203.
10. Liber amicorum. Studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 360.
11. […] előkészületben 12. […] előkészületben 13. […] előkészületben 14. […] előkészületben 15. […] előkészületben 16. […] előkészületben
PUBLICATIONES CATHEDRARUM
ISSN 1586-8265
1. Menyhárd Attila: A szerződés akarathibák miatti érvénytelensége Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2000. 203. Sorozatban a „Szladits Szeminárium kiadványai 1”-ként is. [A Szladits Szeminárium kiadványai az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének kiadványsorozata.]
2. Bónis György jogtörténeti munkássága Összeállította: Stauber Péter. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 20. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 13”-ként is. [Az Állam- és jogtörténeti bibliográfiák az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének kiadványsorozata.]
3. Degré Alajos jogtörténeti munkássága Összeállította: Tala Péterné és Davidovics Krisztina. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 13. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 14”-ként is.
4. Eckhart Ferenc jogtörténeti munkássága Összeállította: Mezey Barna, Tala Péterné és Tálas József. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 25. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 15”-ként is.
5. Kovacsics József [et al]: Emlékezés Ila Bálint, Móricz Miklós, Némethy Artúr és Thirring Lajos életére és történeti statisztikai munkásságára Szerk.: Kovacsics József. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 2001. 201.
63
6. Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2003. 435. Sorozatban a „Szladits Szeminárium kiadványai 2”-ként is.
7. Pomogyi László: Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarországon Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 135. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 24.”ként is. [A Jogtörténeti értekezések a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata.]
8. Föglein Gizella: Államforma és államfői jogkör Magyarországon 19441949 Budapest, Osiris, 2001. 259. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 25”-ként is.
9. Előkészületben: A magyar jogtörténet-tudomány bibliográfiája III. 10. A magyar börtönügy kutatásának alapjai Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga és Mezey Barna. Második, bővített és javított kiadás. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, [11997] 22001. 199. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 20”-ként is.
11. Előkészületben: Hamza Gábor: Le développement du droit privé européen 12. Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig. Budapest, ELTE ÁJK Római Jogi Tanszék, 2001. 118. Sorozatban: a „Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis Fasc. IX”-ként is. [A Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestiensis az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszékének kiadványsorozata.]
13. Carl Schmitt: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok Ford. és utószó: Cs. Kiss Lajos. Budapest, Osiris – Pallas Stúdió – Attraktor, 2002. [Cathedra Philosopiae]. 288.
14. Kovacsics József: Baranya megyei népességtörténeti lexikon Budapest, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2003. 748.
15. Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből Szerk.: Takács Péter. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 962. [Sorozatban a Jogfilozófiák (szerk.: Varga Csaba) részeként is.]
16. Kardos Gábor: Üres kagylóhéj? A szociális jogok nemzetközi jogi védelmének egyes kérdései Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003. 212.
17. Magyarország századai. Válogatás ezer év dokumentumaiból 1100 – 1956 Szerk.: Érszegi Géza, Dóka Klára és Soós László. Előszó: Mezey Barna. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Jogtörténeti Tanszék – Magyar Országos Levéltár, 2003. 535.
18. Földi András: A másért való felelősség a római jogban, jogelméleti és összehasonlító polgári jogi kitekintéssel Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004. 436.
19. Bangó Jenő: A luhmanni életmű panorámája Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004. 126
64
20. Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmus-elméletek Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004. 411. Sorozatban a „Rejtjel politológia könyvek 21”ként is.
21. Cs. Kiss Lajos: A jogtudomány eszméje és hivatása Budapest, ELTE ÁJK, 2004. [Cathedra Philosopiae] 129.
ACTA CONGRESSUUM
ISSN 1587-8821
1. Von den Ständeversammlungen bis zum parlamentarischen Regierungssystem in Ungarn. Studien zur Parlamentarismusgeschischte Szerk.: Mezey Barna – Máthé Gábor. Budapest – Graz, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 153.
2. Luhmann-könyv Szerk.: Bangó Jenő – Karácsony András. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2002. 253.
3. Előkészületben: Symposion Hundert Jahre BGB (szerk.: Hamza Gábor) 4. Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003. 286.
5. Válaszúton az Európai Unió: intézményi reformok és csatlakozás Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék [Jean Monnet Centre of Excellence], 2001. 316. [A 2000. október 26-án, Budapesten tartott konferencia anyagai.] Sorozatban: az „Európajogi tanulmányok 6.”-ként is. [Az Európajogi tanulmányok az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék kiadványsorozata.]
6. Demokrácia és politikatudomány a 21. században Szerk.: Szabó Máté. AZ ELTE ÁJK Politológia Tanszékének 2001. október 12-13 között megrendezett konferenciája. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2002. 311. Sorozatban: a „Rejtjel Politológia Könyvek 12”-ként is.
7. Előkészületben: Mérték és egyensúly Hart elméletében (szerk.: Cs. Kiss Lajos)
8. Von dem Vormärz bis zum 20. Jahrhundert. Tradition und Erneuerung in der ungarischen Rechtsentwicklung. Studien zu den Reformen in den 19-20. Jahrhunderten Szerk.: Máthé Gábor és Mezey Barna. Würtzburg – Budapest, ELTE ÁJK, 2002. 112.
9. Előkészületben: Carl Schmitt jogtudománya Szerk.: Cs. Kiss Lajos. Budapest, Gondolat, 2004.
10. A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal beszélgetések Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 458.
65
11. […] 12. Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Máthé Gábor és Mezey Barna. Budapest – Barcelona, ELTE ÁJK, 2003. Sorozatban: a „Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions 81.”-ként is. [A Studies presented to… a Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions kiadványsorozata.] 138.
SEMINARIUM
ISSN 1587-5164
1. Polgári jogi kodifikáció – korszerűsítés vagy korszakváltás? IV. Tudományos Diákköri Konferencia. 2000. november 10-12. Szerk.: Bodzási Balázs. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 284.
2. Multa rogare, rogata tenere, retenta docere. Tudományos diákköri dolgozatok 2001. 1-2. kötet Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatóinak a XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián pályadíjat nyert dolgozatai. Szerk.: Garai Borbála és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002. 1. köt. 341., 2. köt. 319.
3. Multa rogare, rogata tenere, retenta docere. Tudományos diákköri dolgozatok 2001. 3. kötet – Studia Collegii de Stephano Bibó Nominati III. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatóinak a XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián pályadíjat nyert dolgozatai. Szerk.: Garai Borbála és Takács Péter. Budapest, Bibó István Szakkollégium, 2002. Sorozatban a „Studia Collegii de Stephano Bibó Nominati III.”-ként is. [A Studia Collegii de Stephano Bibó Nominati a Bibó István Szakkollégium kiadványsorozata] 402.
4. A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve. 2000–2001. tanév Szerk.: Bodzási Balázs és Szatmári Csaba. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001 [2002]. 257.
5. A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve. 2001–2002. tanév Szerk.: Bodzási Balázs és Szatmári Csaba. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. [megjelenés előtt]
6. Serva legem et lex servabit te Tudományos diákköri dolgozatok 2003/1. Az Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tudományos Diákkör dolgozatai. Szerk.: Bujdosó András és Kelemen Miklós. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 312. [megjelenés előtt]
7. Scire aliquid laus est. Tudományos diákköri dolgozatok 2002. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatóinak tudományos diákköri dolgozatai. Szerk.: Garai Borbála és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 407.
66
8. Est quadam prodire tenus Tudományos diákköri dolgozatok 2003. [2003/2.] Szerk.: Kelemen Miklós és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2004. 310.
9. Előkészületben: A Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve 20022003. tanév.
OPERA CLASSICA
ISSN 1587-3862
1. Horváth Barna: Angol jogelmélet Utószó: Cs. Kiss Lajos. Budapest, Pallas Stúdió – Attraktor Kft., 2001. 616.
2. Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész – Johanna Utószó: Cs. Kiss Lajos. Máriabesnyő – Gödöllő, Attraktor, 2001. 264.
3. Előkészületben: Moór Gyula: Schriften zur Rechtsphilosophie Budapest, Szent István Társulat
5. Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története Máriabesnyő – Gödöllő, Attraktor, 2001. 212.
4. Horváth Barna: A jogelmélet vázlata Utószó: Cs. Kiss Lajos. Máriabesnyő – Gödöllő, Attraktor, 2004. 260.
5. Előkészületben: Horváth Barna: Az erkölcsi norma természete Máriabesnyő – Gödöllő, Attraktor
6. Előkészületben: Horváth Barna: Válogatott jogelméleti írások Máriabesnyő – Gödöllő, Attraktor
MISCELLANEA
ISSN 1587-5172
1. Collega. Szakmai folyóirat joghallgatók részére. Különszám IV. évf. (2000) 5. szám. Budapest, Accursius Jogászegylet, 2000 [december].
2. A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról Szerk.: Mezey Barna és Vörös Imre. Budapest, Logod Bt., 2001. 352.
3. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 327.
4. A Jogtudományi Közlöny vegyes tárgyú cikkeinek repertóriuma 19051934 Összeállította: Székely Mária. Előszó: Takács Péter. Budapest, ELTE ÁJK, 2001. 54.
5. H. L. A. Hart – Tudományos profil Összeállította: Cs. Kiss Lajos és Takács Péter. Budapest, ELTE ÁJK, 2001. 38.
67
6. Kodifikáció Szakmai tájékoztató az ELTE ÁJK VII. Budapesti Nyári Egyetemének hallgatói számára. Horváth Tibor, Mezey Barna, Szalma József, Szilágyi Péter, Vékás Lajos, Varga Csaba tanulmányai. Összeállította: Takács Péter. Budapest, ELTE ÁJK, 2002. 149.
7. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002. 66.
8. Hivatkozási index. Állam- és Jogtudományi Kar. 1990-2002, 1998–2001. Kisérleti változat. Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002. 82.
9. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2002 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. 99.
10. Colléga. Szakmai folyóirat joghallgatók részére. Különszám VII. évf. (2003) 2. szám. Budapest, Accursius Jogászegylet, 2003 [április].
11. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hivatkozási indexe 19902002 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2004. 232.
12. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2004.
ÜNNEPI TANULMÁNYKÖTETEK A KAR OKTATÓINAK TISZTELETÉRE 1980-2003 [Nem sorozatban megjelent kötetek]
Beér János emlékkötet születése 75. évfordulójára Szerk.: Takács Imre. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1981. 117.
Tanítványok Marton Gézáról. Marton Géza születésének századik évfordulója Marton Géza születésének századik évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen elhangzott előadások. Szerk.: Hamza Gábor. Budapest, ELTE ÁJK, 1981. 57.
Összehasonlító jogtörténet. Bolgár Elek emlékkönyv Szerk.: Horváth Pál és Révész T. Mihály. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. 296.
Emlékkönyv Beck Salamon születésének 100. évfordulójára Szerk.: Németh János és Vékás Lajos. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék – Budapesti Ügyvédi Kamara, 1985. 254.
Flosculi professori Roberto Brósz oblati Szerk.: Földi András, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. 62.
Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára Szerk.: Mádl Ferenc – Vékás Lajos. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke, 1994. 307.
68
Tények és kilátások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 254.
Tanulmányok Horváth Pál tiszteletére Szerk.: Kertész Gábor. Budapest, PPKE Jog- és Államtudományi Kar, 1998. 130.
Alkotás a társadalomtudományok határán. Emlékkötet a 80 éves Kovacsics József tiszteletére. Szerk.: Horváth Imre – Kigyósi Attila – Vass Lucia. Bp. ELTE ÁJK, 1999. 253.
Liber amicorum studia L. Vékás Dedicata Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos hatvanadik születésnapjára és egyetemi oktatói működésének harmincötödik évfordulóára. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék, 1999. 307.
Van és Legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára Budapest, KJK – MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 1999. 421.
Eörsi Gyula emlékkönyv, 1922-1992 Szerk.: Sárközy Tamás – Vékás Lajos. Budapest, Hvg-Orac, 2002. 422.
A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció Németh János egyetemi tanár 40 éves oktatói jubileuma alkalmából az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megtartott ünnepi felolvasóülés anyaga. Szerk.: Papp Zsuzsanna. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 374.
Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János Szerk.: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, Eötvös Kiadó, 2003. 1071.
IDŐSZAKI KIADVÁNYOK KARI IDŐSZAKI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae Megjelenik: 1959-től. Szerkeszti: Földi András
Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica Megjelenik: 1959-től. Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság, elnöke: Dezső Márta
Jogi tanulmányok Megjelenik: 1993-tól. Szerkeszti: Harmathy Attila
Tudományos diákköri dolgozatok Megjelenik: 2002-től. Szerkeszti: a kari Tudományos Diákköri Tanács által felkért szerkesztő
Academia – Themis – Seminarium Megjelenik: 2001-től. Részleteit lásd az elektronikus kiadványoknál
69
RENDSZERESEN MEGJELENŐ TANSZÉKI IDŐSZAKI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK A Szladits Szeminárium kiadványai A Polgári Jogi Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Kisfaludi András
Állam- és jogtörténeti bibliográfiák A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Mezey Barna
Jogtörténeti értekezések A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Mezey Barna
Európajogi tanulmányok A Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Király Miklós
Rechtsgeschichtlichle Vorträge A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Mezey Barna
Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis A Római Jogi Tanszék kiadványsorozata. Szerkeszti: Hamza Gábor.
Rejtjel Politológia Könyvek A Politikatudományi Intézet kiadványsorozata. Szerkeszti: Szabó Máté
ELEKTRONIKUS KIADVÁNYOK Academia – Themis – Seminarium Megjelenik: 2001-től. A Kar Honlapján – www.ajk.elte.hu – 2001 áprilisában három elektronikus időszaki kiadvány indult, amelyekben az oktatók, kutatók és hallgatók tehetnek közzé tudományos közleményeket. Az oktatók tudományos közleményeit az ACADEMIA, a PhD hallgatók tudományos munkáit a THEMIS, az egyetemi hallgatók tudományos dolgozatait a SEMINARIUM közli.
Jogelméleti Szemle Megjelenik: 2000-től. Szerkesztősége révén karunkhoz is kötődő elektronikus folyóirat – www.extra.hu/jesz –, mely elsősorban jogelméleti és jogbölcseleti tárgyú írásokat publikál. Szerkeszti: Pokol Béla, társszerkesztő: Karácsony András.
EGYÉB TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK KARI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (1980 – 2004) Felelősség és szankció a jogban Szerk.: Asztalos László és Gönczöl Katalin. Budapest, KJK, 1980.
Emberi jogok hazánkban Szerk.: Katonáné Soltész Márta. Budapest, ELTE JTI Kutató Csoport, 1988.
70
Az alkotmányozás jogi kérdései Szerk.: Takács Imre. A linzi Johannes Kepler Egyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem szimpóziuma. Budapest 1995. július 6-7. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1995.
A jogászképzés múltja, jelene és jövője Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal beszélgetések. Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2003. /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 10./ 458.
EGYEDI TANSZÉKI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (1945 – 1999) Az egyes tanszékek tudományos kiadványainak listáját 1999-ig az első kari évkönyv tartalmazza (Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Évkönyve, 1999. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 243-260. old.); a 2000-ben, illetőleg azután megjelent kötetekét pedig a Bibliotheca Iuridica „Publicationes Cathedrarum” sorozatának összesítései. A Bibliotheca Iuridica sorozattól függetlenül megjelent egyedi tanszéki kiadványok legújabb listája megtalálható a kari Honlapon, a Tudományos Profil rovatban.
71
TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNYEK AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁN*
I. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁK KARI TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁK 2000 – 2004 2000. november 23-24. A magyar államiság ezer éve. Program. Plenáris előadás [ELTE]: Kukorelli István egyetemi tanár, alkotmánybíró: Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Szekcióülés: Jog és társadalom [ELTE Állam- és Jogtudományi Kar]: Kisfaludi András tanszékvezető egyetemi docens: A társaságok állami szabályozásának történeti változásai Magyarországon – Rácz Lajos tanszékvezető egyetemi docens: Állam és egyház kapcsolata Magyarországon – Szilágyi Péter tanszékvezető egyetemi tanár: Magyar jogbölcselet – tradíciók és perspektívák – Schlett István egyetemi tanár: A magyar történelem a 20. századi magyar politikai gondolkodásban – Békés Imre egyetemi tanár: Büntető kodifikációk Magyarországon és büntetőjogunk jövője. 2001. március 21. Jog és gazdaság – kínai-magyar konferencia. Program: A kínai résztvevők látogatása a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnál, a Legfelsőbb Bíróságon és konzultáció a Legfőbb Ügyészségen. – Xuan Li és Prof. Jia Yu előadása magyar diákoknak a kínai büntetőjogi reformról, ill. a kínai szellemi alkotások jogáról. Tudományos előadások: Lai Xiaopeng: Market Economy and Contract Law System of China – Liu Weiming: On the Establishment of Real Right System Tallying with the National Conditions of China – Harmathy Attila: Market Economy, Contract and Property – Király Miklós: The Impact of EC Law on the Hungarian Legal System – Jia Yu: Environmental Problems in the Development of China’s West and Some Reflections on the Countermeasures by Criminal Law – Bándi Gyula: Environmental Law in Hungary – Boros László: Law and Economy after the Change of Regime in Hungary. Egyetemi együttműködési szerződés aláírása – Látogatás a Parlamentben – Beszélgetés magyar diákokkal – Opera-látogatás – Kirándulás a Dunakanyarban. A Kínai Észak-nyugati Politika- és Jogtudományi Egyetem (Xian) delegációjának tagjai: Xuan Li, rektorhelyettes; Jia Yu, a Jogi Kar dékánja; Lai Xiaopeng, a Tudományos Kutatási Osztály vezetője; Liu Weiming, a Jogi Idegen-nyelvi Kar dékánhelyettese.
*
A tudományos és szakmai rendezvényeknek ennél teljesebb, az egyes rendezvények vonatkozásában pedig részletesebb listája az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Honlapján, a Tudományos Profil című rovatból ismerhető meg. Honlapunk címe: www.ajk.elte.hu.
2001. szeptember 18. Az ombudsmani intézmény – szerepek, tapasztalatok, perspektívák. Résztvevők: Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa – Majtényi László, az adatvédelem első országgyűlési biztosa – Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese – A beszélgetést Halmai Gábor és Takács Péter vezette. [A programot az ELTE ÁJK és az INDOK Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ szervezte.] 2001. november 23. Mérték és egyensúly – H. L. A. Hart jogfilozófiájának alapkérdései. [Jogi Kari Konferenciák, I.]A konferencia programja: Paczolay Péter: Egy angol jogfilozófus élete és pályája – Győrfi Tamás: A mérsékelt jogpozitivizmus elmélete és hatása – Krokovay Zsolt: Erkölcs – jog – szabadság – Bragyova András: Hart elmélete a jogrendszerről és az alkotmányról – Korreferátumok: Karácsony András: Az időbeliség kérdése Hart A jog fogalma című művében – Bódig Mátyás: A deskriptív jogelmélet és a gyakorlati filozófia problémája – Varga Csaba: A Hart-jelenség. 2002. május 16. A jogászképzés Budára települése és a politico-cameralis tudo-
mányok oktatása 225. évfordulójának tiszteletére rendezett tudományos emlékülés. Program: Szögi László főigazgató, Egyetemi Könyvtár: A Nagyszombati
Egyetem Jogi Karának Budára költözése – Király Tibor prof. emeritus: A büntető tudományok és a büntetőjog oktatása a Jogi Karon – Vékás Lajos egyetemi tanár: A magánjog oktatása és tudománya a Jogi Karon – Paczolay Péter egyetemi tanár: Az állam- és jogbölcselet oktatása a Jogi Karon – Kukorelli István egyetemi tanár: A magyar közjog oktatása a Jogi Karon – Mezey Barna dékán, tanszékvezető egyetemi tanár: A jogtörténet oktatása a Jogi Karon. [A programot az ELTE ÁJK szervezte; a rendezvény 2002. május 17-én a BKÁE Államigazgatási Főiskolai Kara szervezésében folytatódott.] 2002. október 10. Ünnepi tudományos ülés az UNIDROIT fennállásának 75. évfordulója alkalmából. Program: Résztvevők köszöntése: Mezey Barna dékán – Ünnepi köszöntő: Klinghammer István rektor – Ünnepi előadás: Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke és Herbert Kronke az UNIDROIT főtitkára. 2002. november 22. Köztesség és döntés. Carl Schmitt politika- és jogelméletének alapkérdései. [Jogi Kari Konferenciák, II.] Program: Dékáni köszöntő – Bence György: Politika és politikum: szempontok fogalmi elemzéshez – Szabó Márton: Megjegyzések a politikai fogalmához – Pokol Béla: A politika logikája Luhmann és Carl Schmitt megközelítésében – Visegrády Antal: A Politikai teológia és a totális állam ideológiája – Karácsony András: Carl Schmitt politikai antropológiája – Mezei Balázs: Carl Schmitt teológiája – Tallár Ferenc: A politikai teológia problémája Carl Schmitt művében – Hörcher Ferenc: Döntés és diskurzus – Körösényi András: Carl Schmitt és a világbéke – Lánczi András: Schmitt és a liberalizmus – Bretter Zoltán: Carl Schmitt liberalizmus kritikája – Szigeti Péter: A decizionizmus két terepe a „Schmittiada”-ban: a szuverenitás makro- és a bírói ítélet mikro szintjén – Paczolay Péter: Ki az alkotmány őrzője – Szilágyi Péter: Tartományok kontra birodalmi kormány [Hermann Heller és Carl Schmitt bírósági vitája] – Kardos Gábor: Carl Schmitt elméletei a nemzetközi jogról – Varga Csaba: Carl Schmitt: paradigmaváltás a jogfilozófiában. 2003. március 6-7. A jogászképzés aktuális problémái. Konferencia. Előadások: Rektori köszöntő. Az ELTE ÁJK új szenátorainak avatása. – Bárándy Péter: A konferencia megnyitása – Magyar Bálint: A konferencia megnyitása – Lőrincz Lajos: A hazai 73
jogászképzés aktuális kérdései – Máthé Gábor: A jogásztovábbképzés problematikája – Pokol Béla: A jogászság és a jogászképzés bővülése – Bánáti János: Jogásztúlképzés = szabad ügyvédi pálya, mint csodaszer? – Gatter László: A bírósági fogalmazóképzés szerepe a jogászok felkészítésében – Róna Péter: Jogászképzés: technika versus kultúra – Sódor István: A joghallgatók szakmai felkészültségének ügyészségi tapasztalatai – Tóth Erzsébet Katalin: A jogásztovábbképzés feladatai közjegyző szemmel, különös tekintettel az Európai Uniós csatlakozásra; Kerekasztal beszélgetések a jogászképzés aktuális problémáiról. Szabó Imre: Miről, mennyit és hogyan? – Mezey Barna: Minőség és túlterheltség. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2003. március 25. Bírósági ítélkezés feltételrendszere. Konferencia. Előadások: Lomniczi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke: Megnyitó – Henrikas Mickevicius a kutatás vezetője, Nyílt Társadalom Alapítvány: Az EU csatlakozást megfigyelő program keretében készült országjelentések áttekintése – Kövér Ágnes a jelentés társszerzője, ELTE ÁJK Jogklinika Program: A magyar jelentés összefoglalása – Bárándy Péter igazságügyi miniszter: A bíróságok autonómiája és az igazságügyi politika – Bárd Károly tanszékvezető egyetemi docens, ELTE ÁJK, Közép-Európai Egyetem: Az autonómia foka és szintjei a bíróságok belső szervezetrendszerében. Paneltagok: Fleck Zoltán egyetemi docens, ELTE ÁJK – Badó Attila egyetemi docens, JATE ÁJK – Horváth György a Veszprémi Bíróság elnöke, az OIT tagja; Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke: A bírósági intézményrendszer reformjának értékelése. Paneltagok: Hack Péter egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK – Újkéry Csaba a Somogy Megyei Bíróság elnöke; Halmai Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, SzIE, Győr: A nyilvánosság és a bírósági ítélkezés kapcsolata. Paneltagok: Majtényi László Eötvös Károly Közpolitikai Intézet – Sándor Zsuzsanna tanácselnök, sajtó szóvivő, Fővárosi Bíróság – Fahidi Gergely újságíró, Heti Világgazdaság. A programot a Legfelsőbb Bíróság szakmai támogatásával és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közreműködésével a Nyílt Társadalom Alapítvány és az ELTE Jogklinika és Street Law Alapítvány szervezte. 2003. április 4. Tíz éves a doktori képzés az Állam-és Jogtudományi Karon. Ünnepi konferencia. Program: Jogtörténet, jogelmélet, jogszociológia, római jog. Szekcióelnökök: Hamza Gábor – Rácz Lajos – Szilágyi Péter. Basa Ildikó: A középkori magánjog egyes kérdései. – Dömötör László: A feléntúli sérelem szabályai a római jogban, és továbbélése egyes modern magánjogokban. – Sándor István: A társasági jog fejlődésének egyes pontjai. – Horváth Attila: Gazdasági társaságok kialakulása és első szabályozásuk Magyarországon. – Kisteleki Károly: Az állampolgársági jogok alakulása. – Schweitzer Gábor: A budapesti közigazgatás személyi összetétele a két világháború között. – Völgyesi Levente: A feudális magyar jogrendszer partikularizmusa. – Fleck Zoltán: A jogászság a politikai elitben. – Kormány Attila: Az Európai Unió jogi szabályozásának hatékonysága. – Rátai Balázs: A jogszabály-modellezés lehetőségei. Civilisztika. Szekcióelnökök: Harmathy Attila – Németh János – Vékás Lajos – Király Miklós: Európai jogharmonizáció és nemzeti kultúra. – Réti Mária: A magyar szövetkezeti szabályozás reformja az európai jogalkotásra is figyelemmel. – Menyhárd Attila: A jó erkölcsbe ütköző szerződések. – Izsó Krisztina: Jogalap nélküli gazdagodás. – Kurucz Mihály: Az ingatlannyilvántartási ügyek igazságszolgáltatási vagy közigazgatási természete. – Szeibert Orsolya: A Gyermekjogi Egyezmény szerepe a családi jogban. – Szőnyi Viktor: Megbízási szerződés a magyar és a francia jogban. – Tercsák Tamás: A 74
joggal való visszaélés. – Varga István: Bizonyítási tradíciók ütközése a nemzetközi választottbíráskodásban. Büntetőjog. Szekcióelnökök: Gönczöl Katalin – Király Tibor – Wiener A. Imre. Utasi Judit: Az agresszióról. – Sárik Eszter: A családon belüli erőszak problémái az ügyészi gyakorlatban. – Király Réka: A 14. életév jelentősége a büntető jogtudományokban. – Molnár Edit: A kábítószer-bűnözés. – Holé Katalin: Büntető eljárásjog és az Európai Unió. – Szalay Géza: Egy koncepció sorsa. – Liziczay Sándor: Tanúvédelem a büntetőeljárási jogban. – Cech András: Hol jobb ülni: rendőrségen vagy a börtönben? - avagy az előzetes letartóztatás körülményei a rendőrségi fogdákban és a büntetés-végrehajtási intézetekben. – Kiss Norbert: A bűnösség elméleti kérdései. – Szűts Márton: Büntetőjogi egységesülés az Európai Unióban és ennek hatása a magyar dogmatikára. – Morvai Krisztina: A családon belüli erőszak büntető anyagi jogi vonatkozásai. Közigazgatási jog – pénzügyi jog. Szekcióelnökök: Berényi Sándor – Nagy Tibor. Nagy Mariann: Közigazgatási büntetőjog az Európai Unió országaiban. – Kovács András: A Total Quality Management alkalmazása a közigazgatásban. – Rozsnyai Krisztina: Kérdések a közigazgatási jog és a polgári jog határán. – Simon István: A bank meghatározása. Gondolatok a jogi fogalomalkotásról Lord Atkin és Lord Denning bankjogi ítélkezése ürügyén. – Pétervári Kinga: A költségvetés alkotmányjogi funkciói és az árnyékköltségvetés. – Kereszty Éva: Holttestek az oktatás és a tudomány szolgálatában. – Dósa Ágnes: Tájékoztatás és beleegyezés a gyógykezelésbe. – Balla Zoltán: Nemzetbiztonsági rendészet. – Oszkó Péter: A jogfejlődés irányai a tőkeműveletek elszámolási rendje és az adóztatása terén. – Havai Péter: Az állam adóalanyisága. – Dobrev Klára: Az államháztartási kodifikáció megválaszolatlan kérdései. – Alkotmányjog – nemzetközi jog. Szekcióelnökök: Kardos Gábor – Kukorelli István – Valki László. Varga Zs. András: Az országgyűlési biztosok eljárásának alkotmányvédelmi jellege. – Koebel Szilvia: Az állam és az egyház kapcsolata Magyarországon 1945 és 1989 között. – Kovács Virág: A köztársasági elnök jogállása a magyar Alkotmány szabályozása szerint. – Hámori Gergely: Az államfelelősség a nemzetközi jogban. – Lattmann Tamás: A humanitárius jog megsértésének következményei. – Feldmájer Lea: Nemzetközi büntetőbíróságok. – Kékuti Ákos: A környezetvédelem szerepe a humanitárius jogban. Politológia. Szekcióelnökök: Bihari Mihály – Schlett István – Szabó Máté. Navracsics Tibor: A konvent hatása az európai belpolitikára. – Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament. – Gajduschek György: A külföldi szervezetek által finanszírozott köztisztviselői képzések hatékonysága Közép- és Kelet-Európában. (Empirikus kutatási eredmény) – Kaiser Tamás: Europanizációs regionalizmus. – Gulyás Gyula: A közpolitika háttérelméletei. – Volosin Hédi: Az országgyűlési képviselők rekrutációja, mobilitása. – Frivaldszky János: A természeti törvény a politikai gondolkodásban – az eszmetörténeti kutatás módszertani kérdései. – Sugatagi Gábor: Hivatásos politikusok rekrutációja és szelekciója Magyarországon a ’90-es évek első felében. – Kovács Virág: Az államfői jogkörök „papíron” és a valóságban. – Málik József Zoltán: A közösségi döntéseken alapuló politikai elmélet antropológiájáról. – Kozmáné Soós Edit: A szubnacionális szintű csatlakozás feltételrendszere. – Kákai László: A civil szervezetek és a pártok a helyi önkormányzatokban. A programot az ELTE ÁJK Doktori Tanácsa és a Tudományszervezési Csoport szervezte. 2003. május 19. Francia-magyar összehasonlító jogi tanácskozás. Program: Az emberi és európai jognak a francia és a magyar nemzeti jogba történő átültetése; polgári, büntető és alkotmányjogi vonatkozások. Vendégek: Dominique Perben 75
francia igazságügyi miniszter – Dutheil de la Rochere Jacqueline a Panthéon-Assas (Paris II) rektorasszonya – Stanislas Pierret a Francia Nagykövetség kulturális tanácsosa. Előadók: Békés Imre – Costa Jean Paul – Harmathy Attila – Capitant David: Az európai jog hatása az alapvető jogokra Franciaországban. – Lamm Vanda: A magyar alkotmány és az európai uniós követelmények. – Dutheil de la Rochére Jacqueline: A francia alkotmány és az európai uniós követelmények. A programot az ELTE ÁJK és a Francia Nagykövetség szervezte. 2003. december 1-4. The Cooperation on International Economy and the Perfection of Legal Law. Program: A kínai Northwest University of Politics and Law egyetem professzorainak előadásai. Zhang Xuean: China’s Legal Environment of International Trade in Services. – Che Hui: Overview of Chinese Civil and commercial legislation. – Niu Xiaoyan: Market Process Reform of China’s Land System and its Legal Problem Study. A programot az ELTE ÁJK szervezte.
EGYÉB TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁK 2000 – 2004 2000. július 10-14.: Perspectives of the Legal Approximation Process in Central and Eastern Europe. Program. Előadások: Harmathy Attila egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, alkotmánybíró, Martonyi János külügyminiszter, H. E. Paul Poudade Franciaország magyarországi nagykövete, Eckhard Jaedtke az Európai Bizottság megbízottja előadásai. Németh Anita az Igazságügyi Minisztérium jogharmonizációs osztályának vezetője megnyitó előadása, Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető, Janus Pannonius Tudományegyetem, Polgári Jogi Tanszék, Czuczai Jenő az Európai Jogakadémia alelnöke, Christophe Hillion a Centre for European Legal Studies, University of Cambridge igazgató helyettese, Alfred Kellermann a T. M. C. Asser Instituut főtitkára, Harmathy Attila egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar alkotmánybíró, Janusz Justynski a Jean Monnet Centre for European Studies, Lengyelország, igazgatója előadásai. Varga Ágnes, Pénzügyminisztérium megnyitó beszéde, Deák Dániel egyetemi tanár, Közgazdaságtudományi Egyetem, Gazdasági Jogi Tanszék, Várnay Ernő Szegedi Tudományegyetem előadásai. Csepregi István a Környezetvédelmi Minisztérium jogharmonizációs osztályának vezetője megnyitó beszéde, Bándi Gyula egyetemi tanár, ELTE Államés Jogtudományi Kar előadása. A rendezvényt – mely az Országházban és a Bibó István Szakkollégiumban zajlott – az Európai Jogakadémia és a Bibó István Szakkollégium szervezte. 2000. szeptember 15-16. Niklas Luhmann szimpozion. Luhmann Magyarországon – Niklas Luhmann tudományos életművének bemutatása és elméleteinek recepciója a magyar szociológiában és a „scientific community”-ben. Program: Karácsony András: Luhmann recepciója Magyarországon (vita, vezette: Bango Jenő) – Rudolf Stichweh, Bielefeld: A társadalom társadalma (vita, vezette: Manfred Lauermann) – Bango Jenő, Aachen: A társadalom szociális munkája (korreferens és vitavezető Heiko Kleve Berlin – Manfred 76
Lauermann, Bielefeld: A társadalom gazdasága (vita, vezette: Rudolf Stichweh) – Pokol Béla: A jog kidifferenciálódása (vita, vezette:. Balogh István) – Balogh István: Richard Münch legújabb Luhmann kritikája (vita, vezette: Pokol Béla) – Bango Jenő: A szimpozium mérlege. Zárószó. A konferenciát az ELTE ÁJK Filozófiai Tanszéke és a kölni Fritz Thyssen Alapítvány szervezte. 2000. október 13-14. Symposion Hundert Jahre BGB. Entwicklung des Privat-
rechts im deutschen und mittel-osteuropäischen Sprachraum seit dem Inkrafttreten des BGB címmel. Program: Előadások: Boros László, ELTE ÁJK:
Juristische Aspekte Ungarns Beitritt zur Europäischen Union – Martin Nettesheim, Eberhard-Karls-Universität Tübingen: Einwirkung des Europarechts auf das nationale Verwaltungsrecht – Vékás Lajos, ELTE ÁJK: Die Umsetzung des Europäischen Privatrechts in das deutsche bzw. ungarische Privatrecht – Knut Wolfgang Nörr, Eberhard-Karls-Universität Tübingen: Kodifikation und Wirtschaftsordnung – Vörös Imre, ELTE ÁJK: BGB-Gesellschaft, ZGB-Gesellschaft in Ungarn, Europäische wirtschaftliche Interessenvertretung – Jan Schröder, Eberhard-Karls-Universität Tübingen: Das deutsche BGB und die juristische Methodenlehre des 19. Jahrhunderts – Harmathy Attila, ELTE ÁJK: Die Entwicklung des ungarischen Privatrechts in rechtsvergleichender Sicht – Gottfried Schiemann, EberhardKarls-Universität Tübingen: 100 Jahre BGB-Deliktsrecht: Von der Kodifikation zum Fallrecht? – Burián László, ELTE ÁJK: Internationales Vertragsrecht – Römisches Übereinkommen und ungarisches IPR – Harm Peter Westermann, Eberhard-Karls-Universität Tübingen: Das Vereinsrecht des BGB – vor 100 Jahren und heute – Földi András, ELTE ÁJK: Zur Frage der Wirksamkeit und Gültigkeit im modernen Zivilrecht – Wolfgang Pöggeler, Eberhard-Karls-Universität Tübingen: Der Verpfändungsvertrag (pactum de pignore dando) der ersten BGB-Kommission – Hamza Gábor, ELTE ÁJK: Das BGB in der Sicht von Andreas Bertalan Schwarz. A rendezvényt az ELTE ÁJK, valamint az Internationales Zentrum für wissenschaftliche Zusammenarbeit (IZ, Tübingen) szervezte. 2000. október 18. Internet jogi konferencia. Program. Előadások: Az Internet jogi szabályozásának aktuális kérdései, jogi problémái hatályos jogunk rendszerébe ágyazva – A Domain név-regisztráció problémái – A „Netikett” elvei és gyakorlati érvényesülése – A nemperes eljárások és a NET. Előadók: Mayer Erika a Páneurópai Jogász Unió elnöke, Nádas Gábor a Páneurópai Jogász Unió elnökhelyettese és Verebics János. A programot a Páneurópa Jogász Unió szervezte. 2000. október 26-27. Válaszúton az Európai Unió: Intézményi reformok és csatlakozás. Program. Előadások: Mádl Ferenc köztársasági elnök üdvözlő beszéde – Martonyi János külügyminiszter konferencianyitó előadása – Előadások: Lőrincné Istvánffy Hajnal: Az EMU működési tapasztalatai – uniós perspektíva – Palánkai Tibor: EURO és a magyar gazdaságpolitika – Izikné Hedri Gabriella: Az EU intézményi reformjának négy kérdése – Laczkóné Tuka Ágnes: Az intézményi reformok és az Európai Parlament – Gyertyánfy András: A kormányközi konferencia és Németország – Petró Rita: Az emberi jogokkal kapcsolatos reformok és a kormányközi konferencia – Berke Barna: Versenyjog és jogharmonizáció – Boytha György: A szerzői jog harmonizálása az Európai Unióban – Czuczai Jenő: Az EU acquis fogalmának értelmezése a csatlakozásra készülés során, figyelemmel a jogközelítésre a közép- és kelet-európai országokban – Király Miklós: A kötelmi jog harmonizációjának nehézségei – Kovács Péter: A „schengeni kérdés” – Majoros Pál: Az 77
Európai Unió fejlődési modelljei és a keleti kibővülés – Losoncz Miklós: A közösségi intézményi reformok és az EU csatlakozás néhány gazdasági hatása Magyarországon – Forman Balázs: Nemzeti érdekek, célok és stratégiák megfogalmazása a strukturális alapok keretein belül – Ferenczi Tibor: Intézményi reformok a magyar agrárgazdaságban – Halmai Péter: A közös agrárpolitika (CAP) intézményesítése és a keleti bővítés. A programot az ELTE Európai Tanulmányi Központ, az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke és az ECSA Hungary szervezte. 2000. november 24-25. Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Előadások: Szabó András az MTA Jogtudományi Bizottságának elnöke: Eröffnung der Konferenz – Michael Köhler Universität Hamburg: Geschichte und Prinzip der gegenwärtigen europäischen Strafrechtskoordination – Bárd Károly ELTE ÁJK: Kontinuität oder Nostalgie? Die Reform der Strafjustiz in Ungarn – Peeter Järvelaid, TÜ Eraakadeemia Nord, Tallin: Strafrechtsreform in Estland in Vergleich mit allgemeinen Kodifikationsbewegungen – Moormann van Kappen Katholieke Universiteit, Nijmegen: Die Entwicklung des Strafrechts in den Niederlanden aus historischen und zukünftigen Perspektive – Kajtár István, Pécsi Tudományegyetem, ÁJK: Strafrechtsrezeption in Ungarn: 19. Jh. – Györgyi Kálmán ELTE ÁJK: Mittermaier und der ungarische Strafgesetzentwurf vom Jahre 1843 – Günter Jerouschek, Friedrich Schiller Universität, Jena: Ne crimina remaneant impunita – Auf das Verbrechen nicht ungestraft bleiben: Überlegungen zu öffentlichen Strafrecht und Opferrehabilitation – Kurt Seelmann, Universität Basel: Hegel und die Zurechnung von Verantwortung – Balogh Elemér, Szegedi Tudományegyetem, ÁJK: Strukturwandel in der Strafrechtsdogmatik zur Zeit des Vormärz – Werner Ogris, Universität Wien: Der Landzwang in Geschichte und Gegenwart – Béli Gábor, Pécsi Tudományegyetem, ÁJK: Strafrechtspraxis und Strafrechtswissenschaft in Ungarn im 18. Jh. – Máthé Gábor, BKÁE: Nebenstrafrecht – Ordnungswiedrigkeit oder Verwaltungsstrafrecht? – Mezey Barna, ELTE ÁJK: Strafrechtskodifikation in Ungarn im Jahre 1878 – Hans Schlosser, Universität Augsburg: Prospero Farinacci (1544-1618) und die gemeinrechtliche Doktrin von der strafrechtlichen Rückfalltat (crimen reiteratum – delictum recidivum) – Jesús Maria Silva Sánchez, Universität Pompeu Fabra: Vom alten zum modernen Strafrecht. Aspekte des Strafrechts der Risikogesellschaft und des Präventionstaates – Wolfgang Sellert, Georg-August-Universität, Göttingen: Täter- Opferausgleich, ein altes Problem – Révész T. Mihály, ELTE ÁJK: Zu theoretischen Wurzeln des Strafrechts am Ende des achtzehnten Jahrhunderts in Ungarn – Angela Augustin, Universität Basel: Elektronisch-bewachter Hausarrest als Stafvollzugsalternative – Pálvölgyi Balázs, SZIF: Weinfälschung und Weingesetze – Horváth Attila, ELTE ÁJK: Konzeptionsprozesse nach 1945 in den sozialistischen Staaten – Marosi Krisztina, ELTE ÁJK: Strafrechtskodifikation im 19. Jh., der Weg bis zum Csemegi Kodex – Ligeti Katalin, ELTE ÁJK: Europäisches Stafrecht. A programot az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke szervezte. 2001. június 17-22. Geschichte und Zukunft der Freiheitsstrafe – Schweizerischungarisches strafrechtsgeschichtliches Blockseminar [Frauenchiemsee]. Program. K. Seelmann: Einführung in das Thema „Geschichte und Zukunft der Freiheitsstrafe – B. Mezey: Einführung in die Geschichte der Freiheitsstrafe in Ungarn – Balogh B.: Das Gefängnis im Mittelalter in Ungarn – Urbán M.: Kriminalstrafen im 15. Und 16. Jahrhundert im ungarischen Strafrecht – S. Enriquez: Die „Erfindung” des Zuchthauses: Das Amsterdamer Zuch78
thaus von 1596 – Gyökös M.– Kánya G.: Der Aufschwung des Gefängnisses im 18. Jahrhundert in Ungarn – S. Oeschger: Michel Foucault’s „Überwachen und Strafen” – Horváth A.: Totalitäres Strafrecht – M. Schmid: Reformem in der ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts – Davidovics K.: Ungarische Reformen im 19. Jahrhundert – Ujj-Mészáros T.: Strafsystem im Strafgesetzbuch von 1878 (sog. Kodex Csemegi) – Pálvölgyi: B. Alternative Freiheitsstrafen in der ungarischen Strafrechtsgeschichte – T. Schwob: Fahrverbot – Farkas C.: Alternative der Freiheitsstrafen – E. Kremnitczky: Alternative Freiheitsstrafen in neuesten ungarischen Strafrecht – T. Avrigeanu: Freiheits- oder Willkürstrafe? Versuch einer rechtsphilosophischen Ansicht der Freiheitstrafe. A programot a Universität Basel és az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke szervezte. 2001. július 5-7. Der peinliche Strafprozeß in Europa. Seine historischen Grund-
lagen und die Kritik am peinlichen Strafrecht aus deutscher und ungarischer Perspektive – Deutsch-ungarisches strafrechtsgeschichtliches Seminar [Rothen-
burg]. Program. T. Küverling: Der sogenannte „altdeutsche” Rechtsgang im frühen Mittelalter – Gyökös M. – Kánya G.: Das vormoderne ungarische Strafverfahren – Szalai K.: Beweisgewinnung und Beweiswürdigung im mittelalterlichen ungarischen Strafrecht – J. Schönfelder – J. Gandke: Beweisgewinnung und Beweiswürdigung im mittelalterlichen Strafrecht. Die deutsche Perspektive – Balogh B.: Sanktionen des peinlichen Strafrechts in Ungarn – S. Raap – S. Burkert: Strafprozeß und Rezeption – Davidovics K.: Hexenprozesse in Ungarn – S. Piquardt: Hexenprozesse in Deutschland – S. Stampf: Die gelehrte Kritik am Hexenprozeß – E. Remmers: Aufgeklärte Strafrechtskritik bzw. Aufgeklärtes Strafrecht – Farkas C.: Aufklärung im ungarischen Strafrecht – Ujj-Mészáros T.: Verfassungsbewegung und Strafrecht – Ligeti K.: Liberales Strafrechtsdenken in Ungarn im Reformzeitalter – S. Hirsch: Strafrecht im totalitären Staat – Horváth A.: Strafvollzug in dem stalinistischen ungarischen Staat – Pálvölgyi B.: Wege zu einem demokratischen Strafrecht – Mezey B.: Ungarisch-deutsche Verbindungen im Rechtsunterricht. A programot a Friedrich-Schiller-Universität Jena, a Martin-Luther-Universität Halle, az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke, a Mittelalterliches Kriminalmuseum, Rothenburg, valamint a Goethe-Institut, Rothenburg szervezte. 2001. október 12-13. Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Politológiai konferencia. Program: Bihari Mihály: Megnyitó. Ficzere Lajos, Klinghammer István, Mezey Barna: Köszöntő – Lengyel László: Bevezető előadás – Szekcióülések: A politikaelmélet kihívásai. Vitavezető: Balogh István. Előadók: Schlett István, Gombár Csaba, Paczolay Péter. – A nemzetközi politika a változó világban. Vitavezető: Szabó Máté. Előadók: Bíró Gáspár, Navracsics Tibor, Arató Krisztina. Szabó Máté – A magyar politikai rendszer átalakulásának elemzése. Vitavezető: Böhm Antal. Előadók: Bihari Mihály, Pokol Béla, Körösényi András. A programot az ELTE ÁJK Politológia Tanszék szervezte. 2001. november 20. Környezetvédelmi beruházások Magyarországon. Előadások: Bándi Gyula: A környezetvédelmi jogharmonizációval és az EU csatlakozással összefüggő piaci lehetőségek – Vass Nándor: A környezetvédelmi beruházások állami társfinanszírozása az ISPA előcsatlakozási program keretében – Reiniger Róbert: Befektetési lehetőségek a környezetvédelmi technológia és a környezetvédelem területén – Siklóssy Mihály: Az újrahasznosítás szerepe a hulladékgazdálkodás területén és ennek üzleti vonatkozásai – Ferjancsik Zsombor: 79
Vállalati környezetmenedzsment – Barna András: Környezetvédelmi jogviták az Európai Unióban – Várkuti Botond: Záróbeszéd. A programot a Környezeti Felelősség Egyesület szervezte. 2001. november 26. Jogközelítés és jogalkalmazás a magyar és az európai jog tükrében. Program: Mezey Barna: Köszöntő – Dávid Ibolya: Bevezető előadás – Németh Anita: Az Európai Unió jogszabályainak jogfejlesztő szerepe, megismerésük és megismerhetőségük Magyarországon – Vezekényi Ursula: Felkészülés az európai jog alkalmazására a hazai bíróságokon – Paczolay Péter: Az európai normák szerepe az Alkotmánybíróság gyakorlatában – Berke Barna: Az európai versenyjog hatása és érvényesülése a Magyar Versenytanács határozataiban – Faludi Gábor: Jogszabályok fordítása és az európai jogszabálygyűjtemények – Király Miklós: A Jean Monnet European Centre of Excellence szerepe az európai jog oktatásában és kutatásában. A programot az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke, valamint a KJK-Kerszöv Kft szervezte. 2001. december 10. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP): Az ember joga a megfelelő minőségű környezethez, s ennek érvényesítése. Program. Előadások: Sólyom László egyetemi tanár: A jövő generációk biztosa – Takács Albert helyettes ombudsman: A környezethez való jog mint emberi jog. Elmélet és gyakorlat – Fülöp Sándor ügyvéd: A társadalmi részvétel kérdései, különös tekintettel az Aarhus-i Egyezmény végrehajtására – Márkus Eszter kommunikációs vezető, EMLA: Beszámoló az UNEP Nemzeti Bizottságok 2001-es genfi találkozójáról. A programot az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke szervezte. 2002. március 16. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának Bevezető része – Konferencia a Hungarian-British Joint Academic and Research Programme keretében. Program. Vitaindító referátum: Vékás Lajos: Concept of the New Civil Code of Hungary; An Introduction. Előadások, hozzászólások, referátumok: Hugh Beale, University of Warwick; Andrew Burrows, University of Oxford; Dan Prentice, Pembroke College, Oxford; Geoffrey Woodroffe, Brunel University. A vitát vezette: Harmathy Attila egyetemi tanár, alkotmánybíró. Felkért hozzászólók: Bánhegyi Ilona, a MOL Rt. vezető jogtanácsosa – Kecskés László, egyetemi tanár – Kraudi Adrienne, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezető jogtanácsosa – Németh Anita, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője – Tercsák Tamács, ügyvéd. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2002. március 23-24. Nationale Gesetzgebung unter dem Einfluß europäischer Rechtssetzung und internationaler Modellgesetze – Magyar-német civiljogi konferencia. Program: Vékás Lajos egyetemi tanár: Nationale Kodifikation unter dem Einfluß der Gemeinschaftsrechtssetzung und der internationalen Modellgesetze (Principles) – von Hein: Corporate-Governance-Grundsätze in Europa: Konvergenz, Kodifikation, Koordination? – Harmathy Attila egyetemi tanár: Entwicklungen im ungarischen Schuldrecht – Mankowski: Strukturelemente des europäischen Verbrauchervertragsrechts – Siehr: Eigentumsübertragung – Darázs Lénárd: EG-Gruppenfreistellungs-verordnung über vertikale Wettbewerbsbeschränkungen und nationales Kartellrecht in der Anwendung auf Vertriebsbindungen – Martinek: Die vertragsrechtliche Bewältigung von Vertriebsverträgen – Immenga: Kartellrechtliche Rahmen. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke, az Igazságügyi Minisztérium és a 80
hamburgi Max-Planck-Institut für Ausländisches und Internationales Privatrecht szervezte. 2002. július 12-14. Strafrechtliche Sanktionen und Strafvollzug in der deutschen
und ungarischen Rechtsgeschichte. Die Entwicklung des Strafensystems und der Straftheorie in Europa – Deutsch-ungarisches strafrechtsgeschichtliches
Seminar [Csopak]. Program. Markus Hirte: Delikt, Strafe und Buße. Sanktionen im kanonischen Recht des hohen und späten Mittelalters – Diana Fricke: Buße und Strafe in den Städten – Kathrin Hammon: Das Strafensystem im Gemeinen Carolinischen Strafrecht – Frey Dóra: Die Anfänge der Freiheitsstrafe in Ungarn – Elisabeth Remmers: Die Entstehung des modernen Strafvollzugs – Davidovics Krisztina: Eine Gesetzvorlage über Gefängniswesen im Jahr 1843 in Ungarn. – Michael Schneider: Die Kritik am Strafensystem in der Aufklärung – Hans-Olaf Richter – Michael Heinz: Strafverfolgung und Strafvollzug im 18. Jhd. Am Beispiel der Spessarträuber – Pap Sándor: Die Gefängnissysteme: europäische Einflüsse, ungarische Möglichkeiten – Gyökös Melinda: Die Geburt des modernen Gefängnisses – grosse Zeitperiode der Gefängnisarchitektur – Ábel Csaba: Entwicklung in einem gezwungenen Weg – Die österreichische Wirkung während das Neoabsolutismus – Ujj-Mészáros Tamás: Freiheitsstrafe in Csemegi Kódex (1878) – Szalai Katalin: Unbestimmte Dauer in Freiheitsstrafe in Ungarn – Strafgesetze in den Jahren 1913 und 1928 – Balogh Boglárka: Personale in den Zuchthäusern – Csurdi Abigél: Erziehung und geistliche Betreuung im Gefängnis – Mohácsi Barbara: Die Beschäftigung in Gefängnissen in Ungarn – Urbán Mária: Die Disziplin in Gefängnissen in Ungarn – Elisabeth Schmuhl: Androhung und Vollzug der Todesstrafe im Nationalsozialismus. Abschlußdiskussion. A programot az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke és a Jénai Egyetem szervezte. 2002. december 2. Magyar alkotmány – európai alkotmány. Az európai egyesülés kihívásai. Program: Bucsi Szabó Zsolt, a KJK-Kerszöv Kft. igazgatója: Köszöntő – Martonyi János, a Magyar Köztársaság volt külügyminisztere, az ELTE ÁJK egyetemi tanára: Megnyitó – Meghívott előadók: Balázs Péter, államtitkár, egyetemi tanár, a magyar Kormány képviselője az Európai Konventben – Berke Barna, a Versenytanács elnöke, az ELTE ÁJK egyetemi adjunktusa – Paczolay Péter, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese, az ELTE ÁJK egyetemi tanára – Papp Imre, helyettes államtitkár, az ELTE ÁJK egyetemi adjunktusa – Szájer József, az Országgyűlés alelnöke, a magyar Országgyűlés képviselője az Európai Konventben – Vitavezető: Király Miklós, tanszékvezető, az ELTE ÁJK egyetemi docense – Zárszó: Harmathy Attila, alkotmánybíró, az ELTE ÁJK egyetemi tanára. A programot az ELTE Jean Monnet European Centre of Excellence és a KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. szervezte. 2003. március 25-29. Strafrecht der Aufklärung – Schweizerisch-ungarisches strafrechtsgeschichtliches Blockseminar. – Program. Mezey Barna: Einführung in die ungarische Aufklärung – Michael Anderheiden: „Selbstverschuldete Unmündigkeit”, Philosophische Erläuterungen zur Aufklärung – Mohácsi Barbara: Die Einflüsse der Aufklärung in Ungarn – Ujj-Mészáros Tamás: Die Änderungen der Rahmenbedingungen für das Recht unter Josef II. Kurt Seelmann: Gaetano Filangieri – Tamás Nagy: Strafkonzeption in der Zeit der Aufklärung – Dóra Frey: Strafkodexentwurf aus dem Jahre 1795 –Angela Augustin: Strafbarkeit des Betrugs im England des 18. Jahrhunderts – Nicole Weber: Die 81
Todesstrafe – Katalin Szalai: Lösungsversuche für die Krise des Feudalismus in Ungarn in dem 18. Jahrhundert – Harald Maihold: Strafen am Leichnam – Attila Barna: Verwaltungsreformkonzeption des Josephinismus in Ungarn. A programot az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke szervezte. 2003. május 30. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség – Konferencia a Hungarian-British Joint Academic and Research Programme keretében. Előadások, hozzászólások, referátumok: Hugh Beale, University of Warwick; John Cartwright, Oxford University, Dan Prentice, Pembroke College, Oxford; Geoffrey Woodroffe, Brunel University. A vitát vezette: Harmathy Attila egyetemi tanár, alkotmánybíró. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2003. november 14. Tudományos konferencia a Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga c. egyetemi tantárgy oktatásáról. Program: A Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga c. egyetemi tantárgy tartalmának és oktatásának újradefiniálása a jogi és társadalmi környezet változásának fényében. A programot az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke és a Miskolci Egyetem ÁJK Európa Jogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke szervezte. 2003. december 12. Szuverenitás-konferencia. Program: Megnyitó: Földesi Tamás filozófus – Dalos Rimma FES – Kiss Endre filozófus. Vitaindító előadások: Gombár Csaba politológus – Csányi Vilmos etológus – Vitavezető: Földesi Tamás filozófus. Előadások: Kardos Gábor nemzetközi jogász – Csatári Bálint szociológus. Vita vezető: Veres András irodalomtörténész. Előadások: Kiss Endre filozófus – Dezső Márta alkotmányjogász – Máté Gábor jogtörténész – Szilágyi Péter jogász. A programot a Friedrich Ebert Stiftung szervezte. 2004. március 12. The Future of Practice-Oriented Higher Legal Education in Europe: Challenges and Trends címmel. Vitaindító előadást tartott Kövér Ágnes: Emphasis on Practice-Oriented Education címmel. A programot az ELTE ÁJK, A Columbia Law School és az Open Society Institute szervezte. 2004. május 28-29. Az egyes szerződéstípusok. Szakmai tanácskozás. A tanácskozáson részt vett: Professor Hugh Beale (University of Warwick), Professor John Cartwright (Oxford University), Professor Dan Prentice (Pembroke College, Oxford) és Professor Geoffrey Woodroffe (Brunel University). A programot az ELTE ÁJK és a Pécsi Tudományegyetem ÁJK szervezte.
82
II. TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK, 2000 – 2004 2000. június 19. Hamza Gábor: A római jogi hagyományok és a magyar polgári jog kodifikálása [angol nyelven]. A programot az Európai Jogakadémia Római jogi és összehasonlító jogi tagozata szervezte. 2000. október 18. Valki László: The Stability of the Balkan Region after the Kosovo Crisis – Arató Krisztina: The Hungarian Transition Process. Előadások az olasz politikatudományi szakos hallgatók, kísérőtanáruk és az olasz nagykövet számára. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2000. október 31. Jugoszlávia – felépülnek-e a hidak? Józsa László a Vajdaság Magyar Szövetség helyettes elnökének és Váradi Tibor a CEU egyetemi tanárának előadásai. A programot a Magyar Külügyi Társaság szervezte. 2000. december 13. Hans Ankum, Universiteit van Amsterdam: Die verschiedenen Bedeutungen des Ausdrucks „ius commune” im antiken römischen Recht. [Az előadás alkalmából sor került a Római Jogi Tanszék Vécsey Tamásról elnevezett szemináriumi helyiségének felavatása.] 2001. február 23. Hamakers (az International Bureau of Fiscal Documentation főigazgatója): Multinational Enterprises and International Taxation [Multinacionális vállalkozások és nemzetközi adózás] [angol nyelven]. A programot az ELTE ÁJK Doktori Iskola szervezte. 2001. március 1. Bernd Weis: Das Problem des Mangels des Verwaltungverfahrens – und Gerichtskontrolle der EU Bürokratie und der EU Entscheidungen. A programot az ELTE ÁJK Német Nyelvi Kör szervezte. 2001. március 5. Martin Fischedick: Deutsche Banken in Ungarn. Ziele, Möglichkeiten und Strategien. A programot az ELTE ÁJK Német Nyelvi Kör szervezte. 2001. május 10. Kurt Seelman előadása díszdoktorrá avatása alkalmából a Kari Tanács ünnepi ülésén: Unterlassen als Straftat – die moderne Gesellschaft und ihr Strafrecht [A mulasztás, mint bűncselekmény – a modern társadalom büntetőjoga] címmel. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2001. május 11. Vékás Lajos: Joseph Haydn „szerződésszegései” és a modern szerzői jogvédelem kezdetei. ELTE ünnepi közgyűlés – az egyetem alapításának 366. évfordulója alkalmából. A programot az ELTE szervezte. 2001. május 11. Sierd Cloetingh, Vrije Universiteit Amsterdam, Kosáry Domokos ELTE BTK, Herwig Maehler, University of London, Peter Pulay, University of Arkansas és Kurt Seelman Universität Basel – az ELTE tiszteletbeli doktorainak előadásai. ELTE ünnepi közgyűlés – az egyetem alapításának 366. évfordulója alkalmából. 83
2001. szeptember 20. Paolo Maria, Vecchi Università Roma Tre: A tulajdonátruházás modelljei a római jogban és a modern jogrendszerekben. A programot az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszéke szervezte. 2002. március 7. Wolfgang Ernst, Bonni Egyetem: Zum Vertragstyp der locatio conductio. A programot az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszék szervezte. 2002. március 18. Elisabeth Koch Friedrich-Schiller-Universität Rechtswissenschaftliche Fakultät: Die historische Entwicklung der Kodifikation des Zivilrechts in Deutschland im 19. Jahrhundert. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2002. május 10. Peter Christian Müller-Graff, Universität Heidelberg előadása, díszdoktorrá avatása alkalmából. A rendezvényt az ELTE szervezte. 2002. május 10. Peter Christian Müller-Graff, Universität Heidelberg, szakmai előadása, díszdoktorrá avatása alkalmából a Kari Tanács ünnepi ülésén. 2002. május 10. Balla Bálint, Technische Universität Berlin előadása, díszdoktorrá avatása alkalmából. A rendezvényt az ELTE szervezte. 2002. május 10. Balla Bálint, Technische Universität Berlin, szakmai előadása, díszdoktorrá avatása alkalmából az ELTE ÁJK Kari Tanácsá ünnepi ülésén. 2002. szeptember 23. Lord Carlile, a brit terroristaellenes törvényhozás egykori felügyelője: One year after: British legislation in the light of the September 11th terrorist attacks. A programot az ELTE ÁJK és a Magyar Kriminológiai Társaság szervezte. 2002. november 19. Hans Van Loon, a Hágai Magánjogi Konferencia főtitkára: A Hágai Konferencia munkája [angol nyelven]. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2002. november 20. Hoo Nam Seelmann, Basel: Die Frauen und die Kriminalität in Korea. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2002. november 21. Hans Hoyer: Schuldrechtsreform in Österreich und Deutschland. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2002. december 12. Werner Ogris, Universität Wien: Házasság és egzisztencia a josefiánus Bécsben – Mozart a jogtörténész szemével. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2003. január 24. Francisco Miroquesada Rada, San Marcos Egyetem, Lima: Alkotmányos és politikai változások Peruban. A programot az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézete szervezte. 2003. március 28. Prof. Herbert Kronke előadásai. Az Unidroit általános elvei és a Bécsi Vételi Konvenció. Jogegyesítési törekvések a tőkepiaci kapcsolatok körében. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2003. április 10. Rudolf Knütel, Bonni Egyetem: Römisches Recht vor Gerichten der Europäischen Union. A programot az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszéke szervezte. 2003. május 23. Michaela Reinkenhof, Juristenfakultät der Universität, Lipcse: Latein als Fachsprache – Fossil oder notwendiger Baustein für ein gemeinsames europäisxhes Rechtsverständnis? A programot az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszéke és a Jogi kari Latinoktatók Országos Konferenciája szervezte.
84
2003. szeptember 24-25. Prof. Elisabeth Koch, Friedrich-Schiller-Universität, Jena: Die Historische Rechtsschule und die europäische Privatrechtswissenschaft. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2003. október 27. Dr. Nikiforos Diamandouros, az EU ombudsmanja: Democracy, Accountability and the Institution of Ombudsman. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2003. november 3. Prof. Dr. Wilhelm Brauneder, Institut für Österreichische und Europäische Rechtsgeschichte: Fejezetek az osztrák alkotmánytörténetből. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2003. december 3. Prof. Zhang Xuean, Northwest University of Politics and Law, Xi’an, China: China’s Legal Environment of International Trade in Services. A programot az ELTE ÁJK Nemzetközi Osztály és a Tudományszervezési Csoport szervezte. 2004. március 1. Mezey Gyula egyetemi docens, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem: A globális biztonság informatikai vonatkozásai c. előadása. A programot a Jogi Informatikai Társaság szervezte. 2004. május 3. Prof. Dr. Peter Christian Müller-Graff, dékán, Universität Heidelberg: Ein neuer Europäischer Verfassungsvertrag című előadása a professor honoris causa előadássorozat keretében. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2004. május 13. Tudományos előadás. Program: Prof. Dr. Hans Hoyer, Universität Wien: Die Entwicklung und Eigenart des Grundbuchs in der Habsburger Monarchie című díszdoktori előadása. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2004. május 13. Prof. Dr. phil. et Dr. iur. Christian Stadler, Universität Wien, Jogfilozófiai Intézet: Perspektiven der Europäischen Rechtskultur [Az európai jogi kultúra perspektívái] című előadása. A programot az ELTE ÁJK Állam- és Jogelmélet Tanszéke szervezte.
TUDOMÁNYOS HABILITÁCIÓS ELŐADÁSOK, 1994-2004* Bándi Gyula: Az EU integráció környezetvédelmi vonatkozásai. Az előadás ideje: 1998. június 9. Békés Imre: A jogállami büntetőjog. Az előadás ideje: 1994. május 16. Bíró Gáspár: A nemzetállam válságának tünetei a 20. század kilencvenes éveiben. Az előadás ideje: 2003. november 13. Burián László: A jogválasztás a nemzetközi magánjogban. Az előadás ideje: 1998. június 9. Dezső Márta: A referendum funkciója Európa államaiban. Az előadás ideje: 2003. december 2. Erdei Árpád: A bíróság függetlensége, mint a terhelt jogainak biztosítéka. Az előadás ideje: 1994. május 16. *
E programokat az ELTE ÁJK Habilitációs Bizottsága szervezte.
85
Földes Gábor: Adókikerülés és jogalkotás (Joggal való visszaélés az adójogban). Az előadás ideje: 2000. november 9. Földi András: A kvázideliktuális felelősség a római jogtól napjainkig. Az előadás ideje: 2001. október 31. Grád András: A magyar igazságszolgáltatás fontosabb pszichológiai aspektusai. Az előadás ideje: 2004. május 11. Halmai Gábor: A véleménynyilvánítási szabadság tartalma és korlátai. Az előadás ideje: 1997. október 30. Karácsony András: A jog rendszerelméleti megközelítésben: Luhmann elmélete. Az előadás ideje: 1998. március 12. Kisfaludi András: Van-e gazdasági társaságoknak társadalmi felelőssége? Az előadás ideje: 2001. április 19. Kukorelli István: A frakciók és az ellenzéki jogok a parlamentben. Az előadás ideje: 1998. március 12. Lenkovics Barnabás: A tulajdon társadalmasítása és magánosítása. Az előadás ideje: 1999. május 20. Mezey Barna: A munkáltatás a büntetés végrehajtás történetében. Az előadás ideje: 2000. február 10. Németh János: A magyar polgári eljárásjog alapelveinek változása az elmúlt évtizedben. Az előadás ideje: 1994. május 16. Paczolay Péter: Az Európai Bíróság mint alkotmánybíróság politikai legitimációja. Az előadás ideje: 1999. december 2. Pusztai László: A bűnözés jövője – a jövő büntetéseljárása. Az előadás ideje: 1995. október 12. Sári János: A hatalommegosztás értelmezése. Az előadás ideje: 1997. március 13. Schlett István: Magyarok kisebbségben – kisebbségek Magyarországon. Az előadás ideje: 1994. május 16. Szabó Márton: Carl Schmitt „das Politische” fogalmának újraértelmezése. Az előadás ideje: 1999. január 12 Szentiványi Iván: Bankügyletek a Ptk-ban de lege lata et ferenda. Az előadás ideje: 1995. március 17. Szilágyi Péter: Hermann Heller és a Weimari Köztársaság államelmélete. Az előadás ideje: 1999. december 2. Takács Péter: A XIX-XX. század ’uralkodó eszméinek’ hatása az államra. Az előadás ideje: 2004. március 4. Wiener A. Imre: Nemzetközi bűncselekmények és a belső büntetőjog. Az előadás ideje: 1996. március 7.
86
PH.D. DISSZERTÁCIÓK NYILVÁNOS VÉDÉSEI, 1998-2004* Arató Krisztina: Szociális párbeszéd az Európai Unióban [BKAE] – 2000. október 31. Balla Zoltán: A rendészeti jog egyes kérdései, különös tekintettel a nemzetbiztonsági törvény problémáira. – 2002. június 28. Bordás Mária: A közszolgáltatások és az állam. – 1998. Chou Li-Shing: Politikai rendszer- és a hatalom változása Magyarországon (1987-1994). – 1996 Domokos Andrea: Az erőszakos bűnözés egyes kriminológiai kérdései. – 2000. november 14. Faludi Gábor: A felhasználási szerződés. – 2001. Fleck Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok a totális és a poszt-totális politikai rendszerekben. – 2000. G. Fodor Gábor: A liberalizmus „baloldali” kritikái: a polgári radikálisok és a szociáldemokraták (1900-1919) c. értekezésének vitája. – 2003. november 6. Gajduschek György: A bürokrácia-fogalom értelmezése a társadalomtudományokban, és ennek jelentősége a közigazgatási szervezetek sajátságainak magyarázatában. – 2000. november 15. Gellér Balázs: Legalitás a vádlottak padján? Az anyagi büntetőnormák legalitásának elméleti analízise [honosítás] Grád András: Vizsgálódások az alkotmányjog és a családjog közös területén, különös tekintettel az emberi jogok érvényesülésére, strasbourgi érvényesíthetőségére, és az alapul szolgáló konfliktusok hazai kiküszöbölésére. – 1998. Gulyás Gyula: A közpolitika paradoxonai. – 2003. október 30. Gyulavári Tamás: Az Európai Unió szociális joga. – 2002. június 14. Horváth Attila: A részvénytársaságok és a részvénytársasági jog kialakulása Magyarországon (különös tekintettel a kereskedelmi jog európai fejlődésére) – 2003. november 6. Kaiser Tamás: Europanizáció és regionalizmus – 2004. február 5. Király Miklós: A diszkrimináció tilalma az Európai Bizottság joggyakorlatában – 1998. Kis Norbert: Válaszutak az európai büntetőjogok bűnösségi elméleteiben és dogmatikájában. – 2002. május 30. Kozmáné Soós Edit: Integráció és regionalizmus. – 2000 Lőrinczi Gyula: A csődjogi szabályozás fejlődésének főbb irányai – 1998. Molnár Péter: Gondolatbátorság. Szólásszabadság és közbeszélgetés az Egyesült Államokban és Magyarországon – 2004. május 4. Morvai Krisztina: A családon belüli erőszakos bűncselekmények kontextuális megközelítésének jelentősége a büntető jogalkotásban és jogalkalmazásban. – 2003. Murányi Zoltán: Az erőszakszervezetek jogállása. – 2002. május 23. *
E programokat az ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi, illetőleg Politikatudományi doktori iskolái szervezték.
87
Nagy Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer egyes kérdései, különös tekintettel a bírság szankcióra. – 1999 Navracsics Tibor: Európai belpolitika. – 2000 Németh Zsolt: A szervezett bűnözés és a fiatalkori bűnözés összefüggései. – 2002. március 7. Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament működési és szervezeti rendje (1848-1998). – 2000. november 16. Pétervári Kinga: Hogyan lesz közpénz a közpénz, avagy a számvevőszék alkotmányjogi problémái. – 2000 Réti Mária: A szövetkezet gazdasági lényege és jogi természete a főbb vagyonjogi kategóriák tükrében. – 2001 Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában, jogtörténeti és jogösszehasonlító elemzés. – 2004. május 6. Schanda Balázs: A vallásszabadság intézményvédelmi kérdései – állam és egyház viszonya a mai magyar jogban. – 2003. november 3. Schneider, Gil: A társasági jog harmonizációja az Európai Közösségben. – 2000. október 16. Simon István: Bankügyletek. – 2004. március 16. Sugatagi Gábor: Hivatásos politikusok rekrutációja és szelekciója Magyarországon a ’90-es években. – 2001 Szente Zoltán: Bevezetés a parlamenti jogba – 1998. Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. – 2002. március 11. Weller Mónika: Emberi jogok és európai integráció. – 2002. április 19.
III. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK SZAKMAI MŰHELYBESZÉLGETÉSEK, 2002-2004 2002. február 20. A részvényfelvásárlás szabályozása. Program: Kisfaludi András: Mit várunk a Szladits Szemináriumi műhelybeszélgetésektől? – Gadó Gábor helyettes államtitkár, Igazságügyi Minisztérium: A részvényfelvásárlás Európai Uniós szabályozásának újabb irányai – Haraszti Dóra főosztályvezető helyettes, PSZÁF: Az új befolyásszerzési szabályok a PSZÁF szemszögéből – Hanák András ügyvéd: Részvényfelvásárlás 2001 őszén – tények, tapasztalatok. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 2002. május 29. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. Vitaindító: Vékás Lajos egyetemi tanár, akadémikus: A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2002. június 4. Felelősség „közvetett” károkozásért. Szakmai műhelybeszélgetés. Vitaindító: Gárdos István: Közvetett károkozás, közvetlen igényérvényesítés. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke szervezte. 88
2002. november 25. NATO after Prague. A Külügyi Vitakör találkozója. A Külügyi Vitakör vendégei: a NATO Európai Haderő-főparancsnokságának munkatársai. A programot az ELTE ÁJK szervezte. 2003. november 24. Szakmai előadás. Program: Papp Imre (IM): Mennyire változtatja meg a jogalkotók és jogalkalmazók életét az új jogalkotási törvény, különös tekintettel az Internetre. A programot a Jogi Informatikai Társaság szervezte. 2003. november 26. Szakmai előadás és vita. Program: Vita Schlett István: A „felvilágosult ész” esete a felsőoktatással című tanulmányáról, amely a magyar felsőoktatás átalakulásáról folytatott aktuális vitához szól hozzá. A programot az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézete szervezte. 2004. február 19. „Kudarc vagy részsiker?” Kerekasztal-beszélgetés az Európai Unió alkotmánytervezetéről. Vitavezető: Martonyi János, a Szabad Európa Központ elnöke. A vita résztvevői: Balázs Péter, Magyarország állandó képviselője az EU-ban, leendő biztos, volt Konvent-tag – Szájer József, a Fidesz Európai Integrációs Kabinetjének vezetője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, volt Konvent-tag – Vastagh Pál, az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának MSZP-s elnöke, volt Konventtag – Szent-Iványi István, az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának SZDSZ-es elnöke, volt helyettes Konvent-tag – Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Jogi Kar – Fóris György újságíró, Brüsszel. A programot a Szabad Európa Központ szervezte. 2004. április 28. Az alapjogok helyzete Magyarországon, különös tekintettel az eljárási garanciákra. Program: A beszélgetésen vitaindító gondolatokat mondott el: Bárd Károly, Hack Péter, Kiss Daisy, Nehéz-Posony Márton, Róth Erika, Schiffer András. A beszélgetést Halmai Gábor vezette. A programot a Fundamentum emberi jogi folyóirat szervezte.
SZAKMAI ELŐADÁSOK 2000-2004 2001. március 28. Pongrácz Tamás a BM főosztályvezető-helyettese: Az útlevéligazgatás és az okmányirodák tevékenysége informatikai és nyilvántartási szempontból. A programot a Jogi Informatikai Társaság és a Magyar Statisztikai Társaság Közigazgatási Igazságügyi Statisztikai és Jogi Informatikai Szakosztálya szervezte. 2001. április 4. Csepregi István helyettes államtitkár, Czuczai Jenő EU Delegáció, Gellérthegyi István ügyvéd, Remo Savoia olasz jogász előadásai: Az acquis communaitaire és a környezetvédelem. A programot az Európai Jogakadémia szervezte. 2001. április 18. Szemerei Péter az Informatikai Kormánybiztosság Információs Társadalom Főcsoport vezetője: Informatikai stratégia. A programot a Jogi Informatikai Társaság szervezte. 2002. február 16. Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok nagykövetének előadása: After 9/11: The US Facing a New Threat. A programot a Külügyi Vitakör szervezte.
89
2002. május 27. Péntek László Fővárosi Bírósági tanácselnök és Horváth János Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala informatikai főosztályvezető előadásai: Informatikai fejlesztések a bírósági szervezetben. A programot az ELTE Informatikai Társaság szervezte. 2002. november 16. Judith Varnai-Shorer Izrael magyarországi nagykövete: Double Crisis in Israel. A programot az ELTE ÁJK Külügyi Vitaköre szervezte. 2002. november 19. Bárándy Péter igazságügyi miniszter: Jövőkép a büntetőpolitikában – A Kormány elképzelései az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjáról. A programot az ELTE ÁJK Büntetőjogi TDK szervezte. 2003. december 4. Szakmai előadás. Program: Martin L. Wodraschke (Haamann, Hemmelrath and Partner): Aktuális Európa-jogi kérdések. A programot a Német Nyelvi Kör szervezte.
EGYÉB SZAKMAI RENDEZVÉNYEK, 2000-2004 2000. szeptember 29 – október 1. Szakmai megbeszélés: Annual Tempus Meeting. Program. Seminar – Discussions. A programot a Tempus szakmai vezetői szervezték. 2001. január 19. Az ENSZ „Menedék Díj 2000” átadása. A Menedékdíjat Nagy Boldizsár (Nemzetközi Jogi Tanszék) és egy debreceni iskola kapta. A programot az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Magyarországi Képviselete szervezte. 2001. május 4. Első Reverentia Est. Program: Századvég és új évezred – Pódium interjú Stumpf István Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel. Kérdező: Jávorniczky István. A programot a „Reverentia” Öregdiák Egyesület szervezte. 2001. november 30. A Reverentia Klub rendezvénye. Program: A Független Jogászfórumtól a Nemzeti kerekasztalig – személyes pódium-interjú Kutrucz Katalinnal és Kónya Imrével. Kérdez: Jávorniczky István. A programot a „Reverentia” Öregdiák Egyesület és az ELTE ÁJK szervezte. 2003. március 13. Tárcatükör. Program: Aktuális pénzügyek. Vendégek: László Csaba pénzügyminiszter és Varga Mihály a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke. 2003. április 17. A Kar épületének 100 éves fennállása évfordulójára készült díszkivilágítás felavatása. Program: Mezey Barna előadása. A programot a Dékáni Titkárság és a Műszaki Csoport szervezte. 2003. május 20. Bemutató a Jogklinika Program 2002/2003. évi tevékenységéről. Program: A büntetőjogi szekció bemutatkozása – A non-profit jogi szekció – Az utógondozói szekció bemutatója – A munkajogi szekció – A Roma Program és a szerveződő Gyermekjogi program bemutatkozása – A Street Law szekció bemutatója. A programot a Jogklinika és Street Law Alapítvány szervezte. 2003. szeptember 26. Büntetés-végrehajtási vezetők tanfolyami rendszerű továbbképzése. Program: Bevezetés az Európai Unió közjogába és az európai büntetőpolitikába – Holé Katalin egyetemi adjunktus: A büntető igazságszolgáltatás és Európai Unió ún. III. pillére. – Kardos Gábor egyetemi docens: Az európai integrációs folyamat rövid története, az Unió szervezet-rendszerének bemutatása. – Némethné Bokor Klára főosztályvezető IM: Bűn90
ügyi együttműködés az Európai Unióban, A bűnügyi jogsegély Európában. A programot a Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék szervezte. 2003. november 19. Az emberi jogok c. tankönyv szakmai vitája. Program: A kötetet értékelték: Blutmann László, Dezső Márta, Kukorelli István, Sári János, Schanda Balázs és Takács Péter. A programot a Nemzetközi Jogi Tanszék szervezte. 2003. november 7. Büntetés-végrehajtási vezetők tanfolyami rendszerű továbbképzése. Program: Büntetés-végrehajtás feletti kontrollrendszer a gyakorlatban – Somogyi János ügyvéd (Magyar Helsinki Bizottság): Az emberi jogi szervezet nézőpontjai a bv. intézetek látogatása során. – Vokó György osztályvezető ügyész (Legfőbb Ügyészség): Az európai kínzás megelőzésére szolgáló egyezmény funkciója és az ennek ellenőrzésére hivatott bizottság (a CPT) munkamódszere, továbbá a három honi látogatásának tanulságai. – Kabódi Csaba tanszékvezető egyetemi docens: Rabjogok a strasbourgi emberi jogi bíróság döntéseinek tükrében. A programot a Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék szervezte. 2003. november 26. Szakmai előadás. Program: Jan-Axel Voss (Német Nagykövetség): Diplomáciai protokoll (Az aktuális Schröder-látogatás példáján). A programot a Német Nyelvi Kör szervezte. 2003. december 5. Büntetés-végrehajtási vezetők tanfolyami rendszerű továbbképzése. Program: Irányzatok és tendenciák az európai és a honi büntetés-végrehajtás jelenében, s jövendőjében – Ruzsonyi Péter bv. alezredes, tanszékvezető: Törekvések és fejlemények Európában az elítéltek nevelése, foglalkoztatása terén. – Csetneky László bv. alezredes, tanszékvezető-helyettes: A külállamok CPT ellenőrzésének legfontosabb tanulságai. – Lőrincz József egyetemi docens: Tendenciák az Unió államainak büntetés-végrehajtásában. – Tari Ferenc főcsoportfőnök IM: A honi kodifikáció irányai. A programot a Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék szervezte.
TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ PROGRAMOK 2000-2004 2001. február 3-4. Rubicon mesterkurzus. A Rubicon történelmi folyóirat kurzusa. Program: Mink András: Történelmi emlékezet – az 1945 utáni magyar múlt feldolgozásának nehézségei – Rév István: Világháborúk, fasizmus, kommunizmus – az 1945 utáni magyar történelem terhei – Rainer M. János: Krátkij kursz – kis magyar párttörténet – Valuch Tibor: A magyar társadalom fél évszázados metamorfózisa – Csaba László: A magyar modell: a hadigazdaságtól a reformszocializmusig – Vitányi Iván: 1948 – Litván György: 1956 – Heller Ágnes: 1968 – Göncz Árpád: 1989 – Varga László: Represszió és konszolidáció 1945 után – Gyarmati György: A politika rendőrsége 1945-56 között – Meszerics Tamás: Politikai ellenállás 1945-56 között – Kende Péter: Ellenállás és emigráció – Révész Sándor: Sajtó- és kultúrpolitika 1956 előtt és után – Lengyel László: Értelmiség és kádárizmus – Kovács Péter: Szocreál a művészetben és a mindennapok tárgyi kultúrájában. A programot az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara és a Beszélő Kulturális Folyóirat szervezte. 2003. március 29-30. Rubicon mesterkurzus. A Rubicon történelmi folyóirat kurzusa: Európa: érdekek és értékek közössége. Előadások: Pók Attila: Az integráció az európai történészek szemével – Klaniczay Gábor: Európa fogalma a középkorban – Vadász Sándor: Az Európa-gondolat fejlődése – Diószegi László: Európai integrációs tervek a két világháború kö91
zött – Kiss J. László: A francia-német kapcsolat és az európai építkezés – Fischer Ferenc: A megosztott Európa a megosztott világban – Balogh András: Transzatlanti viszony: Az Egyesült Államok Európából nézve – Magyarics Tamás: Transzatlanti viszony: Európa az Egyesült Államokból nézve – Sz. Bíró Zoltán: A kései Szovjetunió és az új Oroszország Európapolitikája – Horváth Jenő: Kényszerek és választások – Heil Péter: Európai integrációs fejlődéselméletek – Horváth Jenő: A Római szerződéstől Maastrichtig: az intézményesülés eseménytörténete – Balázs Péter: Az Európai Koncert és Magyarország helye az integrációban – Bod Péter Ákos: A pénzügyi szuverenitás kérdése Magyarországon 1848-tól napjainkig – Palánkai Tibor: A monetáris integráció folyamata – Rácz Margit: Európai Unió a világgazdaságban. Az utolsó 10 év problémái – Kengyel Ákos: A strukturális nehézségekkel küzdő térségek és országok támogatása. Az Európai Unió szerepe a felzárkóztatásban. A programot az ELTE ÁJK, a Rubicon szerkesztősége és a Beszélő szerkesztősége szervezte. 2003. április 5-6. Rubicon mesterkurzus. A Rubicon történelmi folyóirat kurzusa: Európa: érdekek és értékek közössége II. Előadások: Magyar Bálint: Megtanulható-e az „európaiság”? – Kende Péter: Létezik-e európai identitás a nemzetivel szemben? – Kaltenbach Jenő: Identitás – nemzetiségi relációban – Granasztói György: Nemzet a nemzetek között 1990 után – Bene Sándor: Nemzeti narratíváink európai összefüggésben – Kornai János: Tisztesség és bizalom a posztszocialista átalakulás fényében – Majtényi László: Információs jogok az Európai Uniós csatlakozás után – Tölgyessy Péter: Világnézetés közhatalom a nyugati világban – Heller Ágnes: Szabadságjogainkkal élni: Új lehetőségek, más szabályok? – Pléh Csaba: Új képességek kellenek-e az új értékrendhez? – Kolosi Tamás: A társadalmi mobilitás új kényszerei és lehetőségei – Lévay Katalin: Az adaptáció társadalmi „költsége” és hozadéka – Hann Endre: A közvélemény változásai – Csaba László: Milyen EU-t szeretnénk? – SzentIványi István: Milyen EU-t kapunk? A programot az ELTE ÁJK, a Rubicon szerkesztősége és a Beszélő szerkesztősége szervezte. 2003. szeptember 27-28. Deák Ferenc – A politikus, a jogász, az ember. Konferencia. Program: Molnár András: Deák ifjúkori évei. – Gergely András: A reformkori politikus. – Hermann Róbert: Deák Ferenc 1848-49-ben. – Dobszay Tamás: Deák az 1861-es országgyűlésen. – Estók János: Deák Ferenc és a kiegyezés. – Fónagy Zoltán: Deák és a jobbágyfelszabadítás. – Katus László: Deák és a nemzetiségi kérdés. – Balogh Elemér: Deák Ferenc büntetőjogi tevékenysége. – Mezey Barna: Deák, a kodifikátor. – Révész T. Mihály: A sajtószabadság és a sajtótörvény Deák munkásságában. – Máthé Gábor: Deák, a kiegyezés megalkotója. A programot az ELTE ÁJK és a Rubicon Szerkesztősége szervezte. 2000. július 9-17. V. Budapesti Nyári Egyetem [a határon túli magyar joghallgatók és pályakezdő jogászok számára]. Szakmai előadásokat tartott: Bánáti János ügyvéd, Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Bándi Gyula egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Csuday Balázs a Külügyminisztérium munkatársa, Draskóczi István egyetemi docens, ELTE Bölcsészettudományi Kar, Földesi Tamás egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Kisteleki Károly tudományos munkatárs, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Lánczi András egyetemi docens, BKÁE, Máthé Gábor főiskolai tanár, tanszékvezető, Rendőrtiszti Főiskola, Mezei Balázs egyetemi docens, ELTE BTK, Mezey Barna egyetemi tanár, tanszékvezető, ELTE ÁJK, Németh Ágnes egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Németh János a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának elnöke, Navracsics Tibor egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Rácz Lajos egyetemi docens, tan92
székvezető, ELTE ÁJK, Révész T. Mihály egyetemi docens, ELTE ÁJK, Somos Béla intézeti docens, Magyar Nyelvi Intézet, Schweitzer Gábor tudományos munkatárs, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Szalma József egyetemi tanár Újvidéki Jogi Kar, Völgyesi Levente PhD hallgató, ELTE ÁJK, Wiesel Katalin intézeti docens, Magyar Nyelvi Intézet, Zinner Tibor főosztályvezető, Legfelsőbb Bíróság, Zsidai Ágnes egyetemi docens, ELTE ÁJK. 2001. július 8-15. VI. Budapesti Nyári Egyetem [a határon túli magyar joghallgatók és pályakezdő jogászok számára]. Szakmai előadásokat tartott: Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Basa Ildikó egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Bihari Mihály egyetemi tanár, alkotmánybíró, ELTE ÁJK, Császy Zsolt jogtanácsos, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt., Dezső Márta egyetemi docens, ELTE ÁJK, Draskóczi István egyetemi docens, ELTE BTK, Földesi Tamás egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Gazdik Gyula egyetemi docens, ELTE ÁJK, Gyarmati György egyetemi docens, ELTE ÁJK, Horváth Attila egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Karácsony András egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Máthé Gábor főiskolai tanár, BKÁE Államigazgatási Főiskolai Kar, Mezey Barna egyetemi tanár, Jogtudományi Tanszék, Pajkossy Gábor egyetemi docens, ELTE BTK, Rácz Lajos egyetemi docens, Jogtudományi Tanszék, Révész T. Mihály egyetemi docens, Jogtudományi Tanszék, Schweitzer Gábor egyetemi adjunktus, Jogtudományi Tanszék, Zinner Tibor főosztályvezető, Legfelsőbb Bíróság, Zsidai Ágnes egyetemi docens, Állam- és Jogelméleti Tanszék. 2002. július 7-15. VII. Budapesti Nyári Egyetem [a határon túli magyar joghallgatók és pályakezdő jogászok számára]. Szakmai előadásokat tartott: Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Basa Ildikó egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Draskóczi István egyetemi docens, ELTE BTK, Fábián Gyula egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Egyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár, Grád András az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára, Alkotmánybíróság, ELTE ÁJK, Györgyi Kálmán miniszteri biztos, Igazságügyi Misztérium, egyetemi docens, ELTE ÁJK, Harmathy Attila egyetemi tanár, akadémikus, alkotmánybíró, ELTE ÁJK, Kisfaludi András egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE ÁJK, Kisteleki Károly egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Lenkovics Barnabás az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Lövétei István egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Menyhárd Attila egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Németh Ágnes egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Pajkossy Gábor egyetemi docens, ELTE BTK, Sipos István egyetemi tanár, BabesBólyai Egyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár, Schweitzer Gábor egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Szalma József egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Varga Csaba egyetemi tanár, intézetigazgató, PPKE Jogés Államtudományi Kar, Jogbölcseleti Intézet, Weiss Emília egyetemi tanár, professor emeritus, ELTE ÁJK, Wiesel Katalin intézeti docens, Balassi Bálint Intézet. 2003. július 6-14. VIII. Budapesti Nyári Egyetem [a határon túli magyar joghallgatók és pályakezdő jogászok számára]. Szakmai előadásokat tartott: Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Bódiné Beliznai Kinga egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Császy Zsolt vezető jogtanácsos, Nemzeti Autópálya Rt. Dezső Márta egyetemi docens, ELTE ÁJK, Fábián Gyula egyetemi adjunktus, Babes93
Bolyai Egyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár, Grád András az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára, Alkotmánybíróság, ELTE ÁJK, Horváth Attila egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Kardos Gábor egyetemi docens, ELTE ÁJK, Képes György egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK, Kisteleki Károly egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Máthé Gábor egyetemi docens, ELTE ÁJK, Mezey Barna egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Pokol Béla egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Pomogyi László egyetemi docens, ELTE ÁJK, Rácz Lajos egyetemi docens, ELTE ÁJK, Sipos István egyetemi tanár, Babes-Bólyai Egyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár, Schweitzer Gábor egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Somssich Réka egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK, Szalma József egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Szűts Márton egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK, Wiesel Katalin intézeti docens, Balassi Bálint Intézet. 2004. július 4-12. IX. Budapesti Nyári Egyetem [a határon túli magyar joghallgatók és pályakezdő jogászok számára]. Szakmai előadásokat tartott: Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának szenátora, Bárd Károly egyetemi docens, ELTE ÁJK, Bökönyi István bv. vezérőrnagy, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának szenátora, Fábián Gyula egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Egyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár, Györgyi Kálmán egyetemi docens, ELTE ÁJK; miniszteri biztos (IM), Kerezsi Klára egyetemi docens, ELTE ÁJK, Lévay Miklós egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Margitán Éva egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Máthé Gábor egyetemi docens, ELTE ÁJK; a Magyar Jogászegylet elnöke, Mezey Barna egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Pomogyi László egyetemi docens, ELTE ÁJK, Rácz Lajos egyetemi docens, ELTE ÁJK, Szalma József egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Szűcs Magdolna egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék, Tóth Judit kormánytanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal, Újszászi Zoltán bv. ezredes, intézetigazgató, Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Veress Emőd egyetemi tanársegéd, Babes-Bolyai Egyetem Jogtudományi Kar, Alkotmányjogi Tanszék, Wiesel Katalin intézeti docens, Balassi Bálint Intézet.
IV. KÖNYVBEMUTATÓK AZ ELTE ÁJK KÖNYVBEMUTATÓI 2001-2004 2001. február 7. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Bemutatta: Erdei Árpád. – Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Bemutatta: Kukorelli István. – Mezey Barna (szerk.): A magyar jogtörténet forrásai. Bemutatta: Révész T. Mihály. – Gönczi Katalin: Magyarok az Amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt. Bemutatta: Mezey Barna. – Körösényi András: Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat. Bemutatta: Horkay-Hörcher Fe94
renc, PPKE Jog- és Államtudományi Kar. – Karácsony András: Jogfilozófia és társadalomelmélet. Bemutatta: Horkay-Hörcher Ferenc. – Eckhart Ferenc: Magyar alkotmányés jogtörténet. Bemutatta: Révész T. Mihály. – Corpus Juris Hungarici [CD ROM]. Bemutatta: Bódiné Beliznai Kinga és Pomogyi László. 2001. július 12. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Brian Innes: A kínzás és kínvallatás története. Bemutatta: Pandula Attila és Kabódi Csaba. – Hamza Gábor (szerk.): Tanulmányok Werbőczy Istvánról. Studien über István Werbőczy. Ismertette: Hamza Gábor. – Hamza Gábor (szerk.): Szent István és Európa. Saint Étienne et l’Europe. Ismertette: Hamza Gábor. – Mezey Barna és Vörös Imre (szerk.): A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról. Bemutatta: Révész T. Mihály és Máthé Gábor. A rendezvényre a VI. Budapesti Nyári Egyetem keretében került sor. 2002. február 15. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Bemutatta: Harmathy Attila. – Darázs L. – Faludi G. – Kisfaludi A. – Vékás L.: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Bemutatta: Király Miklós. – Földes Gábor: Adójog. Bemutatta: Hadi László, Pénzügyminisztérium. – Fűrész K. – Kisfaludi A. – Kukorelli I. – Mezey B. – Rácz L. – Schlett I. – Szilágyi P. [et al]: A magyar államiság ezer éve. Kultúra és tudomány. a magyar államiság ezer évében. Bemutatta: Izsák Lajos, ELTE BTK – Máthé G. – Mezey B. – Rácz L. [et al]: The Hungarian State. Thousand Years in Europe. Bemutatta: Izsák Lajos. – Fleck Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban. Bemutatta: Szigeti Péter, ELTE SZIF – Földesi Tamás: A politikai felelősség. Bemutatta: Cs. Kiss Lajos. – Pokol Béla: A jog elmélete. Bemutatta: Szilágyi Péter. – Horváth Barna: Angol jogelmélet. Bemutatta: Szabadfalvi József, Miskolci Egyetem ÁJK – Komplex-EU [CD-ROM]. Bemutatta: Fazekas Judit, Miskolci Egyetem ÁJK. 2002. július 10. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Mezey Barna (szerk.): A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére. Bemutatta: Györgyi Kálmán. – Kabódi Csaba – Lőrincz József [et al]: Büntetésvégrehajtási jog. Bemutatta: Vókó György, Legfőbb Ügyészség – Föglein Gizella: A köztársasági elnök jogköre 1946-1949. Bemutatta: Mezey Barna. – Hamza Gábor (szerk.): Magyar jogtudósok II. Bemutatta: Mezey Barna. – Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig. Bemutatta: Szalma József, Újvidéki Egyetem Jogi Kar – Kende Tamás (szerk.): Az Európai Unió politikái. Bemutatta: Király Miklós. A rendezvényre a VII. Budapesti Nyári Egyetem keretében került sor. 2003. február 12. Az ELTE ÁJK Idegen Nyelvi Lektorátus oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Bánóczi Rozália – Rihmer Zoltán: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára. Bemutatta: Földi András. – Fülöp Gábor: Wirtschaft – Handel – Handelsrecht. Szakmai ismeretek német nyelven, valamint Wörterverzeichnis – Erläuterung. Kommentar zum Lehrbuch Wirtschaft – Handel – Handelsrecht. Bemutatta: Kimmel Jenő. – Gilioli Alessandro: Diritto Europeo. Az EU joga olasz nyelven, valamint Contrattualistica internazionale. Nemzetközi szerződések nyelvezete olasz nyelven. Bemutatta: Szakács István. – Kovács Zsuzsanna: Francia jogi szaknyelv. Français juridique, valamint Kovács Zsu95
zsanna – Pusztai Zsuzsanna: Francia – magyar jogi szótár. Bemutatta: Flóris Myrtill. – Stein Piroska: A közjog lexikája olasz nyelven, valamint A polgári jog lexikája olasz nyelven. Bemutatta: Bódiné Beliznai Kinga. 2003. február 12. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Bárd Károly – Gellér Balázs – Ligeti Katalin – Margitán Éva – Wiener A. Imre: Büntetőjog – Általános rész. Bemutatta: Lévay Miklós, Miskolci Egyetem – Gönczöl Katalin – Kóthy Judit: Ombudsman 1995-2001. Bemutatta: Polt Péter, Legfőbb Ügyészség – Carl Schmitt: A politikai fogalma. Bemutatta: Bence György, ELTE BTK – Dezső Márta – Fürész Klára – Kukorelli István – Papp Imre – Sári János – Takács Imre: Alkotmánytan I. Bemutatta: Holló András, Alkotmánybíróság – Kardos Gábor – Nagy Boldizsár – Gazdag Ferenc – Jeney Petra – Kende Tamás – Sonnevend Pál – Szűcs Tamás [et al]: Európai közjog és politika. Bemutatta: Valki László. – Hamza Gábor: „Nem akarunk csonka Európát...” Bemutatta: Király Miklós. – Nagyné Szegvári Katalin: A női választójog külföldön és hazánkban. Bemutatja: Dezső Márta. – Kisteleki Károly – Lövétei István – Nagyné Szegvári Katalin – Pomogyi László – Rácz Lajos: Egyetemes jogtörténet II. Bemutatta: Máthé Gábor, BKÁE Államigazgatási Kar. 2003. július 9. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Hamza Gábor: Európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Bemutatta: Burián László – Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Polgári jog, kereskedelmi jog [ford.: Földi András és Csizmazia Norbert] Bemutatja: Fazekas Judit ME Állam- és Jogtudományi Kar – Mezey Barna – Szente Zoltán [közrem.: Bódiné Beliznai Kinga – Képes György – Völgyesi Levente]: Európai parlamentarizmus és alkotmánytörténet. Bemutatta: Máthé Gábor BKÁE Államigazgatási Főiskolai Kar – Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész – Johanna. Bemutatta: Király Tibor – Kardos Gábor – Paczolay Péter – Papp Imre – Sonnevend Pál, valamint Halmai Gábor – Kovács Krisztina – Majtényi László – Róth Erika – Takács Albert – Tóth Gábor Attila [Szerk.: Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila]: Emberi jogok. Bemutatta: Bemutatja: Kis János Central European University – Nagy Boldizsár – Jeney Petra [szerk.]: Nemzetközi jogi olvasókönyv. Szemelvények, dokumentumok. Bemutatta: Kovács Péter Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, PPKE Jog-és Államtudományi Kar - „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet [Szerk.: Pesti Sándor és Szabó Máté] Bemutatta: Pesti Sándor. 2004. február 20. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: A bemutatott könyvek: Liber amicorum studia A. Harmathy dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Bemutatta: Kisfaludi András egyetemi docens. – Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. [Szerk.: Kiss Daisy – Varga István] Bemutatta: Kiss Daisy a Jogi Kar tiszteletbeli tanára. – Kardos Gábor: Üres kagylóhéj? A szociális jogok nemzetközi jogi védelmének egyes kérdései. Bemutatta: Weller Mónika szakmai tanácsadó Igazságügyi Minisztérium, Emberi Jogi Főosztály. – Bárd Károly – Györgyi Kálmán – Horváth Attila – Ligeti Katalin – Máthé Gábor – Mezey Barna – Révész T. Mihály [et al] [Szerk.: Mezey Barna]: Strafrechtsgeschichte an der grenze des nächsten Jahtausendes. Bemutatta: Stipta István egye96
temi tanár Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. – Király Tibor – Mezey Barna – Rácz Lajos – Révész T. Mihály [et al]: Deák Ferenc emlékezete. Szerk.: Szabó András. Bemutatta: Kisteleki Károly egyetemi adjunktus. – Fustel de Coulanges: Az antik városállam. Tanulmány a görög és római vallásról, jogról és intézményekről. [A kötetet gondozta: Hamza Gábor] Bemutatta: Földi András egyetemi tanár. – Samu Mihály: Általános jogpolitika. A jog depolitizálása. Bemutatta: Szigeti Péter egyetemi tanár SZIE Állam- és Jogtudományi Intézet. – Takács Péter (szerk.): Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Bemutatta: Karácsony András egyetemi tanár. – Karádi Éva – Cs. Kiss Lajos [et al] [Szerk.: Karádi Éva]: Mannheim-tanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Bemutatta: Erdélyi Ágnes egyetemi tanár ELTE Bölcsészettudományi Kar. 2004. július 7. Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak új könyveiből. A bemutatott könyvek: Földi András: A másért való felelősség a római jogban. Bemutatta: Szilágyi Péter – Kukorelli István – Sári János – et al.: Az alkotmány magyarázata. Bemutatta: Petrétei József – Nagyné Szegvári Katalin: Fejezetek az amerikai alkotmányfejlődés történetéből. Bemutatta: Rácz Lajos – Berényi Sándor: Az európai közigazgatási rendszerek intézményei. Bemutatta: Fazekas Marianna – Pokol Béla: A bírói hatalom. Bemutatta: Fürész Klára – Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmus-elméletek. Bemutatta: Schweitzer Gábor – Schlett István: A politikai gondolkodás története Magyarországon. Bemutatta: Paczolay Péter – Fleck Zoltán: Szociológia jogászoknak. Bemutatta: Boros László – Degré Alajos: Válogatott jogtörténeti tanulmányok. Szerk. és utószó: Mezey Barna. Bemutatta: Máthé Gábor.
EGYÉB KÖNYVBEMUTATÓK 2001-2004 2001. szeptember 26. Könyvbemutató. Darázs Lénárd – Faludi Gábor – Kisfaludi András – Pajor-Bytomski Magdolna – Vékás Lajos: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban c. monográfiájának bemutatója. A kötetet bemutatta: Dr. Király Miklós. A programot az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke, valamint Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke szervezte. 2001. július 25. Könyvbemutató. A Millennium tiszteletére készített megyei Történeti Statisztikai Helységnévtárak bemutatója és vitája. Előadások: Czilbulka Zoltán: Helységnévtárak és a népszámlálás – Kovacsics József: A Történeti Helységnévtárak bemutatása – Felkért hozzászólók: Blazovicz László – Szabó A. Ferenc – Horváth Béla. A programot az MTA Történeti Demográfiai Albizottsága szervezte. 2001. október 5. Könyvbemutató. Czuczai Jenő – Alfréd F. Kellermann – Jaap E. de Zwaan (szerk.): Az EU kibővítése c. tanulmánykötet nemzetközi sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai könyvbemutatója. A kötetet bemutatta: Martonyi János. A programot az Európai Jogakadémia szervezte. 2003. június 19. Sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutató. Program: Czuczai Jenő – Lomnici Zoltán –Martonyi János – Szecskay András – Vörös Imre – Dr. Vastagh Pál – Verebélyi Imre: Jogalkotás, jogalkalmazás hazánk EU csatlakozása küszöbén című 97
tanulmánykötet bemutatása. A programot az Európai Jogakadémia Egyesület és a KJK-Kerszöv Kft. szervezte. 2004. június 3. Sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutató. Program: Andor László – Tálas Péter – Valki László: Irak – háborúra ítélve c. kötetének sajtóbemutatója. A kötetet Gombár Csaba mutatta be. A programot az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszéke és a Zrínyi Kiadó szervezte.
KÖNYVKIÁLLÍTÁSOK 2000-2004* 2001. február 1. – 2001. szeptember 1. Könyvkiállítás. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatónak új könyvei. 2001. szeptember 15. – 2002. február 1. Könyvkiállítás. Az INDOK Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ kiadványai. 2002. február 1. – 2002. december 1. Könyvkiállítás. 1. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatónak új könyvei. 2. Ünnepi kötetek az ELTE ÁJK oktatónak tiszteletére, 1980 – 2002 2002. december 1. – 2003. július 1. Könyvkiállítás. Disszertációk és szakdolgozatok a budapesti jogi karon: 1790 – 1990. 2003. július 1. – 2003. december 31. Könyvkiállítás. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatónak új könyvei. 2004. február 1– 2004. július 1. Könyvkiállítás. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatónak új könyvei.
V. EGYETEMI HALLGATÓK ÁLTAL SZERVEZETT TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNYEK** 2000. július 15-31.: Deutsches und ungarisches Verfassungsrecht unter dem Einfluß der Europäischen Union [A német és a magyar alkotmányjog az Európai Unió befolyása alatt.] – Berlin-Budapest csereszeminárium. A rendezvényt a Berlini Humboldt Egyetem Alkotmányjogi Tanszéke és az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszéke szervezte. 2000. november 10-12. A polgári jogi kodifikáció esélyei – Korszerűsítés, vagy korszakváltás. Az ELTE ÁJK Tudományos Diákköreinek IV. Visegrádi Konferenciája – Program. Mádl Ferenc köztársasági elnök üdvözlő beszéde – Mezey Barna dékán megnyitó beszéde. Előadások: Vékás Lajos: A Ptk. – a kodifikáció alapkérdései – Kecskés László: A Ptk. reformja az EU joganyag tükrében – Sárközy Tamás: Az új Ptk. kodifikációja és a gazdasági jog igényei – Sáriné dr. Simkó Ágnes: Az elméleti kérdésektől az *
A könyvkiállításokat a Kari Könyvtár munkatársai rendezték. Ez a lista nem tartalmazza a tudományos diákkörök rendszeres és szokásos programját.
**
98
új törvényig – Fauludi Gábor: Az információs társadalom terjeszkedése – Solt Pál: Az igazságszolgáltatás igényei az új törvénnyel szemben. Szekcióülések: Személyek joga (vezető: Székely László) – Dologi jog (vezető: Sárközy Tamás) – Kötelmi jog (vezető: Petrik Ferenc) – Öröklési jog (vezető: Weiss Emília); A „piac” vezető résztvevőinek gondolatai az új Ptk. szükségességéről. Résztvevők: Korba Szabolcs (OTP Bank), Kiss Ferenc (Hungária Biztosító Rt.), Grafl-Fülöp Gyöngyi (Grafl Ügyvédi Iroda), Gárdos István (Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda), Darázs Lénárd (Franchise). Jogesetmegoldás (vezető: Németh Ágnes). Kerekasztal beszélgetések: Szellemi alkotások joga (vezető: Boytha György) – Családi jog (vezető: Kőrös András) – Társasági jog (vezető: Kisfaludi András) – Kereskedelmi jog (vezető: Harmathy Attila) – Munkajog (vezető: Radnay József). A programot az ELTE ÁJK tudományos diákköri csoportja szervezte. 2001. március 30-31. A szólásszabadság: a média fegyvere vagy a polgárok pajzsa? Az ELTE ÁJK Tudományos Diákköreinek V. Visegrádi Konferenciája. – Program. Mezey Barna: Megnyitó – Gellér Balázs: A szólásszabadság alapkérdései, szélsőséges megnyilvánulásai – Majtényi László: A közérdekű adatok védelme az Ombudsman 5 éves gyakorlatában – Verebics János: Személyiségi jogok sérelme az Interneten – Grád András: A szólásszabadság strasbourgi bírósági gyakorlata – Németh János: Az Alkotmánybíróság szerepe a szólásszabadság biztosításában – Szekcióülések: Polgári jogi: Udvary Sándor – Büntetőjogi: Princzinger Péter – Alkotmányjogi: Kovács Krisztina – Kerekasztalbeszélgetés a parlamenti pártok képviselőinek részvételével a parlamenti szólásszabadságról. A bíróság szerepe a sajtó útján elkövetett jogsértések orvoslására. A programot az ELTE ÁJK tudományos diákköri csoportja szervezte. 2001. november 6. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács ünnepi ülése [MTA Díszterem] Mestertanár kitüntetést kapott: Hagelmayer Istvánné, Pro Scientia Aranyérmet kapott: Nagy Csongor István. A programot az Országos Tudományos Diákköri Tanács Titkársága szervezte. 2001. november 10-11. Konfliktuskezelés a 21. században – Háború a béke szolgálatában? Az ELTE ÁJK Tudományos Diákköreinek VI. Visegrádi Konferenciája. – rogram. Kovács Tamás és Karácsony András: Megnyitó – Erich Kussbach: Háború és béke – Bárd Károly: A nemzetközi büntetőbíróságok problémái – Dsupin Ottó: A belügyi védelem koncepciói – Szekcióülések. A büntetőjogi szekció vezetője: Kiss Norbert, a nemzetközi jogi szekció vezetője: Lattmann Tamás, az alkotmányjogi szekció vezetője: Borók György. – Szakértői kerekasztal. Várady Tibor: Jugoszlávia és a NATO 1999-ben – Martonyi János: Magyarország NATO-tagságából eredő kötelezettségei. A programot az ELTE ÁJK tudományos diákköri csoportja szervezte. 2003. május 8. Konferencia az iraki háború utáni világrendről. – Program. Bródi Gábor államtitkárhelyettes, Külügyminisztérium: Az euroatlanti intézmények (EU, NATO) iraki háborúval kapcsolatos magatartása – Georg Spöttle, terrorizmus szakértő: Taktikai hadműveletek Irakban – Láng Péter EU szakjogász, PPKE: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának alakulása, különösen az iraki háborúval kapcsolatban. A jövő lehetséges megoldásai – Valki László tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE ÁJK: Új világrend kialakulása az iraki háború következtében. A programot a The European Law Students’ Association, Budapest szervezte. 99
2003. november 5-6. Konferencia a Polgári Jogi Kodifikációról. Program: Solt Pál – Zlinszky János: Objektív felelősség a magyar polgári jogban? – Kisfaludi András – Sárközy Tamás: A jogi személyek általános szabályai és a gazdasági társaságok joga. – Boytha György – Petrik Ferenc: Nem vagyoni kártérítés – sérelemdíj. – Harmathy Attila – Vékás Lajos: Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményei. A programot a Polgári Jogi TDK szervezte. 2003. november 7-8. „Állati jogok” – a vadászattól a BTK módosításáig – az állatvédelem jogi szabályozása. Az ELTE ÁJK Tudományos Diákköreinek VIII. Visegrádi Konferenciája. Fővédnök: Dr. Persányi Miklós miniszter. Tiszteletbeli elnök: Dr. Mezey Barna dékán. Előadások: Fuér Angéla: Az állatvédelem büntetőjogi aspektusai és a Btk. tervezett módosításai – Borbély Zoltán: Az ügyész szerepe az állatvédelemben – Csepregi István: Természetvédelem, környezetvédelem állati szempontból – Vass János: Halászati és vadászati jogok – Paulovics Anita: Az állatvédelem EU-s és nemzetközi szabályozása – Bálint Tibor: Állategészségügyi igazgatás – Papp László: Állatvédelem a szabálysértési jogban – Hegyi Gyula, Gusztos Péter: A Btk-módosítás törvény-előkészítési folyamata – Farkas Tamás: Állatmenhelyek, állatpanziók – Persány Miklós: Állatkertek szabályozása. Szakértői kerekasztal. Szekcióülések: Agrárjog (vezető: Nagy Krisztina) – Büntetőjog – Magyar jogtörténet (vezető:Vaskuti András) – Közigazgatási Jog (vezető: Szabó Erika). A programot az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzata szervezte.
100
E kiadvány anyaga olvasható az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Honlapján is:
www.ajk.elte.hu
Kiadja: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felelős kiadó: Dr. Mezey Barna dékán Nyomda: ………………….…………………. ………………….…………………. ………………….…………………. ………………….…………………. ………………….…………………. ………………….…………………. Nyomdai adatok ide
Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványa