Az asszertivitás, empátia és altruizmus kapcsolatának összehasonlító vizsgálata egyházi és állami iskolában tanuló fiataloknál

Az asszertivitás, empátia és altruizmus kapcsolatának összehasonlító vizsgálata egyházi és állami iskolában tanuló fiataloknál DR. TEODORESCU RÉKA1 DEMETER KÁRMEN2 Abstract The paper treats the relationship of assertiveness, empathy and altruism in a sample of 83 teenagers with ages between, chosen from a state-school and a church school. Our main hypothesis is that teenagers coming from church schools manifest more often altruistic behaviour, and the correlation with assertiveness is a negative one. Second, we espect empathy to show a higher level in the group of church teenagers, and does not show a linear pattern relating assertiveness. We argue, that there is a greater level of altruistic behavior in the case of students who have no siblings, and this correlates negatively with assertiveness. We espect the level of empathy and altruism to be higher among those with brothers and sisters. Pupils coming from church schools act more conform a passive reaction style, which correlates negatively with the assertive reaction. We used the following measuring tools: 56 item Altruism Scale (Johnson et.al, 1989), Empathy Scale (Caruso & Mayer, 1998), questionnaire for measuring the level of assertiveness (Rădan, 2001), and a frustration-reaction scale, edited by us. Hypothesis concerning the level of assertiveness in the two groups did not confirm, the type of the attended school seems to be unimportant regarding the intensity of the assertive behavior. Results show that school type significantly relates to the number of altruistic behaviors and the level of altruistic values, both having a higher score in the group of teenagers learning in clerical schools. In frustrative situations youngsters coming from these schools choose passive reactions significantly often than their colleagues. The study confirmed that there is a strong relationship between empathy and altruism, respectiveley assertiveness and altruistic behaviour, altruistic values. Keywords assertiveness, empathy, altruism, altruistic values.

1 2

Babes-Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia és Neveléstudományok Kar Babes-Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia és Neveléstudományok Kar, E-Mail: [email protected]

58 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN

Bevezetés Vizsgálatunkban az önérvényesítő viselkedés, az empátia és az altruizmus faktorai közötti összefüggést vizsgáljuk egyházi és állami iskolában tanuló 16-19 éves diákok körében. A szakirodalom hiányos a serdülőkori asszertivitást és annak befolyásoló tényezőit illetően. Felnőttek esetében az asszertivitást az extraverzió egyik dimenziójának tekintik, mig az altruizmust inkább a bizalommal, őszinteséggel és együttműködéssel hozzák kapcsolatba (Costa és McRae, 2004). Ezen összefüggés felismerése vezetett ahhoz a feltevéshez, hogy az egyházi iskolában tanulók esetében az altruista viselkedés jelentős megerősítésben részesül, és kisebb teret kap az önérvényesítő megnyilvánulás. Felmérésünkben olyan szocio-demográfiai tényezőket veszünk figyelembe, amelyek az iskola jellegétől függetlenül is hatással vannak az altruizmus, empátia és asszertivitás megnyilvánulására. Az eredmények számos gyakorlati alkalmazásnak is teret adnak: személyiségfejlesztő programok kidolgozása specifikus csoportok számára (nemi kisebbségben dolgozó nők, szorongó tizenévesek), asszertivitásfejlesztő programok kidolgozása, optimális didaktikai programok kidolgozása, önismereti eszközök kialakítása osztályfőnökök számára.

Az asszertivitás fogalma és elméleti vetületei Az önérvényesítő viselkedés fontossága leginkább két területen követhető nyomon: biztosítja az emberi élet teljességét és a hatékony kommunikáció megvalósítását; elősegíti a mentális egészség megőrzését. Kutatások bizonyítják, hogy a hosszú ideig non-asszertív egyéneknél fokozott az önbizalomhiány, gyakori a szorongás és a depresszió előfordulása. Szomatikus tünetek is jelentkezhetnek, mint például gyomorpanaszok és fejfájás (Zucker, 1986). Alberti- Emmons 1986-os meghatározása alapján az asszertivitás célja a kölcsönösség, az egyenlőség, a magabiztosság kialakítása az emberi kapcsolatban, továbbá a másik személy másságának tisztelete. Ez a készség a kifejezési képességre, az elfogadás és „nem”-et mondás gyakorlására épül,

Az asszertivitás, empátia és altruizmus kapcsolatának ... | 59

amely által lehetséges az interakció elfogadható szinten való kivitelezése (C. Cungi, 1990). A személyes érdekek és a környezeti igények szimultán figyelembe vétele által az asszertivitás ugyanakkor a pozitív interperszonális kapcsolatok alapja is, elősegítve a konstruktív konfliktuskezelést (Bedell és Lennox, 1996). Az önérvényesítés és az agresszivitás is erős pozitív korrelációt mutatott a törtető viselkedéssel, az önbizalommal és a versengéssel (Jack, 1934; Page, 1936). Az 1930-as években fedték fel az asszertív viselkedésnek a megküzdő viselkedéssel való kapcsolatát. Murphy (1937) hipotézisét, amely szerint az asszertív gyerekek több proszociális tettet tanusítanak, 1977-ben Barrett és Yarrow kutatása igazolta. Az asszertivitás és agresszivitás kapcsolatát vizsgálták óvodás és harmadikos gyerekek csoportjában (Feshbach & Feshbach, 1986). Az eredmények arra utaltak, hogy az agresszió és az asszertivitás erős korrelációt mutatott. Kivételt képeztek a harmadikos fiúk, akiknél az asszertív és agresszív megnyilvánulások nem jártak együtt (az önérvényesítő gyerek nem volt egyben agresszív gyerek is). A vizsgálatok alapján arra következtethetünk tehát, hogy az agresszió és az asszertivitás a kor, valamint a nemi különbségek függvényében differenciálódik.

Az empátia fogalma és elméleti vetületei Az empátia a behelyettesítő tapasztalat egyik fajtája, amit behelyettesítő érzelmi arousalnak nevezhetünk. Akkor jelenik meg, amikor valamilyen erős érzelem megfigyelőiként magunk is átéljük azt az érzelmet. Nem azonos az együttérzéssel (Gruen és Mendelsohn 1986, Wispe 1986 in Carver és Scheier, 1995). A behelyettesítő érzelmi arousal élménye megteremti a tanulás lehetőségét. Érzelmi kondicionálás esetén valamelyik érzelem átélése adott inger jelenlétében azt eredményezi, hogy az inger képes lesz hasonló érzelem aktiválására. Az empátia, empátia és altruizmus kapcsolatát vizsgáló kutatások ellentmondásos eredményekre utalnak. Az alacsonyszintű empátiával jellemezhető személyek a szenvedés elöli könnyű menekülés lehetősége csökkenti a segítségnyújtási tendenciát. Magas empátiaszint mellett viszont ennek a lehetőségnek nincs eltérítő hatása. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az empatikus aggodalom felkelti a vágyat arra, hogy könnyítsünk a másik ember szenvedésén, ez pedig eltér a saját feszültségünk enyhítésének vágyától (Batson, 199O in Carver és Scheier, 1995). Cole és Cole szerint az

60 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN empátia képezi a proszociális viselkedés érzelmi alapját (Hoffman, 1975; Eisenberg, 1992 id. Cole és Cole, 1996). Az empátiás készség kialakulása kora gyermekkorban kezdődik. Hoffman (1975) az empátia fejlődésének négy szakaszát különböztette meg (Cole és Cole, 1996): Az első szint az első életév folyamán jelenik meg, mielőtt a csecsemő tudatában lenne mások létezésének. Vizsgálati eredmények utalnak arra, hogy már a kétnapos babák is sírnak egy másik csecsemő sírását hallva (Martin és Clark, 1975 id. Cole és Cole, 1996). Eisenberg (1992) szerint ezek a korai együttérző reakciók a veleszületett reflexek rokonai- a csecsemő úgy reagál, mintha értené és érezné az adott érzéseket (Cole és Cole, 1996). A második életév folyamán a gyerek képes megérteni, hogy a másik személy mért bánkódik, de nem értik még mások nézőpontját, ezért segítési kísérletük sokszor nem megfelelő. Az empátia fejlődésének harmadik szintje nagyjából óvodáskorra tehető. A verbalizáció és a szimbólumrendszerek használata lehetővé teszi, hogy a gyerek olyan érzésekkel kapcsolatban is empátiát érezzen, amelyek kifejezéséhez nagyobb finomság szükséges. A fejlődés utolsó szintje 6-9 éves kor körül jelentkezik. Ezen a szinten a gyerekek mások általános körülményeit is képesek figyelembe venni, nem csak pillanatnyi érzelmeikre reagálnak. Tudatában vannak annak, hogy az egyének osztályokba tagolódnak, képesek embercsoportokkal is együttérezni, és szociális, illetve politikai kérdések iránt érdeklődni. Staub (1987) kognitív-affektív és paralell-reaktív dimenziók mentén osztályozta az empátiát (Fecskó, 2001). Kognitív-affektív szinten elkülöníthető: a. Kognitív empátia- „tudat, megértés, a másik állapotának, életfeltételeinek, tudattartalmainak ismerése, annak meglátása, hogy hogyan érintené valamely történés“ . b. Participációs empátia- „ saját érzéseink kapcsolatba kerülnek a másik személy érzéseivel, a participáció túlmegy a tudáson…., [anélkül], hogy mi magunk erőteljes emóciókat, intenzív érzéseket élnénk át“. c. Érzelmi empátia- „egy személy vagy csoport körülményei, érzései erős vikariáló jellegű érzéseket kelthetnek“- ez a típus releváns a proszociális viselkedés vonatkozásában. d. Joining/empátiás csatlakozás- „a másik élménye ugyanazt az élményt generálja az észlelőben, mint az érintett személyben“.


A paralell-reaktív dimenzió mentén a fő különbség abban mutatkozik, hogy a paralell típus a személynek inkább az önmagára irányult empátiás válasza, míg a reaktív empátia inkább az együttérzés fogalmával rokon, a másikra irányult empátiás választ fedi. Smith és munkatársai egy 2003-ban végzett nagyméretű vizsgálatban igazolták azokat a korábbi eredményeket, melyek az empátia és altruizmus szoros kapcsolatát fedték fel (Batson, 1998, Eisenberg, 1989, Morgan, Goddard és Givens, 1997, Piliavin és Charng, 1990, Post, 2002, Romer, Gruder és Lizzadro, 1986 idézte Smith és munkatársai, 2003; Ashton, Paunonen, Helmes, Jackson, 1998). Bizonyítékok utalnak arra, hogy az empátia az altruizmussal együtt lineárisan növekszik az együttműködés mértékével (Preston, de Waal, 2002). Az empátia és altruizmus összefüggésének hatásmechanizmusát magyarázza Batson és munkatársai vizsgálata. A kutatók azt találták, hogy az empatikusabb személyek nagyobb odafigyelésben részesítik az empátia tárgyát, és akkor is hajlamosak erre, ha ez a csoport róvására történik (Batson, Batson, Todd, Brummett, Shaw, Aldeuger, 1995). Ez az empatikus odafigyelés magyarázattal szolgálhat az altruista viselkedés forrására: az empátia szociális percepciós szűrőként működve irányítja az empatikus személyt az önfeláldozó viselkedés tárgya felé. Ami az empátia nemi meghatározottságát illeti, a szakirodalom nem következetes (Chou, 1998, Giesbrecht, 1998, Gilligan és Attanucci, 1998, Piliavin és Charg, 1990, Davis, 1994, Post, 2002). Smith és munkatársai (2003) viszont azt találták, hogy a nők empatikusabbak a férfiaknál. A személyek családja is jelentős hatással bír az empátia szintjére. Az empátia a teljes családban nevelkedetteknél a legmagasabb, ezt követik azok a személyek, akiket nők neveltek, majd azok, akiket csupán az apa vagy egy férfi családtag nevelt (Piliavin és Charg, 1990, Smith és munkatársai, 2003). Az empátia szintjét a kialakult mikroszociális környezet is pozitívan befolyásolja: az empátia és altruizmus értékei azoknál a legmagasabbak, akiknek a legtöbb barátjuk van, és intenzíven szocializálódnak ismerőseikkel, közeli rokonaikkal, barátaikkal (Smith és munkatársai, 2003; Eisenberg, 2002). Azok a személyek empatikusabbak, akik erőteljesebb bűntető attitűddel rendelkeznek, és jobban félnek a bűncselekményektől.


Az altruizmus fogalma és elméleti vetületei A pszichoanalitikus megközelítések az altruizmus önző jellegét hangsúlyozzák, az altruista viselkedést elhárító mechanizmusként kezelik (Fecskó, 2001). Sigmund Freud az altruizmust az ösztönös agresszív késztetés reakcióképződéseként értelmezte (Freud, 1915). Anna Freud úgy vélte, hogy projekció és identifikáció eredménye (A. Freud, 1936, id. Kulcsár, 1998, id. Fecskó, 2oo1). Később a pszichoanalitikus irányzat is elfogadta a genuin altruizmus létezésének gondolatát. Sperling a szeretet szublimált formájaként írta le (Sperling, 1955, id. Kulcsár, 1998, id. Fecskó, 2001), Kriegman szerint pedig a primér kapcsolatteremtési késztetés folyományaként képzelhető el (Kriegman, 1990, id. Fecskó, 2001). Hamilton (1964, id. Kulcsár, id. Fecskó, 2001) rokonszelekciós elméletében kimutatja, hogy az altruisztikus viselkedés biológiai célja a gének fennmaradása. Ezzel magyarázható az is, hogy a segítő viselkedés hajlama a genetikai hasonlósággal együtt nő. Trivers (1971, id. Fecskó, 2001) szerint a segítő viselkedésnek adaptív funkciója van. Reciprok altruizmus-elméletében kifejti: az egyedek kölcsönös egymásrautaltsága miatt a kölcsönös altruizmus az egyedek túlélését segíti. Az altruizmus evolúciós elmélete arra utal, hogy bár az altruista viselkedés az egyed szintjén rontja a túlélés esélyeit, csoportszinten előnyös. Csoportszinten az altruisták szelektív hátránnyal számolnak önző társaikkal szemben, de a csoport életképessége jelenlétük révén nő. Azok a csoportok, amelyeket kizárólag vagy többnyire önző egyedek alkotnak, kipusztulnak. Ez a látásmód megegyezik Darwin (1871) azon korai feltevésével, mely szerint az altruista viselkedés csoportközi szelekciós folyamat révén alakult ki. Hamilton (1964) rokonszelekciós elmélete értelmében az altruizmus genetikai úton terjed. Ez azt feltételezi, hogy az egyed csak rokonaival viselkedik altruista módon, növelve ezáltal a rokonok életképességét. Az egyeddel vérrokonságban állóknál erősebb lesz annak a valószínűsége, hogy ők maguk is az altruizmus génjének hordozói (Stanford Encyclopedia of Philosophy, 2003). Az altruizmus genetikai örökölhetőségére utalnak Phillip J. Rushton kísérletei is, aki ikerkutatásokkal kimutatta, hogy az altruizmus 51%-ban örökölhető vonás (Rushton, Fulker, Neale, Nias, Eysenck, 1986, id. Rushton, 2oo6). Genetikai hasonlósági elméletében Rushton vizsgálati eredményekkel támasztja alá azt az elvet, hogy a viselkedésben megfigyelt jegyek 5o%-ban öröklődnek. Ez olyan vonásokra is érvényes, mint az agresszió és altruiz-


mus, amelyekről közismert, hogy a szülők általi szocializáció jelentős szereppel bír kialakulásukban (Rushton, 2006). Andreoni és Miller (1993), valamint Gachter és Falk (2002) laboratóriumi körülmények között kimutatták, hogy amennyiben random módon kiválasztunk két idegen személyt, és lehetőséget adunk nekik arra, hogy névtelenül többször interakcióba kerüljenek egymással, nagy valószínűséggel spontán kölcsönös altruisztikus viselkedés fog kialakulni köztük. A kutatókat főként az a kérdés foglalkoztatta, hogy milyen motiváció rejlik a mindennapi életben előforduló altruista viselkedés mögött (Fehr és Fischbacher, 2003). Az eredmények arra utalnak, hogy a személyek jelentős része saját kár kockázatának fennállása mellett is hajlamos mások bűntetésére az igazságtalan eredmény megelőzése, illetve bűntetése érdekében (Roth, Prasnikar, Okuno-Fujiwara, Zamir, 1991; Heinrich, 2001). Ez a jelenség az altruista bűntetés, a személy visszautasít egy méltánytalan, de nyereséges helyzetet annak érdekében, hogy egy szociális normákat megszegő viselkedést bűntessen. Amikor az altruista bűntetés lehetősége nem áll fenn, a javak elosztása sokkal méltánytalanabb, mint válaszlehetőség esetén (Hoffman, McCabe, Shachat, Smith, 1994; Forsythe, Horowitz, Savin, Sefton, 1994). A másik vizsgált jelenség az altruista jutalmazás. A csalási kényszer ellenére, azok a személyek, akiknek megelőlegezik a bizalmat, altruistábbak, és altruista viselkedésük az előlegezett bizalom mértékével párhuzamosan nő (Fehr, Kirchsteiger, Riedl, 1993; Berg, Dickhaut, McCabe, 1995; Hayashi, Ostrom, Walker, Yamagishi, 1999). A kölcsönös altruizmus szélsőséges elkötelezettjei esetében az vizsgálatok arra utalnak, hogy a személyeket altruista és önző motívumok befolyásolják. Altruista motívumaik arra késztetik őket, hogy együttműködjenek és bűntessenek az egyszeri interakciókban. Önző késztetéseik hatására többszöri interakcióban vagy hírnévkeltés lehetősége esetén növelik a jutalmak és bűntetések arányát (Isaac, Walker, 1988; Ledyard, 1995).

Egyházi iskola, vallásos nevelés Szinte minden vallás, így a keresztyén is alapvető erkölcsi értéknek tekinti az altruizmust (Byron, 2005). A vallásosság és empátia, altruizmus, illetve aszszertivitás kapcsolatára vonatkozó szakirodalom eltérő eredményekről számol be. Több kutatás tárgyát képezte az a feltételezés, hogy az empátia és altru-

64 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN izmus magasabb értékeket mutatnak a vallásos személyek csoportjában (Amato, 1990, Dovidio, 2000, Morgan, Goddard és Givens, 1997, Post, 2002, Smith, Fabricatore és Peyrot, 1999). Smith és munkatársai (2003) azt találták, hogy a vallásos emberek csoportjában az empátia és altruizmus magasabb értékeket mutatott, mint a nem-vallásos személyek esetében. Nem mutatkozott különbségk a valamilyen vallás szerint nevelt és a nem vallásos nevelésben részesült személyek altruizmusában vagy empátia szintjében (Smith és munkatársai, 2003). Szignifikáns különbség jelentkezett a vallásos involválódás szempontjából: azok a személyek, akik vallásos ragaszkodásukat intenzívnek ítélték meg, akik gyakrabban jártak templomba, illetve gyakrabban imádkoztak, erőteljesebb empátia szintről és gyakoribb altruista viselkedésről tettek bizonyságot. A vallásos implikálódás és a faktorok között erős és lineáris volt az összefüggés. Azt a feltételezést, hogy a vallási iskolákban tanuló diákok altruistábbak lennének, a játékelméletek is indokolnák. Kisebb közösségben, közös értékrend hatása alatt élő fiatalok csoportjában gyakoribb a „tit for tat” szociális stratégia (R. Axelrod, 1981), amely kezdetben együttműködést, altruizmust feltételez. Ennek előfordulása egyházi iskolában vélhetően gyakoribb, mint állami iskolában, ahol nagyobb létszám mellett, erőteljes egységes értékrend hiányában a „szabad úszók” nagyobb előfordulási aránya jellemző.

Asszertív viselkedés, empátia és altruizmus az egyházi és állami oktatásban tanuló fiatalok csoportjában Az asszertív viselkedés vizsgálatakor alapkérdés az asszertív viselkedés háttérmechanizmusának működése. Előzetes kutatások arra utalnak, hogy gyerekeknél az agresszió és az önérvényesítés egyaránt magába építi az altruista, agresszív, valamint az empatikus és asszertív viselkedéseket (Feshbach és Feschbach, 1986). Kevés adattal rendelkezünk arról, hogy milyen módon függ össze az altruizmus az asszertivitással serdülőknél. Vizsgálatunk tárgya az asszertivitás, empátia, altruista viselkedés, altruista értékek, tapasztalt altruizmus és közeli kapcsolatokban megnyilvánuló altruizmus kapcsolatának feltérképezése tizenévesek csoportjában. A faktorok összefüggését egyházi- és állami iskolában tanuló diákoknál mérjük fel. Helyzetük azért fontos számunkra, mert a korábbi kutatások azt mutatják, hogy az erős vallásos bevonódás nagyobb empátiával és altruiz-


mussal társul (Smith és munkatársai, 2003). Az empátia és altruizmus a nagy baráti körrel rendelkezők között a legerősebb. A barátokkal való szocializáció erős összefüggést mutat felnőttek körében az altruista viselkedéssel, és kisebbet az altruista értékekkel. Feltételezésünket a játékelméletek is alátámasztják: R. Axelrod szerint kisebb közösségben, közös értékrend hatása alatt élő fiatalok csoportjában gyakoribb a „tit for tat“ szociális stratégia, amely kezdetben együttműködést, altruizmust feltételez (Axelrod, 1981). Ez a jelenség erőteljesebben fordul elő egyházi iskolában, mint állami iskolában, ahol a nagyobb létszám és az erőteljes egységes értékrend hiányában a „szabad úszók“ nagyobb előfordulási aránya jellemző. Vizsgálatunk kiterjed a testvérszám hatására is. Mivel az asszertivitást többnyire az extraverzió egyik dimenziójának tekintik (Costa és McRae, 2004), feltételezésünk, hogy a testvérszám növekedtével az asszertivitás is nő. A vallásos iskolai nevelés hatására az asszertivitás faktorai mentén az állami iskolában tanulóknál megfigyelt viselkedésektől eltérő viselkedésmintázatra számítunk. Vizsgálatunk elméleti modelljét az öröklődéselméletek (Rushton, Fulker, Neale, Nias, Eysenck, 1989), a szociálpszichológiai kutatások eredményei (Cialdini, Brown, Lewis, Luce, Neurberg (1997), az asszertív viselkedés aszszociálódó elemeire vonatkozó elméletek (Feshbach és Feshbach, 1986; Bedell és Lennox, 1997), Costa és McRae (2004) altruizmus-asszertivitás kapcsolatára vonatkozó bizonyítékaira, valamint olyan általános szociállélektani elméletekre építettük, amelyek az értékek és viselkedések közötti kapcsolatot írják le (Aronson, 2001). A kutatók számos olyan, korábban szocializálódásnak és kondicionálódásnak tulajdonított változó öröklődését mutatták ki, mint amilyenek az általunk mért asszertivitás, altruizmus, empátia faktorai is (Rushton és munkatársai, 1981, 1986, 1989). Modellünk alapját az a feltételezés képezi, hogy ezek a tényezők jelentős genetikai meghatározottsággal bírnak. Ezek a determináltságok az evolúciós késztetésekkel összhatásban meghatározzák azt a módot, ahogyan a személy a későbbi szocio-kulturális hatásokra válaszol. Ennek hatására kialakul az értékrend, amelyben a jelen vizsgálat szempontjából két értékcsoport különíthető el: az altruista és a non-altruista értékrend. Az értékek és a korai tapasztalatok, prediszpozíciók meghatározzák, hogy a személy milyen viselkedéseket részesít előnyben: altruistát, vagy többnyire önző viselkedést. Bedell és Lennox (1997) elve alapján a személyek szituációs reakcióinak skálája olyan háromlépcsős folyamatelemekből áll, amelyekben szoros kapcsolat és átjárhatósági lehetőség van a passzív, asszertív és agresszív reakciók között.

66 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN A következetes és folyamatszerűen kialakult viselkedési módok, kommunikációs alternatívák mellett a kimenetekre módosító hatással lehetnek olyan spontán vagy intenzív tényezők, amelyek adott esetben módosíthatják a személy válaszreakcióját: ilyen befolyásoló tényező az iskola jellege, a serdülőkori nevelési hatások, amelyek sok esetben eltérnek a forráshatásoktól. Mivel az altruizmus és az önérvényesítő viselkedésmód eltérő személyiségvonásokkal mutatnak szoros kapcsolatot (Costa és McRae, 2004), feltételezhető, hogy vallásos nevelés hatására az önérvényesítő viselkedés egyházi iskolában kevésbé gyakori, mint állami iskolában. Azok a genetikai és biológiai, illetve szocio-demográfiai tényezők, amelyek objektív tényezőkként hatnak a viselkedés meghatározásában, adott esetben módosító hatással lehetnek a passzív, asszertív, önérvényesítő, altruista és empatikus megnyilvánulások minőségére.

A vizsgálat hipotézisei Általálnos hipotézisünk, hogy az altruizmus és az empátia összefüggésben áll az önérvényesítő viselkedés megnyilvánulásával. A függő és független változók alapján a következő specifikus hipotéziseket fogalmaztuk meg: 1. Az egyházi iskolában tanuló fiatalok csoportjában az altruista viselkedések gyakoribbak, mint az állami iskolában, és negatívan korrelálnak az önérvényesítő viselkedéssel. 2. Az empátia magasabb értékeket mutat az egyházi iskolában tanulóknál, és nem mutat lineáris összefüggést az asszertivitással. 3. Az altruista viselkedés gyakoribb egyedüli gyerekek esetében, és negatívan korrelál az önérvényesítő viselkedéssel. 4. Többgyerekes családban élők esetében az empátia és altruizmus magasabb szintet mutat, mint az egyedüli gyerekek esetében, és pozitívan korrelál az asszertivitás értékeivel. 5. Egyházi iskolában magasabb a passzív reakcióval való azonosulás szintje, és negatívan korrelál az önérvényesítő viselkedéssel.


Vizsgálati személyek A kísérleti személyek csoportját 16-19 éves diákok alkották. A vizsgálatban 83 tizenéves vett részt, akik két kolozsvári magyar nyelvű középiskola diákjai közül kerültek ki. A vizsgálati csoportot 46, egyházi oktatásban tanuló diák képezte. A csoport átlag életkora 16.8 év volt, a legfiatalabb tanuló 16, a legidősebb 18 éves volt. A kontrollcsoportba 37 állami oktatásban tanuló fiatal került, átlagéletkoruk 17.7 év volt, a legkisebb 16, legnagyobb 19 éves volt. A személyek kiválasztásakor a következő szelekciós kritériumokat figyelembe vettük az életkort, oktatási formát, anyanyelvet, testvérszámot, nemet. A célzott életkor a 16-19 év volt. A korosztály kiválasztását az indokolta, hogy az önérvényesítő viselkedés és empátia, illetve altruizmus kapcsolatát illetően korai gyerekkorra és felnőttkorra vonatkozó információink vannak. Hiányosak a tizenéves korosztályra jellemző változási, együttműködési folyamatokra vonatkozó ismereteink, amit jelen vizsgálatunkkal pótolni szeretnénk. Az oktatási forma fontos kiválasztási tényező volt, mivel úgy véljük, hogy az asszertivitás- altruizmus, empátia eltérő mintázatokat mutat az állami oktatásban és az egyházi oktatásban részesülő fiataloknál. A felmérés magyar anyanyelvű diákok mintáját célozta, ezért a mérőeszközök megbízhatósága érdekében magyar anyanyelvű tanulókat választottunk ki a kérdőívek kitöltésekor. Az egyházi iskolában tanuló diákok 82%-a arról számolt be, hogy bentlakásban vagy több diáktársával lakik együtt, az állami iskolában a bentlakó diákok száma 12 % volt. A vizsgálati személyek megoszlása testvérszám függvényében

1. ábra: A vizsgálati személyek megoszlási aránya testvérszám dimenziója mentén

68 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN Előző kutatási eredmények arra utalnak, hogy a személyek asszertívebbek, ha többgyermekes családban nőnek fel. Ennek érdekében figyelembe vettük a mintát alkotó személyek testvérszámát. A két csoport hasonló mintázatot mutatott a testvérek számát illetően.

Eszközök, eljárás A. Adatlap A vizsgálat első felében egy általunk kidolgozott adatlapot használtunk, amely alapján kiválasztottuk a vizsgálati személyeket. Az adatlap a kutatásban fontosnak vélt szelekciós kritériumokat tartalmazta.

B. Az asszertivitásszint felmérésére kidolgozott kérdőív Az asszertivitásfejlesztés hatékonyságának mérésére az M. Rădan által bemutatott Asszertív tréning felmérésére kidolgozott (Inventar de autoevaluare pentru training asertiv) kérdőív módosított változatát alkalmaztuk (M. Rădan, 2001). A kérdőívet 1975-ben Gambriell és Richey dolgozta ki, az asszertivitásszint felmérésére. Az eredeti kérdőív 40 asszertív reakció leírását tartalmazza, amelyeket a személyeknek két szinten kell értékelniük: izgatottsági fok és valószínűség. A kérdőívet először úgy töltik ki a személyek, hogy figyelembe veszik az izgatottsági fokot, amely az egyes itemek elolvasásakor keletkezett. Ezután újra áthaladnak az itemeken és azt értékelik, hogy az adott helyzetekben milyen valószínűséggel cselekednének. Asszertív típusnak minősül az a személy, akinél az izgatottsági szint erősebb, mint a cselekvés valószínűsége. A passzív típus esetében alacsony az izgatottsági szint és a cselekvési valószínűség is. Az agresszív személy esetében az izgatottsági szint és a cselekvési valószínűség egyaránt magas értékeket ér el. Az asszertív személynél a cselekvési valószínűség meghaladja az izgatottsági szintet. A kutatásban a kérdőív általunk kidolgozott magyar nyelvű változatát alkalmaztuk. Módosított kérdőívünk ugyancsak 40 itemet tartalmaz, melyek az eredeti kérdőívben szerepelő viselkedésmódokat írják le.Változás történt az értékelt dimenziók szintjén is, a két dimenzió közül csupán a valószínű-


séget tartottuk meg. Ennek megfelelően a gyerekek azt ítélték meg, hogy milyen valószínűséggel cselekednének az egyes itemekben leírt módon.

C. Frusztráció-reakció próba A hatékonyság egy további dimenziójának ellenőrzése érdekében egy általunk kidolgozott kérdőívet alkalmaztunk. A kérdőív a S.Rosenzweig-féle PFT (Picture Frustration Test) elveire épül. A skála 15 itemet tartalmaz, minden item esetében három választási lehetőség szerepel. Minden item egy kijelentést tartalmaz, amellyel egy személy frusztrációs helyzetbe hoz egy másikat. A frusztrált személy három lehetséges módon válaszolhat, a helyzetre: passzívan, agresszíven, illetve aszszertíven. A reakciómódok esetében korábban képeket alkalmaztunk, amelyek nonverbális gesztusokat, specifikus arckifejezéseket, valamint verbális megnyilvánulásokat tartalmaznak. Jelen esetben, mivel ép értelmű, átlagos szocio-kulturális hátterű tizenévesek képezték a mintát, a látszatvaliditás megőrzése érdekében a próbának kérdőíves formáját alkalmaztuk. A diákoknak a helyzetleírás alapján három, verbálisan megfogalmazott válaszlehetőség közül kellett az esetükben legvalószínűbbet megjelölniük. Az általunk kidolgozott mérőeszközt 5 Maros megyei gyakorló pszichológus értékelte, figyelembe véve a felhasznált képanyag és az általunk célzott viselkedésmódok (asszertív, passzív és agresszív) közti megfelelést (János R, Demeter K., 2006).

D. Altruizmus Skála Az Altruizmus Skála 56 olyan itemet tartalmaz, amely a mások érdekében befektetett idő, energia, javak, státusz és biztonság mértékét méri (Brown, Palameta, Moore, 2003). A skálát Johnson és munkatársai dolgozták ki 1989ben (Johnson, Danko, Darvill és munkatársai, 1989). A mérőeszköz itemeiben arra kérik a válaszadókat, hogy a múltban elkövetett viselkedéseket idézzenek fel. Az a tény, hogy a személyeknek múltbeli eseményeket kell felidézniük, minimalizálja a félrevezető válaszok lehetőségét, lévén, hogy az itemek nem hipotetikus, hanem megtörtént helyzetekre vonatkoznak (Romer, Gruder és Lizzadro, 1986, idézi Brown, Palameta, Moore, 2003). A személyeket arra kérik, hogy jelöljék meg, milyen gyakran viselkedtek az 56 leírt helyzetnek megfelelően azáltal, hogy 1 (soha) és 5 (mindig) között értékelik

70 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN az állításokat. A mérőeszköz erős belső konzisztenciája 0.89 és 0.94 közötti értékeket mutat (Johnson és munkatársai, 1989). Teszt-reteszt megbízhatósági értéke is 0.94. E. Empátia Skála Az alkalmazott skálát Caruso és Mayer (1998) dolgozták ki az érzelmi empátia mérése érdekében. A skálát tizenévesek és felnőttek populációjában standardizálták, mindkét korcsoportnál hasonló eredményeket kaptak (Caruso, Mayer, 1998). A mérőeszköz 30 itemet tartalmaz, amelyek hat faktor mentén csoportosulnak: empátiás szenvedés, pozitív megosztás, reszponzív sírás, érzelmi figyelem, érzelmi ragályosság. A hat faktor itemeinek átlaga az Általános Empátia szintjét adja meg. A skála alkalmazása során a személyeket arra kérik, hogy az itemek kijelentéseit egy ötpontos skálán értékeljék, ahol az 1- „egyáltalán nem értek egyet“, az 5-„teljes mértékben egyetértek“nek felel meg. A kijelentések egyaránt tartalmaznak pozitív és negatív érzelmi helyzet megfogalmazásokat. A skála megbízhatóságának Chronbach alpha együtthatója .88 (átlag=3.63, SD= o.57) (Caruso, Mayer, 1998).

Vizsgálati eljárás A kutatás kvázi-kísérleti design-nak felel meg, a mérések során inter- és ingroup típusú tervet alkalmaztunk. Módszerünk nem feltételezett beavatkozást, a személyeket felmérésüket követően deskriptív módon hasonlítottuk össze a mért viselkedési és kommunikációs dimenziók mentén. A felmért csoportok esetében az iskolai nevelés minősége (egyházi vagy állami), a testvérek száma, a személyek neme képezi a független változók csoportját. Függő változóink az asszertivitásszint, az empátiaszint, az altruista értékek, altruista viselkedés, tapasztalt altruizmus és közeli kapcsolatban megnyilvánuló altruizmus, illetve a frusztratív helyzetben választott reakciótípus (passzív, asszertív, agresszív). A teljes vizsgálati időtartam három hét volt. A felmérés papír-ceruza eszközök segítségével történt, a diákok minden mért változók esetében kérdőívet töltöttek ki. A felmérések három alkalmat vettek igénybe, minden alkalommal 50 perc állt a tanulók rendelkezésére. A személyes adatokra, a testvérszámra, illetve lakási formára vonatkozóan a személyek mindkét csoportban egy általunk összeállított rövid adatlapot töltöttek ki.


Eredmények és értelmezés Az adatok feldolgozása az SPSS 12 számítógépes statisztikai program segítségével történt. A függő és független változók kapcsolatát Pearson-féle korrelációszámítás és regresszió-analízis segítségével vizsgáltuk. A két csoport közötti különbségeket a független mintás t-próbával értékeltük. A csoportok összehasonlítása arra utal, hogy nincs szignifikáns különbség a két csoportban jelentkező asszertivitásszint között (p>0.05, t=0.946). Ennek fényében elmondható, hogy az önérvényesítő viselkedés olyan proszociális megnyilvánulási forma, amelyet a vallásos iskolai nevelés nem befolyásol szignifikánsan. Az asszertivitást vélhetően jelentősebben befolyásolják az egyedi személyiségjegyek (introvertáltság-extrovertáltság) és azok a szocio-kulturális háttérrel kapcsolatos tényezők, amelyek nem állnak kapcsolatban az egyházi iskolák nevelési módszerével és az iskola által indukált vallásossággal. Első hipotézisünk, mely szerint az altruizmus megnyilvánulása erőteljesebb az egyházi iskolában és negatív korrelációt mutat az önérvényesítéssel, részben igazolódott. A táblázatban látható az altruizmusnak az a három összetevője, amely mentén szignifikánsnak bizonyult a csoportok közötti különbség. Bár egyházi iskolákra nem terjedtek ki a korábbi vizsgálatok, bizonyítékok szólnak amellett, hogy a szoros kapcsolatban lévő személyek esetében az altruista viselkedés gyakoribb (Cialdini, Brown, Lewis, Luce, Neurberg 1997). A leghangsúlyozottabb az altruista viselkedés gyakoriságában észlelt különbség (t=-4.005.) Ezt követi a tapasztalt altruista megnyilvánulások gyakoriságában kitűnő különbség, majd az altruista értékekkel való azonosulás mértéke. Ezt az eredményt Smith és munkatársainak (2003) egyesült államokbeli vizsgálata is alátámasztja. Felméréseik arra utaltak, hogy az altruizmus a barátokkal, közeli emberekkel való szocializáció esetében erős összefüggést mutat az altruista viselkedéssel, és kisebbet az altruista értékekkel. A hipotézisnek azt a feltevését, mely szerint egyházi iskolában az altruizmus negatívan korrelál az önérvényesítéssel, nem sikerült igazolni, az asszertivitásban nem mutatkozott szignifikáns különbség a két csoport között. Második hipotézisünk is részben bizonyult igazolhatónak, az empátiában ugyanis nem mutatkozott jelentős különbség a két csoport között.

72 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN Az empátia és asszertivitás változói szoros összefüggést mutattak mindkét csoportban, a faktorok 0.229-es korrelációs hányadosnak megfelelően korreláltak (p<0.05). Harmadik feltevésünk értelmében az altruista viselkedés egyedüli gyerekek esetében gyakoribb, mint többgyerekes családban felnőtt fiatalok esetében. Ez a mintázat nem mutatkozott a felmért csoportban, az egykék nem jeleztek gyakoribb altruista viselkedéseket. egyedüli gyerekek esetében ritkább volt, mint a több testvérrel felnőtt diákok esetében. A testvérszám növekedtével nőtt az altruista viselkedések gyakorisága is, a növekedés mértéke viszont nem bizonyult szignifikánsnak. Vizsgált terület

F

Szignifikancia

t

1

Altruista viselkedés gyakorisága

0.099

0.753

-4.005

2

Altruista értékek

9.161

0.003

-2.021

3

Altruizmus tapasztalása

1.752

0.189

-2.158

1. Táblázat: Az altruizmus megnyilvánulásának különbségei a egyházi és állami iskolában

Az önérvényesítő viselkedés, a testvérszám és az altruista viselkedés közötti összefüggés nem bizonyult szignifikánsnak. A csoporton belüli értékelések arra utalnak, hogy az önérvényesítő viselkedés mindkét csoportban jelentősen növekszik a testvérek számának növekedtével. Az állami iskolában jelentkező mintázatot a 2. ábra mutatja be.

2. ábra: Az altruista viselkedés gyakoriságának változása testvérszám függvényében


A testvérek száma és az önérvényesítő viselkedés közötti korrelációs hányados .517 (szignifikancia szint 0.01).

3. ábra: Az önérvényesítő viselkedés változása testvérszám függvényében

Az empátia és az altruizmus négy faktora nem mutatott különbséget a testvérek száma szempontjából. Ebben az esetben elmondható, hogy bár az önérvényesítő viselkedést és az önérvényesítő reakciót jelentősen befolyásolja a testvérek száma, ez utóbbi változó nincs összefüggésben az empátia és az alturista értékek, altruista viselkedés, családtaggal szembeni altruizmus, illetve az altruizmus tapasztalásával. Úgy tűnik, hogy a két tényező varianciáját többnyire, más, genetikai (Rushton, 2003) illetve egyéb szociokulturális tényezők (Smith és munkatársai, 2003) határozzák meg. Negyedik hipotézisünk, mely szerint a nagyobb testvérszám magasabb szintű altruizmussal és empátiával jár, és pozitívan korrelál az asszertivitással, részben igazolódott csupán. A testvérszám szignifikáns és lineáris összefüggést mutatott az önérvényesítő viselkedéssel, de nem mutatott jelentős kapcsolatot a másik két változóval. Utolsó hipotézisünk ellenőrzésekor azt találtuk, hogy egyházi iskolában valóban gyakoribb a passzív reakcióval való azonosulás. A passzivitás aránya viszont nem az önérvényesítő reakciókkal, hanem az agresszív válaszokkal mutat szignifikáns negatív korrelációt. A két csoport közötti különbségek értékét a 2. táblázatban foglaltuk össze.

74 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN A regresszió analízis eredményei arra utalnak, hogy az iskola jellege az altruista viselkedések gyakoriságának 18.5 %-át magyarázza. Abban az esetben, ha a felmért személy egyházi iskolába jár, nagyobb az esélye az altruista viselkedések előfordulásának. Vizsgált terület

F

Szignifikancia

t

1

Passzív reakció gyakorisága

2

Agresszív reakció gyakorisága

1,783

0.186

-10,606

0,568

0.453

-7.011

2. Táblázat: Csoportok közötti eltérés az asszertivitás mentén (N=83,p<0.05)

Az altruizmus faktorainak egymáshoz való viszonyát a 4. ábra mutatja be. Az átlagértékek azt jelzik, hogy a két csoport között az altruista viselkedések szempontjából jelentkezik jelentős eltérés, a többi változó viszonylag állandó a két csoportban. Ez az különbség számos korábbi vizsgálati eredményt igazol (Jackson, Esses, 1997; Amato, 1990; Dovidio, 2000; Smith, Fabricatore és Peyrot, 1999; Smith és munkatársai). A korábbi kutatások nem tértek ki az egyházi nevelésre, a vallásosságot vizsgálva találtak pozitív összefüggést.

Az altruizmus faktorainak kapcsolata egyházi és állami iskolában

4. ábra: Az altruizmus összetevőinek összefüggése a vizsgálati csoportban és a kontrollcsoportban


Az altruista értékek esetében ez a magyarázó erő jelentősen csökken, az altruista értékekkel való nagyfokú azonosulást csupán 6%-os arányban befolyásolja az iskola egyházi, illetve állami jellege. Az asszertivitás esetében nem mutatkoztak szignifikáns különbségek a diákok által látogatott iskola jellegének függvényében, egyik mérőeszköz alkalmazása esetében sem. A regresszió analízis viszont jelentős magyarázó erőt talált a testvérek száma esetében. Magyarázó tényezők

Vizsgált változók

Iskola jellege

Testvérek száma

R2

β

t

Altruista viselkedés

0.185

0.384

3.395

Altruista értékek

0.066

0.250

2.066

0.582

0.760

9.466

0.463

-0.660

-7.261

Asszertivitás Passzív reakció Asszertív reakció Agresszív reakció

R2

β

t

0.292

0.516

5.404

0.221

0.441

4.439

0.463

-0.274

-3.318

3. Táblázat: A regresszió analízis által kimutatott összefüggések a mért változók mentén

Minél nagyobb a testvérek száma, annál valószínűbb az asszertív viselkedés, illetve az asszertív reakcióval való azonosulás. A testvérszám az asszertivitásra vonatkozó eredmények 29 %-át magyarázza, míg az asszertív reakcióval való azonosulás esetében 22 %-os a meghatározó érték. A legjelentősebb, az iskola típusa által magyarázott hatás az agresszív, illetve a passzív reakciókkal való azonosulás terén mutatkozott. A passzív reakciókkal való azonosulás 58%-a magyarázható az iskola jellegével, az azonosulási arány magasabb az egyházi iskolában. Az agresszív reakció választási hányadosa állami líceumban jelentősen magasabb, mint az egyházi iskolában. Az agresszív reakciókkal való azonosulás 46%-át magyarázza az iskola jellege. Az életkor előrehaladtával az asszertivitás enyhe növekedést mutatott, a változás viszont nem bizonyult statisztikailag jelentősnek.


5. ábra: Az asszertivitás változásának grafikus ábrázolása életkor függvényében

Az empátia és asszertivitás összefüggése mellett, szoros kapcsolat mutatkozott az altruista viselkedés és empátia (r=0.338, p<0.01), valamint az altruista értékek és empátia (r=0.495, p<0.01) között. A korábbi kutatásokban jelentkező nemi különbségekre (Smith és munkatársai, 2003, Rushton és munkatársai, 2002) a jelen kutatásban egyik változó esetében sem született bizonyíték. Ezt a minta alacsony átlag életkora, valamint a nemek csoportbeli egyenlőtlen megoszlása magyarázhatja.

Következtetések Az eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy nincs jelentős hatás az iskola típusa és az önérvényesítő viselkedés előfordulási gyakorisága között. Ezt az eredményt az magyarázhatja, hogy az asszertivitás sokkal inkább a szocio-demográfiai tényezők, szocializációs tapasztalatok, mikroszociális integráltság függvénye, mintsem az intenzív vallásos nevelői hatások korrelátuma. A fenti tényezők alapvető hatását Smith és munkatársai (2003) nagyméretű vizsgálatának eredményei is igazolják: a leggyakoribb, sziginifikáns különbséget kiváltó tényező a személyek társas kapcsolatához, szoci-


ális integráltságához kapcsolódott. Az empátia-altruizmus-önérvényesítés kapcsolata sokkal inkább lineáris korrelációnak felel meg, negatív összefüggések nem mutathatók ki. Az iskola jellegének magyarázó hatása négy változó esetében bizonyult szignifikánsnak. Úgy tűnik, hogy az egyházi iskolába járó diákok gyakrabban produkálnak altruista viselkedést, az altruista értékeket pedig fontosabbnak tartják, mint más iskolába járó társaik. A vallásosság-altruizmus pozitív kapcsolatát több kutatás igazolta (Amato, 1990, Dovidio, 2000, Morgan, Goddard és Givens, 1997, Post, 2002, Smith, Fabricatore és Peyrot, 1999, Smith és munkatársai, 2003). Jelentős befolyásoló tényezőnek bizonyult az asszertivitás szempontjából a testvérszám, ez mindkét mérőeszköz esetében szignifikáns magyarázó tényezőnek bizonyult az asszertivitást illetően. Bár a két változó összefüggésére vonatkozó adatokat nem sikerült a szakirodalomban találni, korábbi vizsgálatok arra utalnak, hogy a szociálisan aktív, több baráttal rendelkező személyek hajlamosabbak az önérvényesítő viselkedésre (Smith és munkatársai, 2003). Az empátia és altruizmus szoros kapcsolatát vizsgálatunkban is sikerült kimutatni. Ezt Cialdini, Brown, Lewis, Luce és Neurberg (1997) eredményei is alátámasztják. A kapcsolat az altruista viselkedések gyakorisága, valamint az altruista értékek esetében a legjelentősebb. Bár több vizsgálat utalt az életkor és altruizmus, életkor és asszertivitásszint összefüggésére (Smith és munkatársai, 2003), jelen vizsgálatunkban nem sikerült igazolni az életkori változások szignifikáns jelenlétét. Ennek fő magyarázó oka az életkori skála kis terjedelmében kereshető, ilyen értékek között szinte elképzelhetetlen a változók ugrásszerű módosulása. Emelkedő tendencia látható viszont a változás átlagainak grafikus ábrázolásakor (5. ábra). Az empátia és altruista viselkedésben fennálló nemi különbségek esetében az egyenlőtlen nemi eloszlás és az alacsony életkor szolgálhat magyarázattal.

A vizsgálat elméleti és módszertani hiányosságai A szakirodalomban a vallásosságra, egyházi nevelésre és önérvényesítő viselkedés kapcsolatára vonatkozó információk hiányosak. A kiválasztás során kevés szelekciós kritériumot vizsgáltunk, további kutatások esetében fontos

78 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN lenne a családi helyzet, a személyek szociális kapcsolatainak feltérképezése. Elképzelhető egy, a vallásosság mértékének felmérését ellenőrző kísérlet alkalmazása. Ezáltal specifikusabb alcsoportok térképezhetők fel egyaránt az egyházi és állami iskolán belül. Az egyenlőtlen nemi eloszlás több változó esetében (empátia, altruizmus) befolyásolhatta a korábbi eredmények ellenére inszignifikáns hatást.Az alkalmazott mérőeszközök esetében két alapvető probléma azonosítható: az eszközök egyoldalúsága (minden változó esetében kérdőíves felmérés történt), valamint az egyes standardizált kérdőívek itemeinek tartalmi megbízhatósága (több item esetében a válaszlehetőségek felnőttre jellemző cselekvéseket fogalmaztak meg). További kutatások irányulhatnak az önérvényesítő viselkedést meghatározó szociális és demográfiai háttér feltérképezésére, a hátrányos helyzetű csoportok asszertivitásszintjének preventív, illetve korrektív fejlesztésére, és főként olyan standardizált mérőeszközök kialakítására, amelyekkel az asszertivitásszint serdülők esetében is felmérhető.


Irodalomjegyzék ANDREONI, J., MILLER, J. (1993). Rational Cooperation in the Finitely Repeated Prisoner’s Dilemma: Experimental Evidence. Economical Journal, 103, 570-585. ARONSON, E. (2001). A társas lény. KJK-KERSZÖV Kiadó, Budapest AXELROD, R. (1981). The evolution of cooperation. Basic Books BATSON, C.D, BATSON, J.G., TODD, R.M., BRUMMETT, B.H., SHAW, L.L., ALDEUGER, C.M.R., (1995). Empathy and the collective good: caring for one of the others in a social dilemma. Journal of Personality and Social Psychology, 68, 619631. BATSON, C.D. (1991). The altruism question. Hillsdale, Erlbaum P. BATSON, C.D., KLEIN, T.R., HIGHBERGER, L, SHAW, L.L. (1995). Immorality from empathy-induced altruism: when compassion and justice conflict. Journal of Personality and Social Psychology, 68, 1042-1054. BEDELL, J.R. LENNOX, SH.S. (1997). Handbook for communication and problem solving skills training: a cognitive behavioral approach. John Wiley and Sons Publishing BERG, J., DICKHAUT, J., MCCABE, K. (1995). Trust, reciprocity and social history. Game Economical Behaviour, 10, 122-142. BROWN, W.M., PALAMETA, B., MOORE, CH. (2003). Are there nonverbal cues to commitment? An exploratory study using zero-aquaintance video presentation paradigm. Evolutionary Psychology, 1, 42-69. CARUSO, D.R., MAYER, J.D. (1998). A measure of emotional empathy for adolescents and adults. Unpublished Manuscript. CARVER, C.S., SCHEIER, M.F. (2002). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest EISENBERG, N. (2002). Empathy-related emotional responses, altruism and their socialization. In Davidson, R.J., Harrington, A. (eds.), Visions of compassion: western scientists and Tibetan buddhists examine human nature, Oxford University Press, 131-164. FECSKÓ, E. (2001). A segítés új generációja. Kompánia füzetek, 1, 1-123. FEHR, E., FISCHBACHER, U. (2003). The nature of human altruism. Nature, 425, 785-791.

80 | DR. TEODORESCU RÉKA; DEMETER KÁRMEN FEHR, E., KIRCHSTEIGER, G., RIEDL, A. (1993). Does fairness prevent market clearing? An Experimental Investigation. Quarterely Journal of Economics, 108, 437459. FESHBACH, S., FESHBACH, N. (1986). Altruism and Aggression. Biological and Social Origins. Cambridge University Press FORSYTHE, R., HOROWITZ, J.L., SAVIN, N.E., SEFTON, M. (1994). Fairness in simple bairganing experiments. Game Economical Behaviour, 6, 347-369. GACHTER, S., FALK, A. (2002). Reputation and reciprocity: Consequences for the labour relation. Scandinavian Journal of Economy, 104, 1-26. HAYASHI, N., OSTROM, E., WALKER, J., YAMAGISHI, T. (1999). Reciprocity, trust and the sense of control- a cross-societal study. Rational Sociology, 11, 27-46. HEINRICH, J. ET. AL. (2001). In search of Homo Economicus: behavioral experiments in 15 small-scale societies. American Economical Review, 91, 73-78. HOFFMAN, E. MCCABE, K., SHACHAT, K., SMITH, V. (1994). Preferences, property rights and anonimity in bargaining games. Game Economical Behaviour, 7, 346380. JACKSON, L.M., ESSES, V.M. (1997). Of scripture and ascription: the relation between religious fundamentalism and intergroup helping. Personality and Social Psychology Bulletin, 23, 893-906. JÁNOS R., ÁGOSTON I. (2005). Fiatal bűnözők érzelmi és kommunikációs kompetenciáinak fejlesztése börtönkörülmények között. Erdélyi Pszichológiai Szemle, 3, 247-262. LEDYARD, J. (1995). In: Kagel, J., Roth, A. (Eds.), Handbook of Experimental Economics, Princeton University Press, 111-194. PRESTON, S.D., DE WAAL, F.B.M. (2002). Empathy: its ultimate and proximate bases. Behavioral and Brain Sciences, 25, 1-72. RĂDAN, M., BĂBAN, A. (2000). Consiliere şcolară. ROTH, A., PRASNIKAR, V., OKUNO-FUJIWARA, M., ZAMIR, S. (1991). Bargaining and market behaviour in Jerusalem, Ljublijana, Pittsburgh and Tokyo: An experimental study. American Economical Review, 81, 1068-1095. RUSHTON, J.P., FULKER, D.W., NEALE, M.C., NIAS, D.K., EYSENCK, H.J. (1989). Aging and the relation of Aggression, Altruism, and Assertiveness Scales to the Eysenck Personality Questionnaire. Personality and Individual Differences, 10, 261-263.


RUSHTON, PH. (2006). Evolution, altruism and Genetic Similarity Theory. www.evolution.com. RUSHTON, PH., FULKER, W., NEALE, M.C., NIAS, D.K., EYSENCK, H. (1986). Altruism and aggression: the heritability of individual differences. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 1192-1198. SMITH, T.W. (2003). Altruism in contemporary America: a report from the national altruism study, report prepared for the Fetzer Institute.

Az asszertivitás, empátia és altruizmus kapcsolatának összehasonlító vizsgálata egyházi és állami iskolában tanuló fiataloknál

Recommend Documents