Az aprófalvak pénzügyi helyzete Balogh András1 1. ’90-es évek: valódi önkormányzatiság kialakulása A második világháború utáni évtizedek jellemző településpolitikája egyértelműen hátrányosan érintette a hazai faluállományt, köztük az 500 főnél kisebb lélekszámú községeket, az ún. aprófalvakat is. A ’90-es évek, az önkormányzatiság azonban alapvetően új helyzetet eredményezett. Bár az Önkormányzati Törvény minden település jogát elismerte az önálló önkormányzáshoz, finanszírozási, gazdaságossági okokból külön fejezetben meghatározta az alapvető társulási formákat (körjegyzőség, hatósági igazgatási társulás, intézményirányító társulás, közös képviselőtestület), külön ajánlva őket az 1000 főnél kisebb lélekszámú települések számára. Ezekben a falvakban ugyanis lényegesen drágább a külön polgármesteri hivatal fenntartása, mint pl. a körjegyzőségekben való részvétel. Azonban a társulások gyakorlatának vizsgálata bebizonyította, hogy hazánkban a társulási rendszer meglehetősen nehezen bontakozik ki (Lencsés 1998). A falvak ugyanis magukba fordultak az önkormányzatok megalakítását követően, és lényegében mindennemű társulástól idegenkedtek (Csefkó 1991). Ezért vált szükségessé, hogy újabb jogszabályok ösztönözzék az önkormányzatok társulásait. 1998 januárjában hatályba lépett a Társulási Törvény. A törvény előkészítése során még felmerült, hogy egyes esetekben célszerű lenne a települések számára társulási kényszert előírni. Politikai megfontolások miatt ezt az elképzelést elvetették, így a törvény leszögezi: társulást csak az önkormányzatok önkéntes és szabad elhatározása alapján lehet létrehozni. A törvény meghatározza az egyes társulási típusokat is. E szerint a település képviselő-testülete másik önkormányzattal megállapodhat például abban, hogy annak szerve vagy intézménye meghatározott feladatokat, illetve hatásköröket vegyen át. A testületek emellett társulhatnak intézmény vagy más közös szervezet fenntartására, de akár létrehozására is. Az együttműködés tehát kiterjedhet az önkormányzatok államigazgatási hatáskörei, illetve kötelező vagy önként vállalt feladatai ellátására, a hatósági ügyintézéstől az oktatásig, a szociális ellátórendszer működtetésétől a hulladékszállításig szinte minden területre. A társulások nagyobb eséllyel pályázhatnak központi költségvetési forrásokra, hiszen a támogatást a polgárok szélesebb köre számára használhatják fel (Lencsés 1998). A különböző ágazati törvényeknek a társulásokra gyakorolt kedvező hatása is hamar érzékelhetővé vált. Például a közoktatási törvény ösztönző rendszere növelte az iskolafenntartó társulások számát; a területfejlesztési törvény nyomán pedig létrejöttek a kistérségi területfejlesztési társulások. 1997. január 1-jétől pedig jelentősen emelkedett a körjegyzőségek központi költségvetési támogatása (Németh 1997). Mindezek eredményeként a körjegyzőségek számának csökkenése 1998-ra megállt, és azóta is emelkedik:
1
Főiskolai tanársegéd, SZTE JGYTFK, Földrajz Tanszék
1. táblázat. A körjegyzőségi székhelyek számának változása 1991 és 2004 között Év Körjegyzőségi székhely 529 1991 499 1993 494 1995 492 1997 505 1998 536 2000 593 2002 616 2004 Egyértelmű ma már, hogy a rendszerváltás a kistelepülések szempontjából (is) kedvező volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennének rossz helyzetben. A központi költségvetésből addig soha nem tapasztalt összegekkel rendelkezhettek, s ahogy Csapó Tamás is írja: „a második világháború óta soha nem voltak ilyen jó pénzügyi helyzetben” (Csapó 1993). Illés Iván is hasonlóan vélekedik: „a ’90-es évtized első évei a kis falvak pünkösdi királysága”. (Illés 2003). Ugyanis minden önkormányzat kezdetben egy, majd két millió forintot kapott lakosságszámtól függetlenül, minden évben, és nyilvánvaló, hogy egy alacsony lélekszámú község –amely intézményeit már rég elvesztette- nem is tudta elkölteni ezt az összeget. Az összegeket megpróbálták a céltámogatásokra kiírt pályázatok elnyerésével hasznosítani: infrastrukturális beruházások (vezetékes víz és gáz), tanterem- és tornaterem-építések stb. Ennek eredménye számos kihasználatlan új épület, párhuzamos beruházás lett, és a településeket olyan irányba terelő folyamat, amit egyébként a falu nem választott volna (Illés 2001). A falun legfontosabb munkáltatónak számító mezőgazdaság leépülése, a munkanélküliség megjelenése és elterjedése, azaz a szegénység fokozódása következtében nem volt ritka, hogy a lakosság nem is volt képes háztartását a kiépített hálózatra rákötni. Az aprófalvak jelentős részének helyzetét tovább súlyosbítja, hogy az önkormányzati bevételek mind nagyobb hányadát kitevő helyi adókat nem tudják kivetni, mivel az öregedő népesség körében kevés a vállalkozó, ugyanakkor jelentős szociális kiadás terheli a költségvetést (Bódi 1999). Az aprófalvak pénzügyi helyzete mindazonáltal igen csak differenciált. A különbségek egyrészt kimutathatók népességszám-arányosan, valamint földrajzi elhelyezkedés szerint. 2. Az aprófalvak térbeli és méretbeli megoszlása Magyarországon 2003-ban az 500 főnél kisebb lélekszámú falvak száma 1030 volt, azaz lényegében minden 3. településünk aprófalu. Az általuk tömörített népességszám 279 443 fő, az ország lakosságának mindössze 2,8%-a. Térbeli megoszlásuk a következő:
Településkategória egyéb (1434) 501 és 1000 fõ közötti (681) 500 fõ alatti (1030)
1. ábra. Apró- és kisfalvak Magyarországon 2003-ban Az ábrán az aprófalvak mellett az 501 és 1000 fő közötti lélekszámú községek területi előfordulását is tanulmányozhatjuk. Szembetűnő, hogy az aprófalvak és az 1000 főnél kisebb kisfalvak térbeli eloszlása szoros párhuzamot mutat. Azaz, az aprófalvak elsősorban azokban a régiókban fordulnak elő nagy számban, ahol amúgy is jelentős a kis népességgel rendelkező települések aránya. Ez egyben előrevetíti az aprófalvasodás további színtereit, másrészt igazolja, hogy az aprófalvak számának növekedése az 500 és 1000 fő közötti falvak népességvesztésére vezethető vissza. Népességszám-kategóriák szerint a kistelepülések az alábbi arányban oszlottak meg:
30 24,7
%-os arány
25
24,1
20,4
19,5
20 15
11,3
10 5 0 0-100
101-200
201-300
301-400
401-500
népességszám -kategóriák
2. ábra. Az aprófalvas településállomány falvainak százalékos megoszlása népességszám-kategóriák szerint
Az 1960-tól eltelt 43 év alatt a 100 főnél kisebb lélekszámú települések aránya emelkedett legjobban. Azaz: a településkategórián belül is elmozdulás figyelhető meg a legalacsonyabb népességszámmal rendelkező törpefalvak irányába. 2. A vizsgálat módszere, adatbázisa A kisfalvak pénzügyi helyzetének megállapításához, a köztük lévő méret- és fekvésbeli különbségek feltérképezéséhez a TSTAR 2003-as 5 mutatójának településsoros adatait használtuk fel: 1. az önkormányzatok helyi adóbevételeinek aránya a saját folyó bevételekből 2. A helyi önkormányzatoknak átengedett bevételek (gépjárműadó, szja) 1 főre jutó összege 3. A rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma a munkaképes korú lakosság százalékában 4. A helyi önkormányzatoknak nyújtott normatív támogatások 5. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatási összege. Ahhoz, hogy a települések egységesen jellemezhetők, illetve rangsorolhatóak legyenek, a mutatókon egységnormálást hajtottunk végre. Az eljárás lényege, hogy egy adott mutatón belül legkedvezőbb értékkel rendelkező település 100, a legrosszabb értékkel rendelkező pedig 0 pontot kapott, a többi település eloszlása pedig megfelelt az eredetinek. Képlettel kifejezve: (település adata – legkisebb érték)/(legnagyobb érték – legkisebb érték)*100 Ezután az így kapott, mutatónkénti értékeket összeadva megkapjuk a településenkénti összpontszámot, amely megmutatja, mely aprófalvak vannak a legjobb, illetve legrosszabb pénzügyi helyzetben. 3. Az egyes mutatókról - Az önkormányzatok saját folyó bevételei elsősorban az alábbi tételekből állnak: intézményi működési bevételek, illetékek, helyi adók (pl. iparűzési, kommunális, építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó), osztalékok, koncessziós díjak, kamatok, valamint különböző bírságok (pl. környezetvédelmi). A helyi adók aránya a saját folyó bevételekből képet nyújthat arról, hogy az adott települési önkormányzat önerőből milyen mértékben képes hozzájárulni a költségvetéséhez, mennyire tudja magát függetleníteni az állami támogatásoktól. - Az önkormányzatok részére átengedett bevételek közül a legnagyobb arányt a személyi jövedelemadó és a gépjárműadó teszi ki. Az átengedett személyi jövedelemadó az állandó lakóhely szerint az adózók által két évvel korábban bevallott szja 40%-a. A belföldi gépjárműadó 2003-ban 100%-ban a beszedő önkormányzatnál maradt (Dobos – Szelényi 2003.) - Rendszeres szociális segélyre az az aktív korú jogosult, aki nem foglalkoztatott és munkanélküli segélyben már nem részesül, illetve aki egészségkárosodott. - A normatív támogatás egyrészt a települések bizonyos feladatellátásaihoz (oktatási, szociális, gyermekjóléti, üdülőhelyi stb.), másrészt népességszám alapján a központi költségvetésből biztosított összeg. - Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat „címre” pályázni kell. Felülvizsgálat dönti el, mely települések kaphatnak támogatást az elkülönített alapból.
fejlettségi pontszám 300 - 354 (70) 250 - 300 (413) 200 - 250 (462) 90 - 200 (84)
3. ábra. Az aprófalvak csoportjai pénzügyi helyzetük alapján
4. Területi különbségek A 3. ábra tanúsága szerint a legrosszabb anyagi körülmények között az észak-magyarországi, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Cserehát, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a Szatmári-síkság aprófalvai vannak. A Dunántúlon -szintén összefüggő zónát alkotvaa baranyai Ormánság kisközségeiről mondhatjuk el ugyanezt. A legmagasabb pontszámokat ugyanakkor főleg vasi, zalai önkormányzatok, illetve a Balaton-parti vagy ahhoz közel fekvő települések kapták. A legjobbak csoportját gyarapítja a két, nem rég önállósodott aprófalu is: a budapesti agglomerációba tartozó, Nagykovácsiból kiváló Remeteszőlős, illetve az Egertől elszakadó Szarvaskő is. 2. táblázat. A Pénzügyi helyzet mutatócsoport legmagasabb, illetve legalacsonyabb pontszámú aprófalvai Település Márokföld Csapi Szántód Gosztola Paloznak Sénye Csertalakos Perecse Zalaszentgyörgy Potyond Település Csenyéte Uszka Magosliget Lúzsok Beret Fáj Rakacaszend Sósvertike Kiscsécs Okorág
Legmagasabb pontszámú aprófalvak Kistérség Lenti Nagykanizsai Balatonföldvári Lenti Balatonfüredi Zalaszentgróti Lenti Encsi Zalaegerszegi Csornai Legalacsonyabb pontszámú aprófalvak Kistérség Encsi Fehérgyarmati Fehérgyarmati Sellyei Encsi Encsi Edelényi Sellyei Tiszaújvárosi Sellyei
Pontszám 353,7 346,5 341,4 329,0 327,9 324,6 323,4 322,5 320,9 320,1 Pontszám 90,7 126,8 133,1 136,3 141,9 149,0 149,1 151,4 153,2 155,6
A legmagasabb pontszámú aprófalvak helyi adóbevételekkel rendelkeznek, magas a személygépkocsival rendelkezők aránya és ezáltal az önkormányzatnak átengedett adók összege. Munkanélküliségi rátájuk –aprófalvas összehasonlításban- kedvező, a költségvetést kevésbé terheli meg a segélyek kifizetése. Külön említést érdemel Csapi község. Az 1030 aprófalu közül itt a legmagasabb az állami, normatív támogatás. Vadászkastélya 1972 óta általános iskolaként és diákotthonként is üzemel. Az utolsó tíz település helyi adóbevételekkel
nem vagy alig rendelkezik, a rendszeres szociális segélyben részesítettek aránya nagy és túlnyomórészt magas a cigány kisebbség aránya. 5. Méretbeli különbségek
településcsoportok
A méretbeli különbségek felderítésére az aprófalvas településállományt népességszámuk alapján 5 csoportra osztottuk, majd az egyes csoportokba tartozó települések pontszámainak átlagát vettük.
401-500
249,7
301-400
249,7
201-300
243,9
101-200
245
265,3
0-100 230
235
240
245
250
255
260
265
270
pontértékek
4. ábra. Átlagos pontértékek népességnagyság-kategóriánként A 4. ábra alapján megállapíthatjuk, hogy a kisfalvak pénzügyi helyzetének alakulásában a népességszámnak nincs számottevő szerepe. A többitől leginkább elkülönülő – azoknál kedvezőbb helyzetben lévő- kategória épp a legkisebb, 100 fő alatti falvak csoportja. 3. táblázat. A pénzügyi helyzet mutatócsoport és a lakónépesség közötti korrelációs kapcsolatok
Lakónépesség
helyi adók aránya -0,02
átengedett bevételek -0,44
szociális segélyezettek -0,06
normatív támogatások 0,31
ÖNHIKI 0,15
Ezt támasztja alá a 3. táblázat is: a vizsgált mutatók közül a lakónépességgel az átengedett bevételek és a normatív támogatások korrelálnak a legnagyobb mértékben. Legszorosabb –negatív- kapcsolat az önkormányzatoknak átengedett bevételek terén mutatkozik.
6. Összegzés Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az aprófalvak pénzügyi helyzetének alakulásában a földrajzi fekvésnek nagyobb szerepe van, mint a település lélekszámának. Legkedvezőbb helyzetben a dunántúli kis településeket találjuk, elsősorban azokat, amelyek számottevő helyi adóbevételekkel rendelkeznek (pl. idegenforgalmi adó a Balaton közeli községekben). Legnehezebb anyagi körülmények között a magas munkanélküliséggel küszködő, elszegényedett, sok esetben magas roma kisebbségi aránnyal rendelkező önkormányzatok vannak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megye), melyet az általában ezen falvak által kapott magasabb normatív támogatás és sikeres önhiki-s pályázat által nyert külön források sem tudnak számottevően ellensúlyozni.
Irodalomjegyzék Bódi F. 1999: Szociális ellátórendszerek a falvakban. In: Pócs Gyula szerk.: Vidékfejlesztés – Vidékpolitika. Agroinform Kiadóház, Budapest. Csapó T. 1993: A rendszerváltás hatása a Nyugat-Dunántúl aprófalvas településeire. In: Kovács Teréz szerk.: Kiút a válságból. II. Falukonferencia. MTA RKK Pécs. Csefkó F. 1991: Falutársadalom és hatalom. In: Kovács Teréz szerk.: Válság és kiút. Falukonferencia. MTA RKK Pécs. Illés I. 2003: Regionális gazdaságtan és politika. - Zsigmond Király Főiskola, Budapest Lencsés K. 1998: Önkéntes együttműködés – Januárban hatályba lépett a társulási törvény. Ön-Kor-Kép, 1-2. szám, Budapest Németh E. 1997: Kényszer nélkül ösztönözve. Ön-Kor-Kép, 11. szám, Budapest