TARTALOM FIGYELÕ Ferenc: A történettudomány •Glatz közhasznáról Attila: Árpád és népe •Zsoldos István: A honfoglalás kori temetõk •Fodor vallomása László: A Felsõ-Tisza-vidék •Révész honfoglalás kori temetõi Sándor László: A honfoglalás és •Tóth nemzetközi háttere Terézia: Bizánc a magyar •Olajos honfoglalás korában Kornél: Árpád alakja a történeti •Szovák mondákban György: Árpád fejedelemtõl •Szabados Árpád vezérig Éva: Árpád vezér •Mikos a kalendáriumokban
2 3 8 10 11 14 17 19 21
BALKÁN-TÖRTÉNET László: Koszovó a szerb történeti •Bíró tudatban
23
JELENIDÕBEN és titkosszolgálat •Nyilvánosság (Interjú Gálszécsy Andrással)
26
MÛHELY T. Iván: Az autoriter és fasiszta •Berend rendszerek gazdaságáról
Kérdõjelek és lehetséges válaszok
31
Címlapon: Griffábrázolás honfoglalás kori vereteken. Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
Támogatónk:
Szerkesztõ: Glatz Ferenc A szerkesztõség tagjai: Burucs Kornélia, Demeter Zsuzsanna, Fodor Pál, Kertész István, Sipos Péter, Szász Zoltán, Zsoldos Attila Olvasószerkesztõ: Kovács Éva Munkatársak: Farkas Ildikó, Kocsis Gabriella, Bognár Katalin, Horváth Imre (számítógépes tördelés), Nagy Béla (térkép) Szerkesztõségi titkár: Oprán Emese Megjelenik évente tízszer. Elõfizetési díj 2008-ra: 3200 Ft.
történetírásban megjelenõ egyik álláspont szerint Árpád 850–855 körül született. Apjától, a 893ban lemondott Álmos gyulától örökölte annak méltóságát, s mint gyula tárgyalt – Kurszán kendével együtt – a bolgárok elleni hadjáratról a bizánci császár megbízottjával valahol az AlDuna közelében 894-ben vagy 895 elején. A gyula méltóságot Kurszán kende 904. évi haláláig töltötte be, azt követõen nagyfejedelemként uralkodott 907-ig. Ekkor halt meg pontosan nem ismert idõpontban, de minden bizonnyal a pozsonyi csatát követõen. Létezik azonban egy másik történetírói elképzelés is. E szerint: Árpád 840 körül született. Az Al-Duna mellett trónörökösként vagy legalábbis apja, Álmos kende képviselõjeként folytatott tárgyalásokat a bizánciakkal apja vezértársa, Kusál gyula oldalán. 895-ben lépett az Erdélyben feláldozott Álmos kende örökébe, és ezt a tisztet töltötte be haláláig, melynek idõpontja a 899– 900 körüli évekre tehetõ. A történészek által képviselt mindkét változat ugyanazon források egy-
A
aránt gondos elemzésén alapszik. Érdemes azonban szem elõtt tartani, hogy más elképzelések is vannak, melyek egyik vagy másik részletet illetõen eltérnek az ismertetettektõl.
Nagyfejedelem, gyula, horka A legtöbb gondunk okozója a 10. század történetét illetõen az, hogy VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár „A birodalom kormányzásáról” címen ismert munkája a korszak egyetlen forrása, amely a magyarok kalandozásainak ismertetésén túl is információkat ad Árpádról és koráról. Így az esetek túlnyomó részében nincs lehetõség arra, hogy más források bevonásával ellenõrizzük Konstantin állításainak hihetõségét. Kérdés ugyanis, hogyha a Bíborbanszületett Konstantin által Árpádra vonatkozóan alkalmazott megas arkhon kifejezés valóban ’nagyfejedelem’-ként értelmezendõ – ami valószínû –, akkor vajon a „nagyfejedelemség” az etelközi idõszakra vonatkozón ismert kendei méltóság folytatása-e, vagy inkább a
Élet a jurtában. László Gyula akvarellje
Felelõs kiadó: História Alapítvány. Szerkesztõség: 1014 Bp., Úri u. 53. Tel.: 224-6700/615, 623, 625; tel./fax: 356-0457. Levélcím: Pf. 9. Bp., 1250. www.historia.hu Bankszámlaszáma 11701004-20125394 OTP Devizaszámlaszámok: Budapest Bank Rt. 1051 Bp., Hercegprímás u. 5. USD HU47-10103104-82876600-00000997; Euró HU46-10103104-82876600-01000309 Adószám: 19654243-2-41 Szedés, tördelés: MTA TTI Kiadványcsoport. Nyomdagrafikai elõkészítés: Krónikás Bt., Biatorbágy Nyomás: MESTERPRINT Kft., Budapest, Vak Bottyán u. 30–32/B Terjeszti: LAPKER Rt. és alternatív terjesztõk. Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Elõfizethetõ közvetlen a postai kézbesítõknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Bp., VIII. ker. Orczy tér 1. Tel.: 06-1-303-3447; postacím: Bp., 1932). További információ: 06-80-444 444
[email protected] HU ISSN 01392409. Index: 25384
3
Honfoglalás kori férfi és nõi viselet. Nyári Zsolt rekonstrukciós rajza
kende és a gyula elemeit egyesítõ új tisztségnek tekintendõ. Az bizonyosnak látszik, hogy a gyula tisztsége esetében bizonyos változásokkal kell számolnunk Etelköz és a 10. század között eltelt idõszakban, hiszen az etelközi állapotokat bemutató muszlim források a gyulát a szakrális tiszteletben részesített, s ezért a hatalomgyakorlás napi teendõinek ellátásában korlátozott kende mellett álló egyfajta „ügyvezetõ”-ként mutatják be. Külön említést érdemlõ feladatai közül a hadvezetést emelik ki, vélhetõen azért, mert ez volt a legjellemzõbb tevékenysége. Konstantinnál azonban ugyanennek a gyulának méltósága már mint egyfajta bírói tisztség jelenik meg. Igaz ugyan, hogy az etelközi gyulával kapcsolatban a hadvezetés nem jelentett kizárólagos feladatokat, mert a források szerint a magyarok „más ügyekben” is „gyula nevû fõnökük parancsait követik”. Tevékenységi körébe tehát a
nonymus (13. sz. eleje) szerint észak felõl, a Képes Krónika (14. sz. közepe) szerint Erdély felõl hatoltak be a Kárpát-medencébe magyarok, míg Kézai Simon krónikájában (13. sz. vége) mindkét lehetõségre utal. Jóllehet Etelköz fekvésébõl inkább az erdélyi hágók és szorosok (Radnai, Borgói, Ojtozi) igénybevétele következne, valószínû, hogy az északi hágókat (Vereckei, Uzsoki, Tatár) is használták a magyarok. A Képes Krónika szerint a magyarok elõbb Erdélyt szállták meg, majd benyomulva Pannóniába a Duna mellett legyõzték Szvatoplukot, aki maga is a folyóba veszett. Kézai Szvatopluk vereségének színhelyét a Rákos folyó melletti Bánhidához közeli romvároshoz tette. A krónikáshagyomány a morva Szvatoplukot tekintette az egyetlen ellenfélnek, akitõl csatában vették el országát. A kései tudósítás annyiban helytálló, hogy a magyarok valóban harcoltak 892-ben Szvatopluk ellen, viszont a morva fejedelem 894-ben meghalt, így aligha gyõzhették le a magyarok a honfoglalás során. Anonymus leírása szerint 903 és 907 között Árpád irányításával, hadmûveletek sokaságával foglalták el az országot a magyarok Ménmaróttól, Salántól, Galádtól, Zobortól, Téténytõl és más vezérektõl. Anonymus ugyan katonai szempontból logikusan építette fel a Kárpát-medence meghódításának modelljét, ugyanakkor ellenálló vezéreit nemzetségi hagyományokból, helynevekbõl és névmagyarázó ötleteibõl alkotta meg, így a korabeli valósághoz kevés köze lehet. VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár „A birodalom kormányzásáról” címû mûvében többször is megemlíti, hogy a magyarok a morvákat elûzték, földjüket elpusztították, s azon letelepedtek. Az orosz õskrónika a frankok (volohok) elûzésérõl és a szlovének (morvák) alávetésérõl tesz említést. A Fuldai Évkönyv a Kárpát-medence nyugati felére figyelve szólt a magyarok kalandozásairól, amelynek során 894-ben elpusztí-
A
4
bíráskodás is beleérthetõ éppen, ám ez a megoldás aligha kielégítõ magyarázat a gyula feladataival kapcsolatosan jól érzékelhetõ hangsúlyváltásra. Nem segíti a tisztánlátást e kérdésben, hogy Konstantin munkájában egy további, szintén bírói feladatokat ellátó tisztség, a karkhasz – vagy magyarosan: horka – is feltûnik, amelyrõl az etelközi viszonyokat bemutató források viszont hallgatnak. Néhány esetben segítségünkre lenne Konstantin szövegének egy szabadabb, a szó szerinti jelentéstõl elszakadó értelmezése. Ennek indokoltságát a munka azon passzusa veti fel, mely szerint „elsõ fejük [ti. a magyaroké] az Árpád nemzetségbõl soron következõ fejedelem, és van két másik is, a gyula és a horka, akik bírói tisztséget viselnek, de van fejedelme minden törzsnek is”. Ha ezt a mondatot a leírt szöveghez a lehetõ legmerevebben ragaszkodva értelmeznénk, akkor arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy
tották Pannóniát, amelyet Arnulf keleti frank király 896-ban Braszlavra bízott, s ahova a magyarok 900. évi bajor kalandozásuk után visszatértek. További kérdés, hogy a morvák és a keleti frankok rovására történt magyar honfoglalás mekkora ellenállásba ütközött. A szûkebb morva szállásterületet 892-ben, talán 900-ban, majd 902-ben érte magyar támadás. A morvák a szomszédos népekhez (bolgárokhoz, horvátokhoz) menekültek, foglyul ejtették, ill. alávetették õket. A morvák esetében nem tudunk arról, talán 902 kivételével, hogy komolyabb ellenállást tanúsítottak volna, vagy csatára került volna sor. Más a helyzet a keleti frankokkal, akiknek tartományát, Pannóniát 894-ben dúlták fel a magyarok. Pannónia 900 nyarán, õszén történt elfoglalásakor – már 900 novemberében – egy magyar seregrészt legyõztek a bajorok, 902-ben csatáztak Morávia területén a magyarokkal, 904-ben megölték Kurszánt, s 907-ben nagy arányú ellentámadást indítottak Pannónia visszaszerzéséért. Érthetõ módon a jelentõsebb keleti frank állam tanúsított komolyabb ellenállást, míg a morva állam a keleti frank és magyar támadások, valamint a belviszály következtében kevésbé tudott védekezni, s felmorzsolódott. A magyar törzsszövetség megtelepedését illetõen csak feltevéseink lehetnek. Véleményem szerint Árpád fejedelmi törzse a szállásterület nyugati részében foglalhatott helyet, amely a Duna középsõ részét jelenthette, kiterjedve a Dunántúl északi felére is. A Duna középsõ szakasza déli részén, kiterjedve a Dunántúl déli felére a karkhasz törzs (késõbb Bulcsú törzse) foglalhatott helyet. A Tiszától keletre, az északi részen lakhatott a gyula törzse, amely késõbb Erdélybe húzódhatott. További törzsi szállásterületeket tételezhetünk fel a Szerémségben (Dráva–Száva köze), a Dunától északra, a Duna–Tisza közén s a Tiszától keletre levõ területen is.
TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ
a 10. század közepe táján a magyaroknak 11 fejedelmi rangú vezetõje volt: a fejedelem, a gyula, a horka és a nyolc törzsfõ. Ezzel szemben azonban, amint az közismert, a kérdés minden szakértõje feltételezi, hogy valójában csak nyolc volt, mivel a fejedelem, a gyula és a horka egyúttal egy-egy törzs élén is állt, ami ugyan ellentmond a szövegnek, viszont sokkal életszerûbb, mint az idézetben leírt helyzet.
A törzsek kérdése Vannak olyan történészek, akik tagadják az idézett szövegben is szereplõ törzsek 10. századi létezését, jóllehet Konstantin nemcsak általában tesz említést a törzsekrõl, hanem meg is nevezi õket. Sõt, a császár információinak ellenõrzése – más forrásokkal való egybevetése – ez alkalommal eredményre vezet, hiszen a Konstantin által említett törzsnevek megegyeznek a Kárpát-
Honfoglalás kori lovasok régészeti leletek alapján rekonstruált fegyverzettel és lószerzámzattal. László Gyula akvarellje
medence közel háromszáz településének nevével. A kételkedõk azzal indokolják álláspontjukat, hogy a honfoglalók régészeti hagyatékában mindeddig nem sikerült felfedezni a törzsi tagolódásra utaló jegyeket, és a magyar
krónikáshagyomány sem tartotta fenn a törzsneveket, valamint a törzsnevekkel egyezõ alakot mutató helynevek alapján nem lehetséges rekonstruálni a törzsek eredeti, Kárpát-medencei településterületét.
5
Mindezek alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a törzsekre vonatkozó konstantini híradás nem a jelenre – azaz a 10. század közepére – vonatkozik, hanem a régmúltra: törzsek egykor bizonyára voltak, csakhogy a honfoglalás idejére felbomlottak, meglehet, éppen a honfoglalást megelõzõen, a besenyõktõl elszenvedett vereség következtében. Mindezen ellenvetések azonban könnyedén cáfolhatók. A régészeti bizonyítékok hiányával kapcsolatosan okkal vethetõ fel, hogy a törzsekre uta-
ló jegyeket talán olyan anyagok hordozták a magyarok ruházatán vagy felszerelési tárgyain, amelyek mára elenyésztek. Az, hogy a magyar krónikáshagyomány azért nem szerepelteti a törzsneveket, mert a törzsek egykori léte már a múlt ködébe süllyedt volna ezek megalkotásának idején, aligha hihetõ. Ebben az esetben ugyanis – tekintettel arra, hogy a törzsnevek egyedül Konstantin munkájában olvashatók – csakis az történhetett volna, hogy a törzsnevekkel azonos alakú nevet viselõ tele-
püléseket a császár lelkes 10–13. századi olvasói nevezték el, ami azonban mégsem tûnik valószínûnek. A törzsek emlékét tehát a magyar hagyomány igenis fenntartotta, más kérdés, hogy a középkori történetírók munkáiból valóban hiányoznak, miként sok más, a magyarság pogány kori örökségéhez tartozó ismeretanyag is.
A szállásterületek: Erdély példája Régóta kísért már, s az utóbbi évek szakirodalmában felerõsödõben van az
omogyi Sándor Történeti földrajzi bevezetõ c. munkájában (1984) így ír a honfoglalók természeti környezetérõl: „… A honfoglaló magyarságra nagyállattenyésztõ és földmûvelõ életmódjának gazdasági kényszerén át hatottak a korabeli természeti adottságok. Életmódja az erdõs sztyepp és a sztyepp átmeneti területsávjához kötõdött. Elsõsorban ilyent keresett új hazájában is, hogy megszokott életmódját folytathassa. Miután hazánkban az erdõs sztyepp a medence belsejének – viszonylag és periodikusan – száraz, lösszel, homokkal fedett területeire terjed ki, a magyarság elsõ szállásterületei is A magyarság nomád életmódja a Kaszpi-tenger mellett – romantikus felfogásban. túlnyomórészt egybeesnek ezekkel az üledékkel Metszet, 19. század vége borított felszínekkel. De ezen túlmenõleg megA természetes tájban élõ fontosabb állatfajták, amelyekszállták a honfoglalók a peremi alacsony hegységek és domb- nek csontjai telepeinken, sírjainkban kimutathatók, a követságok világos, ligetes, tisztásokkal tagolt völgyes zónájának jó kezõk: az õstulok, a bölény, a barnamedve, a jávorszarvas, a részét is, mert erdõirtás és égetés révén állataiknak legelõt, hiúz, a hód, a házi kutya, a bivaly, a juh, a császármadár, a hágabonatermelésükhöz szántóföldet tudtak ott kialakítani…” ziasított kecske, a háziasított disznó, a ló, a házityúk, a patLászló Gyula mindehhez hozzáteszi: „A növényvilágot kány, a teve, a liba, a házi macska, a házi szamár, a pulyka, az nagyban megszabta a vizek szélesen szétterülõ volta. Nagyjá- üregi nyúl, a fácán, a vándorpatkány, a tõkésréce, a muflon, a ból a következõ növénytársulások foltjai borították hazánkat: pézsmapocok és természetesen az õz és a szarvas. Érdekes erdõs sztyepek, ligetes, lápos árterek; puhafás ligeterdõk, mo- megfigyelni, hogy a telepeken talált leletek közül a háziállacsári erdõk, lápos nádasok nyílt vízi foltokkal; réti talajú ke- tok csontjai 96%-ot tesznek ki, míg a vadászott állatok csak ményfás ligeterdõ típusok, lefolyástalan medencékben sziki 5%-kal szerepelnek.” növények: tatárjuharos lösztölgyes ligetek; barna erdõtalajú Forrás: László Gyula: Árpád népe. Bp., 1988, 2005. 12–13. o. lösztölgyesek; cseres tölgyesek; gyertyános tölgyesek, erdei fenyvesek, bükkösök. Mindezek különbözõ kiAz „õshazát idézõ” Kárpát-medencei táj használási lehetõségeket kínáltak az állattenyésztés számára, illetõleg a földmûvelés számára. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy jó néhány mesterség számára is szükséges volt az erdõ, például az íjmesternek, a nyergesnek, a tegezkészítõnek, a jurta farácsát készítõ mestereknek, a boronaház-építõknek, a palánkkészítõknek, a háztartási eszközök faragóinak (teknõk, csanakok stb.), úgyhogy számolnunk kell erdeink korai megszállásával. A »lovasnomád legenda« a füves síkságokra szorította szállásterületeinket. Úgy látszik, valójában bükkerdõk alkották a magyar szállásterület határát.
S
6
az elgondolás, amely a 10. századi magyarság különbözõ csoportjainak egyszeri, de akár többszöri szállásváltásával számol. Nyilvánvaló, hogy ilyenekrõl csak a Karoling Pannonia 900-ban bekövetkezett birtokbavétele után van értelme beszélni, amikor már a Kárpát-medence egésze a honfoglalók rendelkezésére állt. Tanácsos ezt figyelembe venni, amikor a magyar krónikák arról írnak, hogy az elõször Erdélyt megszálló magyarok „bizonyos ideig ott maradtak”, ill. „Erdélyben … megpihentek, és nyájaik erõre kaptak”. Ez inkább a történeti emlékezetben az éveken át elhúzódó honfoglalás elsõ szakaszára vonatkozóan megõrzõdött információ, így nem alapozhatja meg azt a vélekedést, hogy a honfoglalók Erdélyt csak másodlagosan szállták meg. Ugyanez a helyzet a Kézai-krónika (13. sz. vége) sokat vitatott azon mondatával is, mely szerint Gyula, a honfoglalók egyik „kapitánya” – aligha kétséges, hogy a kifejezés alatt ’törzsfõ’ értendõ – „jóllehet a többiekkel együtt bement Pannóniába, végül Erdély részein lakott”. Számos kísérlet történt arra, hogy az idézett mondatot úgy értelmezzék: a honfoglalók a Kárpát-medence nyugati részeinek elfoglalásakor kiürítették Erdélyt, s a Gyula vezette magyar törzs csak valamikor a 10. század folyamán költözött oda vissza. Valójában jóval ésszerûbbnek tûnik az a megoldás, miszerint Kézai Simon utalása egyszerûen arra vonatkozik, hogy a Kárpát-medence egészének elfoglalását eredményezõ harcokban a Gyula vezette törzs is részt vett, ami egyébiránt a gyula tisztség Etelközbõl ismert hadvezéri feladatkörével tökéletes
összhangban van. Azaz Gyula „a többiekkel együtt bement Pannóniába”, a sikert követõen azonban Gyulának és népének Erdély jutott szállásterületül, azaz „végül Erdély részein lakott”. Ezzel az elképzeléssel szemben szokás arra hivatkozni, hogy Erdély területe – természetföldrajzi viszonyainál fogva – nem volt alkalmas a honfoglaló magyarság megtelepedésére. Így a magyarság tömeges megjelenésével ott csak azt követõen számolhatunk, hogy megtörtént az életmódváltás, mely a nomád vagy félnomád magyarság számára lehetõvé tette Erdély birtokbavételét. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy a gyulák népének erdélyi megtelepedése is csak másodlagos lehetett, azaz eredetileg valahol az Alföldön éltek (hogy azon belül hol, a tekintetben már megoszlanak a vélemények). E tetszetõs feltételezés elhibázott volta nyilvánvalóvá válik, ha megpróbáljuk elképzelni, miként is mehetett végbe a gyakorlatban a dolog. Ha elfogadjuk azt a vélekedést, hogy Erdély eleve alkalmatlan volt a honfoglaló magyarság számára megtelepedési területül, akkor az erdélyi természeti viszonyokhoz való alkalmazkodás színtere nyilvánvalóan nem lehetett maga Erdély. Még kevésbé jöhet szóba az Erdélyi-medence és az Alföld határzónája, vagyis az Erdélyi-szigethegység, mely erdõs hegyvidékként nem hogy a 10. században, de még évszázadokkal utóbb is lakatlan terület volt. Az életmódváltásra ily módon kizárólag az Alföldön kerülhetett sor. Ebben az esetben azonban válaszra vár, hogy vajon mi okból kellett volna a gyulák népének elhagynia addigi lak-
BEREND T. IVÁN akadémikus, egy. tanár (UCLA, USA); BÍRÓ LÁSZLÓ PhD, tud. fõmts. (MTA TTI); FODOR ISTVÁN a tört. tud. kand., c. fõigazgató (MNM); GLATZ FERENC akadémikus, igazgató (MTA TTI); KOVÁCS ÉVA PhD, osztályvezetõ (MTA TTI); MIKOS ÉVA PhD, tud. smts. (MTA Néprajzi Kutatóintézet); OLAJOS TERÉZIA dr. habil., egy. tanár (SZTE); RÉVÉSZ LÁSZLÓ kand., régész (MNM); SZABADOS GYÖRGY PhD, tud. fõmts. (MTA–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport); SZOVÁK KORNÉL a nyelvtud. kand., egy. docens (PPKE); TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ kand., egy. docens (SZTE); ZSOLDOS ATTILA az MTA doktora, osztályvezetõ (MTA TTI) Rövidítések: egy.: egyetemi, kand.: kandidátus, MNM: Magyar Nemzeti Múzeum, MOL: Magyar Országos Levéltár, MTA: Magyar Tudományos Akadémia, mts.: munkatárs, PPKE: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, SZTE: Szegedi Tudományegyetem, tört. tud.: történelemtudomány, TTI: Történettudományi Intézet, tud.: tudományos, UCLA: University of California and Los Angeles
helyét, kiváltképp azután, hogy a sikeresen végrehajtott életmódváltást követõen annak eltartóképessége jelentõsen megnövekedett. Hiszen, ne feledjük, ugyanazon nagyságú területen jóval több földmûves képes megélni, mint nomád vagy félnomád állattartó. Mindent összevetve, azt hiszem, reálisabb alapokra helyezhetõ lenne Erdély magyar betelepülésének története, ha a kérdés megítélésében nem feledkeznénk meg a székelyek történetébõl adódó tanulságokról. A már Erdélyben élõ székelységrõl közel sem tudunk annyit, mint amennyi kívánatos lenne, az viszont bizonyosnak látszik, hogy gazdaságukban a 13–14. században is igen jelentõs szerepet játszott az állat, s azon belül is kiváltképp a lótartás, továbbá az egész középkorból idézhetõk azok a jól ismert adatok, amelyek könnyûlovas harcmodorukat mutatják be. A székelység ezen jellemzõi a honfoglaló magyarságra is találnak, így nehezen fogható fel, hogy ha Erdély megfelelõ lakhely volt a jelentõsebb számban a 12. századtól odatelepített székelység számára, ugyan mi okból ne lehetett volna az a honfoglaló magyaroknak, akár már a 10. század elején is. ZSOLDOS ATTILA
A téma iránt érdeklõdõknek ajánljuk a következõ irodalmat: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos Terézia, H. Tóth Imre és Zimonyi István közremûködésével szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1995; Györffy György: Legenda és valóság Árpád személye körül. Kortárs, 1977. 1. 103–113.; Kristó Gyula: Honfoglaló fejedelmek: Árpád és Kurszán. Szeged, 1993; Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Szeged, 1998.
KEDVES OLVASÓNK! Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a 2006. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. A befolyt 1 041 584 Ft-ot nyomdaköltségre fordítottuk. Örömmel fogadnánk, ha adója 1%-ával lapunk megjelenését továbbra is támogatná.
Adószámunk: 19654243-2-41 História Alapítvány Köszönjük felajánlásaikat!
7
