XIV. Évfolyam 06. szám
Támogatások elszámolása önálló tevékenység esetén Az önálló tevékenységet folytató magánszemé-
kiadás alapján az adóévben e törvény rendelkezései szerint
lyek körében a támogatások igénylésére
elszámolt költség(ek) – ideértve az értékcsökkenési leírást
jellemzôen az egyéni vállalkozók illetve a
is – összegével. Abban az esetben, ha a támogatás a folyó-
mezôgazdasági ôstermelôk jogosultak. A két
sítása alapjául szolgáló jogszabály, illetve nemzetközi szer-
adózói körnél a támogatások elszámolása
zôdés rendelkezése alapján az szja-törvény szerint költ-
azonos módon történik. Közös szabály az is,
ségnek nem számító kiadás fedezetére (is) felhasználható,
hogy a támogatások összege megemeli az
akkor a támogatásból az adóévben teljesített ilyen kiadás-
adózási feltételül rendelt bevételi értékhatárt.
nak megfelelô részt is az adóévben megszerzett bevételnek kell tekinteni.
I. A támogatások csoportosítása
Amennyiben a magánszemély a támogatást köteles
A támogatások kétféle módon csoportosíthatók,
egészben, vagy részben visszafizetni, akkor a visszafizetett
nevezetesen a támogatás folyósításának idôpontja,
összeg nem minôsül megszerzett bevételnek, de a vissza-
vagy a támogatás célja szerint is.
fizetés miatt késedelmi kamat, késedelmi pótlék vagy más
A támogatás folyósításának idôpontja szerinti
hasonló jogkövetkezmény címén teljesített kiadását sem
csoportosításnál az utólag vagy az elôre folyósított
számolhatja el költségként. Amennyiben a visszafizetett
támogatásokat különböztethetjük meg.
összeg a bevételként már elszámolt összeget is érinti, akkor
A célszerinti támogatások összege az egyéni vál-
a magánszemély a visszafizetett összegbôl a már elszámolt
lalkozók és a mezôgazdasági ôstermelôk esetében
bevétel tekintetében az önellenôrzésre irányadó ren-
szolgálhatja a költségek fedezetét, a különbözô
delkezések szerint járhat el.
fejlesztési célokat (beruházásokat), továbbá lehet támogatás és lehet egyéb jogcímen folyósított támo-
1. ) A költségek fedezetére és/vagy fejlesztési célból – jogszabály vagy nemzetközi szerzôdés alapján – folyósított támogatások
gatás is (pl. egyéni vállalkozói tevékenység meg-
Az szja-törvény 3. § 42. pontja alapján költségek fedezetére
kezdéséhez nyújtott támogatás).
vagy fejlesztési célra folyósított támogatásnak az olyan
Adóvilág – 2010. május
egységes földalapú (továbbiakban: területalapú)
A támogatások kezelésével kapcsolatos általános
támogatás minôsül, amelyet a magánszemély kizárólag a
tudnivalókról a személyi jövedelemadóról szóló
ténylegesen felmerült, igazolt kiadásainak a folyósítóval
1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: szja-
történô elszámolási kötelezettsége mellett kap.
törvény) 19. § (1) bekezdése rendelkezik, mely sze-
Az szja-törvény 3. számú mellékletének I. 16. és a 11.
rint, ha a magánszemély önálló tevékenységéhez
számú mellékletének I. 18. pontjai alapján elismert költ-
jogszabály, nemzetközi szerzôdés rendelkezése
ségnek minôsül a tevékenységhez jogszabály vagy nemzet-
alapján költségei fedezetére vagy fejlesztési célra
közi szerzôdés rendelkezése alapján kapott támogatás jog-
vissza nem térítendô támogatást kap, akkor a támo-
szerû felhasználásával teljesített kiadás alapján meghatáro-
gatásból származó bevétele tekintetében az szja-
zott költség akkor is, ha a kiadás részben a magánszemély
törvény 19. § (2)-(3) bekezdésének rendelkezései
személyes vagy családi szükségletét szolgálja (ha azonban
szerint kell megállapítania a jövedelemszerzés
a támogatás csak részben nyújt fedezetet a kiadásra, akkor
idôpontját.
e rendelkezés alapján a kiadásnak csak a támogatásból
E rendelkezés szerint a támogatásnak az a része
fedezett része alapján számolható el költség). Emlékezte-
minôsül az adóévben megszerzett bevételnek, amely
tôül fontos azonban megjegyezni, hogy az szja-törvény 19.
egyenlô a támogatás felhasználásával teljesített
§-ában foglaltak szerint, amennyiben a támogatás a folyó-
12
sítása alapjául szolgáló jogszabály, illetve nemzetközi
a korábban felvett kibontakozási hitel törlesztésére kell fordí-
szerzôdés rendelkezése alapján az szja-törvény szerint költ-
tania a kiutalást követô 15 napon belül. Az így kapott támo-
ségnek nem számító kiadás fedezetére (is) felhasználható,
gatás az ôstermelô bevételeinek a részét képezi. A törlesztô
akkor a támogatásból az adóévben teljesített ilyen kiadás-
részletek költségként elszámolható kiadásnak minôsül-
nak megfelelô részt az adóévben megszerzett bevételnek
hetnek az szja-törvény 19. § (2) bekezdése alapján. Ugyanis a
kell tekinteni.
törvény a jogszabály vagy államközi megállapodás alapján kapott vissza nem térítendô támogatás feltételeit, jogcímét
a.) A költségek fedezetére és/ vagy, fejlesztési célból – jogszabály vagy
stb. nem korlátozza, ezzel összhangban az ôstermelônek
nemzetközi szerzôdés alapján – elôre folyósított támogatások
nyújtott támogatás cél szerinti felhasználása, illetve annak
Elöljáróban fontos kiemelni az szja-törvény 4. § (3) bekez-
elszámolása nem korlátozható. Ezért tartalmazza csupán azt
désének azon pontosító rendelkezését a 2010. évtôl, hogy
a szabályt az szja-törvény 19. § (2) bekezdése, hogy a bevétel-
költségnek csak a bevételszerzô tevékenységgel közvetle-
ként elszámolt támogatásnak a célja teljesítésével összefüg-
nül összefüggô, kizárólag a bevétel megszerzése, a te-
gésben felmerült kiadás elszámolható költségként.
vékenység folytatása érdekében az adóévben ténylegesen kifizetett, szabályszerûen igazolt kiadás minôsül. Ha a
b.) A költségek fedezetére és/vagy fejlesztési célból – jogszabály vagy nem-
magánszemély jogszabály vagy nemzetközi szerzôdés ren-
zetközi szerzôdés alapján – utólag (ide sorolható a célszerinti felhasználással
delkezése alapján vissza nem térítendô támogatást kap, a
egyidejûleg folyósított támogatás összege is) folyósított támogatások
támogatás révén megszerzett bevételével szemben csak
Az szja-törvény 7. § (1) bekezdésének v) pontja alapján jog-
olyan kiadás alapján számolhat el költséget, amelynek a
szabály vagy nemzetközi szerzôdés rendelkezése alapján a
támogatás felhasználásával történô teljesítését a jogszabály,
cél szerinti felhasználás igazolásával egyidejûleg, vagy azt
illetve a nemzetközi szerzôdés lehetôvé teszi.
követôen utólag, a költségek fedezetére vagy fejlesztési
Az elôre folyósított támogatás összegébôl tételes költség-
célra folyósított támogatást a jövedelem kiszámításánál
elszámolás esetén az adóévben az az összeg minôsül be-
nem kell bevételként figyelembe venni, ekkor azonban a
vételnek, amely egyenlô a támogatás felhasználásával tel-
támogatás cél szerinti felhasználásának megfelelôen tel-
jesített kiadás alapján az adóévben elszámolt költség(ek) –
jesített kiadás alapján nem számolható el költség (ideértve
ideértve az értékcsökkenési leírást is – összegével.
az értékcsökkenési leírás is). Amennyiben a támogatás csak
Az szja-törvény 4. § (4) bekezdésében foglaltak szerint,
részben nyújt fedezetet a kiadásra, a támogatás összegét
amennyiben a magánszemély olyan termék vagy szolgál-
meghaladó kiadás tekintetében költség, értékcsökkenési
tatás ellenértéke alapján kíván költséget elszámolni, amely-
leírás elszámolható.
nek értékesítôje, illetve nyújtója az általános forgalmi adó-
A gyakorlatban kérdésként szokott felmerülni, hogy
ról szóló törvényben meghatározott bizonylat kiállítására
bevételnek kell e tekinteni a VPOP által a gázolaj a fel-
kötelezett, akkor a kiadás igazolására kizárólag az általános
használására tekintettel visszatérített jövedéki adó össze-
forgalmi adóról szóló törvény szerinti bizonylat (ide nem
gét. Tekintettel arra, hogy a gázolaj árában a jövedéki adó
értve a nyugtát) alkalmas. Egyébként a kiadás igazolására
összege benne van és ezen összeget a költségekbôl külön
kizárólag az a bizonylat alkalmas, amely tartalmazza a költ-
nem lehet kiemelni, ezért a visszatérített adó összegét a
ség összegének megállapításához szükséges valamennyi
bevételek között figyelembe kell venni. Ez a szabály vo-
adatot (így például a kiadás összegét és pénznemét) is.
natkozik azokra az egyéni vállalkozókra és ôstermelôkre is,
Az szja-törvény 8. § (4) bekezdésében foglaltak alapján
akik az adóévre az átalányadózást választották.
bármely kiadás csak egyszeresen, egy alkalommal és – az e törvényben meghatározott kivételekkel – legfeljebb a be-
c.) A Költségek fedezetére és/ vagy fejlesztési célra (beruházásra) – jogszabály
vétel mértékéig vehetô figyelembe költségként.
vagy nemzetközi szerzôdés alapján – folyósított támogatások kezelése átalány -
Amennyiben például a mezôgazdasági ôstermelô pályá-
adózás esetén
zat útján a 30/2000. (III. 10.) kormányrendelet alapján ki-
Az szja-törvény 51. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az
bontakozási támogatásban részesül, akkor a kapott összeget
átalányadózás szerint adózó egyéni vállalkozó a bevételeit
13
XIV. Évfolyam 06. szám
e törvény 10. számú melléklete szerint – figyelemmel
tartásban az átalányadózás idôszakában is, mivel az
a 4. számú melléklet rendelkezéseire is – veszi figye-
átalányadózás megszüntetése esetén elôfordulhat, hogy a
lembe. Az átalányadózás szerint adózó egyéni vál-
támogatott tárgyi eszköz nyilvántartás szerinti nettó
lalkozónál nem minôsül vállalkozói bevételnek a vál-
értékének elszámolására még sor kerül a tételes költségel-
lalkozási (gazdasági) tevékenységéhez költségei
számolás során.
fedezetére vagy fejlesztési célra jogszabály vagy nemzetközi szerzôdés rendelkezése alapján folyósí-
d.) Földalapú támogatás
tott vissza nem térítendô támogatás. A magánsze-
Az szja-törvény 3. § 28. pontjában foglaltak alapján egysé-
mély e bevételével összefüggô adókötelezettségeit
ges területalapú támogatásnak az Európai Mezôgazdasági
az önálló tevékenységbôl származó jövedelemre
Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegébôl finan-
irányadó rendelkezések szerint teljesíti.
szírozott területalapú támogatás és annak nemzeti támo-
Az szja-törvény 51. § (5) bekezdésében foglaltak
gatásból történô kiegészítése minôsül azzal, hogy e törvény
alapján e rendelkezés szerint kell eljárnia az átalány-
alkalmazásában ez a támogatás nem tekinthetô költségek
adózás szerint adózó mezôgazdasági kistermelônek
fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatásnak.
is azzal, hogy a bevételeit e törvény 2. számú mellék-
Ebbôl következik, hogy az szja-törvény 2. és 10. számú mel-
lete szerint kell figyelembe vennie.
lékletének I./ 5. pontjai alapján az egységes területalapú
Ez azt is jelenti a gyakorlatban, ha e bevételével
támogatás bevételnek minôsül.
szemben a költségeit tételesen számolja el, akkor
Amennyiben a támogatás összegét a magánszemély
más önálló tevékenységébôl származó bevételével
köteles lenne visszafizetni, akkor a visszafizetés évében
szemben is csak a tételes költségelszámolást alkal-
kell a bevételét csökkentenie a visszafizetett összeggel.
mazhatja, tehát a 10 százalékos elismert költséghányad érvényesítésére nincs mód. Amennyiben a támogatás összegét az átalányadót választó egyéni vállalkozó vagy mezôgazdasági
Mezôgazdasági területek erdôsítéséhez nyújtott támogatások elszámolása
ôstermelô a célszerinti felhasználással egyidejûleg
A 88/2007 (VIII. 17) FVM rendelet szerint (továbbiak-
vagy azt követôen utólag kapja, akkor a költségek
ban: Rendelet) mezôgazdasági területek erdôsítéséhez
fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támo-
vissza nem térítendô normatív támogatás vehetô igénybe:
gatást a jövedelem kiszámításánál nem kell be-
• elsô kivitelhez,
vételként figyelembe venni, ekkor azonban a támo-
• ápoláshoz, valamint
gatás cél szerinti felhasználásának megfelelôen tel-
• erdôtelepítés miatti jövedelemkiesés pótlásához [Ren-
jesített kiadás alapján nem számolható el költség,
Adóvilág – 2010. május
e.) Egyéb támogatások
delet 3. § (1) bekezdés].
(ideértve az értékcsökkenési leírást is). Amennyi-
E rendelet alapján az elsô kivitelhez és az ápoláshoz nyúj-
ben a támogatás csak részben nyújt fedezetet a
tott támogatás költségek fedezetére vagy fejlesztési célra
kiadásra, a támogatás összegét meghaladó kiadás
folyósított támogatásnak tekinthetô.
tekintetében költség, értékcsökkenési leírás nem
Az elsô kivitelhez adható támogatást utólag folyósítják
számolható el, mivel átalányadózás esetén a tevé-
[Rendelet 16.§ (1) bekezdés], így annak összegébôl az szja-
kenységtôl függô átalányban megállapított jöve-
törvény 7.§ (1) bekezdés v) pontja alapján nem kell bevétel-
delem – amely egyébként a 2010. évtôl az összevont
nek tekinteni azt a részt, amelynek célszerinti felhaszná-
adóalap részét képezi – már tartalmazza az elismert
lásáról a magánszemély bizonylattal rendelkezik és a bi-
költséghányadot és átalányadózás esetén az adóévre
zonylattal is igazolt kiadását a bevételével szemben nem
elismert értékcsökkenési leírást elszámoltnak kell
érvényesítette a költségei között.
tekinteni.
Ugyanez a helyzet az ápoláshoz nyújtott támogatással is.
Tárgyi eszköz beszerzése estén elengedhetetlen
Mint látható e két támogatás esetében adókötelezettség
annak nyilvántartásba vétele a tárgyi eszköz nyilván-
csak akkor jön szóba, ha a támogatott cél nem valósul meg,
14
vagy a támogatás összegét a magánszemély nem költi el annak célja szerint. A jövedelempótló támogatás nem tekinthetô költségek fedezetére vagy fejlesztési célból folyósított támogatásnak, így annak összege a folyósítás idôpontjában a tevékenységgel összefüggô bevételnek minôsül.
II. Bevételi értékhatárok változása a támogatások miatt A támogatások bevételként történô kezelése miatt szükségessé vált az értékhatárok “megemelése” is. Az idevágó rendelkezést az szja-törvény 7.§ (3) bekezdése tartalmazza, mely szerint, amennyiben az szja-törvény valamely rendelkezését a magánszemély tevékenységébôl
Fiatal mezôgazdasági termelôk jövedelempótló támogatása
származó bevételi értékhatártól függôen kell vagy lehet
A 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet (továbbiakban: ren-
alkalmazni, akkor az értékhatár a támogatás összegével
delet) alapján a tevékenység megkezdéséhez adott támo-
megemelkedik, amennyiben a törvény ettôl eltérôen nem
gatás igénylésének, illetve felhasználásának feltételeit a ren-
rendelkezik.
delet 5. §-a, a jogkövetkezményeket a 9. §-a szabályozza. A
Az értékhatár – tiltó rendelkezés hiánya miatt- megemel-
támogatás célja a fiatal mezôgazdasági termelôk által
kedik akkor is, ha a magánszemély a területalapú támo-
kialakított üzemek kialakításának és a hosszú távú megél-
gatás mellett a költségek fedezetére vagy fejlesztési célú
hetésük biztosításának segítése. Ennek érdekében a támo-
illetve egyéb támogatást kapott. A gyakorlatban ez azt je-
gatási összeg 90%-a kerül elôzetesen kifizetésre. Bár a ren-
lenti, hogy minden esetben a támogatások összege nélküli
delet kifejezett tételes elszámolási kötelezettséget nem
bevételt kell vizsgálni az adózási feltételül megállapított
határoz meg a termelôk számára a támogatás összegérôl,
bevételi értékhatároknál.
ugyanakkor az üzleti terv szerinti vállalásokat az abban foglalt ütemezésnek megfelelôen kell teljesíteni, így az
Értékhatárok emelkedése a gyakorlatban
üzem méretét az üzleti tervben foglalt méretre kell növelni,
Mezôgazdasági ôstermelôk esetében
és fenntartani a mûködtetési idôszakig, illetve a mûködés-
A mezôgazdasági ôstermelôk (kistermelôk) esetében
sel kapcsolatos bizonylatokat meg kell ôrizni, amelyeket a
megemelkedik
MVH ellenôrizhet, illetve a rendelet 9. §-a szerint a ne-
• az adómentesnek tekintett 600 000 forintos bevételi
gyedik, illetve ötödik évre vállalt mérettôl való eltérés
értékhatár;
esetén, vagy a vállalt munkavállalói létszámnál kevesebb fô
(Ez azt jelenti a gyakorlatban, ha a magánszemély
foglalkoztatása esetén utóbb visszafizetési kötelezettség is
ôstermelésbôl származó bevétele pl. 500 000 forint és
keletkezik (jogosulatlanul igénybe vett támogatás). A támo-
a szôlôültetvényének kivágására tekintettel 18 millió
gatás összegét tehát abban az esetben vissza kell fizetnie a
forint támogatást kap, akkor nem is kell ôstermelôi
termelônek, ha azt nem használja fel a rendelet elôírá-
tevékenységére tekintettel bevallást benyújtania, mivel
sainak megfelelôen, azaz igazolni kell a megvalósított
a példabeli esetben az adómentes bevételi értékhatár
üzemméretet, következésképpen a költségek felhasz-
18 500 000 forintra megemelkedett.
nálását is. Emiatt az szja-törvény 3. §-ának 42. pontja szer-
• a tételes költségelszámolást választó mezôgazdasági kis-
inti költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított
termelôk esetében a 8 millió Ft-os bevételi értékhatár;
támogatásnak minôsíthetô a támogatás összege.
(Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a bizonylat nélkül
Mivel ezt a támogatást a termelô nem utólag, hanem
elszámolható 40 százalék kistermelôi költségátalányt a
elôre kapja, elszámolására az szja-törvény 19. §-át kell alkal-
támogatás összegével növelt bevétel alapulvételével
mazni.
kell figyelembe venni.)
Ez azt is jelenti a gyakorlatban, hogy a támogatás összege
• a tételes költségelszámolást választó mezôgazdasági
az szja-törvény 19. §-ának (2) bekezdése alapján fôszabály-
kistermelôk esetében az adómentes értékhatárt meg-
ként nem minôsül egy összegben bevételnek a termelônél,
haladó, de 4 millió forintnál nem több ôstermelôi be-
csak a bevétel (támogatás) azon része, amennyi költséget a
vétel a támogatás összegével megemelkedik, amennyi-
támogatás felhasználásával teljesített a termelô az adott
ben egyszerûsített nyilatkozattételi jogával kíván élni a
adóévben.
kistermelô;
15
XIV. Évfolyam 06. szám
(Amennyiben például a kistermelô bevétele
molása. A beruházási költségek egyik forrása számos
3 700 000 forint és az egységes területlapú
esetben a támogatás címén kapott összeg. A beruházási
támogatás összege 600 000 forint, a költségek
költség elszámolását jelentôsen befolyásolja, hogy az
fedezetére kapott támogatás pedig 400 000
önálló tevékenységhez használt tárgyi eszközt kizárólag
forint, akkor továbbra is élhet nyilatkozattételi
üzleti célból használja-e a magánszemély.
jogával az éves adóbevallás benyújtásakor,
Kizárólag üzleti célt azok a tárgyi eszközök szolgálnak,
függetlenül attól, hogy a 4 millió forintos be-
amelyet a magánszemély önálló tevékenységével össze-
vételi értékhatárt 700 000 forinttal átlépte.
függésben használ, azokat más célra részben sem
Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy nyi-
használja és az üzleti nyilvántartásai ezt egyértelmûen
latkozattétel esetén e támogatás összege az
alátámasztják.
egészségügyi hozzájárulás alapját is megemeli.)
Az értékcsökkenési leírás alapja
• a 8 millió forintos bevételi értékhatár átalány-
Az értékcsökkenési leírás alapja a beruházási költség az
adózás választása esetén, vagyis amennyiben a
üzembe helyezésig felmerült kiadások nyilvántartásba
kistermelô bevétele e támogatás összege miatt
vétele alapján. Beruházási költségnek a tárgyi eszköz
lesz több mint 8 millió forint, akkor az átalány-
üzembe helyezése érdekében, az üzembe helyezés
adózásra való jogosultságát az adóévben nem
napjáig felmerült, költségként elismert és igazolt, a be-
veszíti el.
ruházási és felújítási költség-nyilvántartásban feltünte-
Közös ôstermelôi igazolvánnyal rendelkezôk
tett kiadás minôsül.
vagy családi gazdaságok esetében e szabályok
Ezen belül beruházási költségnek a tárgyi eszközök
ugyancsak érvényesülnek, mivel változatlan az a
vásárlása esetén a beszerzési árat, saját elôállítás esetén
szabályozás, hogy a család tagjai önállóan adóznak
pedig az anyagköltséget és a mások által végzett munka
az egyenlô arányban elosztott bevétel/költség és a
számlával (számlákkal) igazolt összegét kell tekinteni.
választott adózási mód figyelembevételével.
Épület, építmény beszerzési árának – amennyiben az nem saját kivitelezésben készült – a szerzôdésben meg-
Adóvilág – 2010. május
Az egyéni vállalkozók esetében
jelölt összeg számít.
• vállalkozói személyi jövedelemadó szabályai
Tárgyi eszközök, nem anyagi javak hitel igény-
szerint adózók esetében a földalapú támogatás
bevételével vagy részletfizetéssel (ideértve az 1996.
összege a folyósítás idôpontjában minôsül
december 31-ét követôen kötött lízingszerzôdés
bevételnek;
alapján) történô vásárlása esetén (ha a szerzôdés szerint
• átalányadózás esetén a földalapú támogatás
az utolsó részlet törlesztésével, vagy azt követôen egy
összege ugyancsak bevételnek minôsül, meg-
meghatározott idôtartamon belül az tulajdonná válik) a
emelkedik a 15 millió forintos bevételi érték-
beszerzési ár egészére alkalmazható az értékcsökkenési
határ, és attól függôen lehet az elismert költ-
leírás, függetlenül a vételár kiegyenlítésének módjától. A
séghányadot levonni a bevételbôl, hogy az
részletfizetéshez kapcsolódó kamat az üzembe helyezés
egyéni vállalkozó kiegészítô tevékenységet
idôpontjától nem része a beszerzési árnak, a kifizetés
folytatónak (nyugdíjasnak) minôsül-e vagy
évében költségként elszámolható.
sem.
Amennyiben a tárgyi eszköz beszerzésével kapcsolatos jogszabály vagy nemzetközi szerzôdés alapján nyúj-
III. A támogatásból (is) finanszírozott beruházási költségek elszámolása
tott támogatást bevételként kezeli a magánszemély, akkor a támogatásból vásárolt tárgyi eszköz beszerzési
A mezôgazdasági ôstermelôk és az egyéni vál-
ára az üzembe helyezés évétôl a támogatás mértékéig
lalkozók körében az egyik legtipikusabb költség a
egy összegben, a felettes rész értékcsökkenési leírás
tárgyi eszközök beruházási költségének elszá-
útján számolható el azzal, hogy ilyen esetben is a teljes
16
beszerzési ár a kisvállalkozói kedvezmény és az értékc-
gatás is kapcsolódik és a támogatás összegét utólag, az
sökkenési leírás alapja.
üzembe helyezést követôen folyósítják, akkor a beszer-
Például, ha a 4 000 000 forint beszerzési árból a
zési ár maradéktalan elszámolása miatt a támogatás
bevételek között is figyelembe vett támogatás összege
összegét figyelembe kell venni a bevételek között a
1 500 000 forint és a saját forrás pedig 2 500 000 forint
folyósítás idôpontjában.
a 20 százalék leírási kulcs alá besorolt tárgyi eszköz beszerzése alkalmával, akkor az 1 500 000 forint támo-
Értékcsökkenési leírásból kizárt, támogatással vásá-
gatással szemben ugyanekkora összeg vonható le költ-
rolt tárgyi eszközök beszerzési árának elszámolása
ségként, tehát a nyilvántartás szerinti nettó érték
Az szja-törvény 11. számú melléklet II/2. f) pontja szerint
2 500 000 forint lesz. Ha a teljes beszerzési ár 4 000 000
a földterület beszerzési ára a költségek között nem
forint és a leírási kulcs 20 százalék, akkor az érték-
érvényesíthetô, ugyanakkor e melléklet II/7. pontja arról
csökkenési leírás összege éves szinten 800 000 forint,
rendelkezik, hogy a II/1-5. pontban foglaltaktól
melynek elszámolása után a tárgyi eszköz nettó értéke
függetlenül a támogatás igénybevételével vásárolt tárgyi
(2 500 000–800 000) 1 700 000 forint azzal, hogy az
eszköz beszerzési árának azt a részét, amelyet a támo-
értékcsökkenési leírás megkezdése évében a tárgyi
gatás összegébôl fedezett a magánszemély, az üzembe
eszköz december 31-ei nettó értékével az egyéni vál-
helyezés idôpontjában értékcsökkenési leírás címén kell
lalkozó az adózás utáni vállalkozói jövedelem csökkent-
elszámolni a költségek között. Ez a szabály vonatkozik
hetô.
tehát az értékcsökkenési leírásból kizárt tárgyi eszkö-
Egyéni vállalkozók esetében mód van a tervezett be-
zökre is. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, amennyiben a
ruházásokra tekintettel fejlesztési tartalék képzésére is.
termôföld értékesítésre kerülne, akkor a bevétellel szem-
Ez a gyakorlatban az elôre hozott értékcsökkenési leírást
ben a beszerzési árnak azt a részét érvényesítheti a
jelenti. Amennyiben az egyéni vállalkozó támogatást is
magánszemély, amelyet az értékesítés idôpontjáig a költ-
kap a beruházáshoz, akkor annak összege tovább
ségei között még nem számolt el. Ez a szabály vonat-
csökkenti a nyilvántartás szerinti nettó értéket.
kozik egyébként a mezôgazdasági ôstermelôkre is.
Példán bemutatva: a vállalkozói személyi jövedelió forintért vásárol egy teherautót, a fejlesztési tartalék
IV. Egyéni és társas vállalkozás alapításához nyújtott támogatás
címén nyilvántartott összeg 10 millió forint, a beru-
Idesorolható az a bevételnek nem minôsülô támogatás,
házáshoz kapcsolódó, a bevételek között figyelembevett
amelyet a magánszemély az egyéni vállalkozói tevé-
támogatás összege pedig 5 millió forint. A példabeli
kenységének megkezdésével összefüggésben kap a költ-
esetben a 25 millió forintot csökkenteni kell a fejlesztési
ségei fedezetére, továbbá gazdasági társaságban történô
tartalékból felhasznált és a támogatás címén kapott
belépésével, gazdasági társaság alapításával összefüggés-
összeggel (10 millió+ 5 millió), amely 15 millió forint,
ben, feltéve, hogy a cél szerinti felhasználás révén tel-
így a maradék összeg (10 millió) számolható el értékc-
jesített kiadás alapján a magánszemély költséget
sökkenési leírás címén azzal, hogy az értékcsökkenési
(ideértve az értékcsökkenési leírást is) egyáltalán nem
leírás alapja továbbra is a 25 millió forint lesz. Ez éves
számol el.
lemadó szabályai szerint adózó egyéni vállalkozó 25 mil-
szinten 5 millió forint értékcsökkenési leírást jelent, így a példabeli esetben a fennmaradt összeg 2 év alatt lesz
V. Egyéb tudnivalók
leírható.
A támogatások összegét a magánszemélynek az szja-
Regisztrációs számmal rendelkezô ôstermelôk és csa-
törvény 9/A.§-a alapján nyilván kell tartania. Ez nemcsak
ládi gazdálkodók esetében nincs mód fejlesztési tartalék
az éves szja bevallás kitöltése miatt szükséges, hanem
képzésére, viszont mód van a beruházási költség egy-
amiatt is, mert egy esetleges adóellenôrzés keretében a
összegû elszámolására az üzembe helyezés idôpont-
bevételekkel el kell számolni.
jában. Amennyiben a tárgyi eszköz beszerzéséhez támo-
FOGARASI MAGDOLNA
17