Nagy László Lázár grafikája
A V Á R O S I Ö N KO R M Á N Y Z AT L A P JA
2014. május 5.
Lerakták a judo központ alapkövét
Emléktábla a ceglédi áldozatokért
Lerakták a közép-magyarországi judo központ alakövét, a Malomtó szélen építendő sportlétesítmény a tervek szerint még idén elkészül. A 2000 négyzetméteres csarnokban a város és a régió cselgáncsosai edzenek majd, illetve versenyek, edzőtáborok megtartására is alkalmas lesz. A judo központba 4 küzdőteret Magyar Judo Szövetség 2020-ig terveztek, és versenyeken akár mintegy 11 milliárd forintos fej1000-1200 fő is befér majd. Tóth lesztési támogatásban részesül, László, a Magyar Judo Szövetség hiszen bekerült a 16 kiemelt elnöke elmondta: eddig a csel- sportág közé. Az alapkő ünnegáncsos gyerekek a régióból Bu- pélyes lerakásán Simicskó István dapestre jártak edzeni, a csarnok sportállamtitkár is részt vett, aki átadása után pedig ide fognak, ismertette, a kiemelt sportágak még Szolnokról, Kecskemét- a következő 7 évben 135 milliről is – gyakorlatilag egy hatod árd forintból valósíthatják meg Magyarországnyi területről. Itt fejlesztési elképzeléseiket. Ez az egyébként judós régiókról van összeg biztos alapot jelent, a 16 szó, és nem az EU-s besorolás kiemelt sportág komoly fejlődészerinti Közép-Magyarországi sen mehet keresztül a következő Régióról. A létesítményhez sport- években – mondta az államtitkár, szállót nem terveztek, több napos hozzátéve: a sport támogatására versenyeken, edzőtáborokon a nem csak azért van szükség, hogy sportolók hálózsákban, a tatamin szellemileg és fizikailag egészséalhatnak. Küzdés nélkül nincs ges emberek nőjenek fel, hanem judo – foglalta össze Tóth László. azért is, mert a sportolókat egész A mintegy 400 millió forintos életükön végigkíséri a fair play, a beruházást a kormány állja. A tisztességes küzdelem szelleme.
Az 1919. évi vörösterror ceglédi áldozatainak az emlékére avattak emléktáblát április 16-án, a Csengettyűs temetőben. A dr. Jójárt György kezdeményezésére állított táblát Bokros Levente mesterkanonok szentelte fel. A főorvos Pásztor Judit gyermekorvossal együtt állított emléktáblát a vörösterror ceglédi áldozatainak emlékére a Csengettyűs temetőben, ahol Bokros Levente úgy fogalmazott: olyan emlék ez, aminek nem kellene léteznie, de ez a velünk élő múlt. „Majdnem száz évvel ezelőtt a mi és Abonyban ellenforradalmi meghazánkban történt olyan, amire mozdulás történt. A románok átmemost sem kaptunk feleletet. Hogy netlieg visszavonultak és Szamuely történhetett ez meg velünk? Azt Tiborral az élen hatalmas vérengzést gondolom, hogy kellően kell em- rendeztek: Szolnokon ötvenegy lékezzünk arra, hogy hány mártír él embert öltek meg, Abonyban hat az emlékezetünkben név szerint, de embert akasztottak fel. Cegléden ez a mi korunké és nagyon jó hogy hét áldozatról tudunk. Háromról merjük felvállalni a történelemnek biztosan tudni, hogy a Csengettyűs ezt a részét – mondta a plébános. temetőben lőtték le őket, a többi És majdan ők is példaképei le- négyről csak annyit jegyeztek fel, gyenek a következő nemzedékek hogy temetőben ölték őket meg. számára – ezt már az emléktábla Az agyonlőtt három áldozatot 1919. megáldásakor hangzott el, ahol dr. december 15-én egyházi szertartással Jójárt György elmondta: 1919. április újratemették a helyszínen, a ravatavégén, május elején a románok nagy lozó közelében. Négy áldozat nevét erővel közeledtek, elfoglalták a Tisza ismerjük: Báthory Győző hadnagyét, vonalát. Átmenetileg elfoglalták Szol- Brachler József katonáét, Buday Jónok városát is és ekkor Szolnokon zsef főhadnagyét és Tálas Tamásét.
Fotó: Szokolai
Fotó: Szokolai
XXV. évfolyam 5. szám
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2
2014. május 5.
Boross Péter volt miniszterelnök, Csáky Pál volt szlovákiai miniszterelnök helyettes volt idén annak a megemlékezésnek a szónoka, amellyel már 20. alkalommal emlékeznek Cegléden Antall Józsefre. Rajtuk kívül a meghívást idén is elfogadta Antall József özvegye, Klára asszony. 21 éve hunyt el a rendszerváltás után demokratikusan megválasztott első miniszterelnök. Cegléden 1994 óta idézik fel Antall József emlékét és idézik fel azt a politikai hitvallást, amelyet magáénak vallott és amelyet utódainak megpróbált átadni ’Tanár volt, a szó legigazibb értelmében. Aki azt választotta hivatásul, hogy kiművelje, tökéletesítse, megnemesítse azokat, akiket gondjaira bízott a történelem. Elképzelt és vágyott valamilyen Magyarországot és meg is akart tenni érte minden tőle telhetőt az egészsége utóbb az élete árán is. De ahhoz, hogy cselekedhessen újra és újra felhatalmazásra volt szüksége. A választóktól, a parlamenttől, az MDF képviselőcsoportjától, elnökségétől, választmányától, országos gyűléseitől.’ – fogalmazott a rendezvényen Csáky András szervező. ’Ez a képviseleti demokrácia, ami magában nem a csodaszer és nem az univerzális megoldás, amit elég egyszer beüzemelni. Egy keretrendszer, ami megpróbálja elejét venni annak, hogy valamelyik irányba lejt-
Fotó: Kisfaludi
Antall Józsefre emlékeztek
sen a pálya. – mondta Csáky András – Egy keretrendszer, amit tartalommal a mindenkori résztvevők töltenek fel.’ A megemlékezésen részt vett Szlovákia volt miniszterelnök helyettese is. ’Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ezen a megemlékezésen. Öröm és megtiszteltetés, hogy szólhatok Antall József személyéről és politikai üzenetéről és úgy gondolom, ezt az este valóban nem lenne igazán kerek, ha nem lenne itt a Magyarország közigazgatási határain túl élő magyarok egyik képviselője, megtiszteltetés
Megválasztották a város borát Cegléd Város Önkormányzata és a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend idén is pályázatot írt ki Cegléd Város Bora
kiválasztásra, melyre április 25-én került sor a Városháza dísztermében. Városunk közéleti személyiségei ez évben 8 féle bor
számomra, hogy ez a választás rám esett.’ – mondta Csáky Pál. Itt volt Boross Péter volt miniszterelnök is, aki nem először idézi fel Cegléden Antall József emlékét és sok más egyéb mellett azt a pillanatot, amikor Antall Józsefet jelölték az MDF élére. A meghívást idén is elfogadta és részt vett a megemlékezésen Antall József özvegye, Klára asszony is. Kulturális műsorral pedig a Patkós Irma Művészeti iskola növendékei és a Patkós Irma színház tagjai készültek az évfordulóra. közül választották ki a győztes fehér- és vörös bort, mely díjak ünnepélyes átadására a VII. Bor- és Laskafesztivál rendezvényen kerül sor június 21-én. A verseny előtt Hegedűs Ágota alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a borrend nagymestere, Simon Ernő nyitotta meg a választást, ahol 6 fehér és 2 vörös bor (köztük egy rozé) versenyzett a Cegléd Város Bora címért. Az elbírálásnál minden zsűritag kapott egy borbíráló lapot, melyen értékelni kellett a borokat színe, illata, tisztasága, íze és összhatása szerint. Mivel a borok címke nélkül, letakarva kerültek felszolgálásra, így a bírálók nem tudhatták, hogy kinek a borát kóstolják. A borbíráló lapok pontszámai alapján mindenki kiválasztotta a számára legkedvesebb fehér- és vörös bort, aminek számát egy cédulára felírták. Ezek alapján kerültek kihirdetésre a győztes borok. Fehér bor kategóriában cserszegi fűszeresével, a vörös boroknál pedig kékfrankos rozéjával lett a győztes a Klément Családi Borászat. Szöveg és fotó: Szokolai
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
3
Átvette országgyűlési képviselői mandátumát Földi László. Az április 6-i választáson a Fidesz-KDNP közös jelöltje kapta legtöbb, pontosan 18732 szavazatot. A törvényben meghatározott határidőig nem érkezett fellebbezés, így a választás eredménye jogerőssé vált - ismertette a választókerület választási bizottságának elnöke, Farkasné dr. Piroska Emőke. A választási bizottság tagjainak mandátuma ezzel lejárt. Földi László elsőként a családjának köszönte meg, hogy kitartott mellette, de köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a kampányban, mellette állt, vagy elment szavazni, függetlenül attól, hogy kire adta le a voksát, hiszen a szabad választás lehetősége a demokrácia kiteljesedése – mondta Földi László. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, ettől a perctől többé nem a Fidesz-KDNP jelöltje, hanem a választókerület mind a 10 településének országgyűlési képviselője, akinek az a feladata, hogy mind a majd’ százezer itt élő ember érdekeit képviselje. A jövőre nézve Földi László először az infrastruktúra fejlesztését emelte ki, különösen az M4-es és az M 8-as út megépítését, aminek köszönhetően több munkahely jöhet létre a környéken. Emellett kerékpárútra
Fotó: Szokolai
Földi László a térség országgyűlési képviselője
van szükség Cegléd és Csemő, valamint Cegléd és Nagykőrös között, hiszen ezeken az utakon jelenleg életveszélyes biciklivel közlekedni – mondta Földi László. Az országgyűlési képviselő lovas rendőrség felállítását szorgalmazza a tanyavilágban, illetve felhívta az illetékesek figyelmét egy térfigyelő kamera-hálózat fejlesztésére kiírt pályázatra. Az Európai uniós források elosztása szempontjából ugyan hátrányos helyzetben van a térség a régiós besorolása miatt, ugyanakkor azt már sikerült elérni,
hogy az itteni kis- és középvállalkozások 55 százalékos támogatási intenzitással pályázhassanak, amit a hazai források tesznek lehetővé. Földi László emellett a sportcélú fejlesztéseket is a kiemelt feladatok között említette. A mandátum ünnepélyes átadásán jelen volt Romhányiné Balogh Edit, Abony polgármestere, aki a baloldali összefogás színeiben indult a választáson, illetve Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere, és a korábbi Pest 16.vk. országgyűlési képviselője is. www.cegledinfo.hu
Alakuló ülés az Ifjúsági Önkormányzatnál Április elsején tartotta alakuló ülését a Ceglédi Ifjúsági Önkormányzat (CIÖK) a Városházán, ahol az elsődleges feladatok megbeszélése mellett megválasztották a vezető tisztségviselőket is. Az általános iskolák kettő, míg a középiskolák három diákot delegálhattak a kedden megalakult Ceglédi Ifjúsági Önkormányzatba. Ennek értelmében huszonhárom, a
diáktársaik által legalkalmasabbnak vélt és ajánlott tanuló vett részt az alakuló ülésen, ahol Hegedűs Ágota alpolgármester köszöntötte az ifjú grémiumot és kívánt nekik erőt, tisztességet az iskoláik képviseletéhez. Hozzátette: szeretné, ha a városi rendezvények aktív résztvevői lennének, hiszen fontos a fiatalság megszólítása is. Az apolgármester aktualitásként felhozta városunk
650. születésnapjának méltó megünneplését is, amihez ugyanúgy számít a CIÖK aktív részvételére, s amivel kapcsolatban a város május elsejétől egy hetes ünnepségsorozattal készül majd. A hatodik éve ifjúsági koordinátorként is tevékenykedő Kis Gyula arról számolt be, milyen módon kapcsolódott már eddig is a város rendezvényeihez az ifjúsági önkormányzat: a Föld Napjától kezdve a városi nagytakarításon át egészen a városvédő és szépítő egyesület munkájában való segédkezésig. Kis Gyula elmondta: a frissen alakult önkormányzat első feladata az épp előbb említett 650 éves ünnepségsorozat egyik nyitóállomásának, a III. Ceglédi Utcazene Fesztivál szervezésében való részvétel – ebben két korábbi tag, Nagy Krisztina és Baksa Dániel lesz segítségükre. A várhatóan havi egy vagy két alkalommal ülésező CIÖK alakuló ülésén döntött a tisztségviselők személyéről is. Polgármesternek Szuda Pétert, alpolgármestereknek Nagy Orsolyát és Szőke Andrást, jegyzőnek pedig Magyar Dorinát választották. Szöveg és fotó: Szokolai
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
4
2014. május 5.
Az 52. Színházi Világnapon országszerte számos programmal várták az érdeklődőket – nem volt ez másként Cegléden sem március 29-én, ahol a „Napfény kettőnknek” című előadást tekinthették meg Sipos Vera és Szervét Tibor közreműködésével. A Kossuth Művelődési Központ színházterme adott otthont annak az előadásnak, amely a Színházi Világnap alkalmából volt látható a hétvégén. A nagy érdeklődés kísérte darab előtt Földi László polgármester olvasta fel azt a nemzetközi üzenetet, melyet idén Brett Bailey dél-afrikai drámaíró rendező fogalmazott meg. „Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.” – hangzott el Földi
László felolvasásában a rendező üzenete „Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat. Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk. Mi művészek,
100 év 50 ceglédi dobosa A fenti címmel nyílt kiállítás a Városháza aulájában április 19-én. A tárlat az idén jubileumi, húsz esztendős Nemzetközi Dobos- és Ütősgála egyik kísérőrendezvényeként városunk híres ütőseit hivatott bemutatni. „Köszöntöm önöket egy nem mindennapi kiállításon. Azt hiszem hogy a 650 éves város rendezvénysorozatának kiemelkedő eseménye lesz május 10-e, a 20. Dobosgála napja. Ez a mai kiállítás pedig kiválóan alkalmas arra, hogy felvezessük vele a jubileumi eseményt.” – mondta köszöntőjében Földi László azon a kiállításon, amely az elmúlt száz év zenészeit, dobosait vonultatja fel. A polgármester hozzátette: a tárlat méltó ahhoz a zenei kultúrához, ami a városban megtalálható és már csak éppen ez is igazolja, hogy Cegléd a zene városa is.
Fotó: Szokolai
Napfény kettőnknek – Színházi Világnap Cegléden
akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.” A Színházi Világnapot 1962 óta tartják meg március végén annak emlékére, hogy öt esztendővel azelőtt volt a párizsi Nemzetek Színházának a megnyitója. A szervezők célja hogy felhívják a figyelmet a színészet és a kultúra fontosságára. www.cegledinfo.hu
„Itt vagyunk pár hétre az idei Dobosgálától és azt találtuk ki, hogy minden azt megelőző szombaton legyen egy rendezvény, ami segíti a ráhangolódást.” – erről már a szervező, Kármán Sándor beszélt, aki ismertette az említett programokat. A rendezvények sorában az első a „100 év 50 ceglédi dobosa” címet viselő kiállítás, amit az április 26-ai, a Ceglédi Galériában tartott tárlat követ, mely az elmúlt tizenkilenc dobosgála különlegességeit dolgozza fel képeken és mozgófilmeken. Végül, a gála utolsó kísérőrendezvényeként az előtt egy héttel, május 3-án megrendezésre kerülő Párbeszéd elnevezésű performance következik, ami a Református Nagytemplom tetején játszó dobos és a légvonalban száz méterre vele szemben levő tanítványainak a dobok nyelvén történő beszélgetése lesz majd. „Olyan intenzív zenei élet volt Cegléden, hogy ha mondjuk a Zöld Hordótól, ami a Petőfi Sándor utcában volt tettünk egy szűk sétát a Vígadóig, ami a mostani Sportcsarnok helyén állt, tizenegy helyen szólt a zene.” – mondta megnyitó beszédében Kármán Sándor és elmondta: ezeken a helyeken mindig játszott egy zenekar vagy tánczenét játszó együttes. „Ezt a kiállítást azért szerveztem, mert úgy gondoltam, hogy ha városunkba látogat valaki, aki nem mozog otthonosan és elgondolkozik azon, hogy mit keres itt a Dobosgála, milyen gyökerei vannak ennek, választ kapjon.” – hangzott el a kiállításon. A szervező tehát elkezdte gyűjteni a bizonyítékokat, hogy azon dobosokon túl, akiket ismert, még kik voltak akik a korabeli tánczenekarokban és a különböző slágerzenét játszó zenekarokban játszottak. S ennek a gyűjtésnek meg is lett az eredménye annak a kiállításnak az együttes képében, mely még a Dobosgála napján is megtekinthető lesz a Városháza aulájában. Szöveg és fotó: Szokolai
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2014. május 5.
5
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Cegléd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2014. április 24-én tartotta soros ülését. A Képviselő-testület az alábbi öt rendelet elfogadásáról döntött: − 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 19/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról. A Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság, valamint a Gazdasági Bizottság részére történő hatáskör átruházások aktualizálásáról, valamint a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti változásának átvezetéséről rendelkezik a 2014. május 2-án hatályba lépő rendelet; − 11/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások térítési díjainak megállapításáról. Cegléd önkormányzata, mint a Társulás székhely települése alkothat rendeletet ebben a tárgykörben, melynek hatálya a Társulás tagönkormányzatainak közigazgatási területére terjed ki. Mivel a rendelet a kihirdetésétől függetlenül a társult települések önkormányzataival egyeztetés alatt áll, annak hatálybalépésére valamennyi (Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nyársapát, Tápiószőlős, Törtel és Újszilvás) település önkormányzati határozatba foglalt egyetértését követően kerül sor. A hatálybalépésről külön hirdetményt teszünk közzé. A rendelet mellékleteiben az abonyi székhelyű Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjában, és a ceglédi székhelyű Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központban egyaránt a jelenleg érvényes díjtételeket állapítja meg változatlanul. − 12/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet Cegléd Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról. A 2013. évi költségvetés utolsó módosítása, melyben előirányzat átcsoportosításokra került sor, miután Cegléd Város Önkormányzata könyveiben mégsem kell szerepeltetni a Ceglédi Többcélú Kistérségi Tárulás 2013. I. félévére jutó állami támogatásait. Emellett a bevételi előirányzatok közötti belső szerkezeti csoportokon belüli átcsoportosításokat tartalmaz a rendelet.
− 13/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetés zárszámadásáról. A rendeletet az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva fogadta el a Képviselő-testület. Tartalma szerint az Önkormányzat 2013. december 31-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint jövedelmi helyzetéről ad valós képet, a számviteli törvényben foglaltakkal összhangban. − 14/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról. Ez a rendeletben a tárgy évet eddig érintő költségvetési előirányzat módosításokat tartalmazza önkormányzati döntések végrehajtása, központi támogatások és egyéb korrekciók nyomán. Jogszabályban előírt beszámolók elfogadásáról határozott a Képviselő-testület: − Az ülés első napirendjében Török Csaba r. alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője számolt be Cegléd közrendjének, közbiztonságának 2013. évi helyzetéről. Az írásbeli beszámoló a www.cegled.hu honlap Közérdekű adatok / Tevékenységre és működésre vonatkozó adatok / A szerv döntései,.. / A képviselő-testület ülésére benyújtott nyilvános anyagok április 24-ei csomagban található – az ülés további nyilvános napirendjeivel együtt; − Gesztor önkormányzatként a 2001/HU/ 16/P/PE/008” Duna-Tisza Közi Nagytérség Regionális Települési Szilárd Hulladékgazdálkodás Rendszere tárgyú Kohéziós Alap projekt 2013.január 1- 2013. december 31. közötti időszaki pénzügyi beszámolóját is elfogadta a Képviselő-testület; − A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Bkr.) 49. §-a alapján, a belső ellenőrzés éves jelentést készített a 2013. évben elvégzett vizsgálatokról. A belső ellenőrzési vezető a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységéről szóló éves összefoglaló jelentése a Honlapon ugyancsak elérhető. Intézményeket érintő napirendek keretében döntés született: − a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola fenntartói átszervezési kérelméről, mely szerint az Önkormányzat egyetért azzal, hogy az intézménybe felvehető gyermekek száma 500- főről 600 főre növekedjen; − döntés született a Magyarok Nagyasszonya Katolikus Tagóvoda (Cegléd, Kő-
rösi úti 6-8. és Eötvös tér 6/A.) valamint a Református Általános Iskola és Báthori Utcai Tagóvoda (Cegléd, Báthori u. 11.) és Posta Utcai Tagóvoda (Cegléd, Posta u. 2.) gyermekeinek iskola-egészségügyi ellátása feladatának egyházi fenntartó részére történő átadásáról. A közfeladatok és vagyongazdálkodási tárgykörben döntés született: − Egészségügyi alapellátási tárgykörben határozat született a ceglédi XIV. számú felnőtt háziorvosi körzet állandó ellátására vonatkozó háziorvosi pályázat kiírásáról; − Lejárt bérleti szerződés okán döntés született az önkormányzati tulajdonban lévő hulladékgyűjtő és szállító tehergépjármű ingyenes, további 5 évre történő bérbeadásáról az „ÖKOVÍZ” Önkormányzati Kommunális és Víziközmű Üzemeltető Nonprofit Kft. részére. A Pest Megyei Kormányhivatal társulási megállapodásokkal kapcsolatos törvényességi felhívása nyomán határozat született arról, hogy Cegléd Város Önkormányzata 2013. december 31-ével kilép az albertirsai székhelyű Dél-Pest Megyei Önkormányzatok Területfejlesztési Társulásából. Ifj. Károly Ferenc önálló képviselői indítványa nyomán, hosszas vita után kialakult konszenzus eredményeként elvi döntés született arról, hogy a Képviselő-testület támogatja a 441-es főút Cegléd-Nagykőrös (Kőrösi út), és 4608-as számú út, CeglédCsemő között (Mizsei út) mentén, valamint a Déli úton, Kőrösi úton, Mizsei úton, Törteli úton, Felszegi úton, Külső-Kátai úton, Jászberényi úton és az Alszegi úton történő kerékpárutak megépítését. A következő ülés alkalmával megvizsgálják, hogy ezen utak vonatkozásában vannak-e érvényes, engedéllyel rendelkező tervek. Sorrendet állítanak fel a kerékpárutak megvalósítására vonatkozóan. Végezetül beszámolót fogadtak el a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról, és a tisztségviselők két ülés közt tett intézkedéseiről. **** A Képviselő-testület nyilvános üléséről a közzétett előterjesztések, a jegyzőkönyv és a meghozott döntések nyújtanak bővebb információt, mely dokumentumok hozzáférhetők a www.cegled.hu önkormányzati honlapon, vagy könyvtárban. Szervezési Iroda
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
6
2014. május 5.
VÁLASZTÁSI TUDNIVALÓK
Tájékoztató!
A Helyi Választási Iroda tájékoztatója
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (1) pontja alapján 2014. május 01. (csütörtök) munkaszüneti nap, melynek kapcsán a 2014. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 33/2013. (VIII. 30.) NGM rendelet 2. § a) pontjában foglaltaknak megfelelően az alábbi rend szerint alakul a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalban a munkavégzés és az ügyfélfogadási rend: 2014. május 1. (csütörtök): munkaszüneti nap, 2014. május 2. (péntek): pihenőnap, 2014. május 10. (szombat): munkanap (12:00 óráig), melyen az ügyfélfogadás 11: 30 óráig tart. Dr. Diósgyőri Gitta jegyző
Magyarország Köztársasági Elnöke kitűzte az Európai Parlament tagjainak 2014. évi választását. A szavazás napja: 2014. május 25. A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart. Mit kell tudni az Európai Parlamenti választásokról? Az Európai Unió polgárai 5 évenként közvetlen választásokon választják az Európai Parlament tagjait. Magyarországon az EP képviselőket az „Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. Törvény” alapján választják. A törvény szerint Magyarország területe egy választókerületet alkot. A választók arányos választási rendszerben, listás szavazáson adhatják le voksaikat. Minden választópolgár egy listára szavazhat és a listák kötöttek, azaz a jelöltek a pártok által megállapított sorrendben kapnak mandátumot. Magyarország 21 képviselőt küldhet a 2014. évtől 751 tagú brüsszeli törvényhozásba és a képviselői helyeket 28 tagállam között arányosan csökkenő módon osztják fel. A 21 képviselői helyet a listák között a leadott szavazatok arányában osztják el, nem kaphat azonban mandátumot az a lista, amely nem kapta meg az összes érvényes szavazat legalább öt százalékát. Mit kell tudni az Európai Parlament munkájáról munkájáról? Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió (EU) parlamentáris területe. A Miniszterek Tanácsával együtt alkotja az EU törvényhozói hatalmi ágát. Hivatalosan a székhelye Strasbourg, de Brüsszelben is ülésezik. Az Európai Parlament nem alkothat önállóan törvényt, de módosíthatja vagy megvétózhatja azokat számos politikai területen. Bizonyos területeken tanácskozási joga van. Az EP felügyeli az Európai Bizottság munkáját, jóváhagyja a testület
kinevezését és bizalmatlansági szavazással visszahívhatja. Ellenőrzi az EU költségvetését is. Az EP képviselői helyeinek felosztása nem csupán a tagállamok népessége alapján történik, a kisebb államok ennél több képviselőt küldhetnek, hogy megfelelően legyenek képviselve. Más európai szervezetektől eltérően az EP az egyetlen, amelyet közvetlenül választanak és törvényhozói joga van. Névjegyzékkel kapcsolatos tudnivalók A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok automatikusan felkerülnek a központi névjegyzékbe. A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről értesítőt kapnak. A névjegyzék a helyi választási irodában (önkormányzati hivatal) tekinthető meg. Az Európai Unió más tagállamának választópolgára – ha Magyarországon lakóhellyel rendelkezik – május 9-ig kérheti a névjegyzékbe vételt a helyi választási iroda vezetőjétől. Szavazás A szavazás napján lakóhelyétől távol tartózkodó választópolgár belföldön az általa megjelölt településen átjelentkezéssel, külföldön Magyarország külképviseletein adhatja le szavazatát. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt 2014. május 17-én 16 óráig, átjelentkezést 2014. május 23-án 16 óráig lehet kérni a www.valasztas.hu oldalon vagy levélben, illetve személyesen a lakóhely szerint illetékes helyi választási irodától. Szavazni egy listásra lehet. Részletes tájékoztatásért forduljon a Polgármesteri Hivatalban működő helyi Választási Irodához, vagy látogassa meg a www.valasztas.hu weboldalt. Dr. Diósgyőri Gitta jegyző, a HVI vezetője
A ceglédi HVI munkatársainak elérhetősége Dr. Diósgyőri Gitta HVI vezető: Tel.: 53/511-405
[email protected] Sziváki Ibolya HVI vezető jogi helyettese Tel.: 53/511-409
[email protected] Zalai Tibor HVI vezető informatikai helyettese Tel.: 53/511-413
[email protected] A HVI székhelye: 2700 Cegléd, Kossuth tér 1.
Szénás Pál Ösztöndíj A Kossuth Gimnáziumért Alapítvány ösztöndíjat hirdet olyan, a Ceglédi Kossuth Gimnáziumban érettségizett, egyetem nappali tagozatán első diploma megszerzése érdekében tanuló, szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező diáknak, aki legalább egy évet már elvégzett jelenlegi felsőfokú intézményében. Ösztöndíj csak egy évre adható, pályázni minden évben lehet, díjat évente 1, maximum 2 fő kaphat. A pályázat benyújtásának módja: Minimum 1, maximum 2 gépelt oldal (Times New Roman, 12-es betűtípus, 1,5-es sortáv), amelyen a pontos elérhetőséget (név, cím, telefonszám, e-mailcím) is tüntessék fel. A pályázathoz az elvégzett évről a leckekönyv fénymásolata, valamint a jelenlegi félévről az iskolalátogatási igazolás kell. Mivel a kuratórium döntése után a pénz kifizetése átutalással történik, ezért szükséges a pályázó pénzintézetének neve és pontos bankszámlaszámának feltüntetése is. A pályázatot elektronikusan (
[email protected] címen „Szénás Pál Ösztöndíj” tárgymegjelöléssel) vagy személyesen is le lehet adni a gimnázium titkárságán. Az ösztöndíj beadásának határideje: 2014. május 30. Cegléd, 2014. április 17. Dr. Kürti György a kuratórium elnöke
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
7
HIRDETMÉNY MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE KITĥZTE
AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK 2014. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A SZAVAZÁS NAPJA:
2014. MÁJUS 25. A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.
NÉVJEGYZÉK A magyarországi lakcímmel rendelkezĘ választópolgárok automatikusan felkerülnek a központi névjegyzékbe. A szavazóköri névjegyzékben szereplĘ választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükrĘl értesítĘt kapnak. A névjegyzék a helyi választási irodában (polgármesteri hivatalban) tekinthetĘ meg. Az Európai Unió más tagállamának választópolgára – ha Magyarországon lakóhellyel rendelkezik – május 9-ig kérheti a névjegyzékbe vételt a helyi választási iroda vezetĘjétĘl.
SZAVAZÁS A szavazás napján lakóhelyétĘl távol tartózkodó választópolgár belföldön az általa megjelölt településen átjelentkezéssel, külföldön Magyarország külképviseletein adhatja le szavazatát. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt 2014. május 17-én 16 óráig, átjelentkezést 2014. május 23-án 16 óráig lehet kérni a www.valasztas.hu oldalon vagy levélben, illetve személyesen a lakóhely szerint illetékes helyi választási irodától. Szavazni egy listára lehet.
Részletes tájékoztatásért forduljon a polgármesteri hivatalban mĦködĘ helyi választási irodához, vagy látogassa meg a www.valasztas.hu weboldalt. Nemzeti Választási Iroda
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
8
2014. május 5.
Az Európai Parlament tagjainak 2014. évi választása ceglédi szavazókörei és a szavazatszámláló bizottságok tagjai 1. sz. szavazókör Napköziotthonos Iskola, Népkör u. 1. László Ditta, Sáránszki István, Varjasiné Salamon Klára
12. sz. szavazókör Bem Szakiskola, Jázsberényi út 2. Szabó Zsolt, Gődérné Szabados Piroska, Turóczi Pálné
2. sz. szavazókör Református Ált. Iskola Szabadság tér 4./I. Károly Istvánné, Mucska Péter, Sáránszki Istvánné
13. sz. szavazókör Közgazd. Szakközépiskola, Kossuth F. u. 32. Bene Gyuláné, Bereczki Béla, Pecznik Istvánné
3. sz. szavazókör Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Kossuth F. u. 18/I. Németh Lászlóné, Rózsavölgyi Ferenc, Turóczi Noémi 4. sz. szavazókör Szép Utcai Óvoda, Szép utca 34-36. Imrik Mária, Nagyné Marton Katalin, Koncsorné Nagy Zita 5. sz. szavazókör Lövész utcai Óvoda, Lövész utca 4/I. Csábi Andrea, Pákozdi Ferencné, Ványi Istvánné 6. sz. szavazókör Református Ált. Iskola Szabadság tér 4./II Apáti-Tóth Terézia, Mucska Vilmosné, Orosz Ferencné 7. sz. szavazókör Malomtéri Óvoda, Malom tér 2/I. Bán Ferencné, Czinege Lászlóné, Csicsó Sándorné 8. sz. szavazókör Kőrösi Úti Óvoda, Kőrösi út 6-8. Bádenszki Józsefné, Nagy Istvánné, Szijjártó Attiláné 9. sz. szavazókör Losontzi István Ált. Isk., Buzogány u. 23. Csiszár Ágnes, Harczi Ferencné, Petrovics Istvánné 10. sz. szavazókör Máltai Szeretetszolgálat Bajcsy Zs. út. 26. Kecskeméti Andrásné, Kökény Károly, Tarsoly Imréné 11. sz. szavazókör Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Kossuth F. U. 18/I. Takácsné Farkas Judit, Tornyosi Lajosné, Tölgyessy Attiláné
14. sz. szavazókör Dózsa György Kollégium, Rákóczi út 50-56. Erdős Józsefné, Keresztúri Lászlóné, Mester Károlyné 15. sz. szavazókör Köztársaság u. Óvoda, Köztársaság u. 18. Dr. Elek Attiláné, Szentgyörgyi Gergely, Tóth Lászlóné 16. sz. szavazókör Mezőgazdasági Szakközépiskola, Széchenyi út 16. Fehér Tünde, Horváth Brigitta, Zakar Anita 17. sz. szavazókör Közlekedési Felügyelet, Dohány utca 31. Albert Judit, Jansik József Károlyné, Kissné Szőke Erika 18. sz. szavazókör Fűtőház Utcai Óvoda, Fűtőház Utca 6. Baráth Katalin Motollai Istvánné Tóth Jenő Pálné 19. sz. szavazókör DPMG Zrt. Kecskéscsárdai gépműhelye Andó Nikolett, Andó Tibor, Andó Tiborné 20. sz. szavazókör Lövész Utcai Óvoda, Lövész Utca 4/II. Hegedűs Ferencné, Farkasné Kovács Mária, Monori Anita 21. sz. szavazókör Malomtéri Óvóda, Malom tér 2/II. Kabdebó Flórián Péter, Mátyás Erzsébet, Végh Sándor 22. sz. szavazókör Báthori Utcai Óvoda, Báthori utca 11/I
Bordáné Csököly Éva, Gyurkó Kitti, Tóthné Kasselák Anita 23. sz. szavazókör Báthori Utcai Óvoda, Báthori utca 11/II Hornyák Levente, Bedő Beáta, Kenyó Erzsébet 24. sz. szavazókör Báthori Utcai Óvoda, Báthori utca 11/III Bóbis Andrásné, Budaváriné Kiss Andrea, Tóthné Belényi Julianna 25. sz. szavazókör POSTA UTCAI ÓVODA, POSTA U. 2/I. Mikusné Kovács Krisztina, Reznák Klára, Szebeni Viktor 26. sz. szavazókör Általános iskola, Ugyer XII. dűlő Hodossy Rita, Szebeni Dávid, Vigh Tibor 27. sz. szavazókör Posta Utcai Óvoda, Posta u. 2/II. Gyura Lászlóné, Győriné Cserpák Mária, Módos Sándorné 28. sz. szavazókör Szociális Otthon, Bajcsy-Zs. út 1. Farkasné Vasgyura Gréti, Józsa Ferencné, Palásti Szabina 29. sz. szavazókör GERMÁN RT., Pesti út 200. Dudás István Lászlóné, György Mária, Veresné Bakos Magdolna 30. sz. szavazókör BAU-TRANS 2000 Kft, Budai út 42. Farkas Norbert, Nádasi Nóra, Pálné Vidoven Andrea 31. sz. szavazókör Ökovíz Kft., Pesti út 65. Lövei Anikó, Máté Bálintné, Ócsai Ernőné 32. sz. szavazókör Általános Iskola, Külső-Budai út 3. Bachstadter Györgyné, Pászti Lilla, Pászti Zsoltné 33. sz. szavazókör Minetechnik Kft., Külső-Kátai út 35/a. Gábor Istvánné, Kelemenné Matúz Anna, Tóth Sándorné
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
9
Civil szervezetek adószámai A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4. §-a rendelkezik a civil szervezet javára történő rendelkezésről. Kedvezményezettnek – egyéb feltételek mellett – az a civil szervezet minősül, amely a magánszemély nyilatkozata évének első napja előtt két évvel, azaz legalább 2012. előtt alakult meg hivatalosan. Ceglédi Hírmondó a hagyományokhoz híven ismét közzéteszi a ceglédi illetőségű szervezetek adatait. A Ceglédi Hírmondó szerkesztősége a jogosultság tekintetében nem vállal felelősséget a rendelkezésre álló alábbi adatok hitelességéért. CIVIL SZERVEZETEK Közalapítványok Adószám: Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány ...................................................................................................................... 18668982-1-13 Cegléd Sportjáért Közalapítvány ................................................................................................................................... 19186649-1-13 Alapítványok Adószám: AGAPE Közhasznú Alapítvány (Ref. Eü. Gyermekotthon) ......................................................................................... 18674145-1-13 Alapítvány a Ceglédi Városi Könyvtárért....................................................................................................................... 19176839-1-13 Alapítvány a Szívbetegekért ............................................................................................................................................ 19181857-1-13 Alma Mater Cegléd Alapítvány ...................................................................................................................................... 18670433-1-13 Ambassador Alapítvány .................................................................................................................................................. 18662869-1-13 „Aranyszív” Alapítvány (Deák téri Óvoda) ................................................................................................................... 18699454-1-13 Az „Éneklő Pedagógusokért” Alapítvány (Kút u. 2.) .................................................................................................... 19181572-1-13 Az Ápolásban Dolgozók Képzéséért és Segélyezéséért Alapítvány .............................................................................. 18661899-1-13 Állatmenhely Nyílt Alapítvány ...................................................................................................................................... 18673649-1-13 Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete....................................................................................................................... 18724714-1-13 Bella Állatvédelmi Alapítvány ........................................................................................................................................ 18721285-2-13 Bem Alapítvány............................................................................................................................................................... 19178271-1-13 Bocs Kosárlabda Sportiskola Alapítvány (Szőlő u. 15.) ................................................................................................ 18679645-1-13 Budai Úti Iskolásokért Alapítvány Cegléd, Külső-Budai út 2. .................................................................................... 18707609-1-13 Ceglédi Asztalitenisz Közhasznú Alapítvány ................................................................................................................ 18661806-1-13 Cegléd Barátainak Köre.................................................................................................................................................. 18675706-1-13 Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület ................................................................................................................................... 18711633-1-33 Ceglédi Cantate Gyermekkórusért Alapítvány ............................................................................................................. 18686184-1-13 Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Egyesület ..................................................................................................... 18703162-1-13 Ceglédi Evangélikus Egyházközség Luther Rózsa Alapítvány ..................................................................................... 18691315-1-13 Ceglédi Fúvós Egylet...................................................................................................................................................... 18716580-1-13 Cegléd és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány ........................................................................................................... 18711028-1-13 Ceglédi Judo Sportért Alapítvány .................................................................................................................................. 18660025-1-13 Cegléd Kapuja Polgári Egyesület (C, Tarló 3.) .............................................................................................................. 18708325-1-13 Ceglédi Közgazdasági Alapítvány................................................................................................................................... 19183945-1-13 Cegléd és Környéke Legtehetségesebb Ifjú Tánczenésze Alapítvány .......................................................................... 18662546-1-13 Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete Közhasznú Szervezet ....................................................................... 18711413-1-13 Ceglédi Mentők Közhasznú Alapítvány ........................................................................................................................ 18661088-1-13 Ceglédi Nagycsaládos Egyesület .................................................................................................................................... 18684632-1-13 Ceglédi Rádió Sport Egyesület (Várkonyi I. u. 35.)...................................................................................................... 18673481-1-13 Ceglédi Református Iskoláért Alapítvány ...................................................................................................................... 19185590-1-13 Ceglédi Sebészetért Alapítvány ...................................................................................................................................... 18700901-1-13 Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány ................................................................................................................................. 19180234-1-13 Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskoláért Alapítvány .............................................................................................. 19182339-1-13 Cegléd Televíziójáért Alapítvány.................................................................................................................................... 18678156-1-13 Ceglédi Toldy Ferenc Kórház Alapítvány a Szívbetegekért, a Szívinfarktus Megelőzésére ........................................ 19181857-1-13 Cegléd Város Polgárőr Egyesület ................................................................................................................................... 18726747-1-13 Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány............................................................................................................. 18665556-1-13 Ceglédi Várkonyi István Általános Iskoláért Alapítvány ............................................................................................... 18674107-1-13 Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület - Közhasznú Szervezet ................................................................................ 19169644-1-13 Ceglédi Zsibongó Alapítvány (Dózsa Gy. úti Bölcsőde) .............................................................................................. 18710539-1-13 Cigle Hagyományéltető Egyesület, Közhasznú Szervezet ........................................................................................... 18722217-1-13 „Csillagszem” Alapítvány (Ady Endre u. Óvoda) ......................................................................................................... 18700279-1-13
10
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2014. május 5.
Dolgozói Alapítvány Közhasznú Szervezet (ÖKOVÍZ Pesti út 65.) ........................................................................... 19180409-1-13 Együtt a Szűcs és Kernács Telepért Alapítvány ............................................................................................................. 18705236-1-13 EMBER-KÉK Alapítvány (Bercsényi u. 23.) ................................................................................................................ 18688241-1-13 Erkel Ferenc Alapítvány ................................................................................................................................................. 18702178-1-13 Fiatal Alkotók Műhelye Alapítvány (FIAM) (2700 C., Eötvös tér 2.) ......................................................................... 18726400-1-13 Gyermekmosolyért Alapítvány (Pesti úti Óvoda) ......................................................................................................... 18669622-1-13 „HILD” Templom Alap Alapítvány ............................................................................................................................... 19176901-1-13 „HONSZ” Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége - Ceglédi Szervezete ......... 19672397-1-41 Humánum Egészségügyi Szakképzés Alapítvány ......................................................................................................... 18683239-1-13 Infokapu Közhasznú Alapítvány (Mátyás kir. u. 27.).................................................................................................... 18708538-1-13 Iskolaszövetkezet a Tanulókért Közhasznú Alapítvány (Unghváry László Ker-Vend. SZKI Cegléd) ........................ 18670488-1-13 „Jövőnkért” Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány (Lövész utcai Óvoda) ............................................................. 18683600-1-13 Kossuth Gimnázium Leánykara Alapítvány .................................................................................................................. 19177555-1-13 Kossuth Gimnáziumért Alapítvány ............................................................................................................................... 19179289-1-13 Könnyűzenei Oktatásért Alapítvány .............................................................................................................................. 18726998-1-13 Körtemuzsika Alapítvány (Kőrösi úti Óvoda)............................................................................................................... 18699715-1-13 LUR-KÓ PÉ (Széchenyi úti Óvoda) ............................................................................................................................ 18689857-1-13 Máltai Szeretetszolgálat .................................................................................................................................................. 19025702-1-13 Megoldás Egyesület (nevelőszülők a nevelt gyermekekért és a nevelőszülőkért)....................................................... 18713879-1-13 Mészáros Lőrinc Katolikus Iskoláért Alapítvány (Pesti út 2.) ...................................................................................... 18693290-1-13 „MOHA” Mozgáskorlátozottak Otthonháza ................................................................................................................ 19176406-1-13 Mozgássérült Önálló Egyesület ..................................................................................................................................... 19172952-1-13 Napraforgó Egyesület a Ceglédi Gyermekekért ........................................................................................................... 18707238-1-13 Orrhigiéne Alapítvány .................................................................................................................................................... 18697500-1-13 Örkényi Úti Gyermekekért Alapítvány ......................................................................................................................... 18703715-1-13 Őszikék Ceglédi Idősekért Alapítvány (Bajcsy-Zs. út 1.) ............................................................................................. 18693001-1-13 Pest Megyei Szabadidősport Szövetség (közhasznú) .................................................................................................... 18706574-1-13 Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért ...................................................................................... 19010289-1-42 „SZIMBA” Fogyatékkal élő Gyermekekért Alapítvány................................................................................................. 18693939-1-13 Szent Lőrinc Alapítvány (Vörösmarty tér 1.) ................................................................................................................ 18672514-1-13 Tanulni Egy Életen Át Alapítvány C., Alkotmány u. 9. ................................................................................................ 18716432-1-13 „Tipegő” Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány (Deák téri Bölcsőde).................................................................... 18681608-1-13 Ceglédi Barátság Horgászegyesület (C., Rákóczi út 19/B. fszt. 4.) .............................................................................. 19183952-1-13 * A lapzárta időpontjáig ismert adatok. Amennyiben a tudomása van további ceglédi civili szervezetek létezéséről, kérjük, jelezze a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal 53/511-408. telefonszámán. Kérjük, rendelkezzen a 2013. évi Szja 1%-áról!
Pályázati felhívás Cegléd Város Önkormányzata Képviselőtestületének Gazdasági Bizottsága pályázatot hirdet a Városvédelmi és Idegenforgalmi Pályázati Keretből ELNYERHETŐ TÁMOGATÁSRA Az elnyerhető legmagasabb támogatás összege pályázatonként: 300.000 Ft. Pályázni lehet a 2014. év május 5. és december 31. napja között megvalósuló célra: 1. Allergén gyomnövények irtására 2.Közterületek fásítására, gondozására 3.Illegálisan elhelyezett hulladék lerakatok felszámolására 4. Környezetvédelmi célú, nevelési, oktatási programokra 5. Helyi gyógy- és wellness programok népszerűsítésére
6. Bor és gasztronómiai rendezvényekre 7. Helyi kiállítások, vásárok szervezésére 8. Az aktív turizmust népszerűsítő programra: pl. kerékpározás, horgászat, vadászat, lovaglás 9. Turisztikai szempontból jelentős alkotóműhelyek tevékenységének bemutatására. 10. Nyomtatott és elektronikus marketing eszközök készítésére 11. Helyi egyházi ünnepekhez kapcsolódó rendezvényekre, vallásturizmus erősítésére. 12. A tulajdonában lévő, a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelet hatálya alá tartozó helyi védettségű épület, épületrész állagmegóvására, felújítására
13. Cegléd város hírnevét öregbítő egyéb célokra 14.Az 1-13. célok megvalósítására más szervek által kiírt pályázaton való részvétel pályázati önrészére. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - a városi rendezvényekhez kapcsolódás, melynek tényét az Önkormányzati Iroda igazolja; - ha a támogatás legalább 50 %-át tárgyi eszköz beszerzésére fordítja a pályázó, - kistérségi szintű rendezvény esetén legalább két partnerségi nyilatkozattal, legalább egy kistérségi helyszínnel kell rendelkezni. Gazdasági Bizottság
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
11
Pályázati felhívás Cegléd Város Önkormányzata Képviselőtestületének Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottsága pályázatot hirdet a Humán Pályázati Keretből ELNYERHETŐ TÁMOGATÁSRA Az elnyerhető legmagasabb támogatás összege pályázatonként: 300.000 Ft. Pályázni lehet a 2014. év május 5. és december 31. napja között megvalósuló célra: 1. „Cegléd 650. éves város” ünnepi rendezvénysorozatába illő eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi, zenei évfordulók alkalmából megvalósuló megemlékezésre, konferenciára 2. További irodalmi, zenei és képzőművészeti programok megvalósítására, az ezekhez kapcsolódó kiadványok, katalógusok megjelentetésére 3. Kulturális egyesületek, alkotóműhelyek támogatására 4. Hagyományos kézműves tevékenységek, népművészet megjelenítésére, néphagyomány-őrző szokások felelevenítésére, bemutatására 5. A tudományos munkában kutató, újító tevékenységet végző magánszemélyek és csoportok támogatására 6. A ceglédi kultúrával, az ifjúsággal, a sporttal, a napi eseményekkel kapcsolatos közszolgálati témák szerepeltetésére 7. A várost érintő kulturális és egyéb eseményekről készített, képekkel illusztrált nyomtatott vagy elektronikus dokumentumok készítésére (Füzetek, CD-k, DVD-k.). 8. A városi események, a városban fellelhető értékek fotó- és videó dokumentálására oly módon, hogy a kialakuló adatbázis szerzői jogról való lemondással nyilvánosan felhasználhatóvá váljon 9. Cegléd város hírnevének öregbítésére a sport területén, 10. A fiatalok hasznos szabadidő eltöltésének elősegítésére 11. Egészségfejlesztési programokra a gyermek- és ifjúsági korosztály számára, 12. Idősek egészségi állapotának, életminőségének javítására, 13. Egészséges életmód programjaira, az emberi egészség rizikófaktorainak csökkentésére, 14. Az elkerülhető halálozások, megbetegedések, fogyatékosság megelőzésére,
15. Óvodáskorúak vízhez szoktatása, 16. Óvodáskorúak gyógy-testnevelése 17. Hátrányos helyzetű családok, gyermekcsoportok részére segítséget nyújtó rendezvények megvalósítására 18. Az 1-17. célok megvalósítására más szervek által kiírt pályázaton való részvétel pályázati önrészére A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • a városi rendezvényekhez kapcsolódás, melynek tényét az Önkormányzati Iroda igazolja; • ha a támogatás legalább 50%-át tárgyi eszköz beszerzésére fordítja a pályázó, • kistérségi szintű rendezvény esetén legalább két partnerségi nyilatkozattal, legalább egy kistérségi helyszínnel kell rendelkezni. Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság ***** MINDEN PÁLYÁZÓRA VONATKOZÓ EGYSÉGES ELŐÍRÁS Pályázatot nyújthatnak be: a) a településen élő vagy dolgozó állampolgárok, b) a ceglédi székhelyű, vagy tevékenységüket Cegléden végző ba) társadalmi szervezetek, bb) nem önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok, bc) egyéni vállalkozók, bd) civil, és - a köznevelési intézmények kivételével - egyéb szervezetek Költségvetési szervek a pályázatban nem vehetnek részt! A pályázat benyújtásának határideje: 2014. június 6-a 12:00 óra A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell: 1. a pályázati téma részletes leírását, amelynek mellékleteként a pályázati adatlapot is ki kell töltenie a pályázónak; 2. a támogatás kifizetésének ütemezését; 3. a pályázó nyilatkozatát arról, hogy köztartozása nincs. 4. nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá nem tartozik.
Pályázati befogadásból kizárásra kerül: - aki az előző alkalommal kapott pályázati támogatással nem számolt el, és ezt a tényt a Bizottság megállapította, illetve - az előző alkalommal kapott támogatást a jóváhagyott céltól eltérően használta fel, és ezt a tényt a Bizottság megállapította. A pályázati adatlap beszerezhető/ letölthető − www.cegled.hu/aktualis oldalon, illetve − Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal I/115. iroda (Cegléd, Kossuth tér 1. Tel/fax: 500-287) A pályázatokat − postai úton a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal 2701 Cegléd, Pf.: 85. címhelyre, illetve − személyesen a Ceglédi KÖH I. emeleti központi iktatójában, − lezárt borítékban, „PÁLYÁZAT - Városvédelmi és Idegenforgalmi Pályázati Keret” felirattal ellátva kérjük benyújtani. A hiányosan benyújtott pályázat érvénytelen, hiánypótlásra nincs lehetőség! A pályázaton kapott támogatás elszámolási határideje: a támogatott pályázati cél megvalósulását követő 30. nap, illetve a támogatás havonta történő folyósítása esetén az eltelt negyedév utolsó napja. A kizárólag számlával történő elszámolásokat Cegléd Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének kell benyújtani az elnyert támogatás felhasználásáról szóló eredeti bizonylatok bemutatása mellett. A pályázatok elbírálására Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörrel rendelkező bizottsága nyilvános ülésén, a pályázati határidőt követő 30 napon belül kerül sor. Az elbírálás eredményéről minden pályázót értesítünk. A nyertes pályázóval – egyeztetett időpontban, legkésőbb a döntést követő 15 napon belül – támogatási szerződést kötünk. A támogatást elnyert pályázó a köztartozásról szóló nemleges igazolásokat legkésőbb a támogatási szerződés megkötésének időpontjáig köteles benyújtani. A pályázaton nyert összeg folyósításáról a pályázatban megjelölt időpont, illetve ütemezés alapján, a támogatási szerződés aláírását követően, a Ceglédi KÖH Önkormányzati Irodája gondoskodik.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
Alma Mater Ösztöndíj A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban működő ALMA MATER ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT ÍR KI a 2013/2014-es tanévre főiskolán vagy egyetemen továbbtanuló volt diákjai számára. Az alapítvány anyagi helyzete csak néhány pályázó támogatását teszi lehetővé. Feltételek: 1. Elsősorban szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekei pályázhatnak. 2. Első diploma megszerzésére irányuló, nappali tagozatos képzésben résztvevők adhatnak be pályázatot, akik rendelkeznek legalább 1 év lezárt tanulmányi eredménnyel. 3. 3,5 fölötti tanulmányi átlaggal rendelkeznek vagy olyan tanulmányi eredménnyel, amely az adott felsőoktatási intézményben tanulmányi ösztöndíjra jogosít. A pályázat formai követelményei: Minimum 1, maximum 2 gépelt oldal
(Times New Roman, 12-es betűtípus, 1,5-es sortáv), amelyen a pontos elérhetőséget (név, cím, telefonszám, e-mailcím) is tüntessék fel. A pályázathoz az elvégzett évről a leckekönyv fénymásolata, valamint a jelenlegi félévről az iskolalátogatási igazolás kell. Mivel a kuratórium döntése után a pénz kifizetése átutalással történik, ezért szükséges a pályázó pénzintézetének neve és pontos bankszámlaszámának feltüntetése is. A pályázatot elektronikusan (
[email protected] címen „Alma Mater Ösztöndíj” tárgymegjelöléssel) vagy személyesen is le lehet adni a gimnázium titkárságán. A pályázat beadásának határideje: 2014. május 30. Cegléd, 2014. április 17. Dr. Kürti György a kuratórium elnöke
Képviselõi fogadóórák* 1. sz. választókerület: Hegedűs Ágota • a Városháza I. emeleti irodájában minden hónap második keddjén 9–12 órág 2. sz. választókerület: Rimóczi Gábor • a Városháza aulájában lévõ képviselõi irodában minden hónap elsõ hétfõjén 16 –17 órág 3. sz. választókerület: Hörömpő Annamária • a Városházán minden második hétfőn 16-17 óra között 4. választókerület: Klément György • Lövész utcai óvodában minden hónap első keddjén 17-18 óráig 5. választókerület: Takáts László • a Városháza aulájában lévõ képviselõi irodában minden hónap harmadik keddjén 13-14.30-ig. 6. sz. választókerület: ifj. Károly Ferenc • a Báthory utcai óvodában minden hónap elsõ keddjén 17–18 óráig. 7. sz. választókerület: Fésűs Ferenc • az Ugyeri Iskolában (Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda Örkényi úti tagintézménye) minden hónap első szerdáján 15 órakor, valamint a Posta utcai Óvodában minden hónap első szerdáján 16 órakor. 8. választókerület: Takátsné Györe Anett • ÖKOVÍZ Kft. Irodaház Pesti út. 65. Minden hónap első szerdáján 14-15 óráig. 9. választókerület: Füle Győzőné • Germán Rt. minden hónap első szerdáján 16-17 óráig, Egyesített Szociális Intézmény (Bajcsy Zs.
tér.) 17-18 óráig. 10. választókerület: Dr. Ferenczi Norbert Minden hónap első péntekén Széchenyi úti Óvoda 16:30 - 17:00, Nyugdíjas Közösségi Ház (Külső Budai út 67.) 17:30-18:00 Bobál István a Városháza aulájában minden hónap harmadik hétfőjén 16.30-17.30-ig. Nagy Tamás az MSZP-iroda(Szent Imre hg. u. 15.) minden hónap első csütörtökén 15–16 óráig. Földi Áron a Városháza aulájában minden hónap utolsó csütörtökén 16–17 óráig. VÁLTOZÁS! Kis Attila minden hónap harmadik keddjén 17-18 óráig a Városháza aulájában lévő képviselői fogadószobában. Személyes elérhetősége: e-mail cím:
[email protected]. Tel: 06/70 379-9086. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK Földi László országgyűlési képviselő és polgármester fogadóóráját minden hónap első péntekén 9-12 óráig tartja a Városháza I. emeleti polgármesteri irodájában. Előzetes bejelentkezés szükséges. Tel.: 53/511-404. Földi László polgármester lakossági fórumot tart minden hónap első péntekén 18 órai kezdettel a Ceglédi Kaszinóban.
2014. május 5.
Anyakönyvi statisztika SZÜLETÉSEK: 2014 márciusában összesen 106 gyermek született Cegléden, melyből 29 gyermek volt ceglédi. A ceglédi gyermekek közül 19 volt fiú és 10 volt a leány. A legkedveltebb fiú név márciusban az Ádám volt, a legkedveltebb leánynév a Krisztina volt. HALÁLESETEK: 2014 márciusában Cegléden összesen 129 haláleset történt, melyből 42 személy volt ceglédi lakos. A ceglédi elhunytak közül 20 volt a férfi és 22 volt a nő. HÁZASSÁGKÖTÉSEK: 2014 márciusában összesen 4 házasságkötés volt Cegléden, melyből mind a 4 pár ceglédi lakos volt.
VÁLTOZÁS! Korondi Miklós országgyűlési képviselő fogadóórát tart minden héten csütörtökön 16-18 óráig a Jobbik helyi irodájában (Kossuth Ferenc utca 3-5). *A lapzárta időpontjáig ismert fogadóórák.
C H
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Nagy László Lázár rajza
12
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Ö ÖN Á LAPJA Megjelenik a képviselõ-testületi ülést követő második hét hétfői napján 16000 példányban. Lapzárta: a megjelenést megelőző hétfő 12 óra. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Felelős kiadó: Apáti Bt. 2700 Cegléd, Kazinczy u. 44. Főszerkesztő: Dr. Diósgyőri Gitta jegyző Levélcím: 2701 Cegléd, Pf.85. HU ISSN 0864–7798
Nyomdai munkák:
Terjeszti a
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
13
Sikeres kezdeményezés – Elektronikai hulladékgyűjtés a gimnáziumban Szép számmal érkeztek a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium udvarára, ahol elektronikai hulladékgyűjtést szerveztek április 16-án. A felhívás eredményességének köszönhetően sokan éltek is a lehetőséggel délelőtt: a leadott hulladékból származó bevételt a Kossuth Gimnáziumért Alapítvány javára fordítják majd. Ha nem is megszakítás nélkül, de kis túlzással folyamatosan kanyarodnak be az autók a gimnázium oldalsó nagykapuján az első csengőszó előtt, hogy régi, nem használt vagy már régen használaton kívüli elektronikai terméküket leadják annak
a kezdeményezésnek részeként, melyet a szelektív hulladékgyűjtésben is igen aktív iskola először indított el.
Nyílt nap a rendőrségen Nyílt napot tartott a Ceglédi Rendőrkapitányság április 25-én. Az évenkénti hagyománynak örvendő rendezvény célja, hogy az állampolgárok részletes betekintést nyerjenek a rendőrők munkájának működésébe.
Fotó: Szokolai
Bár az időjárás nem volt kegyes, ennek ellenére is több száz gyermek és felnőtt látogatott el a Ceglédi Rendőrkapitányság épületébe. A Szent György nap környékén, évente megrendezett országos esemény keretein belül a ceglédi kapitányságon is nyílt nap volt, ahol intézkedés taktikai be-
Ippon a cukrászdában Ungvári Miklós, a londoni olimpia ezüstérmes cselgáncsozója, gyerekkorában imádta a süteményeket. Amikor az édesanyja valami finomságot készített, mindig elrejtette a konyhaszekrény tetejére, nehogy a kis Miki idő előtt megdézsmálja. Ez többnyire sikertelen volt, mivel a küzdeni akarás már ekkor megmutatkozott: Miki feltornázta magát a magasba, és nemritkán egyedül befalta az egész családnak szánt édességet. A sütemények iránti vonzalma máig megmaradt. A Zöldházak cukrászda legutóbb neki akart kedveskedni, amikor meghívták egy róla elnevezett új kreáció, a Királyi málnás elkészítésére. Bodó Gyula cukrászmester irányításával, Miklós teljes erőbedobással kente a málnakrémet, és ipponnal győzött. A végén pedig jóízűen befalta az alkotását. Szöveg és fotó: Czinege
„Ez egy új próbálkozás. Elektronikai hulladékokat még nem gyűjtöttünk, amikor jött az ötlet: mi lenne ha meghirdetnénk úgy, hogy az az alapítványt támogatja.” - mondja a helyszínen Gulyás Zoltán, a gimnázium igazgatója, aki hozzáteszi: az első alkalom ellenére kellemes meglepetés volt látni, hogy ennyien csatlakoztak a felhíváshoz. Olyannyira, hogy a régi hűtőszekrények, televíziók, mikrók, telefonok és nyomtatók csak második kocsifordultával tudták elhagyni az intézményt – a leadott hulladékból befolyt összeget a tervek szerint modern elektronikai cikkekre fogják költeni. Fotó: Szokolai
mutatóval, motoros szimulátorral, ujjlenyomatolással és egyéb programokkal várták az érdeklődőket. „Igaz hogy az időjárás nem kedvezett de így is rengeteg látogatónk volt, főleg általános iskolások és középiskolások. Bár beszorultunk a kapitányság épületébe, de így is lehetett ujjlenyomatot venni, szimulátort próbálhattak ki a gyerekek, illetve ismerkedhettek a rendőrség történelmével. Illetve a közrendvédelmi osztály állományából néhány járőr bevállalta az eső ellenére hogy intézkedés-taktikai bemutatót mutatnak be.” – számolt be a rendezvény sikerességéről Nagy-Bognár Anett hivatalvezető, aki azt is elmondta: a rendőrők munkájába való betekintés mellett az esemény célja az is, hogy közelebb hozzák az állampolgárokat a rendőrséghez.
14
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2014. május 5.
sĄƌǀĂŐEŽŶƉƌŽĮƚ<Ō͘ĂũĄŶůĂƚĂďĞĨĞŬƚĞƚƅŬŶĞŬĠƐǀĄůůĂůŬŽnjſŬŶĂŬ &cÑ70.$+(Ñ;,8µÑÑ$Ñ.1<¼,4c6(*6µ/1*$6µ5$,ÑÑ(68(¿-8µÑÑ$Ñ.1<µ51.%()(.6(6đ. ÖTLETEK TÉRSÉGBE VONZÁSA. A VÁROS VEZETÉSE ÖRÖMMEL ÉS POZITÍV HOZZÁÁLLÁSSAL FOGADJA AZ ÚJ ÖTLETEKET, LEGYEN SZÓ IPARI, KERESKEDELMI, VAGY IDEGENFORGALMI %()(.6(6c54đÑ
ĞĨĞŬƚĞƚĠƐŝůĞŚĞƚƅƐĠŐŶĞŬ͕ǀĂŐLJŵĞŐǀĄƐĄƌŽůŚĂƚſͲŝƉĂƌŝďĞƌƵŚĄnjĄƐŽŬƌĂŝƐĂůŬĂůŵĂƐ ͲƚĞƌƺůĞƚĞŬĞŐůĠĚŬƺůͲĠƐďĞůƚĞƌƺůĞƚĠŶ͕ŝůůĞƚǀĞĂĞŐůĠĚŝdĞƌŵĄůĠƐ'LJſŐLJĨƺƌĚƅŬƂͲ njĞůĠďĞŶƚĂůĄůŚĂƚſĂŬ͘&ŽƌŐĂůŵĂƐŚĞůLJĞŬĞŶ͕ĠƐĂǀĄƌŽƐŬƂnjƉŽŶƚďĂŶƚĂůĄůŚĂƚſƺnjůĞƚŚĞͲ ůLJŝƐĠŐƌĞĂůŬĂůŵĂƐŝŶŐĂƚůĂŶŽŬŵĄƌϮϱŵϮͲƚƅů͕ĂŬĄƌϯϬϬŵϮͲŝŐďĠƌĞůŚĞƚƅĞŬ͘ ƅǀĞďďŝŶĨŽƌŵĄĐŝſŬ͗ sĄƌǀĂŐEŽŶƉƌŽĮƚ<Ō͘ϮϳϬϬĞŐůĠĚ͕'ƵďŽĚLJƵ͘Ϯϴ͘ dĞů͗͘ϬϲͲϱϯͬϱϬϱͲϮϰϬ͕&Ădž͗ϬϲͲϱϯͬϱϬϱͲϮϰϵ ĞͲŵĂŝů͗ŝŶĨŽΛǀĂƌǀĂŐ͘ŚƵ͕ŚŽŶůĂƉ͗ǁǁǁ͘ǀĂƌǀĂŐ͘ŚƵ Hibás terméket vásárolt? Nem felelt meg a szolgáltatás? Magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és társasházak is rendezhetik termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói panaszaikat, a
PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET segítségével.
Az eljárás egyszerű, gyors és ingyenes.
PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. III. em. 331. Telefon/Fax: 06-1/4747-921 E-mail cím:
[email protected]
2014. május 5.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
15
Fotó: Töreki
Fotó: Töreki
Képek az elmúlt hetek ceglédi eseményeiről
Ismét megrendezték a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt Cegléden
Egészség- és sportnapot tartottak a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban
Teltház előtt adta hagyományos virágvasárnapi koncertjét a Ceglédi Fúvószenekar
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az óvodások olimpiáját április közepén a Gál József Sportcsarnokban
Ülésezett a Ceglédi Járás Helyi Védelmi Bizottsága a Városháza dísztermében
„Húszéves a Dobosgála” címmel nyílt kiállítás a Ceglédi Galériában
Fotó: Szokolai
Fotó: Szokolai
Fotó: Szokolai
Fotó: Szokolai
Fotó: Szokolai
Első alkalommal szerveztek sétát az Autizmus Világnapja alkalmából áprilisban
Fotó: Szokolai
Catherine Gallagher, Írország Nemzeti Bajnoka, többszörös Ír Sztepp Tánc Világbajnok vezette társulat lépett fel Cegléden
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2014. május 5. 140511-A
16
Az Invitellel jó nyarad lesz Tévé, internet, telefon együtt – négy hónapig akciós áron Válaszd most bármelyik Invilág csomagot 2 éves határozott idejű szerződéssel, és 4 hónapon át csupán 1288 Ft a havi díj! Az ötödik hónaptól az adott csomaghoz tartozó havi díjat számlázzuk. A részletekről és adott lakcímen elérhető ajánlatokról és szolgáltatásokról érdeklődj a legközelebbi Invitel Pontban, weboldalunkon vagy a 1288-as telefonszámon!
Invitel Pont: Cegléd, Kút u. 1. Tel.: +36 1 801 7961 Az ajánlat 2014. május 2-tól visszavonásig érvényes, az Invitel szolgáltatási területén, 2 vagy 3 szolgáltatást egyben tartalmazó Invilág csomagra előfizető, új lakossági ügyfelek számára. Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A szolgáltatások 12 hónapos határozott idejű, valamint határozatlan idejű szerződés keretében is igénybe vehetők. A díjak az áfát tartalmazzák.
Minden csomag havi
1288 Ft