A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA
2011. március
Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete tisztelettel meghívja Önt a 2011. március 15-EI ünnepi rendezvényeire: 9.45 órakor koszorúzás a Fischl-háznál, 10.00 órakor az Országzászlónál - a Himnusz elhangzása után ünnepi beszédet mond Mészáros Miklós polgármester, és a Szózatot követően koszorúzás lesz.
Varga Béla és Szőllősi Ferenc emlékezetét megörökítő domborművet, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. 11.00 órakor a Lengyel-Magyar Barátság Házában a Boglári Általános és Zeneiskola 4. osztályos diákjainak ünnepi műsora után a város 2011. évi kitüntetéseinek átadására kerül sor. 17.00 órától: Kossuth vacsora a Szelence alapítvány szervezésében (ünnepi műsor, közös vacsora és táncház). (Kedvezőtlen időjárás esetén 10 órakor az emléktábla
10.30 órakor a plébánia-templom bejára- avatásával kezdődnek a rendezvények, majd az ünnepi tánál Várnai László esperes, Balatonboglár megemlékezést a Lengyel-Magyar Barátság Házában plébánosa avatja fel a tartják meg.)
2
BALATONBOGLÁRI HÍREK
RIEGER TIBOR (a TELEKI-SZOBoR alkotója) újabb művét a két jeles személyiség, varga béla és szőllősi ferenc emlékezetére állíttatta A város önkormányzata. a mű megvalósulását a magyar képző -, és iparművészeti lektorátus támogatása segítette. Balatonboglár Hat évezrede lakott e táj. A település („villa boclar”) és akkori lakóinak neve 800 éve, a tihanyi apátság 1211. évi birtokös�szeírásában említtetik először. Huszonöt esztendeje várossá (urbs) nyilvánították. Ez év őszén kívánja a város vezetése az utóbbit „boglár napján” megünnepelni. A mindenkori jelen vélt vagy valós igazságai - így a mi tetteink tárgyi lenyomata is, emlékké halványodnak majd - köszönhetően a szárnyas időnek. Ezért a múlt kutatása egyfajta önismereti gyakorlatnak tekinthető. Ez természetesen munkát jelent, tehát fáradsággal jár, meglehet erkölcsi bátorságot feltételez. A haszna nem kérdőjelezhető meg, mivel e botladozó és reményvesztett kor embere máskülönben magára marad. Talán remélhető, hogy őseinktől nemcsak a génekkel átörökített formát örököltük, hanem spirituális töltést, a tehetséget is: önmagunk jobbá alakításának képességeit.
BALATONBOGLÁR VÁROS 2011. ÉVI KITÜNTETTJEI Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Légrádi Antalnak (postumus) Pro Urbe Balatonboglár Emlékérmet, Hock János úrnak Közszolgálati Díjat, Soós Endre úrnak Művelődési Díjat, Szabó Józsefné asszonynak Pedagógiai Díjat, Hiczfelder János és Zeke József uraknak (megosztva) Sport Díjat, az Aranyhíd Balaton-átúszó SPORTEGYESÜLETNEK Sport Díjat adományozott. (Az utóbbi kitüntetést a 30. Balatonátúszás rendezvényen kívánják átadni.)
BALATONBOGLÁRI HÍREK
3
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI
Kivonatos közlés, az előterjesztések és az ülések jegyzőkönyvei megtekinthetők a város honlapján (www.balatonboglar.hu - önkormányzat előterjesztések, jegyzőkönyvek menüpontokon) valamint a Lukács Károly Városi Könyvtárban. Díjak Állandó ingatlanok: 18.924,- Ft/ingatlan/év+ÁFA (60 liter), 24.624,- Ft/ingatlan/év+ÁFA (110 liter) Üdülő ingatlanok: 13.695,- Ft/ingatlan/év+ÁFA (60 liter), A képviselő-testület - megköszönve a Lukács 17.82 Károly Városi Könyvtár összes dolgozójának a Szőlőskisl munkáját -, az intézmény szakmai beszámolóját aki ingatlanok: 15.438,- Ft/ingatlan/év+ÁFA (60 liter), elfogadta. 20.088,- Ft/ingatlan/év+ÁFA (110 liter) A szemétszállításról A többlet hulladék elszállítására használandó A szemétszállítás gyakorisága: szemétszállítás állan- feliratos zsák ára: 340,- Ft/db+ÁFA. dó lakosok ingatlanai esetében a balatonboglári városrészen évi 76, a szőlőskislaki városrészen A zöldhulladék-szállítás február 1-től november évi 62 alkalommal lesz. A nyaralóingatlanok 30-ig – kéthetente szerdán – évi 22 alkalommal, a esetében a szemét elszállítása április 1-től októ- házhoz menő szelektív gyűjtőjárat – kéthetente kedden – évi 26 alkalommal lesz. ber 31-ig évi 55 alkalommal történik. 2010. december 23. A képviselő-testület a városi műsorszolgáltatásra kiírt ajánlattételi felhívást eredményesnek nyilvánította és a Somogy Televízióval kötött szerződést.
2011. január 27.
Keserű Zoltán, a Humánpolitikai Bizottság elnöke szerint: meg kell határozni, hogy milyen jellegű Az ülés kezdetekor Mészáros Miklós legyen a helyi újság, milyen gyakran jelenjen meg, polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet milyen színvonalon, ki, milyen terjedelemben írhat bele. a két ülés között történtekről. Ha a falugazdászoknak megfelelő elhelyezést találnak, akkor a Polgármesteri Hivatal földszintjén létrejöhet a boglári lakosokat szolgáló ügyfélszolgálati iroda és az adócsoport is ide kerülhet .
A Szüreti Fesztivál megrendezésével kapcsolatos tárgyalásokon a város vezetését Mészáros Miklós polgármester, Kalász Zoltán alpolgármester, Varga Kálmán, a Városfejlesztésiés Turisztikai Bizottság elnöke, Keserű Zoltán, a Humánpolitikai Bizottság elnöke képviseli.
Szántó László a Balaton-átúszás szervezője arról biztosította a polgármestert, hogy a jövőben Jóváhagyták a Garrió Kft. telekhatár-rendezésére is Révfülöp-Balatonboglár között tervezik az és ingatlan tulajdonba adására vonatkozó átúszást, továbbá Balatonboglárnak lehetősége módosított előszerződés tervezetét. lesz anyagilag is profitálni a rendezvényből. Első fordulóban – módosításokkal - elfogadták a Peszt Péter megyei polgárőr-parancsnokkal a város költségvetési koncepcióját. Az előzőekben nyári megerősített polgárőri szolgálatról tárgyalt beadott pályázatok között – mint megtudtuk - a a polgármester, igényük lenne néhány polgárőr Római út építésére 47.206.000,- Ft támogatást részére nyári elszállásolásra. (összköltség: 80.000.000 Ft); az iskola energetikai fejlesztésére, korszerűsítésére 68.800.000 Ft A BAHART ZRT tőkeemelést tervez, támogatást nyert a város (összköltség: 110.000.000 önkormányzatunkra jutó összege 2011-ben kb. 20 Ft). A pénzügyi lehetőségeket mérlegelve, millió forint, és 2012-ig – összesen - több mint 100 májusban – júniusban napirendre tűzik e két millió tőkeemelés várható, ezért a testületnek a pályázat ügyét. közeljövőben döntenie kell a részvénycsomagról. A vezérigazgató urat tájékoztatta a polgármeter, A képviselő-testület erősíteni kívánja a Fischlhogy a 2011. évi költségvetésben tervezésre került ház közösségi célú rendeltetését. A polgármester a 20 milliós összeg, de kifizetését az önkormányzat a régészeti gyűjtemény frissítését kezdeményezi anyagi helyzete fogja meghatározni. a Somogy Megyei Múzeumok igazgatóságánál. A régi műhelyek gyűjtemény anyagát Megtudtuk, hogy a boglári tenisz utánpótlás biztonságosan megőrzik, az emeleti kiállítások leány csapata (Udvardy Panna, Rádics Réka, szakmai szervezését a Varga Béla Városi Fárbás Réka, Dumity Sára, Pór Petra) Somogy Kulturális Központhoz rendelik. A helyi alkotók, Megye Legjobb Sportolója kitüntetést kapta. képzőművészek művei időszaki kiállításokon a jövőben is megtekinthetők lesznek. Megtudtuk: Somogy Megye Közgyűlése ünnepi ülésének költségeit a megye fizette. A képviselő-testület Sopron Város Önkormányzatával megállapodást köt 2011. Napirendre tűzik a városi újság ügyét, a évre a dolgozók csereüdültetésére vonatkozóan. polgármester véleménye: előbb a városi újság Az üdültetéshez biztosítja a Platán strandon és szerkesztésének koncepciójáról kell dönteni. a Jankovich-telepen lévő apartmanokat május
A KALANDPARK A képviselő-testület a várdombi kalandpark megvalósítása érdekében kötendő hitelügylethez - elvileg - felajánlotta a Csalogány utcai 2280/1, 2280/2, 2280/4, 2280/5, 2280/7, 2280/8, 2280/10, 2280/19, 2280/23, 2280/25 és 2280/26 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanokat az ingatlanok forgalmi értékéig. Az ingatlanok értékbecslésének költségét a SZISZI BT. viseli. A képviselő-testület a kistérségnél közös gyepmesteri telep létesítését, fenntartását kezdeményezi. Meghatározták a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2011. évi teljesítmény-követelményeinek alapját képező célokat. 15-től szeptember 30-ig, a nyári rendezvények időpontjainak kivételével. Elfogadták a 2011. évi rendezvények tervét a következők figyelembe vételével: a kamara-, és orgona koncertekre (bruttó) 2 x 200 ezer forintot, a majálisra 100.000 forintot biztosítanak a Városi Kulturális Központ költségvetésében. Az összes többletigényre vonatkozóan 1.215.000 forintot a tartalékban tervez a képviselő-testület, annak felhasználásáról az I. félévi költségvetési beszámoló ismeretében döntenek. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében rendezvényre tervezett összegek átcsoportosíthatók, erről a polgármester saját hatáskörében dönt és utólagosan tájékoztatja a képviselő-testületet. VÁRDOMB A Képviselő-testület elfogadta Csiszár Szilárd úr tájékoztatóját a várdombi kalandpark ügyeiről. A tervezett fejlesztésekhez – helyrajzi számok szerint – hozzájárulásukat adták az alábbi feltételekkel: - a kalandpark üzembe helyezésével egy időben a Sziszi Vendéglő Bt a látogatók elől elzárt területet (omlásveszélyes partok) az eljáró szakhatósággal egyeztetett módon (pld. vadfogó kerítéssel) a saját költségén lekeríti, - a kivágott fákat (az eljáró hatóság határozata szerint az őszi ültetés idején) 2011. év december 31-ig pótolja, - a kilátást takaró fák kivágása helyett – lehetőleg - azok koronájának visszametszésére kell törekedni, - a határozatban megnevezett tájépítészeti terv szerint (az őszi ültetés idején) a rézsűk oldalsó felületeinek védelmét (sövényfonat és növényzet ültetése) 2011. december 31-ig elvégzi. A programhoz kapcsolódó parkolók építését illetően elfogadták a módosított megállapodást. Ennek megfelelően a vállalkozó buszvárót épít az iskolás gyerekek igényét kiszolgálva, az új parkolók a napközis konyha mellett és mögött
4
BALATONBOGLÁRI HÍREK
szervezetek és vezetőik munkáját: a Gaal Gaston Gyermek és Ifjúsági Közhasznú Alapítvány és a cserkészcsapat valamint a BBSC beszámolóját elfogadta. Hasonlóan - megköszönve az intézmény dolgozóinak munkáját – a Varga Béla Elfogadták a képviselő-testület idei munkatervét: Városi Kulturális Központ 2010. évi szakmai - márciusban foglalkoznak a városközpont és a beszámolóját, továbbá a Lukács Károly Városi Könyvtár 2011. évi munkatervét elfogadták. Sziget strand ügyével, - április hónapban napirendre tűzik a A képviselő-testület támogatta az „Arany Galaxis sportkoncepciót, - a város bejárására áprilisban kerül sor Kft.” több évre szóló bérlet iránti kérelmét szakaszosan ütemezve és meglátogatják az nádas betakarítására vonatkozóan, amennyiben megfizeti a 2009. évi tűzvédelmi sáv kaszálásának intézményeket is, - a vállalkozói és civil fórum időpontja kerüljön költségét, 270.000 Ft-ot. A bérlő 2011. 01 és 03. hó között további bérleti díj megfizetése be a munkatervbe, nélkül learathatja a nádat, amennyiben a munka - a rendeleteket is felülvizsgálják, - zárszámadás előtt kerüljön napirendre a civil megkezdéséig befizeti a következő aratásra szervezetek pénzügyi beszámolója, illetve vonatkozó bérleti díj előleget (200.000,- Ft + a költségvetési koncepció tárgyalása előtt a ÁFA kauciót). szakmai beszámolójuk és a következő évre A képviselő-testület a Sportcentrum jótállási és szavatossági ügyeiről készült tájékoztatót vonatkozó elképzeléseik, igényeik. A képviselő-testület – megköszönve a civil elfogadta. Elhatározta, hogy műszaki szakértőt épülnek (a Kilátó utca felől), valamint a vállalkozó 2013-ig az Árpád utcában a művelődési háztól a már meglévő (óvodai célú) parkolókig újabbakat is létesít.
A város vezetői – a gazdálkodás gondjainak ismeretében – február 10-én teljes egyetértésben elfogadták a település rendkívül takarékos költségvetését. Tisztelt balatonboglári és szőlőskislaki polgárok! A Képviselő-testületeknek februárban kell elfogadni településük 2011. évi költségvetését. Balatonbogláron már hónapok óta folyik a rendelet előkészítése, hiszen az előzmények és körülmények ismeretében ez nálunk sem könnyű feladat. Bizonyára sokak előtt ismert, hogy idén elkezdődik a sportcentrum építésére felvett, majd kötvényre váltott hiteltömeg tőketörlesztése. Ebben az évben mintegy 110 millió forintot kell a bank felé törlesztenünk két részletben. Kampányom és a ciklusprogram alapelveinek ismertetésekor is azt nyilatkoztam: mindezt úgy kívánjuk megvalósítani, hogy ne emeljük a választópolgárok adóterheit, az eddigi szolgáltatások minősége ne sérüljön és a takarékossági intézkedések minél kevesebb érdeksérelemmel járjanak. A költségvetési szigort az intézményi rendszeren belül önmagunkon, vagyis a Képviselő-testülettel és a Polgármesteri Hivatallal kezdtük alkalmazni. Több millióval lett kevesebb a kifizetendő képviselői tiszteletdíj, hiszen a nyolc főre fogyatkozott testület és a jóval kevesebb bizottsági tag is. Ők, valamint az intézményvezetői kar a januári üléstől kezdve már nem papíron, hanem elektronikus módon kapják meg az előterjesztéseket. A fénymásolási és papírköltségek jelentős csökkenése milliós megtakarítást jelent. Az elkerülhetetlen létszámleépítést a nyugdíjasokkal kezdtük, helyükre februártól már nem veszünk fel újabb alkalmazottakat, a feladatokat új formában, a hatékonyság és szakértelem figyelembevételével osztjuk el az új hivatali rendszerben. Megvalósul az állandó ügyfélszolgálat is. Igyekszünk kihasználni a nyugdíjazásból eredő létszámcsökkentés és a közcélú foglalkoztatás nyújtotta előnyöket valamennyi intézményben. A Fischl-házban például az eddigi bérköltség mintegy 90%át spórolhatjuk meg ezáltal úgy, hogy még szélesebbre tárjuk a közösségi házat a helyi szervezetek, egyesületek előtt. A hivatali autó felszámolása is 5 millióval csökkenti terheinket. A város valamennyi intézményét bevontuk az új telefonflottába, mely az eddigi költségek mintegy megfelezését jelenti, hiszen jóval alacsonyabb tarifákkal - egymás között pedig ingyen -, beszélhetnek a köztisztviselők és közalkalmazottak. A tisztító-, és irodaszerek központi beszerzése is takarékossági célokat szolgál. A fent említettek mintegy 30 millió forintos dologi és 13 millió
kér fel a Szabadidő és Sportcentrum vitatott hibái okának és kijavítási módjának meghatározására. (A sportközpont szolgáltatási díjait változatlanul a 2010 évi szinten tartják.) A Humánpolitikai Bizottság (átruházott hatáskörében eljárva) a Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda 2011/2012. nevelési és tanévre vonatkozó beiratkozási időpontjait az alábbiak szerint határozta meg: - Boglári Általános Iskola bázisintézmény és Lakos József Általános Iskola és Óvoda tagintézmény: - 2011. március 7-8., a pótbeiratkozás: 2011. április 13. Hétszínvirág Óvoda esetében a beiratkozás időpontja: 2011. március 21., a pótbeiratkozás: 2011. április 13.
forintos bérköltség megtakarítását eredményezik már idén, de ez még tovább javulhat az év folyamán. Jelentősen csökkennek a reprezentációs költségek, béren kívüli juttatások. Valamennyi intézményvezetőtől és alkalmazottól elvárjuk a hatékony gazdálkodást, Ilyen módon kívánjuk beszedni a helyi adókat, ez még jelentős tartalékokat rejthet. A testület többségének szavazata alapján nem emelkedett az itt nyaralók (és nem a helyiek!) által tartózkodás után fizetendő idegenforgalmi adó (kurtaxa) sem, ez viszont mintegy 12 milliós veszteséget jelent. Mindenkinek tudomásul kell venni: a „nincs”-ből nem tudunk adni, osztogatni. Természetesen tudjuk, hogy vannak vélt vagy jogos igények az intézmények, civil szervezetek, polgárok és képviselők részéről is, de mindenkitől szeretnénk önmérsékletet kérni. Amennyiben márciusban kifizettük az első törlesztő részletet és bejönnek a várt adóbevételek az első félévben, akkor visszatérhetünk a szigorú költségvetés módosítására, de semmiképpen nem annak fellazítására. Ingatlaneladást nem terveztünk sokat, ám ha mégis jön ilyen jellegű bevétel, akkor mód lesz a költségvetésen belüli átcsoportosításra. Senkinek nem lehet érdeke, hogy a város az előző évtizedek időnként felelőtlen gazdálkodása miatt csődhelyzetbe kerüljön, hiszen ez azt jelentené, hogy a törvényben rögzített kötelező feladatokon kívül valamennyi önként vállalt, minőséget és biztonságot, üdülővárosi létünket meghatározó szolgáltatásunkról le kéne mondanunk. Lehetne persze rövid távon a népszerűségre játszani, de ez hosszú távon mindenképpen Boglár vesztét jelentené. Egyik kollégám összeállított egy listát, mely a szükséges vagy javasolt fejlesztési igényeket tartalmazza: mindez több mint egymilliárd forinttal, majdnem egy második költségvetéssel ér fel. Ezek megvalósulására biztosan várnunk kell még egy darabig. Látványosan beindultak, beindulnak viszont a csakis pályázati önerőre használható, a kötvény lekötött részéből és EU-s pályázati pénzből finanszírozott fejlesztések: az egészségügyi központ és a Platán strand és környékének fejlesztése, a Kék Kápolna felújítása és a piac építése. Ezek a pályázatok biztosítják Boglár fejlődését, hiszen a hiteltörlesztés miatt nem torpanhatunk meg az elkövetkezendő 20 évben. Henri Becque, XIX. századi francia drámaírótól olvastam: „Pénz és hitelezés dolgában elfeledkezik az, akinek emlékeznie kellene. Akinek pedig el kellene felejtenie, az emlékezik.” Nem felejthetünk… Mészáros Miklós polgármester
5
BALATONBOGLÁRI HÍREK KÖZSZOLGÁLTATÓK A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME, ELÉRHETŐSÉGE
AZ ÜGYFÉLFOGADÁS HELYE, RENDJE, ÜGYELET
VÍZ, SZENNYVÍZ DRV - Fonyód, Vízmű u. 1. 85 / 360-878 fax: 84 / 501-286
[email protected]
Fonyód, Vízmű u. 1. hétfőn és szerdán 8.00 -15. 00, pénteken 8.00 -13.00 óráig. HIBABEJELENTÉS 06 / 40 / 240 240 / 1
VILLANY E.ON Ügyfélszolgálati Kft. 7602 Pécs, Pf: 197. Fonyód, Ady E. u. 5-7. 06 / 40 / 545 545, 20/ 30/ 70/ 459-9600
[email protected]
Fonyód, Ady E. u. 5 - 7. hétfőn 9.00 - 15.00, sz : 14.00 - 20.00 óráig.
KÖZVILÁGÍTÁS: (Ulrich István)
HIBABEJELENTÉS 30 / 936 9910
GÁZ E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Pécs, Búza tér 8 /a. Fax: 72 / 503 100 06 / 40 / 220 022, 20 / 30 / 70 / 459 9722
[email protected]
Pécs, Búza tér 8/a. h, k, sz, p: 8-15 cs: 12-20
TEMETŐFENNTARTÁS Együttérzés Temetkezési Bt. Balatonboglár, Zrínyi u. 9.
TELEFONOK: 85 / 550 251 (8.00 - 16.00 óráig) ÜGYELET: 30 / 235 4169
KOMMUNÁLIS HULLADÉK SZÁLLÍTÁS - AVE Zöldfok Zrt. Balatonboglár, Szabadság u. 6. 85 / 575-086, 575-087
[email protected] http://www.avezoldfok.hu/
Balatonboglár, Szabadság u. 6. hétfőtől - péntekig: 8ºº-15³º
Ordacsehi lerakó: 85 / 700 421.
HIBABEJELENTÉS 06 80 205 020
HIBABEJELENTÉS 06 / 80 / 424 242
Az ordacsehi lerakó nyitva tartása egész évben: hétfőtől – péntekig: 7ºº -17ºº-ig, április 1-től – október 31-ig ezen felül szombaton 7ºº-15ºº-ig. június 1-től – augusztus 31-ig ezen felül vasárnap 7ºº-12ºº-ig.
KÉMÉNYSEPRŐ Somogy Kéményseprő Mester Kft. Balatonboglár, Vikár B. u. 69. 85 / 352 866
Balatonboglár, Vikár B. u. 69. hétfőtől péntekig 8. 00 - 16. 00
KÖZÉTKEZTETÉS Városi Konyha Balatonboglár, Árpád u. 9. 85 / 550-454 fax: 550-453
Balatonboglár, Árpád u. 9. hétfőtől - péntekig: 8. 00 -15. 00
VÁROSI TŰZOLTÓSÁG
[email protected]
Balatonboglár, Klapka u. 7. 85 / 550 960
GYEPMESTER, ÁLLATI TETEMEK ELSZÁLLÍTÁSA
Dr. Lukács Csaba Fonyód, Badacsony u. 36. 85 / 360 953
MÁV - VASÚTÁLLOMÁS Menetrend: 40 / 494 949 www.elvira.hu
Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 87. 85 / 350 - 832
BAHART Zrt http://www.balatonihajozas.hu
Hajóállomás: Balatonboglár, Kikötő u. 5. T.: 85 / 350 699
VOLÁN - http://www.volan.hu
www.menetrendek.hu
STRANDOK PLATÁN STRAND VG Komplex Kft.
Vargáné Györe Ágnes: 06 / 30 / 693 1271
KODÁLY, FIUMEI, SZIGET STRAND, VEJTEY SÉTÁNY
Szilák András - 06 / 70 / 273 7295
HIRDETMÉNY
Értesítem az ebtulajdonosokat, hogy a három hónapos kort elért ebek veszettség elleni kötelező védőoltását és parazita elleni kezelését összevezetett oltás keretében 2011. évben az alábbi időpontokban végzem: A balatonboglári városrészben: a Gyep u. 25. szám alatt (a kertészeti telepen) 2011. április 5- én (kedden) 16 - 17 óráig; a szőlőskislaki városrészben: (a művelődési ház udvarán) a Fő u. 2. sz. alatt 2011. április 6-án (szerdán) 7- 8 óráig. Pótoltás: Balatonbogláron, a Gyep u. 25. sz. alatt (a Kertészeti telepen) 2011. április 7-én (csütörtökön) 16 - 17 óráig Az oltás és a parazita elleni kezelés díja ebenként 3 200.- Ft, melyet a helyszínen kell megfizetni. Kérem, hogy az ebek oltási bizonyítványát szíveskedjenek magukkal hozni. Az új számozott oltási bizonyítvány ára 600.- Ft. A számozott oltási bizonyítvány pótlása 1. 000.- Ft. Felhívom az ebtartók figyelmét, hogy a 3 hónapos kort elért ebeket 30 napon belül és az első oltást követően hat hónapon belül ismételten, majd ezt követően évente kell oltatni. Balatonboglár, 2011. január 13. Dr. Sziberth László sk. magán-állatorvos A BALATONBOGLÁR ÉS VIDÉKE HORGÁSZEGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 26-I KÖZGYŰLÉSE Megválasztása után törvényesen lezajlott az új vezetőség bejegyzése. 2010-ben 380 tagunk volt, ebből 16 ifi, 41 gyermek és 27 nyugdíjas! A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság 2010. évi beszámolója után, a múlt évben megrendezett programokról számolt be a vezetőség: 2010. május 1-én 53 indulóval megrendeztük a Doszlop Ferenc horgásznapot. Ezen az az ifjúság is jeleskedett, és a Somogy Megyei Horgász Szövetség jóvoltából, 2 fiatalt eljuttattunk a 33. Országos Ifjúsági Táborba, ahol egy hetet tölthettek, a Szövetség finanszírozásával! Résztvevők: Györe Attila és Horváth Dominik. Szeptember 4-én a Desedára mehettünk pecázni, itt 26 induló volt. Az egyesület támogatói: Balatonboglár Város Önkormányzata, Somogy Megyei Horgász Szövetség, Supra Tv, Varga Béla Városi Kulturális Központ, Energofish Kft, Ferbel János vállalkozó, Varga Ottó vállalkozó, Kabala kisbolt, Blinker horgászbolt, Melis pékség. A 2011. évi terveink: társadalmi munka április 22-én, a Városvédő Egyesülettel való előzetes egyeztetés alapján! 2011. április 30-án (vagy időjárástól függően május 7-én) tartjuk a horgásznapunkat, a helyszín Jankovich-telep! Retró horgásznap lesz június 5-én, ezt a régmúlt idők emlékére tervezzük, csak és kizárólag az 50-60-70-es évek felszerelése használható! Az őszi horgásznapunkat szeptember 25-re tervezzük. A horgászbál megrendezése anyagi helyzetünktől függ! Saját weboldal is fog készülni. Jancsek János elnök
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Eladó ingatlanokat keresünk – kínálunk, ingyenes regisztráció, internetes hirdetés több adatbázisban. Közvetítői díj bruttó 3 %. Előre nem fizet, és akkor sem fizet, ha közreműködésünk nélkül a tulajdonos ad el. www.del-balatoni-ingatlanok.hu Telefon: 06-30-9-752-015, Szabó Tibor (volt fényképész) Balatonlelle, Rákóczi Ferenc u. 164. (A körforgalomtól, SPAR-tól, 300 m-re SIÓFOK irányában.)
BALATONBOGLÁRI HÍREK
6 DR. TÖRÖK SÁNDOR EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 4. Telefon / fax: 85/550-464 E-mail:
[email protected]
Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy intézményünk szakrendeléseinek telefonszámai 2011. január 31-től átmenetileg megváltoztak! A rendelőintézet bővítésének, korszerűsítésének befejezéséig (amikor új telefonközpontot helyeznek üzembe) a szakrendeléseink új telefonszámai: nőgyógyászat, urológia, szemészet, fül-orr-gégészet 06/20/778-8397 ideggyógyászat, pszichiátria, bőrgyógyászat, orthopedia, belgyógyászat, ultrahang 06/20/778-8367 sebészet 06/20/778-8388 fizikóterápia 06/20/778-8392 laboratórium 06/20/778-8421 védőnő (antalné szakál edit) 06/20/778-8394 védőnő (meireiszné veszner szilvia) 06/20/778-8364 ügyeletes nővér 06/20/778-8389 Az ügyeleten a régi 85/351-419-es telefonszám változatlanul megmarad. A gazdasági iroda 85/550-464-es telefonszáma és faxszáma változatlanul megmarad. Balatonboglár, 2011. január 14.
A rendelő bővítése (2011. február 5.)
Üdvözlettel: Dr. Balázs Lajos intézmény vezető
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 2011. MÁRCIUS 1 – JÚLIUS 3. Az ügyelet időtartama: március 1. – 6. március 7. – 13. március 14. – 20. március 21. – 27. március 28. – 31. április 1. – 3. április 4.–10. április 11. –17. április 18. – 24. április 25. – 30. május 1. május 2. – 8. május 9. – 15. május 16. – 22. május 23.–29. május 30. – 31. június 1. – 5. június 6. – 12. június 13.– 19. június 20. – 26. június 27. – 30. július 1. – 3.
hétfőtől — péntekig: az ügyelő gyógyszertár zárásától 20.00 óráig, szombaton: az ügyelő gyógyszertár zárásától 14.00 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00 — 12.00 óráig.
Isteni Gondviselés Gyógyszertár – 8640 Fonyód, Szent I. u. 31. Turul Gyógyszertár – 8646 Balatonfenyves, Bocskai tér 1. Magyar Korona Gyógyszertár – 8638 Balatonlelle, Rákóczi u. 208/b. Háromkirályok Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. Fonyód Gyógyszertár - 8640 Fonyód, Szent I. u. 27. Fonyód Gyógyszertár - 8640 Fonyód, Szent I. u. 27. Mária Gyógyszertár – 8638 Balatonlelle, Móra F. u. 2. Arany Kígyó Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 6/a. Isteni Gondviselés Gyógyszertár – 8640 Fonyód, Szent I. u. 31. Turul Gyógyszertár – 8646 Balatonfenyves, Bocskai tér 1. Turul Gyógyszertár – 8646 Balatonfenyves, Bocskai tér 1. Magyar Korona Gyógyszertár – 8638 Balatonlelle, Rákóczi u. 208/b. Háromkirályok Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. Fonyód Gyógyszertár - 8640 Fonyód, Szent I. u. 27. Mária Gyógyszertár – 8638 Balatonlelle, Móra F. u. 2. Arany Kígyó Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 6/a. Arany Kígyó Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 6/a. Isteni Gondviselés Gyógyszertár – 8640 Fonyód, Szent I. u. 31. Turul Gyógyszertár – 8646 Balatonfenyves, Bocskai tér 1. Magyar Korona Gyógyszertár – 8638 Balatonlelle, Rákóczi u. 208/b. Háromkirályok Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. Háromkirályok Gyógyszertár – 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4.
A GYÓGYSZERTÁRAK TELEFONSZÁMAI Arany Kígyó Gyógyszertár 8630 Balatonboglár,Vikár B. u. 6/a. 85 / 350 268 Fonyód Gyógyszertár 8640 Fonyód, Szent I. u. 27. 85 / 560 243 Háromkirályok Gyógyszertár 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. 85 / 353 922 Isteni Gondviselés Gyógyszertár 8640 Fonyód, Szent I. u. 31. 85 / 560 368, 85 / 560 369. Magyar Korona Gyógyszertár 8638 Balatonlelle, Rákóczi u. 208/b. 85 / 353 513 Mária Gyógyszertár 8638 Balatonlelle, Móra F. u. 2. 85 / 351 295 Turul Gyógyszertár 8646 Balatonfenyves, Bocskai tér 1. 85 / 560 012
7
BALATONBOGLÁRI HÍREK A 2011. ÉVI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI REND A VEGYES HÁZTARTÁSI HULLADÉK SZÁLLÍTÁSI RENDJE A balatonboglári városrészben január 1-től április 17-ig 06. 00 – 22.00 óra között április18-tól szeptember 30-ig 18.00 és másnap 10.00 óra között október 1-től december 31-ig 06. 00 – 22.00 óra között A szőlőskislaki városrészben január 1-től június 12-ig 06.00 – 22.00 óra között június 13-tól augusztus 15-ig 06.00 – 22.00 óra között augusztus16-tól december 31-ig 06.00 – 22.00 óra között
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek x
x
x x
x x
x x
A ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSA BALATONBOGLÁRON ÉS SZŐLŐSKISLAKON (Kéthetente, szerdán.) február 9-től április 17-ig 06.00 – 22.00 II. 9, 23. III. 9, 23. IV. 6. óra között A zöld nyesedéket egy április 18-tól szeptember 30-ig 18 és másnap méteres kötegekben -, a IV. 20. V. 4, 18. VI. 1, 15, 29. VII. 13, 27. VIII. 10, 24, IX. 7, 21. 10 óra között lombot, kaszálékot zsákban szíveskedjenek kihelyezni. október 1-től november 30-ig 06.00 – 22.00 X. 5, 19. XI. 2, 16, 30. óra között A HÁZTARTÁSI SZELEKTÍVHULLADÉK SZÁLLÍTÁSA (Kéthetente kedden, az első szállítási nap 2011. január 11.) (I. 11, 25. II. 8, 22. III. 8, 22. IV. 5, 19. V. 3, 17, 31. VI. 14, 28. VII. 12, 26. VIII. 9, 23. IX. 6, 20. X. 4, 18. XI. 1, 15, 29. XII. 13, 27.) január 1.-től december 31.-ig
06.00 – 22.00 óra között
A PET – palackokat összenyomva szíveskedjenek a zsákba helyezni, és a teli zsákot bekötve helyezzék ki.
A LIM-LOM NAPOK MÁJUSBAN lesznek, az időpontokat később közöljük. AVE ZÖLDFOK ZRT BALATONBOGLÁRI KOMMUNÁLIS DIVIZÍÓ ÜGYFÉLFOGADÁSAI IDEJE: Hétfőtől péntekig, 8 – 16 óra között. Telefon: 85 575 086., 85 / 575 087. bkomtitkarsag@zöldfok.com. Amennyiben a házhoz menő szelektív gyűjtéshez adott zsák mennyisége nem elég, akkor a fenti címen személyesen többlet zsákok igényelhetők.
A lukács károly városi könyvtárban (önköltséges = 12 000 Ft / fő) digitális könyvtárhasználói tanfolyam indul márciusban: a tanfolyamra azokat várják, akik nem rendelkeznek számítógépes és internet felhasználói tapasztalatokkal. AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL (Olvasói levél) A múlt esztendőben rövid cikket írtam a szomszédsági viszonyokról, „Rossz szomszédság török átok” címmel. Azóta sajnos tovább mérgesedtek a szomszéd háborúk Egyre mérgesebb helyzetekről számolnak be az újságok és az elektromos médiák. Sok esetben olyan gyűlöletes helyzetek alakulnak ki, hogy bírósági eljárásokká fajul a viszony. Gyakoriak a tettlegességek is. Ezek az elrontott emberi életek nagyon elszomorítanak, mert a sértett felek egyre engesztelhetetlenebbek, pedig van megoldás, csak akarni kell! Dale Carnegie könyvét tanulmányozva, arra a megállapításra jutottam, hogy egy hangzatosabb kifejezést írok le ide a szomszédi kapcsolatokra. „JÓ SZOMSZÉDSÁG, JÓ EGÉSZSÉG!”. Ez a mondat, ha tartalmát átéljük, akkor talán jobban megmozgatja érzelmeinket pozitív irányba. Manapság a kórházi ágyak 80 %-án pszichoszomatikus betegségektől szenvedők fekszenek. A pszichoszomatikus betegség idegi eredetű, rajtunk múlik, hogy megkapjuk, vagy sem. Most még egyszer idézem: „JÓ SZOMSZÉDSÁG, JÓ EGÉSZSÉG!” Ezeket a betegségeket tehát megkaphatjuk munkahelyi ártalomtól, rossz párkapcsolattól, elviselhetetlennek vélt főnöktől, munkanélküliségtől. De betegekké tehet bennünket, ha szomszédainkkal nem tudunk békességben élni.
Hogyan védhetjük ki, hogy legalább a szomszédaink miatt ne szenvedjünk valamelyik felsorolt betegségben? Idézek néhány mondatot - nem szó szerint - Carnegie-től: l./Az ember élete nem attól függ, ami történt, hanem attól, hogy mi a véleményünk róla. Békét nem hozhat neked semmi, csak önmagad. 2./ A bosszúállás megbosszulja magát. Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk magunk felett. Ha megpróbálsz bosszút állni, többet ártasz magadnak, mint ellenségednek. 3./ A gyűlölet kimeríti energiánkat, beteggé tesz. Jézus mondta: „Szeressétek ellenségeiteket.” 4./ A szelíd válasz lefegyverzi a dühödt embert. Jézus jó üzleti tanácsa is: „Bocsáss meg kétszer, de akár 77-szer is ellenségednek. Próbáljuk ki a fentieket haragosunkkal szemben. Tapasztalni fogjuk, lelkileg megnyugszunk, jó érzés tölt el bennünket és visszatér energiánk. Ha türelmesek vagyunk és folytatjuk terápiánkat a betegségek is eltűnhetnek. Ne felejtsük: „JÓ SZOMSZÉDSÁG, JÓ EGÉSZSÉG”! Szívből kívánja e cikk írója: M.V.
BALATONBOGLÁRI HÍREK
8 SZÁLLÁSADÓK FIGYELMÉBE Kedves Szállásadók! Balatonboglár 2011-ben a következő turisztikai kiállításokon vesz részt: Utazás 2011 Budapest. Időpont: 2011. március 3-6. Stand: Balatoni Regionális Marketing Iroda standján. „Menjünk világgá!” utazási kiállítás, Miskolc, időpont: 2011. március 17-19. Stand: Saját kis stand Balatonlellével közösen. Egyéb vidéki utazási kiállítások a Balatoni Regionális Marketing Irodával közösen
Időpontok: Debrecen 2011. március 25-27. Pécs 2011. március 25-27. Szolnok 2011. április 14-16. Stand: 1 m2 – es pult BRMI standján. Várjuk a prospektusokat, szórólapokat, melyeket ingyenesen terjesztünk. Tourinform iroda (Fischl-Ház, Erzsébet u. 12-14.) nyitva tartása: hétfő-csütörtök 08.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00, péntek: 08.00 - 13.00 óráig. Telefon: 30/3514476 Mészáros Miklósné irodavezető Köszönetet mondunk minden kedves támogatónknak, aki az elmúlt évben személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával segítette jazz-balett csoportjainkat. Az Etüd Egyesület 2009-ben 31.270Ft, 2010-ben 57.000 Ft támogatásban részesült, mely összegeket tartalékoltuk működésünkhöz.
Antal Róbert művészeti vezető
Nagyon sok tennivalónk van A Balatonboglár Városvédő Egyesület januári közgyűlésén nemes feladatokat tűzött maga elé. Az írások szerint 2011. évben 800 éves településünk, várossá válásunk 25. évfordulója, s nem utolsó sorban az egyesület fennállásának 20. évében - több más feladat között elérkezettnek látjuk annak a könyvnek az elkészítését, melyet még 1999-ben a Boglári Szép Szó újságunkban meghirdettünk. A megvalósítása akkor nem jutott el könyvformáig, de az eredménye, egy „Balatonboglár családi fotókon” című multimédia CD megjelenése, amelynek akkori szép fogadtatása ma is biztató. Ez a balatonboglári könyv pillanatnyi lenyomat lenne a településről, a balatonboglári elődökről, a balatonboglári családokról. ”Boglári ízek és gondolatok” lenne a címe, amely egy boglári életérzés tükre lenne, divatos kifejezéssel boglár-filing. Szólni fog szellemi múltunkról, boglári dinasztiákról, mai bogláriakról - Csere János bugaszegi feliratának szavaival élve - az egyszerű, országépítő emberekről. Azon még munkálkodni kell, hogy miből fog elkészülni. Elsősorban társadalmi munkából, ugyanis elapadtak a mások által keresett pénzek elköltésének - legtöbbször igazságtalan - lehetőségei. Amire számíthatunk más balatonboglári egyesületekkel vetélkedve, a Tisztelt Balatonboglári Adózók - helyiek és nem itt élők - személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlása. A munka folyamatáról, aktuális rendezvényeinkről folyamatos tájékoztatást adunk hamarosan induló honlapunkon, amely a www. balatonboglar.com címoldaláról elérhetővé lesz, s reméljük egy pezsgő és értékteremtő boglári agorává válik. Gondolja meg, nagy országos marketing hatására, személytelenül adakozik, vagy helyi közösséget juttat adakozásával működésképes helyzetbe, aminek az eredménye, hozama mégiscsak Balatonboglárt, a balatonboglári embereket gyarapítja. Balatonboglári Városvédő Egyesület adószám: 19195252-1-14 Bondor Mária
Kalász József
Szőlővédelem 2010-11 „Makó Szabolcs” Növényvédelmi Tanácskozások Az elmúlt év extrém időjárása a mezőgazdaságban élő embereknek nagy gondot okozott. A szőlőtermesztőket különleges feladat elé állította az a tény, hogy az utóbbi 50 év legcsapadékosabb vegetációs időszakában kellett megvédeniük a szülőültetvényeket. Május hónapban a 100 km/órás széllökésekkel, jégesővel kísért viharok komoly elemi kárt (hajtásokon, fürtökön, támberendezések) okoztak az szőlőkben. Június-július havi 100 mm feletti csapadék és a gyakori esős napok száma (14-17 egy hónapban) azt eredményezte, hogy napközben nem vagy csak igen lassan tudott felszáradni a lombozat és a fürt. A talajok víztelitettsége miatt magas volt a kipárolgás, ami a gombabetegségek járványos kialakulásához vezetett. A szőlősorok és utak átázása miatt nem vagy csak késve lehetett az aktuális növényvédelmi munkákat elvégezni. Az augusztus hónap relatíve száraz és magas hőmérsékletekkel a lisztharmat gomba tömeges fertőzésének kialakulásához vezetett. Szeptemberben a 130 mm eső jelentős lehűléssel járt, ami nagymértékben kedvezett a szürkerothadás folyamatos fertőzésének ugyanakkor rendkívül hátráltatta a szőlő cukrosodását, beérését és a szüreti munkákat. Összefoglalva a 2010-es év kedvezőtlen időjárása (rossz kötődés, gombabetegségek kártétele) következtében a szőlőtermesztés és bortermelés országos szintű csökkenését eredményezte. Mi várható a 2011-es esztendőben? Az bizonyos, hogy egy ilyen csapadékos év után a szőlőt károsító gombák tömegesen felszaporodtak az ősz folyamán. Megvan a lehetőségük a téli áttelelésre és - az időjárás alakulásától függően - a tavaszi-nyári fertőzések kialakulására. Az 1999-es hasonlóan esős évet követő nyár kiugróan száraz, aszályos volt, ezért a főbb gombabetegségek nem okoztak nagy problémát. Azonban egy új gomba-együttes az ESCA néven emlegetett betegség- mely korábban csak tünetileg volt ismert -, járványosan megjelent és azóta is egyre több szőlőfajtán mutatkozik a hirtelen elszáradás (leforrázás) tüneteivel. Ez a betegség a szőlőtőke fás részeiben él és a szállító szöveteket károsítja, ami idővel az egész tőke pusztulásához vezet. Világszerte terjedőben van és az „újkori filoxéraként” is emlegetik. Az ellene való védekező szer még nincs forgalomban. A tünetek megjelenésekor a tőkék visszavágásával, újranevelésével lehet mérsékelni a várható kárt. A szakmai ismeretek frissítésére és bővítésére idén is lehetőség nyílik. A Boglári Gazdaság vezetői által - idestova 40 éve - elindított program töretlenül folytatódik. Az idei évtől „Makó Szabolcs Növényvédelmi Tanácskozások”elnevezéssel a Fischl házban tarjuk meg a Balatonboglári Borvidék érdeklődő szőlész-borász szakemberei részvételével ezeket a színvonalas tanácskozásokat. Február, március hónap keddi napjain hét alkalommal. Készüljünk a legrosszabbra, akkor nem ér nagy meglepetés senkit. Balatonboglár, 2011. 01. 26. Vukovich László
Rendelkező nyilatkozat Befizetett adó egy százalékáról A kedvezményezett adószáma: 18769629 – 1 – 1 4 A kedvezményezett neve: „Helyiérték” Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete TUDNIVALÓK: Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely társadalmi szervezet, alapítvány vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára kíván rendelkezni. A nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abban a nyilatkozat elhelyezhető legyen. FONTOS! A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel.
9
BALATONBOGLÁRI HÍREK
További nformációk:
CIVIL KERESŐ
HATÁRIDŐ: rendelkezni lehet 2011. május 20-ig.
http://nonprofit.hu, http://www.civil.info.hu A http://www.civil.info.hu/modules/Orgs/Search?p=1 jelzésű honlapon irányító szám szerint is kereshetnek a balatonboglári civil szervezetek között, de mivel ez a nyilvántartás nem tartalmazza az adószámot (!), azt javasoljuk, hogy az ott kiválasztott társadalmi szervezet vezetőjét kérdezzék meg, megfelelnek e a jogosultság feltételeinek? (A nyilvántartásban olyanok is szerepelhetnek, amelyek nem már működnek, de még nem törölték őket.) Az 1 % elfogadására jogosult balatonboglári társadalmi szervezetek adószámát a városi honlapon időről időre frissíteni fogjuk. Kérjük a balatonboglári társadalmi szervezeteket, hogy az adószámukat e-mailben közöljék velünk:
[email protected].
Kulturális ÉLET A húszas években 1+1% „A 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról” alapján Ön rendelkezhet adójának 1 + 1 %-áról. •
Egy százalékkal támogathatja a társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok valamelyikét – a kedvezményezett
BALATONBOGLÁRI TÁRSADALMI SZERVEZETEK
ADÓSZÁMA
BALATON VOX KÓRUS EGYESÜLET
18765089-1-14
BALATONBOGLÁR SPORT CLUB
19199191-1-14
BALATONBOGLÁRI EVANGÉLIKUS TEMPLOM ALAPÍTVÁNY
19199782-1-14
BALATONBOGLÁRI ORGONÁÉRT ALAPÍTVÁNY
18766145-1-14
BALATONBOGLÁRI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET
19195252-1-14
BALATONBOGLÁRI VITORLÁS ÉS VÍZIMENTŐ EGYESÜLET
18764741-1-14
BOGLÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLÁT TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY
19198729-1-14
DÉL-BALATONI BORÚT EGYESÜLET
18770571-1-14
ETÜD JAZZ-BALET EGYESÜLET
18781069-1-14
FICÁNKA ALAPÍTVÁNY
18763537-1-14
GAAL GASTON GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
18776333-1-14
GYERMEKBIRODALOM ALAPÍTVÁNY
18762732-1-14
HELYIÉRTÉK EGYESÜLET
18769629-1-14
HORGÁSZ EGYESÜLET
19949893-1-14
Az „EGYSZA” rendelkező nyilatkozat, a ki-
JANKOVICH LÁSZLÓ KÖZALAPÍTVÁNY
18764507-1-14
töltési útmutató és a technikai számok a város
MATHIÁSZ jános ALAPÍTVÁNY balatonboglár
18767218-1-14
honlapjáról letölthetők: www.balatonboglar.
MEGÉRTÉS NYUGDÍJAS EGYESÜLET
18766004-1-14
hu. A kitöltött nyomtatványt lezárt, adóazo-
MIRÓ FOTÓMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY
18771606-1-14
nosító jelével ellátott postai borítékban a kö-
PLATÁN FÜRDŐ EGYESÜLET
18780020-1-14
vetkező címre küldheti el: NAV 7401 Kapos-
SZELENCE GYERMEKNÉPTÁNC ALAPÍTVÁNY
19198750-1-14
vár, Pf.: 177.
adószámának feltüntetésével. A kedvezményezettek körét a 1996. évi CXXVI. tv. 4. §-a határozza meg. (Pld. nem kell közhasznú szervezetnek lennie a kedvezményezett társadalmi szervezetnek, de az szükséges feltétel, hogy a rendelkező nyilatkozat tétel évének első napja előtt már két évvel a nyilvántartásba vétele megtörténjen.) •
A másik egy százalékkal az un. technikai számmal rendelkező szervezetek (egyházak vagy költségvetési törvényben meghatározott kiemelt előirányzatok) valamelyikét támogathatja.
10
BALATONBOGLÁRI HÍREK A VARGA BÉLA VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT RENDEZVÉNYEI
Márcus 7-én (hétfőn) 18 órakor FILMVETÍTÉS: Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből (XVI-XVIII. rész) Március 11-én (pénteken) 18 óra és 20.00 órakor Vendégünk Nádorfi Lajos, beszélgetés és filmvetítések. Március 11-én (pénteken) 15-18 óráig és 12-én (szombaton) 10-12 óráig a Városi Könyvtárban Gyöngykokárda készítés 10 éven felülieknek. Március 13-án (vasárnap) 16 órakor a KOLPING AMI félévi társastánc gálája Március 15-én (kedden) 9 45 órakor koszorúzás a Fischl-háznál, 10 órától Nemzeti ünnep - megemlékezés az országzászlónál, Szőllősi Ferenc és Varga Béla emléktáblájának leleplezése a katolikus templomnál. 11 órától A 2011. évi kitüntető díjak átadása a művelődési házban. 17 órától Kossuth vacsora a művelődési házban. Március 18-án (pénteken) 18 órától az evangélikus templomban „Segíts, hogy segíthessünk” beszélgetés a szenvedélybetegségekről Március 19-én (szombaton) 10 órától LÉGRÁDI ANTAL XIII. TEHETSÉGKUTATÓ ROCKFESZTIVÁL és 20 órától IFI KLUB Március 24-én (csütörtökön) 17 órától a Boglári Zeneiskola Tavaszi Hangversenye Március 26-án (szombaton) 10 órától a XX. Országos Weöres Sándor gyermekszínjátszó találkozó Somogy megyei döntője 20 órakor Jazz klub vendége a Kéknyúl Hammond Band Március 31-én (csütörtökön) 10.30 és 14 órakor Lúdas Matyi (zenés mesejáték a Forrás Színház előadása) ÁPRILISI ELŐZETES 1-én (pénteken) 14 órától KÖZALKALMAZOTTAK NAPJA Április 2-án (szombaton) 9 órától NYITNIKÉK Megyei Nyugdíjas Találkozó 7 - 9 Dunántúli Kazinczy Verseny 9-én (szombaton) Break Party 16-án (szombaton) Önkéntes Fiatalok Napja a KÖSZIKE szervezésében 14-én (csütörtökön) 10.30 órakor MESESZÍNHÁZ 30-án (szombaton) 20 órakor JAZZ KLUB
URÁNYI JÁNOS SPORT ÉS SZABADIDŐ KÖZPONT 2011. első negyedévi programok A Sportcsarnokban • Március 5. AQUATLON megyei döntők Kéttusa (úszás, futás) • BBSC – BALATONI VASAS LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS • Március 6. LÉGVÁRVILÁG GYERMEK JÁTSZÓHÁZ • Március 10.
Somogy megyei középiskolai NŐI kézilabda torna
• Március 13. BBSC - .... NŐI KÉZILABDA MÉRKŐZÉS • Március 19. BBSC – SÁGVÁR BAJNOKI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS • Március 26. Országos mazsorett TALÁLKOZÓ • Március 27. BBSC – … NŐI KÉZILABDA MÉRKŐZÉS • Április 09. BBSC – SZŐLŐSGYÖRÖK BAJNOKI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS • Április 16.-17. DUNÁNTÚLI ritmikus SPORTGimnasztika DIÁKOLIMPIAI döntők • Április 24. Egyházi kongresszus • Április 30. BBSC – IGAL BAJNOKI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS • Április 30. - Május 1. „BOGLÁRI MAJÁLIS” • Május 18. „KIHÍVÁS NAPJA” • Június 3. Épületszigetelők, Tetőfedők és bádogosok SZAKMAI SZÖVETSÉGE „ÉMSZ” építészeknek SZAKMAI NAP. Előadások, szakmai bemutatók. • Június 4. SOMOGY MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK CSALÁDI SPORTNAPJA • Június 11. – 13. MÉTA FESZTIVÁL • Január 15.-től március végéig, minden hétfőn és szerdán, 18 00 -21 00 óra között a városi kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzései. • 2011. március 03.-ig, a 2010/2011 kézilabda bajnokság első fordulójának hazai kézilabda mérkőzései. Minden hétvégén, (szombat és vasárnap) férfi és női kézilabda mérkőzések. BBSC Balatonboglár, NB. III. női és NB. II. férfi, valamint az NB. II.-es Balatonszemes női ifjúsági és felnőtt csapatok mérkőzései a közzétett sorsolás szerint. A SZABADTÉRI LABDARÚGÓ PÁLYÁKON • 2011. március 05.-től j a szabadtéri labdarúgó pályán, kéthetenként szombaton, a 201/2011 megyei II. labdarúgó bajnokság hazai labdarúgó mérkőzései (ifjúsági és felnőtt csapatotok mérkőzések a közzétett sorsolás szerint). • Március közepétől május kezdetéig, szombatonként a BBSC utánpótlás labdarúgó palántáinak torna rendszerű mérkőzései U7, U9, U11 (7, 9, 11 éves) korosztályok. • Március közepétől június elejéig, kéthetenként pénteken, a BBSC U14 (14 éves korosztály) utánpótlás labdarúgó mérkőzései közzétett sorsolás szerint. • 2011. március 15 től, minden hétfőn délután KÉK-TÓ öregfiúk labdarúgó bajnokság hazai mérkőzései a közzétett sorsolás szerint (BBSC és NL-kereskedés).
www.vkkboglar.hu
• Szeptember. 02, 03, 04. Magyarországi TESCO áruházak negyedik Balatonboglári sporttalálkozója
GITÁROKTATÁS - Hoff Fidél Balatonboglár, Erzsébet utca 7. Tel : 353-762 vagy 30 / 411-7837. Érdeklődni lehet a képkeretező üzletben!
aZ USZODÁBAN február 01. – április 30. között BOGLÁRI BALIN Úszópróba (1500 m, 3000 m, 5200 m), ingyenes belépéssel, érem és póló ajándékkal, annak, aki teljesíti a távot.
BALATONBOGLÁRI HÍREK
11
Január 6-án hagyományosan a huszárok zászlós bevonulásával vette kezdetét az ünnepség, melyet a megyecímer adományozásának 513. évfordulójának napján rendezett Somogy Megye Közgyűlése. A résztvevőket Mészáros Miklós Balatonboglár város polgármestere üdvözölte, köszöntőt mondott és a megyei kitüntetéseket átadta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Az esemény díszvendége és ünnepi szónoka Dr. Kövér László, az országgyűlés alelnöke volt.
ISMÉT ELRAJTOL A BALATONI FUTÓKARAVÁN Március 17-én rajtol Siófokon a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton mezőnye, hogy négy nap múlva az indulók elmondhassák magukról, körbefutották az ország legnagyobb tavát. Az eseményen egyéniben, négyfős váltóban és párban teljesíthető a 195,4 kilométeres táv, a Siófoktól Siófokig tartó teljes Balaton-kör. A versenyen azonban rövidebb távok is futhatók: a FélBalatont, vagyis a Badacsony–Siófok távolságot két nap alatt kell teljesíteni, a Maraton+ nevű táv esetén egy adott napra csatlakozhatnak a mezőnyhöz a vállalkozó szellemű futók, MaratonFüred néven pedig új táv debütál a versenyen, a Badacsonytomajtól Balatonfüredig tartó 42 kilométer. Balatonbogláron az esemény első napján, március 17-én, csütörtökön halad át a mezőny. A futók a vasút mellett, a Hunyadi és a József Attila utcán futnak. végig. Azok, akik szurkolni szeretnének a Balatont körbefutóknak, leginkább a Hunyadi utcai ligetben lévő frissítőpontnál buzdíthatják a mezőnyt a kora délutáni óráktól.
A Tavaszi Fesztivál téltemetővel kezdődött KÉPEK : (fent) Kalász József fotói: a téli Várdombról és február 26-án, majd este a fesztivál megnyitóján a balatoniwiw 2010. évi “Szeretem a Balatont” Jégtörő Mátyás „fésűje”. című fotópályázatának (szervezői: Bánki Károly és Balogh Zsuzsanna) legjobb alkotásait mutatták (Lent) Schrauff Jenő képei: a Magyar Kultúra napján Nádorfi Lajos operatőrt be. A fotópályázatra beérkezett 2500 felvétel közül Podmaniczky Szilárd író, újságíró és Podmaniczky köszönthettük (I.21.) Az idei civil farsang hangulatát Csokonai Vitéz Zsolt fotóművész választotta ki a nyertes műveket. Részletek és a nyertes fotók: http://balatoniwiw.hu. Mihály is nagyra értékelte volna (II. 12.)
12
BALATONBOGLÁRI HÍREK
A FISCHL-HÁZ FÉLEMELETI TERMÉBEN (BALATONBOGLÁR, ERZSÉBET U. 12-14.)
A 2011. MÁRCIUS 9-ÉN SZERDÁN 17 00 ÓRAKOR KEZDŐDŐ
VÁLLALKOZÓI FÓRUMON AZ A
ÚJ SZÉCHENYI SZÉCHENYI MIKRO TERV HITEL Balatonboglári Hírek A Városi Önkormányzat közérdekű lapja. ISSN 1587-8805 (nyomtatott) ISSN 2061-8301 (online) Felelős kiadó: Mészáros Miklós polgármester. Felelős szerkesztő: Vásárhelyi Tibor. Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. T.: 85 / 550 332. Fax: 85 / 350 469. E-mail:
[email protected]. Nyomdai munka: Faa Produkt Kft Veszprém. Felelős vezető: Faa Zoltán.
PÁLYÁZATAIT PROGRAMOT PÉTER IMRÉNÉ,
A FONYÓDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSÁNAK REFERENSE ISMERTETI,
DR. JELENKA GYÖRGY,
A SOMOGY MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ALAPÍTVÁNY BALATONBOGLÁRI IRODAVEZETŐJE MUTATJA BE.
A RENDEZVÉNYRE TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT. A Fonyódi Kistérség Többcélú Társulása AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVET BEMUTATÓ RENDEZVÉNYEK: 2011. március 7. 17 00 óra Fonyód Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terem (Fő u. 19.) 2011. március 8. 17 00 óra Balatonlelle Polgármesteri Hiv. Házasságkötő terem ( Petőfi u. 2.)
Mészáros Miklós polgármester 2011. március 10. 17 00 óra Somogytúr Művelődési ház ( Árpád u. 23.) 2011. március 11. 17 30 óra Karád Polgármesteri Hivatal Nagy terme ( Attila u. 31.)