A tölgyfa Sokan érdeklődtek, hogy mit is jelent a HILD emblémája? Egyik kedves klubtagunk – dr. Szalay László, a biológiai tudományok kandidátusa – saját szakmája szempontjából értelmezte ezt a jelképet: úgy tűnik, megértette szándékainkat és egyetért velük.
Tar talom Levél Mary Zsuzsinak
4
2
Veszélyben az autónk
Az újjászületett: Bodrogi Gyula
8
Mindennapi kenyerünk
Könnyű nyári finomságok
12
6
11
NYUBUSZ-közgyűlés
Nyugdíjas Sziget az Orczy-kertben
14
13
Az élő legenda: Oszter Sándor Hogyan szeressünk?
18
17
Fürdőgyógyászat
Ady Endre: Fürdőlevelek
20
Kedvezményhálózat
HILD Klub program
24
19
22
Keresztrejtvény
A HILD-embléma: téglalapon egy öreg tölgyfa. Nem hársfa, nem diófa, nem nyárfa, nem nyírfa –, hanem egy öreg, magányos tölgy. Az ábrán látszik, hogy szoliter – egyedül álló –, jellegzetes és szabályos lombkoronájú az öreg tölgy. Öreg, de ép és egészséges. Nem törte le ágait a vihar, nem csonkította meg a villám, nem kapott csúcs-száradást a talajvízszint csökkenése miatt, súlyosan most sem veszélyezteti számtalan belőle élő kártevője és kórokozója. A fa öreg ugyan, de még jól tartja magát – egyenes a törzse, ép a koronája. Most igen. De meddig? Az biztos, hogy nem örökké, de az élet igénye, hogy éljen a lehető legtovább. Az embléma – jelkép, egy eszmei törekvés jelképes képzőművészeti ábrázolása. A HILD az idősödő élet lehetséges épségét tárja szemünk elé, képben fejezi ki azt, hogy mit jelent a szlogen: „megbízható társ egy életre”.
NYUGDÍJAS ÉLET – A HILD ÉLETMÓDMAGAZINJA
Főszerkesztő: Gallov Andrea
Grafikai tervezés: Layout Factory Grafikai Stúdió
II/4., 2006. július–augusztus
Szerkesztők: Pataki Judit, Simándi Júlia
Nyomdai munkálatok: Gyomai Kner Nyomda
Kiadó: HILD
Fotók: Burger Barna, Eöri Szabó Zsolt, archív
HU-ISSN 1787-4149
1054 Budapest, Széchenyi u. 1 • www.hild.hu
Lapterv: Ab Ovo
Lapunkat rendszeresen szemlézi az OBSERVER
Fotók: Burger Barna
P O R T R É
Kedves Zsuzsi (és nem „Zsuzsa”, mert a „Zsuzsi” szó kimondásánál az ember szája automatikusan mosolyra húzódik…), be kell vallanom, nem tudok hagyományos interjút írni a Veled folytatott beszélgetésből. Túlságosan nagy hatással voltál rám, túlságosan jól éreztem magam Veled, és túlságosan sok pozitív energiát kaptam Tőled ahhoz, hogy szakmailag korrekt, ám teljesen szabványos interjút készítsek Veled.
INTERJÚ HELYET T
Levél V
Mary Zsuzsinak
an egy ilyen nő (nagyon nő), aki 1947-ben születetett ugyan, de aki mellett kicsit öregnek, kicsit elhanyagoltnak érzed magad akkor is, ha fiatalabb vagy nála. Van egy ilyen nő, aki hol milliomos volt, hol koldus, hol nálánál húsz évvel öregebb férfival élt, hol huszonöt évvel fiatalabbal. Van egy ilyen nő, aki hat gyereket szült – és bár az első csecsemőkorában meghalt, ugyan2
úgy számon tartja, és gyerekének tartja, mint a többit. Van egy ilyen nő, aki ha megjelenik a színen, akkor is kisüt a nap, amikor már hoszszú ideje esős, borús a nyár. Persze, mert a fotózáshoz kell a napsütés… Hihetetlen energia és optimizmus mozgat Téged, Zsuzsi, és tart fiatalon; másfél órás beszélgetésünk alatt egyetlen negatív jelző sem jött ki a szádból, pedig lenne okod hibáz-
tatni másokat – akik megcsaltak, becsaptak, kiraboltak, cserben hagytak a gyerekeiddel együtt; akik bűntudat nélkül nézték, ahogy nyomorban vergődsz, akik nem álltak melléd, amikor szükséged lett volna rájuk, akik szemrebbenés nélkül tűrték, hogy a káprázatos villájuktól alig száz méterre fürdőkád és egyéb komfort nélkül élj a közös gyerekekkel… De Te, drága Zsuzsi, NYUGDÍJAS ÉLET
P O R T R É
nem haragszol senkire. És makulátlanul jöttél vissza a hazai show-bizniszbe. A Szenes-turné sikere bizonyította, hogy a közönség nem felejtett el. Egyáltalán nem. Úgy fogadtak országszerte, mintha csak tegnap léptél volna le a színpadról. Persze, Te sohasem titkoltál el semmit előlünk. Most is elmesélted, amit a bulvársajtó csak találgat, hogy véget ért az öt és fél éves kapcsolatod az ifjú Szabolccsal – és hogy Te vetettél véget neki. És hogy kigyógyulóban vagy ebből a nagy szerelemből –, úgy érezted, most van itt az ideje, hogy elszakadj tőle, mielőtt ő akarna elszakadni tőled. Elmondtad, hogy milyen büszke vagy a gyerekeidre: Angélára, aki épp mostanában ment férjhez; Nicole-ra, aki egy düsseldorfi kutatóintézetben dolgozik azon, hogy a gerincsérültek kiszabaduljanak a kerekes székből; Christianra, aki egy multinacionális mobilcégnél menedzser; Dennisre, aki Nicole nővére „gyámkodása” alatt Németországban jár gimnáziumba; és Sandyre, aki Veled él, és aki ugyanúgy büszke rád, mint Te őrá, és aki boldogan visszainteget a benneteket megbámuló, ujjal mutogató járókelőknek. Utánanéztem, mit jelent a neved. A Zsuzsanna név eredeti jelentése: liliom. És talán ezért kértek fel arra, hogy tevékenyen részt vállalj a Liliom fantázianevű kampányban, amely a nőket buzdítja arra, hogy vegyenek részt méhnyakrák-szűrésen, és ne haljanak bele értelmetlenül egy gyógyítható betegségbe. Elfogadtad a nemzetközi összefogással készülő drogellenes fi lmben is az anya szerepét (rendező: Kovács Ferenc), és állandó vendége vagy
Színek és évek
az idősotthonoknak szerte az országban. Tudod, Zsuzsi, én azt gondolom, hogy csak az tud sokat adni, aki sokat kap. És Te a gyerekeiden kívül alighanem a közönségtől kapsz sokat. Sok szeretetet, elismerést, lelkesedést. Régi dalaidat újra dúdolják, új dalaidat tanulgatják. Nincs mecénásod, nincs menedzsered vagy ügynököd, Te magad szervezed a fel lépéseidet, Te magad vezeted az autót, ami elvisz az ország eldugott sarkaiba is. „Kemény cseresznyefából faragtak…– mondtad nevetve –, nem akarok egyetlen tehetséges férfiből sem megélni, vagyok én annyira tehetséges, hogy eltartsam magam meg a lányomat.” Sokat nevetsz, ragyog a szemed, tökéletes a ruhád, a sminked… „Persze – anyám fodrász volt, mindenre megtanított, amit egy nőnek tudnia kell…” És hogy nincs olyan élethelyzet, amikor az ember eldobhatja magát, és azt mondja: na kész, nincs tovább – ezt tanultad a szegedi nagyszüleidtől, a szüleidtől, a nevelőapádtól. Jól megtanultad. Anyád a példaképed mindmáig, jártok hozzá lányocskáddal, ha csak teheted, ő meg süt-főz rátok… Bár Te is remek háziasszony vagy. „Gondoskodni szeretek emberekről… olyan jó, hogy ilyen nagy a család… Nagyon szerettem kismama is lenni. Tudod, hogy én hatszor cserélődtem ki? Mert ahány gyerek, annyiszor újítja meg az embert a természet.” Nagyapád citerakészítő mester volt. Járta a kocsmákat a hangszereivel, Te meg mentél vele, és már négyévesen asztalon táncoltál, énekeltél. A kis cigánylány, mondták
Rád, és a szöszke húgod volt az angyalka, a körülrajongott. Na majd megmutatom, hogy én is érek anynyit, gondoltad akkor, és meg is mutattad: énekesnőként, fotómodellként, színésznőként fi lmekben és színpadon. És van egy álmod, vágyad, amit – ahogy én megismertelek – ki is fogsz harcolni magadnak: szeretnél versenyt táncolni a Szombat esti lázban. „Azt szeretném, ha az én korosztályom tudná: semmi sincs elveszve. A legfontosabb, amit minden nőnek tanácsolhatok: hogy legyenek nyitottak az új kapcsolatokra.” Mert a szerelem a szépség koronája, betölti az embert, átlényegíti, ez pedig kisugárzik belőle. És azt mondtad, hogy még mindig várod az Igazit. Veled együtt várjuk. Neked is, magunknak is. SIMÁNDI JÚLIA 3
O R F K
Veszélyben az autónk
VAN-E VÉDELEM AZ AUTÓTOLVAJOK ELLEN?
T
ökéletes módszer nincs arra, hogy megakadályozzuk a gépjárművek ellopását vagy kifosztását. De az biztos, hogy minél többfajta védelmi rendszerrel szereljük fel autónkat, annál jobban megnehezítjük a bűnözők dolgát. Mindenekelőtt jó tudni, hogy az elektronikus autóőrző riasztók csak jelzik, hogy hozzányúltak a jár műhöz – hallhatjuk eleget a vijjogó vagy dudáló hangot –, de megakadályozni nem tudják, hogy autón kat feltörjék vagy ellopják. Ezért először a mechanikai védelem feltételeit kell megteremtenünk. Szerencsére ma már nagyon sokféle ilyen mechanikus eszköz van: különféle sebességváltó-, kormány- és pedálzárak, de nagyon jó szolgálatot tesznek az üvegvédő fóliák is, amelyek megnehezítik az ablakok betörését, illetve az utastérbe való belátást. Ha már a mechanikai eszközöket beszereztük (és nem is felejtjük el őket alkalmazni), akkor érdemes a gépkocsi elektronikai védelmi rend szerével foglalkozni. A legne-
4
hezebben az elektronikus indításgátlóval – az úgynevezett immobilizerrel – felszerelt autók lophatók el. Ez a berendezés gyakorlati lag lehetetlenné teszi, hogy a motort beindítsák, ha nem a kocsi saját kulcsával próbálkoznak, ezért ez az egyik leghatékonyabb védekezési módszer. A 21. század eddigi egyik leg izgalmasabb és legkorszerűbb technikai vívmánya a műholdas navigációs rendszer. Az a lényege, hogy szinte centiméterre pontosan képes meghatározni az autó – vagy bármely más jármű, de akár a gyalogló ember – helyét a digitális térképeken. Végtelenül sok célra felhasználható: segítségével gond nélkül utazgathatunk, a lehető legrövidebb vagy leggyorsabb úton juthatunk el A pontból B pontba, gyakorlatilag képtelenség eltévedni, sőt, még különféle kincskereső-játékokra is felhasználható. A gépjármű védelme szempontjából azonban az a legnagyobb érdeme, hogy képes bármikor pontosan meghatározni járművünk aktuális helyzetét. A kis berendezés
egy antenna segítségével kapcsolatban áll a műholdakkal, és az onnan érkező információk – a szélességi és hosszúsági fokok – alapján pontosan meghatározza a keresett objektum helyét. Ilyenkor a lopás bejelentését követően, pillanatok alatt kideríthető, a CD-n vagy DVD-n tárolt digitális térképen nyomon követhető, hogy ellopott autónk merre halad, vagy hogy éppen hol tartózkodik. Azzal is megnehezíthetjük a rossz szándékú elkövetők dolgát, ha mi magunk kitalálunk és házilag megvalósítunk kisebb-nagyobb egyéb technikai trükköket – például elrejtünk valahol egy kapcsolót… Visszatartó ereje van annak is, ha a gépkocsi ablaküvegeinek szélébe, a lámpa buráiba, tükörbe stb. mechanikai eljárással kicsinyített méretű rendszámot és alvázszámot gravíroznak bele, mert a bűnözők is tudják, hogy ez bizonyíték-értékű azonosító. De bármilyen módszereket és eszközöket alkalmazunk, ügyeljünk arra, hogy azokat a MABISZ (a Magyar Biztosítók NYUGDÍJAS ÉLET
O R F K
Szövetsége) bevizsgáltatta és elfogadta-e. Ha mégis megtörtént a baj… Sokszor bizonytalanok vagyunk benne, mit is kell tennünk, ha gépkocsinkat feltörték, megrongálták vagy eltulajdonították. Az első: hogy a legrövidebb úton (mobilon vagy ismerőst megkérve) értesítsük a 107-es vagy 112-es telefonszámon a rendőrség ügyeletét. Az nem jó megoldás, ha hazamegyünk, vagy elmegyünk egy nyilvános telefonKI SEGÍTHET ÖNNEK? A fentiekkel kapcsolatban felmerülő további kérdéseikre a lakóhelyük szerinti főkapitányságok Bűnmegelőzési Osztályain, illetve az áldozat- és vagyonvédelmi irodákban kaphatnak választ. Nevük, adataik bemondása nélkül is tehetnek bűncselekménynyel kapcsolatos bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöldszámán.
fülkébe, mert a rendőrök kiérkezéséig nekünk magunknak kell „biztosítani” a helyszínt. Lehetőleg ne is nyúljunk semmihez, semmit ne változtassunk meg. A bejelentést követően először általában a rendőrjárőr érkezik a helyszínre. Elkezdődik a helyszín biztosítása és az adatok, információk összegyűjtése. Ezután érkezik a szemlebizottság, amely nyomozókból és/vagy bűnügyi technikusokból áll. Ők szemrevételezik a helyszínt, majd hatósági tanúk (két főre van szük ség, és általában
Színek és évek
járókelőket kérnek meg erre) jelenlétében elkezdődik a helyszíni szemle. Jegyzőkönyvben rögzítik a helyszínen tapasztaltakat, az eltulajdonított tárgyak leírását, illetve felkutatják és szakszerűen rögzítik a nyomokat. A rendőrség azonnal, de legkésőbb három napon belül elrendeli a nyomozást, melynek során tanúként kihallgatják a sértettet, és – ha vannak ilyenek – az érdemi információval rendelkező személyeket. Az eljárás elején azonnal elrendelik az eltűnt tárgyak körözését – és ekkor lesz pótolhatatlan jelentősége annak, hogy vannak-e a járműnek vagy az ellopott tárgyaknak egyedi azonosítási lehetőségei, mint amilyenek pl. az üvegbe gravírozott számok. Természetesen az elkövetőt is körözni kezdik – könnyebb a rendőrök munkája, ha van személyleírás. Ha láttuk az elkövetőt, jegyezzük meg test magasságát, testal katát, a haja színét és hosszúságát, életkorát, bőrszínét, arcformáját, a ruházatát, és ha észreveszünk különös ismertetőjeleket – pl. furcsa já rás- vagy beszédmódot, akkor azt is. Amikor a sértett megteszi feljelentését, akkor legyen nála a forgalmi engedély, mert azt a rendőrség a körözés időtartamá ra bevonja. Az eljárás folyamán szükség esetén szakértőket is fel kérnek, hogy megállapítsák az eltulajdonított tárgyak értékét, vagy éppen a rongálási kár nagyságát. A nyomozás két hónapig tart, azonban indokolt esetben további két-két hónappal meghoszszabbítható. A károsultnak lehetősége van arra, hogy az eljárás min-
den szakaszában indítványokat vagy észrevételeket tegyen, felvilágosítást kérhet a hatóságtól arról, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak az eljárás során. Hogy kaphatjuk vissza az eltulajdonított értékeinket? Amennyiben a rendőrség bűncselekményből származó tárgyat talál meg – és ez nem csak a gépkocsira vonatkozik –, azt lefoglalja, és csak jogos tulajdonosának adja ki. Ha az elkövetőt sikerült elfogni, de a lopott dolog nem kerül elő, akkor a sértett polgári jogi igénynyel léphet fel: kérheti a bíróságtól, hogy a kárt az elkövető térítse meg. Amennyiben a nyomozás eredménytelen, és sem az elkövetőnek, sem a lopott dolognak nem sikerült nyomára buk kanni, a rendőrség meghatározott időn belül megszünteti az eljárást, és erről határozatban értesíti az érintetteket. Ezzel a – nyomozást megszüntető – hatá rozattal fordul hat a károsult a biztosítóhoz, ha az ellopott autó, vagy az ellopott tárgyak biztosítva voltak. 2004-ben
darabszám Magyarországon
ebből ennyit loptak el
Volkswagen
234 131
1177
Opel
374 390
871
Suzuki
286 593
864
Renault
163 774
692
Lada
246 515
571
Audi
47 616
356
Trabant
124 746
352
Peugeot
99 902
339
Škoda
163 002
307
Fiat
136 363
286
Forrás: Totalcar
5
Fotók: Eöri Szabó Zsolt
I N T E R J Ú
Az újjászületett NÉHÁNY PERC BODROGI GYULÁVAL Minden szakmai elismerés után csak tavaly kapott Kossuth-díjat. Miért csak most? Hiszen 1958 óta van a pályán, és azóta egyfolytában nagyon ott van… A „Bodrogi” fogalom. Nincs kora, nincs műfaja, csak közönsége van. Mindig, minden színpadon, minden szerepben – még rendezőszerepben is – áradnak a nevére az emberek. Elmúlt 72, mégis, ha valakinek elmeséli egy napját, egész biztos, hogy nem derül ki, hány éves. Pedig lassan generációk nőttek fel azokon a darabokon, filmeken, tévéjátékokon, amelyekben játszott, játszik. És a hangja… aki nem ismeri a Süsüt, a sárkányt, lényegében nem tud semmit az emberi kapcsolatokról. 6
NYUGDÍJAS ÉLET
I N T E R J Ú
É
letemben először egy színészvacsorán találkoztam vele, ahol elképesztően finom pörköltet készített vadhúsból. Nem csoda, hogy őt hívták meg a szervezők, hogy vacsorát főzzön, hiszen kollégái, barátai nemcsak kiváló vadászként, de tehetséges szakácsként is számon tartják. Legendás vadásztörténeteit és kedvenc receptjeit A vadász, aki néha főz is című könyvében írta le. És minderre amellett marad ideje, hogy rengeteg szerepe van: előfordul, hogy naponta kétszer is fellép. – Mit csinál, ha van egy szabad délutánja? – Oszter Sándor barátommal járunk vadászni, és gyakran együtt sütünk-főzünk. Ha pedig otthon vagyok, unokázom. – Sok barátja van a szakmából? – A szakmában nekem mindenki a barátom. Azt hiszem, nagyon jó a természetem, jól tudok bánni az emberekkel. Alighanem több dolgot megértek, mint általában az emberek, ezért velem mindenki jóban van. Ez egy adottság. A színházigazgató-szerep pedig nem volt teljes sikertörténet. Egyszer valahol azt nyilatkozta: „a húsz évből tizenöt valóban jól is sikerült. Azt a pár előadást ott a végén már nem kellett volna eljátszanom. Meg kellett volna éreznem, hogy már nincs közönségem.” De mindenki számára szemmel látható, hogy amióta odahagyta a színiigazgatói felelősséget, valósággal újjászületett. „Álszerénységnek szokták mondani – nyilatkozott erről vagy két évvel ezelőtt –, és tudom, hogy annak is látszik, de akkor is elmondom: az, hogy amikor én letettem az igazgatást, és ezek a srácok a
Színek és évek
Marton Lacitól kezdve Jordán Tamásig, a Balázsovits, az Alföldi elkezdtek velem játszani, az valami megfizethetetlen csoda. A színházban két dolog valóban nélkülözhetetlen. Az egyik a színész, a másik a közönség. Nagyon jó ismét színésznek lenni, és szenvedélyesen élvezni a játékot.” – A Színművészeti Egyetemen is oktatott… – Ó, az régen volt. Szerettem tanítani, de már régóta nincs rá időm, sajnos. – Kiket tanított? – Gáspár Sándort, Dörner Györgyöt – ezt az osztályt. Nehéz dolog a színészetet tanítani, mert azt szokták mondani, hogy ez a mesterség kilencvenöt százalékban múlik a tehetségen és öt százalékban a szerencsén. De ha az az öt százalék hiányzik, akkor semmi sem sikerül. Akkora szerencséje meg senkinek sincs, hogy a tehetsége mellett megengedhetné magának, hogy lusta legyen. Közben rágyújt egy cigarettára. Hát persze, az, hogy a hangját egyetlen szóból bárki felismeri, nagyrészt ennek a káros szenvedélynek is köszönhető. Ő szemmel láthatólag nem aggódik emiatt. – Mióta dohányzik? – Régóta. Talán huszonhárom éves korom óta. De csak dél után
szoktam rágyújtani. Onnan tudom, hogy 12 óra 5 perc van, hogy aznap először kívánom meg a cigarettát. Ahogy ül az öltözőjében, látom a szemén és a testtartásán, hogy már mennie kell, egy óra múlva ugyanis kezdődik az Aranycsapat című előadás, amelyben ő játssza Stopli bácsit. A felemás stoplis cipő már ki van készítve, de a művész úr nak még be kell énekelnie. – Mit fog csinálni nyáron? – A nyár elején sok fellépésem van, Szegeden az Alföldi Robi-féle Csárdáskirálynő ben játszom, és Pécsett rendezem a Csak kétszer vagy fiatal című darabot. – Nem nehéz olyan darabot rendezni, amiben szerepel is? – Á, ilyen felkészült rendezővel ritkán fognak dolgozni a színészek… (huncutul mosolyog) – Pihenésre marad ideje? – Igen, július-augusztusban nem dolgozom. Szeretek utazgatni az országban, nagyon sok szép látnivaló van. Régebben, amikor nem lehetett, mindent elkövettem, hogy külföldre mehessek, de ma már jobban érdekelnek az itthoni dolgok. – A következő évadról elárul valamit? – Ami biztos, hogy a Nemzetiben a Lear királyban Kent szerepét fogom játszani. Őszintén szólva, ez az, ami szerintem kihagyhatatlan. Bármenynyire is többségben volt ezen az ötvenéves pályán a táncos-komikus, a vígjátéki, a könnyed szerepkör – számomra Bodrogi mindig a drámai szerepekben okoz katarzist. Mint Seress Rezső. Mint Willy Loman. És biztos vagyok benne, hogy megint csak meg fog döbbenteni, mint Kent hercege… JANCSIK JULI 7
É L E T M Ó D
H I E D E L M E K ,
A G G O D A L M A K ,
T É N Y E K
Mindennapi kenyerünk
A
kenyér az egyik legfontosabb táplálékunk. Kenyeret eszünk reggelire, kenyeret eszünk vacsorára, kenyeret viszünk tízóraira és a kirándulásokra – egyszóval sok kenyeret fogyasztunk. De valahogy már beletáplálták a tudatunkba, hogy nem kéne ezt tennünk… hogy
8
a kenyér nem tesz jót nekünk, nem egészséges. Az értelmező szótár szerint „a kenyér gabonalisztből vízzel dagasztott, sózott, kelesztett tésztából (kemencében) sütött fontos emberi táplálék”. Pedig a 20. század második felében, amikor ez a szótár megjelent, már csak a skanzenekben, meg a néprajzi bemutatókon sütöt tek kenyeret házikemencében. De az mindmáig igaz, hogy július elején, Péter-Pál kor elkezdődik a búza aratása, és hogy augusztus huszadikán megszegjük az új kenyeret. Ezt olyan természetesnek vesszük, mint az évszakok változását – pedig mindennapi kenyerünk mindössze 100-150 éve készül túlnyomórészt búzából.
Fényes Elek 1836-ban még azt írja, hogy az Őrségben a kenyérgabonán kívül krumpli, bükköny, hajdina, de még őrölt kukoricacsutka is kerül a liszt közé. Kardos László 1943-ból származó néprajzi gyűjtése ezekről a módszerekről már csak múlt időben beszél. Akkoriban már szinte tisztán rozslisztből készült arrafelé a kenyér, búzalisztből pedig az egyéb tésztanemű. A búzakenyér a városiak „huncutsága” volt. S a teljes őrlésű lisztek az idő tájt már korszerűtlennek számítottak. Mi is az a teljes őrlésű liszt? Az 1870-es évek táján Széchenyi állíttatta fel az első olyan ipari malNYUGDÍJAS ÉLET
É L E T M Ó D
mot Magyarországon, amely képes volt a korpát a gabonaszem többi részétől eltávolítani. A lakosság egészen addig az időpontig csak és kizárólag teljes őrlésű gabonából készült kenyeret fogyasztott, amelyhez a lisztet vagy saját kezűleg otthoni kis őrlőkön őrölték, vagy a közös falusi malmokban őröltették. A városok megnövekedésével azonban problémát kezdett jelenteni a lakosság ellátása, mivel a teljes őrlésű liszt csak rövid ideig volt tárolható – a korpa zsírtartalmának avasodása miatt. A fi nomított liszt már nem tartalmazza a gabonaszem héját és csírakezdeményét. A búzaszem legnagyobb részét az úgynevezett fehér liszttest alkotja, amely a szem 82%-át teszi ki, s a fehér liszt szinte kizárólag ebből származik. Ennek 80%-a keményítő. És ezt még 4-5% cukor is kiegészíti. A vitálanyagok legnagyobb része a búzaszem többi részében, a csírában és a héjban, a korpában találhatók. A „vitálanyag” kifejezés dr. Werner Kol lath professzor, német táplálkozástudós munkássága nyomán került be a modern táplál kozástudományba, aki kísérleteiből megállapította, hogy táplálékunk a három fő tápanyagon, a fehérjéken, zsírokon és szénhidrátokon kívül vitálanyagokat, azaz az élethez nélkülözhetetlen egyéb anyagokat is kell hogy tartalmazzon. Ezek mai tudásunk szerint a vitaminok, ásványi sók, nyomelemek, telítetlen zsírsavak, enzimek, rostos anyagok, valamint íz- és szaganyagok. Vajon hiányzik-e nekünk mindez? Patkányokon végzett kísérletek a következő eredmény re vezettek: a finomított liszttel táplált patkányok néhány hét alatt elpusztultak,
Színek és évek
míg a teljes őrlésű liszttel táplált állatok egészségesen éltek tovább. A gabona finomított lisztté való kiőrlése tehát a szervezet számára vitálanyaghiányt okoz. Például a B1-vitamin hiányát, amely különösen nagy mennyiségben fordul elő a korpában. A finomított liszt, illetve a belőle készült fehér- és rozskenyér így az egyik nyilvánvaló oka a táplálkozás okozta civilizációs betegségeinknek. A barna kenyér egészségesebb? Amióta divatba jött a reformtáplálkozás, az élelmiszergyártók a jobb eladhatóság érdekében számos apróbb-nagyobb trükkel próbálják „egészségesebbnek”, korszerűbbnek feltüntetni termékeiket. Az egyik ilyen „átverés” a barnakenyerek számtalan változata, amikkel a boltok polcain találkozunk. Barnának barna – de mitől? Sajnos, a barna színű kenyerek többsége csak a beléjük tett ételszínezéktől az. Jó minőségű és többnyire jó ízű, a fent leírt szempontoknak megfelelő kenyér is kapható, de csak akkor az,
ha maga az alapanyagul szolgáló gabona biotermelésből – vagyis vegyszermentes termelésből – származik. Ugyanis a gabonaszemek nemcsak a vitálanyagokat, hanem a növényvédőszerek mérgeit is a maghéjukban gyűjtik össze, tehát még az sem garancia az egészségességre, ha „teljes kiőrlésű” gabonából készül a kenyér. Mi az a tönköly? Újabban gyakran találkozunk ennek – a néprajzi lexikon szerint a 20. század elejére szinte teljesen eltűnt – gabonafajtának a nevével. Németországban az egészséges táplálkozás térhódításával került újra a figyelem előterébe a tönköly (Tricitum spelta), amely a középkorban Nyugat-Európa egyik legjelentősebb gabonája volt. Már Plinius is elismeréssel említi a picenumi kenyeret az 1. században. Szerinte innen, Közép-Itáliából terjedt el, de másféle feltételezések is ismertek. Tény, hogy a termesztése sok ezer éves múltra tekint vissza; Magyarországon középkori dokumentumokban találkozhatunk a nevével. 9
É L E T M Ó D
mörebb, de ízletes és tápláló. Magas a sikér-, vagyis fehérjetartalma is! Mindenkinek ajánlható, akinek emel kedettebb a vércukor szintje, és sokat segíthet a fogyókúrázóknak is. Szemüveggel a pékségben
A tönköly a tudományos vizsgálatok szerint sok vonatkozásban kedvezőbb a közönséges búzánál. Kevesebb keményítő, de több fehérje van benne (cukorbetegek és fogyni vágyók figyeljenek!), s a fehérje aminosav-összetétele is igen kedvező. Termeszthető gyengébb adottságú talajokon is, az időjárási szélsőségeket, a szárazságot is jól tűri. Aratni július végén, augusztus elején kell. Bioművelésben is sikeresen termeszthető. A nemesítők néhány év tapasztalatából még nem vonnak le messzemenő következtetéseket, de az eddigiek azt mutatják, érdemes termeszteni: 1995 óta folyamatosan nő a tönköly vetésterülete szerte az országban. Egyetlen hátránya, hogy a pelyvától, mivel az ránő a szemtermésre, külön hántolással kell megszabadítani. De hát ez legyen a ma lomipar gondja! Mivel éppen a ránőtt pelyvák miatt toxikus gombák sem telepednek meg rajta… Nem véletlen, hogy az olaszok a makarónit és más tésztákat is tönköly- vagy durumbúza lisztjéből készítik. 10
Mi az a durum? Nem is annyira a kenyerek, mint inkább a száraztészták csomagolásán láthatjuk egyre gyakrabban ezt a feliratot. A durumbúza is ősi faj; kemény- vagy üvegszemű búzának is nevezik. Eredeti termőhelye a Földközi-tenger környéke és Közép-Ázsia. Lehet, hogy az olaszok ennek a fajtának köszönhetik, hogy náluk a legkevesebb Európában az ún. időskori vagy nem inzulinfüggő cukorbeteg. Mivel a búzakeményítő tulajdonképpen egy cukorláncolat, s ezt az emésztés „szedi szét” cukormolekulákra, ezért a cukorbetegnek minden keményítő tar talmú étel fogyasztásakor (kenyér, tészta, krumpli stb.) gyorsan megemelkedik a vércukra. A durumbúzában lévő keményítőlánc viszont elágazó szerkezetű, s ez csak lassan bomlik le az emésztés során. Így lassabban emelkedik a vércukor szint, s ezzel az a kevés inzulin is meg tud birkózni, ami a cukorbetegekben még keletkezik. A durum lisztből készült tészta sötétebb, tö-
Rengeteg újdonsággal találkozhatunk a kenyerespolcon is, ezért érdemes feltenni az olvasószemüveget, és kiböngészni a kicsi cédu lákon található információkat. Számtalan gyönyörű, ropogós, ám kevésbé értékes (és érdekes: méretéhez képest nagyon könnyű) fehér kenyeret, rejtelmes „félbarnát”, rozsosnak vagy rozscipónak nevezettet találhatunk, s ha ide vesszük a hasonszőrű bucik, puffancsok, zsömlék sokaságát is, akkor tényleg zavarba ejtő a választék. De ha jobban szemügyre vesszük ezeket a „gyártmányokat”, akkor habosítókat, extra kelesztőket, állományjavítókat, térfogatnövelőket és színezékeket találhatunk bennük. Ezeknek nagy része – amennyiben rendszeresen fogyaszt juk – kifejezetten káros lehet. Tör vény írja elő, hogy minden élelmiszeren fel kell tüntetni az összetevőket, de a valóságban azért ez nem így működik… Mindenesetre ha választani kell, válasszuk a teljes kiőrlésűt, azon belül is a biogabonából készültet. Legalábbis rendszeres fogyasztásra. De ha augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén mégis elcsábít minket egy illatozó, meleg, ropogós hagyományos hófehér kenyér, azért csak szeljük meg, élvezzük, és ünnepeljük vele ezt a szép napot. SZABÓ ATTILA
NYUGDÍJAS ÉLET
J Ó
É T V Á G Y A T !
Könnyű nyári fogások GALLOV ANDREA RECEPTJEI
A nagy melegben az ember nem szívesen fogyaszt nehéz ételeket – tiltakozik a testünk a fűszeres, zsíros, forró étkek ellen. Ezért ez alkalommal olyan könnyű, egészséges menüt állítottunk össze, amely akár ünnepi vacsorának is alkalmas, mégsem terheli meg túlságosan sem a szervezetünket, sem a pénztárcánkat.
1 2
TEJSZÍNES-MENTÁS ŐSZIBARACK-KRÉMLEVES Hozzávalók: 0,5 kg őszibarack, 1 liter rostos őszibaracklé, 1,5 dl tejszín, ízlés szerint egy kis fahéj (de inkább vaníliás cukor), friss mentalevél A megtisztított barackokat a tejszínnel, a baracklével, egy csipet apróra vágott mentalevéllel és a vaníliás cukorral összeturmixoljuk. Ne adjunk hozzá külön cukrot, így még egészségesebb. Hidegen tálalható, tejszínhabot púpozunk rá, mentalevéllel díszíthetjük.
CSIRKEMELL BROKKOLIMÁRTÁSSAL Hozzávalók: 4 darab csirkemellfilé, 2 evőkanál olívaolaj, frissen darált feketebors, 4 szál kakukkfű A mártáshoz: 1 db kis brokkoli, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál margarin, 10 dkg füstölt sajt, 2 dl tej, őrölt szerecsendió, só, kevés őrölt fehérbors Csorgassuk meg a csirkemelleket egy evőkanálnyi olívaolajjal, daráljunk rá feketeborsot, tépkedjük rá a kakukkfű leveleit, és enyhén sózzuk meg. Fedjük be fóliával, majd tegyük a hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek jól átjárják a húst. Tálalás előtt egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel a maradék olívaolajat, tegyük bele a fűszeres csirkemelleket, és mindkét oldalukat erős lángon süssük egy-egy percig. Tegyük a lefedett serpenyővel együtt előmelegített sütőbe, és 170 fokon, körülbelül 15 perc alatt süssük készre. Míg a csirke készül, lássunk hozzá a mártás elkészítéséhez. Forrásban lévő sós vízbe dobjuk a megmosott és apró rózsáira szétszedett brokkolit. Egy perces főzés után szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe. (Ha mélyhűtött brokkolit használunk, ezt a műveletet ki lehet hagyni.) Várjunk, míg kihűl, majd jól csepegtessük le. Forrósítsuk meg a margarint, szórjuk bele a lisztet, majd állandó kevergetés mellett öntsük hozzá a forró tejet. Forraljuk össze – a mártásnak főzelék sűrűségűnek kell lennie. Még amíg forró, reszeljünk hozzá szerecsendiót, füstölt sajtot, ízesítsük sóval és kevéske őrölt fehérborssal. Adjuk hozzá a leforrázott brokkoli-rózsákat, és forraljuk még egyszer össze. Tálaláskor tegyük a megsütött csirkemelleket egy nagy tányérra, és kanalazzuk rájuk a brokkolis mártást. Nem feltétlenül kell hozzá egyéb köret, de ha mégis, akkor rizs illik hozzá.
3 Színek és évek
MARCIPÁNOS-KAKAÓS-MOGYORÓKRÉMES FAGYI Hozzávalók: 12 dkg kakaós mogyorókrém (többféle márka is kapható), 10 dkg natúr marcipán, 3 dl habtejszín A kakaós mogyorókrémet simára kikeverjük a marcipánnal. (Ha a marcipánt előtte pár percig mikróban melegítjük, akkor könnyen keverhető.) A habtejszínt kemény habbá verjük, majd könnyed mozdulatokkal beleforgatjuk a csokis-marcipános keveréket. A keveréket kiöblített formába öntjük és mélyhűtőbe rakjuk. Teljes kihűlése után is tejszínes és puha marad, nem fagy „betonná”.
11
N Y U B U S Z
ÁTA D TÁ K A S TA F É TA B O T O T ELNÖKSÉGVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉS A NYUGDÍJASOK BUDAPESTI SZÖVETSÉGÉBEN
2006. május 3-án tartotta éves közgyűlését a NYUBUSZ. Mivel a régi elnökség négyéves mandátuma lejárt, és többen is jelezték, hogy – részint koruk, részint egészségi állapotuk miatt – szeretnék „átadni a stafétabotot”, ezért ezen a közgyűlésen új elnökséget választottunk.
A
közgyűlést nagy érdeklődés mellett, 94 fő – a klubok elnökei és képviselői – részvételével tartot tuk meg. Beszámolók hangzottak el az elmúlt évi munkánkról és a 2006. évi tervekről. A gazdasági felelős részletesen beszámolt a Szövet ség pénzügyi helyzetéről, a pályázatok nehézségeiről, és kü lön kiemelte a tagdíjfizetés fontosságát. A tagság megköszönte az elnökség elmúlt négy évben végzett áldozatos, önzetlen, sokoldalú munkáját. Kiemelték Barabás Tiborné el nökasszony érdemeit, akinek négyéves elnöksége alatt a Szövetség ismertsége és elismertsége megnőtt, tevékenységünk szer teágazóbb és sokoldalúbb lett, épp ezért további négy évre bizalmat szavaztunk neki. Külön köszönetet mondtunk az el nökség elköszönő tagjainak, név szerint Krisz Vilmosnénak, Hara Lászlóné dr.-nak, Friss Józsefnének és Kovácsné Váradi Editnek, LAPZÁRTÁNKKOR ÉRKEZETT Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége elnökségének alapító tagja, Friss Józsefné életének 80. évében óriási fegyelemmel és türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Emléke velünk él tovább.
12
akik szinte a megalakulás óta kivették részüket a munkából. Nélkülük nem lenne a Szövetség az, ami. Hiányozni fognak, de – reméljük – továbbra is aktív tagjai maradnak Szövetségünknek. Tisztelet és há la illeti őket. Helyükre új tagok léptek: Véghné Reményi Mária, a XI. kerületi Bartók Béla Nyugdíjas Egyesület elnöke, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége felügyelő bizott ságának tagja és (ami számunkra különösen fontos) gyakorlott pályázatíró. Ebben a minőségében már egy éve nagy segítségünkre van, személyében régi ismerőst és barátot köszöntünk. Az elnökség további új tagjai: Birta Bertalanné, aki szintén a Bartók Béla klub tagja és elnökhelyettese; Juhász Lászlóné, a nyugdíjasok VII. kerületi tag szervezetének elnöke; valamint Perger Istvánné, a Soroksári Nyugdíjas Klub aktív tagja. Szeretettel köszöntjük őket, kívánunk nekik mielőbbi beilleszkedést és sok sikert a közös munkához. Ennyiben változott az elnökség összetétele. A régiek közül Budai Lászlóné, Gál Andrásné Kerék Katalin, Király Istvánné és Szalai Józsefné változatlanul folytatják nyugdíjastársaik érdekében végzett tevékenységüket. NYUGDÍJAS ÉLET
N Y U B U S Z
NYUGDÍJAS SZIGET AZ ORCZY-KERTBEN EGY RAGYOGÓ NAP
Kedvezett az időjárás a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége által immár ötödik alkalommal megrendezett programsorozatnak: ragyogó napsütés, kellemes meleg fogadta a mintegy kétezer nyugdíjast, aki kimozdult otthonából, hogy részt vegyen a rendezvényen, melynek fő támogatója a HILD Örökjáradék Program volt.
A
z egész Orczy-kertben nyüzsögtek az emberek, hiszen a művelődési házak is aznap és ott rendezték meg szokásos évi majálisukat. A nyugdíjasokat azonban rengeteg, külön nekik szóló program várta. A VIII. kerület alpolgármestere nyitotta meg a kézimunka-kiállítást és a „Nagyi sütije”-bemutatót és versenyt. Utána Boros Dezső szórakoztató konferálásával „Májusi bokréta” címmel esztrádműsor következett, melyben népdalénekesek és néptáncosok, prózamondók és bűvészek léptek fel. A gyerekeket, unokákat vurstli szórakoztatta, és a nagyszülőkkel együtt nézhették végig a vidámpark mellett a BRFK rendőrkutya-bemutatóját. De módjuk volt arra is, hogy közlekedési játékokban vegyenek részt a KRESZ-pályán, ahol a versenyhez kerékpárokat is lehetett kölcsönözni. Az idősebbek számára az operettkoncert, a füttyművész által előadott örökzöldek és a régi idők slágerei mellett a profi versenytáncosok bemutatója jelentett maradandó élményt. Meghallgathatták Heltai Jenő versét Kubik Anna elő-
Színek és évek
adásában, Huszák Zsóka, valamint Pető József előadóművész dalösszeállításait, megnézhették a Gödöllői Fiatal Művészek műsorát – és végül: Kovács Kati koncertjében gyönyörködhettek. A HILD kvízjátékának eredményhirdetése sem zárta le a szórakoztató események sorát: a NYUBUSZ által szervezett Szenior Gálán a Kispesti Munkásotthon Szenior Művészeti Fesztiváljának díjazottai mutatkoztak be. A kézműves-kiállítást egész nap megtekinthették a látogatók. Közben persze nagy volt a forgalom a sör sátor körül is… S hogy a kellemeset összekössék a hasznossal, a rendezők gondoskodtak arról is, hogy akinek szüksége volt rá, alapos és értő tájékoztatást kaphasson egészségügyi kérdésekről, a méltányossági nyugdíjról, a Budapest Bank nyugdíjas bankszámla-vezetési ajánlatáról, az idősbarát szálláshelyekről, üdülésekről, sőt, ingyenesen igénybe vehették a nyugdíjas látogatók a jog segélyszolgálatot is. Kellemes nap volt – aki eljött, tanúsíthatja. Aki nem volt ott, ne búsuljon: jövőre is lesz Nyugdíjas Sziget!
13
V E N D É G E I N K
Május 18-án a HILD Klub – közelebbről Gallov Andrea – vendége volt generációk férfiideálja, a legendás Rózsa Sándor, aki mit sem vesztett egykori sármjából, és aki most is elbűvölte a közönséget – elsősorban a hölgyeket – eleganciájával, udvariasságával, férfias fellépésével – és nem utolsósorban pazar vadétel-receptjével.
Az élő legenda:
Oszter Sándor H
a Oszter Sándorra gondolunk, szinte bizonyos, hogy lóháton képzeljük magunk elé, ahogy vágtázik nemes célok megvalósítása felé. Ilyen volt Rózsa Sándorként, ilyen volt számos filmszerepében – Sára Sándor Nyolcvan huszárjában, András Ferenc Vadonjában, s egyáltalán nem ilyen volt számolatlan egyéb színpadi, fi lm- és televíziós szerepben, amelyekre ugyancsak szívesen emlékszünk, s amelyekben egészen más karaktereket alakított. Sokoldalú színész, akinek munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: a Kitörés című Bacsó-fi lmben nyújtott alakításáért 1972-ben elnyerte a San Remo-i Filmfesztivál nagydíját; 1982-ben Jászai Mari-díjat, majd 1984-ben Farkas–Ratkó-díjat, 1988-ban Érdemes Művész kitüntetést kapott. És hogy a művészt nem indokolatlanul azonosítjuk az igazság bajnokának, a szent ügyek lovagjának szerepével, arra bizonyíték, hogy nemrégiben lovagjává fogadta a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend.
14
2005-ben, egy szép nyári hétvégén avatták lovaggá – lovagjelölt társaival együtt – a gödöllői Grassalkovich-kastélyban. Nagy megtiszteltetés e rend tagjává vál ni, amelynek magyar szárnya (noha ide tartoznak a világban szerte élő magyar származású lovagok is) eddig mindösszesen alig több mint kéttucat tagot számlált, s az ekkor avatottakkal együtt sincsenek többen harmincötnél. Ez pedig igen kis szám, ha a világ közel tizenöt milliós magyar diaszpóráját tekintjük. Nem könnyű e jeles társaság tagjává válni, már csak azért sem, mert ide nem lehet felvételre jelentkezni. A rend magisztrátusa keresi és találja meg a megfelelő jelölteket, alapos vizsgálódás előzi meg a felkérést: számít a megfelelő életvitel és a karitatív munkálkodás, s az avatás után is bizonyítaniuk kell, hogy méltóak a lovagi címre, s az őket világszerte körülvevő tiszteletre és megbecsülésre. Sir Sándor (Oszter) az avatást követő díszvacsorán meg jegyezte: bár a lovagi eszmények mindig közel álltak hozzá, soha nem gon-
dolta volna, hogy betyárból egyszer lovag lesz… 1948-ban, Győrben született. Édesapja is híres ember volt: idősebb Oszter Sándor molnármester szaktudásával hírnevet szerzett magának még az országhatárokon túl is, idehaza pedig az egész molnárszakma egyöntetű megbecsülésének jeleként 1935–1945 között a Magyar Molnár Céh alelnöke volt. A kis Sándor, miután túlélt egy csecsemőkori életveszélyes tüdőgyulladást, nem mindennapi fiúcskává serdült: gimnáziumi tanulmányai alatt irodalmi versenyeket nyert, ezért felvételi nélkül felvették a bölcsészkarra és sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is. Utóbbit választotta. De még el sem végezte, amikor már felkérték a Rózsa Sándor című televíziós sorozat főszerepére. És még csak nem is ez volt az első szerepe… Nem csoda, hogy a főiskola elvégzése után számos ajánlatot kapott, melyek közül ő akkor a Vígszínházét fogadta el, és csak később szerződött a Nemzetihez. Rengeteg emlékezetes színházi alakítás fűzőNYUGDÍJAS ÉLET
V E N D É G E I N K
dik a nevéhez, különösen jól álltak neki a Molnár Ferenc- vagy Heltai Jenő-darabok, Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjának Balázsa, de Göncz Árpád Kő kövön című drámájában is nagyon „a helyén volt”. Az utóbbi évtizedben – egy-két televíziós megjelenéstől és az Argo című fi lm egyik főszerepétől eltekintve – keveset játszik. Csodálatos családja van: felesége Failoni Donatella zongoraművész, aki az Olasz Köztársaság Lovagrendjének birtokosa, lánya pedig Oszter Alexandra színésznő, aki pályája kezdetén így vallott magáról: „Barcelona és Ibiza között a tengeren, egy hajón fogantam, 1980. április 20-án Budapesten születtem meg. Már kiskoromban kiderült, hogy az életnek a művészi oldala domi-
náns a számomra: balettoztam, zongoráztam, festettem és szavaltam. El ső szerepem Miss Ella Delahay volt a Charley nénje című darabban, melyben édesapámmal együtt játszom. Imádom, amit csinálok…” A csodálatos kapcsolatot, amelyik Alexandra szüleit összefűzi, egy megismételt esküvő erősítette meg a színész Nógrád megyei birtokának házi kápolnájában. És hogy miért Nógrád megye? Mert Oszter Sándornak a lovaglás és a vitorlázás, a kertészkedés és a testépítés mellett kedvenc és fő elfoglaltsága a vadászat. „Még fiatal legény voltam, amikor édesapámmal elmentünk vadászni, igaz, akkor én még csak hajtó voltam, de már megfertőzött ez a sport” – mesélte egyszer. „Imádtam az erdő, a mezők hangulatát, ahogy
jártunk a szebbnél szebb tájakon, úgy éreztem: ezt a sportot nekem találták ki. Régi kedves barátom, Vörös József bolondított meg teljesen, nem is nagyon kellett unszolnia, hogy letegyem a vadászvizsgát, és azonnal vettem is egy
VENDÉGEINK VOLTAK MÉG A HILD-klub vendége volt még április 20-án Tahi Tóth László, aki számtalanszor megnevettette a klub közönségét utánozhatatlan humorával. Mindenkit lenyűgözött közvetlenségével, azzal a természetességgel, ahogy pályájáról, tenisz-szenvedélyéről és nem utolsósorban feleségéről, Kárászy Szilvia zongoraművésznőről mesélt. Május 4-én Gallov Rezső nyugalmazott sport-államtitkár „ugrott be” a más elfoglaltsága miatt távolmaradt Bálint György helyett. Ő életpályáját mesélte el: azt, hogyan került kétszer is a kanadai vízilabda-válogatott élére, majd hogyan jött haza az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöki székébe. Megkérdezte a közönséget: ki mit gondol arról, hogy mi a legfontosabb az életben? Többen azt válaszolták: a humor, a derű, a jókedv. Ő is ezt vallja, és példák sorával illusztrálta, hogyan sikerült a nehéz élethelyzeteken humorérzék segítségével túljutni. Csala Zsuzsa május 16-án tisztelte meg klubunkat jelenlétével. Teltház várta a művésznőt, aki már érkezése pillanatában kacagásra bírta a nagyérdeműt, és ez a hangulat áthatotta az egész beszélgetést. Főként mostani életére voltunk kiváncsiak, örömmel hallgattuk történeteit szeretett kutyáiról és a házról, ahonnan nem szeretne elköltözni. Örömmel venné, ha újra meghívnánk, mert úgy érzi, nem fejezte be, még sok mondanivalója van a klub tagjai számára.
Színek és évek
15
V E N D É G E I N K
kis vadászházat a Börzsöny legszebb pontján, a Nagy-Hideg-hegy környékén. Én az élmény miatt vadászom elsősorban, hiszen minden trófeámhoz egy fantasztikus történet, egy emlék társul, amit újra és újra átélek, ha csak rájuk nézek. A vadászok egy közös társadalmat, közös klubot alkot nak, akárhova megyek a világon, ha vadásszal találkozom, tudom, hogy közös nyelvet beszélünk. Itt nem annyira a pénz számít, hanem a közösség összetartó ereje, ez pedig nekem nagyon fontos.” Oszter Sándor egyik legkedvesebb vadásztársa Bodrogi Gyula,
akivel gyakran megy Szabolcsba vadászni. Tőle hallotta a régi vadászbölcsességet: aki az erdőben jár és vadat lát a sűrűben, az már vadászik is – hiszen azonnal feltámad benne az ősi ösztön, hogy űzőbe vegye a vadat és elejtse, mint leg régebbi embertársaink tették. Amikor kitárul az erdő, teljesen befogadja a vadászt, aki soha nem sér ti meg a természet érintetlen szépségét. „Nem értem azokat – tette hozzá Oszter Sándor –, akik kikelnek a vadászat ellen. Hiszen ahol nincs vadász, ott vad sincs. Mi, emberek kellünk ahhoz, hogy a természet törékeny egyensúlyát fenn-
tartsuk, mi etetjük, mi védjük az állatokat, télen eleséget, szalmát hordunk nekik…” Jó vadászhoz méltóan mestere a vadételek elkészítésének is, ezért egy különleges receptjét is elmesélte a hallgatóságnak: a régi római konyha ínyencségeit idéző fogásban a fácánba vadkacsát, a vadkacsába foglyot tölt, a fogoly belsejét pedig almával és más gyümölcsökkel rakja tele, s az egészet kemencében süti, míg a hús olyan puha nem lesz, hogy szétolvad az ember szájában. Csakúgy, ahogy Oszter Sándort hallgatva a nézők is olvadoztak a gyönyörűségtől…
VENDÉGEINK LESZNEK Július 25-én 15 órakor a HILD Klub vendége lesz Schäffer Erzsébet, újságíró, a Nők Lapja kitűnő tollú szerzője, aki saját műfajt teremtett a népszerű újság hasábjain: lírai írásai ötvözik a tárca, a riport és a novella legjobb hagyományait. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert.”
S Ü T I V E R S E N Y
Augusztus 29-én 15 órakor Csongrádi Kata művésznőt látjuk vendégül a HILD Klubban. A rendkívül sokoldalú színész és énekesnő sikeres darabok és könyvek szerzője is, és nemcsak itthon, hanem a külföldön élő magyarok körében is hihetetlenül népszerű. Közismert vonzódása az ezoterikus témákhoz, az egyik kereskedelmi adón önálló műsora is van.
DIÓS STANGLI
2 tojás fehérjét és 30 dkg cukrot habosra keverünk. Hozzáadjuk 1 citrom levét. Összekeverünk 35 dkg darált diót 1 citrom reszelt héjával (esetleg őrölt fahéjjal), ½ dl rummal. Ehhez hozzáadjuk a tojáshab felét, és a masszát jól összegyúrjuk. Deszkán kb. ½ cm vastagra kinyújtjuk, rákenjük a tojáshab másik felét, majd ujjnyi széles darabokra vágjuk. Sütőben kiszárítjuk (a leggyengébb fokozaton) addig, amíg a tojáshab rózsaszínű lesz. Cserny Rudolf, a Sütiverseny (egyik) győztese JETTY-TORTA
Hozzávalók: egy hosszúkás piskótatorta, vagy 6 tojásból piskóta, 20 dkg porcukor, 20 dkg mazsola (egy éjszakára rumba áztatva), 20 dkg dió durvára törve, 20 dkg vaj, 5 dkg kakaópor, 3 evőkanál savanykás lekvár A piskótát úgy vágjuk el, hogy alul maradjon egy ujjnyi vastag lap. Amit levágtunk, azt lereszeljük a reszelő nagylyukú oldalán. Az összes hozzávalót összekeverjük, a piskóta reszeléket beledolgozzuk. A tortalapot savanykás lekvárral megkenjük, rádolgozzuk a masszát, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap csokimázzal öntjük le: 10 dkg porcukrot, 3 evőkanál valódi kakaót jól kikeverünk 2 evőkanál zubogva forró vízzel. A torta tetejét színes tortadarával díszítjük. Tejszínhabbal tálaljuk. Wallnerné Éva, a Sütiverseny (egyik) győztese Kedves Olvasóink! Augusztusban megismételjük a Sütiversenyt! Kérjük, készítsék el kedvenc (sós vagy édes) süteményüket, és hozzák el augusztus 24-én délután 3 órára a HILD Klubba. Így vehetnek részt a versenyen. A legjobb recepteket lapunk hasábjain közzétesszük, a győzteseket ajándékkal jutalmazzuk. Kérjük, hogy részvételi szándékukat Bartos Yvettnél jelezzék!
16
NYUGDÍJAS ÉLET
T A N Á C S A D Á S
H O GYA N S Z E R E S S Ü N K?
A
znap Fickó a sokadik páciensem volt. Öregecskén, megtörten sántikált be a rendelőbe. Igen, sántított, és mikor megállt, a bal első lábát le sem tette, fájdalmasan húzta a mellkasához. Mégsem ez volt a fő panasz, amivel behozták. „Nagyon felizgatja magát, állandóan liheg, és csak úgy ver a szíve!” – magyarázta a gazdája. Aztán elmondta, hogy milyen és mennyi szívgyógyszerrel próbálta öntevékenyen or vosolni a dolgot, mert nem volt pénzük arra, hogy állator voshoz forduljanak. Azonban Fickó nem lett jobban. „Tudja, doktornő, sok kutyánk van otthon, nagyon szeretjük az állatokat. Ebből három szuka, ezek épp most tüzelnek, és megőrjítik a kanokat. Ezért ilyen izgatott szegény Fickó.” „Nagyon szeretjük az állatokat” – csengett a fülemben, és ahogy végignéztem a szegény viharvert ku-
Színek és évek
tyán, és elképzeltem, amint a gazdik a kis lakásban összezsúfolva próbálnak úrrá lenni a ter mészet adta ősi kutyaösztönökön, akarva-akaratlan felvetődött bennem: vajon mit is jelent az, hogy „szeretem az állatomat”? Állatorvosként és magánemberként a szeretet számos megnyilvánulási formájával találkoztam. Van, aki hónapról hónapra kutyakozmetikába viszi kis kedvencét, van, aki saját maga rendszeresen ápolja, fürdeti. Van, aki kényelmes kutyaólat készít neki, van, aki az ágyába is beengedi. Van, aki mindenhová magával viszi, van, aki külön szobát tart fenn a számára. Van, aki a legfinomabb étkeket készíti neki, van, aki az utolsó fi llérjéből is neki vesz vacsorát. Van, aki beszél hozzá, és van, aki megesküszik, hogy az állat mesél neki. Van, aki őt szereti a világon a legjobban, és van, aki azt mondja, tőle kapja a legtöbb és feltétlen szeretetet. Van, aki nagy összegeket ad ki azért, hogy a legjobbhoz jusson, van, aki a legrászorultabbakat fogadja örökbe. Fickó gazdái alapvetően telve voltak jó szándékkal. Jóindulatból fogadtak be újabb és újabb állatokat a hajlékukba, hogy gondoskodhassanak róluk. Odaadásban nem is volt hiány. De a szeretet és a törődés nem csak érzelmi kérdés. Sajnos, legtöbbször épp az állatorvosi
ellenőrzésre nem marad pénz, energia – így lehet elbolhásodott, régóta fennálló kötőhártya- vagy fülgyulladással bajlódó, súlyosan fog köves és elkoptatott ízületű állatkákkal találkozni. Kérdés, hogy meddig bírja a gazdi elnézni ezeket az „apró” kis szenvedéseket? Minek alapján súlyozza őket? Tudom, az oltások, orvosságok sok pénzbe kerülnek. De éppúgy, mint nekünk, nekik is joguk van az egészséges élethez, megbetegedésükkor pedig a megfelelő orvosi ellátáshoz. Tudom, nincs jogom különbséget tenni a szeretetféleségek között. De azért jó lenne, ha megtanulnánk helyesen szeretni. Fickó gazdái értelmes emberek voltak, mindezt megértették, és sikerült őket jó irányba befolyásolni. A kutyus azóta jól van. Higgyék el, én a négylábúakkal vagyok… DE. H ALMAY DÓRA ÁLLATORVOS
17
T A N Á C S A D Á S
F Ü R D Ő GYÓ GYÁ S Z AT AVAGY A GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK ADTA LEHETŐSÉGEK MAGYARORSZÁGON „A világ egy országáról sem gondoskodott a gondviselés oly minőségileg és mennyiségileg jelentékeny és kiváló ásványvizekkel, mint Magyarországról” – írta a 19. század közepén Szilács fürdőorvosa. Ez az állítás a saját korában is megállta a helyét, napjainkban azonban mind inkább igaz. Magyarország fürdőnagyhatalom.
A gyógyulni vágyók számára szer te a világon vonzerőt jelentenek gyógy- és termálfürdőink: gyógy- és rekreációs szolgáltatásaik, ízületi, mozgásszervi, reumás, nőgyógyászati, ortopédiai és idegrendszeri bántalmakra kifejtett gyógyhatásuk, szállodai és éttermi kínálatuk, elhelyezkedésük és klímájuk miatt. A Magyar Turizmus Rt. adatai szerint a hazai szenior korosztály, azaz a 60 évnél idősebbek és az 51–60 év közötti korosztály tagjai azok, akik igénybe véve a gyógyés termálvíz adta lehetőségeket, hosszabb időt töltenek pihenéssel – mégpedig jellemzően belföldi gyógy- és termálfürdőkben. „Aki kapott már egy komplett kúrát valamelyik magyarországi gyógyfürdőben, az biztosan visszajön” – foglalta 18
össze a hazai gyógyszállók receptjét Vancsura Miklós, a Hévíz-gyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatója. Kevesen tudják azonban, hogy nemcsak a tehetősebb réteg engedheti meg magának a gyógy- és termálfürdők nyújtotta kényelmet, ha nem bizony minden gyógyulni vágyó számára elérhető a kezelés öröme. Miniszteri rendelet írja elő, hogy az Országos Egész ségbiztosítási Pénztár (OEP) a gyógy fürdők kel egyeztetett ártárgyalások alapján – társadalombiztosítási támogatás formájában – fizesse ki a magyar biztosítottak fürdőgyógyászati kezelése után felmerülő költségek maximum 85 százalékát. A támogatott fürdőgyógyászati ellátás körébe a következők tartoznak: gyógyvizes gyógymedence, gyógyvizes kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas fürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugár-masszázs, víz alatti csoportos gyógytorna és komplex fürdőgyógyászati ellátás. A fenti fürdőgyógyászati el látásokat a biztosítottak és az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak az egészségbiztosításuk keretében, a járóbeteg-szakellátás során, szakorvosuktól kapott beutalóval vehetik igénybe. A gyógyfürdő felkeresésekor a gyógyfürdő szakorvosa a beutalóval érkezett betegről kórlapot vezet, kitölti a kétpéldányos kezelőlapot és a kezelés befejezésekor zárójelentést készít. Mivel ezek a fürdőgyógyászati ellátások a beteg ember életminőségét hivatottak javítani, ezért az
Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak lehetősége van egyes esetekben, kérelemre, a beteg körülményeit mérlegelve, méltányos esetben az általános szabályoktól eltérően magasabb támogatást is megállapítani. Az erre irányuló kérelmet a lakóhely szerint illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárhoz kell benyújtani. A gyógyulni vágyók tehát szakor vosukat felkeresve éljenek nyugodtan a hazai támogatás adta minden lehetőséggel, és használják ki az évezredes fürdőhagyományoknak köszönhető élményt. S mivel az elmúlt év tizedekben soha nem látott fejlődésen ment keresztül ez az ágazat – sorra épültek a wellness-központok, gyógyszállók, gyógy- és termálfürdők – kívánom, hogy mindenki találja meg a számára leg meg nyerőbb, legkellemesebb és leg színvonalasabb, pihenésre is alkalmas helyeket. DR. MOLNÁR BEÁTA JOGÁSZ
NYUGDÍJAS ÉLET
I R O D A L O M
Ady Endre Fürdőlevelek XIII. Uszoda, 8-ik kabin Ez a fenti tizenhármas szám Beszél helyettem eleget. Igen, én itt az uszodában Írom a fürdőlevelet. Hogy mégis melyik uszodában, Avval adós marad a dal: Reklámügyekben illetékes Csak a kiadóhivatal. Addig, amíg poéta voltam, Nem fájt, ha szirtre hullt a mag, A poétának tejtestvére Lévén az öreg sorsharag. De hogy a sors most mért haragszik, Azt látni, tudni volna jó, Mert uszodában elnyaralni Nem-poétának nem való. De máskülönben víg az élet, Az uszodában nincs meleg, Megszabadul a napszurástól, Ki egyszer eddig ténfereg. Nincs itt vallás- és fajkülönbség, Csak osztályharc van és minő! Külön osztályban, elkerítve Fürdőzik itten férfi, nő. Szerkesztő úr, riportra szomjas Vágy hajszolt erre engemet, Az osztályfal azonban oly nagy, Hogy látni innen nem lehet. Az emberek mind vízbe bújnak S ott nincs riport, csak léha hal, Apró falatja a cápának, Melyről az ember néha hall. Nincs semmi itt. Nyilás a deszkán, Kabinból eltűnt óra, kincs, Sikkasztó, kit itt füleltek le, Nincs itten semmi, semmi sincs. Pikáns pletykákról nem beszélnek, Krajcáraimból húsz oda: Tűz-, riport- és nyaralóhelynek Szomorú ez az uszoda. Szerkesztő úr, én megadással Tovább is ígyen nyaralok, A vízben és a szárazföldön A régi híve maradok. Ám egy fi llérnyi pénzem sincs már, Ami vár rám, az dupla kín, Előleget küldjön azonnal, A címem nyolcadik kabin.
Színek és évek
19
H I L D - H Í R E K
MINDEN FILLÉR SZÁMÍT A HILD MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT A MAGYAR KEDVEZMÉNYHÁLÓZATTAL
2006. júniusától a HILD olyan szolgáltatást nyújt szerződött nyugdíjas ügyfeleinek, amely a hazai életjáradék-piacon egyedülálló. A különféle kedvezményeket nyújtó kártyaelfogadó helyek számát tekintve gyakorlatilag az ország legnagyobb hálózatával, a Magyar Kedvezményhálózattal kötött szerződést. Az 1999-ben létrejött Kedvezményhálózat többek között olyan multinacionális cégek hivatalos part nere is, mint a Budapest Bank, a Credit Suisse vagy a Winterthur. A Magyar Kedvezményhálózat ügyvezető igazgatójával, László Bélával készült interjúból a kedves olvasó még jobban megismerheti a HILD Aranykártyán keresztül elérhető új szolgáltatását, amely valamennyi
szerződött ügyfelünknek árkedvezményeket biztosít – Budapesten közel 1300, vidéken 1250 helyen, vásárláskor vagy valamely szolgáltatás igénybevételekor. NYUGDÍJAS ÉLET: Mi is az a Magyar Kedvezményhálózat? Honnan támadt az alapötlet, hogy létrehozzanak egy országos, árkedvezményt biztosító rendszert? LÁSZLÓ BÉLA: A Magyar Kedvezményhálózatot a MOL Rt.-ben és az egészségpénztári piacon szerzett szakmai tapasztalatok alapján hoztuk létre. A kezdetben Magyar Egészséghálózatként létrejött országos szervezet az emberek igényeire válaszolt akkor, amikor – túlnőve a hazai önkéntes- és önsegélyező egészségpénztári vonal kereteit – Magyar Kedvezményhálózatként
KEDVES SZERZŐDÖTT PARTNEREINK! KEDVES HILDESEK! Örömmel közöljük, hogy a HILD Hűségkártya program az Aranykártya-tulajdonosok számára megújult! Új időszámítás kezdődik az Aranykártya-tulajdonosok életében. Mit jelent ez? – Minden szerződött ügyfelünk névre szóló Aranykártyát kap. – Budapesten és Pest megyében több mint 1300 helyen fogadják el. – Országosan mintegy 2500 helyen fogadják el az Aranykártyát. – Átlagosan 3%-tól 50%-ig terjed a kedvezmény. – Az éves megtakarítás elérheti a 45–50 ezer forintot. Hogyan használjuk a gyakorlatban az Aranykártyát? – A kártya névre szóló, másra át nem ruházható. – A kártya fi zetőeszközként nem alkalmazható. – Vásárláskor, vagy egy szolgáltatás igénybe vételekor előre be kell mutatni. Minden esetben a végösszegből vonják le a kedvezményt. – Azokat a kereskedelmi egységeket, illetve szolgáltatókat, amelyek elfogadják a HILD Aranykártyát a bejárati ajtókon elhelyezett matrica jelzi. – Fél évente megjelenő nyomtatott katalógust bocsátunk ügyfeleink rendelkezésére. – Online tájékoztatás: www.kedvezmenyhalozat.hu és www.hild.hu – Ügyfélszolgálat: 316-9860 Szerződött partnereinknek hamarosan eljuttatjuk az új Aranykártyát és az információs anyagot!
20
fejlődött tovább. Az alapötlet sem öncélú kezdeményezés volt, hanem inkább válasz egy létező igényre. Én úgy látom, hogy az eddigi munkánkat igazolja, hogy mára a Magyar Kedvezményhálózat az ország legnagyobb ilyen szervezete lett. Védett licence iránt már Szlovákiából, Csehországból, Horvátországból és Romániából is érdeklődnek. A sikerek azonban közösek azokkal a kollégáimmal, akik tevékenyen részt vesznek a hálózatfejlesztésben és a kártyatulajdonosok létszámának növelésében. Mind kiváló emberek, akik szakmailag is megállják a helyüket. Ember, szolgáltatás, siker – vezetőként ezt a hármas elvet követtem az elmúlt öt évben, amely lehetővé tette, hogy most a HILD nyugdíjas ügyfelei is igénybe vehessenek egy olyan szolgáltatást, amely stabil alapokon áll és biztos háttérrel rendelkezik. NYÉ: Milyen előnyöket biztosít a Magyar Kedvezményhálózat a HILD Aranykártya-tulajdonosainak? LB: Szolgáltatásunk készpénzben realizálódik: lehetővé teszi a HILD Aranykártya-tulajdonosok számára, hogy kártyájuk felmutatásával kedvezménnyel vásárolhassanak, készpénzt takaríthassanak meg azokon a helyeken, amelyek a Magyar Kedvezményhálózattal szerződésben állnak. NYÉ: Milyen szolgáltatásokról, milyen termékekről van szó? LB: Az árkedvezmények az élet több területén is igénybe vehetőek: egészségmegőrzés, betegségek kezelése, gyógyítás, szálláshely-szolgáltatás, étkezés és még sorolhatNYUGDÍJAS ÉLET
H I L D - H Í R E K
nánk. Eddigi tapasztalataink alapján nyugdíjas kártyatulajdonosaink leg kedveltebb helyei az OMKERüzletek, a szerződött Scholl-referenciaboltok, az utazási irodák (pl.: a Quaestor), valamint a kirándulások alkalmával igénybe vett gyógy-szálláshelyek, különösen Hévízen, Debrecenben és Hajdúszoboszlón. NYÉ: Mi motiválta Önöket, hogy megállapodjanak a HILD-del? LB: A Magyar Kedvezményhálózat ötéves történetében a HILDdel való megállapodás minta értékű, véleményem szerint, mindkét fél részéről. Azzal, hogy a névre szóló HILD Aranykártyán keresztül országosan mintegy 2500 helyen árkedvezményt biztosítunk, ismét tettünk valami emberit ebben a világban. A HILD-del való megál-
lapodásunk éppen az érintett korosztály miatt más, mint az eddigiek. A tárgyalások során világossá vált, hogy az évekkel ezelőtt általunk létrehozott kedvezményrendszert a szüleink, nagyszüleink iránt érzett felelősség is motiválja. És ez a felelősség volt a mozgató erő, amikor a HILD szerződött ügyfeleivel tovább bővítettük a szolgáltatásunkat igénybe vevő nyugdíjasok körét. NYÉ: Mennyiben jelent változást az Önök tevékenységében, hogy a szolgáltatást igénybe vevők között egyre nagyobb számban vannak a nyugdíjasok? LB: Igazodva a nyugdíjas korosztály igényeihez, ügyfélszolgálatunk magukat a nyugdíjasokat is bevonta a hálózatfejlesztésbe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyugdíjasok akár telefonon is tudnak
olyan helyeket javasolni, ahol szeretnének árkedvezménnyel vásárolni. Ezeket a helyeket, vállalkozásokat kollégáink azonnal megkeresik szerződési ajánlattal. Ez ma már egy jól bevált hálózatfejlesztési módszer nálunk. Így olyan termékekkel, szolgáltatásokkal (éttermekkel, cukrászdákkal, gyógyászati segédeszközüzletekkel, bútoráruházakkal, szálláshely-szolgáltatókkal, orvosokkal) tudjuk kibővíteni a Kedvezményhálózatot, amelyek közel állnak kártyatulajdonosaink szükségleteihez, igényeihez. Hogy hol és milyen árkedvezményeket vehetnek igénybe a HILD Aranykártya tulajdonosai, arról e lap hasábjain is, de a szerződött ügy feleknek biztosított, félévente meg jelenő katalógusonkon keresztül is értesítjük őket.
Okosan döntöttem,
mert a HILD Örökjáradékot választottam! A HILD ingatlan alapú életjáradék programot kínál nyugdíjasoknak, mely az alábbi előnyöket nyújtja: szerződéskötést követően követőenÖn Ön megkaphatja megkaphatja aa lakás szerződéskötést lakás piaci piaci értékének értékének akár a 20%-át egy összegben, egyösszegben, garantált, havi járadékot utalunk át, át, garantált,folyamatos folyamatosés ésinfációkövető inflációkövető havi járadékot utalunk fizetjükaaközösköltséget közös költséget a lakás biztosítását, fizetjük ésés a lakás biztosítását,
A programban 65. életévüket betöltött, budapesti vagy Pest megyei ingatlannal rendelkező nyugdíjasok vehetnek részt. ja mo HILD Örökjáradék Program Cím: 1054 Széchenyi u.1. 1054 Budapest, Széchenyi u. 1. Telefon: 887 56 00 887-5600
v
!
Színek és évek
A HILD életjáradék szerződéseket 100%-ban a Deutsche Bank (AG) finanszírozza.
st
Szerződött partnerei részére a HILD segít az ingatlannal kapcsolatos teendőkön túl a házi segítségnyújtásban, gondozásban és ápolási igényeik megoldásában!
Hí
Újdonság!
díjmentesen elvégeztetjük elvégeztetjük aa lakás díjmentesen lakás állagmegőrzéséhez állagmegőrzéséhez kapcsolódó kapcsolódó javítási munkálatokat. munkálatokat. javítási
21
887-5600 887 56 00
P R O G R A M A J Á N L Ó
Július
Kedves HILD HILD Klub vendégek! Kedves Klub vendégek! Nagy örömmel jelentjük be, hogy a HILD Klub a nyári hónapokban is nyitva lesz, így szeretettel várjuk mindazokat a nyugdíjasokat, akik érdeklődnek kulturális programjaink iránt. Programszervező: Bartos Yvett. A programok HILD Arany és Ezüst hűségkártyával rendelkező nyugdíjasok részére ingyenesen látogathatók (kivétel a fi lmvetítés). A kártyák ingyenesen igényelhetők. A HILD Arany hűségkártyát szerződött ügyfeleink, az Ezüst hűségkártyát viszont minden nyugdíjas kérheti. A hűségkártya beszerezhető irodánkban. Július 3., hétfő, 15:00 T. Ágoston László író A két Lenkey című kötetének bemutatója. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Július 18., kedd, 15.00 Reformkor és romantika. Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész
Július 4., kedd, 15:00 Az ember állatokhoz való viszonya és az állatvédelem napjainkban. Előadó: Dr. Pallos László állatorvos, országos állatvédelmi felügyelő
Július 19., szerda, 09:30 Parlamentlátogatás. (Találkozó a Kossuth téri metróállomás bejárata előtt 9:15-kor.) Előzetes jelentkezés a HILD Irodában, telefonon vagy személyesen.
Július 5., szerda, 15:00 Házasság, lakodalom. Előadó: dr. Tátrai Zsuzsanna tudományos főmunkatárs, néprajzkutató
Július 19., szerda, 15:00 Chi kung – Kulcs testünk és tudatunk fiatalságának megőrzéséhez. Előadó: Fabók Ágnes természetgyógyász, chi kung tanár
Július 6., csütörtök, 15:00 Földsugárzások – Radiesztézia a gyakorlatban. Előadó: Nyáry Géza
Július 20., csütörtök, 16:00 Vesebetegek diétája. Előadó: Kuglosics Mónika dietetikus. Ingyenes egyéni tanácsadás.
Július 7., péntek, 15:00 Örökszép dallamok. Fellépő művészek: Ardó Mária, Koltay Katalin, Ocsovay János és Hegedűs Valér
Július 21., péntek, 15:00 Nyári vigadalom. Fellépők: Szentendrei Klára és VásárhelyiProdán Miklós nótaénekes. Zenei kísérő: Ráthy József
Július 10., hétfő, 15:00 Versek, dalok szárnyán. Fellépő művészek: Pető József és Révi Tamás. Zongorán közreműködik: Buzás Áron. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Július 24., hétfő, 15:00 Beszélgetés Papp Irénnel, A füvek bársonya című verseskötet szerzőjével. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Július 11., kedd, 15:00 Dr. Szabadi Flóra kardiológus főorvos előadása
Július 25., kedd, 15:00 Vendégváró Klub – Beszélgetés Schäffer Erzsébettel, a Nők Lapja főmunkatársával. A klubot vezeti: Gallov Andrea
Július 12., szerda, 15:00 Verdi Traviata – keresztmetszet. Előadó: Pető József és művésztársai
Július 26., szerda, 15:00 Séta Pest-Budán. Zenés műsor. Fellépők: Csényi Ferenc, Kerekes Róbert, Henk Marika
Július 13., csütörtök, 14:00 Piknik a Normafánál – énekléssel. Találkozó a normafai Nagyréten (megközelíthető 21-es és 90-es busszal a Moszkva tértől, hozza nak magukkal pokrócot, szendvicset, italt). Vezeti: Dévai Katalin
Július 27., csütörtök, 14:00 Régi magyar film a Szindbád moziban (XIII., Szent István krt. 16.). Jegyvásárlás a helyszínen július 26-án és 27-én. A jegy Aranykártyával ingyenes, Ezüstkártyával 300 Ft.
Július 14., péntek, 15:00 Mary Zsuzsi előadóművésznő fellépése
Július 28., péntek, 15:00 Mindenki nótája. Vezeti: Dévai Katalin harmonikaművész. Akik szerepelni szeretnének, előzetesen jelentkezzenek!
Július 17., hétfő, 15:00 Beszélgetés Jäger Teréz költővel, a Pápai Kristály című irodalmi-kulturális lap lektorával. Közreműködnek a lap munkatársai. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Július 31., hétfő, 15:00 Heil Edit Múlt és jelen – versekben, képekben és dalokban. Közreműködik: Lovász Márta és Pető József operaénekes. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
22
NYUGDÍJAS ÉLET
Augusztus
P R O G R A M A J Á N L Ó
A programok helyszíne a HILD Klub. Címe: Budapest, V. kerület, Széchenyi utca 1. fszt. Megközelíthető a 2-es metróval a Kossuth térig, vagy a 2-es villamossal. Az épület a Magyar Tudományos Akadémia és az Országház közötti útszakaszon, a Széchenyi rakparton található. A 887-5623-as telefonszámon bővebb felvilágosítást kaphatnak, és itt tudnak jelentkezni programjainkra is. Írhatnak nekünk levélben a fenti címre, vagy az
[email protected] e-mail címre is, személyesen pedig hétköznap 9-től délután 5-ig a HILD Irodában adunk felvilágosítást, amely ugyancsak a Széchenyi u. 1. alatt található. Augusztus 1., kedd, 15:00 Aratás és nyári ünnepek. Előadó: dr. Tátrai Zsuzsanna tudományos főmunkatárs, néprajzkutató
Augusztus 17., csütörtök, 15:00 Hogyan javíthatjuk látásunkat? Előadó: Kovács Rita szemtréner
Augusztus 2., szerda, 15:00 Vendégváró Klub – Beszélgetés Mary Zsuzsi előadóművésznővel. A klubot vezeti: Gallov Andrea
Augusztus 18., péntek, 15:00 Operettek, örökzöldek. Művészeti vezető: Barna István
Augusztus 3., csütörtök, 15:00 A csontritkulás megelőzése és kezelése. Előadó: Dr. Csomai Zita orvos, természetgyógyász
Augusztus 21., hétfő, 15:00 A zongora múltja és jelene – dalok, áriák a mindennapokban. Közreműködnek: Hajtun Zsuzsanna zongoraművész és barátai. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Augusztus 4., péntek, 15:00 Legszebb a Földön a pesti nyár. Fellép a Kézfogás Együttes és szólisták. Zenei vezető: Váradi Edit
Augusztus 22., kedd, 15:00 Szinyei Merse Pál. Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Augusztus 7., hétfő, 15:00 Akik közöttünk élnek – Előadó: dr. Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum főmúzeológusa. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Augusztus 23., szerda, 15:00 Szórakoztató műsor. Fellép a budapesti Tamási Áron Hagyományőrző Székely Népdalkör. Vezető: Keresztesné Ilona
Augusztus 8., kedd, 11:00 Az Országos Mentőszolgálat új irányítási központjának meglátogatása. Találkozó a Markó utca 22. alatt, előzetes bejelentkezés után. Augusztus 9., szerda, 15:00 Verdi Rigoletto – keresztmetszet. Előadó: Pető József és művésztársai Augusztus 10., csütörtök, 15:00 Világjáró Klub – népek, országok, kultúrák. Szilágyi Jánosné vetítéssel egybekötött előadása Rómáról. Augusztus 11., péntek, 15:00 Mulass velünk! Fellépő művészek: Barabás Sándor, Kerekes Katalin, Ráthy József Augusztus 14., hétfő, 15:00 Irodalmi beszélgetés Nemes László íróval, Szólnak a pillanatok című kötetéről, illetve az Imádok férjhez menni című színdarabról. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata
Augusztus 24., csütörtök, 15:00 Házi készítésű sütemények versenye. Vezeti: Gallov Andrea. Előzetes bejelentkezés szükséges. Augusztus 25., péntek, 15:00 Mindenki nótája. Vezeti: Dévai Katalin harmonikaművész. Akik szerepelni szeretnének, előzetesen jelentkezzenek! Augusztus 28., hétfő, 15:00 Fodor András költő, műfordító emlékdélutánja. Közreműködik dr. Szirmay Endre költő, Lovász Márta és Pető József operaénekes. Vezeti: Fenyves Mária Annunziata Augusztus 29., kedd, 15:00 Vendégváró Klub. Beszélgetés Csongrádi Kata színművésznővel. A klubot vezeti: Gallov Andrea Augusztus 30., szerda, 15:00 Világjáró Klub – népek, országok, kultúrák. Szilágyi Jánosné vetítéssel egybekötött előadása Firenzéről.
Augusztus 15., kedd, 16:00 A cukorbetegség. Előadó: Kuglosics Mónika dietetikus. Ingyenes egyéni tanácsadás.
Augusztus 31., csütörtök, 14:00 Régi magyar fi lm a Szindbád moziban (XIII., Szent István krt. 16.). Jegyvásárlás a helyszínen július 26-án és 27-én. A jegy Aranykártyával ingyenes, Ezüstkártyával 300 Ft.
Augusztus 16., szerda, 11:00 A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjának megtekintése. Találkozó 10:50-kor a Budapest, V., Szabadság tér 8–9. előtt. Előzetes bejelentkezés szükséges.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Színek és évek
23
F E J T Ö R Ő
Kedves Olvasóink! Előző számunk rejtvényének helyes megfejtése: „SAJÁT OTTHONÁBAN, BOLDOGSÁGBAN, BIZTONSÁGBAN” Féléves Füles-előfizetést nyert Lepel Walterné és Sipos Jánosné. Két személyre szóló egynapos utazást nyert Krizsánné Bene Viktória. Most is a Füles Magazin jóvoltából közöljük rejtvényünket, amelynek fősorait beküldve a helyes megfejtők között 2 db féléves Füles-előfizetést, 5 db HILD-emblémás fürdőlepedőt és 1 db HILD-emblémás fürdőköpenyt sorsolunk ki. A nyílt levelezőlapok beérkezési határideje: 2006. augusztus 15. • Címünk: HILD, 1054 Budapest, Széchenyi u. 1. 24
NYUGDÍJAS ÉLET