az okozatiság, más néven kauzalitás elveként ismerünk. Így aztán annak is – minden félelemnek, fóbiának és pánikrohamnak – megvan a maga oka, ami rossz irányban befolyásol minket. Minden fájdalomnak, minden betegségnek megvan a maga oka. Megvan a maga oka annak is, ha kudarcot vallunk. Az örökösen rossz párválasztásnak is megvan a maga oka, akárcsak az indulatos főnöknek. Semmi sem történik ok nélkül. Fontos, hogy ezt belássuk.
A test: tökéletes jelzőrendszer Hadd ismertessek egy példát: Frank úr, jól kereső menedzser, napi 10–12 órát dolgozik. Munkája erősen igénybe veszi, folyamatosan nagy nyomás nehezedik rá. Esténként holtfáradtan ér haza, pihenésre, szórakozásra alig jut ideje, mígnem egyszer alaposan megfázik. Persze ez sem zavarja. Nem sokkal később elkap egy kósza vírust, és influenzás lesz. Menedzserünk ekkor elmegy a gyógyszertárba és felszerelkezik a szokásos gyógyszerekkel. Ezek elmulasztják az influenza tüneteit, így aztán Frank úr ismét a munkájának élhet. Igaz, nem olyan 15
összeszedett, mint korábban volt, hasogat a feje és fájnak a tagjai, de hát ezt ki lehet bírni. Az influenza egy hét múltán el is múlik. Fél évvel később váratlanul tüdőgyulladása lesz – látszólag ok nélkül. Frank úr boszszús, mert egy hétre kórházba kell vonulnia, és ezt megsínyli a munkája. Az orvosok és az antibiotikumok megteszik a magukét. Frank úr ismét egészséges, és a hétvégéjét is rááldozva, időben befejezi munkáját. Megint jól érzi magát, ha nem is teljesen, hiszen olykorolykor szúrást érez a szíve táján, amikor felmegy a lépcsőn. Ezt rossz erőnlétének tudja be, meg annak, hogy már vagy egy éve semmit sem sportol. Három hónappal később Frank úr összeesik, amikor ki akar venni egy sört a hűtőszekrényből. Amikor később magához tér, kórházban találja magát. Orvosa közli vele, hogy szívinfarktusa volt. A következő két hét alatt van ideje végiggondolni az életét. Végre megérti, mit próbál teste már jó ideje a tudtára adni: hogy vigyáznia kell magára. Frank úr egyike a mintegy háromszázezer német állampolgárnak, akik egyetlen esztendő folyamán szívinfarktust szenvednek el. 16
Testünk tökéletes jelzőrendszer. Azonnal tudtunkra adja, ha valami nincsen rendben velünk. Mivel eredetileg öngyógyításra lett programozva, jelzéseket küld az agynak. Ezek eleinte jelentéktelennek tűnnek, mint Frank úr esetében a nátha. Ha azonban ezeket az apró jeleket figyelmen kívül hagyjuk, a jelzések egyre erőteljesebbek lesznek. Legrosszabb esetben akár halálhoz is vezethetnek. Ám ennek nem kell bekövetkeznie, ha hallgatunk testünk segélykiáltásaira, amelyekkel a figyelmünket próbálja felhívni valami nagyon fontosra. Ha a kvantumgyógyítástól tartós hatást, mélyreható változást várunk, az egyik legfontosabb tudnivaló éppen ez: ha megértjük, hogy testünk mire akarja felhívni a figyelmünket, már meg is tettük az első lépést gyógyulásunk felé. Így hát elmondható, hogy minden betegségben, minden fájdalomban, minden akadályozottságban és minden félelemben van valami jó. Még ha eleinte nem is látjuk, vagy nem akarjuk észrevenni, testünk ily módon kíván értésünkre adni valami életbevágót. Erről később bővebben is szó lesz.
17
Kvantumgyógyításra mindenki képes Hogyan lehetséges, hogy csak most fedezzük fel a kvantumgyógyítást, holott annyira egyszerű? Talán nem is a „felfedezés” a legjobb szó rá, a „népszerűvé válás” sokkal találóbb. Ugyanis maga a módszer már nagyon régi, a hawaii hunában gyökerezik. A kahunák, azaz a sámánok kahi, vagyis „mágikus érintés” néven ismerték és alkalmazták, merthogy pontosan ezt tették: kezükkel egyszerűen csak összekötöttek két pontot. Ez okból nevezik a kvantumgyógyítást kétpontos módszernek is. Abban pedig biztos vagyok, hogy erre, két pont összekötésére, bármelyikünk képes. A módszer népszerűsítője két amerikai, dr. Richard Bartlett és dr. Frank Kinslow volt. Kiropraktikusként egymástól függetlenül találkoztak munkájuk során ezzel a gyógymóddal. Miután egyre több sikert értek el, kötelességüknek tartották, hogy a kétpontos módszert minél szélesebb körben ismertté tegyék, ki-ki a maga módján.
18
A kétpontos módszer Hogy érthetőbbé tegyem, mi történik, amikor a test átáll az öngyógyításra, hadd térjek ki egy kicsit a kvantumfizikára. Létezik egy törvényszerűség, amelyet a kapcsolódás elvének neveznek. Egy roppant izgalmas kísérlet során kutatók a következőt fedezték fel: Két részre hasítottak egy fotont, azaz fényrészecskét, majd a két részt más-más, egymástól távol eső helyre vitték. Amikor az egyik részecskével információt közöltek, ugyanaz az információ ugyanabban a pillanatban a másik részecskén is megjelent. Ez forradalmi felfedezés volt, ugyanis Einstein relativitáselmélete szerint semmi sem gyorsabb a fénysebességnél. Csakhogy a két részecske megváltozásának időpontja között nem volt mérhető különbség. Pontosan ilyen információátvitel történik a kétpontos módszer, azaz a kvantumgyógyítás során is: megérintjük a test egyik rendezetlen állapotú, és egy másik, rendezett állapotú pontját, és ebben a pillanatban végbemegy a kapcsolódás. A két pont összehangolódik, és helyreáll a rend. Ennyi az egész. Később lát19
ni fogjuk, hogy még csak valóságos érintésre sincs szükség, hiszen távgyógyítás esetén aligha áll módunkban megérinteni a másikat. Elég, ha csak elképzeljük. Ilyen könnyen véghezvihető a változás, illetve a gyógyítás.
20
A KVANTUMGYÓGYÍTÁS ALAPJAI „Minden, ami van: semmi.”
Az előző fejezet végén láthattuk, hogy a változás vagy gyógyulás két pont megérintésével megy végbe. Ez azonban még nem minden, hiszen ez esetben folyamatos gyógyulás történne, ha csak megérintenénk a testen két pontot (habár nekem nagyon is tetszene ez az ötlet). A kvantumgyógyításnak azonban csupán egyik összetevője a két pont összekapcsolása, illetve összehangolása. Az alapja valami egészen más.
A forrástudat mint alap A kvantumgyógyítás energiával kezel, akárcsak a legtöbb energetikai gyógymód. A nagy 21
különbség az, hogy itt nincs energiaátvitel. Csupán impulzust adunk, amely működésbe hozza az öngyógyító erőket. Ezért a kvantumgyógyászok a szokásos értelemben véve nem is gyógyítók. Ahhoz, hogy bemutassam, milyen energiát mozgósít ez a módszer, ismét ki kell térnem a kvantumfizikára. A tudósok már régóta kutatják, mi lehet az úgynevezett „üresség”: a mező, amelyben semmi sincsen. A világűr például legnagyobbrészt semmi – akárcsak a levegőnk, legalábbis úgy tűnik. Pedig van benne oxigén, amely életben tart minket, és átjárják különféle „mobilhullámok”, rádióhullámok és egyebek. Tehát a semmi mégiscsak valami? Igen, hiszen a semmi a létező legnagyszerűbb dolog. Ez a semmi az a mező, amely mindnyájunkat összeköt. Max Planck, a kvantumfizika atyja, már 1944-ben azonosította. Ő nevezte el mátrixnak. Ez a mező a létező legnagyobb kincs, ugyanakkor a legnagyobb rejtély is. Eddig csupán elenyésző részét sikerült kikutatni. A kvantumfizika ismerői tiszta tudatosságról, illetve tiszta éberségről beszélnek, mert ez az elektromágneses mező mindent mindennel összeköt. Ez az oka például annak, hogy a következő pil22
lanatban már fel is hív minket az, akire erősen gondolunk. Kapcsolatba kerültünk egymással ezen a mezőn keresztül. Gondolatunk rezgést bocsát ki, amelyre a másik személy ráhangolódik. Én ezt a mezőt forrástudatnak nevezem, mivel ez az a forrás, amelyből a kvantumgyógyászat energiát merít. De elég az elméletből. Ha a forrástudat jelenti a kvantumgyógyítás alapját, akkor ideje megismernünk és használnunk. Látni fogjuk, hogy gyerekjáték ebbe a tudatállapotba kerülnünk. A forrástudat élményének átélése Szemünket lehunyva figyeljük a gondolatainkat. Éppen most suhan át agyunkon napi hatvanezer gondolatunk valamelyike. Figyeljük ezt a gondolatot, ahogyan felötlik, egy ideig az emlékezetünkben lakozik, majd elillan, átadva helyét egy újabb gondolatnak. Vagy éppen befészkeli magát az agyunkba és fejtörést okoz? Ha így volna, hessegessük el, és figyeljük, ahogyan kisvártatva felötlik egy újabb gondolat. Hoppá, álljunk csak meg! Nem volt egy kis szünet a két gondolat között? De bizony, hogy volt. Észrevettük? Nem? Hát akkor még egyszer. Jön a gondolat, beköszön, és már távozik is. Ekkor,
23
ebben a pillanatban érhető tetten az üresjárat, nemde? Most már megvan? Akkor gyakoroljuk egy kicsit, hogyan lehet elcsípni. Ez a röpke pillanat, ez az üresjárat a forrástudat, a semmi, amely mégis nagy változásokat idézhet elő és gyógyulást hozhat. Elég furcsa, igaz? Pedig így van. Folytassuk hát a gyakorlatot! Képzeljük el, hogy valamivel hosszabbá tesszük ezt az üresjáratot, mintha az éppen távozó és a rákövetkező gondolatot kézzel szétfeszítenénk. Vegyük szemügyre alaposabban ezt a gondolattalan szünetet. Milyen érzés ez a semmi? Próbáljuk átérezni. Én mindig boldogságot érzek, amikor belemerülök a forrástudat állapotába. Erről ismerem meg, hogy benne vagyok.
Sikerült végül ráérezni? Ez az, ami mindent megváltoztat. Ez a kvantumgyógyítás alapja. Nem több, és nem kevesebb. Ez némiképp zavarosnak és túl egyszerűnek tűnhet, de hamarosan látni fogjuk, hogy ezzel az energiával csakugyan könnyen előidézhető az ösztönös változás és a gyógyulás. Amikor először kerültem kapcsolatba a forrástudattal, azt hittem, a bolondját járatják velem. 24
Belemerülni a semmibe Addig gyakoroljuk a belemerülést a forrástudatba, mígnem már játszva sikerül. Közben tegyük egyre hosszabbá az üresjáratot. Ha majd később – mint írtam – összekötünk egymással két pontot, még könnyebben fogunk tudni elmerülni benne, mert akkor már csak erre összpontosítunk. Ekkor magától megszűnik körülöttünk a tér. Mint amikor egy étteremben annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy meg sem halljuk a pincért, aki már harmadszor kérdezi meg, mit rendelünk. Ugyanez történik, amikor csak a két pontra figyelünk. Ha mégsem sikerülne ezzel a módszerrel elmerülnünk a forrástudatban, bemutatok még két lehetőséget. Engedjük elhalványulni a szavakat Szemünket hunyjuk le, és eresszük szabadjára a gondolatainkat. Valószínűleg bőven van mit. Aztán ragadjuk meg az utolsó mondatot, amelyik átcikázott az agyunkon, és hagyjuk, hogy lelki szemeink előtt megjelenjen, alakot öltve. Most képzeljük el, hogy ez a mondat lassan elkezd szertefoszlani. Az imént még jól kivehe-
25
tő írás egyre halványabb lesz, végül semmivé válik, helyén csak üresség marad. A semmi! Maradjunk ebben a semmiben. Ez a forrástudat. Ha mégis felötlene bennünk még egy mondat vagy egy kép, amit kétlek, hagyjuk azt is szertefoszlani. A kérdés Engedjünk szabad folyást a gondolatainknak. Közben tegyünk fel magunknak olyan kérdéseket, mint például „milyen színű egy lyuk?” vagy „hogy ízlik október elseje?”. Ezek a kérdések annyira képtelenek, hogy útját állják a további szavaknak és képeknek, legalábbis én így tapasztaltam.
Az összehangolódás megérzése Az első fejezetben említést tettem a kezünkkel vagy ujjunkkal megérintett két pont összehangolódásáról. Az összehangolódás pillanatában válik rend a rendezetlenségből. De honnan tudjuk, hogy mikor melyik pontot kell megérintenünk? Ha fájdalmat akarunk kezelni, könnyű a válasz: egyik kezünket vagy ujjunkat a fájó 26
helyre tesszük. De hová tegyük a másikat? Ezt kétféleképpen is eldönthetjük. Az első lehetőség, hogy az ösztönös megérzésünkre hagyatkozunk. Legtöbbször ez a legjobb megoldás, mivel ösztöneink pontosan megsúgják, melyik pont a helyes. De nem mindenki bízik az ösztöneiben. Nekik a másik lehetőséget javaslom. Először válasszanak ki egyik kezükkel egy pontot annak a testén, akit kezelni szeretnének (tehát akár saját magukon is). Érdemes könynyen elérhető pontot választani. Például a fájdalmas helyet, vagy akármilyen más pontot. Ha ez megvan, másik kezükkel simítsanak végig a testen úgy, hogy közben nem érnek hozzá. Megint válasszanak ki egy könnyen elérhető pontot. (Ha például egyik kezemet a hát egyik pontjára helyezem, a másikat a mellkason vagy a hason húzom végig. Nem cél a kificamodott testhelyzet.) Tehát másik kezükkel simítsanak végig a testen anélkül, hogy megérintenék. Előbb-utóbb találnak egy pontot, amely más érzetet kelt, mint a test többi része. Lehet, hogy itt maguktól meg is torpannak. Bárhol legyen is, ez lesz a másik pont. Itt kell megérinte-
27
ni a testet. Ezután összpontosítsanak a kezükkel megérintett pontokra. Ebben a pillanatban kerül sor az összehangolódásra. Megtörténik az összekapcsolódás.
Elvárás helyett szándék Ismerős az a helyzet, amikor el akarunk érni valamit, pontos elképzeléseink is vannak arról, hogyan, mégsem válik valóra, amit elterveztünk? Ne csüggedjünk, sokan vannak ezzel így. Az elvárások hajlamosak kudarcba fulladni. Ezért nincs is értelme arra számítani, hogy kvantumgyógyítással elérünk egy bizonyos eredményt. Láttam én már valódi csodát és teljes eredménytelenséget is. Minden megtörténhet. Elvégre csupán az öngyógyító erőinket hozzuk működésbe. A test pontosan tudja, hogy az adott pillanatban mi fontos és mi nem. Az is lehet, hogy még nincs itt az ideje a változásnak vagy a gyógyulásnak. Az elvárások csak növelik a kezelést végzőre és a kezeltre nehezedő nyomást. Bízzunk hát mindent a véletlenre? Dehogy! Mindenesetre ebben a kérdésben megosz28
lanak a vélemények. Sok kvantumgyógyász azt állítja, hogy legjobban a gyógyulás kiindulópontjául szolgáló mező tudja, mi az, ami az ember javára válik. Ez nem vitás. Ugyanakkor azonban a vonzás törvénye is érvényesül: azt teremtem meg, amire figyelek. Miért ne fordíthatnám egy bizonyos irányba a gyógyulást, ennek a természeti törvénynek az ismeretében? Meggyőződésem, hogy az energiát a gyógyulás érdekében céltudatosan fókuszálhatjuk. Ezernyi tapasztalatom van e téren. Ha tehát változtatni vagy gyógyítani akarunk, fogalmazzuk csak meg, mi a konkrét szándékunk. Felmerülhet persze a kérdés, hogy mi a különbség szándék és elvárás között. Nagyon egyszerű: a szándék csupán irányt szab, nem tűz ki célul konkrét eredményt; az elvárás azonban konkrét eredményt sürget. Mondok egy példát: Tegyük fel, hogy félek a pókoktól. Ekkor szándékomban állhat a pókot ugyanolyan ártalmatlan lénynek tekinteni, mint a hörcsögöt vagy a legyet. Némi gyakorlás után a félelem elmúlhat, csökkenhet, vagy maradhat minden a régiben. Elvárni ellenben azt várnám el, hogy teljesen elmúljon a félelem. Ez a különbség. Úgyhogy szabaduljunk meg az 29
elvárásainktól és fogalmazzuk meg a szándékunkat. Mire legyünk tekintettel, amikor megfogalmazzuk a szándékunkat? A rezonancia, magyarán a vonzás törvényére mindenképpen, hiszen ha az a szándékunk, hogy ne fájjon semmink, akkor mire irányítjuk a figyelmünket? Hát persze, hogy a fájdalomra, ami ezáltal vélhetőleg inkább növekedni fog, semmint hogy csökkenne. A „fájdalommentesség” kifejezés is a fájdalmat helyezi előtérbe. Szándékunk ezért ne valaminek a hiányára irányuljon, hanem a meglétére. Ne azt fogalmazzuk meg, hogy mit nem akarunk, hanem hogy mit akarunk. Legegyszerűbb, ha végiggondoljuk, mi legyen a helyzet. Vegyük az előbbi példát, a pókoktól való félelmet. A jövőbeni helyzet lehetne például az, hogy megszeretem a pókokat. Vagy jó érzés tölt el a pókok láttán. Az is fontos, hogy szándékunkat illető megfogalmazásunk mindig jelen idejű legyen. Tehát ne azt mondjuk, hogy „szeretni fogom a pókokat”, hanem azt, hogy „szeretem a pókokat”. Ellenkező esetben a mindenkori jövőbe tolnánk ki az elhatározásunkat. Minél egyszerűbben és főként 30
tömörebben fogalmazunk, annál könnyebben következik be a változás. Minden szándék legegyszerűbb megfogalmazása így szól: „megváltozik” – hiszen pontosan ezt akarjuk: hogy minden jóra forduljon.
Esedékes egy kis csoda? Miután az első gyakorlatok elvégzése során megtanultunk egyre nagyobb biztonsággal elmerülni a forrástudatban és rátalálni a két pontra, most végezzük el az első átalakítást, hogy saját testünkön is megtapasztaljuk a kvantumgyógyítást. Elvileg már tapasztaltuk is, hiszen nemigen lesz szükség annál többre, mint amit eddig csináltunk. Már a könyv elején említettem, hogy a kvantumgyógyítás gyerekjáték, és nagyon könnyen elsajátítható. Sokan szenvednek a merev nyak-, illetve vállizmok okozta bántalmaktól – talán mi magunk is. Ha mégsem, bizonyára ismerünk valakit, akinek ilyen gondjai vannak. Vagy nekünk vannak más, kellemetlen panaszaink. Persze ne mindjárt egy porckorongsérvvel vagy más erős fájdalommal kezdjük, hiszen a későbbiekben még 31
nagyobb sikerekre pályázunk, nem igaz? Meg aztán, ez is olyan, mint a magasugrás: olyan magassággal kell kezdeni, amellyel könnyen megbirkózunk, aztán emeljük csak egyre feljebb a lécet. Fáj valamink? Akkor kezdhetjük is! Gondoljuk végig, pontosan mi a szándékunk. Konkrétan milyen legyen a kívánt állapot? Vállfájás esetén lehet például az, hogy „a vállam kellemesen könnyű és laza”. Fogalmazzuk meg az elhatározásunkat, így táplálva be a mezőbe, a mátrixba. Most finoman helyezzük egyik kezünket a fájdalmas helyre, másik kezünkkel pedig ösztönösen keressük meg a másik pontot. Összpontosítsuk figyelmünket erre a két pontra, és koncentráljunk a forrástudatra – úgy, ahogyan tanultuk. Maradjunk így egy ideig. Tudni fogjuk, mikor elég. Ha ez most még nehezen menne, időzzünk egy percig a forrástudatban. Ehhez a gyakorlathoz ennyi is elég lesz. Ezután kezeinket vegyük el a két pontról, várjunk egy pillanatig, és figyeljük, bujkál-e még bennünk az eredeti fájdalom. Ha másvalakit kezeltünk, kérdezzük meg, milyennek érzi a fájdalmat. Javult? Valószínűleg igen. Gratulálok, alig-
32
hanem megtörtént a csoda! Ha mégsem enyhült a fájdalom, nyugodtan próbáljuk meg még egyszer.
Néha eltart egy kis ideig, mire bekövetkezik a javulás. Gyakran tapasztaltam, hogy először alig észrevehető enyhülés következik, majd tíz perc elteltével teljesen megszűnik a fájdalom. De az is előfordulhat, hogy egy hétig vagy tovább is eltart, amíg valódi változás következik be. Ne feledjük: testünk dönti el, hogy mi a jó neki.
33
ISMERJÜK MEG ÖNMAGUNKAT! „Gyógyulás akkor következhet be, ha az elme is érti a történteket.”
Ennek a fejezetnek a témájáról a kvantumgyógyításról szóló többi könyvben nemigen lehet olvasni. Bennem legalábbis csak a tanácsadói munkával töltött esztendők során tudatosult, hogy még egy rendkívül fontos tényezőt figyelembe kell vennünk, ha a tartós változás és gyógyulás a célunk. Korábban folyton olyan betegeim voltak, akik foglalkozás végén azt mondták, jobban érzik magukat, ám két-három nappal később megint a régi gondjukkal küszködtek. Csodálkoztam, hiszen a változás minden alkalommal egyértelműen bekövetkezett. Hosszas kutatás és egy különös élmény hatására végre leesett 34
a hályog a szememről, és megértettem a jelenség mechanizmusát. Leginkább egyik betegem esete világít rá a visszaesések okára.
Marcel esete Marcel a húszas évei elején járt, amikor felkeresett. Vérfóbiája volt. Teste már a vér említésére is szélsőségesen, akár eszméletvesztéssel reagált. Az a módszer, amellyel segíteni szoktam a félelmek vagy fóbiák megszüntetésében, rendszerint öt-tíz percet vesz igénybe. Marcel esetében is ehhez a módszerhez folyamodtam. Fóbiája tíz perc alatt átalakult. Utólag mindig ellenőrzöm, hogy a fóbia csakugyan elmúlt-e. Marcelnek például egy brutálisan véres térdműtétről meséltem. Állapota stabil maradt. De nem értem be ennyivel. Megkértem, adjon egy tűt a kezembe, majd a szeme láttára beleszúrtam a hüvelykujjamba. Előbuggyant belőle a vér, ám Marcel csak mosolygott. Világos volt, hogy elmúlt a fóbiája. Egy kicsit beszélgettem még vele jelentéktelen általánosságokról, viszont alig tíz perc múlva arra lettem figyelmes, hogy mint a filmekben, kifu35
