A tanulmányok alatti vizsga szabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga. 2. Hatálya kiterjed az intézmény valamennyi tanulójára:
aki osztályozóvizsgára jelentkezik,
akit a nevelőtestület határozatával osztályozóvizsgára utasít,
akit a nevelőtestület határozatával javítóvizsgára utasít.
Kiterjed továbbá más intézmények olyan tanulóira
akik átvételüket kérik az intézménybe és ennek feltételeként az intézmény igazgatója különbözeti vizsga letételét írja elő.
3. Osztályozóvizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha
a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve,
engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget,
ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladja a 250 tanítási órát,
vagy egy adott tantárgyból a tanítási órák 30 százalékát,
vagy szakképzési évfolyamon az egész évre előírt elméleti órák 20 százalékát,
vagy szakképzési évfolyamokon a szakmai elméleti és gyakorlati órák 20-20 százalékát,
és emiatt a tanuló teljesítménye a tanítási évben nem volt érdemjeggyel értékelhető, akkor a tanév végén nem minősíthető, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen.
4. Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott. 5. A tanulmányok alatti vizsgákat a mindenkor hatályos rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni. 6. A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett tanulókkal osztályozóvizsga esetén a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal, javítóvizsga esetén, a tanév végén (bizonyítványosztáskor) közölni kell. 7. Az osztályozó-, javító- és különbözeti vizsgák követelményeit az iskola helyi tantervében (a kerettantervben) szereplő követelmények alapján a nevelők szakmai munkaközösségei, illetve a szaktanárok állapítják meg.
Évközi vizsgák tantárgyi követelményei Magyar nyelv A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli Feladattípusok: az adott tanév tananyagához kapcsolódó feladatlap
Tartalmi követelmények:
A vizsga időtartama:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
Egyéb szabályok:
Segédeszköz nem használható
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Irodalom A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
Írásbeli, szóbeli Feladattípusok: Írásbeli: szövegalkotás- korosztályhoz szabottan három feladattípus közül választhat a vizsgázó, egyet kell kifejteni Szóbeli: a tanév anyagához kapcsolódó tételsor
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Írásbeli: 60 perc szóbeli: 15 perc
A vizsga időtartama: Egyéb szabályok:
A magyar helyesírási szótár használata engedélyezett
Értékelés:
Írásbeli, szóbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Történelem A tantárgy nevei:
- történelem - történelem és társadalomismeret - történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti írásbeli
A vizsga formája:
Feladattípusok: teszt +esszé
A vizsga időtartama:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
Egyéb szabályok:
A történelmi atlasz használata engedélyezett
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Tartalmi követelmények:
Filozófia, társadalomismeret és etika A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája: Írásbeli Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes helyi pedagógiai programban meghatározott tantárgyi követelmények.
A vizsga időtartama: 45 perc Egyéb szabályok: Történelmi atlasz használható Értékelés:
Írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Matematika A vizsga típusa: A vizsga formája:
osztályozó/javító írásbeli/szóbeli Az írásbeli feladatsor is és a szóbeli számonkérés is a tanévben tanult tételeket és definíciókat alkalmazandó feladatmegoldásból áll.
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök.
A vizsga időtartama:
Írásbeli: 45 perc. Szóbeli: max. 15 perc.
Egyéb szabályok:
Négyjegyű függvénytáblázat és zsebszámológép használható.
Értékelés:
Írásbeli: A mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint. Szóbeli: Elégtelen írásbeli esetén, amennyiben az írásbeli dolgozat eredménye nem éri el az elégséges osztályzat alsó határának 50 %-át, akkor a szóbeli vizsgára nem kerülhet sor. Ettől eltérő esetben a vizsgázó szóbeli felelettel javíthat az eredményén, végső osztályzat a vizsgabizottság által adott érdemjegy.
Idegen nyelv (angol, német, francia) A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
Írásbeli Feladattípusok: - szövegértés - szókincs ellenőrzésére vonatkozó feladatok - nyelvtani tudás felmérésére szolgáló feladatok Szóbeli - önálló témakifejtés a húzott tétel alapján - beszélgetés a vizsgáztatóval
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Írásbeli: 45 perc Szóbeli: max. 15 perc
A vizsga időtartama:
Egyéb szabályok:
Segédeszköz használata nem engedélyezett.
Értékelés:
Írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint. Szóbeli: a vizsgabizottság által adott érdemjegy. Végső érdemjegy a két részjegy alapján.
Fizika A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli és szóbeli
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Írásbeli: 45 perc szóbeli: max. 15 perc
A vizsga időtartama: Egyéb szabályok:
függvénytáblázat használata engedélyezett, zsebszámológép használható
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint szóbeli: a vizsgabizottság által adott érdemjegy Amennyiben az írásbeli eredménye nem éri el az elégséges osztályzat alsó határának 50%-át, a szóbeli vizsgára nem kerülhet sor.
Biológia A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
A vizsga időtartama:
Egyéb szabályok:
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Kémia A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
A vizsga időtartama: Egyéb szabályok:
Periódusos rendszer és zsebszámológép használható.
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Földrajz A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
A vizsga időtartama:
Egyéb szabályok:
atlasz használata a topográfiai feladat kivételével engedélyezett zsebszámológép, vonalzó használható
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Informatika A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli/gyakorlati
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Emelt óraszámú csoportok esetében a pedagógiai programunkban szereplő tantárgyi követelmények szerint az aktuális évben tanított témakörök.
A vizsga időtartama:
gyakorlat 45 perc emelt óraszámú csoportban: 2x45 perc IKT ismeretek 15 perc
Egyéb szabályok:
vonalzó használata engedélyezett
Értékelés:
írásbeli/ gyakorlati: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Dráma és tánc A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli/gyakorlati/szóbeli
Tartalmi követelmények:
Az iskola pedagógiai programjában szereplő tantárgyi követelmények szerint a vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Írásbeli/gyakorlati: 45 perc Szóbeli : 15 perc
A vizsga időtartama:
Egyéb szabályok:
Értékelés:
Gyakorlati bemutatás: Táncelemek, tánclépések, adott koreográfia bemutatása zenére vagy nélküle, párban vagy csoportban. Vers- és prózamondás. Alapozó drámajátékok bemutatása (szituációs játékok, szoborjáték, mozgásszínház, memóriajátékok). írásbeli és szóbeli: az általános irányelveknek megfelelően 0-29% elégtelen 30-49% elégséges 50-69% közepes 70-84% jó 85-100% jeles gyakorlati: a vizsgabizottság által adott érdemjegy Vizsgaeredmény a vizsgarészek osztályzatának átlaga.
Ének-zene A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája:
írásbeli / szóbeli
Tartalmi követelmények:
A mindenkori érvényes érettségi vizsgaszabályzatban a középszintű érettségire vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. Szakiskolában az iskola pedagógiai programjában szereplő tantárgyi követelmények szerint a vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. írásbeli: 45 perc szóbeli: 15 perc
A vizsga időtartama: Egyéb szabályok: Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint szóbeli: a vizsgabizottság által adott érdemjegy Vizsgaeredmény: a vizsgarészek osztályzatának átlaga.
Mozgóképkultúra és médiaismeret A vizsga típusa: A vizsga formája:
osztályozó/javító/különbözeti írásbeli Feladattípusok: esszé/feleletválasztós/választásos teszt/ gyakorlati feladat
Tartalmi követelmények:
A vizsga időtartama:
Az iskola pedagógiai programjában szereplő tantárgyi követelmények szerint a vonatkozó témák és feladattípusok közül az aktuális évben tanított témakörök. 45 perc
Egyéb szabályok: Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint
Rajz és vizuális kultúra A vizsga típusa: A vizsga formája:
osztályozó/javító/különbözeti írásbeli és/vagy gyakorlati Feladattípusok: művészettörténeti teszt és/vagy rajzi feladat és/vagy ábrázoló geometriai feladat
Tartalmi követelmények:
az adott tanév/félév törvényileg előírt, az iskola pedagógiai programjában rögzített tantervi anyaga
A vizsga időtartama:
írásbeli: 45 perc gyakorlati: 60 perc
Egyéb szabályok:
Amennyiben írásbeli és gyakorlati vizsgarészt is teljesítenie kell a tanulónak, elégtelen részjegy esetén a végső osztályzat elégtelen minősítésű.
Értékelés:
írásbeli: a mindenkori középszintű érettségi vizsgaszabályzat százalékai szerint gyakorlati: a vizsgabizottság által adott érdemjegy Vizsgaeredmény: a vizsgarészek osztályzatának átlaga.
Testnevelés A vizsga típusa:
osztályozó/javító/különbözeti
A vizsga formája: Tartalmi követelmények:
Gyakorlati Az évfolyamnak megfelelő, tanult mozgásformák bemutatása.
A vizsga időtartama:
2 x 45 perc
Egyéb szabályok:
Testnevelésre alkalmas sportruházat.
Értékelés:
A vizsga végső érdemjegyét a részosztályzatok számtani átlaga adja a matematikai kerekítés szabályai szerint.
Gépész elmélet Osztályozó-, javító-, különbözeti- és pótló vizsgáztatás, osztályozás rendje Általános szempont: A vizsgakérdések a tanév tantárgyi követelményei alapján- lehetőség szerint a tananyagtartalmat lefedve- kerüljenek összeállításra. A vizsga részei: a. Írásbeli vizsga: amennyiben a tanuló nem ér el legalább a 30 %-os eredményt, szóbeli vizsgát tehet, az írásbeli vizsgarész eredménye alapján a vizsgáztató tanár az osztályzatot megajánlhatja. A javasolt értékelő skála: 0 % – 29 % = 1 30 %– 49 % = 2 50 %- 69 % = 3 70 % - 84 % = 4 85% - 100 % = 5 Megjegyzés: A Pályaorientáció tantárgy esetén az értékelés: megfelelt, nem felelt meg b. A szóbeli vizsga: a tanuló az adott tanévben a vizsga szervezéséig tanult témakörökből összeállított kérdésekből önállóan felel, vagy szakmai beszélgetést folytat. c. A sajátos nevelési igényű vizsgázó kérelmére, fogyatékossága miatt a vizsgafeladat a vizsgabizottság döntése alapján eltérő vizsgatevékenységgel (szóbeli helyett írásbeli, illetve írásbeli vagy interaktív tevékenység helyett szóbeli), továbbá az írásbeli és az interaktív vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott időnél hosszabb időtartammal is teljesíthető. Munka-, tűz-, és környezetvédelem: Írásbeli vizsga: feladatlapon Önálló témakifejtés Szóbeli vizsga: o Önálló témakifejtés, vagy szakmai beszélgetés
Géprajzi alapismeretek: Írásbeli vizsga: o feladatlap Anyagismeret, Anyag- és gyártásismeret: Írásbeli vizsga: feladatlapon Elméleti kérdések o igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, technológiák ismertetése, kérdések, diagramok elemzése, Szóbeli vizsga: o Önálló témakifejtés, vagy szakmai beszélgetés
Mechanika: Írásbeli vizsga:
elmélet
(igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, kifejtős kérdések, jelenségek magyarázata, alapfogalmak, jelölések, mértékegység átváltás) (30 %)
számítási feladatok (70 %)
Műszaki mérések, Gépészeti technológia, Gépészeti alapismeretek Minőségbiztosítás, Villamos gépek Írásbeli vizsga: Feladatlap
Alkalmazott informatika: Interaktív tevékenység
Közgazdasági (elmélet, gyakorlat) Gazdasági környezetünk
Írásbeli feladatsort kap a diák.
Tartalma: igaz-hamis állítások (25%) , definíciók (25%) , kifejtős feladatok (50%) Értékelés: 0 % – 24 % = 1 25 %– 39 % = 2 40 %- 59 % = 3 60% - 79 % = 4 80% - 100 % = 5 Gépírás (elméletigényes gyakorlat) Viselkedéskultúra:
Szóbeli vizsga: a tanuló az adott tanévben tanult témakörökből összeállított kérdésekből önállóan felel vagy szakmai beszélgetést folytat
Gépírás (elméletigényes gyakorlat) Kommunikáció (elméletigényes gyakorlat)
Szóbeli vizsga: a tanuló az adott tanévben tanult témakörökből összeállított kérdésekből önállóan felel vagy szakmai beszélgetést folytat
Gépírás (elméletigényes gyakorlat): 9. osztály: 10 perces másolás közepes nehézségű szövegből javító szerkezet nélkül, minimum 600 leütés, hibahatár a leütés számhoz viszonyított 4 ezrelék 10. osztály: 10 perces másolás közepes nehézségű szövegből javító billentyű használatával, minimum 800 leütés, hibahatár a leütés számhoz viszonyított 4 ezrelék Értékelés mindkét évfolyamon a tankönyvben lévő Hibahatár táblázat alapján 11. évfolyam: Elméleti gazdaságtan
Írásbeli tételsor a tanév tantárgyi követelményei alapján. -50 % elmélet (igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, kifejtős kérdések) -50 % geometriai és számítási feladatok
Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-29 % elégtelen 30- 47 % elégséges 48- 64 % közepes 65- 82 % jó 83- 100 % jeles Üzleti gazdaságtan Írásbeli tételsor a tanév tantárgyi követelményei alapján. -70 % igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, kifejtős kérdések -30 % egy összefüggő téma részletes levezetése Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-29 % elégtelen 30- 47 % elégséges 48- 64 % közepes 65- 82 % jó 83- 100 % jeles Üzleti gazdaságtan (gyakorlat) -100 % számolási, könyvelési, stb. gyakorlati példa kidolgozása. Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-29 % elégtelen 30- 47 % elégséges 48- 64 % közepes 65- 82 % jó 83- 100 % jeles
12. évfolyam: Elméleti gazdaságtan: Írásbeli tételsor a tanév tantárgyi követelményei alapján. -50 % elmélet (igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, kifejtős kérdések) -50 % geometriai és számítási feladatok Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-39 % elégtelen 40- 54 % elégséges 55- 69 % közepes 70- 84 % jó 85- 100 % jeles Üzleti gazdaságtan: Írásbeli tételsor a tanév tantárgyi követelményei alapján. -70 % igaz-hamis állítások, feleletválasztás, definíciók, kifejtős kérdések 30 % egy összefüggő téma részletes levezetése Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-39 % elégtelen 40- 54 % elégséges 55- 69 % közepes 70- 84 % jó 85- 100 % jeles
Üzleti gazdaságtan (gyakorlat) -100 % számolási, könyvelési, stb. gyakorlati példa kidolgozása. Értékelés az évközi számonkérésnek megfelelően: 0-39 % elégtelen 40- 54 % elégséges 55- 69 % közepes 70- 84 % jó 85- 100 % jeles
Információkezelés, gépírás Általános szempont: A vizsgakérdések a tanév tantárgyi követelményei alapján kerüljenek összeállításra. A vizsga részei: d. A gyakorlati vizsga: a tanuló az adott tanévben tanult témakörökből önálló feladatokat old meg számítógépen. e. Amennyiben a tanuló az gyakorlati vizsgán nem ér el legalább 15 %-os eredményt, szóbeli vizsgát nem tehet, ebben az esetben a vizsga végeredménye elégtelen. f.
A szóbeli vizsga kombinálható további gyakorlati feladatokkal.
A vizsga javasolt időtartama: 45 perc A javasolt értékelő skála: 0 % – 29 % = 1 30 %– 49 % = 2 50 %- 69 % = 3 70 % - 84 % = 4 85% - 100 % = 5