Molnár Krisztina1 – Bódis Judit2 – Molnár Zsolt3
A népi növényismeret dinamikája: tudáserózió két kalotaszegi faluban The dynamics of traditional plant knowledge: Knowledge erosion in two villages in Kalotaszeg (Romania)
[email protected] Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Növénytudományi és Biotechnológiai Tanszék, Keszthely, PhD hallgató 2 Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Növénytudományi és Biotechnológiai Tanszék, Keszthely, egyetemi docens 3 MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, tudományos tanácsadó 1
Bevezetés A hagyományos ökológiai tudás (HÖT) „a tudás, a gyakorlati tapasztalat és a világkép összessége, mely gyakorlati folyamatokból fejlődött és generációról generációra adódott át az élőlények (beleértve az embert is) egymással és a környezetükkel való kapcsolatáról” (Berkes et al. 2000). Számos esetben bizonyították, hogy bennszülött közösségek sokkal jobban ismerik az őket körülvevő természetet, és kevésbé élik fel annak erőforrásait, mint a nem bennszülött közösségek (Clay 1988, McNeeley et al. 1990, Plotkin 1988, 1993, William és Baines 1993). Egyre több bizonyíték áll rendelkezésünkre arról is, hogy a helyi tudás nem csak helyben bír nagy jelentőséggel, hanem segítséget nyújthat a különböző ökológiai rendszerek hatékonyabb kezelési terveinek elkészítésében világszerte (Gadgil et al. 1993, Berkes et al. 1995). A HÖT-ön belül a népi növényismeret különösen fontos, hiszen a növények sokféleségének ismerete az emberiség életében mind gazdasági, mind kulturális szempontból fontos (Dhani et al., 2014). Ezen tudás elvesztése nagy veszteséget jelent nem csak a ma élő emberek, hanem a jövő nemzedékek számára is. A sokféleség és a tudás csökkenésének veszélyét világszerte felismerték, emiatt a hagyományos gazdálkodás és a hozzá szorosan kapcsolódó hagyományos ökológiai tudás kutatása egyre elterjedtebb (Babai et al. 2014). Néhány korábbi kutatás összeköti a helyi ökológiai tudás csökkenését a gazdaság kiteljesedésével (Godoy et al. 1998, Ross 2002, Reyes-García et al. 2005). Mások szerint az urbanizáció is fontos szerepet játszik a HÖT gyors és széleskörű elvesztésében (Agrawal 2002). A természet ismerete ezen kívül nagyban függ a demográfiai jellemzőktől is, mint például a kor, nem, rokonság, etnikum és társadalmi helyzet (Atran et. al. 2002, Boster 1986, Caniago és Siebert 1998, Ross 2002). Nincs ez másként a Kárpát-medencében sem (Biró 2014, Fehér és mtsai. 2015). A hazai etnobotanikai kutatás hosszú múltra tekint vissza. Napjaink egyik fontos feladata a kutatások folytatása, újabb tájak vizsgálata és az eredmények felhasználása a botanika és a természetvédelem tudományában (Molnár et al. 2009). Kutatásaink általános céljai a következők voltak: 1. élő népi növényismereti tudás összegyűjtése 34 vadon termő növényfaj esetében két kalotaszegi faluban (Sztána és Zsobok); 2. dokumentálni, hogy milyen mértékben változik (csökken, esetleg nő) ez a tudás a nagyszülők, szülők és unokák generációjában; 3. feltárni a tudáserózió főbb okait; 4. megismerni a növényekről való tanulás folyamatát és módjait (hogyan adódik át a tudás, ill. hogyan tanulják meg az emberek azt, amit tudnak); 5. dokumentálni, hogy hogyan és miért úgy változtak a tudásátadás módjai az elmúlt 70 évben.
E cikkben a következő kérdésekkel foglalkozunk: 1. 34 vadon termő növényfajhoz kapcsolt tudás legszáliensebb elemei Sztánán és Zsobokon; 2. a tudás mértékének változása három generációban (nagyszülők, szülők, gyerekek).
522
Eredményeink alapján a vadon termő növényfajokhoz kapcsolt hagyományos ökológiai tudás jelentősen csökkent, különösen a Fagus sylvatica, Galinsoga spp., Cornus mas, Eriophorum latifolium és a Briza media esetében. A Neottia nidus-avis, Populus tremula, Dipsacus laciniatus és Dryopteris filix-mas fajoknál nem volt számottevő ez a generációk közti különbség. Az Asarum europaeum, Acer campestre, Dictamnus albus növekedést mutatott, a Lychnis flos-cuculi helyi tudása nem változott. A csökkenés főbb okai az utóbbi évtizedekben átalakult mezőgazdasági termelés, az urbanizáció és ezzel az életmód megváltozása voltak. Anyag és módszer A kutatás helyszíne és a vizsgált közösség A vizsgált terület Kalotaszeg (Erdély, Románia) két alszegi faluja, Sztána és Zsobok (központi koordináta: 46°53'36,22"; 23°07'32,06"). A terület évi átlagos csapadéka 673 mm, az évi átlaghőmérséklet 7,5 C°. Az átlagosan 300-400 m tszf. magasságú, erőteljesen szabdalt tájat kelet-nyugati irányban elhelyezkedő völgyek tagolják. Ezek észak felé néző oldala lankásabb, míg a déli meredekebb. Miközben Sztána és Zsobok határának magasabb fekvésű, déli részén jelentősebb maradt az erdőborítás, a táj nagyobb részén a földművelés és az állattenyésztés volt a hagyományos tájhasználat. Jellemző a meredekebb oldalak teraszolása és az extenzív szőlőés gyümölcstermesztés (Eplényi 2012). A táj leghíresebb és legmagasabb pontja a két falu fölé magasodó Részegtető (774 m). Legelterjedtebb erdőtársulások a tölgyerdők (Péntek és Szabó 1985, Molnár és mtsai. 2014). Magasabb fekvésben, kissé hűvösebb éghajlati körülmények között, fennsíkokon, Sztána térségében a kocsányos tölgy a gyertyánnal is társul. Tiszta csertölgyesek is előfordulnak. Az erdők peremén és a természetes felújulásban gátolt irtásterületeken cserjések alakultak ki. A fátlan élőhelyek között eredetüket tekintve elsődleges és másodlagos természetes gyepeket különböztethetünk meg (Péntek és Szabó 1985). A főbb növényzeti típusok Molnár és mtsai. (2014) alapján a következők: bükkösök; gyertyános-tölgyesek; rezgőnyaras pionír erdők; füzesek; legelőtisztítással kiirtott cserjések helye; sűrű, zárt cserjések; beerdősülő erdőszéli tisztások; agroteraszok lépcsőinek peremei; határmezsgyék; gyümölcsösök; somosok; hegyi rétek; szőrfüves; üde kaszálók; félszáraz irtásrétek és „erdőssztyepprétek”; szegélynövényzet; köves talajú lejtősztyeppek; sziklagyepek; mocsárrétek; nádasok; magassásosok; forrásgyepek; szivárgóvizes magakórósok; patakmenti magaskórósok; acsalapusok. Jelenleg Sztána lakossága 186 magyart és 19 románt, Zsobok 235 magyart számlál. Mindkét falu öregedő lakosságú. A város felé vagy külföldre történő migráció egyre jelentősebb. A falvakat a Nagyvárad–Kolozsvár közti vasútvonal érinti 1870 óta. Zsobok 4 km-es, Sztána 3 km-es gyalogútra van a vasútállomásoktól. Zsobokra 2012-ben épült meg az aszfaltos út, mely jelentősen könnyíti a megközelítést. Sztánára napjainkban is csak földúton lehet bejutni autóval vagy gyalogosan. Zsobokon a Református Egyházközösséghez tartozó malom, pékség és géppark már 12 éve szolgálja a falut. Ezen felül tejfeldolgozó, varroda is működik a faluban. Ezek a munkahelyek hozzávetőleg félszáz személynek adnak helyben pénzkereseti lehetőséget. Zsobok dísze a Molnár Irma, helyi lelkipásztornő kezdeményezésére épült Bethesda Gyermekotthon , melynek első épülete 1994 szeptemberében, második, terjedelmesebb épülete pedig 1996-ban került felavatásra. Sztána az utóbbi években nagyon sok rendezvénynek ad otthont. Minden év februárjában farsangi bált rendeznek a falu kultúrházában, nyaranta pedig a falu közepén álló Somvirág közösségi ház nyújt lehetőséget különböző kulturális események vagy táborok megvalósításhoz, mint pl. a II. Etnoökológiai kutatótábor vagy a Nemzetközi Népismereti Filmszemle. Kós Károly emlékét őrizve 2013-ban szobrot állítottak a falu központjában. Az iskolázottság mértéke a nagyszülők generációjában még nem volt magas. Sokan az általános iskola felső tagozatát is félbe hagyták, hogy az otthoni mezőgazdasági munkában segédkezzenek. Napjainkban a gyerekek, ha egyetemi diplomát nem is, de szakvégzettséget szereznek, ahogy már szüleik is. Az utóbbi 100 évben a táj arculata sok mindenben megváltozott (Gerner és mtsai. 2015, Szalay és Molnár 2015). A kollektív (Romániában így nevezik a TSz-t) előtti időszakban kisparaszti gazdálkodás volt jellemző. Kós Károly szavaival: "E foglalkozás sajátos életformával jár. Az egész éven és egész életen át teljes fizikai és szellemi erőösszpontosítást követelő földművelés alapvetően meghatározta a falu lakóinak, népének egész anyagi, társadalmi és szellemi életét" (Kós 1999). Mindenki magának termelte meg, amire szüksége volt. Állatot tartottak, amivel művelték földjeiket, kézzel vetettek, gyomláltak, arattak. Kézzel kaszálták az állatok téli
523
takarmányát, gyümölcsöst és szőlőt gondoztak (Kós 1999). A kollektivizálás következtében megváltoztak a tulajdonviszonyok, ami jelentős hatással volt a gazdálkodásra. Az 1970-es évektől felhagyták az agroteraszok művelését, mert megjelentek a traktorok és a legtöbb munkát gépesítették, pl. a kapálást felváltotta a gyomirtózás (Péntek és Szabó 1985). Nagyon nehéz lett a megélhetés, mivel a kollektívtől kapott fizetés kevés volt. Az emberek már nem tudtak megélni pusztán mezőgazdaságból, így városra vagy gyárakba, bányákba jártak dolgozni, hogy fenn tudják tartani családjaikat. Ekkor kezdődött meg az első nagyobb elvándorlási hullám a városok felé. A kollektív megszűnése (1990) után a földterületeket ugyan visszaigényelték, de nem volt állatállomány, aminek takarmányt kellett volna termeszteni, és eszköz sem volt, amivel ezt megvalósíthatták volna (Margóczy et al. 2015). Sok területet felhagytak a kollektív alatt is, de napjainkra teljesedett ki ez a folyamat. Az 1990-es évek elején még voltak próbálkozások a „rend” visszaállítására, de mára elmúlt ez a mozgalom, és egyre kevesebben térnek vissza a falusi élethez, a mezőgazdálkodáshoz. Jelenleg a szántók kb. 80 %-a, a kaszálók 70%a van felhagyva. Az állatállomány drasztikusan megfogyatkozott, a kollektív idején még falvanként 200-300 db tehénről mára Sztánán 5 db-ra, Zsobokon 40 db-ra csökkent. Az adatgyűjtés módszerei A népi növényismeret és változása dokumentálása érdekében összesen 49 emberrel készítettünk félig-strukturált interjúkat. Olyan családokat kerestünk meg, ahol a család több generációja is e falvakban nőtt fel, és ma is kötődik a tájhoz (13 gyermek (szül. 2001-1988), 19 szülő (szül. 1982-1958) és 16 nagyszülő (szül. 1954-1927)). A területen előforduló 742 növényfajból (Péntek és Szabó 1985, Molnár és mtsai. 2014) harmincnégyet választottunk ki rétegzett random mintavétellel, melyek között különböző élőhely-preferenciájú, a tájban gyakori állományalkotók és/vagy látványos fajok és kevésbé feltűnő, ritka fajok is szerepeltek. A fajok listáját lásd az 1. táblázatban. Az interjúk előre összeállított kérdőívvel készültek, általában az illető otthonában. Legfőbb kérdéseink a következők voltak: a növények helyi neve, a növények élőhelye, a virágzás és terméshozás idejének meghatározása vagy, hogy mikor nő, egykori és mai mennyisége a tájban, a mennyiség változása, a növények felhasználási módjai ezen belül a saját felhasználási módok, valamint a fajokhoz fűződő folklór (pl. népi hiedelmek, népdalok és történetek, versek). Végül feltettünk egy nyitott kérdést is: „mit érdemes még tudni róla?”. Ez a kérdés lehetőséget adott arra, hogy az általunk nem kérdezett információk is lehetőleg felszínre kerüljenek. Egy interjú átlagosan 1-1,5 órát tartott. Az interjúzást 2012 októbere és 2013 márciusa között végeztük. Az adatlapot egy próbagyűjtésen teszteltük, melynek során pontosítottuk a kérdéseket, alkalmazkodva a helyiek szóhasználatához. A túlbonyolított kérdéseket egyszerűsítettük. Mivel nem minden növény volt fellelhető abban az időszakban, amikor az interjúk készültek, egy előre összeállított fényképalbumot használtunk az egységes kérdezés érdekében. A színes fotókat a próbagyűjtés után módosítottuk, mert sok növény esetében a helyiek nem azt a tulajdonságot tartották fontosnak, ami a képen szerepelt. Például a Cornus mas esetében a virágról készült nagyított kép megtévesztette az adatközlőket, a Cirsium oleraceum esetében pedig a helyiek nem a virágját, hanem a levelét ismerték, hiszen takarmánynak kaszálták. A cikk első szerzője 2010 óta összesen 15 hónapot töltött el a két faluban, ahol az interjúzásokon kívül részt vett a falu lakóinak mindennapjaiban (pl. kukoricatörés, kóré vágás, zöldág állítás, lekvár főzés, krumpli vetés, konfirmálás, farsang, Részeg-tetői majális, karácsony, húsvét, esküvő). Ezek az ún. résztvevő adatgyűjtések lehetővé tették, hogy a növényekkel kapcsolatos tudásszerzés és tudásátadás hétköznapjairól is megfigyeléseket tehessen. Az adatfeldolgozás módszerei Az adatok feldolgozásának első lépése az interjúk begépelése volt. Ezt követően az adatokat excel táblázatba rendeztük személyenként, fajonként és kérdésenként. A legszáliensebb tulajdonságokat kiválogattuk: pl. az ökológiai ismereteket, a használatot, a kulturális jelentőséget, a morfológiai és fenológiai jellemzőket. A válaszokban rejlő információkat mémekre bontottuk. Egy mém egy információegységet jelent, pl. május elsejére nyílik vagy erdőben nő vagy csokorba szedtük. Az egyes emberektől az egyes növényfajok kapcsán kapott válaszok tudástartalmának számszerűsítésére négyfokozatú pontozást használtunk: 0=nincs információtartalom,
524
nem tudja, nincs válasz vagy az értékelhetetlen, 0,5=nagyon tág válasz, 1=jó, de nem részletes, nem pontos válasz (tkp. fél mém), 2=pontos, részletes információ (=egy mém). Jelen cikkben a 12 kérdésre kapott válasz pontszámait növényfajonként összegeztük, majd generációs bontásban átlagoltuk. Eredmények Növényismereti tudás Adatközlőink minden kérdezett fajt ismertek. A legjobban ismert fajok a Cornus mas, Quercus petraea, Fagus sylvatica és a Rubus caesius. A legkevésbé ismertek a Neottia nidus-avis, Dictamnus albus és az Orchis purpurea volt. A leggazdagabb tudást a fajok használatáról gyűjtöttük. Egyes fajok használata igen változatos (Fagus sylvatica, Quercus petraea). Fájuk, termésük és lombjuk is hasznosításra kerülhet. A Cornus mas és a Rubus caesius felhasználása is sokrétű, kompótnak, lekvárnak, szörpnek teszik el őket. A som fájának használata mára hanyatlóban van, régen gereblyefogat, létrafokot, kaszamankót készítettek belőle. Zsobokon egy ember még ma is készít portörlő seprűt a nád virágzatából. Újonnan megjelent felhasználást is sikerült találnunk: a fiatalok közül többen is mesélték, hogy fáklyaként használják a száraz nádat, mikor sötétben gyalogosan közlekednek, és nincs náluk elemlámpa. A növények élőhelyeit a legtöbb adatközlő pontosan meg tudta mondani. Kivételt képeztek egyes általános vagy az egyik faluban ritka fajok (pl. Eriophorum latifolium, Cirsium oleraceum, Neottia nidus-avis, Dictamnus albus). A Briza media esetében a halacskafüvet, mint új nevet dokumentáltuk. A Centaurea spp.-t mindkét faluban más névvel illetik, Sztánán inkább a meszelő, Zsobokon a butykóvirág kifejezést használják. A növények virágzási és terméshozási idejét a legtöbb adatközlő jól tudta. A legtöbben a Cornus mas, Anemone nemorosa, Rubus caesius virágzási idejét tudták pontosan. A termések közül a Rubus caesius, Quercus petraea, Cornus mas volt a legismertebb. Az egyes növényfajok tájban való gyakorisága kapcsán nem mindenki tudott pontos válaszokat adni. Az idősebbek a jelenkori, a fiatalok az egykori mennyiséget tudták kevésbé. Voltak viszont olyan adatközlők is, akik a növények mennyiségi változásait is pontosan meg tudták adni. A folklór kapcsán gyűjtöttük a legkevesebb ismeretet. A Briza media virágzatáról azt tartják, ha valaki beviszi a házba, akkor poloskává alakulnak jellegzetes füzérkéi. A Cornus sanguinea egyik elnevezése, a vérfa kapcsán egy történet került elő: mivel nagyon erős fa, nagyot lehet vele ütni, ezért nem volt szabad belőle pásztorbotot készíteni, mert ha ezzel ütik meg az állatot, az vért fog vizelni. Dipsacus laciniatus-ról azt tartották, hogy a levelében összegyűlő vízzel kell arcot és hajat mosni a lányoknak, így mindig szépek lesznek. A Cornus mas a térségben igen jelentős növény, még sincs vele kapcsolatos folklór. A tudás változása A 34 fajból 30 faj esetében tudáscsökkenés következett be. Egyenletes csökkenés volt jellemző a Quercus petraea, Cornus mas, Rubus caesius, Cirsium oleraceum, Carduus acanthoides, Bromus spp., Dryopteris filix-mas, Xanthium italicum, Phragmites australis, Orchis purpurea, Anemone nemorosa, Galinsoga spp. és Sonchus spp. esetében. A csökkenési trend mellett a generációk között drasztikus csökkenést mutatott a Fagus sylvatica, Staphylea pinnata, Eriophorum latifolium, Rhinanthus spp., Tussilago farfara, Sanguisorba officinalis és a Briza media. A Silene alba, Dipsacus laciniatus, Carex acutiformis, Amaranthus retroflexus, Euonymus europaeaus, Cornus sanguinea és a Populus termula esetében a szülők generációja rendelkezett a legnagyobb tudással, a nagyszülők kevesebbet tudtak, és a gyerekek tudtak a legkevesebbet. A nagyszülők tudása volt a legnagyobb a Neottia nidus-avis-szal és Oxalis acetosella-val kapcsolatban, a szülőké a legkisebb, a gyerekeké köztes.
525
A Lychnis flos-cuculi-ról gyűjtött tudás mindhárom generációban egyenlő értékeket ért el. Az Acer campestre-nél és a Dictamnus albus-nál a gyerekek tudtak a legtöbbet, és a szülők a legkevesebbet, a nagyszülők tudása köztes értéket vett fel. Csak az Asarum europaeum esetében volt egyenletes a növekedés a három generáció között. Az utóbbi három fajnál tehát tudásnövekedés mutatható ki. 1. táblázat. A vizsgált 34 növényfajhoz kapcsolt legfontosabb ismeretek, valamint a fajok ismertsége a három vizsgált generációban a két kalotaszegi faluban (a 12 kérdésre adott válaszok összesített mémszámának átlaga adatközlőnként, generációkra bontva; 1: a nagyszülők generációja (szül. 1954-1927), 2: szülők generációja (szül. 1982-1958), 3: gyerekek generációja (szül. 2001-1988))
526
Növényfajok
Néhány jellemző tulajdonság
1
2
3
Acer campestre (mezei juhar)
különösen nem használják; levele és termése jellegzetes
6,9
4,5
7,3
Fagus sylvatica (közönséges bükk)
száma csökken; sok felhasználás: tűzifa, szekéralkatrész, zöldág, a makk gyűjtése már kiveszett
30
22
14
Populus tremula (rezgő nyár)
nem gyakori a területen; fehér kéreg; népdalok gyakori motívuma; fakanál és teknő készítésére használják
7,6
9,7
5,6
Qurcus petraea (valódi kocsánytalan tölgy)
száma csökken; sokrétű felhasználás: fejfa, épületfa, makkját már nem szedik a disznóknak
27,2
25,4
20,9
Cornus mas (húsos som)
gyakori a területen, de csökken mennyisége; a fa felhasználása már ritka; gyümölcsét még ma is használják (pálinka, kompót); történet nincs róla; virágzás és terméshozás idejét pontosan tudják
36,1
33
23,3
Cornus sanguinea (veresgyűrű-som)
gyakori a területen, növekszik mennyisége; sok névvel illetik; történet még gyűjthető róla, miszerint akit vagy amit a botjával megvernek, vért fog vizelni; ma is előszeretettel használják nyársként és karóként
15,6
16,6
10
Euonymus europaeus (csíkos kecskerágó)
sok neve van a területen; feltűnő termését jobban ismerik, mint jelentéktelen virágját; játék gyerekkorban; gyakori a területen
13,6
15,1
7,4
Staphylea pinnata (mogyorós hólyagfa)
kevesen ismerik; nem tartják gyakorinak; felhasználása inkább szórakozásból, játékként
9
5,1
4,7
Rubus caesius (hamvas szeder)
a helyiek szerint közepes mennyiségben fordul elő; mindenki tudta a nevét; szedik kompótnak, szörpnek, íznek vagy akár friss gyümölcsnek; legelő tisztítása miatt a helyiek csökkenését észlelték
26,8
24,8
18,2
Amaranthus retoflexus (szőrös disznóparéj)
gyom; hasonlít a mentára; neve kevésbé ismert; használata nincs
9,9
11
6,6
Cirsium oleraceum (halovány aszat)
inkább Zsobokon fordul elő, ott több a vizes élőhely; minkét faluban libalábnak hívják; disznónak szedik
14,4
12,7
10
Carduus acanthoides (útszéli bogáncs)
útszéleken gyakori; gyűjtőnevekkel illetik, főleg bogáncsként emlegetik; felhasználása nincs
9,2
7,9
5,7
Eriophorum latifolium (széleslevelű gyapjúsás)
nagyon ritka a területen élőhelyei megszűnése miatt; régen Zsobokon koszorút készítettek belőle ballagásokra
12
6,2
1,3
Lychnis flos-cuculi (réti kakukkszegfű)
kevesen ismerik; használata nincs
6,1
6,1
6
Carex acutiformis (mocsári sás)
helyeik szerint gyakori, a felhagyást jelzi; régen kötélnek használták kóré (kukorica száraz szára) kötéshez
8,4
11,5
4,9
Centaurea jacea (réti imola)
helyiek szerint gyakori; név a két faluban más (Zsobok: butykóvirág, Sztána: meszelő); felhasználás nincs, csak csokorba szedik főleg a gyerekek
14,9
9,2
7,7
Dictamnus albus (kőrislevelű nagyezerjófű)
ritkának mondják; főként természetjárók ismerik; jellegzetes illatáról új nevet kapott: citromvirág
4,1
2,7
4,7
Oxalis acetosella (erdei madársóska)
a területen nem gyakori; aki ismeri, tudja, hogy ehető; nevének sok változata alakult ki
9,2
5,1
6,7
Bromus spp. (rosznok-félék)
vadzabnak hívják a helyiek; kiemelték káros hatását a vetett gabonában; közepesen ismerik
11
10,1
7,4
Asarum europaeum (kereklevelű kapotnyak)
a legtöbben ismerik; erdőkben, árnyékos helyeken gyakori; sokan tudják, hogy mérgező
4,1
5,5
7,8
Dryopteris filix-mas (erdei pajzsika
mindenki ismeri; több névvel is illetik; felhasználják csokrok készítéséhez; locsolóversben is szerepel
13,9
14
11,5
Rhinanthus sp. (kakascímer-félék)
„sovány helyen nő” vagyis gyenge kaszálókban fordul elő; tudják, hogy „öli” a füvet; a helyiek csengőnek hívják zörgő termése miatt, amihez mondás is kapcsolódik: ”ha a csengő zörög, már késő kaszálni”
10,8
10,9
4,3
Sonchus spp. (csorbóka-félék)
főként kiskertek, vetemények gyomnövénye; sokan ismerik; tejnedvet tartalmaz, melyről nevét is kapta, tejesburján; zsengén disznóknak adják takarmányként
16,2
12,1
7,7
Dipsacus laciniatus (héjakút-mácsonya)
útszéleken gyakori; tövis/tüvis gyűjtőnevet használják rá szúróssága miatt; régi felhasználásai eltűntek (pl.: egér ellen lyukba helyezték), de új felhasználása festett szárazvirágként egyre elterjedtebb; régen úgy tartották, hogy ha arcot és hajat mosnak a lányok levelében összegyűlő vízzel szebbek lesznek
11
12
9,2
Galinsoga sp. (gombvirág félék)
gyakori kiskerti gyom; habitusa a paprikához hasonlít, innen kapta a paprikagaz vagy paprikafű nevet
17,1
10,2
2,9
Tussilago farfara (lókörmű martilapu)
marti- vagy partilapuként emlegetik; régen, ha már elfogyott a savanyított káposztalevél tavasszal, ebből készítették a töltött káposztát
13,9
12,7
5,42
527
Xanthium italicum (olasz szerbtövis)
szúróssága miatt kapta a tövisdisznó elnevezést; káros növénynek tartják; főleg szántott területek szélén gyakori; haszontalannak tartják, még az állatoknak se adják
20,1
17,6
13,2
Briza media (közepes rezgőfű)
a helyiek szerint gyakori a kaszálókon; leggyakoribb elnevezése a rezgő; új nevet is gyűjtöttünk, egy lány halacskafűnek hívja jellegzetes alakja miatt; csokrokba előszeretettel szedik
15,4
12,7
5,9
Phragmites australis (közönséges nád)
sok népdalban szerepel; növekvő mennyisége a felhagyást jelzi a helyiek szerint; kiemelték, hogy főleg fácánok és fürjek élőhelye; tavaszi égetését veszélyesnek tartják emiatt
23,3
19,4
15
Neottia nidus-avis (közönséges madárfészek)
ritka a területen; használata nincs; gomba-félének titulálták többen is
3,4
1,26
2,9
Orchis purpurea (bíboros kosbor)
régi neve buzsor, mely teljesen eltűnt; kevesen ismerik
8
5,7
4,1
Silene alba (fehér mécsvirág)
gyom; szappanvirágnak nevezik Sztánán; termését mákhoz hasonlítják; gyerekek játéka
12,5
16,7
8,5
Anemone nemorosa (berki szellőrózsa)
gyakori tavaszi virág; helyi néven kakukkvirág, melyet onnan kapott, hogy akkor nyílik, mikor a kakukk szól, ezt már egyre kevesebben tudják
13,9
11,1
9
Sanguisorba officinalis (őszi vérfű)
régen gyógynövényként használták vérhas ellen; a betegség eltűnésével ez a felhasználás is eltűnt, napjainkban semmire sem használják
7,7
7
3,9
528
Diszkusszió
A kalotaszegi növényismeret és száliens elemei Adatközlőink minden kérdezett növényfajt ismertek. A legjobban ismert fajok a Cornus mas, Quercus petraea, Fagus sylvatica és a Rubus caesius. A legkevésbé ismertek a Neottia nidus-avis, Dictamnus albus és az Orchis purpurea. A leggazdagabb tudást a fajok használatáról, a legkevesebbet a folklór kapcsán gyűjtöttük. A Cornus mas-t és a Rubus caesius-t azért ismerhetik jól, mert mindkettőt gyakran használják eltevésre (Varga és mtsai. 2015). A Quercus petraea is a mai napig fontos, mert a fejfát kizárólag ebből a fafajból készítik. A Fagus sylvatica máig fontos tűzifa, valamint máig nem szűnt meg és rendszeres az a helyi szokás, hogy május elsején e fa ágából állítanak zöldágat a lányok kapujába a legények, ezzel köszöntve a tavaszt. A Fagus sylvatica és a Quercus petraea makkját napjainkban már disznóetetésre nem használják, mert szedése körülményes, „szaporátlan szedni”, és olcsóbb megvenni a takarmányt a piacon. A Carex acutiformis felhasználása is megváltozott, régen kóré kötéshez (kukorica megszáradt szára) kötélnek használták. Ma egyszerűbb bálamadzagot használni erre a célra. Péntek és Szabó T. (1985) gazdag ismeretet tárt fel a Phragmites australis kapcsán. Egy részük ma is él, egy részük elveszett, de vannak újdonságok is. A Phragmites australis-t régen házak, pajták, ólak fedésére használták. Napjainkra ez a felhasználás eltűnt, mivel a nádtetőt gyakran kellett cserélni, és egyszerűbb volt cserépre váltani. Ugyancsak feledésbe merülőben van a nád virágzatából készíthető portörlő, melyet leváltott a festett tollból vagy műanyagból készült változat. A náddal kapcsolatos népdalok ugyanakkor ma is jól ismertek, főleg közösségi eseményeken kerülnek elő. Egyes fajok kevésbé ismertek. A kaszálókon előforduló fajokat, mint a Lychnis flos-cuculi-t, Sanguisorba officinalis-t és az Orchis purpurea-t azért ismerhetik napjainkban kevésbé, mert már nagyon kevesen kaszálnak kézzel. A gyomok ismerete is hanyatlóban van, mert egyre kevesebben művelnek veteményt. A Dictamnus albus és a Neottia nidus-avis nem túl gyakori a területen, ez lehet az oka, hogy keveset tudnak róla a helyiek. Élőhelyeik nem mindenki által járt területek, vagy ha járnak is arra, nem feltétlenül akkor, amikor ezek a növények láthatóak. A többi növény élőhelyeit azért ismerhetik jobban, mert sokkal gyakoribbak a tájban, azokon az útvonalakon, amerre a helyiek járnak, nagy részükkel az év során többször is találkoznak. Gyakoriságuknak és a gyakori találkozásnak köszönhetően a virágzás és terméshozás ideje is ismertebb számukra. A feltűnőbb virágok vagy termések jól észrevehetők még azoknak is, akik kevés időt töltenek a határban. A növények élőhelyeit a legtöbb adatközlő pontosan meg tudta mondani. Kivételt képeztek az olyan fajok, melyek megfelelő élőhely hiányában ritkák, ilyen pl. az Eriophorum latifolium, mely csak Zsobok határában található vagy a Cirsium oleraceum, ami Zsobokon tömeges a patak mentén, Sztánán viszont alig van. A másik eset, amikor a faj ritka a területen, ilyen a Neottia nidus-avis és a Dictamnus albus.
A tudás eróziója, tudásátadás és tudásszerzés és ezek változása A 34 fajból 30 faj esetében tudáscsökkenés következett be. Voltak fajok, ahol egyenletes volt csökkenés, másoknál a csökkenési trend mellett a generációk között drasztikus csökkenés mutatkozott. Három faj esetében tudásnövekedést találtunk, ebből egynél egyenletes a növekedés, kettő esetében a szülők generációja tudott kevesebbet és a nagyszülők középértéket értek el. Egy faj értékei állandónak mondhatók.
A tudáserózió legfőbb oka az emberek életmódváltása. Ezt sok tényező eredményezte, befolyásolta. Az egyik ilyen ok a mezőgazdálkodás átalakulása, a kisparaszti gazdálkodás visszaszorulása (ide egy-két sztámai füzetes hivatkozás jó lehet). Mivel már egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal életvitel szerűen, és ha foglalkoznak is, már modernebb módszerekkel, mint őseik, emiatt megváltozott kapcsolatuk a tájjal (Illés és Palásthy 2015). A területek felhagyása, az állatállomány csökkenése és a nem megfelelő agrártámogatási rendszer nem is csábítja az embereket erre a tevékenységre. Mivel már alig kaszálnak, ha kaszálnak is, nem kézzel, hanem géppel teszik, így már nincs, illetve nem alakulhat ki
529
olyan közeli és személyes kapcsolatuk a rétek növényeivel. Ilyen fajok pl. a Lychnis flos-cuculi, Sanguisorba officinalis vagy az Orchis purpurea. Mindkét faluban jelentősen csökkent az állatállomány az 1980-as évek óta. A kollektív előtt szinte minden háznál volt disznó, aminek helyben termesztették a takarmányt. A disznócsorda kijárt legelni, az erdőre is kiterelték őket makkolni. A jobb hízás érdekében - és mivel akkor még nem volt piacon vásárolható takarmány - az emberek gyakran jártak ki az erdőre makkot szedni az állatoknak.
A fiatalok esetében elmondható, hogy igaz sok időt töltenek falun, főleg hétvégenként és nyaranta, de már ritkán segítenek a gazdaságban. Ritkán járnak kapálni vagy gyomlálni, így kevésbé vagy alig ismerik a kiskertben vagy a szántókon előforduló gyomfajokat, mint pl. a Galinsoga spp.-t vagy a Sonchus spp.-t. A tűzifát már nem az erdőről hozzák, és szárazságot (száraz, lehullott ágak) sem szednek, mert egyszerűbb megvásárolni a fát a fatelepekről (Illés és mtsai. 2015). Emiatt sokan már alig járnak ki az erdőre, így nem is találkoznak a ritkább erdei fajokkal (pl. Neottia nidus-avis, Oxalis acetosella). Régen az egész határt jól ismerték, mert az embereket odakötötte a munkájuk. Napjainkban csak a kitaposott ösvényeken járnak (pl. a Részeg-tetőre, a szomszéd településre, somot szedni). Ezzel csökken a növényekkel való találkozás lehetősége is, nincs alkalmuk egy adott faj élőhely-preferenciájának alapos megismerésére. Akik naponta gyalogosan teszik meg a vasútig az utat, azok többet tudtak a növényekről, mint azok, akik városon élnek, és autóval közlekednek, vagy csak a falun belül mozognak. Zsobok esetében az állomásig kiépült új aszfaltos út is csökkenti az esélyt a növények alapos megfigyelésére. A kollektív ideje alatt a megélhetés nehézségei eredményezték, hogy a nagyszülők generációja arra sarkalta a szülők generációját, hogy tanuljanak tovább, költözzenek városra, hogy nekik könnyebb legyen az életük (Péntek és Szabó 1985). Az urbanizáció egyik következménye, hogy az embereknek mások lettek az igényeik. Már nem használnak sok olyan dolgot, amire szüleiknek a falusi élet mindennapjaiban még alapvetően szükségük volt. A nagyszülők gyakorlati tudásukat még átadták gyermekeiknek, de mivel az ő gyermekeik már inkább városias életet élnek, ez a tudás hozzájuk már nem jutott el. A szülők generációja még látta például, hogy a Fagus sylvatica régebben nem csak tűzifaként szolgált, hanem szekerek és szánok készítésére is alkalmas volt, termését gyűjtötték az állatoknak, de emberi fogyasztásra olajt is készítettek belőle vagy, hogy a Cornus mas fáját kaszamankónak, gereblyefognak, létrafoknak használták, és saját kezűleg faragták, de ők már nagy részét ezeknek az eszközöknek nem használták. Ennek következtében sok faj sok felhasználási módja teljesen eltűnt vagy lecserélődött. Például a Tussilago farfara felhasználása, melynek levelét a téli savanyú káposzta elfogyása után a töltött káposzta töltelékéhez használták, napjainkra megszűnt. Régen a tárgyak leginkább a környezetben fellelhető anyagokból készültek, nem mesterséges anyagokból, így kevesebb szemetet is termeltek (Illés és Palásthy 2015). Erre jó például szolgálnak a korábban már említett felhasználási módok. A legendák, régi történetek és mesék esetében is az a helyzet, hogy a nagyszülők generációja még valamennyire emlékszik rá, de a szülők generációja már kevésbé ismeri őket, és nem adták tovább utódaiknak. A fiatalok érdeklődése nem is nagyon irányul ezek felé. Nem sokat járnak kint a természetben, jobban előnyben részesítik a szobában végezhető tevékenységeket.
Az iskola szerepe is nagyon fontos főleg a népdalok, játékok megőrzésében. Ugyanakkor gátolja pl. a népi hiedelemvilág átadását. A tanultsággal csökken a fogékonyság a népi babonákra, mivel az iskolai tananyagban nem is szerepelnek vagy megmagyarázódnak. A népi időjárási megfigyelésekre sincs már szüksége olyan mértékben a mai embernek, mint felmenőiknek, mivel nincsenek kitéve annyira az időjárás viszontagságainak. Ezért pl. egyre kevesebben tudják, hogy az Anemone nemorosa virágzása egybeesik a kakukk tavaszi megszólalásával.
530
Az életkor is nagyban befolyásolja a tudást. Sok idős adatközlőnknél problémát jelentett a fényképek értelmezése. Az idősebb korosztály nincs hozzászokva a fényképekhez, így gyakran segíteni kellett nekik pl. a növény nevével vagy körülírásával. Ezen kívül sok esetben problémát jelentett az emlékezőtehetségük kopása is. Számos dolgot fel kellett bennük idézni, hogy vissza tudjanak gondolni az adott növényre. Sokszor napokkal később kerestek meg még egy-két kiegészítő információval. Az Acer és a Dictamnus esetében azért tudhattak többet a legfiatalabbak, mert nekik nincs problémájuk a fényképek értelmezésével. Az életkor nem csak az eddig felsoroltak pl. a régi felhasználások kapcsán befolyásolja a tudást. A múltban is úgy volt, hogy nem ugyanazt tudta egy gyerek, mint a szülei vagy a nagyszülei. A gyerekek a játékokat, mondókákat, verseket tudják jobban, szüleik a növények gyakorlati hasznával vannak tisztában, az idősek pl. egyes időskori betegségek gyógynövényeit ismerik jól. A nem is befolyásolja a tudást. Egészen más tudásra tesz szert egy nő, mint egy férfi. Még ma is a férfiak járnak az erdőre, vagy ők kaszálnak, míg az eltevés vagy a gyógynövények ismerete inkább női feladat. Még egy nagyon fontos tényező hat a tudásra, ez pedig az egyéni érdeklődés. Azok az emberek, akik szeretnek kirándulni, és érdeklődnek a természet iránt, azok többet tudnak a növényekről, mint azok, akik „ki se lépnek” otthonról. Sokan örömüket lelik az éneklésben vagy az utánaolvasásban, ezzel is megőrizve a hagyományos tudást. Következtetések A hagyományos ökológiai tudás igaz csökkent Kalotaszegen is, de napjainkban is még jelentős mennyiségű. A fiatalabb generációk megváltozott életmódja miatt a tudásátadás és a tanulás módjai is jelentősen megváltoztak. A továbbiakban érdemes lenne mélyrehatóbban vizsgálni a tanulás módjainak változását, valamint azt, hogy a helyiek melyik tudáselemet mikor, hány évesen és kitől vagy milyen módon sajátítják el. Kutatási adataink megerősítik Szabó T. Attila és Péntek János 40 évvel ezelőtti gondolatait, miszerint: „Az ember és a szabad természet közötti, egykor oly szoros kapcsolat emlékei – közöttük a népi növényismeret is gyorsabban hervadnak, mint a vadvirágok.” (Szabó T. és Péntek 1976)
Köszönetnyilvánítás Köszönjük minden kedves sztánai és zsoboki adatközlőnek a ránk szánt időt és türelmet (Sztána: Ágoston Árpád (1951), Ágoston Pál (1982), Ágoston Palkó István (1936), Ágoston-Jancsi Edit (1973), Ágoston-Jancsi Erzsébet (1944), Ágoston-Jancsi Erzsébet (1954), Ágoston-Jancsi Ottó (1963), Ágoston-Jancsi Ottó Norbert (1990), Berecz Erzsébet (1930), Berecz István (1958), Berecz Renáta (1989), Blényesi Éva Katalin (1968), Blényesi Henrietta Éva (1999), Bódis Attila (1964), Bódis Borbála (1936), Bódis Szabolcs (1991), Fábián Magdolna (1960), Gál Elemér (1970), Gál Judit (1953), Gál Júlia (1994), Lőrincz Erzsébet (1949), Sando Marton Cristian (1998), Szőke Judit (1969), Török Csilla Erzsébet (1972), Török Szilárd (1993); Zsobok: Ambrus Ferenc Endre Árpád (1988), Ambrus Ferenc Irén (1967), Gál Bancsi Ilona (1945), Gál Jankó Ferencné (1953), Gál Jankó Gerlinda (1982), Gál Kovács Katalin (1946), Gál Piroska (1949), Kis Katalin (1927), Kispál Jolán (1976), Kispál Júlia (2001), Korpos Gergő (1991), Korpos Irén (1964), Korpos Katalin (1941), Ruzsa Erzsébet (1971), Ruzsa Gyuri Erzsébet (1951), Ruzsa Gyuri Katalin (1953), Ruzsa Judit Zsófia (1999), Szalai Andrea (1991), Szalai
531
Béláné (1928), Szalai Ernő (1968), Szalai Jolán (1974), Szalai Zsolt (1993), Török Katalin (1965) és Varga Imre Hajnalka (1979)). Köszönettel tartozunk Péntek János és Szabó T. Attila Tanár Urak segítségéért. Külön szeretnénk megköszönni az interjúk begépelésében nyújtott jelentős segítséget Keringer Juditnak, Grúz Adriennek és Gránicz Laurának, továbbá Babai Dániel bíztató szavait és szakmai segítségét, és Varga Anna lelkesítését. A kutatás a "TÁMOP-4.2.2.B-15/1/KONV-2015-0004 A Pannon Egyetem tudományos műhelyeinek támogatása" című projekt keretében készült. Irodalomjegyzék Agrawal, A. (2002): Indigenous knowledge and the Politics of Classification. International Social Science Journal 54: 287-97. Atran, S., Medin, D., Ross, N., Lynch, E., Vapnarsky, V., Ucan Ek’, E., Coley, J., Timura, C., Baran, M. (2002): Folkecology, Cultural Epidemiology, and the Spirit of Commons. A Garden Experiment in the Maya Lowlands, 1991-2001. Current Anthropology 43: 421-451. Babai D., Molnár Á. és Molnár Zs. (2014): „Ahogy gondozza, úgy veszi hasznát” Hagyományos ökológiai tudás és gazdálkodás Gyimesben. MTA BTK Néprajztudományi Intézet és MTA Ökológiai Kutatóközpont Botanikai és Ökológiai Intézet, Budapest-Vácrátót, 174 pp. Berkes, F., Colding, J., Folke, C. (2000): Rediscovery of traditional knowledge as adaptive management. Ecological Applications 5: 1251-1262. Berkes, F., Folke, C., Gadgil, M. (1995): Traditional ecological knowledge, biodiversity, resilience and sustainability. In: Perrings, C. et al. (eds.), Biodiversity Conservation, Kluwer, Dordrecht, pp. 281299. Biró É., Babai D., Bódis J., Molnár Zs. (2014): Lack of knowledge or loss of knowledge? Traditional ecologicalknowledge of population dynamics of threatened plant speciesin East-Central Europe, Journal for Nature Conservation 22: 318–325. Boster, J.S. (1986): Exchange of Varieties and Information Between Aguaruna Manioc Cultivators. American Anthropologist 88: 429-436. Caniago, I. Siebert, S. F. (1998): Medicinal Plant Economy, Knowledge and Conservation in Kalimantan, Indonesia. Economic Botany 52: 229-250. Clay, J. W. (1988): Indigenous peoples and tropical forests. Cultural Survival Report 27. Cultural Survival, Inc. Cambridge, Mass. Dhani, A., Manjeet, K., Ahaq, H.K. (2014): Erosion of biodiversity knowledge between younger and oldar generations in Doda District of Jammu and Kashmir Himalaya (India). International Journal of Current Research 6: 8300-8302. Eplényi A. (2012): Kalotaszeg tájkarakter-elemzése. PhD értekezés, Budapest. pp. 189. Fehér L., Péntek J., Szabó T. A. (2015): Az alakor (Triticum monococcum) memetikája Sztánán és Zsobokon-Harminc évvel az utolsó kalász megtalálása után Kalotaszegen alakor-kutattunk, XIX. Sztánai füzetek, (in print) Gadgil, M., Berkes, F., Folke, C. (1993): Indigenous knowledge for biodiversity conservation. Ambio 22: 151-156. Gerner G., Biró É., Bódis J., Kun R., Nagy T., Molnár Zs., Biró M. (2015): Élőhelytípusok és tájhasználat Sztána és Zsobok határában. XIX. Sztánai füzetek, (in print)
532
Godoy, R., Brokaw, N., Wilkie, D., Colón, D., Palermo, A., Lye, S., Wei, S. (1998): Of Trade and Cognition: Markets and the Loss of Folk Knowledge Among the Tawahka Indians og the Honduran Rain Forest. Journal of Anthropological Research 54: 219-233. Illés A., Palásthy K. (2015): Az ökológiai szemlélet változása Sztánán, XIX. Sztánai füzetek (in print) Illés K., Búzás E., Molnár K., Horváth F., Biró M. (2015): Az erdők állapota, természetessége és használata Sztánán és Zsobokon. XIX. Sztánai Füzetek (in print) Kós K. (1999): Népi földművelés Kalotaszegen. In: Viga Gy. (szerk.): A néprajzi látóhatár kiskönyvtára 7., Debrecen. Margóczi K., Gellény K., Biró M.: Két kalotaszegi falu tudása a táj használatáról, XIX. Sztánai füzetek (inprint) McNeeley, J. A., Miller, K. R., Reid, W. V., Mittermeier, R. A., Werner, T. B. (1990): Conserving the world’s biological diversity. IUCN, WRI, CI, WWF-US, the World Bank, Washington, D.C. Molnár Cs., Bódis J., Biró M., Molnár Zs. (2014): Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) aktuális növényzete, Kanitzia 21: 77-126. Molnár Cs., Bódis J., Óvári M., Raksányi Zs., Biró É., Gerner G., Nagy T., Molnár K., Molnár Zs. (2014): Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) flórája. Kitaibelia 19: 114–132. Molnár Zs., Bartha S., Babai D. (2009): A népi növényzetismeret (etnobotanika) és az etnoökológiai, ökológiai antropológiai megközelítés szerepe napjaink vegetáció- és tájkutatásában. Botanikai Közlemények 96: 95-116. Péntek J., Szabó T. A. (1985): Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. Plotkin, M. J. (1988): The outlook for new agricultural and industrial products from the tropics. In: Wilson, E. O. (ed.): Biodiversity. Washington, D. C., National Academy Press, pp. 106-116. Plotkin, M. J. (1993): Tales of a shamans’s apprentice. Viking, New York. Reyes-García, V., Vadez, V., Byron, E., Apaza, L., Leonard, W., Pérez, E., Wilkie, D. (2005): Market Economy and the Loss of Ethnobotanical Knowledge: Estimates from Tsimane’ Amerindians, Bolivia. Current Anthropology 46: 651-656. Ross, N. (2002): Lacandon Maya intergenerational change and the erosion of folk biological knowledge. In: Stepp, J., Wyndham, F., Zarger, R. (eds.): Ethnobiology and Biocultural Diversity. International Society of Ethnobiology, Athens, GA, pp. 585-592. Szabó T. A., Péntek J. (1976): Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. Szalay P., Molnár Zs. (2015): Sztána élőhelyeinek felmérése. XIX. Sztánai füzetek (in print) Varga A., Ujházy N., Darányi N., Molnár K. (2015): A kalotaszegi legelők „szolgáltatása”-adatok a vadgyümölcsfák népi ismeretéhez és használatához, XIX. Sztánai füzetek (in print) Williams, N. M., Baines, G., eds. (1993): Traditional ecological knowledge: wisdom for sustainable development. Centre for Resource and Environmental Studies, Australian National University Canberra, Australia.
533