A”MUNKAHELYETLEN” NÖVEKEDÉS KÉRDÉSEI AZ EUBAN Máté Domicián főiskolai tanársegéd, Eszterházy Károly Főiskola, Közgazdaságtan Tsz., Eger, 3300 Egészségház u. 4., (36) 520-400/3077,
[email protected] ÖSSZEFOGLALÓ A munkanélküliséget az újrafogalmazott lisszaboni programmal és a nemzetközi tendenciák tükrében elvégzett vizsgálatokkal értelmezve nemcsak az EU legfőbb társadalmi és gazdasági gondját, hanem a makrogazdasági folyamatokat is „mélyebben” érthetjük meg. A tanulmány első részében a legfontosabb elméleteken keresztül bemutatom a „munkahelyetlen” növekedés magyarázatait. Majd pedig szeretném igazolni, hogy az Unióban a „munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés kapcsolata meglazult”, sőt mindez a mennyire releváns problémákhoz vezethet. SUMMARY One of the main economic and societal problems of the EU member states is unemployment. Hence, some features of the nations’ labour in relation to the economic growth and productivity are relevant. The primary aims of this article are to imply some different assumptions of the „jobless and jobs-loss” economic growth (recoveries), thus describe further perspectives and patterns for the EU areas and confirm the weakening ties of job creation and economic growth. 1. BEVEZETÉS A tanulmány kiindulópontja, hogy a tartós munkanélküliséget (és az alacsony aktivitást) manapság az EU egyik legfőbb társadalmi és gazdasági problémájaként emlegetik, hiszen alapjaiban ássa alá a társadalmi tőkét, és számos megoldatlan kérdéshez (deviancia, egészségügy stb.) vezethet [Csaba 56. o. (3)]. A munkahelyetlen növekedés jelensége1 eredendően a munkanélküliség és a kibocsátás pozitív korrelációját, az Okun-I posztulátumot kritizálja. Az USA konjunktúra-ciklusait vizsgálva meglepő módon bebizonyosodott, hogy a kezdeti fellendülési periódusok során a foglakoztatás „lanyhábban” növekszik, mint azt a kibocsátás fejlődési üteme megkövetelné. Innentől kezdve komoly figyelemmel kísérték e „negatív” gazdasági folyamatot, melyet attól függően, hogy a foglalkoztatás növekedési üteme meghaladta-e a munkanélküliségi rátáét ’jobless’, egyébként ’jobs-loss growth’ növekedésnek neveztek el. 1
A közgazdasági megfogalmazás szerint: a recessziót követő fellendülési szakaszban a foglalkoztatás nem tükröz „hasonló” növekedési potenciált, mint a kibocsátás.
1
2. A „MUNKAHELYETLEN” NÖVEKEDÉS TEORETIKUS ÉRTELMEZÉSEI Számos, néha egymással komplementer magyarázat született az „atipikus” foglalkoztatási növekedés tisztázására. Az első lehetséges megközelítés szerint [Lilien (13)] a gyenge foglalkoztatás oka a munkahelyteremtésben állandósuló (szektorális) újraelosztásban keresendő. A szektorális „relatív” munkakereslet növekedést indukáló változás ideiglenesen megnöveli a munkanélküliségi ráta természetes szintjét, és csökkenti a foglalkoztatás növekedését. A hatás logikus magyarázatát a munkapiaci tökéletlenségekben kereshetjük, melyek korlátozzák az erőforrások ágazatok közti szabad áramlását, amely főleg az álláskeresők képzettségi hiányosságaiból adódnak, hiszen nem képesek az újonnan megjelenő iparágak igényeihez rugalmasan alkalmazkodni2. A mérsékelt foglalkoztatásra adott második magyarázat alapját a rugalmas személyzeti politika adhatja. A HR elméletben „Just-in-time” (JIT) toborzásként aposztrofált általános gyakorlat szerint a vállalatok megvárják, hogy a fellendülési folyamat következtében a termékeik iránt kereslet felerősödjön, és csak ekkor töltik fel a megüresedett állásokat. Ezzel a rugalmas technikával megoldható a munkafelvételből eredő költségek és kockázatok finanszírozása, de a gazdasági növekedésből fakadó dinamizmusra a munkaerőpiac csak később reagálhat3. Tulajdonképpen e bevett gyakorlat alkalmazása a [Schreft et al. (14)] tanulmány magyarázata4 és hipotézise5 szerint sem jelent szükségszerűen drasztikus változásokat a vállalatok munkaerő-struktúrájában. Hiszen természetes jelenség (a drága toborzási költségek miatt), hogy inkább törekszenek a magasabb termelékenységre, mintsem a dolgozói létszám növelésére. A harmadik „munkahelyetlen” növekedési teória a hosszú távon jelentkező, „túl-beruházások és toborzások” miatt bekövetkező termelési racionalizálódásra illetve kiegyenlítődésre hivatkozik. [Koenders–Jorgenson (12)] állítása szerint ez a fajta állandósult piaci elégtelenség a termelés magas reorganizációs költségeinek, és a jövőben bekövetkező recessziós időszak „bevárásának” következménye. Mindazonáltal az elkerülhetetlen változást, az átalakulási folyamatot a felgyorsult korunk technológia újításai előbb-utóbb kikényszerítik. Egy másik (negyedik) elképzelés szerint, a növekvő egészségügyi (biztosítási) kiadások játszanak szignifikáns szerepet a növekedés lefékezésében. Ezek egyrészt ideiglenesen megnövelik a foglalkoztatási kiadásokat, így a munkásokra jutó fix költségek (függetlenül a teljesítményüktől) jelentőségét is6. 2
Ebben a bizonytalan munkapiaci környezetben így sokkal tovább tart egy új állás létrehozása, mint a régiek feltöltése [Groshen–Potter (9)]. 3 A foglalkoztatás csak egy-két negyedévvel később reagál a kibocsátás változásaira. 4 A folyamat során gyakran előfordul, hogy az állandó munkások felvétele helyett inkább ideiglenesen „részmunkaidőseket” foglalkoztatnak, vagy pedig a „kötelező” túlórák számát emelik meg. 5 A ’Wait-and-See’ hipotézis szerint a vállalkozások (a klasszikus „nyájhatásnak” megfelelően) a túl korai és késői munkaerő-felvétel elkerülése érdekében, a többi (vezető) cégről gyűjtött információk és lépéseik alapján határozzák meg stratégiájukat. 6 Bár ezt a megközelítést sem találták meggyőzőnek [Aaronson et al (1)] arra hivatkozva, hogy néhány vállalat épp a magas biztosítási-költségek átvállalásával csábítja el dolgozóit.
2
Egy a többiektől viszonylag eltérő (ötödik) okfejtés a makroökonómiai „bizonytalanságokon” alapszik. A folyamatokat megkülönböztetjük aszerint, hogy a munkapiac kínálati, vagy a keresleti oldalán fejtik ki hatásukat. Az elégtelen kínálat magyarázatát kereshetjük a szokatlanul alacsony munkavállalási hajlandóságban is, melynek egyik szűk keresztmetszete az emberek elbizonytalanodása az egyre hanyatlóbb állásteremtés és keresésben7. Az aggregált kibocsátás növekedésére a vállalati szektor inkább a (gyors) termelékenység növelésével reagál, mintsem a foglalkoztatáséval. Amint a növekedés konszolidálódik, a munkapiaci-kereslet növekedése követi a kezdeti termelékenység okozta változásokat, így ennek a kettős hatásnak következtében csak később lendülhet fel a foglakoztatás. Ráadásul a kereslet nem megfelelő reagálását számos exogén „sokk” is okozhatja, pl. a terrorizmus, a háborúk és tőzsdekrachok stb. hatásai. A fentiekben megfogalmazott elméletek mellett természetesen léteznek még más megközelítések is, melyek pl. az off-shore cégek, a nemzetközi kereskedelem és az outsourcing szerepét hangsúlyozzák [FRBB (7)]. Mások azonban erősen megkérdőjelezik a jelenség relevanciáját, sőt sokszor csak szélsőséges, eltúlzott „esetnek” tartják [Holmes–Silverstone (10)]. 3. VALÓS VESZÉLY FENYEGETI EURÓPÁT? Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az USA-hoz hasonló „növekedési minta” fenyegetheti-e Európát? Az „Euroszklerózisban” (krónikusan magas munkanélküliségben) szenvedő Uniónak és tagállamainak a jövőben mindenképpen a közös lisszaboni kihívásnak kell megfelelnie. A millennium óta már az újonnan csatlakozott (átalakuló) országokban is az erőteljesen jelentkező, munkahelyeket nem teremtő növekedés (az alacsonyabb aktivitási ráták miatt) egyre kétségbe ejtőbb jelenség. A kiterjedt jóléti ellátási rendszerek „finanszírozhatatlan” szintjét megőrizve, a bérekre rakódott magas közteherszínt egyre elviselhetetlenebb. A kelet-európai térségben így hazánkban is jellemző alacsony termelési szinthez társult „piacellenes” felsőoktatási expanzió, a munkapiaci verseny elégtelensége, a hanyatló foglalkoztatás, egyben a szabályozási és kormányzati kudarc velejárója. Ráadásul a növekedésben élenjáró országok példái, (Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia) foglalkozatási adatai bizonyítják, hogy a „bennfentes” munkapiacon lévők megakadályozzák a „kívülállókat” abban, hogy „…a növekedés hatása a társadalomban szétterüljön.” Sőt az indokolatlan bérfelzárkóztatások következtében állandósult „túlfogyasztási” szokások miatt a társadalmi különbségek és feszültségek is egyre meghatározóbbá válnak [Csaba 59-60. o. (3)]. Ha figyelmesen megvizsgáljuk a következő (1. ábra) diagramot akkor láthatjuk az Újvilágban kb. 2001:4-ben elkezdődő atipikus megélénkülési folyamatot. Hasonlóan egyértelmű európai „stigmát” bár nem fedezhetünk fel, de érdemes lenne más mutatókkal (pl. foglalkoztatási ráta), statisztikai módszerekkel is kísérletezni a jelenség „megtalálásához”. 7
Mindezt a [Barrow (2)] tanulmány sem tudta heurisztikusan igazolni, hiszen ekkor relatíve magas bérnövekedést is tapasztalt volna.
3
108,00%
145,00%
USA 135,00%
107,00%
d(GDP)
115,00% 105,00% 105,00% 104,00%
d(Munkanélküliség)
125,00% 106,00%
95,00% 103,00%
85,00%
102,00% 1998.01.011999. jan..2000. jan.. 2001. jan..2002. jan..2003. jan..2004. jan.. 2005. jan..2006. jan.. dGDP(USA)
dGDP(Euro)
dU(USA)
75,00%
dU(Euro)
1. ábra: A kibocsátás és a munkanélküliség trendvonalai az USA és az Euró-zóna országokban (Előző év=100%), Forrás: OECD, Eurostat. Bár kognitív magyarázatot és szerteágazó komparatív áttekintést a cikk rövidsége miatt sajnos nem végezhettünk, azonban még számos vizsgálat elvégzése indokolt annak a hipotézisnek az igazolására, hogy az európai foglalkoztatás újbóli növekedése, illetve helyreállítása sokkal hosszabb időt, és erőforrásokat vehet igénybe, mint az Egyesült Államokban [EC (5)].8 4. KÖVETKEZTETÉSEK, LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK Véleményem szerint bár nem született egyértelmű konszenzus mégis a legplauzibilisebb „bűnösnek” a nem megfelelő kereslet és a JIT akadályozó hatásai tűnnek, melyek együttesen magyarázatot adhatnak a hetvenes évektől kezdődő és jelenleg is megfigyelhető jelenségekre. Hiába a fellendüléseket jellemző gyors termelékenység növekedés, ha mozgatórugóját pl. technológia áttörések hiányában, nem követi az aggregált munkakereslet növekedése. Így a további kibocsátás növekedés sem kaphat megfelelő utánpótlást. A gazdasági fejlődés alapja, ha a munkahelystruktúra változása a foglalkoztatás tényleges disztribúcióján keresztül megelőzi, és állandó feszültség alatt tartja a „szakmastruktúra”9 alakulását. Ha a strukturális változások következtében túlságosan eltávolodnak egymástól, akkor annál nehézkesebb és költségesebb az emberek betanítása illetve átképzése [Jánossy (11)]. Továbbá a szakmastruktúra (rugalmatlansága miatt) a változásokat egy kritikus szint után már nem képes követni. Ekkor a foglalkoztatást visszaránthatja eredeti természetes szintjéhez, 8
A magyarázatot sokan pl. [Csaba (4)], [Gács (8)] többek között abban látják, hogy „…a tengerentúlon többen, többet és termelékenyebben termelnek, vagyis Európa lemaradása nem behozható”. 9 Szakmastruktúrán Jánossy egy ország teljes munkaerő-állományának szakmák szerinti tagozódását érti.
4
sőt a munkanélküliség volumene és időtartama is meghosszabbodhat. Tehát a szakmastruktúra „tehetetlensége”, és a változását befolyásoló korlátok hosszú távra behatárolják a gazdasági fejlődés ütemét. Megoldást jelenthetne, ha a hagyományos „kereslet-élénkítő”, és „kínálatbővítő” (azonban időigényes) gazdaságpolitikai és aktív munkaerőpiaci eszközökkel megtalálnák az ország-specifikus „szakmastruktúra” és foglalkozatás magasabb rugalmasságának, illetve biztonságának (flexurity) megfelelő egyensúlyát. Továbbá bizonyos húzóágazatokban mihamarabb fejlesztenék, és alkalmaznák pl. a korszerű logisztikai, szervezési rendszereket, esetleg innovatív információs technológiákat (IT) alkalmaznának a hatékonyabb alkalmazkodás érdekében [Engemann–Owyang (6)]. 5. IRODALOM (1) AARONSON, D. – RISSMAN, E. – SULLIVAN, D. (2oo4): „Assessing the jobless recovery.” Economic Perspectives, FRB of Chicago, Vol. 28, No. 2. (2) BARROW, L. (2oo4): „Is the official unemployment rate misleading? A look at labor market statistics over the business cycle,” Economic Perspectives, FRB of Chicago, Vol. 28, 2nd Quarter. (3) CSABA László (2oo6): A fölemelkedő Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest. (4) ———. (2oo6): „Gazdasági növekedés, egyensúly és foglalkoztatás az Európai Unióban.”, Magyar Tudomány, 2oo6/9. (5) EC (2oo5): „Labour market and wage developments in 2004, with special focus on the risk of jobless growth.” Special Report No 3., Brussel. (6) ENGEMANN K. M. – OWYANG M. T. (2oo7): „Whatever Happened to the Business Cycle? A Bayesian Analysis of Jobless Recoveries.”, Working Paper Series: 2007-013A, FRB of St. Louis. (7) Federal Reserve Bank of Boston (2oo4): „Understanding the ‘job-loss recovery’”, Public Policy Brief, No 04-1. (8) GÁCS János (2oo5): „A Lisszaboni folyamat: rejtélyek, elméleti problémák és gyakorlati nehézségek.” MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Műhelytanulmányok 2oo5/1, Budapest. (9) GROSHEN, E.L. – POTTER, S. (2oo3): „Has structural change contributed to a jobless recovery?”, Current Issues in Economics and Finance, FRB of New York Vol. 9, No 8. (10) HOLMES, M. – SILVERSTONE, B. (2oo5): Okun’s Law, Asymmetries and Jobless Recoveries in the United States: A Markov-Switching Approach, University of Waikato, Working Paper in Economics 6/05, New Zealand. (11) JÁNOSSY Ferenc (1963): A gazdasági fejlődés trendvonaláról, 320-360. o., Magvető Könyvkiadó, Budapest. (12) KOENDERS, K. – ROGERSON, R. (2oo5): „Organisational dynamics over the business cycle: a view on jobless recoveries”, FRB of St. Louis, Economic Policy Conference on ‘Productivity, labor and the business cycle’. (13) LILIEN, D. (1982): „Sectoral Shifts and Cyclical Unemployment.” Journal of Political Economy, 90: 777—794. (14) SCHREFT, S. L. – SINGH, A. – HODGSON, A. (2oo5): „Jobless recoveries and a ’Wait-and-See’ hypothesis.” E. review, FRB of Kansas City, 4th Quarter.
5
