ŠTEFAN ŠUTAJ – SÁPOS ARANKA
A magyar–csehszlovák lakosságcsere. Előzmények és következmények
Az emberiség történelme a lakosság elűzésének, erőszakos kitelepítésének vagy etnikai hovatartozása miatti száműzésének történelme is. A második világháború utáni időszakot Európa egyes országaiban a lakosság nagyszámú – kényszerű és önkéntes – elvándorlása jellemezte. Tipikus példa erre a németek kitelepítése Lengyelországból, vagy a magyaroké Csehszlovákiából, amely a második világháború utáni évek Európájának legszámottevőbb kényszermigrációja volt. Az országok közötti lakosságcsere keretében történő kényszerű áttelepedés a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosság egy részét is érintette – a Csehországba való kitelepítés és a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere formájában. Az államok közötti lakosságcsere gondolata nem a második világháború után keletkezett, s nem Csehszlovákia és Magyarország esetében alkalmazták először a történelem során. A Balkánon kialakult nemzetiségi ellentéteket – már az első világháború idején – a lakosság kölcsönösen szervezett kitelepítésével oldották meg. 1913-ig 60 ezer bolgár települt át Macedóniából Bulgáriába, és kb. 80 ezer görög Bulgáriából Görögországba. Az első világháború után a Neuilly-i békeszerződés 56. cikkelye elrendelte az etnikai kisebbségek Bulgária és Görögország közötti cseréjét. Az akció megvalósítása érdekében bizottságot hoztak létre, melyben a két állam és a Népszövetség képviselői kaptak helyet. Az 1927. április 1-ig tartó áttelepítés során Trákiából és Macedóniából 100 ezer bolgár, Bulgáriából pedig kb. 50 ezer görög települt át. Az 1923. január 30-ai Lausanne-i szerződés alapján ugyanebben az időben Görögország és Törökország között is lakosságcsere zajlott. Az 1925. március 31-ig tartó akció során 315 ezer görögországi mohamedánt és 192 ezer törökországi görögöt telepítettek át.1 A népcsere gondolata szlovák–magyar viszonylatban is felmerült már. A Közalkalmazottak Szövetsége – a határmegállapító bizottság komáromi tárgyalása idején, 1938 októberében – javasolta, hogy „igyekezzenek elérni az itteni magyarok kicserélését a magyarországi szlovákjainkra, és Magyarország javára semmiféle területi engedménybe ne egyezzenek bele”.2 Slovenský národný archív, Bratislava (Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony; a továbbiakban: SNA), Szlovák Liga Alapja, 6. kartoték. Jegyzetek a nemzetiségi kisebbségek cseréjéről és rekolonizációjáról. 2 SNA, Szlovák Liga Alapja, 72. kart. 1
A lakosság kitelepítésével a második világháború idején Németország és a Szovjetunió diktatórikus rezsimjei is éltek. Németország – az egyes országokból áttelepített németekkel – igyekezett etnikai határokat kialakítani. (Az ilyen jellegű megoldásokat az Olaszországgal 1939-ben, Észtországgal és Litvániával 1939-ben, Romániával 1940-ben, a Szovjetunióval – Litvániáról és Lettországról – 1941-ben, Bulgáriával ugyancsak 1941-ben, és Horvátországgal 1942-ben kötött szerződések tartalmazták.) A lakosság-áttelepítés Magyarország déli részét is érintette: A 12 ezer bukovinai székely Bácskába telepítése, amelyet kormánydelegáció irányított Szegedről, 41 napig tartott. A szerb lakosságot Bácskából telepítették át.3 A 20. századi lakosságcserék közös vonásait keresve a következőket mondhatjuk: a) A cserét többségében a győztes államok szervezték és egy leendő etnikai konfliktus elkerülhetetlenségével próbálták megindokolni (azaz a konfliktust egységes etnikai területek kialakításával látták elkerülhetőnek), melyet igyekeztek összhangba hozni az államalakítás nemzeti elvével. b) A népcserére háború idején vagy háború után került sor. c) Legfőbb indokuk az etnikai kisebbség nemzetállam iránti illojalitása volt. d) Befejezésük után szinte minden esetben eredménytelennek bizonyultak. Az áttelepítés mellett a szlovákiai magyar nemzetiségű és a magyarországi szlovák lakosság kicserélése a csehszlovák kül- és belpolitika terveiben olyan eszközként szerepelt, amellyel biztosítania kell Csehszlovákia – a csehek és a szlovákok közös állama – szláv jellegét. Mindez nyomon követhető a felkelést vezető Szlovák Nemzeti Tanács dokumentumaiban, éppúgy mint a háború befejezése után keletkezett iratokban is. A nézetkülönbségekből, a nemzetközi politikai helyzet változásaiból vagy a hazai politikai színpad alakulásából és taktikázásából adódó változások ellenére elmondható, hogy a csehszlovák külpolitika egyik legfontosabb törekvése a magyar kisebbségtől való megszabadulás volt. Később ezt a célt a kisebbség létszámának csökkentése váltotta fel. Ezeket a csehszlovákiai kisebbségi elveket a Szlovákia területén működő valamennyi politikai párt elfogadta és támogatta. Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere lehetőségéről szóló feljegyzések a moszkvai és londoni emigráció anyagai között, sőt a szlovák felkelés résztvevőinek dokumentumaiban is egyaránt megtalálhatóak. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségében közvetlenül a háború után, 1945 júniusában egyetértés mutatkozott abban, hogy mielőbb el kell fogadni a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcseréről szóló szerződést. Az első tár3
SNA, Szlovák Liga Alapja, 6. kart. Jegyzetek a nemzetiségi kisebbségek cseréjéről és rekolonizációjáról.
gyalásoknak 1945 augusztusában kellett volna kezdődniük.4 Feltételezték, hogy a csere megvalósítása után semmiféle magyar kisebbség nem marad Szlovákia területén,5 jóllehet számoltak azzal, hogy a reszlovakizáció elvén alapuló további intézkedésekre is szükség lesz. (Szakmai körök „optimista” becslései 300 ezer ember cseréjét vették alapul.) Mivel a probléma megoldásában a csehszlovák fél szovjet támogatásra támaszkodott,6 várták Clementis külügyi államtitkár visszatérését Konyev szovjet marsalltól. A potsdami nemzetközi konferencia tárgyalásai a szlovákiai magyar kisebbség problémakörét nem érintették, így a két ország közötti egyeztetések ebben az időben nem haladtak előre. A szlovákiai magyarok helyzetének megoldását ekkor még jelentősen befolyásolta a nemzetközi politikai taktikázás és a kapcsolatok összetett viszonyrendszere. A lakosságcsere-egyezmény aláírásának szempontjából lényeges volt, hogy a nagyhatalmak nemzetközi konferenciája – a háború utáni újabb konfliktusok elkerülésének érdekében – a térséget hatalmi övezetekre tagolta szét. A csehszlovák–magyar kapcsolatok így annak a Szovjetuniónak a gondnoksága alá kerültek, amelytől nem volt idegen a lakosság áttelepítése: ezt a megoldást a szovjet kommunista rezsim a saját országában is alkalmazta. A csehszlovák fél a Magyarországgal való tárgyalások során számításba vette, hogy a magyarok kedvezőbb pozíciókra is szert tehetnek.7 Kiderült, hogy a szlovákiai magyar kisebbség teljes kitelepítésének gondolata – főleg a nemzetközi támogatás hiánya miatt – nem reális, bár 1946 első felében, a választás előtti időszakban ezt a politikai pártok is felhasználták választási agitációként,8 a csehszlovák fél a párizsi békekonferencián 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését javasolta.9 Utóbb kérdésessé vált a részleges lakosságcseréről szóló egyezmény megkötése is, amelyre a csehszlovák diplomácia a leghangsúlyosabban fókuszált. A csehszlovák fél a lakosságcserét a magyar kisebbséggel szembeni politika legfontosabb céljának tekintette. Erről szólt Zdeněk Fierlinger kormányfő 1945 októberében, az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, az új kormány programnyilatkozatában,10 s mindezt hangsúlyozta Beneš köztársasági elnök is, SNA, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága (a továbbiakban: SZKP KB) Titkársága Alapja, 1. kart. a. j. 2. 5 SNA, Elnöki Hivatal Alapja (a továbbiakban: EH), lelt. sz. 21., 1. kart. Szlovák Nemzeti Tanács (a továbbiakban: SZNT) Tanügyi és Művelődésügyi Megbízotti Hivatalának 1945. július 30-ai levele. 6 SNA, SZKP KB Titkársága Alapja, 1. kart., a. j. 7. 7 SNA, EH SZNT, 38. kart. Jegyzet a Magyarországgal 1945. október 4-én folyt tárgyalásokkal kapcsolatos kérdésekről. 8 SNA, V. Siroky felszólalása az SZKP KB 1946. március 11-ei ülésén. 9 SNA, V. Clementis, a. j. 13. 10 SNA, EH SZNT Alap, lelt. sz. 21., 1. kart. Gyorsírói jelentés az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. október 30-ai üléséről, 4. p. 4
aki ugyan az év végére már nem számolt a magyarok teljes kitelepítésével, de ugyanakkor feltételezte egy kiterjedt lakosságcsere megvalósulását. „… a magyarok nálunk csak kevéssel vannak többen, mint a szlovákok Magyarországon” – mondta.11 1945. október 24-ei ülésén a kormány a népcserére vonatkozó egyezmény mielőbbi megkötésének reményében még a magyar nemzetiségű személyek vagyonának elkobzását is leállította. Kivételnek számítottak azok, akik fasiszta szervezetek, irredenta pártok funkcionáriusai voltak, vagy akik szabotálták a földek megművelését, valamint azok, akik a büntető törvénykönyv 108. számú állambiztonsági törvényének 1. §-a alá estek.12 A magyar fél a lakosságcsere elvét egyértelműen azzal utasította el, hogy az nem megfelelő módszer a szlovákiai magyar kisebbség kérdésének megoldására. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. szeptember 15-ei ülésén Clementis, a Külügyminisztérium államtitkára kijelentette, hogy Magyarország elutasítja a lakosságcsere elvét, és a magyarok szemében „a megoldás e formája közvetetten nácizmust és rasszizmust jelent”.13 Csehszlovák oldalról viszont a szlovákiai magyarok határ közelében való megtartásának igyekezeteként, majd egy későbbi revizionista politika előfeltételeként értékelték a magyar álláspontot.14 A csehszlovák politika előnyére vált, hogy Csehszlovákia – Magyarországgal szemben – a győztes országokhoz tartozott. A tárgyalásokra, amelyekre a szlovák fél olyannyira készülődött, hosszú ideig nem került sor. A szociáldemokrata pártok és a kommunisták képviselői ugyan 1945. szeptember 30. és november 4. között Prágában előzetes konzultációkat tartottak, ahol szóba került a szlovákiai magyar kisebbség jövője is, ám közvetlenül nem érintették a lakosságcsere kérdését.15 Csehszlovák–magyar tárgyalásra csak 1945. december 2-án került sor Prágában. A csehszlovák kormány álláspontját Clementis képviselte, s hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia végérvényesen szeretné rendezni a magyar lakosság ügyét. Megállapította, hogy a lakosságcserével nem orvosolható a teljes probléma, ezért a csehszlovák kormány elképzelése szerint a magyarkérdés végleges megoldásában a lakosságcsere csak az első lépés lenne. További lépésnek az etnikailag szlovák származásúak kategóriájának kiszélesítését szánta – a polgárok kérhetnék a csehszlovák állampolgárság visszaadását. Ha a népcserére vonatkozó szerződést nem lehetne megkötni, a csehszlovák korUo. Gyorsírói jelentés az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. október 28-ai üléséről. Štátny okresný archív (Állami Járási Levéltár; a továbbiakban: ŠOkA) Michalovce, Járási Nemzeti Bizottság (JNB) Michalovce, 5. kart. 97/46. sz. 13 SNA, EH SZNT. Az SZNT 1945. szeptember 15-ei plenáris ülésének jegyzőkönyve. 14 SNA, EH SZNT, 38. kart. Jegyzet az 1945. október 4-ei, Magyarországgal való tárgyalások kérdéseiről. A Szovjetunió és a magyarkérdés Csehszlovákiában. Praha, 1946, 3. p. 15 SNA, GT Alap, 509. sz. 11 12
mány fenntartja magának a jogot arra, hogy a magyarkérdést más eszközökkel oldja meg.16 A magyar delegáció részleges megoldást javasolt. A lakosság egy részének cseréjét azzal a feltétellel fogadta el, hogy megszüntetik a csehszlovákiai magyarokkal szembeni megtorló intézkedéseket, és hogy további megoldásként csak a területi revízió jöhet szóba.17 A magyar sajtó a lakosságcserére vonatkozó javaslatokat azokon a területeken tartotta elfogadhatónak, ahol a magyar kisebbség szétszórtan élt, az erőszakos kitelepítést viszont „az emberi jogokkal összeegyeztethetetlennek” ítélte.18 Szlovák oldalról – főleg a demokrata párthoz közeliek körében – javaslatok hangzottak el a magyarországi szlovákok szlovákiai magyarokkal való kötelező cseréjére is.19 A decemberi tárgyalások sikertelenül félbemaradtak, és 1946. február 6– 10. között folytatódtak. A tárgyalások után a mindkét fél által aláírt jegyzőkönyvben hangsúlyozták, hogy a delegációk eddig csak a magyarországi szlovákok és csehek önkéntes cseréjéről egyeztek meg, „szemben az azonos létszámú csehszlovákiai magyar lakosság személyi állományával”.20 Belátták, hogy „a csehszlovákiai magyar lakosság kérdése továbbra is megoldást igényel”, ahhoz elégtelen az egyezmény aláírása21 Mindkét fél kijelentette, hogy ezt a problémát a lehető legrövidebb időn belül megoldja, és abban az esetben, ha nem egyeznek meg, akkor a rendezésre váró kérdést a békekonferencia elé terjesztik. A csehszlovák kormány az egyezség létrejöttéig kötelezte magát, hogy a magyar nemzetiségű lakosság száműzését és kitelepítését nem folytatja, „azon intézkedések kivételével, melyek az érvényes jogi előírásokkal és a munkaerő-foglalkoztatással váltak indokolttá”,22 illetve kötelezte magát a közalkalmazottaknak nyújtandó létminimum folyósítására. A jegyzőkönyvben – melyet az egyezmény elfogadásának napján írtak alá – a két állam megállapodott arról, hogy a sajtóban olyan álláspontot fejt ki, mellyel lehetővé teszi az egyezmény megvalósításához szükséges kedvező légkör kialakítását. A Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere-egyezményt tehát 1946. február 27-én aláírták. V. cikkelye szerint Csehszlovákia területéGyorsírói jelentés az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1946. június 3-ai üléséről – J. Masaryk felszólalása, 10–11. p. 17 Sloboda, 1945. december 15. 18 Kis Újság, 1945. december 2.; Magyar Nemzet, 1946. január 9.; Kossuth Népe, 1945. december 2. 19 A Felszabadított Dél Almanachja. Nitra, 1947, 303. p. 20 SNA, Belügyminisztériumi Alap, 246. kart. a. j. 41 544. Jegyzőkönyv a csehszlovákiai magyar lakosság és a magyarországi szlovák és cseh lakosság problémakörének megoldásáról folyó tárgyalások első szakaszáról. 21 SNA, Belügyminisztériumi Alap, 246. kart. a. j. 41 544. 22 Uo. 16
ről Magyarországra olyan létszámú lakosságot kell áttelepíteni, amely megegyezik azon szlovák és cseh nemzetiségű személyek számával, akik Magyarországról Csehszlovákiába áttelepülésre jelentkeztek. Az egyezmény VIII. cikkelye szerint Magyarországra egyoldalúan át kell telepíteni azon magyar nemzetiségű személyeket, akik az SZNT 1945. május 13-ai, 33. számú rendeletének 1–4. és 5. §-a alapján bűntettet követtek el. A csere nem érintette azokat, akik 1938. november 2. után települtek le Szlovákia területén.23 Az egyezmény aláírását a magyar fél kudarcként, „egyoldalúan Csehszlovákia számára előnyös”, kikényszerített megállapodásként könyvelte el.24 Az egyezményben foglaltak megvalósításának elősegítése érdekében – a X. cikkely szerint – Csehszlovákia és Magyarország két-két képviselőjéből vegyes bizottságot alakítottak. Az egyezménybe foglalt függelék alapján további intézkedéseket hoztak. A csehszlovák fél tett néhány, a másik oldal számára kedvező lépést. A vegyes bizottság 9. és 22. számú döntése alapján pl. az egyezmény hatályba lépése előtt Magyarországra távozók magukkal vihették ingóságaikat.25 A vegyes bizottság a Magyarország és Csehszlovákia közötti kölcsönös érdekek, a népcsere és minden ezzel összefüggő kérdés és konfrontáció ütközési zónája volt. A vegyes bizottság határozatai tulajdonképpen útmutatásként szolgáltak a lakosságcsere megvalósítására.26 Az egyezményről szóló tárgyalások után a csehszlovák fél szakértői bizottságot állított fel, amely a megvalósítandó legszükségesebb intézkedéseket dolgozta ki. Ezzel összefüggésben elhatározták, hogy a szlovákiai Áttelepítési Hivatal elnökét és a lakosságcsere meghatalmazottját, Daniel Okálit meghívják a Megbízottak Testületének ülésére. A tanügyi, a művelődésügyi és a szociálisügyi megbízotti hivatalra ruházták az áttelepítés magyarországi és hazai propagálásával foglalkozó feladatokat, valamint a szlovákiai Áttelepítési Hivatal szervezési tevékenységét. A belügyi meghatalmazotti hivatalnak biztosítania kellett a fasiszták, anyások, nyilasok őrizetbe vételét, és ellenük büntető eljárás megindítását. Össze kellett állítania azon személyek névsorát, akik Magyarországról költöztek át, és segítenie kellett a nemzeti bizottságok és a kulturális központok dél-szlovákiai újraszervezését, SNA, a Megbízottak Testületének Elnöki Hivatala (a továbbiakban: MT EH), a Megbízottak Testülete 1946. február 25-ei ülésének jegyzőkönyve. Az egyezmény elemzését lásd még SZABÓ Károly – É. SZŐKE István: Adalékok a magyar–csehszlovák lakosságcsere történetéhez. Valóság, 1982/10. szám, 90–91. p. 24 Stephen KERTÉSZ: The Last European Paece Conference: Paris 1946 – Conflict of Values. Lanham, 1985, 33. p. 25 ŠOkA Presov, JNB Presov, 5. kart. 1159/47. 26 Közzétették pl. a Szlovákiai Áttelepítési Hivatal Értesítőjében. A vegyes bizottság legfontosabb határozatairól részletesebben ír Ján BOBÁK: A Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere (1946–1948). Szlovákok külföldön, 1982/8. szám, 78–84. p. 23
hogy ezeket az intézményeket „politikailag megbízható és tapasztalt szakértők” vezessék.27 Okáli, a kormány meghatalmazottja ezzel kapcsolatban rendkívüli jogkört kapott. Tevékenységéről közvetlenül a kormánynak és a Megbízottak Testületének kellett számot adnia. Az egyezmény megvalósításával kapcsolatos elintézendő ügyeket illetően jogosult volt az egyes minisztériumok és megbízotti hivatalok hatáskörének kijelölésére is. Rendkívül jelentős ügyekben kérhette ezen reszortok előzetes hozzájárulását.28 Ezzel összefüggésben hangsúlyoznunk kell, hogy a csehszlovák kormány a szlovákiai magyar kisebbség kérdésének megoldását, valamint a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere ügyét mindenekelőtt szlovák nemzetiségű személyekre bízta. Ugyanúgy járt el, ha a Magyarországgal való tárgyalásokról (ahol Csehszlovákiát a szlovák Clementis képviselte), ha a csehszlovák–magyar vegyes bizottság képviseletéről, vagy pedig a csere megvalósításának átfogó áttekintéséről volt szó (Okáli). A felek ellentétes törekvéseiből adódóan a lakosságcsere lebonyolítása a kezdetektől fogva problémákba ütközött. Már az 1946. február 19-ei hivatalos aláírás előtt létrehozták a Csehszlovák Áttelepítési Bizottságot – élén Okáli elnökkel, a főtitkárral, Ciprich ezredessel, és a szervezési főosztály elnökével, Procházka alezredessel –, amely a Magyarországról érkező honfitársak viszszatérésre való felkészülését koordinálta.29 A szlovákok lakta magyarországi területeken március elején tizenhét területi hivatalt alakítottak ki.30 Magyarországon és Szlovákiában is létrehoztak olyan területeket, ahová a cserére jelentkezett és kijelölt családokat költöztették. A családok összesítése (gazdasági egységek alapján) a területek és falvak szintjén valósult meg.31 A szlovákiai magyarok áttelepítésének előkészítéséből mindenekelőtt a szlovákiai Áttelepítési Hivatal és Okáli kormánymegbízott vette ki részét. A csere technikai lebonyolítása a hadsereg és a már a németek csehországi telepítésében is részt vett tisztek segítségével, valamint a szlovák megbízotti hivatalok együttműködésével valósult meg.32 A lakosságcsere irányítására létrehozott csehszlovák–magyar vegyes bizottság – amely a lakosságcsere legfontosabb szakrészlege volt – éppen akkor tartotta első üléseit Ótátrafüreden, amikor Szlovákiában megkezdődött a reszlovakizációs kérelmek SNA, GT Alap, 511/4. SNA, Tanügyi és Művelődésügyi Minisztérium, lelt. sz. 5459., fasc. 260. V. Clementis külügyminisztériumi államtitkár 1946. június 1-jei levele. 29 SNA, MT EH Alap. Jegyzőkönyv az MT 1946. február 15-ei üléséről. 30 SNA, GT Alap. Áttekintés a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (a továbbiakban: CSÁB) munkájáról és az eseményekről. 31 E munkában a hely szűkössége miatt a csere technikai részleteivel nem foglalkozhatunk. Ezeket részletesen feldolgozta: BOBÁK i. m. 32 Ján JANÍK: A Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere előkészületeiről. In: A Felszabadított Dél Almanachja… i. m., 309. p. 27 28
gyűjtése. A reszlovakizáció elleni magyar tiltakozások és a magyar rádiónak az akció erőszakos jellegéről szóló híradásai miatt dr. Okáli és dr. Rutkay, a vegyes bizottság tagjai meglátogatták Felsőszeli és Diósförgepatony községeket. Az erőszakosságról szóló vádak nem nyertek igazolást.33 A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság 1946. május 27-ig 90 097 olyan személyt (39 807 gazdasági egységet) talált,34 aki élni kívánt a Magyarországról Csehszlovákiába való áttelepítés lehetőségével. Az 1946 júniusáig tartó utólagos toborzás befejeztével a csehszlovák fél további 7 ezer személy jelentkezését gyűjtötte össze. Számukat egy újabb – 1947 februárjában történő – összesítéssel 95 421-re javították.35 Noha – ahogy azt már idéztük – a csehszlovák fél több szlovák jelentkezésére is számított, a körülmények ismeretében ezt is sikernek könyvelték el. Clementis a párizsi békekonferencián két tényezővel indokolta az eredményt: „… ez a kisebbség sohasem használhatta kisebbségi jogait és ezért nemzetiségi öntudata sincs”; „a magyar kormány részéről a csereszerződést következetesen megzavarták és az elnyomás legkülönfélébb eszközeit alkalmazták azért, hogy a jelentkezők száma a lehető legalacsonyabb legyen”.36 Dérer jelentése szerint – aki evangélikus lelkészként vett részt a magyarországi áttelepítési folyamatban – a nógrádi és a Balassagyarmat környéki gyenge eredmények annak tudhatók be, hogy e körzetek lakói meg voltak győződve arról, hogy ezt a területet Csehszlovákiának ítéli oda a békekonferencia.37 Elmondható, hogy a csehszlovák fél becslései mindenekelőtt azért nem realizálódtak, mert a lakosság a gazdasági érdekeket a nemzetiek fölé helyezte. Az emberek nem voltak képesek az ősi hazába való visszatérés címén elhagyni az elődök által megművelt földet, és nem akarták nehezen megszerzett vagyonukat a nemzeti biztonság érzésével felcserélni, életüket új környezetben újrakezdeni. Az áttelepülésre ezért főként azok a szlovák nemzetiségűek jelentkeztek, akik a Szlovákiába való visszatéréstől gazdasági helyzetük javulását remélték, és természetesen azok – mindenekelőtt az értelmiségiek –, akiket az erős etnikai öntudat az ősök hazájába való visszatérésre ösztönzött. 1946. augusztus 26-án a magyar kormány egy 105 ezer magyar nemzetiségű lakos nevét tartalmazó jegyzéket kapott, azokét, akiket a csehszlovák hatóságok a magyarországi áttelepítésre választottak ki. Az Áttelepítési Hivatal elkészítette négy szerelvény utaslistáját is – nekik 1946. szeptember 24-én kellett volna elhagyniuk Csehszlovákiát.38 Indulásuk azonban elmaradt, mert a magyar kormány addig nem egyezett bele a lakosságcsere megkezdésébe,
Národná obroda, 1946. június 29. SNA, GT Alap. Áttekintés a CSÁB munkájáról és az eseményekről. 35 SNA, EH SZNT Alap, 311. kart. 36 A Felszabadított Dél Almanachja... i. m., 251. p. 37 SNA, EH SZNT Alap, 5. kart. fasc. 27/46. 38 Demokrat, 1946. szeptember 12. 33 34
amíg a szlovákiai magyarok üldözése folytatódott. A huzavona hátterében mindenekelőtt a párizsi békekonferencia előkészületei álltak. A csehszlovák félnek az volt az érdeke, hogy a népcsere már a konferencia idejére megvalósuljon, és ezzel megteremtődjék a teljes szlovákiai magyar kisebbség kitelepítésének a feltétele. A magyar fél pedig azt hihette, hogy a konferencia változást hoz a szlovákiai magyarok helyzetében,39 és esetleg olyan határozatokat fogadnak el, amelyek más módon oldják meg a problémát. Ugyanabban az időben, amikor a lakosságcserében érintett magyar nemzetiségű személyek kijelölésére készültek, megkezdték a reszlovakizációs akció jelentkezési lapjainak begyűjtését is. Némi fejtörést okozott, vajon miként bírálják el azoknak a reszlovakizációs kérelmét, akiket lakosságcserére jelöltek ki. A Megbízottak Testületének 1946. szeptember 24-ei határozata alapján a cserére jelöltek listájáról ki lehetett húzni azokat, akik reszlovakizációra jelentkeztek, amennyiben a szlovákiai Áttelepítési Hivatal a Belügyminisztériummal megegyezve szlovák származásúnak ismerte el őket. Az utasítások értelmében a reszlovakizáltak rendszerint nem lehettek olyanok, akik az úgynevezett áttelepítési térségben éltek, és – átvéve a kommunisták által képviselt nézetet – akik több mint 5 katasztrális hold földdel rendelkeztek.40 A népcserére kijelölt személyek reszlovakizálását leggyakrabban az Áttelepítési Hivatal munkatársai akadályozták meg, mivel a cserét a gazdasági egységek (családok) paritásos egyesítése alapján tervezték, s a lista változása felborította volna a terveket. Mindezek ellenére előfordult, hogy olyanokat is jelöltek cserére, akik kezdeményezték reszlovakizációjukat.41 Tekintettel arra, hogy nagyon gyorsan kellett kijelölni a magyar nemzetiségűeket, a szlovák Áttelepítési Hivatal olyan fellebbezési irányelveket dolgozott ki, melyek alapján bizonyos személyek lekerülhettek a listákról. A névsorok revízióját az elküldött kérelmek alapján az Áttelepítési Hivatal területi hivatalai végezték el. A fellebbezési eljárás minden részlete szigorúan titkos volt, írásos jelentést sem adtak ki róla. Az Áttelepítési Hivatal főleg arra figyelmeztetett, hogy a magyar kormánynak átadott listákon nem lehetett nagy változtatásokat eszközölni, újabb személyek már nem kerülhettek rá. Az Áttelepítési Hivatal mellett működő Fellebbviteli Bizottság 1947. január 14-ig 65 mentesítő kérelmet fogadott el.42 A Reszlovakizációs Bizottság 1947. január 17-ei döntése alapján elrendelték, hogy nemzetiségről szóló igazolást nem lehet kiadni azon személyeknek, akiket az egyezmény VIII. cikkelye alapján jelöltek ki a lakosságcserére.43 Národná obroda, 1946. augusztus 11. SNA, MT EH Alap, mf. II. A 354. 41 SNA, Reszlovakizációs Bizottság Alap, 26–27. kart. 42 SNA, Szlovák Liga Alap, 7. kart.; Reszlovakizációs Bizottság Alap, 51. kart. 43 SNA, Szlovák Liga Alap, 7. kart. 39 40
A lakosságcsere-egyezmény alapján zajló tárgyalások fokozatosan zsákutcába jutottak. A szlovák fél igyekezett a lehető leghamarabb megvalósítani a népcserét, s kezdeményezte, hogy legalább az egyoldalú kitelepítés előkészületei, ezáltal a népcserére jelentkezett, szociálisan leggyengébb helyzetű szlovákok problémájának megoldása kezdődjön el. Az egyezmény aláírása és hatálybalépése között eltelt időszak őket, sőt a többi magyarországi szlovákot is negatívan befolyásolta a Szlovákiába való visszatérés melletti döntésükben. Az 1946. szeptember 18-tól december 1-ig terjedő időszakban az egyirányú áttelepítés során 7 935 magyarországi szlovákot telepítettek át, többségében rossz szociális helyzetű személyeket.44 A csehszlovák fél sérelmezte a magyar hivatalok késleltető magatartását. A magyar fél ugyanakkor panaszt emelt a szlovákiai magyarok folytatódó üldözése ellen, és elutasította a csere megkezdését mindaddig, amíg ebben a tekintetben javulás nem következik be. 1946. szeptember 24-én – amikor eredetileg a magyarokat szállító első transzportok indultak volna –, hosszú és eredménytelen tárgyalás után45 Clementis levélben fordult Gyöngyösi külügyminiszterhez, melyben 1946-ra minimális kitelepítési programot javasolt. A magyar miniszter „élénk lelkesedéssel” üdvözölte a „komoly elgondolást a cseréről szóló egyezmény végrehajtásával kapcsolatos viták elhárítására”. Következő, 1946. október 2-ai levele azonban az előterjesztett javaslatok elutasítását tartalmazta.46 A magyar fél – külügyminisztériuma47 és a csehszlovákiai magyar áttelepülők érdekeinek védelmére kinevezett megbízottja útján – rámutatott arra, hogy Csehszlovákia nem teljesíti az egyezményben elfogadott kötelezettségeket. Nevezetesen hogy a szlovákiai magyarok sorsának végleges megoldása érdekében meg kellett volna állítania a magyar nemzetiségűek kitelepítését, és „minden, a magyar nemzetiségű személyek vagyonának elkobzására vonatkozó intézkedést fel kellett függesztenie”.48 A magyarok főképp a Szlovák Nemzeti Tanács 1946. május 14-ei, 64/46. számú rendeletének elfogadását sérelmezték. Az ellen is tiltakoztak, hogy az elbocsátott közalkalmazottaknak nem fizették ki a létminimumot.49 Ahogy Kovács Endre írta „Elsők SNA, EH SZNT Alap, 311. kart. Demokrat, 1946. szeptember 12. 46 SNA, V. Clementis Alap, a. j. 14. V. Clementis 1946. október 31-ei felszólalása az Alkotmányozó Nemzetgyűlés külföldi bizottságában. 47 SNA, EH SZNT, 265. kart. A Magyar Külügyminisztérium 1946. áprilisi memoranduma. 48 Jegyzőkönyv a csehszlovákiai magyar és a magyarországi szlovák és cseh lakosság kérdésének megoldásáról folyó tárgyalások első szakaszáról. SNA, Mezőgazdasági és Földreform Megbízotti Hivatal (a továbbiakban: MF MB) Alapja, 467. kart. A magyar meghatalmazott 1946. augusztus 17-ei levele. SNA, Belügyminisztériumi Alap, 246. kart. a. j. 41 544. 49 SNA, MF MB Alap, 467. kart. A magyar meghatalmazott 1946. augusztus 17-ei levele. 44 45
ezrei” című cikkében: „A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete 1946. február 27. óta nem javult, sőt romlott.”50 A csehszlovák fél hivatalosan visszautasította az egyezmény ilyenfajta megszegésének vádját. J. Bruha, a Szabadság Párt küldötte egyike volt azon kevés szlovák politikusnak, aki kritizálta a cseréről szóló jegyzőkönyvben foglalt, Magyarországgal szembeni csehszlovák kötelezettségek teljesítésének elmulasztását. Az 1947. március 21-ei Alkotmányozó Nemzetgyűlésben elhangzott felszólalásában rámutatott arra, hogy a magyar vagyonok elkobzása továbbra is folytatódik, és hogy kb. 2 300 közalkalmazott – akit nemzetisége miatt bocsátottak el állásából – nem kapott szociális segélyt. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia ezzel bizonyítékot szolgáltat az egyezmény be nem tartására. „Ebben az esetben, ha a kormány már a kezdetekben tudatában volt annak, hogy a jegyzőkönyvben foglalt idézett kötelezettségek teljesítése nem lesz lehetséges, nem kellett volna megkötnie az egyezményt, és gondoskodnia kellett volna arról, hogy a magyarok kénytelenek legyenek az egyezményt a mi kötelezettségvállalásunk nélkül is megkötni.”51 A magyarok hozzáállására válaszul a szlovákok megkezdték a magyar nemzetiségű lakosság (már régebben tervezett) Csehországba szállítását úgy, hogy azt a munkaerő átcsoportosításával összefüggő intézkedésként állították be, nehogy megvádolhassák a lakosságcsere-egyezmény jegyzőkönyvében elfogadott irányelvek megsértésével. Mindez nemcsak a magyar külügyminisztérium 1946. november 20-ai tiltakozó jegyzékét vonta maga után, hanem a rossz szociális helyzetű magyarországi szlovákok Szlovákiába való egyirányú áttelepítésének leállítását is eredményezte.52 A magyarok Csehországba való száműzése így mindkét fél kezében adu lett: a magyar fél mindaddig elutasítja a csere megvalósítását, amíg be nem fejeződik a magyarok Csehországba száműzése, a szlovák fél pedig nem hajlandó változtatni a magyar kisebbséggel szembeni belpolitikáján. Gyöngyösi szlovák képviselőkkel folytatott titkos tárgyalásai sikertelenül végződtek.53 A magyar fél fokozottan tiltakozott a csehszlovák politika ellen, Okáli pedig nagyobb számú havi kontingenseket követelt, „mivel az eddigi eredményeket – 1947. november 19-től kb. 43 ezer kitelepített – nem tartotta elegendőnek”.54 Magyar Nemzet, 1946. október 31. Az 1947. március 21-ei Alkotmányozó Nemzetgyűlés 43. ülésének gyorsírói jelentése, 6. p. 52 SNA, GT Alap. Áttekintés a CSÁB munkájáról és az eseményekről. 53 Uo. 54 Státní ústřední archív Praha (Állami Központi Levéltár, Prága; a továbbiakban: SÚA Praha), J. Duris hagyatéka. D. Okáli javaslatai V. Clementisnek a magyarkérdés megoldására, 1947. március 7. 50 51
A magyar felet a Párizsban elfogadott békeszerződés záradékának V. pontja is arra kényszerítette, hogy tárgyalásokat kezdjen az egyezményt és a csehszlovákiai magyar kisebbség jövőjét illető probléma megoldásáról.55 1947 márciusában a magyarok és a csehszlovákok képviselői abban állapodtak meg, hogy a lakosságcserét 1947 áprilisában (még ha az valójában el sem kezdődött) folytatják. Noha a hivatalos nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy a csere folytatásáról szóló végleges egyezmény csak 1947 márciusában jött létre, a Szlovák Kommunista Párt 1947. február 23-ai ülésén már olyan határozat született, amely szerint a SZKP-nak el kell fogadnia a kormány részleges egyezményét háromezer család cseréjéről és a magyar munkaerő-toborzás leállításáról.56 A nézeteltérések eredményeként a tárgyalások még márciusban leálltak, majd újrakezdődtek, s végül 1947. április 12-én állították ki az első cseretranszportokat.57 Léteztek olyan jelzések is, amelyek szerint a magyar fél mintha nem számolt volna komolyan a cserével.58 Az 1947. márciusi tárgyalásokon kiderült, hogy Magyarország nem tudja biztosítani sem a technikai, sem az adminisztrációs feltételeket a csere lebonyolításához.59 Sőt a szlovákiai magyar áttelepülők sem készültek fel az eseményre, a magyar vasút pedig nem bírt a megnövekedett forgalommal.60 A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1947. április 11-én kezdődött és december 19-ig tartott, amikor a karácsonyi ünnepek miatt leállították. Közben rövid szünetek voltak az aratás és a gazdasági egységek megkésett cseréje miatt is.61 A folyamatot nehezítették a szűnni nem akaró problémák és félreértések, amelyek a cserére való felkészüléssel, a költözők vagyonstruktúrájával, a csere tervezett és valóságos tempójával, valamint technikai feltételeivel és az együttműködési készséggel függtek össze. A problémák egy részét már az 1947. május 22–24. között lezajlott magyar–csehszlovák külügyminiszteri tárgyaláson megoldották az úgynevezett pöstyéni jegyzőkönyv aláírásával. Ez meghatározta a cserekvótákat, az érintettek vagyoni helyzetét s azt a módszert, mely alapján azon személyeket is be kellett számítani a cserébe, akik az egyezmény hatályba lépése előtt hagyták el az országot stb.62 A problémák és az egyezmény megvalósításával kapcsolatos félreértések ennek ellenére egyre sokasodtak. A magyar képviselők a magyarok egyolKERTÉSZ i. m., 43. p. SNA, SZKP KB Elnökségének Alapja, a. j. 8., 1947. 57 SNA, V. Clementis Alap, a. j. 13. 58 Magyar Nemzet, 1946. október 31. 59 Nová generácia, 1947. március 1. 60 SNA, V. Clementis Alap, a. j. 13. 61 SNA, GT Alap. A CSÁB munkájának áttekintése. 62 SNA, GT Alap, 521. sz. 55 56
dalú transzportja miatt a csere leállításával fenyegettek.63 Somorja környékén a vasúti szerelvények hiánya miatt nőtt a be nem vagonírozott gazdasági egységek száma. A magyarok elutasították a hatvanöt évnél idősebbek vonatra tételét. Az áttelepített szlovákoknak nem volt hol lakniuk.64 A magyarok formális indokokra hivatkozva nem akarták átvenni azon személyek egy csoportját, akiket a Szlovák Nemzeti Tanács 33/1945. számú határozata alapján ítéltek el. (A csoportot azután egyoldalúan átszállították az országhatáron.65) Problémák voltak a Magyarországról áttelepültekkel is. A gazdag kitelepített magyarok helyett szegény parasztok érkeztek, akiknek a földműveléshez nem volt leltáruk, vetőmagjuk, mezőgazdasági eszközük és lovuk sem.66 A csere megvalósításának ez volt az egyik fő problémája: nem tudták biztosítani a kicseréltek vagyoni egyensúlyát. Az elv megsértésének alapja láthatólag a kiválasztás módjából adódott. A szlovákiai magyarokat az állami szervek válogatták – ahol a kommunisták jelentős pozíciókkal bírtak –, és ezért a tehetősebb rétegek eltávolítását preferálták. Magyarországról mindenekelőtt a szegényebbek jelentkeztek a cserére, akik az új hazától gazdasági helyzetük javulását is remélték. A csere utolsó évében egyre több szlovák visszalépett a megvalósítás elhúzódása, az áttelepülni szándékozók bizonytalan magyarországi helyzete és a Szlovákiából érkező hírek hallatán, melyek szerint az áttelepülőknek ott sem teljesítették minden igényét. Ami a letelepítés helyét, a vagyoni és lakáskörülményeket illeti, a vagyontalanok egy részének Magyarországon is a földreform révén szerzett területből osztottak földet.67 Egyes áttelepültek kiábrándultságát nemcsak a szerény életkörülmények okozták, hanem főleg az, hogy az októbertől novemberig terjedő időszakban a magyarországi szlovák áttelepültek 16 transzportját helyezték el „ideiglenesen” Csehországban. Ez az intézkedés 550 családot érintett.68 A szlovák áttelepültekkel szemben a szlovák lakosság is kifogásokat emelt. Az áttelepített szlovákság ugyanis némely esetben – a korábbi magyar környezet hatása miatt – jobban kommunikált magyarul, mint szlovákul. A helyi lakosoknak nehéz volt megérteniük, hogy ez a szlovákság még abban az időben költözött át magyarországi lakóhelyére, amikor a szlovák nyelvet hivatalosan nem kodifikálták, hogy a magyar államnyelvhez alkalmazkodva élt Sloboda, 1947. szeptember 13. SNA, MT EH Alap. Jegyzőkönyv a Megbízottak Testületének 1947. október 3-ai üléséről. 65 SNA, MT EH Alap. Jegyzőkönyv a Megbízottak Testületének 1947. október 10-ei üléséről. 66 ŠOkA Galanta, JNB Alap, 6. kart., 128/47. sz. 67 SNA, GT Alap, 522. sz. Az Áttelepítési Hivatal jelentése a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere befejezéséről; Dagmar ČIERNA-LANTAYOVÁ: A cseh–szlovák–magyar kapcsolatok. Bratislava, 1992, 116. p. 68 SNA, GT Alap. A CSÁB munkájának áttekintése. 63 64
és magyar iskolákban tanult.69 Nem egy közülük csupán szociális okokból is hajlandó volt költözni, és a nemzeti tudatnak csak töredéke élt bennük. A közösségi elv alapján olyan falvakba helyezték el őket, amelyekből másokat kitelepítettek, de ahol magyarok is maradtak. Sok áttelepült így magyarországi szlovák környezetéből szlovákiai magyar környezetbe került. Sok elhagyott birtok nagyon rossz, nemegyszer szándékosan tönkretett állapotban volt. Emellett azok a magyar földművesek, akiket Magyarországra költöztettek, lényegesen gazdagabbak voltak, mint a szlovákok. Erről a tényről tanúskodik az is, hogy a csere keretében áttelepült magyarok Szlovákiában 109 295 katasztrális hold földet, míg a magyarországi szlovákok 43 749 katasztrális hold területet hagytak hátra.70 Az 1947. április 17. és május 6. közötti időszakban Magyarországra áttelepített 1 800 család és 6 894 személy 4 204 szarvasmarhát, 1 285 lovat és 3 541 sertést hozott magával. Egy család 3–68 vagonban szállította a vagyonát. Magyarországról Szlovákiába ebben az időben 1 712 család, 7 757 személy költözött át, családonként 1–77 vagonban. Gazdaságaik is szegényesebbek voltak: 121 szarvasmarhát, 518 lovat és 6 583 sertést hoztak.71 A szlovák fél eredménye 37 679 magyarországi szlovák nemzetiségű és 30 637 szlovákiai magyar nemzetiségű lakos áttelepítése volt.72 A kedvezőtlen időjárás miatt 1948. január 1-jétől a lakosságcserét megszakították, majd 1948 márciusától – némi nehézségekkel – folytatták egészen december 21-ig, amikor végül az utolsó transzport is elment. Az utolsó magyarországi szlovák áttelepülő család 1949. január 1-jén távozott. Az áttelepülők vagyoni és szociális struktúrájával kapcsolatos – fentebb említett – nehézségek miatt a népcserét kétszer kellett megszakítani. Az egyezmény VIII. cikkelye kapcsán sokat vitatkoztak azok elszállításáról, akiket az SZNT 33/1945. számú rendeletének 1–4. és 5. §-a alapján a népbíróságok ítéltek el. 3 500-an voltak az úgynevezett rezsimisták, akiket az 1948. szeptember 15-ei Okáli–Heltai-féle egyezmény alapján szállítottak át Magyarországra. Ez újból meghatározta a csere napi tempóját, és azt, hogy 1948 végéig az érintett személyek száma nem haladhatja meg a tízezret, valamint hogy a lakosságcsere 1948 végéig befejeződik.73 A lakosságcsere 1948-ban ugyan lezárult, de még az ötvenes évek végén is akadtak rendezendő családegyesítési ügyek. A kettészakadt családokban SNA, Szlovák Liga Alapja, 7. kart. Nem jelzett anyag, melyet valószínűleg A. Granatier készített. 70 SNA, GT Alap, 522. sz. Az Áttelepítési Bizottság jelentése a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere befejezéséről. 71 Hlas práce, 1947. május 25. 72 SNA, GT Alap, 522. sz. Az Áttelepítési Hivatal jelentése a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere befejezéséről. 73 SNA, EH SZNT Alap, 311. kart. 69
megoldatlan maradt azoknak az időseknek az ellátása, akiknek rokonai Szlovákiában maradtak vagy Magyarországra távoztak.74 A Magyarország és Csehszlovákia közötti lakosságcsere-egyezmény keretében összességében 55 487 magyar és 59 774 szlovák nemzetiségű személyt telepítettek át. 1945–1948 között Csehszlovákiából 89 660 főt telepítettek Magyarországra, ebből kb. 34 ezret a lakosságcseréről szóló egyezményen kívül. Mindehhez az alábbi részletező adatokat érdemes áttekintenünk: 75 1. táblázat: Adatok a Csehszlovákiából Magyarországra irányuló áttelepítésekről Az áttelepülés módja Cserére jelöltek: az egyezmény V. cikkelye alapján az egyezmény VIII. cikkelye alapján Ténylegesen áttelepültek: cseretranszporttal (V. cikkely) háborús bűnösök (VIII. cikkely) R transzporttal (rezsimisták) az egyezmény hatálybalépése előtt a felszabadulástól a csehszlovák közigazgatás beiktatásáig az egyezmény aláírása után, de annak keretén kívül az egyezmény hatálybalépése után Oroszvárról önkéntesen elment kb. Összesen
Az áttelepültek száma (fő) 105 047 (=27 718 család) 65 200 (=23 552 család) 45 475 2 905 1 034 11 837 10 196 11 057 1 083 73 6 000 89 660
Magyarországról Csehszlovákiába 71 787 személy települt át 1945-től 1948ig, közülük kb. 12 ezer a lakosságcserén kívül. Magyarországról – ténylegesen – 95 421 személy jelentkezett a cserére. Hangsúlyozni kell, hogy a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere-egyezmény alapján a magyar nemzetiségű lakosokat nem az önkéntesség elve alapján szállították át (mint ahogyan az a Magyarországon cserére jelentkezett szlovákokkal történt), hanem a csehszlovák hivatalok válogatták ki őket. SÚA Praha, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Politikai Hivatala 02/2 Alap. A magyar lakosság áttelepülése Csehszlovákiába. 1957. december 16. 75 SNA, GT Alap, 522. sz. Az Áttelepítési Hivatal jelentése a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere befejezéséről. 74
2. táblázat: Adatok a Magyarországról Csehszlovákiába irányuló áttelepítésekről76 Az áttelepülés módja Cseretranszporttal Egy irányban Rezsimisták Az egyezmény hatálybalépése előtt Az egyezmény hatálybalépése után Összesen
Az áttelepültek száma (fő) 37 961 21 149 664 9 499 4 000 73 273
A lakosságcsere minden esetben a magyarországi szlovák kisebbség gyengülését eredményezte, egyben jelentős mértékben hozzájárult annak asszimilációjához. A csehszlovák képviselők azt feltételezték, hogy a csere befejeztével a Magyarországon maradt szlovákok fokozatosan asszimilálódni fognak, s ez a félelem be is teljesült. A csehszlovák kormányképviselők azonban azt is feltételezték, hogy hasonló folyamat vár majd a szlovákiai magyar kisebbségre, s ehhez ki is alakították a szükséges körülményeket.
76
SNA, Belügyminisztériumi Alap, Titkárság, o. p. s. 231. kart.
