A leopárd gekko tartása és szaporítása Írta: Györkei Máté Képek: www.lihs.org és Ferencz Balázs Roland
Miféle állatot tudna ajánlani kezdõ terrarista számára, amelynek elhelyezése nem igényel túl nagy helyet, könnyû terráriumban tartani, szelíd és végezetül nem is túlságosan drága - teszi fel a kérdést nap mint nap az a hüllõkedvelõ ember, aki betéved egy díszállat kereskedésbe elsõ kedvencét megvásárolni. Erre a kérdésre a leopárdgekko adja a választ. Manapság telis tele vannak a hüllõkkel is foglalkozó díszállat kereskedések ezzel az egyszerûen kezelhetõ és gondozható fajjal. Teljesen egyetértek azokkal a tapasztalt hüllõtartókkal, akik ezt a gekkot ajánlják leendõ 'kollégáiknak'. Ellenben tökéletesen ellentétes a véleményem azokéval, akik igénytelennek nevezik ezt a fajt. Ne feledjük: Igénytelen állatok nem léteznek!!! Mindegyiknek megvannak a jogos igényeik környezetükkel, takarmányukkal és bánásmódjukkal szemben. Legfeljebb vannak fajok, melyeknek eme kívánságait nehezebb, illetve könnyebb kielégíteni. A szóban forgó gyíkocska az utóbbiakhoz tartozik.
Leírás: A leopárdgekko (Eublepharis macularius) az Eublepharidae család legismertebb, leggyakrabban tartott tagja. A kifejlett állatok teljes hossza 20-25 cm, ám egyes irodalmak 30 cm-es rekord példányokról is említést tesznek. Megjegyzem, hogy a fenti adatok, megközelítõ 'óriásokkal' még nem találkoztam. A hímek nagyobbak, robosztusabbak a nõstényeknél: jellegzetes szív alakú fejük, erõteljes testalkatuk egyértelmû másodlagos ivari diformizmus. A nemek biztos elkülönítése a hímek anális pórusainak alapján történik, melyek a két comb között található fordított V alakban. A nõstényeknél ilyen pórusokat nem találunk. Nagyon jól látszik még a hímek hemipénisze a faroktõben. Gyakorlott leopárdgekko tartó már kéthónapos egyedeket is 100%-osan szexálja.
A faj elsõdleges jellegzetessége és egyben taxonómiai bélyege a szemhéj megléte. A család valamennyi tagjára /18 faj/ jellemzõ. Tehát a szem teljesen lezárható, így nagyobb védelmet élvez, ugyanakkor ez a tulajdonság õsibb evoluciós bélyeg mint az összenõtt átlátszóvá
módosult szemhéjak, amelyekkel a Gekkonoidea fõcsalád jogosan büszkélkedhet. A másik alaktani jellegzetesség a tapadólemezek hiánya, melyez igen jólfejlett karmok kompenzálnak. Ennek kapcsán született az a torz elnevezés, mely a család tagjait un. karmos gekkoknak titulálja. Sokkal helyesebb a szemhéjas gekkok elnevezés, ugyanis ezekkel csakis õk rendelkeznek, míg karmokkal a gekkok igen jelentõs része. A leopardgekko elvevezés igen találó, az állat mintázatára nézve. A sárgásszürke alapon barnásszürke pettyekkel díszelgõ jószág színezete valóban emlékeztet a nagymacskáéra. Ám ez a külsõ, csak felnõtt korra alakul ki, ugyanis az újszülött kis gekkok sárga-barna keresztsávosak. Náluk a fejtetõ barna míg a szem alatt az orrnyílástól a tarkóig nyúló, majd ott összekapcsolódó fehér sáv látható, majd négy barna keresztsáv található a háton, mely sárgás alapszínû. A négy sötét sáv a nyakon a mellkas fölött, a hasi rész fölött, valamint a csípõnél helyezkedik el. A farok fehér, rajta általában hat barna keresztsávval. A hasi oldal fehéres, mintázat nélküli. A faj kicsinyei elsõ pillantásra nagyon hasonlítanak a nyugat afrikai zsírfarkú gekkoéhoz (Hemithecanyx caudicintus) melyek testén azonban csak két sötét sáv található. A leopárdgekko esetében ezek a sávok a test növekedésével felszakadoznak, pettyekké alakulnak. Ez a folyamat tehát egyáltalán nem függ össze az életkorral, mely a jó tartás és odafigyelõ gondoskodás esetében húsz év is lehet.
Elterjedés, élõhely: Ez az ázsiai gekkofaj Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban, Iránban és India északnyugati területein él, száraz, félsivatagos biotópban. Ahhoz képest, hogy mint terráriumi állat mennyire elterjedt és közkedvelt, alig tudunk valamit természetes élõhelyeirõl, életmódjáról, ökológiájáról. Az említett országok sziklás kõsivatagos területein terjedtek el, s elõnyben részesítik a növényekkel kevésbé benõtt tájakat. Éjszakai állat, ennek megfelelõen a nappalt a sziklák alatt illetve azok hasadásaiban töltik. Napnyugtával válnak élénké, amikor is egyenesszárnyúakra, skorpiókra, és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. Nem élnek olyan
szigorúan éjszakai életmódot, mint a legtöbb gekko, így néha nappal is látni õket. Leggyakoribb természetes ellenségeik a rókafélék.
Terráriumi tartás, gondozás: A leopárdgekko hálás terráriumi állat. Hosszú-hosszú évekig lehet dekoratívan berendezett otthonának lakója, és szelíd mivoltával nyomban rabul ejti még a hüllõktõl egyébként irtózó ember szívét is. Ám ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, feltétlenül teljesítenünk kell néhány alapvetõ igényét, hisz csak így fejlõdhet szép, egészséges példánnyá és csakis így maradhat meg annak. Elsõ teendõnk beszerezni a számára legmegfelelõbb terráriumot. Ha fiatal, frissen kelt állatot sikerül szereznünk, akkor elegendõ egy 40x20x30 cm nagyságú férõhelyrõl gondoskodnunk. Ez a méret nagyjából 15 cm-es nagyságig tehát hozzávetõlegesen négy hónapos, esetleg féléves koráig tökéletesen megfelelõ. Ezután nagyobb terráriumot kell építenünk neki, amely végleges lakóhelyül szolgál majd. Ennek, minimálisan 70x30x30 cm-esnek kell lennie. Ha egy fiatal pár, illetve két nõstény gekkónk van, akkor lényeges, hogy külön-külön terráriumokban helyezzük el õket, így elejét véve a verekedésnek, illetve, hogy az erõsebb állat elnyomja a másikat. Ha már elérték a másféléves kort, azaz a 20-25 cm-es hosszt, akkor tarthatjuk együtt õket. Így megóvhatjuk nõstényeinket az esetleges korai vemhesüléstõl. Tehát két állat számára legalább 100x30x30 cm-es terráriumot kell készítenünk. Két hímet sose tartsunk egy terráriumban, mert elõbbutóbb könyörtelenül megölik egymást. Gekkoink lakosztályát, akár fiatal, akár felnõtt példányokról van szó, a következõ módon rendezzük be: A padozatot borítsuk sóder-homok keverékével, nagyjából öt cm vastagságban. Ez igen természethû és az állatoknak szükségük van rá, hogy az egészséges emésztésükhöz elengedhetetlen homokot, apró kavicsokat lenyelhessék. Bár emberrel szemben igen szelíd jószágok - leszámítva a kicsik kezdeti félénkségét - mégis, feltétlenül igényelnek egypár biztos búvóhelyet ahol meghúzhatják magukat, visszavonulhatnak. Ezek lehetnek lapos kerámiabarlangok, félbetört virágcserepek, vagy nagyobb szikladarabok, amelyekbõl földalatti rejtekhelyet alakíthatunk ki. Az utóbbi esetben nagyon fontos, hogy rendkívül stabil építményt szerkesszünk, hiszen az állandóan ásó, furkáló állatok magukra omlaszthatják a sziklákat. A következõ alapvetõ igényük, hogy álladóan legyen a terráriumban egy lapos kis tál, amely mindig friss vízzzel szolgál nekik. Bár félsivatagos, száraz helyen élnek, azért szükségük van erre, hiszen a hajnalban lecsapódó harmat vízcseppjei ott is rendelkezésükre állnak. Mindazonáltal, jól szellõzött, száraz levegõt igényelnek. Ezt úgy érhetjük el, ha a terráriumuk egyik oldalára, valamint tetejére szellõzõrácsot építünk be. A leopárdgekko természetes élõhelyén állandó forróság van, csak a téli hónapokban van erõsebb lehûlés. Ezért férõhelyének fûtését úgy kell kialakítanunk, hogy 26-32'C legyen nappal a hõmérséklet, éjjel pedig 18-22'C. Az éjszakai hõmérséklet tehát megfelel egy normál szobáénak, ilyenkor sem világítani, sem fûteni nem kell. Napközben azonban 12 órás világításról, fûtésrõl kell gondoskodnunk. Ezt egy normál izzóval -25 -100 wattossal, a szoba hõmérsékletétõl függõen - megoldhatjuk, melyet egy fejjel lefelé fordított agyagcserépbe szerelünk. Ezt a világítótestet a tetõn lévõ drótháló szellõzõre helyezzük amelynek sugarai ne érjék közvetlenül az állatok búvóhelyét. Így a lámpa alatt 35'C körül lesz a hõmérséklet, míg a tõle távolabb lévõ pontokon 25'C-t mérhetünk. Rendkívül jótékony hatású, ha a terráriumba, a napozóhelyhez közel esõ részen, egy kis langyos talajfûtõt építünk be, mely lapos sziklát formál. Az ilyen cementbe öntött fûtõtesten órákig elidõznek állataink, amellyel napközben átmelegedett homoktalaj képzetét szeretnénk visszaadni. Az így berendezett és fûtött terráriumban gekkoink hatalmas étvággyal fognak táplálkozni, s gyors iramban fejlõdni, gyarapodni. Az egészen fiatal állatokat kétnaponta etessük, mely akár
csipeszrõl is történhet. Ennek elõnye, hogy mindig tisztában lehetünk vele, mennyit evett kedvencünk, mert a tartósan rossz étvágy esetleges betegségre hívhatja fel figyelmünket. Viszont, ha netán félénkebb egyeddel van dolgunk, akkor elõnyösebb a terráriumba szabadon beszórt rovartakarmány, mert elõfordul - fõként a kicsiknél, hogy megijed kezünk, s így a csipesz közeledésétõl. Ez a kezdeti óvatosság azonban csakhamar elmúlik és vidáman vetik rá magukat a felkínált eleségre, amely lehet tücsök, sáska, csótány, gyászbogárlárva, rózsabogárlárva. A lisztkukacot és a viaszmoly hernyót nem ajánlom, legfeljebb a változatosság kedvéért lehet beiktatni az étrendbe. Az elõbbi ugyanis kevés tápanyagot tartalmaz, az utóbbi pedig túl sok foszfort, ami az állatok szervezetében felboríthatja a kalcium-foszfor egyensúlyt, ami különféle anyagforgalmi betegségekhez vezethet. Nyáron különféle fûhálózott rovarokkal is etethetünk, amelyeket természetesen ne vegyszerrel kezelt területen gyûjtsünk. Mérgezõ, szúrós, túlzottan kemény kitinpáncélú, bûzös, valamint védett rovarokkal ne etessünk. Az utóbbit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom ! Bármekkora gekkot is gondozunk, fontos, hogy a fejénél nagyobb takarmányállatot ne kínáljunk fel, ill. az akkora legyen, hogy könnyedén le tudja nyelni. Sok vita szól a rovarevõ hüllõk takarmányának vitamin és ásványianyag pótlásáról. Ezeket a kiegészítõket ajálatos minden etetéskor használni, ilyenkor Promontor43 vitamin kiegészítõ, Ap17 ásványianyag kiegészítõ 1:4 arányú keverékét használhatjuk, vagy a korvimin-t. Ebbe a tökéletesen homogenizált keverékbe forgassuk bele a felkinált táplálékot. Lényeges, hogy a készítményt hûtõszekrényben tároljuk, mert a lejárt, lebomlott rossz minõségû keverék már nem fejti ki hatását. Tenyésztés: Ha sikerült egy egészséges, tenyészérett párra szert tennünk, akkor jogosan számíthatunk gyermekáldásra. Ehhez azonban az kell, hogy valóban párral legyen dolgunk, tehát elengedhetetlen az ivarok helyes meghatározása. Ez a fentebb leírtak alapján történik. Egy megfelelõ hím mellett akár 4-5 nõstényt is tarthatunk. Egy ilyen nagy tenyész csoport számára már legalább fél négyzetméter alapterületü terrárium szükséges, rengeteg búvóhellyel, hogy minden állatnak meglegyen a maga kis területe. Így elkerülhetõ a verekedés, illetve a gyengébb nõstények visszaszorulása. A leopárdgekko szaporodása általában mindenféle manipuláció nélkül lehetséges. Ám sokkal jobb eredményeket érhetünk el, ha tél vége felé, - január - február - tartunk egy kis nyugalmi idõszakot.
Ezt azzal kezdjük, hogy a hímet különválasztjuk a nõstényektõl, már a pihenõ idõszak megkezdése elõtt akár 1-2 hónappal. Ez nagyban növelni fogja párzás kedvét. A következõ lépés, hogy leállítjuk állataink takarmányozását. Nagyjából 10 nap koplaltatás után fokozatosan elkezdjük csökkenteni a hõmérsékletet , így néhány nap multán már csak 18-22'C legyen a terráriumban, sõt éjszakára akár 15'Cra is lehûlhet. Fontos, hogy nappal se világítsunk gekkoinknak, legyenek félárnyékos helyek. Ilyen körülmények között nem nagyon fognak mászkálni, inkább búvóhelyeiken alszanak. Nagyon lényeges, hogy egyáltalán ne próbáljuk etetni, vagy zavarni õket, viszont a friss vízzel feltöltött tál, mindig álljon rendelkezésükre. Ez a nyugalmi idõszak egy hónapig tartson. Majd a hõmérséklet és a fény fokozatos növelésével néhány nap alatt visszaállítjuk a terrárium normál klímaértékeit. Pár nap múlva megkínálhatjuk kedvenceinket. Ha már minden gekkonk eszik, egészségesek ill. betegség tüneteit nem észlelünk, akkor visszahelyezzük a hímet a nõstények közé. Pár perc és szemtanúja lehetünk az elsõ párzásoknak. A sikeres párosodást követõen a nõstény kb. egy hónap múlva lerakja elsõ tojásait. Mint a gekkok általában, õk is párosával rakják tojásaikat. Egy egészséges nagy nõstény egy nyár alatt 8 fészekaljat is rakhat, Úgy 28 napos idõközönként. Tojásait mindig valamely sötét, nedves sarokban ássa el. Nálam nagyon jól bevált egy 25x15x20 cm-es tojatódoboz, amely nem átlátszó, teteje leemelhetõ, valamint akkora bebúvónyílás van az oldalán, amelyen a legnagyobb nõstény is befér. Ebbe 5-7 cm vastagságban durva szemcseméretû nyirkos perlitet helyezzünk. Így remélhetõleg ide fogják elásni tojásaikat, melynek az lesz az elõnye, hogy nem kell hosszasan keresgélni õket a felásott talajban valamint elkerülhetjük kiszáradásukat. A tojásokat tehát mielõbb szedjük ki a terráriumból és helyezzük õket keltetõbe. A legjobb keltetõt magunk készíthetjük el a következõ módon. Vegyünk egy kb. 40x20x40 cm-es akváriumot, melynek aljára egy téglát helyezünk. Az akváriumot töltsük fel vízzel úgy, hogy a téglát épphogy ne lepje el. A vizet akvárium fûtõtestel 28'C-ra melegítsük. A téglára helyezzünk egy nagyobb, átlátszó, kilyuggatott tetejü dobozt, melybe kb. 10 cm vastagságban perlitet rétegezzünk. Ide ássuk el a tojásokat. Ezekután az akváriumot fedjük le üveglappal, hogy elérjük a kívánt 80-90%-os páratartalmat, csak kis rést hagyjunk szellõzésnek. A fejlõdõ tojások feszesek, színezetük nem, vagy csak kismértékben változik. A kiszáradt tojások ráncosak, beesettek. Az ilyen tojásokat még talán megmenthetjük, ha nedvesebb közegbe ássuk. Az összeesett, elszínezõdött, penészes, bûzös tojásokat azonban dobjuk ki. Az inkubáció idõ egyébként 50-70 nap, hõmérséklettõl függöen, de ennél rövidebb, vagy hosszabb idõ is lehet. Nagyobb melegben gyorsabban kelnek a tojások, de nagyobb a befulladás veszélye is. Egyébként 30'C felett inkább hímek, 27'C alatt nõstények kelnek, ám ezek a hõmérsékletek igen szélsõségesek, így jobb, ha megtartjuk az optimális 28-30'C-t. A kikelõ kis gekkok 7-9 cm nagyságúak lehetnek. Elhelyezésük, gondozásuk a fentebb leírtak alapján történjen. Ha így járunk el, kedvenceink
gyermekei csakhamar elhagyják kezdeti félénkségüket, hihetetlen ütemben táplálkoznak és gyarapodnak, így egy-két év alatt pontos hasonmásává fejlõdhetnek. Mint láthattuk, a leopárdgekko tartása és tenyésztése még kezdõ terraristáknak sem okozhat gondot és sok-sok örömmel szolgálhat az állatok odafigyelõ, lelkes gondozójának.
