A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy filmforgatáson és egy színházi premieren, Kollár-Klemencz László két koncert és londoni lemezfelvétel között ült a kávéházi tandembe. Hompola Krisztina | Népszabadság | 2011. február 18. |
Marozsán Erika Marozsán Erika: Hétéves voltam, amikor a nagyapámnak telitalálata volt a totón, vett nekem egy gyönyörű zongorát. Ezután egész életét arra tette fel, hogy megismételje a nagy nyereményt, barkácsműhelye matematikai kutatóközponttá alakult át, füzetekben számításokkal, falain táblázatokkal. Persze soha többé nem nyert. Magazin: Innen a szép tárgyak iránti vonzalom?
Marozsán Erika: Berlinben vettem egy 1932-es álomszép svájci kerékpárt, ott hagytam egy barátnőmnél. Itthon gyakran meséltem róla, boldoggá tett létezésének tudata, miközben már rég ellopták, csak a barátnőm sokáig nem merte bevallani. Kollár-Klemencz László: Egyszer kaptam egy hatvanas évekbeli versenybiciklit eredeti favorit vázzal, bőrnyereggel. Felújíttattam, tökéletes lett. Elvittem nyáron Szigligetre, majd amikor a kocsitetőre rögzített kerékpárral jöttünk hazafelé késő este az autópályán, a mögöttem ülő Igor Lazin barátom egyszer csak látta, ahogy a hold fényében elszáll egy bicikli. Magazin: Ennyit a birtoklásról? Kollár-Klemencz László: Nyáron Gazdálkodj okosant játszottam a gyerekekkel. Nem értettem a játék lényegét, azt hittem, hogy az a feladat, hogy minél előbb célba érjen az ember. Ők gyűjtötték a vasúti pályaudvart, repülőteret, lassan az övék lett minden, és abban a pillanatban jöttem rá, hogy így működik a világ. Marozsán Erika: Számomra a legszimpatikusabb társadalmi struktúra a skandinávoké, a dizájnjukban is a puritán együttélés látszik. Mélyen gyökerezik a kultúrájukban, hogy mindenki csak egy kicsit akarjon gyűjteni, és nem az a céljuk, hogy birtokoljanak. Láttam a „Szerelmes vagyok minden nőbe” klipeteket, abban éreztem ezt a hangulatot, az egyszerűen, franciásan szép lányokkal. Nagyon jólesett a lelkemnek. Kollár-Klemencz László: Párizsban még mindig rengeteg kisbolt létezik. Az egyik ilyen kis üzletben járva nem akartam hinni a szememnek: abból él, hogy vasúti terepasztalokhoz árul kis házakat. És semmi mást! Magazin: A közönség is más külföldön? Kollár-Klemencz László: Az amerikai, de akár a berlini is nagyon más. Nyitottak. Ami tetszik nekik, az nagyon tetszik, és merik kimutatni. Itt sokkal távolságtartóbbak, zárkózottabbak az emberek, nem engedik meg maguknak, hogy örüljenek. A színpadról lehet érezni: azoknak az embereknek kevesebb a problémájuk, tudnak azzal foglalkozni, hogy az élet szép. Marozsán Erika: A New Yorkiak óriási versenyhelyzetben napi 14-15 órát dolgoznak, de hétvégén boldogan buliznak, megtanulták élvezni az életet. Itthon állandó stresszben élnek az emberek, miközben talán nem akkora a szegénység, mint ami az arcukra van írva. Nehezen élnek meg, de az nem lehet, hogy egy pillanatra se feledkezzenek el róla. Magazin: Mennyire demokratikus együttes a Kistehén?
Kollár-Klemencz László Kollár-Klemencz László: Semenynyire. Hiába próbálom szépítgetni, a Kistehén egyfejű zenekar, az a fej pedig az én fejem. Mindig úgy szerettem dolgozni, hogy a többiek is beleadják a saját dolgaikat, de nagyon határozottak az elképzeléseim. Játszanak más zenekarban is, ott talán megvalósíthatják, amit velem nem. Igyekszem visszafogott és türelmes lenni. Próbálok nagyon figyelni rájuk. Marozsán Erika: Ez a színházban is nagyon fontos. Életem legjobb élménye volt Bozsik Yvette-tel próbálni a szilveszterkor bemutatott Cabaret című darabot a Centrál Színházban. Balettintézetet végeztem, ő fölöttem járt, de előfordult, hogy egy öltözőben öltöztünk, és a szemünk sarkából mindig figyeltük egymást. Imádom, ahogy mozog, ahogy érzi a színházat. Szabadjára engedi a színészeket, mégis mindenki az ő ízlése szerint létezik. A Cabaret előtt hét évig nem játszottam színházban. Nagyon erősen hatott rám annak a gyönyörűsége, ahogy a színházi próbák folyamán egy karakter, egy történet több hónap alatt A-tól Z-ig jut. A színház ezért sokkal szerencsésebb, őszintébb, képlékenyebb műfaj, mélyebbre lehet jutni. A filmben ott helyben kell megoldani egy jelenetet, ráadásul puzzle-szerűen forgatjuk, ezért az egész ívet is nehezebb átfogni. Magazin: Készül egy-egy színdarabra, filmre? Marozsán Erika: Az ember olvas, filmeket néz, kutakodik, amenynyit tud. A Cabaret című filmet láttam régen, belém is ivódott, elvégre a közös kulturális emlékezet része, de most szándékosan nem néztem meg. Viszont kaptam egy csomó harmincas években készült rendőrségi fotót. Hihetetlen volt látni, hogy akkor a rendőrségi fénykép is úgy nézett ki, mint egy gyönyörű rajzolatú festmény, és a kurva is úgy festett, mint a dáma. A színház nagy varázslat, olyan, mint a főzés, van rá recept, de még sincs. Magazin: Öt évvel ezelőtt Buday Péter főzött a dalaira. Marozsán Erika: Egyszeri fellépés volt egy étteremben, élveztem, de nem folytatódott a vendéglátós karrierem. Kollár-Klemencz László: A Kistehén vendéglátós múltja is meglehetősen rövid. A „Szájbergyerek” című slágerünkkel jártunk kiállításmegnyitókra, de hívtak minket diszkókba
is. Egyszer a táncolók fölé felfüggesztett, amúgy a go-go girlök számára fenntartott ketrecben kellett játszania a nyolctagú zenekarnak. Zenéltünk ifjú vállalkozók kerti partiján is, csapkodták a hátunkat, mindenki cimbi és haver volt. Aznap születettmeg a „Vágjál hátba!” című dal, és az elhatározás, hogy ezt nem ismételjük meg többé. Marozsán Erika: A klipeteket látva arra gondoltam, hogy a rendező Kollár-Klemencz Lászlónak filmet kellene készítenie. Kollár-Klemencz László: Novellákat, meséket kezdtem írni, játékfilmet is tervezek, de nincs elég időm. Egyszerre sok dologgal foglalkozom, mérlegelnem kell, mert kicsit csinálni valamit nem jó. Most a zene van a középpontban, Londonba készítünk klipet, de ahhoz, hogy az angolok megértsék a szövegeinket, kulcsot kell nekik adni, ezért nem is fordítják, hanem értelmezik azokat. Közben meg tűzoltózenekart szeretnék összehozni Szentendrén. 40 évesen kezdtem el trombitálni, miközben valaki azt mesélte, hogy a trombitásokat ennyi idős korukban már nyugdíjazzák. Azt érzem, hogy ketten kellene lennem, mert ezeket mind azért csinálom, mert nem azt csinálom, amit igazán szeretnék csinálni: hogy nem csinálok semmit. Egyszerűen csak élni szeretnék, inni egy kávét, vagy beleszeretni valakibe. Marozsán Erika: Az üresjárataimban, amikor fekszem a kanapén, és nézem a plafont, nem tudok ellazulni, ezért, ha nincs dolgom, inkább pulóvert kötök, és az is lehet, hogy egyszer kötőműhelyt nyitok majd. Rengeteg tervem van, szeretnék még zenélni, talán írni is. Nem értem, hogy Magyarországon miért akarnak annyian nyugdíjasok lenni, én nyolcvanévesen is azon fogok gondolkodni, hogy mit tegyek. Ebből a szempontból Jancsó Miklós az ideálom. A Cabaret balettpróbáin is arra gondoltam, hogy egyszer még fogok az Operaház színpadán táncolni.
Névjegy Marozsán Erika színésznő 6 évesen kezdett zongorázni, majd a Balettintézetben tanult, amelyet el is végzett. A Színművészeti Főiskola után az Új Színház társulatához szerződött. 17 évesen debütált a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Első, Rám csaj nem volt még ilyen hatással című nagyjátékfilmjét 1993-ban mutatták be. 1999-ben egy német produkcióban, a Seress Rezső életét feldolgozó Szomorú vasárnapban mutatkozott be a nemzetközi filmpiacon. 2001-ben Oscar-díjra is jelölték a One-Day Crossing (Egy nap története) című rövidfilm révén. 2006-ban jelent meg Szakíts, ha tudsz című zenei albuma. Szilveszterkor mutatták be főszereplésével a Cabaret című zenés darabot, januárban forgatott egy Márai Sándor életéről szóló filmben, amelyben az író feleségét játszotta. Háromlaki életet él családjával New Yorkban, Berlinben és Budapesten.
MAROZSÁN ERIKA AJÁNLJA KÖNYV - THOMAS MANN: JÓZSEF ÉS TESTVÉREI Minden terhes anyának, aki még nem olvasta. Mann ezt a regényét tartotta legfőbb munkájának: a bibliai József története árulásról, megbocsátásról és a legnagyobb rejtélyről: az emberi jellemről. ZENE - JUHÁSZ GÁBOR BÁRMELYIK CD-JE
Akár mint szerző, akár közreműködőként szerepel rajta. Az Artisjus-díjas gitáros tavaly elnyerte a Gramofon az „Év magyar jazzhanglemeze” díját. SZÍNHÁZ - BOZSIK YVETTE: LÁNY, KERTBEN című előadása a Kamrában a csodálatos Hasznos Dórával a főszerepben.
Névjegy Kollár-Klemencz László énekes, dalszerző, rendező 1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát, tájrendező szakon. Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. 1991 és 1999 között a Varga Stúdiónál dolgozott mint forgatókönyvíró, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmek zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező. 2002-ben a Sziget Fesztivál reklámjaként vált népszerűvé az Igor Lazin által rajzolt Kistehén figurája, amelyhez Kollár László írt és énekelt dalt. A hatalmas siker után felkérést kapott, hogy készítsen el egy egész albumot, megalakult a Kistehén tánczenekar. Az időközben tagokat cserélő együttesnek öt lemeze jelent meg. 1999-ben alapító tagja a MyFILM stúdiónak, amelyben reklámokat, animációkat, rövidfilmeket készítenek Igor Lazinnal.
KOLLÁR KLEMENCZ LÁSZLÓ AJÁNLJA FILM - JACQUES TATI: KISVÁROSI ÜNNEP DVD-n talán megvan valahol, moziban rég láttam ilyen jót. ZENE - ANIMAL COLLECTIVE: IN THE FLOWERS KÖNYV - LJUDMILA ULICKAJA: ODAADÓ HÍVETEK, SURIK Szegény Surik egész atalságát másokra áldozta, és cserébe nem kapott semmit. Ironikus történet egy fér ról, aki minden nőnek meg akar felelni.
