A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZEREMLEI TÁRSASÁG ÉVKÖNYVE

Könyvészeti adatok

Könyvészeti adatok A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZEREMLEI TÁRSASÁG ÉVKÖNYVE 1996

Hódmezővásárhely, 1996

Megjelent a honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére

Szerkesztette: KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR KOVÁCS ISTVÁN

Az évkönyv kiadását támogatták: PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR VÁSÁRHELYI TESTAMENTUM ALAPÍTVÁNY file:///F|/...esek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/000_konyveszeti_adatok.htm[2011.02.02. 14:43:09]

Könyvészeti adatok

APOLLÓ CIPŐIPARI SZÖVETKEZET

A borítón Szeremlei Sámuel arcképe, Hódmezővásárhely látképe a XIX. század első felében Gosztonyi József egykorú tollrajza

ISSN 1219-7084

Kiadja Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Fényszedés: Hevesi Zoltán

Nyomás: Verzál Nyomda, Hódmezővásárhely

A Szeremlei Társaság postacíme: Hódmezővásárhelyi Levéltár 6800 Bajcsy-Zsilinszky u. 25.

file:///F|/...esek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/000_konyveszeti_adatok.htm[2011.02.02. 14:43:09]

Előszó

ELŐSZÓ Az 1990-es években alakultak újjá a polgári és kulturális értékeket megőrizni és átmenteni kívánó civil szerveződések, melyek az európai és nemzeti hagyományoknak, a hiteles kultúrának és a kollektív emlékezetnek váltak képviselőivé. A hódmezővásárhelyi önkormányzat öt évvel ezelőtt már felismerte ennek jelentőségét, és segítette újjáéleszteni a nagy tradíciókkal rendelkező helyi önszerveződéseket. A közélet egészséges és sokoldalú kibontakozását bizonyítja, hogy az elmúlt években több mint félszáz civil szervezet alakult. Ide sorolhatjuk az olvasóköröket, különböző tudományos, művészeti társaságokat, testvérvárosi kapcsolatokat ápoló baráti társaságokat, hagyományőrző köröket, gazdaköröket, egyéb egyesületeket. E szellemi-kulturális pezsgés egyik megjelenési formája az 1991-ben alapított Szeremlei Társaság, melyet néhány lelkes író, könyvtáros, lelkész, levéltáros, mérnök, muzeológus, népművelő, pedagógus hozott létre. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy feltárják városunk történeti, irodalmi, művészeti, néprajzi, vallási és más értékeit, azt feldolgozva közkinccsé tegyék. Az elmúlt évek alatt egész sor új helyismereti kiadvány megjelenését támogatta az önkormányzat, ezzel is elősegítette a társaság tudományos munkáját. A Szeremlei Társaság most megjelenő első évkönyve áttekintést ad a tagok szerteágazó kutatásainak eredményeiről.

Dr. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/001_eloszo.htm[2011.02.02. 14:43:10]

A SZEREMLEI TÁRSASÁG ÖT ÉVE

A SZEREMLEI TÁRSASÁG ÖT ÉVE 1991. február 26-án a hódmezővásárhelyi levéltárban összegyűlt tizenegy helytörténész, akik Hódmezővásárhely múltjáról, néprajzáról, művészeti életéről már addig is kisebb-nagyobb publikációkat jelentettek meg. Munkájuk hatékonyabbá tétele érdekében szükségesnek érezték, hogy társaságba tömörüljenek. Az alapító tagok: dr. Dömötör János, Farkas Ferenc, Herczeg Mihály, Kárász József, Kovács István, Kőszegfalvi Ferenc, dr. Kruzslicz István Gábor, Lőkös Imre, Makó Imre, Szenti Tibor, Szigeti János. Az alapító tagok egyhangúlag a Szeremlei Társaság elnevezés mellett döntöttek. Szeremlei Sámuel (1837-1924) történész, a MTA tagja volt, aki példakép gyanánt áll a tagság előtt. "Egy percig sem törekedtem a nagyszabású történészek és festőművészek babéraira, mert csupán egyszerű elbeszélő és rajzoló akartam maradni... Saját kis olvasóközönségem szüksége lebegett szemem előtt... arra kellett törekednem, hogy lakótársaim ismereteit bővítsem, az ő érdeklődésüket kielégítsem és tápláljam, hogy ílymódon bennük a szülőföld iránti ragaszkodás és szeretet érzelmeit ápoljam és fejlesszem." (Szeremlei: Önéletírás) Az alapszabály szerint a társaság célja: Szeremlei Sámuel munkásságának kutatása, emlékének ápolása, a helyismereti és várostörténeti tevékenységek összefogása, támogatása, koordinálása, az oktatás és közművelődés segítése, bekapcsolódás a honismereti mozgalomba, helyi hagyományok ápolása, kulturális értékek megőrzése és gazdagítása. Öt év elteltével úgy tűnik, tett is a társaság e célok megvalósításáért. Jóllehet számtalan kedvezőtlen körülmény is közrejátszott. A létbizonytalanság, a napi politika, az anyagi források beszűkülése, a túlhajszolt életmód következtében az emberek érdeklődésének lanyhulása hatással volt a társaság működésére is. Annak idején alapszabályunkban 10 pontban jelöltük meg céljaink elérésének útját. Eszerint a Szeremlei Társaság:

1. "Rendszeres összejöveteleket tart." Eleinte havonta szerettük volna, de hamar rájöttünk, hogy 2-3 havonta is elég nehéz összegyűjteni a tagságot, amely az évek folyamán 19 főre gyarapodott. Már 1991-ben javasoltuk, hogy "önképzőkörszerűen" kellene működni. Ez a gondolat többször is fölmerült, helyeslésre is talált, de csak 1994 áprilisában döntött úgy a közgyűlés, hogy november-december hónapban minden évben tartunk felolvasóülést. Ezt 1994 decemberében meg is tartottuk az Alföldi Galériában. 1995 decemberében rendeztük második felolvasóülésünket.

2. "Előadásokat, vitaüléseket, tudományos ülésszakokat, kiállításokat rendez." Elsőként 1993-ban dr. Elek András tartott előadást a társaság tagjainak a 48-as emlékek felkutatásának eredményeiről. Sikerült neki beazonosítani a Plohn-fotók eddig ismeretlen honvédjeit; a temetőkben 8 honvéd sírjára bukkant, amelyek ápolását javasolta a 48-as hagyományokra oly sokat hivatkozó vásárhelyieknek.

file:///F|/...kei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/002_a_szeremlei_tarsasag_ot_eve.htm[2011.02.02. 14:43:12]


1993-ban a Rákóczi-szabadságharc 290. évfordulójának tiszteletére rendezett történettudományi konferenciához a társaság is jelentősen hozzájárult. ABercsényi Miklós és kora konferencia aktualitását aláhúzta a város egykori földesura halálának 200. évfordulója is. Köpeczi Béla akadémikus elnöki megnyitója után R. Várkonyi Ágnes a Bercsényi-biográfia még megoldatlan kérdéseiről beszélt. Galgóczi László kandidátus a Bercsényi-levelek nyelvtörténeti vizsgálatát végezte el, majd Czigány István a kuruc hadsereg és Bercsényi kapcsolatáról beszélt. Herczeg Mihály A Bercsényi család és a vásárhelyiek című előadásában végigvezette, hogyan jutott a székesi Bercsényi család Vásárhely birtokához, milyen volt a kapcsolat a közel két emberöltő alatt. Köpeczi Béla Bercsényi és az orosz orientáció összefüggéseiről beszélt. Heckenast Gusztáv Rákóczi szenátorait idézte, Zakar József pedig a franciaországi Bercsényiket. Az előadásokat kísérő kiállítás egyik darabjáról, a hosszú tőrről (spadé) Kovács S. Tibor tartott színvonalas magyarázatot. 1994-ben, Kossuth halálának centenáriumán, a Szeremlei Társaság rendezett konferenciát a városi önkormányzattal együtt. Az első előadást Kossuth Lajos és Hódmezővásárhely 1848/49ben címmel dr. Varsányi Péter István főiskolai tanár tartotta. Dr. Kruzslicz István Gábor azt vizsgálta, hogyan tartotta, ápolta a város a kapcsolatot az emigrációban élő nagy hazánkfiával. Beszélt a Kossuth-kultusz fenntartóiról, Szamecz Andrásról, Endrey Gyuláról, dr. Nagy Györgyről. De kitért az olvasókörök ilyen irányú tevékenységére is. Herczeg Mihály elemezte, miként vált a kezdetben földalatti, majd spontán szélesedő társadalmi mozgalom hivatalos kultusszá, a város nagy nyilvános ünnepévé Kossuth halála évében. Újabb konferencia zajlott le a Vásárhelyi Őszi Hetek során is, Tárkány Szücs Ernő néprajztudós emlékezetére. Az előadók: Homoki Nagy Mária, Katona Imre, Szenti Tibor. Még egy tudományos előadás hangzott el dr. Kruzslicz István Gábortól Hódmezővásárhely város törvényhatósági jogának 120 év előtti elnyerése évfordulóján. A föntebb említett konferenciákat, előadásokat kiállításokkal igyekeztünk alátámasztani, emlékezetessé tenni. Igen sok munkával készült el 1993 szeptemberében a Bercsényi és kora c. kiállítás a városháza dísztermének előcsarnokában. Térképek, arcképek, csatajelenetek, a témában érintett szakirodalom gazdagították a hallgatók élményeit. Egy-egy kiállításhoz az anyaggyűjtést sokkal hamarabb megkezdtük. Így pl. az 1992-ben elhunyt tagtársunk, Lőkös Imre a közelgő Kossuth-évfordulóhoz eredeti Kossuth-levelet ajánlott figyelmünkbe, amelyet aztán a levéltárnak sikerült megszereznie, és az is kiállításra került az 1994. március 20-án tartott emlékülés kapcsán. A Szeremlei-emlékkiállításról 1994 áprilisában tárgyaltunk, s a Levéltári Napok keretében került sor októberben a megnyitására a levéltár épületében. A Tárkány Szücs Ernő-emlékszoba létesítését még a nyolcvanas évek végén ajánlotta azóta elhunyt felesége. Tárkány Szücs Attila segítségével nyílhatott meg az emlékhely a Zrínyi u. 5. sz. alatt 1994. október 20-án, melynek berendezéséből a Szeremlei Társaság egy tagja aktívan kivette részét. Farkas Ferenc tagtársunk még 1992-ben javasolta egy "világháborús emlékmúzeum" létrehozását. Ez nem valósult meg anyagi okok miatt, miként Kőszegfalvi Ferenc tagtársunk javaslata sem, aki állandó helytörténeti kiállítást ajánlott, sőt hadtörténeti, ipartörténeti, valamint sporttörténeti kiállítást is. Ez utóbbi megvalósult.

a

Szeremlei

Társaságon

kívüli

polgártársaink

jóvoltából

mint

alkalmi kiállítás

3. "Helyismereti kérdésekben szakvéleményt ad." Mindjárt 1991-ben megkeresés történt az '56-os pedagógusok rehabilitációja ügyében. Ebben a levéltáros tagtársak tudtak segítséget nyújtani. file:///F|/...kei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/002_a_szeremlei_tarsasag_ot_eve.htm[2011.02.02. 14:43:12]


A közgyűlés megkeresésére utánajártunk a nép által annyit emlegetett "alagútrendszernek". 55 helyen végeztünk feltáró munkát. A megvizsgált vermek, csatornák, üregek egyike sem támasztja alá a nép száján élő "alagútlegendát". Kezdeményezésünkre az önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adott Szeremlei Sámuelnek, Kovács Ferencnek és Nagy Györgynek.

4. "Előkészíti helytörténeti kiadványok megjelentetését." A Szeremlei Társaság e téren mutatta fel a leglátványosabb eredményeket. Anyagi bázisunk szűk volta miatt ez sohasem valósulhatott volna meg a közgyűlés megértő támogatása, de elsősorban és kiemelten dr. Rapcsák András polgármester hozzáállása nélkül. A társaság szívügyének tekintette a stagnáló várostörténeti monográfia 2. kötetének megjelentetését. A közgyűléshez fordult, hagy hozzon létre egy monográfia-alapítványt. Ez létre is jött. Ugyancsak sor került ekkor egy másik alapítvány bejegyzésére, melynek neve: Helytörténet Műveléséért Alapítvány. Ez utóbbihoz néhány pályázat útján szerettünk volna támogatást nyerni (Karácsony Sándor szakalapítvány, Szerencsejáték Rt.) - de eredménytelenül. Annál nagyobb sikere lett a monográfia 2. kötetének, amely az önkormányzat jóvoltából 1993-ban került ki a nyomdából. 1991 tavaszán elkészítettük kiadványtervezetünket. A meginduló Vásárhelyi Téka sorozat első kötete Grezsa Ferenc: Irodalom Vásárhelyen, Vásárhely az irodalomban hamarosan ki is jött a nyomdából. Már ekkor leszögeztük, hogy "legfontosabb volna a Szeremlei Társaság évkönyvének a megjelentetése" . A következő években sem került rá sor, fedezet híján. Közben a Vásárhelyi Téka sorozat azért haladt a maga útján. A 2. kötet Kőszegfalvi Ferenc: Jeles vásárhelyiek, a 3. A hódmezővásárhelyi zsidóság 1734-1993közti történetét vázolta fel, a 4. a százéves városházát mutatja be (Kovács István, Kruzslicz István Gábor és Szigeti János közös munkája). Az 5. kötetben a vásárhelyi parasztételeket gyűjtötte össze Herczeg Mihály, a 6. kötet a hódmezővásárhelyi állami óvónőképző négy évtizedét mutatta be (Francisztiné Molnár Erzsébet). A 7. kötet Szeremlei Sámuel emlékezete címen 6 szerző tíz tanulmányát közölte. 1992-ben javasoltuk, hogy a monográfia tervezett 3. kötetének megjelenése előtt kerüljön sor egy önálló néprajzi kötet megjelentetésére, amelyet a közgyűlés támogatott. A Szeremlei Társaságban hangzott el először Galyasi Miklós költő, múzeumigazgató 90. születési évfordulója kapcsán a rá való emlékezés. Az önkormányzat megjelentette az Akéla búcsúdala című kötetét. Említésre méltó, hogy a föntebb felsorolt kiadványok bemutatói rangos helyszíneken történtek: a közgyűlés dísztermében, a kisteremben, a Németh László Városi Könyvtárban, vagy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában.

5. "Kapcsolatot épít ki hasonló jellegű társaságokkal, szervezetekkel." Az első években kapcsolat alakult ki a Volt leventék és hadifoglyok baráti körével, majd a II. világháborús emlékbizottsággal. Sor került a volt hadifoglyok aknaszlatinai látogatására, onnan is jöttek baráti találkozóra. A kapcsolat szorgalmazója Farkas Ferenc tagtársunk volt. Ugyancsak ő szorgalmazta a litván kapcsolatot is. Sor került a torontálvásárhelyiekkel való találkozásra. Itt járt Csete-Szemesi István esperes 1993-ban, majd 1994 májusában delegáció jött onnan a kibocsátó anyavárosba.

6. "Együttműködik az önkormányzattal, annak kulturális bizottságával." Mint említettük, többször tettünk javaslatot díszpolgári cím adományozására. 1991-ben javasoltuk, hogy a gimnázium panteonjába kerüljön dr. Nagy György domborműve. Ez megvalósult, de az alábbi file:///F|/...kei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/002_a_szeremlei_tarsasag_ot_eve.htm[2011.02.02. 14:43:12]


javaslatunk elsikkadt: 1993. március 24-én javasoltuk, hogy a Kulturális Bizottság tegyen lépéseket a városban elhelyezett hibás feliratú táblák helyesbítésére (pl. "sörház" a főutcán). Társaságunk javasolta a Lázár-ház falán emléktábla elhelyezését.

7. "Kapcsolatot teremt a helyi sajtóval." A helyi sajtóban rendszeresen közzéteszik cikkeiket a társaság tagjai: Dömötör János, Felletár Béla, Földvári László, Herczeg Mihály, Kőszegfalvi Ferenc, Kruzslicz István Gábor, Makó Imre, Szenti Tibor, Szigeti János.

8. "Kapcsolatot teremt a városvédő-szépítő egyesülettel." Tudomásunk szerint Szegeden működik az egyesület. Velük nem találtunk kapcsolatot.

9. "Együttműködik a kulturális intézményekkel (múzeum, könyvtár, levéltár)." Az együttműködésnek az az alapja, hogy mindhárom intézmény tagjai alkotják elsősorban magát a Szeremlei Társaságot.

10. "Pályázatokat ír ki." A Kossuth-évfordulón általános iskolások számára vetélkedőt hirdettünk. A vetélkedőn részt vevő négytagú csoportokat díjakkal jutalmaztuk. A résztvevőket autóbusszal elvittük a ceglédi Kossuth Múzeumba. A felnőtt pályázók számára 1992-ben írtunk ki pályázatot a következő témakörben: Kossuth és Hódmezővásárhely; Kossuth hatása dr. Nagy György eszmevilágára; Kossuth-hagyományok és kéziratos dokumentumok Hódmezővásárhelyen. Ez utóbbit az olvasókörök számára ajánlottuk. Általános iskolások Kossuth Lajos élete, pályája és kapcsolata Hódmezővásárhellyel címen adhattak be pályázatot. Mivel a Frankel Leó Szakközépiskola minden évben szervez Ki tud többet Vásárhelyről? vetélkedőt, a következő években nem hirdettünk vetélkedőt, csak pályázatot. 1993-ban felnőttek számára meghirdettük a Takács Ferenc politikai pályaképe; a Takács Ferenc a művelt mecénás és a Visszaemlékezések Galyasi Miklósra című pályázatokat. A diákok számára kiírt pályázatok: Török Károly élete és munkássága és Vásárhelyi népköltési alkotások gyűjtése adatközlőktől. A pályázatok jutalmazására szükséges összeget az önkormányzat támogatásából tudtuk biztosítani. Félévtizedes tevékenységünkről kívántam rövid összegzést adni abban a reményben, hogy jelen évkönyvünkkel hagyományt teremtünk, és folytatni tudjuk öt éve elkezdett munkánkat.

Herczeg Mihály a Szeremlei Társaság elnöke




A SZEREMLEI TÁRSASÁG TAGJAINAK FONTOSABB MUNKÁI 1991-1996

A SZEREMLEI TÁRSASÁG TAGJAINAK FONTOSABB MUNKÁI 1991-1996 Böszörményi Ede: Szeremlei Sámuel hódmezővásárhelyi református lelkipásztor élete, 1837-1924. Debrecen, 1991. 89 p. Böszörményi Ede: Az öngyilkosság múltja és jelene. Történeti vázlat. Budapest, 1991. 186 p. Francisztiné Molnár Erzsébet: A vásárhelyi óvónőképző negyven éve, 1892-1932. Szerk. Kovács István, Kruzslicz István Gábor, Szigeti János. Hódmezővásárhely, 1994. 94 p. Gaál Endre: A Hódmezővásárhelyi Sakk Kör és a Magyar Sakkszövetség Déli Kerületének megalakulása, kezdeti tevékenysége, 1925-1930. Szerk. Földvári László. Hódmezővásárhely, 1995. 144 p. Grezsa Ferenc: Irodalom Vásárhelyen, Vásárhely az irodalomban. Szerk. Kruzslicz István Gábor, Kovács István, Szigeti János. Hódmezővásárhely, 1993. 77 p. (Vásárhelyi téka: 1.) Herczeg Mihály: Hódmezővásárhelyi parasztételek. Szerk. Kovács István, Kruzslicz István Gábor, Szigeti János. Hódmezővásárhely, 1994. 125 p. (Vásárhelyi téka: 5.) Herczeg Mihály: A gróf Károlyi család Hódmezővásárhelyi uradalma a 19-20. században. Szeged, 1994. 222 p. Hódmezővásárhely története. II. köt. A polgári forradalomtól az őszirózsás forradalomig. 18481918. Főszerk. Szabó Ferenc. Szerk. Kovács István, Kruzslicz István Gábor, Szigeti János. Hódmezővásárhely, 1993. 1007 p. Jeles vásárhelyiek. Életrajzgyűjtemény. Összeállította Kőszegfalvi Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993. 158 p. (Vásárhelyi téka: 2.) Katona Lajos - Lusztig Imre: A második világháborúból hazatért hódmezővásárhelyiek, 1945-1995. Hódmezővásárhely, 1995. 380 p. Kovács István - Kruzslicz Hódmezővásárhely, 1995. 84 p.

István

Gábor: Ötvenéves

az

Apolló

Cipőipari

Szövetkezet.

Kovács István - Kruzslicz István Gábor - Szigeti János: Százéves a hódmezővásárhelyi városháza. Hódmezővásárhely, 1994. 62 p. (Vásárhelyi téka: 4.) Kőszegfalvi Ferenc: Adatok a hódmezővásárhelyi nyomdászat, sajtó és könyvkiadás történetéhez, 1852-1944. Békéscsaba-Gyoma, 1991. 68 p. Kruzslicz István Gábor: A délalföldi vasútépítési mozgalmak a századfordulón = Százéves a volt Szentes-Hódmezővásárhely Helyiérdekű Vasút (1893-1949). Szentes, 1993. p. 1-27. Kruzslicz István Gábor - Kovács István - Szigeti János: Hódmezővásárhely. Útikönyv. Hódmezővásárhely, 1992. 111 p. (2. jav. kiadása: Hódmezővásárhely, 1995.) (Német nyelvű kiadása: Hódmezővásárhely, 1992.) (Angol nyelvű kiadása: Hódmezővásárhely, 1994.) Makó Imre - Katona Lajos: A második világháború és a fasizmus hódmezővásárhelyi áldozatai. Hódmezővásárhely, 1991. 259 p.

file:///F|/...ovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/003_szeremlei_tarsasag_tagjainak_fontosabb.htm[2011.02.02. 14:43:13]

A SZEREMLEI TÁRSASÁG TAGJAINAK FONTOSABB MUNKÁI 1991-1996

A második világháború és a fasizmus hódmezővásárhelyi áldozatai. Szerk. Katona Lajos, Makó Imre. Hódmezővásárhely, 1993. 220 p. Plohn József: Negyvennyolcas János. Budapest, 1992. 176 p.

honvédportrék.

Az

utószót

írta

és

összeállította

Dömötör

Szenti Tibor: Paráznák. Feudalizmuskori (1723-1843) szexuális büntetőperek. Hódmezővásárhely, 1993. 161 p. Szeremlei Sámuel emlékezete. Szerk. Kovács István, János. Hódmezővásárhely, 1994. 182 p. (Vásárhelyi Téka: 7.)

Kruzslicz

István

Gábor,

Szigeti

file:///F|/...ovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/003_szeremlei_tarsasag_tagjainak_fontosabb.htm[2011.02.02. 14:43:13]

Béres Mária: RÉGÉSZETI-MŰEMLÉKI KUTATÁSOK CSOMORKÁNY-PUSZTATEMPLOM TERÜLETÉN 1991-BEN

BÉRES MÁRIA

RÉGÉSZETI-MŰEMLÉKI KUTATÁSOK CSOMORKÁNY-PUSZTATEMPLOM TERÜLETÉN 1991-BEN Minden kutató számára rendkívül kockázatos dolog egy több évre tervezett és éppen csak megkezdett munka véglegesnek még egyáltalán nem mondható eredményeiről hitelesen szólni. Úgy érzem, Vásárhely polgárai iránti tiszteletből mégis vállalnom kell ezt a nehéz feladatot, hiszen - az OMVH Délalföldi Kirendeltsége mellett - a városi önkormányzat jelentősen támogatta és támogatja a csomorkányi ásatásokat (1), a város lakói pedig megható érdeklődéssel figyelték munkánkat. Köztudott, hogy Szeremlei Sámuel nagyszabású, és rendkívül színvonalas, Hódmezővásárhely történetével foglalkozó könyvében (2) feldolgozta Csomorkány település és temploma történetét. Ő volt az első olyan történészkutató, aki helytörténeti tanulmányai kiegészítésére, s az írott forrásokból nyerhető ismeretek bővítésére az egykori Vásárhely környéki településeken ásatásokat végeztetett (3). Így került sor 1892-1895 között a csomorkányi templom feltárására, valamint 189495-ben a mezőváros egy kis részletének megkutatására. Az ásatás első éveiben a feltáró munkákat Farkas Sándor mellett Tergina Gyula, a Magyar Nemzeti Múzeum helyi megbízottja ellenőrizte ill. irányította, majd az ő útmutatásai nyomán Oláh Imre és Varga Antal fejezték be. Az ásatást - mint ahogy azt az újrafeltárásból megtudtuk - a kor szokása szerint az alapok két oldalán húzott, kb. 60 cm széles és 150 cm mély kutatóárkokkal végezték, majd 40 cm-es köz, szaknyelven "tanúfal" kihagyása után az előzőekkel párhuzamosan nyitott újabb árkokkal vizsgálták a templom belsejét és a körülötte fekvő temetőt. Az ásatók koruk legjobb színvonalán álló ásatási dokumentációt készítettek: azaz nemcsak lerajzolták a feltárt részleteket, összegyűjtötték a leleteket, hanem még le is fényképezték a romokat. Munkájuk eredményét pedig Szeremlei Sámuel dolgozta be monográfiájába, s ezzel publikálttá vált az ásatás. A csomorkányi ásatások eredményeinek Szeremlei által való értékelése számos később született helytörténeti, ill. művészettörténeti-régészeti szakmunkában is helyet kapott (4). Azonban az egyre gyarapodó szakmai ismeretek részben kiegészítették, vagy éppen megkérdőjelezték feldolgozása eredményeit. Miért vált szükségessé a falak és az egykor már napvilágra került alapok ismételt megvizsgálása? Azért, mert a ma élő településektől meglehetősen távol eső, maradványok állaga erősen megromlott. Egyrészt a csapadék, az másrészt és főként a téli fagyok omladozóvá tették a falakat, kitámasztások már nem menthetik meg többé a végső pusztulástól romjait.

a pusztában védtelenül álló utóbbi évtizedek savas esője, s a felületes javítgatások és az egykori templom meredező

Korunk műemlék-helyreállítási gyakorlata nemcsak hazai törvényeinkhez, hanem nemzetközi szabályokhoz és egyezményekhez is igazodik. Ez utóbbiak közül napjainkban a leginkább mértékadó az ún. Velencei Charta (5), melyet a hazai műemlékvédelem szigorúan betart, s amely a helyreállítások és restaurálások előtt gondos régészeti-műszaki-művészettörténeti feltárást és egyéb körültekintő vizsgálatokat ír elő. A romok felmérését, állagvizsgálatát, természettudományos módszerekkel az építőanyagok elemzését és korhatározását a dortmundi Műszaki Főiskola Építészeti Kara végzi. Eredményeik alapján majd ők dolgozzák ki az állagvédelem leghatásosabb módszerét, s határozzák meg a hozzá szükséges legjobb védőanyagokat. Az előzmények után ismerjék meg a minimálisan három évre tervezett munkák első évi eredményeit!

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/004_beres_maria.htm[2011.02.02. 14:43:15]


Az ásatás közel 100 négyzetméteres felületén a legkorszerűbb szintbontásos módszert alkalmaztuk, azaz vékony rétegenként szedtük le a felszínt, s minden egyes beásást arról a szintről bontottunk ki, amelyikből az indult. Hiszen ott, ahol egykor ásni kezdtek, az volt az akkori járószint, s e felszínen elszórva sok apró tárgy utalhat az adott korszakra (pl. használati tárgyak: kés, pipa, pohár- és cserépedény-töredékek; viseleti tárgyak: gomb, gyűrű, hajtű stb.; s a legjobb korhatározó tárgy természetesen a pénz vagy az érme). E módszer meglehetősen lassú, de megbízható, s csak ily módon remélhetjük, hogy hiteles új adatokat nyerhetünk - a korábbi bolygatások után - az egykori templom építéstörténetére, megjelenésére. A választott módszer helyességét már az első ásatási év eredményei is igazolni látszanak. Az 1892-95-ben feltárt alapokon kívül más építési periódus részletei is napvilágra kerültek, s bár ezek pontos alakját és építési idejét ma még pontosan nem tudjuk, a dortmundi vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a dombon a 12. sz. végén már biztosan állt templom, melyet főként 4,5 cm vastag, kézzel vetett, pelyvás soványítású téglából és homokkőből, valamint mészkőből építettek (6). Abban az időben, amikor a Csanád nemzetség Csomor ága megosztva birtokolta a falut (7), ez a korai templom még állhatott. A következő nagy átépítés, a régitől eltérő alaprajzi elrendezésben a 14. sz. első felében történhetett, s ekkor - az előkerült külső támpilléralap részlete alapján - már gótikus stílusú lehetett a templom. (8) A romjaiban még ma is látható templom a 15. sz. utolsó harmadában téglából épült, hosszú, keskeny, gótikus bordákkal boltozott, külső támpillérekkel megerősített volt. (9) E templom belsejét vörös homokkő őrleményével színezett habarccsal vakolták, s a szűk déli bejárat belső oldalán, valamint a szentélyben freskók díszítették a falakat. Pontosan meghatároztuk a templom környékén a 15. századi járószintet, megtaláltuk a templombelső padlószintjét is. A nyomokból kiolvasható, hogy a templomba a küszöbön át belépve 1 cm magas lépcsőn keresztül jutottak le a hívők a belső térbe. A templom padlója különböző alakú agyagból égetett lapokból volt kirakva, teteje cserepekkel volt borítva. E templom hajóját és szentélyét többször átvakolták és festették. A szentélyben valamikor a 16. sz. vége felé vastagon lemeszelték a freskókat, sablonnal és szabadkézzel készített fekete és vörös geometrikus minták kerültek az egykor gazdag díszítés helyére. Nem sokkal az 1596-os pusztulása előtt a templom külseje meszes habarccsal vakolt volt, amit vastagon, több rétegben fehérre meszeltek. A dortmundi egyetemisták a téglánkénti felmérés közben találták meg a külső vakolat alig észrevehető nagyságú maradványait. (10) A templom egykori pompás megjelenésére nyert adatokon kívül azonban nagyon sok még a nyitott kérdés. Elsősorban is tisztázni kell még az egyes építési periódusok pontos alaprajzát, építőanyagát, építési technikáját. Meg kell találnunk a történeti összefüggéseit az egyes átépítéseknek, ill. az értékes freskók lemeszelésének, az újszerű díszítés megjelenésének az okát. Más irányú kutatások alapján várható, hogy a csomorkányi templom a 15-16. sz. fordulójától erődített volt, tehát kutatóárkainkkal át kell vágnunk a dombot, az esetleges erődítés létének vagy nem létének a bizonyítására. Ha volt a templomnak tornya, meg kell állapítanunk annak is a helyét. De nem kevesebb a dortmundi diákokra és professzorukra váró feladatok sora sem. A részletes felmérések befejezése után elemezni kell az összegyűjtött mintákat, s terveket készíteni munkájuk tanulsága alapján. A felsorolt kérdések tisztázása bőséges feladatot jelent az elkövetkezendő években a kutatás számára, és egyetlen pontja sem valósulhat meg a város támogatása nélkül.



A csomorkányi romtemplom maradványai

A templom déli oldalának nyugati fele

Az északi falmaradvány belső oldala

A 4. szelvény délkeleti fele XV. századi alappal

A külső támpillér téglái nyugat felől

A templom hajójának déli alapfala és a szentély egy részlete

Jegyzetek: 1 A város és az OMVH Délalföldi Kirendeltsége megállapodást kötött a csomorkányi kutatások három éven át file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/004_beres_maria.htm[2011.02.02. 14:43:15]

Béres Mária: RÉGÉSZETI-MŰEMLÉKI KUTATÁSOK CSOMORKÁNY-PUSZTATEMPLOM TERÜLETÉN 1991-BEN történő, egyenlő arányú finanszírozására. 2 SZEREMLEI Sámuel: Hódmezővásárhely története I-II. Hódmezővásárhely, 1900-1901. 3 BANNER János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek? Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957. 133147. 4 REGENYE Judit: Hódmezővásárhely keleti határának régészeti topográfiája (kézirat). Szeged, 1979.; GALÁNTHA Márta - VÁLYI Katalin: A város és környékének középkori régészeti topográfiája és településtörténete = Hódmezővásárhely története I. Hódmezővásárhely, 1984. 267-276.; SZÉN Márta: Elpusztult falvak, XI-XVI. századbeli régészeti leletek Szeged és Hódmezővásárhely határában = Dolgozatok, Szeged, 1940. 171.; KRUZSLICZ István [Gábor]: Régészeti kutatások Hódmezővásárhelyen = Vásárhelyi Tanulmányok VII. 11., 21.; BÁLINT Alajos: A hódmezővásárhelyi református gimnázium régiséggyűjteménye = Dolgozatok, [Szeged], 1937. 182., 192.; DÁVID Katalin: Az Árpád-kori Csanád vármegye művészeti topográfiája. Budapest, 1974. 11-38., 53. 11. kép. 5 Nemzetközi Charta a műemlékek és építészeti együttesek konzerválására és restaurálására, Velence, 1964. 6 Régészeti adatok alapján a XII. sz. utolsó harmadára, a XIII. sz. első felére keltezhető; a dortmundi vizsgálatok szerint 1170 plusz/mínusz 30 év. 7 1256. 8 A dortmundi vizsgálatok szerint 1310 plusz/mínusz 30 év, ez a periódus egyelőre régészetileg közelebbről nem korhatározható. 9 Egy, az alapozása alatt talált övdísz alapján régészeti módszerekkel a XV. sz. utolsó harmadára keltezhető. A dortmundi vizsgálatok alapján 1470 plusz/mínusz 30 év. Teljesen egybevágó adat! 10 A dortmundi diákok centiméterről centiméterre mérik fel a romokat, s 1:10-es, vagy 1:2-es kicsinyítésben pontosan le is rajzolják azokat.


HERCZEG MIHÁLY: A BERCSÉNYI CSALÁD ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

HERCZEG MIHÁLY

A BERCSÉNYI CSALÁD ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A Vásárhely körüli apró falvaknak több földesura volt. Ismertebbek a Pósafi, Gyáli Kakas nemzetség nagyobb birtokai. Két tendencia küzdött itt egymással: részint az elaprózódás, a részbirtokok szerzése, részint az akkumuláció, a nagyobb uradalmak kialakulása. A Tamási, a Hédervári, illetve a Szekcsei Herczegh családnak sikerült először jelentősebb összefüggő uradalmi területet kialakítani. Őket Hunyadi János szorította ki a 24 pusztát és 15 falut magában foglaló vásárhelyi uradalomból. Ám Mátyás király ismét szétforgácsolta azt. Jutott belőle a délről menekült Jaksicsoknak, Telegdi Varjas Jánosnak, Gúti Országh Mihálynak, sőt gyermeke nevelőjének, Gersei Pető Jánosnak is. Hunyadi János egykori számtartója, Dóczi Mihály szintén megvetette lábát Vásárhely környékén. Fia, Dóczi Péter temesi főispán a nagy vagyonszerzők közé tartozott. Itteni uradalmát zálogba vétellel is növelte. Népes családja több ágon örökölt a környéken. Szeremlei szavával élve: ezek az urak "éhfarkas módjára törtek egymás ellen". Dóczi Imre lánya, Dóczi Katalin előbb Csulai Móré Györgyné, majd Losonczi Zsigmond felesége volt. Dóczi Miklósnak pedig az első felesége Móré-lány, a második Jaksics Erzsébet. Ezek mind örököltek a vásárhelyi uradalomból. A bonyolult birtokváltozásokat leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a nagyobb, több falura kiterjedő uradalmak a XVI. században a Dóczi-, a Losonczi- és a Jaksics-örökösök kezén voltak. A legzavarosabb időkben, Gyula várának eleste előtt az ottani tisztek adományleveleket tömegével szereztek a Vásárhely környéki birtokokra. Ismeretes, hogy Temesvár hős védőjének, Losonczi Istvánnak fegyver és pénz küldése helyett a király kegyesen megengedte halála esetére a leányági öröklést, úgy az ő két lánya, mint testvére, Losonczi Antal két lánya számára is. Később a Losonczi Antaltól származó Dorottya feleségül ment Kisvárdai Miklóshoz. Az ő lányuk volt Várdai Kata, aki előbb Telegdi Pál felesége, majd annak halála után második férje lett az a Nyáry Pál nagyváradi kapitány, aki a XVI. század végén "kitört az Alföldre". Tudjuk, hogy nemcsak a lippai vár, hanem Arad, Nagylak, Csanád is kis időre magyar kézre került. A lippai vár kapitánya ez időben Lugassy János, aki szintén a nagy birtokszerzők sorába tartozott. A solymosi vár tartozékainak megszerzése után birtokcserét hajtott végre özv. Nyáry Pálnéval. Szabolcs vármegye monográfiája azt állítja Nyírmadáról, hogy azt a "Lugosi család uralta; e családtól azután cserébe Hód-Mező-Vásárhelyért a bedegi Nyári Pál özvegye szerezte meg". Hát, bizony nagyot téved a monográfia írója, mert éppen fordítva történt. Lugassy János hajdúkapitány, aki a XVI-XVII. század fordulójára megszerezte Lippa, Jenő, Solymos várakhoz tartozó óriás kiterjedésű uradalmakat, vetett szemet az általa csaknem elérhető közelben fekvő vásárhelyi birtokra. Özvegy Nyáry Pálné Várdai Kata nem sok hasznot látott a tőle oly távoli birtokból (Királyhelmecen lakott). Kapva kapott hát Lugassy ajánlatán, aki nagymadai birtokát, ugornyai, rohodi részbirtokát és még 3000 forint készpénzt ajánlott a cseréért. Így jutott hát és nem holmi "ősi jusson" Lugassy Borbála Vásárhelyhez, amely birtok apja halála után reá szállott. Apjának köszönhette férjét, Bercsényi Imrét is. Bercsényi az akkori szörényi bánnak volt a fia. A két szülő, jó barátságban lévén, kitervelte a mindkét családra előnyös "érdekházasságot". Bercsényi Imre élt is jogával s holmi jószágelhajtás révén kivívta a vásárhelyiek ellenszenvét. A pozsonyi kamaránál tiltakoztak Bercsényi Imre "minden alapot nélkülöző" erőszakoskodása ellen. Igen ám, de éppen ez időben kezdtek az erdélyi fejedelmek birtokleveleket osztogatni az udvarukban hemzsegő vitézeknek, uraknak. A vásárhelyiek néhány évtized múlva nemcsak elfogadták Bercsényi földesuraságát, de védelmet is tőle vártak a kapzsi "új földesurak" ellen. Bercsényi Imre királyi kamarás neje, Lugassy Borbála 1636. április 7-én II. Ferdinánd királytól

file:///F|/...epulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/005_herczeg_mihaly.htm[2011.02.02. 14:43:18]


"nova donációt" kért és kapott a mezővásárhelyi uradalomra. Az adománylevélből idézünk: "Nemes Lugassy Borbála úrnő iránti kegyelmességünktől viseltetvén: Csanád vármegyében fekvő Pörös, Kuthas, Mogyorós, Fecskés és Vásárhely nevű jószágokat teljesen és egészen, mint amelyeknek említett Lugassy Borbála úrnő és ősei és elődei régtől fogva mindenkoron békés és háborítatlan birtokában valának s azokat ő most is békésen bírja, aminthogy azokról elégséges jószágos leveleik is voltak, azonban az elmúlt háborgó idők és zavargások miatt ide-oda való költözködések közepette e leveleik tőlök, amint állítja, elidegeníttettek vagy elvesztek" stb... Az első fogalmazásban a felsorolás így (- helyesen!!) szólt: "Oppidum nempe Mező-Vásárhely ac praedia deserta Kutas et Fechkés nuncupata" etc... Ezt a szöveget átjavították imígyen: "Totales et integras Comitatu Chianadiensi existentes"... Hát igen... Mit tudták azt Bécsben, hogy Pörös-Kutas nem két külön helység, s azt a Gúti Országh Mihály és Szeri Pósafi leszármazottak, a Macedóniai, a Geszti és a Gyimesi Forgách családok közt folyt nagy per, azaz 1560 óta mindig is Pörös-Kutasnak nevezték. De Mogyorós-Fecskés sem két külön helység, csak a neve összetett, és már 1456 óta így fordul elő az oklevelekben. Az persze nem csoda, hogy Bercsényiné mindezt nem tudta. Talán sohasem járt a vásárhelyi uradalomban, hiszen régen török kézre került már ismét a lippai vár, meg a solymosi is. Azt azért illett volna tudnia, hogy nem volt ez a birtok az ő "ősei és elődei" háborítatlan birtokában. Nem lehetett ő már olyan kislány, amikor az édesapja megszerezte. Az adománylevél kérése idején a Bercsényi család Pozsonyban (ma: Bratislava, Szlovákia) lakott, háza volt Nagyszombatban (ma: Trnava, Szlovákia) is. Erdélyi birtokaiknak már nem sok hasznát vették. Pedig jócskán volt Maros-Torda, Fejér (Alsó-Fejér), Kisküküllő és Doboka vármegyében. Valamivel szorosabb kapcsolatuk volt a Partiumban és a Hódoltságban fekvő Bihar, Zaránd, Szörény, Arad megyei 17 uradalommal. A Csongrád és Csanád vármegyei, föntebb emlegetett Mező-Vásárhely környéki puszták után a vásárhelyiek időnként még fizettek is, mint később látni fogjuk. Nyilván a fő jövedelmét a családnak azok a felső-magyarországi birtokok adták, amelyek nevei a magyar történelemből is közismertek. Így pl. Nyitra vármegyében Brunóc, Temetvény, Galgóc, Pöstyén, Bánka stb., Bars vármegyében az Alsó-Pélhez tartozó uradalmak, a szakolcai ház. Esztergom megyében zálogos birtokok, Zemplén vármegyében a kiterjedt Homonnai-uradalom 48 uradalma Őrmezőtől Felsőbarkócon át Alsójablonkáig. 1639-ben báró Bercsényi Imre Prága mellett hősi halált halt a svédek ellen vívott csatában. Özvegye nevelgette a Nyitra és Bars megyei Bercsényi-birtokokon a négy árvát. Erzsébet zárdába vonult. Lászlóval sok baj volt, italozó életmódja miatt. Az ő hibájából került török kézre Damásd vára. Ezért Erdélybe menekült. Imre, érsekújvári tiszt lévén, gáláns kalandokba keveredett, miért is szintén Erdélybe menekült. Miklós fiatal gyermekként anyjával maradt nagyszombati házuknál. Az Erdélybe távozott világfiak kikövetelték a maguk jussát a vagyonból. Az osztás 1646-ban végbement, azzal a kikötéssel, hogy Imre nem fogja molesztálni a vásárhelyi jobbágyokat. Ugyanis Lugassy Borbála csak a nagyszombati házat, a pöstyéni (ma: Piestan, Szlovákia) és a mezővásárhelyi jövedelmet tartotta meg magának és Miklós nevű serdülő fiának. Bármilyen hihetetlen - az iskolai tanulmányaink ellenére -, a vásárhelyiek küldözgették az árendát távoli földesuruknak. Így pl. 1642 pünkösdjére is vittek föl pénzt. De máskor is az ő árendájukból törlesztgeti az özvegy a váci püspöktől fölvett adósságait. Később Miklós is bátyjai után ment Erdélybe. Végigküzdötte velük a moldvai és a lengyelországi harcokat. Rákóczi György adománylevelet is adott neki Vásárhelyről. A gyalui harcokban elesett Imre. Miklós is mindenét elveszítve tért vissza Felső-Magyarországba. Ott Forgách főkapitány az érsekújvári (ma: Nové Zámky, Szlovákia) várban törzstisztként alkalmazta. Közben feleségül vette RechbergRothenlöwen grófnőt. 1665-ben fia született a temetvényi várban. Számunkra kissé szokatlan, hogy 1665 áprilisában Bercsényi Bécsben, az udvari kancelláriánál megbízó levelet állíttatott ki "hódmezővásárhelyi javainak jószágigazgatója s inspektora, Szél Miklós számára", aki őt a hatóságok előtt jogainak megóvásában képviseli. Különösen a Borsod és Csongrád egyesült vármegyék székén akadt sok dolga. Szeremlei feldolgozott néhány idevágó peres iratot az 1667., 1668., 1669. évekből. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvekben a szomszédos helységek jobbágyai vallanak arról, hogy Vásárhely földesurának Bercsényi Miklóst ismerik. Básthy Jánosné, Pap János diósgyőri kapitány, Cserépy György ellen kellett fellépni. A vásárhelyiek olykor-olykor fölmennek földesurukhoz, ha nem is mindig taxával, de legalább annak csökkentése kérésével. Így pl. 1677-ben



írja Bercsényi: "Énnekem az alföldi (hódmezővásárhelyi) embereim is voltanak némely nap itten, azok beszélik s mind írják kimondhatatlan táborát az töröknek... Csak az egy városomnak is, úgymint Vásárhelynek ötezer constantinapoli kila árpát kellett az táborra szolgáltatni s készpénzt többet háromezer forintnál..." Az ifjú Miklós húszéves korában már vágsellyei kapitány. Apa és fia együtt harcol Buda, majd Szeged várának fölszabadításáért. Thaly Kálmánt idézzük: a császár "...Bercsényi Miklóst, mint érdemdús, hű tábornokát s magyar belső titkos tanácsosai egyik legkedveltebbjét, úgy békében mint háborúban (nevezetesen a most folyó 1684-1687-iki hadjáratokban), vitéz fiával együtt kitűntetett soknemű jeles érdemeiért, hív és közhasznú szolgálataiért, törvényes utódaival egyetemben 1687. szeptember 14-kén kelt cs. kir. Edictumával grófi méltóságra emelé. E rang a már különben félszázad óta mágnási renden lévő, régi, előkelő Bercsényi-családot most már nemcsak a Miklós által viselt hadvezéri és udvari magas méltóságoknál, - hanem a családi tényleges birtokok nagy terjedelménél fogva is (Hód-MezőVásárhely, Nagy-Tapolcsány, Tavarnok, Temetvény, Brunócz uradalmak, város, várak, kastélyok) méltán megilleti vala." Ifjabb gróf Bercsényi Miklós a szegedi huszárvár kapitánya lesz. Majd 1688 tavaszán szegedi csapataival Caraffa, Veterani, Piccolimini tábornokok császári hadaihoz csatlakozva harcol Lugos, Lippa, Solymos fölmentéséért, majd atyjával együtt részt vesz Nándorfehérvár ostromában és első elfoglalásában. Az idősebb Bercsényi gróf a következő évben elhunyt. A fiatal gróf a szegedi állomáshelyéről fokozottan figyeli vásárhelyi birtokát. Föllép az udvarnál Fingermann szegedi hadbiztos ellen, aki fölöttébb zsarolta a vásárhelyieket. A bécsi kormány 1690-ben "külföldi tőke" bevonásával is áruba bocsátotta a török uralom alól fölszabadult területeket. A vásárhelyiek siettek elismerni Bercsényi földesuraságát. 700 tallér adót is fizettek neki. A várost a kóborló hordák folyton prédálták, ezért Vásárhely követei fölkeresték Bercsényit Nyitra megyei kastélyában, Brunócon, ahol adójuk mérséklését kérték. Ez a brunóci taksalevél a vásárhelyi levéltár első, legbecsesebb irata. A méltányos 400 tallér (200 arany) mellé némi természetbeni szolgáltatások is járultak a 14 négyzetmérföldnyi hatalmas határért. Bercsényi nemsokára részt vett Várad (ma: Oradea, Románia) és Gyula ostromában, majd szegedi állomáshelyére vonult. Rövidesen kinevezték Ung vármegye főispánjának és aztán az ungvári uradalom megszerzésén fáradozott (1692). Közben Gyula várának védőserege (köztük Thököly kurucai) végigdúlta élelemszerző útján a vidéket s a vásárhelyieket 1693-ban menekülésre késztette. A vásárhelyiek csak a karlócai béke után települtek vissza. 1700-ban már gyakorolta földesúri jogait. Ungvárról tiltotta a külföldi pénz használatát. A vásárhelyiek újból fizetgetik neki az árendát. 1701 farsangján történt meg az a bizonyos "összeesküvés" Rákóczival és más főurakkal. Márciusban a kamara emberei már összeírták Bercsényi javait, köztük a csongrádi uradalmat, amely ez időben magában foglalta Csongrád, Kürt, Sas, Ug, Böld és Vásárhely helységeket, ez utóbbihoz tartozó puszták: Férged, Mártély, Körtvélyes, Szenterzsébet, Szentkirály. Júniusban már foganatosították az elkobzást, jóllehet az idézőlevél csak augusztus 26 -án ment ki a megyéhez. A következő évben Schlick Lipót császári tábornoknak adományozta az udvar Bercsényi csongrádi uradalmát. 1703-tól Schlick nem tudta érvényesíteni földesúri jogait. Közismert, hogy Bercsényi a szabadságharc idején nemcsak jelentős katonai szerepet vállalt (1705-től a Conföderátio országos főtábornoka), de a kormánytanács első szenátora, 1707-től fejedelmi helytartó, a békealkudozások vezetője (Anglia, Hollandia). Tárgyal Nagy Péterrel és XIV. Lajossal. Folyamatos levelezésben áll a fejedelemmel, olykor hármat is ír neki egyetlen nap alatt. Leveleiben elvétve a mi vidékünk is említésre kerül. Így pl. 1706. november 17-én írja, hogy "...a lemenő németnek Győnél vagy a tájon Tápéig kell általgyünni a Tiszán és így ha ma elérkezik a kenyír: még estve meginduljon az válogatott lovas had (kibül negyedfél ezeret kitölthetek) igyenessen csak a Tisza mellett menjenek, s jó elöljárókat vigyázóban bocsátván, úgy, hogy maga bíztában, lustosson költözvén által Győnél az német: ott egy istenadta



szerencsére üssék meg s ha mit tehetnek neki Szegedig. Mert Szegedtül, az mint Szabó János mondja, innen sem élése, sem módja az járásnak. [...] Ezen próba is vakszerencsébül áll: mert ha az üdű megakasztja az eb németet Szentes és Vásárhelyben, - elfogy a kenyere az katonának (s annálinkább kedve), meg kell térni". 1708-ban Csajági főstrázsamester panaszkodását tolmácsolja a hadak fogyatkozásáról: "Feles hajdúját mondja az Tisza két felén Szeged körül: Győn, Tápén, Szentesen, Maroson, Vásárhelyen s még Pétervárad felé is..." Talán ez a kuruc jelenlét is befolyásolja a vásárhelyiek taksafizetési buzgalmát. 1708-ban Ungvárra vittek bizonyos összeget. De adózásuk rendszertelen volt. Sokat panaszkodtak a labanc és kuruc hadakra. Éppen erre a sok huzavonára hivatkozással adta át csongrádi uradalmát Károlyi Sándornak. Erről szól az a bizonyos peklini levél, amelyet Palugyai Imre közismert munkájában szó szerint leközöl - mégpedig 1709. szeptember 27-i keltezéssel. Valóban található ilyen keltezésű levél is a Károlyi-levéltárban, mégis okunk van föltételezni, hogy a dátumot elírták. Ugyanis van ennek a levélnek egy másodpéldánya is, annak viszont december 21. a keltezése. És ez lehet a helyes dátum. 1709-ben 90 levelet írt Bercsényi Rákóczi Ferenchez. Ezekből világosan megrajzolható, mikor, hol tartózkodik. Szeptember 21-én Rahóról, 24-én Tornaallyáról (ma: Safarikovo, Szlovákia) datálja leveleit. Csak december 18-tól tartózkodik Peklinben. Ebből a levélből idézünk: "Ime azonban accludálom kegyelmednek az vásárhelyieknek restantiájokkal. Bízom azért tútorsága alá kegyelmednek..."

utolsó

végzését, együtt

Károlyi válasza erre december 28-án kelt. Kassáról 1710. február 19-én írott levelében is említést tesz Bercsényi Károlyinak a vásárhelyiekről: "Vásárhely iránt kedvesen vettem tudósítását kegyelmednek; bár eddigi kegyelmed jóakaratját kértem volna, mert látom 3 esztendeig sem félnek tőlem annyit, mint 3 holnapig kegyelmedtül (vagyis: december, január, február). Attul sem féltem kegyelmedet: Kárát vallja, csak Isten segítsen bennünköt ellenségünk ellen; várom is további tudósítását és maradok kegyelmednek köteles attyafia, szolgája G. B. Miklós". 1710. február 23-án Károlyi így válaszol a "Generális Mareschallnak": "Az vásárhelyieket jóakaróimnak vallom, ha jó dohánt akarnak küldeni; hiszem ha nem tartozik is véle: ugyancsak emberségbül is megég az, csak jó füsti legyen. Kegyelmednek hogy jámbor jobbágyi: nem csuda, hogy azok, mert túl vannak az Tiszán; penig hogy örökösnek nem írja magát, addig bízom az dohányhoz..." Az utolsó szál a Bercsényi családhoz: az 1711. január 25-i nyugta. Eszerint a vásárhelyi árendába Károlyi lefizetett bizonyos összeget Bercsényi László kezébe, aki ekkor Ungvár várát készítette föl az "utolsó harcra"... Nem csoda, hogy a Bercsényi név úgy maradt meg a vásárhelyiek emlékezetében, mint a "jó földesúré". Különösen elmélyült ez a benyomás a 18. században, amikor Károlyi Sándor utódai egyre szorosabbra fogták a gyeplőt a taksás állapotból ismét robotos jobbágyokká süllyesztett vásárhelyieken. Jellemző Hódmezővásárhelyre, hogy amikor 1848-ban a haza védelemre szorult, egy lelkes tímármester, Szamecz András eladta házát, műhelyét, hogy szabadcsapatot szervezve a Délvidékre vonuljon. Vállalkozását Bercsényi nevével tette még vonzóbbá, hitelesebbé. 1888-ban a város utcát nevezett el Bercsényiről Újvároson, a mai Kiserdő soron. Amikor 1906-ban a bujdosó Bercsényi hamvai hazakerültek Kassára, a város vezetői rádöbbentek, hogy "egykori jó földesuruk" emlékéhez mégiscsak méltatlan az öt-hat házból álló utca elnevezése. A Kispiac térből (ma: Kálvin János tér) nyíló Csalogány utcát keresztelték át Bercsényi névre, amelyet a tanácsrendszer idején sem bolygatott meg senki. Az 1930-as években fiatal vásárhelyi értelmiségiek csoportja "Bercsényi Bajtársi Egyesületbe" tömörült. Napjainkban a Bercsényi Lövészdandár őrzi a hányatott életű vitéz katona, székesi gróf Bercsényi Miklós nevét.



Felhasznált források és irodalom

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára, Szeremlei Sámuel hagyatéka. Időrend III. Családok és nevezetes emberek. Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez (1704-1712). Közli Thaly Kálmán. Budapest, 1875. THALY Kálmán: Gr. Bercsényi Miklós levelei Károlyi Sándorhoz. THALY Kálmán: A székesi gr. Bercsényi család. Budapest, 1885. BOROVSZKY Samu: Esztergom vármegye. Budapest, 1896. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Budapest, 1896. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Gömör-Kishont vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Bars vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Nyitra vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Bihar vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Pozsony vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Szabolcs vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) BOROVSZKY Samu: Zemplén vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai) SZEREMLEI Sámuel: Hódmezővásárhely története I-V. Hódmezővásárhely, 1900-1913.


TORONTÁLVÁSÁRHELY ALAPÍTÁSA

TORONTÁLVÁSÁRHELY ALAPÍTÁSA A Hódmezővásárhelyről, Szentesről, Makóról, Gyomáról és más kisebb településekről történt kirajzás eredményeképpen 1794-ben új község született. A betelepülők többsége Vásárhelyről érkezett. A megalapításra emlékezve tesszük közzé a debeljácsai lelkipásztorok műveinek részleteit.

CSETE-SZEMESI ISTVÁN

A DEBELJÁCSAI (TORONTÁLVÁSÁRHELYI) REFORMÁTUS GYÜLEKEZET GYÖKEREI, MÚLTJA ÉS JELENE (1991) Idősebbekkel történt beszélgetéseim során mindig feltettem a kérdést, honnan származnak az ősök. Legtöbbjük azonnal rávágta: Hódmezővásárhelyről. Ennek részben azért van való alapja, mert a 211 betelepült családból 40% jött Vásárhelyről, 20% Szentesről és Makóról, Gyomáról pedig 15%-nál kevesebb, más helyekről 5% toborzódott. Úgyhogy jelentős tömböt alkotott a négy részre osztott új településen a vásárhelyiek falurésze. Több - 1970es idejövetelemkor - 80-95 éves öregember bizonysága alapján (akik a történetet nagyapjuktól, dédapjuktól hallották) a XIX. század első évtizedeiben még szigorú elkülönülési rend uralkodott Debeljácsán. A gyomai, vásárhelyi, makói legények nem mehettek csak olyan egyszerűen be a máshonnan települtek utcájába, hogy a lányoknak a szépet tegyék, vagy akár hazakísérjék este őket, mert "könnyen lepedőbe vitték haza" az udvarlókat, mesélte a múlt században született id. K. I. a hetvenes évek elején. De az ifjúkorú kakaskodás a legények között az évtizedek múltával alábbhagyott és összeházasodott lassan az egész falu, lassan egy nagy rokonsággá kovácsolódott a református gyülekezet a két évszázad folyamán. Az, hogy legtöbben vásárhelyi származásúnak mondják magukat, annak a természetes folyamatnak a következménye, hogy majdnem minden családban az egyik "ősapa" vagy "ősanya" (az idetelepülés idejére értve ezt az "ős"-séget) vásárhelyi. A másik szülő viszont szentesi vagy makói. 25-30 éve kezdődött az "új kirajzás", amikor is ebből a gyülekezetből a nagyvilág minden tájára szóródtak szét. Vannak híveink Ausztráliától Kanadáig, a nyugat-európai országoktól Amerikáig. Leveleikben, a hazalátogatások alkalmával való beszélgetések során kifejezték az elődök, gyökereik iránt való érdeklődésüket, tájékozásszomjukat.

GACHAL JÁNOS - TÓTH SÁMUEL

A DEBELJACSI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ EMLÉKKÖNYVE (1938)

file:///F|/...tekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/006_torontalvasarhely_alapitasa.htm[2011.02.02. 14:43:20]


A XVIII. század közepén működött egy hatalmas társaság Délmagyarországi kincstári puszták bérlő társasága néven, amely - mint a neve is mutatja - bérelte a kincstári pusztákat. Ez a társaság, úgy látszik, nem találván megfelelő számadást a jelenlegi Debeljácsa területén elnyúló pusztaság bérbevevésével, 1766-ban átengedte az egész síkságot a tiszai és marosi szerb határőröknek. Az áttelepülés 1768-1774-ben, 6-7 év alatt simán megtörtént. A szerbek, nem tudni milyen okokból, igen rövid idő alatt itt hagyták a kövér, de már évszázad óta műveletlen bánáti földeket és 1783-ban újra nagy pusztaság tárult azoknak a szeme elé, akik ebben az időben Becskerekről Idvoron keresztül Pancsovára utaztak. A kincstár azonban nem nézhette tétlenül, hogy ilyen megművelésre kiválóan alkalmas terület haszonvétlenül, üresen itt maradjon az országhatár közvetlen közelében. A törökdúlás még élénk emlékezetben volt, nem lehetett védtelenül hagyni a Bánátnak ezt a részét, s így került 1794-ben újratelepítés alá a mai Debeljácsa község területe. A temesvári katonai kormányzóság, melynek hatáskörébe tartozott a telepítés ügye, jól átgondolt terv szerint járt el. Tisztában volt azzal, hogy egyáltalán nem elegendő csak földet és házhelyet ígérni vagy adományozni a települőknek. A szántóföld és házhelynek nevezett terület ugyanis ijesztő képet mutatott. A török pusztítás óta eke nem járta ezeket a földeket, vadul burjánzott a gaz. Erdőmagasságban lepte el a gyom és egyéb káros növényzet sűrűje az egész Délbánátot. Ide embereket hozni, olyan embereket, akik eddig kulturált helyeken, békében éldegéltek, teljesen lehetetlen. Hadmentességet biztosítottak tehát a települők részére, mégpedig 10 esztendőre, ezenkívül 6-10 évig terjedő adómentességet. Számolt ugyanis a katonai kormányzóság azzal, hogy legalábbis 10 esztendőre lesz szükség, amíg a települők részben művelés alá vehetik a földet, másrészt amíg állandó lakhelyet építhetnek, vagyis községet létesítenek. A lakóházak építéséhez szükséges faanyagot a kincstári erdőkből ingyen kapták a települők. Ugyancsak ígéretet tettek arra is, hogy a földeket pontosan felmérik és az így mérnökileg felmért földeket, házhelyeket telekkönyvi sorrendbe foglalják, a kiosztott földeket és házhelyeket telekkönyvileg is a tulajdonosok nevére íratják. A végeken úgyszólván állandóan harcok folytak a régebbi időkben. Nyilvánvaló, hogy a települni szándékozókra ez a tény nyomasztólag hatott. A katonai kormányzóság ezért ígéretet tett arra is, hogy - a határtól befelé 40 kilométeres sávon kívül - képzett és jól felfegyverzett, állandó katonaságot tart, a civil lakosság több rendkívüli kedvezményt is élvez majd, így pl. só és dohány kiosztása vagy igen alacsony áron való árusítása által. Az ilyen módon lelkileg is jól előkészített telepítés céljára ezúttal magyarokat válogatott a katonai kormányzóság, mégpedig kálomista magyarokat. Hódmezővásárhelyi, szentesi, makói és gyomai református vallású magyarokat telepített erre a helyre, melynek mai neve Debeljácsa. Amit nem bírt teljesíteni a kincstári puszták bérlő társasága, és amennyire nem bírta helyét megállani más nemzetiségek települő sokasága - az elmúlt 150 esztendő történelmi tanulsága szerint -, annyival kitartóbban és meg nem törve állja ma is helyét a négy város fiainak utódserege: virágzó nagyközséget emelvén a pusztaság helyén olyan viharokkal a háta mögött, mint amilyent az 1848-as és 1914-18-as esztendők jelentettek. Pontos telekkönyvi adatok alapján tudjuk, hogy 1794-ben 211 család telepedett le. Emlékezés okáért feljegyezzük a települő családok neveit. Házszám szerint a következő családok nyertek letelepedési jogot: Szekeres Mihály, Hóder Mihály, Tóth István, Bekő Mihály, Dávid János, Mérges András, Csengeri János, Mézes Mihály, Kenéz János, Koska Sámuel, Balog Pál, Katona István, Bárány András, Kovács János, Újfalusi Sámuel, Kun Mihály, Nagy Mihály, Kun Mihály, Katona Ferenc, Pető Miklós, Tóth István, Győri Mihály, Petrecz Mihály, György Sámuel, Szenti Mihály, Oláh János, Doszlop András, Molnár György, Sárközi István, Horvát István, Kovács István, Csáki János, Alföldi András, Jóvér István, Hagy Mihály, Kotormán István, Varga Gergely, Nagy János, Tóth Mihály, Tatár György, Pető Pál, Kiss Mihály, Hódi István, Rácz György, Almási János, Deák Sámuel, Ballabás János



(valószínűleg a mai Barabás), Csende Péter, Bolgár Ferenc, Márton György, Csongrádi Mihály, Mennhard János, Dávid Mihály, Nagy János, Pőcz Mihály, Sós István, Nyíregyházi József, Kasza Mihály, Sepsei István, Tocsevics György, Kállai György, Asztalos István, Nagy János, Laskai Pál, Karsai János, Becsei Mihály, Kovács Mihály, Víg Ferenc, Molnár Márton, Komáromi Mihály, Török Ferenc, Szőke Mihály, Fekete Mihály, Csengeri János, Csengeri Pál, Balog Sándor, Csala János, Csete János, Csanki Péter, Élesdi István, Fehér Péter, Csende Pál, Bartanyi János, Halász András, Csontos Ábel, Fekete Mihály, Nagy István, Szőke János, Nagy Sámuel, Szekeres János, Szücs András, Imre Ferenc, Gulyás János, Szilágyi Ferenc, Márton Ferenc, Peketyei István, Ferenczi János, Vanki János, Szőke János, Szalók István, Kun István, Pál Imre, Laskai Mihály, Laskai János, Diószegi Pál, Balog Péter, Varsányi István, Komlósi Márton, Tóth János, Joó György, Pesti István, Kerekes János, Pocsai Péter, Szilágyi István, Nagy János, Halmi János, Pöszöki István, Katona István, Márton József, Varga Sámuel, Pál János, Görbe Pál, Kántor János, Nagy István, Boda Pál, Olasz Péter, Kőrösi István, Halutyka Pál, Laskai István, Kiss Péter, Szénási Pál, Török János, Kardos Péter, Borbás István, Szerző István, Deli István, Joó György, Mucsi János, Fekete Mihály, Báti György, Tasnádi István, Magna János, Demény András, Ladányi Mihály, Mihácsi Mihály, Pap Sámuel, Máthé Mihály, Víg Péter, Füsüs Ferenc, Bíró Márton, Kecsegés Pál, Kovács István, Nagy István, Bátori Mihály, Garai János, Szücs Péter, Varga János, Laki Mihály, Kiss Péter, Nagy András, Bogár István, Domokos György, Szalai Mihály, Ibrányi János, Tokai János, Krizsán István, Somogyi Ferenc, Czikora János, Ország Mihály, Vári Ferenc, Erdélyi János, Bornemissza István, Vabrik Ferenc, Szarka János, Szekeres Mihály, Szilágyi Mihály, Janin Bálint, Olácsi István, Seprenyi István, Szabó Ferenc, Kovács István, Monoki János, Földessi Mihály, Tótka János, Czirják János, Babos András, Bíró Bálint, Kovács János, Varga János, Ződ Ferenc, Bárány Márton, Babocsai József, Fekete István, Répás János, Gyaponyi István, Bányai János, Krizbai János, Csáki Ferenc, Janovics János, Szalóki János, Kasziba Ádám, Kovács János, Balog István, Varga István, Szabó István, Tóth János, Szolnoki József, Gacsó András. Az itt felsorolt 211 családnak a kincstár összesen 8292 hold 1286 négyszögöl földet osztott ki. Minden egyes család kapott szántóföldet, legelőt, szőlőt és mindenkinek jutott "Überlandból", mely területet magyarjaink ma is "ibellantnak" neveznek és amely terület községünktől kb. 9 kilométerre fekszik. Kiosztottak ezenkívül 19 egynegyed, 38 fél, 78 háromnegyed és 47 egész telket (portát). Egy egész porta 800 négyszögölből állott. A telepítési terv szerint az egyes családok kb. egy-egy sessióra (külső telek) tarthattak igényt. Egy sessio 4 fertályból állott, egy fertály 8 és fél holdat tett ki. Mégis, ha az akkori telekkönyveket vizsgáljuk, mintha teljesen felborult volna a kiosztásnál minden rend. Egy-két család 9 fertály földet is kapott, igen sokan pedig csak két fertályt, sőt Szőke János összesen egy holdat kapott, azt is az überlandon. Ennek pedig az a magyarázata, hogy mindenkinek annyi földet telekkönyveztek a nevére, amennyinek megművelésére vállalkozott. Egy-egy sessio a szántó- és legelőföldet foglalta magába, a szőlőföld csak "járulék" volt. Járulékot 1-2 holdnál nem igen kapott senki többet, a legelőföld címén kapott ingatlant pedig részben belső, közelebbi, részben überlandi, tehát távolabbi földekből osztották ki. A hódmezővásárhelyiek, makóiak, szentesiek közül 12 család kapott 6-10 évi adómentességet. A hosszú ekhós szekereken ideérkezett telepesek csak pusztaságot találtak itt, melynek láttán nehéz sóhaj szállott fel a mellekből. Istenhez fohászkodtak segedelemért a reájuk váró nagy feladat megoldásához. Mert valóban súlyos feladat megoldása előtt állottak. Elsősorban építeni kellett, hogy legyen fejüket hová hajtani. Azután utakat kellett építeni, hogy a vidék és az ország többi részével megtalálhassák az összeköttetést. Aki talán megmosolyogná, hogy az építkezést és utak létesítését súlyos feladatnak minősítettük, annak emlékezetébe idézzük pontos szájhagyományok után, hogy pl. az országutak szegélyezésére ültetett fákat egész évben őrizni kellett, a szigorú téli időben különösen, amikor is sok embernek elfagyott a lába, de helyét egy is el nem hagyta. Mintha csak tudta volna minden kálomista, hogy ezek az utak lesznek majdan vezérlő kalauzai ama százezernyi idegennek, akik piacaink és vásáraink hírét messze földre elviszik. Az elmondottakból már tudjuk, hogy 1768-ban tiszai és marosi szerb határőrök telepedtek meg



ezen a helyen, ahol ma Debeljácsa áll. Alig 8 év leforgása után már itt is hagyták kedvük vesztetten ezt a nekik sehogyan sem tetsző pusztaságot és egyetlen hírmondó család hátrahagyásával eltávoztak Bácska területére. Ez a család a hagyomány szerint a Dimitrovics család volt, amelynek két legény tagja Jása és Jóca névre hallgatott. Jása korcsmát tartott fenn a mai debeljácsa-crepajai országút mentén ott, ahol a két határ találkozik. Fáradt utasok, akik Észak-Torontálból igyekeztek a Duna felé, megállottak a kövér, jókedvű Jása korcsmájánál egy-két pohár italra. A korcsma nem ment valami fényesen, így hát éppen kapóra jött az újonnan települt község, ahová Jása hamarosan behúzódott és a mai piactéren a Depo helyét foglalta el. Letelepülő magyarjaink szívesen látogatták a szerb határőrök késői utódát és róla nevezték el a községet. A kövér - debeli - Jása így került községünk történetének lapjaira, mert a község neve előbb Debelijasa, majd Debeljácsa lett. Egy másik verzió szerint eredeti neve Develak, majd Debeljak, Debeljanka, magyarul Kövéres volt, azonban a Debeljácsa már okmányban is szerepel a kezdeti időkben is, ami kétségtelenül igazolja nemcsak a Kövér Jása létezését, hanem azt is, hogy az akkori időkben milyen jól megértették egymást a magyarok és a szerbek. A község 1888-ban Torontálvásárhely, majd az 1914-es világégés után ismét a Debeljáca (Debeljača) nevet kapta.


KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR: HALÁSZAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A 18-19. SZÁZADBAN

KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR

HALÁSZAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A 18-19. SZÁZADBAN

A Tisza-Maros vidéke - mint az Alföld alacsonyabban fekvő része - összegyűjtötte a csapadékvizeket, tavasszal és nyáron, a zöldár idején pedig a hirtelen lefutó víz - kilépve a folyók medréből - nagy területeket elöntött. Ilyenkor a holtágak, erek, fokok, vízvezető árkok megduzzadtak, és a víz távolabbi területeket is elárasztott. Az utak nagy része víz alá került, sok községet hosszabb időre is elzárt a forgalomtól. (1) A város határának vízrajzi központja a Hód-tó medencéje volt. A Hód-tóba ömlött a Kenyere-ér, a Kakasszék-ér, beletorkollott a pusztai vizeket hozó Cirják-, Katra- és Sarkaly-ér. Kapcsolatban volt vele az Arad felől induló Száraz-ér is. A Tiszával a Tére-éren és a Kéró fokon át tartott állandó kapcsolatot. A szabályozás előtt a Tisza Tokaj-Szeged közti szakaszán csak az árvizek fele folyt le a mederben, a többi az árterületen helyezkedett el, és csak a vízszint csökkenése után húzódott vissza. A Tisza és a környező kiöntések, tavak, mocsarak között a közlekedőedények elve szerint fennálló természetes kapcsolat létezett. Amikor a folyó vize apadni kezdett, a tárolómedencékből fokozatosan visszatért a víz a mederbe. E kétirányú mozgást az erek és fokok biztosították. A rekesztéses halászat éppen erre a vízmozgásra épült. A sok tó és mélyedés tárolómedencéül szolgált azon víztömeg számára, melyet a folyó nem tudott elvezetni. (2) A halbőség összefüggésben állt az áradással, az elárasztott területek sekély vizeiben lerakott ikrák gyors fejlődésnek indultak. Az ár levonulása után a mederbe visszaáramló víz a kikelt és életerős halak tömegét vitte magával a folyóba. Ha az áradás elmaradt vagy gyengébb volt, a halászok is kevesebb zsákmányra számíthattak. Hódmezővásárhely bel- és külterülete a 19. században 132 ezer holdat tett ki, ennek több mint a fele, 76 010 hold tiszai árterület, vizes, mocsaras, lápos vidék, melyet a szabályozás előtt halászattal, nádvágással, legeltetéssel hasznosítottak. Ebből a folyón kívül a halászatra alkalmas vízterület 8618 holdra tehető. (3) A város legtávolabbi vízrajzi határai a Kórógy-Mágocs-értől a Marosig észak-dél irányban, míg a Tiszától a Száraz-érig és Orosházát Tótkomlóssal összekötő vonalig nyugat-kelet, illetve délkelet irányban húzhatók meg. A várostól délnyugatra eső mélyebb fekvésű területet a Mártélytól légvonalban Makóig húzható egyenessel lehet elválasztani az északkeletre eső magasabb fekvésű területtől. Bodnár Béla 1930 körül még 74 tó, 32 lapos, 28 mocsár, 17 síkvíz, 11 semlyék, 11 fenék, 6 hajlat, 129 ér, 32 fok nevét gyűjtötte össze. (4) A Bodnár Béla által összegyűjtött földrajzi helynevek mintegy egynegyed része vízzel kapcsolatos, amely érthető, ha figyelembe vesszük a Tisza szabályozása előtti földrajzi viszonyokat. Ma, amikor a Hód-tó kiszáradt medrében új városrész épül, nehéz elképzelni, hogy 200 évvel ezelőtt, áradásos időben kereskedőhajók jelentek meg a Hód-tó kikötőjében, a Cigöllérben (a mai Bocskai utca végén). Vizes évszakokban csónakon vitték át a halottat és a gyászolók is csónakon keltek át a régi nagytemetőbe, amely a mai Újvároson a Hajda vendéglőtől (ma a Majolikagyár területe) a Hód-tóig húzódott. 1753-ban, amikor Beczur Ferenc algyői tiszttartó zsarnokoskodása és a vallási üldözés elől a gyevi reformátusok elmenekültek, csónakokon eveztek át Vásárhelyre. (5) A városból kiinduló utak a bel- és külterületen levő vizeken át, többnyire fából készült hidakon vezettek. A Citek hídját a Királyszék kezdeténél fapallókból ácsolták. Az Iklód hídján az Iklód-éren keresztül a Körtvélyes felé vezető útra lehetett jutni. A Kender-tó hídja a Kender tó-ér medrén át a file:///F|/...k_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/007_kruzslicz_istvan_gabor.htm[2011.02.02. 14:43:24]


régi Hámszárító csárda mellett vezetett a Tiszai útra. A fahíd erős gerendákból készült és két kocsi is elfért egymás mellett rajta. A Tére hídját erős fenyőgerendákból ácsolták, melyen a régi szegedi útra lehetett átjutni. A Paperén szintén fahíd vezetett keresztül. A város belterületén, az Újtemplom közelében a Hód-tavat a Kispiaci-tóval összekötő mélyvizű Topa-éren keresztül szintén fahidat építettek. (6) A vizek nemcsak elválasztották, de össze is kötötték az egymástól távolabb eső területeket és a víziutak gyakran járhatatlan szárazföldi utakat helyettesítettek. A Tiszáról a Hód-tó kikötőjébe a Tére-éren át lehetett eljutni, ez volt a városba vezető legfontosabb víziút. A földesúr és a város számára szükséges fákat a Térén úsztatták a város alá, ilyenkor az ott épített halászrekeszeket el kellett bontani. A Hód-tavi kikötő a tónak a mai Bocskai utca alatti szakasza, az ún. Cigöllér volt. Ebben a kiöblösödött hajlatban volt a legmélyebb a tó vize. Keleti oldalán, a Bauer-malom alatt kötöttek ki a hajók. A nyugati oldalán, ahol a Topa-ér ömlött a tóba, a mai Bocskai utca elejénél a tutajok kötöttek ki. Idősebb emberek több kisebb kikötőre is emlékeztek, így a gimnázium alatti csónakkikötőre, valamint a régi tisztház (ma kórház) alatt a Hódtónak egy mélyebb szakaszán lévő kis kikötőre. Itt főleg a Tiszáról a Kérón érkező hajók és a Kendertón érkező tutajok kötöttek ki. A Kérón rendszeresen jártak csónakokkal, nagyvíz idején hajókkal Vásárhelyre, hajóval utoljára 1856 ban. (7) A maitól lényegesen különböző természeti környezet alakította, formálta az itt élők életét, gazdálkodását. A halászat, az ártér hasznosításának különböző formái a Tisza szabályozásáig jelentős szerepet játszottak a lakosság életében. Bél Mátyás 1731-ben keletkezett megyeleírásában szemléletes képet ad arról, miért volt akkor rendkívüli nagy szerepe a halászatnak, a köznép közül miért foglalkoztak annyian az élelemszerzésnek ezzel a módjával. Tőle tudjuk meg, hogy egyes időszakokban a halászat bizonyos mértékig kárpótolta a gyenge eredménnyel járt aratást. Köztudott, hogy a XVIII. században az árvizek gyakran tették tönkre a gabonatermést, elárasztották a kaszálókat. A halbőség, amelyről a középkorból is vannak adatok, nemcsak az embereknek és a vízimadaraknak nyújtott táplálékot, hanem különösen bőséges esztendőben ezzel táplálták a sertéseket is. Bél Mátyás a következőket írja a halászat módjáról: "Különálló vagy páros ladikkal halásznak. Az egyes ladikban egy ember ül és miután hálóját kivetette, az egyik oldalon evez a ladikban. Amikor úgy látja, hogy már megfelelően előrehaladt, a kihúzott és zsákmányul ejtett halat ugyanazon ladikba zúdítja. Ugyanígy halásznak páros ladikkal is, ám a nagyobb és hosszabb háló végeit mindkét ladikhoz hozzákötik, majd mindkét felől kivetik, miközben lassan eltávolodnak egymástól a ladikok, és addig húzzák a mélybe merülő hálót, amíg csak nem figyelmeztet a zsákmány. Ezt arról lehet észrevenni, hogy a vizák a hálóval szemben a magasba igyekeznek és a folyó felszínén kerengenek. A halászok más ladikokkal odaeveznek és két, legfeljebb három vasszigonyt beléjük vágnak, majd szétválasztják a csónakokat és a megszigonyozott halakat kötéllel, ahány szigony van, egyenként külön karóhoz kötik testük hosszában, majd a szárazra cipelik és ott kötélnél fogva karókra akasztják, vagy vízbe eresztik, vagy szárazon tartják, míg el nem tudják adni. Ezen a tájon ez a szokás járja a vizahalászatot illetően." (8) A hal olcsóbb volt a marha- és sertéshúsnál, és nemcsak a böjti napokon szolgált élelemül, hanem a mindennapi étkezéshez is hozzátartozott. Vásárhelyen nem a vallási szokások diktálták elsősorban a halevést, hanem a halbőség és a halászat virágzása járult hozzá a hallal való táplálkozáshoz. (9) A város határában és belterületén lévő halászóhelyek a megélhetés fontos forrását jelentették. Bodnár Béla és mások munkája nyomán közel 100 halászóhely neve maradt fenn.

Halászóhelyek Kálmán király uralkodásáig a halászóvizeken nem korlátozták a szabad halászatot. A király kísérlete, hogy nyugati mintára minden halászóvizet a maga számára foglaljon le, kudarcot vallott, és file:///F|/...k_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/007_kruzslicz_istvan_gabor.htm[2011.02.02. 14:43:24]


kialakult az a szokás, hogy a birtokosok határaikon belül csak saját embereiknek engedélyezték a halászatot. (10) A török hódoltság idején a hal tizedét, vagy ezek váltságát szedték be a lakosoktól. A magyar földesurak a hódoltság idején halászati jogukat nem tudták gyakorolni, de elvárták, hogy jobbágyaik ajándékkal kedveskedjenek. (11) A 18-19. századi jogi felfogás a halászatot úgynevezett kisebb haszonvételnek tekintette. A tulajdonos többféleképpen hasznosíthatta a vizeket: tilalomban tarthatta és a maga számára halásztathatta, vagy bérbe adhatta, esetleg a halászatra vállalkozóktól a zsákmány meghatározott részét követelhette. (12) Törvény azonban nem kodifikálta ezeket, és általában a szokásjogra hivatkoztak. A jobbágyokat törvény nem tiltotta a halászattól. (13) A város nagy kiterjedésű határában a halban bővelkedő vizek, a kövér legelők már az őskori ember megélhetését is biztosították. Banner János régészeti feltárásai során a kopáncsi Kökénydombon, Téreháton, Szakálháton, Solt-Paléban olyan tárgyi emlékeket is felszínre hozott, melyek a halászatra utalnak. Tömegesen találtak henger-, paradicsomalakú, valamint hosszúkás és lapos hálónehezékeket. A feltáró régész szerint ezek a tárgyak társas halászatról tanúskodnak. A tiszai kultúra embere szigonnyal és hálóval halászott. (14) Az oklevelek közül a legkorábbi, amely halászóhelyet említ Vásárhely határában, az 1138. szeptember 3-án kelt adománylevél, melyben II. Béla összeírja a dömösi prépostság birtokait és szolganépeit. A Körtvélyes halastavat Álmos herceg 1108 után a dömösi prépostságnak adta halászaival együtt. (15) 1396-ban Tembesi Miklósné hűséges gazdatisztjének ajándékozott más birtokokkal együtt egy rekeszt a Feredő-veszehely nevű tóban. (16) Zsigmond király 1408-ban oklevelében Solti Dávidnak adományozta határunk egy részét, így azokat a halastavakat is, melyek halászóhelyül szolgáltak. A halastavakat Csongrád megyében lévőnek írja, de nem mindegyik tartozott Vásárhely határához. Így pl. a Kerek Tó Ányás sziget északi-északkeleti részén volt, de a vásárhelyiek halászták. Szerepel még az oklevélben: Laponya, Sasér, Atka, a két Köveskéthely, a három Melhorgonya, a két Gémes, Hosszútó, Solt, Ökres, Sártó, Sulymostó, Andrásveszehely, Sárnyak, Nagysár, és Kövesd halastavak. (17) A birtok túlnyomó része halászó-vadvizekből állott. A Tisza és a környező vizek halbőségéről középkori források is beszámolnak: Bertrandon de la Brocquiere 1433-ban utazott át ezen a vidéken és mint írja, soha életében nem látott oly nagy folyóvízi halakat, mint a Tisza mellett. A Mátyás korából hírt adó Galeotti szerint: "Magyarország bővében van a legjobb halaknak. Különösen a Tisza annyira hal-dús, hogy a lakosságnál az a híre van, hogy azon folyónak csak két része áll vízből, egy része pedig halból." (18) Vásárhely az 1560. és 1570. évi török adóösszeírás szerint közigazgatási központ volt. A vásárhelyi náhije területén két jelentős nagyságú, állandó jövedelmet hozó halastavat jegyeztek föl a török adórovók. Vásárhelyen a Burgán (Porgány) tavat, Fark Faluval szemközti Tisza-parton, és Békény határában a Hármas-Körösnek a Kurca-Tisza-ágba való torkolatánál egyet, külön megnevezés nélkül. A második halastó ugyan Szentes határában volt, de a vásárhelyi náhijéhoz tartozott. (19) Az 1701-ben készült kamarai összeírás a várostól nyugatra elterülő Barczi-fokot írja le jó halászóhelyként, melyet a tavaszi áradáskor lehet halászni Körtvélyesig és a Tisza menti faluig, ahol már sokszor fogtak szép harcsát és pontyot. (20) Az 1715. és 1720. évi országos összeírások szerint a halászat nem volt jelentős, a lakosság nem eladásra halászott. A Tisza árterében és más halászóvizekben való halászattal csak saját szükségletét biztosította.

Földesúri halászat Károlyi Sándor - 1722-től Vásárhely földesura - kezdte el a halászóvizek intenzívebb hasznosítását. 1723-ban még elismerte a halászóvizek szabad használatát, 50 db szárazhal és 3 akó sóshal beszolgáltatása ellenében. (21) 1725-ben kelt halászati utasításában viszont megtiltotta, hogy a file:///F|/...k_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/007_kruzslicz_istvan_gabor.htm[2011.02.02. 14:43:24]


halászati idény beindulásakor saját halászain kívül bárki is halászhasson. A korlátozás csak időleges volt, mivel a földesúr halászata után a lakosság is halászhatott. A feltétel az volt, hogy a saját szükségleten felüli halat nem adhatták el idegennek, hanem a minőségtől függően százát 6 és 7, legfeljebb 8 Ft-ért a földesúr vásárolta fel. Ha valaki a tilalmat megszegte, 12 Ft-ra büntették. Károlyi Csongrádon, Mindszenten és Vásárhelyen konvenciós halászokat fogadott, akik fejenként 12 Ft-ot és 3 köböl búzát kaptak fizetésül, azonkívül a kifogott halból minden tizedik az övék volt, melyet a földesúrnak kellett pénzért átadni. A halászoknak jelenteni kellett az uraság tisztjei felé a halászat idejének közeledtét. Vigyázniuk kellett, hogy a földesúr halászata előtt senki ne halászhasson. Aki ezt megszegte és rajtakapták, hálóját és a halat elvették tőle és 12 Ft-ra büntették. Ha a földesúr befejezte a lehalászást, a lakosság szabad halászata következett. A konvenciós halászoknak kellett arra is ügyelni, hogy a lakosok a halakat idegeneknek el ne adják. A szigorúságot az magyarázza, hogy a földesúr minél nagyobb mennyiségben kívánta a halakat értékesíteni. Amint arra lehetőség nyílt, nyomban hozzálátott halászati üzemének megszervezéséhez. A Tiszán kecével, bóné hálóval és gyalommal halásztatott. Mivel a konvenciós halászok száma kevés volt, ún. segítőket is kellett alkalmazni. A nagyhálóval csak több ember tudott bánni, a segítőket pénzzel fizették. Csongrádon, Sassnál, Szentesnél, Vásárhelyen a földesúr nagy öreg bárkákat tartott, külön a potykának, a kecsegének, a menyhalnak. 1730-ban Balogh Andrásnak szóló utasításában írja Károlyi: (22) "Magad Vásárhelyre rugaszkodván Szalkai Mátyást és Pap Samut valamely halásszal magad mellé vévén, járd meg a Gorsai morotvát, az Porgulánt és az Rétkopáncsi nagy morotvát. Vizét megmérvén, az midőn ünnep vagy vasárnap esik Istvánffy Jánossal és Szép Györggyel újabban járd meg, úgy a vásárhelyi nagy Hold morotvát is, az mindfelől mind ahol malmok vannak és azután ottan is szanaszélt halászhatsz. Observálván (megjegyezvén), hogy valamennyi halat ád Isten, azt mind friss elevenen mázsálva bárkákba kell rakni, conserválni. Annak okáért több bárkákat kell csináltatni és legalább húsz mázsára tölteni." A bárkákat minden nap kétszer át kellett vizsgálni, a bágyadt halakat kivenni és felhasítani és a középszerű, valamint az apróbb halakkal, harcsákkal besózni. Károlyi birtokai Vásárhely határán túlra is kiterjedtek, így Szegvár, Csongrád is uradalmához tartozott. A halászat még a Harruckern birtokához tartozó területen is folyt. A szomszéddal közös vizeken úgy osztoztak, hogy a zsákmányt négy részre osztva, egy rész a vízért, másik rész a hálóért Károlyinak, harmadrész szintén a vízért Harruckernnek és a negyedik rész a halászoknak járt. Bél Mátyás a már említett megyeleírásában részletesen szól a halbőségről és a halászóhelyekről. "A Hód egy Vásárhelytől nyugatra lévő hatalmas tó, azért is kapta ez utóbbi a Hódmezővásárhely nevet. Részint a város fölött, részint alatt ered a Tiszából, holdsarló szarvához hasonlóan körben árad ki, középen sziget van, ezt ugyancsak a Tisza fogja körbe, ez a vásárhelyieknek kitűnő lehetőséget nyújt. Maga a tó, míg az áradó Tisza növeli, még több-kevesebb mint két mérföldnyi területet önt el. Nekünk a Tiszáról érkezőknek két órán át tovább kellett hajóznunk Vásárhelyig. Bőven van benne ponty és csuka, másfajta halból, is oly nagy mennyiség van, hogy semmiféle vízimadársereg nem képes kienni. A vásárhelyiek számára tehát kitűnő lehetőséget nyújt halászatra és vízhordásra. Gyakran szántóföldi területeket áraszt el." Ír az Antalicsról, a Porgány-fokról, melyben csak úgy hemzseg a mérhetetlenül sok hal. A halbőség azonban nem minden évben volt egyforma. "Bár a vidék meglehetősen vízgazdag, azt mondják, hogy tíz éve nem volt ugyan halhiány, de nem is volt túl sok. Abban az évszakban azonban, amelyben mi ott jártunk, olyan bő volt a halászzsákmány, hogy ha valamikor, hát azon az őszön igaz lehetett amit mondanak, hogy a Tisza kétharmada vízből, egyharmada pedig csupa halból áll. Ezt tanúsították a halászok, amikor egyetlen rövid hálóhúzással halakkal töltötték meg ladikjaikat. Százával csodálhattuk a nagyobbacska csukákat, melyek hatvan magyar krajcárért cseréltek gazdát. A ponty, a süllő és a harcsa egy-egy tízesért került eladásra. A többinek nem volt ára. Ez az év ugyanis olyan szokatlan halbőségben telt el, hogy sok olyan embert láthattunk, akik ezt csodajelnek értelmezték. Ritkábbak voltak a nagyhalak. Három-három kilencszáz fontos vizát nem kevesebb, mint harminc forintért láttunk elkelni, ámbár ebben az évben azon tájon olyan sok hal volt, hogy teljesen lezuhantak az árak és nemcsak az embereknek, hanem a szárnyasoknak és disznók számára is táplálékul szolgált. E tekintetben tehát nem győztünk eléggé csodálkozni, mivel nap mint nap láttuk, mily végtelen sok

file:///F|/...k_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/007_kruzslicz_istvan_gabor.htm[2011.02.02. 14:43:24]


embert tart el az állandó halászat, hogy hogyan létezhet ekkora tömeg hal. Amikor a Tiszán hajóztunk, a ladiknak csapódó csukák olyan nagy lendülettel ugrottak vissza, hogy úgy tűnt, mintha a felkavart, hullámzó víz közvetlen veszedelemmel fenyegetne. Mások pedig vagy a ladikokba estek, vagy pedig nagyot ugorva átrepültek fölöttünk. Több volt a ponty és a harcsa, ugyanilyen sok volt a süllő és a keszeg, nem hiányzott a pénzes pér, avagy köznyelven a nagytömegben élő menyhal sem." (23) A szövegben előforduló kilencszáz fontos viza, amely a legjobb minőségű halnak számított, négy és fél mázsa körül lehetett. A tíz forint, amibe két ilyen hatalmas hal került, egy meddő tehén vagy egy hároméves tinó árával volt egyenértékű. (24) Ezek a nagy halak természetesen akkor is ritkaságszámba mehettek. Szárazabb időszakokban a halak száma is megfogyatkozott. A Károlyi Sándor halála utáni években fia a halászatot a városnak engedte át. A halászat rendjét ettől kezdve a tanács szabályozta egészen 1756-ig, amikor a földesúr ismét saját kezelésbe vette. A város tanácsa mindenkor megkövetelte a lakosok hallal való ellátását. A vizeket subárendába adta, többévi bérleti díjra kötött szerződést, vagy a halfogó szerszámok után fizettetett évi taksát. A halászóvizeket az 1740-es években helyi és szegedi halászok vették bérbe a várostól. 1746-ban a szegedi halászoknak adatott bérbe "...a Ludvári Határtól a Körtvélyesi határig, ettül fogva pedig a Mártélyi, ettül fogva pedig a Mindszenti Határig az mi tulajdon Határainkon a Pinttyel való Halászat úgy, hogy ők is alkufok/na/k felét behozni tartoznak." (25) Meghatározták a halászat időpontját is, mely októbertől tavasz kezdetéig tartott. A mártélyi Tiszán halászókat felszólította a tanács, hogy a tanyájukat vagy hozzák által a Tiszán, vagy tegyék át a körtvélyesi határra, máskülönben ha ott találják, fel fogják gyújtani. (26) A Térén való halászatot vásárhelyiek bérelték, akik rekeszekkel vagy kis halászszerszámokkal, egymással társulva halásztak. Harcsás Istvánt és társait a következő évben N. Szecsei István és társai követték, még ugyanez évben Sajtosné nevű vállalkozónak is bérbe adják a Térén való halászatot. (27) 1749-ben az algyői jegyzőnek megengedi a tanács, hogy a vásárhelyi Tiszán Dunahálóval tegyen próbát. (28) Később, 1766-ban a helybeli halászok a hálójuktól minden héten 36 font halat tartoztak adni. (29) 1789-ben egy nagyháló után 12 Ft a taksa. (30) 1795-ben a kecéseknek levelet kellett váltani és kecéik után évi 1 forintot tartoztak fizetni. (31) 1756-ban Károlyi Ferenc kijelenti, hogy a halászat földesúri beneficium és a halászat joga egyedül őt illeti. (32) A várostól elveszi a halászat árendáját és a többet ígérő bérlőnek juttatja. Valószínű, hogy nem sikerült nagyobb bevételhez jutnia, így néhány év múlva ismét a város kapja meg a halászóvizek bérletét. 1761-ben Károlyi Antal resolutiójában leírja, hogy a halászatot a vásárhelyiek kapják és másoknak nem fogják kiárendálni. A halászok kecéik és hálóik után fizetnek, ugyanakkor kötelezi őket, hogy az uraság konyháját mind Vásárhelyen tartózkodása idején, mind pedig télen, Pestre költözése után hallal lássák el.(33) Még ugyanebben az évben a tanács a sámsoni és mártélyi kertészekre panaszkodik földesurának, mivel a "Tiszán való halászatot is űzik", mégpedig akkor, amikor a lakosságnak a legnagyobb szüksége volna halra, mivel pénzért is alig lehet hozzájutni. (34) A halak megfogyatkozását valószínűleg szárazabb időszak bekövetkezése is okozhatta, de a halászbérlők is szívesebben vitték a halat távolabbi piacokra, mivel ott sokkal kedvezőbben tudták értékesíteni. A kertészek, akiket a földesúr telepített le allódiális birtokán, nem tartoztak a mezővárosi polgárok sorába, terheikben sem osztoztak, így érthető a város elöljáróinak tiltakozása. A tanúvallomási jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az egyik tanú aki Lelén és Kingétzen kertészkedett, "csak orozva éjjelenként" halászhatott a Porgányban egy-egy főzetre való halat, különben akit ott találtak, megbüntették. (35) 1799-ben Krecsmáry András inspektor Lázár János halászbérlőnek adja árendába a város határában lévő halászóvizeket: a Térét, Barczi fokot, Kollan tavat, Hosszú tavat, Laponyát, Horgonyát, Sulymos tavat, Nagy sár tavat, Tőringet, a Gyevi határszélen levő Gyantát, Vaj erét,



Porgánt, Hód Köldököt, Bat erét, Lőrincz eret, az egész Nagy Tavat (Hód-tó), a Kender tavat, a Solti lapost és a Körtvélyes tavat, melyet Horgos tónak neveznek. A földesúr az árendát az összes vizekre két év időtartamra kötötte Lázár Jánossal és a hozzá tartozó "Halász Kompániával". Az árenda összege 300 Ft volt, melyet négy részletben kellett kifizetni, ezen felül Derekegyházára a nagyböjt idejére három akó sóshalat, valamint minden alkalommal, amikor úriszéket tartottak, vagy az uraság Derekegyházára érkezésekor a konyhára elegendő halat és rákot kellett szolgáltatniuk. Az árenda feltételei között szerepelt az is, hogy a piacot minden pénteken és böjti napokon elegendő hallal lássák el. A földesúr számára nagyon fontos volt az "usus", a szokásjog fenntartása. Ha illetéktelen odamerészkedett, azonnal jelenteniük kellett. A Tiszán csak kecével és pirittyel halászhattak.(36) Azzal, hogy a földesúr a tulajdonába tartozó vizeket helyi, vagy idegen bérlőknek adta bérbe, a bérlők egyedüli jogává vált az árendált vizek használata. Mivel a Hód-tó is a bérelt vizek közé tartozott, a 18. század második felére a jobbágyok teljesen kiszorultak a szabad halászat gyakorlásából. A tanács 1792-ben arra kényszerül, hogy a köznép nevében kérelmet intézzen földesurához, Károlyi Antal özvegyéhez. A tanács leveléből kitűnik, hogy a város határában fekvő vizeknek a múlt évben kiadott árendáját a bérlők, a halak fogyatkozása miatt nem újították meg. Mivel az árendátorok ezekben a szűkös esztendőkben azt a kevés halat is, amit fogtak, vidékre szállították és a város lakossága még a pénzéért sem jutott halhoz, ezért a tanács árendába kérte a Tiszának a város határába eső részét "minden nemű halászó ágazataival, fenekeivel" együtt. Az árendáért 6 évre 250 Ft-ot, vagy 10 évre 300 Ft-ot lett volna hajlandó fizetni.(37) Még ez év júliusában kérte a tanács a lakosság részére a Hód-tó egy kijelölt szakaszának (Pap erdejétől az új töltésig) szabad halászatát. Az árendátorok nemcsak a Hód-tó halászatából szorították ki a lakosokat, hanem a Kis-tóban lévő nádat is vízzel árasztották el. Így a lakosok a nádat sem tudták felhasználni. Korábban Károlyi Ferenc a Kis-tó nádját a városnak engedte át, hogy a saját szükségére, és a parochiális házak javítására használhassa fel. (38) A földesúr a szeptember 20-án Bécsben kelt válaszlevélben erélyesen kifejti, hogy a halászat regálé beneficium (földesúri haszonvételi jog), az egyenesen a földesurat illeti, és ennek gyakorlása a jobbágyok számára tilalmas. Azonban ha árendátorai hozzájárulnak, akkor nem ellenzi, hogy a város alatt lévő tónak némely részét a lakosság halászatának céljára kijelöljék. A Kis-tó nádjáról csak annyit jegyez meg, hogy a víz növeli a nádat. (39) 1795. április 10-én hirdette ki a tanács, hogy a Nagy-tóban, a temető sarkától kezdve a Polyák házáig, a halászat a "szegénység számára szabadon megengedtetik". Feltétele, hogy a halat vidékre, vagy külföldre vinni és eladni nem lehet. Aki a rendelkezést megszegte, nemcsak a halászattól tiltották el, de testi büntetésben is részesült. (40) Októberben özv. Kóti Istvánné és Ambrus András halászárendátorok részére a tanács megengedte, hogy a Nagy Tóban nagy hálót használjanak, bár hozzátették, hogy a Nagy Tóban való halászat a contraktualis (szerződéses) halászokat nem illetné, de a "halászatra való szűk idő" és az abból következő károk miatt hozzájárultak. Felszólították az árendátorokat, hogy a piacot megfelelően lássák el, és az ott fogott hal fontját 2 krajcárban mérjék és ha a piacon megmaradt halat más vidékre akarják vinni, az a halászbíró jelenlétében történjen. (41) 1789-ben Nagy György János volt a halászóvizek bérlője. A földesúr a lakosságot eltiltotta attól, hogy hajóikat és hálóikat a főárendátor tudta nélkül használhassák. A halászbérlő a területet kisebb halászbérlőknek adta bérbe, akik az előre kialkudott bért készpénzben fizették. Az áradások kedvezően befolyásolták a halászatot, ilyenkor az erek, fokok, tavak megteltek vízzel, mely a halivadékok fejlődését biztosította. 1806-ban olyan áradások következtek be, hogy a Szegedi út töltései elszakadtak és az utak járhatatlanná váltak. A város az egyik kereskedőtől, Theodor Demetertől egy halászhajót bérelt ki 30 Ft-ért. (42) A tanács elhatározta, hogy a Kis-tó vizét a halászárendátoroktól subárendálja (albérletbe veszi). A nád megszerzése mellett - vizes esztendő lévén - jelentős halászati jövedelmet is jelentett volna. (43) 1815-ben Károlyi József árváinak gyámjától, gróf Waldstein Emánueltől a licitáción legtöbbet ígérő Borotvás József vásárhelyi lakos és társai, Majsai Pál és Kecskeméti László vették bérbe a halászóvizek és -tavak halászatát. Az 1799. évi árendában felsorolt vizek szerepeltek itt is, kivéve a Laponyát, Horgonyát, a Sulymos tavat és a Nagy Sár tavat. Szerepel a "város alatt lévő Hold tó", amelybe a Kis-tó torkollott. Az árendát három esztendőre kapták olyan feltétellel, hogy az összeget akkor is ki kell fizetniük, ha a három év nem lenne kedvező a halászatra. Az árenda összege igen magas, 2301 Ft volt. Az árendátor megkapta a Tiszán lévő kecéket és két nagy hálót tarthatott külön fizetség nélkül. A feltételek között szerepelt az is, hogy minden pénteken és böjti napokon, nagyböjt idején hetenként kétszer elegendő hallal lássák



el a piacot, limitáció szerint áruljanak. Amennyiben a feltételeket nem teljesítették, a halászbíró testi büntetést szabhatott ki. (44) 1821-ben a tanács ismét alulmaradt, az árendát Vodiáner Fülöp és társa szerezte meg. A lakosság állandó jellegű panasza, hogy az árendátorok a városban egyáltalán nem árulnak halat, hanem innen elszállítják és az úriszék által kiadott limitációt sem tartják meg. (45) A tanács még ebben az évben határozatot hozott a halsózóknak Ludvárból és a Mártélyi laposból való kitiltására, a rétben elkövetett kártételek miatt. (46) Az 1772. évi urbárium a halászatot földesúri jogként értelmezte, aminek következtében a földesurak mindenütt akadályozták jobbágyaikat a szabad halászat gyakorlásában. Nem meglepő, hogy az 1848. évi márciusi események hírére Vásárhelyen a lakosság elpusztította az árendátorok rekeszeit, halfogó eszközeit, szárítóit, a disznókat a tavakba engedte és a tavak fenekét feldúratva a halakat feletette. A bérlő halászait halállal fenyegetve akadályozta meg a halászat folytatásában. Az árendátor kérte a földesúrtól, hogy az elmúlt évi haszonbéres tartozásába befizetett 2745 Ft-on felül maradó 1755 Ft-ot engedje el, és az 1849. évtől kezdődően mindaddig, amíg a halászat zavartalanná nem válik, csak évi 2000 Ft-ot kelljen fizetni. (47) A magas bérleti összeg miatt csak jelentős pénztőkével rendelkező vállalkozó, leginkább halkereskedéssel is foglalkozó szerezhette meg a halászóvizek bérletét. Halbőség idején a jó piaci kapcsolatokkal rendelkező bérlők igen nagy jövedelemre tettek szert. Az Alsó-Tisza vidékén a 19. század elejére kialakult a "kapitalista bérlőhalászatnak" nevezett haszonvételi forma, melyben a víz tulajdonosa pénzjáradékot kapott, a vállalkozó a tőkebefektetés lehetőségét kapta, a halászok pedig alkalmazottakká váltak. (48) 1852-ben a földesúr és a város megegyezésének eredményeként a Nagyrétből kihasított 7300 holdat a város kapta meg, aminek következményeként a rákövetkező év elejétől kezdve a Hód-tó egy részén, a Zsenán, Kopáncs felső részén és a Gyulón a halászati jog végérvényesen a várost illette. (49) A többi halászóvíz fölött halászati jogot gyakorló földesurat a halászárendátorok jelentős haszna arra ösztönözte, hogy emelje az árenda összegét. Mivel Zsótér Ferenc és Nagy András János, a vásárhelyi halászokat foglalkoztató gazdák, csak 1400 Ft-ot ajánlottak fel, 1858-ban Rőth János mindszenti lakos szerezte meg az árendát 1600 Ft-ért. A töltések miatt a Nagyrétben nem volt víz, ami nagyon rontotta a bőséges zsákmány esélyeit. Egyezkedéskor a földesúr arra az esetre, ha a víz árja a töltéstől balra a Nagyrétbe kiáradna, 2200-2400 Ft-ra kívánta felemelni a bérleti díjat. Rőth János volt az első olyan bérlő, aki ráfizetett vállalkozására, olyannyira, hogy a halászathoz szükséges eszközökre és a halászattal járó költségek fedezésére is alig futotta a nyereségből. Már a második negyedre járó fizetést is csak ingóságai egy részének eladásával tudta kifizetni. Levele az akkori halászat helyzetéről is képet ad: "...az ez évben mindenkorig járt és jelenleg is tartó roppant száraz időjárás miatt a Réten lévő állóvizek teljesen és tökéletesen kiapadván, azokban legkisebbet sem halászhattam, holott ezektől reménylettem, és lehetett várni a legtöbb jövedelmet, s egyedül kizárólag a Tisza folyóbani halászatra vagyok szorítkozva, mely azonban az igen csekély víz, másfelől a gőzösök járása miatt annyira szűken adja a halat, hogy még a szerződés 4. pontja szerinti a város közönségét sem mindenkor láthatom el hallal, sem legényeimet kik látva, hogy folytonosan és haszontalanul fáradoznak, el akarnak hagyni, - nem fizethetem." (50) Bár más források szerint az 1860-as években már ismét árvíz borította az árterületet egészen augusztusig, és nagy halbőség volt, a korábbi négy esztendőben - 1856-tól 1859-ig - valóban rendkívül száraz évek előzték ezt meg. 1859-ben pl. a Tisza tavaszi áradása elmaradt. Még a legsilányabb takarmányhalak sem ívtak meg, nem volt a Tiszában tehát nagy hal sem. Sok területnek már bérlője sem akadt. (51) 1859-ben 700 Ft-nál nagyobb összeget senki sem ajánlott, s ennyiért kapta meg Sótér Andor szegedi halász az összes vizeket haszonbérbe. (52) 1861-ben a város tulajdonát képező vizeken, úgymint a Nagy-tóban, Gyulón és a Kopáncsi síkban gyakorolható halászati jogot 1861 végéig 101 Ft-ért nyilvános árverésen Nagy András János helybeli lakosnak adták árendába. (53) A körtvélyesi Tiszán, amely szintén a város tulajdonához tartozott, a halászati jogot egy másik haszonbérlő, Sallai Lajos kapta meg szintén egy év időtartamra 20 osztrák értékű forintért. (54)



1873-ban a földesúri haszonvételeket megváltotta a város, így a Károlyi családtól örökáron megvette a halászati jog gyakorlását is. Az uradalmi földeket kivéve a Tisza egész körtvélyesi szakasza a várost illette, mely az uradalmi csőszház alatt elnyúló végétől lefelé a körtvélyesi csárda, továbbá a városi révház mellett, azon túl a Tűfarokig a város földje határáig tartott, melyet a tiszai átjárás mellett egy határdomb jelölt. (55) Az árendátor 1872-től kezdődően Szanda Balázs, aki 18731874- ben is megújította a bérletet. Az áprilistól áprilisig kötött bérlet díja az első alkalommal 71 Ft, a második év bérleti díja pedig 80 Ft 50 kr. volt.(56) 1874-ben már életbe léptették az első halászati rendszabályt, amely az ívási időre halászati tilalmat rendelt el. 1875-ben már az ún. regáléügyi bizottság hirdette meg a város halászóvizeinek bérbeadását. Csak Szanda Balázs és D. Kis József jelentkeztek. A 180 Ft kikiáltási árat nem voltak hajlandók elfogadni arra hivatkozva, hogy a halászati rendszabályok miatt a halászati bevételek rendkívül megcsappantak. A halászati tilalom érzékenyen érintette a halászbérlőket, mivel időben korlátozta a halászatot. Mivel a regálébizottság meggyőződött arról, hogy a rendszabály a megye egész területén érvényben van, nem járult hozzá, hogy e rendszabály mellőzésével adják ki a halászati jogot. Szanda Balázs végül is kénytelen volt azt elfogadni, és 180 Ft évi haszonbér fejében a halászati tilalom betartásával kapta meg a halászóvizeket. (57) 1878-ban Novák Mihály szegedi lakossal kötöttek szerződést egy évre. A bérleti díjat 155 Ft-ban állapították meg. Ezután 1881-től kezdődően egészen 1887-ig, egyszer 3 évre, egyszer pedig 6 évre kötött szerződéssel, összesen 300 Ft bérleti díj lefizetésével ismét Szanda Balázs bérelte ki a vásárhelyi halászóvizeket a várostól. (58) Érdekes színfoltja a vásárhelyi halászat történetének Schulhof Béla kísérlete a mesterséges haltenyésztés meghonosítására. A Tisza szabályozásával lecsökkent halászóvizek ellensúlyozására 1887-ben a népkert keleti végénél, a közfürdő mellett, a hódtói kistiszai csatornáig elnyúló kigödrözött területen halastavat létesített. A halastó a város második artézi kútjának felesleges vizéből nyerte a szükséges vízmennyiséget. Az 1208 négyszögölnyi területen létrehozott mesterséges tó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A halak részben elvesztek, részben nem fejlődtek megfelelően. A hiányos feltételek miatt a kísérlet kudarcot vallott. 1888-ban írja a polgármester: "A halászat városunk lakosai által csak igen jelentéktelen mérvben gyakoroltatik, minek oka az, hogy a Tisza folyó távolabb esik, de meg amióta a Hód tava átmentesíttetett, lakosaink mindinkább kevéssé foglalkoznak halászattal." (59) Az 1890-es években már egyre nyilvánvalóbbá válik a halászat hanyatlása, melynek elsődleges oka a Tisza szabályozása következtében beállott változás. A természeti környezet átalakult, az ártéri és az ártéren kívül eső vizek fokozatos eltűnésével ezek a földek nagyrészt jó minőségű termőföldekké alakultak át. A Hód-tó a 19. század második felében száradt ki. A Tisza-szabályozások következtében Rétkopáncs, Gorzsa, Batida, Szentkirály nagyrészt vízmentessé váltak. A Tére, amely hajózható víz volt, torkolatánál eltöltve elsekélyesedett. A Kistó-ér, melyet a Hód-tótól a hajdai töltés választott el, és amely a Kútvölgyi-érrel egyesülve Békés megye felé tartott, szárazabb időszakokban szintén kiszáradt. De ugyanez történt a többi, néhány évtizeddel azelőtt még halászható vízzel is. Erre a sorsra jutott a Porgány, a Kövecs-ér, a Sarkaly-ér stb. (60) A halászat egyre inkább a folyóba szorult vissza, ami kedvezőtlenül hatott a halak szaporodására, és aminek következtében a halak száma fokozatosan csökkent. Az ikrák lerakásának és a halivadékok fejlődésének kedvező, könnyen átmelegedő partmenti vizek eltűnése, a minden évben beköszöntő tavaszi áradások kiterjedésének és idejének lecsökkenése a halászatra nézve kedvezőtlen helyzetet teremtett. Igaz, hogy a lelkiismeretlen bérlők, orvhalászok, a hanyag ellenőrzés is jelentős károkat okozott - és amelyek megszüntetésére 1893-ban a földművelésügyi miniszter szigorú intézkedést kért a tanácstól (61) - az alapvető okokon azonban már nem lehetett segíteni.

Halfeldolgozás, kereskedelem Károlyi Sándor 1725-ben és 1730-ban készült halászati utasításaiból (62) szemléletes képet



kaphatunk a földesúr halászati üzemének működéséről, a halak konzerválásának, szállításának módjairól. A halat elevenen, vagy sózott állapotban, esetleg szárítva szállíttatta. A harcsát általában lesózva, vagy szárítva, a vizát, tokot, menyhalat elevenen, lajtorros kocsikban vitték a bárkákhoz. A Dunán várakozó bárkák Komáromba szállították tovább a halakat. Ha melegebbre fordult az idő és a szállítás később történt, a halat felhasogatták, besózták és hordókba rakták. A sózott hal vizét hetenként leengedték és megújították. A földesúr bárkákat, lajtorrokat, vasas kocsikat csináltatott. A lajtorrokat vas abroncsok fogták össze. A halak berakásához merítővödröket, merítőhálókat használtak. Téli halászatkor a kifogott halat, ha elevenen akarták szállítani, nem hányták ki a jégre, hanem amíg a lajtorros kocsik meg nem érkeztek, kecehálókban tartották. Melegebb időben a lajtorrok mellé jeget raktak. Az eleven halakat fajtánként külön bárkákban tartották, mindennap kétszer átvizsgálták, a bágyadtakat kiszedték, felhasították, és a középszerű vagy kisebb halakkal besózták. A 19. század elejétől, de már korábban is, kezdetét vette a bérlőhalászat. Vásárhelyen a halkereskedők, halászok, tehetősebb gazdák bérelték ki a vizeket, bekapcsolódva a halkereskedelembe, nagyobb távolságra is szállíttattak. A bérelt vizek közelében álltak a halhasító tanyák, ahol a halakat feldolgozták. A halhasítást főleg asszonyok és lányok végezték, akiket a bérlő fogadott fel. Halhasítók és sózóhelyek voltak a Káposztás temető alatt, a "Hold-Köldökön", Kopáncson, Ludváron, Mélysárban, és a mai villanytelep helyén a népkerti állomásnál. Zaka Pálné Gy. Molnár Sára, aki 1856-ban született, még visszaemlékezett a halhasításra. (Az alábbi idézetet Kiss Lajos jegyezte fel.) "Amikor Ficsér Tóth János és Nagy András János voltak a bérlők, a Tiszát és a Kérót árendálták, 24 halász mellett 24 hasítólányt és 3-4-5 sózó embert alkalmaztak. A Tisza parton nagy kunyhó volt, a halbelet hányták a Tiszába. A lányok a csónakban álltak, formátlan hosszú késsel kaparták, tisztították a pikkelytől, sikálóval a belső részét kitisztították a vértől, a sózó embörök besózták, azután felfűzték a száján keresztül tuzsértűvel spárgára. A lányok nótázás mellett hasították a halat és spárgára fűzve szárították. Erdélybe a zsidók hordták 10-14 kocsival. Maguknak a halászoknak volt 10-14 kocsijok. Szombaton számoltak, a cigány banda a háznál volt, a hordók csapra verve, a halászok ittak, daloltak. Az eleséget csónakon vitték ki a halhasító lányok, bort is vittek, meg pálinkát. Török Károly anyjának apja, az öreg Sarkadi készítette a vízhatlan csizmát." (63) A nagyobb városok felé irányuló kereskedelem a 18-19. században már szervezetten folyt. Állandósultak a kapcsolatok a termelő- és fogyasztókörzetek között. A 19. század elején a halszatócsok közvetítő szerepe nem korlátozódott Szegedre és környékére. A túrkeveiek a 18. század közepén, második felében telente Pestig, illetve Aradig elszekereztek a csíkkal. (64) Vásárhelyről rendszeresen szállították a halat Aradra. A halászok vagy a kereskedők közül többen is vállalkoztak arra, hogy bérelt kocsikon az összevásárolt halat a maguk kockázatára nagyobb távolságokra szállítsák. A halkereskedők jó ismerői voltak a piacoknak, akik nagyobb tételben vásároltak, vagy kisebb halárusoknak készpénzt adva a hal felvásárlására, továbbszállították a nagyobb felvevőképességű piacokra. Egy 1803-ból fennmaradt peranyagból kiderült, hogy a halárusok 5 alkalommal szállítottak halat Aradra. A felvásárló Bánfi Bálint első alkalommal 210 Ft-ot adott Benyófalvi Borbála és Kapotsi János halárusoknak azzal a feltétellel, hogy a nyershal eladásában harmados, a sózott hal sózási költségeiben pedig feles lesz velük. A negyedik alkalommal 3 kocsin vittek 20 mázsa 25 kiló halat, ebből a 18 mázsa 50 kiló keszegnek mázsáját 10 forintért, az 1 mázsa 25 kiló jó hal mázsáját 15 Ftért vásárolták. Ezenkívül Benyófalvi Borbála az egyik kocsira feltett 50 kiló jó szárazhalat, melyért nem fizetett semmit, mivel "emberségért" kapta ajándékba a "Hód köldökbeli" halászoktól. Aradon a keszeg mázsája 12 Ft-ért, a jó hal mázsája 20 Ft-ért kelt el. A nyereséget harmadolták. Az ötödik útról pontos számadás készült. Bár a halat a Tisza túlsó partjáról hozták, a korabeli árviszonyokra értékes forrás: Benyófalvi Borbála Sára nevű leányával két kocsin 12 mázsa halat szállított Aradra. A hal ára: 30 Ft A két kocsi bére: 13 Ft



8 zsák jég: 2 Ft 40 kr. A gyevi révbe két üres kocsitól, 6 hámos lótól: 24 kr. Visszajövet ugyanott 12 mázsa tehertől: 1 Ft Aradon a mázsapénz: 36 kr. Helypénz a két kocsitól: 48 kr. Magának és leányának élelemre költött: 3 Ft Összesen: 51 Ft 28 kr. A 12 mázsa halat Aradon a duplájáért, azaz 60 Ft-ért adták el. Minden kiadást leszámítva a tiszta nyereség 8 Ft 32 kr. volt. A nyereség jelentős, hiszen egyetlen útról van szó. Ezekben az években egy konyhai szolgáló egész évi bére 22 Ft, vagy egy három éves borjú ára 10 Ft. (65) A halkereskedők a helyi piacon is jelentős mennyiséget értékesítettek. 1806-ban Kapotsi János és öreg Pokornyik István helyben adott el 85 mázsa halat 11 Ft 30 krajcárjával 977 Ft 30 kr. értékben és 7 akó halzsírt 28 Ft-ért. Aradon ugyanakkor 13 forintjával adott el 5 mázsa halat. (66) Aradon különösen országos vásárok alkalmával - magasabb áron tudták értékesíteni, így természetes, hogy a bérleti szerződésekben mindig szerepelt az a feltétel, hogy az árendátoroknak kötelességük a helyi lakosságot hallal ellátni. A tanács az árendátorok visszaéléseinek megakadályozására kénytelen rendszabályokat hozni. 1795-ben a Hód-tóban halászó árendátorokat felszólítja a tanács, hogy először a helyi piacot kell ellátni, és csak azt vihetik a halászbíró tudtával vidékre, amit a helyi piacon nem tudtak eladni. Azt is előírták, hogy helyben a hal fontját 2 krajcárban mérjék. (67) A bírók, hogy a bérlők visszaéléseit korlátozzák, többször követelték, hogy a halak szárítása és sózása bent a városban történjen, sőt emiatt a Tisza-parton levő halászkunyhókat el is akarták hányatni. (68) A tanács 1795. április 2-án külön rendtartást állított össze a halak piaci árulásával kapcsolatban. A dunai nagyhálósok, kecések és pirittyel halászók mindennap kora reggel kötelesek hallal a piacon megjelenni. Nagyböjt elmúltával csak pénteken és szombaton. A piacon a kifüggesztett limitáció szerint, valamint a piacra kirendelt mérőeszközre felügyelő személy jelenlétében árulhatnak. A halászok közti sor megtartására egy halászbírót rendelnek, akinek kötelessége minden hét elején megnevezni, ki melyik napon tartozik halat behozni. Ha a várostól távol, a Tiszán vagy a Körösön halásznak, akkor a halászbíró a hálótartó gazdának előre köteles közölni a kijelölt napot, aki azután a halászmestereinek hírül adja. Ha valaki kötelességét elmulasztaná, 15 pálcára büntetik, harmadszori előfordulás esetén pedig a halászattól is eltiltják. Ha a gazda hálóra szükséges legényeket a nagy munkák idején nem kapna, akkor az uraság tisztje előtt kell tisztáznia magát. A rendtartás a halak árát is megszabta: hamvazószerdától fogva húsvétig: A kecsege fontja: 7 kr. Az olyan pontynak és harcsának, mely 5 fontos és azon felül: 5 kr. Az 5 fonton alul valónak: 4 kr. Jó csukának és süllőnek: 4 kr. Buczó, dévér, czompo: 3 kr. Ezenkívül mindenféle keszegeknek: 2 kr. Húsvéttól kezdve farsang végéig olcsóbb: A kecsege fontja: 5 kr. feljebb kitett nagyságú pontynak és harcsának: 3 kr.



Csuka és süllő: 3 kr. Buczó, dévér, czompo: 1 1/2 kr. Ha kiderült, hogy valaki a halat idegen kereskedőnek drágábban adta el, 15 pálcára büntették. (69) A tanács csak akkor járult hozzá a halnak más városokba való szállításához, ha a helyi piacon nem kelt el. Később már nem tartották be ezeket a rendszabályokat, Erdélybe az oláhok szállították 7-8 szekérrel. A megszárított halat fajonként külön gyékénybe kötve 25 fontjával csomagolták. A szállításnak többféle módja volt szokásban: kocsin jég közt, vagy zöld fűben. Zsákban szintén fű között szállították. Garabolyban tormalevél közé rakták. Előfordult, hogy gabonával, búzával, vagy árpával fizettek a halért. (70) Az 1860-as évektől kezdve a vízszabályozások már éreztették a halászatra hátrányos hatásukat. A halak megfogyatkozásának közvetlen előidézője az árterületek, erek, fokok kiszáradása, az ívóhelyek számának és területeinek óriási mérvű csökkenése volt. Ahogyan előrehaladt a Tisza szabályozása, úgy romlottak az ártéri gazdálkodás feltételei. A tavaszi áradásoknak nemcsak a területe lett kisebb, de időtartama is lerövidült. A baj orvoslását az akkor külföldön már elterjedt mesterséges haltenyésztésben látták. Vásárhelyen ennek korai kísérlete a megfelelő feltételek és szakismeret hiányában kudarcot vallott. Elterjedése Magyarországon csak a századforduló után válik általánossá. Létrehozták az első halászati törvényt, mely 1889-ben emelkedett törvényerőre. E törvény alapján került sor a halászóvizek tulajdonosainak halászati társulatokká történő szervezésére. A partbirtokosok a társulás folytán egész partszakaszokat adtak bérbe, és a bérösszegből az egyes társulati tagok területük arányában részesedtek. 1898-ban alakult meg a csongrád-szegedi tiszai halászati társulat Hódmezővásárhely székhellyel. A társulat összvízterülete 2969 hektár volt. (71) A halászat későbbi története e társulat megalakulásával veszi kezdetét.

Halászat nagyhálóval (Plohn-fotó)



Halászbérlő (Plohn-fotó)

Halászok hálóikkal és eszközeikkel (Plohnfotó)

Halászok, halkereskedők és felvásárlók (Plohn-fotó)



Halászóhelyek (Plohn-fotó) Jegyezetek: 1 Márton 1914. XLII. 5.; Eperjessy 1933. 146. 2 Blazovich-Lehmann 1974. 57. 62. 63. 3 Szeremlei 1911. 282. 4 Bodnár 1928. 6. 7., 1983. 226. 227. 5 Szeremlei 1900. 149. 6 Bodnár 1983. 36/246. 92/821. 145/1414. 78/708. 7 Uo: 96/866. 193/1869. CSML HL. Kiss L. hagyaték. 8/1. 8 Bél 1984. 15. 20. 21. 42. 9 Tálasi 1983. 95. 10 Andrásfalvy 1963. 25. 11 Szeremlei 1911. 284. 12 Szilágyi 1978. 82. 83.; Szeremlei 1911. 286. 13 Szilágyi 1978. 83.; Andrásfalvy 1970. 318. 14 Banner 1940. 19. 20. 24. 33. 37. 15 Léderer 1964. 190.; Győrffy 1963. 897. 16 Szeremlei 1901. 422. 1. 92.; Bodnár 1983. 54/475. 17 Szeremlei 1901. 70.; Bodnár 1983. 160/1562. 129/1253. 59/542. 18 Szeremlei 1901. 259.; Reizner 1899. 18. 19.


KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR: HALÁSZAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A 18-19. SZÁZADBAN 19 Vass 1980. 12. 13. 20 OL Urbaria et Conscr. Fasc. 221. No. 19. Beschreibung des Orths Vassarhel. 1701. 21 CSML HL. Tan. ir. 2 cs. 3 sz. 1 cs. 2 sz. 1 cs. 39 sz. 1 cs. 60 sz. 22 Károlyi 1899. 373-380. 23 Bél 1984. 12. 16. 17. 24 OL KCSL P 397. Acta Oec. Fasc. C-CI. 182 cs. 25 CSML HL Prothocollum Judiciale. II. 93/1746. okt. 14. 26 CSML HL Prot. Jud. 1742. ápr. 9. 27 CSML HL Prot. Jud. 71. 80./1745. jan. okt. 28 CSML HL Prot. Jud. 131./1749. febr. 3. 29 Szeremlei 1911. 293. 30 Szeremlei 1911. 286. 31 Tárkány Szücs 1961. 49. 50. 32 CSML HL Tan. ir. cs. 1. sz. 130. 33 Uo: Tan. ir. cs. 1. sz. 144. 34 Uo: Tan. ir. cs. 1. sz. 142. 35 KCSL P 392. 150. fiók. Lad. 111. tanúkihallgatási jkv. 1815. 36 Uo: P 392. Lad. 92. No. 58./1779. 37 CSML HL Tan. ir. cs. 2/b. sz. 34./1792. 38 Uo: Prot. Jud. 343/1762. ápr. 18. 39 Uo: Tan. ir. cs. 21a. sz. 35/1792. 38 Uo: Prot. Jud. 343/1762. ápr. 18. 39 Uo: Tan. ir. cs. 2/a. sz. 35/1792. 40 Uo: Törvényszéki jkv. 7. k. 103/1795. ápr. 10. 41 Uo: Törvényszéki jkv. 7. k. 147., 148/1795. okt. 28. 42 Tárkány Szücs 1961. 49. CSML HL. Tanácsülési jkv. 8. k. 1806. jan. 31. 43 CSML HL Tanácsülési jkv. 8. k. 1806. jan. 8. 44 OL KCSL P 392. Lad. 111. (1815. okt. 22. Kontraktus levél.) 45 CSML HL Tanácsülési jkv. 30/26./1821. 24/12./1821. 46 Uo: Tanácsülési jkv. 241/1821. máj. 18. 47 OL KCSL P 408. 9/1849. jún. 21. 48 Szilágyi 1975. 525. 49 KCSL P 408. 16. 30/1852.; CSML HL Tan. ir. 3589-3614/1852. dec. 50 OL KCSL P 408 18. d. 12. 17. 62./1858. 26./1856. 39. d. 8/1859. 19. d. 4./1860. 51 Fischer 1931. 5. 52 OL KCSL P 408. 8/859. 4/1860. 53 CSML HL Tan. ül. jkv. 76/1861. 54 Uo: Tan. ül. jkv. 131. 176/1861. 55 Uo: Tan. ül. jkv. 5904/1873. 1316/1884.


KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR: HALÁSZAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A 18-19. SZÁZADBAN 56 Uo: Tan, ül. jkv. 346/1872. 310/1873. 57 Uo: Tan. ül. jkv. 1705/1874. 373/1875. 538/1875. 58 Uo: Tan. ül. jkv. 2099/1878. 5760/1878. 289/1881. 1291/1881. 59 Polgármesteri jelentés, 1888. (Hódmezővásárhely, 1889.) 77. 78.; CSML HL Tan. ül. jkv. II. 322/1887. 3745/1890. 60 Herczeg 1979. 44-50. 61 CSML HL Tan. ül. jkv. II. 3068/1893. 223/1847. 62 Károlyi 1899. 63 CSML HL Kiss L. hagyaték. 8. d. VIII/1. 64 Szilágyi 1978. 99. 65 CSML HL Tan. ül. jkv 8. k. 1803. dec. 30.; Az árakra lásd: CSML Szeged Tan. ir. 3841/1812. (bérek) 1051/1808. (limitációk) 66 CSML HL Tan. ül. jkv. 1806. dec. 9. 67 Uo: Törvényszéki jkv. 7. k. 147-148/1795. okt. 28. 181-182/1796. aug. 9. 68 Szeremlei 1911. 290. 69 CSML HL Hirdető jkv. 1795. ápr. 2. 70 Uo: Kiss Lajos hagyaték. 8. d. VIII/1. VIII/2. VIII/4. 71 Répássy 1902. 16-19.

Rövidítések jegyzéke

Andrásfalvy 1963.

ANDRÁSFALVY Bertalan: A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása = Vízügyi történeti füzetek. 16.

Andrásfalvy 1970.

ANDRÁSFALVY Bertalan: A paraszti halászati jog a Duna mentén Tolna és Baranya megyében = Ethn. 2-4..

Banner 1930.

BANNER János: Hódmezővásárhely története a honfoglalás koráig. Hódmezővásárhely.

Bél 1984.

BÉL Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása = Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980-1981. 2. Szeged. Sajtó alá rendezte Zombori István.

Blazovich-Lehmann 1974.

BLAZOVICH László - LEHMANN István: A Tisza szabályozása és Hódmezővásárhely = Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve. Hódmezővásárhely.

Bodnár 1928.

BODNÁR Béla: Hódmezővásárhely és környékének régi vízrajza. Szeged.



Bodnár 1983.

BODNÁR Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei = Tanulmányok Csongrád megye történetéből. VII. Szeged, 1983. (Sajtó alá rendezte:Szabó József )

Eperjessy 1933.

EPERJESSY Kálmán: Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében. Budapest.

Degré 1939.

DEGRÉ Alajos: Magyar halászati jog a középkorban. Budapest.

Fischer 1931.

FISCHER Frigyes (szerk.) A magyar halászat összefoglaló ismertetése, szerepe és jövője a mezőgazdasági termelésben és a vízgazdálkodásban. Budapest.

Győrffy 1963.

GYŐRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest.

Herczeg 1979.

HERCZEG Mihály: Soós János: Hódmezővásárhely Tanulmányok. IX. Hódmezővásárhely.

(1864)

Heretan 1980.

HERETAN Ottó: Halászélet, pásztorkodás. tanulmányok. Válogatta: Kósa László. Budapest.

Válogatott néprajzi

Károlyi 1899.

KÁROLYI Sándor: Károlyi Sándor gróf kurucz generális utasításai a tiszai halászatról = Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle.

Kovács 1901.

KOVÁCS János: Szeged és népe = Szeged ethnográphiája. Szeged.

Léderer 1964.

LÉDERER Emma (szerk.) Szöveggyűjtemény tanulmányozásához. 1. 1000-1526. Budapest.

Márton 1914.

MÁRTON György: közlemények.

Pesthy 1867.

PESTHY Frigyes: Magyarország vízhálózata a régi korban = Századok.

Reizner 1899.

= Vásárhelyi

A

Maros

alföldi

szakasza

Magyarország és

fattyúmedrei

történetének = Földrajzi

REIZNER János: Szeged története. I. Szeged.

Répássy 1902.

RÉPÁSSY Miklós: Halászatunk és haltenyésztésünk. Budapest.

Szeremlei 1900.

SZEREMLEI Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. I. köt. 1900. Hódmezővásárhely.

Szeremlei 1901.

SZEREMLEI Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. II. köt. 1901. Hódmezővásárhely.

Szeremlei 1911.

SZEREMLEI Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. IV. köt. 1911. Hódmezővásárhely.



SZILÁGYI Miklós: Halászat = Tápé története és néprajza.

Szilágyi 1971. Szilágyi 1975.

SZILÁGYI Miklós: Halászat a parasztgazdaságban = Ethnographia.

Szilágyi 1978.

SZILÁGYI Miklós: A halászat jelentősége a paraszti önellátásban és árutermelésben = Agrártörténeti Szemle.

Tálasi 1983.

TÁLASI István: Vásárhely helye a magyar népi kultúra fejlődésében = Kiss Lajos emlékkönyv. Hódmezővásárhely.

TÁRKÁNY SZÜCS Ernő: Vásárhelyi Testamentumok. Budapest.

Tárkány Szücs 1961.

VASS Előd: A vásárhelyi náhije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása = Tanulmányok Csongrád megye történetéből. IV. Szeged

Vass 1980.

Levéltári források

CSML HL OL KCSL

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára Országos Levéltár Károlyi család Levéltára.


SZIGETI JÁNOS: MÚLTIDÉZŐ ÉS JELENKÉP

SZIGETI JÁNOS

MÚLTIDÉZŐ ÉS JELENKÉP A hódmezővásárhelyi zsidóság a történelem sodrában

1770-ben Csongrád vármegyében még csak egyetlenegy zsidóról tesznek említést a források, Jakabról, aki Károlyi Antal gróf vásárhelyi uradalmában lakott, haszonbérbe vett földön gazdálkodott. A József-korabeli népszámlálás öt helybeli zsidót tüntetett föl. Szeremlei Sámuel ötkötetes városmonográfiájában foglalkozott a Hódmezővásárhelyen boldogulásukat kereső zsidók letelepedésével, habár hozzáteszi, hogy töredékes adatokkal rendelkezett. Cseh- és Morvaországból, valamint az osztrák örökös tartományokból származó zsidó bevándorló kevés akadt, annál több viszont az északnyugati területekről, így a Nyitra vármegyei, Ürmény községi, Pest vármegyei és torontáli letelepedő. A bevándorlás jelentősebb hullámai a XIX. század első-második évtizedében érték el alföldi városunkat. Az 1810-es években megkezdődött a hitközséggé való szervezkedés. Az 1817-i összeírás szerint Vásárhelyen 10 családatya, összesen 66 lélek élt. 1836-ban 38 családfő. Nyersbőrkereskedéssel, italárusítással foglalkoztak, bár a XIX. század első felében még a zsidók jogi helyzete teljesen bizonytalan, mégis 1805-től iparosaik céhtagok lehettek. Egyesek megbízást kaptak az uradalom üzleti ügyeinek intézésére. Eleinte lakhatásért taksát fizettek az uraságnak, az útlevél nélkülieket pedig kitoloncolták. Néprajzi érdekességként említjük meg, hogy a "gyűrűs" zsidók tükröket is árultak. Sorsuk a földesuraság és a hatóságok kegyétől függött. A reformkorban a vásárhelyi, sámsoni, algyői és horgosi zsidókat együtt tartották nyilván. A városi tanács 1829-ben bizonyítványt adott ki arról, hogy a zsidók kereskedelmi tevékenysége az adózó népre nem káros, sőt "tagadhatatlan hasznos". A hatóságok szerint a zsidók kevesebb jövedelmet vallottak be a ténylegesnél. A szolgabírák a vármegyebeli zsidókra, 4208 Ft-ot véve alapul, 482 Ft 10 kr. türelmi adót róttak ki. Ugyanakkor minden más adónem is terhelte őket. A vásárhelyi zsidóság 1847-ig fizette a türelmi taksát. A reformellenzék markáns képviselői, Beöthy Ödön, Klauzál Gábor, Bezerédi István, az 1843/44. évi országgyűlésen fölemelték szavukat a zsidók polgárosítása érdekében. Ez idő tájt a város zsidó iparosokkal is dolgoztatott. Böhm Móritz zsidó orvost pedig 1838-ban a város sebészének választják meg. A sebészi tanfolyamot Bécsben végezte el. Wodiáner Sámuel ugyanakkor olajmalom alapítására kért és kapott engedélyt. 1845-1848 között 59 család költözhetett be a városba; s a 127 családfőből iparból 22-en, kereskedelemből 96-an éltek. A vásárhelyi zsidók az 1838-as évben gondoskodtak imaházról. A hitközség megvásárolta Matók Sámuel ügyvéd házát, melyet imaházzá alakítottak át. Az istentiszteletek vezetését Steiner Izrael rabbihelyettes, majd 1846-tól Grünhut Ábrahám választott rabbi látta el. Megvásárolták a szomszédos Kecskeméti-házat, s az így kibővített telken iskolát is nyithattak. 1844-ben új iskolaépületet is emelhettek a Nap utca elején (ma Szeremlei u.). 1845-től Stern Ignác (1810 k.1865) főtanító oktatott-nevelt a zsidóiskolában. Stern annak a Löw Lipótnak (1811-1875) a szegedi környezetéhez tartozott, aki az asszimiláció lehetőségét kereste, s a felekezeti iskoláiban szorgalmazta a magyar nyelvű oktatást. Stern Ignác vezetése alatt altanítók is működtek. 1848 előtt a hitközség tanintézetében három évfolyamon folyt a tanítás. A tananyag minőségére és a tanítói munka hatékonyságára való tekintettel a magasabb osztályokban megemelkedtek a tandíjak. Stern Ignác az iskola számára tanrendet készített, melyet elöljárói is helybenhagytak. A vásárhelyi zsidók lelkesedéssel csatlakoztak a honvédsereghez, és mindenütt becsülettel file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/008_szigeti_janos.htm[2011.02.02. 14:43:29]


megállták helyüket. 1848-ban a 127 családfő közül 40 nemzetőr került ki, s a honvédseregben zsidó törzstisztek, altisztek és közemberek is harcoltak. Wodiáner Zsigmond vörössipkás őrmester golyója terítette le Götz osztrák tábornokot. A hitközség megbízásából 1852-1857 között Busch Miklós szentesi építész templomot épített a növekvő gyülekezet számára. Löw Lipót 1857. május 15-én avatja föl a zsidó templomot. A rabbinikus hagyományoknak megfelelő Isten házát építtetett nagy anyagi áldozattal a helyi zsidóság. A közistentisztelet szent helyét a szegedi Müller Miksa tervei alapján 1906 és 1908 között alakították mai formájára. A mór stíluselemeket is felhasznált eklektikus, impozáns térhatású templom jellegzetesen szecessziós díszítésű. A szent zsoltárok szellemében mind a négy jogcímnek megfelelt, "mely az Istenház megnevezését" tanúsíthatta: a hívek a templom bőségéből felvidámulnak, isteni örömök folyójából merítenek, az élet kútforrását találják, az Örökkévaló világosságában látnak világosságot. A reformkorban a reformátusok gimnáziumi és elemi iskolai osztályaiban tanuló zsidó vallású ifjak számadatára világít rá az alábbi táblázat: 1834:

2

1838:

6

1835:

4

1845:

9

1836:

3

1846:

3

1837:

8

1847:

8

1850 és 1880 között országosan is még mindig nagyarányú a zsidók bevándorlása. A nagyrészt Oroszország és Lengyelország felől betelepülőkkel 250 ezerről 625 ezerre emelkedett a hazai zsidóság létszáma, 1890-ben pedig elérte a 707 ezret. 1890-ben 451 ezer vallotta magát közülük magyar anyanyelvűnek. 1867. december 27-én az uralkodó szentesítette a XVII. törvénycikket a zsidók polgári és politikai emancipációjáról. Báró Eötvös Józsefnek a zsidók egyenjogúsításáért vívott két évtizedes küzdelme fényes győzelemmel ért véget. Új korszakot jelöl Seltmann Lajos (1854-1932) főrabbi működése. 1879-1932 között a vásárhelyi zsidóság vallási és szellemi vezetője. A pozsonyi nagymesterek híres tanítványa volt. Tanulmányait Pozsonyban, Bécsben és Berlinben végezte. 1878-ban lett rabbi Szegeden. Aztán Vásárhelyre került, ahol mint a "papi jóság" mintaképét tisztelték benne felekezeti különbség nélkül. A kohaniták leszármazottja és tanítványa szerette és kereste a békét. A zsidó vallásos gondolat és kultúrkincs tudós terjesztőjeként tanított minden embert. Áhron, a zsidó nép első felszentelt főpapjának szellemében élt: kedvesnek, békeszeretőnek, megértőnek, humanistának ismerte mindenki. Tornyai János (1869-1936), a neves festőművész így idézte fel és méltatta a főrabbi nemes arcélét: "Bölcs volt és jó volt a megboldogult rabbinus bácsi. Szeretett engem és én szerettem őt. Már iskolás koromban sokszor bementem az útbaeső zsidó templomba csak azért, hogy Őt hallgassam. Vonzott engem az Ő póznélküli egyszerű, nemes prédikációja. És soha nem jöttem el onnét üres kézzel, üres lélekkel. Egy súlyos bölcsességgel s egy nagy, illatos szeretetbokrétával - amelynek az illatát most is érzem - lettem gazdagabb." Ragyogó ékesszólása, tudománya, irodalmi munkássága nagy tekintélyt és népszerűséget szerzett neki városszerte. 53 éven át soha egyetlen anyagi természetű kívánságot kifejezésre nem juttatott. Került minden ünneplést. Soha semmiféle jubileumot személyével kapcsolatosan nem tűrt meg. Néhány nappal halála előtt végrendeletet diktált, megtiltotta a gyászjelentés kiadását és a temetői dicsérőbeszédet. Érdemeit csak később méltatta Büchler Gyula rabbi és Steiner Ferenc hitközségi elnök. A vásárhelyi zsidók közül az első világháborúban harmincan áldozták életüket a különböző csatatereken. A háborút követő két forradalomtól szinte teljesen távol tartotta magát a vásárhelyi zsidóság. 1920-ban a zsidó népesség városunkban 1226 főből állott. "A háború után még sokáig gyűlöletbe torzul a népek lelke, ám a gyűlölködő nacionalizmus erkölcsi egyoldalúsága, szűkkeblűsége nem lehet se a kultúrának, se a vallásos érzésnek reneszánsza" - állapította meg Kecskeméti

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/008_szigeti_janos.htm[2011.02.02. 14:43:29]


Ármin (1847-1944) makói főrabbi. A hazaszeretet a zsidóság alaptulajdonságai közé tartozott. Az 1868-as népoktatási törvény a zsidóság tanügyigazgatási szervezetét érintetlenül hagyta, így a fenntartó neológ izraelita hitközségek továbbra is maguk intézhették iskoláik irányítását, ügyes -bajos dolgait. 1880-ban már az izraelita hitközség négy évfolyamos elemi iskolát tartott fenn. Csak az első és második osztály volt koedukált, a harmadik és negyedik osztályokban már külön tanulócsoportokat alkottak a fiúk és a lányok. Az iskola ekkor 5 tanerős, a tanulólétszám 210. A következő évben néggyel nőtt a tanulólétszám, 119 fiú és 95 lány iratkozott be. 1881-ben a református főgimnáziumban 80 zsidó vallású diák tanult. 1893-ban 292 izraelita tankötelest tartottak nyilván. Az alábbi táblázat a zsidó vallású gimnazisták, iparostanoncok számának feltüntetése nélkül tartalmaz adatokat. A kisdedóvó- és tanintézetek statisztikájában böngészve kitűnik, hogy zsidó és más felekezetű diákok elkülönítése sem történt meg az alföldi mezővárosban. Ha időnként a politika felnagyította is a zsidókérdést, a vásárhelyi zsidóság mindig is hajlamos volt arra, hagy a zsidó élet autonómiáját megőrizve a haza és az emberiség eszméjében tevékenykedjen, s betagolódjon a magyar kultúrába. Az 1892/93. tanév Az oktatási intézet neve

Tanulói összlétszám

Ebből zsidó vallású

Kisdedóvók Mária Valéria kisdedóvó

170

49

Tarjáni kisdedóvoda

196

5

Susáni kisdedóvoda

254

30

"Czuczi"-féle óvoda

222

16

Újvárosi kisdedóvoda

204

2

Tabáni kisdedóvoda

270

4

1316

106

Polgári leányiskola

150

52

Ismétlőiskolák

195

1

Mindösszesen Tanintézetek

Az 1892/93. tanévben Hódmezővásárhelyen 10 231 tankötelest tartottak nyilván, az iskolába járó diákok száma csupán 5692. A zsidó népiskola 1839-től 1948-ig működött a Szeremlei utca elején. A hódmezővásárhelyi izraelita hitközség 1933. augusztus 20-i közgyűlésének határozata szerint főtisztelendő dr. Weisz Pál (1908-) rabbi pályázatát fogadták el, s megválasztották a hitközség főrabbijává. A nagygyűlés jóváhagyása folytán jogerőre emelkedett rabbinikus pályakezdése. 1937-ig lelkészkedett városunkban, majd debreceni főrabbivá választották. Szüleim 1934. augusztus 5-i házasságkötésének vallási szertartását ő végezte. Dr. Weisz Pál sokoldalú file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/008_szigeti_janos.htm[2011.02.02. 14:43:29]


feladatot látott el hitközségünkben. A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Ref. Gimnázium 1934/35. tanévi Értesítőjében (közzéteszi Varga Dezső igazgató) találkozunk dr. Weisz Pál főrabbi és Büchler Gyula rabbi nevével, akik felekezeti hitoktatók. Az említett tanévben a 276 tanuló közül 31-en zsidó vallásúak voltak. A hitközség levéltárában fellelhetők azok az iratok, amelyekből kitűnik, hogy dr. Weisz Pál a községkerület hitközségeiben jónéhány estet szentelt a zsidó vallásnak és kultúrkincsnek. A hódmezővásárhelyi fiatal főrabbi battonyai előadásáról a Múlt és Jövő 1935. májusi száma is beszámolt. A zsidó hitközség főrabbija szívesen barátkozott keresztény kollégáival és tanártársaival, feltűnik legendás alakja és nyelvtudása a kortársak emlékezetében, midőn a héber nyelvből akár a latinba vagy az ógörögbe váltott át a tudományos témájú diskurzusokban. Mint ismeretes, a jeruzsálemi Scorpus-hegyi Héber Egyetem 1925. niszán hó 7-én nyílott meg, s az egész világ zsidósága számára a tudomány és a Tóra-Talmud központjává vált. Dr. Weisz Pál alakját úgy őrzik a vásárhelyi zsidók, mint aki kiválóan tudta felidézni kommentárjaiban a Biblia ősatyák-korabeli hitéletét, és aki egyszemélyes magántanára volt a bibliai tudományoknak, de csak földrajzi messzeségében maradt távol egy kis időre még a Héber Egyetemtől. Dr. Weis Meir a bergen-belseni koncentrációs tábort megjárva 1945-ben alijázott. Rövidesen a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora lett. 1990-ben a legmagasabb izraeli elismeréssel, az Izrael-díjjal tüntették ki a modern bibliatudomány világhírű tudósát. Hódmezővásárhelyen 1941-ben a zsidó népesség 1501 főből állt. Vásárhelyen nem hajtották végre a gettórendeletet, azonban erősen korlátozták a zsidó lakosság mozgási szabadságát. Az SSalakulatokkal tökéletesen együttműködő Horthy-államapparátus pár hét alatt haláltáborokba induló vonatokra rakatta a teljes vidéki zsidóságot. 1944. június 15-én a makói csendőriskola ötven tagú csendőrosztagát Hódmezővásárhelyre vezényelték. Utasították őket, hogy a zsidó lakosságot a zsinagógába tereljék. Másnap kezdődött meg az összegyűjtés. A levéltári források 737 zsidó egyén Szegedre szállításáról tesznek említést. A munkaszolgálatosokkal együtt 859-et hurcoltak el otthonukból. Június 19-ig toloncúton a szegedi Cserzy Mihály utcai téglagyárba szállították őket. A "IV. tisztogatási területről" június 25-28. között 14 vonattal "együttesen 40 505 zsidó fajú személyt" hurcoltak el. Megsemmisítő lágerek vártak rájuk, a soá-ból (a Holocaust héberül) csak kevesen jöttek vissza. Ma a helyi zsidó hitközség összlétszáma csupán ötven főből áll. Azt szokták mondani tréfásan, "ahány zsidó, annyiféle zsidóság". A jelentős múltra visszatekintő zsidóság, miként a mi hitközségünk is, nem uniformizálható, maradéktalanul érvényesül benne az egyéniség sokszínűsége, és a körülményekhez történő sajátos igazodása. A vidéki zsidóság imádságházai egyúttal a magyar történelem szent emlékhelyei. Az 1985-ben műemléki védettséget kapott vásárhelyi zsidótemplom a következő évben szerződéssel és vétellel városi tulajdon lett. E figyelemreméltó zsinagóga művészettörténeti szempontból értékes, belső berendezése az elmúlt század második felének átszellemült, finom stílusát hirdette. Tóraszekrényét, csillárait, szépen kidolgozott ornamentikáját, bútorzatát, szentélyét megcsodálhattuk, mindenkire igen kellemes benyomást gyakorolt. Szép volt a templom méreteiben és kidolgozásában. Egykor jelentős vallási élet lüktetett ebben a zsidótemplomban. Az elsüllyedt történelmi érák, kérlelhetetlen diktatúrák mély nyomot hagytak a lelkekben, s a megváltozott gazdasági-társadalmi-politikai viszonyok megtépázták kívül és belül a falakat. 1987 és 1992 között a zsinagóga külső feltárása történt meg, majd napjainkra aláhanyatlott a renoválás. Az egykor szép, tágas belső tér lecsupaszítva szomorú képet mutat. Hódmezővásárhely népének nagy a restanciája, és cseppet sem kisebb valamennyiünk felelőssége. Építsük fel újra istenházát! A diaszpórában élő zsidóság alkalmazkodni tudott az újra befogadó nemzethez. A hajdani zsidóiskola két tantermét imateremmé alakították át, a legutóbbi évtizedben pedig az önkormányzat kimeszeltette a helyiségeket. A legválságosabb időkben is megtartották a vásárhelyiek az istentiszteleteket és a vallási ünnepeket. Hosszú névsort kellene ideírnom, akiknek múlhatatlan érdeme, hogy mindmáig tevékeny az itteni hitközség. Az állandó veszélyeztetettséget felváltotta a viszonyok konszolidációja, az összezsugorodott objektív lehetőségekhez alkalmazkodni tudó hitközség nem veszítette el reményét, megszűnt kirekesztettsége, híven őrzi emlékeit, s egy népben, nemzetben gondolkodik. A zsidóság nem kisebbséget alkot, hanem a magyar nemzet egyik alappillére. Felidézzük a prófétai mottót: "Az igazak látják és ujjongani fognak, az álnokság elnémul,



a gonoszság egészen eltűnik, mint a füst, mert elűzöd a gonoszság uralmát a földről." Azt szeretnénk, ha ez a jómkipuri jóslat megvalósulna. A zsidó hitközség vallási ünnepeire sokan jöttek el városunkból, Makóról is, más felekezethez tartozók is jól érezték magukat körünkben. Tuhutum utcai temetőjében három évszázad nemzedéke pihen, a sírok kegyelettel ápoltak, az itt nyugvók küzdelmes életét a késő utódok nem felejthetik. Az immár öt éve működő hódmezővásárhelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság vallási és kulturális rendezvényei igen népszerűek a városban. Gazdag programot valósítunk meg. A hitközség elnöke és a baráti társaság vezetője egy és ugyanaz a személy, Vanderstein János, aki mély hittel és elkötelezettséggel teljesíti megbízását. A múlt évben a város vezetése és hitközségünk vendégül láthatta Yoav Givati urat, Tamar körzet (Izrael) polgármesterét. Nem sokkal később testvérvárosi kapcsolatot szentesíthettek az érintett polgármesterek. Ebben az évben egy mezőgazdasági küldöttségünk, majd egy turistacsoportunk látogatott el a zsidó államba. Neves izraeli tudósokat köszönthettünk körünkben Yitzhak Kashti-Elbogen (Tel-Aviv University School of Education) és dr. David Guttmann (Haifai Egyetem) professzorokat; utóbbi, aki két ízben is lenyűgözte előadásával a hallgatóságot, nekünk ajánlotta esszéjét - Megújhodás és megbékülés, vagy mégis mondj igent az Életnek - mely a logoterápiáról szól. 1995. június 6-án és október 31-én dr. Landgrafné dr. Mózer Ibolya tanszékvezető (Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Történelem Tanszék) Zsidók a Római Birodalomban címmel nagysikerű stúdiumot tartott a hitközség és a baráti társaság estjén. Június 25-én, a Holocaust 51. évfordulóján Sömberger András körzeti rabbi (Pécs-Szeged) tartott mártíristen tiszteletet, Klein Márton szegedi főkántor működött közre. Kapcsolatban állunk a cfáti "A magyar nyelvterületről származó zsidóság emlék múzeumával", Josef Lustig igazgató úrral; a hódmezővásárhelyi zsidóságról szóló könyveket küldünk ki gyűjteményük számára.


MAKÓ IMRE: A MOZI HŐSKORA VÁSÁRHELYEN (1898-1920)

MAKÓ IMRE

A MOZI HŐSKORA VÁSÁRHELYEN (1898-1920)

Vándormozik Egy párizsi mulató pincehelyiségéből 1895. december 28-án indult el világhódító útjára a Lumiérefivérek nevéhez fűződő film. (1) Budapestre a millennium évében érkezett meg, így némileg el is homályosult az ezredévi ünnep fényei mellett. Első ízben - az időpont nem ismeretes - álló reklámképek között a nyílt utcán, a Váci utca forgatagában került a közönség elé. Április végétől azután már belépődíjért vetítettek a Somossy Orfeumban, majd május 10-től az előkelő Royal szállodában a feltalálók ügynöke mutatta be rendszeresen a legújabb felvételeket. (2) Az első idők alkalmi, többnyire a kávéházi és vendéglői életet színesítő vállalkozásai még rövid életűnek bizonyultak. A mozgás ténye fölött napirendre tért publikumot már nem kötötte le a valóság puszta reprodukálása. A mozi, hogy előadásai tudományos bemutatójellegét megőrizze, gyakori helyváltoztatásra kényszerült, s figyelme az üzletileg még kiaknázatlan perifériák felé fordult. Tömeges vidéki elterjedésének azonban gátat szabott, hogy a vetítéshez szükséges villanyáramot lévén az elektromos energiaszolgáltatás ott jobbára még megoldatlan - magának a vándorútra indult mozinak kellett előállítania. A vásárhelyi lapok csak 1898 februárjában, már a közeli találkozás jegyében adtak hírt az újfajta látványosságról. "A lángeszű Edison találmánya"-ként beharangozott kinematográfot - melyben, mint a pársoros kommüniké tudatta, "egy-egy esemény minden legkisebb mozzanata lejátszódik a néző előtt" - Kővári Mór mutatta be 27-én és 28-án. (3) A párizsi Constantin-gyár művezetőjeként említett vállalkozó azonos lehet a fővárosban már 1897 októberében vetítő Stein Mórral (4), valamint azzal a jónevű vándorkinematográfussal, aki Benkő M. tanár, ill. Benkő (Stefin) M. néven szerepel a következő évekből fennmaradt színlapokon. (5) Az üzleti megfontolásból legtöbbször elnevezésében is a mozgó fénykép egyik úttörőjére, a kor ünnepelt feltalálójára hivatkozó mutatvány (Edison-színház stb.) 1901 végéig ismereteink szerint hat ízben fordult meg a városban. (6) Egy-egy alkalommal csupán két-három napig időzött itt: a még örökáron beszerzett, egyenként alig egyperces filmecskék szerény repertoárt engedélyeztek. Az első vetítésen "12 pontból álló változatos műsorzat" került bemutatásra. (7) A korabeli színlapok arról tanúskodnak, hogy egy vándormozis átlag 25-30 kisfilmmel járta az országot, melyből - a népszerűbb számokat előadásonként ismételve - két-három napra való műsort tudott összeállítani. (8) A híradók és dokumentumfilmek, valamint az egyetlen ötletre épülő kezdetleges bohózatok mellett rövidesen újabb műfajok - trükkfilm, tündérmese, rekonstruált híradó, színdarabok és egyházi témák, főként a passió vázlatai - jelentkeztek, hogy cselekményesítésével kimentsék első válságából a filmet. (9) A legkorábbi, 1901-ből fennmaradt helyi műsortöredékek a párizsi világkiállítást, az angolbúr háborút, madridi bikaviadalt és különféle táncokat megjelenítő képeket említenek, arról is árulkodva, hogy a mozisok csak a legszükségesebb mértékben frissítették fel készletüket. (10) Az első előadásoknak a város társasági életének legkimagaslóbb "intézménye", a főtéri Fekete Sas szálloda emeleti nagyterme adott otthont. A sajtóvisszhang elmaradásából viszont kitűnik, hogy ezeket a közvélemény itt sem tekintette többnek múló csodánál. "Még néhány éve, hogy alkalmunk volt látni az első mozgó-fényképeket... A technikai vívmány netovábbjának tartottuk, dacára annak, hogy a fejünk csak úgy szédült bele, amikor egy-egy jelenetet láttunk; annyira káprázott tőle a szemünk, mert irtózatosan vibrált" - erősíti meg az egyik helyi lap visszaemlékezése a közönség és a file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/009_mako_imre.htm[2011.02.02. 14:43:31]


film találkozásáról kialakult kép vonásait.(11) A mozi sokáig hivatalosan is alacsonyabb rendű szórakozásnak minősült. A mutatványok és előadások engedélyezéséről 1900-ban alkotott városi szabályrendelet (12), majd az országosan is rendelkező belügyminiszteri körrendelet (13) alapján - nem is alaptalanul - a vásári komédiákkal, a körhintákkal, erőmutatványokkal egy sorban kezelték. Ugyanakkor a színház, melynek nemzeti és kulturális küldetést tulajdo nítottak, kiváltságos jogokat élvezett. Így színházi idény előtt egy hóval és annak tartama alatt a város területén más előadás nem volt engedélyezhető. (14) A közérthető vizuális nyelve és viszonylagos olcsósága (15) révén tömegszórakoztatási tényezőként megszilárduló mozi saját otthont is teremtett magának. A vándorló életmódnak megfelelő, vurstli-ízlésű mozisátrak azt is mutatják, hogy első igazi közönségét a társadalom alsóbb rétegeiből lelte meg, igazodva annak elvárásaihoz, ízlésvilágához. 1902 és 1907 nyara között Vásárhelyen legkevesebb hét alkalommal táborozott le sátormozi: hol az akkori vásártéren (Szabadság tér), hol pedig a gimnázium, ill. a városháza előtt, az árvédelmi kőfal alatti üres térségen. (16) A kinematográf eleinte több esetben csak része volt a körhintával és hajóhintával is felszerelt mutatvány-együttesnek. Az ismertebb hazai mozivállalkozásokat (Winkler, Narten, Adler, Lifka) felvonultató, fényes villanyvilágításukkal is hivalkodó sátoros mozik 2-3 naponként váltva műsorukat, utóbb már egy egész hónapon át ébren tartották az érdeklődést, hét közben 3, vasárnap és ünnepnap 6-7 előadást is rendezve. A "bioszkópok" és "villamos színházak" bemutatói bérelt helyiségekben is folytatódtak: az Andrássy utcán az Orovecz-féle ház üzlethelyiségében, a népkerti faszínházban, az Iparegylet székházának tánctermében, 1906 pünkösdjétől pedig már az újonnan felépült Fekete Sasban is. Már helyi kezdeményezésnek tekinthető a Horovitz Mór vendéglőjében 1906 végén meginduló, és kisebb megszakításokkal egészen március közepéig tartó vetítéssorozat. (17) A mozik harsány reklámokkal hívták fel magukra a figyelmet. A nem egészen egyórás előadásokon 8-14, még többnyire a film őshazájából hozatott, egyenként mindössze néhány perces képet mutattak be. Idővel feltűntek a hosszabb játékfilmek előfutárai is, így az 1905 őszén hét felvonásban műsorra tűzött Margit szerelmi regénye ("dráma a nagyvárosi életből") című, 1200 méter hosszú filmregény vetítési ideje már 25 perc volt. (18) A főbb műfajokat ez idő tájt a hatásvadász melodrámák és a kacagtató jelenetek, a burleszk képviselték, de komoly vonzerőt jelentettek az aktuális események felvételei is. Előadás közben rendszerint magyarázták a néma képeket. Hangulatukat zene - zongora, "beszélőgép" (gramofon), cigány-, szalon-, vagy éppen katonazenekar - festette alá, egyúttal elűzve a vetítés alatti nyomasztó csöndet. A tudományos ismeretterjesztés szolgálatában álló, hivatalosan is támogatott budapesti Uránia Magyar Tudományos Színház vidéki körútjain 1901 és 1907 között négy alkalommal érintette a várost. Első látogatásakor sajátos műsortípusa, a mozgóképekkel és diapozitívokkal illusztrált felolvasás keretében bemutatta a legnépszerűbb fővárosi művészek közreműködésével akkoriban felvett nagysikerű produkcióját, a rendszeres hazai filmkészítő tevékenységet elindító Táncot is. (19)

Állandó mozgófényképszínházak Több, egymásra kölcsönösen ható tényező - a filmgyártás fejlődése, a mozielőadások iránti érdeklődés növekedése, valamint a filmszakma mai szerkezetének kialakulása: a gyártás, forgalmazás és a bemutatás elkülönülése - 1907-8 táján a mozihálózat kialakulását eredményezte. A megjelenő filmkölcsönző vállalatokra támaszkodva állandó nagymozik, és még rögtönzötten berendezett, de szintén az állandósulás igényével fellépő kismozik sora nyílt meg. A vándorló kinematográfia létjogosultsága ezzel megszűnt, viszont nyitva állt az út letelepedése előtt. (20) A mozik anyagi sikere nyomán fellépő, a helyi sajtóban 1908 tavaszán már "mozi járvány"-ként emlegetett jelenség, a tömeges mozialapítási kísérlet bonyolultabbá tette a korábban inkább csak a file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/009_mako_imre.htm[2011.02.02. 14:43:31]


játszási engedély kellékeire szorítkozó hatósági ellenőrzést, olykor azt egymásnak ellent mondó állásfoglalásokra kényszerítve. A jelentkező kizárólagossági törekvésekkel szemben a város törvényhatósági bizottsága - a közönség érdekeire hivatkozva - a további verseny mellett foglalt állást. (21) Máskor azonban a lakosság túlzott anyagi megterhelésétől, valamint a színház létérdekeinek veszélyeztetésétől tartó rendőrhatóság, majd a másodfokon eljáró városi tanács is megtagadta a hivatalosan értéktelennek, sőt egyes nézetek szerint egyenesen károsnak ítélt mutatvány engedélyezését, ill. a mindenkor meghatározott időre szóló játszási engedély meghosszabbítását. A határozatok elleni fellebbezést rendszerint az illetékes belügyminiszter is elutasította. (22) Az elegáns közönség meghódításával az országban egyre-másra létesültek a színházigényű, tiszta és kényelmes mozipaloták. A hatóság merev elzárkózása a kizárólagos játszási jog megadásától Vásárhelyen ugyanakkor elriasztotta a tőkét egy ilyen arányú, komolyabb befektetéstől. (23) A mozi - bálak és más jövedelmezőbb rendezvények miatt gyakorta kényszerszünetet is tartva - tágasabb vendéglői helyiségekbe, tánctermekbe száműzve igyekezett díszletéül szolgálni a nagy varázslatnak, amikor vasárnap délutánonként fáradt cselédlány és megalázott inasgyerek kipirult arccal leste a filmvászon nagyvilági dámájának, rettenthetetlen hősének minden mozdulatát, de már nem is csak nézte, ő maga csókolt, verekedett ott a főúri fényűző kastélyokban, a messzi, egzotikus tájakon. A közönség megoszlása, az illúziókeltéshez általában nem megfelelő, minden különösebb atmoszférát nélkülöző vetítőhelyek, máskor meg a vázolt hatósági beavatkozások Vásárhelyen még a korszak konjunkturális viszonyai közt sem engedték meg, hogy egy-egy mozi hosszabb távon, akár két-három hónapnál tovább prosperáljon. Ez vonatkozik az időszak kiemelkedőbb vállalkozásaira, Nemes Ármin könyvkereskedő és Bibó Lajos újságíró 1908 őszén az Iparegylet székházában megnyíló Olympia színházára, a Fekete Sasban ez idő tájt berendezkedett Narten Bioscopra, valamint a gr. Csáky Albin téren, a N. Imre Mihály-féle vendéglőben 600 személy befogadására a következő év elején kialakított Uránia színházra is. (24) A főutcán, az Andrássy és a Batthyány utcák sarkán 1910 őszén nyílt meg a városban az első, már építésénél fogva is mozinak szánt létesítmény. A korszerű, légfűtéses, tágas előcsarnokkal, ruhatárral és cukrászdával is ellátott Uránia színház egyetlen hiányossága, hogy mindössze 400 személyre méretezték, így is 22 nézőnek csak állóhely jutott. (25) Koncz Pál jeles helybeli építész vállalkozása a szórakoztatás mellett a tudományos ismeretterjesztést is zászlajára tűzte, azonban a fővárosi Uránia által megküldött darabokat, melyek inkább csak a szűk polgári-értelmiségi réteget vonzották, a rentabilitás érdeke hamarosan kiszorította műsorából. (26) Az Uránia színház 1910-es MoziÚjságja (27) megjelenése idejét tekintve - a rendelkezésre álló adatok szerint (28) - az ország 5-6. filmszaklapja volt. A 10-es évek legelején vitathatatlanná vált a játékfilm, a fekete-fehér néma filmdráma elsőbbsége. A mozik ezután már a műsor felét, olykor egészét is kitöltő slágert játszanak, sztárok mint Asta Nielsen, vagy Waldemar Psylander - főszereplésével. A híradók, Pali és a többi burleszkhős a kísérőműsorba szorulnak vissza. A francia film hegemón szerepét átvevő dán, majd amerikai, kisebb részben olasz filmgyártás termékei a jól kiépített kölcsönzői hálózaton keresztül a legrövidebb időn belül eljutnak a hazai mozikba is. Ugyanakkor a külföldi filmek magas ára 1912-ben a rendszeres magyar játékfilmgyártást is kiváltotta. A legkülönfélébb előadások és mutatványok engedélydíjaiból a városi szegényalapra befolyt összegnek 1910-ben már 60%-át adták a mozik befizetései. Részesedésük 1910-ben 28, 1904-ben még csupán 7% volt. (29) Az arány eltolódását kisebb részben a tömegszórakoztatás terén bekövetkezett minőségi átrendeződés idézte elő: a mozi - mely hosszú évekig maga is jobbára gátlástalan szenzációhajhászásával érvényesült - háttérbe szorította a legalacsonyabb rendű vásári komédiákat, mint a katasztrófák, hírhedt személyek stb. képeivel utazó panorámákat, a csodaszülöttek mutogatását, a kígyóembereket, a törpéket és óriásokat. (30) Másfelől a mozielőadások gyakorisága rohamosan növekedett, így 1904 és 1910 között Vásárhelyen több mint tízszeresére, 1912-ben pedig - a vetítések rendszeressé, közel mindennapossá válásával - a mozik által befizetett engedélydíj (hétköznap 1, vasárnap és ünnepnap 2 K) már 411 koronát tett ki az 1910. évi 184 koronával szemben. (31)

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/009_mako_imre.htm[2011.02.02. 14:43:31]


Egy korabeli felmérés szerint a hazai mozikban átlag 38, Vásárhelyen - a város akkori két moziját összesen 1300 férőhellyel alapul véve - csak 47 lakosra jutott egy férőhely. (32) A közönség azonban, miközben megélhetési viszonyai egyre romlottak a növekvő drágaság szorításában, valójában egy mozit is nehezen tudott eltartani. A potenciális nézőszám további csökkenését jelentette, hogy a 62 ezres lakosság mintegy 40%-a a városon kívül, a hatalmas kiterjedésű külterületen élt. Nem véletlen, hogy az Uránia színház - bár a konkurens Fekete Sas Mozgó csak az év kis részében vállalkozott vetítésre - fennállása első két és fél éve alatt négyszer cserélt gazdát. A kedvezőtlen üzletmenet elkeseredett harcot váltott ki a szórakoztatóipar vállalkozásai között. A mozielőadásokon rendszeressé váltak a közönségcsalogató fogások: tombolasorsolás, a műsor idegen elemekkel történő élénkítése (varietészámok bemutatása, bohócok, bűvészek, erőművészek stb. felléptetése). Fellobbant és éleződött a társadalmi vita a mozi és - az előbbire már megszületésétől féltékenykedő - színház szerepéről. A film, amely időközben megmutatta, hogy képes igényes szórakoztatásként, sőt oktató-nevelő szerepben is fellépni, kérte az őt megillető jogokat. Felvetődött Vásárhelyen is a kérdés, hogy vajon"mikor Thalia papjainak vidám kacajától, dévaj, pajkos játékától hangos a nyári aréna, - a mozi fehér vásznán megjelenhetnek-e a különféle színes képek, hátborzongató detektív históriák, Pali, Polidor és mások...". (33) Az ügy végül a belügyminiszter elé került, aki 1913 tavaszán a helyi hatóságok elutasító határozataival szemben a mozitulajdonos javára döntött. Az évtized közepén egyébként az ország 27 törvényhatósági jogú városa közül egyedül Selmec-Bélabányán, a rendezett tanácsú városoknak azonban még mintegy felében nem működött a színiévad alatt a mozi. (34) A film nagykorúsításához a "tizedik múzsa", a filmművészet kialakulása szolgált alapul. Az alkotók - az egyre gazdagodó képi nyelv segítségével - 1908-10-től a valóság közvetlen ábrázolásán túlmenően már az objektív világról vallott felfogásukat is igyekeztek megfogalmazni. (35) "A mozi zugírók kora kezd lejárni, ma már nemcsak fületlen-farkatlan ugrálásokat lehet látni a moziban, hanem irodalmi értékű, szemet, szívet gyönyörködtető hatalmas drámákat, nagy írók műveit feldolgozó, megelevenítő jeleneteket. Ennek az újabb irányzatnak hódol a helybeli Uránia színház is" - hirdeti meg programját 1913 májusában a mozi Temesvárról jött új igazgatója, Havas Henrik. (36) "Elragad, fölemel, megkínoz és megríkat. Belemarkol a lelkünk közepébe, és megtanít az élet nagy játékaira" - lelkendezik a kibontakozó filmkritika az Apák bűne című dán társadalmi drámában nyújtott Asta Nielsen-alakítás láttán. (37) A mozik műsorát azonban továbbra is a silány tömegtermékek uralják, a legnagyobb közönséget a detektívtörténetek vonzzák. A közvélemény ugyanakkor egyre erősebben követeli a közerkölcsre veszélyes, a bűnt dicsőítő és a nyers nemiséget hirdető filmek ellenőrzését, különös tekintettel a fiatalkorúak mozilátogatására. Egységes rendelkezés híján egyelőre még a helyi hatóságokra hárult az alkalmankénti szabályozó szerep. Vásárhelyen 1917-ben a rendőr kapitány egy időre betiltotta a detektívdrámákat. (38) Érvényre jutott a közönség értékítélete is: 1912 nyarán az Uránia bukását elősegítette, hogy a hírhedt kalandorfilmek, a Zigomár-sorozat lejáratta a mozit. (39) A háború kitörése csak ideiglenesen vetette vissza a szórakozóhelyek látogatottságát. A hátország lakossága - ha átmeneti időre is - fájdalmai és nélkülözései elől menedékre lelt az operettek, filmmesék álomködében. A színház 1917-ben fennállásának legeredményesebb évadját könyvelhette el (40), a mozi a háború alatt hétköznap 2-3, vasárnap 3-5 előadást is tartott. Az Uránia igazgatója a megnövekedett érdeklődésre tekintettel 1917 decemberétől a Fekete Sasba helyezte át előadásait, miután annak tágas nagytermét sikerült három évre kibérelnie a várostól. (41) A monopolkapitalizmus kialakulása során a filmszakmában is létrejöttek a világot áthálózó mamutvállalatok. A film tekintélyének és jövedelmezőségének növekedése az állami és a városi szektor érdeklődését is felkeltette a vásári mutatványokkal való rokonsága által kompromittált, s ezért korábban mellőzött moziszakma iránt. (42) 1916 elején - egy moziépítésre tett újabb ajánlat visszautasításával egyidőben - Vásárhelyen is felmerült, hogy a kizárólagos filmjátszási jogot egy kultúralap céljára maga a város foglalja le. (43) Erre a következő évben, a Fekete Sas bérletének lejártakor, a városi szálloda dísztermének felszabadulásával alkalom is kínálkozott. A képviselőtestület azonban - tájékozódva a házikezelés feltételeiről - a megfelelő szakember hiányában és a berendezés akkori várható nehézségei miatt az üzem városiasítására 1917 file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/009_mako_imre.htm[2011.02.02. 14:43:31]


novemberében még nem látta elérkezettnek az időt. (44) Ugyanezen közgyűlés - a mozival szemben megváltozott közfelfogás szellemében, de gondolva a város esetleges későbbi érdekeltségére is vonatkozó szabályrendeletét módosítva már kimondta, hogy a jövőben - szombaton és vasárnap - a színházi szezon alatt is játszhat a mozi. (45) A mozikonjunktúrát kiváltó háborús körülmények egyúttal gátolták annak lehetséges kihasználását, mint ahogy a mozikra nehezedő anyagi terheket is csak részben lehetett ellensúlyozni a helyárak emelésével. Hatósági és erkölcsi kényszer hatására gyakorivá váltak a jótékony célú előadások. A sorozatos hadikölcsön-jegyzésekből a mozisok is kivették részüket, Havas Henrik összesen 17500 koronával. (46) A tüzelőanyaggal való takarékoskodás érdekében 1916 telétől rendeletekkel szabályozták a szórakozóhelyek záróráját, 1917 februárjában bizonytalan időre be is záratták azokat. (47) Vásárhelyen 1918 novemberében - amikor a városi tanács a naponkénti mozielőadások számát egy előadásra korlátozta (48) - még csak fenyegetett az áramszünet, a következő év nyarától azonban a szénellátás zavarai következtében olykor már hetekre kialudt a villany. Politikailag válságos időkben a helyi Nemzeti Tanács, a Direktórium, majd a megszálló román katonai parancsnokság korlátozta, vagy éppen tiltotta be a vetítéseket. (49) Az ellenséges országok filmjeinek letiltásáért csak mennyiségileg nyújthattak kárpótlást a feltörekvő német és magyar filmgyártás termékei. Több tiltott mű is bejutott az országba, így 1918 elején - az "internacionális piac" mozgófényképeként - Vásárhelyen is bemutatták az olasz és az egyetemes filmművészet ma már klasszikusnak számító, monumentális alkotását, a Cabiriát. (50) A háborús évek korlátozott filmkínálatában érte el fénykorát az élő szereplők játékát a vásznon látottakéval váltogató sajátos hibridműfaj, a moziszkeccs. Az intervenciós csapatok április 28-i bevonulása Vásárhelyen már megakadályozta a hazai alkotógárda legjobbjainak közreműködésével a Tanácsköztársaság alatt készült játékfilmek bemutatását. (51) A fővárostól elvágott, megszállt területen maga az erdélyi és délvidéki mozik műsorára támaszkodható filmellátás is csak akadozottan folyt. 1919 elején, miután a menekült nyitrai színtársulat költözött be a Sas csilláros termébe, Havas igazgató az Urániában újította fel a mozielőadásokat. A kiváló szakember április végén a forrongó időszak áldozatául esett, - a Fekete Sas Mozit június elsején a fia nyitotta meg újból. Még a bérlet ideje alatt jelent meg az ellenforradalmi kormány rendelete a moziengedélyek revíziójáról, amely rövidesen újrarajzolta a hazai moziélet képét. (52)



A Nanten bioszkóp levele cégjelzéses papíron 1904

A régi Fekete Sas bontása 1904

Az Uránia mozi épülete

Jegyzetek: 1 A mozgófénykép feltalálásáról és bemutatkozásáról lásd: Georges SADOUL: A filmművészet története. Budapest, 1959.; NEMESKÜRTY István: A képpé varázsolt idő. Budapest, 1984. 9-19. (A továbbiakban: NEMESKÜRTY 1984.) 2 MAGYAR Bálint: A magyar némafilm története I. Budapest, 1966. 3 Hódmezővásárhely. 1898. febr. 24. 4., 27. 4. (A továbbiakban: HMV) 4 MAGYAR Bálint i.m. 57. 5 JORDÁKY Lajos: Az erdélyi némafilmgyártás története. Bukarest, 1980. 15. 6 Bővebben lásd: MAKÓ Imre: A mozgófénykép hőskora Hódmezővásár helyen. 1. Az első vetítések. Csongrád Megyei Hírlap vásárhelyi kiadás. 1984. jún. 28. 5.


MAKÓ IMRE: A MOZI HŐSKORA VÁSÁRHELYEN (1898-1920) 7 HMV 1898. febr. 27. 4. 8 MAGYAR Bálint i.m. 75. 9 Vö. HEVESY Iván: A némafilm egyetemes története 1895-1929. I. Budapest, 1967. 17. 10 Vásárhelyi Híradó. 1901. máj. 2. 4.; HMV 1901. jún. 4. 2.; Vásárhely és Vidéke. 1901. nov. 14. 4. 11 HMV 1906. okt. 9. 2. 12 Hódmezővásárhely th. joggal felruházott város szabályrendelete a nyilvános táncvigalmak, mutatványok és előadások engedélyezésére vonatkozólag = Hódmezővásárhely thj. város szabályrendeletei I. Hódmezővásárhely, 1903. 29-34. 13 64.537/1901. B. M. sz. körrendelet a hangversenyek, mutatványok stb. engedélyezése tárgyában. 14 Lásd 12. alatt. 15 Az első vásárhelyi vetítések helyárai: 20-60 krajcár, a század első éveitől: 20 fillér-1 korona. 16 Bővebben lásd: MAKÓ Imre i.m. 2. A sátoros mozik kora. CSMH vk 1984. jún. 29. 5. 17 Uo. (Az Orovecz-féle ház helyén ma a főiskola új épülete áll, a volt iparegyleti székházban ma a Terv Mozi működik, a Horovitz-féle vendéglő a KÉV-székház helyén állt.) 18 Vásárhelyi Reggeli Újság. 1905. nov. 22. 2. (A továbbiakban: VRU) 19 HMV 1901. júl. 4. 2. 20 A Winkler-féle sátormozi letelepedéséről pl. lásd: LIPPENSZKY István: Pécs mozitörténete. Pécs, é.n. 32. 21 Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára (A továbbiakban: CSML HL). Törvényhatósági bizottság (A továbbiakban: Th. biz.) jegyzőkönyvei 190-191/1908. közgy. 22 CSML HL Tanácsi iratok (A továbbiakban: Tan. ir.) 16957/1908., 7955/1909. 23 CSML HL Tan. ir. 11979/1913., II. 5974/1913. 24 Bővebben lásd: MAKÓ Imre i.m. 3. A mozi állandósulása. CSMH vk 1984. jún. 30. 5. (A volt N. Imre Mihály-féle vendéglő ma: Alföldi Étterem.) 25 CSML HL Tan. ir. II. 3936/1910.; HMV 1910. nov. 15. 2. 26 Vö. GIDAI Kálmán: A szegedi mozik története 1900-1920 = Csongrád megyei Honismereti Híradó. Szeged, 1983. 58. 27 KŐSZEGFALVI Ferenc: Pótlások a megyei sajtóbibliográfiához (1949-ig) = Csongrád megyei Könyvtáros. 1983. 1-2. szám. 10. 28 NEMESKÜRTY István: A mozgóképtől a filmművészetig. A magyar filmesztétika története (1907-1930). Budapest, 1961. 344. 29 CSML HL Hódmezővásárhely város Számvevő Hivatalának iratai. Házipénztári bevételi számlakönyvek 19041913. 30 Vö. KÖRMENDY ÉKES Lajos: A mozi. Budapest, 1915. 53. 31 Lásd 29. alatt 32 KÖRMENDY ÉKES Lajos i.m. 102-109. 33 VRU 1913. márc. 16. 2. 34 Lásd 32. alatt 35 NEMESKÜRTY István: Balázs Béla filmesztétikája = Balázs Béla: A film. Budapest, 1961. 10. 36 VRU 1913. máj. 11. 10. 37 VRU 1913. jún. 23. 5. 38 CSML HL Tan. ir. 14617/1917.


MAKÓ IMRE: A MOZI HŐSKORA VÁSÁRHELYEN (1898-1920) 39 HMV 1912. jún. 6. 3. 40 HMV 1917. szept. 30. 41 CSML HL Th. biz. 351/1917. közgy.; Hmvhely város szerződéseinek és okmányainak levéltári gyűjteménye 564. 42 Vö. MAGYAR Bálint i.m. 388-389. 43 Lásd 23. alatt 44 CSML HL Tan. ir. II. 1492/1916. 45 CSML HL Th. biz. 355/1917. közgy. 46 CSML HL Hódmezővásárhely város Árvaszékének iratai 745/1921. 47 VRU 1916. dec. 29. 3. 48 1916. évi 4.470. M. E., 1917. évi 1.676. M. E., 613. M. E. és 669. M. E. sz. rendeletek, 1917. évi 25.001. B.M. sz. körrendelet, 3.382. M. E. sz. rendelet, 51.922. Ker. Min. sz. körrendelet. 49 HMV 1918. nov. 3. 1.; Vásárhelyi Munkás Újság 1919. márc. 27. 2-3.; VRU 1919. jún. 27. 1. 50 HMV 1918. jan. 20. 3., febr. 5. 3. (A Cabiriáról lásd: Carlo LIZZANI: Az olasz film története 1895-1979., Budapest, 1981.; Filmek könyve. Hetvenegy világhírű filmről. Budapest, 1967. 19-22. 51 A Tanácsköztársaság alatti magyar filmgyártásról lásd: NEMESKÜRTY 1984. 180-189. 52 A m. kir. kormány 1920. évi 8.454. M. E. sz. rendelete a mozgófény képüzemekről.


NAGY VERA: CÉHES SZOKÁSOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

NAGY VERA

CÉHES SZOKÁSOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

A lakozás A céhes élet szokásairól sokat tudunk, de módszeres és teljes feltárásukat még nem végezték el a folkloristák. A hódmezővásárhelyi céhes anyag tanulmányozása során több olyan adatra bukkantam, amely gazdagíthatja eddigi ismereteinket e témáról. Ahogyan a társadalom más területein érvényes, úgy a céheknek is megvoltak a maguk hétköznapi és ünnepi szokásaik. Ez utóbbiak közül kiemelkedett a lakozás, ami a vásárhelyi céhes élet talán legszínesebb, s a mesterlegények számára feltétlenül legnépszerűbb ünnepe lehetett. Ez az ún. "kis társaság", vagyis a legények szervezetének farsangi mulatsága volt. Annak ellenére, hogy nem a mesterek szervezték, mégis a céhes szokások között kell megemlíteni, hiszen a "kis társaság" szerves része volt a céhnek, annak szigorú felügyelete alatt működött, s a lakozás maga is a céh hozzájárulásával, támogatásával, sőt a céhtagok részvételével folyt. A csizmadia céh számadáskönyvében az 1810-es években több bejegyzés tanúskodik erről, pl. 1814 januárjában: "Legényeknek Az Lakozási Segítségre attunk 11 F", 1815. január 25-én: "lakozásra A betsületes Ifjuságnak attunk 10 F." (1) Ezek az adatok, valamint a legények feljegyzései jelzik azt is, hogy az esemény általában január végén, február elején zajlott, tehát farsang idején. Ettől egyetlen adat tér el, 1854-ben június elején tartották. Bálint Sándor szegedi példája megerősíti, hogy tarthatták esetenként máskor is, 1824-ből "Pünkösdi lakozás"-t említ. (2) A céhes iratok természetesen nem adják meg a szokás pontos leírását, mégis sok dologra következtethetünk belőlük. A csizmadia ifjúság két számadáskönyve 1836-tól 1871-ig sorolja fel a lakozások kiadásait. (3) Mindezt jól kiegészíti Török Károly rövid leírása a lakozásról, amely 1867-ben jelent meg a Nagy Miklós szerkesztette Magyarország képekben című album második kötetében. (4) A lakozás szokásáról a múlt század második felében mások is írtak - hiszen akkor még adatközlők útján felgyűjthető volt -, azonban inkább csak újságcikkek, népszerűsítő irodalom szintjén. Vásárhelyről ugyancsak 1867-ben Réső Ensel Sándor is írt, Magyarországi népszokások című munkájában, Holdmezővásárhelyi mesteremberek lakozása címmel, mindössze négy mondatot. (5) A kor stílusának megfelelően Török Károly szokásleírásai sokkal inkább színes életképek, mint tudományos igényű munkák. A lakozás leírása azonban a mai kutató számára is használható, s a céhes anyaggal együtt viszonylag teljesebb kép kialakítását teszi lehetővé. A több napig tartó mulatság kezdetét így írja le: "Három-négy nappal előbb két legény, a lakozás tánczmestere, - kiknek kalapján koszorú, dolmányán csinált virág s számtalan szál pántlika van, - sorra járja a czéh tagjait, más egyes családokat, sőt gyakran egyeseket is, s meghívja őket a mulatságra. A kitűzött nap az ifjúság (a mesterlegénység) zeneszóval elmegy az ifjúság ládájáért az atyamester házához, azt onnan, miután a konyha mester ékes rigmusokban elkérte, muzsikaszóval, kivont karddal kíséri a mulatság helyére." A mulatság színhelyére a legények számadáskönyvének egyes tételei utalnak: "Kotsmárosnak Száláért" (1836), "A szála egy éjszakára" (1861). Tehát kocsmában, vendéglőben béreltek termet

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/010_nagy_vera.htm[2011.02.02. 14:43:35]


egy vagy több éjszakára. Néhol a pontos helyszínről is tudósítást kapunk: "Az Hajda vendég fogadóért fizettünk"(1837), "Saser Arendatt adtunk" (1838). Ekkor tehát a Sas vendéglőt bérelték ki, amely a mai Fekete Sas helyén állt, s 1810-ben még földszintes, majd 1830 után egyemeletes épület volt. (6) A terem bérbevételekor áldomást is ittak: "Szála áldomás" (1846). Az ünneplés idejére a legények alkalmi tisztségviselőket választottak, táncmestereket és konyhamestert. Ez utóbbi az egész műsor szertartásmestere ahogyan a lakodalomban a vőfély - ő mondja a köszöntőverseket valamint az egyes ételek felszolgálásánál szokásos verseket. Sajnos Török Károly ezeket nem jegyezte föl. A konyhamester felszerelésének fontos része volt a csörgőpálca. Ennek beszerzéséről minden évben szerepel feljegyzés a csizmadialegények számadáskönyvében, de csak 1846-ban utalnak arra, hogy ezt ki használja: "Kónyha mesternek csörgő pá(lcára)". A konyhamestert is csak ekkor említik meg a vizsgált iratok. A minden évben újonnan csináltatott csörgőpálca funkciójáról, valamint a ládavitel egész menetéről Török Károly tudósít: "A menetet a konyha-mester nyitja meg, kinek fején magas, papírból készített süveg van, koszorúkkal, klárizsokkal, kis tükrökkel, nagy ezüst pénzekkel fclczifrázva, kezében csörgő pálcza, melylyel a nótához a taktust veri, utána viszi két legény a ládát, mely mellett kétfelől három-három legény kivont karddal lépdel, ezek után a fiatalság, hátrább a muzsikások, végül a mester-emberség megy. Czifra kötős legények, a fennforgók, a járó-kelőket a kezökben vitt borból megkínálják egyegy pohárral, kik azért pár krajczárt vetnek a pohár alatti tálczára." Útközben minden jeles helynél - templom, paplak, városháza - megállnak, s a konyhamester verset mond. Az idézetből érdemes kiemelni a fennforgókat, az ételek felszolgálóit, akik a múlt századi vásárhelyi lakodalmakban szintén legények voltak. A vendégek délután gyülekeztek a mulatságra. Réső Ensel leírásából tudjuk, hogy a céhmester és az atyamester külön asztalnál ült, s a vendégeket a rendezők ide vezették először bemutatni. A mulatság fénypontja a vacsora volt, ahol az ételek felhordásakor a konyhamester verseket mondott. "Vacsora felett felköszöntik a nemes czéhet, annak tisztviselőit, a szép leányokat, a várost, az elöljárókat, a vármegyét, a királyt, a hazát, még végül a - czigányokat is..." - írja Török Károly. A többfogásos vacsora étrendjét azonban nem jegyezte föl, erre a számadáskönyvek tételeiből következtethetünk. Húsfélék közül egy marha és nagy mennyiségű aprójószág minden évben előfordul a kiadások között. 1836-ban pl. "egy ökrött vettünk" - írták a legények a legnagyobb tételhez, aprójószágot pedig több tételben, valószínűleg több helyről vásároltak, összesen: 19 ludat, 30 kappant, 1 pulykát, 21 tyúkot. Egy 1841-es kiadási tétel az aprójószág elkészítésének módjára is utal: "Péknek az apró joszág sütésér". Ezeknek egy részét tehát pékkel süttették meg, 1852-ben a mennyiséget is megadták: "Pékhez 92 darab petsennye sütése". (Nagyobb méretű baromfi péknél való megsüttetése még századunk közepén is divatban volt ünnepek alkalmával.) A kiadások között rendszeresen megjelenő 20-23 csomó gyökér és néhol a zeller azt jelzi, hogy az aprójószág másik részéből levest főzhettek. 1836-ban még nem szerepel a tételek között a paprika, 1837-ben és ettől kezdve minden évben említenek legalább "1 ittze paprika"-t, néhol emellett még fűzérben vett paprikát is, amiből arra következtethetünk, hogy a marhát paprikásnak készítették el. Több hasonló számadáskönyv tanulmányozása talán pontosíthatná, hogy itt mikor került a paprikás az ünnepi ételek sorába. Kisbán Eszter szerint ekkortájt az Alföldön már előfordult, de még nem mindenütt terjedt el. (7) Egyéb húsfélék közül egy-egy alkalommal feljegyeztek még juhot, malacot, 1852ben "15 rutzá"-t, 1843-ban pedig halat. Zsírozóként zsírt és szalonnát említenek a források. Rendszeresen vásároltak marhabelet, amiből hurkaféle készítésére következtethetünk. Szeremlei a múlt századi lakodalmak egyik fogásaként említi a tejfeles hurkát (dercés, tüdős). (8) Ezt megerősíti, hogy a lakozás kiadásai között 1846-ban hurka is szerepel. Érdekes, hogy már 1836-ban felhasználták a rizskását, melyet szinte minden évben vásároltak. Mellette azonban a köleskása is fontos tétel volt, talán itt is ebből készült a hajdani lakodalmak utolsó fogásaként emlegetett kitolókása. (9) 1852-ben említenek "aprókásá"-t és "14 font Gersli"-t is. Mindezen gabonaféléknek részben mint kásaétel, részben pedig mint hurkatöltelék lehetett szerepük. A kiadások között minden évben nagy mennyiségben találunk túrót, tejfölt, vajat, lisztet, tojást, melyek azt jelzik, hogy a múlt század első felében is a túróslepény lehetett a vásárhelyi nép file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/010_nagy_vera.htm[2011.02.02. 14:43:35]


legkedveltebb süteménye. 1844-ben sajt is került az asztalra. A fűszerek és ízesítők között elsősorban a só, bors, paprika, ecet, méz szerepel kezdettől fogva, később, 1844-től pedig előfordul a "kemén mag", "jó féle sáfrány", "fahaj", "tzukor", 1852-ben a babér. 1844-ben a cukor felbukkanása érdemel említést, annál is inkább, mert ebben az évben többször szerepel a kiadások között "Egy meszely méz", tehát valóságos édesítésre feltehetően még mézet használtak, cukrot viszont csak egyes sütemények látványos megszórására, hiszen ebben az időben ez még luxuscikk volt. (10) Savanyúságként leggyakrabban előforduló zöldség a céklarépa, csupán 1846-ban említenek az iratok uborkát, gyakori viszont a torma, ami a levesben kifőtt húsok ízesítője volt. A húsok mellé nagy mennyiségben fogyasztottak kenyeret, 1836-ban pl. 73 darabot. Előfordult, hogy külön fogadtak fel egy asszonyt kenyeret sütni, 1839-ben jegyezték fel, hogy "Kenyér Sütő Aszonynak" fizettek. Természetesen a jó hangulat fontos kelléke volt a megfelelő mennyiségű ital. Ebből 1836-ban a következő mennyiség fogyott: "17 akó és egy fertály bor", "40 ittze ser", "48 ittze pálinka". Az italok közül külön említést érdemel a kávé felbukkanása a számadásokban. 1861-ben kávéért 50 krajcárt adtak ki, 1862-ben pedig "Tíz pohár kávé a hangászoknak" bejegyzéssel találkozunk. Ezek az adatok Kisbán Eszter kutatásait erősítik meg, jelzik azt, hogy ekkor már megjelent a kávé ünnepi funkcióban, de még kevéssé volt elterjedve. (11) (Tüzelőanyagként 1836-ban "fél öl fát", "25 kéve venyegét", "1 kocsi ganét" rendeltek. Tél lévén, néha szánnal hordták ezeket: 1838-ban "Egy Szan Ganeer"fizettek, 1839-ben "Szán Szalmájert". 1842-ben a tüzelőanyag felhasználását is leírták: "egy kotsi fa koppasztásra".) Egyéb kiadások között szerepel a papír, tinta, rézpenna, szög, fazékdrótozás. Ritkán fordul elő nagyobb mennyiségű edény, evőeszköz vásárlása: 1836-ban "3 tutzat fa kanál", 1852-ben "Hét pár kés", "nyoltz vas nyelű villa", "6 portzellán tányér", "8 leveses tál", "5 cserép tányér és 2 mártásos csésze", "3 czin kalán és 10 badog kalán", "3 butella", "1 réz gyertya tartó, koppantóval". Gyakoribb megoldás volt, különösen üvegek és poharak esetén, hogy bérbe vették ezeket:"Karafináér és meszeles poháráér ismétt kis pohárér az árendával és a törött üvegekkel öszvesen fizettünk" - írják 1836-ban. Bért fizettek a szakácsasszonyoknak, mosogatóasszonyoknak, mészárosnak a marhavágásért, vízhordónak, kocsisnak a tüzelőhordásért, esetleg vízhordásért és a muzsikusoknak. Ez utóbbi feljegyzéséből néha az ünneplés időtartamát is megtudjuk: "Hangászok bére két napra" (1855) vagy: "Másnapi muzsikásoknak"(1837). Esetenként áldomást ittak a muzsikások fogadásakor. Amikor tetőfokára hágott a hangulat, elkerülhetetlen volt, hogy néhány üveg - pohár, palack, ablak - el ne törjön, ezért a kiadások között tetemes summaként szerepelt mindig az üvegkár. 1846ban pl. "üvegér árenda és ami eltört 5 f. 57 kr.", ugyanekkor: "Ablakokér kárt fizettünk. 6. f.". (Összehasonlításképpen ekkor 4 lúd ára 5 forint.) 1852-ben: "a Sasban 1 tükör egy ablak fiók el törött". Hasonlót minden évből lehetne idézni. Ebből az évből van példa arra is, hogy a vendéghölgyek elveszett kendőinek értékét megtérítették. A már említett csörgőpálca mellett a szokás másik fontos kelléke a koszorú volt, melynek szerepe a vacsora után következett. Bár Török Károly megemlíti, hogy a táncmesterek és a konyhamester fejét díszíti valami koszorúféle, a számadásokban minden évben közvetlenül a csörgőpálca mellett fellelhető koszorú mégis egy másikat jelent. Ennek évenkénti beszerzése, csináltatása a legények fontos tisztségviselőjének, a dékánnak feladata volt. 1841-ben így írják a kiadások közé:"Dékánynak koszoruér". A koszorú szerepéről bővebbet újra csak Török Károlytól tudunk meg: "Midőn egy táncznak vége, a konyha-mester bejön, a csörgő pálczával csendet csinál, utána az egyik tánczmester egy tányéron hozza a koszorút, melyre a czéh jelvénye van függesztve, például az ácsoknál egy kis aranyos fejsze, a csizmadiáknál egy kis aranyos csizma, két-három hüvelyk nagyságú, megállnak a nagy asztalnál, ekkor a konyha mester rákezdi a rigmust, felhívja benne a vendégeket, hogy kiki a mit szánt a fiatalságnak, tegye a koszorú alá, avval leteszik a tányért



koszorústól az asztal közepére." "Ekkor megharsan a zene, a fennforgók egy része tánczra penderül, a vendégek pedig megnyitják erszényeiket, egymás után viszik a koszorú alá a pénzt..." Noha a céhek tárgyi emlékeiből elég sok fennmaradt, céhkoszorút mindössze két darabot ismerünk Debrecenből. Domonkos Ottó ezek kapcsán összegyűjtötte a céhkoszorúk használatára vonatkozó adatokat. Az általa összegyűjtött 20 adat 13 helységből való, 11 mesterséghez kapcsolódik, s ezek 1610 és 1880 közötti időszakra tehetők. Emellett számos, német nyelvterületről származó példát is hoz a céhkoszorú használatáról. A földrajzi megoszlás jelzi, hogy használatuk országosan elterjedt volt, funkciójuk azonban különböző lehetett. A legkorábbi adatok egyházi körmenetben, fejdíszként való használatukra utalnak, a későbbiek azonban a legényavatáshoz, céhek esetében az inasnak a legények közé való befogadásához kapcsolódnak. A vásárhelyi adatok a koszorút nem az avatás kellékeként említik, funkciójában közelebb áll ahhoz, melyet Ecsedi István ír le a debreceni csizmadia ifjúság koszorújáról: temetéskor a meghalt legény előtt vitték, bálban pedig az asztalon tartották. (12) A vásárhelyi csizmadialegények koszorúja ez utóbbira példa. (Az előbbire nincs adatunk.) Annak ellenére, hogy a koszorú itt nem avatási szertartás kelléke, érvényes lehet rá Domonkos Ottó azon megállapítása, hogy mint jelkép, a társaság összetartozására utal. (13) A számadáskönyvekből megtudjuk azt is, hogy a koszorú alá kendőt terítettek, 1852-ben ugyanis feljegyezték, hogy "A koszorú alól a kendőt el lopták". Pontos adataink vannak a lakozásra meghívott vendégekről - a koszorú alá adakozókról - hiszen a lakozás bevételeit rögzítve ezek neveit, számát, esetenként foglalkozását is feltüntették. 1836-ban pl. 134 fő adakozott. Legtöbbjüket név szerint fölsorolták, máshol csak foglalkozásukra utalnak: "Három Magyar Tímár Legény", "Mészáros Legény" vagy "Az Üveges Zsidó". A foglalkozások feltüntetéséből látszik, hogy nem csupán a csizmadiák vettek részt a mulatságon, hanem volt közöttük kovács, szabó, szűcs, tímár, takács, kalapos is. Igen nagyszabásúnak látszik az 1852. február 10-én kezdődő lakozás, amely három napig tartott és mindhárom nap bevételét külön jegyezték föl. Az első esti bevétel 132 fő adakozásából tevődött össze, a második estén 103 fő, a harmadik estén 46 fő adakozott. Van példa arra is, hogy a munkabérbe kapott pénzből adott vissza valaki. 1855-ben "Vízhordó kotsisnak" 12 pengőt fizettek, "Ebből 4 pengőt a koszorú alá tett". A háromnapos lakozás bevételei azt is jelzik, hogy az utolsó nap már kevés vendég van, ahogy Török Károly írja: "...csak a legénység dáborikál, devernyéz, ekkor aztán véghezvisznek minden dévajságot, övék egész a diófáig. Így például a csizmadiák lakozásában a legények azon társuknak, kit a hosszas talpallásban, éjszakázásban elnyomott a buzgóság, lefejtik a lábáról a csizmát, ez szabad, ezért nem lehet haragudni se, - csak arra vigyáznak, hogy el ne vágják a csizma vóczczát..." (A lakozás bevételei között az adakozáson túl szerepel még az ökör bőréért, faggyújáért kapott pénz, valamint "Farok Vágásbul bé jött" pénz, melyek minden évben megtalálható bevételek. Volt, aki természetben járult hozzá a lakozás költségeihez: 1846-ban "Borotvás Jósef Úrtol kap egy mása hust".) A számadáskönyvek tanúsága szerint a bevételek soha nem fedezték teljesen a lakozás kiadásait, a különbözetet elosztották a legények között, így mindenki egy kisebb összeget fizetett rá. Török Károly szerint ezt bánom-pénznek nevezték. A céhes élet szokásainak kutatása nagyobb figyelmet érdemelne, mint amiben az utóbbi időben része volt. (A Magyar Néprajz VII. Népszokás kötetéből teljesen kimaradt.) A most bemutatott szokás is példa arra, hogy nem csupán a folkloristák, de más területek kutatói számára is értékes adatokat hozhat feldolgozásuk.


NAGY VERA: CÉHES SZOKÁSOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Jegyzetek: 1 Csizmadia céh számadáskönyve. Tornyai János Múzeum (a továbbiakban TJM). 73.38.11. 2 BÁLINT Sándor: Szegedi szótár. II. Budapest, 1957. 10. 3 Csizmadia ifjúság számadáskönyve. TJM. 73.38.123., 73.38.124. 4 TÖRÖK Károly: Lakozás. Magyar alföldi népéletből = Magyarország képekben. II. Szerk. NAGY Miklós. Pest, 1867. 22-23. (Az album második kötetében szereplő Török Károly-cikkek hiányoznak a Kiss Lajos által összeállított Török Károly-bibliográfiából.) 5 RÉSŐ ENSEL Sándor: Magyarországi népszokások. Pest, 1867. 153. 6 DÖMÖTÖR János: Vásárhely műemlékei, épületei. Hódmezővásárhely, é.n. 35. 7 KISBÁN Eszter: Népi kultúra, közkultúra, jelkép: a gulyás, pörkölt, paprikás. Életmód és Tradíció. 4. Budapest, 1989. 8 SZEREMLEI Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. V. Hódmezővásárhely, 1913. 460. 9 TÖRÖK Károly: Lakodalmi szokások. Magyar alföldi népszokások = Magyarország képekben. 1. Szerk. NAGY Miklós. Pest, 1867. 124. 10 KISBÁN Eszter: "Köleskását hoztam, Magyarországon) = Agria XXIII. köt. 1987. 259.

mégpedig

cukrozva..."

(A

cukor

bevezetése

a parasztoknál

11 KISBÁN Eszter: A kávé bevezetése Magyarországon = Ethnographia, 1988. 2. szám. 149-177. 171. 12 DOMONKOS Ottó: Céhkoszorú, céhkorona = Népi kultúra-Népi társadalom. Budapest, 1977. 217-238. 13 Uo. 237.


FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: ÉLET A TANYÁN

FÖLDVÁRI LÁSZLÓ

ÉLET A TANYÁN

Származás Hódi István 1896. március 12-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen, a Garai u. 6. szám alatti házban. Apja Hódi István, anyja Balogh Zsófia volt. Családfájukat Hódi Mihályig vezetik vissza, aki 1757-ben született. A tanyát - ahol gyerekkorát töltötte nagyapja - a Mártélyhoz tartozó feketehalmi határrészen építette fel.

id. Hódi István arcképe

A határ Feketehalom a föld feketébb színéről kapta a nevét, mivel a városhoz közelebb haladva szikes volt a föld. Itt csak egy 5-6 km-es szakaszon volt ilyen. Mártélytól ÉK-re, közel a Szegvári úthoz, 84 méter tengerszint feletti magasságú domb. Ma Hódi-halom, de Ungi-dombként is emlegetik. Lassan teljesen eltűnik, elhordódik az építkezésekhez. Neve a Szőkehalom és Darvasszék közötti területnek is, mely 1590 óta Mártély községhez tartozik.

Birtokcsere, tanyaépítés Nagyapja, Hódi Mihály bírta a tanyát és a földet. Ott élt, ott gazdálkodott, melyet bizonyít az adásvételi szerződés (csereszerződés), mely szerint 1884-ben Tompa Mucsi Mátéval földet cserélt,

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/011_foldvari_laszlo.htm[2011.02.02. 14:43:38]


1900-ban pedig eladott 4 kh földet Páncél Pálnak. Ezen a területen már ebben az időben végig a dűlőúton tanyák állottak, melyek sorába kellett az új tanyát építeni. Tehát az ősi felismerés szülte É-D irányú tanyatájolás mellett a hely is meghatározó tényező volt. A tanyát nagyapja saját maga építette. Míg épült a tanya, addig egy kunyhóban lakott, amelyet az építkezéshez összehordott anyagokból eszkábált össze. A felépült tanya két helyiségből állott. Az egyik fele az embernek, másik fele pedig a jószágoknak adott szállást. Ezt a nádfedeles, kisablakú, fakilincses tanyát hagyta fiára, id. Hódi Istvánra, aki 1901-ben a régi helyére új tanyát épített. A tanya döngölt alapra, vályogfallal épült. A vályogvetést mindszenti kubikusok vállalták. A vályogvetéshez kiásták a földet, meglocsolták, áztatták, polyvával keverték, "összekapálták", talicskával kihordták a gyöpre, ahol vályogvetőformába rakták. Kézzel tömörítették, simították, a "gyöpre" kiverték, fordították. Száradás után tízelték, kazalozták. Az építkezéshez tízezer vályog készült. A falat Kiss Imre kőművesmester, a famunkát Faragó Sándor ács készítette. Téglát csak a kémény felépítésére használtak.

A tanyaház beosztása és berendezése Az új tanyában épült egy nagyszoba, konyha, kamra, kisszoba, nyári konyha, melyek berendezése a következő volt: Nagyszoba: dísze egy 1870-es évszámú, gazdagon díszített menyasszonyi láda. A szobában lévő három ágy közül az egyik alatt volt a "toli" - ládaszerű fekhely -, amely szalmával volt kitömve. Tömör kerekeken mozgott, melyre azért volt szükség, hogy éjszakára kihúzhassák, nappalra pedig visszatolhassák az ágy alá. A háromfiókos sublótban a fehérneműt tartották. A kaszni, melynek legfelül volt egy fiókja és alatta kétfelé nyitható ajtóval ellátott polcos része, szintén fehérnemű tárolására szolgált. Mindennap használták. A szekrényben az ünneplőruhát tartották, tetejére tálakat, edényeket raktak. A szoba kemencével átlósan szemközti sarkában állott a sarokpad, előtte az asztal. Ülőalkalmatosság volt a szobában lévő kemence padkája - mely sárból készült a kemence körül -, illetve a kemence és szoba fala között lévő "helyiség", a kuckó, a gyerekek alvó- és pihenőhelye. Konyha: legfontosabb berendezési tárgya a berakott tűzhely, valamint az asztal, szék és a használati eszközöket tároló falba süllyesztett kaszli, mely a tányérok, bögrék, köcsögök, szilkék, lábasok, kés, villa, kanál, tésztaszűrő tárolására szolgált. Kamra: a konyhából nyílott. Itt majdnem minden megtalálható, ami az élettevékenységhez kellett a tanyán. Falba vert szögön lógott a lószerszám és a vasbogrács. Itt volt található a kenyérsütéshez szükséges teknő, sütőlapát, szakajtókosár, vájlingok (melyeket disznóölés alkalmával használtak), lisztesláda, különféle szerszámok: fűrész, balta, mosóteknő; szögre akasztva a subák és a kenyeret tartó polc. Kiskonyha: a tanya előtt végigfutó folyosót, "gangot" a legvégén 1914-ben Hódiék is beépítették, így hozván létre a kiskonyhát az épülethez ragasztva. Az artézi kút vizét is csak ide, a kiskonyhába vezették be, hol a mindennapok feladata mellett a vízigényes munkákat (mosás), disznóölési munkákat is el lehetett végezni. E célból épült a beépített tűzhely mellé a mosókatlan. Az épület előtt végighúzódó ereszalján is volt ágy, asztal, pad. Nyáron itt étkeztek.



A tanya bővítése 1902-ben épült a góré, 1904-ben a birkaól, 1905-ben a kocsiszín és a disznóól, 1910-ben a féltetőre jászollal és akollal a csikóakol, 1914-ben az 5 férőhelyes szarvasmarha-istálló, 1916-ban artézi kutat fúrattak, melynek csurgalékvize halastavat táplált. A továbbszivárgó víz kenderáztatóul szolgált. 1932-ben épült fel a 6 méter hosszú, 1,5 méter széles nagy góré deszkából, melyet 1940ben cseréppel fedtek le.

Hódi István ifjúsága Itt töltötte gyermekkorát. Itt nőtt föl a feketehalmi tanyán. Itt kezdett iskolába járni 7 éves korában. Ikergyerek lévén 1 évvel később kezdte az iskolát. (A IV-V. osztályt már Hódmezővásárhelyen, a Deák Ferenc utcai iskolában járta.) Miután elérte a 12 évet, nem volt tanköteles. Még két ismétlőt járt Feketehalmon, ahol 80 gyerek tanult a VI. osztályban. 20 éves koráig élte a tanyai emberek dolgos életét, míg 1916. január 15-én bevonult katonának. 1922. március 22-én megnősült. Felesége, Gojdár Erzsébet Bővehalmon nevelkedett. Apja Gojdár Imre, anyja Hódi Anna, a kérő Szappanos István, aki mindenben eljárt 1 q búzáért. Ez volt a fizetsége.

A lakodalom A lakodalmas perecet már a lakodalom előtt egy héttel elkészítették, amely a következőképpen történt. Az elkészült tésztát húsdarálón többször (háromszor-négyszer is) megdarálták, majd pihenni hagyták. Pihentetés után perecformákat készítettek. Vizet forraltak és a zuhogó vízbe hányták a perecet. Mikor a perec a víz felszínére felbukott, tésztaszűrővel kiszedték és az abroszra kirakták száradni (szikkadni), majd tepsibe rakva kemencében kisütötték, vigyázva, hogy világos színű maradjon és ne legyen kemény. Az így készült perec hónapokig is elállott. A lányos háztól először az anyakönyvvezetőhöz, utána a templomba mentek esküdni. A lakodalom a Klauzál utcai Minik-féle vendéglőben volt, ahová 200 vendéget hívtak meg. Bográcsban főtt 150 kg marhahús és hozzá 200 liter bor. Hajnalig mulattak. Gyuricza Lajos és bandája húzta a talpalávalót. 1924-ben Hódi István szülei hazaköltöztek a "városra", a Garai utca 6. szám alatti házukba, ahová a Hódi család tagjai egymást követték a tanyáról. Ezt a házat 1879-ben még a nagyapja vette.

A városi ház sorsa A házat apja, id. Hódi István tovább "modernizálta". 1921-ben a vizesfalú épületnek "alárakatott", és a nádtetőt cseréptetőre cseréltette ki. 1935-ben, apja halála után, "házőrzőt" kellett fogadni, aki vigyázott a házra, ill. rendben tartotta. 1950-ben a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság igényt tartott Hódi István szép nagy tanyájára. Mivel a cserébe felajánlott tanyát nem fogadta el, haza akart költözni a Garai utcában lévő házába, hol nagyapja, apja is élt, de ezt az állami szervek időközben a volt "házőrzőnek" kiutalták. Végül is hosszú utánajárás eredményeképpen kapott egy szobát.



A gazdaság A gazdaság, melyet apjától átvett, 30 kishold (1100 négyszögöl) volt, amely két darabból állott. Vetésterülete a következőképpen oszlott meg: Búza:

10 kh

Kender:

100 négyszögöl

Kukorica:

10 kh

Misling:

200 négyszögöl

Árpa:

5 kh

Zöldség:

200 négyszögöl

Zab:

1 kh

Répa:

500 négyszögöl

Lucerna:

1 kh

Tanyatelek:

2 kh

Rendelkezett a gazdálkodáshoz szükséges felszerelések közül az alábbiakkal: ekével - mag alá való szántáshoz szükséges ekével, mélyszántáshoz szükséges ekével, egyenes ekével. Nehéz vasboronával, könnyű kisboronával. NICHOLSON gyártmányú 18 soros vetőgéppel, melyet át lehetett állítani. Ekekapával. Szecskavágóval. Kézi darálóval. Nagy és kicsi lógereblyével. Kétvasú tolókapával. Igás- és féderes kocsival. Szerszámokkal (balta, kisfűrész, keresztfűrész, rámásfűrész, talicska, véső, fúró, szekerce, csákány, fejsze, stb.). A vályogfalú nagy istállóban, mely középen volt elrekesztve, 4 db ló, 2 db csikó, 4 db fejőstehén, 3 db növendékmarha, 1 db bika, 2 db borjú volt. A lovaknál a jászol mindkét oldalon húzódott, míg a teheneknél csak az egyik oldalon. A kifutós rendszerű, cseréptetővel ellátott, vályogból készült sertésólban 3 db anyakocát, 1 db tenyészkant és átlagban 10-15 db hízósertést tartottak. Külön épült a birkáknak: 8 db anyajuh, 1 db tenyészkos részére birkaszín. Az "emeletes" baromfiól alul 20-30 db kacsának és 60-80 db libának, felül pedig száznál is több baromfinak adott helyet. A tanya őre egy bernáthegyi és egy pulikutya volt. Az állatállományhoz tartozott még egy páva, a tanya "dísze". A Hódi család munkájának jelentős részét a szántóföldi növénytermesztés adta.

Külső munkaerő Az állatállomány ellátásához bérest kellett fogadni, kinek lakóhelye a jószágoknál, az istállóban volt, a vacokágyon. Munkaidejét a jószágokkal való foglalatosság határozta meg, amely 12-14 óra is volt naponta. Bére - alkutól függően - 8 q búza, 4 q árpa, 1 kocsi szalma, 1 db 8 hetes malac, 1 pár csizma, évi 80 pengő és teljes ellátás volt. Hódiéknál egy-egy cseléd 5-6 évet is dolgozott, mert megbecsülték, családtagnak tekintették.

Gazdálkodása

Búzavetés



A még lábon álló búzából már az előző évben kiválasztotta a vetőmagnak valót. Hagyta szinte pirosra érni, egészen addig, hogy már a szél is pergette a magot. Ezt a búzát külön raktározta, külön csépelte, vigyázva arra is, hogy külön vágja le, nehogy keveredjen. Vetés előtt meszes vízzel megcsávázta - kékkő és meszesvíz keverékével -, melyet az asszony csapkodott a ládában lévő búzára (a ládába kb. 50 kg fért), melyet a gazda forgatott falapáttal. Egyegy adagot kezelés után ponyvára kihányva szárítottak a napon. A szennyeződésektől Kalmár-féle rostával tisztították meg a vetőmagot. 1 kisholdra (1100 négyszögöl) 75 kg búzát számítottak vetni. Szűk termés esetében 50 kg-ra is lementek, mely természetesen az átlagtermésen meg is látszott. Általában kisholdanként 4-5 q termést takarítottak be. 6 q már igen jó termést jelentett. Hódi István géppel vetett. A vetőgép húzatásához 1 faros, 1 kormányos, 1 lóhajtó és, a talajtól függően, esetenként 3-4 ló is kellett. Apjától megtanulta a kézi vetést is, hiszen nemegyszer szükség volt ismeretére, mivel csapadékos időjárás miatt lóval a felázott talajra nem lehetett rámenni. A vetés ősi, rituális munkáját az alábbiakban mondotta el: "Ehhöz a munkáhon szerszámként csak égy zsák köllött, melynek száját és csücskit spárgával köllött összekötni, mert így nyakba löhetött akasztani, de úgy, hogy a zsák szája nyitva is maradjon. A vetőzsákba égy véka (30 liter) búzát mértünk. A búzával mögtöltött zsák száját, hogy a mag a fődre né hulljon, a bal kézzel igen erősen fogni köllött. A jobb kéz szabadon maradt, evvel "merítött" a vető, oszt szépen, égyenletösen legyezőként terítött. Jobbra, balra szórva a magot kb. 6-8 méterös sávot löhetött így beteríteni." A kiszórt búzát a vető után haladó eke terítette be. Mikor befejeződött a vetés, a maradék magot még "rávetették" azokra a helyekre, hová érzés szerint ritkábban jutott mag. A vetést ősi megfigyelés, több évszázados tapasztalat alapján, október 5-25. között, minden körülmény ellenére be kellett fejezni. A vetést tövis- vagy láncboronával takarták le. Akinek volt birkája, az ráhajtatott a vetésre, hogy a birka kellően tömörítse a talajt. A vetés felett kóválygó és le-lecsapó varjúsereget felakasztott varjútetemmel riogatták. Tavasszal tüskésboronával húzatta meg, hogy kiverődjenek az apró gazok. Ha Szent György napján (április 24.) "kövér" volt a búza, törették a kövér leveleket, hogy ne nőjön nagyra és ne dőljön meg. A szép, erős búza reménnyel töltött el mindenkit. Jó termést ígért a föld, ha az anyanyúl nem látszott ki a búzából.

Aratás A paraszti munkák közül az aratás volt a legnehezebb és leginkább embert próbáló munka. A munka gyors, rövid idő alatti elvégzését a vihartól, jeges esőtől való félelem hajtotta, mert tönkretehette az egész évi kenyeret. "Aratáshon Pétör-Pál napja táján (június 29.) fogtunk hozzá. Azokban az időkben égyetlen szérszám áll röndölközésünkre az aratáshoz, a kasza." Értékmérő tulajdonsággal bírt, hogy ki hogyan "bírja" a kaszát. Az apa is attól kezdve vette emberszámba a fiát, ha már "elkaszált mellette". Hogy milyen a jó kasza, annak sok rejtélye volt, melyet a parasztember jól ismert. Fontos volt a kasza nyelének jó megválasztása, hiszen két egyforma magas ember igen kevés van. A kasza nyelének pontosan az állig kellett érnie, ill. a földre helyezett nyél végére minden pipiskedés nélkül rá tudta tenni az ember kényelmesen az állát. A kaszanyélen lévő két markolatnak, a felül lévő kiskacsnak és az alól lévő nagygamónak jó erősen a



nyélbe csavarozva kellett lennie, hogy ne kotyogjon. A takarófának - mely hajlított szilfa vagy koronaakácból készült - feladata a növénynek a földre döntése volt. Végét félkörívben, madzaggal feszítették a nyél végébe erősített szeghez. A kaszanyél végén található az ékkel ellátott bilincs, mely a kasza pengéjéhez való illesztést biztosította. Nem volt mindegy a kasza görbületi íve sem, mivel ettől függött, hogy mekkorát fogott a kasza. Ha hegye kissé befelé nézett (ez volt a jó), kisebbet, ha a hegye egyenesen állt, akkor nagyobbat fogott a kasza. A kasza élességét (bármilyen acélból is készült) egy ideig fenéssel lehetett biztosítani. Erre a célra szolgált a fenőkő, melyet marhaszarvból készült tokmányban tartottak. Ezzel minden rend végén fenték a kaszát; eközben pihentek egy keveset. Miután a kasza éle megvastagodott, szükség volt a kalapálásra. Ehhez üllő és kalapács volt a szerszám. Az üllőre fektetett kasza élét apró ütésekkel nyújtották, de vigyázva nagyon, hogy "csipkés" ne legyen és be ne repedjen. Az aratás részesek bevonásával történt. Részesek azok a szegénysorsú emberek voltak, akik tizedért arattak. Ők hozták a marokverőket is, akiket a részből ők fizettek. A részesek az aratás idején teljes ellátásban részesültek! A tanya életében aratáskor minden megváltozott. Egy cél lebegett mindnyájuk előtt: minél hamarabb befejezni az aratást. Hajnali két órakor már mindnyájan kint voltak kötelet fonni, mivel ezt csak jó harmat mellett lehetett csinálni, és nagy szükség is volt a kévét kötő kötélre, mert a rendből való kötélkészítés lassította a munkát. A kaszás haladt legelöl, utána a marokverő; ők általában fiatalasszonyok vagy gyerekek voltak, akik kévébe gyűjtötték a levágott gabonát, és összekötötték a már előre elkészített gabonából sodort szalmakötéllel. A marokverő általában kukával verte a markot. A kuka könnyű, "gamós" fából készült, 50-60 cm hosszú, végén kampós alkalmatosság. Ez rávágásnál volt használatos, mivel ebben az esetben a levágott gabona a rendre, az álló gabonára dőlt. Ha nem rávágás volt, akkor könnyű favillával rakta össze a kévét. Naplementekor a kaszások villát fogtak és a learatott, kévébe kötött terményt vontatóba hordták, majd a tarlót felgereblyézve a vontatókat az összegyűjtött búzával sokszor éjfél felé lefedték, véget vetve az aznapi munkának. A vontatóba rakott termést bolondkocsival húzatták a szérűbe. A bolondkocsinak kis kerekei voltak (40-50 cm átmérőjűek), de sokszor középen kifúrva, hová a tengő került. A kocsival a vontató mellé kellett állni. Akkor aládugták a kocsira keresztbe a két kisebb rudat. Az egyik oldalon emelt az "inas", mely azért volt "inas", mert ez tartotta meg a kisrudat addig, amíg a nagyot alá nem dugták, mert ezt egy ember saját erőből képtelen lett volna megtartani. Tehát két "inas" volt. Az egyik ember fogta a két "inast", hogy el ne dőljön, a másik ember meg fogta a nagy rúd egyik végét, és keresztbe aládugta a két kisrúdnak. Mikor átdugták, a végét rátették az első tengőre és bekapcsolták, aztán kivették az "inasokat" és ráeresztették a nagyrúdra, majd a másik oldalra kerülve ugyanígy felemelték az "inasokat". Mikor hátulról a nagyrudat sikerült alátolni, akkor elől és hátul is bekapcsolták. Elvették az "inasokat" és lóval húzatták be, majd a vontató helyét feltakarították. Elsősorban kijelölésre került a "szűrű" helye, melyet lekaszáltak, majd kaszálás után jól meglocsoltak, aprószalmával, polyvával betakartak és beszórtak. Mikor megkeményedett, "pihenés után" lehetett "ráágyazni", a harmat száradtával. Egy ágyasba 4-5 vontató tartalmát rakták, fejjel befelé fordítva a kévéket, kb. 60-70 cm magasra terítve. Leszedték a lovakról a patkót, és a lovakat (4-6 lovat) karéba hajtva nyomtattak. Mikor megtört a színe, akkor fordították. Favillával újra felrakták, és ment tovább a nyomtatás. Addig kellett jártatni, míg teljesen kijött a szem. Egy ágyásnak úgy 3-4 órahossza kellett, egy nap három ágyás ment le. A szűrűbe polyvás szem volt, melynek garmadába húzását lóval a következőképpen csinálták: Körülbelül egy, másfél méter hosszú, vastag deszkát - melyen két lyuk volt - kötéllel hámfára akasztottak, s így húzatták össze. A garmadába összehúzott szemeket egy tömörlapú gereblye irdolt részével egyengették. Ez a száradást segítette elő, mivel az irdolt rész nagyobb felületen jobban file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/011_foldvari_laszlo.htm[2011.02.02. 14:43:38]


száradt. Megfelelő szél esetén a garmadában lévő szemet széllel tisztították, falapáttal dobálva felfelé. Később már Kalmár-féle rostával végezték a tisztítást.

Cséplés A cséplés mindig nagy eseménye volt a tanyai ember életének, hiszen egy év munkája, reménye méretett meg. A csépelnivalót - a részesek segítségével - a cséplésre megegyezett időpont előtt a tanya melletti gyöpre hordták, hogy még száradjon. A cséplőgépet a tűzgép hajtotta (külön működött a kazán és a cséplőgép), melyet szénnel, szalmával (kinek mije volt) fűtöttek. A traktorral való meghajtás az 1930-as évek után vált rendszeressé. A gépet a gépmester kezelte, leginkább hajnalonként javítgatta. A fűtő feladata volt melegen tartani a kazánt, hogy a gép egyenletesen menjen. A kévevágónak, aki a gép tetején dolgozott, 4-5 ember adogatta a kévébe kötött gabonát. Elvágta a kötelet és az így szétnyílt kévét adta a mellette álló etető kezébe, aki azt tovább "szálalva" a dobba eresztette. A szalmarázónál dolgozó két ember rudasba szedte a szalmát, melyet 4 fő rudashordó kazalba hordott. Itt 1 fő kazalozó dolgozott. A gép alól a pelyvakaparó kaparta ki a polyvát, melyet szintén 4 fő hordott el a pelyvakazalba. Ezt 1 fő igazgatta és rakta rendbe. Összegezve tehát a cséplésnél dolgozott: 1 fő gépmester, 1 fő fűtő, 1 fő kévevágó, 1 fő etető, akiket kiszolgált: 4 fő szalmahordó, 4 fő pelyvahordó, 2 fő kazalozó, 2 fő a szalmarázónál, 2 fő a pelyvarázónál. Összesen 22 ember, akiknek az étkeztetése mindenhol a gazda kötelessége volt, olyan színvonalon, amilyen nehéz és embert próbáló volt a munka. Hódi István, de különösen a felesége nem "élte volna túl", ha szó éri a ház elejét, vagy híre megy, hogy kevés vagy nem volt jó az étel. Vigyáztak erre nagyon. Általában a reggeli szalonnából, kenyérből és tejből állt. Az ebéd tyúkhúsleves és vágott leves (2-3 kg birkahús, 10-15 tojás, 20 liter vízben, sok-sok zöldséggel). A vacsora keménytarhonya, füstölt hús, szalonna, túró volt. Reggel, délben, s főleg este egy-egy kispohár pálinka is jutott, hogy jobban menjen a munka. Cséplés után a kazal lekötése következett. "Pap" került a kazal két végére. A "pap" egy karóra kötött szalmacsóva. Ez tartotta a téglanehezékkel ellátott drótot, mely a kazal két végén lógott.

Kukoricatermesztés A búza mellett a kukorica volt a legfontosabb növény a gazdaságban, amelyben azonos nagyságú területen termett, hogy váltogatni tudják évről-évre. A kukoricát téli mélyszántásba vetették, melyet nehézboronával boronáltak el. A vetés ideje április 10. és május 2. között a legidőszerűbb, mikor már felmelegszik a föld. A kukorica vetéséhez három ember kellett. A faros emelte ki a forgó előtt a csoroszlyát. Ő pótolta a vetőmagot, ellenőrizte, hogy a vetőgép minden csöve vet-e. Ösztökével tisztogatta a sarat és veregette a felgyűlt gazt. A kormányos nyomon tartotta az első kereket, hogy pontosan csatlakozzon a sor az előbbihez. Ez különösen fontos az ekekapálás szempontjából. A lóhajtó "húzta" a lovakat, hogy könnyebb legyen a kormányos dolga, s egyben vigyázott a menetirányra. Vetés után könnyűborona, majd henger következett. A kukoricatábla szélébe utólag kapával seprűcirkot vetettek. A kukorica vetésekor pedig néhanéha fahajú tök magját dobták a gépcsőbe, hogy keljen ki az is. A kukoricát kétszer kapálták. Először ekekapával "meghúzatták" a sorközt. Az ekekapát egy ló file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/011_foldvari_laszlo.htm[2011.02.02. 14:43:38]


húzta, melyet lóvezető vezetett. Mivel nehéz munka volt, a lovat kétóránként cserélték. Másodjára a sorját már kiskapával kapálták. Mikor már 20 cm-es volt a kukorica, a második kapálás után feltöltötték (a kukorica tövére két oldalról földet forgattak), közben egyeltek is. Később, Péter-Pál körül kifattyaztak. A fattyúhajtásokat szárvágóval kivágták és vállon kihordták a sor végére. Onnan pedig kocsival beszállították a tanyába. A szarvasmarha kedvelt takarmánya volt. A kukoricatörésre szeptemberben került sor. Egy ember két sort tört, és a kukoricacsöveket csomóba hajigálta. "A száron való fosztás mifelénk ismeretlen volt. A csomókhoz utat vágtunk, hogy kocsira fel lehessen rakni a termést. Hatsoros utat vágtunk, melyből két sor volt a fekvő csutka, négy soron pedig a kocsi haladt."Egy oldalmagasítós kocsira 8-9 q fért, melyet a tanya melletti gyepre hánytak le, ahol aztán esténként fosztogatták. A kukorica száradás után a góréba került. Eladásra nem termeltek. Mind takarmányozásra használták fel.

A kukorica hasznosítása Zömmel a sertések ették. A süldőket már 2-3 hónapos korukban árpa és kukoricadara keverékével etették, a moslékba keverve. Hathónapos korukban tiszta kukoricadarát ettek, egészen a vágásig. Fejős tehén is kapott, hiszen több tejjel hálálta meg. A lovak főleg ősszel kaptak abrakot. Fontos volt, hogy jó erőben legyenek, hiszen szinte éjjelnappal szántottak. Télen még a birkák is kaptak kevéske kukoricát. Sok kukoricát fogyasztottak a baromfiak. A kiscsirkék eleinte darát, később szemes kukoricát kaptak. A kacsát, libát 12 hetes kora után megtépték és hizlalóba fogták az asszonyok. Naponta kétszer tömték. A pléhből készült tömőt a jószág torkába nyomták és azon át "gyömöszölték" a kukoricát a gyomrába. Hogy a nyelőcsövet föl ne sértsék, előző este a kukoricát beáztatták és megzsírozták (zsírral megkeverték). A reggeli tömésre este, az esti tömésre reggel áztatták be a kukoricát.

Szántás Aratás után mindjárt ugaroltak (2-3 ujjnyira lefordították a tarlót). A kikelt gyomnövényeket liba, sertés legelte. Ezt hívták nyári ugarnak. Téli ugarnak hívták a be nem vetett, őszi mélyszántást. Szántásnál fogásokra kellett osztani a szántani való területet, hogy ne legyen üresjárat. Egy fogás kb. 2 kishold volt, mely kétnapi munkát jelentett. Hódi István apja még az ún. Vidacs-ekét használta, mely három részből állott: gerendelyből, ekeszarvból és taligából. Az ekevas kovácsoltvasból készült, mely cserélhető, élezhető volt. Előtte csoroszlya vágta a földbe. Hódi István már az ún. Sachs-ekét használta, mely teljesen vasból készült és a szántás mélysége szabályozható volt. A szántás vagy össze- vagy széjjelszántás volt. Ha összeszántott, akkor a szántó az előző évi barázdánál kezdte a szántást, hogy a szántással eltüntesse a keletkezett mélyedést. A föld végébe kiérve, a balra döntött barázdára ráfordította a következő barázdát (ún. bakhátat képezve). Ha körbejárt a szántó, a tábla szélétől befelé haladva, középre érvén az előző évről maradt bakhátat is széjjelvetette és sima maradt a föld felszíne. A munkákban mindig részt vett az asszony is, akinek a segítsége nélkül a gazda nem ment volna semmire sem, pedig neki is megvolt a maga munkája, melyet naponta el kellett végeznie. Munkája közül legfontosabb a kenyérsütés volt.



Kenyérsütés Kenyérsütéshez a lisztet a kamrából, főleg ősszel és télen már napokkal előbb, a széklábbal és a teknővel együtt bekészítették a szobába, hogy melegedjen. Felállították a széklábat. Erre tették a teknőt, s a teknőbe a lószőrszitán át beleszitálták a lisztet. A lisztet szakajtókosárral mérték, mely szakajtókat semmi másra nem használták. A kenyérsütéshez használt korpaélesztőt nyaranként egész évre elkészítették, a következőképpen: Kenyértészta és lucernakorpa keverékét zsemlenagyságú gombócokra szaggatták, amelyet aztán jól kiszárítottak. 50% kovászt, 50% korpát használtak. A körösztfát rátették a sütőteknőre, mely alá tették este a fél kosár lisztet. Erre szórták szitán keresztül a korpaélesztőt. A szitát rajtahagyták. Kovászt langyos vízzel készítettek. Jól felkeverték fakanállal, hogy elkeveredjen benne az előző tésztasütésből maradt tésztamaradék. Hogy melegen maradjon, sokszor még a sütőabroszt dunyhával is lefedték. Reggel 5-6 liter sós vízzel felhígították. A vízben feloldódott sörélesztőt rászűrték, és a többi liszttel összekeverték. Ezután kezdődött a dagasztás, amely nehéz munka volt. Ököllel gyúrták a tésztát. Hódiné, kissúlyú lévén, szinte birkózott, teljes testsúlyával ránehezedett. A teknő aljára sűrűn vékony lisztréteget kellett pergetni, hogy a tészta le ne ragadjon. Dagasztás után 1-1,5 óráig kelt a tészta. Kelés után a szakajtás következett. A kész tésztából akkora darabokat vágtak a késsel, amely a szakajtókosárba éppen belefért. Míg a kosárban 1-1,5 óra alatt kelt a tészta, felfűtötték a kemencét. Szalmával, ízíkcsutkával gyújtottak be. Ha a szénvonó a kemence fenekén húzgálás közben szikrázott, az azt jelentette, hogy elég meleg a kemence. Ki lehetett húzni a parazsat, amely után tiszta lett a kemence feneke. Ettől kezdve sietősre kellett fogni a munkát. Ráborították a sütőlapátra a szakajtóból a tésztát. Középen késsel megvágták és betolták a forró kemence fenekére. Mivel átlagosan 4 kenyeret és 3 cipót sütöttek, ezt 6-7-szer kellett megismételni. Amikor minden sütnivaló kenyér benn volt a kemencében, feltették az előtét, vizes ronggyal körbetapasztva és várták, hogy süljön a kenyér. Kenyérsütéskor sütöttek a gyerekek és a felnőttek kedvéért egy kis lángost. Lángos: kenyértésztából készítették a lepény alját. Erre tejfölt tettek, hogy le ne folyjon, a tészta szélét kissé felhajtották. Guba: vastag, hurkaalakú tésztát 2-3 cm-es darabokra vágtak, melyet tepsiben sütöttek meg. Mikor szépen megsült, forró vízbe rakták és forralás után csíkmákszűrővel szedték ki. Az így sült és főtt tésztát - mikor mi volt - zsírral, tejföllel, túróval bekenték. Mindig egy cipónyi tésztát nyersen hagytak, melyet aztán a következő kenyérsütéskor vízzel feloldva kovászkészítésre használtak. Mikor kisült a kenyér, vizes kézzel bögréből lemosták. Ettől lett szép fényes. A vizet - rontás ellen és azért, hogy máskor is szép legyen a kenyér - a rostélyajtón kilépve a tetőre öntötték, de nem volt szabad ránézni!

A lekvárfőzés Lekvárfőzéshez a magvaváló szilvát előző este megmosták és kimagolták. Magolás után lapos oldalfalú, fonott kasba tették "csöpögni". Másnap reggel rézüstben, katlanon főzték az udvaron lassú tűzön, állandó kavargatás mellett. Mikor kemény lett a massza és "pufogni" kezdett, ez azt jelentette, hogy kifőtt. Olyan sűrű lett, hogy a fakanalat megtartotta. "Állt benne". Vászonfazekakba rakták és a napra tették, amíg a teteje be nem bőröződött. Mikor bebőröződött, zsírt kentek rá, hogy meg ne penészedjen.



Baromfinevelés Bár sok vesződséggel járt, de soha nem fárasztott, szórakozást jelentett, akár a tanya előtti tenyérnyi kert virágainak a gondozása. Kotlósokat az alsókonyhában ültettek, mert itt fűtöttek. Kotló keltette a kacsát, libát, csirkét. A kotlók alatt forgatták a tojást, a lúdtojást vízzel "paráholták". A kikelt kis jószágokat reggel lerakták, este fölszedték a ládába és letakarták, de ahogy nőttek, a takarás elmaradt, nehogy befűljenek. Aztán, ahogy erősödtek, már nem igényelték a "babusgatást" és kikerültek az ólba.

Téli munkák A parasztember télen sem pihenhetett, bár nyilvánvalóan kevesebbet kellett dolgoznia. A téli "semmittevés" is igen sok munkát jelentett egész napon át. Pácot kellett készíteni polyvából és vágott répából, melyre abrakot szórtak. A tehenek részére mindennap kellett répát vágni. A sertéseket naponta háromszor kellett etetni. A jószágokat is sűrűbben kellett az istállóztatás miatt takarítani. A munkák szünetében tépték a kendert, majd rokkával ill. kallantyúval fonták. A takács, akihez elvitték a fonalat, a feldolgozást felesbe vállalta. Ha lehullott a hó, utat kellett nyitni a széna-, szalma- és trágyakazalhoz. Mikor ez megvolt, akkor került sor - hogy teljen az idő - a lószerszám karbantartására, szerszámnyél faragására, a nagygereblye fogainak pótlására. Esténként eljártak a szomszédokhoz, vagy az olvasókörbe egy kis beszélgetésre, ahol az olvasáson kívül kártyázni, biliárdozni, sakkozni is lehetett. A táncmulatságok nagy eseményszámba mentek. Legnagyobb esemény mégis a disznóvágás és természetesen a karácsony volt.

Disznóvágás A disznóvágás idejét már 3-4 héttel előbb meghatározták, mivel az időpontot egyeztetni kellett a rokonsággal, akik segítettek. Ők voltak a böllérek. Megkezdődtek az előkészületi munkák: a kések köszörülése, az asztalok lemosása, az üst megjavítása, beállítása. A disznóvágás napján már 5 órakor talpon volt az egész család, pedig a vágásra csak világossággal, úgy 7 óra tájban került sor. Az igen erősen rugdalózó sertést 3-4 ember fogta le. A késszúrás után tálba fogták föl a vért, mely aztán hagymával megsütve böllérpogácsával volt a reggeli, a pörzsölés után. Szalmával pörzsöltek. Befedték az egész disznót szalmával, majd rágyújtották. Az égő szalmát villával igazgatták, hogy mindenhol érje. Egy félreeső helyen vigyázták a tüzet, míg a pörzsölés tartott, hogy mindig legyen parázs. A megperzselt disznót késsel kapargatták, majd hideg, meleg vízzel szép fehérre lemosták. Ebben a munkában a gyerekek is segítettek. Mikor hófehér lett, gerincére fordították, kétoldalt fahasábbal megtámasztották és "orjára bontották". Délre az asszonyok orjalevest főztek csigatésztával. A főtt húshoz torma vagy paradicsomszósz készült. Délután készült a hurka, kolbász, sült zsír, főtt paprikás. Estefelé már kártyázás, borozás közben folyt a beszélgetés.

Szőlő-, gyümölcstermelés Saját termésű bort ittak, ugyanis az apa 1907-ben telepített a tanya mellé 300 négyszögölnyi területre szőlőt, amely zömmel kadarka volt, de termett pár tő saszla, kövidinka is. Mellettük két sor rizling is kínlódott. 1918-ban rekordtermést takarítottak be: 5 hektó bor termett. Általában ennek fele, 2-3 hektó volt file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/011_foldvari_laszlo.htm[2011.02.02. 14:43:38]


a termés. Eladásra nem termeltek. Ami termett, névnapokon, disznóvágáskor elfogyott. A tanya körül gyümölcsfák is voltak. 16 alma- és 6 körtefa mellett 200 szilvafa. A termés egy részét eladták, zöméből pedig lekvár készült. A gyümölcsfák mellett más fafajtákat is ültettek a tanya köré (akácfát, fűzfát, nyárfát), elsősorban a téli tüzelő biztosítása céljából. Ezek a fák évek alatt úgy megnőttek, hogy 1946-ban a közellátási hivatal által kiírt fabeszolgáltatásra 46 köbméter fát termeltek ki. Volt fűzfatermesztésük is. A vesszőért jöttek a kosárfonók és a koszorúkötők a tanyába.

Karácsony A Hódi-tanyán karácsonyfa csak azután volt, amikor Trencsénteplicéből, ahol hadifogoly volt, a gazda hazaküldött egy fenyőcsemetét, hogy ültessék el. A kis csemete fává erősödött, amelynek minden évben egy ágát feldíszítették aranyozott dióval, gyertyával, csillagszóróval. A gazda gyerekkorában nem volt karácsonyfa, mivel igen körülményesen lehetett a tanyán beszerezni. A karácsonyt a gyerekeknek az ajándékba kapott cukor jelentette. A feldíszített ágon meggyújtották a gyertyát és elénekelték az alábbi karácsonyi éneket: Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján, Örüljünk és örvendezzünk, A kis Jézust megköszöntsük. A kis Jézus aranyalma, Szűz Mária édesanyja. József is volt édesapja, Ki jászolba ápolgatta. János pajtás menj előre, Juhaidat készítsd össze, Majd ha a hold fel fog jönni, Betlehembe fogunk menni, A kis Jézust köszönteni. Ezután gyorsan eloltották a gyertyákat, mert igen tűzveszélyes volt. Az ajándékok használati tárgyak - harisnya, zsebkendő - voltak. A béres is kapott ajándékot: pakli dohányt és egy liter bort. Ha ellátogatott hozzájuk boldog új évet kívánni, vagy köszönteni volt béresük, az egy napszámbérnek megfelelő összegű pénzt kapott, tisztességes megvendégelés mellett.

Az ünnepi ebéd, étkezések Az ünnepi ebédhez porcelántányérral terítettek. Húsleves, töltött tyúk, sült hús, szárma, tejfölös gombóc volt az ebéd. Sült hús mindig volt, mert az elállt. Karácsonykor kedvelt a rántott hal is, mely 1916 után, az artézi kút fúratását követően jött divatba, mivel a víz halastavat táplált. Csak nagypénteken böjtöltek. Ekkor tojást ettek, tejbekását és ciberét (aszalt gyümölcsből cukorral készült kompótot). Zsíros szalonnától, hústól tartották magukat. Ettek száraztésztát és tejfeles gubát is. 1912-13-ban kezdték használni a kávét. Nem babkávét, hanem maláta- és pótkávét ittak tejeskávénak és feketekávénak. 1960 után kezdték el a babkávéból való feketekávé főzését, de nem úgy, mint most, csak vasárnaponként ebéd után engedték meg maguknak. Régebben maguk pörkölték az árpát, és abból készült a kávé. Karácsonyi ebédhez, ha vendég volt, damasztabrosszal



és szalvétával terítettek. Gyökér zöldjével díszítettek.

Ünnepi szokások A vendégeknek jelentőségük volt. Ha karácsony első napján nő jött a tanyába, akkor üszőborjú születésében reménykedtek, ha férfi, akkor bikát vártak. Karácsony-éjfélkor a lovakat és a teheneket, hogy egészségesek legyenek, pirosalmáról itatták. Karácsonykor az asztal alá szénát, szalmát, abrakot tettek, és másnap hasonló céllal minden jószág kapott belőle. Ha az idő engedte, karácsony másnapján bementek a városba a templomba, de délután igyekezni kellett a jószágok miatt vissza a tanyára. Két karácsony között se mentek sehová. Pihentek. Se mosás, se sütés nem volt, csak a napi munkát végezték el a jószág körül. Szilveszterkor kalácsot és rétest sütöttek. Megvárták az éjfélt és imádkoztak, hogy az új év könnyebb legyen. Az új évben lencselevest főztek kolbásszal, hogy sok pénzük legyen. Átmentek, vagy átjöttek a szomszédok és a beszélgetés kapcsán arról folyt a szó, hogy mit várhatnak az új esztendőtől.

Tanya a tavaszi vizek idején

Vőlegény és menyasszony

A család büszkesége, az állatállomány



Hódi István és családja


FELLETÁR BÉLA: SZEMELVÉNYEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY NAGYTÁJ VALLÁSI NÉPRAJZÁBÓL

FELLETÁR BÉLA

SZEMELVÉNYEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY NAGYTÁJ VALLÁSI NÉPRAJZÁBÓL

Bevezetés A Hódmezővásárhelyhez kötődő etnográfiai kutatás jelentős eredményeket tudhat magáénak, művelőiből tetszetős névsor áll össze. Török Károly, Kiss Lajos, Csokán Pál, Plohn József, Péczely Attila, Tárkány Szücs Ernő, Herczeg Mihály, Szenti Tibor, Nagy Vera, hogy csak az ismertebbeket említsük, föltérképezték a város és környéke leginkább hagyományőrző rétegének, a parasztságnak a kialakulását, életvitelét, szokásait - környezeti, tárgyi és szellemi kultúráját, beleértve hiedelemvilágát, joggyakorlatát. Olyan könyvek, mint a Szegény emberek élete, a Magyar jogi népszokások, A tanya az egyetemes magyar néprajztudomány csúcsteljesítményei közé tartoznak. Nem is maradt a mappán fehér folt, legföljebb kevéssé föltárt terület, mint a népköltészet, népmese, néptánc. A vallási néprajz, más szóval a népi vallásosság tanulmányozása, aminek a terén helyi viszonylatban jelen sorok tekinthetők az első kapavágásnak, nem írható az adósság rovatba, lévén igen fiatal ága az etnográfiának. A Dél-Alföldön úttörőnek elkönyvelhető Bálint Sándor a század derekán tette meg első lépéseit, és országos szinten csak a 60-as évektől kezdődően látnak napvilágot a ma alapvetőnek számító munkák. Bevezetőnkben illik meghatároznunk, legalább lazán körülhatárolnunk a vallási néprajz fogalmát. A feladat nem egyértelmű, nem egyszerű, a szakmai vita még ma sem ült el azon, hogy mely jelenségek sorolhatók bele, melyek nem. A Magyar Néprajzi Lexikon vonatkozó címszava több hasábra terjed. Legszorosabban és legtömörebben véve a szakrális néprajz azokat a hiedelmeket, gesztusokat, rítusokat, tárgyakat stb. vizsgálja, amelyeket (esetünkben) a parasztság az egyház tanításából, liturgikus gyakorlatából átvett, a maga képére formált, esetleg átértelmezett, archaikus hagyományokkal feltöltött (folklorizáció), továbbá amelyeket ún. paraliturgiaként az egyháznak átadott (inkulturáció) - például a boldogasszony epitéton, szentek kultusza, búcsújárás, helyi szokások liturgiába épült elemei. Jelen dolgozat már terjedelmi feltételeinél fogva sem tűzhet maga elé magasabb célt, mint hogy betekintsen, betekintést nyújtson Hódmezővásárhely város és határa népének azon szakrális nézeteibe, szokásaiba, amelyek tehát a hivatalos egyházi - teológiai, liturgiai - előírásokon kívül esnek, elfogadottak vagy megtűrtek Nem térünk ki, esetleg csupán utalunk az archaikus hiedelmekre, amelyek bár valahol érintkeznek a szakralitással, azonban Kiss Lajos több könyvében már alapos vizsgálatban részesültek. Ezzel szemben fokozott figyelmet szentelünk a felekezetek közötti kölcsönhatásnak. Gyűjtőmunkánk megkezdésekor többen megkérdőjelezték értelmét, mondván, Bálint Sándor fölgyűjtötte, kimerítette ennek a tájnak vonatkozó anyagát. Éppen ez az ellenvetés adta dolgozatunk kulcsát: kitapogatni Hódmezővásárhelynek, ennek a vegyes vallású, protestáns dominanciájú településnek a vallási néprajzi sajátosságait, amelyek megkülönböztetik a homogén katolikus Szeged képletétől. Adatközlőink az 1890-es és az 1920-as évek között születtek, emlékeikből lényegében századunk első felének képe rajzolódik ki, ám a kollektív családi-közösségi emlékezet révén régebbi korokba is betekintést nyújtanak. Arra a kérdésre, hogy adatközlőink, illetve az általuk megjelenített kép a paraszti társadalom mekkora hányadára jellemző, hadd álljon itt H. J.-né (Mártély-Feketehalom, 1912, kat.) megjegyzése: "Azok a tanyai embörök... legfőjjebb a fele sé vallásos." Ezzel egybecsengő

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


véleményt kaptunk a határ másik oldaláról, a Pusztáról: "Nem hiába hítták pusztának a Pusztát, nem sok hit ragadt ott az embörlányára." (I. E.-né, 1896, kat., Mágocsoldal) A célzott adatgyűjtés 1986ban kezdődött. Mintegy 70 adatközlőt hallgattunk meg. Munkánk e rövidített változatában csak a két nagy lélekszámú felekezet, a reformátusság és katolikusság tartományát vizsgáljuk. A párhuzamos vizsgálati módszer tudatos.

Vallásszociológiai háttér Kezdetben vala a Krisztus-követők egyháza, amely az 1. század óta egyetemesnek, görögül katolikosznak nevezte magát, jelezve, hogy - ellentétben egyes apostoli kori gyülekezetek felfogásával - nem csak zsidók csatlakozhatnak Krisztus követőihez, hanem pogányok, azaz bárki más is. A reformáció századában a város és környéke népe - elenyésző kivétellel - a kereszténység kálvini koncepciója, a radikális helvét irányzat mellé állt, amely hadat üzent a dogmák, kultuszok, szertartások sokaságának és visszatérést hirdetett az evangéliumi, ősegyházi egyszerűséghez. (A folyamat sokrétű okainak elemzése nem tartozik dolgozatunk tárgykörébe.) A török-kor utáni migráció és földesúri telepítés következtében a 18. és 19. század fordulójára kialakul a két felekezet 3:1-es demográfiai aránya, amely kevés változással a vizsgált korszak végéig jellemző marad. (1) A reformátusság számszerű többségéből következően egyesületei, iskolái is többségben voltak, illetőleg az állami vagy községi intézményekben is nagyobb befolyással bírt a többi felekezetnél. A vallásmegoszlási térkép megrajzolásánál (amire az adatközlők lakóhelyi lokalizálásakor hivatkozunk) egyszerűbb a dolgunk, ha a katolikusok lakta területeket jelöljük be, lévén az összes többi református (eltekintve a néhány száz fős evangélikus, zsidó és görögkeleti szigettől). A város belterületén tehát két gócpontja volt a római katolikus lakosoknak. Egyik a Dáni és a Garay-Róka utcák vonalával határolt sáv - régi nevén: Lóger, pontosabban Nagy-Lóger és Kis-Lóger. (2) A másik gyűjtőhelyük a Szent István és Szent László utcák által közrefogott, délről pedig a Teleki utcával lezárt terület, korabeli nevén: Lakhat. (3) A tanyavilágban a következő határrészeken telepedtek meg s éltek többségben: Pereskutas, Szőrhát, Csicsatér, Csajág, Mágocsoldal, Mártély s végül Mindszent, ami egyben a vásárhelyi kulturális régió határterülete. Szót kell ejtenünk - mint az összképet színező tényezőről - a két felekezet közötti ellentétről. Ennek történetileg 3 szakaszát különböztethetjük meg. Az első két-háromszáz évben, amíg a kettéválás jogilag nem rendeződött és az adott-kapott sebek frissek voltak, feszültség jellemezte a viszonyt. A 19. században, különösképpen Világos össznemzeti traumája után, illetve az alkotmányosság kiépülésével megteremtődött a kedvező légkör a közeledéshez, amivel a legjobbak, legfelvilágosodottabbak mindkét oldalról éltek is, bár a vegyes házasság eltérő jogi feltétele sokáig gerjesztette a békétlenséget. Gyakorlatilag azonos történelmi megrázkódtatások - Trianon, második világháború, kommunista -szocialista egyházüldözés - hatottak oda, hogy megindult a végső kijózanodás, a krisztusi kiengesztelődés, és egyre szélesebb tömegeket hódított meg az ökumené szelleme (ami a népben, a parasztságban humánum és természetes igazságérzet formájában régtől fogva jelen volt). Szépen fejezi ezt ki Cs. Sz. Imre bácsi (1907, ref., Vereskutas): "Én tisztölöm mindönkinek a vallását, éppúgy mint a mienket, dehát mink ebbe a vallásba születtünk, oszt mink ehön ragaszkodunk." Még frappánsabban fogalmazott Gy. Jusztina néni (1900, ref-adventista, H.): "A jó Isten minden felekezettől elfogadja azt, aki őszinte tisztelője, aki az ő akarata szerint él. Nem szabad nekünk senkit se kizárnunk... mert magunk záratunk majd ki."

Eltérő tipológia, más-más közelítés Közismert, hogy a két egyház közül a katolikusban található - szabad legyen így fogalmazni - több dogma, kultusz, szertartás; ezek szélárnyékában több archaikus, apokrif, paraliturgikus elem vészelte file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


át a vallástörténelem viharait, illetve indult új burjánzásnak. A protestantizmus etnográfiájához közelítve tisztában kell lennünk avval, hogy a kálvini szigor elítélte, száműzte a hangszerességet, táncot, színházat - orgona, zenekar, színjátszás csak több száz éves késéssel szólalhat meg református templomokban, iskolákban, legkorábban Patakon. (4) Ez a szellemiség érthető módon kioltó hatást gyakorolt a népi művelődés számos megnyilvánulására, elsősorban a szakrális folklórra. Ezért hiába keresnők a kálvinista parasztság körében a paraliturgiáknak azt a buja bőségét, amit a katolikusoknál találni, jóllehet az idők folyamán az egyház, a presbitérium elvi szigora sok tekintetben szelídült. Találunk ezzel szemben egy újabb keletű, speciálisan protestáns folklórvegetációt, amely részben a protestáns önkormányzat, az alulról való építkezés szelleméből, részben a kollektív tudatalattiból búvópatakként felszínre törő archaikus és óegyházi reminiszcenciákból eredezik.

Különbözőségek - azonosságok Azt előre le lehet szögezni, hogy minél közelebb áll egy hiedelem, szokás az irracionálishoz, a misztikushoz, annál kisebb mértékben található meg és kisebb intenzitással él a reformátusok körében, kevesebb meggyőződéssel gyakorolják. Mikor Cs. M.-nétől (1902, ref., Pósahalom) kérdeztük, tud-e ráolvasást, szinte sértődötten válaszolt: "Ilyenöktül mindég őrizködtem!". F. Imre bácsi (1899, ref., Szőkehalom) ugyan elmondta, hogy Luca-napkor piszkálták a tyúkokat, hogy jobban tojjanak meg más egyebeket, de aztán rálegyintett: "Aaa fene! Én sosé tudtam ennek hinni." Természetesen katolikus példáink is vannak arra, hogy elhatárolják magukat a babonás szokásoktól, de ott több azoknak a száma, akik lelkesen és meggyőződéssel sorolták a babonás szokásokat, még ha mosolyogtak is hozzá. Kiss Lajos idézi Szathmáry Károlyt az 1844-es Regélő Pesti Divatlapból: (5) "A vásárhelyi nép, kivált a református, nem hisz a babonában", mindamellett való - fűzi hozzá Kiss Lajos -, hogy azokat, főleg asszonyok, tudják, emlegetik s elég sűrűn gyakorolják. Erről magunk is meggyőződtünk, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a közös sors: azonos életvitel, életcélok és küzdelmek az elemekkel, adott dekonjunkturális gondokkal való viaskodás nagyobb összetartó, kiegyenlítő erőnek bizonyult, mint a felekezeti hovatartozás ellentétes hatása, különösen azok esetében, akik távol laktak a várostól, ritkán jutottak el oda, vagy akiket a szegénység fogott be mindennapi lélekölő taposómalmába. Az azonban természetes, hogy a konkrét vallási keretben megjelenő katolikus szokások nem találhatók meg a kálvinistáknál. További alapvető különbözőség a kálvinista felekezet sajátos liberalizmusából ered. Sz. S. (1898, ref., Szegvári útfél) ezt így fogalmazta meg: "Nem a templomba járásba, papimádkozásba bíztam én, hanem a Gondviselésbe." A katolikus gondolkodás közismerten templom- és szertartáscentrikus, a többségi környezet azonban nem maradt hatástalan rá.

Az egyéni élet szokásrendje - otthon, család, életkezdés A hagyományos református otthonokat - házakat, tanyákat külsejüket és belső terüket puritán egyszerűség jellemezte: fehérre meszelt házfal, "alul, a lábazata venyige-feketével elhúzva". Belől is sima fehér meszelés - ami összefüggésben kell, hogy legyen a református templomok falszínével -, egyszerű bútorzat, legföljebb hímzett terítő, háziszőttes szőnyeg, a falon, a hitvesi kettős ágy fölött esküvői kép. Ami pedig a protestáns hovatartozásra utalt: Háziáldás - kép vagy hímzés -, a falon Igerészlet, a konyhában a tűzhely vagy asztal fölött rigmusos intelem a háziasság, családiasság erényére (L. I., 1925, ref., Kútvölgy). Biblia, zsoltároskönyv nem hiányzott, de az nem volt szobadísz - a sifonyban vagy a ferslogban (kelengyeládában) őrizték. Ezzel szemben a katolikusság nem idegenkedett a cifrább (hengerelt) falfestéstől, s ami a leginkább megkülönböztette a protestáns belsőtől: feszület, rajta rózsafüzér, szentképek, Szűz Máriaés Jézus-képek, színes nyomású búcsúi képek a falon, a sublóton pedig valóságos házioltár: Máriaés Szent Antal-szobor, esetleg türelem-üveg. "...Még zenélő Szent család kép is vót, Rostás Anna vót file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


a dédmamánk, valószínűleg tőle származott." (R. T.-né, 1913, Csicsatér, kat., vö.: Endre Béla: Szobabelső.) (6) A családi nagybibliát a református öregek kétszeres becsben tartották: első és hátsó szennylapja valóságos kis családi krónika volt. Nem csupán a családok születését, esetenként a jószág ellését tartalmazta, hanem például időjárási anomáliákat is följegyeztek benne: "Benne vót égy jegyzet, hogy én nem tudom melyik esztendőbe micsoda nagy hó vót, hogy három hónapig a birka nem tudott legelni. De gyönyörűszép betűkkel vót beleírva, tintával." (Sz. Sándor bácsi, 1898, ref., H.) Itt kell kitérnünk egy bekezdés erejéig a szentek tiszteletének vásárhelyi sajátosságaira. Szemben a szegedi tájjal, ahol Vendelnek, Flóriánnak, Vincének és társainak gazdag hagyománykincsét jegyezte föl a gyűjtő, a hódmezővásárhelyi katolikusság körében a Szűzanya mellett egyedül Szent Antal kultuszának találtuk nyomait. Ő az egyetlen nyugati szent, akiről utcát neveztek el Vásárhelyen. Más katolikus vonatkozású utcanév sincs városunkban. (Vö. Szegeden: Boldogasszony sugárút, Szentháromság u. stb.) Máriáról a búcsúk kapcsán szólunk, Szent Antalról hallgassuk I. Elemérné Julika nénit (1896, kat., Mágocsoldal): "Legjobban Szent Antalt tisztöltük. Az elveszött tárgyakat segítött mögtalálni, de mindönben segítött." Más adatközlőnk arról is beszámolt, hogy a háznál minden családtagnak, de még a béreseknek is a zsebében volt egy kis Szent Antal-szobrocska (amulett). Az egyház állított - régen, a Tisza-szabályozás előtti vízivilágban - Nepomuki Szent Jánosszobrot, áll ma is - legrégibb (barokk) köztéri szobrunk -, de kultuszára utaló nyomokat nem találtunk. Annál inkább az esetleges egykori kultuszt kioltó történeti nyomokat, amiről itt helyszűke miatt csupán annyit, hogy az utólag épült református újtemplom közelsége, illetve egy szélsőséges és minden bizonnyal kapatos kálvinista ifjú szoborcsonkító "csínye" miatt évszázados perpatvar, vita, huzavona keletkezett a két egyház között (7), ami mai napság olvasva inkább derűt, semmint indulatot ébreszt. Mindenesetre az incidens fényt vet arra, hogy miért oly szűk a vásárhelyi katolikusság által kultivált szentek köre. Érdekes azonban, hogy 3-4 református adatközlőnknél (cca. 10%) találtunk Mária-tiszteletre utaló nyomot - képet és szóbeli megerősítést -, ami viszont ellentétes irányú kisugárzást jelent. Mindkét felekezet tagjainál találkozunk az újszülöttel kapcsolatos egészség-mágia némely rítusával. Ezek közül azt említjük meg, amely közelebb áll a kereszténységhez. "Amikor az újszülöttet a keresztelőről hazahozták, a keresztanyja létötte a fődre, és akkor a gyermek anyja fölemelte magasra és azt mondta: Ilyen nagyra nőjj!" (M. Pálné, 1897, ref., H.). E szokás több változatát jegyeztük föl, amennyiben más és más volt a fölemelő személy. A lakodalom témaköréből egy érdekes mindszenti szokásról szólunk több adatközlő nyomán. Itt a lakodalmasok kocsin mentek a templomba. Az első fogaton nagy nemzetiszín zászlót vittek lobogtatva, amely a szertartás alatt ott állt a szentélyben. A zászlóról a fullér gondoskodott. Az is az ő dolga volt, hogy minden kocsin legyen üveg bor. A szertartás végén elénekelték a Himnuszt. A szokás magyarázata: "Új család kezdődik a nemzetben. Így szaporodik az ország." Itt jegyezzük meg, hogy a vegyes házasságból születő gyermekek vallását szabályzó népi jogszokás - fiú az apa, lány az anya vallását követi - katolikusoknál is terjedt. A temetéssel kapcsolatos népszokásokról kimerítően írt Kiss Lajos. E helyt csupán annyit, hogy a temetés utáni gyászmise tartása sajátos visszhangot vetett a helyi református gyülekezetekben: a temetés utáni vasárnapi istentiszteleten rövid könyörgés hangzik el az elhunytért és a hátramaradottakért (nt. Dányi József ref. lelkész közlése). Minden gyakorlat alapja a hagyomány - "Atyám is így csinálta" -, a kezdete pedig a nevelés, szoktatás. Az imádkozásra nevelés a családban kezdődött. "Abba az időbe, mielőtt még iskolába nem möntünk föl, a Miatyánkot azt mán tudni köllött... édösanya tanította mög nekünk" - meséli K. K. Pétör bácsi (1900, ref., Mátyáshalom). "Apám az ölibe ültetött... oszt úgy vetöttük a körösztöt mög mondtuk." (O. Ferencné, kat., Csomorkány). "Nagyapám vezényölte a röggeli imát, léült a sezlonra, nékünk mög elébe köllött térdelnünk... oszt úgy montuk a Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hints meg engem izsópoddal." (H. Márton, 1897, kat., Mágocsoldal). "A Széll családba addig nem löhetött önni, míg nem imádkoztunk." (Sz. Sándor, 1910, ref., Téglás) Elterjedt volt reformátusoknál, hogy a család legidősebb tagja esténkint felolvasott a Bibliából, amit illő áhítattal hallgattak. Ám nem csak a ma is ismert hivatalos egyházi imák vándoroltak hajdanán anyáról leányra, apáról file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


fiúra, hanem olyanok is, amelyek semmilyen imakönyvben, hivatalos egyházi kiadványban nem találhatók. Az ún. archaikus népi imák a barokkon keresztül a középkorig nyúlnak vissza. Iskolapéldája annak, hogyan vesz át a nép bizonyos dolgokat az egyháztól (műveltebb rétegtől) és alakít rajta a maga módján, nemzedékről nemzedékre, míg lassan létrehoz egy kuszának tűnő, mégis a népdalok, népballadák ízét, sodrását tükröző, naiv bájú, sajátos népköltészeti műfajt. Rendszeres föltárása, földolgozása, publikálása a 60-as években kezdődött és Erdélyi Zsuzsanna nevéhez fűződik. (8) Dél- Alföldön Polner Zoltán volt az archaikus népi imádságok legered ményesebb kutatója. Nekünk is sikerült a 80-as években katolikus közlőktől mintegy 10 darabot följegyezni. Ha lelőhelyüket, illetve közlőik származási helyét térképre rajzoljuk, akkor kirajzolódik az a félkaréj, Mindszent, Mártély, Mágocsoldal, Vásárhelyi Puszta - amiben a katolikusság a belterületet körülölelte. Egytől egyig tanyai környezetben hangzottak el, ott tanulták az adatközlők szüleiktől, nagyszüleiktől. Íme két példány: Én lefekszek én ágyamba Mint Úrjézus koporsóba Mellém teszem két karomat Két misemondó gyertyámat Fejem fölött szentoltár Szentoltáron szentköröszt Szentkörösztön Jézus Krisztus Őrangyal kerüld körül én házamat Őrizzed az én ágyamat Hogy el ne alhassék Téged mindég láthassék Dicsértessék a Jézus Krisztus Amen (Zs. G.-né, 1926, kat., Mindszent) Itt jön Jézus lelkünk megváltója Beteg a test bűneink miatt Ha én gyónt ember lehetnék Mária kapuja megnyílnék Krisztus urunk születék Zsidók által vereték Piros vére hullajték A kehelybe öntötték Maga mondja szent neve Vélem együtt ezt az imát Este-reggel elmondja Hétfájdalmú bűntől menekül meg Amen (Sz. J.-né, 1900, kat., H.) Az imák szövegtani elemzésére itt nincs lehetőség.

Kegyesség, egyháziasság a hétköznapokban



Ma már alig-alig hallható templomon kívül a "Dicsértessék!" köszöntés, ritkábban, mint a kálvinistáknál az "Áldás, Békesség!", pedig valamikor széltében használták, és nem csak érkezéskor. "Aki a tanyán este möggyújtotta a lámpát, azt mondta: Dicsértessék a Jézus Krisztus! A többi mög, aki benn vót a szobába: Mindörökké! Ammen." (M. Terike néni, 1905, kat., Szikáncs) Általánosan elterjedt szokás volt - nem egy református adatközlőnk, ill. szülője is csinálta -, hogy cipó aljára kis keresztet rajzoltak a kés hegyével, mielőtt megszegték. Kiss Lajos idézett könyvében arról ír, hogy a megkelt kenyérre a kemencébe való bevetés után a sütőlapáttal rajzoltak keresztet a levegőbe (9), szintén felekezeti korlátok nélkül. Másik adatközlőnk szerint a viharűzés egyik módja volt, hogy a sütőlapáttal megkeresztezték a felhőt, és azután tették ki az esőbe vagy a csurgó alá. Ez óegyházi szokások továbbélésére vagy új életre kelésére utal a reformátusoknál. Nagyobb munkák elkezdésekor általános szokás volt, hogy felfohászkodtak az Egek Urához. "Édösapámnak avvót a szavajárása, mikó kezdtük az aratást: Jézusom, segíts!" - emlékezik a református K. K. Pétör bácsi. A csajági katolikus R. I. (1897) apja is "Aratás előtt lévötte a kalapját, körösztöt vetött, imádkozott, a többiek vele együtt, és úgy vágta csak bele a kaszát a gazba." Volt, ahol le is térdeltek hozzá. Hasonlóképpen elterjedt volt a katolikusság körében a déli harangszókor az Úrangyala (Angelus) imádság mondása. Csikós Miklós vásárhelyi festőnek valószínűleg személyes élménye szolgált alapul Angelus című képe megfestéséhez. "Harangszóra én mindég elmondtam az Úrangyalát, akárhun vótam" - mondja N. L.-né Margit néni (1920, kat., Mártélyoldal). Nagyapja példáját hozza föl F. Gy.-né Rozka néni (1909, kat., H.): "Ő olyan vallásos embör vót, hogy ha dógozott kinn a fődön és harangozták a delet, rögtön lékapta a kalapját, lévágta a fődre és elimádkozta az Úrangyalát." Idekívánkozik az imádkozási szokások ellenpólusaként a káromkodás. A vásárhelyi nép ugyancsak káromkodós volt, az ma is. (Nyilván nem áll egyedül ezzel a tulajdonságával széles e hazában.) "Atta-battázik, kárikázik, mondja ám hogy erre mög arra" - ilyen s hasonló módon eufémizálták a nyomdafestéket nem tűrő szokást. Jellemző, hogy nagytiszteletű Szeremlei Sámuel, a vásárhelyi egyháztörténet kimagasló alakja, amikor városunkba érkezett és tájékozódott, megalakította a káromkodás elleni egyesületet (10). Magától értetődött, hogy vallásos családoknál nagy súlyt helyeztek arra, hogy a házban senki se káromkodjék, még az alkalmazottak se. "Ha cselédöt fogadtunk, mindég mög lött mondva, minálunk nem löhet káromkodni." (M. Marika néni, 1915, kat., Szikáncs) Ezt a fejezetet két bajelhárító eljárással zárjuk, amelyekben sajátos módon keveredik a pogány mágia és a keresztény ima. A viharűzésnek voltak tiszta pogány mágiái, de Zs. E. (1903, kat., Mindszent) közlése szerint volt a faluban egy Mihály bátyó, aki "mikó nyáron jeges fölleg közelödött, féreállt (a mezei munkatársaitól) olyan 10-15 lépésre, osztakkor nézött a föllegre, háromszor körösztöt vetött rá mög imádkozott: Oszlassa el az Atya! Oszlassa el a Fiú! Oszlassa el a Szentlélek Úristen!" Mihály bátyó katolikus volt, ellenben T. Imréné (1922, ref., H.) mártélyi református anyósától, Tárkány Szücs Jusztinától tanulta a kelésről való ráolvasó imádságát: Mikor az Úr Jézus Krisztus a földön járt vala Jámbor gazdától szállást kért vala Jámbor gazda adott neki szállást De a gazdaasszony az a rossz gazdaasszony Kű derékajjat kőpárnát adott a Jézus Krisztusnak Az Úr Jézus Krisztusnak azon az éccakán nem vala sömmi nyúgodalma Úgy né lögyön ennek a kelésnek sömmi nyúgodalma Innen elmúljon itt né fájjon Innen elmúljon itt né fájjon

A közösségi élet szokásrendje - templom, gyülekezet, egylet stb.



"A református hitélet középpontjában a vasárnapi istentisztelet áll, annak pedig a prédikáció a legfontosabb része... és annak szellemében való élés otthon."(nt. Rapcsák Péter ny. ref. lelkész közlése.) Katolikusoknál még fokozottabban fennáll ez, amennyiben a vasárnapi szentmisén halálos bűn terhe mellett kötelező a részvétel. Az egyház és a család is erre nevelte tagjait. A nép vallásos, egyházias része ezzel azonosult. Cs. Sz. Imre bácsi (1907, ref., Vereskutas), aki több szép vallásos tárgyú verset is írt, így nyilatkozik a templomozásról: "Én szerettem templomba mönni... mán fiatal koromban is részt vöttem az Úrvacsorán... a templom fönntartásáhon... a magam szögény töhetsége... nem tagadtam mög sohasé." Tanyán lakó katolikus adatközlőink elmondták, hogy minden vasár- és ünnepnap bejártak a városba misére - vagy Vásárhelyre, vagy ha közelebb volt Mágocs, Földeák, akkor oda. Abban az időben, míg volt elegendő pap, a távoli tanyaközpontokba bizonyos időközökben kijártak misézni, istentiszteletet tartani, az iskolaépületekben - Csajágon, Csókáson, Mártélyon (amíg nem volt templom) stb. Emlékezetes marad Mártélyon Karasszon Dezső lelkész működése a háború utáni években: házi istentiszteleteket tartott. "Maj csak mindön este vót istentisztölet, hol a határnak az égyik részin, hol a másik részin. Ott aztán vótunk 30-40-en... Az úrvacsorakenyeret azt igöncsak úgy adtuk össze, a bort is. Akkor a gyerökök jártak hittanra. Szeretetvendégségök is vótak. Műsor is vót rajta." (A. Sándor, 1910, ref., Mártély) A templom, imaház, de különösen a berendezés, amire a pénzt rendszerint a hívek adták össze (faluhelyen), féltve őrzött kincsük volt. A 60-as években kezdték modernizálni a mártélyi és a székkutasi templomot, cserélni a régi berendezést (csillárt, szőnyeget, stációt stb.). Az öregek szívén ma is gyógyíthatatlan fájó seb. Nem is tudnak belenyugodni. "Az egyház hatását, az egyháziasság megnyilvánulását jelentette a reformátusoknál a pap meghívása, jelenléte családi eseményeken: keresztelőn, esküvőn, névestén. Szintén az egyházhoz való tartozás formája volt a presbiteri intézmény, az ilyen ügyekben való foglalatosság" (nt. Rapcsák Péter közlése). A katolikusságnál is fennállt ez, de nem volt akkora súlya. Az egyháztanácsnak nem volt (nincs) önálló döntési joga. A tanácselnök nagy tekintélyt élvezett, a plébános mint egyházi elnök mindig adott a véleményére. Tanyai híveket csak akkor látogatott meg a pap, amikor kint misézett és utána valamelyik család meghívta ebédre. A lakásszentelés mint vendégeskedési alkalom tanyán nem volt divat, városon is inkább polgári körökben. Fontos szerepet játszottak, az egyház társadalmi jelenlétét reprezentálták a vallási (hitbuzgalmi) egyletek, társaskörök, énekkarok. A tárgyidőszakban annyi volt belőlük, hogy számbavételük szétfeszítené e dolgozat kereteit. Meg kell mégis említeni a Soli Deo Gloriát, a Református Keresztyén Ifjúsági Egyletet, a Református Nőegyletet, a Szőnyi Benjamin Énekkart - a katolikusoknál a Katolikus Társaskört, a Belvárosi Katolikus Vegyeskart, a Szívgárdát, a Rózsafüzér társulatot. Jótékony célú esteket, hangversenyeket, bálakat, teaesteket stb. rendeztek.

Vallási népszokások és az egyházi év A népi vallásosság, az élet megszentelése, az életfordulók és a jeles naptári napok tükrében jelenik meg legpéldaszerűbben. A liturgikus év az Ádventtel kezdődik - ünnepi időszak mind a két felekezetnél. Jelképe, az ádventi koszorú a négy vasárnapot jelképező gyertyával egy ideje ott van mind a katolikus, mind a református templomokban, legalábbis Hódmezővásárhelyen. A tárgyidőszakban még nem volt divat, az otthonokban sem. Luca a december legfoganatosabb napja, a hozzá kapcsolódó jóslásokat, mágikus ill. bajhárító praktikákat, tárgyakat (Luca széke) nem tárgyaljuk, bár egész sorozatról számoltak be adatközlőink. A karácsony közös nagy ünnep. Ezen a napon is több egészség-, termékenység- és gazdagság-varázslatot űztek a régi vásárhelyi parasztok, felekezettől függetlenül (például a piros almáról való lóitatás karácsony éjjel). A karácsonyfa közismert pogány életfa-szimbólum, melyet bizonyos díszek "keresztelnek meg"; először a katolikusoknál honosodott meg, azután lassan meghódította a református családokat is. Ha több nem, egy feldíszített fenyőgally erejéig a legszegényebb családoknál is megtalálható volt. A betlehemezés is ezt az utat járta végig, de egy kis fáziseltolódással. A vizsgált időszakban a reformátusoknak csak egy része tette magáévá. A csókási M. János bácsi (1909, ref.) kérdésünkre, jártak-e betlehemezni, így válaszolt: "Mink nem, az a katolikusoknál vót." Vele szemben a szőkehalmi F. Péter bácsi (1899, ref.) nagyon is bizonygatta: "Betlehemözni is möntünk, peeersze... file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


még szögény feleségöm élt, aszonta kapcsold be az amerikát, oszt ott hallgattuk a református isteni tisztöletöt magyarul." Általános volt azonban a dalos -verses köszöntés. A mátyáshalmi K. K. Pétör bácsi (1900, ref.) arca földerült, mikor ez szóba jött és máris intonálta reszketeg hangon: "Karácsonynak éjszakáján / a kis Jézus születése napján... stb." A katolikusok a karácsony előtti napokban végezték a Szent család szállást keres paraliturgikus ájtatosságot. Mártélyon különösen Hajós Rezső atya idejében (1938-1961) virágzott. "9 család összefogott és 9 napon át mindig másutt volt a Szent család-kép. Minden nap ünnepélyesen vitték a következő házhoz, csoportosan. A lakás frissen volt takarítva, az ágy tiszta ágyneművel szépen be vót vetve, az asztal fel volt virágozva, oda tötték a képet. A szomszédok is összejöttek ilyenkor, tele volt a tisztaszoba. Jó egy óra hosszat énekeltek, imádkoztak. Minden háznál így történt. A faluban 3-4 ilyen 9 fős csoport volt" (T. L.-né, 1904, kat., Mártély). János-napon nagy divat volt a verses köszöntés. Íme egy versike: János napja ma vagyon Tyúkot üssenek agyon Bor lögyön az asztalon Mindön vendég mulasson (Közlő: K. János, 1923, ref., Mártély) Vízkeresztkor szedték le a karácsonyfát. Farsangkor rendeztek bálakat a tanyai olvasókörökben és különböző konyhai szokásoknak hódoltak (ami egyébként Lucakor, karácsonykor, stb. is volt, csak nem térhettünk ki rá). Nagyböjtnek, kivált nagypénteknek és húsvétnak komoly súlya volt mindkét felekezet parasztságánál. Leggyakoribb reflexió volt: "Tartjuk ma is!" A katolikusoknál előírás, a reformátusoknál nem, mégis tartják. A Szentírásban járatos Sz. Sándor bácsi (1911, ref., Téglás) rátapint a dologra: "Ez a bűjt csakugyan csak olyan szokás, mer nincs is mögírva. De azér mögtartottuk." Íme, az "önkiszolgáló" népi vallásosság példája. Valószínűleg óegyházi reminiszcencia. A böjtben járta a ciböre, a pattogatott kukorica, a befőtt stb. A virágvasárnapi szentelt barkát a katolikus parasztok hazavitték, a szentelt vizet kevesebben, állítja F. Gy.-né Rozka néni (1908, kat., H.). Hogy miért? Talán a vicces-gunyoros hasonlat - "Annyit ér, mint halottnak a szentölt víz" elárul valamit. György napja a 18. században lehetett nagyobb jelentőségű, amikor uralkodó volt az állattartás, és ez volt az elszegődés, a jószág kihajtásának napja. Nótás Szabó Pál későbbi verse szerint: Kikeletkor, Szent György napkor Mindön embör löhet pásztor De már ősszel, Szent Mihálykor Csak az pásztor, ki elszámol Április 25-én, Szent Márk napján tartották a hagyományos búza- vagy határszentelést. Erről több meleghangú beszámolót hallhattunk adatközlőinktől. Processzióban vonultak ki a hívek, pappal, feszületet vittek, iskolások tanítójukkal, zárt rendben. A vásárhelyiek csak a temetői búzatábláig mentek, a csajágiak, csicsatériek a mágocsi útra, Macelka Gábor Földjéhez. Térden állva imádkoztak a jó termésért. Mindenki vihetett haza egy marékkal a zöld búzából. Azt vagy elszórták saját búzaföldjükön, "hogy jobb lögyön a termés", vagy otthon tartották és jégverés ellen a barkával együtt meggyújtották. Pár szálat imakönyvbe tettek. (Vö: Hollóssy B.: Búzaszentelés) Áldozócsütörtök (húsvét utáni 40. nap) előtti napokon tartották a katolikusok a Keresztjáró napokat. Helyi hagyományoktól függően más- más templomhoz vagy útszéli keresztekhez vonultak és ott imádkoztak, hogy az Úr tartsa távol az elemi csapásokat. Vásárhelyen 5 ilyen köztéri kőkereszt volt, eredetileg a lakott területek végén (Dáni, Károlyi, Szentesi utca, Kutasi út és Újváros). Mártélyon a templom előtti keresztnél imádkoztak. Áldozócsütörtök volt a tanyai látogatások hagyományos napja. Városon lakó szülők, nagyszülők ekkor látogattak ki gyer mekeikhez a tanyára. file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/012_felletar_bela.htm[2011.02.02. 14:43:42]


Pünkösd a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Egyes helyeken fölvirágozták a folyosót, szobákat, főleg labdarózsával és bodzavirággal, így várták a Szentlélek eljövetelét - hangzott katolikus adatközlőink magyarázata. Mártélyon fönnmaradt a pünkösdi köszöntés emléke: "Hóóógyné! az is vót. Gyüttek a lányok gyönyörű magyar ruhába, fejükön párta, oszt éneköltek." (T. E.-né, 1924, kat.) Péter-Pál napján tartották a katolikusok a terménymegáldást - Vásárhelyen a Kutasi úti keresztnél. Odahordtak néhány kéve búzát, keresztbe rakták, és azt áldotta meg a pap. Oltár is volt, sátrat is építettek fölé. J. N. Pétör bácsi (1918, kat., Székkutas) betéve tudja a nagymama szokásait: Boldogasszony napján adott hálát Istennek a jó termésért (aug. 15.). Külön készült rá. 20-án István király ünnepe. "Mögünnepöltük, elmöntünk a templomba." Kisboldogasszony (szept. 12.): szentmise hallgatás. É. S.-né szerint a Kisasszony napján, más adatközlő szerint a "két asszony között" eltett tojás a legtartósabb. Mindenszentek, illetve Halottak napja ismét egy jelentős ünnep, amit reformátusok, katolikusok párhuzamosan tartanak. Figyelmet érdemel, hogy századunkban a temetői gyertyaégetés szokását fokozatosan átvették a reformátusok. Utoljára hagytuk a katolikus népi liturgia leglátványosabb rítusát, a búcsújárást. Vidékünkön a Máriaradnai (szeptember 12.), a Szeged -alsóvárosi (augusztus 5.) és a Petőfiszállás-szentkuti (szeptember 12.) voltak a leglátogatottabb kegyhelyek. (11) Vásárhelyi, mártélyi, pusztai búcsúsok emlékezetében legmélyebb nyomot "Radna" hagyott, ahova a régiek szigorúan gyalog mentek, zászlók alatt, énekelve, ún. búcsúvezető, világi ember vezette őket legtöbbször. Több búcsúvezető alakja derengett föl adatközlőink emlékezetében. Legjobban a mártélyi Szabó István alakja őrződött meg, aki előimádkozóként is működött, amíg templomot, lelkészt nem kapott a község. A búcsúsok élményeiről történetek, legendák keltek szárnyra. Trianonban Radnát elcsatolták, ettől kezdve a másik két hely lépett előtérbe, de oda már jobban vonaton, kocsival mentek. (Közlők: T. L.-né, J. N. Péter, M. Teréz stb.)

Csikós Miklós: Angelus

Kajári Gyula: Este a Kutasi pusztán



Endre Béla: Szobabelső

Adatközlőnk, Tóth Lajosné Sörös Mária (1904. Mártély)

Jegyzetek: 1 Hódmezővásárhely története I. köt. Főszerk. NAGY István. Hódmezővásárhely, 1984. 456. Hódmezővásárhely története II/2. köt. Főszerk. SZABÓ Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993. 731. 2 A Lóger szó meglátásunk szerint a német (sváb kiejtésben) Lager = tábor szóra mutat. 3 A múlt századok közigazgatási nyelvében addig lakatlan terület, amelyre a hatóság most lakhatási engedélyt adott. 4 BARSI Ernő - SZABÓ Ernő: A pataki kollégium zenei krónikája. Budapest, 1984. 32., 42. 5 KISS Lajos: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958. 159. 6 Figyelemre méltó, hogy főtisztelendő Nagy Elek plébános a vásárhelyi belvárosi katolikus templom utolsó belső felújításakor világos egyszínűre festtette át a falakat, jóllehet főleg anyagi megfontolásokból. 7 DÖMÖTÖR János: Vásárhely szobrai. Hódmezővásárhely, é. n. 5. 8 ERDÉLYI Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtöt lépék. Budapest, 1976. (második kiadás) 9 KISS Lajos i. m. 51. 10 Hód-Mező-Vásárhely (újság), 1871. november 12. 11 BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. III. köt. Szeged, 1980. 370.


SEGÉDLET SZEREMLEI SÁMUEL KÉZIRATOS OKMÁNYTÁRÁNAK HASZNÁLATÁHOZ

SEGÉDLET SZEREMLEI SÁMUEL KÉZIRATOS OKMÁNYTÁRÁNAK HASZNÁLATÁHOZ Szeremlei-oklevélmásolatok regesztái I. rész. (1138-1525)

Szeremlei Sámuel református lelkész, tudós történetíró az öt kötetben megírt Hódmezővásárhelymonográfiához készült kéziratos anyaggyűjtését végrendeletében a városi levéltárra hagyományozta. A levéltár őrizetében lévő kéziratok között egyediségében és értékében kiemelkedő helyet foglal el az oklevélmásolatok gyűjteménye, amely hosszas kutatómunka eredményeként született meg, és a város történetének hiteles feltárását szolgálta. Szeremlei Sámuel minden oklevélmásolatot tüzetesen áttanulmányozott és mindegyik elé rövid tartalmi kivonatot, ún. regesztát fogalmazott meg, amely a latin nyelvű oklevelek tartalmáról ad magyar nyelvű tájékoztatást. A regesztában szerepel az oklevelet kiadó hiteleshely, illetve személy neve, az oklevélben szereplő birtokos, vagy birtokosok nevei, a birtokok felsorolása. A jelzeteket próbáltuk egységessé tenni, néhány többször előforduló jelzetnél rövidítettünk, mely rövidítések feloldásai a regeszták végén találhatók. A századfordulón készült megye- és városmonográfiákat a történetírók a felkutatott oklevelek alapján írták meg. A történetírók adatgyűjtő munkájuk során részletesen feldolgozták az okleveleket. Több esetben sor került kiadásukra is. Az oklevelek felhasználására és a történetírás módszertanára elvi útmutatóul szolgált Pesty Frigyes és Tagányi Károly, majd később Mályusz Elemér munkássága. Útmutatóikban megfogalmazták, hogyan kell monográfiát írni. A történetírás és kutatás e fontos elveit és módszereit Szeremlei Sámuel is megismerte, bizonyítja ezt munkamódszere. Tájékozott volt a korabeli szakirodalomban, sőt kortársai közül kiemelkedett azzal, hogy régészeti feltárómunkát is folytatott. Szeremlei az Országos Levéltárban, a családi levéltárakban nem egyedül dolgozott, hiszen maga a másolás temérdek időt emésztett volna fel, ezért segítségül hívta fiatal paptársait. Szakembereket bízott meg, akik - ugyanúgy mint ő - tudtak latinul és el tudták olvasni a sokszor megrongálódott okleveleket is. Az Országos Levéltárban pl. Schönherr Gyulával, a fiatalon elhunyt, kitűnő levéltárossal kutattatott. Szeremlei és munkatársai minden olyan oklevelet lemásoltak, amelyben Hódmezővásárhellyel vagy vidékünkkel kapcsolatos adatot, információt találtak, de ez nem jelenti a teljességet, hiszen a legnagyobb igyekezet mellett is maradhatott olyan oklevél, amely valamilyen ok miatt elkerülhette figyelmüket. A másolat végén leírták az oklevél állapotát, feltalálási helyét, ha ismerték, közölték a kiadás helyét is. A regesztákat eredeti formájukban hagytuk meg, utólagos kiegészítések nélkül, ezért a későbbi kiadások nem szerepelnek. Ebben a formában az 500 regesztából most közreadott közel száz a mai kutatók számára is nyújthat sok hasznos információt és segítséget, egyben ízelítőt ad a századfordulón dolgozó Szeremlei munkamódszeréből. Bízunk abban, hogy a gyűjtemény többi részét is sikerül közreadnunk.

file:///F|/...tekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/013_segedlet_szeremlei_samuel.htm[2011.02.02. 14:43:46]


Kruzslicz István Gábor

Székesfehérvár, 1138. szeptember 3. II. Béla király a dimisi (dömösi) prépostságnak az atyja Álmos vezér által adományozott birtokokat, ezek közt Kurtuelis, Eter, Geiche, Geu, Scer, Tapai stb. vidékünkön eső helyeket, s ezek lakóit újból odaajándékozza s a további adományokat még többel tetézi. (1-13 p. latin) In Arch. Cap. Striton. priv. Lad. 70 fasc. 1. Nr. 4. - Edidit, sed nimis errones, Fejér: II. 94-109. Knauz: I. 88-97.

1197 körül Imre király Richard aradi prépost kérésére az aradi káptalan összes birtokaiban megerősítvén a csanádi káptalan az adománylevélnek azon részét, mely Sáros nevű birtokra, ezek közt Hudus folyóra s annak határjeleire vonatkozik átírja. (1-2 p. latin) A káptalan ezen átiratának eredetije OL Dl. 30.572 vö. Wenczel: I. 85. Fejér: VII. 4., 68. és VIII. 6., 137. (Cod. Dipl. Patr. VIII. 11-12.)

1230 II. Endre király, fiának Bélának azon intézkedését, mely szerint a Chák nemzetségből származott Miklós comestől több birtokot elvett, többeket pedig s ezek közt a csanádmegyei Ekud, Inad, Sceuleus falvakat nála hagyott, jóváhagyja. (1-3 p. latin) Fejér: III. 2. 204., Cod. Dipl. Patrius VI. 24-25.

1232 II. Endre király a fehérvári, csanádi, aradi és zarándi várhoz tartozó azon földeket, melyeket fia, Béla Csák Miklóstól elvett, nevezett hívének hű szolgálatai jutalmául visszaadja, s ezekben határt járat. (1-4 p. latin) Eredetije bőrhártyára írva ép állapotban a Kisfaludy cs. levéltárában Répcelakon. A pecsét vászonba varrva selyem zsinóron függ. vö. Fejér: IV. 3. 490-493., V. 1. 185-187. Véghelyi. (Cod. dipl. Patr. I. 11. és ugyanez Wenzel: VI. 503.)

1237 és 1239 Miklós a Csák nemzetségből, a maga szentkeresztesi, vérteserdei, csákvári, mihályi, kázméri, pethleni, hódi stb. földeiről és jobbágyairól végrendelkezik a fehérvári káptalan és az egresi konvent előtt. (Két végrendelet) (1-8 p. latin) Ezen okmány ki van ugyan már adva Fejér: IV. vol. 1. 78 s. köv. lapon, azonban a Fejérben több helyen hiányosan közölt személy és helynevek... Gyönyörű fekete betűkkel



írt eredetije a Kisfaludyak csal. ltárában Répcelakon. A morzsává lett sárga viaszpecsét egy zacskóba varratott, mely sárga színű és testszínű selyem zsinórról függött. (Cod. patr. dipl. I. 16-18.)

1256 A Csanád nemzetség tagjai Csanád- Arad- Temes- Vas- Győr s Moson megyékben fekvő jószágaikon, ezek között Sóton, Fejér tón, Paradamonostoron, Temerkényen IV. Béla király helybenhagyásával megosztoznak. (1-4 p. latin) Wenzel: VII. 429. ugyanennek kivonatát közli Szabó K. M. Tört. Társ. 1889. évf. 525. az erdélyi múzeum oklevelei között.

1257 A váradi káptalan a Csanád nemzetségbeli Pál comes és a Pongráczfiak László és Tamás közti osztályt némely Bihar-megyei helységre nézve IV Béla király 1526-ki levele alapján végrehajtja. (1-4 p. latin) Wenzel: VII. 475.

1283 A nagyváradi Káptalan átírja saját a Csanád nemzetségbeliek közti osztályra vonatkozó 1257-ki bizonyságlevelét. (1 p. latin) Wenzel: IX. 366.

1284 IV. László megerősíti Chanád nemzetségbeli Tamás comest Berten, Simkulus, Thelegd és Zabolek nevű javainak birtokában. (1-2 p. latin) Báthori István erdélyi vajda 1572.-i octávás átiratából a budai Kir. Kamarai levéltárban. Wenzel: IX. 383-384.

1284 IV. László kir. megerősíti Chanád nemzetségbeli Tamás comest Pongrácz fiát Orod, Csanád és Szerém megyei örökös birtokában. (1-4 p. latin) Báthori István 1572 octávás átirata szerint: a budai Kir. Kamarai levéltárban. Wenzel: IX. 384-387.



1285 IV. László király Chanád nemzetségbeli Tamás comest Pongrácz fiát Chanád, Orod és Temes megyei családi birtokában, melyek kizárólagosan őt illetik megerősíti. (1-5 p. latin) Báthori István országbírónak levéltárban. Wenzel: IX. 419-422.

1372-ki

oktávás

átiratából,

a

budai

Kir. Kamarai

1289. szeptember 18. IV. László király a kézdi székelyeknek, kik a Houdon fellázadt kunok ellen vitézül harcoltak, Aranyos földet, mely a Thorda várhoz tartozik, adományozza. (1-3 p. latin.) Fridvalszky Mineralog. Transilv. 60., Katona Hist. Crit. VI. 997., Fejér: III. 452. Knauz: II. 253.

1296 III. Endre király azt a Vásárhel falu részéről járó adót, melyet Roland nádor hatalmasul lefoglalt, Kalatai Jánosnak visszaadni rendeli. (1 p. latin) Fejér: VI. 2. vol. 24.

1299 A Csanádi Káptalan bizonyítványa arról, hogy Lesták a Haraszti nemzetségből és Roland fia Lothard közt Adrian földre nézve, perbeli egyezség jön létre, mely szerint amaz a földet becsárban megtartja, utóbbik pedig arról lemond. (1-3 p. latin) Eredetije bőrhártyán függő pecsét alatt, a budai Kir. Kamarai levéltárban. Wenzel: X. 349-350.

1329. június 24. A Csanádi káptalan Pál országbíró 1329. június 18-án kelt rendelete következtében I. Károly királynak jelenti, hogy midőn Zohay Simont és Demeter fiát Bekét a Csanád vármegyei Ohtummonostora és Serien nevű birtokokba iktatták volna, otthon Tóth István orosz Ivánka nevében Serjén birtok fele részére nézve ellent mondott. (1-3 p. latin) Gr. Sztáray cs. oklevéltára I. 59-60.

Visegrád, 1331.



I. Károly király, Bodhida és Bodgorsaya birtokokat Becsei Imrének és fiainak adományozza. (1 p. latin) Gróf Zichy család idősb ágának Okmánytára fasciculus 211. A numero 104.

1333 A Csanádi káptalan előtt Tygus Miklós szőllősi részbirtokát három márkáért Becsei Tötösnek elzálogosítja. (1 p. latin) Zichy cs. okm. tára I. 418.

Saxard, 1335. június 17. Az Opor nemzetségbeli Miklós óvást tesz az ellen, hogy Filep István fia, Opor, Kusd és Themerkén falvakat elidegenítse. (1-2 p. latin) OL Dl. 2927. és Neoreg Act. Fasc. 1507. no. 38.

1337. június 11. Csanád esztergomi érsek és testvérei fiai közt egyrészről, másrészről a Csanád nemzetségbeli Dénes mester s Pál és Péter között ősi örökös birtokaikról a csanádi káptalan előtt kelt osztálylevél. (1-12 p. latin) Anjou-kori Okmánytár III. 364-371. Ua: Az erd. muz. ered. okl. kivonatai Szabó K. M. Tört. Tár. 1889. 534.

Visegrád, 1337. június 24. Pál országbíró átírja és megerősíti a csanádi káptalannak 1337. június 11-én kelt levelét, mely szerint a Csanád nemzetségbeli Csanád esztergomi érsek és testvéreinek fiai, az ugyanazon nemzetségbeli Dénessel, Pállal és Péterrel ősi örökös birtokaikban megosztoznak. (1-4 p. latin) Anjou-kori Okm. tár III. 383-385. Ua: az erdélyi muz. ered. okl. kivonatai Szabó K. M. Tört. Tár. 1889. 534.

1339 A csanádi káptalan I. Károly királynak jelenti, hogy Becsei Tötös részére, ennek Gyos és Szőllős birtokain elkövetett hatalmaskodást illetőleg, a vizsgálat teljesíttetett. (1-2 p. latin) Gr. Zichy cs. Okmánytára I. 558-559.



1343 Az esztergomi káptalan előtt Márkusi István, Szolnok, Bihar és Arad megyékben fekvő több birtokát ezer márkáért Becsei Tötösnek eladja. (1-2 p. latin) Gr. Zichy cs. Okmánytára II. 53-54.

1344. április 13. I. Lajos király előtt Tyuk Tamás mester fő étekfogó s testvérei Pisten, Miklós és Lud Antal, panaszt emelvén, hogy míg ők folytonosan a királyi udvar szolgálatában volnának, addig szomszédjaik az ő gyáli echeri és szentkirályi birtokaikat el- vagy zálogba adogatják, az ilyen jogtalanság ellen tiltakoznak. (1-2 p. latin) Géressy: gr. Károlyi cs. oklt. I. 161.

1346 Az aradi káptalan előtt Pyugus Miklós nejével és fiával Szőllős és Feltymártelek nevű birtokait Becsei Tötösnek eladja. (1-2 p. latin) Gr. Zichy cs. Okmánytára II. 189.

1347 A csanádi káptalan I. Lajos királynak jelenti, hogy Szőllős és Veresegyház nevű birtokaiban a Tötös mester beiktattatott. (1-2 p. latin) Gr. Zichy cs. Okmánytára II. 243-244.

1359. január 29. Zeeri Poosa Margit a maga csanádmegyei zeuleusi és zeumpthesi birtokait fiainak Jánosnak és Istvánnak ajándékozza. (1-3 p. latin) Eredeti hártya oklevél függő pecsétje elveszett. OL Dl. 4865.

1371 Szécsi Miklós országbíró, Nagy Péter nádori ítélőmester ügyében ki a Pest vármegyei Vernerteleke nevű birtokot Lajos királytól megkérte, mivel a beiktatásnál a gyáli nemesek ellentmondtak ez utóbbiaknak okleveleik felmutatására bizonyos határnapot tűz ki, ez oklevelek egyikében Szentkirály felosztása is említtetik, e határidőre azonban Gyáli Lud Lajos, kinek kezében a legtöbb levél volt meg nem jelenvén őt a budai káptalan által bírság alatt újabb határidőre megidézteti, a többiek részére pedig a per tárgyalását ugyanakkorra elhalasztja. (1-8 p. latin)



Géressy: gr. Károlyi cs. oklt. 326.

1393. augusztus 20. A leleszi konvent Báthori Jánosnét s gyermekeit Istvánt és Potenciánát némely szatmár-, arad-, szolnok- és csanád megyei javak egyebek között Zeuleus falu birtokába Zsigmond király rendelete szerint minden ellentmondás nélkül beiktatja. (1-6 p. latin) Eredetije hártyán a konvent függő pecsétjével. OL Dl. 8016. sz.

1396. június 10. A csanádi káptalan bizonyítványa arról, hogy Gyáli István és János a maguk és rokonságuk nevében helybenhagyják unokatestvérüknek, Gyáli Skolasztikának Temberi Miklós özvegyének abbeli intézkedését, hogy az a maga Szentkirály földéből András fia Sebestyénnek és Antalnak, ma is régebben is egy udvartelket 100 hold földdel Hódvásárhely felől örök tulajdoni joggal ajándékozott. (1-3 p. latin) Eredeti hártyán intercisumakkal, a függő pecsét fehér zsinórjának maradványával. Orsz. Lt. Szentiványi féle iratok 35-41.

Róma, 1400. február 20. IX. Bonifác pápa a csanádi - Szent Erzsébet templom javára búcsút engedélyez. (1-2 p. latin) Monumenta Vaticana Hungariae (Bullae Bonifacii IX. P M. Pars altera 1396-1404.) I. ser. IV. 170.

Róma, 1400. október 11. IX. Bonifác pápa a csanádmegyei Szentkirály temploma javára búcsút engedélyez. (1-2.p. latin) Monumenta Vaticana Hungariae (Bullae Bonifacii IX. P. M. Pars altera 1396-1404) I. series IV. tomus 234.

Székesfehérvár, 1403. október 30. Zsigmond király a hűtlenség(ben) vétkezett Rapoli Istvánnak a somogy megyei Dyos faluban Somogwislowban, Olasfaluban, a baranyamegyei Baranyawizlowban és Domboruban fekvő javait, melyek azelőtt Dyosfalvi Péter és János magvaszakadtával Áronfia Detrikre és Seffidre szállottak át, nemkülönben utóbbiaknak baranyamegyei Zentheged, Makófalva, Kykaran, Sybolth falvait, minthogy Dettrik és Seffrid a János auraniai perjel és Horváthi János által vezetett lázadáshoz csatlakoztak, továbbá a fentebbi Rapoliaknak csanádmegyei rokonai, nagyfalusi ráróstheleki, harmadi és weresmarthi, nemkülönben biharmegyei wasari, kezew-i, s a szathmármegyei vasadi, apáthi, tarchai, pusztaszentmihályi, papharasztjai és a somogymegyei menshzenthi, tóthfalusi, faluheli, zelewmaali, hozapalitisei, hydwégi, harangosházai, szentmartoni, ujfalusi, dragusfalvi, kewblesi, biolchi, kysfalusi,



ithmesi birtokait - a király irányában tanúsított hűsége és vitézi érdemei jutalmául Tapsoni Jánosnak adományozza.

Székesfehérvár, 1403. november 7. Egyszersmind utasítja a szentegyedi monostor konventjét, hogy a Rápoliaktól Dettriktől és Seffridtől elvett s Tapsoninak ajándékozott jószágok birtokába utóbbit iktassa be.

1403. december 8. Minek következtében a nevezett konvent a beiktatást a volt birtokosok ellentmondása mellett a jószágok egy részére nézve teljesíti s ezt bizonyítja.

1406. május 16. A csanádi káptalan a királynak Székes Fehérváron 1403. nov. 6-án kelt meghagyása szerint ugyanezt teszi a jószágok más részére nézve, mégpedig minden ellentmondás nélkül. Mely dolgokról szóló oklevelek valódiságát és igazságát a király utólag is elismeri és megerősíti s ehhez képest a kérdéses jószágokat az ország főrendeivel egyetértve Tapsoni Jánosnak ujólag adományozza. (1-31 p. latin) Eredeti hártya oklevél, melynek függő pecsétje elveszett. OL Dl. 9144.

1408 A Csanádi káptalan Zsigmond királynak a Csanádmegyei Barth Kochwttháza, Kwkenes, Solthrewe helyeknek és Ethe, Kerekthow, Laponya, Saseer, Athka, Keneskethel, Gémes, Hozywthow, Soolth, Wkres, Sarthow stb halászóhelyeknek Solthi Dávid javára szóló adománylevelét átírja. (1-6 p. latin) Fejér: X. 3. vol. Authencia et vis probandi diplomatum 86-90.

1419. január 18. Telegdi János kéri Zsigmond királyt, hogy ez I. Lajos király egyik oklevelét maga részéről erősítse meg. Ez oklevélben, Pál comes országbíró 1344. mar. 31-én bizonyítja, hogy Csanád esztergomi érsek a maga és testvérei gyermekei nevében a Csanád nemzetség Woffa ágának tagjait, András, Mihály és Filep mestereket törvénybe idéztesse, mely alkalommal alábbiaknak IV. Béla király abbeli rendeletét mutatta fel, hogy a Csanád nemzetség összes jószágát a Woffa és Kelemenes ágak között két egyenlő részre kell felosztani, s minthogy az érsek és megbízói, valamint a másik Woffa ághoz tartozó Dénes, Pál és Péter is magok birtokait már felosztották, Andrást, Mihályt és Filepet is felszólítja, hogy 1338 pünkösd nyolcad napján Csanádra jöjjenek a tájon lévő birtokaik felosztása végett, a szerint a mint erre nézve a mindkét ágon levő rokonok írásosan is megegyeztek már. Ez alkalommal az mindkét ágon levő osztályos atyafiak akképpen egyeztek meg, hogy Mihály és Filep Makófalvának azt a részét, melyet az érsek atyja után bírtak, az érseknek és testvérei fiainak átengedik, ellenben a falu azon része, mely András kezén van, maradjon az András, Mihály és Filep file:///F|/...tekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/013_segedlet_szeremlei_samuel.htm[2011.02.02. 14:43:46]


tulajdona. A mely birtokaik pedig utóbbiaknak az ország egyéb részeiben vannak, azokon is megosztozzanak jan. 7-én az érsekkel és testvére fiaival, a mint Pál mester fiai is cselekedtek, s az erről szóló és a csanádi káptalan által kiállítandó oklevelet aug. 1-re királyi megerősítés alá terjesztendik. A kitűzött időben és helyen a nev. káptalan bizonyítványa szerint az osztályos atyafiak részint magok személyében részint képviselőik meg is jelentek, azonban András, Mihály és Filep azt nyilatkoztatták ki, hogy ők a felosztás ügyében nem végeztek, mert nincs jelen személyesen az érsek, aki a felosztás intézését előzetesen magára vállalta s akire ők azt bízni akarják. A káptalan ily körülmények közt a felosztás megejtésére az érseket a következő évi március 10-re idézi meg, ekkor aztán az osztály békés megegyezés szerint létrejő akképpen, hogy habár az András, Mihály és Filep birtokainak fele része törvény szerint az érseket és testvérei fiait illetné, mindazon által Kethembed és Fejéregyház, hol előbbiek laktak maradjon egészen az övék: ellenben Mihály Keresztyén kenézházát, Filep Kért, Kemecsét, a csanádmegyei Vásárhelyt, Csókást és Zanatot minden tartozékokkal együtt a püspöknek és testvérei fiainak közös felosztás végett átbocsájtják, s ezekből ők részt nem kapnak. Az egyezkedő felek kötelezik magukat arra, hogyha valamelyikök a Csanád nemzetséget illető, s most idegen kézen levő jószágot szerezne vissza azt a többiekkel megosztandja, hogy a thembesi zárda kegyuri jogait közösen gyakorolják, hogy Béla király fentebbi levelét, mely az osztályról szól, közösen érvénytelenítik, s végül hogy András, Mihály és Filep pedig 300 márka bírság alatt felfogadják, hogy a püspök és testvérei fiai ellen többé pert nem indítanak, mely kölcsönös megegyezést, amint Pál comes levele végén mondja, 1344. márc. 31-én Lajos király is helyben hagyja. Zsigmond király tehát Telegdi János kértére, Pál comes ezen oklevelét újra átíratja annak tartalmát maga részéről is megerősíti s azt Telegdi javára kiadja. (1-32 p. latin) Báthory István erdélyi vajdának 1572-diki OL. 322 dipl. szám alatti oklevelében.

Földvár, 1427. május 29. Zsigmond király Nagymihályi Albert vránai perjelnek s horvát- és dalmátországi bánnak hű szolgálatait, különösen a husziták elleni hadakban s a Dán vajda visszahelyezése érdekében viselt hadjárat alatt szerzett érdemeit méltatva a magtalanul elhalt Nagylaki Jank János Csanád, Krassó és Temes vármegyei összes birtokait, ezek között Derekegyházát örökül adományozza. (1-4 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 253-255.

1427. június 29. A csanádi káptalan előtt egyfelől Csáki György szatmári és krasznai főispán, másfelől Nagymihályi Albert vránai perjel, a néhai Jank János magvaszakadtával Zsigmond király által Nagymihályi Albertnek adományozott jószágok fele része megváltására nézve, mely fél részt a király előbb Csáki Györgynek három ezer arany forintban elzálogosított volt - egyezséget vallanak. (1-4 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 256-258.

1427. június 29.



A csanádi káptalan előtt egyfelől Tari Lőrincz fia Rupert, másfelől Nagymihályi Albert vránai perjel a néhai Jank János féle jószágok fele része megváltására nézve, mely fél részt háromezer arany forintban Tari Rupert bírt zálogul, a királytól egyezséget vallanak. (1-4 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 258-260.

1427. július 29. A csanádi káptalan Zsigmond királynak parancsára Nagymihályi Albert vránai perjelt a néhai Nagylaki Jank János magvaszakadtával neki adományozott jószágok ezek közt Derekegyháza birtokába törvényesen beiktatja. (1-6 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 260-264.

1437 Perbeli egyezség a Szekcsői Herczeg örökösök és Hédervári nemzetség tagjai közt, mely szerint Tamási és Pozsega várak és Podversa erőd a héderváriakat, ellenben Újvár és a somogy, valkó-, baranya-, orod és csanádmegyei uradalmak, ez utóbbiak közt Hód és Vásárhely városok, Torony, Ábrány, Tarján, Szentmihály utcája, Csomorkány, Sámson, Donáthtornya, Hegyes, Kutas és Kamarás falvak stb. a Hercegeket illetik. (1-2 p. latin) Fejér: X. 7. vol. 893., 895.

1444. március 3. Az aradi káptalan előtt Serjéni Orros György maga, valamint Dániel fiai: Mihály és Miklós, Orros Demeter fia Imre, úgy saját fiai: László és Balázs nevében Szuhay Lászlót és Szuhay György fiait: Demetert és Tamást a csanádmegyei Serjen és Szőllős birtokok felerészétől óvásképpen tiltja. (1-2 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 360.

Csanád, 1444. március 7. Hunyadi János erdélyi vajda, s Temes és Csanád vármegyék főispánja, Theleki Varjas Miklósnak, Szent Jánosi Györgynek, Martonosi Mihálynak és Nagylaki Bereczknek a Csanád vármegyei Fejérfiged nevű pusztabirtok iránt Serjéni Orros Demeter és Orros György csanádi alispán ellen támasztott keresetüket a feleknek okleveleik felmutatására határnapot adván, a király ítélőszéke elé utasítja. (12 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 361-362.

Arad, 1445. június 8. Hunyadi János erdélyi vajda, szörényi bán és temesi főispán a Csanád vármegyei Thótiban bírt



részjószágát Serjéni Orros György csanádi alispánnak adományozza. (1-2 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 366.

1446. június 19. Az aradi káptalan előtt Fejéregyházi Bálint maga, valamint János, Benedek, Silvester és Demeter, továbbá János neje Anich és fia János nevében Szeri Pósa fia Gábor fiát János és György fiát Istvánt az Arad vármegyében fekvő Simánd és Földvár birtoktól óvásképpen tiltja. (1 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 375.

1446. augusztus 12. Az aradi káptalan Hunyadi János kormányzónak augusztus 6-án kelt rendeletére jelenti, hogy Fejéregyházi János deák dolgában a simándi és földvári jobbágyoknak szokatlan adók kivetésével és behajtásával való nyomorgatása alatt Szeri Pósa János és István ellen a vizsgálatot teljesítette. (1-2 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 379.

1446. szeptember 5. Palóczai László országbíró előtt egyfelől Gyáli Kakas Pál, másfelől Szentkirályi Máté a szentkirályi peres udvarház dolgában egymás közt egyezségre lépnek. (1-3 p. latin) Géressy: gr. Károlyi cs. Oklevéltára II. 250.

1446. október 6. Héderváry Lőrinc nádor előtt egyrészről Fejéregyházi János, másrészről Martonyi Kis Ferenc, különféle peres kérdésekben, melyek közöttük Ujlak, Fejéregyház, Chegze, Simánd Földvár, Kenézrekesze és Komlós birtokokat illetőleg felmerültek, ötven márka bírság terhe alatt egyezséget vallanak. (1-8 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 386-390.

1447. március 14. Dobozi Dan László a maga Temes- és csanádmegyei jószágait nevezetesen Dobozt tartozékaival együtt és Soth-ot Nagymihályi Lászlónak ezer aranyforintban elzálogosítja. (1-3 p. latin) Eredeti papíron hátán a konvent pecsétjével. OL Dl. 14066.



1450. január 31. Hunyadi János országkormányzó Csanád megye tisztségének megparancsolja, hogy mivel Atila prépost és a csanádi kanonok panaszolták előtte, hogy Chaaki Ferenc rewkanizsai tisztei és jobbágyai tőlük Kereszturi határbéli Ekend nevű halastavakat erőszakosan elfoglalták, e felett az aradi káptalan bizonysága mellett tartott vizsgálatot s a prépostot és társait, ha a parancs igazságos, helyezze vissza a tó birtokába. 1449. dec. 21. - ennek következtében Telegdi Miklós csanádi főispán megtartotta a vizsgálatot s a közeli és távoli szomszédságból egyebek közt Bordány, Bathyda, Zenthkirál Themerdegyház, Kopánch, Zekegyház, Zaikacs helységekből sok embert megidéztetett, kiknek egyező tanúskodásaik alapján a panaszt alaposnak találta, Chaki embereit a tótól eltiltotta, s annak birtokába Atilát visszahelyezte. Azonban ez másnap azt jelentette, hogy Chaaki emberei ismét erőszakosan visszafoglalták a tavat, miért a főispán Chaakit a kormányzó elibe idézte. (1-24 p. latin) Eredetije rongált papír oklevél, hátán pecsét helye. OL Dl. 29489.

Buda, 1450. március 21. Palóczi László országbíró Szeri Pósa Istvánnal simándi és földvári birtokain elkövetett több rendbeli hatalmaskodások: um. Milos és Tripan nevű kenézeinek fogságra hurcolása, simándi kápolnája fa alkotmányának elhordása, háza és kertje elpusztítása miatt Fejéregyházi János deák ellen támasztott keresete folytán az alperes részére - miután procuratora sem közvallatást sem bajvívást nem akart nemes ötvened magával teendő perdöntő esküt ítél. (1-3 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára. II. 460-461.

Buda, 1450. június 9. Az ország főrendei bizonyítják, hogy a csanádi káptalan Hunyadi Jánost és fiait Hód és Vásárhely birtokába az 1450. márc. 3-iki oklevél szerint visszaigtatta. A müncheni kir. levéltárból. (Gr. Teleki: Hunyadiak kora. 10. k. 259-262.)

1451. április 24. A budai káptalan előtt egyrészről Gyáli Kakas Pál, másrészről Vecsési György és Bábonyi János özvegye Anna s gyermekei a Pest vármegyei Esső és Gyál - s a Csanád vármegyei Szentkirály birtokok miatt köztük támadt pert békés úton elejtik. (1-2 p. latin) Géressy: Gr. Károlyi cs. Oklevéltára II. 283.

1455. április 24. V. László király Harapkói Bothos Andrásnak Valko-, szerém-, bács-, orod- és csanádmegyei javait utóbbiak közt Wasarhely-t, Hold-ot, Tarjan-t, Thomerkent, Samsony-t a nevezett András leányainak Zekchw-i Herczeg Pálnénak és Bozyui Groff Györgynének nemkülönben ezek férjeinek adományozza. (1-6 p. latin) Eredeti hártya oklevél, alján rányomott kerek királyi pecsét töredéke. OL. Dl. 14942.



Buda, 1456. május 12. V. László király Hold, Vásárhely, Csomorkány, Királyhegyes, Sámson falvakat, melyek Donáttornya, Fecskés, Kutas, Monyaro Fecskés, Szőllős stb. falvakat, melyeket már Zsigmond király Hunyadinak adott, új adományképpen, Hunyadi Jánosnak adományozza. A müncheni kir. levéltárból vett másolat a Békésm. rég. társ. múzeumában (Haan Lajos társ. alelnök úr szíves közlése.)

1456. május 16. Az aradi káptalan V. László királynak Bécsben, 1455. júl. 15-én kelt rendeletére jelenti, hogy Serjéni Orros Mihályt és Székelyszegi Farkas Pált a Csanád vármegyei Csüg birtokot s ezzel együtt nekik adományozott kis-serjéni részjavak birodalmába iktatni akarván, ott Kalmár Pál csanádi bíró a csanádi káptalan nevében ellentmondott. (1-4 p. latin) Gr. Sztáray cs. Oklevéltára II. 534-536.

1460. május 26. Szilágyi Mihály orsz. kormányzó bizonyítványa arról, hogy a csanádmegyei Szentkirály falut, mely egyébként Lippa vára tartozékát képezi, Mátyás király ideiglenesen Szentiványi Mihály használatába rendelte átadatni. (1 p. latin) A kezdő széleken elrongyolt eredeti, alján vörös ostya pecsét nyoma. OL. acta post advoc. mort. 35-41.

1461. január 24. Mátyás király Szentiványi Mihály panaszára utasítja Vásárhely városát, hogy a panaszosnak szentkirályi elfogott jobbágyait, elfoglalt rétjét, vizeit és szántóföldjeit bocsássák vissza. (1-2 p. latin) Eredetije szakadozott papíron, aljára nyomott nagy piros pecsét maradványaival, az Országos Levéltárban, a volt táblai ügyvédek után maradt Szentiványi féle iratok közt 3541 szám alatt.

1462. február 11. Chytneki Andrásné, korábban Nagymihályi Lászlóné óvást tesz az ellen, hogy az őt zálogjogon illető temesmegyei dobozi és csanád megyei Sothi birtokokat Daan András és János elfoglalják. (1-3 p. latin) Eredeti papíron, hátán a káptalan pecsétjének töredéke. OL Dl. 15700.



1463-1481 Szilágyi Erzsébet levelei Csomorkány, Hegyes, Szt. Lőrinc, Kinged, Dombegyház, Debrecen stb. tárgyában. (1-3 p. magyar nyelvű kivonatok) Dl. 15836., Dl. 15846., Dl. 15847., Dl. 16887., Dl. 16848., Dl. 17943., Dl. 18004., Dl. 18387., Dl. 18517., Dl. 18568.

1463. augusztus 9. Szilágyi Erzsébet a maga fiát Mátyás királyt, Albert csanádi püspököt és egyebeket tiltja attól, hogy az ő orod, csanád- és békésmegyei birtokait, ezek közt Chomorkánt, Fechkest, Samsont, Kwthust, Feldwar-t stb. bárkinek is elajándékozzák, eladják, vagy tőle bármiként elidegenítsék. (1-3 p. latin) Eredeti papír oklevél, hátán a káptalan pecsétjének töredékével. OL Dl. 15862.

1464. április 22. Perbeli egyezség egyfelől Zekcsői Herczeg Rafael püspök és testvérei, másfelől Hédervári Lőrincz nádor és fia Imre közt Talóczi László országbíró előtt Ujvár, Tamási, Posega, Podversa és Beletincz várak, s az ezekhez tartozó Somogy, Tolna, Posega, valkómegyei falvak, Hód, Vásárhely, Toron városok s ezek tartozékait képező Ábrány, Tharján, Szentmihály utczája, Csomorkány, Sámson, Donáttornya, Hegyes, Kutas és Kamarás csanádmegyei falvak s egyéb szárazér melléki aradi, és baranyai helységek felett. E birtokokhoz való jogokat a Herczegek egyebek közt egy 1411-ből Zsigmond királytól eredő levéllel igazolják, melyben Sz. Herczeg László és Henrik azt kérik a királytól, hogy azt az oklevelet, melyet Zsigmond római császári pecsétjével ellátva nekik kiadott, Sz. Herczeg Lászlónak és Istvánnak javukra magyar királyi pecsétjével megerősítve állítsa ki újra. Ez utóbbi 1405. ápr. 24-én kelt oklevél pedig azt tartalmazza, hogy Sz. Herczeg János erdélyi vajda halála esetére minden birtokát a maga testvéreire Lászlóra és Istvánra hagyja a király beleegyezésével, miért is Sz. Herczeg Henriknek a vajda fiának mag nélkül elhalása után annak javai a rokonság, Zsigmond hivatott levele és az örökbefogadás következtében a legelöl említett püspökre és testvéreire szállottak. Ennek ellenében Lőrincz nádor és Imre bán részéről azt adják elő, hogy ők a püspök és testvérei birtokba iktatásának annak idején ellentmondtak, minthogy a fentebb említett Henrik elhalálozásával, ennek birtokai nem a püspökre és testvéreire, hanem Lőrinczre és fiára tartoztak volna szállani a Henrikkel kötött testvéri örökbefogadás szerint és állításuk bizonyítására nyolc oklevelet mutatnak fel. Mielőtt azonban ítélethozatalra kerülne a sor, a felek Palóczi országbíró előtt békésen kiegyeznek akképpen, hogy Tamási, Posega és Podvers várak minden tartozékukkal együtt Lőrincz nádoré és örököseié legyenek, valamint Ujvár Beletincz, Hedrehel és Majsa birtokok is fele részben. A többi csanád-, arad-, valkó-, somogy-, s baranyamegyei és szárazérmelléki birtokok pedig a nevezett püspököt, testvéreit s utóbbik örököseit illessék akképpen, hogy ha az egyezkedő felek közül valaki mag nélkül halna el, birtokai az őt túlélő másik félre s illet. ennek örököseire szálljanak; amely birtokai pedig a nevezett Henrik bánnak most idegen kézen lennének, azokat az egyezkedő felek közösen szerezzék vissza s osszák fel magok között. Ez egyezséget Mátyás király is helyben hagyja, s erről kedvelt híveivel, Hédervári Imrének és Miklósnak a fehérvári káptalan által levelet adat ki. (1-23 p. latin) Eredetije papíron, vége, hol a pecsét lehetett, el van szakítva. OL Dl. 1816., Magy. Tört. Tár. VI. 28. és köv.



1465. január 16. A donáttornyai bírák és lakosok értesítik Csanádmegye alispánját arról, hogy a Jaksa fiak minő kárt tettek Varjasi Jánosnak, mint rabolták ki Varjas falut s hogy ők ezt mivel torolták meg. Ered. zárlatán pecsétnyomóval. OL Dl. 16153.

1465. január 31. Gay Gergely királyi udvarbíró a vásárhelyi királyi tiszttartót Hegymegi Bálintot utasítja, hogy Vásárhely és Szentkirály közti határok megállapítása végett mindkét helyről jobbágytanuk vallomásai vétessenek ki. (1-2 p. latin) Eredetije papíron, aljára nyomott zöld gyűrű pecséttel, az Országos Levéltárban a volt táblai ügyvédek után maradt Szentiványi-féle iratok között 35-41. szám alatt.

1466. február 17. Mátyás király Theleki Varjasi Jánosnak és Byzerey Jánosnak a maga anyai részről való birtokát Monyorós-Fecskést Sóstho egyháza, Chorvásegyháza stb. pusztákkal együtt adományozza. (1-7 p. latin) Eredeti papír oklevél zárlatán a káptalan pecsétjének töredéke. OL Dl. 16298.

1468. november 30. Egyfelől Szentiványi Mihály, másfelől Kápolnai Jakab, Miklós és Sebestyén a köztük folyt versengés megszüntetése végett úgy egyezkednek, hogy jövőre minden nemű jószágaikat egyenlő részben megosztva bírják szentiváni, azonban a csanádmegyei Szentkirályt 12 év leforgása alatt egészen is bírhatja, de azontúl annak felerészét a Kápolnaiaknak átadni tartozik. (1-8 p. latin) Eredeti megrongált papír oklevél hátán kerek pecsét helye. OL Dl. 16734.

1451-1469. Buda, 1469. március 5. Sáry Péter Kenderesi Balázst a kuria elé idéztetvén ezt ott a pestmegyei Gyuál, Essew és a csanádmegyei Szentkirály falvak birtokától tiltja, a kuria pedig a Sáry jogairól szóló s ez alkalommal fölmutatott okleveleket másolatban Kenderesinek kiadja. Ez oklevelek így következnek: I. 1455. február 10. Hunyadi János és Gyáli Kakas Pálné, később Kenderesi Balázsné s ennek gyermekei, egyfelől Sáry Péter és testvérei másrészről a fentebbi javakon, habár azok királyilag Warywheghi Német Lőrincznek, Tholnai Deák Ferencznek és Lwsani Deák Györgynek adományoztattak is, megosztoznak oly követelés mellett, hogy egyik fél magva szakadtával utána a másik fél fog örökölni.



II. 1455. szeptember 8. Hunyadi János a maga Hódmezővásárhelyi bíráit és jobbágyait utasítja, hogy a Csanádmegyei Szentkirályt, melyet velök előbb elfoglaltatott, minthogy azok birtokjoga Kenderesi Balázsnét, ennek férjét Hanyki Jánost, Sáry Pétert s ennek testvéreit illeti, nevezettnek bocsássák át. III. 1458. március 30. Horogszegi Szilágyi Mihály országkormányzó ugyanilyen értelmű utasítást ad a Hódvásárhelyieknek. IV. 1465. március 31. Palóczi László országbíró a kérdéses birtokokról szóló leveleket Sárynak másolatban kiadni rendeli, melyet tőle eddig Hanyki Gáspár megfogott. Palóczi ekkor a következő leveleket adja ki másolatban Sáry számára. 1458. február 2. Szilágyi Mihály ítélete, amelyben a Kakas féle jószágokat Hanykinak és Sárynak s ezek testvéreinek rendeli átadni, Varjuhegyi Kromperger Lőrinczet pedig azoktól eltiltja. Ez ítéletben megemlíttetnek illetve egész terjedelem szerint közöltetnek a következő oklevelek: a. 1454-1457. Warywheghi Krompergi Német Lőrincz Hanyki Jánostól és Sáry Pétertől követeli az általuk elfoglalt Gyál, Essew és Szentkirály falvakat, minthogy azokat László király Gyáli Kakas János magvaszakadtával neki adományozta. b. 1454. A birtokban lévők bizonyítják, adományozásából használják, hogy azokat

hogy

ők

a

falvakat

László

király

c. 1455. Varywheghi és az I. pontban nevezett társai Hanykinak és Sárynak engedték át, s hogy d.1451. Sarwtha György és a Báboni lányok, Gyáli Kakas Pállal úgy egyeztek meg, hogy utóbbiak elhaltával a falvak Hanyki Jánosra és Sáry Péterre nem pedig a leányára szállának át. (1-3 p. latin) Eredeti hártya oklevél az országbíró függő pecsétjével. Gróf Károlyi cs. levéltára 42. fiók, 42. szám.

1470. június 4. Pongrácz János békési főispán értesíti Mátyás királyt, hogy Maróthi Mátyás macsói bán abbeli panaszát, hogy t. i. Nagylaki Jaxith István Demeter és Vook csomorkányi jobbágyai kik egyenként is megneveztetnek, neki Zenason búzájában tetemes kárt tettek, a valóságnak megfelelőnek találta. (14 p. latin) Eredeti papír oklevél zárlatán öt gyűrűs pecsét helye. OL Dl. 16985.

1472. január 25. A Zeri Posa nemzetség leányágon való tagjai Mátyás királyt, Gwthi Országh Mihály nádort és fiait s minden egyebeket tiltják az ő csongrádmegyei derekegyházi, magoczi, kwthusi, thothodosi stb. részbirtokaik eladományozásától és elfoglalásától. (1-4 p. latin) Eredeti papír oklevél, hátán a káptalan pecsétjének töredékével. OL Dl. 17282.

1472. február 14.



Theleki Varjassi János a csanádi püspököt Jaksics Istvánt és Demetert tiltja a maga theleki, bagdi, fecskési és földvári birtokának fölkérésétől, Mátyás királyt pedig azok eladományozásától. Eredeti papír oklevél, hátára nyomott pecsét nyomával és e jelzéssel: Waryassy Janyos tyltya az csanyadi pispeket és - Istvant és Demetert telek, bagd fecchkes feldjenek erdeyenek vyzének kérésétjul. Dl. 17290.

1475. június 3. Mátyás király Guti Országh Mihály nádornak és fiának Lászlónak, nemkülönben Guti Ország Lőrincznek és Nádasdi Ongor Jánosnak a magvaszakadt Zeeri Pósa nemzetség Krassó, temes-, orod, Keve-, csongrád és csanád megyei jószágait, ezek közt Themerkent, Magaczot, Kerthwelyest, Derekegyházát, Korhánt és Kwtast már 1471-ben adományozván az erről szóló adománylevelet megerősíti. (1-16. p. latin) Eredeti hártya oklevél vörös-sárga selyemzsinórról függő kettős királyi pecséttel. OL Dl. 17273.

1479. július 29. A kői káptalan Muroni Kónya Demeter özvegye Szayháni Posztós Agatha javainak névszerint Szayhan Sooth Faluhel, Bocsár, Temérdekegyház, Erdes, Komlós, Nyolczszegü, Peterd, Domjánfalva, Szakálháza, Kéncs, Csizked, Eöcse, Tornyos stb. falvakbeli részjószágoknak birtokába a budai káptalan beiktatja. (1-3 p. latin) Knauz Nándor: A budai Káptalan regestái 130. Eredetileg: Posonyi Kápt. levéltár I. 4. 10.

Buda, 1488. Báthori István országbíró előtt Somosi Bán Tamás neje, Tetétleni György Várkonyi Amadefy János és desniczei Kapitánfy Pál több rokonaik nevökben is megjelenvén bizonyos csanádmegyei birtokokra nézve egyezségre lépnek. (1-5 p. latin) Cod. Dipl. Patr. V. 365-369.

Buda, 1488. július 19. Mátyás király Csanádmegye tisztviselőinek megparancsolja, hogy Dóczi Imre ellen, ki Posegai Gáspár kardját jogtalanul magánál tartja s annak csanádmegyei Földvár falujából több lovat és jobbágyot erőszakosan elhajtatott, vizsgálatot és törvényszéket tartson s ítéletet, ha a panaszos nem lenne megelégedve, a királyi kuria elé terjessze. (1-6 p. latin) Eredeti nagyon rongált papír maradványával. OL Dl. 19412.

oklevél,

alján

rányomott

kisebb

királyi

pecsét



Buda, 1488. szeptember 15. Mátyás király a leleszi konventnek meghagyja, hogy Zeleméri Mihályt intse meg, hogy testvérének Zeleméri Marthanak Ellés, Mánya, Zelevén, Beiöken, Theüke, Kerthvélyes, Sood, Doocz, Zer stb. falvakból a törvényes örökrészt különbeni királyi idézés mellett adja ki. (1-2 p. latin) Lelesz Elench. Introd Stat, G. 284. 1488. Másolat után - protocollumból

1489. április 15. Mátyás király parancsolja a csanádi káptalannak, hogy Kerei Foris és Posegai Gáspár falujukon, Monyoros-Fecskésen határjárást tartsanak. (1-4 p. latin) Eredeti papír oklevél, zárlatán a királyi pecsét töredékével. OL Dl. 19509.

Buda, 1495. július 23. Dobozi Bánfi András a maga csanádmegyei Donáttornya és békésmegyei Kyrályság nevű falvait a Nyulak szigetbeli apáczáknak hagyományozván az óbudai káptalan utóbb nevezetteket Ulászló király parancsolatára a fentebbi jószágokba beiktatja, miről bizonyítványt is ad ki. E beiktatáson Mágocsról való jobbágyok is jelen voltak. (1-6 p. latin) Eredeti hártya oklevél a káptalan függő pecsétjével. OL Dl. 20324.

Csanád, 1499. október 10. Csanádmegye tisztviselői bizonyítják azt, hogy Ongor János tisztje a nyulak szigeti apácák donáthornyai jobbágyain és ezek marháin, kik a Kéktóban nádat vágtak, erőszakoskodást követtek el, habár a kérdéses területen a szállás Donáthornyával, Mágoccsal és Derekegyházával közös. (1-3 p. latin) Eredeti papír oklevél, hátán 4 gyűrűs pecsét töredékével és egynek nyomaival. OL Dl. 20884.

Csanád, 1499. június 23. Nádasdi Ungor Miklós és János panaszt tesznek a nyulakszigetbeli apácák és azok donáthornyai és királysági tiszttartója ellen, amiért az apácák és a tiszttartó az ő derekegyházi jobbágyaikat kik a derekegyházi határbeli Korogháza nevű tóban halásztak, elfogták azok halászkunyhóit és hálóit megégették egyet pedig a jobbágyok közül megvertek és megsebesítettek. Ulászló király az ügyben a csanádi káptalant megbízza a vizsgálattal s azzal, hogy a panaszoltakat a királyi személynök elibe rendeljék. A káptalan jelenti, hogy a megbízatásnak eleget tett. (1-12 p. latin) Eredeti rongált oklevél, zárlatán a káptalan pecsétjének töredékével. OL Dl. 20856.

1501. július 26. file:///F|/...tekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/013_segedlet_szeremlei_samuel.htm[2011.02.02. 14:43:46]


Byzerei János a maga békés- és csongrádmegyei birtokait egyebek közt Kerthwelyes-t, Sood-ot, Magoch-ot stb. Gybarthi Kesserew Istvánnak és családjának száz arany forintért örökösen eladja. (14 p. latin) Eredeti papír oklevél hátán a káptalan pecsétjének helye. OL Dl. 21061.

Buda, 1507. április 11. II. Ulászló király gersei Pethő János György és Ferenc kérésére a ződi kastélyt és több arad-, csongrád- és csanádmegyei falvakat ezek közt Mágocsot Kuthast illető 1506. (október 31.) évről szóló okmányokat átírván megerősíti. (1-9 p. latin) Hártyára az ép titkos pecsét vörös, sárga és fehér sodrott selyemzsinórról függ, eredetije a győri káptalani országos levéltárban az 56. sz. fiókban fellelhető. Ráth K. Cod. Dipl. Patr. V. 307-403.

Buda, 1507. november 17. Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf országbíró parancsa az aradi káptalanhoz. Panasz emeltetett a csanádi káptalan személyében, hogy Inokai Lénárd a nyulakszigeti apácák tiszttartója donáttornyai és királysági (Csanád vm) jobbágyaival fegyveresen a csanádi káptalan Magoch nevű csanád vmegyei falujára tört, több káptalani jobbágyot kegyetlenül megveretett, néhányat fogságba hurcoltatott... A káptalan 1508. márc. 4-én jelenti, hogy Besenyei Léthai Tamás jelenlétében az ügyet megvizsgálta s a panaszt alaptalannak találván, a vádlottakat 15-öd napra megidézte. (1 p. magyar) Eredeti papíron pecsét nyomával. OL Dl. 21784.

1508. február Az aradi káptalan jelenti Ulászló királynak, hogy a vett királyi parancs értelmében a csanádi káptalan abbeli panaszát, hogy a nyulszigeti apácák... ... ... donáttornyai és királysági jobbágyai fegyveres kézzel az ő falujukra Mágocsra rátörtek és ott az ő jobbágyaikon erőszakoskodtak, a helyszínen megvizsgálták és ... részben alaposnak találták az apácákat törvénybe idézték. (1-3 p. latin) Dl. 21784. Borovszky S. szíves közléséből.

1509 Ulászló király meghagyja a csanádi káptalannak, hogy a nyulszigeti apáczák donáttornyai, királysági, fábiánsebestyéni és magocsi birtokainak régi határait, melyek felett Porkoláb Mártonnal egyenetlenkedés fejlődött ki, az ottlakók bizonyságtétele alapján állapítsa meg. (1-2 p. latin) Dl. 21898. Borovszky S. szíves közléséből.

Pozsony, 1511. file:///F|/...tekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/013_segedlet_szeremlei_samuel.htm[2011.02.02. 14:43:46]


A pozsonyi káptalan bizonyítja, hogy Gywlai László a maga részbirtokait, melyek Zer, Doocz, Kewrthweyes, Máma, Thes, Thewke, Bewkeny, Zeleweny, Ellew, Monosthor csongrádmegyei falvakban feküsznek, 1050 magyar forintért Dooczi Jánosnak eladta. (1-2 p. latin) Pozsonyi Kápt. levt. III. Budense 415.

Pozsony, 1512. Dolhai Péter Nádasdi Ongor János özvegyének Dorottyának és Ongor Katalinnak nevében Temerkény és Szentgyörgy falvak nemkülönben a derekegyházi részbirtok eladása és odaadományozása ellen óvást tesz. (1-2 p. latin) Pozsonyi Kápt. levt. Prot. Budense III. 84.

Pozsony, 1516. Bagosi Pál a Dienesffy testvérek nevében Dóczy Ferencz és egyebeket Zádorlaka, Szőllős, Deszk orodmegyei falvaktól és Szent Mária pusztától tiltja. (1 p. latin) Pozsonyi Kápt. levt. Budense III. 362.

1520. január 15. A nyitrai káptalan bizonyítványa arról, hogy Chulai More László és várnagya Hencz Máté esküt tettek le előttük arra nézve, hogy Rétkopáncsi Nemes Illés elfogatásában, Vásárhelyre hurcolásában, annak megrablásában, főként a birtokára vonatkozó irományok erőszakos elvételében teljesen ártatlanok. (1-3 p. latin) Eredeti, hátlapján pecsétmaradványokkal. OL Dl. 23322.

1520. május elején II. Lajos király bizonyítványa arról, hogy Pethő János országbíró és kastély s több arad, kevei, temesi, krassó, csonád és csongrádmegyei SzentGyörgy, Mágocs, és Kutas ügyében a király személye előtt felperesi de az alperes nev. Naghwaghi Porkoláb Mártonné, Erzsébet a törvényes miért is elmarasztaltatik. (1-2 p. latin)

testvére György a zewdi-i birtokok, ezek közt Szer, minőségben megjelentek, idézésre nem jelent meg,

Eredetije papíron a gr. Erdődy-család monyorókereki levéltárában. Zárlatán vörös pecsét nyoma. 72. csom. 3346. sz. Kiírva: Pesty, Krassó v.m. tört. IV. 4.

1523. november Az aradi káptalan jelenti II. Lajos királynak, hogy a csanádi kanonokokat, kik mezőkopáncsi jobbágyaikat felfegyverezvén, ezeket úgy utasították, hogy Jaksics Márk csomorkányi falujára



rontsanak s ott az ő jobbágyán Barabás Miklóson kegyetlen erőszakosságokat kövessenek el, a királyi parancs értelmében a királyi személyes jelenlétű törvényszékre megidézték. (1-3. p. latin) Borovszky S. szíves közléséből Dl. 29650.

Buda, 1525. július 30. Lajos király megengedi, hogy orosházi Komlóssy Ferenc Orosháza, Komlós, Földeák nevű birtokai, ha ez fiörökös nélkül halna el, a leányágra szálljanak. (1-2 p. latin) A gróf Károlyiak levéltárában létező másolatból. Eredetije a Károlyfehérvári Káptalan levéltárában. Haan L, Békésvm. Hajdana. Pest 1870. II. Oklevéltár 148-149.

Rövidítések Fejér = FEJÉR György: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Knauz = Ferdinandus KNAUZ - Ludovicus Cresceus DEDEK: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. IIII. Strigonii, 1874-1924. OL Dl = Országos Levéltár Diplomatikai levéltár Wenzel = WENZEL Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus I-XII. Pest-Budapest, 1860-1874.


KOVÁCS ISTVÁN: VÁSÁRHELYI TANULMÁNYOK 1964 -1985

KOVÁCS ISTVÁN

VÁSÁRHELYI TANULMÁNYOK 1964 -1985

Tartalommutató

I. Irodalom - Művészet - Tudomány. Hódmezővásárhely, 1964. Hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Ház. 99 p. II. Helytörténeti dolgozatok. Hódmezővásárhely, 1970. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 103 p. III. Nyelvtudományi Vándorgyűlés. Hódmezővásárhely, 1972. október 20-21. Szerkesztette: SZATHMÁRI István. Hódmezővásárhely, 1973. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 79 p. IV. Megjelent Hódmezővásárhely felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából 1944-1974. Szerkesztette: BÍRÓ József - LÁSZLÓ József. Hódmezővásárhely, 1974. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 171 p. V. Várostörténeti Konferencia. Hódmezővásárhely, 1973. október 19-20. Szerkesztette: BÍRÓ József - MANN Miklós - SZEMENYEI Sarolta. Hódmezővásárhely, 1974. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 104 p. VI. XVII. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás. Hódmezővásárhely, 1974. április 9-11. Szerkesztette: MARX György - HOLICS László - RONYECZ József. Hódmezővásárhely, 1974. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 112 p. VII. Helytörténeti dolgozatok. Szerkesztette: BÍRÓ József - LÁSZLÓ József. Hódmezővásárhely, 1977. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 102 p. VIII. Helytörténeti dolgozatok. Szerkesztette: SZEMENYEI Hódmezővásárhely, 1977. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 139 p.

Sarolta

-

SZIGETI János.

IX. Helytörténeti dolgozatok. Szerkesztette: SZEMENYEI Sarolta. Hódmezővásárhely, 1985. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 140 p. 10. Helytörténeti dolgozatok. Szerkesztette: SZEMENYEI Sarolta. Hódmezővásárhely, 1985. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt. 149 p.

Mutatónkban a szerzők nevei alatt a művek címeit műfajuk megjelölésével, a címszavak alatt a szerzők neveit tüntetjük fel. A dőlt betűs neveknél az illető személyről szóló művek szerzőjét közöljük.

Rövidítések

file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/014_kovacs_istvan.htm[2011.02.02. 14:43:49]


bsz:

beszámoló

gr:

grafika

bibl:

bibliográfia

hsz:

hozzászólás

int:

interjú

dombormű

dm:

ea:

előadás

sz:

szobor

em:

emlékezés

szk:

szövegközlés

fe:

festmény

ta:

tanulmány

fo:

fotó

ve:

vers

ford:

fordította

Ábrahám Lajos Szikes talajok a vásárhelyi határban (ta): I. k. 18-22. o. Ágoston József A szocialista brigádmozgalom szerepe, jelentősége Vásárhelyen (ta): VIII. k. 5-19. o. agrárszocializmus Oltvai Ferenc: I. k. 24-49. o. Péter László: I. k. 51-59. o. Szabó Ferenc: VII. k. 85-93. o. Almási Gyula Béla A második évtized: Művészélet Vásárhelyen, 1912-21: IV. k. 51-69. o. Auspitz Jenő (Arany János) Plohn József: 10. k. 272. o. Beer József Plohn Illés: 10. k. 34. o. beszámoló XVII. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás: VI. k. 42-107. o. file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/014_kovacs_istvan.htm[2011.02.02. 14:43:49]


betyárvilág Szenti Tibor: IX. k. 125-135. o. Bezdán Sándor A mezővárosi olvasókörök társadalmi szerepe a századfordulón (hsz): V. k. 35-39. o. bibliográfia Kovács István - Kruzslicz István: IX. k. 137-145. o. Bíró József A METRIPOND Mérleggyár története (ta): IV. k. 123-135. o. o.

A tudományos szocializmus elméletének jelentkezése városunkban (ta): VII. k. 79-83. Vásárhely iparosításának fejlődése (hsz): V. k. 63-67. o.

Blazovich László Az önálló városi jog elnyerése (ta): IV. k. 41-49. o. Borsos József Nemzetőr (fe): IV. k. 186. o. Brecht, Bertolt A földre, hol... (ve) Ford.: Szabó József: I. k. 75. o. brigádmozgalom Ágoston József: VIII. k. 5-19. o. Csákány Antalné Kísérleti oktatási beszámolók (bsz): VI. k. 42-47. o. Csekő Árpád A prizmával való színbontás atomfizikai vonatkozásai (ea): VI. k. 104-107. o. Czeglédi József Plohn József: 10. k. 54. o. Czutor Béla Plohn József: 10. k. 66. o. demográfia Goldmann György: V. k. 41-47. o. Lehmann István: IV. k. 59-69. o. Vágvölgyi András: V. k. 85-89. o.



Dezső János (fo): VII. k. 48. o. dombormű Erdős Péter: VIII. k. 131. o. Gyurcsek Ferenc: VIII. k. 54. o. Dömötör János Szántó Kovács János alakja a képzőművészetben (ta): VIII. k. 21-34. o. Vásárhely közművelődése és a Tornyai Társaság története (hsz): V. k. 96-101. o. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok története (ta): IV. k. 71-78. o. egészségügy Pánczél Márta - Borbáth Árpád: IV. k. 149-152. o. Egressy Gábor (fo): IX. k. 198. o. előadás Csekő Árpád: VI. k. 104-107. o. Hajdu Mihály: III. k. 27-36. o. Jánossy Lajos: VI. k. 7-10. o. Korga Györgyné: III. k. 19-25. o. Kovalovszky Miklós: III. k. 53-59. o. Marx György: VI. k. 28-41. o. Radnai Gyula: VI. k. 22-27. o. Ruzsás Lajos: V. k. 25-31. o. Sipka Sándor: III. k. 9-17. o. Szathmári István: III. k. 37-46. o. Szende Aladár: III. k. 47-52. o. Tasnádi Péter: VI. k. 19-21. o. Turtóczky Sándor: VI. k. 15-18. o. R. Várkonyi Ágnes: V. k. 7-23. o. előszó II. k. 3. o. III. k. 3-4. o. IV. k. 5-6. o. VI. k. 3. o.



emlékezés Kárász József: I. k. 82-83. o. Kristó Nagy István: I. k. 88-89. o. Simonka György: I. k. 95-99. o. Endre Béla Csendélet (fe): IV. k. 54. o. Erdei Ferenc - Kovács Kálmán A mezőgazdaság helyzete és fejlődése Hódmezővásárhelyen (ta): I. k. 3-16. o. Erdei Ferenc Gábor Kálmán: V. k. 91-95. o. Erdős Péter József Attila (dm): VIII. k. 131. o. eszperantista mozgalom Rátkai Árpád: IV. k. 79-97. o. Exner Leó Plohn Illés: 10. k. 75. o. falikárpit Redő Ferenc: VIII. k. 32. o. Farkas József A magyarországi szociáldemokrata párt az 1890-es években (ta): VII. k. 57-65. o. Farkas Lajos (fo): 10. k. 77. o. Felletár Béla Zeneélet Hódmezővásárhelyen a XIX. században (ta): 10. k. 5-92. o. fénykép (személyekről) Auspitz Jenő (Arany János): 10. k. 72. o. Beer József: 10. k. 34. o. Czeglédi József: 10. k. 54. o. Czutor Béla: 10. k. 66. o. Dezső János: VII. k. 48. o. Egressy Gábor: IX. k. 198. o.



Exner Leó: 10. k. 75. o. Farkas Lajos: 10. k. 77. o. Gazdapusztai Gyula: IX. k. 137. o. Ivánka Zoltán: 10. k. 73. o. József Eta: VIII. k. 127. o. Nagy András János: 10. k. 52. o. Nyizsnyay Gusztáv: 10. k. 34. o. Ormos Ede: VII. k. 95. o. Péter László: VIII. k. 127. o. Sófalvy Ézsaiás: 10. k. 79. o. Soós János: IX. k. 41. o. Tóth Sándor: 10. k. 43. o. Török Károly: VIII. k. 45. o. Vetró Lajos Endre: 10. k. 45. o. Vukovics Sebő: IX. k. 192. o. (csoportképek) A gimnázium ifjúsági zenekara: 10. k. 73. o. A Hódmezővásárhelyi Dalárda: 10. k. 83. o. Munkáseszperantisták: IV. k. 85-90. o. Vásárhelyi parasztgazdák: IV. k. 52. o. (városképek) IV. k. 29. o. IV. k. 100. o. IV. k. 110. o. IV. k. 123. o. IV. k. 137. o. IV. k. 165. o. 10. k. 57. o. (néprajzi felvételek) VIII. k. 75-87. o. IX. k. 129. o.



(régészeti tárgyakról) VII. k. 16-20. o. (egyéb felvételek) IV. k. 81-92. o. VII. k. 48-50. o. VIII. k. 47-53. o. IX. k. 100. o. IX. k. 149-150. o. IX. k. 196. o. IX. k. 200. o. 10. k. 51. o. 10. k. 78. o. festmény Borsos József: IX. k. 186. o. Endre Béla: IV. k. 54. o. Kajári Gyula: I. k. 16. o. Kmetty Gyula: 10. k. 52. o. Kohán György: IV. k. 74. o. Kovács Mária (Mári): IV. k. 65. o. Németh József: IV. k. 73. o. Szalay Ferenc: IV. k. 72. o. Tornyai János: IV. k. 56. o. és IX. k. 157. o. fizika Csákány Antalné: VI. k. 42-47. o. Csekő Árpád: VI. k. 104-107. o. Főzy István: VI. k. 11-14. o. Gulyás Sándorné: VI. k. 58-61. o. Jánossy Lajos: VI. k. 7-10. o. Kárpáti László: VI. k. 68-72. o. Kovács István: VI. k. 73-83. o. Kovács László: VI. k. 84-86. o.



Marx György: VI. k. 28-41. o. Nagy Mihály: VI. k. 87-98. o. Radnay Gyula: VI. k. 22-27. o. Ronyecz József: VI. k. 99-103. o. Tasnádi Péter: VI. k. 19-21. o. Tóth Eszter: VI. k. 54-57. o. Török Tivadarné: VI. k. 62-67. o. Turtóczky Sándor: VI. k. 15-18. o. Ujj János: VI. k. 48-53. o. fizikatanári ankét VI. k. 1-112. o. fordítás Szabó József: I. k. 75. o. földrajz Körtvélyessy László: 10. k. 93-140. o. Soós János: IX. k. 43-67. o. Főzy István Tapasztalatokra alapozó atomfizikai tanításról (ea): VI. k. 11-14. o. Fülei-Szántó Endre Hozzászólás Szende Aladár előadásához (ea): III. k. 63-64. o. Gaál Endre Az 1918. június 21-22-i tüntetések Hódmezővásárhelyen (ea): I. k. 60-64. o. Gábor Kálmán Makó növekedésének példája (hsz): V. k. 91-95. o. Galassi Péter A mezővárosi fejlődés a XX. században és a gazdaságfejlesztési stratégiák (hsz): V. k. 57-62. o. Gazdapusztai Gyula Kovács István - Kruzslicz István: IX. k. 137-145. o. fénykép: IX. k. 137. o. gazdaság Galassi Péter: V. k. 57-62. o.



Herczeg Mihály: VIII. k. 67-78. o. László József: II. k. 39-61. o. Lehmann István: VIII. k. 91-114. o. Ruzsás Lajos: V. k. 25-31. o. gazdasági földrajz Körtvélyessy László: 10. k. 93-140. o. Goldmann György Csongrád megye mezővárosainak demográfiai képe a XIX. sz. első felében (hsz): V. k. 41-47. o. grafika Kajári Gyula: VIII. k. 25. o. Németh József: I. k. 76. o. Somos Miklós: I. k. 94. o. Szabó Iván: I. k. 23. o. Szalay Ferenc: I. k. 81. o. Grezsa Ferenc Juhász Gyula kiadatlan kéziratai (szk): II. k. 85-91. o. Gulyás Sándorné o.

Beszámoló a IV. osztályos Anyagfejlődés tárgy oktatási kísérletéről (bsz): VI. k. 58-61.

Gyáni Gábor o.

Helytörténet, várostörténet és regionális kutatások új megvilágításban (ta): IX. k. 5-16.

Gyurcsek Ferenc Török Károly (dm): VIII. k. 54. o. Hajdu Mihály A Vásárhelyi-puszta földrajzi nevei (ea): III. k. 27-36. o. Haladi József A földműves iskolától a főiskoláig (ta): IV. k. 137-147. o. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének története Hódmezővásárhelyen (hsz): V. k. 69-84. o. helytörténeti kutatás Gyáni Gábor: IX. k. 5-16. o.



Szigeti János: IV. k. 7-24. o. Herczeg Mihály A gazdasági helyzet Vásárhelyen a századfordulón (ta): VII. k. 67-78. o. Népi ételek Vásárhelyen (ta): VIII. k. 57-71. o. Vásárhely felszabadítása (ta): II. k. 5-38. o. A vásárhelyi küldöttség bécsi útja - Egy kétszázhuszonöt éves dokumentum (szk): IX. k. 33-39. o. historiográfia Kruzslicz István: VII. k. 7-22. o. Szigeti János: IV. k. 7-24. o. R. Várkonyi Ágnes: V. k. 7-23. o. Horváth Gedeonné Hozzászólás Szathmári István előadásához (hsz): III. k. 65-66. o. hozzászólás Bezdán Sándor: V. k. 35-39. o. Bíró József: V. k. 63-67. o. Dömötör János: V. k. 96-101. o. Fülei-Szántó Endre: III. k. 63-64. o. Gábor Kálmán: V. k. 91-95. o. Galassi Péter: V. k. 57-62. o. Goldmann György: V. k. 41-47. o. Haladi József: V. k. 69-84. o. Horváth Gedeonné: III. k. 65-66. o. Láng István: III. k. 67-68. o. László József: III. k. 69-70. o. Szende Béláné: III. k. 71-73. o. Szentiványi Ágnes: III. k. 74-75. o. Szigeti János: V. k. 49-56. o. K. Szoboszlay Ágnes: III. k. 76-77. o. Vágvölgyi András: V. k. 57-62. o. Imre Sándor Adatok Vásárhely fásításához és parkosításához (ta): IV. k. 153-157. o.



Imre Sándor Sipka Sándor: III. k. 9-17. o. interjú Tóbiás Áron: I. k. 77-80. o. ipar Bíró József: IV. k. 63-67. o. és V. k. 123-135. o. irodalom Grezsa Ferenc: II. k. 85-91. o. Kárász József: I. k. 87-93. o. Németh László: II. k. 65-75. o. Szigeti János: VIII. k. 115-133. o. és VIII. k. 135-139. o. iskolatörténet Haladi József: IV. k. 137-147. o. Varsányi Péter István: IV. k. 99-121. o. Ivánka Zoltán Veress Gyula: 10. k. 73. o. Jánossy Lajos Mit és honnan tudunk az atomokról? (ea): VI. k. 7-10. o. József Attila Erdős Péter: VIII. k. 54. o. Szigeti János: VIII. k. 115-133. o. József Eta fénykép: VIII. k. 127. o. Juhász Gyula Grezsa Ferenc: II. k. 85-91. o. Kajári Gyula Rajz (gr): VIII. k. 25. o. Tanya (fe): I. k. 16. o. Kamotsay István Szántó Kovács János (sz): VIII. k. 28. o. Kárász József



Sárospataki emlék (em): I. k. 87-93. o. Kárpáti László Beszámoló a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatott tanítási kísérletekről (bsz): VI. k. 68-72. o. Katona Imre Török Károly népköltészeti gyűjteménye (ta): VIII. k. 45-55. o. kísérleti oktatási beszámoló XVII. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás: VI. k. 42-107. o. Kisfaludi Strobl Zsigmond Libás lány (sz): IV. k. 155. o. Kiss Lajos Tóbiás Áron: I. k. 77-80. o. Kmetty Gyula Bauer-malom (fe): 10. k. 52. o. Kohán György Csendélet (fe): IV. k. 74. o. Koncz Péter Hódmezővásárhely településfejlődésének 100 éve, 1873-1973 (ta): IV. k. 25-39. o. konferencia V. k. 1-104. o. Konyorcsik János Szántó Kovács János (sz): VIII. k. 26. o. Korga Györgyné Németh László stílusáról (ea): III. k. 19-25. o. kotta Felletár Béla: 10. k. 5-92. o. Kovács Ágnes A magyar népköltészet gyűjtése: VIII. k. 35-44. o. Kovács István A fémes vezetésről (bsz): VI. k. 73-83. o. Kovács István XI. századi temető Hódmezővásárhely-Nagyszigeten (ta): IX. k. 17-32. o.



Kovács István - Kruzslicz István Gazdapusztai Gyula élete és munkássága (bibl): IX. k. 137-145. o. Kovács Kálmán - Erdei Ferenc A mezőgazdaság helyzete és fejlődése Hódmezővásárhelyen (ta): I. k. 3-16. o. Kovács László A szilárdtest-fizika gimnáziumi oktatásának tapasztalatai (bsz): VI. k. 84-86. o. Cs. Kovács László Szántó Kovács János (sz): VIII. k. 29. o. Kovács Mária (Mári) Falusi ház (fe): IV. k. 65. o. Kovalovszky Miklós Nyelvművelés és középiskola (ea): III. k. 53-59. o. Körtvélyessy László Hódmezővásárhely gazdasági földrajza a századfordulón (ta): 10. k. 93-140. o. közigazgatás Blazovich László: IV. k. 41-49. o. Kristó Nagy István Egy dilettáns emlékezete (em): I. k. 82-85. o. Kruzslicz István Régészeti kutatások Hódmezővásárhelyen (ta): VII. k. 7-22. o. Kruzslicz István - Kovács István Gazdapusztai Gyula élete és munkássága (bibl): IX. k. 137-145. o. Láng István Hozzászólás Korga Györgyné előadásához (hsz): III. k. 67-68. o. László József Adatok a vásárhelyi földosztás történetéhez, 1945 (ta): II. k. 39-61. o. Fél évszázad a munkásművelődés szolgálatában: Vázlatok Ormos Ede munkásságáról (ta): VII. k. 95-102. o. Hozzászólás Szathmári István előadásához (hsz): III. k. 69-70. o. Lehmann István Ismert múltunk, elképzelt jövőnk. Gondolatok az ezredforduló városáról (ta): IV. k. 159-169. o.



A városgazdaság tervezése és hatékonysága az V. ötéves terv előkészítése idején (ta): VIII. k. 91-114. o. Makai Ödön Szigeti János: VIII. k. 135-139. o. Makó Imre Utcai lámpák világánál. A vásárhelyi közvilágítás kezdetei (ta): IX. k. 147-184. o. Marx György Milyenek az atomok és mit tanítsunk róluk? (ea): VI. k. 28-41. o. Medgyesi János Rátkai Árpád: IV. k. 79-97. o. Medgyessy Ferenc Debreceni Vénusz (sz): IV. k. 157. o. megnyitó Bárczi Géza: III. k. 5-6. o. Bíró Józsefné: V. k. 3. o. szerkesztőség: VI. k. 5. o. mezőgazdaság Ábrahám Lajos: I. k. 18-22. o. Erdei Ferenc - Kovács Kálmán: I. k. 3-16. o. Haladi József: V. k. 69-84. o. László József: II. k. 39-61. o. mezővárosi fejlődés Galassi Péter: V. k. 57-62. o. Ruzsás Lajos: V. k. 25-31. o. R. Várkonyi Ágnes: V. k. 7-23. o. Móricz Zsigmond Szigeti János: VIII. k. 135-139. o. művelődés Dömötör János: V. k. 96-101. o. László József: VII. k. 99-102. o. Szigeti János: V. k. 49-55. o. művészet



Almási Gyula Béla: IV. k. 51-69. o. Dömötör János: IV. k. 71-78. o. és VIII. k. 21-34. o. Simonka György: I. k. 95-99. o. Nagy András János fénykép: 10. k. 52. o. Nagy Géza Halak (sz): IV. k. 37. o. Nagy Mihály Magfizika-kísérletek a középiskolában (bsz): VI. k. 87-98. o. Németh József Mari néni (fe): IV. k. 73. o. Női portré (gr): I. k. 76. o. Németh László Az író és modellje (ta): I. k. 65-75. o. Németh László Korga Györgyné: III. k. 19-25. o. népköltészet Katona Imre: VIII. k. 45-55. o. Kovács Ágnes: VIII. k. 35-44. o. néprajz Herczeg Mihály: VIII. k. 57-71. o. Szenti Tibor: VIII. k. 72-90. o. és IX. k. 69-124. o. Tóbiás Áron: I. k. 77-80. o. nevelés Varsányi Péter István: II. k. 62-84. o. nyelvészet o.

Nyelvtudományi Vándorgyűlés, Hódmezővásárhely, 1972. október 20-21.: III. k. 1-79.

Nyizsnyay Gusztáv Plohn Illés: 10. k. 34. o. oktatás Csákány Antalné: VI. k. 42-47. o. file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/014_kovacs_istvan.htm[2011.02.02. 14:43:49]


Csekő Árpád: VI. k. 104-107. o. Fülei-Szántó Endre: III. k. 63-64. o. Főzy István: VI. k. 11-14. Gulyás Sándorné: VI. k. 58-61. o. Haladi József: IV. k. 137-147. o. Horváth Gedeonné: III. k. 65-66. o. Jánossy Lajos: VI. k. 7-10. o. Kárpáti László: VI. k. 68-72. o. Kovács István: VI. k. 73-83. o. Kovács László: VI. k. 84-86. o. Kovalovszky Miklós: III. k. 53-59. o. Marx György: VI. k. 28-41. o. Nagy Mihály: VI. k. 87-98. o. Radnai Gyula: VI. k. 22-27. o. Ronyecz József: VI. k. 99-103. o. Szende Aladár: III. k. 45-52. o. Szende Béláné: III. k. 71-73. o. Szentiványi Ágnes: III. k. 74-75. o. Tasnádi Péter: VI. k. 19-21. o. Tóth Eszter: VI. k. 54-57. o. Török Tivadarné: VI. k. 62-67. o. Turtóczky Sándor: VI. k. 15-18. o. Ujj János: VI. k. 48-53. o. Varsányi Péter István: II. k. 62-84. o. Oltvai Ferenc A Szántó Kovács János-féle agrárszocialista mozgalom makói és Csanád megyei hatása (ta): I. k. 24-49. o. olvasókör Bezdán Sándor: V. k. 35-39. o. Ormos Ede László József: VII. k. 95-102. o.



fénykép: VII. k. 95. o. Őszi Tárlat Dömötör János: IV. k. 71-78. o. összegzés R. Várkonyi Ágnes: V. k. 102-103. o. Pánczél Márta - Borbáth Árpád Miért van sok szemüveges gyermek Hódmezővásárhelyen? (ta): IV. k. 149-152. o. Papp Lajos Énekünk messzire hallik a vízen (ve): I. k. 49-50. o. Péter László A kiküldött tudósító: Tömörkény István (szk): I. k. 51-59. o. Péter László fénykép: VIII. k. 127. o. Plohn Illés Beer József (fo): 10. k. 34. o. Exner Leó (fo): 10. k. 75. o. Nyizsnyay Gusztáv (fo): 10. k. 34. o. Sófalvy Ézsaiás (fo): 10. k. 79. o. Tóth Sándor (fo): 10. k. 43. o. Plohn József Auspitz Jenő (Arany János) (fo): 10. k. 72. o. Czeglédi József (fo): 10. k. 54. o. Czutor Béla (fo): 10. k. 66. o. Vetró Lajos Endre (fo): 10. k. 45. o. A villanytelep első gépegysége (fo): IX. k. 168. o. Radnai Gyula Atomfizika-témák a PSSC és a Nuffield Tervezet érettségi-felvételi vizsgáin (ea): VI. k. 22-27. o. Rátkai Árpád A munkáseszperantista mozgalom tevékenysége (ta): IV. k. 79-97. o.

Hódmezővásárhelyen

és

Medgyesi

János

Redő Ferenc



falikárpit: VIII. k. 32. o. régészet Kovács István: IX. k. 117-125. o. Kovács István - Kruzslicz István: IX. k. 137-145. o. Kruzslicz István: VII. k. 7-22. o. Ronyecz József Gáztörvények és gázkinetikai modell (bsz): VI. k. 99-103. o. Ruzsás Lajos A mezővárosi fejlődés XIX. század végi és XX. századi problémái (ea): V. k. 25-31. o. sajtó Rátkai Árpád: IV. k. 79-97. o. Simonka György Tornyai-emlékek (em): I. k. 95-99. o. Sipka Sándor Imre Sándor nyelvtanírói és nyelvművelő munkásságáról (ea): III. k. 9-17. Sófalvy Ézsaiás Plohn Illés: 10. k. 79. o. Somogyi József Szántó Kovács-emlékmű (sz): IV. k. 12. o. és VIII. k. 29. o. Somos Miklós Csoóri-illusztráció (gr): I. k. 94. o. Soós János Hód-Mező-Vásárhely 1864. Közli: Herczeg Mihály: IX. k. 43-67. o. Soós János Herczeg Mihály: IX. k. 41-42. o. fénykép: IX. k. 41. o. szabadságharc Varsányi Péter István: VI. k. 39-56. o. és IX. k. 185-216. o. Szabó Éva Ennyi maradt a gyermekkorból (ve): I. k. 93. o. Szabó Ferenc



A szocialista munkásmozgalom előzményei és kezdetei Békés megyében (ta): VII. k. 85-93. o. Szabó Iván Delelés (gr): I. k. 23. o. Szalay Ferenc Tanulmány a Tél-hez (gr): I. k. 81. o. Vonaton (fe): IV. k. 72. o. Szántó Kovács János Dömötör János: VIII. k. 21-34. o. Kamotsay István: VIII. k. 28. o. Konyorcsik János: VIII. k. 26. o. Cs. Kovács László: VIII. k. 29. o. Oltvai Ferenc: I. k. 24-49. o. Péter László: I. k. 51-59. o. Somogyi József: VIII. k. 29. o. Szathmári István A legújabb stilisztikai eljárásokról (ea): III. k. 37-46. o. Szende Aladár Új utak az anyanyelvi képzésben (ea): III. k. 47-52. o. Szende Béláné Hozzászólás a magyartanítással kapcsolatos előadásokhoz (hsz): III. k. 71-73. o. Szenti Tibor Küzdelem a vizekkel a vásárhelyi tanyán (ta): VIII. k. 72-90. o. Újabb adatok a Szabó testvérek betyárkodásáról (ta): IX. k. 125-135. o. A vásárhelyi tanyák adatai az 1744-1848-ból megőrzött becsüjegyzőkönyvekből. I. rész (ta): IX. k. 69-124. o. Szentiványi Ágnes Hozzászólás Szende Aladár és Kovalovszky Miklós előadásához (hsz): III. k. 73-75. o. Szeremlei Sámuel R. Várkonyi Ágnes: V. k. 7-23. o. Szigeti János o.

Honnan származik Hódmezővásárhely neve? A városnév etimológiája (ta): I. k. 92-101.



A helytörténeti kutatás a felszabadulástól napjainkig és a korszerű városismeret Hódmezővásárhelyen 1945-1973 (ta): IV. k. 2-24. o. Hódmezővásárhely társadalmi viszonyai századfordulóig (ta): V. k. 49-55. o.

és

művelődési

helyzete

1873-tól

a

József Attila Hódmezővásárhelyen (ta): VIII. k. 115-133. o. Dr. Makai Ödön Móricz Zsigmond védelmében (ta): VIII. k. 135-139. o. Vásárhely története a török kortól a Pető-féle mozgalomig, 1526-1753 (ta): VII. k. 2337. o. szobor Kamotsay István: VIII. k. 28. o. Kisfaludi Strobl Zsigmond: IV. k. 155. o. Konyorcsik János: VIII. k. 26. o. Cs. Kovács László: VIII. k. 29. o. Medgyessy Ferenc: IV. k. 157. o. Nagy Géza: IV. k. 12. o. Somogyi József: VIII. k. 29. o. K. Szoboszlay Ágnes Hozzászólás Korga Györgyné előadásához (hsz): III. k. 76-77. o. szociológia Vágvölgyi András: V. k. 85-89. o. szövegközlés Grezsa Ferenc: II. k. 85-91. o. Herczeg Mihály: IX. k. 41-67. o. tanulmány Ábrahám Lajos: I. k. 18-22. o. Ágoston József: VIII. k. 5-19. o. Almási Gyula Béla: IV. k. 51-69. o. Bíró József: IV. k. 123-135. o.; V. k. 63-67. o. és VII. k. 79-83. o. Blazovich László: IV. k. 41-49. o. Borbáth Árpád - Pánczél Márta: IV. k. 149-152. o. Dömötör János: IV. k. 71-78. o. és VIII. k. 21-34. o. Erdei Ferenc - Kovács Kálmán: I. k. 3-16. o.



Farkas József: VII. k. 57-65. o. Felletár Béla: 10. k. 5-92. o. Gaál Endre: I. k. 60-64. o. Gyáni Gábor: IX. k. 5-16. o. Haladi József: IV. k. 137-147. o. Herczeg Mihály: II. k. 5-16. o.; VII. k. 67-87. o. és VIII. k. 57-71. o. Imre Sándor: IV. k. 153-157. o. Katona Imre: VIII. k. 45-55. o. Koncz Péter: IV. k. 25-39. o. Kovács Ágnes: VIII. k. 35-44. o. Kovács István: IX. k. 17-32. o. Kovács Kálmán - Erdei Ferenc: I. k. 3-16. o. Körtvélyessy László: 10. k. 93-140. o. Kruzslicz István: VII. k. 7-22. o. László József: II. k. 39-61. o. és VII. k. 95-102. o. Lehmann István: IV. k. 159-169. o. és VIII. k. 91-114. o. Makó Imre: IX. k. 147-184. o. Oltvai Ferenc: I. k. 24-49. o. Pánczél Márta - Borbáth Árpád: IV. k. 149-152. o. Rátkai Árpád: IV. k. 79-97. o. Szabó Ferenc: VII. k. 85-93. o. Szenti Tibor: VIII. k. 72-90. o.; IX. k. 69-124. o. és IX. k. 125-135. o. Szigeti János: I. k. 92-101. o.; IV. k. 2-24. o.; V. k. 49-55. o.; VII. k. 23-37. o.; VIII. k. 115-133. o. és VIII. k. 135-139. o. Varsányi Péter István: II. k. 62-84. o.; IV. k. 99-121. o.; VII. k. 39-56. o. és IX. k. 185-216. o. társadalom László József: II. k. 39-61. o. Oltvai Ferenc: I. k. 24-49. o. Szigeti János: V. k. 49-55. o. társaság Dömötör János: V. k. 96-101. o.



társulat o.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Oktatási Szakcsoportjának üléséről: VI. k. 108-111.

Tasnádi Péter Modellalkotás és atomfizika: VI. k. 19-21. o. térkép Körtvélyessy László: 10. k. 98. o.; 10. k. 100. o. és 10. k. 134. o. Szenti Tibor: IX. k. 49. o. és IX. k. 116. o. Tóbiás Áron A magyar néprajztudomány "szögény emböre". Beszélgetés Kiss Lajos Kossuth-díjas néprajztudóssal (int): I. k. 77-80. o. Tornyai János Az öregtemplom a régi téglakerítéssel (fe): IX. k. 157. o. Vacok (fe): IV. k. 56. o. Tornyai János Simonka György: I. k. 95-99. o. Tornyai János dr. Kristó Nagy István: I. k. 82-85. o. Tornyai Társaság Dömötör János: V. k. 96-101. o. Tóth Eszter Tanítási tapasztalatok. Anyagszerkezet II. félév (bsz): VI. k. 54-57. o. Tóth Sándor Plohn Illés: 10. k. 43. o. Tömörkény István Péter László: I. k. 51-59. o. Török Károly Gyurcsek Ferenc: VIII. k. 54. o. Katona Imre: VIII. k. 45-55. o. Török Tivadarné Az I. osztályos koordinált fizika- és kémiaoktatás tapasztalatai (bsz): VI. k. 62-67. o. Turtóczky Sándor



Beszámoló az atomfizika oktatásáról (bsz): VI. k. 15-18. o. Ujj János Az anyagszerkezet módszertana (ea): VI. k. 48-53. o. urbanizáció Gábor Kálmán: V. k. 91-95. o. Imre Sándor: IV. k. 153-157. o. Koncz Péter: IX. k. 147-184. o. Lehmann István: IV. k. 159-169. o. Makó Imre: IX. k. 147-184. o. Vágvölgyi András A kisvárosi fejlődés sajátos útja Makó példája nyomán (hsz): V. k. 85-89. o. R. Várkonyi Ágnes A mezővárosok történetének historiográfiája, különös tekintettel Szeremlei Sámuel működésére (ea): V. k. 7-23. o. várostörténeti konferencia 1973. október 19-20: V. k. 1-104. o. Varsányi Péter István Fejezetek a szabadságharc hódmezővásárhelyi történetéből (ta): VII. k. 39-56. o. A hódmezővásárhelyi nemzetőrség 1848-ban (ta): IX. k. 188-216. o. o.

Az iskolák államosításának története Hódmezővásárhelyen (1948) (ta): IV. k. 99-121.

Nevelésügy a köztársasági mozgalom és az Hódmezővásárhelyen. I. rész (ta): II. k. 62-84. o.

1918-1919-es

forradalmak idején

Veress Gyula Ivánka Zoltán (fo): 10. k. 73. o. vers Brecht, Bertolt: I. k. 75. o. Papp Lajos: I. k. 49-50. o. Szabó Éva: II. k. 93. o. Vöröss István: I. k. 86. o. Vöröss István Ibolya (ve): I. k. 86. o. Vukovics Sebő file:///F|/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/014_kovacs_istvan.htm[2011.02.02. 14:43:49]


fénykép: IX. k. 192. o. zenei élet Felletár Béla: 10. k. 5-92. o.


KOVÁCS ISTVÁN: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TUDOMÁNY-, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA SZEMÉLYEK TÜKRÉBEN 1700-1995

KOVÁCS ISTVÁN

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TUDOMÁNY-, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA SZEMÉLYEK TÜKRÉBEN 1700-1995

TUDOMÁNY Vertics Ferenc (1742-1801) mérnök Ecsedi Miklós (1745-1803) rektor Galambos Sándor (1786-1855) mérnök Vörös László (1790-1870) mérnök Hőke Lajos (1813-1891) tanár Imre Sándor (1820-1900) irodalomtörténész, egyetemi tanár Kovács Ferenc (1823-1895) jogász Szathmári Károly (1824-1876) jogász, közgazdasági író Szilágyi Virgil (1824-1892) jogász Kiss Gusztáv (1825-1899) tanár Endrey Antal (1825-1906) mérnök Garzó Imre (1827-1914) mérnök, tanár Than Károly (1835-1908) kémikus, egyetemi tanár Futó Mihály (1835-1909) tanár Szeremlei Sámuel (1837-1924) történész Dapsy Kálmán (1840-1891) kisdedóvó Herczegh Mihály (1840-1926) jogász, egyetemi tanár Török Károly (1843-1875) etnográfus Fodor Lajos (1844-1906) tanár, kisdedóvó

file:///F|/...ei/hodmezovasarhely/szeremlei_evkonyvek/szeremlei_evkonyv_1996/pages/015_hodmezovasarhely_tudomany.htm[2011.02.02. 14:43:52]


Széll Farkas (1844-1909) jogász, történész Bakay Lajos (1845-1905) orvos Imre József (1851-1933) orvos, egyetemi tanár Dömötör Géza (1856-1900) tanár Imre Lajos (1858-1923) irodalomtörténész Havas Adolf (1859-1904) tanár, irodalomtörténész Endrei Ákos (1860-1918) tanár, irodalomtörténész Wittmann Ferenc (1860-1932) fizikus, egyetemi tanár Forrai Soma (1861-1918) gyorsíró, tanár Peres Sándor (1863-1907) tanár Kmety Károly (1863-1929) jogász, egyetemi tanár Szappanos Mihály (1865-1937) orvos Tölcséry István (1868-1951) tanár, könyvtáros Bodnár Bertalan (1868-1952) tanár Fáry Béla (1868-1956) orvos Muzsi János (1872-1941) tanár Ormos Ede (1873-1944) szociológus Rácz Gyula (1874-1948) közgazdász Fejérváry József (1874-1960) helytörténész Genersich Antal (1876-1944) orvos Imre Sándor (1877-1945) pedagógiai író, miniszter Csokán Pál (1877-1961) tanító, helytörténész Erdős Lajos (1879-1933) tanár Bakay Lajos (1880-1959) orvos Kiss Lajos (1881-1965) etnográfus Fülöp Zsigmond (1882-1948) tanár Balassa József (1884-1940) jogász Imre József (1884-1945) orvos Karádi György (1885-1946) tanár Dobó Ferenc (1885-1949) mezőgazdasági szakíró Futó Jenő (1886-1935) tanár



Banner János (1888-1971) régész Seltmann Rezső (1889-1930) filozófus Heller István (1891-1957) orvos Deutsch Béla (1894-1961) orvos Zalotay Elemér (1894-1968) történész Ormos Pál (1894-1970) orvos Széchener Sándor (1896-1985) mérnök Fári László (1898-1953) vegyész, kandidátus Kukán Ferenc (1898-1971) orvos, egyetemi tanár Darabos István (1899-1964) gyorsíró, tanár Rosztóczy Ernő (1899-1969) orvos, egyetemi tanár Láng Imre (1899-1972) orvos, egyetemi tanár Bakay György (1900-1980) orvos Bodnár Béla (1900-1980) tanár Csillagh Ferenc (1902-1994) orvos Szathmáry Lajos (1903-1994) tanár Mátyás Sándor (1908-1987) tanár Binnyei István (1909-1973) mérnök Szabó József (1909-1992) jogász, egyetemi tanár Paku Imre (1910-1975) irodalomtörténész Tálasi István (1910-1984) etnográfus Pákozdy László Márton (1910-1993) vallástörténész Nagy Gyula (1911-1994) néprajzkutató, muzeológus Sipka Sándor (1912-1980) tanár Láng István (1913-1985) tanár Rapcsák András (1914-1993) matematikus, egyetemi tanár Tárkány Szücs Ernő (1921-1984) etnográfus Imolya Imre (1922-1984) tanár, könyvtáros Horváth Imre (1926-1979) botanikus, egyetemi tanár Szűcs István (1926-1986) jogász, egyetemi docens Dezső Imre (1927-1971) kertészmérnök, kandidátus



Bihal Ella (1928-1992) etnográfus Péczely György (1929-1984) meteorológus, egyetemi tanár Török Eszter (1929-1991) orvos Gazdapusztai Gyula (1931-1968) régész, kandidátus Grezsa Ferenc (1932-1991) irodalomtörténész, egyetemi tanár Kárpáti László (1933-1995) tanár

IRODALOM Szőnyi Benjámin (1717-1794) egyházi író Vörös Mihály (1758-1830) költő Farkas András (1770-1832) költő Abai Nagy Ferenc (1777-1846) író Matók Béla (1829-1897) író Ábrai Károly (1830-1912) író Fejes István (1836-1923) egyházi író Széll Farkas (1844-1909) költő Csorba Péter (1853-1937) parasztverselő Pócsy Mihály (1855-1909) író Szilágyi Gyula Lajos (1856-1910) író Irányi Dezső (1858-1900) író Vetró Lajos Endre (1858-1928) író Dura Máté (1859-1939) író Balassa Ármin (1861-1924) író Gregus Máté (1861-1938) parasztíró Bibó Lajos (1864-1913) író Szathmáry Tihamér (1869-1934) író Kenéz Sándor (1869-1938) újságíró Elek Jusztina (1869-1946) költő Weisz Mihály (1871-1936) költő Tóth Sándor (1874-1934) népköltő



Simon Vince (1874-1937) író, újságíró Gonda József (1877-1913) író Simonka György (1887-1982) író, költő Espersit János (1879-1931) újságíró Dapsy Gizella (1883-1940) költő Makai Ödön (1889-1937) író Bibó Lajos (1890-1972) író Vásárhelyi Júlia (1891-1966) író Faragó Sándor (1892-1980) költő Tornyai János (1897-1956) regényíró Simándi Béla (1899-1969) költő, író Szenti Kiss Ernő (1901-1937) parasztíró Rózsa Imre (1901-1952) dalköltő Németh László (1901-1975) író Fábián Dániel (1901-1980) író Csizmadia Imre (1902-1986) író Galyasi Miklós (1903-1974) költő Pákozdy Ferenc (1904-1970) költő Bányai László (1904-1979) író József Attila (1905-1937) költő Kovai Lőrinc (1912-1986) író Csordás Nagy Dezső (1913-1978) költő Vöröss István (1922-1947) költő

ÉPÍTÉSZET, KÉPZŐMŰVÉSZET Gosztonyi József (1837-1870) festő Toperczer Gyula (1837-?) festő Markovics Horváth Antal (1851-1933) fafaragó, szobrász Kruzslicz Péter (1854-1919) építőmester Könyves Imre (1865-1915?) építész



Várady Gyula (1866-1929) festő Kallós Ede (1866-1950) szobrász Tornyai János (1869-1936) festő Plohn József (1869-1944) fényképész Endre Béla (1870-1928) festő Zsebők János (1872-1953) festő Borsos József (1875-1952) építész Vértess Ágoston (1878-1947) keramikus Rudnay Gyula (1878-1957) festő Pásztor János (1881-1945) szobrász Rubletzky Géza (1881-1970) szobrász Kruzslicz Károly (1882-1950) építőmester Balla József (1883-1907) kőfaragó, szobrász Smurák József (1883-1943) építész Kovács Mária (1883-1977) festő Barkász Lajos (1884-1960) festő Szőke Sándor (1885-1958) építész Gyovai Pál (1885-1976) szobrász-népművész Pogány Ferenc (1886-1930) festő Báron Janka (1887-1910) festő Darvassy István (1888-1960) festő Gergely Sándor (1889-1932) szobrász Kriván Ferenc (1889-1970) szobrász Nagy Árpád (1894-1959) grafikus Sostarics Lajos (1896-1968) grafikus Novotny Emil Róbert (1898-1975) festő, grafikus Gál Sándor (1898-1979) festő Erdős János (1898-1985) festő Varga József (1899-1972) festő Janáky István (1901-1966) építész Vén Emil (1902-1984) festő



Dani Imre (1903-1981) festő Koncz Péter (1903-1991) építész Hamza D. Ákos (1903-1993) festő Szathmári János (1904-1993) építész Lindenfeld Emil (1905-1986) festő Dehény Lajos (1906-1952) festő Almási Gyula Béla (1908-1976) festő Füstös Zoltán (1910-1975) festő Kohán György (1910-1966) festő Bodrogi Lajos (1912-1981) rézműves Csikós Miklós (1913-1988) festő Kamotsay István (1923-1994) szobrász Gácsi Mihály (1926-1987) grafikus Kajári Gyula (1926-1995) festő, grafikus Kincses Mária (1926-1988) szobrász Németh József (1928-1994) festő Ábrahám Sándor (1929-1961) építész Nagygyörgy Sándor (1933-1993) festő

ZENE, SZÍNHÁZ, FILM Nótás Szabó Pál (1790-1869) dalköltő Szerdahelyi József (1802-1851) színész Lakatos Sándor (1819-1892) tánctanár Sófalvi Ézsaiás (1824-1897) kántor Nyizsnyay Gusztáv (1829-1882) zeneszerző, dalköltő Sághy Zsigmond (1844-1904) színész Hanzó Lajos (1854-1908) színházigazgató Pálffy György (1862-1939) színész Czutor Béla (1863-1909) cigányprímás Exner Leó (1863-1935) zeneszerző, tanár



Ivánka Zoltán (1865-1925) zeneszerző, tanár Farkas Lajos (1867-1940) tanár, zenei író Szabó János (1867-1949) karnagy Darabos Lajos (1871-1933) kántor Arany János (Auspitz Jenő) (1871-1944) karnagy Gyuricza Lajos (1872-1936) karnagy Bognár Rezső (1888-1963) kántor, karnagy Orbán Sándor (1893-1955) nótaénekes Bánky Ida (1896-1945) színésznő Péczely Attila (1897-1964) népzenekutató Tóth Lajos (1900-1986) operaénekes Nagy Margit (1902-1941) operaénekesnő Szabó Samu (1903-1966) színész Hamza D. Ákos (1903-1993) filmrendező Szénási Gusztáv (1904-1951) mesterprímás Vásárhelyi Kun István (1905-1973) nótaénekes Rajz János (1907-1981) színész Mindszenti István (1908-1993) nótaénekes Szász Péter (1912-1978) rendező Pásztor János (1914-1944) színész Lontay Margit (1918-1993) színésznő Oláh Antal (1921-1980) cigányprímás Farkas László (1923-1989) műkedvelő, előadóművész Várhelyi Endre (1924-1979) operaénekes Szénási Ernő (1924-1982) színész Osváth Béla (1926-1965) dramaturg Nagy József (1927-1994) operatőr, rendező Makai Péter (1932-1991) rendező Lányi Lajos (1944-1992) zenetanár Cserényi Béla (?-1988) színész




A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZEREMLEI TÁRSASÁG ÉVKÖNYVE

Recommend Documents