12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 195
Kemecsi Lajos
A HÉTFALUSI TELEK A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM ERDÉLYI ÉPÜLETEGYÜTTESÉBEN
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum fejlesztési programjának részeként tervezett erdélyi épületegyüttessel kapcsolatos1 az OTKA által is támogatott kutatás,2 esetenként még formálódó, egyre pontosabban körvonalazódó koncepciójának a kezdetektõl része egy hétfalusi csángó telek. Az átalakuló szekeres életmódot az 1900-as évek elsõ harmadában bemutatni kívánó kiállítás elõkészítéseként az épületek kiválasztása, illetve hiteles berendezése érdekében több alkalommal folytattak a Múzeum munkatársai terepmunkát a helyszínen.3 Hétfalu településtörténete, néprajzi jellege A Brassótól keletre fekvõ Hétfalu4 magyar lakosságát a szomszédos székelyek nevezik sajátos nyelvjárásuk és szokásaik miatt csángóknak.5 Így hívják összefoglalóan a többi barcasági magyar falu (Barcaújfalu, Krizba, Apáca), valamint a távolabbi Halmágy és Székelyzsombor lakóit is. A háromszéki székelyek különbözõségük hangsúlyozásával csúfolták a hétfalusiakat: „Hiétfaluba miég az iég is kiék”.6 A hétfalusi csángók nagy valószínûséggel a 11. századi, a Barcaságban gyepüt és a hágókat (például Tömösi-hágó) õrzõ magyarok és besenyõk leszármazottai.7 Az eredeti népesség a kora Árpád-korban a Dél-Erdélyben lakó magyarokból (székelyekbõl) gyarapodott, és alaprétege a székelyek végsõ megtelepedését megelõzõen, vagy azzal egy idõben alakult ki (13. század elsõ fele).8 Hétfalu eredetileg királyi birtok volt. A 14–15. században kezdték bizonyos részeit adományozni, majd II. Ulászló Brassó városának elzálogosította. A mohácsi csatavesztést követõ központi királyi hatalom összeomlás után nem történt meg a
1. rajz. A hétfalusi szekér szerkezete (KOVÁCS Lehel István felvétele, 2005. 97.)
visszaváltás, és Brassó az ellenkezés ellenére a 16. századra már jobbágysorba süllyesztette az egykor szabadalmas jogállású, határõrzõ Hétfalu lakosságát.9 A szász polgárság földesurasága társadalmi, gazdasági és egyházi elnyomást is jelentett, és a hétfalusi csángók kultúrájában jellegzetes nyomokat hagyott (például az evangélikus vallás követését). A termõ területek nagy része a szászok kezére került, de az erdõket is fokozatos birtokba vette a szász elöljáróság, így a települések kezén csak minimális földterület maradt, ami igen csak szûkös megélhetést biztosított lakóinak.10 A hétfalusi csángóknak kevés földjük lévén, a szomszédos szász községekben vállaltak munkát (feles bérleteket), és fakitermeléssel (Brassói-havasok és a Csukás erdõségei), valamint fuvarozással is foglalkoztak.11
1.
A koncepciók részleteit legutóbb megfogalmazó írások: BALASSA M. Iván 2007., illetve VASS Erika–BUZÁS MIKLÓS 2007a. és 2007b.; BALASSA M. Iván is szerepelteti az erdélyi tematikájú bemutatási lehetõséget összefoglaló tanulmányában a hétfalusi csángókat az árufuvarozásból élõ, kisebb kereskedelmi vállalkozásba is belefogó „szekeres portával”.; BALASSA M. Iván 2007. 102. 2. Tradíció és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a 19–21. században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez címû OTKA kutatás (K 105556 sz.) Az elõzményekhez lásd: VASS Erika 2006.; KEMECSI Lajos 2006. 3. VASS Erika–BUZÁS Miklós 2007b. 255–256.; VASS Erika 2009. 11–12. A 2008 szeptemberében zajlott célzott terepmunkán folytattam kutatást Hétfaluban. Vö. KEMECSI Lajos 2010a.; Az eredményes helyszíni kutatásokban kiemelkedõ segítséget jelentett VERES Emese Gyöngyvér, akinek vonatkozó publikációi is fontosak a hétfalusi kutatások szempontjából. VERES Emese Gyöngyvér 2002.; 2005.; 2007.; 2008. 4. A hét egykori különálló település közül négy (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) egyesült és gyorsan városiasodott Sacele (Szecsele) néven. Tatrang, Zajzon és Pürkerec a hagyományõrzõbbnek tekintett „Háromfalu”. 5. A csángó megnevezés identitás szempontú elemzése nem célja tanulmányomnak, de jelzem, hogy a tájegységi koncepcióban okvetlenül indokolt értelmezõ bemutatása. Egyes feltételezések szerint a mozgékony hétfalusi székelyek szekeres voltuk miatt kapták a „csángó” elnevezést. Vö. MAGYAR Zoltán 2011. 285.; Más csángónak nevezett népcsoporttal szemben a hétfalusiak nem szégyellik, nem tagadják le, szemükben nem lekicsinylõ a csángó megjelölés.; HALÁSZ Péter 1993. 25.; Az önreprezentáció és a vonatkozó sztereotípiák elemzése KÖNCZEI Csilla 2009. 45–60. 6. HALÁSZ Péter 1993. 23. KOVÁCS Lehel István 2005. 7. HALÁSZ Péter 1993. 23. 8. A hétfalusiak többre tartják magukat a közelben élõ székelyeknél, akik pedig elõszeretettel emlegetik, hogy „székely szarta a magyart”. A hétfalusiak azonban a székelyeket is lebecsülik egy kicsit. HALÁSZ Péter 1993. 24–25. 9. Az ezzel kapcsolatos elméletekhez lásd KÖNCZEI Csilla 2009. 34–37. 10. BUZÁS Miklós 2010. A hétfalusiak földmûvelésének korábban a kutatás tendenciózusan kevés figyelmet szentelt.; Ezt a helyzetet érdemben módosíthatják a múzeumi épületegyüttessel kapcsolatos kutatások, így például KISS Nimród László 2011. 11. A pürkereciek mészégetéssel és az égetett mész értékesítésével is foglalkoztak. HALÁSZ Péter 1993. 25.
195
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 196
1. kép. Gumis szekér (Türkös, KEMECSI Lajos felvétele, 2008)
A hétfalusiak szekeres útvonalai behálózták egész Erdélyt, és áruszállító útjaikon rendszeresen jártak át a Kárpátokon Bukarestig, Moldváig, Konstantinápolyig.12 Árusításra szánt szekereket szétszedve is vittek magukkal. A közeli Brassó már a középkortól fogva Erdély, sõt szerteágazó kapcsolatai révén Erdélynél sokkal nagyobb terület legiparosultabb, legnagyobb kereskedõvárosa volt. Az itt elõállított termékeket egészen a levantei kereskedelemhez kapcsolódó távolságokba is részben a közeli hétfalusi szekeresek szállították.13 A Hétfalusiak 1848-ban sikertelenül próbáltak csatlakozni Háromszékhez.14 A hétfalusi magyarok alapfoglalkozása a 20. századig a földmûvelés volt. Ezzel összefüggésben a legnagyobb problémát a földhiány jelentette. Fontos kiegészítõ megélhetést jelentett az erdõterületek kitermelése és ezzel összefüggésben a fakereskedés. A kiegészítõ foglalkozások – iparos mesterségek, mészégetés – közül kiemelkedik jelentõségét tekintve a fuvarozás.15 A szekeresek szerepe a magyar/székely – szász-román etnokulturális kapcsolatok formálásában alapvetõ jelentõségû.16 A 19. század második felében – különösen a vasutak megépülése után az 1870–80-as évektõl – Hétfalu ma-
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
gyar és román lakossága nagy arányban vándorolt ki ÓRomániába, a belsõ, autochton migráció súlyos kényszerének engedve. A hétfalusi csángók különösen Bukarestben alkottak erõs diaszpórát, ahol a városi személyfuvarozást (bérkocsi, késõbb taxi) az 1930-as évekig nagyrészt õk látták el, illetve cselédként vállaltak munkát.17 A hétfalusiak Budapest és Bukarest építkezésein is számosan mûködtek. A megismert városi építészeti megoldásokat, illetve díszítõ motívumokat az otthoni hétfalusi építkezéseiken is használták.18 A múzeumi kiállítás éppen a hétfalusiaknak a vasútvonal megépülésével és a brassói tradicionális kézmûvesipar átalakulásával bekövetkezett életformaváltását választja kiemelt témájának. A kulturális kisrégió jellegzetes kultúráját a néprajzi – történeti irodalom egyöntetûen megkülönböztethetõnek és jellemzõnek tekinti.19 Az egész Kárpát-medence egyik legjelentõsebb szekeres központjaként tekint a szaktudomány a hétfalusiakra. A múzeumi telepítési koncepció elméleti megalapozásában kiemelt jelentõségûnek számított, hogy a hétfalusi kultúrát a román és az erõteljes szász hatások évszázadokon keresztül érték. Hétfalu
GRÁFIK Imre 1983. 1–35. DANKÓ Imre 1991. 363. MOHAY Tamás 2011. 834. KÖNCZEI Csilla 2009. 41. DUNÂRE, Nicolae 1978. 76. KÓSA László 1979. 532–533.; JAKAB András 2003. 80–81. SERES András 1976. 103.; DANKÓ Boglárka 2011. 195–202. Erre utal a közelmúltban megjelent legfrissebb három, a magyar népterület megoszlását összefoglaló munka is. Vö. MOHAY Tamás 2011. 834.; BORSOS Balázs 2011.; MAGYAR Zoltán 2011. 284–286.
196
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 197
2. kép. Gazda viasznyelû ostorával (Pürkerec, KEMECSI Lajos felvétele, 2008)
3. kép. Szekér kereket formázó szellõzõ (Türkös, KEMECSI Lajos felvétele, 2008)
nyelvsziget jellegét hangsúlyozzák a vonatkozó kutatások.20 Különösen fontos az évszázadok során ért befolyásoló hatások ellenére megmaradó hétfalusi csángó identitás jellemzõinek feltárása.21 A szász evangélikus szervezetbe tartozás szász egyházi szokásokat és liturgiát, illetve a 19. század közepéig német nyelvû istentiszteletet, és nem utolsó sorban a szász társadalmi intézmények – így például az olvasóegyletek – hétfalusi meghonosodását is jelentette. Brassó közelsége a gazdálkodás racionális megszervezésének a mintáit is megismerhetõvé tette a hétfalusiak számára. A termékek és szolgáltatások piacaként kiemelt jelentõségû gazdasági hátteret is jelentett egyben.22 A hétfalusiakat hagyományos foglalkozásaik nyitottá tették a kulturális hatások és divatok elsajátítására. Gyorsan polgárosuló kultúrájával kapcsolatban a kutatók már korán hangsúlyozták, hogy egész Erdélyben a magyarok között itt volt a legmagasabb az írni-olvasni tudók aránya 1873-ban (80–90%).23 A pozitív és negatív hatások felmérése, illetve a közösség számára a lehetõségek szerinti optimális kihasználása példaértékûnek ítélhetõ. Az etnicitás gyökerei és rítusai felõl közelítve a mindennapok kulturális gyakorlatához, az etnikus tudat létezésmódjához a mai európai kutatási paradigmák egyik legmarkánsabb elemét tárgyalja a muzeológiai kutatás.24 Napjainkban gyakorlatilag felértékelõdik, hogy a néprajz (vagy etnográfia, vagy európai etnológia) identitástudományként értékelhetõ. A lokális, regionális, a felekezeti, a szociális identitás mind része az egyének, családok s tágabb közösségek önmeghatározásának.25 A vonatkozó kutatások alapján megállapítható, hogy a közösséget összetartó, szimbolizáló szokások ma is keletkeznek, korábbi hagyományok újraélednek, s munkál a hagyományteremtés igénye is.
Ezen folyamatoknak nem csupán dokumentálójaként, hanem tevõleges formálójaként is szerepe lehet a szabadtéri néprajzi múzeumoknak.26
20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Hétfalu településének és építészetének általános jellemzõi A kéziratos térképek régóta becses forrásai a településtörténeti, népi építészeti kutatásoknak. Az I. katonai felmérés anyagát Eperjessy Kálmán szegedi fõiskolai tanár 1928-as publikációjától napjainkig elõszeretettel alkalmazzák a kutatók.27 A hétfalusi településkép történeti változásához az elsõ katonai felmérés vonatkozó 1769 és 1773 között készült térképeit célszerû használni. A térképen Tatrang, Pürkerec és Zajzon jellegzetes halmazos beépítési formát mutat, a szabálytalan telkeken belül általában szabadon állóan elhelyezett lakóépületek mellett kisebb különálló gazdasági épületek is megkülönböztethetõk. Mindhárom település egy-egy patak völgyében húzódik, és az erdõsülés határán létrejövõ völgy szélesedést kihasználva terjeszkedik. A magasabb hegyek lábánál futó út mentén települt Négyfalu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) eredetileg halmazos jellegû volt. Fejlõdése során a forgalmas országút mentén soros, utcás beépítésûvé változott. Az elsõ katonai felmérés térképén ábrázolt telkeken az utcára merõlegesen több lakóépület is elõkert nélküli beépítéssel szerepel. Minden faluban áll egy (evangélikus) templom. A lakótelkeken túl a térkép jelentõs méretû gyümölcsösöket jelöl a községek síkság felõli részein.28 ORBÁN Balázs29 szerint az 1848-as forradalom és szabadságharc éles határvonalat jelentett a falvak építészetében. A változást a pusztítással és az azt követõ helyreállítá-
BORSOS Balázs 2011. 482. „A csángó takarékos, munkás, a munkában még a szásznál is kitartóbb.” KOLUMBÁN Lajos 1903. 23. MAGYAR Zoltán 2011. 284–285. KÓSA László 1991. 361. idézi ORBÁN Balázs leírását. KEMECSI Lajos 2009. 272. BAUSINGER, Hermann 1983. 438. PALÁDI-KOVÁCS Attila 2005.18. JUHÁSZ Antal 2011. 345. BUZÁS Miklós 2010. 268. ORBÁN Balázs 1871. 139.
197
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 198
2. rajz. Gazdasági épület homlokzata (SZNM MNÉA A-6166/10)
sokkal indokolta, ugyanakkor elfelejtkezett a jobbágyfelszabadítás hatásáról. Leírása szerint a szabadságharcot megelõzõ idõk jobbágyházai jellemzõen boronafalasak voltak, két, ritkábban három helyiséggel. Az utcára gyakran egy ablakkal nyíló lakószoba mögött helyezkedett el az eresz, amit fõzésre is használtak, a harmadik helyiség pedig a kamra volt. Az épületet két végét kontyolt tetõvel fedték. Ezek az épületek a sokban hasonlítottak a szomszédos háromszéki falvak szegényeinek lakóházaihoz. A múzeum munkatársai terepmunkáik során azt tapasztalták, hogy ebbõl az épülettípusból már csak kivételesen lehetett találni egyet-egyet. Miután a koncepció kerülni kívánta az archaizálás esetenként a skanzenekre általában jellemzõ hibáját, szándékoltan ennél a legkorábbi épülettípusnál modernebb kiválasztását célozta meg.30 Az 1869–73 között készült második katonai felmérés térképei szerint Négyfaluban a korábbi gyümölcsösök helyén új utcákat nyitottak. A településekre jellemzõ beépítési forma elsõdlegesen a fõ utat követi. A települések a déli völgyek irányába is bõvültek. Az átalakulás Háromfalura kevésbé volt jellemzõ, itt az utcavonalra építés terjedt el a 19. század végére. Ezeket az építészeti változásokat kiválóan érzékeltették a millenniumi falu hétfalusi telkének jellemzõi, illetve MALONYAY Dezsõ építészeti adatai.31 A 19. század végére a háromhelyiséges lakórész vált általánossá a településeken. Az épület eresze megtartotta a konyha funkciót, viszont az ételtárolásra szolgáló kamra mérete a szoba nagyságához hasonlóra nõtt. A források alapján ismert épületekben az ereszben elhelyezett, régebben általános kemence mellett már több esetben takaréktûzhely mûködik.
Ebben a periódusban vált gyakorivá a lakórész mögött a negyedik helyiség, a „színalj”, az udvar felõl nyitott tároló helyiség. A terepmunkán végzett kutatások alapján fõutcák mentén a 20. század elejére a kõépítkezés vált uralkodóvá. Ezzel párhuzamosan az épületek tetõformája is átalakult: a csonkakontyos nyeregtetõ lett általános.32 Szintén dokumentálható az utcai homlokzatok és oromzatok vakolat díszítésének gyarapodása és közkedveltté válása. Az 1900-as évek elején egyeduralkodóvá vált Hétfaluban a kétablakos homlokzat kialakítás. Brassó kvalitásos városi építészetének befolyásoló hatásaként a kevésbé tehetõsebb családok fából készült, kisebb kéthelyiséges lakóházainál is a szász mintát követõ csonkakontyos tetõ és deszkaoromzat vált általánossá.33 A négyfalusi csángó kapu alapvetõen különbözik más erdélyi vidékek faragott kapuitól.34 Az ún. galambdúcos székely kapuval szemben a csángó kis kapu külön áll a nagy kaputól, s a nagy kapu kettényílik.35 A kiskapuknak ez a típusa – melyet egyébként a tervezett hétfalusi háznál be kívánunk mutatni – egészen a 20. század közepéig kedvelt volt.36 Hétfalu szekeres központ jellege szükségessé tette a speciális funkciókhoz igazodó melléképületek építését – használatát. A szekerezéshez szükséges vonójószágok, illetve a takarmány elhelyezését a portákon a nagyméretû csûrõk, és a beltelkek kis mérete miatt a jellemzõ kétszintes tároló épületek révén vált megoldhatóvá.37 Az 1900-as években több olyan boronafalú épület is készült, melynek utcai oromzatát már vakolva, a kõházak mintájára készítik. Ezeknél az épületeknél a hagyományos keresztfejes borona falat a fecskefarkas lapolás, késõbb a vázas szerkezetek váltják fel. A századfordulót követõen ebben a térségben is megjelent a tornác, megszélesítve ezzel az utcai homlokzatot. A szintkülönbségek miatt ez gyakran a harmadik utcai ablak megjelenésével is társult. Több esetben elsõsorban Négyfaluban a telek szélessége azt is lehetõvé tette, hogy az 1910–20-as évektõl a két utcai szobás alaprajzú házak épülhessenek.38 A polgárosodás folyamata olyan a hagyományos településképet és építkezést, életmódot formáló változásokban is tetten érhetõ, mint a 20. század legelején a sétatér kialakítása, vagy a vízvezetékek terjedése.39 A 20. század elsõ harmadában a települések etnikai változása a települési struktúrában és az épületek jellegében is követhetõvé vált. A korábban csak a települések egyes elkülönülõ részeire települt román lakosság, részben átvette a helyi építészeti hagyományokat, egyes részleteiben a saját hagyományaihoz igazítva. Így terjednek el az oromzatokon és a tetõ csúcsokon a ke-
30. BUZÁS Miklós 2010. 268. 31. A hétfalusi ház kiválasztását nem JANKÓ János, hanem a „kiállítási igazgatóság közege önállóan” a „brassói m. kir. Államépítészeti hivatal” végezte.; JANKÓ János 1897. 8., 69.; a telek és az épület, illetve a berendezés jellemzõi. JANKÓ János 1897. 68–71.; MALONYAY Dezsõ 1909. 119., 120., 134., 137., 221. ábra. 32. BUZÁS Miklós 2010. 269. 33. SERES András 1976. 103. 34. Vö. BALASSA M. Iván 2011. 35. SERES András 1992. 99. 36. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban gyakorolt hiteles rekonstrukció megvalósításához elengedhetetlen ismereteket és a készítés munkafolyamatához, a szükséges szerszámok összefoglalásához lásd SERES András 1992. 100. 37. BUZÁS Miklós 2010. 269. 38. BUZÁS Miklós 2010. 270. 39. KÓSA László 1991. 363.
198
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 199
4. kép. A lakóház utcai homlokzata (Hosszúfalu, MAKKOS Veronika felvétele, 2008)
resztek. Az épületeken (például vakolatdíszek) elsõdlegesen egészen a 20. század közepéig a szász minta és hatás maradt az irányadó. A szabadtéri múzeumi bemutatásra alkalmas épületek kutatásakor figyeltünk fel a hétfalusi épületek azon jellemzõ vakolatdíszeire, melyek közül a koncentrikus köröket párban formázóról az adatközlõk azt vélték, hogy az egykori fuvarosok portáit jelölték, a kerekekre emlékeztetve. Egy helyszínen a fuvaros családból származó Papp Dezsõ istállójának egyértelmûen kocsikereket formázó szellõzõit is sikerült dokumentálni.40 Újabb jól dokumentálható építészeti fázis csak a helyi és a Brassói ipar fejlõdésével meginduló életforma váltással alakult ki. Az új épületeket általában a régiek lebontását követõen azok helyére, hanem a korábban be nem épített településszéli területre építik, a gyarapodó üzemek szomszédságába. Az utóbbi két évtized egyre gyorsuló architekturális kultúraváltást eredményezett. A hagyományosnak tekinthetõ építészeti kép rendkívül gyorsan felszámolódik. Ez elsõsorban a gyorsan modernizálódó várossá alakult egykori Négyfalura jellemzõ. Háromfalu építészetében is érzékelhetõek a változások, de
ezek intenzitása kevésbé dinamikus. Különösen gyorsan alakuló építészeti elemnek tekinthetõ a lakótelkek kapuinak modernizálódása. A hagyományos faragott kapuk helyett az utóbbi két évtizedben egyre növekvõ számban jelennek meg a szériára készülõ vaskapuk.41 Az épületegyüttes elõkészítésekor hangsúlyos a szerepe az etnobotanikai kutatásoknak, melyek az egykori telkek rekonstrukciójában alapvetõek. A hétfalusi házaknál megjelent ugyan a zöldségeskert, de nem mint különálló egység, hanem leggyakrabban a gyümölcsös egyik részében kialakítva. Ezért mérete ritkán haladta meg az 50 négyzetmétert. Erre a vidékre csak a háztáji zöldségtermesztés volt a jellemzõ, de bizonyos növényeket a mezõre is elvetettek. A hétfalusi csángóknál viszont nem létezett olyan ház, amihez ne tartozott volna gyümölcsöskert. Ennek helye általában csûr mögötti kertben helyezkedett el, de ha a telek elég széles volt, akkor az udvar azon oldalára is ültettek fákat, amely a szomszéd tûzfalával volt határos. Virágoskert is minden háznál volt, de csak nagyon kis felületen. Leggyakoribb helye az udvaron a ház és az utcára nézõ kerítés között, vagy az udvar szélein.42
40. Az adatközlõ édesapja rendelte meg a kerékforma építményt, az egyébként a brassói és távolabbi építkezéseken is elismert vakolatdísz készítõ helybeli kõmûvestõl. („gipszestõl”) KEMECSI Lajos 2010a. 41. SERES András 1992. 99. 42. Vö. MAGDÓ János (ifj.) 2008.
199
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 200
A hétfalusi telek építményeinek jellemzõi43 A múzeum munkatársai által folytatott terepbejárások, illetve kutató/felmérõ táborok gazdag építészeti adatbázist eredményeztek. A helyi építészeti jellemzõk alapján kiválasztásra került a tervezett telek épületállománya. Az általunk bemutatandó portán a lakó és kétszintes gazdasági épület-csûr megépítése által válik hitelesen bemutathatóvá a szekeres életforma kifutása, utolsó hulláma. A lakóépület a Hosszúfalu 40. számú lakóház.44 Az épület jellegzetes megoldású oromfali datálása szerint 1881-ben épült. Alapozása kõalap. Az elsõ utcai szoba alápincézett. A pincelejáró az épület második helyiségébõl, az ereszbõl nyílik. A 25 négyzetméteres pince falaiban 4 keskeny falfülke van kialakítva. Fölötte háromosztatú alaprajzon (kb. 60 négyzetméter alapterületû) keresztfejes boronafalas épület. A négyszögletesre bárdolt gerendákat ferde lécekkel sûrûn teleszegelték, hogy a tapasztást jól tartsa.45 Az elsõ nagyobb szoba födémgerendái jellegzetes vésetes díszítésûek. A gerendák között igényes megoldású kazettás deszkadíszítés található. A mestergerendán vésett díszítés megörökíti az építtetõket: „E HÁZAT ÉPITETTE PÁTER ISTVÁN PÁRJÁVAL MIK(LÓS) ANAVAL AZ ÚR SEGEDELMÉVEL”. Az elsõ szobának 2–2 ablaka van az utcára, illetve az udvarra is. A hátsó, kisebb szoba (15 négyzetméter) egyetlen udvarra nézõ ablakkal rendelkezett. Az épület tetõszerkezete állószékes, ferde dúcokkal gyámolított. Fedése a felmérés idõpontjában – és a múzeumi megvalósítás idõszakában is – kettõs hódfarkú cserép. Az udvari oldalhomlokzaton ablakkörüli vakolatdíszítések maradtak fönn. Az épületnek a felméréskor sárga vakolt felületképzése volt, az ablakok körül fehér festett keretezés nyomai láthatók. A vakolatdíszek az utcai homlokzaton lepusztultak, csak a homlokzaton maradtak meg nyomai. A két padlásablak között keretben töredékesen az építtetõk nevét külsején is megõrizte az épület: „É(pítette) Páter István, Párjával Miklós Ana(val)”. Pallótokos rendszerûek a hagyományos nyílászárók. A telken felépíteni szándékozott gazdasági épület Bácsfaluban a Lajos utca 15. szám alatt áll.46 Csûrrel egybeépített kétszintes raktárépület (szintenként 85 négyzetméter alapterülettel). A csûr fehérre vakolt téglafalazatos építmény. A körítõ falak téglából vakoltak. A középsõ osztást egy fa vázszerkezet oldja meg, melyre a tetõszerkezetet tartó állószékes szerkezet is terhel. Ez a fa keretszerkezet biztosítja az épület szilárdságát. Ezért minden irányban erõsen merevített. Sajátos jellemzõje az épületnek a talpgerenda és az oszlopok között következetesen alkalmazott kettõs merevítõ megoldás. A 168 négyzetméter alapterületû csûr rész eredetileg
43. 44. 45. 46. 47. 48.
5. kép. A szobai födém jellemzõ részlete (Hosszúfalu, MAKKOS Veronika felvétele, 2008)
hódfarkú kettõs fedéssel megoldott. A tetõ végein pótlásként betoncserép kiegészítést kapott, de ezt a múzeumi megvalósításkor nem mutatjuk be. A datált 1888-ban épült csûr érdekessége, hogy 15 cm vastag oromfalain két helyen jellegzetes téglaszellõzõket alakítottak ki, igazolva a fejlett kõmûves technikát. A csûrre merõlegesen álló kétszintes gazdasági épület alsó szintje szintén téglából falazott. Eredetileg egy istállóból, nyitott színbõl és a színbõl nyíló harmadik, kamra funkciójú helyiségbõl állt. Az épület második szintje favázas rendszerû, de külsõ körítõ falai 15 cm vastagra rakott téglára falazottak. Erre a vázszerkezetre kerül az asszimetrikusan elhelyezkedõ kétszékállásos tetõszerkezet, mely kettõshódfarkú cseréppel fedett. A második szint két helyiségre osztott, és két külön ajtón át megközelíthetõ. Az istálló feletti részen két darab szénaledobó nyílás is található a födémben. A falazaton alkalmazott téglák nagyméretûek. Jellemzõ a gazdasági épület datálása (1900) mely téglaszínûre festett vakolatdíszítés. A telek kerítésére és kapujára szintén alapos helyszíni kutatások alapján sikerült rábukkanni. A Hosszúfalu 334. számú házhoz tartozó kapu hagyományos fedett kiskapuból és mellette elhelyezett fedetlen nagykapuból álló együttes.47 Különös értéke, hogy hagyományos tetõszerkezete is teljesen megmaradt. Szerkezetét jellemzi, hogy vasszegek helyett rejtett ácsmunka, betétes szerkesztésû kapu illetve ajtólapot alkalmaztak készítõi. Ez az egyik utolsó megmaradt példánya a helybeli kapuknak.48 A tervezett kiállítás jellemzõi – a lakóépület berendezése A hétfalusi kiállítás orientáltnak tekinthetõ.
szándékoltan koncepció A felépítendõ épület
A mûleírásokhoz nyújtott segítségét itt is köszönöm BUZÁS Miklós fõépítésznek. SZNM-MNÉA-6158. Vö. SABJÁN Tibor 2003. 23. SZNM-MNÉA-6153. SZNM-MNÉA-6162. Használható analógiaként számolunk még a Hosszúfalu 2. számú ház kapujával, amely hagyományos fedett kiskapuból és mellette elhelyezett fedetlen nagykapuból álló együttes. A kiskapu fölötti eredeti fedése hiányos. Gazdagon és erõsen vasalt szerkezet. Kovácsoltvas szögek alkalmazásával készítették. A ház elõtt található alacsonyabb kerítésszakasz fûrészelt deszkamotívumot tartalmaz. SZNM-MNÉA-6155.
200
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 201
3. rajz. A lakóház udvari homlokzata (SZNM MNÉA A-6158/5)
4. rajz. A csûr metszete (SZNM MNÉA A-6153/13)
berendezésének kiválasztott idõpontját sajátos módon az elsõsorban alternatív bemutatási lehetõségként felmerülõ, helyben gyakorolt borica szokás hiteles idõpontjához igazítjuk. A vonatkozó alapos kutatás szerint román hatósági betiltása elõtt utoljára 1933-ban gyakorolhatták a hétfalusi magyarok a szokást.49 Ennek az utolsó boricának a közvetlen elõzménye, tehát az 1933.
év karácsonyának második napja a bemutatás kiválasztott idõpontja. Az enteriõr a gazdag téli ünnepkör kitüntetett idõpontját mutatja be. A szoba berendezésében a borica tánc jellegzetes kellékei is megjelennek a bútorok, használati és dísztárgyak között. A szabadtéri múzeumok kiállításainak megújításának több eszköze ismeretes: így például az élõvé tétel (em-
49. A tiltás egyébként a borica korai történetét is jellemezte az 1867 elõtti idõszakban. A román hatóságok tiltásairól a 20. század közepén lásd KÖNCZEI Csilla 2009. 91–92.
201
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 202
5. rajz. A telek kapuja kapu (SZNM MNÉA A-615564)
berek segítségével), a szituációk rekonstrukciója, illetve a kiállítások idõbeli és tematikai bõvítése vagy az attrakciós múzeum felé való elmozdulás. Ide tartozik a hagyományosnak tekinthetõ enteriõr kiállítások korszerû interpretációs eszközökkel (a hagyományos zárt terû kiállítások eszközkészletével) való kiegészítése. Egy korábban a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban még nem használt kiállítás- technikai eszköz alkalmazását tervezzük a hétfalusi kiállításban. Alkalmazkodva a jelenben zajló – és várhatóan a késõbbiekben sem lankadó intenzitású – információs és elektronikai folyamatokhoz a QR kód adta lehetõségek kihasználása indokolt.50 A kiállítási enteriõrök egyik évtizedes – ha nem évszázados! – problémáját jelenti, hogy a múzeum látogató az elkészült berendezés statikus állapotával szembesülve semmilyen érdemi háttér információra nem tesz szert és valójában jó esetben is csak egy hangulat – benyomás váltódik ki csupán a gondosan megtervezett kiállítás láttán. Nyilvánvaló okokból hosszas magyarázó feliratok elhelyezésére nem nyílik lehetõség a hitelesnek szánt enteriõrökben. A részletek mögött meglévõ jelentések megvilágításának módszertani korlátai miatt a szabadtéri múzeumok kiállításai tehát inkább az azonosulás élményével próbálják kárpótolni látogatóikat Értelmezési kísérletként értékelhetõ a skanzenek nemzetközi gyakorlata, mikor is film vagy hangzó anyagok elhelyezésével segítik a látogatót a põre enteriõr üzeneteinek felismerésében. Ennél közvetlenebb és hatásosabb üzenethordozói csatornát tesz lehetõvé a korszerû QR kód, melynek múzeumi alkalmazási kereteit a nemzetközi trendek is jelenleg keresik. Akár az enteriõr tárgyain, akár egy alaprajzi vázlaton elhelyezve a kód nem zavarja az enteriõr hiteles állapotát. A látogató a jelenleg „okos te-
6. kép. A boricatánc kelléke, az álarc (KÖNCZEI Csilla felvétele, 2009. 248.)
50. A QR-kód (mobilkód) egy kétdimenziós vonalkód, melyet a japán Denso Wave cég fejlesztett ki 1994-ben. Jelentése Quick Response, azaz gyors válasz. A QR-kód hibatûrõ képessége és széles adatformátum támogatottsága miatt vált hamar népszerûvé. http://qr-kod.hu/mi-az-a-qr-kod. (2012. febrruár 21.) Múzeumi alkalmazásához lásd például http://www.themobilists.com/2011/08/30/qr-codes-in-museums/, http://museumtwo.blogspot.com/2011/08/qrcodes-and-visitor-motivation-tell.html, http://www.museumnext.org/2010/blog/qr-codes-and-museums,
202
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 203
7. kép. Hétfalusi hagyományos nõi viselet (családi tulajdonban, Hosszúfalu)
lefonnak” nevezett saját eszközeivel51 azonnal képes az internetes felületen elhelyezett ismeretek leolvasására/letöltésére, azaz a kommunikációhoz köthetõ interaktív elemek alkalmazására.52 Amennyiben a puszta szöveges információ közlésnél komplexebb formát választunk a kódokkal elérhetõ tartalom akár a berendezésben forgatott filmrészletek segítségével a készülék képernyõjén keresztül megelevenedõ enteriõrt vetít a látogató szemei elé.53 Ezen eszköz segítségével a living history-nak (megelevenített történelem) virtuális változata „csempészhetõ” a kiállításba. A kapcsolódó internetes tartalmak nyilvánvalóan alkalmasak a többnyelvû tartalmak közvetítésére is, alkalmazkodva a külföldi látogatók elvárásaihoz. Elõnye a korszerû technikai megoldásnak, hogy az intézmény megtakarítja a drága, érzékeny és rendszeres karbantartást – felügyeletet igénylõ lejátszó eszközök költségeitõl,54 illetve a monitoroknak a hiteles enteriõrt zavaró látványától. Az interpretáció ezen dinamikus eszközének alkalmazása számos továbbfejleszthetõ – akár ma még fel sem mért gazdagságú kapcsolatot szolgáltathat. Az etnikai és kulturális kölcsönhatás mechanizmusok érzékeltetésére kiváló lehetõséget nyújt a hétfalusi épület 1933-as viszonyokat bemutató berendezése. A
bemutatásra kiválasztott idõszakban – különösen Háromfaluban – a nemzetség intézményének eleven voltát igazolják a források. A borica, mint rituális összejövetel, egyik legfontosabb társadalmi szerepe éppen a nemzetség/nagy család intézményének megerõsítése lehetett.55 A közel két évtizedes román állami fennhatóságra utaló tárgyak és dokumentumok (például naptár, újságok) a magyar-román-német nyelvismeret és használat összetettségét igazolják. Az átalakuló életmód olyan szegmenseiben ismerhetõ fel a komplex kultúraformálódás, mint a hétfalusi viselet. Az állandó kiállítás enteriõrjében megjelenik a már a 20. századra általánossá lett szász parasztpolgári viselet. A székelyek által „oláhosnak” minõsített 19. századi hétfalusi férfiviselet elhagyása kiválóan dokumentálható. A számos néprajzi szerzõ által is leírt festõi hétfalusi nõi viselet szintén a barcasági szász paraszti öltözködéssel áll kapcsolatban.56 A viselet számos darabja közös más erdélyi magyar öltözetekkel, azonban olyan elemei is vannak, melyeket ebben a formában más magyar viseletekben nem találunk meg. A férfiak általában nagy karimájú nemezkalapot hordtak, hidegben fekete vagy fehér prémkucsmát. Az álló gallérú hagyományos ing hosszú, kivetve viselték, alja szinte térdig ért, tüszü nevû bõröv, a
51. Az audio guide kölcsönözhetõ eszközeként alkalmas telefonok bérlése megoldható a látogatók számára. 52. BÁRD Edit–BATÁRI Zsuzsanna 2004. 43. 53. Példa a hasonló filmek múzeumi alkalmazására: http://www.youtube.com/watch?v=jZ6sXMVz4lM&feature=email (2012. február 21.) 54. A multimédiás elemek költségesek, és a legjobb minõségû rendszerek alkalmazásakor is legfeljebb öt évig garantálható a használatuk, az eszközök cseréje a fenntartási költségeket terheli jelentõsen. 55. KÖNCZEI Csilla 2009. 40. 56. Vö. például a különbözõ kösöntyûk, boglárok és övek jellemzõit. Felmerült a hétfalusi asszonyok hámos rokolyájának a torockói nõi viselethez kötõdése is. MAGYAR Zoltán 2011. 285–286.
203
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 204
tüszõ vagy bogláros öv szorította a testhez derékban. A széles övben pénzt és iratokat tartottak, és erre volt erõsítve a késtok és a tûzszerszámot tartó erszény is. Az ing fölött ujjatlan, elöl csukódó melles bundát viseltek, föléje hûvös idõben fehér vagy fekete, vitézkötéses posztó zekét terítettek a vállukra. Lábukon kordován csizmát viseltek, de ismerték a székely cepõköt és a bocskort is.57 Ezek a viseleti darabok a borica készülõdés alkalmából kerülnek ki a szekrényekbõl és válnak láthatóvá a látogatók számára. A hétfalusi csángó lányok hajukat két fonatban leeresztve viselték meggyszín vagy veres hajkötõvel lekötve. A lányos hajkötõ helyébe a fiatalasszony arannyal hímzett menyecskepántlikát kötött, melyet két éven át hordott, azután meggyszín szalagra cserélte. Ezzel együtt az asszonyok a csepesz nevû fõkötõt hordták, melynek kontytartó része tarka, hímzett, s fehér fátyolkendõt borítottak rá. Az új asszony – aki a szokásokat betartva még állt a templomban – bogláros tûkkel tûzte meg fátylát, amint néhány hónap múlva beült a padba, nem használt tûket többé. Ingük hosszú volt, köznapon vékony lenvászon, ünnepeken csipkeujjakkal, melyek hosszúak és bõven ráncoltak. Ráncba szedett rokolyát viseltek az ing fölött, elõtte cifra kötényt. Lányok és fiatalasszonyok ünnepi viselete volt a hámos rokolya, a lányoké fehér, az asszonyoké feketére festett házi vászon. Bogláros övükre bõrerszényt függesztettek. A gazdagabb lányok és fiatalasszonyok kösöntyût, mellboglárt viseltek. Téli-nyári felsõruhaként viselték az elöl csukódó ujjatlan mellesbundát, mely bársony borítással is készült. A férfiakéhoz hasonlóan a nõk is viselték a sujtással kihányt fehér zekét vállra vetve. A 20. század elejétõl papucsban és kordován csizmában jártak, de ismerték a sarut és a féltérdig érõ s ráncosan legyûrt könnyû szattyán csizmát is.58 A nõi viselet darabok bemutatása lehetõséget kínál arra, hogy a kiállításban megjelenjen a hétfalusiak 20. század elsõ felében meghatározó átmeneti bérmunkaformájának, a nagyvárosi cselédkedésnek az emlékanyaga is. Egy, a nagyvárosi szolgálatból ideiglenesen karácsonyra hatérõ fiatal leány csomagjai, Bukarestbõl hozott tárgyai (ajándékok!) a közvetlen nagyvárosi kapcsolat tárgyi megjelenítését teszik lehetõvé.59 Így a kicsomagolás közbeni „rendetlen” állapot azt is lehetõvé teszi, hogy szinte keveredve jelenjenek meg az enteriõrben a modern városias ruhadarabok és a hagyományos ünnepi viselet darabjai. Ezáltal a helyi tradicionális népviselet gazdag téli – ünnepi arabjai is szerepelnek az enteriõrben, s mellettük a hétköznapokban viselt modernizálódó és ro57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65.
mán-szász hatásokat egyaránt magán viselõ ruházat egyes darabjai is. A személyes történetmesélés60 (akár tárgytörténeti aspektusokat is felhasználva) múzeumi interpretációs „csodafegyverként” alkalmazott megoldása a hétfalusi lakóház kiállításában maradéktalanul érvényesülhet – építve a korszerû eszközök lehetõségeire. A lakóépület berendezését alkotó bútorok is a fentiekben jelzett kettõsséggel jellemezhetõek. A 19. századi hétfalusi népmûvészet elsõsorban a bútorokat és az edényeket illetõen értékelhetõ magas mûvészi színvonalúnak.61 A hétfalusi településeken a 19. században fejlett deszkametszõipar mûködött. Az elsõsorban Pürkerecen és Türkösön gyártott és színesen virágzott asztalosbútornak egyéb elnevezései is ismeretesek a kiterjedt vásárkörzetben. Így a barcasági csángó bútor, brassói csángó bútor, csángó bútor. Kibontakozására elsõsorban a közeli brassói szász, részben a háromszéki székely bútor volt hatással. A hétfalusi csángó bútornál az asztalos munkája csupán a bútor kialakítása volt, a virágozást hozzáértõ aszszonyokra bízták. A hétfalusi csángó bútor kedvelt alapszíne volt az élénk kék, továbbá a sötétbarna, a vörös és a sötétzöld. A tömött virágcsokrok, füzérek piros, kék, sárga színûek voltak, a 19. század második felétõl gyakori volt a narancsszín. A bútorok majd mindegyikét ellátták évszámmal. A csángó bútor festõi önálló mesterek voltak, akik a házakhoz jártak, hogy a helybeli asztalosok által készített bútorokat megfessék.62 A hétfalusi csángó bútorra jellemzõek a nagy, festõi foltok, felületkitöltõnek az élénk színû terülõminták és a dús virágkompozíciók mellett a díszítmény középpontjában elhelyezett magános vagy páros madár motívumai.63 Fontos, hogy a hétfalusi csángó bútor jellemzõinek kialakításában nagy szerepe volt a készítõk és megrendelõik egymásra hatásának. Ez az a terület, ahol újra kiemelt a jelentõsége a hétfalusiak távoli vidékek, kultúrák megismerését lehetõvé tevõ szekerezõ életmódjának. A 18. század második felétõl ismert színesen virágzó hétfalusi asztalosbútor készítése csak a 20. század elsõ felében szûnt meg végleg.64 A bútor eljutott a Barcaság és Háromszék távolabbi településeire is. A szekeresek távoli vidékekre – „brassói láda” néven – eljuttatták a termékeket, egészen Bulgáriáig. A 19. század közepétõl a tehetõs hétfalusi parasztcsaládok a díszes berendezésû szoba számára teljes falborítást, ún. „kideszkázást” készíttettek. A szoba bútorait (ágyak, padládákat, tékákat, tálasfogasokat és kendõszegeket) egységes színekben és mintákkal festve összeépítették a fal borításával.65 A bútorokhoz hasonló festést kapott még a kanáltartó, sótar-
FÉL Edit–HOFER Tamás 1 979. FÉL Edit–HOFER Tamás 1979. 533–534. Vö. DANKÓ Boglárka 2011. 198–199. Ezen szempontok figyelembe vételével különösen értékesek a VASS Erika által folytatott tematikus gyûjtések, interjúk a Múzeum adattárában.; Például VASS Erika 2010. BORSOS Balázs 2011. 482. SERES András 1976. 103.; a bútorfestés éltetéséhez lásd VERES Emese Gyöngyvér 2009. 16. CSILLÉRY Klára 1979. 532. A hétfalusi bútor festésének technikai megoldásaihoz lásd SERES András 1976. 105–107. Az ilyen vonatkozású ismeretek elsõsorban a múzeumi hasznosításhoz kapcsolódó hiteles mûtárgymásolatok készítése érdekében elengedhetetlenek. Egy hétfalusi magyar leány hozományába az alábbi bútorok tartoztak 1910 körül: menyecskeláda (pürkereci 170 cm, négyfalusi 380 cm), ládáspad, gyermekágy, nagyágy, emeletes ágy (a felvetett ágy alatt aludtak a gyerekek), 300–400 cm hosszú kendõszeg, saroktéka, almárium, sótartó, kalántartó, asztal, magyar bajuszos székek. SERES András 1976. 104.
204
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 205
tó, az ajtó és az ablakra való zsalugáter is.66 A hétfalusi hagyományos festett bútor gyártásának leghosszabb ideig aktív központja Pürkerecen mûködött.67 Az 1900-as évektõl a férjhez menõ csángó leány már festett bútor helyett, az új divatú fényezett bútort vitte a háztartásba.68 A vaskályhával fûtött szobában már a modernnek számító fényezett szekrényekben tárolták a ruháikat. A padlót hagyományos rongyszõnyeg borította az 1940-es évek végéig. Miközben a fennálló bútorokat fokozatosan modernizálták és kicserélték, a díszszobák kideszkázott falai egészen az 1980-as évekig megmaradtak. A lakóházakban a ritkán használt elsõ szobában õrzõdtek meg ezek a bútorok.69 A lakóépület konyhájának és kamrájának berendezése szintén alkalmas tér a polgárosuló, a nagyvárosi konyhakultúrát megismerõ és azt otthonába közvetítõ jelleg érzékeltetésére. Különösen az ünnepi étrendhez szükséges sütés-fõzés eszközkészlete válik bemutathatóvá. Mivel a bemutatási idõszakban a hétfalusi nõk nem csak cselédként, hanem szakácsnõkként is mûködtek Bukarestben, így nyilvánvaló, hogy a korabeli városi polgári konyhakultúra is közvetítésükkel került otthonaikba.70 A kamra mérete lehetõvé tette, hogy két-három nagy gabonás-lisztes láda elfért benne, és egy nagyméretû asztal is, illetve tároló polcok.71 A tervezett tematikus tárlat tematikája – a közlekedéskultúra A hétfalusi telek kiemelt jelentõségû bemutatandó tematikája a jellemzõ hagyományos közlekedés és jármûkultúra, illetve ennek társadalmi hatásai. Egyértelmû célja a jelenleg is zajló néprajzi terepmunkára, könyvészeti és levéltári források bevonására épülõ kutatásnak a történeti jellemzõk hiteles bemutatása mellett, a modernizációs folyamatok megismerése és bemutatása is.72 A 21. században a mobilitás, a közlekedés az egyes társadalmak közvetlen jellemzésén túl globális jelentéseket is közvetít. Az egyik leggyorsabban formálódó kulturális szegmens és ezért is hangsúlyos jelentõségû a mában zajló folyamatok valós értékeléséhez a történetiségben megismerhetõ tanulságok múzeumi feldolgozása és közzététele is. Az állandó kiállítás tervezésekor meghatározó jelentõségû a Szabadtéri Néprajzi Múzeum már megvalósult tájegységi állandó kiállításainak, illetve a kimunkált koncepcióban szereplõ elemeknek az összehangolása. Ennek megfelelõen az erdélyi épületegyüttes fizikailag
elkülönülõ állandó kiállításait is indokolt a Múzeum, akár évtizedekkel korábban megvalósított tárlataival összehangolni. A bemutatható tematikai változatosság és gazdagság nyilvánvaló lehetõséget nyújt a kényszerû ismétlések esélyének minimalizálására. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tájegységekbe rendezett kiállításain a közlekedés, szállítás tematika nem jelenik meg jelentõségéhez mért súllyal. A telkek, gazdasági udvarok bemutatási lehetõségei korántsem hasznosultak eléggé. S bár az intézmény a hazai közgyûjtemények közül menynyiségét tekintve imponáló kollekcióval rendelkezik a paraszti fogatolt jármû kollekcióval, ezek többsége a látogatók számára jelenleg nem látható.73 Ez is alátámasztja az erdélyi épületegyüttes koncepciójában a hétfalusi szekeresközpont jellemzõinek bemutatására épülõ komplex tematikus tárlat létjogosultságát. A Felföldi mezõváros és az Észak-magyarországi falu tájegységekben alkalmazott megoldásokhoz igazodva az ún. „termes múzeumi” tematikus tárlatok és az enteriõrök vegyes szerepeltetése valósul meg a hétfalusi telken is. A nagyméretû csûrben érintõképernyõs monitorok segítségével egy interaktív – több korosztályi szintet is tartalmazó, tehát eltérõ nehézségi fokon készült – feleletválasztós kvízjáték segítségével tervezzük a hétfalusi szekereskultúra jellemzõ ismereteinek közvetítését. A hagyományos jármûkultúra bemutatásának részeként indokolt a jellegzetes hétfalusi általánosan használt szekér alkatrészeinek bemutatása. A téma mintaszerû feldolgozását elkészítõ KÓS Károly alapján a hétfalusi jármû: „…a nagy- vagy szekeres szekér 4 méter hosszú. Részei: tengely a kerekekkel (kerékagy, 10 vagy 12 fentõ és kerékfal), a tengelyen rögzítve a párna és ezen a derékszeg körül forogható fergettyû, melynek végére a lajtorjákat helyezik. A lajtorját elöl rendes lõcs támasztja, hátul pedig a fergettyûbe vésett rókinca. A szekérelõhöz a hátsó tengelyt az ágassal odarögzített 3 méter hosszú nyújtó kapcsolja a derékszeggel. Az egész szekeret az elsõ tengelyhez rögzített s ugyancsak ágasban végzõdõ lórúd vontatja. A rúd ágasára keresztben felhécet tesznek, melynek végeit a vas felhécpálca kapcsolja a tengelyvégekhez. A felhéchez kapcsolódik elöl a két hámfa is. E szekérre 2000 kiló terüt raknak fel.”74 Az utóbbi évtizedekben folytatott terepmunkán alapuló kutatások segítségével még pontosabban és hitelesen bemutathatóvá vált a híres hétfalusi szekeresek egykori jellemzõ jármûve.75 A KÓS által leírt jármûtípus egy-egy példánya még a közelmúltban is fellelhetõ volt Hétfaluban. Igaz, hogy már nem használják, de egyes gazdák még
66. MOHAY Tamás 2011. 835.; CSILLÉRY Klára 1979. 530–532. 67. SERES András kiváló tanulmányában a bútorfestõ generációkat – mestereket pontosan beazonosította, egészen a 20. század 40-es éveikig.; SERES András 1976. 104. 68. Négyfaluban (Szecselevárosban) az 1970-es években a helyben mûködõ bútorgyár termékei váltak kedveltté. 69. VASS Erika 2010. 2. 70. DANKÓ Boglárka 2011. 195. 71. VASS Erika 2010. 3. 72. A célzott terepmunka elsõ részeredményeit összefoglaló tanulmány: KEMECSI Lajos 2010a. 73. Jelenleg zajlik egy tematikus állandó kiállítás elõkészítése a kisalföldi csûrök adottságait felhasználva ezen tárgyak bemutatásának megoldására. Ez a tervezett tárlat nem helyettesítheti a hagyományos szekeresközpontok kulturális hatásainak és a tematika komplex jelentéstartalmainak korszerû és hiteles bemutatását, amelynek megvalósítására a hétfalusi telek kiváló lehetõsége kínál. 74. KÓS Károly 1976. 87. 75. Például IDU, Petre 1972.; ALBERT Ernõ 1991.; SUBA László 1994.; NAGY Balázs 1995.; FÁBIÁN Margit 1996.; BERKES Katalin 2005.; KEMECSI Lajos 2010a.
205
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 206
õrzik a használaton kívüli szekeret. Így pontosítható volt az egyes alkatrészek mérete is.76 A hétfalusiak fuvarozásra épülõ életmódja szabályozta, hogy a szállítmányok jellegéhez igazodtak a jármûvek oldalai („lajtorja”) is. Szintén a rakomány határozta meg szekéroldal lezárásának megoldásait. Általánosan elterjedt az enyhén ívelt formájú, lánccal szabályozott dõlésû saroglya. Fontos kitérni a szekéroldal idõszakos magasításának megoldásaira, melyeket szálastakarmány szállításánál alkalmaztak.77 A szénahordó jármûvek között maradt meg legtovább a fatengely használata. A hétfalusiakra jellemzõ jármûvek fontos kiegészítõje volt a szekérkas. Az elterjedt, nyírfa vesszõbõl font kádhoz hasonló formájú, fenék résszel is rendelkezõ típus mellett, ismert volt a szekéroldal sûrû fonása is.78 Szintén jellegzetes kiegészítõje volt a fuvaros jármûveknek a bükkfa abroncsos, gyertyán vagy mogyoró vesszõbõl készített kóber (ekhó vagy fedél).79 A használat, a funkció befolyásolta a hétfalusi jármûvek kiegészítõit is. Így például a „piacra járó” szekéren volt kényelmes rugós „bõrülés”, míg a „hordó szekéren” csak keresztben „ahogy az Isten adta”, egy deszka szolgált ülésre. A piacos jármûvek rendszeres tartozéka volt a visszaemlékezõk szerint az ülés mögé „beépített szekér láda, a fedelén erre is ülhetett két-három személy”. Igen jelentõs volt a különbség a nehéz fuvaros jármûvek teherbírása (akár 1500 kg) és a könnyebb, piacra járó szekér (300 kg) között.80 A hétfalusi csángók távolsági szekerezésének visszaszorulását már a kortársak is a vasút megjelenésével (1870–80-as évek) magyarázták. A helyi fuvarosok a 20. század elsõ évtizedeitõl kezdve a rövidebb távú, homok, fa, sóder szállítmányok szállításával foglalkoztak. A tervezett állandó kiállítás ennek az idõszaknak a hiteles bemutatását célozza meg. Nyilvánvaló, hogy a szállítandó áru és a fuvarok jellege befolyásolta az általuk használt jármûvek jellemzõit is. A második világháborút követõen
már csak kivételképpen emlegették az egykori „Regátba” járást, mint a távolsági fuvarok egyikét.81 A 20. század utolsó három évtizedétõl lezajlott motorizáció, a tehergépkocsik terjedése gyakorlatilag a rövidebb távú fuvarozást is felszámolta napjainkra. Nem vizsgálták részletesen korábban a kutatók a jármûvek, fogatok használatánál felismerhetõ megkülönböztetõ például etnikai különbségeket mutató jeleket. Ezek a magyarországi különbözõ jármûkörzeteknél megfigyelhetõek, esetenként egy-egy település jármûveinek jellemzõiként is emlékeznek rá az adatközlõk, források. Hétfalusi csángó adatközlõ emlékezett úgy, hogy „a románok zöldre festették szekereiket”.82 Mivel az etnikai és identitás jelzõ kulturális elemek hiteles bemutatása kiemelt jelentõségû a tervezett tájegységi állandó kiállításban, így az ilyen irányú adatok nyilvánvalóan fontossággal bírnak. A kerekes jármûvek mellett indokolt kitérni a csúszójármûvek jellemzõire is, viszont terjedelmi okok miatt csak érzékeltetem a korábban ismert adatok és a terepen még felkutatható eszközök összevetésének jelentõségét, illetve a kiállításban történõ megjelentetését. A téli közlekedés meghatározó jármûveiként, illetve az erdei munkákhoz használták még Hétfaluban is az utóbbi évtizedekig a különbözõ szánokat.83 A téli munkák mellett a legények által kezdeményezett szánkózás vidám alkalmait is idézték az adatközlõk. A szállítás és közlekedés témájú hazai kutatás egyik legnagyobb hiányosságának a változásvizsgálattal összekapcsolt jelenkutatást tarthatjuk.84 A szekerek használatát talán leginkább módosító találmány, a forgózsámolyos lovas kocsi elterjedését és használatát kutató tanulmány nem készült az erdélyi területre vonatkozóan sem. A gépesítés terjedésének és a korszerû közlekedési eszközöknek a hagyományos munkarendet megváltoztató hatását sem vizsgálták megnyugtató mélységben napjainkig a kutatók.85 S
76. A szekér 10 fentõs (küllõ) 5 talpból álló elsõ kerekei 74 cm, a 12 fentõs 6 talpas hátsók 92 cm átmérõjûek. A talp szélessége 6 cm-es. A talpak vastagsága 6,5 cm. Az általam megismert könnyû szekerek „farhéce” 160 cm hosszú. A farhécen három akasztó kampó szolgál a kettes, illetve az egyes lófogatok hámfáinak csatlakoztatására. Az oldala 4 méter hosszú és 52 cm magas. A „rokinca” hossza 78 cm és a 71 cm-es hosszúságú ívelt forma erõsen vasalt lõcs kapcsolódik hozzá. Az elsõ lõcs hossza 102 cm. A „fürgetõ” hossza 98 cm. Elõl négy, hátul hat „cugpánt” fogja össze a szekér elejét illetve hátsó részeit. A hátsó ágas és a nyújtó csatlakozása is erõsen vasalt. Az elsõ-hátsó saroglyák („sorokja”) enyhén ívelõ formájúak. Egy, illetve két keresztfával, három illetve a hátsó nagyobb saroglya esetében öt záppal készültek. Alsó-felsõ fái vaslemezzel erõsítettek és két vaspálca is erõsítette a szerkezetüket. Szélesebb felsõ fája az elsõ saroglyának 86 cm hosszú, az alsó 80 cm, az összekötõ oldalfa 49 cm hosszú. A hámfa („kesefa”) vastagsága 8 cm, míg hossza 72 cm. A jármûvek fenékdeszkái kb. 5 cm vastag 60 cm széles fenyõ deszkák voltak. A pürkereci Csiki J. és Székely L. jármûveinek adatai alapján. 77. A hordó oldalakon „lajtorjákban” 25 cm-enként voltak fogak, hiszen számított az alkatrész súlya is. A szálastakarmány rögzítését nyomórúddal és csigával oldották meg Erdély más vidékeihez hasonlóan, a jármû tengelyéhez rögzítve a kötelet. Vö. MNA III. 203–205. 78. A „piacra járó kocsiszekér” felszereléséhez tartozott a cigányok által fonott kas. Ismert volt az oldalak (lajtorja) fonását kiegészítõ külön fonott elsõ- és hátsó saroglya alkalmazása is. KEMECSI Lajos 2010a; A kasok elterjedésére vonatkozóan: MNA III. 200., illetve BERKES Katalin 2005. 127.; NAGY Balázs 1995. 33. 79. Leggyakrabban a „katlang”, a mészkemence termékeit szállítók szerelték fel ilyen kóborral, „rogozinának” nevezett gyékénnyel borítva. Fehér S. Tanulságos a modern anyagok megjelenése, amelyre NAGY Balázs is felhívja a figyelmet. A gyékényt helyettesítették nylonnal és tartó szerkezet készülhetett mûanyagból (!) is. NAGY Balázs 1995. 45; KEMECSI Lajos 2010a. A Brassó környéki kortos szekér megnevezést PALÁDI-KOVÁCS Attila is említi.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 52–53. 80. KEMECSI Lajos 2010a. 81. PAPP Dezsõ. 82. CSÍKI Gyula. 83. A juharfából készült 3 méter hosszú, vasalt talpú szánok mellett gyakran használták a két részbõl álló (elsõ 2 méteres, hátsó rövidebb, 1 méteres) rönkszállító szánokat. Az elsõ szán lehetett rövidebb (1 méteres csúszó résszel és 60 cm-es íves felhajló elejével), a lábak magassága 33 cm. Az eplények 97 cm hosszúak és az elõre nyúló „orcok” hossza 85 cm. Az erdei munkáknál hátsó szán elnevezése, a „bakonta” volt, így nevezték a kb. 2 méteres csúszófákat. A rakomány rögzítésére a talpakba erõsített „rókincák” szolgáltak. Elõszán („bakszán” és a hozzákapcsolt 3 méter hosszú csúszórúd pár a szénahordás eszközeként volt ismeretes. A hétfalusiak által személyszállításra használt „kocsiszán” festése rendszerint zöld volt. A vasalt talp hossza 2 méter volt. PALÁDI-KOVÁCS Attila 2003b. 206.; NAGY Balázs 1995. 7.; KEMECSI Lajos 2010a. 84. Az egyes településeken végbemenõ gyors átalakulásra – vastengelyes, gumikerekû jármûvek használata moldvai falvakban – hívja fel a figyelmet 2001es adatokat említve BERKES Katalin 2005. 129.; Háromszék falvaiban lezajlott változáshoz lásd NAGY Balázs 1995. 85. Vö. SZILÁGYI Miklós 2009. 28–29.
206
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 207
miközben éppen Kós Károly munkáiból ismeretes a történeti változás, a jármûkultúra periodizációja a korábbi idõszakokban, az utóbbi évtizedekben a szinte a néprajzkutatók orra elõtt történt változások dokumentálása/elemzése elmaradt. Részben ennek pótlását is segítheti a „modernizált gumikerekû” és a fergettyût („fürgetõ”) felváltó forgózsámolyos szerkezetû lovas fogatolású hétfalusi jármûvek adatainak ismertetése és a jármûkultúrát jellemzõ tárgyak bemutatása a tematikus tárlat részeként. Az útviszonyok változása egyértelmûen befolyásolta a fuvarozás jellemzõit.86 A távolsági fuvarok idõtartama és a fogatok mérete is elsõrendûen függött az utak minõségétõl. Ezzel magyarázták a kutatók 19. századi legendás hétfalusi 10–12 lovas fogatokat is. Az úthálózat legutóbbi modernizálása, az ún. „köves út” kiépítése 1955-ben történt, ezt követõen gyorsan megjelentek a gyorsabb és könnyebb gumikerekes jármûvek Hétfaluban is.87 A gumiabroncsos kerekek ARO terepjárók használt kerekei vagy traktorok elsõ kerekei voltak eredetileg. A gumis kerék megjelenése önmagában nem módosította a szekér méreteit, viszont alapvetõen befolyásolta a kerekes mesterséget. A csûrben tervezett tematikus kiállításban messzemenõen indokolt a megváltozott jármûkultúra jellemzõ tárgyi emlékét bemutatni. Ennek hitelességét segíti az „utolsó türkösi fuvaros” Partin András által használt gumikerekes jármû fõbb adatainak a megismerése.88 A közlekedéssel, jármûvekkel foglalkozó kiállítás nem mellõzheti a jármûveket készítõ iparosok – a „kerekesek”, kovácsok – munkájának kutatását és részleges bemutatását sem. A hétfalusi iparosok és a vevõkörzetükben élõ parasztság közösen alakították ki a jellegzetes jármûtípusokat. A hétfalusi adatközlõk is fontosnak tartották megjegyezni egy-egy jármû készítõjének a nevét, mintegy a kézjegyeinek jelzéseként utalva egy-egy alkatrész megoldására. A helyi fuvarosok ismereteit, igényeit
és a kézmûvesek tudását is formálták a hétfalusiak nagyvárosi közlekedési tapasztalatai is. A bérkocsisként dolgozók („birzsár”) – s nem csak a bukaresti, hanem a budapestiek (!) is – közvetítettek technikai újításokat a hazatérésüket követõen Hétfaluba.89 Az utóbbi évtizedekben felgyorsult az idõállóbb fém alkatrészek alkalmazása a jármûveken. A gyári tengely és a gumi kerekek után a többi alkatrész pótlása is egyszerûbb a hagyományos kézmûves technikát igénylõ hagyományos anyagú alkatrészek helyett a különbözõ fémbõl készült elemekkel. Ezáltal esztergályosok, lakatosok, autószerelõk egyaránt közremûködnek a jármûvek javításában. Szintén jellemzõi a hétfalusi jármûveknek az alkatrészek nyersanyagául szolgáló fafajták. Ezek bemutatása a látogatók számára hasznos információként interaktív elemek alkalmazásával válik lehetõvé, hasonlóan a Múzeum Felföldi mezõváros tájegységében látható tállyai csizmadiamûhely megoldásához.90 A különbözõ jármûvek vontatásának kutatása, a fogatolás kiterjedt s önmagában is könyvtárnyi irodalmához kötõdik. A nemzetközi szakirodalom is általában a jármûvekkel közösen tárgyalja a fogatolás kérdését, miként KÓS Károly is alapvetõ tanulmányában részletesen ismerteti a hétfalusi jellemzõket.91 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum jelenlegi állandó kiállításaiban ugyan szerepelnek a fogatolás eszközkészletébe tartozó tárgyak az enteriõrök részeiként, de alkalmazásuk, használatuk jellemzõi nem kerülnek bemutatásra és a látogatók ismeretei már nem kapcsolódnak a tárgyakhoz. Nem számíthatunk az évtizedekkel korábban még mûködõ ún. AHA reakció92 kiváltódására a fogatolás eszközeivel kapcsolatosan. Az igásló állomány gyors csökkenése adatolható Hétfaluban93 éppúgy, mint más erdélyi, moldvai településeken, illetve Magyarországon.94 A fogatolás témaköréhez tartozik a vonójószág patkolásának ismeretanyaga is. A hétfalusi fuvarosok által használt téli patkók, patkósarkok is jellemzõek, éppúgy, mint a
86. IMREH István 1980. 75–76. 87. Az úthálózat változásánál is komolyabb befolyása volt a „kollektív” megalakulásának 1960-ban. Például Bálint Sára visszaemlékezése szerint az addig: „2 lóval, 2 ökörrel, 6 fejõs tehénnel és borjakkal, 40 báránnyal és 3–5 disznóval, tyúkokkal, kacsákkal és pulykákkal, 13 hektár földön gazdálkodó apjának 2 szekerét, rostáját, vejével közös cséplõgépét, kapáló ekéjét, és vetõgépét is be kellett adnia”. A kollektivizálás szekerességre való hatásához SUBA László 1994. 125. vagy NAGY Balázs 1995. 6. 88. Az egyenes deszka oldalak hossza 405 cm, magassága 67 cm. Az elsõ kerék 69 cm átmérõjû, míg a hátsó 80 cm. Az oldalakat tartó erõsen vasalt rakoncák hossza elõl-hátul egyformán 74 cm. A ferhéc hossza 162 cm, míg a hámfa hossza 73 cm. A nyújtó 4 méteres. Ez a jármû 3 tonna teherbírású, elsõsorban a gyári tengelyeknek és a gumikerekeknek köszönhetõen. A nagyobb, akár 5 tonnát (!) is bíró forgózsámolyos jármû egyenes oldalainak hossza 494 cm, magassága 58 cm. Az oldalak két egyenes deszkából állnak. Az elsõ kerekek 89 cm-es, míg a hátsók 95 cm átmérõjûek. A hosszú oldalakat nem csak elöl, hátul is tartják merevítõ rakoncák, hanem a raktér közepén is állnak az aljdeszkához rögzített vasfülekbe állított egyenes 165–174 cm hosszú fa rudak. A jármû elsõsorban homok és sóder szállítására alkalmas, a rakomány ürítése a kocsiszekrény zárásának meghatározója. A rakteret elöl lezáró elsõ súbert alkotó deszkákból összeállított lap egyben a háttámlája az ülésnek. Egy felnyitható tetejû kocsiláda az ülés. A láda hossza 106 cm, szélessége 48 cm, mélysége pedig 52 cm. KEMECSI Lajos 2010a. 89. Bálint Sára A gyári technikai megoldások helyi megismerésének eszközei voltak a közösség által beszerzett tûzoltó kocsik. Pürkerecen sikerült megtalálni az 1892-ben Budapesten készült tûzoltó kocsit. A gyári termékként készült – s nemzetközi szinten is értékelt – magyarországi kocsigyárak (példáué Kölber) jármûvei közvetlenül mutatták a vidéki jármûkészítõk és fuvarosok számára a legmodernebb technikai megoldásokat. Ezek hatása fontos területe a jármûkultúrát elemzõ kutatásoknak, miként a különbözõ kocsigyárak termékeinek elterjedését is érdemes figyelembe vennie a kutatóknak. Vö. BÍRÓ Donát 1992. 90. BATÁRI Zsuzsanna muzeológus rendezte a mûhely kiállítását ötvözve az enteriõr és az interaktív elemeket tartalmazó tematikus tárlatot. KEMECSI Lajos 2008. 75. 91. KÓS Károly 1976. 85–86. 92. BERECZKI Ibolya 2010a. 6., illetve 2010b. 378. 93. Egyöntetû vélemény 2008-ban, hogy egyetlen magyar lovas fuvaros mûködik Hétfaluban, a türkösi Partin András, és megfelelõ lova is csak neki van. A koporsó készítõ, temetkezési vállalkozó Fabich Aranka õriz egy hagyományos lovas gyászkocsit, melyet egyre többen rendelnek meg a temetési szertartás díszének emelésére. A kocsit 1930 körül hozatták Bécsbõl! (A jármû megmaradásának története is tanulságos.) A szükséges karbantartás, az elengedhetetlen javítások a helyi kovácsok és kerékgyártók feladata volt, s ezt igen jó minõségben végezték el. Fabich A. 94. Például BENEDEK H. János 1997. 217.; HALÁSZ Péter 1994.
207
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 208
fogat hajtásánál használt ostor jellege. A tárgyi emlékanyag gyors eltûnése is indokolja a tervezett tematikus kiállításon történõ értõ bemutatását a látogatók számára.95 Az egykori hétköznapi tudás elemei közül a lóirányító szavak, a jellemzõ állatnevek, a betanítás fogásai mára gyakorlatilag eltûntek. A tematikus kiállítás – hangsúlyozva a nyelvi és etnikai környezet jellemzõit – szintén alkalmas ennek a tudásanyagnak a korszerû közvetítésére. A csûrben bemutatásra kerülõ mûtárgyak mellett kiemelt szerepe lesz a hiteles mûtárgymásolatként készülõ tárgyaknak is. Ezek az interaktivitást szem elõtt tartva az „életnagyságú szekér puzzle” részeként a könnyû típusba tartozó jármû szét- illetve összeszerelését bemutató fotók/leírás, esetleg film segítségével a látogatók számára is kipróbálhatóvá teszik az összeállítást.96 Alternatív bemutatási lehetõség – a borica A múzeumi hasznosítás szempontjából elengedhetetlen a közvetlenül bemutatásra kerülõ tematikán kívüli kulturális jegyek feltárása és ismerete. A hétfalusiak gazdag népköltészeti hagyományaira a szaktudomány már korán figyelmet fordított.97 A kiállítással kapcsolatos múzeumi bemutatók, alternatív programok, múzeumpedagógiai témák szintén gazdag elõismeretekre építhetnek.98A hétfalusi csángók nyelvjárása, mesevilága, gyermekjátékaik és dalkincsük értékes sajátosságokat hordoz, s viszonylagos elzártsága miatt a magyar népi mûveltség régies elemeit õrizték meg. Népszokásaikról, mint a Gergely-járás, a zöldfaállítás, a búzakoszorú vivés részletes leírásokat ismerünk.99 A rendkívül gazdag hétfalusi szokáshagyomány legismertebb és jellegzetes eleme a borica. Ez a táncos szokás csak Hétfaluból ismeretes. „Boriczának nevezték azon körtáncot mely régi eredeténél és ritkaságánál fogva a nép mulatságának fénypontját képezte és annak különös jellemzõ színt kölcsönzött.”100 Négyfaluban a szokás a 19. század közepén kiment a gyakorlatból és csak a Brassótól távolabb fekvõ Háromfaluban maradt meg.101 A téli nap-
forduló ünnepkörébe tartozó termékenységvarázsló rítust régebben egész farsangban, 1870-es évektõl már csak karácsony másnapján vagy aprószentek napján járták. A szokásban csak férfiak vehettek részt. A borica és a településeken mûködõ legénytársaságok az életkori csoportkohézióval, a helyi társadalom jellemzõivel közvetlen viszonyrendszerben álltak.102 A szalagokkal, csörgõkkel, csörgõs sarkantyúkkal felszerelkezett borica táncosok felszereléséhez tartozott a fából készült „lapocka”. A négy álarcos „kuka” kelléke volt a derekukra erõsített kolomp és fakard, illetve egy korbács. A boricások vonulásakor az élen haladó „tebetartó” vitte a „tebét”, amely egy aranyozott gyümölcsökben végzõdõ fenyõfa volt, utánuk következtek a cigányzenészek. A menetet a borica táncosok zárták. Házról, házra járva az udvarokon mutatták be jellegzetes négy részre tagolódó kötött körtáncukat. A kukák tréfáik közben igyekeztek elemelni valamit a háziaktól, amit a gazda pénzzel vagy étellel válthatott vissza. A borica járás végeztével a résztvevõk mulatságot tartottak.103 A szokást a román hatóságok betiltották és újraélesztésére csak több lépcsõben végleg az 1980-as években nyílt lehetõség. 104 Az enteriõr értelmezését segítõ korszerû QR kód az alternatív berendezésben is lényegi szerepet kaphat. Az ismert archív felvételek felhasználásával a látogatók akár az épület udvarán virtuálisan megelevenedõ borica járást is megismerhetik, miként a szokáscselekményre vonatkozó olyan háttér információkat is, melyek a közösségi identitás õrzésében betöltött szerepét igazolják. Mintaértékû esettanulmányként tekinthetünk a hétfalusi borica járásra, mint a magyar szellemi örökség megõrzésének sajátos és esetenként konkrét politikai tartalmakat és tanulságokat is magába foglaló komplex jelenségére.105A nonverbális médiumként értékelhetõ rituális kommunikáció – a borica – bonyolult és összetett jelenségcsoport.106 Így múzeumi bemutatása érdemi kihívást jelent a számunkra. Nyilvánvaló, hogy az interpretációs megoldások komplex alkalmazására lesz szükség.107
95. A napjainkban használt fuvaros lószerszám részei az adatközlõk szerint az alábbiak: „fejfék zabolával, kantár, elõhám: mellyszijú, nyakszíj, hátszijú. Nyújtó szijuk a farhámhoz tartozik. Tartószijú, húzó. A lánc rágja a testit a lónak, de erõsebb, mint a bõr.” Az ismertebb lovas fogatok mellett, ki kell térnünk a szarvasmarha fogatolásának bemutatására is. A tatrangiak elõszeretettel tartottak ökröket, a rövidebb, erdei fuvarok céljára. 50 éve még gyakori látvány volt 5–6 ökrösszekér lassú vonulása egymás mögött a tatrangi határban. A hétfalusi kettes járom jellemzõ méretei az alábbiak: a „járomfej” 137 cm hosszú, aljfa 124 cm, a járompálca 68 cm, bélfa 66 cm hosszú. A tehénre is használt egyes járom 143 cm aljfa, és 136 cm a járomfej. A bélfa hossza 52 cm. KEMECSI Lajos 2010a. 96. Hasonló projektet valósított meg a Néprajzi Múzeum a Mûvészetek Völgye programsorozat részeként 2010-ben Kapolcson. http://old.magyarmuzeumok.hu/latogato/index.php?IDNW=831 97. Vö. HERRMANN Antal 1901.; KOLUMBÁN Lajos 1903.; HORGER Antal 1908.; különösen gazdag és kiválóan használható anyagot gyûjtött SERES András 1984. 98. Így például az esztendõ ünnepi szokásairól, a felnõtté válásról önálló köteteket publikált VERES Emese Gyöngyvér 2002.; 2005.; 2007. 99. Seres András 1984. 355–481. 100. ORBÁN Balázs 1871. 148. 101. KÖNCZEI Csilla 2009. 84. 102. KÖNCZEI Csilla 2009. 78–79. 103. MAGYAR Zoltán 2011. 286. 104. KÖNCZEI Csilla 2009. 92–94. 105. A Múzeum Szellemi Örökség Igazgatósága az UNESCO listával kapcsolatos szakmai feladatok koordinálójaként közvetlenül kapcsolódik a hasonló magyar szellemi örökségvédelmi feladatokhoz. Ennek az áldozatos és nemzetpolitikai szempontból is kiemelten fontos identitásõrzõ tevékenységnek a kapcsolódási pontjait is alkalmas a hétfalusi kiállítás jelezni. 106. Részletes elemzése szétfeszítené a tanulmány kereteit. Így csupán utalunk a borica tánc egyes elemeinek nyilvánvaló erotikus, szexuális üzeneteire (például veregetés lapickával – bikacsökkel).; KÖNCZEI Csilla 2009. 98–100. 107. Ebben kiemelt szerepe lesz a borica rituális eszközeinek értelmezésének.
208
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 209
Összegzés A Szabadtéri Néprajzi Múzeum erdélyi épületegyüttesének részeként tervezett hétfalusi állandó tárlat megvalósításához intenzív és komplex célzott muzeológiai – néprajzkutatói tevékenység szükséges az elkövetkezõ idõszakban.108 Ennek a kutatásnak a szervezési feladatait az Erdélyben érzékelhetõ rendkívül gyors kulturális átalakulás alapvetõen befolyásolja. Elengedhetetlen, hogy a kiállításon bemutatott kulturális jelenségekhez hozzáférést kell a látogatók számára biztosítani, s ezzel párhuzamosan a múzeumunkban õrzött és bemutatott gyûjteményekhez az értelmezésen keresztül kell a hozzáférést megadni számára. A hétfalusi kutatás nyilvánvaló tárgyát képezik az egykori életvilágok, hiszen komplexitásukban hitelesen vallanak azokról az elemekrõl, melyek látogatóinkat érdeklik. A tervezett kiállítás nem a statikus tudás-átadás helyszíne és eszköze, hanem dinamikus, a vonatkozó ismeretekre vonatkozó diskurzus lehetõségét teremti meg. A közlekedés tematika mentén a hétfalusi kultúra bemutatása alkalmas arra, hogy olyan aktuális kérdésekre is hiteles válaszokat adjon a Múzeum, mint a multietnikus
környezetben õrzõdõ identitás, vagy a diaszpórában109 is fennmaradó saját kulturális jegyek, jelenünkben esetenként súlyos konfliktusokat110 is hordozó jellemzõi. A hétfalusi borica, mint társadalmi reprezentáció és mint nonverbális médium további érdemi üzeneteket is hordoz.111 Különös jelentõséget eredményez Hétfalu jellemzõ földrajzi és társadalmi helyzete. A kutatott települések ugyanis nem egyszerûen különbözõ etnikumok és ezek kultúrájának határán fekszenek, hanem lényegesen mélyebb törésvonalon. Gyakorlatilag a nyugati civilizáció és kereszténység, illetve az ortodoxia közötti határvonal egy kitüntetett pontjaként értékelhetõ Hétfalu helyzete.112 Ez a kulturális kisrégió Európa és a Nyugat határaként is mûködött évszázadokon keresztül és a politikai döntések eredményeként kialakított új európai közösségi formációs folyamatok sem teszik érdektelenné a tradicionális kereteket.113 A civilizációk s ezáltal a kulturális entitások közötti törésvonalak mentén jellemzõ konfliktusok tanulságainak jelentõségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A hétfalusi magyarok évszázadok alatt adott válaszai a környezetükhöz való viszonyra vonatkozó kérdésekre, tehát tágabb, európai összefüggésekben is relevánsnak és adekvátnak értékelhetõek.
ADATKÖZLÕK
Balázs Gyula szül. 1986. Barti Ilona szül. 1929. Bálint Sára szül 1927. Benedek István szül. 1934. Bibó Hajnalka szül. 1953. Bibó János szül. 1952. Csíki Gyula szül. 1924. Csiki János szül. 1938. Csiki Károly szül. 1958. Fabich Aranka szül. 1936. Fehér Sándor szül. 1928. Fejér Árpád szül. 1932.
Lõrinc Mihály szül. 1925. Lukács Mihály szül. 1963. Mátyás Lajos szül. 1950. Partin András szül. 1948. Partin Andrásné szül. 1951. Papp Dezsõ szül. 1922. Serény András szül. 1949. Sós Berta szül. 1951. Székely Levente szül. 1954. Türkösi Sándor szül. 1956. Vaszi János szül. 1951.
108. Csak felsorolás szerûen sorrendiséget nem jelezve: épület kiválasztások, bontások, újjáépítési javaslatok elkészítése, helyi néprajzi gyûjtések, közgyûjtemények anyagainak megismerése, levéltári-könyvészeti kutatás, berendezési tervek készítése, kiállítási tématervek majd forgatókönyvek kidolgozása, interpretációs terv készítése, mûtárgymásolatok készíttetése, restaurálási tevékenység, etnobotanikai kutató és tervezõmunka. 109. Ennek tekintve a tömeges bukaresti munkavállalást. 110. Vö. VERES Emese Gyöngyvér 2008.; KEMECSI Lajos 2010b. 111. KÖNCZEI Csilla 2009. 112. A szekerezõ hétfalusiak közvetlen és eredményes évszázados kapcsolatokat mûködtettek az iszlám civilizációhoz kapcsolódó területekkel is. 113. Vö. HUNTINGTON, Samuel P. 2008. 257–262.
209
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 210
IRODALOM
ALBERT Ernõ 1991 Adatok a ditrói tutajozás és szekeresség történetéhez. In: A Duna menti népek hagyományos mûveltsége (szerk.: HALÁSZ Péter). 385–392. Budapest BALASSA M. Iván 2007 A szomszédos országok magyarságának bemutatási lehetõségei a Szabadtéri Néprajzi. Múzeumban Ethnographia 2007/1 85–104. 2011 A székelykapu. Budapest BAUSINGER, Hermann 1983 A folklorizmus fogalmához. Ethnographia, XCIV. 434–440. BÁRD Edit–BATÁRI Zsuzsanna 2004 Interaktivitás – egy konferencia tapasztalatai. Téka 2004/2. 42–44. Szentendre BENEDEK H. János 1997 Egy moldvai parasztcsalád gazdálkodása. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 5. 210–223. BERECZKI Ibolya 2010a A múzeum küldetése és a múzeumi imázs. In: Múzeumi kommunikáció az oktatás szolgálatában. Múzeumiskola 7. 3–11. 385–392. 2010b A múzeum küldetése és a múzeumi imázs. Ethnographia 121. évf. 2010/4. 372–385. BERKES Katalin 2005 Szekér-karuca-huluba, moldvai adalékok a szekerek táji típusainak kérdéséhez In: Parasztélet, kultúra, adaptáció (szerk.: BÁTI Anikó–BERKES Katalin–ELTER András–NOBILIS Júlia). 121–138. Budapest BÍRÓ Donát 1992 A szászrégeni lovaskocsi-gyártás. Mûvelõdés 2. sz. 32., 33. BORSOS Balázs 2011 A magyar népi kultúra regionális struktúrája I-II. Budapest BUZÁS Miklós 2010 Hétfalu átalakulásai. In: A táj változásai a Kárpát-medencében. Tájhasználat és tájátalakulás a 18–20. században (szerk.: FÜLEKY György). 267–271. Gödöllõ CSILLÉRY Klára 1979 hétfalusi csángó bútor. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. 530–532. Budapest DANKÓ Boglárka 2011 Hétfalusi csángó cselédek Bukarestben. Ház és Ember 23. 195–202. Szentendre
210
DANKÓ Imre 1991 A brassói posztó útja. In: A Duna menti népek hagyományos mûveltsége. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére (szerk.: HALÁSZ Péter). 363–372. Budapest DUNÃRE, Nicolae 1978 Román – magyar – szász etnokulturális kapcsolatok. Korunk Évkönyv. 75–80. Kolozsvár FÁBIÁN Margit 1996 Andrásfalvi fuvarosok. Néprajzi Látóhatár 1–2. sz. 222–234. FÉL Edit–HOFER Tamás 1979 Hétfalusi csángó viselet. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. 533–534. Budapest GRÁFIK Imre 1983 Az áru útja a szállítás forradalma elõtt. Ethnographia 1–35. HALÁSZ Péter 1993 A barcasági magyarok. Honismeret 1993/2. 22–27. 1994 A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentõsége a moldvai magyaroknál. Studia Comitatensia 24. 25–35. HERRMANN Antal (ifj.) 1901 A hétfalusi csángók. Budapest HORGER Antal 1908 Hétfalusi csángó-mesék. (Népköltési Gyûjtemény, X.) Budapest HUNTINGTON, Samuel P. 2008 A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest IDU, Petre 1972 Mijloace traditionale de transport. In: Nicolae DUNÃRE (red): Tara Birsei. 360–373. Bucuresti IMREH István 1980 Utak, utazások, szállítások Erdélyben. Mûvelõdés 8–9. sz. 74–76. JAKAB András 2003 Hétfalu és csángó-magyar népe. Budapest JANKÓ János 1897 Az ezredéves országos kiállítás néprajzi faluja. Budapest JUHÁSZ Antal 2011 A kéziratos térképek szerepe a településkutatásban. In: Párbeszéd a hagyománnyal. A néprajzi kutatás múltja és jelene (szerk.: VARGYAS Gábor). 345–362. Pécs KEMECSI Lajos 2006 Erdélyi épületegyüttes a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. 27–29. Néprajzi Hírek 2006/1–2.
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 211
2008
A Felföldi mezõváros tájegység megvalósítása a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ethnographia 119. 1. sz. 55–78. 2009 A tudományos kutatás a magyar szabadtéri néprajzi múzeumokban. Ház és Ember 21. 265–271. Szentendre 2010a Adatok a hétfalusi közlekedéskultúrához. In: Inde Aurum – Inde Vinum – Inde Salutem. Paládi-Kovács Attila 70. születésnapjára (szerk.: BALI János–BÁTI Anikó–KISS Réka. 324–344. Budapest 2010b A barcasági csángók kálváriája. Könyvismertetés: VERES Emese Gyöngyvér: „Mikor Oláhország háborút izene…” Korunk XXI/4. 115–117. KISS Nimród László 2011 A burgonyatermesztés Hétfaluban. Ház és Ember 23. 179–93. Szentendre KOLUMBÁN Lajos 1903 A hétfalusi csángók a múltban és a jelenben. Brassó KÓS Károly 1976 Hétfalusi szekeresség. In: Tájak, falvak, hagyományok 80–02. KÓSA László 1979 Hétfalusi csángók. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. 532–533. Budapest 1991 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880–1920). Debrecen KOVÁCS Lehel István 2005 Hétfalusi csángó tájszógyûjtemény. Kolozsvár KÖNCZEI Csilla 2009 A borica. Kulturális identitás, rítus és reprezentáció a Brassó megyei Háromfaluban. Kolozsvár MAGDÓ János (ifj.) 2008 Pár szóban a hétfalusi kertkultúráról. SZNM-MNÉA A-5347 Magyar Néprajzi Atlasz III. (szerk. BARABÁS Jenõ 191–205. lapok (Paládi-Kovács Attila) MAGYAR Zoltán 2011 A magyar népi kultúra régiói 2. Felföld, Erdély, Moldva. Budapest MALONYAY Dezsõ 1909 A magyar nép mûvészete II. Budapest MOHAY Tamás 2011 Hétfalu. In: Magyar Néprajz I. 1. Táj, nép, történelem (fõszerk.: PALÁDI-KOVÁCS Attila). 834. Budapest NAGY Balázs 1995 Régi parasztjármûvek Háromszéken. Szakdolgozat ELTE BTK Tárgyi Néprajz Tanszék (kézirat). Budapest ORBÁN Balázs 1871 Hétfalu. In: Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Barcaság VI. kötet. 86–145. Pest PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973 A magyar parasztság kerekes jármûveinek történeti és táji rendszerezéséhez. Néprajzi Közlemények XVIII: 5–79.
2003
Szánfélék és szánrészek nevei. In: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében. 197–209. Szentendre 2005 Merre tart az Európai néprajztudomány? Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. Budapest SABJÁN Tibor 2003 Boronafal. In: Hagyományos falak (szerk.: SABJÁN Tibor–BUZÁS Miklós). 14–25. Budapest SERES András 1970 Hétfalusi szekeresség. Falvak Dolgozó Népe XXVI. évf. 35. sz. 7. 1976 Hétfalusi „csángó bútor”. In: Népismereti Dolgozatok (szerk.: KÓS Károly). 103–107. Bukarest 1984 Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Bukarest 1992 Hétfalusi faragott kapuk. Honismeret 1992/4. 99–100. SUBA László 1994 A makfalvi szekeresség. Néprajzi Látóhatár III. 3–4. sz. 119–138. SZILÁGYI Miklós 2009 A közlekedés és szállítás modernizációjának hatása a paraszti életmódra. Paraszti hagyomány és modernizáció. 28–41. Budapest VASS Erika 2006 Tájegység születik? Erdély és Partium a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Néprajzi Hírek 35. 39–40. 2009 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének 2008. évi munkálatai. Néprajzi Hírek 2009/3. 9–13. 2010 Hétfalusi lakóházak berendezése. SZNMMNÉA-A-6250 VASS Erika–BUZÁS Miklós 2007a Az Erdélyi épületegyüttes a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Telepítési koncepció, 2006 november). Ház és Ember 20. 227–268. Szentendre 2007b A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének elõzetes telepítési koncepciója. Ethnographia 2007/2–3. 227–270. VERES Emese Gyöngyvér 2002 Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál. Hétfalu 2005 Ma leszek elõször házadban vendéged. Felnõtté válás a barcasági csángóknál. Budapest 2007 Magyarvár, csángó szobor, Kossuth Lajos szemfedõje. A szabadságharc emlékezete Hétfaluban. In: Folklór és történelem (szerk.: SZEMERKÉNYI Ágnes). Budapest 2008 „Mikor Oláhország háborút izene…” A barcasági csángók kálváriája. Budapest 2009 Néhány gondolat a barcasági csángók anyagi kultúrájához. SZNM-MNÉA-A-5359.
211
12-kemecsi_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:06 Page 212
Lajos Kemecsi
THE FARM OF HÉTFALU It is indispensable to provide access for visitors to the cultural traditions displayed in the exhibition and to help them have access to the collections via the means of interpretation. The then life styles and worlds are obvious topics of the research on Hétfalu as in their complexity they faithfully showcase the elements our visitors are interested in. The planned exhibition is not the scene and tool of transmission of static knowledge, but it provides the opportunity of a dynamic discourse relating to existing knowledge. Along the topic of traffic the presentation of the culture of Hétfalu is appropriate to answer recent questions such as identity preserved in a multi-ethnical environment or the cultural marks sustained even in a diaspora which, in our present day, can carry serious conflicts. Borica in Hétfalu as social representation and non-verbal medium carries further relevant messages. The charac-
teristic geographical and social position of Hétfalu results in a peculiar importance. The researched villages lie not only on the borderline between several ethnicities and their culture, but on a lot more significant line of fracture. Hétfalu is an outstanding point on the borderline between western civilisation and Christianity and the orthodox religion. This small cultural region used to be the borderline between Europe and the West for centuries and the new European community forming processes as a result of political decisions make the traditional frames interesting. It is especially important to emphasise the importance of the lessons of the conflicts peculiar to the fracture lines between civilisations and thus cultural entities. The answers that the people in Hétfalu gave to questions concerning their relation with the environment are regarded relevant and adequate in a broader European background.
Lajos Kemecsi
DER HOF VON HÉTFALU Die in den Ausstellungen vorgeführten Kulturtraditionen müssen für Besucher zugänglich sein, und sie brauchen Hilfe in der Deutung der Ausstellungen. Die damalige Lebensweise und die Welt der Einwohner waren wichtige Themen in der Forschung über die Gemeindegruppe, zusammen Hétfalu (Siebendörfer) genannt. Die Themen der Forschung berichten in ihrer Ganzheit über Elemente, die unsere Besucher besonders interessieren können. Die geplante Ausstellung soll nicht der Vermittlung von statischen Kenntnissen dienen, sondern die Gelegenheit bieten, die bestehenden Kenntnisse in einem dynamischen Dialog zu erweitern. Die Vorstellung der Kultur von Hétfalu eignet sich zur Beantwortung von jüngsten Fragen, wie die Bewahrung der Identität in einer multiethnischen Umgebung oder die Kulturelemente, die sogar in Diaspora aufrechterhalten werden, und die heutzutage ernsthafte Konflikte verursachen können. Der Tanz ‘Borica’ als soziale Erscheinung und nonverbales Medium trägt weitere wichtige Botschaf-
212
ten. Wegen seiner charakteristischen geographischen und sozialen Stellung hat Hétfalu eine besondere Bedeutung. Die Dörfer liegen nicht nur an der Grenzlinie von mehreren Ethnien und ihrer Kultur, sondern an einer viel wichtigeren Bruchlinie. Hétfalu ist ein hervorragender Punkt an der Grenze, die die westliche Zivilisation und das Christentum und die orthodoxe Religion voneinander trennt. Diese kulturelle Kleinregion stellte während Jahrhunderten die Grenze von Europa und des Westens dar. Die als Ergebnis von politischen Entscheidungen die neue Europäische Gemeinschaft formende Prozesse machen die traditionellen Rahmen äußerst interessant. Es ist besonders wichtig, die Lehren hervorzuheben, die aus den besonderen Konflikten an diesen Bruchlinien zwischen Zivilisationen und somit auch zwischen kulturellen Bereichen zu ziehen sind. Die Antworten, die die Einwohner von Hétfalu auf die Fragen über ihre Beziehungen mit ihrer Umgebung gegeben haben, sind in einem breiteren Europäischen Hintergrund besonders wichtig.