Előterjesztő: Kiss Tibor polgármester
A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2014. évi ellátásának átfogó értékelése Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. § (6) bekezdése alapján a helyi önkormányzat minden év május 31-ig átfogó értékelést készít a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásról melyet a képviselő-testület megtárgyal. Az átfogó értékelés tartalmi követelményeit a fent hivatkozott törvény végrehajtására kiadott, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló többször módosított 149/1997.(IX.10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gyer.) 10. számú melléklete tartalmazza. Az értékelést meg kell küldeni a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálynak. A Gyámhivatal az értékelés kézhezvételétől számított harminc napon belül javaslattal élhet a helyi önkormányzat felé. A helyi önkormányzat hatvan napon belül érdemben vizsgálja a Gyámhivatal javaslatait és állásfoglalásáról, intézkedéséről tájékoztatja. Mindezek figyelembe vételével Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 2014. évben végzett gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról az alábbi értékelést adom: I. Településünk demográfiai mutatói: Az adott év január 1én érvényes adat.
2014.
2013.
2012
2011
2010
állandó lakos lakónépesség
3048 2885
3065 2906
3066 2860
3085 2792
3074 2812
Korösszetétel 0-5 6-14 15-17 18-59 60-x
172 351 118 1786 621
176 368 118 1797 606
175 373 125 1795 598
191 373 128 1814 579
192 376 125 1806 576
682
699
718
728
751
0-18 éves korosztály
II. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A települési önkormányzat jegyzője megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 130%-át (37.050 Ft-ot).
1
egyedülálló szülő vagy más törvényes képviselő, tartósan beteg illetve súlyosan fogyatékos gyermek esetében a 140 %-át (39.900 Ft-ot). Nagykorúvá vált gyermek esetében, ha: - nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét nem töltötte be, -
- felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és 25. életévét nem töltötte be, az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 140 %-át, és a nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult. A települési önkormányzat jegyzője a fenti feltételek fennállása esetén egy év időtartamra állapíthatja meg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult:
A bölcsődés, az óvodás, az 1-8 évfolyamon nappali rendszerű oktatásban részt vevő gyermek az intézményi térítés díj 100 %-os kedvezményére, Az előzőekhez nem tartozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50 %-os kedvezményére, A Gyvt. 20/A. §-ban meghatározott természetbeni támogatásra, egyéb, külön jogszabályokban meghatározott kedvezményekre.
A Gyvt. 20/A. §-ban foglaltak szerint 2014. évben annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek augusztus 1-jén és november 1-én a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennállt 5.800-Ft természetbeni támogatást kellett folyósítani, Erzsébet utalvány formájában. A támogatás mértékét minden évben a költségvetési törvény határozza meg. Ezek alapján 2014. év augusztus hónapjában 411fő részére 2.383.800- Ft pénzbeli támogatást, november hónapjában 391 fő részére 2.267.800- Ft értékű természetbeni támogatást nyújtott az Önkormányzat. A kifizetett összeget az állam teljes összegében megtérítette. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek 2014. december 31-én: Korcsoport szerint: 0-6 évesek 89
7-14 évesek 183
15-18 évesek 83
19 év felett 36
összesen 391
Családok nagysága gyermeklétszám alapján: Gyermeklétszám
1 gyermekes
2 gyermekes
3 gyermekes
Családok száma egyedül álló szülő
51 19
62 18
45 8
4-5 gyermekes 23 8
6-nál több gyermek 4 1
összesen 191 54
Egy főre eső jövedelem alapján: Nyugdíjminimum 50%-a alatt 26 gyermek
Nyugdíjminimum 50 %-a és a nyugdíjminimum között 234 gyermek
Nyugdíjminimum fölött 131 gyermek
2
Tartósan beteg gyermek: 6 éves kor alatt 6 gyermek
7-14 éves 8 gyermek
15-18 éves 2 gyermek
19-25 éves 3
A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek közül, ingyen étkezett: Intézmény
Bölcsődés
Óvodás
Gyermek
10
69
Iskolás (1-8 évfolyam) 184
Összesen 263
50%-os térítési díj kedvezményben részesült: bölcsődés 4 fő, óvodás 18 fő, iskolás 26 fő. összesen 48 gyermek. Ők a tartósan beteg, és a három vagy több gyermekes családból származók együttesen. Összességében ez 14.756.480-Ft támogatást jelentett. Pénzbeli ellátás: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után a gyermek családbafogadó gyámjául kirendelt hozzátartozó pénzbeli ellátásra jogosult, ha a) a gyermek tartására köteles, és b) nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik, gyermekenként - az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százaléka, (6.270.Ft). 2014. év során kiegészítő gyermekvédelmi támogatás megállapítása iránti kérelem nem volt. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által átruházott hatáskörben az önkormányzat Szociális Bizottsága jogosult a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítására. Jogosultsági feltétel, hogy a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül. Ezen támogatás egyszeri összege nem lehet kevesebb 6.000 Ft-nál és maximum összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60%-át (17.100 Ft-ot). A támogatás módját (pénzbeli vagy természetbeni) a döntésre jogosult állapítja meg. Rendszeres védelembe vett gyermekek részére a támogatást természetbeni formában kell nyújtani. 2014. évben rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítására nem került sor. Óvodáztatási támogatás: Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításának célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél korábbi életkorban történő rendszeres óvodába járásának elősegítése. A települési önkormányzat jegyzője az óvodáztatási támogatásra való jogosultságát – kérelmére – annak a szülőnek vagy családbafogadó gyámnak állapítja meg, akinek gyermeke tekintetében - a halmozottan hátrányos helyzet fennállását a jegyző megállapította, és
3
- legkésőbb annak az óvodai nevelési évnek a kezdetéig, amelyben az ötödik életévét betölti, megkezdi az óvodai nevelésben való tényleges részvételt és a kérelem benyújtását megelőző időszakban legalább két hónapon keresztül a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint rendszeresen jár óvodába. - Az óvodáztatási támogatás iránti kérelem legfeljebb annak az óvodai nevelési évnek a kezdetéig terjeszthető elő, amely évben a gyermek az ötödik életévét betölti. Az óvodáztatási támogatást első alkalommal, ha az óvodáztatási támogatásra való jogosultság jogerős megállapítására a) az előző év december 5-e és a tárgyév június 4-e között kerül sor, a tárgyév június hónapjában, b) a tárgyév június 5-e és a tárgyév december 4-e között kerül sor, a tárgyév december hónapjában folyósítja. Az első alkalmat követően a települési önkormányzat jegyzője a gyermek óvodai nevelési jogviszonyának fennállásáig június és december hónapban további óvodáztatási támogatást folyósít a szülőnek vagy a családbafogadó gyámnak, ha a) a gyermek továbbra is halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül, és b) a szülő, a családbafogadó gyám a gyermeknek a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló kormányrendelet szerinti rendszeres óvodába járásáról gondoskodik. A támogatás összege gyermekenként első alkalommal 20.000 Forint, ezt követően esetenként és gyermekenként 10.000- Forint. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testületének - a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális és személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyi szabályairól szóló - 23/2013. (XII.19.) sz. önkormányzati rendelete 2.§-a alapján az első alkalommal folyósítandó óvodáztatási támogatást természetbeni formában nyújtjuk. 2014. évben 40 gyermek részesült óvodáztatási támogatásban az alábbiak szerint: - 9 gyermek első alkalommal természetbeni formában 20.000-Ft/fő, - 32 gyermek második és további alkalommal pénzbeli formában 10.000-Ft/fő. 2014. évben összesen 700.00-Ft óvodáztatási támogatást fizetett ki az önkormányzat. 2 gyermek óvodáztatási támogatását kellett megszüntetni, mert halmozottan hátrányos helyzetük megszűnt. A fenti ellátások mellet az önkormányzat az alábbi támogatásokat is biztosította: Ingyenes nyári étkezés: 20/2014. (III.20.) EMMI rendeletben (a továbbiakban: rendelet) foglaltak értelmében a települési önkormányzat az idei évben is támogatást igényelhetett a szociális nyári gyermekétkeztetés biztosítására pályázat benyújtásával. A támogatásban csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek részesülhettek. Korhatárt nem jelölt meg a jogszabály. Az étkeztetést az önkormányzatoknak a 2014. június 16. napja és 2014. augusztus 29. napja között kellett biztosítania legalább 45, legfeljebb 54 munkanapon keresztül folyamatosan. Az étkeztetés formája napi egyszeri melegétkeztetés. A támogatás egy gyermekre jutó napi összege legfeljebb 440-Forint. A 2014-es év nyári szünetében június 16-tól augusztus 29-ig 220 gyermek részesült ingyen étkeztetésben. Összege: 5.227.200- Ft.
4
2014-ben is csatlakozott az önkormányzat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz, mellyel a felsőoktatásban tanulók támogatását vállalta fel továbbra is. 2014-ben 40 fő részesült 10 hónapon keresztül ösztöndíjban, havi 2.000-Ft összegben. Összege: 800.000- Ft Arany János Tehetséggondozó Program keretén belül 2 fő középiskolai tanulmányokat folytató gyermeket támogattunk. 1 fő 6 hónapig, 1 főt 4 hónapig részesült havi 5.000 Forint támogatásban. Összege : 50.000- Ft. III. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások A Gyvt. 38. §-a értelmében az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez. A gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásának formái – a gyermekek életkorának megfelelően: -
-
gyermekjóléti szolgáltatás (a gyermekjóléti szolgálat útján), gyermekek napközbeni ellátása bölcsőde, a hetes bölcsőde családi napközi, családi gyermekfelügyelet házi gyermekfelügyelet alternatív napközbeni ellátás gyermekek átmeneti gondozása helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona.
Az előzőekben felsoroltak közül településünkön a gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, óvoda és iskola áll a szülők és a gyermekek rendelkezésére. A Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évi tevékenységéről Ráczné Hegedűs Ilona intézményvezető által készített beszámoló alapján tájékoztatom a Képviselő –testületet. Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 55. Tel:(06-54/716-000) A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálatának személyi feltételei:
5
A személyi feltételrendszer kialakítását a 15/1998. (IV.30.) NM rendelet szabályozza. A jogszabály által előírt szakmai létszám és a képzettségi feltételek biztosítottak. A gyermekjóléti szolgáltatást, Sárrétudvariban 1 fő szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező családgondozó végzi. A Gyermekjóléti Szolgálatok vezetését, 1 fő vezető látja el Püspökladányban. A kliensekkel végzett szociális munka színvonalát, hatékonyságát növeli az intézménnyel megbízásos jogviszonyban álló jogász és pszichológus (előjegyzés alapján), akik térítésmentes tanácsadást végeznek Püspökladányban. Püspökladány Létszám 1 fő
Munkakör
Végzettség
intézményvezető
szociálpedagógus, szakvizsgázott szociálpolitikus
családgondozó 1 fő
családgondozó
szociálpolitikus, szociológus - jelenleg gyermeknevelési díjban részesül, ezért 2013.09.15-től szociálpedagógus végzettségű munkatárs látja el a feladatát
1 fő
családgondozó
óvodapedagógus
2 fő
családgondozó (ebből egy fő 2013.09. hótól: Gyermekjóléti Szolgálat vezető)
szociálpedagógus
1 fő
asszisztens
Sárrétudvari 1 fő
családgondozó
szociális munkás Szerep
1 fő
családgondozó
szociális munkás Földes
1 fő 1fő 1fő
családgondozó családgondozó családgondozó
1 fő
családgondozó
szakvizsgázott szociálpedagógus szakvizsgázott szociális munkás szociálpedagógus Nagyrábé szociálpedagógus
A Segítő Kezek Gyermekjóléti Szolgálatának püspökladányi telephelyén dolgozó szakemberek munkarendje: Az ügyfélfogadás szüneteltetését nem gyakorolják a családgondozók. Ez a növekvő, gyermekjóléti rendszerbe kerülő gyermekek száma miatt nem lehetséges, valamint a krízisek, gyermeki veszélyeztetettség esetén az ügyfélszolgálatot nem lehet szüneteltetni!
6
Gyermekjóléti Szolgálat Hétfő
7.30 – 16.00
Kedd
7.30 – 16.00
Szerda
7.30 – 16.00
Csütörtök
7.30 – 16.00
Péntek
7.30 – 13.30
Pszichológiai tanácsadás helyszíne: Püspökladány (a tanácsadás kiterjed: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep településekre)
Jogi tanácsadás helyszíne: Püspökladány (a tanácsadás kiterjed: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep településekre)
Az ügyfélfogadás szünetel: 12.00-16.00
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
2014. június 30-ig heti 5 óra (csütörtök ½ 8 - 13.00) 2014.07.01-től : heti 3 óra (csütörtök 8.0011.00 óra)
2014. június 30-ig heti 5 óra (kedd 9.00- 12.00 csütörtök: 13.00 -15.00) 2014.07.01-től heti 1 óra (kedd: 11.0012.00 óra) Tárgyi feltételek:
A Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójának rendelkezésére áll egy folyosórész, az ügyfelek itt várakozhatnak - egy dolgozószoba, ahol 2 fő családgondozó (Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Szolgálat) külön íróasztal mellett ügyeiket intézheti. A családgondozók az ügyfelekkel segítő beszélgetéseket folytathatnak az interjúszobában. A családgondozók munkáját segíti a vezetékes telefonvonal és fax. Az internet hozzáférési lehetőség a szakemberek munkáját könnyíti meg. Mind a 2 szakembernek külön számítógépe van, a számítógépekhez egy nyomtató van bekötve. Szakmai szempontból a Gyermekjóléti Szolgálatnál a tárgyi eszközök mennyisége, minősége megfelelő. Összességében a személyi és tárgyi feltételeiben a Szolgálat a gyermekvédelmi feladatok teljes körű ellátására alkalmas.
7
Szakmai tevékenység: Az 1997. XXXI. Gyvt. 38-40. §. értelmében a gyermekjóléti szolgáltatás négy féle cél elérése érdekében teljesít különféle feladatokat: 1. A gyermek testi- lelki egészségének családban történő nevelésének elősegítése. 2. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése. 3. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. 4. A családjából kiemelt gyermekek családjukba történő visszahelyezése érdekében. Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésnek a megelőzéséhez. A gyermekeket megilletik az emberi jogok, és további jogként fogalmazódik meg a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemre és gondoskodásra való gyermeki jogok. Az alapellátás hozzájárul a gyermek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetének feltárásához és a gyermek szocializációs hátrányának csökkentésével, annak leküzdéséhez. A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységének fő célja, hogy segítse a gyermekek vérszerinti családjában történő nevelkedését. A gyermekek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve a segítő szervezet együttműködve az egészségügyi és más humán szolgáltatókkal, a nevelési- oktatási intézményekkel, hatóságokkal- szervezési, szolgáltatási, gondozási és koordinálói – feladatokat végez. A Gyermekjóléti Szolgálat meghatározó, központi szerepet tölt be a települések gyermekvédelmi rendszerének hatékonyabbá tételében, valamint a helyi szükségletek igazításában, fejlesztésében. A segítő szakember célja az, hogy a család dinamikai, illetve kommunikációs törvényszerűségének ismeretében a családot képessé tegye, valamint segítse abban, hogy erőforrásait használni tudja, tagjai képesek legyenek megelőzni vagy kezelni szociális jellegű problémáikat. A cél érdekében a családgondozó segíti a család működésének pozitív irányú változását a szociális probléma enyhítését, megszüntetését. Továbbá felismeri a településeken jelentkező, és az adott területre jellemző általános jelenségeket, problémákat, ugyanakkor javaslatokat és megoldásokat készít ezek kiküszöbölésére. A Gyermekjóléti Szolgálat szolgáltatásai: gyermekek, családok életminőségét javító különböző ellátásokról, (egészségügyi, szociális, munkaügyi, társadalombiztosítási), támogatásokról, gyermeki, szülői kötelezettségekről, jogokról, programokról nyújt felvilágosítást képviseli a családok és a benne élő gyermekek érdekeit krízishelyzetben lévő várandós anyáknak nyújt segítséget családgondozást végez a családban jelentkező problémák megoldása érdekében életvezetési, pszichológiai, jogi, gyermeknevelési, egészségügyi, mentálhigiénés tanácsadási tevékenységet nyújt kezdeményezi a különböző ellátásokhoz való hozzájutást (szükség esetén
8
segítséget nyújt a különféle kérelmek előterjesztéséhez), adományok esetében adományhoz hozzájuttatja a rászoruló családokat koordinálja a gyermekvédelmi rendszerben résztvevők munkáját szükség esetén hatósági eljárást kezdeményez a HBM-i Kormányhivatal, Püspökladányi Járási Hivatal, Járási Gyámhivatalánál különböző programokat szervez, amelyek prevenciós célzatúak - szabadidősbűnmegelőzési- valamint a családban jelentkező nevelési problémák, és hiányosságok hatásainak enyhítését célozzák meg. Természetesen ezek a programok térítésmentesek a gyermekek és családjaik számára. működteti az észlelő- és jelzőrendszert A Jelzőrendszer működéséről: Az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásáról, felsorolja és részletesen meghatározza a jelzőrendszer tagjait, meghatározza azoknak kötelező együttműködésüket, feladataikat a veszélyeztető okok feltárásában, a veszélyeztetettség időben történő felismerésében. Gyvt. 2 §. (1) bekezdése a helyi önkormányzatokat, gyámhivatalokat, bíróságokat, rendőrséget, ügyészséget, pártfogó felügyelői szolgálatot nevesíti. Gyvt. 17 §. (1) bekezdése alapján, gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot látnak el: a) az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, b) a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, így különösen a családsegítő szolgálat c) a közoktatási intézmények, így különösen a nevelési-oktatási intézmények (iskolák, óvodák), a nevelési tanácsadó, d) a rendőrség, e) az ügyészség, f) a bíróság, g) a pártfogó felügyelői szolgálat, h) az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek, i) a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása, j) a társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok. Ezen intézmények és személyek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál, hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén. A meghatározott személyek, szolgáltatók, intézmények és hatóságok a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése és megszüntetése érdekében kötelesek egymással együttműködni, és egymást kölcsönösen tájékoztatni. Gyvt. 17 §. (4) bekezdés alapján, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja jelzési vagy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, a szociális és gyámhivataljelzésére vagy hivatalból- értesíti a fegyelmi jogkör gyakorlóját és javaslatot tesz az érintett személlyel szembeni fegyelmi felelősségvonás megindítására. Püspökladányban 2014-ben nem történt ilyen jellegű intézkedés.
9
A Gyermekjóléti Szolgálat minden esetben kivizsgálja a jelzéseket, és a probléma jellegéhez, a veszélyeztetettség mértékéhez, a család szükségleteihez igazodó intézkedést megteszi. A jelzés kivizsgálásának tapasztalatairól visszajelzést nyújt a gyermekvédelmi törvény által meghatározott időkorláton belül. A gondozási tevékenység a szociális munka alapelveire, módszertanára épülő gondozási folyamat, mely történhet önkéntes alapon: alapellátásban, és hatósági alapon (Járási Gyámhivatal) kötelező jelleggel a védelem alá vont gyermekek családjainak esetében. A püspökladányi Gyermekjóléti Szolgálat szakmai tevékenységének szerves részét képezi a gondozási esetek ügyében különböző szintű döntések meghozatala. Ezeket általában a Gyermekjóléti Szolgálat javaslatára a hatóság kezdeményezi, de a döntés előkészítése miatt is szükség van a jelzőrendszer tagjaival folytatandó kapcsolattartásra. Mivel a kliensek életében sokszor sorsdöntő változást hoz egy- egy intézkedés (pl. családból való kiemelés), ezért a Gyermekjóléti Szolgálat szakmai team-je, nagy hangsúlyt fordít az esetmegbeszélésekre a döntések, javaslatok meghozatala előtt. A Gyermekjóléti Szolgálat célja hogy minél körültekintőbb vizsgálat előzze meg az intézkedéseket. A Gyermekjóléti Szolgálat 2014-ben, kötelezően, 6 jelzőrendszeri, szakmaközi megbeszélést tartott a jelzőrendszeri tagok számára - Gyvt. 17 §. (1). A Gyermekjóléti Szolgálat a 1997. XXXI. törvény értelmében, minden év március 31-ig Gyermekvédelmi Tanácskozást tart. A tanácskozás, fórumot ad a gyakorlati munka során felvetődő gyermekvédelemmel kapcsolatos problémák, javaslatok közreadásának, módszertani kérdések megvitatásának, állásfoglalások kialakításának. A Gyermekjóléti Szolgálat anyagi ellátással összefüggő speciális tevékenységei: Családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása: A Gyermekjóléti Szolgálat a HBM-i Kormányhivatal, Püspökladányi Járási Hivatal, Járási Gyámhivatalánál családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására irányuló eljárást - a pénzfelhasználási terv megküldésével és az eseti gondnok megjelölésével – kezdeményezhet, ha hivatalos tudomása van a gyermeki elhanyagolásáról. A Gyermekjóléti Szolgálat javaslatának beérkezését követően egy tárgyalás keretében meghallgatják az érintett személyeket, megismeri véleményüket a pénzfelhasználási tervről, illetve intézkedik a kirendelendő eseti gondnok személyéről, a természetbeni formában történő nyújtás időtartamáról, mértékéről és módjáról. A Járási Gyámhivatal félévente felülvizsgálja az intézkedés szükségességét, és indokolt esetben megváltoztathatja a családi pótlék természetbeni formában nyújtásának mértékét, időtartamát, módját. Az elkészített pénzfelhasználási tervben az eseti gondnok konkrétan megnevezi, hogy a természetben nyújtani kívánt összeget mire használja fel, melyet félévenként felülvizsgál (pelenka, tüzelő, gyógyszer, tanszer, ruházat stb.). A településen 2014. évben 1 családnál (2 gyermek) esetében került sor a családi pótlék természetben történő nyújtására, mely 2 gyermek után járó családi ellátás eseti gondnok általi beosztását jelenti. Az eseti gondnok a Családsegítő Szolgálat családgondozója, aki a családdal megbeszélve és megítélése szerint osztja be a legszükségesebb élelmiszerre, használati eszközökre, tisztítószerre, pelenkára, baba kozmetikumokra és gyógyszerre az összeget. A közös munka során, a családnak megoldott a napi élelme, a gyermekek 10
ruházkodása, a kisgyermek pelenkázásához szükséges, feltételek adottak stb. A vásárlások alkalmával olyan jellegű dolgokat nem vásárolhatnak, melyek nem a gyermekek érdekeit szolgálják. A családi pótlék beosztása során a család luxuscikkekben nem részesül így pl. márkás élelmek, drága ruhák stb. Óvodáztatási támogatás A 1997. évi XXXI. törvény 20./C. § szerint, az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításának célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél korábbi életkorban történő rendszeres óvodába járásának elősegítése. A támogatásra való jogosultságot a település jegyzője állapítja meg - hátrányos helyzet megállapítása. Az óvodáztatási kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló szülő, vagy családba fogadó gyám terjesztheti elő, annak az óvodai nevelési évnek a kezdetéig kérelmezheti, amely évben a gyermek az ötödik életévét betölti. A támogatás összege gyermekenként 20.000 Ft, ezt követően esetenként és gyermekenként 10.000 Ft. Az első alkalmat követően a jegyző a gyermek óvodai nevelési jogviszonyának fennállásáig június és december hónapban további óvodáztatási támogatást folyósít a szülőnek vagy a gyámnak. A települési önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy első alkalommal az óvodáztatási támogatást természetbeni formában kell biztosítani. 2014. szeptember 01-jétől 3 éves kortól kötelező óvodába járást ír elő a Nemzeti köznevelési törvény. A kötelező óvodába járás 2014. szeptember 01-től hatályos, tehát azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2011-ben születtek és 2014. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket. Lehetséges felmentést kapni a 3. éves kortól történő óvodába járás alól. A felmentést a szülő kezdeményezheti és a jegyző adhatja meg az óvodavezető és a védőnő egyetértésével. (NKt. 8. §. (2) „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.”). (NKt. 8. § „A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.”). Sárrétudvariban a 2014-es évben 40 gyermek részesült óvodáztatási támogatásban. Iskoláztatási támogatás szüneteltetése: A tankötelezettség mulasztásával kapcsolatosan , amennyiben a tanköteles gyermek a közoktatási intézmény kötelező tanórai foglalkozásai tekintetében igazolatlanul mulaszt, a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján, az illetékes Járási Gyámhivatal az adott tanévben igazolatlanul mulasztott 10. és 30. kötelező tanórai foglalkozás után végzéssel felhívja az iskoláztatási támogatás jogosultját a mulasztás jogkövetkezményeire. Az adott tanévben igazolatlanul mulasztott 50. kötelező tanórai foglalkozás után - amennyiben a védelembe vétel még nem áll fenn - 2013.01.01-től 16. éves kor alatt kötelező, egyéb esetben a probléma súlyossága dönti el a kezdeményezést – a Járási Gyámhivatal elrendeli a gyermek védelembe vételét, továbbá a teljes összegű iskoláztatási támogatás folyósításának2013.01.01-től- szüneteltetését, (2013.01.01. előtt felfüggesztette, mely során
11
visszamenőlegesen megkapta a család az ellátást), mely támogatási összeget a család utólagosan sem kaphat vissza! A támogatás szüneteltetése szorosan csak a 16 év alatti gyermekek (2013.01.01-től) esetében kapcsolódik a gyermek védelembe vételének elrendeléséhez. Az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének célja a tankötelezettség teljesítésének elősegítése, nem pedig az érintett családok anyagi ellehetetlenítése. A településen 2014-ben 4 gyermek esetében került szüneteltetésre az iskoláztatási támogatás. A Gyermekjóléti Szolgálat megítélése szerint nem volt hatással a támogatás megvonása a tanulókra. Hozzátartozók közötti erőszak és a távoltartással kapcsolatos gyermekjóléti tevékenység: A 2009. október 01-én hatályba lépett a 2009. évi LXXII. törvény a távoltartás intézménye a hozzátartozók közötti erőszak, családon belüli erőszak jelenségét próbálja megelőzni, kezelni, mielőtt bűncselekmény következne be. A törvény a hozzátartozók közötti erőszaknak minősíti a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenységet vagy mulasztást. A bántalmazás sok esetben (a bántalmazott megtorlástól való félelme miatt) akár évekig, évtizedekig is folytatódhat. A bántalmazás tünetei intenzívek és hosszú távúak, mely néha komolyabb következményekkel jár akár egy felnőtt, akár egy gyermek számára (személyiségtorzulás, deviáns viselkedés, torzult cselekvésminták, párkapcsolati problémák, tanulási zavar, teljesítményproblémák, pszichés gondok, suicid hajlam, stb.) A rendőrség az ideiglenes megelőző távoltartást elrendelő határozatát megküldi a Gyermekjóléti Szolgálatnak. A határozat meghozatalát követően a Gyermekjóléti Szolgálat 24 órán belül köteles felkeresni a bántalmazottat és a bántalmazót, és a kiskorút érintő veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében gyermekvédelmi intézkedést kezdeményez. A jogszabály pontosan meghatározza, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat köteles jelezni a családvédelmi koordinációs szervnek (Járási Gyámhivatal felé), ha a hozzátartozók közötti erőszak veszélyét észleli. A Gyermekjóléti Szolgálat a családban történő erőszak ártalmainak csökkentése érdekében köteles együttműködni a jelzőrendszer tagjaival, valamint kölcsönös tájékoztatással élni a kialakult helyzetről. A Gyermekjóléti Szolgálat a segítő munka során gondoskodik arról, hogy a bántalmazott jogi, egészségügyi, pszichológiai segítséget kapjon. Továbbá tájékoztatást ad a bántalmazónak, hogy a hozzátartozói erőszak ismétlődésének milyen következményei lehetnek. A Gyermekjóléti Szolgálat tájékoztatást nyújt a bántalmazónak a terápiás kezelésekről és más segítségnyújtási konfliktuskezelési lehetőségekről. Ezek eléréséhez igény szerint közreműködik a Gyermekjóléti Szolgálattal. 2014-ben 1 család esetében volt tudomása a Gyermekjóléti Szolgálatnak a távoltartás elrendeléséről. Az ügyből kifolyólag, a család és a 2 kiskorú gyermek jelenleg is a gyermekvédelem rendszerében, védelembe vétel keretében történő gondozás alatt áll. Jellemző ilyen esetekben, hogy a bántalmazó személy, tartva manipulatív helyzetének és erőfölényének elvesztésétől, gyakran csak látszat együttműködő, valamint próbálja a bántalmazás súlyosságát tompítani. Amennyiben a sértett rendőrségi feljelentéssel él az őt ért bántalmazással (tettlegesség, lelki-pszichikai erőszak, személyi szabadság korlátozása stb.) kapcsolatban, az esetek többségében visszavonja azt. A gyermeket veszélyeztető helyzetek súlyosabb formái közé tartozik a családon belüli erőszak, ezen belül a gyermekbántalmazás. A bántalmazással kapcsolatba kerülő segítő
12
szakemberek feladata nehéz, mivel a fizikai bántalmazást felismerni nem könnyű, a bántalmazás tényét az érintettek gyakran eltitkolják, a bántalmazásra utaló jelek pedig sokszor nem egyértelműek. A fizikai bántalmazás megnyilvánulhat egyedi vagy ismétlődő eseményekben. A gyermekek családon belüli bántalmazása a tapasztalatok szerint nem elsősorban fizikai jellegű, hanem inkább lelki-érzelmi jellegű, mely többnyire az alkoholproblémákkal, valamint a szegénységgel küzdő családokban fordul elő. A Gyermekjóléti Szolgálat tapasztalata az, hogy a gyermekek esetenként a párkapcsolati erőszaknak akaratlanul is szemtanúi és/vagy bevont résztvevőivé válnak. A családon belüli erőszakot követően a családgondozónak oly módon kell krízist kezelni, mely megakadályozza a bántalmazott fél további bántalmazását. Gyermeki elhanyagolásra (fizikai, lelki) 24 esetben, szexuális visszaélésre pedig 1 esetben derült fény 2014. évben, mely ügyben jelenleg is folyik a rendőrségi eljárás. 2014.03.15-től a Gyvt. 17 §. (2 a) bekezdése és a 130/A §. (2) bekezdése értelmében: A Gyermekjóléti Szolgálatnak és a gyámhatóságnak a gyermek bántalmazása és elhanyagolása miatt jelzést tevő intézmény, személy adatait külön kérelem nélkül is zártan kell kezelnie. Emellett a gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása vagy más egyéb súlyos veszélyeztető ok felmerülése esetén a gyámhatóság erre irányuló külön kérelem hiányában is zártan kezeli a gyermek, a tanú és az eljárást kezdeményező szerv vagy személy adatait. A fenti törvény segítséget ad abban, hogy a szabályozás következtében nagyobb számban érkezzenek jelzések, melyek elősegítik a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabb működését, figyelembe véve a jelzést adó személy védelmét. 2014-ben: A településen élő a gyermekek száma: 682 fő. A 2013-as évben született törvényi változás miatt, a hátrányos helyzet és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása új kritériumokhoz kötött, mely által megváltozik az ezekbe a kategóriákba sorolható gyermekek száma. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek száma csökkent. A 2014-es évben a HH megállapítását: 95 gyermekek esetében, a HHH megállapítását: 119 gyermek esetében kérték a szülők/ törvényes képviselők. Ezek a számadatok jelentős csökkenést mutatnak a korábbi évekhez viszonyítva, de ez összefüggésben van azzal is, hogy nagymértékben változtak a megítélés kritériumai. A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársának tapasztalatai szerint a gyermeknevelési, szülői elhanyagolás, családi konfliktusok, házastársi krízisek, családon belüli bántalmazás, mint problématípusok jelennek meg leginkább. Egyre több olyan család van a Gyermekjóléti Szolgálat látókörében, ahol az alacsony jövedelem miatt, alapszinten is nehezen tudják kielégíteni a gyermekeik mindennapi szükségleteiket, ahol a szülők, családtagok kilátástalannak látják a jövőjüket, vagy nincs is jövőképük. Sajnos ezek a családok nem motiválják a gyermekeiket a tanulásra, munkára, elkeseredettségük akár pszichés, mentális betegségben is megnyilvánul. Még mindig vannak olyan családok, akik - egyébként is szűkös anyagi keretből gazdálkodnak - legális és illegális helyekről kölcsönöket, hiteleket vesznek fel, nem mérlegelik azt, hogy a csábító hitelek, kölcsönök igénybevételének következménye, hogy adósságspirálba kerülnek, anyagilag előbb-utóbb ellehetetlenülnek. Azon családok, melyek a folyamatos kölcsönök körforgásába kerülnek, nem tudnak kikerülni belőle és talpra állni. Ezen problémák megelőzésére a Gyermekjóléti Szolgálatnak csak nagyon kevés eszköze van,
13
legfőbbként segítő beszélgetéssekkel, továbbirányítással, tanácsadással szolgálhatnak a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozói. Ezek a családok gyakran eltitkolják azt, hogy illegális helyekről kérnek kölcsön, mely megnehezíti a segítő munkát. Sok család rossz állapotú lakóingatlanban él. A lakások régi építése, a pénzhiány, illetve az ingatlanok elhanyagolt állapota miatt, vannak helyek, ahol nincs vezetékes víz és fürdőszoba sem, melyeknek hiánya higiénés problémákat von maga után. Higiénés és mentális problémákat okozhat az, hogy a szegényebb családok sok esetben zsúfoltan élnek, adott esetben több generáció él egy lakásban. A szegény családok nagy része még jelenleg is egyedi fűtéssel oldja meg téli időszakban a fűtést. A tüzelőanyag beszerzése gyakran nehézséget okoz a téli, hideg hónapokban. A Gyermekjóléti Szolgálatot 2014-ben is több esetben kereték fel ilyen jellegű problémával. A villanyáram fogyasztás költségét, a családok nagy része havi átalány formájában fizeti, ami azt eredményezi, hogy az éves elszámoló számla esetenként olyan magas, melyet nem tudnak egy összegben, illetve részletekben sem rendezni. A gondozásban álló családok közül több család kérte a villanyszámla tartozás felhalmozódásának elkerülése céljából az előre fizető mérőóra felszerelését otthonában. A Gyermekjóléti Szolgálat tapasztalata szerint a családok ezt a megoldást azért tartják jobbnak, mert ezzel nem növekszik tovább az Energiaszolgáltató céggel szemben fennálló tartozásuk. Az előre fizető mérőóra felszerelését csak a védendő fogyasztók tudják megigényelni. Nekik az előre fizető mérőóra iránti kérelem megírásában és a kódok igénylésében tud a Gyermekjóléti Szolgálat segítséget nyújtani, valamint nagyon jó megoldásnak látja ezt a lehetőséget, mert kivitelezhető a családok számára. A Gyermekjóléti Szolgálat forgalmi adatainak alakulása A Gyermekjóléti Szolgálathoz forduló segítséget kérő, illetve a szolgálathoz irányított személyek száma, napi forgalmi adatok alapján: 979 fő volt. A Gyermekjóléti Szolgálatnál jelentkező problémák leggyakoribb típusai: a családok életviteli, anyagi, megélhetési problémái, gyermeknevelési nehézségei, a szülők szenvedélybetegsége, valamint a családi konfliktusok (párkapcsolati zavarok, generációs különbségek, lelki krízisek), munkanélküliség. A gyermekek, fiatalkorúak főként anyagi, gyermeknevelési problémákkal, családon belüli konfliktusok, a szülők szenvedélybetegsége, iskolai hiányzások miatt keresik, kell megjelenniük a segítő szakembereknél. 39 új esetet vizsgált ki a Gyermekjóléti Szolgálat. A Gyermekjóléti Szolgálat gondozási tevékenysége A 2014. évben is magas volt a Gyermekjóléti alapellátást igénybevevők száma. Alapellátásban történő gondozásba 22 gyermek került. 28 gyermek esetében hatósági intézkedésre került sor, azaz állt védelembe vétel alatt. A hatósági intézkedéseket a Gyermekjóléti Szolgálat a Járási Gyámhivatalnál kezdeményezte. Ennek oka az volt, hogy a szülők vagy a gyermekek nem működtek együtt. Esetenként a szülők elhanyagolták szülői kötelezettségeiket, veszélyeztették a gyermekeik testi, lelki, erkölcsi fejlődését, vagy a gyermekek közül sokan nem tettek eleget a tankötelezettségüknek, ezért igazolatlan hiányzásaik meghaladták az 50 órát. Utóbbi tekintetében, ezeknél a tanulóknál a Gyermekjóléti Szolgálatnak kezdeményeznie kellett a gyermekek iskoláztatási támogatásának szüneteltetését (16. év alatt kötelezően). Az iskolai jelzésekben a megfogalmazott probléma vonatkozásában eltér az általános és a középiskola. Míg az általános iskola által küldött
14
jelzésben a magatartási, életviteli és szülői elhanyagolással kapcsolatos probléma a jellemző, a középiskolai jelzések 90%-a kizárólag az igazolatlan mulasztásról szól. 2014-ben 2 várandós szülőt kísért figyelemmel a Gyermekjóléti Szolgálat. Tanácsadásokkal, segítő beszélgetéssel, adományokkal, ügyintézéssel, továbbirányítással segítették a családgondozók a leendő szülőket abban, hogy a kialakult magzatot veszélyeztető tényezők, problémák megszűnjenek. Bűncselekményt elkövetett (12 fő) valamint szabálysértő tanulókkal (2 fő) is kapcsolatban álltak a szakemberek. A Gyermekjóléti Szolgálat tapasztalata az, hogy a gyermekek gyakran a társadalmi normaszegést (szabálysértés, bűncselekmény) társas formában követik el. A Gyermekjóléti Szolgálat 2014-ben nem kezdeményezte a gyermekek kiemelését a családjukból. A nevelésben lévő gyermekek szüleinek családgondozása fontos feladata volt a Szolgálat munkatársai számára, annak érdekében, hogy a nevelésbe került gyermekek visszagondozhatóvá váljanak vérszerinti családjukba. 2014-ben 11 gyermek volt átmeneti nevelésben, mely 3 család gondozását jelentette. A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai rendszeresen részt vesznek a gyermekek helyzetére vonatkozó tárgyalásokon a Járási Gyámhivatalnál. A tavalyi évben, 39 esetben kapott jelzést (írásbeli, szóbeli) a Gyermekjóléti Szolgálat, melyet minden esetben kivizsgált, és probléma típus szerint megtette a szükséges intézkedéseket. A problémajelző adatlapok és tájékoztatások leginkább Járási Gyámhivatalból és az iskolákból érkezetek. Ezen felül az óvoda, Védőnői Szolgálat, Rendőrkapitányság valamint a házi- és gyermekorvosok éltek jelzéssel. A Gyermekjóléti Szolgálathoz 2014-ben, 2 esetben érkezett magántanulói kérelem. Főleg egészségügyi okok miatt kértek a Gyermekjóléti Szolgálattól véleményezést a nevelésioktatási intézményekből. A Gyermekjóléti Szolgálat a magántanulói státusz létrejöttét legtöbb esetben javasolta, de kivételek itt is akadtak, melyeknek esetében nemleges választ javasolt a szakmai team. Az önkéntes együttműködésen alapuló családgondozás (1997. évi XXXI. 31. §.) azt jelenti, hogy a gyermek (család) önként, vagy a jelzőrendszer valamely tagjának, illetve a település lakosainak a javaslatára felkeresi a Gyermekjóléti Szolgálatot, illetve a Gyermekjóléti Szolgálat megkeresésre nyitottan reagál. A gyermek, család észleli a problémát, elfogadja a segítséget. Ezekben az esetekben a gyermek (család) motivált a változásra. A gondozás folyamatáról a családgondozó és a segítségre szoruló család közösen gondozási tervet készít, melyben rögzítve vannak a veszélyeztető tényezők, a probléma megoldásához vezető lépések, feladatokkal, felelősökkel, dátumokkal és határidőkkel. A gondozási tervet félévente felülvizsgálja a családgondozó, szükség esetén bővíti, javaslatát rögzíti a segítő munka folytatására, illetve eredményesség esetén lezárja. A Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója folyamatosan foglalkozik a szülők megélhetéssel, lakhatással összefüggő problémáival, segítő beszélgetéseket folytat párkapcsolati zavaraik megszüntetése, családi konfliktusuk megoldásának enyhítése céljából. A családgondozó legjobb tudása szerint segíti gyermeknevelési tanácsaival a gondozásban lévő gyermekek szüleit és támogatja a családokat életvezetési nehézségeik kezelésében. A rendszerszemléletű családgondozás keretében törekszik arra, hogy a családok információkat kapjanak, összefüggéseket ismerjenek fel, önálló életvezetési képességük javuljon, fejlődjön érdekeik képviselete. A gyermekek veszélyeztetettségét a Gyermekjóléti Szolgálat komplex családgondozással kezeli. A családgondozó segítő kapcsolat keretében, személyes gondoskodással támogatja a gyermekeket az őket veszélyeztető körülmények elhárításában, személyiségük kedvező irányú fejlődésében. Segíti a szülőket a gyermekek gondozásának,
15
ellátásának megszervezésében, a családban jelentkező működési zavarok elhárításában. A családi konfliktusok megoldását az érintett családtagok közötti közvetítéssel, illetve más konfliktuskezelő módszer alkalmazásával segíti elő, vagy javaslatot tesz más segítőszervezet szolgáltatásának igénybevételére. Az ilyen jellegű problémákat a családdal együtt tárja fel a családgondozó és közösen dolgoznak ki alternatívákat a problémák megoldására, enyhítésére. A családgondozás szerves része a családlátogatás. Amennyiben az alapellátás önkéntes igénybevételével a veszélyeztető helyzet nem szűnik meg, a Gyermekjóléti Szolgálat javaslatot tesz a Járási Gyámhivatal felé a gyermekek védelembe vételére vagy más hatósági intézkedés megtételére. Felmerülő gyakori problémák, melyek érintik a gyermekvédelem rendszerét: -Korábbi évekhez hasonlóan: a tankötelezett korú gyermekek között az igazolatlan hiányzások száma nagyon magas, a gyermekek kibúvóként még mindig a különböző szakrendeléseket keresik fel az igazolások megszerzéséért, szülői motiváció hiányában nem rendszeres az iskolába járásuk. Azonban egyre több gyermeknél tapasztaljuk, hogy hiábavaló a szülői motiváció, abszolút nem hatásos. Ezeknél az eseteknél, nagyon nagy szerepet játszik a kortársak hatása, melynek során a fiatalok a természetes támaszokra nem figyelnek és elutasítják az általuk nyújtott segítséget! A Gyermekjóléti Szolgálat megoldásként látná az iskolákban a konfliktus kezelési technikák elsajátítását, valamint nem indokolt esetekben arra, ha fél vagy egy órahosszára kapnának igazolást a tanulók a különböző szakrendeléseken. -A családgondozók megítélése szerint növekvő tendenciát mutat a fiatalok droghasználata. Sajnos mindig van olyan hely/személy ahonnan büntetés nélkül be tudják szerezni az illegális szereket. Ezeknek a szereknek a használata azonban súlyos következményeket von maga után, és nem valószínű, hogy a Drog Ambulancián való elterelés eredményt ér el a fiatalnál. A droghasználat azonban sok esetben ki sem derül, így tehát még az elterelésen való részvétel sem adott a szerhasználóknak. -A Gyermekjóléti Szolgálat rendszerében megnövekedett a kiskorú gyermekek szabálysértési és bűncselekmény elkövetésének ügyszáma. Az antiszociális magatartást tanúsító gyermekek nem minden esetben álltak a gyermekvédelem rendszerében. A fentiek tekintetében súlyos veszélyeztetettség esetében a Gyermekjóléti Szolgálat a Járási Gyámhivatalnál hatósági intézkedést kezdeményezett. -A Sárrétudvariban élő fiatalok más településeken folytatják, a tanulmányaikat emiatt a Gyermekjóléti Szolgálat kevésbé tud együttműködni az időkeretek miatt, vagy egyáltalán nem, ha kollégista. Ezeknél a gyermekeknél a kapcsolattartás, gondozás csak iskolai szünetekben lehetséges, és fenn állhat, hogy a probléma idejét múlja, amikor a segítő szakember a gyermekkel találkozik. -A Gyermekjóléti Szolgálat problémaként látja, hogy szinte alig van albérleti lehetőség a településen. Az albérletet kereső családokra jellemző a szegénység, fizetési képtelenség (albérleti+ rezsi díj), mely további problémákat generál a család életében, főleg ha több gyermekes családról van szó. A Gyermekjóléti Szolgálat gondozáson kívüli szakmai tevékenysége: - A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai eleget tesznek a jogszabály által előírt továbbképzési kötelezettségüknek. Az anyagi lehetőségek arányában részt vesznek képzéseken, szakmai rendezvényeken. - 2014-ben 1 alkalommal a Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Szolgálat munkatársa a Püspökladány Város Rendőrkapitányságával együttműködve pénteki
16
napon járőrözésen vett részt. Ez esetben a helyi település szórakozóhelyein a fiatalok alkoholfogyasztását próbálták kiszűrni. - A Gyermekjóléti Szolgálat a KSH, valamint az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala részére statisztikai jelentéseket készített. - A Gyermekjóléti Szolgálat település szintű Gyermekvédelmi Tanácskozást szervezett. Évi hat alkalommal jelzőrendszeri szakmaközi megbeszélést tart, a jelzőrendszeri tagok számára. - Nemcsak fizikai, de folyamatos szellemi, érzelmi erőforrásokat is igényel ez a munka, ami a személyiség nagyfokú elfáradását, károsodását is eredményezheti, ha nem fektetnek nagy hangsúlyt a munkatársak mentális kondícióinak folyamatos karbantartására. Ezért kiemelten fontos volt, hogy munkatársaink folyamatos, a szakma módszereit, specialitásait tanító továbbképzéseken vegyenek részt. - A Gyermekjóléti Szolgálat évente elkészíti a munkájáról szóló beszámolót az ellátási területéről a képviselő-testület részére. - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala részére a Gyermekjóléti Szolgálat negyedévente tájékoztatást ad Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések bűnmegelőzési és szabadidős tevékenységéről, évente pedig a gyermek és fiatalkorú bűnelkövetőkről. - A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat évente javaslatot tesz a legrászorultabb gyermekek nyári ingyenes étkeztetésére. - A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai lehetőség szerint, tartós és rövid lejáratú élelmiszerosztásban vettek részt, melyet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatott. - Települési rendezvényeken történő részvétel. - A Gyermekjóléti Szolgálat a korábbi évekhez hasonlóan 2014. évben is különböző szabadidős programokat szervezett a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése céljából. Gyermeknap szervezése, és lebonyolítása. Nyári játszóház megrendezése a nyári szünetben, 1 hetes időtartamban. Az öt településre kiterjedő „Csenki Sándor” Roma Mesemondó verseny megszervezése és lebonyolítása, melyen több mint 100 gyermeket érintett. A Gyermekjóléti Szolgálat gyermekvédelmi munkája során keletkezett néhány eset leírása:
A Gyermekjóléti Szolgálat 2011-től a szülők közötti párkapcsolati problémák miatt alapellátásban gondozza a családot. 2013-ban a szülők életközössége megszakadt, az apa elköltözött a családtól. Az anya öt kiskorú gyermekével albérletben él. Jövedelmüket a gyermekei után járó Gyes és családi pótlék képezi. A szülők jogi úton nem váltak el. Az apa érdemileg és anyagilag sem támogatja gyermekeit. Az anya gyermekeit elfogadhatóan ellátja, de előfordult már, hogy a hónap végén a gyermekei gyógyszereit nem tudta kiváltani, vagy nem volt pénze szakorvosi vizsgálatra elvinni a gyermekeket. Az anya fiatal kora és tapasztalatlansága miatt nem tudja beosztani megfelelően a család jövedelmét. Az adott problémát saját maga is beismerte. Az anya együttműködő a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójával. A Gyermekjóléti Szolgálat védelembe vette a gyermekeket és javasolta a két kisebb gyermek családi
17
pótlékának 50 %-nak a természetbeni folyósítását. Ezáltal az eseti gondnok vásárolja meg a gyermekeknek a ruhaneműt, élelmiszert, tápszert, pelenkát, baba kozmetikumokat és tisztítószert. Az anya és gyermek egy éve költözött a településre. A család rendezett, de szerény körülmények között él, az anya élettársánál. A szülő, gyermeke nevelésénél nem megfelelő nevelési attitűdöt alkalmazott. A gyermeknek a településen nincsenek barátai, volt lakóhelyükre járt szórakozni, ahol a nyár folyamán betöréses lopás vétséget követett el. A család a Gyermekjóléti Szolgálattal együttműködő. A gyermeknek a 2014/2015 tanév elején sok igazolatlan hiányzása volt, és ennek tekintetében jelenleg védelembe vétel alatt áll. A tanuló a családgondozónak a segítő beszélgetések során ígéretet tett arra, hogy változtat viselkedésén, rendszeresen jár iskolába, nem követ el több normaszegő magatartást, barátnőjét nem iskola időben látogatja. A gyermek az ígéretének megfelelően viselkedik. A település gyermekvédelmi ellátásának fejlesztésére vonatkozó javaslatok: A Gyermekjóléti Szolgálat jogszabályi előírás alapján 2014. évben is megrendezte a Gyermekvédelmi Tanácskozást, amelyen a gyermek és ifjúságvédelemben érintett szakemberek vettek részt. A tanácskozáson részt vevő szakemberek átfogóan értékelték a jelzőrendszer éves működését, áttekintették a település gyermekjóléti alapellátásnak valamennyi formáját, javaslatot tettek a problémák lehetséges megoldására. A Gyermekvédelmi Tanácskozás főbb javaslatai: A Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekvédelmi felelőse javasolta a nyári programok további bővítését, pályázatok figyelemmel kísérését. A gyámhivatali ügyintéző javasolta Sárrétudvari településen még egy családgondozói státusz felállítását minimum 4 órában. További pályázati lehetőségek felkutatása, pályázatok benyújtása- akár több intézmény szervezet együtt- a megelőzési és hasznos szabadidő eltöltését segítő programok megvalósításának finanszírozására. 2. Gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek napközbeni ellátásaként annak a gyermeknek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni, akinek szülei vagy gondozói munkavégzés, betegség, illetve egyéb ok miatt a napközbeni ellátást nem képesek biztosítani. A napközbeni ellátást különösen olyan gyermekek részére kell megszervezni, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, illetve akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy ahol három vagy több gyermeket nevelnek. A napközbeni ellátást bölcsődében, óvodában látjuk el. A településünkön a 3 év alatti és az óvodás korú gyermekek napközbeni ellátását a Napsugár Bölcsőde és Óvoda Egyesített Intézmény látja el. Bölcsődés gyermekek száma 2014-ban: 24 fő Óvodások száma 2013-ban: 120 fő A felügyeleti szervek által végzett szakmai ellenőrzések:
18
2014. szeptemberében a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala célellenőrzés keretében vizsgálta a 2013. április 1-től bevezetett jogszabályváltozások (nagykorú jogosultakat érintő módosítás, pénzbeli ellátásra való jogosultságot érintő módosítások, illetve az Erzsébet utalvány igénylésével biztosításával, kézbesítésével, valamint az utalványok visszaváltásával kapcsolatos jogszabályszerűségeket. Összességében megállapítást nyert, hogy az Erzsébet utalványok átadása kapcsán a jövőben a jogosultakat egyénenként szükséges értesíteni. A jövőre vonatkozó javaslatok, célok meghatározása Az önkormányzatnak működése során továbbra is figyelembe kell vennie – az ezt érintő döntéshozatalai során - a településen élő gyermekek mindenek felett álló érdekeit. Figyelemmel kell kísérni a gyermekek életkörülményeit, az abban bekövetkező kedvezőtlen változások esetén gyors reagálásra van szükség. A Gyermekjóléti és a Családsegítő Szolgálattal, valamint az észlelő- és jelzőrendszer tagjaival a jó munkakapcsolat fenntartása a továbbiakban is elengedhetetlen feltétele a hatékony gyermekvédelmi munkának. Minden lehetőséget meg kell ragadnia az önkormányzatnak annak érdekében, hogy a településen élő gyermekek családban, biztonságban és egészséges környezetben nevelkedjenek, gondoskodni kell arról is, hogy a gyermekek valóban hasznosan, ellenőrzött körülmények között tölthessék a szabadidejüket A Gyermekvédelmi Tanácskozás javaslatait képviselő-testületünk munkája és döntéshozatala során figyelembe veszi és a megvalósításban segítséget nyújt. A bűnmegelőzési tevékenység bemutatása A településen bűnmegelőzési koncepció nem készült. A települési önkormányzat, a rendőrség és a Polgárőrség kapcsolatát azonban szoros együttműködés jellemzi. Az önkormányzat számíthat a polgárőrség segítségére, közreműködésére a gyermekvédelem – tevékenységi körét érintő – területein. Ezen túlmenően az önkormányzat képviselő-testülete előtt a Püspökladányi Rendőrkapitányság, valamint a Biharnagybajomi Rendőrőrs parancsnoka évente beszámol a munkájáról. A gyermekvédelem területét is érintő javaslatokat az önkormányzat figyelembe veszi és a felmerült problémákat lehetőségeihez mérten igyekszik megoldani. A Sárrétudvariban szolgálatot teljesítő körzeti megbízott aktív tagja az észlelőjelzőrendszernek. A települési önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés: A településen működő civil szervezetek a gyermekjóléti alapellátásban, szervesen nem vesznek részt ugyan, azonban szabadidős programok szervezésével lehetőséget biztosítanak a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltéséhez. Ennek kapcsán a gyermekek betekintést nyernek a közösségi életbe, megismerik a civil szervezetek működését, céljait. Az önkormányzat által üzemeltetett Művelődési Ház és Könyvtár sokszínű programok szervezésével teszik vonzóvá az intézményt a gyermekek, és fiatalok számára. Az önkormányzat e téren is igyekszik a pályázati lehetőségeket kihasználva a feladatellátás színvonalát emelni. Sárrétudvari, 2015. május 21. Kiss Tibor s.k. Polgármester
19
/2015.(V.28.) képviselő-testületi határozati javaslat: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. évi gyermekvédelmi és gyámügyi tevékenységről készült beszámolót elfogadta. Végrehajtási határidő: azonnal Végrehajtásért felelős: Kiss Tibor polgármester
20