PROF. BOJTÁR ENDRE KÖNYVAJÁNLÓJA A gonosz megértése (Lendvai L. Ferenc: A gonosz birodalmai. Bp., 2011. 595. Áron Kiadó. 3900 forint.)
Kinek ajánlanám e témakörökkel, történelmi eseményekkel, információval, s fıként gondolatokkal zsúfolt könyvet? A 20-21. századi történelemmel foglalkozó minden bölcsész számára egyenesen kötelezı olvasmánnyá tenném, de a jelenkor fejleményeit megérteni kívánó ún. mővelt nagyközönség érdeklıdésére is számot tarthat. A zsúfoltság szerencsére nem vonatkozik a stílusra, amely áttekinthetı, szellıs, közérthetı, a szó legjobb értelmében esszéisztikus. Olvasható a szerzı több évtizedes kutatómunkája és eddigi könyvei összefoglalásaként, s ugyanakkor munkatervként is: számos, szándékosan elvarratlan szál, sok vitára ingerlı tétel, s a 22 oldalas bibliográfiában is tükrözıdı hihetetlen olvasottság, anyagismeret, amely azonban itt-ott mégis jövıbeli kiegészítésre szorul. Lendvai elızı munkáinak is az volt az egyik fı erénye, hogy egymástól látszólag távol esı területeket rántott egymás mellé. (A KözépEurópa fogalom történeti vizsgálódásába például a történeti földrajz szempontjait hozta be.) Ezúttal a történeti és a filozófiai megközelítés együttes alkalmazásának lehetünk tanúi. A címbéli birodalmak a náci és a szovjet birodalmat jelentik, amelyek konkrét történelmi megvalósulásai voltak a Jó és a Gonosz küzdelmének; a vallásos gondolkodásban és az ebbıl kinıtt történelemfilozófiában ez a két erı harcol az emberért. (Persze a cím metaforikusan értendı: csak a – bármilyen – történelemfeletti erıben hívı történész foglalkozhat avval, hogy mondjuk Hitler a Sátán küldötte volt. Az emberiség üdv-, illetve hanyatlástörténete és a történettudomány összeegyeztethetetlen.) A négy nagy fejezet közül az elsı az eszkatológiai téma történetét adja, Ágostontól Lutherig, majd a lutheranizmus máig tartó hatásáig. Erre épül az orosz-szovjet forradalomról, a gonosz kommunizmusról szóló következı (benne a lenini és a sztálini forradalom elmélete és gyakorlata), majd a harmadik fejezet, amely a fasiszta ellenforradalmat tárgyalja (benne Mussolini és Hitler elmélete és gyakorlata, ahol is az elıbbi – mutatis mutandi - Leninnek, az utóbbi Sztálinnak van megfeleltetve, ill. párhuzamába állítva). A befejezı rész (A Gonosz birodalmai a tudományban és filozófiában) mindennek az összegzése egy magasabb – politikafilozófiai, történetfilozófiai és filozófiai – szinten, olyan fogalmak segítségével, mint totalitarizmus, nyitott társadalom, egyéni felelısség, kollektív bőnösség stb., Platontól Marxon át Heideggerig. Mindezt egy szinttel lejjebb bontva csupán felsorolom, hogy – a fentieken kívül – még mi mindenrıl esik komoly szó a könyvben: a két birodalom, a Jó és a Gonosz birodalmának tana; a lutheranizmus, amely megalapozta a németség Nyugat és Kelet közötti határhelyzetét; e határhelyzet végigkövetése, tulajdonképpen egészen napjainkig; a forradalom elmélete kapcsán eszkatológia és társadalmi haladás, illetve eszkatológia és forradalom viszonya; a bolsevik forradalom dióhéjban elıadott története, Lenintıl a szovjet tervgazdálkodáson át
Sztálin antiszemitizmusáig; az ellenforradalom „lényege az eredetmítikus gondolkodáshoz való visszatérés” (255. o.), ezért elméletének kidolgozói között elsı helyen szerepel Nietzsche (és olyan kritikusai, mint Lev Sesztov és Lukács György), majd Carl Schmitt és Spengler, mint ellenforradalmi mítoszok kialakítói, amelyeket aztán az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus ültetett át a gyakorlatba; az ellenforradalom másik jellemzıje, hogy „forradalom az ellenkezı irányban: nem a premodernbıl elıre a modernbe, hanem a modernbıl vissza a premodernbe.” (331.); Lenin „iniciatíváinak” Mussolini „iniciatívái” felelnek meg, amelyeket a sztalini, illetve a hitleri „elfajulás” követett. Ezt a sok mindent egyetlen folyamatos elbeszélésben nem lehetett volna elmondani. Ezért Lendvai kitalált egy új mőfajt: az általa kiválasztott és összefüggésbe helyezett témákat a szakirodalom alapján tárgyalja, mégpedig úgy, hogy könyveket, tanulmányokat ismertet, s ezeket kommentárral látja el. Van, ahol ez a kommentár csak egy-két bekezdés, s van, ahol külön tanulmánnyá terebélyesedik. Az ismertetett-értelmezett mővek – melyek között vannak kézikönyvek, de vannak folyóiratokból elıásott cikkek is - túlnyomó többsége egymást követi, egymásból következik és gyakran egymással vitázik. Lendvai ilyenkor rokonszenvesen visszafogott, nem akar döntıbíró lenni eldöntetlen vagy eldönthetetlen tudományos vitákban. A könyv emiatt rendkívül informatív, hangja objektív. Ugyanakkor a „szubjektív” szerzıi jelenlét - már az értelmezett mővek kiválasztásában, s persze még inkább összefüggésbe állításában - végig érezhetı, s ez teszi az olvasót is együttgondolkodó vitapartnerré - s van min gondolkodni. Bojtár Endre
A szerzık bemutatása Lendvai L. Ferenc életrajza Filozófiatörténész (1937. júl. 2. Mezıberény), sz.: Dr. Leimdörfer Imre, Soós Róza Emília. – Az ELTE BTK-n magyar–történelem–filozófia szakos tanári oklevelet szerzett (1961), a filozófiai tudomány kandidátusa (1980, az ELTE BTK-n PhD fokozatként elismerve), illetve doktora (1994, ennek alapján habilitáció az ELTE-n). – A BOTE, illetve SOTE Marxizmus–Leninizmus Tanszék Filozófiai Szakcsoportjának gyakornoka (1961–1963), tanársegéde (1963–1971), az ELTE BTK Filozófia (késıbb: Filozófia II.) Tanszék egyetemi adjunktusa (1971–1980), egyetemi docense (1980–1988, másodállásban 1995-ig). Az MTA Filozófiai Intézet tud. igazgatóhelyettese a tisztség megszőnéséig (1988–1989), tudományos fımunkatársa (1989–1992), a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézet, illetve Kar Társadalom- és tudományfilozófiai, illetve Filozófiai Tanszék egyetemi docense (1992–1995), egyetemi tanára (1995. július 1-tıl); tanszékvezetıje (1993–2001). – Filozófiatörténettel, történelem- és kultúrfilozófiával, ezen belül Karácsony Sándor és Lukács György munkásságával, a magyarországi protestantizmus és a magyarságtudat hagyományainak feltárásával foglalkozik. Az 1960–1970-es években jelentıs szerepet játszott a marxista filozófia és a keresztény teológia képviselıi közötti párbeszédben.
– Az MTA Közgyőlés választott doktorképviselıje (2001–2004). Az MTA Filozófiai Bizottságának tagja (1991-2008), egy ideig titkára; a Doktori Tanács tagja (1995–2000); az MTA Miskolci Területi Bizottság Filozófiai Munkabizottságának (1993-2002), illetve Társadalomelméleti Szakbizottságának elnöke (1998–2008). A MAB Filozófiai Szakbizottságának tagja (1998–2003). A Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja (1987), elnökségi tagja (2004-ig), egy ideig alelnöke. Az Alkalmazott Filozófiai Társaság alapító tagja, tiszteletbeli elnöke (1997-tıl). A Karácsony Sándor Társaság (1991-tıl) és a Tıkei Ferenc Társaság (2001-tıl) tagja. Az Association Internationale des Professeurs de Philosophie (1988-tól), az Internationale Fichte-Gesellschaft (1989-tıl), az Internationale Hegel-Gesellschaft (1996-tól) és az Internationale Lukács-Gesellschaft (1995-tıl) tagja. – A Magyar Filozófiai Szemle felelıs (fı-) szerkesztıje 1984–1999 között. Széchenyi Professzori Ösztöndíj: 1999. A Budapesti Városvédı Egyesület alapító tagja (1983-tól). Publikációs jegyzéke 5 tudományos monográfiát és további 5 könyvet tartalmaz, továbbá több száz – itthon és külföldön megjelent – tanulmányt és cikket. Itt megemlítjük a következıket: – Közép-Európa koncepciók, Áron Kiadó, Budapest 1997, 307 oldal – „Vallás, egyház és politika Kelet-Európában”, in Vallásfilozófia Magyarországon. A hazai egyházak szellemi helyzete, MTA Filozófiai Intézete/Áron Kiadó, Budapest 1995, 45–55. o. – „Magyarország geopolitikai helyzete Európában”, in Európa közepe – Közép-Európa? A közép-európai gondolat lehetõségei, szerk. Csák László, Librarius, Szeged–Kecskemét 2000, 45-52. o. – „Magyarország geopolitikai helyzete a Kárpát-medencében”, Világosság XLII. (2001), 7–9. sz., 122–129. o. – „Nemzeti középszer. Nemzeti közép vagy republikanizmus?”, Magyar Narancs 2003. 05. 15.
Bojtár Endre szakmai életrajza Bojtár Endre (1940) az ELTE cseh-orosz szakának elvégzése után, 1963-tól 2010-es nyugdíjazásáig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott mint gyakornok, segédmunkatárs, munkatárs, fımunkatárs, s1986-tól mint az általa alapított Közép- és Keleteurópai Irodalmak Osztályának vezetıje. 1977 és 1980 között félállásban a JATE docenseként tanított a Világirodalmi Tanszéken. 1991 és 1994 között a Central European University Comparative Literature programjának az igazgatója volt. 1967-tıl 1971-ig a "Helikon" c. folyóirat fımunkatársa volt, 1989 óta a "2000" c. folyóirat alapító szerkesztıje. Kutatási területe kezdettıl fogva kettıs volt: irodalomelmélet és a közép- és keleteurópai irodalmak, az utóbbin belül a balti kultúrák története. A baltisztika tudományának magyar megalapítója. 19 önálló könyve (ebbıl 6 idegen nyelven is) és több száz tanulmánya jelent meg. Emellett sokat fordított az általa ismert összes nyelvbıl, tudományos és szépirodalmi mőveket, illetve bábáskodott kiadásuk körül, többek között úgy, hogy három
könyvsorozatot szerkesztett. (“Res Publica Nostra”, Balassi Kiadó; “Arany Közép Európa”, illetve “Europica Varietas”, Osiris Kiadó.) Az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot 1976-ban szerezte "A szláv strukturalizmus az irodalomtudományban" c. értekezéssel, az MTA doktora címet 1999-ben a “Bevezetés a baltisztikába” c. könyvvel. 1964-65-ben posztgraduális ösztöndíjasként egy évet Lengyelországban, 1985 ıszétıl négy hónapot Los Angelesben az UCLA-n, 1997-ben fél évet Bécsben az Institut für die Wissenschaften vom Menschen-ben vendégkutatóként töltött. Nyelvismerete: beszél csehül, oroszul, lengyelül, litvánul, németül, angolul, olvas lettül, az összes többi szláv nyelven, franciául. Tagja az International Comparative Literature Association-nak, a Hungarológiai Társaságnak és az Association for the Advancement of Baltic Studies-nek. Kitüntetései: 1994 Gediminas-érdemérem (Litvánia) 1998 A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 2002 Gediminas-érdemrend (Litvánia) 2006 József Attila-díj 2010 Szécsenyi-díj Önálló könyvei: 1. A kelet-európai avantgarde irodalom. Budapest, Akadémiai Kiadó,1977. 158 pp. 2. A szláv strukturalizmus az irodalomtudományban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978.145 pp. 3. Egy keleteuropéer az irodalomelméletben. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1983. 231 pp. 4. Slavic Structuralism. (A 2. angol változata) Amsterdam-Philadelphia, John Benjamins, 1985. 160 pp. 5. Kevés szóval litvánul. Budapest, Tankönyvkiadó, 1985. 311 pp. 6. "Az ember feljı...". Budapest, Magvetı, 1986. 204 pp. 7. Európa megrablása (A balti államok szovjet bekebelezése dokumentumok tükrében) Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1989. 334 pp. 8. Litván kalauz. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. 132 pp. 9. East European Avant-garde Literature. (Az 1. angol változata) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992. 156 pp. 10. Kelet-Európa vagy Közép-Európa. Budapest, Századvég, 1993. 242 pp. 11. Oloupení Evropy. (A 7. cseh változata) Praha, Mladá Fronta, 1994. 268 pp. 12. Bevezetés a baltisztikába. Budapest, Osiris, 1997. 316 pp. 13. Foreword to the Past: A Cultural History of the Baltic People. (A 12. angol változata) Budapest, CEU Press, 1999. 419 pp. 14. Književnost istočnoevropske avangarde. (Az 1. szerb változata) Beograd, 1999. Narodna knjiga - Alfa. 167 pp. 15. A kelet-européer pontossága. Budapest, Krónika Nova Kiadó, 2ooo. 245 pp. 16. Litván-magyar szótár. Vilnius, Lietuvos Kalbos Institutas, 2007. 984 pp. 17. Litván-magyar szótár. Internetes változat. http://www.morphologic.hu/index.php?option=com_wrapper&Itemid=502 18. “Hazát és népet álmodánk…” Felvilágosodás és romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban. Budapest, Typotex, 2008. 330. 19. “Vysnívali jsme si vlasť a národ…”. (A 18. szlovák változata) Bratislava, Slovak Academic Press, 2010. 164.
