A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Julie Garwood: Fire and Ice Ballantine Books, New York

TŰZ és JÉG

1

Julie Garwood

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Julie Garwood: Fire and Ice Ballantine Books, New York

Fordította: Tóth Gizella

A könyvet tervezte: Malum Stúdió

Copyright © 2008 by Julie Garwood Hungarian translation ©Tóth Gizella, 2010 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2010 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Sharon Felice Murphynek, a legbátrabb embernek, akit ismerek, és örök barátomnak, Elena O'Shea Nordstromnek.

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-385-9 2

TŰZ és JÉG 1. számú naplóbejegyzés Chicago Ma ünneplünk. Az alapítvány végre jóváhagyta az ösztöndíjkérelmünket a kutatásainkhoz. Négyen vagyunk, mindannyian doktoranduszok, mégis úgy viháncolunk, mint egy csapat éretlen tizenéves. Később pedig nyilván leisszuk magunkat a sárga földig. Keményen megdolgoztunk érte, hogy eljussunk idáig. Meglehetősen eltérő környezetből származunk. Kirk a minn-sotai St. Cloudból jött, ahol szürkefarkasokkal dolgozott Camp Kipley-ben. Széles körű tapasztalatai a farkascsaládok dinamikája terén nélkülözhetetlenek lesznek számunkra. Eric egy jó nevű chicagói kutatóintézetből érkezett. Ő a legfiatalabb, de neki van köztünk a legtöbb diplomája. Laborpatkánynak hívja magát, mivel a Kenton Gyógyszerészeti Vállalat által támogatott kutatásai során teljesen elszigetelve dolgozott a laboratóriumában. Biológus és kémikus is egyben, és azt hiszem, az immunológiai ismeretei jól jönnek majd a munkánkhoz. Brandon, az igazgatónk tizenegy évet töltött Észak-Dakotában. Több mint négyezer kilométeren át követte és dokumentálta a farkasok vándorlását. Nyomkövető eszközöket – rádióadó-vevővel felszerelt nyakörvet — szeretne elhelyezni két különböző alfahím és –nőstény párra, hogy ily módon rögzíteni tudjuk a mozgásukat. Őt elsősorban az állatok viselkedési szokásai érdeklik. Én vagyok itt az egyetlen viselkedéskutatási szakember, de biológusi végzettséggel is rendelkezem. A kutatási célom eltér a többiekétől, de remélem, ez nem okoz majd viszályt köztünk. Valamennyien a horda dinamikáját akarjuk tanulmányozni, de engem ezenkívül az is érdekel, hogyan hat a stressz az egyénre... a végsőkig fokozott stressz.

3

Julie Garwood

1. fejezet

Egy jegesmedve lett a végzete. A legnagyobb jegesmedve, amit az elmúlt huszonöt évben láttak Prudhoe Bay környékén... vagy legalábbis ezt mondták. Halálát azonban az önteltségének köszönhette. Ha William Emmett Harrington nem lett volna úgy eltelve magától, talán még mindig élne. De önimádó és egyben kérkedő fickó is volt. Williamet csak egyetlen téma érdekelte, és az William volt, de mivel életének eddig eltelt huszonnyolc évében semmi jelentős cselekedetet nem mondhatott magáénak, fájdalmasan unalmas alak volt. William tetemes örökségét élte fel, melyet nagyapja, Henry Emmett Harrington hagyott rá. Az öregben nyilván ott rejtőzött egy „lusta disznó" génecske, melyet továbbörökített utódaira, ugyanis a fia, Morris Emmett Harrington egyetlen napot sem dolgozott életében... William pedig boldogan követte apja példáját. A többi Harringtonhoz hasonlóan William is ördögien jóképű volt, és ezt tudta is magáról. Nem okozott különösebb gondot számára, hogy a nőket az ágyába csalogassa, ám egyetlenegyszer sem sikerült ugyanazt a nőt rávennie, hogy még egyszer lefeküdjön vele. Nem csoda. William úgy fogta fel a szexet, mint valami versenyt, amelyet meg kell nyernie ahhoz, hogy bebizonyítsa, ő a legjobb. S mivel valóban önimádó volt, egyáltalán nem törődött azzal, hogy a partnerét is kielégítse. Csak az számított, amit ő akart. Múltbéli hódításai nyomán több beceneve is akadt. A Disznó volt az egyik, Mr. Gyors Numera a másik. De a háta mögött legtöbbször csak a Percember néven emlegették, és minden nő, aki ágyba bújt vele, pontosan tudta, miért. 4

TŰZ és JÉG Az önimádat mellett Williamnek még egy szenvedélye volt: a futás, és ezt teljes állásban művelte is, mivel, akárcsak a szexben, döbbenetesen gyors volt. Az idei év során huszonnégy első helyet gyűjtött be magának hat különböző távon, és arra készült, hogy indul a chicagói öt kilométeres versenyen, hogy megszerezze a huszonötödiket is. Mivel úgy vélte, hogy a pillanat, amikor átszakítja a célszalagot mindenki érdeklődésére számot tarthat Chicagóban, felhívta a Chicago Tribune szerkesztőségét, és javasolta, hogy készítsenek vele egész oldalas interjút a vasárnapi szám címoldalára. Harrington azt is többször megemlítette, mennyire fotogén az arca, és hogy egy színes fénykép csak fokozná a cikk hatását. A Tribune egyik helyi hírekkel foglalkozó szerkesztője fogadta a hívást, és türelmesen végighallgatta Harrington önreklámját, majd a társasági rovat szerkesztőjéhez kapcsolta, aki gyorsan továbbirányította a sportrovat vezetőjéhez, aki a fitnesz és egészség rovat szerkesztőjéhez passzolta a labdát, aki egy egész cikket írt a Chicagót sújtó öt legfőbb allergiát okozó anyagról, miközben az önjelölt bajnok hantáját hallgatta. Senkit nem érdekelt különösebben William ajánlata. Az utolsó ember, akivel beszélt, azt tanácsolta neki, majd akkor hívja vissza őket, ha már kilencvenkilenc győzelemmel dicsekedhet, és a századikra készül. Williamnek nem szegte kedvét a kudarc. Nyomban feltárcsázta a Chicago Sun Timest, és előadta a cikk ötletét. Újfent elutasították. William ekkor rájött, hogy lejjebb kell adnia az igényeit, ha nyomtatásban akarja látni a nevét, így kapcsolatba lépett az Illinois Chronicle-lel, egy kicsiny, de népszerű környékbeli lappal, amely leginkább helyi hírekkel és társasági eseményekkel foglalkozott. Herman Anthony Bitterman, az újság főszerkesztője minden hájjal megkent, tapasztalt róka volt a szakmában. Le sem tagadhatta brooklyni akcentusát. Harminc évet töltött a New York Times külföldi hírek rovatánál, és jó néhány jelentős újságírói díjat mondhatott magáénak, köztük az RFK Alapítvány díját és a George Polk-díjat. Amikor azonban semmirekellő veje megszökött egy másik nővel – lánya jógaoktatójával –, Herman otthagyta a Timest, és Marissával, a 5

Julie Garwood

feleségével együtt visszaköltözött Chicagóba, ahol gyerekkorát töltötte, és ahol lánya és négy unokája élt. Nem sokáig tudott azonban tétlenül ülni. A szívében örökre újságíró maradt, és amikor lehetősége adódott, elfogadta a Chronicle kínálta állást, menekülve az unalom és a rokonok hordái elől. Szerette Chicagót. A Northwestern Universityre járt, ott ismerte meg Marissát. Miután megkapták a diplomájukat, visszaköltöztek a férfi szülővárosába, New Yorkba, ahol Herman a Timesnál helyezkedett el. Több évtized után tértek vissza Chicagóba, és a New York-i mozgalmas életet követően hozzá kellett szokniuk a nyugodtabb életformához. A manhattani zsúfolt, kétszobás lakás után a kétszintes, barna homokkő ház valóságos palotának hatott. Herman igazából csak egyetlen dologra panaszkodott, a zaj hiányára. Elalvásnál hiányzott neki a fékcsikorgás, az autódudák bömbölése, a szirénák sivítása. Az irodája is túl nyugodt volt, és Herman egyszerűen nem tudott ekkora csendben dolgozni. Hogy ellensúlyozza a dolgot, a hűtőgépre állított egy régi tévékészüléket, bekapcsolta, teljes hangerőre állította, és hagyta, hogy egész nap szóljon. Amikor William Harrington hívása befutott, megnyomta az elnémítógombot, és miközben Harrington felvázolta a róla szóló cikk ötletét, Herman elfogyasztotta olasz szalámis, zöldpaprikás, ketchuppal bőségesen meglocsolt szendvicsét, majd az egészet jéghideg Kelly's mentás kólával öblítette le. Bittermannek elég volt egy fél perc, hogy felismerje, egy végtelenül egoista személlyel van dolga. – Pirosat, mi? Szóval mindig piros zoknit és piros pólót visel a versenyeken. És fehér sortot. Igen, ez érdekes. Még akkor is, ha télen fut? Akkor is sortot visel? Kérdései felbátorították Harringtont, aki tovább fecsegett, így Bitterman kényelmesen be tudta fejezni az ebédjét. Nagyot kortyolt a kólából, majd félbeszakította Harrington ömlengését. – Igen, persze. Lehozzuk a sztorit. Miért is ne? Felírta a férfi adatait, aztán megszakította a hívást, majd gondosan gombóccá gyűrte a barna papírzacskót, amiben az ebédjét hozta, és a szemeteskosárba dobta. 6

TŰZ és JÉG Átballagott az irodán. Az ajtóhoz eljutni felért egy kisebb győzelemmel, mivel az iroda szinte minden négyzetcentiméterét Kelly's mentás kóla rekeszek foglalták el embermagasságban felhalmozva. Mivel az ajtót még nem torlaszolta el, az iroda egyelőre nem számított tűzveszélyesnek. Bitterman szerint a Kelly's volt a világ legjobb mentás kólája, és amikor azt hallotta, hogy bezárják a gyárat, és a Kelly's kivonul a piacról, azt tette, amit a helyében minden kólafüggő tett volna: sietett megvásárolni annyi üveggel a kedvenc italából, amennyire csak rá tudta tenni a kezét. – Szöszi! — kiáltotta. – Van egy új sztorim magának. Ez most tuti. Sophie Summerfield Rose megpróbálta figyelmen kívül hagyni főnöke üvöltését, miközben az utolsó simításokat végezte a cikkén. – Hé, Sophie, szerintem Bitterman téged hív. Gary Warner, egy brutális barom és az iroda pletykafészke áthajolt a lány asztalához. Mosolya a rajzfilmbéli róka gonosz vigyorára emlékeztette Sophie-t. A férfi egy kicsit hasonlított a rókára: orra hosszú volt és hegyes, arca pedig annyira jellegtelen és unalmas, mint hosszú, rendetlen haja. A focista haj sohasem volt igazán divatban, de Gary kedvelte, és annyi hajlakkot szórt a sajátjára, hogy úgy festett, mintha kikeményítette volna. – Mivel te vagy ma itt az egyetlen nő, és az egész irodában nincs több szőke hajú rajtad kívül, egészen biztos vagyok benne, hogy ez a Szöszi neked szólt – mondta, és jót nevetett a szerinte roppant mulatságos megjegyzésen. Sophie nem válaszolt. Bármilyen kellemetlenül is viselkedett Gary – márpedig már jó ideje magáénak tudhatta a legkellemetlenebb fickó jelzőt –, Sophie nem engedte, hogy felbosszantsa. Óvatosan hátragurult a székével, nehogy megint a fülke falának ütközzön. Már így is annyi horpadás volt rajta, mintha valaki ott gyakorolt volna a baseballütőjével. A Chronicle egy régi raktárépületben kapott helyet. A hatalmas szürke kőépületnek szürke volt a padlója, a fala és az ütött-kopott mennyezete is. Ez utóbbiról Sophie gyanította, hogy valaha fehér lehetett. A fénycsővilágítás majdnem olyan régi volt, mint maga az épület. A nyomdagépek az alagsorban álltak. A terjesztési és a többi 7

Julie Garwood

részleg a földszinten helyezkedett el, a szerkesztőség pedig az elsőn. Hatalmas terület állt a rendelkezésükre, de az újságírók fülkéi, köztük az övé is, alig voltak nagyobbak, mint egy hűtőszekrény. Luxushűtőszekrény ugyan, de akkor is csak egy hűtőszekrény. Ezért bárki azt hihetné, hogy a Chronicle nyomasztó munkahely lehetett, de nem az volt. Színes plakátok tarkállottak a szűk fülkék felett, és magukat a fülkéket is kidekorálták az ott dolgozók. Némelyik díszítés találékonyabbnak tűnt a többinél, de mindegyik hűen tükrözte lakója személyiségét. Gary munkaterületét félig megevett szendvicsek és sütemények „díszítették", némelyik már egyhetes is megvolt. A férfi nem engedte meg a takarító személyzetnek, hogy az asztalához nyúljanak. Sophie nem hitte, hogy akár egyszer is elpucolta volna valaki a rendetlenséget, és azon sem csodálkozna, ha a szemétkupac alján csótányok tenyésznének. De Gary nyilván azt sem bánná, hisz nagy eséllyel rokonságban áll egyikkel-másikkal. Gary még mindig áthajolt a fülke falán, és így olyan hatalmasnak látszott, hogy Sophie attól tartott, elroppan alatta a panel. Amikor a lány felállt, olyan közel került a férfihoz, hogy érezte a borotválkozás utáni arcszesz savanykás illatát, és majdnem felfordult tőle a gyomra. Lekapcsolta a számítógépét, nehogy a férfi belekukucskáljon a munkájába, és gondoskodott róla, hogy ezt Gary is lássa. Nem volt üldözési mániája. Éppen az előző héten kapta rajta a férfit, hogy az íróasztalánál ül, és megpróbálja megkerülni a jelszavát, hogy elolvashassa az e-mailjeit. Addigra Gary már átkutatta az íróasztalát. Két fiókja nyitva volt, és a férfi még arra sem vette a fáradságot, hogy visszategye a helyére a köteg papírt, amit korábban kivett. Amikor Sophie felelősségre vonta, mit keres ott, dadogott valamit arról, hogy elszállt a gépe, és ellenőrizni akarta, hogy a lányé működik-e. Bitterman még egyszer elkiáltotta magát, Sophie pedig – riadtan, mint egy kisegér az útvesztőben – a hosszú terem végén lévő iroda felé sietett a fülkék között, közben szinte maga előtt látta, amint főnöke ajtajáról egy darab sajt lóg alá. Vagy nem az a kisegér jutalma, ha kitalál az útvesztőből? 8

TŰZ és JÉG – Hé, Sophie, hallottál mostanában az apádról? – szállt utána Gary kiáltása. A férfi alig tíz perccel Sophie munkába állása után is feltette ugyanezt a kérdést. Valószínűleg ez lehetett a kiváltó oka a lány ellenszenvének. Gary mindenbe beleütötte az orrát, ráadásul néha egyenesen ellenséges volt. Az emberek, amikor először találkoztak Sophie-val, kerülgették az apjával kapcsolatos témát, mint macska a forró kását, de Gary nem. Alig kezdte el a lány az első cikkét írni, a férfi már át is kiabált hozzá: – Hé, Sophie Rose... hoppá! Sophie Summerfield, ugye? Elfelejtettem, hogy nem az apád nevét használod. Gondolom, nem akarod, hogy az egész világ tudja, ki vagy, mi? Én sem akarnám, ha az öregem szélhámos lenne. Kit vert át mostanában? Azt hallottam, hogy lelépett egy nagy rakás pénzzel. Ha valaha is látod még, szólj neki, hogy jól jönne egy kis zsozsó. Pár milliócska megtenné... Sophie nem válaszolt neki sem akkor, sem az azt követő több száz alkalommal, és most sem állt szándékában. Nem Gary volt az egyetlen, aki szerette volna megtalálni az apját. Az FBI, az adóhivatal, a CIA és több, csupa nagybetűs állami hivatal rendszeresen tiszteletét tette Sophie-nál. Mindegyik azt akarta tudni, hol van Bobby Rose, mindegyik magának szerette volna megkaparintani. Sophie hallotta, hogy Gary ismét felteszi a kérdést, de továbbra sem vett tudomást róla. Megkerülte az utolsó fülkét, és belépett főnöke irodájába. – Zárja be az ajtót! – mordult rá Bitterman fel sem nézve. Erős volt a kísértés, hogy teljes erejéből bevágja az ajtót, ha azonban enged neki, az ugyan egy röpke pillanatra hatalmas elégtétellel töltené el, de amilyen szerencséje van mostanában, az ablak biztosan betörne, és Bitterman megfizettetné vele. Különben is, Sophie szerette a főnökét. Minden hevessége és üvöltözése ellenére Bitterman jó ember volt. Szerette a feleségét, és odafigyelt az alkalmazottaira... mármint a legtöbbjére. Sophie egyik feltétele, mielőtt elfogadta ezt az állást, az volt, hogy Bitterman ne faggassa az apjáról. Sem beszélni, sem írni nem akart róla. 9

Julie Garwood

Az előző állását is azért hagyta ott, mert folyton arra próbálták rávenni, írjon az apjáról. Bitterman a szavát adta, hogy nem zaklatja ezzel, és eddig meg is tartotta. Sőt, egy lépéssel tovább is ment. Amennyire tudta, megvédte az átkozott, seggüket hizlaló, tohonya zugfirkászoktól, akiket nem volt hajlandó újságíróknak nevezni, és akik folyamatosan interjúért zaklatták a lányt. Az FBI-tól is meg akarta védeni, de próbálkozása csúfos kudarcot vallott, hiába sorolt fel mindenféle törvényt és jogszabályt, ami csak eszébe jutott, hogy bebizonyítsa, alkalmazottjának joga van ahhoz, hogy békén hagyják. Nem, ma nem fogja bevágni az ajtót. Bármennyire is felbosszantja főnöke, a neki kijáró tisztelettel fog viselkedni vele. Sophie halkan betette az ajtót, megkerülte a rekeszeket, és várta, hogy Bitterman felnézzen. – Uram, igazán felhagyhatna azzal, hogy Szöszinek hív. Szexista, durva és lealacsonyító. Elég régóta dolgozom már itt, hogy megjegyezze a nevem, de a biztonság kedvéért vegyük át még egyszer: Sophie Summerfield Rose. Ugye nem is olyan nehéz? – Nem – hagyta jóvá Bitterman. – Aláírásként pedig az édesanyja leánykori nevét használja. Summerfield, ugye? Mivel épp az imént mondta el a teljes nevét, Sophie feleslegesnek tartotta válaszolni. Bitterman látta a lány komor tekintetét. – Rendben. Nem hívom többé Szöszinek. Megígérem. – Köszönöm. Bitterman egy hosszú percig fontolgatta mondandóját, s csak utána szólalt meg: – Sophie, Chicagóban mindenki tudja, kicsoda maga. Maga Bobby Rose lánya. – Igen, a lánya vagyok, de azt nem hinném, hogy mindenki tudja ezt Chicagóban. Ezért is használom az anyám lánykori nevét. A férfi megpróbált hátradőlni a székével, de a kólásrekeszek megakadályozták. – Befejeztem azt a cikket a termeszfertőzésről, amit kért – mondta gyorsan Sophie, aki nem szerette volna, ha folytatják az előző témát. – Lenyűgöző. Alig egy perce, hogy átküldtem. Van még valami 10

TŰZ és JÉG gusztustalan a tarsolyában, amit szeretne nekem kiadni? Szennyvízcsatorna? Férgek? A bogarak párzási szokásai? – Nocsak, Sophie, pimaszkodni próbál – nevette el magát Bitterman. – Igen, azt hiszem, abban mesterkedik. Felismerem az ilyesmit, mert épp eleget hallok a nyolc lányunokámtól. Nem hiányzik, hogy az alkalmazottaim is szemtelenkedni kezdjenek, még ha a kedvenc újságírómról van is szó. A lány elmosolyodott. – Csak négy unokája van, uram, nem nyolc. – Amikor fecsegni kezdenek, mintha nyolcan lennének -nyúlt az üdítője után Bitterman. – És igen, történetesen van valamim magának. Az illetőt William Harringtonnak hívják, és van egy interjúötlete. Indult már valaha az öt kilométeres versenyen? Bitterman tájékoztatta a részletekről, elmondta, milyen hosszú legyen a cikk, majd átadta a jegyzeteit. – Hívja fel, és beszéljen meg vele egy időpontot még a verseny előtt. Talán jó lenne, ha készítene egy-két fotót is. Igen, csináljon egyet előtte, meg egyet utána is. Tudja, a startvonalnál és akkor, amikor átfut a célvonalon. Harrington megesküdött, hogy nagyon fotogén alkat. Úgy tűnik, szerinte fontos a csinos külső. – Nem Mattnek kellene fotóznia? Folyton azt hajtogatja, hogy ő a Chronicle fotósa. Nem szeretném felbosszantani. Tudja milyen. – Sophie nem mondta ki az idegbajos szót, de mindketten tudták, hogy arra gondol. – Minél idegesebb, annál magasabb hangon beszél. Szerintem, ha akarná, meg tudná repeszteni az üveget is. Az pedig igazi katasztrófa lenne, tekintve ezt a rengeteg kólásüveget. – Igaza van – biccentett Bitterman. – Mattnek kellene fotóznia... ha még mindig itt dolgozna, de felmondott. Tegnap este közölte, hogy egy percig sem akar tovább maradni ezen a szeméttelepen. Az ő szavai, nem az enyémek. Azt is mondta, hogy csak a drága idejét vesztegette itt. Ja, pontosan így mondta... az ő drága idejét. Villámgyorsan kitakarította a fülkéjét – intett elegánsan a kezével. – Nem tudom, van-e másik állása. Nekem azt mondta, fontos képeket akar készíteni fontos cikkekhez. 11

Julie Garwood

Sophie nem igazán ismerte Mattet. Csak kétszer dolgozott vele együtt, és mindkettő maga volt a rémálom. – Valljuk meg, pocsék egy fotós volt. Mindig levágta az emberek fejét, és különben is, magának sokkal jobb gépe van, mint a Chronicle matuzsáleme. Szerintem Jimmy Olsen is olyat használt abban a Superman-filmben. És azok a múlt havi fotók a konyhai átalakításokról igazán jól sikerültek. Nagyon jól. – Megteszem, ami tőlem telik – ígérte Sophie, közben főnöke macskakaparását böngészte. — Uram, nem tudom elolvasni... mikor lesz a verseny? – Szombaton – felelte a férfi, és mindjárt fel is tette a kezét, hogy megelőzze a vitát. – Tudom, mit akar mondani. Rövid az idő. – Rövid az idő? – nevetett Sophie. – Holnap van szombat. – Mit mondhatnék? – vont vállat Bitterman. – Nyilvánvaló, hogy nem mi voltunk Harrington első választása... sem a második, vagy harmadik. Az imént telefonált a fickó. – Nem lesz túl sok időm utánajárni a dolgoknak. – A most vasárnapi szám már le van zárva, szóval jövő hétig nem kerül nyomtatásba. Ha pedig Harringtonról kiderül, hogy valami elmeháborodott, az csak érdekesebbé teszi a cikket. Itt nem fog Pulitzert kapni, Sophie. Tegye meg, amit tud, és ha mégsem lesz belőle semmi, ha ez a fickó csak egy link alak, akkor majd lehozunk valami mást. Megy az idő. Jó lesz, ha munkához lát. A lány már majdnem behúzta maga mögött az ajtót, amikor Bitterman utánaszólt: – Tudja a rendet, Sophie. Nyilvános helyen találkozzon a fickóval, és még jobb lenne, ha magával vinné egy barátját. Jobb félni, mint megijedni. Bitterman mindig ugyanezekkel a szavakkal bocsátotta el. Jobb félni, mint megijedni. Sophie-ra megnyugtatóan hatott a megszokott rituálé. Főnökében két személy lakozik, döntötte el. Az egyik percben parancsokat vakkant oda az embernek, mint valami dühös dobermann, a következőben meg már úgy kotkodácsol körülötte, mint egy aggódó tyúkanyó. Legalábbis úgy képzelte, egy anya így viselkedne, de nem volt elég tapasztalata, hogy biztosan tudhassa. 12

TŰZ és JÉG Visszatérve az íróasztalához, begépelte a keresőbe William Harrington nevét, és a képernyő pillanatokon belül megtelt információval. A férfinak saját website-ja volt, blogja, és azt ígérte, hogy hamarosan egy videót is feltölt magáról a MySpace-re, a YouTube-ra és a Facebookra. Hosszú bejegyzéseket talált Harrington gyerekkoráról, az Európában töltött nyárról, ami akár érdekes is lehetett volna, de nem volt az, és persze a fitneszőrületéről. Nem lesz nehéz megismernie Harringtont, gondolta Sophie. Több tucat fénykép volt feltöltve a honlapjára. Miután jegyzeteket készített a férfi korábbi győzelmeiről, felhívta. Harrington már valószínűleg várta a hívását, mert első csengetésre felvette a telefont. Sophie arra számított, egy-két perc elég lesz, hogy megbeszéljék, hol és mikor találkoznak, de Harrington nagy fecsegő volt, és jó negyedóráig szóval tartotta a lányt, mielőtt rátértek volna a leendő interjú részleteire. – Nyilván tudja, hogy a verseny holnap lesz, tehát még ma kell találkoznunk. Remélem, korán kelő, mert a rajt is korán lesz, és minden bizonnyal ott akar lenni, ugye? Egy fotóssal, persze – tette hozzá gyorsan. – A verseny a Lincoln parkban lesz, szóval találkozhatnánk a környéken valahol ma este. – Mit szólna a Cosmo bárjához? – kérdezte Sophie, és megadta a címet. – Sohasem voltam még ott. Előkelőbb helyekre szoktam járni. De mivel csak néhány utcányira van a verseny helyszínétől, találkozhatunk ott, mondjuk hétkor. Nem, inkább fél hétkor, hogy több időnk legyen. Megfelel magának a fél hét? Korán kell lefeküdnöm. Csúcsformában akarok lenni holnap, főleg mivel filmre is vesznek. – Valaki felveszi filmre a versenyt? – Nem, engem fognak filmezni, ahogy futok – pontosított a férfi. Végig velem lesznek a táv során. – Azt tervezi, hogy a filmet felteszi az oldalára? – Természetesen. A férfi komolyan beszélt. Vajon ki fogja megnézni William Harringtonon kívül? – mélázott Sophie. 13

Julie Garwood

– Szóval megfizetett valakit, hogy vegye filmre az egész versenyt? – faggatózott tovább még mindig kételkedve. Vele együtt a férfi is megszólalt: – Huszonöt győzelem több mint lenyűgöző, legalábbis néhány fontos ember így gondolja. A vizsgálat után még egy videó kerül fel a honlapra, és kétségtelen, hogy az még hatásosabb lesz. Huszonöt győzelem hatalmas teljesítmény, nem gondolja? Ha a bostoni maratonon indulna, az valóban lenyűgöző lenne, és ha végig is futja, az már teljesítmény. De egy öt kilométeres táv? Sophie mindenesetre megtartotta magának a véleményét. Nem akarta letörni a férfi lelkesedését, sem magára haragítani. Harrington akkora egóval dicsekedhetett, mint Illinois, de udvarias volt, buzgó és teljesen ártalmatlannak tűnt. Mindazonáltal igazi kihívásnak bizonyult rávenni, hogy fejezze be végre az önfényezést, és az idő valósággal rohant. Már három is elmúlt. – Hogy értette azt, hogy egy másik videó is felkerül az oldalára a vizsgálat után? Milyen vizsgálatról van szó? – Meghívtak, hogy csatlakozzam az Alfa Projecthez. Csak válogatott emberek kerülhetnek be kérkedett. A legkiválóbbak, én pedig azt tervezem, hogy megdöntöm a rekordot a holnapi versenyen. Néhány percet biztos lefaragok az eddigi csúcsból. Hozzon egy stoppert, ha nem hiszi! – Akkor ma este beszélünk – szúrta közbe Sophie, amikor a férfi végre elhallgatott, hogy levegőt vegyen. – Fél hétkor találkozunk. Viszlát. Harrington még mindig beszélt, amikor Sophie letette a kagylót. A lány gyorsan összeszedte a holmiját, és a felvonó felé sietett. Futtában majdnem belerohant a kézbesítő szolgálat emberébe, aki görgős kocsiján további rekesz Kelly's mentás kólát tolt maga előtt. Sophie megmutatta neki az utat Bitterman irodája felé. 14

TŰZ és JÉG 2. számú naplóbejegyzés Chicago Készen állunk az indulásra. Annyi év után, amit a fogságban tartott sarki farkasok tanulmányozásával töltött, Brandon és Kirk végre lehetőséget kapott, hogy a természetes környezetében is megfigyelhesse ezeket a pompás állatokat. Eric és én még újoncok vagyunk, de az izgalmunk semmivel sem marad el társainké mögött. Ha minden a terv szerint halad, sokkal többet megtudunk majd ennek az alfajnak a szocializálásáról, és a környezetükhöz való alkalmazkodásukról is. Engem ez utóbbi érdekel igazán. A hideg persze egyikünknek sem hiányzik, de a ránk váró információk ezekről a titokzatos állatokról, amelyeket aztán a tudományos világ elé tárhatunk, kárpótolnak minden kényelmetlenségért. Ki tudja? A végén még híresek is lehetünk.

15

Julie Garwood

2. fejezet

Csak egy hamburgert szeretett volna! Jack MacAlister ügynök fáradt volt, koszos és éhes. Épp most fejezett be egy titkos megbízatást Chicago legkeményebb körzetében, és az utolsó dolog, amire vágyott, hogy besétáljon egy fegyveres rablás kellős közepébe. Egyetlen, jól irányzott lövéssel, mely a férfi szívét fúrta át, leterítette a tini lányt túszul ejtő rablót, akit a lövés ereje hátravetett, neki a falnak. A mocskos pólón vékony vérpatak kígyózott alá. Jacknek nem kellett megölnie a másikat. Néhány gyors mozdulattal lefegyverezte a fickót, és arccal a padlóra hasaltatta. Lábát a nyakára tette, hogy ott is tartsa. Odakint Jack társa, Alec Buchanan meghallotta a lövést. Miközben gyakorlott mozdulattal átvetette magát a motorháztetőn, előhúzta a fegyverét, és az ajtó felé rohant. Az étteremben elszabadult a pokol. A tini lány torka szakadtából visított, és elhátrált Jacktől. Amikor megfordult, és meglátta Alecet – bár ez emberileg lehetetlennek tűnt -, még hangosabban kezdett sikítozni. Nyilvánvaló volt, hogy legalább annyira fél tőlük, mint attól az embertől, aki meg akarta ölni. Jack magasba tartotta a jelvényét. – FBI! – kiáltotta. – Most már minden rendben. Abbahagyhatod a sikítozást. Ön is asszonyom – fordult egy hisztérikus nő felé, aki őrült sebességgel legyezgette magát egy gyűrött zsebkendővel, közben fel-alá ugrált, mint valami tehetetlen, zsinóron rángatott bábu. Alec is előhúzta a jelvényét a zsebéből, és feltartotta, miközben átvágott az éttermen a társához. Leguggolt a halott mellé. – Szép lövés – jegyezte meg, amikor meglátta, hol ment be a golyó. 16

TŰZ és JÉG – Nem volt más választásom – mondta halkan Jack, hogy csak Alec hallja. Lába alatt a férfi vonaglani kezdett. – Nyugi! – szólt rá. -Te felkelsz, én pedig kénytelen leszek újra lecsapni téged. — Alec a férfi gerincére tette a lábát, hogy mozdulatlanságra bírja. Három szirénázó rendőrautó fordult be csikorgó gumikkal a parkolóba. Mivel nem akarták, hogy szitává lőjék őket, Jack és Alec továbbra sem engedte le a jelvényét. Mivel mindketten fedett ügynökök voltak, hosszú, csapzott hajukkal és kusza szakállukkal sokkal inkább hasonlítottak vérszomjas gyilkosokra, mint FBI-ügynökökre. – Nem akarod tudni, hogy mi történt? – kérdezte Jack Alecet, fejével a halott bűnöző felé intve. – Gondolom, gond volt a rendelésével. – Belőtte magát valamivel, csak az ég tudja, mivel. Megölte volna a lányt, kétség sem fér hozzá. — Lenézett a talpa alatt fekvő fickóra, és áthelyezte a testsúlyát, hogy valamivel erősebben nehezedjen rá. – Ennek itt még mindig olyan tág a pupillája, mint egy kistányér. Alec ekkor észrevett egy másik tinit, aki magasan maga elé tartotta a mobilját. Vajon mennyi ideje filmez már? Halk szitkot mormolva hátat fordított a kölyöknek. – Lőttek az álcánknak. Mibe fogadunk, hogy egy órán belül fent leszünk az interneten? -Szerencsére az ügyet befejeztük rántotta meg a vállát Jack. Jack és Alec ellépett a beözönlő rendőrök útjából. Az első letérdelt a hulla mellé. – Jessup az – kiáltott oda társainak, mire néhányan közelebb jöttek. – A gazember! – mondta egy másik. – Nem gondoltam volna, hogy valaha is leszedik. – Ki az a Jessup? – érdeklődött Jack. A térdelő rendőr felnézett. – Az egyik legnagyobb kábítószerkereskedő. Már évek óta próbáljuk megállítani. Úgy látszik, ő maga is rákapott az árujára. Hordágyat cipelő mentősök érkeztek, és az apró falatozó hamarosan zsúfolásig megtelt. Jack a pultnak dőlt. – Még mindig éhes vagy? – fordult a társához. 17

Julie Garwood

– Tudnék enni – vette fel Alec a laminált étlapot. Három órával később, miután megírták a jelentésüket, és átadták az ügyet a rendőrségnek, újra a központ felé vették az irányt. Alighogy átlépték az ajtót, szóltak nekik, hogy a különleges ügynökök vezetője várja őket. Nem érte meglepetésként őket a hír. Már megkapták a rövid üzenetet: Az irodámba. Azonnal! Margaret „Soha ne hívj Maggie-nek" Pittman az íróasztala mögött ült. Mögötte egy csapat ügynök állt félkörben, és mindegyik a számítógép képernyőjére meredt. – Nicsak, ki tisztelt meg a látogatásával minket – mondta Pittman vontatott, arkansasi orrhangján. – Szívtipró ügynök és kebelbarátja, Nagymenő ügynök. – YouTube? – kérdezte Alec. A szobában minden ügynök egyszerre bólintott. – Most már elég! – oszlatta fel maga körül a tömeget a nő. – Kiszórakozták magukat, vissza a munkához, amíg beszélek ezzel a két filmcsillaggal. – Ha mosolyog, akár humornak is felfoghatták volna, amit mondott. – Uraim, lépjenek közelebb! MacAlister ügynök, ön talán felvilágosítással szolgálhat, hogy mi folyik itt – mutatott Pittman a képernyőre. A fenébe! A kölyök felvette az egészet. Jack összerezzent, amint saját magát látta a kocsi motorháztetejének dőlni egy sajtburgert majszolva, miközben a mentősök elgurították mellette a zsákba cipzározott holttestet. – Tudja, hogy fest ez az egész, MacAlister ügynök? Majd én megmondom. Megölt egy embert, karatéval padlóra küldött egy másikat, aztán élvezettel elfogyasztott egy finom sajtburgert a délutáni napon sütkérezve, úgy téve, mintha cseppet sem hatottak volna önre a történtek. – Mentségemre szolgáljon... – kezdte Jack, aki azt hitte, hogy főnöke végzett, de a nő félbeszakította. – Na már most, mindannyian tudjuk, hogy ez hozzátartozik a munkánkhoz, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy megérintsen, de a nyilvánosság ezt nem feltétlenül érti meg, és azt várják tőlünk, hogy... érzékenyek legyünk. Igen, azt mondtam, hogy érzékeny, 18

TŰZ és JÉG Buchanan ügynök. Nem akarják, hogy lovagiasan vagy éppen unottan viselkedjünk, miután lelőttünk valakit. – Érzékeny? – csodálkozott Jack. Komolyan beszél? Az nem lehet. Ugye nem? Mivel Alec régebb óta dolgozott Pittman-nel, Jack ránézett, segítséget remélve, de hiába. Társa kifejezéstelen arccal meredt maga elé. – Mi lenne a helyes viselkedés, asszonyom? – kérdezte Jack. A nő ferde pillantást vetett rá. – Maradjunk annál, mi a helytelen, MacAlister ügynök. Sajtburgert zabálni, míg egy hullát tolnak el mellettünk, azt átkozottul nem illik! Jacknek volt egy olyan érzése, hogy Pittman még nem fejezte be, és igaza is volt. – Üljenek le! Nem szeretnem, ha kitörne a nyakam, míg magukat bámulom. Megvárta, míg a két férfi helyet foglal vele szemközt, és csak utána folytatta: Ez az eset azonban érdekes kivételnek bizonyult. A főnökeink nem lesznek boldogok, ha megnézik ezt a videót. – Pittman halkan felsóhajtott. – Bár valószínűleg már látták. Akárhogy is, a nyilvánosság, vagy legalábbis a nyilvánosságnak az a része, aki látta a felvételt, rocksztárokká avatta magukat. – Rocksztárokká? – kérdezett vissza Alec. – Ez őrület – mondta vele egy időben Jack. – Igen, rocksztárokká. Már kétezernél is többen látták ezt a kis videót, és ez a szám percről percre nő. Remélhetőleg, ha megmosakodnak, és megszabadulnak a hajuktól és a szakálluktól, a rajongóik nem fogják felismerni magukat. – A rajongóink? – nyögte Jack. – Most csak viccel. – Úgy festek, mint aki viccel, MacAlister ügynök? – nézett rá szúrósan Pittman. Jack már megtanulta, hogy főnöke szereti megválaszolni a saját kérdéseit, ezért inkább csendben maradt. – Egyáltalán nem viccelek! – csattant fel Pittman. – A média már más ügy. Biztosan interjút kérnek majd maguktól, mi azonban ezt nem akarjuk, ugye? – Jó tíz másodpercig habozott, mielőtt válaszolt volna saját magának: – De nem bizony. Szerencsére, már befejezték a 19

Julie Garwood

megbízatásukat, és mondanom sem kell, hogy most nagyon, nagyon sokáig nem számíthatnak másikra. Amíg a hírverés el nem csitul, és a nagyközönség nem talál valami mást magának, amin csámcsoghat, maguk meghúzzák magukat. Megértették? Teljesen visszavonulnak. Ami azt illeti, azt hiszem, ez remek alkalom, hogy szabadságot vegyenek ki. – Nem terveztem... – kezdte Alec. – Buchanan ügynök, talán azt képzeli, hogy ez valamiféle javaslat akart lenni. Akkor tisztázzuk a dolgot! Szabadságra megy, és maga is, MacAlister ügynök. Nincs más választásuk. Ja, és jut eszembe, a pihenő alatt nem hagyhatják el Chicagót. – Miért nem nevezi a nevén a dolgot? – kérdezte Alec. – És mi lenne az? – Felfüggesztés. A nő megrázta a fejét. – A felfüggesztés azt jelentené, hogy azt hiszem, elkövettek valamit. – Mégis, milyen hosszú vakációra számítsunk? – érdeklődött Jack, és összefont karral várta a választ, de Pittman nem felelt a kérdésre. – Míg a szabadságukat élvezik... Chicagóban – nyomta meg a szót -, minden reggel bejelentkeznek e-mailben. Nem beszélnek a médiával, ami egyben azt is jelenti, hogy nem közlik a riporterekkel, hová dugják a mikrofonjukat, MacAlister ügynök. Álljanak készen, hogy a behívásuktól számított huszonnégy órán belül újra szolgálatba lépjenek. Ezért is fontos, hogy a városban maradjanak. Jack vitatkozni akart, de Alec gyorsabb volt: – Mikor kezdődik a szabadságunk? – kérdezte. – Most. Jack Alec után indult, de Pittman hangja megállította: – MacAlister ügynök! – Asszonyom? – Szép munka volt. Mi a... Jack visszanyelte mondanivalóját. Odabiccentett felettesének, és kiment. Amikor azonban Aleckel együtt belépett a felvonóba, nem bírta tovább. 20

TŰZ és JÉG – Szép munka volt? Mi a fenét értett ez alatt? Te régebb óta dolgozol neki, szóval áruld el, gúnyolódni akart, vagy valamiféle humorkísérlet volt ez a részéről? – Egyik sem. Tényleg jó munkát végeztél ma, és ő ezt elismerte. Láttad a videót. A kölyök mindent felvett, attól a pillanattól fogva, hogy a drogdíler besétált az étterembe, egészen a végéig. Megakadályoztad, hogy a fickó vérfürdőt rendezzen. – Valamelyikünknek el kellett volna vennie a sráctól a telefont, mielőtt megrendeltük a sajtburgert. – Ja, most miatta lettünk tétlenségre ítélve – nevetett Alec. – Ráadásul a burger sem volt valami jó. A felvonó ajtaja kinyílt a B garázs szintjén. Alec balra indult, Jack jobbra. – Holnap este hánykor? – kiáltott barátja után Jack. – Próbálj meg odaérni kilencre, és hozz magaddal pénzt! Rengeteg pénzt. Vissza akarom nyerni, amit elvesztettem. – Persze – nevetett fel Jack is. – Mintha ez valaha is megtörténhetne.

21

Julie Garwood

8. számú naplóbejegyzés Fairbanks Ma délután megérkeztünk Fairbanksbe. Tavasz van ugyan, az idő mégis hűvös. Mindannyian hoztunk magunkkal pluszfelszerelést is. Brandon biztosított minket, hogy minden, amire szükségünk lesz, már a táborban vár ránk. Holnap repülünk Barrow-ba, onnan pedig még meglehetősen kemény út vár ránk a kutatási helyszínig. Brandon mutatott nekünk fényképeket. A labor a szabványoshoz képest elég tágasnak látszik, és össze van kötve a két ideiglenes épülettel, amelyben lakni fogunk. A tudományos munkánkon felül mindegyikünknek megvan a maga feladata. Eric a mi megbízott orvosunk. Télen lesznek olyan hónapok, amikor képtelenek leszünk segítséget hívni, még ha vészhelyzetről lesz is szó. Eric telerakta a labort gyógyszerekkel és mindenféle orvosi eszközökkel, de mindannyian tisztában vagyunk a veszéllyel, amellyel nap mint nap szembe kell majd néznünk ilyen elszigetelt életkörülmények között. Kirk felelős a fegyverekért. Nem akarjuk bántani az állatokat. Végül is ott mi leszünk a betolakodók, de ha belefutnánk egy grizzlybe, a puska hangja remélhetőleg elkergeti őmackóságát. Egyikünk sem fogja a tábor biztonságát elhagyni védelem nélkül. A sarki rókáról tudjuk, hogy veszettséget hordoznak, és meg fogunk ölni minden egyes veszett példányt, amivel csak találkozunk. Igen, kihívások várnak ránk, de mi készen állunk.

22

TŰZ és JÉG

3. fejezet

Sophie tudta, hogy szorítja az idő, de ebédnél a salátaöntet a blúzára löttyent, így muszáj volt előbb hazamennie átöltözni, mielőtt találkozott volna William Harringtonnal a Cosmónál, és a diktafonja is otthon maradt. Azokon a napokon – amilyen a mai is —, amikor őrült módjára rohangászott, Sophie azt kívánta, bárcsak meglenne még a kocsija. Három hosszú utcányit kellett végigrohannia, hogy eljusson a magasvasúthoz, ráadásul ebben a napszakban a vonatok tömve voltak munkából hazatérő emberekkel. Sikerült bepréselődnie az egyik kocsiba, mielőtt rácsukták volna az ajtót. A levegő fülledt volt, és ezeréves fertőtlenítő szaga érződött. Sophie lassan utat tört a kocsi hátulja felé. Két kamasz fiú megpróbált beszédbe elegyedni vele, de ő csak gyors mosolyt villantott rájuk, és ment tovább. Elhaladt egy középkorú férfi mellett, aki bűzlött a whiskeytől, és érezni lehetett rajta, hogy régóta nem látott már vizet és szappant. Sophie szerencsésnek érezte magát, amikor mögötte meglátott egy üres helyet, és gyorsan leült. A részeg felé fordult. Szemhéja félárbocra volt eresztve, és álltában lassan dőlni kezdett bal felé. Hirtelen mozdulattal egyenesbe tornázta magát, majd Sophie felé mozdult. Szorosan kapaszkodott a felső rúdba, közben megpróbálta felkelteni a lány figyelmét. Furcsa hangokat adott ki magából, kacsintgatott, aztán hosszan rámeredt. Maga volt a megtestesült vén kujon. Sophie úgy vélte, talán rokona lehet Garynek, mivel pontosan úgy bámult, mint ellenszenves munkatársa. A két kamasz fiú igazi lovagnak bizonyult. Mint mindenki más, ők is észrevették a férfi modortalan viselkedését. Felpattantak, és 23

Julie Garwood

odafurakodtak Sophie elé, elállva a részeg útját. Azt is megakadályozták, hogy a férfi leszálljon Sophie után. A lány hálásan rámosolygott a fiúkra, bár semmi szükség nem volt a kedves gesztusra. Sophie tudott magára vigyázni. Legjobb barátnőjének férje FBI-ügynök volt, és megtanított Sophie-nak minden cselfogást, amellyel megvédheti magát. Ráadásul a táskájában ott lapult egy borsspray is. Amikor kilépett a kocsiból, szorítása ellazult a flakonon. Fél órája volt a találkozó előtt. Szerencsére a Lincoln parkbéli egy hálószobás lakása alig néhány utcányira volt a Cosmótól, de ezt szándékosan nem említette Harringtonnak. A törvény emberein kívül csak kevesen tudták, hol is lakik, vagy legalábbis Sophie szerette ezt hinni. Szilárdan eltökélte, a magánélete az marad, aminek a neve is mutatja: magán. Apja ajándékozta neki a lakást tizenhatodik születésnapjára, amikor pedig nagykorú lett, a tulajdonjogot is megkapta. Egy kikötéssel: nem adhatta el. Ettől aztán nem is igazán érezte magáénak. Mégis, nem volt rajta jelzálogkölcsön, és ezért hálás volt. Apja készpénzzel fizetett, és akkoriban Sophie még túl fiatal volt ahhoz, hogy megkérdezze, vagy akár érdekelje, honnan is jött a pénz. Túlságosan lefoglalta a szociális munkások miatti aggodalom. Biztos volt benne, hogy elviszik, ha apját egyszer letartóztatják, amit akkoriban elkerülhetetlennek tartott. Egyszerűen nem volt ideje azon gondolkodni, hogyan képes apja mindenféle kézzelfogható állás nélkül olyan pazarló életmódot folytatni. Ha visszagondolt, a pazarlás számára természetesnek tűnt, mivel sohasem ismert mást. A helyzet erkölcsi oldala csak az egyetem elvégzése után tudatosult benne. Két meghitt barátnője unszolására végül eljutott oda, hogy visszautasítsa apja pénzét, de ez egyben azt is jelentette, hogy gyökeresen változtatnia kellett az életformáján. Amikor kocsija javítása már megengedhetetlen összegekbe került volna, eladta, és rászokott, hogy gyalog és magasvasúttal járjon mindenfelé a városban. Élete valamivel nehezebb lett ugyan, de határozottan egyszerűbb is, és ez tetszett neki. Büszke volt rá, hogy most már erős, független nő, aki egymaga is megállja a helyét az életben. 24

TŰZ és JÉG Szokása volt elkésni mindenhonnan, és komoly erőfeszítéseket tett, hogy ezen változtasson. Ma viszont kétségtelenül remekelt. A gyors átöltözés után máris indult otthonról, és öt teljes perccel a megbeszélt idő előtt ért Cosmo bárjához. A Cosmo a legkülönbözőbb embereket vonzotta. Az asztaloknál ifjú üzletkötő titánok kortyolgatták borukat vagy martinijüket; építőmunkások pihenték ki a fárasztó napjukat egy kis rágcsálnivaló és egy korsó jéghideg sör mellett; a környéken lakó egyedülállók és házaspárok be-beugrottak, hogy egy ital mellett felszedjék a legújabb híreket. A bár a palackozott söréről volt híres, amelyet két fokkal fagypont feletti hőmérsékleten szolgáltak fel. Apjához hasonlóan Cosmo is nagyon odafigyelt az ital hőmérsékletére. Kaliforniai borok kicsiny, de igényes választéka várta még a betérőket, a csapolt sört pedig itt főzték, Chicagóban. A grill-rész népszerűségét a jalapeno paprikával ízesített hamburgernek köszönhette, amely mintha évről évre csípősebb lett volna. Semmi hivalkodó nem volt a Cosmóban, Sophie éppen ezért szerette ennyire. Barátságos, hívogató hely, ahová bárki betérhetett kisestélyiben vagy farmerben, és mégis otthon érezte magát. A dekoráció ugyanolyan eklektikus, mint a tulajdonos. A bútorzat modern és csillogó: fényes krómasztalok és fekete párnás székek. A bokszokban plüssel bevont padok sorakoztak a két fal mellett. A mennyezet azonban valósággal vonzotta a tekintetet. Cosmo szerette a csillagászatot, de mivel szinte minden éjszakáját a bárban töltötte, úgy döntött, legalább a csillagokat behozza magának. Sötétkékre festette a boltozatos mennyezetet, és sárga köröcskékkel pettyezte be, amelyek a bolygókat voltak hivatottak jelképezni, a gerendákra pedig karácsonyi égőfüzéreket aggatott. Amikor felkapcsolta a fényt, a mennyezet úgy festett, mintha megannyi csillag szikrázna az éjszakában. Cosmo abban a pillanatban meglátta a lányt, amint az belépett. Odakiáltott neki, puszit dobott, aztán néhányszor a mellkasára ütött, így akarva kifejezni, hogy a szíve csak Sophie-ért dobog. Cosmo azóta különösen kedvelte a lányt, mióta az lelkendező ismertetőt írt a bárról. A tulajdonos annyira örült neki, hogy kivágta a cikket és bekereteztette. 25

Julie Garwood

A pult fölé akasztotta a falra, hogy mindenki lássa. Sophie észrevette, hogy aznap este a cikk mellett egy másik felirat van kitűzve. A cédulán nagy, nyomtatott betűkkel az állt: „Nincs több Kelly's mentás kóla!" Sophie átvágott az asztalok között William Harrington után kutatva. Az egyik hátsó bokszban talált rá. Szemmel láthatóan izgatott volt. – Mr. Harrington? A férfi talpra ugrott, és kezet nyújtott: – Maga lenne Sophie Summerfield? – kérdezte döbbenettel vegyes csodálkozással. Sophie nem tudta mire vélni a viselkedését. – Igen, én vagyok – felelte. – Fél hetet beszéltünk meg, nem? – De, de igen. – A férfi még mindig zavartan állt. – Talán üljünk le, és fogjunk hozzá – javasolta. Sophie besiklott a bokszba, megvárta, míg a férfi helyet foglal vele szemben, aztán elővette a diktafonját. – Először használok ilyesmit, szóval kérem, legyen türelmes – mondta. Rendes körülmények között egy ilyen apró, finom szerkezet méregdrága lett volna, de ez a modell le volt értékelve, így Sophie nagy árengedménnyel jutott hozzá. Mivel ez munkaeszköznek számított, biztos volt benne, hogy Bitterman kifizeti az árát. Ellenőrizte az elemeket, majd a kis magnót kettejük közé tette az asztalra. Harrington még mindig meredten bámulta. – Valami baj van? – kérdezte Sophie. – Tudtam, hogy fiatal. Elárulta a hangja. De arra nem számítottam, hogy ilyen szép. – Amikor a lány nem válaszolt, megkérdezte: – Meglepődött, amikor meglátott? Talán arra vár, hogy viszonozza a bókot? – Láttam a fényképeit a honlapján – felelte Sophie -, szóval nem, nem lepődtem meg. Tudtam, hogyan fest. Vágjunk bele! – Nem kér előbb egy italt? Harrington ragaszkodott hozzá, hogy Sophie rendeljen valamit. Ő szódavizet ivott. – Az egyik szabályom, hogy sohasem iszom alkoholt vagy kávét a verseny előtti estén. Maga is tudja, milyen hosszú az öt kilométer, ugye? Több mint három mérföld. Nem lehetek lomha, mert akkor rossz időt futnék, ezért ragaszkodom a vízhez. 26

TŰZ és JÉG – Meséljen nekem az első versenyéről! Sophie a következő órában már nem is tett fel több kérdést, sőt, egy szót sem szólt. Ha egyszer Harrington beszélni kezdett, abba sem hagyta. Elképesztően unalmas volt, de tetszett, vagy sem, eltökélte, hogy mind a huszonnégy verseny történetét elmondja, mégpedig a starttól egészen a célig. Mindet tudta kívülről. Ha a régebbi típusú diktafonja van, biztos, hogy legalább két kazetta megtelt volna. Egy jó riporter leállítaná, és a saját kezébe venné a beszélgetés irányítását, gondolta Sophie. Mentségére legyen mondva, ő is megpróbálta néhányszor félbeszakítani a férfit... figyelni is megpróbált, de a monoton hang még egy álmatlanságban szenvedőt is elaltatott volna. Harrington a tizedik versenynél tartott, amikor Sophie teljesen kikapcsolt, és a jövő heti teendőin kezdett gondolkodni. Miután gondolatban megtervezte az egész hetet, elábrándozott arról, milyen jó lenne ismét körbeutazni Európát. Az egyetem elvégzése után járt már ott, de Nyugat-Európa bizonyos részeire már nem jutott el. Legközelebb Spanyolországot és Portugáliát szeremé megnézni. Egy kellemes hajóút kellőképpen pihentető lenne, és tökéletesen alkalmas arra, hogy lássa a két ország gyönyörű vidékeit. Igazán ráférne már egy csendes vakáció. Vagy talán szobát foglalhatna abba a luxusgyógyüdülőbe, amelyről a Vogue-ban olvasott... Sophie gyorsan magához tért. Egyelőre nincs annyi pénze, hogy bárhová is repülőjegyet vehetne, hacsak nem dönt úgy, hogy egy-két hónapig élelem nélkül is kibírja. – És akkor hagyománnyá tettem, hogy élénkpiros zoknit viselek. Sophie figyelme visszatért Harringtonhoz: – Igen, ezt már említette. Piros zokni, fehér sort, piros póló. – Azt is mondtam, hogy a zoknimnak van egy különlegessége? Mindegyiknek egy vékony fehér csík fut körbe a tetején. Csak egyetlen bolt árul ilyet, és én száznál is több párt vettem náluk. Nem szeretném, ha egyszer csak elfogynának – tette hozzá, majd vállat vont. – Azt hiszem, babonás vagyok. Eddig minden megvan? – Igen – mutatott Sophie a diktafonra. 27

Julie Garwood

– Remek, helyes. Szenteljünk egy percet a vízhólyagoknak is. Az olvasókat biztos nagyon fogja érdekelni. Vannak köztük igazán kellemetlenek is. Például volt egy... Gyűlölöm a munkámat. Ebben a pillanatban legalábbis nagyon. És még jobban gyűlölöm, hogy szegény vagyok. De ugyan, ki szeretne szegény lenni?– kérdezte Sophie magától. Lehet, hogy Gandhi vagy Teréz anya nem bánta, de ők szentek voltak, márpedig Sophie egyáltalán nem tartotta magát szentnek. Harrington közben befejezte kiselőadását a lábkenőcsökről, és anélkül, hogy levegőt vett volna, folytatta is: – Térjünk vissza a versenyekhez, rendben? A tizenegyedik versenyem reggelén... Édes istenem, szólíts magadhoz! Csak nem nyögött fel hangosan? Harrington vagy nem vette észre, vagy nem törődött vele, hogy üvegessé vált a lány tekintete. Sophie mély lélegzetet vett, és úgy tett, mintha a jógaóráján lenne. Kitörli a negatív gondolatokat, és csak a pozitívokra fog összpontosítani. Holnap este Regan Buchanannel és Cordie Kane-nel fog vacsorázni, akikkel már az iskola-előkészítő óta barátnők. Alig várta, hogy találkozzanak. Regan eddig üzleti úton volt, de ma este visszatér Chicagóba. Cordie a doktori disszertációján dolgozik kémiából, és Sophie több mint két hete nem látta már. Éppen azon töprengett, hová mennek majd enni, amikor feltűnt neki, hogy Harrington elhallgatott, és várakozón néz rá. – Ne haragudjon! Megismételné, hogy mit... – Azt kérdeztem, hogy lát-e valakit. – Ó... nem... nem – mondta, aztán mielőtt a férfi feltehetett volna még egy személyes kérdést, gyorsan előásta és felcsapta a noteszét. – A telefonban említette, hogy meghívták valami különleges programba, és valamiféle vizsgálatról is beszélt. Azt hiszem Alfa Projectnek hívta. Pontosan mi ez a projekt? – Nem emlékszem, hogy bármiféle projektről vagy vizsgálatról beszéltem volna – felelte Harrington, de közben az asztal lapjára szegezte a tekintetét, biztos jeleként annak, hogy nem mond igazat. Sophie-t nem érdekelte annyira az ügy, hogy tovább faggassa. – Rendben, azt hiszem, ennyi elég is lesz. 28

TŰZ és JÉG Elrakta a noteszét, aztán a diktafonért nyúlt, de a férfi megelőzte, és felkapta a szerkentyűt. – Hogy kell ezt kikapcsolni? – Hagyja, majd én. – Nem, már meg is van – nyomott meg egy gombot, aztán egy másikat is. – Tessék, most nem rögzít. Nem akarom, hogy felvegye, amit most fogok mondani. Ez szigorúan bizalmas. Ugye így szokták mondani? – Ami azt illeti... – kezdte Sophie, de Harrington egyetlen intéssel elhallgattatta. – Bízom benne, hogy senkinek nem fogja elmondani. Ahogy mondtam is, ez nagyon titkos dolog. – Előrehajolt, és majdnem suttogva folytatta: – Olyan, mint az olimpia. Legalábbis így magyarázták nekem. Sophie letette maga mellé a táskáját, és teljes figyelmével a férfi felé fordult. – Mi az, ami olyan, mint az olimpia? A férfi idegesen körülnézett, mintha meg akarna bizonyosodni, hogy senki sem hallja. – Mivel kiváló kondícióban vagyok, ezért kerülhettem be. Őrjítő ez a pasi! – De hová? – Hát a vizsgálatra... ami olyan lesz, mint amikor az olimpiára minősítik az embert. A fizikai vizsgálatok három hosszú napig tartottak, és esküszöm, lecsapolták a vérem felét a vérvizsgálathoz. Ja, még MRIvizsgálatot és teljes teströntgent is csináltak. Nem árulták el, mire kell ez a sok vizsgálat, de azt hiszem, meg akartak győződni róla, hogy nincs semmi komolyabb bajom, például érszűkületem vagy éppen értágulatom, bármi, ami megzavarhat abban, hogy csúcsteljesítményt nyújtsak, vagy alkalmatlanná tesz a részvételre. Igazán nagy dolog, hogy meghívtak ebbe a projektbe – tette hozzá elmosolyodva. – Csak keveseket választanak ki. Tekintete ismét körbejárt a termen, majd gyorsan belekortyolt a vizébe. 29

Julie Garwood

– Remélem, nem ért félre. Nem kérkedni akarok, de maga is láthatja, miért éppen engem választottak. Ugye, látja? Csak nézzen rám! Sophie magában megesküdött, ha a férfi megfeszíti a bicepszét, hát ő hazamegy, sztori ide vagy oda. Szerencsére Harrington semmi ilyesmit nem tett. – Mire választották ki, Mr. Harrington? – Hagyjuk a formaságokat! Hívj csak Williamnek, kérlek. Már most látom, hogy mi ketten nagyon közel kerülünk egymáshoz. Akarsz fogadni? Sophie türelmetlenül söpörte hátra szemébe hulló fürtjeit, és nem is titkolta bosszúságát, amikor megismételte a kérdést, érzése szerint legalább századszor: – Mire választottak ki, William? Mr. Bőbeszédű hirtelen kertelni kezdett. – Nem lenne szabad beszélnem róla. – Te hoztad fel a témát. – Tudom, de akkor sem lenne szabad beszélnem róla. Addig nem, amíg véget nem ér. Sophie úgy döntött, nem erőlteti. Az órájára nézett. Már majdnem kilenc volt. Harrington több mint két órán át fecsegett magáról, a huszonnégy versenyéről és a vízhólyagjairól, és most, hogy a beszélgetés kezd érdekessé válni, visszavonulót fúj. Annyira különös volt az egész, hogy Sophie arra gondolt, a férfi csak kitalálta, hogy őt itt tartsa. – Megértem, William – mondta. – Ha nem beszélhetsz róla... – Titkos – bökte ki a férfi. – Értem – bólintott Sophie. – Titkos. Nos, akkor azt hiszem, be is fejeztük. Köszönöm az interjút. – Kérsz még egy italt? – kérdezte Harrington, és felemelte a kezét, hogy odaintse a pincért. – Nem, köszönöm. Szegény pincér már vagy egy órája villámló tekintettel figyelte őket, és eléggé ellenségesnek látszott, amikor az asztalukra ejtette a számlát. Egy jeges tea és a szódavíz – itt sem néz ki nagy borravaló. Sophie éhes volt, de nem akart Harringtonnal vacsorázni. Inkább hazamegy, lerúgja a cipőjét, és amíg a vacsora a mikróban melegszik, ejtőzik egy kicsit. 30

TŰZ és JÉG – Megmondom, mit teszek – súgta a férfi cinkos hangon. -Ha holnap este eljössz velem vacsorázni, mindent elmondok. Garantálom, hogy nagyon fog tetszeni. – A vacsora, vagy amit mondasz? – Remélhetőleg mindkettő – mosolyodott el Harrington. -Érdekel a dolog? – Sajnálom. Holnapra már programom van, és vasárnapra is. – Akkor hétfőn? Sophie mérlegelte a várható jót és rosszat. Egyrészről végig kell szenvednie egy újabb estét, hallgatva, amint a férfi önmagáról ömleng, másrészt viszont mi van, ha a fickó igazat mond? Ha valóban van valami titkos klub, ami csak néhány kiválasztottat hív meg a soraiba? Mivel foglalkozhat egy ilyen klub? És ha csak csupa kiváló sportember lehet a tagja, akkor ez valami szupermenklub? De annak mi értelme lenne? Őrület! Ez csak valami őrültség lehet, de akkor is... – Jó, rendben, vacsorázzunk együtt, de... – Tényleg? – kérdezte mohón Harrington. – Itt eszünk a Cosmóban. Hétfőn, fél nyolckor. – Nem, nem akarok itt vacsorázni. El akarlak vinni egy ötcsillagos étterembe. Talán a Nuvaybe vagy a J'Adore-ba. Mindkettő kiváló. Mondd meg, hol laksz, és hétre érted küldök egy sofőrt. Ne aggódj, megengedhetem magamnak, hogy bárhová a világon elvigyelek vacsorázni. Sophie-t nem sikerült lenyűgöznie. – Bármilyen csábító is az ajánlatod, mégis inkább itt ennék. Hétfőn, fél nyolckor, William. Itt, vagy sehol. Választhatsz. – Nem szeretem a bárkaját – biggyesztette az ajkát Harrington. Bár Sophie szívesen vacsorázott volna egy előkelő étteremben, a Cosmóban biztonságban érezte magát, Williamet pedig nem ismerte eléggé. Mindössze annyit tudott róla, hogy számára csak egyvalaki létezik, és az saját maga. Harrington a csendből rájött, hogy a lány hajthatatlan. 31

Julie Garwood

– Jól van, akkor itt eszünk – adta be a derekát. – Ha nem lennél olyan szép, nem zavartatnám magam, de odavagyok a bögyös szőkékért, és az a gyönyörű kék szem... Lélegzetelállító vagy – mondta mintegy mellékesen, majd vállat vont. – Gondolom, már ezerszer hallottad. – Tetőtől talpig végigmérte a lányt. – Tudod, Sophie, a nők nem nagyon szoktak húzódozni, ha megkaphatnak engem. A lány úgy döntött, nem vesz tudomást a férfi kéjvágyó és önelégült vigyoráról. – Hol találkozzunk holnap a verseny előtt? – kérdezte türelmetlenül. Újabb tíz percbe telt, míg sikerült megegyezniük a helyben és időben. Sophie végre szabad volt. Harrington felállt, és kezet nyújtott, miközben mindketten kicsusszantak a bokszból: – Akkor holnap – mondta. – Jó éjt! – rázta meg a kezét Sophie. Az ajtó felé sétálva az órájára pillantott. Majdnem három órát töltött a férfival. Hihetetlen, gondolta. Ha csak a legkisebb kilátás lenne egy másik sztorira, egyetlen további másodpercet sem lenne hajlandó eltölteni a fickóval. Elviselhetetlen alak! És mit értett azon, hogy bögyös? Talán azt akarta vele mondani, hogy egészséges? Életerős? Dundi? Vagy túlságosan telt idomokkal áldotta meg a természet? Tény, hogy túl gyakran tévedt a fickó tekintete a mellére, miután leültek. És micsoda duma volt, hogy nem zavartatná magát, ha nem lenne olyan szép? Talán bóknak szánta? A fickó hihetetlenül durva, az egója meg az egeket verdesi. Mire hazaért, és bezárta a lakása ajtaját, Sophie-nak sikerült megnyugodnia. Ritkán fordult elő, hogy a péntek este otthon találja. Igazság szerint nem is emlékezett rá, mikor történt utoljára ilyesmi. Úgy döntött, kihasználja az alkalmat, behozza lemaradását a levelezésében, aztán korán lefekszik. Az idő azonban valahogy mindig kifolyt a kezei közül, és úgy tűnt, a mai este sem kivétel. Éjjel egy is elmúlt, mire végre ágyba került, ami nem is lett volna baj, ha nem kellene hajnalhasadáskor kelnie, hogy sort kerítsen a második menetre William Harringtonnal.

32

TŰZ és JÉG 22. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Brandon és én ismét kimentünk. Kemény hideg volt odakint, de megtettünk minden óvintézkedést a fagyások ellen. A múlt héten Eric és Kirk észrevett egy falkát a fennsíkon, és követték őket, hogy kiderítsék, merre van a táboruk. Addig nem fogjuk Brandonnal felállítani a megfigyelő műszereket, amíg meg nem bizonyosodtunk, hogy nem holmi idetévedt, kóbor falkával van-e dolgunk.

33

Julie Garwood

4. fejezet

Harrington ragaszkodott hozzá, hogy két órával a verseny előtt találkozzanak. A megbeszélt helyen várta a lányt, egy szökőkút előtt, amelyik történetesen Sophie kedvence volt. Egy szomorú fűzfát formázott, melynek ágairól lágyan hulltak alá a vízcseppek. A férfi éppen nyújtó gyakorlatokat végzett, amikor Sophie megérkezett. Ahogy említette is, az egyenruháját viselte: fehér, rövid futónadrágot, ami Sophie szerint egy kicsit túlzottan is a testére simult, piros pólót, fekete futócipőt és piros zoknit, melynek gumírozásán egyetlen fehér csík futott körbe. Sophie jó néhány képet készített, közben a férfi folyamatosan fecsegett, és javaslatokat tett, milyen pózban fotózza őt a lány. Sophie reggelente nem a legjobb formáját hozta, de úgy tűnt, Mr. Én-vagyok-a-világ-közepe észre sem veszi, vagy nem érdekli, hogy a lány alig szólal meg. De hogy is vehette volna észre? Hiszen egyetlen pillanatra sem hagyta abba a fecsegést... vagy az utasítgatást. – Biztos vagy benne, hogy ott leszel a fényképezőgépeddel a célvonalnál? Tudod, hol kell várnod? Azt hiszem, a célvonallal szemben, az utca túloldalán lévő lépcső lenne a legjobb pont. Nagyon fontos, hogy jó legyen az a kép, nem gondolod? Különösen, mivel címlapfotónak lesz. Ugye, az lesz? – kérdezte éles hangon. – Nem tudom. Meg kell kérdeznem... – Megígérték, hogy címlapsztori lesz – vágott közbe a férfi. – Megígérték? Akkor gondolom... – A szerkesztő utalt rá – szakította ismét félbe a lányt. – Értem. Sophie semmit sem értett, de nem jutott okosabb válasz az eszébe. Különös módon, a válasza megnyugtatni látszott a férfit. 34

TŰZ és JÉG – Térjünk vissza a fotókra – kezdte Harrington. – Készenlétben kell állnod. Egy hivatásos fotós tudná ezt. Hogy őszinte legyek, nem is értem, miért te fényképezel. Magaddal kellett volna hoznod az újság fotósát. Tudod egyáltalán, hogy mit csinálsz? Légy szíves figyelj oda rá, hogy készíts egy képet rólam abban a pillanatban, amikor átszakítom a célszalagot, és arra is ügyelj, milyen szögből veszed fel. A nap ne pontosan a hátam mögött legyen, mert a kép tükröződni fog, azt pedig nem akarjuk, ugye? De addigra ott kell lenned teljes készenlétben, nehogy elszalaszd a megfelelő pillanatot. Sophie úgy érezte, ha még egyszer meghallja, hogy készenlétben kell állnia, hát sikítani fog. – Igen, már említetted. – Legalább hússzor, tette hozzá magában. – És biztosíthatlak, készenlétben leszek. – Tudom már, mit tegyünk – folytatta Harrington, mintha meg sem hallotta volna a lány szavait. – Van nálad névjegykártya? Sophie talált egyet a táska mélyén. A kártyán nem volt sem logó, sem a munkahelyi cím, csak a neve és a mobiltelefonjának a száma. Akkor készíttette, amikor otthagyta az előző állását. Mivel minden dollárt meg kellett fognia, elhatározta, hogy az utolsó darabig felhasználja mindet, mielőtt újakat csináltat. Harrington kicipzárazta a sortján lévő hátsó zsebet, és előhúzott egy vékony bőrtárcát. Kinyitotta, hogy belecsúsztassa a kártyát, de a mozdulat elakadt, mintha meggondolta volna magát. A tárcát visszatette a zsebébe. – Azt hiszem, inkább odaadom valakinek a filmesek közül – térdelt le, és a kártyát bedugta a jobb zoknijába. – Majd felhívnak, ha az utolsó emelkedőhöz közeledem. Tudod, hogy készenlétben állj. Mire? Sophie majd' meghalt a vágytól, hogy megkérdezze, csak azért, hogy lássa, hogyan reagálna rá a férfi. Gyanította, hogy nem túl jól. Harrington nem dicsekedhetett túl fejlett humorérzékkel, és ilyen korán reggel Sophie sem igazán. Harrington a feje fölé nyújtotta a karját, megmozgatta a vállát, mintha csak elmerevedett nyakát akarná ellazítani. 35

Julie Garwood

– Rendben, most jobb lesz, ha megyek. Első akarok lenni a regisztrációnál, és még jobban be akarok melegíteni. Harminc percet szánok rá. – Pontosan harminc percet? – Igen, természetesen. Nem szeretem a meglepetéseket, így aztán mindent megtervezek a legapróbb részletekig. Hiszek a pontosságban. Ezt is megemlíthetnéd a cikkedben. – Akkor jobb lesz, ha tényleg mész... ha tartani akarod magad az ütemtervedhez. – Igen, igazad van – biccentett, és elkocogott az ösvényen. – Sok szerencsét! – szólt utána Sophie. – Nincs rá szükségem – nézett vissza a férfi. – Viszlát. Sophie boldog volt, hogy egy időre sikerült megszabadulnia tőle. Elsétált a háromutcányira lévő kis kávézóig, megivott két csésze forró teát, és amikor újra embernek érezte magát, elindult a startvonal felé, hogy megnézze a versenyt. Az utcán nyüzsögtek a futók, pólójukon biztosítótűvel feltűzött számokkal. Sophie pillantása Harringtont kutatta, készen arra, hogy fotókat készítsen róla a startpisztoly eldördülésekor, de sehol sem látta a férfit. A futásra készülőket kerülgetve átsétált a startvonal másik oldalára, talált egy üres padot, és felállt rá. Nyakát nyújtogatva kereste Harringtont a tömegben, de hiába. Azt hitte, a piros póló megkönnyíti majd a keresést, de ki gondolta volna, hogy a piros ennyire népszerű szín a futók körében? A startpisztoly hangos dörrenésére a versenyzők nekilódultak, hogy minél jobb pozíciót harcoljanak ki maguknak. Arcok erdeje hullámzott el a lány előtt, de egyik sem tartozott William Harringtonhoz. Elszalasztottal Sophie bosszúsan rogyott le a padra, fényképezőgépével az ölében. Ha Harrington annyira akarta, hogy fotó készüljön róla a startnál, miért nem elöl helyezkedett el? Az elsők között érkezett a parkba, még mielőtt a szervezők felállították volna asztalaikat, szóval rengeteg ideje maradt rá, hogy jó helyet keressen magának. Miért hagyta, hogy a többiek elé kerüljenek? A futók ezrei úgy rajzottak az utcán, mint 36

TŰZ és JÉG méhek a kaptárban. Sophie-nak esélye sem volt rá, hogy minden arcot szemügyre vehessen. Sophie most a nézőket vette szemügyre a filmes stábot keresve, de őket sem találta. Nem volt mit tenni, várnia kell. A verseny útvonala egy nagy félkört írt le a környező utcákban, és alig egy félutcányira ért véget attól a helytől, ahol állt. Sophie átballagott a célvonalhoz, és várta, hogy feltűnjön a győztes. Néhány perccel később felbukkantak az első versenyzők. A tömeg ujjongva köszöntötte a közeledőket. Rendben, most én jövök, gondolta Sophie. Felemelte a fényképezőgépet, készen arra, hogy lekapja a győztest. Az első futó egyre közelebb ért, mögötte alig száz méterre ott szaporázták a többiek. Sophie egy pillanatra leengedte a fényképezőgépet, hogy jobban szemügyre vegye a közeledőt. Ohó, nem William Harrington lesz a győztes. Ezt a férfit még sohasem látta. A mögötte futókra pillantott. Harrington nem volt köztük. A versenyzők egymás után futottak be, de Harringtonnak nyoma sem volt. Nem ő volt az első, sem az utolsó, és a kettő között sem volt sehol. A férfi egyszerűen eltűnt.

37

Julie Garwood

23. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Heuréka! Azonosítottuk a falkát. Hat felnőtt, három kölyök. Azonnal ki tudtuk emelni az alfahímet. Könnyű felismerni, mert vastag fehér bundáját kis sötét folt pettyezi a hátán. Termetre is nagyobb, mint a többi. Brandon el van ragadtatva az új farkas családtól, amelyet tanulmányozni fogunk. Az alfahím egyszerűen fenséges.

38

TŰZ és JÉG

5. fejezet

Sophie volt a soros, hogy állja a vacsorát. Regan ragaszkodott hozzá, hogy a Hamiltonban, a család ötcsillagos szállodaláncának vezérhajójában egyenek. Le is foglalta az egyik földszinti különtermet. A magas, többrekeszes ablakok a Michigan-tóra néztek. – Nem értem, miért akartál mindenáron itt enni – morogta Sophie, miközben Regan az asztalhoz vezette őket. – Már mondtam. Kagylóra támadt kedvem, és egyszerűen imádom, ahogy Eduardo készíti. De Sophie-t nem tudta átverni. Bár az igaz, hogy Eduardo kagylója felülmúlhatatlan, tisztában volt az igazi okkal. Ha a családi szállóban vacsoráznak, nem hozzák ki a számlát. Kényelmes megoldás, mivel Sophie-nak kellett volna fizetnie. – Csak azért csinálod, mert szegény vagyok – mondta vádlón. A pincér kihúzta előtte a széket. Sophie rámosolygott, megköszönte az étlapot, majd ismét barátnőjéhez fordult: – Ismerd be! – Nem szeretsz itt enni? – nézett rá az étlap széle felett Cordie. – Imádok itt enni, de most nem ez a lényeg. Egyszerűen csak annyit akarok, hogy Regan ismerje el... – Hogy szegény vagy? Rendben. Szegény vagy – mondta vidáman Regan. – Úgy van – bólintott Cordie. – Nagyon szegény. Mondanám, hogy piszok szegény, de tudod, hogy szerintem ennek a szóösszetételnek számomra semmi értelme nincs. Milyen a piszok szegény? -Te csak ne akarj Regannek segíteni, Cordie. Regan, azt akarom, hogy beismerd, azért eszünk itt, mert szegény vagyok. – Hát persze, hogy azért – mondta Cordie. 39

Julie Garwood

– Igen, azért – egyezett bele Regan is kedvesen. – De ugye nem sértődsz meg, Soph? – tette le Cordie az étlapot, de mosolya mutatta, hogy nem igazán aggasztja a lehetőség. – A te hibád, Regan, hogy szegény vagyok, és persze a tiéd is, Cordie. Tökéletesen boldog voltam, amíg mindent megvehettem, amire kedvem támadt. Gyönyörű autóm volt, korlátlan hitelem, csodálatos ruháim, és nem kellett aggódnom semmi miatt. – De nem voltál boldog – szögezte le Regan. – Igen, el kellett adnod a kocsidat, de sétálni jobb, mint vezetni. Még mindig csodálatos ruháid vannak, még ha nem is a legújabb divat szerintiek. Nincs szükséged hitelkártyákra, és még mindig nem kell aggódnod semmi miatt. – A szegénység nagyon is megfelel neked – mondta Cordie. -Te kértél, hogy segítsünk neked elszakadni apád pénzétől – emlékeztette Regan. – Persze, de muszáj volt annyira... lelkesen segíteni? Annyira keményen és megingathatatlanul? Mi a rossz abban, ha megveszek egy alkalmi Prada blúzt? – A blúz az pompás, csak az nem helyes, hogy az apád pénzével fizetsz érte – mutatott rá Cordie. – Apád ugyanis törvénytelen eszközökkel szerezte azt a pénzt – tette hozzá Regan. – Honnan tudjátok ilyen biztosan? – nyúlt Sophie a poharáért. – Sohasem követett el semmilyen bűntettet, és a törvény szerint nem számít ártatlannak, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője? – Nem tudom biztosan, de te mondtad, hogy így van, és ezért is egyeztünk bele Cordie-val, hogy segítünk. – Segítetek elszegényednem? – Segítünk, hogy a helyes dolgot tedd. Sophie türelmetlenül lökte hátra szeméből az előrehullott tincseket, és hátradőlt. – Egyszerűen gyűlölök szegénynek lenni. – Nem olyan rossz az – vigasztalta Cordie. – Majd megtanulod beosztani a pénzt, ahogy én is. – Ó, kérlek, csak azt ne mondd, hogy szegény vagy! Hatalmas alapítványi vagyonod van, amit az apád állított fel neked, és a Kane Autó mára már országos méretűvé nőtte ki magát. Tudod, mi a te 40

TŰZ és JÉG bajod? Nem törődsz a pénzzel, mert neked van. Venni akarok... valami jó cuccot. Istenem, milyen sekélyesnek hangzott! Ne beszéljünk többet a pénzről – mondta Sophie, mielőtt Cordie vitába szállhatott volna vele. – A vacsorámat akarom. Menten éhen halok. Bár a gyertyafény és a rengeteg kristály előkelőséget kölcsönzött a teremnek, egyikük sem volt pezsgős hangulatban. Sophie salátát és levest kért. Cordie sült csirkét rendelt, Regan pedig kagyló helyett beérte rántott sajttal. Egyikük sem akart jeges teánál erősebb italt. – Eszetekbe jutott, hogy ugyanezen a napon találkoztunk talán fényévekkel ezelőtt az iskola-előkészítőben? – kérdezte Regan. – Azon a napon a testvéreim lettetek – mondta Cordie. – Emlékszem, egy limóval jöttél – nézett Regan Sophie-ra —, és a gyönyörű szőke hajad és kék szemed látva azt hittem, hogy hercegnő vagy. – Te is limóval jöttél – jegyezte meg Sophie. – Engem pedig az apám hozott az ezeréves kisteherautójával – nevetett Cordie. – Sophie, mennyi bajba sodortál minket a csínyeiddel, de mindig készen álltál, hogy megvédd azokat, akikkel szerinted igazságtalanul bántak. – Még most is a gyámoltalanok bajnoka vagy – jegyezte meg Cordie. – Emlékeztek, amikor bezártuk magunkat a ruhatárba? -kérdezte Regan. – Biztosak voltunk benne, hogy soha senki nem talál ránk vigyorgott Cordie. – Mennyire megkönnyebbültünk, amikor Billy Miller dzsekijének zsebében találtunk egy csokit! Azt hittük, ha megosztozunk rajta, napokig kihúzzuk odabent. Egyik emlék felidézte a másikat. Felszolgálták a vacsorát, el is fogyasztották, közben legkedvesebb gyerekkori történeteiket mesélték egymásnak. – Nem értettem, miért foglaltál le egy különtermet a vacsorához, de most már tudom. Ugyancsak hangos társaság vagyunk – jegyezte meg Cordie. 41

Julie Garwood

– Aiden javasolta ezt a termet – felelte Regan. – Szerinte is túl zajosak vagyunk. – És igaza van. – Mikor beszéltél Aidennel? Hamarosan hazajön? – kérdezte Cordie, majd amikor rájön, milyen türelmetlen a hangja, gyorsan hozzátette: – Csak kíváncsi vagyok. Ennyi. Olyan unalmas az életem. De tényleg! – erősködött, amikor két barátnője tiltakozni kezdett. – Gondoljatok csak bele! Középiskolásoknak tanítok kémiát, akiket más nem is érdekel, mint az, hogyan robbanthatnának fel valamit. Amikor nem tanítok, vagy nem az óráimra készülök, a disszertációmon dolgozom. Még azt sem tudom, miért csinálom. Ha még valaki Mentost és kólát hoz be a laboromba, hát én nem állok jót magamért. Muszáj tudnom, hogy vannak emberek, akik izgalmas dolgokat művelnek. Mind a három bátyád a világot járja, és szállodákat épít. Fantasztikus és érdekes életet élnek, és én imádom hallgatni, amikor elmesélik, mi minden történt velük. – Nem velük, csak vele – szólt közbe Sophie. – Azt imádod hallani, mi történt Aidennel. – Miért is ne imádnám? Ő a legidősebb és a legbölcsebb is. Ezen a hétvégén valószínűleg Ausztráliát járja be a repülőjén. Tudjátok, én mit csináltam tegnap délután és ma is, egész nap? Kutattam. Végig a könyvtárban csücsültem a könyvek fölött. – Ó, kérlek, szerintem überelni tudlak – mondta Sophie. – Feladtam a péntek estémet azért, hogy a világ legkellemetlenebb, legönzőbb, magától teljesen eltelt férfiját hallgassam. Ráadásul hajnalok hajnalán kellett kelnem, hogy találkozzam vele a parkban, és ismét csak őt hallgassam. William Harringtonnak hívják. A főnököm azt akarja, hogy írjak róla egy cikket, de ő átvágott. Azzal Sophie mesélt nekik a versenyről, és arról, hogyan tűnt el Harrington. – Gondolod, hogy rosszul lett? – kérdezte Cordie. – Talán megsérült bemelegítés közben – találgatott Regan. – Nem. Azt hiszem, tudom, mi történt – mondta Sophie. – Beszéltem egy-két szervezővel a verseny után. Ismerték a fickót, és tőlük tudom, hogy be sem jelentkezett. Egy Brett Mason nevű ember 42

TŰZ és JÉG győzött, és mindenki arról beszélt, milyen gyors a pasas. Szerintem Harrington hallott róla a verseny előtt, és egyszerűen megijedt. Nem akarta megkockáztatni, hogy elveszíti a huszonötödik versenyét, így aztán angolosan lelépett. El sem akarom hinni, hogy annyi időt elvesztegettem, és a végén itt állok cikk nélkül. Nem tudom, mi történt vele, de feltett szándékom, hogy kiderítem, és bocsánatot fog kérni tőlem. Regan fejét csóválva hallgatta barátnői panaszáradatát. -Tudjátok, mi kell nektek? – kérdezte. Sophie felnyögött. Cordie felsóhajtott. – Hadd találjam ki! – mondta. – Szerinted bele kellene szerelmesednünk valakibe, és férjhez kellene mennünk hozzá. Persze te könnyen beszélsz, miután megtaláltad a tökéletes pasast. Regan ajka álmodozó mosolyra húzódott. – Igazad van. Alec tökéletes. De most nem Alecről és rólam van szó – komolyodott el -, hanem rólatok. Nem hinném, hogy feltétlenül férjhez kell mennetek. Elég, ha beleszerettek valakibe. Hagyjatok helyet egy kapcsolatnak az életetekben, csak ennyit mondok. Tudom, hogy minden ujjatokra jutna férfi, ha akarnátok... – Ugye, nem az következik, hogy túl válogatósak vagyunk? – vágott a szavába Cordie. -Nem, dehogyis. De szerintem pontosan azt csináljátok, amit én, mielőtt Aleckel találkoztam volna. Nem a megfelelő férfiakkal randevúztok. Mind olyan... nem is tudom... sznob. Ugye, értitek? – Barátnői csúnyán néztek rá, de ő tudomást sem vett róla. – Szeretnélek összehozni benneteket igazi férfiakkal. – Igazi férfiakon azt érted, hogy... – kezdte Sophie. – Nem megyek bele vakrandikba – jelentette ki Cordie vele egy időben. Regant nem érdekelte a tiltakozásuk. – Alecnek sok barátja van. Egy társat is beosztottak mellé. Igazán jóképű fickó, és nincs se barátnője, se felesége. Sophie, szerintem meg kellene ismerkedned vele. Sophie először azt hitte, Regan tréfálkozik vele, de aztán rá kellett döbbennie, hogy barátnője komolyan beszél. 43

Julie Garwood

– FBI-os a fickó. Te sem gondolhatod komolyan, hogy érdekel, az pedig száz százalék, hogy én nem érdeklem őt. Elfelejted, ki az apám? Regan megrántotta a vállát. – Nem felejtettem el, de arra gondoltam, ha egy FBI-ügynökkel randizol, az segít legyőzni a törvényhozásban dolgozó emberek iránt érzett ellenszenvedet. – Mi akar ez lenni? Viselkedéskontroll? Nem érzek senki iránt ellenszenvet – tiltakozott Sophie. – Tudod, hogy szeretem Alecet, és kedvelem a barátait, Gilt és Johnt is, pedig mindketten a törvényhozásban dolgoznak. – Gil már visszavonult, és különben is, mindkettőt ezer éve ismered. Megszoktad őket, és ők nem is dolgoznak olyan ügynökökkel, akik apád után nyomoznak. Szóval, az nem ugyanaz. Igenis vannak negatív érzéseid a törvény embereivel szemben, és komolyan azt hiszem, hogy adnod kellene neki egy lehetőséget. Jack MacAlisternek hívják, és biztos vagyok benne, hogy Alec rá tudja beszélni egy vakrandira. – Ugye, csak viccelsz? Biztosan viccelsz. Mondd, hogy igen! Regan nem a kérdésre válaszolt: – Nagyszerű újságom van. Alec és én házat keresünk itt, Chicagóban. – Itt akartok lakni? – kérdezte Sophie izgatottan. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Sophie képtelen volt abbahagyni a vigyorgást. Regan és Alec már költözködtek néhányszor, mióta a férfi az FBI-nak kezdett dolgozni. Cordie is el volt ragadtatva: – Hogyan történt? Alec az áthelyezését kérte? Tudom, hogy elege volt már a fedett munkákból, de hogyan... – Nem, nem is kellett kérnie. Az elmúlt másfél évben főleg Chicagóban dolgozott, és az ügynökség úgy döntött, hogy véglegesíti. Az új társának is van valami köze hozzá, azt hiszem. – Akkor máris szeretem – jelentette ki Cordie. – De mégis, mi történt? – Ha hazaértek, a YouTube-on írjátok be, hogy Jack MacAlister. Majd meglátjátok. – Inkább mondd el! – kérte Sophie. – Azt már nem. Ezt látnotok kell! – Ezt? – ismételte Cordie. 44

TŰZ és JÉG – Egy felvétel. Ennél többet nem vagyok hajlandó mondani, és mivel épp az imént mondtad, hogy máris szereted, azt hiszem, tényleg randiznod kellene vele. – Szó sem lehet róla! – szólt közbe Sophie. – Nem viszed át Cordie-t a sötét oldalra. Elég egy FBI-ügynök ebben a családban. – Ezek szerint befogadtad Alecet a családba – ragyogott fel Regan arca. – Azt hiszem, igen. – Itt az ideje a pohárköszöntőnek – emelte magasba a poharát Regan. – A családra!

45

Julie Garwood

28. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Kirk Rickynek nevezte el az alfahímet. Az alfanőstényt pedig, akit Ricky választott, Lucynak hívjuk. Lucy csintalan és játékos, míg Rickyt úgy tűnik, bosszantja a nőstény komédiázása. A felnőtt egyedek reggelente vadászatra indulnak, és zsákmányukat elhozzák Lucynak és kölykeinek. Ma reggel megvártuk, míg eléggé eltávolodnak, aztán Brandon és én a kábítólövedékkel elaltattuk a felnőtteket. Gyorsan kellett dolgoznunk, hogy rájuk erősítsük a nyomkövetőket. Szerettem volna vérmintát is venni, de Brandon szerint ahhoz kevés volt az idő. Jókora távolságra tőlük letelepedtünk, és látcsővel figyeltük a falkát. Túl messze voltunk ahhoz, hogy észrevegyenek, de tudtuk, hogy érzik a szagunkat. Ricky tért magához először. Amikor végre sikerült felállnia, úgy tűnt, egyenesen minket bámul. Vajon tudta, mit tettünk? Rezzenéstelen tekintete olyan érzést keltett bennünk, hogy igen. Felhúzott ínnyel vicsorgott ránk, és a szél elhozta a morgását. A baljós hangot hallva kirázott a hideg.

46

TŰZ és JÉG

6. fejezet

Mialatt Sophie és barátnői a különteremben csevegtek, az előcsarnok túloldalán egy másik társaság gyülekezett. Alec pókerklubjának tagjai havonta egyszer találkoztak a Hamiltonban. Mintegy tucat játékos tartozott a klubba, és legtöbbjük a törvény szolgálatában állt. Eltérő beosztásuk miatt azonban többnyire csak a tagok fele jelent meg a találkozókon. A nyári hónapokban a jó időt kihasználva a tetőteraszon tartották az összejövetelt, ha pedig az időjárás nem kedvezett nekik, az első emeleten a bár melletti különteremben. John Wincott, egy állandó alváshiánnyal küszködő nyomozó rendszeres résztvevője volt a kártyapartiknak, akárcsak Gil Hutton, egy nyugdíjas rendőr, aki mindig előbb tudta a legfrissebb híreket, mint bárki más. Gil mostanában egyáltalán nem ivott alkoholt, így ő lett John kinevezett sofőrje, mivel egy-két üveg sör elfogyasztása után John általában félig már szunyókált is. Aznap este az évszakhoz nem illően meleg és párás volt az idő, így a bár melletti teremben találkoztak. Gil és John már az asztalnál ült, amikor Jack besétált. – Gyűlölöm ezt a rohadt meleget – jegyezte meg Gil. -Gyűlölöm az esőt is. – En inkább a melegre szavazok a hideg ellenében – mondta Jack. Ingét esőcseppek pettyezték, és a haja is nedves volt. A sarokban egy kis minibár állt, amely mindig tele volt itókával. Jack felkapott egy diétás pepsit, és letépte róla a zárókupakot. – Hoznál egy sört? – szólt oda neki John. 47

Julie Garwood

– Alig ismertelek meg, Jack – mondta Gil. – A csapzott, koszos, hosszú hajad és kusza szakállad nélkül majdnem emberi formád van. – Majdnem emberi formája van? – ismételte meg barátja szavait John. – Szerintem pont úgy fest, mint egy mozisztár. Várjunk csak, mozisztárt mondtam? Internetsztárra gondoltam. A két férfi jót kacagott. Jack John kezébe nyomta a sört, belekortyolt a pepsibe, aztán ledobta magát a két férfival szemközti székre. – Ha jól értem, láttátok a videót a YouTube-on. – Már vagy tízszer – vigyorgott John. – Nem hiszem, hogy a népek valaha is ráunnak. – A film szerintem vizuálisan legalább annyira megdöbbentő, mint feszültséggel teli – mondta Gil faarccal. – Ahogy a gyanúsítottad a földön tartottad, miközben Aleckel megvitattad, mi van az étlapon... Felülmúlhatatlan volt! – Azt hallottam, hogy készülnek bemutatni az IMAX-ban – bólintott John. Alec éppen idejében lépett be egy tálcányi szendviccsel, hogy hallja az utolsó megjegyzést. – YouTube? – kérdezte Jacktől. Mindhárman egyszerre bólintottak. Mivel Gil arról volt híres, hogy mindent előbb tud, mint ahogy megtörténik, Alec megkérdezte tőle, szerinte meddig fog tartani, míg elül a videó körüli vihar. Gil kopasz fejét vakargatva töprengett. – Legfeljebb néhány napot adok neki, aztán átveszi a helyét egy másik videó. Nem sokáig lesztek szabadságon. – Tudsz a kényszervakációnkról? – csodálkozott Jack. – Még szép. Én mindig az események ütőerén tartom az ujjam, Jack – tapogatta meg a csuklóját Gil. – Az ütőerén. – Ezek szerint legfeljebb egy hét, és megint dolgozhatunk. – Hacsak Jack nem érzi szükségét, hogy lelőjön valakit, mondjuk tacorendelés közben – jegyezte meg John vidáman. -Vagy... – Vagy mi? – sóhajtott Jack. – Vagy: hacsak nem veszi át valamelyik tévécsatorna. – Ó, a francba! – nyögött fel Jack. John roppant humorosnak találta Jack reakcióját, és addig nevetett, míg a könnye is kicsordult. 48

TŰZ és JÉG – Nem elég még ebből a témából? – csikorgatta a fogát Jack. – Valószínűleg nem – felelte Gil. – Nem azért jöttünk, hogy pókerezzünk? Kire várunk még? – A bűnügyiekre. – Mindegyikre? – kérdezte Alec, miközben lehajolt, hogy kivegyen egy üdítőt a hűtőszekrényből. – Nem, csak Woodsra és Zahnerre – válaszolta Gil, és elmosolyodott. A legtöbb bűnügyis jó kártyás volt, de Woods és Zahner kivételnek számított. Mindketten pocsékul játszottak. A mókás az volt a dologban, hogy egyik sem látszott ezt felismerni. Veszteségeiket mindig a balszerencsének tudták be, a többiek pedig nem tartották szükségesnek felvilágosítani őket. – Mi van Aidennel? – kérdezte John. – Ma este nem tud itt lenni – felelte Alec. – Még mindig Sydneyben van, szállodaügyben. A jelenlévők egy emberként sóhajtottak fel, mivel Alec sógora volt az uralkodó bajnok. Ha játszott, általában nyert is, ha pedig még Fortuna asszony is a kegyeibe fogadta, majd' minden leosztást megnyert. Megszólalt Jack mobilja. Elmosolyodott, amikor meglátta, ki a hívó. Mielőtt felvette volna, felállt az asztaltól, az ablakhoz sétált, és kibámult az esőbe, miközben a hívót hallgatta. – Biztosan nő hívta – kommentálta John. – Ah... – sóhajtott Gil. – Még emlékszem azokra a napokra. Kopogtak. Az ajtó kinyílt, és Regan dugta be a fejét. – Zavarhatok egy percre? Gil és John felállt, mialatt Regan a férjéhez sietett. Figyelték, hogyan hajol le Alec, és súg valamit felesége fülébe, amitől az asszony elpirul. Gil az égre emelte a tekintetét. Alec és Regan már több mint egy éve házasok voltak, de még mindig úgy viselkedtek, mintha a mézesheteiket töltenék. De nem hibáztatta Alecet szerelmetes viselkedéséért. Regan igazán fess menyecske volt: sötét haj, gyönyörű szempár, hosszú, formás láb. Gil értette, mi vonzotta Alecet Reganhez – ugyan melyik férfi tudna ellenállni ennyi szépségnek? – és azt is értette, miért maradt 49

Julie Garwood

mellette. Regan remek üzletasszony volt, jó szívű és gyengéd, ráadásul majdnem ugyanolyan beteges humorérzékkel rendelkezett, mint Alec. Az isten is egymásnak teremtette őket. Regan néhány percig Gillel és Johnnal beszélgetett a legfrissebb hírekről. Azóta ismerte őket, mióta Alecet is, és jó barátjának tartotta mindkettőt. Jackkel is szívesen beszélt volna, de a férfi még mindig telefonált. Eddig csak egyszer találkozott vele, egy vacsorán, és nagy hatással volt rá. A jónál is jobb a munkájában, állította róla Alec, nem is lehetne nála jobb társa, így Regannek sem kell folyton aggódnia. Az asszony látta a videót a YouTube-on, és az is lenyűgözte. Válsághelyzetben Jack bámulatos erőről, gyorsaságról és alaposságról tett tanúbizonyságot. Csak a közönyös viselkedést találta kicsit ijesztőnek, de végül is a férfi hozzászokott már a fedett munkához. Jack és Alec tökéletes társak, vélte Regan, annyira hasonlít a stílusuk. Jack befejezte a hívást, és elfordult az ablaktól. – Sophie szeretne egy szívességet kérni – mondta Regan éppen abban a pillanatban. – Szia, Regan. Jó újra látni téged – üdvözölte Jack, miközben felé sétált. – Ki az a Sophie? – Nem meséltél neki Sophie-ról? – kérdezte Regan a férjét, és felnevetett. – Nekem sem mondta el senki – vont vállat Alec. – John, mi olyan mulatságos? – vetett rá Regan pontosan olyan pillantást, amilyet a felesége is szokott, ha felbosszantotta valamivel. – Csak az, hogy... hiszen tudod... Sophie... – kezdte John, és segélykérően nézett Gilre. Már majdnem kibökte, kicsoda a lány apja, de még időben észbe kapott. Regan harapott, ha a barátnőjéről volt szó. – Mi van vele? – unszolta Regan. – Mi folyik itt? – akarta tudni Jack. – Kimaradtál – mondta Gil. – Még nem találkoztál Sophie-val. O egészen más. Ha harminc évvel fiatalabb és tizenöt kilóval kevesebb lennék... – Akkor sem lenne semmi esélyed nála – vágott közbe John, majd Jackre nézett. – Sophie nem igazán kedveli a rendőrséget, vagy az FBIt... 50

TŰZ és JÉG -Vagy bármilyen más rendfenntartó szervet, ha már itt tartunk – mondta Gil. – Mi azonban kivételek vagyunk. Minket szeret. – Tényleg sohasem beszéltél a társadnak Sophie-ról, Alec? – John nagyon nehezen emésztette meg ezt a tényt. – Soha nem került szóba – felelte Alec. – Különben is, amikor rájöttél, te sem szóltál nekem. – Eltértünk a tárgytól – figyelmeztette őket Gil. -Talán kanyarodjunk vissza Reganhez. – Jó, rendben – egyezett bele John. – Azt mondtad, Sophie szívességet szeretne kérni. Milyen szívességet? Törvényes vagy sem? A fiatalasszony férjéhez simult: – Attól függ, honnan nézed. Gil segítségére van szüksége. – Ne is mondj többet – biccentett John. – Értem. Jack csak várta, hogy valaki őt is tájékoztassa. Tudta, hogy kihagyott valami létfontosságút a beszélgetésben. Nem olyan régen ismerte Johnt és Gilt, és Aleckel is csak a három utolsó ügyben voltak társak, így aztán arra tippelt, ez valami belső poén, amit csak a beavatottak értenek. Nevetést hallottak a szomszédos bárból, majd a következő pillanatban kinyílt az ajtó, és besétált Sophie. A mindenit! Jacket mintha gyomron vágták volna. A látványtól elakadt a lélegzete. A hosszú szőke haj minden lépésnél meglibbent a lány válla körül, és a teste – jóságos úristen, a teste! – maga volt a tökély. Szinte már nevetségesen magas sarkú cipőt viselt, amitől a lába mérföld hosszúnak tűnt, ruhája pedig folyékony selyemként ölelte körbe tökételes domborulatait. Ha volt is hibája, Jack nem találta, aztán figyelmét elvonta csípőjének szexis mozgása, ahogy Regan felé lépdelt. Sophie előbb Alecet üdvözölte egy puszival, majd Johnhoz és Gilhez fordult. A két férfi úgy vigyorgott, mint valami szerelmes kamasz. – Ő a barátnőm, Sophie Rose – mutatta be Jacknek Regan. Sophie rámosolygott a férfira, üdvözölte, aztán el is fordult tőle. Ez felkeltette Jack érdeklődését. Nem volt hozzászokva, hogy a nők átnéznek rajta. Szerette a szebbik nem képviselőit, és ők is szerették őt. Alec nőcsábásznak nevezte, de Jack úgy vélte, nem az. Egyszerűen nem hitt az elkötelezett kapcsolatokban, s míg a házasság bejött a barátainak, 51

Julie Garwood

tudta, azt nem neki találták ki. Szerette a szabadságot, hogy azt tehette, amit akar, és gondoskodott róla, hogy ezzel azok a nők is tisztában legyenek, akikkel randizott. Az igazság elejét vette a bonyodalmaknak. Legjobb tudomása szerint legalább annyi nő, mint férfi érzett ugyanúgy, ahogy ő. Egy műértő elismerésével figyelte, ahogy Sophie helyet foglal Gil mellett az asztalnál. – Gil, igazán gyűlölök ilyesmit kérni, de... – kezdte a lány. – Mire van szükséged, kedvesem? – Ha nem gond, kitakarítanád ismét a lakásomat? – Persze, hogy nem gond. Tudod, hogy bármit megtennék érted. És az irodád? Arra is ráférne egy kis takarítás? Sophie gondolkodott egy kicsit, és már épp nemet akart mondani, mivel nem szeretett volna még jobban Gil terhére lenni, de Regan ekkor megbökte, és halkan odasúgta neki: – Ártani nem árthat, igaz? – Igaz. Akkor nagyon hálás lennék, ha kitakarítanád a fülkémet is. Mikor lenne alkalmas neked? – Mit szólnál a holnap délután négyhez? A lakásoddal kezdenék, és ha ráér a dolog, az irodádat hétfőn, öt után venném sorra. így megfelel? – Igen – bólintott a lány. – És köszönöm. Fogalmam sincs, hogy tudnám ezt neked visszafizetni. – Majd kitalálunk valamit – húzta fel komikusan a szemöldökét Gil. Sophie elnevette magát. – Menjünk, Regan. Szegény Cordie ott ragadt a bárban a két bűnügyissel. A fickók a frászt hozzák a többi vendégre. Alec tartotta az ajtót feleségének és Sophie-nak. Regan halkan mondott neki valamit, amikor elment mellette, amin a férfi elmosolyodott. Amikor Sophie az ajtóhoz ért, hátranézett Jackre: – Örülök, hogy megismerhettelek. A fenébe! A lusta mosoly pontosan azt a hatást keltette, ami Jack szerint a lány szándéka volt. A férfi szájtátva bámult utána. Mire Jack kigondolhatott volna valami jó választ, Sophie már kiment. Jack az ajtóra meredt, közben próbált újra lélegzethez jutni. Amikor végre magához tért, Gilhez fordult, hogy megkérdezze, jár-e valakivel a lány. 52

TŰZ és JÉG John és Gil elterpeszkedve ült a székén, és úgy vigyorgott, mint valami idióta. – Mi van? – mordult rájuk Jack. – Csinos, ugye? – kérdezte Gil. – Igen. Ekkor Alec lépett a terembe, Woodsszal és Zahnerrel a nyomában. A két bűnügyis úgy festett, mintha saját tetováló-szalonjuk lenne. A karjukat és nyakukat elhalványult rajzok díszítették. Woods két sört hozott a kezében, Zahner egy tálka kesudiót. – Mi folyik itt? – kérdezte Zahner John nevetését hallva. – Jack épp az imént ismerte meg Sophie-t – magyarázta Gil. – Igazán? Még csak most? – vigyorodott el Zahner is. – Nincs férje – mondta szolgálatkészen John. – És Regan azt mondja, mostanában nem is randizik senkivel. Érdekel a csaj? Jack kihúzott egy széket, de nem ült le. – Mi a baj vele? – Jack nem is tudja? – csodálkozott Zahner. – Ezek szerint nem – mondta Woods. – Mi a baj vele? – ismételte meg a kérdést Jack. – Volt már egy fél tucat férje? Gyilkolt, csak óvadék ellenében szabadon engedték? Szóval? – Még nem volt letartóztatva – mondta Alec. – Becsületes állampolgár – tette hozzá John. – És tündéri teremtés – csatlakozott Woods is. – És? – unszolta őket Jack türelmetlenül. – És bombanő, öregem, de még mennyire, hogy az! – lelkendezett Zahner. – És a neve Sophie Rose – folytatta Alec. Éppen el akarta magyarázni, hogy a Rose nem Sophie középső neve, amikor Jack megrázta a fejét, és felemelte a kezét. -Várjunk csak... várjunk... – Jack hirtelen összerezzent. – Pedzi már – kacagott fel John, és hátradőlt a széken. – Ó, hogy az a... – szaladt ráncba Jack homloka. – Ő Bobby Rose lánya? 53

Julie Garwood

– Nem semmiért lett FBI-ügynök – jegyezte meg Woods. – Jack sokkal hamarabb rájött, mint te – emlékeztette barátját Zahner. – Ha látnád az arcod, Jack, azt hinnéd, infarktust kaptál -mondta Gil. Jack lerogyott a székre. Döbbenete nyilvánvaló volt. – Mit jelent az, hogy kitakarítod a lakását? Poloskát keresel? – Igen – felelte John Gil helyett. – És mindig találok is. – És ki rakja be őket? – Már megpróbáltam kideríteni – mondta Alec, és arcán elhalványult a mosoly. – Egyik ügynökség sem vállalja, de ha lehet egy tippem... – FBI? – találgatott Zahner. – Nem, ők biztosan nem – szögezte le nyomatékosan Alec. – Szerintem a CIA – mondta Woods. – Kizárt dolog. Inkább az adóhatóság. Igen, biztosan ők -bólogatott John.

54

TŰZ és JÉG – ATF1– csatlakozott Gil. – Kétségtelen, hogy az ATF1. – FDA2– hangzott Woods újabb tippje. – Az kaja meg gyógyszer, te idióta – nevetett Zahner. Johné volt az első leosztás. – Még mindig kéred a telefonszámát? – nézett fel Jackre. Jack nem válaszolt.

1

ATF (tulajdonképpen BATF: Bureau of Alcohol, Tobacco and Firearms): szövetségi rendőri szerv az USA-ban, célja az alkohol, a dohányáru és a lőfegyverek illegális behozatalának és forgalmazásának megakadályozása, illetve az ezzel foglalkozó bűnözői csoportok felszámolása 2 FDA (Food and Drug Administration) az USA Élelmiszer– és Gyógyszerügyi Hivatala

55

Julie Garwood

32. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Ericnek és nekem sikerük begyűjtenünk néhány vérmintát. A sarki farkast nem vadásszák az emberek, így viszonylag bizalommal viseltettek irántunk. Csak figyeltek minket, de nem rohantak el, és nem támadtak. Kíváncsi teremtmények, és a szagunk bizonyára furcsa volt számukra. A tegnapi nap szomorú volt. Lucy egyik kölyke elpusztult. Bár nagyon szeretnénk tudni az okát, Brandon erősködik, hogy ne avatkozzunk be. Látni akarja, hogyan birkózik meg a falka a veszteséggel, így aztán letettünk arról, hogy felboncoljuk a kölyköt. Ricky meglehetősen közönyösen viselkedett, és elment vadászni, mintha mi sem történt volna. Az eddig vizsgált vérminták egy olyan hormont tartalmaznak, amit eddig nem sikerült azonosítani, és úgy tűnik, Ricky vérében igen magas arányban van jelen. Égek a vágytól, hogy még mélyebbre ássak. Brandont nem érdekli a felfedezésünk. Úgy viselkedik, mint aki fél minden olyan tevékenységtől, amely nem szerepel az eredetileg jóváhagyott tervben. Kirk is közönyösen fogadta a dolgot. Ő azzal tölti az estéket, hogy terjedelmes beszámolókat írjon a falka minden egyes tagjáról. Én is igyekszem naplót vezetni, amikor csak időm engedi. Alig várom, hogy belekezdhessek a saját kísérleteimbe, de türelemmel kell lennem tél derekáig.

56

TŰZ és JÉG

7. fejezet

Sophie nem kaphatta vissza a William Harringtonnal töltött órákat, de úgy érezte, a férfi tartozik neki legalább egy bocsánatkéréssel. A verseny után több mint egy óráig kereste a férfit. Miközben visszament a lakásába aznap reggel, megpróbálta felhívni Harringtont, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Sophie rámondta, hogy a férfi hívja vissza. Igyekezett aggodalmat sűríteni a hangjába, s egyben eltitkolni bosszúságát. De nagyon dühös volt. Hogyan lehet valaki ennyire bárdolatlan? És mi van a hétfő esti vacsorával? Az nyilván tárgytalan. Eljött a vasárnap reggel, és még mindig semmi híre nem volt Harringtonról. Újra feltárcsázta a férfi lakását. Két csengetés után egy géphang közölte, hogy ez a szám már nem él. Sophie azt hitte, elütött valamit, ezért ismét felhívta, de másodszor is ugyanezt az üzenetet kapta. Erre a férfi mobiltelefonjával próbálkozott, de ismét egy géphang felelt: ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Nem maradt más választása, csak az internet. Amikor a honlapján járt, felfedezte, hogy van vendégkönyv, ahol a látogatók üzenetet hagyhatnak. Úgy döntött, él a lehetőséggel. Begépelte a böngészőbe az oldal elérhetőségét. Az oldal nem található. Erre beütötte a keresőbe a férfi nevét, de Harrington honlapja, akárcsak ő maga, eltűnt. Ajaj, ez most kezd igazán különössé válni. Sophie úgy döntött, tesz még egy utolsó kísérletet, mielőtt ejtené a témát. Megvolt a férfi címe – Harrington maga adta meg a pénteki beszélgetés során s mivel nem lakott messze, elhatározta, ellátogat hozzá, bekopog az ajtaján, és válaszokat követel. Harrington lakása sokkal messzebb volt, mint tippelte. Háromnegyed órájába és egy huszonöt dolláros taxiútba telt, mivel elfelejtett kibújni a 57

Julie Garwood

magas sarkú cipőből, és a lába hamarosan tiltakozni kezdett a gyaloglás ellen. Harrington előkelő környéken lakott. Az épület modern volt és csillogó, a színes ablaküvegek visszaverték a nap fényét. Egy kifogástalan szürke egyenruhát viselő portás engedte be. Rövid folyosó vezetett a márványpadlós, palotaméretű előcsarnokba. A falakat fehér drapéria borította. Egy harminc körüli, tüsi hajú, robusztus termetű férfi sietett a gránitpult mögé, és nyakkendőjét igazgatva várta, hogy Sophie odaérjen. Vagy a hadseregben szolgált, vagy testépítő, gondolta a lány. Bluto kapitányra emlékeztette a Popeye-ből. A szeme túl kicsi volt a fejéhez képest, a feje pedig túl kicsi hatalmas vállához és karjához viszonyítva. Merev arccal várta, hogy Sophie megszólaljon. Elegáns sötét nadrágot és csíkos inget viselt. Sophie igyekezett a legjobbat feltételezni róla. Nyilván az egyik biztonsági ember, és csak beugrott, amíg a recepciós vissza nem tér. Az épület biztonsági rendszere lenyűgöző volt. A majd' öt méter magas mennyezet faragott szegélyléceinek minden sarkára kamerát helyeztek. Valahol, talán a recepciós pult mögötti ajtón túl lehetett a biztonsági központ, ahol a számítógépek rögzítették a kamerák által felvett képet, azaz minden egyes embert, aki belépett az épületbe. – Segíthetek? – kérdezte a férfi meglepően kellemes hangon, ami szöges ellentétben állt zord arckifejezésével. – Igen, köszönöm. Felhívná kérem, William Harrington lakosztályát, és megmondaná neki, hogy Sophie Summerfield szeretne vele beszélni? – Mr. Harrington nem tartózkodik otthon – mondta a férfi, és Sophie válla fölött elnézve az utcát bámulta. Sophie nem tudta volna megmondani, hogy a fickónak egyszerűen nem tetszik, hogy megzavarták, vagy Harrington tényleg nincs otthon. – Kérem, hívja fel, csak a biztonság kedvéért. – Nincs otthon. – A férfi hangja már egyáltalán nem volt kellemes, Sophie-t azonban nem ijesztette el. – Nem tudja véletlenül, mikor jön vissza? – Nem – nézett a férfi ismét a bejárat felé. 58

TŰZ és JÉG Csak nem azon aggódik, hogy a portás észreveszi, milyen udvariatlanul viselkedik? De nem olyan embernek látszott, akit aggasztana mások véleménye. – Szeretne üzenetet hagyni? – Nem. Azt hiszem, megvárom, amíg Mr. Harrington hazatér. – Arról szó sem lehet. – Miért? – Mr. Harrington sokáig lesz távol. Összepakolt, és elutazott Európába. Nem mondta, mikor jön vissza. – Miért nem mondta, amikor először... – Mert védjük a lakóink magánéletét. – Van rá valami mód, hogy kapcsolatba lépjek Mr. Harringtonnal? Nem hagyta véletlenül meg az utazási tervét? – Nem, és ha meghagyta volna, sem adhatnék ki információt magának, vagy bárki másnak. Ahogy mondtam is, védjük a lakóink magánéletét – közölte, majd szinte levegővétel nélkül folytatta: – Megmutathatom a kifelé vezető utat? Sophie megértette. Nem válaszolt, csak sarkon fordult, és távozott. Egy pillanatig fontolgatta, hogy szól a portásnak, milyen udvariatlan volt vele a recepciós pultnál álló férfi, de aztán meggondolta magát. Ugyan mit tehetne a portás? Nyilván ő is tudja, milyen otromba a fickó. Tartozott az ördögnek egy úttal. Ezek után hivatalosan is végzett Harringtonnal. Átkutatta a táskáját készpénz után. Annyija volt, hogy kifizesse a taxit, de ha ezt megteszi, akkor nem marad egy fillérje sem, márpedig a ruhásszekrényben tárolt titkos alapjához semmiképpen nem akart hozzányúlni. Úgy döntött, inkább gyalog megy. így legalább a kirakatokat is nézegetheti hazafelé. Bár még három óra sem volt, amikor átlépte a ház küszöbét, Gil már várt rá. Az épületnek ugyan nem volt olyan biztonsági rendszere, mint a Hamiltonoknak, de Sophie szerint így is elég biztonságos volt. Minden sarokban kamera csücsült, de portás, jó zárak és jelzőcsengők is erősítették a rendszert. 59

Julie Garwood

A portás ismerte Gilt, és beengedte az előcsarnokba. A New York Timest olvasta, amikor Sophie besétált. A poloskák megkeresése egyáltalán nem olyan egyszerű, mint a filmekben látni. Időt és szakértelmet igénylő munka. Szerencsére Gil profi volt, de nem az a fajta, aki eltelt önmagával, és tudta, hol kell keresnie. Sophie-val megvolt a saját kialakult módszerük, amely abból állt, hogy a lány bekapcsolta a televíziót, kényelembe helyezte magát a kanapén, és ott is maradt, amíg a férfi nem jelzett, hogy minden tiszta. Míg Gil keresgélt, egyikük sem beszélt. Ezúttal Gil három poloskát talált. Kettő közülük átlagos szerkentyű volt, a harmadikhoz hasonlót azonban még sohasem látott. Alecet biztos érdekelné, mondta Sophie-nak. Hat óra is elmúlt, mire Gil végzett, és Sophie gyorsan öltözködni kezdett a randijára. Megígérte Jeffrey Oakley-nek, hogy elmegy vele egy jótékonysági rendezvényre, és a férfi hétkor jött érte. Jeffrey volt az a barátja, akire mindig számíthatott, ha partnerre volt szüksége, és éppen senkivel sem járt. Jeffrey kedves fickó volt, és évekig reménytelenül sóvárgott Reganért. Miután Regan hozzáment Alechez, a férfi rajongása Cordie felé fordult. Bizonyos időközönként elpanaszolta, milyen reménytelenül szerelmes Cordie-ba, Sophie pedig együtt érzőn hallgatta. Sophie szerelmi élete parlagon hevert, de neki tökéletesen megfelelt így. Egyelőre semmi szüksége nem volt érzelmi bonyodalmakra az életében. A fenyegető hívások hétfőn, korán reggel kezdődtek. Még a táskáját sem tudta betenni az íróasztal fiókjába, amikor befutott az első. – Sophie Rose? – sziszegte egy fojtott hang. – Sophie Summerfield – javította ki a lány. – Ki beszél? – Nem rejtőzhetsz el előlem. – Ki beszél? – kérdezte emeltebb hangon Sophie. – Az apád elvette a pénzemet, és ezt nem ússza meg szárazon. – Forduljon a rendőrséghez – javasolta Sophie. 60

TŰZ és JÉG Már éppen le akarta tenni a kagylót, amikor a hang ismét megszólalt: – Sokkal jobb ötletem van. Ne kérdezd meg, figyelmeztette magát Sophie. Ne kérdezd meg! – Ártani fogok neked. Hamarosan, Sophie. Nagyon is hamar. És akkor az apád megtudja, milyen veszíteni. Sophie lecsapta a kagylót, és lerogyott a székre. Ez valami új, gondolta. Valahányszor apját vádolták valamiért, a telefonálók mindig azzal fenyegetőztek, hogy bosszút állnak, és azt várták tőle, hogy átadja az üzenetet az apjának. Ez a hívás azonban fenyegetőbbnek hangzott, mint a többi, és Sophie nem igazán tudta, mihez kezdjen vele. Végül úgy döntött, inkább a munkájával foglalkozik, amíg megnyugodnak kicsit az idegei. A hátborzongató hívás megijesztette, márpedig ez hosszú ideje nem történt meg vele. A munka segít majd helyrebillenteni a dolgokat. Az első a feladatok sorában William Harrington volt. Bitterman irodája felé indult, hogy jelentést tegyen. De az öt percre tervezett beszámolóból negyedóra lett, mert amikor elkezdte, képtelen volt abbahagyni. Minél tovább beszélt, annál dühösebb lett. Bitterman hagyta, hadd adja ki magából a lány a dühét, közben egy jeges kólát szopogatott, majd amikor Sophie befejezte, két ötletet is adott neki a Harrington-sztori helyett. Bitterman mindkét témát alaposan meg akarta beszélni, így mire Sophie visszatért az íróasztalához, három üzenet is várta: kettő Regantől, egy Cordie-tól. Mindegyik a „sürgős" jelzést viselte. Barátnői a mobiltelefonján is hagytak üzenetet, de nem volt alkalma meghallgatni, mert a produkciós irodába várták, hogy válaszoljon néhány kérdésre. Amikor végzett, Bitterman kiáltott érte. A nevén szólította, ami csak egyet jelenthetett: bármit akar, az nem jó. Gary megpróbált utánamenni, de Bitterman elhessentette, behúzta Sophie-t az irodába, majd becsukta az ajtót Gary orra előtt. A tévé szokás szerint be volt kapcsolva. Bitterman levette a hangot, és a lányhoz fordult: – A déli hírekben robbant a hír. – Milyen hír? A férfi a tévé felé biccentett: – Sajtókonferenciát tartanak. 61

Julie Garwood

– Sophie tudta, mi folyik, mielőtt a főnöke folytatta volna: – Az FBI a nyomozás középpontjába került személynek nyilvánította apádat. Már megint.

62

TŰZ és JÉG 45. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Ricky meglehetősen kiszámítható. Minden nap körülbelül ugyanabban az időben indult zsákmányszerző útra a társaival, és nagyjából ugyanakkor tért is vissza. Ma azonban csak egy órát volt távol. Amikor visszatért, feltűnően ideges volt, és felverte a szunyókáló kölyköket. A többi hím zaklatottan körözött a vackukon. Tudták, hogy valami baj van. Ricky kiállt a barlang elé, háttal a kölyköknek, és észak felé bámult. Mi semmit nem láttunk a távolban, de aztán a távcső segítségével észrevettünk egy medvét, olyan egy kilométernyi távolságra. Ahogy a medve közelebb jött, Ricky morogni kezdett. A többi hím követte a példáját. A barlangtól vagy harminc méterre a medve megállt, és a két hátsó lábára emelkedett. Ricky nem hátrált meg. A medve toporgott egy ideig, majd megfordult, és elballagott északnak. Valószínűleg nem szerepelt a terveiben, hogy olyan félelmetesnek tűnő ellenféllel kelljen szembenéznie, mint Ricky és kis hadserege.

63

Julie Garwood

8. fejezet

Apja már megint menekül. Bobby Rose sohasem került fel az FBI lekeresettebb bűnözőinek listájára. Szerette a hazáját, a szülővárosát, Chicagót, és szerette embertársait is. Sohasem emelt kezet senkire, nem volt lőfegyvere, és nem hitt abban, hogy erőszakkal meg lehet oldani a problémákat. Kétségtelen, hogy nem jelentett veszélyt a törvénytisztelő állampolgárokra. Volt stílusa, karizmája, és mindig úriemberként viselkedett, Ó igen, és tolvaj volt. De bármennyire is szerették volna a hatóságok rács mögé dugni különféle, neki tulajdonított lopásokért, morzsányi bizonyítékuk sem volt ellene. Idézték az egyik elégedetlen nyomozót, aki szerint Bobby Rose nem más, mint közönséges bűnöző. A lakosság többsége nem értett vele egyet. Semmi közönséges nem volt Bobby Rose-ban. Lopott ugyan, de megvoltak a maga erkölcsi normái. Csak olyan emberektől lopott, akik törvénytelen módon, vagy erkölcstelen úton jutottak a vagyonukhoz. Bobby még a rendőri szervek előtt tudta, kik ők, és ami még ennél is fontosabb, azt is, hogy hol rejtették el a pénzt. Bobby Rose nem egyszer túljárt a törvény szolgáinak eszén, és ez nekik cseppet sem tetszett. Az emberek többsége Bobby Rose-t modernkori Robin Hoodnak tartotta. A kemény időkben szükségük volt valakire, akiben hihettek. Márpedig egyre keményebb lett az élet. A családok egyre nehezebben jöttek ki a fizetésükből. A létszükségleti cikkek ára az egekbe szökött, a fizetéseket befagyasztották, sőt csökkentették. Az otthonok elárverezése még sohasem öltött ilyen méreteket, az erőforrás-kihelyezés fontos társadalmi téma lett, és úgy tűnt, hétről hétre újabb és újabb vállalkozás 64

TŰZ és JÉG zárta be kapuit, emberek százait téve munkanélkülivé, míg a vállalatvezetők milliókat zsebeltek be. Félelem, elkeseredés és harag uralták az egyszerű emberek mindennapjait, és a Bobby Rose-ról terjedő „majd ő bosszút áll"történetek reményt adtak nekik. Sophie karba tett kézzel állt Bitterman mellett, és kifejezéstelen arccal nézte az élő közvetítést. Nem ismerte az újságíróknak nyilatkozó férfit, de ez nem is számított igazán. Apja vádlói mind egyformák voltak a szemében. Elegáns, méretre szabott öltönyt viselnek, hajuk tökéletesen fésült, beszédük választékos, arcukon a becsületes ember jogos felháborodása ül – nyilván otthon, tükör előtt gyakorolják az ilyesmit, hogy minél tökéletesebb legyen -, és az asztalt öklükkel csapkodva fogadkoznak, hogy a törvény kezére adják Bobby Rose-t. Az időjárás kivételével mindenért Sophie apját hibáztatták, és valahányszor elkezdődött az ujjal mutogatás, a lány meghívást kapott a chicagói rendőrségtől, az FBI-tól, néha az adóhivataltól, és mind az apjáról akartak beszélni vele. Olyan meghívások voltak ezek, amelyeket Sophie nem utasíthatott vissza. Ha nem működött volna együtt velük, egyszerűen kirángatták volna a székéből, és beviszik a nyomozás akadályozásáért. Más szóval: mindig ugyanaz... megint a régi nóta. Bitterman ügyetlenül megpaskolta a lány vállát, aztán a rekeszek mellett oldalazva a székéhez ballagott, és leült, közben ismét bevágta amúgy is lehorzsolt könyökét. – Vegye le azokat az újságokat arról a székről, és foglaljon helyet. Sophie azonban túl ideges volt ahhoz, hogy leüljön. Hátat fordított a készüléknek, és nekidőlt az íróasztalnak. – Nem akarok még egy nagyképű beszédet végighallgatni arról, milyen szörnyű ember az apám. Elárulná, hogy most mivel vádolják? Bitterman elnémította a tévét. – Az egész a Kelly's mentás kóláról szól – magyarázta, közben szórakozottan dörzsölte a könyökét. – A kóláról? Főnöke bólintott. – Az a rikácsoló alak Darren Ellis, az Ellis, Ellis és Cooper ügyvédi irodától, és ők képviselik Kevin Devoe-t. 65

Julie Garwood

Sophie a válla fölött egy pillantást vetett az ügyvédre. – És ki az a Kevin Devoe? Bitterman nem válaszolt rögtön. – Emlékszik, mennyire szeretett volna írni a Kelly's bezárásáról, én pedig azzal hárítottam el, hogy a város összes újságja írt már róla? – Igen, és igaza is volt. – Egy társaság, amelyet mindenki legalább annyira szeret, mint a Medvéket3, hatvan-valahány év után bezárja kapuit, és az emberek tudni akarják, miért. – Azt olvastam, nem hoz elég pénzt. A költségek emelkedtek, a profit csökkent. -Igen, én is olvastam, de magyarázatnak ez nem valami sok, nem gondolja? Semmi részlet. Nem, ennek a bezárásnak semmi értelme. Az egész állam legjobb mentás kólája nem hoz elég hasznot? Marhaság. Miért nem emelnek akkor árat? Kétszer, sőt akár háromszor annyit hajlandó lennék fizetni egy üvegért, és a chicagóiak legtöbbje így van ezzel. Elvégre ilyen mentás kólát, mint a Kelly's sehol máshol nem lehet kapni, ugye? Sophie ugyan kételkedett abban, hogy egész Chicago úgy szeretné a Kelly'st, mint Bitterman, de nem akarta megbántani főnökét, ezért ezt inkább nem mondta meg neki. Valami oknál fogva Bitterman nagyon érzékeny volt kedvenc üdítőjére. – Nem, uram, olyat, mint a Kelly's, valóban nem kapni sehol. A férfi elégedetten elmosolyodott. – Kiderült, hogy sokkal több van ebben a sztoriban. A vállalat hűséges dolgozóinak nyugdíjalapja eltűnt. Egyszerűen eltűnt – ismételte, és csettintett az ujjával. – Az meg hogyan lehetséges? – kérdezte Sophie. – A nyugdíjpénztárt szigorúan felügyeli a... Bitterman megrázta a fejét, hogy elhallgattassa a lányt. – Nem nyugdíjpénztár, hanem nyugdíjalap. Nagy különbség. Kelly nagyon okos üzletember volt, és a legjobbat akarta az alkalmazottainak. Megbízott egy befektetési szakembert, és közölte az embereivel, hogy 3

Chicago Bears, profi futballcsapat

66

TŰZ és JÉG ha akarják, a fizetésük harmadát befizethetik egy nyugdíjalapba, és ő ugyanannyival kiegészíti a hozzájárulásukat. Ha egy dolgozó betesz száz dolcsit, akkor Kelly is. Nagylelkű javaslat volt, és az évek során adóügyileg is komoly előnyöket jelentett. A befektetési szakember igazán hozzáértőnek bizonyult, a nyugdíjalap pedig megerősödött. – És mi romlott el? – kérdezte Sophie, és gyomra görcsbe rándult. – Az emberek megfáradnak, megöregednek – mondta tárgyilagos hangon Bitterman. – A befektetési igazgató volt az első, aki nyugdíjba ment, és Kelly egy Kevin Devoe nevű embert választott a helyére. Ő konzervatív befektetési elveket képviselt, és a nyugdíjalap továbbra is növekedett Devoe felügyelete alatt. Legalábbis eleinte. Az egyik vállalati rendezvényen Kevin találkozott Tom Kelly egyetlen lányával, Merediht-szel, és a fiatalok megszerették egymást. Fél évvel később össze is házasodtak. Tom ekkor már beteg volt, és végül ő is visszavonult. A lányát nevezte meg elnöknek, és a vejét meghagyta a befektetési igazgató posztján. Nem tudom, törvényes volt-e így, de akkoriban senki sem tiltakozott. És itt kezd a dolog rázós lenni. Két évvel azután, hogy átvette a befektetési ügyeket, Kevin a teljes összeget átirányította egy másik számlára. Három társaság volt benne az alapban, és mind a három jelentős növekedést mutatott. Papíron legalábbis. A számok felduzzasztottak voltak, és Kevin most azt állítja, hogy részvényekbe fektette a pénzt. Azt hitte, biztos befektetés lesz, és csak most jött rá, hogy becsapták. Azt is mondja, hogy csakis Bobby Rose tehette, és Kevin ügyvédje arról beszél a televízióban, hogy most fedezték fel, Bobby Rose-nak is voltak érdekeltségei az egyik társaságban. Azt azonban nem árulta el, hogy milyen érdekeltsége volt. – Apám nagyon is kapóra jött, mint bűnbak. Bitterman nem tiltakozott. – Kevin felesége néhány héttel ezelőtt beadta a válókeresetet, pont azelőtt, hogy az ügy napvilágra került. – Csak azt ne mondja, hogy azért is apámat okolják – csóválta a fejét Sophie. – A válásért? Nem, dehogyis. – A férfi felkapott egy ceruzát, és görgetni kezdte az ujjai között. – Csak azért említettem, mert Kevin 67

Julie Garwood

nagyon ragaszkodott hozzá, hogy a felesége ügyvédje megkapja a vagyonnyilatkozatát. És találja ki, mi történt! A papírokból kiderült, hogy Kevin tulajdonképpen koldusszegény. Azt akarja, hogy mindenki tudja, majd' minden pénzét a részvényekbe fektette, és ő is ugyanúgy áldozat, mint a munkások. – Ez nevetséges. Hiszen ő választotta ki, hogy mibe fekteti a pénzt, nem? – Pontosan, de erősködik, hogy az adatokat meghamisították, és a számok túlzóak voltak. – Azon a lehetőségen kívül, hogy apámnak érdekeltsége volt az egyik társaságban, van bármilyen konkrét bizonyíték az apám ellen? – Nincs, de az FBI már nyomoz. – Semmit sem fognak találni. Nem az apám tette. Sophie hűsége csodálatra méltó volt. Bitterman úgy vélte, ez esetben megalapozott is. – Igen, én is úgy gondolom, hogy ez nem olyasmi, amit az apja megtenne. Ugyanakkor sokan azt fogják hinni, hogy a klasszikus „fújd fel, majd dobd el"-trükköt használta. Tudja, amikor az egekig dicsérik a részvényeket, amíg rengeteget el nem adnak belőle, aztán a fickók, akik a hamis híreket terjesztették, eladják a részvényeket, és bumm, a részvények ára zuhanni kezd. Sokan lesznek, akik elhiszik, hogy az apja vette el a pénzt. És dühösek, nagyon dühösek. – Megértem – bólintott Sophie. – Olvastam, hogy van olyan alkalmazott, aki már több mint harminc éve dolgozott Kellynek. Most pedig nincs semmijük. – Csak figyelmeztetni akartam, hogy amint kilép innen, az arcába nyomják a mikrofonokat. A biztonságiak hívtak, hogy egy-két zugfirkász már így is megpróbált besurranni. – Köszönöm a figyelmeztetést. Nincs is annál rosszabb, mint amikor a gyenge pontján támadják meg az embert. – Ha gondolja, elmehet szabadságra, míg véget ér ez az ügy. – Ha mindig szabadságot vennék ki, amikor apám szerepel a hírekben, többé nem is kellene dolgoznom. Bitterman felállt, és kinézett az iroda ablakán. – Itt jön az FBI. 68

TŰZ és JÉG – Gyorsan ideértek – mondta Sophie anélkül, hogy hátrafordult volna. Általában csak két-három nappal azután szokták bevinni beszélgetésre, hogy apja megjelent a hírekben. – Kíváncsi vagyok, miért siettek ennyire. Bitterman együtt érzőn nézett rá. – Mert kihívtam őket -felelte.

69

Julie Garwood

61. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Ma megfigyelhettük, ahogy a falka elejt egy rénszarvast. Csodálatos volt látni, hogyan fognak össze a farkasok, hogy teljesen elszakítsanak egy csellengőt a csordától, és hogyan támadják meg minden oldalról. Mintha telepatikusan kommunikálnának. Ricky irányította a hadműveletet, a többiek pedig követték vezérüket. Ricky volt az ítéletvégrehajtó is. Erős tépőfogai összezárultak a rénszarvas torkán, és addig el sem engedte, míg áldozata a földre nem roskadt. Akkor a többi farkas is lecsapott, és Ricky engedélyével élvezték a lakomát. Nem érzek szánalmat a rénszarvas iránt. Létének célja nyilvánvalóan az volt, hogy táplálékul szolgáljon Rickynek és családjának. Csak a legerősebbek maradhatnak életben. Amikor Eric visszatért a táborhelyre, elbeszélgettünk vele Ricky csodálatos erejéről és a vérében lévő titokzatos hormon bőséges mennyiségéről. Eric K– 74-nek nevezte el. Megkért, segítsek elszigetelni Rickyt a többi farkastól, hogy újabb vérmintát vehessen. Mivel Brandon és Kirk nem igazán érdeklődik Eric felfedezése iránt, Eric arra is megkért, ne említsem nekik, mit csinálunk. Szívesen vállaltam, hogy Ericnek segédkezem, hiszen pontosan a tudós kíváncsisága hozott el ilyen messzire. Hiszek abban, hogy rugalmasnak kell lennünk, és ki kell próbálnunk új módszereket is. Mivel Brandon a régi iskola híve, és nem értene velem egyet, valóban jobb, ha nem tud róla, mit csinálunk.

70

TŰZ és JÉG

9. fejezet

Eljött a döntés ideje. Sophie még nem igazán tudta, mit tegyen: az ostoba szőkét, vagy a szőke boszorkányt játssza a kihallgatás során. Az idők során mindkét szerepet tökélyre fejlesztette. A változatosság kedvéért most talán játszhatná a csábító szőkét. A barátnői azt szokták mondani, ért hozzá, hogyan vonja magára akár az egész terem figyelmét. Mégis, egy FBI-ügynökkel kacérkodni? Sophie nem volt benne biztos, hogy képes lenne ilyesmire. Tudta, hogy két ügynök jön. Úgy tűnt, mindig párosával járnak. Talán a biztonságuk miatt, vélte. Kihúzta magát, majd hátrafordult. Minden, a színjátékra vonatkozó gondolat kiröppent a fejéből, amikor meglátta, hogy Alec közeledik. Tartása ellazult, és nagyot sóhajtott. Bitterman előjött az asztal mögül, hogy beengedje az ügynököket. Sophie egészen addig mosolygott, míg meg nem pillantotta, ki jön Alec mögött. Ohó, ő az a fickó, akivel a pókerparti estéjén találkozott a szállodában! Jack MacAlister. Akkor komoly erőfeszítésébe került, hogy úgy tegyen, mint aki észre sem veszi a férfit, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez most is sikerülni fog. Persze az még semmit nem jelent, hogy megnézi magának, nem igaz? Végül is, hihetetlenül jóképű férfi. Melyik nő ne nézné meg? De Jack az FBI-nak dolgozott, ő pedig egy olyan ember lánya volt, akit karrierbűnözőnek tartanak. Sophie emlékeztette magát, hogy tartsa kordában az érzelmeit. Ezért aztán szinte pillantásra sem méltatta Jacket, tekintetét Alecre szegezte. Főnöke néhány hónappal azelőtt találkozott már Aleckel, amikor a férfi behozta kocsijával a munkahelyére. 71

Julie Garwood

– Jöjjenek be – invitálta beljebb Bitterman az ügynököket, miután kezet rázott Aleckel. Alec bemutatta a főszerkesztőnek Jacket, aztán mosolyogva figyelte, hogyan törekszik a férfi a kólásrekeszek között az íróasztala felé. – Foglaljanak helyet! – intett Bitterman a vendégeinek, és Sophie-ra nézett: – Maga is. Jack döbbenten nézett körül az irodában. – Legalább száz rekesz van itt – jegyezte meg. – Csak szeretném, ha annyi lenne – mondta Bitterman. -Ha hidegen kéri, a Sophie mögötti hűtőben talál néhányat. Egyik FBI-os sem élt az ajánlattal. – Ugye, tisztában van vele, hogy ez tűzveszélyes? – kérdezte Jack. – Én inkább úgy látom a dolgot, hogy a kóla majd eloltja a tüzet. – Az bizony lehetséges – nevetett Jack. – Mielőtt elfelejteném, Regan kéri, hogy hívd vissza – fordult Alec Sophie-hoz. – Rendben – bólintott a lány. – Emlékszel Jackre? Sophie végre az ügynökre nézett. – Emlékszem. Szívesen mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de könnyen lehet, hogy nem így lesz. Gondolom, ez attól függ, miért jött. – Sophie ismét Alechez fordult: – Miért hívott téged Mr. Bitterman? – Nem mondta el neki? Bitterman a fejét rázta. – Biztos voltam benne, hogy Sophie lerázza magáról a dolgot. Arra gondoltam, inkább magukra hagyom, hogy elmondják, és megértessék vele, mennyire komoly a helyzet. Alec meglehetősen biztos volt benne, hogy Sophie őt is lerázza, így hát odabiccentett Jacknek, mondja el ő. Úgy vélte, talán nagyobb hatással lesz a lányra a hír, ha nem egy jó baráttól hallja. Jack meg sem próbált diplomatikus lenni. – Valaki holtan akarja látni magát. – Rendben – bólintott Sophie kissé zavartan. – Rendben? Ennyi az összes mondanivalója? 72

TŰZ és JÉG Jack úgy látta, a lányra semmilyen hatás nem tett a hír. Az isten szerelmére, csak a vállát rántotta meg! Jól adta. Jack nem tehetett róla, csodálta érte. – Gyakran hall ilyesmit? -kérdezte. – Bobby Rose az apám. Mégis mit gondol, MacAlister ügynök? Jack elfojtott egy mosolyt. Igen, tényleg jó a lány, de ő akkor sem vette be, hogy valóban ennyire közönyös lenne. Alec a gyengédebb meggyőzés eszközével próbálkozott. – Érkezett néhány fenyegető hívás. Sophie erre sem reagált. – Rendben. – Mi nem vesszük ezt ilyen könnyen, Sophie – mondta Alec ezúttal határozottabb hangon. Próbálta gyakorlatiasan megközelíteni a problémát, bár tudta, hogy semmi értelme. Sophie legalább olyan nyakas volt, mint Alec felesége. Nem csoda, hogy olyan jó barátnők. – Köszönöm, hogy szóltál. Most pedig, ha megbocsátotok, telefonálnom kell Regannek. Ugye, nem szóltál neki a fenyegetésekről? – Nem, de látta a sajtókonferenciát. Tud róla, hogy apád ismét az érdeklődés középpontjába került. Jack ekkor meglátta az alig észrevehető kidudorodást a hűtőszekrény mellett. Közelebb lépett, majd a válla felett Alecre nézett. – Van egy poloskánk – közölte. Bitterman az asztalra támaszkodva, félig álló helyzetbe emelkedett, és körülnézett. – Hol? Merre? Utálom ezeket az utálatos bogarakat – jelentette ki, és visszaült a helyére. Összetekerte az asztalán lévő újságot, és idegesen várakozott. – Ez nem olyanfajta bogár, uram. Jack olyan közel hajolt Sophie-hoz, hogy a karjuk összeért, amint a férfi kinyújtotta a kezét, és kihúzta a lehallgató készüléket a falból. Egy hozzá nem értő embernek az alig látható poloska úgy festett volna, mint egy konnektor része. A szerkentyű poros volt, ami azt mutatta, hogy régebb óta ott lehet már. – Ismerős? – dobta oda Jack Alecnek. Jack olyan közel állt hozzá, hogy Sophie csapdába esett vadnak érezte magát. Háta a hűtőszekrénynek szorult, és bizsergett tőle a bőre. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy átnyomakszik a férfi mellett, 73

Julie Garwood

de nem volt az a nyomakodós fajta. Ráadásul a férfi teste olyan keménynek tűnt, mint egy szikla. Kételkedett benne, hogy akár egy centivel is odébb tudná mozdítani. Különben is, ha fészkelődni kezd, vagy akár megmozdul, a férfi még rájöhet, milyen kényelmetlenül érzi magát, márpedig nem akarta, hogy az FBI-ügynök bármit is megtudjon róla. Ha az apjáról és az ügyeiről van szó, senkinek nem hagyja, hogy bárki is megfélemlítse. Jack lenézett a lányra, és egy-két pillanatig fogva tartotta a tekintetét – ez épp elég volt arra, hogy belenézzen a gyönyörű szempárba és belélegezze parfümjének finom, nőies illatát. Milyen kellemes! Gyorsan hátrébb lépett. Más sem hiányzott már neki, mint hogy közeli kapcsolatba kerüljön Bobby Rose lányával. A kivörösödött arcú, fröcsögő Bitterman vonta magára a figyelmét. -Azt akarja mondani... azt állítja, hogy valaki bepoloskázta az irodámat? Hogy valaki lehallgatja a magánbeszélgetéseimet? Ki volt az? – követelte a férfi őrjöngve. – Nem az FBI, ugye? Az FBI volt, Alec? Alec megrázta a fejét. – Ugyanaz a fajta, amit Gil Sophie lakásán talált – mondta Jacknek, majd visszafordult Bittermanhez: – Mi nem ilyen fajtát használunk. A férfi rájött, hogy teljesen összegyűrte az újságot, erre behajította a szemetesbe. – Biztos benne? – Száz százalékig. – Amatőr munka – jegyezte meg Jack. – Olyasmi, amit akár az interneten is be lehet szerezni. – Na, várjunk csak egy percet! Valaki bepoloskázta a lakását, Sophie? – Bitterman most a lány érdekében dühöngött. – Nem számít – nyugtatta főnökét Sophie. – Már hozzászoktam. Nem szeretném, ha emiatt aggódna. – Hozzászokott, hogy betolakodnak a magánéletébe? – kérdezte Jack. Sophie bosszúsan felsóhajtott. – Vegyük át újra, MacAlister ügynök. Az apám... Bobby Rose... Vette? 74

TŰZ és JÉG Jack önkéntelenül is elnevette magát azon, ahogy a lány elhúzta az apja nevét. Ha Sophie férfi lett volna, valószínűleg okostóninak nevezi, de nem volt férfi. Nagyon is nő volt, szinte már felháborítóan vonzó nő. Egy igazi szexbomba. Jobb lesz minél távolabb kerül tőle, méghozzá a lehető leghamarabb. Kint kellett volna maradnia a kocsiban. De kíváncsi volt. Az első benyomás gyakran bizonyul tévesnek, és Jack meg akart győződni róla, hogy a lány csakugyan olyan csábító teremtése, ahogy emlékezett rá. Az volt. Kétségtelenül. – Mutassa meg, hol dolgozik! – morrant rá barátságtalanul. Sophie feltételezte, hogy a férfi átvizsgálja a fülkéjét, ezért, amint az íróasztala felé indult, odaszólt Alecnek, és megkérte, szóljon Gilnek, hogy nem kell bejönnie a szerkesztőségbe. – Rendben – egyezett bele Alec. – És amíg elintézem, pakolj össze mindent, amire az elkövetkező egy-két hétben szükséged lehet, mert otthon fogsz dolgozni. Te is tudod az eljárást. – Nem maradok otthon. – Dehogynem – mondta Jack, és megbökte kissé, hogy mozgásra bírja. A férfi udvariatlansága már-már a durvasággal volt határos. Sophie arra gondolt, hogy közli vele, maradjon ki a dolgaiból, de aztán az jutott eszébe, hogy Jack Alec társa, ezért inkább hallgatott. Ráadásul annak is megvolt az esélye, hogy a férfi nem fogadja valami jól a kritikát, és esetleg beleviszi egy kellemetlen beszélgetésre. Alec ugyan biztos megakadályozná, de minek kísérteni a sorsot? Ekkor azonban megszólalt Bitterman, és elejét vette minden tiltakozásnak: – Két cikket kell megírnia, és azt otthon is megteheti. Van számítógépe és internetkapcsolata is. Másra nincs is szüksége. Sophie szeretett volna kettesben maradni Aleckel, hogy kifaggassa, miért vesztegeti az idejét néhány, a pillanat heve szülte, fenyegető hívásra. Elvégre nem volt már újonc, miért őt bízták meg ezzel a feladattal? Megbízták egyáltalán? – Mr. Bitterman, az FBI-t hívta, vagy Alecet? – Alec az FBI – mutatott rá Bitterman. 75

Julie Garwood

– Igen, de... – Szimatoltam egy kicsit – ismerte be a férfi zavartan. – Átnéztem a telefonregiszterét, és megtaláltam Alec számát. – Mozgás, Sophie! – mondta Alec. – Jó, rendben, csak egy perc. Több fenyegető hívás is volt, nem csak az az egy? – kérdezte főnökét. – Valahányszor apám bekerül a hírekbe, mindig érkezik legalább két-három hívás. MacAlister ügynök, ha még egyszer meglök, hát én visszalököm magát. Sophie meg sem fordult fenyegetőzés közben, így Jack nyugodtan elvigyorodhatott a háta mögött. A lány sokkal makacsabbnak bizonyult, mint mondták. Úgy döntött, Alecre hagyja, hogy meggyőzze, működjön együtt velük. – Igen, több fenyegető hívás is volt – mondta Bitterman. – Eddig három. Az üzenet mindig ugyanarról szólt. A maga apja elvett tőlük valami értékeset, szóval ők is el fognak venni tőle valami értékeset. Magát – tette hozzá, és Alecre nézett. – Kettő a hívók közül ugyanazt a szót használta: megtorlás. Ezt furcsának találtam. Elfojtott, tompa hangon beszéltek, és többes számot használtak. Ez is furcsa, nem gondolják? – Miért magát hívták? – kérdezte Sophie. – Gondolom, a hívók azt hitték, majd én ráveszem magát, hogy adja fel az apját. – Úgy hangzik, mintha ugyanattól az embertől származna a fenyegetés – jegyezte meg Alec. – Van egy haverom a telefontársaságnál, ő ellenőrizte nekem, honnan jöttek a hívások – mondta Bitterman. – Nyilvános fülkékből, a város különböző pontjairól telefonáltak. – Mióta van jutalom kitűzve Bobby Rose fejére? – kérdezte Jack. – Micsoda?! – pördült meg Sophie. – Jutalmat tűztek ki... – Az ügyvéd a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy jutalmat ajánlanak fel azoknak, akik bármilyen hasznos információval szolgálnak, aminek alapján letartóztathatják és elítélhetik az apját. – Miért ítélnék el? – A Kelly Társaság nyugdíjalapjának ellopásáért? – találgatott Bitterman. 76

TŰZ és JÉG – Szóval az apám bűnös, míg be nem bizonyosodik az ártatlansága? így működik a rendszer? – tört ki Sophie. – Maga szerint a jutalom miatt poloskázták be az irodát? -kérdezte Bitterman. – Biztosan – bólintott Jack. – Gondoljon csak bele. Ez egy kis, helyi újság. Hány ellenséget szerezhet magának azzal, hogy a levegő pollentartalmáról ír? Tudom, hogy sértően hangzik, amit mondok, de nem annak szánom, uram. Csak arra akartam rávilágítani, hogy nem foglalkoznak komoly vagy kényes politikai kérdésekkel, vagy... Bitterman leintette. – Megértettem, és egyáltalán nem vettem sértésnek. Kis újság vagyunk. – De fejlődünk – védelmezte a lapot Sophie. – És igenis vannak emberek, akik a levegő pollentartalmáról akarnak olvasni. – Sokan tudják, hogy Bobby Rose lánya itt dolgozik – mutatott rá Alec. – Talán abban reménykedtek, hogy Sophie beszélni fog az apjával telefonon, vagy szóba kerül, amikor magával beszél, uram. -Tudni akarom, ki hallgatja le a beszélgetéseimet! — mondta Bitterman. – Több ilyen szerkezet is lehet itt? – kérdezte, és az Alec kezében lévő poloskára mutatott. – És mi van a telefonokkal? Gondolják, hogy azokat is megpiszkálták? A fenébe, tudni akarom, ki van emögött! – Idehívunk néhány technikust... – kezdte Jack, de Bitterman félbeszakította. – Nem, nem! Nem akarom, hogy híre menjen a dolognak, míg ki nem derítjük, ki a bűnös. Mielőtt Alec felhívhatta volna a főszerkesztő figyelmét arra, hogy a poloska elhelyezése illegális volt, megszólalt Sophie: – Mi lenne, ha szólnánk Gilnek? Ő nyugalmazott rendőrtiszt, és szakmai tanácsadással foglalkozik. A biztonság és a poloskák felderítése a szakterülete. Tökéletes lenne erre a feladatra. – Igazad van, Gil tényleg segíthet – bólintott Alec. – Fizetnie kell ugyan neki, de az árai ésszerűek.

77

Julie Garwood

– Bármit megadok – mondta Bitterman. – Várjunk csak, nem úgy gondoltam. El ne árulja Gilnek, hogy mit mondtam. Felhívná most rögtön, és megkérné, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön ide? – Gyerünk, Sophie, induljunk! – nógatta Jack a lányt. A lány a saját munkahelyéhez vezette a férfit, aztán a fülkék közötti vékony folyosón állva várta, míg Jack átkutatja a helyet. Talált is egy, a Bitterman irodájában fellelt poloskához hasonlót. Ezt is a konnektor mellé rakták. Gary egy félig megevett lekváros croissant-nal kezében kijött az ebédlőből. Amikor észrevette Sophie-t, nyomban hozzá sietett: – Miért vagy idekint? Sophie-nak nem kellett válaszolnia, mert a férfi meglátta Jacket, amint a lány íróasztalfiókjait kutatja át. – Mit csinál az az ember? – kérdezte teli szájjal. Aztán észrevette a pisztolytáskát. – Hé, a fickónak fegyvere van. – Mert FBI-ügynök. – Nem úgy van öltözve, mint egy FBI-os. Jack elnyűtt farmerben és kifakult, bordó pólóban volt. – Ez amolyan lezser, pénteki viselet – mondta Sophie rezzenéstelen arccal. Gary bement a saját kalickájába, de közben egyre Jacket nézte. – Hé, várjunk csak. Ma hétfő van. – Lezser hétfői viselet – vágta rá a lány gondolkodás nélkül. – Mit csinál? – Átkutatja az irodámat. – Jobban teszi, ha az enyémet nem kutatja át. Ez magánterület, és senki sem jöhet be házkutatási parancs nélkül – háborgott. – Te mégiscsak riporter vagy, Sophie. Neked is így kellene érezned, ahogy nekem. Ha a helyedben lennék, megmondanám neki, hogy menjen... Jack hirtelen felállt. Valósággal Gary fölé tornyosult. – Mit mondana nekem? – vetett szúrós pillantást a férfira. Gary a lány szeme láttára zsugorodott össze. Az iroda sarkába hátrált. — Semmit, nem akartam... á, nem fontos. Jack kilépett a folyosóra, hogy Sophie odaférjen az íróasztalához. A lánynak csak pár percébe telt, hogy átküldjön magának néhány fájlt, 78

TŰZ és JÉG aztán kikapcsolta a gépet, és berakott a táskájába két vaskos mappát, egy könyvet és egy halom papírt, amit át akart nézni. Kivette a válltáskáját a fiókból, felkapta a mobilját és a töltőt, aztán körülnézett a kalitkában, hogy ellenőrizze, minden nála van-e, amire szüksége lesz. Gary kíváncsisága végül legyőzte Jacktől való félelmét. – Letartóztattak? – kérdezte Sophie-t. – Mit csináltál? Segítettél apádnak? Erről van szó, igaz? A Kelly's miatt? Segítettél apádnak ellopni a nyugdíjalapot? Sophie hozzászokott már Gary ostobaságához, de nem tudott ellenállni, hogy táplálja egy kicsit az őrültségét. – Készen állok, uram. Most teszi rám a bilincset, vagy majd a felvonóban? – A felvonóban – vágta rá habozás nélkül Jack. – Csak semmi trükk! Sophie lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát. Jack intett Alecnek, aztán követte a lányt a lifthez. Minél messzebb került tőle Jack, Gary annál merészebb lett. – Tudja ám, hol van az apja! – kiáltott utánuk. – Csak nem árulja el. Ezért viszik be, ugye? – Nahát, hogy kitalálta, nem igaz? – Jack megcsóválta a fejét, aztán halkabbra fogta a hangját. – Hogyan képes együtt dolgozni vele? – Nincs más választásom – felelte szárazon a lány. – Remélhetőleg valaki hamarosan felmond, én pedig távolabb kerülhetek tőle. – Ő is riporter? – Azt hiszi magáról. De nem túl jó megfigyelő. Még azt sem vette észre, hogy nincs magánál bilincs. Egyébként ez hogy lehetséges? – A lezser, hétfői cucc van rajtam. Se nyakkendő, se bilincs. Vigyem azt? – kérdezte a táska után nyúlva, amely elég nehéznek tűnt. A felvonó ajtaja éppen akkor nyílt ki, amikor Alec odaért. Mindhárman beléptek. – Rendben – nyújtotta oda Jacknek a lány a táskát. – Csak vigyázzon rá! Ez egy Louis Vuitton. – És kap odabent szegény Lou levegőt? Sophie elmosolyodott. – Nem Lou, hanem Louis. – Drága volt, mi? 79

Julie Garwood

– Igen, nagyon. Ajándékba kaptam, és nagyon vigyázok rá, hogy karcolás se essen rajta. – Az apjától kapta? A lány mosolya lehervadt. – Nem – mondta kurtán. Hálás volt, amiért a férfi nem kérdezősködött. Kezdte megkedvelni Jacket, és vitathatatlanul vonzódott hozzá. De ugyan melyik nő ne vonzódna? A férfi pokoli szexis volt. De szerencsére az indiszkrét kérdés eszébe juttatta, hogy FBI-ügynökkel van dolga. A két férfi közt állt, az ajtó felé fordulva. Kényelmetlenül érezte magát. Bezzeg, ha Jack nem lett volna ott, minden rendben lenne. Szerette Alecet, mert Alec szerette Regant, és biztonságban érezte magát a férfi közelében. Alec nem ítélte el, Jack viszont szemmel láthatóan igen. -Te menj Sophie-val, én meg követlek benneteket a kocsival – szólalt meg Jack. – Nincs autóm – mondta Sophie, de nem nézett a férfira. -Tényleg? Nahát! Azt hittem, legalább egy BMW-je vagy egy Mercedese van. Úgy látszik, tévedtem. – Tényleg? Nahát! Azt hittem, hogy maga egy arrogáns és kritikus krapek – mondta Sophie, de nem tette hozzá, hogy úgy látszik, tévedtem. Sophie a férfira nézett, hogy lássa, hogyan fogadta a sértést, de döbbenten vette tudomásul, hogy nevetés táncol a tekintetében. Leértek az alagsorba. Jack a szerkesztőség alatti garázsban állította le a kocsiját. Amikor a felvonó ajtaja kinyílt, felemelt kézzel tartotta vissza Sophie-t. Körülnézett, mielőtt kiléptek volna. Egyetlen riporter sem ólálkodott a közelben, hogy letámadja a kérdéseivel. Sophie arra gondolt, Bitterman talán túlzott, amikor azt állította, hogy az arcába fogják tolni a mikrofonokat. Beült hátra Jack kocsijába. Lehajtottak a rámpán, és arra vártak, hogy balra fordulhassanak, amikor hirtelen egy csapatnyi riporter bukkant elő a semmiből. Közrevették a kocsit, és úgy látszott, Jack és Alec legalább annyira érdekli őket, mint a lány. Még a nevüket is tudták. – Hogy-hogy ismernek benneteket? – csodálkozott. 80

TŰZ és JÉG – Igazából nem is ismernek – kertelt Alec. – De hiszen a neveteket kiabálják, és fotóznak. – Ő még nem látta? – kérdezte társát Jack. – Ezek szerint nem. Kérdezd meg Regant és Cordie-t -mondta a lánynak Alec. — Ők boldogan megmagyarázzák. – Mit magyaráznak meg? Alec, mi a csudáról beszélsz? A férfi nem válaszolt. Az egyik fotós öklével a motorháztetőre csapott, hogy felhívja magára Jack figyelmét. Szemmel láthatóan egy szemtől szembe fotót szeretett volna. Jack nem tette meg neki azt a szívességet, hogy belenézzen a kamerába. – Mit is mondhatnék? Hosszú hét lesz. – Az FBI-ügynökök nem adnak interjút – mondta Sophie -, és ezt azok is tudják odakint. Akkor miért üldöznek benneteket? – Ne most, Sophie. Ha hazaértünk, hívd fel a feleségemet! A lány úgy döntött, hogy nem vár. Előhúzta a mobiltelefonját, és küldött egy üzenetet Regannek és Cordie-nak. – Szerinted mennyit kapok, ha áthajtok egyiken-másikon? – kérdezte Jack. – Nem is tudom. Adok neked egy tízest, nem, inkább egy húszast – felelte Alec. Jack felkacagott. – Úgy értem, évet. Hány évet kapok? Szabadjelzést kaptak, éppen időben. Az egyik riporter Alec oldalára került. Jack elhajtott, mielőtt a fickónak alkalma lett volna lekapni a társát. – Gyűlölöm a riportereket – morogta Jack. – A legtöbbje sohasem ír igazat. – Ez nem így van – tiltakozott Sophie, de a férfi oda se figyelt rá. – Minden csak a szenzációhajhászásról szól. Bármit megtesznek a sztoriért. – Én is riporter vagyok – emlékeztette őt Sophie. – Pontosan ez a lényeg – felelte Jack. – MacAlister ügynök! – Igen? -Tehet egy szívességet! 81

Julie Garwood

113. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Nehéz elhinni, hogy már hónapok óta a farkasokkal vagyunk. Adatok sokaságát gyűjtöttük össze a szokásaikról, és szövetmintákat tanulmányoztunk, hogy megértsük fizikai alkalmazkodóképességüket, de annyi tanulnivaló maradt még. Ha a tervünk beválik, az alapítvány meghosszabbítja az ösztöndíjunkat, és jövőre visszatérhetünk, hogy folytassuk a kutatásainkat. Senki sem kérdőjelezte meg a Kirk által Jaspernek elnevezett hím pusztulását. Én voltam az, aki utoljára megfigyelte az állatot, és a társaim elfogadták a grizzlyről szóló jelentésemet. Azt mondtam nekik, hogy Jasper keményen küzdött az életéért, de végül alulmaradt a medve testi erejével szemben. Az igazság valamivel hátborzongatóbb. Eric és én benyugtatóztuk Jaspert, hogy újabb fiola vérmintát vegyünk tőle. Látni szerettük volna, hogy változott-e a hormonszintje. Amikor a grizzly megtámadta, Jasper még túl kába volt ahhoz, hogy harcoljon. A medve úgy tépte szét, mint valami rongybabát. Nem volt könnyű végignézni a véres jelenetet, de Ericnek így végül sikerült annyi vért begyűjtenie, hogy a mintát összevethessük Rickyével.

82

TŰZ és JÉG

10. fejezet

Sophie szeretett otthon dolgozni. Senki sem szakította félbe. Gary sem lógott át az ő részére, folyamatosan fecsegve és nyaggatva, hogy beszéljen az apjáról. Ráadásul otthon minden tilalmas nasi elérhető közelségben volt. A telefont sem kellett felvennie, ha nem akarta. S ha olyan hangulatban volt, akkor pizsamában dolgozott. Amit viszont nem szeretett, ha kényszerítették, hogy otthonról dolgozzon. Ilyenkor börtönben érezte magát, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy valaki más döntött helyette. Ugyanakkor Mr. Bitterman mégiscsak a főnöke, és a szívén viseli Sophie sorsát. Nem az a féreg, aki megfenyegette. Most kénytelen átrendezni az összes találkozóját, ami egyben azt is jelenti, hogy bocsánatot kérhet boldog-boldogtalantól, és könyöröghet Raulnak, a fodrászának, hogy tegyék át más időpontra a hajvágást. És mindez a kellemetlenség pusztán azért, mert kapott néhány fenyegető hívást. Persze rosszabb is lehetne, vigasztalta magát. Hálás lehet, hogy a hatóságok még nem rángatták be kihallgatásra. Még nem. Nem számított, melyik ügynökség akarta látni. Mindegyik állandóan ugyanazokat a kérdéseket hajtogatta. Beszélt mostanában az apjával? Mintha elárulná nekik, ha így lenne. Elmondta magának, honnan van a pénze? Sophie-nak erre több gúnyos válasza is volt, de inkább hallgatott. Már zsenge ifjú korában megtanulta, jobb nem magára haragítani a jelvényeseket, különösen, ha szeretne hazamenni, és nem akar hosszú-hosszú órákat a kihallgatószobában eltölteni. Valami széfről is kérdezősködtek. Elrejtett-e az apja valaha akár egyet is? És hol tartotta a fontos iratokat? Elmondta-e neki a titkait? Manapság Sophie már nyugodtan fogadta a sorjázó kérdéseket, de nem volt ez mindig így. Legrosszabb élményét kilencéves korában 83

Julie Garwood

szerezte. Egy idős, mogorva nyomozó azzal fenyegette meg, ha nem kezd el dalolni – bármit is jelentsen ez -, és nem árulja el, hol van az apja, hívja a gyermekvédelmiseket, és örökre elviteti. Állami gondozásba kerül. Senki sem fogja tudni, hol van, és ő sem fogja soha többé látni az apját és a barátait. Sophie a mai napig nem jött rá, hogy Regan bátyja, Aiden hogyan szerzett tudomást a kihallgatásról. Úgy vélte, a házvezetőnő hívta fel, de asszony sohasem volt hajlandó elismerni. Mint fényes páncélú lovag, Aiden megjelent a rendőrségen három ügyvéddel, és megmentette a nyomozó mesterkedésétől. Sophie emlékezett rá, hogy sírva fakadt, és Aiden karjába vetette magát. Regan bátyja borzasztó öregnek tűnt neki, pedig alig volt húsz akkoriban. A fiatalembert mélységesen felháborította, ami a kislánnyal történt, és maga is fenyegetőzni kezdett. Nem felejtette ki a jogtalan fogva tartást, a nyilvános megalázást, és csak a jó ég tudja, hogy még mit. Szinte belehajolt a nyomozó képébe, és úgy közölte vele, ha még egyszer ki meri ejteni az „állami gondozás" szavakat, búcsút mondhat a jelvényének. Aiden ügyvédei megerősítették, hogy meg tudja tenni. Aiden hazavitte a kocsiján, a kezébe nyomta a jogi cég titkos számát, és megtanultatta vele. Azt mondta, éjjel-nappal hívhatja őket. Sophie a mai napig emlékezett a számra, alkalmanként használta is. Sohasem mondta el Regannek és Cordie-nak, mi történt aznap éjjel. Aiden megmentette őt, ő pedig megkérte a férfit, soha senkinek ne árulja el, hogy sírt. De megnyugodni nem tudott, és Aiden felismerte ezt. Felkutatta Sophie apját, aki egyik helyről a másikra röpdösött, és rávette, hogy ő lehessen a kislány gyámja Bobby Rose távollétében. Sophie-t ezzel örök hálára kötelezte. A lány fontolóra vette, hogy felhívja-e Aiden ügyvédjeit a legutóbbi fenyegetések miatt. Titokban azt remélte, az egész szép csendben elalszik majd, és néhány napon belül el is felejtik. Amikor hazaértek, Alec és Jack felment vele a lakásba. Mellette álltak, míg meghallgatta mind a tizenhárom üzenetét. Egyikük sem volt fenyegető, az utolsó azonban zavarba ejtette Jacket. A hívó Muffinként azonosította magát, és a hívásazonosító szerint a Délvidéki 84

TŰZ és JÉG Népkonyháról érkezett a hívás. A telefonáló mély hangja ellentmondott a nevének. – Sophie, drágám, szerettem volna megköszönni a gyönyörű Fendi táskát és tárcát. Itt vannak előttem, és csak bámulok. Igazán mutatós, édesem, mu-ta-tós. Megint felülmúltad önmagad. Ugye, tudod, mennyire hálás vagyok? Hé, a szóbeszéd szerint most egy Birkinre vetettél szemet. Ez igazán nagyratörő cél, de tudom, hogy képes vagy rá. Vigyázz magadra! Tudod, hogy imádlak. – Egy táskát és tárcát adott egy népkonyhának? – kérdezte meg Jack a nyilvánvalót. – Jól hallottam? – Jól. Alec, benézel a sarkokba, hogy ellenőrizd, nem rejtőzött-e el valaki? – Máris megyek. -Várj csak! – állította meg Jack. – Téged nem is érdekel, mi van Muffin hívása mögött? – Nem igazán – felelte Alec, és mosolyogva indult Sophie hálószobájába. Jack viszont nem akarta annyiban hagyni a témát. – Magyarázza el, miért adott táskát és tárcát egy népkonyhának! – Mert így akartam. Ne aggódjon, MacAlister ügynök, a táska és a tárca nem valami titkos jelszó, amivel egy illegális tevékenységet akarok leplezni. Sophie otthagyta az elképedt Jacket. A konyhába ment, és kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből. Alec közben befejezte a lakás átvizsgálását. Ő is kivett magának egy üveggel, és Jacknek is odadobott egyet. – ígérd meg, hogy ma és holnap itthon maradsz – fordult Sophie-hoz. – Addig nem megyek el, míg a szavadat nem adod. – Megígérem. Ne felejtsd el, te is a szavadat adtad, hogy egy szót sem szólsz Regannek a fenyegető hívásokról. – Nem mondom el neki. – Köszönöm. Tudod, hogy mindig aggodalmaskodik. – Te egyáltalán nem aggódsz? – Egy cseppet sem. – Lehet, hogy Regan később beugrik. 85

Julie Garwood

– Ne! – tört ki Sophie-ból, mielőtt rájött volna, hogy csapdába csalták. – De azért nem aggódsz – mondta Alec szárazon. – Csak nem akarom kockáztatni a barátnőm életét, ennyi az egész. Óvatos vagyok. Különben is, rengeteg munkám van. Alec arcon csókolta. – Zárd be mögöttünk az ajtót! Jack megvárta, míg a lift ajtaja becsukódik mögöttük. – Csak így ennyiben hagyod? – fordult társához. – Nincs egyedül, csak épp nem tud róla. Valahányszor az apja bekerül a hírekbe, felbérelem Gilt, ő pedig szól néhány barátjának, csupa nyugdíjas rendőrnek, akik éjjel-nappal figyelik a házat. Senki sem juthat be hozzá. Minden rendben lesz. – Gyakran kap fenyegetéseket? – Igen – bólintott Alec. – De ez az első alkalom, hogy Bitterman szólt nekünk. Ez új. De ahogy mondtam is, minden rendben lesz. Sophie tényleg nem aggódott. Amint Alec és Jack elment, átöltözött, és leült a számítógép elé dolgozni. Teljesen megfeledkezett az időről. Majdnem este hét volt, amikor Cordie felhívta: – Kezdődik, kapcsold be a tévét! Sophie nem vesztegette az időt. A készülékhez rohant, hogy ellenőrizze, elindult-e a felvétel. Ez volt a kedvenc valóságshow-ja. Igazság szerint, ő és Cordie szinte mindegyik valóságshow-t kedvelték és nézték. Regan valóságshow-függőnek hívta barátnőit, de egyikük sem sértődött meg az elnevezésen. Tíz perccel később Sophie hívta Cordie-t. – Hogyan hiheti John és Sara, hogy a sivatagban vannak? Hiszen nincs is ott homok. – Figyeld meg, ők fognak először kiesni – jósolta Cordie. Öt telefonhívással később a valóságshow befejeződött, és a való élet folytatódott. Sophie nagyot nyújtózott, aztán hatalmasat ásított. Úgy döntött, aznap korán nyugovóra tér. Kikapcsolta a számítógépet, és a hálószoba felé indult. Az ágyon nem volt ágynemű. Csak egy garnitúrája volt, és az éppen száradt. Várakozás közben Sophie megevett egy fél pizzát hidegen, majd a fürdőszobába ment, hogy megmossa a fogát. Megszólalt a telefon. Sophie látta, hogy Cordie az, így felvette. 86

TŰZ és JÉG – Ó, édes istenem, Soph! – nevetett a lány. – Megnézted már a YouTube-ot? – Mit kellett volna megnéznem rajta? – Jack MacAlistert. Látnod kell azt a filmet. – Rendben, megnézem. Letette a kagylót, és visszament a fürdőszobába kiöblíteni a száját. A telefon ismét csengeni kezdett. – Ó, az ég szerelmére, Cordie... – botladozott vissza az éjjeliszekrényhez. A hívó fél régiókódja ismeretlen volt. Sophie egy pillanatig habozott, aztán mégis felvette. – Sophie Summerfield beszél? Summerfield. Remek. A férfi nem Sophie Rose-t kereste, és a hangja is kellemes volt. – Igen. – Joe Rooney vagyok, és rendőrtiszt vagyok itt, Prudhoe Bayben. Tudja, hol van? Sophie csak annyit tudott, hogy valahol Alaszkában, de azt nem, hogy melyik részén. Szerencsére, nem kellett bevallania tudatlanságát. – Alaszkában, egészen a csücskében. – Biztosan nagyon hideg van ott – mondta jobb híján Sophie. – Igen, tényleg csípős az idő. Szokatlan az évnek ebben a szakában. Amiért hívtam... A férfi habozása tovább fokozta Sophie kíváncsiságát. – Igen? – Megtaláltuk a névjegyét. A hivatalost. Ez volt az egyetlen személyazonosságra utaló dolog, ezért arra gondoltam, felhívom, és megkérdezem, ismerte-e a férfit, akit találtunk. – Ő nem tudja megmondani, ki ő? – Nem, ő már semmit sem tud mondani, hölgyem. Fogalmam sincs, hogy mondjam el. A férfi halott. A maga kártyáját a piros zoknijában találtuk meg. De hisz ez lehetetlen! Sophie-nak le kellett ülnie. – Azt mondta, piros zokni? – Igen, azt – felelte megkönnyebbülten a férfi. 87

Julie Garwood

Harrington. Ó, jóságos isten! William Harrington! Sophie emlékezett rá, hogy a férfi elvette a névjegyet, és a zoknijába tette. Lecsúsztatta egészen a bokájáig, aztán a zoknit visszahúzta majdnem a térdéig. Ugyan ki lehetne más? De hát ennek semmi értelme! Prudhoe Bay? Mit keresne William Prudhoe Bayben? Hiszen Európában van. – Igazán sajnálom, hogy ilyen borzalmas hírrel kellett megkeresnem – mondta a vonal túlsó végén Rooney. Sophie bizonyosságot akart, mielőtt megadta volna William Harrington nevét. – Kérem, mondja el, hogyan fest az a férfi! – Attól tartok, hölgyem, ez lehetetlen – sóhajtott nagyot Rooney. – Miért? -Az a gondunk, hogy... csak egy darabját találtuk meg. A lábfejét és a lába egy részét. -A lábfejét és a lábát? – Sophie fel sem fogta, amit hall. – A lábfejét és a lába egy részét, nem az egészet – javította ki Rooney. – A jobb lába volt az. Segít ez önnek az azonosításban? – Azt akarja mondani... édes istenem! Hogyan halt meg? És hol van a többi része? Újabb sóhaj hallatszott a telefonból. – Nem könnyű, hölgyem, egyáltalán nem könnyű ezt elmondani. – Habozott egy kicsit, aztán kibökte: – Errefelé jegesmedvék is élnek. – Jézus... – Egy jegesmedve ölte meg.

88

TŰZ és JÉG 187. számú naplóbejegyzés Chicago Nagyszerű dolog ismét Chicagóban lenni! Nyolc hónapot töltöttünk együtt Alaszkában, túléltünk egy kemény telet bekasznizva a szállásunkra, és sikerült annyi adatot összegyűjtenem a munkatársaimról, hogy nekikezdhetek a tanulmányomnak. Kis közösségünk hierarchiája megváltozott az ott-tartózkodásunk alatt. Brandon képtelen volt kezelni az ellentéteket, legyen bármiről is szó, Kirk pedig passzívvá vált, ha vitára került a sor. Erickel mi lettünk az alfák, bár Eric saját bevallása szerint túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy bárkit is vezessen. Az alapítványt lenyűgözte a jelentésünk, és beleegyeztek, hogy további két évig támogassák a kutatásainkat. Három hónap múlva indulunk vissza északra. Eric a laboratóriumában tölti a szabadságát. Én magammal hoztam a korai vérmintákat – mindet, kivéve Lucyét és a kölykeiét —, így időm egy részét én is a laborban töltöm, hogy lássam, el tudom-e különíteni a hormont, amit Eric talált Ricky vérében. Már eddig is levontam néhány meglepő és döbbenetes következtetést, de várnom kell, míg visszatérünk északra, hogy megmutathassam Ericnek. Nagyon izgatott vagyok, hogy mit fog szólni hozzájuk.

89

Julie Garwood

11. fejezet

Uram teremtőm! Csak egy lábfej és a láb egy része maradt meg? Lehetséges, hogy William Harrington lenne? Az ő névkártyája volt a zoknijába, a piros zoknijába dugva. Csakis ő lehet! Sophie gondolatai egy gyorsvonat sebességével száguldoztak. Annyira összezavarta, amit hallott, hogy egyetlen értelmes kérdés sem jutott az eszébe. – Hím volt – törte meg Rooney a csendet. – Hogy mondja? – A jegesmedve hím volt – magyarázta a férfi. – Ötszáz kilónál is többet kellett nyomnia. – Látta valaki a támadást? – kérdezte Sophie, de gondolatban össze is rezzent a lehetőségre. – Nem, de a nyomok egyértelműek voltak. Azonosítani tudná az áldozatot? – Valószínűleg William Harrington lesz az. Adtam neki egy névjegykártyát, és láttam, amikor a zoknijába dugta. – Sophie megadta Harrington lakáscímét. – Egyedül élt – tette hozzá. – A telefonját kikapcsolták, és nekem azt mondták, hogy Harrington Európába utazott. – Nyilvánvaló, hogy meggondolta magát – mondta Rooney. – Honnan ismeri ezt a Mr. Harringtont? – Nem igazán ismerem. Csak néhány nappal ezelőtt találkoztam vele. Attól tartok, nem sokat tudok mondani róla. Igazán sajnálom. – Már az is nagy segítség volt, hogy megadta a nevét – biztosította a férfi Sophie-t. – Ugye, megtalálja a módját, hogy megbizonyosodjon, valóban Harrington maradványait találták meg, mielőtt értesítené a rokonait? 90

TŰZ és JÉG —Természetesen. A testrészeket elküldik a hullaházba, valószínűleg Anchorage-be. Még új vagyok itt, nem ismerem a pontos eljárást, de annyit mondhatok, addig tartják ott a maradványokat, míg biztosan nem azonosítják az áldozatot, és kiadják az utasításokat az elszállítására. Miután megígérte Rooney-nak, hogy felhívja, ha eszébe jutna valami, Sophie letette a kagylót. A Harrington halála felett érzett döbbenetet hamarosan felváltotta a zavarodottság. Mit keresett a férfi Alaszkában? Miért nem volt Európában, ahogy mondták? Sophie végiggondolta az elmúlt napok eseményeit, gondolatban visszajátszotta a férfi szavait, és felidézte azt is, mit talált a lakásánál, de így sem volt semmi értelme az egésznek. Alig egy órával Joe Rooney hívása után ismét megszólalt a telefon. Ez a hívás is Alaszkából érkezett, és a hívó Paul Larsonként mutatkozott be. – Egy itteni biztonsági cégnek dolgozom. Elsősorban az olajmezők lakosságáért vagyunk felelősek, de errefelé nagyon kevés a rendőr, így kisegítjük őket, amikor csak tudjuk. Joe Rooney beszélt a barátja haláláról. – Larson hangja együtt érzővé vált. – Sajnálom, hogy ilyen veszteség érte. Fogadja őszinte részvétemet. Megígértem Joe-nak, hogy egy kicsit utánajárok a medvetámadás körülményeinek, és azt reméltem, hogy tudna válaszolni néhány kérdésemre. – Hálás vagyok az együttérzéséért, Mr. Larson, de sajnos nem túl jól ismertem William Harringtont. – Kérem, hívjon csak Paulnak. – A férfi hangja ismét hivatalos lett. – Milyen kapcsolat fűzte Mr. Harringtonhoz? – Igazából nem álltunk kapcsolatban. Egy kis újság munkatársa vagyok, és riportot akartam készíteni vele, mert indult az öt kilométeres futáson. – Sophie kíváncsi lett volna, hogy a férfi is olyan furcsának találja-e a magyarázatát, amilyennek ö érezte. – Néhány órát töltöttünk együtt, amíg interjút készítettem vele, és Harrington csak a futásról beszélt. Nagyon büszke volt az eredményeire és a testi erejére. Említette is, hogy kiválasztották valami nagyon titkos projektre, mert kiválóbb volt, mint a többiek. Ennél több információval sajnos nem szolgálhatok róla. A családját egyáltalán nem említette. 91

Julie Garwood

– Ne aggódjon. Kapcsolatba lépünk a chicagói rendőrséggel, majd ők megkeresik a rokonait. Nagyon sokat segített. Köszönöm. – Paul, Joe azt mondta, biztos benne, hogy egy jegesmedve ölte meg Harringtont, mert a nyomok egyértelműek voltak. Elárulná nekem, hogy milyen nyomokról van szó? Larson habozott egy percet, mielőtt válaszolt volna. – Az egyik pilótánk látta a jegesmedvét, és... véres volt, nagyon véres, és a medve éppen tisztogatta magát. Tudja, mindig ezt csinálják. Mint a megszállottak, nyalogatják magukat. Néha még az étkezést is abbahagyják, csak hogy megmosakodjanak. Ez valami ösztön náluk. Ha a jegesmedve bundája koszos és gubancos lesz, akkor nem tölti be a feladatát, és nem védi meg többé az állatot a természeti viszontagságoktól. A szóban forgó medve egy sídzseki ujját húzta maga után, és a maradványok, az áldozat lábfeje és lába ott volt tőle nem messze, és véres ösvény vezetett hozzá. Ezért feltételezzük, hogy a férfit a medve ölte meg. – És mi történik a medvével? – Semmi sem történik vele. Ez az ő területe, nem a mienk. Figyeljen, mit szólna hozzá, ha megadnám a magánszámomat? Ha bármi eszébe jut, ami segíthetne, vagy van valami kérdése, hívjon fel. Sophie leírta a számot. – Felhív, ha minden kétséget kizáróan sikerült azonosítani az áldozatot? – kérdezte aztán. – Természetesen. Jut eszembe, járt már Alaszkában? Fogadni mernék, hogy több száz érdekes sztorit találna itt. – Értsem úgy, hogy meghív? – Igen – ismerte be a férfi. – Nagyszerű kaland lenne, higgye el. Szeretném elvinni vacsorázni. Sajnos borral nem tudom megkínálni, mert itt alkoholtilalom van, de néhány gyertyát elő tudok ásni. – Honnan tudja, hogy nincs férjem és hat gyermekem? – Éppen magát nézem. – Hogy mit csinál? – Az életrajzát olvasom. Itt, északon is akad néhány számítógép. Beírtam a nevét a keresőbe. Ha a fényképének hinni lehet, maga nagyon csinos lány. 92

TŰZ és JÉG – Engedje meg, hogy aludjak egyet erre a meghívásra, Paul. Épp az imént tudtam meg, hogy egy jegesmedve széttépett egy embert, most pedig azt kéri tőlem, hogy menjek fel oda egy gyertyafényes vacsorára? A férfi jót nevetett. – Higgye el, csak ritkán fordul elő ilyesmi felénk. Mellesleg, az évnek ebben a szakaszában sokkal több grizzlyvel találkozhat, mint jegesmedvével. – Akkor már nem is aggódom. – A meghívás áll, Sophie. Kérem, hívjon. Sophie letette a kagylót, de még jó ideig ott állt az ágy mellett. Gondolatai ide-oda cikáztak. A jegesmedvék gyakran még az evést is abbahagyják, hogy mosakodjanak. Ezt mondta Larson. Az étlapon pedig szegény William Harrington szerepelt. Milyen borzasztó is így végezni... medveeledelként. Aztán újra Paul Larson jutott eszébe. A férfi tényleg rámozdult. Nem igazán ildomos, tekintve a körülményeket, amiért hívta. Nyugtalanságában a konyhába ment, és felkapott egy zacskó tiltott burgonyás chipset, amit rágcsálhat, míg gondolkodik. Persze, nem kellene ilyet ennie, mert káros, de ha kidobja, az pazarlás. Márpedig elpazarolni az élelmet bűn. A megoldás az lenne, ha nem venne több chipset. Akkor nem is enne. De Sophie volt annyira őszinte magához, hogy tudja, ez sohasem fog megtörténni. Valahányszor bement a vegyesboltba, mindig hozott egy nagy zacskó chipset. A kemencében sült volt a kedvence. Nem tudta megtenni, hogy ne vegye meg. A pultnak támaszkodva majszolt, miközben elméje a fogasabb kérdéseken töprengett. Miért mondta Harrington a személyzetnek azt, hogy Európába megy? És mi a csudát csinált Prudhoe Bayben? Sophie nem tudott sokat a területről, s mivel pontosan olyan szőkének érezte magát, mint a szőke nős viccek szőkéi, letette a chipseszacskót, és a számítógéphez lépett, hogy utánanézzen Prudhoe Baynek. A legnagyobb olajmező Észak-Amerikában, a Jeges-tenger partján feküdt. Sophie megborzongott, amint arra gondolt, milyen kemény hidegek lehetnek ott, s bár esze ágában sem volt odautazni, szeretett volna mindent megtudni Prudhoe Bayről és a környező városokról. 93

Julie Garwood

Hiszen lennie kell arra is városoknak, nem igaz? És vannak azokban a városokban turistáknak való szállodák? Biztosan. Nem mindenki olajmunkás, aki elvándorol olyan messzire, igaz? Az idő gyorsan repült, miután belemerült az olvasásba. Sok minden visszaköszönt a régen elfeledettnek hitt, elraktározott emlékekből. Eszébe jutott az olajvezeték meghosszabbításáról folytatott vita is, melyben érvek és ellenérvek hangzottak el, méghozzá igencsak hevesen. A Prudhoe Bayről szóló információk egyenesen vezettek a további kutatáshoz a tundráról és az örök fagy otthonáról. Késő éjszakáig olvasott, míg végül a szeme égni kezdett a képernyő vibrálásától. Hajnali háromkor tántorgott be az ágyba. Azt hitte, el sem tud aludni, annyi tény és szám kavargott az agyában a jeges vízből kitermelt, és a vezetéken továbbított olaj mennyiségéről, de alighogy letette a fejét a párnára, már el is nyomta az álom. Jegesmedvékről álmodott. Hóvihar tombolt, és a hatalmas, fehér állatok körülvették. De aztán változott a kép, és máris a lakása előtti utcán járt, a medvék azonban utána jöttek a fényképezőgépeikkel. Végül az egyikük Jack MacAlister ügynökké változott, és elindult felé. Ő sokkal vadabb volt, mint a többi állat. A csengő mentette meg. Háromnegyed hétkor megszólalt a telefon. A főnöke hívta. – Felébresztettem? – Nem, dehogyis – felelte Sophie, bár sejtette, hogy Bitterman nem hisz neki, mert hangja még rekedt volt az ébredéstől. – Kapott azóta fenyegető hívást? – Nem, egyet sem. – Ide sem érkezett egy sem. Ezzel együtt szeretném, ha otthon maradna. – Úgy lesz. – Akkor üljön mielőbb a gép elé – vált hivatalossá a férfi hangja. – Jutott már valamire a mobiltelefonos üggyel, amit adtam? – Még nem. – Szükségem van rá, amilyen hamar csak lehet. A csontsűrűségvizsgálatokkal kapcsolatos cikk nem készült el. Bernie-nek adtam, ő 94

TŰZ és JÉG pedig nem tudott beszélni a specialistával, ezért az egészet áttettem a jövő heti számba. Mikorra tudja megírni nekem azt a cikket? – Mikorra kellene? – Legkésőbb holnap délre. Sophie fellélegzett. – Nem gond. Holnap délre kész lesz. – Remek. Ami a mát illeti, kérem a népkonyháról tervezett írást. Nekik szükségük van az adományra, nekem meg a cikkre. Ha négyig átküldi, a címlapra teszem. Szép napot, Sophie, és ne mozduljon ki a házból! – De Mr. Bitterman... A férfi azonban már letette. Sophie lerúgta magáról a takarót, és kibotorkált a fürdőszobába. Úgy döntött, többliternyi teát önt magába, hogy a munkájára tudjon koncentrálni. Nyolc óra nyugodt alvásra volt szüksége, hogy a legjobb teljesítményt hozza ki magából, de hatórányi alvással is jól elboldogult. Ha csak négy órát sikerült pihennie, már komoly erőfeszítést követelt tőle a munka, s ha ennél is kevesebb éjszakai nyugodalom jutott neki, tökhülyének érezte magát. Egész nap dolgozott, majd nyolc órát aludt, utána pedig belevetette magát a másnapi munkába, hogy tartani tudja a határidőt. Kora délutánra érezte, hogy itt az ideje a pihenésnek. El kellett volna szakadnia a képernyőtől, de képtelen volt rá, amíg meg nem válaszolta a Prudhoe Bayjel kapcsolatos kérdéseit. Minden lehetséges tudnivalót ismerni akart azt remélve, akad köztük olyan információ, ami fényt derít arra, mit keresett ott Harrington. Elővette a jegyzetfüzetét és a diktafont, melyet a Cosmóban használt. Nem igazán vágyott rá, hogy meghallgassa a huszonnégy verseny végtelennek tűnő történetét, vagy a férfi vízhólyagjainak gusztustalanul valósághű leírását, de ennek meg kellett lennie, ráadásul valószínűleg többször is végig kell mennie a szalagon. Nincs más módja annak, hogy megpróbálja megoldani ezt a rejtélyt.

95

Julie Garwood

A diktafont és a jegyzetfüzetet az ágyára tette, aztán visszaült a számítógép elé. Prudhoe Bay közelében volt egy Deadhorse4 nevű település. Micsoda név! Attól függően, melyik honlapot nézte, változott a lakosság száma. A legoptimistább szám a húsz volt, a legpesszimistább a hét. Jó néhány beszámolóban feltűnt ugyanaz, a helyhez fűződő népszerű vicc. Amikor toborozták a férfiakat, hogy jöjjenek ide dolgozni, azzal kecsegtették őket, hogy minden fa mögött egy meztelen nőt találnak. Nem csoda, hogy Larson flörtölt vele. Valószínűleg időtlen idők óta nem látott nőt azon a kietlen helyen. Sophie felállt, és nagyot nyújtózott, hogy megmozgassa egy kicsit az izmait. Már majdnem egy teljes hete nem járt az edzőteremben. Bár lakása tágas volt, most mégis úgy érezte, a falak egyenesen rázárulnak. Ahogy elsétált a diktafon mellett, felnyögött. Nem akarta egyedül meghallgatni Harrington ömlengését. Tényleg igaz, hogy a nyomorúság társat akar, gondolta, és ő most Regan és Cordie társaságára vágyott. Égett a vágytól, hogy elmondja nekik a Harrington-ügy legújabb fejleményeit, s különben is, könnyen lehet, hogy valamelyikük észrevesz valamit, ami neki elkerülte a figyelmét. Hogyan jusson el a Hamiltonba anélkül, hogy bárki is ráakaszkodna? Ez volt itt a kérdés, és Sophie több lehetőséget is számba vett zuhanyozás közben. A legnehezebb az lesz, hogy megkerülje Bittermant, elvégre a szavát adta neki, hogy nem hagyja el a lakást. Főnöke biztos nagyon dühös lesz, ha utólag rájön, hogy kicselezte. Viszont már nem gyerek. Nincs szüksége engedélyre ahhoz, hogy kimenjen. Még akkor sem, ha a szavát adta, és tudta, hogy főnöke az ő érdekében kérte, amit kért. Szomorú dolog, de tény, hogy ő már hozzászokott a fenyegetésekhez, Bittermant viszont szemmel láthatóan mélyen megrázta a dolog. Alecnek is a szavát adta. Talán felhívhatná, és megkérhetné a férfit, hogy vigye el a szállodába. Nem, az úgy nem lesz jó.

4

Dead horse: döglött ló

96

TŰZ és JÉG Akkor vissza is kellene hoznia, és nem akar neki ennyi kellemetlenséget okozni. Különben is úgy tűnt, bármerre járjon is Alec manapság, mindig vele tart az a kiállhatatlan, előítéletes társa is. Valami mást kell kigondolnia. Senki sem vetheti a szemére, ha egy volt rendőrrel fuvaroztatja el magát a szállodába. Ez az! Gil elviheti. Barátja valószínűleg most is lent van az előcsarnokban. Tudott róla, hogy valahányszor apja bekerült a hírekbe, vagy fenyegető telefonokat kapott, Alec megkérte Gilt és csapatát, vigyázzon rá, de mivel sem Gil, sem Alec nem említette egyszer sem, Sophie feltételezte, nem akarják, hogy tudjon róla, így ő is hallgatott. Igen, Gil lesz a megoldás a problémájára. Úgy döntött, Bittermannel kezdi terve megvalósítását. Főnöke nem volt az irodájában. Lucy, a recepciós elárulta, hogy meghívta a feleségét egy kései ebédre a kedvenc éttermébe, a Pavillionba, amely mindössze egy rövid sétányira volt a kiadótól. Sophie felhívta a mobilján. – Igen, Sophie? – Lazacot rendelt, ugye? Mindig azt szokott, ha a Pavillionban ebédel. – Honnan tudja, hol vagyok? – Riporter vagyok... és Lucy elárulta, hová ment. – Még meg sem néztem az étlapot, de igaza van, valószínűleg lazacot fogok rendelni. Várom, hogy a feleségem is ideérjen. Miért hívott? Mit akar? – Nem kaptam több fenyegetést. -És? – Megtartottam az ígéretemet is, és ki sem mozdultam. De most, hogy a fenyegető hívások elmaradtak, szeretnék átmenni a Hamiltonba. – Figyeljen, a szavát adta, és én... – Két FBI-ügynök is jön velem. – A pokol tüzében fog elégni ezért a hazugságért. – Alec és Jack? Ne kényszerítsen rá, hogy kimondjam! – Igen, uram. 97

Julie Garwood

-Akkor rendben, elengedem. Holnap várom az irodámban. Sophie gyorsan letette a kagylót, nehogy valami más is kicsússzon a száján. Furcsa, bűntudata támadt, amiért hazudott Bittermannek, de egy csepp lelkiismeret-furdalás sem gyötörte, hogy megszegi az Alecnek adott szavát. Imádta Alecet, de ő mégiscsak egy FBI-ügynök volt... ráadásul a fizetési csekkjét sem ő írta alá. Felhívta a portást, és megtudta tőle, hogy Gil lent van az előcsarnokban. Ha kiszáll a felvonóból, gondolta Sophie, a férfi kénytelen lesz vele tartani a szállodába. Meglepetésszerűen le kell támadni, ez a helyes stratégia. Sophie felkapta a táskáját, beledobta a jegyzetfüzetét és a kulcsait, aztán a diktafonért nyúlt. Az nem működött. Biztos új elem kell bele, gondolta. Tripla A-s, olyan meg nincs itthon. A szállodában csak lesz valami ajándékbolt, ami nyitva van, vagy az is lehetséges, hogy Regannek lesz tartalék eleme. A diktafont is bedobta a táskába a többi holmi mellé, aztán a szekrényhez lépett, és kivette kedvenc Dolce & Gabbana együttesét. Ha ez volt rajta, mindig jobban érezte magát. A ruhának ugyan nem lenne szabad befolyásolni az ember kedvét, de ez mégiscsak egy Dolce & Gabbana ruhaköltemény volt, és nem ismert olyan embert, aki ne lett volna boldogabb, ha a tervező elegáns ruháit viselte. Előbb a szoknyába, majd a blúzba bújt bele. Még a gombokkal babrált, amikor megszólalt a telefon. – Halló! – szólt bele sietve. – Miért vagy otthon? – hallotta Regan hangját. – Csak nem vagy beteg? – Nem. Dolgozom. Utána kellett néznem egy-két dolognak. – De miért otthonról? – Mert így hozta kedvem. – Láttad már? – kérdezte barátnője, mielőtt Sophie elmondhatta volna neki, hogy éppen hozzá készült. – Biztos voltam benne, hogy felhívsz, amint megnézted, de mivel nem telefonáltál... – Mit kellett volna megnéznem? – Ez válasz is a kérdésemre. Csak nézd meg, aztán hívj vissza! – De mit nézzek meg, Regan? 98

TŰZ és JÉG – A YouTube-videót. Csak gépeld be Jack MacAlister nevét, és egyből odavisz. – Nem kedvelem MacAlister ügynököt. Akkor miért kellene megnéznem a videóját? – Mert a férjemet szereted, és ő is rajta van. Csak nézd meg, rendben? Különben is, miért nem kedveled Jacket? Jó, tudom, FBI-os, és azt is tudom, mennyire nem bírod... – Szavad ne felejtsd! Cseng a mobilom. Sophie a vállgödrébe szorította a kagylót, és kutatni kezdett a táskájában a mobil után. – Csak hívj vissza! – kérte Regan. – Ne, várj! Mondani szeretnék neked valamit. A mobiltelefon természetesen a táska legalján volt. – Á, meg is van. Halló! – Szia, Sophie. A férfihang vidáman csengett, és nagyon ismerős volt, de a lány nem tudta hova tenni. – Ki beszél? – Rögtön megmondom, de nem akarom elrontani a meglepetést. – Milyen meglepetést? – Nézz ki a nappalid ablakán, és meglátod. Bár Sophie tudta, hogy ostobaság, átsétált a nappaliba. – Nem tudná simán megmondani? – kérdezte közben. – Nagyon elfoglalt vagyok. – Ne légy ünneprontó! Ki kell nézned, különben nem tudom megtenni. Sophie még mindig azon töprengett, hol hallotta ezt a hangot. Odaért az ablakhoz, és kinézett. – Mit nem tud megtenni? – Ezt. Sophie nem hallotta az utolsó, elsuttogott szót. A golyó áttörte a dupla ablaküveget, és a mellkasának vágódott. A lövés ereje hátradobta, és ő a padlóra rogyott.

99

Julie Garwood

260. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Három hónap telt el március óta, amikor elhagytuk sarkvidéki otthonunkat, és most Kirk és én visszatértünk. Brandonnak és Ericnek is meg kell érkeznie néhány héten belül. A farkasok márciusban párosodnak, és a vemhességi idő röpke hatvanhárom nap. Legnagyobb örömünkre Lucynak három új kölyke van, és a hímek vadásznak, hogy ellássák élelemmel az anyát és kicsinyeit. A Lesternek nevezett idősebb hím már nincs a falkával. A nyomkövető nem jelez semmi olyasmit, hogy Lester elhagyta volna a családját, így csak találgatunk a sorsát illetően. Ricky még mindig a falka vezére. Hatévesre becsültük a korát, s mivel a sarki farkas átlagéletkora hét év körül van, arra számítottunk, hogy Ricky lelassul, elgyengül, ám úgy tűnik, virgoncabb, mint azelőtt. Eric és Brandon legfeljebb néhány nap eltéréssel érkeznek meg. Amint sikerül Ericet egyedül elkapnom, szembesítem a tényekkel. Tudom, miben mesterkedik. A kérdés az, vajon beismeri-e.

100

TŰZ és JÉG

12. fejezet

Mert neki meg kellett néznie! Sophie dühös volt, leginkább saját magára az ostobasága miatt, de ezt a világért be nem vallotta volna soha. Szerencsés, hogy életben van! A golyó pontosan a mellkasa közepén találta el, éppen a melltartó kapcsa alatt. De az utca másik oldalán, a szemközti ház tetején tartózkodó lövész távolsága és a feltámadó északi szél lelassították a lövedéket, akárcsak a dupla üveges ablak és a táska vastag fémcsatja. A golyó így is utat vágott magának a testéhez, és szép, tökéletesen kerek lyukat hagyott maga után a bőrén. Mindent egybevetve a sérülés jelentéktelen volt, ezt mondta legalábbis a sürgősségi osztály ügyeletes orvosa, miközben biztonságos távolba hátrált a függönnyel elkerített fülkében, hátha így megúszhatja Sophie haragját. Az ápolónő időközben már hívta a biztonságiakat. Sophie megértette őket. Végül is, halálosan megfenyegette az egyik gyakornokot, egy Louanne nevű nőt, és ha Sophie-nál lett volna az olló, lehetséges, hogy be is váltja a fenyegetőzést. Az ollóbolond gyakornok nem vette a fáradságot, hogy óvatosan vegye le Sophie blúzát. De nem ám! Az ollóját használva levágta róla, Sophie pedig túlságosan bágyadt volt ahhoz, hogy megállítsa. Amikor megpróbált tiltakozni, a nő csak szemtelenül rávigyorgott, és folytatta a finom selyem szétszabdalását. A blúz, amely a lövés idején még nem volt begombolva, és ezáltal megmenekült a pusztulástól, most cafatokban hevert. Sophie gyönyörűségesebbnél is gyönyörűségesebb Dolce & Gabbana blúza tönkre volt téve. Sophie tudta, hogy ostobaság, sőt egy kicsit őrült dolog is ennyire szeretni egy ruhadarabot, amennyire ő szereti ezt a blúzt, de azt is tudta, hogy valójában nem a blúzhoz köti igaz érzelem, hanem ahhoz, amit képvisel. Ez volt az utolsó olyan holmija, amit az apjától 101

Julie Garwood

kapott születésnapi pénzből vett. Többször is viselte a blúzt, még mielőtt kialakultak volna az erkölcsi aggályai, s mivel régebbi vétel volt, nyugodtan hordta tovább utána is. De mert többé nem fogadta el az apja pénzét, tisztában volt vele, soha többé nem engedheti meg magának, hogy ilyen finom, előkelő holmit vásároljon. Ha valamit sikerült megspórolnia nyomorúságos fizetéséből, az jótékonysági célokra ment. Ennek így kellett lennie. Maga sem tudta, miért ragaszkodik ennyire hozzá. Talán így akart vezekelni apja vélt bűneiért, vagy talán ez volt az ő szánalmas kísérlete a kár enyhítésére. Alighogy a segédápoló és az orvos magára hagyta, Sophie felült, lábát átvetette az ágy szélén. Bár kapott fájdalomcsillapítót, mégis belehasított a fájdalom. Összerezzent, majd megfogta a lepedő két végét, nehogy leessen róla. A nővérszobából ingerült hangok szűrődtek be. Férfiak vitatkoztak. Talán az orvos és a biztonsági őr próbálta eldönteni, melyikük is nézzen szembe a haragjával. Sophie egy kicsit zavarban érezte magát, amiért ilyen jelenetet rendezett, de amikor lenézett, és meglátta a blúza romjait, és eszébe jutott a gyakornok önelégült arca, ismét elfogta a düh. Louanne elhúzta a függönyt, és belépett, hogy eltakarítsa a maradványokat. Arckifejezése egyenesen ronda volt. Sophie-nak mindössze tíz másodpercébe telt, hogy rájöjjön, mi a baja az asszonynak. Megkeseredett teremtés volt, aki úgy vélte, jobbat érdemelt volna a sorstól. Tekintete kemény és gonosz volt. Sophie becslése szerinte a negyvenes éveiben járhatott, de véreres szeme és vörös erekkel átszőtt orra legalább nyolcvannak mutatta. Tömény, émelyítő parfümjéből bőségesen locsolt magára, hogy elrejtse a pihenők ideje alatt bekapott alkohol súlyos szagát. – Tudom, ki maga – horkantotta megvetően Louanne. – Jó magának. Most pedig menjen el. – A vezetékneve nem Summerfield, hanem Rose. – Louanne úgy köpte elé a nevet, mintha valami mocskos dologtól akarna megszabadulni. Hátranézett, hogy megbizonyosodjon, senki sem hallja őket, s csak azután folytatta: – Ne is álmodjon róla, hogy megfenyeget, és megússza szárazon. Maga egy senki, nem több a szemétnél. Tudja, mit mondok? Az apja egy pénz-szajha, tehát maga is csak egy kurva. – 102

TŰZ és JÉG Amikor Sophie nem reagált, az asszony haragja csak fokozódott. – A rendőrség le fogja tartóztatni. Panaszt nyújtok be – tette hozzá -, ők pedig letartóztatják. – Sophie továbbra is csak hallgatott, és ezzel teljesen felbőszítette a nőt. – Jobb lesz, ha bocsánatot kér. Ezt már Sophie sem állta meg szó nélkül. – Még hogy kérjek bocsánatot?! Ez egy Dolce & Gabbana volt! – őrjöngött. – Ga...bbana! – Remek. Azt is elmondom a rendőrségnek, hogy megütött. Ezt tettlegességnek hívják. – Nem, ezt hazugságnak hívják. Az egyetlen jó dolog az FBI-ügynökökben, hogy tudják, mikor kell csendben maradni. Louanne megfordult, és szemben találta magát Jack MacAlisterrel. – Az én szavam áll a magáéval szemben – nézett vissza Sophie-ra. Jack elvesztette a türelmét ekkora ostobaság láttán. – Hallod ezt Alec? Louanne csak ekkor vette észre a jelvényt és a fegyvert. – Nem úgy gondoltam, hogy... Ez az őrült nő rám üvöltött, és nem hiszem, hogy igaza volt, és meg is fenyegetett, hogy megöl az ollóval! – tette hozzá idegesen rángatózó fejjel. -Biztos le fogja tagadni, de akkor is megfenyegetett. – Dehogy tagadom le. Igenis megfenyegettem, hogy megölöm. Adja csak ide azt az ollót, és meg is teszem. – Sophie, az ég szerelmére... – kezdte Alec. – Látják? – süvöltötte Louanne. – Látják? És kiabált velem az ostoba blúza miatt. – Egy Dolce & Gabbana volt. Több tiszteletet kérek! – Ez a nő őrült! Jack és Alec egy szót sem szólt, csak némán a nőre meredt. Louanne nagyot nyelt. – Igazából nem akartam hazudni a rendőrségnek — dadogta. – De szörnyen bánt velem ez a nő. Tényleg szörnyen. Én csak a munkámat akartam végezni. Már így is le vagyok maradva. Talán jobb is, ha megyek. Vannak más betegeim is... akik jobban méltányolják a munkámat. 103

Julie Garwood

Behúzta maga mögött a függönyt, és szipogva végigsietett a folyosón. A két férfi megvárta, míg befordul a sarkon. – Elmegyek Reganért – szólalt meg Alec. – Te addig maradj Sophieval. Jack hátrált egy lépést. – Be nem megyek oda. Majd én elhozom a feleségedet. Alec visszahajtotta a függönyt, majd odasétált a lány ágyához. – Nagy fájdalmaid vannak? – Nem, nem igazán. – Sophie, annyira sajnálom a történteket. Az együtt érző hangtól a lány kis híján elsírta magát. – Ne légy ilyen kedves velem – tette fel gyorsan a kezét. – Most semmiképp. Az idegösszeroppanás határán állok, hidd el, Alec. A férfi elmosolyodott a drámai kijelentésre. – Szégyellhetnéd magad! Megríkattad azt a szegény gyakornokot. – Azt hiszem, kénytelen leszek megtalálni a módját, hogy együtt éljek ezzel valahogy. – Én meg azt hiszem, hogy a társam fél tőled. Ezzel sikerült felvidítania Sophie-t. – Mindig tudod, mit kell mondanod, hogy jobb kedvem legyen. – Szívesen megölelnélek, és megpaskolnám a hátad, hogy megnyugtassalak, minden rendben lesz, de nem szeretném összevérezni magam. – Bebizonyíthatod a szeretetedet úgy is, hogy lelősz nekem valakit. – Persze, miért is ne? – Meddig kell még várnom? Már megröntgeneztek, voltam CT-n, nyomkodtak és böködtek. Vesztettem egy kis vért, és szerintem a maradékot ők csapolták le. Sophie-t ismét elfogta a hányinger. A blúz elvesztése feletti harag keltette adrenalin lassan elpárolgott, és átadta helyét a fájdalomnak, mely egész mellkasában szétsugárzott. – A sebész most ellenőrzi a felvételeket. Aztán bejön, hogy beszéljen veled. – Miért nem kérdezed meg, mi történt? 104

TŰZ és JÉG – Tudom, mi történt. Valaki rád lőtt. Azt is tudom, hogy nem láthattad a merénylőt. Ahhoz túl messze volt. Van még néhány tisztázásra szoruló részlet, de azzal várhatunk, míg össze nem varrnak. – MacAlister ügynök mindenhová veled megy? – Ami azt illeti, éppen fordítva áll a dolog. Engem osztottak be mellé, szóval én megyek mindenhová, ahová ő. Bár ez valószínűleg hamarosan megváltozik. Lehetséges, hogy Jack elmegy tőlünk. Sophie nem kérdezte meg, miért. – Mindkettőtöknek haza kellene mennie. Ez nem tartozik az FBI-ra. A rendőrségnek elmondom majd, mi történt. – Nem megyek sehova, és különben sincs még eldöntve, hogy a szövetségieké vagy a helyi rendőrségé az ügy. És a golyót is látni akarom, mihelyt kiszedték belőled. Sophie összerezzent a gondolatra. – Majd elküldöm postán – mondta, aztán felsóhajtott. – Haza akarok menni! – Nem sokáig leszel itt. Ami ezután következett, abból Sophie nem sokra emlékezett. Bejött az orvos egy nővérrel, aki adott neki egy újabb injekciót, mire ő szinte nyomban álomba merült. Nem tudta, meddig volt kiütve, de amikor kinyitotta a szemét, egy kórházi ágyon feküdt, és a karjába infúzió csöpögött. Regan és Cordie az ablak mellett sugdolózott. Sophie tudta, mennyire aggódnak érte. – Láttátok? – kérdezte. Jack az ajtóban állt. Hallotta a kérdést, és meglehetősen furcsának találta. Miből gondolja a lány, hogy a barátnői látták a sebét? Vagy talán a golyóra gondolt? Cordie és Regan azonban pontosan tudták, mire céloz. – Miért tenne valaki szándékosan tönkre egy Dolce & Gabbanát? – kérdezte Cordie. – Ez felér egy bűnténnyel. – De hisz csak egy blúz volt – jegyezte meg Jack. Ezt nem kellett volna mondania. – Egy gyönyörű blúz volt! – csattan fel Sophie. – Ráadásul jelkép értékű, de te ezt úgysem értenéd – tette hozzá Cordie. – Egy jelkép értékű, csurom vér blúz. 105

Julie Garwood

Regan felsóhajtott. – Megpróbálhattuk volna kimosni belőle. A golyó nem tett kárt benne. Az a nő, aki összevagdalta, igazi barbár volt. – És ezért fenyegette meg a nőt, hogy megöli? – kérdezte Jack Sophie-t, miközben beljebb sétált a szobába. – Mi olyan nagy dolog egy kabánán5? – Gabbana – javította ki Cordie. – Tudja, mi az – morogta Sophie. – Csak gúnyt űz belőlem. Jack megrántotta a vállát, majd a lány barátnőihez fordult: – Elmondtátok már neki a szoknyát? – kérdezte, közben merőn figyelte Sophie arcát. – Nem!... A szoknyát ne! – nyöszörögte a lány. – Annyira szerettem azt a szoknyát! Az volt... – A férfi mosolya elhallgattatta. – Ó, micsoda seggfej vagy! – Jack ajka még szélesebb mosolyra húzódott. – Tehetsz egy szívességet!

5

kabána: Tengerre néző, oldalán nyitott pihenőkabin

106

TŰZ és JÉG 283. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Végre sikerült négyszemközt beszélnem Erickel. Ragaszkodtam hozzá, hogy kísérjen el, és segítsen felállítani az ideiglenes táborhelyet, ahonnan megfigyelhetjük a farkasokat. Nem kerülgettem a forró kását. Rögtön megmondtam neki, hogy nekem megvan Ricky vérmintája, még az első fiolák közül egy, és semmiféle ismeretlen hormon nincs a vérében, még csak a nyomát sem találtam, pedig a minták, amelyeket ő vett, egész magas arányban mutatták ki a rejtélyes elemet. Eric nyomban elismerte, kísérletezett Rickyvel, de megesküdött, hogy a többi farkast nem injekciózta be. Tisztában volt vele, hogy amit tesz, bajba sodorhatja, ezért könyörögve kért, tartsam titokban a dolgot, legalább addig, míg el nem olvastam a feljegyzéseit. Órákig vitáztunk, míg végül Ericnek sikerült meggyőznie, hagyjam, hogy folytassa a kísérletet. Ha a hihetetlen állításai pontosnak bizonyulnak, akkor Eric véletlenül egy csodaszerre bukkant.

107

Julie Garwood

13. fejezet

Sophie-t másnap este engedték ki a kórházból. Regan könyörgött neki, hogy menjen vele, és szálljon meg a Hamilton-ban, míg Cordie azért lobbizott, hogy költözzön be hozzá, a felújítás alatt lévő házba. Sophie visszautasította a kedves ajánlatokat, és erősködött, hogy otthon lesz neki a legjobb. A saját ágyában szeretne aludni. Különben is huszonnégy órás védelem alatt áll, amíg a lövöldözőt rács mögé nem dugják. Alec ragaszkodott hozzá, hogy hazavigye, ami azt jelentette, hogy még egy második kísérője is volt: Jack MacAlister. Miután hazaértek, Sophie kényelmes szabadidőruhát húzott, és végre sikerült ellazulnia. Leült a kanapéra, lábát feltette a puffra, és hatalmasat sóhajtott megkönnyebbülésében. – Beszéltél már Morris nyomozóval? — kérdezte Alecet. – Nem emlékszem a vezetéknevére. – Biztos Morris Steinbeck nyomozóra gondolsz — mosolygott Alec. – Steinbeck, mint az író? – Mint az ügyeddel megbízott nyomozás vezetője, és nem, még nem beszéltem vele. Reggel majd felhívom. – Kíváncsi vagyok, miért nem John Wincott foglalkozik az üggyel. Ő is nyomozó, ráadásul a barátod is. – Mert nem ő kapta. – Ezek szerint a helyieké az eset? – kérdezte Jack. – Nem fogod átvenni? – Akartam, de John azt mondta, hogy Steinbeck jó nyomozó, és hagyjam, hogy végezze a munkáját. – De ha akarod ezt az ügyet, akkor át kellene venned – jegyezte meg Jack.

108

TŰZ és JÉG – Nem, túlságosan érintett vagyok. Sophie a barátom. Ha viszont Steinbeck nem informál rendszeresen, akkor lehet, hogy megnehezítem az életét kissé. Micsoda önteltség! Ha nem fájt volna annyira a sebe, Sophie felkacagott volna. Vajon minden férfi úgy el van telve magától, mint ez a kettő? Ha viszont Steinbeck nem informál rendszeresen, akkor lehet, hogy megnehezítem az életét kissé. Ó egek! Hatalom. Erőfitogtatás. Erről szólna az egész? Az FBI kártyája üti a rendőrségét. Alec ugyan roppant önzőn beszélt, de legalább jót akart. Míg Alec és Jack a területi kérdésekről beszélgetett, Sophie elővette a kis túlélőcsomagját. A kórházból antibiotikumokkal, kötszerekkel és fájdalomcsillapítókkal felszerelkezve engedték el. Úgy vélte, éppen itt az ideje, hogy bevegyen egy pirulát. – Mesélj Steinbeckről! – fordult Alec a lányhoz. – Mi a véleményed róla? – Úgy tűnt, érti a dolgát. Alapos volt. Az biztos, hogy rengeteget kérdezett. – De nem sok mondanivalód volt, igaz? – kérdezte Jack, azzal eltűnt a konyha irányában. Sophie hallotta, hogy a konyhaszekrényben kutat. – Mit keres? – kérdezte Alectől. – Kaját. Éhesek vagyunk. – Van néhány sárgarépa a hűtőszekrényben – kiáltott ki Jacknek Sophie. Hallotta, hogy a férfi felnevet. Amikor visszatért a nappaliba, burgonyás chipset, sós ropit, két üveg ásványvizet és egy diétás kólát hozott magával. A ropit és az egyik üveget odadobta Alecnek. – Nem láthattad az orvlövészt, mert túl messze volt – ült le a lány mellé a kanapéra. Lerúgta a cipőjét, és ő is feltette a lábát a puffra. – Helyezd kényelembe magad! – mondta szárazon a lány. – Azon vagyok. Még a gúnyt sem érti, ez nyilvánvaló. – Igazad van – mondta. – Nem láttam a merénylőt. Beszélnem kellett Steinbecknek a fenyegető hívásokról, és megkért, írjam össze azoknak a nevét, akik meg akarnak ölni. 109

Julie Garwood

– Fogadni mernék, hosszú lista lesz – jegyezte meg közönyösen Jack, és feltépte a chipseszacskót. – Ez egyáltalán nem vicces – morogta Sophie. – Azt mondtam a nyomozónak, hogy nagyon kedves ember vagyok, és soha senki sem akarna nekem ártani. – Kivéve talán Louanne gyakornokot, gondolta, és a sürgősségi osztály orvosát. Sikerült alaposan ráijesztenie. Ja igen, és ott van a fickó a magasvasútról, aki ki akart kezdeni vele, és nem fogadott el nemet válaszul. Meg az a nő a butikban... – Jó, rendben ismerte be. – Talán tényleg hosszú az a lista. Elmondtam a nyomozónak, hogy amikor a Kelly's bezárt, és kiderült, hogy a nyugdíjalapnak lába kélt, az alkalmazottak dühösek voltak. Ugyan ki hibáztathatná őket? Számítottak arra a pénzre. Az apám történetesen a nagy részvényesek közé tartozott az egyik társaságban, ahová a pénzt befektették. Amint köddé vált a pénz, megkezdődött az ujjal mutogatás. Biztos láttad a sajtókonferenciát, ahol az a hazug igazgató egyenesen azt állította, hogy az apám lógott meg a pénzzel, mielőtt a társaság csődbe jutott volna. – Az igazgató nem egészen ezt állította – vetette közbe Alec. – Volt annyi esze, hogy ne kockáztasson meg egy rágalmazási pert. – De utalt rá, és azzal legalább annyit ártott – szögezte le Sophie. – Azt hiszed, néhányan nem hittek neki? És azok az emberek bosszút akarnak állni. Bűnbakra van szükségük. Senki sem akarja vállalni a felelősséget, ha valami rossz történik. Ha a kongresszus elszúr valamit, találnak egy-két bűnbakot, akit odadobnak a nyilvánosság elé, még akkor is, ha nem azok tehetnek a dologról. Jelen esetben az apám lesz a bűnbak pusztán azért, mert a múltban volt néhány megkérdőjelezhető ügye. – De azoknak a bosszúszomjas embereknek az apád után kellene vetniük magukat, nem utánad – mondta Jack. – Hagyd ki ebből az apámat! Jacknek feltűnt, hogy a lány nem tudja kinyitni az üveget, ezért elvette tőle. – Nem hagyhatom ki, mert nyakig benne van. – Nem vagyok hajlandó apámról beszélni sem veled, sem mással. 110

TŰZ és JÉG Jack elengedte a füle mellett a megjegyzést. Sophie most nem volt olyan állapotban, hogy vitatkozzon vele. Sápadt volt, és a keze reszketett, amikor Jack odaadta neki a kinyitott üveget. Szétszórta volna a gyógyszereket a kanapén, ha a férfi nem veszi vissza tőle az üveget. – Figyelj, mivel még nem beszéltél Steinbeck nyomozóval – mondta Sophie -, azt hiszem, mondanom kell neked valamit... – Nem folytatta. Nem lesz könnyű megmagyarázni, és arra gondolt, talán át kellene engednie Steinbecknek, hogy elmondja. Alec és Jack várakozón nézett rá. – Mennyit? – kérdezte Jack, feltartva a gyógyszeres üveget. – És kinek kell elmondanod? Alecnek vagy nekem? Sophie kinyújtotta a tenyerét, és meglepve látta, mennyire remeg a keze. – Egyet kérek, és azt hiszem, mivel mindketten itt ültök, mindkettőtöknek mondom. Nem akarok udvariatlan lenni. – Az a hajó már régen elment. – Jack megnézte a gyógyszeres üveg címkéjét. – Ez nem valami erős, nem akarsz inkább mégis kettőt? – Egy pirulát éppen elég lesz lenyelnem. – Sophie elmosolyodott. Vetted, ugye? Te vagy a másik pirula. – Megröntgenezték a fejedet a kórházban? – érdeklődött Jack. Megszólalt az ajtócsengő, és Alec azonnal felugrott. – Már épp ideje volt. – Megjött a felmentő sereg? – kérdezte Sophie. – Nem, Gil csak kilenckor jön. Remélhetőleg Regan és Cordie az, és kaját is hoztak, mert mindjárt éhen halok. Jack is felállt, hogy segítsen. Cordie átadta neki a vásárolt holmit, Regan pedig férje kezébe nyomta a sült húst. – Hoztál nekem elemet? – kérdezte Sophie a kanapéról. – Tripla A-s, ahogy kérted – felelte Cordie, miközben bepakolt a hűtőbe. – A pultra teszem. Sophie nem volt éhes, de Cordie rábeszélte, hogy igyon egy csésze meleg levest, amit idefelé jövet vett a sarki kínai étteremben. Az ízletes levestől Sophie valamelyest erőre kapott. 111

Julie Garwood

Sophie barátnői ott sürgölődtek körülötte. Cordie a homlokára tette a kezét, hogy meggyőződjön róla, nincs-e láza, Regan pedig párnát csúsztatott a háta mögé, és takarót kanyarított a vállára. – Csak egy kisebb műtétem volt – tiltakozott Sophie. – Kisebb – ismételte. – A varratok egy hét alatt felszívódnak, és utána teljesen rendben leszek. Akár súlyzózhatok is. – Ugyan, mikor súlyzóztál te? – kérdezte Cordie. – Csak azt mondtam, hogy megtehetném. – Van még valami, amiben segíthetek? – kérdezte Regan. Sophie körülnézett a szobában. A redőnyök le voltak húzva, talán most először egy év óta, és erről eszébe jutott, hogyan robbant szét az üveg a golyó nyomán. Alec követte a tekintetét. Jackkel már befejezték az evést, és kényelmesen elnyújtóztak a kandalló mellett álló székeken. – Gilnek gondja volt az ablakra. Holnap korán reggel itt lesznek az emberei. – Akár feleségül is mehetnék hozzá – jegyezte meg Sophie. – Annyira hatékony. – Mit tehetek még? – kérdezte Regan. – Elrakhatod az élelmiszereket, aztán hazamehetsz. Megőrjít, ahogy sürgölődtök körülöttem. Jól vagyok. Cordie követte Sophie-t a hálószobába, és a fürdőszobába is vele ment volna, ha Sophie nem csukja be fürgén előtte az ajtót. Kicserélte a kötést, és meglepve látta, hogy egyáltalán nem fest olyan szörnyen. Miután megmosakodott, fogta a testápolót, és kinyitotta az ajtót. Aztán nevetésben tört ki. Cordie megágyazott, és felrázta a párnákat. – Le akarsz feküdni? – kérdezte Cordie. – Jóságos isten! Nem, nem akarok lefeküdni. Csak egy kisebb műtétem volt – ismételte meg Sophie. – Még hét óra sincs, és rengeteg dolgom van. Cordie utánament a kanapéhoz. – Fel kell hívnom Mr. Bittermant – mondta Sophie. -Tudom, hogy aggódik. Hol van a vezeték nélküli telefonom? – Én már beszéltem vele – nyugtatta meg Alec. – Felhívott a mobilomon, amikor meghallotta, hogy rád lőttek. Mondtam neki, hogy jól vagy. 112

TŰZ és JÉG Sophie bólintott. – Cordie, küldtél e-mailt mindenkinek, hogy nincs semmi bajom? – Igen. – Kiket értesítettél? – érdeklődött Alec. – A családot és a barátokat. – És mi van az apjával? Neki is küldtél e-mailt? Regan szúrós pillantást vetett férjére, de az tudomást sem vett róla. – Tényleg beszélnünk kellene vele – mondta Jack. -Tudod, egy sör mellett... – Nem könnyű elcsípni, az biztos – tette hozzá Alec. – Sokat utazik. Az apám nagyon elfoglalt ember. Jelenleg nincs az országban. Cordie és Regan tudták, milyen kényelmetlen Sophie-nak az apjáról beszéli, ezért gyorsan másra terelték a szót. – Az egyik tanítványom megpróbálta felrobbantani a laboratóriumot – mesélte Cordie. – Cordie kémiát tanít az egyik középiskolában – magyarázta Sophie Jacknek. – Nem a te tanítványod volt az is, aki tavaly felrobbantotta a labort? – Valahogy úgy. – Hogyan tud valaki valahogy úgy felrobbantani egy labort? — mosolygott Jack. – Bonyolult. Cordie Reganre nézett, és Sophie felé biccentett, így jelezve, hogy ő van soron a társalgásban. – Sohasem fogom elfelejteni azt a hangot – tört ki Regan-ből. – Milyen hangot? – kérdezte Sophie. Eszébe jutott, hogy nem vette be az antibiotikumot, s kézbe vette a gyerekzárral ellátott üvegcsét. – A telefonon át hallottam a dörrenés hangját, aztán a betörő ablak csörömpölését, és a zuhanást. Sophie-nak nem volt türelme a gyógyszeres üveg tetejével bajlódni, és anélkül, hogy végiggondolta volna, mit tesz, odadobta az üveget Jacknek. Ha ki tudta nyitni az előzőt, nyilván elboldogul ezzel is. 113

Julie Garwood

– Azt hittem, meghaltál – folytatta Regan, és szeme nyomban könnybe lábadt. – Komolyan. Az egyik telefonon a kilenc-tizenegyet hívtam, a másikon meg Alecet. De a mobilt sem tettem le, mert abban reménykedtem, hogy válaszolsz. Hallottad, hogy kiabálok neked? – Nem. – Hogy boldogultál egyszerre három telefonnal? – csodálkozott Cordie. – Fogalmam sincs, de sikerült valahogy. Alec és Jack értekezleten volt, és a titkárnő általában nem szokta megzavarni az ilyen találkozókat, de nem kellett sokat magyarázkodnom. Azt hiszem, a frászt hoztam rá, mert egyre csak azt kiabáltam, hogy téged lelőttek. Alec átkarolta feleségét, és az ölébe ültette. – Még előtted odaértünk a kórházba, Sophie – mondta. – Most hazamegyek, és jól kisírom magam – törölgette a szemét Regan. – Miért nem sírod ki magad most? – simogatta meg a karját Alec. – Úgysem jutsz el a szállodáig száraz szemmel. Sophie felnevetett. Regan a legcsekélyebb dolgokon is el tudta sírni magát. Igazán bámulatra méltó volt. Iskolás korukban Cordie-val mindig azon versenyeztek, ki tudja előbb megríkatni Regant. Ő általában valami saját maga által kitalált szomorú történettel állt elő, Cordie pedig mindig szomorú dalt énekelt neki. Ahogy most visszagondolt, rádöbbent, hogy ez egyáltalán nem volt szép dolog tőlük. Mulatságos, de nem szép. Milyen különös, hogy most jönnek elő ezek az emlékek! Talán a fájdalomcsillapító tehet róla. – Sajnálom, hogy annyiszor megríkattalak, amikor kicsik voltunk – mondta Sophie, mert hirtelen bűntudata támadt. – Mikor ríkattad meg? – kérdezte Alec. – Állandóan – vallotta be Cordie. – Amíg rá nem jöttem, miben mesterkednek. – Regan vállat vont. Kiment az előszobába a pulóveréért és a táskájáért. – Hazaviszlek, ha kész vagy – fordult Cordie-hoz. – Ha Sophie-nak nincs szüksége rám... – Menjetek el, kérlek, és vigyétek magatokkal ezt a kettőt is! Öt percbe is beletelt, mire barátnői eljutottak az ajtóhoz. 114

TŰZ és JÉG Regan még egyszer utoljára visszafordult: – Kíváncsi lennék, kivel beszéltél a mobilodon, amikor meglőttek. Bárki volt az, biztosan ő is halálra rémült. – Ó, igen, erről... majd holnap beszélünk. Alec és Jack nem vette a lapot. Úgy ültek a székükön, mintha hozzánőttek volna. -Nektek is haza kellene mennetek – fordult hozzájuk Sophie, miután barátnői elmentek. – Nem megyünk sehova, amíg Gil ide nem ér – közölte Alec. – Mindkettőtöknek itt kell maradnia velem? – Mivel ma én viszem haza Jacket, a válasz igen. – Kivel beszéltél a mobilon? – kérdezte kíváncsian Jack. – Már mindent elmagyaráztam Steinbeck nyomozónak. – Mit magyaráztál el neki? Ki volt az? – támadt fel Alec érdeklődése is. Eddig sikerült elkerülnie, hogy elmondja nekik, de úgy tűnt, eljött a pillanat, amikor nem halogathatja tovább. – A férfival, aki lelőtt.

115

Julie Garwood

29. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Valami szörnyű történt a falkával. Allie, az egyik nőstény tegnap elpusztult. Észrevettük ugyan, hogy az utóbbi néhány napban szokatlanul csendes volt, de nem figyeltünk rá különösebben. Eric félrevont, és biztosított, hogy semmi köze sincs Allie halálához. Hiszek neki, de nyugodtabb leszek, ha nem találok semmilyen szokatlan hormont Allie vérében. Két másik farkas is hasonló tüneteket mutat. Gyanítjuk, hogy valami vírus okozhatja, de képtelenek vagyunk azonosítani. Mindannyian tehetetlenek vagyunk, és imádkozunk, hogy a többiek egészségesek maradjanak.

116

TŰZ és JÉG

14. fejezet

– De ti is kinéztetek volna – erősködött Sophie. – Megbolondultál? – meredt rá Alec. – Én biztos nem néztem volna ki. És te, Jack? – Még szép, hogy nem! – Ó, ugyan már! – nézett Sophie egyikről a másikra. – Ha valaki felhív benneteket, valaki, akinek ismerős a hangja, és azt mondja, hogy nem akarja elrontani a meglepetést... – A két férfi olyan hitetlenkedve bámult rá, hogy Sophie meg sem próbált magyarázkodni. – Teljesen úgy reagáltok, mint Steinbeck nyomozó – jegyezte meg. – Őt is megkérdezted, hogy kinézett volna-e az ablakon? -akarta tudni Jack. – Ami azt illeti, igen. – És? – nógatta Jack, amikor a lány nem folytatta. – És azt mondta, hogy nem nézett volna ki – ismerte be vonakodva Sophie. – De ő gyilkossági nyomozó. Mi egyebet mondott volna? – Nem emlékszel, miért akarta a főnököd, hogy itthonról dolgozz? – kérdezte Alec. – Megfeledkeztél a fenyegető hívásokról? – Nem feledkeztem meg – válaszolta halkan a lány. – Csak nem vettem őket komolyan. – Miért nem? – Időről időre kapok fenyegetéseket, különösen, amikor apámat sokat emlegetik a lapok valami bűnüggyel kapcsolatba hozva. Hadd tegyem hozzá, hogy még soha nem ítélték el. – Milyen jellegű fenyegetéseket kaptál a múltban? – érdeklődött Jack. – Csak a szokásosakat – rántotta meg a vállát Sophie. -Tudod: Gyűlöllek. Teszek róla, hogy megbándd. Letépem a fejed... bla-bla-bla. 117

Julie Garwood

– Mondtam neki, hogy azonnal jelentse – fordult Alec Jackhez. – A rendőrségnek? – horkant fel gúnyosan Sophie. – És hagyjam, hogy még jobban rám szálljanak, mint egyébként? Minek? A fenyegetések mindig abbamaradtak egy-két héten belül. Alec, nem fogok félelemben élni. – Mi egyebet mondott még a merénylő, mielőtt kinéztél az ablakon? – kérdezte Jack. – Ne légy ünneprontó! Megkérdeztem a nevét, ő erre azt mondta: Ne légy ünneprontó! Meg azt is, hogy nem akarja elrontani a meglepetést. – Ezért kinéztél – csóválta a fejét Jack. – Nyilvánvaló. – Hmm... Na igen, azt hiszem, ha valakibe golyót röpítenek, azt joggal nevezhetjük meglepetésnek – jegyezte meg Jack. – A gúnyolódás nemigen segít rajtam. Jack a vele szemközti széken ült. Most előrehajolt, és a térdére könyökölt. – Szóval, ha valaki azt mondja neked, ne akadékoskodj, akkor te megteszed, amit kér? Sophie-nak nem nagyon tetszett a férfi hozzáállása. Ha benne van a te lelövésed is, akkor valószínűleg igen, gondolta. -Azt mondtad, ismerős volt a hang – noszogatta Alec, mert szerette volna, ha a lány folytatja. – Olyasmi. Nagyon vidám volt, és egy üzletkötőre emlékeztetett. Akkor azt hittem, hallottam már korábban is ezt a hangot, de most már nem vagyok biztos benne. – Ha legközelebb megfenyeget valaki, azonnal hívj fel! Megértetted? – mondta Alec keményen. – Tudok vigyázni magamra. Ezt kár volt mondania, döbbent rá, főleg, hogy most engedték ki a kórházból, és gazdagabb lett egy lőtt sebhellyel. Alec úgy bámult rá, mint aki legszívesebben egy kis értelmet verne belé. Jack arckifejezése még rosszabb volt. – Ne nézzetek így rám! – Miért, hogy nézek rád? – kíváncsiskodott Jack. – Mintha azt hinnéd, bolond vagyok. – Ezek szerint sikerült. Remek. 118

TŰZ és JÉG Mit akarnak tőle? Az igazat? Azt sohasem fogják megkapni, döntötte el. Pedig halálra rémült, fáradt volt, és elege volt abból, hogy úgy tegyen, mintha a fenyegetések nem érdekelnék. A két férfi szemmel láthatóan valamiféle bűnbánatra várt. – Jó, rendben. Beismerem, hogy óvatlan voltam. Jack helyeslően bólintott, majd Alechez fordult. Mialatt felsorolta mindazokat a szörnyű dolgokat, ami a lánnyal történhet, ha nem lesz óvatosabb. Sophie csendben ült, és a férfit figyelte. Igazi seggfej, gondolta. Milyen kár, hogy olyan átkozottul szexis! Sophie el sem akarta hinni, hogy tényleg vonzódik a férfihoz. De miért is ne? Nem akármilyen példánya volt a férfinemnek! Magas, széles vállú, izmos. Haja sűrű és sötét, arca, mint a klasszikus szobroké, tekintete átható. Csibészes mosolyától Sophie gyomra görcsbe rándult. Sophie tudta, hogy a férfi is vonzódik hozzá. Ahogy Jack ránézett, messze több volt, mint ahogy egy FBI-ügynöktől várná az ember. Pontosan olyan pillantásokat vetett rá, mint az a férfi, aki érdeklődik a nő iránt. Sophie azzal is tisztában volt, hogy Jack egyáltalán nem akar vonzódni hozzá. Tekintve, hogy nagyszájú bolondnak nézte a lányt, és tekintve, ki az apja, Sophie nem is tudta hibáztatni érte. Volt alkalma alaposan tanulmányozni Jack MacAlistert, mivel teljesen kizárták őt a beszélgetésükből. Vajon Jack tudja, hogy ő vonzódik hozzá? Nagyon remélte, hogy nem. Jóságos isten! Az FBI. Mi a csuda történt vele? Hová lettek az elvei? Nyugodtan lefeküdhetne vele, vélte. Az csak szex lenne. Fantasztikus, szenvedélyes szex, szerelem nélkül. Nem engedheti meg magának, hogy szerelmes legyen. Meg kell óvnia a szívét, hiszen ő nem olyan nő, mint a többi. Nem mehet férjhez, és nem lehetnek gyerekei... az ő családi hátterével semmiképp. Állati... őrült szex... semmi elkötelezettség... nincs azzal semmi baj, nem igaz? Halló... FBI! Azonnal hagyd ezt abba, Sophie! – intette magát. Megbolondult, hogy ilyesmi egyáltalán az eszébe jut! FBI. Miért nem emlékszik erre akkor is, amikor a férfira néz? 119

Julie Garwood

El kell foglalnia valamivel az elméjét, hogy ne legyen ideje a férfiak terén mutatott szánalmas ízlésén töprengeni. Olyan volt ez, mint amikor fogyókúrázott. Amikor fogyókúrázott, mindig igyekezett minél több munkát adni magának, hogy ne gondoljon a fagyasztó mélyén rejtőző nagy adag csokis jégkrémre. Na jó, az esetek többségében beadta a derekát, és megette a jégkrémet, de most eltökélte magát, hogy Jack esetében nem enged. Ennek a vágynak biztos ellent tud állni. William Harrington! Az elmúlt nap izgalmainak köszönhetően gyakorlatilag megfeledkezett a férfiról. Pedig ez olyan rejtély, amellyel elterelheti a figyelmét Jackről. Mi történhetett Harringtonnal? És mit keresett Prudhoe Bayben? A verseny után utazott oda? De akkor miért mondta, hogy Európába indul? Valami nagyon nem stimmel itt, de mi az? Sophie nem igazán tudta, mit tegyen. Felvetődött benne, hogy Alechez fordul tanácsért. Elmondhatná neki, hogyan ismerkedett meg Harringtonnal, és beszámolhatna a férfi halálának különös körülményeiről, de mit mondhatna Alec? Azt, hogy Harrington halála véletlen volt? Szörnyű ugyan, de akkor is véletlen. Beszélnie kell Mr. Bittermannel. Ő szakembere a források ellenőrzésének, és biztosan tudni fogja, hogyan lássanak hozzá a nyomozáshoz. Végül is, több mint húsz évig az első osztályban játszott, míg az egyik legtekintélyesebb napilap munkatársa volt. Igen, fel kell hívnia. Alec és Jack közben befejezték a beszélgetést, és Alec beírt valamit az iPhone-jába. – Alec, gondolod, hogy valaki lehallgatja a telefonomat? – Gil ellenőrizte – nézett fel a férfi. – Biztos benne, hogy senki sem tapadt rá a vonaladra. Miért kérded? – Csak kíváncsiságból. MacAlister ügynök, valahol máshol kellene lennie? Állandóan az óráját nézegeti. – Á, szóval visszatértünk a MacAlister ügynökre? Nem gondolod, hogy nyugodtan hívhatnál Jacknek? És nem, nincs olyan tervem, amin ne tudnék változtatni. Csak gyorsan telefonálok egyet. – Alec, az ég szerelmére, vidd el Jacket a kocsijához, le ne késse a randevúját! Udvariatlanság lenne ilyen későn lemondani. – Nem 120

TŰZ és JÉG hagyhatta annyiban. – Mellesleg azt hallottam, hogy néhány biztonsági cég azért is pénzt számol fel, ha az ember az utolsó pillanatban mondja le a megbízást. – Nem mehetek el, amíg Gil ide nem ér – mosolygott rá Jack szélesen. Ekkor megszólalt az ajtócsengő, mire a férfi felnevetett. – Esküszöm, nem én rendeztem így. Gil két órával a megbeszélt idő előtt érkezett. Három hatalmas pizzásdobozzal és két hatos csomagolású Kelly'sszel robbant be. – Félre az útból, Alec! Meg kell ennünk ezt a pizzát, míg jó meleg, és meg kell innunk a kólát, míg jó hideg. Szia, Sophie, drágám! Hogy s mint? Van kedved egy-két szelethez? – Talán majd később. Hol vetted a Kelly'st? – A feketepiacon – vigyorgott Gil. – Látom, nem sajnáltad a fáradságot, hogy meleg kaját hozz nekünk – mondta Sophie. Már éppen hozzá akarta tenni, milyen kár, hogy Jack és Alec már evett, és Cordie meg Regan már hazamentek, de Jack követte Gilt az asztalhoz, Alec pedig a konyhába ment szalvétáért. – Milyet hoztál? – kérdezte Alec. – Mit értesz azon, hogy milyet? Művészit, természetesen. Minden, ami ehető, az rajta van. Sophie is odalépett az asztalhoz, félretolta Jacket az útjából, és szemügyre vette a hatalmas pizzát. – Tényleg újra enni fogsz? – nézett fel Jackre. Jack rápillantott, és kiszáradt a szája. A fenébe, átkozottul csinos! Arcán egy petty festék sem volt, mégis roppant vonzó... és pokolian csábító. Más időben, más helyen biztos rámozdulna. – Micsoda? – rázta meg a fejét, és próbált visszaemlékezni, mit is kérdezett a lány. – Mondom, tényleg újra enni fogsz? – Hát persze, hogy enni fogok. Ez itt pizza. Addig kell megenni, amíg meleg. – Ez semmiség, Sophie – mondta Alec. Sokkal inkább falánkság, gondolta a lány. Magukra hagyta a férfiakat a lakomával, és a konyhába ment, hogy készítsen magának egy 121

Julie Garwood

csésze teát. Ekkor a pulton észrevette az elemeket, és eszébe jutott a diktafon, amivel a Harrington-interjút csinálta. Ma éjjel, ha a fene fenét eszik is, a felvétel minden egyes szavát meghallgatja. Ez tökéletes vezeklés lesz, amiért önimádónak nevezte a férfit. Igaz, hogy Harrington az volt, de Sophie mégis bánta, hogy annak nevezte. Ezúttal figyelni fog. Talán mondott valamit Prudhoe Bayről, míg Sophie ábrándozott, és talán lesz valami, ami megmagyarázza a holt, a mikort és a miértet. Szegény ember halott, ezért Sophie megígérte magának, hogy nem fog panaszkodni, míg a férfi monoton elbeszélését hallgatja a huszonnégy versenyről... ja, és persze a vízhólyagokról. Nem fogja áttekerni egyiket sem, bármennyire is szeremé. Sophie felsóhajtott. Szegény ember! Szegény, a végletekig unalmas, halott ember! Kiitta a teáját, aztán a hálószobába ment a diktafonért. Úgy emlékezett, az íróasztalán hagyta, de nem volt ott. Míg a fiókokat ellenőrizte, eszébe jutott, hogy még Regan hívása előtt betette a táskájába. Ohó, már mindenre emlékezett. A táska a kezében volt, aztán jött a hívás, majd a vidám hangú Ne akadékoskodj! Az emléktől megborzongott. A táskának a nappaliban kell lennie. De nem volt ott. – Alec, nem láttad a táskámat? Vörös bőr... – Ismét körülnézett a szobában. – A kezemben volt, amikor lelőttek. Itt kell lennie. – Én láttam – mondta tele szájjal Gil. – A padlón volt, közvetlenül az ablak mellett – tette hozzá, a félig megevett pizzával intve a mondott irányba. – Csupa vér volt. – Csupa vér? Jaj, ne! A Pradámat ne! Jack Alecre nézett, és Sophie felé biccentett. – Most az következik, amit a kabána blúzzal is eljátszott? A lány meghallotta. – Az Dolce & Gabbana volt, és a vörös bőr Prada páratlan a maga nemében. – Páratlan volt a maga nemében – helyesbített Jack. Sophie legszívesebben káromkodni kezdett volna. – Hogyhogy volt? – rogyott le a Jack melletti székre. – Elmagyaráznád, mit értesz ez alatt?

122

TŰZ és JÉG – Azt hiszem, nyugodtan elmondhatod, hogy a Prada segített megmenteni az életedet. A golyó keresztülment a csatján, mielőtt eltalált volna. – Jó – dőlt hátra Sophie. – Azt meg tudom javíttatni. Ha a bőr nem sérült... ha ki tudom venni belőle a vért... hol van? – Nincs itt – mondta Alec. – Mivel a bűntény helyszínén volt, bevitték a laborba – magyarázta Gil. – Vissza akarom kapni! Benne volt a diktafonom, a tárcám az összes igazolványommal, és... ó, istenem, a hitelkártyáim is. – Reggel első dolgom lesz felhívni Steinbecket – ígérte Alec, miközben bekapta az utolsó falat pizzát, majd nekilátott letakarítani az asztalt. Sophie nagyot ásított. A fájdalomcsillapítótól álmosnak és kimerültnek érezte magát. – Nem kellene nektek valahol máshol lenni? – kérdezte Alecet és Jacket. – Üldözni a rossz fiúkat? – Nekem nem – felelte Jack. – Lehet, hogy szabadságra megyek. Ha igen, akkor keresek magamnak egy elhagyatott tengerpartot, ahol egész évben meleg van, kifeszítek egy függőágyat két pálma közé. Gyűlölöm a hideget, és Chicagóba lassan beköszönt a hűvös idő. – Nos, biztos jól fogod érezni magad – mondta Sophie. – Most pedig, ha nem haragszotok, szeretnék lefeküdni. – Jack és én elmegyünk, de Gil itt marad veled éjszakára. – De... – kezdte Sophie. – Ne vitatkozz velem! – figyelmeztette Alec. Gil rákacsintott. – Az a kanapé nagyon kényelmesnek látszik. Megígérem, hogy olyan csendben leszek, mint egy kisegér. Észre sem fogod venni, hogy itt vagyok. Vonakodva bár, de Sophie beadta a derekát. Nem volt már ereje vitatkozni. Miután bezárta Alec és Jack mögött az ajtót, az ágyneműsszekrényhez ment, hogy takarót és párnát vegyen elő Gilnek. Rendet rakott a konyhában, leoltotta a villanyt, majd a hálószobába indult. A 123

Julie Garwood

nappaliban a tévé halvány fénye villózott. Gil egy baseballmeccset nézett, de a hangot levette. – Jó éjt, Gil – köszönt el. – És köszönöm. – Jó éjt, Sophie drága – felelte a férfi nagyot ásítva. Sophie belebújt a hálóingébe, és leült az ágy szélére. Annyira fáradt volt, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét. Az éjjeliszekrényen álló óra 23.30-at mutatott. Még nem alhat el. Még egy fél óráig ébren kell maradnia, ezért kezébe vett egy magazint, és olvasni kezdett. Végül 23.55-kor nesztelenül kisurrant az ágyból. Lábujjhegyen az ajtóhoz osont, és résnyire nyitotta. Gil hangosan horkolt. Sophie halkan becsukta az ajtót, a gardróbhoz ment, félretolt néhány cipősdobozt, így láthatóvá vált egy apró fatábla a padlón. Néhány csavar, és már ki is lazította a helyéről a lapocskát. Mögötte egy puha fedeles könyv nagyságú üreg rejtőzött. Sophie benyúlt a lyukba, és egy vékony mobiltelefont húzott elő. Az éjjeliszekrény felé pillantott, összehúzott szemmel próbálta kivenni az időt. 23.59. Sophie várt. Pontosan éjfélkor a telefon vibrálni kezdett a kezében. Sophie gyorsan kinyitotta, és a füléhez emelte. – Szia, apu!

124

TŰZ és JÉG 300. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor El sem tudom mondani, mennyire le vagyunk sújtva. Lucy, az összes felnőtt és a kölykök is mind elpusztultak. Ricky az egyedüli túlélő. Ricky is a halál kapujában volt. Eric meggyőzte Brandont és Kirköt, hogy térjenek vissza az alaptáborba. Amint elmentek, Eric benyugtatózta Rickyt, és a segítségemmel egy újabb K-74-es injekciót adott az állatnak. Arra buzdítottam, hogy növelje az adagot. Az injekció beadása után néhány órával Ricky már talpon volt, és ismét ereje teljében, mint régen. A csodálatos gyógyulás, különösen ilyen rövid idő alatt, megdöbbentette Brandont és Kirköt. Az alfahím most először mutatott valami érzelmet. Ricky mély gyászba zuhant a családja elvesztése miatt. Úgy tűnt, nem találja a helyét. Éjhosszat vonyított, nappal pedig dúltan járkált fel s alá.

125

Julie Garwood

15. fejezet

Minden rendben lesz. Legalábbis apja szerint, márpedig apjának kilencvenkilenc százalékban igaza szokott lenni. A dolgoknak megvan az a tulajdonsága, hogy mindig jobbra fordulnak, és apja folyamatosan emlékeztette, mindig van fény az alagút végén. A gond csak annyi, hogy fájdalmas, amíg keresztülmászik az alagúton. Az, hogy meglőtték, tökéletes példa volt erre. Milyen lehetséges jó származhat ebből? Korai még, hogy megtudja, vélte Sophie, mindenesetre úgy döntött, hisz apjának, és átveszi tőle a derülátó életszemléletet. Arra is gondolt, hogy talán egy másik elvét is átvehetné, mégpedig azt, hogy bosszút áll. Az biztos, hogy szívesen lelőtte volna a férfit, aki megsebesítette. Kíváncsi lett volna, neki hogy tetszik a dolog. A telefonban apja megígérte, hogy igazságot szolgáltat a Kelly's alkalmazottainak, és Sophie hitt neki. Mint ahogy abban is hitt, hogy vissza fogják kapni a pénzüket, és ezt többször meg is említette apjának. Bobby Rose válasza mindig ugyanaz volt: Majd meglátjuk. Miután megtárgyalták a Kelly's helyzetét, Sophie elmesélte apjának William Harrington esetét, s nem fukarkodott szomorú halálának részleteivel sem. Apja azt javasolta, pakoljon össze és ránduljon fel Prudhoe Baybe. Emlékeztette Sophie-t, hogy ő végül is riporter, és nyilvánvaló, hogy itt valami nagy sztori van kilátásban. Sophie persze rájött apja igazi szándékára. Szerette volna Chicagón kívül tudni, míg a Kelly's körüli viharok elülnek. Ugyanakkor volt valami apja javaslatában. Valóban nagy sztorira van kilátás Alaszkában. A közvetkező napok meglepően gyorsan elrepültek, bár Sophie nem sokat végzett. Rengeteget aludt, keveset evett, és halálra unta magát. Gil csak az első éjszakát töltötte nála, de mindig a közelében volt. Ha nem ő vigyázta Sophie lakását, akkor valamelyik barátja váltotta fel. Senki sem jutott túl az előcsarnokon úgy, hogy ne ellenőrizték volna a 126

TŰZ és JÉG személyazonosságát és az engedélyét. A kiegészítő biztonsági intézkedéseket Alecnek köszönhette, és Sophie-nak fogalma sem volt, hogy viszonozni tudja-e valaha barátai gondoskodását. Voltak látogatói, nem is kevés, és rengeteg jobbulást kívánó kártyát és virágot kapott. Mrs. Bitterman személyesen hozott neki egy fazék saját készítésű spagettit húsgombóccal, akkora adagot, hogy egy tizenkét tagú család is jól lakott volna belőle. Még vadidegen emberek is gyors gyógyulást kívántak neki. A legtöbbje biztosította, hogy nem hisz Bobby Rose, Chicago saját Robin Hoodja bűnösségében. Az emberek többsége Kevin Devoe-t, a Kelly's befektetési igazgatóját hibáztatta, mondván, hogy alkalmatlan volt a feladatra, és rossz helyre fektette be a pénzt. Sophie nem tudott elmenekülni a botrány elől. A Kelly's minden este szerepelt a helyi hírekben. Meredith, Kelly lánya, és Kevin Devoe, a „hamarosan volt férj" visszataszító és gyűlölettől fűtött harcot vívtak a nyilvánosság előtt. Szörnyű vádaskodás vette kezdetét, melynek minden epizódját filmre vették, és mint valami szappanoperát, bemutatták a hatórási hírekben. Akárki megnézhette undorító, dühös vagdalkozásukat. Hogyan lesz két emberből, akik nyilván szerették egymást, amikor összeházasodtak, ilyen szörnyeteg? Egyik nap szeretnek, másik nap gyűlölnek? Nem csoda, hogy Sophie-nak már a házasság gondolatától is felfordult a gyomra. Mr. Bitterman minden nap felhívta, de addig nem volt hajlandó meglátogatni Sophie-t, amíg a lány teljesen fel nem épül a sérüléséből. A munkáról pedig hallani sem akart. -Tudom, mi fog történni, ha meglátogatom. Maga nyaggatni fog, hogy engedjem vissza dolgozni, én pedig megsajnálom, mert meglőtték, és a végén még beadom a derekam – mondta Bitterman. Amikor Sophie tiltakozni akart, a férfi félbeszakította. A lány először dühöngött főnöke makacssága miatt, mert égett a vágytól, hogy beszámoljon neki a Harrington-sztori legújabb fejleményeiről, de hamarosan rájött, hogy Bitterman konok viselkedése az előnyére is 127

Julie Garwood

válhat. Több időre volt szüksége, hogy információkat gyűjtsön, mielőtt megkörnyékezné főnökét a tervével. Sophie képtelen volt Harringtont kiverni a fejéből. Szerette volna felhívni Paul Larsont, hogy megkérdezze, találtak-e bármi újabbat az elhunyttal kapcsolatban. Paul megadta neki a mobilszámát azzal, hogy bármikor hívhatja, de Sophie nem akarta zavarni. A férfi teljes munkaidőben dolgozott a különböző olajtársaságoknak biztonsági szakemberként, és megígérte Sophie-nak, hogy felhívja, ha valami új információhoz jut Harringtonról. A várakozás azonban felőrölte a lány idegeit. Sophie mindig maga mellett tartotta a jegyzetfüzetét, és ha eszébe jutott valami a Harringtonnal folytatott végtelen interjúból, azonnal felírta. Bűntudat mardosta. Jobban oda kellett volna figyelnie rá. Jelenleg azonban sokkal jobban aggasztotta hiányzó táskája. Ki kell derítenie, hol van a bűnügyi laboratórium, és oda kell mennie, hogy visszakövetelje személyes tulajdonát. Még mindig náluk volt a diktafon, és azon minden egyes szó, ami az interjú során elhangzott. A nap, amelyen kiszedték a varratokat, igazán jól indult. Paul Larson, az alaszkai biztonsági szakember felhívta, és mindenféle új információval szolgált. – Megtalálták Harrington tárcáját. Mintegy harminc méterre volt a sátra maradványaitól, amelyet a semmitől körülbelül tíz kilométerre állított fel. Komolyan mondom. A lehető legelhagyatottabb hely kellős közepén állt az a sátor. Közel s távol semmit sem látni. Felszállt egy kis gép, hogy felkutassa Barryt, és új jelzőpontokat helyezzen ki. – Ki az a Barry? – Az a jegesmedve, aki megette... úgy értem, megölte William Harringtont. Megtudtam, hogy Barry amolyan helyi nevezetesség. – Mert megölt egy embert? – szörnyedt el Sophie. – Ó, nem, dehogyis! Azért híresség, mert része egy, a jegesmedvék életét tanulmányozó tudományos kutatásnak. Mindig akad itt egy kutatócsoport, aki adatokat gyűjt valamiről. Ha nem a jegesmedvékről, akkor a globális felmelegedésről. – Azt mondta, Barryt keresték éppen? 128

TŰZ és JÉG – Úgy van. A pilóta pedig meglátta a szélben lobogó, hosszú, vörös vászoncsíkot. Kiderült, hogy a sátor része, de volt ott egy kisebb szövetcsík is a tárcához fagyva. Ha a sátor nem lett volna olyan élénk színű, sohasem veszik észre. De még így is, ha arra gondolunk, mekkora hatalmas területről beszélünk, így is igazi csoda, hogy bármit is találtunk. Az itteniek csak fagyott senkiföldjének nevezik. És William Harrington ennek a közepén ütötte fel a sátrát? Az ég szerelmére, mit keresett Harrington tíz kilométerre... a fagyott semmitől? Sophie-nak elképzelése sem volt. – Ugye, nem hiszi, hogy Harrington is valami tudományos kutatás céljából volt ott? – Miféle kutatásra gondol? – Talán rossz irányba tapogatózom, de képtelen vagyok szabadulni a projekt gondolatától, amelyet Harrington említett. Alfa Projectnek hívta. Biztos nem jelent semmit. Harrington nagyon szeretett kérkedni, és valószínűleg erősen túlzott, amikor valamiféle szupermenklubról beszélt, aminek ő is a részese lehet, de elképzelhető, hogy érdemes utánanézni. – Alfa Project? – nevetett Larson. – Mintha valami sci-fi mű címe lenne. – Biztos vagyok benne, hogy igaza van, Paul, de mégis felkeltette az érdeklődésemet. Kíváncsi lennék, mit keresett Harrington Alaszkában. Mi volt a tárcájában? – A jogosítványa, néhány százdolláros bankjegy, meg egy húszas, és egy Visa kártya. Azt mondták, egyetlen karcolás sem volt a bőrtárcán. Ez igazán csodálatos, tekintve, hogy... hiszen tudja...— Tekintve, hogy a jó öreg Barry szabályosan felzabálta William Harringtont? – A tárcát beküldték az anchorage-i laborba. Az áldozat maradványait már korábban odaszállították. Beszéltem az ottani fickóval, mondtam neki, hogy nagyon érdekel a nyomozás, és hálás lennék, ha néha tájékoztatna arról, hogyan állnak, így tőle megtudtam egy-két dolgot. Gondolom, a bankkal kezdték, amelyik kibocsátotta a kártyát, és aztán onnan eljutottak a jogi céghez, amelyik Harringtont képviselte. Még az egyik rokonát is megtalálták, és ha jól értettem, egy zsák pénzt fog örökölni. 129

Julie Garwood

Dwayne Wicker a neve, és másod-unokatestvére Harringtonnak. Milyen szomorú, hogy csak egy rokona volt! – Nem ismertem a barátait, és azt sem tudtam, hogy van rokona – mondta Sophie. – Csak a huszonnégy versenyről beszéltünk, amit Harrington megnyert. És a vízhólyagokról. Igen, a vízhólyagokról jó sokat értekeztünk. – Vízhólyagok? – nevetett Paul. – Ezt most találta ki, ugye? – Dehogy. Szinte szégyellem beismerni, de egészen máshol jártak a gondolataim az interjú közben. Van is egy kis bűntudatom miatta. Azok a versenyek olyan sokat jelentettek neki. – Akkor miért adta fel a huszonötödiket? – Ha találgatnom kellene, azt mondanám, hogy tudta, nem győzhet, de az, hogy még mindig a futózoknija volt rajta, amikor Alaszkában megtalálták a maradványait, felveti a kérdést, nincs-e valami több az eltűnése mögött. – Figyeljen csak, van egy ötletem. Mivel a versenyről már nem írhat, jöjjön fel ide, és írjon Alaszkáról. Van egy ötcsillagos szállodánk Barrow mellett. Mit szólna hozzá, ha foglalnék egy szobát magának? Nagyon szeretném, ha sor kerülne arra a gyertyafényes vacsorára. – Raknak csokit a párnára esténként abban a szállodában? Larsen jót nevetett. – Jó, rendben, a szállodát csak kitaláltam, de akkor is fel kell jönnie ide. Van itt egy egyszerű szálloda, semmi cifraság, de a szobák és az ágynemű tiszta, és higgye el, látnia kell az északi fényt. Egészen különleges látvány. – Hiszen azt mondta, senkiföldje. – De gyönyörű senkiföldje. – A férfi újra felnevetett. – Azt hiszem, ez ellentmondás. Látnia kell ahhoz, hogy megértse. Alaszka biztosan el fogja varázsolni. – Majd gondolkozom rajta. – Gondoljon rám is! Sophie erre nem válaszolt. – Felhív, ha megtud valami újat Harringtonról? – Mindenképpen felhívom. Viszlát. Sophie kétségbe volt esve. – Égető szükségem van Kelly'sre. 130

TŰZ és JÉG – Azért hívtál, mert...? – kérdezte Cordie. – Mert te tudod a legjobban, hogyan lehet a föld alól is előteremteni dolgokat. Tudsz nekem szerezni Kelly'st, vagy sem? – Van pár üveggel a frigóban. Átvihetem hozzád az utolsó órám után. – Pár üveg kevés lesz. Nekem többládányi kell. – Rendben, akkor megkérdezem: miért? – Mert Mr. Bitterman átjön ma este. Van egy sztori, aminek utána akarok járni, és ahhoz el kell utaznom. Abban reménykedem, hogy Bitterman jóváhagyja a dolgot, és az újság fizeti a költségeimet. Majd mindent elmondok, amikor találkozunk. Most azonban mentás kólára van szükségem, méghozzá rengetegre. A kóla ígéretével csábítottam el Bittermant, és túloztam egy kicsit. – Mennyire kicsit? – Azt állítottam, hogy tele van a kamrám kólával. – Egyszerű a megoldás. Hívd fel a boltot, és rendelj néhány láda mentás kólát egy másik márkából. – Még csak az kéne! Mr. Bitterman biztosan infarktust kapna. Kelly'snek kell lennie! – Regannel beszéltél már? Talán ő tud segíteni. – Neki már más feladatot adtam. Rá kell vennie Alecet, hogy segítsen visszaszerezni a holmimat a bűnügyi laborból. Semmi okuk nincs rá, hogy ott tartsák a tulajdonomat. – Gil azt mondta, hogy csupa vér volt a táskád, és hogy a golyó átment a csatján. Te szegény! Biztos azért vitték el, mert ott volt a bűnügy helyszínén. Nem szoktad nézni a Helyszínelőket? Szerencséd, hogy nem szedték fel a padlószőnyeget, és nem vitték azt is magukkal. – De mi van a holmimmal, ami a táskában volt? Miért kell maguknál tartani a pénztárcámat, a diktafonomat és a mobiltelefonomat? Szerintem az elemnek, amit vettem, búcsút mondhatok. – Beszélj Steinbeck nyomozóval! – Már beszéltem vele. Mindig csak azt hajtogatja, hogy hamarosan visszakapom a holmimat, de már nem hiszek neki. Szerintem csak szórakozik velem. 131

Julie Garwood

– Nem tudom, miben reménykedsz, mit tud Alec tenni. Ez nem szövetségi ügy. – Vannak barátaim a rendőrségen, és abban bízom, hogy valamelyik segíteni fog neki. Igazán szükségem van arra a diktafonra. Van rajta egy nagyon fontos interjú, amit meg kell hallgatnom – magyarázta Sophie. – Ó, a futóval készült interjú. – Igen. Kétségbe vagyok esve. Még Alec mobiltelefonján is üzenetet hagytam, hogy ha nem kapom vissza holnapig a holmimat, betörök a bűnügyi laborba, és visszaszerzem magam. Ha kell, darabokra szedem a helyet. – Ó, fogadni mernék, hogy Alecnek nagyon fog tetszeni az üzeneted – nevetett Cordie. Miután letette a kagylót, Sophie több lehetőséget is megpróbált, de nem sikerült Kelly'st szereznie. Az ital igazi ritkaságnak számított, mint a szempillafesték az amish gyülekezetben. Semmi sem haladt a maga útján, és Sophie-nak fogytán volt a türelme. Nem is vágyott másra, csak egy apró kis jó hírre. És meg is kapta. De miért kell a legjobb hír mellé valami rossznak is társulnia? — töprengett Sophie. A jó hír: visszakapja végre a diktafonját. A rossz: Jack MacAlister is vele jön.

132

TŰZ és JÉG 304. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Brandon gyűlést hívott össze, és azt javasolta, a falka halála legyen a „mi kis titkunk". Attól félünk, hogy az alapítvány elveszi az ösztöndíjunkat. Csak most hosszabbították meg, és egyikünk sem akar addig távozni, míg meg nem látjuk, mi lesz Rickyvel. Mindannyian egyetértettünk Brandon javaslatával. Ricky talált nekünk egy új falkát. Majdnem két hétig egyedül járta a vidéket, mire talált magának egy másik családot. Jellemző a farkasokra, hogy ősszel és tavasszal kóborolnak. Ricky összetalálkozott egy falkával a vándorlása során, s bár ez nagyon szokatlan, sikerült beilleszkednie. Az már a jövő titka, hogy ez az alfahím okoz-e majd gondot az új közösségben.

133

Julie Garwood

16. fejezet

MacAlister ügynök pont olyan kedves volt, mint máskor... és az üdvözlése sem volt különb. Nem vesztegette az időt holmi sziára vagy hellóra. Amint Sophie ajtót nyitott, máris ezt hallotta: – Bűnténynek számít betörni a bűnügyi laborba, és ellopni a bizonyítékot. – De nem törtem be, igaz? Csak fenyegetőztem. Gondolom, udvariatlanság lenne arra kérnem, hogy adja ide a diktafonomat, aztán menjen el, MacAlister ügynök. – Még mindig Jack a nevem – mosolyodott el a férfi, miközben megkerülve Sophie-t bement a nappaliba. – És addig nem kapod meg a diktafont, amíg ki nem mondod. Jack nem úgy festett, mint aki a közeljövőben távozni óhajt. A legnagyobb lelki nyugalommal kényelembe helyezte magát a lány kanapéján. – Mit keresel itt? – akarta tudni Sophie. – Hosszú. – Azért csak próbáld meg. – Összefonta maga előtt a karját, de hirtelen eszébe jutott, hogy nincs rajta melltartó. Levette, mert a pántja dörzsölte a sebet. Felkapta túlméretezett kardigánját. A szék támlájára tette, és fel akarta venni, mielőtt ajtót nyit Mr. Bittermannek, de megfeledkezett róla. Jack az asztalra tette a diktafont, aztán messzebb tolta a puffot a kanapétól, hogy kényelmesen kinyújtóztathassa hosszú lábát. Sophie azon sem lepődött volna meg, ha a férfi kézbe veszi a tévé távirányítóját, és kér egy sört. – Még egy utolsó szívességet teszek Alecnek, mielőtt tengeri útra indulok. – Milyen hosszú vakációra mész? 134

TŰZ és JÉG – Ez nem vakáció lesz, hanem szabadság — javította ki türelmetlenül Jack. – Az jó vagy rossz? – Az attól függ. – Melyik tengerparton akarsz kikötni? – Még nem tudom. Mindenesetre meleg legyen, az a lényeg. – Milyen szívességet kért Alec? Egy küldönc is elhozhatta volna a diktafont. – Meg kell hallgatnom az interjút. – Amikor Jack látta, hogy a lány tiltakozásra nyitja a száját, gyorsan feltette a kezét. – Steinbeck nyomozó azt mondta Alecnek, hogy ő már meghallgatta a felvételt, de amikor Alec ki akart húzni belőle valamit, bevallotta, hogy nem igazán tudott odafigyelni. Azt mondta, a fickó, akivel a riportot készítetted, mi is a neve? – Harrington. William Harrington. – Jó, szóval Steinbeck azt mondta, igazán unalmas volt. Sophie megmerevedett. – Legyen szabad megjegyeznem, hogy én nem szoktam unalmas interjúkat csinálni. – Steinbeck azt is mondta, hogy Harrington csak monoton hangon motyogott. – Sophie bólintott. Ez igaz. Harrington tényleg csak motyogott. – A rendőrség mindenkit le akar nyomozni, akivel kapcsolatba kerültél a lelövésed előtti napokban, hátha talál valami összefüggést. – Harrington csak a megnyert versenyeiről beszélt. – Hány ilyen verseny volt? – Huszonnégy – mosolyodott el Sophie. – Biztos vagy benne, hogy meg akarod hallgatni? – Itt vagyok, nem? – Én is elmesélhetném, mi van a felvételen. Jack megrázta a fejét. Sophie türelmetlenül dobolt a lábával, míg azon töprengett, mit tegyen. Végül megadta magát. – Jól van, meghallgathatod az interjút.

135

Julie Garwood

– Sophie, én nem kértem az engedélyedet. Mindenképpen meg fogom hallgatni a felvételt. Megtehetem itt, vagy elviszem a diktafont, és otthon hallgatom meg. – Akkor már legyen inkább itt. – Most akarod kezdeni? – Még nem. Meg kell várnunk, amíg Mr. Bitterman megérkezik. Őt valószínűleg nem érdekli, de akkor is meg kell adnom neki a lehetőséget. És kérlek, semmiképp ne szólj bele a társalgásba. Egy cikket szeretnék megbeszélni vele. Tudom, hogy bele akarsz majd avatkozni, de kérlek, próbáld meg visszafogni magad. – Miért akarnék beleavatkozni? – Jegesmedve – sóhajtott fel Sophie. – Jegesmedve? – csodálkozott Jack. – Egy jegesmedvéről akarsz írni? – Nem egészen a medvéről. A neve egyébként Barry. – Ez úgy hangzik, mintha gyerekkönyvet készülnél írni – vigyorodott el a férfi. – Csak akkor, ha egy életre meg akarnám sebezni őket. – Mondd ki a nevem, Sophie, különben lehetséges, hogy mégis beleszólok a beszélgetésbe! – Nem akarlak a keresztneveden hívni, mert az már baráti viszonyt feltételez. Azt pedig nem szeretném. – Dehogynem – nevetett Jack. – De nincs semmi baj. Én is szeretnék veled baráti viszonyba keveredni. – Ez nem igaz – rázta meg a fejét a lány. – Hiszen nem is szeretsz. – Nem kell, hogy szeresselek ahhoz, hogy barátok legyünk. Sophie-nak fogalma sem volt, mit mondjon erre, ezért inkább gyáván kihátrált a konyhába. – Hozz nekem egy mentás kólát! – kiáltott utána Jack. – Szó sem lehet róla. Az Mr. Bittermané. Jack úgy döntött, a lány után megy a konyhába. – Az a hír járja, hogy egész kamrányi Kelly'st rejtegetsz itthon. Aha, ezek szerint Cordie árulkodott. – Kaphatsz sima kólát, Pepsit, diétás üdítőt és vizet. 136

TŰZ és JÉG Mielőtt döntött volna, Jack a saját szemével győződött meg a hűtő tartalmáról. Végül egy diétás kólát vett el, aztán a konyhaszekrényhez ment, hogy valami rágcsálnivalót keressen. Sophie megpróbálta rátukmálni a Regantől kapott rizskekszet, mivel nem szerette. Ő a chipsért volt oda, de persze Jack is arra csapott le. – Az, hogy Alec kutathat a szekrényemben, még nem jelenti azt, hogy te is megteheted. De Jack már kinyitotta a zacskót, és rávetette magát a chipsre. – Nem vagy valami szívélyes házigazda. És mi lesz a vacsorával? Sophie erre semmilyen elmés válasszal nem tudott visszavágni, csak dühöngött. – Mondd ki, Sophie! Mondd csak ki nyugodtan – biztatta Jack, azzal visszaballagott a kanapéhoz. A lány legszívesebben elővette volna a húsvágó bárdot. Még szerencse, hogy nem volt neki. Míg gondolatban különféle kivégzési módokat eszelt ki a férfi számára, elővett egy üdítőt a hűtőből, majd néhány mély lélegzetet vett, és Jack után ment a nappaliba. – Megsérültem. Ma este nem főzök. – Ahogy elnéztem a konyhádat, egyáltalán nem szoktál főzni. – Dehogynem szoktam. – Tényleg? Az árcédulák még mindig rajta vannak az edényeken, jobban mondva, azon az egy fazékon és serpenyőn. Fedőt nem is láttam. Sophie leült Jack mellé, és belemarkolt a chipseszacskóba. – A mikrót használom. – Mikor ér ide a főnököd? – váltott témát hirtelen a férfi. Sophie az órájára nézett. – Már itt kellene lennie. – Milyen hosszú a felvétel? – Két-három óra. Miért? – Tízre szeretnék ágyban lenni. – Tízre, mi? Nem úgy festesz, mint egy kilencvenéves. Annyi alvásra van szükséged? Mr. Bitterman csak egy jó óra múlva érkezett. Furcsa volt Jack mellett üldögélni, míg a férfira vártak, de egyáltalán nem kellemetlen. Jack Sophie minden kérdésére válaszolt. Készségesen mesélt a 137

Julie Garwood

gyerekkoráról, arról, hová járt főiskolára, s hogyan döntötte el, hogy FBI-ügynök lesz, nem pedig jogász. – És miért hagyod ott? Kiégtél? – Nem. – Lelőttél valakit, akit nem kellett volna? – Nem. – Elmezavar? Gondolom, most igenlő lesz a válasz. A férfi elmosolyodott. – Nem. – Akkor miért? – bökte oldalba a lány. Sophie legalább olyan kitartó volt, mint Jack. – Kényszertávollét lesz. – Most már tényleg felcsigáztad a kíváncsiságom. Sophie várta a férfi magyarázatát, de az hallgatott. Ezt nem hagyhatta annyiban. – Tudod, mit fogok kérdezni. Mit csináltál? Jack erre vonakodva elmesélte neki a YouTube-videó történetét. – Valószínűleg te vagy az egyetlen ember egész Chicagóban, aki nem látta azt a nyomorult felvételt – tette hozzá keserűen. – Á, a videó. Tényleg, Regan és Cordie mondta, hogy nézzem meg, de elfelejtettem. – Amíg fel nem töltenek valami érdekesebb filmet, üldöz a sajtó. A főnökeim először azt akarták, hogy húzzam meg magam itt, Chicagóban, de rájöttek, hogy ez nem működik. Ezért most azt akarják, hogy hagyjam itt a várost, szóval tengeri útra indulok, és addig nem is jövök vissza, amíg ez az egész el nem ül – mondta, aztán a fejét csóválva hozzátette: – Azt hiszem, most már értem, mit érezhetsz, mikor apád a hírek középpontjába kerül. Sophie nem akart az apjáról beszélni, ezért néhány személyes kérdéssel elterelte a férfi figyelmét a témáról. Az egyetlen dolog, amiről Jack nem szívesen beszélt, a szerelmi élete volt. Annyit beismert, hogy sohasem volt nős, de amikor Sophie arról faggatta, megkísértette-e valaha a házasság gondolata, Jack témát váltott. – Most én jövök – mondta. – Beszéljünk az apádról. – Inkább ne. 138

TŰZ és JÉG Jack nem erősködött. – Szívesen kérdeznék a hátteredről, de mindent tudok róla – mondta, és be is bizonyította. – Elolvastad az aktámat – állapította meg Sophie, amikor úgy vélte, hogy a férfi befejezte. – Sokkal többet tudok rólad, mint ami az aktádban áll. – Mint például? – kérdezte Sophie gyanakodva. – Mint például, hogy mindent megteszel azért, hogy az emberek felületesnek tartsanak. – Mert felületes is vagyok – bizonygatta Sophie, bár maga is rájött, milyen nevetségesen hangzik, amit mondott. Jack jót kacagott rajta. – így védekezel, igaz? Reganen, Cordie-n és talán Regan bátyjain kívül senki nem is tudja, ki vagy valójában. – Nem rejtegetem az igazi énemet. – Dehogynem. Egy kicsit nyomoztam utánad, és teljesen kiismertelek – mondta gyengéd hangon Jack. – Sophie a fejét rázta. Jack bólintott. – Mindig új táskára spórolsz, ugye? – Szeretem a táskákat. – A csudába, ez ugyancsak védekezően hangzott! – De nem is veszed meg azokat a táskákat, ugye? Kiválasztod, hogy melyiket szeretnéd, összegyűjtöd rá a pénzt, azt hallottam, némelyik igencsak drága, aztán az egész összeget elküldöd egy százhúsz kilós, csupa izom férfinak, akit Muffinnak hívnak, és ő vezeti a népkonyhát. Ez amolyan játékká vált köztetek. Egy borítékban elküldöd neki a táska képét és a készpénzt. – Fogalmad sincs, miről beszélsz. Legközelebb egy Birkint veszek. – Az néhány ezerbe kerül, nem? – Meg fogom venni azt a Birkint – erősködött Sophie. -Azt hiszed, elmennék minden szerda délután ötkor, hogy megnézzem, ha nem akarnám megvenni? Gyönyörű cserzett barna, arany díszítéssel. A férfi bosszankodva nézett rá. – Nem fogod megvenni. Összespórolod rá a pénzt, aztán odaadod Muffinnak. Sok olyan dolgot teszel, amiről nem szeretnéd, ha bárki is tudna. – A lány tiltakozni akart, de Jack elhallgattatta. – Add fel, Sophie! Te nem vagy az a 139

Julie Garwood

mesterkélt, pénzéhes, márkabuzi, hülye tyúk. Sajnálom, édesem. Ezt egyszerűen nem veszem be. Sophie kényelmetlenül fészkelődött, szerencsére Mr. Bitterman érkezése megmentette. Micsoda megkönnyebbülés! Gyűlölte, hogy Jack ennyit tud róla. Miért áldozott rá annyi időt, hogy kifürkéssze a titkait? Miért érdekelte egyáltalán? Mi a célja? Az apja! Ez az. Biztos nem vette volna a fáradságot a kutakodásra, ha nem az apjáról akart volna megtudni valamit. Bitterman átnyújtotta neki a kabátját, aztán a nyakkendőjét huzigálva besétált a nappaliba, és nehézkesen leereszkedett az egyik székre. Mialatt Bitterman és Jack megvitatták a nyomozás állását – az ő gyilkossági kísérletének a nyomozását Sophie beakasztotta a kabátot a gardróbba, aztán a konyhába ment, hogy vigyen egy Kelly'st főnökének. • – Szóval semmi előrehaladás az ügyben? – kérdezte Jacket Bitterman, aki időközben az ingujját is feltűrte. – Semmi nyom? – Steinbeck legalábbis ezt mondta. Bitterman Sophie-ra szegezte az ujját. Elvette a lánytól a kólát, de arca továbbra is komor maradt. – Akkor üljön meg a fenekén, ifjú hölgy! Nem akarom, hogy kimozduljon, amíg az a lövöldözős őrült szabadon járkál. – Uram, eddig sem mozdultam ki, és megültem a fenekemen. .. Azért kértem meg, hogy jöjjön el, mert valami nagyon fontos dologról szeretnék beszélni önnel – mondta Sophie, és anélkül, hogy meggondolta volna, mit tesz, a kanapéhoz sétált, és leült Jack mellé. Bittermannek persze feltűnt a dolog. – Mielőtt üzleti ügyekről kezdenénk beszélni, meg kell kérdeznem, honnan szerzett ennyi Kelly'st? Azt hittem, sikerült felvásárolnom az utolsó rekeszt is Chicagóban. Sophie Jackre nézett, aki szemmel láthatóan minden elkövetett, nehogy elnevesse magát. – Tényleg, Sophie, honnan szerezted? A lány gondolatai visszaszálltak a húsvágó bárdhoz.

140

TŰZ és JÉG – Igazság szerint, annyira szerettem volna, ha átjön, mert mindenáron beszélni akartam önnel, hogy talán túloztam egy kicsit a Kelly's mennyiségét illetően. – Talán túlzott egy kicsit? – hajolt előre gyanakvón Bitterman. – Túloztam – nézett főnöke szemébe Sophie. – Valójában nincs egy kamrányi kólám, csak egy-két üveggel. – Más szóval, hazudott – magyarázta készségesen Jack. Sophie megsemmisítő pillantást vetett rá, de a férfi fel sem vette. A lány nem szerette volna, ha Mr. Bitterman belefeledkezik a bánatába, ezért gyorsan a fontosabb dolgok felé terelte a figyelmét. – Uram, emlékszik még William Harringtonra és az öt kilométeres versenyre? – Persze, hogy emlékszem. A fickó meggondolta magát, és mégsem indult a versenyen, ugye? Maga azt állította, hogy azért, mert tudta, nem győzhet. – Valóban azt hittem, de kiderült, hogy tévedtem. Nem ez volt az igazi oka, hogy nem indult. – Tényleg nincs több Kelly's? – nézett körül Bitterman a szobában. – Uram, amit mondani akarok, az igazán fontos. – Rendben – biccentett a férfi. – Akkor halljuk. Miért nem futott Harrington? – Mert meghalt. Bitterman néhány pillanatig emésztgette a hírt. – Micsoda szégyen! Pedig még fiatal volt, nem? Fiatalnak kellett lennie, ha azokon a versenyeken indult. Azt hiszem, a halál a legjobb mentség arra, ha az ember nem indul el egy versenyen. Hol történt? – Alaszkában – felelte Sophie. – Harrington Alaszkában halt meg. A lány hangsúlyából Bitterman tudta, hogy van itt még valami. A Kelly'st az asztalra tette, és hátradőlt a széken. — Szóval Alaszkában? – Igen, egy jegesmedve ette meg. – Micsoda? – kérdezte zavartan Bitterman. – Mit mond? Sophie megismételte a szörnyű hírt. – Barry ette meg – csatlakozott hozzá Jack. 141

Julie Garwood

– Jóságos isten, nevet adtak a medvének, aki megevett egy embert? Ez nagy érzéktelenségre vall. – Nem, uram. Az állatnak már korábban is volt neve. Most jön a cseles rész. Meg kell győznie Mr. Bittermant, hogy engedélyezze az ügyben a nyomozást, és ha szükséges, küldje őt Alaszkába. Mindezt úgy kell elérnie, hogy főnökének eszébe se jusson, hogy ott veszélybe is kerülhet. Bitterman szörnyen aggódónak bizonyult, ha Sophie-ról volt szó. Sophie nem tervezte el pontosan, mit fog mondani, de úgy vélte, nagyszerű munkát végzett, hisz sikerült felkeltenie főnöke kíváncsiságát. Ekkor azonban Jack kérdezősködni kezdett az életkörülményekről, a vadállatokról és a kemény időjárási viszonyokról, és mindezt ott, a főnöke előtt. – Erről majd később beszélünk, Jack – bökte oldalba a könyökével Sophie. – Emlékszel, arról volt szó, hogy nem avatkozol a társalgásba? – De a veszély... – Tudom, hogy szörnyen hideg van odafent északon – szakította félbe a lány –, de viszek magammal meleg ruhát. – Nem egészen ezt... Sophie ismét oldalba bökte. – Persze, írhatok rólad is, és emlékeztethetem Chicagót arra a videóra... Jack közelebb hajolt hozzá. – Ha Alaszkába akarsz menni, hogy halálra fagyj, én nem foglak megállítani. – Igazán kedves vagy. Kiderült, Bittermannek tetszik az ötlet, hogy Chicagón kívül tudja Sophie-t egy időre. Az is eszébe jutott, hogy az előfizetők szívesen olvasnának az alaszkai emberek kemény életéről. Nem fog ráfizetni, ha a lányt elküldi erre az útra. – Olvastam valahol, hogy a barrow-i középiskolában futballcsapatot indítanak. Ez nagyon okos módja, hogy távol tartsák a gyerekeket a drogoktól és az alkoholtól, és be is vált a dolog. Esetleg szeretne egy cikket írni róla, Sophie. Meggyőzött, a magáé a sztori. Fizetem az utat. – Fel akart állni, de meggondolta magát. – Csak kíváncsiság beszél belőlem... Honnan szerzett tudomást Harringtonról? 142

TŰZ és JÉG – Nála volt a névjegykártyám. Az ottani rendőrség megtalálta, és felhívtak, hogy közöljék a halálhírét. – Mielőtt Bitterman újabb kérdést tehetett volna fel, Sophie gyorsan folytatta: – Jack és én éppen készültünk meghallgatni a Harringtonnal készített interjút. Abban reménykedem, hogy mondott valamit, ami fényt derít arra, miért ment Alaszkába. Ez a kirakós játék egy olyan darabkája, amely még nem világos előttem. Szeretné ön is meghallgatni a felvételt velünk? Bitterman udvariasan elutasította a dolgot. – Hosszú volt ez a nap. Szeretnék végre hazamenni, és lepihenni. Abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott a férfi mögött, Jack a lány felé indult. Sophie elhátrált előle. – A kirakós játék egy darabkája? Elmagyaráznád, mire készülsz valójában? A lány megrántotta a vállát. – Megadom William Harringtonnak a végtisztességet.

143

Julie Garwood

316. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Eric és én amolyan testvéri kapcsolatba kerültünk. Mivel mindketten a húszas éveinkben járunk, a kötődés szinte magától adódott. Nincsenek titkaink egymás előtt. Bevallottam neki, hogy én is végzek egy kis magánkutatást... hogy azt vizsgálom, hogyan hat a kemény hideg és az elszigeteltség Brandonra, Kirkre és rá is. Azt is elárultam neki, hogy eredetileg azt terveztem, különböző kísérletek segítségével növelem a stresszt, de aztán erről letettem, és minden figyelmemet Eric csodálatos felfedezésére fordítottam. Még merészebb lépéseket akartam. Noszogattam Ericet, hogy az új falka több tagját is oltsa be. Teljesen megváltoztam. Mostantól hiszek abban, hogy bármi megengedhető azoknak a tudományos felfedezéseknek az esetében, amelyek hasznára válnak az embernek.

144

TŰZ és JÉG

17. fejezet

Minél többet tudott meg Jack Sophie terveiről, annál bolondabbnak gondolta, és elkövette azt a hibát, hogy ezt meg is mondta neki. A lány éles válasza nem késlekedett. – Nincs jogod megakadályozni, hogy oda menjek, ahová akarok, és akkor, amikor akarok. Ezt pedig meg kell tennem. – Miért? – Mert senki más nem fogja megtenni. Nem hiszem, hogy William Harrington halála baleset volt – tette hozzá, miközben elviharzott Jack mellett. – Annyira izgatott volt, hogy a kitűnő fizikai állapotának köszönhetően csatlakozhatott egy csoporthoz, vagy projekthez. – Hirtelen eszébe jutott valami, és a férfi felé pördült. – Vizsgálatok! Harrington azt mondta, hogy volt CT-n meg MRI-n, és hogy rengeteg vért vettek tőle. A vérvizsgálatokhoz. Valami rendellenességet kerestek. Valld be, Jack, ez igazán furcsa. Sophie mind a két kezét csípőre téve állt a férfi előtt. Arca kipirult izgalmában. Jacknek nem volt könnyű a mondanivalójára figyelni. – Azt is megemlítette véletlenül, kik azok az ők? – Természetesen nem. Nem volt szabad beszélnie róla, de könnyű kitalálni, nem? Nem lehet olyan hosszú az a lista, ahol MRI-vizsgálatot végeznek. Ezzel fogom kezdeni. Jack a fejét csóválta. – Nem juthatsz hozzá a vizsgálatok eredményéhez. Ezt te is tudod. – Hm, igazad van. – Összefonta a karját maga előtt, és töprengve a semmibe meredt. – Kell lennie valami módjának, hogy megtudjam. – Meghallgathatnánk azt a riportot? Szeretnék végre túl lenni rajta. – Igen, tudom, hogy aztán indulhass a tengeri utadra. – A lány hangja határozottan rosszalló volt. 145

Julie Garwood

– Mi bajod van? – Nem is törődsz a dologgal, pedig kellene, hogy törődj vele. – Ha bűntény történt, akkor nagyon is odafigyelek, elhiheted. Harrington halála baleset volt. – Szerintem pedig gyilkosság – tette ismét csípőre a kezét Sophie. Jack nem nevetett, pedig kedve lett volna. – Ja, meggyilkolta egy jegesmedve. Gondolod, hogy előre megfontolt szándékkal? Barry a siralomházban végezheti, ha... – Gyorsan leült, mielőtt a lány meglökhette volna. – Szerinted ez mulatságos? – vonta össze a szemöldökét Sophie. – Igen, meglehetősen. – Micsoda tökfej vagy! – forgatta a szemét a lány. – Nem csoda, hogy az FBI-nak dolgozol. – Ülj le – paskolta meg maga mellett a huzatot Jack és győzz meg, hogy Harrington halála nem volt baleset. – Rendben – örült Sophie, hogy Jack hajlandó meghallgatni. William minden igyekezete arra irányult, hogy induljon a nagy versenyen, és akkor egyszer csak snitt! – csettintett Sophie. — Meghal Alaszkában. Egyedül, a semmi közepén, egy sátor közelében. Ezalatt itthon kikapcsolják a telefonját és a mobilját is, megszüntetik a honlapját. Elmentem a lakására, és azt mondták, összepakolt, és elutazott Európába, közben pedig Alaszkában volt. Őszintén, szerinted van ennek értelme? – Nem hagyott időt a férfinak a válaszra. – Tudom, mit akarsz mondani. Harrington maga kapcsoltatta ki a telefonját, mert nem tudta, meddig marad Európában, ami ugyan ostoba indok, de teljesen érthető, aztán egyszerűen meggondolta magát, és Európa helyett felruccant Alaszkába, hogy egy szál magában sátorozzon valahol a semmi közepén. Aztán pedig közlöd, hogy az egész szöveg, hogy milyen szuper jó erőben van, és hogy meghívták valami szupermenprojektbe, csak arról szólt, hogy engem lenyűgözzön. Szerintem azonban nem hazudott. – Én is kellek ehhez a beszélgetéshez? – mosolyodott el Jack. – Bocs, tudom, hogy néha elszalad velem a ló. – Mert izgat a nagy sztori? – Nem, mert izgat az igazság. Csak ez a helyes. 146

TŰZ és JÉG – Nem várok tovább. Meghallgatom azt a felvételt. – Azzal Jack lenyomta a gombot, és a szobában megszólalt Harrington hangja. Sophie a hálószobába szaladt a jegyzetfüzetéért és egy tollért. Amikor visszajött, nagyon profinak festett, amint komolyan leült a kanapé végére, és a jegyzettömböt a térdére fektetve felkészült, hogy jegyzeteljen. Egy órával később elnyúlva aludt Jack mellett a kanapén, lábát a férfi ölében pihentetve. Jegyzetfüzete a földön hevert, a toll eltűnt valahol a párnák között. Jack kitartott még vagy egy fél óráig, mielőtt úgy döntött, vagy pihen egy kicsit, vagy kivágja azt a nyomorult diktafont az ablakon. Amikor megállította a felvételt, és letette Sophie lábát az öléből, a lány felébredt. Sophie kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. A nagyszerű! Úgy döntött, ezentúl így hívja Jacket. Sophie egyik zoknija félig lecsúszott a lábáról, és Jack azzal foglalatoskodott, hogy felhúzza. Amikor a férfi rajtakapta, hogy nézi, és elmosolyodott, Sophie szíve kihagyott egy ütemet. Abban a pillanatban biztosan tudta. Különös, gondolta. Ez nagyon furcsa. Soha korábban nem tapasztalt még ilyen azonnali szeretet/gyűlölet érzést senki esetében. Jack más volt, mint a többi, és ez határozottan aggasztotta. Ez az ember még megsebezheti. A fajankó! Lassan felült, haját hátrasimította az arcából, közben igyekezett száműzni a férfit a gondolataiból. – Miről maradtam le? – Ha van egy kis szerencséd, akkor az első tizenkét versenyről. – Csak a tizenkettedikig jutottál el? – ráncolta a homlokát Sophie. – Én legalább odafigyeltem, és nem aludtam alig öt perccel azután, hogy meghallottam Harrington hangját. – Igazad van. Nem kellett volna szemrehányást tennem. – Frissítsd fel, légy szíves az emlékezetemet. Hány versenyt kell még végighallgatnom? – Tizenkettőt. – Jaj, ne! – nyögött fel Jack. – Ez brutális! – Felállt, hogy kinyújtóztassa a lábát. – A CIA nyugodtan használhatná az anyagot a 147

Julie Garwood

vallatásaihoz. Csak rá kell tenni a fülhallgatót a delikvens fejére, és három óra alatt simán megtörik. – Nem kell maradnod. – Sophie felkapta a jegyzetfüzetet, és az asztalra tette a diktafon mellé, majd a toll után kezdett kutatni. – Visszajöhetsz holnap, hogy meghallgasd, ami még hátravan. – Ha elmegyek, viszem magammal a diktafont is. Sophie tudta, hiába emlékeztetné a férfit, hogy nem az övé a masina. Akkor is csak akadékoskodna. De hát nem is várt mást. A férfi olyan cégnek dolgozott, amelyik nem csinált lelkiismereti ügyet az ilyen apróságból. – Akkor maradnod kell. – Jó, rendben. – Öt perc múlva a kanapénál. Sophie a fürdőszobába ment, hogy megmosakodjon és fogat mosson. A hideg víz felfrissítette. Már csak egy kis koffeinre van szüksége, hogy végig tudja hallgatni a hátralévő versenyeket anélkül, hogy elaludna. A tükörbe nézve úgy döntött, megfésülködik, és feltesz egy kis sminket is. Mivel kéznél volt a kedvenc parfümje is, már éppen fújni akart belőle a csuklójára és a nyakára, amikor hirtelen rádöbbent, hogy mit is csinál. Szép akar lenni... a férfi kedvéért. – Elment az eszed? – suttogta, és teljes tíz másodpercig bámulta a tükörképét a válaszra várva. – Nyilvánvaló – mondta ki végül. – FBI. Emlékszel még, ez mit jelent? Az emlékeztető segített. Akárcsak Jack. Ha észrevette is, hogy a lány kicsinosította magát, egy szóval sem említette. Igazság szerint, jóformán rá sem pillantott. Alighogy meghallotta a lépteit, be is kapcsolta a diktafont. William Harrington éppen akkor kezdett bele a vízhólyagok részletezésébe. Jack javára legyen mondva, végighallgatta az egész felvételt káromkodás nélkül. – Harrington semmi olyasmit nem mondott, ami segítené Steinbeck nyomozását – állapította meg, miután kikapcsolta a diktafont. – Azt remélted, hogy lesz a felvételen valami? Bárki is próbált megölni, az valaki olyan volt, aki elvesztette a pénzét a Kelly's bezárásakor, vagy talán valami rokon, vagy barát. Harringtonnak ehhez semmi köze. 148

TŰZ és JÉG – Talán – hangzott a semmitmondó válasz. – Nem értem, miért nem Steinbeck nyomozó hozta el a diktafont, és hallgatta meg a felvételt. – Steinbeck egyelőre más nyomot követ, és kikérdezi az embereket. Ez az interjú eléggé hátul van a fontossági listáján. Alec tudta, hogy szeretnéd visszakapni a diktafont, és ahogy említettem is, szívességet tettem neki. -Akkor most megmondhatod Steinbecknek és Alecnek, hogy semmi érdemleges nem volt a felvételen. – Megmondhatnám – indult az ajtó felé Jack -, de megteszem-e? Kétlem. Nagyon is kétlem. Sophie kihallotta a hangjából az incselkedő mosolyt. – Hogy mondod? – Ha azt mondom, volt valami gyanús az interjúban, a társam végig fogja hallgatni az egészet. – Hazudnál a társadnak? – kérdezte döbbenetet színlelve Sophie, bár magában nagyszerű ötletnek tartotta a dolgot. – Komolyan fontolgatom. – És Steinbeck nyomozónak? – Neki megmondom az igazat. Jack elfordította a gombot, aztán megfordult. Sophie hátrébb lépett, de még így is túl közel volt a férfihoz. Az előtérben félhomály uralkodott. – Sajnálom, hogy tönkrement az estéd – mondta. – Alig múlt kilenc, és azt mondtad, hogy tízre szeretnél ágyban lenni, nem? Szerintem, még meg tudod csinálni. – Igen, azt mondtam, de azt hiszem, hazamegyek inkább. Beletelt pár másodpercbe, míg Sophie-nak leesett, mit is mondott a férfi. Azt tervezte, hogy valami nő ágyában lesz este tízre, nem a sajátjában. – Még mindig ott a holnap – mondta, reményei szerint vidám hangon. – Vagy a holnapután. Tudsz addig várni, ugye? – Én? – háborodott fel a lány. – Azt akarod mondani, hogy az én ágyamban leszel? Ez igencsak nagy önteltségre vall, nem gondolod? 149

Julie Garwood

– Te még nem gondoltál rá? – Hogy én... hmm... talán... de túlságosan bonyolult... az egész... Jack elmosolyodott. – Higgy nekem! Megéri kivárni. Átölelte a lányt, lassan lehajtotta a fejét, és ajkát könnyedén az ajkához érintette egy ártatlan, semmitmondó, viszlát-puszira. Amikor felemelte a fejét, tekintetük találkozott. Sophie nem húzódott el. Átkarolta a férfi nyakát, és csókjuk ezúttal nem volt sem ártatlan, sem sietős. A férfi szája forró volt, csodálatosan forró. Jacknek nem kellett erővel szétfeszítenie az ajkát, Sophie önként és boldogan adta meg neki, amit akart. Nyelvük találkozott. A férfié lustán simogatott – felkeltve a lány vágyát -, felfedezett és ízlelgetett. Egy csóknak nem lenne szabad lustának és egyben erotikusnak is lennie, mégis, ez a csók hihetetlenül felkavaró, vágyat gerjesztő volt. Jack úgy viselkedett, mintha övé lenne az egész éjszaka, és mire ajkuk elszakadt egymástól, bármit elvehetett volna, amit csak akart. És ezt tudta is, akárcsak a lány. Jack nem köszönt el. Egyszerűen remegő kocsonyává változtatta, aztán otthagyta. Sophie nem tudta, mennyi ideig állt a falnak dőlve, míg végül összeszedte magát, és bezárta az ajtót. Eloltotta a villanyt a konyhában és a nappaliban, aztán bement a hálószobába. Maga elé emelte a kezét, és látta, hogy reszket. De ez teljesen rendben van, gondolta, elvégre meglepte a csók. A kíváncsisága ki van elégítve, most már továbbléphet. Akár el is felejtkezhet róla. Sophie hanyatt vetette magát az ágyon, és a mennyezetre meredt. Próbálta meggyőzni magát, hogy nem nagy dolog az egész, de közben egy kis hang egyre csak azt hajtogatta a fejében: Szentséges szűzmáriám!

150

TŰZ és JÉG 400. számú naplóbejegyzés Chicago A munkánk hihetetlen eredményeket hozott. A K-74 nem szünteti meg az öregedési folyamatot, de jelentősen lelassítja. Azt még nem tudjuk, milyen százalékban. Ami még ennél is csodálatosabb, a stresszfaktor és az élettani hatások kölcsönhatása. Nem számít, milyen borzasztóak a körülmények, az állatok semmilyen félelmet nem mutatnak, és a pulzusuk sem ingadozik. Vajon ez a szer lesz az, amellyel szabályozni tudjuk, vagy teljesen kiküszöbölhetjük a huzamosabb stressz emberi testre gyakorolt romboló hatását? A patkány, amelyet egy tartályba tettünk egy kígyóval, egyáltalán nem mutatta a félelem jeleit még akkor sem, amikor az életéért harcolt. Vajon a K-74-től legyőzhetetlennek érezte magát? De vajon hogyan reagálnak a farkasok az adag növelésére? Hamarosan megtudjuk.

151

Julie Garwood

18. fejezet

Történt egy apró incidens Harrington lakásán. Gil felhívta Mr. Crosst, az épület igazgatóját, és egy kis kedveskedéssel, valamint egy csipetnyi erőszakkal rávette, hogy engedje be Sophie-t Harrington otthonába. Mr. Cross az előcsarnokban várta őket. Szerencsére nem a recepciósbiztonsági őrnek álcázott bandita volt szolgálatban. Sophie úgy vélte, akkor sem jutna be mellette, ha Mr. Cross karjába kapaszkodna. – Hiányozni fog nekünk Mr. Harrington – mondta Mr. Cross, amint követte őket a felvonóhoz. – Ideális lakó volt. Időben kifizette a lakbért, magányosan élt, semmiféle problémát nem okozott, s csak ritkán jött hozzá késő éjszakai látogató. Attól tartok, összefutunk Mr. Harrington másod-unokatestvérével. Hol jött, hol ment egész héten. Egyáltalán nem hasonlít Mr. Harringtonra, sőt inkább az ellenkezője – suttogta az igazgató. – Egy bárdolatlan tacskó, ha engem kérdeznek. Bárdolatlan? Mr. Cross még nagyon finoman fogalmazott. Dwayne Wicker megdöbbentően durva volt. Sophie nem az a fajta, aki elhamarkodott ítéletet alkot bárkiről is, hisz az első benyomás gyakran csal, Dwayne esetében azonban kivételt tett. Mialatt Mr. Cross bemutatta őket egymásnak, Dwayne szükségét érezte, hogy megigazítsa ágyékánál a nadrágját. Viselkedhet valaki ennél faragatlanabbul? – Mit akarnak? Mit keresnek itt? – kérdezte. Szájából fogpiszkáló lógott ki, mely beszéd közben ide-oda ugrált. – Át kell néznem Mr. Harrington papírjait – válaszolta Sophie. – Miért? – sandított rá a férfi. – Maga talán valami titkárnő? – Így is mondhatjuk. – Akkor rendben. Engem nem érdekelnek a papírok. Azt már tudom, hol van a pénz és az értékpapírok. – Megütötte a főnyereményt, igaz? – kérdezte Gil. 152

TŰZ és JÉG – Az már biztos. – Milyen jól ismerte Williamet? – Egyáltalán nem jól. Nem sok hasznom volt belőle. Néhányszor ugyan adott pénzt nekem, de aztán egyszer csak beszüntette a kölcsönöket. Fogadni mernék, hogy a pokolban ég ezért. Több pénze volt, mint amennyit el tudott költeni, nekem pedig a fogamhoz kellett vernem a garast. Nem az én hibám, hogy nem tudok elhelyezkedni. Gondok vannak a hátammal. Mivel a vérrokonom volt, kötelessége lett volna segíteni, nem igaz? – Sophie és Gil egy szót sem szólt. Dwayne beleegyezésnek vette a hallgatásukat. – Fösvény egy alak volt, de a pénzét mégsem vihette magával a másvilágra, ugyebár, így most az egész az enyém. Sophie-nak felfordult a gyomra a fickótól. – Hol vannak William iratai? – Az ebédlőben, a földön. Az asztalt és a székeket már eladtam, szóval, ha le akarnak ülni átnézni a papírokat, be kell érniük a padlóval. – Nem elhamarkodott lépés ilyen gyorsan a halála után eladni a holmijait? – kérdezte Gil. – Dehogy! Abban a pillanatban, hogy a rendőrség megállapította, William a halott, az enyém minden tulajdona. Én vagyok a legközelebbi rokona. Már korábban is nekiláttam volna, de a rendőrség ragaszkodott a megdönthetetlen bizonyítékhoz. Felküldtek Anchorage-be néhány hajszálat a fésűjéből, hogy lefuttathassanak egy DNS-tesztet. Én mondjuk, biztos vagyok benne, hogy William az. Jobb lesz, ha sietnek – mutatott a konyha felé. – Bármelyik pillanatban megérkezhetnek a költöztetők, és az ingatlanügynök, hogy megmondja, mennyit kaphatok ezért a helyért. Harrington lakása valaha nyilván elegáns volt: magas mennyezet, gyönyörűen faragott szegélylécekkel, tágas, világos szobák. Most úgy festett, mintha Dwayne valami garázst akarna kiárusítani. William iratai aranybányának bizonyultak. Sophie megtalálta a férfi telefonszámláit, az orvosok igazolásait, a vizsgálatok eredményeit, a telefonregiszterét és a hitelkártya forgalmának elszámolását, s mindezt szépen rendbe szedve egy sárgás dossziéban. Sophie az egész 153

Julie Garwood

paksamétát beszuszakolta hatalmas táskájába. Több papírt is magával vitt volna, ha nem sétál be Dwayne, és nem látja meg, miben mesterkedik. – Miért érdeklik magát ennyire ezek az iratok? – Csak. Erre a férfi gyanút fogott. – Valami konkrét dolgot keres? Hé, várjunk csak egy percet! Mi folyik itt? – De nem hagyta, hogy a lány válaszoljon. – Maga meg William egymáshoz tartoztak? Tudja, hogy értem. – Hogyan, Mr. Wicker? – Keféltek! – csattant fel a férfi jól érezhető megvetéssel a hangjában. – Így van, igaz? – Lekuporodott Sophie mellé, és meglátta, hogy a lány egy ügyvédi iroda levelét tartja a kezében. Gyorsan megpróbálta elvenni tőle. -Tudom már, miért van itt. Azt hiszi, hogy az unokatestvérem hagyott magára valamennyi pénzt, és ezért nézi át az iratait. Rossz hírem van a maga számára, édesem. Egy megveszekedett garast sem kap. Gil az ablakpárkánynak dőlve figyelt. Önkéntelenül megszólalt, meg sem gondolva a következményeket: — Hacsak az unokatestvére nem írt új végrendeletet, amelyben mindenét a kedvesére hagyta. Ezzel olajat öntött a tűzre. Dwayne kis híján megőrült ettől a lehetőségtől. – Egy fészkes fenét! – ordította, és majd' lenyelte a fogpiszkálót. – Azonnal adja ide azokat a papírokat, és tűnjenek el innen! Sophie szemrehányóan nézett Gilre: – Komolyan... Kötélhúzás kezdődött. Dwayne többé nem hívta kedvesemnek. Sophie új neve „te szuka" lett, miközben a férfi megpróbálta kirántani a kezéből a táskáját. Sophie azonban nem hagyta. Dwayne-nek akadt még egy-két durva jelző a tarsolyában, de Sophie-t nem izgatta egészen addig, míg a férfi túl messzire nem ment, és megütötte. Sophie megdermedt döbbenetében. Akárcsak Dwayne, de aztán önelégült vigyor terült el az arcán. Mielőtt még Gil odaérhetett volna, Sophie ökölbe szorította a kezét, és egy kobra gyorsaságával lesújtott. Dwayne ajka felrepedt, a fogpiszkáló kettéroppant. Talán még az orra is betört, de ebben Sophie nem lehetett biztos. 154

TŰZ és JÉG Sophie erősen megmarkolta a táska szíját, és fejét csóválva nézett a szánalmas fickóra. – Megütni egy lányt... Szégyellheti magát! A visszavonulás tűnt az egyetlen logikus lépésnek, mielőtt Dwayne összeszedi magát. – Örülök, hogy megismerhettem — mondta Gil, mielőtt előtt kisétált volna az ajtón. – Remélem, kellemesen telik majd a napja!

155

Julie Garwood

422. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Az alapítvány zöld utat adott, hogy befejezzük a farkasokkal folytatott eredeti kutatásainkat. Ismét itt a régi csapat. Egy-két dolgot felújítottunk a szállásunkon itt fent a fagyos északon, de a dolgok többsége maradt a régiben. Míg Chicagóban jártunk, Erickel felállítottuk a saját laborunkat. Könyörögtünk és kölcsönkértünk, és így sikerült anélkül, hogy más segítségét igénybe kellett volna venni. Most egyenrangú társa vagyok Ericnek, és egyikünk sem tartozik elszámolással egyik gyógyszerészeti vállalatnak vagy kormányszervnek sem. A kutatási eredményeink titokban maradnak, míg meg nem lesz minden adatunk, mellyel a világ elé állhatunk. Fantasztikus! A nyomkövető eszközeink még mindig működnek. El sem akartuk hinni, amikor rábukkantunk Rickyre. Legalább kilencéves már, de ugyanolyan életerősnek és fiatalnak látszik, mint azon a napon, amikor először megláttuk. Ami azt illeti, most megint saját falkája van. Egy jottányit sem veszített a férfiasságából. Ez a tény önmagában külön tanulmányt igényelne. Mialatt Brandon és Kirk azonosította és megjelölte az új falka tagjait, mi Erickel vér– és szövetmintákat vettünk Rickytől. Nem volt könnyű elaltatni, de sikerült. Közelebbről megnézve, mintha a bundájának nem lenne meg a régi fénye, de a vérminta másról árulkodik. Ricky hormonháztartása olyan egyensúlyban van, amilyet soha korábban nem láttunk, és nyomokban még mindig találtunk benne K-74-et. Ricky hamarosan újabb adagot kap a szerből. Meglátjuk, hogyan reagál, és aztán terveink szerint jöhetnek a többiek. Egyetlen hivatalos jelentésbe sem tesszük bele a kutatásaink eredményét. Amit mi teszünk, túllépi a megbízás kereteit, és akár ki is rakhatnak miatta a programból, de úgy véljük, a várható jutalom megéri a kockázatot.

156

TŰZ és JÉG

19. fejezet

Sophie a lakása padlóján ült, körülötte a sárga dosszié tartalma. Azzal töltötte a délutánt, hogy átfésülte Harrington iratait remélve, hogy rábukkan valamire, ami magyarázatot ad a férfi eltűnésére és váratlan halálára. Eddig csak annyit tudott kideríteni, hogy Harrington az egészség megszállottja volt. A legvastagabb boríték orvosi jelentésekkel és a vizsgálatok eredményeivel volt tele, és amennyire Sophie meg tudta állapítani, Harrington valóban olyan egészséges volt, mint mondta. A legutolsó vizsgálat eredménye volt legfelül. Bár tudta, hogy valószínűleg elutasítják, mégis úgy döntött, hogy szerencsét próbál. Az első oldalon megtalálta a klinika telefonszámát, és feltárcsázta. Vidáman bemutatkozott a telefont felvevő recepciósnak, és elétárta az ügyét. Elmondta, hogy riporter, és írni akar a klinika egyik betegéről, akinek korai halál jutott osztályrészül. Mindent elkövetett, hogy meggyőzze a zord hölgyet, nem leleplező írást tervez, hanem emléket szeretne állítani az elhunytnak, de a recepciós már a mondat közepén félbeszakította, és erőteljes hangon rendre utasította, mondván, a klinika semmilyen körülmények között nem ad ki információkat a betegeiről. Sophie pontosan ezt a választ várta, de legalább megpróbálta. Csüggedten tette le a kagylót, ám nem adta fel. Tovább kell keresnie. Harrington telefonregiszterét vette a kezébe. Nagyon kevés beírást talált, és annak legtöbbje is hivatalos szám és cím: a jogi cég, egy-két orvos, egy fodrászat, néhány étterem. Egyetlen barát száma sem volt a könyvecskében, és Sophie elgondolkodott, vajon volt-e a férfinak egyáltalán barátja. Ha volt is, Harrington nyilván a mobiljában tartotta a számát, vagy a kéziszámítógépén, de mivel egyik sem állt Sophie rendelkezésére, nem tudta ellenőrizni, így van-e. Szerencsére volt más 157

Julie Garwood

megoldás is: a mobiltelefon számlája a hívásrészletezővel. Néha a lista a bejövő hívások adatait is szokta tartalmazni. Átkutatta a paksamétát, de nem találta meg, amit keresett. Nyilván Harrington lakásában maradt. Csak az irat halom felét tudta eltenni, amikor Dwayne Wicker bement és megakadályozta a további kutatásban, s tekintve, hogy milyen körülmények között váltak el, Sophie kételkedett benne, hogy a férfi tárt karokkal fogadná, ha ismét beállítana hozzá. Sophie éppen a következő lépésen töprengett, amikor megszólalt a telefont. Paul Larson hívta Alaszkából. – Csak arra voltam kíváncsi, megfontolta-e az ajánlatomat. Sophie felnevetett. Nem tudta hibáztatni a férfit a kitartásáért. – Ami azt illeti, éppen azon gondolkodtam. – Nagyszerű – lelkesedett Larson. – Alig várom, hogy találkozzunk – tette hozzá izgatottan. – És egyáltalán nem azért, mert női társaságra vágyom. – Ha mégis elmennék, akkor is kizárólag üzleti ügyben. Végeztem egy kis kutatást William Harrington ügyében, és van egy-két dolog, amit szeretnék ellenőrizni. – Ez a másik ok, amiért hívtam. Új híreim vannak. Hallottam két fickóról, akik beszéltek Harringtonnal. – Mikor beszéltek vele? Mit mondott nekik Harrington? – Lassítson! – kuncogott Larson. – Hagyja, hogy megmagyarázzam! Talán nem tudja, de a kamionok folyamatosan járnak errefelé a Daltonon egész évben. Fairbanksből jönnek mindenféle felszereléssel és élelmiszer-utánpótlással. Az egyik vezető igazán kedves ember. Sam Jacksonnak hívják. Ő mesélte, hogy felvett két fivért Deadhorse felé. Coben a nevük, és prémvadászok. Sam azt állítja, kicsit furcsa szerzetek, de nem borzasztóak. Gondolom, ez azt jelenti, hogy a fivérek nem tudják, hogyan kell társaságban viselkedni. Mindegy. Hogy múlassa az időt, Sam elmesélte nekik, hogy Barry megölt egy embert, és amikor azt is megemlítette, hol történt, az egyik fivér megkérdezte, nem Harringtonnak hívták-e az illetőt. Találkoztak Williammel odakint a hómezőn. Mindketten emlékeztek rá, hogy William megkérte őket, ne hívják Billnek. Különös, hogy pont erre emlékeztek, nem gondolja? 158

TŰZ és JÉG – De igen – értett vele egyet Sophie. – Mi egyebet mondtak még a fivérek? – akart még többet tudni. – Akkor még Sam nem tudta Harrington nevét, de biztos volt benne, hogy a fivérek ugyanarról a személyről beszélnek. Az egyikük elmondta, hogy ez a William egy elhagyatott helyen készült tábort ütni, és úgy látszott, hosszabb időt akar ott tölteni. Azt is mondták, hogy elég sokat beszélgettek Harringtonnal, sőt a segítségüket is felajánlották neki, de ő nem kért belőle. – Harrington azt is elárulta, hogy mit csinál ott? – Sam ezt nem mondta, de azt igen, hogy a fivérek több órát töltöttek Harringtonnal. – Szeretnék beszélni velük. – Sam már úton van visszafelé Fairbanksbe, de elő tudom ásni a telefonszámát, vagy megkérhetem, hogy ő hívja fel magát. – Nem, én úgy értenem, hogy a két testvérrel. Velük szeretnék beszélni. – Azzal lesz egy kis gond. Sam azt mondta, arra készültek, hogy összeszedjék a holmijukat, és elinduljanak Umiat felé. – Megkaphatnám a mobiljuk számát? Larson jót nevetett a kérdésen. – Sophie, azok az emberek prémvadászok. Nem hordanak magukkal mobiltelefont. A vadonban élnek, és nincs rá szükségük. – És mi van, ha bajba kerülnek? – Van nálunk puska, pisztoly, balta... – Értem. A vadon fiai, akik fakunyhókban élnek a hegyekben. – Inkább lakókocsikban, és úgysincs térerő ott, ahol ők járnak, szóval nincs értelme mobilt vinni magukkal. Ha elég gyorsan ideér, talán el tudja csípni őket, mielőtt visszatérnek a táborhelyükre. Sophie gyorsan végiggondolta, milyen munkái vannak az újságnál. – Talán ki tudok venni néhány napot. – Minél hamarabb ideér, annál valószínűbb, hogy találkozik a Cober fivérekkel. – Még ma lefoglalom a repülőjegyet. – Csak tudassa, mikor érkezik, és én ott várom a repülőtéren. 159

Julie Garwood

– Majd értesítem. – Mit szólna hozzá, ha én meg foglalnék szobát a szállodában? Hány szobát szeretne? – Csak egyet. – Egyedül utazik? – Igen? Gond? – Nem, dehogyis. Tökéletes biztonságban lesz idefent. Talán nagyobb biztonságban, mint Chicagóban. Tekintettel arra, hogy alig néhány napja lőttek rá, Sophie-nak egyet kellett értenie a férfival: Prudhoe Bay jelenleg tényleg biztonságosabb Chicagónál. – Nem aggódom – jelentette ki. – Deadhorse-ban egy kicsit különös a szállási lehetőség. Vagy saját szobája van, de közös a fürdő, vagy mehet a közös hálóterembe is egy tucat másik fickóval. Gondolom, saját szobát szeretne. – Jól gondolja. – Ó, és szólok a deadhorse-i rendőrségnek is, hogy jön. Úgyis be akartam számolni nekik arról, hogy a Coben fivérek találkoztak Harringtonnal. Harrington halála ugyan véletlennek lett elkönyvelve, de lehet, hogy azért beszélni akarnak a testvérekkel. Meddig szándékozik maradni? Ha nem bánja, körbevinném. – Az nagyszerű lenne. – Szeremé látni, hol táborozott Harrington, ugye? – Igen, és amíg ott vagyok, el kell mennem Barrow-ba is. A főnököm azt szeretné, ha írnék egy cikket az ottani középiskola focicsapatáról. – Barrow nem éppen egy ugrásnyira van innen. Repülővel kell mennie, de ezt el tudom intézni magának. A baleset helyszíne fölött fog elrepülni. Tudja, ahol Barry... Bevacsorázott William Harringtonból? – Igen, tudom.

160

TŰZ és JÉG Larson megemlített még néhány helyet, amit szerinte Sophie-nak feltétlenül meg kell néznie, amíg az öbölben tartózkodik. Umiat, a Topagoruk folyó és Alaktak is köztük volt. Sophie nem tudta volna leírni a neveket, a kiejtésükről már nem is beszélve, de Paul mindet ismerte. – Látnia kell a Jeges-tengert! Azért önmagában megéri ideutazni. Paul szájából hallgatva olybá tűnt az egész, mint egy nagy kaland. Éppen ideje, hogy kiművelje magát, határozta el Sophie. Még mindig elég keveset tud Alaszkáról. A számítógéphez ment, és olvasni kezdett. Éjszakák, amelyek több mint ötven napig tartanak; az északi szél, amely könnyedén felkapja az embert, mintha csak papír zsebkendő lenne; a hőmérséklet, amely akár mínusz hatvan fok alá is süllyedhet... Ugyan melyik épeszű ember akarna itt élni? Sophie felhívta az utazási irodát, hogy kiderítse, hogy juthat legegyszerűbben Prudhoe Baybe. Miután lefoglalta a jegyet, felhívta Paul Larsont. A hangposta válaszolt. – Paul, itt Sophie Summerfield beszél. A 459-es járattal érkezem, szerdán délután ötkor. Viszlát addig. Rengeteg tennivalója volt még, mielőtt elhagyná Chicagót. A papírokat egyetlen kupacba rendezte, és az ebédlőasztalra tette, aztán visszaült a számítógép elé, hogy az egyik cikkén dolgozzon. Mire befejezte, jóval elmúlt éjfél. Elméje telve volt alaszkai képekkel, de amikor végül ágyba bújt, és lehunyta a szemét, gondolatai Jack MacAlister és a csók körül forogtak. Az az átkozott csók! Mekkora hiba! Ez nem is kérdés. Akkor meg hogyan lehetséges, hogy szeremé még egyszer elkövetni ezt a hibát? Sophie második hibája az volt, hogy megfeledkezett a pletykavonalról. Gil vette fel másnap reggel. Ő volt az önkéntes sofőrje, aki elfuvarozta az orvoshoz, hogy kiszedjék a varratokat. Sophie a hazafelé úton csak úgy mellékesen megemlítette az utazási terveit. Úgy tűnt, Gil komolyan érdeklődik irántuk, és rengeteg kérdést tett fel a helyről. A nap végére a lány új nevet adott Gilnek: Fecsegő. 161

Julie Garwood

Még egy órája sem volt otthon, amikor beindultak a telefonhívások. Telefonált Regan, aztán Regan bátyja, Aidán a repülőtérről, ahol a hazainduló járatra várt, ami egyben azt is jelentette, hogy Regan már árulkodott. Felhívta Cordie is, akinek a telefonjai az órák közti ötpercekre voltak szabva, így három hívásába is telt, mire be tudta fejezni a mondanivalóját. Sophie higgadtan fogadta a „te megőrültél "-hívásokat, míg be nem futott Alec telefonja. Regan nyilvánvalóan meggyőzte a férjét, hogy kötelessége visszatartani Sophie-t mindenféle meggondolatlanságtól. Alec kerek-perec közölte vele, hogy nem mehet sehová. Sophie nem vette a szívére. Jót nevetett, és emlékeztette a férfit, hogy azt csinál, amit akar, és ott, ahol akarja, míg nem ütközik törvénybe. Aztán hazudott neki. Azt állította, még nem döntötte el, hogy utazik-e Alaszkába, de megígérte, Alec lesz az első, akit értesít, ha rászánná magát az útra. Alec egyetlen percig sem hitt neki. Túl régóta ismerte már Sophie-t, és tudta, milyen srófra jár az agya. Egyhavi fizetésébe mert volna fogadni, hogy a lány már le is foglalta a repülőjegyet, és csak a biztonság kedvéért, utánanézett. Nem tévedett. Tisztában volt vele, hogy nem állíthatja meg, de gyűlölte a gondolatot, hogy a lány egyedül utazzon. Harrington ott halt meg magára hagyatva a semmi közepén, és Alec nem akarta, hogy Sophieval is ez történjen. Nem számított, hogy Harrington halálát balesetként zárták le. Akkor is volt valami baljóslatú az ügyben, és Sophie-t ismerve tudta, hogy a lány pontosan ezt akarja majd kideríteni. Alec azt is tudta, hogy kérhetne segítséget az anchorage-i FBIirodától, de ők sem tudnának huszonnégy órás védelmet biztosítani a lánynak, arról nem is szólva, hogy Sophie amúgy sem hagyná. Mivel feleségül vette Regant, Cordie és Sophie olyan volt neki, mintha a húgai lennének. Cordie volt a leggyakorlatiasabb a három lány közül, s bár Sophie-t édes teremtésnek tartotta, az is tény, hogy a lány szinte kereste a bajt. Állandóan felkarolt valami rosszul végződött, vagy feledésbe merült ügyet, és a kockázat ellenére általában sikerült is igazságot szolgáltatnia. Alec megtanulta, hogy Sophie életében minden a becsületességről szól. 162

TŰZ és JÉG Alecet nem érdekelte, mit gondol Sophie a dologról. Úgy döntött, valakinek vele kell mennie, és csak egyetlen embert ismert, akinek volt rá ideje, és nem ijedt meg a saját árnyékától. Az illetőnek volt fegyvere és jelvénye is, ami határozottan kapóra jött. Jack való erre a feladatra. Persze rengeteg finesz és mesterkedés kell hozzá, hogy őt meggyőzzék. Csak egyetlen módja van a dolognak: egy rendkívüli pókerparti.

163

Julie Garwood

493. számú naplóbejegyzés A sarkvidéki tábor Brandon és Kirk visszautazott Chicagóba, és azt hiszik, néhány napon belül mi is távozunk a táborból. Nagyon elégedettek a falkával végzett munkájukkal, és Brandon határozottan odavan a családért. Sajnálta, hogy itt kell őket hagynia, de bízik benne, hogy jövőre visszatérünk. Ericre és rám kemény munka várt, miután társaink elmentek. Beletelt egy kis időbe, mire az összes, K-74-gyel beinjekciózott farkast sikerült lokalizálnunk. Úgy tűnik, mindegyik egészséges és ugyanolyan eleven, mint amikor legutóbb láttuk őket. Egyikük sem öregedett túl sokat. Nagy kár, hogy életük virágjában el kell pusztítanunk őket, de további alapos vizsgálatokra van szükségünk, hogy sejtszinten is meg tudjuk határozni a K-74 hatását. Az eddigi legcsodálatosabb felfedezésünk az, hogy minél több stressz éri a szervezetet, annál fiatalabb és erősebb lesz. Ez vajon hogyan lehetséges?

164

TŰZ és JÉG

20. fejezet

Mindannyian benne voltak. Gil nem bírt magával, muszáj volt eldicsekedni Sophie hőstettével. – Én mondom, azt látnotok kellett volna! Sophie felrepesztette Wicker ajkát, és talán még az orrát is betörte. Nagyon remélem, hogy betörte. Az a szemétláda úgy vonított, mint egy rühes kutya. Gil úgy kérkedett, mint egy büszke nagybácsi az unokahúga focisikereivel. Épp most érkezett, és ült le állandó kártyapartnerei – John, Alec, Jack és Zahner – mellé. – Jobb, ha az ember nem akasztja össze a bajszát Sophie-val – mondta John mert biztosan pórul jár. Aiden gondoskodott róla, hogy a három lány meg tudja védeni magát. Mindenki mosolygott és bólogatott az asztal körül. Mindenki, kivéve Jacket. – Az a nyomorult gazember megütötte Sophie-t? És te hol voltál, Gil? Miért nem állítottad meg? –Nem volt szüksége a segítségemre. Még a szoba közepén sem jártam, Sophie már padlóra küldte azt a gennyládát. Az is mulatságos volt, ahogyan tette. A fickó arca elé emelte a kezét, aztán lassan ökölbe szorította, közben végig a szemébe nézett... –Volt rajta gyűrű? – szólt közbe John. – Persze. – Akkor jó. Jobban be tudod verni a másik képét, ha gyűrű is van rajtad. – Úgy van! – helyeselt Zahner. – Ha elég gyűrű van rajtad, az olyan, mintha bokszért viselnél. – Szóval Sophie ökölbe szorította a kezét, és... – nógatta John Gilt. 165

Julie Garwood

– Csak pár lépésre állt tőle, és olyan okostojás arccal nézte a fickót, aztán egyszer csak... bumm! – csapott jobb öklével a bal tenyerébe Gil. – Bele a képébe. Meg sem lendítette a kezét, hogy időt adjon neki a lebukásra. Nem, egyenesen a közepébe... keményen... és villámgyorsan, mint a kobra. –Tökön kellett volna rúgnia – jegyezte meg Zahner. – Mindig arra okítom a lányaimat, rúgják tökön a delikvenst. – Milyen lányaidat? – kérdezte John. –A dolgozó lányokat, akiket megpróbálok rávenni, hogy hagyják ott az utcát. – Ez úgy hangzott, mintha valami strici lennél – jegyezte meg Alec. Zahner nem sértődött meg, sőt jóízűt kacagott. – Sokkal több pénzt keresnék, ha az lennék. –A fenébe, Zahner, mióta van aranyfogad? – kérdezte Jack. – Ez csak olyan levehető. A lányaim imádják. – A lánykáknál még elég – kuncogott John. – Sophie jól van? Nem bántotta az a gazember? Aiden Hamilton, Alec sógora éppen időben lépett be, hogy hallja Jack kérdését. – Valaki kezet emelt Sophie-ra? – kérdezte, levéve zakóját, amit aztán hanyagul a szék támlájára terített. – Jól van a lány – nyugtatta meg Gil, és újra elmesélte az egész történetet. – Zaklatni fogja Sophie-t a rendőrség? – kérdezte Aiden, miután Gil befejezte. – Szerintem nem. – Beperelheti a fickó? – Nem hinném. – Mi vagy te? Talán a pótapja? – kérdezte Zahner. Alec felelt sógora helyett. – Aiden volt Sophie nem hivatalos gyámja egy ideig. Alig volt huszonkettő, amikor beadta a bíróságra a keresetet. Végül hivatalossá tetted valaha is a dolgot? – fordult Aidenhez. – Mit számít az most már? Sophie elmúlt huszonegy – mutatott rá a férfi. – Nem értem – mondta Zahner. – Hiszen Sophie-nak van apja. 166

TŰZ és JÉG – Igen, de akkoriban éppen körözés alatt állt. Sophie nevelőotthonba kerülhetett volna, ha Aiden nem lép közbe –magyarázta Gil. – Játszol ma velünk, vagy csak beugrónál üdvözöli minket? – kérdezte John. Aiden mosolyogva gyűrte fel az ingujját. – Játszom. Az asztalnál ülők egy emberként nyögtek fel. A kártyacápa. Aiden ritkán veszített. – Készen álltok rá, fiúk, hogy az asztalon hagyjatok egy kis pénzt? – húzott ki Aiden a széket, és leült. Aztán Jackre nézett, majd alig észrevehetően Alec felé biccentett. Megkezdődött a puhítás. Még nem igazán határoztuk meg a stressz és a szérumunk hatékonysága közti kapcsolatot, de úgy tűnik, hogy a stresszes állapot termelte adrenalin exponenciálisan növelni a szer hatóerejét. Ideje áttérni a főemlősökre. Munkánk titokban tartása igazi kihívásnak bizonyul.

167

Julie Garwood

21. fejezet

Margaret Pittman az irodájába hívatta Jacket. Ahogy Jack elhaladt Alec asztala mellett, társa együtt érző tekintetéből tudta, hogy valami kellemetlen hírt fog hallani. Semmi sem lehet kellemetlenebb, mint ahová mennie kellett annak a pókerfogadásnak köszönhetően, amit elvesztett. Alaszka minden bizonnyal gyönyörű vidék, de ő még a nevet sem tudta kimondani anélkül, hogy gondolatban össze ne rázkódott volna. Mindig is gyűlölte a hideget... és mindig gyűlölni fogja. Mint kiderült, Pittman is a szabadságról akart beszélni vele. Mivel a média miatt szerette volna távol tudni Chicagótól, eredetileg jóváhagyta Jack vakációs tervét, most azonban a férfi módosítani szeretett volna. Mire befejezte, hová akar menni és miért, belevéve mindazt, amit William Harringtonról megtudott, Pittman érdeklődése is feltámadt. Talán túlzottan is, ami óvatosságra intette Jacket. – Ühüm, ühüm, értem, értem. Szóval holnap szeretné megkezdeni a szabadságát, és Észak– Alaszkába menne? – Úgy van. – És Miss Sophie Rose-zal utazna? – Igen, bár Sophie még nem tud róla. – Buchanan ügynök épp az imént járt itt, és tájékoztatott. Megemlítette, hogy Miss Rose végzett egy kis magánnyomozást. Elhatározta, hogy megtudja, miért ment Harrington Alaszkába. – Pittman megcsóválta a fejét. – Egy jegesmedve karmai közt kimúlni. Ez új nekem. Azt hiszem, Miss Rose írhat néhány érdekes cikket az Északi–sarkról, nem gondolja? Letelt a tíz másodperc, és Pittman még mindig várakozón nézett rá. Ezek szerint tényleg választ vár a kérdésére. 168

TŰZ és JÉG – Igen, biztos vagyok benne, hogy írhat. —Úgy vélem, Miss Rose-nak folyamatos védelemre van szüksége. Egyetért velem, MacAlister ügynök? Természetesen igen. Ha jól értettem, eddig Alec Buchanan és Aiden Hamilton fizették a biztonsági embereket. Éppen ideje, hogy a kezünkbe vegyük a dolgokat. A nő bekapott egy golyót, és semmi biztosíték nincs rá, hogy nem törnek újra az életére, ha Chicagóban marad. Beszéltem Steinbeck nyomozóval, aki elismerte, hogy nincs semmi komolyabb nyomuk. Az orvlövész még mindig szabadon jár–kel. – Felemelte a kezét, hogy elejét vegye Jack közbeszólásának. – Nem avatkozunk bele a nyomozásba, csak... megfigyelünk. Steinbeck nyomozó tud róla, hogy bármikor fordulhat hozzánk segítségért... – egy pillanatra elhallgatott, majd elmosolyodott –, és ha szükséges, átvesszük a nyomozást. De ugye mi nem vagyunk valami jók az asszisztálásban. Szeretjük magunk irányítani a dolgokat. Igazam van? – Jack arra sem vette a fáradságot, hogy bólintson. Csak várta, hogy főnöke elárulja a választ. – Igen – Jelentette ki a férfi, majd hirtelen témát váltott. – Mellesleg, van elképzelése, hányan látták a videót, amelyben főszerepet játszott? Már kétmilliónál is többen, és a szám folyamatosan emelkedik. Három komoly televíziós hálózat is érdeklődött nálam, hogy interjút készítenének magával – tartotta fel Pittman három ujját. – Maga az új amerikai bálvány. Jack felnyögött, mire Pittman szúrós pillantást vetett rá. – Az egyik asszisztensem megkérdezte, miért nem tiltjuk le a videót, de azt feleltem, minek. Mire megtudtuk a dolgot, már nyolcszázán letöltötték. Mostanra tele van vele a háló. Mint ahogy valószínűleg tudja is, próbáltuk elhinteni, hogy az egész csak beugratás, amolyan kandikamera, de nem jött be. Pittman nem az az ember volt, aki üres fecsegésre pazarolja az idejét. Biztosan okkal hozta fel a videofelvétel témáját, és Jack várta, hogy előrukkoljon vele. Kopogtak az ajtón, és Pittman titkárnője kukucskált be. – Megjött a DVD? – kérdezte Pittman. – Remek. Köszönöm, Jennifer. 169

Julie Garwood

A titkárnő átnyújtotta a nagy alakú sárga borítékot, és távozott. Pittman kivette a lemezt a borítékból. – Szeretném, ha most rögtön megnézné ezt. Üdítőnek fogja találni. Jack nagyon remélte, hogy nem ő lesz a felvételen. Gyorsan végigpörgette a közelmúlt eseményeit, de nem rémlett, hogy valakit is lelőtt volna a hamburgerbárban történtek óta. – Pont a felvétel az oka, hogy már ma szeretném megkezdeni a szabadságomat. –Nem szabadságra megy – rázta meg a fejét főnöke. –Dolgozni fog. Az új és egyedüli feladata maga Ms. Rose. Ön felel a lány biztonságáért. Semmi sem történhet vele. Most bizonyára csodálkozik, miért lett hirtelen ilyen fontos az ifjú hölgy élete. Egyrészt, ő is amerikai állampolgár, mi pedig esküt tettünk arra, hogy megvédelmezzük, nem igaz? Másodszor, az apja miatt. Ő a kezünkbe adhatja Bobby Rose-t. Az álmaidban talán, gondolta Jack. – Sophie végtelenül hűséges az apjához – mondta inkább. – Nem fogja senkinek a kezére juttatni. –Tegye be, kérem a lemezt! – adta oda Pittman a lemezt Jacknek. A tévékészülék az íróasztal mögötti pohárszéken állt. Jack teljesítette főnöke kérését, közben Pittman hátrébb tolta a székét. – Megértem, hogy hűséges hozzá. Elvégre az apja, és szereti őt, igaz? – Pittman még a szokásos tíz másodperces rituáléra sem hagyott időt. – Hát persze, hogy szereti. Bobby Rose-t nem körözik... jelenleg legalábbis nem. Csak szeretnék vele találkozni. Ja, persze. Csak találkozni. Pittman elég okos ahhoz, hogy tisztában legyen vele: Bobby Rose semmi rá nézve terhelőt nem fog mondani. Akkor mit akarhat a főnöke? A nő egyelőre az asztalán kutatott a DVD–lejátszó távirányítóját keresve. – Olyan sokszor került már az érdeklődés központjába, hogy a számát sem tudni, és néhány éve előzetesben is eltöltött egy kis időt. De bizonyítékok hiánya miatt nem tudták bent tartani. Mindig ezen bukott meg a dolog, a bizonyítékok hiányán. Természetesen az sem elhanyagolható tényező, hogy Bobby Rose a legzseniálisabb ügyvéd, akit valaha is ismertem. – Végre megtalálta a távirányítót a középső 170

TŰZ és JÉG fiókban, és intett Jacknek, hogy üljön vissza a székébe. — Akadt némi nehézségünk Mr. Rose-zal. Némi nehézség? Jack majdnem felkacagott. A különböző kormányzati szervek évek óta sikertelenül próbálták rács mögé dugni Sophie apját. – Igazi véreb – mondta Pittman. – A fickó képes kiszagolni azoknak a pénzeknek a lelőhelyét, amelyekről a bűnözők azt hiszik, hogy megtarthatják maguknak. Nem számít, hova rejtik, Bobby Rose mindig megtalálja. – És aztán ő rejti el, és megtartja – mutatott rá Jack. – Úgy van, de ezt nem tudjuk bizonyítani, igaz? – Pittman hangjában mintha csodálat bujkált volna. – Hátrább gurult a székkel, és bekapcsolta a lejátszót. – Bobby Rose-tól kaptuk ezt a DVD-t. Az egyik futárszolgálat embere hozta. Természetesen kikérdeztük a fiatalembert, és azt mondta, a Hamilton Hotel recepciós pultjáról szedte fel. A szállodában senki sem tudja, hogyan kerülhetett oda a csomag. Az elején a két nappal ezelőtti helyi híradóból látható egy részlet. Megnyomta a „lejátszás" gombot, és az irodában felhangzott a hírolvasó élénk hangja. – A keserű vádaskodás egyre fokozódik, így van, Tom? A képernyőn Meredith Devoe és az ügyvédje tűnt fel. Mindketten a bíróság épülete előtt álltak. – Örülök, hogy az apámnak ezt nem kellett megélnie. A „hamarosan volt férjem" tönkretette a vállalatot. Az apám bízott benne – sírta a nő. Elhallgatott annyi időre, amíg megtörölgeti a szemét a zsebkendőjével. – Az alkalmazottak vagyonát kockázatos részvényekbe fektette. A részvények elértéktelenedtek, és most minden elveszett. Kevin Devoenak börtönben a helye ezért az ostobaságért. A riporter megkérdezte az asszonytól, mikor beszélt utoljára a férjével. – Egy szót sem váltottam vele, mióta benyújtottam a válókeresetet, és remélem, soha többé nem kell vele beszélnem. Ekkor előlépett az ügyvéd, hogy ő is letegye a maga garasát. – Az ügyfelemnek egy fillérje sincs, hála Kevin Devoe felelőtlen 171

Julie Garwood

viselkedésének. A férje hazardírozott, és elvesztette minden vagyonukat. – Akkor ki fogja fizetni az ügyvéd számláját? – vonta össze a szemöldökét Jack. – Ezt én is szeretném tudni. A képernyő elsötétült, majd a következő másodpercben Kevin Devoe interjúja kezdődött. – Semmi rosszat sem tettem. A részvénymutatók valóban magasak voltak, de minden jelentés azt állította, hogy érdemes oda befektetni. Bobby Rose verte fel az árakat. Aztán kivette a pénzt, és hagyta, hogy a kártyavár összeomoljon. Ha valaki itt bűnös, az ő. Amikor megkérdezték, mit gondol felesége vádaskodásáról, így felelt: – Az a nő bolond. Kelly, az apja megbízott bennem. Ő jó ember volt, de a lánya... nos, maradjunk annyiban, hogy Meredith kemény, dühöngő nőszemély. Fogalmam sincs, mit láthattam benne annak idején. Pittman megállította a felvételt. – Figyelje a napot és az órát a következő képen! – mondta, és újra elindította a filmet. A következő helyszín mintha egy sötét raktáráruház belseje lett volna. Az egyik oldalajtó felett magányos égő lógott. Egy ütött–kopott Ford kisteherautó araszolt a képbe, és beállt a parkolóba, közvetlenül az ajtó elé. A dátum előző napi volt, az idő hajnali három óra tíz. Egy kapucnis dzsekit viselő férfi szállt ki az autóból. Lehajtott fejjel állt, míg meg nem hallotta a halk füttyöt. Amikor a fény felé fordult, láthatóvá vált az arca. Kevin Devoe. Kétségtelen, hogy ő volt. Az ajtó kinyílt, és a férfi odarohant, egyenesen a nyitott viharkabátot viselő nő... Meredith Devoe karjába. Az üdvözlés forró volt és heves. – Gyanítom, hogy ezt nem mutathatják be a hatórási hírekben – jegyezte meg Pittman. –Talán a pornócsatornán – felelte Jack. A képernyő elsötétült. Pittman megpördült a székkel, és az asztalra borította, ami még a borítékban volt. – Bobby Rose elküldte nekünk a három számla bizonylatait is. Mindegyiken meglehetősen nagy összegek szerepeltek. A számlákat hamis neveken nyitották, de az embereink ellenőrizték. Mindegyik a Devoe-ké volt... és vegye észre, 172

TŰZ és JÉG hogy azt mondtam: volt. Ott volt a pénz, de eltűnt. Visszakövettük a pénz útját, ameddig tudtuk, de csak egy dolog biztos: nem Devoe-ék vették ki. Ezzel együtt gyanítom, hogy egyikük sem fog feljelentést tenni a lopás miatt. A két Devoe évekig sikkasztott Kellytől annyit, hogy kényelmesen kihúzzák, míg rátehetik a kezüket a nagy pénzre: a nyugdíjalapra. Ha eljátsszák, hogy ők is áldozatok, és sírnak, hogy egy fillérjük sem maradt, az emberek kevésbé hibáztatják őket az elveszett pénz miatt. Azokat a befektetési alapokat kifosztották, és nem hiszem, hogy Bobby Rose-ak bármi köze lenne hozzá. Lehet, hogy naiv vagyok, de úgy képzelem, hogy Bobby Rose ürítette ki a három számlát, és pontosan tudja, hova tűnt a nyugdíjalapból a pénz. Jack átlapozta a számlabizonylatokat. – Biztos benne, hogy ez mind Bobby Rose-tól jött? – Igen – felelte Pittman. Felemelt egy összehajtogatott lapot, és átadta a férfinak. – Ez is a borítékban volt. A lapon ez volt olvasható: Még több is lesz. Bobby Rose. – Ha valamiben biztosak lehetünk a múlt alapján, az az, hogy Bobby Rose nem engedi, hogy ártatlan emberek szenvedjenek. Van valami a tarsolyában, és mi hagyjuk, hogy kijátssza a kártyáit. Emellett a lányával is tisztességesen járunk el, ahogy a kezdetektől kellett volna. Rose is hálás lesz, hogy vigyázunk Sophie-ra. Jack bólintott. – Meg fogom védeni. – El is várom, hogy így legyen – közölte Pittman. – Jennifernél van az időbeosztása. Ja, és még egy utolsó dolog, MacAlister ügynök... – Igen? – torpant Jack az ajtóban. –Vigyázzon a jegesmedvékkel! A félrevezetés mesterei lettünk. Ericnek van néhány barátja a régi időkből, akik a megfelelő árért bármire hajlandók. Az egyikük szerzett nekünk három egészséges majmot. Kidolgoztunk egy hihető hazugságot Eric barátja számára, de őt csak a pénz érdekelte, az nem, hogy mit kezdünk az állatokkal. Valószínűleg tudjuk használni a fickót a jövőben is.

173

Julie Garwood

22. fejezet

Sophie akkor tudta meg, hogy Jack vele tart Alaszkába, amikor a férfi felbukkant az ajtaja előtt, és közölte vele. Amikor megszólalt a csengő, azt hitte, Gil az, aki azt ígérte, hogy benéz hozzá, mielőtt Sophie Alaszkába indulna. Annyira kedves ember! Még azt is felajánlotta, hogy kiviszi a reptérre másnap délután. A lány hálás volt a kedvességéért, de gyanította, a nemes lelkű felajánlásban része volt a bűntudatnak is, amiért árulkodott rá. Van vajon olyan ember, akinek nem mondta el, hogy Sophie Alaszkába készül? Gil és különítménye, ahogy a férfi nevezte kis csapatát, még mindig vigyáztak rá. Amíg az orvlövész szabadlábon van, Gil és a barátai őrizni fogják. Alec és Aiden ragaszkodik hozzá. Fölösleges lett volna vitatkozni velük, mivel úgyis azt tették volna, amit tettek, függetlenül attól, hogy Sophie egyetért vele, vagy sem. Szerencsére, ha már egyszer a gépen lesz, Gil szolgáltatásaira sem lesz szüksége. Ki kellett volna néznie a kukucskálón, mielőtt ajtót nyitott. – Korán jöttél... te nem is Gil vagy. – Nem, tényleg nem. – Jack bosszúsnak látszott. – Állj félre, Sophie! A lány önkéntelenül is félrelépett, felszabadítva a bejáratot. Újabb ostobaság! Sokkal könnyebb lett volna elküldeni a férfit, ha kint marad a folyosón. –Veled megyek Alaszkába – közölte Jack minden teketória nélkül. Beletelt néhány másodpercbe, míg Sophie felfogta, mit hallott, de akkor döbbent tiltakozásba fogott. – Micsoda? Az nem lehet! Nem jöhetsz velem. – Sajnálom, édesem. Ez már eldöntött tény. Veled megyek, és kész. Az előszobában letette a sporttáskáját, és elsétált a lány mellett. Sophie orrát megcsapta az arcszesz illata. Nagyon vonzó... pézsma és férfias illat. 174

TŰZ és JÉG Ez most nem tartozik ide! – sikította az agya. – De te gyűlölöd a hideget. – Így igaz. – Akkor miért... –Veled megyek, Sophie. Jobb lesz, ha elfogadod. Jobb lesz, ha elfogadja. Szó sem lehet róla! –Tökéletesen alkalmas vagyok rá, hogy egyedül utazzak – vitatkozott. – Nem akarom, hogy bárki is velem tartson. Jack a kanapé támlájára dobta nehéz báránybőr kabátját. Alatta pólót viselt, amelyben kirajzódott izmos karja és mellkasa. A farmerja úgy festett, mintha nem is egy, hanem legalább öt kézen ment volna át. Muszáj ennek a fajankónak ilyen... jókötésűnek lennie? –Az akarat és a szükség két különböző dolog – mondta Jack, és kényelembe helyezte magát az egyik széken. Lerúgta a cipőjét, és kézbe vette a tévé távirányítóját. – Egyáltalán nem akarok veled menni, de mégis itt vagyok. Sophie óvatosabban közelebb lépett. – Csak útban leszel. –Valószínűleg, de akkor is veled megyek. Melyik csatorna a Food Network? – Micsoda... a Food... –Nem számít, megtalálom. Egy kicsit zavartnak látszol. Becsomagoltál már? Sophie még mindig döbbenten állt az előszobában. –Nem... Majd holnap becsomagolok. Csak késő délután indulok. Miért hoztad azt a sporttáskát? – Megváltoztak a terveink, Sophie. – A terveink? – túrt a hajába a lány. – Nekünk, kettőnknek nem is volt semmiféle tervünk. – Dehogynem – mondta vidáman Jack. – A reggel hét órai járattal indulunk Fairbanksbe, és ezért itt éjszakázom. Sophie erre már berohant a nappaliba. – Az lehetetlen! Holnap délután repülök el. Már ki is fizettem a jegyet. A tévé elé állt, így a férfi nem látott semmit, mire intett a lánynak, hogy lépjen odébb. – Itt is van – mondta. – Bobby Flay paellát csinál. 175

Julie Garwood

Mindig is szerettem volna tudni, hogyan készül. A tranzakciót érvénytelenítették – tette hozzá. Sophie próbálta összeszedni a gondolatait. – Nem visszaváltható jegy volt. – Az FBI-nak dolgozom, Sophie. Ha azt mondom, törölték a tranzakciót, akkor hihetsz nekem. – És ki változtatta meg a foglalásom? – kérdezte Sophie, még mindig hitetlenkedve. Egyik lábáról a másikra nehezedett, és csípőre tette a kezét. Könyöke belelógott a képernyőbe. Jack ismét intett neki, hogy álljon odébb. Sophie gondolkozás nélkül engedelmeskedett. – Jennifer – felelte a férfi. – Hú, öregem, nézd azt a háztartási robotgépet! Muszáj szereznem egy ilyet. – Jennifer ki? – kérdezte Sophie egyre inkább reményvesztetten. – Nem tudom a vezetéknevét. – Dehogynem tudod. – Nem, de tényleg. Sophie mély lélegzetet vett. Ez őrület! Ennek így semmi értelme. Úgy döntött, a józan észre támaszkodva közelíti meg a kérdést. – Még ha valami oknál fogva mégis a korábbi járattal mennék, akkor sincs semmi szükség arra, hogy te is gyere. Az pedig végképp nem indokolható, hogy miért akarsz itt éjszakázni. – Hogyne lenne. Ha időben ki akarunk érni a reptérre, hajnali fél ötkor kell kelnünk. – Nem fekszem le veled. – Jó, rendben — egyezett bele a férfi, de közben egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét Bobby Flayről, aki kagylót és rákollót dobált egy serpenyőbe. – Rendben? Csak ennyi? Semmi vita? – Sophie-t megdöbbentette a saját hangjából áradó csalódottság. – Nincs vita, de ha meggondolnád magad, csak szólj. Sophie szó nélkül a gardróbba ment, és elővett egy párnát és egy vastag takarót. – Még nincs vége a vitának – jelentette ki a kanapéra ejtve mindkettőt, aztán megfordult, a hálószobájába ment, és becsukta maga után az ajtót. 176

TŰZ és JÉG Időre volt szüksége, hogy gondolkodjon. Miért akar Jack Alaszkába menni? Hiszen gyűlöli a hideget. Biztos Alec ügyködött valamit. Vele majd később leszámol. Most Jacket kell meggyőznie, hogy viselkedjen ésszerűen, és maradjon Chicagóban. De ebben a pillanatban ennél nagyobb gondja van: mindössze egy ajtó választja el Jacktől, aki ott alszik a másik szobában, az ő kanapéján. Az egy dolog, hogy Gil letáborozik a nappalijában, hisz ő akár a nagyapja is lehetne. Ráadásul olyan aranyos. Jack viszont sem nem aranyos, sem nem figyelmes. Durva, öntelt és makacs... ugyanakkor hihetetlenül jóképű és szexis. Sophie valahányszor ránézett, mindenféle őrültségek jutottak eszébe... például, hogy de jó lenne lefeküdni vele. A csók tehet róla. Az keltette fel a kíváncsiságát, hogy vajon milyen lenne ágyba bújni a férfival. Nem, ez már nem kíváncsiság. Ez már maga az izzó vágy. Igen, kívánja Jacket. És mit árul el ez az erkölcsi normáiról? De hiszen még megvannak, nem? Sophie eltökélte, távol tartja magát a férfitól reggelig. Ez nem is kérdés. Megengedi neki, hogy kivigye a reptérre, és útközben csak támad valami jó ötlete, mivel vehetné rá, hogy meggondolja magát. Rendben, akkor ez a terv. Sophie lezuhanyozott, megmosta a haját, és nem sajnálta az időt a szárításra sem. A legszexisebb hálóingét vette fel, de pusztán csak azért, mert történetesen szerette a rózsaszínű csipkét a felső részén. Az ingecske rövid volt, alig ért a térdéig. Talán valami illendőbbet kellene felvennie, de minek? Jack úgysem fogja látni, mi van rajta az ágyban. Még akkor is tartotta magát a nevetséges önámításhoz, amikor szájfényt kent az ajkára. Na persze, mindig úgy szokott lefeküdni, hogy szájfény van rajta, elvégre az ember sosem tudhatja, ki kopogtat be hozzá az éjszaka közepén. Sophie a tükörképére meredt, aztán a törlőkendő után nyúlt, hogy eltüntesse a kencét. Felsóhajtott. Még mindig égett a vágytól, hogy letépje Jack ruháját, és végigcsókolja minden egyes porcikáját. Ha Jackről van szó, képtelen elválasztani a jótól a rosszat.

177

Julie Garwood

Történjék bármi, ő nem nyitja ki azt az ajtót. Sophie megkerülte az ágyat, és visszahajtotta a takarót. Beállította a vekkert és a mobilját is, hogy hajnali fél ötkor ébressze. Az apja! Hirtelen eszébe ötlött, hogy az apja éjfélkor hívni fogja. Tudta, nem maradhat fent addig, ha fél ötkor fel akar kelni. Ez azt jelenti, hogy fel kell hívnia most az apját, és üzenetet kell hagynia neki. Hallotta, hogy Jack telefonál a szomszéd szobában. Akkor most alkalmas az idő. De amikor Sophie a szekrény felé indult, a férfi bekopogott hozzá. – Sophie, van egy perced? Mondj nemet! Csak annyit kell tenned, hogy nemet mondasz. – Máris jövök. Rendben, akkor változik a terv. Nem kell kapkodni. Van idő felvenni a köntöst, mielőtt ajtót nyitna. Jackben még a gondolata sem merülhet fel annak, hogy őt akár a legcsekélyebb mértékben is érdekli... hogyan is mondta?... ó, igen... hogy baráti viszonyba kerüljenek. Sophie nem nyúlt a köntöse után. Igaz, a hálóing egy kicsit rövid, a kivágása is elég merész, de Jack nem láthat át az anyagon, hacsak nincs röntgenszeme. A selyem nem átlátszó. Különben is, a nők sokkal kevesebbet viselnek, mondjuk a tengerparton. Akkor miért aggódna? A tengerparton azonban nincsen kényelmes ágy, sem a fürkész tekintetektől elzárt rész, ahol a férfiak és nők mindenféle titkos dolgokat művelnek. Ez már komoly aggodalomra adhat okot. Ne nyisd ki az ajtót! Sophie kinyitotta az ajtót. – Igen? – mosolygott édesen Jackre. A férfi a kezében egy mobillal dermedten állt néhány másodpercig, s tekintetét egyetlen pillanatra sem vette le a lányról. – Jack, akarsz valamit? – Alec hívott. – A férfi arca semmit nem árult el. – Mit akart? – Sophie egyre kínosabban feszengett, várva, hogy Jack mondjon valamit a hálóingéről, de a férfi meg sem említette az öltözetét... illetve annak hiányát. – Szerintem csak el akart búcsúzni. A folyosóról nyíló fürdőben nincs zuhany. Gondoltam, használhatnám a tiedet. Hol vannak a törülközők? 178

TŰZ és JÉG – A fehérneműszekrényben – nyögte Sophie, csodálkozva, hogy képes egyáltalán hangot kiadni. Jack a fejét rázta. – Ott már néztem. Nincs egy szál sem. – Akkor a szárítóban. A mosókonyha ott van rögtön a konyha mellett. – Rendben, köszi – mondta Jack, behúzta maga után az ajtót, és elment. Sophie-ra hirtelen rátört a bizonytalanság. Létezik, hogy Jack észre sem vette? Végignézett magán, aztán megcsóválta a fejét. Hát, túl nagy hatást nem tett a férfira, nem igaz? Azt hitte, ez egy szexis hálóing, de ha tényleg az, akkor a benne lévő nővel lehet a gond. Sophie hozzá volt szokva, hogy észreveszik a férfiak. Szeretett flörtölni, de sosem bolondította a másikat. Tudta, mi a különbség a kettő között. Nem bújt ágyba füvei–fával. Igazság szerint legalább annyira prűd volt, mint Cordie. Sophie-tól eltérően azonban Cordie megengedte magának, hogy álmai legyenek. Szeretett volna férjhez menni és gyereket szülni, de volt egy apró bibi az ő „boldogan éltek, míg meg nem haltak" álmaiban: Cordie őrülten szerelmes volt Aiden Hamiltonba, és az a tökfej még csak nem is sejtette. Amint Sophie Cordie nehéz helyzetéről töprengett, hirtelen rádöbbent, hogy ő is milyen ostobán viselkedik. Még sohasem sikerült elcsábítania egyetlen férfit sem, és elképzelése sem volt, miért hitte, hogy Jackkel másként lesz. Legfeljebb azt hozhatta fel mentségként, hogy hagyta magát elvakítani az érzéki vágytól. Még szerencse, hogy gyorsan megjött az esze. Jack ismét bekopogott. Ezúttal Sophie nem rohant a szájfényért, és a külsejével sem kezdett el foglalkozni. Többé nem viselkedik úgy, mint egy idióta. — Gyere be! – Beállítottad az órát? – Igen, fél ötre. Találtál törülközőt? Ostoba kérdés volt, tekintve, hogy a férfi vállán ott lógott egy. Miután Jack eltűnt a fürdőszobában, Sophie eltűnődött, észrevette–e a férfi, hogy ezúttal van rajta köntös. Meghallotta a zubogó víz hangját. Ez azt jelenti, hogy Jack meztelen. Sophie felkapott egy könyvet az 179

Julie Garwood

éjjeliszekrényről, gondolva, beletemetkezik egy jó regénybe, de a percek teltek, és ő egyetlen szót sem olvasott el. Képzeletben a zuhanyzóban járt. Alma. Fog egy almát, és kint marad a konyhában, míg a férfi nem végez a fürdőszobában. Nem fog úgy viselkedni, mint egy nimfomániás. Mielőtt azonban kimenekülhetett volna, nyílt a fürdő ajtaja, és Jack lépett ki rajta egy szál törülközőben. Se ing... se cipő... se kiszolgálás. Sophie-nak fogalma sem volt, honnan jutott ez most eszébe. Jack alig pillantott rá, amint elsétált mellette, és Sophie ettől még inkább zavarba jött. A fenébe, hiszen a férfi megcsókolta! Ez nem azt jelenti, hogy legalább egy kicsit vonzódik hozzá? Időközben bizonyára meggondolta magát. Sophie utánament a nappaliba. – Jack! – Igen? – fordult felé a férfi. –Az igazat akarom hallani. Miért jössz velem valójában? –Mert elvesztettem egy fogadást – felelte némi habozás után a férfi. – Elvesztettél egy fogadást? Nagyon mókás. Nem tudott volna valami hihetőbb hazugsággal előállni? – bosszankodott magában Sophie. – Nem viccelek. Tényleg elvesztettem egy fogadást. Sophie megcsóválta a fejét. – Tudok vigyázni magamra –Jelentette ki. – Persze, ez nem is kérdés. Kivéve, ha valaki megkér, hogy nézz ki az ablakon. – Ezt most örökké az orrom alá fogod dörgölni, igaz? –Veled megyek Alaszkába – mondta Jack gondosan hangsúlyozva minden egyes szót, aztán felkapta a takarót, és széthajtogatta. – És Sophie... – Igen? – Ha még egyszer olyan öltözetben nyitsz ajtót, mint az imént, esküszöm az égre, hogy nem ezen a kanapén fogok aludni. Hogy titokban tartsuk a dolgot, a ketreceket Eric házának pincéjében kellett felállítanunk. A ház valahol vidéken van, távol mindentől a szüleitől örökölte, és most mindketten hálásak vagyunk, hogy nem adta el. Három hónapja már, hogy szövetmintát és vért vettünk a majmokból, és beoltottuk őket a K–74–gyel. Feltűnően jól reagáltak a szerre. Sokkal 180

TŰZ és JÉG kitartóbbak és energikusabbak lettek. Többet fogunk tudni a boncolás után. Az ölés sohasem könnyű egyikünknek sem, de elkerülhetetlen, ha a tudomány érdeke így kívánja.

181

Julie Garwood

23. fejezet

– Megértettem. Sophie sarkon fordult, és visszasétált a hálószobájába. A járásában határozottan volt valami szemtelen. Csak azután mosolyodott el, hogy betette maga mögött az ajtót. A környező világ ismét értelmet nyert. A bizonytalanság tovatűnt, és ő újra kívánatosnak érezte magát. Jack észrevette a hálóingét, és szemmel láthatóan le volt nyűgözve tőle. Talán csalódást okozott neki, hogy a férfi nem ölelte át, és nem csókolta meg? Természetesen nem. De miért nem tette meg? Jaj, nem! Ezt nem játssza végig újra! Sophie tisztában volt vele, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyekkel kapcsolatban ingerlékenyebb, és túlzott birtoklási vágyat mutat, de a Jack iránti érzések teljesen kiforgatták önmagából. Az egyik percben még meg volt győződve róla, hogy a férfi egy seggfej, a másikban már arra gondolt, hogy ő a világ legvonzóbb pasija. Ha ez nem őrültség, akkor mi? Képtelen lesz aludni, ha folyton erre gondol. Sophie kényszerítette magát, hogy gyakorlatiasan ellenőrizze a becsomagolt holmik listáját, és végiggondolja, mit kell beszereznie Fairbanksben. Ha mégis szüksége lenne egy plusz pár gyapjúzoknira, vagy hosszú meleg alsóra, biztosan meg tudja venni valamelyik ottani boltban. Vajon vigye a laptopját? És mi a helyzet a mobiltelefonnal? Azt tudta, hogy Prudhoe Bayben van térerő, és valószínűleg Barrow-ban is tudja használni a mobilját. Egy órával később levette a köntösét, és bemászott az ágyba. Alig tette le a fejét a párnára, eszébe jutott, hogy telefonálnia kell az apjának, hogy üzenetet hagyjon neki. Az ajtóhoz osont, hogy megnézze, Jack alszik–e már. Amikor kikukucskált, a tévé még ment, de a férfi nem ült a széken. Bár Sophie csak a kanapé támláját látta, feltételezte, hogy Jack alszik. 182

TŰZ és JÉG A fürdőszobai világítás halvány fényében sétált oda a gardróbszekrényhez. Az ajtót résnyire nyitva hagyta. Elővette a titkos mobilt, és a falnak támaszkodva kinyújtotta és bokában keresztezte a lábát. Miután imígyen kényelembe helyezte magát, felhívta az apját. Nem kellett üzenetet hagynia, mert Bobby Rose már a második csengésre felvette a telefont. – Még nincs éjfél – mondta. – Minden rendben? Sophie gyorsan elmesélte neki, hogy másnap korán reggel Alaszkába utazik, és nem akarta, hogy apja aggódjon, amikor a megbeszélt időben felhívja, és ő nem veszi fel a telefont. Fogalma sincs, mennyi ideig lesz oda. Egy hét, talán kettő. Miután Sophie beszámolt az úti terveiről, szerette volna tudni, miben mesterkedik az apja. Bobby Rose elmondta, hogy megoldást keres a Kelly's problémájára, de azt már nem volt hajlandó elárulni, sőt még csak apró utalást sem tett rá, hogy mik a tervei. Apja szeretett titokzatoskodni, és Sophie megtanulta már, hogy ne kérdezősködjön. Apja beszédes hangulatban volt, és mulatságos történetekkel traktálta, amelyek hallatán Sophie nem tudta visszafogni nevethetnékjét. Mire visszatette a telefont a rejtekhelyére, nyugodt volt és álmos. Még mindig a sötét fülkében üldögélt, amikor Jack rányitotta az ajtót. – Sophie, mit csinálsz itt? A lány szerint ez nyilvánvaló volt, de úgy látszik, tévedett. – A padlón ülök. – A gardróbszekrényben? Sophie körülnézett. – Nekem úgy tűnik. A tőle telhető legnagyobb méltósággal felemelkedett, és a férfi mellett kisétált a hálószobába. Közben persze nem tudta nem észrevenni, hogy nincs rajta más, csak egy kopott, skót mintás bokszeralsó. – Beszédet és nevetést hallottam – Jegyezte meg Jack. –Aha – bólintott a lány. – Én voltam az... beszélgettem, nevetgéltem. Jack most biztos azt hiszi róla, hogy megbolondult. Hogyan lehetett ilyen óvatlan? Hogyan feltételezhette, hogy a férfi alszik, és nem hallja? Igaz, csak suttogva beszélt, de nem lett volna szabad nevetnie, 183

Julie Garwood

akármilyen mulatságos történetekkel szórakoztatta az apja. Ha Jack hallott valamit, akkor elkerülhetetlen, hogy rájöjjön, telefonon beszélt valakivel, onnan pedig csak egy ugrás azt is kitalálni, hogy kivel. Szóval nincs más megoldás, el kell terelnie valamivel a férfi figyelmét. – Hogy szerezted azt a sebet? – Közelebb lépett Jackhez, és tenyerét a mellkasára tette. A férfi bőre meleg volt, csodálatosan meleg. – Ezt a sebet – rajzolt egy kis kört a szíve fölé. – Ott nincs is sebhelyem. –Tudom. Jack elkapta a lány kezét, és szorosan tartotta. – Tisztában vagy vele, mit teszel? – Igen – nézett Sophie egyenesen a szemébe. – Elvonom a figyelmedet. Hogy haladok vele? – Nagyon jól – bólintott lassan Jack. Sophie érezte szívverését a tenyere alatt, és a férfi tekintetéből a saját szíve is bolondul ugrándozni kezdett. – Aludnod kellene – mondta Jack, de nem mozdult, ahogy Sophie sem. – Meg kellene csókolnod. – Igazán? – Igen. Jack felsóhajtott. – Akarod, hogy eláruljam, mi fog történni, ha megcsókollak? – kérdezte, és az ágy felé indult a lánnyal. – Inkább mutasd meg! Jack Sophie tarkójára tette a kezét, és durván maga felé húzta. – Ez kezd egyre bonyolultabb lenni. – Megbirkózom vele – suttogta a lány. Jacknek nem volt szüksége többre. Hátrahajtotta Sophie fejét, és éhesen a szájára vetette magát, hagyva, hogy a lány érezze a benne dúló szenvedélyt. Nyelve mohón kereste a lányét, és amikor megtalálta, az édes íz annyira elkábította, hogy még többet akart. Újra és újra megcsókolta, míg a végén valósággal remegett a vágytól. Sophie átkarolta Jack nyakát, és elolvadva hozzásimult. A gátlástalan reakció lehengerelte a férfit. 184

TŰZ és JÉG A hálószobában Jack az iram és az időzítés mestere volt. Mindig eljuttatta társát a gyönyörök csúcsára, gyakran többször is, mielőtt elengedte magát. Lassan és nyugodtan. A siker biztosított. Sophie azonban mindent megváltoztatott. A féktelen csókjai, a forró szája, a puha ajka, a végtelen odaadása, az ujjai cirógatása a vállán, ahogy csábítóan hozzásimult, a halk, erotikus nyögések... megvadították Jacket, és mesterből újonccá silányították, akit tomboló hormonjai vezetnek. Harsányan zihálva lélegzett. Szorosan magához ölelte Sophiet, és arcát a nyakához simította. – Csak lassan, Sophie, csak nyugodtan! A lány gyengéden a fülcimpájába harapott. – Minek? – kérdezte. Mielőtt Jack kigondolhatta volna a választ, Sophie hátralökte, de tekintete fogva tartotta az övét, miközben előbb a bal válláról, majd a jobbról is lassú, csábító mozdulattal lehúzta a hálóing pántját, majd hagyta a földre hullni a könnyű ruhadarabot. A lassú iram hirtelen értelmét vesztette. A lány gyönyörű volt! Jack pillantása végigvándorolt az aranybarna bőrön, a gömbölyű csípőn, a hosszú, tökéletes lábon. Ó, igen, Sophie valóban csodásan fest! Jack mellkasa elszorult, és semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy megérinthesse. Villámgyorsan lehámozta magáról a bokszeralsót, aztán átkarolta a lányt, majd felnyögött a sürgető vágytól, ahogy a lány hozzásimult. Együtt zuhantak az ágyra. Jack térdét a selymes combok közé fúrta, és elnyúlt a lányon. A könyökére nehezedett, nehogy agyonnyomja. Sophie puha keble a mellkasához nyomódott, amitől apró remegések futottak végig a testén. Arcát a lány hajába temette. A finom, nőies illat felizgatta, a selymes bőr érintése kellemesen megbizsergette. Szerette volna mindenütt megérinteni, a száját, a nyelvét használni, hogy felizgassa. A mellét simogatva forró ösvényt csókolt a nyakára, vállára, s a lány suttogó sóhajai ösztökélték a folytatásra. Sophie-nak tetszett, ahogy a férfi simogatta, imádta szájának érintését a bőrén. Amikor Jack keze a hasára siklott, majd tovább vándorolt a lába közé, a belsejében izzó tűz fellángolt, míg végül szinte elviselhetetlenné vált. Körme a férfi vállába vájt, amint teste nekifeszült a másik testének, és hangosan felkiáltott. 185

Julie Garwood

Csókjaik még vadabbak lettek, a simogatás még mohóbb, követelőzőbb. Sophie olyan tüzet gyújtott benne, mint korábban még egyetlen nő sem, és Jack érezte, hogy elhagyja az önuralma. Amikor már nem tudott tovább várni, a lány combjai közé térdelt, és erőteljes lökéssel beléhatolt. Felnyögött a tiszta élvezettől. Folyékony forróság vette körül, és a gyönyör tüze olyan intenzív volt, hogy azt hitte, menten elemészti. Néhány pillanatra tökéletes mozdulatlanságba dermedt. – Olyan csodálatos vagy! – suttogta. A lány lélegzete ugyanolyan ziháló volt, mint az övé, és vágya ugyanolyan követelőző. A férfi megcsókolta a nyakát, és érezte, milyen vadul lüktet ereiben a vér. Sophie lábával átfogta a derekát, és megemelte a csípőjét, hogy még mélyebben magába fogadja a férfit. Jack eleinte lassan mozgott, de aztán a belsejében növekvő, sürgető vágy teljesen elborította, és önuralma összeroppant. Vadul, szenvedélyesen szeretkeztek, és amikor mindketten a csúcsra jutottak, Sophie a férfi nevét sikoltotta. Jack hatalmas nyögéssel rogyott a lányra, az ágyhoz szegezve őt. Hosszú percekig feküdt még összeolvadva vele, őrizve a pillanat bensőségességét. Sophie minden erejét kiszívta, de Jacknek karjában a lánnyal sikerült a hátára gördülnie. Még mindig szédült az élmény nagyságától. Mi a fene történt vele? A szex még sohasem volt ilyen! Percek teltek el, mire lélegzete ismét megnyugodott. Sophie valamivel lassabban tért magához. A hátára fordult, és a mennyezetet bámulta. Jack félkönyékre emelkedett, és lenézett rá. Végtelen elégedettséggel töltötte el a látvány. Sophie kábultnak látszott. Szeme elhomályosult, arca kipirult, ajka rózsás és duzzadt volt a csókjaitól. Ő volt a legelképesztőbb teremtés, akit csak ismert. Tökéletesen gátlástalanul viselkedett, és a szeretkezés után sem sietett magához térni. Jack képtelen volt betelni az érintésével. Ujjai lassan vándoroltak lefelé a lány testén egészen a köldökéig. Gyengéden érintette meg a lövés okozta sebhelyet, s magát is meglepte, milyen harag fogja el a gondolatra, hogy valaki ártani próbált neki. 186

TŰZ és JÉG – Jól vagy? – nézett fel rá Sophie, s mielőtt Jack válaszolhatott volna, újabb kérdést tett fel. – Nem okoztam fájdalmat, ugye? Jack a lány vállára ejtette a fejét, és felnevetett. – Azt hiszem, ezt nekem kellett volna megkérdezni. Jól vagy? – Csodálatos volt – suttogta Sophie. A férfi felé fordult, és simogatni kezdte a mellkasát. A szőrzet csiklandozta az ujjbegyét. Közelebb húzódott Jackhez, – Igazán csodálatos. – Igen? Adj egy percet, és megmutatom, milyen az utánozhatatlan. Jack betartotta a szavát. Elvégeztük, majd megismételtük a vizsgálatokat, és az eredmények meggyőző erejűek. A stresszes helyzetekben termelődött adrenalin növeli a szérum hatékonyságát. Mindegy volt, hogy menynyire rémültek meg a majmok, a szívverésük nem gyorsult. Úgy tűnik, a sejtek elhalása is lelassult. Lehetséges, hogy ez a szérum az első lépés az ifjúság forrásának felfedezéséhez?

187

Julie Garwood

24. fejezet

Időben kiértek a repülőtérre, ami elég nagy teljesítmény volt, tekintve, hogy Jacknek úgy kellett kirángatnia Sophie-t az ágyból. A lány morcosan ébredt, de egy gyors zuhany felélesztette. Szerencsére előre kikészítette a ruhát, amit fel akart venni, és minden be volt csomagolva a piperetáskáját kivéve, azt pedig az ajtó felé futtában bedobta a kézitáskájába. Sophie-–nak fel sem tűnt, hogy Jacknél pisztoly van, amíg a bejelentkezésnél meg nem mutatta az iratait. A légitársaságot már értesítették, hogy egy MacAlister nevű FBI–ügynök utazik a gépen, így gyorsan túljutottak az ellenőrzésen. Pisztolyával az övén Jack érthető módon több aggódó pillantást is kapott, ám Sophie volt az, aki igazából vonzotta a tekinteteket. Bár Jacket bosszantotta a dolog, nem tudta hibáztatni a bámulókat. Sophie gyönyörű teremtés volt. Gil bombázónak nevezte, és nem is tévedett. A lány hosszú ujjú, magas nyakú, testhez simuló, fekete pulóvert viselt, kényelmes farmert és csizmát a hideg ellen. Kabátját a karjára vetve vitte, míg a gép felé sétáltak. Minden tekintet megakadt rajta, de Jack látta, tudomást sem vesz a tolakodó pillantásokról. Az első osztályra szólt a jegyük. A légi kísérő elvette a kabátjukat, és frissítőt kínált, mialatt Jack berakta a kézipoggyászukat a fejük felett lévő rekeszbe. Sophie az ablak melletti ülést foglalta el, Jack a folyosó mellettibe ült. Az első osztály ülései ugyan tágasabbak voltak, de így is kevés volt a hely arra, hogy Jack kényelmesen kinyújtóztathassa hosszú lábát anélkül, hogy mások elbotlanának benne. Egyikük sem említette az előző éjszakát. Szenvedélyük többször is az egekbe szökött, így nem aludtak valami sokat. Sophie kimerült volt. Becsatolta a biztonsági övet, lehunyta a szemét, és a következő pillanatban már aludt is. 188

TŰZ és JÉG Fel sem ébredt, míg le nem szálltak Fairbanksben. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Jack egy magazint lapozgat. A férfi nem vette észre, hogy őt nézi. Az elmúlt éjszaka emlékei, Jack hozzásimuló, forró és meztelen testének képe Sophie arcába kergette a vért, ezért megpróbálta gyorsan kiverni a fejéből. Csak egyetlen módon élheti túl ezt az utazást Jack–kel, döntötte el. Úgy kell tennie, mintha semmi különös nem történt volna. Akárcsak azok a korrupt alakok, akiket apja néha üldözni szokott, ő is tagadni, tagadni, tagadni fog. Miután leszálltak, Sophie a mosdóba ment. Megmosta a fogát, vizet locsolt az arcába, és ismét úgy érezte magát, mint újkorában. Azt hitte, Fairbanksben várakozniuk kell majd, de tévedett. A titokzatos, vezetéknév nélküli Jennifer helyet foglalt nekik a Chip légitársaság charter járatára, ami egy órán belül indult is. Jack egy oszlopnak dőlve várta, a sportrovatot olvasgatva. Sophie szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a férfit a tömegben, és újra elakadt a lélegzete. Talán csoda? Hiszen Jack igazán jóképű fickó. – Nagyon is jóképű – suttogta maga elé. Ezt nehéz lenne tagadni. – Kész vagy? – kérdezte Jack, és a hóna alá hajtogatta az újságot. Benéztek a büfébe, de amikor a Chip légitársaság gépéhez vezető kapuhoz értek, Sophie megbánta, hogy megette azt a muffint, és ivott egy narancslevet. Néhány kisebb gép sorakozott egymás mellett, és aztán a sor végén a Chip hatülésese. A lány gyomra görcsbe rándult, amikor meglátta a gépet a kifutópályán. Biztos volt benne, hogy a lökhajtásos gépek is Prudhoe Baybe mennek. Miért nem azok egyikén utaznak? –Tudod, mit? – lépett közelebb Jackhez. – Szerintem kocsival kellene mennünk. A férfi látta tekintetében az aggodalmat. – Gondolod? – Igen. Biztos vagyok benne, hogy jobb lenne kocsival menni. Az egész legfeljebb nyolcszáz kilométer, és nem tévedhetünk el – tette hozzá gyorsan a férfi fejcsóválása láttán. – Csak egyetlen autópálya, a Dalton megy fel egészen Prudhoe Bayig. Legalább a tájból is látnánk valamit. – Ha nem vetted volna észre, havazik. Nem túl sokat látnál a tájból... 189

Julie Garwood

– Igen, észrevettem, de azt is, hogy milyen erős szél fúj. Éppen ezért nem kellene ezzel a papírsúlyú géppel mennünk. – Kétmotoros – mosolyodott el Jack. – Nem lesz semmi baj. –A kamionok oda-vissza járnak a Daltonon Fairbanks és Prudhoe Bay között. Miért ne kéredzkedhetnénk fel az egyikbe? Sophie kinézett az ablakon, és meglátott egy nagydarab embert, aki fehér szakállával és bajszával úgy festett, mint valami Mikulás. A férfi megkerülte a hatülésest, és feléjük tartott. Sophie le nem vette volna róla a tekintetét, ahogy odasúgta Jacknek: – Ez egyáltalán nem jó ötlet. Utaztál már valaha ennyire kicsi gépen? – Igen. Az egyik fivérem pilóta, és fel szokott vinni néha. Nyugi, Sophie. Jack kiment, hogy beszéljen a pilótával, Sophie pedig egészen közel lépett az ablakhoz, és figyelte őket. Hirtelen elöntötte a bizonytalanság. Az elmúlt huszonnégy órában Jack MacAlister felborította a terveit, és gyökerestül felforgatta az életét. Miért jött vele Alaszkába? Ágyba bújt vele, a legintimebb dolgokat művelték együtt, de alig tudott róla valamit. Jack ugyan mesélt neki pár dolgot az életéről, de annyi minden volt, amit nem mondott el. Az egyik fivére? Mégis hány testvére van? Élnek–e még a szülei? Nem kellene ezekről a dolgokról tudnia, mielőtt megosztja valakivel életének legbizalmasabb pillanatait? Sophie csak most döbbent rá, mit is tett, és ez elborzasztotta. Ha párkapcsolatról volt szó, sohasem kockáztatott. Szinte már bűnösen óvatos volt, a barátnői szerint... egészen Jackig. A férfi elérte, hogy megfeledkezzen mindenről, amit valaha is megígért magának. Épp itt az ideje, hogy visszavegye az irányítást az élete fölött. Mostantól kezdve udvarias és hivatalos keretek közt tartja a kapcsolatukat, és nem fog újra lefeküdni a férfival. Nincs több ostobaság! – mondta magának. Kinyílt az ajtó, és jeges légáramlat csapta meg. A pilóta fiatalabbnak bizonyult, mint amilyennek távolról tűnt. A harmincas évei végén járhatott, sötétbarna szakállát vastag jég és hóréteg borította, ezért látszott messziről fehérnek. – Jó napot! – húzta le a kesztyűjét, és kezet nyújtott. – Maga biztosan Sophie Rose. Chipper a nevem, de néhányan szeretnek Chipnek 190

TŰZ és JÉG szólítani. Nekem mindkettő megfelel. Amint lemérték és bepakolták a csomagjaikat, indulhatunk is. –Tud ekkora szélben repülni? – aggodalmaskodott Sophie. –Természetesen tudok. Ha megbocsát, be kell fejeznem az ellenőrzést. – Chipper... van a gépen fűtés? – Van – felelte a férfi. Jack felnevetett. – Még szép, hogy van. Sophie közelebb hajolt hozzá. – Chippernek csupa jég a szakálla – suttogta. – Fogadjunk, nem tudod ötször egymás után elmondani. –Ne komolytalankodj! – feddte meg Sophie. – Chipper vagy túl sokáig sétált a szabadban, vagy fűtés nélkül repült. Tényleg jeges a szakálla. – Minden rendben lesz, Sophie. Ez a nyugodt magabiztosság felbosszantotta a lányt. Persze, hogy minden rendben lesz... kivéve, ha Chipper véletlenül nekiütközik egy hegyoldalnak, vagy elvéti a jeges kifutót, és a tengerben köt ki a géppel. Egészen eddig Sophie nem tartotta magát ideges utasnak, most azonban, ahogyan elnézte a kis gépet, amely minden széllökésre megremegett a kifutópályán, úgy vélte, nagyon is jogos az aggodalma. Valahol megszólalt egy telefon, amiről Paul Larson jutott Sophie eszébe. Úgy volt, hogy a férfi várja majd a reptéren, ő pedig elfelejtette értesíteni, hogy változott a terv, és korábban érkezik Prudhoe Baybe. Gondolatban feljegyezte, hogy fel kell hívnia a férfit, mihelyt megérkeznek. Chipper nyitotta rájuk az ajtót, mondván, indulhatnak. Sophie felvette a kesztyűjét, felkapta a kézitáskáját, és nagy levegőt vett. Jack maga felé fordította, felhúzta a gallérját egészen az arcáig, aztán megfogta a vállát. – Minden rendben lesz – mondta egészen közel hajolva hozzá. – Ugye, bízol bennem, Sophie? A lány a szemébe nézett, és meglepetten döbbent rá, hogy... valóban bízik benne. 191

Julie Garwood

Hosszas vitát folytattunk a következő lépésről. Emberen kell kipróbálnunk a szérumot. De hogy mi módon, az a kérdés. Ha valamelyik klinikán keresztül teszteljük a szert, még ha szabadalmaztatjuk is a felfedezésünket, a titok kipattan, és az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük az előnyünket. Az emberek gyilkolni fognak a formulánkért. Amikor a világ felfedezi, mi van a kezünkben, minden gyógyszerészeti társaság akar belőle egy szeletet, és tudjuk, sokan vannak olyanok, akik bármire képesek azért, hogy maguk fölözhessék le a profitot. Óvatosnak kell lennünk, és magunknak kell elvégeznünk a vizsgálatokat. Amikor piacra dobjuk a terméket, minden pénz és elismerés a mienk lesz. Túl keményen dolgoztunk ahhoz, hogy ne élvezzük a munkánk gyümölcsét.

192

TŰZ és JÉG

25. fejezet

Az alaszkai Deadhorse a világ teteje. Néhányan városnak titulálják, mások csak táborként emlegetik. Sophie kutatásaiból tudta, hogy Prudhoe Bay egy munkacsoport. A nap minden órájában legalább ötezer ember dolgozik az olajtársaságok fúrókútjain, de ők nem keverednek a Deadhorse-ba érkező turistákkal. Mindegyik társaságnak külön, zárt telepe volt a dolgozói számára. Az olajfúró tornyokat és a lakótelepeket bekerítették, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól, a szállás pedig meglepően kellemes volt a zord körülmények ellenére. A fúrótornyokon tizenkét órás váltásban dolgoztak az emberek két hétig, aztán két hétre hazautaztak. A fizetés magas, közösségi élet nulla. A nyári hónapokban csoportos utazásokat szerveznek a fúrótornyokhoz és a Jeges–tengerhez, de egy héttel korábban be kell jelentkezni ezekre az utakra, hogy ellenőrizni tudják az ember hátterét. Nagyon szigorúak a biztonsági intézkedések. Százhatvan emberből álló biztonsági csapat vigyázza a tornyokat. Deadhorse-ban két rendőr van szolgálatban, és az olajmunkásokhoz hasonlóan, ők is két hét munka után két hetet otthon tölthetnek. Repülőgépek érkeztek és szálltak fel szinte a nap minden percében Deadhorse-ban az időjárási viszonyoktól függően, és még egy helikopteres leszállóhelyet is kialakítottak a reptér mellett. Sophie-t elbűvölte mindaz, amit megtudott, és a rázós légi út ellenére alig várta, hogy a saját szemével is lássa, felfedezze a területet. Ahogy a gép a leszállóhelyhez közeledett, már jól ki tudta venni a távolban az olajfúró tornyokat, és az alant elterülő végtelen, vakítóan fehér hómezőt. A hó és a jég egyetlen szilárd felületet alkotott most, de a tavaszi olvadás után ezernyi tócsa szabdalja majd a felületét. Deadhorse 193

Julie Garwood

alig volt több, mint előre gyártott épületek szétszórt csoportja, néhány lépcsőnyi magasságban a föld felett. Sokkal inkább raktárnak látszottak, mint otthonnak vagy irodának. A szél erősségét és a kifutópálya hófoltjait tekintve leszállásuk simának volt mondható. Chipper felajánlotta, hogy elviszi őket Fairbanksbe vagy Barrow-ba, ha végeztek Deadhorse-ban, aztán a Prudhoe Bay Hotelbe fuvarozta őket. A Hilton vagy a Marriott valószínűleg nem használta volna a hotel szót a Prudhoe Bay Hotelre, de az építmény így is megfelelt a célnak. Az egymáshoz ragasztott, előre gyártott elemek egyszerű szállást biztosítottak a betérőnek. Sophie és Jack letopogta a csizmájáról a havat, aztán belépett az apró irodába. Nem vártak tömegek, hogy szobát kapjanak. Ami azt illeti, Sophie és Jack voltak az egyedüli ügyfelek. A linóleummal borított pult mögött tevékenykedő igazgató melegen üdvözölte őket, és kérte, szólítsák Zesternek. Nehéz lett volna megmondani a korát. Arca olyan viharvert volt, hogy ugyanúgy lehetett harminc, mint ötvenéves, de öblös hangja alapján Sophie negyvenre tippelte. – Szobafoglalásom van – szólalt meg Sophie. – Paul azt mondta, elintézi. Zesternek nem kellett belenéznie a könyvébe. – Nálunk nincs foglalása. Talán a Caribou Innben. Felhívom őket, és töröltetem. Nálunk jobban fogja magát érezni. – Nem is várt engedélyre, nyomban a telefon után nyúlt, hogy felhívja versenytársát. – Ki az a Paul? – bökte meg Jack Sophie-t. A lány levette a kendőjét, és gondosan összehajtogatta. – Paul Larson. Nem meséltem róla? A férfi megrázta a fejét. – Mesélj most! Zester félbeszakította, mielőtt Sophie megmagyarázhatta volna. – Nem, a Caribouban sincs szobafoglalása – közölte, majd kuncogva hozzátette: – Amikor elmondtam Charlie-nak, hogy maga milyen átkozottul csinos, azt mondta, lehet, hogy mégis foglalt szobát. Szerintem hamarosan átjön, hogy üdvözölje. Jack kigombolta a kabátját, és Zester észrevette az övére csatolt fegyvert. –Várjunk csak! Nálunk nem lehet pisztollyal rohangálni. 194

TŰZ és JÉG Legalábbis a vendégeinknek nem engedjük meg, hogy pisztolyt hordjanak. – Az igazgató áthajolt a pulton. –Milyen típusú? Nem számít – folytatta, mielőtt Jack válaszolhatott volna. – Harmincnyolcas, negyvenötös vagy Glock... egyikkel sem mehet medvére. Rókára talán, de medvére semmiképpen. A végén pedig börtönben fog kikötni, mert megpróbált lelőni egy medvét – figyelmeztette. – Az FBI–nak dolgozom. Ezzel sikerült Zestert megdöbbentenie. A férfi gyorsan hátralépett, aztán ismét előre. – FBI? – suttogta. – Valami szörnyűség történt? Valaki megszegte a törvényt? Nem – csóválta meg a fejét. – Arról hallottam volna. Tudok titkot tartani, szóval nyugodtan elárulhatja. Miért van itt? Sophie válaszolt Jack helyett. – Elvesztett egy fogadást. Jacknek mosolyognia kellett azon, milyen mogorva a lány hangja. – Úgy van. Zester nem kért további felvilágosítást. – Mit szólnának hozzá, ha a közös fürdőszobás, két deluxe szobámat adnám oda? Ez a legjobb, amit ajánlani tudok. Néhány perc múlva, miután letették csomagjukat a szobájukban, Sophie és Jack követték Zestert a kis önkiszolgáló étterembe. Sophie úgy érezte, mintha valami végtelenített mobillakáson sétálna végig. Az ebédlő kicsi és tiszta volt. – Az étkezések benne vannak a szoba árában – magyarázta Zester. Az ebédről lemaradtak, de van néhány szendvicsünk. A nap minden órájában lehet étkezni, ami azonban az italokat illeti, kávénál, teánál és üdítőnél erősebbet nem tartunk. Sophie egy forró teát kért, Jack kólát. Míg a szendvicsekre vártak, Zester felhívta az ügyeletes tisztet, és megkérte, hogy jöjjön át. –Tim beszélni akar magával – nyújtotta át a kagylót Jacknek. Míg Jack a rendőrrel beszélt, Sophie felhívta Paul Larsont. Az üzenetrögzítő válaszolt. – Helló, Paul, Sophie vagyok. Vissza tudna hívni, ha megkapta ezt az üzenetet? Zester visszament a konyhába, hogy magának is hozzon egy csésze kávét. 195

Julie Garwood

– Sophie, még mindig várom a magyarázatot, ki is ez a Paul Larson– mondta Jack, amint magukra maradtak. – Az itteni biztonságiak egyik tagja. – Jó, és honnan ismered? – kérdezte Jack gyakorlatias hangon, igazi FBI-os stílusban. – Meséltem a rendőrről, aki felhívott, hogy William Harrington zoknijában megtalálták a névjegykártyámat. – Igen, emlékszem. – Nem sokkal utána lépett kapcsolatba velem Paul Larson. – Honnan tudta a telefonszámodat? – Nyilván a rendőrtől kapta, aki megtalálta a névjegyemet. – Folytasd! Sophie oldalra biccentette a fejét, és összevonta a szemöldökét. – Most kihallgatsz? – Igen. Folytasd! Legalább őszinte. – Paul nagyon segítőkész volt. – Mennyire nagyon? – Felhívott, amikor megtalálták Harrington táskáját, és azt is elmondta, hová viszik a maradványait. – Anchorage-be. – Úgy van – bólintott Sophie. – Fogalma sem volt, Harrington miért döntött úgy, hogy sátrat ver a semmi közepén, de azt mondta, körbekérdez, és igyekszik kideríteni, nem beszélt-e valakivel előtte. – Nem sajnálta a fáradságot, hogy utánajárjon a dolgoknak, igaz? Csak nem féltékeny a férfi? Sophie rögtön el is vetette a gondolatot. – Most miért vagy ilyen mogorva? – kérdezte. –Biztos nincs túl sok tennivaló idefent, ha nem vagy épp szolgálatban, és talán ő is rejtélyesnek találta az ügyet. – Mármint azt, hogy Harrington a semmi közepén... – Igen. Jack felsóhajtott. – Miért nem szóltál korábban erről a Larsonról? Sophie vállat vont. – Kellett volna – mondta, aztán hozzátette: – Meg fogod kedvelni. Nagyon kedves fickónak tűnik így telefonon át. 196

TŰZ és JÉG – Ja, persze. Kedves fickó. – Jack megcsóválta a fejét. –Tudod, mi a bajod? Átkozottul hiszékeny vagy. Mindenkiben megbízol. – Például benned is. – Bennem meg is kell. Sophie nem nagyon értette, mi baja a férfinak, de úgy döntött, megpróbálja kibékíteni. – Benned nem úgy bízom, mint Paulban, de ő biztonsági őr, és te is tudod, milyen kemény ellenőrzésen kell keresztülmenniük, mielőtt megkapják ezt az állást. – Kezded felhúzni magad, édesem. Az „édesem" szó összezavarta a lányt. – Azt hiszem, felmegyek a szobámba, és kipakolok. A telefonom is fel kell töltenem, már majdnem lemerült. Te itt maradsz? Jack biccentett. – Nélkülem ne menj sehová, rendben? Sophie kinézett az ablakon. Sűrű pelyhekben, kavarogva hullt a hó. Mivel kétlépésnyire sem lehetett látni odakint, nem volt nehéz beleegyezni a kérésbe. Nappali világosság híján könnyen eltévedhetne, és botorkálhatna vég nélkül a hóviharban. Ráadásul ott volt még az a riasztó lehetőség, hogy összefut Barryvel vagy valamelyik szőrös rokonával. Szemtől szembe egy jegesmedvével! Még a gondolattól is kirázta a hideg. Sophie megállt a recepciós pult előtt, hogy megkérdezze Zestert, hallott-e már William Harringtonról. – Mindenki hallott róla – felelte az igazgató. – Ő az a férfi, akit Barry megtámadott. Sophie bólintott. – Nem találkozott véletlenül Mr. Harringtonnal, vagy nem ismer valakit, aki esetleg beszélt vele? – Sohasem láttam azt az embert, és nem is tudok olyanról, aki személyesen találkozott volna vele. Talán egyenesen Barrow-ba repült, és ott bérelt egy kis gépet, amelyik elvitte Alaktakba. Onnan pedig nyugatra indult, de az is lehet, hogy Nuiqsutba vagy Umiatba ment, és északnak indult. A sátra nem volt túl messze onnan. De a tengertől sem volt túl távol, szóval nem igazán tudom megmondani, hogyan került oda. 197

Julie Garwood

Sophie–nak fogalma sem volt, merre lehet az az Alaktak vagy a többi említett hely, de volt térkép a táskájában. – És mi van a Coben fivérekkel? Ismeri őket? – Kiket? Sophie megismételte a nevet. – Prémvadászok – tette hozzá magyarázólag. – Valakitől azt hallottam, hogy ők beszéltek Mr. Harringtonnal. – Lehetséges – biccentett Zester. – Csak néhány napra ugrottam be a pult mögé, de tudom, hogy sokan megfordulnak itt, és persze nem mindegyik száll meg nálunk. A név mindenesetre ismerős. Hála és köszönet érte Paulnak, gondolta Sophie. Ha ő nem érdeklődik az ügy iránt, és nem segít, neki sohasem sikerült volna kiderítenie, hogy Cobenék egyáltalán léteznek. Paul számtalan kamionsofőrrel beszélt, akik megfordultak Deadhorse-ban, elvégezte helyette a lábmunkát. Sophie köszönetet mondott Zesternek a felvilágosításért, és a szobájába ment, hogy kipakoljon. A térképet kiterítette az ágyán, és szövegkiemelővel jelölte be azokat a településeket, amelyekről Zester beszélt. A rendőrség majd megmondja, merre is volt pontosan Harrington táborhelye. Vagy egy órát rendezkedett, aztán felhívta Mr. Bittermant, hogy bejelentkezzen. Főnöke rózsás hangulatban volt, és rengeteg kérdést tett fel Prudhoe Bayről. – Látta már az északi fényt? – Még nem. – Milyen az idő? Sophie megválaszolta ezt a kérdést, és még jó néhány másikat is. – Csatlakozik a jegesmedveklubhoz? – kérdezte Bitterman. – Ütős egy sztori lenne, ha megtenné. – Uram, vannak bizonyos határok, amelyet nem lépek át a munkám során. Nem fogok beleugrani a Jeges–tengerbe, még egy jó sztori kedvéért sem. – Azért gondolja meg. Most pedig meséljen Harringtonról, aztán van egy remek meglepetésem önnek. –Még csak most érkeztünk meg. Nincs sok mesélnivalóm. 198

TŰZ és JÉG – Rendben. Ezek szerint Jack magával van, ugye? Ma reggel felhívott Alec. El nem mondhatom, mekkora megkönnyebbülés volt, hogy egy FBI–ügynök is elkísérte. Nem lehetünk elég óvatosak, ugye tudja. – Elmondaná, milyen meglepetésről beszélt? – Be tudja kapcsolni a számítógépet, hogy beleolvasson az újságokba? Valószínűleg igen. Melyik újságot nézzem? – Hát a mienket, Sophie – bosszankodott főnöke. – Azt akarom, hogy elolvassa a mai kiadást. – Ez nem is kérdés – nevetett a lány. – Mit keressek? – Ó, a fenébe! Igaz, akár meg is mondhatom. Egész oldalas, színes, banki befizetéssel kiegyenlített hirdetmény, amely arról tájékoztatja Chicago lakosságát, hogy a Kelly alkalmazottai megkapják a pénzüket. Sophie szemét elfutották a könnyek. Apja megtartotta az ígéretét. – Tudja, hogy ki tette bele a hirdetést az újságba? Megvan a neve? – Nincs, de mindenki ünnepel Chicagóban. Azt beszélik, Bobby Rose áll a dolog mögött. Hallania kellene a rádióba betelefonálókat. Hatalmas az izgalom a városban, és azt mondom, hogy a munkanélküliség meg a többi gond mellett igazán ránk fér egy kis jó hír, nem igaz? – De igen, uram, nagyon is ránk fér. Most már abbahagyhatja a Kelly's-rekeszek begyűjtését. –Azt már nem! Addig semmiképp, amíg a gyár ismét meg nem nyitja a kapuit. Várom a hívását holnap... és, Sophie, vigyázzon magára! Sophie alig várta, hogy beszámoljon a hirdetésről Jacknek. Ha nem talál működő számítógépet a szállodában, akkor lehívja a cikket a mobilján keresztül. Visszasietett az étterembe, és Jacket két férfi társaságában találta. Az egyik a deadhorse-i rendőrtiszt volt, a másik az egyik olajtársaság biztonsági őre. Jack odahúzott Sophie-nak egy széket. Amikor a lány leült, észrevette Jack kezében a paksamétát tele nevekkel, amit épp akkor adott vissza a biztonsági őrnek. – Jack azt mesélte, hogy az egyik emberünk segített magának a nyomozásban. Ez igaz? – kérdezte a férfi. 199

Julie Garwood

– Csak a szabadidejében – mondta gyorsan Sophie, mert nem akarta bajba keverni Pault. Az őr elmosolyodott. – Ha jól értettem, többször is beszélt vele. – Csak egyszer vagy kétszer. Azt mondta, hogy ő is segít a rendőrségnek, és elárult néhány dolgot William Harrington haláláról. – Amikor látta, hogyan néz egymásra a két férfi, Sophie kíváncsisága feltámadt. – Miért kérdezi? – Biztos benne, hogy Paul Larsonnal beszélt? – kérdezett vissza a rendőr. – Biztos – mondta határozottan Sophie. – Nem tudom, kivel beszélhetett, hölgyem, de bárki volt is, Paul Larson nem lehetett. – De Paul... – kezdte Sophie, a biztonsági őr azonban félbeszakította. – Nincs Paul Larson nevű alkalmazottunk. Erickel együtt Alfa Projectnek hívjuk a kutatásainkat. Chicagóban egyáltalán nem okoz gondot, hogy titokban tartsuk a munkákat, Inookban azonban teljesen más volt a helyzet. Brandon és Kirk közelsége megnehezítette a dolgunkat. Szerencsére Brandon úgy döntött, hogy Kirkkel együtt kimennek, hogy egy másik falkát figyeljenek meg, és a távollétük némi szabadságot adott nekünk. Eric annyira ideges, hogy felfedezhetik a tevékenységünket, hogy már attól félek, véletlenül kikotyog valamit. Puhatolóztam a gyógyszergyáraknál. Annyit máris megtudtam, hogy mindegyiket ellepi a bürokrácia mocsara. Nem hiszem, hogy náluk kellene kereskednünk a felfedezésünkkel. Ha most eláruljuk magunkat, kicsúszik a kezünk közül az irányítás. Azt is megtudtam, hogy csak alamizsnát fizetnek a magánkutatás eredményeiért, mivel a gyártáshoz még meg kell szerezniük a kormány jóváhagyását, és az évekbe, vagy akár évtizedekbe is telhet. Ha Erickel meg akarjuk kapni a minket illető pénzt, a saját kezünkbe kell venni az ügyek intézését. Rengeteg más piaci lehetőség vár ránk.

200

TŰZ és JÉG

26. fejezet

Miért hazudott volna Larson? Sophie első reakciója az volt, hogy csakis tévedés lehet. Paul Larson természetesen létezik. Hiszen ő beszélt vele! Amikor Jack elment, hogy hozzon neki egy forró teát, Sophie ismét megpróbálta felhívni a Paul által megadott számot. Megint csak a hangposta válaszolt. Sophie újabb üzenetet hagyott. Míg arra várt, hogy Paul visszahívja, Jack feltárcsázta a forrásait, hogy ellenőrizzék neki a számot. Néhány perc múlva már választ is kapott. Szemmel láthatóan nem lepte meg, hogy a szám, amit a lány hívogat egy újabb álnév alatt, hamis címen van bejegyezve. Miféle játékot űz ez a férfi? – A fiúk bemérik a telefont, szóval hamarosan megtudjuk, honnan hívogat a fickó – mondta Jack. –Az alkalmazottaink állandó mozgásban vannak, de valamennyien azonnal bejelentkeznek, amint munkába állnak – mondta a biztonsági őr. — A kamionosok Deadhorse-ban töltik az éjszakát, ha szükséges, de másnap már tovább is mennek. – De még ennyi jövő-menő ember között is feltűnne egy lebzselő idegen – tette hozzá a deadhorse-i rendőr, és Sophie szemébe nézve folytatta: – Beszéltem Joe Rooney-val, azzal a rendőrrel, aki felhívta magát Harrington miatt, és ő azt állította, még csak nem is hallott Paul Larsonról. Az pedig egészen biztos, hogy nem adta meg senkinek a maga számát. Joe megbízható fickó, semmi okom, hogy kételkedjem a szavában. A három férfi kérdezgetni kezdte Sophie-t, de a lány nem sok újjal tudott szolgálni. A rendőr és a biztonsági őr biztosította, 201

Julie Garwood

körülszimatolnak, de ezen kívül semmi mást nem ígérhettek. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy valaki rossz tréfát űzött a lánnyal. Miután elmentek, Jack folytatta a vallatást, további részleteket akarván megtudni a Sophie és Larson közti beszélgetésekről. –Nem mondott semmi különösebbet magáról. O, várj csak! Megemlítette, hogy agglegény, és meghívott egy vacsorára, de nem hiszem, hogy komolyan gondolta. – És te mennyit meséltél magadról? – Semmi személyeset nem árultam el — bosszankodott Sophie. – Végül is, nem egy házasságközvetítővel beszéltem. Jack felállt, és járkálni kezdett. Sophie az asztallapon dobolt, és közben a Larsonnal folytatott telefonbeszélgetéseken töprengett. – Szóval ez a fickó felcsábított ide... – kezdte Jack. – Egyáltalán nem csábított fel ide! – vágott közbe Sophie. – Én akartam jönni, hogy beszéljek az itteni emberekkel, abban a reményben, hogy találok valakit, aki látta Harringtont. Nem valószínű, hogy csak úgy lepottyant az égből a sátrával egyenesen Barry elé. Még mindig ki akarom deríteni, mi történt vele. – Sophie megrázta a fejét. – Tudom, mit akarsz mondani: Barry történt vele. – Nem ezt akartam mondani. Eleve itt kezdtél volna nyomozni, Prudhoe Bayben, vagy Paul sugallatára jöttél ide? –kérdezte, és tarkóját dörzsölgetve várta a választ. –Nem tudom. Paul beszélt nekem a közelben élő prém–vadászokról, akikkel beszélhetnék. Ez őrület! Volt egyáltalán bármi igazság is abban, amit mondott? – Megtalálták Harrington táskáját, és a maradványait Anchorage-be vitték, szóval igen, azt hiszem, volt némi igazság is a szavaiban. – Mikor tudjuk meg, honnan hívott? – Az beletelik egy kis időbe. Reggel első dolgunk lesz, hogy elmegyünk innen. Beszélek Chipperrel, hogy készüljön fel. – Na, és Chipper tényleg Chipper? – kérdezte Sophie, de önkéntelenül is elmosolyodott, annyira ostobának hangzott a kérdés. – Úgy értem, ő tényleg az, akinek mondja magát? – Igen – felelte Jack. Átvágott a szobán, és megállt közvetlenül a lány előtt. – És tudod, honnan tudom? 202

TŰZ és JÉG – Gondolom, mindjárt elárulod. – Mert ellenőriztem. Semmit sem bízok a vakszerencsére. – FBI–ügynök vagy. Arra képeztek ki, hogy gyanakvó légy. Én riporter vagyok. Nekem az a dolgom, hogy kíváncsi legyek. Az érdeklődésem tárgya nem Paul Larson volt, miért kellett volna utánanéznem, ki ő? Jack feladta. Úgysem tudja megértetni magát. Ugyanoda jutottak volna, mint a „Nem kellett volna kinézned az ablakon"–vitájuk során, miután Sophie-t lelőtték. Sophie az ablakhoz sétált, és kibámult a hóesésbe. – Tudtad, hogy itt törvény tiltja, hogy bezárd a kocsid ajtaját? –kérdezte. –Tényleg? – Igen. A medvék miatt. Ha összefutsz eggyel, vagy történetesen a nyomodba szegődne egy maci, csak beugrasz a kocsidba, és máris biztonságban vagy. Vagy legalábbis azt hiszem, ez lehet az oka. – Sophie felsóhajtott, és megfordult. Jack ott állt alig egy lépésre tőle. – Ellenőriznem kellett volna, ki a fickó — ismerte be. A férfi átkarolta, és állát a lány fejére ejtette. – Úgy van, ellenőrizned kellett volna – helyeselt. – Valami más érdekes újság, amit szeretnél megosztani velem? – A legtöbb róka errefelé veszett. – Jó tudni. – A Barrow Whalers bejutott a rájátszásba. –Aki? –A Whalers. A helyi középiskola focicsapata. Valószínűleg találkozni fogsz néhányukkal. Új csapat, és a foci pozitív hatással volt az életükre. Megígértem Mr. Bittermannek, hogy írok róluk egy cikket. – Ezek szerint Barrow-ba megyünk? – Igen. Jack a gondolataiba merült a vacsora alatt, de Sophie nem is bánta. Hosszú nap állt mögöttük, és ő fáradt volt. Amikor visszatértek a szobájukba, Sophie a fürdőszobába vonult. Miután lezuhanyozott, kinyitotta a Jack szobájába vezető ajtót. A férfi éppen telefonált. Csak annyit tudott elkapni a beszélgetésből, hogy 203

Julie Garwood

„Biztosan kapcsolatban van." Kivel beszélt, és mi van kapcsolatban mivel? Jack felnézett, és amikor meglátta, elmosolyodott. Most ugyan nem egy semmi kis hálóing volt a lányon, de így is roppant szexis volt túlméretezett, kék-fehér gyapjúpizsamájában... és bolyhos rózsaszín zoknijában. Miután befejezte a telefonálást, Jack is bevetette magát a fürdőszobába. Odakint feltámadt a szél, megremegtetve az ablakokat. Sophie olvasta valahol, hogy a szél erőssége akár a százötven kilométert is elérheti óránként. Már a puszta gondolattól is kilelte a hideg. Az ágy nem dupla és nem is ikerágy volt, hanem valami a kettő között. Sophie visszahajtotta a takarót, és elnyúlt a tetején, hátát a támlának döntve. Gondolatai nem hagyták nyugodni. Ha a magát Paul Larsonnak nevező fickó csak meg akarta viccelni, mi volt a célja? Miért vette magának a fáradságot, hogy ilyen otromba tréfát űzzön vele? Kell valami okának lenni! Vajon volt már rá példa, hogy egy jegesmedve bejutott a szállodába? Meg kell kérdeznie Zestert. Sophie épp a jázmin illatú testápolót kente el a kezén, amikor Jack belépett a szobába. A férfit szemmel láthatóan nem zavarta a hideg. Nem viselt mást, csak egy rövidnadrágot és egy pólót. – Nem fázol? – kérdezte Sophie. – Egy perc és felmelegszem. Beállítottad az ébresztőt? Korán kelünk holnap. Sophie észrevette, hogy Jack a zokniját nézi. Kicsit ostobán érezte magát, de nem törődött vele. Emlékeztette magát, hogy csak szakmai szinten kívánja tartani a kapcsolatukat. Nem, ez nem is kapcsolat. Egyszerű társulás egy cél érdekében. – A telefonhívások Fairbanksből jöttek – mondta Jack, aztán lenyúlt, és szép egymásutánban lehúzta a lány zokniját. – Ezek szerint Larsonnak esze ágában sem volt várni ma engem a reptéren? – kérdezte Sophie. – De akkor mi volt a célja? Nem gondolod, hogy ugratásnak ez elég furcsa? Jack az ajtóhoz ment, és ellenőrizte, hogy be van-e zárva. –Nem tudom, mi volt a célja, de ki fogom deríteni. 204

TŰZ és JÉG Sophie bebújt a takaró alá. A lepedő hideg volt, mint a jég. Jack a szobája felé tartott, amikor a lánynak eszébe jutott, amit Mr. Bittermantől hallott. – Mit gondolsz? – kérdezte, miután beszámolt a férfinak a Kelly'sszel kapcsolatos hírekről. – Szeretném látni azt a hirdetést – felelte Jack, és eltűnt a szobájában. Sophie-t elfogta a csalódottság. Természetesen nem engedte volna meg a férfinak, hogy vele aludjon, de azért megkérdezhette volna. Egy perc múlva Jack visszajött, magával hozva a pisztolyt és a pisztolytáskát. Nem kért engedélyt, hogy melléfekhet–e. A fegyvert letette az éjjeliszekrényre, aztán felhajtotta a takarót, és rászólt a lányra, hogy húzódjon arrébb. Besiklott Sophie mellé, és a fal felé fordult. Testének melege Sophiet is felmelegítette. Keze beóvakodott a férfi pólója alá. – Nem mondtam, hogy velem alhatsz – suttogta a férfi nyakának, miközben hozzásimult. –Aludj! — mondta Jack, és lekapcsolta a lámpát. – Jack – suttogta Sophie a sötétben. – Szörnyű riporter vagyok, ugye? Eric és én fáradtan jöttünk meg az útról, de megérte. Találtunk vevőt. Ázsiai és európai kapcsolataink nem váltották be a reményeinket. Nem is tudom, miért nem a Közép–Keletre gondoltunk első helyen. A dubai milliárdosnak ötvenmillió meg sem kottyan, és ott helyben bele is egyezett az üzletbe. Egyetlen kikötése volt: minden adatot adjunk át neki az embereken végzett kísérleteinkről. Máris tervezgetem, mire költöm el a részemet. Mindig szerettem volna eljutni a Fudzsi–szigetekre. Ha a homok puha, s a nők még puhábbak, akkor lehetséges, hogy ott is maradok.

205

Julie Garwood

27. fejezet

Jack nem cifrázta, nem is bókolt riporteri képességeit illetően. Egyszerűen csak annyit válaszolt a kérdésére: – Nem vagy szörnyű riporter. – Hány fivéred van? – kérdezte néhány perc hallgatás után Sophie. – Három. – És lánytestvéred? – Az nincs. – A férfi lassan felé fordult. Nagy termetű ember volt, az ágy pedig kicsi. Magához ölelte Sophie-t, így a lány az oldalához simulva feküdt. – Mi ez a kérdezősködés? – érdeklődött. Arcuk szinte összeért, tekintetük találkozott a sötétben. –Te mindent tudsz rólam, én pedig alig valamit rólad. – Dehogynem tudsz. Tudod, hol nőttem fel, hová jártam iskolába, mikor léptem be az FBI-hoz... és azt is tudod, mennyire szeretem, ahogy csókolsz. A lány elmosolyodott. – Jó éjt, Jack. A férfi felnevetett. – Jó éjt, Sophie. Jacknek sikerült is pihennie úgy éjjel kettőig, akkor Sophie nyugtalanul fészkelődni kezdett. Jack nem tudta, ébren van-e a lány vagy alszik, de miután minden különösebb ellenállás nélkül levette róla a pizsamát, nem is foglalkozott vele többet. Most rajta volt a sor, hogy elcsábítsa Sophie-t... és ezúttal még jobb volt, mint az előző alkalommal. A lány annyira fogékony volt az érintésére, és a szexis hangok, amelyekkel reagált a simogatására... Ezúttal Jack odafigyelt rá, hogy a lány érjen előbb a csúcsra, s amikor végre ő is megtalálta a maga gyönyörét, a lány mélyen magába fogadta, s szorosan köré záródott. És ez is sokkal jobb volt. Már éppen álomba merült volna, amikor egy gondolat ötlött az eszébe. Vajon melyikük volt a csábító? 206

TŰZ és JÉG Nem, nem, nem! Sophie megint dühös volt magára. Semmi önuralma nincs. Miért nem volt képes távol tartani magát Jacktől? Chicagóban persze sokkal könnyebb dolga lenne, de itt szinte kényszerítve vannak, hogy együtt legyenek. Szerencsére a férfi tiszteletben tartotta ki nem mondott óhaját, és ő sem beszélt az elmúlt éjszakai testmozgásról. Chipper a gépnél várt rájuk. Míg bepakolta a csomagokat, Sophie elhelyezkedett a hátsó ülésen. Jack a pilóta mellett foglalt helyet, s míg Chipper ellenőrizte a gépet, Jack megkérdezte Sophie-t, jól érzi-e magát. – Jól vagyok. Miért kérded? Talán nem úgy nézek ki, mint aki jól van? – Sophie képtelen volt abbahagyni a fecsegést. –Miért kérded? – Szokatlanul csendes vagy, csak azért, és igen, Sophie, nagyon is jól festesz ahhoz képest, hogy egyikünk sem aludt túl sokat... – Barrow-t lakatlan vidékként tartják számon. Tudtad? Jack elvigyorodott. Szóval megint úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. –Valóban? — kérdezte. – Igen. Nagyon kevés eső esik, de annál több hó. Már kora októberben nulla pont alá süllyed a hőmérséklet, és nem is megy fagypont fölé május végéig vagy kora júniusig. Sohasem tud igazán felmelegedni. Chipper is beszállt a gépbe, és meghallotta Sophie utolsó megjegyzését. – Barrow-ban általában a tizenöt centit is eléri a hó októberben. Ma azonban nem esik... még nem. – Jack szeretné látni a tengert – mondta Sophie Chipper-nek. – Szerinte az az ideális vakáció, hogy ül, és a tengert nézi. –Akkor szerencséje van, mert Barrow–t három oldalról tenger veszi körül. Akármerre is fordul, vizet lát. Az oldalszél miatt a barrow-i út még viharosabbra sikeredett, mint a deadhorse-i, és Sophie gyomra jó néhányszor tiltakozott a zökkenők miatt. Mégsem bánta, hogy földet érésük késedelmet szenved, Chipper ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy tegyen egy kört, és így Jack közelről láthassa a tengert. 207

Julie Garwood

Barrow nem volt valami flancos hely, de Sophie soha kedvesebb emberekkel nem találkozott még. Mindenki barátságos és segítőkész volt. Büszkék voltak a városukra, és még inkább a focicsapatukra. Sophie korábban odatelefonált, így az edző már várta őket. Sophie kifaggatta őt a csapatról, a fiúkról és a körülményeikről, de Jack volt az, aki tudta, hogy a játékkal kapcsolatban milyen kérdéseket tegyen fel. Míg a férfiak a szezonról beszélgettek, Sophie jegyzeteket készített. Smith edző mesélt Sophie-nak az első megnyert meccsről, ami meglehetősen nagy eseménynek számított a városkában. Az edző és a játékosok úgy ünnepelték meg a jeles eredményt, hogy beugráltak a Jeges–tengerbe. – Egy pizza nem tette volna meg? – csodálkozott Sophie. Az edző odahívta néhány játékosát, hogy Sophie és Jack velük is beszélhessen. Csevegés közben Sophie felfigyelt két tizenéves lánykára, akik az oldalvonal mellett, fejüket összedugva kacarászott. Az egyikük felállt, és a pálya felé lökte a barátnőjét. A lányka lassan egyre közelebb került, míg végül ott állt alig egy-két lépésre Jack mögött. – Elnézést – kopogtatta meg szégyellősen a férfi vállát. – Igen? – fordult felé Jack. –A barátnőmmel csak azt szeretnénk tudni... – kezdte, és a másik lány felé nézett, aki integetve bátorította, hogy folytassa. – Azt szerettük volna tudni, hogy maga-e az a férfi a YouTube–ról. Sophie felkacagott. Jack néhány percig türelmesen beszélgetett a lánnyal, aztán megköszönte az edzőnek és a fiúknak, hogy időt szakítottak rájuk, majd gyorsan lekalauzolta Sophie-t a pályáról. – Muszáj megnéznem azt a felvételt – mondta a lány. Jacket egyáltalán nem mulattatta a dolog, Sophie azonban még akkor is nevetett, amikor az étteremhez értek. A szomszédos asztalnál egy házaspár ebédelt, és beszédbe elegyedtek velük. Ők boldogan meséltek a közösségről. Egész életükben Barrow-ban éltek, és sok érdekes dolgot meséltek, amit Sophie fel tudott használni a cikkéhez. Javasoltak néhány helyet, ahol Jackék megszállhatnának. A férfi az étteremhez legközelebb esőt választotta. 208

TŰZ és JÉG Mire elértek a szállodába, mindketten csonttá fagytak. Jack fel-alá járkált az előcsarnokban, hogy felmelegedjen. – Képtelen lennék rá. Képtelen lennék rá – hajtogatta. – Mire lennél képtelen? – kérdezte Sophie. – Hogy itt éljek. A hideg megölne. – Nem olyan vészes. Ha azt nézed, a chicagói tél sem gyerekjáték. – Kék az ajkad – jegyezte meg Jack. – Ha megkaptuk a szobánkat, utána szeretnék körbesétálni a városban, és még több emberrel beszélgetni. – Csak egy szobát kapunk, nem kettőt, és nem sétálunk sehová, Sophie, hanem kerítünk valakit, aki elvisz a rendőrőrsre. Deadhorse-nak és más északi városoknak is itt van a központja. Beszélni akarok az itteniekkel Harringtonról. Sajnos, a rendőrségen semmi újat nem tudtak mondani. Harrington halálát szerencséden balesetnek könyvelték el. Az aktát lezárták. Sophie megtudakolta, hogyan léphetne kapcsolatba Joe Rooney-val, a rendőrtiszttel, aki felhívta, hogy azonosítsa Harringtont. –Joe itt lakik nem messze Barrow-tól – mondta neki a rendőr. – Most éppen szabadságon van, de biztos vagyok benne, ha felhívják, szívesen bejön a városba, hogy beszéljen magukkal. Amikor Jack megkérdezte, hogyan juthatott el Harrington arra az elhagyatott pontra, az egyik rendőr felvetette, hogy talán egy kereskedelmi járattal Fairbanksbe repült, onnan pedig gépet bérelt Inookba. –Az a legközelebbi falu Harrington táborhelyéhez. Alig néhány ember él Inookban, legalább egyikük biztosan látta Harringtont. Kis gépeken szokták odaszállítani az ellátmányt. Fogadni mernék, hogy az egyik ilyenen utazott ez a Harrington. Ezt könnyű lesz ellenőrizni. – Mennyire volt közel a tengerhez? – kérdezte Sophie. – Meglehetősen – felelte a tiszt, és megmutatta a falra szögezett térképen is a helyet. Később, aznap este, Jack bebújt Sophie mellé az ágyba, és átölelte. Ez a nyoszolya nem volt olyan keskeny, mint az előző esti, de Jack akkor is közel akarta tudni magához a lányt. – Holnap beszélünk 209

Julie Garwood

Rooney-val, aztán elrepülünk Inookba, de utána hazamegyünk, Sophie. Egyetértesz? – Egyetértek. Sophie még sokáig nem tudott elaludni. Gondolatai Harrington körül jártak. Nem önként ment sátorozni, ebben Sophie biztos volt. A férfit csak a társadalmi címkék, a klubok világa és a gazdag emberek érdekelték. De hogy egyedül táborozzon valahol? Kizárt dolog. Valami vagy valaki odacsalta arra az elhagyatott, sivár és fagyos vidékre. Bárkivel beszélt, mindenki gyorsan leírta Harringtont, és ő meg is értette a logikájukat. De mardosta a kétség. Nem tudta megtenni, hogy takaros dobozkába rakja Harrington halálát, aztán felteszi a polcra. Sophie eltökélte, hogy kideríti az igazságot. Egy hete már, hogy visszatértünk a táborhelyre. A K–74 a legvadabb álmainkat is felülmúlta. Ricky erősebb és elevenebb, mint valaha. Szerencsére Brandont és Kirköt teljesen leköti a saját kutatásuk, így nem fognak utánunk szimatolni. Eric szeretné felgyorsítani az embereken végzett kísérleteket. Nekem kell az óvatosnak és a megfontoltnak lennem. Ha nem fognám vissza, Eric biztos hebehurgyán beleugrana valamibe, és a végén mellékvágányra futna, tönkretéve az eddigi munkánkat. Állandó idegfeszültségben élünk. Bárcsak megszabadulhatnánk valahogy Brandontól és Kirktől! Kezd fárasztó lenni a fölényességük és önteltségük. Meg vannak győződve róla, hogy az egész világ hajbókolni fog előttük, ha közzéteszik a kutatásaik eredményét. Ha tudnák, milyen jelentéktelen az ő munkájuk a miénkéhez képest! Brandon a legrosszabb. Állandóan nyavalyog, mekkora nyomás nehezedik rá az alapítvány részéről, hogy publikáljunk végre valamit. Az őrületbe kerget minket a folytonos aggódásával. Egy szemhunyást sem aludt, mióta itt vagyunk... csak dolgozik, dolgozik. Nem mondhatnám, hogy együtt érzek vele. Úgy viselkedik, mintha ő lenne itt az atyaúristen, s mi, többiek csak a potyautasok.

210

TŰZ és JÉG

28. fejezet

Jack nem unatkozott. Bejelentkezett a chicagói FBI–irodába, és beszélt az egyik ügynökkel, aki utánanézett egy-két dolognak számára, aztán felhívta Joe Rooney rendőrtisztet, hogy megbeszéljen vele egy találkozót. Rooney-nak egyszerűbb volt bejönnie a városba, mivel olyan területen lakott, ahol könnyű volt eltévedni, ha valaki nem ismerte a vidéket. Különben is, nemrég nősült, és a felesége szerette volna, ha elintézi a vásárlást. Megbeszélték, hogy Rooney kedvenc éttermében, a Vörös Fóka kávézóban találkoznak. Rooney érkezett előbb, és felállva integetett Jacknek és Sophie-nak az egyik hátsó asztalnál, amikor meglátta őket. Miután kezet fogtak és helyet foglaltak, Rooney javasolta, hogy kóstolják meg a bálnaragut. – Meglehetősen csípős, de én ezen nőttem fel, és imádom. Sajnos a feleségem anchorage-i, és még nem sikerült rájönnie, hogyan is kell elkészíteni, így csak olyankor jutok hozzá, ha itt járok. Jack merészebb volt, mint Sophie, és rendelt a raguból, míg a lány beérte egy szendviccsel. A második falat után Jack úgy döntött, ő is inkább szendvicset enne. Joe jóízűen falatozott. – Gondolom, itt kell felnőni ahhoz, hogy az ember szeretni tudja az ilyen ételt. Jack nem akarta vesztegetni az időt. – Kezdjük azzal, hogy elmondja, ki talált rá Harrington maradványaira – tért a lényegre. – Egy helikopterpilóta. Massacknek hívják, és ezer éve ismerem. Ami azt illeti, együtt jártunk középiskolába. Mindegy, ő és egy másik pilóta, Walters a part közelében köröztek, hogy a medvék mozgását ellenőrizzék. Massack azt mondta, hogy a kitett jelzések közelében 211

Julie Garwood

szállt le a géppel, és majdnem átbukott a lábon. Meg is döbbent rendesen, amikor lenézett, és meglátta, mi az, amibe belebotlott. – Szép kis meglepetés lehetett – bólintott egyetértőn Jack. – Amikor be akarta csomagolni a lábat, akkor látta meg a kikandikáló névjegykártya csücskét. Kihúzta, és a maga neve volt rajta, Sophie. – Joe félretolta a kiürült tányért, és az asztalra könyökölt. – A maradványok mellett húzódó nyomok frissek voltak. Nyomban rájött, hogy egy jegesmedve végzett az áldozattal, és a nyomok nagyságából abban is meglehetősen biztos volt, hogy Barry a gyilkos. Rajta kívül nincs még egy ekkora medve errefelé. – Mikor találták meg a táskát? – kérdezte Sophie. – Körülbelül egy héttel később. Alaposan átkutattuk a területet, és akkor bukkantunk rá a sátor maradványaira. Különös egy hely a sátorozásra – csóválta a fejét Joe –, de akkor is ott volt. Jack hátradőlt a széken, és kezét a lány karjára tette. – Találtak még valamit? – Némi műanyagforgácsot. A darabokból úgy sejtjük, hogy egy fényképezőgép lehetett. A sátor maradványaival együtt elküldtük a laborba. –Honnan tudhatta Paul a telefonszámomat? – fordult Sophie Jackhez. – Rögtön Joe után telefonált. – Paul Larson? – kérdezte Joe. – Felhívtak Deadhorse-ból, és megkérdezték, ismerek–e ilyen nevű fickót. – Igen. Paul azt mondta, hogy segít a rendőrségnek, és végez egy kis nyomozást a saját szakállára. Rooney a fejét rázta. – Azt máris megmondhatom, hogy nincs külső munkatársunk. Azt mondja, rögtön az én hívásom után telefonált? Különös. Hiszen még a jelentésembe sem került be akkor az eset. Vajon miben mesterkedhet? – Bárcsak tudnám! – felelte Jack. A következő percekben Harringtonról beszélgettek. – Ha jól értettem, a maradványait egy Inook nevű falu közelében találták meg – mondta Sophie. – Abban reménykedem, hogy ott talán látta valaki. Harrington nem pottyanhatott le csak úgy az égből. – Hirtelen eszébe jutott még valami. – Paul beszélt nekem két prémvadász 212

TŰZ és JÉG fivérről, a Cobenekről. Azt mondta, ők beszéltek Harringtonnal, de feltételezem, akkor ez is hazugság volt. Hallott már valaha a Cobenekről, Joe? – Nem. Szerintem is hazudott ez a Paul, de azért körbekérdezek. – Meséljen nekünk Inookról! – kérte Jack. – Nincs sok mesélnivaló. Csak egy maroknyi ember él ott. Helyben ülő népség, ez kapóra jön, ha beszélni akarnak velük. Inooktól északra a tenger van, keletre pedig a kutatótelep. Van ott néhány tudós, aki a farkasok szokásait tanulmányozzák. Azt hiszem, biológusok. – Hányan vannak? – Négyen, ha jól emlékszem. Késő ősszel bezárják a telepet, és csak tavasszal jönnek vissza. – A farkasok szokásait? – csodálkozott Sophie. –Tudja, a falkán belüli kapcsolatokat, ki a falkavezér, meg ilyesmit. Az embereket biztos érdekli a téma, mert a dokik minden évben visszajönnek, hogy folytassák a kutatásaikat. Ha engem kérdez, szörnyen unalmas lehet hónapokon át egy csapat farkast bámulni – jelentette ki, aztán inkább Inookról beszélt. – Kis gépekkel szállítják oda az ellátmányt, az emberek pedig elraktározzák a sötét, téli napokra. Van ott egy elhagyatott kis kunyhó. Már évek óta üresen áll. Ha rosszabbra fordul az idő, a pilóták ott szokták meghúzni magukat. Gondoskodnak róla, hogy mindig fel legyen töltve a kamra. – Mivel foglalkoznak az ott lakók? – kérdezte kíváncsian Sophie. – Halásznak – mosolygott Joe. – Az ő veteményeskertjük a tenger. – Megszervezne nekem egy találkozót a pilótákkal, akik megtalálták Harrington maradványait? – kérdezte Jack. –Szeretném hallani az ő változatukat is. Természetesen nem az ön szavában kételkedem – tette hozzá sietve –, de lehetséges, hogy elfelejtettek valamit. – Megértem, és szólok nekik. Szeretné, ha én is részt vennék a találkozón? – Igen, az jó lenne. –Tudom, hogy most éppen mindketten a városban tartózkodnak. Figyeljen, menjek magukkal Inookba? Délutánra elkészülhetek. 213

Julie Garwood

– Nem. Köszönjük, Joe. Hamarosan besötétedik – mondta Sophie, arra gondolva, hogy másnapig várniuk kell. – Nézz ki! – vigyorgott Jack. – Máris sötét van. – Még nincs, csak felhős az ég – vetette ellen Rooney. – A nap még vagy egy óráig fent lesz. Majd november közepén nem kel fel. – Meddig? – kérdezte Jack. – Körülbelül hatvanöt napig, de akkor sem lesz teljesen sötét. A feleségem még nem szokott hozzá. Iowában nőtt fel, és csak egy–két évvel ezelőtt költözött Anchorage-be. Most próbálom meggyőzni, hogy milyen romantikus idefent. Az biztos kemény munka lesz, gondolta Jack. Később Joe elvitte a két pilótát a szállodába, hogy Jack beszélni tudjon velük. Sophie a szobájában maradt, és nekilátott a cikknek, amit a barrow-i emberekről akart írni. Muszáj volt valami másra gondolnia, mint William Harrington. Elméjét Larson és a hazugságai töltötték ki. Késő volt már, mire Jack visszatért a szobába. Sophie mélyen aludt, de égve hagyta az íróasztalon a lámpát. Notebook-ja ott volt mellette. Jack ledobta a kulcsot az asztalra, aztán beleolvasott a cikkbe. Az első néhány mondat felkeltette a figyelmét, ezért nekiült, és elolvasta az egészet. Az idős házaspárról szólt, akivel az étteremben találkoztak. Sámuel és Anna volt a nevük. Jack elámult, Sophie milyen pontosan fel tudta idézni a tőlük kapott információkat, de még jobban lenyűgözte, milyen csodálatosan sikerült Sophie-nak megragadnia a pár valóját. Úgy mesélt az életükről, mintha Sámuel és Anna valami hősköltemény hőse és hősnője lenne. Elsős koruk óta ismerték egymást, és nevetve mondták: „Szerelem volt első látásra." Negyven évet töltöttek együtt, és látták felnőni a gyermekeiket, és azok gyermekeit. Annál a résznél, ahol Sophie leírta, milyen tekintettel nézett Sámuel a feleségére, mintha még most a fiatal Annát, a világ legszebb lányát látná, Jack lelki szemei előtt megjelent az idős ember arca, és Sámuel szemén át egy egész élet bontakozott ki előtte, egy szeretetben eltelt élet, amelyet egyetlen asszonynak szentelt.

214

TŰZ és JÉG Jack sokáig ült az ágy szélén a cikkről... és Sophie-ról gondolkozva. Amikor végül bebújt az ágyba, gyengéden magához ölelte a lányt. Megcsókolta a homlokát, majd maga is álomba merült. Másnap reggel, míg Sophie zuhanyozott, Jack beszélt Aleckel. A lány felöltözve lépett ki a fürdőszobából, s mialatt pakolt, Jack fel–alá járkált a szobában. Sophie lezárta a táskát, a kabátja mellé tette, aztán leült az ágy szélére, és várta, hogy a férfi észrevegye, őt nézi. – Mi van? – kérdezte Jack oldalra biccentett fejjel. – Mondd meg te. Te vagy, aki aggódva járkálsz. Történt valami, míg zuhanyoztam? – Csak próbálok rájönni valamire. Emlékszel bármi másra még, amit Larson mondott neked? – Hogyne – biccentett Sophie. – Rám keresett a Google-n. – Hogy mit... – Azt mondta, a gép előtt ül, és az én fényképemet nézi. Így utólag a hideg is kilel a gondolattól – ismerte be Sophie. – Hol talált rá a fotódra? – Az újságom néha közölni szokta a fényképem a cikk felett. Ugyan már, Jack, te is tudod, hogy manapság már bárki bármit megtudhat valakiről az interneten keresztül. – Ez a fickó nem sajnálta a fáradságot, hogy idecsábítson téged. Fogalmunk sincs, ki ő és mit akar. Hajlok arra, hogy megváltoztassuk a terveinket. –Tudom, mit akarsz mondani – emelte fel a kezét Sophie. – Menjünk vissza Chicagóba, igaz? Nincs is kifogásom ellene, de csak miután voltunk Inookban. Ha már idáig eljutottam, nem akarok elmenni, míg mindent körül nem jártam. Mit árthat az a néhány óra? Egy kicsiny part menti falu. Bárkit találok is ott, beszélek vele, és akkor nyugodt lélekkel lezárhatom az ügyet. – Nem, azt hiszem, jobb... A lány félbeszakította. – Jack, veled vagy nélküled, de én elmegyek Inookba. – O, Sophie – mondta Jack, és hangjában mosoly bujkált. – Ez olyan aranyos. 215

Julie Garwood

– Mi olyan aranyos? – kérdezte gyanakodva a lány. – Az, hogy azt hiszed, neked is van szavad az ügyben. Oda mész, ahová én, nincs más választásod. Sophie összefonta a karját maga előtt. – Akarsz fogadni? –kérdezte kihívóan. Micsoda szörnyű nap! Brandon olyan izgatott lett, hogy már attól tartottam, valami drasztikusát tesz. Ezért csak úgy mellesleg megjegyeztem Ericnek, hogy ráférne Brandonra egy kis K–74, de álmomban sem képzeltem volna, hogy az az ütődött tényleg ad neki egy adaggal. Délután háromkor Brandon szíve leállt. Hívtuk a mentőhelikoptert, de már késő volt. Mire megérkezett, Brandon meghalt. Láttam, hogy Eric halálra rémült. Amikor faggatni kezdtem, beismerte, hogy adott Brandonnak egy K–74 injekciót, azt mondva neki, hogy enyhe nyugtató. Kiderült, hogy Brandonnak szívbetegsége volt, amit mindenki elől titkok. Kirk szerint nem lesz boncolás. Szerencsére!

216

TŰZ és JÉG

29. fejezet

Két órával később Jack és Sophie elindultak Inookba. A két órából egy vitával telt. Sophie biztos volt benne, hogy Jack végül csak azért adta be a derekát, hogy elhallgattassa. Már a levegőben voltak, amikor Chipper megkérdezte Jacket, nem bánná-e, ha a visszafele úton megállnának még egy helyen. – Egy másik part menti faluban is szállítok árut. Egyáltalán nem tartana sokáig, és megspórolnám vele a holnapi utat. – A délután nagy részét Inookban akarjuk tölteni. Amíg ott vagyunk, elviheti az árut a másik faluba, aztán visszajön értünk – javasolta Jack. Chipper hálásan fogadta az ötletet. – Nem fogom megvárakoztatni magukat – ígérte. – Ha Inook közelébe érünk, tegyen néhány kört, hogy átláthassam a terepet. Szeretném tudni, pontosan hogy helyezkednek el a kunyhók. A pilóta boldogan engedelmeskedett. A víz fölé repült, majd elhúzott egy tucat, a deadhorse-i szállodához hasonló, előre gyártott elemekből készült épület fölött. – Itt laknak azok az emberek, akik a farkasokat figyelik. Azt hallom, takarosan berendezkedtek. Van műholdvevőjük és DVD–leját–szójuk is. Tudom, mert én vittem lemezeket nekik. Filmeket néznek, amikor nem tudnak kimenni. A hely elhagyatottnak látszott, de a frissen hullott hó amúgy is eltakart volna minden nyomot. Világosság sem szűrődött ki. – Biztos lezárták télire – jegyezte meg Sophie. A motor zaja elnyomta a hangját, és sem Jack, sem Chipper nem hallotta, mit mondott. Átrepültek Inook felett, majd leszálltak. Jack kicipzárazta a táskáját, tartalék tölténytárakat vett elő belőle, és a sídzseki zsebébe dugta őket. Sophie-nak is adott egyet, hogy tegye a kabátzsebébe. – Azt hiszi, valami gond lesz? – kérdezte Chipper. 217

Julie Garwood

– Nem, csak szeretek felkészült lenni. – De ez már túlzás – mondta neki a gépből kilépő Sophie. – Nem háborúba megyünk. Jack nem válaszolt. Egymás mellett álltak, és nézték, ahogy a gép eltűnik a szemük elől. Hirtelen ott maradtak teljesen egyedül a nagy fehér hómező közepén. Sophie körbefordult, életjelek után kutatva. Néma csend vette őket körül. Sophie összerázkódott. – Jack, kaphatnék én is egy pisztolyt? – Csak nem ideges vagy? – Jack megfogta a lány kezét, és elindult vele. – Ideje, hogy bekopogjunk néhány ajtón, és nagyon remélem, hogy egyik helyen sem puskával nyitják ki. –Túl gyanakvó vagy — mondta a lány lihegve. A hidegtől úgy érezte, még a tüdeje is megfagyott, és bármelyik pillanatban apró darabokra törhet. – Itt, kint a vadonban kinyitnád az ajtót mindenféle óvintézkedés nélkül? Nem számít, ne is válaszolj! Tudom, kinyitnád. – Mindig fel fogod emlegetni, ugye? Jack Sophie előtt járt, így a lány nem láthatta a mosolyát. – Mit fogok felemlegetni? – Hogy kinéztem az ablakon, és meglőttek. Azt. Jacknek Sámuel és Anna jutott eszébe. Vajon ők is szoktak úgy vitatkozni, ahogy ő és Sophie? És ha igen, nekik is akkora élvezetet okozott? Sík területen jártak, Sophie mégis úgy érezte, hegyet mászik, méghozzá jó magasat. Ugyanakkor azt is észrevette, hogy Jack még csak ki sem melegedett. A férfi kétségtelenül jó formában van. Persze ezt tudnia kellett volna, gondolta. Elég, ha eszébe jut az izmok játéka az ujjai alatt. – Nem azt mondta Joe, hogy a házak közel vannak egymáshoz? – lihegte a lány. – De igen. Lehet, hogy alaszkai mércével számította. Mintha kilométereket sétáltak volna, mire elérték az első házat, de Jack biztosította a lányt, hogy még csak a negyedét sem jöttek. Ez a ház is egy újabb előre gyártott elem volt, egy ablakkal, és két hósikló állt a lépcső mellett. 218

TŰZ és JÉG Az asszony, aki ajtót nyitott, szemmel láthatóan az őslakosok közül származott, és ugyancsak döbbenten nézett rájuk. – Nem hiszem, hogy sok házaló ügynökkel találkoznak errefelé – súgta Sophie Jacknek. Az asszony intett, hogy kerüljenek beljebb. Sophie megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor megérezte a meleget. Jack kérdezősködni kezdett, de a nő habozott a válaszokkal. – Nagyon szép otthona van – kapcsolódott a beszélgetésbe Sophie. A nő elmesélte, honnan származik, és miért jött ide. Alig néhány perc telt el, és az egész élettörténetét megtudták. Marynek hívták, és három erős, egészséges gyermeke volt. A férje az egyik szomszéddal éppen halászni volt. Amint kicsit közvetlenebb lett a hangulat, Mary a faluról és a szomszédairól is szolgált információkkal. – Ha valamelyikünk találkozott volna azzal az emberrel, akiről kérdeznek, akkor mindenki más a faluban is tudna róla. Ma estére mindenki tudni fog a kék szemű nő és jóképű férje látogatásáról – mondta, és megrázta a fejét. – Semmiféle Harrington nem járt erre. Eltűnt az az ember? – Nem, balesete volt. Megölte egy jegesmedve. – Ja, igen – bólintott Mary megfontoltan. – Barry megette. Nem tudtuk, hogy Harringtonnak hívták, de most már tudjuk. William Harrington. –Találkozott valaha a tudósokkal, akik a farkasokat tanulmányozzák? – kérdezte Sophie. –Nem. Maguknak való emberek. Figyelik a farkasokat, néha figyelnek minket. Azt hiszem, minket is tanulmányoznak. Mary ragaszkodott hozzá, hogy egyenek valamit. Sophie tudta, hogy megsértené a nőt, ha visszautasítanák a kedves ajánlatot, ezért gyorsan megszólalt, mielőtt Jack tiltakozhatott volna. – Mielőtt ideindultunk volna, megreggeliztünk, de szívesen innék valami jó forrót, ha nem gond. Mary teát főzött, közben mesélt a falusiakról. Később megmutatta az utat ahhoz a három szomszédhoz, akikről tudta, hogy otthon vannak. Sophie-ék a következő órát azzal töltötték, hogy ajtókon kopogtak be, és kérdéseket tettek fel. 219

Julie Garwood

– Hallgatnunk kellett volna Maryre – mondta Sophie, amikor elhagyták az utolsó házat is. – Megmondta, hogy senki sem látta Harringtont, és igaza volt. Kedves asszony, ugye? Jack bólintott. – Sikerült megnyugtatnod. – Nem húzódhatnánk be abba az üres kunyhóba, amelyikről Joe beszélt? Mindjárt megfagyok. A hideg még borzasztóbbnak tűnik, mióta Mary meleg házikójából kijöttünk. – Dehogynem – karolta át a férfi. – Azt hiszem, itt már végeztünk. Chippernek hamarosan vissza kell érnie. Az lesz az – mutatott rá egy kis faházra mintegy ötvenméternyire tőlük. Szorosan összeölelkezve sétáltak a házikó felé, és Sophie azon fohászkodott, hogy legyen odabent valami fűtőberendezés, amit beindíthatnak. –Azt hiszem, sohasem fogom megtudni, miért jött ide Harrington – ismerte be Sophie. Felléptek a két lépcsőfokon az ajtóhoz. Jack már a kilincs után nyúlt, amikor hangos csattanás törte meg a csendet, és faforgácsok röpültek el Sophie arca mellett. Jack azonnal reagált. Belökte az ajtót, és ugyanazzal a mozdulattal Sophie-t is. A lány a padlóra zuhant, miközben Jack a testével fedezte. Nem engedhetünk meg magunknak még egy olyan hibát, amilyet Eric Brandonnal elkövetett. Ha folytatni akarjuk az Alfa Projectet, nagyon óvatosnak és megfontoltnak kell lennünk. Finomítottunk a formulán, és úgy véljük, sikerült megtalálni a megfelelő adagolást. Itt az ideje, hogy embereken is teszteljük a szérumot. Hirdetést adtunk fel, és csodálkozva láttuk, milyen sok a jelentkező. Hihetetlen, hány ember hajlandó feliratkozni valami ismeretlenre, ha az ember hízeleg egy kicsit az egójának. Még az sem zavarja őket, hogy titoktartást kérünk tőlük. Égnek a vágytól, hogy bizonyítsanak. Úgy tudják, táplálékkiegészítőket tesztelnek. Csak annyi információt adtunk nekik, hogy elnyerjük a bizalmukat és az együttműködésüket. Az eredmények minden reményünket felülmúlják. Különösen izgalmas a változó mennyiségű adrenalin hozzáadása. Következő lépésként megnöveljük a stresszfaktort, hogy lássuk, hogyan hat az eredményekre. 220

TŰZ és JÉG

30. fejezet

Újabb ropogó hangot hallottak. Úgy hangzott, mintha valami démoni erő kettéroppantotta volna Inookot. Jack berúgta az ajtót, és elrángatta Sophie-t a tűzvonalból. – Mi a fene... – suttogta döbbenten a lány. – Nagy erejű fegyver. Maradj a földön! – Jack hangja kemény volt és dühös. Nem kellett kétszer mondania. Sophie agyának beletelt néhány másodpercbe, míg felfogta, hogy valaki meg akarja ölni őket, de teste azonnal engedelmeskedett. Jack letépte a kesztyűjét, pisztolya szinte magától a kezében termett, miközben odagördült az ablakhoz. A falhoz simult a csendet hallgatva, s valami hangra várva, hogy tudja, merre kell keresnie a lövészt. Eltelt tíz másodperc. Aztán újabb tíz. Semmi. Óvatosan közelebb húzódott az ablakhoz, hogy kinézhessen. Lehetetlen volt bármit is látni. Sűrű pelyhekben esett a hó, ráadásul a szél is felkavarta a hófehér takarót. Sophie a szoba túlsó végébe kúszott, ott halkan megfordult, és hátát a kunyhó falának támasztva felült. Körülnézett valami tárgy után kutatva, amivel megvédhetik magukat. Mindössze egy asztal, egy szék, egy iratszekrény és egy tábori ágy volt a bútorzat. Egy vastag pokrócdarab, mely arra volt hivatott, hogy kizárja a hideg egy részét, elhúzva lógott egy kampón, az ablak mellett, mely most egyedüli fényforrásuk volt. Újabb golyók csapódtak odakint a falba. Néhány át is ütötte a fát, eltalálva a széket, az asztalt. – A szekrény mögé! Gyorsan! – kiáltott rá Jack.

221

Julie Garwood

Sophie sietve engedelmeskedett. Alig kuporodott le, egy golyó eltalált egy bödönt a feje fölötti polcon. A bödön megpördült, nekiütődött a falnak, aztán darabokra tört a padlón. Az orvlövész merészebb lett, közelebb jött. Jack hallotta a távolban brummogó motor hangját. Újra kinézett, és a kavargó hóförgetegen át látta, hogy egy fénypont közeledik a lapályon, ahol Chipper gépe leszállt. Biztosan egy motoros szán. A fénykör egyre nagyobb lett, a motorzaj egyre hangosabb. –Bármi történjék is, te maradj odalent! – kiáltott oda Sophie-nak. – Óvatosan, Jack! Kérlek, légy óvatos. Sophie figyelte, ahogy a férfi megfordul, és a kilincsért nyúl. Csak résnyire nyitotta ki az ajtót, aztán karját kinyújtva, célra tartotta a pisztolyt és várta, hogy a szán megálljon. Még mindig túl messze volt. Meg kellett várnia, míg lőtávolba ér. – Egy kicsit közelebb. Csak egy kicsit közelebb – mondta halálos nyugalommal. Kívánsága teljesült. A motoros szán a kunyhó felé araszolt. Amikor megállt, a lövész leállította a motort, de a világítást nem kapcsolta le. A férfi leszállt a szánról, megállt mellette, és ismét felemelte a fegyvert. De mintha rájött volna, hogy remek célpontot nyújt, leengedte a puskát, és előrehajolt, hogy levegye a világítást. Egyetlen pillanatra a lámpa fénykörébe került. Jacknek nem is kellett több. Egyik kezével kilökte az ajtót, és már tüzelt is. Az első golyó a férfi vállát érte, amitől megpördült, a második átfúrta a nyakát. Holtan zuhant a földre. A szél Jack felé lökte az ajtót, és a férfi fél kézzel tartotta, míg a tekintetével a vidéket pásztázta, másik célpont után kutatva. Intett Sophie-nak, maradjon ott, ahol van, azzal eltűnt a hóesésben. Sophie reszketve lapult a padlón. Úgy tűnt, egy örökkévalóság óta fekszik itt. Nincs térerő, és az apró faluban élő embereknek sincs telefonjuk, szóval semmi esélye, hogy segítséget hívjon. Minden percet egy órának érzett, mióta Jack elment. Mi történik itt? Jack vajon jól van? Miért nem jön már vissza? A szobában hideg volt, mint egy hűtőházban, és Sophie foga hangosan vacogott. Nem bírt tovább várni. Felkelt, és az ajtóhoz futott. 222

TŰZ és JÉG Alig ért azonban oda, az ajtó kivágódott. Jack lépett be, az orvlövész fegyverét tartva a bal kezében. Jobb karjával átölelte, és visszahúzta a szobába, aztán bereteszelte az ajtót. Miután meggyújtotta az asztalon lévő gyertyát, körülnézett, hogyan melegíthetnék fel egy kicsit a kunyhót. Sophie az ablakhoz óvakodott, és kinézett. Látta a havon elterülő holttestet. – Honnan jött? – kérdezte, de mielőtt a férfi válaszolhatott volna, eszébe jutott a kis falu. – Mi lesz Maryvel és a többiekkel? – aggodalmaskodott. – Ha megvan a magukhoz való eszük, bezárkóznak a házukba, és ott is maradnak. Sophie alig tudta kivenni a távolban az épületek körvonalait. Nem látott mozgást. Tekintete ismét a holttestre esett. – Most mit fogunk csinálni? – kérdezte. – Egyelőre nyugton maradunk. Ha nincsenek többen, elvisszük onnan a hullát. Elképzelhető, hogy valaki keresni fogja. Jack megtalálta és begyújtotta az olajkályhát. Sophie a karját dörzsölgette, és a lábával topogott, míg várta, hogy melegedjen valamicskét a szoba levegője. Az orvlövésztől elvett puska az asztalon feküdt. Távcsöves volt. – Ki volt ez az ember, Jack? – Még sohasem láttam. Te nem ismered? Talán találkoztál vele Deadhorse-ban vagy Barrow-ban. – Innen nem tudom kivenni az arcát – mondta Sophie, és az ablak elé akasztotta a függönyt. Jack odasétált hozzá, és megállt közvetlenül előtte. A lány reszketett, arca sápadt volt. Jack magához ölelte, egyik kezével felemelte az állát. – Nem engedem, hogy bármi bajod történjen. Sophie megragadta a férfi dzsekijének a gallérját, és közelebb húzta magához. – Tudom. És én sem hagyom, hogy valami bajod essék. Neked van pisztolyod. Enyém lehet a puska? – Azt hiszed, tudsz bánni vele? 223

Julie Garwood

– Ha megmutatod, hogyan kell. – Sophie az ajtó felé pillantott. – Miért történik ez velünk? Miért akarna bárki is lelőni minket? – Nem tudom, de ki fogom deríteni. – Honnan jött? – kérdezte újra a lány. – Mary azt mondta, hogy a falu férfijai csak késő délután jönnek vissza. – A szán keletről jött, ott pedig csak egyetlen dolog van, a tudósok tábora. – Emlékszem már – mondta Sophie izgatottan. – Chipper azt mondta, hogy az ottaniaknak a legmodernebb felszerelése van. Ha van nekik műhold-összeköttetésük, fel tudnánk hívni a barrow-i rendőrséget, és segítséget kérhetnénk. –Megvárjuk, amíg Chipper visszaér. Nem kockáztathatunk. – Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? – Gyakorlat. Jack még egy mosolyt is kierőszakolt magából, bár belsejében forrt a düh. Legszívesebben újra meg újra megölte volna a fickót. Az ablakhoz ment, és elhúzta annyira a függönyt, hogy belássa a kunyhó elejét. Teltek a percek, és senki más nem bukkant fel. – Megyek, elviszem onnan a szánt és a testet a kunyhó mögé – szólalt meg végül. – Zárd be az ajtót mögöttem. – Azt már nem! – kiáltott fel Sophie. – Nem vagyok hajlandó még egyszer egyedül itt várni. — Akkor maradj mögöttem – figyelmeztette Jack. Ő lépett ki először. Halálos, szinte kísérteties csend uralkodott odakint. Sophie követte a férfit a szánhoz. A holttest feje körüli vértócsa feketének hatott a havon. Sophie összeszedte magát, és a halott arcára nézett. Elakadt a lélegzete. – Ismerem ezt a férfit. Megtaláltuk a tökéletes alanyt. Kitűnő egészségnek örvend, és fantasztikus kondícióban van. Feliratkozott a programra, tudván, hogy bármikor tesztelhetjük. Túlfejlett egója folyton arra készteti, hogy bizonyítson. Ráadásul nincs családja, és társadalmi kapcsolatainak száma is elenyésző. Senki sem fogja hiányolni, ha eltűnik néhány hétre.

224

TŰZ és JÉG

31. fejezet

Sophie ellépett a holttesttől. – Chicago – mondta. – Chicagóban beszéltem vele. Durva volt, és arra gondoltam, hogy úgy fest, mint Bluto. Jack féltérdre ereszkedett, és módszeresen átkutatta a férfi zsebeit, valami igazolvány után kutatva. Megtalálta a pisztolyt, biztosította, és odanyújtotta a lánynak. Egy másik zsebben két tölténytárat talált, azt is odaadta Sophie-nak. – Ő volt a biztonsági őr – mesélte közben Sophie. – Nem, én hittem azt, hogy ő a biztonsági őr. Emlékszem, azt hittem, valakit éppen bevezet a vendégkönyvbe a recepciós pultnál. – Hol, Sophie? – kérdezte türelmesen Jack. – Pontosan hol láttad? –Annak az épületnek az előcsarnokában, ahol William Harrington lakott. Ha Jacket meg is lepte a hír, nem mutatta. – Menj vissza a kunyhóba, mielőtt halálra fagysz. A férfi arckifejezése nem hagyott helyt a vitának. Sophie a kunyhó felé indult, de elejtette az egyik tárat. Felkapta és magához szorította, nehogy megint leejtse. Odabent a pisztolyt és a tárakat gondosan a puska mellé helyezte, és némileg megkönnyebbült, tudván, hogy ha valaki ismét lövöldözni kezdene, van mivel megvédeni magát. Az most lényegtelen volt, hogy életében nem tartott még fegyvert a kezében, míg Jack oda nem adta neki a pisztolyt. Jack majd megmutatja neki, hogyan kell kibiztosítani és megtölteni a fegyvert. Isten segedelmével akár gyilkol is, ha kell. Hirtelen eszébe jutottak a vérfoltok a havon, és újra kiment. Mialatt Jack eltüntette a holttestet és a szánt a ház mögött, Sophie havat vett a markába, és eltakarta a foltokat. Aztán le is tapodta, nehogy a szél 225

Julie Garwood

elfújja. Úgy érezte, a levegő időközben tovább hűlt. Lesz egyszer is annyira hideg, hogy nem fog havazni? Vagy ez csak egy legenda? Sophie nem tudta. Jobban oda kellett volna figyelnie földrajzórán ahelyett, hogy Billy Gibsonnal flörtölt. Mire Jackkel együtt visszajutottak a kunyhóban, mindketten a kihűlés jeleit kezdték tapasztalni magukon. Sophie lába érzéktelenné vált, de miután fel–alá topogott az olajkályha előtt, lábujjai zsibogni, szúrni kezdtek. Jó jel, gondolta, bár nagyon fájt. Jack közben átkutatta az összes fiókot, talál-e bármi hasznosat arra az esetre, ha itt rekednének éjszakára. Az alsó fiók mélyén talált egy halom pornóújságot, amely sejtetni engedte, mivel múlatja az időt némely pilóta, ha kénytelen itt éjszakázni. Előkerült egy alig pislákoló elemlámpa is. Jack az asztalon lévő kupachoz tette, aztán kutatott tovább. – Ez a legrosszabbul felszerelt kunyhó, amivel eddig találkoztam –morogta. – Miért, milyen felszerelés kellene bele? – kérdezte Sophie, és lehúzta a kesztyűjét, hogy a kályha fölött melengesse a kezét. – Bármi és minden. Kell még olaj, de sehol sem látok. – Chipper hamarosan ideér. – Sophie igyekezett némi optimizmust sűríteni a hangjába. Jack bólintott. – Van itt egy kis fészer. Megnézem ott is. – Lehet, hogy be van zárva – jegyezte meg Sophie, és ismét felhúzta a kesztyűjét. – Ha igen, majd feltöröm a zárat. Jack elhúzta a függönyt, és felmérte a kunyhó előtti területet. – Jack, mire gondolsz? A férfi nem akarta megijeszteni, de úgy vélte, nem árt, ha tisztában van a helyzettel. – Ha a fickónak, akit megöltem, vannak társai, akkor lehet, hogy már keresik. Fel kell készülnünk mindenre. Jack a lányra nézett, hogy lássa, miként reagál a baljós hírre. Sophie egyszerűen csak bólintott, és annyit mondott, hogy rendben. Nyaka köré tekerte a sálat, és betűrte a kabát gallérja alá. – Mutasd meg, hogyan kell használni a pisztolyt! – Jack elmosolyodott. – Most mi van? – Sokkal keményebb vagy, mint amilyennek látszol. 226

TŰZ és JÉG Odaadta a lánynak a pisztolyt, és addig gyakoroltatta vele a fegyver ki- és bebiztosítását, amíg meg nem győződött róla, hogy vészhelyzetben sem fogja elfelejteni. Aztán megmutatta neki, hogyan töltse meg és süsse el a fegyvert. Sophie a bal zsebébe tette a tartaléktárakat, és becipzárazta a zsebet. Még egyszer utoljára ellenőrizte a biztosítást, mielőtt a pisztolyt a jobb zsebébe dugta. – Kimegyek a fészerbe. Mindjárt jövök – mondta Jack. Kikukkantott, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. Sophie szorosan a nyomában volt. –Veled megyek. Segíthetek behozni, ha találunk valami használhatót. Siess! – bökte meg a férfi hátát. – Beengeded a hideget. Jack becsukta az ajtót. Sophie Jack mellett szaporázta, és a férfi lassított, hogy a lány lépést tudjon tartani vele. – Mert neked Alaszkába kellett jönnöd – zsémbelt. – Gyűlölöm ezt a hideget. Sophie oda sem figyelt Jack morgására. A havazás alábbhagyott, és Sophie kelet felé nézett. Messze, a sötét horizonton egy épület körvonalai sejlettek fel. Joe ugyan azt mondta nekik, hogy télire bezárják a tudósok táborát, de lehet, hogy Bluto bejutott valahogy, és ott várta, hogy ők felbukkanjanak. – Honnan tudta Bluto... úgy értem, az a férfi, aki ránk lőtt, hogy itt leszünk? Biztosan követett. Elérték a fészert, és Jack megpróbálta felfeszíteni a zárat. Sophie az arca és az orra elé húzta a gyapjúsálat, hogy felmelegítse a levegőt, mielőtt belélegezné. Valami hangot hallott a távolból, és önkéntelenül a felhők felé nézett, remélve, hogy Chipper gépét pillantja meg. – Hallod? Jack elkapta, és behúzta az apró épületbe. –Valaki jön. Maradj itt! Jack óvatosan kikukucskált. Keletről kettő... nem, három fénypont közeledett a kunyhó felé. Három férfi száguldott teljes sebességgel a motoros szánokon. Túl veszélyes lett volna megpróbálniuk visszajutni a kunyhóba, ezért a fészerben vártak. A férfiak lassítottak, és legyezőszerűen szétszóródtak. Egyikük előrekerült, és eltűnt a szemük elől, a másik kettő hátrament. Amikor elhaladtak a Jack által leparkolt szán mellett, mindketten megtorpantak. – Megtalálták a hullát – súgta Jack. 227

Julie Garwood

Az egyik férfi intett a másiknak, megfordultak a szánnal, és visszavonultak pár száz métert, hogy tanácskozzanak. Jack látta, hogy egyikük kiemel egy benzineskannát a szán hátuljából. Ezúttal gyalog közelítették meg a kunyhót. A harmadik férfi még közelebb ment, előhúzta a fegyverét, és az ajtóra szegezte, míg a másik kettő mélyen előrehajolva a kunyhó ablaka alá rohant. Egyikük rongyot vett elő a zsebéből, a kannába mártogatta, és meggyújtotta. Jelt adott, aztán betörte az üveget, és bedobta az égő rongyot a szobába, társa pedig utána hajította a karmát. A résen át láng csapott ki, és a kunyhó kigyulladt. A férfiak lekuporodtak a hóban, és várták, hogy Jack és Sophie kirohanjon. Sophie kesztyűben nem tudta elővenni a pisztolyt, ezért lehúzta az egyiket. Megtornáztatta az ujjait, aztán ráfonta a ravaszra. Az egyik fickó oldalra fordult, és meglátta a fészerben a mozgást. Mire rájuk emelte a puskáját, Jack célzott és lőtt. Telitalálat. A férfi arccal a hóba zuhant. Jack balra pördült, és újra lőtt. A vállán találta el a férfit, erre megint lőtt. A golyó a támadó térdhajlatába fúródott, ahogy meg akart fordulni, hogy ő is lőjön. Üvöltve zuhant a földre. A harmadik ember eltűnt. A következő pillanatban felbőgött a szán motorja. Jack a földön vonagló alak felé rohant, és elrúgta a pisztolyt a keze ügyéből. Sophie utána futott. – Ez nem megy sehová! – kiáltotta, és a pisztoly csövét a férfi fejére szegezte. – Menj a másik után! – Ha megmozdul, lődd le! – parancsolt rá Jack. A motoros szánhoz rohant, felugrott rá, és elrobogott. A fickó, akit követett kelet felé tartott, aztán teljes sebességgel száguldva északnak fordult. Jack arra gondolt, a fickó talán összezavarodott, hiszen a tengeren kívül arra semmi sem volt. Az ég feketébe fordult, és a szán fényei megkönnyítették a követését. A fénypont megremegett, és Jack lövést hallott. A férfi rálőtt. Ennél a sebességnél csak idő kérdése volt, mikor veszti el az uralmát a szán fölött, és akkor vége. Jack lassított, növelve a távolságot közte és üldözöttje között. Követte a cikcakkban haladó szánt. A fénykör minden bukkanónál ugrott egyet. 228

TŰZ és JÉG Hány kilométert jöhettek már? Jack arca fájdalmasan zsibogott a hidegtől, szeme égett a széltől. Mégis mit képzel ez a gazember? Hová megy? Eltévesztette volna az irányt? Mindjárt elérik a tengert. A fickónak megint irányt kell változtatnia, vagy ha megfordul, kénytelen lesz felé jönni. Jack anélkül, hogy szem elől tévesztette volna üldözöttjét, még jobban lelassított. Hirtelen hatalmas reccsenést hallott, amit rémült sikoly, majd egy csobbanás követett. A motoros szán lámpája az égnek meredt, majd eltűnt. Újabb sikoly hangzott fel, aztán néma csend borult a tájra. – A rohadt életbe! – suttogta Jack. – Azt a keserves mindenségit neki! Lenézett a jégre maga alatt. Nem túl szép halál, gondolta. Azonnal megfordította a szánt, és amilyen gyorsan csak tudott, elporzott onnan. Délnek indulva a távolban valami fényt pillantott meg. Az égő kunyhó tüze volt a jelzőfénye. Sophie majd megőrült az aggodalomtól. Jack már túl régen elment. Amikor meghallotta a motoros szán brummogását, hatalmasat sóhajtott. Ez biztosan ő lesz. Muszáj, hogy ő legyen. Az őrzött férfi merőn bámulta. – Az FBI már úton van – mondta neki Sophie, egyik lábáról a másikra állva. Arcát szinte sütötte az égő kunyhóból áradó forróság, ám lába majd' lefagyott. Tűz és jég, gondolta. Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy itt áll, és nézi a tüzet, a havat, mely elolvadt, aztán rögtön újra meg is fagy. Őrült dolog. Tűz és jég. Sophie még soha senkinek nem örült ennyire. Amikor meglátta a felé sétáló Jacket, legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy átölelje, de visszafogta magát. Előbb Jacknek segítenie kell lefejtenie az ujjait a pisztolyról, mert nagy eséllyel mind odafagyott a ravaszhoz. Jack kivette a kezéből a pisztolyt, aztán a földön vonagló férfihoz fordult. – Ki vagy? – Orvosi segítségre van szükségem – üvöltött a fickó dühösen. – Ki vagy? – ismételte meg a kérdést Jack. – Carter. Dr. Eric Carter. Most pedig szerezzen egy orvost! –Te is orvos vagy, nem? Lásd el magad. 229

Julie Garwood

Eric a fogát csikorgatta. – Nem olyan doktor vagyok, hanem a biológiai tudományok doktora. – Maga az, aki a farkasokat tanulmányozza? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sophie. A férfi a lányra nézett. – Elszúrták. Mindent tönkretettek. Miért nem hagyta annyiban a dolgot? Ekkor meghallották egy gép motorjának a zúgását. – Megjött Chipper – mondta Jack. – Mit kellett volna annyiban hagynom? – kérdezte Sophie Cartert. – A vizsgálati alanyunkat. Miért nem hagyta békén? Egyre csak akadékoskodott. – William Harringtonról beszél? – Ostoba nőszemély! Egyre csak akadékoskodott. – Mit vizsgáltak? – faggatta a férfit Sophie. – Mit csináltak Harringtonnal? Carter nem válaszolt. – Gyerünk, Sophie – mondta Jack. – Beraklak a gépbe, aztán visszajövök ezért itt. Fel kell melegedned. Dr. Carter úgysem megy sehová. Jack felszállt a motoros szánra, Sophie mögé ült. Arcát a férfi hátán pihentette. Jack intett Chippernek, hogy maradjon ott, ahol van, és megindult a szánnal a gép felé. Amikor kinyitotta az ajtót Sophie-nak, meleg légáramlat csapta meg az arcát. Miután a lányt beültette a gépbe, Jack maga is bemászott, és becsukta az ajtót. Egy cseppet sem érdekelte, hogy Ericnek a hóban kell rá várnia, míg ő melegszik. Néhány perc biztos nem öli meg a fickót. – Szóljon be Barrow-ba – utasította Chippert, aztán gyorsan elmagyarázta, mi történt. Mire befejezte, a pilóta tágra nyílt szemmel bámult, mint valami kiskutya. – Mit fog csinálni Carterrel? – kérdezte. – Megkötözöm, és beteszem a raktérbe. Amikor úgy érezte, hogy képes ismét szembenézni a hideggel, kiszállt, és arrafelé indult, ahol Cartert hagyta. Mintha mozgást látott volna maga előtt. Erre lelassított, majd meg is állt. A szán lámpájának fénye két apró körben tükröződött vissza. Egy szempár! Egy égő vörös 230

TŰZ és JÉG szempár, amelyik őt figyeli. Jack lekapcsolta a világítást, és akkor meglátta a többit is. Összesen négyen voltak. A farkasok talán ötven méterre lehettek Erictől. Jack hallotta éhes morgásukat. A legnagyobbat figyelte, amelyik a többiek előtt állt. Hatalmas volt. Fehér bundáját széles sötét csík keresztezte a hátán. Jacket figyelte, és tekintetük összekapcsolódott. Amint Jack a fegyveréért nyúlt, a farkas elfordult, és villámsebesen Ericre vetette magát. Agyarai a doktor torkába mélyedtek, mielőtt Jack előhúzhatta volna a pisztolyát. A többi farkas követte a falkavezér példáját. Túl késő volt. Jack itt már nem tehetett semmit. A vezér felemelte a fejét, és egy pillanatra Jackre nézett, aztán tovább marcangolta áldozatát. Jack amilyen gyorsan csak tudott, eltűnt onnan. Mire beszállt a gépbe, ismét kapott levegőt. – Soha életemben nem láttam ilyet – mondta. – Milyet? – kérdezte Sophie. Jack csak a fejét rázta. – Hol van a doki? – Nem élte túl. – Biztos elvérzett – találgatta Sophie. – Igen, nyugodtan mondhatjuk, hogy rengeteg vért veszített. A motor zaja elnyomta a farkasok üvöltését. Jack hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. – A fenébe – suttogta. – Ó, a fenébe is! – Jack! – kopogtatta meg a vállát Sophie. – Hmm? – Mi történt azzal az emberrel, akit üldöztél? Jack ki sem nyitotta a szemét, úgy válaszolt. – Úszni ment. William Harrington nem tért magához, amikor beadtuk neki a K–74– et. Miután kiraktuk a semmibe, távolról figyeltük. Bár láthatóan kába volt még, miután visszanyerte az eszméletét, pontosan úgy viselkedett, ahogy vártuk: zavartan és rémülten. Ott hibáztunk, hogy nem vettünk számításba minden szóba jöhető lehetőséget... főleg, hogy nem számoltunk a bennszülött fajokkal. 231

Julie Garwood

Láttuk, hogy Harrington stressz–szintje drámai módon megnő. Rémültnek tűnt, de ahhoz túl messze voltunk, hogy kameráinkkal kivegyük a reakcióját. Harrington sikolyai még ilyen távolságból is hallatszottak. Egy–két perc múlva feltűnt egy hatalmas jegesmedve. Még sohasem láttunk ekkorát. Nem volt hová futni, vagy rejtőzni előle. Harrington nem volt ellenfél az állat számára. A teszt érvénytelen.

232

TŰZ és JÉG

32. fejezet

Sophie ragaszkodott hozzá, hogy másnap délelőtt visszamenjenek Inookba. Mindenáron át akarta kutatni a tudósok telepét házról házra, remélve, hogy rábukkan, mivel is foglalkozott dr. Eric Carter. Az FBI–ügynökök már úton voltak Anchorage-ből, és a barrow-i rendőrség is kiszállt, és átfésülte a terepet. A leégett kunyhó előtti tetemeket – már ami a farkasok után maradt belőlük – elszállították a hullaházba. Jack figyelte, ahogy a hullazsákokba rakják őket. Eric Carter felismerhetetlen volt. Csak az ujjlenyomatai alapján tudják majd azonosítani. Jack a második tetem fölött állt, és az arcát vizsgálta. Látta már valahol ezt a pofát, de hol? Visszajátszva az elmúlt napok eseményeit, rájött. Elsétáltak mellette Sophie-val, amikor Chipperhez mentek. A férfi a szálloda közelében álldogált, és majdnem elütötte egy kamion, amikor átrohant az utcán, hogy a kocsijához jusson. Szóval a gazember követte őket. Jack gondoskodott róla, hogy Sophie-t távol tartsa a kunyhó előtti szörnyű látványtól. Azzal érvelt, hogy már épp eléggé kijutott neki a jóból. A lány a rendőrséggel volt, amikor azok átkutatták a tudósok lakrészének négy szobáját. Mindegyikbe bement, hátha talál valami utalást, miért is jött William Harrington Alaszkába. Annyit tudott, hogy a férfi kapcsolatban van az Alfa Projecttel. Azt még nem sikerült kiderítenie, mi a projekt lényege, de abban biztos volt, hogy valamilyen módon köze van a tudósokhoz. Mitől félt Eric Carter, mit fog felfedezni Sophie? Rengeteg, adattal teli jegyzetfüzetet találtak, de a feljegyzések mind a farkasokról szóltak. Videofelvételek is voltak. A lemezeket mind megszámozták és felcímkézték. Az első húsz lemez témája a Ricky 233

Julie Garwood

nevű alfahím volt. Az egyik rendőr becsúsztatta a lemezt a lejátszóba, néhány másik társa is köré gyűlt, hogy megnézze Rickyt és falkáját, amint megtámadják a rénszarvast. – Hogyan tudták filmre venni a farkasokat, és elkerülni, hogy az állatok utánuk menjenek? – csodálkozott a rendőr. – Nézd csak annak a bestiának az állkapcsát – mondta egy másik. – Szerintem egymaga elbánna egy jegesmedvével. Jack csatlakozott a csoporthoz. Amint meglátta a farkast, nyomban felismerte. Miközben a filmet nézte, különös kapcsolatot érzett az állattal, valószínűleg azért, mert egymás szemébe néztek, és Jack meglátta a másikéban az erőt. Egyfajta szeretetet is érzett a farkas iránt, amiért az nem támadta meg. Halálra rémítette, de békén hagyta. – Pompás példány – jegyezte meg a rendőr. – Gondolom, egyike azoknak a farkasoknak, akik megölték a doktort a múlt éjjel, igaz? – kérdezte Jacktől. – Igen – felelte Jack, de nem ment bele a részletekbe. – Ott volt. Sophie a tudósok által dolgozószobának használt kis helyiségben ült az íróasztal mellett, és az adatokat tanulmányozta. Jack ötpercenként benézett hozzá. Megállt az ajtóban, és csak nézte a lányt, amíg az fel nem pillantott. Olyankor megkérdezte tőle, nincs-e szüksége valamire, valamint azt is, készen áll-e arra, hogy visszamenjenek Barrow-ba. Sophie tudta, hogy a férfi aggódik érte, csak azt nem értet te, miért. Hiszen csupa fegyveressel van körülvéve, ráadásul ott van mellette a saját FBI-ügynök testőre. – Attól félsz, hogy valami olyasmit olvasok, ami megrémít? — kérdezte, amikor Jack negyedszer is megjelent. – Megvan rá a lehetőség. – O, kérlek! A tegnapi nap után nincs itt olyan, ami még megijeszthet... megdöbbenthet, de el nem rémít. Jack elmosolyodott. – Nem kedveled a farkasokat. – Dehogynem. Viszont miről szól minden napjuk? Esznek, alszanak, ölnek, esznek, alszanak, ölnek... és ez így megy a végtelenségig. – Ez volt a munkájuk. Sophie bólintott. – A falkán belüli kapcsolatokat, viselkedést tanulmányozták. Leginkább az alfa érdekelte őket... az, ahogyan 234

TŰZ és JÉG irányította a többieket... a családok dinamikája. – Sophie becsukta a jegyzetfüzetet, visszatette az asztalra, és felállt. – Fogalmam sincs, hogyan bírták a tudósok. Nap mint nap csak a farkasokat bámulni... ilyen zord viszonyok közt. – Odalépett a férfihoz. – Találtak valamit, ami Harringtont a kutatásokhoz köti? – Eddig nem, de még csak most kezdték. Amikor a lány felnézett rá, Jack valami szorítást érzett a mellkasában. Gyönyörű teremtés, az igaz, de még annál is sokkal több. Kedves volt, teli szeretettel és hittel, és végtelenül hűséges. Megfogta a lány kezét, felemelte, és a saját nyaka köré fonta. –Találd ki, mit fogok most tenni – mondta vontatott hangon. Sophie közelebb lépett hozzá, és lehúzta magához a fejét. Aztán ajkát könnyedén, csábítón az ajkához érintette. – Ezt? – kérdezte, és elmélyítette a csókot. Aztán visszahúzódott. –Vagy ezt? Jack éhesen hajolt rá a szájára, nyelve mohón nyomult előre. Élvezte, ahogy a lány szorosan hozzásimult, és abból, amilyen féktelenséggel a lány reagált, tudta, hogy ő is szereti. Legszívesebben ott helyben letépte volna róla a ruhát, hogy szeretkezzen vele, de csak a fejét emelte fel, és reszketeg lélegzetet vett. — Nem megfelelő sem a hely, sem az idő, édesem... hacsak nem akarsz bekerülni a hatórás hírekbe. Az egyik rendőr szakította félbe. – A pilótájuk tudni szeretné, mikor... Jack nem hagyta, hogy befejezze a mondatot. – Mondja meg neki, hogy beindíthatja a motort. Rögtön indulunk. Néhány perc múlva, Sophie alaposan felöltözve a gép felé tartott Jackkel. A szél ismét feltámadt, és a rövid séta is embert próbáló feladatnak bizonyult. – Gyűlölöm a... – kezdte a férfi. Sophie megpaskolta a karját. – Tudom. Gyűlölöd a hideget. Viharos útjuk volt vissza Barrow-ba, de Sophie gyomra alig tiltakozott. Az elmúlt huszonnégy óra megpróbáltatásai után a szél dobálózása a kis géppel gyerekjátéknak tűnt. 235

Julie Garwood

Barrow-ba visszaérve, eltöltött néhány órát a rendőrségen. Igyekezett nagyon segítőkész lenni, és folyton szabadkozott, amiért annyi kérdésüket hagyja válasz nélkül. Megtudja vajon valaha is, hogy mi történt William Harringtonnal? –Tudom, hogy Harrington kapcsolatban állt valamivel, amit Alfa Projectnek hívnak, csak épp azt nem tudom, hogy mi volt a szerepe benne. – Mi kötötte Harringtont a tudósokhoz? – Bluto. – Hogyan? Sophie Jackre nézett. – Magyarázd el te! –A támadók egyikével... Sophie találkozott Chicagóban, abban a házban, ahol William Harrington is lakott. Ez a férfi azt mondta Sophienak, hogy Harrington Európába utazott. A kihallgatás folytatódott, míg végül a rendőrök arra jutottak, Sophie mindent elmondott, amit tudott, és megengedték neki, hogy ő is feltegye a maga kérdéseit. – A férfiak, akik megtámadtak minket... kik voltak? – Dr. Eric Carter nevét már tudjuk maguktól, de a többieket még nem azonosítottuk – felelte a vezető. – Most ellenőrzik a személyazonosságukat. Az FBI lefuttatja az ujjlenyomatukat. Joe Rooney Jack mellett állt, és figyelmesen hallgatott. Most ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. — Amennyire tudjuk, sohasem volt négy tudósnál több a táborban. Carteren kívül ott volt még dr. Brandon Finch, dr. Marcus Lemming és dr. Kirk Halpern. Beszéltünk dr. Lemminggel és dr. Halpern-nel. Mindketten Chicagóban vannak, és megesküdtek, hogy fogalmuk sincs, miben mesterkedett Eric Carter. Lemming elmondta, hogy Carter gyakran itt maradt, mikor a többiek hazarepültek, és nem árulta el, olyankor mit csinált. – Beszéltek a negyedik doktorral, Brandon Finchcsel? Hol van? – kérdezte Sophie. – Gondolom, egy urnában a felesége kandallópárkányán – mondta Joe. – Néhány hónappal ezelőtt meghalt szívrohamban. Beteg volt a szíve, de nem mondta el a többieknek, mert félt, hogy kirakják a 236

TŰZ és JÉG programból. Az ügynökök át fogják kutatni Eric Carter chicagói lakását, és a többi doktorét is ellenőrzik. – És mi van azzal az emberrel, akit Jack üldözött a motoros szánon? – Még nem volt időnk összetrombitálni a kutatócsoportot. Kemény dolog lesz a jég alól előhozni. – Azt hiszem, az egyik halott az lehetett, aki Paul Larson-nak adta ki magát – mondta Sophie. – Bárcsak hallottam volna a hangjukat! – Kapunk segítséget Anchorage-ből – biztosította Joe. –Néhány napon belül többet fogunk tudni. Alaposan elszaladt az idő, mire a rendőrség befejezte a kihallgatást. Jack meghívta a rendőröket vacsorára, és a többségük el is fogadta. A Vörös Fóka tele volt vendégekkel. Amikor Jack, Sophie és a rendőrök beléptek, csend borult a teremre. Az egész város értesült az Inookban történtekről, és Sophie úgy érezte magát, mintha közszemlére tették volna ki egy ketrecben. Kétség sem fért hozzá, hogy minden asztalnál róluk folyt a beszélgetés. Újabb bálnahús-specialitás szerepelt az étlapon, és Jack újfent úgy döntött, megkóstolja. Már az első falat után összerázkódott. – Az a titka, hogy ne hagyja abba az evést. A harmadik falat már biztos ízleni fog — jósolta Joe. Jack leküldött még két falatot, de aztán feladta. – Ezt biztos csak fokozatosan lehet megkedvelni – mondta a többieknek. Sophie kihasználta a lehetőséget, hogy vacsora közben még többet tudjon meg Barrow-ról. Felállt, a szomszédos asztalhoz lépett, és megkérdezte az ott ülő apát és fiát, nem bánnák-e, ha feltenne néhány kérdést. Mire Jack befejezte a vacsorát, és távozni készült, az egész étterem Sophie körül csoportosult. –El ne felejtse beleírni, hogy errefelé nincs bűnözés –mondta az egyik férfi. – Nem volt, egészen tegnapig – javította ki egy másik. – O, tényleg – ismerte be az első. Később, a szállodában Sophie leült az íróasztalhoz, és írni kezdett, míg Jack elintézett néhány telefonhívást. Amikor a lány elkészült a 237

Julie Garwood

cikkel, az órára nézett. Két óra telt el. Sophie megfordult. Jack, mindössze egy szál rövidnadrágban, az ágyon ült és olvasott. Sophie besurrant a fürdőszobába, és lezuhanyozott. Utána törülközőt tekerve maga köré visszament a szobába, megállt az ágy mellett, és várt. Amikor Jack felnézett és rámosolygott, Sophie hagyta a földre hullani a törülközőt. A férfi felhajtotta a takarót, hogy a lány mellé fekhessen. Testével melegítette fel a testét, majd a nyakát kezdte csókolgatni. –Jack... –Tetszik ez neked? – kérdezte a férfi, miközben ujjai lefelé vándoroltak a lány testén. Sophie élesen szívta be a levegőt. – Igen, tetszik, de a ma este lesz az utolsó... – És ez? Keze most lassabban mozgott, ujjai varázslatos dolgokat műveltek a lány testével, összezavarva a gondolatait. Sophie tudta, hogy mondani akart neki valamit, de a férfi érintése elterelte a figyelmét. Levegő után kapkodott, majd felnyögött. Jack a könyökére támaszkodott, és nézte, miközben cirógatta. Meleg tekintetétől Sophie szíve még őrültebb vágtába kezdett. Nem tudta tovább elviselni az édes gyötrelmeket. A hátára lökte a férfit, lovaglóülésben ráereszkedett, és nekilátott, hogy ezúttal ő kergesse őrületbe kedvesét. Amikor mindketten eljutottak a gyönyörök csúcsára, Sophie rárogyott Jackre. Hosszú ideig feküdt rajta, és elégedetten hallgatta a férfi csituló szívverését. Jacknek is beletelt egy kis idejébe, míg visszanyerte a lélegzetét. – Hol tanultad...? – kezdte. – Nem tanultam – suttogta Sophie. – Csak úgy... jött. – Elméje kitisztult, és eszébe jutott, mit is akart mondani. Odébb gördült, és magára húzta a takarót. – Ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt csináltuk. – Igazán? – nyúlt érte Jack. – Ez most honnan jött? –Visszamegyek Chicagóba, és nem engedhetem meg magamnak, hogy viszonyom legyen egy FBI–ügynökkel. Az egyszerűen lehetetlen. Sophie azt hitte, Jack megértőbb lesz, de tévedett. A férfi felnevetett. – Már viszonyod van egy FBI–ügynökkel – mutatott rá. 238

TŰZ és JÉG Ez igaz. Egy pont oda. – Rendben, de ha egyszer otthon leszünk, nincs tovább. Jack, ugye nem szeretsz belém? – A fenébe, még szép, hogy nem! — Remek, mert nem szeretnék fájdalmat okozni. Jó éjszakát. Sophie sokáig nem tudott elaludni. Jack miért nem kérdezte meg tőle, hogy ő beleszeret-e a férfiba? Talán azért, mert tudja a választ. Valószínűleg egy időre ez lesz az utolsó bejegyzésem. Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem ezt a naplót, csak a személyes tapasztalataimról szerettem volna emlékeztetőt készíteni arra az esetre, ha egy napon meg akarnám írni az emlékirataimat. Sohasem gondoltam volna, hogy a naplóm egyben kutatásaink krónikájává is válik. A dubai kapcsolatunk hajlandó már a jövő hónapban kifizetni az ötvenmilliót anélkül, hogy további kutatási eredményekre várna. Bárcsak kiterjeszthettük volna a kísérleteinket! Különösen szerettem volna női alanyokon tesztelni a szérumot. Talán sikerült volna további tízmilliót kivasalni a vevőből. Pakolok és indulok haza. Eric később fog utánam jönni. Elsődleges feladatunknak most azt tekintjük, hogy a K–74-gyel kapcsolatos adatainkat biztonságba helyezzük. Sajnáljuk, hogy William Harrington halála hiábavaló volt, de a tisztesség sohasem tartozott a tudomány sajátosságai közé. Természetesen nem fedhetjük fel, hogy ismertük volna, vagy hogy bármit is tudunk a haláláról. A megfigyelő rendszerünk segítségével megtudtuk, hogy néhány pilóta rábukkant a maradványaira, és találtak egy névjegykártyát is, amit átadtak a rendőrségnek. Gondolom, előbb vagy utóbb azonosítják Harringtont. Nagyon óvatosan jártunk el, és vigyáztunk, hogy semmilyen nyom ne vezethessen hozzánk, de azt hiszem, jól tesszük, ha továbbra is figyeljük az események alakulását.

239

Julie Garwood

33. fejezet

Az apja ismét az érdeklődés középpontjába került. Sophie az ünneplésre érkezett haza. Épp csak befejezte a ki–pakolást, és azon volt, hogy visszahallgassa a hangpostáját, amikor Mr. Bitterman felhívta. – Kapcsolja be a televíziót! Gyorsan! A híradó megy. Az FBI kezet csókolhat az apjának ezért. Főnöke letette, mielőtt Sophie bármit is kérdezhetett volna. Kötelességtudón bekapcsolta a helyi csatorna híreit, megnyomta a felvétel gombot, aztán az ágyra kuporodva nézni kezdte. Natalie Miller élőben tudósított a bíróságról. –Az FBI letartóztatta Kevin Devoe-t és feleségét, Mereditht. Tudomásunk szerint egy ismeretlen személy bizonyítékot juttatott el az FBI–hoz, mely igazolja, hogy a Devoék ellopták, és nem létező társaságok titkos számláira utalták át a Kelly's Vállalat nyugdíjalapjáról a pénzt. Váltott a kép. A kamera ráközelített a riporter mellett álló idősebb férfira, aki egy csekket lobogtatott nagy boldogan. – Itt van mind! – mondta a férfi ragyogó arccal. – A teljes összeg, az utolsó pennyig. Pontosan ennyit kellett volna kapnom a Kelly's bezárásakor. Mindannyian kaptunk csekket. Tudom, mert beszéltem a barátaimmal. Ez Bobby Rose műve. Megtalálta a pénzt, és visszaszerezte nekünk. Tudtam, hogy miben sántikálnak azok a szélhámosok. – Honnan tudja, hogy Bobby Rose volt az? – kérdezte a riporter. – Ugyan ki másnak lenne annyi esze, hogy mindent kiderítsen, és megtalálja a pénzünket? – kuncogott a férfi. – Én mondom – lengette meg ujját a riporter orra előtt –, Bobby vigyáz a városára. Chicagóra – tette hozzá magyarázólag. –De bizony ám, hogy Bobby Rose volt. A mi Robin Hoodunk! Ne is próbáljon meggyőzni, hogy nem ő volt. 240

TŰZ és JÉG A riporter belenézett a kamerába. – Az FBI nem erősíti meg, de nem is cáfolja, hogy tudja, ki áll e mögött. Holnap sajtókonferenciát tartanak. Maradjanak velünk, és kísérjék figyelemmel a legfrissebb fejleményeket. Egy szó sem hangzott el arról, hogy a Kelly's újra megnyitná a kapuit. Mr. Bitterman nagyon el lesz keseredve, ha nem történik meg. Sophie felhívta főnökét, s miután megbeszélték a jó hírt, elárult neki néhány részletet az útjáról. Elmondta, mit tudott meg Harringtonról és a tudósokról, de arra már nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon a merényletekről is. Azzal megvárja, míg személyesen tud beszélni Bittermannel. Különben is, még neki is fel kell dolgoznia a történteket. Megvitatta főnökével a cikkeket, amelyeket a barrow-i emberekről akart írni, és Bitterman felajánlotta, hogy Sophie otthon is dolgozhat, ahol senki sem fogja zavarni. A lány örömmel fogadta a javaslatot, és mihelyt letette a telefont, le is ült dolgozni. Először a focicsapatról írt, aztán elvégezte a végső simításokat Sámuel és Anna történetén. Még a deadhorse–i szállodáról is kerekített egy cikket, ám ekkor sem érezte magát késznek arra, hogy Harringtonról írjon. Túl sok lyuk tátong a sztorin. Már második napja volt otthon, amikor végre valami jó hírt is kapott. Steinbeck nyomozó hívta fel, hogy sikerült azonosítaniuk a férfit, aki rálőtt az otthonában. Az FBI-jal együttműködve, az ujjlenyomatok alapján azonosították az alaszkai holttesteket, és kiderült, hogy az egyik egy volt bűnözőé, aki korábban Chicagóban élt. Ivan Broskynak hívták, és kilométernyi hosszú bűnlajstroma volt. Amikor átkutatták Brosky lakását, egy egész titkos arzenált találtak, a ballisztikai szakértő pedig azonosítani tudta a fegyvert, amiből a golyót kilőtték. Megvolt az emberük. A nyomozást átadták az FBI-nak. Steinbeck hívását Gil telefonja követte. – Ez aztán a jó hír, igaz, Sophie? Megvan a fickó. – Honnan... – kezdte a lány, de nem fejezte be, mert egyáltalán nem volt meglepve. Gilnek megvolt a módja, hogy mindenről tudomást szerezzen. 241

Julie Garwood

– Ma Tony volt az ügyeletes, de Alec azt mondta, nyugodtan hazaküldhetem. Csak szólni akartam, hogy te is tudj róla. A napokban felugróm hozzád, hogy meggyőződjem róla, tényleg minden rendben van-e veled. Sophie megköszönte, aztán letette a kagylót. Talán az élete ismét visszazökken a megszokott kerékvágásba. Cordie ötkor hívta. – Öltözz! Regannel elviszünk a Fortunába. – Most nincs hozzá kedvem. Talán holnap – mondta, barátnője azonban nem volt hajlandó nemet elfogadni. – De hiszen szereted a Fortunát. Hétkor felveszünk, addig készülj el! Talán mégis jó lesz kiruccannia a barátaival. Sophie-nak szüksége volt még valamire a munkán kívül, ami segít elterelni gondolatait Jackről. Remélhetőleg valamelyik barátnője előáll valami egetverő gonddal, és arra fordíthatja a figyelmét. Gyorsan befejezte a cikket, amin épp dolgozott, aztán átöltözött. Kedvenc fekete selyemruháját vette fel. Gyapjúkabátjára vérvörös sálat terített. Ha az étteremben hideg lenne, használhatja vállkendőként. A három nő nagy feltűnést keltett bevonulásával, amint követték a pincért a meghitt kis különterembe. – Hol van ma Alec? – kérdezte Cordie, miután helyet foglaltak a kerek asztal körül. – Jackkel dolgoznak valamin, de nem árulta el, hogy min. Cordie az iskoláról mesélt, Regan beavatta őket, hogyan állnak a lakáskereséssel. – Nem akarok semmi túl nagyot. Egyelőre nem. Különben is, lehet, hogy Alecet újra áthelyezik. Na jó, elég a fecsegésből. Gyerünk, Sophie, meséld el, mit tudtál meg Harringtonról! – És Alaszkáról is hallani akarok – csatlakozott Reganhez Cordie. Sophie-nak fogalma sem volt, hol kezdje. A vacsora alatt végig az útról mesélt. Barátnői tágra nyílt szemmel hallgatták, amint felidézte az utóbbi néhány nap történetét, tányérjukon szinte érintetlenül maradt az étel. – O, istenem, Soph! – mondta levegő után kapkodva Regan, s szeme megtelt könnyel. – Meg is halhattál volna! 242

TŰZ és JÉG – Szóval, az a férfi, aki rád lőtt... – Bluto – szólt közbe Regan. – Sophie Blutónak nevezte. – Követett Alaszkába. Az egész nem is a Kelly'sről szólt, ahogy mindenki hitte. – Ha már a Kelly'sre terelődött a szó – mondta Regan. –Az apád most a hős. Ma hős, holnap ismét bűnöző, gondolta Sophie. – Mibe fogadunk, hogy az FBI ezután még nagyobb erőkkel fogja keresni? Barátnői bólintottak. Évek óta ismerték Sophie apját, és tudták, milyen ügyesen tud rejtőzködni. – Beszéltél azóta Jackkel, mióta hazajöttetek? – kérdezte Cordie. – Mit gondoltok, megnyitják újra a Kelly'st? Mr. Bitterman szerint igen – mondta Sophie. Regan és Cordie összenézett. – Ne tereld másra a szót – mondta Cordie. – Négy napot... és éjszakát töltöttél egy fantasztikus fickóval, és egyszer sem említetted a beszámolódban. Miből gondolod, hogy... Ó, jóságos isten! Tudom már, miért. Lefeküdtél vele! Nem, nem, nem! Tagadni... de nem a barátainak. Sophie képtelen volt nekik hazudni. – Igen – vallotta be. – Nem is tudom, mi ütött belém. Vannak elveim... különösen, ha az FBI-ról van szó... de... Regan tiltakozásra nyitotta a száját, de Cordie félbeszakította. – Tudjuk, te egy FBI–ügynökhöz mentél férjhez, Regan, de a te apád nem karrierbűnöző. Sophie határozottan boldogtalannak látszott. – Lehet, hogy el fog menni. – Jack? — kérdezte Regan. – Természetesen Jack – bosszankodott Cordie. – És ha nem megy el, Sophie? – Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Összecsapnak a fejem fölött a hullámok. – Beleszerettél – biccentett Regan. – Persze, hogy beleszeretett – mondta Cordie. – Sophie nem az a fajta, aki akárkivel ágyba bújik. Nem feküdt volna le vele, ha nem lenne 243

Julie Garwood

szerelmes belé. Szóval nem akarsz többé lefeküdni vele? – fordult Sophie-hoz. – Dehogynem akarok! Éppen ez a gond. Cordie együtt érzőn nézett rá. – Lehet, hogy fölöslegesen aggódsz. Elképzelhető, hogy Jack nem akar találkozni veled többé. Talán már továbblépett, most, hogy visszajöttetek Chicagóba, és biztonságban vagy. Sophie szíve fájdalmasan megsajdult erre a lehetőségre. Aznap éjjel az ágyában feküdt, és elméjében képek kavarogtak Harringtonról, Inookról és a tudósok táboráról. Azért ment Alaszkába, hogy megírja William Harrington történetét, s mióta hazatért, mindent megtett, hogy kibújjon a feladat alól. Elfogta a lelkiismeret-furdalás. Megfogadta, hogy emléket állít Williamnek, és tartozott annyival neki, hogy betartsa a szavát. Sophie lerúgta magáról a takarót, és a számítógépéhez ment. A következő órát azzal töltötte, hogy szavakba öntse mindazt, amit tudott Harringtonról, az ambícióiról és a haláláról. Sokáig töprengett, hogyan fejezze be a cikket. Hiszen nincs a kezében a kirakós játék minden darabkája. Végül ezt írta: William Harrington szerette a kihívásokat. Azok éltették. Egyelőre rejtély, hogy mi vitte Alaszkába, de egy napon talán fellebben a fátyol a titokról, és mindannyian megtudjuk az igazságot. A történetnek még nincs vége

244

TŰZ és JÉG

34. fejezet

A történetnek még nincs vége. Marcus Lemming olvasta a szavakat az újságban, és dühöngött. Olyan közel van már a céljához, és semmi sem állhat az útjába. Eric majdnem mindent tönkretett az ostobaságával, és megfizette az árát. Ő, Marcus azonban túl elővigyázatos, túl intelligens ahhoz, hogy hagyja kicsúszni a kezéből a lehetőséget. A kutatás befejeződött, az utolsó eredmények is megvannak egy biztonságos helyre elmentve. Senki sem bukkanhat rájuk addig, míg el nem jön az ideje, hogy átadja a vevőnek. És senki sem fog tudni az üzletről, vagy az ötvenmillió dollárról, amit a kutatásaiért és Eric formulájáért kap. Az már nem az ő dolga, hogy a vevő mihez kezd vele. Ez is a titkos megállapodás része volt. A vevő azt akarja, hogy az ő tudósai kapják meg a felfedezésért járó elismerést, de ez nem zavarta Marcust. Tisztára bolondok lennének, ha felfednék az igazságot. Csak egyetlen kis problémát kellett még elintéznie, és nyert ügye van. Sophie Summerfield Rose. Eric megmondta, hogy a lány nem fog leállni. Erről tanúskodott az újságcikk befejezése is: A történetnek még nincs vége. El kell hallgattatnia! Marcus sejtette, hogy Eric barátai közt találna olyat, aki elvégzi a munkát, de a legutóbbi is elszúrta a dolgot, szóval miért ugrana bele megint egy kétes üzletbe? Ő maga is el tudja végezni a feladatot, s mivel egy tudós cselekedetei mögött mindig akad valami mélyebb ok is, úgy döntött, hasznot húz a helyzetből: Sophie lesz az első női alany. A kísérlet után bead neki egy halálos adagot, és elhamvasztja a testet. Ha nincs holttest, nincs bűntény 245

Julie Garwood

sem. De a kezében lesznek a kísérlet eredményei a tudomány érdekében... vagy legalább a saját örömére. Azt még ki kell dolgoznia, hogyan tudja úgy elkapni a lányt, hogy senki se lássa meg. Gondos előkészület és türelem... ez a megoldás kulcsa. Ha a lány semmi elhamarkodott dolgot nem tesz, és elég időt ad neki, Marcusnak lesz elég ideje kidolgoznia egy tervet a lehető legapróbb részletekig. Remélte, lesz alkalma beszélni vele, mielőtt meghal. Meg akarta kérdezni tőle, miért ment el ilyen messzire, hogy kiderítse az igazságot. Miért törődött Harringtonnal? Hisz a férfi egy senki volt. Nem voltak barátai, sem szeretője, de még rokonai sem, akiket érdekelt volna a sorsa. Magányos figura volt, és Sophie csak egy riportot készített vele. Mindössze egyetlenegy interjút. Alig ismerte a fickót. Amikor Eric meghallotta, hogy Harrington megemlítette a lánynak az Alfa Project nevet, megrémült, hogy a lány addig kutakodik az igazság után, míg túl közel nem kerül a tűzhöz, ezért aztán felbérelte egyik kellemetlen barátját, hogy tegye el láb alól a lányt. Marcus úgy vélte, Eric elhamarkodottan cselekedett. Senki a világon, még Harrington sem tudta, mi is valójában az az Alfa Project. Most viszont, hogy a dolgok összezavarodtak, ki tudja, mi mindent meg nem fog tenni a lány, hogy kiderítse az igazságot. Ha a szerencse mellé szegődik, legalább egy hónapja van, mielőtt elbánik vele... egy hónap, mielőtt hozzájut a pénzhez.

246

TŰZ és JÉG

35. fejezet

Mr. Bittermannek tetszettek a cikkek. Különösen az, amelyiket Sophie a focicsapatról írt, a Harrington sztori pedig meghatotta. Jó volt visszatérni a munkához, a mindennapok rutinjához. Azóta nem látta Jacket, mióta a férfi hazavitte a reptérről. Jack bekísérte a lakásba, benézett minden helyiségbe, nem rejtőzött–e el valami támadó, aztán homlokon csókolta, és kisétált az ajtón. Sophie mindent elkövetett, hogy kiverje a férfit a fejéből, de aztán az egyik este úgy döntött, megnézi a videót a You-Tube-on. Néhányszor visszajátszotta a felvételt, és minden alkalommal talált valami újat rajta. Azt, hogy milyen nyugodtan kezelte a helyzetet, vagy, hogy milyen higgadtan viselkedett, megelőzve azt, hogy kitörjön a pánik. Sophie-t nem lepte meg a férfi bátorsága. Látta már akcióban, és tudta, képes uralkodni magán vészhelyzetben, képes megvédeni másokat. Az biztos, hogy őt megvédte. Az alfahím. Jack kétségtelenül az volt. Éjfél előtt öt perccel Sophie a gardróbba vonult, elővette rejtekhelyéről a mobiltelefont, és várta, hogy apja felhívja. Mint mindig, Bobby Rose most is pontos volt. — Szia, apa! — Mesélj az utadról! – felelte apja üdvözlésül. Sophie azonban először a Kelly'sről szeretett volna hallani. – Most te következel, hercegnőm – mondta apja, miután mindenről beszámolt. Sophie beszélt a lövöldözésekről és a tűzről, mesélt az időjárásról, az emberekről és az ételről, de apjának megvoltak a maga hírforrásai, és már mindenről tudott. Hangja leginkább egy gyermekét dorgáló szülőéhez hasonlított, amikor közölte Sophie-val, hogy sohasem 247

Julie Garwood

bátorította volna az utazásra, ha tudta volna, hogy ilyen veszélynek teszi ki magát, és megígérte, legközelebb egész csapat testőrt küld vele, ha utazni készül. Sophie megnyugtatta, hogy erre nem lesz szükség, egyelőre nem óhajt újabb kalandokba bocsátkozni. – Nagyon élveztem a Harringtonról írt cikkedet – mondta apja, mert szeretett volna kellemes vizekre evezni. – Remek munkát végeztél. Néhány perces csevegés után apja elhallgatott. — Valami bánt – mondta végül. – Hallom a hangodon. Mi az? – Nem fogsz neki örülni. – Az apád vagyok. Bármit elmondhatsz nekem. Sophie nagy lélegzetet vett. – Ostobaságot csináltam. Szerelmes lettem. – De hisz ez csodálatos! – Igen, de... belé. – Belé? – Az FBI–ügynökbe szerettem bele. – Hallotta, hogy apja nagyot nyel, mire újra felsóhajtott. – Van még más is. –Terhes vagy? – Nem. Jogi egyetemet végzett. Sophie tudta, mit érez apja az ügyvédek iránt. Ő maga egyike volt a legjobbaknak, de azzal is tisztában volt, hogy mire képesek a gátlástalan jogászok... megtapasztalta. Sok-sok évvel azelőtt, fiatal és lelkes jogászként egy korrupt jogi céghez, az Ellis, Ellis és Cooperhez került, bár nem tudott róla, mi folyik ott. Ők tehettek róla, hogy Bobby Rose azzá vált, akinek ma ismerték. A Bridget O'Reilly-eset volt a fordulópont. Az asszony elvesztette a férjét, három gyermekét és az édesanyját, és maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor felrobbant az autójuk. Ha a gyártó cég figyelembe vette volna az autókereskedőktől és a szerelőktől érkező, a hibás összeillesztésre figyelmeztető jelzéseket, a robbanás elkerülhető lett volna. A bíróság harminckét millió dollárt ítélt meg Bridgetnek, de mire a fellebbezések sora után a per befejeződött, és az Ellis, Ellis és Cooper is levette a saját díjazását, az asszonynak mindössze kétszázezer dollárja maradt. Ez az összeg még a kórházi kezelés költségeit sem fedezte. Az 248

TŰZ és JÉG ágyhoz kötött és mindenét elvesztett Bridget nem kaphatta meg azt a kezelést, amelyre szüksége lett volna, és fertőzés következtében elhunyt, mielőtt állami segélyt kaphatott volna. Közben az Ellis, Ellis és Cooper örvendezett a hatalmas bevételnek. Bobby Rose akkoriban fiatal, idealista jogász volt. Munkájával segített megnyerni a pert Bridgetnek, s mivel sok időt töltöttek együtt, jó barátokká váltak. Naiv módon azt hitte, Bridgetnek igazságot fognak szolgáltatni, helyette azonban azt kellett látnia, hogy az asszony gyakorlatilag nincstelenül hal meg, miközben az ügyvédi iroda vezetői luxusvakációra mennek, és hatalmas házat építtetnek hatalmas egójukhoz. Ez az ügy megváltoztatta Bobby Rose-t. Felmondta állását a cégnél. Nem kellett megindokolni, miért távozik. Tudták, és jót nevettek erkölcsi felháborodásán. Hat hónappal később a cég egynémely, az adó-visszatérítés reményében eszközölt befektetése komoly veszteségeket szenvedett, majd történt néhány megmagyarázhatatlan pénzkivétel a számláikról. A vagyonuk a szemük előtt olvadt szinte semmivé. Mivel a cég legtöbb ügylete legalábbis kétes tisztaságágú volt, az ügyvédek igyekeztek titokban tartani a veszteségeket. Nem csupán a hatóságok érdeklődésétől kellett tartaniuk, a hírnevük volt a tét. Mindannyian jól fizetett jogászok voltak, de ugyan ki bízna meg egy olyan jogi cégben, amelyik még a saját számláit sem tudja megvédeni? Bobby Rose akkor megfogadta, és azóta is azon munkálkodott, hogy azok a pénzes pasasok, akik gátlástalan, erőszakos módszerekkel jutottak a vagyonukhoz, ne élvezhessék azt. Az évek során jó néhány becstelen üzletember bukása fűződött az ő nevéhez, és nem akármilyen hírnévre tett szert. Természetesen ahhoz, hogy ezt megtehesse, néha neki is megkérdőjelezhető módszerekhez kellett folyamodnia, ennek köszönhette, hogy a törvény emberei folyamatosan keresték. Bobby azonban dörzsölt, ravasz róka volt, és azt is tudta, hogyan tűnjön el, ha szükséges. Sohasem adtak ki körözést ellene, csak azért keresték, mert ki akarták hallgatni. Az egyetlen dolog, amit megbánt, hogy nem lehetett többet a lányával gyerekkorában. Sophie anyja meghalt, amikor Sophie még 249

Julie Garwood

kisbaba volt, és a körülmények megakadályozták Bobby Rose-t, hogy olyan apa legyen, amilyen szeretett volna lenni. – Mondj valamit, apa! – nógatta Sophie, amikor Bobby nem szólt semmit. – Azt mondtam, ügyvéd. –Ez valóban felér egy sokkal, hercegnőm, de valahogy megoldjuk. – Nem akarom, hogy aggódj miatta, csak szükségét éreztem, hogy elmondjam. Úgysem lesz belőle semmi. Ő már továbblépett, és én is tovább fogok. Sophie hírtelen rádöbbent, korábban sohasem volt még igazán szerelmes, ha pedig ez a szerelem, amit most érez, akkor bizony nagy szívás. – Nem gondolod, hogy egy időre el kellene utaznod... csak hogy kiszellőztesd a fejed? Eljöhetnél hozzám Monte-Carló-ba. – Ez jól hangzik – mondta Sophie különösebb lelkesedés nélkül. – De várnom kell hálaadásig. Túl sok ember van itt, aki számít rám. – Megértelek. Tudom, milyen feladataid vannak. Akkor hálaadás után. Most pedig menj aludni, és ne aggódj. A dolgoknak megvan az a szokása, hogy maguktól is megoldódnak. Sophie úgy tett, mintha hinne apjának. A munka lett a menedéke. Beletemetkezett az írásba. Folyamatosan ott ült a gép előtt és csak írt és írt. Sikerült kizárnia Jacket a gondolataiból... egészen addig, míg le nem feküdt. Alighogy lehunyta azonban a szemét, a férfi nyomban ott termett. –Tűnj el az álmaimból! – suttogta. Mit csinálhat most? Merre jár? Talán már egy napos tengerparton sütteti a hasát, ahogy tervezte? Vagy ismét dolgozik? Átadta az inooki nyomozást, vagy még mindig benne van? Napok óta nem hallott semmit a nyomozás állásáról. Biztos még mindig válaszokat keresnek. Vajon rájöttek már, miért akarták azok az emberek megölni őt és Jacket? Alfa Project... négy tudós... William Harrington. Úgy merült álomba, hogy próbálta összekötni a pontokat.

250

TŰZ és JÉG

36. fejezet

Miután a YouTube-ra feltett videó körüli őrület lassan elült, Jack visszatérhetett a munkához. Fénylő csillagának bealkonyult, mivel két új szupersztár tűnt fel, akit a világ nézhetett. Mindketten hollywoodi hírességek voltak, és verekedés közben kapták lencsevégre őket egy befolyásos producer flancos esküvői partiján. A fickó elég ostoba volt ahhoz, hogy dobja az egyik szexbombát, és elvegye a másikat. A felvételt a nyomdafestéket nem tűrő nyelvezet tette népszerűvé, és az a jelenet, ahol a látszólag hiányos öltözetű színésznő utat tör a tömegben, hogy a piruló arához jusson. A csípős nyelvű csillagocska vitte be az első ütést, de végül ő volt az, aki a tízezer dolláros esküvői tortában végezte hasmánt elnyúlva. A katasztrófafilm nézettsége rekordokat döntött. Közben Jackre egy csalási ügyet akartak rábízni, de mivel az Inook jelzésű nyomozás is folyt, Jack Pittmanhez ment. Azzal érvelt, hogy sokkal hatékonyabb munkát végezne, ha az Alaszkából érkező információkkal dolgozna, s mivel indokai megalapozottak voltak, Pittman engedett. – Ismerem magát, MacAlister ügynök. Engedélyezem, vagy sem, mindenképpen dolgozni fog az ügyön. Igazam van? Mindegy, ne is válaszoljon! Rendben, magáé az ügy. Odatelefonálok, és szólok mindenkinek, hogy maga a nyomozás vezetője. Fejezze be minél előbb. Nem szeretem, ha lőnek az embereimre. Az összes, Alaszkában, a tudósok táborában összegyűjtött információt Chicagóba szállították. Anchorage-nek nem volt elég embere, s mivel az első bűntényt Chicagóban követték el, az ügy is az övék volt. Az ügynökök már végignyálaztak minden egyes papírszeletkét, és megnéztek minden lemezt. Farkasok. Órákat, napokat, 251

Julie Garwood

hónapokat kitevő videofelvétel a farkasokról. Egyetlenegy szokatlan dolog volt csak a felvételekkel kapcsolatban: befejeződtek még a kísérlet vége előtt. Nem vették volna fel az utolsó hónapokat? És ha igen, akkor hová rejtették a lemezeket? Jack gyorsnézetben pörgette végig azokat a jeleneteket, ahol semmi sem történt. Sophie-nak igaza volt. A farkasok nem tettek mást, csak ettek, aludtak, öltek, ettek, aludtak, öltek. Épp egy spirálfüzetet tanulmányozott, amikor két asszisztens egy dobozokkal teli kocsit tolt be. – Mik ezek? – A TNI Alapítvány archívumából valók. Az elmúlt évek kutatási eredményei. Eddig minden megvizsgált anyag hétköznapi tudományos kutatásnak bizonyult, de akkor sem hagyhatták abba a vizsgálatot. Jacknek minduntalan eszébe jutott, amit Carter mondott Sophie-nak: Egyre csak akadékoskodott. Mitől félt a doki, mit fog Sophie találni? Mi az ördögöt titkolt? Az ügynökök beszéltek a két életben maradt tudóssal, de ők sem tudtak fényt deríteni Carter indítékaira. Jack beleásta magát mind a négy tudós aktájába, és egyáltalán nem volt elégedett azzal, amit talált. Valakinek a TNI-nál tudnia kell Carter titkáról. Jack úgy döntött, itt az ideje, hogy személyesen is beszéljen a két tudóssal. A chicagói dr. Marcus Lemminggel fogja kezdeni. Bejelentkezés nélkül jelent meg Lemming irodájában a titkárnő tájékoztatta, hogy a doktor Észak–Dakotába utazott egy szemináriumra. A másik tudós, dr. Kirk Hulprin Minneapolis közelében élt. Jack elkapta az egyik reggeli járatot, és aznap kora délután bekopogtatott Halper ajtaján. A tudós bekísérte a túlzsúfolt nappaliba. Halpern csapott vállú, vékony kis ember volt, viselkedése öreges. Az aktái szerint negyvenöt éves volt, de a kimerültség évekkel öregebbnek mutatta. – Hozhatok valamit inni, MacAlister ügynök? – kérdezte. Az egyik székről elvett néhány újságot, és intett Jacknek, hogy foglaljon helyet. – A feleségem tartotta rendben a dolgaimat, de ő hat évvel ezelőtt meghalt. – 252

TŰZ és JÉG Körülnézett a szobában. – Attól tartok, kicsit hagytam kicsúszni a dolgokat a kezemből. – Hogyan viselte a felesége a hosszú, alaszkai útjait? – kérdezte Jack. A férfi arca felderült. – Ő is velem tartott. Imádta a munkámat, és sokat segített. Csak a halála után csatlakoztam Eric-hez, Marcushoz és Brandonhoz Inookban. – Meséljen róluk, doki! – Jack felállt, és levette a zakóját. Látva, hogy Halpern a fegyverét bámulja, a zakót a vállára terítette, és ismét leült. – Kérem, szólítson Kirknek. Nem tudok semmi olyasmit mondani, amit már el nem mondtam volna a többi ügynöknek. – Megköszönném, ha még egyszer elmesélne mindent. – Nincs sok mesélnivalóm. – Levett egy hímzett kispárnát a székről, és ő is leült. – A vezetővel, Brandonnal... dr. Brandon Finchcsel kezdeném. Nagyon jó szervező volt, és szerette a rendet. Mindent táblázatba foglalt, nehogy egy percet is elvesztegessünk. Egy idő után az idegeinkre ment. Mindennek tökéletesnek kellett lennie. Megszállottként ügyelt mindenre, kezdve attól, hogyan készítjük el az ételt, egészen addig, hogy mikor fekszünk le. Idegesítő volt. Jól kijöttem vele, de időnként civódtunk is. Az elszigeteltség és az időjárás előbb-utóbb megszedi a maga vámját. Szörnyen éreztem magam, amikor meghalt. Egyikünk sem tudta, hogy gondok vannak a szívével. Igaz, túlsúlyos volt, de nem nagyon. Lépést tudott velünk tartani, ha kimentünk a terepre. – Hogyan jöttek ki vele a többiek? –Körülbelül úgy, mint én. Egyszer-egyszer összekaptak, de semmi komolyabb. Sohasem lett sértődés belőle. Csak leengedték a fáradt gőzt. – Mit tud Eric Carterről? – Fiatal, lelkes, érdeklődő. Marcusszal közeli barátságba keveredtek, talán mert egykorúak voltak. Együtt dolgoztak, ugyanaz iránt érdeklődtek... az elején legalábbis így volt. Aztán Eric egyre inkább magába fordult. Minél több időt töltöttünk ott, annál feszültebb lett a viszonyuk. Egyik délután, amikor Eric a vérmintákat vizsgálta, Marcus 253

Julie Garwood

félrehívott minket, és elmondta, hogy aggódik Eric miatt. Megkérdezte, nem vettünk–e észre valami változást rajta. Ami azt illeti, észrevettünk. Visszahúzódó lett, és egyikünknek sem engedte, hogy belenézzen a jegyzeteibe, amíg nem rendezte őket. Akkor sem mentünk sokra vele, mert csupa macskakaparás volt az egész. Marcus azt mondta, nem tudja elolvasni. —Van valami elképzelése, mit titkolt? –Nincs. Az ügynökök azt mesélték, hogy a halála előtt mondott valamit Miss Rose-nak egy vizsgálati alanyról. Amiatt aggódott, hogy a hölgy valami után kutat. Fogalmam sincs, mit akart ezzel mondani. Jack már éppen Marcus Lemmingről akarta faggatni Kir-köt, amikor eszébe ötlött még egy kérdés. – Melyikük készítette a felvételeket? – Eleinte váltottuk egymást, de az utóbbi években Eric ragaszkodott hozzá, hogy ő filmezzen. – Ezek szerint az utolsó évben is készültek felvételek? –Természetesen. Eric újra meg újra megnézte őket. Az őrületbe kergetett vele minket. Végül a lejátszót átvittük egy kisebb szobába, és rácsuktuk az ajtót. Képes volt órákon át nézni a felvételeket. Egyszerűen beleszeretett Rickybe. Hat őt mindannyian nagyon kedveltük. Nem akármilyen alfahím volt. Bárcsak végignézhettem volna a fejlődését! Egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog élni, a sarki farkasoknak ugyanis nem túl hosszú az élettartama. Sajnos, a kutatás utolsó fázisában ott kellett hagynom Rickyt, mert Brandon ragaszkodott hozzá, hogy tartsak vele a Ricky második családjától született kölykök megfigyelésénél. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, egyfajta családfát hoztunk létre. Tény, hogy rengeteget megtudtunk róluk, viszont nem sikerült őket annyit filmezni, mint szerettük volna, mert Eric elhappolta a jó audio- és videofelszerelést. Harminclemeznyi anyagot vett fel. Éjszakánként nézte őket, levéve a hangot. Hallani nem akart, csak nézni. Végig, mind a harmincat, és amikor befejezte az utolsót, kezdte elölről az egészet. Marcus szerint Eric valamiféle idegösszeomlást kapott. Haza akartuk küldeni, de mivel amúgy is hamarosan lejárt az időnk, úgy döntöttünk, elviseljük még egy kicsit a furcsaságait. En személy szerint biztos voltam benne, ha egyszer újra a városban leszünk, Eric is visszazökken a normális kerékvágásba. 254

TŰZ és JÉG Jack vissza akart térni a videók témájához. – Azt mondta, harminc lemez volt. Biztos a számban? – Ó, igen, biztos vagyok benne. – Én csak huszonhárom lemezt találtam. – Mi történt a többi héttel? – dőlt hátra a széken Kirk. – Mondja meg maga. – Nem tudom – vakarta meg az állát a férfi. – Biztos Eric csinált velük valamit. Talán hazavitte magával. Ellenőrizték már? – kérdezte, majd elmosolyodott. – Hát persze, hogy ellenőrizték. Jack rátért az utolsó tudósra, Marcus Lemmingre. – Ahogy mondtam is, jó barátok voltak Erickel, míg Eric meg nem változott. Marcus minden energiáját a kutatásnak és a falkának szentelte, s mire lejárt az időnk, közelebb állt hozzám, mint Erichez. Esténként, míg Eric a felvételeit nézte, mi kártyáztunk vagy szókirakót játszottunk Marcusszal. Beszéltünk néhányszor, mióta elhagytuk Inookot. Marcus azon gondolkodik, hogy visszaköltözik Észak– Dakotába, hogy közel legyen a családjához. Teljesen kiégett. Jack még egy jó órát beszélgetett Kirkkel. Már rajta volt a kabátja, és az ajtó felé tartott, amikor megtorpant. – Soha nem nevezték a kutatásukat Alfa Projectnek? – Már legalább százszor feltették ezt a kérdést. Megmondtam az ügynököknek, és Miss Rose-nak is, hogy nem. Nem hívtuk a kutatást Alfának. – Beszélt Sophie-val? – Igen, tegnap felhívott. Azt mondta, szeretne meglátogatni. Sokáig beszélgettünk telefonon. Először az Alfa Projectről kérdezett, aztán valahogy a feleségemre terelődött a szó. Jó volt mesélni az emlékeimről. Attól féltem, kicsit elvetettem a sulykot, de úgy éreztem, Miss Rose–t igazán érdekli, amit mondok. Ez az ő Sophie-ja. Bárkit rá tud venni, hogy elmesélje az életét. Igen ám, de a lány végül mégsem igazán az ő Sophie-ja, igaz? Jack rengeteget gondolt rá, és rettenetesen hiányzott neki. Visszafelé a repülőúton Sophie járt az eszében. A lány még mindig „akadékoskodott", ahogy Eric vádolta. Nem fogja feladni. Ettől Jacket 255

Julie Garwood

valami kellemetlen érzés kerítette hatalmába, Fel kell hívnia a lányt, és ráparancsolnia, hogy hagyja abba. Beszélnie kell vele. Meg kell győznie, hogy lépjen vissza. Újra látnia kell!

256

TŰZ és JÉG

37. fejezet

– Glu-glu, glu-glu, glu-glu... Sophie döbbenettel vegyes hitetlenkedéssel nézte az élelmiszerbolt előtt a tüntetőket. Mr. Bitterman bízta meg a feladattal, de máris tudta, hogy ez a megbízatás a nemszeretem listájára kerül, még az is lehet, hogy benne lesz az első ötben. Hét tiltakozó tábláját magasba tartva fel s alá masírozott az üzlet előtt. Hárman közülük pulykának voltak öltözve. Sophie átsétált a parkolón. Lélekben megerősítette magát, és megveregette a sor végén menetelő nő vállát. – Elnézést, meg tudná mondani, ki a főpulyka? Szeretném megtudni, mi ellen is tiltakoznak. Az egyik férfi előrelépett. Kerek arcát tollak keretezték, álláról narancssárga lebeny lógott. – Én vagyok. Én hoztam össze ezt a tüntetést – jelentette ki teljes komolysággal. – Az Illinois Chronicle számára készítek egy cikket, uram. Feltehetnék néhány kérdést? –Természetesen. Szeretnénk a világ figyelmét felhívni az itt folyó borzalmakra. – Milyen borzalmakról lenne szó? –Arról a szívtelen kegyetlenségről, ahogy a pulykákkal bánnak. – Barbárság, én mondom! – kiáltotta az egyik nő a táblája mögül. – A gyilkosok csak azért nevelik őket, hogy aztán leöljék és megegyék szegény állatokat. – Ezek szerint nem akarják, hogy az üzletek hálaadásnapi pulykákat áruljanak? – kérdezte Sophie nyugodtan. Egy idősebb, sovány, szemüveges nő lépett előre. – Úgy van, és addig itt maradunk, amíg az öldöklés meg nem szűnik. 257

Julie Garwood

Mindegyik tiltakozónak volt valami hozzáfűznivalója, és külön meggyőződtek arról is, hogy Sophie helyesen írta le a nevüket. Amikor nem jutott eszébe több abszurd kérdés, Sophie megköszönte nekik az interjút, sarkon fordult, és elsétált. Mögötte ismét felhangzott az apró szavalókórus kántálása: Mentsétek meg a pulykákat! Mentsétek meg a pulykákat! Sophie elővette a mobiltelefonját, és készített néhány képet. Cordie és Regan nem fog hinni neki bizonyíték nélkül. Ráérősen sétált vissza a szerkesztőségbe. Gyalogosok siettek el mellette, mind vastag kabátba bugyolálva, gallérjukat felhajtva, sapkájukat mélyen a fejükbe húzva. Sophie meg sem érezte a hideget, és ugyancsak meglepődött, amikor a First Commercial Bank előtt felpillantott, és a kijelzőn, az idő alatt a nagy, vörös számok mínusz huszonnyolc fokot mutattak. Persze, ahhoz képest, ahonnan jön, ez enyhe időnek számított. Mit írjon a pulyka-emberekről? Nem nevezheti őket őrültnek, és a cikknek is jó hangulatúnak kell lennie, mert az emberek vidám dolgokról akarnak olvasni. Rendben, vidám pulyka-embereket kreál belőlük. Ó, jóságos isten, hogyan jutott ide? Micsoda témákról kell írnia! Pulyka–tüntetők és ragaszkodásuk szívet tépő fájdalma. Na, de elég a nyavalygásból! – mondta magának. Megírja a sztorit, mert ez a foglalkozása, de ha elkészül vele, talán egyszerűen kirohan az utcára, és remélhetőleg elüti egy óriási busz. Gary már megint az ő kalitkájában volt. Annyira elszemtelenedett, hogy már nem is tett úgy, mint aki keres valamit. Sophie viszont meg sem próbált kedvesen viselkedni. – Kifelé innen! – Legszívesebben kilökte volna, de Garyt ismerve, a férfi biztos beperelné, ha megteszi. – Ez az én helyem, nem a tiéd! – Csak körülnéztem – morogta a férfi. Sophie nem kérdezte, mit keresett. Gary egyszer közölte vele, hogy szerinte mindig a lánynak jutnak a jó sztorik – nyilván nem hallott a pulyka-emberekről –, és csak azt akarta megtudni, nem tudná-e lenyúlni az egyiket. Sophie meggyőződött róla, hogy a férfi nem lopott el semmit, aztán leült a számítógéphez, begépelte a jelszavát, és nekilátott 258

TŰZ és JÉG a cikknek. Húsz percébe telt megírni. Átküldte Mr. Bittermannek, azzal a kéréssel, hogy ne jelentessék meg a fotóját a cikk mellett. Mi legyen a következő? — nézett rá az asztalán felgyűlt feladatokra. Hátradőlt a széken, és mély lélegzetet vett. A régi jegyzetfüzete volt legfelül. A kezébe vette, és átlapozta, közben a Harringtonnal készített interjún járt az esze. Tudta, hogy valami felett elsiklott a figyelme, és ez majd' megőrjítette. Bár már vagy hússzor átolvasta a jegyzeteit, ismét nekiveselkedett. Egy zártkörű társaság tagjává választották. Ez lett volna az Alfa Project? Klubnak nevezte, és az olimpiai próbákhoz hasonlította. Azzal kérkedett, hogy egész sor vizsgálaton kellett részt vennie, hogy bekerülhessen. Csak nézzen rám! Ezt mondta. Valami szupermenklub? Ezt a megjegyzést írta akkor a jegyzetfüzetébe. Csak nézzen rám! Ismét beszélnie kell Kirk Halpernnel! Sophie tárcsázta a tudós számát. Kirk örült, hogy megint hall felőle. – Igazán sajnálom, hogy ismét zavarom – kezdte Sophie –, de a farkasok érdekelnének, amiket tanulmányoztak. – Boldogan állok a rendelkezésére. Kérdezzen! Amit tudok, elmondom. – Ezek a különleges állatok talán szokatlanul élénkek vagy erősek voltak? –Nem mondanám, hogy szokatlanul. Pontosan olyanok voltak, amilyenekre számítottunk annál az alfajnál. – Nem vett észre rendkívüli javulást az állapotukban a megfigyelés ideje alatt? –Valójában nem ugyanazokat az állatokat figyeltük végig. Az utolsó egy–két évben dr. Finch és én egy másik falkát kísértünk figyelemmel. Eric és Marcus pedig az eredeti alfahímet. Természetesen ő volt a legerősebb a falkában. Rickynek hívták, de ezt talán tudja is. Már kifejlett, felnőtt példány volt, amikor a megfigyelést elkezdtük, szóval nem tűnt valószínűnek, hogy az évek során még erősebbé válna. A pontos korát nem tudtuk, de a fogak elhasználódása alapján idősebbnek 259

Julie Garwood

becsültük. A sarki farkas élettartama körülbelül hét évre tehető. Már az is csodálatos volt, hogy Ricky még élt a kutatási idő lejártakor. – Mennyi anyag került videóra a megfigyelésekből? – Dr. Carter nagyon szorgalmasan filmezett, bár csak most tudtam meg, hogy a legutolsó felvételek hiányoznak. Egy Jack MacAlister nevű FBI–ügynök volt itt, és ugyanerről kérdezett. – Mikor ment el? – Alig negyedórája. – Köszönöm szépen, Kirk. Rengeteget segített. – Bármikor felhívhat. Sophie letette a telefont, és ceruzáját az állához ütögetve gondolkodott. Hogyan szerezze meg azokat a felvételeket? Minden, amit az inooki telepen találtak, bizonyíték egy folyamatban lévő nyomozásban, és mint ilyen, nyilván szigorúan őrzik. Cselesnek kell lennie. Kirk tudtán kívül segített neki azzal, hogy megemlítette, MacAlister ügynök nemrég ment el. Jack nyilván felül az első chicagói gépre, szóval sietnie kell. Az időzítés nagyon fontos. Felhívta Alecet, és anélkül, hogy a miértre választ adott volna, megkérte, hogy találkozzanak az FBI-épület előcsarnokában. Mivel Alec amúgy is az irodában volt, beleegyezett. Sophie kedvesen rámosolyogott, és arcon csókolta, amikor meglátta a férfit. – Jack azt mondta, meg kellene néznem néhány felvételt a farkasokról – mondta, majd vállat vonva felsóhajtott. –Tudom, hogy unalmas lesz, de Jack megkért rá, én pedig megígértem. Elő tudnád keríteni nekem őket? Alec visszamosolygott rá. Elég régen ismerte Sophie-t ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen. – Azok nem valami újabb kasszasiker alkotások. Nem veheted csak úgy ki őket. – Igen, igazad van. Mi lenne, ha itt nézném meg? Az nem probléma, ugye? –Talán egyeztetnem kellene Jackkel. – Jó ötlet. Itt van? Majd ő megmondja, hogy a segítségemet kérte. – Nem, nincs itt. – Fel akarod hívni? – kérdezte, közben magában azon fohászkodott, hogy Jack még a levegőben legyen. 260

TŰZ és JÉG – Nem hiszem, hogy most el tudnám érni. Azt hiszem, el tudom intézni, hogy megnézhesd azokat a felvételeket. Öt perccel később, látogatói kártyával a blúzán, Sophie követte Alecet egy gyéren bebútorozott szobába. Egy technikus behozta a DVD–lejátszót, üzembe helyezte, aztán megkérdezte, melyik lemezt szeretné Sophie látni. – Az első és az utolsó hármat, kérem. Alec vele maradt a szobában, míg a farkasokat nézte. A papírmunkával bíbelődött, de időközönként felnézett, és megkérdezte: – Találtál már valamit? – Még nem. Sophie végignézte az első lemezt, aztán az utolsót. – Rendben van, végeztem – jelentette ki. – Nem kell többet látnom. Köszönöm, Alec. A férfi visszakísérte az előcsarnokba. – Mit kerestél, Sophie? – Szuperment – mosolygott rá a lány. – Később találkozunk. Sophie éppen akkor fordult az ajtó felé, amikor Jack belépett az épületbe. Legalább annyira meglepettnek tűnt, hogy itt látja a lányt, mint Sophie. – Szia – köszöntötte félrebiccentett fejjel. – Szia. – Sophie meg sem állt. –Viszlát. Megpróbált elsurranni Jack mellett, de a férfi megragadta a karját. – Beszélnünk kell. – Mondtad neki, hogy nézze meg a felvételeket? – kérdezte Alec a társát. – Nem – felelte Jack, de közben nem vette le a tekintetét Sophie-ról. – Pedig biztos voltam benne, hogy mondtad – mosolygott a lány ártatlanul. Sophie gyors pillantást vetett az órájára. – Jóságos ég! El fogok késni az értekezletről. – Az ajtó felé lódult. – Örülök, hogy újra láttalak.

261

Julie Garwood

38. fejezet

Sophie olyan gyorsan futott ki az épületből, hogy kis híján nekiütközött két idősebb nőnek, akik bevásárlószatyrokat cipeltek. Jack nem ment utána. Zsebre tett kézzel nézte a lányt, amint eltűnik a szeme elől, aztán sarkon fordult, és a felvonó felé indult. Alec nem tudott ellenállni. – Akarsz beszélni róla? – Egy fenét akarok! Alec elvigyorodott. Jack óvatos ember volt, és mint a legtöbb férfi, ő sem verte nagydobra az érzéseit. Egy viszony nem olyan dolog, amit megtárgyal az ember, pláne nem akkor, ha olyan nőről van szó, akibe szerelmes. Alec felismerte a jeleket. Jack élete roppant bonyolulttá vált, és ő összezavarodott. Vajon eljutott már barátja a gyötrődés szintjére? Az arcából ítélve Alec úgy vélte, igen. Nyilvánvaló, hogy megütötte azt a szintet, amikor mindenki látja azt, amit ő makacsul nem hajlandó beismerni. Alec maga is átélte mindezt. Tudta, csak idő kérdése, hogy barátja is elbukjon. Jack és Sophie. Nos, ez igazán érdekes páros lesz. Jack megnyomta a felvonó gombját. – Sophie elárulta, hogy miért akarja látni a felvételeket? Alec megvárta, míg becsukódik az ajtó. – Azt mondta, van egy elmélete, de még nem áll készen rá, hogy megossza bárkivel is. – Nem áll rá készen? Miért nem szedted ki belőle? – Miért nem szedtem ki belőle? Most viccelsz, ugye? – FBI–ügynök vagy? – Hé, ha egy csapat ügynök huszonnégy órán keresztül faggatná, talán ki tudná szedni belőle, hogy mit evett ebédre. De valószínűleg még akkor is hazudna. 262

TŰZ és JÉG – Ha bármire is rájött, és megtartja magának, komoly bajba kerülhet. Felfogtad, hányszor lőttek rá? Ha engem kérdezel, túl sokszor. Átkozottul sokszor. Azt hiszem, felhívom Gilt, és szólok neki, hogy megint figyeljen oda Sophie-ra. – Jó ötlet. Ismered Gilt. Szerez egy kis pluszpénzt pókerre, és Sophie-t is szereti. Jack megvárta, amíg odaérnek az asztalukhoz, és csak akkor számolt be Alecnek a minneapolisi útról, és a Halpernnel folytatott beszélgetésről. – Egy tucat könyvet írt, és legalább annyi díjat kapott, de nagyon szerény alak – mondta. – El sem tudom képzelni, hogyan bírta elviselni, hogy egész idő alatt össze volt zárva azzal a három fickóval Alaszkában. Egy kicsit meglepett, hogy nem kattant be. – A csendes, visszahúzódó emberekkel szokott megtörténni. Ha jól értem, Marcus Lemming pontosan az ellentéte. Neki aztán nem gond saját nagyszerűségéről áradozni. Jack és Alec újra átolvasta az összegyűjtött információkat. Az utolsó akta után Jack hátralökte a székét, és kinyújtóztatta a lábát. – A jelentések szerint Halpern és Lemming nem volt Inookban, amikor Harringtont megölték. Állítják, hogy soha életükben nem hallottak William Harringtonról. Eric egymaga volt ott, és nem tudják, mit csinált. Lemmingnek holnap este kell visszajönnie. Azt hiszem, meglátogatom – mondta Jack. Jack leállította kocsiját Marcus Lemming háza előtt. Az egyszintes, négyszögletes épület mintha meztelen lenne, úgy álli a telek közepén. Egyetlen fa, bokor, vagy fűszál sem bontótta meg a sivárságot. A talajig lenyakazott gizgaz volt hivatott képviselni a gyepet. Egy tudós, aki ideje nagyobb részét Alaszkában tölti, érthető módon nem tud gondoskodni a házról. Jack azonban kíváncsi lett volna, hogy mit szól a szomszédság ehhez az igénytelenséghez, a maga szépen nyírt füvével, gondosan nyesett bokraival. Alec nem tévedett Marcus Lemminggel kapcsolatban: egészen más volt, mint Kirk Halpern. Egy erős testalkatú, szögletes állú, bizalmatlan képű férfi nyitott ajtót. Amikor Jack megmutatta neki az igazolványát, 263

Julie Garwood

és kért néhány percet az idejéből, Lemming szó nélkül félreállt, és beengedte. A ház belseje majdnem olyan igénytelen volt, mint az udvar. Az apró nappali csupasz fapadlóján egyetlen szőnyeg sem árválkodott. Egy japán matracágy támaszkodott az egyik falnak, egy íróasztal és egy szék nézett szembe az utcára néző ablakkal. A másik falat teljesen beborították a könyvespolcok, amelyek meghajoltak a rajtuk összezsúfolt könyvek súlya alatt. – Mit akar tudni? – kérdezte Lemming. – Már mindent elmondtam a kollégáinak, amit Ericről tudtam. – Hogyan írná le a kapcsolatát dr. Carterrel? – kérdezte Jack. – Elég jól kijöttünk egymással. Eleinte nagyon jó barátok voltunk, de elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Eric féltékeny rám. Én már publikáltam néhány könyvet, és két jeles egyetem is felkért, hogy legyek az egyetemi tanács tagja. Eric szakmai önéletrajza... igazán gyűlölöm, hogy a halála után ezt kell mondanom, de Eric szakmai önéletrajza egyszerűen szánalmas volt. Állami iskolába járt. A munkája megszállottja lett, és senkivel sem akarta megosztani. Éjszaka bevetette magát egy szobába, és a jegyzetein meg a videofelvételekkel dolgozott. Egy kicsit talán paranoiás is volt, mintha félt volna, hogy valaki ellopja az ötleteit. De biztosíthatom, Eric Carternek semmije nem volt, ami engem érdekelt volna. – Lemming hangjában nyoma sem volt együttérzésnek, amint tovább pocskondiázta volt kollégája képességeit. – Fogalmam sincs, mitől zakkant meg. Gondolom, túl nagy volt a nyomás rajta. – Szóval nem is látta a jegyzeteit, vagy a videókat? – Néhányat láttam. De ahogy mondtam is, a kutatás vége felé Eric mindent megtartott magának. –Tud róla esetleg, hogy mi lett a feljegyzéseivel? – Mi hárman e-mailben hazaküldtük az eredményeinket, a kinyomtatott példányokat pedig bedobozoltuk, és postára adtuk. Azt viszont nem tudom megmondani, Carter mit tett az övéivel. – Megtaláltuk a jegyzetfüzeteit és néhány lemezt is, de úgy tűnik, hogy az utolsó néhány hiányzik. Tud róluk valamit? – Semmit. 264

TŰZ és JÉG Minél többet kérdezett Jack, annál türelmetlenebb lett Lemming. Amikor William Harrington neve előkerült, aggodalom suhant át az arcán. – Hallottam, mi történt – mondta. – Egy jegesmedve... – Lemming megcsóválta a fejét. – Milyen szörnyű halál! Elképzelni sem tudom, mit keresett odakint, a nagy semmi közepén. A kérdések sora folytatódott, de Lemming semmi olyat nem mondott, amit Jack ne olvasott volna az aktákban. Egy közös dolog azonban, amely Lemming minden állításában meghúzódott, feltűnt Jacknek. Eric Carter egyedül cselekedett. Miért ragaszkodott a doki annyira hangsúlyozni ezt a tényt? Miért volt ennyire fontos elhatárolódnia Cartertől? Jack úgy döntött, ezeket a kérdéseket megtartja magának... egyelőre. Néhány perc múlva a kocsijában ült, és indulni készült. Még egyszer utoljára visszanézett, és látta, hogy Lemming az ablakban áll.

265

Julie Garwood

39. fejezet

Jack jól festett, igazán jól... és fáradtan, gondolta Sophie. De igazán, nagyon jól. A délutánt egy megbízatáson dolgozva töltötte, és mesz–sze száműzte gondolataiból Jack MacAlistert, de a férfi most visszalopakodott. Kíváncsi lett volna, mi történik, ha ott, az FBI épületének előcsarnokában a férfi nyakába veti magát. Vajon kitört volna a riadó? Micsoda őrült gondolatok! És az egész annak a hatalmas tökfejnek a hibája. Sophie-nak hiányzott Jack csókja. Mivel erőt vett rajta a mélabú, gyorsan rászólt magára, hogy ne gondoljon többet a férfira. Fontosabb dolgok is vannak, amikre figyelnie kell. Például a pulykák. Jack még arra sem vette a fáradságot, hogy felhívja. Egyszer sem telefonált, mióta visszatértek Alaszkából. Miért nem? Sophie sietett vissza a szerkesztőségbe. A leadási határidő réme lebegett a feje felett. Egyre gyorsabban szedte a lábát, míg a végén már futott. Tűsarkúban ez nem is olyan kellemes dolog. Harcias hangulatban ért vissza a szerkesztőségbe. Szinte kívánta, hogy Garyt ismét a fülkéjében találja. Legalább lenne oka, hogy behúzzon neki. Hadd perelje be a férfi. Kit érdekel? Nincs egy fillérje sem, szóval nem veszít semmit. Mr. Bitterman kiszúrta, amint az asztala felé igyekszik. – Szö... – kiáltotta, de elharapta a szót, mielőtt a „szi"–t is kimondta volna. – Sophie ennek örült. Ezek szerint Mr. Bitterman nevelhető egyed. –Tegye félre a dolgait, Sophie, és jöjjön be hozzám. Újabb feladatom van a számára.

266

TŰZ és JÉG Ha ez a feladat egy második interjú a pulyka–emberekkel, akkor lehet, hogy vesz egy pulykát – fagyasztottat –, és jól fejbe veri vele főnökét. Na jó, fel kell hagynom ezekkel a gondolatokkal. Ez az állás igazi vademberré változtat, gondolta. Gary a saját asztalánál punnyadt, és fel sem nézett, amikor Sophie elment mellette. Percről percre szebb lesz ez a nap! Sophie a jegyzetfüzetével felszerelkezve bement Mr. Bitterman irodájába, és becsukta maga mögött az ajtót. – Észrevette, hogy nem hívtam Szöszinek? – Igen, uram, és hálás is vagyok érte. Most pedig megkérhetném, hogy legközelebb ne is füttyentsen értem? – Persze, de most üljön le, és mesélje el, mit talált az FBI–nál. Bármi új hír? –Talán – kertelt Sophie. – Van egy elméletem, de nagyon gyenge lábakon áll. Biztos, hogy hallani szeremé? – Rajta! – Azt hiszem, dr. Eric Carter nem csak figyelte a farkasokat. Valamit csinált is velük. Különösen az egyikkel, az alfahímmel. Bizonyítani azonban nem tudom. Az FBI viszont tudná – tette hozzá. – A tudósai vehetnének vért az állatoktól, vagy megvizsgálhatnák a falkát, vagy... – Mit ért azon, hogy csinált valamit az állatokkal? –Azt hiszem, Carter megváltoztatta őket valami módon. – Most komolyan beszél, ugye? – Őrülten hangzik, igaz? Bitterman bólintott. – Elmondta Jacknek vagy Alecnek is az elméletét? – Nem – felelte Sophie, s mielőtt főnöke megkérdezte volna, miért nem, folytatta is. – Azt nem bánom, ha ön kinevet, de azt nem akarom, hogy ők is nevessenek rajtam. – Hagyjuk az FBI-ra a nyomozást! Sophie nem vitatkozott. Úgyis zsákutcába jutott. – Igen, uram. Amit tudtam, megtettem, és ha végül megtalálják a hiányzó lemezeket, azok sok kérdésre választ fognak adni. 267

Julie Garwood

– Nem akarom, hogy tovább foglalkozzon ezzel az üggyel! Megértette? Sophie bólintott. – Azt mondta, új megbízatása van számomra? A férfi tekintetéből eltűnt az aggodalom. – Úgy van. ígérje meg, hogy végighallgat, mielőtt vitatkozni kezd. – Mert, mi lenne az új feladat? – kérdezte a lány gyanakodva. – Szeretném, ha átvenné a Kata konyhája rovatot. –Vegyem át? – Kathy pékséget nyit a belvárosban a tavaszon. – És szüksége van valakire, aki viszi a rovatot, amíg nem talál új embert rá? – Nem. Azt szeretném, ha teljesen a magáé lenne a rovat. Ezentúl Sophie konyhájának hívnánk. Sophie nagyot kacagott, de elhallgatott, amikor látta, hogy főnöke nem nevet vele. – Nem viccel, ugye? – Nem. – Nem is tudok főzni, uram. Valószínűleg nem lennék... – Hamar rákapna az ízére. Van öt hónapja, hogy beletanuljon. Ha akarja, befizetem egy főzőtanfolyamra. Ne becsülje alá magát! Bármit képes megcsinálni, ha egyszer elszánta magát rá. – De én... de... – Remek, igazán örülök, hogy elfogadta. Visszaküldöm magának az egyik cikket, hogy javítson rajta. Szeretném, ha most rögtön nekilátna. – De én... Még szerencse, hogy van humorérzéke, különben most újra megfontolná, hogy a busz elé vesse magát. Először a pulykák, most meg a konyha. Lehet még ennél őrültebb az élete? Gary arcán gúnyos mosollyal figyelte a mellette elsétáló Sophie-t. Micsoda görény! – gondolta a lány már vagy ezredszer. Ne is lássa! De nyomban megfeledkezett Garyről, amint nekilátott a munkának. Mr. Bitterman azt akarta, hogy csiszoljon az egyik cikkén, ami „írja át, nem tetszik" jelzéssel jött vissza. Már az utolsó bekezdésen dolgozott, amikor megszólalt a telefonja. Szemét le sem véve a számítógépről, felvette a kagylót. – Halló! 268

TŰZ és JÉG – Sophie Rose? – szólt bele egy mély, reszelős hang. Ez nem az újságírónak szólt. A férfi nem a cikkek alá írt nevét használta. – Igen? – kérdezte bizonytalanul. –Van valamim a maga számára, amit biztosan szeretne látni. – Ki beszél? – A nevem nem mondhatom meg. – Akkor attól tartok, vége is a beszélgetésünknek. Sophie le akarta tenni a kagylót. –Várjon! Kérem! Szükségem van a segítségére! A könyörgő hang megállította a lányt. – Hallgatom. –Nálam vannak azok a felvételek, amelyekből kiderül, hogy mit csinált Eric Carter Alaszkában. Ez felkeltette Sophie figyelmét. – Hogyan kerültek magához? –Nem árulhatom el. Csak annyit mondhatok, hogy nekem semmi közöm hozzá. Nem tudtam, hogy Eric miben mesterkedik. Nem volt helyes, amit csinált, és sohasem kellett volna belekeverednem. Meg kell szabadulnom azoktól a lemezektől. –Vigye el az FBI-nak! – Nem tehetem, engem is elővennének. – Akkor hozza be a szerkesztőségbe! – Azt sem tehetem. – A férfi már szinte tombolt. – Nem kockáztathatom, hogy valaki más kezébe kerüljön. Magában megbízom. Olvastam a cikkét. Vagy elveszi tőlem, vagy megsemmisítem mind, és akkor sohasem fogja megtudni, mi történt William Harringtonnal. – Hol van most? – kérdezte Sophie. – A Hatvannyolcadik és a Prescott sarkán. Találkozzunk ott! És egyedül jöjjön – tette hozzá –, különben nem kapja meg a lemezeket. – Nem, én szabom meg a helyet. – Rendben. Akkor hol? Sophie lázasan gondolkodott. Olyan nyilvános hely kell, ahol sokan vannak. – A Cosmónál – mondta végül, és megadta a címet. – Hétre legyen ott, de egyedül jöjjön, különben lőttek a megállapodásunknak – figyelmeztette ismét, azzal letette a telefont. 269

Julie Garwood

Sophie az órájára nézett. Negyed hét. Ha siet, korán odaérhet a Cosmóhoz. Útközben majd felhívja Jacket, és megkéri, hogy ott találkozzanak. Nem kapcsolta ki a számítógépét, Mr. Bittermannek sem szólt, hogy elmegy, csak felkapta a táskáját, és a kijárat felé sietett. Az utcán taxi után kutatva körülnézett, de mivel csúcsidő volt, esélye, hogy üres taxit találjon, egyenlő volt a nullával. Kénytelen lesz a magasvasúttal menni. Futás közben húzta elő a mobilját, hogy felhívja Jacket, de mielőtt bepötyöghette volna a számot, a telefon csörögni kezdett. Az apja hívta. – Mit szólnál egy vacsorához, hercegnő? – kérdezte. – Újra a városban vagyok, és ma éppen nem köröznek. Személyesen mesélhetnénk el egymásnak, mi újság. – Az csodás lenne, apa, de most nem beszélhetek. – Hol vagy? Kicsit kifulladt a hangod. – Most vágok át a Nelson parkon a magasvasúthoz. Találkozóm van valakivel. – Sötétedik. Nem kellene egyedül a parkban sétálnod. Elvihettek kocsival. – Most nem lehet, apa – mondta sietve Sophie. – Majd később visszahívlak. Azonnal kapcsolatba kell lépnem Jack–kel. Igazán fontos dologról van szó. – Jackkel? Jack MacAlisterrel? – Apa, tényleg nem... Bobby Rose ezután már csak annyit hallott: – Ne... kérem... – és utána dulakodás hangjait. És Sophie eltűnt. – Egy hívás érkezett MacAlister ügynök részére. –Hagyjon üzenetet az illető. Éppen a közepén vagyunk valaminek. – Bobby Rose a hívó. Az asztalnál mindenki Jack felé fordult. A bejelentés kifogta a szelet Pittman vitorlájából. – Bobby Rose? Miért hívná magát, MacAlister ügynök? Jack már a telefon felé igyekezett, amikor Jennifer ismét megszólalt: – Mr. Rose azt állítja, hogy sürgős. 270

TŰZ és JÉG Valami történt Sophie-val. Jack tudta, mielőtt felvette volna a kagylót. Különben Bobby Rose nem hívta volna fel. – Kapcsolja be a kihangosítót! – utasította Pittman a titkárnőt. –Négyes vonal – mondta Jennifer, majd behúzta maga mögött az ajtót. – MacAlister vagyok. – Sophie eltűnt. Valaki elrabolta. – Mikor? – követelte Jack. – Mi történt? – Éppen a Nelson parkon vágott át a magasvasúthoz. – Honnan tudja, hogy elrabolták? – kérdezte Pittman, miután bemutatkozott. –Telefonon beszélgettünk. – A félelem megkeményítette Bobby Rose hangját. – Sophie azt mondta, hogy találkozni készül valakivel, és fel kell hívnia magát, Jack. Valami fontosat akart mondani. – Ez mennyi ideje történt? – kérdezte Alec. –Legfeljebb öt perce. Elbúcsúzott tőlem, aztán hirtelen sikítást hallottam... és utána Sophie eltűnt. – Biztosítsák a helyszínt! – mondta Pittman, és intett az egyik ügynöknek. – Hol van most, Mr. Rose? – Úton a parkba. – Ott találkozunk – mondta Alec. – Figyeljen, MacAlister, találja meg! Hallotta? Találja meg őt!

271

Julie Garwood

40. fejezet

Jack a konferenciateremben ült három másik ügynökkel együtt. Az asztalon az ügy aktái magasodtak. Pittman három újabb aktával lépett be, és elfoglalta a helyét az asztalfőn. Alig egy perc múlva Alec is megérkezett. – Elkésett, Buchanan ügynök – vakkantott rá Pittman. – Igen. Alec nem mentegetőzött. A nő úgysem értékelte volna. Különben is, nem gyerek már. Elkésett. – Az Alaszka-üggyel kezdünk. A magáé a szó, Jack. Jack beszámolt Kirk Halpernnel és Marcus Lemminggel történt beszélgetéséről. – Mindketten lényegében azt ismételgették, ami az aktákban is van. Halpern azt mondta, Lemming jó barátságban volt Carterrel. Rengeteg időt töltöttek együtt. Lemming ugyanakkor azt akarta elhitetni, hogy ki nem állhatta a fickót. Mindenért Cartert okolta, kivéve talán a havat. Nem nagyon tetszettek neki a kérdések, amiket feltettem, így csak annyit mondott el, amennyit amúgy is elárult volna. Kiállhatatlan, öntelt alak. Nem győzte hangsúlyozni, hogy Carter közel sem volt olyan okos, mint ő. Azt is el akarta hitetni velem, hogy Carternek valami titka volt. Túl sokat tiltakozott, ha értik, mire gondolok. Azt hiszem, nem ártana követnünk. Kopogtak. Pittman titkárnője, Jennifer nyitott be. – Nem akarom, hogy zavarjanak – szólt rá Pittman. Abban a pillanatban, hogy letette a kagylót, Jack dühöngve Pittmanre nézett. – Az az átkozott Lemming vitte el. Tudom. – Félrelökte a széket az útjából, és már rohant is. Pittman felkapta a telefont, hogy segítséget hívjon, közben utasításokat vakkantott oda a szobában tartózkodóknak. 272

TŰZ és JÉG Alec a garázsszinten érte utol Jacket. – Én vezetek! – kiáltott oda neki. Jack reszketett a dühtől, és igyekezett az előtte álló feladatra összpontosítani, nem pedig arra, hogy mi minden történhet Sophie-val. Meg kell találnia! A Nelson park nem volt messze, de mire Jack és Alec odaért, a területet elözönlötték a rendőrök. Sophie-nak semmi nyoma sem volt, senki sem látott semmit. – Lemming elvitte, Alec. Tudom, hogy igazam van. Be kellett volna hoznom. Be kellett... – Nincs semmi bizonyíték ellene. – A fenébe a bizonyítékkal! – Jack végignézett a tömegen, a rendőrökön. Újabb ügynökök érkeztek a helyszínre. – Közel vagyunk Sophie szerkesztőségéhez. Talán ott találunk valamit. Egy címet, valami jegyzetet, bármit. – Az időt vesztegetjük – mondta Jack, de már a kocsi felé futtában. – Minél tovább van annál az... –Megtaláljuk... meg fogjuk találni – ígérte Alec, amint beugrott a volán mögé. – Miért? Miért vállalná Lemming a kockázatot, hogy elrabolja? Hiszen tudja, hogy semmi bizonyítékunk nincs ellene. Már rég letartóztattuk volna, ha lenne. Ennek semmi értelme. A szerkesztőség előtt Alec a fékbe taposott. Másodikként parkolt le, és a villogót rajta hagyva ott hagyta a kocsit. – Fogalmam sincs, miért tette – mondta Jack. Bitterman már lekapcsolta a villanyt, és az ajtó felé indult, amikor meglátta a felé rohanó Jacket és Alecet. – Mi történt? Alec gyorsan tájékoztatta. Bitterman elsápadt. – Nem mondta Sophie, hová megy, amikor elrohant? – kérdezte Alec. – Azt hittem, hazaindult. Le kellett volna még adnia egy cikket, de elment anélkül, hogy megtette volna. Ez egyáltalán nem vallott rá. –Mondott magának valamit... bármit arról, hová megy, kivel fog találkozni? 273

Julie Garwood

–A munkáról beszélgettünk. Mesélt az alaszkai dokikról. Szerinte a tudósok csináltak valamit azokkal a szegény állatokkal. Megígértettem vele, hogy abbahagyja a kutakodást, és ő bele is egyezett. Azt mondta, ráhagyja az FBI-ra, hogy kiderítse az igazat. Bitterman a lány asztalához vezette őket. – Mi folyik itt? – ugrott fel Gary, amikor meglátta a két ügynököt. – Sophie eltűnt. Gary nyomban lesütötte a szemét. – Én nem aggódnék. Biztos vásárolni ment. Majd visszajön. Jack közben feltúrta Sophie asztalát, hátha talál valami nyomot, hova indulhatott a lány. – Nem vásárolni ment – mondta szinte kiáltva Bitterman. –Valaki elrabolta. – Ó... értem. Remélem, nem történt semmi baja. Jack megtalálta a képernyő hátára rejtett poloskát. – Mi a... Alecre nézett, aki már fel is emelte Sophie telefonját. Pillanatok alatt szétkapta. – Újabb poloska – mutatta. – Rövid hatósugarú. Alec Gary felé fordult. Jack is lassan felé indult. – Kilépne a folyosóra? – mondta Alec. – Miért? Még nem fejeztem be a munkám. Jack nem vesztegette az időt magyarázatokra. Galléron ragadta a fickót, és félretaszította az útból. – Ni, mi van itt nekünk? – mutatott Alec egy lehallgatóra a fiók belsejében, egy doboz gemkapocs alatt. Gary megpróbált elillanni, Alec azonban elállta az útját. – Lehallgatta Sophie telefonbeszélgetéseit, ugye? Bepoloskázta a fülkéjét, ahogy bepoloskázta Bitterman irodáját is. – Nem, én nem... – Maga volt az? – akarta tudni Bitterman. – Mit hallott Sophie telefonjából? – kérdezte Alec. – Ide figyelj, te perverz állat! – ragadta torkon Jack Garyt. – Nem fogom itt rád vesztegetni az időt. Ha tudsz valamit, jobb, ha most rögtön elmondod. Ötig számolok, aztán kitöröm a nyakad. Egy... kettő... három... 274

TŰZ és JÉG –Jó, jó, rendben. Felhívta egy férfi, és a segítségét kérte. Valami videót akart neki adni, amit aztán elvihet az FBI–hoz. Sophie kérte, hogy hozza ide, de a férfi nem akarta, ezért megbeszélték, hogy találkoznak. –Hol? – Cosmónál. A férfi máshol akart, de Sophie nem volt rá hajlandó. – Hol akart találkozni a férfi? – kérdezte Alec. – A Hatvannyolcadik és a Prescott sarkán. – Amikor mondtam, hogy Sophie eltűnt, miért nem szólt? – támadt rá Garyre Bitterman. – Akkor megtudták volna, hogy lehallgatom magukat, és bajba kerültem volna. Én nem akartam, hogy bárkinek is bántódása essék. Biztos voltam benne, hogy Sophie apja valami módon kapcsolatba lép a lányával, és én eladhatom... Jack olyan erősen ellökte, hogy átesett az asztalon. Alec a lépcső felé rohant, közben a telefonjába kiáltozott. Jack ott lihegett mögötte. –Tudok valamiben segíteni? – kiáltott utánuk Bitterman. –Tartsa itt a fickót! – kiáltott vissza Jack. – Ne tévessze szem elől, és ha eszébe jut bármi, hívjon fel! – Nem tudok semmi mást – visította Gary. – Nem tarthatnak itt akaratom... Bitterman felkapta a telefont, és hívta a biztonságiakat. Jack és Alec valósággal repültek lefelé a lépcsőn, ki az utcára. – Felhívom Pittmant – mondta Jack, miközben Alec begyújtotta a motort. – Nem ismerem ezt a várost. Hol van a Hatvannyolcadik és a Prescott? Közben kapcsolták Pittmant, és Jack neki is elismételte a kérdést. A konferenciaterem asztalán ki volt terítve a térkép, de Pittmannek nem volt rá szüksége. – Régi raktárépületek és tárolóegységek. Hatalmas terület, Alec. Segítségre lesz szüksége az átfésüléséhez. Perceken belül csatlakozott hozzájuk az utóvéd. Jack hallotta a szirénák jajgatását, ahogy a rendőrautók rohantak feléjük. – Milyen messze vagyunk? – Már nem messze. Figyelj, Jack, Sophie sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. Ha ki tud tartani... 275

Julie Garwood

– Nem tudnál gyorsabban hajtani? Alec úgy nyomta a gázt, mint egy Forma-l-es pilóta a célegyenesben. Pittman visszahívta őket, és Alec kihangosította a hívást. – Körbekerítik a területet. Az erősítés úton van. A rendőrautók elbarikádozták a Hatvannyolcadik utcát. Alec beletaposott a fékbe, és Jack kiugrott, mielőtt a kocsi megállt volna. Az órájára nézett. Sophie már majdnem egy órája eltűnt, és az esélyei percről percre csökkentek. Tarts ki, Sophie!

276

TŰZ és JÉG

41. fejezet

Sophie lassan nyerte vissza az eszméletét. Felnyögött, és megpróbált felülni. Visszazuhant. Újra megpróbálta, ezúttal kezével megtámasztva magát a padlón. Vaksötét volt. Tapogatózva kereste a villanykapcsolót, de nem találta. Ismét megtapogatta a padlót. Hideg, kemény... beton? Hol van? Végre gyűjtött annyi erőt, hogy felálljon. Ide-oda ingadozott, de sikerült megállnia. Szédült és sajgott a feje. Karját maga elé nyújtotta, és tett egy tétova lépést előre. Ha találna egy ajtót vagy ablakot, beengedhetne némi fényt. Valami az útját állta. Meglökte, mire csattanó hangot hallott. Újra előrenyúlt, és ujjai egy kartondobozba ütköztek. Sophie mozdulatlanul állt. Vett néhány mély, megnyugtató lélegzetet, és próbálta megfékezni a belsejét elöntő pánikot. Hol lehet? Nem hallott hangokat, sem a közlekedés zaját, semmit. Valaki leütötte. Még mindig sajgott a feje. Megérintette az arcát, ragacsos nedvességet érzett. Vér lenne? Emlékei lassan visszatértek. Az apja! Az apjával beszélt telefonon. Igen, a mobilt a füléhez szorította, aztán hirtelen éles fájdalom hasított belé... és minden elsötétült. Találnia kell egy kifelé vezető ajtót vagy ablakot. Úristen, mit fog csinálni, ha valami alagútban vagy barlangban van? Mi lesz, ha nem tud kijutni innen? Megpróbált úrrá lenni félelmén. Ismét előrenyújtotta a kezét, és a falhoz tapogatózott. Miből készült? Cementtömb? A fal mentén eljutott egy ajtóig. Erezte keze alatt a kilincset. Nyöszörögve próbálta elfordítani. 277

Julie Garwood

Az ajtó hirtelen kivágódott, és ő a padlóra zuhant. Felsikoltott, és gyorsan talpra kecmergett. Az arcába vágó fény elvakította. A szeme elé tette a kezét, és a fény mögött egy férfi körvonalai bontakoztak ki, de Sophie nem tudta kivenni, ki az. – Helló, Sophie! Engedje meg, hogy bemutatkozzam! A nevem Marcus Lemming. Ismerős a hangom? Olyan kellemes volt magával telefonon beszélgetni! Akkor persze Paul Larsonnak neveztem magam. – A férfi letette az elemlámpát az egyik kartondobozra, megtámasztotta, aztán előrelépett. Bal kezében, maga mellett egy feszítővasat tartott. – Meglehetősen sok gondot okozott. Tudja, hogy miért? Mert folyton bele kellett ütnie az orrát olyasmibe, ami nem tartozik magára. Mert muszáj volt továbbkutatnia... keresni az igazságot... – Ökölbe szorította a kezét, és vállon vágta a lányt. Sophie a falnak zuhant, és a padlóra omlott. Mielőtt magához térhetett volna, a férfi elkapta a karját, és felrántotta. – Mit tud az Alfa Projectről? – Sophie nem válaszolt elég gyorsan. – Mennyit mondott el Harrington? – Semmit – mondta remegő hangon Sophie. – Semmit nem... – Ne hazudjon! Mit tud? – Lassan hintáztatta a feszítővasat a kezében. – Hogyan találta meg ezt a helyet? Honnan tudta, hogy ide kell jönnie? – Nem tudtam... én... – Hazudik! – üvöltötte Lemming. – Megtalálta a naplómat? Onnan tud a projektről? Nem, az lehetetlen – válaszolta meg a saját kérdését. – A napló itt van. – Még közelebb lépett. – Ki árulta el? – Senki... én nem... Lemming megütötte a feszítővassal, de arra vigyázott, nehogy megölje. Előbb válaszokat akart. A vas éles vége a füle alatt találta el, vér folyt le a nyakán. Sophie megpróbált fókuszálni. A férfi a fényben mozgott, a falon árnyak táncoltak. Mintha mozgást látott volna a sarokban. Valaki még van ott? Valaki követte? Az apja? Vagy Jack... felhívta Jacket? Istenem, add, hogy Jack legyen! El kell vonnia Lemming figyelmét. Gondolatai száguldottak. Gyorsan. Gyorsan! –Honnan tudta, hogy ide kell jönnie? – ismételte meg a kérdést Lemming. 278

TŰZ és JÉG Semmi értelme ennek a kérdésnek. A fickó nincs eszénél, gondolta Sophie. Félrebeszél? – Hiszen tudja, hogy kerültem ide – mondta neki. – Tudja. A férfi megállt, félrebiccentette a fejét, a válaszon gondolkodva. – Tudom? Honnan tudnám... – Megcsóválta a fejét. – Nem, maga hazudik. – Ha megöl, sehová nem bújhat előlük. – Sohasem fognak megtalálni. Ötvenmillió dollárom lesz, és új személyazonosságom. – Térdre húzta a lányt. – Olyan szép terveim voltak magával, de most kénytelen vagyok megváltoztatni őket. Milyen kár, hogy olyan kotnyeles volt. Maga kényszerített rá, hogy ezt tegyem...

279

Julie Garwood

42. fejezet

Alec Buchanan volt az akció vezetője. A kocsi motorházteteje fölé hajolt. Előtte a terület térképe feküdt kiterítve, amit az egyik rendőr kerített elő a kesztyűtartójából. Két civil ruhás nyomozó állt mellette két oldalról. Egyikük elemlámpáját a térképre irányította, és figyelte, hogyan osztja Alec kutatási körzetekre a területet. Rendőrök és FBI– ügynökök gyülekeztek a hatalmas ipari komplexum melletti üres parkolóban. A legtöbb munkás már hazament éjszakára, így az utcák üresek voltak. – Ez napokba fog telni – panaszkodott suttogva az egyik rendőr a társának. Aztán pillantása a kocsi másik oldalán álló MacAlister ügynökre esett, és nyomban meg is bánta szavait. – Mi van Lemming autójával? – kérdezte Alec az egyik nyomozót. – A város minden rendőre keresi. Meg fogjuk találni. – Akár valamelyik épület belsejében is leállíthatta a kocsiját. Egy fiatal, egyenruhás rendőr lépett előre. – Elnézést, uram – szólította meg Alecet –, de ismerem ezt a területet, és azt hiszem, tudok segíteni. A Prescott itt végződik – mutatott a térképre. – A keletre eső épületeket bedeszkázták. Tudom, mert néhány kölyköt ki kellett már ráncigálnom onnan. A város le akarja bontani őket, de még nem jutottak odáig. Jó néhány hely akad ott, ahol egy kocsi megbújhat... sikátorok Hn ott kezdenék, és keletnek haladnék. – Rámutatott egy másik pontra. – Ez a háromutcányi terület tele van bérelhető tárolókkal. Néhányat bekerítettek, másokat nem. Nem hiszem, hogy itt el tudta volna rejteni a kocsit. Ha itt van, akkor az utcán kell parkolnia... vagy talán a tárolók között valahol. Ügynökök és rendőrök rajzottak szét a kör szélére, hogy aztán lassan, módszeresen beljebb hatoljanak, mindent átkutatva. Alec 280

TŰZ és JÉG gondoskodott róla, hogy a város minden rendőre készültségben legyen, de a raktárkörzet előnyt élvezett. Egyelőre ez volt az egyetlen nyomuk. Hank Sawyer, egy másik ügynök vette át a vezetést, hogy Alec Jackkel tarthasson. Alec kocsijával indultak keletnek. Keresztülhajtottak egy drótkerítés betört kapuján, és ráfordultak a Hetvenedik utcára. –Várjunk csak egy kicsit – szólalt meg Jack. – Lemmingnek van oka, hogy az egyik bérelhető tárolóba menjen. Amikor a csapat átkutatta az otthonát, megtalálták a számítógépes fájlokat, de a kinyomtatott példányokat nem is keresték. Kirk Halpern azt mondta, voltak kinyomtatott példányok is, és azokat is hazaszállíttatták. Talán a hiányzó lemezek is köztük lesznek. Nézd, hol vagyunk! Senki sem kérdezősködik, ha kibérelsz egy ilyet. Ha pedig készpénzzel fizetsz, és álnevet használsz... – De miért hozta volna ide Sophie-t? Jack a fejét csóválta. Tudta, csak szalmaszálakba kapaszkodik, de kétségbeesetten igyekezett választ találni. – Az a terve, hogy szedi a sátorfáját, és eltűnik Chicagóból. Talán bosszút akart állni Sophie-n. Talán Sophie túl közel került a tűzhöz... Nem tudom. Egy dologban azonban biztos vagyok: ha Sophie Lemmingnél van, és ő szökni akar, Sophie-t nem fogja magával vinni. Alec befordult egy két magas épület közti keskeny sikátorba. Lekapcsolta a világítást, és csigatempóban araszolt előre. A legtöbb lámpa az utcában kiégett, vagy törött volt. Előttük egy oszlopon csupasz izzó lógott, halványan pislákolva. Kibukkanva a két ház közül, négyutcányira tőlük egy rendőrségi kocsi araszolt hozzájuk hasonlóan, ugyanazzal a céllal. — Maradj a sikátorokban – mondta Jack, és letekerte az ablakot, hogy jobban lásson, amint végiggördültek a keskeny átjárókon. – Várj! — szólalt meg hirtelen. Kidugta a fejét az ablakon, hunyorított. Három utcácskával odébb, két rozsdás óriáskonténer között egy kocsi állt. Alec megállt. –Az lesz az – mondta Jack. – Az Lemmingé. – Kiszállt az autóból. – Hívd Sawyert! Mondd meg neki, hogy semmi sziréna, semmi villogó. 281

Julie Garwood

Lassan sétált végig az utcán, a bal oldali ajtókat tanulmányozva. Alec követte, ő a jobb oldali tárolókat figyelte. A mozgó sínes kapuk elég nagyok voltak ahhoz, hogy akár egy teherautó is beférjen rajta, és sejtetve, hogy óriási rakterület van mögöttük. A garázskapuk mellett volt egy kisebb ajtó is, mindegyik gondosan bezárva, lelakatolva. Jack már majdnem elérte az ajtósor végét, amikor meglátta a pengevékony fénysugarat kiszűrődni az egyik ajtórésen. Közelebb lépett, a hangokra fülelve. A férfi fojtott hangja mély volt és fenyegető, de nem értette, mit mond. Aztán meghallotta a sikolyt... Sophie sikolyát. Jack szétlőtte a zárat, berúgta az ajtót, és berontott. Egyetlen pillantással felmérte a helyzetet: magasra halmozott kartondobozok, az egyik tetején egy elemlámpa, fénye Sophie-ra irányítva. A lány a padlón térdelt. Lemming fölötte állt, az árnyékban, és a kezében feszítővasat tartott. Éppen le akart sújtani Sophie-ra, amikor Jack lelőtte. Egy lövés nem volt elég. Jack pontosan a mellkasán találta el, Marcus Lemming mégsem esett el. Hátratántorodott, de visszanyerte az egyensúlyát, és ismét Sophie-ra vetette magát. Jack felé rohantában még kétszer elsütötte a pisztolyt, majd megragadta Sophie karját, és maga mögé rántotta. Végül Lemming arccal a betonpadlóra zuhant, kezében még mindig görcsösen szorongatva a feszítővasat. Jack Sophie mellé térdelt, és látta, hogy csupa vér az arca. – Sophie, nézz rám! Nyisd ki a szemed! A lány nagy nehezen engedelmeskedett. Először Marcust pillantotta meg, aztán a fölé hajoló Jacket. A férfi a karjába vette, és gyengéden felemelte. Sophie befészkelte a fejét a férfi álla alá. Erezte, hogy a másik remeg. Bár fájt minden mozgás, elfordította a fejét annyira, hogy a férfi fülébe súghassa: – Kettő. Jack megértette. Éppen idejében nézett fel, hogy meglássa a dobozok között, a hátsó fal mentén osonó árnyékot. A villámnál is sebesebben mozdult. Testével Sophie-t fedezve tüzelt. Az árnyék előrohant, és viszonozta a tüzet. Jack kiürítette a teljes tárat, és a másikért nyúlt. Az ajtóban Alec jelent meg. – A dobozok mögött, balra! – kiáltotta Jack. 282

TŰZ és JÉG – Elkapom. Vidd ki Sophie-t innen! – utasította Alec. Lőtt, és közben Jack elé vetette magát. Kattanást hallottak, és tudták, a gazember fegyvere üres. – Megadom magam! Megadom magam! Ne lőjenek! Eldobom a pisztolyt, és előjövök. Ne lőjenek! Magasba emelt kézzel Kirk Halpern lépett ki a fénybe. Arcán mosoly ült.

283

Julie Garwood

43. fejezet

A kórházban kaotikus helyzet alakult ki. Sophie-t levitték a radiológiára, aztán vissza a sürgősségire. A függöny mögötti elkerített részen várta, hogy a plasztikai sebész összevarrja. Regan és Cordie nem mozdult mellőle. A nővér és a gyakornok felismerte Sophie-t, és mindketten kikérték az ebédszünetüket. Sophie-nak kétségbeejtően fájt a feje, de az orvos nem volt hajlandó semmilyen fájdalomcsillapítót adni, még egy aszpirint sem, amíg nem látta a vizsgálatok eredményét. – Arra vár, hogy megtudja, van-e agyrázkódásod – magyarázta Cordie. – Itt van az apám? – kérdezte Sophie. – Vele beszéltem telefonon, amikor történt a dolog. – Úton van ide – mondta Regan. – Hallottam, hogy nem hagyta élni a rendőröket a parkban. Megtalálták a véres telefonodat a szökőkút mellett. Apád magánkívül volt. – Hol van Jack és Alec? – Itt voltak, de miután meggyőződtek róla, hogy veled minden rendben, elmentek. – Hála istennek! – suttogta Sophie. – Mit értesz azon, hogy hála istennek? Tudjuk, mit érzel Jack iránt – mondta Cordie. –Ahogy apám is. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne kettejüket egy szobába zárni. Cordie megpaskolta a kezét. – Minden rendben lesz – mondta, és az ágy túloldalán álló Reganre nézett, majd megcsóválta a fejét. – Hideg van itt – húzta Sophie a lábára a takarót. – Nagy trauma ért – magyarázta Regan együtt érzőn. – A tested így reagál rá. Kérsz egy másik takarót? 284

TŰZ és JÉG – Olyan szörnyű volt! – eredtek el Sophie könnyei. – Azt hittem... – Holnap majd elmeséled – vágott a szavába gyorsan Cordie. – Most nagyon felzaklatna. Mr. Bitterman megkönnyebbült, amikor meghallotta, hogy jól vagy – tette hozzá, remélve, hogy felvidítja vele barátnőjét. – Nagyon kedvel téged. – Olyan lágyszívű, csak titkolja. – Azt is üzeni neked, hogy Garyt letartóztatták, és bilincsben vitték el a szerkesztőségből. – Miért? Mit csinált? Sophie-nak elakadt néhányszor a lélegzete, míg Cordie felidézte a Mr. Bittermannel folytatott beszélgetést. – Micsoda genny alak – jegyezte meg Regan, és Sophie nem tiltakozott. Egy ápoló érkezett. Elhúzta a függönyt, és tálcával a kezében belépett. Amikor megpillantotta Sophie-t, megtorpant, majd lassan kihátrált, ismét elhúzva maga után a függönyt. – Mi volt ez? – csodálkozott Regan. –Az itteni személyzet nem valami barátságos – suttogta Cordie. Megszólalt egy mobiltelefon. Alec hívta Regant, hogy nem fog visszamenni a kórházba. Dr. Halpernből, akit Cordie dr. Frankensteinnek nevezett el, csak úgy dől a szó, és nem kér ügyvédet. Jackkel ki akarják használni a helyzetet, és megpróbálnak minél többet kihúzni belőle. A plasztikai sebészre meglehetősen sokat kellett várni, de nagyon kedves ember volt, és gyorsan dolgozott. Miután megvizsgálta Sophie arcsebét, kezébe fogta az állát, félrebiccentette a lány fejét, úgy tanulmányozta. — Gyönyörű a bőre. Makulátlan. Jó csontszerkezet. Tökéletes orr... – Sophie nem arcfelvarrásra jött – bosszankodott Cordie. A doktor rájuk mosolygott. – Maguk hárman eljátszhatnák a Charlie angyalait – mondta, majd ismét Sophie-hoz fordult. – Még hosszú ideig nem lesz szüksége Botoxra... addig semmiképp, míg kerüli a stresszes életet. Nekem előbb–utóbb kell majd. A plasztikai sebészek élete tele van feszültséggel. 285

Julie Garwood

Sophie jót nevetett volna, ha nem fáj annyira a feje. – Azt hiszi, a maga élete stresszes? Hány golyó elől kellett ma félreugrania? Az orvos érezte, hogy kényes területre tévedt, ezért témát váltott. – Nincs agyrázkódása – közölte a lánnyal –, szóval nyugodtan hazamehet, és alhat a saját ágyában. Sophie apja éppen idejében érkezett a kórházba, hogy hazavigye lányát. Felajánlotta, hogy ott marad nála éjszakára, de Sophie visszautasította. Ugyanezt a meccset már lejátszotta Regannel és Cordie-val. Megígérte apjának, hogy nyomban lefekszik, mihelyt apja elmegy. Sophie kimerült volt, és mocskosnak érezte magát. Nagyon óvatosan, nehogy összevizezze az arcán lévő kötést, lezuhanyozott. Belebújt a hálóingébe, megmosta a fogát, aztán lefeküdt. Bár fáradt volt, álmos nem, ezért bekapcsolta a televíziót, és a csatornák közt keresgélt, míg végül megállapodott egy főzőcsatornánál. Korábban még sohasem nézte. Jack szereti az ilyesmit, jutott eszébe. Vajon mit csinál most? Befejezte-e Halpern kihallgatását? Remélhetőleg megkapta a válaszokat a kérdéseire. Felhívja-e holnap? Úgy aludt el, hogy a férfi karjában szeretett volna lenni, és azon töprengett, Jack is gondol-e rá.

286

TŰZ és JÉG

44. fejezet

Jack gondolatai állandóan Sophie körül forogtak, és szinte félóránként otthagyta a kihallgatószobát, hogy telefonáljon a kórházba. Tudta, mikor engedték ki a lányt, és azt is, mikor érkezett haza. Muszáj volt néha távol kerülnie Kirk Halperntől, ahogy Alecnek is. A doktortól felfordult a gyomruk. Amikor túl erős volt a késztetés, hogy öklével a fickó képébe vágjon, Jack tudta, itt az ideje, hogy felálljon. Halpern alaposan átverte. Amikor beszélt vele, barátságos tudósnak látszott, aki jámboran, mint aki kettőig sem tud számolni, üldögél megkopott székében, és elhunyt feleségéről mesél, aztán Sophie-ról áradozik, hogy milyen kedves, együtt érző a lány. Most azonban, hogy a játék véget ért, lehullt az álca, és megmutatkozott igazi természete. Már nem kellett szerénységet tettetnie. Öntelten pöffeszkedett, és az akarta, lássák, milyen okos is ő. Szemmel láthatóan fontos volt számára, hogy elismerjék a zsenialitását. Alec és Jack belement a játékba. Bármit megtettek volna, hogy beszéltessék. – Addig nem is tudják, milyen ostobák az emberek, amíg nem élnek velük – jelentette ki Halpern. – Eric és Marcus azt hitték, biztonságban van a kis titkuk – tette hozzá gúnyosan –, de nem volt nehéz rájönni, hogy mesterkednek valamiben. Már az első év után tudtam. Akármelyik gyerek tud bánni egy lehallgatókészülékkel, kódokat és jelszavakat feltörni pedig oly egyszerű, hogy már szinte a hobbimnak tekintettem. Az ember meglehetősen elunja magát, ha nincs más dolga, mint a farkasokat bámulni. Halpern részletekbe menően elmesélte, hogyan hallgatta ki két társa beszélgetéseit, és hogyan vizsgálta át az aktáikat. 287

Julie Garwood

– Az volt a hab a tortán, hogy Marcus naplót vezetett. Igazán okos dolog volt tőle, hogy a matraca alá rejtette, nem gondolják? – kérdezte gúnyos hangon. Jack a konkrét felfedezésről kezdte faggatni Halpernt. — Eric jött elő a formulával. Azt hiszem, már első Inookban töltött évünkben is megvolt neki. Véletlenül fedezte fel, milyen hatása van, és hogyan változtatja meg azt az adrenalin. Rickyről már volt szó, MacAlister ügynök. Nem emlékszik, hogy mondtam magának, Ricky kifejlett, felnőtt hím volt. Rögtön elkezdték rajta a kísérletet. Eric azt mondta Brandon-nak és nekem, hogy vért kell vennie a különböző mikroorganizmusok vizsgálata céljából, de én tudtam, mit csinál valójában. Beinjekciózta az állatot, és egy idő után, amikor Brandon és én belemerültünk a többi falka megfigyelésébe, és egyáltalán nem mutattunk érdeklődést, Eric már annyit sem tett meg, hogy vért tartalmazó fiolákat hozzon magával vissza a táborba legalább a látszat kedvéért. Nem tudom, hány adagot kapott Ricky a szérumból, de egy idő után halvány változás jeleit vettem észre rajta. Természetesen úgy tettem, mintha semmi különösebbet nem látnék, Brandon pedig túlságosan el volt foglalva magával ahhoz, hogy bármi is feltűnjön neki. Ricky egyre erősebb és nagyobb lett – mondta, majd kuncogva hozzátette: – Egy farkas, aki szteroidokon él. Csak persze ez nem szteroid volt, hanem egy csodaszer, amelynek csodálatos hatása van mindenféle mellékhatás nélkül. Eric és Marcus akkor sem hagyták abba a kísérletezési, amikor visszatértünk Chicagóba. Felállítottak egy labort, és más állatokon is kipróbálták a szérumot. Minden benne van Marcus naplójában. – Hogyan került Sophie Rose a képbe? – kérdezte Alec. – Amikor az elsődleges alanyukat, William Harringtont a kísérlet helyszínére vitték, rájöttek, hogy Sophie Rose ismeri a fickót, sőt hosszas beszélgetést folytatott vele. E-mailt írt neki, mielőtt Ericék megszüntették volna az internetes oldalát, üzenetet hagyott a telefonján. Még a lakására is elment. Eric és Marcus azt akarta, hogy az emberek azt higgyék, Harrington hosszú időre elutazott. Ez amolyan biztonsági intézkedés volt. De a lány nem hagyta annyiban. Amikor pedig Harrington meghalt, és megtalálták nála Sophie névjegyét, Ericék 288

TŰZ és JÉG pánikba estek, hogy a lány talán tud valamit. Mivel Eric tisztára idegbeteg lett, Marcus felhívta Sophie-t Paul Larsonnak adva ki magát, és megpróbálta kideríteni, menynyit tud. Talán békén is hagyta volna, de Sophie elkövette azt a hibát, hogy megemlítette az Alfa Projectet. – Halpern megrántotta a vállát. – Már túl mélyen benne voltak. A lány tönkretehette volna az ötvenmillió dolláros üzletüket, szóval mennie kellett. Halpern egyre bőbeszédűbb lett, ahogy Jack és Alec további részletekért faggatta. Válaszai már–már kiselőadáshoz kezdtek hasonlítani. – Most pedig elárulom, hogyan sikerült Marcust a raktárba csalnom. Igazán könnyű volt. Felhívtam, s mint aki teljesen összezavarodott, eldadogtam neki, hogy kapcsolatba lépett velem egy riporter, és azt állította, hogy mindent tud a titkos kutatásokról, ami a táborunkban zajlott, és azt mondta, hogy rájött, hol vannak a hiányzó lemezek, amelyekkel be is tudja bizonyítani. Mát úton is van, hogy megszerezze őket. – Halpern elhallgatott egy pillanatra, szája szögletében halvány mosoly játszott, amint visszaemlékezett a beszélgetésre. – Marcus olyan pánikba esett, hogy ki sem tudta várni, míg leteszem a kagylót. Azonnal rohant a kis rejtekhelyére. Meg sem kérdezte, honnan jött rá a lány bármire is. – Hogyan... – kezdte Alec. – Ne szakítson félbe! – csattant fel Halpern. Feje megrándult, és mély levegőt vett, hogy megnyugodjon, mielőtt folytatta volna. – A nő már kockázatosabb eset volt, de igazából csak annyit kellett tennem, hogy nyílt terepre csaljam, ahol már el tudom szigetelni. Sikerült is. A Nelson parkban csíptem el, és leütöttem. Jó nagyot kapott. Nem is tudtam, hogy ilyen erős vagyok, de tényleg. –Tekintete ide-oda járt Alec és Jack között. – Be kell vallanom, igazából nem foglalkoztam vele, de amikor felhívott, rájöttem, hogy sokkal közelebb jár a megoldáshoz, mint eddig hittem, közelebb, mint az ügynökök, akik kihallgattak. Tudtam, hogy előbb-utóbb meg kell szabadulnom 289

Julie Garwood

Marcustól, és arra gondoltam, miért ne üthetnék két legyet egy csapással. – Miért akart megszabadulni Marcustól? – kérdezte Alec. – Miért nem adta fel őt a hatóságoknak? – A pénz miatt, természetesen – mondta Halpern félmosollyal, a körmeit tanulmányozva. – Milyen pénz miatt? – kérdezte Jack. – Az ötvenmillió miatt. Tudtam, hogy Marcus utánam veti magát, ha rájön, hogy a magam kis pecsenyéjét sütögettem. A dubai vevő boldog volt, hogy előbb megkapja a formulát és a kutatási eredményeket. Az már nem érdekelte, ki az eladó. – Halpern nagyot sóhajtott, és valahová a távolba meredt. – Ötvenmillió... egy biztonságos helyen. És mind az enyém. – Ahová most megy, nem lesz szüksége a pénzre – jegyezte meg szárazon Alec. –De Buchanan ügynök, hát mit tettem én? – kérdezte Halpern ártatlanul. – Senkit sem öltem meg. Ha a büntetésem egyensúlyban lesz a bűnömmel, akkor hamarosan ismét szabad ember leszek, ebben biztos vagyok – mondta, majd töprengve elhallgatott. – Nem, szabad és gazdag ember leszek hamarosan. Nézzenek szembe a ténnyel, uraim, alaposan túljártam az eszükön. Az a pénz biztonságos helyen van, és maguk sohasem fogják megtalálni. A kihallgatás jócskán az éjszakába nyúlt. Amikor befejeződött, Jack és Alec benyújtották az előzetes jelentésüket, aztán hazaindultak. Jack hullafáradt volt. Friss levegőre vágyott... egy forró zuhanyra... és Sophie-ra. A zubogó víz zaja ébresztette fel. Az oldalára fordult, és az órára nézett: 2.20. Egy pillanatig azt hitte, esik odakint, de aztán hallotta, hogy leesik valami a fürdőszobában. – A fenébe! – sziszegte valaki suttogva, de így is elég hangosan ahhoz, hogy Sophie tudja, Jack van odabent. A tévé még ment, de a távirányító az ágy túloldalán lévő asztalkán volt. Ő sohasem tette volna oda, hiszen ott el sem érné. Jack ásítozva és anyaszült meztelenül került elő a fürdőszobából. – Felébresztettelek, édesem? 290

TŰZ és JÉG – Mit keresel itt? A férfi becsusszant mellé az ágyba, és átkarolta. – Szükséged van rám. – Mélyen aludtam. Egyáltalán nem volt... – Szükségem volt rá, hogy itt legyek. Jack fogta a távirányítót, kikapcsolta a tévét, aztán szorosan magához ölelte a lányt. – Hogy jutottál be a lakásomba? – Csitt, kicsim. Aludj! Pihenned kell. Sophie boldog volt, hogy a férfi ott van mellette. Közelebb simult hozzá. – Holnap lecseréltetem a zárakat. –Nem számít. Akkor is be fogok jutni. Most már nem tudsz megszabadulni tőlem, Sophie. A lánynak fogalma sem volt, mit válaszoljon erre. Jack hangja komolyan csengett, mintha tényleg vele akarna maradni. Tudja, hogy ki ő, és mégis őt akarja. Mi baja lehet? Miért éppen ő kell neki... persze a szexen kívül. Az biztos, hogy nem a főztjével fogta meg. Sophie lassan újra elszunyókált. A férfi egyenletes lélegzete elárulta, hogy már mélyen alszik, mégis amikor Sophie megpróbált elhúzódni tőle, Jack még szorosabban ölelte magához. Sophie másnap késő délelőtt ébredt. Jack a hátát simogatta. Sophie megfordult az ölelésében, és megcsókolta. – Szeretlek, Jack. – Én is szeretlek. – Ez nem vezet sehová. Ugye, te is tudod. – Én csak annyit tudok, hogy feleségül veszlek, Sophie. A lány megcsókolta az állát, aztán a nyakát. – Apa nem fog beleegyezni. – Keze lejjebb vándorolt, előbb a mellkasán kalandozott, aztán lemerészkedett a hasához. Elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy kedvesében bennakad a lélegzet. – Hatalmas csalódás vagy neki. – Jack mély, torokhangon felhördült. Sophie az őrületbe kergette. – Tudod... az FBI... –Jack képtelen volt figyelni rá, mit mond. Sophie simogatta, becézgette, gyötörte. – Azt fogja mondani, nem vagy elég jó nekem – folytatta a lány. – Valószínűleg igaza van. 291

Julie Garwood

Jack a hátára fordította szerelmét, megtámasztotta magát a könyökén, és Sophie szemébe nézett. – Soha senki sem fog úgy szeretni, ahogy én. Sophie átkarolta a nyakát, és magához húzta. – Bizonyítsd be!

292

TŰZ és JÉG

45. fejezet

Mivel Aiden ragaszkodott hozzá, az eljegyzést a Hamilton-ban tartották. Több mint hetven vendég volt. Jack fivérei is eljöttek. Az apjuk már évekkel ezelőtt meghalt, az anyjuk pedig éppen a negyedik vagy ötödik nászútján járt. A fiúk már nem tudták követni. Jack Aleckel és Gillel beszélgetett, de tekintetét egyetlen pillanatra sem vette le menyasszonyáról. Sophie Mr. Bittermannel és a feleségével csevegett, valamint a lányukkal, akit elragadónak talált. – Hallottad, hogy milyen állást kínáltak fel a mi Sophienk-nak? Igazi nagymenő állást – mondta Mr. Bitterman a nejének. – Nem csak egy sima állásajánlat volt. Igazam van? Azután kapta, hogy megírta azt a cikket William Harringtonról. – Olvastam – lelkendezett az asszony. – Csodálatos volt! Az elfelejtett ember. – De Sophie visszautasította őket. – Biztos nem voltam magamnál, de tényleg így történt –nevetett a lány. –Végül is, nem akartam állást változtatni. Azt hiszem, csak arra vágytam, hogy felkínálják. – Mi lesz, ha az apja ismét összeütközésbe kerül a rendőrséggel? Tudja, hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik. –Jack azt mondja, beviszi kihallgatásra... ha megtalálja. – És ez nem okoz gondot magának? – Mr. Bitterman, ismeri az apámat. Nem tarthatják bent sokáig. Ki fogja járni, hogy kiengedjék. – Farkast emlegettünk... Bobby Rose jelent meg a teremben. Nyájas volt és udvarias. Mrs. Bitterman és a lánya szerint teljesen elvarázsolta a nőket. 293

Julie Garwood

Sophie számára egyszerűen csak az apja volt. Bobby Rose Jack felé tartott, de a köré gyűlő vendégek lassították a haladását. Sophie kimentette magát, és a vőlegényéhez sietett. – Hogy viseli az apád a dolgot? – lépett mellé Gil. – Az egyetlen lánya férjhez megy. – Nem örül neki. – O, dehogynem. Biztosan boldog. –Egyáltalán nem – erősködött Sophie. – Nem kedveli Jacket. – Ugyan már, Sophie, honnan veszed? – kérdezte Gil, aki azt hitte, túloz a lány. –Tudom, mert kereken megmondta: Sophie, nem kedvelem Jacket. Alecnek cigányútra szaladt az itala, Gil is zavartan nézett a lányra. – Nincs semmi gond – nyugtatta meg Sophie őket. – Jack sem kedveli különösebben az apámat, de azért ki fognak jönni egymással. Néhány perccel később Bobby Rose ott állt a boldog jegyespár előtt. Kezet fogott Jackkel, Sophie-t pedig megpuszilta. Mr. Bitterman is a kis csoporthoz lépett. – Az a pletyka járja, Mr. Rose, hogy a Kelly's ismét meg fogja nyitni a kapuit. – Jó befektetés – biccentett Bobby Rose, és Sophie–ra kacsintott –, szóval könnyen meglehet – mondta, aztán Jackhez fordult: – Azt olvastam a lapokban, hogy Kirk Halpern vádalkut próbál kötni. – Esélye sincs rá. – Igaz, hogy elrejtett valahol ötvenmilliót? – kérdezte Gil. – Igen – bólintott Jack. – Azt állítja, soha senki sem fogja megtalálni. Bobby Rose a lányára nézett, és elmosolyodott. – Akarsz fogadni?

294

TŰZ és JÉG Készült a Borsodi Nyomda Kft.–ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPÓ II. Telefon: 06–23–332–105 Fax: 06–23–232– 336 E–mail: talentum,nagyker@t–online.hu

295