Fehér B. (szerk.) (2014): Az ásványok vonzásában. Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére. Herman Ottó Múzeum és Magyar Minerofil Társaság, Miskolc, pp. 123–133.
A 60 éves Szakáll Sándornak, aki nem csak a hazai ásványtani kutatásokért, hanem a geo-tudománytörténetért is sokat tett!
„Drágakövek sorjázása Hús-vér embereknek mása A színek bő tarkasága: Az erényeink tárháza. Aki e színeknek örül, Égi polgárként üdvözül.” Marbodus Redonensis (1035 k. – 1123 k.): A drágakövekről (Csehy Zoltán fordítása)
A földtani tudománytörténet-írásról1 On the writing of science history in geology KeCSKeMéTi Tibor Magyar Természettudományi Múzeum, 1431 Budapest, Pf. 137. e-mail:
[email protected]
Abstract Research in the field of the history of geological science began to develop intensively in the last few decades. The international framework of this research is provided by the international Commission of the History of the Geological Sciences (iNHiGeO) and in Hungary, by the Section of the History of Geology of the Hungarian Geological Society. The more than 40-years-long activity of the Section of the History of Geology led to outstanding results. Here we can refer to the keeping of memory of our great ancestors and to the research on the history of mining industry, geological institutions, and collections. Along the experienced scientists a growing number of younger colleagues takes part in this activity. The main aim of this paper is to provide an introduction and guidance in principle and methodology to newcomers in this field. After explaining and clarifying the difference between history of science and history of research, the paper settles a few principles (study of correspondence: what happened, why, when an how; historiography of discipline as part of the universal history; the importance of data acquisition; application of the “sine ira et studio” principle; and the significance of oral history) than it enumerates the sources of the history of sciences and the institutions that store them (museums, libraries, archives, collections of history of science). After an overview of the genres of the history of science and historical auxiliary science that help research, the paper describes the most common methods of the history of science (inductive, conventional, historicist, interdisciplinary). The study emphasizes the need of “dual professional skill”: historians of earth science should be not only geologists but a bit of historians.
Összefoglalás Az utóbbi évtizedekben a földtani tudománytörténeti kutatás intenzív fejlődésnek indult. ennek nemzetközi szinten az international Commission on the History of the Geological Sciences (iNHiGeO) adott/ad intézményes keretet, itthon pedig a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya. Az immár 40 éve itt folyó kutatások kimagasló eredményeket hoztak. itt csak a nagy elődök emlékezetének ápolására, az ipar-, intézmény- és gyűjteménytörténeti kutatásokra utalunk. A kutatásokba a tapasztalt tudománytörténészek mellett egyre több új kutató kapcsolódik be. A dolgozat főként az induló kutatók számára kíván
A Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya 2010. november 22-i ünnepi ülésén elhangzott előadás szerkesztett, bővített formája.
1
124
Kecskeméti T. támpontokat adni, főként az elvi és módszertani vonatkozásban. A tudománytörténet és a kutatástörténet közti különbség tisztázása után néhány elvi megállapítást tesz (összefüggések vizsgálata; mi, miért, mikor és hogyan történt?; a szaktudománytörténet-írás mint az egyetemes történelem része; az adatgyűjtés fontossága; „sine ira et studio” elv alkalmazása; a szóbeli történelem jelentősége), majd a tudománytörténeti forrásokat, valamint az azokat tároló intézményeket (múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudománytörténeti gyűjtemények) veszi sorra. A tudománytörténeti műfajok és a kutatásokat segítő történeti segédtudományok áttekintése után a leggyakoribb tudománytörténeti módszereket (induktív, konvencionális, historicista, interdiszciplináris) ismerteti röviden. A dolgozat hangsúlyozza: a földtudományok esetében a tudománytörténésznek kettős szakmai felkészültségűnek kell lennie. Nem csak geológusnak kell lennie, hanem egy kicsit történésznek is.
1. Elöljáróban Bár a magyar geológusok a Magyarhoni Földtani Társulat 1848-as megalakulása óta – hogy jelenlegi szakosztály-elnökünk, Tóth Álmos szavaival éljek – mindig is „históriaérzékenyek” voltak, a szervezett földtani tudománytörténeti kutatások, valamint a tudománytörténet-írás csak a Társulat Tudománytörténeti Szakcsoportja, később Szakosztálya megalakulásától számíthatók. ezek a kutatások a Szakosztály immár több mint 40 éves működése során kimagasló eredményeket hoztak. Helyhiány miatt itt csak a nagy elődök emlékezetének ápolására, az ipar-, intézmény-, Társulat- és gyűjteménytörténeti kutatásokra utalunk. Mindezen munkálatok eredményei több száz tanulmány mellett tíznél több magyar és angol nyelvű önálló műben és vaskos tanulmánykötetben jelentek meg. e munkálatokhoz csatolható 1980-tól, Szakáll Sándor mineralógusnak a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerülése óta kifejtett országos, egyes vonatkozásokban nemzetközi jelentőségű tudománytörténeti munkássága. A 240 címet tartalmazó publikációs jegyzékében 28 tudománytörténeti témájú dolgozatot találhatunk. Közülük kiemelkednek a gyűjteménytörténetek (Herman Ottó Múzeum, a bányászati múzeumok, középiskolák ásványgyűjteményei). Mintaszerű, szinte forrás értékű a nagy múltú pannonhalmi Bencés Főapátság, valamint a debreceni Református Kollégium ásványgyűjteménye történetének feltárása. Szakáll Sándor jelentős szerepet játszott a korábbi korok alapvető ásványtani műveinek fakszimile megjelentetésében. Neki köszönhető Benkő Ferenc Magyar Minerologia, Koch Antal Erdély ásványainak kritikai átnézete és Tóth Mike Magyarország ásványai c. könyvének szakszerű magyarázatokkal ellátott hasonmás kiadása. Sokat köszönhet Szakáll Sándornak a hazai ásványtan-történet Koch Sándor két világháború közötti élményeiről szóló Emlékezés c. kéziratának megjelentetésével. Látómezőnkbe hozta a selmeci Bányászati Akadémia egykori nemzetközi hírű professzorának, Scopolinak Magyar Kristálytan c. alapvető könyvét. De foglalkozott a rudabányai vasérctelep korai szakirodalmával, s nagyszerű áttekintést adott a 20. században Magyarországon folyó érckutatások történetéről. Nagy érdeme, hogy megismertette velünk a brit Townson 18. század végi tokaji-hegységbeli utazása során tett ásvány-kőzettani megfigyeléseit. S tudománytörténeti „kincsesbányát” nyitott Az ásványok és az ember a mai Magyarország területén a XVIII. század végéig c. konferencia megszervezésével és az ott elhangzott előadások megjelentetésével. Mindezekre emlékezve ajánlom alábbi írásomat tisztelettel és régi barátsággal a 60. éves Szakáll Sándornak!
A földtani tudománytörténet-írásról
125
2. Bevezetés Főhivatású kutatási területem az őslénytan, alapjában véve történettudomány. Az élővilág időbeli változásait, a változások lefolyását, eseményeit, ütemét, körülményeit, fejlődésének történetét vizsgálja. Forrásai az ősmaradványok és az azokat bezáró kőzetek. Célja az ezekben rejlő tudományos információk minél teljesebb kinyerése, rendszerezése, s azokból az egykori események rekonstruálása és időbeli egymásutánjának kiderítése. A paleontológus mondhatjuk oknyomozó történeti kutatást folytat arra vonatkozóan, hogy mi, miért, mikor és hogyan történt a földtörténeti múltban. Ha belegondolunk, ugyanerre a kérdésekre keresi a választ az emberiség történetének kutatója is, csak más idődimenzióban. Talán ezért vonzott őslénytani kutatásaim során mindig a történetiség megragadása. Természetesen a történetiség nemcsak az őslénytan, hanem tágabb diszciplínája, a földtan, s végeredményben minden tudomány fejlődésében megragadható. S itt is fontos a mi, miért, mikor és hogyan kérdések feltevése. e ponton kapcsolódtak össze az őslénytani, valamint annak tudománytörténetére vonatkozó kutatásaim. Kutatói pályám során az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején kértek tőlem először a tudománytörténet körébe sorolható munkákat. ezek szakmai életutakat elemző megemlékezések, valamint nekrológok voltak. Majd muzeológusi feladataim körében összefoglalót és fejlesztési terveket kértek feletteseim a hazai földtudományi gyűjteményekről. e munkák során tudatosult bennem, hogy milyen fontos működő múzeumaink, geogyűjteményeink előtörténetének megismerése. ezek után munkám során már tudatosan figyeltem a tudománytörténeti momentumokra, s kezdtem el tanulmányozni a földtani tudománytörténet-írás elveit és módszereit. Jelentősen segítette és bővítette ez irányú tevékenységemet a Magyarhoni Földtani Társulat 1970-ben megalakult Tudománytörténeti Szakcsoportjában (mely 1977-ben Szakosztállyá alakult) folyó változatos és intenzív munkába való részvétel. ennek során több dolgozatot írtam a Szakosztály által az international Commission on the History of the Geological Sciences (röviden iNHiGeO, azaz Nemzetközi Bizottság a Földtan Története Kutatására) rendezvényeire készült kötetekbe. ezek többnyire gyűjteménytörténetek. A Szakosztály kiváló tudománytörténészei közül sokat tanultam Székyné Fux Vilma, Csíky Gábor, Dudich endre, Póka Teréz, Tóth Álmos és Papp Gábor munkáiból, a velük folytatott vitákból és gondolatcserékből. Szerencsésnek tarthatom magam, hogy részt vehettem műhelymunkáikban. De számottevően alakult és fejlődött történelemszemléletem több kitűnő nem geológus tudománytörténésszel való konzultáció és elmélyült diszkusszió során. ebben meghatározó szerepe volt az invenciózus és rendkívül tájékozott, hatalmas tudású Kádár Zoltán professzornak és a tudománytörténetet világszínvonalon művelő Vekerdi Lászlónak. A velük való beszélgetések nyomán sokat gyarapodtam ismeretekben, tudásban, de ami talán a legfőbb volt számomra, e beszélgetések során beleláthattam e nagy tudománytörténészek munkamódszereibe. egyidejűleg törekedtem minél jobban megismerni nem csak a geotörténeti, hanem az általános történeti és tudományfilozófiai szakirodalmat is. Sokat gazdagodtak történelmi ismereteim számos történész, művelődéstörténész, tudományfilozófus publikációi olvastán, munkásságuk megismerése nyomán. Közülük rám a legnagyobb hatással Kosáry Domokos, R. Várkonyi Ágnes, Gazda istván és Fehér Márta munkái voltak. Tanulságos szemléletformáló beszélgetéseket folytathattam a múzeumi adattárban, múzeumi összejöveteleken, s érdekes helyen, a menzán
126
Kecskeméti T.
is a Magyar Nemzeti Múzeumban, a velem egy épületben dolgozó fiatal régész, történész, levéltáros kollégákkal. A velük folytatott számos kötetlen eszmecsere és gondolatébresztő beszélgetés során sok kisebb-nagyobb titkát, számos praktikus fogását ismertem meg a történész szakmának. 3. A tudománytörténet-írás rövid története ez az összefoglalás Fehér Márta 2004-ben publikált kitűnő dolgozata nyomán készült (Fehér, 2004). A tudománytörténet-írás első megnyilvánulásai az 1660-as években történtek. ezek szoros összefüggésben voltak az első modern tudományos akadémiákban (Royal Society, London; Académie des Sciences, Párizs) folyó tevékenységekkel. e megnyilvánulások azonban a korábbi tudományos kutatásokat inkább csak dokumentálták, de múltjukat nem tárták fel. A 18. században jelentek meg az első tudománytörténeti munkák, főként matematika- és fizikatörténetek. A 19. század első felében a tudománytörténetben utat tört az ún. kumulatív történelemfelfogás. e szerint a tudomány haladása csupán az ismeretek felhalmozódásából, kumulálódásából áll, s ebben a felfedező tudós invenciója a legfőbb tényező. A század második felében pedig az ún. doxográfikus tudománytörténet-írás vált uralkodóvá. ennek középpontjában a tudományos eredmények és az azokat létrehozó tudósok (doxosz = igazak) egymást követő sorának bemutatása áll. Célja a tudós életművek, portrék sorozatának felállítása. ez a fajta tudománytörténet-írás mindmáig nagyon népszerű, a hazai geo-tudománytörténeti publikációk sorában is gyakori. Ám „a tudománytörténet, ha többnek tekintjük anekdoták és kronológiai adatok tárházánál, gyökeresen átalakíthatja jelenlegi tudomány-felfogásunkat” – írja Kuhn (2000). e szemléletnek két fontos következménye is van a tudománytörténet-írásban: 1) belátást nyújt az emberi megismerés működésébe; 2) közelebb visz a valóság-megismerő tevékenységhez. Mindehhez előnyös, ha a tudománytörténész nem csak a történeti, hanem a tudományfilozófiai módszereknek is birtokában van. erre rímel Kant sokat emlegetett mondása: „a tudománytörténet a tudományfilozófia nélkül vak, a tudományfilozófia pedig a tudománytörténet nélkül üres”. Tehát a tudománytörténésznek – s ez már a mai idők követelménye – a szaktudományokban való jártasságon túl, számos társadalomtudományi ismerettel is rendelkeznie kell. A tudománytörténet a 20. századra egyetemi diszciplínává vált, melynek jelenleg talán legfontosabb kutatási eszközei és módszerei az inter-, sőt a multidiszciplinaritás. 4. Általános megállapítások A tudománytörténésznek munkája megkezdésekor tisztában kell lennie azzal, hogy minden tudásunk elődeink tudományos megismeréseire, eredményeire alapozódik. Minden tudós, szűkítve a kört, természettudós, így a geológus is arról az ismeretszintről kezdi kutatásait, melyre elődei eljutottak. ezért kívánja meg a tudományosság minden kutatótól, hogy kutatási témájának előzményeit, az előző kutatások eredményeit ismerje. itt azonban rögtön hangsúlyoznunk kell, hogy a kutatástörténet nem azonos a tudománytörténettel. Jól érzékelteti ezt a különbséget Kósa L. etnográfus akadémikus, amikor azt írja: „a kutatástörténet egy tudományszak kutatási eredményeinek rendszeres, átfogó, ágazatokra, intézményekre vagy személyekre vonatkozó adatszerű számbavétele és értékelése. Míg a tudománytörténet
A földtani tudománytörténet-írásról
127
azon eszmék, gondolatok, elméletek története, melyek a tudományt létrehozták, érdeklődését, szemléletét mozgatták, tárgyát és módszereit alakították” (Kósa, 2001). Tágítva a megismerés körét, minden tudománynak, tudományágnak megvan a maga történeti fejlődése. előbbiek értelmében ezek fontosabb változásait, eseményeit, állomásait rögzíti a tudománytörténet. e mozzanatok rögzítése már a régebbi korokban is megtörtént, ezzel forrásanyagot szolgáltatva az újabb szaktudományos, valamint tudománytörténeti kutatásokhoz. 5. Néhány elvi kérdés ezek körében azokat az elvi megállapításokat, alapokat vesszük sorra, melyek a tudománytörténet-írás során a legfontosabbak. elsődleges a megtörtént események hiteles feltárása. itt nem csak magának az eseménynek a pontos rögzítése alapvető, hanem az azokhoz fűződő, azokból deriválódó adatok rögzítése is. S a kutatás e fázisában rögtön figyelni kell az esetleg adódó összefüggésekre is: mi miért történt? Ugyanis az események nem légüres térben történnek, hanem számos tényező játszik kialakulásukban. A történetileg megtapasztalható, megragadható esemény egy bonyolult összefüggéssor eredménye, amit az összefüggések „szálai” szerint kell elemezni. Képes hasonlattal élve: egy zajló folyón különböző méretű és alakú jégtáblák mind a folyásirányba tartanak, de hogy adott pillanatban egy-egy jégtábla a meder metszetében mely irányba sodródik, azt a többi jégtáblához való ütközések intenzitása és eredője szabja meg. Mindig szem előtt kell tartania a tudománytörténésznek, hogy az általa művelt szaktudomány-történet az egyetemes történelem része. Azaz elemzése során feltétlen figyelni kell a történelem nagy eseményeire. Főként a nagy társadalmi és gazdasági mozgásokra, de különös figyelemmel kell lennie a tudomány fejlődésére, az oktatás és művelődés jelenségeire. S minderre globálisan, regionálisan és lokálisan is. Fontos itt is az egymásra következés, tehát a változásokat, jelenségeket nem csak egy, hanem több egymást követő időmetszetben is érdemes rögzíteni. Lényeges mozzanata a tudománytörténetnek az egy-egy eseményre, intézményre, személyre vonatkozó adatok lehető legteljesebb összegyűjtése és az adatok „szenvtelen” előadása. Már a korai történetíróknál is alapkövetelmény volt a „sine ira et studio” elve, azaz az adatok „harag és részrehajlás” nélküli interpretálása. Bár, Romsics ignác történészprofesszor a Mindentudás egyeteme 2002. október 7-i előadásán kijelentette: „Teljesen objektív történetírás nincs, nem volt, és nem is lesz”, törekedni kell a szubjektivitás háttérbe szorítására, a minél teljesebb objektivitásra. Fontos, hogy a kutatások ne másodlagos források, anekdoták, „legendáriumok” alapján történjenek. Ugyanis a másodlagos források sok esetben „öröklött” hibákat, tévedéseket tartalmazhatnak. ezért lehetőség szerint menjünk vissza a levéltári eredeti forrásig, vagy más hiteles dokumentációig. Gyűjtsünk témánkhoz minél több eredeti forrást, iratot. Vizsgáljuk meg ezek hitelességét, megbízhatóságát és objektivitását (cui prodest?). egykorú események esetén szükséges lehet érintett kortársakat, tanúkat is megkeresni, s megnyilatkoztatni. ennek az ún. oralis historianak (szóbeli történelem) egyre nagyobb szerepe van. egyes történészek szerint, ha egy eseményről egymástól függetlenül több tanú ugyanúgy nyilatkozik, akkor az ilyen nyilatkozatnak olyan hitelesítő ereje van, mint egy írásos
128
Kecskeméti T.
forrásnak. Szakterületünkön két archivált önélet-leírásos, illetve szóbeli történeti sorozat született, s jelent meg nyomtatásban. Az egyik Horn János szervező és szerkesztő munkája nyomán készült, s a geológus, geofizikus, bányász, energetikai és környezetvédői szakterületen működött szakemberek rendkívül tanulságos és történetileg értékelhető önvallomásait tartalmazza 11 kötetben. A másik, Horváth Róbert és Galánfi Csaba által hangszalagra rögzített, majd kötetekké szerkesztett formában a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (s jogelődje az OKGT) vállalatnál különböző szakterületeken dolgozók szakmai életútját rögzíti. A nyilatkozók közt számos geológus van. Úgy vélem, érdemes lenne a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztályának is létrehoznia egy orális archívumot, gyarapítva a tudománytörténeti kutatásokhoz a hiteles források számát. Alapvető szempont a tudománytörténeti kutatásoknál, hogy a múltbeli eseményeket, forrásokat az adott kor társadalmi, gazdasági, művelődési fejlettségi szintjén szemléljük és értékeljük. Következtetéseinknél mindig a történelmi miliőt, az adott kor fejlettségi viszonyait vegyük figyelembe. Végül hangsúlyoznunk kell: a szaktudomány-történet írásához – miként a történeti áttekintésben is említettük – „kettős műveltség” szükséges. Tehát földtudományok esetében nem csak geológusnak kell lennie a tudománytörténésznek, hanem egy kicsit történésznek is, rendelkeznie kell a legalapvetőbb történészi ismeretekkel is. 6. (Tudomány)történeti források Forrás (fons – latin; régebben kútfőnek nevezték) minden olyan emlék, írott forrás, íratlan szakmai hagyaték, ami emberi tevékenység során keletkezett és ránk maradt, amely hozzásegít minket a múlt megismeréséhez. A tudománytörténeti források egyik legfontosabb csoportja a tudományos vizsgálatok anyaga. Lényegében e vizsgálatok eredményeinek összességéből jön létre maga a tudomány, amelynek történetét kívánjuk megírni. ez anyagba tartoznak a kutatás közben született, lejegyzett gondolatok, feljegyzések, vizsgálati és terepi jegyzőkönyvek, gyűjtési naplók, a kutatásokból született publikációk, sőt maga a kutató is az agyában zárt, vagy előadások, szóbeli megnyilvánulások során, netán levélben kifejezett tudásával együtt. Fontos tudománytörténeti dokumentum minden előbbiekhez kötődő eszköz, műszer, tárgy, az előbbiekről készült ábrázolás (kép, fotó, szobor) is. S fontos tudománytörténeti tényező még a kutatási, oktatási, gyűjteményezési (tezaurálási) intézmény, de maga az oktatás és a tudománypolitika is. A gyűjteményezési intézmények között a legfontosabbak a közgyűjtemények: a múzeumok és muzeális gyűjtemények, a könyvtárak, a levéltárak és a tudománytörténeti gyűjtemények. Múzeumok, muzeális gyűjtemények. A múzeumok olyan kulturális intézmények, melyek kiemelkedő értékű, az emberi munka nyomán létrejött tárgyakat, művészeti alkotásokat, valamint természeti tárgyakat gyűjt, őriz, rendez, nyilvántart, tudományosan feldolgoz és a nyilvánosság számára közzétesz. itt legfontosabbak maguk a gyűjteményi tárgyak. Az ezekhez kapcsolódó leltárkönyvek (inventáriumok), katalógusok, jegyzékek, nyilvántartások, kölcsönzési, vásárlási, adományozási és csereügyletek iratai, múzeumi tárgyak alátétcédulái, terepi és vizsgálati jegyzőkönyvek, évkönyvek, almanachok, adattárak, számítógépes adatbázisok. A múzeu-
A földtani tudománytörténet-írásról
129
mokban, gyűjteményekben dolgozók publikációinak kéziratai, személyi iratai, naplók, levelek, emlékiratok, személyes tárgyak (érmek, kitüntetések, oklevelek), gyászjelentések, nekrológok, a múzeumok, gyűjtemények működése közben keletkezett iratok: éves beszámoló jelentések, tervek, kiküldetési rendelvények, jelentések, kiállítási forgatókönyvek, katalógusok, kiállítás-vezetők, szóróanyagok, vendégkönyvek bejegyzései, meghívók, képeslapok, gyűjteményi tárgyakról készült postai bélyegek. Fontos források az intézményekkel kapcsolatos sajtóközlemények (havi, heti és napilapok, periodikák közlései), a képalkotó eszközök termékei: fotónegatívok, mikrofilmek, mozgófilmek, diapozitívok, papírképek, elektronikusan rögzített kép- és hanganyag, video-, CD- és DVD-archívumok, hangszalagok. A könyvtárak túlnyomórészt a kódexeket, ősnyomtatványokat, antikvákat és mindmáig terjedően az újabb kiadású nyomtatott könyveket, kisnyomtatványokat gyűjtik, tartják nyilván, rendezik és kezelik. Közöttük tudománytörténeti szempontból is kiemelkedő szerepe van a kutatóintézetek, tudományos társaságok, egyesületek, múzeumok, egyetemek, fő- és középiskolák, megyék, városok, egyházak könyvtárainak. Kiemelkedő közülük az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, az Országgyűlési Könyvtár, a Magyar Földtani és Geofizikai intézet, valamint az egyetemek könyvtárai. Utóbbiak között különösen gazdag anyaggal rendelkezik a budapesti eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára, a Szegedi egyetem, a Debreceni egyetem, a Pécsi egyetem, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem, valamint a Miskolci egyetem Könyvtára. Utóbbi őrzi a szakmánk szempontjából jelentős, egykori selmecbányai Bányászati Akadémia könyvállományát. A városi könyvtárak közül a Fővárosi Szabó ervin Könyvtárat kell kiemelni. Az egyházi könyvtárak közül számunkra főként a katolikus tanító rendek (bencések, ciszterek, ferencesek, premontreiek) gyűjteményei érdekesek, de kiemelkedő értékekkel rendelkezik a debreceni és sárospataki Református Kollégium könyvtára is. A levéltárak olyan tudományos intézmények, melyek természetes és jogi személyek iratait gyűjti, őrzi, feldolgozza és a kutatás számára hozzáférhetővé teszi. A forrásanyag itt a leggazdagabb, s némi túlzással azt mondhatjuk, itt őrzik köztörténelmünket. Az általános levéltárak közül a legfontosabb a Magyar Országos Levéltár (a történészek és levéltárosok által röviden csak MOL-nak nevezett intézmény nem tévesztendő össze a geo-szakmában jól ismert olajipari vállalattal, a MOL-lal!), Budapest Főváros Levéltára, valamint a megyei levéltárak. A szaklevéltárak közül sok, szakmánkat érintő tudománytörténeti forrás található a Központi Statisztikai Hivatal Levéltárában, valamint a Vízügyi Levéltárban. Kiemelkedő fontossága van számunkra a köztestületek levéltárainak. Sok forrást találunk például a Magyar Tudományos Akadémia, valamint az eötvös Loránd Tudományegyetem levéltáraiban. Örvendetes, hogy újabban több, itteni források alapján készített tudománytörténeti publikáció látott napvilágot geológusaink szerzőségében, de ugyanilyen örvendetes, hogy levéltári kutatók is egyre többen választanak geo-témákat feldolgozásra. e téren a legtöbb publikáció főként vízügyi, bányászati, ásványi nyersanyag-kutatási témában született, nagyrészt a Vízügyi Levéltár, valamint a Heves Megyei Levéltár anyagából ottani történészlevéltáros feldolgozása nyomán. Különleges gyűjteményezési intézmények a tudománytörténeti gyűjtemények. ezek a múzeumi és levéltári gyűjtemények jellemzőit egyaránt mutatják. Általában egy-egy szakma vezető kutatóintézetéhez kötődnek, azok anyagából keletkeztek tudatos gyűjtő-
130
Kecskeméti T.
munka eredményeként. A szakmához kapcsolódó ilyen gyűjtemények közül a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Földtani és Geofizikai intézet, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (Zalaegerszeg), valamint a Magyar Földrajzi Múzeum (érd) gyűjteménye a legfontosabb. A Magyar Természettudományi Múzeum rendkívül gazdag gyűjteményében (kutatási kincsesbányának szokták nevezni!) a mintegy 400 személyi fond közül több mint 100 geológusé. De itt őrzik többek között az erdélyi Rézbánya város 1757-ben induló, s több későbbi időszakból származó páratlan értékű bányászati protocollumait is. A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum főként a fluid ásványi nyersanyagok kutatásával és bányászatával kapcsolatos, ezret meghaladó fondállománya példás feldolgozásban, 3 kötetben nyomtatásban is rendelkezésre áll. Az országos gyűjtőkörű gyűjtemények mellett többnyire gazdag anyag található a budapesti eötvös Loránd Tudományegyetem, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem, a Miskolci egyetem, s több vidéki múzeum tudománytörténeti gyűjteményében. 7. Néhány tudománytörténeti műfaj A tudománytörténész kutatásai során forrásként számos történetírási műfajjal találkozik. Közülük a leggyakoribbak: Annales (lat.), évkönyv: történeti, életrajzi, természeti események évek szerinti leírása. értéke: a lejegyzéseknek az eseményekkel való egyidejűsége, vagy közel egyidejűsége. Az ókori történetírás egyik leggyakoribb műfaja. Ma inkább a különböző tudományágak publikációs termésének évente megjelenő kötetét nevezik így. Krónika, chronika, cronica (gör.-lat.): időrendi eseménysor. egy-egy nép, ország, város történetét rögzítő műfaj. De használják a tényleges, illetve kritika nélkül közölt, okokozati összefüggések nélküli mondai, legendabeli események sorára is. Geo-történetírásunkban ma is gyakori műfaj, leggyakrabban egy-egy intézmény, társaság, egyesület történetének időrendbeli leírása. A leírás során a történések ok-okozati összefüggésinek vizsgálatát nem tartják fontosnak, illetve szükségszerűnek elvégezni. Életrajz, biográfia (gör.): egy ember életének hiteles leírása. A magánéletrajz mellett közérdeklődésre számot tartó formája is van. ez a történeti irodalom általánosan elterjedt műfaja. Geo-történetírásunkban is igen gyakori. Többnyire csak az életút és szakmai pályafutás eseményeit és eredményeit ismerteti, különösebb elemzés vagy értékelés nélkül. Ha elemző módszerű, s az eseményeket és eredményeket a mi, miért, mikor és hogyan szemlélettel vizsgálja, akkor kiemelkedő értékű forrás. Emlékirat, memoár (fr.): életrajzi mű, a történeti irodalom gyakori műfaja. A szerző saját életének emlékeit, átélt fontosabb eseményeit örökíti meg többnyire szubjektív szemlélettel és elemekkel. Nekrológ (gör.), halotti beszéd (a régebbi magyar történeti irodalomban árnyékrajznak is nevezték, vö. Kubinyi Ferencnek eszterházy Pál Társulatunk alapító tagjának nekrológját 1866-ból): elhunyt személy életének és munkásságának méltatása. értékét növeli, ha portré, kézírás/aláírás és bibliográfia kíséri. Misszilis levelezés, mely a gondolkodás, esetünkben a tudományos gondolkodás leghűbb önvallomásos megnyilatkozása. Vekerdi László szerint, „végeredményben két megbízható történeti műfaj van: a memoár és a levelezés” (Vekerdi, 1970). Az előbbi, forrásként felsorolt műfajokon kívül meg kell említeni azokat a közlési
A földtani tudománytörténet-írásról
131
formákat, műfajokat is, melyek a leggyakoribbak a jelen publikációs termésünkben. Tanulmány, dolgozat: a tudomány egy-egy részproblémáját elemző szakmunka. A rendszeres és szervezett tudományos élet egyik legrégibb és leggyakoribb műfaja. Jelentősége egyetemleges. Valamennyien többnyire e műfajban közöljük kutatásaink eredményét. Kisebb terjedelmű formája a rövid közlemény. Értekezés, disszertáció (lat.): egy-egy tudományos kérdés szakszerű tárgyalása. Nem az egész tudományos rendszert, hanem egy-egy tételét, részét fejtegeti. Szövegezése érvelő jellegű és stílusú. Monográfia (gör.) (néhány régi mű alcímében magánrajzként szerepel): olyan nagyobb terjedelmű dolgozat, mely valamely tudomány, tudományág egyetlen tárgyával kimerítő részletességgel foglalkozik. Vitairat: írásos állásfoglalás egy-egy vitatott tudományos kérdésben. 8. Történeti segédtudományok A tudománytörténész munkája során több segédtudományt használhat. Segítségükkel fontos információkat nyerhet egy-egy téma kidolgozásához. S itt rögtön meg kell jegyeznünk: létezik olyan történészi vélemény, hogy maga a tudománytörténet is egy történeti segédtudomány. Az archeometria (gör.) szűkebb értelemben a régészeti tárgyak anyagvizsgálatát és ezek eredményeiből adódó következtetéseket jelenti. Tágabb értelemben ide tartozik minden olyan tevékenység, mely a régészetet a klasszikus humán társtudományokon kívül bármely más, elsősorban természettudományokhoz (fizika, kémia, ásványtan, kőzettan, biológia, orvostudomány stb.) kapcsolja. Örömmel regisztrálhatjuk, hogy újabban a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztályában több e témát is érintő előadás hangzott el. Az archontológia (gör.) régmúlt korok, de a közelmúlt főbb tisztségviselőinek pályafutásával, adataival, tevékenységével foglalkozik. Az itt szereplőknek elsősorban az általuk vezetett intézmény szervezeti viszonyainak és működésének alakításában lehet jelentős szerepük. A diplomatika (gör.) (a diploma eredeti jelentése „ketté hajtott papír”), oklevéltan főként a középkori oklevelekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Az epigráfia (gör.), felirattan főként régi korok kőemlékein található vésetek, feliratok tanulmányozásával foglalkozik. ennek szakmánkban, főként a feliratot viselő kő kőzettani meghatározásában van szerepe. Jelen sorok írója több epigráfiát hordozó kőemlék kőzettani meghatározást végezte el régész kollégáinak. Genealógia (gör.), leszármazástan: családok/nemzetségek leszármazási rendjét, rokoni kapcsolatait kutatja, családfák konstruálását végzi. A heraldika (lat.), címertan a címerek keletkezésével, elemeinek magyarázatával, szimbolikájával és funkciójával foglalkozik. A kronológia (gör.) az időszámítással, s általában az időbeliséggel, időrenddel kapcsolatos tudomány. A metrológia (gör.), méréstan a mértékekkel, eredetükkel, meghatározásukkal, egységeikkel, fajtáikkal, funkciójukkal és összehasonlításukkal foglalkozik. Számunkra különösen a tömeg-mértékegységek értelmezésénél (pl. különböző karátok) van jelentősége.
132
Kecskeméti T.
A numizmatika (lat.), éremtan az érmek, régi pénzek keletkezését, fajtáit, ábrázolatait, funkcióit, s történetiségét kutatja. A paleográfia (gör.), írástörténet az írások kialakulását, régi írások megfejtését, átírását, értelmezését és történetiségét vizsgálja. A szigillográfia (lat.), szfragisztika (gör.), pecséttan a pecsétek kialakulását, történetiségét, funkcióját, jelképrendszerét vizsgálja. Nagyon fontos segédtudományunk a történeti földrajz. Feladata egy adott terület bizonyos történeti korban fennállott természeti, gazdasági, társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett leírása. Adatokat szolgáltat az egyes korok topográfiájához, hegy- és vízrajzához, éghajlatához és életföldrajzához. A vexillologia (lat.), zászlótan a történeti zászlók kialakulását, történetét, funkcióját, változatait és szimbolikáját tanulmányozza. 9. Néhány tudománytörténeti módszer itt érdemes lenne kitérni a tudománytörténet-írás műhelyeiben napjainkban folyó kérdések, irányzatok, viták ismertetésére (tárgykörvita, a történeti és logikai kérdések összefüggésének kérdése, externalizmus–internalizmus vita, a racionalitás történetiségének problémája, az evolúció és revolúció problémája, szükségszerű-e vagy esetleges a tudomány történeti folyamata?), azonban úgy vélem, mivel ezekkel egy nem specialista tudománytörténet-író, mint geológusaink többsége, kevéssé foglalkozik, ezek bemutatására elegendő utalnunk Lakatos imre, valamint Fehér Márta e kérdésekkel foglalkozó kiváló munkáira (Lakatos, 1997; Fehér, 2004), ahol erről a mélyebben érdeklődő részletesebben tájékozódhat. e helyett fontosabbnak tartjuk, hogy megemlítsük röviden és leegyszerűsítve a legfontosabb tudománytörténet-írási módszereket. Rögtön hozzá kell tennünk, hogy ezek lényegében ugyanazok, mint a szorosabban vett történettudományban, vagy általában minden tudományos vizsgálatban. Az induktív módszer: az egyedi jelenségek megismerése révén jut el az általánosításhoz. Alapja a megfigyelés, természettudományi témák esetében a kísérlet. A tudomány fejlődése szerint rendez és értékel. A konvencionalista módszer szerint a tényekből különböző összefüggő (koherens) leírások adhatók. A történész feladata, hogy válasszon közülük. Fő jellemzője: a letűnt korok felfedezéseit, elméleteit önálló, a maival egyenértékű teljesítménynek tekinti. A historizmus módszere a tárgyakat, eseményeket és jelenségeket keletkezésükben és pusztulásukban, az azokat létrehozó konkrét történelmi feltételekkel való összefüggésükben tanulmányozza. Több eleme van. A rekonstrukció során az elsődleges (primer) levéltári forrásanyag értelmező (hermeneutikus) módszerrel történő kritikai vizsgálata. Azt követi a források külső (kontextuális) és a források belső (filológiai) elemzése. ezek alapján érthető meg a forrás pontos tartalma, motivációja és célja. A leggyakrabban használt és legnagyobb hatású módszer. Interdiszciplináris, határterületi módszer: több szaktudomány irányából és módszereivel törekszik a forrásokból minél több információt kinyerni. ismerve a hazai földtani tudománytörténet-írást, megállapíthatjuk: egyetlen szerző sem képvisel egy-egy tiszta módszert, hanem csak eklektikusat, „vegyeset”.
A földtani tudománytörténet-írásról
133
Tájékoztató irodalom – References Dudich e. (2010): A Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya és az INHIGEO. Kézirat, a szerzőnél. Fehér M. (2004): Historia magistra scientiae? (A tudománytörténet-írásról). Magyar Tudomány, 2004/11, 1246–1251. Gazda i. (1998): Magyar tudománytörténet. Piliscsaba: Magyar Tudománytörténeti intézet. Hronszky i. (1971): Mi a tudománytörténet? Reflexiók Vekerdi László: Mire jó a tudománytörténetírás? című cikkéhez. Természet Világa, 1971/1, 41. Kádár Z. (1971): A biológiatörténetírás néhány kérdése. Reflexiók Vekerdi László: Mire jó a tudománytörténetírás? című cikkéhez. Természet Világa, 1971/2, 90–91. Kósa L. (2001): A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest: Osiris. Kuhn, T. S. (2000): A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest: Osiris. Lakatos i. (1997): A tudomány története és annak racionális rekonstrukciója. in: Miklós T. (szerk.): Lakatos Imre tudományfilozófiai írásai. Budapest: Atlantisz, 65–128. Tóth Á. (2010): A Tudománytörténeti Szakosztály 40 évének rövid foglalata. Kézirat, a szerzőnél. Vekerdi L. (1970): Mire jó a tudománytörténetírás? Természet Világa, 1970/9, 419–422. Vekerdi L. (1991): A tudomány múltja és jelene. Természet Világa, 1991/1, 2–4. Vekerdi L. (1994a): A tudománytörténetírás történetéről. in: Terts i. (szerk.): Tudás és tudomány. Budapest: Typotex, 5–44. Vekerdi L. (1994b): Diszciplinaritás és interdiszciplinaritás a tudománytörténetírásban. in: Terts i. (szerk.): Tudás és tudomány. Budapest: Typotex, 430–438. Vekerdi L. (1994c): Természettudomány és modernség. in: Terts i. (szerk.): Tudás és tudomány. Budapest: Typotex, 463–476.