EGY ÚJ FOLYÓIRAT ELÉ
Szakonyi Károly
Dikhes – Látod, ez az új folyóirat címe, a Cigány Írószövetség és a Nemzeti /köz/ Művelődési Társaság fóruma. Dikhes, mondja a cím, lásd, látnod kell mi van körötted a világban, különösen ha nem te intézed a dolgokat, de azért kell látnod, hogy mégis intézhesd. Hogy formáld szókimondásoddal, véleményeddel, tapasztalatoddal az életet, az életedet. Erre vállalkozott Ruva Farkas Pál, a folyóirat elindítója és spiritus rectora. Ruva újságíró, szociológus és szociálpolitikus, ismeri nemzetsége minden búját és örömét, hiszen a néprajzban is járatos, de ami a legtöbb: író, sőt költő, ami biztosíték arra, hogy a folyóirat a humanizmus jegyében működjön. Kívánom, hogy így legyen.
Ruva Farkas Pál már sokszor bizonyította költeményeiben, a cigányság életéről írott prózai műveiben, elsősorban jeles könyvében, a Gipsy passióban, hogy tud igazságosan ítélni, ezt hozta magával Újkígyósról, ahol 1952-ben a világra jött, s ahol a családi körben bibliás apjától, és a versekben olyan csodálatos hűséggel újra és újra feltámasztott édesanyjától az emberséget megtanulta, Ruva Pál Aranytollas újságíró, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett író és közéleti személyiség.
LEGYEN MINDENNAP KARÁCSONY!
Ruva Farkas Pál
Már megint izgatottan várom az estét, jaj mikor gyújtja meg Anyánk a lámpást, s akasztja fel a temető felőli kis ablakunk mellé jó magasra, hogy az egész kis szobánkat belepje a fény. Mikor nyílik már az ajtó, s apánk csak úgy ceremónia nélkül, leteszi a dobozba bújt ajándékot a kemence padkájára. Bár igaz, ami igaz is volt, azzal a karácsonyi ajándékkal kapcsolatban, hogy én sohának a soha nem bírtam kivárni ébren a Mikulást meg a Jézuskát, mert az izga-
lomtól rendre elaludtam – de a reggeli ébredések, annál örömtelibbek voltak évről évre. Az ágyunk előtt ott várt kibontva a dobozból a fekete gumicsizmám, és úgy csillogott-villogott, mint az ágyunk felett a sarokban, a plafonig érő szegre akasztott karácsonyfaágon az ezüstpapírba rejtett szaloncukrok. Nem tudtam betelni az örömökkel, hol a karácsonyfaágban, hol a csizmáimban gyönyörködtem, öleltem, szorítottam magamhoz és közben néztem Apám ágyát és küszködtem a sírással, mint most is, de Apám ágya már üres volt, mert már hajnalban kellett mennie a vonathoz a Jó Apánknak Édesanyánkkal együtt. Elszálltak, mint a galambok, hogy estére legyen újfent, napról-napra elemózsiánk nekünk a kis fiókáinknak az asztalon. Hát igen. Most is nézem, minden reggel a szüleim képeit a falon, az ágyammal szemben, mert bárhová vet a sorsom, ők néznek le rám a falról, de sajnos már csak a képekről. Most én kérdezem Tőlük minden áldott reggel: de sosko suno dikline aratyi - lolo-párno? (mit álmodtatok az éjjel, - pirosat-fehéret?) és nem várom a választ, rendre elmondom nekik, hogy én, mit álmodtam.
Így volt ez, jövőre lesz harminc éve annak, amikor a Romano Nyevipe című, első cigány újság megjelent 1987 Karácsonyára. Igen, elmondom szüleimnek, hogy mit cselekedtem, napról-napra, és mit kívánok, szeretném ha sikerülne, magamnak a családomnak, gyerekeimnek, unokáimnak, s bővebb értelemben az országomnak, a nagyobb családomnak. És persze a cigányoknak, a romáknak. Hogy mindenki asztalán legyen kenyér, elemózsia, s minden gyerek lábaira jusson meleg cipő, csizma, és mindenek előtt boldogságos békét, szabadságot mindenkinek, hogy senkinek ne kelljen rettegnie az egész nagy Magyarországon, S ráadásként azt, hogy ez a DIKHES című lap – folyóirat csak sikerekről, örömökről és szeretetről számoljon be amíg a világ világ lesz. Amen! Kade te del o Sunto Deloro. (Amen! Úgy adja a Szent Isten.) u.i.: 2016. február 13-án vasárnap, amikor nyitva van a mennyország és mindenki hallja odafönn az égben a kérésemet.
DIKHES
Lovas Emília
Hogy milyen igaz!?
Lovas Emíliával a Turay Ida Színház színésznőjével ültem le beszélgetni. Én régen koreográfus, táncos akartam lenni. Gyerekkoromban soha nem tudtam, hogy mit is szeretnék…?. 13 vagy 14 éves lehettem, amikor egy cigány újságban olvastam, hogy a Karaván Színház, ami egy amatőr színjátszó csoport Nyári Oszkár vezetésével azért jött létre, hogy a cigánygyerekek ne az utcán lófráljanak és csavarogjanak. Na ott döntöttem el, hogy színésznő leszek, Elvégeztem a Pesti Színi Akadémiát. Ez adott színpadi gyakorlatot. Színházi légkörben tanultam meg a statiszta szerepeken át a mozgást, a táncot, mindent, amit kell a színésznek, és ami a legfontosabb megtanultam gondolkodni a színházról. Ez az első komoly karakter szerepem, ami egyben egy szép naiva szerep is. Sírtam a boldogságtól, amikor a kasztingon rám osztották Júliát. Azt, hogy cigányként játszhatom ezt a szerepet, az egy áldás számomra. Azon gondolkoztam, hogy hogy fogom ezt bebizonyítani, mert amúgy is maximalista vagyok, de amikor úgy írják meg a szerepet, ahogy ez van megírva, na az egy csoda!, hogy el is higgyem magamról, hogy bizony lehetek én Júlia! „Ó Rómeó, mért vagy Te Rómeó”? – Igen eszembe jutott, hogy ezt a monológot, mint cigánylány, bizony, úgy is gondolhatom, mi az hogy! Akivel élek párkapcsolatban, ő rá is bizony nem egy esetben vonatkozik Júlia óhaja!? Személyemet il-
A HÓNAP SzTÁRJAI letően is, és a társadalmi megítélés miatti évszázados másodrendűség, egyszerre zuhant rám, amikor igazából tudatosult bennem a szerep. Csak mondok egy példát a sok közül, amikor a nem cigány barátomat bemutattam a szüleimnek, s mielőtt hazaértünk volna, gyorsan elhadartam, hogy mi illik, és mi nem a mi családunkban. Kértem a páromat, hogy ne üljön szorosan mellém, ne fogdosson, és véletlenül se próbáljon csókolgatni, főleg az asztalnál, a családom szeme láttára. Nálunk van egy kimondatlan szokás, amit mi kínosan be is tartunk. Erre kikerekedtek a párom szemei, és csak annyit mondott, ez badarság, és visszakérdezett: akkor hogy mutassam ki a szerelmemet, amit irántad érzek? Ad egy: úgy, hogy az én családom nem a puszik számától fogja tudni, hogy szeretjük egymást. Ad kettő: a cigányok elég jó érzelmi intelligenciával rendelkeznek, hamar megbizonyosodnak, akár még egy szempillantásból is megítélik, hogy ki a frankó és ki nem? Ezt ő tudomásul vette. És nincs is semmi gondunk ezen a téren azóta. - Ez a szereped igazolódott az életedben? - Igen, de nem csak az erkély jelenettel vagyok így. Mindvégig gyermekkoromtól kezdve az iskolákon át, a kudarcok és sérelmek is visszaköszönnek a darabban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Shakespeare még napjainkban is hiteles problémákat írt meg, még a Rómeó és Júliában is. - A jelenlegi Európát, sőt az egész világot érintő migráns kérdéssel nem jött be neked, hogy valaha mi is magyarországi cigányok, migránsként jöttünk Magyarországra? Látom, Júlia mielőtt válaszol, fölnéz az egekbe, és elgondolkodik a válasz előtt. Majd összeráncolt homlokkal válaszol. - Mindig maradj emberséges, és toleráns, s ha ez sikerül, akkor nem számít, hogy ki, vagy mi vagy. Iszlám, zsidó, vagy akár náci, vagy cigány, a lényeg, hogy maradj mindig tisztelettudó és ember, akkor nincs és nem is lesz gond soha. Fogadd el az országot – környezetedet, a világot olyannak amilyen, csak tudjunk boldogok és emberségesek lenni a nehéz időkben is. Nekem ez a véleményem, vagy nem jól mondom, mosolyog a riportalanyom és ismét szépséges Júliává változik. Köszönöm Júlia,
Ruva Farkas Pál
2016/1
Oláh Gergő
Merre van az előre?
- A Somnakaj című darab egy autentikus cigány család életébe enged bepillantást, a mai nemzetközi mércével is rasszista, előítéletes, kirekesztő magyar honban. Miért vállaltad el ezt a felkérést? Mindig is nagyon vágytam arra, hogy egy színdarabban szerepeljek. Volt már korábban ilyen jellegű felkérés, de csak olyan előadásban szerettem volna szerepelni, olyan szerepet eljátszani, amit igazán közel érzek magamhoz. Ezek a kérdések amikről ez a darab beszél, minden fiatalt foglalkoztatnak és különösen minden roma fiatalt, vállalni önmagunkat, keresni a boldogulást, elindulni az életben. Úgy élni ahogyan a szüleink élnek, vagy bátran választani egy másik utat. Ezek nagyon fontos kérdések és én boldog vagyok, hogy részt vállalhattam a darabban. És akkor még nem is beszéltünk a remek zenészekről és a nagyszerű stábról, akikkel igazán megtiszteltetés egy színpadon állni. - A szerepen kívül van-e tudomásod róla, hogy milyen ellentétek feszülnek a cigányok között? Elletnétek mindenhol vannak, ha az emberek kevésbé ezekre koncentrálnának, és a különbözőséget helyett a hasonlóságokra volna jobban hangsúly helyezve, kicsit vidámabb lenne az élet. A színdarabban fontos kérdésként megjelenik, hogy merre van az előre: a hagyományos cigány életforma a megoldás, ami
3
2016/1 talán elszigetel kissé, vagy az integráció, a többséghez való alkalmazkodás, amit a cigány kultúra és hagyomány beolvadását okozhatja. Ezek nagyon komoly kérdések, amikről a darabunk is szól. Nem hiszem, hogy én fogom ezt megválaszolni… :) - Nemcsak, hogy kiváló énekes vagy, de jól is táncolod az autentikus cigány táncot. Ki tanított meg? S mit érzel, amikor cigányul táncolsz? Beszéled valamelyik nyelvjárást? Táncművészeti középiskolába jártam, a színpadi mozgás, a tánc mindig nagyon fontos volt számomra és szeretnék ezzel még intenzívebben foglalkozni a jövőben is. A múltkoriban egy cigányzenei koncerten felhívtak a színpadra és egy óriásit táncoltam valaki fel is rakta az egyik megosztó oldalra, csodás érzés volt. A cigány tánc tele van érzéssel és nagyon lendületes, leginkább a felfokozott érzésekről szól és nagyon jól visszaadja azt a szabadságot és féktelenséget ami a cigányság egyik fontos tulajdonsága. Apukám tanítgatott a cigány nyelvre, ő tökéletesen beszéli a lovari nyelvet, tanítgatott engem is, de a tökéletestől azért távol vagyok még. De fel fogok fejlődni benne, megígértem magamnak! -Törekszel színészi babérokra? Hamarosan lesz alkalmam megmutatni magam egy másik előadásban is, a Shrek musicalben a gyerek Ogre apukáját alakítom majd. Ettől azonban még nem leszek színész, inkább az énekes szerepeket érzem magaménak. Mint mindenben, ebben is sokat lehet és kell is majd fejlődni, de énekesként és táncosként nem tartom túl messzinek a színpadi szerepléstől a színészi feladatokat. Ha adódnak még ilyen lehetőségek, igyekszem majd megfelelni! - Szeretnéd-e, hogy a gyermekeid megismerjék a cigány hagyományokat és beszéljék a nyelvet? Fontos a hagyománytisztelet, tehát természetesen fontosnak tartom, hogy ismerjék a cigány hagyományokat, a zenét, a táncot. Kell, hogy ismerjék azokat a dolgokat, amiket érdemes megőrizni, hagyományokat, amiket tovább kell vinni. - Fontosnak tartod-e, hogy otthonuknak- hazájuknak érezzék Veled és családoddal együtt a cigányok Magyarországot? Számomra fontos. Mindig is egyszerre éreztem magam magyarnak és cigánynak. Lehet egyszerre magyarnak és cigánynak lenni. Szeretem ezt az országot és sokat
4
köszönhetek az embereknek. Szerintem nincs ellentét aközött, hogy valaki egyszerre cigány és magyar. Ahogyan lehet valaki magas és barna hajú is egyszerre. A világ sokkal színesebb annál, mint hogy minden egyszínű és egyoldalú legyen. Erről is van egy szép dal a Somnakaj-ban. - Mi a véleményed a migráns kérdésről? Nagyon jóleső érzés, hogy ilyen fontos kérdésekben is kikérik a véleményemet, de azért mert valaki ismert ember, nem biztos, hogy okosat tud mondani, vagy kell egyáltalán egy ilyen összetett témában véleményt nyilvánítania. Talán túl egyszerű megközelítés, de nagyon jó lenne, ha béke volna mindenhol a világban és az embereknek nem kellene elmenekülniük a hazájukból. Nehéz azt hinni, hogy a kicsi gyerekeikkel a hátukon az emberek nem azért indulnak el a világ másik végére, mert nincs más választásuk. Ez egy bonyolult kérdés és nem akarok úgy tenni, mint aki mindent tud és ért ezzel kapcsolatban. De én is apuka vagyok és összetörik a szívem, ha éhező és szenvedő gyerekeket látok. Magam is kimentem a Keleti pályaudvarra, amikor sokan voltak ott és azóta sem győzök elég hálás lenni a sorsnak, hogy van fedél a fejünk felett és tudok rendesen enni adni a családomnak. Az embert ezek a dolgok is emlékeztetik arra, hogy legyen hálás Istennek azért amilye van és a gyűlölködés soha nem vezet sehová.
„A csónakból nem lesz űrhajó…”
- A Somnakaj című darabban a cigány hagyományokat kutatva a cigány gyökereket keresed. Most a Dal 2016ban ismét a cigány gyökerekhez térsz vissza. A Somnakaj egy színdarab, amit játszom benne az pedig egy szerep, nem én vagyok, még ha vannak is közös szálak
Jelenet a Somnakaj című darabból
DIKHES
Misi és közöttem. Méghozzá egy olyan szerep, amit játszom, ami egy mai fiatal zenészről szól, aki életének nyilvánvalóan fontos része a saját cigánysága is. Ahogyan a zenéje, az édesanyjával való kapcsolata, a szerelme is mind nagyon fontos neki. Ez egy cigány muzsikán alapuló zenés játék, de azért nem szabad elfeledkezni róla, hogy mindannyian ma élünk és nem lehet belefeledkezni állandóan a múltba. Misi is keresi azt az életformát, amivel nem tagadja meg a múltat, de ami a jelenben van és a jövő felé tart. A Győz a jó pedig zenei értelemben pontosan a hagyományokról és modern világ keveredéséről szól. Fontos, hogy ne feledkezzünk el a gyökereinkről, de nem szabad úgy tennünk, mintha kétszáz évvel ezelőtt lennénk. Tudatos ez a viselkedésed, vagy csak így hozza a sorsod? A Somnakaj megtalált engem, a szerep valóban egy kicsit én vagyok. Soha nem tagadtam, hogy cigány származású vagyok, miért is tenném. Az ember nem tagadja le a magasságát, a szeme színét vagy a szülővárosát. Ez nem szégyen, ez így van. Szeretem az autentikus cigányzenét, ahogyan a világzenét is, jó dolog a különböző zenei stílusokat keverni egymással. Tehát ez tudatos döntés volt és persze része volt annak is benne, hogy szerepet kaptam a Somnakajban. Szóval tudatos döntés de közben a sorsom is erre vitt, erre vezetett az utam. Nem gondolod, hogy ezzel a magatartásoddal sok nem cigány rajongódat veszíted el? Nem áll fenn ennek a veszélye? Nemrégiben Nemzetiségekért díjat kaptam, és a díjátadón elhangzott beszéd egyik fontos mondata az volt számomra, hogy igenis egyre többen megértik, hogy lehet egyszerre magyarnak és cigánynak lenni, és ettől egyik sem vagyok kevésbé vagy jobban. Szeretem a hazámat és bízom benne, hogy büszkék rám azok, akik szeretnek és szeretik amit csinálok. Az, hogy ki milyen származású, az ebben nem játszhat szerepet. Aki azért fordul el tőlem, mert a zeném része az, hogy cigány vagyok és ilyen zenei elemeket használok, akkor annak eddig sem jelentettem semmit. De bízom benne, hogy az emberek megérzik és szeretik azt ami ebben a zenében van, a szeretetet és az üzenetet amit átadni szeretnék. És talán pár év múlva, még a mi életünkben, ez a kérdés fel sem merülhet majd többé… Köszönöm az őszinteséged, Ruva Farkas Pál
DIKHES
Bernáth László –
Alig hogy elaludtunk, úgy este 9-10 óra tájban, teherautók zúgására ébredtünk. Már aki egyáltalán aludt a betonalapra rakott deszkákon, három-három sorban, az eredetileg a Monarchia lovai számára épített istállóban, amit középen nagyjából egy méter magas, keskeny téglaépítmény osztott kétfelé, amivel az épületben fűteni lehetett. Igaz, augusztus vége felé még nem voltak nagyon hidegek az éjszakák Auschwitz-Birkenau lágerében. A teherautókat nemcsak hallottuk, hanem annyit láttunk is, mert a barakk gerincén felül egy kis építménynek, dróthálóval erősített, átláthatatlan üvegablakai voltak, és arra jók voltak, hogy nappal némi fény kerüljön az épület belsejébe. Most a teherautók fényszórói, vélhetően fordulások közben, pásztáztak be időnként ezeken az üvegeken át. A kutyaugatásokat, majd a sikoltozásokat csak később hallottuk. Bennünket még a barakk hátsó ajtajához épített, körülbelül 2-szer 2 méter és ugyancsak 2 méter mély betonlatrinákhoz sem engedtek ki, pedig éjszaka csak ide lehetett járni, ha valakire rájött a szükség. Nekünk, egy faluból való három fiúnak, személyes élményeink voltak arról, hogy ugyanilyen betonlatrinák találhatók a cigánybarakkok végében is. Az eredetileg „E” lágerrészt, amit a német katonák is csak „cigánylágerként” emlegettek, két részre osztotta a középső, elég széles lágerutca, és az egyik oldalon csak a cigánybarakkok voltak, ahol – állítólag – már több, min egy éve „laktak”, kizárólag német, romák. Magyar szót soha nem hallottunk, de az igazsághoz tartozik, hogy nem is nagyon volt kapcsolatunk, a mintegy háromezer nyáron érkezett magyar és a túloldali foglyok között. Számunkra már emeletes priccs sem jutott, mint nekik, ezért aludtunk a betonra rakott deszkákon, és ahogy három-három sorba, felhúzott lábakkal „lefeküdünk”, ketten-hár-
„A cigánytábor az égbe megy...”
man kaptunk éjszakára egy lópokrócot, vagy egy szakadt paplant. A cigánysoron, a családjukkal – tehát nőkkel, gyerekekkel –, együtt lakó romáknak régebben jobb ellátásuk is lehetett, erről nekem a talpam szerezte a tapasztalatokat. Egyszer átjött egy – bicegő, Göbbelsre hasonlító – cigánykápó (Cameradische-polizei) és hármunkat, egy faluból elhurcolt fiúkat, azzal csábított el egy kis munkára, hogy a végén egy egész kockakenyeret kapunk. Már több hete csak nagyon gyér koszton éltünk, ezért örömmel fogadtuk az ajánlatát. Kiderült, hogy a „munka” az volt, hogy az ő barakkjuk végében is megtalálható beton-latrinát kimerjük és a tartalmát vigyük el és öntsük be a közeli, úgynevezett WC barakk betonlyukaiba. Ahová nappal bárki bemehetett, már csak azért is, mert volt benne két vízcsap, iható vízzel. Először könnyű volt a munka, csak le kellet hajolni, aztán letérdelni, hogy elérjük a trutymót. Ám aztán már olyan mélyre kellett volna hajolni, hogy beleeshettünk volna, de még így sem érhettük el a gödör alját. Ahogy egyre jobban nyűglődtünk, megjelent a bicegő Capo, rám nézett, aki ugyan a hármunk közül a legfiatalabb, csak 14 éves voltam, de a legmagasabb, és utasított, hogy vegyem le a nadrágom és másszak bele a gödörbe és onnan adogassam föl a megmert vödröket. Mit tehettem mást, bemásztam, de szerencsére volt annyi eszem, hogy először a beton sarkában letámaszkodtam a könyökömre és csak lassan kerestem a talpammal a szilárd betonaljat. Meglepetésemre előbb egy konzervdobozba ütközött a lábam, és ahogy még lejjebb tapogattam, üvegdarabokat is észleltem. Nagyon óvatosan félresöpörtem ezeket a maradékokat és csak aztán álltam le a teljes talpamra. Ha nem így teszek, akkor valószínűleg ma nem írhatnám ezeket a sorokat, mert a legkisebb karcolás nyomán fertőzést kaphattam volna, amit ott néhány nap után alig élhettem volna túl. (A kenyeret a végén megkaptuk.) A konzervdoboz és az üvegcserép jelezte, hogy a cigánysor lakói, életbemaradásukhoz jobb ellátást kaptak. Ahogy aztán ezen a nyár végén, nem egészen egy évvel a náci birodalom összeomlása előtt, már alig jutott valami az ellátásra. (Állítólag az éhhalál is be volt kalkulálva a foglyok elpusztításába.) De hát szegények így sem maradhattak már sokáig életben. Ezen a
2016/1
Birkenau, a barakk helye, ahol én is voltam
kutyaugatásos, ordibálós, teherautós éjszaka után reggelre egyetlen élőlény sem maradt a cigánysoron. Valamennyit a gázkamrákba, majd a krematóriumokba vitték. Másnap egész délelőtt láttuk még a krematórium négyszögletes kéményén felszálló füstöt. A cigánytábor a szó szoros értelmében az égbe ment. Néhány éve, nem csoporttal, hanem a feleségemmel és a lányommal, ellátogattunk Birkenauba. Megtaláltam jó néhány egykori barakk végében a betonlatrinákat. Magukat a barakkokat nem, mert azokat lebontották, csak az alapokat hagyták meg és a hosszan elnyúló téglakályhákat, egyik végükön a keskeny kis kéményekkel. Sikerült bejutni az egykori cigánylágerbe is, mert bár láncos lakat volt a nagy bejáraton, de a lakat nem volt összezárva. Megtaláltam – egykor 23-as számú – barakkom helyét is. A túloldalon egy méltatlanul jelentéktelen, téglából rakott kis oszlop előtt egy tábla emlékeztet: innen hurcolták el a halálba a romákat. Azért méltatlan ez a kis emlékmű, mert a krematórium helyén óriás, fekete márványtáblákon tüntetik fel, melyik nemzet fiaiból hány ezret, vagy tízezret pusztítottak itt el. Német emléktábla nincs, pedig a megölt cigányok németek voltak. Jó lenne, ha Magyarországról indulna egy kezdeményezés, hogy számukra is méltó emlékhely létesüljön.
5
2016/1
Matisz Miklós –
Az iskola mellett van Fried Károly bácsi és felesége üzlete. Ha akad egy forintunk, nála szaladunk ki, a kőfalat átugorva valami olcsó cukorkát venni. Legtöbbször krumplicukrot kérünk, mert ez a legolcsóbb, ebből adnak a legtöbbet. A két zsidó család, akiknek sikerült hazajönniük a háborúból, nem rokonok, de testvéri szeretetben élnek egymással. Friedéknek nincs gyerekük, Zsonesán Laci bácsinak két lánya van. A nagyobbik lány Jutka idősebb tőlem, a kisebbiknek Hédi a neve, még nem jár iskolába. Amikor hittan órára mennek a többiek, mi cigány gyerekek, ha akarunk megyünk, ha akarunk nem. Nem köteleznek rá bennünket, így néha elmegyünk. Jutkát még soha nem láttam hittanra menni. Ennek a Friedéknek a magyarországi rokonaik mind lágerekben maradtak, akik élnek, azok Palesztinában, Izraelben vannak. Fried nénit láttam már sírni is értük. Nana, aki náluk jár dolgozni minden pénteken mosni megy, azt mondta, azért sírt mert a kint élő rokonai egymással is harcolnak, mert mind a két országban élnek rokonaik. Zsonesán Laci bácsi is a feleségével jött haza, és a Blanka nevű húgával, akit a németek a szépsége miatt nem küldtek a gázkamrába - hallottam később a mindent tudó asszonyoktól-, akik a faluban mindenkiről mindent tudnak, a boltból kijőve egymásnak minden pletykát tovább adnak. Magyarországon élő családjuknak minden tagja odaveszett lágerekben. Blanka még szinte gyermek volt, amikor elhurcolták a családjával. Felnőtt, érett nővé, a láger bekerített keservei között, akarata ellenére lett szadistáknak játékszerévé. Látta szülei és sok más embernek erőszakos halálát. Hazakerülése után többnyire zárt ajtók mögött élte a még mindig rettegő életét. Amikor kijött a lakásból, akkor még járda nélküli kerítések tövében járt, emberekkel nem beszélve, mint egy szellemtündér osont mindenki mellett el, céltalanul.
6
Blanka, a zsidó lány
Én és még két társam ugrunk át a széles kőfalon, amely az iskolát elválasztja az utcától. A kőfalnak egy másik részén kis kertkapu van, amin keresztül a templom udvaráról a pap át tud járni, ha jön hittanórát tartani. A Fried boltja előtt az utcán kisebb-nagyobb csoportok álldogálnak, főleg asszonyok. Az út közepén, hosszú vöröshajú, gyönyörű szép nő, aki hol sétál, hol könnyű őzszerű ugrásokkal futkos, aztán megint sétál. Kendőjét hol leveszi a fejéről, vállaira teríti, hol pedig derekára köti, majd vissza a fejére. Megállunk mi is, és szájtátva nézzük a szép és csodálatos tündéri nőt. Ilyen szépséges nőt és hajat, mint amilyen neki van, mi még nem láttunk a falunkban. Megbomlott az agya a Blankának,mondják egymás között az asszonyok. Szegény szerencsétlen nő, mondják mások is. Némely álldogáló zsebkendőt vesz elő, szemét törölgeti, aztán gyorsan elmegy. Mások átmennek az úton egy másik asszonycsoporthoz, összébb bújnak, mint akik valami veszedelemtől félnének, mellükön, a kezükben tartva kendőik összekötött csücskeit, hogy azzal bármikor megtörölhessék szemeiket, mutatva mások felé, hogy ők is sírnak ezért a sokat szenvedőért. Blanka felugrik az úton lévő kőhíd korlátjára. Énekel valami ismeretlen nyelvű dalt, mely szomorú lehet, mert szemeiből jönnek egymás után a könnyei. A dal szövegét senki sem ismerheti, de az asszonyok látva könynyeinek bő hullását, ők is vele sírnak, most használhatják kendőiket, amivel szorgalmasan törölgetik is szemeiket, orrukat. Blanka a dal végén visítani kezd, haját, ruháját tépkedi. Az őt bámuló asszonyok szemében most rémület ül ki, némelyikük távolabb szalad. Mit lehet tudni, az ilyen bomlott agyú meg is marhatja az embert. A környező házak kapuiban mindenütt férfiak, asszonyok állnak. Akik megriadtak Blanka feltörő, és sok átélt rémképeinek, emlékeinek visításától, ezekhez, a kapukban álldogálókhoz futnak, hogy ha kell, könnyen az udvarba ugorhassanak. Fried néni kis üzlete ajtajában áll, rövid, kövér teste szinte a földön ráng a zokogástól. Kezeit fején összekulcsolva zokog. Ő tudja mit érez most Blanka, mi az ami az agya megbomlásához vezette szegény lányt. Károly! Károly!- kiáltozza férje nevét. Károly bácsi a boltja ajtajának üvegén néz kifelé, kissé már ráncosodó könynyes szemekkel, amiben valami rettenetes valamitől való félelem van. Felesége fáj-
DIKHES
dalmasan hangzó hívására kijön, átöleli őt, az ajtón át becipelik egymást. Rövidesen ismét kijön Károly bácsi, átsiet az úton, megy szólni Laci bácsinak. Laci bácsi feleségével, Jutka nénivel jön. Nem sietnek, lassan, felemelt fejjel, könnyező szemekkel közelednek Blanka felé. A tömegben álldogáló cigányasszonyok most felzokognak, kendőiket szájukra szorítják, hogy a kitörő fájdalmuknak adott hangjuknak útját megtörjék. Láttak már ők is embereket így elvonulni, kik visszafelé sohasem jöttek. Emlékek. Bennük is feltörnek a múltnak rossz emlékei. Zsonesán Laci bácsi feleségével gyengéden megfogják Blankát két oldalról, nem szólnak rá, csak néznek hárman egymás szemeibe, melyben könnyek csillognak, mint a legsötétebb éjszakában egy csillag, mely a felhők közül egymagában most bukkan ki, és egymaga is fényével világítja be a sötét földet. Aki csak jelen van, takarja a szemeit, csak mi hárman gyerekek nézzük sírás nélkül, bámulva a síró, hol zokogó tömeget, összébb húzódva a nem mindennapi dologtól. Sírnak az emberek… Sokan látták közülük azt, amikor ezeknek az itt most elvonuló embereknek egyszer már el kellett menni mellettük. Akkor is tehetetlenek voltak, és ma sem tudnak segíteni. Egy mentőautó jön szirénázva. Mindenki az árokba húzódik vissza, utat engedve az érkező segítségnek. Aztán hamarosan visszafelé száguld el, a lassan megnyugvó tömeg között a kórház irányába. - Apa, összegabalyodott a Blanka agya? Nem lehet valahogy kibogozni szegénynek? - Te még kicsi vagy fiam, most még ezt nem érted meg, hogy min is mentek keresztül, azok a szegény emberek, akiket a németek elhurcoltak. Az itt élő zsidó embereket mind elvitték a német katonák. Többet senki nem hallott róluk, csak akkor láttuk őket újra viszont, mikor ők öten visszatértek a faluba. A többiek mind gázkamrában fejezték be életüket. Gondolj bele fiam, hogy mit szenvedhettek, éheztek, míg csak éltek, aztán a gáztól kellett meghalniuk. Keserves élet, keserves halál, mondja maga elé sóhajtva. Az várt ott az emberekre. Akik pedig hazakerültek, az ott átéltekről nem is akarnak beszélni, mert aki nem volt ott, az fel sem tudja fogni, ők pedig szavakkal nem tudják elmondani, hogy mit éltek meg, mit kellett nekik
DIKHES elszenvedniük, bűntelenül. Aki egy kicsit is mond valamit az ott átéltekről, azok is rettenetes dolgok. Blanka pedig látta szüleinek elpusztítását és a rengeteg embert halomra ölve. Neki a megmenekülésében biztosan a szépsége volt a segítségére. Ha majd nagyobb leszel, majd ezt is megérted. Laci bácsi meg a felesége is megmenekült, de ha nincsenek oroszok, senki nem jött volna onnan haza, és mi cigányok sem lennénk most itt. Egyáltalán nem lennénk sehol! Ilyet, remélem, nem kell többet átélni embereknek. Amikor innen összeszedve vitték el a zsidókat, én még fiatal gyerek voltam. Alig nagyobb, mint most te, mert én 1931-ben születtem. Láttam az elhurcolásukat. A háború utolsó időszakában is vitték még azokat, akiket még korábban nem vittek el. Előbb még nekik azt mondták: munkaszolgálatra, aztán már nyíltan mondták, hogy megsemmisíteni.
A környékbelieket Encsen gyűjtötték össze, és onnan zsúfolt vagonokban szállították Kassára, aztán meg tovább. Amikor még egészen kicsi voltam, és láttam Jézust a kereszten, amint az oldalából jött ki a vére, én azt hittem, hogy a törvény Jézus Atyjának; Istennek a törvénye van legfelül, amihez az embereknek igazodniuk kell. Isten nem rendelhette el, hogy vigyék el a zsidókat, cigányokat gázkamrában megölni. Mama sír, ahogy apa beszél, és a Blankával történtek miatt is. - Biztosan zárt osztályba teszik. Nem volt nekik elegük a sok szenvedésből, idehaza tovább szenvednek szegények… - Ha zárva van az osztály, akkor ő már nem jön ki onnan?- kérdeztem. - Majd kijön onnan nemsokára – mondja apa. Mama könnyes szeme a sarokba néz, ahol nincs semmi. Blankát többet nem láttam, nem is hallottam felőle.
Kecskeméti Károly
„...rendezni végre közös dolgainkat…”
A menekültekről szóló hisztérikus hónapok elterelik a figyelmet azokról a százezrekről, akiknek a sorsa hasonlóképpen elviselhetetlen, viszont évszázadok óta egy hazában élnek velünk. Néhány gondolat a cigányság mai helyzetéről: Zsenge demokráciánk huszonöt esztendejének egyik legnagyobb mulasztása, fájó szégyene, hogy a jelenünket, de különösen a jövőnket jelentősen befolyásoló társadalmi probléma megoldásán bukásra állunk. Ennyire nem ügyelni arra, hogy a nemsokára milliónyi honfitársunkat a mindennapi életünkbe szervesen illeszkedő, hasznosan munkálkodó, adózó polgárrá segítsük, ösztönözzük (miként az megtörtént Amerikában az afrikaiakkal), politikusi vakság és az unokáink iránti felelőtlenség egyszerre. A mozdulatlanság különösen védhetetlen azokban az években, amelyekben az unió rendkívül nagyvonalúan támo-
gatná a felzárkózást. „Nem érkezett értékelhető pályázat!”, indokkal küldtünk viszsza Brüsszelbe jelentős összegeket. Miért nincs botrány emiatt?!? Miért nem ismerjük a felelősöket?!? Miért késik a megfelelő oktatási hálózat kiépítése (mint látjuk, van itt közpénz bőven!), a szülők érdekeltté tétele a gyerekek iskoláztatásában?!? Miért nem élünk mi is a pozitív diszkrimináció adta remek lehetőséggel, amely a legjobban megtérülő befektetés?!? Ekkora létszámú kisebbségnek komoly média jelenléthez van joga, mint látjuk, szinte semmije sincs! Nem elrejteni kell őket, hanem felvállalni, megmutatni a csodálatos kultúrájukat, gondjaikat, a sikereiket, együtt gondolkodásra késztetve a bizalmatlanná, előítéletessé hergelt többséget. Ma már jelentős létszámú cigány értelmiségünk van. Miért nem látjuk őket naponta a népszerű tévé csatornákon, a sikerfilmekben?!? Sokkal keményebben és látványosabban kellene megbüntetni, illetve kizárni a közéletből azokat, akik törvényt szegve gyűlöletet gerjesztenek a lakosság között. Egyetlen tisztességes nem cigány magyar lelkiismerete nem lehet tiszta, addig nem beszélhetünk kulturált, emelkedő Magyarországról, amíg minden tízedik lakóját az erős ellenszenv tekintetei fogadják, amikor belépnek egy étterembe!
2016/1
Matisz Miklós Hogy is hívták…
Hogy is hívták, azokat a jó öregeket kik kicsi koromban megfordultak nálunk? Sok-sok szorgos cigány asszonyt, kik kezdetben nem is voltak olyan öregek? Hogy hívták azt a házat, amelybe tanulni jártam? Hogy hívták a dolgokat, amelyről annyit hallottam? Hogy hívják azt a szép, szerencsétlen és nevetséges évekből összerakott ördöngős valamit, amit eddig leéltem? Hogy is hívnak engem?
Fialovszky Magdolna
Imádság éretted
Gyertyát gyújtottam éretted Esengve kértem lelkedet Dacolva véled éretted Könyörögve kértem szívedet
Gyertyát gyújtottam magamért Ne sírjak többé Sorsunkért Gyertyát gyújtottam Életem gyertyáját Mikor lelkembe fogadtalak Ölelésem gyertyáját Mikor két karomba fogtalak Önzetlenségem gyertyáját Mikor bűnöd bocsátottam
Jövőm elfogyó gyertyáját Hogy boldog légy Gyertyám elégett Semmiért?
7
2016/1
Titok
Valami véget ér Valami kezdődik Valaki búcsúzik Valaki melléd szegődik
MI VAN VELE? Botos András – Mesteredző
DIKHES
Tegnap még tudtad Új nap van Tegnap még hitted Érted van Tegnap még tudtad A lélek hatalom Remélted Barátság a jutalom Tegnap még valaki Szólított Elhitted néki Van holnapod Tegnap még…
A jövő embertelen A holnap értelmetlen Szaladnál és maradnál Nevetve sírsz Múltba remegve bújnál Holnapba félve futsz
Már minden emlék Még minden titok . Emlékezz velem Hogy indulhass nélkülem!
Érted
Nem kérek többé bocsánatot Te se kérj Lelkembe zártalak Mosolyod, szavad Arcod rebbenését Összevont szemöldököd, Járásod Oly kedves nekem
Őrizem Kezed érintését, farkas-mosolyod Takargatott, szégyenlős szerelmed Jó és rossz szavakat Önmarcangoló indulatod Felvérzi a téged szeretőt.
8
A lélek sebeit Szeretetté nemesíti az emlékezés Tőled vannak Erőd, s gyengeséged Szemedben a kérdések Örök zaklatottságod Hűtlen hűséged Hazátlan zarándok léted Őrizem
Kajdi János és Orbán Laci, a két ezüstérmes olimpikon között Botos András Botos Andrással, az 1972-es Müncheni nöke adott át. Mondhatjuk nyugodtan, Olimpia bronzérmes bajnokával beszél- életmű díjnak tekintem az eddigi mungetek. kámért. Az én szentháromságom a boxot Az igazság az, hogy nincsenek már illetően, amit mindenkitől egyformán olyan ambiciózus gyerekek, mint a mi ge- megkövetelek: első a viselkedés, másonerációnk volt. Valahogy más lett min- dik a tanulás, a harmadik a szentháromden – olyan ez, mintha kilúgozták volna ságból a sport, a bunyó. Aki ezt betartja, ezt a világot. De nem panaszkodom. Már és van hozzá szíve, és akarata – persze eljöttem Salgómindenek fetarjánból, Nagylett tehetsége – kanizsán élek, mert anélkül el létrehoztuk a Bosem szabad tos András Ökölkezdeni. De nevívó Akadémiát, ked mondjam, aminek a vezető hiszen Te is közedzője vagyok, és tünk voltál a még SalgótarjánHonvédban, ból, meg Nyíregymilyen régen házáról is azok, volt Istenem akik szeretik és ’70-’71-ben?... akarják hogy De tudod teste r e d m é n y e ke t vér, ha Anna a érjenek el, eljönfeleségem, aki A mesteredző, olimpiai bronzérmes nek utánam. már 44 éve a Azért jöttem el, mert hogy is mondják: „trénerem” na ha ő nem lenne elsősor„senki sem lehet próféta a saját hazájá- ban a védőszentem is – akkor nem is tuban”. Az én esetemben ez az igazság. Itt dom mi lett volna belőlem!? megbecsülnek, Ez a város, Nagykanizsa, - Isten áldja Anna asszonyt, én meg azt nemcsak befogadott, itt megvalósíthat- mondom drága Andriskám, bizony erős tam az álmom, de meg is tiszteltek, hi- háttér és biztonságos alap nélkül mi lett szen 2015. decemberében megkaptam a volna, s főleg mi lenne velünk. Tudja az IsNemzetiségért díjat, amit Teleki László ten testvérem!? országgyűlési képviselő úr és Lendvai FeMegtiszteltetés, hogy beszélgethettünk. Ruva Farkas Pál renc a megyei Roma Önkormányzat el-
DIKHES
Rostás-Farkas György
A Tulipános ház (Piciskére emlékezve)
Amikor szólít a szívem, elzarándokolok azokra a helyekre, amelyekhez soha el nem múló emlékek fűznek. Ilyen az a kis tornácos, tulipános ház is Kétegyházán, ahol az én drága Picis nővérem élt, ahol mint egy pelikán nevelte fel „fiókáit”, hat szép, okos fiát. Soha nem múló fájdalmat hozott az a nap, amikor átköltözött egy másik dimenzióba. Ez az érzés már örökre velem marad, amíg itt élek ezen a földön. Így emlékeim között kutatva vissza kellene kanyarodnom azokhoz az időkhöz, amikor először mentem az iskolába.. Krisztus születése után 1956-ot írtunk, Eleken laktunk akkoriban, egy pici kis településen, a szegénynegyedben, ahogy akkor hívták, a Herésben. Gondolt egyet az én Picis nővérem és szeptember elején felvitt engem az iskolába, hogy én is megtanuljam az írás-olvasás tudományát. Édesapám szépen kivasalt fehér ingét adta rám, ami nekem majdnem a földig ért, és a fejembe nyomott egy gyönyörű barna velúr kalapot. Tehát szépen felöltöztetett és elkísért az iskolába. Ez az első nap az iskolában életem legszebb, legfelejthetetlenebb napjai közé tartozik. A következő szavakat mondta: Ha véget ér a tanítás, te már nagyfiú vagy, tudod merre kell jönni, gyere szépen haza. Én nagyon boldog voltam és jól éreztem magam vidám és kedves osztálytársaim között. Amikor befejeződött a tanítás, szépen elindultam haza. Utam a ligeten keresztül vezetett. Egyszercsak a nagy „kókuszfa” mögül – megszokott furfangosságával – elém ugrott az én kedves nővérem. Magához ölelt és azt kérte, meséljem el, hogy mi történt az iskolában. Én pedig elmeséltem neki minden csodát. Úgy örült, hogy sírva nevetett, csorogtak a könnyei. Ezt az első napot az iskolá-
ban már nagyon sokszor elmeséltem. Amikor csillogó szemű gyerekek közé megyek, ahová mindig meghívnak az ország különböző iskoláiba, mindig elmondom, hogyan történt ott akkor Eleken az én iskolakezdésem. Nemrégiben elzarándokoltam a tulipános kis házhoz, ahol Piciske közel fél évszázadot élt. Eszembe jutott még sok kedves történet. Iskolás koromban sokszor megfordultam nála, és mindig megtelt a szívem, amikor mesébe kezdett. Sokszor, nagyon sokszor elmesélte, hogyan is volt régen, amikor iskoláskorú lett. Nagyon megviselte, hogy nem járhatott iskolába, mert olyan szegények voltak a mi drága szüleink, hogy nem futotta cipőre meg ruhára, amiben elmehetett volna. Az igazsághoz tartozik, hogy szüleink akkoriban még egyik faluból a másikba, egyik dűlőről a másikra vándoroltak. Télen legtöbbször valamelyik istállóban húzódtak meg az ismerősöknél, rokonoknál. Amikor kitavaszodott felpakoltak a szekérre és ismét vándorútra keltek. Most itt sétálok és emlékezem. A lassan már omladozó falak között még hallani vélem drága nővérem kedves hangját, nevetését, s látom azt a csillogó szemű kisfiút, egykori magamat, aki annyira szomjazta meséit, az ősök történeteit...
Utolsó karaván
2016/1
Keresztülvonult szívemen az utolsó cigánykaraván mennék én is ha volna kerekeken guruló hazám és kalandvágyam hová is mehetnék hol is ihatnék hisz oly fertőzöttek a vizek hogy a halak a partra mennek meghalni
hiába gyújtok tábortüzet nincs aki meséljen hátborzongató történeteket mert elmentek az öregek s magukkal vitték a meséket
Dr. Garamvölgyi László
Emlékek
Az örök körforgás hívott életre a csoda a fény felé emelt és nevet adott mindenki értette sírásomat Apám levette öreg kalapját úgy üdvözölte születésemet…
az emlékek lábnyomai szakadékokon át vezetnek kiüresít a csönd hallom a mélység hívását mely régóta vár rám…
A posztmodern társadalmak mostanra szembesültek azzal, hogy a bűnözés visszaszorítására (egyáltalán kezelésére) egyáltalán nem alkalmasak a büntetőjogi eszközök, illetve szankciók, pedig a probléma nem is új keletű, hiszen Nils Cristie, – ő egy norvég kriminológus-szociológus – már
9
2016/1 1978-ban felhívta erre a figyelmet. Ő azt mondta, hogy amivel fenyegetjük a notórius, visszaeső, bűnözőket, hogy tudniillik elvesszük a szabadságukat, munkájukat, családjukat, egyáltalán társadalmi kötődésüket, ez nem visszatartó erő, hiszen ők mindezeket már régen elveszt ették, egyáltalán amit veszíthetnek az egy négyzetméter gyékény vagy hullámpapír. Következésképpen a büntetőjogi eszközök teljességgel hatástalanok a bűnözés visszaszorítására, éppen ezért a 21. században rendkívüli módon felértékelődik a bűnmegelőzés. Ugyanakkor századunk kriminális rizikója nem egyszerűen annyit jelent, hogy egy újfajta kockázattársadalomban élünk. Kétségtelen, az emberiség
előtt számos kihívás áll; környezeti-ökológiai katasztrófák, éhínség, édesvízkészletek elapadása, szegénység, tehát az mind, de ha egyetlen szóval kell kifejezni a veszélyt, az a kriminalitás. A bűnözés nem csak nagyságrendjeiben, hanem szerkezetében, jellegében is gyökeresen átalakul, mi több a rohamosan terjedő globalizációs technológiák olyan, eddig nem ismert kihívásokat állít az emberiség elé, amelynek veszélyeit még nem is sejtjük, mert nem ismerjük távlatait és felhasználási területeit. A legnagyobb gond persze az emberi agresszió, az erőszak terjedése, hiszen a kriminalitást a legszélesebb értelemben kell kezelni; a korrupciótól a terrorizmusig, hiszen ez utóbbi sem más, mint gyilkosság, emberek tömeges megölése egy hamis ideológia mentén.
FILMAJÁNLÓ
DIKHES
A primitívség, a bestialitás, az újabb és újabb formákban jelentkező gonoszság ellen azonban felvehetjük a kesztyűt. A lehetséges megoldás kulcsszava; bűnmegelőzés-alapú társadalom, amely az egyén, a közösség, de akár az ökoszisztéma szintjén is működhet. Sajnos a prevenció nem köztudás kincs, a megelőzési ismereteket el kell sajátítani – erről szól a könyv – és lehetőleg minden élethelyzetben alkalmazni. Nagy tartalékai vannak ebben a neveléstudománynak is, mert már óvódás korban el kell kezdeni a bűn- és baleset megelőzési, életkor specifikus oktatás, mert csak így van esély arra, hogy nem leszünk áldozatok, miközben jogkövetővé is válunk. A könyv címe: Bűnmegelőzés-alapú társadalom. Prevenció a XXI. században. Kiadó: StudiumPlusz
Az élet ízei – amerikai romantikus film A kámforos - álmos éjszakában egy indiai nagycsalád kocsijának tönkre megy a fékrendszere egy dél- franciaországi kisvárosban. Ezért kénytelenek szállás után nézni. Az élet úgy hozza, hogy egy lerobbant éttermet megvesz az özvegy családfő és elkezdenek abban főzni, hiszen Indiában is azt csinálták. Hassan, a fiatal indiai szakács barátra lel a szemben lévő étterem szemrevaló Maquerite-jében, aki ott mindenes. Madam Mallory nem jó szemmel nézi a konkurenciát. Egyre másra jönnek mindkét oldalról a feljelentgetések, ami brutális gyújtogatáshoz és falfirkákhoz vezet. Folytatódik és bonyolódik a film. Mint a mesében, úgy a történetben is Hassan mellé áll a szerencse. A fiatalembert fölveszi a szembenlévő étterem karót nyelt főnökasszonya,– de nem felebaráti szeretetből – akit lenyűgöz a főzési tudományával, mert annyira törtető, hogy a maga hasznára akarja fordítani a fiatalember tehetségét, hogy megszerezze az áhított második Michelin csillagot éttermének. A fiút Párizsba küldi Madam Mallory, hogy tovább képezze magát és tudományát, ami által a leghíresebb gasztronómiai magazinok címlapjaira kerül. A harmadik Michelin csillagot mégsem veszi át Párizsban, hanem egyik este összepakol és viszszamegy az apjával szemben lévő étterembe, ahol szabad kezet kap és a kedves
10
(Duna TV 2016. február 14. 22.05)
fiatal szakácslánnyal is szerelemre lobban, Hassan ekképpen vall szerelmet Maquerite-nek, miután kavicsot dob fel az ablakára, s az lerohan hozzá. „Maquerite jobb ha tudod, a kocsik fékjei okkal mennek tönkre ám, ahogyan a mienké, azon az éjszakán…” Családjával, akik szembe laknak,
nem közlik, titokban tartják, hogy hazajött Hassan. A meglepetést Madam Malloryvel készítik elő, aki az idő előrehaladtával, már megtanult mosolyogni is. Hassannal összeszövetkezve egy különleges vacsorát főz, amire meghívja a fiú egész családját a szomszédból a visszajáró sleppel és a miniszterrel együtt. A film ragyogóan van megcsinálva, a szerepek pontosak, személyre szabottak, mint Kusturica filmjében, a Macskajajban.
Bebizonyosodott Édesanyám igaza, amit sokszor mondott lánytestvéreimnek, mikor tanította őket a főzés tudományára: – gyermekeim, én szerintem, a teremtő Isten azért küldte utánunk a földre a virágokat és a fűszereket, mert a fű-szer, az nemcsak azért illatozik, hogy a tehenek és a lovak lelegeljék, azt Isten elsősorban a mi számunkra teremtette, csak jól és mértékkel kell vele bánni. Mert ha a különböző fűszereket összefőzzük, az mennyei, de amikor az ízek és az aromák átölelik egymást, abból a kombinációból jön létre a szeretet is. Életszerű a film, mert az életben, ami a legfontosabb érték, az a jellem-korrektség az ember legősibb intellektualitása. Az Indiai család számára nem a gyémánt és az arany jelenti az őrzendő kincset, hanem az eltávozott édesanya ládájában féltve őrzött fűszerei. A film végig élvezhető, gyönyörködtető, megható, nincs benne feleslegesen erőltetett dramaturgia, lényeges mert hangsúlyos szempont, hogy sem az európai, sem az indiai „étlapba” nem fér bele a terrorizmus legkisebb megnyilvánulása sem, mert azt nem engedi a becsület. A túlélésben, a versenyben nem játszik szerepet a másság kirekesztése, viszont annál hangsúlyosabban főszerepet kap a tehetség, ami a film végén mindannyiunk boldogságára győzedelmeskedik. Igen, kellenek az ilyen és hasonló filmek ebben a szeretethiányos világban. Írta és fordította Ruva
DIKHES
2016/1
Fecskebúcsúztató
Ruva Farkas Pál Tenyérnyi idő
amikor átjöttél a tündöklő NAP alatt pihe-puha léptekkel osont el a NYÁR… éreztem ringó bölcsődben felsír a HOLD… emelj fel te hószagú ARC… most bársonyon úszik felém a vágy tenyerében megáll az idő… az ŐSZ halkan sírdogál a TAVASZ ibolyaszirmai fakóra mossák a tűnő világ hegyeit hallod? meghalt a múlt… az égen felsírnak a csillagok… álmaid zarándokai megvilágítják nekem a hozzád vezető ösvényt most egy kicsit meghalok de előtte gyöngyharmattal símogatom lelkembe szíved dobbanásait…
már nem is tudom milyen régóta úton vagyok vonatozok fut mellettem a világ észre sem veszem milyen gyorsan múlnak el az évek csak azt látom hogy a városok mint lehulló sárga-rozsdás falevelek maradnak el a hátam mögött… fújd el a gyertyákat Anyám éberen őrző csillagom hisz ez a nyár is elszállt és én csak nézek némán a távolodó fecskék után…
Így jó ez ahogy van egész életemben Istenhez imádkozom minden reggel este nap nap után mert ezt láttam a szüleimtől és így jó ez ahogy van a madzagon lógó reggelek a temető árokpartján talált pókhúzónyi esték egyre rövidebbek lettek rájöttem Isten csak a zenét hallja meg és az ÁMENT te jó ég most tanulhatok Istenül drága jó Anyám én csak magyarul tudok… pedig cigányul is vorbiszálok…
Vesho-Farkas zoltán Séta veled
Bekopogtattam hozzád és te rám nyitottad álmaid, hajad megérint, nap-illatú, mint fényre terített pehelypaplan frissessége
vártál és én eljöttem, figyelmed még is megoszlik a volt és a lehetséges között, bár valaha te voltál az ki elhitette velem, hogy az esetleg az nem csak lehetségesség, hanem a választott döntés jövőjében maga a létező igen
az évek meteoritként becsapódó kráterei körülöttünk, mezei virágok levelére pipacsok fáradt szirma hullt, az elmúlás csendjére rákérgesedett a valóság, az álmok csapdába estek, kilúgozódott a lélek érzelmi spektruma, de te nem féltél a „Lear királyi” vihartól lelkeddel átkulcsoltad szívem, szenteltvizet hoztál és hintettél utunkra, s látod? tegnap kivirágzott a mosoly
most itt vagyok álmaid valóságában s a valóság illúziójában, sétálni szeretnék veled olyan ösvényen, hol szentjánosbogarak csillagozzák az éjszakát, ahol minden negyedik pillantásodra változnak az évszakok, ahol a fák az ősök nyelvén beszélnek még, és ha megfogjuk egymás kezét egyszerre látjuk és érezzük az egészet
11
2016/1
DIKHES
Halotti párbeszéd
látod? most nincs íve a gondolatnak, nem akar elszakadni tőled visszazuhan öledbe, ringasd hát álmodba, hogy a te valóságodban ébredhessen rád.
Megérkeztél
Nevet adtam neked megfogalmazlak, szavanként szövöm meg tulajdonságaid.. Szűz-fehér lelket kovácsolok a mindenség misztériumából, hogy Én-tudatod ősrobbanása folyamatos jelenünkre eszméljen. Rohanó vérkörök hosszúsági, idegrendszer impulzus milliárdjait nyilazó szélesség fokai hálózzák be test-bolygód feltérképezetlen világát. Érzelmed óceánjának hullámai értelmed gondolat-kontinensé nemesedett partjait verdesi. Két tenyeremben elhozom neked az öröklét forrásának vizét és Észak hófödte csúcsainak friss leheletét. Kontúroddá konvertálom át a szépség fogalmát, majd a hajnal első harmatcseppjeivel felkenem homlokod. Megérkeztél. Hallod? Kint eleredt az eső… Vanságod által létezem.
Nagy Gusztáv Ismétlő Jóslat...
(a Párizsi terror emlékére...)
Mint sebzett, zuhanó madár, irányt vesztve, tehetetlenül, bukdácsolsz menthetetlenül, s majd vesztedre jön egy agár. Nincs menekvés, jobbra vagy balra, középen is zárták az utat, s majd, ki utánad kutat, meg tudja, ártatlan vér fröccsent a falra, mert a kitenyésztett falka, a véredre van uszítva.
Álmatlankodónak
Éjszaka van kedves, maradj velem csendben, megfogom a kezed, hidd el minden rendben. Elmész, ajtót zársz rám, vele minden reményt, s te már szabad vagy újra, nagyon nagy merész.
Felhívás
- Hoztam neked italt,meg ételt... - De hiszen tudod,hogy nincs testem! - Akkor honnan tudod,hogy itt vagyok? - A szemeiddel látom magamat meg téged is. - És ,hogy tudsz beszélni ha nincs tested? - A lelkiismereted beszél fiam.
Tudat...
Az idő mily sebes, az élet oly röpke, - hát alkoss és szeress élhetsz mindörökre. -
Choli kórházi ágyánál... (magamban, szomorúan)
Öreg, ne szállj fel, arra állomás nélküli vonatra, az orvosok széttépték már a jegyedet, azt mondták, másnak adják át a helyedet, mert idelent van még dolgod. Menj, úgy, mint eddig tetted,vár rád a katedra, az osztályod,a sok-sok jó barát, és otthon,mindennap a leányod, várlak én is, lelkemen a hiányod.
2016. április 9-én 10 órától
100 szeletes torta a Szavalóversenyen
XIV. Országos Cigány versés prózamondó verseny
Résztvevők 2015
helyszín: D U N A V A R S Á N Y Petőfi Sándor Művelődési Házban
12
DIKHES
A nagy víz másik oldalán megállt a népek tengernyi tömege. Csak addig rostokoltak, míg kipihenték fáradalmaikat. Amikor már úgy gondolták, hogy elég erősek az előttük álló nagy útra, nekiveselkedtek, felszedték sátraikat és beszálltak a hajójukba Külön–külön behajózott a bátorság, az igazság, a boldogság, a gazdagság, a szépség, a jóság, a fiatalság és a szerelem is. Elindultak a föld túloldalára. Na amikor már a Göncöl szekeret is a hátuk mögött hagyták az égbolton, utolérte őket egy hatalmas vihar, amitől a hajóik elsüllyedtek a nagy óceánban. Hálát adtak az Istennek, hogy a szerencse is köztük volt, így neki köszönhették, hogy egy csodálatos közeli szigetre menekülhettek valamennyien! Teltek múltak a napok, a hetek a hónapok. Az ügyes hajóácsoknak köszönhetően végre valahára elkészültek újból a hajók, amivel nekivághattak a hosszú útnak. Na, már majdnem mindenki beszállt. A Boldogság a Gazdagság, az Okosság, a Ravaszság, a Tudás, a majdnem minden is. Már el is indultak volna, mikor megszólalt még a szigeten álló Szeretet. – Hát engemet senki nem visz magával?
Pe bare pajesko doringo rig tordyilas e romengo butimatura. Feri kattyi hodinisardinepe sode trubusardas te nyevardenpe. Kana aba kade gindisarde ke dosta zuralej pe anglalende tordyilo baro drom, linepe haj oprekidisarde penge cerhi haj andre hujisarde ande bare jahazura. Rig-rigatar andre jahardas o Tromipe, o Chachipe, o Shukimo, o Barvalipe, o Shukaripe, o Lashipe, o Ternipe haj o Lavipe. Zhalinde pej phuvako kaver rig. De apol, kana aba vi e Göncölicko vurdon pala pengo dumo mukle po cheri, reslasle jek bari balval, anda soste lenge jahazura xasajletar ando baro oceani. Shukimo dine e Devleske, ke e bax lenca sas – maskar lende – kade lake najisarde haj jek chodalatossho pashardo dvipo resline sogodizhene. Pherdyile–nachile e dyesa, e kurke haj e shona. E harnyikone achonge najisipe po agoripe kerdyilepe inke e jahazura, sosa getosardine e lungone dromeske. Dapol aba varisode zhene andrehujile. O Luvudyipe, o Barvalipe, o Godyaveripe, o Xalipe, o Zhanipe haj o vi aba sa. Vi linepe aba, kana vorba das inke po dvipo tordyilo lavimo. – Hajman khonyik chi ingrel pesa? Dumadaspe o Barvalimo: „Man kattyi but kincho si po jahazo somnakaj, rupp, kuchimo, brilliansura, hoj tuke aba chi re-
Csak az ÉLET tudja…
Megszólalt a Gazdagság: nekem annyi temérdek kincsem van a hajómon, arany, ezüst, drágakő, briliánsok, hogy számodra nem jut hely. Majd így folytatta az Igazság. Mi is színültig vagyunk, úgy hogy keressél magadnak mást, kis barátom. - Hát te sem veszel fel Boldogság? Meghúzódnék én a sarokban is, hiszen nekem elég egy tenyérnyi simogatás is, hiszen láthatjátok, milyen picike vagyok. - Sajnálom, tárta szét a karjait a Boldogság. Ide már nem férsz be. - Hozzátok beférnék Jóság? - kérdezte sírva a magára maradt Szeretet. De már a Jóság, a Fiatalság és a Szerelem is vitorlát bontottak és kisiklott a hajójuk a nyílt óceánra, s magára hagyták a Szeretetet. Teltek múltak a napok, a hónapok, az évek, a Szeretet csak várt a sziget kopár szikláin, leste kémlelte a távoli horizontot, hátha visszajön érte valaki. Este a sziget őslakói megvendégelték mosolyogva kínálták étellel, itallal, de ő mégis szomorú volt, mert magára hagyták. Még az volt a szerencséje, hogy emberek vették körül. Már hetedik éve, hogy a szigeten élt a barna bőrű bennszülöttek között, amikor egy verőfényes szikrázó napsütéses délelőttön a
Numa o TRAJO zhanel…
sel kathe than.” Majd kodo phendas o Chachipe: „Vi ame pherdo sam, kade rode tuke kavrest muro cino amali.”- Haj chi tu chi les man opre shukimo? Cirdosma me vi ando kolco, ke mange dostaj vi jek palmardi ciroka, ke shaj dikhen sosko cino som. „Sunusarav” – porradas avri peske kuja o Shukimo. „Kathe aba chi reses andre.” – „Tumende andre resos Lashipe?” – pushlas rojindo pe peste ashlo o Pyaro. De aba o Lashipe, o Ternyipe haj o Lavimo cerha puterde haj avrinaklas lengo jachazi po puterdo Oceani, haj pe peste mukle – buga shero – e Pyares. Pherdyile – nachile e dyesa, e shona e bersha o Pyaro feri zhukarelas po dvipesko plashune sili, jakharelas e durutne horizontos, ke sajke palpale avel palaleste varikon? Ratyake e dviposke rom patyivisardeles, muskardes, xabenesa, pimosa, de voj vi kade brigako ashilas kepeste mukleles – korkori buga shero - ! Inke kodi sas leski bax, ke manusha rom lineles krujal. Aba eftato bersh, ke po dvipo trajijas mashkar romane musurane manusha, kana jek axtonpeki-somnakuni khamano anglamizméri e dviposke sili nakhlas jek barka. Xaljisardi shindi sas laki cerha. Jek zurales phuro, kirarengifacako sas lesko maliko. Hilandas e korkores ashlas po sila
2016/1
sziget szikláihoz siklott egy bárka. Csapzott, tépett volt a vitorlája. Egy nagyon öreg, ráncos arcú vénember volt a gazdája. Intett a magányos sziklán ülő embernek, és azt mondta neki: Gyere én elviszlek oda, ahová csak akarod. Isten áldjon meg érte, jó ember. Én csak azt szeretném, hogy oda vigyél, ahová, már nagyon várnak engemet. Három hónapig tartott a hajóút. Közben sok szigeten kikötöttek, ivóvizet és élemet vettek magukhoz. Minden szigeten marasztalták az utazót, de egy kis idő után elindult ismét a többiek megkeresésére. Egyik napon aztán, amikor már a nap is nagyon elfáradt és megágyazott magának a rubint vörös és aranysárga paplanjai és párnái között, partot ért a kopott bárka. A jövevény kiszállt, az öreg meg tovább utazott, ment az útjára a lenyugvó nap felé. A parton sokan voltak. Mire észbekapott a vándor már messze járt a kis bárka a parttól. Istenem meg sem kérdeztem tőle, hogy, hogy hívnak öreg? Kiáltott utána, majd szomorúan a homlokához emelte a tenyerét. Egy kis barnahajú feketeszemű kislány megrángatta a nadrágja szárát és azt mondta neki mosolyogva. Bácsi hát nem tudtad? Ő maga volt az Élet.
beshlo romeske, haj kodi pendas leske: „Avtar, me ingrav Tut kothe, kaj tu kames te zhas.” – „O Del te vadel Tut anda tyo lashipe phrala. Man feri kodi fajas, ke kothe te ingres man, kaj man aba zurales zhukaren.” Trin shon inkerdas o jahazano drom. Apol bute dviposte avriphandine, paji haj xamasko line pende. Pe sako dvipo ashavenasle e dromaren, de pala cini vramate pale getosardaspe pale te rodel e majbuten. Jek dyes apol, kana vi o Kham zurales khinyilas, haj pato kerdas peske mashkar rubintossho somnakaslogalbene paplanura haj mashkar peske sherande, jokhar feri tato reslas e phuri barka. O muklo avrihujilas, o phuro pale gelo majdur. Gelastar pe pesko drom pala nachulo horizonto. Po tato but zhene sas-tordyonas, zhukarenas. Desar ande godyi laspes o punranglo, aba dur nakhlas e cini barka kathar o tato. – Devlale, inke chi kodi chi pushlom tutar Phure ke sar bushos? - Cipindas pala leste, palakodi brigardas haj kaj pesko chikat vazdas peski palma. Jek cini bürani balengi, kale jakhengi cini shej cirdas leski kalca, haj kodi phendas leske assandos. - Bachi, haj Tu chi zhanglan? Voj si voji korkorri ande bari Luma o TRAJO. Írta és fordított Ruva
13
2016/1
ÚJ KöNYV
Mondókák – Phendimo
Örök harag, fakereszt,
énfelőlem elmehetsz. Meguntam a barátságot, többet veled nem is játszok!
Öröko xolyi, kashtanotrushul, pamuririg shajzhastar. Rucisardom tyo amalimo, majbut tusa chimaj khelo!
nagyobb volt egy lónál, kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál. Aki ezt elhiszi, szamarabb a lónál, aki ezt elhiszi, szamarabb a lónál.
majbaro sas jek grastestar avri peklomlesko chiken, maj but sas jek akovestar. Kon kadi patyala, magarij kathar jek grast, kon kadi patyala, magarij kathar jek grast.
Megfogtam egy szúnyogot,
Most jelent meg cigány nyelvű fordításban IMPRESSzUM
alapító – főszerkesztő Ruva Farkas Pál szerkesztő:
ifj. Ruva Pál kiadja:
a Cigány Írószövetség és Nemzeti (köz) Művelődési Társaság Megjelent
az Emberi Erőforrások
Minisztériuma támogatásával
A szerkesztőség levelezési címe: 2336 Dunavarsány, Deák Ferenc u. 18. Telefon:
+36 20 58 58 133 e-mail:
[email protected]
http://ciganyirodalom.freewb.hu ISSN: 2063-8523 Készült:
West-Graph Kft. gondozásában
14
DIKHES
Török császár udvarán minden délben dobolják, ki felköti a kardját, annak adja a lányát. Szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dobszerda.
TARTALOM Szakonyi Károly Egy új folyóirat elé ........................2 Ruva Farkas Pál: Legyen mindennap Karácsony.......2 A hónap sztárjai: Lovas Emília Hogy milyen igaz!? .....................3 Oláh Gergő Merre van az előre? ................3 Berháth László A cigánytábor az égbe megy ........5 Matisz Miklós Blanka a zsidó lány..........................6 Kecskeméti Károly „... rendezni végre közös dolgainkat ...” ...................................7 Fialovszky Magdolna Versek ...............................................7 Mi van vele? Botos András.................................8 Rostás Farkas György A tulipános ház................................9 Dr.Garamvölgyi László Prevenció a XXI. században.........9 Ruva Farkas Pál Versek.............................................11 Vesho-Farkas zoltán Versek.............................................11 Nagy Gusztáv Versek.............................................12 Ruva Farkas Pál Csak az élet tudja… Numa o TRAJO zhanel… .............13 Akikre büszkék vagyunk ...............15
Xutyildom jek cincari,
Pe Turki chasareski udvara, sako mizmeri kodi dobolin, kon opre phandel o xanro, kodoleske del peska sheja. Sita, sita parashtuj, kamleski zhoja, dobani tetradyi.
FEBRUÁRI PROGRAM A CIGÁNY ÍRÓSZÖVETSÉG és Nemzeti (köz)
Művelődési Társaság szervezésében
RUVA FARKAS PÁl A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett
író - költő - szociológus, Aranytollas újságíró
RENDHAGYÓ
IRODAlOMÓRÁjA február 24-én 10.30
Helyszín: Békéscsaba
Széchenyi István Két Tanítási
Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Ebédlő
Irányi utca 3-5.
k é z k s v ü a b g e y r u k i n k k A A kis virtuózok
Szomora Pál 12 éves
Dr. Horváth József rákkutató
Péli Tamás grafikája
Lakatos Vivien 6 éves
Kiss Zoltán 12 éves
Diplomások
Ruva Rudolf Péter közgazdász
Dr. Orsós Zsuzsanna az MTA első cigány ösztöndíjasa
Sándor Zoltán 18 éves
ifj. Ruva Pál újságíró
Benkő T. Sándor grafikája
Várjuk olvasóink leveleit, fotóit azokról, aki a környezetükben élnek, és büszkék lehetünk rájuk, hogy a következő lapszámokba megjelentethessük!
A Dunavecsei Csillagok Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Az Írószövetség a 86. Ünnepi Könyvhéten 2015 júniusában
Rendhagyó Irodalomóra a békéscsabai Szt. László Általános Iskolában
Irodalommal a rasszizmus ellen Medgyesegyházán