A BIBLIA LEGFŐBB ÜZENETEI hangszalagra mondta Dr. Gáty Jenő Mint lelkészcsaládból származó, Istenben hívő idős ember, aki az elméleti fizika szinte minden ágával mélyen foglalkozott, tanulmányozta és oktatta, úgy érzem, hogy itt az ideje összefoglalnom magam és mások számára a Szentírás legfőbb üzeneteit. A legfőbb szentírási üzenetekről szeretnék szólni. A Szentírás gazdagsága tele van üzenetekkel, végtelen sokkal, de a legfőbbeket ki kell emelni, s ahhoz képest tekinteni a többit. A Biblia értelmezésével foglalkozó olvasmányaim, gondolataim, komoly keresztyén tanító emberek szavai ismeretében is elmondani a legfőbb üzeneteit a Szentírásnak, ez a szándékom. Hangsúlyozom, hogy a legfőbb üzeneteket, mert a legkülönbözőbb területeken, a kultúrának, az emberi életterületeknek legkülönbözőbb részein használják a Szentírást. Forgatják és idézik. Hasznosítják így a művészetek, a festészet, a színházművészet, a szépirodalom. Hasznosítják filozófusok a Szentírásban írottakat, de még politikusok is, a tudomány képviselői, rangos személyiségei is. A világmagyarázatokkal foglalkozó filozófusok, keresztyének és nem keresztyének, még ateisták is, akik lényegileg nem hiszik azt, amit keresztyén ember hisz e könyvvel kapcsolatban. De mint különös régi írásművet is tanulmányozzák, stiláris szempontból, nyelvi szempontból, képei szempontjából és hasonlóan. Szóval csodálatos könyvről van szó, amikor a Szentírást említjük. A Biblia egy csodálatos írásmű, immár több ezer éves írásoknak is gyűjteménye, együttese, amik végül is egy nagy egységet mutatnak, ha a legfőbb gondolatokat nézzük és tekintjük bennük. Időben is már régi, de mindig felfrissül újra meg újra a tanulmányozók által. A világon a legelterjedtebb könyv, a legtöbb nyelvre lefordított írásmű, és még mindig, mindenféle történelmi és ideológiákat viselő korszakokon is túlélő. Amely túlélt égetéseket, tiltásokat. Úgyhogy nagyértékű kiemelni a lényegét. De annyi üzenet, kisebb-nagyobb tanács, bölcsesség és segítség is együtt van a Bibliában. Úgyhogy mindmáig az évezredek multával is tud újat mutatni. Annyi irodalom foglalkozott már vele, dolgozta fel, annyi szónoklat, prédikáció, evangélizáció és lelki beszélgetés is, és különböző tanulmánykörök és vallási csoportosulások. De még mindig újabb és újabb üzeneteket is találnak benne, kimeríthetetlen, végtelen a tartalma. Nos ez önmagában is mutatja, hogy nem egyszerű emberi írásmunka, nem bizonyos elfogult, vagy szenteskedő embereknek egyszerű gondolatai vannak benne egybegyűjtve. Hanem van egy központi lélek mögötte, ahonnan ered. Tömör, de történelmen átívelő a mondanivalója. A részletek éppen ezért olyanok, hogy a legkülönbözőbb területen még mindig találunk üzenetet, új mondanivalót bennük. De és itt van a probléma, hogy különösen a főbb gondolatokat illetően vigyázni kell, hogy 1
tiszta, világos és egyértelmű üzeneteket olvassunk ki a Bibliából. A részleteket tekintve meg különösen úgy nézzük és olvassuk, tanulmányozzuk, hogy be legyenek ágyazva a legfőbb üzenetekbe, mintegy nagy alakba, egy keretbe. A legfőbb üzenetekhez képest értelmezzük a napi, az egyébre szóló és érthető kisebb-nagyobb bölcs gondolatokat, üzeneteket. Mert fordítva, a Bibliát úgy olvasni, hasznosítani próbálni, hogy bele-belenézünk, aranymondásokat, közmondásokat, jelszavakat keresve, vagy éppen bölcsességeket anélkül, hogy az egész üzenetét előbb megismernénk, az nagyon kellemetlen és félrevezető is lehet. Itt van a gond a szektákkal, itt van a gond, hogy annyiféle értelmezés van egy-egy dolgában a Szentírásnak. Még a történelmi egyházak papjai, lelkészei, evangélizátorai és lelki munkásai sem egyforma hangsúllyal szólnak a legfőbb gondolatokról, a részletekről különösen nem. Kiemelnek egy-egy olyat, ami talán nem kiinduló gondolatnak való és hasonló problémák. Meg kell mondjuk, hogy a Biblia, eltekintve a főbb üzeneteitől, éppen a tömörsége miatt is több értelmű. Ugyanazt hirdető prédikációban, evangelizációban is előfordulnak ellentétes értelmezések, nézetek. Nincs tisztázva egy sor kérdés, nincs egyértelműsítve, a korunk szelleméhez igazítva, simítva. Nem ugyanazt jelenti az ifjúságnak, az idős embernek, a templomba járó embernek, a vallásokat tanuló fiataloknak, a dolgozó embernek, a lelki munkásnak. Egy sor fogalom és kérdés nincs élesen hirdetve és tisztázva. Ilyen a bűn kérdése is, szerepe az ember, az egyes ember, emberiség életében. Ilyen a sátán szerepe a világ életében, az egyén életében, a vallások életében, tanításaiban. De a Krisztus halála és szenvedése megítélésénél is érezni határozatlanságot, bizonytalanságot. A példázatok megítélésében akár az Ószövetségből, akár Jézus szájából vett példázatról van szó, nem látszik néha világos, egyértelmű értelmezés a hirdetők szájából. A világ nagy dolgainak megítélésében, mint a harcok és háborúk, az úgymond hősiesség megítélésében, de különösen az, ha vallásháborúkhoz kötődik. Vagy az ateizmus megítélésében. Annak megítélésében, hogy sok vallás létezik. Az ökumenizmus megítélésében. Nem egyértelmű az állásfoglalás a házasság, a szerelem kérdésében, a család, a gyermeknevelés, a tanulás, általában az ifjúság nevelésének kérdésében. Nem világos sokszor az ige magyarázata és hirdetése. És nagyon sok ilyen területet találunk. Sajnos a Szentírás tömörsége és a részletekbe veszés arra vezet, hogy sokszor maguk a tanulmányozók is ellentmondásos megítélést tesznek a vallásosság és a hitélet megkülönböztetésének kérdésében. Különösen napi gondok, az egyházak, mint szervezet, mint szociális intézmény megítélését illetően, mint hierarchikus szerveződést megítélve nagyok a tisztázatlanságok még a komoly hitre vágyó lelkekben is. Nyitottan, ahhoz a néhány alapvető üzenethez igazodva próbáljuk megítélni a részleteket, megítélni hitéletünket, vallásainkat és az igemagyarázatainkat, hirdetéseinket, evangelizáló munkánkat. Történelemszemléletünkben a Szentírást követve és tanulmányozva négy nagy korszakot kell elkülönítenünk az emberiség életében. Az első nagy korszak az 2
édenből eltávolodott ember Istent kereső korszaka. A különböző pogány vallások megjelenése, vallások jelentkezése mind az Isten-keresés, az elhagyott éden után visszamaradt hiányérzetből fakadó. Nos ez a korszak, ahol ezek a pogány vallások sorba megjelennek, törzsi vallások, nagyon hosszú ideig tart, míg néhány ezer évvel ezelőtt Isten közelebb hajlik az emberhez. Új korszak kezdődik, mondjuk Ábrahámmal, ahol közvetlenebbül jelentkezik az Isten prófétákon keresztül. Törvényeket ad az emberiségnek és kipróbálja egy nem nagy népen, a zsidó népen, hogy viselné Istenét. Hogy hajlana kívánalmainak eleget tenni, hogy tudna. Nos ez a korszak tart addig, amíg Jézus megjelenik a földön, amikor az Isten még közelebb hajol az emberiséghez, most már emberi testben is jelentkezve. Ezzel kezdődik a keresztyénség kora, és hát ez sok minden történelmi szakaszon átvezetve visz el a negyedik korszakig, a mai, modern, a globalizmus által jellemezhető korig. Az itt maradt pogány vallások jelenlétével és a keresztyénségben élő emberek által átélt történelem, ami valószínű már világlétünknek az utolsó szakasza. A mindenség és a mindenség Ura. A mindenség szó, fogalom jól kifejezi azt, hogy ide tartozik minden, ami van, ami létezik. Nos a mindenség szellemi. Ura az Isten, Atya, Atyaisten, a világ ura. Különböző elnevezésekkel illeti az ember, aki ezt az egész mindenséget uralja. Aki megszabja működését, tulajdonságait, törvényeit, ami ezen szellemi világon belül megjelenik. Minden hatalmú, mindent tudó, mindent látó, mindent halló a világ ura. Kapcsolatot keresve majd az emberrel, angyalokat is állított Isten. Az emberhez közvetítőt, mert ez a minden hatalom, ez nem jelentkezhet az embernek közvetlenül. Az ember logikája, esze, érzéke képtelen lenne a végtelen dimenziót, a végtelen szabadságfokú személyt felfogni, érzékelni. Úgyhogy az emberrel az Isten közvetítőn keresztül tart fenn kapcsolatot, vagy pedig majd látni fogjuk külön a Szentlélek segítségével is. Nos, a szellemi világ ura mellett létezik egy sötét hatalom is, akit sátánnak, ördögnek, vagy más néven nevezünk. A szellemi világ egyik olyan szelleme, amelyik szembe fordult az Istennel, és azóta is szemben áll, mindent kigondol, kitalál, ravasz módon, hogy ártson, rontson azokon, amiket az Isten alkotott, vagy elgondolt. Szóval, a szellemvilágnak a világ ura mellett, a közvetítésben szereplő angyalok mellett létezik egy elfajult szelleme is, amelyik a későbbi történelemben, a világtörténelemben igen komoly szerepet játszik. Az Istennek tetszett, hogy e idő nélküli, tér nélküli szellemvilágból kiválasszon, leegyszerűsítsen egy olyan részt, ahol tér is lesz, idő is lesz, történelem is lesz. Az univerzumunkat, a világunkat produkálta az Isten, mert célja van vele és ez a világ, amit mi tanulmányozunk, és amiben élünk messze kevesebb szabadság fokú, mint a szellemi világ, de még mindig végtelen tulajdonságú és tulajdonság halmazokból álló testek tömege van benne és ebbe a világba hozott egy új tulajdonságot, az életet. Életet, aminek eredete minden tudományos boncolás 3
ellenére mind máig ismeretlen a tudományok számára, az emberiség számára, sok tulajdonságát, jellemzőit tudjuk, de magát eredetét nem. És különösen nem létrehozni. Nos tehát a mindenség nagy szellemi világ az urával és az ember felé közvetítőivel és a sátánnal, ez áthatja ezen belül ezt a leegyszerűsített tartományt. Az univerzum, az, amibe azután megjelentette az Isten az életet, az élővilágot. Egy gyönyörű kertet és abba az embert. Akit kedvencének szánt, társának szánt. Aki értelmes, logikus, s tud vele társalogni, mert olyan kapcsolatot alakíthat ki vele, amelyen keresztül hallani, látni és beszélni is tudnak egymással, egymásról. Nos így indult a mi világunk, ezt a kisebb világot, ezt a kertet a mindenségen belül ismernénk jól, ha nem történt volna, ami történt. Hogy e csodálatos kertből, ahol már az élet megindult, megjelent az ember, az emberpár, a sátán a maga terveivel, gonosz ravaszságával, rá tudta venni a szabad akaratúnak teremtett, alkotott, formált embert, amely az Isten legszebb alkotásának számíthatott, rá tudta venni, hogy szembeforduljon Istennel. Vagyis hozzá hajoljon az ember az Istentől. Ezzel a világtörténelem egy új szakaszba került, amely aztán mind máig tart. Az ember Istentől elfordult, mert szembeszegült vele. Istennek a kedvence, akit jónak talált, akiről szeretett volna továbbiakban is jót tudni, társa lenni, aki az Isten legfőbb tulajdonságát elégíthette volna ki, a legfőbb tulajdonságot, ami a szeretet. És tudjuk végig a Biblián keresztül tanulmányozva a dolgokat, hogy az Isten valahogy, még amikor szigorúnak tűnik is, ott is a szeretet vezényelte és vitte a dolgokat az Ő irányítása alatt. Nos, szeretni akarónak kell valaki, akit szerethet. És ha az hátat fordít neki, és ha szebbnek talál valami más csábítót, akkor a szeretet kielégítetlen marad. Nos, az Isten szeretete maradt és Isten mindjárt a sérelme után megígéri, hogy aki vissza kíván hozzá fordulni, bizalmasa lenni, övé lenni, ráhagyni, ráhagyatkozni az életét, aki kívánja Őt hallgatni, aki tud neki kedveset mondani, akinek Ő elmondhatja a kedveseket, aki szépeket mutathat és láthat, nos, ezt az embert visszafogadja. Erről szól később az Újszövetség. A szellem fogalmát sem értjük. A szellemlényt végképp nem. Ahhoz túl gyenge az emberi agy, az emberi ész, a logikánk, ismeretünk. A szellem csodálatos lény, különösen a világ ura, mint szellem a maga végtelenségével minden értelemben végtelenségével. De az a szűkebb világ, a mi univerzumunk, a maga naprendszerével, bolygóival, csillagjaival és egyéb részeivel, a földdel, a lakóival, mint anyagi világot, az abban lévő anyag fogalmát éppen úgy nem értjük, éppen úgy nem tudjuk definiálni, meghatározni. Mennyi kínlódás a filozófusoknak, hogy megfogalmazzák, hogy mi is az anyag. Úgy, ahogy a szellemet, úgy az anyagot sem tudjuk. Csak az emberek azt hiszik, és a legtöbb ember, hogy az az a valami, amit érzékel. Hát annál sokkal több, annál végtelen sokkal többről van szó, amikor az anyagról van szó. Hiszen a legkisebb kődarab, szikladarab is végtelen sok tulajdonság együttese és az biztos, hogy ha lefosztanánk a tulajdonságait, nem maradna vissza semmi. Nem maradna egy szubsztancia, egy-egy csak valami, amit úgy nevezhetnénk, hogy az a csupasz anyag. Tehát az anyagi világ is tulajdonságok rendszere, a benne lévő anyagok, amiket így nevezünk, tulajdonságok tömegét viseli magán. 4
Az ember, a bűn és a sátán. Milliárd évekkel ezelőtt a világ ura elindította a világ történetét. Teret adott, időt indított és elindult a mi univerzumunk kibontakozása, ami tart azóta is. Naprendszerek, galaxisok tömegei, naprendszerek milliárdjai és a naprendszeren belül napok, napok körül bolygók és hasonlók töltötték ki az univerzumot. Egy naprendszernek egy közepes bolygóján, egy gyönyörű, dús, gazdag kertet alkotott a Mindenható, igazi vendégváró miliőt a földön. Fákkal, növények legkülönbözőbb fajtáival, bokrok, állatok különböző formájúak várták az Isten kedvencét, akit megalkotott. Ebbe a dús, örömre, örömadásra hivatott kertbe helyezte, teremtette, alkotta meg a föld anyagát felhasználva az embert, az emberpárt, amivel elindult az emberiség története. A világ ura társat akart magának, szeretni való társat, mert Ő az abszolút szeretet, akinek a lényege a szeretet és a szeretet tárgyára vár és a szeretet tárgyától egy kis viszontszeretetet. Akivel megértetheti gondolatait, magát, akivel tárgyalhat, akit gyönyörködtet, akinek jókat adhat, akit ajándékokkal halmozhat el, akinek szépeket üzenhet, akik örülhetnek vele és neki, gondolatainak, üzeneteinek. Nos megalkotta az emberpárt. Az emberpár jó volt, Istennek tetsző volt, az Isten körüli angyaloknak tetsző volt. Az emberpár rendelkezett mindazzal, ami a boldog élethez szükséges. Logikával, ésszel, tehetséggel, minden olyan készséggel, ami az Istennel való kapcsolatát és e kertnek az ápolásához szükséges dolgokat biztosította. Azonban megvolt a nagy mindenségben Isten ellenlábasa a sátán. A sátán, akinek igazi egyetlen fő célja a világ Urának a bántása, lejáratása, a világ Urának a gyengítése. Az ő vágya a világ Ura örömeinek az elrontása és így jó alkalmat talált az Isten által megáldott, gazdag kert birtokosainak, az embernek az adottságain, képességein keresztül megkísérelni az Isten ellen való fellépést, az Isten megszomorítását. Nos a sátán akcióba lépett hamar, s az első embereken keresztül próbálta megszomorítani az Istent. Az Isten csodálatosan alkotta az embert, úgyhogy öröme teljen benne, ezért szabad akaratúvá alkotta. Szabad akaratúvá, aki kedve szerint teheti, amit csak tud ebben a gyönyörű kertben, világban, de választhat is az ott lévő sátánra való hallgatás és a teremtő, alkotó, mindenható üzeneteinek, szavainak hallgatása között és ezeknek való engedelmesség között. A szabad akaratú embernek lehetősége volt erre. Isten azért adta a szabad akaratukat, hogy ha az ember felé fordul, akkor értékelni tudja. Mert nem valami hajbókoló, dicsőítő, magasztaló áhítatozó lényt alkotott, ami mintegy felhúzott gép hajbókol az urának, hanem szabad akaratút, aki az Isten ellen is fordulhat, aki a sátán fele is, ha úgy gondolja. Mert akkor tudja értékelni a szerető Isten az ember szeretetét, az emberét, hogy ha van egy ellenpólus, s azzal annak hátat fordítva fordul felé nyújtja kezét és fejét simogatásra, kezét támogatásra, örömadásra, hátat fordítva a sátánnak. De mód volt arra, mind máig, hogy a szabad akaratú ember Istennek fordítson hátat, a sátán fele nyúljon, annak a csábító, ravaszkodó szavaira engedjen, annak engedelmeskedjen és annak higgyen. Nos, Isten azért, hogy 5
választást biztosítson, azért, hogy érezze az ember felé döntésének a lehetőségét, örömét, módot adott az embernek elfordulni tőle. A sátán ott fogta meg az első embert, ahol szerinte, és valóban jól sejtve, ahol a legkönnyebb volt maga felé fordítani. Az önzésén keresztül, az uralmi vágyán keresztül az emberbe feltámasztotta annak a vágyát, hogy ne szolgáljon senkinek, ne legyen fölötte senki, ő teljesen a világ ura legyen, ne pedig egy világ urának engedelmeskedő. Miként kezdi ki és szerzi meg magának a sátán az embert? Először is a kétkedéssel. Tényleg van Isten, tényleg ezt üzeni, tényleg szeret téged, tényleg jót akar neked? Ami a bizalmatlanság, kétkedés beoltása az emberbe. Másik a mindent akarás. Ha egyetlen egy nyamvadt alma van, amihez nem szabad hozzányúlnod, akkor is kívánd azt, ha minden más a tied, mert még az nem lett a te tulajdonod. Az önzés, mindent akarás, ami mind máig nem szűnik meg az emberben, mindig kevés amink van, kevés amim van és a többért szívesen nyúl az ember. Úgyhogy az első emberpár hallgat e súgásokra, föltámadnak lelkében az ennek megfelelő vágyak, kívánságok. Tulajdonképpen lelkével hátat fordított a világ urának. Ez lett az első emberpár vétke, vagy inkább bűne, ez az emberiség nagy bűne és mind máig ha bűnös az ember, ezért bűnös, mert háttal áll életével a világ urának. Akit pedig Ő saját kedvére alkotott és akit mind máig változatlanul szeretve vár vissza, hogy visszaforduljon felé. Nos ez az ember történelmének az indulása és folytatódása eszerint megy tovább. A világ Ura, a tőle elfordult embert nem hagyhatta úgy változatlan viszonyok között az Édennek nevezett, kényelmes, kellemes, egészséges, színes, szép, simogató világviszonyok között e földön. Az ember számára egy romlandó világ maradt, melyben az ember lehet gyenge, beteges, halálba készülő és majd meghaló, melyben mindenféle veszedelmek, rettenthetik az embert. Amelyben a legfőbb jellemzője a félelemben maradás lesz, mert a világ Ura keze nincs ott az ő kezében és az ő keze nem a világ Ura kezében, nem a világ ura ölében és gondoskodásával ellátva, teljesedve él. Az ember kikerült az Isten közeli helyzetéből. Gyenge, halandó, beteges és szegény lett, különösen lélekben. Azóta hajszolja azt, amit elkezdett a sátán első nagy súgásai nyomán. Azóta hajtják a szenvedélyei, azóta Istennek hátat fordítva zajlik az élete. De az Isten bejelentette már kezdetben, hogy kész rá várni. A feléfordulást várja és az embert ellátta sok olyan törvénnyel, szabállyal, üzenve neki egy sor tennivalót, feladatot, gondozni e világot, szépíteni maga körül az életet. Így indította az Édenen kívül került ember történelmét. Kicsit messzebb húzódva az embertől, de el nem hagyva, szeretetét várva. Nos, a bűn megjelent. A sátán ettől kezdve minden erővel maga fele fordítva tartani akarja az embert, diktálja a sok gonosz gondolatait, gondolatain keresztül befolyásolva az embert. Lehetőleg úgy, hogy az emberek nagy része észre sem veszi, hogy Isten ellen dolgoznak. Mert sokszor kegyes pofával súgja a magáét, veszi rá az embert erre-arra, s a világtörténelmen végig húzódik a sátán produkciója, akcióinak a legkülönbözőbb formája. Néha valóban látszólagos kegyesség formájában, becsapva az emberek nagy részét. Az ember, a szabad akaratúnak maradt ember, 6
nagy része ráhallgatva él, figyel és Istennek hátat fordítva. De az a jó, hogy Isten segítségével sokan mégis csak felé próbálnak fordulni és sikerül is felé fordulnia sokaknak. A megbántott Isten nem mint egy ítélőbíró lép fel. Mert abban a pillanatban, ahogy ki kellett maga mellől engedni az embert nyúl is utána és ígéri a visszavételt és nagy örömét, hogy ha visszatér az ember hozzá. De ehhez az embert, emberiséget valami módon ki kell szabadítani az Isten ellenes sátán bűvköréből. És ehhez az embernek belátásra van szüksége. Belátásra, felismervén a két erő közti helyzetét és egyértelműen dönteni Isten fele. Igen. A bűn gyártója, produkálója, megalkotója a sátán. Az áldozata a csábító erő hatása alá került embert lett. A sátán Isten bántására, naiv módon a gyengítésére törekedve rávette és azóta is ráveszi a ráfigyelő embert, ráhallgató embert, az Isten elleni tettekre. Nos az Isten törvények sorozatát állította, tudva azt, hogy az ember azt a 6-700 rendelkezést, ami az Ószövetségben olvasható, a szeretet törvényét és a 10 parancsolatot, a többit nem tudja megtartani. Még fogalmakkal sem lesz tisztában teljesen, az ott használt fogalmakkal. De legalább az ember érezheti, tapasztalta saját tettein és nem tettein keresztül, hogy gyenge, hogy más erő is uralkodik rajta. Hogy nem tud az Istennek, a világ urának a kedvére tenni a saját erejéből és nap, mint nap, percenként bukik, elbukik, ha a parancsolatokat, az Isten óhaját ismeri is. Az Isten gyakran figyelmezteti a prófétákon keresztül az embert erre. Az ember lássa be, hogy önmagában gyenge, tehetetlen a sátánnal szemben. Mert mindenféle fogadás, az Istennek való ígérgetés is, a parancsolatok egy töredékének a megtartásával való kegyeskedés, az gyenge, kevés ahhoz, hogy tisztán állhasson újra az Isten előtt. No ezért folytatódik az emberiség története Krisztussal. Nagyon fontos tehát, hogy a bűn forrása, kitalálója a bűnre uszító, a bűnök kiagyalója az a sátán és az ember az áldozata. Nem az emberrel van baja a sátánnak. Azt nagyon is szeretné megnyerni magának. Az embert sokszor simogatja és ellátja ezzel-azzal a földi jóval is, hogy ha úgy adódik, és érdemesnek látja. Nem, a sátánnak az Istennel van gondja, baja, az ellen fúj. Emiatt és ezért az Isten által szeretett embert teszi tönkre, ha lehet. Ha nem testileg, lelkileg. E világot, ahogy lehet, különböző rafinériával rontja, bontja az idők során, pusztítja és persze ezzel a rajtalévő emberiséget is. Ezzel dacol a világ teremtőjével. Nagyon lényeges tudnunk tehát, hogy a bűn szülője, forrása a sátán nem az ember, az ember az áldozata, ha engedi magán uralkodni a sátán törekvéseit, elképzeléseit. Nagyon fontos tudnunk, hogy a sátán produktuma a sok szenvedése az embereknek, a fájdalom, a betegség, a sok nyomor, a gondok, bajok, a gyilkosságok, utálkozások, a politikákban, háborúkban. Ez mind a sátán produktuma és nem az Istentől ered, nem az Isten büntetése. Bár az Isten sokszor nem enged szabad utat a sátán durva lépéseinek, mint sokszor a betegségeknek sem. Nyílván az ember ha másképp nem tud igazán Istenbe fogódzni, felé 7
nyújtani karját, akkor az Isten még azt is megengedi, hogy a szenvedésen keresztül szorítsa magához az embert és fakassza fel lelkében a hitet, a feléfordulás vágyát. Az Ő segítsége után nyúljon és ábránduljon ki az ő szenvedéseinek, betegségeinek, bajainak, nyomorának az okából, okozójából, a sátánból. Az ember személyiség, s mint személyiség alapos megfigyelés után a Szentírás elemzése alapján is megállapítható, hogy három komponens fonadéka, hármas összetevője az embernek. A test az egyik, a pszichéje, más szóval a pszichikuma a másik, és a szelleme (nevezzük így) a harmadik komponens, amelyek fonadéka az ember személyisége. Nos, ezt a pszichét és szellemet sokszor együtt nevezzük tudatnak. Szokás így is mondani. Az ember hármas dolog fonadéka így, mindegyik összetevőnek megvan a maga funkciója, ez együtt alkotja az ember személyiségét. A testét, azt, amit legjobban ismerünk, az orvostudomány, biológia tanulmányozott területe és az ember legközvetlenebb megfigyelése alatt álló része. Amivel minden ember változatlanul bőven találkozik és együtt van, együtt és tudatosan. De az embernek van pszichikuma, a pszichéje, amelyben mindenféle lelki tulajdonság, a művészeti érzék, irodalmi érzék, szép, hűség iránti érzékek, a tudomány művelése, szeretet és sok minden együtt van, a psziché. A harmadik komponens a szelleme az embernek, amelyben az erkölcsi dolgok, erkölcsi gondolatok, olyasmi, mint szeretet, mint bölcsesség, olyasmi mint önfeláldozás, önzetlenség, segítőkészség, és sok minden hasonló és ezek ellentéte is nyer fészket, az ember szelleme. Nos, ez a szellem az, amelyben közvetlenül tud a szellemi világ hatni, az Isten a maga szent szellemével, a sátán a maga gonosz szellemével. Nos, ez a hármas fonadék, test, pszichikum és a szellem együtt alkotja a személyiséget, az embert. És testén keresztül az ember főleg a külvilággal való kapcsolatát tartja oda-vissza, hat rajta keresztül a külvilág, és sokszor viszont tud fájni, szenvedni, úgy, ahogy a test tud beteg lenni és tud örülni, meg sok minden jót is érezni. Szelleme az, amelyik szintén okozhat örömöket, szomorúságokat és az ember alkotókészsége is itt húzódik meg, de természetesen kölcsönhatásban a testtel az ember szelleme az, amelyik nyitva lehet az ég felé. Az Isten felé is és a szellem lehet a sátán felé húzó és nyitott. A szellem, pszichikum és a test együtt képezi a személyiséget. Ott van az ember akarata is, amely részben pszichikai és szellemi eredetű, természetesen nincs függetlenítve a testtől. Mindez a három fonadék együtt az ember, és ennek az egésznek testi központja kétségtelenül a fonadék centruma is az agy. Az ember agya az lényegileg más, mint minden más élőlényé, mert olyasmik húzódnak meg benne, olyasmik támadnak belőle, amik nincsenek más élőlényben, olyanok is. Az emberi agy, amely közvetít a világ és az ember között, az ember egésze között, amelyik a világ egyszerű, primitív, elektromágneses mechanikai hatásait átfordítja, bennem gyönyörű élményekké, színes világképpé. És fordítva a bennem támadó pszichikai gondolatok, testi érzések és a szellemi dolgok kivetítője a világ felé. Tehát az agy behozza a világból ami nekem hasznos és fontos lehet és kivetíti a bennem levőket a világ 8
fele. Az akaraton keresztül tettekké változtatja a gondolatokat, a vágyakat és az ember a maga világát alakítani tudja. Az agynak döntő szerepe van, de a hármas fonadék egymásra hatása és az, hogy melyik az erősebb, a legerősebb, a test diktál -e jobban, vagy a pszichikum, vagy éppen a szellem, az nagyon jellemző az egyes emberre, felfogására, karakterére. Nagyon lényeges, hogy az Isten üzenetei - igaz, hogy az agy szerepe fontos,- a szellemén keresztül érkeznek hozzánk elsősorban, döntő módon. A kölcsönhatások révén befolyásolja a pszichikumot, a testet. A sátán is tud innen is hatni. A sátán szeret hatni a testen keresztül is, ez igencsak erőssége. Jézus Krisztusról. Az Isten az embert, aki elfordult tőle, akitől távolabb került, vissza akarja maga fele fordítani, ölébe hozni saját hatókörébe, és ott boldogítani. Nos, az ember, az emberiség után nyúl az Isten. Ezt megpróbálta és ennek az előiskolája az ószövetségi időkben látszik a törvényeken keresztül. Az arra jó volt, hogy az ember beláthatta, ha figyelt, hogy úgy nem megy az Isten felé való fordulás, az Isten kedvére való élet, mert azokat nem tudja úgy betartani. Az Isten az ember után nyúl kétféle formában is. Két módon. Kívülről adott élményeken keresztül, Jézus Krisztus személyén keresztül és az ember lelkén, szellemén keresztül, belülről. Mintegy belső erőként adva Isten lelkét, a Szentlelket, hogy az embert állandóan figyelmeztesse, hogy a Szentségre emlékeztesse, hogy Istennek kedvessé tegye a Szentléleken keresztül. Tehát az egy mód, hogy Isten csodálatos szeretetével próbálkozik Jézus Krisztus földre bocsátásával. Az embernél nem elég ha valamilyen hatásra a lélek sugallatára, az élményein keresztül, a sátántól megundorodva, hátat fordít neki és Isten felé fordul, hanem az Isten azt szeretné, ha lépne is felé, ha közelítene felé. És végül elérkezzen az Ő ölébe és ezért teszi meg azokat a lépéseket, amit említettem. Az ember beszennyeződött a sátán piszkaival, az ember már nem hófehér ruhába, képletesen mondva tartja lelkét, életét, hanem mindenféle szennyek, piszkok, hazugságok, gyűlölködések, ellenségeskedések, lopások és csalások és milliónyi szennyes foltok rondítják fehér ingét. Rondította a sátán hatására a sátánnak való engedés után és alapján. Nos, ezzel a szennyes, piszkos ruhával nem közelíthet az ember az Istenhez, a Szent és tiszta isteni szellemhez, az ember szelleme. Ilyen piszkosan, szennyesen hamis módon gondolkodva, élve minden erőlködése hiábavaló lenne, hogy közelítsen. Isten ezért kereste a megoldást és magát megalázva emberi formában jelenik meg az emberek között ugyanolyan testtel, szenvedni tudó testtel jelenik meg. De tiszta, bűntelen lélekkel az emberek között, amellyel Isten mintegy magát leegyszerűsítve ad az embernek két célt is. Legalább kettőt akar ezzel elérni. Az egyik, hogy az ember lássa meg azt a nagy szeretetet, hogy a világ mindenek fölött való hatalma emberi méretűvé, emberi módon születve jelentkezik. Hogy szólhasson, hogy megérthesse az ember. Hogy ha nehezen megy amúgy a kapcsolatkeresés, találás, akkor testben jelenik meg az Isten. Másik fontos Jézus Krisztus 9
személyén keresztül, hogy megmutatja az Isten, hogy mi az a kedvére való életforma, mik az Ő fő szempontjai, ami neki tetszik, ami neki kedves. Az ember számára, és az ember ennek láttán le kell hajtsa fejét és megjelenik a bűntudat. A bűnbánat Jézus ismeretében, látásán, a Jézusról szóló evangéliumok olvasásán keresztül. Ez is az egyik fontos cél Jézus személyében. Azután Jézus ugyanúgy szenved, tudott szenvedni testileg, mint más ember. És a szenvedéseken lelki erővel az Isteni lelkével tudott úrrá lenni. Szóval Jézus személyében ez is megvan. Nos, de a legdöntőbb, legfontosabb, a legcsodálatosabb, hogy a szennyes lelki ingünk, amivel nem tudunk teljesen Isten közelébe menni, nem tudunk Istennek a kedvencévé válni igazán, hogy szívére öleljen, ezt a szennyes inget Jézus Krisztus halálával, azzal kapcsolatos dolgaival letakarja, lemossa és hófehér inggel mehetünk a Mindenható elé. Hogy tudta lemosni? Úgyhogy megmutatta az embernek, hogy élete, sátánnak való szolgálatai miatt, az Istennek okozott szomorúságok miatt mi járna neki az igazságos bíró ítélete alapján. Jézus Krisztus halálával, megaláztatásával, kínjával, pokolra való alászállásával, vagyis az Istentől való elszakadás átélésével megmutatta, mi járna neked ember. És ez, ha valaki ember ebbe belegondol, ha egy kicsit követni próbálja, átélve azt, amit Jézus tett, amit a mindenség Ura vállalt azért, hogy a lelkünk ingét tisztára mossa, az olyan hatással tud lenni az emberre, hogy keresztyénné válik, az Isten előtte mindenekfeletti hatalommá, mindennapi szükségletté lesz. Istennel szemben tett további cselekedeteit fájóvá teszi és bűnbánóvá lesz Jézus tette láttán, ismeretében. Szóval Jézus elszenvedte, amit nekem kellett volna és neked és minden egyes embernek kellett volna és kellene. Mert éppen elég rosszat gyűjtöttünk össze életünk során az Isten megbántására. Jézus halálával azt is megmutatta, hogy az ember nem bírja elviselni a szentet, még a vallásos ember sem. Ott a sok vallásos zsidó. Zsidó pap és mások. Az emberiség történetét nézve is látszik, a szentet, a szent gondolatot, a szeretet hirdetését végül is nem bírja az ember elviselni. Kivégzi a szeretet hirdetőit, Jézust, a szeretet megtestesítőjét, az Isten szerető üzenetét hordozó Krisztust. Az ember nem bírja elviselni a tisztaságot, a lelki, szellemi tisztaságot, az önzetlenség hirdetését, a szegénység hirdetését, a bűnbánat hirdetését, az ember véges voltának a hirdetését. A világ végéről. A világunk, ez az anyagi világ ideiglenes, az Isten előbb-utóbb megszünteti, de előbb megszerzi magának azokat az embereket, azokat a személyeket, akik hajlandók felé fordulni. Akik hajlandók lépni felé, akik elfogadják alázattal, meghatódva és boldogan Jézus vállalt szenvedését, kereszthalálát. Annak a jelentését, következményeit, annak a kegyelem célzatú jellegét, hogy vállalta helyettünk, megmutatta nekünk, amit Isten elengedett. Nos ez a világ fokozatos leromlásra van ítélve és a sátán még itten tud tombolni, hol rejtve, hol ravaszul. 10
De néha nagyon is, nagyon is kegyetlen nyíltsággal, rombolni, pusztítani, készíteni a világot a végső állapota felé. Ezt az Isten megengedi, mert lejár az általa megengedett kegyelmi idő. Aki nem fordul felé, akinek nem kell az Isten, aki szeretné letagadni, aki fél tőle, elhúzódik tőle, minden olyantól, ami róla szól és Őt dicsőíti, nos azok az emberek lemaradnak az utolsó időkben még meglévő kegyelemből. Attól, hogy Isten magához vegye őket. Ez az Istennek háttal élő ember jövője, a kimúlás, a lehetőség elvesztése, az Isten közeléből való kiesés, a magára maradás. Már még a sátánt is elveszik mellőle, nem marad semmije, a csupasz lelke, amelynek se öröme, se élménye, semmi életről való dolog nem marad számára. A magára maradása, az Istennek háttal meghalt ember lelkének ez maga a pokol. Nem tud vele mit kezdeni az Isten. Nincs sátán, aki eljátszadozzon vele, nincs ez az anyagi világ, amit magának megszerezhet, amiben gyönyörködhetne, ez vár az emberiségre végül is. De aki az Isten ölébe helyezte magát, annak a tiszta, boldog lét lesz a jövője. Már nem tud beteg lenni, nem lesz fájdalma, nem lesz örömtelensége, kínlódása, csak az Isten lesz előtte, a tiszta gondolat és lelki világának öröme. A Szentlélek, vagy jobban mondva Szent Szellem, amiről szó lesz. Isten csodálatos szeretete eredménye, hogy Ő, szellemét is odaadja az embernek. Annak az embernek, aki már felé tart. Aki már elfordul a sátántól és őfelé fordul. Aki elfogadja a megbocsátó kegyelmét, akinek a bűneit Isten hajlandó elfelejteni, és ez az ember, aki ily módon már elindul az Isten felé egy negyed fordulattal, akkor az Isten Szentlelkével áthatva, Szent Szellemével az ember szellemét, az őfelé forduló ember szellemét tovább hívja maga felé. Lépéseket tegyen felé, helyezze életét az ölébe, s akkor a Szent szellemével át tudja hatni a személyiségét, akkor megváltozik az ember teljes világszemlélete, életszemlélete, az emberekről alkotott szemlélete, saját magáról való szemlélete. De különösen Istenről és annak ajándékairól. De megváltozik a bajairól, a betegségéről. A Szentlélektől áthatott szellem az ember testét, pszichéjét is áthatja, megváltoztatja. Megtért, úgy mondjuk. Noha Isten a Szentlelkét felajánlja mind azoknak, akik azon túl, hogy felé fordulnak, el is indulnak felé és az életüket oda helyezik az Ő ölébe. Nos a keresztyén ember, aki a Szentlélek ajándékában részesül, aki igazán így lesz keresztyén szó szerint, az nagyon árulkodik az élete vezetésén, folytatásán, magatartásán, gondolkodásmódján, a bajaihoz, családtagjaihoz, barátaihoz, ismerőseihez való viszonyulásán. Meglátszik népéhez, az emberiséghez, egyházához, lelkészéhez, a Szentíráshoz való viszonyulásán különösen. Egyszerre a Szentlélek hatására megnyílnak a Szentírás rejtett üzenetei, halk üzenetei és napi mondanivalókat kap és talál. Nos a Szentlélek az Istennek az az eszköze, az az adománya, mellyel az ember belülről kap Isten felé egy határozott lökést, Isten felé való vonzást. Míg maga Jézus Krisztus élete és példázatai, tanítása, viselkedése, halála, az az emberre kívülről, mint látható, hallható jelenség hat és tolja az ember szellemét Isten felé. A Szentlélek belülről, a belsőnkből, a mi szellemünk áthatásán keresztül, 11
természetesen pszichésen és testünkre is hatva, úgy mondja Isten üzeneteit, úgy segít az életvitelben, s alakítja át csodálatos módon az ily módon Istenhez fordult, megtért ember életét, magatartását, viselkedését. A legfőbb ismertetője ennek, hogy ez megtörtént, hogy az ember legfőbb gondja az Istennel való kapcsolata, a legfőbb kívánsága az Isten üzeneteinek gyakori, minél gyakoribb hallása, hallgatása és gondjainak Isten felé való vitele. Minden dolgot, ami történik vele, körülötte, az ismerőseivel, népével, a világgal, azt Istentől vezeti le gondolataiban, az Istennel magyarázza, az Isten terveivel és Isten üzeneteként fogja fel. Miért vagyok beteg, miért vagyok szegény? Istentől kéri a magyarázatát, hogy miért marakodnak az emberek, miért van az az önzés, miért van a sok nyomor a világon, és miért harcol az egyik embercsoport a másik ellen. Igen. A keresztyén, tehát a már Isten ölébe helyezett, Szentlélekkel áthatott szellemű ember, az ő minden gondolatát, problémáját, eseményt maga körül, Istenből, üzeneteiből és sokszor a Szentírás olvasásán keresztül olvassa és magyarázza, értelmezi, érti meg. Mert az csak keresztyénkedő, az csak félig fordult Istenhez, nem engedi a Szentlelket érvényesülni szellemén, aki a saját bajait, örömeit, dolgait, kapcsolatait, ismeretségeit, családját, népét és ezeket a dolgokat, mind valami filozófiából, ideológiából, valami politikából, valamiféle logikából, valami tudományból akarja megérteni és megmagyarázni, nem pedig az Isten terveit, akaratát, szándékát kívánja ezekből meglátni, kiolvasni. Szóval a Szent szellemet ezért kaptuk Istentől és kapja a keresztyén ember, hogy Isten gondolatát, akaratát közvetlenebbül értse, hallja, vegye tudomásul és minden gondjába, az élet talányaiban legyen egy biztos pont, ahonnan kiindulva érti meg a dolgokat. A keresztyén ember is sokszor kerül olyan dilemma elé, hogy vajon mit is kell most cselekednem, hogy ha többféle lehetőség, cselekvési lehetőség előtt áll, mi lenne helyes? És nagyon jól tudja, hogy súg az Isten, javasol, igen. És súg a sátán, aki titokban, sokszor nagyon finom hangon, kedvesen is lehet tönkretételemre törekszik, hogy Istennek okozzon szomorúságot. Nos a dilemmán dönteni segít a Szent Szellem, ha ott van az én szellememben, azt áthatja, akkor megvilágítja, hogy mi az Isten akarata és ne téveszd össze a sátán hangjával. Akkor a Szent Szellem megmutatja, hogy Isten alaptörvénye a szeretet, ha nem afelé mutatnak azok, amiket cselekedem, ha nem a szeretet tükröződik benne, ha nem a szeretet irányába működnék, akkor az a sátántól származó üzenet minden bizonnyal. Tehát a Szent Szellem segít a döntésben, a választásban, rámutat az Isten akaratára és a keresztyén embernek nem kell töprengeni kínlódva döntések előtt. A hivatalosak. Hivatalosak Isten közelében, országában. Isten gondoskodott arról, hogy Jézus tanításai, gondolatai, legfontosabb gondolatai és főleg hívása a Szentíráson keresztül, tanítókon keresztül, lelkészeken keresztül, misszionáriusokon 12
keresztül eljusson nagyon sok emberhez. Ezek a hivatalosak, akiknek Isten üzen azért, hogy felé fordulók és indulók legyenek országának tagjai. Nos a hivatalosak közül sajnos úgy tűnik, nagyon kevesen fogadják el ezt a belépő ingyenjegyet a mennyországba, Isten közelébe. Nagyon kevesen. A hivatalosok egy része nem lép, nem akar, itt felejtkezik a világ csodáiba, szépségeibe és a hivatalosok élnek a reménnyel, hogy majd Isten közelébe kerülnek, a menyegzőre. Nos Isten akkor úgy dönt, hogy lemond a hivatalosok azon részéről, akik nem óhajtanak a menyegzőre jönni és kinyúl azok felé és szívesen fogadja mindazokat, akiket nem ért utol a hívó levél. Akiket elterelt valami hitvilág, pogányok, akik nem hallottak az ő igazi üzeneteiről, hívásáról. Akkor Isten ezeknek is kinyitja birodalmát és a maga környezetének az áldásait és befogadja őket. Ez az üzenete a Szentírásnak, a hivatalosság kérdésében, tulajdonképpen mindenki hivatalos lenne, de csak kevesen lépnek be maguktól önként azok közül a menyegzőre, akik külön meghívó levelet is kaptak személy szerint. Az áhítatról. Keresztyének körében sokszor hallott kifejezés: áhítat. Igen. Az ember lelkét, pszichéjét és szellemét is átjárhatja az áhítat. Az áhítat az egy olyan állapota a szellemnek, ahol a világ egyéb dolgai kimaradnak a figyelemből. A körülmények, a helyzet olyan, hogy beszűkül a figyelmünk és teljesen a szent gondolatok irányába fordul a lelkünk, a világ elterelő dolgai kimaradnak, s a lélek, szellem közelebb kerül az Isteni szellemhez. De áhítat lehet pszichikai vonalon is, amikor valami nagy szépség, természeti szépség, vagy valami alkotásnak a szépsége, csodálatossága, érdekessége annyira leköti az emberek figyelmét, hogy elfeledkezik sok mindenről. Akkor egy olyan lelkesedés tölti el. Ez is áhítat a pszichikai, pszichológiai területen, valami hasonló a szellem áhítata. De ez az áhítat mindig a Szentlélek áldásával együtt a Szent Isten gondolatain, üzenetein való elbűvölődés, ámulat. Lemaradnak a világ minden egyéb, kevésbé lényeges dolgai. Áhítatot ki tudnak váltani templombelsők, csend, a fehér falak belül, amikor az ember gondolatvilága beszűkül a szent gondolatok felé. A világ Ura felé mozognak az agyi tevékenységei, szelleme, átjárja a szellemét a Szentlélek hatása, a csendbe, békébe és tisztaságba. Ilyen áhítat lehet egy tengerparti csendben, egy erdő csendjében, a legkülönbözőbb helyeken csodálatos élménye az embereknek, s az igazi szellemi áhítat az mindig felfrissíti, felerősíti szellemi életünket, gazdagítja, jól esik és lemaradnak, legalább is ideiglenesen a világ legkülönbözőbb aggasztó dolgai. A véletlen. A Szentírás nem ismeri ezt a fogalmat. Nem szerepel ez a kifejezés a Szentírásban és nem szerepelnek az ehhez csatlakozó rokon kifejezések, mint a sors, a balsors, a fátum, a végzet és hasonló kifejezések. Amiket bizony anyagi 13
világunkban az emberiség nagy része használ, a tudatlansága alapján, a világ meg nem értése, a jelenségek meg nem értése miatt. Amikor nem találja a jelenség, a dolog, történés okát, akkor véletlennek mondja. A történések láncának, időbeli lefolyásának a menetét, ha nem tudja lépésről-lépésre ellenőrizni, akkor sorsnak mondja. Ha rossz a kimenetele végzetnek és hasonló kifejezésekkel árulja el, hogy a jelenség mögött nem talál semmit, az okot. Igen, a véletlen kétféle értelemben is az ok hiányát akarja kifejezni, azoknak a nem tudását, vagy esetleg teljes hiányát. A Szentírás nem ismeri a véletlen fogalmát. A szellem világában a véletlen ismeretlen, mindennek oka van, a kauzalitás elve érvényesül keresztyén felfogásunk alapján és látásunk alapján. Oka pedig elsősorban a világ Ura, annak az intézkedése, gondolatai, azokból erednek történések, dolgok. Az Ő általa megszabott keskeny úton halad a történelem, a történések láncolata. A találkozások, ami leginkább a véletlent mutatja, emberpárok találkozása, a természeti jelenségek egy időben előfordulása és hasonló találkozások tömege. Amikben mindig ott rejlik az, amit az emberek véletlennek neveznek, mert okát általában nem ismerik, ha nem előre kitervezett módon jelentkezik. Nos az anyagi világunkban, az emberiség körében a véletlen szót használja az ember, amikor nem tételez föl egy sor jelenség mögött egy hatalmat, egy szándékot, egy tervező erőt. Nos. Az Isten akarata, szándéka, terve alapján történő dolgok mellett sajnos a sátán akarata is lehet a jelenségek mögött és sokszor az van. Ilyenkor Isten belátása szerint engedi is a sátántól származó okot érvényesülni. Amikor az ember életét, cselekedeteit, történéseket, az Isten által tervezett szándékot a keskeny útról letolja a sátán a széles útra, emberek életét, viselkedését, magatartását, gondjait. Nos a véletlen az egyik olyan az emberiség életében, szóhasználatában, beszédében és sok ember komolyan is veszi, hogy ez ok nélküli történés. Az embert kiszolgáltatottá teszi még akkor is, hogy ha ezt az ember, sok nem gondolkodó ember nem érzi át. Hát, hogy ha véletlen tényleg van, akkor bármikor történhet bármi velem, hát akkor nincs mögötte egy elgondolás, egy hatalom, aki pl. szeret, vagy aki éppen haragszik rám, akkor ahogy esik úgy puffan. Szóval kiszolgáltatott a történéseknek, a természetnek. Azaz ilyen gondolkodású ember ha mélyebben gondolkodik, akkor nagyon alázatosnak, nagyon félénknek kell lennie, ha mélyebben néz a lelkébe. Ez bizony csak a felületesen gondolkodó és Istent nem ismerő, sátánba nem hívő embernél valahol meg is kell, hogy lásson. Hát igen a szerencse, ami a véletlen fogalommal együttjáró másik kifejezés, ami a legtöbb embernek valamiféle biztatást ígér, anélkül, hogy feltételezne mögötte szándékot, segítő erőt. Vagy éppen rosszindulatot, a balszerencse esetében. Szóval olyan ember, aki ezekkel a fogalmakkal él és gondolkodik és szavaiban, beszédében használja, annak bizony az élete, ha mélyebben gondolkodik és mások szemében is érződik, nagyon labilis, nagyon támpont, támasz nélküli. Úgy beleél ebbe a nagy világba, nem tudva mi lesz holnap, mi vár rám, milyen rettenetek várnak rám és hogy alakul a következőkben az életemé, a környezetemé, országomé. Szóval a keresztyén ember a Szentírást tekintve nem ismeri a véletlen fogalmát, a szerencse fogalmát, nem ismeri a balszerencse fogalmát, a pechet. Nem ismeri a 14
sorsot, mint ok nélküli kiszolgáltatottságát az életének, az emberiség életének, a hazája életének, hanem hisz tudatos hatalomban a dolgok mögött. Meg kell mondjam, hogy a mai tudományunk szerint az okot sokszor nem érzi, fedezi fel az ember és ilyenkor szereti ugye az Isten népe, a gondolkodó ember, a száraz tudomány a véletlen szót, az esetlegességet, a valószínűséget, s hasonlókat használni, ezeket a fogalmakat, de úgy gondolja, hogy megvan, megvan az ok, szinte biztos benne, csak nem ismeri, nem tudja még. Azok itt vannak, valahol az anyagi világban. De ma már a modern tudományok ismernek olyan jelenségeket, ahol a tudomány nem meri feltételezni, hogy egyáltalán van ok, ami eldönti az így vagy úgy viselkedést. Itt gondoljunk az atommagfizika egyes jelenségeire. Bizonyos statisztikai jelenségekre pl. Tehát a véletlen kifejezést használják akkor is, ha van ok, de nem ismerjük, akkor is, ha nincs ok és persze akkor se ismerjük. Keresztyén ember tudja, hogy a dolgok mögött két hatalom jöhet szóba. Istené, aki mindenképp kontroll alatt tartja a másik hatalomnak, mint oknak a dolgait, viselkedését. A keresztyén ember legfőbb feladatai Itt a feladat szó, ez nem azt akarja jelenteni, hogy az Isten a földön élő híveit, keresztyéneket, munkaszolgálatosoknak, valami munkaszolgálatos tábornak tekinti az együtteseit, a gyülekezetet, a földön élő hívei együttesét, hanem valóban legalább is két nagy feladatot vár az ő híveitől. Szeretettel vár, nem mint egy ítélőbíró, vagy valami munkavezető, hanem tudja azt az Isten, hogy az élő hit, amit megkaptak az övéi, ennek az élő hitnek a megtartása, életbe tartása, elevenen tartása, frissen-tartása az igényli a használatát. Jól tudja ezt az ember, hiszen a fizikumunk akkor marad erős, egészséges, ha használjuk. A pszichénk akkor, ha gondolkodunk, tanulunk és így tovább, hasznosítjuk. Természetes, hogy a szellemünk hasznosítása, használata, az a szellem életbentartásának egy segítője. Nos az első legfőbb feladata a keresztyén embernek az Atyával való folytonos, lehetőleg folytonos, életszerű kapcsolat, kapcsolattartás. Ugyan a világi élet, amíg a földön él az ember, s a világi különböző szükségleteinek megszerzése, egészség biztosítása és különböző evilági feladatok ereje lefoglalja az ember ideje nagy részét, figyelmét. De éppen ezért, emellett, s hogy az ember mégis szellemi egészségben maradjon, kontaktusba kell lennie a Szentlélek segítségével, annak az érvényesülési lehetőségét biztosítandó, az Urával. Ami azt jelenti, hogy tárgyal az Istennel, imádkozik, hogy utána böngész a gondolatainak. A Szentlélek hajtja, hogy keresse az ember az Istenről szóló, gondolatairól és óhajáról szóló mondásokat, üzeneteket. A keresztyén ember vágyik oda, ahol Istenről van szó és az Ő dolgairól és az Ő tanácsairól, az Ő gondolatairól. Ez a kapcsolat. Ez a Szentlélek segítségével, ösztönösen, önkényesen, mindenféle erőlködés, nyögés és különböző programozás, beprogramozás nélkül is a keresztyén emberben érvényesül, azt hajtja valami az isteni gondolatok megismerése felé. Úgyhogy ez a feladat, ez akkor biztos
15
teljesül, ha sikerül a világ elcsábító, mindenféle mutatványos dolgaitól való leválás, a világnak való tetszésbe való nagy erőfeszítések szüneteltetése. Másik ilyen fő feladat az, hogy a keresztyén ember nem lehet remete módon világtól elfordult, teljesen kikapcsolódott, magába zárkózott, roskadott és tisztán imát mormoló és szent könyveket olvasó valaki. Mert ez a szellemi önzés egyik jellegzetes tünete, amikor egy keresztyén ember nem tud kinyílni társai felé, lelkitársak felé és a még nem lelkitársak felé. Igen, a Szentlélek e segítségével Isten kívánja, hogy tegyetek tanítványokká mindenkit, akit lehet. Próbáljatok tanítványokká tenni, keresztyénné tenni, tanítani, mondani. Úgy mondjuk, hogy bizonyságot tenni, amit tapasztaltunk. Isten erejét megmutatva, úgyhogy keresztyén embernek ez a másik nagy feladata, a többi ember felé való fordulás. Ez nem egyszerűen karitativitást jelent. Igen, valószínű ez is benne van. Benne van, de még inkább benne van az a szándék, hogy megmutassa azt, hogy nem egyedül élnek a világban, elhagyva az egyes emberektől, hanem hatalmas Uruk van, aki minden embert személy szerint számon tart és számít rá. Nos. Keresztyén embernek van egy ilyen, hogy úgy mondjam missziói szolgálatra való felszólítása, a Szentlélek nem hagyja magába roskadva, fordulva a keresztyén embert. Nagyon szomorú, hogy sokan régmúltakból is tudjuk, a remeteség, meg ilyen jelenségekből, meg a különböző épületekbe való visszavonultságát keresztyén embereknek, hogy bizony nagyon tévesen terjedt a keresztyén, Isten felé fordult emberek közt is az a gondolat, hogy talán e világtól el kell zárkózni, az a jó, ha kizárjuk minél jobban a világ hatását. Bizonyára a világban lévő sátáni hatásoktól való tartózkodás biztos, hogy fontos. De a keresztyén embert Isten küldi, oda küldi, bizony, hogy mondjam szellemi vonatkozásban veszélyes terepekre is, veszélyes embertársakhoz is és néha bizony értetlen, gúnyolódó emberek közé is. Valami módon bizonyságot tenni a láthatatlan és a testi szemmel, füllel, - ha nem akarja valaki, akkor nem tapasztalható - Istenről. Nos. A legfőbb feladatokon kívül természetesen, s ezekből következően is számtalan szép feladat, tennivaló akad, beleértve még a karitatív tevékenységet is, de nem szabad elfelejteni, hogy a szellemi területen kell először és elsősorban tenni. Minden ember más. Minden keresztyén is más. És ennek megfelelően kívánja, kéri az Isten a neki való szolgálatot. A keresztyén ember tevékenységét, hogy úgy mondjam testre szabottan, a különböző lelki munkák, mások fele irányuló tevékenységét a keresztyén embernek. Az egyik keresztyén embernek leginkább a lélek segítségével a tanítás adódik legjobban, az megy legjobban, azt szereti legjobban tenni, a másik embernek mások lehetnek a feladatai. Tehát az egyik keresztyén embernek az Isten a Szentlélek súgásával, segítségével a tanítás tehetségét adja, és vágyát arra ösztönzi. A másiknak az igemagyarázatot, az igének a tanulmányozását, mélységeinek a boncolását, a harmadik keresztyén embernek karitatív tevékenységet, visz, buzdít. A legkülönbözőbb módon fordulnak így az emberek a más embertársak felé. De 16
világért sem térítésről van szó és megtérítésről, nem ez a feladat. Az a Szentléleknek, az Isten erejének a dolga. Nekünk embereknek, keresztyén embernek, a mi szellemi tapasztalataink, ismereteink, Isten ismeretünk és világismeretünk átadása, megfelelő tapintattal, szeretettel, hozzáértéssel, a nekünk adott talentumok érvényesítésével, ez a feladatunk. A megítélés nem a keresztyén ember dolga, a mások ítélete, elítélése, az az Istenre tartozik. Nekünk, persze a bűnökre mutatás lehet feladat, de inkább azokból való kigyógyulás útjának megjelölése és a világ urának bemutatása, szeretetének mások előtt is való megmutatása, dicsőítése a saját életünk és gondolatainkon keresztül is. Igen. Feladatunk a komoly könyvek ajánlása is, komoly írások, beszédek alkalmi javasolása is, ahol embertársaink segítséget kaphatnak lelkileg, és más keresztyén gazdagodhat. Tehát a munkás keresztyén az az Istennek az embere, nem az, amelyik befeléfordulva csak magával törődik. „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…” Ezzel a kedvenc énekemmel választom el az előző témánkat az újabb gondolatsoraimtól, amelynek azt a címet szeretném adni, hogy a A tudományok tudománytalansága, tévedései, bizonytalanságai, érhetetlenségei. Nagyon fontos témakör mind azoknak, akik messziről nézik a tudományokat, akik távolról, vagy csak iskolai tanulmányaikból hallanak egy s mást a tudományok mélységeiről, gondjairól, problémáiról, állításairól és azoknak akik nagyon bíznak az emberi elme e tényleg sokszor csodálatosnak tűnő produkcióiban, alkotásaiban. Mert vitathatatlan, hogy a tudományok (itt most elsősorban a természettudományokra gondolok) nagyszerű alkotásokkal, felfedezésekkel, világ megismeréssel szolgálták az emberiséget. Tette érdekesebbé, gazdagabbá, produktívabbá az emberiség életét, különösen ami a műszaki megvalósítások, a kémiai anyag átalakítások, gyógyítások terén van jelen. Szolgálta sok szempontból az emberiséget, azonban nagyon fontos figyelmeztetnünk arra, hogy a tudományok nem mindenhatók. De még a jövőben sem biztatnak a dolgok arra, hogy azok lesznek. Ezért is gondolom ezt a témát ennek a szalagnak a hátralévő részén körüljárni. Az ember, az emberiség gondolatvilága, tudata legalább két nagy területen működik, kutat, gondolkodik. Az egyik nagy terület, gondolati mező a vallások, a vallás mezeje, nem találok jobb szót rá. Nem csak a szakrális gondolatok, vizsgálódások, töprengések, kétségek tartoznak ide. Hanem erre a területre tartozik a sok ezoterikus gondolkodás, töprengés, a parapszichológiai kérdések, a telepatikus jelenségek, a spiritiszta gondolatok. Ide tartoznak a különböző távolható és különleges gyógyító gondolatok, természetfölötti erőkben bízó 17
eljárások, csodák, tanulmányozása, kérdése, természetesen a legtöbb szakrális és vallási kérdés, nagy vallások témaköre, problematikája is. Az ateizmus és az istenhit különböző változatai ezek is. A másik nagy tudati terület, gondolati terület, amelyet többé-kevésbé bizonyos absztrakcióval az előbbitől el lehet különíteni tanulmányozás céljára, a tudomány területe. ami szintén szélesebben értendő, hiszen a tudományok maguk is legalább is két nagy fejezetbe folynak, nevezzük bölcsésztudománynak, a másikat természettudománynak, de talán még harmadiknak szóba hozhatnánk a társadalmi, közgazdasági témaköröket is. Tudományok területére tartoznak a világ megismerésére való szisztematikus törekvések, munkák, maga a természettudománynak nevezett részterület is ezen a mezőn legalább három ágra bomolva folyik. Többé-kevésbé összefüggőek ezek az ágak. A műszaki oldal, ahol a tudományos feladat konstrukciók létrehozása, eszközök létrehozása, az ember életét, munkáját segítő találmányok megvalósítása tartozik ide, a gyógyítási eljárások rendszere. A másik ága a természettudományos területnek, ahol a törvényeket keresik, az egyes mennyiségek, jelenségek közti relációkat, törvényekbe foglalását ezeknek próbálják megfogalmazni, megalkotni, ez a teoretikus része, de kísérleti laborokban folyó része is a tudománynak. Aztán a természettudományhoz, mint harmadik részterület sorolható a tudományok elmélete, ismeretelméleti kérdésköre, a tudás, az igazság fogalma, meghatározása, a kutatási metodika, metodológia kidolgozása, kigondolása. A tudományok történeti kérdései, hogy alakultak idő során, folyamán, miért úgy, ahogy, szóval a természettudományon belül legalább ez a hármasság megtalálható. A bölcsésztudományok egészen más módon tagolhatók és tanulmányozhatók. Ott több a leírás, több a megfogalmazási probléma, több az oknyomozás, az időbeli oknyomozás. A társadalmi jelenségeknek és a közgazdaságnak területe pedig az éppen folyó emberi termelés, termelő munka, közigazgatás és közlekedés és kereskedelem és ügyek problematikája. A gondolatvilágunk két nagy területe a vallási és a tudományosnak nevezett területek természetesen kölcsönhatásban vannak, nem teljesen függetlenek, csak bizonyos absztrakcióval tudjuk őket külön kezelni, tárgyalni. Egymásra is áthatnak és ez meg kell mondani a történelem során nem egyforma mértékben. Mert az ősidőkben természetesen nem váltak így szét a dolgok a kétféle terület, a mitológiai időkben ugyancsak nem. Aztán a görög filozófiák idején kezdődik valami különválás, de még mindig nem egészen. Mert a középkoron keresztül végül is az ókori tudományoskodás, filozofálás az absztrakt, az elvont elméleti okoskodás, tudományoskodás és a vallási gondolkodás erős összefüggésben működött és maradt. Aztán jöttek a tudományos forradalomnak nevezett idők, a Galilei-Newton féle változások, a tudományos gondolkodásban, aztán ennek a továbbépülése a matematikával. Majd megjelenik a biológia tudománnyá válása, 18
evolúciós elmélet megjelenése. Aztán atomista gondolkodás, az anyagszerkezeti gondolkodás eluralkodása, egyre inkább szétválik a tudomány és a vallásos gondolkodás. Majd jön a sugárzások felfedezése, ahol megint valamelyest találkozik a vallásos és a tudományos gondolkodás területe. Aztán a modern kvantummechanikában különösen a mélyen látó tudósok gondolkodásában újra közelebb kerül a vallásos gondolkodás és a tudományos gondolkodás világa. Bizony előjönnek a misztikus területek is, teret kapnak, meg egy csomó megoldatlan kérdés jelentkezik, mindmáig nem kapott megválaszolást, megoldást. Szóval ez a két nagy gondolkodási terület, tudományos és a vallási típusú, hol erősen különvált, hol nagyon összefonódott, hol hasznára válva a tudományos gondolkodásnak, hol kárára válva egyik a másiknak. De mindenképpen kapcsolatban vannak ezek a gondolkodási területek az ember, az emberiség fizikumával, testével, agyával, érzékszerveivel és idegrendszerével és életformájával, anyagi világbeli történetével is. Éppen ez a kapcsolat a testi-anyagi világ, az emberi agy, érzékszervek és az elvontabb tudományos gondolatok és vallási gondolatok kapcsolódása, összefüggése okoz mindig gondot és zavart is mind a három területen tulajdonképpen. Egy csomó értelmetlenséget, magyarázatra váró gondolatot, elképzelést, ideológiát ébreszt, támaszt fel. A tudományok, természettudománynak is egyik alapvető gondja a keletkezések, a kezdetek kérdése és egy másik a végtelenséggel való gondolkodás, töprengés, a végtelenség gondolatának beépítése a tudományokba. A megoldatlan két téma. Még az én gyermekkoromban, diákkoromban, az 1930-as 1940-es évek első felében minden diák azt tanulta, hogy ez az univerzum nem keletkezett, ez az ősköd-elmélet, amelyet filozófiai oldalról Kant filozófus, matematika filozófus oldalról Laplace gondolták ki, sőt vitték be a tudományos fogalmak közé. Ősköd, valamiféle primitív, egyenletesen eloszlott anyagi dolog létezett mindenkor, ami elkezdett csomósodni, strukturálódni, történetet indítani. Ebből alakult volna ki a mi univerzumunk, ami végtelen anyagú, végtelen méretű. Nos ezen nevelkedtek fél száz évvel ezelőtt a diákok. Ez volt a tudományos álláspont. Aztán jött a döbbenés ugye, jó félszáz éve, a megdöbbenés, hogy az univerzum úgy néz ki, hogy tágul. És minél messzebb nézzük az égi jelenségeket, annál nagyobb sebességgel látszanak távolodni, tehát egy divergenciája létezik a világ anyagának, egy központból kiinduló. Nos ha ez így van, akkor itt kezdetnek kellett lenni, amikor ez az ősgombóc, ez az ilyennek titulált kis képződmény elindult divergálni és szétterítette anyagát és szerkezetet produkált neki. De minden esetre ettől kezdve a tudósok a világ végtelen idejéről, az ősköd elméletről hallgatnak. Igaz, hogy sokáig nem nagyon hozták ezt köztudatba, még mindig óvatosak e tekintetben, mert itt valami kezdet jelentkezne, s a kezdettől irtózik a tudomány. Mert ha kezdődik valami, akkor azt valaminek ki kellene váltani, ami kívül van ezen a világon.
19
Nos, a divergáló univerzum gondolata ellen mindenféle nagy tudós próbálta felvenni a harcot. Még mindig vannak ellenzői, van többféle kiinduló gombóc gondolata. Van olyan, hogy a világ azért tágul, mert állandóan termelődik a háttérben anyag és ugye így próbálja megőrizni nagyjából a sűrűségét. Tehát soha tulajdonképpen nem megy teljesen szét. Különböző elképzelések vannak magának az induló állapotról. Hogyan történtek ugye az első másodpercek. Legkülönbözőbb fantáziák indultak meg többé-kevésbé tudományos dolgokkal alátámogatva. Tehát a kezdet. A kezdete az univerzumnak, az ellen a legerősebb érv, hogy fluktuál az univerzum. Semmi bizonyíték erre. De ez így mégis elfogadható lenne, hiszen akkor lehet végtelen jövőben gondolkodni, hol összehúzódik, hol divergál, megint összehúzódik, megint divergál és ismétli önmagát. Nos ez is egy divatos elképzelés. Persze 15 milliárd, vagy még több időbe visszafelé extrapolálva gondolkodni, az nagy naivitás és nagyon bizonytalan. Úgyhogy itt a tudománynak az egyik, kétségtelen megoldatlansága. No de a kezdet. Ott vannak a biológusok. Mióta a biológia tudománynak tarthatja magát, az evolúció-elmélet birtokában, az élet keletkezése teljesen bizonytalan, nincs rá egy elfogadható elmélet. Tudniillik olyan ha lenne, akkor az ember létre tudná hozni a mai technikájával az életet, de a létet? S ezt elismeri a biológus is, ha odafigyel, ha egy kis filozófiai érzéke van, hogy az olyan többlet az anyagi világban, egy olyan léttöbblet, amit nemcsak hogy nem lehet kimerítően kimagyarázni. Bármilyen élettanokat is írnak az okosak. Hanem létrehozni nem lehet. Megszüntetni lehet. Az élet olyan léttöbblet, ami végtelen sok gazdagsággal rendelkezik és ha csak részletekben, valami életjelenséget tud is produkálni, a kémia, biokémia, biológia, akkor óriási nagy ovációval hirdetik és írják a cikkeket róla. Nem. Élet kezdete, keletkezése titok a természettudomány számára. Mindenféle hipotézisek vannak. A földön kívüli létezése az életnek mindez idáig titokban van, bizonytalan, csak a hite a biológiának, az őslénykutatásnak, de az egész evolúciós elmélet is tele van hitelemekkel. Hiszen, ha az élet létre is jött úgy, ahogy valaki elképzeli, próbálja bizonygatni, még akkor mindig ott marad az a sok minden, ami törvény, az élő anyagot így, úgy alakítja. Az evolúciós elmélet sosem tudja teljesen kimeríteni a továbbélés, a szaporodás, a fajok legkülönbözőbb, igen nagy számának a létezését, ahol egyszerre léteznek a primitívek, a legprimitívebbek és a legbonyolultabb élő anyagok. Nem is szólva arról, hogy ott áll a tudományok tudománytalanságában, hogy a termodinamika, ami minden mozgó anyagra kötelezően érvényes, struktúrákra, szerkezetekre, az ellentmond egy tartós szisztematikus, hosszú időre érvényes fejlődési vonalnak, fejlődésnek, illetve bonyolódásnak, amit ugye végül is értünk fejlődés alatt az élő világban. Amely egyre bonyolultabb élőlények, egyre bonyolultabb érzékszervekkel, létformákkal, társadalmat képzésekkel ugye ellentmond ez a szisztematikus bonyolódás az entrópia törvénynek a termodinamika entrópia törvényének. Ami 20
ellentmond annak, hogy a magára hagyott, hangsúlyozom: magára hagyott anyag a bonyolultság irányába fejlődjön, mozogjon. Nem. A magára hagyott anyag szétzilálódni akar, szétrázódni és gázok irányába fejlődni és így tovább. Ezt mutatja a fizikának ez a fejezete. Tehát óriási tudománytalanság, vagy legalább is megrágni való témák vannak az élet keletkezése és tovább alakulása területén a tudományokban. A tudományokat komolyan megterhelő fogalom a végtelen, a végtelenség fogalma. Tudniillik nem tudom mi az. Az egyszerű ember az égre néz, azt mondja, az arra végtelen, a végtelen távolság. A tudományok valójában nem tudnak vele mit kezdeni. A matematika és a mértan, amelyiknek viszont most már jó pár száz éve egy fontos témája lett az analízisben, a végtelennel tud számolni, sőt különböző mértékű végteleneket is kigondolt. Csinál rájuk algebrát, a végtelen számok algebráját. Igen. A végtelen sok és a végtelen kicsi szintén nehéz. A végtelen kicsi. Mire gondoljunk? Igazán nincs a gondolatnak tartalma. A semmi, a nullánál több, de nem semmi, valami nagyon nagyon kicsi, de nincs megmondható mérete. Szóval a végtelen, a tudományoknak egy terhelő fogalma. Az időbeli végtelenség ugyancsak. No már a görög filozófusok is bajlódtak ezzel. Végtelen. Mondjuk a görög gondolkozás szerint ugye azt mondja, hát hogy ha a görög katona odaérne a végére, úgy gondolván, még mindig el tudná dobni a dárdáját kijjebb. Tehát nincs vége valójában a dolgoknak. A másik fontos téma minden tudományok alapja, a tudományos gondolkodás lényegében a kauzalitásban való gondolkodás. Az ok-okozat gondolkodás. Mindennek oka van, vagy okai vannak. Akkor viszont ez egy okozati láncon folyó világ, vagy okozati láncokon folyó történések bonyolult rendszere. Az okozati láncok metszésébe történnek események. De ha okozati láncok együttese adja a világ történetét, akkor a láncnak valahol van vége. Az első ok. Ilyeneket emlegettek filozófusok is. Természetesen a vallások különösen, az első ok, annak okozatai és így tovább történnek a dolgok. Igen ám, csak a tudomány nem szereti a bizonytalan kezdetet tudomásul venni. A tudomány úgy gondolkodik, úgy szeret gondolkodni, mintha mindig minden lett volna, csak megy a fejlődés, valahonnan valahova. Ha ezért kellett kigondolnia a világképet is, amely valamiféle nagy univerzális gyűrű, aminek tényleg nincs vége, az ok-okozati lánc önmagába záródik és így folynak a dolgok. Igen. A tudományok egyik természetes tartalma az ok-okozati taglaló gondolkozás, anélkül mozdulni se tud, nemcsak a természettudományok, más tudományok se, de hordozza magában ezt a problémát, az első ok problémáját, vagy az önmagába görbülő, periodikusan talán ismétlődő univerzum világképet. A természettudományok általában, a tudományok általában is, de a természettudományok nagyon tudatosan, a középkortól kezdve, a középkor végétől, mondjuk a reneszánsztól kezdve különösen tudatosan építenek az indukciós gondolkodásra. Tudományos gondolkodásunk alapja, egyik alapja, 21
módszere az indukcióba való gondolkodás. Hogy ha egy dolog, egy mennyiség, egy jelenség ismétlődik olyan viszonyok között, ugyanolyan viszonyok között ugyanúgy, akkor azt el kell fogadni, mint igazságot, mint örök igazságot, mint valami törvényt, és akkor taníthatjuk, hogy a világnak az egyik tulajdonságáról van szó. Az indukciós törvény is magával hozza a problematikáját. Hipotézis. Hipotézis, ha egy nyíláson, egy kert nyíláson jönnek a libák, fehér liba, elől, másodiknak is fehér liba, harmadiknak is fehér liba és így tovább, igen de a 25.? Az is fehér lesz? Igen. Az indukciós gondolkodás szerint, de ki van zárva, hogy esetleg fekete liba következik? Kizárva nincs. Ki tudja!? De az előzőkből következtetünk induktívan gondolkodva. Másik ilyen törvény, amivel élnek a tudományok, a dedukció törvénye. Mióta a matematika oly nagy sikereket ért el és Newtontól és másoktól, a későbbiektől különös sikerrel alkalmaztatott a matematika, főleg az analízis, geometria és más területek, a természettudományos összefüggések kifejezésére, időbeliségek leírására óriási tekintélye lett a matematikának. Minden tudománytól elvárjuk a matematikai építést lehetőleg. A dedukciós gondolkodást. A logikát megköveteljük. Azt, ami a matematikában teljes szépségében mutatkozik. A deduktív gondolkodást megköveteli a tudomány, lehetőleg matematikailag, lehetőleg képletszerűleg, lehetőleg summásan kifejezhető legyen az igazság. De hát aztán a tudományoknak még egyéb meggondolások alapján rögzült gondolkodási módszere van. Ilyen a pozitivista gondolkodás. Azt kell komolyan venni, ami érzékszervekkel is legalább elvileg elérhető, tapasztalható, amelyik olyan, hogy alapján konstruálható, más anyagi építmény hasznos, vagy haszontalan gépezet, és így tovább. A gondolkodó emberiség életében úgy tűnik nekem, hogy kezdetben hiányzott ez a fogalom, hogy véletlen. Az ok-okozati kapcsolatban gondolkodó volt mindig az ember kezdettől fogva, csak legfeljebb az okokat már nem földi jelenségekben kereste, hanem e földi eseteken túl, ilyen módon misztikus magyarázatokat talált, de magyarázta, okot talált, ok-okozati módon képzelte az eseményeket. Nos, az emberiség fejlődése során egyre inkább elfogadottá vált ez a kifejezés, hogy véletlen. Dialógus Két személy között, két tanult fiatalember között. Az egyik Pál nevet viseli, ő keresztyén, mélyen hívő, ennek megfelelő világképpel, hittel. A másik neve legyen Tamás, aki szintén szorgalmas, dolgos értelmiségi fiatalember, de a munkája mellett, a mindennapi szokásai mellett nem különösen mélyedt el soha a világ egészéről gondolkodásba az élet értelmén, az élete történetének az okán, hogy miért épp úgy, ahogy alakultak dolgai, az övéi, a városáé, az országáé, a népéé és a világ történeté.
22
Nos. Dialógus, egy beszélgetés tulajdonképpen, amiben ellentétes nézeteket is összemérnek, egymáshoz hasonlítanak. A középkorban, különösen a középkor vége fele már nagyon nagy divatja volt a katolikus egyháznál. Például a lelkészi vizsgáztatásoknál, teológiai vizsgáknál, ahol az ellentétes nézeteket két szembeállított szószéken álló fiatalok mérték össze. Ilyenek a középkori dialógusok. Ezekben a nagy teológusok, görög bölcsek, mint Arisztotelész nézeteinek az összeméréséről volt szó. Idézeteket olvastak egymásnak a fejére, idézetekre válaszoltak, úgy próbált fölékerekedni egyik vitatkozó a másiknak. De én most olyan dialógusra gondolok, ahol nem idézeteket mérnek össze, idézeteket állítanak szembe az okosok, a nagy tanítók, nagy teológusok nézeteit és tudósok nézeteit. Hanem az illető fiatalok egyéni életéből, tanulmányaiból, gondolataiból fakadó nézeteket, illetve a keresztyén félnek a Szentírásra alapozott gondolatai és a másik félnek a világi gondolatai kerülnek egymással szembe. A dialógus nagyszerű módja gondolatok kifejtésének. Nem véletlenül Galilei a főművének – ami alapján hát tulajdonképpen el is bukott az egyház előtt és az egyház számon elítéle –, szintén ilyen címet adott. A hosszú cím első része: dialógó, dialógó a két fő világrendszerről, akkor ez úgy hangzott. Nos induljon meg Tamás és Pál beszélgetése, amely egy asztal mellett, barátságos módon, talán feketekávés bögrék mellett folyik több szakaszban is. Nézzük, mire jutnak a nézeteikkel. Pál: Kedves Tamás! Örülök, hogy most így nyugodtan kettesben beszélgethetünk és annyi minden kérdezni valóm van, meg mondani valóm neked, hogy jól esik ez a beszélgetés. Mindenekelőtt azt kérném tőled, őszintén válaszolj, mivel ismerlek, tudom, hogy szorgalmasan ellátod a mindennapi munkádat, szolidan élsz, és jól szervezed az életedet. Mivel jut mindenre egy kis időd, szellemi fejlődésre, érdeklődésre sok felé és a különböző szórakozási lehetőségeket is megtalálod, és így – hála Istennek – most erre a kis beszélgetésre is, erre is szánsz időt. Na szóval kedves Tamás, az első nagy kérdésem, hogy meg vagy-e az életeddel elégedve, úgy érzed-e, hogy teljes, úgy érzed-e, hogy lényeges hiányosság nincsen benne, nem kell kiegészítened? Nos. Válaszolj ezekre. Tamás: Kedves Pál! Én nem vagyok egy filozofikus típus, a családom sem olyan volt. Valahogy a szellemi kérdések nem képeztek központi helyet életünkben. Igyekszem ellátni a dolgaimat, úgy érzem, hogy nyugodtan lefekhetek, aludhatok és kezdhetem újra a munkát, egészségem úgy-ahogy megvan. Szóval nagy hiányokat nem érzek, az életem elég kereknek látszik. De nem nagyon van időm sem az elmélkedő nagy gondolatokra, amelyek sok embert foglalkoztatnak talán. Téged is kedves Pál. Nem hiányzik nekem az elmélyedés, e mindennapi világi élményanyagon túli gondolkodás, tapogatás. Pál: Értelek kedves Tamás. Én azt hiszem, hogy sok derék ember is így él a világban körülöttünk. Azonban jöhetnek és vannak is biztos nehezebb idők, amikor valami hiányzik, amikor úgy érzi az ember, hogy hiányzik valami. Szeretne túllátni a mindennapi egyszerű tapasztalatokon, amikor még nem tudja megmagyarázni miért olyan rossz a rossz. Miért olyanok az emberek, miért 23
romlik a világ körülöttünk, vagy éppen amikor a köves réten hanyatt fekve néz az ég fele, hogy mi az a csoda az égen, miért van az a csoda, amit láthatunk, ami nekünk is nyújt szépséget, amikor egy tengerpart, egy folyópart szépsége meghatja az embert. És amikor megdördül az ég és összerezzen a legegészségesebb, legtapasztaltabb, legokosabb ember is. Mikor érez valamit, ami túl van az ő mindennapi erején, eszén, hatalmán. Kedves Tamás! Én úgy érzem, hogy ha fiatalon, jó erőben még keveset is gondol ilyenekre az ember, de eljönnek azok az idők és sok fiatal már ilyen korban is, amikor elgondolkodik, mikor keresi az élet értelmét. Miért vagyunk itt, miért olyan ami olyan e világon, miért olyan szép és miért olyan ronda sok minden és miért oly utálatos? Akkor kíván túllátni ezeken a mindennapi dolgokon. No nem akarom felzaklatni a lelkedet egyáltalán, de én azt hiszem, hogy érdemes tovább gondolkodni az embernek csendes időkben, vagy éppen félelmetes időkben, amikor egy kicsit belelát a világ szörnyűségeibe. Hallja a retteneteket és keresi az értelmét. Miért van az, miért vannak az örök háborúk és gyűlölködések és hasonlók? Tamás: Kedves Pál! Valóban sok igazság van azokban, amit mondasz. Nem is mondom, hogy néha fel-fel nem merül bennem is bizonyos kíváncsiság a mindennapi érzéki-, érzékelhető dolgokon túliak iránt, de nem érek rá, keresem a pénzt, dolgozom szorgalmasan, igyekszem ellátni a mindennapi tennivalómat. Aztán hagyom ezeknek a megrágását, hát ha majd nyugdíjban vagy öregkorban előszedjük. Pál: Igen, Tamás. Csak az élet nem ilyen egyszerű. Jöhetnek váratlan nehéz helyzetek, s akkor a lelkünk nem kész ezeknek a megértésére, fogadására, és a szörnyűségekkel való szembeállásra. Én azt hiszem, hogy az embernek úgy, mint a testi egészségre, ugyanúgy kéne gondolni szellemi egészségére is nap, mint nap. Készenlétre és diagnózist megállapítani nap, mint nap; jól állunk-e, igaz területen tevékenykedünk-e, és gondolkodunk, alkotunk-e? Pozitívak-e az életünk cselekedetei, gondolatai, környezetünk felé és a munkánk felé és a világ felé? Pál: Kedves Tamás! Én úgy vélem sok töprengés, gondolkodás után, hogy az embernek legfontosabb elgondolkozni a kezdeteken és a végeken. Mindig ott vannak a döntő dolgok. Mi keresztyén emberek is ott fedezzük fel elsősorban a világ urát, az Istent, aki ezt úgy is kifejezi, hogy én vagyok az alfa és az ómega, ahogy a görög ABC kezdete és a vége jelentése mondja. A kezdetek. Kedves Tamás! A tudomány, amiben annyira kapaszkodik az emberiség és annyit remél, az nagy, most már jó félszáz éve, igaz, hogy sokszor igyekszik elhallgatni csendben, de azért kinyilvánította, hogy ez az univerzum úgy ahogy van, ez valami pontból, valami kis képződményből indult ki, mondjuk 15 milliárd évre saccolva a múltját és azóta bontakozik, fejlődik így ki, ahogy van, ahogy mi látjuk, ahogy tapasztaljuk. Közte a mi glóbuszunk is. Igen. Kezdődött. És itt az első nagy kérdőjel. Ha egyszer valami kezdődik, akkor az kezdet. Azt a kezdetet valakinek indukálni kellett, akkor be kellett indítani, akkor előbb föl kellett tölteni. Akkor történelmet indítani, teret alkotni neki és időt. Ami az előtt nem volt, vagyis értelmetlen még gondolni is rá. Nos kedves Tamás! Ez a nagy 24
kezdet, az egyik, ami túlmutat a mi mindennapi egyszerű kis életünkön. De a tudományokon is, az emberi okosságokon is, a nagy titok. De ugyanígy van a világ végére gondolva is a dolog. Amikor látjuk a világ hanyatlását, amikor számolunk az univerzum ilyen-olyan kimerülésével, amikor nem bízunk abban, amiben sokan szeretnének, hogy a ciklikus oda-vissza fejlődése az univerzumnak biztosítva van örökre. Nem látszik bizonyítva. Kedves Tamás! Így a kezdete, az élet megjelenése a világban. Kezdet. Ott is a titok, ott is a tudomány tehetetlen találgatásai. Aztán az ember megjelenése az élővilágon belül úgy, ahogy tudjuk. Egyszer csak megjelenik ez a különleges lény, az ember. Aztán az emberi világ hanyatló korszaka, amit tapasztalunk nap mint nap. Ezekben is valami mindennapiságon túli hatalom, erő jelentkezik. Törvények, információk tömege kedves Tamás, az amivel el van látva az univerzumunk. Amit nagy fantáziával se lehet elképzelni, hogy magától jön létre, születik. Ezek az anyagi univerzumon kívülről eredő hatalmak, erők, létezésre utalnak. Tamás: Én úgy vagyok kedves Pál, hogy olyan nagyon nem mélyedek el ilyen nagy gondolatokba, de valahogy hajlok afelé, hogy azt fogadjam el, hogy ez a világ így van amióta van, esetleg fluktuál, kiterjed, összehúzódik, vagy éppen egy körfolyamatot játszik, és ismétli újra magát valahogy, ugye, ha már nagyon belegondolok ilyenek vannak bennem. Semmiképp sem vesz igénybe ez az anyagi világ, valami anyagi világon túli erőt, nincs rá szüksége. Ez olyan, mint egy-egy gépezet, anyag, esetleg erőtér, amiről tudunk, hogy a fizika beszél ilyenekről. Pál: Hát kedves Tamás! Én tudom, hogy sok ember így gondolkodik, és ebbe úgy bele is nyugszik végeredményben, pár évtizedet él ezen a világon, aztán úgy gondolja, hogy megteszi, amit megtesz, okosan, ügyesen, viszonylag igyekszik jól élni, aztán befejezte. Igen ám, csak annyi titok van, hogy ha mélyebben belegondolunk a dolgokba, a világ gyönyörűségeibe, borzalmaiba, az emberiség magatartásába, amit magyarázni nem tudunk. És azért, hogyha belegondolunk ezekre szeretnénk valami választ kapni. Hogy miért van annyi szenvedés, kínlódás, nyomor, borzalom, stb. És annyi kiszolgáltatottsága az embernek. Jó, te még fiatal vagy, aztán nem érzed annyira ezt a kiszolgáltatottságot talán. De gondolj arra Tamás, hogy a kezedbe veszel csak egy szikladarabot, hogy mennyi tulajdonság halmozódik fel abban az egyszerű darab földben. Annak van formája, keménysége, színe, alakja és belső szerkezete, ahogy ma tudjuk, olyan, amilyen és rengeteg, mondhatni végtelen tulajdonsága, hogy ha még a részeire, atomjaira is gondolok, vagy azon belülre. Egy földdarabban az egyszerű létén kívül szinte végtelen tulajdonság halmaz! És mindennel így van. Nem szólva az élő dolgokról, az emberről, ami tele tulajdonságokkal, amit felsorolni se lehet. Tamás: Kétségtelen, hogy ilyen ez a világ. Úgy tűnik, hogy rengeteg érdekes tulajdonsága van, ami az egyszerű létezésen rajta, rárakódva arra, ráülve formálja, tarkítja a világot – én ezt elismerem. De hát ez egy ilyen világ, ilyen adottságokkal.
25
Pál: Na most gondolj arra kedves Tamás, van a fizikának egy érdekes fejezete. Viszonylag kevesen értenek hozzá, kevesen látják a mélységeit, de a döntő megállapítása az, hogy minden, ami van, ami magába van, aminek már a környezetével nincs semmi kapcsolata, vagy nincs is környezete, az bomlik, oszlik, szétzilálódik, züllik, spontán, mert ez az anyagi világ kétségtelen beleoltott törvénye, a felbomlás, a zűrzavar irányába való fejlődés. Ezt mondja az entrópia törvény. Magára hagyott rendszerek, azoknak a szervezettsége bomlik, szervezettsége felbomlik, s legföljebb kialakul egy bizonyos elosztása az energiának bennük, vagy a mozgásnak egy bizonyos eloszlása, ami körül aztán úgy nagyjából megállapodik, befejeződik. De mindenképpen szétzilálódnak a kristályos szerkezetek, a fölépült, egymáshoz tapadt dolgok föllazulnak. Szóval a világ nem szerveződik, az anyag nem tud külső célzatos, szervező hatású segítség nélkül, általában energia befektetés nélkül fejlődni, hogy úgy mondjam szerveződni, bonyolódni, fölépülni az egyszerű struktúrából az egyszerű szétzilált struktúrából egy szervezett rendszer. Nos. Ha erre gondolsz, ez a fizika egyik alaptörvénye, akkor hiába gondolod mellé akár az evolúciós ismereteidet. Tamás: Igen. Igen, kedves Pál, én evolúcióról annyit tudok, hallottam, az azt mondja, hogy a nagyon egyszerű, primitív, szinte atomos molekuláris méretű anyag egyre szerveződik, bonyolódik. Különböző biológiai törvények, evolúciós törvények segítik abban, hogy kialakuljanak bonyolult szervezetek. Hogy azután azok is tovább fejlődjenek, megfelelő evolúciós törvények szerint. Kiválasztódással, erősebbnek, az életrevalónak az előtérbe kerülésével, a gyengébbek lemaradásával és így képződött valahogy ez a nagy tarka, bonyolult és érdekes világunk. Pál: Tamás. Az evolúciós gondolat valóban a biológiának csodálatos lendületet adott, hogy úgy mondjam kihúzhatta a derekát ez a tudományág, azzá vált a régi növénygyűjtögető, meg osztályozgató, állatokat osztályozgató, különböző spekulációk, meg rendszerezések után. Azóta a biológia még ugye megfejelve genetikával, valahogy nagyhangúvá, tudott válni. Természettudománnyá tudott válni, valóban. Úgy véli legalább is, de ahogy te is itt érzed, hogy tele van hipotézisekkel, amik úgy egy kerek elméletet próbálnak összeállítani, összehozni. De a termodinamika alaptörvényével homlokegyenest ellenkező dolgot állít. Ugyanazokban az évtizedekben jött létre az evolúciós gondolkodás, az anyag bonyolódás szervezettség fele való fejlődésének, az evolúciónak a törvénye, mint amikor az entrópia törvénye, ami tagadja a spontán szerveződést, az 1800-as évek második felében. Itt egy óriási dilemma van, ami az egész világképet illetően lényeges és a keresztyén ember amilyen én vagyok kedves Tamás, én nem tudom elfogadni. Hogy az anyagi világ nemcsak az entrópia törvény miatt, egyáltalán magától olyan produkciókra képes lenne, amelyben látszik a koncepció, az eszme, amiben óriási információs mennyiség van felhalmozva, hogy nem győzi az emberiség boncolgatni a maga tudományával, több-kevesebb sikerrel megérteni, magyarázni, befolyásolni.
26
Tamás: Én így, ahogy mindennap látjuk ezt a világot, elfogadom úgy. Nyugodtan megvagyok vele, nem izgatnak távoli gondolatok. Nem tudok a tudományba annyira belemerülni, hogy kritizálni merném, mert oly sok szép eredményt tud felmutatni. Pál: Vigyázz Tamás, mert a tudomány eredményei nagyon különösek. Nem azt mondom, hogy nem tudunk gyorsabban közlekedni, hogy nem tudunk messze égitestekre már eljutni, hogy lefelé a kis méretek felé, csodálatos dolgokat meglátni és tapasztalni, megállapítani az anyag szerkezetét, struktúráját. De figyeld meg, a világ, az emberiség alapgondjai megmaradtak, és ha 1000 évekkel mész vissza, akkor ugyanazokat megtalálod, ugyanazokat a gondokat. De megtalálod azt is, hogy az emberiség, mióta csak emberiség van, valamiben hisz, valamit gondol, ami az anyagi világon túl van, ami még hatalmasabb erő, mint amit itt az anyagvilágban tapasztalunk. Ugye, primitív ember is körültáncol tüzet, bálványokat állít, próbál valami misztikum fele fordulni, valamit érez, valamit sejt, ami túl van az anyagi világon. Tamás: Kedves Pál! Igen. Hát, ezt a materialisták, az ateisták, a marxisták régen megállapították, hogy a primitív ember épp azért, mert nem tud nagyon sok mindent, csodának lát sok olyat, ami már a mai tudomány szempontjából nem is olyan csodálatos. Hát elkezdett magának elképzelni olyan erőket, hatalmakat, amelyek nem anyagiak. Pál: Nézd, mi keresztyének nagyon jól, azt hiszem, és tényleg hiszem, úgy véljük, hogy e világnak valóban van, a mindenségnek, a szellemi tartománynak szellemisége. Ez a szellemvilág tér és időmentes, és aminek van egy Ura, tudatos, létező szellemi lény, mindentudó, minden hatalmú, mindent látó, halló. Mi keresztyének úgy tudjuk, hogy ő jóindulatú és az emberben társat akar. Társat magának, okosat, függetlent, szabad akaratút. Létezik ez a mi anyagi világunk, ami ennek a szellemi világnak valamiféle primitívebb kicsapódása, lecsapódása, rengeteg szabadságfokától, lehetőségtől megfosztott része, egy olyan, amilyennek látod. Néha nagyon szép, néha nagyon borzasztó, néha veszedelmes, néha kedvesnek tűnő anyagi világ. Nos. Ebben vagyunk mi és a szellemi világnak ez a mi anyagi világunk is így produkciója, vagy legalábbis leegyszerűsített része. Ebbe vagyunk ültetve mi emberek, a mi hitünk szerint, hogy Istennek okos, értelmes, szabad akaratú társai lehessünk. Isten gyönyörűségére, szeretetére rendelkezésre álljunk, és az Isten vágya, akarata szerint egy kis viszontszeretettel, viszont-tisztelettel forduljunk Őfelé. Tamás: Hát, igen, ezt sejtem, hogy a vallásos, a hittel élő embereknek ez alapgondolata. Hisznek egy világ urában és abban, hogy ő alkotta meg az embert, meg megteremtette az anyagi világunkat. Ez túl van azon, ami az én mindennapi tapasztalati köröm. Meg ezt a szellemvilágot nem lehet tapasztalni, hát nem lehet megfogni, nem lehet látni. Nem lehet érezni Tamás. Mert mi ezt az anyagi világot látjuk, én úgy vélem, ezért mondom, hogy ezt ismergetjük, tudogatjuk. Végül is ez áll a mi mindennapi életünk rendelkezésére. Pál: Igen. Kedves Tamás! Ténylegesen egyszerűbb. Nem sok gondolkodást igényel létezni egyszerűen ebben a mi anyagi világunkban. De elmélyedve, ha 27
jól belegondolsz, akkor túl is láthatsz ezen. Több terület van, ami túlmutat az anyagi világon. Ahogy már mondtuk, a keletkezés, hát ilyenek a világ emberi, társadalmi életének a furcsaságai, visszásságai, az örök emberi érthetetlenségek, a háborúk, a gyűlölködések, az önzéseknek a nagy foka. Az ember nagyravágyása, az ember önzése, az ember más emberrel szemben való viselkedése és nagyon sok minden. A világnak olyan romlása, romlasztása, amit mi emberek, látva pedig a bajok közeledtét, veszedelmét, mégis folytatjuk, tesszük. Mint egy tehetetlen valami, a társadalom, mintha valami tolná, űzné az embert, hogy tegye tönkre magát, mindenekelőtt a környezetét, ezt a gyönyörű világát. Ezeket nem lehet egyszerű logikával magyarázni, nem lehet a romlasztást, a tudatos romlasztást magyarázni. De nem lehet megmagyarázni azt, hogy a tudományok miért csak tapogatnak, minden tétel, tézisek, azok csak közelítenek valami igazságfélét ezen az anyagi világon. Közelítenek, majdnem igaz dolgokkal vannak ellátva és hajtogatnak. Némelyeket csak azért hisznek, vesznek tudomásul, hogy kerek legyen az elméletük, a teóriájuk erről a világról. Mennyi foltozás, bizonytalanság, fogalmi szegénység létezik az úgynevezett magas tudományokban. Hát Tamás be kell látnunk. Tamás: Hát Pál, itt-ott sok igazságot érzek, mert a tudományokban is látok olyan gondokat, fogalmi problémákat is. Egyáltalán gondom van azzal, hogy mi az, amit igaznak nevez a tudomány, hogy állapítja meg, miért olyan biztos ebbenabban? És miért cseréli időnként ki az egész világról alkotott alapfelfogásait – ahogy tudom a tudomány történetében. Igen. Olyan fogalmakkal dolgozik, amiket nem tud igazán értelmezni, meghatározni, ilyen fogalmak az anyag és energia, kínlódik velük a filozófia, tudom régtől fogva. Energia. Igen. Bizony, nem tudom pontosan mi az. Entrópia, és hasonló dolgok, amik valamit mondanak a világról, valamit ki akar fejezni, a szakember valahogy tudja kezelni is talán, de igazán meghatározni nem. Nos. Ilyenek vannak valóban. Tamás: Kedves Pál! Én úgy tanultam, meg olvastam is, hogy az emberiség egyre többet tud, a tudomány egyre jobban fejlődik, olyanokat tudunk már megoldani és megismerni, olyan helyekre betekinteni, a mikrovilágba, a nagy makrovilágba, az univerzumba, ahová azelőtt nem. A tudomány fejlődik és egyre kevesebb tér marad a misztikumoknak, a vallásos gondolatoknak, a szellemekben való hitnek és hasonló egyebeknek. A tudomány – úgy mondták, már a francia forradalomban különös hangsúllyal, aztán a kommunizmus alatt különösen, de általában a modern ideológiák nagy része, hogy a vallásos gondolkodás, a szellemekben való hit és hasonlók, a tudatlanságból fakadnak. A tudatlanság pedig csökken, egyre többet tudunk, mutatják a találmányok tömege, az emberi élet kényelmesebbé tételének szolgáló felfedezések. Erre vezet a világról szerzett ismereteink bővülése. Pál: Igen. Kedves Tamás! Tudom. Különösen a modern időkben erősödött fel ez a tudat, ez a gondolat. Sok ideológia, hirdeti is, hogy az emberi tudás növekszik, szaporodik, kiszorít minden misztikumot, mindent, ami az anyagi világon túlmutatna. És az emberek megszabadulnak az átkos hitvilág gondolataitól, ami legyengíti az emberek tettrekészségét, visszafogja, és álmodozások felé tereli, 28
naivitások felé. Ezt hirdette itt nálunk a kommunista rendszer is különös erővel, de már régebben is hangoztatták ezt. Azonban figyeld meg Tamás, a tudósok egy jelentős része, amelyik nemcsak a laborban tevékenykedik, ami nemcsak a maga kis tudományos témájába feledkezve ügyködik szorgalmasan, olvas, tanulmányoz, mér és kutatgat, hanem kicsit kitekint az élet felé, a világ felé, észreveszi a tudományában a tudománytalanságot, a hipotézisek tömegét, a kétségeket, a talányokat, azokat a területeket, ahol a tudományon rések vannak, éppen olyan rések, amik kifelé mutatnak, az anyagi világból. Az olyan tudósok, ha nem is sokan vannak, azok mind hittek egy világ fölött álló hatalomban, egy nagy intelligenciában, egy információadóban, egy olyanban, akinek igen nagy befolyása van a világ és az emberiség és az egyes ember életére, alakulására. Na szóval nézd csak meg, mióta a tudomány tekintélyt szerzett, már akár Newtontól, a legnagyobb teoretikus tudósok, akik nemcsak műszereikbe feledkeznek és a méréseikbe, a legnagyobb elméleti tudósok észrevettek a világon túli hatalomban lévő erőhatásokat és a világunk megértésére kitekintettek e anyagi világból gondolataikba. Na hát, Newton az egyik ilyen. De ilyen Galilei, aki a maga keresztyénsége, katolikussága mellett tovább látott és a maga tudós voltán túl Istenbe hívő, keresztyéngondolkodású volt. De a modern tudomány, amely a legmélyebb titkokba tudott bepillantani, annak a modern tudománynak nagy tudósai, Nobel-díjasok egész sora, mondhatnám a legnagyobbak mind, hittek egy anyagi világon túli, nagy intelligenciában, sőt az egy Istenben. Ha nem is voltak olyan mértékű hittel élő emberek, többé-kevésbé vallásosak voltak. Amikor kiléptek tudományos fejtegetéseikből, Isten felé fordulva tudtak gondolkodni. Nézd meg a legnagyobbakat a mikrovilágba betekintő tudósok közül, számukra e modern tudomány rengeteg titkai, titokzatosságai mind túlmutatnak az anyagi világon. Kedves Tamás, Heisenberg, pl., Planck nagyon vallásos ember, talán több is, hívő. És nem szólva a modern tudomány egyik nagy előfutáráról, az elektrodinamika megalkotójáról, Maxwellről, aki hitvalló keresztyén, skót ember, aki maga is a Bibliába mélyedve és magyarázva a Bibliát élt és tevékenykedett, a legnagyobb felfedezései mellett. És sorolhatnám a Nobel-díjasok sorát, a nagy tudósok sorát, a modern fizikából, akik így vagy úgy észrevették a világ közvetlen anyagi jelenségein, mellett, mögött, fölött, egy szellemi világot. Einstein is, aki nyilván nem volt úgy bibliaolvasó, hívő ember, de kitapintotta a maga igen elvont elméletein túlpillantva, hogy kell egy nagy intelligenciának lennie a világban. Tamás: Kedves Pál! Szeretnék most egy lényegileg más téma fele fordulni és arról beszélgetni. Mert azért felmerül bennem kétségtelen többször, többékevésbé komoly formában, hogy mi is ez az ember, mit jelent az ember, az emberiség ezen a földön. Kíváncsi vagyok, hogy neked keresztyén embernek mi a véleményed erről? Minek tekintsük az embert? Mert olvastam is, meg tanultam is olyan dolgokat, ugye a darwinizmusból kifolyólag különösen, az emberek nagy tömege el is fogadja, többé-kevésbé átgondolatlanul is, van, aki nagyon is átgondolva, hogy valamiféle tökéletesedett majomról van szó, valamiféle genetikai ilyen-olyan mutált majomféléből lépett elő ez az ember. Persze még az 29
ősi formából, aztán csiszolódva a tevékenysége során, és a világ megismerése során, így okosodva lett ilyen, amilyen most. Nos. Ez az általános nézet, akik különösen nem gondolják át a dolgokat, beletörődnek, olyan mindegy nekik, hogy honnan, merről jött az ember ide, hogy keveredett ide és lett ilyen, amilyen. Azt tudom, hogy ti keresztyének ezt így nem fogadjátok el, az embert valami sokkal többnek tekintitek, valami másnak, valami különlegesnek. Pál: Így van Tamás. A keresztyén ember az embert, azt valami speciális lénynek éli meg, tartja, valami egész különlegesnek. Az Istenben hívő ember olyan lénynek, amely az Isten produkciója, alkotása, de megfelelő módon. Sajnos elromlott, megromlott, de még így is csodálatos lény. És nagyon lényegesnek tartom, hogy a különböző tudományok: lélektan és embertan és különböző kérdéseken, tanokon keresztül, azon túl az embert sokkal többnek tartjuk keresztyén szemmel, mint ami a hivatalos, természettudományos szemléletből van elénk állítva. Igen. Mi keresztyének az embert oly összetett lénynek tartjuk, amelyik legalább három komponens összetevő fonadéka alapjába véve és ennek az összefogásából, mintegy személyiség, e hármas fonadék fölé is kerekedik tudatával és válik olyan alkotóvá, világ megismerő, világ átalakítóvá, amennyire tudjuk. Nos a három fő alkotó része minden egészséges embernek a teste, a pszichéje és a szelleme. E két utóbbit mondjuk léleknek, összefoglalóan, mondhatjuk. No e felett, e három fonadék összekötője és tulajdonképpen bizonyos értelemben ura és befolyásolója a tudatunk, a személyiség, amely átfogja e hármat, és befolyásolni tudja a hármat, különleges dolgon, az akaraton keresztül. Az akarat, méghozzá a tudatos akarat, az az ember egyik különleges adottsága. Nos az embernek van a teste, jól ismeri ezt mindenki, mélyebben az orvostudomány és hozzá csatolt tudományok. Aztán van a pszichéje, amelyik kétségtelenül ettől leválasztható, persze együttműködő is a testtel, ahol a szép, a versek, a költészet, a művészet, a tudás, a tudomány és hasonlók csoportosulnak és élnek és vannak és produkálnak. Ezután van a szellem, ahol olyan dolgok jelentkeznek, mint becsület, jóság kérdése, erkölcs kérdése és szeretet, mint olyannak a fészke, a szellem. Nos, e hármas fonadéka az ember, a fonadékot összefogja a személyiség az ő akaratával és az akarata alakul testté a pszichén, a szellemén keresztül hatásokból úgy, ahogy. És az ember szuverén módon a kapott információi, tudása, ismerete, tapasztalatai alapján megfogalmazza az akaratát, az akarat a cselekedeteit megszüli, de szabadon, mert ha úgy adódik valami módon át is alakíthatja, új akaratokat fogalmazhat meg, az akarat visszahat a testre, pszichére, szellemre és az ember teszi amit tesz, leginkább tudatosan. Ez a véleményem nagy vonalakban az ember komplex lényéről. Tamás: Kedves Pál! Ismereteim, tanulmányaim alapján valahogy eddig úgy gondoltam, és úgy hiszem sok ember is, hogy tulajdonképpen, amit te pszichének, szellemnek nevezel, ezek az agynak, az idegrendszernek a produktumai. Úgyhogy az ember agya valami különleges, kétségtelen csodálatos képződmény. De benne összegződik, eredődik, a múltnak sok tapasztalata, a gondolkodó ember gondolatainak eredménye. Fejlett, fejlődött az agy, és az idegrendszer és különleges, finom dolgokat produkál. Mint amit mondasz, 30
művészet, meg tudomány és erkölcs, pszichológia, filológia, bölcsesség, bölcselkedések, nem kell ezt külön komponensnek tekinteni. Pál: Nagyon sok gondolat, vizsgálódás, tapasztalat, az emberismeretem, nem szólva a Szentírásról, tanította számomra ezt, hogy ha igazán meg akarom érteni magamat meg a többi embert, akkor kénytelen vagyok ebben a hármas fonadékban elképzelni, gondolni és e fölött és ezzel együtt ezt összefogva személyiségként tekinteni. Ami különleges, amit nem találsz a világon semmilyen más képződményben, állatban, stb. Nagyon szomorú vagyok, amikor az emberről, úgymond az etológus, neves etológusunk azt mondja, hogy a kedvenc állata az ember. Hát aki csak elbeszélget emberekkel, meghallgatja egy ember élettörténetét, aki ránéz az ember teljesítményeire, produkcióira, ahogy visszatükrözi ezt az alapjában véve primitív világot, hát amiről még külön is szólnék. Ez itt nem egy fejlett állatra utal és nagyon jól szeparálhatók a pszichika dolgai és a szellem dolgai a testi dolgoktól. De természetesen azt észrevéve, hogy az élő emberben ezek kölcsönhatnak. Sőt még azt is mondhatom, hogy némelyik a háromból domináns és nagymértékben meghatározza az embert, mint embernek típusát is. Talán a legfontosabb magatartás formáit, a testi embert, akinél a test komponense a legerősebb, hatékony, az sok mindent másképp kezel, fog fel. Sok minden más fontosabb neki, mint akinél a psziché van előtérben, mint sok művésznél, tudósnál és költőnél, íróknál, hasonlóknál. De még jobban észrevehető, akinek a szelleménél van a domináns hatás, akinél a legfontosabbnak tűnik az erkölcsi kérdések sora, aki a szeretetet tudja központi témává tenni. Meg a becsületet, a jóság kérdését, illetve ezeknek az ellentétét, azon tud szomorkodni, vagy azon tud lelkesedni. Szóval kétségtelen, az emberek típusa is legalább háromféle, de van olyan, akinél háromból kettő erős, egyik gyenge. Úgyhogy érdemes legalább is első közelítésben ilyen összetételben tekinteni az embert. Tamás: Azt mondod Pál, hogy az ember a világot, ezt a természeti világot magába beépíti, ebből meríti tapasztalatait, élményeivel gazdagítva kapja és tudja élvezni, szeretni, vagy nem szeretni. Hogy érted ezt? Pál: Nézd. Minden ember, aki egy kicsit iskolát járt tudja, hogy e világ lényegileg két, fizikai szempontból két dologból áll össze. A molekulákból, különböző típusaiból, molekulacsoportosulásokból, lényegileg. Másrészt elektromágneses hullámokból. Ami az ember szempontjából döntő, ami ezeken kívül van, az közvetlen az emberre úgy nem hat, de a külvilágban csak különböző hullámhosszúságú elektromágneses hullámok vannak, amiket én, mint napfényt érzékelek, mint színeket kapok, a szemem, idegrendszerem, agyam segítségével. És élem át. Nincsenek a világban piros, nincs zöld, stb. színek, hanem bennem vannak ilyen típusú élmények. A világban ezek csak különböző hullámhosszú elektromágneses hullámok. Másrészt vannak molekulák, különböző molekulák. Nos. Nincsen íz rajtam kívül, bennem jön létre. A nyelvemre, számba került molekulák, idegrendszerem, agyam segítségével, áttételével ízeket érzek. A molekulák orromba kerülnek, különböző molekulák lehetnek és idegrendszerem, agyam segítségével, áttételével szagokat 31
érzek. Nincs szag külön bennem, boncolgathatják testemet, az agyamat. Ezek valami élmények, amik primitív molekulahatásokra jönnek bennem létre. Így vagyunk a mechanikai hullámokkal. Mechanikai hullámok, mint hangok képződnek, bennem hangélményeim lesznek valahogy a fül-, idegrendszer, agy csodálatos transzformálásával. Az én tudatomba hang jelenik meg és zene, dallamok, szimfóniák, szóval ez a primitív külvilág az emberben bennünk csodálatos, gazdag élményvilággá alakul. Ami lehet kedves, szép, de lehet olyan, hogy rossz és kellemetlen. Mindenesetre csodálatos az ember személyisége, amelyik aztán meg tudja magának fogalmazni, hogy én pirosat látok. Holott valami elektromágneses hullám van körülötte, az jutott a szemembe, vagy egy édes ízt érzek, bizonyos molekulák érték a nyelvemet. Így érzek én, átélek érdekes és kellemes, kellemetlen dolgokat ily módon. Nos alapos a gyanúm, hogy ez az állatoknak így nincs. Ilyen egyéb hatásokat ők is megkapják, de nem fogalmazódik meg így, hogy én pirosat látok, mondjuk egy bika, amelyiknek vörös kendőt lobogtatnak előtte. Tamás: Kedves Pál! Egy kicsit más témára térve szeretném a gondolataidat megtudni arról, minek tulajdonítod azt, hogy az emberi társadalomban annyi gonoszság, irigység, kegyetlenség, gúny és szidalmazás és hazugság halmozódik fel, gyűlik fel. Holott az emberiség nagyrészt ugye tanult, művelt, és hát ugye nemes gondolatok hangzanak el sok helyen, vezető helyeken, szószékeken. Minek tulajdonítod ezt? Pál: Tamás úgy van ez, hogy a keresztyén ember egész világképe, az lényegesen más, mint a földhözragadt emberé, amelyik nem lát túl ezen a földi világon. Akkor persze nem érti, nem tudja hova tenni azokat, amiket előtte is mondtál. Azt kell, hogy mondjam, mint keresztyén ember és különösképpen a Bibliára, Szentírásra támaszkodó, gondolatokkal élő ember, hogy e világban két szellemi hatalom van jelen, illetve esetleg azoknak a szolgái, szellemlények. Alig hiszem, hogy ha mélyen gondolkodó ember, épp ilyen kérdéseket feltevő, mint te is, mélyen átgondolja a dolgot, akkor kétségbe vonnád ezt, hogy van az Istenünk, az ő Szentlelkével. Az egyik sugalmazó, az egyes embernek sugalmazó és az emberi csoportoknak sugalmazó. És van egy másik, nem kis hatalom, rendkívül ravasz, rafinált, ötletes, sokszor szent dolgokba burkolózó, súgó hatalom, amelyik néha a súgáson túl is erőszakosan tud fellépni, amit mi sátánnak nevezünk a Szentírás alapján. A gonosz, a rossz, az elrontani akaró, a szeretetlenséget sugalmazó, az irigységet sugalmazó és a földet dicsőítő. A földi világot, mindenekelőtt, fölött és csak ezt mutogatja, tárja az ember elé, mint olyat, amire építsen, amibe építse ki az életét. Nos. E két sugalmazó szellemi hatalom közt áll az ember a maga tudatával. Különösen a szellemével, mind a két sugalmazóra, ha figyel az ember, meghallja a súgását. Sajnos a sátáné néha nagyon vonzó, nagyon erős, nagyon föld-ízű, e világ ízű, könnyebben hallható és érthető, sokszor. Az ember hajlamosabb rányitni a lelkét, szellemét, de ott van a másik is. És a két súgás között bizony a szabad akaratú embernek kell dönteni, választani. Ezért kaptuk az akarás lehetőségét, a mérlegelés lehetőségét, a szabad akaratunkat és így látjuk mi keresztyén emberek a dolgokat. Nos. Egyes 32
emberek külön-külön és összefogva is a sátán hangját követik. Rendkívül rafinált módon tud föllépni néha, egészen szent szavakkal és frázisokkal a sátán. És bizony ő az embereket anyagiakkal is el tudja látni, segíteni, a gazdagodással különösen maga felé fordítani és a gazdagodással tudja az embereit e világ felé fordítani. Hogy ne lássanak tulajdonképpen, ne kívánjanak valamit ezen a világon túl, ide építsenek, ide gondoljanak mindent, itt próbálják elérni a maguk javát, dicsőségét, gazdagságát. Erősen sátáni sugallat. De ez minden emberrel kapcsolatban föllép, amikor irigy az ember. Amikor másokra utálkozva tekint. Amikor külalak, faj, származás, ilyen-olyan alapon különbözteti meg, és vonzódik, vagy taszítja a másik embert a maga életéből. Előítéletek tömegével próbálja szeretetlenségét bevinni a sátán ezeken az embereken keresztül e világba. Nos. Tamás itt van, hogy ha jól megfigyeled a világ életét, a társadalmakat, a politikát, akkor észre kell venni ezt a sötét erőt. Nézd. Az ember művelt, okos, mégis ölik egymást. Ténylegesen vannak gyilkosságok, utálkozások, ideológiákat szőnek-fonnak. A sátán súg olyan ideológiai eszméket, amelyek a pusztítás, a gonoszság, az irigység, a gyilkosságok felé vezetnek. Gyönyörű jelszavakkal, hazafias frázisokkal, kegyes szólamokkal tudja előadni sok embernél a maga akaratát. Nos. Tamás, mi keresztyének így látjuk e világ helyzetét. És ami különös és meg kell érteni, hogy az Isten megengedi a sátánnak ilyetén tevékenységét, mert a szabad akaratú emberre vár, Arra vár, hogy vegye észre a rossz sugallatot, forduljon felé szeretettel, vággyal, áhítattal. Tamás: Használod itten Pál azt a szót, hogy áhítat. De végül is mit értsünk ez alatt. Sejtem én, hogy a bizonyos csendes templomba belépve valami ilyesmit érez át az ember. Szép szónoklatok, beszédek hallatán, vagy amikor a természet szépségei megragadják, megfogják, vagy egy alkotásnak a különlegessége valami ilyen. Pál: Igen. Az áhítat egy különleges adomány az embernek. Ritka csodálatos. Olyankor van és az a jelenség, mikor az ember figyelme valami csodálatos hatásra, sokszor a tisztaság, a tiszta szentség hatására, a meglepő szeretet hatására, egy csodálatos szépség hatására beszűkül. Elfelejtődnek a különböző zavaró világi dolgok, amik az embernek szomorúságot, kellemetlenséget okoznak talán és beszűkül egy dologra. A lelke kinyílik, és akkor érez ilyen áhítatot. De meg kell mondani, ehhez hasonló érzést fakasztani tud a sátán is. Különleges világi dolgok hatására átél hasonló dolgokat az ember, átélhet, és itt van a félrevezető szándéka is a sátánnak. Sokszor valami áhítatféle, ilyen hasonló érzést fakaszthat emberi alkotás, bálványok jelenléte, bizonyos ideológiák alapján, hiedelmek, amelyek a figyelmet beszűkítik, és távol tartanak egy csomó más gondolatot, egy irányba állítják a lelket és talán nem a jó irányba, nem a szentség, a tisztaság fogja el a lelkét az embernek. Szóval ez hasonlít a tiszta áhítatra, a szellemnek különleges állapotára. Tamás: Kedves Pál! Volna egy kérdésem, ami azért izgat engem ezek után a beszélgetések után különösen, ahogy hallom a te nézeteidet is, általában a keresztyén szemléletet jobban ismergetem. Miért van az, hogy a gazdag emberek 33
közt nagyon sok, talán még Isten nélkül élő, Istentől elfordult és mégis olyan jól megy neki, jó egészségben élnek, vagyonokat gyűjtenek és általában a családjuk is megvan úgy, ahogy? Miért van az, hogy az Isten ezeket így megengedi jólétben élni a földön? Pál: Látszik kedves Tamás, hogy igazán nem látsz bele a keresztyén gondolatok mélyébe, a keresztyénség lényegébe. Az Isten terveinek, gondolatainak a Szentírásnak a Bibliából való megismerését még nem érted el. Hát az Isten nem szabályozza a földi élet ilyen-olyan jóságát, gyönyörűségeit? Nem úgy megy az isteni gondolkodás, az Isten szempontja, hogy a derék, jó emberek, azok gazdagok lesznek, azoknak lesz minden jó, egészség és vagyon és pénz és hatalom. És a rossz emberek, a szegények, az Istentől elfordultak jutnak szegénységbe, betegségbe, nyomorúságba, kínlódásba. Nem. Az Isten nem jutalmaz és büntet. Itt e földön az Isten az embertől egyet vár, hogy felé forduljon, éljen és minden öröme innen eredjen és fakadjon. Nem a különböző anyagi jóságokból, nagyszerűségekből, dicsőségekből, hírességekből, ami éppen, hogy eltereli tőle az ember gondolatait, gondolkodását. Óh, sajnos nagyon kevés gazdag ember keresztyén. És nagyon kevés keresztyén ember úgymond e világi gazdagsággal rendelkező. Nem ez az Isten logikája, ahogy te mostan feltetted ezt a kérdést. Sok emberben így van. Ez az értetlenség. Miért megy a rossz embereknek olyan jól, a derék embereknek olyan rosszul. Nem. Egész más az isteni szempont. Isten a teljes igazságszolgáltatást csak a túlvilágra ígéri. ÁHÍTAT Az embernek ritka szellemi, lelki élményéről van szó, amikor az áhítatról beszélünk, amikor az áhítatot éli át. Áhítatot és ennek a rokona némileg ellentétes, de nagyon hasonló élmény a bűvölet. Nos a kettő összetévesztése sajnos előfordulhat, de én úgy vélem, ez nem szerencsés, sőt káros. Azért is beszélnék először az áhítatról, erről a ritka élményéről. A keresztyén ember, vagy az éppen ezáltal keresztyénné váló ember csodálatos élményéről van itt szó. Amikor az ige hatására vagy egy különleges esemény hatására, vagy a csend hatására, a magába forduló élet-szellem hatása alatt, vagy betegség folytán és esetleg más okból egy ige hallatára, vagy a ritka jelenség hatása kiváltása eredményeképpen az ember, a keresztyén ember figyelme beszűkül. Vagyis egy dolog válik fontossá, ami különösen mélyen hat a szellemére, a lelkére, ha csak rövid ideig is, de nagyon megrázó módon, oly módon, hogy emlékezetes marad az egész életére. Sőt kihathat úgy, hogy fordít, változtat az életén is ez a különleges élmény. A figyelmet beszűkíti egy irányba, mindenképpen. Valami különleges, finom módon megérzi a világ fölött álló szent hatalom erejét, szeretetét elsősorban, a felé nyújtott kezét. A lelkeket különösen megragadja, és ilyenkor felejtődik, mellőződik, távol kerülnek a közvetlen földi, fizikai dolgok, sokszor a nyomorúság érzése, fájdalmak másképp viselhetőkké válnak. Remények gyúlnak és valami különös örömféle 34
fedi el ezeket a nehéz dolgokat, mert a szellem valami módon nagyon közel kerül a szeretet hatalmához, az Istenhez. Tehát az áhítat, amikor a lelkünket az Isten Szent szelleme nagyon maga felé tereli, maga felé felhívja, szinte érezhető itt feszülés. A földi dolgokat, a sátáni dolgokat eltolja messzire. Áhítat. Én az életemben néhányszor éltem át ilyet, ami egy életre emlékezetes maradt. A további életemben mély nyomok őrzik. És ha nehezebb idők jönnek, újra meg újra fel is idéződik. Ilyen volt, ilyen élmény a hadifogságomban, amikor a szennyes, féreggel tele priccsen aludni próbáltam fáradtan, munka után és talán már el is szundítottam, és akkor egy nagy barakkban, ahol több százan aludtunk emeletes priccseken. Egyszer csak abban a homályban, amit egy-egy ilyen kis gyertyaféle világított éjszaka, olajmécses, felcsendült egy alleluja. Egy általam otthonról ismert alleluja. "Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van..." énekelte egy kicsit rekedtes férfihang, bele, ebbe a néma, inkább csak sejtelmes szürke barakksötétségbe. Nos ez olyan hatással volt rám, hogy egy rövid időre mellékessé vált, hogy ez milyen nyomorult körülmények közt történik. Valahogy közel került a szerető hatalom az én szellememhez. A másik ilyen áhítatot éltem át, amikor már fogságból hazatérve Alcsúton, ahol több száz hitre vágyó, Isten felé forduló és törekvő ember, sok fiatal és idősebb jött össze az alcsúti erdőség közepén épült épület körüli sátrak körül a szabadban, konferenciára, lelki épülés céljából, ahol mélyen hívő keresztyén előadók vallottak az Isten szeretetéről, hatalmáról, új életet kívánva a jelenlévőknek. Ott én úgy vettem részt, úgy kerültem oda, hogy a fogságban rászoktam az erős dohányzásra, és bizony nagy dohányzóként vettem részt a konferencián. Csodálatos módon, annak az ottani levegőt átható szellemiség oly hatással volt rám, oly mértékig terelte Isten dolgai felé a figyelmemet, hogy nem kívántam a nikotinos dohányt, cigarettát. A konferencia alatt nem hiányzott. Ez csoda is volt, máig úgy vélem, szellemi hatás szorította ki a világnak ezt az élvezetét, szenvedélyét akkor belőlem. Áhítat fogta el a szellememet. Ilyennek tartom, ilyen áhítatfélét éltem át, amikor drága édesapám halála után, az ő általa vezetett gyülekezet temploma közepén feküdt a ravatalon a koporsója, mely mögött a közeli padban családtagok és a gyülekezet és a vendéglelkészek, a környéki gyülekezetekből palástokban, feketében. Borús idő kezdődött a szertartás előtt. A Felsőőrsről származott lelkész mondta a gyászbeszédet, a szószékről az alant fekvő koporsó felé, Teslér Géza, csopaki lelkész. Egyszer csak besütött a nagy templom-ablakon a napsugár és pont a koporsó fej részére, ami alatt feküdt a gyülekezet egykori lelkésze. S a fej részére sugárzott, mint egy égből a fény, búcsúztatta az öreg lelkészt. Nos. Én nem szoktam sírni, életemben általában a szenvedéseim során sem, de akkor kifakadt belőlem a sírás. Valami fény simogatta meg az idős halott fejét a koporsón keresztül, valami dicsfény esett rá. Nos. Áhítat. Életemre emlék és valami különleges hatás, szellememre. Isten úgy tud szeretni engem is, meg aki ott feküdt, azt is tudta úgyhogy emberi látványként is még megsimogatta. 35
A másik ilyen áhítatnak tartom, mert úgy éltem át, amikor évekkel ezelőtt Isten élesen beleszólt az életembe az addig mozgó, gyalogló, tanító életembe, mikor levágták a lábaim alsó részét. Valami új kezdetet jelentett, valami olyat, amit eddig nem ismert, de olyan csodálatos erőt és lelket kaptam hozzá, hogy igazán nem éltem át ennek a veszteségnek a szenvedését. Nem szólva arról, hogy a fájdalmát sem, a testi fájdalmát. És megéreztem és örülnöm kellett, hogy én most közelebb kerülök lélekben a nagy Lélekhez, az Istenemhez, mert több időm, több szabadidőm, több csendességem, több gondolatom lehet véle, felőle, az ő terveiről, dolgairól. Amit velem és másokkal, szeretteimmel, a világgal akar ezzel véghez vinni. Ezt, mint áhítatot éltem át, mert nem engedett összeroppanni, sőt fölemelt ez az emberileg elég szomorú dolog. E nagyon szomorú dolog átállította az egész életemet, valami egész másra. Hogy felfelé koncentráljon lelkem, figyelmen, az életem lényegileg elválva a világ apró-cseprő, nagy-kicsi dolgaitól, gondjaitól, hozzá már itt a földön közelebb kerüljek, mint bármikor máskor. Áhítat volt ez is és tartós, mely tart még ma is. De ne felejtsük el, hasonló élmény, a figyelemnek hasonló koncentrációja, amikor mellékessé válnak az aprócseprő dolgok, eltávolodnak az ember figyelmétől, mikor nem lesznek érdekesek, fontosak, hanem egy látvány, egy olyan földi látvány, élmény, mint egy gyönyörű emberterv, egy gyönyörű erdőség, egy völgy, egy csodálatos emberi alkotás, egy palota, egy építmény. Ez is elbűvölheti az embert és ezek is értékes élményei a léleknek, maradandók is lehetnek. Csak egyet nem tudnak, nem fordítják általában az ember lelkét a világ ura felé. Akitől végül is az ember iránti szeretetéből fakadnak ezek a csodálatos dolgok, amit a természet mutat és nyújt, amit a bűnbe esett embertől sem vett el az Isten. És még nagyon sok szépség e világban képes elbűvölni a lelket, emlékezetessé tenni az élményt, a látványt. De ennek egy gyengéje van és nem feltétlen Isten felé mutat. Gyakran inkább az ember felé, az alkotó ember felé, a művészi tehetség felé és ez bizony elterelő és nem olyan éltető és nem olyan mélyen élő lesz, mint az áhítat, amiről előzőleg szóltam. Értékesek a bűvöletek, de sajnos tipikusan sátáni eredetű is van. És korunkban különösen fiatalokat ragadnak el ily dolgok félelmetesen. Így nemrég hallottam a rádiómban egy fiatal hölgynek az elmondását, akinek az lett a hobbija, hogy az Agatha Christie féle krimit, irodalmat, krimiket szerette meg. Annyira elbűvölte a hatása, hogy arra szánja fiatal idejét és erejét és most már pénzt is ezzel keres, hogy összeszedte az összes írását a krimi-élményekről és rövidített változatban ilyen enciklopédiaszerűen kinyomatta, vagy kiadja a saját költségén, bízva abban, hogy ez jól el fog kelni. Nos, ő mondta, amikor kérdezték, hogy miért éppen a krimiket kedvelte meg, ha már irodalmi értékre van érdeklődése? Azt mondta: ennek az öreg angol nőnek az írásaiban olyan gyönyörű gyilkosságok vannak. Őt ez ragadta meg. Nos, íme a sátáni bűvölés, elbűvölés ilyesmiket tud kiváltani. Nem gyűjtöm itt össze a többi erre utaló jelenséget, amikről tudok.
36
Úgy vélem, hogy minden egyes emberben, azt hiszem, minden emberben van vágy az áhítat, vagy legalább is a bűvölet felé. Mert valószínű, ez egy lelki jelenség, mely abból táplálkozik, hogy az élet mindennapjainak az egyhangúsága, vagy éppen különleges szenvedés sorozata kifárasztja a lelket. És kíván fókuszálódni egy-vagy két dologra, beszűkíteni figyelmét, eltolni ezt az ezernyi világi hatást, ami fáraszt, a munka egyhangúságát, a fájdalmakat, a szomorúságokat, a jövőn való töprengéseket, a világi élet kritikáját, az anyagi gondokat, a családi különböző gondokat. Úgy vélem minden emberben van egy ilyen vágy. Nos, az emberek ezért kitalálták az ünnepnapokat. Azaz bizonyos napokat különböző megokolásokkal. Vannak, akik vallási meggondolásokból jelölnek ki ünnepnapokat: karácsonyt, húsvétot, mikulást és mások bizonyos szent embereknek a nevéről elnevezett, kiemelt napokat, amikor a figyelem, sok ember figyelme, fókuszálódhat ezekre a dolgokra. Általában ezeknek megvan a látványos része, megvan a vigasztaló része, a vigasztaló oldala, a tanulságos oldala, tulajdonképpen hasznosak. Kitalálta az emberiség a születésnapok megünnepelését, sok országban a nőknek megünnepelését és különböző időpontoknak, vagy állami eseményeknek, történelmi eseményeknek, alakoknak a megünnepelését, országos gyásznapoknak a megünnepelését, amikor a figyelem koncentrálódhat, és amikor a legfontosabb az az egy vagy két dolog lesz. És le tudja tenni, eltaszítani magától az ember lelke a napi gondok, az élet nehézségeinek a nyomását. Nos, persze, ezek a lelki vágyak, amik az emberiségben élnek. Igazán azt hiszem az igazi áhítat utáni vágyban gyökerezik, de kevesek találják meg ezekben az ünnepnapokban, még a vallási ünnepekben is az áhítatot. Ezt a lelki emelkedettséget ugyan talán a családtagok, a kedves emberek, ismerősök fele fordítja egy kicsit a figyelmet ajándékozások erejéig, azonban nem az Isten országa felé, az Isten felé, hanem hát bizony a karácsony a karácsonyfa és az ajándékozás tömegével, a meglepetésekkel okoz lelki örömöt, aki kapja, vagy aki adja annak is. Húsvét hasonlóan az ajándékozás, valahogy a tavaszvárás örömével gazdag és nem feltétlen mutat az Istennek a nagy áldozata és a feltámadás felé. MEGTÉRÉS Ez a kifejezés, ez a fogalom tudtommal csak a keresztyén körökben terjedt el, itt sem mindenki használja. A Szentírásban is először és talán egy helyen Keresztelő János beszédében fordul elő: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa" - mondja Keresztelő János Jézus megjelenése előtt. A szó így valami, valamiféle elfordulást fejez ki, valami irányváltoztatást, valami új irányba való fordulást, megtérést. Igazán megérteni ennek a mély mondanivalóját, tartalmát úgy lehet, ha az ember meggondolja, hogy végül is minden ember úgy születik és úgy indul az életnek, hogy hitbeli dolgoktól, az Istentől hitbeli dolgoktól el van fordulva, annak háttal 37
állva van. Ez a természetes, ez következik az induló fizikumomból, a környező világ gazdag hatásai nyomán, általában környezet is erről, vagyis a világról, az anyagi világról beszél. Ez ragadja meg, itt találja az első említett szépségeket és hát esetleg a rosszaságokat is. Nos, háttal az Isten dolgainak. A keresztyén ember tudja, hogy az Isten a világ vezetője, az ember létrehozója és élete őre. Az azt szeretné, ha az ember, akit ő társának teremtett egykor, az úgy fejlődne, hogy visszafordulna felé lélekben, tudatában és egész életével. Nos, az emberek nagy része, azt hiszem a többsége, az Isten dolgainak, hit dolgainak háttal állva teszi a dolgát. Sok-sok ember szorgalmas alkotó munkája, családját is gondozva, szeretve, embertársait is tisztelve kiáll a különböző nemes gondolatok mellett. Főleg a tudomány, e világ mélyebb megismerésén, érdeklődve az emberiség múltja és jövője iránt, alkotása iránt. Maga is produktív, díszíti, szépíti, alakítja a maga körüli világát. De ezzel az élete tele is van, úgy néz ki, hogy amíg az egészsége és ereje, figyelme megvan, különös gondja talán nem is származik abból, hogy háttal áll az Istennek. Különben mi keresztyének tudjuk, hogy az Isten szeretné mag afelé fordítani az embereket, az emberek életét, gondolatát, lelki világát. Szeretné. Mert ő saját magának is társul alkotta az embert. Nos. Megfordulni ebből a helyzetből. Nagyon sok derék ember olyan, aki különböző hatásokra egy fél fordulatot tesz az előbb említett helyzetéből, életformájából, gondolatvilágából, akár a családi hatások, neveltség, tanulmányai alapján, akár a világ dolgai fölött való elmélkedések alapján, akár különböző keresztyén lelki életet élő emberek beszéde hatására. A világ hiányosságainak, rosszaságainak, vagy éppen gyönyörűségeinek hatására észreveszi, hogy hiányzik neki valami, és keresni kezd. Elfordul a Szentírás felé, elkezdi tanulmányozni, hallgatni a róla szóló beszédeket, elmegy olyan helyekre, ahol erről van szó, hogy a világnak ura van, ahol a szeretetet említik. Ahol csend van, ahol más, komoly emberekkel találkozhat, ahol nem a bosszú, a veszekedés, az irigység, az önzés hangja hallatszik, megpihenteti a napi fáradtságokból, vagy a heti fáradt munkából egy-egy vasárnapi istentiszteleten, szertartáson a maga megnehezedett lelkét, az életét. Igen sok ilyen ember van. Ezek félfordulatot tesznek az Isten felé, de az életük központja még mindig nem az Isten által vágyott feléfordulás, nem az istenszeretet, amiből kiindulnak gondolatai, amire építeni akarja a dolgait. Nem képes, még nem, az Istenről, az Isten Szentlelkének sugallatából levezetni az ő gondolatait, az élete történéseit, a jókat és a fájdalmas dolgokat. Nem próbálja az Isten magyarázatát keresni ahhoz, hogy megértse a körülötte lévő világ különböző dolgait, romlását, vagy éppen szépítését, sikereit. Szóval egy további fordulatra van szüksége ahhoz, hogy az Isten elé letett élet középpontja, az élete középpontja, a mindenek magyarázata, a mindenné lett alfa és ómega megoldása, meglátása, a világ dolgainak a mélységeibe való belelátás, és egy vágyakozás minél közelebb hozza a világ urához. A világ urának a gondolataihoz, dolgaihoz. Amikor elér ide egy ember, és úgy gondolom, elég sok ember akad, aki az életét, hogy úgy 38
mondjam, ilyen irányba állította, illetve az Isten Szentlelke hatására odafordul a világ Ura felé és annak a hangja felé, annak a hatalma felé. Lehet, hogy ez egy áhítat segítségével történik, de lehet, hogy csak fokozatosan, csendesebben, nem olyan hirtelen, ugrásszerűen, kinél hogy. Ezt, amikor átfordul az Istennek háttal élő ember, az Isten felé fordul, és Istennel szembeáll, beletekint az Isten dolgaiba, már belelát, és Isten közvetlenebbül tud vele társalogni, hatni rá, ezt hívnánk megtérésnek. Igen. Ez az ember, az Istennek háttal fordult ember megtér. Megtérhet. Nos, a keresztyén ember igazán át kell, hogy élje a megtérést, mert eredendően addig még nem igazi keresztyén. A SZERETETRŐL Annyira elterjedt ez a szóhasználat. Oly sok mindenre mondjuk és alkalmazzuk. Azt hiszem éppen ez a gond vele. Valaki iránti jóindulat, segítőkészség, a másik ember megértésére törekvés, akkor ajándékozások másoknak, kis-nagy örömök szerzése másoknak, ragaszkodás a testvérekhez, szülőkhöz, családtagokhoz. Mindre alkalmazzuk a szeretet szót, sőt, hát ugye szeretünk tájakat, szeretünk szülőföldet, szeretünk hazát, emlegetjük a szeretet szót valami emberi alkotásra. Egy festményt, egy költeményt lehet szeretni – mondják – szeretünk egy irodalmi művet, vagy éppen az íróját távolról és talán sosem találkoztunk vele. Úgyhogy ez a gond ezzel a szeretet szóval és fogalommal, éppen is nagyon szórt az értelme, jelentése. Mindenképpen valami, valami pozitív indulatot akar kifejezni, kifelé az embertől más ember felé, más dolog felé, más tárgy felé, más vidék felé, más világrész felé, más alkotás felé. De igazán tömören, röviden nem tudja az ember, legtöbb ember azt hiszem, talán senki sem megfogalmazni, hogy mi az igazán, amire ez a szó illik és csak arra illik. Nos. Azt hiszem, hogy ebben a Szentírás van nagy segítséggel, hiszen ezt a fogalmat, ezt az érzéssel kísért dolgot, mint a szeretet, ezt igazán ember talán nem is tudja produkálni, csak közelíti. Egy-egy elemét kiemelve nevezi szeretetnek, amiket említettem is. Nézzük, hogy a Szentírás hogy fogja ezt fel. Hát ugye a tömör, rövid megfogalmazás, amit találunk, amiben tényleg benne van, úgy vélem komplex módon az egész fogalom lényege az, hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", ez a mondása az Újszövetségnek. És persze előbb elmondja, hogy "szeresd az Urat, Istenedet teljes szívedből, elmédből, lelkedből", amellyel együtt kifejezi azt, hogy ez a három komponens tulajdonképpen az ember szelleme, pszichéje és még a teste is Isten fele fordulva tudja az Istent szeretni. Nos, úgy embertársakat pedig másképpen. És így tudja értésünkre adni Isten, mit gondol erről, "mint önmagadat". Ez azt jelenti tulajdonképpen, hogy legjobban azért mégis magunkat ismerjük, magunkat tudjuk megfigyelni, magunkat próbáljuk megérteni. Nos, az embertársunk megértésére törekvés, az, amit az ember e földön szeretetként produkálhat. Igazán talán nem tudja megérteni a másikat, de törekvés lehet benne, vágy a megértésre. És az a döntő, nem az ítélet 39
oldaláról, nem a kritika, a bírálat, a véleményezés, jellemzés oldaláról közelít a másik emberhez, aki szeret valakit, hanem a helyébe képzelésből, saját magát próbálja helyébe képzelni s úgy értékelni a másik magatartását, viselkedését. És bizony ez a típusú szeretet nem azt jelenti, hogy simogatás, hogy szépeket mondás, nem azt jelenti, hogy csak dicsérgetés, nem azt jelenti, hogy elhallgatjuk az esetleges véleményünket, amit nem helyeslünk. Ez nem azt jelenti, ez azt jelenti, hogy nem tudunk elítélni. Ha a helyébe képzelem magam, akkor észre kell vegyem, hogy az én véleményem az mástól származik. A keresztyén ismereteimből, tudásomból, amely még magamban is észreveszi a rosszat, a bűnt, az elhajlást. És főleg, hogy a másik embert is inkább, ha rossznak vélem, hibásnak, inkább betegnek érzem. Látom, inkább háttérben, mögötte, mellette a gonosz sátánnak az akcióját, mintsem őt mindenért felelősnek. Bizony, ha helyébe képzelem magam, esetleg egy nehéz természetű, egy rossznak tartott embernek is, goromba embernek, panaszkodó embernek, elégedetlen, mindig elégedetlen embernek, akkor észreveszem, hogy a baj, a fő baj hogy messzebb van az erőforrásától, messze van a világ urától a lelke, és háttal van Istennek. Akkor bizony, bizony ki van téve a rosszat akaró sátán minden rafinériájának. Áldozatként betege a sátán szuggesztiójának és akkor én nem egyszerűen ajándékokkal, meg szép szavakkal, simogatásokkal próbálom szeretetem kifejezni. Hanem a megértő szavakkal, az ő helyzetébe helyezkedve, gondolkodva és felfelé mutatva. Aki az embernek szeretetét ígéri, megmentését a bajoktól, letörlését a szemnek, ígéri a gyógyulását, vigaszt ígér és örök életet is ígér. És akkor a goromba ember, a kétségbeesetten beteg embernek többet érhet ez, mint simogatás, dicsérgetés és hamis illúzióknak a sugalmazása. Úgyhogy hiába törték magukat régi filozófusok és törik ma is pszichológusok is magukat, hogy valahogy körül fogalmazzák a szeretetet, hogy az állatokról vettek mintát, a hűséges állatról, az állatszülő és a kölyke közti viszonyokból. Hiszen ezek emlékeztetnek bizonyos szeretet mozzanatokra, amelyeket így lehet tapasztalni, de ez nem az a típusú szeretet, amikor helyébe próbálja az ember a másiknak képzelni saját magát. Próbálja átélni, amit az, próbálja értelmezni az ő gondjait, bajait nagy megértéssel. Ajándékképpen beszél a vigasztaló a jó irányba mutató lélekről, Istenről, az Ő szeretetéről. Igen. A szeretet. Pál apostol sok mindent felsorolt szeretetről, mit nem tesz. Igen, ilyen jelei vannak. Egynek sem meríti ki magát a szeretetet. De aki a másik helyébe tudja kicsit képzelni magát, de aki úgy próbálja értékelni a másik embert, legalább, mint saját magát, hanem többre, akkor az olyan. Igen, nem kérkedik önmaga mutogatásával a másiknak, fölülkerekedésével, nem a maga hasznát keresi a viszonyokban, a kapcsolatokban, a mindennapi tettekben elsősorban, hanem szélesebben látja tetteinek értékét, értelmét, ami rajta kívül külön is hasznos másnak, annak, akit szeret, úgymond. Nem rója fel a rosszat, nem abból áll a másikkal való beszélgetése, hogy kritizálja, bírálja, hogy lealacsonyítja, hogy éreztesse, hogy ő a nemesebb és a másik az, aki alacsony szinten jár és gondolkodik. Nem a maga hasznára teszi, amit tesz elsősorban. 40
Pál apostol sok ilyen jellemzőt sorolt fel, főleg, amit nem tesz a szeretetből az ember. Nos, Isten az Újszövetségében a legfontosabb dolog, és az összes parancsolat, óhaj, ami a Bibliában kifejeződik, summásan a szeretet fogalmában van benne. Úgyhogy ez a rendkívül gazdag, összetett fogalom, úgy hogy kár is filozófusoknak, pszichológusoknak ilyen emberi logika alapján próbálni igazán kifejteni a szeretetet, a teljes szeretet az ott van az Istennél. Aminek egyik leglátványosabb akciója Jézus leküldése hozzánk, az emberhez való hajlás és annak megmutatása, hogy már szenvedéstől mentett meg minket, megmutatva nekünk, hogy milyen lenne, hogy ha egy bíró lenne csak az Isten, kegyelem nélkül, szeretet nélküli, szigorú, törvénytartó, kemény ítélő bíró. Úgyhogy az Újszövetség központi mondanivalója a szeretetnek az ajánlása, kívánása, Isten szeretetének bemutatása.
41