29. Arvisura - Magyarka ősvallása Buharata-Cinegés rovása 486-499. Medvetoros év Kr.e. 3554-3542 A 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) egy gazdag Hunor-leszármazott, Buharata lett a fősámán.
Hunor birodalmából azért küldték sámán-képzésre, mert kiváló lovas, de amellett hírhedt verekedő is volt. Buhara városában mindenki örült neki, hogy 5-10 évig békéjük lesz, a zabolátlan fejedelemfi nem fogja folyton rettegésben tartani vad lovaglásával és szüntelen kötekedéseivel az Amu-Darja folyó völgyének a népét. A hosszú időre remélt békességet meghozhatta, ha Buharata sikerrel végzi el a sámániskolát. Az Öregek tanácsa ugyanis javasolhatta, hogy a kitűnően végzett sámán vegyen részt a beavatottak képzésén is. Urgencs fejedelem is arra számított, hogy fia is részesülni fog az égiek magas tudományában. A 480. medvetoros évben (Kr.e.3560) a pusztaszeri (Pusztaszer 1 = Ordosz fölött 1 napi lovaglásra volt) Nagy-süánon (Nagy-Süán = ünnepséggel egybekötött, többnapos, lovas ügyességi verseny és szellemi vetélkedő) Karagasz lett az ifjúsági fősámán. Buharatát nagyon bosszantotta ez a vereség és lovai közül kiválasztva a 24 legjobb futót, visszament Ordoszba (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) további képzésre a beavatottak csoportjában. A 485. évi (Kr.e.3555) Nagy-süánon tanulmányi eredményei kitűnőek voltak, de a lovasversenyben a lova elbukott, és a versenyt Sórja rimalány nyerte meg, aki a Tom folyó menti Kondomából jött, a török törzs Sór nevű tárkánytörzséből. Ez volt az első eset, hogy a lovasversenyt lány nyerte meg. Mint nyertesnek szabad férjválasztási joga volt. Buharatát választotta. Az esküvőt a következő évi fősámán választás alkalmával tartották. Ködör és Cinegés volt a vőfélyük. Darró, a megrokkant fősámán adta rájuk áldását és átadta Buharatának az ifjúsági fősámán hatalmat is. Buharatának (akit, mint kiváló lótenyésztőt ismertek) az anyja a Magyarkai (mai Tbiliszi (Grúzia)) fejedelemnek Báta fősámánnak volt a lánya. Ezért élt Buharatában az az elhatározás, hogy Buhara városának minden gazdagságával segíti Magyarkát és az ősmagyar vallás fellegvárává építi ki. Mindjárt a házasságkötés után megtervezte a városka templomát és kegyhelyeit. Ataiszi szokás szerint csatornáztatta a várost, de csatornás gazdálkodást rendszeresített a Kuma folyó egész völgyében is. Magyarka felett is teraszos kertészetet létesített.
Teraszos földművelés Magyarka (mai Tbiliszi (Grúzia)) városát Magya fejedelem építette Szavárd lovasparancsnokkal együtt. Enéh, a Magya felesége legkisebbik fiát, Magyarkát az ősmagyar hiten nevelte. Magyarka városának felépítéséhez Szavárd 237 furmányosa hordta a követ szekéren az Anyahita-tisztelők birodalmából, három furmányosa pedig Buharatával tartotta fenn a kapcsolatot. A város húsz év alatt teljesen felépült és Magyarka elkezdhette a Góg és Magóg által alapított Ataiszi ősmagyar vallás táltosainak a kiképzését. A kézművesek 620 főből álló csoportja Dabósában (ma Arab-félsziget) maradt, a szegényebbek 240-en, átkeltek nyájaikkal a Nagy-hegyen (Kaukázus) és a kézművesek segítettek felépíteni Magyarkát. Urukból (Mezopotámia, ma Arab-félsziget) való vándorlásuk a 120. holdevés ünnepétől a 130. holdevésig tartott. Akkor megállapodtak abban, hogy Dabosától Magyarkáig Kurd nemzetsége fog lakni, fiának (Magya fejedelem fia) Káldornak a birodalmában. Az istenfélő Magyar népei pedig a Nagy-hegy (Kaukázus) tetejétől a jégkucsmák aljáig terjedő részt veszik birtokba. Magyar utódai tudták, hogy a szegénység a hun törzsszövetség medvetoros időszámítását alkalmazza, de ők Szavárd törzsének tűzszerzéses időszámítását fogadták el. A Magyar és Szavárd törzs összeházasodása után is ez az időszámítás maradt fenn. A tűzszerzés megünneplésének idejéből indultak ki és Ataisz elsüllyedését a 8470. tűzszerzési évben állapították meg. Mialatt a hunok 12968 alkalommal tartottak hold-evési ünnepet, addig a szavárd-magyarok 998 esetben ünnepelték meg a tűzszerzést. Agaba fősámán, hogy a kétféle ünnep körüli vitát kiküszöbölje, a medvetor-evést rendszeresítette. Ezt mindig a tél közepétől kezdték, amikor a makkon hízlalt disznók tora már múlóban volt. Az ordoszi sámánképzés ezt az időszámítást fogadta el. Szavárd magyarságának kézműves népe már az 1018. disznótori evést számolta, amikor ők Magyarkán a 9488. tűzszerzési ünnepet tartották. Ekkor az időt egyeztették Batour fősámánnal. Amikor a hun törzsszövetség Uruk városába kalandozott, Magyarka és Szavárd népe is képviseltette magát. Ekkor a 20. medvetoros évben (Kr.e.4020) a 9954. tűzszerzési ünnepet tartották. A hun lovasokat Buharata és Cinegés sámán vezette. A szavárd-magyarok ekkor is a magyar ősvallást tartották a többi kisebb törzzsel együtt. Mire Magya fejedelem Magyarkán meghalt, a Földanya erősen felmelegedett. Ezért Mari fejedelem-asszony gyermekeivel és a Mari
birodalombeli törzsekkel északra húzódott és az Etil folyó két partján (Etil = Volga folyó) telepedtek le.
De amikor egy emberöltő múltával ez a felmelegedés csökkent, akkor is megmaradtak ezen az új tájon, annyira megszokták az erdei vadászatot, meg a télre való élelemgyűjtést. Magyarka és utódai azonban ott maradtak a hun törzsszövetség és Uruk népének bölcsőjénél.
Ők is, meg a velük összeházasodott szavárdok is megmaradtak a fiatal Magyarka fejedelem egyistenhitén. Ez különböztette meg őket a többi Ataiszi néptől. Az özönvíz elmúltával a Nagy-hegy (Kaukázus) vidékéről visszavándorolt Szumír (Sumér) fejedelem népei is amint a rokonlátogatók elmondták már a háromezredik istennél tartottak. De ez következett a természet nagy bőségéből. Annak minden jelenségére, vagy minden emberi tulajdonságára egy-egy istent alkottak maguknak. Elfelejtették, amit a Susa Szumír város környékéről elvándorolt családok emlegettek, hogy az istenek az emberek agyából pattantak ki. Buharata északra Mari birodalmába, délre Szumír fejedelem Uruki törzseihez és Úzon melegvizes birodalma (Kárpát-medence) felé irányította háromszáz lovasát. Az ősmagyar vallás tanulmányozására hosszabb ideig Magyarkán maradt. Itt az öntözéses és lépcsőzetes termelés következtében nagy bőség mutatkozott. Tetszett neki az is, hogy a nép nem félt a földrengéstől és csak kőből készült házakat építettek.
Sumér ásatások
Sumér házak és városállam Sok bölcs dologról hallott az égi istennek épített hajlékban is. A látottakat összehasonlította a gazdag hun törzsek életével, küzdelmes életükkel, meg a sámánok több isten hitével. Tudta, hogy ebben része van annak is, hogy a közbenjárás haszonnal jár. Magyarka egyistenhitét csak néhány szavárd család tette magáévá. Ezek összeházasodtak Magya fejedelem harmadik fiának a leszármazóival. De az nemigen tetszett Buharatának, hogy a fejedelem és a családja éppen úgy dolgozott, mint a legterméketlenebb vidéken élő fejedelmi leszármazottak. Ez mindenkit mindenkivel egyenlővé tett. Az ilyesmit nem volna okos a Hun tó birodalmában (Mongólia, Kína területei, Tarim-medence) is otthonossá tenni, mert akkor a gazdag lóállomány felett rendelkező hun fejedelmi ifjaknak is dolgozniuk kellene. Buharata azt tartotta jónak, ha minden törzsnek megvan a maga külön istene. A sámánokat a hun előkelőségek gazdagon el tudják tartani. Jó, ha az emberek megmaradnak a maguk elképzeléseinél. Buharata elment a vallási központba: Nippur szent városába.
Nippur szent városa (Mai Irak) Magával vitte Báta, Barasz és Darró Arvisuráit. Egyeztették az időszámítást. A 24 hun törzs szövetsége 486 évvel előbb alakult meg. A Nippuri központot csak 1710 tűzszerzési évvel utána alapították. Az Arvisurák rovása tehát 2196 évvel azelőtt kezdődött. Az Uruki templomgazdaságokban régebben pateszik uralkodtak. A gazdaság a város legmagasabb pontján volt, hogy árvíz esetén a nép a gazdaság főépületében találjon menedéket. Később Úr-Ganna, a leghatalmasabb Pateszi a gazdaságok hathatósabb védelme érdekében szétválasztotta a pateszik és a lugalok hatalmát. Lugalnak mindig a legjobb harcost választották. Ő fegyvereseivel őrködött a gazdaságok munkájának nyugalma felett is. Ezekben tizedeket szerveztek és őrséget állítottak a rablók, gyújtogatók ellen. A lugal testőrsége ezért nemcsak fegyverrel, hanem tűzoltó alkalmatosságokkal is el volt látva. A később alakult szent város: Pintor kezdeményezte a nyugati látogatásokat. Így találkoztak Esthon és Bot-hon beavatottjaival, akik Nippur alapítása után 1509 (Hold év vagy medve év?) évvel kezdték el jegyezni a napévet, 1550 (Hold év vagy medve év?) évvel pedig vezetni a nyilvántartásokat. Buharatának ide is el kellett látogatnia. A rokonlátogató sámáncsoport megállapította azt is, hogy Szumír-földön és Esthonban sokkal több a mélyen gondolkozó és irányításra alkalmas ember, mint Magyarkán és Szavárd-földön. Esthonban és Bothonban az újszülött végtagjait lekötötték, hogy az agyuk és az értelmük jobban fejlődjön. A koponyájuk is tovább nyitva maradt. A hunok ezt nem helyeselték, mert az ilyen eljárás csökkenti a test ügyességét és a lóratermettséget. Márpedig a ló ott nagyon fontos volt. Lóval nagy területeket be lehet járni, könnyebb az érintkezés. A földművelésben is igen hasznos. Általa lehet fenntartani a kapcsolatot észak és nyugat felé. Magyarka felépítéséhez is sok ló kellett. Pácska, magyarkai sámánból lett fejedelem megkérte Buharata fősámánt, hogy távollétének ideje alatt két másik csoport a szavárd-magyar földön foglalatoskodjék. Itt megtanulták, hogy lehet jó termést biztosítani. A sík területek ki voltak téve a gyakori árvízveszélynek, a dombos vidékeken meg a szárazságtól pusztult a növényzet. Ezért Ataiszi módra öntözéses gazdálkodást rendszeresítettek, nemcsak a sík területen, hanem a lankás domboldalon is. Magasabb helyeken lépcsőzetesen művelték a földet, hogy a csapadék le ne rohanjon róla. Az ellenség ellen meg rejtett hegyi ösvényekkel védekeztek és ezek mellé gyümölcsösöket
telepítettek. Az mindig védelmet jelentett az éhenhalástól. Nagy szárazság, vagy árvíz idején ugyanis a tarkós törzsek ott szereztek élelmet, ahol volt. Az Ataiszi népek lakta területen Ukus pateszi módszerei szerint rendezkedtek be. Amikor Buharata két év múlva visszatért Esthonból és Nippur tájáról, lovasait elindította északra és nyugatra, hogy Mari birodalmában és a melegvizek környékén terjesszék az Ataiszi ismereteket.
Északon ezidő tájt hosszú időre hidegre fordult az időjárás. Ezért a hun törzsszövetség népei elkezdtek a nagy tengerek (Adria-tenger, Fekete-tenger, Földközi-tenger) felé vonulni, ahol a folyók halbősége biztonságot jelentett a szegénységnek az éhenhalástól. De mindenüvé magukkal vitték a csatornázás bevált módszerét és kiépítették a biztonságot jelentő hegyi utakat is. Nyár közepén itt is megtartották a hegyi ünnepeket, amikor hálát adtak az égieknek kenyéráldásukért. Amikor Buharata fősámán visszatért Magyarkára (mai Tbiliszi (Grúzia), a templomban beszámolt az URUK birodalmában (Mezopotámia, ma Arab-félsziget) tapasztaltakról.
Sumér mitológia De mikor mosolyogva emlegette: ki az ellenséged? A szomszédod! Ki a barátod? A szomszédos szomszédja, Kaginka, aki Uruk város nagytempolmában esküdött meg Tordas lugalfival, lemondott aranyasszonyi tisztéről és átadta Sórja ifjúsági aranyasszonynak. Tordas, amint ez a lugalfinál kötelező volt, a cserepes mesterséget tanulta ki. Tordas előbbi felesége a szomszédos gazdasággal folytatott csatározás során esett el. Ekkor vette el Délről Kaginkát. Egy karaván ajánlatát megfogadva velük együtt, a lugal engedélyével ők is elindultak a tengerparti karavánúton nyugatnak. Magyarka leszármazottai közül egy Dahai nevű íródiák lány egy Mari birodalombeli Kudzsir nevű ifjúhoz ment férjhez, aki Nippur városában volt kiképzésen. Kérték, hogy csatlakozhassanak Buharata fősámán csoportjához. Minthogy a Tigrisfolyón áradást vártak, Kis városán keresztül vették az irányt. Mari városáig együtt tartottak. Innen Tordas és Kaginka karavánja az uruki eredetű Agadi kereskedőváros felé indult, Kudzsir pedig a Mari birodalomban elbúcsúzott a szüleitől és miután Mari város templomában házasságot kötött Dahaival, Buharatáékkal Magyarkára (mai Tbiliszi (Grúzia)) mentek. Két év alatt Cinegés és Pácska csoportja elsajátította a csatornázásos földművelés és a cölöpös lakóház építés ismereteit. Egy teraszos vízfogó területen megtanulták, hogy építik a dombtetőkön a talpas házakat. Cinegésnek nagyon tetszettek a hegyen épült figyelőtornyok, melyek mellett a tűzszerzési ünnepeket és más hegyi ünnepélyeket tartották. Ezeket az ősmagyar vallásúak az Égi atya hálaadó ünnepének nevezték. Ezt a szokást az udmurt és komi törzsek elvitték a nagy Marinába, Mari fejedelemasszony birodalmába (az Etil azaz ma Volga folyó mellett fekszik) is. Dahai, aki fejedelmi lány volt, Kudzsirral együtt meglátogatta a szüleit. A szülők olyan vidéken éltek, ahol a nép a földből kiszedett fekete sárral (Tőzeg, pala?) tüzelt. A szülők kívánsága az volt, hogy a lányuk soha ne hagyja el az ősmagyarvallást. Darró fősámán megrokkant ugyan, de azért érdekelte, hogy alakultak az események nyugaton. Vajon ott is meg-megrázkódott-e olyan gyakran a Föld, mint Ordosztól keletre. Örömmel hallotta, hogy a 480. medvetoros évtől kezdve (Kr.e.3560) a Hun birodalom területén nem volt semmiféle járványos betegség, így nyugodtan engedte útjára Buharatát, aki nem is nagyon ragaszkodott Ordoszhoz, mivel a bőven termő nagy Hun síkságon nőtt fel. Meg vágyott
hozzátartozóit is meglátogatni. Természete szerint is virtuskodó volt, szerette a kalandokat. A 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) el is indult. Az első évet Buharában és Magyarkán töltötték, a rá következő két esztendőt Nippur birodalmában. Magyarkán megállapodtak a rokon agaba és saka törzzsel, hogy mint Kerka, átengedik a rokonlátogatókat Marinába és a melegforrások tájára. Ködör sámán, akinek magyarkai lány volt a felesége, északnak indult. A dahai szokás szerint minden ünnepet vasárnap kellett tartani, ezzel szemben Magyarkától nyugatra csak a szombatot tartották ünnepnek. Az e feletti vitákat Magyarka úgy oldotta meg, hogy meg kell tartani a szombati ünnepet is, a vasárnapit is. A szombati ünnephez a kereskedők, a vasárnapihoz inkább a földművesek ragaszkodtak. A kőépületekben szombat volt az ünnep, de a kirakodók a vásárnapokat is kihasználták. A hét napjairól gyermekdal is szól. Hétfő hetibe, Kedd kedvibe, Szerdán szűribe, Csütörtök csűribe, Péntek pitvarába, Szombat szobájába, Vasárnap az Isten házába. Ilyenkor az ősmagyarvallásúak még félnapi járóföldről is felkeresték kőtemplomaikat. A szombatünneplők szombatonkint fából épített kegyhelyeikre, vagy ősfák alatt levő szenthelyeikre mentek, voltak, akik mindkét ünnepet megtartották. A hét napjairól szóló versikét a Saka törzsbeliek tartották fenn. Az Agadiak Pamír-szkítáknak nevezték őket. A párszi-szkítákkal együtt igen jó kereskedők voltak. Élénk kapcsolatot tartottak fenn Urukkal is, a Hun birodalommal is. Felkeresték még a fokozatosan süllyedő Atlantic menekülő népeit is. Ezek a hontalanok már teljesen elvadultak. Ataisz népei sáska-népeknek nevezték őket. Cinegés és a Kudzsir-Dahai házaspár 489 szarvastorán indul el a kalandozók százfőnyi csoportjával. A Sárvár nevű pamir-szkíta őrházas gyarmaton várták őket a pénteki szitás fürdő kőből épült szenthelyén. Itt a gyermekek ezt dalolták: Szita pita péntek, Szerelem csütörtök, Dob szerda. Ez azt jelentette, hogy a sárvári ősmagyarvallásúak nem kapcsolódtak semmiféle más törzshöz, vagy valláshoz. Az ő közösségük egyszerűen csak jó emberek társaságát jelentette. Ez a gondolat tartotta össze Kurd és Hunor után a szüleik legkedvesebb gyermekének Magyarkának a követőit. Minden tíz szállásnak volt kőtemploma. Ott tartották az esküvőt, keresztelőt és ott kapták a gyermekek a vallási oktatást is. E szerint minden embert a sírig kísér a jó és gonosz harca. Mindenkiben ez dúl és vagy a jó, vagy a rossz győz.
A templomot a tíz-kegyhelyes település közepén álló dombra építették. Ott adták tudtára a népnek, hogy az égiek a névadó feljegyzések szerint milyen nevet adnak az újszülöttnek. Az ősmagyar vallás kis csoportja egész héten látástól vakulásig dolgozott, de a szombatot és a vasárnapot megszentelte. Dolog ilyenkor is volt, de ezeken a napokon beszélték meg a következő hét tennivalóit is. Ezt a rendet a pamír-szkíták is magukévá tették és átvették a többi nyugati, azaz sáska-népek is. Fellendítették az Uruk és Marina közti kereskedelmet is. Ehhez a lóállományt Magyarka biztosította. Az éghajlati változások, járványos betegségek és földrengések miatt a hun törzsszövetségbeli népek Ordosz és a Kerka folyó (egy folyónév az őrségben, Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található), a magyarok pedig Uruk és Marina közt vándorolgattak.
A hun törzsszövetségbeliek vándorlása
A magyarok vándorlása
Most Cinegés sámán-csoportja a Kerka folyó felé indult. A pamir és párszi szkíták, azaz Saka népének sárvári központjában Cinegés ifjúsági sámán, Buharata megbízottja és rovósámánja számbavette és rovással feljegyezte, hogy a nyugatra irányítottak közül hányan telepedtek le és hányan térnek vissza. Az öregek tanácsa csak 25 sámánnak engedte meg, azt is csak a járványok és földrengések miatt, hogy vérfrissítésre a melegvizek forrásánál telepedjenek le. A rimaszécs-sámánnak szigorúan meghagyták, hogy 70-75 lovasnak mindenképpen vissza kell térnie Ordoszba. A vérfrissítést szem előtt tartva úgy húszévenként ésszerűnek tartották 25-100 személy áttelepülését. A járványos megbetegedést leginkább a jász törzsek tudták elkerülni. Közel éltek Agaba-ómhoz és ha járvány híre jött, csatlakoztak az agabák kereskedelmi hajóján foglalatoskodókhoz, vagy pedig halászni mentek az agabák Hangony-öbölbeli szigeteire és csak akkor tértek vissza, amikor a járványveszély elmúlt. Az ilyen eseményeket követő években a jászok több fiatalt tudtak küldeni sámánképzésre, mint mások, de többet jelöltek ki közülük a kalandozásból visszamaradókká is. Cinegés ifjúsági sámánnak is egy jász lány: Virágos lett a felesége. Amikor a párszi-szkíta Tenisur folyón átúsztattak, Virágos megbetegedett. Ezért a következő holdtöltéig a Saka síkságon maradtak. Itt annyira összebarátkoztak a párszi-szkítákkal, hogy három tized, vagyis harminc főből álló csoport csatlakozott hozzájuk, útjukat biztosító kíséretnek.
A második jász Borsa harsány volt, aki Magyarkán meggyőződésből az ősmagyar vallás kispapja lett, de meg kellett fogadnia, hogy új környezetében nem végez térítést. A harmadik jász, Gyékényes ulcsák sámán, vagyis nemzetiségi pap volt. A Tenisur folyó mellől vett magának feleséget: Hajnal fejedelmi lányt. Három öccse kísérte lovon, azok őrizték a menyasszony szekerét. A jászok közül a negyedik Perjés kende sámán volt a napisten kispapja. Mint gazdag ember, öt csikóval indult el hazulról. A párszi szkíták három lovát aranyon megvásárolták, így hát mint gazdag kérő jelenhetett meg a melegvíz-források birodalmában. Az ötödik jász Zagyva magóc-sámán, vagyis varázsló pap volt. Kiváló halász hírében állott. A hatodik jászsíksági sámán Gyócs szerződési kispap volt. Az apja fiatalon meghalt eleinek kunsági birodalmában, de az anyja visszaköltözött a Jászságra. Ő ugyanis a jászok vezérének a húga volt. Az ordoszi sámánképzésen lett Gyócsból Gyula. Hetedik volt a Nippurból küldött pateszi: Kudzsir az Öregisten-idő papja. A dahák közül vette el Dahai papnőt. Az Ataiszi népek együvé tartozásának az eszméjét vallotta. Nippur papi város megengedte, hogy a melegvizek birodalmába küldjék. A nyolcadik: Csenger sámán a csud népek szövetségéből származott. A sámánok nem tudták eldönteni, hogy viroláj-e, vepsze-e, vagy pedig a zsór népbe tartozik-e. De a 478. medvetoros évben a virolájok közül nagyon sokan elpusztultak ragályos betegségben és a viroláj törzs éppen ezért rendelte sámánképzésre Csengert. A kalandozók tanító-papja lett. A kilencedik az úz származású Devicse sámán, ellátópap volt. Az egész csoport ellátásáról ő gondoskodott. A tizedik volt Zsibó bőd. Sámán-beosztásában a bőség-papok teendőit látta el. Szekerein mindig volt elég sókészlet is. A tizenegyedik volt Terebes baksa-sámán. Mint tudós-papnak, a tarsolyában mindig ott volt a névadótár, hogy minden újszülöttnek nevet tudjon adni. Kabar származású volt; ezért volt egy tartalék lova is. A tizenkettedik sámán Bars, arbag, vagyis gyógyítópap volt. Egy nyári szekéren szállította gyógy-füveit, meg a szitás fürdőt. Kaza-hun volt, a kabarok közt nevelkedett. A tizenharmadik Hont volt, a kács-sámán, vagyis a vándorló pap. Mint hanti származású, egy lovat kapott az úzoktól ajándékba, hogy részt vehessen a rokoni látogatáson. A tizennegyedik volt Hód dalacs-sámán, a katona-lovas pap, a kunok besenyőtárkányai közül. Ő gondoskodott a kalandozók útjának biztosításáról. Tizenötödik volt a széki-hun Barót sámán. Mint duru-sámán, vagyis
szövetségi pap, ő ügyelt arra, hogy a csoport mindenben megtartsa az Öregek tanácsának rendelkezéseit. Tizenhatodik volt a kaza-hun Pozsega. Mint barus-sámán, vagyis jövendőmondópap, ő nyilatkozott minden új út előtt a lehetőségekről. A tizenhetedik a török Kökénd nazir, vagyis istenidéző pap volt. Fogadalma és beavatottsága tiltotta a nősülést. Az anyja és esetleg az apja is csuvas volt, ezért mindenki csuvasnak tartotta. A tizennyolcadik volt Lindva sámán. Az anyja hanti volt, de az apjára való tekintettel a letteknél nevelkedett. Ő volt a bán, vagyis az őrségek papja. A csoportot oldalról biztosította. A tizenkilencedik Déva tárkány, tatár kovács-pap volt. Ő viselt gondot a szekerekre és a lószerszámokra. A huszadik volt a vepsze törzsből származó Regöly vajda sámán, vagyis kalandozó pap. A rokonlátogatás végén Buharata fősámánhoz kellett volna vinnie a Melegforrások birodalmáról szóló jelentését. A huszonegyedik volt Gara harka, a bíró-pap. Ő simította el az ellentéteket, ő mondta ki a végső szót. Kaza-hun anyától született ujgur fiatalember volt. A huszonkettedik volt Lébén avar igric-sámán, vagyis éneklő pap. Ő vezette a vallási szertartásokat. Titokban az ősmagyar vallás híve volt. Nem mert a lányokra nézni, csak énekelt. A huszonharmadik volt Simánd, a kun származású abakán, vagyis őrségpap. Éjjelenkint mindig virrasztott. A huszonnegyedik volt a lett törzsbeli Locsmánd jaku-sámán, vagyis összekötőpap. Ő fogta össze a sámánokat és gyűjtötte a négy égtáj felé menő kalandozók rovásait. A huszonötödik Pácska aranyasszony-sámán a mari törzsből származott. Virágos ifjúsági aranyasszony utasításait követve mindig ügyelt rá, hogy a Földanya ünnepeit megtartsák. Ő volt a huszonötödik, de csak 24 sámán maradhatott a melegforrásoknál (Kárpát-medence). Egynek feltétlenül vissza kellett térnie a jelentéssel Ordoszba (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő BelsőMongóliában található). Utána aztán vissza is térhetett a melegforrásokhoz. Ha pedig valaki közben meghalt, Tordas és Kaginka csoportjából a létszámot ki kellett egészíteni. Uruk fiai azért indítottak Nippur, Uruk, Umma és Susa városából 24 főből álló csoportot, hogy tisztázódjék, meddig lehet eljutni szamár-vontatta, tömör kerekű szekerekkel.
Harci és vándorló szekerek Hat szekér Szumír fejedelemtől kapott csónakot is vitt. Ezek pihenő alkalmával fedélül szolgáltak, a folyón való átkeléskor szállítóeszközül. Mivel Kaginka volt aranyasszony férjhez ment Tordas pateszihez, ő helyette Nippurból Kudzsir került Cinegés csoportjához azzal a feladattal, hogy valamelyik jelentést majd juttassa el Nippurba. A Van tónál Kudzsir és Dahai kíséretéhez még egy újabb, ősmagyarvallást követő csoport csatlakozott. Ezek Magyarkára igyekeztek, az ottani templomszentelési ünnepre. A hun törzsszövetség első századában a 20. medvetoros évtől a 38.-ig (Kr.e.4020 - Kr.e.4002) 400 lovas járt a melegforrások birodalmában és közülük 240 ott is maradt. Az ötödik alkalommal is százan látogattak el oda. De húsz-évenként egy-egy 20-25 főből álló csoport hírt vitt az Ordoszi sámán központnak. Most, a 486. medvetoros évben (Kr.e.3554) nem fenyegetett ragály, így 25-25 lovas indulhatott útnak minden égtáj felé. Buharata arra számított, hogy 25 lovas mellé a gazdag hun települések is adnak legalább 75 lovast, már csak azért is, hogy ők legyenek többségben. De várakozásában csalódott, a csoportokat máshonnan kellett kiegészíteni.
Mialatt Buharata délen járt, Ködör és Cinegés jól összebarátkozott az Ataiszi sakák utódaival. A parszi-pamir-szkíták hajlandók voltak a létszámot kiegészíteni. Ködörhöz kurd és pamírszkíták csatlakoztak. Cinegés az uruki Tordas pateszivel és Kaginka aranyasszonnyal Agadin és az Akháj birodalmon keresztül vonult célja felé. Kudzsir pateszi Dahai aranyasszonnyal szervezett egy másik csoportot nippuri, szavárd és daha lovasokkal. Ezek 25-en voltak. Magyarkán csatlakoztak a Cinegés által vezetett, 30 főből álló párszi-szkíta csoporthoz. Virágos ifjú aranyasszonnyal együtt 56-an voltak. A kiegészítésekkel együtt 106 fő érkezett a melegforrásokhoz.
Tisa sámánközpontban találkoztak a 490. év medvetorán (Kr.e.3550). Mire Magyarkától a Hun kapu szorosaihoz értek, a 25 ordoszi hun, 30 szkíta, 10 nippuri, 10 szavárd és 5 daha lovas egynyelvűvé vált, bár úgy-ahogy addig is megértették egymást. 490 disznótorának közepén Kajla lovasparancsnokkal a kőtetőről indultak el a rokonok a Biringvár-Zabari úton, hogy az 56 főből álló rokonlátogató csoportot Tisa sámánközpontba kísérjék és ott találkozzanak Tordas pateszi csoportjával. Útközben elmondták, hogy mindkét birodalmat milyen járványok sújtották. A legtöbb kisgyermeket a tarkósok egykori barlangjaiba menekítették. A nyári szállásul szolgáló talpas házakban és boldoganyás házakban húzták ki a veszélyes időket. Állatállományuk is megcsappant, mindig birkahúst ettek, köles-tartalékukat is felélték, táplálkozásukat erdei gyümölccsel egészítették ki. De lenn, a kertes házak táján sok embert elvitt a járvány. 490 medvetorának elejére (Kr.e.3550) megérkeztek Tisa sámánközpontba. Ott Kajla lovasparancsnok fogadta Basa fősámán jelentését, s közölte vele, hogy Tordas pateszivel ide beszélték meg a találkozót. Azok három nappal azelőtt már meg is érkeztek és egy halásztanyán szállásolták el őket. Tordas dalacs-sámán földjéről hoztak egy szelíd mackót is, de olyan falánk, hogy alig bírják etetni.
A melegforrások világában a medvetor volt a legnagyobb ünnep. Ilyenkor az Encs folyótól kezdve Parajd-Barót vidékéig jöttek mindenünnen, nemcsak lakomázni, hanem az aranyasszonyok jelentései alapján megtárgyalni a lehetőségeket és a tennivalókat is. A mindennapi élet dolgaiban az asszonyoké és vezetőjüké a nagyasszonyé volt a döntő szó, de a medvetori ünnepeken az asszonyok nem vettek részt, ott a nagyállat-tartó harcosok tanácskoztak és döntöttek. Ebbe a tanácskozásba most belevonták Cinegést, Kudzsirt és Tordast is, így a szokásos 25-fő helyett 28-an ültek az Élet asztalánál. Basa fősámán előadta, hogy a 24 hun törzs szövetségében élők a velük rokon népekkel együtt már majdnem egy töményt tesznek ki. A hegyilakó tarkósok és a cölöplakó pákászok 10 csoportjában csaknem négy töménynyi ember van. A most érkezettekkel együtt a melegforrások birodalmában öt töményt tesz ki a létszám. Három tömény beszéli a hun törzsszövetségben kialakult nyelvet. Négy tömény még lakógödrökben és cölöpökön él, de a hun törzsszövetségbe tartozók már vermekre, épített házakban. A házaknak több mint a fele talpas ház, a többi boldoganyás. A sámánközpontokban 400 kőépítmény áll. Az ötnapos medvetor végére úgy döntöttek, hogy az újonnan érkezettek részére közös munkával új házakat kell építeni és így az 500. medvetoros évre (Kr.e.3540) már 500, ordoszi és uruki módra épült, alsóvilággal rendelkező házuk lesz. Az alsóvilág (Pince, kamra?) száraz részeiben helyezték el a kenyérmagot és a védelem céljait szolgáló eszközöket. A házak búbos kemencével fűthetők, szárazak lesznek. Fenn a figyelő kémény mellett őrszoba lesz. A nádfedél az esőtől és hótól védi ugyan a boldoganyás házat, de a figyelő részt elől is, hátul is nyitva kell hagyni. A nagyasszony és a gyermekek a házban laknak, de a nagyállattartó férfiak helye a fedett karámban, vagy a csűrben van. A figyelőké a kürtőben. Veszély esetén ezek riasztják a férfinépet. A települések fény-, hang- és füstjelzéssel értesítették egymást a veszélyről. Küldtek hírvivő lovasokat is. Most 400 település jelentése érkezett be. Mindegyikben 25 személy. Megfelelő kiképzésben részesült 100 rimalány, vagy bába. Az újonnan érkezőkkel a települések számát 500-ra lehet emelni, minden medvetorra tehát 125 helyről jön jelentés. Ezeket a rokonlátogatók Ordoszba (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) viszik. Basa fősámán nagyon örült neki, hogy Kudzsir és Tordas személyében kiváló cserepesek érkeztek, mert nagy szükség van rájuk. Az edényállomány felújításával megkönnyebbül a tartalékok eltartása. Húszévenkint az épületeket is fel kell újítani. Szükség van ráépítési, bontási és feltöltési munkákra is. A nyári lakásokat továbbra is pacsit-fallal (Sárral tapasztott), vagy döngöléssel kell építeni, de a téli menedékhely feltétlenül kőház legyen, dombos helyen, ott, ahol van téli tüzelő is. A nagycsaládok így mindig biztonságban lesznek a tarkósoktól, akik téli ínségükben gyakran támadnak. Cinegés ifjúsági fejedelem Sajó-Ordoszban (Ózd és környéke) telepedett le a feleségével. Biringtető várával szemben építették fel a tanyáját. Ott volt a juhtenyészete is. A Hangony-Zabari úton minden nyáron meglátogatták a Jász síkságiakat. Borsa harsány a sajó-ordoszi disznótoron feleségül vette Biringvár urának a leányát, Hajtát. Velük tartott teljes gazdaságával együtt Hajta apja, Berény is. Biringvárat pedig átadta nagycsaládos öccsének, Bellérnek. Pásztó mellől Berényhez csatlakozott egy sokgyermekes özvegyasszony is, aki Pásztó gyűlölködő természetű nagyasszonya elől igyekezett menekülni. Berény és a sok jószággal rendelkező Cserta asszony leköltöztetése egész esztendőben tartott, de a végén felépült Berényvára.
Borsa és Hajta részére másik telep épült. Gyékényes és Hajnal részére a kísérő parszi-szkíta lovasok építettek új házat. Azok később, mint családos emberek, Mátra vitéz vezetésével a hegyek irányában építettek maguknak pacsit-falú házakat. A párszi-szkíták letelepítésével Basa sámán arra is számított, hogy ez majd vonzani fogja az arra vetődő párszi-szkítákat. Perjés kende-sámán még út közben, Göncön megnősült. Sajó-Ordoszban birkanyájat, Pásztón lovat és tehenet vásárolt. Volt még pásztorgyerekük is. Zagyva magóc Berény szállása mellé telepedett le két folyócska összefolyásánál. Az egyiket róla nevezték el a jászok. Pásztóról hozott magának feleséget. Gyócsnak gerendavárat építettek.
Gerendavár, vagy cölöpvár kinézete Úzon ifjúsági fejedelem törzséből nősült, Sajó-Ordoszban. Hozományul tehéncsordát és birkanyájat kapott. A pásztorok elmondták, hogy a csordát-nyájat Pásztón keresztül kellett odahajtani, mert a szarvaskői hegyet a földrengés nagyon megrázta és a szűk folyóvölgyet most már nem használják. Ott pusztult akkor egy tarkós csoportbeli család. A 24 sámán közül 6 jász érdekeltségű volt, ezek egymás közelében telepedtek le. Berény vezér lánya, Hajta, meg Cinegésnek a felesége is jász volt és Virágos is ugyanazon a sík vidéken kapott birtokot. Így Berényvár központtal megalakult a Jász síkság.
Ezen a tájon a nyájak nagyon elszaporodtak, mert a domb-vidékiek az árvízveszély miatt nemigen jöttek ide legeltetni. Basa sámán ezt a vidéket Jász síkság néven vette nyilvántartásba.
Kudzsir Tordas dalacs-sámán szomszédságában telepedett le. Állattartás mellett cserepes foglalkozást is folytatott. Csenger sámán Biked, volt arbag-sámán birodalmába került. Ott született lányt vett feleségül a karakó nemzetségből, Devicse bacsasámán az úzok földjén telepedett le. Sajó-Ordoszból nősült. Feleségével nagy birka-nyájat kapott. Zsibó Gyula pateszi birodalmában telepedett le. Ő lett a melegforrások birodalmának sóellátója. Terebes még Göncön megnősült a kabaroknál. A Gönc feletti hegységben telepedett le. Bars az északi Síkságra került. Tisától Duna asszony folyamáig gyűjtötte a gyógyfüvet.
Duna asszony = Duna
Tisa = Tisza
Sőreg utódai közül nősült, sok gyermek apja lett. Hant Sajó-Ordoszban állapodott meg. Nősülése után Ipoly nevű feleségével együtt a feleségéről elnevezett folyó mellett telepedtek le. Hód dalacs-sámánra Basa fősámán tartott igényt és Tisa sámánközpont közelében telepítette le, hogy katona-lovas csoportot szervezzen, mert a létszám már egy tömény fölé emelkedett és a tarkósok ellen védelemre volt szükség. Ménesei a Hódságon legeltek. Barót sámánt Gyula pateszi birodalmába telepítették. A törzsszövetséget arról a jól védett helyről lehetett a legjobban összefogni. Pozsegát Kerka birodalmába irányították. Ott voltak a legnépesebb családok. Kökénd három szavárddal Tisa közelébe került. Lindva folyton jött-ment, de a háza és családja Lindván volt. Dévát Parajd birodalmába vitték, hogy megszervezze az ellátó részleget. Kitűnő szerszámai altáji szokás szerint készültek. Regöly vajda-sámán Tisa központban telepedett le, de mindig az eszében járt, hogy előbb-utóbb el kell mennie Magyarkára (mai Tbiliszi (Grúzia)), mert Buharata fősámán várja a jelentését. Gara harka hivatásbeli tennivalói nagyon megcsappantak, mert Tisának már volt harka intézménye. Ujgur ítélő jegyzeteit átadta a fősámánnak, hátha vehetik valami hasznát. Duna asszony folyamának közelében telepedett le. A sámánközpontból nősült. Lébény két szavárd lovassal Rajka közelébe került. Áttért az ősmagyarvallásra és megnősült. De Tisa sámánközpont medvetorán ő vezette az éneket.
Simánd a síkságra került. Tisából vitt magának feleséget. Locsmánd a feljegyzéseket gyűjtötte Tisában és Regöly sámánnal együtt Ordoszba (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) vitte. Pácska aranyasszony egész életét a törzsszövetségnek szentelte. Minden aranyasszony úgy érezte, hogy a nép szaporodásáért ők felelősek a Földanya előtt. Pácska küldte Locsmándot Ordoszba, Regölyt Magyarkára a jelentéssel Tordas pateszi Parajd birodalmában Kudzsirral együtt olyan nagy edénybőséget teremtett, mint amilyen Urukban volt. Útközben a Nagyvízen (Kaszpi-tenger) átjövet minden edényről mintát vett. Fiatalabb korában Lébény is cserepes legény volt. Ő Encstől Garáig honosította meg az új edénymintákat. Lébény harang-alakú avar edényeket kezdett készíteni, körbefutó vonalakkal. Kereskedő atyafisága elhordta őket a vásárnapi alkalmakra egész Pásztó birodalmáig. Nagy jövedelemre tett szert. Búbos kemencés kegyhelyet épített és ott ismertette a törzsekétől eltérő ősmagyarvallást. Az öregek a kemence tüzét soha se engedték kialudni. Lébén tette szokásossá a fejjel keletre forduló temetkezést. Perjés öccsei összevesztek a Hanguny (Huang Ho, azaz a Sárga-folyó Kína, nevét az Ataiszon volt folyóról kapta) melletti avar közösségben, mert hatodik lovát leggyengébb öccsére, Csornára hagyta. Testvérei emiatt gyűlölték és folyton bosszantották. De Csornát az állandó lovaglás három év alatt rendbe hozta, és pajtásaival együtt elhatározták, hogy elmennek a melegforrásokhoz. Az apja is vissza akart menni az avarok közül a Jászságra. Az eredeti avarok még most is a kabarok mellett élnek, csak az izgága szakadárok költöztek el tőlük. Avar származású anyja már meghalt, így hát jász pásztorokkal együtt elindultak a Turku és a Tura folyó mellett Jümmönön át a gazdag hunok birodalmán keresztül Magyarkára (mai Tbiliszi (Grúzia)). Mire odaértek, már tizenkilenc jász és egy avar lovas kötötte be a lovát a nagy-karámba. Jelentkeztek az Öregek tanácsánál. Ott értésükre adták, hogy egy párszi-szkíta ősmagyar vallású hívő nemrég jött meg a melegvíz források tájáról, de barátaival együtt újra készül az ottani szkíta településre. Perjés öccse, Meggyes odaajándékozta az egyik tartalék lovát a szkítáknak, csak vigyék el őt meg a társait a melegforrások birodalmába. Az almavirágzás ünnepe után útra keltek. Csorna parancsnoksága alatt volt 19 jász, egy avar és négy párszi-szkíta. Mind látni akarta az állítólag nagyon jómódban élő jászok szállásait. Almaszüret idejére Göncön voltak, onnan Sajó-Ordoszon (Ózd és környéke) keresztül mentek Pásztóra. Itt Mátra avar íjász a hegytetőn elejtett egy medvét. A hegyet el is nevezték Mátrának.
A medvével állítottak be hóhulláskor Berénybe, ahol Perjés fogadta őket és megtartották a medvetort. Perjés Meggyessel együtt Tisára lovagolt a medvetorra s letelepedési engedélyt kértek az újonnan jötteknek. A jász családfők száma ezzel 25-re emelkedett. Cinegés Pusztaszeren (Szeged mellett) Tisa fősámánnal együtt öt éves sámánképzéssel 48 ifjút tett vezetésre alkalmassá. Ezen a képzésen részt vettek a 100 évenként érkező nagy csoportok leszármazói, valamint Kudzsir és Tordas emberei, meg egy páran a most jött szkíták közül. 498-ig tartott a szemlélődés, adatgyűjtés a Melegforrások birodalmában. Ebben a munkában részt vett a 130 újonnan érkezett, közöttük legtöbb volt a hun törzsszövetségbeli, de volt 34 párszi-szkíta, 25 uruki és 25 nippuri cserepes, akik beolvadtak a hun törzsszövetség népei közé. A rimalányok jelentése szerint az 500. medvetoros évre (Kr.e.3540) a teljes létszám 21500 lesz. Locsmánd mindezeket rovásba vette, hozzávéve Tisa és Cinegés külön jelentését is. Összeállította azt a csoportot is, amelyik a jelentést elviszi Buharata fősámánnak. A rokonlátogató csoportból elpusztult Kökénd nazír-sámán és három szkíta lovas. A vándortörvénynek megfelelően a testüket elhamvasztották. A kalandozók közül 125 lovas maradt a Melegvizek birodalmában. Buharata fősámán Ködör, Cinegés és Karagasz Arvisuráját a sajátjával együtt az aranyasszonyok szentélyében helyezte el a későbbi sámánok részére. Ezekből az adatokból minden később kiképzett sámán tudta, ki került a Melegvízforrások birodalmába és azt a részt mennyi törzsszövetségbeli és hány tarkós lakja.
