Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 105, árusoknál 120 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERN ETEN :
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XX/83. szám 2011. október 18. kedd
Októberi testületi ülés Ezúttal szerdán tartja soros tanácskozását az önkormányzat » az ülés részletes napirendje lapunk 2. oldalán olvasható
Mínusz hatról nyertek a váci tigrislányok A csapat mint jó robotos dolgozott a pályán, a félidő első harmadában csaknem fej-fej mellett haladt a két gárda. Ám ekkor valami rövidzárlat bénította meg a lányokat, emberelőnyös helyzetben is gólokat kaptunk, s mire kitöröltük a csipát a szemünkből, hatgólos különbséget lehetett leolvasni az eredményjelzőről a vendégek javára. Azután valami hihetetlen csoda történt, mi elkezdtünk kézilabdázni, a vendégek meg csak nézték ámulva, ahogy a váciak előbb kiegyenlítenek, majd az utolsó percekben a győztes gólt is megszerzik.
» tudósításunk a 9. oldalon
Jövõ keddig várja a terveket a DDC Zöld megoldás pályázat » interjúnk az 5. oldalon
Szavazz Gergelyre! » 3. oldal
A meccs egyik legjobbja PéntekDózsa Katarina volt a váci kapuban. Bokaszalag-sérülése ellenére vállalta a játékot (fotó: vacinkse.hu)
A hi-tech a hétvégén Vácra költözött Előadások, lépegető dínók, muzsikáló Muzsikás-tagok Talpra mAGYarok! - Ezt választották jelmondatnak ahhoz a rendezvényhez, amelyre szombaton és vasárnap került sor városunkban a Váci Klébersberg Kultúrkör szervezésében. Az előadásoknak és a robotbemutatónak a piarista gimnázium, így a különleges járművek bemutatójának a főtér adott otthont. » 3. oldal
2
Váci Napló
Érdemes pályázniuk Októberi testületi ülés a vállalkozóknak derült ki az IKSZ fórumán
Az Európai Unió támogatásával 2011 és 2013 között mintegy kétezer milliárd forint áll rendelkezésre Magyarországon a gazdaság fejlesztéséhez, amit jó lenne mind elkölteni. Ezt Milos Katalin, a Magyar Gazdaságfejlesztõ Zrt pályázatkezelési igazgatója mondta azon a fórumon, amelyet csütörtök este tartottak Vácon. Az Új Széchenyi Tervet bemutató elõadáson Fördõs Attila polgármester is részt vett, aki a lehetõségek kihasználására hívta fel a vállalkozók figyelmét. - A jelenlegi kormányunk az Új Széchenyi Terv keretében megpróbálja helyzetbe hozni a vállalkozási szférát és mindenki, aki felelősséget érez az or-
pályázati rendszer legújabb változásairól és lehetőségeiről adott általános tájékoztatást. Mint mondta: az unió által biztosított források elsősorban a gazdaság fejlesztését, a vállalkozók versenyképességét és a foglalkoztatottság növelését hivatottak segíteni. A 2011 és 2013 közti időszakra nyújtott 2000 milliárd forint támogatást az Új Széchenyi Terv hét célcsoportra osztotta szét, amelyek fejlesztése kiemelten fontos a tartós gazdasági növekedés megteremtése érdekében. - Ez rendelkezésre áll, és ezt el szeretnénk költeni. Ha 2013 után ezt a pénzösszeget nem kötjük le, ez sajnos elveszik és utána már nem tudunk mit csinálni. Tehát tényleg az a fontos, hogy amennyiben önök is találnak olyan lehetőségeket,
A városháza emeleti nagytermében tartja október 19-én, szerdán 9 órai kezdettel ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. Az ülés nyilvános. Az előzetesen kiadott meghívó szerint a következő témák megtárgyalását tervezik. Napirend előtt: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végre-
hajtásáról, jelentés a bizottságok és a polgármester átruházott hatáskörében hozott döntéseiről, tájékoztató az operatív programról, úti beszámoló Técsőről. 1. Madách Imre Művelődési Központ igazgatói pályázatának elbírálása 2. Váci kisebbségi önkormányzatok munkájáról tájékoztató, beszámoló a normatíván felüli támogatások felhasználásáról 3. Költségvetési rendeletmódosítás (5. számú módosítás) 4. Likviditási jelentés 5. Szervezeti és működési szabályzat módosítása 6. Városrendezés - volt középvárosi temető -, változtatási tilalom 7. Egyéni képviselői indítvány - 19/2002. számú rendelet módosítására - szemétdíj 8. Vác város 2012. évre vonatkozó belső ellenőrzési terve 9. Karacs Teréz Kollégium - törvényességi észrevétel 10. Az elismert vállalatcsoport szerződéseit érintő ellenjegyzések vizsgálata 11. Értékvédelem - szobrok - I. világháborús emlékmű 12. Váci Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012. évi kiegészítő támogatása 13. Váci Waldorf Óvoda 2012. évi kiegészítő támogatása 14. Vác, Kosdi út - Telep utca körforgalmi csomópont kialakítása 15. Piac utcai 3206/1 hrsz. ingatlan kisajátítása 16. Vác - Alsóváros B+R és P+R parkolók közvilágítása 17. Vác, Hermány dűlő 20717/7 hrsz. ingatlan kisajátítása 18. Vác Város Labdarúgó SE műfüves pályázat 19. Egyebek a. Képviselői kérdések b. Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye Alapító Okirat módosítás c. Választó körzeti keret felosztása a 2011. évben d. Naszály Polgárőr Egyesület kérése e. Területi ellátási kötelezettség módosítás - Keszeg ZÁRT ÜLÉS 20. Tájékoztató a közbeszerzési bizottság üléséről és a beszerzési munkacsoport elbírált pályázatairól 21. Első lakáshoz jutók kérelme 22. Szociális Közalapítvány Kuratóriumi tagok megbízása 23. Személyi kérdések
Egy vállalkozás fenntartása nem mindig egyszerû, ezért lehetõség esetén élni kell a pályázati lehetõségekkel (fotó: online)
Matkovich Ilona: Semmi dráma
szág iránt, erre a témára érdeklődést tanúsíthat - kiváltképp azok, akik vállalkozók, akik egy térségen belül munkát adnak embereknek, adót fizetnek a helyi önkormányzatnak mondta a városvezető. A váci Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség által szervezett fórumon Miles Katalin, a MAG Zrt pályázatkezelési szakértője az Új Széchenyi Terv főbb céljairól, valamint a
A Göncöl Kiadó és a szerző szeretettel vár minden érdeklődőt október 21-én, pénteken 16.30 órakor a Lyra Könyvesházba (2600 Vác, Piac utca 1.) a Semmi dráma című könyvbemutatóra. A könyvet Fazekas Lászlóné mutatja be, felolvas Teiszler Mária.
akkor éljenek a pályázati lehetőségekkel - ha lehet azt mondani, akkor minél előbb - ahhoz, hogy ezeket a rendelkezésre álló forrásokat le tudjuk kötni, le tudjuk hívni az EU-tól mondta Miles Katalin. Az uniós pályázatokról az érdeklődők a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ honlapján, a magzrt.hu oldalon kaphatnak bővebb információt. (estv.hu)
Váci Napló
3
A hi-tech a hétvégén Vácra költözött Előadások, lépegető dínók, muzsikáló Muzsikás-tagok Talpra mAGYarok! - Ezt választották jelmondatnak ahhoz a rendezvényhez, amelyre szombaton és vasárnap került sor városunkban a Váci Klébersberg Kultúrkör szervezésében. Az előadásoknak és a robotbemutatónak a piarista gimnázium, így a különleges járművek bemutatójának a főtér adott otthont. A sok és érdekes előadás közben valóságos felüdülés volt a Muzsikás együttes három tagjának remek zenélése, amelyet nagyon élvezett a közönség, s bár vastapssal követelték a ráadást, a szervezők szigorúak voltak: következett az újabb előadás. Igaz, ekkor már majdnem este hét órát írtunk... A magyar teljesítményeket jól tükröző, többnyire illusztrált program megmutatta, hogy a magyar tudás könnyen összemérhető a világ élvonalával és olyan hatalmas tartalék, amelyek nem kiaknázni vétek. Ám rendre felvillant egy hol rejtett, hol nyíltan emlegetett üzenet is: ebben az országban, mint minden másra, erre is kevés a pénz és csak néhány szerencsés fejlesztés kapott az elmúlt időszakban olyan támogatást, amelyet megérdemelt. Az előadások nem csak szakembereknek szóltak - közérthetően és látványosan mutatták be a magyar hi-tech egy szeletét. (munkatársunktól)
A Muzsikás együttes szombati, népzenei eladással fûszerezett fellépése nagyszerû élményt nyújtott a közönségnek (fent) * A vasárnapi robotbemutató egyik leglátványosabb darabja a Puli-programban készülõ holdjáró makettjének kipróbálása volt (lent) * Volt, aki a folyosón ismerkedett a legújabb kutatási eredményekkel az asztalokon elhelyezett tájékoztatókból (balra lent) * (fotók: Váci Napló)
Szavazz te is Gergelyre! Az idén a Prima Primissima díj magyar zeneművészeti kategóriájában jelölt Bogányi Gergely zongoraművész, városunk díszpolgára is. Lehetőség van a közönség kedvencének kiválasztására is a honlapon (http://primissima.hu), a Facebookon lájkolással és mobiltelefonon (70/70-77008-as telefonszám, Bogányi Gergelyre szavazva az 1-es gombot kell beütni) való szavazással.
Könyvbemutató Matkovich Ilona: Semmi dráma című legújabb kötetét október 21-én péntek 17:30-kor mutatják be a Lyra Könyvesházban az érdeklődőknek. A kötetet bemutatja: Fazekas Lászlóné, felolvas: Teiszler Mária. (F. Z.)
Szemét a vízfogóban Rendszeres a szemetelés a deákvári vízfogónál és a szabálysértõkkel a településszolgáltató is nehezen tudja felvenni a versenyt, pedig õk takarítják a területet. A szemetelésért bírság is kiróható, a szabálysértõk felelõsségre vonásában pedig a lakosság is segíthet, ha bejelentik az esetet. A probléma megoldásáért a közterület-felügyelõk õsszel szigorúbb ellenõrzéseket fognak tartani. Sörösdobozok, PET-palackok, újságok hevernek szanaszét a deákvári vízfogó melletti domboldalban, a vízben pedig gumiabroncsokat és műanyag kannákat is látni. Pedig májusban egy egész napos takarítási kampány keretében teljesen megtisztították ezt a területet, és a településszolgáltató is odafigyel a vízfogóra. Egyesek viszont láthatóan nem kímélik a zöldövezetet. Kőrösi Csaba ügyvezető igazgató, Vác Városi Településszolgáltatási Nonprofit Kft: - A folyamatos szedés, gyűjtögetés ellenére mindig valahogy szemetes lesz a környék. Itt különösen nagy bajban vagyunk, mert balesetveszélyes szedegetni a szemetet és hát ezt mindig különös nehézség megoldani, kötéllel szoktuk leereszteni az embereket, hogy meg tudják oldani a problémát. A vízfogó felett lakók - akik arcukat nem vállalták -, híradónknak azt mondták: fiatalok járnak ki rendszeresen a domboldalba, gyakran tüzet is gyújtanak, esznek-isznak, a szemetet pedig ott hagyják. A helyiek több esetben maguk zavarták el a rendbontókat, információink szerint azonban hivatali bejelentést eddig nem tettek az ügyben. A településszolgáltató a meredek domboldalt is kitakarította, de kérdés, hogy meddig marad tiszta a deákvári vízfogó. A közterület-felügyelők azt ígérik, hogy az ősz folyamán fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy elcsípjék az illegális szemetelőket, munkájukat pedig a lakosság is segítheti, ha bejelentést tesznek a 06-27/501790-es telefonszámon vagy a 06-80/890-020-as hivatali zöld számon. (forrás: estv.hu)
4
Váci Napló
Két kilencven éves váci polgárt köszöntött a városvezetés
Kilencvenedik életévüket betöltött váci polgárokat köszöntött az elmúlt héten pénteken Fördős Attila polgármester és Bartha Gyula, a városháza szociális osztályának vezetője. Mohaupt Ferencné (balra) a Budapesti főúti otthonában él családjával, Danis Mihály (a szöveg fölött fent) pedig a Landerer utcában lakik. Fördős Attila mindkettejüknek átadta a város emlékoklevelét a jeles évforduló alkalmából és valamennyi váci polgár nevében hosszú életet, jó egészséget kívánt a két idős embernek. (munkatársunktól)
HIRDETMÉNY A nemzetgazdasági miniszter 7/2010 (XII. 14.) NGM rendelete alapján 2011. november 5., szombat munkanap, október 31., hétfő pihenőnap. Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a polgármesteri hivatal és az okmányiroda a november 5-i szombati napot október 21-én, pénteken és október 28-án, pénteken 7.3016.30 óráig tartó munkarenddel dolgozza le. Az ügyfélfogadás mindkét napon 8 órától 16 óráig tart (12.30 órától 13 óráig ebédszünet). Maruszki Gábor jegyző
Elektronikai hulladékok ingyenes gyûjtése Október 29-én szombaton 8-tól 12 óráig a Zöld Híd Régió Kft, a Fe-Group Invest Zrt és a Remondis Duna Kft a város 5 gyűjtőpontján térítésmentes elektronikai hulladékgyűjtést tart - olvasható az önkormányzat internetes oldalán. (forrás: vac.hu)
Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a Pest Megyei Kormányhivatala Munkaügyi Központja Váci kirendeltsége 2011. október 21-én (pénteken) 9-12 óráig ÁLLÁSBÖRZÉT rendez, melynek helyszíne: Madách Imre Művelődési Központ 2600 Vác Dr. Csányi L. krt. 63. (aula) Jöjjön el, és ismerkedjen meg az álláslehetőségekkel, valamint közvetlenül a munkáltatókkal. Az állásbörzén lehetőség lesz továbbá: - jelentkezni a munkaügyi szervezet humánszolgáltatásaira, - pénzügyi tanácsadás igénybevételére, - megismerkedni a kirendeltség képzési ajánlataival. Kérjük, hogy lehetőség szerint hozzon magával aktuális önéletrajzot. SOK SIKERT KÍVÁNUNK AZ ÁLLÁSKERESÉSHEZ! Az Állásbörze az EURES-T Danubius rendezvényként kerül megvalósításra.
Váci Napló
5
Jövõ keddig várja a terveket a DDC Zöld megoldás pályázat
(rendezvény esetén is lehessen a többszöri megszervezéssel számolni), illetve az alkotók vegyék figyelembe a létrehozandó tárgy, esemény, fejlesztés hosszú távú fenntartásának kötelezettségeit is.
Interjú Petrillák Mária kommunikációs vezetővel a Vác környéki zöld programok támogatásáról
- A végső döntés a DDC vezetésének kezében van? Valójában mi a bírálóbizottság feladata és felelőssége? - Nem, a végső döntést a hét tagú bírálóbizottság hozza meg, amelynek Müller Ádám gyárigazgató mellett csak én vagyok tagja a vállalat képviseletében. Az ügyvezetés döntése csupán arra terjed ki, hogy egy adott évben kiírja-e a pályázatot, illetve rendkívüli helyzetre (például pénzügyi akadályra) hivatkozva dönthet úgy, hogy visszavonja a felhívást. A lényeg tehát, hogy a benyújtott pályázatokról a bizottság dönt, amelynek öt tagja független a vállalattól. Olyan személyiségeket kértünk fel, akik saját szakterületükön már elismerést vívtak ki maguknak, hitelesek a környéken élők számára és a pályázat kiírásában foglalt értékeket képviselni tudják a döntéshozatal során.
A közelmúltban hirdette meg a Duna-Dráva Cement Kft a Zöld megoldás címû pályázatát (a részletes felhí-
vást a Váci Napló október 11i keddi számának 12. oldalán olvashatják). Olyan terveket vár a társaság, amelyek a közösségi terek környezetbarát mûködését és a környezettudatosabb életet, valamint a természet megismerését segítik elõ. A pályázaton elnyerhetõ legmagasabb összeg 3 millió forint, tehát a tét nagy, érdemes jelentkezni. A pályázat meghirdetésének hátterérõl beszélgettünk Petrillák Máriával, a DDC Kft kommunikációs vezetõjével.
- Manapság elterjedtek a pályázati programok. A DDC miért fordult ehhez a megoldáshoz? - A Duna-Dráva Cement Kft hagyományosan szerepet vállal a gyárai környezetében élők, a helyi közösségek támogatásában. Gondoljunk csak a Madách Imre Művelődési Központ és a Váci Szimfonikusok támogatására, vagy a korábbi évek rendezvényeire, a DDC Sportgálákra és a faültetésekre, illetve a tehetséges diákok ösztönzését szolgáló DDC-díjra. Ezek a közelmúltbéli és jelenlegi kezdeményezéseink kijelölik azokat az értékeket, amelyek vállalatunk számára igazán fontosak: a fenntartható fejlődés elve, a környezet védelme, a tehetséges fiatalok támogatása és a helyi, közösségformáló kultúra pártfogása. Ugyanakkor régóta keressük azt a formát, ahogyan a számunkra legfontosabb cél, a környezet védelme kapcsán támogathatnánk a civileket, önkormányzatokat és intézményeket úgy, hogy mindenki számára egyenlő esélyeket teremtsünk. Ennek kapcsán jutottunk arra a következtetésre, hogy igazán egyszerű és átlátható módja a támogatásra fordítható keretünk szétosztásának csak a pályázat lehet.
ták ki a program célkitűzéseit? - Vállalatunk folyamatosan szem előtt tartja a környezet védelmét. Számos technológiai fejlesztést indítottunk az elmúlt években, amelyek a gyárak környezeti hatásainak ellenőrzését, mérséklését, természeti környezetünk megóvását, helyreállítását szolgálják. Úgy látjuk, hogy a környezettudatos, a fenntartható fejlődés elvét követő szemléletmódnak minden közösség életében meg kell jelennie, ezért határoztuk meg a környezetvédelmi célú fejlesztéseket és az ezzel kapcsolatos tudatformálást programunk központi célkitűzéseként.
- Nincs ideális pályázó vagy pályázat abban az értelemben, hogy egy bizonyos típusú projekt már létezne elképzeléseinkben és ennek megvalósítóit keresnénk. Ugyanakkor szempontjaink vannak, de ezeknek sokféle pályamunka megfelelhet. Amint arra már utaltam, kulcsfontosságú, hogy a környezet védelme megjelenjen a projektben. Emellett fontos, hogy a közösség széles csoportja számára bírjon hasznossággal. Azaz ne csak egy konkrét szervezet részesüljön az előnyökből, hanem lehetőleg minél többen az adott településen, régióban. Kiemelten fontos, hogy „fenntartható” legyen a projekt, azaz ne - Milyen az ideális pályázó egyszeri alkalommal élvezhető - Milyen elvek szerint alakítot- és pályázat? kezdeményezésről legyen szó
- A pályázati kiírást átolvasva úgy tűnik, hogy nagyon szigorú követelményeket támasztanak a pályázókkal szemben. Miért ezt a formát választották? - Komoly felelősség hárul a bírálóbizottságra a döntéshozatal során, hiszen manapság nagyon szűkösek a pénzügyi források, de létezik a közösségek számára fontos fejlesztések igénye, emiatt szeretnénk minél megalapozottabb ítéletet alkotni a beadványokról. Így a pályázó szervezetekről részletes pénzügyi adatokra, referenciákra van szükségünk annak megítélésére, hogy a pályázó valóban képes-e megvalósítani vállalásait és reálisak-e a célkitűzései. - Összességében mikor lesznek elégedettek pályázat eredményével és mit tekintenének sikernek? - Elsőként annak örülnénk, ha innovatív pályamunkák érkeznének október 25-ig. Összességében akkor nevezhetjük sikeresnek a programunkat, ha olyan elképzelések valósulnak meg, amelyek a gyárak környezetében élők mindennapjait megkönnyítik, illetve hozzájárulnak a környezettudatosabb élethez és a közösség is sokszínűbbé válik általuk. (munkatársunktól)
6
Váci Napló
Egyházi élet - ökumenikus rovat
Mobiltelefonon is olvasható a napi evangélium Kettős jubileumot ünnepelt a Katolikus Karitász. Október 14-én a Katolikus Karitász, a Caritas Hungarica fennállásának 80., újjászervezése 20. évfordulója alkalmából konferenciát szervezett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának épületében. A konferencián részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Spányi Antal megyéspüspök, az MKPK karitász- és egészségügyi lelkipásztorkodás bizottságának elnöke, Beer Miklós váci megyéspüspök, Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Soltész Miklós (képünkön) szociális, családés ifjúságügyért felelős államtitkár, számos közéleti személyiség és külföldi vendég. "Segítő kezünk és igehirdető szavunk együtt érje el a rászorulókat" - mondta Erdő Péter bíboros a Katolikus Karitász 80 éves fennállása tiszteletére rendezett konferencián, rámutatva arra, hogy a jótékonyság, irgalmas szeretet cselekedeteiben azt is meg kell mutatnunk, milyen célok érdekében cselekszünk. A konferencia előadásai bemutatták, a katolikus segélyszervezet működése során sokszorosan bizonyított mind itthon, mind a világban. Soltész Miklós államtitkár bejelentette: "A je-
adott napon a szentmiséken elhangzó evangéliumot olvashassák azok, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni a szentmisén. A napi evangéliumi részlethez magyarázat (elmélkedés) és ima tartozik. (uj.katolikus.hu) Összekötik a magyar és az európai Szent Jakab zarándokutat. Jövő tavaszra összekötik a magyarországi Szent Jakab zarándokutat az Európán átívelő Szent Jakab úttal, amely elvezet a Spanyolország északi lenlegi kormány mintegy 60 önkéntes pont létrehozását tervezi 700 millió forint EU-támogatásból, elsősorban az ország legelmaradottabb térségeiben." Mobiltelefonon is olvasható a napi evangélium. Szeptember 25-én, a Szentírás vasárnapján új, magyar nyelvű evangelizációs kezdeményezés indult. A 2004-ben, Horváth István Sándor szombathelyi egyházmegyés pap, az MKPK Titkárságának korábbi irodaigazgatója által indított e-mailes evangéliumszolgáltatás bővült azzal, hogy az interneteléréssel rendelkező, legmodernebb mobiltelefon készüléken is elérhető a napi evangélium. Az alkalmazás fejlesztésének célja az volt, hogy az egyházi év liturgikus rendjének megfelelően az
részén fekvő Santiago de Compostela városába, a Szent Jakab apostol földi maradványait őrző katedrálishoz. Az összeköttetést a magyarországi za-
rándokoknak irányt mutató jelzések kihelyezésével teremtik meg Budapesttől az európai Szent Jakab út legkeletibb állomásáig, az ausztriai Wolfsthalig - mondta a Szent Jakab Baráti Kör Egyesület elnöke az MTI-nek a közelmúltban. A zarándokút fővárostól Lébényig tartó szakaszát adományokból és sokórás önkéntes munkával már csaknem teljes egészében ellátták a Szent Jakab sírjához vezető zarándokút hivatalos jelképével. (evangelikus.hu) Portrékötet jelent meg keresztény közéleti személyiségekről. Keresztény közéleti személyiségek a XX. században címmel jelent meg portrékötet. A könyv, amelyet október 13-án mutattak be a fővárosban, 27 különböző sorsot mutat be az olvasóknak. Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a könyv előszavában úgy fogalmazott: huszonhét nagy egyéniség portréját tartalmazza a kötet, a benne szereplők között voltak akik az egyházi közösségben, mások a politika színpadán, vagy a kettő találkozásában tevékenykedtek. A Kairosz Kiadó gondozásában megjelent kötet, amely Földesi Margit és Szerencsés Károly szerkesztésében jelent meg, többek között Apor Vilmos, Barankovics István, Esterházy János, Márton Áron, Klebelsberg Kunó, Mindszenty József, Prohászka Ottokár és Salkaházy Sára életútját mutatja be. (evangelikus.hu)
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3. járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
Váci Napló
7
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2011. október 17-én
ÁLLÁST KÍNÁL
(Váctól 4 km-re) Gombás, Egyházmöge-dűlőben 602 négyszögöl telek. Rajta többféle gyümölcsfával és 12 négyzetméteres téglaház + terasz, villany a telek végén. Érdeklődni lehet este 18 óra után a 06-27/305-129 telefonszámon. Irányár: 1,5 millió Ft. (751/06)
Budapest környéki munkahelyre keresünk PF minősítésű hegesztőket, kárpitosokat, asztalosokat, villanyszerelőket, fényezőket, szerkezetlakatosokat. Feltétel szakmai végzettség, szakmai önéletrajz. Érd.: 10-17 óráig a 06-70/431-8013 illetve
[email protected] e-mail címen Kismaros-Börzsönyliget lakóterületen eladó egy 90 négyzetméteres lehet. (817/04 családi ház, 1052 négyzetméter teINGATLANT KÍNÁL lekkel. A házban: 3 félszoba, nappaVác, Alsótörökhegyen 140 négyzet- li, étkező-konyha, galéria, erkély, méteres, 3 szoba, konyha, étkezős, fürdő, külön WC található. Az ingatkétgarázsos házrész eladó. Tel.: 06- lanhoz közvetlen kapcsolattal, egy tágas, fedett terasz is tartozik. Ko20/9-646-801. (338/06) csibeálló, raktárhelyiség, nagy kert. Vácon a Grónár-dűlőben 3403 Irányár 17 millió forint. Érd.: 06-30/ négyzetméteres földterület eladó. 648-2130. Víz, villany van. Érdeklődni lehet a 06-27/310-097-es telefonszámon. VEGYES (484/06) Turáni Gladiátor Közép-Ázsiai JuDeákváron, a Cserhát utca 7. szám hászkutya kennel. www.centralalatt garázs eladó. Irányár: 2,3 mil- asian-ovcharka.hu (772/10) lió Ft. Tel.: 06-30/372-2267. (549/06) Két darab 220 literes boroshordó Nézsán, Váctól 25 km-re 1500 négy- eladó. Érdeklődni a 06-27/389-180zetméteres telken, 100 négyzetméte- as telefonszámon lehet. (804/10) res alapterületű ház + garázs eladó. Tiszta, zárható, 100 és 200 literes 2,5 szoba, előszoba, étkező, konyha, műanyag hordókat vennék. 20/373kamra, fürdő, pince, víz, gáz (kon- 0580. vektoros fűtés), villany, gyűrűs kút van. Irányár: 9.000.000 forint. Tele- 16 részes, Millerhaus német edényfon: 06-30/870-2896, 06-20/952- készlet és késkészlet eladó. Érd.: 0627/310-136 (816/10) 9838 (668/06) Családi okok miatt sürgősen eladó SZOLGÁLTATÁS Vácon a Földváry téren egy 52 négyParkettás vállal hagyományos, szazetméteres, nemrég felújított, távfűlag, laminált padló lerakást. Csiszotéses, liftes lakás a 4. emeleten. Érd.: lás, lakkozás, javítás, recsegés meg06-30/302-0281 (672/06) szüntetése. Tel.: 06-70/505-1177 Családi okok miatt sürgősen eladó (243/17)
Elveszett Műzli nevű fehér, fekete foltos kiskutyám. Aki tud róla, kérem értesítsen a 06-30/283-8636 telefonszámon.
HIRDESSEN INGYENESEN WEBOLDALUNKON! www.vaci-naplo.hu Apróhirdetési akciónk állandó előfizetőink részére: Amennyiben bemutatja szerkesztőségünkben az aktív előfizetését igazoló szelvényt, két megjelenést (azaz 1.000 forintot) jóváírunk a feladott hirdetéseiből. Egy megjelenés alapára: 500 forint/darab.
Int akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOKONI BT TORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOAUTÓSISKOLA LYAM. VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E-MAIL:
[email protected];
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírus-írtás. Kapható: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkame-rák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD HALLÓ és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. Mintabolt (VÁC, DR. CSÁNYI L. KRT. TÁVBESZÉLŐ ÉS IRODATECHNIKA: szá29/A. (2-ES FŐÚT) A VÁROS mológépek, diktafonok, hordozható telefonok 7.690 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 FtKÖZPONTJÁBAN . tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakoTELEFON: 27/317-380, zók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, 06-20/931-7380, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtaFAX: 27/511-382. NYITVA TARTÁS: H-P: 8-17, tóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, SZO.: 8-12 ÓRÁIG utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. Irodabútor: bőrfotelek: 31.995 Fttól! Háztartási gépek: vízforralók 3.990 Ft-tól, külső-belső vezeték nélküli hőmérők, elemek, akkuk, töltők, lámpák! Üzletünk: Lyoness és ScienNet® termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával, illetve Sodexho, Sulicsekk, CAD-HOC, Ticket, Cafeteria utalványokat elfogadunk!
Külsõ, belsõ felújítást, javítást vállalunk “pincétõl a tetõig” részmunkát is: fûtés, vízvezeték, padló, fal, nyílászárók cseréjét korszerûsítését elvégezzük.
Elérhetõség: 06-70/597-0727 Reverof Kft Földváry polgárőrség ügyelet: 06-20/2031-561 Naszály polgárőrség ügyelet: 06-70/625-9392 Rendőrség ügyelet: 107, 06-27/501-955 Városháza zöldszám: 06-80/890-020 Váci Zsarucar Csoport (elveszett, gyanús autók bejelentése): 06-70/387-0268
8
Váci Napló
Megnyílt elsõ önálló Jókai Anna: családban élni nem lampionos kerti ünnepély kiállítása Vácon Ismét Vácon járt a neves írónő Garay Nagy Norbertnek Bár sokan ismerik munkáit, mégis eddig nem volt még önálló kiállítása Vácon. A múlt héten csütörtökön azonban megtelt a Madách Imre Művelődési Központ aulája Garay Nagy Norbert tárlatának megnyitójára. Barátai, művészetének rajon-
vészettörténész méltatta, aki kiemelte, hogy a művész munkásságára a valósághű ábrázolás a jellemző. - A kiállítás címe az Oldás és kötés. A művek a részletgazdagságon és az anatómiai pontosságon túl, ami a néző számá-
Jókai Anna már nem elõször jött Vácra, hiszen már szinte visszajáró vendége városunknak. Csütörtökön elõször a Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola vendége volt, majd este rendhagyó író-olvasó találkozón vett részt a Madách Imre Mûvelõdési Központ jóvoltából, a város meghívására. A vendéget Fördõs Attila polgármester fogadta és köszöntötte õt a megjelentek elõtt. A polgármester beszédében azt hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés a város számára, hogy egy ilyen neves írónőt köszönthet településünkön. - Fontos, hogy ebben a körben is meghallgathatjuk gondo-
Jókai Anna a családok, az összetartozás fontosságát is hangsúlyozta előadásában. - Én úgy gondolom, hogy egy olyan ellenpropaganda folyik, nem nyíltan, amely lehetetlenné teszi a családokat Magyarországon. Mintha egyáltalán nem volna fontos, mintha elmaradott, konzervatív gondolat volna az, ha valaki szeretne gyerekeket szülni, felnevelni őket, társat találni. Minden arra utal, - a tévéműsorok is - hogy ezek a dolgok nem fontosak. Én úgy vagyok ezzel, a családot nem úgy kell támogatni, hogy az ember azt mondja,hazudván a fiataloknak, hogy családban élni egy lampionos kerti ünnepély. Ezt mindenki, aki családban él, tudja, hogy nem igaz. Családban élni az egy feladat. Az egy munka. Ott két em-
Garay Nagy Norbert elsõ önálló kiállítása Vácott. A mûvek a nézõ számára elsõsorban esztétikai élmény, provokatív jelleggel bírnak
gói és tisztelői is megjelentek az eseményen. A vendégeket a kiállítás szervezője Koltay Ditrich Gábor köszöntötte, aki elárulta: már amikor Norbi tavaly átvette a Prima Primissima díjat, már akkor megfogalmazódott bennük, hogy őt kérik fel a Magyar Festészet Napja alkalmából fő kiállítónak. Garay Nagy Norbert festészetét Kovács Eszter fiatal mű-
ra elsősorban esztétikai élmény, provokatív jelleggel bírnak mondta a szakember. A megnyitó ünnepség színvonalát emelte Kovács Nóri, a Balkan Fanatik, és a Motiva zenekarok énekesnőjének fantasztikus előadása. A kiállítás november 15-ig tekinthető meg a művelődési központ Emeleti Galériájában. (munkatársunktól) Jókai Anna írónõ. Beszélt a szingli életmódról, a globalizációról is,
Rényi Krisztina: Meseképek A Katona Lajos Városi Könyvtár szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt október 20án, csütörtökön 17 órára a Könyvtár Galériába (Vác, Budapest főút 37.) Rényi Krisztina Meseképek című kiállításának megnyitójára. A kiállítást Sárkány Győző grafikusművész, a Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke nyitja meg. A kiállítás megtekinthető október 20-tól november 16-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.
és arról, hogy õ hogyan látja Magyarország helyzetét jelenleg
latait, a jövőről, a jelenről alkotott véleményét. Jókai Annának az életpályáját nagyon sokan ismerik - mondta Fördős Attila, majd néhány mondatban bemutatta az írónőt és az eddig átvett díjait. A Kossuth díjas írónő arról beszéltí: öröm volt számára, hogy megszólíthatta a fiatalokat. A másfél óra alatt, amelyet a szakközépiskolában töltött, úgy érezte, hogy eljutottak gondolatai a fiatalokhoz. Beszélt arról is, hogy hogyan kötődik Váchoz. - Vácott sokat voltam már. Harmincöt évvel ezelőtt is itt voltam, amikor ezt a művelődési házat avatták és sokat jártam vissza a Piarista Gimnáziumba is. Soha nem olyan jellegűek ezek a találkozók, hogy kizárólag irodalomról beszéljek - mondta.
ber lelkének össze kell simulnia, rengeteg dolgot tudni kell megbocsátani. Ez egy nagy emberpróbáló feladat. Mi mindannyian vállalkozók vagyunk. Csakhogy nem arra vállalkoztunk, hogy a pénzünket próbáljuk kiadni úgy, hogy másoktól elszedjük, hanem arra vállalkozunk, hogy értelmes életet teremtünk. Ha jól csináljuk, ebbe még csődbe sem lehet menni és körbetartozás sincs - mondta az írónő. Jókai Anna beszélt még többek között a szingli életmódról, a globalizációról és arról, hogy ő hogyan látja Magyarország helyzetét jelenleg. A találkozó végén az írónő válaszolt az érdeklődők kérdésére, akik megvásárolhatták legújabb könyvét is a helyszínen, melyet szívesen dedikált. (munkatársunktól)
Váci Napló
9
Mínusz hatról nyertek a váci tigrislányok K ÉZILABDA . Óriási bravúrral hatgólos hátrányból fordítottunk: Váci NKSE - Siófok KCGalerius Fürdő 29-28 (11-17). Vác, 600 néző. Vezette: Herczeg G., Südi. Vác: Juhász - Baross 2, Barján 3, TÁPAI Sz. 12 (5), UHRAKOVA 6, Klivinyi 2, Szegedi. Csere: PÉNTEK-DÓZSA (kapus), Fülöp 1, MÉSZÁROS R., Gyetván 2, Petrovics 1, Erkl. Edző: Ökrös Csaba. Kiállítások: 4, illetve 16 perc Hétméteresek: 6/5, illetve 5/4. Két játékosa sérülése miatt egy kicsit fel kellett forgatnia a csapat összeállítását Ökrös Csabának, aki maga is náthásan várta a mérkőzést, s az elején úgy tűnt, nem lesz különösebb gond. A csapat mint jó robotos dolgozott a pályán, a félidő első harmadában csaknem fej-fej mellett haladt a két gárda. Ám ekkor valami rövidzárlat bénította meg a lányokat, emberelőnyös helyzetben is gólokat kaptunk,
A meccs egyik legjobbja PéntekDózsa Katarina volt a váci kapuban. Bokaszalag-sérülése ellenére vállalta a játékot (fotó: vacinkse.hu)
s mire kitöröltük a csipát a szemünkből, hatgólos különbséget lehetett leolvasni az eredményjelzőről a vendégek javára.
A fordulás után sokáig még a morgolódás jellemezte a szép számú publikumot, hiszen úgy tűnt, ez a meccs már elment. Azután valami hihetetlen csoda történt, mi elkezdtünk kézilabdázni, a vendégek meg csak nézték ámulva, ahogy a váciak előbb kiegyenlítenek, majd az utolsó percekben a győztes gólt is megszerzik. A Siófok utolsó esélye egy időn túli szabaddobás volt, de azt elpuskázták... Ha a csapat minden mérkőzésén így játszana! - sóhajtottak fel a szurkolók, akik az utolsó tíz percben rekedtre ordították magukat. És egyben jobbulást kívánnak a vendégek játékosának, Szepesi Ivettnek, aki egy esésnél agyrázkódást szenvedett, emiatt a váci kórházba szállították. Ökrös Csaba: - Ez egy csodálatosan nagyszerű csapat, amely ismét a sírból hozta vissza a győzelmet. Az ilyen sikerek a beteg edzőt is meggyógyítják.
Sikertelen Híres-bemutatkozás Füzesi Bálint LABDARÚGÁS. Az NB II 9. fordulójában: Dunakanyar-Vác Békéscsabai Előre 1912 SE 01 (0-0). Vác, 200 néző. Vezette: Pánczél K. (Mohos M., Gyürüsi G.). Vác: Borszéki 0 – Króner 6, Tányéros G. 5, Juhász B. 5, Hegedűs Cs. 5 – Rábold 6, Albert 5, Gulyás 6, Arany Z. 5 (Lovrencsics B. 0, 78.) - Papp K. 4 (Berki, 0 61.) - Michel 6. Vezetőedző: Híres Gábor. Gólszerző: Kerekes I. a 61. percben. Egy szabálytalan csabai góllal kezdődött a mérkőzés, de a találkozó elején inkább a mieink domináltak: a 8. percben Gulyás passzolt Michelhez, aki 17 méterről kapura emelt, de Máthé bravúrral szögletre ütötte a lab-
dát. A kezdeti lendület az idő múlásával egyre inkább lankadt, így sokáig mezőnyjáték folyt a pályán, majd a félidő végén Hegedűs távoli bombája okozott veszélyt a vendégkapu előtt. A szünetben a vendégek edzője, Pásztor József felemelte a hangját az öltözőben és futballistái balszerencsénkre ennek hatására teljesen más mentalitásban futottak ki a gyepre. Erőszako-
san, támadólag léptek fel, ez aztán gólban mutatkozott meg: a 61. percben Kerekes I. vezette fel a labdát, majd 25 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a kapufa segítségével a jobb sarokba vágódott. (1-0) A vezetés megszerzése után a mieink próbálkoztak, de csak egy nagy gólhelyzetet sikerült kialakítanunk: a 82. percben Arany passzolt balról Michelhez, aki az alapvonalról beadott, de az érkező Lovrencsics gurítását a csabai védők a gólvonalról kivágták! Egy jól eltalált lövés tehát eldöntötte a három pont sorsát, így vereséggel mutatkozott be Híres Gábor (képünkön) a váci kispadon. Híres Gábor: - Minden csapat úgy futballozik, ahogy a másik engedi. Mi nem engedtük játszani a Békéscsabát, de egy szerencsés találattal ők mégis elvitték a három pontot.
Sikeres volt a toborzó LABDARÚGÁS. A Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület ovi foci toborzót tartott vasárnap a városi stadionban. A váci labdarúgó arénába kilátogató szülők és óvodás korú gyermekeik sok program közül választhattak. A labdarúgással most ismerkedő fiataloknak három ügyességi pályát kellett teljesíteniük. Volt labdavezetéses, kislabdás és kapura lövéses feladat. A váci és környékbeli óvodákból közel 60-70, 4-6 éves gyermek látogatott ki a toborzóra. Akik teljesítették a pályákat, azok ajándékokat kaptak, majd kipróbálhatták az ugráló várat, az elektromos autókkal versenyezhettek, lovagolhattak, vagy éppen a váci tűzoltóság legmodernebb autóját ismerhették meg. Aki elfáradt az megnézhette az U7es Dunakanyar Tehetségkutató kispályás labdarúgó tornát, amelyen 11 csapat vett részt. Az öt pályán zajló meccseken leány csapatok is elindultak. A torna eredményhirdetésén megjelent és átadta a helyezetteknek és a dobogósoknak járó díjakat Pető Tibor, Vác alpolgármestere és Bodonyi Béla a Vác Városi Labdarúgó SE elnöke. A torna győztese az Ürömi Mészöly Focisuli csapata lett, 2. a Fót, 3. a Csillaghegy, 4. a Vác első csapata, 5. Sződ I., 6. Sződ 2., 7. Göd, 8. Letkés 2., 9. Vác 2., 10. Üröm SC és a 11. helyen végzett a Letkés I. csapata. A gólkirályi címet a váci Berki Bence érdemelte ki, aki 15 gólt szerzett, a legsportszerűbb csapat a Letkés lett, míg a legjobb játékosnak az Ürömi MFC játékosát, Korányi Milánt választották. (K. J.)
Vereség a rajton SAKK. Az NB II-es sakk csapatbajnokság Erkel csoportjában szereplő váci egyesület csapata a nyitó fordulóban idegenben szenvedett súlyos vereséget: Mátra SE - Váci SC 9,5 - 2,5. A Gyöngyösön megrendezett bajnokin csapatunkból csak Rózsa Zoltán tudott nyerni és hárman osztoztak meg a ponton, Trajber Dániel, Hönsch Pál és Fendrich Zoltán ért el döntetlent. (K. J.)
»» Klimász János kőfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
10
Váci Napló
„Én kis kertet kerteltem…” Így kezdõdik az egyik ismert gyermekdal, amit sok kis óvodás szokott vidáman énekelni. A folytatás pedig így szól: „Bazsarózsát ültettem.” A Kisvác-Középvárosi Óvodákhoz tartozó Hársfa utcai tagóvoda udvara nem mondható kis kertnek, sőt igen nagy területen helyezkedik el. Az azonban igaz, hogy ez az udvar nagy munkálatok helyszíne volt ez év október 7-én. Na, nem bazsarózsaültetés folyt, ahogy a dalban van, hanem sövénynyírás, bokorkivágás. A Budapesten működő Önkéntes Központ Alapítvány jóvoltából több helyi óvoda közül a mi óvodánkat választották ki arra, hogy a Raiffeisen Bank jogi osztályának tizenhárom segítő szándékú munkatársa kétkezi munkájával szebbé tegye óvodánk udvarát. Csattogtak a sövényvágó ollók, zúgtak a láncfűrészek, nyikorogtak a talicskák ahogy nagy lelkesen dolgozott a csapat. Két nagy konténerbe tették a levágott ágakat, az elszáradt gallyakat, leveleket, melynek költségét, valamint a munkálatokhoz szükséges szerszámokat is az alapítvány állta. A már idézett gyermekdalból azonban még van két sor:„Szél, szél, fújdogálja, eső, eső veregeti.” S valóban, éppen ezen a pénteki napon érkezett meg az ősz,
október 18.
Lukács
október 19.
Nándor
október 20.
Vendel
“Ne adj fel valami fontosat, csak hogy megtarts valakit, aki azt sem képes kimondani, hogy szeret.” Sarah Dessen Idõjárás A segítõ csapat egy része: csattogtak a sövényvágó ollók, zúgtak a láncfûrészek, nyikorogtak a talicskák
NAPPAL: 12 – 18 oC
mét felhívjuk a madarakról való gondoskodás fontosságára. Az új udvarrészünkre közösen fogjuk a növényeket elültetni, a terméseket leszedni s a madáretetőkbe rakni, hogy az óvodánk udvarára látogató madaraknak a téli időszakokban is legyen eleségük. Köszönjük, hogy az Önkéntes Központ Alapítvány és a Raiffeisen Bank munkatársai segítettek óvodánk udvarának szebbé, illetve hasznosabbá tételében. (a Hársfa utcai tagóvoda nevelőtestülete, Pázmándi Teréz tagóvoda vezető)
ÉJSZAKA: 0 – 5 oC
hideg széllel, szemerkélő esővel, de a szorgos kezeket ez sem tudta megállítani. Egészen délután négy óráig dolgoztak a fiatalok, akiknek nagyon hálásak vagyunk. A kiöregedett, elszáradt bokrok eltűntek, az utcafronti sövény megújult. Tervünk is van már a megüresedett területtel, mégpedig az, hogy egy kiskertet készítünk, melybe napraforgót, kukoricát, búzát fogunk ültetni. Az ötletet az adta, hogy óvodánk idén szeptemberben csatlakozott a Madárbarát Óvoda programhoz, melynek célja, hogy a gyermekek figyel-
'56-os film váci vonatkozásokkal A Tamási, 1956 című dokumentumfilmet vetítik a Váci Múzeum Egyesület szervezésében október 21-én, pénteken, 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központ 8-as termében. A 40 perces film korabeli szereplőket szólaltat meg, készítői tizenöt órányi anyagot rögzítettek a tamási laktanyában történtekről. A szovjet támadás során lelőttek egy őrséget adó honvédet, ketten pedig akkor vesztették életüket, amikor a kapuőrség épületét a tankok szétlőtték. Az események áldozatai között volt Kovács Ottó váci honvéd, ezért a filmesek forgattak városunkban, az ő rokonságánál is. A dokumentumfilm megte-
Névnapok
kintését követően alkalom nyílik az alkotókkal - K. Németh András, Havasi Dániel és Hoppál Bulcsú - való beszélgetésre. K. Németh András régész-muzeológus szerint a tamási események a halálos áldozatokat követelő szovjet támadás mellett azért is különösen jelentősek, mert november 4. után a város egyfajta szovjet központ volt, ahová a Dél-Dunántúlról begyűjtötték a nemzeti bizottságok és a katonatanácsok tagjait, mielőtt a Szovjetunióba hurcolták volna őket. Az alkotók igyekeztek a barikád mindkét oldalán állók visszaemlékezéseit bemutatni, felkeresték a községi nemzeti
bizottság és a laktanya forradalmi katonatanácsának tagjait, a nemzetőröket, de megkérdezték a község egykori párttitkárát, illetve a nemzetőrök által őrizetbe vett rendőrt. Korabeli emlékeit felidézi a filmben dr. Torma István, a Váci Múzeum Egyesület Tamásiból származó, leköszönő elnöke is. A dokumentáció a huszonnegyedik órában készült, amit mi sem jelez jobban, minthogy több szereplője már nincs köztünk. A Váci Múzeum Egyesület rendezvénye nyilvános, a program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak! (munkatársunktól)
Ma derült, napos idõre lehet számítani, csapadék nem valószínû. A változó irányú szél helyenként megélénkül. Holnap többnyire napos idõre lehet számítani, csapadék ma sem várható. A déli szél megélénkül, helyenként megerõsödik. Csütörtökön a sok napsütés mellett idõnként megnövekszik a felhõzet. Záporok, zivatarok elszórtan várhatók.
A hét vicce
A rendőr megállítja az autóst, kezében a szonda, és mondja neki: - Fújjon bele a szondába! - Eszemben sincs. - Azonnal fújjon bele! - Nem! A rendőr elveszíti türelmét. - Nem mondom még egyszer, fújjon, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa!
Váci Napló
11
Az ember precíz Óvatosan az adagokkal ütemterv alapján készül Az élõlények pontos ütemterv szerint jönnek létre derítették ki svájci kutatók. Az embrió alakja 48 órán belül alakul ki, emeletenként alulról felfelé haladva.
Mindenki számára fontos lehet, de 2. típusú diabétesz esetén különösen, hogy tudjuk a pontos adagokat, és azt, hány kalóriát és mennyi szénhidrátot juttatunk a szervezetünkbe.
Denis Duboule és Danil Noorermeer, a Lausanne-i Műszaki Főiskola és a Genfi Egyetem kutatói felfedezése szerint az ember mintegy harminc víz-
gének négy csoportban helyezkednek el a DNS-láncon egymás után, meghatározott sorrendben. Az embrió kezdeti stádiumában még DNS-gombolyagba csomagolva pihennek. Amikor azonban elérkezik az idejük, a fonal elkezd legombolyodni. Először a nyaki csigolyák kialakulásáért felelős gének szabadulnak ki a gombolyagból, és kezdik el munkájukat, majd kö-
szintes szakaszból áll, ami többé-kevésbé megfelel a csigolyák számának. Másfél óránként új emelet készül el az embrión belül. A nyaki, mellkasi, ágyéki csigolyák génjei mind a megfelelő időben lépnek működésbe. Amennyiben az ütemtervbe hiba csúszna, bordák nőnének ki például az ágyéki csigolyákból - szemléltette a rendszer precizitását Duboule. Annak érdekében, hogy a szigorú ütemterv betartható legyen, a DNS bizonyos mértékben egy óra szerepét tölti be. A végtagok és a gerincoszlop kialakulásáért felelős Hox-
Ne hagyjunk ki étkezéseket. Ha éhesek vagyunk, valószínű, hogy a legközelebbi étkezéskor hatalmas adagot eszünk majd. A legtöbb ember számára ideális a napi három rendes adag és egy snack. Minimum háromszor kell naponta enni, és két étkezés közt ne teljen el 5 óránál több, ajánlják a dietetikusok. Éjszaka természetesen nem kell felkelni vetkezik a mellkas, és így to- enni, de napközben ne hagyvább, egészen a farokcsigolyá- junk ki étkezéseket. kig. 90 percenként új gén válik ki a gombolyagból - írja az ORF Becsüljük meg és mérjük tudományos hírportálja (http:// is meg az ennivalót. A legscience.orf.at). jobb, ha mérőpoharat hasznáKét nap elteltével a fonal tellunk. Az emberek általában jesen legombolyodik, az embrió minden emelete elkészül - fej- rosszul becsülik meg az adatette ki Duboule. Ez a rendszer gokat és a súlyokat. Nem árt, az első "mechanikai óra", amit ha valamihez tudjuk kötni a a genetikában felfedeztek, és ez súlyokat, egy tízdekás hússzemagyarázza a figyelemreméltó let körülbelül akkora, mint pontosságot is. A jelenség szá- egy csomag kártya, és egy mos élőlényre érvényes, az em- csésze müzli nagyjából ököl bertől a kék bálnán és a rovaro- nagyságú. kon át egészen bizonyos férgekig. (informed.hu) Használjunk adagoló tá-
Nem mindig könnyű megtanulni, mekkora is egy adag, az emberek meglehetősen rosszul becsülik meg. Ha kisebb adagokat eszünk, az segíthet fogyni, és számos szövődmény előzhető meg. nyért. Sok helyen lehet már kapni vonallal jelzett tányérokat (de megteszi egy kisebb tányér is), aminek segítségével kimérhetjük a szénhidrátokat, fehérjéket, a sajtot és a szószokat. Ügyeljünk a házon kívüli étkezésekre. Ha nem otthon eszünk, ajánlatos a tányérunkat először zöldségfélével megtölteni, és bármi más előtt elfogyasztani. Ha étteremben rendelünk, kérjünk fél adagot, az általában elegendő. Tervezzük meg az étkezéseket. Írjuk le, mit ettünk, és együnk lassan. A közti étkezés ne tartalmazzon többet 100 kalóriánál, és 15 gramm szénhidrátnál. Jó választás a három pohár pattogatott kukorica, vagy 17 szem szőlő, vagy 2 deciliter joghurt, vagy 15 mini perec, egy teniszlabda nagyságú gyümölcs. (informed.hu Health.com)
Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet
Gyógyszertári ügyelet
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
Október 18. Nova Gyógyszertár Vác, október 19. Dr. Hella Patika, október 20. Fekete Kígyó Gyógyszertár, október 21.Alsóvárosi Gyógyszertár, október 22. Deákvári Gyógyszertár, október 23. Központi Gyógyszertár.
A 42. héten:
A következõ hétfõn, 24-én: Vácz Remete Gyógyszertár.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál! Tel.: 06-27/301-555
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat
munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 910 forint, negyedévre 2730 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló