Ügyiratszám: MN/1042-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet: hatósági ellenőrzés részletes megállapításai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 434/2013. (III.13.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a Diórádió Gyöngyös Kft.-vel (1171 Budapest, Füzesabony u. 8., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az általa üzemeltetett Diórádió 87,9 állandó megnevezésű helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatás 2012. december 18-ai működése során megsértette a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására, azaz a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő, a közszolgálati, a zenei és a magyar zenei műsorszámok műsoridejére vonatkozó vállalását, melynek következtében a Médiaszolgáltatót 20.000 Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja. A Médiatanács a Médiaszolgáltatóval szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az általa üzemeltetett Diórádió állandó megnevezésű helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatás 2012. december 18-ai működése során megsértette a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására, azaz a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő, a közszolgálati, a zenei és a magyar zenei műsorszámok műsoridejére vonatkozó vállalásáát, melynek következtében a Médiaszolgáltatót 25.000 Ft, azaz huszonötezer forint bírsággal sújtja. A Médiaszolgáltató a bírságot e határozat közlését követő hét napon belül köteles megfizetni a Médiatanács Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00295141-00000024 számú számlájára. A bírságfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a Médiatanács a Médiaszolgáltatóval szembeni bírság igényét közigazgatási úton érvényesíti. E határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata az annak közlésétől számított 30 napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (a továbbiakban: bíróság) címzett, de a Médiatanácshoz (1088 Budapest; Reviczky utca 5.) három példányban benyújtott keresetlevéllel kérhető. A keresetlevél benyújtásának e határozat végrehajtására halaszt hatálya nincs, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése és a tárgyalás tartása a bíróságtól kérhető. A keresetet a bíróság 30 napon belül bírálja el. INDOKOLÁS A Médiatanács a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 167. § (1) bekezdése alapján hatósági ellenőrzés keretében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató Diórádió 87,9 és Diórádió állandó megnevezésű helyi kereskedelmi rádiós
médiaszolgáltatásainak 2012. december 18-án sugárzott adásnapját, amely során felmerült az Mttv. 63. § (12) bekezdésének megsértése. Az Mttv. 63. § (12) bekezdése szerint: „A médiaszolgáltató a hatósági szerződésben rögzítetteknek megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy elektronikus hírközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A médiaszolgáltató saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységére a távközlési szolgáltatási engedély nem szükséges, de ez nem érinti a jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyek beszerzésére vonatkozó kötelezettséget.” A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (1) bekezdése alapján a Médiatanács az Mttv. 182. § a) és j) pontjaiban foglalt hatáskörében 2013. január 30-án hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. § (3) bekezdése szerint a 178/2013. (I.30.) számú, MN/1042-4/2013. ügyiratszámú végzésben tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. § (1) bekezdés alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Médiaszolgáltató a hatósági eljárás megindításáról szóló végzést a tértivevény tanúsága szerint 2013. február 6-án vette át, nyilatkozattételi jogával jelen határozat meghozataláig nem élt. A Médiatanács a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményét rögzítő vizsgálati jelentés alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A Médiatanács a Médiaszolgáltatót a Diórádió (Gyöngyös 101,7 MHz) médiaszolgáltatás kapcsán a PJ/28981-13/2011., a Diórádió 87,9 (Hatvan 87,9 MHz) kapcsán a PJ/28983-9/2011. számú hatósági szerződésekben (a továbbiakban: Hatósági Szerződések) helyi kereskedelmi médiaszolgáltatási tevékenység végzésére jogosította fel A Hatósági Szerződések 5.5. és 5.6. pontjaiban a Médiaszolgáltató az egyes műsorszámtípusok arányára vonatkozóan a napi műsoridő tekintetében az alábbi vállalásokat tette, melyek a vizsgált adásnapon nem teljesültek: Diórádió (Gyöngyös) 2012. december 18. Közszolgálati műsorszámok (Hatósági Szerződések 5.5. pontja) Helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok (Hatósági Szerződések 5.5. pontja) Zenei művek (Hatósági Szerződések 5.5. pontja) Magyar zenei műsorszámok aránya (Hatósági Szerződések 5.6. pontja)
Diórádió 87,9 (Hatvan)
Teljesítés
Vállalás/nap
Teljesítés
Vállalás/nap
260 perc = 18%
28%
259 perc =18%
28%
260 perc = 18%
24%
259 perc = 18%
24%
1069 perc = 75,5%
80%
1065 perc = 74%
80%
265 perc = 24,7%
36%
284 perc = 26,6%
36%
A Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a vizsgált adásnapon egyik médiaszolgáltatása vonatkozásában sem teljesítette a Hatósági Szerződésekben a közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő, a zenei és a magyar zenei műsorszámok napi arányára tett vállalását, és ezzel megsértette az Mttv. 63. § (12) bekezdésében foglalt rendelkezést. A jogsértésekre vonatkozó részletes megállapításokat, az azokat alátámasztó adatokat és a hatósági ellenőrzés részletező táblázatait a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező melléklet tartalmazza. A melléklet rögzíti és részletezi a határozat indokolásában szereplő jogalkalmazói megállapítások pontos tényállási alapját.
2
A Médiatanács a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. Az Mttv. 167. § (1) bekezdése szerint: „A Hatóság kérelemre vagy hivatalból - feladat- és hatáskörének keretében - jogosult hatósági ellenőrzés vagy hatósági eljárás keretében felügyelni az e törvényben és az Smtv.-ben meghatározott rendelkezések érvényesülését, betartását, valamint a hatósági döntéseiben, a műsorszolgáltatási szerződésekben és a Hatóság által kötött hatósági szerződésekben foglaltak teljesítését.” Az Mttv. 167. § (2) bekezdése szerint: „Amennyiben a Hatóság a hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntésében foglaltak megsértését, abban az esetben az ügy összes körülményei, illetve az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.” Az Mttv. 186. § (1) bekezdés értelmében: „Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal - a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett - legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.” Az Mttv. 186. § (1) bekezdésében szabályozott felhívás jogkövetkezménye abban az esetben alkalmazható, ha a jogsértés csekély súlyú, és ismételtség nem állapítható meg. Az Mttv. 187. § (4) bekezdése szerint: „Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket.” A Médiatanács jelen határozat meghozatalát megelőzően nem állapította meg a Médiaszolgáltatóval szemben az Mttv. 63. § (12) bekezdés megsértését. A Médiatanács annak ellenére, hogy a Médiaszolgáltató vonatkozásában az ismételtség fentebbi fogalmi elemei nem állnak fenn, a jogsértéseket együttesen nem értékelte csekély súlyúnak, ezért nem alkalmazhatta a felhívás jogkövetkezményét a Médiaszolgáltatóval szemben. Az Mttv. 187. § (2) bekezdése szerint: „A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg.” A Médiatanács az Mttv. 187. § (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül a jogsértések súlyát vette figyelembe. A Médiaszolgáltató a Diórádió (Gyöngyös) médiaszolgáltatása esetében a közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő, a zenei és a magyar zenei műsorszámok arányára tett napi 28%, 24%, 80% és 36% vállalása helyett 18%, 18%, 75,5 % és 24,7% arányt teljesített, míg a Diórádió 87,9 (Hatvan) médiaszolgáltatása vonatkozásában ugyanezen vállalások helyett 18%, 18%, 74% és 26,6 % arányt teljesített. Ennek okán a mindkét médiaszolgáltatás esetén megállapított jelentős alulteljesítéseket a Médiatanács nem értékelte csekély súlyú jogsértéseknek. Az Mttv. 187. § (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok, figyelemmel az Mttv. 187. § (4) bekezdésében rögzített ismételtség fogalmára is, a jelen jogsértések tekintetében nem értékelhetők.
3
A Médiatanács az Mttv. 187. § (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel jelen jogsértések esetén e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. A Médiatanács a bírság kiszabásakor külön tekintettel volt arra is, hogy egy esetleges következő jogsértés esetén alkalmazandó jogkövetkezmény megállapításánál érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz a szankcionálás kiszámítható, előre látható legyen. Az Mttv. 187. § (3) bekezdése szerint: „A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult: b) bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben.” A Médiatanács a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vette, hogy a Diórádió vételkörzete 58.000 fő, a Diórádió 87,9 vételkörzete 25.000 fő, és a hatósági eljárás során mindkét helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatás egyetlen adásnapját vizsgálta. Az Mttv. 3. §-a szerint a „médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért.” A Médiaszolgáltatónak a törvénysértésekért való felelőssége objektív. Fentiekre tekintettel a Médiatanács az Mttv. 187. § (3) bekezdés bb) alpontja alapján a maximálisan kiszabható bírság (ötvenmillió forint) 0,04 %-ának megfelelő összegű, azaz 20.000 Ft bírságot szabott ki a Médiaszolgáltató Diórádió 87,9, és 0,05 %-ának megfelelő összegű, azaz 25.000 Ft bírságot szabott ki a Médiaszolgáltató Diórádió médiaszolgáltatása kapcsán. Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. A jogorvoslatra történő figyelmeztetés a Ket. 72. § (1) bekezdés da) pontján, az Mttv. 163. § (1) és (3) bekezdésén, valamint 164. §-án alapul, a tárgyalás tartására vonatkozó kérelemről szóló tájékoztatást a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 338. § (2) bekezdése tartalmazza. Budapest, 2013. március 13. A Médiatanács nevében
dr. Kollarik Tamás soros elnöki tisztséget ellátó tag
dr. Auer János hitelesítő tag Kapják: 1. Személyes adat
4
Melléklet a Médiatanács 434/2013. (III.13.) számú határozatához A hatósági ellenőrzés megállapításai A Médiatanács 1984/2012. (XI. 14.) számú határozata a Gyöngyös 101,7 MHz, és a Hatvan 87,9 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására megindított pályázati eljárásban nyertessé nyilvánította a Diórádió Gyöngyös Kft.-t és hatósági szerződést kötött (2012. november 16.) a Médiaszolgáltatóval. A médiaszolgáltatások indulásának határnapjaként 2013. március 13-a került meghatározásra. A Diórádió Gyöngyös Kft. 2012. november 8-án bejelentette (E-KI-53259/2012. sz. érkeztetve), hogy Gyöngyösön „Diórádió”, Hatvanban pedig „Diórádió 87,9” állandó megnevezéssel 2012. november 19én elkezdi a sugárzást. A vizsgálathoz a helyszínen 2012. december 18-án, 0-24 óra között rögzített felvételeket használta a hatóság. Tapasztalatok: A Diórádió gyöngyösi és hatvani frekvenciáján hallható műsor lekódolása után szerzett eredmények az alábbi táblázatokban kerültek összefoglalásra: 2012. december 18. Műsoridő (perc) Közszolgálati műsorszámok Helyi közélettel foglalkozó műsorszámok Híradás Zenei művek Szöveg Magyar zenei művek
Tartalmi egységek: Időszak 0-6 óra között 6-10 óra között 10-14 óra között 14-17 óra között 17-19 óra között 19-24 óra között A Dió Rádió Hírei
Diórádió (Gyöngyös) Teljesítés Vállalás/nap 1434 perc 1440 perc 260 perc = 18% 28% 260 perc = 18%
24%
171 perc = 12% 1069 perc = 75,5% 365 perc = 25% 265 perc = 24,7%
9% 80% 20% 36%
Diórádió Gyöngyös Tiszta zene Jó reggelt Hatvan! (reggeli magazin) Diótörő (játék és zene) Diótörő Expressz (játék és zene) Sztársáv Tiszta zene 5-9 óra között félóránként (5:30-kor hírösszefoglaló) 9-20 óra között óránként és 20-24 óra között félóránként
Diórádió 87,9 (Hatvan) Teljesítés Vállalás/nap 1434 perc 1440 perc 259 perc =18% 28% 24% 259 perc = 18% 109 perc = 7,6% 1065 perc = 74% 369 perc = 25% 284 perc = 26,6%
6% (hírműsor) 80% 20% 36%
Diórádió 87,9 Hatvan Tiszta zene Reggeli Turmix (reggeli magazin) Napközben Délutáni Robogás Music Cafe Tiszta zene 5-9 óra között félóránként (5:30-kor hírösszefoglaló) 9-20 óra között óránként és 20-24 óra között félóránként
Értékelés 1. Mind a gyöngyösi, mind a hatvani rádió tartotta a műsoridejét. 2. A közszolgálati műsorszámok aránya csak 18%-ot ért el a vizsgált napon mind a két médiaszolgáltatásnál (vállalás 28% volt). Közszolgálati műsorként a hírműsorok, információk és a társadalmi célú hirdetések kerültek elfogadásra, a játékfelhívások és reklámok nem. 3. A helyi közlettel foglalkozó, a helyben élők mindennapi életvitelét megkönnyítő információkat tartalmazó műsorszámok aránya ugyancsak 18%-ot ért el mind a két médiaszolgáltatásnál (vállalás 24%). A közreadott hírekben és információkban egyaránt jelen volt a helyi jelleg (előbbiekben a lokális hírek, utóbbiakban a közlekedési információk, programajánlók, lapszemle, sporthírek és sportesemények, kisebbségi hírek, névés születésnapok, valamint a mindennapi életvitelt megkönnyítő információk formájában). 4. A zenei művek bemutatására 80%-os vállalást tett a Médiaszolgáltató, ettől eltérve azonban mind a két médiaszolgáltatásban kevesebb (Gyöngyös 75,5%; Hatvan 74%) volt a zenei elemek aránya, ennek okán a szöveg aránya (vállalás 20%) mind a két adón túllépte a keretet (Gyöngyös 25%, Hatvan 25%).
5
5. A magyar zenei művek bemutatására 36%-os arányt vállalt a Médiaszolgáltató mindkét médiaszolgáltatás kapcsán, azonban ezt egyik adón sem teljesítette (Gyöngyös 24,7%; Hatvan 26,6%). Összegzés: A Diórádió Gyöngyös Kft. médiaszolgáltató által üzemeltetett Diórádió és Diórádió 87,9 az ellenőrzött napon nem teljesítette maradéktalanul a Hatósági Szerződésekben rögzített vállalásait a közszolgálati műsorszámok, a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok, a zenei, valamint a magyar zenei műsorszámok arányára vonatkozóan, ennek okán vélelmezhetően megsértette az Mttv. 63. § (12) bekezdésében foglalt szabály rendelkezést.
6
A hatósági ellenőrzés részletes eredményei Diórádió (Gyöngyös) 2012.12.18. Dátum
0:00:00
magyar zene 0:00:00
külföldi zene 0:00:00
0:00:00
0:00:00
0:00:00
0:03:36 0:03:16 0:14:53 0:03:18 0:12:20 0:00:00 0:04:10 0:09:08 0:03:42 0:04:36 0:00:00 0:06:43 0:03:26 0:11:18 0:04:14 0:07:35 0:04:09 0:00:00 0:03:41 0:03:04 0:07:01 0:03:55 0:06:43 0:03:30 0:13:05 0:03:13 0:12:06 0:00:00 0:03:42 0:10:08 0:04:39 0:04:01 0:00:00 0:07:54 0:03:41 0:19:54 0:03:33 0:00:00
0:00:00 0:03:16 0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:04:10 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:26 0:00:00 0:04:14 0:00:00 0:04:09 0:00:00 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:55 0:00:00 0:03:30 0:00:00 0:03:13 0:00:00 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:04:39 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:41 0:00:00 0:03:33 0:00:00
0:03:36 0:00:00 0:14:53 0:00:00 0:12:20 0:00:00 0:00:00 0:09:08 0:00:00 0:04:36 0:00:00 0:06:43 0:00:00 0:11:18 0:00:00 0:07:35 0:00:00 0:00:00 0:03:41 0:00:00 0:07:01 0:00:00 0:06:43 0:00:00 0:13:05 0:00:00 0:12:06 0:00:00 0:00:00 0:10:08 0:00:00 0:04:01 0:00:00 0:07:54 0:00:00 0:19:54 0:00:00 0:00:00
Műsor címe
Műsor tartalma
kezdés
vége
nettó idő
szöveg
zene
2012.12.18
Tisztán Zene
0:00:44
00:00:44
0:00:44
A Dió Rádió hírei
0:00:44
0:04:17
00:03:33
0:03:33
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
Világmegmentő Nap, játékelőzetes gyűjtés, kerékpárút, családvédelmi törv., téli ellenörzés, benzinár, világvége külföldi zene magyar zene (Caramel) külföldi zene magyar zene (Bartók Eszter) külföldi zene Több száz ajándék a Diótól magyar zene (A.D. Stúdió) külföldi zene magyar zene (Black II Black) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Animal Cannibals) külföldi zene magyar zene (Vastag Csaba) külföldi zene magyar zene (Bikini) Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Gáspár Laci) külföldi zene magyar zene (Rúzsa Magdi) külföldi zene magyar zene (Radics Gigi) külföldi zene magyar zene (Auth Csilla) külföldi zene Több száz ajándék a Diótól magyar zene (Ákos) külföldi zene magyar zene (Jazz+Az) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Cserháti Zsuzsa) külföldi zene magyar zene (Ágnes Vanilla) Több száz ajándék a Diótól
0:00:00
2012.12.18
0:04:17 0:07:53 0:11:09 0:26:02 0:29:20 0:41:40 0:42:03 0:46:13 0:55:21 0:59:03 1:03:39 1:04:47 1:11:30 1:14:56 1:26:14 1:30:28 1:38:03 1:42:12 1:42:35 1:46:16 1:49:20 1:56:21 2:00:16 2:06:59 2:10:29 2:23:34 2:26:47 2:38:53 2:39:16 2:42:58 2:53:06 2:57:45 3:01:46 3:02:55 3:10:49 3:14:30 3:34:24 3:37:57
0:07:53 0:11:09 0:26:02 0:29:20 0:41:40 0:42:03 0:46:13 0:55:21 0:59:03 1:03:39 1:04:47 1:11:30 1:14:56 1:26:14 1:30:28 1:38:03 1:42:12 1:42:35 1:46:16 1:49:20 1:56:21 2:00:16 2:06:59 2:10:29 2:23:34 2:26:47 2:38:53 2:39:16 2:42:58 2:53:06 2:57:45 3:01:46 3:02:55 3:10:49 3:14:30 3:34:24 3:37:57 3:38:18
00:03:36 00:03:16 00:14:53 00:03:18 00:12:20 00:00:23 00:04:10 00:09:08 00:03:42 00:04:36 00:01:08 00:06:43 00:03:26 00:11:18 00:04:14 00:07:35 00:04:09 00:00:23 00:03:41 00:03:04 00:07:01 00:03:55 00:06:43 00:03:30 00:13:05 00:03:13 00:12:06 00:00:23 00:03:42 00:10:08 00:04:39 00:04:01 00:01:09 00:07:54 00:03:41 00:19:54 00:03:33 00:00:21
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:08 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:09 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:21
közszolg: hírműsor (helyi is)
k
7
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
3:38:18 3:41:53 3:45:48 3:53:08 3:57:30 4:01:13 4:02:21 4:06:39 4:09:50 4:13:31 4:17:14 4:20:56 4:24:17 4:35:31 4:39:31 4:39:54 4:43:26 4:47:31 4:50:28 4:54:09 4:57:36 5:00:30
3:41:53 3:45:48 3:53:08 3:57:30 4:01:13 4:02:21 4:06:39 4:09:50 4:13:31 4:17:14 4:20:56 4:24:17 4:35:31 4:39:31 4:39:54 4:43:26 4:47:31 4:50:28 4:54:09 4:57:36 5:00:30 5:01:37
00:03:35 00:03:55 00:07:20 00:04:22 00:03:43 00:01:08 00:04:18 00:03:11 00:03:41 00:03:43 00:03:42 00:03:21 00:11:14 00:04:00 00:00:23 00:03:32 00:04:05 00:02:57 00:03:41 00:03:27 00:02:54 00:01:07
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:08 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:07
0:03:35 0:03:55 0:07:20 0:04:22 0:03:43 0:00:00 0:04:18 0:03:11 0:03:41 0:03:43 0:03:42 0:03:21 0:11:14 0:04:00 0:00:00 0:03:32 0:04:05 0:02:57 0:03:41 0:03:27 0:02:54 0:00:00
0:00:00 0:03:55 0:00:00 0:04:22 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:11 0:00:00 0:03:43 0:00:00 0:03:21 0:00:00 0:04:00 0:00:00 0:00:00 0:04:05 0:00:00 0:03:41 0:00:00 0:02:54 0:00:00
0:03:35 0:00:00 0:07:20 0:00:00 0:03:43 0:00:00 0:04:18 0:00:00 0:03:41 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:11:14 0:00:00 0:00:00 0:03:32 0:00:00 0:02:57 0:00:00 0:03:27 0:00:00 0:00:00
5:01:37
5:03:52
00:02:15
0:02:15
0:00:00
0:00:00
0:00:00
Reggeli Turmix Reggeli Turmix
külföldi zene magyar zene (Venus) külföldi zene magyar zene (KFT) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Hooligans) külföldi zene magyar zene (Anima Sound System) külföldi zene magyar zene (Vastag Tamás) külföldi zene magyar zene (Unique) Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Black II Black) külföldi zene magyar zene (Groovehouse) külföldi zene magyar zene (Péterfy Bori) Világmegmentő Nap, játékelőzetes csokoládé-Gyöngyös; állatartás-Gyöngyös; kerépárút-Hatvan; lakás-kormány csend magyar zene (United
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
2012.12.18 2012.12.18
5:03:52 5:09:52
5:09:52 5:13:04
00:06:00 00:03:12
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:03:12
0:00:00 0:03:12
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
gyöngyösi állatkert
5:13:04
5:16:51
00:03:47
0:03:47
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
5:16:51
5:19:55
00:03:04
0:00:00
0:03:04
0:00:00
0:03:04
2012.12.18
Reggeli Turmix
vesztegetés Hevesben
5:19:55
5:22:31
00:02:36
0:02:36
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
5:22:31
5:26:42
00:04:11
0:00:00
0:04:11
0:00:00
0:04:11
2012.12.18
Reggeli Turmix
szépségverseny Hevesben
5:26:42
5:30:26
00:03:44
0:03:44
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
5:30:26
5:30:53
00:00:27
0:00:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Játék felhívás gyerekeknek
5:30:53
5:31:27
00:00:34
0:00:34
0:00:00
0:00:00
0:00:00
Önerőtámogatás-Gyöngyös…
5:31:27
5:44:10
00:12:43
0:12:43
0:00:00
0:00:00
0:00:00
külföldi zene
5:44:10
5:46:20
00:02:10
0:00:00
0:02:10
0:00:00
0:02:10
2012.12.18
A Dió Rádió Hírösszefoglalója (ÖnerőtámogatásGyöngyös…) Reggeli Turmix
2012.12.18
Reggeli Turmix
névnapok, időjárás, közlekedés
5:46:20
5:49:38
00:03:18
0:03:18
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
5:49:38
5:59:13
00:09:35
0:00:00
0:09:35
0:00:00
0:09:35
2012.12.18
Reggeli Turmix
névnapok, konf.
5:59:13
5:59:45
00:00:32
0:00:32
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix Reggeli Turmix
Világmegmentő Nap, játékelőzetes Több száz ajándék a Diótól
5:59:45 6:00:53
6:00:53 6:01:16
00:01:08 00:00:23
0:01:08 0:00:23
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
hírműsor (helyi is)
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ helyi információ
k k k
hírműsor (helyi is)
k
helyi információ
k
helyi információ
k
8
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
állatartás-Gyöngyös
6:01:16
6:04:42
00:03:26
0:03:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlekedés, konf.
6:04:42
6:06:05
00:01:23
0:01:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
6:06:05
6:09:29
00:03:24
0:00:00
0:03:24
0:00:00
0:03:24
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlekedés; BUX, deviza
6:09:29
6:12:57
00:03:28
0:03:28
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
6:12:57
6:16:51
00:03:54
0:00:00
0:03:54
0:00:00
0:03:54
2012.12.18
Reggeli Turmix
helyi időjárás, sport
6:16:51
6:20:35
00:03:44
0:03:44
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
magyar zene (Tankcsapda)
6:20:35
6:24:11
00:03:36
0:00:00
0:03:36
0:03:36
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
névn. időj. konf.
6:24:11
6:27:25
00:03:14
0:03:14
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
6:27:25
6:29:30
00:02:05
0:00:00
0:02:05
0:00:00
0:02:05
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
6:29:30
6:30:00
00:00:30
0:00:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Játék felhívás gyerekeknek
6:30:00
6:30:34
00:00:34
0:00:34
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Önerőtámogatás-Gyöngyös…
6:30:34
6:34:00
00:03:26
0:03:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. közl. konf.
6:34:00
6:35:29
00:01:29
0:01:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
6:35:29
6:38:03
00:02:34
0:00:00
0:02:34
0:02:34
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
névn. kalendárium konf.
6:38:03
6:41:07
00:03:04
0:03:04
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix Reggeli Turmix Reggeli Turmix
külföldi zene horoszkóp magyar zene (Rúzsa Magdi)
6:41:07 6:44:40 6:48:03
6:44:40 6:48:03 6:51:55
00:03:33 00:03:23 00:03:52
0:00:00 0:03:23 0:00:00
0:03:33 0:00:00 0:03:52
0:00:00 0:00:00 0:03:52
0:03:33 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. közl. konf.
6:51:55
6:54:24
00:02:29
0:02:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
6:54:24
6:57:18
00:02:54
0:00:00
0:02:54
0:00:00
0:02:54
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. konf.
6:57:18
6:57:51
00:00:33
0:00:33
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
6:57:51 6:59:01
6:59:01 7:00:11
00:01:10 00:01:10
0:01:10 0:01:10
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Adni Öröm-Gyöngyös
7:00:11
7:03:46
00:03:35
0:03:35
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlekdés, konf.
7:03:46
7:05:38
00:01:52
0:01:52
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
7:05:38
7:09:33
00:03:55
0:00:00
0:03:55
0:00:00
0:03:55
2012.12.18
Reggeli Turmix
7:09:33
7:13:04
00:03:31
0:03:31
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
7:13:04
7:16:28
00:03:24
0:00:00
0:03:24
0:00:00
0:03:24
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene időj. konf. Programajánló (GyöngyösHatvan) külföldi zene időj. közl. konf. Internetes vásárlás fogyasztóvédelem
7:16:28
7:20:58
00:04:30
0:04:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
helyi sport
7:20:58
7:24:23
00:03:25
0:03:25
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
magyar zene (Tóth Gabi)
7:24:23
7:28:03
00:03:40
0:00:00
0:03:40
0:03:40
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
7:28:03
7:28:39
00:00:36
0:00:36
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor (helyi is) helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ hírműsor (helyi is) helyi információ
k k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ helyi információ helyi információ helyi információ
k k k k k k
9
2012.12.18
Reggeli Turmix
Rajzpályázat gyerekeknek
7:28:39
7:29:13
00:00:34
0:00:34
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
reklám
reklám
7:29:13
7:30:25
00:01:12
0:01:12
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Önerőtámogatás-Gyöngyös…
7:30:25
7:34:04
00:03:39
0:03:39
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlekedés
7:34:04
7:35:25
00:01:21
0:01:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
7:35:25
7:39:05
00:03:40
0:00:00
0:03:40
0:00:00
0:03:40
2012.12.18
Reggeli Turmix
ruszin és roma nemzetiség
7:39:05
7:49:17
00:10:12
0:10:12
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix Reggeli Turmix
magyar zene külföldi zene
7:49:17 7:53:15
7:53:15 7:56:44
00:03:58 00:03:29
0:00:00 0:00:00
0:03:58 0:03:29
0:03:58 0:00:00
0:00:00 0:03:29
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
7:56:44
7:57:27
00:00:43
0:00:43
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
7:57:27 7:58:37
7:58:37 8:00:58
00:01:10 00:02:21
0:01:10 0:02:21
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
járási hivatal vezetők
8:00:58
8:04:34
00:03:36
0:03:36
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
közl. Konf.
8:04:34
8:05:54
00:01:20
0:01:20
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
8:05:54
8:09:32
00:03:38
0:00:00
0:03:38
0:00:00
0:03:38
2012.12.18
Reggeli Turmix
fenyőfa szezon
8:09:32
8:14:10
00:04:38
0:04:38
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
8:14:10
8:17:38
00:03:28
0:00:00
0:03:28
0:00:00
0:03:28
2012.12.18
Reggeli Turmix
gyöngyösi röplabda
8:17:38
8:24:30
00:06:52
0:06:52
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
magyar zene (Gringo Sztár)
8:24:30
8:28:13
00:03:43
0:00:00
0:03:43
0:03:43
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
8:28:13
8:28:43
00:00:30
0:00:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Rajzpályázat gyerekeknek
8:28:43
8:29:19
00:00:36
0:00:36
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
reklám
reklám
8:29:19
8:31:32
00:02:13
0:02:13
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Társadalmi célú reklám
8:31:32
8:32:03
00:00:31
0:00:31
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
francia-magyar
8:32:03
8:35:32
00:03:29
0:03:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. Közl. Konf.
8:35:32
8:36:48
00:01:16
0:01:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
8:36:48
8:40:21
00:03:33
0:00:00
0:03:33
0:00:00
0:03:33
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. Illegális fakitermelés
8:40:21
8:46:52
00:06:31
0:06:31
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
8:46:52
8:50:00
00:03:08
0:00:00
0:03:08
0:00:00
0:03:08
2012.12.18
Reggeli Turmix
névn. konf. Közl.
8:50:00
8:52:45
00:02:45
0:02:45
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
8:52:45
8:58:42
00:05:57
0:00:00
0:05:57
0:00:00
0:05:57
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
8:58:42
8:59:03
00:00:21
0:00:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Világmegmentő Nap, játékelőzetes
8:59:03
9:00:12
00:01:09
0:01:09
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
a devizahitel
9:00:12
9:03:54
00:03:42
0:03:42
0:00:00
0:00:00
0:00:00
helyi információ hírműsor (helyi is) helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ társadalmi célú hírműsor (helyi is) helyi információ
k k k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is)
k
10
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlékedés
9:03:54
9:04:58
00:01:04
0:01:04
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix
konf. névn.
9:04:58
9:05:52
00:00:54
0:00:54
0:00:00
0:00:00
0:00:00
Reggeli Turmix
külföldi zene
9:05:52
9:09:34
00:03:42
0:00:00
0:03:42
0:00:00
0:03:42
2012.12.18
Reggeli Turmix
időj. közl. felső oktatás
9:09:34
9:13:48
00:04:14
0:04:14
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
9:13:48
9:17:33
00:03:45
0:00:00
0:03:45
0:00:00
0:03:45
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf. Közl. Helyi lapszemle
9:17:33
9:21:41
00:04:08
0:04:08
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
9:21:41
9:27:50
00:06:09
0:00:00
0:06:09
0:00:00
0:06:09
2012.12.18
Reggeli Turmix
konf.
9:27:50
9:28:17
00:00:27
0:00:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
Rajzpályázat gyerekeknek
9:28:17
9:28:52
00:00:35
0:00:35
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
reklám
reklám
9:28:52
9:30:11
00:01:19
0:01:19
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
devizahitel
9:30:11
9:33:40
00:03:29
0:03:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
közlekedés
9:33:40
9:35:06
00:01:26
0:01:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
9:35:06
9:39:52
00:04:46
0:00:00
0:04:46
0:00:00
0:04:46
2012.12.18
Reggeli Turmix
BUX
9:39:52
9:42:30
00:02:38
0:02:38
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
külföldi zene
9:42:30
9:46:19
00:03:49
0:00:00
0:03:49
0:00:00
0:03:49
2012.12.18
Reggeli Turmix
ruszin és roma nemzetiség
9:46:19
9:51:40
00:05:21
0:05:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
magyar zene (Muri Enikő)
9:51:40
9:54:49
00:03:09
0:00:00
0:03:09
0:03:09
0:00:00
2012.12.18
Reggeli Turmix
születésnapi köszöntések
9:54:49
9:58:10
00:03:21
0:03:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Reggeli Turmix reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
9:58:10 9:59:23
9:59:23 10:01:59
00:01:13 00:02:36
0:01:13 0:02:36
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
fémtolvajok
10:01:59
10:06:21
00:04:22
0:04:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf.
10:06:21
10:06:38
00:00:17
0:00:17
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Crystal)
10:06:38 10:28:24
10:28:24 10:31:15
00:21:46 00:02:51
0:00:00 0:00:00
0:21:46 0:02:51
0:00:00 0:02:51
0:21:46 0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf. a gyömbér; közlekedés
10:31:15
10:32:17
00:01:02
0:01:02
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben reklám Napközben Napközben
külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól reklám magyar zene (Heaven Street Seven) külföldi zene
10:32:17 10:39:53 10:41:26 10:43:06 10:46:55
10:39:53 10:41:26 10:43:06 10:46:55 10:57:32
00:07:36 00:01:33 00:01:40 00:03:49 00:10:37
0:00:00 0:01:33 0:01:40 0:00:00 0:00:00
0:07:36 0:00:00 0:00:00 0:03:49 0:10:37
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:49 0:00:00
0:07:36 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:10:37
2012.12.18
Napközben
konf.
10:57:32
10:58:02
00:00:30
0:00:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
10:58:02 10:59:11
10:59:11 11:01:52
00:01:09 00:02:41
0:01:09 0:02:41
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Káros a Fidesz…
11:01:52
11:05:22
00:03:30
0:03:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ hírműsor (helyi is) helyi információ
k k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is)
k
11
2012.12.18
Napközben
közlekedés, konf.
11:05:22
11:06:17
00:00:55
0:00:55
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Noémi Virág) külföldi zene magyar zene (Nyári Lányok)
11:06:17 11:13:44 11:17:16 11:27:26
11:13:44 11:17:16 11:27:26 11:31:29
00:07:27 00:03:32 00:10:10 00:04:03
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:07:27 0:03:32 0:10:10 0:04:03
0:00:00 0:03:32 0:00:00 0:04:03
0:07:27 0:00:00 0:10:10 0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf. a gyömbér; közlekedés
11:31:29
11:32:39
00:01:10
0:01:10
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben reklám Napközben Napközben Napközben Napközben
külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól reklám magyar zene (Unique) külföldi zene magyar zene (Bon-Bon) külföldi zene
11:32:39 11:40:40 11:42:06 11:44:08 11:48:03 11:52:04 11:54:48
11:40:40 11:42:06 11:44:08 11:48:03 11:52:04 11:54:48 11:58:03
00:08:01 00:01:26 00:02:02 00:03:55 00:04:01 00:02:44 00:03:15
0:00:00 0:01:26 0:02:02 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:08:01 0:00:00 0:00:00 0:03:55 0:04:01 0:02:44 0:03:15
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:55 0:00:00 0:02:44 0:00:00
0:08:01 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:01 0:00:00 0:03:15
2012.12.18
Napközben
konf.
11:58:03
11:58:49
00:00:46
0:00:46
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
11:58:49 11:59:59
11:59:59 12:01:59
00:01:10 00:02:00
0:01:10 0:02:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Káros a Fidesz…
12:01:59
12:05:23
00:03:24
0:03:24
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
közlekedés
12:05:23
12:06:05
00:00:42
0:00:42
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf.
12:06:05
12:06:22
00:00:17
0:00:17
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Magna Cum Laude)
12:06:22 12:13:31
12:13:31 12:16:43
00:07:09 00:03:12
0:00:00 0:00:00
0:07:09 0:03:12
0:00:00 0:03:12
0:07:09 0:00:00
2012.12.18
Napközben
helyi programajánló
12:16:43
12:17:50
00:01:07
0:01:07
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Dobrády Ákos)
12:17:50 12:27:52
12:27:52 12:31:50
00:10:02 00:03:58
0:00:00 0:00:00
0:10:02 0:03:58
0:00:00 0:03:58
0:10:02 0:00:00
2012.12.18
Napközben
közlekedés
12:31:50
12:32:25
00:00:35
0:00:35
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben Napközben reklám Napközben
külföldi zene magyar zene (Rómeó és Júlia) játék: Több száz ajándék a Diótól (Mária) reklám külföldi zene
12:32:25 12:38:30 12:41:36 12:42:54 12:44:25
12:38:30 12:41:36 12:42:54 12:44:25 12:59:01
00:06:05 00:03:06 00:01:18 00:01:31 00:14:36
0:00:00 0:00:00 0:01:18 0:01:31 0:00:00
0:06:05 0:03:06 0:00:00 0:00:00 0:14:36
0:00:00 0:03:06 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:06:05 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:14:36
2012.12.18
Napközben
konf.
12:59:01
12:59:30
00:00:29
0:00:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
12:59:30 13:00:40
13:00:40 13:03:06
00:01:10 00:02:26
0:01:10 0:02:26
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
káros a Fidesz… Mikó Dalma elbúcsúzik
13:03:06
13:06:39
00:03:33
0:03:33
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
közlekedés
13:06:39
13:07:09
00:00:30
0:00:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf.
13:07:09
13:07:36
00:00:27
0:00:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Gringo Sztár)
13:07:36 13:13:48
13:13:48 13:17:41
00:06:12 00:03:53
0:00:00 0:00:00
0:06:12 0:03:53
0:00:00 0:03:53
0:06:12 0:00:00
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ
k k k
12
2012.12.18
Napközben
helyi programajánló
13:17:41
13:18:51
00:01:10
0:01:10
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben
helyi sport is
13:18:51
13:21:07
00:02:16
0:02:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
Napközben Napközben
külföldi zene magyar zene (Zsédenyi Adrienn)
13:21:07 13:27:43
13:27:43 13:30:44
00:06:36 00:03:01
0:00:00 0:00:00
0:06:36 0:03:01
0:00:00 0:03:01
0:06:36 0:00:00
2012.12.18
Napközben
konf. Időjárás, közlekedés
13:30:44
13:31:49
00:01:05
0:01:05
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Napközben Napközben reklám Napközben Napközben Napközben Napközben
külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Edina) reklám magyar zene (IHM) külföldi zene magyar zene (United) külföldi zene
13:31:49 13:39:36 13:40:52 13:43:34 13:46:38 13:50:14 13:54:20
13:39:36 13:40:52 13:43:34 13:46:38 13:50:14 13:54:20 13:57:06
00:07:47 00:01:16 00:02:42 00:03:04 00:03:36 00:04:06 00:02:46
0:00:00 0:01:16 0:02:42 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:07:47 0:00:00 0:00:00 0:03:04 0:03:36 0:04:06 0:02:46
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:04:06 0:00:00
0:07:47 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:36 0:00:00 0:02:46
2012.12.18
Napközben
konf.
13:57:06
13:57:35
00:00:29
0:00:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Napközben reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
13:57:35 13:58:45
13:58:45 14:01:18
00:01:10 00:02:33
0:01:10 0:02:33
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Ollé Elina: több pályázat Szajolban
14:01:18
14:04:33
00:03:15
0:03:15
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Napközben
közlekedés
14:04:33
14:05:02
00:00:29
0:00:29
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
14:05:02
14:05:30
00:00:28
0:00:28
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás
külföldi zene magyar zene (Caramel)
14:05:30 14:11:25
14:11:25 14:14:39
00:05:55 00:03:14
0:00:00 0:00:00
0:05:55 0:03:14
0:00:00 0:03:14
0:05:55 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
helyi programajánló
14:14:39
14:15:55
00:01:16
0:01:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
külföldi zene
14:15:55
14:25:45
00:09:50
0:00:00
0:09:50
0:00:00
0:09:50
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf. közlekedés
14:25:45
14:26:19
00:00:34
0:00:34
0:00:00
0:00:00
0:00:00
14:26:19
14:30:15
00:03:56
0:00:00
0:03:56
0:03:56
0:00:00
14:30:15 14:37:04 14:38:14
14:37:04 14:38:14 14:41:14
00:06:49 00:01:10 00:03:00
0:00:00 0:01:10 0:03:00
0:06:49 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:06:49 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás reklám
magyar zene (Black II Black, Oroszlán Szonja) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Edina) reklám
2012.12.18
Délutáni Robogás
igazi vagy mű legyen a fenyő
14:41:14
14:42:40
00:01:26
0:01:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás
magyar zene (Rúzsa Magdi) külföldi zene
14:42:40 14:44:48
14:44:48 14:55:00
00:02:08 00:10:12
0:00:00 0:00:00
0:02:08 0:10:12
0:02:08 0:00:00
0:00:00 0:10:12
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
14:55:00
14:55:21
00:00:21
0:00:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
14:55:21 14:56:29
14:56:29 14:58:59
00:01:08 00:02:30
0:01:08 0:02:30
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
tartós köd
14:58:59
15:02:20
00:03:21
0:03:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
közlekedés
15:02:20
15:03:07
00:00:47
0:00:47
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
15:03:07
15:03:34
00:00:27
0:00:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi
k k k
13
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás
külföldi zene magyar zene (Hooligans)
15:03:34 15:11:12
15:11:12 15:15:15
00:07:38 00:04:03
0:00:00 0:00:00
0:07:38 0:04:03
0:00:00 0:04:03
0:07:38 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
helyi programajánló
15:15:15
15:16:27
00:01:12
0:01:12
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
külföldi zene
15:16:27
15:27:50
00:11:23
0:00:00
0:11:23
0:00:00
0:11:23
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf. közlekedés
15:27:50
15:28:26
00:00:36
0:00:36
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás Délutáni Robogás reklám
magyar zene (Vastag Csaba) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Szilvi) reklám
15:28:26 15:32:37 15:39:35 15:40:47
15:32:37 15:39:35 15:40:47 15:41:49
00:04:11 00:06:58 00:01:12 00:01:02
0:00:00 0:00:00 0:01:12 0:01:02
0:04:11 0:06:58 0:00:00 0:00:00
0:04:11 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:06:58 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
egyedül Karácsonykor
15:41:49
15:43:56
00:02:07
0:02:07
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás Délutáni Robogás Délutáni Robogás
magyar zene (Berecki Zoltán) külföldi zene magyar zene (Nagy Adrienn) külföldi zene
15:43:56 15:46:42 15:50:16 15:53:33
15:46:42 15:50:16 15:53:33 15:56:47
00:02:46 00:03:34 00:03:17 00:03:14
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:02:46 0:03:34 0:03:17 0:03:14
0:02:46 0:00:00 0:03:17 0:00:00
0:00:00 0:03:34 0:00:00 0:03:14
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
15:56:47
15:57:09
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
15:57:09 15:58:18
15:58:18 16:00:15
00:01:09 00:01:57
0:01:09 0:01:57
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
klinikai inkubátort adományoznak
16:00:15
16:03:39
00:03:24
0:03:24
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
közlekedés
16:03:39
16:04:10
00:00:31
0:00:31
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
16:04:10
16:04:35
00:00:25
0:00:25
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás
külföldi zene magyar zene (Radics Gigi)
16:04:35 16:13:40
16:13:40 16:16:52
00:09:05 00:03:12
0:00:00 0:00:00
0:09:05 0:03:12
0:00:00 0:03:12
0:09:05 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
programajánló
16:16:52
16:18:07
00:01:15
0:01:15
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
Sporthírek helyi is
16:18:07
16:20:34
00:02:27
0:02:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
külföldi zene
16:20:34
16:29:48
00:09:14
0:00:00
0:09:14
0:00:00
0:09:14
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf. közlekedés
16:29:48
16:30:07
00:00:19
0:00:19
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás Délutáni Robogás reklám
magyar zene (Magna Cum Laude) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Kati) reklám
16:30:07 16:33:32 16:40:14 16:41:26
16:33:32 16:40:14 16:41:26 16:43:10
00:03:25 00:06:42 00:01:12 00:01:44
0:00:00 0:00:00 0:01:12 0:01:44
0:03:25 0:06:42 0:00:00 0:00:00
0:03:25 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:06:42 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Délutáni Robogás
karácsonyi süti tipp
16:43:10
16:44:01
00:00:51
0:00:51
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás Délutáni Robogás
magyar zene (Emilio) külföldi zene
16:44:01 16:47:44
16:47:44 16:55:08
00:03:43 00:07:24
0:00:00 0:00:00
0:03:43 0:07:24
0:03:43 0:00:00
0:00:00 0:07:24
2012.12.18
Délutáni Robogás
konf.
16:55:08
16:55:32
00:00:24
0:00:24
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Délutáni Robogás reklám A Dió Rádió hírei
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám sikeres a gyöngyösi polgárőrség
16:55:32 16:56:41 16:59:11
16:56:41 16:59:11 17:02:43
00:01:09 00:02:30 00:03:32
0:01:09 0:02:30 0:03:32
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00
információ helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ helyi információ helyi információ
k k k
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor
k
14
2012.12.18
Music Café
közlekedés
17:02:43
17:03:04
00:00:21
0:00:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
konf.
17:03:04
17:03:30
00:00:26
0:00:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Music Café Music Café Music Café
külföldi zene magyar zene (Dobrády Ákos) külföldi zene
17:03:30 17:11:08 17:15:11
17:11:08 17:15:11 17:18:06
00:07:38 00:04:03 00:02:55
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:07:38 0:04:03 0:02:55
0:00:00 0:04:03 0:00:00
0:07:38 0:00:00 0:02:55
2012.12.18
Music Café
konf.
17:18:06
17:18:15
00:00:09
0:00:09
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
külföldi zene
17:18:15
17:29:43
00:11:28
0:00:00
0:11:28
0:00:00
0:11:28
2012.12.18
Music Café
konf. közlekedés
17:29:43
17:30:15
00:00:32
0:00:32
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Music Café Music Café Music Café Music Café reklám
külföldi zene magyar zene (Wolf Kati) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Magdi) reklám
17:30:15 17:33:33 17:37:18 17:40:36 17:41:56
17:33:33 17:37:18 17:40:36 17:41:56 17:45:24
00:03:18 00:03:45 00:03:18 00:01:20 00:03:28
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:20 0:03:28
0:03:18 0:03:45 0:03:18 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:03:45 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:18 0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Music Café
mire érdemes gyömbért fogyasztani?
17:45:24
17:46:40
00:01:16
0:01:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Music Café Music Café Music Café
külföldi zene magyar zene (Machine Mouse) külföldi zene
17:46:40 17:50:12 17:53:29
17:50:12 17:53:29 17:56:14
00:03:32 00:03:17 00:02:45
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:32 0:03:17 0:02:45
0:00:00 0:03:17 0:00:00
0:03:32 0:00:00 0:02:45
2012.12.18
Music Café
konf.
17:56:14
17:56:36
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Music Café reklám
Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
17:56:36 17:57:45
17:57:45 18:01:05
00:01:09 00:03:20
0:01:09 0:03:20
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Nőtt a vendégéjszakák száma Hevesben
18:01:05
18:04:23
00:03:18
0:03:18
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
közlekedés
18:04:23
18:04:44
00:00:21
0:00:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
konf.
18:04:44
18:05:10
00:00:26
0:00:26
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
külföldi zene
18:05:10
18:20:44
00:15:34
0:00:00
0:15:34
0:00:00
0:15:34
2012.12.18
Music Café
konf. Játék
18:20:44
18:21:00
00:00:16
0:00:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Music Café Music Café
külföldi zene magyar zene (Black II Black)
18:21:00 18:28:31
18:28:31 18:31:35
00:07:31 00:03:04
0:00:00 0:00:00
0:07:31 0:03:04
0:00:00 0:03:04
0:07:31 0:00:00
2012.12.18
Music Café
konf. közlekedés
18:31:35
18:32:12
00:00:37
0:00:37
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Music Café Music Café Music Café reklám
külföldi zene magyar zene (Heaven Street Seven) játék: Több száz ajándék a Diótól (Ani) reklám
18:32:12 18:40:09 18:43:27 18:44:43
18:40:09 18:43:27 18:44:43 18:47:08
00:07:57 00:03:18 00:01:16 00:02:25
0:00:00 0:00:00 0:01:16 0:02:25
0:07:57 0:03:18 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:00:00
0:07:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
Music Café
mi legyen a fa alatt tiniknek?
18:47:08
18:48:27
00:01:19
0:01:19
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
külföldi zene
18:48:27
18:54:47
00:06:20
0:00:00
0:06:20
0:00:00
0:06:20
2012.12.18
Music Café
konf.
18:54:47
18:55:22
00:00:35
0:00:35
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
Világmegmentő Nap, játékelőzetes
18:55:22
18:56:30
00:01:08
0:01:08
0:00:00
0:00:00
0:00:00
(helyi is) helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is) helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
15
2012.12.18
reklám
reklám
18:56:30
18:58:54
00:02:24
0:02:24
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Music Café
Társadalmi célú reklám
18:58:54
18:59:25
00:00:31
0:00:31
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
tartós köd
18:59:25
19:02:46
00:03:21
0:03:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
19:02:46
19:03:16
00:00:30
0:00:30
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
külföldi zene
19:03:16
19:22:03
00:18:47
0:00:00
0:18:47
0:00:00
0:18:47
2012.12.18
Tisztán Zene
Sporthírek helyi is
19:22:03
19:23:28
00:01:25
0:01:25
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Caramel) külföldi zene
19:23:28 19:27:41 19:30:30
19:27:41 19:30:30 19:34:04
00:04:13 00:02:49 00:03:34
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:04:13 0:02:49 0:03:34
0:00:00 0:02:49 0:00:00
0:04:13 0:00:00 0:03:34
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
19:34:04
19:34:26
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene reklám Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól reklám külföldi zene magyar zene (Ladánybene 27) külföldi zene
19:34:26 19:37:38 19:38:04 19:41:05 19:46:08 19:49:19
19:37:38 19:38:04 19:41:05 19:46:08 19:49:19 19:57:35
00:03:12 00:00:26 00:03:01 00:05:03 00:03:11 00:08:16
0:00:00 0:00:26 0:03:01 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:12 0:00:00 0:00:00 0:05:03 0:03:11 0:08:16
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:11 0:00:00
0:03:12 0:00:00 0:00:00 0:05:03 0:00:00 0:08:16
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Világmegmentő Nap, játékelőzetes
19:57:35
19:58:44
00:01:09
0:01:09
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
reklám
reklám
19:58:44
20:00:53
00:02:09
0:02:09
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
sikeres a gyöngyösi polgárőrség
20:00:53
20:03:59
00:03:06
0:03:06
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
20:03:59
20:04:21
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene reklám
külföldi zene magyar zene (Rapülők) külföldi zene reklám
20:04:21 20:11:19 20:14:57 20:27:45
20:11:19 20:14:57 20:27:45 20:30:38
00:06:58 00:03:38 00:12:48 00:02:53
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:53
0:06:58 0:03:38 0:12:48 0:00:00
0:00:00 0:03:38 0:00:00 0:00:00
0:06:58 0:00:00 0:12:48 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Káros a Fidesz…
20:30:38
20:33:34
00:02:56
0:02:56
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
20:33:34
20:33:57
00:00:23
0:00:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene reklám
külföldi zene magyar zene (Zséda) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Bon-Bon) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
20:33:57 20:37:55 20:41:57 20:42:20 20:45:29 20:49:26 20:57:18 20:58:28
20:37:55 20:41:57 20:42:20 20:45:29 20:49:26 20:57:18 20:58:28 21:00:56
00:03:58 00:04:02 00:00:23 00:03:09 00:03:57 00:07:52 00:01:10 00:02:28
0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:10 0:02:28
0:03:58 0:04:02 0:00:00 0:03:09 0:03:57 0:07:52 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:04:02 0:00:00 0:00:00 0:03:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:58 0:00:00 0:00:00 0:03:09 0:00:00 0:07:52 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
tartós köd
21:00:56
21:04:19
00:03:23
0:03:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
21:04:19
21:04:41
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Belmondo)
21:04:41 21:11:07
21:11:07 21:14:05
00:06:26 00:02:58
0:00:00 0:00:00
0:06:26 0:02:58
0:00:00 0:02:58
0:06:26 0:00:00
társadalmi célú hírműsor (helyi is) helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor (helyi is)
k
hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is) helyi információ
k k
k k
k k
16
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Janicsák Veca - Kocsis Tibor) külföldi zene
21:14:05
21:21:58
00:07:53
0:00:00
0:07:53
0:00:00
0:07:53
21:21:58
21:25:59
00:04:01
0:00:00
0:04:01
0:04:01
0:00:00
21:25:59
21:29:47
00:03:48
0:00:00
0:03:48
0:00:00
0:03:48
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
klinikai inkubátort adományoznak
21:29:47
21:32:42
00:02:55
0:02:55
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
21:32:42
21:33:04
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Bery) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (A.D. Stúdió) külföldi zene magyar zene (Rúzsa Magdi) Világmegmentő Nap, játékelőzetes
21:33:04 21:36:59 21:41:09 21:41:32 21:47:21 21:51:43 21:55:30 21:59:23
21:36:59 21:41:09 21:41:32 21:47:21 21:51:43 21:55:30 21:59:23 22:00:31
00:03:55 00:04:10 00:00:23 00:05:49 00:04:22 00:03:47 00:03:53 00:01:08
0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:08
0:03:55 0:04:10 0:00:00 0:05:49 0:04:22 0:03:47 0:03:53 0:00:00
0:00:00 0:04:10 0:00:00 0:00:00 0:04:22 0:00:00 0:03:53 0:00:00
0:03:55 0:00:00 0:00:00 0:05:49 0:00:00 0:03:47 0:00:00 0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
sikeres a gyöngyösi polgárőrség
22:00:31
22:03:35
00:03:04
0:03:04
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
22:03:35
22:03:57
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Bikini) külföldi zene magyar zene (Black II Black) külföldi zene magyar zene (Hooligans) külföldi zene
22:03:57 22:07:37 22:11:31 22:14:31 22:18:13 22:21:48 22:25:53
22:07:37 22:11:31 22:14:31 22:18:13 22:21:48 22:25:53 22:31:06
00:03:40 00:03:54 00:03:00 00:03:42 00:03:35 00:04:05 00:05:13
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:40 0:03:54 0:03:00 0:03:42 0:03:35 0:04:05 0:05:13
0:00:00 0:03:54 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:04:05 0:00:00
0:03:40 0:00:00 0:03:00 0:00:00 0:03:35 0:00:00 0:05:13
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Káros a Fidesz…
22:31:06
22:34:00
00:02:54
0:02:54
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
22:34:00
22:34:22
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Ákos) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Wolf Kati) külföldi zene magyar zene (Pál Utcai Fiúk) külföldi zene
22:34:22 22:37:21 22:40:55 22:41:18 22:45:45 22:49:30 22:52:40 22:55:57
22:37:21 22:40:55 22:41:18 22:45:45 22:49:30 22:52:40 22:55:57 22:59:11
00:02:59 00:03:34 00:00:23 00:04:27 00:03:45 00:03:10 00:03:17 00:03:14
0:00:00 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:02:59 0:03:34 0:00:00 0:04:27 0:03:45 0:03:10 0:03:17 0:03:14
0:00:00 0:03:34 0:00:00 0:00:00 0:03:45 0:00:00 0:03:17 0:00:00
0:02:59 0:00:00 0:00:00 0:04:27 0:00:00 0:03:10 0:00:00 0:03:14
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
Világmegmentő Nap, játékelőzetes
22:59:11
23:00:20
00:01:09
0:01:09
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
tartós köd
23:00:20
23:03:41
00:03:21
0:03:21
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
23:03:41
23:04:03
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Auth Csilla) külföldi zene
23:04:03 23:11:34 23:16:11
23:11:34 23:16:11 23:30:14
00:07:31 00:04:37 00:14:03
0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:07:31 0:04:37 0:14:03
0:00:00 0:04:37 0:00:00
0:07:31 0:00:00 0:14:03
2012.12.18
A Dió Rádió hírei
klinikai inkubátort adományoznak
23:30:14
23:33:09
00:02:55
0:02:55
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is) hírműsor (helyi is) helyi információ
hírműsor (helyi is)
k k
k k
k k
k k k
k
17
2012.12.18
Tisztán Zene
közlekedés
23:33:09
23:33:31
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
külföldi zene magyar zene (Zanzibár) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Ágnes Vanilla) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes
23:33:31 23:37:16 23:41:04 23:41:28 23:44:44 23:48:17 23:59:17
23:37:16 23:41:04 23:41:28 23:44:44 23:48:17 23:59:17 0:00:00
00:03:45 00:03:48 00:00:24 00:03:16 00:03:33 00:11:00 00:00:43 00:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:43 6:09:59
0:03:45 0:03:48 0:00:00 0:03:16 0:03:33 0:11:00 0:00:00 17:44:01
0:00:00 0:03:48 0:00:00 0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:00:00 4:44:20
0:03:45 0:00:00 0:00:00 0:03:16 0:00:00 0:11:00 0:00:00 12:59:41
Diórádió 87,9 (Hatvan) 2012.12.18. Dátum
Műsor címe
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
Műsor tartalma kerékpárút, gyűjtés, családvédelmi törv., téli ellenörzés, benzinár, világvége külföldi zene magyar zene (Cserháti Zsuzsa) külföldi zene magyar zene (Jazz+Az) külföldi zene magyar zene (Szekeres Adrien és Gáspár Laci) külföldi zene magyar zene (Groovhouse) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Hevesi Tamás) külföldi zene magyar zene (Auth Csilla) külföldi zene magyar zene (Ákos) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Bikini) külföldi zene magyar zene (Rúzsa Magdi) külföldi zene magyar zene (Ágne Vanilla) külföldi zene magyar zene (Bartók Krisztián) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene
helyi információ
kezdés
vég
nettó idő
szöveg
zene
magyar zene
külföldi zene
közszolg:
0:00:00
0:04:15
00:04:15
0:04:15
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
0:04:15 0:11:24 0:16:24 0:39:34 0:43:46
0:11:24 0:16:24 0:39:34 0:43:46 0:47:49
00:07:09 00:05:00 00:23:10 00:04:12 00:04:03
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:07:09 0:05:00 0:23:10 0:04:12 0:04:03
0:00:00 0:05:00 0:00:00 0:04:12 0:00:00
0:07:09 0:00:00 0:23:10 0:00:00 0:04:03
0:47:49
0:51:45
00:03:56
0:00:00
0:03:56
0:03:56
0:00:00
0:51:45 0:58:10 1:01:43 1:05:06 1:06:15 1:28:46 1:32:59 1:43:01 1:46:43 1:57:42 2:01:21 2:06:03 2:07:11 2:14:10 2:16:52 2:27:08 2:31:04 2:38:38 2:42:44 2:46:20 2:50:18 3:06:15 3:07:22
0:58:10 1:01:43 1:05:06 1:06:15 1:28:46 1:32:59 1:43:01 1:46:43 1:57:42 2:01:21 2:06:03 2:07:11 2:14:10 2:16:52 2:27:08 2:31:04 2:38:38 2:42:44 2:46:20 2:50:18 3:06:15 3:07:22 3:11:05
00:06:25 00:03:33 00:03:23 00:01:09 00:22:31 00:04:13 00:10:02 00:03:42 00:10:59 00:03:39 00:04:42 00:01:08 00:06:59 00:02:42 00:10:16 00:03:56 00:07:34 00:04:06 00:03:36 00:03:58 00:15:57 00:01:07 00:03:43
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:09 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:08 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:07 0:00:00
0:06:25 0:03:33 0:03:23 0:00:00 0:22:31 0:04:13 0:10:02 0:03:42 0:10:59 0:03:39 0:04:42 0:00:00 0:06:59 0:02:42 0:10:16 0:03:56 0:07:34 0:04:06 0:03:36 0:03:58 0:15:57 0:00:00 0:03:43
0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:13 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:03:39 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:42 0:00:00 0:03:56 0:00:00 0:04:06 0:00:00 0:03:58 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:06:25 0:00:00 0:03:23 0:00:00 0:22:31 0:00:00 0:10:02 0:00:00 0:10:59 0:00:00 0:04:42 0:00:00 0:06:59 0:00:00 0:10:16 0:00:00 0:07:34 0:00:00 0:03:36 0:00:00 0:15:57 0:00:00 0:03:43
k
k
18
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! A Dió Rádió Hírösszefoglalója (ÖnerőtámogatásGyöngyös…) Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
magyar zene (Janicsák Veca, Kocsis Tibor) külföldi zene magyar zene (Anita) külföldi zene magyar zene (Emberek) külföldi zene magyar zene (Bartók Eszter) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes külföldi zene magyar zene (Vision) külföldi zene magyar zene (UP) külföldi zene magyar zene (Caramel) külföldi zene magyar zene (Rapülők) külföldi zene magyar zene (Zséda) külföldi zene magyar zene (Szekeres Adrien) külföldi zene magyar zene (Bon-Bon) Világmegmentő Nap, játékelőzetes kerépárút-Hatvan; csokoládéGyöngyös; állatartás-Gyöngyös néma csend magyar zene (Zanzibar) külföldi zene magyar zene (Muri Enikő) külföldi zene magyar zene (Edda) külföldi zene Játék felhívás gyerekeknek konf. névnapok, időjárás
3:11:05
3:15:07
00:04:02
0:00:00
0:04:02
0:04:02
0:00:00
3:15:07 3:28:37 3:32:24 3:45:09 3:48:49 3:58:28 4:01:05 4:04:08 4:05:16 4:09:36 4:12:51 4:15:54 4:18:47 4:22:17 4:25:49 4:36:07 4:39:28 4:43:11 4:47:15 4:50:10 4:53:28 4:56:41 4:59:49
3:28:37 3:32:24 3:45:09 3:48:49 3:58:28 4:01:05 4:04:08 4:05:16 4:09:36 4:12:51 4:15:54 4:18:47 4:22:17 4:25:49 4:36:07 4:39:28 4:43:11 4:47:15 4:50:10 4:53:28 4:56:41 4:59:49 5:00:58
00:13:30 00:03:47 00:12:45 00:03:40 00:09:39 00:02:37 00:03:03 00:01:08 00:04:20 00:03:15 00:03:03 00:02:53 00:03:30 00:03:32 00:10:18 00:03:21 00:03:43 00:04:04 00:02:55 00:03:18 00:03:13 00:03:08 00:01:09
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:08 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:09
0:13:30 0:03:47 0:12:45 0:03:40 0:09:39 0:02:37 0:03:03 0:00:00 0:04:20 0:03:15 0:03:03 0:02:53 0:03:30 0:03:32 0:10:18 0:03:21 0:03:43 0:04:04 0:02:55 0:03:18 0:03:13 0:03:08 0:00:00
0:00:00 0:03:47 0:00:00 0:03:40 0:00:00 0:02:37 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:15 0:00:00 0:02:53 0:00:00 0:03:32 0:00:00 0:03:21 0:00:00 0:04:04 0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:03:08 0:00:00
0:13:30 0:00:00 0:12:45 0:00:00 0:09:39 0:00:00 0:03:03 0:00:00 0:04:20 0:00:00 0:03:03 0:00:00 0:03:30 0:00:00 0:10:18 0:00:00 0:03:43 0:00:00 0:02:55 0:00:00 0:03:13 0:00:00 0:00:00
5:00:58
5:04:36
00:03:38
0:03:38
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
k
5:04:36 5:10:26 5:14:26 5:29:09 5:32:21 5:35:59 5:40:51 5:45:42 5:46:04
5:10:26 5:14:26 5:29:09 5:32:21 5:35:59 5:40:51 5:45:42 5:46:04 5:47:49
00:05:50 00:04:00 00:14:43 00:03:12 00:03:38 00:04:52 00:04:51 00:00:22 00:01:45
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:22 0:01:45
0:00:00 0:04:00 0:14:43 0:03:12 0:03:38 0:04:52 0:04:51 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:04:00 0:00:00 0:03:12 0:00:00 0:04:52 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:14:43 0:00:00 0:03:38 0:00:00 0:04:51 0:00:00 0:00:00
helyi információ helyi információ
k k
Önerőtámogatás-Gyöngyös…
5:47:49
6:00:30
00:12:41
0:12:41
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
k
konf. névnapok, Világmegmentő Nap, játékelőzetes bővíti gyártókapacitását… közlekedés konf. Névnap, időjárás külföldi zene orvosmeteorrológia, kalendárium külföldi zene Kisebbségek Napja
6:00:30 6:00:54 6:02:02 6:05:27 6:05:53 6:07:15 6:10:30 6:13:43 6:17:22
6:00:54 6:02:02 6:05:27 6:05:53 6:07:15 6:10:30 6:13:43 6:17:22 6:20:46
00:00:24 00:01:08 00:03:25 00:00:26 00:01:22 00:03:15 00:03:13 00:03:39 00:03:24
0:00:24 0:01:08 0:03:25 0:00:26 0:01:22 0:00:00 0:03:13 0:00:00 0:03:24
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:15 0:00:00 0:03:39 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:15 0:00:00 0:03:39 0:00:00
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
19
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! reklám Jó reggelt Hatvan! A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18
Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! reklám A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
külföldi zene programajánló külföldi zene konf. Játék felhívás gyerekeknek kinevezték a járási havatalok vezetőit közlekedés külföldi zene horoszkóp külföldi zene gazdasági hírek külföldi zene a citrom külföldi zene konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes kinevezték a járási havatalok vezetőit közlekedés konf. külföldi zene főzési tanácsok külföldi zene konf. Sporthírek helyi is magyar zene (Rúzsa Magdi) konf. külföldi zene konf. Játék felhívás gyerekeknek reklám Társadalmi célú reklám Önerőtámogatás-Gyöngyös… közlekedés közlekedés testületi ülés (Hatvan) külföldi zene testületi ülés (Hatvan) külföldi zene konf. Gazdikereső magyar zene (Magashegyi Underground) konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám állatartás-Gyöngyös közlekedés konf.
6:20:46 6:24:01 6:27:38 6:30:42 6:31:23
6:24:01 6:27:38 6:30:42 6:31:23 6:31:58
00:03:15 00:03:37 00:03:04 00:00:41 00:00:35
0:00:00 0:03:37 0:00:00 0:00:41 0:00:35
0:03:15 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:15 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:00:00
6:31:58
6:35:24
00:03:26
0:03:26
0:00:00
0:00:00
6:35:24 6:35:55 6:39:28 6:42:32 6:46:02 6:49:03 6:52:36 6:56:14 6:59:05 6:59:46
6:35:55 6:39:28 6:42:32 6:46:02 6:49:03 6:52:36 6:56:14 6:59:05 6:59:46 7:00:56
00:00:31 00:03:33 00:03:04 00:03:30 00:03:01 00:03:33 00:03:38 00:02:51 00:00:41 00:01:10
0:00:31 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:01 0:00:00 0:03:38 0:00:00 0:00:41 0:01:10
0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:03:30 0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:02:51 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
7:00:56
7:04:28
00:03:32
0:03:32
0:00:00
7:04:28 7:05:15 7:06:39 7:10:14 7:13:25 7:17:07 7:18:09 7:21:35 7:24:29 7:27:53 7:30:39 7:31:20 7:31:57 7:33:20 7:33:52 7:37:28 7:38:11 7:40:08 7:44:17 7:46:49 7:51:19 7:53:51
7:05:15 7:06:39 7:10:14 7:13:25 7:17:07 7:18:09 7:21:35 7:24:29 7:27:53 7:30:39 7:31:20 7:31:57 7:33:20 7:33:52 7:37:28 7:38:11 7:40:08 7:44:17 7:46:49 7:51:19 7:53:51 7:57:13
00:00:47 00:01:24 00:03:35 00:03:11 00:03:42 00:01:02 00:03:26 00:02:54 00:03:24 00:02:46 00:00:41 00:00:37 00:01:23 00:00:32 00:03:36 00:00:43 00:01:57 00:04:09 00:02:32 00:04:30 00:02:32 00:03:22
0:00:47 0:01:24 0:00:00 0:03:11 0:00:00 0:01:02 0:03:26 0:00:00 0:03:24 0:00:00 0:00:41 0:00:37 0:01:23 0:00:32 0:03:36 0:00:43 0:01:57 0:04:09 0:00:00 0:04:30 0:00:00 0:03:22
0:00:00 0:00:00 0:03:35 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:00:00 0:02:54 0:00:00 0:02:46 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:32 0:00:00 0:02:32 0:00:00
7:57:13
7:59:26
00:02:13
0:00:00
0:02:13
0:02:13
0:00:00
7:59:26 8:00:07 8:01:16 8:02:58 8:06:34 8:07:05
8:00:07 8:01:16 8:02:58 8:06:34 8:07:05 8:08:12
00:00:41 00:01:09 00:01:42 00:03:36 00:00:31 00:01:07
0:00:41 0:01:09 0:01:42 0:03:36 0:00:31 0:01:07
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
helyi információ
k
helyi információ helyi információ
k k
0:00:00
hírműsor helyi is
k
0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:03:30 0:00:00 0:03:33 0:00:00 0:02:51 0:00:00 0:00:00
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
k
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:54 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:03:35 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:46 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:32 0:00:00 0:02:32 0:00:00
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ
k k
társadalmi célú hírműsor helyi is helyi információ helyi információ helyi információ
k k k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
20
2012.12.18
Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18
Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! reklám A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! reklám A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18
Jó reggelt Hatvan!
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! Jó reggelt Hatvan! reklám A Dió Rádió Hírei Jó reggelt Hatvan!
külföldi zene Internetes vásárlás fogyasztóvédelem külföldi zene programajánló magyar zene (Bartók Eszter) konf. Tűzoltósági hírek külföldi zene konf. Játék felhívás gyerekeknek reklám kerépárút-Hatvan; közlekedés külföldi zene internetes lapszemle külföldi zene Miért fagy le a nők lába? külföldi zene gazdasági hírek magyar zene (Magna Cum Laude) konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes francia-magyar együttműködés közlekedés konf. külföldi zene a fűszerek hatásai külföldi zene a fűszerek hatásai magyar zene (Janicsák Veca) konf. külföldi zene konf. Játék felhívás gyerekeknek reklám kerépárút-Hatvan; közlekedés külföldi zene hatvani lapszemle Internetes vásárlás fogyasztóvédelem külföldi zene programajánló magyar zene (Zsédenyi Adrienn) konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám hó 9 megyében közlekedés
8:08:12
8:10:26
00:02:14
0:00:00
0:02:14
0:00:00
0:02:14
8:10:26
8:13:53
00:03:27
0:03:27
0:00:00
0:00:00
0:00:00
8:13:53 8:17:26 8:21:02 8:23:06 8:26:12 8:29:40 8:30:10 8:30:56 8:33:12 8:36:43 8:37:29 8:40:08 8:43:02 8:46:06 8:50:00 8:53:44 8:56:44 8:59:57 9:00:38 9:01:47 9:05:30 9:06:28 9:07:55 9:10:59 9:14:26 9:17:47 9:20:52 9:23:05 9:26:13 9:29:57 9:30:38 9:31:14 9:33:41 9:37:11 9:37:39 9:39:55
8:17:26 8:21:02 8:23:06 8:26:12 8:29:40 8:30:10 8:30:56 8:33:12 8:36:43 8:37:29 8:40:08 8:43:02 8:46:06 8:50:00 8:53:44 8:56:44 8:59:57 9:00:38 9:01:47 9:05:30 9:06:28 9:07:55 9:10:59 9:14:26 9:17:47 9:20:52 9:23:05 9:26:13 9:29:57 9:30:38 9:31:14 9:33:41 9:37:11 9:37:39 9:39:55 9:43:24
00:03:33 00:03:36 00:02:04 00:03:06 00:03:28 00:00:30 00:00:46 00:02:16 00:03:31 00:00:46 00:02:39 00:02:54 00:03:04 00:03:54 00:03:44 00:03:00 00:03:13 00:00:41 00:01:09 00:03:43 00:00:58 00:01:27 00:03:04 00:03:27 00:03:21 00:03:05 00:02:13 00:03:08 00:03:44 00:00:41 00:00:36 00:02:27 00:03:30 00:00:28 00:02:16 00:03:29
0:00:00 0:03:36 0:00:00 0:03:06 0:00:00 0:00:30 0:00:46 0:02:16 0:03:31 0:00:46 0:00:00 0:02:54 0:00:00 0:03:54 0:00:00 0:03:00 0:00:00 0:00:41 0:01:09 0:03:43 0:00:58 0:01:27 0:00:00 0:03:27 0:00:00 0:03:05 0:00:00 0:03:08 0:00:00 0:00:41 0:00:36 0:02:27 0:03:30 0:00:28 0:00:00 0:03:29
0:03:33 0:00:00 0:02:04 0:00:00 0:03:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:39 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:44 0:00:00 0:03:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:21 0:00:00 0:02:13 0:00:00 0:03:44 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:16 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:02:04 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:33 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:39 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:44 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:04 0:00:00 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:44 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:16 0:00:00
9:43:24
9:49:28
00:06:04
0:06:04
0:00:00
0:00:00
0:00:00
9:49:28 9:52:27 9:56:03 9:59:30 10:00:33 10:01:42 10:03:06 10:06:44
9:52:27 9:56:03 9:59:30 10:00:33 10:01:42 10:03:06 10:06:44 10:07:24
00:02:59 00:03:36 00:03:27 00:01:03 00:01:09 00:01:24 00:03:38 00:00:40
0:00:00 0:03:36 0:00:00 0:01:03 0:01:09 0:01:24 0:03:38 0:00:40
0:02:59 0:00:00 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:02:59 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
21
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő
2012.12.18
Diótörő
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
reklám Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő reklám A Dió Rádió Hírei Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő
2012.12.18
Diótörő
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
reklám Diótörő Diótörő reklám A Dió Rádió Hírei Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő
2012.12.18
Diótörő
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
reklám Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő reklám
konf. külföldi zene magyar zene (Black II Black) külföldi zene magyar zene (Caramel) a gyömbér, közlekedés külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Kati) reklám magyar zene (Zanzibar) külföldi zene konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám Fémtolvajokat fogtak közlekedés, konf. külföldi zene magyar zene (Vastag Csaba) külföldi zene magyar zene (Emilio) konf. a gyömbér; közlekedés külföldi zene magyar zene (Janicsák Veca) játék: Több száz ajándék a Diótól (második) reklám külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám káros a Fidesz… közlekedés konf. külföldi zene magyar zene (Crystal) helyi programajánló külföldi zene magyar zene (Radics Gigi) közlekedés külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Mária) reklám külföldi zene magyar zene (Oláh Ibolya) külföldi zene konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
10:07:24 10:07:54 10:15:35 10:19:04 10:30:57 10:34:11 10:35:22
10:07:54 10:15:35 10:19:04 10:30:57 10:34:11 10:35:22 10:43:07
00:00:30 00:07:41 00:03:29 00:11:53 00:03:14 00:01:11 00:07:45
0:00:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:11 0:00:00
0:00:00 0:07:41 0:03:29 0:11:53 0:03:14 0:00:00 0:07:45
0:00:00 0:00:00 0:03:29 0:00:00 0:03:14 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:07:41 0:00:00 0:11:53 0:00:00 0:00:00 0:07:45
10:43:07
10:44:39
00:01:32
0:01:32
0:00:00
0:00:00
0:00:00
10:44:39 10:46:30 10:50:29 10:59:56 11:00:30 11:01:40 11:03:54 11:07:54 11:08:51 11:15:51 11:20:05 11:29:35 11:32:43 11:33:45 11:41:35
10:46:30 10:50:29 10:59:56 11:00:30 11:01:40 11:03:54 11:07:54 11:08:51 11:15:51 11:20:05 11:29:35 11:32:43 11:33:45 11:41:35 11:43:53
00:01:51 00:03:59 00:09:27 00:00:34 00:01:10 00:02:14 00:04:00 00:00:57 00:07:00 00:04:14 00:09:30 00:03:08 00:01:02 00:07:50 00:02:18
0:01:51 0:00:00 0:00:00 0:00:34 0:01:10 0:02:14 0:04:00 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:02 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:03:59 0:09:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:00 0:04:14 0:09:30 0:03:08 0:00:00 0:07:50 0:02:18
0:00:00 0:03:59 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:14 0:00:00 0:03:08 0:00:00 0:00:00 0:02:18
0:00:00 0:00:00 0:09:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:00 0:00:00 0:09:30 0:00:00 0:00:00 0:07:50 0:00:00
11:43:53
11:45:18
00:01:25
0:01:25
0:00:00
0:00:00
0:00:00
11:45:18 11:47:27 11:58:36 11:59:45 12:02:04 12:05:35 12:06:12 12:06:41 12:14:56 12:18:50 12:19:55 12:32:24 12:35:36 12:36:18
11:47:27 11:58:36 11:59:45 12:02:04 12:05:35 12:06:12 12:06:41 12:14:56 12:18:50 12:19:55 12:32:24 12:35:36 12:36:18 12:45:33
00:02:09 00:11:09 00:01:09 00:02:19 00:03:31 00:00:37 00:00:29 00:08:15 00:03:54 00:01:05 00:12:29 00:03:12 00:00:42 00:09:15
0:02:09 0:00:00 0:01:09 0:02:19 0:03:31 0:00:37 0:00:29 0:00:00 0:00:00 0:01:05 0:00:00 0:00:00 0:00:42 0:00:00
0:00:00 0:11:09 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:15 0:03:54 0:00:00 0:12:29 0:03:12 0:00:00 0:09:15
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:54 0:00:00 0:00:00 0:03:12 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:11:09 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:15 0:00:00 0:00:00 0:12:29 0:00:00 0:00:00 0:09:15
12:45:33
12:46:51
00:01:18
0:01:18
0:00:00
0:00:00
0:00:00
12:46:51 12:49:14 12:52:23 12:55:40 12:57:54 12:57:56 12:59:06
12:49:14 12:52:23 12:55:40 12:57:54 12:57:56 12:59:06 13:01:48
00:02:23 00:03:09 00:03:17 00:02:14 00:00:02 00:01:10 00:02:42
0:02:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:02 0:01:10 0:02:42
0:00:00 0:03:09 0:03:17 0:02:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:03:09 0:00:00 0:02:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
22
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő Diótörő
2012.12.18
Diótörő
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Diótörő Diótörő Diótörő
2012.12.18
Diótörő
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
reklám Diótörő Diótörő Diótörő reklám A Dió Rádió Hírei Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz reklám Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz
2012.12.18
Dió Expressz
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Dió Expressz reklám A Dió Rádió Hírei Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz
káros a Fidesz… Mikó Dalma elbúcsúzik közlekedés konf. külföldi zene helyi programajánló helyi sport is külföldi zene magyar zene (Létrai Ákos - Zsédenyi Adrien) konf. Időjárás, közlekedés külföldi zene magyar zene (Takács Nikolas) játék: Több száz ajándék a Diótól (Edina) reklám külföldi zene konf. Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám Ollé Elina: több pályázat Szajolban közlekedés konf. Győri Niki külföldi zene magyar zene (TNT) helyi programajánló külföldi zene konf. közlekedés külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól reklám a síelés magyar zene (Gáspár Laci) külföldi zene magyar zene (Hooligans) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Katalin) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám tartós köd közlekedés konf. Győri Niki külföldi zene helyi programajánló külföldi zene konf. közlekedés magyar zene (Magna Cum Laude) külföldi zene
13:01:48
13:05:23
00:03:35
0:03:35
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
k
13:05:23 13:05:54 13:06:20 13:18:32 13:19:41 13:21:57
13:05:54 13:06:20 13:18:32 13:19:41 13:21:57 13:28:41
00:00:31 00:00:26 00:12:12 00:01:09 00:02:16 00:06:44
0:00:31 0:00:26 0:00:00 0:01:09 0:02:16 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:12:12 0:00:00 0:00:00 0:06:44
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:12:12 0:00:00 0:00:00 0:06:44
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ helyi információ
k k
13:28:41
13:32:07
00:03:26
0:00:00
0:03:26
0:03:26
0:00:00
13:32:07 13:33:02 13:39:22
13:33:02 13:39:22 13:42:58
00:00:55 00:06:20 00:03:36
0:00:55 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:06:20 0:03:36
0:00:00 0:00:00 0:03:36
0:00:00 0:06:20 0:00:00
helyi információ
k
13:42:58
13:44:14
00:01:16
0:01:16
0:00:00
0:00:00
0:00:00
13:44:14 13:46:19 13:56:58 13:57:27 13:58:37 14:00:32 14:03:46 14:04:16 14:04:43 14:11:42 14:15:13 14:16:49 14:27:35 14:28:09 14:38:59 14:39:45 14:42:11 14:42:56 14:46:18 14:49:16 14:52:48
13:46:19 13:56:58 13:57:27 13:58:37 14:00:32 14:03:46 14:04:16 14:04:43 14:11:42 14:15:13 14:16:49 14:27:35 14:28:09 14:38:59 14:39:45 14:42:11 14:42:56 14:46:18 14:49:16 14:52:48 14:55:54
00:02:05 00:10:39 00:00:29 00:01:10 00:01:55 00:03:14 00:00:30 00:00:27 00:06:59 00:03:31 00:01:36 00:10:46 00:00:34 00:10:50 00:00:46 00:02:26 00:00:45 00:03:22 00:02:58 00:03:32 00:03:06
0:02:05 0:00:00 0:00:29 0:01:10 0:01:55 0:03:14 0:00:30 0:00:27 0:00:00 0:00:00 0:01:36 0:00:00 0:00:34 0:00:00 0:00:46 0:02:26 0:00:45 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:10:39 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:06:59 0:03:31 0:00:00 0:10:46 0:00:00 0:10:50 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:22 0:02:58 0:03:32 0:03:06
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:22 0:00:00 0:03:32 0:00:00
0:00:00 0:10:39 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:06:59 0:00:00 0:00:00 0:10:46 0:00:00 0:10:50 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:58 0:00:00 0:03:06
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
14:55:54
14:57:04
00:01:10
0:01:10
0:00:00
0:00:00
0:00:00
14:57:04 14:58:13 15:01:32 15:04:54 15:05:41 15:06:09 15:15:04 15:16:18 15:27:14 15:27:55 15:31:23
14:58:13 15:01:32 15:04:54 15:05:41 15:06:09 15:15:04 15:16:18 15:27:14 15:27:55 15:31:23 15:38:31
00:01:09 00:03:19 00:03:22 00:00:47 00:00:28 00:08:55 00:01:14 00:10:56 00:00:41 00:03:28 00:07:08
0:01:09 0:03:19 0:03:22 0:00:47 0:00:28 0:00:00 0:01:14 0:00:00 0:00:41 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:55 0:00:00 0:10:56 0:00:00 0:03:28 0:07:08
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:28 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:55 0:00:00 0:10:56 0:00:00 0:00:00 0:07:08
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
23
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Dió Expressz reklám Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz
2012.12.18
Dió Expressz
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Dió Expressz reklám A Dió Rádió Hírei Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz Dió Expressz reklám Dió Expressz Dió Expressz
2012.12.18
Dió Expressz
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Dió Expressz reklám A Dió Rádió Hírei Dió Expressz Dió Expressz Sztársáv
2012.12.18
Sztársáv
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv reklám Sztársáv Sztársáv
2012.12.18
Sztársáv
2012.12.18 2012.12.18
Sztársáv reklám
játék: Több száz ajándék a Diótól reklám műfenyő vagy igazi? magyar zene (Zanzibar) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Szilvi) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám klinikai inkubátort adományoznak közlekedés konf. külföldi zene magyar zene (Black II Black) programajánló Sporthírek helyi is külföldi zene konf. közlekedés magyar zene (Rúzsa Magdi) külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól reklám Karácsonykor egyedül… külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Kati) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám sikeres a gyöngyösi polgárőrség közlekedés konf. külföldi zene magyar zene (Janicsák Veca, Kocsis Tibor) külföldi zene konf. külföldi zene magyar zene (Oláh Ibolya) konf. közlekedés külföldi zene magyar zene (Kasza Tibor) játék: Több száz ajándék a Diótól reklám karácsonyi süti tipp külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Magdi) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám
15:38:31 15:39:13 15:41:47 15:43:13 15:45:58
15:39:13 15:41:47 15:43:13 15:45:58 15:57:08
00:00:42 00:02:34 00:01:26 00:02:45 00:11:10
0:00:42 0:02:34 0:01:26 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:45 0:11:10
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:45 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:11:10
15:57:08
15:57:55
00:00:47
0:00:47
0:00:00
0:00:00
0:00:00
15:57:55 15:59:04 16:00:42 16:04:06 16:04:36 16:05:04 16:12:20 16:15:56 16:17:05 16:19:33 16:29:44 16:30:07 16:33:58 16:41:03 16:41:53 16:43:54 16:46:01
15:59:04 16:00:42 16:04:06 16:04:36 16:05:04 16:12:20 16:15:56 16:17:05 16:19:33 16:29:44 16:30:07 16:33:58 16:41:03 16:41:53 16:43:54 16:46:01 16:55:47
00:01:09 00:01:38 00:03:24 00:00:30 00:00:28 00:07:16 00:03:36 00:01:09 00:02:28 00:10:11 00:00:23 00:03:51 00:07:05 00:00:50 00:02:01 00:02:07 00:09:46
0:01:09 0:01:38 0:03:24 0:00:30 0:00:28 0:00:00 0:00:00 0:01:09 0:02:28 0:00:00 0:00:23 0:00:00 0:00:00 0:00:50 0:02:01 0:02:07 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:16 0:03:36 0:00:00 0:00:00 0:10:11 0:00:00 0:03:51 0:07:05 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:09:46
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:36 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:51 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:10:11 0:00:00 0:00:00 0:07:05 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:09:46
16:55:47
16:56:34
00:00:47
0:00:47
0:00:00
0:00:00
0:00:00
16:56:34 16:57:43 17:00:03 17:03:34 17:03:56 17:04:21
16:57:43 17:00:03 17:03:34 17:03:56 17:04:21 17:10:40
00:01:09 00:02:20 00:03:31 00:00:22 00:00:25 00:06:19
0:01:09 0:02:20 0:03:31 0:00:22 0:00:25 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:06:19
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:06:19
17:10:40
17:14:39
00:03:59
0:00:00
0:03:59
0:03:59
0:00:00
17:14:39 17:17:43 17:17:53 17:25:39 17:29:34 17:30:09 17:36:16 17:40:18 17:40:55 17:42:59 17:43:50
17:17:43 17:17:53 17:25:39 17:29:34 17:30:09 17:36:16 17:40:18 17:40:55 17:42:59 17:43:50 17:56:01
00:03:04 00:00:10 00:07:46 00:03:55 00:00:35 00:06:07 00:04:02 00:00:37 00:02:04 00:00:51 00:12:11
0:00:00 0:00:10 0:00:00 0:00:00 0:00:35 0:00:00 0:00:00 0:00:37 0:02:04 0:00:51 0:00:00
0:03:04 0:00:00 0:07:46 0:03:55 0:00:00 0:06:07 0:04:02 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:12:11
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:55 0:00:00 0:00:00 0:04:02 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:04 0:00:00 0:07:46 0:00:00 0:00:00 0:06:07 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:12:11
17:56:01
17:56:57
00:00:56
0:00:56
0:00:00
0:00:00
0:00:00
17:56:57 17:58:07
17:58:07 18:01:30
00:01:10 00:03:23
0:01:10 0:03:23
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
hírműsor helyi is helyi információ helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
24
2012.12.18
A Dió Rádió Hírei
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv Sztársáv reklám Sztársáv Sztársáv
2012.12.18
Sztársáv
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Sztársáv reklám Sztársáv A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
reklám Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene reklám A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene reklám A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene
Nőtt a vendégéjszakák száma Hevesben közlekedés konf. külföldi zene magyar zene (United) külföldi zene konf. Játék külföldi zene konf. közlekedés külföldi zene magyar zene (Zsédenyi Adrienn) játék: Több száz ajándék a Diótól reklám mire jó a gyömbér? külföldi zene játék: Több száz ajándék a Diótól (Ani) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám Társadalmi célú reklám tartós köd közlekedés külföldi zene magyar zene (Rapülök) Sporthírek helyi is külföldi zene magyar zene (Muri Enikő) külföldi zene közlekedés külföldi zene magyar zene (Presser Gábor) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól reklám külföldi zene magyar zene (Ákos) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám sikeres a gyöngyösi polgárőrség közlekedés külföldi zene reklám Káros a Fidesz… külföldi zene játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól magyar zene (Hooligans) külföldi zene
18:01:30
18:04:49
00:03:19
0:03:19
0:00:00
0:00:00
0:00:00
hírműsor helyi is
k
18:04:49 18:05:10 18:05:36 18:12:55 18:16:20 18:19:44 18:19:58 18:32:21 18:32:57 18:39:51 18:42:57 18:43:44 18:46:41 18:47:57
18:05:10 18:05:36 18:12:55 18:16:20 18:19:44 18:19:58 18:32:21 18:32:57 18:39:51 18:42:57 18:43:44 18:46:41 18:47:57 18:56:31
00:00:21 00:00:26 00:07:19 00:03:25 00:03:24 00:00:14 00:12:23 00:00:36 00:06:54 00:03:06 00:00:47 00:02:57 00:01:16 00:08:34
0:00:21 0:00:26 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:36 0:00:00 0:00:00 0:00:47 0:02:57 0:01:16 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:07:19 0:03:25 0:03:24 0:00:00 0:12:23 0:00:00 0:06:54 0:03:06 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:34
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:25 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:06 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:07:19 0:00:00 0:03:24 0:00:00 0:12:23 0:00:00 0:06:54 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:08:34
helyi információ helyi információ
k k
helyi információ
k
helyi információ
k
helyi információ
k
18:56:31
18:57:24
00:00:53
0:00:53
0:00:00
0:00:00
0:00:00
18:57:24 18:58:33 19:00:51 19:01:23 19:04:43 19:05:15 19:12:17 19:23:31 19:25:59 19:29:02 19:32:12 19:36:31 19:36:52 19:40:41
18:58:33 19:00:51 19:01:23 19:04:43 19:05:15 19:12:17 19:23:31 19:25:59 19:29:02 19:32:12 19:36:31 19:36:52 19:40:41 19:44:23
00:01:09 00:02:18 00:00:32 00:03:20 00:00:32 00:07:02 00:11:14 00:02:28 00:03:03 00:03:10 00:04:19 00:00:21 00:03:49 00:03:42
0:01:09 0:02:18 0:00:32 0:03:20 0:00:32 0:00:00 0:00:00 0:02:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:21 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:02 0:11:14 0:00:00 0:03:03 0:03:10 0:04:19 0:00:00 0:03:49 0:03:42
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:11:14 0:00:00 0:00:00 0:03:10 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:42
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:02 0:00:00 0:00:00 0:03:03 0:00:00 0:04:19 0:00:00 0:03:49 0:00:00
társadalmi célú hírműsor helyi is helyi információ
k k k
helyi információ
k
helyi információ
k
19:44:23
19:44:48
00:00:25
0:00:25
0:00:00
0:00:00
0:00:00
19:44:48 19:48:11 19:52:18 19:57:15 19:58:26 20:00:58 20:04:04 20:04:38 20:28:00 20:30:26 20:33:46
19:48:11 19:52:18 19:57:15 19:58:26 20:00:58 20:04:04 20:04:38 20:28:00 20:30:26 20:33:46 20:37:01
00:03:23 00:04:07 00:04:57 00:01:11 00:02:32 00:03:06 00:00:34 00:23:22 00:02:26 00:03:20 00:03:15
0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:01:11 0:02:32 0:03:06 0:00:34 0:00:00 0:02:26 0:03:20 0:00:00
0:00:00 0:04:07 0:04:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:23:22 0:00:00 0:00:00 0:03:15
0:00:00 0:00:00 0:04:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:00:00 0:04:07 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:23:22 0:00:00 0:00:00 0:03:15
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is
k
20:37:01
20:37:23
00:00:22
0:00:22
0:00:00
0:00:00
0:00:00
20:37:23 20:40:56
20:40:56 20:51:23
00:03:33 00:10:27
0:00:00 0:00:00
0:03:33 0:10:27
0:03:33 0:00:00
0:00:00 0:10:27
25
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene reklám A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18 2012.12.18
Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene Tisztán Zene A Dió Rádió Hírei Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
2012.12.18
Tisztán Zene
magyar zene (Gáspár Laci) Világmegmentő Nap, játékelőzetes reklám tartós köd közlekedés külföldi zene magyar zene (Nyári Lányok) külföldi zene magyar zene (Bikini) klinikai inkubátort adományoznak közlekedés külföldi zene magyar zene (Rúzsa Magdi) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes sikeres a gyöngyösi polgárőrség közlekedés külföldi zene magyar zene (Auth Csilla) külföldi zene magyar zene (Republic) külföldi zene magyar zene (Viva Comet Allstars) külföldi zene magyar zene (Magna Cum Laude) Káros a Fidesz… közlekedés külföldi zene magyar zene (Unique) játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól külföldi zene magyar zene (Zanzibar) külföldi zene Világmegmentő Nap, játékelőzetes tartós köd közlekedés külföldi zene magyar zene (Zsédenyi Adrienn) külföldi zene magyar zene (Tátrai Band) külföldi zene klinikai inkubátort adományoznak külföldi zene játékelőzetes: Több száz ajándék a Diótól magyar zene (Belmondo)
20:51:23 20:55:34 20:56:43 20:59:31 21:02:54 21:03:27 21:10:32 21:14:34 21:26:46 21:29:55 21:32:48 21:33:10 21:36:40
20:55:34 20:56:43 20:59:31 21:02:54 21:03:27 21:10:32 21:14:34 21:26:46 21:29:55 21:32:48 21:33:10 21:36:40 21:40:05
00:04:11 00:01:09 00:02:48 00:03:23 00:00:33 00:07:05 00:04:02 00:12:12 00:03:09 00:02:53 00:00:22 00:03:30 00:03:25
0:00:00 0:01:09 0:02:48 0:03:23 0:00:33 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:53 0:00:22 0:00:00 0:00:00
0:04:11 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:05 0:04:02 0:12:12 0:03:09 0:00:00 0:00:00 0:03:30 0:03:25
0:04:11 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:02 0:00:00 0:03:09 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:25
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:07:05 0:00:00 0:12:12 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:30 0:00:00
21:40:05
21:40:28
00:00:23
0:00:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
21:40:28 21:58:41 21:59:50 22:02:52 22:03:26 22:06:44 22:10:25 22:14:14 22:18:12 22:21:14 22:25:43 22:29:01 22:32:15 22:35:09 22:35:31 22:39:59
21:58:41 21:59:50 22:02:52 22:03:26 22:06:44 22:10:25 22:14:14 22:18:12 22:21:14 22:25:43 22:29:01 22:32:15 22:35:09 22:35:31 22:39:59 22:44:18
00:18:13 00:01:09 00:03:02 00:00:34 00:03:18 00:03:41 00:03:49 00:03:58 00:03:02 00:04:29 00:03:18 00:03:14 00:02:54 00:00:22 00:04:28 00:04:19
0:00:00 0:01:09 0:03:02 0:00:34 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:02:54 0:00:22 0:00:00 0:00:00
0:18:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:18 0:03:41 0:03:49 0:03:58 0:03:02 0:04:29 0:03:18 0:03:14 0:00:00 0:00:00 0:04:28 0:04:19
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:41 0:00:00 0:03:58 0:00:00 0:04:29 0:00:00 0:03:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:19
0:18:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:03:49 0:00:00 0:03:02 0:00:00 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:04:28 0:00:00
22:44:18
22:44:41
00:00:23
0:00:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
22:44:41 22:48:20 22:52:47 23:00:08 23:01:17 23:04:39 23:05:12 23:08:17 23:11:46 23:22:32 23:26:32 23:30:14 23:33:31
22:48:20 22:52:47 23:00:08 23:01:17 23:04:39 23:05:12 23:08:17 23:11:46 23:22:32 23:26:32 23:30:14 23:33:31 23:40:25
00:03:39 00:04:27 00:07:21 00:01:09 00:03:22 00:00:33 00:03:05 00:03:29 00:10:46 00:04:00 00:03:42 00:03:17 00:06:54
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:01:09 0:03:22 0:00:33 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:17 0:00:00
0:03:39 0:04:27 0:07:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:05 0:03:29 0:10:46 0:04:00 0:03:42 0:00:00 0:06:54
0:00:00 0:04:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:29 0:00:00 0:04:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
0:03:39 0:00:00 0:07:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:03:05 0:00:00 0:10:46 0:00:00 0:03:42 0:00:00 0:06:54
23:40:25
23:40:48
00:00:23
0:00:23
0:00:00
0:00:00
0:00:00
23:40:48
23:43:34
00:02:46
0:00:00
0:02:46
0:02:46
0:00:00
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is helyi információ
k k
hírműsor helyi is
k
26
2012.12.18
Tisztán Zene
külföldi zene
23:43:34
0:00:00
00:16:26 00:00:00
0:00:00 6:04:59
0:16:26 17:49:11
0:00:00 4:24:47
0:16:26 13:24:24
Budapest, 2013. március 13. A Médiatanács nevében
dr. Kollarik Tamás soros elnöki tisztséget ellátó tag
dr. Auer János hitelesítő tag
27