2007. ÁPRILIS 6.
CEGLÉDBERCEL
KÖZSÉG
www.cegledbercel.hu
ÖNKORMÁNYZATÁNAK
LAPJA
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tájékoztató a Képviselõ-testület 2007. március 26-i ülésérõl Ceglédbercel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2007. március 26-án tartotta munkaterv szerinti harmadik ülését. Török József polgármester köszöntötte a képviselõ-testületi ülésen megjelenteket, kábel tv-n keresztül Ceglédbercel lakosságát. Napirendi elõtti témákban az elmúlt ülést követõ legfontosabb eseményekrõl szóló beszámolóban Török József polgármester tájékoztatta a jelenlévõket: – A Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás elfogadta a 2007. évi költségvetését. Munkaszervezet elkészítette a társuláson belül megvalósítandó oktatási, valamint szociális feladatok felmérését. – Megköszönte az Eötvös József Általános Iskola tanárainak, diákjainak, valamint a Dózsa György Mûvelõdési Ház Énekkarának a március 15-i ünnepségen elõadott színvonalas mûsort. – Tájékoztatást adott a Dózsa György Mûvelõdési Ház felújításának kivitelezésérõl, a munkálatok jelenlegi állásáról. – Kérte a lakosságot, hogy a víz-
LOMTALANÍTÁS Információk a 2. oldalon.
tározó és a szõlõ ültetvények közötti területen kommunális szemetet, építési törmeléket ne helyezzenek el. Az ÖKOVÍZ Kft. heti rendszerességgel végzi a kommunális hulladék szállítását, április hónapban lomtalanítást is szervezünk. Az építési törmeléket az albertirsai, illetve a ceglédi szemétlerakóban lehet elhelyezni (lásd zöld melléklet). A Képviselõ-testület elsõ napirendi pontban tárgyalta és elfogadta a 2006. évi költségvetés elõirányzatainak módosítását, és a 7/2007. (IV.06.) ÖK. sz. rendeletét a 2006. évi költségvetésrõl szóló többször módosított 5/2006. (III.13.) ÖK. sz. rendelet módosítására. Következõ napirendi pontban a 2006. évi gazdálkodásról szóló költségvetési beszámolót tárgyalta a testület és elfogadta a 8/2007. (IV.06.) ÖK. sz. rendeletét az önkormányzat 2006. évi költségvetési zárszámadásáról. Napirendi ponthoz kapcsolódóan a Képviselõ-testület meghallgatta és elfogadta Kovács Józsefné okleveles könyvvizsgáló jelentését, Ceglédbercel Község Önkormányzat 2006. évi költségvetési beszámolójának könyvvizsgálatáról. Harmadik napirendi pontban Ceglédbercel Község Önkormányzatánál végzett belsõ ellenõri munkáról szóló beszámolót fogadta el a Képviselõ-testület. További napirendi pont keretéFolytatása a 2. oldalon.
Ez a húsvét Ez a húsvét olyan ünnep, fák, virágok megzsendülnek, mintha húznák-vonnák õket, oly sebesen, gyorsan nõnek. Ez a húsvét olyan ünnep, fiatalok megszédülnek, összebújnak, súgdolóznak, szavakból szép jövõt fonnak. Ez a húsvét olyan ünnep, Szelek, vizek megperdülnek, Hol a napfény, hol a zápor Nyes nagyobb részt a határból. Ez a húsvét olyan ünnep, Sírás és bánat, elülnek. Minden örül, hogy létezhet, Hogy nagy lélegzetet vehet. (...) Bíró András
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk községünk minden lakójának! Ceglédbercel Község Önkormányzata
Ceglédberceli HÍRADÓ
2. oldal
2007. április 6.
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tájékoztató a Képviselõ-testület 2007. március 26-i ülésérõl (Folytatás az 1. oldalról.)
zése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésérõl.
ben Ceglédbercel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete döntött arról, hogy kezdeményezi az Eötvös József Általános Iskola és Zeneiskola alapfokú mûvészetoktatási feladatának (zeneiskola) átadását a Pest Megyei Önkormányzat részére. Ötödik napirendként a testület döntött arról, hogy Ceglédbercel Község Önkormányzata Kulturális, Nemzetiségi és Oktatási Közmûvelõdési Intézményekben mûködõ, valamint Kulturális, Nemzetiségi és Civil szervezetek támogatására pályázatot ír ki. (A pályázati kiírás letölthetõ, illetve megtekinthetõ a weblapon és az újság jelen számában.) Következõ napirendi pontban Ceglédbercel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete úgy határozott, hogy a Közép-Magyar-
Ceglédbercel, 2007. március 30.
országi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett HÖF CÉDE támogatására pályázatot nyújt be: önkormányzati tulajdonú ravatalozó felújítására, valamint címzett és céltámogatással megvalósuló fejlesztésre. Hetedik napirendi pontban a Képviselõ-testület meghatározta az Eötvös József Általános Iskola, valamint a Napsugár Óvoda beiratkozási rendjét. Egyebek napirendi pontban Berényi József, a Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese tájékoztatta a jelenlévõket, hogy Molnár Petra elnöki posztjáról, valamint a képviselõi tisztségérõl lemondott. Zárt ülés keretében döntött a testület a Dózsa György Mûvelõdési Ház hangtechnikai eszközök és filmklub, valamint bútorok beszer-
Török József sk. polgármester
*** Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Képviselõ-testület következõ ülését 2007. május 07-én 17 órakor tartja. Várható napirendi pontok: Települési Szolgáltató Intézmény beszámolója; Egészségügyi Szolgáltatók beszámolója; Közbiztonsági beszámoló; Ceglédberceli Polgárõr Egyesület beszámolója; Eötvös József Általános Iskola és Zeneiskola pedagógiai programja; Napsugár Óvoda nevelési programja; Egyebek.
LOMTALANÍTÁS! Tisztelt Ügyfeleink! Társaságunk lomtalanítást szervez Ceglédbercelen 2007. április 16-án hétfõn és április 17-én kedden!
2007. április 16. hétfõ a köztisztasági szolgáltatással hétfõi napokon ellátott területeken;
2007. április 17. kedd a köztisztasági szolgáltatással keddi napokon ellátott területeken. Lom az a darabos háztartási hulladék, mely mérete miatt nem fér a gyûjtõedénybe, például berendezési tárgyak, bútorok, textíliák, stb. A közterületek tisztasága érdekében a szóródó anyagokat zsákban, dobozban szíveskedjenek kihelyezni. Társaságunk a lomtalanítás keretében veszélyes hulladékot, fertõzõ és undorkeltõ anyagot, elektronikai cikket, állati tetemet, építési-bontási törmeléket, zöld hulladékot nem szállít el. A lomtalanítást a rendszeres hulladékgyûjtõ járat végzi. Az elszállításra szánt lomot április 16-án hétfõn és április 17-én kedden reggel 7 óráig a ház elé kihelyezni szíveskedjenek. A rendszeres hulladékgyûjtõ járat érkezési idõpontja eltérhet a megszokottól, ezért a kommunális hulladékot is ki kell helyezni reggel 7 óráig. Érdeklõdni ügyfélszolgálatunkon (53/505-567, 53/505-347) és diszpécserközpontunkban (53/311-215) „ÖKOVÍZ” Kft. lehet, ahol készséggel állunk Ügyfeleink rendelkezésére.
2007. április 6.
Ceglédberceli HÍRADÓ
3. oldal
FELHÍVÁS
KÖZLEMÉNY
Értesítjük a T. Lakosságot, hogy a TREFF Szolgáltató Bt. a DÉMÁSZ Nyrt.-vel kötött szerzõdése alapján, az élet és vagyonbiztonság érdekében Ceglédbercel településen 2007. április 15 – május 11-ig végzi azoknak a 0,4 és 20 kV-os távvezetékek alatt felnõtt fáknak a gallyazását, amelyet a tulajdonos nem végez el, vagy nem tesz írásban nyilatkozatot a gallyazás elvégzésének szándékáról. Amennyiben az érintett területek tulajdonosai a gallyazást elvégezték, és az megfelel az elõírásoknak, úgy társaságunk ezeken a helyeken további gallyazást nem végez. Megértésüket köszönjük, és kérjük munkánk elvégzésének segítését. Esetleges észrevételeiket kérjük a TREFF Szolgáltató Bt.; 2132 Göd, Huba u. 18./A címen, vagy a 0620-516-8439 telefonszámon jelezzék. Köszönettel, TREFF Bt.
Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõséghez beérkezett elõzetes vizsgálatról [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: 3171/2007.; légvezeték elõzetes vizsgálata. Tervezett létesítmény, tevékenység rövid ismertetése: a tervezett légvezeték kezdõpontja a Cegléd-Monor 120 kV-os távvezeték 87-es számú feszítõoszlopa, végpontja a ceglédberceli 120/20 kV-os transzformátorállomás. Vélelmezett közvetlen hatásterület, vélelmezett határai az érintett települések megnevezésével: Ceglédbercel (1,8 km hosszon), Cegléd (0,1 km hosszon). Közlemény közzétételének idõpontja: 2007. március 22. Az érintettek a tervekbe, illetve az ügy egyéb irataiba betekinthetnek a KözépTisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõségnél [továbbiakban: Felügyelõség], az ügyben eljáró ügyintézõnél ügyfélfogadási idõben, valamint az érintett település jegyzõjénél. Az ügyben eljáró ügyintézõ: dr. Kapitány Andrea (Szolnok, Ságvári krt. 4. 10.16. iroda; tel.: 56/501-900, 7414 mell.). A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési dokumentáció tartalmára vonatkozóan ezen közlemény megjelenését követõ 21 napon belül közvetlenül a Felügyelõséghez észrevételt lehet tenni. Az ügyben a Felügyelõség döntése az alábbiakra vonatkozhatnak: – felmerült-e kizáró ok a kérelemben foglalt tevékenységre vonatkozóan, – a tevékenységbõl származhatnak-e jelentõs környezeti hatások, ettõl függõen a tevékenység környezeti hatásvizsgálat köteles-e vagy nem; amennyiben környezeti hatásvizsgálat köteles, mik a környezeti tanulmány tartalmi követelményei. Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25; Ügyfélfogadás: hétfõ és péntek: 8-12, szerda: 8-16 óráig Web: http://www.kotiktvf.kvvm.hu; E-mail:
[email protected]
4. oldal
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
Ceglédbercel Önkormányzat Kulturális Nemzetiségi és Civil Szervek Keretének
adása után hiánypótlásra lehetõség nincs!
2007. évi Pályázati felhívása
Pályázatok benyújtásának határideje: 2007. április 27.; 1 eredeti és 2 másolati példányban, postai úton, zárt borítékban.
Ceglédbercel Község Önkormányzata 2/2007. (III.10.) sz. költségvetési rendeletében rögzítette, hogy fontos feladatának tekinti a ceglédberceli helyi feladatok végrehajtásában részes (vagy megvalósítását vállaló) civil szervezetek önálló kezdeményezésének pályázat útján való támogatását. A civil szervezetek és az öntevékeny közösségek e támogatási rendszer segítségével anyagi eszközöket kiegészítve hatékonyabban munkálkodhatnak – vállalt feladataikat ellátva – Ceglédbercel fejlesztésében. A támogatásokat pályázat útján lehet elnyerni. Pályázni az alábbi célokra lehet: a) Ceglédbercelen hagyománnyal bíró, vagy hagyományteremtõ céllal megvalósuló rendezvények szervezésére (ehhez kapcsolódó kiadvány létrehozása, megjelentetése). b) Ceglédbercel településen jelentõs kulturális, mûvészeti események, kiállítások rendezése (ehhez kapcsolódó kiadvány létrehozása, megjelentetése). c) Nemzetiségi, kisebbségi hagyományõrzõ programok, események rendezése (ehhez kapcsolódó kiadvány létrehozása, megjelentetése).
Az elnyerhetõ támogatás legmagasabb összege: 100.000.- Ft. A támogatás vissza nem térítendõ pénzbeli támogatás, melynek 50%-a a támogatási szerzõdést követõ 30 napon belül, a fennmaradó 50%-a szakmai beszámoló, valamint a pénzügyi elszámolás benyújtása és bizottsági elfogadása után kerül átutalásra. A keretre pályázatot nyújthatnak be: Ceglédbercel székhelyû, illetve érdekeltségû társadalmi szervezetek, alapítványok, egyesületek, valamint oktatási, közmûvelõdési intézményekben mûködõ öntevékeny közösségek és csoportok. A pályázat elbírálásánál elõnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek a pályázati cél megvalósításához saját forrással is rendelkeznek. Nem jogosult támogatásra az a szervezet, mely a tárgyévekben Ceglédbercel Község Önkormányzatától bármely jogcímen támogatásban, átadott pénzeszközben részesül(t), illetve a megadott határidõig az elõzõ támogatásával nem számolt el. A pályázatból kizáró ok, ha kötelezõ mellékleteket a pályázó hiányosan, vagy egyáltalán nem küldi be, a pályázat be-
Értesítés Az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Erdõ tv.) értelmében – erdõgazdálkodásunk hagyományainak megfelelõen, közérdekbõl minden erdõben – az FVM Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságai (a továbbiakban: Erdészeti Igazgatóság) területileg illetékes Igazgatósága (Fõvárosi és Pest Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság) által jóváhagyott, legalább tíz évre szóló ütemterv szerint kell gazdálkodni. Az Erdõ tv. 14. §-a alapján az erdõgazdálkodó az ütemterv elkészítésérõl a körzeti erdõtervnek az erdõgazdálkodó területére vonatkozó adatai, iránymutatásai és elõírásai felhasználásával köteles gondoskodni. A körzeti erdõterv elkészítése állami feladat, melynek végrehajtásával kapcsolatosan arról tájékoztatom, hogy 2007. év folyamán a Fõvárosi és Pest Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság munkatársai a CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA illetékességi területéhez tartozó erdõterületeken a terepi felvételeket elvégezték és a feldolgozási munkák befejezõdtek. Az Erdõ tv. végrehajtási rendeletének 32. §-a értelmében a körzeti erdõterv adataiba az érintett erdõgazdálkodók részére betekintési lehetõséget biztosítok. Kérem, hogy az erdõtulajdonosok és gazdálkodók a tulajdonukat igazoló iratokat hozzák magukkal. A fenti kötelezettségünk végrehajtásával kapcsolatban értesítem, hogy a betekintés idõpontja és helyszíne 2007. április hó folyamán minden szerdán 900-1400 óráig. Helye: Fõvárosi és Pest Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága, 1054 Budapest, V. kerület, Széchenyi u. 14. (Erdõtervezési Iroda – földszint). Ezen felül, 2007. április 10-én és 17-én 900-1400 óra között. Helyszíne: 2700 Cegléd, Kút u. 5. – az Erdészeti Hatóság hivatali helyiségében. Felelõs tervezõ: Turai Zsolt.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Ceglédbercel Község Önkormányzatának Hivatala; „2007. évi önkormányzati pályázat” megjelöléssel; 2737 Ceglédbercel, Pesti u. 61. A pályázatok személyes benyújtására lehetõség nincs! A pályázatok postára adásának végsõ határideje: 2007. április 27. éjfél. Pályázni lehet: Papír alapon, hagyományos módon a pályázati ûrlap kitöltésével, a kötelezõ mellékletek csatolásával és mindezek 1 eredeti és 2 másolati példányban történõ benyújtásával. A kötelezõ mellékletek késõbbi pótlására lehetõség nincs! A pályázatokat tartalomjegyzékkel és folyamatos oldalszámozással kell ellátni, egységes szerkezetbe fûzve. Pályázatok beadásához pályázati díjat nem kell fizetni! A pályázati tájékoztató és a pályázati adatlap letölthetõ a www.cegledbercel.hu honlapról, valamint átvehetõ Ceglédbercel Község Önkormányzatának hivatali titkárságán, 2737 Ceglédbercel, Pesti u. 61. A beérkezett pályázatok támogatásáról a Pályázati Bizottság zárt ülés keretében dönt 2007. május 15-ig. A nyertes pályázatok listája a döntést követõen a www.cegledbercel.hu pályázatok oldalon tekinthetõ meg.
NÉHÁNY HASZNOS TUDNIVALÓ A pályázat sikerének érdekében javasoljuk a következõket: Kérjük ügyeljenek arra, hogy kizárólag a pályázati adatlapot használják. Pontosan tervezzék meg a programot, a pályázati célt. A megvalósításban ettõl eltérni már nem lehet és ez azzal járhat, hogy a beszámoló nem kerül elfogadásra, illetve a támogatást vissza kell fizetni. Kérjük jelezzék, a pályázat mely pontjára adják be pályázatukat (pl.: a, vagy b, vagy c). A pályázati cél nem lehet általános, konkrét program, rendezvény kell, hogy legyen. Ceglédbercel Község Önkormányzata
2007. április 6.
Ceglédberceli HÍRADÓ
Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 7/2007. (IV.06.) sz. Ö N K. R E N D E L E T E a 2006. évi költségvetésrõl szóló, többször módosított 5/2006. (III.13.) ÖK sz. rendelet módosítására 1. § Az 5/2006. (III.13.) ÖK. sz. Rendelet 3. § helyébe a következõ rendelkezés lép: A költségvetés bevételei és kiadásai A Képviselõ-testület a Polgármesteri Hivatal és az Intézmények költségvetését
848.069 eFt Bevétellel és 848.069 eFt Kiadással ezen belül: 242.692 eFt Személyi juttatással 74.706 eFt Munkáltatót terhelõ járulékkal állapítja meg.
Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 8/2007. (IV.06.) sz. Ö N K. R E N D E L E T E az önkormányzat 2006. évi költségvetési zárszámadásáról Ceglédbercel Önkormányzat Képviselõ-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 82. §-ában biztosított jogkörében a 2006. évi költségvetési zárszámadásról a következõ rendeletet alkotja. 1. § (1) Ceglédbercel Önkormányzat Képviselõ-testülete a 2006. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást az I. és II. számú mellékletben foglaltaknak megfelelõen 754.314 ezer Ft bevétellel, 749.998 ezer Ft kiadással jóváhagyja. (2) A Polgármesteri Hivatal és az intézmények bevételeit forrásonként és a kiadásokat – ezen belül a kiemelt kiadásokat – az I. és II. számú mellékletekben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. (3) A Német Kisebbségi Önkormányzat bevételeit és kiadásait az I. és II. számú melléklet tartalmazza. 2. § (1) A felhalmozási (v. fejlesztési) kiadások teljesítését 150.014 ezer Ft összegben elfogadja. (2) A felújítási kiadások teljesítését 138.881 ezer Ft összegben elfogadja.
3. § Az önkormányzat a 2006. december 31-ei állapot szerinti vagyonát a IV. számú mellékletben foglaltaknak megfelelõen 2.079.456 ezer Ft-ban állapítja meg, melybõl: – Forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke: 1.554.446 ezer Ft; – Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon bruttó értéke: 454.422 ezer Ft. 4. § Az önkormányzat a támogatások, átadott pénzeszközök összegét 32.849 ezer Ft összegben fogadja el. 5. § Az önkormányzat 2006. évi egyszerûsített mérlegét, egyszerûsített pénzforgalmi jelentését, valamint egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatását a III/a, III/b, III/c számú mellékleteknek megfelelõen fogadja el. 6. § (1) Az önkormányzat és intézményei pénzmaradványát az egyszerûsített pénzmaradvány kimutatásnak megfelelõen 4.316 eFt összegben jóváhagyja (III/c számú melléklet). (2) A 4.316 eFt pénzmaradványból a 848 eFt központi költségvetési befizetési kötelezettség teljesítése után
5. oldal 2. § Az 5/2006. (III.13.) ÖK. sz. Rendelet 6. § helyébe a következõ rendelkezés lép: A Képviselõ-testület a 2006. évi felújítási elõirányzatot 202.530 eFt öszszegben állapítja meg. 3. § A rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Ceglédbercel, 2007. március 26. Török József polgármester
Dr. Nagy Lajos jegyzõ
szabadon felhasználható 3.468 eFt az általános tartalék növelésére kerül felhasználásra. 7. § Ceglédbercel Önkormányzatának 2006. évi egyszerûsített beszámolóját az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet 45/B. § (8) bekezdésének, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. 92/A. § (1) bekezdésének megfelelõen kell közzétenni. 8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetésérõl a jegyzõ gondoskodik. Ceglédbercel, 2007. március 26. Török József polgármester
Dr. Nagy Lajos jegyzõ
Hirdessen Ön is a Ceglédberceli HÍRADÓBAN!
Ceglédberceli HÍRADÓ
6. oldal
2007. április 6.
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet I. sz. melléklete 2006. ÉVI BEVÉTELEK (adatok ezer forintban) (E: Eredeti elõirányzat; M: Módosított elõirányzat; T: Teljesítés)
Szakfeladat
Bevételi jogcím
Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Önkormányzat igazgatási tevékenysége
Alkalmazottak térítése
Helyi Kisebbségi Önkorm. igazgatási tevékenysége Országgyûlési képviselõ választás Önkormányzati képviselõ választás Város- és községgazdálk. Települési vízellátás Köztemetõ fenntartása
Önkormányzatok elszám. Önkormányzati feladatra nem tervezhetõ elszám.
Finanszírozási mûveletek egyéb elszámolása Iskolás korúak általános iskolai oktatása Alapfokú zeneoktatás Védõnõi szolgálat Anya-, gyermek és csecsemõvédelem Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Állategészségügyi feladatok Házi segítségnyújtás Eseti pénzbeli szoc. ellátás Szennyvízelvezetés és kez.
Bérleti díj Átvett pénzeszköz EU-s költségvetésbõl Államháztartástól Egyéb szervtõl Lakosságtól Kamatbevétel Diszkont kincstárjegy árfolyamnyeresége Telek és földterület értékesítés Egyéb bevétel Pénzmaradvány igénybevétele Összesen: Kamatbevétel Átvett pénzeszköz Összesen: Átvett pénzeszköz
E
M 479
479
592
2.646
2.646
3.129
4.000
44.248 108.517 751 4.000
44.248 109.568 751 5.965 381
5.270 4.500
5.270 4.500
16.416
13.364 183.296
991
8.507 2.786 1.640 13.364 190.339 11 500 511 991
927
807
110 33.292 575 679 1.254
110 33.292 575 679 1.254 146
4.500 17.000 14.000
4.500 13.922 14.000
542 434.249 470.291 60.353
1.540 484.761 518.723 60.353
218 28.908 393 602 995 146 34 4.550 14.986 14.151 967 349 3.794 409.730 448.561 33.762
3
58 3.064 3.122 418 6.043 224
Átvett pénzeszköz Földterület bérbeadás Vízdíj Sírhelymegváltás Temetõhasználati díj Összesen: Átvett pénzeszköz Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek komm. adója Iparûzési adó Gépjármûadó Pótlék, bírság Talajterhelési díj Sajátos bevételek Állami hozzájárulás Összesen: Diszkont kincstárjegy értékesítése
T
Térítési díj Átvett pénzeszköz Összesen: Térítési díj Eü. finanszírozás Eü. finanszírozás
3 365 6.050 224
3 3.031 3.034 365 6.050 224
Eü. finanszírozás
3.476
3.476
3.651
Szolgáltatás díja Szolgáltatás díja Gondozási díj Szolgáltatás díja
1.400 150
1.400 150
19.940
19.940
1.610 162 11 20.008
Folytatása a 7. oldalon.
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
7. oldal
Folytatás a 6. oldalról.
Szakfeladat
Bevételi jogcím
E
M
Települési hulladékok kez. Mûvelõdési Ház tevékenys. Közmûvelõdési Könyvtár
Szolgáltatás díja Szolgáltatás díja Szolgáltatás díja Átvett pénzeszköz Összesen:
9.579 320
9.579 320
ÖSSZESEN:
623.702
T
3.960 3.960
8.795 464 26 3.960 3.986
848.069
754.314
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet I. sz. melléklete
BEVÉTELI FÕÖSSZESÍTÕ A 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSHEZ (adatok ezer forintban) (E: Eredeti elõirányzat; M: Módosított elõirányzat; T: Teljesítés)
Jogcím
E
Intézményi mûködési bevételek Kamatbevétel Sajátos bevételek Költségvetési támogatás Adóbevételek, talajterhelési díj Pótlék, bírság Értékpapír értékesítése Árfolyamnyereség Átvett pénzeszközök – EU-s költségvetésbõl – Országos Egészségbiztosítási Pénztártól – Államháztartástól – Egyéb szervtõl – Lakosságtól Pénzmaradvány igénybevétele ÖSSZESEN:
M
T
69.538
69.538
5.042 434.249 35.500
6.040 484.761 32.422
60.353 5.270
60.353 5.270
67.024 392 6.580 409.730 34.070 967 33.762 8.507
44.248 9.750 117.572 751 4.000 13.364 848.069
44.248 9.918 119.036 751 5.965 13.364 754.314
9.750
4.000 623.702
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet II. sz. melléklete 2006. ÉVI KIADÁSOK (adatok ezer forintban) (E: Eredeti elõirányzat; M: Módosított elõirányzat; T: Teljesítés)
Szakfeladat
Jogcím
Kisegítõ mezõgazdasági tevékenység
Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Beruházás Összesen: Beruházás Felújítás Összesen: Dologi Beruházás Összesen: Dologi Felújítás Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Pénzeszköz átadás
Helyi utak létesítése
Közutak, hidak üzemeltetése Saját vagy bérelt ingatlan
Önkormányzat igazgatási tevékenysége
E 1 082 346 581
2 009 12 000 12 000 1 417 1 417 450
57 16 28 16
450 797 058 205 491
M
T
1 082 346 1 818 250 200 3 696 145 059 11 406 156 465 1 417 922 2 339 450 2 578 3 028 57 797 16 058 29 799 16 491
1 138 367 1 867 250 3 143 11 154 1 2 1 3 4 49 14 28 9
622 208 744 952 986 400 386 027 533 560 914 397 522 659
Folytatása a 8. oldalon.
Ceglédberceli HÍRADÓ
8. oldal
2007. április 6.
2006. évi KIADÁSOK – Folytatás a 7. oldalról.
Szakfeladat
Helyi kisebbségi önkorm. igazgatási tevékenysége Országgyûlési képviselõ választás
Önkormányzati képviselõ választás
Önkormányzatot ellátó kisegítõ szolg.
Máshová nem sorolható szervek tevékenysége Város- és községgazdálk.
Települési vízellátás
Köztemetõ fenntartása Közvilágítás
Jogcím Beruházás Tartalék: Általános Céltartalék Kötelezõ államháztartási Óvoda felújítás 2006. év Mûv. Ház felújítás 2006. év Útépítés végszámla (K-H) Útépítés végszámla (B-B-T) Útépítés (E-R-K) Kerékpárút Útfelújítás Összesen: Dologi Tartalék Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Beruházás Összesen: Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Beruházás Beruházás, felújítás értékébe be nem számítható ÁFA Összesen: Dologi Összesen: Dologi Összesen:
E
M
T 57
10 347 2 3 16 3 8 14 8 5 191
472 768 968 053 460 584 395 125 723
4 553 2 472 16 968
144 138 640
102 549 840
640 782 153 633 568 405 91 431 927 076 445 425
640 640
1 027
1
840 782 153 633 568 789 171 406 366 379 001 488 162 480 510 076 076 57 15 117 189 262 107 162 75 269
206 577 800 800 700 700
22 2 2 9 9
182 057 164 164 966 966
1
10 251 3 303 1 425
14 4 1
14 979 1 074 1 074 55 18 258 331 8 750 2 794 6 800
500 20 446 1 074 1 074 55 18 258 331 8 750 2 794 6 800
18 1 1 9 9
344 800 800 700 700
19 1 1 9 9
1
1 12 4 1
18 1 1
9 3 8
Folytatása a 9. oldalon.
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
9. oldal
Folytatás a 8. oldalról.
Szakfeladat
Jogcím
Önkormányzatok elszámolásai Óvodai nevelés
Átadott pénzeszköz Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Beruházás Összesen: Dologi Beruházás Felújítás Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Beruházás Összesen: Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen: Dologi Összesen: Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen:
Intézményi vagyon mûködtetése (óvoda)
Intézményi vagyon mûködtetése (iskola)
Általános iskolai oktatás
Sajátos nevelési igényû tanulók ált. isk. oktatása Alapfokú zeneoktatás
Általános iskolai napközi otthoni ellátás
Foglalkozás-egészségügyi ellátás Védõnõi szolgálat
Anya-, gyermek- és csecsemõvédelem
Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Állategészségügyi ellátás Házi segítségnyújtás
E
M
T
40 563 12 455 1 371
179 179 40 563 12 455 3 428
54 389 3 600
56 446 6 470
3 8 2 7
600 969 799 218
18 67 21 5
986 046 061 771
93 4 4 10 3 1 15 3 1
878 495 495 779 258 037 074 769 162 117 048 300 300 808 461 751 020 85 27 384 496 800 800 400 400 189 360 28 577
5
4 1 7
4 4 1 1 1
1
52 58 8 2 7 1 20 73 23 6 1 104 4 4 10 3 1 15 3 1 5
4 1 7
5 5 1 1 1
1
516 986 969 799 218 808 794 473 117 505 527 622 495 495 779 258 037 074 769 162 117 048 300 300 808 461 751 020 85 27 384 496 480 480 400 400 189 360 28 577
40 12 4 56 6 1 51 59 9 2 8 2 22 76 24 3 1 105 4 4 9 3 1 13 3 1 5
4 1 1 7
5 5 1 1 1
1
0 0 017 497 032 74 620 642 171 965 778 085 920 680 206 891 695 238 089 735 757 561 561 741 018 069 828 847 212 23 082 300 300 884 553 168 605
200 200 852 852 715 715 128 362 23 513
Folytatása a 10. oldalon.
Ceglédberceli HÍRADÓ
10. oldal
2007. április 6.
2006. évi KIADÁSOK – Folytatás a 9. oldalról.
Szakfeladat
Jogcím
Rendszeres szociális pénzbeli ellátások
Munkáltatót terhelõ járulék Pénzeszköz átadás, támogatás Összesen: Pénzeszköz átadás, támogatás Összesen: Pénzeszköz átadás, támogatás Összesen: Pénzeszköz átadás, támogatás Összesen: Pénzeszköz átadás, támogatás Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Beruházás Felújítás, beruházás értékébe be nem számítandó ÁFA Összesen: Dologi Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Felújítás Összesen: Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Összesen:
Rendszeres gyermekvéd. pénzbeni ellátás Munkanélküli ellátások Eseti pénzbeli szociális ellátás Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátás Szennyvízelvezetés és kezelés
Települési hulladékok kezelése Mûvelõdési házak tevékenysége
Közmûvelõdési könyvtár
ÖSSZESEN:
E 1 1 4 4
2 2 2 2 11 3 5
99 472 571 807 807 282 282 260 260 214 214 346 631 368
20 11 11 3 1 2 106 113
345 578 578 770 186 100 443 499 994 318 304 1 616
623 702
M 1 8 9 7 7 3 3 3 3 2 2 11 3 5
20 11 11 3 1 2 133 141
1
T 027 158 185 502 502 150 150 125 125 214 214 346 631 368 500
813 381 194 710 710 598 598 427 427 074 074 810 419 300 213 620
100 945 578 578 770 186 140 972 068 994 318 344 656
242 604 621 621 953 205 436 733 327 999 320 617 936
848 069
7 8 7 7 3 3 2 2 2 2 9 3 6 1
21 12 12 3 1 5 67 78
1
749 998
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet II. sz. melléklete 2006. ÉVI KIADÁSI FÕÖSSZESÍTÕ (adatok ezer forintban) (E: Eredeti elõirányzat; M: Módosított elõirányzat; T: Teljesítés)
Jogcím
E
Személyi juttatás Munkáltatót terhelõ járulék Dologi Pénzeszköz átadás, támogatás Általános tartalék Céltartalék Felújítás Beruházás Felújítás, beruházás értékébe be nem számítható ÁFA
231 70 102 27 10 62 106 12
253 336 332 526 987 825 443 000
ÖSSZESEN:
623 702
M 242 74 113 40 4 19 202 149
T 692 706 288 819 553 440 530 735 306
848 069
234 73 119 32
480 768 582 849
138 881 150 014 424 749 998
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
11. oldal
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet III/a sz. melléklete
2006. ÉVI EGYSZERÛSÍTETT ÖSSZEVONT MÉRLEG (adatok ezer forintban) Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
ESZKÖZÖK
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II.Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba,vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
1662953 2824 1659103
1662953 2824 1659103
1959301 1000 1957131
1959301 1000 1957131
1026
1026
1170
1170
0 160145 1812 25937 99230 20013
0 160145 1812 25937 99230 20013
0 120155 1814 30498 64000 8477
0 120155 1814 30498 64000 8477
13153 1823098
13153 1823098
15366 2079456
15366 2079456
Auditálási eltérések (±)
Auditálási eltérések (±)
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet III/a sz. melléklete
2006. ÉVI EGYSZERÛSÍTETT ÖSSZEVONT MÉRLEG (adatok ezer forintban) ESZKÖZÖK
D) SAJÁT TÕKE I. Induló tõke II. Tõkeváltozások III. Értékelési tartalék E) TARTALÉKOK I. Költségvetési tartalékok II. Vállalkozási tartalékok F) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN:
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1709920 47056 1662864 0 13364 13364 0 99814
1709920 47056 1662864 0 13364 13364 0 99814
1907608 47056 1860552 0 4316 4316 0 167532
1907608 47056 1860552 0 4316 4316 0 167532
0
0
4984
4984
80012
80012
143021
143021
19802 1823098
19802 1823098
19527 2079456
19527 2079456
12. oldal
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
8/2006. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet III/b sz. melléklete 2006. ÉVI ÖSSZEVONT PÉNZFORGALMI (adatok ezer forintban) (E: Eredeti elõirányzat; M: Módosított elõirányzat; T: Teljesítés) Sorsz.
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40
Megnevezés
Személyi juttatások Munkaadókat terhelõ járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások Államháztartáson kívülre végleges mûködési péneszközátadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+....+12) Hosszú lejáratú hitelek Rövid lejáratú hitelek Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (14+...-17) Pénzforgalmi kiadások (13+18) Pénzforgalom nélküli kiadások Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások Kiadások összesen (19+...-22) Intézményi mûködési bevételek Önkormányzatok sajátos mûködési bevétele Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszköz átvételek Felhalmozási és tõke jellegû bevételek 28-ból: Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszköz átvét. Támogatások, kiegészítések 32-bõl: Önkormányzatok költségvetési támogatása Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen: (24-...+28-30-31+32-34+35) Hosszú lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
E
JELENTÉS M
T
231253 70336 102332
242692 74706 113288
234481 73768 119556
14282
27575
24670
8295 0 106443 12000
8295 0 202530 150041
6709 0 139139 150180
0
0
835
4949 0 0 549890 0 0 0 0 0 549890 73812 – – 623702 74808 202960
4949 0 0 824076 0 0 0 0 0 824076 23993 – – 848069 74808 202051
660 0 0 749998 0 0 0 0 0 749998 0 0 2213 755211 75812 202437
9750 0 4500 0 0 4000 267331 267331 0 0
22109 2737 4500 0 102527 48948 316672 316672 0 0
23568 2770 4805 2013 102667 50914 244112 244112 0 0
563349 0 0 0 60353
774352 0 0 0 60353
707085 0 0 103 33762
Folytatása a 13. oldalon.
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
13. oldal
Folytatás a 12. oldalról.
Sorsz.
41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Megnevezés
E
Finanszírozási bevételek összesen: (37-...+40) Pénzforgalmi bevételek (36-41) Pénzforgalom nélküli bevételek Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek Bevételek összesen (42-...-45) Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36-43-13-20) [költségvetési hiány (-), költségvetési többlet (+)] Finanszírozási mûveletek eredménye (41-18) Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21) Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege (45-22)
M
T
60353 623702 0 – – 623702 -60353
60353 834705 13364 – – 848069 -60353
33865 740950 13364 0 -275 754039 -29549
60353
60353
33865
– –
– –
0 -2488
8/2007. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet III/c sz. melléklete
Sorszám
2006. ÉVI EGYSZERÛSÍTETT PÉNZMARADVÁNY KIMUTATÁS
1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
10. 11.
12. 13.
Megnevezés
Záró pénzkészlet Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záróegyenlege (±) Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (-) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (-) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1±2-3-4) Finanszírozásból származó korrekciók (±) Pénzmaradványt terhelõ elvonások (±) A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±) Módosított pénzmaradvány (5±6±7±8±9) A 10. sorból – Az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány – Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány – Szabad pénzmaradvány
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
(adatok ezer forintban)
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
20013
20013
8477
8477
-6649
-6649
-4161
-4161
0
0
0
0
0
0
0
0
13364
13364
4316
4316
-882
-882
-848
-848
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
12482
12482
3468
3468
0
0
0
0
0 12482
0 12482
0 3468
0 3468
Ceglédberceli HÍRADÓ
14. oldal
2007. április 6.
8/2006. (IV.06.) sz. Ök. Rendelet IV. sz. melléklete
CEGLÉDBERCEL ÖNKORMÁNYZAT VAGYONMÉRLEGE 2006. DECEMBER 31-ÉN (adatok ezer forintban) Sorsz. Megnevezés
ESZKÖZÖK I. Immateriális javak összesen II. Tárgyi eszközök összesen III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre átadott, vagyonk. átvett eszközök IV/a. Üzem. átadott, vagyonk. átvett eszk. értékhely. A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN I. Készletek összesen II. Követelések összesen III. Értékpapírok összesen IV. Pénzeszközök összesen V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (A+B) FORRÁSOK D) SAJÁT TÕKE ÖSSZESEN I. Költségvetési tartalék összesen II. Vállalkozási tartalék összesen E) TARTALÉK ÖSSZESEN (I+II) I. Hosszú lejáratú kötelezettség II. Rövid lejáratú kötelezettség III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (I+II+III) FORRÁSOK (D+E+F)
Nyitó
Záró
37 987
38 352
2 824 1 659 103 1 026
1 000 1 957 131 1 170
1 662 1 25 99 20 13 160 1 823
1 959 1 30 64 8 15 120 2 079
953 812 937 230 013 153 145 098
1 709 920 13 364 13 364 80 19 99 1 823
012 802 814 098
301 814 498 000 477 366 155 456
1 907 608 4 316 4 4 143 19 167 2 079
316 984 021 527 532 456
Mozgássérültek Önálló Egyesülete A Római Szerzõdés aláírásával 1957. március 25-én létrejött az Európai Unióba tartozó országok családja. Ma, fél évszázad elteltével, még jobban összetartozunk. Noha másmás anyanyelvet beszélünk és eltérõ kulturális örökséggel, illetve hagyományokkal rendelkezünk, egységbe kovácsolnak közös értékeink: a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság, az emberi jogok tisztelete. Emlékezzen meg Ön is az EU 50. születésnapjáról és vegyen részt játékunkban! Küldje el a helyes választ az alábbi kérdésekre a EUROPE DIRECT PEST MEGYEI EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT részére (1052 Budapest, Városház u. 7.; e-mail:
[email protected]). – Hány ország írta alá a Római Szerzõdést? – Hány tagországa van jelenleg az Európai Uniónak? – Mióta tagja Magyarország az Európai Uniónak? AZ ELSÕ 50, HELYES MEGFEJTÉST BEKÜLDÕNEK AJÁNDÉKCSOMAGOT ADUNK. Ez a játék 50 településen jelenik meg Pest megyében.
2007. évi nyitvatartási idõnk: Hétfõ: 9-15-ig; Kedd: 8-15-ig; Szerda: nincs (kiszállás); Csütörtök: 8-15-ig; Péntek: nincs (kiszállás).
2007-ben Berekfürdõre három turnus indul: – 2007. június 16-tõl június 25-ig; – 2007. augusztus 18-tól augusztus 27-ig; – 2007. szeptember 1-tõl szeptember 10-ig.
1-1 napos kirándulások is szervezõdnek 2007-re: – 2007. május 5., Ópusztaszer; – 2007. május 26., Kiskunmajsa; – 2007. június eleje, vidámparki vidámságok gyermekekkel; – 2007. július 21., Soltvadkert (Büdös-tó); – 2007. augusztus 4., Eger; – 2007. szeptember 29., Visegrád-Nagymaros; – 2007. október 20-án Gyöngyös-Mátrafüred-Parád. Egészségmegõrzõ üdültetésre fordítjuk az adó 1%-át. Felajánlást ezen az adószámon lehet az egyesület részére elküldeni: 19172952-1-13. A 10 napos gyógyüdülés szállás+kétszeri étkezés étteremben + idegenforgalmi adó 1 fõ részére: 29.000 Ft. Jelentkezés üdülés elõtt 1 hónappal: 06/53-311-854. Décsi Sándorné, Farkas Béla. Tisztelettel: Vezetõség
2007. április 6.
Ceglédberceli HÍRADÓ
15. oldal
ÓVODAI HÍREK Napsugaras délután az óvodában „Dínomdánom, vigalom – Nincs a táncra tilalom! Takarodjon el a tél – Örvendezzen, aki él!” Már csak az ablakokat díszítõ hópelyhek és hóemberek emlékeztetnek a szinte „nem is volt” télre, a pici óvodások mégsem hagyhatják ki ennek az évszaknak a búcsúztatását, a farsangi mulatságot. Micimackók, sokszínû szivárványok, kicsike cseppek, csiga-bigák, katicák, nagyvirágú napraforgók színes kavalkádja népesítette be február 17-én az óvoda épületét. A gondos elõkészítõ munka eredményeképpen szépen, ízlésesen feldíszített épület, izgalmas programok várták az ovisokat és a szülõket. A gyerekek hamarosan játékba lendültek, s én egy „parányi szivárvány” meghívott vendégeként az õ csoportjuk buliján vettem részt. A sok kis „hétszínû csoda” táncolt, játszott, lufifújó és székfoglaló versenyen küzdött elszántan, elõször kicsit megilletõdve, majd mind jobban belemelegedve, felszabadultan, vidáman. A program szerint a csoportok külön-külön mûsorral készültek, amit az érdeklõdõknek a tornateremben mutattak be, majd egy bábelõadás fokozta a hangulatot. A sokszínû forgatagot és a jelmezeket nézve eszembe jutott, hogy milyen érdemes lett volna egy „legszebb jelmezes” óvó néni versenyt rendezni, hiszen egyik szebb és ötletesebb volt, mint a másik! A szülõk által felajánlott finom sütemények tették „édesebbé” és a tombola zárta ezt a vidám napot, amit csak a vezetõ óvó néni betegsége és hiánya árnyékolt be. (Ezúton is jó egészséget kívánunk neki!) Az ovisok kérik, ne feledje senki: „Ám jövõre farsang farkán újra összeülünk tarkán, jelmezt öltünk, tréfás maszkot, Bolond vagy, ha elszalasztod!” Reményeink szerint jövõre már nem kell külön-külön ünnepelni a csoportoknak, mert az elkészült és várva várt új Mûvelõdési Házban tartják ismét, a hagyományaik szerint közösen az ünnepséget! Menyhártné Szabó Ibolya
FELHÍVÁS ÓVODAI JELENTKEZÉSRE! 2007. május 2-4-ig (szerda, csütörtök, péntek) naponta 8-16 óráig a Pesti u. 103. sz. alatti épületben óvodai beíratás lesz. Felvételre a 2008. május 31-ig 3. életévüket betöltõ gyerekeket várjuk, akiknek fogadása 2007. szeptember 1-tõl folyamatosan történik. A Közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi törvény alapján a gyermek 5. életévének betöltésétõl kezdve óvodai nevelésben Óvodavezetés köteles részt venni.
Környezetvédelem a Curie versenyen Az idén egy januári szombaton három kisgyerek biztosan nem alhatott sokáig Ceglédbercelen, hiszen már 8 óra után indulni kellett Szolnokra. Több feladatlap sikeres kitöltése, sok kutatómunka elõzte meg a területi döntõbe jutást. Izgalom, készülõdés... Némi keresgélés után már a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntõjének helyt adó II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába érkeztünk, ahol már 8. alkalommal rendezték meg ezt a színvonalas versenyt. A területi vezetõ, Lévainé Polgár Ilona A. Einstein szavaival kezdte a megnyitó ünnepséget: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak kíváncsi.” Ezután a gyerekek elvonultak egy külön terembe, ahol a feladat-megoldásokkal és a kísérletek elvégzésével bizonyították felkészültségüket. A kísérõ pedagógusokat és a szülõket hasznos programmal lepték meg a szervezõk. Elõadást hallhattunk a környezetvédelmi oktatás fontosságáról, majd egy tankönyvbemutatón vehettünk részt. Számomra érdekes volt hallani a „szülõi oldal” véleményét a témáról, a környezetvédelem oktatásának tapasztalatairól. Nemsokára a gyerekek finom tízórai és üdítõ elfogyasztása után izgatottan várták az eredményhirdetést. Mindenki ajándékkal és oklevéllel (még a pedagógusok is!) mehettek haza, a zsûri értékelésében kihangsú-
lyozta a környezetvédelem fontosságát, s azt, hogy nagy eredmény volt az is, aki már ide eljutott, ha most nem is jutott az elsõ három közé. A mieink – a 4.b osztály csapata: Pataki Vivien, Détári Dorina és Gerencsér Bianka 10. helyezést ért el. Stílszerûen egyik ajándékuk a következõ volt: Kuka Manó – Mese a szelektív hulladékgyûjtésrõl. Ma egyik legaktuálisabb feladatunk a környezetvédelem. Az oktatásban is központi helyen kell foglalkozni a témával, valamilyen formában, szinte minden tantárgy keretén belül. Nagyon hasznos volt az iskolában megrendezett kiállítás és az oktató CD-k megtekintése. Ezek nagy lendületet adtak a gyerekeknek a további szelektív gyûjtéshez, hiszen láthatták ennek a gyakorlati hasznát, értelmét: azt a sok felhasználási módot, elkészített tárgyat, amelyek az általuk hozott palackokból, kupakokból, dobozokból készülnek. Remélhetõleg ezek a rendezvények, gyûjtések is hozzájárulnak ahhoz, hogy az utcákon, erdõkben egyre kevesebb lesz a kidobott, eldobott szemét, hulladék! Továbbá haszon az is, ha Einstein szavai alapján a mi diákjaink is kíváncsi, érdeklõdõ, környezetet védõ és szeretõ felnõttekké válnak! Menyhártné Szabó Ibolya
Ceglédberceli HÍRADÓ
16. oldal
2007. április 6.
EÖTVÖS HÍREK BEIRATKOZÁS Az I. osztályosok beiratkozása 2007-ben a következõ idõpontban lesz: 2007. április 12-13-án 08.00-18.00 óráig. Helye: Eötvös József Általános Iskola és Zeneiskola, Pesti u. 160., az emeleten az iskolatitkári szoba. Kérjük a Kedves Szülõket, hogy hozzák magukkal személyi igazolványukat, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és TB-igazolványát, valamint 1 db fekete-fehér fényképet a diákigazolványhoz. Kérjük jelezzék, hogy a következõ tanévben kér-e a gyermek napközit vagy tanulószobát, és igénybe kívánja-e venni a zeneiskolai elõképzõt. Iskolavezetés Március 2-án kistérségi német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyen vettek részt tanulóink Vecsésen. – Vers kategóriában 5-6. osztályosok között I. Dobó Eliza 6.a, felkészítõ: Palotai Lászlóné; 3-4. osztályosok között I. Nagy Dóra 3.b, felkészítõ: Palotai Lászlóné; 1-2. osztályosok között III. Surányi Kitti 2.a, felkészítõ: Molnár Lászlóné. – Próza kategóriában 5-6. osztályosok között II. Honti Vivien, felkészítõ: Palotai Lászlóné. A térségi versenyrõl a megyei versenyre 3 tanulónk jutott tovább. A megyei
versenyt április 4-én rendezték meg Szigetújfalun. Gratulálunk nekik és további sikeres szereplést kívánunk. Március 12-13-án nyílt napokat tartottunk az iskolában. Azok a szülõk látogattak el erre a napra, akik õsszel iskolába szeretnék íratni gyermeküket. Március 14-én reggel 8 órakor az 1848-as szabadságharcról emlékeztünk meg. A mûsort a 7.a és a 7.b osztály készítette az énekkarral közösen. Felkészítõk Simonné Szeleczki Ildikó, Petróné Bori Zsuzsanna és Szuda Szilvia tanárnõk. A mûsor után az iskolai versenyek helyezettjei vehették át a könyv-
SZPCDSE HÍREK MEGHÍVÓ a Szabó Pál Emléktornára Tisztelt Ceglédberceli Lakosok (Gyerekek, Fiatalok és „Idõsek”)! Ismét elmúlt egy év. Méltó tisztelettel szeretnénk adózni 2007. április 27-én 9.00 órai kezdettel a Dózsa György úti Parkban, az 1997-ben elhunyt testnevelõ tanárunk tiszteletére, a hetedik alkalommal megrendezésre kerülõ Emléktornán, amelyre tisztelettel meghívjuk Önöket. Az Emléktornát a Szabó Pál Ceglédberceli Diáksport Egyesület rendezi, amelyet támogat az APPELLES EGYESÜLET, az Eötvös József Általános Iskola és Zeneiskola vezetése, az Iskolai Szülõi Munkaközösség és a Ceglédberceli Önkormányzat. Az elhunyt sportember, testnevelõ tanár tiszteletére megrendezésre kerülõ VII. Emléktornára a kistérségi iskolák tanulóit is meghívtuk, hogy ezzel a torna színvonalasabbá és színesebbé váljon, és
méltóképpen adózzunk a sportot és gyerekeket szeretõ kiváló ember emlékének. A VII. Emléktorna legyen valamennyi ceglédberceli és meghívást elfogadó iskolák tanulói számára egy emlékezetes nap. Kérjük, minél többen és több versenyszámban vegyenek részt annak megfelelõen, ahogy koruk és a szabadidejük azt megengedi (kicsik és nagyok, fiatalok és idõsek). A VII. Emléktornán való megjelenés és azon való versenyzés legyen tisztelet egy olyan, már közülünk eltávozott ember elõtt, aki a szabadidejét sem kímélve azon fáradozott, hogy egészséges, küzdeni tudó, versenyzõ és becsületes tanulókat engedjen útjukra az általános iskolák közötti versenyekre, és az iskolát elhagyva az „élet”-re is. Kedves Szülõk és Nagyszülõk! Kérjük, kísérjék el a gyerekeket és az
jutalmakat és az okleveleket. Március 15-én a 48-as emlékhelyen ismét megemlékeztünk az áldozatokról. Az iskolai mûsor színvonalát tovább emelte a Dózsa György Mûvelõdési Ház énekkarának közremûködése. Március 26-án került sor a megyei német verseny szóbeli fordulójára. Három írásbeli forduló után azok a tanulók jutottak a szóbelire, akik az írásbelin 170 pont felett teljesítettek. – Végeredmények: 5. osztály: I. Fehér Virág, II. Fecske Zoltán. 6. osztály: III. Mojzes Zsófia. Mindhárom tanuló felkészítõje Simonné Szeleczki Ildikó. 8. osztály: VI. Schmidt Zoltán, felkészítõje: Czinege Józsefné. Szép eredményt ért el még Hohl Stefánia és Kiss Fanny 6.b osztályos tanuló. A szóbeli forduló 3 részbõl állt: egy memoriter, nyelvvizsga témakör kifejtése és egy szituációs játék. Gratulálunk nekik és felkészítõiknek! Tavaszi szünet április 5-tõl április 10-ig tart. Elsõ tanítási nap április 11-én, szerdán lesz! Czinege Józsefné igazgató unokákat. Buzdítsák õket a minél jobb eredmény elérésére, és együtt tegyük emlékezetessé a hetedik alkalommal megrendezésre kerülõ tornát. Az általános iskola tanulói számára a versenyszámok külön kerülnek megrendezésre a felnõtt versenyektõl. A döntõben az elsõ három helyezést elérõ versenyzõ részesül éremdíjazásban. A csapatversenyen az elsõ helyen végzett csapat kupával kerül díjazásra. A kiírt versenyszámok csak akkor kerülnek lebonyolításra, ha az egyéni nevezések elérik az 5 fõt, illetve csapatok esetén a „kötelezõen elõírt létszámot” tudják indítani a versenyzõk. A várható versenyszámok: 60 m síkfutás (fiú-lány) alsó tagozat; 100 m síkfutás (fiú-lány) felsõ tagozat; 1000 m síkfutás (fiú-lány) felsõ tagozat; Kislabdahajítás (fiú-lány) felsõ tagozat; Folytatása a 17. oldalon.
2007. április 6.
Ceglédberceli HÍRADÓ
Folytatás a 16. oldalról.
Kérem, aki az Emléktorna lebonyolításában segíteni szeretne, vagy szponzorálást tud vállalni, keressen meg bennünket személyesen vagy telefonon: Héregi Mihály (Ceglédbercel, Somogyi Béla u. 2., Tel.: 378-290); Gér Sándorné Gázer Rozália (Ceglédbercel, Pesti út, Tel.: 378-735); Gasparek Tibor (Ceglédbercel, Kossuth Lajos u. 15., Tel.: 378-426). Segítõkész együttmûködésüket és a tornán való részvételüket elõre is megköszönjük.
Súlylökés (fiú-lány) felsõ tagozat, felnõtt korosztály; Kerékpár ügyességi verseny; 7 méteres rúgó verseny. Az alsó tagozatosok részére ügyességi versenyszámok kerülnek megrendezésre. Csapatjátékok: Kispályás labdarúgás (max. 10 fõvel a helyszínen lehet nevezni), „felnõtt csapatok” jelentkezését is várjuk; Kosárlabda mérkõzés a lányok részére; Kötélhúzás (fiú-lány) alsó-felsõ tagozat, felnõtt korosztály (min. 5 fõ/ csapat).
Tisztelt Ceglédberceliek, Anyukák, Apukák és Nagyszülõk!
17. oldal Tudjuk, hogy a torna pénteken kerül megrendezésre, de bízunk az Önök megértésben, és reméljük, hogy minél többen tisztelik meg személyes jelenlétükkel és aktív közremûködésükkel a 7. alkalommal megrendezésre kerülõ Szabó Pál Emléktornát. Az Emléktorna az elhunyt özvegyének és családjának hozzájárulásával kerül megrendezésre. Az Emléktorna védnöke Török József polgármester úr. Ceglédbercel, 2007. március 26.
Gér Sándorné SzPCDSE titkár sk.
Héregi Mihály SzPCDSE elnök sk.
Gasparek Tibor SzPCDSE elnökhelyettes sk.
Várhegyiné Lebanov Edit Szülõi Munkaközösség elnöke sk.
Czinege Józsefné igazgató sk.
Török József polgármester sk.
A CKSE sporthírei Tisztelt Ceglédberceli Lakosok! Tájékoztatom Önöket, hogy egyesületünk 2006. évben mûködése során az alábbi célokat valósította meg, illetve tevékenysége az alábbiak alapján alakult. Az egyesület mûködéséhez szükséges anyagi fedezet nagyobb részét, összesen 1,1 millió forintot, a Ceglédberceli Önkormányzat biztosította számunkra. A Pest Megyei Önkormányzat által kiírt pályázat útján további 150.000 forintot nyertünk el, a Ceglédberceli Ifjúsági Vándorkupa megrendezéséért. Az NCA (Nemzeti Civil Alap) pályázatán 2005. évi II. fordulós mûködési támogatásként 300.000 forintot nyertünk, mely összeg 2006. évben lett felhasználva, figyelemmel arra, hogy egyesületünknek tartozása 2005. évben nem volt. Az egyesület tagsága 61.000 forint tagdíjbefizetéssel, a mérkõzések nézõi 46.000 forinttal gyarapították egyesületünk bevételét. Mûködésünk, illetve a versenysport rendezvényeink lebonyolítása során Bírói költségként : 340.000 Ft kiadást Szállítási díjként : 250.000 Ft kiadást Utazási költségként : 230.000 Ft kiadást Közüzemi befizetésként : 72.000 Ft kiadást Egyéb költségként : 580.000 Ft kiadást kellett kiegyenlítenünk. Az önkormányzat tulajdonában lévõ, de általunk használt öltözõépület villamos hálózatának felújítására és korszerûsítésére további 120.000 forintot költött egyesületünk. A több éve elhanyagolt öltözõ belsõ festése további 70.000 forintot emésztett fel, amely fõként anyagköltségként jelentkezik, tekintettel arra, hogy a munkálatokat „társadalmi munkában” végeztük. Az egyesület elmúlt évi pénzügyi helyzetét megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy az öltözõépület részleges felújítása nagy megterhelést jelentett, de a biztonságos, kulturált öltözési és tisztálkodási lehetõség biztosítása ezt a beruházást feltétlenül megkövetelte. Az anyagi forrásaink továbbra is szûkösek, az elhasznált sporteszközök, sportfelszerelések kicserélésére (nadrágok, mezek, törölközõ, sportszár) nem elegendõ, edzéseken továbbra is mindenki a saját szerelésében vesz részt, mert az egyesületnek már nincs szerelése. Figyelemmel arra,
hogy egyesületünk céljainak megvalósítására a továbbiakban az eddigieknél nagyobb összegû bevételre van szüksége, de a jelenlegi támogatók financiális nehézségei ennél jelentõsebb mértékû támogatást nem tesznek lehetõvé, a magántõke bevonására van szükség. Az ilyen erõforrások kiaknázása érdekében egyesületünk részletes és jól elõkészített programot indít 2007. évben. Sajnos azonban a magántõke (szponzori pénzek) bevonása nehézkes, tekintettel hazánk gazdasági helyzetére. Bízunk azonban abban, hogy az egyesület fejlõdése, illetve céljainak megvalósítása érdekében képesek leszünk kellõ mértékû anyagi támogatást megnyerni. Az egyesület tömegsport rendezvények megszervezésének és lebonyolításának feladatát is ellátta. Megrendezésre került 2006.06.14-én az iskolai sportnap, mely napon az iskola közel 300 tanulóját láttuk vendégül és biztosítottuk számukra a sportolás örömét. Megrendezésre került a Pünkösd Kupa, a már hagyományosnak mondható Gimesi János Emléktorna, illetve az augusztus 20-i rendezvénysorozat keretében a Szent István Kupa. Az egyesület tömegsport rendezvényeit eddig kifejezetten a labdarúgás területére szorította, de lehetõséget kíván biztosítani minden sportot szeretõ és sportolni vágyó faluban lakó személy számára, hogy szabadidejét hasznos és egészséges módon töltse, hogy sportoljon. Egyesületünk több éve baráti kapcsolat ápol egy erdélyi kis faluval, Magyarkapussal, ahol a nyár folyamán vendégszerepeltünk is. Ezt követõen mi vendégeltük meg õket 2006. 08.20-án Ceglédbercelen, melynek keretében egy labdarúgó mérkõzésre került sor, valamint az ünnepnap rendezvényein vehettek részt. Egyesületünk tagsága szeretné, ha a két falu között „testvérvárosi” kapcsolat jönne létre, melyet a megfelelõ fórumon kezdeményeztünk is. Az egyesület kizárólag labdarúgó szakosztállyal mûködik és a Monor-Cegléd körzeti bajnokságba nevezett be a 20062007. szezonban serdülõ, ifjúsági és felnõtt csapattal. Az igazolt versenyzõk száma jelenleg 46, ebbõl nem ceglédberceli lakos 9 fõ. Az egyesület 75 mérkõzést bonyolított le az elmúlt egy évben, a három csapat közremûködésével. A felnõtt csapat 2005-2006. évi szezont a nyolcadik helyezéssel zárta, az ifjúsági csapat pedig a hatodik helyen végzett. Amire büszkék vagyunk, az a serdülõcsapat szereplése. A serdülõ korosztályos csapat az elsõ helyen végzett az õszi Folytatása a 18. oldalon.
18. oldal
Ceglédberceli HÍRADÓ
2007. április 6.
A CKSE sporthírei... Folytatás a 17. oldalról.
forduló végén, maguk mögé utasítva olyan „nagy” csapatokat, mint Üllõ, Pilis vagy Abony. Gyõzelmük azért is nagy eredmény, mert csupán a nyár folyamán készültek együtt, és közel 10 év elteltével nevezhetett Ceglédbercel ismét serdülõ csapatot. Bízunk abban, hogy a serdülõ csapat továbbra is megtartja elsõ pozícióját és öregbíti egyesületünk hírnevét. Terveink szerint a 2007-2008. évi szezonban egy gyermekcsapat szerepeltetését is beindítjuk, melynek elõkészületeit már korábban elkezdtük. Az egyesület számára fontos, hogy a faluban élõ gyermekek számára sportolási lehetõséget biztosítson, ezzel elõsegítse testi-lelki gyarapodásukat. Hiszünk abban, hogy a sportolás, és így a labdarúgás is, elõmozdítja a gyermekek szocializációját, óvja egészségüket, és személyiségük aktív formálója is egyben. A hazánkban tapasztaltható gazdasági recesszió nem teszi lehetõvé az egyesület fejlõdését, mûködésének kiszélesítését. Az önkormányzatot érintõ megszorító intézkedések hozzánk is begyûrûztek. Jelenlegi anyagi helyeztünk alapján az egyesület vezetõsége nem látja biztosítottnak a következõ szezonban történõ szereplés lehetõségét, anyagi források hiányában. Kérünk ezért minden ceglédberceli lakost, aki az egyesület fennmaradásért tenni kíván, hogy lehetõségeihez mérten támogasson minket, a Ceglédberceli Községi Sport Egyesület fennmaradása érdekében. Köszönettel tartozik egyesületünk az önkormányzat hathatós segítségéért, a terület rendszeres nyírásáért, az összeomlóban lévõ kapu mögötti labdafogó háló kitámasztásáért, a nyári locsolás költségeinek átvállalásáért, a szertáros személyének biztosításáért és az egyes rendezvények lebonyolításában nyújtott áldozatvállalásáért. Külön köszönettel tartozunk a ceglédberceli mûvelõdési ház vezetõjének, aki több alkalommal is biztosította számunkra az egyes rendezvények lebonyolításakor a hangtechnikai berendezést, illetve a vendéglátáshoz szükséges asztalokat és székeket. Az egyesület tagsága nevében köszönettel tartozom mindenkinek a segítségéért, aki közremûködött az egyesület mûködésében, valamint valamennyi szurkolónak a csapatok biztatásáért. Sporttársi üdvözlettel: Schönléber Zoltán CKSE elnök
MEGÉRKEZTEK AZ ÚJ ELEKTROMOS ROBOGÓK!
Sellõ
nagyteljesítményû elektromos robogó Maximális: – teljesítmény: 1200W – teherbírás: 150-180 kg – sebesség: 40 km/h – hatótáv: 40-60 km Ára: PC-003: 199.000 Ft PC-007: 219.000 Ft
Sellõ nagyteherbírású elektromos kerékpár Ára: 108 ezer helyett 99.000 Ft
Lofty elektromos kerékpár, nálunk a legolcsóbb! Kétféle méretben, ára: 85 ezer helyett 75.900 Ft
Sellõ
robogó jellegû kerékpár; sebesség: 25-40 km/h! Legújabb típus ára: 135.000 Ft
VALAMENNYI TÍPUS ÚJ GENERÁCIÓS NAGYNYOMATÉKÚ MOTORRAL! Most az akku akciós ára a SELLÕ-höz 6.900 helyett 5.900 Ft/ db, és a szerelés ingyenes! Minõségi szervizelt JAPÁN robogók 8-15.000 Ft árengedménnyel! Teljes körû alkatrész biztosítás és szerviz - FONTOS ez ÖNNEK? Vásárolni hitelre, akár készpénz befizetés nélkül is lehet! Bõvebb információ: ROBOGÓ 3K KFT., Ceglédbercel Jókai út 12. Tel.: 53/378-278; www.robogo3k.hu
Táp-terménybolt
Eladó!
Megrendelhetõ: Napos: csibe, pulyka; Elõnevelt: csibe, pulyka, kacsa; Vágnivaló baromfi Folyamatos tyúkvásár! Kapható: vetõburgonya, hagyma, vetõmagok nagy választékban, mûtrágya stb. Továbbá: Purina tápok, koncentrátumok, szemes takarmányok, keverékek, darák, ízesítõk, takarmánykiegészítõk, kutya-macska tápok és konzervek.
Palánták, mindenféle, tápkockás árvácska, évelõ törpe szegfû, tápkockás saláta palánta, elõhajtatott szamóca palánta Ceglédbercelen a 40-es út mellett, a busznál: 8-12-ig és 14 órától: Radnóti M. u. 23. Tel.: 06-30/550-8845, 06-30/313-6535 Darányiék
Házhoz szállítás, táp rendelés felvételét szerdáig 06-20/4190-684. Baromfi rendelés személyesen, elõleg fizetéssel!
Ceglédbercel, Vasút u. 18./b
KONYHABÚTOR megkímélt állapotban olcsón eladó! Érd.: 53/378-398 S z a k d o l g o z a t o k , diplomamunkák, régi könyvek á t k ö t é s e ! Cím: Bátyai Lajos, 2730 Albertirsa, Gorkij u. 30. Tel.: 0 6 - 3 0 / 4 6 3 - 5 2 3 5
Ceglédberceli HÍRADÓ Ceglédbercel Község Önkormányzatának lapja.
A Bau-Trans 2000 Kft. ceglédberceli telepe folyamatosan megújuló akcióival várja kedves vásárlóit. Az alapba való készbetontól a kéménypillérig mindent egy helyen, helyben!
Felelõs kiadó: Apáti Bt., Cegléd, Kazinczy u. 44. Fõszerkesztõ: Dr. Nagy Lajos jegyzõ Nyomdai munka:
2700 Cegléd, Csatorna u. 8. Tel.: 53/313-565, 06-30/9633-487