2006. szeptember Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedévi lapja

Vagyunk ...

59 2006. szeptember

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedévi lapja

1956 A szabadság szele akkor újraéledt, Mégis veszni hagyták ezt a népet. S a világ mélységesen hallgatott,

Míg sokezernyi magyar vére folyt És lánctalpak dübörgése mellett, Szólt a lélekharang, egyre szólt… (BOÁ)

A tartalomból Ma gyar ’56 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4. Bartis Fe renc emlé keze te . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8. A gyurcsányi „kon cepció”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9. Alá írásgyűjtés az autonómiá ért . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14. Szász István Tas ”módszerta ni levele” . . . . . . . . . . . . . . . . 15. A rettenet kora . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20. Levél Ausztrá liából. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30.

Akarjuk a közjót! . . . . . . . . Az EKOSZ története III. . . . . Szobortörténet… . . . . . . . . Csángók…. . . . . . . . . . . . Könyvbemu tatók…. . . . . . . Vi gyázó tornyok . . . . . . . . Tamási Áronra emlékezünk… .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

31. 34. 36. 38. 47. 51. 52.

2

Híreink

A vecsési Orbán BaA gyászos emlékű 2004. december 5-e lázs Erdélyi Kör tíz arra indította a Kör tagjait, hogy emlékművet állítsanak a nemzeti lelkiis meret felébéve resztésére. Felál lításának fájdal mas történe1996 nyarán ala- tét már is meri a kedves Olvasó, de azt is tudkult meg a vecsési ja, hogy végül is áll a Megmaradás Em lékOrbán Balázs Erdélyi műve. Közadakozásból készült el a me menKör. A kör a röpke tó és már több határon túli csoport, kül döttidő alatt szerteágazó tevékenységet folyta- ség érez te lelki szükségét annak, hogy kotott és mára a város egyik legmarkánsabb ci- szorút helyezzen el a talapza tán, és fejet vil egyesülete lett. A ma gyar kultúra és ha- hajtson az ezeréves nem zet előtt. gyomány ápolásában vállalt szolgálatukkal Az idén július 22-én innen indult útjára ők tették a legtöbbet a magyarságért. az a kilencfős motoros csoport, amely végig A tíz esztendő alatt közel hetven előadást motoroz ta a királyi Magyarország hatá rait. szerveztek a ma gyar nemzeti gondolkodás Az Orbán Balázs Erdélyi Kör szeptemjeleseinek részvé telével. A Millennium tisz- ber 22-én, pénte ken tartja jubile umi találkoteletére nagyzene karral, negyven fővel, ere- zóját, ahová ezúton is meghívja az EKOSZ de ti ope raházi kosztümmel bemutatták vezetését és tagszervezetei képviselőit. A Kacsóh Pongrác csodála tos daljátékát, a Já- baráti találkozóra meghívót kap minden konos Vitézt. Az előadást négyszer láthatta a rábban vendégül látott kiválóság. A progvecsési publikum. A nagysikerű darab kö- ramban a vendéglátás és a rövid műsor melvetkeztében kelt életre a korábban országos lett a szórakozásé lesz a főszerep. Reméljük, hírű vecsési amatőr színjátszás, és tagjai há- sok kedves bará tunk eljön és velünk együtt rom kórust alapítottak a magyar kultúra be- fog szóra kozni a Sicullus együttes zenéjére. mutatására. Szalontai János alel nök A kör több jótékonysági műsort rendeAz EKOSZ elnökének a jubiláló vecsési zett az épülő református Napfény Óvoda kőrhöz intézett üdvözlő írását a 35. oldalon megsegítésére. A határon túli ma gyar testvé- közöljük. re inkre is figyelemmel voltunk. Segélyt Izsák - Kopjafaál lítás a Bécsi Béke gyűjtöttünk a dévai Szent Ferenc Alapít400. évfordulóján vány, Böjte Csaba testvér árváinak támogaAz Izsák és Környéke Erdélyi Ma gyatására, va lamint a bánáti árvíz idején, Ótelek rok Egyesülete 2006. június 23-án az településen öt család árvízkárának enyhítéalsócsernátoni Haszmann Pál tanácsai alapsé re. Ha eljön február második szombatja, ak- ján megtervezett és Kecske méti József kor a vecsésiek már tudják, hogy ekkor ren- kunadacsi fafara gó által elkészített em lékde zik meg az erdélyi műsoros, batyus bált. kopjafát állított Izsák főterén. Az emlékkopÖrvendetesen egyre többen jönnek szórakozni, legutóbb, a hetedik bálon már két százan mulattak hajnalig a híres Sicullus együttes fergeteges muzsikájá ra. Az idén májusban nyolcadszor szervezett a Kör kirándulást Erdélybe, melynek központjá ban a csíksomlyói búcsú állt. Ebben az évben először Kárpátal jára is szerveztek körutazást az ot tani ma gyar élet, a történelmi Ung, Bereg, Munkács és Ugocsa vármegyék megismerésé re és a falusi turizmus megtámogatására. Vecsés sváb település, ahol nagyon eredményesen ápolják a német kultúrát és a nemzetiségi hagyomá nyokat. Ez inspirálta a Kör ve zetését, hogy a magyar kultúra jegyé ben megszervezzék és megrendezzék, im már négy alkalommal, a Vecsési Tavaszi Fesztivált. Az egy hetes rendezvénysorozat igyekszik a ma gyar kultúra sokszínűségét felvillantani és kincsesházának gyöngysze meit be mutatni.

EKOSZ-EMTE jafa az I. Bécsi Béke 400. évfordulóján került ünnepélyes felavatásra. Szimbólumrendszere bíztatást kíván adni mindazoknak, akik a sok pogányság közti szorongattatások gyűrűjében is erőt és reménységet kívánnak meríteni Abból, akire e jel is mutat. Ugyanakkor Bocskay István fejedelem urunk szavaival figyelmeztet és hív a helytállásra: „Ha ezt a hazát elveszítjük, nincsen nekünk több ha zánk, sem más az övét nekünk nem adja!” Az emlékkopjafát Kovács István és Szentmiklósi Sándor, az IKEM tagjai leplezték le. Az ünnepsé gen 150 főnyi ünneplő közönség jelent meg, köz tük: Mondok József, Izsák város polgármestere, aki köszöntő beszédet mondott, Dr. Lipcsey Ildikó és Dr. Medvigy Endre, akik Bocskay fejedelem személyét és történelmi művét idézték és méltatták, Font Sándor és Nyitrai András országgyűlési képviselők. A koszorúzá sokat követő ünnepi vacsorán részt vett és köszönetet mondott Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Az ünnepségről képes beszámolóval tudósított másnapi híreiben a Duna TV, cikkek jelentek meg a Petőfi Népe megyei napilapban, a Régió Napló kistérségi havilapban és az Izsáki Hírek hasábjain. Az IKEM további munkájáról A ja nuári éves közgyűlés elfogadott munkaterve nyomán, februárban Dr. Bárth János tartott előadást „Tanyás gazdálkodás az Alföldön és a Székelyföldön” címmel, népes hallgatóság előtt. Márciusban Dr. Medvigy Endre emlékeztette az érdeklődőket „a népi irodalom három elhall gatott csillagá”-ra ( Erdélyi József, Sinka István és Sértő Kálmán), a megelevenítést Dr. Szabó András előadóművész ihletett közreműködése segítette. Az előadást vacsora keretében zajló jó hangulatú baráti beszél getés zárta. Az országos választásokra való tekintettel áprilisban szellemi böjtöt tartot tunk. Májusban pedig dupla adag „csemegével” vígasztaltuk magunkat a kedvünk ellen való eredmények felejtésére: Dr. Iványosi Szabó Tibor ny. levéltáros úr szűkebb hazánk Rákóczi kori múltját festet te elénk: „A Homokhátság részvétele a Rákóczi szabadságharcban” cím mel, majd Dr. Issekutz Sarolta nagy átéléssel előadott bemutatása és bemutatkozása következett „Az erdélyi örmény magyarság története” c. előadásában. A budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Egye sület értékes kiadványaival gazdagította az elnök asszony egyesületünk könyvtá rát is. Folyamatosan kapjuk az örmény egye sület

Szerkesztőbizottság: Dr. Kövesdy Pál főszerkesztő, B. Osvát Ágnes (irodalom és gyermekoldal), Márton Ferenc szerkesztő, Nyéki István technikai szerkesztő Kiadja az EKOSZ elnöksége Alapító főszerkesztő: Orbán László Levelezési cím: Dr. Kövesdy Pál, 7100 Szekszárd, Otthon u. 2., tel./fax:(36)74/417-705 E-mail: [email protected] A kiadásért felel az EKOSZ elnöke ISSN 1416-4698 Kerényi Nyomda KFT. - Szekszárd

Átalvető

Híreink

EKOSZ - EMTE havilapját is, melyet minden érdeklődő szíves figyelmébe ajánlunk. A júliusi megpihenés után pedig augusztusi családi egész napos közös programmal ké szülünk az őszi folyta tásra. Nagy Árpád elnök

Komló A Komlói Erdélyi Kör, fennállásának 15. évfordulójára október 6-án 16 órakor szobrot avat, ill. ad át Komló városának. A tölgyfá ból ké szült, 2 m magas szobor a pécsváradi művész, Szabó László műve. Egy kalotaszegi asszonyt ábrá zol, ölé ben ke nyérrel, címe: Otthonunk-kenyerünk. Ezzel egé szül ki az évek során rendre átadott műtárgyak - kopjafa, harangláb, székelykapu - sora, vele most emberi képben is megfogal mazzuk hitvallásunkat: család, otthon, haza”. Szeretnénk az erdélyi köröket szerte az országból vendégül látni, velük együtt ünnepelni. Dr. Tamás Attila elnök

Szekszárd - Bunyaszekszárd A múlt év decemberi Átalvetőben írtunk a XIX. sz. második felében Tolna megyeiek alapította, az 1970-es években megszünt Temes megyei Bunyaszekszárd falu emléké re állítandó ha ranglábról. A Tóthi János Szekszárd városi önkormányzati képviselő kezdeményezte és véghezvitt gyűjtés eredményeként, adományozott 350.000,- Ft-ból Maros vásárhe lyen megöntöt ték az emlékha rangot, amely az elhalt falú templomának helyén felállított haranglábon ez év augusz tus 14-én, bensőséges ünnepség keretében megszólalt. A harangláb felállítását, az ünnepi megemlékezés megszervezé sét a falu elszármazottai vé gezték - eredményesen - Gergely Já nossal az élen. Szívszorongató volt a több mint 30 év óta elnémúlt harangszó újrakondulása, egy volt magyar falú templomának a helyén. Egy darabocska magyar sors … Márton Ferenc

A Balassi Bálint Intézet irányítja a külföldi magyar intézeteket Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megszünteti a külföldi magyar kulturális intézetek önálló vezetői struktúrá it, és az intézménye ket a Balassi Bálint Intézet irá nyítása alá helyezi. A jövőben az el szakított területek magyarsá ga kultúrájának magyarországi és nemzetközi képviseletéről is ez az intézet fog gondoskodni. Az oktatási és kulturális miniszter ígérete szerint a jelenleg működő 18 külföldi magyar kul turális intézet tovább folytatja tevékenységét, egy sem szűnik meg, viszont új intézmény a már átadás előtt állókon kívül nem léte sül a közeljövőben. Hiller István szerint egyedülálló történelmi vál lalkozás a külföldi kul turális intézeteknek a Balas si Bálint Intézet irányítása alá szervezése, párhuza mosan azzal az új feladattal, hogy a Balassi Intézet koordinálja majd a ha táron túli magyar kultúra magyarországi és külföl di megjelenítését is. Hogy Csíkszeredától Nagyszombatig, Máramarostól Zentáig, sőt még a szórványmagyarság kultúráját is, amelyet hagyományos értelemben, de legalábbis politikai szinten nem szoktak emlegetni, együvé tartozását

2006. szeptember

tudjuk látni, és láttatni - közöl te Hiller István, okta tási és kulturális miniszter. A kul turális tárca vezetője megerősí tette, októberben mindenképpen megnyílik Erdélyben a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet fiókintézményeként a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központ. Megszűnik a határon túli ak kollégiuma A magyar kormány úgy döntött, a Márton Áron Szakkollégiumot beolvasztja a Balassi Bálint Intézetbe. A Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) nemcsak másfélezer kollégiumi ágyat jelent, hanem ugyanannyi ügyet is. A 15 éves múltra visszatekintő, másfélezer határon túli magyar diákot befogadó szakkollégium Budapesten kívül Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendelkezik telephellyel. A MÁSZ-t 1991-ben az zal a céllal ala pították, hogy elhelye zést biz tosítson a Magyarországon tanuló, határon túli magyar hallgatóknak. „A helyzet okoz hatja az ellehe tetlenülést” - nyilatkozta Drescher J. Attila, az intézmény igazgatója. Székelyudvarhely Ez év május 26-án, Tamási Áron ha lálának évfordulóján Székelyudvarhelyen, az író iskola városában, ahol a gimnázium is az ő nevét viseli, nagyarányú em lékünnepet szerveztek. Farkaslakán 27-én avatták a Petőfi Irodalmi Múzeum, a buda pesti Ta mási Áron Alapítvány és a székelyudvarhelyi múzeum által felújított írói szülőházat. 28-án ugyanott a nagy író emlé kére faluünnep volt, ország-világ ünnepe. A székelyudvarhelyi ünnepség ke retében a Tamási Áron Alapítvány Kura tóriuma Virrasztás Tamási Áron Pe dagógiai Díjat adományozott Lőrincz József tanár (költő, irodalomtörténész) részére „Tamá si Áron szellemi öröksége ápolásában kifejtett pedagógiai tevé kenysége elismeréseként”. A díjat Ugrin Aranka, a kuratórium elnöke nyújtotta át. (Jelen számunk “Irodalom” rovata is Tamási Áron emlékét idé zi, miként előző lapszámunk is ezt tette, Lőrincz József írásán keresztül.) Kisborosnyó Borsos Géza, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja július 22-én, szombaton részt vett a nándorfehérvári csata emlé kére szervezett kisborosnyói megemlékezésen. Az eseményről tudósító Háromszék napilapban megjelent írásból alább közlünk néhány részletet. Szabadon, lélekből fakadó imákkal-énekekkel, emlék beszédekkel idézték a kisborosnyói háromszéki történelmi emlékparkban a nándorfehér vári győzelem 550. és az önálló Erdély függetlensége 450. évfordulóját. Az ünnepség ökumenikus istentiszte lettel vette kez detét, ahol bibliai tex tus alapján mondott ünnepi prédikációt Egyed László Levente feltorjai fungens református és t. Török Áron ny. sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész… A Damó Gyula ny. igazgatótanító vezette helyi Nyíres Lokálpatri óta Kör emlékkopját állíttatott a nándorfe hérvári győzelemre éppen annak napján, július 22-én, és a hársfák árnyékában elhelyezték tizennégy választott erdélyi fejede lem - János

3 Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig - háromszéki jeles faragómeste rek által készített díszes kopjáját. Áldás szólt Köpe Géza csíkszeredai képzőművész kisborosnyói cse refából készült, Fohász című térplasztikájára is. Igazi történelemlec ke volt Kónya Ádám előadása. A Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, író és hely történész a Hu nyadi János ve zette csata részleteit is mertette. El mondta: A kétmilliós magyar fővárosban megtartott emlékünnep ségen, a Halászbástya oldalában a Magyar Keresztényde mokrata Nép párt koszorúzott, miként azt a televízió sugározta, ott alig tucatnyi ember emlékezett, ennek többszöröse gyűlt össze most Kisborosnyón, s pótol ta a hallatlan mulasztást… Az ünnepségen jelen volt Borsos Géza, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, aki egyben a Székely Nemzeti Tanács és a Mi Vagyunk a Nép mozgalom üdvözletét is tolmácsolta, és a székelység zászlóját nyújtotta át a szervezőknek. Damó tanító úr köszönetét tolmácsolta mindazoknak, akik e székely kalákával megteremtett emlékparkért dolgoztak-áldoztak. Kisgyörgy Zoltán

(Sylvester Lajos kisborosnyói beszámolóját lásd a 42. oldalon.) Nemzetgyű lés lesz Agyagfalván Október 15-én az RMDSZ emlékező ünnepséget rendez Agyagfalván a Székely Nemzetgyűlés 500 éves évfordulója alkalmával. A székely egység üzenetét hordozó rendezvény célja a minél szélesebb körű részvétel - jelentette be Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök. Ennek érdeké ben a Szövetség meghívást intéz az egyházak képviselőihez, a civil- és szakmai szervezetekhez, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőségéhez, hogy ve gyenek részt az eseményen. Öt halottból három erdélyi A széki Szent Bertalan napi megemlé kezésen részt vett az MVSZ elnöke is. A helybéliek elmondták, hogy az Augusz tus 20. tűzi játék ál dozatai közül ketten szé ki születé sűek, Szegedi Já nos és Sze ge di Vigh Zsuzsanna. Alig húsz perccel a tragédia be kö vetkezése előtt Sze gedi Zsuzsanna ha za te lefonált a Széken élő testvérének, és boldogan új sá golta: nagy él mény vár rá juk, mert barátaik meghívták egy vízi ki rándulás ra, és a Duná ról nézik végig a pár perc múl va kezdődő tűzi já té kot. Az el ső erdélyi ál dozat, a 28 éves Kiss La jos holt test ét az nap ha za szál lí tották Krasznára, a Szil ágyságba, de a két szé ki ál dozat haza szállítására nem érkezett ajánlat sem a kormány, sem a tű zijáték-szer ve ző cég részé ről. Patrubány Miklós utasítot ta a Magyarok Világszövetsége hivata lát, hogy lépjenek kapcsolat ba a budapesti hatósá gokkal, és ajánl ják fel az MVSZ se gít ségét a há rom erdélyi ál dozat hazaszál lí tásá ra. Az MVSZ munka társai először az Országos Katasztrófavéde lemhez fordul tak, ahol elhá rí tot ták a felelős séget, de együtt működtek. Mind a temet kezé si vál lalat, mind a buda pesti román konzulátus há lásan köszönték a Magyarok Vi lágszövetsége fel aján lását. A buka resti külügymi nisz té rium köszönet tel vet te az MVSZ felajánlá sát.

4

1 9 56- 2 0 0 6 .

EKOSZ - EMTE

Volt egyszer egy magyar ’56 Miként volt egyszer egy, a múlt homályos ködébe ve sző vadnyugat és Amerika, úgy volt egyszer egy magyar ’56…De szép is volt, felemelő és lelke sítő! Amikor ott álltunk, mint 1526-ban, 1848-ban, karddal, ágyúval, vagy egy benzines palackkal, török, német, orosz ellen. Magunkért! Európáért! És volt egyszer egy magyar nem zet, amely 1956-ban utoljára bizonyította be egységét. Néz zük a té nyeket. A má sodik világháború után Kelet- és Közép-Európa sorsát Sztálin egyetlen mondata döntöt te el: „Most az diktálja a maga politikai rendszerét, akié a terület. Mindenki addig a földrajzi határig terjedően teheti meg kötelező mintának a saját szisztémáját, ameddig a hadserege előretört.” Az események, folya matok hasonlósága és azonos sága, a sorsfordító dátumok egybeesése a bizonyítéka annak, hogy e nem szuverén államokban egy külső központból, Moszkvá ból irányították a történéseket. Rövid koalíciós vagy álkoalíciós idő után az egypártrendszerrel a személyi kultusz, a pártállam diktatórikus rendsze re, mint megáradt folyó lépett ki a szovjet mederből és bezúdult a pluralista, alkotmányos rendszerű és demokratikus hagyományokkal rendelkező államokba. Meghonosítói a Moszkvát, az SZKP-t az NKVD-t és a KGB-t kiszol gáló párt- és állami vezetők voltak, a koncepciós pereket, tisztogatást túlélt moszkoviták vagy hazai ak, zsidók, vagy nem zsidók. 1945 után a magyar nép olyan országban akart élni, amely szuve rén, számol a nemze ti hagyományokkal, behozza lemaradását Nyugat-Európához. Ebbe beletartozott az életképes parasztgazdaságok lét rehozása, a nagyüzemek, bankok egy részének ál lamosítása, a gazdasági és társadalmi biztonság, a középré tegek megerősödé se, magyar tulajdonosi viszonyok kiszélesítése. Ehelyett 1948-ban megszűnt a többpártrendszer, a parasztság 90 %-a át kellett térjen a kollektív gazdálkodásra, 10 kg gabona kötelező beszolgáltatásának elmara dása internálást vont maga után, az államosítás a 10 munkást foglalkoztató vállalatokat is érintette, jöttek a ki telepítések – 17.351 személyt érintett -, a középosztályt teljesen lenullázták, az átlagbérek 1952-re 60 %-kkal csökkentek, a 200.000 fős magyar hadsereg a szovjet nagybirodalmi koncepci ót szolgálta ki, mindezt betetőzte az ÁVH korlátlan uralma – a poli tikai rendőrség mindenhol a párt ökle volt, amely kiszámíthatatlanul lesújtott mindenkire. A tíz milliós Magyarországon 1945-50 között 59.000 személy ellen folyt háborús bűnös címen eljárás, 479-et kivégeztek, 26.000 személyt elítéltek. 1945-53. között 1.136.5000 személyt je lentettek fel, 516.708 esetében emel tek vádat és hoztak elmarasztaló ítéletet. A kor sokdíjas költője, Aczél Tamás írta: „a gyilkosok gazságok egész sorát hajtották végre a szoci alizmus mosolygó álarca alatt.” 1953-ra az éhezéssel, kitelepítéssel, rendőri eljárással sújtott, ha zugságokkal felbőszített, egy idegen hatalom és hazai helytartói által nem zeti mi voltában súlyosan megsértett magyar társada lom eljutott tűrőképessége ha táráig. Sztálin útódainak, Hruscsovnak és az akkor még vele együttműködő Berijának, Malenkovnak és Molotovnak a legfontosabb volt a birodalom fenn-és egybentartása. A táborban ekkora általá nossá vált a gazdasági romlás és poli tikai elégedetlenség. 1953 június 13-ra Moszkvába rendelték a ma gyar ve zetőket, ahol a szovjet vezetés úgy értékelte: a négyesfogat zsidó származású tagjai, Rákosi, Gerő, Révai és Farkas a ha digazdálkodással, túlzott iparosítással, erőszakos szövetkezesítés sel, a törvényesség megsértésével a katasztrófa szé lére juttatták Magyarországot. Elrendelték a hibák azonna li kijavítását, le mondatták Rá kosit és helyére a Malenkov által patronált Nagy Im rét tették, mert úgy vélték, ő képes lesz a szocializ mus megmenté sére, és arra, hogy megtartsa Magyarországot a szovjet táborban. A Nagy Imre-féle,

1953. júliusában meghirdetett új szakasz rövid életű reformjai kísér letet tettek a párt és állam szétválasztására, a minisztériumok hatáskörének növelé sére, ösztönözték a magánkezdeményezéseket, a kiskeres kedelmet, a fogyasztói és könnyűipari cikkek gyártását, el törölték a kötele ző beszolgáltatást, a rendőrbíráskodást, megnyíltak az internálótáborok kapui. Megalakult a hazafias Népfront az egypártrendszer ellensúlyozására. 1954 októberében azonban változások történtek a Szovjetunióban. Hruscsov megbuktatta Malenkovot, a NATO pedig az NSZK tagságáról és fel fegyverzéséről döntött. Ha a birodalom központjában hát térbe szorulnak a reformerek, az történik a tagországokban is. Visszatértek Rákosiék, a Nagy-fé le reformokat elszabotálták. Innen egyenes út vezetett az 1956-os népfelkeléshez és szabadságharchoz. 1955. május 15-én a szovjet csapatok elhagyták Ausztria területét, és ugyanezen a napon, a NATO ellensúlyozására és a Szovjet unió katonai jelenlétének további biztosítására megala kult a Varsói Szerződés. Az év nyará tól hatá rozott formát öl tött a pártellenzék és az értelmiség ellenállása. Tiltakoztak Bartók, Németh László művei nek betiltása mi att, a Pe tőfi Kör vitafórumain a két tabu is előkerült: a többpártrendszer és a Szovjetunió jelenléte a térségben. 1956 júni usában a BM egy 400 fős listát állított össze a letartóztatandókról, 28-án, a Poznanban kitört 1 napos felke lést nagy erőkkel verték le. A Szovjetunióban a helyze tet aggasztónak találták. Egyfelől a sztáli nisták félreállításán munkálkodtak, másfelől úgy látták, hogy meg kell tenniük a megfelelő katonai lépéseket, nehogy az események nem várt fordulatot vegyenek. A csatlós államok 1956. július 22-23-i moszkvai tanácskozásán a tábor leggyengébb láncszemének Lengyel országot és Magyarországot ne vezték meg. Ezért a Magyarországon tartózkodó hadtest utasítást kapott, hogy készítsen egy tervet: ha felkelés törne ki, hogyan verik azt le. Július-október között fokozták a készültségi álla potot, megnövelték a szovjet csapatok létszámát. Végül, de nem utolsó sorban a nyár folyamán nyugati útlevéllel, fedésben, magyarul tudó szekus tisztek jelentek meg, akik hangulatjelentésüket haza és Moszkvába továbbították. Ezeknek nagy szere pük volt abban, hogy Moszkvában veszélyesnek tartották Rákosi agresszív és provokatív ma gatartását, és egyik napról a másikra lemondatták. Az események felgyorsultak. Július 21-én bejelentették mint egy 500 személy rehabilitálását, és 50 ávéhás felelősségre vonását. Szeptemberben az Írószövetségben új vezetőséget választot tak, október 6-án újrate mették a Rajk-per ál dozatait, Nagy Imrét visszavették a pártba. Három napra rá, október 16-án Szegeden, majd sorra a többi egyetemi vá rosban megala kult a MEFESZ. A Nagy Imre körül csoportosuló reformkommunisták szerint le hetséges a békés átmenet a sztá linizmusból a demokratikus szocializ musba. Ők nem is akartak többet, mint a rákosisták elzavarását, személycseréket, és a szocializmus megreformálását. Ez Nagy Imrére is vonatkozott. A MEFESZ azonban túllé pett ezen. Ti zennégy pontos kiáltványukban egyebek között új kormányt, többpártrendszert, a szovjet csapatok kivonását, va lamennyi politi kai és gazdasági per fe lülvizsgálását, a Szovjetunióba hurcol tak hazatérését, a sztrájkjog biztosítását, nemzetgyűlési vá lasztásokat, a káder anyagok nyilvánosságra hozata lát és Rákosiék bíróság elé állítását követelték. Lengyelországban október 17-én a KB ülésen Gomulka reformokra tett javaslatot. Váratlanul megjelent Hruscsov, Zsukov és Mikoján, és a határon felvonultak a szovjet csapatok. Gomulka meggyőzte a szovjet elvtársakat, hogy nem követelik az idegen csapatok kivonulá sát és nem lépnek ki a Varsói Szerződésből. Hruscsovék megnyugodva hagyták el Lengyelországot.

Átalvető

EKOSZ - EMTE

1 9 56- 2 0 0 6 .

5

Magyarországon másképp alakult a helyzet. Október 23-ra a di- alakult állóháború emlé ke, így aztán jöhetett a megtorlás, a bűnös és ákok Lengyelországgal való szolidaritá si tüntetést szerveztek. Dél- ellenálló város és nép megbüntetése. A hivatalos szovjet dokumenután 3-ra megtelt a Petőfi tér. Sinkovics Imre elszaval ta a nem zeti tumokban ugyanis soha egy szó nem esett „felszabadításról”, mindalt, az em berek a Margit hídon átmentek Budára a Bem szoborhoz, dig csak „megszállás”-ról! a tömeg nőtt, katonák, munkások csatlakoztak. A Kossuth téren este November 4-én haj nali 5 óra 20 perckor hangzottak el Nagy 8-kor megjelenő Nagy Imrét 200.000 fős tömeg fogadta, aki a ki- Imre drámai sza vai, mely szerint a szovjet csapatok megtámadták a bontakozás útját a párton belüli tárgyalásokban jelölte ki. Megtör- fővárost azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a törvé nyes magyar téntek az első összecsapások, többek között a Rádiónál. 24-én haj- demokra tikus kormányt megdöntsék. Következett a jugoszláviai nalban a Minisz tertanács közle ménye „fasiszta elemek”-ről szólt, követségen töltött mene dékidő, majd Nagy Imréék elrablása és Roakik támadást intéztek a középületek ellen, és megtámadták a karha- mániába hurcolása, Ká dár hitszegése, aki a Szovjetunóba történt talmi alakulatokat. Később az „ellenforradalmár” elne vezést hasz- szökése után a szovjet szuronyok biztonságában visszatért és megnálták és bejelentették: behívták a szovjet csapatokat. Nagy Imre, kezdte dicstelen országlását. A karhata lom volt kezdet ben a legfonaki miniszterelnöki minőségében elrendelte a gyülekezési tilalmat tosabb támasza. Novem ber 21-re 18 század szerveződött, 8 ki záróés a statá riumot, nem ellenezte a behívást, de az erre vonatkozó do- lag volt belügyesekből, ők voltak a pufajkások. Decem berre a politi kumentumot nem írta alá. kai rendőrség át vette a volt ÁVH 80 %-át. Kezdetét vette a megtor Az ávósok provokációja a Rádiónál, a behívás új irányt adott a lás, annak ellenére, hogy Kádár több alkalommal ígérte, hogy erre rákosista rendszer elleni népfel kelésnek, és nemzeti függetlenségi nem kerül sor. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy szabadságharccá alakult át. Nagy Imre 24-én délben elhangzott rá- Imre és csoportja ellen, a magyar elvtársak moszkvai zarándokútjukon szorgalmazták a szovjetek dióbeszéde, hogy ti. a szocializ hozzájárulá sát a ki végzésekhez. must a jövőben a nemzeti sajá 1956-60 között 35.000 ellen inWass Al bert tosságok figyelembe vételével dítottak vizsgálatot politikai építik, már nem volt elég. Nagy bűncselekmény vádjával, Imre, aki húsz esztendőt élt a 22.000 em bert ítél tek el jogerőMi atyánk Szovjetunióban és hű aparát sen. A ha lá los íté le tek szá ma kb. csiknak bizonyult mindeddig, Ki vagy a mennyekben. Emberfölötti roppant magasságné hány nap alatt reformkommu- ban. Szenteltessék meg a Te neved ebben az elvadult világ- 480 volt. Tanulsá gok: nistából nemzeti érdekel vű poli 1. 1956-ban nem volt szüktikussá vált. Miközben pontosan ban! Jöjjön el a Te országod újra magyarok földjén, s legyen meg a Te aka ra tod, mint a mennyek ben úgy oda ha za is. A ség a nemzet egységéről szóló tudta, mi lyen következménnyel jár a láza dása, mint ahogy azt is, mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Uram, de ne pártprogram ra, hogy a nemzet hogy a bukás esetén nincs ke - feledkezz meg éhezõ véreinkrõl sem Erdély meggyötört föld- egységét érezze minden ma gyar, aki akkor élt a Kárpát-medencégyelem számára. 24-re virradó- jén. ben, s egyformán osztozott a an Apró Antal, Földes László, Bocsásd meg a mi vét keinket, megszenvedtünk értök. De győzelem pillanatnyi mámoráMező Imre megalakították a fegyveres felkelés leve résére a míg népünket kínozzák odahaza, ne kívánd, Uram, hogy ban és a megtorlás poklában. Kárpátalján és Romániában Katonai Bizottsá got, Bata István megbocsássunk a kínzóiknak! Idegen ország jólétében ne vígy bennünket a kísértésbe, szintén 35-35.000 embert állítothadügyminiszter tűzparancsot adott ki, megjelentek a szovjet se minket, se a gyermekeinket, se az unokáin kat, hogy ma- tak bíróság elé. 2. Szomszédaink készségetankok, és ezek felvonulá si útvo- gyar voltunkról megfeledkezve hûtlenek legyünk a szenvesen támogatták a megtorlást, az na lain ki alakultak a fegyveres NDK és Románia fegyveresen is ellenállási központok. Másnap, dõkhöz. De szabadíts meg, Uram, a gonosztól! Hogy Tied lehes- részt akart venni benne. 25-én a Kossuth téren összegyűlt 3. A magyar nemzet sorsáról a tömeg közé löve tett az ÁVH. A sen újra magyarok földjén az ország, a hatalom meg a dicsõvi dék is mindenben csatlakozott ség, örökkön örökké. De, ha lehet, még holnap, mert gyön- mindenkori nagyhatalmak döna fővároshoz. Az utcán folytak a gül már bennünk a hon vágyba belefáradt élet, s ha nem töttek: 1526-ban, 1848/49-ben, 1938-40-ben és harcok, a Központi Ve zetőség- igyekszel, Uram, maholnap idegen földbe temetik csontjain- 1920-ban, 45-ben. 1956-ban sem volt szánben élénk viták folytak, 28-ra vi lágosan megfogalmazódtak a kat, s bús lelkünknek nehezére lesz majd meglelnie a szörnyû dékában a Nyugatnak a kialakult nemzeti célok: az amnesztia ren- távolságon át a régi otthon helyét, ahova emlékeink sokasá- érdekszférán változtatni. Az USA Nemzetbiztonsági Bizottsága de let, bevezetik a Kossuth cí - ga már régen hazavár. Ámen. 1956. július 12-i határozata arról mert, rendezik a béreket és a norszólt, hogy a sztálinistákkal szemmákat, március 15. nem zeti ünnep, megszűnik az erőszakos szövetkezesítés és az ÁVH, tárgyalá- ben a nemzeti kommunistákat kell támogatni, de csak olyan mértéksokat folytatnak a szovjet csapatok kivonásáról és koalíciós kor- ben, ami nem sérti a Szovjetunió érdekeit. Dulles külügyminiszter is mány ala kul. Megállapítást nyert: az október 23-i népfelkelés nem- megnyugtatta Moszkvát: a Kelet- közép-európai nemzeteket „nem tezeti és de mokratikus jel legű. Október 30-án Nagy Imre ezeket tu- kintik lehetséges katonai szövetségesnek.” Nem lehetnek illúziónk, 1989-ben sincs másképp. Most a datta az ország né pével, valamint azt, hogy megkezdődtek a tárgyalások a szovjet csapatok kivoná sáról. Biztató volt, hogy a Pravda e globalizmus sokközpontú érdekszférájába tartozunk, együtt, mindnapi száma is tényként közölte mindezt, jó hír volt, hogy a miskolci annyian közép- és ke let-európai nem zetek. Csak az esélyeink rá dió bejelentette: a szovjet csapatok Záhonynál megkezdték a ki- rosszabbak. Csak most a nullán állunk. A nemzeti vagyon 90 %-a idegen kézen, házunk, földünk ki tudja kié már. Kiforgattak kultúvonulást. Másnap, 31-én baljóslatú hírek érkeztek: özönlik az országba a ránkból, értékeinket be mocskolták, barbár ha dak sem tiporhattak szovjet hadsereg és páncélosaik elindultak a főváros felé. Novem- volna jobban a sárba. Saját országunkból kites sékelnek, aki marad, ber 1-én Andropov mindent leta gadott, azt állította: az állambiz ton- halálra van ítélve. Volt egyszer egy Rákosink, Gerőnk, Révaink, sá gi szervek biz tosítják az eva kuálást. Termé szetesen jól tudta, Aprónk, Kádárunk. Mára visszatértek. Ébresztő! Ébredj magyar! hogy Moszkvában, a népi demokratikus országok élénk helyeslése Cselekedj, tedd meg, amit másfél évtizede elmulasztottál! A mellett el rendelték a ma gyar forradalom fegyveres leverését. Este Nagy Imre bejelentette a nép akaratát, az ország semlegességét. A nemzet régi becsületéért, magadért, családodért, a jövőért! Külön3-án megalakult kormánynak kommunista, szociáldemokrata, füg- ben az ’56-os forradalom 75., vagy 100. évfordulóját már nem lesz, getlen kis gazdapárti és parasztpárti tagjai voltak. Esté re bezárult a ki ünnepelje. És a népek, akik körülveszik e helyet, sajnálkozva gyűrű a főváros körül, és 4-én hajnalban megkezdődött a „Forgó- vagy kárörömmel mondják majd, hogy volt egyszer egy Magyaror szél” hadművelet, melynek során a szovjet hadsereg ott folytatta a szág, volt egyszer egy magyar nemzet… Isten legyen hozzánk irgalmas a mulasztásért… Magyarország elleni háborút, ahol 1945-ben abbahagyta. A szovjet ka tonai vezetésben még élénken élt a kudarc, a Budapest körül ki- Lipcsey Il dikó

2006. szeptember

1 9 56- 2 0 0 6 .

6

KÉPEK Kegyesek voltak hozzám az iste nek, merthogy akkor születtem amikor, hogy láttam amit láttam, s hogy amit láttam, abból jó né hányat megőrzött az emlékezetem. Képek maradtak meg bennem. Kitörölhe tetlen, éles képek sorozata, meg képtöredé keké is, melyek emlékké állnak össze, így alkotván meg ma gamnak a magam, s ha úgy tetszik, nemzedé kem-nemzetem múltját. Ötvenhat. Alig múltam 18 éves. Félig még gyermek, de valahol már értő ember. Október 18.-án, csütörtökön, érkeztem meg Budapestre. Első kép, október 23. Október 23-án, koradélután, apai nagybátyámmal látogatóba indultunk. Nagybátyámék Budán, a Koszcsiuszkó Tádé utcában laktak, s ha jól emlékszem, a Fő utcába mentünk. Akkor vonultak a műegyetemisták a Bem térre. Hosszú sorokban mentek, egymás után nyíltak az ablakok, s egyre több he lyen jelentek meg a nemzeti színű zászlók. Amikor haza felé mentünk, már vége volt a nagygyűlésnek. Szegény diákok, mondta va laki, nincs nekik mikrofonjuk. Bezzeg a Kopasznak, annak volt! Aznap este moziba akartunk menni, másik nagybátyám fiával, az unokaöcsém mel. Gyalog mentünk át a Lánchídon, a Roosevelt téren sok volt az ember, a Kossuth térre mentek. A mozi elmaradt, követ kezett a történelem. Az utca közepén kisebb csoport ment, elől zászlóval egy fiatalabb ember. A többség, mi is, a járdán követ tük őket. A Kossuth nótát énekeltük: „ha még egyszer azt üzeni”. Az Akadémia utcában volt – még akkor – a Párt központi székháza. Az ajtó előtt kényszeredett képű emberek álltak. A Kossuth térre még világosban érkeztünk. A főbejárat ( szem ből nézve) bal oldalán álltunk meg, néhány méterre a lépcsőktől. Fent, a másik olda lon az erkély, ahol időnként megjelent vala ki. Lassan megtelt a tér, biztosan több százezren lehettünk. Besötétedett, de a lám pákat nem gyújtották meg, csak a vörös csillag világított a Parlament tetején. „Gyújtsák meg a lámpákat, oltsák el a csillagot” kezdte skandálni a tömeg, s egy adott pillanatban megtörtént. Az emberek Nagy Im rét követelték. Sokáig nem jött, csak mások jöttek ki az erkélyre. Em lékszem Veres Péterre, de a népnek nem tetszett. „Nem kell, Kucsera!” kia bálták. Akkor még nem tudtam, mi az a Kucsera. Aztán egy adott pillanatban megjelent Sinkovits, és elszavalta a Talpra magyart. Olyan élénken él bennem ma is a sok esküre emelt kéz, a zúgó hangorkán, „esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” Aztán még sok idő telt el. A tömeg egyre türelmetlenebb lett, de a Hatalom is, bent az Országház épüle tében. A nagy, vasrácsos, ablakokra kívülről srácok másztak fel. „Odabent csőre töltöttek” – mondták. De nem mozdult senki. Egy másnapi újságban láttam egy felvételt a tömegről. Alatta a szöveg: ”még kér a nép” Aztán megjött Nagy Imre. „Elvtársak” – így kezdte. A tömeg felzúdult: nincs elvtárs,

magyarok vagyunk! Nagy Imre röviden beszélt, arra kért mindenkit, menjen haza, csillapodjon le. Akkor a Kossuth térről tényleg elindult mindenki. Mi is. A Rádióhoz. Valahol, egy kis utcá ban, egy épület tetejéről levertek egy vörös csillagot. Az emberek mint az őrültek táncoltak a csillagon. A földbe akarták taposni. Aztán valahogy a Körúton voltunk, az Oktogonnál, az Andrássy – akkor Sztálin – út előtt. Egy erkélyről egy fiatal srác mászott ki, s egy kővel próbálta le verni a „Sztálin út” márványtáblát. A Körúton hömpölygött a tömeg. Az emberek egymásba karol va mentek. Főleg fiatalok voltak, sok volt köztük a katona tiszt. A forradalmakat mindig a fiatalok csi nálják! És ütemesen zúgott, ma is tisztán hallom: „aki magyar, velünk tart” A Bródy Sándor utcába, a Rádióhoz, már nem lehetett a tömegtől bemenni. A Nemzeti Múzeum kerítése mellett álltunk meg. Az utcából lövések zaja hallatszott, az utca elején egy autó égett. Az tán egy tank jött. A tankon, kívül, emberek ültek. Egy ballonka bátos, ősz hajú emberre em lékszem. A tank, talán(?), bement az ut cába. Oda, ahol mi álltunk, egy adott pillanatban katonák érkeztek. Híradósok. Talán mert a rádió is hír-adó? Az em berek agitálni kezdték őket: nehogy lőjetek fiúk, ti is magyarok vagytok. Mi nem vagyunk hibá sak, nekünk parancsolnak. A Piros (László, belügyminiszter) ő a hibás. Később született a vers: „kire lövetsz, belügymi niszter?”. Aztán, teherautók jöttek, tele fia tal srácokkal. Gyertek, menjünk Csepelre fegyverért! Egy adott pillanatban a körülöttünk lévők, mi is, megunván az egy helyben létet, át akartunk mászni a Nemze ti Múze um kerítésén, hogy a kerten keresztül érjük el a Rádiót. Ész revehettek minket, mert bent ről lőni kezdtek. Sebesülésre nem emlékszem. Úgy tudom három óra lehe tett, amikor hazaindultunk. Az utca tele volt emberekkel, vitat kozó csoportokkal. Egy helyen azt ta láltam mondani, nézzenek a térképre, mekkora a Szovjet és mekkora Magyarország. Nem baj, jönnek az amerikai ak. Ha félsz, eridj haza! Második kép, huszonötödike, a „véres csütörtök”. Az azóta lebontott Kossuth hídon mentem át Pestre. Délelőtt volt, a Parlament felől fegyverropogás hallatszott, nem is lehetett tovább menni. Amikor megérkeztem a Kossuth térre, bent a tér köze pén rengeteg halott ember feküdt. A térre nem lehetett bemenni, csak az egymás után érkező mentőautóknak és fehérköpenyes kísérőiknek. A Parlament baloldalá nál szovjet tankok álltak. Az egyiknek a csövében piros-fehér-zöld zászló. Igen, láttam! Én a volt Kúria, a mai Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt álltam meg. A járdán ott is halottak feküdtek. Egy adott pil lanatban kinyílt egy földszinti ablak, és egy magas, hosszú bőrka bátos ember kikiabált: „Most beszéltünk a parlamenti parancsnoksággal telefonon. A térre nem szabad bemenni. Akinél fegyver van, adja le” Erre a mondatra most is pontosan em lékszem. Va laki megszólalt: „Nem fegyver van itt, hanem kenyér”. Nem messze tőlünk, három halott feküdt. Egy idős ember keze mellett egy zsömle volt a földön. Ebben a pilla-

EKOSZ - EMTE natban lőni kezdtek a Parlament felől. Túlfutottunk a sarkon, s be egy kapu alá. Tragikus (tragikomikus?) kép: két srác, egy üveg telefonfülkébe ugrott a golyók elől. Sok szó esett azóta is arról, hogy honnan lőttek. Azokra, akik ott, mellettünk, a járdán, az árkádok alatt feküdtek, és később ránk is, csak a Parlament felől lehetett lőni! A bőrkabátos ember is „parla menti parancsnokságot” em lített. Harmadik kép, Széna tér Budán voltam megszállva, másik – anyai -nagybátyámnál, s mivel állandóan az utcán csavarogtam, legtöbbet persze ennivaló után, sokat voltam a Széna téren. Még (a legendás) Szabó bácsi ba juszára is világosan emlékszem. A Széna téren keresztül ve zetett az út, a Maros utcai „ávós lakta nyához” Ott, ahol a szinte meredek utca betorkolott a Széna térbe, mindig álltak emberek. Az ávósokat lesték. Vala mi rettenetes gyűlölet élt az emberekben az ávósok iránt. De ezt meg is szolgálták. Elég csak a forradalom alatti, kíméletlen és gyilkos sortüzekre gondolni. Egy este – már sötétedett – a napra nem emlékszem, ott álltunk. Pi ros személygépkocsi jött, benne hátul két tiszt, elől egy kiskatona, vállán géppisztoly, és a sofőr. Az em berek megállították a kocsit, köve telték, hogy szálljanak ki a bent ülők. Pont szemben álltam az autóval. Egyszer csak a kiskatona kilökte a fegyverével a szélvédőt, és körbelőtt. Mellettem kövérkés vastag szemüveges nő állt. A nyakán ment be a golyó. Én - Isten? – kimaradtam a sorozatból. Az em berek félreugrottak, a kocsi elindult lefe lé, aztán egy kanyarnál felborult. Az egyik ávóst egy udvaron akasztották fel. A másiknak a hullája még másnap is a járdán feküdt. Újsággal volt letakarva. Kis, alacsony, gnóm szerű em berke mutatta: itt van a „gitárja” a nyakam ban. A Széll Kálmán tér felé egy magas betonkerítés állt. Itt alakították ki állásukat a felkelők. Fiatal gyere kek, meg egy géppuska, erre emlékszem. Öreg néni kék sorba álltak kenyérért (egy személynek csak egyet adtak), aztán mentek, vitték a fiuknak. Ipari iskolások lehettek a ruhájuk szerint. Tányérsapkával. Ez nem tet szett a néniknek. Miért nem viseltek „magyar sapkát?” – mondták. Kép töredékek És maradtak bennem – képtöredékek. Egy-egy villanás. Ha jól emlékszem, október 28-a után egyezett meg Nagy Imre – akkor már miniszterelnök – a szovjetekkel, hogy kivonulnak Budapestről. Hosszú kocsisor a Margit körúton, szovjet ka tonák. Az oszlop meg-megáll, a szovjetek szinte barátságosan nézik az utca népét. Az egyik te herautó mellett csoportosulás. Megállok én is. Fiatalasszony magya ráz oroszul a kocsiban ülő tisztnek. Sokat nem tudtam oroszul, de azt megértem, ami kor azt mondta - ma is szó szerint emlékszem: Zgyesz nyet fasisztkom! Itt, nem fasiszták vannak. Az orosz nem szól semmit, csak néz. Úgy hallottam, több szovjet katona is át állt a felkelők oldalára. Azt mondták, főleg ukránok. Valahol az utcán nagy nyitott láda, tele papír bankókkal. A forradalom áldozatai csa-

Átalvető

EKOSZ - EMTE ládjának – áll a kéziratos szöveg a ládán. Abból senki nem vett ki, csak beletett. Az üzletek kirakatai általában be vannak törve. A kirakatokban mindenütt felírat: fosztogatás nem történt, az árút mi vettük be. A fala kon mindenütt felíratok. Többnyire kézzel írott szövegek. De vannak újságkivágások is. Egy helyütt ki csi apróhirdetés: Szovjet cirkusz a jövő héten távozik, biztosítsa jegyét idejében. (a forrada lomnak humora is volt.) Megyek a Margit hídon, a korlát mellett emberek mutogatnak a rakpart felé: néz zék, Bocskai-sapkás tisztek. És mindenki örül, mosolyog. Állok a Várhegy vérmezői oldalán, a fedett lépcső tetején. Kezemben friss szórólapok, tiszt köze ledik. Hirtelen a cipőmbe dugom a szóróla pokat. Ki tudja! A tiszt nem ve szi észre a mozdulatot, elmegy mellet tem, hozzám szól: őrségben állsz? Ne félj fiú, győzünk - és mosolyogva szalad le a lépcsőn. November 3., szombat. A rá dió – már a „szabad Kossuth” – a közlekedés beindulásá ról beszél. Az utcák, terek ne veit a „régi ne vükön” mondja. Mindenki azt hiszi, hétfőn már megindul az élet, Magyarország kivívta sza badságát. Negyedik kép. November négy, hajnal. Ha jól emlékszem, öt óra körül ébredtem meg. Ágyúdörgés, bombák (?) becsapódásának zaja, és félel metesen szép kép az ablakból, a szí nes jelzőrakéták sokasága. Mintha tűzijáték lenne. A rádióban Nagy Imre beszél: A szovjet csapatok ma hajnalban megtámadták Budapestet. A kormány a he lyén van, csapataink harcban állnak…És a beszéd végén felzokog Schubert Ave Maria-ja. Amit én utoljára hallok, németül hangzik el:: Hilfe, hilfe, hilfe. Jajkiáltás a világ felé. Hogy is írta Vörösmarty? „A sírt, hol nem zet süllyed el, népek veszik körül” A vár egyik oldalából, a Toldy Ferenc utcából, ahol az egyik nagybátyámnál megszállva voltam, átmentem a má sik nagybátyámhoz a Koszcsiuszkó utcába. Visszafelé jövet minden kihalt. Csak a fegyverek borzalmas zaja Pest felől, az utcán senki. A Halász bástya aljában, a Toldy felé vezető lépcsőkön akarok le menni. Egyszer csak orosz szakasz jön felfelé, előre tartott géppisztolyokkal. A kabátom hajtókáján – mint mindenki nek – kokárda. Egy szó nem jön ki belőlem, félek. Aztán csak annyit mondok, a lépcső felé mutatva: Szvobod? A legelöl jövő orosz bólint. Elmegyünk egymás mellett. Újra képtöredékek. Megyek az ut cán. Mindenütt romok, törmelék. Van kilőtt szovjet páncé los is, meg kis magyar ágyú is. A sarkokon, útkereszteződéseknél tankok. Az egyiken orosz ka tona ül, eszik. Konzervet meg feke te kenyeret. Gyerek jön, nézi. Az orosz elmosolyodik, ke nyeret nyújt a gyerek felé. Az már nyújtaná a kezét, aztán hirtelen elfordítja a fejét, nem kell neki a kenyér. Az orosz csak néz, nem érti. Vagy talán akkor kezd megérteni va lamit? Megyek az utcán. Látom, emberek szaladnak, a kezükben új ság. Egy kupacba

2006. szeptember

1 9 56- 2 0 0 6 .

7

hordja mindenki és meggyújtják. Akkor jeTalán, mert senki nem hívott. Bará taim, lent meg az új lap, a Népszabadság. magam-korú rokonaim, isme rőseim nem voltak, hisz néhány nappal a forradalom kiMegyek felfelé a Ha lászbástya lépcsőin, törése előtt érkeztem. Pesten, két nagybáköröttem senki. Egyszer csak egy hang: fel a tyám is volt. Az egyik, a Koszcsiuszkó utcai, kezekkel! Felnézek, a lépcső tetején géppus- apai, a másik – ahol megszállva voltam – a ka. „Jelszót!” Hallom a felszólítást fentről. Toldy Ferenc utcai anyai Az előbbinek két Ne hülyéskedje tek srácok, nem tudok jel- lánya volt. Egyszer, még az első napokban szót. Na jó, gyere fel. Fent öt-hat srác, meg azt mondta nekem az egyik: tudod, tulajdonegy középkorú ember. Ő mondja: Tartsatok képpen ott lenne a helyed, közöttük. De mit ki fiúk, Székesfe hérvárról már jönnek a ma- fogok mondani apádnak, ha lelőnek? A mágyar páncélosok. sik nagybátyám idős em ber volt, már akkor nyugdíjas. Későn nősült, a nagyobbik gyerÖtödik kép, hazafelé. November ti zenötödikén indultam haza, meke lány volt, a kisebbik nálam fiatalabb a Román Nagykövetség autóbuszával. A fiú. Folyton azt kérték, csak ott ne hagyjam busz Makóig vitt, onnan, éjszaka, egy teher- őket, hisz én jártam, a szó szoros értelmében vagonnal vittek át minket Aradra. Aradról éjjel-nappal, ennivalóért. Többek közt ezért mehetett mindenki ahogy tudott. Eredetileg is csavarogtam annyit az utcákon. Persze volt egy retur jegyem, de nem Aradtól, ha- mindez lehet mentség is önmagam előtt. nem Váradtól, Szatmárig, ahová igyekeztem. Sokszor jutott az eszem be Petőfi: „sehonnai bitang ember….”. A Jóisten, aki megvédett, talán tudja!? Emigrálni eszembe sem jutott. Amikor hazaérkeztem és este megjött anyám Bányáról, bejött a szobába, a nyakam ba borult, és sírt, sírt, hosszú perceken keresztül. Egyébként hárman utaztunk akkor Magyarországra, barátok. Az egyik, nem mint felkelő, de kiment Svédországba. Több mint negyven év után találkoztunk Szatmáron. Finn felesége volt, és svéd gyermekei. Magyarul nem tudtak. A másik, ő volt a legjobb barátom, ma itt él Magyarországon, és van két unokája, ma gyarok. A másik dolog, ami sokat foglalkoztatott, az az, hogy mi lett „ötvenhat népével”. Ami kor ’89-ben Magyarországra kerültem, már szinte, de félév múltán már teljesen szabadság volt. Boldogan és lelkesen kezdtem mesélni ’56-os emlékeimet. És nem nagyon érdekelt senkit. Persze a többség fiatalabb volt, mint én. Tudod, mondták, otthon nem nagyon beszéltünk róla. És olyan régen volt, és különben is. Pedig akkor és ott, akkor - MINDENKI, - így, csupa nagybetűvel. Csókafalva Dédanyám 1860-ban szüle tett. KisgyeA kalauz először nem akarta elfogadnia a je- rekként emlékszem mindig visszatérő törtégyemet, amire pe dig az Aradi állomáson ráír- neteire, melyeket persze ő is a szüleitől haták, hogy érvényes erre az útra is. Meg akart lott, negyvennyolcról. És emlékszem arra is, büntetni. A fülkében álmos, fáradt ingázók. hogy a kiegyezés után – mesélte – az első Egy középkorú, román ember erélyesen rá- megyegyűlésen azokra, akik kiszolgálták a szólt a kalauzra: nem lát ja, honnan jön a gye- Bach-rendszert, a „svarcgelb” hatalmat, rek, min mehetett keresztül. Szégyellje ma- azokra „rákiáltották, hogy meghalt”. Azaz, gát! A kalauz behúzta a nyakát és elment. Az halottnak, senkinek, te kintették őket. Nos, ember megfogta a kezemet, és megszorította. itt is rá kellett volna kiáltani néhányukra: Anyám akkoriban ingázott – meghalt! Nem, nem bosszú, nem börtön, „navetázott” – Szatmár és Bánya között. A akasztófa, internálás, ahogy „ők” tették. hajnali vonaton velük ingázott egy szekus is. Csak annyi, hogy meghalt. Nincs többé. És akkor még egy gondolat: ott, huszonharAnyám – mint minden anya – aggódott a gyermekéért, s vele aggódott a többnyire madikán éjjel, amikor azt találtam mondani, azonos összetéte lű fülke-közönség is. Az- hogy a Szovjet számtalanszor nagyobb és erőnap hajnalban a szekus kihívta anyámat a fo- sebb, mint ez a kicsi Magyarország, akkor azt lyósóra és annyit súgott neki: a fia bent van mondták, nem baj, majd jönnek az amerikaiak. az országban. Lehet, neki is volt gyermeke. Hát sokára jöttek, és nem pont azt hozták, amit akkor vártunk tőlük. Akkor azt sikoltottuk a viEpilógus Ha ötven év távlatából az ember vissza- lágba, hogy: Hilfe, hilfe, hilfe! És ki segített? gondol olyan eseményekre, amelyeknek Az, aki Rákóczinak, meg Kossuthnak. De nem közvetlen tanúja volt, sok minden jut az baj. Ugyancsak azon a huszonharmadikán, ott eszébe. Nos, először is az talán, hogy miért menetelt az a sok-sok fiatal, és azt kiabálták: csak tanú volt, és miért nem résztvevő? Mi- AKI MAGYAR VELÜNK TART! Úgy legyen. ért nem harcoltam fegyverrel, vagy miért nem emigráltam? - Helmeczy József

1 9 56 2 0 0 6 .

8

EKOSZ - EMTE

Bartis Ferenc (1936. július 4. Szárhegy-2006. június 9. Budapest) Búcsúzunk ’56 mártírjától, az ismert erdélyi író-költőtől, az Összmagyar Testület elnökétől

Csillagtü zek mellett Csillagtüzek mellett tovább õrizve szülõ földedet, egész lényedet a megnyugvás öröme önti el, miután számodra immár megszûnt minden földi gond és fájdalom. A láthatár végtelen fényében, ahol a harmónia uralkodik, ahol csak a jó lel hon ra, a szellemi világban, megõrizve évezredes õsszigorba letûnt honhitûséged, a földi létedben közelállókkal együtt szeretetben pi henheted ki testi léted megpróbáltatásait. Az õrláng, melyet számunkra te gyújtottál szeretettel, hittel, emberséggel, sosem alszik el, s a baráti ölelésbe kapaszkodott marosvásárhelyi évek, otthoni világunk emlékképei most mind téged idéznek.

Beleborzongok a döbbenetbe, hogy ily hírtelen elmentél. Számodra sokkal több gyötrelem jutott az életben, mint legtöbbünknek, de te hittel és daccal gyõzted le a kihívásokat. Büszkén vállaltad a válogatott megpróbáltatásokat a Securitate börtöneiben, mert áldva szeretted szülõföldedet. Aztán a szárnyukat bontogató fiatal tollfor gatók közt en gem is elhalmoztál em beri, szép szavaiddal, szívün ket otthonszeretettel palántázva tele. Te, aki sohasem fáradtál el, sosem lett úrrá rajtad a pánik, kishitûség. Egész lényed néped megváltására esküdött, írásaid, verseid, lelked zenéje a kör nyezõ diszhar mónia közepette is a szülõföld aurájában harmóniát zen gett. Ez lett a sorsunk, hogy mindazok, aki szerettek és szeretnek továbbra is, szülõföldünkrõl elûzetve, itt, az Anyaországban pergetünk most lélekfájó könnyeket, emlékedet áldva. Drága Bartis Feri, vigyázz onnan föntrõl is Árpád szét szórt népére, az Összmagyarságra!

-

Magyarói Zsig mond Zol tán

És mégis élünk! Széttépve és összetörten, Gyõzelmek tõl meggyötörten, Már magzatként bajba-ölten, Vándor bölcsõ-temetõkbenÉs mégis élünk…

Elvadult a dûlõk lelke: Kórót terem tarló, mezsgye; Pusztul a föld egyre-egyre, Hull a szikla tenyerünkreÉs mégis élünk…

Hogyha sírunk: kiröhögnek. Hogyha küzdünk: fel is kötnek. Hogyha kérünk: odalöknek Történelmi kárörömnekÉs mégis élünk…

Dobra vernek minden vágyat: Árverezés a vasárnap; Nászunkra is gyászhír támad: Üresek a gyermekágyakÉs mégis élünk…

Fogaskerék, futószalag: Egyik elment, másik maradt, Bölcsõnk, sírunk porrá szakadt, Zokognak a kövek, szavakÉs mégis élünk…

Magyar, szavad világ értse! Anyanyelvünk létünk vére. Anyánk szíve tetemére Átok zúdult: vége, vége… És mégis élünk!

Ezt a versét szavalta el Bartis Ferenc Kolozsváron 1956 ok tóberében, ezért szenvedett 7 éves súlyos börtönbüntetést… Bartis Ferenc

Levél a PITESTI-SZIGETCSOPORT szerzőjéhez, Virgil Ierunca-hoz (Részletek) Mi (szűkebb csoportunk) 1957 telén-tavaszán kerül tünk Szamosújvárra, ahonnan időköz önként beszállítottak a kolozsvári Securitatera vagy Bukarestbe a Belügyminiszté rium pincéjébe –kihallgatásra, vallatásra. Ebben az időszakban a szamosújvári (Gherla) börtön felosztása már a következő volt: 1. számú, a modern épület részleg; a 2. számú középső épületében voltak a „tranzit” rabok, de főként azok, akik ellen az ügyész fellebbezett, és a 3-as számú épület volt a szörnyűség, ahol a megsemmisítő módszereket (sistem de exterminare) kísérletezték ki. … Majd az 1958-as kiprovokált rablázadás után ugyancsak ide hozták át a lázadás vezetőit…Ebben, a 3-as számú épületben, ame lyet egyszerűen „zárkának” be céztek, húztam le öt évet. Itt találkoz tam össze két volt Pitesti-i rabbal, „átnevelték” őket, idegroncsok voltak, az egyiknek „ki operálták” mind a két heréjét és betörték oldalbordáit; a társa, aki fiatalabb volt, mintha az őrültek házába készült vol na, úgy viselke dett. Néhanapján összefüggően beszélgettek s értelmesen le hetett diskurálni velük, máskor viszont rájuk jött a roham…Ezek az átnevelők

állandóan jöttek-mentek egyik börtönből a má sikba. Hogy például Szamosújvárom mit műveltek, arról Vruncsák József fogolytársunk „mesélt”, akinek annak idején cellatársa volt Palocsay Zsigmond költő és Veress Zoltán író. Vruncsák úr elmondta azokat a kínzásokat, ame lyeknek az átne velők a foglyokat aláve tették. Szörnyű, amit leírok, de nem le het elhallgatni: a TBC-s rabot kötelezték, hogy tár sai szájá ba köpjön, másoknak a társai ürülékét kellett megenniük, stb. …Vruncsák úrnak az volt a szerencséje, hogy már az első „menetben” holtra verték, így kicipelték a cellájából a „morgába”, ahol a halottakat tartották, mi után magához tért, más, nem-átneve lésre szánt cel lába ke rült…nem volt ágy, nem volt priccs, csak káposztát és takarmányrépát adtak hóna pokon át és naponta végigvertek mindnyá junkat… a rabok több mint kétharmada elpusztult… Ott volt igazi román-magyar barátság…amikor a napi egy liter vizet 12 fogoly el tudta békésen osztani egymás között…amikor már nyolc hónapja nem tudtam föl állni a padlóról végkigyengülés, vizes mell hártya, lyukas tüdő és 19 csont törés mi att - , magyar, román, zsidó, német és cigány rabtárs-kezek ápoltak, mosdattak és „tömték” belém – kis porciójukat megosztva - az ételt…nincs emberi ész és logi ka, amely annak a pokolnak a fölfogására képes volna…

Átalvető

Elemző

EKOSZ - EMTE

9

A „koncepció” Híradás: Gyurcsány magyar-magyar kormányzati konzultációra cseréli a Máértet. Magyar-magyar kormányzati konzultáció, nemzeti jelentőségű renciált és hatékonyságában erősödő fórumrendszernek. Ennek keintézmények és programok meghatározása, a határon túli ma gyar retében azt tervezik, hogy a már meglévő grémiumok - például a szervezetek veze tőinek az Országgyűlésben évente történő felszó- Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) - mellett lalása, a világ magyarsá ga kulturális fesztiváljá nak megrendezése: létrehozzák a budapesti kormány, valamint a határon túli magyar így foglalható össze tömören a magyar kormány új nemzetpoli tikai szerveze tek képviselőiből álló Magyar-magyar Kormányzati Konkoncepci ója, ame lyet a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a hatá- zultációt (a Ma gyar Állandó Értekezlet egyféle utódját), amely ron túli magyar szervezetek veze tői között nem rég lezajlott konzul- alapvető fontosságú kérdésekben hiva tott egyeztetni. táció-sorozat nyomán dolgoztak ki. Ezen túlmenően a miniszterelnök - a külhoni magyar közösséA megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere elneve- gek eltérő nagyságára, differenciált voltára és a közösségi vezetők zésű dokumentum - ame lyet Budapestről a napokban juttattak el a politikai súlyára, elfogadottságára tekintettel - évente legalább két kormányfő tárgyalópart nereinek -, leszögezi: a Gyurcsány-kor- alkalommal külön is konzultál nemzetpoliti kai kérdésekben az mány meg kívánja újítani a magyar-magyar kapcsolatokat, az anya- RMDSZ, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyaország és a határon túli magyar közösségek viszonyát, ezért koncep- rok Szövetsége vezetőivel. Gyurcsány továbbá támogatja, hogy a cióváltásra törekszik a nemzetpolitikában. A változtatás szükséges- KMKF által megvitatni javasolt nemzetpolitikai kérdések kerüljesé gét az indokolja, hogy Magyarország 2004. májusi EU- nek az Országgyűlés illetékes bizottságai elé, il letve, hogy a ha táron csatlakozásától az Unió közös otthonná vált, s ennek nyomán a túli magyar szervezetek képviselői évente egyszer az Országgyűlés nyolc és fél évtizedig határokkal elválasztott ma gyarság 90 szá zalé- plénuma előtt szólhassa nak fel az adott közössé gek helyzetének alaka ugyanazon politikai-társadal mi kere tek közé került. A ma gyar kulásáról. kormány és a külhoni magyar közösségek kapcsolata a kölcsönös Befellegzett a szokásjognak fe lelősségvállalá son és együttműködésen alapul. „A magyar-maÚj elemként, a ma gyar kultúra egységének demonstrálására gyar együttműködés alapvetése a be nem avatkozás politikája gya- 2007-től kétévente - a választási éveket kikerülve -, megrende zésre korlati al kalmazá sának kötelező érvényű igénye a határon inne ni és kerülne a világ magyarságának kulturá lis fesztiválja, amelynek fi túli magyar közösségek vonatkozásában egyaránt” - tartalmazza nanszírozását a kormány külön forrásból vállal ja - tartalmazza a mi Gyurcsány Ferenc nemzetkoncepciója. niszterelnöki hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért fe lelős A dokumentum szerint a nemzeti identitás megőrzé sének támo- szakállamtitkára, Gémesi Ferenc által, a határon túli szervezetekhez ga tása mellett sokkal jobban kell koncentrálni a szülőföldön való eljuttatott anyag. A fesz tivált úgy kell megszervezni, szerepel a domegmaradás és gyarapodás gazdasági-szociális feltételeire. Vagyis kumentumban, hogy abba a határ menti települések aktívan bekapolyan nem zetpolitikát kell folytatni, amely az identitásmegőrzésre csolódhassanak, és a rendezvény a magyarság egyes közösségeinek koncentrá ló normatív támogatás politiká ból és a versenyképességet, minél jobb magyarországi megismerését, a szoros sze mélyes kapa gazdasá gi-társa dalmi előrehaladást szolgáló fejleszté si straté giák csolatok kialakulását szolgálja. rendszeré ből áll. A Gyurcsány-kabinet együttműködések rendszerévé, fejlesztésMáért-más néven. politikává kívánja átalakítani a jelenlegi támogató-segélyező elvet, A ma gyar-magyar párbeszéd fórumrendszerének megújí tását például azáltal, hogy a politika ne uralhassa a támogatásokat, ezért taglaló fe jezetből kitűnik, hogy a jelenlegi kormányza ti struktúrá- konkrét döntése ket a továbbiakban felelős magyarországi tisztségban a nemzetpolitikai stratégia kidolgozása és a koordináció a Mi- viselők, grémiumok hoznak, amelyek felesleges, célszerűtlen proniszterelnöki Hivatalban (MeH), a szakmai te vékenység ellá tása jekteket a magyar szokásjog alapján se támogatnak. Az új konceppe dig a szaktárcáknál zajlik. Emellett létrejön egy, a kormány és a ció egyébként a nemzeti jelentőségű intézmények, programok megmagyar közösségek közötti megállapodások végrehajtását ellenőr- határozását java solja a külhoni magyar közösségek képviselőinek, ző szakértői szintű moni toring mechanizmus, amely havonta be szá- amelyek hosszú távú, kiszámítható finanszírozását vállalja a mamol az el végzett feladatokról. gyar kormány. Ezen intézmények, programok tervezett listájának Tekintettel a magyar közösségek differenciált helyzetére, a nem- erdélyi érdekelt ségei között a felső- és szórványokta tás, valamint zetpolitikával foglalkozó anyaországi politikai szereplők köré re és kolozsvári tanári lakások és kollégiumok építése - két-három éves a kapcsolattartás szakmai tartalmának bővítésére, a kormány szerint kötelezettség szintjén szerepel. az egyfórumú kapcsolat tartást fel kell váltania egy sokszínű, diffe- Rostás Szabolcs, Krónika GFGFGFG És ahogy mindezt olvasnunk kell! (I-II-III.)

I. Nemzetpolitika – mellékhelyiségből Most, amikor lassan bezárul a kör, melyet Magyarország kormányai megjártak az egyene sen emelkedő út helyett a nemzetegye sítés irányában – hiszen maholnap visszatérünk a kádári idők gyakorlatához, a ha tárokon túliak megtaga dásához -, érdekes visszalapozni a még reménykedő időben, Ausztráliában megfogalma zott me morandumra, ami az akkor, 1992-ben formálódó Magyarok Világszövetsége szerveze ti kérdéseivel foglalkozott. Akkor még bíztunk benne, hogy nemzeti kormányok sora fogja építeni a magyar jövőt, és abban nagy szerepet kap a Világszövetség, élő kapcsolat jön lét re a világ magyarságának minden része között. Akkor azt írtuk, hogy a Világszövetség három csoportba tagolása - a csonkaországi, a területtel elszakított ré szek és a nagyvilágban szétszórtan élő magyarság - helyes, de ebben ne a másság vagy va lamiféle különállás fe jeződjön ki, hanem az, hogy egy a cél csupán mindegyiknek más a feladata a közös célban, mert másak a körülménye ik.

2006. szeptember

A csonka ország fő feladata biztosítani mindazon feltéte leket, melyek az állam határokon túli nemzet testek magyarságának megtartásához szükségesek. Az elszakított magyarság fő feladata a magyar nyelv és kultúra megtartá sa, a magyarságtudat megőrzése a régi országnak azokon az ágain, amelyek már csak ezáltal tudnak visszakapcsolódni a törzshöz. A külföldi magyarság fő feladata a kárpát-medencei teljes magyar nemzet boldogulásának, egye sülésének külföldön elvégezhető feladatain munkálkodni. További fel adata a magyar hagyományok ápolása, a magyar értékek kivetí tése. Biza kodtunk, mert két úton is elindult a munka az összefogás jegyében, társadal mi úton és a kormányszervek útján: a Magyarok Vi lágszövetségében és a Határon Túli Magyarok Hivatala által. Előbbi nem felelt meg a várakozásoknak, a hármas ta gozódásból (anyaor szág—Kárpát-medence—nyugati szórvány) rivalizáció lett, szét esett az eredeti elgondolás. A „nyugati régió” kirekesztése azért is különös volt, mert az eredeti Világszövetség csak őket volt hivatva

10

Elemző

összefogni. Az állami szervezetet, a Ha táron Túli Magyarok Hivatalát pedig - amelynek működése a nagyvilágban szétszórt magyarság dolga ira soha nem terjedt ki - a mai, neobolsevista kormány most megszűntette. Így zárult be a kör, a trianonista Kádár-korszakból kiindulva és oda visszakanya rítva a Gyurcsány-féle elvtársak által. Amikor egy kormányt újraválasztanak, számolni kell a hatalom diktatórikus megnyilatkozásaival. A má sodik Gyurcsány-kormány a hivatalba lépését követő első napoktól kezdve újabb és újabb meglepetésekkel szolgál. Iga zából nem is a kormány, hanem a mi niszterelnök, aki mel lett a miniszterek mindenben az elnöki vezénylést követik. Így lettek felfogadva és elindítva az el nök által. Az MSZP olyan nagy bajban volt két évvel ezelőtt, hogy nyílt utat adott a diktátori haj lamú Gyurcsánynak, amennyiben megmenti a pártot és a baloldali kormányzást. Nemzet közi üzleti és nagyhatalmi érdekek is megmutatkoztak a baloldali kormány vissza térésében. Ez áll a kormány határozottsága mögött az alapvető változtatások eré lyes megvalósításában. E vál tozások egyike a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) július 1-i megszűntetése. Ennek a lépésnek jelentőségét az adja, hogy olyan intézmény szűnik meg, amely - ha nem is kielé gítően, - de a magyar nemzet üldözte tését volt hivatva hatás talanítani, a lehetőségek keretein belül. Aki ilyen intézményt megszűntet, az a magyarság ellenségeinek tesz szolgálatot, bűnrészese a további üldöztetéseknek. Mi volt a HTMH? 1990-ben, 45 év után először jött létre olyan intézmény Magyarországon, amely a trianoni zsákmányosztással idegen el nyomás alá került magyar mil liók dolgaival intézmé nyesen és felelősen foglalkozott. Amikor nem jött, vagy - fogadjuk el nem jöhe tett szóba a határok rendezése a bolsevista diktatúrák összeomlásakor, az Antall-kormány igyekezett mégis tenni valamit - amit akkor lehe tett - ezen a téren. Entz Gézát bízta meg a határon túli magyarság ügyeinek vitelével, aki 1990 és 1992 között poli tikai államtitkárként tevékenykedett a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH), majd a vezetése alatt megalakuló HTMH elnöke lett 1994-ig. Antall József koncepci ója az volt, hogy a hatá ron túli magyarsággal kapcsolatos ügyek egy helyen, a kormányfő közvetlen irányítása alatt álló MeH-ben le gyenek. A HTMH 90 fős személyzet tel, fennállása másfél évtizede alatt az ismere tek bő tárházát halmoz ta fel, amivel naprakész információval tudta ellátni azokat a fórumokat, amelyek érdekeltek a határon túliak segélyezésében, vagy a kulturális kapcsolatokban. Aki ezt a szakértői gárdát szélnek eresztette, az nyilvánva lóan politikai irányt változtatott, és szándéka ihoz nincs szüksége sem a szakemberekre, sem a fel gyűlt ismeretanyagra. A hírek szerint a HTMH-t a Minisz terelnöki Hivatalon be lül a miniszterelnök stratégiai irányítása alatt a kancelláriaminiszter felügyeletével és a szakállamtitkár vezetésével a MeH struktúrájába illesztve viszik majd tovább. A tervek sze rint itt külön szervezeti egység foglalkozik majd a külpolitikával, és külön egység a nemzetpolitikával. Érdemes ilyenkor beletekinteni a Népszabadságba. Azt írja: „Ha a kormány forga tókönyve megvalósul, akkor pár hónapon belül lényegében eltűnik a magyar-magyar kapcsolatok teljes eddigi intézményrendszere. Nem lesz nagy kár érte, bár nyilván sokan fognak sírni utána... a helyzet az, hogy a kisebbségi támogatási rendszer valóban alkalmatlan már a mai viszonyok között. Átépítése ezért kifejezetten üdvös törekvés, - már ha a fürdővízzel együtt nem borul majd ki a gyerek is.” Valójában az egész intézményrendszer eltűntetése folyik, mert ide tartozik még a Magyar Állandó Értekezlet, az Illyés Közalapítvány, az Új Kéz fogás, a Szülőföld Alap, az Apáczai Csere János Alapítvány, valamint a segélyezés és a kulturális kapcsolattartás intézményei. Ezek mindegyikénél „újításokat” hajtottak végre, melyek elsősorban leváltásokban és saját elvtársakkal történő felcserélésükben nyilvánultak meg. Persze a közérdekre való hi vatkozással. A minisz tériumok alkalmazotti létszá mát 8000-ről 6000-re kell csökkenteni. Ez 25 száza lékos csökkentés. A 90 HTMH alkalmazott munkáját ezután állítólag egy 20 fős csoport végzi (ha tényleg lesz ilyen), ami azt je lenti, hogy a ha táron túliak ügyét megtakaríthatónak tekinti a Főnök. „A Határon Túli Ma gyarok Hivatalának várható megszűntetése és egy 20 fős főosztállyá szervezése aggályos és egyben a Kárpát-medencei magyarság ügyének látványos leértékelését is jelenti”

EKOSZ - EMTE

— mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a bezárásra ítélt hivatal előtt, kiemelve, hogy a jogalkotásba sem szólhat bele majd a főosz tály. A politikus meggyőződése, hogy a kormányzat ezzel a lépésével egy nagyon komoly rendszerváltó vívmányt kockáztat. „Mind a balolda li rendszerváltó erők, mind pe dig az Antall-kormány nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy egy 40 éves elnemzetlenítő politikának si került pontot tenni a végére az zal, hogy egy önálló, országos hatáskörű kormányszerv foglalkozott a határon túli magyarok ügyeivel. Szemmel lát hatóan Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem szá mít a ha táron túli magyarokra sem kulturális, sem gazdasági, sem pedig a szomszédok viszonylatában.” Sajná latosnak és egy elvesz tegetett lehetőségnek ítélte meg ezt a maga tartást. Minden diktatúra központosít. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megszűnteti a külföldi magyar kulturális intézetek önálló vezetői struktúráit, és az intézményeket a Balassi Bálint Intézet irányí tása alá helyezi. A jövőben az elszakított területek magyarsága kul túrájának magyarországi és nem zetközi képviseletéről is ez az intézet fog gondoskodni. Ezeknek a kulturális intézeteknek a feladata a magyar kultúra népszerűsítése, ami ilyen áttételesen a minisz terel nök irányítása alá kerül. Ezt az intézkedést megelőzte a Balassi Bálint Intézet elnemzetietlenítése. Az Intézetet az Unióhoz való csatlakozás idejére tervezték új feladatok ellátására, amely képes a magyar nyelv és kultúra megőrzé sével, fejleszté sével, megismertetésé vel, terjesztésével és kutatásá val kapcsolatos valamennyi feladat el látására, és egységesíti a szétdarabolódott magyarságtudományi (hungarológiai) intézményrendszert. E célkitűzések jegyében indult útjára 2002. január 1-jén, még az Orbán-kormány intézkedéseként megala pított Balassi Bálint Intézet. Az új intézet a közel fél évszáza dos múltra visszatekintő Magyar Nyelvi Intézet és az 1989-ben alapított Nemzetközi Hungarológiai Központ teljes körű jogutódjaként folytatta e két intézmény alapte vékenységét, amely az intézet alapító okiratában foglaltak szerint számos új feladatkörrel is bővült. Ez az intézet adta ki a Magyar nemzetismeret külhoni ma gyar di ákoknak című nagyszerű kétkötetes, képekkel, térképekkel illusztrált tankönyvet. Ez a tankönyv bőszítette fel a liberálbolsevista kormányt a Balassi Bálint Intézet ellen. Első lépésként, két évvel ezelőtt eltávolították az Intézettől Ba kos István tudományos kutatót, mert a tankönyv kiadására (amit korábban a Nemzeti Tankönyvki adó megbízásából szerkesztett, de ott a vezérigazgató-váltással leállították) késztette az Intézetet. De elbocsátották a nagyszerű vezetőt is, aki felfejlesztette az intézetet, mert dr. Újváry Gábor mint főigazgató, felelős kiadója volt a könyvnek. Ez már a kulturális magyarellenesség tobzódása volt. Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja ügyveze tő alelnöke szerint a két jelenlegi magyar kormánypárt el veti az értékmegőrzés, a nem zeti együttérzés, a hagyományőrzés és a modernizmus egyensúlyát. „Ráadásul a készülő döntés mögött a kormányfő személyes sérel mi indítékai is meghúzódnak, mert Gyurcsány nem tudja feledni azt, hogy a 2004. novemberi MÁÉRT-tanácskozáson a határon túli ma gyar politikusoktól vereséget szenvedett. Azóta igyekszik kiszorítani a magyarországi ellenzéket és a felelősséggel gondolkodó határon túli magya rokat, és helyet tesíteni őket a gazdasági élet ből toborzott haszonlesőkkel és a civil szférá ból önkényesen kivá lasztott, közjogilag illegitim szereplőkkel. Ennek az igyekezetnek a része a most bejelentett leépítés is” - véle kedett Duray Miklós. Íme egy ember, aki egyéni sérelmei miatt egy nemzet lehe tőségeit gáncsolja el, egyéni bosszútól vezérelve. Jellemző a nagyakaratú embe rekre, hogy nem bírják elvi selni az ellenvéleményt. A MÁÉRT-tal kapcsolatban korábban kijelentette, hogy nem szándékozik összehívni a testületet mindaddig, míg nincs előzetes megál lapodás a zárónyilatkozatról a résztve vők között. Tessék figyelni: egy tanácskozás ról kiadott zárónyilatkozatról (ami értelemszerűen a tanács kozáson kialakult megegyezés alapján jön létre), előzetes megállapodást akar. Így valóban nincs szükség tanácskozni. Va jon a kormányértekez leteket is ilyen feltételek mellett tartja? Ami a HTMH-t illeti, Gyurcsány Fe renc hangsúlyozta, hogy ebben az átalakítás ban nem az a fontos, hogy megszűnik a hivatal, hanem az, hogy a határon túli magyarság kérdésének felügyelete közelebb kerül a miniszterelnök sze mélyéhez. Vagyis kézi vezérlés alá veszi a határon túli magyarság ügyét egy testközeli helyiségben. Azt követően, hogy a 2004. decem ber 5-én megtartott népszava záson személyesen buzdította a választókat a nem-re a kettős állam pol- ä

Átalvető

EKOSZ - EMTE

Elemző

11

II. Az autonómiát a gyakorlatban a Gyurcsány-kormány sem támogatja A VMDP négy éve kimondta: új magyar-magyar viszonyrendszerre van szükség,mert a régi nem eredményes. A lehetséges új modell lényeges ele mei a nemzetközi színté ren is képviselt konkrét autonómiakövetelé sek, a kettős állampolgárság és a kisebbségi közössé gek saját autonómiájuk útján, valamint a parlamenti szavatolt helyek intéz ményé nek bevezetésén alapuló kettős kötődé se Magyarország, illetve a helyi többségi hatalom felé. Ez a Kárpát-medencében élő magya rok határmódosítás nélküli politikai integrációjának útja. Korábban a buda pesti poli ti kai elit, s a ma gyar külpoli ti ka - részben a ha táron túli ma gya rokat sanyarga tó kisantant diplo máciák kemény, ne megyszer összehangolt tevékenysé ge miatt - kényszerpá lyán moz gott. Ez a kö töttség azonban az EU-tagsággal megszűnt. El jött az ide je annak, hogy Buda pest újra érté kel je az el múlt ti zenöt év poli ti káját. Hogy a közös európai poli tikai színtéren Ma gyarországnak ne folyton csak az egy-két monda tos mel léksze re pek jussanak. Ha ebben a kérdésben nem jut egyet értésre a magyar, pontosabban a buda pesti poli tikai elit, nincs esély arra, hogy Ma gyarország egye nes derékkal foglaljon helyet az EU-ban s tegye azt ott ho nossá a maga szá má ra. Az igazi kérdés tehát az, képes-e a rendszerváltó budapesti politikai elit a parlamentben legalább kétharmados többséggel megszavaz ható nemzeti stratégi át nemcsak kidolgozni, de végre is hajtani? Ezt ebben a pillanatban senki sem tudja. Abban azonban, hogy ilyesmire szükség lenne, úgy látszik nem kételkedik, Orbán Viktoron kívül most már Gyurcsány Ferenc sem. Az ország közjogi- és általában a politikai rendszerben betöltött tisztségükből kifolyólag talán még az sem baj, hogy Galambod egyelőre a két végén fogják meg a problémát. A fő az, hogy hozzálátnak legalább a kiindulópontok világos meghatározásához. Miután a nemzetpolitikát illetően is nagy a baj, reméljük a legjobbakat: a szükségszabta közele dést. Aminek az alapja csak a valóság, az ország tényleges szükségletei lehetnek. Jó-e az nekünk, Kárpát-medencében élő ma gyaroknak, ha például azzal térünk napirendre egy szlovák válaszközlemény felett, hogy azt úgy is ma gyarázhatjuk, ahogy nekünk megfe lel? Persze, hogy nem jó, mivel kívülről nézve olyan nevetséges politikai helyzet alakul ki, amely pil-

lanatok alatt veszélyessé válhat. Nemcsak egy miniszté rium számára. Nem vonzó az integrátori szerep Orbán Viktor tusnádi és az azt követő nyilat kozataiban világossá tette: szorgalmazza ugyan a nem zeti integrációt, de pártja integráló szerepet Erdélyben nem vállalhat. A Kárpát-medencét egységes gazdasági térségnek látja, s diszkriminációnak tartja, hogy az itt élő magyaroknak még mindig nincs kettős állampolgársága. Ami legalább ilyen fontos: szorgalmazza azt is, hogy Magyarország a nemzetközi politikai színtéren kiálljon az autonómiakövetelések mellett. Azt a szóösszetételt, hogy „európai mércéknek megfelelő autonómiakövetelés” vagy más efféléket szerencsére nem emlegetett, de továbbra sem világos, milyen elvi alapon kíván a Fidesz-MPSZ konkrét támogatást adni az autonómiaküzdelmekhez az utódországokban tevékenykedő elitekkel kialakított bilaterális kapcsolatokban, vagy önállóan az EU tágas politikai színpadán. Orbán Viktor megnyilatkozásaiban telje sen új elem, hogy a kormányzati felelősséget vállaló kisebbségi magyar pártok elsőrendű kötelessége (kellene, hogy legyen) az autonómiáért való küzdelem. Ilyesmit eddig magyarországi párt vezetője nem mondott. Orbán ezzel megerősítette: ő a nemzeti integráció oldalán áll. Hol áll a Fidesz? De, hol áll a Fidesz-MPSZ? Mi a dokumentumban rögzített álláspontja, nemcsak úgy általában, az autonómiáról? Konkré tan, mit gondol a Fidesz-MPSZ mondjuk a területi és a perszonális autonómia közötti viszonyról? Milyen ismérvek alapján mondható el az egyik vagy a másik kisebbségi dokumentumról, hogy az egyáltalán autonómia, vagy valami más? Miért van az, hogy „autonómiakoncepciója” nincs akinek nincs, az autonómiamodellek száma viszont elenyésző, a kidolgozásukban kevesen jeleskednek? Budapesten tudtunkkal csak egy modell készült, még valamikor 1992-ben. A rendszerváltó lelke sedésnek ezt az eklekti kus termékét kisebb változtatásokkal a történelmi VMDK el fogadta. Ezt a Vajdaságban még két modell követte. A történelmi VMDK második, 1995-ben elfoga dott modelljének létrejöttét ugyan segítették Budapesten, de benne a domináns magyar (perszonális) autonómia mo-

gárság kérdésében, és most kül ügyminiszternek alkal mazza azt a Göncz Kingát, aki már a 2004. december 1-i sajtótájé koztatójával elindította „a határon túli magya rok átte lepülnek, és elvész a nyugdíj” kampányt. A MÁÉRT helyébe már készül egy szűkített értekezlet. Egy új magyar csúcsszervezet: Szili Katalin összehívta a Kárpát-medencei Képviselők Fórumát. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülése kapcsán 2006. júli us 7-én reggel a Kossuth Rádió interjút sugárzott a Fórumot összehívó Szili Kata linnal, aki többek között az alábbiakat mondta: „Én azt szeretném, ha ez egy olyan csúccsá alakulna, aminek nem az a feladata, hogy akár a veszekedő Magyarok Világszövetsége, vagy akár a kormányzati, különböző ilyen jel legű együttműködéseket helyettesítse, hanem pontosan az a feladata,

hogy ebben a dimenzi óban ta láljuk meg a magunk szerepét az együttműködésben.”

2006. szeptember

Hogy mit jelent az együttműködés a kommunistákkal, arra még bizonyára emlé keznek a meghívottak. Szili zavaros mondatából előbukkan az a figyelmeztetés, hogy a kormány csak azokkal tárgyal, akik a szomszéd államok parlamentjében képviselői pozíciót töltenek be. Világos, hogy Csáky, Kasza és Markó nem állhat elő olyan követeléssel, ami pozsonyi, belgrádi, bukaresti parlamenti esküjével ütközik. Így majd szé pen helyreáll a népi demokráciás szomszédsági, elvtársi testvériség, amiben nem lesz olyan magyar hang, ami sértené a vörösfasiszta elvtársak érzékenységét.

-

Csa pó Endre

12

Elemző

EKOSZ - EMTE

dellje már „saját gyártmány”. S akkor jött a VMDP a magyar (per- vel kívánja megvalósítani. Az új forma már működik. Ez szonális) autonómiára vonatkozó konkrét követeléssel. aBattyhyányhunyad ma gyar-magyar kormányzati konzultáció. Fontos tény, hogy a személyi elvű kisebbségi autonómia eszméKormányról és kormányfőről lévén szó, elvben nem kifogásoljét – ezzel indult a történelmi VMDK még 1990. novemberében – ható, hogy Gyurcsány a hasonló politikai struktúrák együttműködémindhárom autonómiamodellben megtaláljuk. Az autonómia mo- sét része síti előnyben. Ugyanakkor rá kell mutatni, célja szemmel delljeit a történel mi VMDK, majd a VMDP kivitte ugyan a nemzet- láthatóan az, hogy a politikai ha tékonyság okán a rendelkezésre álló közi politikai színtérre, de a konkrét,hatékony budapes ti támogatás Kárpát-medencé ben működő magyar pártok közül a legnagyobbaelmaradt. A VMSZ-nek nincs autonómia modell je. Politikája termé- kat, azokat vonja be a párbeszédbe, amelyek egyedüli rezidensként szetét tekintve nem is va lószínű, hogy lesz. kezelik a Magyarországról jövő támogatásokat, de a helyi többségi Erdélyben elsősorban talán Csapó Józsefnek köszönhetően van- hatalomba való beágyazódottságukhoz sem fér kétség. nak kisebb-nagyobb kidolgozottságú autonómia modellek. Ezek köMellőzve az autonómiakövetelőket és a ki sebb pártokat, a mizül eddig csak Csapó vitt ki autonómiamodellt a nemzetközi politi- niszterelnök a ré giók között is differenciál. A legnagyobb, s egyben kai színtérre. Nem sok sikerrel. Igaz, az RMDSZ saját kisebbségi a kormányzati fe lelőssé get vállaló RMDSZ a fő, a majdnem egyendokumentumát megfelelő politi kai súllyal jelenítette meg, de a tör- rangú partner. A másik kettő, az MKP és a VMSZ mehet együtt is a vényterve zete nem nem zeti alapú autonómia. Ott vagyunk, ahol a miniszterelnökhöz. part szakad! A Magyar-magyar Kormányzati Konzultá ciót, amely alapvető Érthe tő, hogy Orbán Viktor ilyen körülmények között nem vál- fontossá gú kérdésekben hivatott egyeztetni, hiba lenne a Magyar lalná örömmel az integrátor sze repét. Ahhoz azonban, hogy állás- Állandó Értekezlet afféle utódjának tekinteni, hiszen nem irányozza foglalását ne érhesse kifogás, a be nem avatkozás elvével való ka- elő a ma gyarországi ellenzék konzultációban való részvételét. És cérkodás ódiuma, a Fidesz-MPSZ előre kell, hogy meneküljön. ha az meg ellenzéki konzultáci ót szervez? A be nem avatkozás másik oldala a szabadság az önálló fellé pésMi a célja a támogatásoknak? re. Az lenne az igazi haladás, ha a Fidesz-MPSZ - elsőnek a rendA mi nisz ter el nöki dokumentum sze rint a megújuló nemzet szerváltó erők közül - autonómia ügyben önállóan lépne ki a nemzet- poli ti ka másik fontos pil lé re a támo gatási-fej lesztési poli ti ka. közi politikai színtérre. Ha nem is valamelyik konkrét modell vé del- Eszerint a nem ze ti identi tás megőrzésének támoga tása mellett mében, de novátorként, a nemze ti alapú autonómia ismérveinek be- sokkal jobban kell kon centrál ni a szü lőföldön való megma ra dás mutatásával. Hadd lássuk, melyik kisebbségi oligarcha merné ezt és gya ra podás gazda sá gi-szociális fel tétele ire. Va gyis olyan nyíltan el lenezni. Egy biztos: a Fidesz-MPSZ egy ilyen javaslattal nemzetpolitikát kell folytatni, amely az identitásmegőrzésre jól felkavarná az EU bürokrácia állóvize it. Amelyben van olyan ma- koncent ráló nor matív tá moga táspoli ti ká ból és a versenyképes sé gas rangú magyar nemzetiségű tisztségviselő is, aki az autonómia get, a gaz dasá gi-társa dalmi előre ha ladást szolgá ló fej lesz tési témává válását ma már csak vala mi komoly kavarodás következ mé- stratégiák rend szeré ből áll. nyeként tudja elképzelni. Ebből a szempontból fontos feladata van a Kárpát-medencei Ha lenne rá politikai akarat, a Fidesz-MPSZ műhelyei a már Magyar Képviselők Fórumának (KMKF). A magyar költségvetési meglevő tanulmányok alapján némi politikai innovációval egy támogatások legnagyobb részét a Szülőföld Alaphoz helyezik át, ilyen kritérium-rendszert, s annak cizel lált szakmai alá támasztását mivel az intézmény teljesen a politika befolyása alatt áll. szeptemberre már el is készíthetnék. Ezt, amúgy próbaként, be leIntegrálódni a román államba? hetne terjeszteni már a KMKF fórumán. Miért is ne? A mi niszterelnöki dokumentum a be nem avatkozás politikájáA be nem avatkozás politikája - ismétlés? nak megfelelően - úgy látszik - azt célozza, amit Törzsök Erika kor Gyurcsány Ferenc ja vaslata két pillérre alapul. Az első a politi- mányzati kisebbségi szakértő a Bécsi Napló 2006. július-augusztusi kai kapcsolattartás formáit és tartalmát taglalja. számában a romániai magyarság számára feladatként tűz ki. NeveA megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere c. do- zetesen, hogy az erdélyi magyarság ha tékonyan integrálódjon a rokumentum - amelyet Budapestről a na pokban juttattak el a kor- mán államba, „vagyis, hogy ké pes legyen viszonyát rendezni a rományfő tárgyalópartnereinek - leszögezi: a Gyurcsány-kormány mán társadalommal”. Törzsök támadással igyekszik elébe vágni a meg kívánja újítani a ma gyar-magyar kapcsolatokat, az anyaország rögtön je lentkező kemény kriti kának. Szerinte „a magyar identitás és a határon túli magyar közösségek viszonyát, ezért koncepcióvál- kizárólagos állítása ‘a meg nem hirdetett kiürí tés stratégiáját’ szol tásra törekszik a nemzetpolitiká ban. A változtatás szükségességét gálja”. az indokolja, hogy Magyarország 2004. májusi EU-csatlakozásától A törzsöki eszmefuttatás jól mutatja, mi az alapve tő kérdés. A az Unió közös otthonná vált,s ennek nyomán a nyolc és fél évtizedig kérdés az, elindul-e a határon túli magyarság a nemzeti integráció ha tárokkal elválasztott magyarság kilencven százaléka ugyanazon felé, vagy feladja azt és elfogadja az egyre rombolóbb formában politikai-társadal mi kere tek közé került. megjelenő, gyorsuló asszimilá ciós folyamatokat? Mivel biztatja Szerintünk koncepcióváltásra másért van szükség. Azért, hogy cikkében Törzsök a si mulékony magyarokat, akik identitá sukat Magyarország kisebbsé gi közösségeivel együtt egyenes derékkal nem „kizárólagosan” állítják? Nem kevesebbel, minthogy az foglalhasson helyet az EU-ban. De EU-hoz csatla kozó államokban „az ez nem olyan fontos. Gyurcsány ott kisebbségben élő magyarok és szerint a koncepcióváltás lényege, az adott országokban élő többség Vajdasági Magyar Demokra ta Párt hogy „a magyar-magyar együttműfejlődé si lehetőségei, gazdasá gi érködés alapvetése a be nem avatkoegybees nek”. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. dekei zás politikája gyakorlati alkalmaHát, ennek jó lenne utána járni. zásának kötelező érvényű igénye a Azért küzd, hogy a Kárpát-medencében minél több A magánosítás morzsáin veszekeha táron inneni és túli magyar kö- magyar minél tovább megmaradjon magyarnak. dő igyekvőket kellene talán megzösségek vonatkozásá ban egydez ni. Meg azokat, akiknek telKövetelései között kiemelkedő fontosságú a kér aránt”. A pártállamban a be nem jes gaz dasági és nemzeti kiszolgáljogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is tatottságban, közösségi tudatuktól avatkozás politikája szomorú gyakorlat volt. A be nem avatkozás el- rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a szám- megfosztva már egy jobb állás is vé re alapuló külpolitika - s ez törté- aránynak megfe lelő parlamenti képviselet, A magyar- elérhetetlen illúzió. nelmi tény - Ma gyarország, de fő- országi politikai elittől azt kéri, hogy a magyarok, akik A törzsöki gondolkodásmód vileg a kisebbségi magya rok kárára ezt igénylik, megkaphassák a kettős állampolgárságot. szont világos: ha a nemzeti identiva lósult meg. Hogy az EU-ban ez tás megőrzése a téma, akkor gyorA VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő ma- san keverjünk bele egy kis gazdaaz elv hogyan fog működni, azt már gyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjá- ságot. Legyen az EU-régió, vagy látjuk Szlovákiában. A miniszterel nök az elkövet ke - ért. bármi más hasonló gumicsont. A ző időszakban a kapcsolattartást - a baj az, hogy a nemzet ügyé ben a VMDP Hírlevél elérhetőségek: www.hufo.info; megoldást mégiscsak Budapesten széles ecsetvonásokkal felvázolt modelljét tekint ve - a kisebbségi www.vajdasagportal.com/vmdp; kéne megtalálni. közösségek „legitim” képviselői- www.vajdasagma.info. - Ágoston András

Átalvető

EKOSZ - EMTE

Elemző

13

Az alábbi írás a Magyar Nemzet 2006. augusztus 11-i számában jelent meg. Az Átalvető kötelességének érzi eljuttatni mindazon olvasóihoz, akik ott nem olvashatták.

III. A magyar – magyar párbeszéd esélyeiről A Trianoni békeszerződésnek a területi- és lélekszám-veszteségen túl az egyik, hosszú távon ható, rendkívül negatív folyománya, hogy a magyarsággal szemben ellenséges orszá gok gyűrűjébe zárta a megmaradt hazát. Ebben a geopolitikai helyzetben bármiféle magyar nemzetstratégia megfogalmazásának és végrehaj tásának előfeltétele lenne az a nem zeti összekacsintás, ha úgy tet szik cinkosság, aminek lényegét a román, a szerb, a szlovák politikusoknak nem kell magyarázni. Eme orszá gokban elképzelhetetlen lett volna az 1991-es horvát fegyvereladási botrány. Népszavazást sem kellett a hasonló helyzetben levő környező országokban kiírni a poli tikai elit tehetetlensége miatt az állam polgárság kiterjesztéséről, s a példá kat még hosszan sorol hatnám. A tusnádfürdői nyári szabadegyetemen oly sokat emlegetett magyar - magyar párbeszédnek optimális esetben egy informális valamint egy formális síkja kellene, hogy legyen. Az első a tartalomról döntene, kizárólag a magyar nem zeti érdekek figyelembe véte lével, a másik a csomagolásról, bekalkulálva a nem éppen barátságos környezeti adottságokat. Mit látunk ehelyett magunk körül? „Belföldön” a nemzetellenesség, valamint a nemzetsemle gesség által behatárolt eszmei pász mán mozgó bal oldal minden egyes létfontosságú nemzeti im peratívusz ese tében szemforgató érvrendszert hasz nál, s ott tesz keresztbe, ahol tud. A példák hosszan sorolha tóak. Felidézhetjük a határon túli magyar nemzetrészek autonómiatörekvéseinek esetét, amit még a kilencvenes évek elején a kollektív jogok elméleti aláaknázá sával és az egyéni jogok kizá rólagosságának hirdetésével próbált meg a bal-liberális tá bor lehetetlenné tenni, majd az autonómiát legfeljebb csak politikai jelszónak használó szervezetek támogatásával, végül, de nem utolsó sorban Szlovákia és Románia esetében a külpolitikai le hetőségek módszeres kihagyásával. (Szlovákia esetében a náci törvények szellemét hordozó Benes-dekrétumok ügyében a baloldal képes volt a szlovák fél oldalá ra állni, amikor az Orbán kormány végre-va lahára, finoman és tapintatosan érinteni merte a kérdést, holott egy határon és ideológiákon átívelő ma gyar külpolitikai offenzíva Benes-ügyben igencsak kényelmetlen helyzetbe hozhatta volna a szlovák diplomáciát. Románia EU-csatlakozásának feltétel nél küli megszava zása, az SZDSZ által 1993-ban meghirdetett öngyilkos „bizalommegelőlegezési” politika jegyében, egy középtávon vissza nem térő nyomásgyakorlási pozíciót adott fel a semmiért.) Említhetjük a kettős állampolgárság kérdését, amelyben, mi ként arra a Tőkés László által Tusnádfürdőn meghirdetett Ébresz tő is rá mutat, a baloldal a módszeres politi kai hazugság eszközével élt. A Gyurcsányék által azóta is zsolozsmázott érvrendszer, miszerint az „igen” szavazat győzelme az állampolgárság automatikus és tömeges megadását jelentette volna, s ezzel határon túli magyar tömegek özönlötték volna el az anyaországot, tételesen hamis, hiszen az „igen” győzelme mindössze arra kötelezte volna az országgyűlést, hogy törvényt alkosson. A töme gek pedig békeidőben nem indulnak meg olyan könnyen. S hadd utaljak csak címszavakban a demográfia kérdésére, a produktív ré tegeket támoga tó családi adókedvezmények rendszerének eltörlésére, az oktatás szétve résére, a vidék lehetetlen helyzetbe hozásá ra, a büntetőjog-politika további enyhítésére, a katonaság de facto leszere lésére. Nos, ezzel a baloldallal tessék magyar – magyar párbeszé det folytatni…! Más szóval a párbeszéd a „belmagyar” magyar kontextusban nem az optimális magyar nemzetstratégiai megoldások megta lálását célozza, hanem legjobb esetben is a nemzeti oldal kísérletét arra, hogy kommunikációs eszközökkel csökkenteni próbálja a balliberális nemzetpusztítást. (Legjobb esetben mondom, mert a nemzeti oldalon a valóban nemzeti érdekek által mozga tott poli tikusok sem mindig vállalják fel nyíltan törekvéseiket takti kai okokból. Magyarországon a negyven éves proletár-internaciona lista agymosásnak, majd az azutáni balliberális kozmopolita médiadömpingnek köszönhe tően az a perverz helyzet alakult ki, hogy a bel- és kül politikában nemzeti érdeket képvise lő erők érzik tanácsosnak rejtegetni céljaikat s nem azok, akik a magyarság nemzetkénti létének felszámolására törekednek.)

2006. szeptember

Ami az elszakított nemzetrészeket illeti, ott sem sokkal jobb a helyzet. Itt ugyan a nyílt nemzetromboló szándék kevésbé mutatható ki, viszont minden egyes nem zetrész esetében a politikai elit keretén belül kialakult az idegen elnyomó hatalom által megvá sárol taknak, a karrieristáknak, valamint a „reálpolitikában” gondolkodó megtévesztetteknek egy megbonthatatlannak tűnő szövetsége, mely az elitcserét alighanem lehetetlenné teszi. Mit láthattunk Tusnádfürdőn is? Az anyaországból ismert szerepleosz tást. Tőkés Lász ló felsorolja az RMDSZ mulasztásait, hogy miként szabotál ta el módszere sen a Szövetség a történelem által adott lehetősége ket s miként hallgatott az autonómia célkitűzé séről minden stratégiai pillanatban, 1996-ban a kormányalakításkor, majd a kormányátalakításkor, miként mondott le az önálló magyar egyetemről a Petőfi-Schiller ábránd kedvéért 1998 októberében, miként maradt ki az autonómia kérdésköre 2000-től az évről évre megkötött protokollumokból, hogy miként asszisztált, sőt tevőlegesen járult hozzá az RMDSZ-vezetés a román kisebbségpolitikai modell hazug mítoszának európai megerősődéséhez, miként disz ponál illegitim módon a Markó-klikk az erdélyi magyar közösségnek szánt anyaországi és romániai források fölött, miképpen alakí tották át az RMDSZ-t magyar nemzeti önkormányzatból zsákmányszer zésre sza kosodott román versenypárttá. Markó Béla pedig el hajol, párbeszédkészsé gét hangoztatja, és egyetlen, az autonómiára vonat kozó érdemi kérdésre nem felel. Nyílt sisakos küzdelem az egyik ol dalon, fa rizeus érvek, a valós törekvése ket leple ző szólamok a mási kon. Mi hát a megoldás? Az anya országban – megmaradva a de mokratikus paradigmán belül – nincs más út, mint a másik oldal vá lasztáson való legyőzése. Utána viszont sokkal bölcsebben kell majd gazdálkodni az erővel, mint 1998-at követően. Olyan kérdésekben érdemes konfliktust vállalni, melyek nemzetpolitikai jelentőségűek, a má sik oldalnak tett felesle ges gesztusok (pl. kereskedelmi tévék áfa-tartozásának el engedése) s a saját táborra való módszeres lövetés (pl. MVSZ) nél kül. Erdélyben az egyetlen esély egy olyan politikai képlet kialakítása, melyben az RMDSZ az autonómia iránt elkötelezett MPSZ el lenőrzése alatt áll eszmei szempontból. Ehhez persze az MPSZ-nek is rendezni kellene sorait, végrehajtani az eltervezett pártbe jegyzést, s ki kellene lépni a hajnadi Reform Tömörülés által megte remtett keret ből: alapszervezeteket építeni, jelen lenni nem csak a médi á ban, de helyi szintű politikában is Erdélyben mindenfelé. Ha az MPSZ vagy im már az MPP (Magyar Polgári Párt) a magyarság 30%-át maga mellé tudja állítani (a felmérések szerint a langymeleg biztonság „csak rosszabb ne le gyen” ceausescu-i perspektívá jával nem kecsegtető radikális politikának nagyjából ekkora a támogatottsága), az RMDSZ kénytelen lesz választási koalíciót kötni vele. Akkor viszont a koalíció megkötésének feltétele nem lehet más, mint a kőkemény autonomista politika. Újra kell fogalmazni a Tőkés Lász ló által kezdeményezett, az egyházakat, a civil szférát és a politikumot egyaránt integráló Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet keretében a kisebbségi törvénytervezetet, s ráállítani a határon inneni és túli magyar diplomáciát annak népszerűsítésére. A kettős ál lampolgárság esetét leszámítva, a hiva talos RMDSZ irányvonallal még Gyurcsányék sem mertek eddig szembefordulni. Minderre ideális lett volna a Románia EU-csatlakozása előtti időszak, amit az MSZP – RMDSZ páros sikerrel szabotált el. A kényelmesebb, könnyebb útat lezárták. Nem ma radt más, mint a másik, göröngyös, helyenként me redek út felkuta tása. Az autonómiánál többet a jelen geopolitikai helyzetben nem lehet elérni, kevesebbet nem érdemes célul kitűzni. 16 év után annyit leszögezhetünk, hogy ma a magyar politi kában senki nem meri kétségbe vonni az autonómia szükségességét. Szánalmas és csekély eredmény ez, több mint másfél évti zeddel a hátunk mögött, de csak ebből indulhatunk ki. Az alternatíva, mint azt a 2002-es népszám lálás megmutatta, a nem is oly lassú, viszont annál módsze resebb felmorzsoltatás.

-

Borbély Zsolt Attila

14

Autonómia

EKOSZ - EMTE

Székely rendőrséget! Szükség van Székelyföld autonómiájának törvény általi garantálására, melynek révén - a Helyi és a Regionális Autonómia Európai Chartáinak megfelelően - az autonóm terület rendel kezhessen a he lyi önkormányzatoknak alárendelt saját rendfenntartó erővel, amelynek rendel tetése a helyi közösségek védelme! - írja közle ményében Csapó József SZNT-elnök. A Ditrói Székely Nemzetgyűlés előestéjén, 2006. június 18-án, egy civilbe öltözött csendőralakulat (25 személy) éjjel 1.00 órakor a gyergyószentmiklósi Kultúrház épületében több magyar nemze tiségű kiskorú fiatalt összevert. A magyar fia talok közül többen 5 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A Szé kely Nemzeti Tanács határozottan tiltakozott a civilruhás csendőrök által elkövetett atrocitás ellen. A helyi rendőrparancsnok nyilatkozata szerint „a szolgálaton kívüli civilruhás csendőrök nem tartoztak a helyi csendőrség kötelékébe”. Tekintettel arra, hogy a kiskorú magyar fiata lokat ért atrocitást a Székely Nemzetgyűlés előtti éjszakán, 1.00 órakor azok a csendőrök követték el, akiknek aznap kötelességük volt a ditrói Székely Nemzetgyűlés alatt a közrendet biztosítani, elítélendő magatartásuk rendkívül súlyos tettnek minősíthető, mert az 1990-ben Marosvásárhelyen történtekhez hasonló etnikai konfliktust idézhetett volna elő! A más megyé ből a ditrói Székely Nemzetgyűlés idején a köz rend biztosítására átvezényelt csendőrök jelenléte és a közülük civilbe öltözött csoport által elkövetett atrocitás, éppen azok részé ről, akiknek feladata a helyi kollektivitás, valamint a gyűlésre érkezők védelme volt, bizonyítja a székely nép szülőföldjén való alárendeltségét.

Autonómiaügyi civil „védőhatalom” Ne áltassuk magunkat: az Európai Unió nem viszonyul barát sá gosan a nemzeti kisebbségek ügyéhez. A mai EU-ban élő autonómiák létrejötte nem „eus” érdem – és soha, semmilyen nemzeti kérdést nem oldott meg ez a szervezet. Vagyis mi, a kiírók nem naív fantaszták vagyunk. De átél tük a de cember ötödikei tragédiát, tétlenségre kár hoztatva szemlélhettük a bátor székelység semmibevett küzdelmét, el kellett vi selnünk azt hogy a magyar parlamenti „nemzeti oldal” dalolva segíti az EU-tagságba Románi át (megjegyzem: úgy kellett, miért legyen jobb nekik?), majd fájó szívvel tudomásul vettük: a katalánok –népszavazáson! – tovább bővíthették nem csekély jogaikat az önren delkezésre. Aláírásgyűjtő ívünket nem magyar, hanem „EU”-polgárokként írják alá az ügyünket támogatók. Ezzel több célt is követni vélünk: 1., Alkalmaz kodunk az EU-ban is dúló „politikailag korrekt” szóhasználathoz. 2., Nem különleges magyar, hanem európai uniós jogként; már működő autonómiák módjá ra köve telünk megoldást. 3., Reméljük, hogy más uni ós államok polgárai is csatlakoznak a követelésünkhöz. Néhány tízezer aláírásra számítunk. Ennyi elég lesz arra, hogy az Európai Bizottság végre utána nézzen az ügynek. A Jóisten mentsen meg attól, hogy a védőhatal mi helyzetben (nem) lévő országunk politikai „elit”-jét megkérdezze – az aláírók tízez rei pótolják a védőhatalmat ez esetben! - Sárközy Csaba

Mi oka lehetett annak, hogy a Székely Nagygyűlés alkalmából más megyékből rendeljenek át csendőralakulatokat Hargita megyébe? Milyen állampolgári nevelésben részesülhettek azok a csendőrök, akik valamilyen okból magyar fi atalok ellen erőszakot alkal maznak – esetleg azért, mert a szórakozóhelyen magyar zenét hall gatnak -, ahelyett hogy netán a rend helyreállításáért léptek volna fel! A gyergyószentmiklósi szórakozóhelyen a csendőrök a polgárok védőiből a magyar fiatalok megfékezhetetlen verőivé vál tak! E sajnálatos eset is bizonyíték arra, hogy szükség van Székelyföld autonómiájának törvény általi garantálására, melynek révén - a Helyi és a Regionális Autonómia Európai Chartáinak megfelelően - az autonóm terület rendelkezhessen a helyi önkormányzatoknak alárendelt saját rendfenntartó erővel, amelynek rendeltetése a helyi közösségek védelme! Székelyföldön ma a rendőrségnek és a csendőrségnek tüntető és indokolatlanul nagy a számbeli jelenléte (szám talan csendőrlaktanyát építettek), amelyeknek tagjai, a Székelyföld területére ideiglenesen át vezényelt csendőralakulatokkal együtt, bizonyos körülmények közepette, felsőbbrendűséget és kihívó magatartást tanúsítanak az őshonos magyar nemzetiségű népességgel szemben! Felhívjuk a hazai és a nemzetközi emberjogi szerve zetek figyelmét a székelyföldi magyar nemzetiségű széke lyek áldatlan helyzetére, támogatásukat kérve a demokrácia megerősítésé re, ennek fel tételeként a rendfenntartó erők helyi közigazga tási hatóságok hatáskörébe helyezésére. 2006. június 28. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizott ságának nevében: Dr. Csa pó I. József, elnök

Buda Ferenc

Ti borc tű nődik Fura egy fordított világ ez: az lesz vátesz, aki lóvá tesz, sztár a zsi vány, mester a kontár, a cinkolónak piros pont jár, szajhákon csillámlik a flitter, sarzsihoz jut sok kósza ritter, s vélvén magát vezérhajónak, vígan feszít vízen a hólyag. Prókátorok, hamis parasztok mérik a pórnépnek a snapszot: „Igyatok csak, danoljatok hát! (Fõ az, hogy mi tartsunk ma kottát.)" Kinek kabaré, ki nek kínpad – színváltozás: forog a színpad, s játszván jó gázsiért akármit, hazudnak, hogy hasad a kárpit. Ál-király, mû-Bánk, mû-Petúr bán folyton csak a zsebünk ben turkál, mind-mind a köz javát kívánja, akár a tíkokét a kánya. Hiteleznek és szavatolnak, hív jobbágyuk leszesz maholnap, s mielõtt még ad nád dedóba, kölykedet is viszik adóba. S múlnak az évek, mint a percek, rajtunk nem könyörül a Herceg, így tehát, testvér, mi: Tiborcok húzzuk összébb a gatyakorcot.

Átalvető

EKOSZ - EMTE

K om m en tá r

15

Kin cs vagy k e re s z t? Módszertani levél a bűnös „nemzeti” lejá ratásához Erdélyben születtem, nevelkedtem, és itt értem meg az érett férfi kort, s a nékem kimértből itt él tem fel a legtöbb reménykedést. Az anyaországban csiszolódtam, keseredtem, deresedtem, és kezdtem el a kötelező összegzést. Az erdélyi ember, bármely gondolkodásmódnak is lenne elkötelezettje, természe tes módon viseli nemzeti tudatát. Mindannak ellené re, ami ott vele történt, avagy történik, úgy köz lekedik ebben a gúnyában, mint a legkényelmesebb lélekmelegítőben. Kincse és keresztje egyszerre, és ha kincs, akkor fegyver is a kincs megóvására, amikor pedig kereszt, akkor meg nem gerincet hajlító teher, ha nem éppen azt erősítő, egyenesítő teljesítmény. Aztán némelyekkel történik valami, ki-ki a maga történetének ismerője, és átlépi végleg a határt. Úgy hiszi végleg, s még nem tudja, hogy csak testében. Mert a lé lek az a testtel ellentétben gyökeret ver, s ez a drótnél küli kapcsolat nem szakad meg. Akad olyan, ki nehéz küzdelemmel próbálja kitörölni magából, de hiába. Aki ismeri ezt a kapcsot, az az érintettnek minden szavában, tettében, hom loka ráncában, szava hordozásában felismeri a rejtegetett honvágyat, az új gyökerek törékenységét és csekélyke nedvszívó képességét. Természetesen az erdélyi évek alatt is tájékozott volt az át települni kényszerült értelmiségi, arról is tudott, hogy létezik már régen a honi liberalizmus, meg a népies-urbá nus vita háború előtti, és a szocializmus öntőformá jában furcsára torzuló formá ja. Mégsem ké szült fel arra, ami itt várta, s arra sem, amilyen formát ez a kérdés a de mokrácia beköszöntése után öltött. Neve zett irányzat va laha elméleti viták, irodalmi pástokon vívott szellemi asszók formájában volt ismeretes. Ma létforma, sőt megélhetési tényező, és élet-halál harc ra tüze lő, gyűlöletbe hajló formái meg azok megnyilvánulásai is napirenden vannak. Miután a politikai frontok beskatulyázódtak a bal-liberális és a nemzeti-jobb – a peremen elég rugalmasan változó – ke retei közé, a politika módszertana, az ezt kiszolgáló média és tollnokainak hada minden erejével nekifeszült a nemzet fogalmának. Egyik fél mintha ki sajátíta ni akarta (kényszerült) volna, a másik pedig szitokszóvá degradálni, de a szavazótáborok megszerzésének szakértők által java solt pillanatnyi módszerei szerint volt úgy, hogy a kisajátítók csendesebbre fogták hangjukat, s van olyan is, hogy azok, akik szívük szerint valóban szitokszóvá tennék, kénytelenek mellükre helyezett tenyérrel tátogni a himnusz hangjaira, sőt magukat patriótának is nevezni. A nemzetin belül aztán, a céltábla közepét a nem zeti tudat, s minden azt képviselő, erősítő elem jelenti. Hogy a neoliberális gondolkodók, s főleg az uralmon levő neolibe rális gondolat kiszolgá lói milyen hévvel támadnak, arról már régen szerettem volna néhány olda lon elmélkedni, de erre most kitűnő alkalmam kínálkozott. Egy szerző, kinek nevét nem óhajtom lejegyezni, akit nem akarok bántani, sőt még rejtett önmagamban gyűlölni sem, olyan dolgozatot készített, amelyik a leggondosabban összeállított állat orvosi ló módjá ra sorol ja fel mindazt, sőt az el képzelhetőnél is többet abból, amit szerinte a nemzeti olda lon támadni kell és lehet. (Álnév alatti írás az Élet és Irodalom 2005. 32. számában. A szerk.) A szerző okos ember. Jólfelkészült ember. Olvasott, és fogalmazni is tudó valaki. Tovább megyek, ha tetemes ismeretanyagán elemi erővel nem csapna át a gyűlölet és a valamit, vala kit (ki)szolgálni aka rás erős vágya, ha ez nem kész tetné arra, hogy érvelés helyett az iróniát messze meghaladó, nem egyszer ocsmány szavakkal operáló szöveget kínáljon fel az olvasónak, akkor még megszívlelendő gondolatokat is megpróbálnék keresgélni sorai között. Hiszen a kritika táplálta önkritika az egyik legnagyobb erő, mely még szívósabbá teheti szellemi vértezetünket. Hogy az olva só a dol gozat által bennem ébresztett gondolatokat a szöveg ismerete nélkül is megértse, a fejtegetéseimet kiváltó bántásokat is idézni fogom. A szerző szakaszokba szedi gondola tait, szakaszokban támadja a szerinte támadásra megérett nemzeti gyarlóságokat (ő nem így neve zi). Módszere engem egy korabeli nevelőtiszt pofonjaira emlékeztet. Csattannak is rendesen, minden bekezdésben, olykor a rit-

2006. szeptember

must megtörve sorozatokban is. Önkéntelenül jutnak eszembe a másságot elméletileg toleráló liberális gondolkodók ilyen irányú családi, baráti gyökerei. - Szerzőnk szerint egy nem zethez tartozni, normális ember számára ma gától értetődő. Én is így szeretném tudni, és ezt szülőföldemen valóban így is éltem meg, annak ellenére, hogy keresztet csi náltak belőle. Azonban ez a ke reszt, mint jeleztem, kincs volt számunkra. Szintén magától értetődően. A neoliberális célokért küzdő politika áramlataiban (jól)élők azonban maguk érték el, hogy errefelé ez ne le gyen magától értetődő, és arra is van gondjuk, hogy ilyen gondolat meg ne fertőzzön minket. Amint jeles képviselőjük még jóval december 5-e előtt bevallotta félelmeit, ha megindul Erdélyből az áttelepülés, a baloldal (s véle a neoliberalizmus) sokáig nem fog hatalomra ke rülni. Vagyis a magukat magá tól értetődően a nemzethez tartozónak érzők szerinte jobbra, a nemzeti oldalra szavaznak majd. Vajon miért nem balra? Nyilvánvaló a válasz. A nemzeti bal szinte teljesen halott, vagy tetszhalott, a magától értetődő nemzetit gyűlölő liberális partner a baloldalra már rátelepedett. A jobboldal még hátra lenne. Ezért küzdenek. Innen a jobboldalról elhangzó azon vélemény, hogy nagy szükség lenne egy nemzeti baloldalra. - A körötte folyó „nemzeti” palávert emlegeti ezután, és, hogy ne használjam eredeti szavait: potenciájukkal dicsekvő impotensekhez hasonlítja a nemzeti hangokat hangozta tókat. Azt állítja, hogy az ezzel egyet nem értőket idegen szívűeknek, ilyen-olyan hazaárulóknak neve zik. Va jon ha a magától értetődő nem zeti gondolat hordozóit és annak minden forrását nem mocskolnák folyamatosan, mint maga is teszi, elhangza nának ilyen indulatos kijelentések a másik oldalról? A nem zeti gondolat el leni haj sza nálunk (és csak nálunk!) már olyan mérte ket ölt, hogy ezek a reakciók gyakorta magyarázhatónak tűnhetnek. Habsburg Ottót is idézi, minthogy az a nacionalizmust butaságnak, sőt bizonyos fokú elmebetegségnek nevez te. Vajon az egészséges nem zeti tudat és a na cionalizmus közé kinek érdeke egyenlőségjelet tenni, kérdezném. Az agg Habsburgot jól ismerjük már, tudjuk, hogy nem így értette e szavakat, és nem örül, hogy ilyen szövegkör nyezetben idézik. - Azt írja, hogy ezt a mindenkori nemzetmegvezetők jól megnyergelik. Ebben igaza van. A kérdés csupán annyi, hogy kit nevezünk nem zetmegvezetőnek, és kit vonunk ki e megha tározás köréből. Természete sen tudjuk kikre, és kire gondol a li berális oldal, amikor ezt mondja. Gyengébbek kedvéért, dolgozata végén, erre maga a szerző is vissza tér. - Hogy a „Nemzeti” kiszere lésben jelentkező téveteg gondolat a tévetege ket megerősíti tévedésükben, igaz lehet. Ha valóban téveteg – mert olyan is van. De ugyanennek a fordítottja is igaz. Tehát er ről is beszélni kellene. A téveteg nemzetellenesség az alulinformál takban a valódi nemzeti érzést is nacionalizmusnak tüntetheti fel. A nemzetit nem szerető oldal tudatosan él is ezzel a lehe tőséggel. - „Nemzeti oldal”, folytatja a sorolást, s utána mindjárt arról ír, hogy a magát nemzetinek neve ző népcsoport állítólag kisajá títja a múltat, és így akar a jelen húsosabb sze leteihez jutni. Hát ez bizony könnyen cáfolha tó, ha megtekintjük az előprivatizáció és a további vad-kapitalista vagyonszerzés haszonélvezőinek lajstromát. Ezen kívül, nem hinném, hogy a múlt emle getése ilyen jó és kifizetődő üzlet lenne. Sokkal inkább azért tűnik úgy, hogy a nem zeti oldal ki sajátította a múltat, mert a másik oldal feledni és feledtetni akarja azt. Ezek után kérdezhetjük, mit is akarnak? A múlt legyen közös, eddig rendben van. Az tán a feledést is gyakoroljuk közösen? Ezt szeretnék, s itt lóg ki a lóláb. Az elfeledett múlt aztán le het már akár kié. A nemzetire hajlamos fejek – szerinte hagymázos – álmai pedig a ma világszerte reneszánszát élő nemzeti gondolatot kérdője lezik meg, mely ott lelhető a hagymá zak máza alatt is. A nemzetiek tudatát a XIX. században, sőt Etelközben látja megrekedni. A polgárosodás eredményeként kialakuló új tuda ti for ma, a nemzeti tudat valóban a XIX. században érte el felnőtt korát. Így aztán sokat emleget jük azt. Etelközt azonban nem tudom miért emlegeti egy ha talmas időbeli ugrással, eszerint emlegethetné akár

16

K om m en tá r

az obi ugorokat is. Etelközben a legelső csángóink rekedtek, és a később érkezők, s mi rekedtre kiabálhatjuk magunkat értük, mindhiába. Ami pedig az eredet keresés irányába tett erőfeszítéseket illeti, azt minden nemzet kötelességének érzi, és mindenütt járnak vele tudományta lan elképzelések is. Azt is jó megjegyezni, hogy a szűkebb földrajzi környezetünkben ismert mítoszok nem kávéházi álmodozások formájában, hanem állam politikai szinten működnek. Saját érzékenységünket feledve, az ezzel kapcsolatos érzékenységekre igencsak figyelnek liberálisaink. - A „nemzeti” névszót megbontja: Nem-zeti! Írja. Vagyis egy taga dószó, mely „tagadása mindennek ami józan, megfontolásra érde mes, és értelem mel bíró”. Jelzőként pedig marad, – és itt következik az egyik igen durva, és a gyűlöletet nem is rejtegető, szinonima felsorolás, mégpedig: „avitt, álmos, áporodott, álnok, törpe és pitiáner, „nem zeti szellemben” szel lentgető káeurópai középszar”. Az ol vasó elnézését kérem az idézettekért. - Aztán megkérdőjelezi a nemzetiek magyar nyelvismeret ét is. A „nemze tileg” eltévelyedett né pesség már ma gyarul sem tud, írja, majd bizonyítékul a hős szó rossz értelmezését taglalja. Szerinte e szó azt je lenti, hogy vala ki egye dülálló, kivételes, olyan akinek sike rült felülmúlnia önma gát – valakiért, valamiért, má sokért. Szerinte a nemzetiek inkább az ágyútöltelékre gondolnak, „akik hagyták magukat elvezényelni, megvezetni, erre-arra menetelni, Don-kanyarogni, aztán meg lemészárol tatni, ha a haza nevében egy Nagy Nemzeti Nímand ezt elrendelte.” Nos, ezen a ponton már nem csak a szerző tárgyilagosságában, de az elején dicsért, gazdag ismeretanyagába vetett hitem is meginog. Van fogalma arról, hogy mit mondott, hogy kiket sért ezzel, és gondolt-e arra, hogy hasonló helyzet ben ő mit tehetett volna? Üres, önhitt, és empátiamentes, hátteret nem ismerő, vagy ismerni nem akaró sorok ezek. Ami a Nimandokat illeti, voltak ilyenek is. Tárgyilagos megjelölésük még sok kutatást igényel, de hogy ezek mind nem zetiek lettek volna, azt kétlem. Akik pl. a Donnál, né met érdekeket szolgál va hagyták pusztulni a magyart, bizonyára nem voltak nemzetiek. Az áldozatok viszont, bár – feltehető elvárások szerint – nem fordították fegyvereiket saját hazájuk ellen, hősök maradnak. A háború lehetett igazságtalan, vagy oktalan, esetleg kényszerű, hiszen rémségesen összetettek okai, de a későbbi részcél, a bolsevis ta beözönlés elodá zása, további gondola tokra érdemes. A liberális piacgazdaság bálványozott nyugata nem először hagyott minket cserben. Az elfeledni ajánlott múltnak része árulásainak egész sora (csak az akkor történtekkel kapcsolatosan: hiábavaló magyar-angol titkos tárgyalások még a háború előtt, balkáni partraszállás elmaradása, Guraszada jaltai sajtpapír stb.). És arra gondolt-e, hogy ezeknek az ágyútöltelé keknek, akik hagyták magukat „Don-kanyargatni”, körülbelül annyi esélye volt e kanyargást elkerülni, mint a holokauszt áldozatainak megtagadni a tehervagonokba való felszállást? Vesze delmes, szemellenzős, ártalmasan kettős mérce ez. - A következő bekezdésben tanúi lehetünk annak, amint a „kereszténynemzeti” úrhatnám polgárságot a maga pogányságában tárja elénk, nem feledve a klérust, amely „gépfegyverrel keresztelt”, akár korai elei, „a tűzzel és vassal” keresztelők. Szerzőnk itt egy valóban gyengeségeket felsorakoz tató polgári rétegről gyűjtött szomorú tapasztalatainkat és ismereteinket általánosítja, majd az anakronizmus, a megalapozatlan és az olvasó számá ra ellenőrizhetetlen vá daskodás eszközét is felhasználva döf oda nagy fölénnyel egyháznak, Árpádháznak. - Ezután megtudjuk, hogy a kereszténység velejéig kozmopolita vallás, és, hogy „kereszténynem zeti” azt jelenti, hogy félig ke resztény, félig pogány. Itt kerülnek sorra közelebbről is a „nem zeti”

EKOSZ - EMTE

szentek, és a tömeggyilkos királyok, meg „boldogok”, majd a Hymnus, „ez a vérpogány vigyázz!-ének”. Eszembe jut Rákosi és Illyés meg Kodály esete a Hymnus-szal, majd az az állam hivatal nok, ki 94 és 98 között állítólag alapít ványt hozott volna létre egy új himnusz írására. Igen, szerinte a Hymnus is egy megrekedés a XIX. században. Történelmünk legszebb lapjai meg szégyentörténetek. Hiszen annak idején a világ többi tájain szelíd és bé kés századokat élt a nép, míg nálunk folyt a keresztény vérengzés. Szentek, boldogok és Árpád-házi tömeggyilkosok tobzódtak e tájon. Természetesen már akkor is „kereszténynemzeti” ideológiával, más (jóval később, éppen a szent korona védelme alatt lét rejött) nemzetisé geket elnyomva és kirekesztve, a határokon át nyugati lovagok által becsempészett liberális kóde xeket pedig betiltva. A szent korona nevében meg liberális politológusok négyfelé vágott testével díszítették a vá roskapukat. Bocsánat e balga ságokért, de balgaságra önkéntelenül is balgaságokkal vála szol a velő. - A nemzetvallásról az jut eszébe, hogy a modern ni hilizmus fokmérője a nacionalizmus. A keresztényből a kultúrák nemzetivé vál nak. Itt aztán Vörösmarty is sorra kerül (ezúttal szelíden), mint „legőszintébb gyerekszáj”. Ugyanis nevetséges lenne e sora, hogy „hir detek új tudományt, ohh halld, s vedd szívre magyar nép: Legszebb vallás a haza s emberiség”. Vajon tényleg nem vette észre dolgozat írónk, hogy e sorral milyen csodás felfe dezést tett? Hiszen megtalál ta új közös otthonunk, a sokszínű Európai Unió legkorszerűbb jel szavát. Onnan, a „megrekedt” XIX. századból szól hozzánk. - Hogy az tán a „nemzetit” merő máznak és imázsnak ne vezi? Nem ennyire vak ez az ember. Itt él ő is e világon. Tudja jól, hogy ez nem igaz, távolról sem az, de itt és most ezt kell mondania. - Ezután következik az eddig legnagyobb felhördülést okozó bekezdés. A déli harangszó, és Bőzsöny Ferenc megtámadása. E dolgoza tot megelőzően, egy nagy ismertségnek örvendő médiaguru már kijelentette, hogy unja a déli harangszót. Ő azonban még nem nevezi Bőzsönyt a „Nemzet Bőzsöngérének”, s pláne nem „rendszerfüggetlen orális prosti tuált főharangozónak”. Honnan ennyi gyűlölet a harangszó miatt? Vajon nem észleli, hogy is mét európai hagyományt támad? Még csak nem is magyart. Mi több, Hunyadit 2004. de cember 5-én már kirekesz tettük a magyarok közül. Aztán be lémar Mádl Fe rencbe, aki egy ilyen (harangozó) rádiót megdicsért, s végtelen haragjában még volt hivatali székhelyét a Sándor palotát is, a giccs jelzővel illeti. A szöveg itt már a liberálisok által körülírt gyűlöletbeszéd szint jére emelkedik. - Ezután az Ég és a Föld problémáit keríti sorra. A földet mint temetkezési helyet Bartókkal közelítteti meg, akiről nem hiszi, hogy egy földben akart volna nyugodni a Lovastengerésszel. Utóbbit Cattarrói rémnek is nevezi. Aztán azt kérdi, mitől hazai e föld? Mettől és meddig? Külön, szélté ben és mélységében is, a magmáig, s azt meghaladva a túl oldali Melanéziáig. Olvasta-e va jon ez az olvasott ember a Tri anoni békeszerződés szövegét? Tudja-e, honnan állt talpra ez az ország, s hogy e borzal mas kísérlet, meg az ezer év küzdelmei után miért hazai ez a vérrel áztatott föld? Alkalmi történészünk na gyon el fogult. Csúfondároskodó szándékkal Európa utolsó lovas nomádjainak nevez, de arról nem szól, hogy az egye dül megmaradók is mi voltunk. Kérdéseit most én is megtoldanám. Vajon ha hasonló gondolkodású em berek élnek azokban az időkben is, megmaradtunk volna-e? - Szörényi Levente „a levitézlett bit zenekari bárd” is sorra kerül természetesen. Ő ugyanis a Pilist a magyarok szent hegyének merte nevezni. Innen már csak egy (erőltetett) lépés a Pázmányról el nevezett egye tem, és ha azt Makovecz tervezte, ő is kap egyet a képére előlegnek. A szerző ismét elsza lad egy zagyva haragsorozat erejéig (Pilis, meg az Ararát és a Kilimandzsáró – íme kicsinységünk), de ez nem érdemes szóra.

Átalvető

EKOSZ - EMTE

K om m en tá r

- A nemzeti gyökere ket keresőknek az Uralon túl ajánlana helyet, ahol valóra válhatnának vágyaik „a szovjet-orosz valóságban”, és „róhat nák rovásirkáikat”. Drága Istenem, mi történne, ha nem egy fél nemzetet, csupán egy va lamilyen másság egyetlenegy képvi selőjét valaki távozásra bíztatna valamely írásában? Vagy ha csak annyit mondana, hogy például ne az Andrássy úton, hanem itt, vagy ott vonuljon fel. Gondolt-e erre a kettős mérce e bajnoka? Ugyanakkor, mellé kesen, az Uralon túli gyökereket „fantazmatikusnak” titulálja. - Szerinte a nemzeti ember „vezérre vágyik”. Ez veszi le vál láról az eligazodás, a választás és a döntés terhét, és megszabadítja a szabadságtól, e zsidó-keresztény kényszertől. Aztán jól megvezeti. Ez a nemzet megvezető. Hogy kire gondol? Nos, a módszert a „leggátlástalanabb viktoriánus, és a leghatékonyabb amerikánus” jelzővel ruházza fel. A cél zatos szójáték kedvéért a libera lizmus szent he lyeit is besározná? Ez csupán az adott írnok egyéni módszere, de az, hogy a cél szente síti az eszközt, nem csak szerzőnk sajátja. - A „Nemzeti láz” képezi következő vizsgálódásai tárgyát. Mint írja, ez egy Kínában is fel lehető hablaty. Rosszul időzít, mert a je lenlegi (vagyis általa dolgozatával támogatni kívánt) magyar mi niszterelnök meglepő módon éppen az erős nemzeti tudatot látja a kínai si kerek egyik ma gyaráza tának. - A „Nemzeti delej” eleddig ismeretlen fogal mának is teret szentel, talán csak azért, hogy ennek kapcsán a Makovecz képviselte orga nikus építésze tet is porba sújtsa, mint „expresszionista eredetű, antropozófikus rokokót, melyet népi ornamentika habosít”, és melyet ősinek, gyökeresnek vélnek. - „Ezer év”. Ez a következő bekezdés célszava. Először a nagy kor által determi nált éleslátást és önismeretet reklamálja. Az tán a nemzeti nagyok meglátásait kicsinyíti. Ők ugyanis szerinte életproblémá ikat, ne urózisukat adják elő nemzeti ügyként. Itt van egy zárójel is (fruszt ráltság, gyomorbaj, félszeműség), mely mindent magyaráz, már tudjuk is, kik kapják meg a magukét. Kisnem zeti komplexust és kihalásgondolatot emleget, mint ha pl. ez utóbbi csak ködös rémkép lenne. Eljátszadozik a kicsiny és a nagy érzéke lésének vagy nem érzékelésének gondolatával, de eszébe sem jut, hogy ma már valóban a kihalást jelentő irreverzibilis 6-7 mil lió belát ható közelébe jutottunk. Vagyis – ennek az olvasott szerzőnek – demográ fiai ismeretei vagy nincsenek, vagy ami sokkal rosszabb, elterelné ezekről az adatokról és előrejelzésekről a figyelmünket. - „Nemzeti mitológia” az ezt követő téma. Szava iból kitűnik, hogy a honfoglalás (földfoglalás nak írja) nem alkalmas erre, hi szen az ilyenek mindég vérben tocsognak. Hát igen, nem tőzsdén nyerték eleink a hazát. Nem könnyűlovasság kellett vol na, meg hátranyilazás, hanem brókerhad, hátul is szemekkel? René Girard antropológust idézi, ki szerint minden mítosz egy kollektív bűntényt rejt. Biztosan nem virágesővel fogadott a helyi lakosság, írja. És ki ál lított ilyent, kérdezem én. Megint egy anakronizmus. Ezek szerint az embe riség egész történelme egy nagy kollektív bűntény, felelhet nénk R. Girardnak. Bár ő nem tudom milyen kontextusban írja a fentieket. Az idézet persze ha tásos. - Következik a „Nemzeti önfelmentősdi”. Mi ugyanis mindent másra ke nünk. Tatárra, törökre, labancra, zsidóra, oroszra. Mintha nem lett volna elegendő önsorsrontó önerő - írja. Ezután azt bizonyítaná, hogy a harmincéves háború a németeknek többet ártott, mint itt a török. Megemlí ti azt is, hogy mögöttük nem állt egy „tartalék transsylván Tündérország”. Utóbbi valóban átmentette a magyar kultúrát, de a török és a tatár bizony ott is megtette a magáét. Az utolsó tatárjárás 1713-ban volt. S a következmény, a demográfiai kisebbségbe kerülés (mely éppen az ezt követő évtizedekben következett be) is ismere tes. Erről is tudnia kell szerzőnknek. A németség ki heverte azt a traumát, nekünk ez – me rőben más viszonyok közepette – nem sike rült. - Dolgozatát a „Nagykorúság” szóval folytatja. Ez szerinte arra kötelez, hogy elgondolkodjunk. Mégpedig azon, hogy egy nomád nép nem foglal hont. Va gyis a honfoglalás romantikus képe nem csak történetileg tarthatatlan. Szerinte a korábban itt élő népek szemszögéből egészen mást jelent, és már a foglalás szó önmagában is önleleplező, mert tudat alatt is elvételt, eltulaj donítást, kisajá títást jelöl. A foglalás nem lehet lezárt aktus, szerinte az folyamat, újranyíló lehetőség, feladvány. Hát erről valóban meggyőződhettünk. Csakhogy akik ezt feladvánnyá tették, azok talán nem vettek el tőlünk sem mit? Itt tehát el tulajdonítás egyszer történt csupán, akkor, amikor mi idejöttünk. Minden más csupán folyamat, feladvány, ál-

2006. szeptember

17

landó váltakozás. Nos, szomszéd törté nészek, itt a várt elmélet. Mi magunk nyújtjuk tálcán. - A „Nemzeti ízlés” is terítékre kerül. Richard Schwarz szerint a magyaroknak nincs ízlé se. A megállapítás sze rinte is sommás, de ma már új nemzeti intézmények igazol ják. Nem csak a „bánffíhunydi cigány vajdák stílusában épült Nemzeti Színház” – írja – ha nem sok más tárgy is. Ilyen az ország címere. Bevallom, hogy olvasás közben vártam, mikor ke rül sorra. Így ír:„…nem az, hogy mi van rajta, hanem hogy hogy néz ki: mennyire félresikerült a formája, milyen elcseszettek az arányai”, bocsánat az idézetért. A nemzeti ízlésben horthysta-kádárista hagyományt vél felfedezni, s megjegyzi, hogy a hülyeség is egy hagyomány. - A „Nemzeti mellény” kifejezésnél azon tulajdonságot ostorozza, mely szerint a csökkent önérzet mások vélt súlyának érze tét is kölcsönveszi. Gondolom, van ilyen, de hogy ez a nem zetiek sajátja lenne csupán, azt megkérdőjelezném. Aktuális és valóban avitt pél dák akárki memóriájában számolatlanul akadnak. - A „totem tövében” című bekezdésben arról győzne meg, hogy a nemzet névszó tövében gyülemlők a szó jelentéstartományának felfújásával személyes és kollektív hiányaikat pótolnák. Így fosztják meg magukat a kiteljesedéstől, a növekvő lélek torzulatlan arányaitól stb., és válnak provinciálissá, a pitiánerség mintapéldányaivá, egy szinten a szlovák és a román „nemzeti szellem” szárnyalásával, némely esetben pedig már a szerb színvonalon. Dicséretes módon tehát skálát is felállít a tesztcsík elszíneződésének beazonosításához, hogy megóvjon ettől a kollektív szégyentől minket. Bizony mondom, el is hinném neki a jószándékot, ha nem lenne itt ez az egész önleleplező iromány, ha valóban egy magunkba néző, tépelődő, önkritikus munkát olvastam volna, s pláne többes szám első személyben. - „Nemzeti szószátyárokról” beszél ezután. Nehéz idéznem az obszcén sorokat, bár azok Petri versén át bevonultak már az irodalomba. Mindenesetre a Nemzeti Szellemet szerinte „bármely latrináliánál” előveszik. Na honnan? Hát onnan, cipzár le! Amint mondják: erről ennyit! - A je les mű elemzéssorozata a „Nemzetesdi” szóval zárul. Szerinte így lehet nemzetezgetni egy ideig (itt zárójelben megjelenik az alcsúti nemzetmegvezető is, csupán félreértések elkerülése végett, hiszen a kampány folyik), s itt zárjunk szósze rinti és kommentárt szintén nem igénylő sa ját szavaival: „…mígnem egyszer csak az egész retardált régió műgyantá ban megörökít ve vagy sziliciumba letárolva találja magát – közszemlére téve az Elhülyült Helyek Ar chívumá ban.” Megérkeztünk tehát. Itt meg éppen éjfél van és megszólal a Hymnus. Most mit tegyek? Hallgassam ezt a „vérpogány vigyázzt”, ezt a félszemű frusztrációs neurózis szülte valamit, vagy zárjam el a rádiót? Felál lok. Megszoktam, igénylem és jólesik. Aztán a hírekben európai politikus jelenti be, hogy nem fogadják el a magyar könyvelési trükköket. Hazudtunk tehát Európá nak. Vajon mit tettek vol na a nemzetiek? Hiszen most a cikkíró gondolatában osztozók vezetik az országot. Térjünk azonban még vissza az olvasottakhoz és elmondottakhoz. Az áttekintés végén megállapíthatjuk, hogy a dolgozat valóban felvonul tatja a legszélsőségesebben haragvó li beralizmus teljes ar zenálját, a közhelyszerűen ismert „támadási pontok” közül csak a „micisapka” korona és a „tetemcafat” szent jobb ma radt ki. Ez a komplex összefoglalás, és az általa felkínált lehetőség késztetett arra, hogy írásra ragadtassam magamat. A szerző arról győz meg minket, hogy a liberalizmus túlhaladta önmagát, előremutató szerepe régen lejárt. A mór azonban maradni és hatni akar, s ma inkább mint romboló erő, pontosabban eszköz jelenik meg. Rövidlátó hívei közül is sokan vannak, kik eszközzé váltak. Amennyiben az olvasó elképzeli, hogy mi történne, ha mindaz, amit ez a gondolkodásmód törölni akar múltunkból és jelenünkből, megsemmisülne, avagy megsemmisült volna, rá kell jöjjön, hogy nem is léteznénk. Sem mi, sem liberális „nemzettársaink”. S ha mégis az lenne (lett volna) amit e késői (de még megvalósítható) módszertani levél tartalmaz, hogy a nemzeti oldal és annak összes vonzata ne létezzen, akkor a liberálisok vajon hol élnének, és miből, s vajon kik ellenébe próbálnák felmutatni cáfolhatatlannak mondott, és egyes-egyedül csak általuk képviselt értéküket, a másság elfogadását? Leányfalu

-

Szász István Tas

18

K om m en tá r

EKOSZ - EMTE

Kaslik Péter

Két pogány közt… A határon túli magyarok, a magyarországi neokonzervativizmus, és az utódállamok (utódállamaiban) egyre erősödő nacionalizmus I. 2006. október 25-én Szlovákiában, Nyitrán egy férfiakból álló csoport véresre vert egy tizennyolc éves magyar egyetemista lányt, mert az mobil telefonján magyarul beszélt. A jelentések szerint a lánynak kiszaggatták fülbevalóit, elvették mobil telefonját, a blúzára pedig magyarellenes feliratokat firkáltak. Az áldozat sérülése inek nyomán három napig korházban feküdt. A súlyosan bántalmazott lánynak a nevét ez idáig nem közölték a hírügynökségek, állítólag azért, mert a áldozat azt a mai napig nem kívánta nyilvánosság elé tárni. Bizonyos azonban az, hogy ma már nemcsak a Balkánon, hanem az Európai Unióban is verik a magyarokat, ha magyarul beszélnek. Emlé kezzünk: A 2004. december 5-i kettős állam polgárságra vonatkozó magyarországi népszavazást megelőzően maga a magyar kormány, s a miniszterelnök személyesen, és az aránytalan túlsúlyban lévő magyarországi balliberális média egy mindent behálózó és összehangolt ellenkampányt folytatott a határon túli ma gyar nemzeti közössé gek kinyilvánított akaratának érvénye sítése ellen. A kormány és a média ellenkampány-stratégiájá nak egyik unalomig sulykolt érve az volt, hogy az utódállam ok Európai Uniós tagságával a hatá ron túli magyarok kettős állampolgársági igényei fölöslegessé vál nak, mert az Európai Unión belül a ha táron túli magyarok biztonságának kérdése is megol dódik: „…mi végre az egész? Amire negyed- vagy ötödúton lesz az egyéni kérelmek elbírálása, Románia és Horvátország már tagországa lesz az Európai Uniónak, ilyenformán a magyar állampolgárság “értéktelenné” válik az ottani ma gyarok szemében.” (Aczél Endre: Népszabadság, 2004. szeptember 16.) Ma már bizonyos, hogy az Európai Uniós tagság nem oldott meg semmit. Szlovákia már 2004. május 1–től tagja az Európai Uniónak, és a magyar lányokat ott is megverik a nyílt utcán. Különben sem a Népszabadság és Aczél Endre a hivatott arra, hogy a határon túli magyarok nevében előre megmondja, mi (lett volna) értékesebb, vagy értéktelenebb az “ottani magyarok” számára. A Népszabadság és a balolda li média általában az „ottani”, „idegen”, a „magyar ajkú” ki fejezése ket használja a határon túli ma gyarok megjelölésére. Nagy N. Péter, a Népszabadság 2004. decem ber 6. számában „álta lunk bi zony nem ismert embercsoportnak” nevezi a határon túli ma gyarokat. Kis János, szintén a Népszabadságban, „magyar ajkú leszármazottakról” beszél. Ha az egyént megfosztjuk arculatától, a nagyobb közösségbe tartozás érzé sének megtartó erejétől, az megsemmisíthe tővé vá lik. A jelenlegi magyar kormány elutasító magatartása, a balliberális médiának a határon túli magyarok iránti, nyíltan és folyamatosan megnyilvánuló ellenszenve, valamint a 2004. népszavazás eredménye formálisan is szabad prédává tette a határon túli magyarokat azzal, hogy egy durva, de kézenfekvő érvet szolgáltat az utódállamok nacionalistái számára: „A saját magyarjaitoknak nem kelletek, mit kerestek itt?” (Ezt gyakran sokkal cifrább formában mondják.) Ennek orvoslására a mai napig a Bűvös Brüsszelben sem keresnek varázsszót. II. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki eddig a választási kampányban elhangzott és utólag kiderült hazugságai miatt, valamint a Szent István napi ünnepségek ide jén történt tragédia felelőssége elől menekülve hallga tott, a Nyitra-esetet alkalmasnak vélte arra, hogy a nemzeti érdekek védelmének örve alatt ismét megszólaljon. Jobb lett volna azonban, ha hallgat, mert a határon túli magyarok helyzetének egyre fokozottabb romlásáért a magyar kormány és a baloldali média is felelős. „Győztünk!” jelentett ki Gyurcsány a népszavazás eredményének kihirdetése után. Kit győztünk le? Önmagunkat? Beszédében Gyurcsány a továbbiakban a tőle megszokott zavarossággal elsősorban a magyarokat oktatta ki toleranci ából. Gyurcsány a Szlovákiában, szlovák honpolgárok által bántalmazott magyar lány példájára hivatkoz va elítélte azokat a magyarországi

pártokat, amelyek „programjukban, megnyilvánulása ikban kifejezetten idegengyűlöletre készültek, és így is cselekednek.” Gyurcsány kitért arra is, hogy „ Európa többi térségében az emberek megtanulták kezelni történelmi sérelme iket”. A kormányfő szerint: „rövidlátó politika ezeket a régi sérelmeket olyan tettekkel orvosolni, amelyek az egész ré gióra rossz hatással lehetnek.” Gyurcsány szavai kapcsán nem világos, hogy milyen történelmi sérelmei lehetnek Szlovákiának az eredetileg Csehszlovákiához csatolt, és a csehek és a szlovákok közötti külön alku révén Szlovákiához került területeken élő magyarok ellen. Kinek lehetnek itt történelmi sérelmei? Hol vannak a miniszterelnök tanácsadói, hogy tudtá ra adják: „A magyarokat verik, nem fordítva.” Nem csoda, hogy a szlovák kormány lesöpörte a magyar kormány jegyzékét az asztalról. III. A Népszabadság, ahol csak lehetséges, „homályos körülmé nyek között lezajlott” magyarverésekről beszél. A sajtó feladata, hogy ezeket a „homályos körülményeket” feltárja. Ezt azonban ezidáig a Népszabadság a határon túli magya rok érdekében egyetlen egyszer sem tette meg. A magyarországi balliberális sajtó a magyarveréseket ideológia alapon utasítja el, azoknak nem szabad megtörténniük. Ha pedig megtörténtek, akkor meg nem történtekké kell őket tenni. Érhető tehát, hogy a Népszabadság újságírója nem Újvidékről, Nyitráról vagy Erdélyből tudósít, hanem a saját bevallása szerint a mobil telefonja, a laptopja, és a mindig kéznél levő tenisz ütője közeléből. Aczél Endre a Népszabadság 2006. augusz tus 25. számában „ A kutya és a karaván” c., bölcselkedésekkel megtűzdelt cikkében arról igyekszik meggyőzni a Népszabadság olvasóit, hogy a magyarverések általában, de különösen Szlovákia és Magyarország üzleti kapcsolatainak kivirágzása szempontjából jelentéktelenek, és talán nem is igazak. Becsmérlő, és a csúfondárosság határát érintő írásának csattanóját Aczél Endre arra a közép-keleti közmondásra építi, amely szerint: „A kutya ugat, a karaván halad.” Lévén a „kara ván” az, ami: az üzlet, a keres kedelem jelképe. A kutya a közép kele ti népeknél a megvetés és alá valóság jelképe. Aczél Endre a Népszabadságban a határon túli ma gyarokra alkal mazott „magyarajkú”, „ottani”, „ide gen”, „számunkra ismeretlen embercsoport” megjelöléseket a fent említett közmondásba tömörí ti. A fentiek jellemzésére egy angol nyelvű szólással válaszol hatunk. Választott hazámban, Kanadában ugyanis erre megvetően azt mondják: „Adding insult to injury” (A bántalmazást sértegetésekkel tetéz ni, a védteleneket és kiszolgáltatokat sértegetni.) Aczél Endre szóhasználata kísértetiesen emlékeztet Moshe Dayannak, az izraeli hadsereg egykori főparancsnokának a palesztinok kényszerhelyzetére vonatkozó megjegyzésére: „Nincs megoldásunk arra, hogy ti most minden kilátás nélkül úgy éltek itt mint a kutyák. Aki akar, az elmehet.” (Noam Chomsky: „Deterring Democracy”, 1992, 434.o. Nur Masalha: A Land Without People, 1997. 92.o.) „A kutya ugat, a karaván halad” népi bölcsesség Thukydides (kb. i.e. 455–400.) megfogalmazásában így hangzik: „A hatalmasok úgy tesznek, ahogy akarnak, a gyengék pedig ezt úgy viselik el, ahogy tudják.” Aczél Endre: „A kutya és a karaván” c. írása 2006. augusztus 25-én je lent meg a Népszabadságban. Ugyanaz nap dél után több rövid hír jelenik meg más forrás ból, hogy Nyitrán súlyosan bántal maztak egy magyar lányt, mert az magyarul beszélt az utcán. Másnap, augusztus 26-án pe dig a Galántához közeli Diósze gen hat helyi fiatal megvert egy 19 éves fiatalembert, mert az magya rul beszélt. A fiatalem ber korházi kezelésre szorult. A Népszabadságban megjelent írás botrányosan félresikerült időzítése világosan bizonyítja, hogy a magyarországi baloldali sajtót nem érdekli a határon túli magyarok tényleges helyzete, és nem is kíván valóságos képet nyújtani olvasói számára a határon túli magyarok megoldatlan helyzetéről, vagy a kisebbségi sor tényleges veszélyeiről. Nyitra körülbelül olyan távolságban van Budapesttől, mint Siófok, vagy Paks, Kalocsa, Tiszafüred, avagy Karcag. Aczél Endre azonban, a számtalan, és ä

Átalvető

EKOSZ - EMTE

19

Szekusállam az unióba megy Államtitok következik! Ha valaki nem tudná: Romániában egymillió lakosra ötszáz, titkosszolgálatban tevékenykedő alkalmazott jut. Ez a szám lagalább tízszer nagyobb, mint a nyugati, fejlett demokrácia államaiban, pl. Németországban, vagy akár főmentorunknál, a titkosszolgálatáról ugyancsak híres Egyesült Államokban. Ebbe nem tartozik bele az egyenruhások „látható” serege, akik szintén szép számban pusztítják mindenfelé a nép kenyerét és jól-rosszul összedolgozva a nép mindenféle ellenségét. Hogy ez mennyire sok, vagy éppen mire elég, azt már csak durván megsaccolni lehet. Mondjuk úgy, hogy számba veszem a közvetlen környezetemben előforduló, kirívóbb „fedezetben” ügyködőket. Lássunk hát egy-két láthatatlant... Tizenegynéhány lakásos lápcsőházból hirtelen három személyről tudom, hogy köze lehet a fenti munkálatokhoz. Az egyik a megyei tanács elnök(nő)ének sofőrje. Sült román, de még magyarigazolványa is van, benne hite lessé varázsolt magyar névvel. Évek óta élve zi az élménydús magyarországi kiruccanásokat... A másik a mostani lépcsőház-felelősné nagyobbik fia. Nemrég végzett a nagysze beni főiskolán, de már szépen beilleszkedett, mintha rászabták volna az ügynöki civilruhát. Vagy az özvegy fiatalasszony egyetlen szépszál, idén leérettségiző fia. Ő is odakészül Bukarestbe. Külügy, vagy belügy mindegy, csak ügyeskedni le hessen majd az öltönybiztos, pénzes karrieren, az oly kényes nemzetbiztonság érdekében. Na és az olyan kollegák még a gyári időkből, akik idejében megértették az új idők szavát és siettek átvedleni esztergályosból belügyes káderré, most az új (exkluzív) szekusblokkban laknak, a legújabb Mondeoval járnak, egészen jól kikupálódtak, csak velük találkozni most már kissé kényelmetlen... Egy, a munkahelyemen időnként fölbukkanó úr, akiről biztosan tudom, hogy szekus volt, diplomatatáskával a kezében nagyon sokat dolgozott azon, hogy az a bizonyos török bank még idejében megnyissa kapuit a pénzüktől kamatostul megszabadulni vágyó tájékozatlan ügyfelek előtt. Amikor az igazgató már bőröndszám hordta kifelé az országból a begyűjtött termést. És még sorolhatnám, de minek. Mindenki ismer így vagy úgy, akár közelebbről is ilyeneket, még ügyesebbeket. Hacsak az érdekei másként nem kívánják. A hírekben naponta bukkannak föl olyan nagyon fontos személyiségek, akik valamiképpen eddig leplezni tudták a politikai rendőrséghez fűződő viszonyukat, vagy inkognitóban maradtak múltjukkal, tevékenységükkel együtt. Ha másként nem ment, “titkosí tották” őket. Az állam elnöktől lefelé, a minisztereken, szenátorokon, képviselőkön, pártvezéreken, állami intézmények vezetőin át, a sikeres üzletemberekig, médiagurukig, igaz ságosztogatókig, író-költőkig, tanárokig, papokig, művészekig sok mindenkiről kiderült már, hogy mégsem olyan ártatla nok, mint amilyennek láttatják magukat, vagy amilyent az éppen be töltött státusuk megkövetelne. Na és akkor mi van ? - kérdezhetné Bula, az ismertségi listát vezető román személyiség. Igen, ebben az országban rettenetesen sok a titkosrendőr, még több az egyenruhás, s ennél sokkal több a kollaboráns, de legtöbb a szimpatizáns. A helyzet követeli meg. Ez egyrészt azért van, mert nagyon megéri. Hálás foglalkozás. Nem teljesen kockázatmentes, de általában remé nyen felüli vonzatai vannak. A haza szolgálata pedig mindig is heroikus tettnek számított, ezért a sok babér. A titkosszolgálatok nyitja pedig éppen a “HAZA” – mindennek alfája és omegája kulcsszóban rejlik. Miután sikerült összehozni va lahogy, meg kell védeni a hazát minden áron és csak másodlagos, hogy mibe kerül, ezt senki nem vitat(hat)ja. Azoktól kell megvédeni, akik el akarják rabolni, meg akarják csonkítani, vagy netán ki akarják fosztani, jó pénzért eladni. Akik csak lefölözni akarják, azokat külön kategóriába illik sorolni és... tisztelni is akár. Az igazi veszélyt az első csoport jelenti. Mivel Románia egy olyan ország, ahol mindenek elle nére,

hogy-hogynem, de még mindig él (ezer év nem volt elég az eltűntetéséhez), megmaradásáért, s a puszta létéért küzd másfél millió hozzám hasonló hazátlan székely-magyar, szaknyelven “bozgor”. Nekünk itt a Szülőföldünk van, a Haza meg sehol! Hát hogy is van ez?! Ha egyszer volt, hová tűnt innen el?! Faggatjuk egymást, mint kiváncsi gyerekek. Kézen-közön elsumákolták a nagypolitikai illuzionisták, nacionalisták, fa siszták, kommunisták, szekuristák, stb. a mi saját és éppen hozzánk illő, egyetlen Édes Hazánkat. Elvették és átszabták… Ez az ország pedig, úgy ahogy van, nekem nem a hazám. A mi hazánk (csak) Erdélyország. Transzilvánia. A többi sosem kívánt agyrém és koloncráadás, bekebelező óriásdaganat, amit senki nem tart már levá laszthatónak. S előbb-utóbb fölmorzsol ja a székely-magyart. Ez a végzetünk, ami most a legsúlyosabb gondja a magamfajtának. Minden más bajom ebből származik. Mivel imígyen látom a térségbeli dolgokat, a legfőbb gonoszt is nyilván és csakis a magamfajta “elemek”, egészében ez a pusztulásra szánt nép jelenti. Hát ezért van annyi szekus ebben a mesterségesen előlállított gnóm- és génmódosított hibrid-államban. Megfigyelni, lehallgatni, kihallgatni, elhall gattatni, beszervezni, megosztani, megvezetni, agymosni, rettegésben tartani és beolvasztani kell a maradékot, Európa legnagyobb ki sebbségét! Mert nem tiszta sem a telekkönyv, sem a lel kiismeret. Az orzott vagyont kegyetlen hévvel őrzi a szekussereg. Nem mi volnánk az egyetlen áldozat az állambiz tonságiak és “purifikátorok” számláján. Egész nemzetközösségek – csángók, zsi dók, szászok, svábok, szórványmagyarok -, vallásközösségek, települések, társadalmi osztályok, másként gondolkodók, hagyományok és kultúrális értékek eltűntetése bizonyítja egész Romániában a piszkos szekusmunkák valódi, több mint alantas célját. Eltűnt dossziék ezer kilométerszám, titkos archívumok. Mióta vagyok, szinte nem is történt olyan nagyobb kaliberű esemény ebben az országban, amiben a főkolompos ne a szekuritáté lett volna. Végig az aranykorszakban, a “spontán forradalomban”, és furcsamód, amióta a szeku hivatalosan nem létezik, még váratlanabb és kiszámíthatat lanabb módszerekkel tombol, kavar a sok titkosrendőrség. Társadalmi, politikai, gazdasági, etnikai, nemzetközi bűncselekmények sorozatait produkálják az adófizető naív polgárok “javára” és rovásá ra. Titkos és ködös a megrendelő, a részesedő, a magán- és a nemzeti érdek. Ez teljes egészében az “állami terrorizmus” fogalomkörébe tartozik. Kész paródia, hogy ti zenhat éven át a valódi állami terroristák mindeddig csak egyetlen egy álterroristát fogtak, aki az autója csomagterében talált két gázpalackkal és a Koránnal volt felfegyverkezve. Az ország népe pedig (legalábbis úgy tesz, mintha…) mindent bevesz. Hogy Európa ebből mit lát és mi mindent ké pes lenyelni, amikor mindenek ellené re elfogadja tagállamként ezt a szekusdomíniumot, csak sejteni lehet, tudni nem. Hiszen erről “természete sen” hallgat tak az “érintett” illetéke sek, így nem volt aki informál ja őket. Az itt tébláboló raportőrök pe dig vagy szem ellenzős zsokék, vagy már egy kicsit ők is szekusok, ha az érdek úgy kívánja meg. Eléggé jól “meggyőződtek” az itt leledző valóságról. A Székelyföld és a székely-ma gyarok mintha már nem is lennének, sem a térképen, sem a jelentésekben, jogköveteléseikkel, jövőtlenségükkel. Hányféle mércével is mérnek az Unióban?! Annak idején az egyedül érvényes szocializmusban, amelyben kitenyésztődtek ezek az emberfeletti, törvényekfeletti civilek, még arról volt szó, hogy “a munkásosztály a paradi csomba megy“, ami ből ugyan nem lett semmi, de most ismét itt van egy nagy lózung vagy lehetőség. És csodák csodája, egy ízig-vérig szekusállam, a sovénnacionalista Románia az Európai Unióba megy. Hamisított ajánlólevéllel. És senki nem hördül fel, csak összekacsint.

már több éve észlelhető vészjelek és nyugtalanító napi hírek ellenére képtelen volt előrelátni, hogy a jelenlegi szlovák kormánykoalíció összetétele milyen veszélyeket rejteget magában. A magyarországi balliberális sajtó arról ír, amit látni szeretne, illetve, ami az üzlet szempontjából jó, nem arról, ami van. Ha Aczél Endre nem tudja, mi történik a Budapesttől kb. százötven-kétszáz kilométerre fekvő Nyitrán, képzeljük el, hogyan viszonyul Aczél Endre, illetve a Népszabadság tudósításai azokhoz a helyekhez, amelyekről a magyaroknak nincsenek közvetlen, vagy közeli ismeretei. (London, Washington, Kína)

A szólásokra és közmondásokra jellemző az is, hogy mindenre és mindennek az ellenkezőjére is van egy szólás vagy egy közmondás. „A kutya ugat, a karaván halad” nyomán ne kérdezzük, hogy zörög-e a haraszt, ha szél nem fújja. Ne kérdezzük azt sem, hogy ahol füst van, ott van e tűz. Aczél Endrének és az utódállamok nacionalistáinak pedig a következő szólásmondás megszívlelését ajánlom: „ Be kind to the people you are meeting on your way up, because you may meet them on your way down. (Légy megértő azok iránt, akikkel a felfelé vezető utadon találkozol, mert találkozni fogsz velük lefelé jövet.)

2006. szeptember

20

Mű hel y

Kahneman, D.:Availability: A heuristic for judging frequency and probability = Cognitive Psychology, 5, 1973, 207 - 232.) A pszichológusok rámutattak az úgynevezett „bumeráng-hatásra” is. Ez tulajdonképpen olyan lélekta ni véde kező mechaniz mus, amelyik megóvja az egyént a túlzott félelemtől. Ha egy információ lélektanilag elviselhetet lenné válik, akkor az információ fogadója ezt minimalizálni vagy mellőzni fogja. Látjuk tehát, hogy mind a hozzáférési heurisztika, mind pe dig a bumeráng-hatás közrejátszik az elmúlt kilencven év erősen töredékes ismere téhez, s ehhez járul még a diszkontá lás lélektani valósága is. Ahogy a már idézett Conquest mondotta, nehéz megkülönböztetni a borzalmakat. Csakhogy vegyük figyelembe A kommunizmus feke te könyve magyarul 2000-ben megjelent könyvéből vett idézetet , mely kiadványról annak idején több, méltatlankodást kifejező írás jelent meg, például a Népszabadság 2000. júl. 20.-i számában is. „Nem az most a szándékunk, hogy ki tudja, miféle gyászos számszaki összevetésre vállalkozzunk, a borzalomnak valamiféle kettős könyvelésére, a kegyetlenség valamiféle rangsorolására. De azért makacs dolgok a té nyek, és azt mutatják, hogy a kommunista rendszerek bűntettei körülbelül százmillió ember életébe kerültek, ezzel szemben 25 millió ember halála írható a nácizmus rovására. Ennek az egysze rű megállapításnak azonban legalábbis gondolkodóba kell ejtenie bennünket, hogy össze vessük azt a rendszert, amelyet 1945 óta az évszázad legbűnösebb rendsze rének tekintenek, a kommunista rendszerrel, amely teljes nemzetközi jogosultságot élve zett 1991-ig, bizonyos országokban mindmá ig hatal mon van, és vi lágszerte akadnak hívei. És ha később sok kommunista párt elismerte is a sztálinizmus bűntette it, nagy részük nem sza kított Lenin eszméivel, és nem igen jut eszükbe, hogy őnekik maguknak mi lyen szerepük volt a terrorizmus gya korlatában.” (Stéphane Courtois: A kommunizmus vétkei, in: Courtois, Werth, et al.: A kommunizmus fe kete könyve. Bűntény, terror, megtorlás, Nagyvilág Kiadó, Bp., 2000, 22.o.) „.Ez a proletár jelképpel való fondorkodás majd Európa és a harmadik világ minden kom munista rendszerében (Kínától Kubáig) is megtalálható lesz. Ebben rejlik a leninizmus egyik legfontosabb voná sa, a nyelv kiforgatásában, a valóság és a kifejezésére való szavak szétválasztásában, valami elvont látomásban, amelyben teljesen elveszti hús-vér mi voltát a társadalom és az ember, és akkor már csak pa rányi alkatrész lesz egy történelmi és társadal mi kirakós-összerakós játékban. Ez az elvontság, amely szoros kapcsolatban van az ideológia eljárásaival, a rémuralom egyik alapvető eleme: nem embe reket végeznek ki, hanem „burzsujokat”, „ka pitalistá kat”, „a nép ellenségeit”, nem II. Miklóst és családját mészá rolják le, hanem „a fe udalizmus főkolomposait”, a „vérszopókat”, „a heré ket”, „a tetve ket”...” (Courtois i.m. 751.o.) Nem kétséges, hogy a nyelv kiforga tása, az ideológiai eljárások megszokottá, mindennapi eljárássá válá sa, a társadalmi elfoga dást erősíti. Fokozza ezt a statisztikai adatok személytelensége is, különösen, ha ez meghaladja az emberi fel fogó ké pességet. Például a katini tömegmé szárlásként ismert szörnyű öldöklésben csak Katiniben 4404 lengyel katonatisztet öltek halom ra –, és a környező he lyiségekben további ezreket, összesen – a katinivel együtt – 14 587 személyt, kiknek arcuk, csa ládjuk, egyedi életük volt. S mi ként nincs világunkon két azonos ujjlenyomatú sze mély, ők is teljesen egyedi személyek voltak. Volt arcuk, voltak sze retteik, rokonaik, de ők névtelenül elsüllyedtek a tömegsírokban. ( Az ada tok forrása: Paczkowsky:Lengyelország, az „ellenséges nemzet”, in: Courtois i.m. 377.o.) Ha csak néhány fényképet látunk is a szenvedőkről, áldozatokról az megragad, „emberközeli” léptékbe hozza az eseményeket, s ilyenkor legfeljebb a „bumeráng-hatás” érvénye sülhet, vagyis automatikusan elzárkózunk a szörnyűségektől. Aki már járt a Terror Háza múzeumban, az viszont meggyőződhet az első állítás igazságá ról, ugyanis itt nem lehetséges félrevonulni a hangban, képben és a háromdimenziós megjelenítésben megnyilvánuló múltbeli történé sektől, s a hatás drámai. Hasonlóképpen a jeruzsálemi Jád Vásem, va gyis magyarul az Ézsa iás próféta szavaira uta ló „hely és név” emlékhely megdöbbentően nagyhatású, összetett, fényképekből és más dokumentációkból álló hatalmas és megrázó emlékezés a nemzetiszocia lizmus hatmillió zsidó áldoza tára. A statisztikák úgyszólván megelevenednek, és emberközeli hatásuk nem múló, tartós, mondhatnánk: örökkéva ló benyomást gyakorol a szemlélőkre. De

EKOSZ - EMTE

mi van az ismeretlenség homályába ve sző milliókkal, „hol van az a sok virág? Elhervadt régen” – miként Prévert világhírű, és feledhetetlen dalában énekelte magyarul Mezei Mária. Ezt a szándékos el hallgatást, vagy a történelmi pardonra szűkített esetenkénti fel emlí tést – „ja hát ilyen is volt „– járjuk körül gondosan a feledhe tetlen nyomot hagyó összegyűjtött szakmunkák alapján, keresve az okokat is. Anne Applebaum hatalmas, tárgyilagos hűvösségű, a Gulág történetét feldol gozó munkájában írja: „Dacára a rabok erőfeszítéseinek, sokan úgy haltak meg, hogy halálukat senki nem vette észre, senki nem emlé kezett rá, s senki nem készített róla feljegyzést ...A nevek, az életek, az egyé ni történetek, a családi kapcsolatok, a történelem – mind-mind elvesztek.” (Anne Applebaum: A Gulag története I. II. = Európa Könyvkiadó, Bp., 2005. Az idézet forrása az I. kötet 627. oldala.)

MAGYAR BALSORS Tárgyilagos elfogultság-mentességgel kell megállapítanunk, hogy világunkat teljessé gében tekintve országunk mind területileg, mind lélekszámát tekint ve nem nagy, s ehhez elegendő, ha rápillantunk bármelyik világtérképre. Nyelvi elszigeteltségünk közismert, s ehhez já rul még a külföldi, megismerte tésünkre irányuló hagyományosan rossz propagandánk. Azt válaszolhatnák példá ul erre, hogy a valami vel kisebb területű Írország súlyosabb veszteségeket élt át: 1845–49 között, az erőszakos brit egyesítés következ tében az írek között szörnyű éhínség pusztított, melynek nyomában több mint 2 millió ír vándorolt ki, és a század végére a 8 milliós népesség a felére csökkent. Az 1916-os ír felkelés mind a 14 vezetőjét kivégezték, és még sorolhatnánk a brit kegyetlensége ket. Mára azonban Írország Európa legdinamikusabban fejlődő gazdag országa, s feltehetjük a kérdést, hogy mi a magyarázata az ír „csodának”? Számos lehetséges indoklás közül emeljük ki a szerintünk legvalószínűbb magyarázatot. Elsőként a mély ír vallá sosság következtében a hihetetlenül erős összetartozási érzést kell hangsúlyoznunk, amely a külföldre szakadt írek között is elevenen él. (A vallásnak, az úgyszólván heroi kus képességekre szert tevő, és úgyszólván megbontha tatlan összetartó, megtartó ere jét a későbbiek során a Gulág szörnyű világánál majd megmutatjuk.) A másik kiemelő tulajdonság az angol, s ma már egyre el terjedtebben – a szó szoros értelmében vett – világnyelv anyanyelvi ismere te. A kis ország olyan kiemelke dő szerzőket adott az angol nyelvű kultúrának és álta la a világirodalomnak, mint Jonathan Swift, Edmund Burke, William Butler Yeats, Oscar Wilde, Bernard Shaw, James Joyce és Samuel Beckett. Az íreknél nincs tehát nyel vi elszigeteltség. Mindjárt az elején azt emeljük ki, hogy noha sok, és többek szerint szinte elviselhetetlen szenvedés zúdult hazánkra , mégis ezek – miként azt majd látni is fogjuk – sem nagyságukban, sem iszonyatukban nem hasonlítha tók a Szovjetunióban ténylegesen megtör tént, a szó szoros értelmében képtelen borzalmakhoz. Honunkban az 1919-es egye di, tehát nem statisztikai eseményeket, a lakiteleki Antológia Kiadó jelentette meg, 1919 március 20-tól augusztus 4-ig terjedő, időrendi, napi sorrendben, és ez úgyszólván „gyermeki csínytevés” a XX. század későbbi, és nyugodtan mondhatjuk: mai napig tartó iszonyataihoz. A könyv bel ső címlapján olvasható megjelölés szerint „garmadába gyűjtötte, időrendbe sorol ta, a var ratszövegeket írta és a képeket válogatta” Gerencsér Miklós. Az egyik megrendí tő egyedi történés Fennesz Rezső gépészmérnök hallgató 1919 júli us 3.-i kivégzése, és a leírás méltó a teljes egészében való közlésre.(Vörös könyv 1919, 398.o.) „Fennesz Re zső műegyetemistát még pünkösd he tében, a Sopron megyei ellenforradalmi próbálkozás letöré sekor vették őri zetbe Nagycenken. Noha a huszonkét éves fi atalember csatlakozott az el lenforradalmárokhoz a tömeghangulat hatására, semmi olyan cselekmény nem bi zonyult rá, ami véteknek számított volna a vörösök szemszögéből. Mégsem engedték szabadon: terhére rótták, hogy a háborúban fiatal kora el lenére elérte a főhadnagyi rangot. A Sopronban tartózkodó Szamuely László maga elé vezettette a vele egykorú Fennesz Rezsőt a késő délutáni órákban. Golyó általi halálra ítélte a főhadnagyot, majd színházba ment. Mi közben tartott a színházi előadás, vesztőhelyre kísérték a ki végzendő fiatalembert. A Szent Mi hály temető elhagyatott kőfala mellett álltak meg vele. Mielőtt agyonlőtték, megengedték neki, hogy búcsúle velet írjon. Már erő-

Átalvető

EKOSZ - EMTE

Mű hel y

21

1956 évfordulóján és 2006 őszének politikai konstellációja közepette szerkesztőségünk különösen tanulságosnak érzi Dr. Kindler Józsefnek, a Budapesti Közgazdasági Egyetem ny. professzorának alábbi tanulmányát

A rettenet kora Semmi sem ássa alá inkább a törvénytiszteletet, mint a viselt dolgaikat megúszó, a közvélemény arcába nevetõ csirkefogók látványa. Applebaum: A Gulág törté nete II. 279.o.

Feledésre ítéltettünk, legalábbis a mai, egyre értelmetlenebbül, esztelenebbül gyorsuló világunkban. Múlik az emléke zet, fogyatkoznak a tanúk és csak a jelent hangsúlyozó, anyagiakra hangolt társadalmunkban egyre sorvadtabban látjuk múltunkat, s vele szembenézni se vagyunk hajlandók. Pedig „ha egy ország vagy egy dogma nem néz szembe a múltjával, az éppoly végzetes az élet minőségére, mint az egyes ember szívére nézve”, s ezt a végzetes hibát elkerülendő felelevenítjük a huszadik század rettene teit, annál is inkább, mert hazánkban szinte kóros az egyol dalú be állítás. Gondol junk csak a Terror Háza körüli heves, ma már szerencsére lecsillapodó, egyoldalú ellenérzések sajtóbeli visszhangjára. Az elfogultság persze nem kifejezetten magyar tulajdonság, de ma már nehezen fogadható el, hogy arányaiban sokkal kevesebbet hallunk és olvashatunk a sztálinizmus rémtetteiről, mint a náci borzalmak ról. A világhírű Robert Conquest-et, a sztá linizmus iszonyatait tárgyilagosan, és rendkí vüli ala possággal dokumentált munkái közül ez ideig csak egyetlen műve, a mintegy életmű-záró 1999-ben kiadott, és ma gyarul a Kairosz Kiadó gondozásában 2003-ban megjelentetett Kegyetlen évszázad képviseli. S noha a nácizmus és sztálinizmus áldozatai számának összevetésében a szovjet oldal messze meghaladja a nácikét, mégis megfontolandó Conquest vé leménye, melyet az alábbiakban hosszabban idézünk: „A tudat nemcsak a gondolkodás, hanem a – racionálisan nem mindig leírható – érzés székhe lye is. 1997 vége felé a párizsi Le Monde telefoninterjút készített velem. Megkérdezték, vajon „rosszabbnak” tartom-e a holokausztot, mint a sztáliniz mus bűneit. Igennel feleltem, de ami kor a riporter megkérdezte, mi ért, őszintén csak ezt tudtam válaszolni: „Nem tudom, csak így érzem.” Ez bizony nem végérvényes ítélet, s azt sem állítom vele, hogy a holokauszt sokkal „rosszabb” lett volna, mint a sztálini terror. A nagy szovjet zsidó írót, Vaszilij Groszmant sem akarom cáfolni, akinek anyját a nácik ölték meg, mégis azt állította: szinte nem is lehet választani a két rendszer között. Ennek az elsődleges, voltaképpen mégis tudáson alapuló „érzésnek” mégis önálló érvénye van. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy bárme lyik nézetet valljuk, a holokauszt átérzése nél kül nem érezhetjük át, nem ért hetjük meg a sztálinizmust. A dolog lényege mégis az, hogy ezek az érzések csak akkor elfogadha tók, ha lényegi tudáson és józan mérle gelésen alapulnak, vagy ahhoz társulnak. Másfelől problémáink nem hibás elvont eszméknek köszönhetők, hanem annak a szélsőséges, ellenőrizhetet len érzelmi töltetnek, amelyet ezek hordoznak.” (Conquest: Kegyetlen évszázad, Kairosz, 2003, 7-8 o.) A józan, tárgyilagos, „lényegi tudáson” nyugvó történészi szemlélet természetesen eltér az egyéni álláspontoktól. Tökéletesen fölösleges például azon vi tatkozni, hogy országunknak a szovjet csapatok általi elfoglalása 1944-45-ben felszabadulás volt-e avagy szabad feldúlás. Egyéni szinten ugyanis, még ha tömegekről volt is szó, a zsidók például felszabadultak a nyilas borzalmak alól, mások viszont, a szovjet galádságok ártat lan szenvedői, egyéni és családi életük feldúlásaként érték meg ugyanezt az eseményt. Másrészt mindenképpen figyelembe kell vennünk az időtényező sze repét abban, hogy miért tűnnek, vagy halványulnak el erősen a múlt eseményei. A mindennapi életben közismert és megélt jelenség magyaráza tát a közgazda ságtan úgynevezett jelenérték, vagy a közgazdászok körében elsődlegesen használt elnevezéssel a diszkontálás fogalmának rövid, általános megvilágításával lelhetjük fel. A jelenérték-számítás, vagyis diszkontálás nemcsak a pénzre, hanem a holnap bármiféle javaira, előnyeire kiterjed, sőt mintegy fordított előjellel a hátrá nyokat, károkat, veszte ségeket is diszkontáljuk. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi, il letve azonnali hátrányokat, veszteségeket súlyosabbaknak tekintjük, mint a későbbieket. Egyik ré gebbi, 1989-es írásom ban a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” is mert közmondásunkat közgazdász nyelvre lefordítva mon-

2006. szeptember

dottam: a veréb diszkontált túzok. (Kindler: „A veréb diszkontált túzok”, in: Közelről nézvést, Püski Kiadó, Bp., 1989. ) Különös jelentősége van ennek a – nyugodtan mondhatjuk – törvénynek olyan esetekben, amikor egy jelentős döntés következményei között egyaránt vannak előnyök és hátrányok, de ezek időbeli eloszlása különböző: az előnyök rövid időtávon jelentkeznek, a hát rányok pedig később. A diszkontálás lélekta nilag mind a múltra, mind a jövőre vonatkoztatva érvényes. A közhelyszerű megállapítások az idő, fájdalmas élménye ket enyhítő szerepéről közismertek. Hasonlóképpen köztudott, hogy a há borús szenvedé sek iszonyata már egy generációval később erősen elhalvá nyul. Azt mondhatjuk tehát, hogy a múltbeli hátrányokat, veszteségeket az emberek erősen diszkontálják és ugyanez vonatkozik a jövőre is. „Nyilvánvaló, hogy a diszkontálás mindkét irányban – jövőre és múltra vonatkozóan – megvalósul. Egy éppen most megtapasztalt válság kevéssé diszkontált, míg az olyan események, amelyek egy generációval előbb vagy később következtek illetve következnek be, erősen diszkontáltak.” (Linstone, H. A.: Planning: toy or tool? = IEEE Spectrum, Apr. 1974. 42 - 44 o.) Meadows számszerű előrejelzéseket is végzett a né pességrobbanás krízis csúcsaira vonat kozóan különböző diszkontlábakkal számol va és megállapí totta, hogy 5 %, vagy annál nagyobb diszkontlábbal számolva a né pességrobbanás kríziscsúcsa egyre inkább laposodik, gyakorlatilag már 5%-nál jelentéktelenné válik. Más szóval a jelenlegi helyzetben a mai megfigyelő nem ész lel drámai romlást, s ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a jövőbeli válságokra irá nyuló jelzések és figyelmezte tések süket fülekre ta lálnak. Számos, az úgyneve zett racionális okfejtés nek a legújabb tudományos kutatási eredmények alapján nincs értelme, mert a lélektani kutatási eredmé nyek meggyőző magya rázatot adnak a látszólag irracionális eseményekre. Így például az emberközpontú pszichológia, amelynek értékes sorozatát az Ursus Libris adja ki, legutóbbi Az anyagiasság súlyos ára című kötetében írja a szerző, hogy „az empirikus kutatások egyértelműen azt bizonyítják és dokumentálják, hogy nagy árat fize tünk, ha elfogadjuk a fogyasztói társadalom üzeneteit és az anyagias célok köve tése határozza meg életünket.”(Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára = Ursus Libris, Bp.,2005, 298.o.) Nem ravasz mesterkedés tehát, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a katasztrofális balese ti történéseknek, míg az azonos vagy jóval na gyobb számú, területileg megoszló szerencsétlenségekre úgyszólván fel sem figyelünk. Az embert lebilincselik ugyanis a kontrollját meghaladó olyan katasztrófák, amelyek másokkal történnek meg. Az első em beri visszaha tás ilyenkor: „hál’Isten nem velem történt, vagy a családom mal, barátaim mal!” A második, halványabb reakció a „hogyan se gíthetnék, mit tehetnék?” A kataszt rofális események általában történetileg is jól dokumentáltak, a leírások, beszámolók alapján felidézhetők és újabb érdeklődést válthatnak ki. Gondoljunk csak a Titanic katasztrófája iránt nem szűnő érdeklődésre, melyet az ezzel foglalkozó filmek és könyvek sikerei bizonyítanak. Vélelmezhető, hogy a kataszt rófák jelentik a végső emberi próbaté telt az erőszakos halállal való szembenézés során, és az em ber önkéntelenül felteszi magában a kérdést: „mit tennék én az ilyen esetekben?” A mélyebb lélektani magyarázat azonban kapcsolatban van a Tversky és a Nobel-díjas Kahneman által feltárt és bizonyított úgynevezett hozzáférhetősé gi heurisztikával. A hozzáférhetőségi heurisztika szerint az emberek valószínűnek, vagy gyakorinak ítélnek olyan eseménye ket, melyeket könnyű felidézni vagy elképzelni. Mármost a tömegkommunikációs eszközök által a katasztrofális események felidézése könnyű, s így az em berekben mélyebb nyomot hagynak, sőt fel tehetően ezek bekövetkezési va lószínűségét is a tárgyilagosan indokoltnál valószínűbbnek ítélik. (Tversky, A.-

22

Mű hel y

2004-ben megje lent könyvében. Érdemes a szerzői előszóból hosszabban idéz ni! „1945-ben azt hirdették, hogy a Szov jet unió maga a pa radi csom, és Sztá lin di csősé gét zen gő verse ket írogat tak. 1960-ban azt gon dol ták, hogy a gyar ma ti rend szer fel bom lá sa cso dásan meg oldja a ten ge ren túli né pek gondja it. 1965-ben Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jo gos harcát üd vözöl ték. 1968-ban azt hangoz tat ták, hogy a jó lét a mindenfé le kötött ség el törlé sé ből ke let ke zik. 1975-ben Pol Pot kambo dzsai ha talom át vé te léért vol tak el ragad tat va. 1981-ben azt hit ték, hogy a sö tét ség ből a fény be léptek. 1985-ben tá mogat ták, hogy Francia or szág megnyis sa ha tá ra it a vi lág összes me nekült je előtt. 1992-ben meg vol tak győ ződ ve arról, hogy a nemzet ál lam nak vége, és hogy a Maastricht-i szer ződés Európá ja új kor sza kot nyit meg az em be ri ség tör té nel mé ben. 1999-ben ki je len tet ték, hogy a csa lád és erkölcs el avult foga lom.”(Sévillia i.m. 5.o.) Saj nos gya kor ta előfordul, hogy az ér tel mi sé gi ek, a legki vá lóbbak is, „a szel le mi rugal mat lan ság olyan at moszfé rá ját te remtik meg, amely már ön magában is ir ra cioná lis és dest ruktív cse lek vésre ösz tönöz. Minde nekfelett pedig szünte le nül em lékez nünk kell arra, amiről az értel misé gi ek sze ret nek megfe ledkez ni: hogy az em be rek fontosabbak, mint a koncepci ók, hogy övék az el sőbbség. Minden önkényura lom közül az esz mék szívtelen zsar noksága a legrosszabb.” E sza vakat Paul Johnson írja le el gondol kodta tó, Értel misé gi ek című köny vében, melyben egyes vi tat hatat lan ki váló sá gokkal kapcsolat ban azt vizsgálja kí mélet len őszinte séggel, hogy ma gánélet ük meg üti-e azt a mér cét, amit ők a világ elé ál lí tottak.(Paul Johnson: Értelmi ségi ek = Európa Ketesd Könyv ki adó, Bp., 1999). Noha az „írás tudók áru lá sa” nem köt he tő nem ze ti ség hez, mert min den nem zet ben, így a ma gyarban is megta lálha tó, nem csak a múltban és a je lenben, de föllelhető lesz a jö vőben is, mégis a sztáliniz mus az úgyne ve zett „felvi lá gosult” nem ze tek közül a franciák nál szem be öt lő en és tartó san kiemel kedő. Az exisztencializmus atyja, a híres francia regényíró, drá ma író és fi lo zófus Sartre, kit halá lakor 1980-ban, több mint öt venezer, többségé ben fia tal ember kísért a temetőbe, 1952-ben a kommunisták mel lé állt, és 1954-ben, a Szovjetunióban tett lá togatása után, két órás interjúban nyilat kozott a Libération ugyancsak oda uta zó riporte ré nek. „Ha azokat a be számolókat te kintjük, amelye ket je lentős nyugat-európai értelmisé giek ké szítet tek a szovjet állam ról, Sartre-é a legalább valóbb [ki eme lés tőlem – K.J.] Ge orge Bernard Shaw hírhedt, a 30-as évek elején tett kirándulá sa óta” – írja Johnson (Johnson i.m. 395.o.) Az igazság érdeké ben te gyük hozzá, hogy 1956 őszén Sartre „Ma gyarország szovjet megszál lá sában megkönnyeb bülés sel fe dezte fel azt az okot vagy legalább kifo gást, amely ah hoz kel lett, hogy sza kítson Moszkvá val és a Kommunista Párttal.” A már korábban em lített kam bodzsai iszo nyatos bűnöket, egy franci á ul be szé lő nyolctagú, középosztálybeli ér telmisé gi csoport irá nyí tásá val haj tották végre, akik az 50-es években mindannyi an Franciaor szágban tanultak, „ahol nem csak a Kom munista Pártba léptek be, ha nem magukba szívták Sartre fi lozó fi ai aktivizmusról és »szüksé ges erőszakról« szó ló tanté te leit is. Ezek a tömeggyilkosok Sartre ide ológiai gyermekei vol tak.” (Johnson i.m. 399.o.). Sapienti sat – va gyis okosnak ennyi is elég!

2006. szeptember

EKOSZ - EMTE

SZTÁLINIZMUS: AZ ISZONYAT ÉVTIZEDEI „A kommunizmussal nem az a helyzet, hogy jó eszme volt, ami rosszra fordult; egész egyszerűen rossz eszme volt” – írja Pipes A kommunizmus című tárgyilagos könyvének 175. oldalán, és elsőként azt vesszük szemügyre, hogy a sztálinizmus milyen, ember- és nemzetnyomorí tó rémtettekre volt képes a kommunizmus jegyében.(Richard Pipes: A kommunizmus = Európa Könyvkiadó. Bp., 2004) Vegyük figyelembe azonban, hogy a szovjet rendszer tökéletes zártsá ga következtében csak egészen szórványosan láthattak napvilágot hiteles, közvetlen szemtanúk beszámolói, amelyek olyannyira hajmeresztően iszonyatosak voltak, hogy sem a Nagy Terror harmincas években megtörtént borzalmai, sem pedig a későbbi szörnyűségek nem találtak hitelre. Az ilyen híradások hiteltelenségét fokozta, sőt teljesen megsemmisítette, a külföldre irányuló mesteri szovjet propaganda, amelyik a tényleges történéseknek pontosan az ellenkezőjét terjesztette, és amint láttuk is: nem hiábavalóan. Jól jellemzi ezt a tragikus képtelenséget a Pipes-könyv 83. oldaláról vett alábbi szöveg: „Dmitrij Volkogonov, egykori szovjet tá bornok, történész saját szavai szerint » egész testében reszketett «, amikor a levél tárban harminc listát talált, s mind egy és ugyanazon a napon, 1938. december 12-én készült. A listákat, amelyek több mint ötezer ember halálos ítéletét tartalmazták, Sztálin írta alá, aki ezt követően a Kremlben átsétált a magán film vetítőjé be, és megnézett két filmet, az egyik a Vidám fickók című komédia volt.” Ötezer kivégzendő – és a Vidám fickók! Kun Miklós Az ismeretlen Sztálin című hatalmas, és egyedülálló fényképekkel ellátott könyvében írja, a száműzött telepeken, a Gulágon vagy börtönök alatti kivégzőkazamatákban a Nagy Terror időszakában meggyilkoltakról, hogy „ezt a folya matot külön kvótarendszer szabályoz ta: Joszif Sztálin és a Politikai Bizottság tagjai személye sen döntötték el, hogy régiónként és a nagyvárosokban, valamint a koncentrációs táborokban havi meg negyedévi lebontásban mi ként alakuljon a kivégzettek száma. A helyi hatóságok gyakran sztahanovista felajánlásokat tettek a letartóztatások és kivégzé sek szá mának növelésére.” (Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin = Athenaeum 2000 Kiadó, Bp.,2002, 263.o.). Csak példaképpen írjuk, hogy a Vörös Hadseregből a „tisztogatás” két éve alatt áldozatul esett: n 3 marsall az 5-ből (Tuhacsevszkij, Jegorov és Bljuher; az utóbbi kettő 1938 februárjában, illetve októberében ke rült süllyesztőbe); n 13 hadseregparancsnok a 15-ből; n 8 tengernagy a 9-ből; n 50 hadtestparancsnok az 57-ből; n 154 hadosztályparancsnok a 186-ból; n 16 hadseregkomisszár a 16-ból; n 25 hadtestkomisszár a 28-ból; (Az adatok forrása: Courtois i.m., 206 - 207. o.) Iszonyú! Hol van ehhez képest a másik őrült, Hitler „házi” irtása! „A Szovjetunióban menedé ket kereső kül földi kommunistákat is megtizedelte a terror. A klérus megsemmisítő veszte ségeket szenvedett: 1937-38-ban 165 200 egyházi személyt tartóztattak le azzal a váddal, hogy gyakorolta vallását, és ebből 106 800 sze mélyt agyonlőttek. Szinte va lamennyi templomot és ima házat bezár -

EKOSZ - EMTE

Mű hel y

23

sen alkonyodott, amikor a teme tő falához szorított pa pírra írta az Alexandr Szolzsenyicin-t, és „a komoly és mély Szolzsenyicin alábbiakat: megrökönyödött arccal vesz részt a párbeszédben. Két ségkívül úgy gondolja, hogy az objektivitás nem azt jelenti, hogy öt percig a hóhér, majd öt percig a vértanú sze repel az adásban. Nem a párizsi „en„VÉGRENDELE TEM tellektüel” párvi adal rendíti meg legmélyebben, hanem a gulágot ki Az utolsó akaratom, amelyet ép ésszel írok le. Kedves szüleimtől, kerülő turbékolások. A Szovjetunióban kétezer tábor még mindig testvéreimtől búcsúzom egy pár sorral. Kedves Szüleimnek köszö- működik; ötmil lió bebörtönzöttből 20 000 hal meg minden évben nöm a reám fordított nagy gondot, a nevelést, amelyben részesítet- [1975-ről van szó!]. És az író előre megérzi másfé le áldozatok kiáltá- sát.” ( Jean Sévillia: Az értelmiség terrorizmusa, 1945-től tek. Köny veim, amelyekkel szabadon rendelkezem, a következők: Bene Istvánnak a tisztaságról. A nemi élet etikája, pedagógiája. napjainkig = Kairosz Kiadó, Bp., 2005, 112.o.) A korábban már említett „bumeráng-hatás”, amikor az informáBene Arankának egyik érettségi képemet, a nagyot. Talán gondol ció lélektanilag már elviselhetetlenné válik, és ezért mellőzik vagy néha reám is. Síromra majd ültet, illetve tesz egy nefelejcset. Gyula bácsinak köszönöm a sok fáradságot, amelyben annyit minimalizálják, – s ilyenre is számtalan példát találhatunk – más kajárt értem. Vilma néninek is búcsút mondok. A latin, görög és egyéb tegória. A „bumeráng ha tásban” a „túl sok” nyilvánvalóan különbötanuló könyveimet a soproni bencésgimnáziumnak adják át. Ez vég- zik a képi vagy egyéb informáci ót nem, vagy alig tartal mazó „túl kevés” ese tétől. ső akaratom. „A bizalom és az integritás drága kincsünk, melyet könnyű elAz Atya, Fiú és Szent-lélek nevében. Amen! herdálni, de nehéz visszanyerni. Csak az igazmondás tisztelete gyaSopron, 1919. július hó 3-án, este 7 óra 40 perckor. rapíthatja őket”, írja Sissela Bok A hazugság című, még 1983-ban Fennesz Rezső s.k. magyarul kiadott kiváló könyvé ben, és ennek 36. oldalán megadja a gépészmérnök hallgató.” hazugság megha tározását is, mely szerint „ hazugságnak tekintendő A könyörtelenül gyilkoló Szamuely Tibor, akiről egészen a minden olyan szándékosan megtévesztő közlés, amely kijelentés rendszerváltásig tekintélyes utca volt elnevezve, jelentős pénz- formájába törté nik.” (Sissela Bok: A hazugság = Gondolat, Bp., összeggel, két erősen felfegyverzett katona kíséretében szökött az 1983). Az igazmondás tisz telete jegyében fogalmazzuk meg, bőven ország határáig, Savanyúkútig (a trianoni békeparancs óta Ausztriához tartozik Sauerbrunn néven), ahol fel tartóztatták, s ekkor mellbe használva mértékadó és hiteles forrásokat, a méltányta lanul el felej lőtte magát és meghalt. A bécsúj helyi izraelita hitközség felháboro- tett, vagy szándékosan elhallgatott té nyeket, hozzátéve, hogy a dottan tiltakozott, hogy sírkertjé ben temessék el, vissza hozták Ma- megmutatott szomorú képet legfeljebb egy maroknyi érdeklődő, gyarországra és sietve elhantolták a sa vanyúkúti községi temető- vagy érintett olvashatja, mivel részben elleplezi ezeket a hazai proben. Savanyúkút lakossága azonban sem miképpen nem volt hajlan- paganda, másrészt a megjelenítés példányszáma messze nem éri el a dó megbékélni a gondolattal, hogy az ő teme tőjükben porladjon szükséges küszöböt. Nyomatékosan kell felhívni a figyelmet arra a Szamuely, ezért exhumálták, de a Savanyúkút tal szom szédos Pe- súlyos aránytalanságra, melynek oka főként az európai értelmiség csenyéd és Lajtaszentmiklós sem volt hajlandó temetőjébe fogadni figyelmének el terelődése, rész ben szándékos hatásra, a szovjet a holtat. Végül tit kos, jeltelen he lyen hantolták el és 1945-ben a ma- iszonyatos törté nésekről. Ahogy a Könyörtelen messianizmus című gyar és osztrák kommunista ve zetők hiába kerestették, kezde mé- könyvben olvashatjuk: „sok európai értelmiségi tragi kuma és ski nyezésük sikertelen maradt. Szamuely Lászlót, aki „pártmunkára zofréniá ja forrása, hogy kritikájuk kétszínű volt, a Nyugattal és a faitthon maradt” 1919. decembe rében elfogták, halálra ítélték, és sizmussal szemben elítélőek voltak, de a Kelettel és a kommunizmussal szemben nem.” Noha ugyancsak az írás szerint „nem képezi 1920. jan. 28-án kivégez ték. Miért ragadja meg az embert az egye di leírás, noha teljesen nyil- vita tárgyát, hogy a szovjet rezsim, egyetemes igényei ellenére az vánvaló, hogy az első világháborúban, sőt az 1919-es kommunista évszázad legtartósabb és legvéresebb diktatúrája volt.” terror idején, – és itt még egyelőre nem is szólunk a későbbi évek (Hamersveld, Marcel van – Klinkhammer, Michiel: Könyörtelen borzalmairól – tömegesen voltak ehhez hasonló, és még szörnyűbb messianizmus. A kommunizmus követői és áldozatai = Kairosz Ki esetek? A választ az arctalan tömeg kifejezésben leljük, mert a sta- adó, Bp., 2001, 151. és 137.o.) Nem vitás, hogy tökéletesen igaza tisztika ugyan hűvös, tárgyilagos, és ha korrekt módon művelik, ak- van a szerzők állításának, hogy „nem mondhatjuk elégszer: egy eszkor számadataiban megbízható is, de nem férkőzik az „ember szívé- me, mely sok millió áldozat életét követeli, nem lehet ártatlan.” Jellegzetes, és a kommunista rendszer máig ma radékta lanul hez”, azaz pusztán – a szó szoros értelmében – elvont, rendezett adathalmaz marad. Utalunk itt, a korábban már említett „hozzáfér- ható lényeges része a már korábban említett hazugság, melynek he tőségi heurisztikára”, mert nem könnyű, ha nem éppen lehetetlen nem egy példáját sorolhatnánk fel napjainkban is. Gondoljunk csak elképzelni a „tömeg” egyedeit. Ez magyarázza, hogy a filmre vett, a csernobili katasztrófá ra, a Kurszk tengeralattjáró szerencsétlenséfényképe zett vagy más módon megjele nített történések megrázó, gére, és a többi nagyhatású, balvégzetű eseményre, amelyek rejtve elementá ris hatást válthatnak ki, míg a statisztikát egyszerűen csak maradtak, vagy az eredetileg közzétett hamis, azaz hazug okokra „tudomásul vesszük”. A propagandisták és a tudat befolyásolásával vezettettek volna vissza, ha nincs nemzetközi feltárás. A sztálini foglalkozók jól tudják ezt, és is merik a különféle megjelenítések időkben azonban szinte tökéletesen működött a negatív informáci ha tását, vagy azt is mondhatjuk: trükkjeit. Megrázó hatá sa van a már ók hermetikus el zárása, azaz a külvilág semmit sem tudhatott a szovemlített izraeli Jád Vasem múzeum állandó kiál lításának, a náci vé- jet valóságról. Leibovitz, New York Állam Legfelsőbb Törvényrengzések fényképes megmutatásának, ugyanakkor napjaink rette- székének bírája a Gulágon tett látogatá sa után a Life-ban a követkene teit, képi megje lenítés hiányában, egyszerűen tudomásul vesszük, zőket írta: „Míg bünteté se éveit tölti, addig is megőrzi a fogoly emha egyáltalán tudomásunkra jutnak. A Kam bodzsában lezajlott beri mél tóságát és önbecsülését.” A Nobel- díjas Szolzsenyicin erre, szörnyű emberirtásnak csak rendkívül hézagosan van fényké pes, a mai szemmel nézve katasztrofális ostobaságra, következőképpen vagy más módon rögzített nyoma, és mivel tőlünk távol esett meg, kiált fel: „ Ó, bol dog New York állam, amelyben ilyen kapitális mar nemigen keltett hazánkban számottevő hatást. Aki ezt nem hiszi el, ha tölti be a bírói tisztet!” (A Gulag szigetcsoport. II. kötet, 114.o.) Azt hinnénk, hogy az ilyen, és ehhez hasonló vélemények végéraz kérdez ze meg közvetlen szom szédait, ismerőseit! Egy pap, Francois Ponchaud gyűjtötte össze és 1977-ben publi- vényesen már a múlt ködébe süllyedtek, de tévedünk, aminthogy a kálta is a túlélők vallomá sait. 1977-ben a misszionárius kétmillióra Lenin-mauzóleum ma is díszőrséges, központi helyen van Moszkteszi a vörös khmerek ha talomátvétele óta megöltek számát. „De a vában. Richard Pipes,a Harvard Egyetem történelemprofesszora, a tragédiának még nincs vége. A rizsföldek álla mosítása a termelés legkiválóbb ame rikai szovjetológus könyvében „egy kegyetlen, raszédületes zuhanását idé zi elő: az éhínség több százezer áldozattal vaszul manipulá ló Lenint mutat meg, aki céljai eléré se érdekében jár. 1979-ben, abban az évben, amikor Vienam elfoglalja Kambo- gátlástalanul alkalmazta a tömeggyilkosságot, a felforgatást és az dzsát, több mint 3 300 000 halottat vagy eltűntet, ebből 500 000 ki- emberek terrori zálását.” (Richard Pipes: Az ismeretlen Lenin.= végzettet tartanak számon a hét évvel ezelőtt még hétmilliós lé lek- XX. Század Intézet, Bp., 2002, fülszövegből). számot elérő nem zetből. Gyilkos őrüle tükben Pol Pot és bűntársai Noha a sztálinizmus nem zetközileg széles körben elterjedt, honfitársaiknak több mint harmadát kiirtották. Kambodzsa a mégis megdöbbentő a szellemileg nagyhatásúan befolyásos francia gulágok legrosszabbikává vált: Szolzsenyicinnek lett igaza.” 1975. értelmiség elkötelezettsége, me lyet máig tartó hatással ezek a körök április 11-én ugyanis a France 2 tévécsatornán megszólaltatták indítottak be, és amelyről a már említett Jean Sévillia szól a franciául

Átalvető

Mű hel y

24

hogy még a saját letartóztatásukra, kínzá sukra és bebörtönzésükre is magyarázatot találtak.” Applebaum i.m. 562.o.) Kétségkívül voltak ilyen emberek is, akik közül néhányan papírra vetették emléke iket, amelyeket a szovjet rezsim készségesen kiadott, de az „elhajlókat” elhallgatták, mint például Buharin, Anna Larina nevű feleségé ét is, akit „természete sen” ugyancsak letartóztattak, s aki, miközben a börtönben raboskodott, verset írt az októberi forradalom emlé kére. „Később Larina »egy eszelős őrjöngésnek« minősítette ezt a verset. Akkoriban azonban elszavalta a régi bolsevikok bebörtönzött felesé geinek, akik »a könnyekig meghatódtak és tapsol tak«. (Applebaum i.m. 562.o.) Szolzsenyicin írta egy vallá si szekta tagjairól, kiket 1930-ban vittek az akkoriban hírhedt büntető-szigetre, Szolovkira: Mindent elutasítot tak ami az „Antikrisztustól” szárma zott, megtagadták, hogy szovjet személyi igazolványt vagy pénzt vegyenek a kezükbe. Azt mondták nekik, hogy csak akkor kapnak ételt, ha aláírják az átvé teli elismervényt. Erre nem voltak hajlandók. Két hónapon belül va lamennyien éhen pusztultak. A következő ha jóval szigetre érkezett szem tanúk egyike csak a ma darak által szét marcangolt holttesteket talált. (Applebaum i.m. 563 – 565.o.) Az emberközeli megrázó ha lálnak egy másik megrendítő esetét egy politikai fogoly 1941-es leírá sa adja meg, amikor a kirovovgrádi börtönt evakuálták. Zárkatársa volt Szokolovszkaja, egy több mint hetvenéves, teljesen ősz hajú idős asszony, aki a gyalogmenetes kiürí téskor folyvást tizenöt éves fiúunokájáról beszélt, akivel az előtt együtt lakott. „Nagyon nehezére esett a járás. Egy mérföld után már össze is esett. Láttam, amint megölték. Leszúrták egy bajonettel. Hátulról. Meg csak nem is látta, mi történik. Meg sem moc cant. Később rájöttem, hogy könnyű halál jutott neki, könnyebb, mint másoknak. Nem látta a bajonettet. Nem volt ideje félni.”(Applebaum i.m. II. 20.o.) Hogy hányan voltak? Láttuk már a számokat, és az epilógusban megpróbáljuk majd sze mélytelenül összegezni, de figyelemmel kell lennünk arra, hogy „egyetlen szám sem jelezheti a sztálini repressziók egész családok életére és egész ségére gyakorolt kumulatív ha tását. Egy férfit bíróság elé állítottak, s agyonlőtték, mint a nép ellenségé”-t; a feleségét lágerbe vitték, mint egy „népellenség hozzátartozóját”; a gyermekei árvaházakban nevelkedtek és bűnbandákba álltak be; az anyjuk belehalt a stresszbe és a gyászba; az unokatestvérei, nagynénjei és nagybátyjai minden kapcsolatot megszakítottak egymással, nehogy maguk is bajba ke rüljenek. Családok bomlottak fel, barátságok értek véget, a hátra maradtak súlyos te herként viselték a félelmet, még akkor is, ha nem haltak meg.” (Applebaum i.m. II. 299.o.)

EPILÓGUS 1953-ig, Sztá lin halá láig, a becslések szerint hozzávetőleg ti zennyolcmillió ember töltött hosszabb-rövi debb időt ebben a hatalmas Gulág- rendszerben. További mintegy hatmilliót küldtek szám űzetésbe, deportáltak a kazahsztáni sivatagokba vagy szibériai erdőségekbe. A háború végére, mások mellett, 1,2 millió szovjetunióbeli né metet, 90 000 kalmüköt, 70 000 karacsajt, 390 000 csecsent, 90 000 ingust, 40 000 balkart, 180 000 krími tatárt és 9000 finnt deportáltak. 1949-re több százezer kaukázusi, valamint a krími tatárok harmada-fele elhalálozott.(Applebaum i.m. II.34.o.) Senki nem kért bocsá natot, senki sem sajnál kozott és szinte senki nem kapott büntetést – írja Applebaum, és ez valóban így van: Molotov, akit nyugodtan nevezhetünk tömeggyilkosnak, 1986-ban, 96 évesen ment békésen a túlvilágra, de Hruscsov is, és számosan a többi gyilkos közül, szelíden hunytak el. És a „felvilá gosult” nyugati politikusok, szándékosan vagy – nyugodtan mondhatjuk – bárgyú tévedésből, mit tettek? Az elsőrangú politikus Churchill-ről írja kitűnő könyve zárásaként Czettler Antal, hogy „ mindent egybevetve, tragikus tévedéseit és – ez egymagában is tragi kus momentum – a ha lálos szovjet veszély kései felismerését tekintve úgy őrizzük emlékezetünkben Winston Churchillt, mint egy letűnt korszak érdekes, színes egyéni ségét, a felbomlott brit birodalom egyik utolsó képviselőjét.” (Czettler Antal: A II. világháború rejtett erővonalai = Kairosz Kiadó, Bp., 2006). Persze nem feledkezhetünk meg – többek között – arról sem, hogy „1945 májusában brit katonák, állításuk szerint Churchill közvetlen utasítására, részt vettek 20 000, akkor Ausztriában élő kozák

EKOSZ - EMTE

repatriálásában. Rászedték őket „konfe renciára hívták a kozák tiszteket, és átadták őket a szovjet csapatoknak, másnap pe dig ezt tették a családtagjaikkal is. Voltak olyan asszonyok, akik hazatérés helyett inkább ledobták csecsemőiket, amikor hídon haladtak át, majd utánuk ugrottak.” (Applebaum i.m. II. 49.o.) A bárgyúságra viszont jellemző, hogy Henry Wallace, az Egyesült Államok alelnöke 1944 márciusában Kolimára uta zott – és még csak fogalma sem volt arról, hogy börtönben jár, és a Dalsztroj főnöke a hírhedten korrupt, magas rangú NKVD-tiszt, Nyikisov kalauzolta vé gig Magadanon, Kolima székhelyén. „Wallace jól érezte magát új barátja, »Ivan« társaságában, aki, mint látta, »módfelett él vezte a csodálatos levegőt”, miközben a tajgán »szökdécselt«.”(Applebaum i.m. II. 56.o.) Erre mi is csak felkiálthatunk Szolzsenyicin már idézett, az alelnökre módosított kifakadásával: „Ó, boldog USA, amelyben ilyen kapitális marha tölti be az alelnöki tisztet!” A be fejezéshez köze ledve, megadjuk Sztálin személyiségének – szerintünk nagyon találó – tömör jellem zését. „Sztálin szemé lyisége nem egy dogmatikus marxistáé, hanem egy kaukázusi bandavezéré volt, s ugyanez mondható el kegyetlensé geiről is.” (John Lukács: Hitler és Sztálin. 1941. június = Európa Könyvkiadó, Bp., 2006) Felmerül a kérdés: mi változott? Mély megdöbbe néssel olvashatjuk az 1960-as és 1970-es évekről, egy politikai börtönviselt hi teles megállapítását: „A politikai foglyok mai lágerei ugyanolyan szörnyűek, mint Sztálin idejében voltak. Néhány dolog jobb, néhány dolog rosszabb.” (Applebaum i.m. II. 222.o.). Alekszandr Jakovlev, az orosz reha bilitációs bizottság elnöke némiképp nyer sebben fogalmazza meg ezt a problémát. „A társadalom azért közönyös a múlt bűnei iránt, mert oly sok ember vett részt az elkövetésükben.” (Applebaum i.m. II. 276.o.) De nincs ebben semmi meglepő, mert korábban, amikor még orosz mi niszterelnökként dolgozott, Putyin ,a jelenlegi elnök, 1975 – 90 között a KGB hírszerző tisztje volt, és a Cseka ala pításának évfordulóján jónak látta, hogy ellátogasson a KGB lubjankabeli központjába, ahol emléktáblát avatott Jurij Andropov tiszteletére. (Andropov a Szovjetunió vezetője volt, előtte viszont a KGB főnöke 1967 – 1982-ig.). Zárásként Applebaum-al való hiánytalan egyetértéssel megállapíthatjuk, hogy „a posztkommunista országokban nem véletlenül játszanak szerepet a korábbi kom munis ták, és nem véletlenül hozott felemás eredményt a múlt megvitatása. Nyersen fogalmazva, az egykori kommunisták nyilvánvalóan érdekeltek a múlt takarga tásában: a múlt ártalmukra van, elle hetetle níti őket, gátolja azon törekvésüket, hogy „reformokat” hajtsanak végre, még akkor is, ha személy sze rint sem mi közük a múlt bűnei hez. Ma gyarországon a szocialistává átkeresztelt korábbi kommunista párt elkese redetten küzdött például a Terror Háza múzeum megnyitása ellen.”(Applebaum i.m. II. 278.o.) Nem vitás, hogy „a kommunizmus Oroszországban fejtette ki a leghosszabb ide ig hatásait, amelyek közül az egyik az volt, hogy az emberek elvesztették önállóságukat. Mivel a szovjet rendszerben a nem ma gánügyeket érintő parancsok mind fe lülről érkeztek, és a kezdeményezőkészséget bűncselekményként kezelték, a nemzet döntésképtelen lett, legyen szó akár nagy vagy kis ügyekről (kivéve a bűnös vállalkozásokat); az emberek várták a parancsot. A de mokrácia iránti rövid ideig tartó kitörő lelke sedés után az erős kéz utáni vágy magától újraéledt. A nemzet nem tudott, de nem is akart a saját lábára állni, és kezébe venni saját sorsát. És nem ez az egyetlen probléma, amit a kommunizmus Oroszországnak és mindazoknak az orszá goknak hátraha gyott, amelyek hosszabb ideig voltak kitéve a kommunista dresszúrának. Emellett kiirtot ta az emberekből a munkaerkölcsöt és a köz iránt érzett fe lelősség érzését is...A kommunizmus, mint merev tan – egy áltudomány, amelyet álvallássá változtat tak, és amely egy rugalmatlan politikai rendszerben testesült meg – képte lennek bizonyult megszabadulni azoktól a téveszméitől, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodott, ezért aztán ki lehelte lelkét. Ha valaha újjáéledne, az zal fittyet hányna a történelemnek, és nagy áldozatokat követelve biztosan újra kudarcot vallana. Ha ez megtörténne, az az őrültséggel lenne határos, hiszen a meghatározás szerint őrültség az, ha valaki újra meg újra megteszi ugyanazt a dolgot, azt várva, hogy más eredményre vezet.” (Pipes A kommunizmus, 190.o.)

Átalvető

EKOSZ - EMTE

Mű hel y

tak.”(Pipes i.m. 85.o.) Ugyanakkor szinte el képesztő módon, a Szovjetunióban a helyszínen járt neves külföldi személyiségek „látván nem láttak és hallván nem hallottak”, miként például a neves író Lion Feuchtwanger sem. Kun könyvének rövid kitétele szerint „ a »társutas« német író, Lion Feuchtwanger moszkvai úti beszámolója a Nagy Terror időszakáról talán a legvisszataszítóbb köztük.”(Kun i.m. 384.o.) Itt kell kitérnünk a kommunizmus és nácizmus lénye gi azonosságá nak megmutatására Alain de Benoist briliáns eszmefuttatású, cáfolhatatlan érvelé sű könyve nyomán, hozzátéve, hogy csak né hány ve tületben idézünk írásából. (Alain de Benoist: Kommunizmus és ná cizmus. Gondolatok a XX. századi totalitariz musokról = Europa Authentica, Bp., 2000). Nyomatékosan teljes egyetértéssel hangsúlyozni kell, hogy „az a rendszer, amely szisztematikusan és nagymértékben pusztít emberi életeket, nem lehet jó rendszer.” Ugyanakkor éppen minden rendszernek, sőt a legfőbb vezetőinek is, vannak bizonyos, kedvezőnek ítélhető vonásai, amint azt Sztálinnal kapcsolatosan a Kun-könyvből tudjuk, de ugyanez vonatkozik Hitlerre is. Ahogy Benoist írja: „még a legbűnösebb rezsimek is csinálhattak hasznos dolgokat vagy érhettek el vívmányokat bizonyos területeken. Tévedés lenne azt hinni, hogy ettől kevésbé bűnösök vagy bűneik megbocsáthatóbbakká válnak.[Kiemelés tőlem – K.J.] A másik oldalról viszont ezen vívmányok szá mításba vétele nélkül megmagyarázhatatlanná válik a nosztalgia, aminek néha tárgyai. Máskülönben hogyan lehetne megérteni, – írja Benoist – hogy 1996 decemberében az oroszok negyven száza léka kommunista pártra adta voksát. »A jó és a rossz közötti választóvonal az emberek szívén megy keresztül «, írja Szolzsenyicin. Azzal, hogy a Jót teljes egészében az egyik oldalra tesszük, a Rosszat pedig a másikra, a totalitarizmus iskolájába iratkozunk”. (Benoist i.m. 155 - 156.o.). „Egy rendszer pusztító jelle ge teljes egészében a tetteiből követ kezik, mely esetben a kommunizmust sem lehet másként megítélni, mint a nácizmust.”(Benoist i.m. 157.o.) A „több és ke vesebb” azonban a té nyek ke mény vi lágába tartozik, s ennélfogva maradéktalanul és tökéletesen értelmetlen azon vitatkozni, hogy 25 millió – ennyi a nácizmus halottainak száma, – vagy 100 millió – a kom munizmus ál- Kraszna dozatainak becsült számértéke – közül melyik több, ugyanis ép elmével nem vonható kétségbe, hogy 100 millió több mint 25 millió. A sztálini rémségek már eddig bemutatott felsorolásából is kitűnt, hogy Sztálin a saját, hithű emberei között is irtózatos pusztítást végzett, míg Hitler a „hosszú kések éjszaká ján” az SA vezetőit vé geztette ki az SS-el. Számarányát tekintve azonban a kettő között legalább akkora különbség van – hasonlattal élve – mint a jelenlegi német és az orosz életszínvonal között. Egy másik ve tületben – nem az egyértelmű számszerű összevetésben – egyetérthetünk a Benoist által idézett megállapítással: „A kommunizmus elvetemültebb, mint a nácizmus, mert az igaz ság és jóság szellemét használja a rossz terjesztésére...A kom muniz mus és a nácizmus két olyan politikai rendszer , amely téveszméken alapult. E megállapításhoz képest valós vagy vélt »nemeslelkűségüknek« nincs sem mi jelentősége.” (Benoist i.m. 30.o.) Rá kell világítanunk azonban arra is, hogy a sztálini kommunizmus és a hitleri nácizmus közötti különbség megmutatásában óriási különbsé get jelent az a kétségbe vonhatatlan tény, hogy a nácizmus rémségei nek feltárása a teljes nyilvánosság előtt, jól dokumentált tanúbizonyságokkal történt, míg viszont a kommunizmus szovjet változatá nak feltárása a képi, és más egyéb, egyéni megjelenítés hiá-

2006. szeptember

25

nyában, csak a korábban már em lített személytelen számokban tükröződik. Kun „ismeretlen Sztálin-ja” nemcsak a könyv címében szerfelett találó, hanem abban is, hogy Sztálin életéről valóban páratlan és ritka fényképfel vételeket közöl. A sztálini rémuralomról azonban elvétve akadnak csak felvételek, és ezek is olyannyira ritkán kerülnek a nagyközönség elé, hogy ez gyakorlatilag a semmivel egyenlő – ámbár az lehetséges, hogy a máig hazudozó és rej tőzködő volt KGB jogutódja birtokol ilyene ket –, és így a szinte tökéletes elzárt ságban élő emberek szenvedése és pusztulása legfeljebb csak a szakírók kép nélküli leírásában verődik vissza. A most kettős értelmű képtelenség azonban a jelek szerint más kommunista zsarnokságnak is sajátja, mert hasonlóképpen nincsenek képek például a kambodzsai tömeggyilkosságokról, vagy a Mao korabe li Kína „kul turális forradalmának” vérengzéseiről. Az elvétve talál ható leírások is drámai erejűek, miként Mejerholdnak, a XX. század egyik legnagyobb kísérletező rende zőjének panasz levele, amelyik hivata losan fennmaradt a KGB aktái között, s ebben a 66 éves korában kivégzett nagyszerű művész, döbbenete sen megrázó erővel szól megkínzásáról. Fele ségét, Zinaida Raihot, betörőknek álcázott NKVD-ügynökök több késszúrással, vá logatott kegyet lenséggel ölték meg, nem sokkal Mejerhold letartóztatását követően. Applebaum írja – és csorbí tatlan meggyőződéssel értek egyet állításával –, hogy „végeredményben minden élettörténet az egyes emberé volt.”, és ezért meg kellene látnunk a tömegben az egyes embert, mert miként Kosztolányi-nál olvashatjuk: „Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt be lőle több és most sem él, / s mint fán se nő két egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.” Szomorúan tehetjük hozzá, hogy, emberi gyarlóságunk következtében, ez le hetetlen: a roppant em beráradatban elvész az egyén, s csak kiemel kedően nagy írók és művészek tudják az egyéni sorsok megmutatásá val érzékeltetni a sokaságét. Szolzsenyicin óriási ha tása a Gulágról szóló könyvében éppen ebben van: megmutatja az egyéni sorsokat és egyúttal a szenvedő emberek elké pesztően hatalmas tömegét, anélkül, hogy a névvel ellátott egyesek, és a név nélküli tömegek szétválnának. (Applebaum i.m. I. 55.o.) Névtelenség: a ha lálban elborzasztó, ahogy egy túlélő mondja, „a lágerben bekövetkező ha lálnak volt még egy szörnyűsé ge: az anoni mitás... A bizonyosság, hogy soha senki nem fogja tudni, hol vannak eltemetve, egyike volt a rabok legnagyobb lelki gyötrelmei nek.” (Applebaum i.m. I. 627.o.) Itt té rünk rá röviden a már korábban említett vallásnak a ha lállal szembeni emberfeletti erejére, és ezt mutatják a következő, kommentár nélküli idézetek: „Az egyetlen csoport, amely tántoríthatatlan hitével felülmúlta a kommunistákat [kiemelés tőlem –K.J.], az ortodox kereszté nyek voltak, továbbá a különböző orosz protestáns szekták tagjai, akik szintén politikai üldözte tést szenvedtek: baptisták, Jehova Ta núi és ezek orosz változatai... Az 1940-es évek végén a mordvinföldi női lágerben a rabok többsége hívő volt, akik maguk között megszervezték, hogy ünnepeken a katolikusok dolgoztak az ortodoxok he lyett, és fordítva...” Itt meg kell jegyeznünk, hogy a „tántoríthatatlan hittel a kommunistákat felülmúló keresztény csoport” kitételből úgy tűnik, hogy a kommunisták vé gig, és kitartó „kommunista hittel” viselték el a szenvedéseket. Szolzsenyicin A Gulág szigetvilág egyik fe jezetét a kom munis táknak szentelte, akiket, nem éppen dicsérő szándékkal „jógondolóknak” nevezett, és „csodálta azon képességüket,

26

Mű hel y

EKOSZ - EMTE

Dr. Szőcs Károly írásai

Elias Canetti és a német erdő Egyszer megvallottam volt, hogy miért olvasok. Egysze rűen azért, mert nincs mit csináljak. Jobbat, nota bene. Szép emlékű Salamon Sándor, volt magyar nyelv- és irodalom tanárom a Mikóban, akire immáron holtomig csak tisztelet, hála és megbecsüléssel tudok visszagondolni, – nyugdíjas korom ban! – hívta fel a figyelmemet Orte ga y Gasset A tömegek lázadása c. könyvére. Elolvas tam, és Sasó bátyámnak be is számoltam róla. Ahogyan azonban mindig is lenni szokott – a szó szót követ mintájára – a könyv is könyvet követ. Így kötöttem ki Canettinél. A hátsó borítón így olvasható: „A tömeggel és a hatalommal kapcsolatosan, ha a művelt középeurópai a hatalomra gondol, akkor Nietzsche, ha a tömegre, akkor Ortega és Le Bon jut eszébe. A jövőben Canettire kell gondoljon és sokat el kell felejtsen abból, amit a másik háromtól magáévá tett.” * Szóval, ezt így, nem tudom aláírni! – szabadjon elmondanom, minekutána elolvastam mindkettejük könyvét a tömegről. Hogy mindkét könyvet német nyelven olvastam, ennek nyílván nincs semmi jelentősége. Mindenki saját maga dönt afelől, mit kíván olvasni, de bármiképpen is volt, eddigelé mindig olyan művekbe botlottam bele, amelyek éppen találtak érdeklődési körömhöz. Igen, így fogalmazok: nem mi választjuk ki könyveinket, hanem a könyvek választanak minket. Egyet értek Canettivel, amikor azt mondotta, hogy ott van otthon, ahol a könyvei vannak. Egy értelmiségi számára ennél jobban alig meghatározni az ott hon fogalmát. Visszaemlékszem Sasó bátyám dolgozószobájára, amely messzemenően bizonyít hatta Canetti ezen vallomását. A demokrácia a könyv gyermeke – írja Ortega – ,és én felte szem a kérdést, vajon fiú- vagy leánygyermek-e? Ha a szépségére gondolok, akkor nyílván leánygyermeknek ne vezném, ha azonban az érte folytatott harcra gondolok, akkor a délceg levente képmásá val azonosítanám. Canetti szóban forgó művé ben leírja a „Massensymbole der Nationen”-t, vagyis azt, amivel egy nemzet legjobban jellemezhető. Azért kez di az angolokkal, mivel ez a nemzet - szerinte - saját magá ról keveset szokott be szélni, és mégis, kétségtelenül a legstabilabb nem zeti érzéssel bír. Mindenki tudja, mit jelent az angolnak a tenger, és az angol magát kapitánynak látja a hajó fedélzetén. A tengert uralni kell, és ennek eszköze a hajó és annak kapi tánya. A hollandok nemzeti szimbóluma is szembeötlő; Hollandia Angliához hasonlóan tengeri ha talom, de minden más hajós nemzettől eltérően a hollandok saját országuk nagy részét a tengertől harcolták ki: a gát a holland nemzeti élet létfontosságú tényezője, alfája és omegája, amivel jellemezhető is a hol landus. A franciák szimbóluma, amivel azonosul is a né metek által grande nationnak titulált nemzet, a forradalom, sans pareile. Így azonban csak az a nemzet tud azonosulni a forra dalommal, az őt forra dalmával, amelyik történelme folyamán a legsúlyosabb elnyomás alatt szenvedett. Ennek az elnyomásnak mindmáig látható és megszámlálható bizonylata: 800 katedrális és 30 000 kastély, és a legapróbb részleteiben is központosított hatalom. A forradalom nem csak szimbóluma a grande nationnak, hanem kifejezési eszköze is, lásd: sztrájk és utcai rombolá sok.

A svájciakat erős nemzeti érzés jellemzi, annak dacára, hogy kis ország és sokféle nyelvet beszélnek. Szimbólumuk egyedülállóan: a hegyek. A hegyek pedig azért vannak ugyebár, hogy az ember felmenjen a csúcsra, ahol a röghöz kötöttet hatalmába keríti a korlátlan szabadság érzése, amikor a lélek szabad szárnyalása mindent átkarolhat a messzi láthatárig. A spanyolok magukat viadornak látják legszívesebben, annyira, mint az angolok hajóskapitánynak. A bikaviadal a spanyol nemzeti kultúra elide geníthe tetlen része; a szereplőivel való azonosulás érzete egyesíti magában a természet vad erőit képvise lő bika feletti győzelmet és az annak jutalmát jelentő megdi csőülést. Az olaszok nemzeti szimbóluma hiányának magyarázata a történelemből adódik: a rég letűnt római birodalom ugyan szim bólumokkal teli, de üresen álló épüle tei és a Szent Péter örökségét képvi selő má sodik Róma között a fasciculus-t, a nyalábot szerencsére nem sike rült nem zeti szimbólum má stilizálni. Ha más nincs, jobb is, hogy anélkül maradtak. A németek tömegszimbóluma a Heer, vagyis a se reg. De ez a sereg több volt, mint egy sereg: a felkere kedett és a menetelő erdő ! A világ egyetlen modern nemzeté nél sem ennyire eleven az erdő iránti érzés. A merev, sűrűn és egyenesen álló fák lát ványa mély és titokzatos örömérzés sel tölti el a német szívet. Mindmáig szívesen megy az erdőbe, ahol elődei éltek, és azonosul a fákkal. Az erdő, ahonnan tehát származik a német, a sereg és a lovas svadron eggyé válik a német lelké nek legmélyén. A német erdői nek fáiban megpillantja azt a mindennel dacolni tudó és kitartó erőt is, ami a nemzet jellemzője is. Ahogyan az angol legszívesebben tengerre száll, úgy a német népsportként járja az erdőket. Ennek pl. tömegméreteket öltött formája volt a 19. sz. végén-20. sz. elején az ún. ”Wandervogel” (: vándor madár) mozgalom. (Canettit ol vasva egy sereg kérdésre is választ kaphat az, aki ne tán meg nem vá laszolt kérdéseket hurcol magával.) * Ha jól emlékszem, valamikor a 70-es években olvastam egy Göttingent megjárt erdé lyi diák visszaemlékezését (mintha Rettegi lett volna), amelyikben szót ej tett arról is, hogy a német számára mennyire fontos az erdő, s ennek megfelelően milyen tiszta és gondozott. A diák ugyan a valóságot írta le, csupán az kerül te el a fi gyel mét – úram bocsá´, nem szemrehányás ez! – ,hogy az erdők azért olyan tiszták mintha felgereblyélték volna, mivel a szegé nyek összegyüjtöttek minden lehullot ágat-gallyat, tüzelésre! Majd az ún. „Vormärz” – tehát a 48-márciust megelőző, be vezető szellemi előkészítés időszakában az erre való jogot törvénybe is iktatták. Jegyze tek: * Elias Canetti: Masse und Macht, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt a. M. 1980/1997; Elias Canetti, spanyol-zsidó származású író, (*1905 Ruszcsuk, ma: Russe Bulgáriában – †1994, Zürich) Bécsben, majd 1938-tól Londonban élt, mfveit németül írta; ft mfve: Masse und Macht, legismertebb regénye: Blendung, 1935-ben írta; 1981-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Kosztolányi megdicsőülése Lehetett úgy tíz évvel ezelőtt, hogy részt vettem egy (német) író-olvasó találkozón, ahol több magyar író is felolvasott írásaiból. Akkor léptem be, amikor éppen egy német írónő olvasott fel valamit, aminek címét sem tudhattam. Untam, és a jelenlévők (lehettek 30-40-en) csendesen szenderegtek is, mígnem a hölgy eljutott a következő részig: - A férfi afelől érdeklődött, milyen is a szülés. Az asszony gondolkozott egy ke veset, majd ezt mondotta: - Gondold el, kapsz egy beöntést 1 li ter vízzel, s utána bevarrják a seggedet. Ebben a pilla natban a szunnyadozó tömeg mintha egy test lett volna, megrándult és fel nyerített. Jelek szerint, manapság, úgy az olva sótábor, mint a nézőközönség csak triviális, durva szavakkal tartható ébren. Ha jól meggondoljuk, a volt „bé ketábor” országaiban nem lehe tett nevén nevezni a dolgokat, s emiatt kialakult egy csiszolt, kiművelt és árnyalt kifejezési nyelv, ahol az olvasó a sorok között keresgélte, és sokszor meg

is találta azt, amit nem volt szabad kimondani. Ezt azzal honorálta a közönség, hogy több ez res példányszám ban keltek el a kiadványok. Manapság bizonyára a felgyorsult életvitel, valamint a kép uralma a tv-ben vezetett az olvasótábor rohamos zsugorodásához. Képletesen fejez ve ki a dolgokat: 1989 előtt az olvasó a sorok között kapta meg azt az információt, amit ma minden utcasarkon utá na dob a média, kitűnő képekkel, s leginkább silány kísérő szöveggel. A vulgáris nyelvezet a változás után létrejött kulturális vákuumot foglalta el egyrészt, másrészt pedig az teszi lehetővé térhódítását, hogy kiderült: a király meztelen, vagyis megmutatkozott a fiatal és közép- korosztály ol vasóinak a mass media által le felé ala kított kulturális igénye. Manapság egyre kevesebben vannak azok, akik egyáltalán képe sek érzékelni az igényes nyelvi kifejezési formát. Vajon mit mondana ma Kosztolányi, aki művésze volt a nyelvnek, s most, ha lála után több mint 60 évvel bevonult német nyelvterületre? *

Átalvető

Mű hel y

EKOSZ - EMTE

Nyugaton a kommunista ide ológia csődje elsősorban az amerika nizmus előretörését se gítette elő, különösen az erőszakot propagá ló és dicsőítő filmek révén, ami éppen a digitális médiumon keresztül indult hódító útjára a földgolyó legtávolabbi részéig. Destruktív és antiszociális hatása az élettapasztalat tal nem rendel kező ífjú korosztályok berkeiben csapódhatott le különösen. Ezek a korosztályok nem tartoznak azon olvasók táborához, és nem is fognak soha felemelkedni azokhoz, akik az egyre durvább szóhasználattal ágáló környezet elől menekülve felfedez ték a kortárs magyar írókon kí vül Márait, Szerb Antalt (!) és legújabban ... Kosztolányi Dezsőt, akinek két könyve jelent meg a Rowohlt kiadónál 2005-ben: Die Bekenntnisse des Kornél Esti (19,90 €) és Die Abenteuer des Kornél Esti (17,90 €) Már maga a Kosztolá nyit be mutató és méltató cikk sokatmondó címet visel: Vergeßt Márai! Genialer Einzelgänger: Dezső Kosztolányis Hauptwerke liegen jetzt auf deutsch vor.* (Felejtsd el Márait! Zseniális különc: előttünk Kosz tolányi fő művei néme tül.) Na már most: a “felejtsd el Márait” nem szószerint értendő, ez egy sajátságos német kifeje zési forma, amely valaki értékét azzal hangsúlyozza, hogy az előtte sikert aratott személyt felejtetni fogja a most bemutatásra kerülő. Márpedig Márai elsöprő sikert aratott Nyugaton.

27

Elolvasva a cikket, világosan megmutatkozik, hogy a méltató roppant hozzáértéssel és szakértelemmel mutatja be Kosztolányit a német olvasók táborának. Csupán egyetlen mondatot ragadnék ki: „És olyan prózát ír, melynek eleganciája és vilá gossága elhalvá nyít ja sok kortársának ún. elkötele zett irodalomként közölt munkáit.” A né met irodalom égboltján a “fix csillagok” jelzővel illetett Esterházy, Márai és Szerb után most feltünt Kosz tolányi Dezső csillaga is. E sorok írója pedig felemlegetné – de kinek? – hogy annak idején sok más mel lett Kosztolányi is kimaradt a líceum oktatási anyagából. József Attila felpanaszol ta a Thomas Mann üdvözlése c. Ver sében: „…most temettük el sze gény Kosztolányit”. Én most szívesen felráznám, de nem lehet. Talán az olvasót. Nem mindennapi mondattal fejeződik be a cikk, Kosztolányi apoteozisa: „…ez a könyv hagyaték, amiben csak ritkán részesülnek a később születettek. Kiváltképpen a tárcái, kri tikái, költeményei és az elbeszélései, melyek valószínű még egy darabig váratni fognak magukra.” – És itt következik a záró mondat: „Vielleicht sollte man auch einfach endlich Ungarisch lernen.” – vagyis (szószerinti fordí tásban): talán egyszerűen végül is kéne magyarul tanul ni. Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung, 5. Februar, 2006, Nr. 5, Seite 26; A cikk szerzője: Tilman Spreckelsen.

Tetszik tudni mi a palacsinta? Na, el mondom. Nem azt, hogy miből tsinálják, hanem azt, honnan a megnevezés, és ... egy tegnapi nyugati hírt. Palacsinta szavunk 1577 óta dokumentált. A német Duden neve zetű le xikon (a német nyelv bibliája és fóruma) szerint az osztrákok beszélte német nyelvbe a ma gyarból került át, Palatschinke formában. Ma is így nevezik. És tovább azt írja a Duden, hogy a magyar bizonyára a román plăcintă-n keresztül a latin placenta, valamint az orvosi placenta (: méhle pény) – re vezethető vissza. A latin Ady András

DOHÁNY EROTIKA

A KEDVEST ELE MEZVE Még mindig nem értem, A mozgásból hogy lesz üzenet, A tekintetbõl évszak, Hogy fázva emeli lábait a pók-hópehely, Vagy kigombolva - mint virágkehely Érzelmek hogyan nyílnak, Kezedbõl miért jobb az étel, Ajkadról hogy váltok csókra minden szót... S azt végképp nem értem, Hogy pótolsz egyedül mindent, Hit-hiányomban hogyan nyújt ottléted, Valami val láshoz hasonlót.

ESŐ BEN Hosszú szálakban olvad az ég. Esik, mintha egy nagytestû isten puló vere (el)bomlott volna, s az utcán, bokáig érõ vízben - csalóka Velence-érzés – , egymásba fogódzó papír-csónakok koccanó sora… Itt a száraz félhomály, a pince vakuló tükrében fáradtan bámuljuk egymást, én, s a konyak-vacsora.

2006. szeptember

placentát, vagyis lapos kalácsot a római katonák hozták be a Duna térségébe – , és még tovább, hogy a latin placenta (: ka lács) a görög plakus (: lap/ótya) ill. plax (: lapos tál) főnévből való. Eléggé sántít, spekulatív, miszerint a római katonák hozták ill. adták át: kinek? Szépséghibá ja a leírtaknak, hogy a magyarnak nem volt szüksége román közve títésre, hiszen direkt ve hette át a latinból, mint az or szág hivatalos nyelvéből. Továbbá, hogy az erdélyi szászok a románból vették át, de a clătite-t Klettiten formá jában. Aki pedig tud

Ked ves, te sosem cigarettáztál. Kezed finomkodó, hajnalból szõtt pillangó, napveretes könnyû kis csipesz, sosem birtokolt félénk ölelésben kívánt-félt dohány lán got, szabad parazsat, - míg mások gõzgép pitvar-kamrába zárva izzanak dohogva – s a nikotin álomra várva, nem fújtál glóriát házi is tenek feje fölé, szürke felhõ peremen állva. Ked ves, te még senkit nem vontál magadhoz öngyil kosparázna, hamvasz tó csókba.

TEJ Csókként várt, mint szerelmi álomból merített kezébe, mellére, s anyám volt a kíváncsi megadás, a nõ, ki elõ ször lát kis férfi állatot, érez önzõ harapást... s figyeli azóta, vére s teje közös kortya, hogy rázza ereim rácsát nevetve, szorongva.

28

F ór u m

románul is, annak nem szükséges még azt is el magyarázni, hogy a clătite az a clăti igéből származik, s útal arra, ahogyan a híg tész tát a pa lacsintasütőben tényleg öblítésszerű mozdulattal terítik szét. Ez a Napnál is világosabb. Tehát: a magyar átvette a latinból; az osztrákok a magyarból; az erdélyi szászok a románból vették át, de a clătite szót. Érdekes lenne tudni, mi kor keletkezett a román clătite? * Miután az ehető pala csinta ügyét elintéztük, térjünk át a placentára, vagyis a méhlepényre, ami nyílván legele jén áll a dolgoknak. Érdekes állatvilá gi vonatkozás, hogy némely kérődző állat ellés után megeszi saját placentáját, avégett, hogy eltüntesse az ellés nyomait a ragadozók elől, egyrészt, másrészt talán azért is, mivel a méhlepény gazdag olyan anyagokban, melyek az anyaállat számára fontosak (vitaminok, hormonok, vas). Ami kor az afrikai szavannában be áll a gnú csordák ellési ideje, akkor a sok-sok placentát a sakálok tüntetik el. Nagy ragadozók inkább a gnút eszik szívesebben. Szülészek és bábasszonyok minden nap kezükbe is veszik a méhlepényt, ti. a kézben kiterítve meg kell ítélni, ép-e, nem maradt-e vissza belőle, mivelhogy az erős vérzést okozhat. De hát ezt mindenki tudja. Hogy aztán egy apá nak eszébe jusson fele sége szülése után a méhlepényt megenni – , tudomásom sze rint eddig még erre nem volt példa. Ahogyan azonban tegnap a nyugati mass media jelentette,

EKOSZ - EMTE

egy Tom Cruise, tkp. Thomas Cruise Mapother (*1962 -) nevezetű amerikai filmszínész bejelentette, meg fogja enni felesége méhlepényét. Nem ne vezte meg, nyersen, vagy ham burger formájában. Azt is kinyilvá nította, hogy a születendő családi szaporulék a Scientology Church tagja leend. Közben megszületett a legifjabb Scientology-tag, de a placentaevésről még nem jelentett a sajtó. A médiában sem tette fel még senki a kérdést, hogyan jutott eszébe színészünknek a placentaevés gondolata – netán a Scientology juttatta el őt erre az enyhén szólva nem hét köznapi gondolatra? Nem teljesen kizárt, hogy a Scientology gyakorolta agymosás ”világította meg” elméjét. Még azt is bejelentette az apa, hogy felesége egy hétig egyetlen szót sem ejthet ki a gyermek körül. Ez a Scientology szekta alapítója katekizmusából való rendelet, aminek az a célja, hogy az újszülött a szülés okozta testi traumát ne kapcsolhassa a hang révén az anyjához. (?) (dpa/AP/AFP) Na már most: egyes kultúrkörökben a méhlepénnyel kapcsolatosan szá munkra ugyancsak ide gen gondolatok vertek gyökeret. Így malájföl dön a méhlepény az új szülött idősebb testvére; Szudánban a placenta az újszülött szellemi hasonmása. Hawai-ban elássák, Jemenben a háztetőre teszik fel. És az interneten ételreceptek ke ringnek, pl. ilyenek: placenta-lasagne és placenta roston sütve. Más ország, más szokás – hangzik a fáma. Hogy ez mennyire igaz, arról majd máskor.

Tanítómese és igaz történet „A tökéletességet nem ak kor érjük el, amikor már nincs mit hozzátenni egy szerkezethez, hanem akkor, amikor már semmit sem vehetünk el belõle.”

(Saint-Exupéry) Mondják, hogy az USA 12 milliárd dollárt költött egy olyan írószerszám kifejlesztésére, amellyel a súlytalanság állapotában is írni lehessen. Így született meg a golyóstoll. A szovjetek a ceruza mellett maradtak. Mindez nyílván csak tanítómese, amiből a levonható tanulság, hogy legmegbízhatóbb eszközeink továbbra is a legegyszerűbbek. Ferdinand Porsche, a neves német-osztrák autógyáros már a háború előtt megtervezte a bogárhátú VW-t, melynek gyártására majd csak a há ború után kerülhetett sor, éspedig a brit megszállók akarata ellen; Wolfsburg ugyanis az angol megszállási övezetben volt, s a mindenha tó katonai parancsnoknak nem tetszett az autó formája. Nem lett igaza, hiszen vi lágsiker lett belőle, és a sziget országban is kedvelt jármű volt. A brit katonai kormányzónak azonban Porsche sem lehe tett rokonszenves, mivel Porsche a Wehrmacht számára tankot is gyártott.

A há ború alatt, a Porsche-gyárban alaposan szemügyre vették a zsákmányolt orosz, a né met tanknál lényegesen egyszerűbb techni kájából adódó robusztussága miatt igen megbíz ható T-34 típusú tankokat, minekutá na az orosz télben megmutatkozott a német tankoknak a kifinomult techni kából adódó sé rülékenysége. Porsche ezután javasolta a vezérkarnak a né met tigris típusú tankot a szovjethez hasonlóan sokkal egyszerűbb kivitelezésben gyár tani, amit a vezérkar me reven elutasított, mivel méltósága alattinak érezte.(Unter der Würde des Generalstabs). Ha sonló történt a német géppisztollyal is, mivel az orosz télben a kenéshez használt finom olaj annyira megdermedt, hogy a fegyver megbízhatatlanul működött, szemben Kalasnyikov mesternek világsikerré vált AK-jelzésű automata fegyverével. Mindmáig ta nulságokkal tele apró történetek.

Jóisten és földi halandók a törvény hálójában „Már a paragrafus- jel is úgy néz ki, mint egy kínzóeszköz.”

(Stanislaw Lec, 1909-1966) Ma napság immá ron a német egészségügy megreformá lásá nak el ke rülhe tetlensé géről folyik a mindennapos vita, min den napi lapban és heti maga zinban ol vasni egész oldalnyi ill. több oldal nyi cikkeket. Ma pl. egy lepedő nagyságú cikkben olyan orvosok által elköve tetett bűnöket sorol tak fel, melyektől tényleg el le het bor zadni. Hogy az orvosok egy sereg nem szük séges vizsgálatot végeznek páci en se iknél, ez ma napság standard bűn, nemigen le het kivé tel ez alól senki. De, hogy egy orvos elszámolt a betegbiz tosítóval rák-szürővizsgálatot egy, már pár hónapja elhalt asszonynál – , ez bi zony nem nél külözi a groteszk vonásokat sem. Manapság különben a legideálisabb férj-feleség páros, ha az egyik orvos, a másik pe dig ügyvéd. Verhetetlen páros. Különösen akkor eredményes, amikor az orvos be kell nyújtsa a pénzügyi hiva talhoz az elmúlt évi jövedelmi adóbevallását, ami annyira bonyolult, hogy jogászokra vagy pénzügy höz értőkre szokás azt bízni. Einstein pl. ezt mondotta erről: „Az évi adó nyilatko zat elkészí-

téséhez filozófusnak kell lenni; aki csak matematikus, annak túlságosan ne héz.“ Nem rég azt mondot ta egyik ismerősöm, hogy csak azok szidják az orvosokat, akik nem ismerik az ügyvédeket. És elmondot ta kalandjait a jogi útvesztőben. Volt egy jogi ügye, amit nem sikerült saját javára rendezni, s va laki ajánlott neki egy nagyon jó ügyvédet, akit nosza, fel is hívott telefonon. A drót másik végén egy férfi hang: itt Dzsojszten ügyvéd. Na, ez valami angol paragra fus-akrobata, gondolta, s előadta az ügyet. Meghallgatta, és másnap hozta is a posta az ügy felvállalásának írásbéli vissza jelzését, s egy sereg jogászati kifejezésekkel tele irományt, amit egy „csak átlagos intelligenciával“ bíró, ún. normál egyén meg sem ért. Dátum, alá írás. Na már most, az angolok nevük után el szokták mondani azt is, betűről-betűre, hogyan kell leírni a kimondott nevet. A Dzsojszten-nek ki mondott név most ott állt, vi lágosan leírva: Joisten. Ez nem tanítómese. Szóról-szóra így igaz. Na igen, még csak annyit, hogy jóisten ide, jóisten oda, az ügyet elveszítette ismerősöm.

Átalvető

EKOSZ - EMTE

F ór u m

29

Tíz éves az UNITÁRCOOP alapitvány Létének 10. évét jegyzi az UNITÁRCOOP Alapítvány, amelyet a Marosvásárhelyi Unitá rius Egyházköz ség és három adakozó kedvű magánszemély alapított azzal a meggyőződéssel, hogy egy feleke zeti alapon szerveződő civil kezdemé nyezés hatékonyan be kapcsolódhat, fogyatkozó és öregedő közösségeink támogatásába. Az alapítvány célja, tehát a közössé gek és magánszemélyek segí tőkészségének összehangolása és a rászorultak javára történő működtetése. Az együttműködés, illetve egymás kölcsönös segíté se szellemében fogant az alapítvány neve és jelvénye is: vidékünk három folyóján, a Ma ros, Küküllo és a Nyárádon lobogó unitárius láng az állhatatos tevé kenységet fejezi ki, az erdélyiséget idé ző jelképek között. Induláskor kinyilatkoztuk, hogy egyházépítő és emberbaráti céljaink megvalósítása érdekében köszönettel fogadunk támogatást magán- vagy jogi szemé lyektől is, de ugyanakkor szíve sen leszünk partnerei hasonló profilú alapítványoknak, vallá sos közösségeknek vagy éppen kereskedelmi társaságoknak, felekezeti és nemzeti hova tartozásra való tekintet nélkül. Tíz év lehet sok idő is, meg kevés is! Ke vés ahhoz, hogy megvál tó fordula tot hoz zon azon rászo rulók és támogatást igénylők kö ré ben, akiknek kijár a se gít ség. De éppen ele gendő ahhoz, hogy egy karita tív te vé kenysé get foly ta tó szervezet be bi zonyít sa élet ké pességét, és ma már sok rászo ruló vagy tá mo gatást igény lő tudatában az UNITÁRCOOP Alapít vány mint a segít ség le het séges forrása él. A kezdetektol sok egyéni kérelem vagy javaslat alapján számos alkalmi vagy ismétlődő támoga tást nyújtottunk tanuló fia taloknak, sokgyermekes családoknak, rendezvényeknek, stb. A teljesség igénye nélkül a következőket említjük meg: helyi és országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Szabédi Napok, fe héregyházi Millenneumi Templom, unitárius kórustalálkozó, a szentgericei egyházközség Tiboldi Ala pítványa, Lókodi Öregek Háza, hidegvölgyi tűzkárosult cigány csa ládok, marosszentkirályi Szent István szobor, Szeret-Klézse Csángó Alapítvány, kövesdombi unitárius templom, tej-kenyér előfizetés sokgyermekes családoknak, tanulók pénz és természetbeni segé lyezése, idős-beteg em be rek gyógyszer-pénz tá mogatása stb, A keresztelői betétkönyvadományozás a Maros Egyházkör kere tében ma már hagyományos segélyezésnek számít. A Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközségen kívül 61 betétkönyvet adományoztunk, több mint 18 millió lei értékben. 2000. szeptember. 18. nevezetes dátum az alapítvány életében: a kuratórium határozata alapján létrejött az Unitá rius Gondozó Szolgá lat, amely saját szerve zési és működési szabályzata alapján, hova tovább mint autonóm részleg fejti ki tevékenységét az alapít vány ke retében. Bár kezdetben a Gondozó Szolgálat szervezésében és működésé ben adódott, főleg szubjektív töltetű zavaró körülmény is, de a tevé kenység összességében feltét len pozi tív. További bővítése nemcsak érdemes, ha nem szükséges is! Fokozatosan elöregedő és elszegényedo felekezeti közösségünkben egy Gondozó Szolgálat tevékenységé re, különös tekintettel a többnyire magára maradt, kisnyugdíjból élő, otthonát ritkán elha gyó, önmagát nehezen vagy egyáltalán ellátni nem tudó idős embe rek ott honi gondozásá ra illetve segélyezésére nagy igény van. Az Unitárius Gondozó Szolgálat három úton fejti ki tevékenységét: gyógyászati segédeszközöket, egyszer használatos cikkeket, használt ruhaneműt adományoz vagy kölcsönöz, élelmiszert, tisztálkodási-és tisztító szereket tartalmazó segélycsomagokat adomá-

2006. szeptember

nyoz, öregek és átmene tileg mozgáskorlátozottak otthoni szociális gondozása, igény esetén beleértve a lelki gondozást is. A Gondozó Szolgálat nyilvántartá sa szerint az elmúlt öt évben 433 eset ben adományoztunk használt ruhát, egyszer haszná latos cikkeket, matra cokat, ágyneműt és 201 esetben kölcsönöztünk gyógyászati segédeszközöket ( kerekes székek, toalett székek, különféle mankók, járókeretek, korházi ágyak stb.) Külön említjük a 2005 év folyamán a székelyföldi árvízkárosultaknak juttatott 15 millió lei értékű ruhakülde ményt és 1 millió lej készpénzt. Jó és hasznos együttműködést alakítottunk ki a He lyi Tanács és Polgármesteri Hivatal szociális és gondozói tevékenységet irá nyító igazgatóságával. Az évente kidolgozott pályázati kérelmek alapján a Helyi Tanács pénzügyi támogatást nyújt a gondozói te vékenységet felvállaló civil szerveze teknek. Ebből a forrásból az UNITÁRCOOP Alapítvány a 2001-2006 évekre 642 millió lejt ka pott. Ez évente kiegészült az önerős hozzájárulással is, így vált lehetővé, hogy öt év alatt 1150 segélycsomagot oszthassunk ki 296 személynek, egyenként átlag 400.000 lej értékben. Állandó gond, hogy a rendelke zésre álló létszám és pénzkerethez képest az igények jóval felülmúlják a lehetőségeket. Az alapítvány tevékenységét jórészt önkéntességi alapon végezzük, így nem tudunk elég hálásak lenni, különösen az Unitárius Gondozó Szolgálat törzstagjainak, akik most már évek óta ugyanabban a felállásban, önkéntesként végzik jótékonysági munkájukat. Belső sza bályozás alapján, azokat a személyeket, akiknek adományai legalább 50 USD-t tesznek ki, vagy az alapítvány érdekében jelentős tevékenységet fejtenek ki, a hála jeléül, az UNITÁRCOOP Alapítvány tiszteletbeli tagjává fogadjuk. Ezek a személyek alkotják az ala pítvány tagságát, beleértve a szavazati jogot is. Jelenleg az alapítvány testülete 40 tagot számlál. Az anyagi illetve pénzbe li támogatás döntő hányada azonban szponzorizálás vagy pályázat alapján a különféle jogi személyektől származik. Az utóbbi másfél-két évben tapasztaljuk, hogy csappan az adakozó kedv, szigorodik a pályázatok elbírálása, ösztönzik a vízszintes kapcsolatrendszer (partnerség) kiépítését, és mind több támogató igényli az önerős hozzájárulást is. Jelenleg már ebben a szellemben fogant két terven dolgozunk. Az egyik pályázat alapján, céladományból, a Nyárád mentén termőföl det vásárolunk. A földek művelésére szervezendő gazdaság társaság remélt jövedelmét az alapítvány szociális tevékenységének fenntartá sára fordítjuk. A má sik pályázati forrásból egy napközi otthon jel legű klub-tevékenységet szerveztünk, amelynek célja a ma gukra maradt, elszi getelten élő idős emberek visszaszokta tása a társas életbe. Az anyagi gondok mellett, az idős emberek, talán még nagyobb lelki terhe a társadalomból való kirekesztettség, a már értelmet lenné váló életérzés le küzdése. Ezt a progra mot az alapítvány székhelyén- Bolyai utca (tér), 23. indítottuk. Az első hetek tapasztalatai több mint bizta tóak. Az UNITÁRCOOP Alapítvány he lyi színten tagja a marosvásárhelyi nemkormányzati civil szervezetek (ONG) szövetségének, erdélyi szinten pedig ala pító tagja a Ma gyar Ci vilszervezetek Erdélyi Szövetségének. Kiegészíto információk az alapítvány honlapján: www.unitarcoop.ro

-

Szabó László.

F ór u m

30 Üzenet Auszt ráliából

Székelyföld és az Aosta völgye A március 15-i székelyföldi gyűléseket a “de mokratikus” román sajtó gúnyosan és lekicsinylően kezelte. Mivel a keleti latin testvérek hazájaban nem igen találunk tolarenciát, egyenlőséget, testvérisé get, autonomiát és önrendelkezést (ahol nincs ott ne keress!), így tehát látogassunk el a nagy déli (olasz) latin testvérek hazájába, Italiába. Ha fella pozzuk az internetes Wikipedia lexi kont, hamar megtudjuk, hogy ebben a latin országban 20 régió van, és ebből öt különleges autonom stá tust élvez, ami felhatalmazza őket arra, hogy törvenyeket hozzanak olyan ügyekben, melyek a régió különleges helyzetéből erednek. Tudjuk, hogy az autonomia szótól a román poli tikai elit és a “demokratikus” román sajtó fejébe szalad a vér, de azért szép lassan magya rázzuk meg – ha kell latin szavak segítségevel-, hogy miről van szó. A legkissebb autonom régió az Aosta Völgy (segitsünk megint a román „demokra táknak”, és irjuk le olaszul is: Valle d’Aosta). A régió Olaszország észak-nyugati csücskében az Alpokban fekszik, területe Itá lia 1%-a, a lakosság száma 2003-ban 121.000 volt. A lakosság zöme az arpitan, azaz francia-provecial nyelvet beszéli, és ez volt az alapja az autonomia státus be vezetésének 1948-ban. Az arpitan nyelv a veszélyeztetett nyelvek csoportjába tartozik. A kis régionak 74 önkormányzati egysége van, zászlója fekete-vörös, középen fehér álló oroszlán fekete háttérrel. A másik négy “regione autonoma”: Szardinia, Szicilia, Dél-Tirol és a Trieszti terület. Március 15-én sok helyről üzentek a Székelyföldre, de idézzünk csak Barki Eva üzeneté ből: „Fé lelem nélkül, bátran, határozottan kell kiállni a jogokért, ki kell vivni a jogakat. Ennek alapja a nem zetközileg elismert és kodifikált önrendelkezési jog. Az önrendelkezési jog önöknek is jár, mint minden más népnek. Önök nem csak számbelileg, de történelmük és sajátos kulturájuk alapján ezeréves ha gyomá nyokban meggyökeresedett nép.” Mi, innen a világ végéröl csak azt üzenjuk, hogy a ti örömötök a mi örömünk, a ti sohajtásotok a mi sohajtásunk, a ti harcotok a mi harcunk. Küldjük azt az éneket, amit szüleink es nagyszüleink énekeltek Trianon után: Turul madár szállj Sehol meg se állj Vidd el a mi üzenetünk Lesz még magyar nyár Lesz még kikelet Székelyföld felett! A keleti latin testvéreknek is üzenhetünk. Önök, akik annyit dicsekednek római származásukkal és a latin rokonsággal, amit mi sok tekintetben furcsának találunk (vallásuk nem a római, hanem a ke leti kereszténységhez tartozik, önök miért nem hajlandók Itália példáját követni a területi autonomia és önrendelkezés ügyében? Húsz olasz regioni-ból 5 regioni autonoma van, de a világ nem dölt össze, és az olasz állam sem hever a porban.

-

Kroyherr Frigyes, Melbourne, - Ausztrália

Olvasói levél Átalvető szerkesztősége Szekszárd Tisztelt Dr. Kövesdy Pál! Az ÁTALVETŐ 1998.decemberi számának 6-7. ol dalán jelent meg Édesanyám, dr. Buksa Ildikó Katalin írása „Jézuska csokija” címmel, ami egy rólam szóló igaz történetet dol goz fel. Úgy gondoltam, én is küldenék önök nek egy írást, ami az én életem ről, álmaim-

EKOSZ - EMTE

Levél Ausztráliából Köszönjük a nagyszerű negyedévi magazint, az Átalvetőt. Élvezet olvasni és tudni azt, hogy az elszakadt területekkel nem törődő kormány mellett van egy príma lap, és van otthon néhány egyesület, szervezet, amely törődik és tesz is valamit a szerencsétlen, saját hibáján kívül határon túlra szakadt magyarság érdekében. Mi is, itt, közel húszezer kilométernyire hazánktól igyekszünk a lehetőségekhez és adott ságainkhoz mérten segítséget nyújtani. Szövetségünk egyik alapvető célkitűzése a szégyenletes trianoni szerződés által elszakított Erdély és a Kárpát-medence magyarságának nyelvében, hagyományaiban és kultúrájában való megmaradásának felkarolása és szorgalmazása. Sajnos öregszünk és napról napra fogyunk itt, az auszt ráliai emigrácioban is. Mellékelek egy fényképet az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség által a Melbourne-i Magyar Központ területén, a Szt. István ökomenikus templom árnyékában felál lított iker kopjafáról, melyet a trianoni tragédia nyolc vanadik és a keresztény államalapítás ezeréves évfordulójának emlékére állítottunk. A magasabb kopjafa a hazát, az anyaországot, míg a kisebbik elszakított népünket, nemzettestünket jelképezi. E sorokat és a fényképet azért küldöm, hadd tudjanak otthon arról, hogy ilyen messze is akadnak emberek és szerveze tek, akik népünk sorsát és jövőjét a szívükön viselik. További jó munkát kívánva, üdvöz lettel

- Pelle Lajos, az ausztrá liai Erdélyi Magyar Szövetség elnöke P.S. Amennyiben valamely otthoni szervezet fel akarná venni a kapcsolatot velünk, szívesen rendelkezésre állunk. Ötletcserék, elgondolások megosztása mindig hasznos lehet mindkét félnek. Elérhetőségünk: [email protected]

A képen balról Pelle Lajos , középen Szegedi Mihály alelnök és felesége, Erika, a jegyzőnk. A háttérben a Szt. István templom, harangja Örbottyánban készült. ról szól, és az ol vasók segítségét kérném, valamint az önökét, hogy szíveskedjenek közölni írásomat újságukban. 1987. augusztus 24.-én születtem Romániában, Marosvásárhelyen, szüleim első, és egyetlen gyerekeként. 4 éves koromig éltem ott, ami sok szenvedést is tartogatott magában, hiszen sokszor el voltam szakítva anyukámtól, akit 1984-ben Moldvába helyeztek orvosként. Szüleim már fogantatásomkor az át település mellett döntöttek, kényszerűségből, mint oly sokan akkoriban. Meg kellett tapasztalnom egy marosvásárhe lyi óvoda szörnyűségeit is, már akkor kiderült ugyanis, hogy nem sze retem a közösséget. 1991-ben vé gül sike rült egy kórházi, egyszobás szolgálati lakást találnunk Zalaegerszegen. Itt az óvódai huzavona folytatódott, csak ä

Átalvető