2 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért A hazai radikális jobboldal esetében megállapítható, hogy a társadalom egyes rétegeihez tartozó támogatókat különböző utakon és módon képes mozgósítani, bekapcsolódásra ösztönözni. A politikai mobilizáció vizsgálata a társadalmi nemek szempontjából is releváns kérdés, hiszen látható módon a radikális jobboldal női támogatókat is képes megszólítani, számukra is képes olyan alternatívákat felmutatni, amelyek végül politikai mobilizációjukhoz vezethetnek. Kutatásomban abból a hipotézisből indultam ki, hogy a radikális jobboldalnak valamit „nyújtania” kell a nőknek ahhoz, hogy támogatójává vagy aktivistájává váljanak, ami pedig túllép a hagyományos női, biológiai és kulturális reprodukciós szerepkörökön, amelyek a szakirodalom szerint „osztályrészüket” jelentik. Kutatásomban több női csoportot különböztettem meg, amelyek számos dimenzióban különböznek egymástól. Eltér társadalmi-gazdasági státuszuk, motivációjuk, ideológiai meghatározottságuk, és ami legalább ennyire fontos, a radikális jobboldal különböző üzeneteket képes feléjük közvetíteni, de egyben olyan bekapcsolódási formákat nyújt számukra, amelyek a radikális jobboldal jellegzetességeiből adódnak. Az alábbiakban egy ilyen típust mutatok be, amely „új köntösben” láttatja a hagyományos szerepeket, a fogyasztói etnocentrizmus és a radikális szubkultúra erősödéséből adódóan. Ez a típus a hagyományos biológiai és kulturális reprodukciós szerepkörön belül maradva, azonban a megnövekedett fogyasztói igényre reagálva egy köztes térre lép ki, ami a köztér és a magánszféra között húzódik. Mindez az eddigiekhez képest fokozottabb megjelenést és aktivitást eredményez a radikális nők körében, ami bizonyos szinten a férfiak által is támogatást nyer. Ez a magasabb fokú aktivitás a szubkultúra fennmaradását eredményezi, ugyanakkor annak újratermelődéséhez is hozzájárul, s ezáltal a radikális jobboldal további erősödéséhez vezet.
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 3 Bevezető A hazai radikális jobboldal megerősödése számos kérdést vet fel, az ezekre való reflektálás új kihívásokat teremt a tudományos diskurzus számára. Számos ilyen dimenzió létezik, mind közül azonban kétségtelenül az egyik legméltatlanabbul kezelt téma a radikális jobboldal és a társadalmi nemek, pontosabban a radikális jobboldal és női támogatói közötti viszony. Nyugat-Európában nagy múltra tekint vissza a téma vizsgálata, a kutatások többnyire a női támogatottság okát, a nők által betöltött vagy betölthető szerepeket tanulmányozzák történelmi perspektívában (Durham 1998; Blee 1993), illetve a kortárs radikális jobboldal szempontjából (Köttig 2004). A hazai radikális jobboldalról szóló kutatások általánosságban is megállapítják, hogy támogatói körében Magyarországon is – mint a világ összes többi részén – a férfitöbbség jellemző, azaz jelentős a radikális jobboldali gender gap (Karácsony-Róna 2010). Szembe kell azonban néznünk azzal a ténnyel, hogy hazánkban a női támogatók aránya 30–40 százalék körül alakul, ami a gender gap kérdésfelvetése helyett – hogy „miért támogatja kevesebb nő a radikális jobboldalt?” (Givens 2004) –, sokkal inkább azt veti fel, hogy miért támogat ennyi nő egy alapvetően maszkulin mozgalmat? Kutatásomban leginkább az utóbbi kérdésre keresem a választ. Megállapításom szerint a hazai radikális jobboldal különböző csoportoknak képes adekvát válaszokat adni, amelyek a bekapcsolódás eszközét jelenthetik – ebből következik, hogy a női csoportok számára is képes ilyen alternatívákat nyújtani. A kutatás során több csoportot különböztettem meg, a következőkben ezek közül mutatok be egy típust. „Minek nevezzelek?” – Definiálási kísérletek A terminológiai és definíciós kérdések megkerülhetetlenek mind a radikális jobboldal, mind a szűkebben vett radikális jobboldali nők esetében. Előbbi kapcsán a legtöbb szerző szerint hiányzik a konszenzus a tudományos diskurzusból, a különböző tanulmányok a legkülönfélébb elnevezésekkel illetik a jelenséget. Paul Hainsworth összefoglalóan nyolc elnevezést sorol fel munkájában (Hainsworth 2008:11)1. Ahogy az elnevezésről, úgy a pontos definícióról sincs megegyezés, az eltérő szerzők más jellegzetességek mentén ragadják meg a radikális jobboldalt: vannak, akik ideológia nélkülinek definiálják Az említett tanulmányban a szerző felsorolja a „fasiszta, neofasiszta, populista, neopopulista, radikális jobboldali populista, szélsőjobboldali, jobboldali populista, bevándorlóellenes, stb.”elnevezéseket. 1
4 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért őket, vagy éppen egy antitézisekkel határozzák meg lényegüket (Falter-Schumann 1988). A szerzők többsége esetében megállapítható, hogy a pártok jellemzése kapcsán közös nevezőként a xenofób, rasszista, antidemokratikus, erős államot sugalló, nacionalista kifejezések, illetve ezek valamilyen kombinációja jelenik meg (Mudde 2000). Elemzésemben az utóbbi felsorolást tartom a leginkább követendőnek, és kutatásomban a radikális jobboldali kifejezést használom a szakirodalom különböző változatai közül. A szűkebben vett vizsgálódási tárgyamról ugyancsak elmondható, hogy a különböző szerzők eltérő elnevezéseket és definíciókat alkalmaznak, konszenzus – nem meglepő módon – ebben az esetben sem jelenik meg. Tudományos körökben már számos válasz születetett arra a kérdésre, hogy miért kezdik a nők támogatni a radikális jobboldali mozgalmakat. Kathleen Blee szerint drámai élmények szükségesek a mozgalomhoz való csatlakozáshoz, amelyek az úgynevezett „megtéréstörténetekben” manifesztálódnak. Ezek az egyéni múlt alapján épülnek fel, az emlékek válogatása és interpretálása pedig nagyban függ a mozgalom ideológiájától és az elkötelezettség fokától (Blee 1997). Egyesek férjeik támogatásáért involválódnak a mozgalmakba (Durham 1998), mások szerint pedig a radikális jobboldal képes megtalálni azt az „ideológiai-szexuális nyelvet”, amelyen keresztül a család szentségében hívő nők elérhetővé és megszólíthatóvá válnak. (Durham 1998). Szinte minden szerző kitér a nők nacionalista mozgalmakban betöltött két legjellemzőbb funkciójára: a biológiai és kulturális reprodukciós szerepkörre, a nemzet fizikai és kulturális értelemben vett újratermelődésének biztosítására (Yuval-Davis 1999). A téma közelebbi vizsgálatához fontos kiindulópont lehet Martin Durham gondolata, hiszen ha elfogadjuk a tényt, hogy a radikális jobboldal önmagában sokféle lehet2, úgy azon belül a nők szerepe, helyzete sem írható le egy vagy két univerzális „képlettel” (Durham 1998). Minden út a radikális jobboldalhoz vezet? Durham megállapítását továbbgondolva nemcsak a radikális jobboldali mozgalmak és pártok közti különbségek járulnak hozzá a női támogatók sokszínűségéhez, hanem egyazon mozgalmon vagy párton belül is többféle női támogató létezhet, így különösen fon-
2
Ehelyütt gondolhatunk például a Kelet és Nyugat közti törésvonalra, amely Csánó Szabina IDEA gondozásában megjelent tanulmányában is a központi kérdésként vetődött fel (Csánó 2012).
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 5 tos lehet e csoportok komplexitásának, sokféleségének vizsgálata. A hazai radikális jobboldal nem „oldható meg” egyetlen „képlettel”, esetében a nőket sem lehet természetesen homogén csoportként értelmezni. Számos olyan utat különböztethetünk meg, amelyek mindegyike esetükben a radikális jobboldalhoz való csatlakozáshoz vezetnek. Kathleen Blee vizsgálatai alapján a radikális jobboldali mozgalmakban résztvevő nők szerepének megismerése azért is fontos, mert aktivitásuk és cselekedeteik eltérnek a férfiakétól, a különbségek feltárásával pedig egy eltérő, sokkal árnyaltabb interpretációhoz juthatunk. Blee a Ku Klux Klán női tagjait vizsgálva arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért kezdték el ők támogatni a Klánt. Megállapítása értelmében az 1920-as években a Klán a nők számára nem sokkal korábban kivívott jogaik biztosítását ígérte – a szervezeten belüli női „rend” kialakítása azt az ígéretet hordozta, hogy a protestáns fehér faj felsőbbrendűségének hangsúlyozása mellett a nők jogainak biztosítására is alkalmas lehet (Blee 1991). Kutatásomban egy hasonló hipotézisből indultam ki, azaz a radikális jobboldalnak valamit „nyújtania” kell a nőknek ahhoz, hogy támogatóvá vagy aktivistává váljanak, ami pedig túllép a hagyományos, a szakirodalomban a radikális jobboldalon a nők „osztályrészének” tekintett biológiai és kulturális reprodukciós szerepkörökön. Útkeresés… Abból a feltételezésből indultam tehát ki, hogy a radikális jobboldali nőről bennünk élő általános képnél – amely szerint ők kizárólag a nemzet biológiai és kulturális reprodukcióját végzik – vélhetően komplexebb jelenséggel állunk szemben. A nők különböző típusainak eltérő bekapcsolódási utakat kínál fel a radikális jobboldal, ezek az utak pedig a mozgalom jellegéből következnek. Az egyes csoportok különböző megszólításáról már értekeztek hazai szakirodalomban is a radikális jobboldal kapcsán (Grajczjár-Tóth 2011), a kutatók azonban leginkább a társadalmi-gazdasági státus alapján megkülönböztetett csoportokat azonosítottak. Kutatásom során magam is társadalmi-gazdasági helyzetükben viszonylag jól körülhatárolható csoportokat találtam, amelyek azonban eltérnek egymástól motivációjukban és ideológiai meghatározottságukban is. A radikális jobboldal pedig nemcsak eltérő üzeneteket képes feléjük közvetíteni, hanem eltérő bekapcsolódási formákat is nyújt számukra. A következőkben részletesen bemutatott típus a
radikális
jobboldal
egyik
legmarkánsabb
jellegzetességéből,
a
fogyasztói
6 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért etnocentrizmus megerősödéséből, a szubkultúra „virágzásából” táplálkozik, azon keresztül kapcsolódik be aktívabban a radikális jobboldal mozgalmi tevékenységébe. „A kultúra hordozója” A bemutatandó típust a „kultúra hordozójának” kereszteltem, mert legfőbb tevékenysége a (szub)kultúra átadása, ez pedig kapcsolódik a legfontosabb szerephez –, amelyet egy nőnek egy „ideáltipikus” esetben be kell töltenie a radikális jobboldalon –, a nemzet biológiai és kulturális reprodukciójához. Utóbbi a gyermeknevelést és a gyermekek tanítását, a nemzet szó szerinti fizikai újrateremtését, valamint az ideológia által meghatározott kultúra továbbadását, terjesztését jelenti. A radikális jobboldali nők éppen ezért választanak sokszor olyan pályát, amelyek esetében ezeket a „feladatokat” meg tudják valósítani. Sok esetben az oktatásban, óvónőként, tanítónőként dolgoznak, vagy a kultúra terjesztését kulturális egyesületekben végzik. A klasszikus típust, a fiatal generáció „tanítóját” a szakirodalomból már jól ismerhetjük (Köttig 2004), figurája nem idegen a tudományos diskurzustól. A típusnak azonban újfajta megjelenését láthatjuk a kortárs hazai radikális jobboldalon, ami a fogyasztói etnocentrizmus és az erős szubkultúra következtében képes kilépni a hagyományos szerepkörből, illetve ezek mentén aktívabban bekapcsolódni a mozgalomba. Magyarországon az elmúlt időszakban nem készült kutatás a fogyasztói etnocentrizmussal kapcsolatban3, azt azonban nem nehéz belátni, hogy az a radikális oldal növekedésével párhuzamosan erőteljesebb lett.4 A megerősödött fogyasztói etnocentrizmus a szubkultúrához tartozó „kulturális fogyasztás” erősödésében és a mindennapi fogyasztási cikkek esetében is megjelenik5, a létrehozott szubkulturális közegbe pedig be tud kapcsolódni a „kultúra hordozójának” típusa. A fogyasztói etnocentrizmus a nők egy típusa számára a „hagyományos” szerepek mentén a „köztérbe kilépés” eszközéül szolgálhat. A bekapcsolódás a kulturális és a mindennapi fogyasztás során is megtörténik, amely a felerősödött keresletet kiszolgálja, illetve még jobban felerősíti a meglévő keresletet.
Utolsó átfogó kutatás 1990-ben készült (Papadopoulos és tsai 1990). A fogyasztói etnocentrizmus kulturális fogyasztásra gyakorolt hatását a nagyobb városokban sorra megjelenő „ősmagyar profilú” boltok igazolhatják. 5 Ilyen kezdeményezés például: www.magyarokpiaca.net , www.koppanyhus.hu vagy http://nomadetel.hu/ 3 4
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 7 E logika mentén a fogyasztói igény növekedése különösen fontos folyamat a nők számára, ami hagyományos szerepkörüket megtartva, illetve az alapján, egy, a magánszférán túli szerepbe helyezheti a nőket – mindezt a férfiak is támogathatják. Ez úgy jelenik meg, hogy miközben a férfiak megtarthatják domináns pozíciójukat a kultúra „csinálásában”, a radikális szubkultúra erősödésével a nők is kiléphetnek a magánszférából, mint a kultúra hordozói. A radikális eszmék támogatottságának növekedése a fogyasztói etnocentrizmus erősödését eredményezve egyfajta agency lehetőségeként működhet a nők számára, és az önálló cselekvési kör értelmében a nőket aktivitásra ösztönzi. Az aktvitás a köztérbe kilépést is jelentheti, ami megmarad a kultúra égisze alatt, mégis mobilizációs erőt hordoz magában. Mindez a habermasi értelmezést követve egyfajta „köztes térnek” is tekinthető, amelyet Pető Andrea és Szapor Judith tekintett át egy tanulmányban a XX. századi magyar történelem két rendszerváltó korszakát vizsgálva (Pető és Szapor 2004). Az általuk említett köztes tér a privát és a közszféra között húzódik, létrejöttének oka, hogy a nőket kizárták a hivatalos közéletből. E típusnál hasonlóképpen alakulhat a köztes térre való kilépés, hiszen a privát és a közszféra között jön létre az ide tartozó nők pozíciója, illetve az is hasonlóság, hogy a radikális jobboldalon „egyenes úton” nem jellemző a nők „hivatalos” közszférába való kilépése, éppen a maszkulin jelleg következtében. Ezen a ponton szükséges megadni a típus alapvető demográfiai jellemzőit, valamint azokat a munkaköröket, amelyeket ezek a nők legtöbbször betöltenek. Kutatásom alapján megállapítható, hogy az e típusba sorolt nők könyv- illetve lapkiadó cégnél dolgoznak, vagy ilyen tevékenységet végző vállalkozást vezetnek, illetve könyvesboltban vagy egyéb, általuk „magyar” profilúként megjelölt boltban foglalkoztatják őket, vagy egyéb szellemi tevékenységet folytatnak – ami összekapcsolódik a nemzeti örökséggel, úgymint a mesegyűjtés, népszokások kutatása vagy népi viseletek készítése, hímzése, árusítása. Férjük vagy közeli férfi családtagjuk (testvér, apa) jellemzően író, politikus vagy egyéb, nem feltétlenül szellemi tevékenységet folytató, a radikális jobboldal berkein belüli közéleti személyiség. Közepes egzisztenciával, közép- vagy felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, családi állapotuk szerint férjezettek, mindannyiuknak több gyereke, az idősebbeknek unokáik is vannak. Vallásosságuk az ősmagyar hitvilágtól az erőteljes keresztényig jellemezhető, viszont mindenképpen valamely felekezethez tartozónak vallják magukat. A „kultúra hordozója” típusba tartozó nők sokszor saját édesanyjukat,
8 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért nagyanyjukat vagy Máriát jelölték meg elsődleges példaképként, ami a hagyományos szerepkörök fontosságát támasztja alá. A radikális ideológia nőkre irányuló klasszikus szerepét teljes mértékben teljesítik. Esetükben a biológiai reprodukció fontossága hangsúlyozottan megjelenik, ami összekapcsolódik a kulturális reprodukcióval. A típusba sorolt nők politikai aktivitása közepes, kijárnak a „nagyobb tüntetésekre” – a 2006-os Kossuth téri tüntetéssorozaton is részt vettek – azonban jellemzően nem az „első sorban”6 állnak, ezt ugyanis inkább a férfiak feladatának tekintik. E magatartás a politikai aktivitás terén jól megjeleníti a típusba tartozó nők „köztes térhez” tartozását, ami a fentebb kifejtettek mellett a szó legszorosabb értelmében is megnyilvánulhat. Azaz itt is kilépnek a köztérre, megjelennek a rendezvényeken és a tüntetéseken, de csak a második vonalban, a férfiak mögött. Ennek ellenkezője sokszor az igazi konfrontáció veszélyével járna. Ugyanez igaz szimbolikus formában a fentebb kifejtett kulturális köztérre való kilépésre is. A típus elnevezése arra utal, hogy ezek a nők elsősorban a magyar kultúra megőrzésének letéteményeseiként tüntetik fel magukat, e funkciójukat azonban a megerősödött radikális jobboldali szubkultúra miatt már nemcsak az oktatási intézményekben gyakorolnak. A fenti jellemzésből is kiderül, ezek a nők a fiatal generációra átörökítés mellett már aktívan bekapcsolódnak a kultúra terjesztésébe az egész szubkultúrában is. A radikális szubkultúra erősödése a fiatal generáció tanítása révén is kiteljesedik. Ennek szemléletes példája egyik interjúalanyom, aki elmesélte, hogy boltjába számos fiatal jár, közülük sokan több éve gyerekkoruk óta visszajáró vendégek: „Visszajáró fiatalok is vannak, akik itt nőnek fel, szinte látom őket felcseperedni. Illetve kollégisták is vannak, hogy bejönnek először (…) amikor felköltöznek, aztán később rendszeresen visszajárnak.” Ezek a nők sokszor a fentebb bemutatott „klasszikus típusból” „fejlődtek” tovább, kapcsolódtak be aktívabban a megerősödő szubkultúrán keresztül a kultúra továbbadásába. A típusba tartozó fiatalabb generáció sokszor már ötvözve jeleníti meg a két típus jellegzetességeit. Egyik interjúalanyom szemléletes példát jelent a „kultúra hordozója” típus 6
Az interjúalanyok megfogalmazása.
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 9 kialakulásának folyamatára, ő korábban óvónőként dolgozott, ma könyvkiadással foglalkozik, és így nyilatkozott az előbbiekről: „Kilógtam a sorból már akkor is (…) húsz éven keresztül a magyar műveltségi örökségre neveltem a gyerekeket (...) mert nekünk olyan kincsünk van (magyaroknakkiegészítés FA), amit nagyon nagy bűn, hogy a gyerekek nem kapnak meg.” Az óvónőből egy könyvkiadó vezetőjévé váló nő a pályaváltást a közeli hozzátartozó általi involváltságával magyarázza, ami a fenti szakirodalmi áttekintés alapján már ismert lehet számunkra. „Mindig is közöm volt a könyvkiadáshoz, férjem író volt, apósom is, tehát családon belül is sokat segítettem, így egyértelmű volt, hogy aztán a könyvkiadás legyen, az, amit csinálok”. Mai munkájáról a következőt mondta: „Azon dolgozom, hogy minden, ami érték és magyar, az megjelenjen nálunk.” A „kultúra hordozója” típusba tartozó interjúalanyaim többsége munkaköre mellett, annak kiegészítéseként előadásokat, kiállításokat szervez, aktív kulturális tevékenységet folytat. Ahogyan a kulturális reprodukció sem csupán a fiatal generációk tanításában jelenik meg, úgy a biológiai reprodukció sem csak a „gyereknemzést és kihordást”, azaz a gyerekszám növelését jelenti, hanem a nemzet szaporításában, gyarapításában, egészségének, „jóllétének” őrzésében, illetve a mindennapi táplálékhoz juttatásban is érvényt nyer. Mindez összefüggésbe hozható a fogyasztói etnocentrizmus növekedésével. A jelenség ezen „ágára” a már említett élelmiszerkereskedelemre is kiterjedő fogyasztói etnocentrizmusból „kinőtt” kezdeményezések szolgálnak bizonyítékul. Ezek a nők azok, akik a „magyar áru védelme” érdekében azok kereskedésével, illetve protekciójával foglalkoznak, vagy ők maguk saját gazdálkodást nyitnak, elutasítva minden külföldről jött vagy „kétes eredetű” árucikket. Ők a nemzet egészségének őrzői, így az egészséges élelmiszerek piacán is megjelennek, ahol sok esetben a bio gazdaságokból származó termé-
10 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért kek is feltűnnek. A termékek „divatossága” lehetővé teszi egy olyan szélesebb csoport elérését, amelyeket az ideológia által közvetlenül nem tudnának megközelíteni. Összességében elmondató, hogy a materiális reprodukciót végző típus sikeres vállalkozásokat is működtethet, ez pedig – ha a szubkultúra elemeit nem közvetlenül építik bele – egy szélesebb közönség számára is vonzó lehet. A magyar élelmiszer védelme, az érte folytatott küzdelem olyan terep lehet számukra, amelyhez nem kell új szerepeket vállalniuk, azonban a bemutatott köztérre, illetve köztes térre ismételten kiléphetnek. A „kilépést” egy magyar élelmiszereket védelmező és árusító interjúalanyom a következőképpen foglalta össze: „Az az álmom, hogy a magyar termékeknek olyan begyűjtő és leosztó fórumot hozzunk létre, ami bemutatja a világban a magyar termékeket.” A kulturális és biológiai reprodukció kiterjesztett formája a legtöbb esetben ötvöződik a típusba tartozó nőknél, hiszen a kettő nemhogy kizárja, hanem sokkal inkább erősíti egymást. Azt, hogy az egyes nőknél melyik „misszió” dominál, a habitusbeli különbségek, illetve a betöltött munkakör is meghatározza. A Jobbik közvetett és közvetlen módon egyszerre képes e típus kvázi emancipálására, ami lehetséges magyarázat lehet a női szavazótábor relatív nagyságára. A radikális jobboldalon emellett más nőtípusok is megjelennek, ezek más módon ugyan, de képesek a bekapcsolódásra – szintén a radikális jobboldal megfelelő válaszalternatívái következtében. A „kultúra hordozójánál” a hagyományos szerepek „új köntösben” megvalósulását mutattam be, ami a fogyasztói etnocentrizmus és a radikális szubkultúra megnövekedéséből adódik. A típus a hagyományos biológiai és kulturális reprodukció szerepkörén belül maradva, a megnövekedett fogyasztói igényre reagálva lép ki egy, a magánszféra és a köztér között húzódó térbe, amely a korábbinál fokozottabb megjelenést eredményez, s amelyben a férfiak támogatására is számíthat. A vállalt szerepkör a szubkultúra újratermelődését, valamint továbberősödését is eredményezi, ezáltal a radikális jobboldal társadalmi beágyazottságának mélyüléséhez is hozzájárul.
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 11 Hivatkozott irodalom
Blee, Kathleen (1991). Women in the 1920's Ku Klux Klan Movement. Feminist Studies, 17. 57-77. Blee, Kathleen (1993): Evidence, Empathy, and Ethics: Lessons from Oral Histories of the Klan. In: The Journal of American History, 80/2.: 596–606. Blee, Kathleen (1997): „Mother in Race-hate movements.” In: The politics of motherhood: activist voices from left to right. Szerk.: Jetter, Alexis – Orleck, Annelise – Taylor, Diana. University Press of New England.
Csánó Szabina (2012): Együtt, elkülönülve. Az európai radikálisok külpolitikai víziói. Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA). Interneten: http://www.ideaintezet.hu/sites/default/files/radikalis_iranyok_IDEA.pdf Durham, Martin (1998): Women and fascism. Routledge. Falter, Jürgen W. – Schumann, S. (1988): Affinity towards right-wing extremism in Western Europe. In: West European Politics, 11/2.: 96–110. Givens, Terri E. (2004): The radical right gender gap. In: Comparative Political Studies, 37/1.: 30–54. Grajczjár István-Tóth András (2011): Válság, radikalizálódás és az újjászületés ígérete: a Jobbik útja a parlamentben. In: Új képlet. A 2010-es választások Magyarországon. Szerk.: Enyedi Zsolt – Tardos Róbert – Szabó Andrea. DKMKA. Hainsworth, Paul (2008): The extreme right in Western Europe. Routledge. Karácsony Gergely-Róna Dániel (2010): A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi megerősödésének lehetséges okairól. Politikatudományi Szemle, 1. szám
12 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért
Köttig, Michaela (2004): Lebensgeschichten rechtsextrem orientierter Mädchen und junger Frauen. Biografische Verläufe im Kontext der Familien- und Gruppendynamik. Gießen. Psychosozial-Verlag – Forschung-Psychosozial. Mudde, Cas (2000): The ideology of the extreme right. Manchester University Press. Papadopoulos, N. – Heslop, L. – Berács J. (1990): National Stereotypes and Product Evaluations in a Socialist Country In: International Marketing Review, 7/1.: 32–47 Pető Andrea – Szapor Judith (2004): Women and the Alternative Public Sphere: toward a redefinition of women‘s activism and the separate spheres in East Central Europe. In: NORA, Nordic Journal of Women‘s Studies, 3/12.: 172–182. Yuval-Davis, Nira (1999): Gender and Nation. Sage Publications. Kutatásom során összesen tizenhét interjút készítettem. Ezek mellett három helyszínen végeztem részt vevő megfigyelést a „kultúra hordozója” típus esetében. Az egyik helyszín az V. kerületi Szabadság téren található Hazatérés Temploma volt, ahol a március 15-i ünnepi istentiszteleten vettem részt, a második a Magyarok Háza elnevezésű intézmény, ahol egy, a magyarság őstörténetéről szóló előadást hallgattam meg. Emellett ellátogattam egy piacra Óbudán, a Zichy-kastélyban, valamint blogelemzést végeztem a következő blogokon: http://lelekgardrob.blog.hu/ http://liliomkert.lapunk.hu/ http://www.liliomkert.blogol.hu/
Az elfelejtett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon | 13