2 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért Németországban szövetségi szinten még nem volt példa kereszténydemokrata–zöld koalícióra, de tartományi és települési keretek között egyre gyakrabban lépnek együttműködésre a konzervatívok és a zöldek. A téma aktualitását jelzi, hogy tavaly egy több mint 400 oldalas tanulmánykötet1 jelent meg, ami a fekete–zöld koalíció körüli közéleti vitákat mutatta be, megvizsgálta annak társadalmi hátterét, illetve összegyűjtötte a már létező tapasztalatokat a tartományok és a települések szintjén. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) legújabb elemzésének első fele a németországi koalíciós együttműködések hátterét mutatja be, majd azok magyarországi „alkalmazhatóságával” folytatódik, arra a kérdésre keresve választ, hogy realizálható-e együttműködés a jövőben a Fidesz és az LMP között. A kérdés belpolitikai specifikumát az adja, hogy 2010-es országgyűlési választásokat követően több alkalommal is azzal szembesült a LMP, hogy a baloldali ellenzék a Fidesz jövőbeli szövetségeseként keretezte, legutóbb az MSZP egy elnökségi tagja illette a „csatlós” kifejezéssel az ökopártot. Az LMP megalakulása óta azzal az igénnyel lép fel, hogy tartalmában és stílusában is megújítja a magyar politikát, ami a két átjárhatatlan táborban gondolkodás meghaladását is magában foglalja. Az LMP részéről tehát elvi akadálya nem lett volna annak, hogy a későbbiekben egy mérsékelt, párbeszédképes, szakpolitikai és politikai kulturális értelemben is nyitott Fidesszel koalícióban kormányozzon. Az elmúlt két év azonban minden, egy esetleges együttműködés szempontjából az induláskor még fennálló lehetőséget zárójelbe tett.
Német lehetőség – zöldek és konzervatívok az új polgárságért A német belpolitikát többek között az a jelenség teszi különlegessé, hogy a pártok között nincsenek olyan éles szakadékok, amelyek megakadályoznák, hogy kölcsönösen koalícióképesek legyenek. Az antidemokratikus pártok természetesen kivételt képeznek ez alól, ahogyan a konzervatívok, a liberálisok és a zöldek szemében a Balpárt (Die Linke) is. A tartományi és a szövetségi választások előtt és az eredmények közzététele után is élénk találgatás folyik arról, hogy mely pártok lépnek majd szövetségre. A hagyományos CDU–FDP, SPD–Zöldek mellett 2005 óta a nagykoalíció sem kizárt, ahogy elképzelhető az Ampel – azaz közlekedési lámpa, tehát piros (SPD), sárga (FDP), és a Zöldek –, és akár a Jamaika-Koalition, azaz a fekete (CDU), sárga (FDP) és a Zöldek felállás is.
1
Kronenberg, Volker – Weckenbrock, Christoph (2012): Schwarz-Grün. Die Debatte. Vs. Verlag.
Konzervatív–zöld koalíció – Német lehetőség, magyar eshetőség | 3 A néppártok közül az SPD a 2005-ös nagykoalíció óta minden irányban koalícióképes, a CDU számára azonban a szociáldemokratákkal vagy a liberálisokkal kötött szövetség áll fenn lehetőségként. A CDU mozgásterét tágítaná, ha bevett gyakorlat lenne a Zöldekkel kötött koalíció, különösen mióta az FDP gyengén szerepel a választásokon. Bár a Zöldek számára több lehetőség is nyitva áll, ezek azonban az SPD nélkül elképzelhetetlenek, ezért számukra is több szabadságot és erősebb tárgyalási pozíciót jelentene, ha életképes alternatíva lenne a fekete-zöld együttműködés. Különösen azokon a helyeken lehetne a Zöldek számára vonzó a kereszténydemokrata párttal kötött koalíció, ahol a Balpárt erős és az SPD-vel együtt többséget alkot. Angela Merkel a 2010. novemberi pártkongresszuson még úgy beszélt a Zöldekkel kötött koalícióról, mint „agyszüleményről”2, és a CDU egy külön honlapot szentelt annak, hogy bemutassa, milyen beruházások és projektek ellen foglalnak állást az általuk „dagegen” pártnak titulált Zöldek. A fent taglalt okok miatt azonban azóta a kereszténydemokrata vezetők nem zárják ki a zöld párttal kötött együttműködést. Bár szövetségi szinten még nem volt példa kereszténydemokrata–zöld koalícióra, tartományi és települési szinten azonban igen: 2008-ban Hamburg városállamban, a 2009-es választások után pedig az FDP-vel kiegészülve a Saar-vidéken kormányzott együtt a CDU a Zöldekkel. A települési önkormányzatok közül érdemes kiemelni Frankfurtot (am Main), Kielt és Saarbrückent. A szövetségi szinten kötött koalíció lehetősége az utóbbi időben egyre több fórumon felmerül a jövő évi Bundestag-választások kapcsán. A téma aktualitását jelzi, hogy tavaly egy több mint 400 oldalas tanulmánykötet3 jelent meg, ami a fekete-zöld koalíció körüli közéleti vitákat mutatja be, továbbá megvizsgálja annak társadalmi hátterét, illetve összegyűjti a már létező tapasztalatokat a tartományok és az települések szintjén. Sokatmondó, hogy a kötet előszavát a német zöldek egyik társelnöke Cem Özdemir jegyzi. Özdemir azon fiatal zöld politikusok közé tartozik, akik rendszeresen találkoztak a 1990-es években egy bonni pizzériában hasonló korú CDU-s politikusokkal. A találkozókon részt vett kör a német sajtóban később a „pizza connection” nevet kapta. Mikor 1980-ban megalakult a zöld párt, karakterében, politikájában és választóit tekintve is a lehető legélesebben különült el a konzervatívoktól. Napjainkra azonban a Zöldek és a CDU is megváltozott. Egyfelől a zöld párton érezhetően nyomot hagytak a kormányon eltöltött évek, a korábbiakhoz képest megengedőbb a gazdaság-, kül- és védelempolitikát illetően. Másfelől a CDU programjában is megjelent a – felelős gazdaságpolitikával összeegyeztethető – ökológiai tudatosság, valamint közeledett a két párt álláspontja a bevándorláshoz kötődő kérdésekben is.
2
Wittrock, Philipp (2011): Wie Merkels Hirngespinst zum Wunschbündnis wird. Spiegel.de, január 10. Elérhető: http://www.spiegel.de/politik/deutschland/cdu-im-wahlkampf-wie-merkels-hirngespinst-zumwunschbuendnis-wird-a-738521.html. 3 Kronenberg, Volker – Weckenbrock, Christoph (2012): Schwarz-Grün. Die Debatte. Vs. Verlag.
4 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért Utóbbi fejlemény annak is köszönhető, hogy Németországban a bevándorlásról és ezzel kapcsolatosan a társadalmi feszültségekről, továbbá az állam vallási és kulturális szerepéről régóta élénk és termékeny vita folyik. A két politikai erő közötti együttműködés legneuralgikusabb pontja sokáig az atomerőművek kérdése volt, azonban ezt a vitás fejezetet is sikerült lezárni. A fukusimai szerencsétlenség után ugyanis a szövetségi kormány eldöntötte, nem újítja meg a német atomerőművek élettartamát, és 2022-ig fokozatosan bezárja azokat. A szakpolitikák mellett azonban legalább annyira fontos változás a két párt választóinak szociokulturális közeledése. Németországban közírók és társadalomtudósok vitatkoznak a Neue Bürgertum (új polgárság) koncepciójáról. A Neue Bürgertum lényege, hogy az utóbbi évtizedekben visszatérnek a klasszikus polgári értékek. Nem elsősorban ’68 közvetlen hatása, hanem az azóta előálló jelenségek – úgymint a család intézményének leértékelődése, az értékorientáció elvesztése vagy a fogódzó nélküli önkonstrukció kényszere – ellenében. A polgári ethosz megerősödésében természetesen szerepe van még a gazdasági válságnak és a közoktatás problémáinak is. A trendek hatására egységesülni látszik a középosztály, amely mindkét párt választói bázisát jelenti. Ahogy a fent említett kötet szerkesztői a göttingeni politológus Franz Waltert idézik: a két párt közeledésével „újraegyesül a német középosztály”.
Magyar eshetőség? Nem 2014-ben. Magyarország egyrészt unitárius ország, nincsenek gyakran választások, másrészt méretéből adódóan is szűkebb a politikai osztály, és így kevesebb lehetőség nyílik olyan politikai kísérletezésekre, mint Németországban. A példák hiánya ellenére, de a német „gyakorlatot” már ismerve érdemes megvizsgálni, hogy realizálható-e együttműködés a jövőben a Fidesz és az LMP között. A kérdés belpolitikai specifikumát az adja, hogy 2010-es országgyűlési választásokat követően több alkalommal is azzal szembesült az ökopárt, hogy a baloldali ellenzék a Fidesz jövőbeli szövetségeseként keretezte. Jelen állás szerint 2014-ben, illetve szorosan azt követően nem valószínű, hogy a német példával szembesülne Magyarország. Az LMP – a többi demokrata ellenzéki párthoz hasonlóan – következetes kritikusa az Orbán-kormánynak, legyen szó akár a hatalomgyakorlás technikájáról, akár a Fidesz demokráciafelfogásáról, továbbá a párt szakpolitikai kérdésekben is a Fidesszel szemben vagy attól eltérő álláspontot képvisel. Emellett a német példa magyar „alkalmazásának” feltétele nemcsak a Fideszen belüli alapvető változás, hanem a jobboldali párt személyzeti politikájának módosulása is.
Konzervatív–zöld koalíció – Német lehetőség, magyar eshetőség | 5 Egy későbbi együttműködés alapjai ugyanakkor 2010-ben, a kormányzati ciklus indulásakor még adottak voltak. Az LMP megalakulása óta azzal az igénnyel lép fel, hogy tartalmában és stílusában is megújítja a magyar politikát, ami a két átjárhatatlan táborban gondolkodás meghaladását is magában foglalja. Az LMP részéről tehát nem volt akkor elvi akadálya annak, hogy egy mérsékelt, párbeszédképes, szakpolitikai és politikai kulturális értelemben is nyitott Fidesszel a jövőben együtt kormányozzon. Az elmúlt két év azonban minden, egy esetleges együttműködés szempontjából az induláskor még fennálló lehetőséget zárójelbe tett. Az ezredforduló után élénk vita folyt a magyar alternatív mozgalmon belül a bal–jobb kategóriák használatát illetően.4 A mozgalom zöld szárnya amellett érvelt, hogy a bal–jobb elfedi a valós problémákat, és a mozgalom beleragad a régi vitákba. Az LMP sem politikai tömbökben gondolkodik, erre utal a ciklus elején mutatott pragmatikus, de értékelvű hozzáállása az alakuló jobboldali kormányhoz, illetve ezt bizonyítja az ellenzéki összefogás elkerülhetetlenségének kritikája is. Nem véletlen, hogy a szocialisták a ciklus elején gúnyosan „őfelsége ellenzékének” tekintették az ökopártot. Egy koalíciónak természetesen nemcsak hatalomtechnikai megfontolásai lehetnek, világnézeti és programatikus metszéspontok nélkül, a választók beleegyezése ellenére ugyanis nem lehet politikai együttműködésre törekedni. Az LMP és a Fidesz közeledésének feltételeit a konzervatív és az ökológiai gondolkodásban is közös megőrzés, az organikus fejlődés igénye és az elkövetkező generációkért való felelősségvállalás eszménye teremthette volna meg. Emellett fontos szerep juthatott volna a magyar zöld mozgalom sajátos konzervatív karakterének is. A német zöld gondolkodás legfontosabb problematikája az atomenergia ügye volt. Politikai identitása és szocializációja alapját adták az atomerőművek elleni tiltakozások az 1970-es évek végén. A tiltakozó hálózatok adták a születő párt szervezeti hátterét is. Magyarországon a bősnagymarosi vízlépcső ügye vált ilyen fontos mozgósítási potenciállal rendelkező konfliktussá. A vízlépcső erőltetett megépítése nemcsak környezetvédelmi ügyként merült fel, ugyanilyen sértő volt a Duna-kör szervezői és a közvélemény számára a demokratikus konzultáció hiánya, a gazdasági szempontokon túli érvek arrogáns negligálása. A Duna-kör ráadásul a magyar ellenzéki csoportok sokat emlegetett pluralizálódását megelőzően bontakozott ki, az ügyet ezért nemcsak környezetvédő szervezetek és ökopolitikusok karolták fel, hanem a szerveződő ellenzéki pártok is. A konfliktus természetéből adódóan a kibontakozó magyar zöld mozgalom konzervatív, jobboldali színezetet kapott. A vízlépcső ellenzői ugyanis egy önmagát baloldalinak tekintő diktatórikus rendszerrel szemben kívánták megőrizni a természetes környezetet. Legalább ilyen fontos, Mikecz Dániel (2008): A dinnye a héjától. A bal-jobb vita a magyar alternatív mozgalmon belül. Politikatudományi Szemle, 2. Elérhető: http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_2szam/2008_2_mikecz.pdf. 4
6 | Intézet a Demokratikus Alternatíváért hogy a Dunakanyar a Horthy-korszakban a középosztály kedvelt üdülőhelye volt, amely a karakterét később is megőrizte. A rendszerváltás után azonban a politikai ökológia egészen a 2010-es választásokig nem jelent meg önálló irányzatként a magyar parlamenti politikában, bár a régi Duna-körösök több parlamenti pártban – így a Fideszben is – jelen voltak. A hatalmi logika, a világnézeti metszéspontok és az LMP esetében a szekértábor-politika elutasítása mellett az ebben a ciklusban felhalmozott sérelmek, továbbá az ökopárt részéről a Fidesz leváltásának elsődleges igénye nem abba az irányba mutatnak, hogy 2014 után megvalósulna egy Fidesz–LMP koalíció. Németországtól eltérően itthon még el sem kezdődtek és a jövőben nem is fognak olyan az együttműködésről szóló közéleti diskurzusok, amelyek megteremthetnék egy koalíció kognitív alapjait. Fontos azonban észben tartani, hogy egy pártrendszer átalakulása nem egy ciklus alatt megy végbe. A hazánkban korábban ismert két osztatú felállás is 1998-tól szilárdult meg. Mivel kormányra minden esetben szükség van, a képviseleti demokrácia logikája előbb-utóbb megteremti a stabil törvényhozási feltételeket.
