Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért.
Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető Szíved szándékaival, és így Veled egyesülve ajánljuk föl azokat örök Atyádnak, és kérjük Őt a te Nevedben, hogy a te szerelmedért fogadja el és teljesítse azokat. (Liguori Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító; Források: katolikus.hu, eucharisztia.hu)
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! - Imádkozzunk az augusztusban évfordulós elhunytjainkért, Bálint József atyáért , Máriáért, Lászlóért, Júliannáért, és Nándiért, a Szent Imre templom volt sekrestyéséért. Nyugodjanak békében Jézus, Mária és Szent József nevében. - Imádkozzunk imatársunkért, Marikáért és férjéért, hogy sok-sok betegségük, szenvedésük, problémájuk elviselésében a jó Istenbe és a Szűzanyába vetett erős hitük és a velük lévő Zarándok Szűzanya, segítse őket. - Imádkozzunk imatársunkért, Erzsikéért, aki autoimmun betegségben szenved, hogy a kezelések eredményesek legyenek. Kérjük a Szűzanyát, árassza Erzsikére Szeretetlángjának kegyelmi hatásait. - Imádkozzunk Kati néniért, aki visszakerült a kórházba. Erősítik, mert nem tud enni, nagyon gyenge. Szűzanyánk kérünk, légy mellette! - Imádkozzunk Tamás édesanyjáért, és a családért, hogy a jó Isten és a Szűzanya segítségével helyes döntést hozzanak az Édesanya sorsát illetően. - Imádkozzunk az elhunyt Emán bácsi feleségéért, aki ismét agyműtéten esett át. - Imádkozzunk Tündi anyukájáért, hogy a trombózis után teljesen felépüljön.
1
- Imádkozzunk Lajosért, aki évek óta súlyos betegségével küzd, és most újra elkezdték nála a havi injekciókat, egyelőre szinten tartják. - Imádkozzunk Ágiért, a három gyermekes édesanyáért, aki túl van egy gerinc műtéten.. Kérjük a Szűzanya segítését, hogy ez a beavatkozás eredményt hozzon, ne kerüljön sor Áginál a nagy gerinc műtétre. - Imádkozzunk Melindáért és Ritáért, hogy az ima ereje továbbra is segítse őket nehéz útjukon. - Imádkozzunk Kornélért, hogy a zűrös családi körülményeket a jó Isten és a Szűzanya segítségével sikeresen rendezni tudja. - Imádkozzunk a súlyos állapotban kórházba került Adriennért, hogy testi, lelki gyógyulásában segítse a jó Isten és a Szűzanya. - Imádkozzunk Máriáért, aki Idősek otthonába kérte felvételét. Kérjük a jó Isten és a Szűzanya segítségét, hallgassák meg imáinkat és segítsék Máriát, hogy Bennük bízva meg tudja oldani a feladatot. A jó Isten és a Szűzanya áldása kísérje Őt! - Imádkozzunk továbbra is Karolért, hogy lakásügye rendeződjön. Kérjük a Szűzanyát, legyen segítségükre, hogy ez a hármas csere mindenki részéről időben lebonyolódjon, és mindenki megkapja az új otthonát. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk Rózsika néniért, aki ebben a hónapban ünnepli 91. születésnapját. - Imádkozzunk Leventéért és Imréért, hogy visszatérjenek a jó Istenhez, hogy elfogadják hívásunkat engesztelő imaóráinkra. - Imádkozzunk egy mindenki által szeretett postásért, hogy egészségi állapota ne gátolja szeretettel végzett munkájában. - Imádkozzunk a menekültekért és a probléma megoldásáért. - Imádkozzunk családtagok és az emberiség megtéréséért. - Imádkozzunk egymásért, és imacsoportunk tagjaiért. - Imádkozzunk saját magunkért. - Imádkozzunk betegeinkért, a nagyon sokat szenvedőkért. - Imádkozzunk a súlyos kereszteket cipelő testvéreinkért Imádkozzunk együtt: Nem kérek sem egészséget, sem betegséget, sem életet, sem halált, de kérem, Uram, legyen a te gondod az én életem, egészségem és halálom, hogy minden a te dicsőségedet szolgálja, lelkem üdvére és az egyház javára. Egyedül te tudod, mi válik javamra, te vagy a végtelen hatalmas Úr, legyen meg a te akaratod! Add meg, hogy akaratod legyen az én akaratom, alázatos bizalommal rád hagyatkozzam, a te parancsaidat mindenkor követve fogadjam el mindazt, ami tőled származik. Ámen. (B. Pascal) - Imádkozzunk Kerkai Jenő atyához, kérjük betegeink részére az ő közbenjáró imáit. - Imádkozzunk András atyáért, akit Beer püspök úr új szolgálati helyre irányított.
2
- Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN 2015.05.22.) Imádkozzunk együtt: Égi Édesanyám! Oltalmazd meg Magyarországot, bíborosainkat, püspökeinket, papjainkat, szerzeteseinket, családtagjainkat, közösségünket és az egész magyar egyházat! Mindazoknak, akik még nem tudnak hinni, a Szentlélek ereje és világossága által add meg az élő hit kegyelmét, hogy ez az ország, Mária országa, a te országod lehessen. Tisztíts meg minket a bűntől a Szentlélek tüzével és vezess el Szent Fiadhoz, Jézushoz! Ámen. (Zsongor atyától) - Imádkozzunk Erzsébet asszonyhoz, kérjük, vegye pártfogásába súlyos betegeinket, járjon közbe az ő testi, lelki gyógyulásukért. Kérjük közbenjárását a Szeretetláng Egységéért, valamint a nővérjelöltek kitartásáért. Kérjük közbenjárását Imacsoportunkért, hogy kitartsunk amellett a Szeretetláng mellett, amelyet az Úr Jézus és a Szűzanya neki mutattak. - Imádkozzunk Erzsébet asszony boldoggá avatásáért. - Imádkozzunk a Szeretetlángért, a Szeretetláng Egységéért. Imáinkra most még nagyobb szükség van, mint eddig. A Sátán dolgozik, ne engedjük, hogy megtévesszen minket. Imádkozzunk azért, hogy az Úr Jézus és a Szűzanya óhaját tiszta szívből kövesse mozgalmunkban minden igyekezet, erőfeszítés, és változás. A mozgalomhoz tartozók a saját érdekeiket félretéve, egymást segítve, minden lépésüket Istennek és a Szűzanyának ajánlva, az Ő nagyobb dicsőségükre tegyenek. Imádkozzuk fáradhatatlanul a Szeretetláng Rózsafüzért, vagy számolatlanul, soha bele nem fáradva könyörögjünk: „Szűzanyánk, ments meg minket, Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által”, hogy a Szeretetláng az Úr Jézus és a Szűzanya óhaja szerint Egységben terjedjen az Ő megelégedésükre. Imádkozzunk együtt: Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen. (EVMN 2013.11.17.) - Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, felismerjék, hogy a Szeretetláng, maga, Jézus Krisztus. Egy olyan kegyelmi kiáradás, amely a túláradó kegyelemmel legyőzi a bűnt, megvakítja a Sátánt. Fogadják szívükbe a Szeretetlángot, és engedjék, hogy futótűzként terjedjen, ahogy a Szűzanya ezt kérte, és ígérte, amennyiben segítségére sietnek, sietünk. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó
3
imacsoportok megalakulását. Szűzanyánk, kérünk, ments meg minket, eltévelyedetteket, Szent Szíved Szeretetlángja által! - Imádkozzunk a Mária Rádió megújulásáért, minden vezetőért, mindenkiért, akinek felelős döntés van a kezében, a Mária Rádió július 25-i Napindító c. műsorában elhangzott, gondolatokkal, Várnai Péter atya tolmácsolásában: „És most nagyon, kiváltképp gondolok egy országos szervezetnek a vezetőire, hogy vajon a döntéseink Isten akaratát készítik-e elő, vagy kicsinyes, emberi játszmákkal próbálunk pozíciót szerezni, pénzhez jutni, hatalmat éreztetni és visszaélni azzal. Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon. Ő szolgáljon másoknak, egészen odáig, hogy váltságul adja az életét. Hogy a sorsot ne vak végzetként, fátumként, hanem igazságban és szeretettel élje meg.” - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk.
Imádkozzunk együtt: „Mennyei Atyánk! Áraszd ránk kegyelmedet, hogy engesztelő feladatainkat ezentúl, még buzgóbban, abba soha bele nem fáradva, tudjuk teljesíteni a Te Szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.”
Mi Atyánk, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Ámen.
Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait - Ferenc pápa olyan szépen tanítja nekünk: „Az ima annak a szeretetnek a kifejezése, amelyet Isten és mások, a teremtett világ iránt érzünk.” (2015.07.12. KURÍR)
- „Az, hogy találkozunk Jézussal, és magunkba fogadjuk az „élet kenyerét”, értelmet és reményt ad életünk gyakran kanyargós útjának.” (2015.08.02.KURIR) - „Az „élet kenyerével” együtt azonban feladatot is kaptunk, mégpedig azt, hogy mi is csillapítsuk testvéreink testi-lelki éhségét azáltal, hogy hirdetjük az evangéliumot mindenütt.” (2015.08.02.KURIR) - „Felebarátaink iránti testvéri és együtt érző magatartásunk tanúságtételével jelenvalóvá tesszük Krisztust és az ő szeretetét az emberek között.” (2015.08.02.KURIR) - „A Szent Szűz segítsen minket Fia keresésében és követésében, hiszen Jézus az igazi kenyér, az élő kenyér, amely soha meg nem romlik és megmarad az örök életre.” (2015.08.02.KURIR) - Ne felejtsetek el, imádkozni értem.
4
- Imádkozzunk Ferenc pápa kérésére, minél gyakrabban, egészen októberig a Családszinódusért, hogy az egyház teljesíteni tudja a családok megsegítésére szóló küldetését.
Kápolnánk fennmaradásáért és azért, hogy a kollégiumi hallgatók felismerjék a kápolnában lelki otthonukat, kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.
Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen.
Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen.
Szent Imre Kápolna, Szeretetláng Imaóra, 2015. augusztus 6.
5