Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Szentséges Szűzanyám, hozzád folyamodunk. Drága szent képednél a földre borulunk. Mert bűnösök vagyunk, egek Nagyasszonya, Hallgasd meg kérésünk, drága Szűz Mária. Ámen. - Imádkozzunk a szombaton elhunyt Irénért, akit sokan ismerhettek, mert több mint 40 éven át tisztította, vasalta magas szinten a ruhákat kerületünkben, a Villányi út - Alsóhegy utca sarkán lévő üzletében. Imádkozzunk a mennyei születésnapjukat szeptemberben ünneplőkért, a 2014-ben elhunyt imatársunkért, Jutkáért, Annáért, a 3 éves kisfiúért, Dominikért, a 2013-ban elhunyt imatársunkért, Tiborért, a 2012-ben elhunyt Istvánért, Péterért, Éváért és valamennyi elhunytért, különösen azokért, akikért senki nem imádkozik. Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. - Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál. - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, akiket betegségük akadályoz abban, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, Béláért, Erzsikéért.
1
- Imádkozzunk Adriennért, aki januárra várja a második babáját. - Imádkozzunk egy családért, ahol a gyermekek is, az Édesanyjuk, Andrea megtéréséért fohászkodnak az Úrhoz. - Imádkozzunk továbbra is Lajosért, aki évek óta példamutató méltósággal viseli súlyos betegségét. A hónap végén izotópos vizsgálat dönti el, hogy ismét Svájcba megy-e sugárkezelésre, ami már segített neki. Felkészült mindenre, de imádkozik, hogy kaphasson még egy kis időt, amelyet családjával tölthet. Ajánljuk fel imáinkat és kérjük a Szűzanyát, járjon közben Lajosért. - Imádkozzunk Melindáért, hogy segítse őt a Szűzanya mielőbb meggyógyulni a lumbágóból, hogy édesanyai feladataiban ne korlátozza, újra teljes mértékben el tudja látni. - Imádkozzunk Reniért, egy fiatal lányért, akinél sklerozis multiplex betegséget diagnosztizáltak. - Imádkozzunk Cseh Péter atyáért, hogy a Szűzanya segítségével mielőbb visszatérhessen a papi szolgálatba, hogy hivatását továbbra is az emberek szolgálatára és a jó Isten dicsőségére végezhesse. - Imádkozzunk Levente, Imre, családtagok és az emberiség megtéréséért, és azokért, akik a jó Istent teljesen kizárták életükből. - Imádkozzunk ma egy olyan emberért, aki nem hisz a feltámadásban és az örök életben. Adja meg neki Isten a hit ajándékát! (EVMN 2016.03.17.) - Imádkozzunk, hogy a családokban béke legyen. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk, magunkért és egymásért, ellenségeinkért és azokért, akikért senki nem imádkozik.
Imádkozzunk együtt: Ó, Legszentebb Szűzanya, Mária! Vidd könyörgéseinket Szent Fiad elé, és hozz le nekünk helyette irgalmat, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát! Ámen. - Imádkozzunk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz, kérjük közbenjárását az egészségügyért, az orvosokért és ápolókért, hogy az ő életére, ember és betegszeretetére mindig követendő példaként tekintsenek. - Imádkozzunk Kerkai Jenő atya boldoggá avatásáért. Kérjük, közbenjárásával segítse nemzetünket, segítse újjáépíteni Krisztust a lelkekben, újjáépíteni az élet minden területét az Ő szellemében.”
2
- Kérjük, hogy a betegek, a szenvedők és mindazok, akik kéréssel fordulnak a jó Istenhez, azzal a tudattal tegyék, hogy Jézus képes testünket és lelkünket egyaránt meggyógyítani. (EVMN 2016.06.30.) - Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN 2015.05.22.)
ÉNEKELJÜNK: Ó nagy Isten, felajánljuk néked ezt a szent napot Kérünk, küldj az Anyaszentegyháznak sok hű, szent papot. Legyen szívük szívednek tiszta, fényes tükre, Áldást, kegyelmet árassz lelkükre! Ó nagy Isten, kísérd áldásoddal munkás életüket, Malasztoddal vezesd diadalra minden tervüket, Nekünk meg adj irántuk józan, igaz érzést, Szelíd jóságot, hű egyetértést. Ó nagy Isten, ifjainkban élessz égi vágyakat, Hogyha őket szent pályára hívod, készen álljanak. Emeld őket és serkentsd tiszta hivatásra, Csak rád vágyjanak, sohase másra! Ó nagy Isten, mai tetteinket fogadd, mint imát! Fogadd szívünk örömét és búját Anyád kezén át! Mindet neked ajánljuk, híven kérve téged, Hogy jó papokkal áldd meg hív néped. - Imádkozzunk Erzsébet asszonyhoz, kérjük, vegye pártfogásába súlyos betegeinket, járjon közbe az ő testi, lelki gyógyulásukért. Kérjük, közbenjárását Imacsoportunkért, hogy kitartsunk amellett a Szeretetláng mellett, amelyet az Úr Jézus és a Szűzanya neki mutattak. - Imádkozzunk, hogy a Szeretetláng GYÖKEREIT mindig, mindannyian hitelesen adjuk tovább. Ez a feladatunk és kötelességünk, ezt várja tőlünk a Szűzanya és Erzsébet asszony is. Kérjük a mindenkori kegyelmet, hogy a helyes úton járjunk! - Imádkozzunk azért, hogy Magyarországon legyenek szeretetláng nővérek, mert jelenleg nincsenek, még akkor sem, ha vannak, akiket úgy szólítanak, vagy akikről sokan azt gondolják, hogy nővérek. Nincsenek, a Bíboros úr egyelőre nem engedélyezte. Ezért imádkozzunk, hogy legyenek a Szeretetláng mellett olyan elkötelezett fiatalok, akik életük példájával, türelmükkel, hűségükkel és kitartásukkal megvalósítják a Szeretetláng kongregációt, a Szeretetláng rendet. Példamutatásukkal meg tudják szólítani fiatal társaikat, e szent cél érdekében és akkor újra, felkészülten kérhessék a Bíboros úr engedélyét.
3
Imádkozzunk együtt: Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen. (EMN 2013.11.17.) - Imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, hogy felismerjék, hogy a Szeretetláng, maga, Jézus Krisztus. Egy olyan kegyelmi kiáradás, amely a túláradó kegyelemmel legyőzi a bűnt, megvakítja a Sátánt. Fogadják szívükbe a hazánkból, Magyarországról induló Szeretetlángot, és engedjék, hogy hazánkban is futótűzként terjedjen, ahogy a Szűzanya ezt kérte, és ígérte, amennyiben segítségére sietnek, sietünk. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó imacsoportok megalakulását. - Imádkozzunk Erzsébet asszony boldoggá avatásáért. - Imádkozzunk a Szeretetláng terjedéséért, imacsoportok alakulásáért. - Imádkozzunk Egyházunk egységéért, a Keresztények egységéért, a Szeretetláng egységéért és Európa és a világ békéjéért. - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk a Mária Rádió megújulásáért. Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk.
Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait. - „Az elveszettség, a megrázkódtatás, a sírás pillanatában Krisztus szívéből az Atyához intézett imádság tör elő. Az imádság az igaz orvosság a szenvedésünkre.”
4
- „Minden kereszt tövében ott van Jézus Anyja. Köpenyével letörli könnyeinket. Kezével felemel és elkísér minket a remény útján.” (2016.07.16. KURIR).
Kápolnánk fennmaradásáért az ifjúságért és az új kollégiumi hallgatókért, hogy szeretettel vegyék birtokukba a lelki otthonukat szolgáló kápolnát, kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.
Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen.
Szent Imre Kápolna, Szeretetláng Imaóra, 2016. szeptember 1.
5