1
Don Quijote kalandjai, színházi szövegkönyv hat színészre Cervantes regénye alapján írta Regős János szereplők: Don Quijote Sancho Pansa Dulcinea Oriana úrnő Bacalaureus Tudósító Történik:
Spanyolhonban az utak mentén és fogadókban.
Játéktér:
Útszerűen kialakított tér; szanaszéjjel kisebb nagyobb kövek. A talajt homokszínű hullámpapír borítja, száraz ágak, bokrok. A hátfal balfelén festmény lovakkal, lovasokkal, vándorokkal és lábnyomokkal; a színpad jobb oldalán fogadóbelső lócával, szűkös, kis istállóval. Az istállóban mózeskósárban szalma és egy vödör víz. A nézők a terem hosszanti tengelyére rézsútosan ülnek; az út egyik vége a terem bejárata, egy könnyű szalmaborítású ajtó, fölötte kis erkély; a másik végén a kijárat, itt papírcsíkokból készült függöny zárja le a teret. Az ívelt függönykarnis mögött szélgép. I. rész
Amikor a nézők bejönnek, egy piknikező társaságot látnak, amint éppen festői idillt árasztva falatoznak egy pokrócon. A jelenet Szinnyei-Merse Pál Majális című képére emlékeztet. Don Quijote és Sancho jönnek jobbról, mindegyikük egy-egy kerékpárt tol maga mellett, nagyon lassan haladnak, néha fékeznek, megállnak. Keresztül gyalogolnak a piknikezők pokrócán, majd kétszer nekiütköznek a bal oldalsó falnak, Don Quijote harmadszor is nekilódul. Elengedi a kerékpárt és szembefordul a társasággal. Don Quijote:
Hopp! Azonnyomban álljon meg az egész világ, ha nem valljátok, nem hiszitek és nem terjesztitek, hogy az én szívem választottja Dulcinea del Toboso a világ legjobb nője! Dulcinea del Toboso, a világ legjobb nője...
2
Tudósító:
Totozó..Tobsódó..Taposó...?
DonQuijote:
Elhallgass te szétszórt serdülő
Tudósító:
Mi, lovag úr, nem ismerjük ezt a nemes drámát..dámát De mutasd meg nekünk, és hogyha tényleg olyan szép, mint amilyennek mondod, akkor mi hisszük és valljuk, hogy ez a te pofozód vagy dobozod a világ nője.
legjobb Don Quijote:
Hát idehallgass te, dadogós, kis manusz! Itt fekszel előttem azzal a gyönyörűszép barna, szódásszifon patron szemeddel. Nem látsz engem, mégis tudod, hogy testben és lélekben mily nagy vagyok. Hasonlóképpen kell tudnod, hinned és terjesztened, hogy szívem választottja, Dulcinea del Toboso, a világ legjobb nője. Igen. Mert ha nem, izé...IZZÉ PORRÁ ZÚZLAK! Te! TÖRPTETŐ! Kis majom.
Tudósító:
A szellemem, a szellemem! Lovag úr mért törsz ellenem? Szíveskedjék róla legálább egy másolatot mutatni, hogy tudjunk róla valamilyen képet alkotni...
Don Quijote:
Másolatot, róla!?
Dulcinea picit,
Igen, mutasson bármit, akármilyen pici dolgot, olyan mint egy búzaszem például.
Oriana úrnő:
Igen, vegye elő, aztán mutassa meg, akármilyen pici is.
Baccalaureus:
Nézze uram. Mi hajlandók vagyunk elismerni, hogy az ön szíve választottja a legszebb a világon, még akkor is, ha az arca inkább hasonlít malomkerékre, mint emberi arcra, sőt, még akkor is, ha a hangja inkább emlékeztet Tutenkamon fáraó sírkamrája kőajtajának csikorgására, mint emberi hangra. Mutasson egy képet, mi valljuk, hisszük és tesszük, amit csak kíván...
3
Don Quijote:
Ne nyüszítsetek csigák! És maga simulékony fiatalember, idefigyeljen: az én szívem választottja, Dulcinea del Toboso képe nem malomkerék, hanem gombostűfej. És a hangja pedig: hogyha fájdalmában, kínjában véletlenül dörögne, amin persze a te jóédesanyád mást se csinálna, csak röhögne, hangja akkor sem hasonlítana másra, csak tibi-tubi, apró-pici galambgerle fiókák turbékolására. Ó tündérszép Dulcineám, segíts most! (Őrjöngés, fenyegető tartás, hasra vágja magát, a többiek kis habozás után, nyugodtan összeszedik cók-mókjukat és távoznak)Átok rátok, büdöslábúak! Gonosz útonállók, átkom eléri mocskos szájatok. De nem panaszkodom, mert nincsen rá okom. Hol vagy, oh én drága hölgyem, Hogy nem ontod kínomat? Vagy nem is tudsz róla mit sem, Vagy kegyetlen s csalfa vagy. (Sancho egyetlen ugrással mellette terem)
Sancho:
Mi a gond, Mester?
Don Quijote:
Óh, Mantua nemes grófja, Drága bátyám és uram!
Sancho:
Mi a gond, uram?
Don Quijote:
Hegy, völgy résztvevőn fogadja Bármily jajra nyissa száját A szerelem bús lovagja Don Quijote itt siratja Távollevő Dulcineáját A tobosoit .
Sancho:
Úristen, megvan mindene. Én vagyok az, Sancho! Hát nem ismer meg? „Gólya gólya, hosszúlábú gólya...”
4
Don Quijote:
Jaj...ne!
Sancho:
Szagoljon ide. Hát ki vagyok én?
Don Quijote:
Én tudom, hogy ki vagyok. És azt is tudom, hogy nemcsak az lehetek, akinek magamat mondtam...Érted?
Sancho:
...Akkor azt az icipici szigetecskét, amit igért, azt most megkaphatnám.?
Don Quijote:
Ki kételkednék ebben? Csak le ne aljasítsd magad annyira, hogy kevesebbel, mondjuk egy ketreccel is beérjed. ( A papírfüggönnyel takart járásban nagy zajjal beindul egy légbefúvó ventillátor.) De a szerencse kedvez ügyednek. Nézd, hogy ágaskodik, pöffeszkedik itt ez az óriás. Én azonnal kiírtom a földröl. A zsákmányból pedig meglesz a szigeted.
Sancho:
Milyen óriás?
Don Quijote :
Hát nem látod? Itt áll előttünk.
Sancho:
De mester, ez itt nem óriás, hanem egy ilyen hangos, pörgő-forgó, huzatos valami. Egy masina! (Mindketten odavágódnak a hátsó falhoz) Mester, hát nem megmondtam, hogy ez egy ilyen pörgő-forgó valami. Hát ezt csak az nem látja, akinek magának is folyamatosan pörög-forog valami a fejében. (Öltözteti: egyik karjára a saját kabátját, a másikra gazdájáét húzza föl)
Don Quijote:
Sértegetni mersz, kicsinyhitű szolga! Hallgass, ha nem akarod, hogy haragom téged is izé...ízzé-porrá zuzzon! Hát nem tudod, hogy semmi sincs az örökös változandóságnak jobban alávetve, mint a harcok?
5
Sancho:
Mester! tekintettel egyértelmű krizisére (ujjával próbálgatja Don Quijote reflexeit és látását) nem kaphatnám meg azt a szigetet?
Don Quijote:
Szigetet akarsz!
Don Quijote:
Hát tudd meg, hogy ezek a kalandok és az ehhez hasonlók, nem szigetszerző kalandok, hanem amolyan abszurd kalandok.(Összesik. Oriana és Dulcinea érkeznek, hogy elsősegélyben részesítsék.. Vállra veszik és elindulnak a fogadó felé.) Esküszöm Jánosra, Lukácsra, Mátéra és Márkra, hogy terített asztalról addig nem eszem, fedél alatt nem hálok, nőhöz nem nyúlok, amíg kemény bosszút nem álltam a rajtam esett sérelemért. S ne gondold Sancho, hogy ez csak szalmaláng. (Lefektetik a lócára, vetkőztetik.)
Oriana:
Mennyi a vér túlnyomása?
Sancho:
Fordítva szereti.
Dulcinea:
Nincs. Aszisztóliás. Atropint, adrenalint! Vegyük le a vért, vegyük le a vérgázt! Gyorsabban, gyerünk! Szaturáció?
Oriana:
Tizennégy. Ez a legalacsonyabb érték, amit valaha is láttam.
Dulcinea:
Hol van már a retirátor?
Oriana:
Az álla nem mozgatható, a bőr színe szilvakék, fénymerev, tág pupillák.
Dulcinea:
Gyorsabban azzal a vérrel, gyerünk!
Oriana:
A cianózis mértékéből ítélve kb. három órája halott. Nem akarjuk abbahagyni?
Dulcinea:
Csináljuk tovább. Húzd el a faszciát! Szívás!
6
Oriana:
A has tele gennyel. Perforált.
Dulcinea:
Kapjon egy ampulla gentált és flagilt.. Kérek egy liter meleg timsót.
Oriana:
Az a baj, hogy nem előbb jött be. Fibrillált.
Dulcinea:
Defibrillátort. Kétszázra tölt. Tárd fel az ublikusz internuszt.
Oriana:
Bent vagyok. Mi ez?
Don Quijote:
A cipőm, hol a cipőm?
Dulcinea:
Fogpiszkáló a terminális ileumban.
Baccalaureus:
(Be) Na mi van kislányok, mi van? Hol sikerült összeszedni? (Szájon át lélegezteti) Na fordítsuk meg! Egy, kettő, három... (Megfordítják.) Teljes vérkép, keresztpróba négy egységhez. (Az ott tébláboló Sancho felé.) Maga menjen oda a sarokba, jó!.
Dulcinea:
Érzékeny a jobb felső kvadráns. Défansza van.
Oriana:
Istenem, eldurrant. Kérek egy centrális szettet.
Baccalaureus:
(Magasba emeli.) A kornea reflexe rendben. A babaszem tünet negatív. Decerebrációs tónus belövellés. Feltártátok már?
Orina Dulcinea (együtt): Mobilizáltuk a proximális darabot és tiszta szélünk van. Baccalaureus:
Öt nullás prolint egy c egyes tűvel.
Oriana:
Vérkép: P.T.T.Q.T. Keresztpróba négy egységhez.
Baccalaureus:
Itt a vérzés az artéria cerebellárisz anterior interferiornál. Decerebrációs tónus, vérző aneurizma a kisagyban. G.C.S.5.D.Q.
7
Dulcinea:
Hozom a laringoszkópot. Készüljetek fel az intubálásra.
Don Quijote:
Váruram! Én nagyon köszönöm, hogy ilyen tisztességgel fogad a várában. Volna két próblémám, amiben a segítségemre lehetne. Az egyik: szedje már össze a cipőm. A másik.
Baccalaureus:
Teljesíthetem az elsőt? Hisz nem kerül fáradságba. (Odaadja a cipőjét.)
Don Quijote:
...:szívem nagy bánatára nem vagyok még lovag. Úgy gondolom, hogy ön a méltó személy, hogy azzá tehessen. Én önt atyámmá fogadom és könnyes szemmel kérem, üssön lovaggá.
Baccalaureus:
Megtiszteltetésnek veszem úgy a magam, mint e szerény hajlék többi lakója nevében, ha az ön lovagi pályája itt kezdődik el. Csupán egyetlen kérdésem van: a nap mely szakában kívánja a lovaggá ütést?
Don Quijote:
Az első második kakasszó után.
Baccalaureus:
Tehát az első második kakasszó után. Kislányok álljanak készen a dologra. Mik a további tervei az éjszakára?
Don Quijote:
Virrasztva kell őrt állnom, teljes fegyverzetben. Hogy méltón fogadjam a lovaggá ütést.
Baccalaureus:
Virrasztását szívesen látjuk palotánk észak-nyugati szárnyán. Amennyiben nincs több kívánsága, én eltenném magamat holnapra. A hölgyek mindenben a rendelkezésére állnak. Jóéjszakát, jó virrasztást kívánok. (A hölgyek feladják rá a „virrasztó” mezt - kantár, sodronykesztyű, szárazvirág bojtban végződő dárda és beállítják a virrasztási poziturába. Don Quijote tornagyakorlatait végzi. A Tudósító jön könyvet olvasgatva..)
8
Tudósító:
Én azt hiszem, hogy mindannyiunkat érdekelne, hogy mik ezek a gyakorlatok, hol tanulta és mért csinálja őket. (Don Quijote, mintegy véletlenül, feldönti a Tudósítót.)
Baccalaureus:
(Be.)Atyaúristen, mi folyik itt. (Kipenderíti a Tudósítót.)Bocsásson meg lovag úr az aljas támadásért. Én úgy hiszem, hogy ön ezzel a kaszálós hőstettel teljesítette a lovaggá ütés minden kritériumát. Ugy döntöttem, hogy most azonnal megejtjük a lovaggá ütést...tessék kislányok. (Nagy, aranyozott képkeretet hoznak be.) És most, ahogy ezen a bűvös kereten átlépsz, úgy lépj át a való élet keretei közül a lovagi élet dicső mezejére. Tessék! (Don Quijote átbújik a kereten.) Mától a neved legyen...
Don Quijote:
Don Quijote de la Mancha
Baccalaureus:
Don Quijote de la Manca. Szíved hölgyét pedig nevezzék:
Don Quijote:
Dulcinea del Tobosonak.
Baccalaureus:
Dultisszaen...dultiszszen...
Don Quijote:
Dulcinea del Toboso.
Baccalaureus:
Dulcinea del Tobosonak. Köszönjük szépen. Engedje meg, hogy elsőként gratuláljak. Lovagi pályájádhoz kívánok sok sikert, szerencsét, erőt egészséget. Kívánjuk továbbá, hogy lovagi pályádat odakünn, palotánkon kívül kezdd el. Most tisztelettel megkérem, engedje meg, hogy elkísérjem a kijáratig. Köszönjük szépen. (Kikísérné, de Don Quijote minduntalan visszafordul.) Lovag úr! Köszönünk mindent előre és visszamenőleg. Erre tessék. Lovag úr! Odakünn egy fekete sereg közeledik. Kívánjuk, hogy te légy az, aki megvédi kastélyunkat és szűzeink erényét. Lovag úr, kérjük szépen! (A hölgyek kezébe adják Don
9 Quijote ruháit.Visszamegy az alvó Sanchohoz, kipenderíti, majd a biciglijét is utána gurítja.) A jó édes anyádat, aki napraforgómagot árult Csanghajba, azt... (Ki. Sötét.)
Közjáték I.
Sancho énekel
Sancho gubbaszt a fal tövében, majd ruháit szedegetve beül mellé Don Quijote is. Sancho:(énekel egy Delhusa Gion slágert)) Elmult az éjszaka Elindultunk haza Ott, ahol anyám háza áll. Nana nana nana naaa Elmúlt a jégeső Elindultunk én, ő Ott, ahol Dulcinea vár... Nananana nananana Nikászé périmenó Igérd meg, hogy elviszel magaddal Olyan tájra, hol buzuki hangja szól. Don Quijote:
Ne hagyd abba.
Sancho:
Nananana dajdada, dajdada dadadaada...dadajdada nananaj na...te hozzám tartozol. Elmúlt az éjszaka Elindu. (Don Quijote elismerőleg barackot nyom a feje búbjára.) ***
10
2. jelenet A közjáték végén egy furcsa menet érkezik. Elől Baccalaureus, mögötte Dulcinea és Oriana, akik fejükön egy-egy lábával fölfelé fordított, kis széket visznek. A menet végén a Tudósító baktat, aki amikor a sor megáll, előzésbe kezd. Don Quijote eléjük ugrik. Don Quijote:
Hopp! Azonnyomban álljon meg a menet. Ezt az úrhölgyet pedig engedjétek szabadon!
Baccalaureus:
Nézd uram, ez az úrhölgy nincs a rabságunkban, sőt, mi vagyunk az ő szolgálói. Reál Madridból tartunk Bilbaoba. Kérlek, engedj tovább utunkon.
Don Quijote:
Nos, én Spanyolország földrajzáról itt és most nem nyitnék vitát. Ti nem tudjátok, hová mentek. Vy nye vjestye gde vy jegyetye. Jeśly vy znali, gdzie jegyetye, to by stye nygdzie ńe scsedli.
Dulcinea:
Mitiányi zakazy sády...
Baccalaureus:
Bolotelánu bilet zakli szari Pietra Nieamt.
Oriana:
Peroksem vergem perola dráku.
Tudósító:
Sense and sensibility. We follow the Greenwich Time.
Don Quijote:
Ti nem tudjátok hol vagytok. Madrid reálisan nem arra van. Bibao nem arra van. Zaragoza nem arra van. Barcelona arra van. Madrid arra van. Miskolc Acélváros arra van. Salamanca arra van...
Baccalaureus:
Lenyűgöző a kartográfiai tájékozottságod, de kérlek, most már engedj tovább utunkon.
Don Quijote:
Szó sem lehet róla. Mézes-mázos szavak engem meg nem indítanak. Engedjétek szabadon ezt az úrhölgyet,
11 különben levágom mind a négyőtök fejét és csak az övét ragasztom vissza. (Csataüvöltés) Baccalaureus:
Semmi kétségünk afelől, hogy épelméjű vagy, de kérlek most már engedj tovább utunkon.
Don Quijote:
Ó, tündérszép Dulcineám, segíts most! (Sancho elrángatja az ijedtében hasra vágódó Tudósítót és egy nagy követ rak a hasára. Don Quijote térdre veti magát Dulcinea előtt.) Hölgyem, hogy most megmentettem életét, visszaadtam szabadságát, mindössze egy dologra kérem: azonnal, lóhalálában vágtasson Tobosoba és vigyen hírt hőstetteim soráról Dulcineának, szívem választottjának.
Dulcinea:
(A nők leülnek.)Maga alkoholt fogyasztott!
Don Quijote:
Igen, de csak egy keveset.
Dulcinea:
Maga disznó!
Don Quijote:
Ebéd után szoktam egy kisfröccsöt inni...
Baccalaureus:
(a Tudósítón térdeplő Sanchohoz) Bocsásson meg jóember, de mit keres ez a kő hű szolgám hasán?
Sancho:
Azért raktam rá, hogy el ne fújja a szél.
Baccalaureus:
Értem. Tehár amíg háromig számolok, vegye le onnan. Te pedig hű szolgám, kelj fel és járj.
Tudósító:
(Don Quijotéjoz) Te rohadt, vén alkoholista!
Don Quijote:
(Elkapja.)Ha lovag volnál, mint ahogy nem vagy lovag, akkor legyőznélek tornában. De így csak egy pohár vízzel önthetlek le. (Rálöttyinti a vizet.) Most pedig szétszabdallak,TEEE! (Sötét) ***
12
3. jelenet Sötét. Don Quijote és Sancho apró tábortűz mellett ülnek. Sancho:
Szenyor, mester, arra kérem, hogy most már tényleg adja oda nekem azt a szigetet, amit ebben a dulakodásban elfoglalt.
Don Quijote:
Jegyezd meg magadnak Sancho barátom, hogy ez a kaland s az ehhez hasonlók, még mindig nem szigetszerző kalandok, hanem amolyan keresztút-félék.
Sancho:
(Meggyújtja a kicsi tábortüzet.)És mikor lesznek szigetszerzők?
Don Quijote:
Meglátod, Sancho alig töltünk itt e keresztútnál nyolctíz napot és jön a szigetszerző kaland.
Sancho:
És mi van, ha nem találkozunk ilyennel egy évig. Vajon nem kaphatnék helyette legalább egy új járművet?
Don Quijote:
Te kicsinyhitű szolga! Tudnod kell, hogy én az égnek rendelése szerint arra születtem, hogy ebben a mi vaskorunkban az aranykort támasszam fel újra. (Sancho alkoholt locsol a tűzre, ami hatalmasat lobban) Igy hát e fák tompa és zűrzavaros susogása, e rémes morajlás, e fülünket sértő és sebző ütések és csapások mind az én lelkemet ébresztik és máris égek a vágytól, hogy egy újabb, rettenetes kalandba bocsátkozzam. Kérlek Sacho, olajozz! Várj itt rám három napig, s ha nem jönnék vissza, jelentsd halálomat Tobosoban a páratlan szépségű Dulcineának. (Megragadja a biciglit, hogy induljon, de Sancho beleakaszkodik, megpróbálja visszatartani.)
Sancho:
(Kétségbeesetten zokog.) Ugyan már mester, mért akar ebbe a rettenetes kalandba bocsátkozni? Hát éjszaka van, a kutya sem lát bennünket, ki mondaná, hogy félünk? Hallani meg objektíve nem hall senki. Hát
13 nézzen rám, mester! Én eljöttem otthonról, hogy magát szolgáljam. És amikor - alig két perce - azt hittem, hogy enyim már az a kurva sziget, most azt kell látnom, hogy fizetség helyett itt akar hagyni egyedül ebben a rémes pusztaságban. Az Istenre kérem, ne tegye! Maradjunk a seggünkön! Be vagyok szarva, érti! Szelelek! Ne, Mester, kérem, ne! Don Quijote:
Kérlek, Sancho, hallgass! Az Istennek lesz gondja rá, hogy engem megszabadítson és téged megvigasztaljon félelmedben. Olajozz tehát, és várj bátran itt rám!
Sancho:
(Újult erővel kapaszkodik Don Quijote járművébe.) Ne! Kérem, ne hagyjon itt!
Don Quijote:
Na jól van, ha már így esett, Isten neki, bevárom a hajnalt. Énekelj valamit.
Sancho:
Gólya, gólya, hosszúlábú gólya Mér nem mondtam, ne menj el a tóra Odajárnak fürödni a lányok Gólyamadár szégyent ne hozz rájok. Dulcinea mossa bugyogóját
Don Quijote:
Sancho, ezt a dalt soha többé!
Sancho:
Akkor élt egyszer egy cigányforma ember. Aztán meghalt. Hazavitték a falujába, hogy illően eltemessék. Felravatalozták a konyhában, az emberek körbeülték. Három napig kellett virrasztani. Na, letelt a három nap, akkor felrakták egy szekérre. A szekeret egy nagyon vékony, fehér ló húzta. Odaértek a paphoz. A pap már várta őket. „Hol van a sapkám! Elvitték a gyerekek.” -mondták. Felértek a dombtetőre, a sír már meg volt ásva. Mielőtt leengedték a gödörbe rárakták a koporsófedelet, hogy ne legyen koszos a ruhája. Ételt,
14 italt, dohányt és pénzt hajítottak utána, hogy semmiben se legyen hiánya odalent. Odajöttek a nők: Isaura sírt, Donna Anna köpött, Magdaléna sírt, Marija köpött, Izidóra sírt, Miguéla köpött, Donna Elvira sírt, Carmen köpött, Eufrozina sírt, Katharina köpött... Don Quijote:
Most te hülyének nézel engem? Mondd ki hogy az egyik fele sírt, a másik meg köpött.
Sancho:
Akkor ki volt az, aki nem sírt, de nem is köpött?
Don Quijote:
Hagyjál már békén az ökörségeiddel!
Sancho:
Akkor vége a mesémnek. Nem folytathatom.
Don Quijote:
Egészen vége?
Sancho:
Mint tulajdon szülőanyámnak.
Don Quijote:
Na akkor én megyek. (Feláll.)
Sancho:
Hova megy már megint? Mester, kérem!
Az ajtóban ott áll a Tudósító, fején fényes sisak. Sancho:
De hiszen ez a kis serdülő!
Don Quijote leveszi a fejéről a sisakot, ünnepélyesen a magasba tartja, középre vonul és a fejére teszi. Don Quijote:
Na, most már a szellemi erő is velem van.
Sancho:
(Gazdáját gúnyolva.)Ó, tündérszép Dulcineám, segíts most! E vaskorban az aranykort támasszam fel! Égek a vágytól, hogy e rettenetes kalandba bocsátkozzam...Te törptető kis majom! Porrá zúzlak, teee! (Don Quijote ütni-verni kezdi) De hát én csak bohóckodtam.
Don Quijote:
Én meg nem bohóckodok!
15 Sötét *** Közjáték II.
A ló és a szamár
Lóistálló. A gyékényfonatból készült hátfalra egy kocsikerék árnyéka vetül. Don Quijote és Sancho a mózeskosár és a vödör mögött állnak. A hely szűk, épp hogy elférnek egymás mellett. Szalmát rágcsálnak, vakaródznak, bolhászkodnak, tisztogatják egymást. Sancho:
Van kölyköd?
Don Quijote:
Van.
Sancho:
Hány?
Don Quijote:
Egy.
Visszadugják a fejüket a mózeskosárba.Esznek. Sancho:
Van kölyköd?
Don Quijote:
Van.
Sancho:
Hány?
Don Quijote:
Egy.
Ismét abrakolnak. Sancho Don Quijote hátát dörzsöli, aki a kéj tetőfokán íveset köp.
***
3. jelenet Pokrócba bugyolálva Dulcinea jön be, mögötte Oriana. Dulcinea leül a lócára. Magához hívja Don Quijotét, aki az ölébe hajtja fejét.
16
Dulcinea:
Ó, bárcsak minden ilyen egyszerű lenne!
Don Quijote:
(Felül.) Hogy te milyen okos vagy! Drága hölgyem! El sem tudja képzelni, milyen nagy megtiszteltetés mindkettőnk számára, hogy ön engem leápolhat. És ezt minden hízelgés és tettetés nélkül állíthatom. Örökké hálás földön. Vajon hogyan kell hát megmenteni az igazságot?
Baccalaureus:
Úgy, hogy újabb hazugságot eszelsz találsz ki, de már kétszerte, háromszorta vadabbat az elsőnél. Mondjuk, száz meg ezer csigatestű lényt találsz ki, hogy éles kardod könyebben hatolhasson át rajtuk, mint az emberi testen, és máris meg van mentve az igazság. Elhihetik nekem, mert most Dosztojevszkij beszél belőlem. Egyébként kérdezzék csak meg önmagukat: vajon nem történt-e önökkel is efféle káprázat akár százszor is az életben?
Tudósító:
Most rajtakaptam! Maga itt mégiscsak a káprázatot emlegeti.
Baccalaureus:
Csak ne olyan hevesen, kedves tudnivágyó fiatalember! És azt tudja-e, hogy miről nevezetes az 1605-ös esztendő?
Tudósító:
Tudomásom szerint ekkor jelenik meg a regény első része.
Baccalaureus:
Helyes. És Shakespeare Hamletje is a Globe Színházban. Hát ez is csak a káprázat műve volna?
Tudósító:
Fogjuk tömörre ezt a témát: a lovagvilág, vagyis a lovagregények elterjedésében csupán csak a feudalizmus kezdődő hanyatlásának és majdan való bukásának első fölismerését látjuk? Vagy...
Baccalaureus:
A feudális osztályok öltözékéhez a szövetet Angliából, a selymet, csipkét, szőnyeget Lyonból, a reneszánsz ötvösművészet remekeit pedig Itáliából szállítják. Az
17 országból mindenfelé széthullanak a gazdaság erői, pedig - majdnem komikus! - nemesérc infláció van. Tudósító:
És a manchai lovag, ez a független szellemű, jóindulatú, művelt ember a lovagregények világához menekül kora társadalmi valósága elől.
Baccalaureus:
Bizony, a manchai porfészekből nemcsak a kalandos lovag, de az európai realizmus is elindul hódító útjára.
Tudósító:
Dehát remekművet nem lehet véletlenül írni!
Baccalaureus:
Dehogynem! (Sötét.) ***
4. jelenet (Don Quijote és Sancho ülnek a fal tövében.) Sancho:
Adja rám áldását mester. Haza akarok menni. Haza a családomhoz, meg az aprójószágaimhoz. Meg a kislányomhoz, akit még nem is láttam. Magának legalább megvan a dolga: nőket, kalandokat hajkurászik úttalan utakon. Hősködhet.. De mi az én szerepem ebben az egészben? A cipelés. Engem ugyan nem érdekel, hogy mikor, melyik lovag, milyen nővel és mennyiért. A sziget még mindig sehol! Nekem ez nem éri meg. De magának se!
Don Quijote:
Hallgass, Sancho! Tudd meg, hogy ma olyasmit akarok itt véghezvinni, ami tökéletes lovaggá tesz.
Sancho:
Veszélyes?
Don Quijote:
Nem, rádnézve semmiképp. Minden a gyorsaságtól függ.
18
Sancho:
Akkor én megyek is.
Don Quijote:
Nem is érdekel, mit akarok?
Sancho:
Mit akar?
Don Quijote:
Amadist fogom utánozni, játszani fogom a megháborodott őrjöngőt. (Feláll.) Fákat tépek ki gyökerestül, felkavarom a források vizét, pásztorokat ölök meg, házakat rombolok le tövestül...meg ilyesmik. Tetszik? De lehet, hogy csak sírok és jajgatok.
Sancho:
De mester, hát mi oka, hogy megőrüljön?
Don Quijote:
Hát éppen ez az! Okkal megőrülni, abban nincs semmi érdem. De minden ok nélkül őrjöngeni, az ám a tűz, mi olthatatlan! Őrjöngök itt hát mindaddig, míg választ nem hozol a levélre, amit Dulcineámhoz viszel lóhalálban. Tessék. Én pedig levetem egész fegyverzetem (vetkőzni kezd), sőt, anyaszült meztelenre fogok vetkőzni. Ó szememnek zápora, áraszd meg a patak vizét, sóhajom orkánja, lengesd e vad fák őszi leveleit! És te, tündérszép Dulcineám, te kegyetlen, távoli csillag, segíts most! És te, én fegyverhordozóm: jól memorizáld mindazt, amit most látsz és töviről hegyire számolj be neki....(A járművét felkapja.) És te, híres vasparipám, Rocinante! Menj, amerre látsz! (Ehajítja. Az indulni készülő Sanchohoz.) Te ne menj még, Sancho. Szeretném, ha látnál tőlem valamit.
Sancho:
De hát én már mindent láttam.
Don Quijote:
Azt is, ahogy tépdesem a ruháimat, dobálom a fegyveremet, meg ahogy fejjel rohanok a falnak? (Megpróbál a falnak rohanni, de Sancho eléugrik.)
Sancho:
Mester, az istenért ne! Üsse inkább homokba vagy vízbe! Majd neki azt mondom, hogy kő volt.
19
Don Quijote:
Sancho! A fejjel nekirohanásnak keménynek és igaznak kell lennie. Ez nem vicc.
Sancho:
Na jó, én megyek.
Don Quijote:
Legalább azt várd meg, amíg meztelenre vetkőzöm!
Sancho:
Mester, az Isten szerelmére kérem, ne kívánja, hogy meztelenül lássuk itt! Ne!
Don Quijote:
Na jó, hát akkor legalább egyet-kettőt az őrjöngéseimből. Ezt látnod kell! (Nekikészülődik, majd kézenjárással megpróbál kijutni a térből. Közben inge a fejére hull, felfedve nemiszervét. Sancho megpróbálja letakarni ura meztelenségét.)
Sacho:
Megőrült! teljesen megháborodott!...
Jön Baccalaureus, a Tudósító, Dulcinea és Oriana. Baccalaureus:
Élesszemű szenyor és szépséges szenyoriták! Káprázik a szemem, vagy valóban Sancho Panza, Don Quijote hűséges csatlósa fetreng amott?
Tudósító:
Nem, nem, nem. De tényleg ő az, valóban ő.
Baccalaureus:
(Tudósítóhoz.)Szólítsuk meg.
Tudósító:
Jó.
Baccalaureus:
(Tudósítóhoz.) Szólítsuk meg!
Tudósító:
Jó.
Baccalaureus:
Hol a gazdád, jóember?
Sancho:
Valahol őrjöng. közötök.
De nektek ehhez alapvetően semmi
20
Oriana:
Hát ha nem mondod meg, akkor nem gondolhatunk másra csak arra, hogy megölted, hazavitted, megsütötted és megetted, és hogy eladtad a húsát. Hát másra nem gondolhatunk.
Sancho:
Te rövid nőszemély, hogy képzeled ezt! És egyáltalán, Isten a megmondhatója, hogy én, aki ember vagyok, mivé nem lehetek. Érted? ... És én viszem a levelet Dulcineájának, akit ő nagyon-nagyon szeret.
Baccalaureus:
Sok tudás tapadt meg agyad televényén, amióta utoljára láttalak, kedves barátom, de hol van a levél?
Sancho:
(Kétségbeesetten keresi) Nincs meg! És a járművem is tönkrement!
Baccalaureus:
El sem tudod képzelni, hogy mekkora szerencséd van, te szerencsétlen. Én ugyanis vagyok olyan anyagi kondicióban,hogy meg tudjak javíttatni egy ilyen...
Tudósító:
Egy?
Baccalaureus:
Nem egy, tizenegy járművet, ha...megmondod, hogy mi van a levélben, és hogy hol őrjöng a gazdád.
Sancho:
„Drága, vénséges Dulcineám!”
Dulcinea:
Nem vénséges, te PITYPANG! Hanem inkább fennséges, vagy fényességes.
Sancho:
„Drága, fenséges Dulcineám! Megvagdalt, gyakorlatilag göngyölthús Don Quijotéd csókoltatja kis kezedet...háládatlanság...érzéketlenség… ... Igen. Köszönjük szépen. Megdícsérlek derék szolga. Jó, akkor csalogassuk elő őrjöngő gazdádat, mert ránkesteledik, barátaim. (A papírba csomagolt „sziklák” közül előhúz egy basszusgitárt, bekapcsolja az erősítőt.)
Baccalaureus:
21 Ballada a reménytelen szerelemről (Ének.) Merő ellentétekből állok én. Viaszlágy vagyok És gyémántkemény. Amit kívánsz Te kegyetlen nőszemély Vésővel írd belém. (Reflén, a lányokkal együtt.) Add azt, ami szép Ne add azt, ami fáj Te spanyol óriáslány. Add azt, ami szép Add azt, ami jó És a síkság felett hullni kezd a hó A tested óriás, de a lelked szűk nekem Mégis bármit kívánsz Tőlem, megteszem Űzz a mélységbe Vagy a fellegek fölé Vagy taszíts farkasok közé. (Reflén) A számhoz Don Quijote is csatlakozik elektromos gitárjával. Szólózik, majd beszáll egy gitárpárbajba.Villogó fények, rock-koncert hangulat.
Don Quijote balladája Kakukk a szilvafán Részeg hever a verandán Huszonhét angyal a fejemben Őket kell ma este megennem (Refrén Sanchóval együtt.) //:Feszül a lelkem és hajt engem Kötőtűk jönnek velem szemben :// Feszül a lelkem és hajt engem Kötőtűk égnek a szívemben
22
Pókháló kötözi a testemet Lenyaltam az összes bélyeget Szeretnék hazamenni anyámhoz Tiszta ruhát venni magamhoz (Refrén Sanchóval.) //:Az én szívem nem takarékon ég Ha lecsavarják, akkor sem jön a vég:// Az én szívem nem takarékon ég És lecsavarni senki nem tudja már. Baccalaureus:
Ki az, ki áll ott? Valami boldog, vagy boldogtalan talán?
Don Quijote:
Boldogtalan. Talán.
Baccalaureus:
Akkor hát lépjen közelebb, mert a megtestesült boldogtalanság, ó, tudd meg idegen, én vagyok. (Megölelik egymást.)
Don Quijote:
Úgy látom, az ön szívét is ugyanaz a bánat verdesi, akárcsak az enyémet.
Baccalaureus:
Szaporíthatnám a szót hosszú, unalmas órákon át, de nem teszem. Szerelmes vagyok. Szerelmemnek tárgya és egyetlen fárosza Mikomikona Vandália, a spanyol óriáslány. Hogy megkaphassam, azt kívánta, hogy mázsáljam meg a bilbaoi kőbikákat. Igaz hitemre mondom uram, megtettem. Ezekután három álló hónapon keresztül, váltott lovakkal üldöztem a zaragozai ámokfutót, míg végül egy granadai kiskocsmában sikerült tőrbe csalnom. Most pedig azt kívánja, hogy országa bitorlóját, a mord tekintetű etióp Pandalfidalgót győzzem le, de nem találom! Ja...mellesleg minden utamba kerülő kóbor lovagot kényszerítenem kell arra, hogy vallja, hirdesse, terjessze, hogy Mikomikona Vandália a legszebb a világon. Már Don Quijotét is sikerült legyőznöm, aki száraz ajkain szánalmasan makogta elismerőleg imádottam nevét. Ezáltal ugyebár a lovagi etikett szerint Don Quijote összes hőstette rám szállt át, úgyhogymeg kell hogy mondjam neked
23 kedves, zavaros tekintetű idegen, kezdem magam Don Quijoténak érezni, sőt,mondjuk ki nyiltan: én vagyok Don Quijote. Don Quijote:
Kedves fiatalember! Örömmel, sőt, lebilincselve hallgattam beszámolóját dicső lovagi kalandjairól. Egy dolgot azonban kétségbe vonnék: nem hiszem, hogy Don Quijote de la Mancha tisztességben megőszült üstökét a skalpjai között lengetné az őszi szél.
Bacalaureus:
Megkapó költői képekben tobzódó, tamáskodó idegen! Engedje meg, hogy elejét vegyem a további vitának és egy rövid személyleírással szolgáljak a nevezett lovagról: életkora húsz és hatvan között, meghatározhatatlan. Magassága 180 cm körüli, haja seszínű, őszülő, hosszan kócosan lobog. Tekintete vizenyős, merengő, olykor kifejezetten bamba. Járása playboyos, lengő felsőtesttel. Öltözéke lehordott, de alsóneműjére különös gondot fordít. Különös ismertetőjegye: szopja az ujját, feje helyett, a fogai helyén pedig olcsó korona világít. De ha még ez sem irtom ki magából a kételkedés utolsó csíráit is!
Don Quijote:
Na most kedves fiatalember! Az ön fogsorának hiányosságait itt és most nem ecsetelném, csupán annyit jegyzek meg, hogy jobb felső kettes gyenge minőségű ragasztóval felragasztva. Bármikor kieshet! Csupán arra kérem, hogy higgyen nekem: akit ön legyőzött, az nem lehet Don Quijote de la Mancha lovagja, hisz Don Quijote de la Mancha lovag itt áll ön előtt! Vagyok, aki vagyok!
Baccalaureus:
Ezekután csak egy kérdésem van önhöz: vívjunk meg egymással életre-halálra?
Don Quijote:
Mi sem természetesebb ennél.
Baccalaureus:
Szólítsuk csatlósainkat!
24
Don Quijote:
Sancho! A csodasisakot. (Az a sisak kerül a fejére, amiben az imént Tudósító keverte a habot Baccalaureus borotválásához. Amikor Sancho a fejébe nyomja, a hab szétterül a homlokán.)Mintha koponyám lágyulna, agyvelőm tágulna. Kétségtelen, hogy rögöset izzadok. Sancho! Rettenetes kalandvágy szállt meg! Most saját magamért fogok küzdeni! (Üvöltés, a szokásos nekiveselkedés.) Tündérszép Dulcineám segíts most! (Sanchóhoz halkan.) Töröld le a túrót! (Könnyű és elegáns győzelmet arat. Lábát ráteszi Bacalauresra.) Halálfia vagy, ha el nem ismered, hogy az én Dulcineám százszor, ezerszer szebb, mint a te Komikus Vandálod, azzal a rosszul fésült szakállával! Ahhoz pedig, hogy én vagyok Don Quijote de la Mancha lovag - ezek után kétség nem férhet.
Sancho:
(Zabrálná Baccalaureus-t) Akkor én pakolnék is...
Dulcinea:
(Don Quijote lába elé veti magát.) Kegyelem! Kérem, uram, mentsen meg a szörnyetegtől!
Don Quijote:
Kérem, kisasszony, mi sem természetesebb, de előbb keljen fel.
Sancho:
Potya kis ügy. Valami mord etióp trónbitorlót kell leszúrni és magáé a nő.
Baccalaureus:
(Lentről) Az ég minden szentjére kérem uram, ne tegye! Hisz ez még csak a kezdet. Mindjárt jön a kőbikákkal, meg az ámokfutó zaragózaival. Uram, nézze meg, hogy mi voltam egykor és mivé lettem!
Don Quijote:
(Magabiztosan.)Nos fiatalember! Önnek ebben a helyzetben több szava nincs! Legfeljebb szívem hölgyét, Dulcineát dicsérheti. (Dulcineához.) Kedves kisasszony. Kérem, keljen fel. Nézzen a szemembe és hallgasson rám. Bárki is legyen az ön ellenlábasa, ígérem, megteszem, amit megenged nekem a lovagi tisztesség. Most pedig...induljunk.
25 (Lassú ‘No’ járással kimennek.) Vége az első résznek. SZÜNET
II.rész 1. jelenet Dulcinea és Oriana jobb bejárat fölötti kis loggián térdelnek. Szinte csak széles karimás kalapjuk látszik. Dünnyegve éneklik az első rész dalait. Dulcinea Oriana /együtt/
Vésővel írd belém Add azt, ami szép Add azt, ami fáj Te spanyol óriáslány... Add azt, ami szép Add azt, ami jó És a síkság felett hullni kezd a hó
Don Quijote és Sancho jönnek. Don Quijote üresjáratban tekeri a pedált, és úgy figyeli az utat, mintha száguldana. Sancho - hátán a saját biciglijével - lába közé veszi gazdája járművét és így tolja őt előre.
Dulcinea Oriana:/együtt/
Nananana nana Mikázé périmenó Úgy ölelj, hogy elviszel magaddal Olyan tájra, hol Dulcinea szól Nananana nana nana
26
Tudósító előzi őket egy mountain-bike-kal. Aztán Oriana is előz egy rollerrel. Dulcinea Oriana /együtt/:
//:Az én szívem nem takarékon ég Ha lecsavarják, akkor sem jön a vég://
Végül Baccalaureus is megelőzi őket. Ő mankón közlekedik. Nekiütköznek a falnak, a biciglik eldőlnek.
Don Quijote:
Mit csinált a tündéri szépség, amikor megérkeztél hozzá?
Sancho:
Tiszta búzával etette kendermagos tyúkjait.
Don Quijote:
Melynek minden szeme igazgyönggyé változott a kezében.
Sancho:
Píí-pi-pi-píí - mondta, és csak szórta, szórta a magokat.
Don Quijote:
A rohadt varázslók! Odaléptél hozzá. Megérezted párálló testének balzsamos illatát...
Sancho:
Igen...hónaljszagot éreztem...megizzadt az etetésben. Egyszóval: párolgott mindene.
Don Quijote:
Akkor odaadtad neki a levelem. Ő megcsókolta és a homlokához szorította. Mohón elovasta, s könnyes szemmel kérdezett felőlem...és te mit feletél?
Sancho:
Elmondtam neki, hogy a mester vadember módjára él, homokszemeket, gyökeret eszik, és hogy meztelenül átkozódik, tépelődik miatta.
Don Quijote:
Hogy átkozódom, azt nem kellett volna mondanod. De tovább...mit tett aztán? Levelet írt nekem?
Sancho:
Igen. De összetépte, hogy titokba maradjon - mondta.
27 És azt üzeni a mesternek hogy hagyjon fel ezzel a szánalmas, kóbor életmóddal - mondta. És hogy jöjjön hozzá visssza - mondta - mert szenvedélyesen és személyesen szeretné látni - mondta. A szigetet pedig adja oda nekem. Don Quijote:
‘Mondta.’Hiteles vagy Sancho barátom, egészen hiteles. És utána mi történt? Ajándékot adott neked? Ő nagyon bőkezű nő.
Sancho:
Igen adott. Tíz zsák búzát. Kilencet magának, egyet meg nekem.
Don Quijote:
Nagyszerű. Égek a vágytól, hogy életemben először beszéljek vele...(Kintről leejtett sörösüvegek csörgése hallatszik.)De hallga csak! Nem a tobosói nagyharang tompa zúgását hozza felénk az elárvult őszi szél?. Égek a vágytól, hogy életemben először megpillanthassam szívem választottját, amint ott piheg rózsalugasában. Kérlek Sancho, vezess hát kertjeibe!
Sancho:
Azt se tudom, hol lakik. Sose láttam.
Don Quijote:
Most essek kétségbe? De hát nem te mondtad, hogy épp a tyúkjait etette, amikor beléptél hozzá?
Sancho:
Erre ne építsen, mester, mert az igazat megvallva, én is csak úgy hallomásból láttam a kisasszonyt, mint maga.
Don Quijote:
Sancho, Sancho! Hát azért, mert ÉN azt mondtam, hogy életemben nem láttam még szívem hölgyét, NEKED nem szabad azt állítanod, hogy te sem láttad, mert az homlokegyenest ellenkezik az igazsággal. (Dulcinea és Oriana jön flamenco-t táncolva.) Te elsápadtál .
Sancho:
Kapja össze magát, mester, mert hajól látom, Dulcinea úrhölgy közeledik felénk társalkodónőjével.
28
Don Quijote:
Te, ha becsapsz, én megcsaplak!
Sancho:
Nézze, ahogy ott klaffognak felénk bordó bársonyban. A könnyező Avilai Madonna jelenlétében éreztem utoljára ilyen remegést, mint most. Mester, maga nem érzi?
Don Quijote:
Én nem látok semmit.
Sancho:
Hát itt állnak előttünk. (Hasraveti magát a gyönyörűségtől.) Nézze, ahogy forognak itt. Olyan gyönyörűek, mint egy pár strucc.
Don Quijote:
Hányan vannak?
Sancho:
Ketten.
Don Quijote:
Akkor párduc, Sancho, párduc! De nem is egy pár duc, hanem egy pár párduc.
A zene elhallgat. Don Quijote:
Dehát én csak két síma nőt látok itt. (Újra megszólalnak a dobok. A két nő fenyegető tartásban közeledik feléjük, majd megállnak.)
Sancho:
(Térdre veti magát.) Asszonyom! Fogadja szívesen fogoly lovagjának hódolatát. Már egészen kőbikává merevedett, annyira megzavarta szépséged érkezése. Én Sancho Panza vagyok, ő pedig Don Quijote de la Mancha a bús képével.
Dulcinea:
Félre innen, uram! Ne tartóztassanak fel útjainkban. Elnézést kérünk, de sietünk. Majd talán jövőre.
Don Quijote:
(Letérdel.)Ó hercegnő! Hát nem bírja megállásra kegyed szívét a látvány, hogy a kóbor lovagság oszlopos tagja térdel ön előtt?
29 Oriana:
Szerelmi fároszod petyhüdt oszlopát ne az utakon mutogasd. Te mutogatós. Ez közönséges útonállás, nem szeretjük.
Don Quijote:
Sancho, menj odébb egy kicsit. Én itt maradok térdenállva, kőszoborrá merevedve míg szerelmes pillantásom meg nem töri a minket csaló gonosz varázsló hatalmát. (Merően nézi Dulcineát.)
Dulcinea:
Nem akarok durva lenni, félfülű úr. De most már dőljön félre utamból! (A két nő keresztülgázol rajtuk. Derengő fény.)
Baccalaureus:
(Varázslóként lép oda, köpenyét Don Quijotéra teríti.) Hogy fogságba jutottál, Bajnok Don Quijote, Ne akadj fenn azon. A manchai szörnyű oroszlám És a tobosói fehér galamb Egymást nem ölelhetik, Míg Montensinos sötét barlangjában Az alvilági próbáknak Magukat alá nem vetik.
Don Quijote:
Jól van, gyerünk!
2. jelenet Don Quijote és Sancho egy létrán másznak fel a barlang bejárata felé.
Sancho:
Gondolja meg mester, mit cselekszik. Mért akar ebbe a mélységbe leszállni, hogy ott a sötétben lenn motozzon, mint valami vakond?
30
Don Quijote:
Jól jegyezd meg, Sancho, ahhoz, hogy szédítő mélységekbe tudjunk alászállni, őrjítő magasságokba kell törnünk.
Tudósító:
(Alájuk áll.) Kérem, engedjék meg, hogy élesszemű krónikásként jelen lehessek eme nagy eseménynél.
Don Quijote:
Jól van. Nyisd ki a szemed.
Sancho:
Csukd be a szád.
Don Quijote:
Hegyezd a füled.
Dulcinea:
(A két nő lenn a barlangban kártyázik.) Nyolc, nyolcvanegy. Nincsen.
Oriana:
Ne siessünk annyira.
Dulcinea:
Harmincnégy...
Oriana:
Három koszorú, két kosár, meg ez.
Dulcinea:
Ez igen, ez már valami!
Sancho:
Mester, hát itt párás a levegő! Megfázik a torka!
Don Quijote:
Rohanni, süllyedni, alámerülni készülök e szédítő mélységbe. Fáradt vagyok. Sancho kötözz és eressz alá. ( Avar hull a földre, denevérek repkednek, leeresztik a kötelet, majd Don Quijote is alászáll.) Szépséges Dulcineám! Segíts most!
Dulcinea:
Szereti magára vonni a figyelmet.
Oriana:
A vén szarházi. Ugyse sikerül neki, ezt nem találják meg sosem.
Dulcinea:
Van benne valami furcsa, meghatározhatatlan, ami néha lázálomhoz hasonlít.
31
Oriana:
Milyen szín? Hatom van.
Dulcinea:
Hatvannégy.
Oriana:
Harminckettő.
Dulcinea:
Furcsán érzem magam. Sötét van? Ha én ebben a házban laknék, ennél a tónál! Felhagynék ezzel a szenvedéllyel és csakis...
Oriana:
Most játsszunk vagy dumálunk.
Dulcinea:
Egy sima, egy fordított. Huszonhat.
Oriana:
Nyocvan. Enyém a parti, hölgyeim!
Don Quijote földet ér. Baccalaureus:
Régóta várunk rád bajnok DonQuijote. Kívánjuk, hogy te adj hírt a világnak arról, hogy mit rejt e barlang, Montensinos Barlangja, aki tulajdonképpen én vagyok, a Parancsnok és az örökös Őr.
Dulcinea:
Nem játszana velem még egy partit vacsoráig?
Don Quijote:
Ismered őket?
Baccalaureus:
Nem. De úgy gondolom, hogy elvarázsolt, előkelő kisasszonyok lehetnek, akik csak nemrég kerültek ez alvilági mezőkre, hiszen kitépett szívük még itt dobog kezemben. (Két mézeskalács szívet mutat fel.)
Don Quijote:
Szörnyű látvány! Hogyan segíthetnék rajtuk?
Baccalaureus:
Hogy a páratlan Dulcinea régi szépségét visszanyerje, szükséges, hogy Sancho nevű fegyverhordozód önkezével mérjen háromezret saját mezítelen, nyiszlett alfelére.
32
Don Quijote kajánul felnéz Sanchóra. Oriana:
(Odaszalad.) Lovag úr! A kisasszony csókoltatja és azt üzeni, hogy nagyon jól érzi magát, csak adjon neki kölcsön kis pénzt. Megint vesztett szegény.
Don Quijote:
Vajon lehetséges-e szenyor Montensinos, hogy elvarázsolt hölgyek pénzszűkében legyenek?
Baccalaureus:
Higgye meg szenyor, hogy az úgynevezett pénzhiány mindenütt érezékelhető, kihat mindenre és mindenkire. A varázslat alatt állókat sem kíméli. Dulcinea kisasszony igen nagy pénzzavarban lehet, mindig veszít szegény. De, akinek nincs szerencséje a kártyában, annak szerencséje van a szerelemben. Adjon neki!
Don Quijote:
Amennyit kér!...annyit nem adhatok. Ennyim van. (Kiszámolja.) Édes lelkem! Mondja meg kisasszonyának, hogy teljes szívemből segíteni akarok, de nem vagyok egy Kacor király. Sancho! Húzz fel! (Sötét.)
Baccalaureus odamegy a hölgyekhez. Oriana leszámolja neki a Don Quijotétól kicsalt pénzt. Baccalaureus pofoncsapja. Baccalaureus:
(A hölgyekhez.) Drága hölgyeim! Úgy gondolom, hogy első kalandunk e hűs barlangban meglepően jól sikerült. Valami hihetelen, hogy milyen hülye ez a csávó. Én úgy gondolom, hogy misztikus atmoszférájával és drámai abszurditásában messze felülmúlta Az elmés nemes Don Quijote című írásmű dagálymányait.
Oriana:
Nagyon jól érzem magam szerepemben és ez az egész nagyon jó!
Dulcinea:
Mi lesz a következő kaland?
33
Baccalaureus:
Először is, kislányok, szedjétek össze magatokat. Aztán pedig fogadjuk illőképpen őket, fogainkat és ostort csattogtatva. Kérem, lépjenek vissza szerepükbe. Világos lesz
Sancho:
Na, mi volt?
Don Quijote:
Mennyi ideje, hogy alászálltam?
Sancho:
Három perce.
Don Quijote:
Az lehetetlen. Rámesteledett. Háromszor elaludtam, négyszer felébredtem....
Sancho:
A rohadt varázslók! megint a varázslók.
Don Quijote:
Az, varázslat lehetett, mely Dulcineát ígérte nekem, ha te, Sancho háromezret csapsz meztelen alsótestedre, saját akaratodból.
Sancho:
Mi köze az én fenekemnek az elbűbájolt Dulcineához? Háromezret? Még hármat se!
Don Quijote:
Ó, te lelketlen tökfilkó, te gyurmakirály. Kavicsember! Hát véreid vérét kívánják talán?
Dulcinea:
Lágyulj, te irgalmat nem ismerő fegyvernök! Hát nem látod, hogy kitépett szívem idegen varázsló kezében dobog. Uradé pedig a te kezedben!
Don Quijote:
Tessék.
Sancho:
Más nőügyeiért én álljak helyt! Hát lefosom, érti? Magasról lefosom!
Don Quijote:
Közönséges vagy és kicsinyes, Sancho. És ez fáj nekem azok után, hogy ilyen magasságokba
34 emeltelek. 3000 csapás! Mily csekélyke áldozat ez sorsom oltárán! Tudósító:
Mondjon igen-t a korbácsolásra, könyörgök, mondjon igen-t! Hát megéri, higgyje el, hogy megéri.
Sancho:
Neked biztos, Sólyomszem. De tudod mit? Bár téged ennyibe se veszlek, mégis miatta belemegyek.
Don Quijote:
Don Quijote és Sancho boldogan átölelik egymást. Tudtam, hogy benned nem csalódom. Köszönöm, barátom. (Sancho megkezdi az ütlegek kimérését.)
Baccalaureus:
(Magához inti a Tudósítót.) Elmés terve - kedves fiam - eddig tökéletes szórakozásunkra szolgált. Kérem, folytassa aranyos játékait.
Tudósító behúzza a fekete lepellel letakart oroszlánketrecet. Don Quijote:
Kié ez a mi ez és mi van benne?
Tudósító:
Ez kérem szépen egy ketrec. Maga a ketrec az enyém. Oroszlán van benne. Ő viszont az etióp császár tulajdona.
Don Quijote:
És éhes ez az oroszlán?
Tudósító:
Az nem kifejezés! Három napja nem evett. Ne, ne! Könyörgök, ne is ingerelje!
Don Quijote:
(Bedugja kezét a lepel alá, majd véresen kirántja és felmutatja.) Á!! Szóval oroszlánt küldenek rám a mord etiópok! Azt hiszik, beijedek. Na mozduljon fiatalúr s minthogy magáé a ketrec, azonnal nyissa ki.
Sancho:
Kérem, akadályozzák meg, hogy belekössön.
35 Baccalaureus széttárjakarját és mosolyog. Tudósító:
Lovag úr! Tájékoztatom, hogy ez itt egy szelidített császári oroszlán. Csak annyit tudok róla, hogy három napja nem evett és hogy nagyon éhes. Engedje hát, hogy megetessem!
Don Quijote:
Te silány, állatbarát fickó! Menj, és etesd a saját szelidített lépmadaradat, meg az idomított vadászgörényedet! Nyisd ki tüstént ezt a ketrecet, különben én paszírozlak be ahhoz az éhes, etióp oroszlánhoz, ami ráadásul nem is a tiéd!
Sancho:
Mester, ne ingerelje! Ez itt egy igazi oroszlán!
Don Quijote:
Te maradj csöndben, imádkozz és menj Dulcineához.
Tudósító leszedi a leplet az oroszlánketrecről. Az oroszlán, aki az előadás rendezője, meztelenül hever a ketrecben. Lassan, méltóságteljesen kimászik a ketrecből. Szembefordul a közönséggel, leül, körülnéz, majd Don Quijotével szemez hosszan, elmélyülten. Aztán megfordul és ugyanúgy, ahogy kijött, visszamászik a helyére. Közben meditatív, keleti zene szól. Sancho:
Győzött, mester!
Don Quijote:
Bölcsen beszélsz. Az ajtó nyitva volt. Kijött. Rámnézett. Nem mert megtámadni. Pedig éhes volt.
Tudósító:
Hát ez egyszerűen fantasztikus! Búsképű lovag úr! Én ismét leborulok a tehetsége előtt.
Don Quijote:
Oroszlánlovag. Szeretném, ha ezentúl így fordítanák a nevemet.
Tudósító:
Hát akkor vacsi előtt jönne még Mikomikona Vandália az ő förtelmes szakállával és az újabb kéréseivel.
Baccalaureus:
Igen, tessék, lássuk őt, de kicsit tempósabban, ha lehet.
36
Oriana:
(Fekete palástban, nagy, dupla szakállal berohan Oriana.) Szeretném megkérdezni, hogy melyik önök közül Don Quijote lovag úr és az ő Panzió nevű fegyverhordozója?
Sancho:
Panza, de több ütést nem vállal.
Don Quijote:
Asszonyom, adja elő ügyét s baját.
Oriana:
Ó, diadalmas kóbor, segíts most! Szabadíts meg a szakállamtól!
Don Quijote:
Mi sem természetesebb ennél. (Letépi a szakállát.)
Baccalaureus:
Micsoda hősi tépés! Ön, ahol csak tud, segít?
Don Quijote:
És még hol mindenhol vagyok, ha segítek!
Baccalaureus:
Akkor induljunk palotánkba.
Tudósító:
Ahol az alt hangú Izidóra már hangolja gitárját, hogy szerelméről nyiladozzon. (Leszedi a tükörről a papírt.)
Dulcinea odaül a tükör mellé és kézimunkázik. Don Quijote:
(Dulcineára pillantva.)Ó, mily szerencsétlen lovag vagyok én, hogy minden nő belémszeret! Dehát én csak Dulcinea számára vagyok vaj és cukor! Minden más nőnek kovakő. Ám essék teherbe tőlem ez a délszláv amazon én akkor is az övé maradok: sülve, főve, tisztán, szeplőtelenül és nemes egyszerűséggel. (Belenéz a tükörbe.) Ó szegénység! De utálom, hogy nem tudok egy kicsit jobban kinézni, legalább most! Miért lifeg a cipőtalpam! Miért van az, hogy kabátomon az egyik gomb fémből, a másik meg fából van! Miért gyűrött az ingem, mért pisifoltos a nadrágom, mért lyukas a zoknim!
37 Mikor kerül új zippzár táskám homlokzatára? A multkor is farhátat kértem és csontot adtak.
Dulcinea:
Ó, ne nézd táskád foghíját, Mancha új Nérója, te! Hímzek én tenéked Hollandi gyolcs köpenykét Boxos gatyácskát, tisztát.
Kék fény borul a térre. Don Quijote leül Dulcinea mellé a kis székre. Magnóbejátszás. A La Mancha lovagja című amerikai film-musicalből Dulcinea és Don Quijote kettőse hangzik fel, az, amelyet a haldokló hős ágya mellett énekelnek. Aztán a zene alá kevert magyar szinkront halljuk: Don Quijote:
Akkor talán nem is álom volt.
Dulcinea:
Álomról is szóltál és hivatásról.
Don Quijote:
Hivatás?
Dulcinea:
Hogy harcolnod kell. És hogy nem számít, győzöl-e vagy legyőznek, ha követed a hivatásod szavát.
Don Quijote:
Mit beszéltem még? Mondd a szavakat!
Dulcinea:
Álom...mit nem látott soha szem. Ezek a saját szavaid. És súly, mit nem hord soha váll. Nem emlékszel? Bánat, amit a lélek soha el nem bír, de elbírni kíván. Kérlek, kell, hogy emlékezz!
Don Quijote:
Erény, mit nem bír ki a szív.
Dulcinea:
Igen.
Don Quijote:
Harc, amit nem harcol soha kar. (Dulcinea kiejti a gombolyagot.)
Dulcinea:
Igen!
38
Don Quijote:
Csillag, csillag,...amit el soha férfi...nem ér, nem, de elérni akar!
Dulcinea:
Köszönöm, uram!
Don Quijote:
Ne! Úrnőm, hiszen ez nem illendő, hogy te térdelsz előttem!
Dulcinea:
Uram, te beteg vagy.
Don Quijote:
Beteg! Mit számít a betegség egy lovagnak! Mit a sebek! Valahányszor lehullik, talpra áll újra és újra küzd a gonosszal! Sancho!
Sancho:
(Sancho bejön és föladja a lehullott gombolyagot.)Itt vagyok!
Don Quijote:
Kardomat és páncélomat!
Sancho:
Újabb kalandokra?
Don Quijote:
Kalandokra, öreg barátom!
Don Quijote:
Kedves ajánlata megható, drága hölgy. de csábító háziassága nem lágyít el.
Oriana:
(Betolják egy megterített asztalon ülve.) Mi van! Nem kell neked, te lágyagyú! Te mozsárszív! Te bicska! Azt hiszed, minden nő a lábad előtt hever?
Don Quijote:
Bocsásson megkisasszony, de ezt a jelenetet nem önnel kezdtük el. Durva szavai sértik művészi identitásomat. Ne ingereljen tovább! Rút kiskacsa!
Tudósító:
Vacsora előtt esetleg még egy kaland?
Baccalaureus:
Nekem, kifogásaim vannak. Don Quijote körülbelül húsz perce nem őrjöng. És mintha egyáltalán nem lenne szerelmes eredeti Dulcineájába.
39
Dulcinea:
Mindegy!
Mindannyian asztalhoz ülnek.
Don Quijote:
Aki ezt merészelné állítani, az karddal álljon énelém és én bebizonyítom neki, hogy hazudik. Lehet, hogy önöket érdekli az én történetem, de engem egyáltalán nem érdekel. Vagyok, aki vagyok - kalandról kalandra és színről színre. Jó étvágyat kívánok! (Leül.)
Oriana:
Izgalommal követtük eddigi kalandjait, lovag úr. És ez nagy megtiszteltetés számunkra. De én leginkább arra lennék kíváncsi, hogy mi lett azzal a dadogós, kis manusszal az elején, és hogy megtalálta-e már a sapkáját. Vagy ott volt az a szimpatikus fiatalember: Fjodor Mihajlovics. Tudja, aki gitárral küzdött maga ellen. Hát mutasson már legalább valamit az őrjöngéséből! Legalább azt a kézenállást, tudja, amit még Sancho is látott.
Dulcinea:
Én meg szeretném hallani azt a kiáltást, ahogy a Dulcineáját hívja, hogy segítsen. Apropó, kapott új hírt felőle?. Vagy küldött neki mostanában levelet, óriáskígyókat vagy valami szörnyeteget?
Don Quijote:
Kisasszonyok! Uraim! Az én szerencsétlenségemnek csak kezdete van, de vége sohasem lesz. Óriásokat győztem le, sárkányokat, kóbor lovagokat küldtem lábához térdepelni. De feküdtem már folyosón ante portas is.
Tudósító:
Ante Portas? Ráadásul folyosón? Hát ez minket nagyon érdekelne.
40
Baccalaureus:
Meg kell, hogy feddjem beteges tudnivágyásáért. Csak mivoltom tart vissza attól, hogy asztalt ne bontsak.
Oriana Dulcinea:
Ez minket is érdekel, hallani akarjuk!
Don Quijote:
Nos. Én fiatalabb koromban gyakran megfordultam csepürágók társaságában. Egyszer egy színész barátom meghívott magához, akinek volt egy saját fogadója: menjek el hozzá, töltsek nála néhány éjszakát, közben megmutatják művészetüket. Felkerekedtem, elmentem hozzá. Mikor bekopogtam a fogadóba, éppen három másik fiatalemberrel kártyázott. Valami férfias játék lehetett, mert csak nézték egymást. Odaléptem hozzájuk. Barátomat megkérdeztem: „Laci! Itt vagyok, eljöttem. Lehet itt nálatok aludni? A barátom meglepő módon azt válaszolta, „Nem, ne haragudj, nem lehet itt aludni.”Ekkor azonban egy fiatal kisasszony pattant föl az asztaltól - én őt korábban észre sem vettem, biztos kibicelt a többieknek - és azt mondta, „Nálam lehet.” és elindult a szobák felé. Utánafordultam, megnéztem: arcát nem láttam. Százhúsz centi magas, százhúsz kiló. Hamar odaértünk a szobájába. Bementünk. Én levetettem a vértemet. Mécsest nem gyújtottunk, ruháinkat nem vettük le. Azonnal baszni kezdtünk. (Vesz egy falat sülttököt az asztalról.) Kedves barátaim! Mikor az ember fiatal - egyrészt. Másrészt pedig, ha előjáték nélkül kezd neki a mókának, könnyen előfordulhat, hogy villámgyorsan elélvez. Ez történt velem is. Az ejakuláció pillanatában azonban nemcsak átvitt értelemben érztem magam a mennyekben, hanem a szó szoros értelmében is felemelkedtem. Valaki ugyanis megragadott, az üstökömnél és a gatyámnál fogva leemelt a nőről, eközben elélveztem, így egyszerre valósült meg a coitus interruptus és az ejakuláció praecox. Aztán már repültem is az ajtón túlra. És ott feküdtem ante portas. Később a fiatalemberről megtudtam, hogy a lány vőlegénye volt.
41 Ott aludt a szobában. De egyébként jószívű volt, mert a vértemet is utánam dobta. Meg a kislányt is. Az egész olyan másfél-két perc alatt történt: megérkeztem.. Laci! Lehet? Nem lehet...nálam…lehet. Folyosó...vért...le...baszás...kiemelés...emelkedés... repülés...egy lendülettel az egész. Odakinn a folyosón később aztán volt alkalmam szemügyre venni a kisasszonynak az arcát is. Rendben volt. Tudósító:
Lenyűgöző, hihetetlen kaland. (Baccalaureushoz.)De ne haragudj, benne van ez a könyvben?
Baccalaureus:
Nem, nincs benne. Kifogásaim vannak a történetével kapcsolatban.
Don Quijote:
Nem volt kerek? Nem meséltem lendületesen?
Baccalaureus:
Hát idefigyelj te szerencsétlen hülye. Most kelj fel szépen ettől az asztaltól és másokat traktálj ezekkel a perverz kalandokkal, jó! Menj és tápláld a gyerekeidet, ha van miből. Neveljed öreg édesanyádat, és hagyj fel ezzel a naplopó kóbor élettel. Örülj neki, hogy vevők voltunk az óriásaidra, varázslóidra, hogy feladtuk rád a cipődet és hogy lovaggá ütöttünk. De mégis honnan veszed hogy neked mindent megengedünk. Nézz végig magadon! Hát ki vagy te? Nem vagy más, csak egy középkorú, nem, már inkább öregedő EXHIBICIONISTA RIPACS!
Don Quijote:
(Felugrik, reszket, szava akadozik.) A hely, ahol állok, a személyek, akik körében tartózkodom és lovagi mivoltom visszatartják méltó haragom spontán kitörését. Mit tud maga rólam, hogy tegezni merészel! Ha engem egy lovag tartana bolondnak, nem bírnám elviselni, de ha csak egy ilyen símaképű, nyálas csiga, azzal egy morzsikát se törödök. Én csillagom intését követve a kóbor lovagság keskeny útját járom: a vagyont megvetem, a sérelmeket megtorlom, a szemteleneket megbüntetem, a ferdeségeket
42 kiegyenesítem, nem szemetelek. És nagyon nehéz kihozni a sodromból.
Baccalaureus:
Te szemét! (Föláll és távozik.)
Dulcinea:
(Baccalaureushoz.) Jaj, jaj! Csillapodjál, legalább a játékot csináljuk meg.
Tudósító:
Tényleg, légyszíves legalább a bábszínházat...
Sancho:
Jól megadta neki, mester!
Baccalaureus:
Jó, de azt akarom, hogy őrjöngjön.
Tudósító:
Drága lovag úr! Az isten szerelmére, ne haragudjon. Én remélem, hogy azért az asztaltársaságunkban marad. Ön annyira mulatságos és lebilincselő!
Don Quijote:
Maradjak tehát?
Tudósító:
Aha.
Oriana: Dulcinea: Tudósító:
(Közben behozzák bábszínházi paravánt.)Igen, akarjuk! Maradj még velünk Don Quijote! (A közönség felé.)Nemsokára pedig Pedro mester bábszínháza következik, kérem, ha tehetik, maradjanak velünk.
3. Jelenet Baccalaureus:
Drága közönségünk! Igaz történetet fognak látni arról, hogy hogyan győzte le Don Gálya lovag a mórokat és hogyan szabadította ki szerelmét, Melindát a mórok fogságából. Ime itt láthatjuk Don Gályát lebzselni a sakktábla mellett. Partnere - fején a koronával - az
43 igazságos Mátyás király, Melinda édesapja. Igen bosszús a veje miatt, aki ahelyett, hogy a lánya kiszabadításán fáradozna, itt sakkozik vele. Tessék csak nézni, hogy milyen mérgesen taszigálja a bábukat! Hogy hogyan fordít hátat neki. Ezen már Don Gálya is felbőszül. Fegyvert ragad és útrakel. Kérem, bocsássa meg nekem a nyájas közönség, de most történetünk egy másik színhelyére kalauzolom önöket. Kérem, fordítsák tekintetüket erre az ablakra. Itt busong, jajong a rab Melinda. (Dulcinea a bábjátékos, Oriana pedig hanggal jelzi a dolgokat.) Párizsra és férjére gondol, aki már valahol közeledik. De ő csak busong, jajong, tépi szép haját, önnön fogával mar saját husába, üvölt, sír, rikoltozik, saját kis haját tépegeti. Don Quijote.
Ne színezd túl ecsém. Érkezzen meg az a pasas, és mentse meg!
Baccalaureus:
Értem a célzást és folytatom tovább. Tehát Don Gálya itt áll az ablak alatt. Melinda kötélen ereszkedik alá. Odalenn a mélyben vadállatok üvöltenek, vadmadarak vijjognak, vad patakok csörögnek, dühöng a déli szél!
Oriana:
A büdös, mocskos...
Baccalaureus:
Kisasszony! A szerelmesek már-már egymáséi lehetnek, de jaj! Melinda kötele beleakad egy kiálló vasba, és ő ott lóg a levegőben. De Don Gályánk feje az eszén van és egy jól irányzott kardcsapással kiszabadítja. Így a szerelmesek egymáséi lesznek. Összecsókolóznak, összeölelkeznek. Örömükben menekülni kezdenek. De a mórok durva királya észreveszi őket. Riadót fúvat és üldözőbe veszi a szerelemespárt. Don Gálya a pillanat tört része alatt felméri a helyzetet, számot vet a túlerővel. Kedvesét betaszítja a porba. Ő maga pedig visszaüget az apósához sakkozni. A mórok durva királya pedig ráveti magát Melindára.
44
Don Quijote:
Hát én ezt nem tűrhetem! Én ezt a túlerőt ellensúlyozom! Vissza te alávaló csőcselék!
Don Quijote őrjöngve ront neki a báboknak, összetépi, szétrombolja a papírból készült takarásokat. Felkap egy követ, hogy a tükörbe hajítsa. Aztán mégis leejti. Innen már teljes az őrjöngés. Hangos, egymásrakevert zene, villódzó fények. Beindul a szélgép. Don Quijote feltépi a talajt borító hullámpapírt és alámászik. Tudósító Oriana Baccalaureus:
(Tapsolnak.) Bravó, bravó! Tüneményes. Hilarious Marvellous! You are the king! We need you!
Don Quijote egyszercsak mozdulatlanná merevedik. Csönd lesz. Sancho húzza őt elő a papír alól. Fölfekteti az asztalra, hasára teszi a gitárját. Baccalaureus:
Hölgyeim, uraim! Én unatkozom. Maguk nem unatkoznak? Akkor menjünk! (Kimennek)
Sancho tolja kifelé a ravatalon fekvő Don Quijotét. Az ajtóban megáll vele. Don Quijote felül, fogja a hangszerét és egy érzelmes spanyol gitárszólóval búcsúzik a közönségtől. Vége
