Doktori értekezés tézisei
ZOLTÁN ANDRÁS Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása
Budapest 2004–2005
A szerző kiadása
ISBN 963 460 803 5
©Zoltán András
2
OLÁH MIKLÓS (NICOLAUS OLAHUS, 1493–1568) Athila című, a hun történelmet humanista szellemben tárgyaló latin nyelvű munkája a maga korában rendkívül népszerűnek bizonyult Kelet-Európában. 1568-ban jelent meg először Bázelben, alig néhány év múlva lefordították lengyelre (1574), majd lengyelről fehéroroszra (1580 körül),
1582-ben
pedig
MACIEJ
STRYJKOWSKI
krónikája
vesz
át
belőle
szövegrészeket, amelyeket a XVII. század második felében a krónika egész szövegével együtt lefordítanak nagyorosz egyházi szlávra is. Magyar fordításban a mű a lengyelhez és a fehéroroszhoz képest csak mintegy négyszáz évvel később, 1977-ben jelent meg először Kulcsár Péter fordításában. 1 OLÁH MIKLÓS műve névtelenül terjedt a térségben, s ez számos filológiai problémát vet fel. A művelődéstörténeti szempontok mellett az interszláv nyelvi kapcsolatok szempontjából is fontos szövegek kutatását hátráltatta a megbízható szövegkiadás hiánya. A fehérorosz és a lengyel szöveg összevető vizsgálata a szláv történeti-összehasonlító lexikológia és frazeológia számára szolgáltat értékes anyagot. Az értekezésben elvégezett munka eredményei így filológiaiakra és nyelvészetiekre bonthatók. I. Az ófehérorosz Attila-történet forrását ALEKSANDER BRÜCKNER határozta meg a poznańi fehérorosz kéziratnak szentelt nagy tanulmányában. 2 Brückner nemcsak a közvetlen forrásra, CYPRIAN BAZYLIK 1574. évi krakkói kiadású lengyel fordítására mutatott rá, hanem a BAZYLIK-féle fordítás eredetijét is azonosította OLÁH MIKLÓS Athila című munkájával, amely 1568-ban jelent meg először Bázelben, eloszlatva ezzel azt a még ma is fel-felbukkanó tévhitet, miszerint CYPRIAN BAZYLIK nem 1
KULCSÁR PÉTER (szerk.), Humanista történetírók. Budapest, 1977 (= Magyar Remekírók), 329–390; Kulcsár Péter újabb fordítását l.: OLÁH MIKLÓS, Hungária – Athila. A kötetet szerkesztette, az Athilát fordította, a jegyzeteket és az utószót írta KULCSÁR PÉTER. A Hungáriát fordította és a jegyzeteket írta NÉMETH BÉLA. Budapest, 2000, 55–99. 2 A. BRÜCKNER, Ein weissrussischer Codex miscellaneus der Gräflich-Raczyński’schen Bibliothek in Posen: Archiv für slavische Philologie 9 (1886) 345–391. 3
OLÁH, hanem CALLIMACHUS EXPERIENS (FILIPPO BUONACCORSI, 1437–1496) Attila című munkáját (1489) fordította volna lengyelre. 3 A XX. században JULIAN KRZYŻANOWSKI 4 és SANTE GRACIOTTI 5 szentelt figyelmet e mű lengyel és fehérorosz vonatkozásainak. OLÁH MIKLÓS Athilájának fehérorosz fordításával a hazai szakirodalomban mindössze két tanulmány foglalkozott. Elsőként SONKOLY PÁL posztumusz munkája ismertette röviden és meglehetősen elnagyoltan a fehérorosz szöveg eredetét, 6 majd MISLEY PÁL elemezte részletesebben, az addigi szakirodalom alapos ismeretében a lengyel fordítás keletkezésének a történetét és a fehérorosz (nála: belorusz-ukrán, keleti szláv) fordításnak a latin eredetihez való viszonyát. 7 Egyik kutató sem nyúlt vissza azonban a közbeeső lengyel fordításhoz, ami nélkül a fehérorosz fordításra nézve levont minden következtetés feltételes marad. A fehérorosz szöveg 1580 körül Vilnában, valószínűleg a litván nagyfejedelmi kancelláriában keletkezett, egyetlen ismert másolata a poznańi Raczyński Könyvtárban 94. számon nyilvántartott vegyes tartalmú kódex, az orosz nyelvű szakirodalomban Познанский сборник néven ismert kézirat 173–224. lapján maradt fenn. Elsőként A. N. VESELOVSKIJ adta ki 1888-ban. 8 Az ófehérorosz Athila VESELOVSKIJ-féle első kiadásán alapulnak a későbbi részleges 9 vagy teljes 10
3
E téves attribúció a magyar könyvészetbe is beszivárgott. Valószínűleg ezért maradt ki a Cyprian Bazylik-féle 1574. évi krakkói fordítás a krakkói nyomdászat magyar vonatkozásait számba venni hivatott reprezentatív kötetből (Rola krakowskich drukarzy w kulturze węgierskiej – Die Rolle des krakauer Druckwesens in der ungarischen Kultur – A krakkói nyomdászat szerepe a magyar művelődésben. Wstęp napisała – Text – A tanulmányt írta V. ECSEDY JUDIT. Bibliografię opracowali – Bibliographie – A bibliográfiát összeállította P. VÁSÁRHELYI JUDIT, DÖRNYEI SÁNDOR, KERTÉSZ BALÁZS. Budapest, 2000). 4 JULIAN KRZYŻANOWSKI, Romans pseudohistoryczny w Polsce wieku XVI. Kraków, 1926 [= Prace Historyczno-Literackie 25], 146–155; JULIAN KRZYŻANOWSKI, Romans polski wieku XVI. Warszawa, 1962, 48–51. 5 SANTE GRACIOTTI, L’«Athila» di Miklós Oláh fra la tradizione italiana e le filiazioni slave: Venezia e Ungheria nel Rinascimento. A cura di VITTORE BRANCA. Firenze, 1973, 275–316 6 П. ШОНКОЙ, Замечания об «Исторыи о Атыли, короли угорском»: Dissertationes Slavicae 9–10 (1975) 207–217. 7 MISLEY PÁL, Oláh Miklós Attila-monográfiájának XVI. századi keleti szláv fordítása: Filológiai Közlöny 27 (1981) 289-299. p. 8 А. Н. ВЕСЕЛОВСКІЙ, Изъ исторіи романа и пов‰сти (= Сборникъ Отд‰ленія русскаго языка и словесности, т. 44, № 3). Санктъ-Петербургъ,1888, Приложенія, 173–236. 9 Хрэстаматыя па гісторыі беларускай мовы, ч. I. Рэд. Р. І. АВАНЕСАЎ. Мінск, 1961, 187–191. 4
kiadások; ezek a poznańi kódexre már nem nyúlnak vissza. A kutatók többsége tehát több mint száz éven óta lényegében a VESELOVSKIJ által kiadott szöveget használja. A VESELOVSKIJ-féle kiadás azonban a maga korában sem tartozott a mintaszerű szövegkiadások közé. A neves orosz filológus a kéziratot sosem látta, azt számára írnok másolta le 1884-ben. Ezt a másolatot ALEKSANDER BRÜCKNER egybevetette ugyan az eredetivel, ez az egybevetés azonban nem lehetett valami alapos, mert VESELOVSKIJ kiadását a kézirattal egybevetve nem találni egyetlen olyan kéziratoldalt sem, amelynek VESELOVSKIJ-féle olvasata ne szorulna javításra. A szükséges javítások száma kéziratoldalanként 1 és 16 között ingadozik, jellemzően 6–8. Vannak kimaradt szavak, szókapcsolatok, sőt egész sorok is. A téves olvasatok sokszor alapvetően torzítják a szöveg hangtani, alaktani és/vagy lexikális jellegzetességeit, vö. pl.: рoзныє > разныє, догoраючое > догараючое, в шатрoх > в шатрах, втаргненємъ > вторгненємъ, θалили > хвалили, король > кроль, швабомъ > швабамъ, мужство > мужество, прэмÌр > прэмир, ωбовл > ωбавл, крвавое> кровавое, молщого > молщаго, таргнулъ > торгнулъ, провадил > проводил, Сэрцэ > Сэрдцэ, в ыншых > в иншых, звычаю > ωбычаю, покармомъ > покормомъ, ωбовл¤ючы > ωбавл¤ючы, ( его) во¦щэ > воисцэ, ωчкнувшы > ωчнувшы. A VESELOVSKIJ-féle kiadás hibás olvasatainak jelentős része abból ered, hogy nem vette figyelembe sem a latin eredeti, sem a köztes lengyel fordítás szövegét. Ennek legékesebb példája, amikor a latin Arcades trium, Chares et Acarnanes sex helyén a kéziratban álló Аркадове тры харове и акарнанове шесть helyett az általa kiadott szövegben аркадове, трыхарове и акарнанове шесть olvasható, vagyis a тры ’3’ számnévből és a харове népnévből egy „új” ófehérorosz szót (трыхаровe) alkot. Ez a kiadás tehát, amely az ófehérorosz Athila-fordítást a filológusok számára széles körben hozzáférhetővé tette, a nyelvészeti kutatás számára már a maga korában sem volt megfelelő színvonalú. Kerek száz évvel A. N. VESELOVSKIJ (1888) után a szöveget újra kiadta az ukrán V. L. MYKYTAS’ (1988), aki az Attila-történetet VESELOVSKIJ kiadása nyomán közli, 10
Українська література XIV–XVI ст. Ред. В. Л. МИКИТАСЬ. Київ, 1988 (= Бібліотека української літератури), 396–441. 5
de a szöveget hangtanilag és alaktanilag ukrainizálja anélkül, hogy erre felhívná az olvasó figyelmét (Ì > i, ы > и, были > були stb.), ráadásul a VESELOVSKIJ-féle kiadás amúgy sem kevés hibáját továbbiakkal gyarapítja. Ez a kiadás filológiai szempontból elfogadhatatlan módon az ófehérorosz szövegben a fordító által kihagyott szavakat teljesen önkényesen rekonstruálja. Például a fehérorosz kéziratban üres hely áll ebben a mondatban: A.: з великою
ωбычаємъ татарскимъ
погребли, amit VESELOVSKIJ korrekt módon érzékeltet: з великою …… ωбычаємъ татарскимъ погребли. MYKYTAS’ „rekonstruálja” a kihagyott szót: з великою [скорботою] з обичаєм татарським погребли, noha elég lett volna belepillantani a lengyel vagy a latin szövegbe ahhoz, hogy nem a ’szomorúsággal/bánattal’, hanem a ’pompával’ jelentésű szó maradt fordítatlan: z wielką pompą obycżáiem Tátárskim pogrzebli < more Scythico magna pompa sepeliunt. A további hasonló példákból kiderül, hogy MYKYTAS’ e „rekonstrukciók” során kizárólag a képzeletére hagyatkozott. MYKYTAS’ 1988. évi kiadása VESELOVSKIJ száz évvel korábbi kiadásához képest is határozott visszalépés. Végeredményben tehát az Athila ófehérorosz fordításának tudományos célra alkalmas kiadásával mindezidáig nem rendelkeztünk. Ennek pótlása nem utolsósorban magyar tudományos érdek is. Szövegkiadásunkban ezért nem csupán VESELOVSKIJ és MYKYTAS’ hibáinak javítására törekedtünk, hanem meg kívántuk teremteni az ófehérorosz és a lengyel szöveg összehasonlításának feltételeit is. Az 1. részben (105–211. p.) az ófehérorosz fordítás szövegét közöljük a poznańi kéziratról készült mikrofilm alapján egyrészt hasonmásban, másrészt az eredetit lehetőleg pontosan követő transzliterációban. A transzliterált szöveg lábjegyzeteiben néhány kétes olvasat kommentálása mellett Veselovskij hibás olvasatait korrigáljuk. Mykytas’ minden egyes hibájának a javítását nem tartottuk célszerűnek, mivel remélhetőleg ezt a szövegkiadást senki sem fogja tudományos céllal idézni. Ugyanakkor az érthetőség kedvéért jeleztük, hogy a lengyel (vagy – ennek hiányában – a latin) szövegben milyen szó áll ott, ahol a fehérorosz fordító a kéziratban üres helyet
hagyott;
ilyenkor
megadjuk
„rekonstruktumait” is. 6
MYKYTAS’
(egytől-egyig
téves)
A 2. részben (213–454. p.) CYPRIAN BAZYLIK lengyel fordítását közöljük az 1574. évi krakkói nyomtatványnak a Kórniki Könyvtárban őrzött egyetlen ismert példányáról beszerzett mikrofilm alapján, szintén hasonmásban és az eredeti szövegbeosztását
is
lehetőleg
híven
követő
transzliterációban.
Ennek
a
nyomtatványnak a szövege, amelyet megjelenése óta sohasem adtak ki újra, ma lényegesen nehezebben hozzáférhető, mint a bármily hibásan is, de mégiscsak kétszer teljes egészében kiadott ófehérorosz kéziratos fordítás. Figyelembe kell venni azt is, hogy a fehérorosz fordító a gót betűs lengyel nyomtatványból dolgozott, egyes betűtévesztései csak így érthetők. Így lesz a ritkán, idegen nevekben előforduló verzális gót Q-ból (Q) a fehérorosz fordító számára O (O), amelyet szó elején ω-val ad vissza: Qwadowie > ωвадове, Quadow > ωвадовъ; a Cyprian Bazyliknál csak idegen nevekben előforduló kurrens x (x) könnyen összetéveszthető a r-vel (r), ami szintén hibásan átírt alakokat eredményez: Lixow > лировъ; Sáxony > сароны. Végül a 3. részben (455–538. p.) merőben praktikus megfontolásból újból adjuk a két szöveget, de már – az egybevetést megkönnyítendő – párhuzamos elrendezésben.
A
könnyebb
egybevethetőség
érdekében
mindkét
szöveget
folyamatosan közöljük, a margináliákat zárójelben, kurzívval kiemelve bevittük a szövegbe. A fehérorosz szövegben a transzliterációt némileg egyszerűsítettük, a sor fölé írt betűket kurziválva bevittük értelem szerinti helyükre a sorba. A fehéroroszban következetlen
központozást
és
a
kisbetűk–nagybetűk
használatát
az
összehasonlíthatóság érdekében a lengyel szövegéhez igazítottuk. A latin szöveg EPERJESSY KÁLMÁN és JUHÁSZ LÁSZLÓ kritikai kiadásában 11 könnyen hozzáférhető, ezért újraközlését itt most nem tartottuk indokoltnak. Ugyanakkor a 3. rész lábjegyzeteiben közöljük a lengyel és a fehérorosz szövegnek a latintól való fontosabb eltéréseit. A lengyel és a latin szöveg egybevetése fényt vet a lengyel szöveg keletkezésének bizonyos körülményeire. A szakirodalomban korábban is felmerült az a gondolat, hogy a mű 1574. évi lengyelországi kiadása kapcsolatban állhat Báthory
7
István 1575. végi lengyel királlyá választásával, de ezt mindeddig bizonyítani nem sikerült. Véleményem szerint a szöveg egyértelmű bizonyítékot szolgáltat e mellett az összefüggés mellett. Nem tekinthető ugyanis véletlennek az az apró félrefordítás, amelyet Attila külsejének leírásában mutatkozik a latin eredeti és a lengyel fordítás között:
OLAHUS 1938, 38:
BAZYLIK 1574, B2:
Athila Hungarice Ethele dictus statura media fuit, pectore et humeris latis, capite ad membra caetera aequo, fusca facie, oculis nitentibus, ipso intuitu severitatem quandam prae se ferentibus, rarus barba, simo naso…
Atylá tedy ktorego po Wegier/sku zowa Etele był śrzedniego wzrostu / pierśi y rámion ßyrokich, głowy we/dle inßych cżłonkow pomiernej, twa-/rzy cżarnáwey, ocżu ‡wiátłych, ná we/zrzeniu ‡rogość iákąś w ‡obie máiących / brody rzadkiey, noſá zákrzywionego …
OLÁHnál Attilának még lapos volt az orra, míg BAZYLIKnál már “sasorra” van a “magyar” királynak, akárcsak Báthory Istvánnak. Hogy nem véletlen elírásról van szó, hanem Báthoryt a kortársak is Attilához hasonlították, minden kétséget kizáróan bizonyítja JOACHIM BIELSKI, aki apja, MARCIN BIELSKI krónikáját Báthory haláláig folytatta, és a király külsejének leírása közben megjegyzi, hogy “orra egy kissé hajlott volt, amilyennel közönségesen Attilát szokták ábrázolni”. 12 Attilát aligha ábrázolhatták volna “közönségesen” hajlott orral a korabeli Lengyelországban, ha CYPRIAN BAZYLIK nem igazította volna 1574-ben Báthory vonásaihoz a hun király portréját. A latin és a lengyel szöveg viszonyának néhány fontos kérdése csak a fehérorosz szövegnek a vizsgálatba való bevonásával tisztázható. OLÁH MIKLÓS szövegének 11
NICOLAUS OLAHUS, Hungaria – Athila. Ediderunt COLOMANNUS EPERJESSY et LADISLAUS JUHÁSZ. Budapest, 1938. (= Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum IOSEPHO FÓGEL Moderante. Redigit LADISLAUS JUHÁSZ, Saeculum XVI) 12 „Był to Pan wyſokiey vrody, i kraſny doſyć, twa-/rzy pośięgłey, płci rumiano czarney, włoſow cżarnych, á zębow dźi-/wnie białłych, noſá kęs zákrzywionego, z iákim / poſpolicie Attyllę málują” (Kronika polska, MARCINA BIELSKIEGO. Nowo Przez IOACH. BIELSKIEGO ſyná iego wydána. W Krakowie, w Drukárni Jákubá Sibeneycherá, Roku Páńſkiego 1597, 804). 8
lengyel fordítása ugyanis – a jelenlegi ismereteink szerinti egyetlen fennmaradt példányban – két helyen (az elején és a végén) hiányos, így az elveszett lengyel szövegrészek – és így a CYPRIAN BAZYLIK-féle fordításnak a latin szövegtől való eltérései – csak a latin eredeti és a lengyel közvetítésel készült ófehérorosz fordítás alapján rekonstruálhatók. A hiányzó lengyel szövegrészek rekonstruálása során a korabeli lengyel helyesírás visszaadására törekedtünk, a szókincs és a szókapcsolatok terén a CYPRIAN BAZYLIK-féle szöveg további, immár a fehérorosszal párhuzamosan rendelkezésre álló részéből, illetve más XVI. századi lengyel szövegekből visszaigazolható megoldásokat választottunk. Az eredeti latin és a fehérorosz alapján általunk rekonstruált lengyel szöveg magyarázatot ad arra, miként lett a lengyel, majd ennek közvetítésével a fehérorosz fordításban Attilából „magyar király”, a kora középkori Pannóniából „Magyarország”, általában hogyan lettek a hunokból „magyarok”. Ha nem lenne a korabeli fehérorosz fordítás, akkor erre vonatkozóan csak találgatásokra hagyatkozhatnánk. A szöveg fehérorosz fordításban fennmaradt elejének köszönhetően rekonstruálni tudjuk ennek az azonosításnak a technikáját: mindjárt az első mondatban, a Hunni első előfordulásakor egy glosszában közli, hogy – amint az a fehérorosz fordítás alapján rekonstruálható – Hunnowie, ábo iák ich dziſiay poſpolicie zową, Węgrowie, vagyis ’a hunok, akiket manapság közönségesen magyaroknak hívnak’, ezt még egyszer megerősíti a második előfordulásnál – wielkie mnoſtwo Hunnow ábo Węgrow ’hunok avagy magyarok nagy sokasága’ – , majd a hunok nevét többet meg sem említve a továbbiakban csak magyarokról szól. Hasonlóan járt el a latin szöveg Pannonia földrajzi nevével: az első előfordulásnál – ahogy azt a fehérorosz szöveg alapján rekonstruálhatjuk – megmagyarázza, hogy w Pánnoniey, to ieſt w tym kráiu, ktory teraz Węgierſkim zowiemy, vagyis ’Pannoniában, azaz abban az országban, amelyet most Magyarországnak hívunk’, majd a későbbiekben a latin szöveg Pannonia és Hungaria neveit egyaránt többnyire Węgierſka ziemiá-nak vagy Węgry-nek fordítja. Érdekes, hogy a Pannonia név hol ezzel a glosszával, hol nélküle többször is előfordul a szövegben: Pánnonią ktorą teraz Węgierſką ziemią zową és a rekonstrukció szerint a szöveg végén is megismétlődött: w Pannoniey, to ieſt, w tey ziemi, ktorą teraz Węgierſką zowiemy; 9
egyszer csak a glossza ismétlődik: a latin universae Pannoniae helyén wßytkiey tey ziemie co ią theraz Węgierſką zową olvasható; egy ízben CYPRIAN BAZYLIK olyankor is felidézi Pannonia nevét, amikor Oláhnál Hungaria olvasható: weßli do Pánnonijey, ktorą od ich przezwiſká Węgierſką ziemią przezwano; az esetek többségében azonban Pannonia fordítása Węgierſka ziemiá vagy Węgry. CYPRIAN BAZYLIK számára a hun–magyar azonosság tehát nem kérdés, ennek a felfogásnak az írásban jól dokumentált nyomai a lengyeleknél a XII. század elejéig vezethetők vissza. A nyugati (negatív) Attila-képpel szemben tehát CYPRIAN BAZYLIK és ismeretlen fehérorosz fordítója a magyar (pozitív) Attila-mítoszt terjesztette a lengyel–litván államközösségben, ami a magyar nemzeti mitológia kelet-európai kisugárzására nézve már önmagában véve is figyelemre méltó tény. Rekonstrukciónk
helyessége
nyelvi
szempontból
bizonyos
mértékig
ellenőrizhető. A kitépett H 8 és I 1 lapok hátoldalának (H 8v és I 1v oldalak) szélén ugyanis egyes helyeken látszik egy-két sor végi betű. Az ezeken a szerencsés módon „tökéletlenül” kitépett lapokon fennmaradt betűkhöz – mint a keresztrejtvény zárt betűihez – igazítva rekonstruált szövegünk könnyedén illeszthető. 13
II. A lengyel és a fehérorosz szöveg viszonya elsősorban nyelvészeti kérdéseket vet fel. Az ófehérorosz-óukrán (nyugatorosz, rutén) irodalmi nyelvnek (prostaja vagy ruskaja mova) a soknyelvű és sokkultúrájú Litván Nagyfejedelemségben betöltött szerepét, illetve egyáltalán a Litván Nagyfejedelemség nyelvi helyzetét a nemzetközi szlavisztikában egyre nagyobb érdeklődés kíséri (vö. JELENA CELUNOVA, MICHAEL MOSER, JULIA VERKHOLANTSEV munkáit és a témának szentelt nemzetközi konferenciák kiadott anyagait). VJAČESLAV VSEVOLODOVIČ IVANOV kiemeli, hogy a Litván Nagyfejedelemség nyelvi helyzete különösen érdekes példája a sokféle nyelv, írásrendszer, vallási felekezet és etnikai csoport kölcsönhatásának, amely nem csak a nyelvi kontaktusok elmélete számára modellértékű, hanem az integrálódó Európán
10
belüli kommunikáció szempontjából is. Véleménye szerint nem véletlen, hogy éppen az 1990-es évek közepétől kezdve vonzza egyre fokozottabban a kutatók figyelmét a Litván Nagyfejedelemség nyelveinek és kulturális hagyományainak a története, amikor Európában radikális változás következett be az integráció irányában. 14 A tárgyalt korszakban a Litván Nagyfejedelemség legfontosabb írott nyelve éppen a nyugatorosz volt, amely kezdetben kancelláriai nyelvként közigazgatási funkciókat látott el, majd világi irodalmi nyelvként is funkcionált. Az Athila-fordítás és a fehérorosz kódexben található többi szépirodalmi fordítás jól illusztrálja ezt a fejlődési ívet. A lengyel nyelv szerepe a lengyel–litván unió következtében idővel egyre nőtt, hatása a nyugatoroszra már annak kezdetei óta kimutatható. A Litván Nagyfejedelemség fennállásának a végére a lengyel kiszorítja a nyugatoroszt a kancelláriai használatból. Ezzel egyidejűleg a nyugatoroszban annyira felgyülemlik a lengyel eredetű elemek aránya, hogy — amint IVANOV fogalmaz az idézett helyen — sokszor már kétségessé válik, hogy egy nyugatorosz szöveg keleti szláv-e még vagy már inkább keleti szláv elemeket tartalmazó nyugati szláv, vagy esetleg valami keverék. Ezért az Athila ófehérorosz nyelvének vizsgálatában is a kulcskérdés a lengyelhez való viszonya. Ezt ALEKSANDER BRÜCKNER a maga korában úgy jellemezte, hogy a fehérorosz fordító szolgai pontossággal követte CYPRIAN BAZYLIK lengyel szövegét, s a fehérorosz fordítás lényegében lengyel szavak és formák átírásának tekinthető. 15 Állításának igazolására BRÜCKNER két rövid párhuzamos szövegrészletet mutatott be, hangsúlyozva, hogy a fehérorosz szöveg végig ilyen szorosan követi a lengyelt. BRÜCKNER e megállapítását senki sem vonta kétségbe, annál is kevésbé, mivel ő volt az első és sokáig az utolsó kutató, aki egyidejűleg tanulmányozhatta eredetiben a fehérorosz kéziratot és a lengyel unikumot. BRÜCKNER véleménye rányomta a szolgai fordítás bélyegét az egész ófehérorosz Athilafordításra. BRÜCKNER véleményét átvették azok az orosz és fehérorosz nyelvészek is 13
Vö. A. ZOLTÁN, Rekonstrukcja zaginionych fragmentów Bazylikowego przekładu Athili M. Oláha (1574): Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 46 (2001) 13–23. 14 ВЯЧ. ВС. ИВАНОВ, Славянские диалекты в соотношении с другими языками Великого княжества Литовского: Славянское языкознание. ХІІІ Международный съезд славистов, Любляна, 2003 г. Доклады российской делегации. Москва, 2003, 258–288.
11
(A. I. SOBOLEVSKIJ, E. F. KARSKIJ), akik a fehérorosz szöveget VESELOVSKIJ kiadásában ismerték, de a lengyel szöveget nem volt módjuk tanulmáynozni. Ezzel szemben vannak olyan, főleg lexikális jellegzetességei is a szövegnek, amelyek arra mutatnak, hogy a fehérorosz fordító nem mindig a legkisebb ellenállás irányában haladt, egyes esetekben igenis igyekezett rászolgálni arra, hogy munkája ne csupán átírásnak, hanem valóban fordításnak tűnjék. A fordítónak ez a törekvése nem egy esetben paradox módon a fehérorosz szöveg további polonizálását eredményezte. Gondosabb összevetés esetén kiderül például, hogy a fehérorosz szöveg polonizmusai nem kizárólag a lengyel minta szolgai követéséből adódnak, megjelennek akkor is, amikor a fordító nem a legkisebb ellenállás – a lengyel szöveg cirill betűs átírása – felé halad, hanem alkotó módon közelít feladatához. A fordító önálló megoldásai azonban jelentős részben a korabeli lengyel irodalmi nyelv szinonim kifejezéskészletéből származnak (pl.: twarzy → …бълич¤ Gsg., weźrzeniu
→ взгл¤де Lsg., ſrogość→ быстрость, trwały → терпливы¦, chybkiey → хисткое Gsg. fem., ćwiczony → `чоны¦, chćiwy → хотливы¦, oßukániu → …глуменю Lsg., ſtroieniu → нараженю Lsg., dowćipny → ростропны¦, ſurowy → крнобрны¦), tehát noha nem teljesen szolgai a fordítás, egy ilyen szöveg csak olyanok számára készülhetett, akik maguk is tudtak lengyelül, de csak a cirill írást ismerték. Ezért az ófehérorosz szöveg nem is kutatható eredményesen másként, mint a lengyellel egybevetve. Mindez nem jelenti azt, hogy ne találnának utat a fehérorosz szövegbe egyes fehérorosz népnyelvi eredetű szavak is (бусел ’gólya’, хорошыи ‘szép’). Figyelmet érdemelnek azok az esetek, amelyek a kódváltás lexikai jegyeinek tekinthetők. Így például a lengyel wrócić igét és származékait mindig a вернути megfelelő alakjai helyettesítik. A lengyel wrócić (się) igének etimológiailag megfelelő воротити (с) a keleti szlávban is ősi örökség (a nyelvemlékekben a XII. századtól nyomon követhető az egész keleti szláv nyelvterületen), amelyhez képest a вернути (с) viszonylag újabb fejleménynek látszik, hiszen csak a XV. századtól 15
„... der »Athila« ist durch die Vorlage fast nur noch eine weissrussische Transscription polnischer Worte und Formen geworden ...” (A. BRÜCKNER, i. m., 346) 12
kezdve adatolható. Tehát a fehérorosz fordító nem azért használja a вернути (с) alakjait a wrócić (się) alakjai helyén, mintha korának fehérorosz nyelvétől a воротити (с) idegen lett volna, hanem a korabeli fehéroroszban egyformán használatos két szinonima – воротити (с) és вернути (с) – közül tudatosan választja azt, amely a lengyeltől eltér, vagyis a вернути (с) használatának a szövegben nem annyira nyelvi, mint inkább szemiotikai indítéka van: azt jelzi, hogy itt egy más nyelvre való fordítás, „kódváltás” történik. Hasonló jelenségek a szláv világban máshol és máskor is megfigyelhetők. 16 Más szavakról is feltehető, hogy ilyen „szemiotikai indikátorok”. A lengyel szukać ‘keres’ ige alakjait például összes előfordulásukkor az искати megfelelő alakjai helyettesítik, noha az ófehéroroszban már a XV. századtól kezdve használatos volt a lengyelből átvett шукати is. Itt is tulajdonképpen a szuk- tő kerüléséről van szó a fehérorosz fordításban, mert az e tövet tartalmazó oszukać ‘félrevezet, megtéveszt, becsap’ ige alakjaiban és származékaiban is vagy mással helyettesíti (o™ukániu > …глуменю), vagy – két esetben is – fordítatlanul hagyja, noha ebben a korban az ошукати és származékai is ismertek voltak már a fehéroroszban. Hasonló, több-kevesebb következetességgel az egész szövegben alkalmazott megfeleltetésekre néhány további példa: бити < tłuc, большъ ~ большеи < więcey, большыи < więtßy, борздо < rychło, ведъже < wßákże, вельми < bárzo, видить с < zda ſie. A „Slavia Latina” és a „Slavia Orthodoxa” intenzív kontaktuszónájában, az egykori Litván Nagyfejedelemség, illetve a Lengyel Királyság keleti, fehérorosz– ukrán területein keletkezett szövegekben található meg gyakran a válasz olyan szó- és szólástörténeti kérdésekre, amelyekre a szinkrón egybevetés nem ad magyarázatot. Mivel a lengyel–litván államközösség nyugatorosz irodalmi nyelve a XVII–XVIII. 16
Orosz–egyházi szláv viszonylatban V. M. ŽIVOV így jellemzi a „hibrid szövegek” e jellegzetességét: «Релевантные для противопоставления языковых кодов признаки функционируют в гибридных текстах не как система средств выражения, мотивированная системой различий в плане содержания, а как десемантизированные элементы, служащие семиотическим индикатором книжного характера текста» (В. М. ЖИВОВ, Язык и культура в России XVIII века. Москва, 1996, 110). 13
század fordulóján jelentős hatással volt a nagyoroszra is, ezeknek a nyelvemlékeknek a jelentősége sokszor túlmutat a fehérorosz vagy az ukrán nyelvtörténeten. Jól illusztrálja az ófehérorosz Athila-fordítás forrásértékét az o r o s z nyelvtörténet szempontjából az orosz одерживать/одержать победу ‘győzelmet arat’ frazéma eredete. Az Athila ófehérorosz fordítója a speciálisan lengyel trzym’tart’ tövet annak összes származékában következetesen az (ősszláv eredetű) keleti szláv держ- tővel helyettesíti. Ugyanígy jár el természetesen akkor is, amikor CYPRIAN BAZYLIKnál a XVI. századi lengyelben gyakori (ma már nem használatos) otrzymać zwycięstwo ’győzelmet arat’ (tkp. ’kap’) kifejezést fordítja, pl.: Ktore zacne zwycięstwo otrzimawszy > котороє зацноє звитжство ωдержавшы stb. A lengyel kifejezés a középkori latin victoriam obtineo ’győzelmet arat’ (tkp. ’kap, nyer, szerez’) tükörfordítása. Nyugatorosz szövegek XVII. századi nagyorosz másolataiban a звитяжство helyett már következetesen побÌда szerepel. Ily módon nyugatorosz és lengyel közvetítéssel honosodik meg a nagyoroszban ez a frazeológiai latinizmus. Hasonló
módon
vet
fényt
az
orosz
брать/взять
верх
‘felülkerekedik’
frazeologizmus és az orosz то eсть ‘azaz’ magyarázó kötőszó eredetére is a fehérorosz Athila-fordítás. Magyar szempontból tanulságos az azon/rajta van ’arra törekszik’ és a lengyel (régi, ma már elavult) być na tym, ófehérorosz быти на томъ ’ua.’ kifejezések strukturális és szemantikai párhuzama, ami arra mutat, hogy a magyar és a lengyel kifejezés egymástól függetlenül, de nagyjából ugyanabban az időben a régi (ma nár szintén elavult) német daran sein frazeologizmusnak a tükörfordítása útján keletkezhetett. Az ófehérorosz szövegbe lengyel és latin közvetítéssel egy magyar köznév (ispán > ишпаны Npl.) és számos magyar tulajdonnév (helynév és személynév) került át. A személynevek közül különös figyelmet érdemel az Attila név fehérorosz alakjában megmutatkozó Áʺ~"Áʺº ingadozás. A latin szövegben a név következetesen Athila, a lengyelben Atylá, ezért a kettős -ll-lel írt ófehérorosz alakok forrása nem lehet a lengyel. Fel kell tehát tételeznünk, hogy a fehérorosz fordító más forrással is rendelkezett, mégpedig olyannal, amely a névnek a magyarban szokványos kiejtését (Atilla) tükrözte. Az Atilla névalak esetében szóba jöhet 14
közvetítőként MACIEJ STRYJKOWSKI 1582-ben Königsbergben kiadott lengyel–litván– orosz krónikája, amelyben a gyakoribb egy l-lel írt alakok (Atila, Atilin, Atilowych) mellett viszonylag nagy számú két ll-lel írt alakot is találunk: Atilla, z Atillą, przy Atilli, w Hiſtoriey Atillowey, przez Atillę. Ha a fehérorosz fordító az "Áʺº-féle alakok leírásakor valóban STRYJKOWSKI hasonlóan következetlen írásmódját követte, akkor ez a körülmény pontosíthatná az ófehérorosz Attila-történet és az egész vegyes tartalmú kódex keletkezésének az időpontját: a poznańi Raczyński Könyvtár 94. számú kézirat ebben az esetben nem „1580 körül”, hanem „1582 után” keletkezett. E mellett a feltételezés mellett az szól, hogy az ófehérorosz fordítás térbeli és időbeli környezetében nem található más olyan lengyel vagy esetleg keleti szláv forrás, amely magyarázattal szolgálhatna az "Áʺº típusú írásmódra az ófehérorosz szövegben. Óvatosságra int azonban az, hogy Bendegúz neve SRYJKOWSKInál csak Mandazig alakban szerepel, így nem szolgálhatott mintául a latin Bendegicz helyén álló ófehérorosz °э¼³э¹²Â¶ változatnak. Tehát biztosan csak annyit mondhatunk, hogy a fehérorosz fordítónak CYPRIAN BAZYLIK lengyel fordítása mellett rendelkezésre állt legalább még egy forrás, amelyben Atilla és Bendeguz-féle magyaros alakok álltak.
III. JULIUSZ KRZYŻANOWSKI (1926: 153–155) mutatott rá először arra, hogy noha CYPRIAN BAZYLIK Athila-fordítását a saját korán túl nemigen olvasták, OLÁH MIKLÓS műve mégis tovább élt a lengyel irodalomban azáltal, hogy MACIEJ STRYJKOWSKI felhasználta e munkát a később rendkívül népszerűvé váló Kronika polska, litewska, żmódzka i wszystkiej Rusi c. történeti munkájában (Königsberg, 1582). STRYJKOWSKI a hun történetet a litvánok római eredetéről szóló mondába szövi bele. Krónikájában összegyűjtötte és rendszerezte e honalapítási mítosz addigra kialakult változatait. Megállapította, hogy az általa fellelt 13 kölönböző krónika egybehangzóan adja elő a történetet, csak abban van eltérés közöttük, hogy az egyik szerint Palemon és társai 15
nem Néró zsarnoksága miatt, hanem Attila „magyar király” hadainak itáliai pusztítása elől menekültek el Rómából. Az Attila-történetet és a Palemon-legendát ötvöző változatra STRYJKOWSKI saját bevallása szerint egy olyan nyugatorosz nyelvű litván évkönyvben bukkant, amely mára nem maradt fenn. Ebből az alapanyagból vette STRYJKOWSKI az Attila-történet és a Palemon-legenda összekapcsolásának az ötletét, amelyet versben ad elő. A verses változat csaknem az egész hun történetet elmeséli, de nem a fenti nyugatorosz nyelvű évkönyv szellemében (amely elsősorban a nagy keresztényüldözőt láttatja Attilában), hanem OLÁH MIKLÓS Athilájának epizódjait szedi versbe CYPRIAN BAZYLIK fordítása nyomán. A verses elbeszélést megszakítja egy zárójeles prózai betét, amely a Szent Orsolya-legendát mondja el. A prózai betét forrásáról STRYJKOWSKI hallgat, csak annyit árul el, hogy e kis történetet azért iktatta közbe, mert a régi litván krónikák is említik ködösen Orsolya és a tizenegyezer szűz kölni lemészárlásának történetét. A szövegek egybevetésével megállapítható, hogy az Orsolya-legenda STRYJKOWSKInál olvasható változata nem más, mint Oláh Miklós Athilájának vonatkozó részlete CYPRIAN BAZYLIK lengyel fordításában. E kis plágium folytán OLÁH MIKLÓS munkájának ez a részlete – az Orsolya-legenda – gyakorlatilag szó szerint beépült egy rendkívül népszerű lengyel történeti munkába. A szakirodalom szerint STRYJKOWSKI krónikáját a XVII. században lefordították ófehéroroszra, továbbá kétszer is lefordították nagyoroszra (pontosabban orosz egyházi szlávra). Ily módon elvileg az OLÁH MIKLÓS Athilájából az Orsolya-legendát tartalmazó részletnek lehetne még egy további ófehérorosz és két nagyorosz-egyházi szláv fordítása is a STRYJKOWSKI-fordítások részeként. A megfelelő szövegrészek helyszíni azonosítását 2003 tavaszi oroszországi tanulmányutunk során sikerült elvégezni. Ennek eredményeképpen megállapítottuk, hogy a STRYJKOWSKI-krónika XVII. századi fehérorosz fordítása (Orosz Nemzeti Könyvtár, Szentpétervár, F. IV. 688) nem tartalmazza ezt a részletet. Ez ugyanis nem teljes, hanem csak kivonatos fordítás, szerkesztőjét elsősorban a keleti szláv történelem érdekelte, a litvánok eredetével foglalkozó részt kihagyta. Viszont tartalmazza ezt a részt mindkét nagyorosz-egyházi szláv nyelvű fordítás, tehát Oláh Miklós művének ez a részlete a 16
XVII. században már nemcsak a lengyel és a fehérorosz, hanem a nagyorosz olvasóhoz is eljutott. Mindkét teljes, egymástól független nagyorosz fordítás kéziratban maradt, másolataik többsége moszkvai és szentpétervári közgyűjteményekben található. Az egyik fordítás 1673–1679 között keletkezett, a másik 1688-ban. Mivel az Orsolyalegenda szövege STRYJKOWSKInál CYPRIAN BAZYLIK fordítása közvetítésével OLÁH MIKLÓS szövegének az átvétele (a szerző megnevezése nélkül), így OLÁH MIKLÓS Athila című munkájának ez a STRYJKOWSKI által átvett, majd az egész krónikával együtt oroszra is lefordított részlete jelenlegi ismereteink szerint az első oroszra fordított magyar irodalmi mű.
Összefoglalás OLÁH MIKLÓS Athilájának lengyel és fehérorosz fordítása a magyar humanista irodalom kelet-európai kisugárzásának fontos, eddig eléggé nem kutatott emléke, emellett elsőrangú forrás a lengyel–keleti szláv nyelvi kapcsolatok kutatásához is. A kutatás fő akadálya eddig az volt, hogy nem álltak rendelkezésünkre megbízható kiadásban a szövegek. A fehérorosz fordítás ugyan két kiadást is megért, de ezek, mint láttuk, nem felelnek meg a nyelvészeti szövegkiadásokkal szemben támasztott követelményeknek. Jelen munkánk elsődleges célja ennek a hiánynak a pótlása volt. Mivel a fehérorosz szöveg csak a lengyellel párhuzamosan olvasva kutatható eredményesen, célszerűnek látszott az egyetlen fennmaradt, hiányos példány alapján a lengyel szöveget is közölni. A fehérorosz és a lengyel szövegnek az egymáshoz való viszonyát, amelyet a korábbi szakirodalom meglehetősen elnagyoltan jellemzett, egy teljes szóalakmutató elkészülte után lehet majd minden részletre kiterjedően jellemezni. Az azonban az itt bemutatott anyag alapján is megállapítható, hogy a két szöveg viszonya bonyolultabb annál, semhogy sommásan a transzliteráció fogalmával lehetne jellemezni, amint azt a régebbi szakirodalomban többször is megtörtént. 17
A bemutatott példák meggyőzően bizonyítják, hogy a fehérorosz szöveg a szavak és szólások interszláv migrációjának is fontos dokumentuma. A lengyel és a fehérorosz fordítás párhuzamos vizsgálata a nyugat–kelet irányú vándorlás olyan közbeeső láncszemeire szolgáltat adatokat, amelyek a térség nyelveiben mára már sokszor kivesztek, így ott, ahol megmaradtak, elszigeteltnek látszanak (pl. orosz одерживать/ одержать победу, magyar azon/rajta van), s előtörténetük ismeretének hiányában megfejtésükre vagy nem is történt kisérlet, vagy ha igen, az kudarcba fulladt. OLÁH MIKLÓS Athilájának lengyel fordítása nemcsak az 1580 körüli fehérorosz fordításnak lett a mintája, hanem egyes részletei – elsősorban az Orsolya-legenda – MACIEJ STRYJKOWSKI népszerű lengyel nyelvű krónikájába beépülve a XVII. század folyamán kéziratos fordítások révén elterjedtek az orosz irodalomban is. OLÁH MIKLÓS Athilája nyugodtan nevezhető a korabeli magyar irodalom kelet-európai sikerdarabjának: ez volt az első lengyelre és fehéroroszra, továbbá egy részletében az első oroszra fordított magyar irodalmi mű is.
Az értekezés témakörében megjelent fontosabb publikációk: Z węgiersko-polsko-białoruskich związków kulturalnych (“Athila” M. Oláha w przekładzie polskim i białoruskim). — In: Acta Polono-Ruthenica I (Olsztyn 1996), 427–435. Oláh Miklós Athilájának lengyel és fehérorosz fordításáról. — In: Hungaro-Slavica 1997. Studia in honorem Stephani Nyomárkay. Budapest: ELTE, 1997, 354–357. Почему русские одерживают победы? — In: Russian Linguistics 22 (Dordrecht—Boston— London 1998) 165–177.
18
Mit jelent az orosz одержать ige? — In: Dolce Filologia, Irodalomtörténeti, kultúratörténeti és nyelvészeti tanulmányok Zöldhelyi Zsuzsa c. egyetemi tanár, az MTA doktora 70. születésnapja tiszteletére. Szerk. HETÉNYI ZSUZSA. Budapest: ELTE, 1998, 389–400. Из наблюдений над лексикой старобелорусской «Истории о Атыли короли угорском». — In: VI. Međunarodni slavistički dani — VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Uredio (Szerkesztette): Karlo GADANJI. (= Bibliotheca Croatica Hungariae, Knjiga 3/2). Sambotel—Pečuh, 1998 [1999], 200–205. Sonkoly Pál és Oláh Miklós Athilájának ófehérorosz fordítása. — In: Ötvenéves a szegedi szlavisztika — Пятьдесят лет сегедской славистике. Szerk.: BIBOK Károly, FERINCZ István, H. TÓTH Imre. — Под ред. Кароя БИБОКА, Иштвана ФЕРИНЦА и Имре Х. ТОТА. Szeged 1999 — Сегед 1999, 277–288. Палемон и Аттила (Из истории языковых и культурных контактов венгров с народами Великого княжества Литовского). — In: Studia Russica XVII (Budapest 1999), 141–153. Венгерский вклад в книжную культуру Великого княжества Литовского эпохи Ренессанса: Athila М. Олаха в польском и старобелорусском переводе. — In: Мартинас Мажвидас и духовная культура Великого княжества Литовского XVI века. Ред. коллегия: Юозас БУДРАЙТИС, Саулюс ЖУКАС, Дарюс КУОЛИС, Юрий ЛАБЫНЦЕВ, Владимир ТОПОРОВ, Лариса ЩАВИНСКАЯ. Вильнюс—Москва: Baltos lankos, 1999, 72–92. Maciej Stryjkowski esete a Szent Orsolya-legendával. — In: Polono-Hungarica 8, Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. Az 1998. november 9-én és 10-én tartott nemzetközi tudományos konferencia anyaga. Szerk. BAŃCZEROWSKI Janusz. Budapest: ELTE, 2000, 169–179. К изучению старобелорусской Исторыи о Атыли (О существующих изданиях текста). — In: Studia Russica XVIII (2000), 328–332. Az ófehérorosz Attila-történet szövegkiadásairól. — In: Nyelv, aspektus, irodalom. Köszöntő könyv Krékits József 70. születésnapjára. JÁGER ILONA, MANOVA NAGYEZSDA, SZÖGI ISTVÁNNÉ, VIDOVENYEC ADRIENN közreműködésével szerkesztette GYÖRKE ZOLTÁN. Szeged: SzTE, 2000, 339–346. Callimachus vagy Olahus? (Egy régi tévedés nyomában). — In: Hungaro-Slavica 2001. Studia in honorem Iani Bańczerowski. Adiuvantibus S. RÁDULY, A. ZOLTÁN et I. KÁLMÁN editionem curante P. PÁTROVICS redigit ISTVÁN NYOMÁRKAY. Budapest: ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet, 2001, 318–321. Rekonstrukcja zaginionych fragmentów Bazylikowego przekładu Athili M. Oláha (1574): Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 46 (2001) 13–23. К вопросу о межславянской миграции фразеологизмов: показания переводных памятников. — In: Frazeografia słowiańska. Księga pamiątkowa poświęcona prof. dr hab. Halinie A. Lilicz. Redakcja naukowa: Mieczysław BALOWSKI i Wojciech CHLEBDA. Opole: Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, 2001, 111–116. A Stryjkowski-krónika egy magyar forrása. — In: Lengyelek és magyarok Európában. Nyelv, irodalom, kultúra — párhuzamok és kapcsolatok. Tanulmányok D. Molnár István profeszor tiszteletére. Válogatta és szerkesztette NAGY László Kálmán. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001, 102–106. 19
Слова венгерского происхождения в белорусском языке: Книжные заимствования эпохи Стефана Батория. — In: Беларуская мова: шляхі развіцця, кантакты, перспектывы: Матэрыялы ІІІ Міжнароднага кангрэса беларусістаў «Беларуская культура ў дыялогу цывілізацый» (1 сесія – 21–25 мая, 2 сесія – 4–7 снежня, Мінск, 2000 г.). Рэдкалегія: Г. ЦЫХУН (галоўны рэдактар), С. ЗАПРУДСКІ, Н. МЯЧКОЎСКАЯ (= Беларусіка – Albaruthenica 19). Мінск: «Беларускі кнігазбор», 2001, 105–115. Báthori és Attila. — In: Cirill és Metód példáját követve… Tanulmányok H. Tóth Imre 70. születésnapjára. Szerkesztette: BIBOK Károly, FERINCZ István, KOCSIS Mihály. Szeged: JATEPress, 2002, 599–602. “Athila” M. Oláha w przekładzie polskim i białoruskim (Z wyników analizy porównawczej słownictwa). — In: Wielojęzyczność i wielokulturowość na pograniczu polskowschodniosłowiańskim. Materiały z międzynarodowej konferencji naukowej Białystok–Supraśl, 27–29 maja 2002. Pod redakcją Zofii ABRAMOWICZ. Białystok: LIBRA, 2002 (=Studia Slawistyczne 3), 15–20. A régi magyar–fehérorosz nyelvi és kulturális érintkezések történetéből. — In: Annus Albaruthenicus 2003 – Год Беларускі 2003. Рэдактар Сакрат ЯНОВІЧ. Krynki: Villa Sokrates, 2003, 201–220 (Streszczenie: Z historii dawnych węgiersko-białoruskich związków językowych i kulturalnych, 221–223). Легенда о святой Урсуле в старой польской и восточнославянской письменности (XVI–XVII вв.): Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 48 (2003) 323–334. Magyar–fehérorosz nyelvi és kulturális érintkezések Báthori István korában: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerkesztette KRAUSZ Tamás és SZVÁK Gyula. Budapest: Pannonica, 2003, 285–290. Легенда о святой Урсуле в польской и восточнославянской литературе: Semiotics of Pilgrimage. Edited by W. MOSKOVICH and S. SCHWARZBAND. Jerusalem: The Hebrew University of Jerusalem, Center for Slavic Languages and Literatures, 2003 (= Jews and Slavs 10), 73–80. Эпизод из ранней истории венгерско-русских литературных связей (Легенда о святой Урсуле в русской переводной литературе XVII века): Вестник Филиала Государственного Института русского языка им. А. С. Пушкина, № 17, Будапешт: Российский культурный центр, 2003, 11–17. Szent Orsolya legendája Kelet-Európában: Annus Albaruthenicus 2004 — Год Беларускі 2004. Рэдактар Сакрат ЯНОВІЧ. Krynki: Villa Sokrates, 2004, 181–195. (http://www.kamunikat. net.iig.pl/pdf/annus/annus2004.pdf)
Az értekezés témakörében az értekezés benyújtása után megjelent vagy regisztrált publikációk: A szláv nyelvjárások és a Litván Nagyfejedelemség egyéb nyelvei (Ivanov, Vâč. Vs.: Slavânskie dialekty v sootnošenii s drugimi âzykami Velikogo knâžestva Litovskogo. = Slavânskoe âzykoznanie. XIII Meždunarodnyj s”ezd slavistov. Ljubljana, 2003 g. Doklady rossijskoj delegacii. Moskva, Izdatel’stvo „Indrik”, 2003. 258–288. p.): Kisebbségkutatás 12/4 (Budapest, 2003) 817– 819. [Ismertetés.] 20
Межславянские этимологии (укр. битва; одержати, отримати): Матеріали V конгресу Міжнародної асоціації україністів. Мовознавство. Збірник наукових статей. Чернівці: Рута, 2003, 203–208. Magyar szavak az ófehéroroszban: VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszus, 2004. aug. 29–31. Előadáskivonatok. Budapest: [MTA Nyelvtudományi Intézet], 2004, 72. Egy többségi nyelv kisebbségben: a fehérorosz nyelv elnémulása: Kisebbségkutatás 13/1 (Budapest, 2004) 67–75. (http://www.hhrf.org/ kisebbsegkutatas/06.htm) Az ófehérorosz Trisztán és Izolda-legenda dél-európai összefüggései: Annus Albaruthenicus 2005 — Год Беларускі 2005. Рэдактар Сакрат ЯНОВІЧ. Krynki: Villa Sokrates, 2005, 119–127. (http://kamunikat.net.iig.pl/pdf/ annus/annus2005.pdf) Szavak, szólások, szövegek. Nyelvészeti és filológiai tanulmányok. Budapest: Lucidus Kiadó, 2005. — 276 p. (= Kisebbségkutatás Könyvek) [pp. 85–87, 103–112, 147–189, 193–204]
21
