1
SZERVEZŐ Doktoranduszok Országos Szövetsége TÁRSSZERVEZŐ Óbudai Egyetem
2
FŐVÉDNÖK Prof. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke VÉDNÖKEI Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese Monszpart Zsolt, az Óbudai Egyetem kancellárja SZERVEZŐBIZOTTSÁGA Szervezőbizottság elnökei: Szervezőbizottság tagjai:
Prof. Dr. Rajnai Zoltán Tokody Dániel Barta Andrea Dr. Maros Dóra Nyikes Zoltán Süli Dávid Sótonyiné Zsigmond Ágnes
Dr. Keresztes Gábor Timár Noémi Metzger Bernadett
PROGRAMBIZOTTSÁG Prof. Dr. Rajnai Zoltán Tokody Dániel Barta Andrea Nyikes Zoltán
Kiadó: Óbudai Egyetem Felelős kiadó: Prof. Dr. Rajnai Zoltán Szerkesztők: Dr. Keresztes Gábor, Tokody Dániel, Timár Noémi, Barta Andrea, Nyikes Zoltán Borítóterv: Metzger Bernadett Műszaki szerkesztő: Tokody Dániel A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
3
KÖSZÖNTŐ
Lectori salutem! Szeretettel köszöntöm a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségének nevében a nagy múltra visszatekintő, idén 19. alkalommal megrendezendő Tavaszi Szél Konferencián! Szervezetünk 1994 óta látja el Magyarországon a doktori képzésben részt vevő hallgatók érdekvédelmét a különböző felsőoktatási, politikai és társadalmi fórumokon. 2012-ben az új felsőoktatási törvény rendelkezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének köztestületi rangra emeléséről és megalakította a doktori képzést folytató felsőoktatási intézményekben a doktorandusz önkormányzatokat. A tavalyi évben sikerrel képviseltük a közösség érdekeit a doktori képzés komplex átalakítása során, melynek eredményeként ősztől egy 22 éve működő rendszer újul meg és kínál a mainál kedvezőbb lehetőségeket és feltételeket az újabb, tudós generációknak. Szervezetünk az érdekvédelmi tevékenység mellett fontos tudományszervezési feladatokat is ellát: 2013-ban megkezdtük a tudományos osztályok rendszerének kialakítását. Ezen osztályokban a magyarországi és határon túli doktoranduszok tudományágak szerinti besorolásban tevékenykedhetnek egymás és a szervezet közös sikere érdekében. Mára a DOSz 20 tudományos osztállyal és mintegy 500 fiatal kutatóval áll a tudomány, a gazdaság és a társadalom rendelkezésére. Az osztályokban a tagok közös tudományos és szakmai rendezvények, kutatások és kapcsolatteremtő események részesei lehetnek egy igen aktív, fiatal, ambiciózus közösségben, mely a későbbiek során, minden bizonnyal meghatározó szerepet fog betölteni a magyar tudományos életben. Ezúton is invitálok minden kedves kollégát a tudományos osztályok soraiba, rendezvényeire! A Doktoranduszok Országos Szövetségének küldetése, hogy társadalmilag beágyazott szervezetként a doktori képzésben résztvevők számára kitárja a lehetőségeket, támogassa munkájukat és önmagát tudatosan alakító és fejlesztő közösséget formáljon. Ennek érdekében hívunk és várunk minden doktoranduszt a szervezet kötelékébe, hogy együtt építhessük tovább a szervezet jövőjét, melynek jelmondata tökéletesen kifejezi lényegét: „Közösség a tudományért.”
4
Tavaszi Szél elnevezésű nemzetközi, tudományos konferenciát, mely az utóbbi években jelentősen kibővült, és a klasszikus konferencia lehetőségek mellett igazán unikálissá vált. A konferencia, a multidiszciplinaritás jegyében, remek lehetőséget teremt a kollégák számára az azonos és eltérő területeken megjelenő legújabb tudományos eredmények megismerésére és összevetésére, a határtudományok mentén kibontakozó új kutatási irányok kialakítására. A Tavaszi Szél mindig többet kíván nyújtani egy átlagos konferenciánál, ezért a résztvevők számára lehetőséget biztosítunk szakmai és közösségi programokon való részvételre. Biztos vagyok benne, hogy Budapest és az Óbudai Egyetem méltó helyszíne lesz az idei konferenciának, és maradandó emlékeket fog nyújtani minden kedves vendégünk számára! Az elnökség nevében ezúton is köszönöm a főváros, az egyetem és szponzoraink támogatását, mely nélkül nem lehetne sikeres a rendezvény. Sikeres előadásokat, előremutató szakmai vitákat és kellemes hétvégét kívánok minden kedves résztvevő számára!
Budapest, 2016. 03. 25. Üdvözlettel: Dr. Keresztes Gábor elnök Doktoranduszok Országos Szövetsége
5
KÖSZÖNTŐ
Immár közel két évtizede rendezzük meg a fiatal magyar kutatók „világtalálkozóját”, a
KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Doktoranduszok, Tudóstársaim, Tisztelt meghívottak! Köszöntöm Önöket az Óbudai Egyetem és a Doktoranduszok Országos Szövetsége által rendezett Tavaszi Szél konferencián. Idén 19. alkalommal gyűlnek össze a fiatal doktoranduszok, hogy átadják és kicseréljék ismereteiket és kutatásaikat. A tudományos kutatás komoly felelősség, és ennek igen fontos eleme, hogy az elért eredményeket az értő közönség számára publikálni lehessen. A Tavaszi Szél konferencia ehhez biztosít remek lehetőséget. Ugyanakkor egy ilyen méltán elismert, nemzetközi multidiszciplináris konferenciát rendezni is felelősség – egyetemünk munkatársai minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a rendezvény a lehető legjobb körülmények között kerülhessen lebonyolításra. A doktoranduszok világtalálkozóján nem titkolt célunk, hogy a jelenleg a felsőoktatás világában mozgó fiatal kutatók munkásságát megismertessük a versenyszféra reprezentatív képviselőivel. Kívánom, hogy a konferencia idején sikerekben és élményekben gazdag napokat töltsenek Budapesten. A szakmai programokon, tudományos tájékozódáson túl igyekezzenek kihasználni külön programjaink széles kínálatát, hiszen ez a konferencia kiváló alkalom egy későbbi kapcsolati tőke kialakítására is.
Budapest, 2016. 03. 25. Üdvözlettel: Prof. Dr. Réger Mihály az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese
6
Ebben az évben az Óbudai Egyetemnek, és ezáltal – hosszú idő után újra – a Székesfővárosnak nyílt lehetősége, hogy az országosan elismert és nagy jelentőséggel bíró Tavaszi Szél 2016 konferenciát megrendezhesse. A multi- és interdiszciplináris nemzetközi tudományos kongresszus a teljes szakpalettát reprezentálja majd, határon innen és azon túl. A konferencia különleges alkalom a nagy hagyományokkal, ámbár fiatal doktori iskolákkal rendelkező intézmény és doktoranduszai számára, hogy megmutassák közösségük összetartó erejét és a tudományos életben folytatott hasznos tevékenységüket. Az Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnökeként nagy örömömre szolgál, hogy a három nap folyamán zajló esemény iránt ilyen nagy érdeklődést tanúsított a hazai és határon túli tudományos értelmiség! A konferencián több mint 600 résztvevő regisztrált, amelyből 470 előadó. Ezúton köszöntelek tehát benneteket a 2016. évi Tavaszi Szél Konferencián a Tavaszmező utcában az Óbudai Egyetemen! Szeretném megköszönni támogatóinknak, a konferencia szervezőbizottságának, az Óbudai Egyetem vezetésének, a Doktoranduszok Országos Szövetségének, a DOSZ Tudományos Osztályainak, a konferencia szekcióvezetőinek, a számtalan kollégának és egyetemi diáktársaimnak, és végül, de nem utolsó sorban az egyetem operatív dolgozóinak és azoknak, akik bármilyen módon is támogatták és munkájukkal segítették ennek az eseménynek a létrejöttét! Sokunk áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy ezt a konferenciát az elmúlt 18 évhez hasonlóan megfelelő tudományos és az értelmiségiektől elvárt igényességgel ebben az évben is megvalósíthassuk. Továbbá ezúton kívánok sikeres és szakmailag hasznos tanácskozást! A konferencia szakmaiságán túl ez az egyetlen fórum, ahol az országos szinten képviseltetett doktorandusz társadalom együtt van, ezért ezek a pillanatok nagyszerű lehetőséget nyújtanak egymás kutatatásainak megismerésére, baráti kapcsolatok kialakítására. Ezt erősítendően a közösségi programok kiváló önfeledt szórakozást fognak nyújtani mindannyiunk számára! Szóljon tehát ez a pár nap a magyar tudományról, kapcsolatépítésről,
7
KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Doktorandusz Társaim, Meghívott Vendégeink, Konferencia Résztvevők!
KÖSZÖNTŐ
hagyományaink folytatásáról, aktív szórakozásról és kikapcsolódásról. Remélem és kívánom, hogy sok nagyszerű élménnyel tértek majd haza a 19. Tavaszi Szél Konferenciáról! Budapest, 2016. 03. 25. Szívélyes üdvözlettel: Tokody Dániel elnök Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzat
Pro Scientia et Futuro A tudományért és a jövőért
8
2016. április 15–17. Óbudai Egyetem
2016. április 15. (péntek) 9:00 Regisztráció (9:00-20:00 között) Helyszín: TG aula (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) Szállás regisztráció 9:00-tól Helyszín: Hotel@BMF (Budapest, Tavaszmező u. 7-13.) 12:00 Megnyitó Helyszín: TG.F.17 (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) Moderátor: Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Óbudai Egyetem, dékán 12:00-12:10 Prof. Dr. Pálinkás József Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a konferencia fővédnöke 12:10- 12:20 Dr. Maruzsa Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériuma, miniszteri biztos 12:20-12:30 Prof. Dr. Réger Mihály Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese 12:30-12:35 Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes 12:35-12:40 Prof. Dr. Csernoch László Országos Doktori Tanács elnöke 12:40 -12:45 Prof. Dr. Szendrő Péter Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke 12:45 -13:50 Dr. Keresztes Gábor Doktoranduszok Országos Szövetsége elnöke 13:00-14:00 Ebéd Helyszín: TG alagsor (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) 14:00-18:00 Szekcióülések Helyszínek: lásd Szekcióbeosztás
9
PROGRAM
Tavaszi Szél 2016.
PROGRAM
17:30-19:30 Vacsora Helyszín: Egyetem Étterem (Budapest, Tavaszmező utca 7.) 20:00 - 23:00 Hajókirándulás a Dunán (regisztráció köteles) Helyszín: lásd Fakultatív programlehetőségek A hajóra beszállás 19:30-tól!
2016. április 16. (szombat) 8:00 – 9:30 Reggeli Helyszín: Egyetem Étterem (Budapest, Tavaszmező utca 7.) 9:00 Regisztráció (9:00-15:00 között) Helyszín: TG aula (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) Szállás regisztráció 9:00-tól Helyszín: Hotel@BMF (Budapest, Tavaszmező u. 7-13.) 10:00 – 12:30 Szekcióülések Helyszínek: lásd Szekcióbeosztás 12:30 – 14:00 Ebéd Helyszín: Egyetem Étterem (Budapest, Tavaszmező utca 7.) 14:00 – 17:00 Szekcióülések Helyszínek: lásd Szekcióbeosztás 18:00 A konferencia zárása - Díjak átadása a legjobb szekció-előadóknak Helyszín: TG.F.17 (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese Dr. Kőmíves Péter Miklós, a Doktoranduszok Országos Szövetsége általános elnökhelyettese 19:00 - 20:30 Vacsora Helyszín: Egyetem Étterem (Budapest, Tavaszmező utca 7.) 21:00 – 03:00 Zenés-táncos mulatság (regisztráció köteles) Helyszín: TG. épület alagsor ( Budapest, Tavaszmező u. 15-17.)
2016. április 17. (vasárnap) 8:30 – 9:30 Reggeli Helyszín: Egyetem Étterem (Budapest, Tavaszmező utca 7.) 9:00-ig a szállás elhagyása
10
A konferencia megközelíthető a 4, 6-os villamosokkal, a 9-es autóbusszal, valamint a 83-as trolibusszal. A villamosról a Harminckettesek terénél, a buszokról pedig a Horváth Mihály téren érdemes leszállni. A gépkocsival érkezőknek felhívjuk a figyelmét, hogy a környék parkolási díj köteles.
G épület
Hotel@BMF A és C épület B épület
11
HELYSZÍNEK
A konferencia helyszíne: Óbudai Egyetem, Józsefvárosi Kampusz Cím: Budapest, VIII. kerület, Tavaszmező utca 15 -17. és 18.
HELYSZÍNEK
TA
Tavaszmező u. „A” épület – Főépület
Terem TA.2.204 TA.2.205 TA.2.207 TA.2.208 TA.2.214 TA.2.219 TA.2.220 TA.3.305 TA.3.306 TA.3.321 TA.3.322 TA.3.323 TA. Könyvtár
TB
Tavaszmező u. „B” épület
Terem TB.FSZ.MOZI
Tavaszmező u. „G” épület
TG Terem TG.1.07 TG.2.01 TG.2.03 TG.2.04 TG.2.05 TG.2.06 TG.2.07 TG.F.17 TG.F.18 TG.F.19
12
Tavaszmező u. „C” épület
Terem TC. FSz. 3.
„Kukac Koli” - Hotel@BMF Szállás a konferencia résztvevőinek a 1084 Budapest, Tavaszmező u. 7-13. címen található. A szobák elfoglalása regisztrációhoz kötött, amelyet a kollégiumban lehet megtenni.
13
HELYSZÍNEK
TC
2016. április 15.
SZEKCIÓBEOSZTÁS Terem TA.2.204
Szekció Állam- és Jogtudományi Szekció
TA.2.205
Állam- és Jogtudományi Szekció
TA.2.207
Állam- és Jogtudományi Szekció
TA.2.208
TG.2.03
Állam- és Jogtudományi Szekció Biológiatudományi szekció Kémiai és környezettudományi szekció Közgazdaságtudományi szekció Közgazdaságtudományi szekció Had- és rendészettudományi szekció Duna-Dráva Cement Műszaki szekció Közigazgatás-tudományi szekció Sicontact Matematikai és informatikai Szekció Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció Sporttudományi szekció Történelem- és politikatudományi szekció Történelem- és politikatudományi szekció Történelem- és politikatudományi szekció
TG.2.04
Irodalomtudományi szekció
TG.2.05
Irodalomtudományi szekció
TG.2.06
Irodalomtudományi szekció Nyelvtudományi szekció Kommunikációtudományi szekció Pszichológia és neveléstudományi szekció Agrártudományi szekció
TA.2.214 TA.2.219 TA.2.220 TA.3.305 TA.3.306 TA.3.321 TA.3.322 TA.3.323 TA. KÖNYVTÁR TB.FSZ.MOZI TC. FSZ.03 TG.1.07 TG.2.01
TG.2.07 TG.F.17 TG.F.18 TG.F.19
14
Alszekció Büntetőeljárás alszekció Jogelmélet, jogtörténet, alkotmányjog alszekció Nemzetközi jog, európai jog alszekció Polgári jog alszekció I.
Pénzügyi alszekció Menedzsment alszekció
Jelenkortörténeti alszekció Politikatudományi alszekció Újkortörténeti alszekció English and Related Literature alszekció Interkulturális kapcsolatok az irodalomban Klasszikus irodalom alszekció
Neveléstudományi alszekció
2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Pupos Tibor Terem: TG.F.19 14:00-14:15
14:15-14:30
14:30-14:45
14:45-15:00 15:00-15:15
15:15-15:30
15:30-15:45 15:45-15:00 15:00-15:15
15:15-15:30 15:30-15:45 15:45-16:00
16:00-16:15
16:15-16:30
16:30-16:45
AZ INFRAVÖRÖS-FAGYASZTVA KOMBINÁLT SZÁRÍTÁS HATÁSA A Antal Tamás VÍZELVONÁSI FOLYAMATRA ÉS A VÉGTERMÉK MINŐSÉGÉRE A TELEPÜLÉSKÖZI KAPCSOLATOK ÉS A TÁJI ÖSSZETARTOZÁS DILEMMÁI A Dancsókné Fóris Edina VIDÉKFEJLESZTÉSBEN PÁSZTÓ ÉS KÖRNYÉKE PÉLDÁJÁN LEGELTETETT JUHOK Díaz Fernández Daniel ÜRÜLÉKTERMELÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TARTÁSMÓD ÉS A TÍPUS HATÁSA A Garamvölgyi Erik TOJÓHIBRIDEK NÉHÁNY ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGÁRA EFFECT OF DIFFERENT LAND USE ON SOIL Gazdag Orsolya BACTERIAL COMMUNITIES DIVERSITY ETOLÓGIAI MEGFIGYELÉS A FIAZTATÓBAN, „ÓVODÁSÍTÁS” Győri Zsolt TARTÁSTECHNOLÓGIAI RENDSZER VIZSGÁLATA A KÖZLEKEDÉS SORÁN HASZNÁLT ESZKÖZÖK ÉS A KÖZLEKEDÉSI SZOKÁSOK Heim Lívia HATÁSA AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM MÉRETÉRE SOMOGY MEGYÉBEN KÁVÉSZÜNET A REPCE FELHASZNÁLÁSÁNAK KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐI ÉS LEHETŐSÉGEI Horváth Rita A MONOGASZTRIKUS ÁLLATOK TAKARMÁNYOZÁSÁBAN A PRECÍZIÓS ÁLLATTARTÁS Kálmán Ákos LEHETŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A BAROMFIÁGAZATBAN Kaprinyák Tünde LIGETI ZSÁLYA A JÖVŐ NÖVÉNYE A KUKORICA TERMESZTÉSTECHNOLÓGIÁJÁNAK Kovács Péter FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI, A TERMÉSBIZTONSÁG NÖVELÉSE A BORSIKAFŰ (SATUREJA HORTENSIS L.) ILLÓOLAJ HATÓANYAGAINAK ÉS Lelesz Judit Éva DROGTERMÉSÉNEK VÁLTOZÁSA KÜLÖNBÖZŐ TRÁGYAKEZELÉSEKKEL SITUATION OF THE HUNGARIAN BAKING INDUSTRY. FINANCIAL ANALYSIS AND Székelyhidi Katalin RESULTS OF INTERVIEWS WITH BAKING ENTERPRISES TEJIPARI EREDETŰ BAKTÉRIUMOK Deák Bernadett ANTAGONISTA HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA ÉLELMISZERBIZTONSÁGI SZEMPONTBÓL Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
15
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Agrártudományi szekció
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Büntetőeljárás alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Róth Erika Terem: TA.2.204 14:00-14:20
dr. Simon Nikolett
14:20-14:40
dr. Horváth Orsolya
14:40-15:00
dr. Molnár Erzsébet
15:00-15:20
dr. Szabó András
15:20-15:40
dr. Garzuly Éva
15:40-16:00
dr. Bencze Krisztina
16:00-16:20
dr. Szabó Zsanett
16:20-16:40
dr. Dornfeld László
A HAMIS VÁD EURÓPÁBAN, SZABÁLYOZÁSI MEGOLDÁSOK. FARKASTÓL A SZOLGÁLATI KUTYÁIG A VÁLLALKOZÁSON BELÜLI ELŐNYOMOZÁSI ELJÁRÁS MINT A BŰNFELDERÍTÉS POTENCIÁLISAN HATÉKONY ESZKÖZE JÓVÁTÉTEL A BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁS ALATT - SZAKMAI ÉS LAKOSSÁGI ÁLLÁSPONTOK A TITKOS INFORMÁCIÓGYŰJTÉS ÉS A TITKOS ADATSZERZÉS ÁRT VAGY HASZNÁL? A POLIGRÁFOS HAZUGSÁGVIZSGÁLAT SORÁN FELMERÜLŐ JOGBIZTONSÁGI KÉRDÉSEK A PÉNZHAMISÍTÁS A NEOABSZOLUTIZMUS BÜNTETŐ-IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI GYAKORLATÁBAN LEHETSÉGES BÜNTETŐJOGI VÁLASZOK A KIBERTERRORIZMUSRA
Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
16
14:00-14:15
dr. Szabó Patrik
14:15-14:30
dr. Vörös Eszter
14:30-14:45
dr. Rottler Violetta
14:45-15:00
dr. Bereczki István
15:00-15:15
dr. Fejes Erik
15:15-15:30
dr. Cseporán Zsolt
15:30-15:45
dr. Rimaszécsi János
15:45-16:00
dr. Szentgáli - Tóth Boldizsár
16:00-16:15 16:15-16:30
dr. Zsoldics Zsófia
16:30-16:45
dr. Klemm Dávid
16:45-17:00
dr. Pataki Gábor
17:00-17:15
dr. Lukács Adrienn
A „CIGÁNYBŰNÖZÉS” FOGALMÁNAK (JOG)TÖRTÉNETI EREDETE ÉS TOVÁBBÉLÉSÉNEK LEHETSÉGES ELŐZMÉNYI OKAI AZ ELŐÍTÉLETESSÉG TÜKRÉBEN GLOBALIZÁCIÓ ÉS TISZTESSÉGES ELJÁRÁS A MAGÁNBIZTONSÁG EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖRTÉNETE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG MINT JOGÁGAKON ÁTNYÚLÓ INTÉZMÉNY – MEDIÁCIÓS ELJÁRÁS SORÁN KÖTÖTT MEGÁLLAPODÁSOK MEGÍTÉLÉSE A POLITIKAI VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABÁLYOZÁSA A KATONAI TESTÜLETEKNÉL - TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS AZ ALAPJOGSÉRTÉS ELMÉLETE AZ ALKOTMÁNYOS ALAPJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK ÁGAZATI JOGI ESZKÖZEI A MINŐSÍTETT TÖRVÉNYEK MÚLTJA, JELENE, JÖVŐJE KÁVÉSZÜNET A JOGI FELELŐSSÉG A KÖZÉPKORBAN ÉS AZ ÚJKORBAN A PLEVEN-TERV ÉS A KÖZÖS EURÓPAI HADSEREG GONDOLATA AZ ADATVÉDELMI SAFE HARBOUR VÉGE – MERRE TOVÁBB, SZEMÉLYES ADATOK? WHAT IS PRIVACY? THE HISTORY AND DEFINITION OF PRIVACY
A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM TÉNYEZŐINEK VIZSGÁLATA NAPJAINKBAN AZ EGYHÁZAK BEFOLYÁSA AZ 17:30-17:45 dr. Niklai Patrícia OKTATÁSPOLITIKÁRA 1848 UTÁN Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ! 17:15-17:30
dr. Murányi Klaudia
17
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Jogelmélet, jogtörténet, alkotmányjog alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Cservák Csaba Terem: TA.2.205
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Nemzetközi jog, európai jog alszekció 2015. április 15. Szekcióvezető: Dr. Raisz Anikó Terem: TA.2.207
14:00-14:15
14:15-14:30 14:30-14:45 14:45-15:00 15:00-15:15 15:15-15:30
15:30-15:45 15:45-16:00 16:00-16:15 16:15-16:30 16:30-16:45 16:45-17:00 17:00-17:15 17:15-17:30 17:30-17:45
17:45-18:00
A SZÍRIAI POLGÁRHÁBORÚ dr. Prieger Adrienn GAZDASÁGI ÉS JOGI HATÁSAI TÖRÖKORSZÁGRA AZ ELŐVIGYÁZATOSSÁG ELVÉNEK dr. Seres Eszter KÉRDÉSE A GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT SZERVEZETEK TEKINTETÉBEN dr. Szigeti Flóra Márta PROMISES, LAW AND NON-COMPLIANCE MILYEN SZEREPET JÁTSZANAK AZ ÁLLAMFŐK A NEMZETKÖZI KÖZJOGBAN? dr. Papp Nikolett AZ ÁLLAMFŐK NEMZETKÖZI JOGI SZEMPONTBÓL RELEVÁNS HATÁSKÖREI dr. Vincze Viola MILITARY NECESSITY PRINCIPLES AND REQUIREMENTS dr. Bicskei Hedwig ESTABLISHED UNDER THE CASE LAW OF THE ECHR ON PRE-TRIAL DETENTION WHO ARE THE NATIONAL MINORITIES IN dr. Bogárdi Dóra HUNGARY AND ITS NEIGHBOURING COUNTRIES? JOGÉRVÉNYESÍTÉS A NEMZETKÖZI dr. Hrecska Renáta SZERVEZETEK MUNKAJOGÁBAN KÁVÉSZÜNET JOGELLENES GYERMEKELVITELI ÜGYEK AZ dr. Kiss-Kondás Eszter EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGÁNAK GYAKORLATÁBAN AZ EURÓPAI UNIÓBAN « MEGTŰRT » dr. Bartók Tünde SZEMÉLYEK JOGI HELYZETE A LÍBIAI HELYZET A NEMZETKÖZI dr. Béres Nóra BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTT AZ EJEE 3. CIKKÉBŐL A HATÓSÁGOKRA dr. Juhász Andrea Erika HÁRULÓ KÖTELEZETTSÉGEK A JOGVITÁBAN ÉRINTETT FELEK KÖZÖTTI dr. Lészai Orsolya KÖZVETLEN TÁRGYALÁS KÉRDÉSE A NEMZETKÖZI JOGBAN DEFINING DEMOCRACY: A ROLE FOR dr. Kocsis Gergő INTERNATIONAL LAW? ANALYSIS ON THE APPLICATION OF REGULATION 1/2003/EC TO THE NATIONAL Dodik Setiawan Nur COMPETITION AUTHORITIES COMPETENCES Heriyanto (COMPARATIVE STUDY IN ASEAN COMPETITION LAW) Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
18
14:00-14:15
dr. Fazekas Ágota
14:15-14:30
dr. Szeghalmi Veronika
14:30-14:45
dr. Murányi Fanni
PARENTAL CHILD ABDUCTION
14:45-15:00
dr. Sápi Edit
AZ ÉPÍTÉSZETI TEVÉKENYSÉG VIZSGÁLATA A POLGÁRI JOGBAN
15:00-15:15
dr. Kriston Edit
15:15-15:30
dr. Kundrák Villő
15:30-15:45
dr. Majoros Tünde
15:45-16:00
dr. Csaholczi Erika
16:00-16:15 16:15-16:30
dr. Molnár Tamás
16:30-16:45
dr. Debreczeny Flóra Dorottya
16:45-17:00 17:00-17:15
INTERNATIONAL TRENDS OF FAMILY LAW LEHETŐSÉG VAGY KORLÁTOZÁS? A PTK. 2:44 SZAKASZÁNAK MARGÓJÁRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZÉLETI SZEREPLŐK MAGÁNÉLETHEZ VALÓ JOGÁRA
A HÁZASSÁGI VAGYONJOGI SZERZŐDÉSEK SZABÁLYOZÁSA A NÉMET ÉS MAGYAR JOGBAN ADJUNK SZÓT A GYERMEKNEK A GYERMEKEK ÜGYVÉD ÁLTALI KÉPVISELETE A CSALÁDJOGI PEREK SORÁN A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE AZ EURÓPAI TÁRSASÁGI FORMÁK KIALAKULÁSÁNAK ÉS SZÜKSÉGESSÉGÉNEK OKAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN KÁVÉSZÜNET A HAGYATÉKI ELJÁRÁS JOGORVOSLATI RENDSZERE A POLGÁRI PERRENDTARTÁS FÉNYÉBEN A KÖZREMŰKÖDŐ FOGALMA
A SZEMÉLYISÉGI JOGI VÉDELEM FEJLŐDÉSE HAZÁNKBAN FEJTEGETÉSEK A SÉRELEMDÍJ CÉLJÁRÓL – dr. Nagy Gergő AVAGY MIT AKART A JOGALKOTÓ? Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ! dr. Kőmüves Barbara
19
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Polgári jog alszekció I. 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Pusztahelyi Réka Terem: TA.2.208
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Biológiatudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Berki Imre Terem: TA.2.214 14:00-14:15
Bálint Mónika
14:15-14:30
Szuróczki Sára
14:30-14:45
Gráf Alexandra
14:45-15:00
Kovács Réka
15:00-15:15
Kovács Ramóna
15:15-15:30
Kozma Mihály
15:30-15:45
Lippai Anett
KÁVÉSZÜNET
15:45-16:00 16:00-16:15
Mucsi Márton
16:15-16:30
Palócz Orsolya
16:30-16:45 16:45-17:00
17:00-17:15
17:15-17:30
DINAMIKUS “BLIND DOCKING” MÓDSZER, KÖTŐHELYEK KERESÉSÉRE A GELLÉRT FÜRDŐ BAKTÉRIUMKÖZÖSSÉGEINEK VIZSGÁLATA TENYÉSZTÉSES MÓDSZEREKKEL AZ NM23 HOMOLÓG NDK-1 SEJTMIGRÁCIÓRA GYAKOROLT DÓZISFÜGGŐ HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA CAENORHABDITIS ELEGANSBAN A POLYCOMB REPRESSZÍV KOMPLEX 2 SZEREPE A STRESSZVÁLASZOKBAN CAENORHABDITIS ELEGANS MODELLSZERVEZETBEN EGY NÖVÉNY, HAT GOMBA… „HÁT ÉN IMMÁR KIT VÁLASSZAK, VIRÁGOM, VIRÁGOM…” AZ INFLAMMASZÓMA AKTIVÁCIÓJA ÉS SZABÁLYOZÁSA AGYI ENDOTÉLSEJTEKBEN A DANDÁR FÜRDŐ MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA TENYÉSZTÉSES MÓDSZEREKKEL GENETIC DIVERSITY AND CATABOLIC PROFILES OF RHIZOSPHERE MICROBIAL COMMUNITIES INHABITING SALINE SODIC SOILS IN HUNGARY IN VITRO MODELLRENDSZER KIALAKÍTÁSA HÁZINYÚL GYÓGYSZERMETABOLIZMUSÁNAK VIZSGÁLATÁRA
NOSTOC FAJOK BIOAKTÍV METABOLIT TERMELÉSÉNEK VIZSGÁLATA NÖVÉNYI GENOMSZEKVENCIÁK Schiller Mátyás ELEMZÉSE SZŐLŐBEN A RENDEZETLEN TPPP/P25 FEHÉRJE FIZIOLÓGIÁS ÉS PATOLÓGIÁS Szabó Adél KÖLCSÖNHATÁSAINAK JELLEMZÉSE: ÚT ANTI- PARKINSON-MOLEKULÁK FEJLESZTÉSÉHEZ A DUNAVIRÁG FÉNYBÖRTÖNE: Farkas Alexandra KIVILÁGÍTOTT HIDAK MINT ÖSSZETETT Száz Dénes ÖKOLÓGIAI CSAPDÁK Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Riba Milán
20
14.00-14:20
14:20-14:40 14:40-15:00 15:00-15:20
15:20-15:40
15:40-16:00
16:00-16:20 16:20-16:40
A VESZÉLYHELYZETI HÍRKÖZLÉS HELYZETÉNEK VÁLTOZÁSA AZ ELMÚLT Balog Fatime ÉVTIZEDBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A LAKOSSÁGI RIASZTÁS ÉS TÁJÉKOZTATÁS TERÜLETÉN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA SZEREPE A Bányász Péter LÉLEKTANI MŰVELETEKBEN AZ ELMÚLT IDŐSZAK VÁLSÁGAINAK TÜKRÉBEN LÉGITÁMADÁSOK UNGVÁR KÖRZETÉBEN Boros László (1944) A MAGÁNVAGYON VÉDELEM FEJLŐDÉSE Csege Gyula ÉS LEHETŐSÉGEI HAZÁNKBAN JUGOSZLÁVIÁBÓL EURÓPÁBA? FEGYVERES ERŐK, CIVIL-KATONAI Harangozó Dániel KAPCSOLATOK ÉS EUROATLANTI INTEGRÁCIÓ SZLOVÉNIÁBAN A KILENCVENES ÉVEKBEN A KÜLÖNLEGES JOGREND GAZDASÁGI SZERKEZETÉNEK ÉS A TERVGAZDASÁG Kiss Dávid FELÉPÍTÉSÉNEK AZONOSSÁGAI ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEI ÉS ANNAK NEMZETKÖZI VETÜLETE Ligetvári Krisztina ’POLITIKAI VÍZ’ JOGI HATÁRZÁR ÉS A TÖMEGES Petruska Ferenc BEVÁNDORLÁS OKOZTA VÁLSÁGHELYZETTEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
21
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Had- és rendészettudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Szűcs Endre Terem: TA.3.306
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Irodalomtudományi szekció English and Related Literature alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Almási Zsolt Terem: TG. 2. 04.
14:00-14:20
Bozsó Georgina
14:20-14:40
Marosiová Renáta
14:40-15:00
Puskás Bettina
15:00-15:20
Tóth Krisztina Kitti
15:20-15:20
Veress Dávid
REFLECTING VICTORIANISM: SECOND SON PROBLEM AND THE NARRATION OF SENSITIVITY IN GEORGE ELIOT’S ’THE LIFTED VEIL’ THE FEATURES OF FAIRY TALES IN THE STORIES OF MARY POPPINS MALE POWER STRUGGLE FOR THE ENIGMA OF A WOMAN IN HAROLD PINTER’S BETRAYAL PERFORMANCE ART IN VIRGINIA WOOLF’S TO THE LIGHTHOUSE ÓÐINN THE FARMER: ON THREE MYTHOLOGICAL (DOMESTIC) BEASTS
Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
Irodalomtudományi szekció Interkulturális kapcsolatok az irodalomban 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Bazsányi Sándor Terem: TG.2.05 14:00-14:20 14:20-14:40
14:40-15:00 15:00-15:20
A BALTI ORSZÁGOK FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAINAK MŰKÖDÉSE KOLDUS(ÉLET)KÉPEK A KOLDUS SZÓHOZ Kulcsár Sarolta KAPCSOLÓDÓ FRAZÉMÁK DIAKRÓN VÁLTOZATAINAK ELEMZÉSE AZ ELTŰNT ÁLOM NYOMÁBAN - AZ ÁLOMMolnár Luca MOTÍVUM JEAN-ANTOINE WATTEAU FESTÉSZETÉBEN Kiss Tímea POPKULTÚRA AZ OKTATÁSBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Nemes László
22
14:00-14:20
Bognár Anna
14:20-14:40
Szabó P. Katalin
14:40-15:00
Fejes Péter
15:00-15:20 15:20-15:40
VANITATUM VANITAS A XIX. SZÁZAD IRODALMÁBAN. A KESERŰ KIÁBRÁNDULTSÁG LÍRAI MEGNYILATKOZÁSA KÖLCSEYNÉL ÉS LEOPARDINÁL A „BÖCSÜLETES HÁZASULANDÓNAK” PÉLDÁJA DUGONICS ANDRÁS KÉT MŰVÉBEN A JOGI METAFORIKA ESETE KANTNÁL FOUCAULT FELŐL ÉRTELMEZVE
TÖRTÉNETI ADATGYŰJTÉS EGY 18. SZÁZADI LEVELEZÉSBEN Boldog-Bernád István BEÖTHY ZSIGMOND: ÉLETEMBŐL - EGY – Mészáros Gábor ÖNREPREZENTÁCIÓ TANULSÁGAI Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Hencz Enikő
23
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Irodalomtudományi szekció Klasszikus irodalom alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Szilágyi Márton Terem: TG.2.06
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Kémiai és környezettudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Gálos Borbála Terem: TA.2.219
14:00-14:15
Abaházi Emese
14:15-14:30
Bereczk-Tompa Éva
14:30-14:45
Dabóczi Mátyás
14:45-15:00
15:00-15:15
15:15-15:30
15:30-15:45 15:45-16:00 16:00-16:15 16:15-16:30 16:30-16:45
16:45-17:00 17:00-17:15 17:15-17:30 17:30-17:45
17:45-18:00
MULTIENZIMES RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KIRÁLIS AMINOK ÉS ALKOHOLOK ELŐÁLLÍTÁSÁRA MÁGNESES NANOSZÁLAK ELŐÁLLÍTÁSA MODELLING OF DRUG RELEASE FROM HYBRID SILICA-CHITOSAN BILAYER
PCPAL FERMENTÁCIÓJA ÉS ÚJ HETEROAROMÁS Gyűjtő Imre SZUBSZTRÁTANALOGONOK ELŐÁLLÍTÁSA BIOKATALÍZISHEZ P-HETEROCIKLUSOS FOSZFIN-BORÁNOK ÉS OPTIKAILAG AKTÍV FOSZFIN-OXIDOK Herbay Réka ELŐÁLLÍTÁSA FOSZFÓNIUMSÓ INTERMEDIEREN KERESZTÜL DOMINO KNOEVENAGEL-GYŰRŰZÁRÁSI Király Sándor Balázs REAKCIÓK VIZSGÁLTATA O,NHETEROCIKLUSOK ELŐÁLLÍTÁSÁRA RÖNTGEN ABSZORPCIÓS Kiss Mercédesz SPEKTROSZKÓPIA ALKALMAZÁSA ÁTMENETIFÉM KOMPLEXEKRE KÁVÉSZÜNET PIRROLOPIRIMIDINON SZÁRMAZÉKOK Kókai Eszter SZINTÉZISE Α-HIDROXIFOSZFONÁTOK ELŐÁLLÍTÁSA Rádai Zita ÉS SZUBSZTITÚCIÓS REAKCIÓJA PRIMER AMINOKKAL ARANY NANORÉSZECSKÉK IRÁNYÍTOTT Pothorszky Szilárd ÖNSZERVEZŐDÉSE CISZTEIN TARTALMÚ PEPTIDEK ÓLOM(II)KOMPLEXEINEK Szunyog Györgyi POTENCIOMETRIÁS ÉS SPEKTROSZKÓPIÁS VIZSGÁLATA Terejánszky Péter VÍRUSSZÁMLÁLÓK FEJLESZTÉSE ETIL-ACETÁT - VÍZ ELEGY Tóth András József ELVÁLASZTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Α–AMINOFOSZFIN-OXIDOK SZINTÉZISE ÉS Tripolszky Anna HASZNOSÍTHATÓSÁGUK VIZSGÁLATA HEPARIN-ANALÓG PENTASZACHARIDOK ANTITROMBIN-III FEHÉRJÉVEL VALÓ KÖLCSÖNHATÁSÁNAK VIZSGÁLATA NMR Gyöngyösi Tamás SPEKTROSZKÓPIAI MÓDSZEREK ÉS MOLEKULADINAMIKAI SZÁMÍTÁSOK SEGÍTSÉGÉVEL Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
24
14:00-14:20
Bánkúti Ágnes
14:20-14:40
Barkóczi Janka
14:40-15:00
Benkő Lívia
15:00-15:20
Bruszel Dóra
15:20-15:40
Cseh Szilvia
16:20-16:40
16:40-17:00
17:00-17:20
HAZATÉRŐ IDEGEN (A TERÜLETVISSZACSATOLÁSOK SZIMBOLIKÁJA MINT A RE-KOLONIALIZÁCIÓ GESZTUSA AZ 1938-1941 KÖZÖTTI MAGYAR FILMHÍRADÓKBAN) FENNTARTHATÓ ADATOK ÉS ADATVÉDELEM RÚZSA MAGDI MEGJELENÍTÉSE A MAGYAR NŐI MAGAZINOKBAN A REKLÁMKÉP MINT KOMPLEX KÉPI REPREZENTÁCIÓ KÁVÉSZÜNET
15:40-16:00 16:00-16:20
A TÁNC SAJÁTOS KOMMUNIKÁCIÓJA
HOGYAN KOMMUNIKÁLNAK A STARTUPPEREK? A SZEMIOTIKAI TEXTOLÓGIA Gion Zsófi KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETI LEHETŐSÉGEIRŐL A VIZUÁLIS MEGJELENÉS MŰVÉSZI Gosztom András LEHETŐSÉGEI A KLÍMAVÉDELEM KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS, MINT Ilg Barbara TÖRTÉNELM TRAUMA A POLITIKAI SAJTÓBAN, 1920 Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Csorba Zsuzsanna
25
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Kommunikációtudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Demeter Márton Terem: TG.F.17
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közgazdaságtudományi szekció Pénzügyi alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Csillag István Terem: TA.2.220 14:00-14:15 14:15-14:30
14:30-14:45
14:45-15:00 15:00-15:15 15:15-15:30 15:30-15:45 15:45-16:00 16:00-16:15
16:15-16:30
16:30-16:45 16:45-17:00 17:00-17:15
A HAZAI BIZTOSÍTÁSI PIAC VÁLTOZÁSA A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKÁBAN TŐKESZERKEZET A VÁLSÁGBAN - A 2007Gergelyné Kása 08-AS VÁLSÁG HATÁSA A VÁLLALATI Marianna TŐKESZERKEZETRE KÓDOLÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN. Heitler Krisztina BEVEZETÉS A KÓRHÁZAK FINANSZÍROZÁSÁBA PORTFÓLIÓ-ÉRTÉKELÉS LIKVIDITÁSI Hevér Judit ELVÁRÁS ÉS PERMANENS ÁRHATÁS FIGYELEMBEVÉTELÉVEL A NEMZETKÖZI SZÁMVITELI Jakkel Vivien STANDARDOK KIALAKULÁSA FELSŐOKTATÁS GAZDASÁGI Krajcsik Zsolt SZEMSZÖGBŐL VIZSGÁLVA KÁVÉSZÜNET Monostoriné EVALUATION OF DIRECTIONAL Grolmusz Viola FORECASTS AZ ÖNKÉNTES PÉNZTÁRAKON Potóczki Judit KERESZTÜL MEGVALÓSULÓ ÖNGONDOSKODÁS ÖSZTÖNZÉSE SZÜKSÉG VAN-E SZOCIÁLIS MIKROHITELEZÉSRE Dr. Schütt Margit MAGYARORSZÁGON? A KIÚTPROGRAM TAPASZTALATAI (2010-2015) KIS SZÁMOK TÖRVÉNYÉNEK HATÁSA A Uatkán Ajna-Ruzsa KOCKÁZATVÁLLALÁSRA KÉT Gábor BEFEKTETÉSI SZIMULÁCIÓBAN A HAZAI PÉNZÜGYI FELÜGYELÉS Varga Bence KIALAKULÁSÁNAK CENTENÁRIUMA EQUITY OR ASSET RESTRUCTURING IN Shehu Elona ALBANIAN BANKING SYSTEM? Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Eke Zsolt
26
14:00-14:15 14:15-14:30 14:30-14:45
14:45-15:00
15:00-15:15
15:15-15:30 15:30-15:45 15:45-16:00 16:00-16:15 16:15-16:30
16:30-16:45
16:45-17:00 17:00-17:15 17:15-17:30
ROLE OF INNOVATION CHAMPION IN A HIERARCHICAL COMPANY CULTURE LABOUR ASPECTS OF THE RENEWABLE Gál Balázs Sándor ENERGY PRODUCTION! ENERGIATANÚSÍTVÁNYOK A Hamburger Ákos FENNTARTHATÓSÁG SZOLGÁLATÁBAN A LEADER HELYI SIKERESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A TÁPIÓ-VIDÉKI Tóth Bettina TELEPÜLÉSEK HELYI AKCIÓCSOPORTJÁNAK PÉLDÁJÁN VISEGRÁDI NÉGYEK KUTATÁSFEJLESZTÉS TELJESÍTMÉNYÉHEZ Konka Boglárka KAPCSOLÓDÓ BEMENETI INDIKÁTOROK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ÉRZELMI INTELLIGENCIA AZ Kovács Enikő OKTATÁSBAN AZ E-LEARNING BEVEZETÉS Nagy Vitéz KOMPLEXITÁSA – ESETTANULMÁNY A HAZAI NAGYVÁLLALATI SZEKTORBÓL KÁVÉSZÜNET Nick Gábor András VERSENYKÉPES SMART CITIES WOMEN MANAGERS IN HUNGARY: A Oborni Katalin REVIEW OF FINDINGS AND DIRECTIONS OF SOCIAL EMPIRICAL RESEARCH A MAGYAR-HORVÁT PARTHAJÓZÁSI Pelles Márton VÁLLALATAINK KERESKEDELME (1884– 1914) MENEDZSMENT STRUKTÚRÁK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ RENDSZERBEN – Rámháp Szabolcs VEZETÉSI ÉS IRÁNYÍTÁSI STRATÉGIÁK AZ ÁPOLÁSBAN Pesti István INNOVÁCIÓ A SZÁLLÍTMÁNYOZÁSBAN A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK INNOVÁCIÓS POTENCIÁLJÁNAK Keresztes Gábor VIZSGÁLATA A NYUGAT- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Debreceni Csaba
27
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közgazdaságtudományi szekció Menedzsment alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Lazányi Kornélia Terem: TA.3.305
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közigazgatás-tudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Kovács Éva Terem: TA. 3.322
14:00-14:20
Menyhárt Zsolt
14:20-14:40
Bozsó Gábor
14:40-15:00
Fási Csaba
15:00-15:20
Jugovits Károly
15:20-15:40
Magasvári Adrienn
15:40-16:00 16:00-16:20
16:20- 16:40
16:40-17:00
A JÓ KORMÁNYZÁS MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA AZ EGYES KORMÁNYZATI SZINTEKEN AZ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN A JÓ ÁLLAM ÉS A KÖZIGAZGATÁSFEJLESZTÉS STRATÉGIAI CÉLRENDSZERÉNEK ÖSSZEHANGOLÁSA AZ AKTÍV ÁLLAMMODELL TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON CONTENTUM ET FORMAE – AVAGY SZAKPOLITIKAI KOMPETENCIÁK A KODIFIKÁCIÓBAN SZERVEZETI INTEGRÁCIÓ STRATÉGIAI SZEMSZÖGBŐL
GONDOLATOK A NEMZETI KONZULTÁCIÓRÓL KÖZJOGI SZEMPONTBÓL A MEDIÁCIÓ LEHETŐSÉGEI A HATÓSÁGI Hohmann Balázs ELJÁRÁSBAN A 2013 ÉVI L. TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSÁNAK TAPASZTALATAI Erdősi Péter KETTES SZINTŰ KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALOK ESETÉBEN A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MINT Cziráki Szabina ÁLLAMI STRATÉGIA Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Dr. Pál Emese
28
14:00-14:20 14:20-14:40 14:40-15:00 15:00-15:20 15:20-15:40
15:40-16:00
16:00-16:20 16:20-16:40
Szalkai Balázs
NŐK ÉS FÉRFIAK AGYGRÁFJA THE JOURNEY OF DATA IN A QUANTIFIED Kovács Levente SELF ERA Gazdi László SUPERVISING ADAPTIVE SERIOUS GAMES CMMI FOR IT SECUIRITY SERVICES OR Dobos Sándor HOW TO IMPROVE IT SECURITY SERVICES ON LOG-OPTIMAL PORTFOLIO SELECTION Zlatniczki Ádám STRATEGIES HIERARCHIKUS N-TEST MODELL, ILLESZTETT KÚPSZELETES Várkonyi Dávid APPROXIMÁCIÓN ALAPULÓ SZIMULÁCIÓHOZ WEB2.0 KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK Iszály Ferenc Zalán MAGYARORSZÁGON ÉS AZ USA-BAN PÁRHUZAMOS SZÁMÍTÁSI FELADATOK Karóczkai Krisztián ÁTJÁRHATÓSÁGI PROBLÉMÁI Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
29
SZEKCIÓBEOSZTÁS
ESET SICONTACT Matematikai és informatikai szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Tóthné dr. Laufer Edit Terem: TA.3.323
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Duna-Dráva Cement Műszaki szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Rácz Pál Terem: TA.3.321 14:00-14:15
Cserpes Imre
14:15-14:30
Domonyi Erzsébet
14:30-14:45
Filep Ádám
14:45-15:00
Gárdonyi Péter
15:00-15:15
Gombos Katalin
15:15-15:30
Hlavács Adrienn
15:30-15:45
Juhász Zoltán
ÉPÍTŐIPARI PROJEKT KOCKÁZATAI A SZEREPLŐK SZEMSZÖGÉBŐL A TÖMEGBETONOK BETONTECHNOLÓGIAI KIHÍVÁSAI RESIDUAL STRESS IN MULTI-PHASE MATERIAL MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKEN ALKALMAZOTT ÉKSZÍJHAJTÁSOK HISZTERÉZIS VESZTESÉGEI DOES THE SHAPE INFLUENCE BRIGHTNESS PERCEPTION? THE EFFECT OF MEASUREMENT CONDITIONS ON THE TEXTURE COMPONENT VOLUME FRACTIONS IN COLD ROLLED 3103 AL SHEETS RÉTEGELT KOMPOZIT SZERKEZETEK POST-BUCKLING ANALÍZISE VÉGESELEMES MÓDSZERREL KÁVÉSZÜNET
15:45-16:00 16:00-16:15
Nagy Viktor
TÖMEGKÖZLEKEDÉSI MEGÁLLÓK KLASZTEREZÉSI MÓDSZEREI
16:15-16:30
Mádi Laura Johanna
ÖNTÖDEI MŰGYANTÁS HOMOKMAGOK TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA
16:30-16:45
16:45-17:00 17:00-17:15 17:15-17:30
KÖZÚTI SZÁLLÍTÓJÁRMŰVEK RAKFELÜLETÉNEK RÁZÓ Pidl Renáta IGÉNYBEVÉTELEI ÉS LABORATÓRIUMI SZIMULÁCIÓJA CSOMAGOLÁSTERVEZÉSI CÉLOKRA HIPERELASZTIKUS POLIMEREK Szüle Veronika TERMOMECHANIKAI VISELKEDÉSÉNEK LEÍRÁSA ADATRÖGZÍTŐK ALKALMAZHATÓSÁGA A Takács Gábor KONTINENTÁLIS SZÁLLÍTÁSBAN Várszegi Balázs EMBERI EGYENSÚLYOZÁS GÖRDESZKÁN Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
30
14:00-14:20 14:20-14:40
14:40-15:00 15:00-15:20 15:20-15:40
KÉT MIRATÍV JELENSÉG A JAPÁN NYELVBEN A FŐNÉVI TÖBBES SZÁM Darai Dóra ELSAJÁTÍTÁSÁNAK MINTÁZATAI 5-10 ÉVES GYERMEKEK KÖRÉBEN AZ EGYSZERI SZÓALKOTÁSOK JELLEMZŐI Daróczi Ildikó ÉS FUNKCIÓI KONTRASZTÍV MEGKÖZELÍTÉSBŐL Imai Ren GYEREKKÖNYV METAFORÁI AZ ÉRZELMEK VIZSGÁLATA Németh Edit KISGYERMEKKORBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Sitkei Dóra
Pszichológia és neveléstudományi szekció Neveléstudományi alszekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Lénárd Sándor Terem: TG.F.18
14:00-14:20 14:20-14:40
14:40-15:00
15:00-15:20 15:20-15:40
15:40-16:00
16:00-16:20
16:20-16:40 16:40-17:00
Gyógypedagógia és esélyegyenlőség ÚJRAÉRTELMEZETT Lukács Szandra KAPCSOLATRENDSZER A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEK INTEGRÁLT OKTATÁSÁBAN Oravecz Adrienn GLOBÁLIS KONDUKTÍV PEDAGÓGIA PROTECTIVE ROLE OF SIGNIFICANT RELATIONSHIPS IN CHILDHOOD AGAINST Osváth Viola THE APPEARANCE OF CRIMINAL BEHAVIOUR IN MALE ADULTS GROWN UP IN FOSTER CARE Pap Anna TANULÁSI ZAVAROK A SZAKKÉPZÉSBEN FOGYATÉKKAL ÉLŐ HALLGATÓK A Szilágyiné Soós Emese FELSŐOKTATÁSBAN - ESÉLYEGYENLŐSÉG A KARRIERÉPÍTÉSBEN Neveléstörténet és zenepedagógia A NŐI ÉRTÉKREND ÁTADÁSA HÁROM Fehér Ilona GENERÁCIÓN ÁT A GYERMEKEK TESTI NEVELÉSÉRŐL AZ ERDÉLYI MUZÉUM (1814-1818) CÍMŰ Hüber Gabriella FOLYÓIRAT KÖZ- ÉS MAGÁNNEVELÉSSEL FOGLALKOZÓ ÉRTEKEZÉSEI ALAPJÁN AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI ZENEHALLGATÁS Kiss Henriett KEZDETEI (1945-1948) TANULÁSI ZAVAROKKAL KÜZDŐ Surján Noémi TANULÓK SEGÍTÉSE A ZENETANULÁS TRANSZFERHATÁSAIRA ÉPÍTVE Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
31
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Nyelvtudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Bóna Judit Terem: TG.2.07
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Sporttudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Bognár József Terem: TC. fsz. 03.
14:00-14:20
14:20-14:40
14:40-15:00
15:00-15:20
15:20-15:40
15:40-16:00
16:00-16:20
A MAI LABDARÚGÓ JÁTÉKVEZETŐI SZAKMA TUDOMÁNYOS Dolnegó Bálint KÉRDÉSFELTEVÉSEI ÉS SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE A NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA (NEKA) JÁTÉKOSAINAK TÁMADÓ Kőnig-Görögh Dóra POSZTONKÉNTI ÖSSZEHASONLÍTÁSA ACSI-28 ÉS CSAI-2 TESZTEK ALAPJÁN UTÁNPÓTLÁS KORÚ LABDARÚGÓK SÉRÜLÉSEINEK INCIDENCIÁJA ÉS A Takács Dániel SÉRÜLÉSEK PREVECIÓJÁNAK LEHETSÉGES MÓDSZEREI SPORTOLÓK ÉS SPORTEGYESÜLETEK Zimányi Róbert G. KÖZÖTTI MINŐSÉGI SZERZŐDÉSKÖTÉSEK ÉS ÁTIGAZOLÁSOK EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS OKTATÁSA AZ ISKOLÁBAN- HOZZÁJÁRUL-E A Takács Hajnalka MINDENNAPOS TESTNEVELÉS CÉLJAINAK ELÉRÉSÉHEZ? EPIGENETIKAI VÁLTOZÁSOK FUTÁSI KÉPESSÉGEIK ALAPJÁN SZELEKTÍVEN Torma Ferenc TENYÉSZTETT PATKÁNYOKBAN, A TÁPLÁLKOZÁS HATÁSA. A HAZAI KLUBFUTBALL LEHETŐSÉGEINEK VIZSGÁLATA A LYONI MODELL Sléber Mátyás SEGÍTSÉGÉVEL A GAZDASÁGI ÉS SPORTSZAKMAI SIKEREK FÉNYÉBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
32
14:00-14:20 14:20-14:40
14:40-15:00
15:00-15:20
15:20-15:40 15:40-16:00 16:00-16:20
16:20-16:40
16:40-17:00
17:00-17:20
17:20-17:40
SZÓRVÁNYMAGYARSÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE VAJDASÁGBAN KARRIER ÉS MAGÁNÉLET EGYENSÚLYA A Baluja Petra NŐI MŰVÉSZLÉTBEN GOVERNMENT-INITIATED ANTIIMMIGRATION SENTIMENTS: THE Bocskor Ákos HUNGARIAN "NATIONAL CONSULTATION" CAMPAIGN MITŐL LESZ VALAKI NÉPSZERŰ EGY OSZTÁLYBAN? A DIÁKOK ÉS Boldva-Pethes Laura OSZTÁLYFŐNÖKÖK VÉLEMÉNYÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ÁRVÍZVÉDELMI BERUHÁZÁSOK Kincses Boglárka PARTICIPÁCIÓ SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA Kispál Judit SZEGEDEN ÉS SZOLNOKON ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS KÁVÉSZÜNET ÚJABB ADALÉKOK A FOGYATÉKOSSÁG Könczei György TÖRTÉNETÉHEZ AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGTŐL A TAIGETOSZIG? PARTICIPATÍV KUTATÓK AZ OTKA Könczei György KUTATÁSBAN - AZ Kolonics Krisztián ESÉLYEGYENLŐSÉGTŐL A TAIGETOSZIG? Szilágyiné Antal OTKA 111917K KUTATÁS Zsuzsanna RÉSZEREDMÉNYEI "MIÉRT KÉRDEZI MEG, HOGY ITT HAGYOM-E A KISBABÁT?" - ANYÁK Hernádi Ilona - Kunt ELBESZÉLT ÉLETTÖRTÉNETEI. AZ Zsuzsanna ESÉLYEGYENLŐSÉGTŐL A TAIGETOSZIG? OTKA 111917K KUTATÁS RÉSZEREDMÉNYEI ÉN IS SZERETNÉK CSALÁDOT! FOGYATÉKOS GYERMEKEK Sándor Anikó -Horváth ÖRÖKBEFOGADÁSA MAGYARORSZÁGON Péter (AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGTŐL A TAIGETOSZIG? OTKA K111917 KUTATÁS RÉSZEREDMÉNYEI) INTELLEKTUÁLIS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ FELNŐTTEK PÁRKAPCSOLATAI ÉS Szücs Marianna GYERMEKVÁLLALÁSA (AZ Katona Vanda ESÉLYEGYENLŐSÉGTŐL A TAIGETOSZIG? OTKA 111917K KUTATÁS RÉSZEREDMÉNYEI) Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Badis Róbert
33
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Dr. Pauker Csaba Terem: TB.FSZ. MOZI
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció 2016. április 15. Szekcióvezető: Prof. Dr. Fónai Mihály Terem: TA. KÖNYVTÁR
14:00-14:15
Kósa Rita Diána
14:15-14:30
Nagy Ilona
14:30-14:45
Szász István Szilárd
14:45-15:00
Szendi Anna
15:00-15:15
Takács Izolda
15:15-15:30
Tóth Balázs
15:30-15:45 15:45-16:00
Ujvári Anna
16:00-16:15
Loncsák Noémi
16:15-16:30 16:30-16:45 16:45-17:00 17:00-17:15 17:15-17:30
Gyöngyösi Megyer
„NÁLAM IS VAN FEGYELMEZETLENSÉG, DE CSAK ADDIG, AMÍG MINDEN OSZTÁLYT BE NEM IDOMÍTOK…” AVAGY FEGYELMEZÉS NAPJAINK ÁLTALÁNOS ISKOLÁIBAN AZ EGÉSZSÉGÜGYI FOGYASZTÓI DÖNTÉSEK TÉRKAPCSOLAT ALAKÍTÓ HATÁSA MIKROKÖZÖSSÉGI CSOPORTDINAMIKA A FACEBOOK KÖZÖSSÉGI OLDALON KÉTNYELVŰ OKTATÁS A MURAVIDÉKEN NŐK A POLITIKAI ELITBEN - GENDER KVÓTA PRO ÉS KONTRA KÖZÉLET ÉS KÖZTÉR KAPCSOLATA EGY BÉKÉSCSABAI PÉLDÁN BEING AN ARAB IN ISRAEL KÁVÉSZÜNET SZEGÉNYSÉGI LÉT AZ UKRAJNAI MAGYARSÁG KÖRÉBEN ADORNO AND THE PROBLEM OF MORAL RESPONSIBILITY
Tikász Gáspár Bendegúz Pápay Boróka Rácz Péter
PÉNZBEN MÉRT TÁRSADALOM
GOSSIP AT A WORKPLACE MIGRÁNSOK INTEGRÁCIÓJA SZÁMOKBAN RETIREMENT EFFECT ON SUBJECTIVE Radó Márta WELL-BEING IN HUNGARY Az előadások 10 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
34
14:00-14:20
14:20-14:40
14:40-15:00 15:00-15:20
15:20-15:40
15:40-16:00
16:00-16:20
RÉGI-ÚJ ELIT ÉS PROTO-NÓMENKLATÚRA. JÁSZBERÉNY TÁRSADALMI-POLITIKAI VÁLTOZÁSAI (1945–1948) EGYHÁZPOLITIKA ÉS ATEISTA VILÁGNÉZETI HARC A KÁDÁRI Jávor Miklós MEGTORLÁS ÉVEIBEN (1957-1964) A FRANCIA FELSŐOKTATÁS 1968-1990 Kiss Andrea KÖZÖTT REFUGEES AND MIGRANTS IN POSTKránitz Péter Pál WORLD WAR I HUNGARIAN AND INTERNATIONAL POLITICAL DISCOURSE „A JÓ GYERMEK JÉZUSÉ.” Nagyillés Anikó TÁRSADALOMALAKÍTÓ TÖREKVÉSEK A SZÍVGÁRDA MOZGALOMBAN A FORGALOMNAK MENNIE KELL! A Péterffy Gergely MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ÚJJÁÉPÍTÉSE 1945-1948. ADALÉKOK A PODKARPATSZKA RUSZI Veres Szabolcs MAGYAR KULTUR EGYLET MŰKÖDÉSÉHEZ Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Cseh Dániel
Történelem- és politikatudományi szekció Politikatudományi alszekció 2015. április 15. Szekcióvezető: Dr. Szabó Gabriella, Dr. Várnagy Réka Terem: TG.2.01 14:00-14:20
Bata Attila
14:20-14:40
Flick László
14:40-15:00
Galambos László
15:00-15:20
15:20-15:40
15:40-16:00 16:00-16:20
KÉPVISELŐVÁNDORLÁS A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSBEN, 1990-2010 A PESSZIMIZMUS HASZNA A KONZERVATÍV GONDOLKODÁSBAN A CIOLOS-KABINET– AZ ELSŐ ROMÁN SZAKÉRTŐI KORMÁNY?
A PÁRTÁLLAM KÖZPONTI CIGÁNYPOLITIKÁJÁNAK VÉGREHAJTÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN HOGYAN LETT BÉKE? AZ ÉSZAK-ÍR Kaszap Márton KONFLIKTUS POLITIKAI RENDEZÉSÉNEK ELEMZÉSE MÉRHETŐ-E A KÜLPOLITIKAI Szabó Tamás TELJESÍTMÉNY? AZ RMDSZ KÜLPOLITIKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE KISPÁRTOK ÉS KAMPÁNY 2014-BEN Szőllőssy Dániel MAGYARORSZÁGON Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Hajnáczky Tamás
35
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Történelem- és politikatudományi szekció Jelenkortörténeti alszekció 2015. április 15. Szekcióvezető: Dr. Lugosi Győző Terem: TG.1.07
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Történelem- és politikatudományi szekció Újkortörténeti alszekció 2015. április 15. Szekcióvezető: Dr. Fónagy Zoltán, Dr. Kozári Monika Terem: TG 2.03 14:00-14:20
Berecz Anita
A VÁROSI ELIT LAKÓHELYI MOBILITÁSÁNAK VIZSGÁLATA EGERBEN
14:20-14:40
Bognár Zsuzsanna
A DUALIZMUS GYÁRIPARÁNAK SZERKEZETI VÁLTOZÁSAI A SZÁZADFORDULÓN
14:40-15:00
Csernus-Lukács Szilveszter Sándor
ÚT A NEMZETISÉGI TÖRVÉNYCIKKHEZ
15:00-15:20
Harmati Róbert
15:20-15:40
Pálóczi Éva Kata
15:40-16:00
A PÉNZHAMISÍTÁS JELENSÉGE A 19-20. SZÁZADFORDULÓS MAGYAR SAJTÓ ÉS A SZÉPIRODALOM TÜKRÉBEN A TUBERKULÓZIS ELLENI KÜZDELEM BUDAPESTEN 1873 ÉS 1920 KÖZÖTT
A RÉPACUKOR BEVEZETÉSE ÉS ELFOGADTATÁSA MAGYARORSZÁGON Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Lakatos Hajnalka
36
2016. április 16.
SZEKCIÓBEOSZTÁS Terem TA.2.204 TA.2.205 TA.2.207 TA.2.208 TA.2.214
Szekció Állam- és Jogtudományi Szekció Állam- és Jogtudományi Szekció Állam- és Jogtudományi Szekció Had- és rendészettudományi Szekció Orvos- és egészségtudományi Szekció
TA.2.219
Orvos- és egészségtudományi Szekció
TA.2.220 TA.3.305
Orvos- és egészségtudományi Szekció
TA.3.306 TA.3.321 TA.3.322 TA.3.323 TB.FSZ. MOZI TG.1.07 TG.2.01 TG.2.03 TG.2.04 TG.2.05 TG.2.06 TG.2.07 TG.F.17 TG.F.18 TG.F.19
Alszekció Büntetőjog alszekció Munkajog, agrárjog alszekció Polgári jog alszekció II. Klinikai Orvostudomány alszekció Experimentális Orvostudomány alszekció Egészségtudomány alszekció
Művészeti és művészettudományi szekció Föld- és Fizikatudományi szekció Közigazgatás-tudományi szekció Pszichológia és neveléstudományi szekció Történelem- és politikatudományi szekció Irodalomtudományi szekció Hittudományi szekció Nyelvtudományi szekció Közgazdaságtudományi szekció Közgazdaságtudományi szekció Kommunikációtudományi szekció Agrártudományi szekció Alcoa-Kőfém Műszaki Szekció Pszichológia és neveléstudományi szekció
37
Neveléstudományi alszekció Középkor- és Koraújkortudományi alszekció Modern irodalom alszekció
Marketing alszekció Regionális gazdasáűg alszekció
Pszichológia alszekció
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Agrártudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Pupos Tibor Terem: TG.F.17. 10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00 11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20 12:20-13:20
13:20-13:40
13:40-14:00 14:00-14:20 14:20-14:40
14:40-15:00 15:00-15:20 15:20-15:40
15:40-16:00
AZ AKG INTÉZKEDÉSEK ÉVTIZEDES TAPASZTALATAI KUN FÖLDÖN FÁS SZÁRÚ ENERGIAÜLTETVÉNY TALAJÁNAK VÍZBEN OLDHATÓ ÖSSZES SÓ- ÉS AMMÓNIUMLAKTÁT OLDHATÓ NÁTRIUMTARTALMÁNAK Kun Ágnes VÁLTOZÁSA INTENZÍV HALNEVELŐ TELEPRŐL SZÁRMAZÓ ELFOLYÓVÍZ ÖNTÖZÉSES HASZNOSÍTÁSA ESETÉN A ZÖLDÍTÉS MINT IRÁNYÍTOTT TÁJHASZNÁLAT Máté Klaudia LEHETSÉGES HATÁSAI A TÁJSZERKEZETRE GEOGRAPHICAL INDICATIONS (GIS) AND Miklós Ilona DIMENSIONS TO THE EVOLVING SUSTAINABLE DEVELOPMENT OF A RURAL REGION ERDÉSZETI KEZELÉSEK HATÁSÁRA Sass Vivien BEKÖVETKEZETT TALAJTANI VÁLTOZÁSOK VIZSGÁLATA A PILISI HOSSZÚ-HEGYEN A TERMSÉBELI DIMORFIZMUS SZEREPE A Sándor Dorottya CENTAUREA SOLSTITIALIS L. INVÁZIÓS SIKERÉBEN ERDEI PATÁSAINK TÁPLÁLKOZÁSÁNAK Sütő Dávid HATÁSA EGY TERMÉSZETKÖZELI KEZELÉSŰ ERDŐBEN EBÉDSZÜNET A SZŐLŐ OLTVÁNY ELŐÁLLÍTÁS SORÁN ALKALMAZOTT ELŐHAJTATÁSI TECHNOLÓGIÁK Szabó Péter VIZSGÁLATA „TELEKI 5C” ÉS „GEORGIKON 28” ALANYOKON, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KALLUSZOSODÁSRA BEJEGYZETT GAZDÁLKODÓ NÉLKÜLI ERDŐK Szücs Róbert TERÜLETÉNEK ÉS FAKÉSZLETÉNEK ELEMZÉSE A VARROA DESTRUCTOR ELLENI VÉDEKEZÉS Takács Marianna PROBLÉMAKÖRÉNEK ELEMZÉSE AZ IPARD MINT A VIDÉKFEJLESZTÉS EGYIK Tot Mária Terézia FORMÁJA ÉS ANNAK VÁRHATÓ HATÁSA A VAJDASÁGI AGRÁRIUM SZERKEZETÉRE HOLDING TIME OF HIGH HYDROSTATIC Tóth Adrienn PRESSURE AS IMPACTING PARAMETER ON QUALITY OF LIQUID WHOLE EGG VETÉSIDŐ ÉS TŐSZÁM HATÁSA KÜLÖNBÖZŐ Tótin Ákos GENOTÍPUS KUKORICA HIBRIDEK TERMÉSÉRE GYOMFLÓRA VIZSGÁLAT KÜLÖNBÖZŐ Vikár Dóra NITROGÉN ELLÁTOTTSÁGNÁL, NYÍRLUGOSI TARTAMKÍSÉRLETBEN AZ ŐSZI KÁPOSZTAREPCE (BRASSICA NAPUS VAR. NAPUS F. BIENNIS L.) ÁLLOMÁNYOK Vincze Éva BELTARTALMI ÉRTÉKEINEK VIZSGÁLATA ELTÉRŐ VETÉSTECHNOLÓGIAI MODELLEKBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Kovács Éva Katalin
38
10:00-10:20
dr. Zelena Viktória
10:20-10:40
dr. Udvarhelyi Bence
10:40-11:00
dr. Tóth Dávid
11:00-11:20
dr. Skoda Gabriella
11:20-11:40
dr. Nagy Alexandra
11:40-12:00
dr. Deák Viktória
12:00-12:20
dr. Gál Andor
12:20-13:20 13:20-13:40
dr. Pongó Tamás
13:40-14:00
dr. Sorbán Kinga
14:00-14:20
dr. Monori Zsuzsanna
14:20-14:40
dr. Gócza Ágnes
AZ EMBERI ÉLET BÜNTETŐJOGI VÉDELME A PREIMPLANTÁCIÓS DIAGNOSZTIKA TÜKRÉBEN A BÜNTETŐJOGI ALAPELVEK, MINT AZ UNIÓS JOGALKOTÁS KORLÁTAI A PÉNZHAMISÍTÁS HAZAI TÉNYÁLLÁSA NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI UNIÓS JOGFORRÁSOK TÜKRÉBEN POPULIZMUS A BÜNTETŐ JOGALKOTÁSBAN AZ ERŐSZAKOS NEMI BŰNCSELEKMÉNYEK ÚJ MAGYAR SZABÁLYAI A NEMZETKÖZI ÉS UNIÓS KÖVETELMÉNYEK TÜKRÉBEN A JOGOS VÉDELEM MEGJELENÉSE A DEBRECENI KIRÁLYI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ PERES IRATAIBAN 1878-1944 KÖZÖTT A JOGOS VÉDELMI HELYZETET LÉTREHOZÓ TÁMADÁS JOGTALANSÁGÁRÓL EBÉDSZÜNET A CYBER-MEGFÉLEMLÍTÉS FOGALMI KÉRDÉSEI AZ INFORMATIKAI ELEMET TARTALMAZÓ BŰNCSELEKMÉNYEK ELLENI FELLÉPÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A ZAKLATÁS MINT MAGÁNINDÍTVÁNYOS BŰNCSELEKMÉNY - Asorbám MAGÁNINDÍTVÁNYHOZ KÖTÖTTSÉG HATÁSAI A HÁBORGATÓ ZAKLATÁSOK MIATTI BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁBAN A MAGYAR BÜNTETÉSI RENDSZER BÜNTETŐPOLITIKAI IRÁNYVONALÁRÓL
Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
39
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Büntetőjog alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Jacsó Judit Terem:TA.2.204
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Munkajog, agrárjog alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Varga Zoltán Terem: TA.2.205 10:00-10:20 10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20
12:20-12:40
A MUNKASZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE A MUNKÁLTATÓ OLDALÁRÓL A MUNKÁLTATÓ KÁRTÉRÍTÉSI dr. Trenyisán Máté FELELŐSSÉGE AZ MT., A HJT. ÉS A HSZT. ALAPJÁN A MUNKAVÁLLALÓHOZ HASONLÓ JOGÁLLÁSÚ SZEMÉLYEK MUNKAJOGI ÉS Szekeres Bernadett KÖTELMI JOGI VÉDELME A NÉMET JOGRENDSZERBEN SZEMÉLYISÉGI JOGSÉRTÉSEK AZ ORVOSBETEG VISZONYBAN – SZEMELVÉNYEK AZ dr. Kémeri Zsófia EGYES NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI BÍRÓSÁGOK GYAKORLATÁBÓL AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS A dr. Kiss János Márk BETEG KÖZÖTTI JOGVISZONY MAGÁNJOGI JELLEGE A MAGYAR JOGBAN AMIRŐL NEM TUDOK, AZ NEM FÁJ? A TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG Marsovszki Ádám ÉRVÉNYESÜLÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELE SORÁN A FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ MEGVÁLTOZOTT Kovács Dominika MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK HIÁNYA A MUNKAERŐ-PIACON A PAKSI ATOMERŐMŰ BŐVÍTÉSÉVEL Kocsis Bianka Enikő KAPCSOLATOS JOGI KÉRDÉSEK Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Bihari Erika
40
10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20 11:20-11:40 11:40-12:00 12:00-12:20 12:20-12:40
UCC HATÁSOK A MAGYAR BIZTOSÍTÉKI JOGBAN FOGYASZTÓI KEZESSÉG, ILLETVE FOGYASZTÓI ZÁLOGJOG MEGÍTÉLÉSE A dr. Tóth Gábor Márton MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ-FINANSZÍROZÁSI SZERZŐDÉSEKBEN A KARTELEZŐK VERSENYJOGI ÉS dr. Perjési Adrienn BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGREVONÁS ALÓLI MENTESÜLÉSE A HITELBIZTOSÍTÉKI NYILVÁNTARTÁST dr. Anka Márton Tibor VEZETŐ KÖZHATÓSÁG HIÁNYÁNAK A VESZÉLYEI dr. Tóth Andrea THE FUTURE OF EUROPEAN COPYRIGHT Katalin LAW: THE PROSPECT OF UNIFICATION KÖTELEZŐ MEDIÁCIÓ SZABÁLYOZÁSA ÉS dr. Baksa Gréta TAPASZTALATAI AUSZTRÁLIÁBAN dr. Józan Flóra A MŰHIBAPEREK SAJÁTOSSÁGAI A POLGÁRI PER JOGSZOCIOLÓGIAI dr. Lugosi József MEGKÖZELÍTÉSBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! dr. Kovács Krisztián
Föld- és Fizikatudományi szekció 2015. április 16. Fizikatudományi alszekció Szekcióvezető: Dr. Tóth Attila Terem: TA.3.321 10:00-10:20 10:20-10:40 10:40-11:00
SZEMCSÉS ANYAGOK NYÍRÁSÁNAK MEZOSZKOPIKUS MODELLJE AZ AGYI ELEKTROMOS TEVÉKENYSÉG Papp István ELEMZÉSE HÁLÓZATI MÓDSZEREKKEL GRAFÉN/ARANY HIBRID Pálinkás András NANOSZERKEZETEK VIZSGÁLATA PÁSZTÁZÓ ALAGÚTMIKROSZKÓPIÁVAL Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Lévay Sára
41
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Állam- és Jogtudományi Szekció Polgári jog alszekció II. 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Grad-Gyenge Anikó Terem: TA.2.207
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Föld- és Fizikatudományi szekció 2015. április 16. Földtudományi alszekció Szekcióvezető: Dr. Biró Lóránt Terem: TA.3.321
11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20 12:20-12:40 12:40-13:40 13:40-14:00 14:00-14:20
14:20-15:00
15:00-15:20
15:20-16:00
16:00-16:20
16:20-16:40
A KÖZÖSSÉGI MEZŐGAZDASÁGI RENDSZEREK VÁROS ÉS VIDÉK KAPCSOLATOT ÁTSTRUKTURÁLÓ SZEREPE ENHANCED OIL PRODUCTION IN Dócs Roland SANDSTONE RESERVOIRS BY POLYMERTENSIDE INJECTION BUDAPEST ÉS VERSENYTÁRSAINAK Hilbert Bálint ERŐVISZONYAI A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGBEN NEMZETISÉGI IDENTITÁS VS. Hohl Zsófia KISEBBSÉGPOLITIKA EBÉDSZÜNET AZ ALSÓ-TISZA MEDERDINAMIKÁJÁNAK Horváth Roland ALAKULÁSA INNOVATÍV VÁLLALATOK TÉRBELI Kápolnai Zsombor JELLEMZŐI AZ ALFÖLDÖN KÖZÉP- ÉS ÉSZAK-EURÓPAI KORRAJZ 1814BŐL GÖRAN WAHLENBERG KÖZÉPLendvainé Timár Edit EURÓPÁBAN TETT KUTATÓÚTJÁNAK ELEMZÉSÉN KERESZTÜL Bende Csaba
Liska Csilla Mariann
A VÁROSI KÖRNYEZET NAGYFELBONTÁSÚ TÉRKÉPEZÉSE ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ALKALMAZÁSAI
TÉRKÉPEK INFORMÁCIÓTARTAMÁNAK MÉRÉSE INDIVIDUALIZÁLT TURISTATÉRKÉPEK ESETÉN ETNIKAI ÖSSZETÉTEL ÉS KÖZOKTATÁSI Tar Ferenc MIGRÁCIÓ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN A LELESZI-VÖLGY (VAJDAVÁR-HEGYSÉG) HOMOKKÖVES FORMAKINCSÉNEK Veres Zsolt FÖLDTUDOMÁNYI TERMÉSZETVÉDELMI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Szigeti Csaba
42
10:00-10:20
Orbók Ákos
10:20-10:40
Szendrő Éva
10:40-11:00
Rácz Sándor
11:00-11:20
Sebők István
11:20-11:40
Sutka Barbara Éva
11:40-12:00
12:00-12:20
AZ OKOSVÁROS KOCKÁZATAI AZ ETIKÁTÓL A TAKTIKÁIG: A BIOTERRORIZMUSRÓL ÉLELMISZERBIZTONSÁGI ÉS ÁLLATORVOSI NÉZŐPONTBÓL NAGY ALAPTERÜLETŰ LÉTESÍTMÉNYEK TŰZOLTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ERŐKESZKÖZÖK MEGHATÁROZÁSA AKNAVETŐK A MAGYAR NÉPHADSEREGBEN AZ 1948-AS REFORM UTÁN A SIS II LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁSA (AZ RRI-N VÉGZETT MÉLYINTERJÚ ISMERTETÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE)
A VÉDŐESZKÖZÖK TERHEINEK HATÁSAI Urbán Anett ÉS EZEK CSÖKKENTÉSI LEHETŐSÉGEI A TŰZOLTÓI BEAVATKOZÁSOK ESETÉBEN EGY TERRORTÁMADÁS MARGÓJÁRA – Vajkai Edina 11/13 HATÁSA A FRANCIA BEL- ÉS KÜLPOLITIKÁRA Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Hittudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Jenei Péter Terem: TG.2.03 A REMÉNYSÉG ÉVEI 1945-1951 A BAPTISTÁK SZEMPONTJÁBÓL "PÁRBAJ ÁLTAL DÖNTENDŐ EL" A REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETI SZERVEZKEDÉS KÉSEDELMÉNEK OKAI KÁRPÁTALJÁN TRIANON UTÁN AZ ÓKORI IZRAELI NŐK HELYZETE A BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG. A NŐK SZEREPÉVEL FOGLALKOZÓ ÓSZÖVETSÉGI KUTATÁSOK TÖRTÉNETE FIZIKAI ESZKATOLÓGIA A LÁTHATÁRON
10:00-10:20
Bacsó Benjamin
10:20-10:40
Berkes Orsolya
10:40-11:00
Harsányi Béla
11:00-11:20
Jeneiné Hurja Bettina Valéria
11:20-11:40
Peleskey Miklós Péter
11:40-12:00
Rád András László WHY PASTOR? Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
43
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Had- és rendészettudományi Szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Rajnai Zoltán Terem: TA.2.208
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Irodalomtudományi szekció Modern irodalom alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Molnár Gábor Tamás Terem: TG.2.01 10:00-10:20 10:20-10:40 10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00
A MŰ MINT A LÉT KITÜNTETETT ŐRZŐJE A LÉT NYOMORÚSÁGA: A TAR SÁNDORKáli Anita NOVELLÁK ÉRTELMEZÉSEI A PÉCSI EMIGRÁNS ÍRÓK SZEREPE A KÉT Romoda Renáta VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI VAJDASÁGI MAGYAR (NOVELLA)IRODALOMBAN AZ ÉN HATALMA A MŰFAJ FELETT – A MŰFAJ-KÉRDÉS VIZSGÁLATA AZ ÉNSzabó Roland KONSTRUKCIÓ SZEMSZÖGÉBŐL JÓZSEF ATTILA A DUNÁNÁL CÍMŰ MŰVÉBEN „TÉVEDÉS-E VAGY IGAZSÁG, HOGY ALATTVALÓK VAGYUNK?” – MÉSZÖLY Tanos Márton MIKLÓS ANTI-MACHIAVELLI CÍMŰ MŰVÉNEK ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL ÉN, DIALÓGUS, ÁLOM - A KELET ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEI ÉS TEREI Váradi Ábel SZABÓ LŐRINC KÉSŐMODERN POÉTIKÁJÁBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Busku Szilvia
44
10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00 11:00-11:20
HOGYAN SEGÍTIK A 100 ÉVES HÁZAK A KREATÍV IPAR MEGTELEPEDÉSÉT EGY Katona Gyöngyi VÁROSBAN? BUDAPEST, MINT INSPIRATÍV TÉR AZ EGYRE VARÁZSTALANABBÁ VÁLÓ VILÁGBAN SZÓVAL TARTANI. A SZÓNOKI BESZÉDEK RETORIKAI-NYELVI ELEMEINEK Komár Zita VIZSGÁLATA: FEMININ VS MASZKULIN STÍLUS A FORMÁLIS SZERVEZETI Nagy Ágnes KOMMUNIKÁCIÓ ÁGAZATSPECIFIKUS TERMINOLÓGIAI ASPEKTUSAI THIRD CULTURE KIDS (HARMADIK Nagy Erzsébet Györgyi KULTÚRÁS GYEREKEK)
11:20-11:40
Neag AnnamáriaKormos Nikolett
MAPPING THE RADICAL RIGHT MEDIA: THE CASE OF HUNGARY AND ROMANIA
11:40-12:00
Pintér Dániel Gergő
EUROPEAN NEED FOR INDEPENDENT SCIENCE JOURNALISM
12:00-12:20
Rétvári Márton Gergely
KALÁCS VAGY KORBÁCS EBÉDSZÜNET
12:20-13:20 13:20-13:40
Szayly József
13:40-14:00
Tóth Alíz
14:00-14:20
Tóth Judit Gabriella
14:20-14:40
Tóth Loretta
14:40-15:00
Veczán Zoltán
15:00-15:20
PETŐFI-AFFÉR – AZ AVITT RÁDIÓMŰSORTÓL A TRENDI TÉVÉMŰSORIG CÍMŰ ELŐADÁSÁHOZ AZ ONLINE PANOPTICON CONTEXT AND REMEMBRANCE. AFTERIMAGES OF CROP APPROPRIATION IN NYÉSTA SZTEREOTIP GENDERKÜLÖNBSÉGEK AZ OFFENZÍV NYELVHASZNÁLATBAN AZ INTERNETES MÉMEK ÉS A RETORIKA
MAGASKULTÚRA VS. POPULÁRIS KULTÚRA A ZENEIPARBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Oltvári Beatrix
45
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Kommunikációtudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Demeter Márton Terem: TG.2.07
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közgazdaságtudományi szekció Marketing alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Kelemen-Erdős Anikó Terem: TG.2.05
10:00-10:20
10:20-10:40 10:40-11:00 11:00-11:20 11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20 12:20-12:40 12:40-13:00 13:00-13:20
FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK WEBOMETRICS RANGSORÁNAK Losonczi György VIZSGÁLATA GOOGLE PAGERANK TEKINTETÉBEN AZ EGÉSZSÉGTUDATOS MAGATARTÁS, Mató-Juhász MINT A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Annamária KÖZPONTI ELEME FIATALOK TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI ÉS Pál Eszter ÉRTÉKRENDJE – SZEKUNDER KUTATÁS A „NIGHT SHOPPING” TÜNDÖKLÉSE ÉS Tóbi István BUKÁSA(?) MAGYARORSZÁGON DIVATPIAC, STÁTUSHIERARCHIA ÉS Perhócs Péter ÉRTÉKELÉSI SZÍNTEREK AZ Y GENERÁCIÓ ONLINE INFORMÁCIÓKERESÉSI ÉS VÁSÁRLÁSI Széles Árpád SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA FÓKUSZCSOPORTOK SEGÍTSÉGÉVEL PROJEKTALAPÚ MŰKÖDÉS ÉRETTSÉGI Szloboda Katalin SZINTJÉNEK MÉRÉSE MAGYARORSÁGON ONLINE MARKETINGESZKÖZÖK Tari Katalin HATÉKONYSÁG- ÉS HATÁSVIZSGÁLATA MAGYARORSZÁGI VONATKOZÁSBAN MÁRKÁZÁS A Urbánné Treutz Ágnes TELEPÜLÉSMARKETINGBEN KORSZERŰ MOBILTECHNOLÓGIÁK Iványi Tamás ALKALMAZÁSA A VÁROSMARKETINGBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
46
10:00-10:20 10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40 11:40-12:00 12:00-12:20 12:20-13:20 13:20-13:40 13:40-14:00 14:00-14:20
14:20-14:40
14:40-15:00
Ó VERSUS ÚJVILÁG: AVAGY KI NYERI A BORHÁBORÚT? AZ UNIÓS ENERGIAPOLITIKA KILÁTÁSAI Haffner Tamás MAGYAR ENERGIAPOLITIKA KILÁTÁSAI AZ ÉLELMISZERHULLADÉK EGYES GAZDASÁGI, TÁRSADALMI, ÉS Hubert Klára ÖKOLÓGIAI HATÁSAINAK ELEMZŐ BEMUTATÁSA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI HELYZETRE NEMZETKÖZI FORRÁSOK ÉS EGYEZMÉNYEK AZ AFRIKAI REGIONÁLIS Kis Katalin INTEGRÁCIÓK KERESKEDELMÉNEK ÖSZTÖNZÉSÉÉRT HELYI PÉNZEK ÉS ÚJFAJTA Lakóczai Csaba TERÜLETFEJLESZTÉSI SZEMPONTOK A POSZTKAPITALIZMUSBAN A MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓ MÚLTJA, Mikó Eszter JELENE ÉS JÖVŐJE A BEVÁNDORLÓK INTEGRÁCIÓJÁNAK Patay Tünde PROBLEMATIKÁJA EBÉDSZÜNET A VÁLLALATI ÉS A TERÜLETI Poreisz Veronika VERSENYKÉPESSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI KERESKEDELMI PÁLINKAFŐZDÉK JOGI Sebestyén Kinga KÖRNYEZETÉNEK VÁLTOZÁSA NEW SECURITY IMPERATIVES Szabó Krisztina CHANGING AID REGIME KOHÉZIÓS POLITIKA HOZZÁJÁRULÁSA A MAGYARORSZÁGI RÉGIÓK GAZDASÁGI Szekeres Lászlóné FEJLŐDÉSÉHEZ A 2007- 2013 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A BRICS ORSZÁGOK FELSŐOKTATÁSI Veres Anita VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Balogh Jeremiás
47
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közgazdaságtudományi szekció Regionális gazdaság alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Takácsné Dr. György Katalin Terem: TG.2.06
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Közigazgatás-tudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Kovács Éva Terem: TA. 3.323
10:00-10:20
Juhász Lilla Mária
10:20-10:40
Varjasi Gabor
10:40-11:00
Paksi-Petró Csilla
11:00-11:20
Dr. Boda Boglárka
11:20-11:40
Krauss Gábor
11:40-12:00
Tózsa Réka
12:00-12:20
Orbán Anna
12:20-12:40
Buda Lorina
EBÉDSZÜNET
12:40-13:40 13:40-14:00 14:00-14:20
14:20-14:40 14:40-15:00
A KÖZIGAZGATÁS ÚJ GENERÁCIÓI: A TUDÁS ÉS KÉPESSÉG FEJLESZTÉSÉNEK MEGÚJULT ÉRTÉKALAPJAI THE POSSIBILITIES OF USING PRIVATE SECTOR HR TOOLS IN PUBLIC SECTOR ORGANIZATIONS HUMAN RESOURCES MANAGEMENT TUDATOS, FEJLESZTŐ VEZETŐK A KÖZ SZOLGÁLATÁBAN A TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS ÉS A MOTIVÁCIÓ KAPCSOLATA, A VEZETŐ SZEREPE EZEN FOLYAMATOK SORÁN A KÖZSZOLGÁLAT "ÚJ" BÉRRENDSZERE A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKÁBAN A DUÁLIS KÉPZÉS BEVEZETÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSBEN - EGY MODELL TANULSÁGAI AZ E-KÖZIGAZGATÁS TELJESÍTMÉNYÉNEK A MÉRÉSE – TELJESÍTMÉNYMUTATÓK A NEMZETKÖZI ÉS HAZAI FELMÉRÉSEKBEN AZ EURÓPAI UNIÓ PÉNZÜGYI FELÜGYELETI RENDSZERÉNEK ÁTALAKULÁSA
TURKEY’S ROLE IN THE EUROPEAN ANSWER ON MIGRATORY CRISIS VÁLTOZÁSOK A HELYI Bordás Péter ÖNKORMÁNYZATOK BEVÉTELI SZERKEZETÉBEN A POLGÁRMESTERI HIVATALOK Csertő Gyula FELÉPÍTÉSÉNEK SZERKEZETI SAJÁTOSSÁGAI A FELTÉTELES ADÓMEGÁLLAPÍTÁS HAZAI Szabó Ildikó ÉS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁSA Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Szuhai Ilona
48
VÉDETT HELYISÉGEK ÉS AZOK ELHELYEZÉSE SZÁRAZ SÚRLÓDÁS HATÁSA A MINTAVÉTELES RENDSZEREK REZGÉSI TULAJDONSÁGAIRA
10:00-10:20
Bréda Gábor
10:20-10:40
Budai Csaba
10:40-11:00
Budai Dávid
AUTÓIPARI ALUMÍNIUMÖTVÖZETEK ALAKÍTHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA
11:00-11:20
Cseh Dávid
RESIDUAL STRESS BEHAVIOR IN NOTCHED SPECIMENS DURING FATIGUE LOAD
11:20-11:40
Otti Csaba
BIOMETRIKUS RENDSZEREK FELHASZNÁLÓI MINTA POZICIONÁLÁSÁNAK KÉRDÉSEI
11:40-12:00
12:00-12:20
12:20-12:40
12:40-13:00
PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐGÉPEK ALKALMAZÁSI TERÜLETEI A KATASZTRÓFAVÉDELMEBEN RÁDIÓFREKVENCIÁS AZONOSÍTÁS ÉS DRÓNOK ALKALMAZÁSA VASÚTI BALESETI Kiss Leizer Géza Károly ÉS KATASZTRÓFAHELYZETI HULLADÉKKEZELÉSBEN VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉPEK NEMLINEÁRIS DINAMIKUS MODELLJÉNEK Lukács Loránd IDENTIFIKÁCIÓJA ÁLLAPOTBECSLÉS BEVONÁSÁVAL FREKVENCIAKOMPONENSEK KÖVETÉSE SHORT-TIME FOURIER-TRANSZFORMÁCIÓ Manhertz Gábor SPEKTOGRAMON KÉPFELDOLGOZÁSI MÓDSZEREKKEL Hell Péter
EBÉDSZÜNET
13:00-14:00
A HOZAGANYAG-VÁLASZTÁS HATÁSA AZ S960QL ACÉL HEGESZTETT KÖTÉSEINEK KISCIKLUSÚ FÁRADÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÁSÁRA A BCI ESZKÖZÖK JELENJE
14:00-14:20
Gáspár Marcell
14:20-14:40
Simonyi Dénes
14:40-15:00
Szabó Anikó
15:00-15:20
Szilágyi Győző Attila
15:20-15:40
Ványi Gábor
15:40-16:00
Kocsi Balázs
KAPACITÁS BŐVÍTÉS VESZTESÉG FELSZÁMOLÁSSAL
16:00-16:20
Farkas Gábor
A SZÁLLÍTÁSI TÁVOLSÁGOK SZEREPE A BESZERZÉSI DÖNTÉSEK SORÁN
A SZABÁLYZATOK SZEREPE AZ OBJEKTUMOK ŐRZÉSVÉDELMÉBEN CELLULAR AUTOMATE BASED MODELING OF THE RESIDENTIAL SEGREGATION’S DIFFERENT SPATIAL FORM OF APPEARANCE TESZTELÉS ÉS MEGBÍZHATÓSÁG OPTIMALIZÁLÁSA AUTÓIPARI FEJLESZTÉSEKBEN
Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
49
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Alcoa-Köfém Műszaki Szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Schuster György Terem: TG.F.18
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Művészeti és művészettudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Surányi András Terem: TA.3.306 14:00-14:20 14:20-14:40 14:40-15:00 15:00-15:20 15:20-15:40 15:40-16:00
TRANSFORMATION AND TRANSMEDIALITY OF THE GRAPHIC MEDIUM THE BOAT AS THE PRODUCT OF CRAFT Böszörményi Edit TRADITION „…EGY HALOM ROZSDÁS ÓCSKAVAS” Kovács Péter MEGJEGYZÉSEK EGY EMLÉKMŰPARADIGMÁHOZ. DEBUSSY ÉS BARTÓK OPERÁJÁNAK Vászka Anikó HANGSZERELÉSE Kovács Zalán László AZ ELSŐ MAGYAR TUBAVERSENY AZ IDENTITÁS PROBLEMATIZÁLÁSÁNAK TÍPUSAI A HARMINCAS-NEGYVENES ÉVEK Lakatos Gabriella MAGYAR FILMJEIBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Martin Ševčovič
Nyelvtudományi szekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Fregán Beatrix Terem: TG.2.04 10:00-10:20 10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00 12:00-12:20
A 19. SZÁZADI KERESZTNEVEK ADAPTÁCIÓJA A FINNBEN VERBÁLIS AGRESSZIÓ A Hujber Szabolcs DALSZÖVEGEKBEN CIGÁNY ÉDESANYÁK NYELVI TABUI - A Kresztyankó NEMISÉGHEZ KAPCSOLÓDÓ NYELVI Annamária TABUK EGY MAGYARORSZÁGI CIGÁNY KÖZÖSSÉGBEN A NEVEK KONNOTÁCIÓJÁNAK FUNKCIÓJA Vácziné Takács Edit AZ ÍRÓI NÉVADÁSBAN AZ ELHUNYT ÉLETKORÁNAK ÉS IDŐ NYELVI KONSTRUKCIÓINAK Krizsai Fruzsina ÖSSZEFÜGGÉSEI HALOTTBÚCSÚZTATÓ VERSEKBEN A 'CIGÁNY-' ELŐTAGÚ SZÓÖSSZETÉTELEK Tóth Bianka VIZSGÁLATA EGY POLITIKAI PÁRT HIVATALOS KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN A JAPÁN NEMEK PRAGMATIKÁJA: NEM Kaba Ariel JELÖLNEK A GENDERJELÖLŐK? Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Buzgó Anita
50
10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20 12:20-12:40 12:40-13:00
13:00-13:20
KÜLÖNBÖZŐ PRIMER TUMORBÓL SZÁRMAZÓ AGYI ÁTTÉTEK TEXTÚRA ANALÍZISE A SJÖGREN SZINDRÓMA dr. Dézsi Anna Júlia DIAGNOSZTIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS NEHÉZSÉGEI FDG-PET/CT VIZSGÁLAT TERÁPIÁT dr. Farkas Bence MÓDOSÍTÓ HATÁSA PRIMER KORAI STÁDIUMÚ EMLŐTUMOROK ESETÉN A CROHN BETEGSÉG AKTIVITÁSÁNAK dr. Szirmai Balázs LABORATÓRIUMI MARKEREI A GYERMEKGYÓGYÁSZATBAN HUMÁN SZEMLENCSE EPITÉL SEJTEK OSZTEOBLASZT IRÁNYÚ Balogh Enikő DIFFERENCIÁCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA ÉS KLINIKAI RELEVANCIÁJA KATARAKTA FORMÁCIÓ SORÁN VANCOMYCIN REZISZTENS ENTEROCOCCUS TÖRZSEK AZONOSÍTÁSA, Franyó Dorottya MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI ÉS EPIDEMIOLÓGIAI VIZSGÁLATA A DEBRECENI EGYETEM KLINIKÁIN MIKRO-RNS PROFIL VIZSGÁLATA AKUT Gaál Zsuzsanna LEUKÉMIÁBAN SZENVEDŐ BETEGEKBEN ÉS KONTROLL SEJTVONALAKON A GADOLÍNIUM TARTALMÚ MR Laczovics Attila KONTRASZTANYAGOK VESZÉLYEI AZ OSZTÓDÁSI RÁTA VIZSGÁLATA EMLŐ Mohácsi Réka TUMOROK DIGITÁLIS KÉPANALÍZISE RÉVÉN A SZÉRUM ASZIMMETRIKUS DIMETILARGININ SZINT POZITÍV Tajti Gábor KORRELÁCIÓJA A BRONCHIOLÁRIS GYULLADÁS MÉRTÉKÉVEL ASTHMA BRONCHIALÉBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Béres Mónika
51
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Orvos- és egészségtudományi Szekció Klinikai Orvostudomány alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Varjú Lóránt Terem: TA.2.214
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Orvos- és egészségtudományi Szekció Experimentális Orvostudomány alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető Dr. Bacsó Zsolt Terem: TA.2.219
10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00 12:00-13:10 13:10-13:30
13:30-13:50
13:50-14:10
14:10-14:30
14:30-14:50
14:50-15:10
A CFTR SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA A KÖNNYMIRIGY FOLYADÉKSZEKRÉCIÓJÁBAN COMPREHENSIVE EVALUTATION OF Gajdács Márió SELENOESTER DERIVATIVES AS ANTICANCER AGENTS A KRÓNIKUS GYULLADÁSOS FÁJDALOM MOLEKULÁRIS MECHANIZMUSAINAK Gajtkó Andrea VIZSGÁLATA PRIMER GERINCVELŐI ASZTROCITA TENYÉSZETEKBEN A HEMOXIGENÁZ-1 ÉS AZ AUTOFÁGIA Gyöngyösi Alexandra KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA SZÍVIZOMSEJTEKEN IMMUNHISZTOKÉMIA OPTIMALIZÁLÁSA ÉS A GALEKTIN-9 MOLEKULA Lajkó Adrienn VIZSGÁLATA EGÉSZSÉGES ÉS KÓROS PLACENTA MINTÁKON MESTERSÉGES SZÍNEZÉKEK Raposa Bence MOLEKULÁRIS EPIDEMIOLÓGIAI ÉS EPIGENETIKAI VIZSGÁLATA EBÉDSZÜNET IMMUNOSENSORS DESIGN AS A GOOD EXAMPLE Julija Baniukevic OF MULTIDISCIPLINARY APPROACH IN SCIENCE AZ ANGIOTENSIN-II ÉS AZ AUTOFÁGIA Szőke Kitti KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA H9C2 SEJTEKEN OXIDATÍV STRESSZ ÉS INFLAMMASZÓMA Tolnai Emese AKTIVÁCIÓ AZ ATHEROSZKLERÓTIKUS PLAKKBAN A VAS HATÁSA MESENCHYMÁLIS Tóth Andrea ŐSSEJTEK DIFFERENCIÁCIÓS FOLYAMATAIBAN ÚJ MOLEKULÁRIS CÉLPONTOK Szilágyi Gábor AZONOSÍTÁSA CUPRIZONE INDUKÁLTA DEMYELINIZÁCIÓS MODELBEN ANTIKOAGULÁNS HATÁSÚ Varga Eszter PENTASZACHARID-SZULFONSAV SZÁRMAZÉKOK SZINTÉZISE Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Berczeli Orsolya
52
10:00-10:20
10:20-10:40
10:40-11:00
11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00 12:00-12:20
12:20-12:40
12:40-13:00
LÉGZŐ TORNA CARDIO-RESPIRATÓRIKUS ÁLLÓKÉPESSÉGRE GYAKOROLT Csepregi Éva HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA EGÉSZSÉGES FŐISKOLAI HALLGATÓK KÖRÉBEN VIZSGÁLAT ÉS FELMÉRÉS NEM SPECIFIKUS DERÉKFÁJÁSSAL RENDELKEZŐ, ÜLŐ MUNKÁT VÉGZŐ Csuhai Éva Anett FIATAL FELNŐTTEK KÖRÉBEN, A SPECIFIKUS DERÉKFÁJÁS KOCKÁZATÁNAK KISZŰRÉSE CÉLJÁBÓL. ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS DNS Bankó Csaba KÁROSÍTÓ HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA EMLŐS SEJTEKBEN AZ EGÉSZSÉGET BEFOLYÁSOLÓ FAKTOROK VIZSGÁLATA AZ EGÉSZSÉGI Novák Attila ÁLLAPOT TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROTEKTÍV ÉS PREDIKTÍV TÉNYEZŐKRE ÓVODÁSOK KÖRÉBEN VÉGZETT FUNKCIONÁLIS GERINCÁLLAPOT Petrika Hajnalka FELMÉRÉS SPINAL MOUSE® SEGÍTSÉGÉVEL AZ ELHÍZÁS KUTATÁSI ÉS TERÁPIÁS Raffai Gellért MEGKÖZELÍTÉSE A TÚLEVÉSES ZAVAR SZEMPONTJÁBÓL A BERETTYÓÚJFALUI KISTÉRSÉG Szőllősi József EGÉSZSÉGÁLLAPOT FELMÉRÉSE NEURO-REHABILITÁCIÓS TRÉNING HATÁSAI A POSTURALIS INSTABILITÁSRA Tollár József VALAMINT AZ ÉLETMINŐSÉGRE A PARKINSON KÓRBAN A RENDŐRSÉGI DROGPREVENCIÓ Danku Nóra ÉRTÉKELÉSE BARANYA MEGYÉBEN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
53
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Orvos- és egészségtudományi Szekció Egészségtudomány alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető Dr. Batta Gyula, Dr. Jeney Viktória Terem: TA.2.220
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Pszichológia és neveléstudományi szekció Pszichológia alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Dr. Maráz Anikó, Dr. Kökönyei Gyöngyi Terem: TG.F.19 Klinikai és egészségpszichológia A HOSPICE ÖNKÉNTESSÉG MOTIVÁCIÓS10:00-10:20 Dorner László ÉS ÉLMÉNYHÁTTERÉNEK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA Kutatások a szociálpszichológia, szervezet- és munkapszichológia területén A MUNKAHELYI KÖRNYEZETEK Frankó Luca - Tóth 10:20-10:40 MINŐSÉGÉNEK HATÁSA A Ágnes MUNKAVÁLLALÓKRA A KOCKÁZATTAL SZEMBENI DÖNTÉSHOZATALT BEFOLYÁSOLÓ Ruzsa Gábor -Uatkán 10:40-11:00 AFFEKTÍV TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA Ajna SZIMULÁLT SZEKVENCIÁLIS BEFEKTETÉSI HELYZETBEN Uatkán Ajna – Ruzsa REGULÁCIÓS FÓKUSZ KAPCSOLATA A 11:00-11:20 Gábor KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL Személyiségpszichológia A VALLÁSOS SPIRITUÁLIS ÉLMÉNYEK 11:20-11:40 Fábián Balázs LÉLEKTANA SEGÍTŐKUTYÁKKAL AZ INTEGRÁCIÓÉRT – 11:40-12:00 Loványi Eszter A TÁRSADALMI TUDATFORMÁLÁS ÚJ ESZKÖZEI Tóth Ágnes - Uatkán MIT AKARNAK A NŐK? MIT TARTANAK 12:00-12:20 Ajna - Frankó Luca FONTOSNAK A FÉRFIAK? 12:20-13:20 EBÉDSZÜNET Személyiség- és kognitívpszichológia MIGRÁCIÓS SZORONGÁS: HATÁRON TÚLI Hirschné Schubert 13:20-13:40 MAGYAR DIÁKOK SZORONGÁSÁT Judit FELTÁRÓ VIZSGÁLAT AZ IMPLICIT TUDÁS 13:40-14:00 Juhász Dóra KONSZOLIDÁCIÓJÁNAK FEJLŐDÉSE 7 ÉVES KORTÓL 85 ÉVES KORIG A HALÁL ÉS GYÁSZ VÁLTOZÓ 14:00-14:20 Nagy Zsófia TERMÉSZETE – 20. SZÁZADI MAGYAR GYÁSZJELENTÉSEK ELEMZÉSE AZ ÉLETCÉLOK FONTOSSÁGA ÉS Uatkán Ajna-Tóth MEGVALÓSULÁSA KÖZÖTTI ŰR, 14:20-14:40 Ágnes ÉS ANNAK HATÁSA AZ ÉLETTEL VALÓ ELÉGEDETTSÉGRE Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
54
Affektív tényezők vizsgálata az óvodás és általános iskolás korosztályban A TERMÉSZETES MEGFIGYELÉS 10:00-10:20 Böddi Zsófia MÓDSZERÉNEK ALKALMAZÁSA ÓVODÁS CSOPORTOKBAN AZ ISKOLAI KÖTŐDÉS VIZSGÁLATA 10:20-10:40 Nagy Krisztina ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÓVODÁSKORÚ DADOGÓ GYERMEKEK 10:40-11:00 Tóthné Aszalai Anett BESZÉDFEJLŐDÉSE 11:00-11:20 Vass Dorottea RÓKA, NYUSZI VAGY VÁMPÍR? A tanítás-tanulás szociális és affektív háttértényezői EDUCATION AS THE SUBJECT MATTER OF INTERNATIONAL RELATIONS. THE CASE OF 11:20-11:40 Adam Gajek COOPERATION WITHIN EUROPE 11:40-12:00 Gazdag Emma SCHOOL AS AN ADAPTIVE COMMUNITY A TANULÁSI STÍLUS ÉS A 12:00-12:40 Katona Istvánné SZOCIÁLISPROBLÉMA-MEGOLDÓ KÉPESSÉG KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK 12:40-13:00 Simon Anikó NEVELÉSI ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKRENDSZEREK ÖSSZEFÜGGÉSVIZSGÁLAT A TANULÓK 13:00-13:20 Subrt Péter TANULÁSI STÍLUSA ÉS A SZOCIÁLISÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ KÉPESSÉGEK KÖZÖTT 13:20-14:00 EBÉDSZÜNET Andragógiai és felsőoktatás-pedagógiai kutatások ANDRAGÓGIAI ESZKÖZÖKKEL AZ 14:00-14:20 Molnár Attila ELÍTÉLTEK REINTEGRÁCIÓJÁÉRT A TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKOT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK FELTÁRÁSA AZ 14:20-14:40 Nagy Krisztina SZTE KÉT KARÁNAK ALAPKÉPZÉSES HALLGATÓI KÖRÉBEN A HAZAI FELSŐOKTATÁSI 14:40-15:00 Szabó János TEHETSÉGGONDOZÁS LEGFONTOSABB ÖSSZETEVŐI KÖZÖSSÉGI FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉSI 15:00-15:20 Tóth Dorina Anna KÖZPONTOK KONCEPCIÓJA AZ ÉSZAKI ÉS KELETI PEREMEKEN Pedagógiai tervezés és modern eszközök az oktatásban 15:20-15:40 Nagy Júlia A MOOC SÖTÉT OLDALA GLOBAL, LOCAL, BICULTURAL OR HYBRID? 15:40-16:00 Smid Dávid UNRAVELING LANGUAGE LEARNER IDENTITY IN THE ERA OF GLOBALIZATION KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA ÉS FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS 16:00-16:20 Krakker Anna ÉLMÉNYALAPÚ MÓDSZEREKKEL KISISKOLÁS KORBAN Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ!
55
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Pszichológia és neveléstudományi szekció Neveléstudományi alszekció 2016. április 16. Szekcióvezető: Kereszty Orsolya Terem: TB.FSZ.MOZI
SZEKCIÓBEOSZTÁS
Történelem- és politikatudományi szekció Középkor- és Koraújkortudományi alszekció 2015. április 16. Szekcióvezető: Dr. Tringli István Terem: TG.1.07
10:00-10:20
Baros-Gyimóthy Eszter Márta
10:20-10:40
Juhász Péter
10:40-11:00 11:00-11:20
11:20-11:40
11:40-12:00
12:00-12:20 12:20-12:40
EGY VÁROS, KÉT VALLÁS – VEGYES HÁZASSÁGÚ CSALÁDOK A 18. SZÁZADI CSETNEKI EVANGÉLIKUS ÉS KATOLIKUS ANYAKÖNYVEK LAPJAIN LEVEDIA ÉS ATELKUZU: IDŐREND ÉS FÖLDRAJZI HELY
MEGAKASZTOTT FEJLŐDÉS VAGY AZ ÚJ LEHETŐSÉGEK IDŐSZAKA? INTIMSZFÉRA, PUBLIKUS TÁRGYAK. Mezei Emese A KÁLYHA SZEREPE ÉS HELYE A KÖZÉPKORI OTTHONBAN „SEM BOSZORKÁNYOK, SEM Miklós Eszter MEGRONTOTTAK NEM LÉTEZTEK, AMÍG NEM BESZÉLTEK S ÍRTAK RÓLUK” A CSALÁD RENDJÉT ÉS A NEMI Papp Rita ERKÖLCSÖT SÉRTŐ BŰNTETTEK DEBRECENBEN 1693 ÉS 1705 KÖZÖTT HAJDÚDOROG KÖRNYÉKI NÉGY, 10-13. Szvák Enikő SZÁZADI NÉPESSÉG REKONSTRUÁLT TESTMAGASSÁG ÉRTÉKEI HIDALGÓK ÉS SZAMURÁJOK – SPANYOLTúróczi Tamás JAPÁN KAPCSOLATOK 1587-1636 Az előadások 15 percesek, melyeket 5 perc vita követ! Kiss Márton
56
Helyszín: indulás / érkezés a Vigadó téri hajóállomásról 20:00-kor. Helyszínre jutás körülbelül fél órát vesz igénybe. Beszállás 19:30-tól Javasolt útvonal: Tavaszmező utcától gyalog Horváth Mihály térig körülbelül 3 perc, 290 m Horváth Mihály tértől 9-es busszal Óbuda, Bogdáni út felé 11 perc (5 megálló) a Deák Ferenc tér metrómegállóig. 9-es busz indulási időpontjai a Horváth Mihály térről: 18:04 | 12 | 23 | 32 | 41 | 49 | 59 | 19:08 Deák Ferenc tér M-től gyalog a Vigadó térig körülbelül 8 perc, 600 m Szombat esti zenés-táncos mulatság TG. épület alagsor szombaton 21:00 órától. A szervezők minden regisztrált résztvevőnek 1 választható italt biztosítanak térítésmentesen (kupon ellenében), további fogyasztásra a BÜFÉ rendelkezésre áll.
57
FAKULTATÍV PROGRAMLEHETŐSÉG
Budapesti esti hajókirándulás (regisztráció köteles!)
TÁMOGATÓINK
A Duna-Dráva Cement Kft. hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, amely cementet, transzportbetont, valamint kavics és beton-adalékanyag termékeket állít elő és szolgáltatásai a betontechnológia teljes spektrumára kiterjednek. Jelenleg két hazai cementgyárban állít elő cementet: Beremenden és Vácott. A beremendi cementgyártás több mint 100 éves hagyománnyal rendelkezik, a váci gyár pedig 2013-ban ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. DDC Beton és Kavics üzletágak, Beton Technológia Centrum Kft. A Duna-Dráva Cement Kft. leányvállalatai (beton és kavics üzletágak) a múltban már önállóan is bizonyították, hogy szakterületük kiemelkedő képviselői. 2013. október 1-től pedig egységes vállalatként, DDC néven folytatják tevékenységüket. A Beton Technológia Centrum Kft., amely adalékanyag-, frissbeton- és megszilárdult betonvizsgálatokat végez építőipari kivitelező cégek és betonüzemek részére, továbbra is a DDC leányvállalataként funkcionál. A DDC portfóliójában a transzbeton- és kavicsüzletág mellett a megbízható betontechnológiai háttérnek is hangsúlyos szerepe van. Környezettudatos cementgyártás A korszerű, környezettudatos és innovatív gyártási technológiával a magyarországi piacon az európai cementgyártás élvonalát képviseli a vállalat. Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként jelentősen csökkent a gyárak által okozott környezetkárosító hatások mértéke. Az alternatív tüzelő- és nyersanyagok felhasználása és a gyártási folyamatokban alkalmazott korszerű, jól bevált technológia kíméli a környezetet, és védi a természetben fellelhető nyersanyagkészleteket.
További információk: http://www.sicontact.hu/
58
A mérnöki szakma Magyarországon: A mérnöki tevékenységnek a társadalom egészére – jólétére, biztonságára, az épített környezetre – gyakorolt hatása miatt a mérnöki szakma már évszázadok óta szabályozott szakmának minősül szinte minden európai államban, így Magyarországon is. E folyamat részeként 1923-ban törvény rendelkezett mérnöki rendtartás részletszabályairól, valamint a mérnöki kamara megalapításáról, amely egészen 1945-ig látta el a hazai mérnökség képviseletét és érdekvédelmét. 1945 után egészen 1990-ig kellett várni arra, hogy a mérnökök először egyesületi formában, majd 1996-tól ismét kamarai keretek között megszervezhessék saját szakmai önkormányzatukat. Az 1996-os kamarai törvény ugyanakkor a korábbitól eltérően nem átfogóan rendezte a mérnöki szakma helyzetét, hanem elsősorban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott, kifejezetten az építésüggyel összefüggő tervezéssel és szakértéssel foglalkozó mérnöki tevékenységeket ölelte fel. Az azóta eltelt időben a Magyar Mérnöki Kamara természetese folyamatosan arra törekedett, hogy a munkavégzésének jellegétől függetlenül minden mérnököt képviseljen, minden mérnök kamarája legyen. Ezt jelzi, hogy ma már a kamarai tagoknak kb. 60%-a dolgozik kifejezetten az építésügyi szakterületeken. A kamara a 20.000 főt számláló tagságán kívül kapcsolatban van továbbá kb. 6.000 olyan mérnökkel is, akik bár nem kamarai tagok, de a jogszabályok által kamarai regisztrációhoz kötött tevékenységeket folytatnak, mint például műszaki ellenőrzés, műszaki vezetés, energetikai tanúsítás. A fentiek alapján a kamara mindösszesen kb. 26.000 mérnökkel van közvetlenül kapcsolatban, ezen kívül együttműködik más műszaki és tudományos szervezetekkel, a műszaki felsőoktatási intézményekkel, továbbá köztestületként a kormányzattal és az egyes minisztériumokkal együttműködve véleményezi a mérnökök szakmai érdekeket érintő jogszabályok tervezeteit. Mindezen tevékenységekre, adatokra és információkra támaszkodva jelenleg a Magyar Mérnöki Kamara rendelkezik a hazai mérnöktársadalommal kapcsolatos legszélesebb körű ismeretekkel. További információk: https://www.mmk.hu/ EURAXESS – Kutatói mobilitás
Az EURAXESS Services hálózat célja, hogy tájékoztatással és tanácsokkal segítse azokat a kutatókat és PhD hallgatókat, akik egy másik uniós országban kívánnak dolgozni. Az EURAXESS Jobs internetes adatbázisa több ezer szabad állást tartalmaz Európa-szerte, valamint felvilágosítást nyújt kutatói ösztöndíjakról és más támogatási lehetőségekről is. Az EURAXESS Rights jogi tanácsadást biztosít – többek között az Európai Kutatói Chartával kapcsolatban –, az EURAXESS Links pedig hálózatba szervezi az Európán kívül élő európai kutatókat. Az EURAXESS magyarországi hálózatának 15 tagja van, ezek a kapcsolati pontok személyesen, telefonon és interneten is elérhetők. Az EURAXESS honlapjai: www.euraxess.org | www.euraxess.hu Találkozzunk személyesen a Tavaszi Szél konferencián! 59
TÁMOGATÓINK
Magyar Mérnöki Kamara
TÁMOGATÓINK
Alcoa–Köfém Kft. A világ alumíniumiparának pionírjaként az Alcoa több mint 125 éve kezdte el működését és ma 30 országban 60.000 embert foglalkoztat. A cégcsoport az egyik legnagyobb szállítója a magas hozzáadott értéket képviselő, könnyűfémekből, hengerelt alumíniumból készült termékeknek, egyben a világ vezető kohófém előállítója, valamint a legnagyobb bauxit kitermelője és timföld gyártója. Az Alcoa élen jár a könnyűfémekből készült termékek gyártása és az ehhez kapcsolódó mérnöki szolgáltatások folyamatos fejlesztése terén. A 100%-os amerikai tulajdonban levő Alcoa-Köfém Kft. a magyar ipar egyik meghatározó vállalata, 2016-ban ünnepeli 75 éves fennállását. Egyike a 100 legnagyobb hazai vállalatnak és mintegy 1.970 munkavállalót foglalkoztat Székesfehérváron és Nemesvámoson. Árbevétele alapján a TOP 50 magyarországi vállalat között van. Az Alcoa-Köfém Kft. négy termelő üzletága (ÖntödeHengermű, Keréktermék, Erőmű és Meghajtó-, valamint a Rögzítő Rendszerek) mellett itt működik az Alcoa Globális Szolgáltató Központja, mely az európai és bizonyos észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek kiszolgálását végzi, a Központi Szolgáltató Szervezetek pedig a helyi működési feltételeket biztosítják. Az Alcoa nem csak az egyik legnagyobb amerikai beruházó Magyarországon, hanem meghonosította a Vállalati Felelős Magatartást is. Alapítványi támogatások és dolgozóink önkéntes munkáján keresztül 1993 óta 9,5 millió USD értékben támogatta a helyi kezdeményezéseket az oktatás, a környezetvédelem és egészségügyi, szociális területeken, melyért számos nemzeti és helyi elismerést kapott. A munkavédelem, környezetvédelem és egészségvédelem kiemelt szerepet kap a cég értékrendjében. Fenntarthatósági céljainkat a biztonságos, egészséges munkahelyek kialakítása és környezetünk megóvása érdekében fogalmaztuk meg. Egy érdekesség: Az 1888 óta gyártott összes alumínium mintegy 75 százaléka ma is aktív használatban van, hiszen alapfémünk korlátlan alkalommal újrahasznosítható. Ha szereted a kihívásokat, és folyamatosan fejleszteni szeretnéd tudásod, csatlakozz hozzánk! Képzési programjaink biztosítják, hogy munkatársaink meg tudjanak felelni az alkalmazott high-tech technológiák kezelésében a követelményeknek. Kölcsönös előnyöket biztosító együttműködést alakítottunk ki az Óbudai Egyetemmel. A fiatalok megnyerése a célunk a számukra biztosított szakmai gyakorlatokkal. E folyamat keretében 2015-től bekapcsolódtunk a felsőfokú duális képzésbe. Az Alcoa termelési rendszer egyik alapelve, hogy a „rendszert az emberek tartják össze”. Mi a legjobbak akarunk lenni, ezért a legjobbakat szeretnénk megnyerni, hogy nálunk dolgozzanak! A versenyképes juttatási rendszer mellett a nyitott, őszinte, sokszínű és befogadó munkakörnyezet az, amit kínálni tudunk. Ha többet szeretnél tudni az Alcoáról: www.alcoa.com Állásajánlatainkat itt tekintheted meg: https://alcoa.hrfelho.hu 60
Régió
Magyarországon (vagy a 12 program régió bármelyikében) él.
Végzettség
Egyetemi végzettséggel rendelkezik klímaváltozással vagy fenntarthatósággal kapcsolatos területen vagy Egyetemi végzettséggel rendelkezik bármilyen területen és kétéves fenntarthatósággal vagy klímaváltozással kapcsolatos munkatapasztalata van.
Nyelvtudás
Folyékonyan beszél és ír angolul (legalább B2 szinten).
A fogadó szervezetek szeptember-október időszakban, négytől hathetes időtartamban magasan képzett hazai vagy nemzetközi szakértőt fogadhatnak, járulékos költségek nélkül, egy általuk meghatározott, klímaváltozáshoz kapcsolódó projektjük megoldásához. Programunkról tájékoztató estet szervezünk április 20-án este 18.00-kor, az Európa Pontban (1024 Budapest, Lövőház u. 35). A megújult program részleteiről, a tájékoztató estünkről és a jelentkezés menetéről honlapunkon tájékozódhat, ahol a programmal kapcsolatos további híreket, érdekességeket, korábbi résztvevőink beszámolóit is olvashatja. A programmal kapcsolatban keresse: Nagy Edit, PiP regionális menedzser 06-30-304-1435
[email protected] További információk: http://klimainnovacio.hu/hu/program/pioneers-into-practice
61
TÁMOGATÓINK
Európa legnagyobb klímainnovációs közössége 2016ban is elindítja a Pioneers into Practice (PiP) elnevezésű, 12 EU régió részvételével zajló, nemzetközi szakértői csereprogramját. A PiP hosszú távú célja hozzájárulni az alacsony CO2 kibocsájtással működő, versenyképes, új gazdasági modell megteremtéséhez Európában. A programban résztvevő szervezetek és szakemberek a gyakorlati tapasztalatcserén keresztül a mindennapokban használható, alkalmazott innovációs képességekre tehetnek szert. A programban résztvevő szakértőknek lehetőségük van különböző területen tevékenykedő fogadó szervezeteknél gyakorlati ismereteik elmélyítésére és szakmai tudásuk bővítésére. Továbbá a négy-hat hetes hazai vagy külföldi projektmunka mellett csoportmunkákra épülő szemináriumokon és online kurzusokon vesznek részt. A részvétel költségeit a program 2000 eurós keretben támogatja. 2016. április 4. és május 3. között ismét várjuk szakértők és fogadó szervezetek jelentkezését a PiP programba! Szakértőnek jelentkezhet, aki:
TÁMOGATÓINK
62
Igazolások átvétele
HASZNOS INFORMÁCIÓK
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a részvételről, illetve az előadásokról az igazolásokat az információs pultnál tudják átvenni (TG aula (Budapest, Tavaszmező u. 15-17.) Szervezők elérhetőségei: Tokody Dániel +36-30-838-4083 Barta Andrea +36-30-816-3134 Orvos, fogászat: Központi Baleseti Ambulancia - Baleseti Központ Cím: 1081 Budapest, Fiumei út 17. Bejárata: Gázláng utcai mentőportán. Akut járóbeteg ambulancia és Kórházi Felvételi Ambulancia. Betegek fogadása: a hét minden napján 24 órában. Telefon: +36-1-299-77-00 Semmelweis Egyetem Fogászati- és Szájsebészeti Oktató Intézet Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 40. Tel.: +36-1- 317-6600, +36-1317-0951 Betegek fogadása: Hétköznapokon: 8.00-13.00 óráig 14.00-19.00 óráig Fogászati sürgősségi betegellátás (ügyelet) 20.007.00 óráig Szombat, vasárnap, munkaszüneti és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig és 14.00-19.00 óráig Gyógyszertár: Három Sas Gyógyszertár, Cím: 1082 Budapest, Baross u. 70-72. Tel.: +36-1-313-7210 Nyitva tartás: H-Szo. 7:30-19:30 A nyitvatartási időn túl állandó ügyeletet ellátó gyógyszertár. Az ügyeletes ablak a Horváth Mihály tér felől érhető el. Hétköznap: 19.00 és 07.45 között. Hétvégén: szombat 13.00 és hétfő 07.45 között. Gyakorlati útmutató a budapesti közösségi közlekedéshez: http://www.bkk.hu/apps/docs/turisztikai_kiadvany.pdf Menetrend és utazástervező: http://www.bkk.hu/menetrendek/ http://futar.bkk.hu
63
64
65