DIANA ROWLAND 2. Pandora s TeAm

DIANA ROWLAND

Pandora’s TeAm

2

3

A DÉMON JELE

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

4

A fordítás alapjául szolgáló kiadás Diana Rowland: A démon jele Bantam Books, 2009 Fordította: FARKAS VERONIKA Szerkesztette: HORVÁTH ÁGNES Korrektúra: KÓTAI KATALIN ISBN 978-963-335-000-3 © Diana Rowland, 2009 © Hungarian edition Kelly Kft. © Hungarian translation Farkas Veronika Kiadja a Kelly Kft. 1161 Budapest, Baross utca 158. Telefon: 06-30-948-1080 Felelős kiadó: Kelly Juli Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. 2011-ben – 110561 Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató www.kellykiado.hu

Pandora’s TeAm

5

A DÉMON JELE

Jacknek és Annának, kedvenc démonaimnak

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

6

TUDNIVALÓK Mivel ez az első megjelent regényem, úgy érzem, mindenkinek meg kell köszönnöm, aki segített idáig eljutnom. Másrészről viszont lehet, hogy a kiadó elég ideges lenne húszoldalnyi köszönetnyilvánítástól, úgyhogy rövidre fogom, és csak a legfontosabbakat említem meg. Köszönet illeti tehát: Anyámat, Sue Rowlandot azért, hogy megkedveltette velem a science fiction és a fantasy műfaját, és beoltott a furcsaságok szeretetével. Testvéremet, Sherry Rowlandot azért, mert elviselte a fura kis kölyköt, akivel megosztotta a házát, és mert továbbra is elviseli a fura, középkorú nőcit, akivel megosztja az életét. Kat Johsont, mert bemutatott engem a démonoknak. Dak'nikahl lahn. Tab agabl labn. Laura Joh Rowlandot, Andrew Foxot, Fritz Zieglert, Marion Moore-t, Gwen Moore-t, Mark McCandlesst és az írócsoportom többi tagját azért, mert végigszenvedték a korai vázlatokat. Kent Brewstert, mindenért, ami Kent Brewsterré teszi őt. Daniel Abrahamet azért, mert az évek során átsegített egy sor különféle szorongáson, mert hisz bennem a szorongásaim dacára, és mert – ez a legfontosabb megmondta nekem, mi volt a gond a könyvvel. A teljes St. Tammany Megyei Seriffhivatalt. Istenek vagytok! Pandora’s TeAm

7

A DÉMON JELE

Dr. Peter R. Galvant és a St. Tammany megyei Halottkémi Hivatalt. Veletek a halál szórakoztató! Dr. Michael DeFattát a törvényszéki orvostannal kapcsolatos kérdések áradatának megválaszolásáért. Jóval több kérdést tettem fel, mint amennyire bárki valaha válaszolni tudott volna. Rengeteg kérdést. Komolyan. Iszonyú sokat. Lindsay Ribart, mert kihúzta a kéziratomat a giccskupacból, mert beleszeretett, és mert egy egészen elképesztő csaj! Az ügynökömet, Matt Bialert azért, mert egyetértett Lindsayvel, mert sziklaszilárdan támogatott, és mert csodálatos otthont szerzett a könyvemnek. Fantasztikus olvasószerkesztőmet, Kathy Lordot, aki megszelídítette elvadult vesszőhasználatomat, kigyomlálta a sok „csak”-ot, és aki sokkal jobban nyomon követte démonaimat, áldozataimat és a holdfázisokat, mint én. A szerkesztőm asszisztensét, David Pomericót, mert türelmesen válaszolt számtalan ostoba kérdésemre. Végül pedig a szerkesztőmet, Anne Groellt, aki nem hagyott elmerülni semmiféle szerzői lustaságban, viszont hihetetlen időt, energiát és türelmet fordított rám, és aki irányt mutatott és ösztökélt, hogy ez a könyv ezerszer jobb legyen, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

8

1. HALLOTTAM, AHOGY VALAKI BETÖR A HÁZAMBA.

Sajnos ez ugyanabban a szent pillanatban történt, amikor a démon megjelent előttem. Az emeleten szilánkokra hulló üveg hangja csak a másodperc törtrészére zavarta meg a koncentrálásomat, de az is elég volt ahhoz, hogy a misztikus portál kicsússzon a kezemből, és megugorjon, mint egy elszabadult kerti slag. Eszeveszetten kaptam utána, és a hideg veríték csurgott a hónom alatt, ahogy erőlködve próbáltam visszaküzdeni az erőt a megfelelő helyre. A szívem kalapált, miközben az elszabadult energiával küzdöttem, próbáltam elkapni a szálakat, hogy megkössem és rögzíthessem. A technikám rögtönzött volt és minden eleganciától mentes, de ez egyáltalán nem zavart. Csak a túlélés érdekelt, és hidegen hagyott, hogy mennyire látványos. Úgy éreztem, hogy egy örökkévalóság telt el, pedig mindössze pár őrjítő másodperc volt, amíg összeszedtem és lecsillapítottam a vadul hullámzó erőket. Óvatosan lazítottam a szorításon, míg vettem egypár mély, szaggatott lélegzetet, így próbálva lelassítani vadul vágtató pulzusomat. Ez most túlságosan is közel volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Ha csak pár másodperccel is korábban veszítem el a fókuszt, mostanra valószínűleg darabokra szakadtam volna – vagy a házam pincéjében megnyitott misztikus portál örvénye tépett volna miszlikbe, vagy annak a démonnak a karmai, amelyet épp most idéztem meg azon a portálon keresztül. Pandora’s TeAm

9

A DÉMON JELE

Borzongva kifújtam a levegőt, és végül elengedtem a portált, nem kis diadallal figyelve a nagydarab démont, aki féltérden, a fejét lehajtva és a szárnyát a hátán összecsukva kuporgott előttem. Tökéletes csendben maradt, amíg a portállal küzdöttem, én pedig némán hálát adtam minden létező felsőbb hatalomnak, hogy mire a dolgok kicsúsztak a kezemből, már megállapodtam vele. Éreztem, hogy elvigyorodom. Megcsináltam. Megidéztem egy reyzát, a démonok tizenkét szintje közül a legmagasabból. Hivatalosan is teljes jogú, felkészült idéző lettem. Az ábrándozásomat újabb üvegcsörömpölés szakította félbe. A mosoly helyét haragos homlokráncolás vette át. Egy betörő. Remek. Ha felmegyek a lépcsőn, hogy elintézzem az idiótát, akkor elfelejthetem, miért is idéztem meg a démont. Egy reyza megidézése sokkal többet jelentett, mint amennyit pár földi vagyontárgy ért. Emellett a földi vagyontárgyaim összesen sem képviseltek jelentős értéket. A zajra azonban a démon is felkapta a fejét. – Valaki betört a birtokodra – dörmögte. Dörgő hangja erősen visszhangzott a pincében. Mielőtt levegőt vehettem volna, hogy válaszoljak vagy parancsot adjak, felviharzott a pince nehéz falépcsőjén, és az ajtón keresztül valósággal kirobbant a folyosóra. – A kurva életbe! – Végre sikerült elkapnom az utolsó, még nem leföldelt energianyalábot is. Remek, ennyit a tervekről. Remegő lábbal felvánszorogtam a lépcsőn a démon után, átkozva a kimerültséget, ami lelassít. Az idézés után mindig úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak, de ez most még durvább volt, mint amire számítottam. Rémült kiáltást hallottam a ház elülső részéből, így hát arra vettem az irányt, mozgásra kényszerítve reszkető lábaimat. Oké, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

10

meg tudtam idézni. Képes leszek vajon irányítani? A rémült sikoly megint felhangzott, amint letámolyogtam az előtérbe. – Kehlirik! Ne bántsd! – kiáltottam, utasítva a démont a hangommal, miközben mentális nyomást gyakoroltam a misztikus kötelékekre is. Befordultam a sarkon a nappaliba, levegő után kapkodva, és hálásan azért, amiért a házam méreteit tekintve inkább „otthonos” volt, mint „fejedelmi”. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy képes vagyok továbbmenni orraesés nélkül. Gyorsan feljegyeztem az agyam egy zugában az új szabályt: „egy tizenkettedik szintű démon megidézése előtt többet pihenni!”. A démon vicsorogva morgott, és felém fordult. A gallérjánál fogva egy cérnavékony, hebegő embert tartott a kezében, és őrületesen oda nem illőnek tűnt a nappali a pasztellzöld falai és cseresznyefa bútorai között. Az egyik szárnya vége súrolta az asztalon lévő számítógépet, én pedig elfojtottam magamban a késztetést, hogy elkapjam azt a szárnyat, és odébb taszítsam. Elképzelhető, hogy nem bizonyult volna jó ötletnek, amikor még abban sem lehettem biztos, hogy a démon engedelmeskedik-e az akaratomnak. – Hagynod kéne, hogy elpusztítsam, idéző – mondta a démon; a hangja olyan volt, mintha sziklák görögtek volna. Felemelve tartotta a foglyát, úgy, hogy annak lába nem is érintette a földet, és olybá tűnt, ez semmilyen erőfeszítést nem kíván hatalmas izmoktól dagadó testétől. Fölém tornyosult, a feje jó pár arasszal magasabban volt, mint az enyém, és fényes rézszínű bőrhártyás szárnya még ennél is jó néhány arasszal magasabbra nyúlt. Egy kettőnegyvenes belmagasságú lakásban a démonnak kényelmetlenül össze kellett volna görnyednie, és összehajtogatnia a szárnyát, hogy elférjen. Szerencsére az én francia gyarmati stílusú házamat a louisianai dél szubtrópusi Pandora’s TeAm

11

A DÉMON JELE

klímájának megfelelő négy és fél méteres belmagassággal tervezték, hogy a magas plafon is segítsen a házat hűvösen tartani. Vettem egy mély, megkönnyebbült lélegzetet. A démon nem utasította vissza az irányításomat. Egy dologgal kevesebb, ami miatt most azonnal aggódnom kellene. – Nem, Kehlirik! – mondtam óvatosan. – A mi igazságszolgáltatásunk ebben a szférában másképp működik, de köszönöm a segítséget. – A fogoly abbahagyta a sikoltozást, vagy legalábbis mostanra nyöszörgő jajgatásra mérsékelte. Megdörzsöltem a karomon hirtelen keletkező libabőrt, és még mindig kilelt a hideg attól, milyen közel jártam a katasztrófához. Ha csak egy pár másodperccel hamarabb... Megborzongtam, és kényszerítettem magamat, hogy a jelenre figyeljek. A démon lüktető morgást hallatott. – Ez itt egy tolvaj. Értéktelen. Nincs becsülete. – Lekuporodott, lehajította a betolakodót, és a földre szorította az egyik lábával. Összehajtotta a szárnyait maga mögött, és összekulcsolta karmos kezét. Vastag, kanyargós farok kígyózott a lába körül, a vége a hangulatát tükrözve rángatózott. Sötét, fűszeres szagot árasztott, idegen és vad illatot. Guggolva a feje egy magasságba került az enyémmel, én pedig megkönnyebbültem, hogy végre nem kell a nyakamat kitekerve beszélnem hozzá. Ő a második reyza volt, amit valaha láttam, és még mindig meg voltam döbbenve azon, milyen nagyok. – Itt... másképp van – mondtam, bár teljesen egyetértettem a démon értékelésével. – Épp elég lesz kimagyaráznom magam, ha bárkinek is elmondja ezt a beszélgetését egy szárnyas szörnnyel. – Ha leölöm, nem beszélhet szárnyas szörnyekről – válaszolta Kehlirik tagadhatatlanul logikusan. Aztán kitáguló orrlyukakkal felhorkant: – Nem mintha szörny lennék. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

12

Muszáj volt mosolyognom. – Nem, reyza. Nem vagy szörny. Bár a démon elég ijesztő megjelenésű volt – lapos orr, állatias arc, széles száj hangsúlyos, görbe agyarakkal, háti taraj, amely a fején kezdődött, és végigfutott a gerincén –, nagyon is tisztában voltam vele, hogy bármi, de nem szörny. – De egy holttestet még sokkal nehezebb megmagyarázni – folytattam. – A gyilkosság errefelé komoly bűn. Kivicsorította a fogait, az ajka visszahúzódott a komisz agyarakról. – Nem találnának holttestet, idéző. De tiszteletben tartom a kívánságodat. Felém fordította a fejét, majd széttárta a szárnyait, olyan ügyesen, hogy még véletlenül se sodorja le az összes képet a polcokról. Óriási megkönnyebbüléssel néztem rá. Majdnem tíz évet töltöttem a különböző szintű démonok megidézésére használható rituálék megtanulásával és gyakorlásával mentorom és nagynéném gondos útmutatása mellett, fokozatosan szerezve rutint az önálló munkához. A reyza önálló megidézése afféle diplomamunkának számított, és most itt álltam egyikükkel a nappalimban. Leguggoltam, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a Kehlirik lába alatt heverő férfit, önkéntelenül is utánozva a démon testhelyzetét. A betörő sápadt volt és csontos, szöghaja szanaszét meredezett, és talán a harmincas éveiben járhatott, bár tudtam, hogy akár egy évtizedet is tévedhetek. A rendszeres droghasználat jócskán öregíti az embert, én pedig könnyedén felismertem benne a metadon- vagy kokainfogyasztót. Emellett az a fajta savanyú szaga is volt, ami azokra jellemző, akik hosszú időn át nem fordítanak különösebb gondot a higiéniára. Azon Pandora’s TeAm

13

A DÉMON JELE

kaptam magam, hogy közelebb húzódom a reyzához, akinek sokkal jobb illata volt. – Úgy nézem, ma este rossz házat szúrtál ki – mondtam neki, aztán rájöttem valamire, és elnevettem magam. – Várjunk csak. Fogadjunk, te voltál az, aki a múlt héten két házba is betört a főúton, igaz? Nyöszörgött, és megrázta a fejét, a szeme tágra nyílt. – Nem, nem én voltam! Én... azt hittem, ez a haverom háza... Kehlirik levicsorgott rá, amitől a fickó rémülten szűkölt. – Nem vagyok hülye – tájékoztattam. – Ne tegyél rá még egy lapáttal. Rázni kezdte a zokogás. – Jéjéézusom, kékérem, ne hagyja, hogy fefelfaljon! Sose csinálok ilyet többé, esküszöm. Csak annyi pénzt akartam, hogy vehessek egy kis kokszot. Uramisten! A démon felé fordultam. Kehlirik halkan, torokból morgott, pillantásomat intelligens és ravasz tekintettel viszonozva. Óriási volt a kísértés, hogy megszorongassam a betörőt, és megkérdezzem a démont, éhes-e, de nem voltam száz százalékig meggyőződve róla, Kehlirik ráérez-e, hogy csak viccelek. Lényegében biztos voltam benne, hogy a démonok nem szeretik az emberhúst, de jobbnak találtam, ha inkább nem próbálom ki. Ha démonokról van szó, soha nem lehet tudni. Felálltam, és kiráztam egy kis görcsöt a lábamból. Tényleg nem engedhetem meg, hogy a démon megölje. A fickó drogos, és lehet, hogy kilométernyi hosszú a bűnlajtstroma, de kételkedtem benne, hogy igazán komoly dolgokat követett volna el – valószínűleg semmi több nem volt a rovásán, mint a függősége kiszolgálásához szükséges tolvajlások. Nekem pedig szándékomban állt a jó fiúk csapatában játszani. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

14

Ó persze, nem volt kétségem felőle, hogy elkezd majd locsogni arról, amit látott, de bíztam abban, hogy senki sem hisz majd neki, amikor egy szárnyas szörnyetegről zagyvál. Mindezeken túl pedig a saját istenverte hibája, hogy az én házamat szemelte ki azon az éjjelen, amikor megidéztem egy démont. Eszembe jutott egy finoman mocskos megoldás. – Reyza, nem szeretném, ha megölnéd, de talán tehetnél nekem egy szívességet. A démon szeme narancsvörösen fénylett a félhomályos nappaliban. – Nevezd meg a kívánságodat, idéző. Némi erőfeszítéssel megőriztem higgadt arckifejezésemet. – Megbüntetném a betörésért, de szeretném fizikai sérülés nélkül visszakapni. A démon ünnepélyesen meghajtotta a fejét, de erősen gyanítom, hogy vidámság csillant a szemében. – Meglesz, idéző! Alig tudtam kitérni az útjából, amikor felkapta a nyomorultat, és kiviharzott vele a bejárati ajtón. Követtem, épp csak annyi időre megállva, amíg magamhoz vettem a mobilomat és a bilincset az íróasztalról. Pont a megfelelő pillanatban léptem ki a verandára ahhoz, hogy lássam Kehliriket a levegőbe szökkenni, miközben a betörőt szorosan tartja a karmai közt. Vigyorogva ültem le az első lépcsőre. Hallgattam, ahogy a pánik sikolyai elhalkulnak az éjjeli égbolton, majd felhívtam a St. Long Megyei Seriffhivatalt. – Jó estét, itt Kara Gillian detektív a rendőrségtől – mondtam, amikor a diszpécser felvette. — Tudna küldeni egy járőrt az itthoni címemre? Van egy 62R tíztizenötösöm. – A 62R a betörés volt, a 10-15 a letartóztatás. Bár a beaulaci rendőrségen Pandora’s TeAm

15

A DÉMON JELE

dolgoztam, a városhatáron kívül laktam, ami azt jelentette, hogy ha a házamnál valami bűntény történt, akkor a seriff hivatala volt az illetékes. – Egy 62R... Kara, valaki betört a házadba? Ott, a semmi közepén? – Felismertem a hangját, mert régebben a rendőrségnél dolgozott. Egy kicsit kövérkés nő volt, vad vörösre festett hajjal, de akárhogy törtem a fejemet, nem emlékeztem a nevére. – Igen, de csak annyit tudott csinálni, hogy betört egy ablakot az ajtó mellett. A diszpécser felnevetett. – Nem jól választotta meg a házat. Nem is tudod, mennyire nem, gondoltam. – Hát, csakugyan nem – mondtam ehelyett. – Még szerencse, hogy a zajra felébredtem. – Rendben, küldöm az őrjáratot! Letettem a telefont, és lazán átfogtam a térdemet, felnézve a holdra, amely teljes fényében ragyogott a szakadozottan felhős égbolton. Bágyadt szellő bujkált a sötét fák között, borzolgatta a fenyőtűket, és mély, dús fenyőillatot hozott. Átöleltem magamat a karommal az enyhe hűvösség miatt, a szúnyogok halk zömmögését és egy közeli tücsök dalát hallgattam. Elégedettség és béke áradt szét bennem, amit ez a környezet szinte reflexszerűen váltott ki belőlem. Egész életemben ebben a házban éltem, egyetlen borzalmas hónapot kivéve. Az a bizonyos hónap azután következett, hogy apámat elgázolta egy részeg sofőr: tizenegy éves voltam, és nevelőotthonba dugtak, amíg Tessa néném vissza nem tudott jönni Japánból, hogy átvegye a törvényes képviselőm szerepét. Anyám három évvel azelőtt halt meg egy nem idejében felismert petefészekrákban, és nem volt más rokon – de még közeli barát sem –, aki gondomat viselhette volna. Ez a tény akkoriban nem töltötte el nagy örömmel a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

16

nagynénémet, már csak azért sem, mert előtte csupán akkor találkozott velem, amikor még pelenkát viseltem. De megtette, amit csak tudott, hogy minél kisebb megrázkódtatás érjen, dacára annak, hogy nem szívesen vette magára a kiskamasz kölyök felnevelésével járó hatalmas felelősséget. Beköltözött a házba hozzám, ahelyett hogy kiszakított volna az egyetlen otthonból, amit valaha ismertem, tudva, hogy a vigasztaló kényelem idővel elmossa majd a szomorúságot. Mostanra, harminchoz közeledve, kezdtem rájönni, mennyire fontos nekem ez a kényelem. Szerettem itt élni, messze a várostól és a többi háztól. Egy kis forgalmú főút mellett laktam. A házhoz vezető kocsibejáró hosszú és kanyargós volt, és a legközelebbi szomszéd vagy két kilométernyire lakott. Tökéletes menedék az elvonultságot keresőknek. Tizenöt éves koromig nem is jöttem rá, hogy a nagynénémet egy hátsó gondolat is vezérelte, amikor úgy döntött, hogy ebben a házban fog felnevelni. Tessa démonidéző volt, és az itteni pince ideális helyet kínált egy idézőkamra számára. Pár perccel később a démon ügyesen leszállt elém, a kezében az egyik bokájánál fogva fityegett a hamuszürke arcú fogoly. – Azt hiszem, megfelelően meg lett félemlítve. De kár, hogy nem alkalmazhatom ezt a módszert az összes őrizetesnél! Lehet, hogy kevesebb visszaeső bűnözőnk lenne, gondoltam, miközben megbilincseltem a nem is tiltakozó embert. Hagytam, hogy kicsit nyöszörögjön a verandán hátrabilincselt kézzel, és ismét a démonra fordítottam a figyelmemet. – Köszönöm, Kehlirik! A démon komótosan guggolásba kuporodott. – Idéző, most először hívtál magadhoz egy reyzát segítség nélkül, igaz? Óvatosan bólintottam. Elrontottam volna valamit? Pandora’s TeAm

17

A DÉMON JELE

Horkantott egyet, az orrlyukai kitágultak. – Nem hinném, hogy csak azért hívtál, hogy megakadályozzak egy betörést. Volt valami más kívánságod ezzel az idézéssel? Megdörgöltem a tarkómat. – Én... azt reméltem, megtanulhatom, hogy kell visszafordítani egy portált, anélkül hogy becsuknám és újranyitnám – Ez volt az, ami megérte a magasabb szintű démonok megidézésével járó erőfeszítést. A megfelelő megállapodás alapján rá lehetett venni őket arra, hogy átadják a tudásukat és a tapasztalataikat. A démon karmaival a lábán dobolt, szörnyarcán elgondolkodó kifejezéssel. – És amikor kibújtam az ellenőrzésed alól, hogy elkapjam a betolakodót, akkor le kellett kötnöd, és bezárnod. Bocsáss meg. Meg kellett volna várnom, hogy megmondd, mit szeretnél. – Nincs semmi baj – feleltem, egy kicsit zavarban a bocsánatkéréstől. – Tényleg. Nagyon örülök, hogy elkaptad ezt a fickót, különösen amiért még az előtt tetted, hogy bármi komolyabb kárt okozott volna. – Akkor is meg kellett volna várnom, hogy először megmondd, mit akarsz. – Felém bólintott, a holdfény megcsillant csavarodó szarvain. – Ha legközelebb megidézel, megtanítalak arra a technikára, hogy enyhítsem a szégyent, amiért cserbenhagytalak. Erősen uralkodtam az arckifejezésemen. Tudtam, hogy a becsület halálosan komoly dolog a démonok számára, de ez volt az első, amikor valaki becsületbeli adóssággal tartozott nekem. – Nem hagytál cserben – mondtam óvatosan megválogatva a szavaimat, és próbáltam nem kimutatni az ujjongásomat de nagy megtiszteltetés lenne megtanulnom tőled, és az minden közöttünk fennálló adósságot lenullázna. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

18

Kehlirik hirtelen mozdulatlanná dermedt, és halkan felszisszent. Óvatosan hátraléptem. – Valami baj van? – A fenébe. Mit csináltam? A démon halkan felmordult. – Valami megérintette az arkánumot ebben a szférában. Kezdtem megkönnyebbülni, de aztán összeráncoltam a szemöldökömet. – Mire gondolsz? Egy másik idéző? A térségben nem voltunk túl sokan. Igazság szerint egyetlen idézőről sem tudtam Délkelet-Louisianában, kivéve a nagynénémet, de úgy gondoltam, New Orleansban lehetnek páran. Persze akik szereztek némi gyakorlatot a démonok megidézésében, jellemzően nem akasztanak hirdetőtáblát az ajtajuk fölé, és az idézés maga sem igazán mindennapi képesség. Először is szükség van valakire, aki tanítgatja az embert pár évig, emellett hajlandónak kell lenni időnként némi véráldozatra is. Az én mentorom természetesen Tessa néni volt. Mikor elértem a tinédzserkort, rájöttem, hogy több dolgok is vannak e földön – meg a nagynéném számára —, mint amit a szemünkkel látunk. Egy nappal azután, hogy megkaptam a jogosítványomat, a nagynéném „bemutatott” az első démonomnak, aki megerősítette az ő gyanúját, hogy rendelkezem az idézéshez szükséges képességgel. A tanulmányaim megkezdése után rájöttem, hogy végre van valami, amiben kimagaslóan jó vagyok. A szertartások, az igék – mind-mind olyan természetesnek tűntek, mint a lélegzés. A gyakorlás nagynéném útmutatása mellett nem ment mindig simán, de sosem bántam meg, hogy ráléptem erre az útra, és elkezdtem idézőnek tanulni.

Pandora’s TeAm

19

A DÉMON JELE

Lehet, hogy Tessa is idéz ma éjjel? A szférák tökéletes együttállásban voltak a magasabb szintű idézésekhez, és a teliholddal együtt kívánni sem lehetett volna jobbat. A démon a szárnyait rendezgette, mintha kényelmetlenül feszengett volna. – Nem tudom megmondani, de bemocskolja. – Milyen mocsokról beszélsz? Kehlirik megint felmordult, mély, lüktető hangon, amitől égnek állt a karomon a szőr, bármennyire megszoktam már a démonokat. – Vér és halál. – Összehúzta a szemét. – Többet nem tudok mondani. Nem vagyok jártas az ilyesmiben. Meg kéne idézned valaki mást, hogy többet tudj meg. A francba. Ma éjjel lehetetlen még egy idézést megcsinálni. Egy nap kettő túlságosan sok energiát igényel, és túl veszélyes lett volna. Ismét felpillantottam a holdra. Még holnap is eléggé tele lesz. Végül is, működhet. Kehlirik horkantott. – Egy jármű közelít ehhez a helyhez. Szükséged van még a további szolgálataimra? – Nem – válaszoltam rövid habozás után. – Nagyon köszönöm, reyza. A segítséged felbecsülhetetlenül értékes volt ma éjjel. Az idézés eredeti célja persze semmivé foszlott, de az ígérete, hogy megtanít magasabb szintű formulákra, bőven kárpótolt. Egész biztosan megidézem őt a következő újholdkor. Kehlirik szorosan összehajtogatta a szárnyát, és fejet hajtott előttem. Vettem egy mély lélegzetet, megkerestem a fókuszt, felemeltem a karomat, és amikor összegyűjtöttem az erőt, mondani kezdtem az elbocsátás szavait. Hirtelen éles fuvallat kerekedett, port kavart az arcomba, és csípős, kénes szagot Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

20

hozott, amely égette az orromat. Összehúzott szemmel bámultam a szélbe, a démon súlyos alakját figyelve, gondosan fenntartva a koncentrációt, míg befejeztem a kántálást. Kehlirik bömbölve felemelkedett, kitárta a szárnyait, és hátravetette a fejét. Vakító ezüstfény áradt el mögötte, majd két szívdobbanásnyi idő között, hangos reccsenéssel, mint amikor egy gleccser törik ketté, eltűnt. A fény szikrákat szórt, amelyek a perifériás látómezőmben táncoltak, majd szétfoszlott, és elhalványult. A szél azonnal elállt, én pedig végigszántottam vállig érő, világosbarna hajamon, a kezemmel próbálva nagyjából kifésülni, amit lehet. Épp idejében; megláttam a hosszú kocsibejárón közeledő lámpákat, és meghallottam a kavicsokon csikorgó abroncsok hangját. Reszkető lábakkal leroskadtam a bejárati lépcsőre, mélyeket lélegezve, hogy megszabaduljak a szemem előtt ugráló fekete pontoktól. Az elbocsátás művelete majdnem annyira kimerítő, mint az idézés, bár közel sem annyira veszélyes. A seriffhivatal járőrkocsija megállt az első veranda előtt pár méterrel, és kiszállt belőle Justin Sanchez, a vékony, alacsony seriffhelyettes, akinek egyenetlen fogai voltak, és sötét haja mindig fésületlennek látszott, bármennyire rövidre vágta. Egyenetlen bajusszal feltűnősködött, ami úgy nézett ki, mintha egy kopaszodó hernyót hordott volna az orra alatt, és egy kicsit jobbra ferdült. Régebben ő is a rendőrségnél teljesített szolgálatot, mielőtt átigazolt volna a seriffhivatalba. Ő volt az egyik társam, amikor elkezdtem a zsaruszakmát, és hamar megtanított rá, hogy a méret nem minden, ha harcra kerül a sor. Még egy dologra megtanított, ami talán még ennél is fontosabb volt: hogy kell lufit fújni a rágóból – az idegesítő pukkantgatást addig használtam nagynéném bosszantására, míg meg nem Pandora’s TeAm

21

A DÉMON JELE

fenyegetett, hogy abbahagyja az oktatást, ha még egyszer rágót lát a számban. Rám vigyorgott: – Úgy látom, ez az idióta rossz házat nézett ki magának, mi? Pillogva ártatlan arcot vágtam: – De mos' mér, rendőr bácsi, én csak egy gyámoltalan kislány vagyok. Halálra rémültem! Röhögött. – Persze. Bizonyos tekintetben sajnálom ezt a fickót. Hát még ha tudnád! – Egyébként meg klassz a pizsid. Gyorsan összefontam a karomat a mellkasomon. A „pizsi” csak egy selyeming és -nadrág volt, amit idézéshez hordtam, és nem jutott eszembe átöltözni. Melltartót venni se. Nem mintha annyira jól el lettem volna látva domborulatokkal, hogy ez rögtön nyilvánvaló legyen, de Justin zsaru volt, és pasi. És lehűlt az idő. Kiszúrta. Bár tudtam, hogy csak ugrat, és amúgy nem érdeklem, sosem jöttem rá, hogy is kéne reagálnom a férfiak szexuális felhangú vicceire. Tessa néni nem volt túlságosan oda az emberekért, és nekem magamnak kellett rájönnöm a társadalmi érintkezés bonyolult szabályaira – váltakozó sikerrel. Ez az egyik oka, hogy szerettem zsaru lenni: a rendőrök között van alapvetően egy adag testvéries érzés, ami kielégíti bennem a valahova tartozás rég eltemetett vágyát. Ezért szerettem idéző is lenni – annak szabályai vannak, hogy hogyan kellett bánni a démonokkal. Az emberekkel való interakció sosem volt számomra egyszerű és egyértelmű. Úgy tűnt, Justin nem veszi észre a szorongásomat – csak vigyorgott a reakciómon, aztán nekilátott felvenni a vallomásomat, meg jelentést írni a betörésről. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

22

A bejárati ajtóból készített néhány kötelező képet az ablakon esett kárról, de nem alkalmatlankodott a bejövetellel. Ez annál is nagyobb szerencse volt, mert a pinceajtó még mindig félig nyitva állt. Elég nehéz lett volna megmagyarázni a krétával rajzolt kört, a gondosan elhelyezett gyertyákat, a füstölő csípős szagát. Egy mosollyal az arcomon képzeletben fejbe vágtam magamat. Nem örültem volna neki, ha rám aggatják a „sátánista” jelzőt olyan emberek, akiknek nulla ismeretük van a démonokról és a misztikumról. Még ha nem is létezik olyan lény, hogy „Sátán” vagy „Lucifer” vagy a „Sötétség hercege” – legalábbis azok között, akikkel nekem volt dolgom ez a tény egyáltalán nem segítene, ha meg kellene magyaráznom, miért idézek meg előszeretettel másvilági lényeket, amelyeket démonokként ismerünk. Justin végül összeszedett minden adatot, amire szüksége volt, és betuszkolta az elkövetőmet az autó hátsó ülésére. A homlokát ráncolva csukta rá az ajtót. – Hülye drogos. Teljesen ki van ütve. – Visszapillantott rám, amint beszállt a vezetőülésre. – Hé, szerintem megvágtad magad az üveggel. Követtem a bal alkaromra szegezett tekintetét, és láttam, hogy vékony vércsík szivárog a kezemre. Gyorsan felitattam a vért az ingem szegélyével. Nem ez volt az első alkalom, hogy összevéreztem az inget. – Igen, úgy látszik, megvágtam magam valamivel. De nem tűnik nagyon súlyosnak. Tudtam, hogy nem komoly a vágás. A kés, amit használtam, borotvaéles, én pedig jól megtanultam, hogy ne vágjak mélyebbre, mint amennyire szükséges. Mindig megér egy kis fájdalmat a sikeres idézés utáni tökéletes elégedettség érzése, a tudat, hogy ameddig el nem szúrok valamit, képes leszek a Pandora’s TeAm

23

A DÉMON JELE

hatalmamban tartani egy démont. Még ha semmi mást nem tudok kézben tartani egész életemben, akkor is ott van a tudat, hogy ezt igen. – Örülj neki, hogy ma éjjel nem dolgozol. Úgy tűnik, a szennyvíztisztító éjjeliőre talált egy holttestet. Nekitámaszkodtam a kocsinak. – Kétlem, hogy bevontak volna, hacsak a fickót nem egy hamis csekkel ölték meg. Ez volt az egyik jó dolog abban, hogy leginkább fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozom: nagyon ritkán hívnak be az éjszaka közepén nyomozni. Oké, ez benne az egyetlen jó dolog. Minden mástól szanaszét unom magamat. Két évig kockásra ültem a seggemet a vagyon elleni bűncselekmények osztályán, míg három hete végre elnyertem a jutalmamat, és átkerülhettem az emberellenesekhez. De mivel még volt nekem kiosztott eset, és mivel továbbra is rengeteg csekkhamisítás és személyazonosság-lopás történt, továbbra is ezekkel foglalkoztam, miközben tanultam az emberöléses nyomozások csínját-bínját. De ezzel együtt tudtam élni. Az előléptetéskor az az érzés, hogy megcsináltam, majdnem annyira jó volt, mint egy sikeres idézés. Itt állok a fenyegetően közelgő harmincadik évemmel, és elmondhatom, hogy végre eljutottam valahova az életben. Van egy megbízható életpályám és pár kellemes kilátásom a jövőre nézve, dacára annak, hogy amikor fiatal voltam és ostoba, mindent megtettem, hogy elcsesszem az életemet. – Csaj – javított ki Justin, miközben becsatolta az övét. – Nem fickó. Szarrá vagdosták, ha igaz, amit hallottam, és valami nagy jelet vágtak a mellkasára. Libabőrös lett a karom. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

24

– Úgy érted, kínzásból vagdosták össze? A mellkasán a jel valami szimbólum? Justin felhorkant. – Miből gondolod? Lehet, hogy csak valami drogos lotyó, aki összetűzésbe keveredett a dílerével. – Vagy esetleg a Jelfaragó. – Aha, te is pont ugyanazt mondod, mint az újonc rendőr, aki bejelentette – pirongatott lekezelő mosollyal. – Azt üvöltözte, hogy történt egy Jelfaragó-gyilkosság”. Ne reagáld túl, és ne vonj le következtetéseket. Három éve találták meg az utolsó áldozatot, és a módszer is más. A többi holttestet távoli helyszíneken találták, erősen oszladozva. Hz egy új telep, olyan helyen, ahol biztonsági őrzés van, ami egyértelművé tette, hogy a testet hamar meg fogják találni. – Felemelte a rádiót, és bejelentkezett, tájékoztatta a diszpécsert, hogy egyértelmű helyzetet és egy gyanúsítottat talált. – Ha már valami, akkor inkább egy utánzó mondta, miután visszarakta a kézibeszélőt a tartójába. – Megölt tizenkét embert, aztán abbahagyta. Miért kezdené újra három évvel később? – Tizenhármat – javítottam ki, és furcsa, kellemetlen izgalmat éreztem. – Tizenhárom holttestet találtak. Pár hete olvastam végig az aktákat. Lehet, hogy azért hagyta abba, mert megbetegedett vagy börtönbe került. Vagy azért, mert a megfelelő időt várta, hogy visszajöjjön? Beteges félelem kúszott végig a gerincemen a gondolatra. Nem akartam, hogy az eszembe ötlő furcsa elmélet beigazolódjon. A holdfázis csak az egyik szükséges tényezője a démonidézésnek. A mi világunkat és a démonok világát magukba foglaló szférák a bolygók keringési pályáihoz hasonlóan mozognak, és idézni csak akkor lehetett, ha átfedésbe Pandora’s TeAm

25

A DÉMON JELE

kerültek. Minél nagyobb az átfedés vagy az együttállás, annál könnyebben lehet összetettebb idézéseket végezni. Az elmúlt néhány évben annyira kicsi volt az átfedés, hogy majdnem lehetetlen volt bármi nyolcadik szint fölöttit megidézni. De most az együttállás a maximumhoz közelített, és ez legalább a következő pár hónapban így is marad. Ha ezekre a gyilkosságokra valamilyen idézés részeként került sor, akkor ez megmagyarázná, miért maradtak abba. És miért kezdődhetnek újra most. Bizonytalanul megdörzsölgettem a karomat. – Na mindegy. Végül biztos rájövünk – mondta, és hátrapillantott, hogy lássa, az őrizetes még mindig ki van-e ütve. – Na jó, hadd vigyem ezt a seggfejet a dutyiba. Te meg menjél vissza a finom puha ágyadba, és ne törd a kis fejecskédet azon, hogy valami aljas fickó bemászik melléd. Elnyomtam magamban a kényelmetlen érzést, és rávigyorogtam, ahogy várta. – Most már annyival nagyobb biztonságban érzem magamat! – Szolgálunk és védünk, meg a többi szarság – tisztelgett játékosan, majd felhúzta az ablakot, és elhajtott a kanyargós autóbejárón. A mosolyom azonnal elenyészett, ahogy kikerült a látóteremből. Visszatértem a verandára, meztelen talpammal olyan gyorsan tipegve végig a kavicsokon, ahogy csak tudtam, majd felkaptam a mobiltelefonomat, és végiggörgettem az eltárolt számokat. – Turnham – jelentkezett be határozottan a kapitányom az első csengésre. Képzeletben nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy nem ébresztettem fel. Kockáztattam, azt feltételezve, hogy ha a Jelfaragóra gyanakszanak, akkora helyszínen lesz. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

26

– Kapitány, itt Kara Gillian. Úgy hallom, hogy van egy lehetséges Jelfaragó-eset a víztisztítónál. Próbáltam annyira hűvösen és professzionálisan beszélni, amennyire csak tudtam, de úgy éreztem, hogy kihallatszik a hangomból a mohó kíváncsiság. – Honnan a pokolból hallotta? Éjjel-nappal bekapcsolva tartja a rádióját? Akaratom ellenére elmosolyodtam. Vannak köztünk egy csomóan, akiknek az élete értelme a rendőrségi munka, azt eszik és isszák; akik valóban éjjel-nappal a rádión lógnak. Igazság szerint eleinte én is ilyen voltam, megszállottan hallgattam minden hívást, és képzeletben nyomon követtem, mi történik a világban a házam falain túl. Szeretek zsaru lenni, és több mint egy évtizednyi keserű magányosság után valami különlegesnek része lenni olyan volt, mint nagyot lélegezni a friss levegőből. Majdnem egy évig tartott, mire időnként képes voltam kikapcsolni a rádiót, és úgy zsaru maradni. – Nem, uram – mondtam. – Volt egy 62R-em a házamban, és Sanchez seriffhelyettes említette, amikor felszedte az őrizetesemet. - Ja, jó, akkor rendben van – enyhült meg. – És jó azt hallani, hogy elkapta a fickót. Benne akar lenni ebben az ügyben? – Igen, uram, ha nem gondolja, hogy láb alatt leszek. Azt hiszem, most éppen én ismerem a legjobban az eset aktáit, és gondoltam, segíthetek. Visszatartott lélegzettel vártam a választ. Valószínűleg azt fogja mondani, hogy reggel találkozzak a nyomozást vezető detektívvel, és informáljam. De én igazából látni szerettem volna a holttestet. – Ha nem gond magának most idejönni a helyszínre, akkor részemről rendben. Hozzá tud járulni a munkához, és Pandora’s TeAm

27

A DÉMON JELE

valószínűleg jó tapasztalat lesz magának – mondta hatalmas megkönnyebbülésemre. – Húsz percen belül ott vagyok – ígértem. Leraktam a telefont, és berohantam átöltözni. Hirtelen mély hálát éreztem a drogos betörőm iránt, hogy ma éjjel pont az én házamat nézte ki.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

28

2. MEKKORA AZ ESÉLYE, HOGY EZ MEGINT A JELFARAGÓ? Ez a kérdés kavargott az agyamban. Az utat szegélyező magas fenyők baljós, sötét alagúttá hajoltak össze, ahogy végigszáguldottam a kihalt főúton. Csak mert a testet hasonló sérülésekkel találták meg, nem biztos, hogy ngyanaz a gyilkos emlékeztettem magamat. Nem tudtam eldönteni, vajon ha kiderül, hogy valaki más csinálta, akkor megkönnyebbült vagy csalódott leszek-e. Persze hogy nem kívántam több ember halálát, de ugyanakkor majdnem három éve gyötört a kíváncsiság a Jelfaragó és áldozatai iránt, és a tudásvágy szinte fojtogatott. A nyikorgó Ford Taurus idegesítően táncolt alattam, amint felkúsztam egy domb tetejére. Már láttam magam előtt Beaulac fényeit és a város mögött elterülő Pearl-tavon tükröződő holdfényt. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt, de most nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy a látvánnyal foglalkozzam. Meglehet, csak véletlen egybeesés, hogy most kezdi újra. Lehet, hogy puszta véletlen, hogy a hároméves szünet után pontosan akkor öl megint, amikor a szférák együttállása beköszönt. Bármi lehetséges, próbáltam meggyőzni magamat, de a gyomorszájamban érzett görcs azt mondta, hogy nem sikerült. St. Long megye leginkább vidék volt, de még elfogadható autós távolságra New Orleanstól – ezért szerettem annyira itt lakni. Kicsi, csendes megye, a közepén Beaulac városával, ahol évente csak néhány gyilkosság történt, és a többi Pandora’s TeAm

29

A DÉMON JELE

bűncselekményből se sok, kivéve a droggal való visszaélések és a betöréses lopások szokásos elegyét. És ezek a ritka gyilkosságok is általában alkohol vagy tesztoszteron fűtötte nézeteltérések eredményei voltak. A Pearl-tó századokkal korábban néhány mellékfolyó összefutásából jött létre. A partján épült fel Beaulac, amelynek kellemes megélhetést biztosít a sportemberek és hétvégi turisták ellátása. Bár csak a legszigorúbb meghatározás szerint lehet városnak tekinteni, pár éve baljós hírnévre tett szert a sorozatgyilkos miatt, akit Jelfaragóként emlegettek. A Taurus műszerfalára csaptam hiábavaló igyekezetemben, hogy megszüntessem a legidegesítőbb zörgést. Még ha az áldozaton rajta is van ugyanaz a szimbólum, akkor is számítanom kell arra, hogy a gyilkos csak egy plagizátor. Fintorogtam egyet, és megint rávágtam a műszerfalra, valami rondát motyogva, amitől a rádió gombja leesett, és begurult az ülés alá. Még ha csak plagizátor, akkor is valaki olyannak kell lennie, akinek alapos ismeretei vannak a jelről. Erről soha nem adtunk ki hivatalosan képeket vagy részletes leírást, de tudtam, hogy az információ képes kiszivárogni. Csak egy olyan rendőr kell, aki pár órával később erről fecseg a kocsmában, és máris mindenki tudni fog róla. De Turnham kapitány elevenen nyúzott volna meg mindenkit, aki bizalmas információkat ad ki az esetről. Szőrszálhasogatóan ragaszkodott az előírásokhoz, emiatt csak még hálásabb voltam, hogy odaenged a tetthelyre. Ráfordultam a víztisztítóhoz vezető kavicsos útra. A telep körül fakerítés húzódott, amelyen nagy vörös jelzés hirdette, hogy ez itt a Beaulac Városi Szennyvíztisztító Telep. A fontosabb irodáknak egy fehér fémbarakk adott otthont, ami mögött egy Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

30

csomó tartályszerűség látszott – feltételeztem, hogy ezeknek a tényleges vízkezeléshez volt valami közük. Halkan füttyentettem, amikor megláttam, milyen sok jármű van már a helyszínen. A fakerítésen kívül öt rendőrautó állt, mellettük vagy fél tucat jelzés nélküli kocsi, meg a helyszínelők kisbusza garantálta a megfelelő intézkedéseket. Hiába kerestem közelebbi helyet, végül az úton parkoltam le. Egyébként is kell egy kis edzés. Kikászálódtam az autómból, a farmerem zsebébe süllyesztettem a kulcsokat, és begyűrtem a Beaulaci Rendőrség feliratú pólómat. Megragadtam a noteszemet, ellenőriztem, hogy a tollam fog-e, és vettem egy mély lélegzetet, hogy elnyomjam a hirtelen rám törő szorongást. Olyan sokáig dolgoztam rajta, hogy idáig eljussak, hogy szinte szürreális érzés volt tényleg itt lenni, tényleg részt venni az első emberölési nyomozásomban. Ráadásul lehet, hogy ez egy Jelfaragó-ügy... Duplán szürreális. Eligazgattam az igazolványtartó szalagját a nyakamban, és odasétáltam a tetthelyhez. Azóta érdeklődöm nagyon a Jelfaragógyilkosságok után, mióta utcai zsaruként szolgálatot teljesítettem az egyik helyszínen. Csak távolról láttam a holttestet, de még jó pár méter távolságról is láttam a másik látásommal a halvány, szóródó fényt, és éreztem a rezgést, amit csak az érzékelhet, aki hozzá van hangolódva az arkánumhoz. Ez megijesztett és összezavart, és azzal a kellemetlen bizonyossággal távoztam, hogy a gyilkosságoknak van valami közük a démonvilághoz. Az a kevés, amit érzékelni tudtam a misztikus rezgésekből, ismerősnek tűnt, és morbid mohósággal vártam, hogy előkerüljön egy újabb holttest. Eldöntöttem: mindenképp ürügyet fogok találni rá, hogy annyira közel juthassak hozzá, hogy megérezhessem azt a rezonanciát. Pandora’s TeAm

31

A DÉMON JELE

És akkor abbahagyta. Egyetlen holttestet sem találtunk az elmúlt három évben, és én már kezdtem kételkedni benne, hogy mit is éreztem az áldozat közelében. Az utolsó gyilkosság után egy évvel léptettek elő detektívvé, akkor csatlakoztam a vagyon elleniekhez, most pedig – végre! – gyilkossági nyomozó voltam. Alig hittem el, hogy mindössze pár perc múlva választ kaphatok néhány kérdésemre. Hogy aztán mit kezdhetek – vagy mit tudok kezdeni – azokkal a válaszokkal, az teljesen más kérdés. A tetthelyet bekerítő szalag mellett őrködő rendőr savanyú pillantást vetett rám, miközben elém tartotta a felírótábláját. Nem ismertem őt, ami azt jelentette, hogy az elmúlt két évben léphetett állományba, miután belőlem detektív lett. – Tényleg ugyanaz a jel? – kérdeztem, átvéve tőle a táblát, és aláírva a helyszíni beléptetőnaplót. – Fogalmam sincs – mondta haragosan lebiggyesztett szájjal. – Én nem láthatom a testet közelről. Az öltönyösök nem akarják, hogy az utcai zsaruk szétnézzenek a helyszínen. Láttam, milyen sértőnek találja, hogy megakadályozzák egy főbenjáró bűntett helyszínének összemászkálásában. Szegény kisbaba! Semleges mosolyt öltöttem. Hát persze, én „öltönyös” vagyok, de az ötévnyi utcai járőrözéssel megtettem a magamét, mielőtt detektívvé avanzsáltam volna. – Szívás – mondtam, miközben visszaadtam a táblát, és átbújtam a szalag alatt. Nem volt értelme magyarázni neki, mennyire fontos a bizonyítékok védelme a tetthelyen. Nem olyannak tűnt, mint aki hajlandó volna meghallani, amit mondok. Elég könnyen ki lehetett találni, hol fekszik a holttest. Halogénlámpákat állítottak a két hatalmas tartály közötti terület Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

32

megvilágítására. A tartályok oldalán fehérre festett fémlétrák vezettek fel, és majdnem pontosan a létrák között egy kis kupac hevert a foltos betonon. Ahogy közelebb értem, egy kinyúló kart láttam, sötétszőke hajat, és egy testet, amit valami hálóféle vagy átlátszó, mintás textilnek látszó dolog borított. Annyira szerettem volna megnézni a testet, hogy az már fájt, látni, hogy vannak-e misztikus nyomok, de a démonidézéssel töltött évtized eredményeképpen kialakított erős önfegyelemmel visszafogtam magamat. Ez nem az én helyszínem, és csak a kapitány jóindulatából lehetek itt. Nem akartam megkockáztatni, hogy kirúgjanak, mielőtt minden lehetséges benyomást összegyűjtenék. Mentálisan kinyúlva próbáltam látni és érzékelni a másik látásommal, de még vagy tizenöt méterre voltam a testtől, és halálosan biztos voltam benne, hogy nem vagyok elég érzékeny ahhoz, hogy ilyen messziről bármit is felfogjak, még akkor sem, ha az arkánummaradványok frissek és erősek. Egy sötétkék, sokzsebes nadrágot és rendőrségi pólót viselő, kis termetű helyszínelő tűnt elő a bal oldali tartály íve mögül, savanyú arccal csévélve fel egy hosszú mérőszalagot. Felderült az arca, amikor meglátott. – Hé, csajszikám! – mondta vidáman, széles mosolyt villantva felém. – Mi a fenét csinálsz te erre? Úgy tudtam, még mindig a vagyon ellenieknél vagy. Viszonoztam a mosolyát. Jill Faciane bűnügyi technikus nemcsak nagyon jó fej, de tudja, mit csinál, és nem tette tönkre a helyszínt, illetve másnak sem hagyta, hogy kárt tegyen benne. Jill pár évvel a Katrina hurrikán után érkezett New Orleansból, rengeteg tapasztalattal és éles ésszel. Karcsú nő, rövid vörös hajjal és pajkos arccal, határozott vonású állal, könnyen jövő mosollyal és metsző, kék szempárral: ez utóbbival gyorsan Pandora’s TeAm

33

A DÉMON JELE

észrevesz olyasmiket is a tetthelyeken, amik majdnem mindenkinek elkerülik a figyelmét. Okos és gunyoros, emiatt mi ketten jól kijövünk egymással. – Három hete áthelyeztek az életellenesekhez – mondtam. – És mivel jól ismerem a Jelfaragó-ügyeket, a kapitány megengedte, hogy idejöjjek segíteni. – Igen, ez valami elmebeteg szarság. Gyere, tedd magad hasznossá – adta a kezembe a mérőszalag egyik végét. – Még egy csomó mindent meg kell mérnem, és ezek mind hasznavehetetlen balfékek – intett a fejével a főépületnél csoportosuló emberek felé. – Ők túl fontosak ahhoz, hogy segítsenek a helyszín biztosításában. Engedelmesen megfogtam a mérőszalag végét. – Detektívek. Igazán nem akarhatod, hogy munkát végezzenek, nem? – Ha! – horkant fel, és odaállított a szalag végével egy földből kinyúló csőhöz. – Te is detektív vagy, és munkát végzel. – Tudom – sóhajtottam tragikusan. – Azt hiszem, vissza is fog vetni. Kuncogott, majd elloholt a test mellé, beírt valamit a füzetébe, és visszatért hozzám. – Gondolod, hogy a sajtó kitalál valami izgalmasabbat, mint a Jelfaragó”? – Hát, már elég régen volt... Tulajdonképpen akkortájt, amikor zsaru lettem, hét éve. Akkor ez volt a szenzáció egy ideig. – Maradj a kerítés mellett – mondta, és újabb dolgokat írt fel. Ez tényleg mocskos ügy. És mi lehet vajon az a dolog a mellkasán? A kerítéshez léptem, úgy tartva a mérőszalag nekem jutó végét, mint aki erre született. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

34

– Úgy érted, a szimbólum? Nem tudom, mi az, de az összes áldozat ugyanazt a jelet viselte, belevágva vagy beleégetve valahol a húsába. – Azt nem tettem hozzá, hogy ez mennyire nyugtalanított. – Tizenhárom gyilkosság négy év alatt, aztán hirtelen... vége. Megvontam a vállamat és kinyújtottam a karomat, amitől a mérőszalag megrándult, és Jill megrovó pillantást vetett rám. – Már majdnem kész vagyunk – mondta, lepillantva a jegyzeteibe. – Még mérjük meg a távolságot a kapuig. Sok áldozatát láttad? – Nem – válaszoltam, átsétálva a kapuhoz. – Mire detektív lettem, abbahagyta, és döglött akta lett az ügyből, el is süllyedt a kupac aljára. Vetettem egy pillantást a holttest felé, aztán visszanéztem Jillre. – Az sem segített, hogy az áldozatok hajléktalanok vagy drogfüggők voltak. Jill grimaszolt, és felém lépdelve visszatekerte a mérőszalagot. – Vagyis nem volt túl nagy a nyomás az esetek megoldására. Fején találta a szöget. – Hát nem – mondtam. – Egy időben volt valami látszatmozgás, összehoztak egy különleges egységet az ügy megoldására, de csak a mundér becsületét védték. – Megvontam a vállamat. – Ha nincs túl nagy nyilvános felzúdulás a gyilkosságok miatt, a helyi és szövetségi szervek kevésbé hajlamosak sok időt és pénzt fordítani rájuk. Tudod, hogy megy ez. Mérgesen ráncolta a szemöldökét. – Persze, tudom. Elvette tőlem a szalagot és elsüllyesztette a terepnadrág egyik zsebébe. Pandora’s TeAm

35

A DÉMON JELE

– De honnan tudsz te ilyen sokat az esetekről? – Tiszta szerencse, azt hiszem. Vadiúj vagyok az emberelleneseknél, még meg sem kaptam az első ügyemet, úgyhogy kitaláltam: megnézem, mit tanulhatok a régi akták elolvasásával. Mivel a Jelfaragó esete még mindig megoldatlan, úgy döntöttem, hogy ezzel kezdem. – Nem említettem, milyen régóta vágytam már rá, hogy rátehessem a mancsomat azokra az aktákra. Míg át nem kerültem az emberellenesekhez, nem tudtam volna megindokolni a kérésemet, de már rég elhatároztam, hogy bármi áron meg fogom találni a módját a hozzáférésnek. Szerencsére az áthelyezésem pont jókor történt, úgyhogy megspórolhattam egy betörést az irattárba. – Úgyhogy azóta, amikor volt egy kis szabadidőm... – Mid?!? – kérdezte Jill viháncolva. – Nektek van szabadidőtök? A fenébe, át kell helyeztetnem magam! – Cserélhetünk – válaszoltam. – Mennyire lehet nehéz a te melód? Fényképezgetni párat, megméregetni ezt-azt, elhinteni egy kis ujjlenyomat-rögzítő port... – A szeme kitágult a megjátszott felháborodástól, én meg elnevettem magamat. – Akárhogy is, Turnham ideadott nekem egy nagy dobozt az aktákkal, képekkel és feljegyzésekkel, és azt mondta: „Jó szórakozást! Ne menjen a többi ügyed rovására.” – Szóval tényleg van szabadidőtök! – sikongatott. – Nem, csak nekem nincs magánéletem – vontam meg a vállamat gyámoltalanul. – Vannak, akik randiznak. Én meg a helyi sorozatgyilkosokat magolom. – Uramatyám! – nyögött fel. – Nagyon rád férne valaki, akivel kefélhetsz. – Elnézett valahová a hátam mögé. – Á, itt jön Crawford – mondta, mielőtt visszavághattam volna valahogy az életem ilyetén összefoglalása miatt. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

36

Nem mintha lett volna bármilyen ötletem, hogy mit is mondhattam volna – különösen, mivel zavaróan igaza volt. De nem tehettem semmit ez ügyben. Túl sok titkom volt ahhoz, hogy bizalmas kapcsolatba kerüljek bárkivel, és halálbiztos voltam benne, nem kockáztathatom meg, hogy valaki megtalálja az idézőkamrát a pincében. Egyszerűen elfogadtam: a társaság hiánya az ára annak, hogy démonidéző lehessek. Egész életemben csak két pasim volt, és egyik kapcsolat sem tartott tovább pár hónapnál. Mindkét pasi azzal vetett neki véget, hogy túl magamnak való vagyok, és nem tudok megnyílni. Hazugságokat és kifogásokat gyártottam, miért vagyok mindig elfoglalt teliholdkor, vagy miért nem maradhat nálam éjszakára, de a folyamatos megtévesztés fárasztó volt. Ugyanez volt az oka annak, hogy sosem vettem részt ottalvós bulikban, amikor kölyök voltam, és hogy olyan kevés barátom volt a középiskolában, azok se közeliek. Sokkal rosszabb dolgokat is ki lehet bírni – mondtam magamnak már nem először –, idézőnek lenni pedig megéri. Ismét félretoltam a kétségeimet, amelyek együtt jártak ezekkel a gondolatokkal, és visszapillantottam a felénk közeledő férfira. Jill közömbös arccal nézte, de tudtam, hogy nincs nagyon oda Cory Crawford detektívért. Ő is egy déli parti áttelepülő volt, de nem a városból, hanem Jefferson megyéből érkezett. Jefferson megye New Orleanstól nyugatra terült el, és majdnem annyi bűnüggyel dicsekedhetett, mint a város. Crawford majdnem tizenöt évig dolgozott a jeffersoni seriffhivatalban, és ebből tíz évet a gyilkosságiaknál töltött, ami azt jelenti, hogy nagyobb gyakorlata volt, mint bárkinek a beaulaci rendőrségen, kivéve a kapitányt. És tett is róla, hogy ezt mindenki megtudja. Pandora’s TeAm

37

A DÉMON JELE

– Készülj fel az ámulatba ejtő éleselméjűségére – mondta Jill félhangosan, mielőtt Crawford odaért volna hozzánk, én meg a nyelvembe haraptam, hogy ne röhögjek fel. Cory Crawford erőteljes testfelépítésű, olyan ember, aki még nem nevezhető kövérnek, de kétségtelenül mind nehezebben tartja formában vastagodó derekát és pocakját. Őszülő haját makacsul unalmas barnára festette, és ugyanilyenre színezte csinosra nyírt bajuszát is. Barna szemének színe olyannyira hasonlított a hajszínére, hogy többen arra gyanakodtak, talán kifejezetten törekszik az egyezésre. A mindent elárasztó barna színek ellensúlyozására Crawford a rendkívül színes nyakkendőket részesítette előnyben, különösen kedvelte a szelíden pszichedelikus Jerry Garcia márkát. Enyhe mentol- és dohányillat lengte körül, és én rendkívül hálás voltam azért, hogy ez egy bűnügyi helyszín, úgyhogy nem nem. Hagytam, hogy a látásom átcsússzon a másik síkra, és elakadó lélegzettel, félig ujjongva, félig borzadva figyeltem, ahogy a misztikus fény szikrái megjelentek. Halványak voltak, de határozottan láttam a testen szóródó misztikus energiák nyomait. Pont úgy, mint annál a három évvel ezelőtti halottnál. Most pedig már érzékelni tudtam a misztikus rezgést is: az energia moraját, mintha egy basszushangszóró szólna egy szobával arrébb. A kezemet néhány centivel a test fölé tartva kiterjesztettem az ujjaimat a mellkasba faragott szimbólum fölött, még jobban átadva magamat a rezgésnek. Lehet, hogy egy külső szemlélő számára iszonyú furcsán nézett ki, amit csinálok, de én magamba akartam szívni az arkánum rezgéséből annyit, amennyit csak tudok. Elhúztam a kezemet, és felpillantottam Jillre és Crawfordra. Megkönnyebbülve láttam, hogy a testet körülvevő területet vizsgálják, és úgy tűnik, nem vették észre a bűvészkedésemet. De Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

38

még ha kiszúrják, akkor is megérte volna. Bárki is ölte meg ezt a nőt, ugyanakkor mélyen beleavatkozott az arkánumba. Vajon ez volt az a misztikus érintés, amire Kehlirik felfigyelt? Azt mondta, vér és halál szennyezi, és itt mindkettőből van elég. Visszaváltottam a normál látásra. Még mindig érzékeltem a rezgést, de legalább már nem volt olyan érzésem, hogy a fogaim kirázódnak az állkapcsomból. – Ha ez nem a Jelfaragó, akkor piszok jó utánzó – mondtam Jill és Crawford kedvéért, de tudtam, hogy szó sincs utánzóról. Hát persze hogy nem az, ezzel a jellel és a misztikus nyomokkal, meg az időzítéssel, ami olyan tökéletesen egybeesik, a szférák együttállásával. Egy kicsit túl sok az egybeesés. – Úgy nézem, most egy darabig nagyon elfoglaltak leszünk mondta Crawford, ahogy felálltam. – Ja, mellesleg a kapitány azt mondta, látni akarja magát, ha idejön. Bólintottam. – Itt van a helyszínen? Crawford felhorkant. – Jó vicc. Nem, tanácskozik a főnökkel meg a többi góréval. Kinéztem a szalag mögötti területre, a nyomozórészleg vezetőjének jól felismerhető körvonalait keresve. Turnham kapitány ritkán lépett be a helyszínelők szalagján belülre, hacsak nem volt feltétlenül szükséges. Utálta, ha beidézték pusztán csak azért, mert a neve szerepelt a helyszín belépési naplójában, és azt is utálta, ha olyanokat látott a tetthelyen, akiknek nem volt ott dolguk, úgyhogy feleslegesen nem akarta növelni a számukat. Ezek szerint azt gondolja, dolgom van itt– jöttem rá, és hagytam, hogy egy pillanatra elöntsön az elégedettség ettől a gondolattól. Mivel mindenki másnál majdnem egy fejjel magasabb volt, a kapitányt könnyen észre lehetett venni. Ahogy számítottam rá, épp a helyszínt lezáró szalag mögött állt. Pandora’s TeAm

39

A DÉMON JELE

Boudreaux, Pellini és Wetzer voltak vele, Crawford mellett ők az erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó nyomozók. Vajon hogy fognak reagálni, ha meghallják, hogy beleártottam magam az ügybe? Egyáltalán, komolyan vesznek majd? Mindent számításba véve erősen kétséges. Előfordult párszor, hogy az én fehérgalléros bűnözőim esetei átfedésbe kerültek valami fegyveres rablással vagy emberöléssel, és ilyenkor meglehetősen egyértelművé tették, hogy szart se tudok arról, amihez ők értenek, hogy a véleményem nemkívánatos, és nem is fogadják szívesen. Crawfordnak hatalmas tehetsége van ahhoz, hogy seggfej legyen, de legalább egész jó a munkájában, és általában hajlandó meghallgatni a bemenő információkat. Otthagytam Crawfordot és Jillt a holttestnél, és elindultam a kapitány felé. Amikor észrevett, ellépett a többi detektív mellől, és teljes figyelmével felém fordult. Magas, vékony fekete férfi, a testéhez túl hosszúnak tűnő kézzel és lábbal. Tizenöt évig volt rendőr New Orleansban, mielőtt „falura” költözött volna. Mostanra majdnem tíz évet töltött a beaulaci rendőrségnél. Akik nem ismerték, humortalannak és savanyúnak tarthatták, de aki vele és neki dolgozott, az tudta, hogy csak kérlelhetetlenül eltökélt, és túlságosan is lelkiismeretes. Még most, hajnali háromkor is ropogós fehér inget és olyan vasalt keki nadrágot viselt, hogy kenyeret lehetett volna szeletelni az élével, míg a helyszínen tartózkodó többi detektív farmerban és rendőrségi pólóban mászkált. – 'Reggelt, Gillian – nézett le rám drótkeretes szemüvege mögül. – Jó reggelt, Kapitány – válaszoltam kis bólintással. – Kösz, amiért hagyta, hogy idejöjjek. Az ajka megrándult, távolról mosolyra emlékeztető módon. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

40

– Magának fogom adni ezt az ügyet, mert most maga tudja a legtöbbet a Jelfaragó-esetekről. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak bámultam rá, és nem voltam benne biztos, hogy nem értettem félre. – Azt akarja, hogy működjek együtt Crawforddal és a többiekkel ebben az ügyben? Megrázta a fejét. – Nem. Azt akarom, hogy maga vigye az ügyet. Hirtelen borzasztó hálás voltam azért, hogy Crawford a hullánál maradt. Gondolni sem akartam rá, mi lett volna erre a reakciója. – Uram, ön is tudja, hogy nincs gyakorlatom az emberölési ügyekben. – És soha nem is lesz, ha nem dolgozik rajtuk – válaszolta hűvös logikával. – Igen, de... Felemelte a kezét, és félbeszakított. – Gillian, jól fogja csinálni. Már bizonyított azokban a fehérgalléros ügyekben, ezért hagyták jóvá az áthelyezési kérelmét. És nem lesz magára hagyva. Crawford és Boudreaux segítenek megtalálni a jó irányt, én meg úgy tervezem, hogy kiverem a főnökből egy különleges egység létrehozását. – Igenis, uram. – Te jó ég, tényleg ideadott nekem egy Jelfaragóesetet! A tőlem telhető legmagabiztosabb mosolyt villantottam rá, és próbáltam sem beképzeltnek, sem idegesnek nem tűnni. Hallottam róla, hogy Turnham kapitány szereti a mélyvízbe dobni az új detektíveket, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan úsznom kell majd. – Maga jó nyomozó – folytatta. – Jól fogja csinálni. – Majd a következő lélegzetvétellel ezt mondta: – De ne legyen túl nyugodt. Ez a mi illetékességi területünk, ami azt jelenti, hogy ha Pandora’s TeAm

41

A DÉMON JELE

kapunk különleges egységet, gondoskodni fogok róla, hogy maga vezesse. Komolyan beszél?– gondoltam. – Értékelem a lehetőséget – feleltem ehelyett, és igyekeztem, hogy a hangom érzelemmentes és hűvös maradjon. Piszok hálás voltam, hogy nem hallhatja a száguldó pulzusomat. Uramisten! A kicseszett főnöke lettem egy Jelfaragó-esetnek! Turnham kapitány odabiccentett a többi detektívnek. – Mondja meg Crawfordnak, hogy hozza képbe magát. Nekem mennem kell a főnökkel beszélni. – Persze, kapitány. – Hát, ez érdekes lesz. Mikor a kapitány távozott, Crawford és Jill rögtön odajöttek hozzám. – Na, mit mondott? – kérdezte Crawford. Felé fordultam, és azon erőlködtem, hogy fenntartsam a hűvös és szakszerű benyomást, bár leginkább ugrándoztam volna izgalmamban, vagy valami más olyasmit műveltem volna, ami tökéletesen helytelennek minősíthető egy gyilkosság helyszínén. – Úgy gondolja, ez eléggé hasonlít a Jelfaragó-esetekhez, úgyhogy annak kezeljük. Vállat vont és bólintott. – Oké, ennek van értelme. Avasson be a részletekbe, amilyen hamar csak lehet. – Iiigen, ezzel kapcsolatban... Várakozóan nézett rám. – Turnham kapitány azt mondta, hogy az eset az enyém – nyögtem ki sietve. Crawford szeme tágra nyílt a döbbenettől. – Szórakozik velem? Na igen, láthatóan nem az a fajta, aki elrejti az érzéseit. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

42

– Nos, nem, nem szórakozom magával. – Barátságosan, de határozottan beszéltem. – Azt mondta, hogy szükségem van a tapasztalatra, és mivel én tudom a legtöbbet a Jelfaragóesetekről... – Végigolvasta azokat az aktákat pár hete – üvöltötte Crawford de ettől még nem lesz kurva nagy szakértő! Pislogtam, egy kicsit megilletődve a reakciója erősségétől. De azután összeszedtem magamat, és összehúztam a szememet. Picsába a barátságossággal. Előredőltem, lehalkítottam a hangomat, és a démonok kezelésével szerzett gyakorlatomra támaszkodva, megőriztem az önuralmamat. – Ez kurvára nem az én hibám, Crawford – mondtam neki, kis híján vicsorogva. – Nem én kértem, és ha ez ennyire idegesíti magát, akkor beszélje meg a kapitánnyal. Néhány pillanatig csak bámult rám jéghideg tekintettel. – A biztonsági őr, aki a hullát megtalálta, van vagy kilencvenéves, egy nappal sem kevesebb, és a bejárati irodában várja, hogy valaki kikérdezze – vetette végül oda. – Más tanúja nincs. Jó szórakozást. – Ezzel hátat fordított, és peckesen elvonult. Utánanéztem, ahogy elmegy, összekulcsolva a két kezemet, hogy ne remegjen. – Ez egy pöcs – mondta Jill csendesen mögöttem. – Aha – válaszoltam, magamban fortyogva. Hát persze, kapitány. Kezüket-lábukat törik majd, hogy nekem segítsenek. Jill bánatosan rám mosolygott. – Megoldod – mondta. – Ha egy olyan idióta, mint Crawford egész használható emberölési nyomozó bír lenni, akkor neked ez a szarság meg se fog kottyanni. Erőtlenül felnevettem. – Kösz. Az az igazság, hogy elég izgatott vagyok. Pandora’s TeAm

43

A DÉMON JELE

Soha, egy pillanatra sem tudtam volna elképzelni, hogy ezt az esetet megkaphatom, de ahogy a kezdeti megrázkódtatás lassan oszladozott, már semmi pénzért nem hagytam volna, hogy bárki elvegye tőlem. Három évvel ezelőtt csak egy utcai zsaru voltam egy ehhez hasonló holttest megtalálási helyénél, és nem tudtam, hogy valaha is kapok-e esélyt utánajárni, miért voltak misztikus nyomok azon a testen. Még abban is elkezdtem kételkedni, hogy láttam-e valamit, és azon tűnődtem, hátha csak tévedtem. De most már tudtam. A Jelfaragó igenis használta a misztikus erőket, és akár tetszett, akár nem (akár elég felkészült voltam erre, akár nem), én voltam a legjobb ember erre a munkára. Jill felnevetett. – Ismerem ezt a tekintetedet. Már rákattantál. – Igen, rákattantam – mondtam vigyorogva. – Elkapom ezt a mocskot. – Jó ötlet. Csak szólj, ha szükséged van valamire. Ne légy túl büszke hozzá. – Szólok. Nem leszek. Jill ökölbe szorította a kezét, és felmutatta a hüvelykujját, aztán elment, hogy beszéljen a halottkémi hivatal embereivel. Nekitámaszkodtam a központi iroda fémbarakkjának, és figyeltem, ahogy a testet óvatosan elhelyezik egy fekete hullazsákban. Ma este egészen biztosan megidézek valakit. Több olyan démon is van, aki segíthet. Rysehl, például? Ő ugyan csak egy negyedik szintű démon, egy lubrek, aki úgy néz ki, mintha egy kecskét kereszteztek volna egy kutyával, a hátsó fertálya meg egy oroszláné. Sokkal gyengébb démon, mint Kehlirik, ami azt jelentette, hogy sokkal könnyebb megidézni. De Rysehl – dacára annak, hogy csak egy lubrekről volt szó – általában nagyon Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

44

együttműködő, és jő másvilági információforrás. Eszembe jutott egy csomó jó kérdés, amit azzal kapcsolatban tehetnék fel neki, hogy milyen misztikus tevékenység hagyhat ilyen nyomokat egy holttesten. Ellöktem magam az épülettől. Baszd meg, Crawford-gondoltam –, én vagyok a legjobb detektív erre az esetre, és ezt be is fogom bizonyítani.

Pandora’s TeAm

45

A DÉMON JELE

3. A BEJÁRATI AJTÓ ZÁRJA HALK KATTANÁSSAL CSÚSZOTT A HELYÉRE az idézés előkészületeinek befejező lépéseként.

Majdnem meggondoltam magamat azzal kapcsolatban, hogy végigcsináljam-e. Miután eljöttem a víztisztítóból, jó pár órát töltöttem az őrsön a kezdeti utánajárásokkal és az első jelentés megírásával, de kora délután már alig tudtam nyitva tartani a szememet – ami nem meglepő, bár csak akkor jöttem rá, hogy előző éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Végül feladtam az összefüggő gondolkodást, és elindultam hazafelé kialudni magamat. Csak úgy tudtam ébren maradni vezetés közben, hogy letekertem az ablakot, és hangosan énekeltem valami rossz countryzenére. Mire bemásztam az ágyba, erősen kételkedtem benne, hogy egyszer képes leszek még megidézni akár a legkisebb démont is. De hatórányi ájult alvás csodát tett az energiaszintemmel, és éjfélre úgy éreztem, készen állok. Végigbóklásztam a házamon a szokásos izgalommal és az ezzel együtt járó szokásos idegességgel, és ellenőriztem, hogy biztonságos-e. Az összes hétköznapi feladatot elvégeztem. Bezártam a kocsibeálló végén található kaput, ellenőriztem és becsuktam az ablakokat – amibe az is beletartozott, hogy egy csomó deszkát szögeztem a törött ablakra –, azután kulcsra zártam az összes ajtót, rigolyásan kétszer is ellenőrizve mindent. A magam kárán tanultam meg tegnap éjjel, hogy egy bezárt ajtó nem képes kívül tartani a betolakodókat, úgyhogy ma a ház körül is végeztem némi megerősítést. A misztikus feladatok Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

46

nagyon fárasztóak, ezért ritkán csináltam mást az idézéseken kívül. De a csaknem katasztrófába torkollott múlt éjjel után vonakodva be kellett látnom, hogy erre is muszáj némi energiát szánni. Nem tudtam túl sokat a misztikus véderőkről, így majdnem egy órámba került, hogy összehozzak egy kis védőmezőt, amiben a házat megközelítők az enyhe borzongástól a rettegésig terjedő érzéseket élnek át – ez volt az infrahang arkánumverziója, és talán elég lesz ahhoz, hogy bárki is kétszer meggondolja, megpróbál-e bejutni. A ház továbbra is makulátlanul tiszta volt, mivel a padlástól a pincéig mindent lesúroltam, mielőtt belefogtam volna a reyza megidézésébe. Nem tartozik az alaptermészetemhez, hogy a ház úgy csillogjon-villogjon, mintha új lenne, de a piszok és a rendetlenség nemkívánatos energiacsapdaként működik, legalábbis Tessa néni erre tanított. (Én ugyan gyanakodtam, hátha ezzel csak arra igyekszik rávenni, hogy legalább havonta egyszer kitakarítsam a lakást.) Legalább ez motivált arra, hogy rávegyem magam a rendetlenség féken tartására, mert amúgy nem igazán bátorítottam senkit, hogy meglátogasson. Oké, vigyáztam a tisztaságra — ez itt mégiscsak a Dél, ha nem teszem, térdig jártam volna a bogarakban –, de a szennyes ruha gyakran a földön végezte, és az ágyamat általában csak hetente egyszer vetettem be, amikor áthúztam az ágyneműt. Kicsit több mint négyhektárnyi föld van a birtokomban, amelynek nagy részén megmaradtak a fák. A ház a birtok kellős közepén áll, de az épület körül csak vagy harmincméternyit tisztítottak meg a sűrű erdőtől és aljnövényzettől. Még így is maradt néhány fa, amely egész évben csodás árnyékot vet a házra. Az épület maga egy földszintes, francia gyarmati stílusú építmény, meredek tetővel, jókora belmagassággal és széles Pandora’s TeAm

47

A DÉMON JELE

verandával, ami a teljes első fronton végighúzódik. A magas plafon nagyon megnehezíti a ház téli kifűtését, de már rég rájöttem, hogy az elektromos takaró pont erre való, ráadásul ez itt Dél-Louisiana, vagyis sosincs annyira hideg. A ház majdnem százéves, a falakat és a plafont precíz csapolással készítették, fából. Igazság szerint kívülről sötétkéknek kellett volna lennie, de nagyon ráfért már egy új festés, mert a ki-kibukkanó régebbi fehér festék miatt inkább foltosnak tűnt. A ház legnagyobb előnye azonban a fekvése volt: eléggé dombon állt ahhoz, hogy pincéje lehessen, de nem túl magasan, így a főút felől takarták a környező fák. Miközben a környéken gyakorlatilag nem létezett pincés épület, az ehhez tartozó hatalmas pince abszolút tökéletes helyszínt kínált ahhoz a fajta misztikus tevékenységhez, amit nagynéném és jómagam űztünk. Tessa néni a saját házában a padlást alakította át idézőkamrává, de állandóan morgott, hogy az nem olyan jó, mint egy pince. Egy padlást sokkal nehezebben lehetett hangszigetelni és fényvédetté tenni, és a pincét körülölelő föld a fölösen keletkezett misztikus rezgéseket is elnyeli. Emellett egy padlás ezen a déli vidéken kibírhatatlanul meleg tudott lenni nyáron. Visszamentem az előtérbe, megszállottan újra meg újra ellenőrizve mindent, és csendesen örülve annak, milyen jól néz ki az egész. Bármikor idehívhatnék akárkit, jutott eszembe. Mi lenne, ha csinálnék a hátsó kertben egy ráfőzős bulit a kollégáknak? Tényleg aranyos kis ház, és az egyik felem szívesen dicsekedett volna vele. Maradtak halvány gyerekkori emlékeim arról, hogy a szüleim partikat rendeztek és embereket hívtak meg – még mielőtt az anyám megbetegedett volna. De egyikük sem dolgozott misztikus erőkkel, emlékeztettem magamat. Nem volt okuk rá, hogy elvonuljanak és titokzatoskodjanak. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

48

Nekem rengeteg okom volt rá. Egy évig kéne sikálnom a pincét, hogy biztosan ne maradjon nyoma az idéző diagramnak. Fintorogtam. És el kellene rejtenem az összes eszközömet. Egyáltalán, eljönne bárki is? Egy csomó alkalmi haverom akadt a munkából, de talán Jill volt az egyetlen, aki iránt valóban baráti érzéseket tápláltam, és még vele sem lógtunk együtt soha munka után. Csak sorjában, Kara – korholtam magamat. – Szerezz barátokat, és majd aztán kezdhetsz aggodalmaskodni a bnliszervezésen. Összevontam a szemöldökömet, és igyekeztem az aktuális feladatra koncentrálni. A társasági életemen ráérek máskor töprengeni. Még egyszer ellenőriztem, hogy a függönyök teljesen elfedik-e az ablakokat, majd az előtér pincébe vezető ajtaja felé indultam. Az ajtóval szemben egy pillanatra megálltam, vettem egy mély lélegzetet, és megtekergettem a fejemet, hogy kioldjam a nyakamból a feszültséget. Jó vagyok ebben, emlékeztettem magamat. Ez egy nagyon alacsony szintű idézés lesz, egy csomó ilyet sikeresen megcsináltam már. Szétdolgoztam magamat az elmúlt évtizedben, hogy mindent megtanuljak, amit csak a démonok idézéséről tudni lehet. Tudtam a kántálásokat, a kötéseket, a neveket. Tanulmányoztam az évszázadokkal ezelőtti rituálékat, még abból a korból, amikor először rájöttek, hogy vannak olyan öröklött tehetséggel rendelkező személyek, akik képesek átjárót nyitni a mi világunk és egy másik – a démonoknak nevezett lények világa – között. Tavaly még a munkát is szüneteltettem egy ideig, és összekotortam elég pénzt ahhoz, hogy két hónapot Japánban töltsek annak az idézőnek a szárnyai alatt, aki a nagynéném mentora volt. Ez, mint később kiderült, kidobott pénznek és elfecsérelt időnek bizonyult. Az együttállás túl gyenge volt ahhoz, hogy bármi igazán érdekeset meg lehessen idézni, és Tessa mentorát – egy pici embert, aki Pandora’s TeAm

49

A DÉMON JELE

elég öregnek tűnt ahhoz, hogy már az első idézéseknél ott legyen – egy goromba, leereszkedő seggfejnek találtam. Ledobtam magamról a fürdőköpenyt, rendesen összehajtogattam, és letettem a fal mellé az átjáróban, dacára annak, hogy általában ott szórtam szét a ruháimat, ahol lekerültek rólam. Ezredszer is emlékeztettem magamat, hogy fel kéne szerelnem egy fogast az ajtóra ebből a célból. Kinyitottam a pinceajtót, és meztelenül lesétáltam a lépcsőn, a bőrömet borzongatta a hűvösség, amely megmaradt a levegőben, annak ellenére, hogy már korábban meggyújtottam a tüzet. A tavasz nyárba fordult ugyan, de a pince még jó ideig elszántan őrizte a hideget. Leakasztottam a lépcső alján az akasztón várakozó kényelmes, szürke, vajpuha selyemből készült, madzagos derekú nadrágot és laza felsőt. Sosem voltam oda a hosszú, lebegő selyempalástokért, sokkal jobban szerettem, ha semmi nem zavar, és tudok mozogni. Lementem a lépcsőn, meztelen talpamat csípte a betonpadló hidege. A pince hatalmas volt, majdnem akkora, mint az egész ház alapterülete. A déli fal mellett állt egy kandalló, amelyet sokat használtam, mert a pince még nyáron is hűvös volt, télen pedig határozottan hideg. Pár évvel ezelőtt a pincének azt a harmadát, ahol a kandalló is helyet kapott, miniirodává alakíttattam. A padlót mélyvörös, bolyhos plüss padlószőnyeg fedte, ami akár egy bordély berendezéséhez is tartozhatott volna. A további bútorzatot egy nehéz tölgy íróasztal és egy kényelmes, fejtámaszos fotel alkotta, amelyet egy kiárusításon szereztem. A pince maradék kétharmadában megmaradt a csupasz betonpadló, amelyet csak egy tekervényes és hatalmas, kör alakú ábra borított – krétával rajzoltam oda korábban, fáradságos munkával. Megdörzsöltem a karomat, és végignéztem a helyiségen. Csak a kandalló és Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

50

néhány rövid gyertya adott némi fényt, amelyeket körben helyeztem el, de ez elég is volt. Nem mintha el tudtam volna olvasni bármit is ennyi fénynél, de ha a dolgok rosszra fordulnak, nem is lett volna idő olvasni. Már kikészítettem a segédeszközeimet, a szükséges kellékeket precíz elrendezésben elhelyeztem az ábrán kívül. Most is azt az ábrát használtam, amit Kehlirik megidézésére rajzoltam fel, csak annyit változtattam rajta, amennyit egy másik szintű démon megidézése megkövetelt. A tizenkettedik szintű démonhoz nagy és bonyolult ábrára volt szükség, amelynek megrajzolása jó három órámba került. A Rysehl nevű lubrekhez szükséges változtatások elvégzése csak húsz percig tartott. Úgy helyezkedtem, hogy a tűz a hátam mögött legyen, és óvatosan az ábra széléhez léptem, vigyázva, hogy se a lábammal, se a ruhámmal ne érintsem. Vettem egy nagy levegőt, és egy pillanatra engedélyeztem magamnak, hogy élvezzem az idézéssel járó mélységes, szívet melengető elégedettséget. A rituálé során én voltam a helyzet ura. Ha valami rosszul sült volna el, senki mást nem hibáztathattam volna. Tudtam, hogy milyen következményekkel számolhatok, és bár ezek borzalmasak és fatálisak is lehettek – különösen, ha egy démon becsülete valahogy csorbát szenvedett –, a végeredmény, a lény, aki a szolgálatomra áll, megérte a kockázatot és az időnkénti fájdalmat. A rituálék végrehajtása és a démonok kezelése részegítőbb élmény, mint bármilyen kábítószer – ezt sajnos meggondolatlanság szülte tapasztalataimból meg tudom erősíteni. De az aznap éjszakai idézés egyszerűnek ígérkezett. Tizedannyira sem volt bonyolult, mint az előző éjjeli. Annál tapasztaltabb voltam, hogysem beképzelt legyek, de Rysehl már egész ismerős volt, és tudtam, mire számíthatok tőle. Pandora’s TeAm

51

A DÉMON JELE

Vettem egy mély, ellazító lélegzetet, felemeltem a karomat, és hozzáláttam. Szavaim visszaverődtek a faborítású falakról. Gondosan odafigyelve azzal kezdtem, hogy magát a helyiséget elláttam pajzsokkal, aztán tovább folytattam az ábra védőbűbájainak lerakásával. Magasra tartott karral kántáltam, befejeztem a védelmi elemeket, aztán hozzákezdtem a kötések létrehozásához, gondosan ügyelve rá, hogy úgy állítsam be őket, hogy gondolataim puszta rezdülésével aktiválhatok legyenek. Itt egyszerűen nem hibázhattam. A démonokat meg kellett kötni a megfelelő feltételek kialakításáig; míg létre nem jött egy olyan megállapodás, amely tartalmazza, mit kap a démon a szolgálataiért cserébe. Ha a feltételekben már megállapodtunk, akkor a démonok becsülete már nem engedte meg a megegyezés felrúgását, de addig csak a kötések óvtak meg a karmoktól, fogaktól és misztikus veszélyektől. Ennek különösen a magasabb szintű démonok – reyza, syraza és zburn – idézésekor volt nagy jelentősége, amikor teljesen biztosra kellett menni a feltételek kialakításában a kötések megoldása előtt. A magasabb rendű démonok nem szeretik, ha megidézik őket. Néhányan teljesen semmibe is veszik, és csak azután hódolnak be, hogy hosszadalmasan és erőteljesen küzdenek az idéző által elhelyezett kötések ellen. Végül leeresztettem a karomat, és felmértem a helyzetet. Az első szakasz – a védelem – már kész volt. A perifériális másik látásommal láttam a szobán keresztül húzódó kötéseket és védelmi elemeket. Ez volt a könnyű része. Most jön a démonidézés. Vettem egy mély lélegzetet, és kántálni kezdtem. Innen már nem volt visszaút. Valahonnan szél támadt, a lábam körül örvénylett, belekapaszkodott a hajamba. A tűz ugrált és pattogott a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

52

kandallóban, de én folytattam az egyenletes zsolozsmázást, fenntartva a koncentrációt. Az ábra fényesebben kezdett világítani, míg a földről áradó fény versenyre nem kelt a tüzével. A szél hideggé vált, és dühösen kavargott a szobában, elsodorta a szavaimat és a formálódó portálhoz vágta. A krétavonalakból áradó fény gonoszul ragyogott, majdnem vakítóan felizzott. A szél rikoltott, ahogy felemeltem a hangomat, szinte üvöltve a szavakat, meg nem állva, szünet nélkül. Ha megállok, a portál felemészt, beszippant egy élet és halál között elterülő pokolbéli világba. Az orkán süvítve elérte a tetőpontját, és nem erősödött tovább. Kimondtam a démon nevét. – Rysehl! Abban a pillanatban, amint a név elhagyta az ajkamat, megszűnt a szél és kialudtak a fények, mintha soha nem lett volna egyik sem. A démon neve hangosan csattant a hirtelen csendben, a szemem égett a vakítóan izzó ábra utólagos káprázatától. A tűz továbbra is árasztotta a fényét, de az előző ragyogáshoz képest olyan volt, mintha koromsötétbe néztem volna. Gyorsan felidéztem a kötelékeket, majd leengedtem a karomat. Óvatosan megvizsgáltam a védelmeket, és elégedetten kifújtam a levegőt, amint érzékeltem a jelenlétet a körben. A látásom lassacskán kitisztult, ahogy óvatosan tartottam a kötéseket, készen állva arra és várva, hogy a démon próbálkozzon velem, megpróbáljon kiszabadulni. Rysehl mindig csak jelképes ellenállást fejtett ki, én pedig már előkészítettem a felajánlásomat: egy hatos csomag Barq's Root Beer üdítőt. Az alacsonyabb rangú démonok szemmel láthatóan élvezték, ha megidézték őket – mint a gyerekek a kalandokat –, és az áldozati ajándékok között előnyben részesítették az egyszerű dolgokat, amelyeket szokatlannak és érdekesnek találtak. A magasabb Pandora’s TeAm

53

A DÉMON JELE

szintű démonoknak viszont sosem egyszerű kiválasztani a felajánlást. Ezt bizonyítják az alkaromon látható pengevékony forradások is. Vadul pislogtam a körbe bámulva, próbáltam kivenni a démon kicsi, kutyaszerű alakját. Halk morgást hallottam, és reflexszerűen szorítottam a kötelékeken, felkészülve a viaskodásra a harcias kis démonnal. A morgás megismétlődött, átrezonált a helyiségen, és nagyon másképp hangzott, mint bármilyen hang, amit valaha is hallottam akármilyen rangú démontól. – Ki... merészel... Majdnem kiugrottam a bőrömből az ijedtségtől és a zavarodottságtól. Ez nem egy lubrek hangja volt. Ez a hang tele volt erővel, tele volt fenyegetéssel. Ez a hang fájdalmat és szenvedést ígért, és lassú halált. A szívem a bordáimon kalapált, ahogy megláttam a guggoló figurát a sötét ábra közepén. Tényleg nem Rysehl volt. Valamit elcsesztem, és valahogy egy magasabb szintű démon jött át. Nem értem! Mindent jól csináltam! A gondolataim száguldottak a hirtelen rám törő pánik okozta káoszban, de aztán sikerült magamat annyira összeszednem, hogy gondolkodni tudjak. A kötések. Még a helyükön vannak, és érintetlenek. Egy picit megnyugodtam. Rendben. Rendben lesz. Csupán egy pillanatig tartana, hogy visszaküldjem ezt a lényt, azt később is kitalálhatom, mi a fene siklott félre. Csak be kell fejeznem a kötéseket, lezárni és leföldelni az erőt, azután újranyitni a portált. Sötét tekintettel ráncoltam a homlokomat. Ha tegnap nem jön az az átkozott betörő, akkor most tudnám, hogyan lehet visszafordítani a portált e nélkül a szarakodás nélkül. – Kara Gillian vagyok – jelentettem ki tisztán, ahogy újrafontam az erőket, megnevezve magamat a kötési művelet Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

54

részeként. Nem állt szándékomban feltételeket szabni és eloldani a kötést, de a szabályokat be kellett tartani. – Megidéztelek, hogy szolgálj... A nevetés félbeszakított. A hideg hang elvágta a szavaimat, és hatására végigfutott a hátamon a hideg. – Hogy szolgáljalak? – A hang a guggoló alaktól származott, derűs volt és gonosz. – Leolvasztom a húst a csontjaidról, és a szélbe szórom a véredet. Ó, a francba. Kapkodva szedtem össze az erőmet. Leszarom a szabályokat. Meg akarom nyitni azt a portált MOST. Egyre rosszabb és rosszabb érzésem lett, és nem akartam tudni, hogy rendeződnének el a zsigereim a padlón. Elhadartam az elbocsátó igét. A démon egyetlen sima, kecses mozdulattal állt fel, és a tűz fénye teljesen megvilágította. Rámeredtem, az állam leesett, a szavak elhaltak. Idézőként sok megdöbbentő dolgot láttam, de ilyet még nem. Soha. Sietve kerestem annak a jeleit, hogy valamilyen illúzió vagy bűbáj, amit látok, de nem voltak ilyenek. Tizenkét szintje van a megidézhető démonoknak. Ez egészen biztosan nem volt közöttük. Gyönyörű volt. Angyali. Fehérszőke haja selyemsimán hullott alá a hátára. A bőre ragyogott a tűz fényében, éterien tökéletes volt. Izmos és magas, nekem pedig az az egyáltalán nem ide illő gondolat ötlött eszembe, hogy körülbelül olyan magas lehet, mint Turnham kapitány. De ez... a lény nem hordott semmi olyan hétköznapit, mint az öltönying vagy a keki nadrág. Világító fehér selyeming fedte széles mellkasát, amely lefelé keskeny csípőbe ment át. Izmos lábán kényelmes bőr térdnadrágot viselt, színe akár a friss tejszíné. Olyan teste volt, mint Adonisznak. Pandora’s TeAm

55

A DÉMON JELE

Embernek tűnt. Csak a kristálykék szem árulta el, hogy halálos és rémületes erővel bíró lényről van szó. A szeme mély volt és ősi, tele hatalommal és erővel, ami szöges ellentétben állt az arc angyali szépségével. Ez nem egy... hagyományos démon. A fenébe, Kara, mi a szart műveltél? Az ajka mosolyra húzódott, ahogy a szeme végigfutott rajtam, méregetve és felbecsülve engem. Nagyot nyeltem, és levegőt vettem, hogy újrakezdjem az elbocsátó igét. Még mindig szorosan tartottam a kötéseket. Még mindig van esélyem. Éreztem a kötelékek feszülését, ahogy nagy nehezen kinyögtem a szavakat, éreztem, hogy próbálgatja, vizsgálgatja, de még kitartottak. Kezdett visszatérni megtépázott magabiztosságom. Irányítani tudom ezt a lényt. Befejezte a vizsgálgatásomat, aztán szétnézett a helyiségben, lassan körbefordulva, de még mindig nem mozdulva a krétával rajzolt ábra közepéből. Végül visszafordította rám a tekintetét. – Ó – mosolygott –, ez biztosan érdekes lesz. Éreztem, hogy a kötelékek megrezdülnek, aztán – még mielőtt bármit is csinálhattam volna – elpattannak, mint a cérnaszálak. Levegő után kaptam rémületemben, ahogy a kötelékek feltekeredtek és elenyésztek. Hogy tudta ilyen könnyen elszakítani őket? Félbehagytam az elbocsátó igét, és kapkodva igyekeztem összegyűjteni az erő foszlányait. A védelem maradt az utolsó reményem. Minden energiát, amit csak össze tudtam szedni, az ábrába nyomtam át, és láttam, hogy a rúnák fellángolnak.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

56

Gúnyosan nevetett, és úgy söpörte félre a védőbűbájt, mint a pókhálókat, összezúzva a rónákat. Aztán kilépett az ábrából, és a szemembe nézett, nyers erő áradt belőle fojtogató hullámokban. – Örülök, hogy ideszólítottál – mondta. A hangja hűvös volt és dallamos, de a szemében fekete dühöt láttam. A lélegzetem megfagyott, és hátrálni kezdtem. Rémület harcolt bennem a kis híján elszabaduló pánikkal, az összes felkészültségem és gyakorlatom dacára. Tudtam, mennyire utálják a magasabb szintű démonok, ha megidézik őket, de valahogy mégis elcsesztem, és iderángattam ezt a lényt – egy olyan teremtményt, amely kétségtelenül jóval magasabb rangú, mint egy reyza. Meg fogok halni. Rondán. A menekülés reflexe átvette a hatalmat, én pedig megfordultam, és a lépcső felé iramodtam. Egy csupasz falnak rohantam. Iszonyodva néztem a helyet, ahol a lépcsőnek kellett volna lennie, majd megpördültem, és szembenéztem vele. – Engedj ki! – A hangom reszketett, de nem érdekelt. Már rég túl voltam azon, hogy megpróbáljak erősnek látszani. Nevetett. Gyönyörű, dallamos hangot adott, ami csak növelte a rémületemet. – Nem tartalak vissza. – Tett felém még egy lépést, angyali vonásai és haraggal teli szeme visszaverték a tűz fényét. – Egyáltalán nem tartalak vissza. A gyomrom görcsbe rándult. Az összes kötés, védelem, biztonsági elem elszállt – haszontalan volt. Még a rendőri kiképzésem sem segített ezzel a lénnyel szemben. Éreztem az illúziófal fatábláit a hátam mögött, és erősen küzdöttem a késztetés ellen, amely azt sikoltotta a fejemben, hogy forduljak meg, és tíz körömmel kaparjak utat magamnak. Pandora’s TeAm

57

A DÉMON JELE

– Akkor hol van a lépcső? – vontam felelősségre, és utáltam, hogy kihallatszik a hisztéria a hangomból. Sokatmondóan vállat vont, és még közelebb jött. – Én lennék a felelős a gondatlan tervezésért? Szerintem nem. Egészen elém lépett, ahogy próbáltam belehátrálni a falba. Felém nyúlt, és megérintette az arcomat, én pedig elrántottam magam a keze elől. Vicsorított a szájával, és még mielőtt mozdulni tudtam volna, elkapott, két kezébe fogva az arcomat, erősen a falhoz szögezve, bár nem bántott. Még nem bántott, gondoltam vadul. Nagyon hamar elkezd majd fájni. Lenézett rám, és legalább egy tucat szívdobbanás idejéig mozdulatlan maradt. A szeme – amely halált, fájdalmat és bosszút ígért – fogva tartotta az enyémet, mintha az egész lelkemet átvizsgálná. Éreztem a féken tartott haragot, éreztem a saját heves reszketésemet a keze között, de nem tudtam félrenézni, nem akartam félrenézni. Aztán egy csapásra elhalványult a düh a tekintetében. – Ó, értem – dünnyögte annyira halkan, hogy még én sem hallottam volna meg, ha nem centikre vagyok tőle. Levegőért kapkodtam, a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, meghallja. – Engedj el... kérlek! Még egypár szívdobbanásnyi ideig csendben maradt, a tekintete még mindig fogva tartotta az enyémet. Aztán elmosolyodott – káprázatos látvány volt és halkan elnevette magát. – De hát... te nem akarod, hogy elengedjelek. – Előrehajolt, és finoman végigsimította az ajkamat a sajátjával. A szívem majd kiugrott zavaromban és ijedtségemben. Mi a fene? Persze hogy csak játszik velem. Elpusztíthatna, de először megaláz... Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

58

– Ne... Ne csináld ezt... – lihegtem. – Csak ölj meg gyorsan. Essünk túl rajta. Továbbra is a tenyerében tartotta az arcomat, majd az egyik keze ujjaival lágyan végigsimította a torkomat, és visszahúzta a kezét. – Milyen mohón vágyik a halálra – motyogta, torka legmélyéről nevetgélve, megrázva a fejét. Már nem látszott dühösnek. Inkább. .. úgy nézett ki, mint aki jól mulat és... gyönyörködik. Pislogtam, a rettegés zavarrá oldódott. Felemelte a kezét, és én hirtelen fájdalomra számítva hátrahőköltem, de ehelyett csak odanyúlt, és megsimogatta a hajamat, becsúsztatva a kezét a nyakam mögé. Teljesen úrrá lett rajtam a zavarodottság. Mi ez, valami bonyolult kínzás bevezetése? – Figyelj – mondtam, és erősen igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom. – Nagyon sajnálom, hogy megidéztelek. Nem akartam. Hibáztam. Kérlek, engedj el, én pedig elbocsátalak, és visszaküldelek. Semmi jelét nem adta, hogy hallotta, amit mondok. A másik kezével végigkövette az arcom vonalát, le a nyakamig. Egyértelműen simogató mozdulattal lassan végighaladt az ingem gombjáig, végig a mellem domborulatán, míg a keze könnyedén meg nem nyugodott a csípőmön. Mozdulatlanná dermedtem, és a fogaim között szívtam be a levegőt, ahogy elárasztottak a sötét emlékek. Már megtörtént velem, hogy a falhoz szorítottak, és nem kívánt érintés tapogatta a testemet... Elkapta a tekintetemet, és hirtelen borzongás futott rajtam végig. Éreztem a kezét, ahogy lassan és gyengéden megmozdul a csípőmön, és végigsimítja az oldalamat. Nem kellemetlenül. Nem nemkívánatos módon. Nem volt okom rá, hogy ne akarjam, ne élvezhessem. Pislogtam. De igen, volt okom. Vagy nem? Pandora’s TeAm

59

A DÉMON JELE

Lemosolygott rám, a kezével még mindig lassan simogatott. Meleg bizsergés forralta a véremet. Jó ideje már, hogy bárki is így ért hozzám. Hosszú ideje. Eddig a pillanatig észre sem vettem, mennyire hiányzott. A tarkómra fonódó kezével közelebb húzott magához, aztán rám hajolt és megcsókolt – először lágyan, aztán fokozatosan egyre mélyebben és eltökéltebben. Uramisten! Még soha senki nem csókolt meg így. Az ajka érzékien simogatta az enyémet, és kisvártatva azon kaptam magamat, hogy küzdenem kell, nehogy viszonozzam. De nem küzdöttem sokáig. A szám szétnyílt, és halkan felnyögtem, ahogy a nyelve élvezettel végigsimította az enyémet. Átkozottul jól csókolt. A kezem önkéntelenül felemelkedett, hogy a nyaka köré fonódjon, majd gyorsan visszarántottam. De a bőre forró volt és sima, és az érzés, ahogy hozzám simult, megnehezítette az ellenállást. Még azt sem tudtam, micsoda, kivéve, hogy egészen biztosan nem Rysehl. Zihálva vetettem véget a csóknak. – Hagyd abba. Kérlek! – Nem voltam prűd, de ezt helytelennek éreztem, veszélyesnek, és még egy csomó egyébnek is. Az egyik kezét a derekam mögé csúsztatva finoman simogatott, miközben lenézett rám, jégkék szemében ugyanaz a halvány mosoly játszott, mint az ajkán. Halkan felsóhajtottam a keze érintésére. Lehet, hogy hülye voltam. Láthatóan nem akart megölni. Nem számított, kicsoda vagy micsoda. Valóban annyira rossz dolog lenne, ha élvezném egy kicsit a kényeztetést és a gyönyört? Megérdemlem. Kell nekem. Lehajtotta a fejét, és addig ingerelte ajkával a számat, míg az szinte magától megnyílt. Mohón és mélyen csókolt. Felnyögtem a szája forróságától, ahogy közelebb húzott magához. Éreztem a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

60

teste erejét, mellkasa és lába sima izmait, és éreztem a keménységet, amely a hasam ívének feszült. Ölelő karja erejétől melegség öntött el. A szája forró volt és édes, és a csókjában ugyanaz az erő és dominancia érződött, amit a szemében láttam. A kezét gyengéden lejjebb csúsztatta a mellemre, az ujjai az ing vékony selymét alig érintve köröztek megkeményedett mellbimbóm körül. A karjára tettem a kezemet, és megpróbáltam eltolni a kezét magamtól, de a selyem alatt az izmai acélkemények voltak és simák, mint a bársony. Halkan felnyögtem, és feljebb csúsztattam a kezemet a vállára. Csillogó haja rám borult, és kellemes pézsmaillata minden érzékemet bizsergette. A szája lejjebb vándorolt a nyakamra, én pedig hátravetett fejjel ziháltam, próbálva összeszedni józan eszem foszlányait. Lassan elengedett, és nekem a falnak kellett támaszkodnom, hogy reszkető térdem megtartson. Mosolyogva hátrébb lépett, és elfordult. Rámeredtem, zavarodottság és óvatosság keveredett bennem jó adag beindultsággal. A kandallóhoz lépett, aztán visszafordult, és várakozóan nézett rám. Mi a fene történik itt? Mély lélegzetet vettem, és úgy éreztem magam, mint akinek több oxigénre van szüksége, hogy magához térjen. – Meg fogsz... – A hangom csikorgott. Vettem egy újabb mély levegőt és ismét nekifutottam. – Meg fogsz ölni? Vidámság szikrázott fel a kristálykék szempárban. – Azt szeretnéd?

Pandora’s TeAm

61

A DÉMON JELE

– Nem! – tiltakoztam gyorsan. Óvatosan ellöktem magam a faltól, és tettem pár ingatag lépést előre. – Nem, ha kérhetem, inkább ne. Elegánsan megvonta a vállát. – Jó, akkor nem teszem. – Felém nyújtotta a kezét. Én bambán pislogtam a felkínált kézre, aztán visszanéztem a gyönyörű arcra. – Gyere ide, Kara! – mondta buján és hívogatón. – Miért? – kérdeztem még mindig óvatosan. – Mit akarsz csinálni? – Kettőnk között egy szobányi távolsággal könnyebb volt tisztán gondolkodni. Felnevetett, még mindig felém nyújtva a kezét. – Szeretnélek megint megcsókolni. – Miért? – tettem fel a kérdést, és nem mozdultam. Ez nem volt teljesen értelmetlen kérdés. Nem vagyok egy végzet asszonya. Összesen két fiúm volt egész életemben, és azok sem bírták tovább három hónapnál. Csodálkozó pillantás futott át az arcán, majd elenyészett. – Mert élveztem — válaszolt egyszerűen. – Te nem élvezted? Lassan közelebb sétáltam, a homlokomat ráncolva. Megálltam előtte, de nem fogadtam el a kinyújtott kezet. – Élveztem. De... nem értem. Leengedte a kezét, és fejét oldalra hajtva figyelt. – Kellene? Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, aztán becsuktam. Pár perccel ezelőtt teljesen biztos voltam benne, hogy gyötrelmes kínhalált fogok halni. Most pedig ez a kimondhatatlanul nagy hatalmú és csodálatos lény meg akar csókolni, én meg nekiállok vitatkozni?! Kápráztató mosolyt villantott rám, és ismét felém nyújtotta a kezét. Hihetetlenül vonzó volt. Azért ilyen gyönyörű, mert nem Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

62

ember? A tekintete az enyémbe fúródott, a szemében erőt és szenvedélyt láttam, amitől elöntött a forróság újabb hulláma. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és nagyot nyeltem, próbálva visszaszerezni az irányítást a testem fölött. A gyomromban fellángoló hirtelen düh segített, most, hogy kezdtem sejteni, mi történik. – Hát persze... – morogtam. – Biztos vicces lehetek. Nem tudtam, micsoda ő, de azt tudtam, hogy kibaszottul erős, és hirtelen a fájdalmas halál mellett mástól is félni kezdtem. – Ha nem tudok ellenállni – mondtam hevesen kalapáló szívvel –, mert elveszed az akaratomat az ellenállásra, akkor az ugyanolyan, mintha megerőszakolnál. Csendben maradt pár másodpercig, én pedig a kandalló előtt álló asztalra szögeztem a tekintetemet. Nem akartam, hogy vádnak hangozzék, de azt akartam, hogy egészen biztosan megértse, mire gondolok. Éreztem, a hideg verejték szivárog a hátam közepén, ahogy a reakciójára vártam. – Rám nézhetsz, Kara Gillian – mondta végül halkan, de a hangja valahogy még így is dübörögve visszhangzott a pincében. – Szavamat adom, hogy nem próbálkozom újra erőszakkal. Megkönnyebbülésemben a legszívesebben elengedtem volna magamat, de ehelyett óvatosan ráemeltem a szememet. Csak állt ott, a kezét hátul összekulcsolva, és nézett rám azzal az ősi és hatalmat sugárzó tekintetével. – Nem akarom elvenni a becsületedet – ismételte. – De megadhatom neked, ami után sóvárogsz. – Ismét kinyújtotta a kezét. A torkom összeszorult, ahogy lenéztem a kezére. Tudta. Bármi is volt, tudta, mennyire egyedül vagyok, és mennyire vágyom az érintésre. Pandora’s TeAm

63

A DÉMON JELE

Elpirultam és félrenéztem, zavartan és elcsüggedve, hogy ilyen világosan látta a gyengeségemet. – Remekül vagyok – bizonygattam, egy kicsit hangosabban, mint ahogy feltétlenül szükséges lett volna. – Démonok megidézője vagy. A hatalmad elszigetel a saját fajtádtól. Ezerszer láttam ezt. Nincs ezzel semmi baj. A homlokomat ráncoltam, de még mindig nem néztem rá. Közelebb lépett, és az egyik kezét az arcomra simította. – Tiszteletlen voltam veled azzal, hogy kényszeríteni akartalak a saját gyönyöröm kedvéért. Jóvátehetem, ha megengeded nekem. Felemeltem a fejemet, és egyenesen a szemébe néztem. – Mivel tennéd jóvá? – kérdeztem támadóan. – Azzal, hogy mégis lefektetsz? A hüvelykujjával végigsimította az arcomat. – Azzal, hogy megadom neked azt, amit hiába keresnél máshol. A kényeztetést titkok nélkül, rejtőzködés nélkül. A felszabadulást mindazon félelmek alól, amelyek miatt nem kereshetsz társaságot. Lehet, hogy megsérültél, de velem biztonságban vagy, Kara Gillian – mondta, és hatalommal teli hangja furcsán gyengéd volt. – Szavamat adom rá, nem bántalak meg azzal, hogy kényszerítelek. Egy rövid pillanatra fel akartam nevetni. Mennyire őrült dolog már, hogy számomra a „legbiztonságosabb” lehetőséget arra, hogy lefeküdjek valakivel, egy elképesztően nagy hatalmú misztikus teremtmény kínálja, akit véletlenül idéztem meg? De amit ajánl, az több, mint egy dugás. Érti az egészet. Találhatnék én ennél többet valaha? A kezébe csúsztattam a kezemet. Közelebb húzott magához, és én ellenállás nélkül, megkönnyebbülve hagytam. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

64

– Milyen gyönyörű – mormolta, ahogy fölém hajolt egy újabb csókért. Mit gondol, kivel szórakozik?– villant át az agyamon a gondolat enyhe fájdalmat okozva, és majdnem eltoltam magamtól. Sötét emlékek árasztottak el. Ez a misztikus lény felszínre hozta bennem a rég elfojtott emlékeket arról a szörnyű hónapról apám halála után. Reszkettem a karjában, ahogy hirtelen eszembe jutott az a rémisztő érzés, amint nevelőszüleim tizenhét éves fia a falhoz szorított. A nyüszítő rettenet, ahogy a szoknyám alá és a bugyimba nyúlt, durván tapogatva, és elrabolva tőlem azt az érzést, hogy egy férfi érintése kedves és kellemes lehet. Ezt a pasijaim ügyetlen és félszeg figyelmessége sem tudta teljesen eloszlatni. De ez... ez most teljesen más volt. A keze a hátamon meleg volt és erős, a csókja gyengéd, mély és forró egyszerre. Az érintése megnyugtatóan hatott rám, csendben ellazított, csábító képet festve arról, mit adhat egy figyelmes és hozzáértő szerető. Feloldódtam benne, és éreztem, hogy ismét eláraszt a gyönyör forró hulláma, ahogy lágyan belesóhajtottam a csókba. Ez most igazi volt, és ezerszer jobb. Egy pillanatra elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy lehúzza az ingét, és félredobja. Lenézett rám, én pedig rövid tétovázás után kigomboltam a saját ingemet, és hagytam, hogy lecsússzon a vállamról. Mosolygott, a pillantása végigsiklott a testemen, bennem pedig furcsa, félénk öröm kavargott. A keze rátalált a mellemre, az ujjai óvatosan körülfogták a mellbimbómat, én pedig beleborzongtam az érzésbe, hogy megkeményedik az érintésétől. Lassan a selyemnadrágom derekáig csúsztatta a kezét, az ujjai nyomán libabőrös lettem. A szája ismét megkereste az enyémet, és én halk nyögéssel, ellenállás nélkül dőltem bele a csókba. Magával húzott a kandalló előtti vastag szőnyegre, folyamatosan csókolva közben. Pandora’s TeAm

65

A DÉMON JELE

A haja körülöttem örvénylett, én pedig egyik kezemmel beletúrtam a dús, selymes zuhatagba, csendben gyönyörködve fantasztikus tökéletességében. Teljesen átölelt, erősen magához szorított, miközben csípőjével az enyémhez tapadt. Megremegtem, és hátravetettem a fejemet, hozzápréselve magamat. Még soha nem éreztem semmi ehhez foghatót. Még soha senki sem mutatott ilyen szenvedélyt, ilyen erős vágyat irántam. Olyan világot tárt fel előttem, amelyet már feladtam; visszaadta, amit elraboltak tőlem. Helyzetet változtatott, a hátamra fektetett, gyengéden széttárta a lábamat, és közé feküdt. Megint megcsókolt, mélyen, erősen és érzékien. Aztán az ajka megkereste a torkomat. A nyelvével finoman simogatta a nyakamat, lassan haladva egyre lejjebb, míg végül körözni kezdett felmeredő mellbimbóm körül. Felnyögtem a gyönyörtől, amikor az ajka közé fogta, majd a foga közé vette. Gyengéden, izgatóan beleharapott, én pedig mindkét kezemmel a hajába túrtam, és ívbe feszülve kínáltam fel minél többet a szájának. Az egyik keze rátalált a másik mellbimbómra, aztán lassan csókolgatni kezdett, lefelé haladva a hasam irányába, az ujjai pedig óvatosan összepréselték a foglyul ejtett mellbimbót. Zihálva szívtam be a levegőt, az érzékeimet elárasztó érzéstől remegve. Az ajkai átvándoroltak a bugyim csipkéje fölött, kicsit elhúzták a helyéről, majd még lejjebb haladtak. A száját hozzám préselte, gyengéden harapdált, és közben az ujjai között sodorgatta a mellbimbómat. Felkiáltottam, megragadtam a fejét, és felfelé feszítettem a csípőmet. Felemelte a fejét, és rám nézett, az egyik keze a bugyim csipkéjével játszadozott. – Szeretnéd ezt magadon hagyni? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

66

Lemosolyogtam rá, csendben csodálva sima izmait, teste tökéletességét. Nem tudtam, micsoda ő, de ebben a percben egyáltalán nem számított. A kezdeti erőszakosságával megszégyenített, és most ezt a becsületbeli adósságot azzal az oldott nyugalommal fizette nekem vissza, amelyet csak egy figyelmes partner adhat. A végeredmény ironikus módon nagyon hasonlított, de nagyon is lényeges különbséget jelentett, hogy a döntés most az enyém volt. Nevettem. – Nem, nem szeretném. Egyetlen sima mozdulattal lerántotta rólam a bugyimat, aztán csak annyira húzódott el, hogy levegye magáról a csizmát és a nadrágot. A szeme szikrákat vetett – majdnem azt gondoltam, diadalittasan parázslott. Visszafordult és rám borult, mély tekintete egy pillanatra fogva tartotta az enyémet. Aztán egy morgással határos hanggal belém nyomult. Hátravetettem a fejemet, ahogy kitöltött, és elfúló hangon felnyögtem. A forróság nőtt közöttünk, ritmusosan megemelkedő csípővel fogtam fel egyenletes lökéseit. Éhesen csókolt, miközben egyre mélyebbre és mélyebbre tolta magát, a számba sóhajtozott. Mohón viszonoztam a csókjait, és szorosan belekapaszkodtam. Ahogy a tetőpont közeledett, a körmeim a bőrébe vájtak. Az izmai félig olvadt fémként hullámoztak a kezem alatt minden egyes kemény nyomásnál. Az orgazmus eláradt bennem, meglepő erővel és hosszan – sodróbban, mint bármi, amit valaha éreztem. Felkiáltottam és belekapaszkodtam, ő pedig torokhangon felnyögött, és éreztem, ahogy belém préselve magát, kilövell. Tovább emelgettem a csípőmet, ahogy lassan elernyedt. Végül lelassított, majd leállt, lassan és mélyen lélegezve. Pandora’s TeAm

67

A DÉMON JELE

Oldalra gördült, és körém fonta a karját. Nagyot sóhajtottam, és nekitámasztottam a fejemet. – Még azt sem tudom, ki vagy – mondtam egy perccel később, felpillantva rá. Egy ujjal simogatta az állam vonalát, kifürkészhetetlen arccal. – Nem engem akartál hívni. Megráztam a fejemet. – Nem. Egy Rysehl nevű lubreket akartam megidézni. Furcsa mosoly derengett fel az arcán, megcsókolt és felállt. Összezavarodva ültem fel és bámultam rá, ahogy felöltözött. – Várj – találtam meg végül a hangomat. – Kérlek. Ki vagy te? Úgy értem, hogy én tényleg Rysehlt próbáltam megidézni, és te nyilvánvalóan nem Rysehl vagy, és én nem a te fajtádat akartam. …mármint bárki is vagy. Szóval ki vagy te? – Rájöttem, hogy dadogok, úgyhogy gyorsan elhallgattam, és összeszorítottam a számat. Rám nézett, és a szeméből áradó erőtől ismét elállt a lélegzetem. – Rhyzkahl vagyok – mondta titokzatos mosollyal. – És, Kara Gillian, bármikor hívhatsz, ha szükséged van rám. Ezzel eltűnt.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

68

4. Nem vagyok gyönyörű. Tudom. Semmiképpen nem mondanám magamat csúnyának, és megteszem, ami tőlem telik, hogy formában maradjak, de általában azt szokták rám mondani, hogy „helyes”, néha „csinos”, meg egyszer-egyszer „egész vonzó”, de szinte sohasem azt, hogy „gyönyörű” – kivéve, ha valaki olyan mondja, aki akar tőlem valamit. A hajam unalmas barna, és semmilyen göndörödésre nem hajlandó, a szemem sötétszürke, és szintén nem mutat hajlandóságot arra, hogy mogyoróbarna, kékesszürke vagy akár szikrázó legyen, a lábam körülbelül tíz centivel rövidebb annál, mint amilyet szeretnék, és a farmerom dereka fölött egy kicsi eltüntethetetlen hurka is látszik. Semmi gyönyörű. Akkor pedig miért történt mindez? Miért élek még? Ahhoz túl realista vagyok, hogy azt higgyem, velem született vonzerőm, szépségem és szexuális kisugárzásom eltántoríthat egy ilyen nagy erejű lényt attól, hogy cafatokra szaggasson vagy szórakozásból megkínozzon. Miért csábított el? A valóság abban a pillanatban belém vágott, ahogy ő felszívódott a pincebeli idézőkamrából, úgyhogy majdnem egy óráig dagonyáztam a teljes hisztériában, átengedve magamat az önutálatnak és egy púpozott adag bénító kétségnek. Végül elmentem lefeküdni, de az álom elkerült. A

TÜKÖRKÉPEMET

BÁMULTAM.

Pandora’s TeAm

69

A DÉMON JELE

Két súlyos kérdés kavargott a fejemben, és hiába próbáltam eldönteni, melyik miatt is kéne jobban aggódnom. Az egyik az volt, hogy mi a fene szaródott el? Ez egy egyszerű idézés volt. Egy kicseszett negyedik szintű idézés! Ráadásul Rysehl olyan démon volt, akit már legalább egy tucatszor megidéztem előtte. Miután egy kicsit lehiggadtam, körbejártam a diagramot, szőrszálhasogatóan végigellenőriztem minden felrajzolt pecsétet és rúnát, keresve valami eltérést, egy elmaszatolódott vonalat vagy bármi változást, ami módosíthatta a portált, de semmit sem találtam, ami megmagyarázhatta volna a történteket. A lény azt mondta, a neve Rhyzkahl. Rosszul ejtettem volna ki a „Rysehl” szót? Valahogy elferdítettem a nevet? Újrajátszottam a fejemben az idézést, visszapörgettem a teljes rituálét, újra és újra, míg csak elmosódott köddé nem vált az egész. Azt hiszem, jól mondtam. A két név hasonlít, de nem annyira. Úgy éreztem, tudom, mit csinálok. Azt gondoltam, jó vagyok benne. Megborzongtam, és megdörzsöltem az arcomat, minden erőmmel próbáltam megszabadulni a kínzó kétségektől. De azáltal, hogy erőszakkal igyekeztem elterelni a gondolataimat az idézésről, muszáj volt szembenéznem a másik elűzhetetlen kérdéssel. Mi a fenéért feküdtem le vele? Még csak azt a kényelmes menekülőutat sem hagytam meg magamnak, hogy őt hibáztassam a kényszerítésért. Tudtam, hogy képes rá, rájöttem, és kérdőre is vontam miatta. De aztán szavát adta... És a démonok számára az adott szó szent. Nem, nekem csak borzasztó hiányom volt, és rettentő szánalmas vagyok. Belefintorogtam a tükörbe, és megnyitottam a vízcsapot. Vizet vettem a markomba, és az arcomba fröcsköltem. Kimostam a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

70

csipát a szememből, szándékosan hidegre állítva a vizet, hogy visszalökjön egy olyan valóságba, amelyet meg tudok érteni és el tudok fogadni. Nagyot sóhajtottam, és a törülköző után nyúltam. Nem, még mindig ugyanaz az elgyötört és zavart arc nézett vissza a tükörből. Már vettem egy forró zuhanyt, olyan melegre állítva a vizet, amilyet a bojler csak elő tudott állítani, hogy kiégesse belőlem az éjszaka emlékeit. De nem akarod elfelejteni – vádoltam magamat. Élvezted. Felsóhajtottam, és kihúztam magam. Ez volt az igazság. Tényleg hihetetlen szexben volt részem. Ez nem kérdés. A valaha tapasztalt legjobb szex volt. Amitől csak megint oda kanyarodtam vissza, hogy miért én? Miért csábított el? Olyan nehéz szexhez jutni más létsíkokon? Ennek nem volt értelme. Valamit akart tőlem. Egy szövetségest? Egy saját idézőt? Ez lehetséges, úgy véltem. Hallottam már olyan idézőkről, akik szövetségre léptek egyes démonokkal, bár az ilyen szövetségek kiszámíthatatlanok voltak, és veszélyeket hordoztak magukban. Azt kellett feltételeznem, hogy Rhyzkahl valami általam még soha nem hallott fajtájú démon lehet. A portálom a démonok birodalmába nyílt, ebben teljesen biztos voltam. Az általam ismert démonok a misztikus erők teremtményei voltak, a számos másik létsík egyikének lakói, azon kevés dimenzió gyermekei, amelyek a mi síkunkról a megfelelő formulák és rituálék segítségével elérhetők. A megidézhető démonoknak tizenkét fajtája – vagy szintje – van, legalábbis így tanultam. Idézői tanulmányaimat egy zrila egyszerű áthívásával kezdtem. Ez egy egyes szintű démon, nem nagyobb, mint egy macska, bár hüllőszerű teste és hat lába van. Valamennyire intelligens, és könnyen irányítható. Tíz év alatt értem el a tizenkettedik szint, a reyza megidézéséig. Ez idő alatt Pandora’s TeAm

71

A DÉMON JELE

egyszer sem láttam Rhyzkahlhoz hasonló lényt, nem is hallottam ilyenről. Kétségtelenül nagy erejű lény – ez világosan kiderült abból, amilyen könnyedón eltépte a kötéseket és áttörte a védelmet. Arra nézve nem volt ötletem, hogy mi ő, és hol helyezkedik el a démonok rangsorában. A gondolataim folyton visszatértek arra, mit is mondott nekem: Bármikor hívhatsz, ha szükséged van rám. Hívni? Mármint megidézni? Ki volt ő, hogy ilyet mondjon? És hogy tudnám ezt megtenni, amikor azt se tudom, elsőre hogy sikerült. Kimentem a nappaliba, és bekapcsoltam a számítógépet, aztán előhívtam a keresőt. Nem reménykedtem benne túlságosan, de máskor is előfordult már, hogy az interneten megtaláltam a tűt a szénakazalban. Tudomásom szerint az idézőknek nincs semmilyen hivatalos vagy titkos szervezetük, de van egypár fórum (abból a fajtából, amely egyébként ellátja munícióval a „paranormális elmebetegek” különítményét), ahol néha információt cserélnek egymással a misztikus eljárások művelői. A beírások 99,9 százaléka persze bődületes ostobaság, és olyanok írják, akik igényt tartanak a „misztikus hatalom mesterei” címre. De időről időre megcsillan némi ígéretes információ egy-egy olyan embertől, aki valóban tudta, mi a fenéről beszél. Most azonban nem volt ilyen szerencsém. A Rhyzkahl minden létező írásmódját végigpróbáltam, de az egyetlen találat a Rhizkóra jött, és ez is egy meghatározatlan nemű, kövérkés, tésztaképű online játékos felhasználónevének bizonyult. Hátradőltem a székben, és megdörzsöltem a szememet. – A fenébe! – mondtam. Az ébresztőóra megszólalását megelőző kétórányi görcsös hánykolódás nem javított sokat a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

72

mentális frissességemen. – A fenébe – ismételtem meg a nyomaték kedvéért, majd felálltam. Alig volt reggel hét, és a víztisztító telepen talált áldozat halottszemléje csak délben lesz. Volt rá időm, hogy sokkal megbízhatóbb forrásból is megpróbáljak válaszokat kapni. Felvettem a farmeromat, és belebújtam egy Miami-Dade megyei rendőrségi gyakorlaton kapott pólóba. Lófarokba fogtam a hajamat, és sminkelés helyett, szánalmas kifogásként, gyorsan felkentem némi szempillafestéket. A halottszemle után hazaugorhatok, és átöltözhetek valami rendesebbe. Erős késztetést éreztem arra, hogy a munkába temetkezve szorítsam ki az agyamból ezt a különös szarságot. Egész életemben ez volt a szokásos módszerem a stressz kezelésére. Tudtam azonban, hogy ez az a probléma, amit nem tehetek félre későbbre. Tudnom kellett a választ, és mivel az internet is cserbenhagyott, a következő, amiben reménykedhettem, az volt, hogy a nagynéném esetleg képes lesz valami hasznos információt találni a saját könyvtárában. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogyan magyarázom meg neki, hogy elcsesztem egy ilyen egyszerű idézést. Tessa néni egy tóparti kétszintes, százéves házban lakott, amely a verandát szegélyező díszes, kék faragványtól eltekintve hófehéren csillogott. A környék legtöbb ugyanilyen tündéri öreg házát restaurálták, és most turistalátványosságnak számítanak. Sokukba be is lehetett menni, de persze a nagynénémé nem tartozott közéjük. Az ajtón vidám Isten hozott! felirat virított afféle állandó viccként, mert ő is csak annyira bátorította a látogatókat, mint én. Én azzal védekeztem ellenük, hogy a semmi közepén laktam, a nagynéném pedig gondosan kimunkált védelmeket és bűbájokat Pandora’s TeAm

73

A DÉMON JELE

helyezett el a háza körül. Hacsak nem hívott magához valakit kifejezetten, vagy az illetőnek nem volt igazán kényszerítő oka az odamenésre, akkor a Tessa házát megközelítőknek hirtelen valami sokkal fontosabb tennivaló jutott az eszükbe, esetleg úgy döntöttek, hogy a látogatás elhalasztható. Egyszer megkérdeztem, miért vesződött egyáltalán azzal az üdvözlőüzenettel. Azt válaszolta: nem akarja, hogy az emberek túlságosan különcnek vagy tartózkodónak gondolják, és egy ilyen felirat segít abban, hogy megengedőbben viszonyuljanak hozzá. Már rég megtanultam, hogy a nagynéném ilyesféle magyarázatait a legjobban úgy lehet kezelni, ha bólintok és témát váltok. Éreztem a bűbájok okozta enyhe bizsergést, ahogy beléptem a házba: olyan volt, mintha egy láthatatlan gyöngyfüggönyön haladtam volna keresztül. Automatikusan megtöröltem a lábamat, bár nem hittem, hogy koszos lenne a cipőm. Tessa néni azonban elég tisztán tartotta a házát ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint egy múzeum, dacára annak, hogy soha senkit sem engedett be, kivéve engem. Saját maga újította fel a házat rögtön azután, hogy elkezdtem a rendőrségnél dolgozni, és az most is pont olyan tökéletesen nézett ki, mint aznap, amikor befejezte – ragyogó keményfa padlók, elegáns virágmintás tapéta, tökéletes díszléc – mind makulátlan és hibátlan. – Tessa néni! – kiabáltam. – Az első szobában vagyok, kedvesem! Befordultam a sarkon, és megláttam a nagynénémet, aki egy könyvvel a kezében egy antik kétszemélyes kanapén ült. Lótuszülésben. Hogy képes egy késő negyvenes éveiben járó nő ilyen hajlékony lenni? Én sem tudok így ülni. Tessa néni azonban Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

74

nemcsak a hajlékonysága miatt, hanem számos más okból is figyelemre méltó teremtés. A közösség legtöbb tagjához képest Tessa Pazhel kissé hóbortosnak és különösen kiszámíthatatlannak tűnt. Egy bioélelmiszereket áruló boltot működtetett a belvárosban. Hóbortosán is öltözködött, egyik nap ragyogóan színes szoknyákat, és ezekhez egyáltalán nem illő, szemfájdítóan diszharmonikus színű blúzokat viselt, a másikon terepgatyát és surranót. Vadul göndörödő szőke haja szanaszét meredezett, homlokegyenest eltérően az én fájdalmasan szögegyenes barna hajamtól. Miközben ő agársovány volt, nekem foggal-körömmel kellett megküzdenem minden gramm zsír elvesztéséért. Az egyetlen közös tulajdonságunkat egyforma szürke szemünk jelentette. Kiköpött mása vagyok anyámnak, Tessa testvérének, legalábbis ezt mondogatták nekem, és ez látszik a képeken is. A saját emlékeim anyámról a legjobb esetben is halványak voltak. A nagynéném aznap lábszárközépig érő kék bársonyruhát viselt, a derekát nehéz ezüstláncok övezték, és fekete lakkcipő volt a lábán. Felpillantott a könyvből, aztán mereven nézett, amíg leültem a közelben álló egyik székre. - Ezek szerint élsz – mondta bevezetés nélkül, félrerakva a könyvét. – Ami azt jelenti, hogy ha megidézted Kehliriket, akkor az nem sikerült túlságosan félre. – Előrehajolt, és összehúzott szemmel nézett az arcomba. – De nem tűnsz túl boldognak a sikeres idézéstől. – Kehlirik megidézése rendben ment – válaszoltam. – Hivatalosan is befejeztem a tanulmányaimat, és mostantól teljes jogú idéző vagyok. Itt megálltam. Olyan könnyű lett volna hagyni az egészet, de akkor nem kapok választ. Pandora’s TeAm

75

A DÉMON JELE

–Viszont... megpróbáltam tegnap este ismét végrehajtani egy idézést, és... szóval a dolgok nem egészen terv szerint alakultak. Az arca megdermedt. – Az itt rosszat jelent. Az idézésnél a tervtől való eltérés általában azzal jár, hogy valaki nagyon rosszul végzi. – Felhúzta a szemöldökét. – Szóval, mi történt? Megpróbáltál megint megidézni egy magasabb szintű démont, és nem tudtad itt tartani? Elengedted? Vagy egyáltalán át sem jutott? – Csóválta a fejét. – Két nagy idézés egymás után elég kockázatos. Felsóhajtottam. – Tessa néni, nem tudom, mi szúródott el. Nem akartam semmi ilyen nagyra törőt. Egy alacsonyabb rangú démont, Rysehlt akartam megidézni. Ez könnyű. Hívtam is Rysehlt, de nem ő jött át. Tessa hirtelen nagyon elcsendesedett, majd amikor beszélni kezdett, a hangjában nyoma sem volt a szokásos vidámságnak. – Mi jött át, Kara? A fenébe. Hogy fogom elmondani a nagynénémnek, hogy nemcsak elcsesztem az idézést, de aztán le is feküdtem azzal a lénnyel? Tessa felém nyúlt, és megfogta a kezemet, csontos ujjaival fájdalmasan megszorítva. – Ez a csend nem tetszik nekem, kölyök. Tessék színt vallani! Összerezzentem. – Rysehlt hívtam, ebben biztos vagyok. De nem ő jött. Még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mi volt, de azt mondta, a neve Rhyzkahl. A nagynéném csendben maradt, és amikor rápillantottam, megilletődve láttam az arcán a megsebzettek fájdalmas kifejezését. – Tessa néni! Mi a baj? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

76

Nagyot nyelt, az ádámcsutkája úgy mozgott le és fel, hogy az máskor viccesnek tűnt volna. – Rhyzkahl. – Reszelős hangon vett levegőt. – De itt vagy, és úgy tűnik, egy darabban. Megkockáztattam egy félénk vállrándítást. Végül is nem muszáj neki elmesélnem a dolog szexrészét, nem igaz? – Őöö, igen, mármint... én... izé... emlékeztem arra, amit az elbocsátásokról tanítottál. – Óvakodtam attól, hogy közvetlenül a szemébe nézzek. Idióta, gyáva szar vagyok. – Izé... micsoda ő? – Te... elbocsátottad!? – mondta, vagy inkább kérdezte Tessa hitetlenkedő arccal. – Hát, még itt vagyok, vagy nem? – mondtam, és próbáltam figyelni arra, hogy a hangom szilárd és érzelemmentes legyen. A nagynéném csendben maradt. Pár másodperc múlva megkockáztattam egy pillantást az arcára. Karba font kézzel, haragosan meredt rám. – Ifjú hölgy – mondta olyan hideg hangon, ami Florida teljes citrustermését képes lett volna megfagyasztani –, most lépésről lépésre el fogod mondani nekem, mi történt tegnap este. Idegesen nagy levegőt vettem. – Addig nem, amíg el nem mondod nekem, kicsoda-micsoda ez a Rhyzkahl. Megacéloztam magam, és felkészültem arra, hogy kapok a fejemre, de ehelyett Tessa csak sóhajtott és bólintott. – Igen, tudnod kell. Sajnálom, hogy még nem tanítottam meg neked ezt, de a szférákra! Nem gondoltam volna, hogy elég őrült vagy egy ilyen megidézéséhez. – Nem direkt csináltam! Mi a fene ő? – néztem rá óvatosan. Valami olyanfajta lény, amelyik képes emberi formát ölteni? Tessa megrázta a fejét. – Nem, ez nem ilyen egyszerű. Gyerünk a könyvtárba. Most. Pandora’s TeAm

77

A DÉMON JELE

Kibogozta a lábait, és már kint is volt a szobából, még mielőtt én felállhattam volna. Mire átmentem a hallon és beléptem a könyvtárszobába, Tessa néni már törökülésben ült a padlón, előtte egy kupac könyv tornyosult. Leraktam a táskámat az asztalt elborító papírhalom tetejére. Nem volt értelme üres helyet keresni. Mindig is azt gondoltam, hogy a könyvtár nem pontos kifejezés erre a szobára. Aki ezt a szót hallja, az előtt egy rendezett helyiség ködlik fel, valamilyen logika vagy rendszer szerint polcokra helyezett könyvek sorával. De itt sem logikának, sem rendszernek nyomát sem lehetett látni. Igen, voltak polcok a falon, és mindegyiket könyvek vagy különféle papírok töltötték meg, de teljes összevisszaságban odahányva, még arra sem figyelve, hogy a gerincük kifelé mutasson – hogy legalább könnyebben meg lehessen találni egy adott címet. Szabad falfelület nem maradt. Az ajtó kivételével a szó szoros értelmében minden egyes négyzetcentimétert, a padlótól a plafonig, könyvespolcok borítottak. A szoba közepén egy széles faasztal állt, két kopott bőrborítású karosszékkel. Könyvek, tekercsek és papírok halmozódtak egymásra az asztalon és a székeken, valamint szerte a padlón is további könyvkupacok hevertek. A plafon közepéről egy hatalmas, fényűző kristálycsillár függött, végképp nem ideillő módon – sokkal jobban illett volna egy óceánjáró báltermébe. Egyszer régen összeszedtem a bátorságomat, és maga ellen fordítottam a nagynéném szavait, mondván, hogy a könyvtárában uralkodó káosz nemkívánatos energiákat vonzhat, és zavarhatja az idézéseket. Metsző hangon így pirított rám: az, hogy én nem értem a rendezőelvet, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. A szomorú helyzet az, hogy amennyire tudom, tényleg Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

78

volt valamilyen rendezési módszere, de ennek tíz év alatt sem sikerült a mélyére hatolnom. Tessa megvakarta az orrát, aztán felém fordult. – Biztos vagy benne, hogy Rhyzkahlnak nevezte magát? Ránéztem, és mellé térdeltem. – Igen, eléggé. Meglehetősen biztos vagyok benne. Több mint biztos. Azok a szavak beleégtek az emlékezetembe, mint ahogy az is, ahogy mellettem feküdt, a keze a csípőmön, az ajka a bőrömön. Ahogy állt ott, és lehúzta az ingét, szebben hullámzó izmokkal, mint bármelyik férfimodell... Hirtelen felfogtam, hogy a nagynéném mereven, összehúzott szemöldökkel bámul rám. Ártatlan arcot vágtam, és igyekeztem nem elpirulni. Tessa gondterhelten méregetett, majd rámutatott egy képre az előtte heverő vastag kötetben. – Ez Rysehl. – A kép egy szárnyatlan lényt ábrázolt, amely úgy nézett ki, mint egy kecske/kutya/oroszlán, hosszú hüllőarccal és kicsi, vastag, íves szarvakkal, amelyek felfelé és előre kanyarodtak a feje két oldaláról. A homloka közepéről szúrós taraj futott hátra a tarkójáig. A képen a démon guggolt, és a fejét félrehajtotta, mintha hallgatózna. Felismertem őt, felismertem ezt az arcot. Ez tényleg Rysehl, negyedik szintű démon. Az, akit meg akartam idézni. Megráztam a fejemet. – Határozottan nem ő jelent meg múlt éjjel. Vállat vont, és odébb lapozott egy fekete madártollal megjelölt oldalra. – Rendben. Ehhez mit szólsz? Ő Rhial. Ezt a démont éppen nem ismertem, de azonnal láttam, hogy egy kilencedik szintű mehnta – vagyis nyilvánvalóan nem az, Pandora’s TeAm

79

A DÉMON JELE

akivel összetalálkoztam. A mehnták kicsit hasonlítottak egy ember nőre – mármint egy olyan szárnyas nőre, akinek karmos keze és lába van, és akinek a szájából több tucat kígyószerűség tekergőzik elő. A leghatározottabban nem Rhyzkahl volt az. – Nem – mondtam, és kezdtem bosszús lenni. Tudom, melyik démon hogy néz ki. Az alsóbb és magasabb szintű démonok közti különbségeket nem lehetett eltéveszteni. Minél magasabb szintű valamelyik, annál nagyobb, és annál intelligensebb is. A hetedik és az a fölötti szintek lényei szárnyasak, és a tizenkettedik szintű reyza legalább másfélszer akkora, mint egy átlagos ember. A reyza arca még mindig bestiális, a szája tele halálosan éles fogakkal és hosszú agyarakkal, de már sokkal kevésbé állati, mint az alacsonyabb rendűeké. A magasabb szintűeknek a testük is sokkal jobban hasonlít az emberéhez, bár sokkal erősebb és izmosabb, mint amit egy ember elérhetne. – Nem volt zrila, savik, ilius, luhrek, nyssor, faas, kehza, graa, mehnta, zhum, syraza, se reyza – daráltam végig gyorsan a neveket. – Kösz a démonológiai leckét – válaszolt szárazon a nagynéném. Felsóhajtottam. – Tessa néni, azt hittem, felismerted Rhyzkahl nevét. Ő micsoda? Tessa nem figyelt rám, csak odébb fordított egy csomó könyvlapot. – Ez itt Rhykezial. A kép egy számomra teljesen ismeretlen lényt ábrázolt. Úgy nézett ki, mint egy tintahal és egy pók fájdalmas kereszteződése, és kitaláltam, hogy egyike annak a rengeteg lénynek, akiket nem lehet megidézni a létsíkok között. De az is lehet, hogy valami egészen más síkról való. Rengeteg létsík létezik, de a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

80

démonbirodalom az egyetlen, amely valaha is átfedésbe került a mi világunkkal, legalábbis amennyire tudom. Nagyot fújtam. Ez az egész kezdett olyanná válni, mint egy névsorolvasás. – Nem, Tessa néni. Nem lehetne, hogy egyszerűen csak megmondd nekem, micsoda Rhyzkahl? Tessa halk puffanással összecsukta a könyvet. – Nem tudom elhinni, hogy megidéztél egy ilyet. Őszintén szólva nagyon nehéz elhinni, hogy megidéztél egy ilyet. – Lapos pillantást vetett rám. – Különösen azért nehéz, mert még mindig itt vagy, és még mindig te vagy az. Éreztem, hogy megint el fogok pirulni. – Itt vagyok, és én vagyok én. És mondtam neked, hogy nem idéztem meg. Tessa felállt, szorosan összepréselte a száját, és az ajtó melletti könyvespolchoz lépett. Valamit dúdolt magában – valami dallamtalan, disszonáns dolgot –, és az ujjaival az állát ütögetve keresgélt a polcokon. Aztán győzedelmes kis hangot hallatva levett egy vékony füzetkét a legfelső polcról, visszafordult, és elém hajította. Pislogtam egyet: – Tessa néni, ez egy képregény! – Grafikus regény. Próbáltam nem forgatni a szememet. – Oké, grafikus regény. Azt hittem, Rhyzkahlt akarod megmutatni nekem. – Ami azt illeti, ezek a lények nem szoktak modellt ülni a portrérajzolóknak. De ennek a művésznek sikerült egy majdnem pontosan Rhyzkahl-kinézetű karaktert alkotnia. Vagy legalábbis olyat, ahogy a feltételezések szerint Rhyzkahl kinéz. Fölém hajolt, és gyorsan átlapozta a füzetet a közepéig. Pandora’s TeAm

81

A DÉMON JELE

– Itt van – bökött oda az ujjával az egyik képre. Elakadt a lélegzetem. Ez ővolt, annyira pontosan, amennyire egy emberi rajzoló csak visszaadni képes. Ugyanaz a testalkat, ugyanaz a haj, a művész még a szeméből áradó hatalmat is meg tudta ragadni. – Ez az ember látta őt – motyogtam a képet bámulva. Ezen Rhyzkahl egy vár oromzatán állt, a balján egy reyzával. Önelégülten mosolyogva nézett le az előtte térdelő, középkori ruhába öltözött emberre. – Nem Rhyzkahlnak nevezi, de látta őt. – Gyorsan végigfutottam a lap többi részét, további rajzokat keresve. Tessa motyogott valamit, ami gyanúsan mocskosnak és trágárnak hangzott. – És te is, úgy látom. – Felém fordult, becsapta a füzetet, és kirántotta a kezemből, ugyanazzal a lendülettel kiegyenesedett, elfordult, és visszatolta a megfelelő helyre a polcon. Aztán felém pördült, és rám szegezte a mutatóujját. – Hogy csináltad? Hogy élted túl? Csökönyösen felemeltem az arcomat. – Még mindig nem mondtad meg, micsoda ő! A halántékát masszírozva fintorgott. – Megmondom, de neked meg el kell mondanod, mit csináltál a rituálé során, amitől Rhyzkahl átjöhetett. – Nem tudom, mit csináltam! – Fel akartam ugrani, és fel-alá rohangászni, de azt ebben a szobában nem lehetett. – Rysehlt idéztem meg, az ég szerelmére! Csináltam egy negyedik szintű diagramot, és a nevén szólítottam. – Pedig kellett, hogy csinálj valamit – válaszolta ingerülten. – Nem hiszem, hogy Rhyzkahl csak beugrott teázni.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

82

-De nem tudom! Értsd már meg, hogy ezért vagyok itt... hogy rájöjjek! – Összekulcsoltam a kezemet, hogy ne remegjen, de az alsó ajkam rángatózása elárulta a nyugtalanságomat. Tessa nagyot fújt. – Sajnálom – mondta. – Csak aggódom érted. Kiszáradt torokkal bólintottam. – Én is sajnálom, hogy kiabáltam. Megdörzsölte a szemét, majd megrázta a fejét, mint aki elvesztett egy belső vitát. – Rhyzkahl... nem egy normál démon, nem olyasvalaki, akit a szokásos eszközökkel meg lehet idézni. Legalábbis nem azokkal, amelyeket a tizenkét szint idézéséhez használunk. – Játszani kezdett a derekát övező láncokkal. – Tudom, hogy csak röviden említettem őket, de úgy gondoltam, kizárt, hogy az egyik átjöhet közülük – sóhajtott, és széttárta a kezét. – Rhyzkahl egy uralkodó. Ő az egyik Démon Lord. – Várj – meredtem rá. – Én úgy tudtam, hogy ők olyanok, mint a félistenek. – Igen. Hihetetlen hatalmuk van, és sem megkötni, sem felhasználni nem lehet őket. Ezért olyan veszélyesek. Nagyot nyeltem. – Mind? Tessa rám függesztette a tekintetét. – Mind. Kicsit lejjebb hajtotta a fejét, de a szeme még mindig rajtam időzött. – Rhyzkahl ősöreg, és a Lordok közül neki van az egyik legtöbb követője. Becsvágyó és körmönfont, nagyon komolyan veszi a becsületbeli ügyeket. Még ha meg is idéznénk, akkor sem fogadna el semmilyen feltételt, és elpusztítaná azt az idézőt, aki át merészelte hívni. Pandora’s TeAm

83

A DÉMON JELE

Igyekeztem feldolgozni ezt az új információt. Nem kételkedtem a nagynéném tudásában, de ahogy ő leírta Rhyzkahlt, az nem egyezett a saját tapasztalataimmal. Vagy mégis? Először megrémített, amikor megjelent. Azt gondoltam, el fog pusztítani. Első rémületemben ráéreztem, milyen veszélyt jelent, amikor úgy söpörte el a kötéseket, mintha ott sem lettek volna. Talán igaz, amit mond. De akkor meg miért nem pusztított el? Ezredszer kérdeztem meg magamtól ugyanezt. Fejben visszajátszottam Tessa szavait, majd hirtelen ránéztem. Nemhiába voltam némi gyakorlattal rendelkező gyilkossági nyomozó. Tessa valamit elhallgatott előlem. – Honnan tudtad, hogy a rajz hasonlít hozzá? – kérdeztem, majd ráemeltem az ujjamat. – Te is láttad őt! Legnagyobb meglepetésemre Tessa elsápadt, és a földre huppant. – Mindenek erejére, igen. Láttam. Buta tinédzser voltam. Az egyetlen oka, hogy még itt vagyok, az, hogy... mással volt elfoglalva. Volt valami a nagynéném hangjában, ami többet mondott akárhány szónál. Eleget tudtam a démonokról ahhoz, hogy azt gondoljam, ha a nagynénémet – az én nagy hatalmú, gyakorlott idéző nagynénémet – legalább harminc év távolából ennyire megrázza az emlék, akkor az igencsak szörnyű lehetett. Előredőltem, és aggódva a térdére tettem a kezemet. – Sajnálom, Tessa néni. Jól vagy? Hozzak neked valamit? – A szférák szerelmére, nem fogok elájulni! A szemét forgatta, kezdett visszatérni az arcába a szín. Felállt, leporolta a képzeletbeli port a szoknyájáról. Felnézett a polcra, ahová a képregényt tette. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

84

– Nem tudom, hogy élted túl, de nagyon hálás vagyok érte, hogy úgy döntött, megkímél téged. Összeszorult a torkom. Tudtam, kik azok a Démon Lordok, de az egyszerűen eszembe sem jutott, hogy – akár véletlenül – megidézhettem volna egyet. Az általam ismert másvilági lények szigorú hierarchiába rendeződtek. Mindegyik démon azon mesterkedett, hogy a saját szintjén minél jobb pozíciót és minél nagyobb hatalmat szerezzen. A leghatalmasabbak, a tizenkét szint fölött állók a Lordok voltak – nagy hatalmú lények, akik pusztító erők fölött rendelkeztek, és akik felhasználták az őket szolgáló démonok erejét és tudását. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán meg lehet idézni őket, ezért nem volt róluk sok információm. – Mindig azt mondtad nekem, hogy a démonok se nem jók, se nem gonoszak – mondtam, figyelve a nagynénémet. Megrázta a fejét. – Ne fordítsd ellenem a saját szavaimat. Nem mondtam, hogy gonosz volt. Azt mondtam, hogy körmönfont – válaszolta, miközben könyveket igyekezett visszapréselni a polcokra, dacosan figyelmen kívül hagyva az olyan apró részleteket, mint a rendelkezésre álló hely és a fizika törvényei. – Ne felejtsd el, hogy a „jóság” és a „gonoszság” emberi fogalmak, amelyek pusztán az emberi erkölcs vonatkozásában használhatók. A démonokat abszolút és végletes módon önös érdekek vezérlik, ugyanakkor teljes mértékben megszállottai a becsületnek. Hz jó dolog, mert enélkül semmit sem érhetnénk el a démonbirodalomban. Mindenkit köt a becsülete és a rangja. – Fürkésző pillantást vetett rám. – Az idézés rendkívül sértő egy Lord számára. Minden olyan démoni lényt, amely nem vesz elégtételt egy ilyen sértésért, gyengének fognak tartani, és sokat Pandora’s TeAm

85

A DÉMON JELE

veszíthet a rangjából. Egy démont vagy egy Lordot csak a saját kockázatodra sérthetsz meg. Nem válaszoltam. Tessa sosem hinné el, hogy Rhyzkahl csak úgy futni hagyott. Ez történt vajon? Csak úgy futni hagyott? Azt hiszem, mert élek és itt vagyok, de hogy lehet ez ilyen egyszerű? Tessa nagyot sóhajtott. – Menj. Majd később pontosan elmeséled, mi történt, mert most szemmel láthatóan nem vagy rá képes. – Megigazgatta a láncokat a derekán, és megrázta a fejét. – Végül is élsz, és csak ez számít. – Előrehajolt, miközben felálltam, és gyors puszit adott az arcomra, aztán a könyökömnél fogva az ajtó felé vezetett. – Majd később beszélünk! – Ezzel kilökött a könyvtárból, és becsukta az ajtót. Visszanéztem a fehér ajtóra, egyszerre megkönnyebbülten és zavarodottan. Most már legalább tudtam, micsoda Rhyzkahl. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy boldogabb lennék, ha nem tudnám.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

86

5. MUNKA. MOST PEDIG TEMESSÜK A FESZÜLTSÉGET MUNKA ALÁ –

mondtam magamnak a megyei halottasház felé hajtva. Tessa néninél tett látogatásom kevéssé csillapította az aggodalmaimat. Szerencsére ott volt a halottszemle, amin részt kellett vennem, és azt reméltem, hogy ez majd eltereli a gondolataimat, nem fogok megszállottan az előző éjszaka eseményein őrlődni. Hátha innentől az eset körül forognak majd a gondolataim, nem pedig a látogatóm körül, és akkor újra épelméjűnek érzem majd magamat. Ha egy halottszemle sem tudja elérni, hogy ne a démonnal folytatott szexen járjon az eszem, akkor semmi sem. A halottasház külső irodájába belépve automatikusan fintorogni kezdtem az orrommal, ahogy megcsapott a jellegzetes szag – ami még a boncteremtől távol is intenzív volt. Bár ez volt az első emberölési ügyem, már sokszor vettem részt halottszemlén. Turnham kapitány szerette, ha a nyomozók ismerik minden nyomozási típus összes különböző eljárását, függetlenül a jelenlegi beosztásuktól. Ez elég sok morgást és zúgolódást váltott ki, de soha nem a kapitány füle hallatára. Én személy szerint azt gondoltam, hogy a boncolások lenyűgözően érdekesek, és sosem panaszkodtam, ha elküldtek ide, még akkor sem, ha közben a saját eseteim halomban álltak. Dr. Jonathan Lanza, a St. Long Megyei Halottkémi Hivatal törvényszéki patológusa felpillantott az íróasztala mögül, ahogy beléptem. Pandora’s TeAm

87

A DÉMON JELE

– 'Reggelt, Kara! Nyitva hagyhatod az ajtót. Nem tudtam nem vigyorogni. A szagot szemmel láthatóan még ő is túl soknak találta. Ez nem a bomlás bűze volt, ahogy mindenki számított volna rá, hanem dr. Lanza halottasházi segédje, Carl tehetett róla, aki saját maga szerint is kényszeres tisztaságmániás volt. így aztán a bomló hús és a formalin halvány bűze helyett mindent maga alá gyűrt az illatosított lemosok, a peroxid és az összes olyan ipari erősségű tisztítószer szaga, amelyet Carl csak képes volt előásni. A doki gyakran mondogatta, hogy fel van készülve arra a napra, amikor majd megérkezik a hivatalba, és halva találja Carlt a vegyszerek valamilyen mérgező kombinációjától. – Reggelt, doki! – válaszoltam, miközben kitámasztottam a külső ajtót egy szemmel láthatóan erre a célra odakészített kővel. – Ma csak ez az egy van? Megrázta a fejét. – Nem, van egy feltehetőleg túladagoltam a hűtőben, de azt majd délután megcsinálom. Savanyú arcot vágott. – Igazából szabadságon voltam ezen a héten. Az első igazi szabadságomon, mióta itt dolgozom. – Megrántotta a vállát. – De tulajdonképpen örülök, hogy megkérdezték, hajlandó vagyok-e visszajönni a városba emiatt. Máskülönben el kellett volna küldeniük New Orleansba, és az a hivatal borzasztóan túlterhelt. Tökéletesen értettem. A város és környéke még évekkel a Katrina hurrikán után sem tért magához teljesen. Bizonyos dolgok pedig már soha nem lesznek olyanok, mint régen. – Vetettem egy pillantást arra a lányra, amikor bejöttem – folytatta. – Eléggé úgy néz ki, mint egy újabb Jelfaragó-eset, nem? Kellemetlen borzongás futott végig rajtam. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

88

– De, doki. Nem sok ember tud részleteket arról, hogy néz ki a szimbólum. Nem hiszem, hogy csak egy utánzó lenne. Néztem, ahogy elkezdi öntapadós címkékre írogatni az esetszámot, és üres üvegcsékre meg tartókra ragasztgatja őket. – Mikor fogsz már megérkezni a huszonegyedik századba, és beszerezni egy nyomtatót ehhez? – kérdeztem nevetve. Nyers mordulással válaszolt: – Örülök, hogy egyáltalán elértem a huszadikig. A megyei halottasházon látszott, milyen alacsony költségvetéssel dolgozik a hivatal. A boncolásokra fenntartott helyet egy területi kórház adta kölcsön, ami azt jelentette, hogy a karbantartási igények ritkán teljesültek. A falak pár évtizeddel ezelőtt valószínűleg fehérek lehettek, mostanra piszkossárgára váltottak, gyanús pecsétekkel és foltokkal. Amikor először vettem részt boncoláson, az egyik halottasházi segéd figyelmeztetett, hogy a boncteremben mindig hordjak kesztyűt, mert mindenhová kerülhetett vér, és akár a falnak támaszkodás is fertőző szennyeződést jelenthet. Amióta az első boncoláson láttam, hogyan záporozik szanaszét a csontpor a koponya felnyitásakor, ezt nagyon jól megjegyeztem, és azóta minden belépéskor lábzsákot és kesztyűt húzok. – Na, fogjunk hozzá – mondta a doki, belebújva egy kék műanyag köpenybe és egy eldobható köténybe. Dr. Lanza karcsú, sötét hajú férfi volt, körülbelül velem egyforma magasságú, határozottan görögös orra alatt barátságos mosollyal. Emellett hihetetlenül tapasztalt is volt, mivel jó pár évet eltöltött a Las Vegas-i igazságügyi orvosszakértői hivatalban, majd Houstonban is dolgozott. Elképzelni sem tudtam, mitől lehet elég vonzó az ő képesítésével rendelkező személynek egy olyan isten háta mögötti vidéki megye, mint St. Pandora’s TeAm

89

A DÉMON JELE

Long, de persze (ahogy senki más sem) én sem panaszkodtam emiatt. A boncolás színhelyéül szolgáló szoba úgy nézett ki, mintha egy negyvenes évekbeli B kategóriás filmből származott volna. Egy hosszú fémmedencében végződő fémasztalon már ott feküdt az áldozat, megtisztítva és előkészítve a doki számára. A medence melletti pulton egy preparálótábla meg egy sor rémálomszerű kellék volt pedánsan kikészítve: szike, ollók, egy hosszú kés és egyéb eszközök, amelyeknek olyan barátságos neve volt, mint például a „koponyatörő”. Közelebb léptem, és részletesebben is szemügyre vettem az áldozatot – így, hogy meg volt tisztítva, könnyebben megtehettem. Jobban láttam a sebeit, azt, hogy milyen kínokat kellett kiállnia. Most, hogy a vért és a koszt lemosták róla, jobban megfigyelhettem, hogy nézett ki, és láttam, hogy nehezen lehetett volna gyönyörűnek vagy akár csinosnak nevezni. Horgas orra volt és jelentéktelen álla, a szemöldökét sosem érintette csipesz vagy gyanta. A szeme fakóbarnának tűnt, bár a halál a legragyogóbb szemet is elhomályosítja. Vékony a lába, a teste viszont középtájt petyhüdt. Automatikusan a hasára pillantottam, terhességi csíkokat vagy egyéb jelét keresve annak, hogy lehetett-e gyereke, de képtelenség volt megállapítani a rengeteg párhuzamos vágástól. A doki később majd sokkal biztosabban megmondja a méhnyak vizsgálatából. Mi lett volna a rosszabb neki – töprengtem –, ba volt gyereke, és anya nélkül hagyta, vagy ha nem volt senki közeli hozzátartozója, akit érdekeljen, mi történt vele? Carl fotókat készített a testről, a teljes képekkel kezdve, majd az arcról és a kezekről készült közeliekkel folytatta. A sérülések lefényképezése eltartott egy ideig, de tudtam, mennyire fontos megfelelően dokumentálni őket, és nem bántam a várakozást. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

90

Végül levette a kamerát és félrerakta, majd felemelt egy fecskendőt a fémmedence melletti asztalról. Kérdő pillantást vetett rám, amelyben egyértelmű vidámság csillant, és megkérdezte: – Megpróbálod? Minden alkalommal megkérdezte. Ez volt a humorérzék egyetlen jele, amit valaha láttam ettől a békés természetű fickótól. – Nincs az az isten! – válaszoltam összeborzongva. Megrántotta a vállát, majd a test mellé lépett, és oldalról óvatosan beleszúrt az egyik szemgolyóba. Összegörnyedtem és félrehúzódtam, amíg lassan kiszívta az üvegtesti folyadékot, megtöltve a fecskendőt. Bár tisztában voltam vele, hogy ez rendkívül fontos a toxikológiai tesztek elvégzéséhez, még mindig kirázott a hideg a szembe hatoló tű látványától, Carl pedig boldogan piszkált a finnyásságomért. Elfordultam, és a dokira néztem: – Tudtok már valamit arról, ki volt? A halottkémi hivatal a felelős a személyazonosság megállapításáért, majd a legközelebbi hozzátartozók értesítéséért, de persze a bűnüldöző szervek mindig is szorosan együttműködtek velük. A doki arcán fájdalmas kifejezés futott végig. – Még nem. Foglenyomatot és DNS-mintát veszünk, hátha ezzel előbbre jutunk, de Jill azt mondja, hogy az ujjlenyomataival nem ment semmire. Ugyanúgy, mint a többi Jelfaragó-esetben, itt is piszok nehéz kideríteni, ki az áldozat. – Nagyot sóhajtott. -A korábbi áldozatoknál ráadásul túlságosan előrehaladott stádiumba jutott a bomlási folyamat ahhoz, hogy használható ujjlenyomatot lehessen venni. Ennél most szerencsénk volt, leszámítva, hogy sohasem vádolták meg semmivel, és nincs benne a rendszerben. Pandora’s TeAm

91

A DÉMON JELE

Én is felsóhajtottam. – Olyan eltűntszemély-jelentésünk sincs, amely illene rá. Valószínűleg nem olyasvalaki, akinek a hiánya feltűnik másoknak. – Pont mint a többiek – mondta a doki. – Hányan voltak? Tizenketten? Tizenhármán? – Tizenhármán. A koponyákat elküldtük Tulane-be az igazságügyi antropológusnak, aki mindegyikükön arcrekonstrukciót végzett. Négyük személyazonossága ki is derült, úgyhogy szerintem megérte. Sok-sok terméketlen órát töltöttem azzal, hogy az agyagból formázott fejek fényképét bámultam, és próbáltam kitalálni, vajon a társadalmi helyzetükön túl milyen kapcsolat lehet az áldozatok között. A szemem végigfutott a nő bőrén ejtett precíz vágásokon. – Ezek a sebek... elvérezhetett tőlük? A doki az egyik kesztyűs ujjával megpiszkált egy vágást. – Kétlem. Egyik sem túl mély, de nem vitás, baromira fájhattak. – A nyakon lévő zsinórnyomokhoz lépett. – Valószínűleg azt fogjuk találni, hogy a halál oka fojtogatás. Van egy csomó pontszerű bevérzése. – Lehúzta a halott alsó szemhéját, hogy megmutassa nekem a szemhéj belső felén és a szemben látható tűhegynyi pöttyöket, a fojtogatás egyértelmű jeleit. Hasonló pontokat láttam a teljes arcon és nyakon. Láttam a misztikus energia halvány bizsergését is, de annyira fakó és illékony volt, hogy ha nem vettem volna észre már korábban, lehet, hogy most már nem is érzékeltem volna. – Fordítsd meg – szólt a doki Carlnak. A segéd átment az asztal túloldalára, megragadta a holttestet a csuklójánál és a csípőjénél, s egy gyakorlott rántással oldalra fordította, hogy az Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

92

orvos megvizsgálhassa a hátát is. – Hmm, hát ez érdekes – mondta a homlokát ráncolva. Mereven néztem a nő hátát, hogy rájöjjek, mit tart olyan érdekesnek. De csak további precíz vágásokat láttam a sötétvörös elszíneződés mellett. A dokira néztem, hátha részletesebben is kifejti. – Ezek zuhanásból eredő sérülések. – Megtapogatta a tetem fejének hátsó részét, lenyúlt a csípőjéhez, fogást keresett a medencecsonton, majd hátborzongató és természetellenes módon megmozdította. – Nagyobb magasságból esett le, azt mondanám. Legalább három, de lehet hogy hat méterről, vagy még magasabbról. Úgy látom, főleg a hátára és a bal oldalára érkezett. Eltört a csípője. A koponya hátsó része roncsolódott, meg a válla is. Felkapta Carl fényképezőgépét, és készített egy képsorozatot, miközben a bonctermi segéd csendben megtartotta a testet oldalsó pozíciójában. Aztán a doki intett neki, hogy engedje vissza hanyatt fekvő helyzetbe. – Akkor még élt? – kérdeztem. – Lehet ez a halál oka? Megrázta a fejét. – Vannak bőrsérülések, de nincs nyoma komolyabb zúzódásnak vagy duzzanatnak, úgyhogy ezek a halál beállta után keletkeztek. A víztisztító telep tartályaira gondoltam. Fel tudta vajon cipelni a gyilkos azon a létrán a tetemet, hogy oda rejtse? Esetleg elejtette? Ez megmagyarázta volna, miért találták meg viszonylag könnyen a holttestet. Ha valamelyik tartály tetején hagyja, sokkal tovább felfedezetlen maradhatott volna. A doki folytatta a sérülések leltározását. – Némelyik vágás begyógyult, vagy legalábbis gyógyulóban volt. Pandora’s TeAm

93

A DÉMON JELE

Ez nem hangzott jól. – Mennyire gyógyult be? Mármint hogy meddig művelte ezt a szarságot a nyomorulttal? – Pár napig. Talán egy hétig. – Az alsó lábszár egy részére mutatott, amit var borított. – Azt nem hiszem, hogy tovább, mint egy hét. Ó, a francba. – Az elég sok idő, ha kínzásról van szó. – És van egy olyan rossz érzésem, hogy többet is fogunk még látni ebből – mondta, felemelve a szikét a kezdő ipszilon alakú bemetszéshez. – Attól tartok, a fickó újra munkába állt rövid szabadsága után. Fintorogva jeleztem az egyetértésemet, és hátrébb léptem néhány lépéssel a fémasztaltól – elég messze ahhoz, hogy elkerüljem az esetleg kispriccelő vért, de ahhoz elég közel maradva, hogy még lássam, ha bármi érdekeset vagy szokatlant találunk. Kétség sem férhetett hozzá, hogy dr. Lanza jó pár ezer boncolást csinált már végig. Az Y-bemetszés és a csontok átvágása nem tartott tovább fél percnél. De a test felnyitása után aprólékos és mélyreható vizsgálat következett, a sérülések és eltérések precíz lajstromozásával. Nem tudom, miért, de a doki jelenlétében mindig borzasztó otthonosan éreztem magam. Egyike volt annak a nagyon kevés embernek, akivel teljesen magától értetődően tudtam viselkedni. Lehet, hogy azért, mert egyenrangúként kezelt, dacára annak, hogy fényévekkel tanultabb, képzettebb és gyakorlottabb volt nálam. De az is lehet, hogy csak hihetetlen türelme tette, amivel a sérülésekkel és az emberi testtel kapcsolatos kérdéseimre válaszolgatott, még akkor is, ha ezek a kérdések nekem is ostobának tűntek olykor. Sosem éreztette velem, hogy a kérdések idióták, még akkor sem, ha ez számomra is nyilvánvaló volt, és a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

94

többi nyomozó a szemét forgatta. Mindig türelmes és kimerítő magyarázatot kaptam tőle, és azt mindig hozzá is kötötte annak az ügynek valamely aspektusához, amelyen éppen dolgoztam. – Kara – szólított meg, miközben eltávolította a két tüdőfelet –, elmondod, hogyan sikerült átkerülnöd az emberölésiekhez, és elsőre lenyúlni ezt az esetet? Vállat vontam. –A kapitány azt mondta, eleget meresztettem a seggemet a vagyon ellenieknél, és egy ehhez hasonló nagy eset jó gyakorlat lenne részemre. Dr. Lanza felpillantott rám, egy fél tüdőt tartva a kezében. – Azért ez elég komoly megelőlegezett bizalom. Kényszeredetten vigyorogtam. – Igen, és most már csak annyit kell tennem, hogy nem cseszem el. Felém csettintett a nyelvével, és letette a tüdőt a preparálóasztalra, majd óvatosan átvágta, és kereste az eltéréseket. – Van egy csapatod, vannak felügyelőid, megvannak a kollégáid, és itt vagyok neked én is. – Elvigyorodott, és széles mozdulattal maga felé bökött a véres késsel. – Tulajdonképpen egyetlen módon kúrhatod el igazán, ha elszáll az agyad, és nem kérsz segítséget. – Kivágott egy kis szövetmintát, és belepottyantottá egy formalinos tartályba. – Óvatosan, mert a végén kiszekálom a lelkedet is – húztam. – Persze van egy olyan csúf gyanúm, hogy azért nem találták kockázatosnak nekem adni az ügyet, mert a Jelfaragó-áldozatok általában „senkik”. Egy pillanatra bosszúsnak látszott. – Bármennyire is szeretnék veled vitába szállni, attól tartok, igazad van, sorozatgyilkos ide vagy oda. Ez a nő sem érdekel Pandora’s TeAm

95

A DÉMON JELE

senkit. Nem jelentették, hogy eltűnt, és a törvénnyel sem gyúlt meg a baja. Lehet, hogy nem volt mentálisan egészséges, esetleg hajléktalan volt, vagy évek óta menhelyeken élt. – Elővett egy nagy ollót, és elkezdte kivágni a szívet. – A Baton Rouge-ban működő sorozatgyilkos hatalmas visszhangot kapott, mert az áldozatai jó családból való fiatal lányok voltak. A St. Charles-i sorozatgyilkosra csak tizedennyire figyeltek, mert az áldozatok hajléktalanok voltak, akik „magas kockázatú életmódot” folytattak. Vállat vont. – Ezt a gyilkost kicsit mindig alulértékelték, szerintem. De ez csak az én tippem. – Na igen, de én szarok erre. Rám nézett, és vigyorgott: – Tudom, Kara. Ezért fogod remekül csinálni. Éreztem, hogy elpirulok, és lehajtottam a fejemet, a doki pedig ismét a belső szervek vizsgálatára fordította a figyelmét. Valaki kopogtatott a megfigyelőablakon, de nem láttam, ki áll a túloldalon. A másik szoba el volt sötétítve, hogy könnyebb dolguk legyen azoknak a megfigyelőknek, akik látni akarják a boncolást, de nem akarnak közelebb jönni a szagok és a vér miatt. A doki viszont, úgy tűnt, tudja, ki az. Felemelte véres kesztyűbe bújtatott kezét, és beljebb intette az illetőt. Kinyílt a boncterem ajtaja, és belépett rajta egy sötétkék öltönyt és finom sárga-kék csíkos nyakkendőt viselő férfi. Barna, éppen csak egy leheletnyit vöröses haját rövidre vágatta, pont annyit hagyva belőle, hogy látni lehessen: ha hosszabb volna, hullámos lenne. Férfihoz képest majdnem túl szép zöld szemét arany pöttyök tarkították. Ez a szempár egy markáns, határozottan nem csinos arcból tekintett kifelé – ami valahogy mégis jóképű tudott lenni. Atletikus felépítésű, nálam jó egy fejjel Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

96

magasabb fickó volt, legalább száznyolcvan centinek saccoltam. Szövetségi ügynök – ezt jóformán szagról meg tudtam állapítani. Rövid, szinte elutasító pillantást vetett rám, majd a doki felé fordult. – Jó reggelt, dr. Lanza. Elnézést, hogy késtem. Remélem, még nem mulasztottam túl sokat. Uralkodtam az arcvonásaimon, és próbáltam nem kimutatni, mennyire bőszített, ahogy semmibe vesz. Oké, ebben a pillanatban épp nem néztem ki túlságosan nyomozósan a farmeromban és pólómban, lófarokba fogott hajjal, de a saját káromon tanultam meg, hogy boncolásra nem kiöltözve jár az ember. Már létrejött volna a különleges egység? Őt küldték ki az esethez a szövetségiek? Nem ártott volna, ha olyasvalaki, aki képes észrevenni engem. – Mizújs, Kristoff ügynök? – fogadta őt a doki. – Találkozott már Kara Gillian nyomozóval? Ő vezeti a nyomozást a beaulaci rendőrségnél. Kristoff ügynök ismét felém fordult, és összehúzott szemmel még egyszer végigmért – úgy tűnt, ezen a próbán is elbuktam, mert a végén mindössze szárazon felém biccentett. – Nem, még nem találkoztunk. Ryan Kristoff különleges ügynök, FBI. Felém nyújtotta a kezét, és amikor viszonoztam a gesztust, az udvariasság megkövetelte legrövidebb ideig megrázta a kezemet, majd kiejtette az ujjai közül, és ismét keresztülnézett rajtam – odáig menve, hogy megkerült, és a holttest mellé lépett. A doki elkapta a tekintetemet, és alig észrevehetően megrántotta a vállát. Felsóhajtottam, és emlékezetembe idéztem, hogy előre örültem az FBI segítségének. – Dr. Lanza – szólalt meg Kristoff ügynök, miközben hátul összefogott kézzel a szétboncolt test fölé hajolt, és alaposan Pandora’s TeAm

97

A DÉMON JELE

szemügyre vette –, hasonlít a holttesten talált jel azokra, amiket a régebbi Jelfaragó-áldozatokon találtunk? A doki némileg tanácstalannak tűnt, amin jól szórakoztam, mert tudtam, hogy csak színjáték. – Nem tudom megmondani, Kristoff ügynök. Nem néztem végig a régi esetek jegyzőkönyveit, így nincs összehasonlítási alapom. – Szünetet tartott. – Gillian nyomozó a Jelfaragó-esetek helyi szakértője. Egyszerűen imádtam a dokit. Kristoff felém fordította a tekintetét. – Ismeri az esetet? – kérdezte, olyan halvány hitetlenséggel a hangjában, hogy még én sem voltam biztos benne: tényleg ott van. Lehet, hogy csak túlérzékeny vagyok. – Igen. Elnézést, hogy megkérdezem, de ön a különleges egység tagja? – Próbáltam a lehető legnyíltabbnak hangzani. A szeme körül megfeszült a bőr. – Igen, ma reggel rendeltek ki. New Orleansból autóztam ide. Barátságos mosolyba kényszerítettem az arcizmaimat. – Értem. Akkor segítek felvenni a tempót. – Olvastam az aktákat – mondta határozottan. – Reméltem, hogy dr. Lanza emlékszik a testeken talált jelekre a Jelfaragó régebbi működésének idejéből. Dr. Lanza megrázta a fejét. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. Nekem csak egyetlen Jelfaragó-áldozattal volt dolgom, három éve, rögtön azután, hogy idejöttem. Először meg sem találtuk a jelet rajta, aztán, amikor ez megtörtént, még utána sem volt egyszerű a formát felismerni. Én csak elhittem a nyomozóknak, amikor azt mondták, hogy hasonlít a többire. Összefontam a karomat. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

98

– Elnézést, Kristoff ügynök, de a „korábbi Jelfaragókat” emlegette. Miből gondolja, hogy ezt nem ugyanaz a személy csinálta? Az arckifejezése valahol félúton volt a harag és az önelégült vigyor között. – Nem szeretném azonnal levonni azt a következtetést, hogy ez ugyanaz a személy. Ez a gondolkodásmód túlságosan behatárolja a nyomozást, és nem hiszem, hogy ez a jelenlegi korai szakaszban bölcs dolog volna. Úristen, mennyire szerettem volna orrba gyűrni, és letörölni az önelégültséget a képéről! Ehelyett minden erőmet megfeszítve vállat vontam, és bólintottam. – Igen, megértem az álláspontját. De véleményem szerint túl sok időt és erőforrást igényelne más lehetőségek keresgélése, amikor annyi adat és bizonyíték mutat arra, hogy ugyanarról a tettesről van szó. Természetesen – folytattam gyorsan, amikor kinyitotta a száját, hogy megszólaljon – megértem, hogy más lehetőségeket is nyitva kell hagynunk, de szeretném, ha e pillanatban félretennénk ezeket, míg valami meggyőző bizonyíték fel nem merül arra nézve, hogy más személy is lehetett. – Oldalra hajtottam a fejemet, és mosolyogtam. – Elég jól beleástam magam az esetbe, jól ismerem a jelet és a módszerét. – Meg a misztikus nyomokat, tettem hozzá magamban. – Azt hiszem, ha ezt egy epigon csinálta, akkor nagyon profi. Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg ugyanazokat a módszereket fogja alkalmazni, mint az előző gyilkosságoknál, vagyis érdemes erre koncentrálnunk. – Elnyomtam egy vigyort. Ezt tényleg mind én mondtam volna? Láttam, hogy az állán megrándul egy izom. Válaszra nyitotta a száját, de a doki közbeszólt, megzavarva a drámai feszültséget. – Többször is fojtogatták. Pandora’s TeAm

99

A DÉMON JELE

Mindketten felé fordultunk. Én az asztalhoz léptem. – Többször is? – kérdeztem, a szabaddá tett nyakizmokat nézve. – Látják a zúzódásokat? – mutatta a szike hegyével az alvadt vércsomókat az izomban. – Több vonal is látszik a nyelvcsont alatti szíjizmokon. Azért halt meg, mert egy zsinórral megfojtották, de azt is többször megfeszítették és kiengedték. – Újabb kínzás – morogtam. – Szerencsétlen! – Mint a többi áldozat, akartam hozzátenni Kristoff ügynök kedvéért, de aztán mégsem tettem. – Igen, nem volt könnyű halála, az már biztos – fintorgott a doki. Kristoff ügynökre pillantottam. Ismét engem figyelt, azok a túl szép szemek rajtam nyugodtak, az arca kifürkészhetetlen volt. Amikor meglátta, hogy észrevettem, szó nélkül a holttestre fordította a tekintetét. Éreztem, hogy megint fellángol bennem a düh. Azért néz le, mert kifejeztem az együttérzésemet az áldozattal? Már belefutottam ebbe egyszer-kétszer más rendőrcikkel is: megvetették azokat az embereket, akiket az életmódjuk könnyű prédává tett. Hát, ha ő is ez a fajta, akkor nem fog sokáig az én munkacsoportomban dolgozni, döntöttem el. Nem mintha valaha is lett volna elég hatalmam ahhoz, hogy eltávolítsák bárkit, de jobban esett, hogy ezt gondolhattam. Hátrébb léptünk, ahogy Carl elkezdte fényképezni az izmok különböző rétegeit, megörökítve a zúzódások mélységét és helyzetét. Ezután dr. Lanza fogott egy ollót, és kivágta a nyelvgarat-gége komplexumot. Figyeltem, ahogy megtapogatja a légcsövet. – Eltört a nyelvcsont. Egyértelműen megfojtották. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

100

Ez nem lepett meg a lány torkán látott elszíneződések, meg a szemben és arcon tapasztalt bevérzések után. De ettől még rosszulesett hangosan kimondva hallani. Amíg nem mondják ki, addig kicsit olyan, mintha letagadható lenne a beteges kegyetlenség. – Vagyis ez volt a halál oka? – kérdeztem. A doki bólintott, és eltett egy metszetet a szervekből. – Igen, ezt fogom írni a jelentésembe. Egy csomó más sérülés is érte, de ezek bármennyire is förtelmesek, egyik sem életveszélyes. Valószínűleg majdnem egy hétig kínozták, aztán lassan ölték meg. – Mocskos állat – morogta Kristoff ügynök. Ránéztem, majd vissza a testre. Végre valamiben egyetérthetünk. – De azt hiszem, ki is véreztették – folytatta a doki. A gyomrom hideg csomóba csavarodott. – Mit mondasz? Felemelte a holttest karját, és egy bemetszésre mutatott a könyökhajlatban. – Itt átvágták a vénát, és hasonló vágások vannak a másik karján és a bokáin is. Rosszullétig fokozódó iszonyodással néztem, ahogy rámutat az érsérülésekre. A többi, sekély vágás mellett nem vettem észre ezeket a mélyebbeket. Vajon voltak ilyenek a többi áldozaton is? Néhány hétnyi bomlás után nem lehetett pontosan leltárba venni minden sérülést. – Akkor lehet, hogy a vérveszteségtől halt meg? – kérdezte Kristoff ügynök. A doki megrázta a fejét. – Nem. Valószínűleg maximum egy liter vért vesztett, és még élt, amikor a tettes úgy döntött, hogy megfojtja valami vékony dologgal. Pandora’s TeAm

101

A DÉMON JELE

Erősen koncentráltam, hogy ne borzongjak meg. Ez a legkevésbé sem jó hír, különösen ha összevetjük a testen talált misztikus nyomokkal és az időzítéssel. A kivéreztetés és a halálmágia ronda kombináció, aminek mindenféle visszataszító következménye lehet. Dr. Lanza hátralépett, és intett Carlnak, hogy vegye át a test összevarrását. Lehámozta magáról a véres kesztyűt, a kötényt és a műanyag köpenyt, és beledobta egy piros műanyag zacskóval kibélelt szemetesbe. – Jó, hogy ezt a tetemet ilyen hamar megtaláltuk. Azt hiszem, még csak pár órája lehetett halott. A merevség éppen kezdett oldódni, és a hullafoltok még nem rögzültek. – Tudna pontosabb becslést adni a halál beálltának időpontjáról? – kérdezte Kristoff ügynök, miközben én is lehámoztam magamról a kesztyűt és a lábzsákot, és bedobtam ugyanabba a veszélyeshulladék-tárolóba. – Nem – válaszolta a doki kereken, miközben felvette az írótábláját, és elkezdett jegyzetelni. – A halál beálltának időpontja elég bizonytalan, és túl sok mindentől függ, bármit is látott a tévében. Ha nincs szemtanú, akkor a többi tényező csak ahhoz elég, hogy egy idősávot megbecsülhessünk. Ilyen például a bőr meglazulása. Ha egy testnek van elég ideje a bomlásra, akkor a bőr és az alatta lévő szövetek elválnak. Ez általában három nap, de ezt is felgyorsíthatja vagy lassíthatja a páratartalom, a hőmérséklet, satöbbi. A hullamerevség bármikor beállhat és megszűnhet három és harminchat óra között: ezt befolyásolja az áldozat fizikai állapota, meg hogy mit csinált közvetlenül a halála előtt. A hullafolt, vagyis a testben található leülepedő vér jó jelző, de ez is tág idősávot hagy. Próbáltam elnyomni a fölényes vigyorgást. Ezt mi már végigvettük régebben. Az emberek általában megpróbálják Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

102

pontosan meghatároztatni vele a halál időpontját, de a doki álláspontja az volt, hogy mivel ő az, akinek ki kell állnia tanúskodni, nem fog találgatni. Pláne mert a legtöbbször ez nem is igazán számít. – Oké, rendben – mondta Kristoff ügynök, a doki felé nyújtva a kezét. – Megtisztelt, hogy jelen lehettem ezen a boncoláson, dr. Lanza. Most visszamegyek az irodába. Dr. Lanza megrázta a kezét: – Örülök, hogy eljött. Kristoff ügynök röviden biccentett felém, majd elsöpört mellettem, és kiment. A doki rám pillantott: – Ne vedd fel, Kara. Lehet, hogy csak valami máson járt az esze. – Hát persze – válaszoltam egyáltalán nem meggyőzően, a homlokomat ráncolva. Meg az is lehet, hogy azok a gyönyörű szemek egy igazi suttyóhoz tartoznak.

Pandora’s TeAm

A DÉMON JELE

103

6. és hazamentem átöltözni, amikor végeztem a halottasházban. Most próbáltam minél inkább nyomozónak tűnni: fekete zsávolynadrágot és kék blúzt vettem, az övemre csatoltam a 9 milliméteres Glockot és a jelvényt, és közben mondogattam magamnak, hogy nem azért csinálom, mert megint belefuthatok abba az ellenszenves ügynökbe. Mindössze próbálok professzionálisan kinézni. Ó, persze, gúnyolódott egy vékony hang a fejemben. Időt szakítottam arra is, hogy megfésüljem a hajamat, és rendesen kifessem magam. Mindössze próbálok professzionálisan kinézni. Késő délután mentem vissza az őrszobára, és amikor megérkeztem, két híradóskocsi parkolt odakint. Megérkezett a média New Orleansból, amin meglepődtem. Valószínűleg tippet kaphattak: esélyes, hogy a Jelfaragó újra akcióba lépett. Láttam a rendőrfőnököt, Eddie Morse-t a hivatal épülete előtt állni, ügyesen úgy helyezkedve, hogy a Beaulac Police felirat a jelvény képével pont a jobb válla fölött legyen, miközben a riportereknek nyilatkozik. Morse rendőrfőnök egy kicsit magasabb volt, mint az átlag, tökéletesen belőtt szürke hajjal és éppen csak pár grammnyi látható túlsúllyal. Szögletes arca olyan volt, mintha sziklából faragták volna és nem csiszolták le, ugyanakkor volt benne valami „feszes”, amiről sokan azt suttogták, nem a természet műve. MEGTARTOTTAM

A

MAGAMNAK

Pandora’s TeAm

TETT

ÍGÉRETEMET,

DIANA ROWLAND

104

Ebben a vésővel formált arcban egy folyamatosan fürkésző kék szempár ült, amely mintha mindig azt kereste volna, ki a legalkalmasabb a helyiségben rá, hogy együtt lássák vele. Azt hirdette magáról, hogy a fizikai állóképesség mintapéldánya, és gyakran mondta, hogy példát kíván mutatni az alatta szolgáló férfiaknak és nőknek. Futott, súlyt emelt, kerékpározott és tiszta, egészséges ételeket evett. Úgy nézett ki, mint egy negyvenes, bár valószínűleg a hatvanas éveiben járhatott. Sohasem volt beteg, és egészséges életmódja javára írta, hogy több mint egy évtizede nem látott orvost. Azt állította, nem bántja a hőség, még akkor sem, ha hosszúnadrágban és hosszú ujjú ingben dolgozik. Teljes megvetés sújtotta. Elhúztam a számat, ahogy elhaladtam mellette. Egy dolog jó formában lenni – különösen egy rendőrtisztviselőnek –, de senki sem szereti, ha ezt állandóan az arcába nyomják. A parkoló legtávolabbi végében álltam meg, jó messze az elöl zajló kis sajtótájékoztatótól. Kétségem sem volt a téma felől. A megyében az elmúlt hónapban az egyetlen érdekes dolog ez a gyilkosság volt, és mivel állítólag én vezetem a vizsgálatot, nem akartam megkockáztatni, hogy a kamera előtt kelljen beszélnem. Egy kicsit az is meglepett, hogy a főnök hagyta magát kikérdezni; általában jobban szerette a szóvivőre hagyni a sajtókonferenciákat. Határozottan nem volt a média szajhája, mint errefelé a legtöbb közszemélyiség. Az is igaz, hogy őt kinevezték, nem megválasztották, tehát nem is kellett annak lennie. De feltételezésem szerint egy lehetséges Jelfaragógyilkosságot ő is elég érdekesnek vélt ahhoz, hogy úgy érezze, muszáj megnyilatkoznia. Gyorsan és csendben a hátsó ajtóhoz siettem, próbáltam behúzott nyakkal bejutni, még mielőtt valaki felfigyel rám. Egyszer már álltam a kamerák előtt egy csekkekkel Pandora’s TeAm

105

A DÉMON JELE

kapcsolatos visszaélés leleplezése és az ügy felgöngyölítése után, és sikerült tökéletesen hoznom a hebegő idióta figuráját. Nem kívántam megismételni. -...várnunk a boncolás eredményeit, mielőtt kapcsolatba hoznánk ezt a gyilkosságot a Jelfaragó-esetekkel – hallottam a főnök hangját, miközben az ajtó bezárult mögöttem, én pedig végigmentem a faborításos előtéren, és beléptem a saját, szekrény méretű irodámba. Fitneszfanatizmusától eltekintve a főnök nem volt rossz arc, bár bántóan kevés saját tapasztalattal rendelkeztem róla ahhoz, hogy hiteles véleményt tudjak alkotni. A polgármester közel egy évtizeddel ezelőtt nevezte ki rendőrfőnöknek, több mint fájó sebet ejtve az akkori kapitányság magasabb rangú tisztviselőin. Eddie Morse nem helyi ember volt. Főnökhelyettesként szolgált egy észak-louisianai kisvárosban, mielőtt Beaulacba költözött, mindössze egy évvel a kinevezése előtt. Amikor az előző rendőrfőnök szívrohamban meghalt, a beaulaci rendőrség összes magasabb rangú tisztje ringbe lépett a pozíció elnyeréséért – hogy aztán azt elragadják az orruk elől, és odaadják egy teljesen ismeretlen személynek. Sokan érezték úgy, hogy jobb lett volna, ha a feladatot olyasvalaki kapja, aki közelebbről is ismeri a térséget. A magam részéről én úgy gondolom, hogy a múlt egyáltalán nem számít, amíg egy főnök tudja, hogyan legyen főnök, és az elmúlt évtizedben Morse sikerrel került el mindenféle nagyobb botrányt – ami Louisianában kisebb csodának számított. Egyetlen panaszom lehetett rá, hogy nagyon ritkán, vagy inkább soha nem érintkezett a járőrökkel vagy a rang nélküli nyomozókkal. De persze ennek az éremnek is két oldala van: sokszor jó volt észrevehetetlennek maradni. Megláttam Bodreaux és Pellini nyomozókat, akik az előtérben álldogáltak a kávégép mellett. Háttal voltak nekem, én meg egy Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

106

pillanatra megtorpantam, és eltöprengtem. Tegyek vajon egy diplomatikus gesztust, és kérjek tőlük tanácsot? Nem mintha hittem volna abban, hogy a tanácsuk bármit is érhet, de vannak diplomáciai lépések, amiket muszáj megtenni a beilleszkedés érdekében. Savanyú arcot vágtam. Tudtam, hogy nekem kell közelednem feléjük, mivel halálosan biztos voltam benne, hogy nem fognak kezdeményezni, és nem fogják felajánlani a segítségüket. – ...csak jelentéktelen eseteket – hallottam Pellini jellegzetes, mély orrhangú siránkozását. – Nem nekem kéne ezekkel a családon belüli erőszakos szarságokkal foglalkoznom. Ki kellett volna osztani Gilliannek, mégiscsak ő a csaj, nem? – El sem hiszem – válaszolta Boudreaux hogy a kapitány odaadta neki a gyilkosságot. Micsoda baromság! – Nem láttam az arcát, de hallottam a dühöt a hangjában. – Tuti, hogy leszopta a kapitányt. Fogadjunk, hogy az áthelyezését is így sikerült elérnie. Pellini vihogott, de én már nem vártam meg a válaszát. Kapja be a diplomácia, gondoltam feléjük haladva. – Cső, fiúk! – csicseregtem, miközben egy kávéscsészéért nyúltam. – Hú, meghalok, ha nem ihatok egy jó erős kávét – villantottam mindkettőjükre egy-egy különösen ragyogó mosolyt, miközben töltöttem magamnak. – Nagyon kimerítő folyton leszopkodni a kapitányt, hogy nekem adja a legjobb eseteket. – Intettem feléjük a bögrémmel, ahogy meredten bámultak. – De azért ki kéne próbálnotok. – Feléjük hajoltam, és lehalkítottam a hangomat. – De szerintem előtte egymáson gyakoroljatok, hogy ne égjetek be. Tudom, hogy évek telhettek el, mióta utoljára mással is dolgotok volt, mint a saját kezetekkel. Ezzel megfordultam, és elvitorláztam az előcsarnok felé. Meg mertem volna esküdni rá, hogy Crawford irodájából felcsattanó Pandora’s TeAm

107

A DÉMON JELE

nevetést hallottam, bár amikor elmentem az ajtaja előtt, csak a hátát láttam, és úgy tűnt, bele van merülve a számítógépén látható jelentésbe. Wetzer viszont megjelent a saját irodája ajtajában. A legnagyobb meglepetésemre röhögött, és tisztelete jeléül feltartotta a tenyerét. – Öregem, ez kibaszott jó volt! – kiáltotta. Vigyorogtam, és pacsiztam vele. Ahogy behúzódtam az irodámba, hallottam, hogy Wetzer odakiált Pellininek és Boudreaux-nak: – Na, ezt most igazán beszoptátok! Nevettem, miközben az ajtó becsukódott mögöttem. A szexuális aktivitásomra vonatkozó célozgatás inkább bosszantó volt, mint sértő. Rég megszoktam ezt, és elfogadtam, hogy egyetlen pasihoz sem szólhatok anélkül, hogy ne gyanúsítana féktelen bujasággal. Ezzel együtt tényleg piszok jő érzés volt rájönni, hogy épp most vittem be egy szép találatot, amivel a földbe döngöltem a témán rugózó két seggfejet. Most már én is közéjük tartozom. Éppen most bizonyítottam, hogy képes vagyok megvédeni magamat. Bepréseltem a fenekem az asztalom mögé, és lezöttyentem a székbe. Az irodám éppen csak akkora volt, mint a hálószobám gardróbhelyisége, de az enyém volt. A falakat tiszta fehérre festették. Állandóan arra készültem, hogy kirakok pár képet vagy posztert, de valahogy sosem jutottam el odáig. Volt egy íróasztalom, egy székem, egy iratszekrényem, és alig elegendő hely még egy széknek. Egyáltalán nem bántam, hogy ilyen kicsi, ez ugyanis azt jelentette, hogy nem kellett megosztanom senkivel. A következő pár órát azzal töltöttem, hogy legépeljem a jegyzeteimet, és további kereséseket futtassak az eltűnt személyek listáján. Az éhség mardosását müzliszeletekkel Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

108

enyhítettem, amelyeket arra az esetre rejtettem el az íróasztalomban, ha későig dolgoznék. Rá is leltem néhány esélyes eltűnt személyre, ezeket félreraktam. Sejtettem, hogy hosszú menet várható, de később bevonhatom dr. Lanzát is, hátha lesznek fogászati leletek, és tudunk összehasonlításokat végezni. A DNS-tesztnek csak akkor lett volna értelme, ha eléggé biztosan feltételezzük az egyezést, mert az eljárás drága, és egy örökkévalóságig tart. Hátradöntöttem a fejemet és becsuktam a szemem. Eszembe jutott, amit Kristoff ügynök mondott arról, hogy nem kéne korlátozni a vizsgálódást, és a homlokomat ráncoltam. Vajon tényleg attól a mélyen beágyazott meggyőződéstől vezettetve cselekszem, hogy ez megint a Jelfaragó volt? Mi van, ha tényleg szűk látókörű vagyok? Tulajdonképpen lehetséges – még ha kicsi is az esélye –, hogy egy másik gyilkos lépett a színre, aki szintén rendelkezik misztikus jártassággal. Lehet az áldozaton talált jel puszta egybeesés is. Senki — még az általam megkeresett jó pár misztikus szakértő – sem tudott rájönni, mit kellett volna jelentenie annak a jelnek. Még mindig csukott szemmel végigfutottam a lehetőségeken. És hogy Kristoff ügynök... mindig ilyen faszfej vajon? Lehet, hogy épp csak rossz napja volt. Igen, viszont gyönyörű szeme... Egy másik szempár ködlött fel előttem – kristálykék, erőteljes, ősi, és hatalmat sugárzó szemek... Mögöttem állt, az ereje körülfogott. A karja lazán körém fonódott, miközben a várfokáról lenéztem a szurdokot borító buja erdőségre. Feljebb elszórt sziklák törték meg a csillámló vízesést, amely a homályos mélységbe bukott alá. Repülő lényeket láttam a levegőben – először azt gondoltam, madarak, de aztán rájöttem, hogy reyzák és syrazák azok, alázúgnak és keringenek, valamilyen bonyolult légi táncban mérik össze Pandora’s TeAm

109

A DÉMON JELE

az erejüket. Jobbra néztem, hogy lássam a kőfalon kuporgó reyzát és a mellette álló embert, aki olyan ruhát hordott, mint valamilyen középkori test úrféle, és az oldalán kard függött. Úgy láttam, egyáltalán nem fél a reyzától, sőt mélyen belemerültek a beszélgetésbe. Végignéztem magamon, és különösképpen egyáltalán nem voltam meglepődve azon, hogy fekete selyemingben és bőrnadrágban vagyok, és szintén kardot viselek. A mögöttem álló lehajtotta a fejét, és az arcát a nyakamba temette. Én mosolyogtam és nekidőltem, szorosabbra vonva a karját magam körül. – Ez mind a tiéd, szívem legkedvesebbje – duruzsolta. – Csak hívj, és neked adom. – Milyen mind? Ez itt? A keze a mellemre siklott, izgatóan, cirógatva. Hátravetettem a fejemet a vállára, és sóvárgón felsóhajtottam. – Ez a világ. A te világod. Minden világ – lehelte. – Csak hívj. – De nem adtad meg a számodat – mondtam. – Van mobilod, igaz? Nem az csöng?... Egy nagy rándulással riadtam föl, még mindig hallva a követelődző csengést. Pislogtam néhányat, és próbáltam félresöpörni az álom ragadós foszlányait, míg végül rájöttem, hogy a személyhívóm csiripel, nem a Démon Lord mobiltelefonja. Ügyetlenül tapogatóztam a személyhívó után, összerándulva, amikor a nyakam fájdalmas sajgással hozta tudomásomra, hogy létezik. A megfelelő gombot megnyomva elhallgattattam a szerkezetet, és az asztalra hajítottam. így jár az, aki belealszik a melóba. Kényszeredett vigyorral ujjaimmal kifésültem a hajamat az arcomból. Nem csoda, hogy elaludtam, és az sem csoda, hogy őrült álmomban éppen abba a képregényfüzetbe vetődtem el, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

110

amit a nagynéném mutatott. Ennek persze ahhoz is lehetett köze, hogy az elmúlt két éjjel csak két órákat aludtam. Felvettem a személyhívót, és próbáltam ráfókuszálni a tekintetemet. Mi a fenéért írnak, ahelyett hogy felhívnának, itt? Felpillantottam az órára, pislogtam, aztán kétségbeesetten a személyhívó időjelzésére néztem. – Úristen! – motyogtam döbbenten. Nem csak belealudtam a munkába. Hajnali öt volt. Nem csoda, hogy szaggat a nyakam. Teljesen kiütöttem magam. Aztán végre sikerült elolvasnom az üzenetet. A torkom kiszáradt, miközben a szavak eljutottak az agyamig. Egy újabb áldozat. Két áldozat három nap alatt. A Jelfaragó tényleg visszatért. A testet a Leelan Parkban találták – mindössze pár kilométernyire Beaulac belvárosától, a tó keleti végénél. A park a város büszkeségei közé tartozott: az elmúlt évtizedben épült ki a helyi lakosok és vállalkozások közös erőfeszítésével, az előző beaulaci polgármester, a néhai Price Leelan birtokán. Sportolásra alkalmas területek, kosárlabda– és teniszpálya is volt benne, valamint egy terjedelmes játszótér minden elképzelhető mászós és hintázós játékkal. A csónakkikötőt derűs napokon folyamatosan használták, és a hétvégéken, ha jó volt az idő, a park tele volt emberekkel. Miután hajnali ötre járt az idő, reménykedtem benne, hogy a testet nem egy gyerek találta meg. A park jó nagy volt, de nem okozott gondot, hogy kitaláljam, merre kell mennem. A tótól legtávolabb eső területen, a baseballpályák mellett olyan féltucatnyi rendőrségi jármű állt egy csoportban. Leparkoltam a kicsi Taurust az első szabad helyen, gyorsan ellenőriztem a sminkemet a visszapillantóban, majd fogtam a noteszemet, és Pandora’s TeAm

111

A DÉMON JELE

kiszálltam. Gyorsan körbenéztem, enyhén fellélegezve, hogy Kristoff ügynöknek semmi jele. Mivel ülve aludtam, legalább nem voltam túlságosan gyűrött. Muszáj tartanom egy váltás ruhát az irodában, vagy legalább a kocsiban. Úgy éreztem magam, mint aki ruhában aludt, és volt egy olyan gyanúm, hogy a szagom is olyan. Láttam Pellinit és Boudreaux-t az egyik jelöletlen autónak támaszkodni. Nem tűntek nagyon boldognak, hogy ebben az időpontban itt kellett lenniük, és az sem látszott rajtuk, hogy lelkesen segítenének. Nem mintha szükségem lett volna a segítségükre, de okozott némi perverz örömet, hogy kirángatták őket az ágyukból. Pellini cigarettázott; az arca dühös ráncokba gyűrődött, amint észrevett. Eközben Boudreaux továbbra is mélyen belemerült az újság sportoldalába. Azonnal abbahagytam a kinézetem miatti aggódást. Pellini évekkel ezelőtt feladta a derekára rakódó háj elleni küzdelmet, és a hasa mostanra elérte azt a pontot, hogy átbukott az öve fölött. Egy ócska pólóban virított, amin a Beaulaci Rendőrség feliratból csak az e ulac R nd maradt meg. A vizuális támadást tovább fokozta, hogy minden alkalommal, amikor a cigit a szájához emelte, a póló felhúzódott, és közszemlére tett pár centi sápadt és szőrös hasi hájat. Boudreaux-nak nem akadtak súlyproblémái, de az inge olyan gyűrött volt, hogy feltételeztem, a ruháskosár aljáról ásta elő. Nem akartam tudni, hogy a szennyes vagy a tiszta ruhák kosarából. Tudtam, hogy megláttak, de egyikük sem érezte szükségét, hogy ennek bármilyen üdvözlés formájában jelét adja. Erről a részről nem számíthatok segítségre. Nekem így is jó. Ha tudom, hogy ez így folytatódik, akkor legalább nem fog aggasztani, hogy csalódom bennük. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

112

A levegő elég hűvös volt, már bántam, hogy a blézeremet az irodában hagytam. A nap mostanra jócskán felülemelkedett a horizonton, de a nyugati égen még mindig makacsul a hajnal sötétlila árnyalatai pompáztak. A sárga helyszínelőszalag lomhán lebegett a reggeli szélben, elzárva az egyik baseballpálya bejáratát. Odamentem. Harmat spriccelt fel a fűről, átnedvesítve a cipőmet. A helyszínnaplót kezelő rendőr az egyik régi csapattársam volt még abból az időből, amikor utcai zsaruként ügyködtem. Scott Glassman saját leírása szerint amolyan „jóféle öregfiú” volt, aki épp csak kezdett középtájt vastagodni, és semmiféle becsvágyat nem táplált azzal kapcsolatban, hogy átkerüljön a nyomozókhoz. Scott több mint elégedett lett volna azzal, ha élete hátralévő részében utcai zsaru marad. Én pedig személy szerint egyetértettem ezzel, szerintem is az utca volt a legjobb hely számára. Nagyszerűen kezelte az embereket, mindenkit ismert, és ha behozzák az utcáról, alighanem szép csendesen beleőrült volna a nyomozóhivatalnál elvárt papírmunkába és a lassúbb tempóba. Az egyenruhája mindig vasalt volt, a feje borotvált, és az orra tiszta. Teljesen természetesnek tartottam, hogy végül harmincévnyi szolgálat után várhatóan utcai rendőrként fog nyugdíjba menni. Jelzésszerűen felém intett, amikor közelebb értem. – Egy újabb áldozat neked, szívem. Nem fest túl jól. – Gondterhelten rám nézett, aggódva ráncolta a homlokát. – És te sem. Mi történt? – Csak volt pár durvább éjszakám – mondtam, miközben aláírtam a beléptetőnaplót. – Nem aludtam túl sokat. Nevetett. – Te? Akinek olyan normális, unalmas élete van? Csak nem rángattál végre haza valami pasast magaddal? Pandora’s TeAm

113

A DÉMON JELE

Egy pillanatig ijedten pislogtam rá, azon töprengve, vajon honnan tudhatja, míg rá nem jöttem, hogy csak húz. De akkor már késő volt. Scott még jobban röhögött. – Uramjézus! Dehogynem! – Nem! – tiltakoztam, és próbáltam letörölni a rajtakapottak bűntudatos kifejezését a képemről. – Ugyan már, Scott. Ismersz. Én vagyok az, Akinek Nincs Magánélete. Na hol az a hulla? Scott kijózanodott. – Úgy néz ki, a fickó megint lecsapott. Ugyanazok a kínzásnyomok, ugyanazok a jelek, ugyanaz a szimbólum. A helyszínelők mindjárt befejezik a fényképezést. Egy földre kuporodó alak felé intett, kicsivel a dobójátékos buckája mögött. Láttam, hogy Jill guggol a test mellett, és képeket készít. – Ki találta meg a holttestet? – kérdeztem, Jillt és a legújabb áldozatot nézve. – Egy kutyát sétáltató fickó. Egy lelkész. Jill felállt, és felénk tartott. Ahogy közelebb ért, láttam, hogy megborzong. – Uhh. Asszem, tényleg utálom a Jelfaragót – mondta a két karját dörzsölgetve. – Ez különösen ronda. – Rám mosolygott. Szia, virágszálam. Remek erre ébredni, mi? – Csá, öreglány. Ezért szeretem ezt a munkát. Nem kell vekkerre költenem. Jill nevetett, aztán az arcomra meredt. – Olyan másképp nézel ki. Jól vagy? Megjátszott lazasággal vontam vállat. – Egy kicsit el vagyok havazva. Nem sokat alszom. Meló, tudod. Jill megrázta a fejét. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

114

– Nem, nem erről beszélek. Másképp nézel ki, nem tudom elmagyarázni. – Kajánul mosolygott, kék szeme szikrázott. – Csak nem lefeküdtél végre valakivel? – Szentséges ég, miért mondja mindenki, hogy úgy nézek ki, mint akit megdöntötték?! – Haragosan szögeztem a szememet Jillre és Scottra. Jill vigyorgott, és vállat vont. – Nem tudom, szívem. Lehet, hogy ez az „épp most dugtam” frizura teszi. Röhögtem, és az ujjaimmal hasztalan kísérletet tettem arra, hogy lesimítsam a hajamat. – Nem, ennek az alkotásnak az a neve, hogy „elaludtam az íróasztalomnál”. Csípőre tette a kezét, és rám meredt. – Reménytelen vagy! Belehalnál, ha egyszer csak úgy felállnál a munkából, és elmennél szórakozni egyet? – Miért... igen, reménytelen vagyok – vigyorogtam rá, bár semmi kedvem nem volt vigyorogni. Ó igen. Elég kétségbeesett vagyok ahhoz, hogy egyéjszakás kalandba bocsátkozzak egy démonnal. Kétségbeesett és szánalmas. Aztán meg vadakat álmodom róla az íróasztalomnál. – Különben sem akkor akarnék lazítani, amikor végre belevághatok egy emberölési nyomozásba – emlékeztettem. – Oké, akkor most futni hagylak – válaszolta, majd metsző pillantást vetett rám. – De amint ezt az esetet felgöngyölítettük, el fogom rángatni a szánalmas seggedet inni. Melegség hulláma öntött el, mint amikor egy hideg napon ledönt az ember egy nyelet forró konyakot. – Megegyeztünk – mondtam mosolyogva. – Most pedig mutasd, mink van. Pandora’s TeAm

115

A DÉMON JELE

Jill fintorgott, és visszaindult a holttest felé. Követtem, és közben próbáltam felkészíteni magamat arra, amit látni fogok. Láttam már holttesteket. Természetes haláleseteket, öngyilkosságokat, gyilkosságokat, közlekedési baleseteket. Elég pár év rendőri munka, és jóval többet látsz a halálból, mint amennyi a részed volna. De mindegy, hányszor láttam, micsoda borzalmakat tudnak művelni emberek egymással, a végeredmény még mindig megráz. Ez pedig rosszabb volt, mint bármi, amit életemben láttam. Még a három éjszakával korábban talált nőnél is rosszabb. Kettes– vagy tizenötös – számú áldozat, attól függően, hogy számoljuk. És a gyilkos belehúzott. Régebben általában hónapok teltek el a testek megtalálása között. Most pedig csak napok. Ezúttal férfi volt az áldozat, egy piszkafa-vékonyságú fickó, amiből arra tippeltem, hogy drogos lehetett. Zsíros, sötét haja, elvadult szakálla és bajusza úgy nézett ki, mintha hónapok óta nem nyírták volna meg. Egy pillanatra az a bizarr érzésem támadt, hogy a betörőmet látom, de aztán eszembe jutott, hogy az csak borostás volt, nem pedig szakállas. A sérülések rögtön megragadták a figyelmemet. A Jelfaragó megváltoztatta a technikáját az előző áldozat óta. A bőrbe vágott tökéletes, pontos vonalak helyett ebbe a holttestbe bele volt égetve ugyanaz a mintázat. Csak arra tudtam gondolni, hogy a gyilkos a felforrósított kés tompábbik felét használva égetett gyötrelmes mintát az áldozat testébe. Ez még ezerszer fájdalmasabb, gondoltam. Még a nemi szerveket is elborították a tökéletesre égetett motívumok. Az előző áldozatok fényképein találkoztam már a rituális kínzásnak ezekkel a jeleivel, de nagyon más volt a saját szememmel látni. A puszta gondolatba is beleborzongtam, milyen iszonyúan fájdalmas lehetett ez az áldozat számára. Csoda, hogy nem halt bele Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

116

a sokkba. És vajon meddig tarthatott? Milyen sokáig kínozta, mielőtt végzett vele? És egy zavaró felismerés: párhuzamosan kellett ezt művelnie ezzel a fickóval meg a másik lánnyal. Egyszerűen csak a nővel végzett hamarabb. Most, hogy tudtam, mit keressek, azonnal láttam, hogy ezen a férfin is ott vannak ugyanazok a mélyebb vágások a könyökhajlatban és a bokán, mint a másikon, és persze ott volt a jel is, tökéletesen beleégetve a hasa aljába, épp csak valamivel az ágyéka fölött. Furcsán szép szimbólum volt, ugyanakkor zavaró is: egy jel, amelyben körkörös formák vonaglottak tekeregve, fogakat és karmokat sejtetve, magukba visszacsavarodva, és minden azonosítási kísérletnek ellenállva. Volt némi kelta jellege, de egyiptomi vagy keleti beütést is fel lehetett benne fedezni. Fojtogatott a csalódottság. Annyira szerettem volna tudni, mi ez a jel! Ugyanez volt minden áldozaton, de nem mindig ugyanott. Tudtam, hogy valami misztikus dologról van szó. Képeket mutattam Tessa néninek, és napokat töltöttünk azzal, hogy végigtúrjuk a könyvtárában található összes könyvet és tekercset, de hiába értett egyet Tessa azzal a meggyőződésemmel, hogy a jel misztikus eredetű, sehol sem találtuk meg, mit jelent, vagy mire utalhat. Észrevettem a dróttól vagy zsinórtól származó fojtogatásnyomokat a holttest torkán. A hús vörös és bíbor hurkákba gyűrődött a mély vájatok között, és a fojtogatásra utaló pontszerű bevérzések is ott voltak, mint a másik testen. És persze ez az áldozat is hordozta a misztikus jeleket. A szemöldökömet összehúzva guggoltam le. A testen a másik látásommal épp csak észrevehetően ott pislákoltak a pecsétek. Halvány jelek, mintha csak elmosódott ujjnyomok lettek volna, de csak akkor lehettek ott, ha a gyilkos a haláleseteket valamilyen rituálé részeiként használta. Pandora’s TeAm

117

A DÉMON JELE

Igen, ennek valamilyen idézésnek kellett lennie. Minden egybevágott, különösen hogy a hároméves szünet éppen a szférák együttállásakor ért véget. De miért kell vérmágiát és halálmágiát használni az idézéshez? Lehet, hogy valami olyan démonról van szó, amelyikkel nem lehet alkut kötni, nem lehet jó feltételekkel megegyezni? Melyik lehet az a démon, amelyik megéri ezt a rengeteg fáradozást és csonkítást? Számomra ennek az egésznek semmi értelme nem volt. Dühömben összepréseltem a számat. Ha ki tudnék találni valami módszert, hogy a nagynéném is láthassa ezeket az elmosódott jeleket, biztosan meg tudnánk fejteni – vagy legalábbis tovább jutnánk ketten, mint én egymagamban. Pechemre nem maradt elég sok a misztikus jelekből és pecsétekből ahhoz, hogy vázlatos rajzot készíthessek róluk. Megdörzsöltem az arcomat, és sóhajtottam. Tényleg nagy szükségem volt rá, hogy a nagynéném a maga valójában megnézhesse a testet. Sajnos azonban ötletem sem volt, hogyan tudnám ezt elintézni. Halványan érzékeltem, hogy Jill megmozdul mögöttem, de továbbra is a nyomokra és a jelekre koncentráltam, próbálva annyi benyomást összegyűjteni róluk, amennyit csak tudok. Csak hogy még idegesítőbb legyen az egész, most, amíg figyeltem őket, közben is folyamatosan halványodtak. Végül felálltam, a térdem csikorgott a hosszú kuporgás után. – Oké, szerintem hívhatjuk a hullaszállítókat. – Megfordultam, és visszaindultam arra, amerről érkeztem. – Gondolom, a környezetét már tisztára söpörtétek. – De semmit sem találtunk – mondta Jill. – Mármint a szokásos csikkeken meg szeméten kívül, semmi mást. Ez egy sportpálya, úgyhogy mindenütt millió lábnyom van. Autókerék lenyomatának vagy vonszolásnak nem volt jele a talajon. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

118

Körbenéztem magán a pályán, meg hogy hol helyezkedik el az úthoz és a kocsibehajtókhoz képest. – Nem lehetett nehéz idecipelni a testet. A fickó nem tűnt túl súlyosnak. – Hát igen, vézna kis nyomorult – értett egyet. – Talán egy hajléktalan drogos. – Hátha ennek most van priusza, és esélyünk lehet az azonosítására. – Leveszem az ujjlenyomatokat, mire a halottszállítók ideérnek, és amint visszamegyek az irodába, lefuttatom a keresést. Hálásan vigyorogtam: – Istennő vagy. Jill rám nevetett. – Igen, tudom. Füttyszót hallottam, és körülnéztem. A kapitányt láttam, amint a helyszínelőszalag túloldaláról integet nekem, hogy menjek oda. Jill goromba horkantást hallatott mögöttem. – Az Úr tiltja számára, hogy belépjen egy bűnügy helyszínére – mondta a szemét forgatva. Elfojtottam egy nyögést. Én méltányoltam az okait, hogy miért nem akar belépni a helyszínekre. Tényleg. De mivel Turnham kapitány ettől még sajnos tudni akarta, mi történik a szalag túloldalán, ezért felvette azt az idegesítő szokást, hogy fütyült a detektíveknek, és pár percenként odahívogatta őket, hogy megtudja, mit találtak. Még reggel hat óra sem volt, de már megfürödve, megborotválva állt ott, makulátlanabbra keményített ruhában, mint ami rajtam valaha is előfordult. – ’Reggelt, Gillian – köszöntött, mikor odaértem. – Mije van? Pandora’s TeAm

119

A DÉMON JELE

– Jó reggelt, kapitány. Illik a többi közé. Nagy adag kínzás, milliónyi beégetett kicsi csík. – Összeborzongtam. – Ha nem lenne olyan randa, azt mondanám, dögösen néz ki. – Van szimbólum a testen? – Igen, rögtön a szeméremcsont fölött. A halált pedig valószínűleg drót vagy zsinór általi fulladás okozta. A kapitány bólintott, az arca szenvtelen maradt. – Mára felmentettem Boudreaux-t és Pellinit a többi ügy alól, hogy kikérdezzék a tanúkat, de dolgozom rajta, hogy valami állandó segítséget is szerezzek magának. – Tegnap a másik áldozat boncolásán találkoztam Kristoff ügynökkel. – Lehetett valami maró a hangomban, mert a kapitány szárazon felnevetett. – És nem szeretett bele azonnal? – Alig szólt hozzám. – Tudja, milyenek a szövetségiek. Hivatalosan még ki sem rendelték. Csak felhívott engem azután, hogy a testet megtalálták a víztisztítónál, és elkérte az aktát. – Ez furcsa – mondtam a homlokomat ráncolva. Nem azt mondta a fickó, hogy beosztották a különleges egységbe? A kapitány egy kicsit megrántotta a vállát. – Annyira azért nem furcsa. Egy másik munkacsoportban dolgozik, amely rituális gyilkosságokkal és kultikus dolgokkal foglalkozik. Lehet, hogy azért akarta részletesen is megismerni az esetet, hogy lássa, ez is ilyen ügy-e. – Ó, Jézusom – sóhajtottam fel. – Az a fajta ember, aki ragaszkodni fog hozzá, hogy ez valami sátáni rituálé? Turnham kapitány szája alig észrevehetően megrándult. – Tisztában vagyok azzal, hogy maga mit gondol erről. – Bocs, kapitány, csak arról van szó, hogy a jó öreg „sátánista” címkét bármire rá lehet aggatni, különösen akkor, ha az Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

120

embereknek lövésük sincs a sátánizmusról. Ez majdnem olyan rossz, mintha boszorkányságról kezdenének kiabálni. Felhúzta az egyik szemöldökét: – A nagynénje már megint előadta magát? – Huhh, hallania kéne, amikor megszimatol valami ilyesmit. Tudja, ő az okkult és paranormális dolgok szakértőjének számít. – Igen, tudom. – Oldalra hajtotta a fejét. – Még mindig ámulatba ejt, hogy sosem zaklatták emiatt. Mégiscsak a Bibliaövezetben vagyunk. Vállat vontam. – Mindenki azt hiszi, hogy csak egy ártalmatlan különc. Bólintott, és közben elgondolkodva törölgette a szemüvegét az inge ujján. – Találtak a helyszínelők valami kiindulópontot? – Még nem – mondtam, majd kis szünet után úgy gondoltam, megpróbálom. – Nézze, kapitány, tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de nem lenne valami mód rá, hogy idehívjam a nagynénémet, hadd vessen egy pillantást a testre? Felhúzott szemöldökkel meredt rám. – Tréfál? Oké, tudom, hogy az okkult dolgok szakértője, de a főnöknek igencsak felmenne az agyvize, ha megengedném, hogy civilek nézegessék a testet. – Szünetet tartott. – De megmutathat neki néhány képet, hátha segíteni tud a szimbólum azonosításában. Ezt már megtettem, rögtön azután, hogy hozzájutottam a régi Jelfaragó-aktákhoz, de persze eszem ágában sem volt elmondani neki. – Akkor hát van rá esély, hogy összejöjjön a különleges egység? Azt hiszem, nagyon jó lenne – mondtam.

Pandora’s TeAm

121

A DÉMON JELE

Még akkor is, ha Miszter Különleges Egyéniség is benne van, egészítettem ki magamban csendben. Boudreanx és Pellini ugyanis egyáltalán nem töri kezét-lábát, hogy segítsen. Halvány grimasz futott át az arcán. – Egyetértek, Gillian. Azt hiszem, elegendő okunk van létrehozni egyet, és továbbra is rajta vagyok a témán. De a főnök tart annak bejelentésétől, hogy a holttestek a Jelfaragó művei. Rossz sajtó, tudja? – Széttárta a karját. Visszanéztem arra a nyomorúságos kis kupacra a földön. – Igen, tudom. Ha ezek az áldozatok a társadalom valamely derék tagjának gyermekei lennének, akkor már itt lihegne az FBI, a CIA, a nemzetbiztonsági szolgálat, a légi irányítás, meg amit akar... itt nyüzsögnének mind. – Ügyesen választja meg az áldozatait; olyan emberek közül, akikkel senki sem törődik. – Nem, nincs igaza – mondtam összehúzott szemmel. – Mert én törődöm velük. – Ezért kapta maga az ügyet. Mert maga egy makacs, kellemetlen, kitartó némber. – Sötét tekintetében ritkán látható humorérzék és még valami csillant, amit talán elismerésnek nevezhetünk. Nevettem. – Ó, kapitány, nem tudtam, hogy tetszem magának! – Ne mondja meg senkinek. Vigyáznom kell a jó híremre. Állával a lelátó felé intett, ahol egy férfi üldögélt egy pórázra kötött, tiszteletet parancsoló rottweilerrel. – Ő ott Dávid Thomas atya. Ő találta meg a hullát. – Kösz, kapitány. Majd tájékoztatom, mire jutottam. – Elfordultam, és a lelátó felé indultam. A férfi feltekintett, ahogy közelebb értem, és az volt az első gondolatom, hogy nem úgy néz ki, mint egy pap. Praktikus Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

122

szürke melegítőbe és kopott sportcipőbe volt öltözve. Aztán rájöttem, hogy a papi körgallért hiányolom, pedig ő egy lelkipásztor, nem pedig katolikus pap. A haja mákosra őszült, az arca cserzett volt, de nem túl ráncos. Úgy néztem, túl van a középkorúságon, talán az ötvenes évei végén, a hatvanas évei elején járhatott, de az is látszott rajta, hogy remek kondícióban van, úgyhogy nehéz lett volna pontosan megmondani. Ismertem rossz formában lévő negyveneseket, akik idősebbnek tűntek, mint egy sportos és jó karban lévő nyolcvanéves. A kutya halkan morgott, ahogy közelebb értem. Lassítottam, a lelkész pedig a kutya nyakörvére tette a kezét. Világoskék szemét rám emelte. – Elnézést – szabadkozott a szemöldökét ráncolva. – Általában nagyon barátságos. Érzi rajtam a démont, jutott eszembe automatikusan. Aztán rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Két nap telt el, mióta véletlenül megidéztem Rhyzkahlt, és tuti, hogy fürödtem azóta. Nem tudom elképzelni, hogyan lehetne még rajtam az illata vagy az érintése. – Semmi gond – mondtam, körülbelül három méter távolságot tartva. Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy kutya tulajdonosa azt állítja, ártalmatlan az állat, közvetlenül azelőtt, hogy az támadásba lendül. – Itt maradok, de válaszolna egypár kérdésre? Bólintott, és egy kicsit megrántotta a nyakörvet, ahogy a kutya megint morogni kezdett. – Nyugi, Butch! – szólt rá, aztán visszanézett rám. – Kérdezzen, hölgyem. A szokásos azonosító kérdésekkel kezdtem, gyorsan lejegyzetelve a válaszokat a noteszembe, és csodálkozva tudtam meg, hogy valójában a hetvenes évei elején járt. A város egyik Pandora’s TeAm

123

A DÉMON JELE

felekezeten kívüli templomának prédikátora volt, egy olyannak, amelyet ismertem, bár határozottan nem rendszeres látogatóként. Népszerű templom volt, annyira, hogy szolgálaton kívüli rendőröket alkalmazott a vasárnapi közlekedésirányításhoz. Én is csináltam párszor, amikor nagy szükségem volt egy kis kiegészítő bevételre. – Elmondaná, mi történt? – kérdeztem. – Butchot sétáltattam. Minden reggel öt körül jövünk ki, kivéve, ha esik. – A szája mosolyra görbült. – Szerencsére ez elég gyakran megtörténik Louisianában, hogy néha felmentést kapjak. Visszamosolyogtam rá, és vártam, hogy folytassa. – Butch nagyon furcsán viselkedett, rángatta a pórázt és ugatott. Végül kirántotta magát a kezemből, és a pálya felé rohant. – Thomas tisztelendő fintorgott. – Olyan volt, mint aki megőrült, utána kellett mennem, hogy elkapjam és visszarángassam. Akkor megláttam, hogy ott van egy... holttest, úgyhogy ahogy elrángattam onnan Butchot, kikötöttem, és hívtam a 911-et. Megütögette a zsebét. – Hál' istennek mindig van nálam mobiltelefon. – Látott valaki mást a parkban séta közben? – Nem, általában egyedül szoktam lenni ilyen kora hajnalban. De emiatt nem félek, mert Butch elég ijesztően néz ki. Bocsánatkérő mosollyal nézett rám, mert a rottweiler mindeközben folyamatosan, nyugtalanítóan morgott felém. – Tényleg sajnálom. Vadnak néz ki, de általában nagyon nyugodt és barátságos. Szerintem a holttest miatt ideges. – Úgy nézem, maga viszont nem – jegyeztem meg. A szemembe nézett. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

124

– Hadifogoly voltam Vietnamban. Sajnos elég sokat láttam abból, mi mindent képesek művelni egymással az emberek. Kifújtam a levegőt. – Ó, értem. – írtam egy emlékeztetőt magamnak, hogy nézzek utána a katonai pályafutásának. – Mindig itt, a parkban sétál? A tiszteletes megrázta a fejét. – Nem mindig. Váltogatom ezt, a tópartot és néhány délre eső másik parkot is. Attól függ, milyen messzire van kedvem autózni. De ez van a legközelebb a házamhoz, úgyhogy legalább egy héten háromszor itt kötök ki. – Gondolja, hogy észrevette volna, ha valami szokatlant lát? Például járműveket? – Igen, azt hiszem, észrevettem volna. De sajnos meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a sajátomon kívül nem láttam másik járművet. – Újabb bocsánatkérő mosolyt villantott rám. – Viszont talán segítségükre lehetek az azonosításában. – A fejével a holttest felé intett, és fájdalom futott át a vonásain. – Ismerte? – Ez óriási volna. – Igen, attól tartok. Közelebbről is meg kéne néznem, hogy biztos legyek benne, de azt hiszem, hogy ez a fiatalember részt vett egy olyan rehabilitációs programban, amiben régebben dolgoztam. – Sóhajtott, és megdörzsölte az arcát. – Olyan rossz látni, ahogy ezeket a fiatalokat beszippantja a drog. Mintha fuldokolnának, de mire észreveszik, hogy elragadta őket az áradat, már késő. Egyetértőn bólintottam. – Igen, tudom. Láttam már olyanokat, akik teljesen tönkretették az életüket. Régebben a koksz volt az ok, mostanában a metamfetamin. – Becsuktam a noteszemet. – Hajlandó lenne velem jönni, és vetni még egy pillantást az áldozatra, hogy felismeri-e? Pandora’s TeAm

125

A DÉMON JELE

Habozott. – Igen... igen, persze – mondta pár másodperc után. Lehajolt, és ellenőrizte, hogy biztosan tart-e a lelátóhoz kötött póráz, majd felállt. A kutya halkan felnyüszített, a gazdája megpaskolta a fejét. – Mindjárt jövök, Butchie – ígérte. Követett, ahogy megfordultam, és visszamentem a tetthelyre. A halottkémi hivatal emberei éppen akkor végeztek azzal, hogy betegyék a holttestet a hullazsákba, amikor odaértünk. A tiszteletes odahajolt a zsákhoz, és nagyot sóhajtott. – Igen, ez ő. – Tudja a nevét? – Mark Janson. Régebben az anyjával élt, de az asszonynak mindenféle egészségügyi gondjai támadtak, és pár éve meghalt. A fia utána indult el a lejtőn. Mindig is voltak problémái, de az anyja valamennyire összetartotta. Az ő iránymutatása nélkül szétesett. Felírtam a noteszembe, amit elmondott. – Thomas tisztelendő, nagyon sokat segített nekünk. Ha lesz még kérdésünk, megkeressük. – Minden elismerésem azért, amit ön és a kollégái csinálnak. – A mosolya nyílt és meleg volt. – Hívjanak nyugodtan, vagy jöjjenek el hozzám a templomba. – Számíthat rá – biztosítottam, és kezet ráztam vele. Meg tudtam érteni, miért olyan népszerű a temploma. Kár, hogy az a kutya utál engem.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

126

7. hogy lezuhanyozzak és ruhát váltsak, aztán visszarohantam a kapitányságra, hogy elkezdjem rendszerezni a jegyzeteimet. Mire visszaértem, már délelőtt volt, és jó párszor megkerültem a nyomozók és járőrök részére fenntartott kicsi parkolót, hogy helyet találjak. Végül feladtam, és leparkoltam az utcán. Betaszítottam a rendőrség bejáratának széles üvegajtaját, és mögötte feltárult a tágas előcsarnok, amelynek padlóját a beaulaci rendőrség emblémája díszítette. Emberek üldögéltek szanaszét székeken, talán rendőrségi jelentésekre vagy nyomozókkal megbeszélt találkozókra várva. Elkerültem a szemkontaktust velük, és egyenesen az irodákhoz vezető ajtóhoz mentem. Lehúztam az azonosítókártyámat, és azonnal beléptem, amint a zár nyitását jelző kattanást meghallottam. Szinte soha nem fordult elő, hogy az első ajtón menjek be, de nem láttam értelmét annak, hogy kívülről kerüljem meg az épületet csak azért, hogy hátramenjek a hátsó bejárathoz, amit a járőrök és a nyomozók általában használtak. A főbejárat használata viszont azt is jelentette, hogy végig kell mennem az adminisztrációs munkatársak és a fejesek irodái mellett. Ez általában nem volt nagy ügy, de legnagyobb meglepetésemre valaki a nevemet kiáltotta, amikor elsétáltam Morse rendőrfőnök irodája előtt. Pislogtam egyet, és visszaléptem. Benéztem a nyitott ajtón, hátha rosszul hallottam. Semmiképpen nem számított MIUTÁN ELHAGYTAM A TETTHELYET, HAZAUGROTTAM,

Pandora’s TeAm

127

A DÉMON JELE

általánosnak, hogy a főnök behívja a véletlenül arra járókat az irodájába. Tulajdonképpen alig érintkezett az embereivel, és azt sem hittem, hogy egyáltalán tudná a nevemet. Nem volt igazam. Eddie Morse rendőrfőnök az irodája előterében állt, a titkárnője asztala előtt. A kezében egy dohányszínű mappát tartott, és kissé rosszallóan nézett rám. Mint mindig, most is kifogástalanul volt felöltözve: hófehér inge páncéllá keményítve és a derekánál hibátlanul betűrve, öltönynadrágja tökéletesen vasalt, nyakkendője kettős Windsorcsomóra kötve. Minden egyes acélszürke hajszála a helyén. – Gillian nyomozó – ismételte meg –, volna egy perce? Olyan hangon kérdezte, amelyből kiderült, hogy hajszálnyit sem érdekli, van-e időm vagy sem, de jobban teszem, ha szakítok rá. Megálltam, hogy ne nyeljek egy nagyot idegesen, csak bólintottam. – Igen, uram. Morse a fejével az irodája felé intett, majd el is indult arra, nyilvánvalóan azt várva, hogy kövessem. Engedelmeskedtem és utánamentem, egy gyors pillantással felmérve a környezetet, míg megkerülte széles tölgyfa íróasztalát. Az irodája ugyanazt a tökéletes rendezettséget és eleganciát tükrözte, mint a személyes megjelenése. A sötétkék szőnyeg színe jól illeszkedett az íróasztala mögött a falra festett „Beaulac PD” embléma színvilágához. A könyvek nagyság szerint voltak elrendezve. A falon függő oklevelek és emléktáblák tökéletes harmóniában álltak egymással. Az egyik polcot díjak foglalták el, mégpedig, amennyire láttam, atlétikai és lövészversenyek díjai. A főnök a kezében tartott dossziéval intett, hogy üljek le. Így is tettem, és próbáltam nem nagyon bizonytalannak tűnni, bár Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

128

határozottan annak éreztem magamat. Morse rendőrfőnök sosem hívott be az irodájába rang nélküli nyomozókat vagy őrjáratos kollégákat. Még amikor valaki valami komoly bajba került, akkor is inkább az alárendeltjeire bízta az olyan piszkos feladatokat, mint a fegyelmi ügyek vagy a kirúgások. Hátradőlt a karosszékében, míg én továbbra is egyenes háttal ültem. Kinyitotta az aktát, egy másodpercig nézte a tartalmát, majd „hmmf” hangot hallatva rám pillantott. – Szóval maga foglalkozik ezekkel a gyilkosságokkal – mondta. Nem úgy hangzott, mint egy kérdés, de bólintottam. – Igen, uram. Még jobban összehúzta a szemöldökét, bár nem tudtam volna megmondani, hogy elégedetlen vagy töprengő arccal. Most először töltöttem öt másodpercnél többet a jelenlétében, úgyhogy nem igazán voltak tapasztalataim, amelyekre támaszkodhattam volna. – Olvastam az első esetről szóló nyitójelentését – mondta metsző hangon. – Ugyanaz a szimbólum volt a mostanin is? – Igen, uram. – Elolvasta az előző esetek leírását? – Igen, uram. – Erősen figyeltem, hogy ne fészkelődjek. – Vagyis maga a helyi szakértő. – Még mindig sejtelmem sem volt, hova akar kilyukadni az egésszel. Ez a mondat nem úgy hangzott, mint egy kérdés, de úgy nézett rám, mintha választ várna. Egy pillanatig haboztam, mielőtt válaszoltam volna. Nem akartam nagyképűnek tűnni, de valószínűleg többet tudtam az esetről, mint a részlegnél bárki más. – Nem tudom, hogy a „szakértő” jó szó-e, uram – válaszoltam végül –, de jól ismerem az ügyet. Pandora’s TeAm

129

A DÉMON JELE

Morse kapitány letette az aktát, az arca még mindig kifürkészhetetlen volt. – Turnham kapitány azt mondja, hogy nem sokkal ezelőtt kikérte a Jelfaragó-aktákat. – Igen, uram. Pár hete helyeztek át az emberellenesekhez, és kitaláltam, hogy átnézek néhány régebbi esetet, hogy valami általános képet nyerjek. Összepréselte az ajkát és előrehajolt, az alkarját az asztalra helyezte, és lazán összekulcsolta a kezét. – Miért pont a Jelfaragó-eseteket választotta? – Azért, uram – próbáltam összefüggően kifejezni a gondolataimat –, mert egy nyomozónak nem sokszor van lehetősége ilyenfajta esetekkel foglalkozni, de még részletesen beletekintenie sem. Csak pár éve vagyok nyomozó, azelőtt a vagyon ellenieknél dolgoztam, és úgy gondoltam, hogy ezeket az aktákat átnézve tanulhatok valamit az emberölési ügyekről. Ez volt a legnagyobb megoldatlan ügyünk, és... szóval engem már régóta érdekelt. Morse szúrós tekintettel figyelt, mintha azt várná, hogy még mondok valamit. – Értem. Szóval maga csak próbál jobb detektív lenni? A hangja megint nem árult el semmit. Nagyon zavart. – Igen, így van, uram. Úgy értem, hogy én tényleg szeretem a rendőri munkát, és szeretnék előrébb jutni. – Éreztem, hogy kezdek ideges lenni, bár mindent megtettem, hogy kontroll alatt tartsam magam. – Elnézést, uram, valami rosszat csináltam? – Láttam magát a helyszínen, Gillian nyomozó – mondta, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. – Úgy tűnt, maga nagyon aprólékos és rendszeres. Hát persze, még sosem látta belülről a konyhaszekrényeimet. – Megteszem, amit csak tudok, uram. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

130

– Mit csinált a holttesttel? – Hogy mondja, uram? Összevonta a szemöldökét. – Ott kuporgott a test mellett, és mozgatta fölötte a kezét. – Vízszintes hullámokat írt le a saját kezével. – Mi volt ez? Megérintette a testet? A picsába. Meglátta, amikor megpróbáltam érzékelni a misztikus rezonanciákat. – Nem, uram, nem értem hozzá – mondtam, és közben pörgött az agyam. – Én csak próbáltam jobban szemügyre venni a vágásokat, és a halogénlámpák elvakítottak. Hátradőlt a karosszékben. – Elvakították. Aha. Tessa Pazhel a maga nagynénje? Bólintottam, és nem akartam mondani semmit, amitől még idiótábbnak tűnnék. Vakítás? Ez volt a legjobb mentség, amit ki tudtam találni? – Elég fura madár hírében áll – jegyezte meg, de biztos vagyok benne, hogy ezt maga is tudja. Akaratom ellenére bosszankodni kezdtem: – Uram, a nagynéném... Felemelte a kezét, és félbeszakított. – Tudom, tudom. Túl messzire mentem azzal, hogy a családját iderángatom. Nem kellett volna szólnom. De valamit szeretnék tisztázni, Gillian nyomozó. – Metsző kék tekintete az enyémbe mélyedt. – Meg akarom állítani ezeket a gyilkosságokat, börtönbe akarom juttatni a rosszfiút, és semmilyen bizarr hókuszpókuszt nem akarok a helyszínen. Nem elég pusztán megoldani az esetet, el is kell jutnunk vele a bíróságra. Maga nem viselt kesztyűt, és úgy látszott, mintha megérintette volna a halottat. Pandora’s TeAm

131

A DÉMON JELE

– Igenis, uram. – Mi mást mondhattam volna? Igaza volt. – Nem akartam olyan közel kerülni a testhez. Máskor óvatosabb leszek, uram. Kitartóan nézett egy ideig, ami nekem perceknek tűnt, de tudtam, hogy valószínűleg csak pár másodpercről van szó. Csak az idézői kiképzésemet felhasználva voltam képes nyugalmat parancsolni magamra és higgadt maradni, miközben bámult rám. Végül felém intett: – Leléphet, nyomozó. De tartsa észben, amit mondtam. Felálltam. – Igenis, uram, észben tartom. – Gyorsan hátat fordítottam, és kisiettem. A titkárnő felpillantott, ahogy elmentem mellette, bátorítóan rám mosolygott, és kacsintott. Lehet, hogy az évek során már kihallgatott néhány seggbe rúgást, és csendes támogatásától egy kicsit jobban éreztem magam. Ahogy visszaértem az irodámba, becsuktam az ajtót, és lezöttyentem a székembe. Megérdemeltem, ismertem el kénytelenkelletlen. Legalább nem vette el tőlem az esetet. Próbáltam ezzel vigasztalni magamat, de nem volt könnyű közvetlenül a főnöki rendreutasítás után. Viszont láthatóan még mindig úgy gondolta, hogy képes vagyok kezelni az ügyet. Mindössze csak óvatosabbnak kell lennem. Legkevésbé arra volt szükségem, hogy az emberek olyan bogarasnak kezdjenek tartani, mint a nagynénémet. Nem volt kérdés, hogy én tényleg olyan furcsa szerzet vagyok, mint ő, de nem akartam, hogy az emberek így is gondoljanak rám. Kit akarsz megtéveszteni?, gondoltam kényszeredetten. Lehet, hogy már most is így gondolnak rád. Nagyot sóhajtottam, és széttárt ujjakkal letettem a tenyeremet az asztalra. Képes vagyok rá. Megfogom oldani ezeket az eseteket, ha kell, bevetem az összes szabályos és szabálytalan trükköt. Nem érdekel, hogy senki Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

132

sem tudta megoldani a Jelfaragó-gyilkosságokat akkor, amikor előzőleg ölt. Nekik semmit sem mondott az arkánum. Ez komoly előnyt ad nekem, most már csak ki kell használnom. Visszahajoltam az iratszekrényhez, kihúztam a középső fiókot, és végigpörgettem a dossziékat, míg meg nem találtam az előző gyilkosságok – az Első Sorozat, ahogy magamban hívni kezdtem – összes képét tartalmazó mappát. Gyorsan végigfutottam a képeken. Ezek a holttestek olyan helyeken voltak, ahol ritkán jár más, ami azt jelenti, hogy általában nem találták meg őket napokon vagy heteken belül. A víztisztítónál hagyott holttestet gyorsan felfedezték, a csonttörésekből és más sérülésekből azonban arra következtettem, hogy a gyilkos eredetileg a tartály tetején, vagy valami kevésbé látható helyen akarta hagyni a nőt. De a sportpályán talált tetem direkt úgy volt elhelyezve, hogy gyorsan megtalálják. Mi változott vajon? Átnéztem a képeket, és észrevettem valami mást is. Az Első Sorozat áldozatait többféle módszerrel ölték meg, kivéve az utolsó kettőt, akiket megfojtottak. Mindegyiken hosszú kínzás nyomai látszottak, de a gyilkosságokat összekötő fő jellemző a szimbólum volt. Mindig ugyanaz a jel, de nem mindig ugyanott. Néha olyan testtájékon találták meg, ahol nem is lehetett elsőre észrevenni. Az én eseteim – a Második Sorozat – mindkét áldozatát megfojtották. Miért változtatott? Lehetséges vajon, hogy ez egy epigon? Nem számít, döntöttem el végül. Ez akkor is egy gyilkossági nyomozás. Ugyanakkor volt még egy feltűnő hasonlóság az Első és a Második Sorozat között. Minden egyes áldozat az a fajta ember volt, akit senki nem hiányol. Hajléktalanok, prostituáltak, drogfüggők, elmebajosok. Néha ezek közül akár mind egyszerre. Feketék, fehérek, mexikóiak, ázsiaiak – minden rassz Pandora’s TeAm

133

A DÉMON JELE

képviseltette magát. Az áldozatokat gondosan választották ki, abban biztos voltam. Nem csak úgy véletlenszerűen szedték őket össze az utcáról. A gyilkos követte és tanulmányozta őket, meggyőződött róla, hogy egyedül vannak, és egy ideig senki sem fogja hiányolni egyiküket sem. Hátradőltem a székemben, a tollammal ütögetve az államat. De hogy rabolta el őket? Az áldozatok toxikológiai vizsgálata soha nem mutatott ki mást, mint az utcai drogok nyomait, ami várható is volt az ilyen típusú embereknél. Persze ha napokig fogva tartotta őket a megölésük előtt, akkor az elkábításukra használt szerek nyomai éppenséggel kitisztulhattak a szervezetükből, bár ezt majd részletesen is tisztáznom kell a dokival. Elnyerte a bizalmukat? Volt köztük valami kapcsolat? Az eredeti ügy nyomozói semmilyen kapcsolatot nem találtak az áldozatok között, de nem tudtam, mennyire ástak mélyre. A Jelfaragó valahogy elkapta a nyomorultakat, anélkül hogy ezt bárki észrevette volna, aztán elvitte őket egy biztonságos helyre, ahol bestiálisán, több napon át kínozta a szerencsétleneket, míg végül rituálisan meggyilkolta őket. Néha akár egy hétig is gyötrődtek, míg végül végzett velük. És mindig ott voltak a misztikus nyomok a testek mellett, meg az az azonosíthatatlan szimbólum. De miért?! Milyen misztikus dolgot művelt? Egy csomó olyan dolog létezik, amelynek eleme a halál és a vér, de sajnos – vagy inkább szerencsére – Tessa néni ezekben nem számított szakértőnek a Rossz Dolgok alapszintű felismerésén túl. Felkaptam a szennyvíztisztítónál talált lány képét, és alaposan megvizsgáltam a párhuzamos vágásokat és a mellébe vágott szimbólumot. Ez a szarság borzalmasan fájhatott. És a késnek is iszonyú élesnek kellett lennie a vágások pontosságából ítélve. Sóhajtottam, és előhúztam a hét évvel ezelőtt legelsőként Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

134

megtalált holttest képét. Fiatal fekete férfit ábrázolt, aki a harmincas évei közepén járhatott, és egyszerre három szempontnak is megfelelt a négyből: hajléktalan volt, prostituált és drogfüggő. Átlapoztam a képeit, míg meg nem találtam azt, amelyik a szimbólumot mutatta. Kínos aprólékossággal égették a combtövébe, a herezacskója alatt. Visszatettem az aktát, és elővettem a következőt: fehér férfi, hatvan körüli, hajléktalan, családja nincs, szellemileg nem ép. A jelet közvetlenül a nemi szervére égették. Még durvább kínzás. Ez nem pusztán egy jel, hanem talán minél nagyobb fájdalmat is kell okoznia. De ez miért is lepne meg? Semmi újat nem mond el a gyilkosról. Viszont lehet, hogy elámít valamit magáról a jelről. Ha ez egy misztikus jel, akkor lehet, hogy az elhelyezésével járó fájdalom fontos. Valami módon még nagyobb hatalmat ad? Ezt a mappát is visszatettem, és elővettem azét az áldozatét, akit személyesen is láttam utcai zsaru koromban. De nem is kellett megnéznem a képeket. Élénken emlékeztem, hol volt a szimbólum. A nyomozók először nem is hitték, hogy ugyanaz a gyilkos, mert a testen sehol sem találtak jelet. Egészen addig, míg az orvosszakértő a boncolás során ki nem vágta a nyelv-gégegarat komplexumot, és meg nem találta a jelet – a nyelvgyökbe égetve. Nagyot ugrottam, amikor valaki kopogott az ajtómon, és beleharaptam a nyelvembe, hogy ne kiáltsak fel. – Szabad! – szóltam ki, aztán igyekeztem rendezni a vonásaimat. Cory Crawford nyitott be. Fakóbarna szeme végigcikázott az asztalomon szétszórt mappákon és fényképeken, majd mogorván biggyesztve a száját, rám nézett. – Dr. Lanza telefonált, és azt üzente, hogy délelőtt a bíróságon van, úgyhogy ezt az újabb fickót nem vágja fel holnap délutánig. Pandora’s TeAm

135

A DÉMON JELE

– Oké – válaszoltam tartózkodóan. – Köszönöm az információt. Cory tekintete ismét végigsöpört az irodámon. – Van valami haladás? – Egy... csomó mindent át kell néznem. Most éppen valami kapcsolatot próbálok találni az áldozatok között. Crawford hűvösen bólintott, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit. Aztán becsukta, és megrázta a fejét. – Kara, én elég nagy pöcs voltam akkor éjszaka. Ügyes leszel. Szeretnék bocsánatot kérni. Kiengedtem a levegőt. – Rendben. Megint bólintott, aztán becsukta az ajtót. Hallottam az előtér felé távolodó lépteit, miközben hátradőltem a székben, és úgy éreztem, mintha a vállamra nehezedő súly egy kis része eltűnt volna. Igen, most jobb. Most már csak amiatt kell stresszelned, hogy a főnök alkalmatlan idiótának tart, Kristoff ügynök szerint nem vagy kompetens, egyéjszakás kalandba bocsátkoztál egy démonnal és... ó, igen, egy sorozatgyilkos még mindig szabadon jár. Elhúztam a számat, és megint felültem, magam elé vettem a helyszínek képeit, és ezredszer is azt kívántam, bárcsak lenne valami módja a misztikus ragyogás lefényképezésének. Nem tudok ugyan képet készíteni róla, gondolkodtam, de egyre jobban befészkelte magát a fejembe az az ötlet, hogy talán be tudom csempészni Tessa nénit, hogy megnézze. Ha a doki holnap délutánig nem akar vagdosni, akkor időt ad nekem erre. Beharaptam az ajkamat, s közben az ötlet végtelen ostobaságán rágódtam. – Szarni rá – morogtam, felkapva a táskámat. – Ugyan már, csak a karrierem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

136

8. A HALOTTASHÁZBA IJESZTŐEN KÖNNYŰ VOLT BETÖRNI. A halottkémi hivatal még jobban szenvedett a forráshiánytól, mint a többi szervezet, főleg mert az emberek gondolni sem szeretnek a halálra, és emiatt csak a legeslegszükségesebb dolgokra hajlandók pénzt adni. – Én is túlestem a magam őrültségein fiatalkoromban, kölyök – mondta Tessa néni szárazon, miközben a zár feltörésén munkálkodtam –, de nem hiszem, hogy valaha is betörtem volna a halottasházba az éjszaka közepén. – Igen, ez talán túl unalmas lehetett neked – válaszoltam, és a bicskám pengéjét becsúsztattam az ajtórésbe, kaján vigyorral nyugtázva, hogy az ajtófélfa már átesett ilyesmin párszor, valószínűleg az itt dolgozó emberek révén. Az ajtó halk kattanással kitárult, és én beléptem, az orromat fintorgatva a tisztítószerek, a bomlás és a fertőtlenítő egymással birkózó szagától. Felvillantottam a kulcstartómon lógó LED-es lámpát, majd beljebb léptem, magammal húzva Tessa nénit, és bezárva az ajtót mögöttünk. – Ide füstölők kellenének – motyogta félhangosan mögöttem. Körbepásztáztam a pici zseblámpával, a kékes fény hátborzongatóan verődött vissza a fémasztalról és a foltos falakról. – Reménykedjünk benne, hogy senkit sem hoznak be, miközben mi a saját kis betörésünkkel vagyunk elfoglalva. Pandora’s TeAm

137

A DÉMON JELE

A hűtőterem zárva volt, de én tudtam, hogy a kulcs rém trükkösen egy fiókban van elrejtve, közvetlenül mellette. Ahogy kinyitottam az ajtót, megcsapott a jéghideg, állott levegő. Megint beljebb húztam a nagynénémet, és félig kitámasztott helyzetben rögzítettem az ajtót egy irodai székkel. A zseblámpával körbepásztáztam a hűtőt, és megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy csak egy hordágy van bent, egy hullazsákkal. Hogy biztosra menjek, ellenőriztem a címkét a zsák külső felén. Igen, ez volt az én áldozatom, Mark Janson. A zsák egy műanyag kábelkötegelővel volt lezárva, amit a késemmel vágtam át. Magamra rángattam a gumikesztyűt, és kicipzáraztam a zsákot. Ahogy megláttam, ismét nagyot sóhajtottam a sajnálkozástól. Aztán elhúztam a számat. A misztikus foltok nagyon elhalványodtak, mint ahogy féltem is tőle. – Nem sok maradt belőlük, Tessa néni. Látsz egyáltalán bármit? Tessa a hullazsák fölé hajolt, lassan végignézte a tetemet, az orrát fintorgatva az enyhe szagtól, amelyben verejték, vér és halál keveredett. – Látom, miről beszélsz. – Összehúzta a szemöldökét. – Oltsd el a lámpádat, kérlek. Kikapcsoltam a lámpát, és igyekeztem nem megborzongani a hűtőterem közel tökéletes sötétségében, amelyet csak a kitámasztott ajtón alattomosan beszűrődő gyenge világosság tört meg. De láttam, miért akart a nagynéném kevesebb fényt: a foltok sokkal láthatóbbakká váltak másik látásunk számára a sötétben. – Nem túl sok mindent lehet látni – mondta –, de határozottan férfitől származnak. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

138

– A felvázolt profilok szerint is fehér férfi lehet, a harmincas éveiben... – Egyedül él, a szülei elváltak, blablabla... – szakított félbe a nagynéném rövid nevetéssel. – Nem vicces, hogy majdnem minden profil nagyjából ugyanazt mutatja? – A francba. Viszont ezt ki tudom egészíteni annyival, hogy az én szemem előtt is egy férfi ködlik fel. – Hm... De ez még nem jelenti azt, hogy ő a gyilkos. – Ez igaz, de azért elég terhelő bizonyíték. – Megrázkódtam. – Mármint ha ezek közül bármi is elfogadható lenne egy bíróság számára. Tessa halk torokhangon szólalt meg. – Ők. Eltartott egy pillanatig, míg a nagynéném megjegyzése eljutott a tudatomig. – Várj, azt akarod mondani, hogy többen voltak? – Igen. Legalább két különböző forrást látok ezen a testen. – Nagyot sóhajtott. – De a másodikról nem igazán tudok mit mondani. Még a nemét vagy a faját sem. – A faját? – kérdeztem riadtan. A nagynéném sötét árnya felém fordult. – Igen, drágaságom. Nem feltétlenül ember. Felnyögtem. – A fenébe. Szóval lehet, hogy ez a fickó egy démonnal társult? – Nem figyelsz rám – korholt. – Azt mondtam, nem tudom megmondani. Ettől még lehet ember, de lehet démon is, vagy akár csápos tintahal a Marsról. Halkan felhorkantam, és mosolyogtam. – Természetesen, Legkedvesebb Nagynéném. – Hagyd már abba! – mordult rám. – Elég. Most pedig csinálj valami fényt, Drága Unokahúgom. Pandora’s TeAm

139

A DÉMON JELE

Ismét felvillantottam a zseblámpát, csak azért, hogy Tessa kikapja az ujjaim közül, és közvetlenül a fickó ágyékán látható szimbólumra világítson. Rámeredt, halkan motyogva az orra alatt, míg végül sóhajtott, és megrázta a fejét. – Egyáltalán nem tudok rájönni. Visszaadta nekem a lámpát. – Ezzel kapcsolatban tanácsot kell kérnünk valamelyik démoni fajtától. Úgyis szeretnénk tudni, hogy ügyetlenkedted el Rysehl megidézését. Megfeszült az állam. – Nem ügyetlenkedtem el. Tessa arca megrándult. – Elnézést, ha ez csúnyábban hangzott, mint ahogy akartam, de valami rosszul sült el, és én sokkal boldogabb lennék, ha tudnám, mi volt az. Rám mosolygott, és megpaskolta az arcomat. – Ne aggódj, kedvesem, rájövünk. Becipzároztam a hullazsákot, majd előhúztam egy új kábelkötegelőt a zsebemből, és vissza is zártam. – Oké. Mindegy. Gyerünk. Kimentünk a hűtőteremből, és én kulcsra zártam az ajtót, de utána Tessa megállt, és nem követett kifelé a halottasházból. – Itt nem én vagyok az ellenség, Kara. Tudom, hogy cserbenhagytalak a múltban, de most tényleg próbálok segíteni. Megroggyant a vállam. Hülye voltam, és most ráterhelem az engem nyomasztó stresszt. – Nem hagytál cserben. Megrázta a fejét. – Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Az a hónap, amit Japánban elbizonytalankodtam, és hagytam, hogy abba a borzasztó nevelőotthonba kerülj... Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

140

– Helyesen tetted – fojtottam bele a szót, bár a hangom egy kicsit reszelős volt. Ránéztem, és megint láttam az arcán a bűntudatot. – Tessa néni, ez a múlt. Te... helyesen cselekedtél. Jól tetted – válaszoltam. Nagyot fújt, és bólintott. – Hát, tennem kellett volna róla, hogy több barátot szerezz a gimiben. Kényszerítenem kellett volna téged, hogy többet járj társaságba... – Figyelj, egész éjjel itt fogunk állni, és ostorozzuk magunkat? – Szándékoltan átható pillantást vetettem rá. – Csak mert ha tényleg ezt tervezed, akkor szeretném valami olyan helyen csinálni, ami nem szaglik ennyire. Rám nevetett, és rövid, csontos ölelésben részesített. – Pimasz kis disznó vagy. Fogalmam sincs, miért törődöm veled egyáltalán. – Én sem tudom, de valamiért rémesen hozzám vagy nőve. – Én is megszorongattam, majd elengedtem. – Gyerünk, húzzunk innen.

Pandora’s TeAm

141

A DÉMON JELE

9. A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY NAP az elképzelhető legizgalmasabb rendőrségi munkával telt, amiről csak valaha álmodtam. De nem. Sóhajtottam, és betoltam egy újabb VHS-kazettát a lejátszóba, majd visszadőltem az ágyba, és megnyomtam a play gombot a távirányítón. A nyomozói munkának ezt a részét sosem mutatják a tévében: a rengeteg órát, amit a biztonsági kamerák felvételeinek átnézésével el lehet tölteni, abban a reményben, hogy hátha esetleg netalántán egy futó pillantásra feltűnik valami, ami akár esélyt is adhat a nyomozóknak egy gyanúsított megtalálására. A halottasházi betörés utáni napon végigjártam az összes céget, boltot és benzinkutat másfél kilométeres körzetben, és begyűjtöttem a biztonsági kamerák felvételeit arról az időszakról, ami napnyugtától a testek megtalálását követő néhány óráig tartott. Aztán hazavittem a doboznyi videokazettát, letelepedtem, és elkezdtem nézni. És néztem. Néztem addig, míg a szemem keresztbe nem állt, keresve bármit, ami segíthet, bármi hasonlóságot a két gyilkosság körüli idősávban. Azt reméltem, hogy egyszer csak meglátok valakit besétálni egy benzinkúthoz egy ÉN VAGYOK A JELFARAGÓ! feliratú pólóban. Megdörzsöltem a szememet. A felvételek végignézése majdnem egy hétig tartott. Láttam tizenhét bolti lopást, négy alkalommal az alkalmazott tolvajlását, kifigyeltem kilenc drogüzletet, huszonegy fizetés nélkül elhajtó autóst, és egy olyan Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

142

esetet, amikor valakik a sörhűtőn dugtak, de semmi olyasmit, ami összefügghetett volna a gyilkosságokkal. Végül kikapcsoltam a tévét, és visszahullottam a párnámra, a lassan úszó árnyékokat figyelve, amelyeket a fogyó hold fákon átszűrődő fénye rajzolt a falra. Utáltam arra gondolni, hogy ezek a gyilkosságok megoldhatatlanok lennének. Ennek a tetűnek is muszáj hibáznia valahol, kell valami nyomot hagynia. Lehet, hogy már megtette, csak én nem vettem észre? Így, hogy egyáltalán nem volt gyanúsítottam, tudtam, hogy nem dolgozhatom örökké kizárólag ezen az egy ügyön. Halvány lehetőségek végiggondolásával gyötörtem az agyamat, miközben a többiek szívtak az egyéb ügyeimmel – a támadásokkal és rablásokkal, amelyek nem maradtak abba attól, hogy a Jelfaragó működésbe lépett. A beaulaci rendőrség nem volt elég nagy ahhoz, hogy kizárólag gyilkosságokkal foglalkozó nyomozói is lehessenek, és tudtam, hogy a többiekben lassan gyűlik a neheztelés az átterhelt esetek miatt. Boudreaux és Pellini egyértelműen kimutatta elégedetlenségét, amiért egy kiemelt eset nekem jutott. Sóhajtottam, és kényelmesebb helyzetbe húztam a párnát. Persze még elmehettem volna a misztikus irányba is, de biztonságosabbnak éreztem, ha csak akkor csinálok majd újabb idézést, ha legalább halványan sejtem, mi csúszott félre Rysehl esetében. – Elcsesztem – mondtam ki hangosan, és még hallani is gyűlöltem. Még mindig hamisan csengett. Nem vagyok kényszeresen precíz, és persze én is hibáztam már idézéseknél, de mindig tudtam, mivolt a hiba. Mi van, ha megint megcsinálok egy idézést, és véletlenül valami másik nagy hatalmú lényt hívok át, olyat, aki számára nagyobb örömet szerez látványosan lemészárolni engem, mint olyat dugni, hogy az agyam is elszáll. Pandora’s TeAm

143

A DÉMON JELE

Kényszeredetten mosolyogtam. No igen, határozottan olcsón megúsztam, bár valószínűleg egész hátralévő életemben gyötörni fog a kérdés: vajon Rhyzkahl miért döntött úgy, hogy elcsábít, ahelyett hogy megölt volna. Azon viszont mostanra pont eleget görcsöltem, hogy én miért feküdtem le vele, döntöttem el végül határozottan. Azért, mert nincs nemi életem. Ez egy egyéjszakás kalandnak felelt meg. De vége, már elmúlt, és legalább a szex nagyon is megérte. Hogy ezzel a kis pszichológiai problémával megbirkóztam, kényelmesebb pozícióba pofoztam a párnámat, és álomba merültem. Halk zajra ébredtem, mintha egy cipő csosszant volna a padlón, vagy ruha súrlódott volna valami bútorhoz. Azonnal teljesen éberré váltam, de nem mozdultam, és próbáltam továbbra is a lehető legegyenletesebben lélegezni, bár úgy éreztem, kiugrik a szívem. A pisztolyom az éjjeliszekrény fiókjában van, emlékeztettem magamat halkan lélegezve és arra figyelve, megismétlődik-e a zaj, ami felébresztett. Semmi. Csak a szokásos éjszakai zörejek: a légkondicionáló halk surrogása, a főúton haladó autó távoli zaja. Vártam és hallgatóztam, magamban némán ötvenig számoltam, mielőtt lassan kinyúltam, és kihúztam volna a fiókot. A nyugtalanságom jelentősen csökkent, amint a kezem a fegyver rücskös markolatára fonódott. Az egyik kezemmel felkattintottam az éjjeli lámpát, míg a másikkal az ágy végére céloztam. Rhyzkahl állt az ágy lábánál. Még mindig úgy nézett ki, mintha márványból faragták volna, és ugyanolyan hatalmat és erőt sugárzott, mint amire olyan élénken emlékeztem egy héttel ezelőttről. Elefántcsontszín hajzuhataga úgy fodrozódott, mintha szél fújná, és gyönyörű szemének pillantása az enyémbe Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

144

fúródott. Halvány selyempalástot viselt, és az ajkán érzéki mosoly játszott. Döbbenten bámultam rá, amint hirtelen rémület és örömteli borzongás futott át rajtam. Itt van. Hogy lehet itt? A gondolataim vadul száguldottak, ahogy ráfogva tartottam a fegyvert. Még csak telihold sincs. Hogy a fenébe jöhetett ide? Végre megszólalt. – Nem hívtál. Pislogtam, egy pillanatig összezavarodva, ahogy eszembe jutottak annak az álomnak az elmosódott részletei, amit az íróasztalomnál álmodtam. – Mi? Mi? Hívni? Miről beszélsz? Most először mozdult meg, földöntúli kecsességgel oldalt lépve, hogy leülhessen mellém az ágy szélére. – Nem hívtál engem. – A mosolya vakítóvá vált. A kezemben tartott fegyverre néztem, és lassan leengedtem. Egyébként sem tudtam volna hasznát venni egy Démon Lord ellen. A francba. Egy Démon Lord van a hálószobámban! – Ezt már mondtad. – Körbepillantottam a szobában, abban a halvány reményben, hogy észreveszek valamit, ami megmagyarázhatná a jelenlétét. – Hogy kerülsz te ide? Mi a fene történik? Előrenyúlt, és megcirógatta az arcomat a keze fejével. – Látni akartalak – mondta. – Érdekelsz. – Csak beugrottál erre a létsíkra, hogy meglátogass? – A hangom egy kicsit élesebb volt, mint szerettem volna, de úgy éreztem, jogom van egy kis hisztériához, amikor arra ébredek, hogy egy Démon Lord van a hálószobámban. Nevetett, a hangja olyan volt, mint egy kristály a vízben. Gyönyörűséggel töltött el, és meg is borzongatott. Pandora’s TeAm

145

A DÉMON JELE

– Ez nem ilyen egyszerű. – Az ujjai az államon időztek, egész finoman végigsimították az ajkamat. – Igazából nem vagyok itt. Csak az álmaidat érintem meg. – Az álmaimat? – Nem tudtam eldönteni, hogy ez megnyugtató, vagy inkább nem. – Nem könnyű mutatvány, még a magamfajtáknak sem. Összehúzott szemmel néztem rá, a kezdeti ijedelem zavarodottságnak és bizalmatlanságnak adta át a helyét. – Akkor miért csinálod? Félrehajtotta a fejét, angyali arcán mosoly játszott. – Nem örülsz, hogy újra látsz? Nem élvezted a... randevúnkat? Magamban el kellett ismernem: egy kis részem igenis örült, hogy újra látja. Még így is, hogy tudtam, mi ő, képtelen voltam tagadni, hogy kicseszettül jó volt ránézni, és azt sem tudtam volna letagadni, hogy a „randevúnk” piszok jó volt. – Nem válaszoltál a kérdésemre – feleltem ehelyett. Egy kicsit bólintott. – Amint már mondtam, érdekelsz. Évszázadok óta nem találkoztam hozzád hasonlóval. A rövid idő pedig, amit együtt töltöttünk… élvezetes volt. Mielőtt rájöttem volna, mire készül, a tarkómra tette a kezét, és előrehajolt, hogy megcsókoljon. Nem merevedtem le, és nem álltam ellent – túlságosan is meglepődtem, és mire észbe kaptam, hogy reagálnom kéne valahogy, már mély és érzéki csókban forrtunk össze, ami gyönyört, forróságot és szívdobogtató szenvedélyt ígért. Egy pillanat múlva elengedett, és hátrébb húzódott, mosolyogva nézett rám. – Nos, a fenébe... – Levegő után kapkodtam. Erős volt a kísértés, hogy megragadjam és visszarántsam, de még mielőtt Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

146

folytattam volna, eszembe jutott, mit mondott a természetéről Tessa, és leálltam. Miért csinálja ezt? Nem létezik, hogy csak azért, mert ennyire megigéztem. – Én... izé... hízelgő látni, hogy ilyen hatással vagyok rád. – Nagy lélegzetet vettem, kezdtem összeszedni magamat. – De kérlek, ezt ne csináld többet. Bársonyos szemöldöke felszaladt: – Megbántad? – Nem tudom – válaszoltam az igazságnak megfelelően, egy kicsit megnyugodva attól, hogy nincsen igazából itt a szobámban. Grimaszoltam, és hátrasimítottam a hajamat. – Az a helyzet, hogy én nem gyakran csinálok ilyet. Mármint alkalmi szexet. – A szemébe néztem. – Ha nem adtad volna a szavadat, aggódnék, hogy valahogy mégiscsak kényszerítettél. A tekintete a pillanat törtrésze alatt megkeményedett. – Nem szegtem meg a szavam. A saját döntésed volt. Bólintottam. – Tudom, és örülök, hogy megadtad nekem a lehetőséget a döntésre. Felállt, és karba font kézzel lenézett rám. – Azt szeretném, ha bíznál bennem. – Még csak nem is ismerlek – mondtam egy kicsit szemrehányóan. – Te egy Démon Lord vagy. Mit számít neked, hogy bízom-e benned? – Miért térsz ki előlem szándékosan, és próbálod kerülni a társaságomat? – vágott vissza. – Te meg én hatalmas gyönyört adtunk egymásnak, és én szavamat adtam, hogy nem ártok, és nem próbállak kényszeríteni. Te vágyakozol valamire, amit boldogan megadnék neked. Miért tagadod meg magadtól? Pandora’s TeAm

147

A DÉMON JELE

Az én ízlésemhez képest túlságosan közel járt a pszichoanalízis területéhez. Elkomorultam. – Ez nem csak a szexről szól, tudod. – Vágyakozol egy társ után, valaki után, akivel megoszthatod a reményeidet, az álmaidat, a vágyaidat és a félelmeidet. Valaki után, akivel együtt szembenézhetsz a lét kihívásaival, és terveket kovácsolhatsz a jövőre nézve. Meglepetten néztem rá. Hűha. Ez stimmel. – Én nem tudom ezt megadni neked – folytatta, még mielőtt megszólaltam volna. – De megtagadnál magadtól egy eléd helyezett fogást csak azért, mert nem eheted végig az egész díszvacsorát? Hát, az már biztos, hogy meggyőző érvei voltak... de még mindig kétségek gyötörtek. – Oké, rendben... de folytassuk a te hasonlatodat: ha sosem eszem mást, mint desszertet, akkor rosszul leszek, mire egy utamba akadó díszvacsorát végigélvezhetnék. Nevetett, és ismét leült mellém az ágyra. – Ugyanolyan okos vagy, mint amilyen erős. Nem csodálom, hogy többre vágyom belőled. – Felém nyújtotta a kezét, majd megállt, mielőtt hozzám ért volna. A tekintete az enyémbe fúródott: – Szabad? Ettől az egyszerű kéréstől olyan erotikus forróság áradt szét bennem, hogy szinte letaglózott. Annyira elmondhatatlanul erős, és mégis tiszteletben tartja az általam megszabott határokat... Vagy legalábbis sikeresen játssza el, mutatott rá a bennem lakozó cinikus. – Mit akarsz csinálni? – kérdeztem elfúló lélegzettel. – Meg akarlak érinteni. Ez minden. Szabad? – Igen. – Alig bírtam megszólalni, és a pulzusom hirtelen vágtatni kezdett. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

148

Hozzáért a mellemhez, és finoman simogatni kezdte a pizsamámon keresztül, gyengéden körözve a mellbimbóm körül. Forróság öntött el, és minden azzal kapcsolatos félelmem elszállt, hogy befolyásolna. Ez száz százalékig a saját reakcióm volt. A kék szempárban mosoly fénylett, ahogy az ujjai közé fogta a mellbimbómat, és óvatosan megszorította, majd amikor levegő után kaptam, elengedte, és visszatért a lassú és hihetetlenül érzéki simogatáshoz. – Ezt tényleg csak álmodom? – kérdeztem bizonytalan mosollyal. – Igen – válaszolta. – De... én nem csak álmodom, hogy itt vagy. Úgy értem, te léptél be az álmomba valami... telepátiaszerű módon, igaz? -A keze közben ellenállást nem tűrően folytatta a kényeztetést, ami nagyon megnehezítette számomra, hogy összefüggően gondolkodjak. Alig érzékelhetően bólintott. – Igen, ez egy egész jó hasonlat. Vettem egy bizonytalan lélegzetet. – Figyelj, még ha ez... ööö... nem valóságos, akkor sem vagyok benne biztos, hogy megint le akarok veled feküdni. – Tiszteletben tartom – válaszolta ünnepélyesen. – De ettől még adhatok neked gyönyört, ha elfogadod. Csak egy álom. Biztonságos. Nagyot nyeltem, a pulzusom vágtatott, egyszerre fojtogatott a várakozás és az aggodalom. – Miért? Ne érts félre, de... neked mi ebben a jó? Pár szívdobbanásnyi időre elcsendesedett, és szomorúság futott át az arcán, szinte túl gyorsan ahhoz, hogy észrevegyem. De azután rám emelte a tekintetét; a szemében csak mély és mindent elsöprő erőt láttam. – Élvezem a társaságodat, és szeretném, ha bíznál bennem. Pandora’s TeAm

149

A DÉMON JELE

Magányos lenne? – jutott eszembe hirtelen. Vajon a Démon Lordok is ismerik az elszigeteltség érzését? Oké, ez teljes őrültség. Kitartóan nézett, és azon kaptam magam, hogy egy bólintással megadom a hozzájárulásomat. A tenyerét a mellkasomnak támasztotta, és gyengéden hátranyomott. Súlytalan érintésével továbbra is fogva tartott, és tudtam, érzi a szívem őrült kalapálását. A kezét a lábam közé csúsztatta, és lassan simogatni kezdett. – Sok gyönyört adhatok – mondta bársonyos hangon. – Biztonságban vagy velem. Az egyik ujját belém csúsztatta, lassan, szakértő módon dolgozva bennem. Hátravetettem a fejemet, és kapkodni kezdtem a levegőt. – Óóóóóó... – Tagadhatatlanul értett hozzá. Valószínűleg évszázadok álltak rendelkezésére a tapasztalatszerzésre. Felnyögtem, és ökölbe szorítottam a kezemet a lepedőn. – Szent ég... gyakran csinálod ezt? – kérdeztem zavartan nevetgélve. Nem válaszolt, csak mosolygott, és tovább folytatta a simogatást. A másik kezét a mellem között nyugtatta, épp csak jelezve, hogy lefog, anélkül hogy csapdában vagy fenyegetve éreztem volna magamat. Megint megéreztem az orgazmus közeledtét, és felnyögtem. A szememet szorosan lehunytam, és éreztem, milyen őrülten felizgatott. Szakértő módon játszott velem: újra és újra a gyönyör közelébe juttatott, majd lelassított, és hagyta, hogy eltávolodjak tőle, míg majdnem nyüszíteni nem kezdtem a kielégítetlenségtől. Végül ismét felkorbácsolt, míg szinte eszemet nem vesztettem a vágytól, majd hirtelen leállt, az ujjai még mindig bennem, én pedig pulzáltam és lüktettem a kéjre sóvárogva. – Nem ez az egyetlen ajándék, amelyet adni tudnék. – A hangja lágy volt, de erőteljes. Halk nyögés szakadt ki belőlem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

150

Az orgazmus ott lebegett, épp csak túl az elérhetőség határán. Csak annyit kellett volna tennie, hogy megmozdítja az ujjait, úgy. Szaggatottan szívtam be a levegőt. – Kérlek... Mit akarsz tőlem? – Hívj engem, Kara. – Megmozdította a kezét, és megadta nekem a gyönyört. Gyakorlottan, tökéletes érintésekkel dolgozott rajtam, miközben én kiáltoztam, és ívbe feszítettem a hátamat, hosszabban élvezve, mint amit valaha is el tudtam képzelni. Ziháltam, amikor végül lelassított, és óvatosan visszahúzta az ujjait. Kinyitottam a szememet, és komoly erőfeszítéssel ráfókuszáltam. Engem nézett kifürkészhetetlen arccal, de ahogy találkozott a tekintetünk, ez ragyogó mosolyban olvadt fel. Felállt. – Hívj engem. Sokkal többet is adhatok. A vekker éles hangjára riadtan próbáltam kikeveredni a gyűrött ágynemű közül. Eltartott egy fél percig is, mire az ismerős hang áthatolt az agyamat borító ködön, és rájöttem, hogy Rhyzkahl nincs már a szobában. Lecsaptam a vekkerre, hogy elhallgattassam, még mindig érezve az orgazmus utórezgéseit. A redőnyökön átszűrődött némi fény, de én ügyetlenül kotorászva mégis felkapcsoltam az éjjeliszekrényen álló lámpát, és gyanakodva néztem körül a szobában. Rhyzkahl azonban már kétségtelenül nem volt ott. További szemlélődéssel azt is kiderítettem, hogy a fegyverem még mindig a szokásos helyén, az éjjeliszekrény fiókjában van. – Hát, ez... váratlan volt – dünnyögtem magamban homlokráncolva. Szóval meg tudja piszkálni az álmaimat? Ledobtam magamról a takarókat, és kiszálltam az ágyból, azzal a nevetséges késztetéssel küzdve, hogy körberohanjak a házban, és minden fényt felkapcsoljak, mivel még mindig Pandora’s TeAm

151

A DÉMON JELE

képtelen voltam leküzdeni a késleltetve rám támadó nyugtalanságot. Nem éreztem fáradtságot, úgyhogy bármit is művelt, nem ment az alvás rovására. Sőt, az igazat megvallva, meglehetősen kipihentnek éreztem magamat. Az alsó ajkamat harapdáltva, mezítláb kislattyogtam a konyhába. De be tud lépni az álmaimba! Ez... nagy szívás. Még a fejemet lerobbantó orgazmussal együtt is. Vagy inkább pont amiatt. Nem számítottam rá, hogy valaha még egyszer látni fogom, ő meg belopódzik az álmaimba csak azért, hogy... miért is? Csak hogy gyönyörben részesítsen? Bekészítettem egy adag cikóriás Café du Monde kávét, és míg lefőtt, hagytam, hogy a gondolataim szabadon száguldjanak. Hívjam. Azt akarja, hogy hívjam. Ezt többször is elmondta. De mi a fenét kellene ezen érteni? Azt várja, hogy ismét megidézzem? Elvesztette a józan démoneszét, ha azt gondolja, hogy meg fogok próbálni áthívni egy Démon Lordot – különösen azután, hogy valahogy sikerült elcsesznem egy negyedik szintű idézést. Felnyögtem. Egyáltalán nem állt szándékomban megkockáztatni a megidézését, de egyszer csak megjelent az álmomban egy nagy hatalmú misztikus Lord, és én kihagytam az esélyt. Meg kellett volna kérdeznem a nyomokról és a szimbólumról! Nagyot sóhajtottam, és kitöltöttem a kávét, jelentős mennyiségű tejpótlót és cukrot zúdítva bele, hogy elnyomja a cikória ízét. Kérdés, hogy Rhyzkahl tényleg elmondaná-e nekem, amit tudni szeretnék, ha hívnám őt. Bár lehet, hogy az is segítene, ha tudnám, mivel jár ez a „hívás”. Azt mondta, hívjam, nem azt, hogy idézzem meg – méláztam. Vajon mi a különbség? A bögrével együtt kivonultam a hátsó verandára, és leültem a fa hintaágyra. Innen nem volt túl jó a kilátás, a látnivalók egy kis fasufnira és a házamat körülvevő erdőre korlátozódtak, de csend volt és béke, ami általában segített elfeledkeznem a környező Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

152

világról. Nem alakítottam ki semmi gyepre emlékeztetőt a ház körül, és az évnek ebben a szakaszában a vadvirágok vadul és összevissza sarjadtak mindenütt, ahol elég napfény érte őket. Valahol a közelben egy poszáta énekelt torkaszakadtából, én pedig magam alá húzott lábbal, a reggeli hűvösség elleni védekezésül az ujjaimat a forró bögre köré fonva próbáltam megnyugtatni tépett idegeimet. – Hát persze, a legjobb idegnyugtató néhány dupla kávé – motyogtam magamban. De a kávé a kényeztető kajáim egyike volt, rögtön utána a csoki és a krumplicsipsz következett. Rhyzkahl látogatásának emléke nagyon elevenen élt bennem, nem úgy, mint egy álom, ami mostanra homályossá fakult volna. Tényleg csak az álmomhoz nyúlt hozzá? El kellett ismernem, nem volt olyan fizikai bizonyíték sem a testemen, sem a szobámban, ami arra mutatott volna, hogy testi valójában is itt járt. Csak egy álom. Csak egy furcsa, erotikus és felkavaró álomlátogatás a Démon Lordtól, akivel egyéjszakás kalandom volt. Semmi olyasmi, amin fel kéne húznom magam. Összevontam a szemöldökömet, aztán lezuhanyoztam és felöltöztem. Úton az iroda felé megálltam, és vettem egy fél tucat csokis fánkot. A délelőttöt az irodában netezéssel töltöttem. Gyakorlatilag mindenre rákerestem, ami csak eszembe jutott, a démonoktól a szimbológián át a vérmágiáig. Ebédidőre képtelen mennyiségű haszontalan – és nagyrészt téves – információt gyűjtöttem, és megettem az összes fánkot. Nagyot sóhajtva hátradőltem a székemben, és egy kicsit rosszul voltam a véremben lustán sodródó rengeteg cukortól és Pandora’s TeAm

153

A DÉMON JELE

zsírtól, valamint csalódott és frusztrált amiatt, hogy semmit sem sikerült haladnom az ügyben. Ó, igen, álomvendégemet határozottan nem álomnak éreztem. Ez csak eggyel több szórakoztató darabja volt a keveréknek. Tompa fájdalom kezdett lüktetni a szemem mögött. Sóhajtottam, és megmasszíroztam a halántékomat, majd hirtelen ötlettől hajtva előrehajoltam, előhívtam a keresőt, és beírtam annak a képregényfüzetnek a címét, amelyet a nagynéném mutatott. – Ne már...! – fújtam nagyot. Ez a képregény tényleg nagyon népszerű lehetett, abból ítélve, hogy mennyire részletes webhelye volt: rendelési információk, előzmények, történetleírás, de még egy pár rajz is, mintának. Például Rhyzkahlt ábrázoló képek. Oké, lehet, hogy nem ő volt, de akkor hogy a fenébe tudott a rajzoló ennyire hasonlót csinálni?! Kinyomtattam az oldalt, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a képeket. A nagynéném házában nem néztem meg igazán alaposan a képregényt, úgyhogy most kihasználtam a lehetőséget. Igen, ez ő volt. Minél többet néztem, annál biztosabb lettem benne. A fehérszőke haj, az adoniszi testalkat, a titokzatos mosoly és a kristálykék, ősi tekintet – beszarok, ezek tényleg azok a szemek! Ennek a művésznek valahogy találkoznia kellett Rhyzkahllal, vagy legalábbis látta már. Végigkattintgattam a webhelyet, információkat keresve a művészről, de meglepetésemre alig találtam. Ez fura volt. Az ember azt gondolná, hogy a művészek szeretik a népszerűséget. Csak egy nevet találtam: Greg Cerise. Viszont hiába nem találtam sok adatot a rajzolóról, ott volt az az oldal, amelyről megtudtam, hogyan és hová kell feladni a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

154

rendeléseket. Legnagyobb meglepetésemre levelezési címként egy helyi postafiók volt megadva. – Vajon hogy találkozott vele? – motyogtam magamban, miközben rákerestem a képregényrajzoló nevére. Hirtelen ötlettől vezettetve előhívtam a LexisNexis nevű információs oldalt. A képernyőn megjelenő adatoktól leesett az állam. Mi a szar van? Nemcsak hogy találtam egy Greg Cerise nevű embert, de – el se hiszem – az illető itt lakik, Beaulacban. Izgatott lettem. Odamehetek, és beszélhetek vele, kifaggathatom, mit tud Rhyzkahlról – vagyis a nagynénémén kívül más nézőpontból is információt szerezhetek róla. Ráadásul ez még a kötelességeimmel is összeegyeztethető, mert tudom, hogy a gyilkosságoknak van valami közük a misztikumhoz. Oké, lehet, hogy ez egy kicsit túlzás. A fickó lerajzolta az én démon szeretőmet. Ez nehezen minősíthető kapcsolatnak, legfeljebb a „valami köze volt hozzá” a jó kifejezés. Elnyomtam magamban a bűntudatot, és próbáltam elfelejteni, hogy a főnök épp most harapott ketté azért, mert úgy viselkedtem, mint egy holdkóros. Hát persze, a főnök elképzelni sem tudja, hogy a Jelfaragó az arkániumhan működik. Önelégülten mosolyogva nyomtattam ki a címet. Még kiderülhet, hogy munkaköri követelmény holdkórosnak lenni.

Pandora’s TeAm

155

A DÉMON JELE

10. csak egy földszintes téglaépület dísztelen ablakokkal, unalmas környezetben. A gyepet pár napja nyírhatták, és a kert rendezett volt, de volt valami olyan „épp csak amit muszáj” kinézete, amiből arra következtettem, hogy Cerise csak bérli. A behajtón egy sötétkék Toyota Corolla parkolt, aminek két kereke is lapos volt. Ahogy belepillantottam, a hátsó ülésen egy sporttáskát láttam, egy nagy köteg papírt (amiken mintha rajzok lettek volna), meg egy csomó összegyűrt gyorséttermi papírzacskót. Gyorsan lefirkantottam a rendszámot a noteszembe, hátha szükségem lesz rá később, majd végigmentem a repedezett járdán. – Napközben nincs itthon – hallottam a hátam mögül, még mielőtt megnyomtam volna a csengőt. Megfordultam, és egy asszonyt láttam az utca túloldalán lévő behajtó végénél. Jócskán benne járhatott a nyolcvanas éveiben. Élénksárga bársony melegítőnadrágot és felsőt viselt, ezüsthaját olyan szoros kontyba fogta, hogy arra gondoltam, kétszer annyi ránca lehet, mint amennyi első pillantásra látszik. – Általában egész nap elvan – mondta, mindkét irányban szétnézve, mielőtt keresztülvágott az úton, állát felvetve, és merev mosollyal az arcán. Láttam, hogy a tekintete végigpásztáz, gyorsan felmérve a ruhámat, a jelvényemet és a fegyveremet, egészen le a cipőmig. Rögtön felismertem, kivel állok szemben. A Nagyon Kíváncsi Szomszéddal. Mint nyomozó, nagyon szerettem ezt a fajtát. A HÁZ NEM VOLT VALAMI NAGY SZÁM,

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

156

Magánéletileg viszont ez volt az oka annak, hogy a civilizációtól húszpercnyi távolságra választottam lakhelyet. Ragyogó mosolyt villantottam rá. – Köszönöm, rengeteget segít. Kara Gillian nyomozó vagyok a rendőrségtől. Nem tudja véletlenül, hol dolgozik? Az asszony az orrát fintorgatta. – Részemről a szerencse, Miss Gillian. Nora Dailey vagyok. És Mr. Cerise nem dolgozik. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Ms. Dailey szándékosan lehagyta a „nyomozó”-t, de most nem volt értelme ezen rugózni. – Nem dolgozik? Akkor hol tölti a napját? – Mindenféle visszataszító figurákkal lóg annál a templomnál, tudja, annál a támogatóközpontnál – affektált. Ez új volt. Nem gyakran hallottam a „visszataszító figurák” és a „templom” szót egy mondatban. Na jó, kivéve a nagynénémtől. – Elnézést, nem biztos, hogy értem. Mit csinál a központnál? Ms. Dailey a szemét forgatta. – Csak ül ott, és firkálgat a füzetébe, és néha beszélget meg viccelődik azokkal a drogosokkal. – Undorodó hangot hallatott. – Ha nem vigyáz magára, úgy fogja végezni, mint ők. Hát persze, miért is nyújtana bárki támaszt azoknak az embereknek? Ismertem a központot, amiről beszélt. Pár évvel ezelőtt a helyi templomok közül néhány összeállt, és létrehozott egy szociális segítőközpontot, amelyről vonakodva be kell ismernem, hogy nagyon hatékonynak bizonyult. Bár jómagam nem voltam nagy templomjáró, néha még én is küldtem oda problémákkal küzdő embereket. Közben a támogatása szinte kötelező gyakorlattá vált a helyi politikusok körében, és valamilyen minőségben szinte minden prominens személy benne volt a vezetőségben. Most azonban engem Greg Cerise izgatott. Pandora’s TeAm

157

A DÉMON JELE

– Bocsánat, nem értem – mondtam szándékosan ostobán. – Együtt drogozik velük? Elkerekedett a szeme. – Hát lehet! És nem is csak az a támogatóközpont... a város sötét részeiben mászkál, parkokban lóg, pénzt ad a csöveseknek... – Undorodva megborzongott. – Ráadásul úgy öltözik, mint egy hippi, és az a hosszú haj... – Nagyot szusszantott. -A háztulajdonost is felhívtam párszor, de ő csak annyit mondott, hogy időben fizeti a házbért, és nem okoz semmi zűrt. – Elhúzta a száját. – Nem tudom, miért nem hallgat rám. – Lakott itt a tulajdonos valaha? – Munkált bennem a gyanú, hogy sejtem, miért nem figyel a tulajdonos Ms. Dailey-re. Bólintott. – Igen, pár évig. Aztán férjhez ment, és a megye túlvégébe költözött. Meghirdette a házat kiadásra, és valamikor év elején beköltözött ez a fickó. Nem csodálkozom, hogy nem hallgat rád. Személyesen is volt dolga veled, gondoltam, és próbáltam nem elröhögni magamat. – A szomszéd úr valami bajba került? – érdeklődött Ms. Dailey mohón, reménykedő arccal, szemmel láthatóan igenlő választ várva, ami igazolhatná az összes gyanúját. – Jaj, dehogy! – válaszoltam tágra nyílt szemű ártatlansággal. – Én csak a sérült gyerekekkel kapcsolatos önkéntes munkájáról szerettem volna beszélni vele – füllentettem simán. A mosolya merevvé és kényszeredetté vált. Ms. Dailey-t láthatóan letörte a csalódás, de bátran viselte. – Ó, értem. Milyen rendes. – Mr. Cerise rossz szomszéd? Ms Dailey megcsóválta a fejét. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

158

– Nem, csak halálra aggódom magam miatta. – Átváltott a Szerető Szomszéd figurájára. – Fura időpontokban jön-megy. – Közelebb hajolt, és lehalkította a hangját. – De legalább nem fekete – mondta cinkos bólintással. – Nagyon nyugtalan lettem, amikor Dana szólt, hogy ki akarja adni a házat, és kértem, hogy az isten szerelmére, ne valami rosszfajtának adja bérbe. Valahogy sikerült uralkodnom az arcvonásaimon. – Nos, semmiért ne aggódjon, asszonyom. Most pedig hálás volnék, ha meg tudná mondani, hol találom őt. Ms. Dailey felhúzta az orrát, majd megfordult, és visszamasírozott a háza felé, az élénksárga bársony minden lépésére susogott. Néztem, ahogy elmegy, és egy kicsit piszkosnak éreztem magam, majd visszafordultam az autóm felé. A háztulajdonos helyében komoly késztetést éreztem volna, hogy „valami rosszfajtának” adjam ki a házamat, csak azért, hogy Nora Daileyt bosszantsam. A támogatóközpontot fenntartó templomok legtöbbje a város közepén, szép környéken állt, ahol a tiszta utcákat virágzó fák szegélyezték, és rá lehetett látni a tóra. Maga a központ nem itt volt, mivel a szorgos templomlátogatók nem szerették volna, hogy a város turisták járta részét megfertőzze egy ilyen dolog, és egyébként sem akarták ténylegesen látni azokat az embereket, akik a központot igénybe vették. Ezért aztán az intézmény jó pár kilométerrel arrébb, a külvárosban működött, eléggé messzire a tótól és a turisták lehetséges útvonalaitól. Errefelé a szemét egy kicsit tovább megmaradt az utcán, a járda repedezett volt, a kevés göcsörtös, szomorú fa nem sokat javított a környék látképén. Az itteni boltokat össze sem lehetett hasonlítani a belváros csinos régiségkereskedéseivel és elegáns Pandora’s TeAm

159

A DÉMON JELE

ruhaüzleteivel. Voltak viszont használtruha-boltok és zálogházak, meg egy-egy óvadéki ügynökség. Egy kétes tisztaságú étterem-kávézó elég jó forgalmat bonyolított le a központba vezető út túloldalán. A támogatóközpont jelentéktelen, kétszintes épülete salakbetonból és alumíniumból készült. A kétszárnyas bejárati üvegajtó fölötti felirat gyanús szögben elferdült, és nem sok híja volt, hogy leváljon, de az üveg makulátlanul tiszta volt, és az épület előtt sem akadt szemét. Belöktem az ajtót, és végigmentem egy rövid előcsarnokon, majd beléptem egy helyiségbe, amely a kinézete alapján valami közösségi tér lehetett. A bent tartózkodók egy pillanatra mind felnéztek, majd ahogy meglátták, hogy zsaru vagyok, elkapták rólam a tekintetüket. A szobában körülbelül féltucatnyian lehettek, egy részük tévét nézett, mások magazinokat lapozgattak vagy társasjátékoztak. A sarokban egy biliárdasztal árválkodott, és a falnál egy összekarcolt fémasztalon számítógép állt, de most azt sem használta senki. A falakon imitt-amott motivációs poszterek függtek, amelyeket „művészi” bővítményekkel és megjegyzésekkel egészítettek ki – valószínűleg pont azok az emberek, akiket motiválniuk kellett volna. Végignéztem a szobán, utcai találkozásokból halványan ismerősnek találva néhány arcot, majd tudatosodott bennem, hogy még azt sem tudom, hogy néz ki Greg Cerise. Annyit tudtam, hogy úgy öltözik, mint egy hippi, és hosszú haja van, de ez ebben a közösségben nem szűkítette le jelentősen a szóba jöhetők körét. – Gillian nyomozó? A nevem hallatán megfordultam, majd amikor a parkban történt múlt heti esetből ismerős lelkészt láttam közeledni, elmosolyodtam. Ez alkalommal az öltözéke alapján sokkal Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

160

könnyebb volt egyházi személynek nézni – sötét nadrág, vászoning, szerény méretű kereszt a nyakában lógó láncon. – Thomas tiszteletes! – mosolyogtam rá. – Örülök, hogy ismét láthatom. Nem hittem volna, hogy itt futunk össze. Visszamosolygok, cserzett arca sok kis ráncba gyűrődött a szeme körül. – Az én templomom nagy szerepet játszik ennek a központnak a működtetésében. Amikor nincs túl sok dolgom, szeretek ide járni és segíteni. – Hirtelen elkomolyodott. – De mi szél hozta ide? Van valami újabb információja Markról? Megráztam a fejemet. – Sajnos nincs, de továbbra is ezen dolgozom. E pillanatban például egy Greg Cerise nevű embert keresek. Azt mondták nekem, néha előfordul itt. Ismeri őt? Leginkább meglepetésnek nevezném, ami átvillant Thomas lelkész arcán, de a reakció túl gyors volt ahhoz, hogy biztos lehessek benne. – Igen – válaszolta épp csak egy hajszálnyi habozással. – Igen, itt van. Nem keveredett bajba, igaz? Vajon miért gondolja mindenki, hogy a fickó bajba keveredett? – Dehogy, csak néhány munkájáról szeretnék beszélni vele. A tiszteletes láthatóan megkönnyebbült. – Hát persze. – Bocsánatkérő mosolyt villantott rám. – Elnézést. Nagyon kedvelem Greget, és szerintem borzasztó tehetséges. Csak néha aggódom miatta. – Miért? Széttárta a karját. – Nem tudom pontosan megmondani. Kedves fickó, de olyan elhagyatottnak látszik. Nem a magányos a jó szó... jól kijön mindenkivel, és azt hiszem, az itteniek némelyikének komolyan segíteni tud. Fantasztikus művész, és sok mindenkit lerajzol itt, Pandora’s TeAm

161

A DÉMON JELE

de... – mosolygott. – Nehéz elmagyarázni, de olyan, mintha úgy rajzolná meg a valóságot, amilyennek lennie kellene. Ez kerül azokba a képregényekbe, amiket kiad. Persze amikor az emberek meglátják a róluk készült rajzokat, akkor... akkor az hat rájuk. Most már tényleg kíváncsivá tett. – Hogyan? – Azt hiszem, meglátják benne, milyenek lehetnének, és ez motiválja őket arra, hogy megpróbálják elérni. – Nagyszerűen hangzik. Itt van? Thomas tiszteletes bólintott. – Fent van az emeleten az irodában, a bal oldali folyosó legvégén. Csak menjen végig a fogadóhelyiségen, és szemben meglátja a lépcsőt. Greg általában itt tölti a délelőttöket az emberekkel, vagy lent a parkban, és aztán délután az irodában dolgozik. Kibérelte tőlünk. – Elnevette magát. — Mondtuk neki, hogy ingyen is odaadjuk a helyet, de ragaszkodott a fizetéshez. Azt mondja, otthon nem tud ennyit dolgozni, mert mindig van valami más, amit meg kell csinálnia, így viszont nem látja a szennyest meg a mosogatnivalót. – A fogadóhelyiség felé intett. – Menjen csak fel. Nem bánja, ha megzavarják. – Kösz, tiszteletes. És rögtön szólok, ha Markról bármi kiderül. Melegen rám mosolygott, megragadta a kezemet, és óvatosan megszorongatta. – Nagyra tartom, amit csinál. Kérem, szóljon, ha bármiben segíteni tudok. Viszonoztam a kézszorítást, majd megfordultam, és a fogadóhelyiségen át a lépcső felé vettem az irányt. Bár a szőnyeg foltosnak és elhasználtnak látszott, a hely annyira tisztán volt tartva, amennyire csak ez egy régi épületnél lehetséges. Fent nem voltak motivációs poszterek. A falak és az ajtók csupaszok maradtak, egyet kivéve. Nem volt nehéz Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

162

kitalálni, melyik iroda Gregé – nyilvánvalóan az, amelyiknek az ajtaját ceruzavázlatok és jelenettöredékek borítják kaotikus összevisszaságban. Eltöltöttem egypár pillanatot azzal, hogy végignézzem a rajzokat, és elégedetten húztam össze a szememet néhány durva vázlat láttán, amelyek erősen hasonlítottak pár különböző szintű démonra. Udvariasan bekopogtam. Semmi válasz. Közelebb hajoltam az ajtóhoz. Hallottam, hogy valaki járkál odabent. Megint kopogtam, most kicsit hangosabban. Még mindig semmi. Elhúztam a számat. Nem akartam feltűnést kelteni azzal, hogy rátöröm az ajtót, de üres kézzel sem voltam hajlandó távozni. Nagy levegőt vettem, és amúgy rendőrösen bedörömböltem. Az ajtót olyan hirtelen rántották fel, hogy tettem egy védekező lépést hátrafelé, majd összeszedtem magamat, és végignéztem az ajtóban álló férfin. Kicsit magasabbnak tűnt az átlagosnál, kopott farmert és sötét pólót hordott. Szeme világoskék, teste vékony és izomtalan. Idősebb volt, mint amire számítottam, vállig érő világosbarna hajába ősz szálak vegyültek, és ráncok barázdálták az arcát. Körülbelül a nagynénémmel egyidősnek saccoltam. Nyílt, derűs arca már azelőtt szimpatikussá tette, hogy egy szót is váltottunk volna. Cigarettafüst szaga lengte körül,és hamuszemcséket láttam a pólóján is. A derű egy valódi mosollyá terebélyesedett, amint rám nevetett: – Bocsánat – mondta. – Zenét hallgattam az iPodon, és elmerültem egy kisebb feladatban, aztán amikor meghallottam a dörömbölést, azt hittem, hogy valami vészhelyzet van. Ehelyett egy gyönyörű hölggyel találom magamat szembe, és most azon gondolkodom, hogy minek a főnyereményét ütöttem meg. – A Pandora’s TeAm

163

A DÉMON JELE

vigyora fertőzőnek bizonyult, azon kaptam magam, hogy én is mosolygok. – Semmi főnyeremény – válaszoltam. – Sajnálom, de a rendőrségtől jöttem. – Átadtam neki egy névjegyet. – Kara Gillian nyomozó vagyok. Azt szeretném kérdezni, hogy volna-e pár perce számomra? A mosoly elenyészett, egy tágra nyílt szemű kisfiú félelmének adta át a helyét. – Őő... ó, igen, a rendőrség. Történt valami? Tényleg ilyen ártatlan, vagy piszok jó színész? – Nem. Az igazat megvallva nem is igazán rendőrségi ügy. Én csak segítséget szeretnék kérni valamiben. – Ez elég érdekesen és kényelmetlenül alakulhat, ha kiderül, hogy sosem találkozott Rhyzkahllal. Az a kevés jó hírem, amit sikerült összekaparni, nagyon gyorsan semmivé foszlik. – Ön Greg Cerise, a Bukott birodalom képregény rajzolója, igaz? A mosoly visszatért némi félénk büszkeséggel vegyítve, de most már egy cseppnyi óvatosságot is láttam rajta. – Igen, ez a legjobb munkám. Mit szeretne tudni? Felemeltem a noteszemet, és egy futó grimasszal jeleztem, hogy kínban vagyok. – Megpróbálom minél rövidebben elmagyarázni. Nem bánná, ha bemennék, ott kellemesebben beszélgethetnénk? – Ó, hát persze! Elnézést, jöjjön csak be! – Belépett, és intett nekem is. Olyan volt, mint egy lelkes kiskutya, amelyik mindent megtesz, hogy a gazdi kedvében járjon. Nehéz cigarettaszag burkolt be, ahogy beléptem az irodába, ami olyan kicsi volt, hogy ha kinyújtom a karom, valószínűleg egyszerre meg tudom fogni a két szemben lévő falat. A berendezést egy kis íróasztal jelentette, rajta egy hordozható rajzállvány állt egy készülő alkotással, amelyen egy sellő menekült valami tengeri lény elől. A szék karfáján egy hamutartó egyensúlyozott, amiből szinte Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

164

kiömlöttek a csikkek, és a falat is nikotin színezte sárgásra. A falakon még több vázlat és rajz lógott, néhány színes, de a legtöbb ceruza- vagy tollrajz. A szobában semmilyen misztikusát nem tapasztaltam. Nem voltak se nyomok, se rezonanciák, amelyek arra utaltak volna, hogy valaha is történt bármi ezoterikus ezen a helyen. – Foglaljon helyet – mondta Greg, mielőtt alkalmam nyílt volna közelebbről is megvizsgálni a falon lógó rajzokat. Felkapott egy kupac rajzmappát egy székről, és lerakta a földre. Óvatosan leültem, miközben ő is letelepedett a dolgozós széke szélére, és várakozón rám nézett. Nagy levegőt vettem. Ez volt az a pont, ahol az egész elkezd fura lenni. – Nos, azt hiszem, ez egy kicsit... őrültségnek fog hangzani – fogtam bele. Elővettem a weboldalról kinyomtatott képet. – Ki ez? – mutattam a Rhyzkahlra hasonlító karakter képére. Greg elnémult, és lenézett a képre. Közelről figyeltem, és láttam, ahogy élénk arca egy pillanatra merevvé és visszautasít óvá válik, és a színei kifakulnak, mint egy túl sokáig a kirakatban hagyott ruháé. Aztán megrántotta a vállát, ahogy arra számítottam. – Ez csak egy rajz. Képzeletbeli, mint az összes szereplőm. Nyugtalan arccal felnézett, de azok után, hogy előzőleg már láttam a valódi mimikáját, világos volt, hogy ez a valódi érzelmeinek csak halvány másolata. Ismét vállat vont, az egyik válla olyan volt, mintha önkéntelenül rándult volna. – Ez nem valaki. Miért? Könnyedén megérintettem a képet a mutatóujjammal. – Nem hinném, hogy ez senki. – Futó mosollyal ránéztem. – Azt hiszem, ez olyasvalaki, akivel egyszer találkozott. Pandora’s TeAm

165

A DÉMON JELE

Nagyot nyelt, de ismét megvonta a vállát. Minél többször ismételte a mozdulatot, annál ügyetlenebbé vált, mozdulatai annál inkább hasonlítottak rángatózásra, s ezáltal annál hiteltelenebbé vált. Tényleg létezhet ilyen fokú naivitás? A másik lehetőség, hogy piszok jó színész. – Ezt nem mondhatja komolyan – mondta a fejét csóválva, de ez is inkább vibrálásnak tűnt. – Ez nem valaki, csak kitaláltam. Előrehajoltam, és lehalkítottam a hangomat, hogy biztosan rám figyeljen. – Nem, ez nem csak valaki, akit kitalált. Tudnom kell, mikor és hol találkozott vele. Ez alkalommal teljesen elsápadt, a szín kifutott az arcából. – Nem tudom, miről... – De igen, tudja – mondtam lágyan. – Tudja a nevét. Látta. A homlokán kiütött a verejték, én meg morbid gyönyörrel figyeltem, ahogy cseppekké gyűlik, és elindul a halántékán lefelé. – Maga nem tudja – mondta reszelős hangon –, nem tudja, mit beszél. Félelemmel a szemében nézett rám, és én azonnal felismertem, hogy ez nem az a szokásos félelem, amit az emberek a rendőrök jelenlétében gyakran éreznek, hanem valami sokkal nagyobb. De, én tudom, gondoltam. Felé fordítottam a papírlapot, hogy jól lássa a rajzot. – A neve Rhyzkahl, igaz? Elfúló nyögést hallatott, és felemelkedett a székből. Én is felálltam, hátha el akar rohanni. – Honnan... Édes Istenem, honnan tudja? – nézett rám elborzadva. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Egy kicsit aggódtam, hogy teljesen bolondot csinálok magamból, ha ragaszkodom ahhoz, hogy ez Rhyzkahl. Persze megint Tessa segítsége vezetett Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

166

ide. Tessa számos olyan elborult hajszába vont már be engem, ami kínosnak és eredménytelennek bizonyult. Különösnek és frissítőnek találtam, hogy ezúttal sikerrel járok. Ebben a pillanatban azonban Greg Cerise rettegett tőlem. Lehet, hogy egy kicsit még meghagyhatnám ebben az állapotában? Kihúztam magam. – Onnan, hogy megidéztem. Legnagyobb megütközésemre és megdöbbenésemre felnevetett, és megnyugodott. -Ó, hát persze. Maga megidézte Rhyzkahlt. Maga? Ki maga? Rákacsintottam. – Idéző vagyok. Visszaült, ezúttal teljesen hátradőlve, és felnézett rám. – Oké, lehet, hogy beveszem. Lehet. – Megrázta a fejét. – De az akkor sem lehetséges, hogy maga megidézte Rhyzkahlt. Összevontam a szemöldökömet, és én is leültem, azt érezve, hogy elvesztem a talajt a lábam alól ebben a párbeszédben. – Akkor honnan tudtam volna, hogy maga ismeri? Vállat vont, ezúttal valódi mozdulattal. – Egy kép? Valaki mondta magának? – Előrehajolt. – Ha maga tényleg idéző, ki a mentora? Elnyomtam egy sóhajtást. Ezt a kihallgatást határozottan elszúrtam. – Honnan tud maga a mentorokról? Maga is idéző? – kérdeztem, próbálva továbbra is irányításom alatt tartani a beszélgetést. Nevetett. – Dehogy. Az nem az én stílusom. – Átnyúlt az asztalon, kirázott egy cigit a csomagból, és a szájába tette. Kínáló mozdulattal felém billentette a csomagot, és amikor megráztam a fejemet, rágyújtott. – Csak ismerek néhány embert, aki igen. Pandora’s TeAm

167

A DÉMON JELE

Félrehajtottam a fejemet. – Ó. Kiket? Megint visszatért a kedves mosolyhoz. – Elnézést, mi is a neve? Ezúttal nem fojtottam vissza a sóhajomat. – Kara Gillian. Felnevetett. – Ó, te jó ég, hát persze. Nem figyeltem eléggé, amikor az ajtóban bemutatkozott. Általában nem figyelek a nevekre. Nem úgy értem, hogy szándékosan... de van némi figyelemzavarom, és a neveket hajlamos vagyok elengedni a fülem mellett. Két másodperccel azután, hogy valaki bemutatkozik, megint meg kell kérdeznem a nevét. – Rám vigyorgott. – Tessa a nagynénje, igaz? Ó, istenem. – Igen – ismertem be, küzdve a kísértéssel, hogy összehúzzam magam. – Tessa Pazhel a nagynéném. Bólintott. – Oké, akkor most már elhiszem, hogy ért az idézéshez. – Hosszan beleszippantott a cigarettába, és megrázta a fejét. – De azt akarja mondani, hogy megidézte Rhyzkahlt? – Az égre emelte a szemét. – Ezt nehezen hinné el bárki, akinek van valami lövése az egészről. Gyorsan haladtam a fickó megkedvelésétől arrafelé, hogy komolyan bosszantónak találjam. Hátradőltem a székemben, elhúzódva a füsttől, és összefontam a karomat. – Miért is? – A hangom hűvösen csengett, de a megfogalmazás határozottan provokatív volt. Greg rám nézett, a szájához emelt cigaretta félúton megállt a levegőben. – Mert nem idézheti meg csak úgy Rhyzkahlt. Nem teheti meg úgy, hogy életben maradjon. Ő egy Démon Lord. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

168

Nagyot fújt, egy kicsit úgy, mint a nagynéném. – Vagyis maga vagy egy olyan idéző, aki az alapvető dolgokkal sincs tisztában... és azok nem szoktak sokáig élni, vagy... – felém bökött a cigarettájával – ...meg akar etetni velem valamit. – Nagyot szívott a cigarettából, majd előrehajolt, és elnyomta a szék karfáján. – Velem nem kell trükköznie. – Elmosolyodott, megint normális és barátságos lett. – Csak mondja el, mire kíváncsi. Elővettem a legédesebb mosolyomat. – Nagyon szeretném tudni, honnan tudja, hogy néz ki Rhyzkahl. Greg nagyot sóhajtott, és megdörzsölte az arcát. – A maga nagynénje tudja. Együtt voltunk ott. Felvontam a szemöldökömet. – Maguk barátok? – Tessa sosem említette a nevét. Széttárta a kezét, az arcán sajnálkozás tükröződött. – Fiatalon barátok voltunk, tinédzserként egy ideig még randiztunk is. De még a legjobb barátság is felbomlik idővel. Már nagyon régóta külön utakon járunk. Nem mozdulok ki túl gyakran. Szeretem, amit csinálok, viszont nem túlságosan szeretem az embereket úgy általában. Nem tudtam nem mosolyogni. – Igen, megértem. A szeme sarkába ráncok gyűltek. – Igen, maga lehet, hogy érti. Maga az emberiség legrosszabb oldalát látja. Ez az egyik, amit a kisvárosokban szeretek. Kevesebb embertől kell tartani. – Elvigyorodott. – Pár éve New Yorkba mentem, hogy kipróbáljam ezt a „művész New Yorkban” dolgot, de nem tudtam a magamévá tenni a nagyvárosi hozzáállást, és alig bírtam megélni. Aztán múlt decemberben találtam egy befektetőt a képregény kiadásához, és januárban Pandora’s TeAm

169

A DÉMON JELE

visszaköltöztem ide. Azóta minden hónapban emelkedik az eladott példányszám. – Ez szuper – feleltem, mivel tudtam, hogy ezt várja tőlem. De engem nem ez érdekelt. – El tudná mondani, hogyan találkozott Rhyzkahllal? Újabb cigit kotort elő a csomagból, de nem gyújtott rá. – Majdnem harminc éve történt. Mindketten akkor lettünk tizenhét évesek, a maga nagynénje és én. – Grimaszolt. – Az apám idéző volt. – A cigarettát lassan ütögette a csomaghoz. – Akkoriban sok időt töltöttünk együtt Tessával. Amikor mi kicsik voltunk, akkor a kölykök tényleg kimentek játszani, nem úgy, mint most, amikor csak ülnek bent, és videojátékokat játszanak... – Vagy képregényeket olvasnak? – Nem tudtam visszafogni magam, muszáj volt közbevetnem. Greg rövid kacajt hallatott. – Ó, dehogy, akkor is voltak képregények, és rengeteget olvastunk ilyesmit. De aztán megint kimentünk, és eljátszottuk, hogy mi vagyunk a szuperhősök meg a rosszfiúk. – Nosztalgikusán mosolygott. – Hosszú, bonyolult történeteket szőttünk... – Megcsóválta a fejét. – Aztán amikor idősebbek lettünk, megváltozott az érdeklődési körünk. Na mindegy, akárhogy is, az apám idéző volt, és Tess anyja is. Képtelen voltam megőrizni a rezzenéstelen arcomat, amikor ez az információtöredék célba ért. Szerencsére Greg nem nézett rám, és nem vette észre a reakciómat. A nagyanyám? Nagyot fújt. – Az apám nagyon nagy gyakorlattal rendelkezett. Nem okozott neki problémát a kisebb démonok áthívása, és még nagyobbakat is meglehetősen rendszeresen idézett meg. Greg arca tűnődővé vált. – Azután az anyám beteg lett. Rák. Én vittem el az orvoshoz, de... – Megrázta a fejét, mintha ki Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

170

akarna belőle rázni egy kellemetlen emléket. – Az apám úgy döntött, hogy szüksége van magasabb szintű... segítségre, amit csak egy Démon Lordtól kaphat meg. – Összemorzsolta a kezében forgatott cigarettát, és figyelte, ahogy a dohánydarabkák a padlóra hullanak. – Az anyám és Tess anyja, Gracie nagyon közeli barátok voltak, és Gracie segített az apámnak kitervelni egy Lord megidézését. Összesen hat idéző volt ott: az apám, Gracie, egy házaspár innen a városból, és két egyedülálló idéző New Orleansból. És persze az anyám, bár nem magában a körben. Mind részt akartak venni egy ilyen nagy idézésben. Próbáltam csendben lélegezni, nehogy bármi olyat tegyek vagy mondjak, ami kizökkenthetné a múltidézésből. – Tudtam, hogy az apám ezt tervezi. Szeraint akarta megidézni, egy kisebb Lordot, aki talán nyitott lehet egy ilyesfajta segítségre, ha megfelelően hívják, és jó feltételeket kínálnak. Én... én nem értettem egyet apám döntésével. Meg is mondtam neki, többször is. – Régmúlt fájdalom parázslott a tekintetében. – Tudtam, mikor fogják megkísérelni az idézést, és nem akartam egyedül maradni, úgyhogy megkértem Tesst, legyen mellettem. Tess és én... szóval mi a pincét használtuk arra, hogy ott szeretkezzünk. – A szája kisfiús mosolyra húzódott, én pedig próbáltam nem kimutatni a beismerés fölötti meglepetésemet. Aztán, úgy láttam, egy pillanatra elszégyelli magát. – Nem mondtam el neki, miért hívtam át. Hagytam, hogy azt higgye... Akárhogy is, aznap éjjel már teljes gőzzel benne voltunk a dologban, amikor meghallottuk, hogy emberek jönnek le a lépcsőn. Gyorsan elrejtőztünk, és leskelődtünk. Szaggatottan szívta be a levegőt. – Nem tudom, mi volt a hiba – vagy a hívás siklott félre, vagy a másik szférában a fogadás. Tessa azt mondta később, hogy szerinte ha valaki egy Lordot idéz meg, másféle bűvigéket, Pandora’s TeAm

171

A DÉMON JELE

védelmeket és feltételeket kell használni. – Megrántotta a vállát. – Én nem vagyok idéző, és nem igazán tudom, miről beszélt. Nagyot nyeltem, és nem szóltam közbe. – A lényeg, hogy a kört Szerain idézéséhez készítették – folytatta egy pár pillanat múlva –, és valami át is jött. Csakhogy az nem Szerain volt. – Rhyzkahl – mormogtam, elfeledkezve arról, hogy csendben akartam maradni. Greg bólintott. – Segítségül hívták a kötéseket, de... – megrázkódott. – Nem jöttek rá, mit csináltak. Először nem ismerték fel, hogy ez nem Szerain, hogy egy olyan Lordot idéztek meg, aki nem vehető rá ilyesmire. – Megmasszírozta a karját. – Nem jöttek rá, milyen veszélyes és nagy hatalmú. Milyen... – ...gyönyörű. Rám nézett. – Maga látta! Bólintottam. – Ó... – sóhajtott –, egyszer majd hallani akarom, hogy az hogy történt. – Befejezné a mesélést? – sürgettem. Beletúrt a hajába. – Dühös volt. Uramisten, milyen dühös. Olyannak éreztem a haragját, mint egy fojtogató takarót. A létrehozott kötések használhatatlanok voltak. Rhyzkahl szétszaggatta őket és... – Elsápadt, és a keze remegni kezdett. Előrehajoltam. – Mi történt? Greg összekulcsolta az ujjait.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

172

– Nem emlékszem mindenre. De arra igen, hogy tudott róla: Tess és én ott vagyunk. Nem tudom, miért nem sújtott le ránk is, mint a többiekre, de tudta, hogy ott vagyunk. – Honnan tudja? Rám pillantott. – Mert mondta. Ránk mutatott, és a kezén... – a hangja elcsuklott – ...a kezén még rajta volt az anyám vére. – Halkan felnyögött, és az arcát a tenyerébe temette. – Az apám arra kérte, vegye ki belőle a rákot. És ő kivette. Isten az égben, ő ki. Az utolsó morzsáig. Kitépte belőle. Majdnem harminc éve volt, és én még mindig emlékszem erre. Az apám holtan feküdt a lábánál, és az anyám... – Megrázta a fejét, és képtelen volt folytatni. Egy kicsit még csendben maradtam, majd megkockáztattam, hogy megérintsem a térdét. – Mást is megölt? Zihálva vett levegőt. – Igen. Igazi mészárlás volt. Egy kibaszott mészárlás. Ahogy Rhyzkahl befejezte és eltávozott, Tess elkapta a kezemet, és kirángatott onnan. – Az arcát dörzsölgette. – Megőrizte a hidegvérét, azt el kell ismernem. Én teljesen hisztérikus voltam, gyakorlatilag katatón állapotba kerültem. Biztonságos helyre vitt, aztán visszament, és az összes benzint lezúdította a lépcsőn, amink csak volt otthon, és felgyújtotta az egészet. Eltüntette a nyomokat, mindenestül. – Nagyot sóhajtott, és láttam, hogy szorítja háttérbe az emlékeket. – Az anyját is megölték, de ő kitartott addig, míg vége nem lett. Hirtelen egy csomó minden értelmet kapott a nagynénémmel kapcsolatban. Micsoda szörnyű terhet viselt azóta, végig az eltelt évek során. Furcsa bűntudatot éreztem, és eszembe jutott az összes olyan eset, amikor nem túl szép dolgokat gondoltam róla. És egy kis részem szerette volna letagadni, hogy ez ugyanaz a Rhyzkahl Pandora’s TeAm

173

A DÉMON JELE

lehetett, ugyanaz a Démon Lord ölte meg ezeket az embereket, de mélyen magamban tudtam, hogy igaz, tudtam, hogy képes ilyen kegyetlen bosszút állni a méltósága védelmében. Éreztem ezt a haragot áradni belőle, ugyanezt a gyilkolási vágyat, mielőtt váratlanul meggondolta magát, és úgy döntött, hogy inkább elcsábít. – Mindig is úgy tudtam, hogy kazánrobbanás volt egy koktélparti alatt – mondtam. Greg megvonta a vállát, a szín lassan kezdett visszatérni az arcába. – Nem vizsgálódtak túl sokat. Akkor még nem voltak helyszínelők. Akkora tűz volt, hogy alig maradt valami. Amikor bementek, csak néhány csonttöredéket és fogat találtak, és nem gondoltak másra, mint hogy borzasztó tragédia történt. Ez itt egy kisváros. – Erőtlenül felkacagott. – Ami elég vicces, ha végiggondolja, hány idéző lakik errefelé. Bólogattam, bár teljesen értettem. Vannak olyan misztikus erővel rendelkező területek errefelé, amelyek hajlamosak magukhoz vonzani az ezt kihasználni képes embereket. Ez az egyik oka annak, hogy New Orleans a „természetfölötti” jelenségek melegágyának számít. Becsuktam a noteszemet. – Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindezt elmondta nekem, Greg – mondtam felállva. Ő is felállt. – Maga látta. És túlélte. Hogy csinálta? Megrántottam a vállamat, önkéntelenül is őt utánozva. – Azt én is nagyon szeretném tudni.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

174

11. A NAGYNÉNÉM HÁZÁNAK AJTAJÁBAN ÁLLTAM, rámeredve a kékfehér fára, a szélein a sablonnal festett virágokra, a túlságosan örvendező Isten hozott! feliratra, és próbáltam eléggé összeszedni magamat ahhoz, hogy bekopogjak, és szembenézzek vele. Nem a szemébe nézés volt a nagy ügy, hanem hogy elmondjam neki, mi történt az idézésem során. Ki fog akadni. Kibaszottul kifog akadni. Nagy levegőt vettem, és bekopogtam. Már jó ideje nem beszéltem vele erről. Az elmúlt pár napban minden létező ürügyet megragadtam, hogy ez ne kerüljön szóba, és mostanra két hét is eltelt az idézés óta. A nagynéném a másodperc töredéke alatt felrántotta az ajtót. – Elég sokáig tartott, hogy bekopogj – mondta kérdő mosollyal. – Már kezdtem azt gondolni, hogy álomba merültél a küszöbömön. Beléptem, és automatikusan megtöröltem a lábamat. A nagynéném aznap teljes japán kimonóviseletben pompázott, szakértő módon megkötött obival, göndör szőke haja két lófarokba fonva a feje két oldalán. Bármilyen meglepő, neki ez is jól állt. – Ha tudtad, hogy itt vagyok kint, miért nem nyitottad ki az ajtót? – Nagyon is nyilvánvaló volt, hogy mélyen elgondolkodtál valamin. Én is utálom, ha az emberek megzavarnak, amikor éppen nagyon töprengek, úgyhogy úgy gondoltam, megvárom, míg a végére érsz. Pandora’s TeAm

175

A DÉMON JELE

Ragyogó mosolyt villantott rám, és szandálos lábával betaszította az ajtót. – Rendicsek, cukorfalat. Mi forr abban a kicsi fejecskében? – nézett rám ravaszul, és én ismét rájöttem, hogy dacára a furcsaságainak és modorosságainak, okos és éles szemű megfigyelő, és nem kicsit veszélyes is, bár nem rám nézve. Eddig. Lehet, hogy meg fog ölni, miután hallotta, amit mondanom kell neki. – Beszélnem kell veled az idézésemről. Arról, hogy mi történt akkor. Mintha egy kapcsolót fordítottam volna el, Tessa komolyra váltott. – Igen, ideje beszélnünk, de nem akartam erőltetni, amíg nem készültél fel rá. – Kedvesen, de kérlelhetetlenül megragadta a karomat, és a konyhába vezetett. Lenyomott egy kovácsoltvas zsámolyra, és elém rakott egy bögre gőzölgő teát, mintha csak elővarázsolta volna. Ne légy ostoba, nem tud varázsolni. Csak meglátott a lépcsőn, és bekészítette. Leült a pult túloldalán álló másik székre, és karba tette a kezét. Beleittam a teába. Pont annyira volt édes, ahogy szerettem, pont a megfelelő mértékben volt forró, és még csak nem is azokból a pocsék gyümölcsös teákból készült, amiket Tessa általában kedvelt. Aggódott miattam, jöttem rá. Tudva, amit a nagyanyám haláláról megtudtam, egy kicsit jobban megértettem – na jó, kész voltam jobban elfogadni – a viselkedését. Tessa tizenhét, a nővére, Ellyn – az anyám – tizenkilenc volt, amikor Gracie Pazhelt és a többi idézőt megölték. Michel Pazhel a felesége elvesztése fölötti gyászát a whiskysüveg fenekének alapos vizsgálatával igyekezett enyhíteni. Körülbelül egy évvel később Ellyn azzal menekült el a helyzetből, hogy hozzáment az Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

176

apámhoz, Marcus Gillian-hez, Tessára hagyva, hogy kitalálja, mihez kezd az életével. Még sosem gondoltam rá, de Tessa valószínűleg borzalmasan érezte magát attól, hogy a nővére magára hagyta. Adjuk még hozzá ehhez azt a stresszt is, amit az újdonsült idézőként való útkeresés jelentett, és Tessa gyakorlatilag eldöntötte, hogy lópikulát sem érdekli, mit gondol róla a többi ember. „Normál” körülmények között az anyja lett volna a mentora, ő képezte volna ki idézővé. Tessának ehelyett muszáj volt Japánba utaznia egy ottani idézőhöz, aki hajlandó volt bevállalni egy tanítványt. Időhúzásként ittam egy újabb kortyot a teámból. Nem csoda, hogy alig beszéltek az anyámmal. És az sem csoda, hogy zokon vette, hogy még harmincéves kora előtt magára kell vennie az igát, fel kell nevelnie egy kiskamasz kölyköt, háttérbe szorítva a saját életét. Az első pár együtt töltött évünk sok szempontból nem volt valami kellemes. Tessa nem próbálta túlságosan elrejteni az elégedetlenségét, amiért arra kényszerült, hogy teljesen átrendezze az életét egy olyan unokahúg felneveléséért, akit előtte csak egyszer látott. Én pedig úgy reagáltam arra a hatalmas tragédiára, hogy gyakorlatilag mindent elvesztettem, amit ismertem, mint ahogy bármelyik kiskamasz tette volna: fegyelmezési és magatartási problémákat fejlesztettem ki, és folyamatosan az agyára mentem mindenkinek. Ha nem derült volna ki, hogy tehetségem van az idézéshez, azt hiszem, mindketten feladtuk volna. A démonok megidézésében megtaláltuk a közös hangot – még épp idejében. Engem alig vettek fel a gimnáziumba, és addigra már jócskán túlléptem a „kísérletezés” fázisán egy sor különféle droggal. Amint Tessa megbizonyosodott róla, hogy megvan bennem a képesség ahhoz, hogy idéző legyek, feltételeket szabva korlátok közé szorított. Azt mondta, hogy gyakorolhatom a misztikus tanokat, de előbb Pandora’s TeAm

177

A DÉMON JELE

rendbe kell raknom az életemet, és be kell bizonyítanom, hogy megéri tanítani. Én pedig megtettem. Eltartott egypár évig, de akkor már őt is érdekeltem, és aktívan segített abban, hogy megszabaduljak a drogoktól, és visszataláljak a helyes útra. – Oké – fogtam bele, letéve a bögrét. – Szóval a következő a helyzet. Tudom, hogy Rysehlt szólítottam. Egymilliószor lejátszottam magamban, és teljesen biztos vagyok benne, hogy az ő nevét mondtam ki. Tessa lélegzetvételnyi szünet után kelletlenül bólintott. – Volt már rá példa, hogy egy idézés során valaki más jött át. Haboztam, mert borzasztóan szerettem volna megkérdezni őt arról az idézésről, amit Greg elmesélt. Nem, először ezt kell kitalálnom. Aztán megkérdezhetem. – Szóval szólítottam, és ez a másik... démon érkezett. Mármint úgy gondoltam, hogy démon, úgyhogy a szokásos kötésekhez és védelmekhez folyamodtam. – Szétnyitottam az ujjaimat a pult szemcsés mintázatú fekete gránitfelületén, és nem néztem a nagynénémre. – Ő csak nevetett, és azt mondta, „ez érdekes lesz”. Aztán szétszaggatta a kötéseket. – Megráztam a fejemet. – Nem, ez nem írja le a dolgot elég jól. Úgy söpörte őket félre, mintha ott sem lettek volna. – Igen – válaszolta a nagynéném. – Ezek a kötések az ő fajtájával szemben mit sem érnek. Az egyik körmömet piszkáltam. – Megpróbáltam elmenekülni, elrohanni, de valamit csinált, amitől a lépcsők látszólag eltűntek. – Ez az ő számára egyszerű szemfényvesztés. – Igen, én is tudtam, hogy csak illúzió, de ez nem segített. Tessa akkorát sóhajtott, hogy kisebbfajta szélviharnak is elment. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

178

– Egy Démon Lord túl erős ahhoz, hogy a puszta tagadás működjön. – Aztán odajött hozzám, és... őőő... – nagy levegőt vettem. – Na, szóval akkor én rájöttem, hogy totál becsavarodtam. Nem tudtam, hogy kicsoda-micsoda, de azt tudtam, hogy rossz és nagyon erős, úgyhogy először azt hittem, hogy most valami igazán ronda következik, odavet az udvartartásának, vagy valami hasonló, de aztán teljesen átváltott, és szexi lett, és én... – Kara! – Nagynéném hangja felért egy verbális pofonnal. Egyszerűen csak mondd el, mi történt. Felnyögtem, és hangos dübbenéssel leejtettem a fejemet a konyhapultra. – Dugtam vele. Vagy inkább megdugott. Oké, keféltünk. Kamatyoltunk. A nagynéném csendben maradt. Egy kicsit később megkockáztattam, hogy óvatosan felemeljem a fejemet, és a hajam takarásából rásandítsak. Tessa elmerült a végtelenben, és az alsó ajkát rágta. – Mit mondott? – kérdezte rövid szünet után. – Mikor? Előtte, utána, vagy közben? Tessa felröhögött. – Azt el tudom képzelni, mit mondott közben. „Igen, drágám, igen, igen, igen!” – vagy valami nagyon hasonlót. Bűntudatosan vigyorogtam. – Nem pont ezekkel a szavakkal, de azt hiszem, ez nem fontos. – Szóval mit mondott utána, te szégyentelen leányzó? Felültem. – Azt mondta, tudja, hogy nem őt szólítottam. Még gondterheltebbé vált a nézése. – És aztán? Pandora’s TeAm

179

A DÉMON JELE

– Aztán felöltözött, és azt mondta: „Kara Gillian, hívhatsz bármikor, ha szükséged van rám”, és eltűnt. Tessa felállt és a csaphoz ment, vizet engedett a csészéjébe, háttal nekem. – Nem is tudom, édesem. Ez nagyon... furán hangzik. Néztem, amint elmossa a bögrét. Láttam, hogy a keze reszket, miközben eltörölgeti és a szárítóra teszi, és egyszerre csak ijedten jöttem rá, hogy Tessa nagyon ideges. Ezért fordított hátat, hogy ne lássam. – Igen, elég különös – válaszoltam társalgási hangnemben, időt adva neki, hogy összeszedje magát. – Azt hittem, mindjárt meghalok, aztán úgy tűnt, meggondolta magát. De most már nem számít, mert persze hogy nem fogom újra megidézni. De be tud lépni az álmaimba... Tessa megfordult, megmarkolva a törlőt. – Nem, te buta kislány, nem érted. Neked innentől nem kell megidézned. Elég, ha magadhoz szólítod. Csak pislogtam rá, és az álomlátogatás kiment a fejemből. – Igen, értem, de... – Megálltam, aztán megráztam a fejemet. – Oké, lehet, hogy mégsem értem. Magamhoz hívhatom, anélkül hogy végigcsinálnék egy formális idézést? Erről beszélt? Mi ebben a nagy durranás? Tessa fürgén megtörölte a kezét. – Az, amit mondott. Hogy hívd őt. Csak szólítsd szándékosan. A neve kimondása még nem elég, ami piszok nagy szerencse, tekintve, hogy nyakra-főre emlegeted. – Hallani véltem némi indulatot a hangjában, amitől furcsamód megkönnyebbültem. Kezdett visszatérni szokásos önmagához. – De kialakított veled valamilyen kapcsolatot. Hallottam már ilyesmiről, de csak régi irodalmi említéseket. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

180

Pár másodpercet elbíbelődött azzal, hogy visszaakassza a törlőt az akasztóra. – Az egyetlen baj, hogy ha idehívod, továbbra sem fogod tudni irányítani. A hívással csak annyit lehet elérni, hogy átjut. – Megfordult, és halálosan komolyan nézett rám. – Anélkül tartózkodna a mi szféránkban, hogy bármi korlátozná. Nem vonatkozna rá semmilyen feltétel, és becsületbeli kötöttségek sem tartanák vissza semmitől. Eszedbe se jusson hívni, Kara! – Nem fogom – tartottam fel a kezemet. – Miféle kreténnek gondolsz? Tessa a homlokát ráncolva nézett rám. – Ne harapd le a fejemet, Kara. Persze hogy nem gondollak kreténnek. Csak szeretném, ha tisztában lennél a veszéllyel. – Nem fogom hívni – válaszoltam nagyot sóhajtva. Kurtán bólintott. – Ezt jó hallani, mert a legutolsó, amire szükségünk van, az, hogy egy korlátozások nélküli Rhyzkahl itt próbálja bővíteni a hatalmi bázisát. Ez még tán egy lelkiismeretlen idéző által áthívott és irányított Rhyzkahlnál is rosszabb lenne. Összevontam a szemöldökömet. – Várj egy kicsit. Ez azt jelenti, hogy ő igenis megidézhető... és irányítható? Visszahuppant a zsámolyra. – Igen, szerintem ez lehetséges, de hihetetlen előkészületek és elképesztő erő kell hozzá. Kellemetlen gondolat kezdett alakot ölteni az agyam egy eldugott zugában, de most nem volt időm arra, hogy előkeressem és megvizsgáljam. Ehelyett inkább felkaptam a bögrémet, és a mosogatóhoz vittem. – Figyelj csak, Tessa néni, nem adnád kölcsön azt a képregényt, amit a múltkor mutattál? – kérdeztem, miközben Pandora’s TeAm

181

A DÉMON JELE

elmostam és eltörölgettem a bögrét. – Kíváncsi vagyok arra a történetre. – És arról is többet szerettem volna megtudni, milyen ember ez a Greg. Tessa rám mosolygott, szemmel láthatóan megkönnyebbülve a témaváltástól. – Dehogynem, édesem. Hozom őket. Őket? Nem volt túl sok időm ezen gondolkodni, mert körülbelül tíz másodperc múlva visszajött, és volt nála körülbelül egy tucatnyi szám. – Nna. Ez a teljes sorozat, és kérlek, vigyázz rájuk, mert jó állapotban vannak. Úgyhogy ne törd meg a gerincüket, ne öntsd le őket, és ne olvasd a fürdőkádban! Átvettem a könyvkupacot, és kibírtam, hogy ne vágjak csalódott arcot. Ennyit az olvasgatós fürdésre vonatkozó terveimről. – Vigyázni fogok rájuk, ígérem. Tessa lelkesen bólintott. – Tetszeni fog. Hát reméltem is, mert volt egy olyan gyötrő érzésem, hogy valahogy fontosak lehetnek. – Jó, majd beszámolok róla, Tessa néni. De most sajnos mennem kell – mondtam a kupac súlyát méregetve, és az ajtó felé indultam. Csak amikor visszaértem az autómhoz, akkor vetettem egy pillantást a legfelső könyvecske borítójára. Ez állt rajta: „ A bukott birodalom regéje, I. kötet – Látogatások és álmok „. Csak ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem beszámolni az álomlátogatásról. Megfordultam, hogy visszamenjek, de a személyhívóm csipogása megállított. A kezemben tartott könyveket egyensúlyozva leszedtem a szerkezetet az övcsipeszről és fokozódó rettegéssel olvastam az üzenetet. Egy újabb holttest. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

182

Egy nőt találtak holtan az akciós bevásárlóközpont mögötti sikátorban. Az álombéli látogatás történetének várnia kell.

Pandora’s TeAm

183

A DÉMON JELE

12. EGY ÚJABB ÁLDOZAT. AZ UJJAIM BELEVÁJTAK a kormánykerék burkolatába, miközben vezettem, és egyre erősödött bennem az émelygés. Három embert ölt meg kevesebb mint két hét alatt. Régebben nem volt jellemző, hogy ilyen kevés idő teljen el az esetek között. Valamire készül, és az hamar lesz. Máskülönben miért kockáztatna? A régebbi gyilkosságok között általában két-három hónap is eltelt, nemhogy kevesebb mint egy hét. De két hét alatt három gyilkosság határozottan azt jelenti, hogy belehúzott, bármi is az a szarság, amit művel. Azon töprengtem, meghagyják-e a kezemben az esetet. Hirtelen végigfutott rajtam a rémület a gondolatra, hogy elvehetik tőlem, de én is tudtam, hogy három gyilkosságnál, tekintettel az én gyakorlatlanságomra, ez nagyon is valószínű. Ezt meg is tudtam volna érteni, bár egyáltalán nem lettem volna boldog tőle. Gondolkozzunk pozitívan; hátha most már létrehozzák azt a különleges egységet. Hirtelen rájöttem, hogy ezzel kapcsolatban is vegyesek az érzéseim. Nagyon klassz lenne, ha több ember és forrás állna rendelkezésemre, de hogy a fenébe magyaráznám meg nekik az eset ezoterikus vonatkozásait anélkül, hogy tökéletesen hülyét csinálnék magamból? Ezenfelül vajon együtt kellene-e dolgoznom a Különlegesen Ellenszenves Ügynökkel? Nagyot sóhajtottam. Hülye vagyok. Minden segítségre szükségem van. Emellett el kell fogadnom, komoly esély van arra, hogy teljesen kihagyjanak ebből az ügyből, és odaadják Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

184

valaki tapasztaltabbnak. Mégpedig valószínűleg valakinek a vizsgálati osztályról. Megálltam az üzletek háta mögötti sikátor bejáratánál, fokozva a többi rendőrségi jármű okozta tumultust. Azt a területet, ahol a testet megtalálták, „bevásárlóutca”-ként emlegetik, de ez nem írja le pontosan a mostani helyzetet. Tíz évvel ezelőtt ez valóban az lehetett, de egy évig sem tartott ki; áldozatul esett a rossz tervezésnek, a rosszul megválasztott helyszínnek és a kapzsi helyi politikusoknak. A második évben a boltok kétségbeesett önvédelmi akciókba fogtak, de a végén a hely teljesen lepusztult, a kirakatok üresen tátongtak, csak egyegy olyan vállalkozás küzdött még, amelyet az alacsony bérleti díjak csábítottak oda. Sajnos aztán a végén még a legkitartóbbak is feladták, mert a bevásárlóközpont többi része olyan lepukkant lett, hogy senki se akar idejönni vásárolni, egyszerűen azért, mert mindenki félti a saját biztonságát, és féltette a járművét. Elmentem a többi autó mellett, felmérve a terepet, mielőtt ténylegesen belépnék a tetthelyre. A sikátorban körülbelül féltucatnyi sárga szemeteskonténer virított, mindegyiket célt tévesztett szemét kupacai övezték. Nem úgy nézett ki, mintha a konténereket az elmúlt pár hónapban kiürítették volna, a régóta rothadó szemét szaga úgy tapadt a környékre, mint a penész egy zuhanyozó falára. Elég hely volt ahhoz, hogy autóval végig lehessen menni a sikátoron, de nem sokan kockáztatták volna a kocsijukat azzal, hogy áthajtanak az itteni szemétkupacokon. Tudtam, hogy erről a helyről nem nézhetek majd biztonsági kamerafelvételeket. Bár még megmaradt egypár kamera az épületek sarkán, olyan helyeken, ahová az emberek nem tudtak feljutni, hogy ellopják őket, de már évek óta nem működtek. Előrenéztem, és láttam, hogy a kapitány három férfival beszélget a helyszínelők sárga szalagja mellett, amely elzárta a Pandora’s TeAm

185

A DÉMON JELE

sikátor egy részét. Lelassítottam. Igazam lett; végül csak kapok valami segítséget. Légy óvatos azzal, mit kívánsz, jó? – gondoltam fintorogva. De hátha ez azt jelenti, hogy továbbra is rajta maradhatok az ügyön. Végül is a személyhívómra küldött üzenettel idehívtak. Ez valószínűleg jó jel. Kristoff különleges ügynök, úgy is, mint a Különlegesen Ellenszenves, volt az egyik, aki Turnham kapitánnyal beszélgetett. A másik férfi alacsonyabb volt nála, és amikor megfordult, egy nagy nyögéssel hátrahőköltem. James Harris nyomozó volt az, a St. Long Megyei Seriffhivataltól, egy önhitt alak, aki nagyon odavolt a saját fontosságától, és emiatt nehezemre esett kijönni vele. Nálam jó pár centivel alacsonyabb, erőteljes testfelépítésű ember, a pocakja pattanásig feszítette a begombolt ingét. Húsos, pirospozsgás arca még vörösebbre váltott, ha valamin felbosszantotta magát. A munkájában sajnos nagyon is jó volt, és szert tett némi gyakorlatra a rituális és kultikus gyilkosságokban is. Nem volt kétséges, hogy egy ilyenfajta ügynél mindenképpen benne akar lenni a különleges egységben. A harmadik embert nem ismertem fel, bár az öltönyéből és a hajviseletéből kitaláltam, hogy ő is szövetségi ügynök. Tizennyolc évesnek sem tűnt, egészséges napbarnított színével olyan volt, mint egy szörfös kölyök. Tudtam, hogy ügynökként idősebbnek kell lennie, de kíváncsi voltam, vajon mennyi ideje lehet a cégnél. Ó, de remek, most már mindenki azt fogja gondolni, hogy holdkóros vagyok, motyogtam magamban, ellenállva a kísértésnek, hogy visszamenjek a kocsimhoz egy gyors sminkellenőrzésre. Mivel munkába menet ugrottam be Tessához, aznap legalább úgy öltöztem, mint egy nyomozó: sötétkék nadrágkosztüm volt Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

186

rajtam, piros blúzzal. Még a kiegészítőkről sem felejtkeztem meg, ami nálam egy pici gyöngy fülbevalót jelentett. Amikor meglátta, hogy közeledem, Turnham kapitány felém bólintott. – Uraim, ő Kara Gillian nyomozó. Ő tudja a legtöbbet ezekről az esetekről. Emellett – mondta gyors pillantást vetve rám –, amint arról már szó volt, azt szeretném, hogy ő vigye az ügyet. Komoly erőfeszítésembe került, hogy az arcomon a professzionális mosoly mozdulatlan maradjon. A kapitány komolyan gondolta, hogy egy zöldfülű nyomozót nevez ki vezetőnek! Ez fantasztikus! Volt egy olyan halvány érzésem, hogy ez már szóba került előzőleg is. Kristoff ügynök arca kemény volt, mint a kő, Harris vörös képén pedig kifejezett helytelenítés látszott. Csak a Szörfös Kölyök nézett rám mosolyogva. – Gillian, hadd mutassam be Zachary Garner ügynököt – mutatott a kapitány a szőke fiúra. – Azt hiszem, Ryan Kristoff ügynökkel már találkozott, és biztos vagyok benne, hogy ismeri Harris nyomozót a seriffhivatalból. Kezet ráztam az említettekkel, de a figyelmemet már a test kötötte le, amelyet a szalag mögött láttam. Mosolyogtam, és motyogtam valami helyzethez illőt, aztán megfordultam, és átbújtam a szalag alatt, halványan érzékelve, de egyáltalán nem törődve vele, hogy a három férfi is követ. Ez a test gyakorlatilag szikrázott a misztikus energiáktól, annyira, hogy szinte elakadt a lélegzetem. Megálltam néhány méterre a halottól, és amikor Kristoff ügynök elhaladt volna mellettem, elé tartottam a kezemet, hogy megállítsam, csak a következő pillanatban észlelve, hogy mit csináltam. Bocsánatkérő grimasszal néztem fel rá. – Jaj, bocsánat... én... azt hittem, hogy van valami ott a földön. Pandora’s TeAm

187

A DÉMON JELE

Összevonta a szemöldökét és a földre meredt, még a napszemüvegét is levette hozzá. Ennek a fickónak tényleg piszok szép a szeme, gondoltam megint, aztán gondolatban lekentem magamnak egy pofont, hogy végre koncentráljak. Meggondolatlanul előreléptem, figyeltem, ahogy a misztikus lidércfény örvénylik és hullámzik a holttest körül. Ez nagyon rövid ideje kerülhetett ide – jöttem rá. Hát így néz ki ez a szar, mielőtt elhalványodna. Csalódottan felnyögtem. Az tökéletesen megoldhatatlan lett volna, hogy a nagynénémet idehozzam, pláne úgy, hogy a szövetségiek is itt voltak. – Jól van, Gillian nyomozó? – kérdezte Kristoff ügynök. Arra eszméltem, hogy fél lábon állok. Gyorsan leraktam a másikat is, kikerülve azt az energiapászmát, amely a testből indulva tekergőzött ide-oda, de már kezdett halványodni. – Igen, köszönöm. Csak itt mindenütt bizonyítékok vannak, és nem akartam tönkretenni. Kristoff összehúzta a szemét, és visszatette a napszemüvegét. Harris megköszörülte a torkát, és beakasztotta a hüvelykujját az övébe. – Észrevettük, drágaságom. Ezért vannak itt a mi helyszínelőink, meg a magukéi, hogy minden négyzetcentimétert átvizsgáljanak, és kezelésbe vegyék a testet is. Miközben lenéztem Harrisre (enyhe kárörömmel, hogy elég alacsony ehhez), megfeledkeztem arról, hogy fegyelmezzem az arcomat. – Kaphatnék pár percet legalább, mielőtt a maguk emberei lecsapnak?– Drágaságom? NYOMOZÓ, te fasz fej, tettem volna hozzá szívem szerint. Harris képe újra vörösre váltott. Asszem megint elnyerted a „Tapintatért és diplomáciáért” érdemérmet, Kara. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

188

– Gillian nyomozó – szólt közbe Kristoff elviselhetetlenül hűvös és érzelemmentes hangon –, leghőbb vágyunk együttműködni a helyi rendfenntartó erőkkel a letartóztatás foganatosítása és a sorozatos bűntények elkövetőjének elítélése érdekében. Pislogtam egyet. Aztán ragyogó mosolyt küldtem felé. – Remek! Köszönöm, szivi! – csaptam rá könnyedén a karjára, és visszafordultam a holttest felé. – Akkor csak egy percet kérek. Hallottam, hogy valaki megpróbál nem röhögni a hátam mögött. Mivel tudtam, hogy a hang nem jöhet Kristofftól, sem Harris-től, kitaláltam, hogy Garner lehet az. A szövetségiek képesek nevetni?!? Mindig azt gondoltam, hogy ezt a képességet a kiképzés során kiölik belőlük. Nem foglalkoztam velük többet, hanem leguggoltam a tetem mellett, attól mintegy harminc centire. A pászmák most is, miközben figyeltem, szemmel láthatóan eltűnőben voltak. Körülbelül húsz perc múlva már csak a visszfényük marad meg. Ez itt egyértelműen egy frissen idekerült hulla, és sajnos azt sem nehéz elképzelni, hogy senki sem látta, amikor lerakták. – Ki találta meg a testet? – kérdeztem csak úgy bele a levegőbe, miközben nem vettem le a szememet a misztikus maradványokról. – Névtelen hívás. – Garner válaszolt. – Nem tudtuk lenyomozni. Azt akarta, hogy gyorsan megtaláljuk. De miért? Nem jutott eszembe semmi értelmes megoldás. El tudtam fogadni, hogy a víztisztító telepen azt a nőt véletlenül találtuk meg olyan gyorsan, de a sportpályás áldozat közszemlére volt téve. Most meg ez, ahol egy telefonhívás gondoskodik róla, hogy gyorsan megtaláljuk. Nem veszek észre valami fontos kapcsolódást, valami okot, ami miatt meg kellett változtatnia a módszert. Pandora’s TeAm

189

A DÉMON JELE

Közelebb hajoltam, a földet nézve a test mellett, ahol egy energianyaláb vonaglott. Meglepődve jöttem rá, hogy időről időre egy rúnát formál, majd szétesik. Izgatottan rántottam elő a noteszemet, és lemásoltam a rúnát, annyira takarva a füzetet a többiek szeme elől, amennyire csak lehetett. Amikor végeztem az elsővel, észrevettem egy következőt, és azt is rögzítettem. Elfeledkezve a mögöttem csoportosuló emberekről, lassan körbekúsztam a testet, lemásolva az összes rúnát, ahogy láttam. Végül, amikor az összes elhalványult, felálltam, és becsuktam a noteszemet. Kristoff ügynök ismét levette a napszemüvegét, és erősen összeráncolt homlokkal nézett rám. Harris karba tett kézzel állt, az arca haragos volt. Ó, hogy az a... most aztán mind totál dilisnek néznek. Innentől csak abban reménykedhettem, hogy nem jut a főnök fülébe ez az egész. Kristoff szeme a földön fekvő áldozatra siklott. Követtem a tekintetét, és bűntudatosan jöttem rá, hogy már meg kellett volna néznem magát a testet is. A tetem egy meztelen nőé volt, akinek sötét haja túl sok dauert látott. Epe ízét éreztem a számban, ahogy a lány szemébe néztem. Első pillantásra azt hittem, hogy csak nyitott szemmel halt meg, de aztán a gyomrom hirtelen zuhant egyet, amikor rájöttem, hogy a szemhéját levágták. Mint a többieknek, neki is mélyen bevágódó zsinórnyomok jelezték a torkán a fojtogatást, és az ő végtagjain és törzsén is ott volt az a sok száz precíz vágás. Megkerestem, és meg is találtam a bemetszéseket a könyökvénáknál, de amikor a bokájára néztem, hogy ott is megkeressem, a gyomrom ismét bucskázott egyet: az Achilles-ínja is át volt vágva. Esélye sem volt a szökésre. Lehet, hogy megpróbálta, és elkapták? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

190

– Jézusom – hallottam Garner elfúló lélegzetvételét. – Levágta a szemhéját. Felnéztem rá, és bólintottam, majd tovább vizsgáltam a testet. Nem láttam a szimbólumot, de tudtam, hogy ott van valahol. Ez az én pasasom volt. Tudtam. Kristoff gondterhelt arcot vágott. – Nem látom rajta azt a jelet. – Ott van pedig – válaszoltam. Harris szólt közbe, a nyakkendőjét húzgálva. – Egy epigon is lehet. A szimbólum részletei sosem jelentek meg a sajtóban, igaz? Megfordultam, és ránéztem. – Igen, így van. Viszont csak azért, mert nem látja, még nem jelenti azt, hogy nincs is itt valahol. Néhány esetben csak a boncolást végző orvos találta meg. Ráadásul a másik kettőn rajta volt a jel. Harris savanyú arccal szorította össze a száját. – Ezek a gyilkosságok túl sűrűn követik egymást, ráadásul az áldozatokat túl könnyű megtalálni. Van értelme feltételezni, hogy ezeket az újabbakat egy utánzó csinálja. Megráztam a fejemet. – Nem, mert itt van a... – Még idejében elhallgattam. Hogy a fenébe fogom elmagyarázni a misztikus izzást? – A többi részlet egyezik. – Milyen többi részlet? – kötött belém Harris. – Olvastuk az összes jelentését. A rohadt életbe. Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan felzárkóznak. – Az összes jelentésemet? Hogy a fenébe? Garner mosolyogva szólt közbe. Pandora’s TeAm

191

A DÉMON JELE

-A kapitánya mindent továbbküldött nekünk, miután a parkban megtalálták azt az áldozatot. Pont a részleteket rágtuk végig a speciális munkacsoport megszervezése kapcsán, amikor ez a hívás befutott, úgyhogy rögtön idejöttünk. Aha, tényleg újonc lehet. Még nem tanulta meg, hogy kell seggfejnek lenni. -Ó, persze, de még van néhány dolog a noteszemben is. Nem is tudtam, hogy a kapitányom beszélt magukkal. Megfordultam, és a kapitányra meredtem, de túl messze volt ahhoz, hogy megérezze a pillantásomat. – Mi volt az, amit lerajzolt, Gillian nyomozó? – Ez megint Kristoff volt, aki olyan figyelmesen nézett, hogy az már-már nyugtalanító volt. Ragyogó, nyílt mosolyt villantottam felé. – Ó, tudja, hogy van az, a firkálgatás segít összpontosítani. Nagyszerű, most már nemcsak azt fogják gondolni, hogy bolond vagyok, hanem azt is, hogy balfék. Ez kezd egyre jobb lenni. – Figyeljenek, fiúk, mi lenne, ha visszamennénk az őrsre, és végigmennénk az egészen? Tényleg nagy szükségem lett volna a speciális egység erőforrásaira, és nem akartam, hogy őrültnek nézzenek. – Elfogadható ötlet – fújtatott Harris, az órájára pillantva. – Találkozzunk ott egy óra múlva. Ez nem kérdés volt. Beleegyező mosolyt erőltettem az arcomra. – Egy óra múlva nekem is jó. – És hozza az összes jegyzetét – mondta Harris. – Persze, fiúk. Nagy örömömre fog szolgálni, ha mindenbe beavathatom magukat. – Ezt ráadásul még komolyan is gondoltam. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

192

Nagyrészt. De arra már rájöttem, hogy óvatosnak kell lennem Harrisszel, ha nem akarom, hogy mindenhová kövessen. Pont úgy, ahogy a démonokkal. Harris és Garner megfordult, és elindult az autók felé. Utánuk mentem volna, de megálltam, amikor Kristoff a karomra tette a kezét. A homlokomat ráncolva néztem le a kezére, majd fel rá. – Van valami gond? – kérdeztem jeges hangon, tartózkodva attól, hogy valami olyasmit mondjak, hogy „vidd innen a mocskos kezedet, te seggfej”. Nem engedte el a karomat, viszont ellenőrizte, hogy a többiek tényleg elég messze vannak-e. Közelebb hajolt hozzám, és azt mondta: – Látott valamit a földön. Mi volt az? Összepréseltem a számat, és kihúztam a karomat a kezéből. – Nem láttam semmit. Csak jegyzeteltem. Az arca elsötétült. – Gillian nyomozó, mi nem tarthatunk vissza információt egymás elől. Ha látott valamit, meg kell osztania velem. Hogy utána vizsgálóbizottság elé kelljen állnom? Na persze, szivi. – Ha a legkisebb morzsányi olyan információ is a birtokomba jut, aminek hasznát láthatja, ígérem, azonnal továbbadom. Kristoff ügynök egy csalódott torokhang kíséretében megigazította a napszemüvegét, és elsétált. Figyeltem, ahogy elmegy. Ha ezt így folytatja, a végén még baja esik a szemének, gondoltam, aztán én is utána indultam, vissza a kocsimhoz. Makacs voltam és dacos, úgyhogy komótosan szedegettem össze a jegyzeteimet, szándékosan pár perc várakozásra kényszerítve a többieket. A piszmogásom másik oka az volt, hogy addig könyörögtem, érveltem és hízelegtem dr. Lanzának, Pandora’s TeAm

193

A DÉMON JELE

még Saints-jegyeket is beígérve, amíg végül engedett nekem, és beleegyezett abba, hogy még aznap délután felboncolja a legfrissebb áldozatot. – Rögtön szólok, ahogy megtaláltam, Kara – mondta, miután hatodszor emlékeztettem arra, hogy mennyire kéne tudnom, hol volt végül az a szimbólum. Hogy meg fogja találni, abban nem kételkedtem. De erre az információra nagyon gyorsan szükségem lett volna, hogy bizonyíthassam a szövetségieknek és Harrisnek: igenis van egy istenverte nyomom. Most először azt kell bizonyítanod nekik, hogy nem vagy egy istenverte dilis, emlékeztettem magamat, amint beléptem a terembe, és az asztalra dobtam a jegyzetfüzeteimet. A többiek felpillantottak rám, aztán visszatértek az előttük szétterített fotók tanulmányozásához. A két sorozat összes gyilkossága ott feküdt előttük szétválogatva az asztalon, felül az arcrekonstrukciós ábrák és a személyazonosságot igazoló képek, alatta pedig rendezetten a helyszíneken készült fotók. Megköszörültem a torkomat, ők pedig eltérő arckifejezéssel néztek rám: Kristoff a homlokát ráncolta, Harris haragosnak tűnt, Garner pedig mosolygott. -Az... izé., a régebbi tetemeknél már túlságosan előrehaladott volt a bomlás ahhoz, hogy azonosításra alkalmasak lehettek volna – fogtam bele az agyagszobrok képei felé intve –, úgyhogy az előző nyomozóknak be kellett vonniuk egy igazságügyi antropológust, hogy legalább a rekonstrukciók kiindulópontként szolgálhassanak. – Sikerrel jártak? – kérdezte Garner ügynök. – Négy személy azonosságát sikerült megállapítaniuk, utóbb DNS-teszttel is megerősítve. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

194

– Nem rossz. – Nem tudom, mennyi idejük volt az esetek aktáinak tanulmányozására – folytattam, a jegyzeteimet rendezgetve. – Az egyik dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy a szimbólum nem mindig volt látható helyen. – Erősen figyeltem rá, hogy ne nézzek jelentőségteljesen Harrisre. Kristoff ügynök bólintott, markáns arcán még mindig gondterhelt kifejezés ült. – Az az eset különösen hajmeresztő, ahol a jel a nyelven volt mondta olyan hangon, mintha csak egy jégkrém ízéről mesélne. – Igen, és mindegyik áldozatnál voltak a halál beállta előtti sérülések is – folytattam. – Az a helyzet, hogy valamennyi áldozat esetében olyan sérülések látszottak a testeken, amelyek több nap, sőt egyes esetekben akár egy hét alatt keletkeztek. -Mindegyikük halálát az okozta, hogy megfojtották valami vékony dologgal? – kérdezte Garner. Megráztam a fejemet. – Az első tizenegy áldozatnál többféle halálokkal találkoztunk. Volt, akit leszúrtak, másokat lelőttek, vízbe fojtottak, ilyenek. A tizenkettedik és tizenharmadik – a hároméves szünetet megelőző utolsó két – áldozatot ugyanúgy fojtották meg, mint a három újabbat. Az előző két áldozatnál a kórboncnok azt mondta, a szíjizmok zúzódásainak jelei arra utalnak, hogy a fojtáshoz használt eszközt többször is megszorították és kiengedték. A legújabb holttest boncolását ma végzi, és azt ígérte, felhív majd, hogy mit talált. Kristoff hátradőlt, és karba tette a kezét. – Szakaszos fojtogatás. Újabb kínzás. Bólintottam, és leültem.

Pandora’s TeAm

195

A DÉMON JELE

– Egyik áldozat sem halt meg szépen vagy gyorsan. Úgy néz ki, mintha azt akarta volna, hogy annyit szenvedjenek, amennyit csak lehet. – Vagy annyit rettegjenek, amennyit csak bírnak – válaszolta csendesen. Ránéztem. -Vagy mindkettőt. – Egy pillanatra farkasszemet néztünk, majd én kaptam el a tekintetemet előbb, és megköszörültem a torkomat. – Akárhogy is, az előző nyomozást végzők képtelenek voltak kapcsolatot találni az áldozatok között, azon túl, hogy mindegyik az a fajta személy, akinek a hiánya nem tűnik fel – kétkedő grimaszt vágtam –, de nem tudom, mennyire komolyan próbálkoztak. – Maga sem talált kapcsolatot – szúrta közbe Harris, és nem tudtam eldönteni, hogy ez kérdés volt-e vagy provokáció. – Valóban nem – válaszoltam olyan érzelemmentesen, ahogy csak tudtam. – De mindössze két hete dolgozom ezen az ügyön. – Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz, ami csak telik magától – válaszolt, és én megint nem voltam benne biztos, hogy a hangsúlya megértő vagy leereszkedő volt-e. Úgy döntöttem, nem vitatkozom. A találkozó többi része eseménytelen volt, és legnagyobb megkönnyebbülésemre valóban eredményes. A két ügynökben éreztem a leereszkedő és bosszantó attitűdöt, de ugyanakkor jól képzettek voltak, és komolyabb erőforrások álltak rendelkezésükre, mint az én kis részlegemnek. Még Harrisnek is voltak hasznos ötletei, amikor épp nem azon fáradozott, hogy ellenszenves és lekicsinylő legyen. Királyság, gondoltam, bár nem fűztem túl sok reményt az e világi megoldáshoz. De ezekkel a túl sűrűn következő gyilkosságokkal hátha mellényúl, és elkövet valamilyen hibát. Ha Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

196

van időnk kivárni. A halántékomat masszíroztam, és nem tudtam kiverni a fejemből az egyre biztosabb érzést, hogy valami nagy dologra készül. – Gillian nyomozó? – Kristoff ügynök hangja rántott vissza a valóságba. Nagyot sóhajtottam, és ránéztem. Meglepve vettem észre, hogy a másik kettő már elment. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy még csak fel sem tűnt. – Maga többet tud erről a tettesről, mint bármelyikünk. Gondolja, hogy folytatódni fognak a sűrűbb gyilkosságok? Pislogtam néhányat, egy kicsit meglepődve annak beismerésétől, hogy talán beleláthatok a gyilkos agyába. Beletúrtam a hajamba. – Én... – grimaszoltam –, én azt hiszem, hogy valamire készül. Valami nagy dobásra. – Például? – Nem... nem tudom – mondtam elgondolkodva. Voltak elképzeléseim, de abban halálosan biztos voltam, hogy ezeknek nem akarok hangot adni. Áthajolt az asztalon, közelebb hozzám, zöld-arany szeme az enyémet fürkészte. – De vannak bizonyos gyanúi? Mi ez, olvas az agyamban? – Nos, igen – mondtam, erősen igyekezve, hogy ne fészkelődjek kényelmetlenül. – De ezek csak ködös elképzelések, az a helyzet. Hátradőlt, olyan kifejezéssel az arcán, ami gyanúsan hasonlított egy barátságos mosolyra. – És miért nem osztja meg velem? Ezekből az ötletelésekből néha jó kis új gondolatmenetek születnek. Ez szövetségi nyelvjárásban annyit jelentett, hogy „mondjon el mindent, amit tud”. Pandora’s TeAm

197

A DÉMON JELE

Hát persze, szivi, gondoltam. De néhány utalást azért elejthetek. – Nos, én azt hiszem, hogy ő... izé... szóval valami misztikus dologgal próbálkozik. Legalábbis olyasmivel, amit ő maga misztikusnak tart. Megfontoltan bólintott. – Valami halálmágia? Egyfajta rituálé? Figyelmesen néztem rá. – Igen, valami ilyesmi. – Esetleg hatalomra akar vele szert tenni? Éreztem, hogy összehúzom a szememet, és higgadtságot kényszerítettem az arcomra. – Igen, erre gondolok. Máskülönben miért érné meg neki a fáradságot? Kell, hogy legyen valami, ami szerinte megéri az összes kínzást és gyilkosságot. Megint bólintott. – Lehet, hogy valami misztikus teremtményt akar megidézni. – Rám pillantott. – Mármint azt gondolom, hisz abban, hogy valami ilyesmit tud csinálni. – Igen. – Ez kezd elég furcsa beszélgetés lenni. – Az arkánum egy teremtménye, amelynek az itt tartásához és irányításához nagy adag halálmágia kell. – Esetleg valamilyen démon? – Oldalra billentette a fejét, és vállat vont. Furcsa izgalom áradt szét bennem. – Igen, ennek elég sok értelme lehet. Azt hiszem, hogy ő megpróbál.. . mármint úgy értem, hogy azt gondolja, hogy megpróbál megidézni egy démont. – Erősen figyeltem a reakcióit. A legnagyobb meglepetésemre nem kezdett hátrálni vagy fészkelődni. – Hajlok rá, hogy ebben egyetértsek magával – mondta ehelyett. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

198

– Egyetért? – Igen. Lehet, hogy azt tervezi, megidéz egy démont. – Elgondolkodva kopogtatta az állát. Csak pislogtam rá, és kavarogtak a gondolataim, míg eszembe nem jutott, hogy a kapitány azt mondta róla: benne volt egy rituális gyilkosságokkal foglalkozó munkacsoportban. Ja, akkor ez a fajta gondolkodásmód nem is annyira fura az ő számára, gondoltam, és ettől különösképp megkönnyebbültem. Lehet, hogy egy pokolteremtménye típusú démonra gondol, de legalább nem utasítja el az egész ötletet. – Úgy valahogy. Szerintem... azt hiszi, hogy erőt merít ezekből a kínzásokból és elnyújtott ölésekből, különösen a vérből. Azt hiszem, egy... – Itt megálltam. Azt akartam mondani, „magasabb rendű démont” akar megidézni, de hirtelen rájöttem, hogy ez nem lett volna igaz. Még egy vonakodó reyza sem magyarázza meg a gyilkosságokat, ahhoz sem kell ilyen rengeteg hatalmat gyűjteni. Jeges fuvallat borzongatott meg. – Egy Lordot próbál megidézni – sóhajtottam –, egy Démon Lordot. Csak erről lehet szó. Ezen dolgozik majdnem egy évtizede, és talán ez az a fajta idézés, amihez ilyen hosszú előkészítésre van szükség, ha az idéző el akarja kerülni, hogy cafatokra szaggassák... – Kifulladva néztem fel Kristoff ügynökre. Tényleg elmondtam mindezt? Tényleg hangosan kimondtam? A picsába. – Mármint persze úgy értem, azt hiszem, ezt gondolhatja. Szerintem. Hogy azt hiszi, megidézhet egy Démon Lordot. – A francba, a francba, a francba. – Igen, csak erről lehet szó — felelte Kristoff komolyan és csendesen. Megütközve néztem rá, de ha az életem múlt volna rajta, akkor sem tudtam volna elmenni az arckifejezésén, vagy kikövetkeztetni a viselkedéséből, hogy szórakozik vagy esetleg gúnyolódik velem. – Mit mondott? Pandora’s TeAm

199

A DÉMON JELE

A tekintete az enyémbe mélyedt. – Rúnákat rajzolt le a tetthelyen, igaz? A holttest mellett. A torkom kiszáradt. – Maga tényleg ügynök? – Láthatnám a rajzait, ha szépen megkérem? A tetthelyen nem láttam elég tisztán. Rámeredtem. – De most komolyan. Ki maga? A szája mosolyra görbült. – Tényleg ügynök vagyok, esküszöm. Csak rendelkezem... valamivel, amit a nagyanyám „másik látásnak” hívott. Ez a képességem nem túl erős, de átsegített már egypár eseten. Ez az oka, hogy megpróbálok bekapcsolódni azokba az ügyekbe, amelyeknél felmerül a „sátánista” jelző, vagy valami hasonló. A szemét forgatta, én pedig elmosolyodtam, meglepetten és boldogan. Pár pillanatig még haboztam, aztán kinyitottam a noteszemet azon az oldalon, ahol a rajzok voltak, és odatoltam elé. Gondosan végignézte, nagyon szövetségietlen módon beharapva az alsó ajkát. Néhány pillanat múlva felnézett rám. – Magának sokkal erősebb lehet a másik látása, mint nekem mondta anélkül, hogy ebben egy morzsányi rosszakaratot vagy féltékenységet is éreztem volna. Megvontam a vállamat. Azért ne engedd el magad túlságosan, figyelmeztettem önmagam. Csak azért, mert megért, még nem biztos, hogy nem akar átverni később. – Nos, mik ezek a rúnák? Nem ismerem fel őket – mondta némi bosszúsággal a hangjában. – Nem tudom – válaszoltam őszintén. – Meg akartam kérdezni valakit, aki többet tud nálam. Élénken bólintott. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

200

– Nagyra értékelném, ha tájékoztatna, ha valamit megtud. – Visszaadta a noteszemet. – És köszönöm, hogy megbízott bennem – tette hozzá. Amennyire meg tudtam ítélni, a mosolya őszinte volt. Óvatosan én is visszamosolyogtam. – Csak meg ne bánjam. A telefonom akkor szólalt meg, amikor az autóm felé haladtam, a kijelzőn dr. Lanza neve látszott. – Helló, doki! – vettem föl. – Na, hol találtad meg? Megtaláltad, igaz? – Kara – mondta furcsán reszelős hangon. – Majdnem tizenöt éve vagyok igazságügyi orvosszakértő, és több mint ötezer boncolást végeztem, de ilyet még nem láttam. – Miről beszélsz? – Megtaláltam a szimbólumot. – Oké, hol volt? Csend. – Doki? – sürgettem. – Hol volt? – Jézusom, Kara. Nem fogod elhinni, és nekem semmilyen magyarázatom nincs rá, hogy került oda. Úgy értem, nincs bemeneti seb, ami megmagyarázná... Feltételezem, hogy lehetséges, de... – Doki! Hol a pokolban találtad meg? – Belül... a méhében, Kara. Az ég szerelmére, ne akard, hogy megmondjam, hogy került oda. Miután letettük, csak ültem az autóban, és bámultam a telefonomra. Ha fizikai bizonyítékot akartam arra, hogy ezek a gyilkosságok misztikus természetűek, hát most megkaptam. Oda tudná rakni egy démon azt a jelet? Tessa azt mondta, hogy a nyomok két lénytől erednek. Lehet, hogy a gyilkos megidézett, és Pandora’s TeAm

201

A DÉMON JELE

segítőként felhasznált egy démont? Már megint túl nagy fába vágtam a fejszémet. Na ezt magyarázd meg, Harris.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

202

13. HAZAMENTEM, ÉS BESZKENNELTF.M A RÚNÁKRÓL és pecsétekről készített rajzaimat, majd mailben elküldtem Tessának. Legnagyobb csalódásomra nem tűntek neki ismerősnek. Szükségem van egy szakértő tanácsára. Meg kell idéznem egy démont. Kellemetlen érzés futott végig rajtam, ami feldühített. Nem volna szabad tartanom az idézéstől. Nem tudom megtenni, hogy többé ne legyek idéző. Ez túl fontos része annak az énemnek, aki mostanra lettem. Hívogatott a pinceajtó, de azon kaptam magam, hogy habozok. Még mindig nem tudom, mitől fulladt kudarcba az előző idézésem. Annyira közel jártam a katasztrófához, amennyire bárki idéző csak járhat – és még élek. Csak azért éltem túl, mert... miért? Szerencsém volt? A kérdés továbbra is gyötört, dacára annak, hogy megpróbáltam félresöpörni. Nagyon szerettem volna a hiúságomat ápolgatni, de tudtam, hogy nem vagyok az a letaglózó szépség, aki a kinézetével és a vonzerejével letéríti a Démon Lordot a pályájáról. Tétováztam. Ha idézést akarok csinálni, akkor a ma éjjel alkalmas lenne rá. Holdtalan éjszaka volt, ami stabilitást és biztonságot kölcsönzött az előrehaladáshoz, bár ilyenkor az erő alacsony volt. A legkönnyebben teliholdkor lehetett idézéseket végrehajtani, különösen ha magasabb szintű démonokról volt szó, de nem állt szándékomban megbolondulni. Esetleg megidézhetném újra Kehliriket? Tartozott nekem egy szívességgel, Pandora’s TeAm

203

A DÉMON JELE

ami azt jelenti, hogy elég biztonságos lenne megidézni. És az biztos, hogy egy reyza azonosítani tudná ezeket a rúnákat. Pár pillanatig töprengtem rajta, de végül vonakodva elvetettem az ötletet. Hiába nem kellene annyi energiát fordítani a védelemre és a kötésekre, de egy tizenkettedik szintű démon megidézése több erőt igényel, mint amennyit hold híján össze tudok gyűjteni. Kehlirik megidézésével meg kell várnom a következő teliholdat. Ma csak egy alacsony – második-harmadik – szintű démonnal lenne érdemes foglalkoznom, lehetőleg olyannal, amelyiknek van valami elképzelése arról, mi történhetett az áldozatokkal, és amelyik képes lefordítani nekem a rúnákat és a pecséteket. Csak egy nagyon kicsi és egyszerű idézés. Valószínűleg ez a legtöbb, amit tehetek, amíg nem lesz telihold – döntöttem el. Némi szerencsével az erő hiánya megvéd attól, hogy bármi váratlan történjen. Bár persze sokkal egyszerűbb lenne kivédeni a véletlent, ha tudnám, hogy elsőre hogy a fenébe történt. Mielőtt meggondolhattam volna magamat vagy megfutamodtam volna, odasétáltam a pinceajtóhoz, és felrántottam. Hűvös, poshadt levegő csapott meg, és én bűntudatosan jöttem rá, hogy most először nyitottam ki ezt az ajtót a Rhyzkahllal töltött éjszaka után. Ez a felismerés fájdalmasan sajdult belém. Nem engedhetek meg magamnak ilyen gyengeségeket. Nem veszíthetem el a koncentrálóképességemet. És határozottan nem szabad aggodalmaskodom sem. Ezek összeegyeztethetetlenek azzal, hogy sikeres idéző legyen belőlem. Az idézőknek óvatosaknak, körültekintőknek és ébereknek kell lenniük, de a félelem gátolja a koncentrálást. A félelem ideje az idézés után jön el, amikor tanulhatunk belőle. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

204

A lépcső tetején lévő kapcsolóval felgyújtottam a lámpát. A fénycsövek fényében a pincéről nehezen lehetett elhinni, hogy egy misztikus idézőkamra. Még mérgesebb lettem magamra, amikor megláttam, hogy a kellékek itt maradtak az előző alkalom óta: a gyertyák a padlón, a kés a szőnyegen, a kréta és az olaj az elmázolódott idézőábra mellett. – Béna balfék – korholtam magamat, de még mindig volt esélyem rá, hogy végigcsináljam. Korán volt, nagyjából hét óra, ami elég időt adott nekem a szükséges takarításhoz és előkészületekhez. Nem tartott sokáig, hogy belerázódjak a takarításba. Alapvetően nem vagyok házias és rendszerető, de amikor valami miatt nagyon zakatol az agyam, ez az egyik módszerem arra, hogy összeszedjem a gondolataimat. A házzal jóval éjfél előtt elkészültem. A kamrát kitakarítottam, a ruháimat felakasztottam a lépcső alján lévő akasztóra. Lezuhanyoztam, és beburkolóztam egy bolyhos fürdőköpenybe, majd az ajtóhoz léptem, hogy ellenőrizzem a zárat, és összehúzzam a függönyöket. Kis híján kiugrottam a bőrömből, amikor abban a pillanatban, ahogy ráfordítottam a kulcsot, kopogtattak az ajtón. Összevontam a szemöldökömet, és mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak, csak álltam ott, a kezem az ajtózáron. Ki a fene jön ide ilyenkor? Soha senki nem szokott meglátogatni, ami nagyon is megfelel nekem. Túl messze vagyok az úttól ahhoz is, hogy valami baleset miatt keressenek. A fenébe. Még nem raktam ki semmilyen védőbűbájt a ház köré. Ezeket későbbre tartogattam, mert olyan sok macerával járnak. Egy pillanatig csendben álltam, hátha a látogató elmegy, de a remény elenyészett, amikor a kopogtatás megismétlődött, Pandora’s TeAm

205

A DÉMON JELE

erősebben és hangosabban. Mint egy rendőrségi kopogás. A fenébe. Kinéztem a kukucskálón, és megdöbbenve láttam, hogy Kristoff ügynök áll az ajtóm előtt. A homlokomat ráncoltam, és erőlködtem, hogy lássam, van-e vele még valaki. Nem láttam mást, de a kukucskálón át nem igazán lehetett jól rálátni a verandára. Szorosabbra csavartam magam körül a fürdőköpenyt, szorosan megkötöttem az övet, majd kinyitottam az ajtót úgy tíz centire. Kristoff ügynök hosszú ujjú, fekete inget és keki vászonnadrágot viselt, ami igazán jól állt neki, állapította meg az agyam egy szigorúan saját használatú része. A külső világítás érdekes dolgokat művelt az arcával is. Cserzett ábrázata volt, mint egy olyan embernek, aki nem fél attól, hogy a szabad ég alatt dolgozzon, és összekoszolja a kezét, de a felülről világító lámpa fényében vonzóan markánsnak tűnt. Akaratom ellenére is összehasonlítottam az arcát Rhyzkahl nem e világi, tökéletes szépségével, és ugyanaz a szigorúan saját használatú agyterület egy pillanatra összezavarodott, hogy melyiket is találja vonzóbbnak. Gondolatban lekentem magamnak egy jókorát, hogy visszatérjek a valóságba. – Kristoff ügynök...! Eltévedt? – Nem, Gillian nyomozó – válaszolta. – Csak eszembe jutott, hátha szánna rám pár percet, hogy megbeszéljük az ügy néhány olyan aspektusát, amelyet... ööö... az őrsön nem lehet. Rámeredtem. – Most?! Félig megvonta a vállát.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

206

– Hát, igen. Elnézését kérem. Tudom, hogy túl késő van, de nincs sok olyan időpont, amikor anélkül beszélhetek magával, hogy a többiek ott lebzselnének. Nos, ez valószínűleg igaz volt. Grimaszoltam egyet, és megszokásból felpillantottam az égre. Nem, most nem fogsz teliholdat látni, te hülye. Most egy holdtalan idézésre készülsz. Visszanéztem Kristoffra. – Az időzítése egy kicsit szerencsétlen. Pislogott párat, majd elmosolyodott. – Jaj, bocsánat. Nem jutott eszembe, hogy társasága lehet. Nem láttam másik autót a behajtón. Felnyögtem. Tényleg, ez pont úgy nézhet ki: fürdőköpenyben nyitok neki ajtót, és nem akarom beengedni. – Jaj, dehogy, nincs itt senki. – Beletúrtam a még nedves hajamba. – Én csak... éppen készülődöm valamire. Bocsánatkérően mosolygott. – Elnézést. Remélem, nem sértettem meg az imént. – Nem – nyomtam el egy sóhajtást. – A fenébe is, ha jobban ismerne, tudná, mennyire ritkán fordul elő, hogy egyáltalán bármilyen társaságom legyen itt. – Ez szégyen és gyalázat – mondta még mindig mosolyogva. Flörtöl velem? – Nem úgy értem, hogy férfitársaság, hanem hogy bárki más. Bár egyik fajta sem szokott előfordulni. Úgy értem... Mármint... A fenébe! – Kitártam az ajtót. – Na, jöjjön be – morogtam hátat fordítva és a konyha felé masírozva, mielőtt még jobban elásom magam, már ha ez egyáltalán lehetséges. Miért nem mondom meg rögtön, hogy három éve nem volt barátom? És hogy nem fektettek le... Összerezzentem, miközben kávét lapátoltam a kávéfőzőbe. Nem is igaz, igenis lefektettek egy pár hete, bár technikailag Pandora’s TeAm

207

A DÉMON JELE

továbbra is állíthatnám, hogy jó ideje nem volt senki emberfia az életemben. Bezúdítottam a vizet a gép tetején, és belöktem a bekapcsológombot, majd visszafordultam Kristoff felé. A konyha ajtajában állt, mindkét kezét zsebre dugva támaszkodott az ajtófélfának, és vidáman, de némileg zavarodottan nézett engem. – Ne haragudjon – mondta. – Nem akartam fájdalmas témával szembesíteni. Megráztam a fejemet. – Nem, ez nem olyasmi. – Még szorosabbra rántottam az övet. – Csak nem szeretem, ha valaki idejön. Tényleg nem fogadok látogatókat. – Csak azután jöttem rá, milyen durván hangozhat ez, miután kiesett a számon. De Kristoff nem olyannak nézett ki, mint akit zavarba lehet hozni. A pillantása végigfutott a konyhán, a folttalan hófehér csempén, a plafon közelében felfestett sárga virágokon, a színben illeszkedő törlőkön, a falra akasztott réz edényalátéteken. – Igazán rendben tartja ezt a csinos házat ahhoz képest, hogy nem számít látogatókra. Karba fontam a kezemet. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de általában nem így szokott kinézni. – Ó – húzta fel az egyik szemöldökét. – Akkor mégis számított valakire ma este? Haboztam. Kétségtelenül rendelkezik ezoterikus ismeretekkel, és úgy tűnt, elfogadja a „démonidézés” eszméjét, de ez nem jelentette azt, hogy ismeri is azokat a fajta démonokat, akikkel én foglalkozom, és azt a fajta idézést, amit én csinálok. Idéző – ilyesféle, mint én – nem terem minden bokorban. Sosem kérdeztem meg egyik démonfajtát sem, de azt hiszem, nem lehetünk többen száz-egynéhánynál az egész világon. Lehet, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

208

hogy pár évszázaddal ezelőtt több idéző volt, de a világ változott és fejlődött azóta, a misztikus tudás pedig fokozatosan elenyészett. Játsszunk biztonsági játékot. – Nem vártam látogatókat – mondtam. – Csak súlyt fektetek rá, hogy legalább egyszer egy hónapban kitakarítsak. Jó pillanatban kapott rajta. – Ó... – mondta. – Azt hittem, hogy talán... – Félbehagyta a mondatot, és zavartnak tűnt. – Talán mi? Megvonta a vállát. – Hát, elég tájékozottnak tűnt a démonok és a Démon Lordok témájában. Azt gondoltam, hogy maga talán... – Kényszeredetten felnevetett. – Azt gondoltam, hogy maga idéző. Isten az égben. Tudja! – Őőő... – mi a fenét mondjak? – Oké, az vagyok – válaszoltam, mielőtt meggondolhattam volna magamat. – Igen, idéző vagyok, és ma meg akartam próbálni egy idézést. Az arca felderült, és eltolta magát az ajtófélfától. – Komolyan? Maga... maga idéző? Démonidéző? Ez szenzációs! – Hirtelen kétségbeesett arcot vágott, és megrázta a fejét. – A fenébe. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam. Bocsánat. Pont úgy beszélek, mint egy lelkes tinédzser. Pislogtam párat, majd elvigyorodtam. – Nem gáz. Meg vagyok lepve, hogy egyáltalán tudja, mi az az idéző. Bánatosan mosolygott. – El tudom képzelni. Nem túl gyakori képesség, legalábbis így hallottam. De a munkám révén, meg azok miatt az esetek miatt, amiket láttam, megtanultam ezt-azt. – A mosolya kisfiúsra váltott. – És persze a nagymamám is mesélt nekem történeteket. Pandora’s TeAm

209

A DÉMON JELE

– Idéző volt? – Nem, legalábbis nem hiszem. Van egy magánelméletem, miszerint valamelyik szülője az lehetett, és hogy neki is volt némi tehetsége a misztikus érzékeléshez. De még ha neki volt is, mire én örököltem, a képesség már erősen felhígult. – Megvonta a vállát, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha a beismerés felzaklatta volna. – Szóval maga tényleg meg fog idézni ma éjjel egy démont? Most én vontam meg a vállamat. Elfoglaltam magamat azzal, hogy kitöltsem és szervírozzam a kávét. – Erre gondoltam. Meg akartam próbálni, hátha azonosítani tudjuk azokat a rúnákat. Tejszín, cukor? – Két édesítőt, ha van. Azt hittem, hogy csak teliholdkor lehet idézni. Odaadtam neki a csészéjét. Többet tudott, mint amit feltételeztem volna róla. – Hagyományosan igen, mégpedig azért, mert akkor több misztikus energia áll rendelkezésre. De ha az együttállás erős, és most az, a holdtalan idézés is lehetséges, ha csak valami kisebb lényt akar az ember megidézni. Ráadásul ilyenkor az erő hiányát kiegyenlíti a nagyobb stabilitás. Két kezébe fogta a csészét. – Erre készül ma? Egy kisebb démon megidézésére? – Próbált hűvös és higgadt maradni, de láttam, hogy a keze szorosan fonódik a bögrére, és hallottam a hangjában az izgalmat. – Igen... de azt hiszem, már nem fogom megcsinálni. Szinte kézzel fogható volt a csalódása. – Ó... miért nem? Önkéntelenül is elmosolyodtam. Annyira nem úgy viselkedett, mint egy szövetségi ügynök, annyira távol volt már az a viselkedés, amit az első találkozásunkkor láttam... Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

210

– Az idézésekhez komoly előkészületek szükségesek, még a kisebb démonok esetében is. És a felkészülés jelentős része mentálisan zajlik. Összerezzent. – Én meg kizökkentettem. Igazán sajnálom. Most már azt is értem, miért nem bátorítja a látogatókat. – Nem baj – mondtam, leülve az asztalhoz. – Holnap éjjel még mindig megcsinálhatom. Engem... ért némi kellemetlenség a legutóbbi idézésemkor, úgyhogy most már nem vállalom a kockázatot. Leült velem szemben. – Mi történt? Az asztalra könyököltem, és a tenyerembe támasztottam az államat. – Ezt Kristoff különleges ügynök kérdezi? Nevetett. – Nem. Ryan kérdezi. Még mindig gyönyörű szeme volt. És mennyivel helyesebb, mikor nem játssza az FBI-ügynököt. – Megpróbáltam megidézni egy eléggé népszerű démont. Ez egy alacsonyabb szintű teremtmény, és elég gyakran megidézik, mert szinte soha nem okoz semmi gondot, és elég könnyű áthívni. – És most úgy döntött, hogy bajt kever? – kérdezte. – Nem. Egyáltalán nem jött. Valami más érkezett meg helyette. Valami iszonyú erős és ezerszer veszélyesebb. Egy kézmozdulattal lerombolta a kötéseimet, és elsöpörte a védelmet. – A karomat masszíroztam, még mindig borzongva a pillanat emlékétől. – Továbbra sem tudom, miért ő érkezett Rysehl helyett. Pandora’s TeAm

211

A DÉMON JELE

Ryan egy pillanatig csendben maradt, és kicsit összehúzta a szemöldökét. – De maga túlélte – mondta végül. – Hogy tudta legyőzni? Hátradőltem a karosszékben, a szememet dörzsölve. – Nem győztem le. Ez egy kicsit bonyolult, de elment anélkül, hogy... bántott volna. – Azt nem mondhattam, hogy anélkül, hogy hozzám ért volna. Ryan a csésze tetején körözött az ujjával, és engem nézett. – Mi volt az? – Egy Démon Lord. Összehúzta a szemét. – Úgy emlékszem, azt mondta, hogy őket nem lehet megidézni. – Nem, általában nem. És én nem is idéztem meg. Ő jött át a helyett a démon helyett, akit viszont megidéztem. És nem tudom, hogyan és miért. – Elhúztam a számat. – Ez a „nem tudom”– dolog zavar, de nagyon. A pillantása felélénkült. – Azt hiszem, meg kellene próbálnia. Felhúztam a szemöldökömet. – Nem magának kell szembenéznie azzal a lehetőséggel, hogy ha valami elcsesződik, a vére tetszetős mintákban szárad majd a kőpadlóra. – Holnap is tovább fogja halogatni? – A hangja provokatív volt, annak tudatában, hogy a rúnák megfejtése létfontosságú lehet az ügy megoldásához. Ez betalált, én meg a homlokomat ráncoltam. – Azt hiszi, nem tudom? Tisztában vagyok vele, hogy meg kell fejtenünk azokat a jeleket, és hogy erre talán a legjobb módszer megkérdezni egy démont. De akkor fogom megtenni, ha fel Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

212

vagyok rá készülve, fizikailag és mentálisan egyaránt, és ebben maga most egyáltalán nem segít. Felsóhajtott, és az orrnyergét masszírozta. – Bocsánat. Igaza van. Nem az én dolgom, hogy rábeszéljem valamire, ami veszélyes, ahogy egy másik ügynököt sem kérhetek meg arra, hogy utánarohanjon egy felfegyverzett embernek egy zsákutcába fegyverek és erősítés nélkül. Ha arra kérem, hogy csinálja meg az idézést, amikor még nincs rá felkészülve, az ugyanez. Azt hiszem, túl izgatott lettem attól, hogy ilyen közel kerülhettem egy idézéshez. – Habozott. – Nézze, nem tudom, hogy pontosan mi a menete ezeknek a dolgoknak, de... ööö... van arra mód, hogy jelen lehessek, amikor csinálja? – Reménykedve nézett rám. – Nincs. — A válaszom azonnali, szigorú és egyértelmű volt. Röviden felkacagott. – Oké, rendben, de van ideje átgondolni, és... Megráztam a fejemet. – Kristoff ügynök... – Ryan, kérem! És nem tegeződhetnénk? Mély lélegzetet vettem. – Ryan, ez nem arról szól, hogy el akarok titkolni valami bizonyítékot vagy információt előled. Ez egyszerűen csak túl veszélyes. Épp elég bizonytalan az eredmény azzal a múltkori elfuserált idézéssel. A legeslegutolsó, amire szükségem van, hogy te, vagy bárki más elvonja a figyelmemet a kamrában. Emellett sosem próbáltam még a magam védelme mellett másvalaki védelmét is fenntartani. Én csak egyetlen módon csináltam idézést úgy, hogy más is volt a szobában, mégpedig úgy, hogy az a személy is idéző volt, és nem nekem kellett a védelméről gondoskodnom. Pandora’s TeAm

213

A DÉMON JELE

– Megért egy próbálkozást – mondta mosolyogva. – Ha nem próbálkozol, sosem jutsz el sehová. Viszonoztam a mosolyát. – Tudom, mire gondolsz. Az előtérben lévő óra elütötte az éjfélt. Felkapta a fejét. – Igaz, hogy az idézéseket éjfélkor kell végrehajtani? – Nem – válaszoltam. – Egyáltalán nem. De az segít, ha még hajnal előtt végük van, mert minden egy kicsit ingatagabbá válik, amikor az erők lunárisból szolárisra váltanak át. Létezik néhány olyan idéző is, aki napközben dolgozik, de ők mindig megpróbálják naplemente előtt befejezni. Ugyanazon az elven. Ryan vigyorgott. – Azt hiszem, jegyzetelnem kéne. Jó ezeket tudni. Megvontam a vállamat. – Ez az egyik oka annak, hogy az idézők nem általános hatalommal rendelkező emberek, csettintésre és hívásra megjelenő démonokkal a tarsolyukban. Egy másvilági lényt megidézni kurva kemény meló, és embert próbáló feladat pár óránál tovább az ellenőrzésed alatt tartani. Különösen a magasabb szintű démonokat. Ők már azt is utálják, ha megidézik őket. – Persze létezett módszer arra, hogy hosszabb ideig is itt tartson az ember egy démont, de ez olyan tudást igényelt, amelyet még tökéletesítenem kellett. Hátradőlt a székben. – Hogy kerültél a rendőrséghez? A csésze köré fontam az ujjaimat. – Az anyám meghalt rákban, mikor nyolcéves voltam, és az apámat megölte egy részeg sofőr, amikor tizenegy lettem, úgyhogy a nagynéném költözött ide, hogy felneveljen. – Szerencsésebbnek találtam nem említeni, hogy a nagynéném idéző. Hadd találja ki magától. – Elég vad kölyök lett belőlem, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

214

kontrollálhatatlan kitörésekkel meg minden, de valahogy mégis sikerült elfogadható átlaggal elvégeznem a gimit. – Nem ismertem elég jól Ryant ahhoz, hogy azt is elmondjam neki: kis híján tönkretettem az életemet drogokkal, és csak az rántott vissza a szakadék széléről, hogy rájöttünk, képes vagyok a démonidézésre. – Na mindegy – folytattam –, a végén, amikor időszerűvé vált a továbbtanulás, a nagynéném leült velem, és komolyan elbeszélgettünk arról, hogy a mai világban mennyire fontos a tanulás. Összeszedtem magam és meg is szereztem a diplomát, művészettörténetből. – A szememet forgattam. – Egy teljesen értelmetlen diplomáról beszélünk. Rájöttem, hogy nincs túl sok olyan munka, ahol egy művészettörténészi diplomát felhasználhatnál. Miután három hónapig siránkoztam, hogy nem találok megfelelő állást, a nagynénémnek elege lett, és megfenyegetett, hogy kirúg. Rávett, hogy adjam be a jelentkezésemet a beaulaci rendőrséghez, mivel ott volt felvétel. Nosztalgikusán mosolyogtam. – Ez volt a legjobb dolog, amit csak tehetett velem. így lettem érett huszonkét évesként sarki rendőr, bár azt hiszem, hogy a nagynénémnek valami biztonságosabb járt a fejében, mikor rábírt a jelentkezésre, például egy diszpécseri állás. – Elég ellentmondást nem tűrő hölgynek tűnik. Felnyerítettem. – Hát, neki aztán nem süketelhet senki, az biztos. Öt évig voltam utcai zsaru, aztán átkerültem a vizsgálati osztályra. Két éve vagyok nyomozó. – Elég emberölés történik itt, hogy munkát adjon nektek? – A Jelfaragó előtt egyáltalán nem volt sok. Egy rossz évben talán három-négy. De ez egy elég kicsi kapitányság ahhoz, hogy a nyomozók ne kizárólag emberölésekkel foglalkozzanak. Pandora’s TeAm

215

A DÉMON JELE

Igazából ez a legelső gyilkossági esetem. – Erősen próbáltam nem fészkelődni zavaromban. – Azelőtt vagyon elleni bűncselekményekkel foglalkoztam. – Vagyis akkortájt lettél zsaru, amikor a Jelfaragó elkezdte? Bólintottam. – Igen, az első holttestet egy nappal azután találták meg, hogy kikerültem a rendőrakadémiáról. Persze újoncként a közelébe sem juthattam. – Körbe-körbe lötyögtettem a zaccot a csésze alján. – Akkoriban általában távoli helyeken rakta le a tetemeket, úgyhogy jellemzően eléggé szétbomlottak már, mire valaki megtalálta őket. De három évvel ezelőtt, még utcai zsaru koromban ott lehettem az egyik helyszínen. Az a holttest még csak kéthetes volt, és én megláttam valamit, amiről rögtön tudtam, hogy arkánumnyom. – Egyenesen ránéztem. – És azóta izgat ez az eset. Elkomorodott. – És most azt gondolod, hogy a tettes belehúzott, és valami nagy idézésre készül. – A homlokát ráncolva előrehajolt. – Nem mondtál valami olyasmit, hogy egy Lord megidézésére készülhet? – De igen, és ez logikusnak is tűnik. Ryan egy pillanatra elcsendesedett. – Azért ez elég bizarr. Kíváncsian néztem rá. – Mi bizarr? – Hát... – mondta különösen érzelemmentes hangon –, a gyilkosságok az idő tájt kezdtek gyakoribbá válni, amikor egy Lord meglátogatott téged. Rámeredtem. A kellemes társaság érzése gyorsan kezdett elenyészni. A torkom kiszáradt. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

216

– Nem, a Démon Lord nem meglátogatott. Hívás nélkül érkezett. – Mégis furcsa egybeesésnek tűnik. – Az arckifejezése hűvös volt, a tekintete rajtam nyugodott. – Igen, az – feleltem. – Egybeesés. Nem tudom megmagyarázni. De Rhyzkahl nem az egyetlen Démon Lord a másik létsíkon – tettem hozzá jeges hangon. Nyugodtan figyelt, és nekem volt egy olyan halvány érzésem, hogy aki most beszélget velem, az száz százalékban Kristoff különleges ügynök. – Én csak azon gondolkodom, milyen bámulatos, hogy te egy idéző vagy, és világosan látszik, hogy a gyilkos is vagy idéző, vagy valaki olyan személy, aki szorosan kötődik a misztikumhoz. Hozzáadva ehhez azt a tényt, hogy a gyilkosságok rögtön azután kezdődtek, hogy zsaru lettél... Felálltam, és éreztem, hogy lassan elönt a perzselő düh hulláma. – Te engem vádolsz? Kristoff tökéletesen higgadt maradt, az ügynöki kiképzés kétséget kizáróan működött. – Kellene? Nem gondolod, hogy ezek jelentős egybeesések? Három mély, óvatos lélegzetet vettem, idézőként kifejlesztett önkontrollom minden kicsi foszlányát összekaparva, hogy ne ragadjon el a düh, és ne törjek ki könnyekben. Ebben a percben mindkettő egyformán valószínűnek tűnt. – Azt hiszem, fogalmad sincs, miről beszélsz. – Örömmel tapasztaltam, hogy a hangom egyenletes és hűvös, dacára annak, hogy belül őrjöngtem. – Arra vagy kíváncsi, mekkora esély van arra, hogy két, misztikus dolgokkal foglalkozó személy is dolgozik ugyanabban a térségben? Nos, ha a legkisebb kicseszett fogalmad is lenne az arkánum működéséről, akkor tudnád, hogy Pandora’s TeAm

217

A DÉMON JELE

ez a terület az ezoterikus erők egyik fókuszpontja, és jókora esély van rá, hogy a misztikus kötődésűek közül elég sokan vannak itt. És bár az idézés nem hétköznapi tudomány, hidd el, nem én vagyok az egyetlen a világon, aki ért hozzá. – Újabb mély lélegzetet vettem, és próbáltam nem remegni. – És ha már itt tartunk, ugye végiggondoltad, hogy én ugyanazon okból kapcsolódtam be ebbe az esetbe, mint te. Azért, mert mindketten rendelkezünk misztikus érzékenységgel. Rám nézett, és egy picit megvonta a vállát. – Hát persze. Nem tudtam, mit gondoljak. – Azt gondoltad, hogy gyanús vagyok – vágtam rá határozottan. – Neheztelsz ezért? – kérdezte. – Te nem látod az egybeeséseket? – De, természetesen látom, és ez tényleg egy kibaszott egybeesés. És igen, neheztelek érte. Nem ismersz engem. Tekintetbe véve, hogy ki és mi vagyok, elképesztően nyíltan beszéltem veled. Ha én volnék a gyilkos, mi a fenéért mondtam volna el, hogy szerintem a gyilkos egy idéző, és miért vallottam volna be, hogy én is idéző vagyok? Idejössz a házamba az éjszaka közepén hívás nélkül, én válaszolok az összes kérdésedre, erre te megvádolsz, hogy én vagyok a Jelfaragó. Igen, határozottan neheztelek. Ha ez a nyomozói stílusod, akkor nem kérek a segítségedből. Továbbá takarodj innen. Összehúzta a szemét. – Ne felejtsd el, hogy nem áll jogodban kihagyni az ügyből. Az FBI veled együtt dolgozik, nem az irányításod alatt. – De a házamból kibaszottul jogomban áll kirúgni magát, Kristoff ügynök! – válaszoltam, és a düh határozottan érezhető volt a hangomban és a hangerőben is. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

218

– Igen, azt egyértelműen megteheti, Gillian nyomozó – felelte Ryan, gúnyosan hangsúlyozva a beosztásomat. – Mivel vendég vagyok itt. Most még. Ezzel megfordult, végigmasírozott a konyhán, ki az előtérbe. Pár másodperccel később hallottam, ahogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, hangosan, épp csak nem csapódva.

Pandora’s TeAm

219

A DÉMON JELE

14. NEKIDŐLTEM A MOSOGATÓNAK, ÉS A SZÍVEM VADUL KALAPÁLT, miközben a beinduló motor és a csikorgó kavicsok hangját hallgattam. Mi a fene történt? A beszélgetés egy perc alatt jutott el a kellemes, baráti hangnemtől a kölcsönös kiabálásig és vádaskodásig. Attól meg különösen rossz érzésem volt, hogy tudtam, mit jelenthet a „most még”. Ha komolyan gyanúsítottnak tekint engem, legközelebb házkutatási engedéllyel fog jönni. Mekkora állat vagy, hogy megbíztál benne!– vertem a fejemet a falba. Volt vajon bármi valódi az irányomban mutatott gesztusaiban? Vagy az egész csak egy színjáték volt azért, hogy kiszedje belőlem, mit tudok? Felnyögtem, és mindkét kezemmel masszírozni kezdtem az arcomat. Már épp úgy éreztem, hogy meg tudom kedvelni. A jobbik énjét, Ryant. Micsoda veszteség. Hát ennyit az idézésről. Ha a legkisebb esélye is van annak, hogy házkutatási végzéssel jön vissza – és túlságosan is tisztában voltam vele, hogy ha kellőképpen elszánt, tud elég okot találni arra, hogy szerezzen –, akkor ideje, hogy komolyan kitakarítsak, és eltüntessem a kellékeimet. Az idézőkamrát nem tudnám megmagyarázni. Egészen biztosan rám ütnék a „sátánista” bélyeget, talán a munkámat is elveszíthetném, de mindenképpen lerombolnám azt a minimális megbecsülést, amit a közösségben szereztem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

220

Válogatott szitkokat mormolva odamentem az ajtóhoz, hogy bezárjam, kikukucskálva, hogy tényleg elment-e. A fürdőköpenyt melegítőre cseréltem, és leviharzottam a pincébe. Vannak rejtekhelyeim, amelyek szinte biztosan ellenállnának egy hétköznapi keresésnek, de jókora esély van rá, hogy Kristoff ügynök képes észrevenni azokat az apróbb misztikus „érintésnyomokat”, amelyeket okozok. Majdnem három órámba telt, míg kitakarítottam a pincét, és eltüntettem a misztikus tevékenység minden nyomát, felsikáltam a betonpadlóról az ábrák valamennyi maradékát, és elrejtettem az összes kelléket. Még egy óráig tartott, míg összeszedtem az erőmet ahhoz, hogy néhány hamis nyomot és apróbb védelmet hagyjak szanaszét, egész idő alatt biztosra véve, hogy az ajtómon bármelyik pillanatban dörömbölhetnek. Persze az is eszembe jutott, hogy ha sosem jön vissza a végzéssel, akkor ez az egész kudarc jó gyakorlat lehet a hatalom eltitkolására és használatára. Azt pedig el kellett ismernem, hogy erre már egy ideje sort kellett volna kerítenem egyébként is. Hátraléptem, és végignéztem a helyiségen. A hétköznapi szemlélő számára egy alagsori könyvtárszobának tűnt. Egy kis, csendes dolgozóhelyiségnek, sima betonpadlóval és falambériás falakkal. A misztikus látásban gyakorlott szemek sokkal többet is észrevehettek, de ezek legnagyobb része hamis nyom és zavaros jel volt. Na igen, egyértelműen ki kell találnom valami gyorsabb módszert a dolgok eltüntetésére. Némi bűntudattal jöttem rá: muszáj megszoknom, hogy minden idézés után összetakarítsak és eltegyem az eszközöket, már csak a biztonság kedvéért is. Túlságosan ellustultam, és magabiztos lettem. Ez a hátránya annak, hogy gyakorlatilag semmilyen látogatót nem fogadtam. A nap sugarai már átderengtek az előtér függönyeinek résein, amikor feljöttem a pincéből, de most már fel voltam készülve Pandora’s TeAm

221

A DÉMON JELE

bárkire, aki házkutatási paranccsal érkezik. Nagyot sóhajtva a nappali kanapéjára vetettem magamat. A kandallón álló vekker hajnali öt órát mutatott. Reggel nyolc előtt valószínűleg nem talál bírót, aki aláírna neki egy végzést, hacsak nem ébreszt fel valakit. És még akkor is belekerülne egy órába, míg összeszedi a csapatot. Van időm egy kis szunyókálásra, döntöttem el, és a szemem már le is csukódott. Összegömbölyödtem a kanapén, és magamra cibáltam egy gyapjútakarót. Kapja be. Én készen állok. *** – Férfiakat látsz vendégül a házadban? Féltékenykednem kéne? Kinyitottam a szememet, pislogva a kanapét elárasztó napfényben. Valaki állt az ablak előtt, de a körvonalaiból csak annyit láttam, hogy magas. – Mi van? – bandzsítottam, és a kezemet a szemem elé emeltem. – Ryan? Az alak nevetett, rajtam pedig végigfutott a hideg. Nem Ryan. Közelebb lépett, és megláttam a fehérszőke haj súlyos zuhatagát, az angyali vonásokat, a tökéletes szépséget. Inget és nadrágot viselt, olyasmit, mint az első találkozásunkkor, de a nadrágja most fekete bőrből készült, és az inge olyan csillogó zöld volt, hogy úgy tűnt, összegyűjti a fényt, és visszaveri a levegőbe. Izgalomtól borzongva ültem fel. – Rhyzkahl. Ez egy újabb álom, igaz? Ragyogóan mosolygott. – Nem tudod megmondani? – Közelebb lépett, és szinte olvadásszerű kecsességgel fél térdre ereszkedett. Kinyújtotta a kezét, és az ujjai hátuljával megsimogatta az arcomat, izgató Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

222

forrósággal árasztva el az érzékeimet. – Úgy érzed, mintha álom lennék? A lélegzetem elfulladt. – Múltkor.... is valóságosnak tűntél, de csak egy álom volt. A szeme jókedvűen megvillant. – Tényleg? Lehet, hogy az volt a valóság, és minden más, ami utána jött, az volt az álom. Hozzám hajolt, a lehelete a nyakamat borzongatta. – A határok elmosódnak, igaz? Elhúzódtam. – Ne szórakozz velem – mondtam. – Nem idéztelek meg, úgyhogy ennek álomnak kell lennie. Igazából nem vagy itt. – Számít, hogy itt vagyok vagy nem? – Rhyzkahl hangja lágy és selymes volt. – Még mindig gyönyörűséget okoz neked az érintésem. – A gyönyör nem minden. Lassan hátradőlt, engem figyelve. – Egy gyönyör nélküli létezést nehéz elviselni. Rájöttem, hogy mosolygok. – Teljesen igaz. Talán azt kellett volna mondanom, hogy a szexuális gyönyör nem minden. Rhyzkahl bólintva nyugtázta, amit mondtam. – Ebben a létezésben végtelen gyönyörűség lakozik. – Az egyik ujjával végigsimította az állam vonalát. – Annyi élményt tudnék veled megosztani, ha hagynád. Óvatosan levegőt vettem. – Ha hívnálak. – Igen. Ebben az álomállapotban csak nagyon keveset lehet tenni.

Pandora’s TeAm

223

A DÉMON JELE

De én most már tudtam, mivel járna egy ilyen hívás. Megpróbáltam gyorsan témát váltani, mielőtt tovább győzködhetne. – Az a helyzet, hogy van valami, amiben tudnál segíteni. Az egyik tökéletes szemöldök kecsesen felszaladt. – Mondd csak. Hirtelen szédülni kezdtem. – Ma éjjel egy idézést szerettem volna végrehajtani, egy alacsony szintű démon megidézését. De nem került rá sor, úgyhogy a te tudásodat venném igénybe, ha lehet. Nevetett. – Én nagyon sokat tudok, drága Kara. Mit szeretnél? – Ma láttam néhány rúnát egy test körül, és lerajzoltam őket. Arra gondoltam, hátha meg tudod nekem mondani, mit jelentenek – néztem rá óvatosan. Kecsesen ült a padlón, az egyik térdét feltámasztva és körülfogva a két karjával. – Kíváncsivá teszel, drága. Folytasd. Előrehajoltam. – Ezek a jelek egy fiatal nő holttestén voltak. Megkínozták és megölték, és én láttam a misztikus nyomokat, amelyeket hátrahagytak. Rhyzkahl halkan sziszegett, és megrázta a fejét. – Milyen szörnyű. Szúrósan néztem rá, megütközve a válasz hangnemétől. Az arckifejezése a megfelelő együttérzést tükrözte, de a hangjában ennek nyoma sem volt. – Igen, tényleg az – mondtam pár szívverésnyi idő múltán. – Gyötrelmes halált halt, és én megpróbálok rájönni, ki tette ezt vele. Megnéznéd nekem azokat a rúnákat? Kék szeme ragyogott. – Persze, kedves. Szaladj, és hozd ide. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

224

Felálltam, és elrohantam a noteszemért, jószerivel még azelőtt, hogy rájöttem volna, hogy mozgok. Felkaptam a füzetet az asztalról, bár keresztülvillant az agyamon, hogy ha ez tényleg egy álom, akkor lehet, hogy nem fogom tudni elolvasni. Emlékezni fogok rá egyáltalán, mit mondott? Ez kezd egyre bonyolultabbá válni. Visszamentem hozzá, és gyorsan kikerestem a rajzaimat, majd a kezébe adtam a noteszt. Felállt, lenézett a füzetlapra, és könnyedén végigsimította az ujjaival. Lélegzet-visszafojtva figyeltem. Ahogy felemelte a kezét, egy rúna is elemelkedett a papírról, és most szemfájdító karmazsinvörös fényben forgott lassan a tenyere fölött. Most se derűsnek, se önelégültnek nem tűnt. Csendesen, összehúzott szemmel figyelte a pörgő rúnát. Végtelennek tetsző idő után óvatosan megköszörültem a torkomat. – Rhyzkahl nagyúr, meg tudod mondani nekem, mik ezek? – Igen – felelte Rhyzkahl. A hangja sötét volt, és hirtelen úgy éreztem, veszélyessé vált. A nevetés minden nyoma eltűnt belőle. Hátrébb húzódtam tőle, először észre sem véve, mit csinálok. – Ezek az irányítás és kötés pecsétei – folytatta. – A... szóval a gyilkos használta az áldozat lekötözésére? Kivicsorította a fogát, és éreztem, ahogy gyűlik benne a düh. – Nem, ezek a másik irányítására valók. – Hirtelen mozdulatot tett a kezével, és a rúna szétfoszlott, a fényszilánkok úgy fröcsköltek szét, mint a vércseppek. A torkom száraz volt, mint a Szahara. – Kiére? – kockáztattam meg a kérdést. Rhyzkahl vicsorgott, a belőle áradó düh hullámai a falhoz taszítottak. Az aurája megduzzadt, szinte fojtogatott az ereje – a dühe mélyebb és rémítőbb volt, mint amit akkor éreztem, amikor átjött a portálomon. Lecsúsztam a fal mellett, összehúztam Pandora’s TeAm

225

A DÉMON JELE

magamat, és nyüszítettem rémületemben, ahogy a düh és harag gyilkos erőtere kis híján elszívta előlem a levegőt. Távoli dörömbölést hallottam, de a fenyegetés és a heves félelem maga alá gyűrt. Kezek ragadtak meg, én pedig vakon küzdöttem ellenük. – Kara! Erőlködve igyekeztem levegőhöz jutni a saját félelmem nyúlós iszapján át. Még több kéz ragadott meg, még lejjebb húzva. – Kara! Sikoltozva csépeltem fogva tartóimat. Aztán fájdalom robbant az arcom egyik oldalán, és két szívverés közötti pillanatban az őrjöngés semmivé vált. Levegőért kapkodtam, pislogtam a fényben. Valaki rázott, és a nevemet kiáltozta. Egy újabb csípős ütést éreztem az arcomon, és védekezőn magam elé kaptam a karomat. – Az isten szerelmére, Kara, ébredj fel! Óvatosan leengedtem a karomat. Kristoff különleges ügynök tornyosult felém, a keze a felkaromat szorongatta, az arcán zavarodottságot és aggodalmat láttam. – Jézusom, Kara! Jól vagy? Nagyot nyeltem, és felültem, titokban körbepillantva a szobában, bár tudtam, hogy ő már nem lehet itt. Szaggatottan engedtem ki a levegőt. – Huhh, szent szar. – Rendben vagy? – kérdezte, még mindig fogva a vállamat, az arcára mély árkokat vésett az aggodalom. – Megálltam a ház mellett, és már kívülről hallottam, hogy sikoltozol. Be kellett törnöm a bejárati ajtót. Azt hittem, épp kibeleznek, vagy valami ilyesmi. Reszkető kézzel végigsimítottam az arcomat. – Nem... úgy értem, igen, jól vagyok. Csak egy... rémálom volt. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

226

Lassan elengedett, és kiegyenesedett. – Durva rémálomnak kellett lennie. Összeborzongtam. – Igen, azt hiszem, ez a legjobb kifejezés. – Nem igazi rémálom volt. Én csak. kaptam egy kis ízelítőt a dühöngő Rhyzkablból, védőernyő nélkül. A torkom száraz volt. Ez csak egy határozott emlékeztető volt, hogy micsoda ő, és mire képes. Ryanre néztem, és hirtelen nagyon óvatossá váltam. – Mit csinálsz itt? Házkutatási parancsot hoztál? Teljes döbbenet futott át az arcán. – Hogy mit? Házkutatási parancsot? Miről beszélsz? Keresztbe fontam a karomat a mellkasomon, és kezdtem kicsit hülyének érezni magamat. – Hát, ööö... miután múlt éjjel összevesztünk, én leginkább azt gondoltam, hogy házkutatási végzéssel jössz majd vissza. Jó pár pillanatig csak meredt rám. – Gillian nyomozó, maga megbolondult – jelentette ki végül. – Azért jöttem vissza ma reggel, hogy bocsánatot kérjek, amiért akkora seggfej voltam múlt éjjel. Nem is tudom, mi a szart gondolhattam. Tétován mosolyogtam. – Tényleg? Nevetett. – Igen, tényleg. Aztán meghallottam, hogy sikoltozol, és utat törtem befelé. Átnéztem mögötte a bejárati ajtóra, és éreztem, hogy leesik az állam. Az ajtó kicsavarodva és összetörve lógott, gyakorlatilag egyetlen zsanéron. A keret széttört, és az előteret mindenütt faszilánkok borították. – Szent szar, te nekimentél a kocsival a bejárati ajtómnak? Volt benne annyi jóérzés, hogy restelkedőnek tűnjön. Pandora’s TeAm

227

A DÉMON JELE

– Én tényleg azt hittem, hogy valami szörnyűség történik veled. Erőtlenül felnevettem. – Na jó, ez tulajdonképpen valahol aranyos. Még egy szétcsapott ajtót is megér. Felálltam, helyrerángattam a melegítőfelsőmet, és a bejárati maradványokhoz sétáltam. – De hogy voltál képes ezt megcsinálni? – Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom, oké? – felelte Ryan, némi elkeseredettséggel a hangjában. – Kara? – Igen? Ryan rám nézett, a fejét kicsit félrehajtotta, a tekintete komoly volt. – Csináltál tegnap valamilyen idézést, miután elmentem? – Nem... igazán – mondtam, miután egy kicsit eltöprengtem azon, mennyit is osszak meg vele. – De szereztem egy kevés információt a rúnákról. Gyere, szükségem van egy kávéra, aztán elmagyarázom. A konyha felé vettem az irányt, és bíztam benne, hogy követni fog. – Várj egy kicsit, rögtön visszajövök – mondta ehelyett, és távozott a bejárati ajtó romjain keresztül. Egy perccel később visszajött egy fehér dobozzal a kezében, és lerakta a konyhaasztalra. Alig érzékelhetően megvonta a vállát. – Miután nem jelentél meg a ma reggeli megbeszélésen, kitaláltam, hogy totál kiakadtál rám, úgyhogy úgy döntöttem, hozok neked egy békeajándékot. Kinyitotta a doboz tetejét, és megmutatta, hogy tele van csokis fánkkal. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

228

– Honnan tudtad? – kérdeztem, és a gyomrom nagyot kordult válaszul, ahogy kivettem egyet a dobozból. Az ajka megvonaglott. – Megvannak a módszereim. Mosolyogtam, és beleharaptam. – Mindegy. – Szóval, mit sikerült megtudnod a rúnákról? Leültem, a lehullott morzsákat szedegetve. – Ezek a kötés és az irányítás rúnái. Azt hiszem, hogy a gyanúm beigazolódott: a fickó valami nagy idézésre készül, és ezekből az áldozatokból energiát nyerve, egy misztikus börtönt épít. – Kellemetlen ötlet kezdett testet ölteni az agyamban. Rhyzkahl dühe akkor szabadult el, amikor meglátta a kötés rúnáját. Vajon attól a gondolattól dühödött be, hogy bármelyik Démon Lordot megköthetik és irányíthatják, vagy ez személyesebb volt? Ryan leült velem szemben, sötét és töprengő arccal. – Azt hiszed, hogy ez valamilyen halálmágia? – Bizonyos értelemben igen, de ez ennél bonyolultabb. – Ne menj bele a részletekbe. Lehet, hogy túl sokáig tartana, míg megértem, és igazából nem is kell tudnom. Szóval – mondta, és ismét nyugodtnak látszott –, hogy jutottál hozzá ehhez az információhoz? – Ez egy kicsit bonyolult. Én csak azt szeretném kérni, hidd el nekem, hogy meglehetősen biztos vagyok az információ pontosságában. – Meglehetősen biztos? – vonta fel a szemöldökét. – Igen. Tudom, hogy ez furán hangzik, de vedd úgy, hogy álmomban kaptam ezt az információt. Pislogott egyet, és egy pillanatig csendben maradt. Végül megvonta a vállát. Pandora’s TeAm

229

A DÉMON JELE

– Oké, azt hiszem, elég sok minden van ebben, amit én nem érthetek, úgyhogy csak megbízom benned ezzel kapcsolatban. – Köszönöm. Mint mondtam, nem vagyok száz százalékig biztos, de mondjuk úgy kilencvennyolc százalékig igen. – És akkor meg fogod próbálni ma este megint az idézést? – Hát, most, hogy már tudom, amit tudok, nem annyira sürgős. – Próbáltam nem összerezzenni attól a hirtelen felismeréstől, hogy mennyire igyekszem szándékosan okot találni az idézés elkerülésére. Ez így nem lesz jó. De most nem volt időm a saját neurózisaimmal foglalkozni. Egypár pillanatig csak nézett, aztán felállt. – Rendben. Nekem most vissza kell mennem az irodába. Délután három körül megpróbálunk egy újabb tanácskozást tartani. Bólintottam. – Ott leszek. Egy pillanatig habozott, mint aki akar még mondani valamit. Aztán megrázta a fejét, rám mosolygott, és távozott a házam bejárata helyén tátongó lyukon keresztül.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

230

15. RYAN TÁVOZÁSA UTÁN ÖSSZESÖPÖRTEM az előtérben szétszóródott faszilánkokat, majd addig birkóztam az ajtó maradványaival, amíg vissza nem tudtam rakni az eredeti helyzetébe – vagy legalábbis annyira, hogy pár szöggel kezdetlegesen hozzárögzíthessem a széttört ajtókeret nagyobb darabjaihoz. Hátrébb léptem, és teljesen összezavarodva bámultam az ajtót. Egy oldalsó ugrórúgás? Fel a lépcsőn, és keresztül a verandán? Hogy a fenébe tudott ekkora kárt tenni benne? De legalább felébresztett abból a rémálomból. Később majd szereznem kell pár pozdorjalemez-darabot, hogy jobban megerősítsem. A hurrikánszezon még nem a következő hónapban volt esedékes, úgyhogy talán kölcsönvehetem Tessától az egyik rétegelt lemezt, amit a boltja védelmére használt viharok idején. Már a szerszámaimat raktam vissza a konyhai fiókba, amikor megszólalt a mobilom, és egy általam nem ismert számot írt ki. – Gillian nyomozó – szóltam bele. – Nyomozó? Itt Greg Cerise. Önkéntelenül is kihúztam magamat. – Jó napot, Mr. Cerise. Mit tehetek Önért? Cerise nevetett, és talán egy picit bizonytalannak tűnt. – Hívjon csak Gregnek. Figyeljen, én tudom, hogy ez furcsán hangzik, de... ööö... szóval... csak azon gondolkodtam, nem olvasná-e el a képregényt. Úgy értem, hogy ha szeretné, akkor Pandora’s TeAm

231

A DÉMON JELE

van néhány fölös példányom. – Lelkes, őszinte kiskutyának hangzott. – Az a helyzet, hogy a nagynéném kölcsönadta nekem a sorozatot. Nagyon is el akarom olvasni, amint lesz rá időm. – Remek. Ez igazán remek. – Pár másodpercig csendben maradt. – Láttam egy cikket az újságban ezekről a gyilkosságokról. Arról a Jelfaragó-dologról. – Aha... – És... láttam, hogy maga van megbízva az üggyel. Igaz? – Igen. Van valamilyen információja ezzel kapcsolatban? – Ööö, nem. Én... én csak azon gondolkodtam, hogy nem a gyilkosságok miatt ugrott-e be valamelyik nap hozzám beszélgetni. Biztos, ami biztos, be is mentem az őrsre, de maga nem volt ott. – Nem. Én csak kíváncsi lettem a miatt a Rhyzkahlt ábrázoló kép miatt. – Az órára pillantottam. A fenébe, már megint el fogok késni. Elkezdtem egy kupacba összerakni a konyhaasztalon szétszórt mappákat és jegyzeteket. – Miért? Tud valamit, amit nekem is tudnom kéne? – Nem, jaj, dehogy... semmi ilyesmi. Én csak, tudja, kíváncsi voltam, aztán meg látni akartam, mit szól a képregényhez. – Nos, most egy kicsit sok a dolgom, de ígérem, fel fogom hívni, ha lehetőségem lesz rá, hogy elolvassam – mondtam, miközben a homlokomat ráncolva próbáltam kiásni a noteszemet az asztalon halmozódó vackok alól. – Persze. Oké, rendben. Köszönöm – ezzel letette. Döbbenten bámultam a telefonomra vagy egy másodpercig. Mi volt ez az egész? El akart mondani nekem valamit? Vagy neki ez a módszere arra, hogy kikezdjen valakivel? – Asszem tudom, miért vagy szingli, Greg – motyogtam magamban, ahogy visszamentem a hálószobába átöltözni. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

232

Egy csomó minden volt nálam, amikor beértem az irodába. Az esetről készült összes feljegyzésem, fényképek, újságkivágások, mindenféle, amit otthon tartottam, mégpedig elég sok. Amikor rájöttem, hogy késésben vagyok, csak bedobáltam a cuccot egy dobozba. Épp elég baj, hogy a reggeli találkozót elszalasztottam. Ha még egyet elmulasztok, teljesen megbízhatatlannak fogok tűnni. A legnagyobb megkönnyebbülésemre a konferenciaterem üres volt. Fogtam egy széket, és elkezdtem átnézni a jegyzeteimet, olyasmit keresve, amin átugrottam. Egy kicsit később kinyílt az ajtó, és betódult a két ügynök, nyomukban a savanyú képű Harris nyomozóval. Pár perc alatt végigmutogattam a jegyzeteimet és a fényképeket, aztán röviden mindenki beszámolt a haladásról – ami nem volt túl jelentős. Ezután végigmentünk az ügy különböző részein, időnként észrevételeket vagy megjegyzéseket fűzve a dologhoz. Körülbelül egy óra múlva Garner ügynök felállt, és nyögve a feje fölé nyújtogatta a karját, a gerince hallhatóan ropogott. – Úgy érzem magamat, mint akinek a szeme ki akar esni a fejéből. -A tekintete megakadt a dobozomon. – Hé, ez meg micsoda? – kérdezte, előhúzva egy köteg képregényt. – Ez is az esethez tartozik? – Ó, a fenébe, nem vettem észre, hogy ezeket is bedobáltam. – De miközben kimondtam, éreztem, ahogy az agyamban valamiféle kattanást éreztem, mintha valami gondolat formálódna egy eldugott sarokban, amelyet ideje megvizsgálni. Kinek a megkötésére szolgált az a rúna? Puszta egybeesés, hogy Greg Cerise ilyen jól ismeri pont ezt a Démon Lordot?

Pandora’s TeAm

233

A DÉMON JELE

– Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy igen, lehet valami kapcsolata az esettel, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt most világosan ki tudnám fejteni. Harris rám pillantott. – Egy megérzés? Zavartan vállat vontam. – Igen, valami olyasmi. A legnagyobb meglepetésemre helyeslően bólintott. – A megérzések fontosak. Ez az a módszer, amivel a tudatalattija értésére adja, hogy valamire figyelnie kell. – Belenyúlt a dobozba, kivett egy számot, és lapozgatni kezdte. A példáját követve Garner is magához ragadott egyet. – Démonok, mi? – kérdezte Harris. – Ez azzal a gyanújával van összhangban, hogy valami rituális sorozatgyilkosságról van szó, igaz? Bólintottam, és még mindig túlságosan meglepett voltam ahhoz, hogy bármit is mondjak. James Harris nem olyannak tűnt, mint aki higgadtan el tudná fogadni a misztikus vonatkozásokat. Már nyitottam a számat, hogy megmagyarázzam, de megelőzött. – Sokat tanulmányoztam ezeket a fajta dolgokat, és több továbbképzésen is részt vettem a rituális gyilkosságok témakörében. Persze, teljes baromság, de a lényeg, hogy a gyilkos valóban hisz benne, hogy ez a dolog misztikus hatalommal ruházza fel. Becsuktam a számat, megkönnyebbülve, hogy nem árultam el semmi lényegeset. Egy pillantást vetettem Ryanre. Elkapta a tekintetemet, és alig érzékelhetően bólintott, majd megvonta a vállát. Oké, szóval Harris nem fogadja el az arkánum létezését, de legalább annyira tisztában van az alapelveivel, hogy ebbe az irányba tapogatózzon. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

234

– Hé – mondta Garner, hirtelen kihúzva magát. Rámutatott a kezében tartott képregény egyik kockájára. – Ez itt az egyik áldozatunk! – Mi? – nyújtogattam a nyakamat. – Melyik? Biztos benne? Odanyújtotta a könyvet a többieknek, és a jobb oldali legfelső kockára mutatott. – Nézzétek meg azt a nőt. Nem ez az az áldozat, akit öt évvel ezelőtt a mocsárban találtak? Azt hiszem, a negyedik vagy az ötödik gyilkosság lehetett. A rajzra meredtem. Lehetséges lenne? – Biztos benne? – kérdeztem, és képtelen voltam visszafogni a hitetlenkedést a hangomban. Garner határozottan bólintott, majd végigtúrta a képeket, és előhúzott egy köteget. A fotókon egy agyag mellszobor, az egyik áldozat arcrekonstrukciójának eredménye látszott. – Itt van. Ugyanaz a lány. A képregényre meredtem, aztán a képekre. – Biztos benne? – ismételtem meg kételkedve. Nehéz lett volna megmondani. A rekonstrukció olyan jó volt, amennyire csak lehetett, de nem ért fel egy élő, lélegző személy fényképével, és ilyenünk csak arról a néhányról volt, akit sikerült azonosítanunk. Ez a lány nem volt köztük. A tetthelyen készült képek egy fiatal, nagyon rövidre nyírt hajú fekete nőt mutattak, akinek az arcát felduzzasztottá a bomlás folyamata, a szeme férgekkel volt tele, és gondosan beégetett vonalak hálója fedte az arcát és a torkát. A képregény rajza ezzel szemben egy repdeső talárfélébe öltözött nőt ábrázolt, akinek a haját virágok ékesítették, és aki egy kis sugárzó, szárnyas lény felé emelte az egyik kezét, hogy az rászállhasson. – Nézzék meg a rekonstrukciót. – Garner áttolta a képet az asztalon. – Nézzék meg a szeme vágását, az arccsontok vonalát. Pandora’s TeAm

235

A DÉMON JELE

Gondosan tanulmányoztam a fotót, és összehasonlítottam a rajzzal. – Igen, talán... hasonlít. De azért ez elég erőltetett. Nem lehetünk benne biztosak. Garner nagyot fújt. – Nézze, tudom, hogy nehéz észrevenni. De én tényleg elég jó vagyok ebben. Ryan bólintott. – Így van. Zacknek jó érzéke van az arcokhoz. Ismét a rajzra, majd a fényképre néztem. Izgatott borzongás kúszott fel a gerincemen, és odatoltam a többi képregényt Garnernek. – Nézze végig, lát-e benne másokat is. Egy pillanatig meredten nézett, aztán rájött. – Uramisten. Ha a többiek is benne vannak... – Akkor megvan a kapcsolat, amit keresünk – fejezte be Harris, kivételesen mosolyogva. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, amíg figyeltem, hogy Garner lassan átlapozza a képregényt. Végtelennek tűnő idő után nagyon halkan azt mondta: – Itt egy másik. Mohón csaptunk le rá. – Melyik? – kérdeztem. Garner elvigyorodott. – A hármas számú. Itt, ez a katona a bástyán. – Egy nagy szakállú, vörös hajú, páncélba öltözött emberre mutatott, aki lándzsát tartott a kezében, és egy bástyáról nézett ki. Termetesnek és erősnek látszott, alig hasonlított az áldozatra, egy drogfüggő hajléktalanra, akiről úgy tartották, hogy a kukákból szerzi az élelmét. Visszaültem, a szívem hevesen vert az izgalomtól.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

236

– Megvan a kapcsolatunk. Néhány napja megkerestem a művészt, hogy beszéljek vele. Greg Cerise-nek hívják, és pár órája felhívott. Ryanre pillantottam. – Azt hiszem, elég okunk van arra, hogy házkutatási engedélyt kérjünk. Ryan bólintott, sőt Harris is. – Nagyon is – mondta az utóbbi. Felnevettem, szinte szédültem a hirtelen megkönnyebbüléstől. Végre sikerült valódi áttörést elérnünk. – Elkezdem megírni az engedély szövegét. Mire megírtam a házkutatási parancsot, és találtam egy bírót, aki aláírta, Garner öt további áldozatot fedezett fel a képregényben, köztük a második sorozatbeli fickót, Mark Jansont. Mark zenészként volt ábrázolva, nyúlánk művész volt, kecses ujjakkal és könnyed mosollyal. Vajon Greg csak belelátott valamit, vagy tényleg hallotta játszani? Semmit sem tudtam Markról – arról sem, hogy tényleg zenész volt-e –, de rosszulesett arra gondolni, hogy egy ilyenfajta veleszületett tehetség veszendőbe mehetett. – Azt hiszem, több is van még, akit nem vettem észre – mondta Garner, a fejét csóválva. – Ezekre a rekonstrukciókra támaszkodva nehéz megmondani. – Remélem, több is lesz a fickó házában – mondtam. – Valami más is, ami összeköti őket. Vajon Greg félszegsége csak szerepjátszás volt? Lehet, hogy alkalmat adtam neki arra, hogy megszabaduljon a bizonyítékoktól? Esetleg a pár órával ezelőtti telefonhívással is csak azt akarta ellenőrizni, hogy közelebb jutottam-e? A fenébe is. Azt kívántam, bárcsak lenne elég adat a kezünkben ahhoz, Pandora’s TeAm

237

A DÉMON JELE

hogy letartóztatási parancsot szerezzünk ellene, de a bírót erre nem tudtuk rávenni. A házkutatási parancsot is vonakodva adta meg. Finn bíró jó pár percig ráncolta a szemöldökét az áldozatok fotói és a képregény képei fölött, mielőtt végül vállat vonva és a fejét csóválva kijelentette: egyáltalán nem biztos benne, hogy a rajzok bármilyen hasonlóságot mutatnak az áldozatokkal. – Szerintem ez egy erőltetett ötlet, Gillian nyomozó – mondta, de végül nagy nehezen aláírta a házkutatási parancsot. A letartóztatásra vonatkozó kérésem azonban süket fülekre talált. – Nem. Az, hogy maga azt hiszi, hogy lerajzolta őket, még nem jelenti azt, hogy meg is ölte volna ezeket az embereket. Valamit találni fogunk a házában, mondtam magamnak, ahogy végigmentünk a többiekkel a házkutatási parancs cselekvési tervén. Megszerezzük a bizonyítékot, és vége lesz az egésznek.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

238

16. AZ AJTÓ FÁJA SZILÁNKOKRA HASADT a nehéz kalapács ütése alatt. A fekete védőfelszerelésbe öltözött kommandós még egyszer meglendítette az eszközt, és az ajtó betört. A csapat többi tagja berohant az ajtón, majd parancsokat kiabálva és jelekkel kommunikálva végigviharzottak a házon, hogy biztonságossá tegyék a bejutást. Mögöttük én is besurrantam, és magamban bocsánatot kértem a háztulajdonostól az ajtóban esett kárért. Ryan a hátam mögött jött, és mi ketten együtt lassan követtük a kommandósokat, még mindig készenlétben tartva a fegyverünket. A szívem sebesen vert, adrenalin áradt az ereimbe, bár az eszemmel tudtam, hogy a taktikai egység bármit képes kezelni, amit esetleg találhatunk. Kivéve, ha démon – gondoltam sötéten. Akkor itt nagyon gyorsan nagyon csúnya dolgok történhetnek. A házkutatási parancsok végrehajtása egyébként is rázós, de ez a fickó tízszer olyan veszélyes lehet, ha tényleg egy démonnak parancsol. A ház belsejét az unalmas színek uralták. A barnák és sötét gesztenyeszínek palettáját egy évtizeddel ezelőtt talán „őszi” jelzővel illethették, de mostanra csak sötétté és nyomasztóvá tette a házat. Nem csodálom, hogy Greg máshová járt dolgozni – gondoltam. A bejárati ajtó a nappaliba nyílt, amelyet egy fakóbarna kanapé uralt. A bútordarab színe olyan közel volt a faléhoz, hogy szinte beleolvadt. A szobában nem volt tévé, csak egy állólámpa a sarokban, és egy üveglapos dohányzóasztal a kanapé előtt. A nappaliból balra egy folyosó nyílt, jobbra pedig Pandora’s TeAm

239

A DÉMON JELE

egy lengőajtó, azt tippeltem, mögötte lehet a konyha. A falat nem díszítette semmilyen dekoráció, polcok sem sorakoztak fényképekkel vagy csecsebecsékkel, sehol semmilyen üde színfolt. És az egész fájdalmasan tiszta volt. A porszívó nyoma még látszott a sima, vörösesbarna padlószőnyegen, bár a kommandósok bakancsnyomai tönkretették az összhatást. Egy pillanatra megtorpantam, megérezve a rebbenő érintést – olyan volt, mint egy kivehetetlen misztikus suttogás. Erősen koncentrálva próbáltam ismét megtalálni az illanó érintést. A házon eddig még nem fedeztem fel semmilyen misztikus nyomokat: nem láttam sem őrző vagy védőbűbáj jeleit, sem bármiféle misztikus tevékenységét. De valami nem stimmelt. Egy kiáltást hallottam a lengőajtó mögül, majd Dimera őrmesternek, a kommandósok főnökének a hangját: – Hé, Gillian! Erre jöjjön! Gyorsan benyomtam az ajtót, majd lefékeztem, és halkan elkáromkodtam magamat. Egyből világossá vált, hogy mit éreztem. Ryan érkezett mögöttem. – A fenébe! A linóleumborítású konyha közepén ott feküdt Greg Cerise, kezét-lábát szétvetve, mint Leonardo híres Vitruviustanulmányának embere. Körülötte vérrel festett rúnák és pecsétek kusza köre. A mellkasán egy henteskéssel durván belevésve ott volt a jel: elég nagy ahhoz, hogy szinte a teljes törzsét betakarja. A másik látásommal érzékeltem, hogy a misztikus erő csúnya bíborcsomókban kavarog a test körül, gyűlölettől és dühtől duzzadozva és fröcsögve. Ezt itt gyors és ronda munka – a gyilkosság is, de a misztikus pecsétek és jelek is. Még ha nem is beszéltem volna Greggel pár órával ezelőtt, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

240

akkor is nyilvánvaló lenne, hogy nem ugyanolyan gondossággal és precizitással hajtották végre, mint a többit. – Van bárki más a házban? – kérdeztem Dimerát, a szememet a holttesten tartva. Mindig volt rá esély – bármilyen halvány is –, hogy a gyilkos még mindig itt van. Dimera megrázta a fejét. – Minden tiszta. Elmormoltam egy átkot, és visszaraktam a pisztolyomat a tokjába. – Jelentse a központnak, kérem. És szükségünk lenne a laborosokra is. Dimera bólintott, és kilépett a helyiségből, az ajtó lengett még párat mögötte. Hallottam, ahogy továbbítja az információt a rádióján, miközben végigmegy a folyosón, és ellenőrzi, hogy a csapat minden tagja rendben van-e. Leguggoltam, és végignéztem a fekvő testet körülvevő vért és jeleket. – Ezek nem ugyanazok a rúnák, mint amilyet a másik testen láttam – mondtam Ryanre felpillantva. – Tudod, hogy mik? Alaposan megnéztem a vérbe festett rúnákat, majd felálltam, és a rajzoló fejéhez mentem, végtelenül óvatosan, nehogy hozzáérjek valamihez, vagy tönkretegyek egy nyomot. – Aha... ezek őrzőábrák, azok a fajták, amiket idézésnél szokás használni. – Na várj, ez a mi emberünk? Elcseszett egy idézést? Megráztam a fejemet. – Nem, nem ő az. – A francba. – Pár órával ezelőtt felhívott, ami azt jelenti, hogy valószínűleg közvetlenül azután ölték meg, hogy beszéltem vele. Végigfutott a hátamon a hideg. Pandora’s TeAm

241

A DÉMON JELE

– Ez nem egy igazi idéződiagram. Egy csomó dolog hiányzik belőle. De szándékosan csinálták, hogy bárki felismerje, aki járatos ebben a műfajban. – A tarkómat masszíroztam, próbáltam enyhíteni a feszültséget. – Vagyis egy üzenet – mondta Ryan halkan. – Neked. – Vagy egy teszt – néztem rá komolyan. – Hogy lássák, menynyit tudok, mennyit látok. Nagyon nem tetszett, amire ebből következtetni tudtam. Az illető tudja, hogy arkánumhasználó vagyok. Mi lesz a következő lépése? Valószínűleg közeledem hozzá. De ha közel járok, miért érzem úgy, hogy vakon botladozom körbe-körbe? – Kara! Ryan! – hallottuk meg Garner hívását. – Ezt nézzék meg! – Menj – mondta Ryan. – Én maradok, és vigyázok, hogy senki ne kavarjon össze semmit, mielőtt rögzíthetnénk a nyomokat. Bólintottam és átmentem a nappalin, követve Garner hangját. Ahogy beléptem a szobába, azonnal észrevettem, mitől lett olyan izgatott. – Hűha! – Egy dolgozószobában álltunk. Greg szemmel láthatóan itt végezte el a képregényeken az utolsó simításokat. A sorozatok bekeretezett borítói sorakoztak a falakon, amelyeket vad és kaotikus mintákkal díszítettek – erős színeik kontrasztot alkottak a fekete keretes képekkel, és éles ellentétben álltak a ház többi részének pasztell unalmával. A borítók képei közé különböző méretű fényképek is vegyültek, amelyeket rajzszöggel vagy celluxszal erősítettek a falra. Az egyes fényképek köré ugyanilyen szedett-vedett módon több rajzot rögzítettek. – Hűha – ismételtem meg, és beljebb léptem a szobába, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a fényképek körül elhelyezett rajzokat. Néhány csak ceruzavázlat volt, másokat véglegesre Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

242

kihúztak tussal, és ki is voltak színezve. A figyelmemet a fényképekre fordítottam. – Még több áldozat. Úristen! Itt az összes! Az összes halottunk. – Meg még páran mások – mondta Harris, sötét arccal. – Most már megvan a kapcsolat. A fejével az ajtó felé intett. – Szóval a fickó meghalt? Valamelyik áldozata felvette a kesztyűt, és kicsinálta? – Nem, nem ő a Jelfaragó – válaszoltam elgondolkodva, még mindig a képeket böngészve. – De halálbiztos, hogy a Jelfaragó ismerte, vagy közeli munkatársa volt. Az államat kopogtattam. – Vajon teljesen egyedül csinálta a képregényekkel kapcsolatos összes munkát? Ha nem, össze kell állítanunk egy listát mindenkiről, aki vele együtt dolgozott. Ellenőrizzük le őket, mindenkit. Garner a fejét rázta. – Nagyon úgy tűnik, mintha mindent egyedül csinált volna. – Halkan füttyentett. – Hihetetlen, milyen elképesztő dolgot tudott létrehozni egyedül. Rám pillantott. – A képregényeket általában több ember csinálja, csapatban. Van, aki a történetet alakítja, van forgatókönyvíró, vázlatrajzoló, kihúzó, színező, betűíró és így tovább. – Megérintette az egyik bekeretezett borítót. – Piszok tehetséges volt, az egyszer biztos. Közelebb léptem a képekkel borított falhoz. – Ezeket az embereket modellnek használta. Mindet. – Lehet, hogy nem volt túl jó abban, hogy képzeletből rajzoljon embert – találgatott Garner. – Egy csomó rajzoló használ valós alapokat. Vannak olyan webhelyek, amelyeket kifejezetten ezért csinálnak, hogy a képregényrajzolók számára referenciákat biztosítsanak. Pandora’s TeAm

243

A DÉMON JELE

A szájam mosolyra húzódott: – Látom, szereti a képregényeket. Szégyenlősen vigyorgott. – Hát ja. Én is vigyorogtam. És az emberek még azt mondják, én vagyok fura. Garner sokkal inkább tűnt sportolónak a napbarnított arcával és napszítta szőke hajával, mint képregénymániás kockafejűnek. – Szóval azért fényképezte le ezeket az embereket, hogy aztán modellnek használja őket? Miért pont őket? – Valószínűleg nem tudott volna megfizetni rendes modelleket – mondta Garner, az egyik gumikesztyűs ujjával kopogtatva a falat. – Ezek itt hajléktalanok, drogosok vagy prostituáltak. Valószínűleg egy tízesért vagy némi meleg kajáért kibérelhetők voltak egypár órára. – De itt egy csomó kép van. Több, mint ahány áldozatunk van. – Elgondolkodva húztam össze a szememet. – Ami azt jelenti, hogy néhányan valószínűleg most is élnek. Meg kell találnunk őket. – Az nem lesz könnyű – mondta Harris, az övébe akasztva a két hüvelykujját, miközben az ingén a gombok veszélyesen megfeszültek. – De ha akár csak egyet is megtalálunk, akkor végre komoly nyomunk van. Ökölbe szorítottam, majd szétnyitottam a kezemet. – Közel járunk. Érzem. Garner bólintott, de Harris csendben maradt, és lassan nézte végig a fali kiállítást. – Miért nem hiszi, hogy ez a rajzoló volt a gyilkos? — kérdezte. — Megvan az összes kapcsolat. Lehetségesnek tűnik, hogy a halála megtorlás volt, vagy valaki olyannak a bosszúja, akit ismert, vagy egy potenciális áldozaté. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

244

Megráztam a fejemet. – Ahogy megölték, és ahogy a vérét szétkenték körülötte, az nem utal sem bosszúra, sem önvédelemre. – Ezt Harrisnek is tudnia kell. Vagy csak megint ötletei? Esetleg csak piszkál? Tesztel? Nehéz volt megmondani. – A minta túl pontos – tettem hozzá, inkább magamnak, mint neki. – Pontos? – meresztette rám apró malacszemét. – Igen – válaszoltam. Később is ráérek aggódni amiatt, hogy hülyének néznek. Most sokkal fontosabb volt, hogy elkapjuk ezt az alakot. – Nem összevissza firkák vannak a test körül. Ilyen körítést senki nem tud alkotni, aki nem rendelkezik mélyreható ezoterikus ismeretekkel. Annak a valószínűsége, hogy egy potenciális áldozat értsen ehhez, nagyon kicsi. – Beletúrtam a hajamba. – Nem, azt hiszem, hogy Greg kezdett rájönni valamire, úgyhogy ki kellett iktatni. – Szóval valószínű, hogy köze volt hozzá. – Harris összevont szemöldökkel böngészte a falon a fényképeket és rajzokat. – Lehet, hogy két gyilkos volt, és a másik úgy döntött, megszabadul Gregtől, mielőtt köpne. – Harris hátranézett rám, a karját a felsőteste köré fonva. Mély lélegzetet vettem, és uralkodtam az ingerültségemen. Igen, lehetséges. Bármennyire is szimpatikusnak találtam Greget, attól még megvezethetett. – Igen, ez kétségtelenül lehetséges – ismertem be vonakodva. Ráadásul Tessa is azt mondta, hogy ketten csinálták. Kinyitottam a számat, hogy folytassam, majd becsuktam. Én elmondtam Gregnek, hogy idéző vagyok, és ezt nem tudják túl sokan. A nagynéném, Ryan és Greg. Ez pedig nem az a fajta dolog, amit csak úgy ránézésre ki lehet találni valakiről. Pandora’s TeAm

245

A DÉMON JELE

Legalábbis embereknek nem. Vannak olyan démonok, akik képesek felismerni valakiben az idézői tehetséget. Vagyis vagy Greg beszélt valakinek rólam, vagy a tudtom nélkül egy démon szaglászik körülöttem. Az utóbbi elég valószínűtlen, de nem kizárható. Bármilyen lény képes észrevétlen maradni, ha elég jól képzett arkánumhasználó. – Gillian nyomozó, jól van? Hirtelen rájöttem, hogy üveges szemmel bámulok a semmibe. Ismét Harris felé fordítottam a figyelmemet. – Igen, bocsánat, csak eszembe jutott valami. – Megosztaná velünk? Az ujjaimat tornáztattam, és egyre izgatottabb lettem. – Elcseszte. Most először elcseszte. Harris leengedte a karját. – Hogyan? – Megölte Greget. Mostantól tudjuk, hogy a Jelfaragó valamilyen kapcsolatban állt vele. Úgy érezte, hogy muszáj kiiktatnia a rajzolót. Lehet, hogy Greg hátat fordított neki, vagy valami hasonló, nem tudom. Egy újabb gondolat vert fészket az agyamban, de ez közel sem volt olyan kellemes. – Elcseszte, de ez nem számít neki. – Mire gondol? – Az ábrára a test körül. Semmi más célja nincs, mint hogy kigúnyoljon minket. – Hogy kigúnyoljon engem, pontosítottam magamban. – De már nem érdekes, mert már majdnem végzett. Garner is erősen figyelt. – Az előkészületeivel – egészítette ki. Bólintottam. – És maga azt gondolja, valami nagy démonhívásra készül mondta Harris. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

246

– Idézésre, igen. Harris a homlokát ráncolta. – Vagyis lehet, hogy valami látványos befejezésre készülve belehúz... mint azok a szekták. Lehet, hogy egy csomóan veszélyben vannak, és a végén magát is megölheti. Nincs vesztenivalója. Csak pislogtam. Honnan a fenéből szedi mindezt? Megráztam a fejemet. – Ja, hogy maga ilyen gyilkosságos-öngyilkosságos dologra gondol? Hát szerintem marhára nem erről van szó. Neki a hatalom kell. Pont arról szól ez az egész gondos felkészülés, hogy igenis túl akarja élni. Harris homlokán elmélyültek a ráncok. – Gillian nyomózó, maga honnan ért ennyire a rituális gyilkosságokhoz? A hangja kihívó volt, én pedig gondolatban hátrahőköltem. Ő számított a kultikus és rituális gyilkosságok helyi szakértőjének, és én éppen ráléptem a tyúkszemére. Csak az a gond, hogy a misztikum igazából az én szakterületem, de ezt nem mondhattam meg. Istenem, mennyire szerettem volna, ha Ryan ott van mellettem! Vettem egy mély, megnyugtató lélegzetet, és annyira óvatosan formáltam a szavaimat, amennyire csak tudtam. – Én nem vagyok szakértő a rituális gyilkosságokban – mondtam, majd amikor meg akart szólalni, feltartottam a kezemet. – De az a helyzet, hogy olyan emberek között nőttem fel, akik jártasak a misztikus tanokban, a mitológiában. Voodoo, wicca, paranormális jelenségek, alternatív vallási formák és miszticizmus... foglalkoztak mindennel. Felismerem a konyhapadlón talált mintákat, és az a véleményem, hogy olyasvalaki festette oda őket, aki meg akar idézni egy démont. Pandora’s TeAm

247

A DÉMON JELE

Harris összehúzta a szemét, és az arca egy árnyalattal vörösebbé vált. – Oké, rendben. Tételezzük fel, hogy a gyilkosunk tényleg hisz ebben a szarságban. A maga véleménye szerint – ahogy odavetette, az felért egy inzultussal – egy halom áldozatra van szüksége a nagy dobáshoz? És mit fog csinálni, amikor a démon majd nem jelenik meg neki? Inkább azt kéne kérdezned, mi mit fogunk csinálni, amikor megjelenik– gondoltam magamban sötéten. – Ha túléli, újra meg fogja próbálni. Ha kell, a legelejéről fogja kezdeni. Halvány gúnymosoly jelent meg Harris szája szélén, épp csak annyi időre, hogy észrevegyem, mielőtt a professzionális álarc ismét a helyére került. Odabólintott nekem, és szó nélkül kivonult a helyiségből. Figyeltem, ahogy kimegy, és nagyot sóhajtottam. Nyilvánvaló volt, hogy Harris nyomozót egy fikarcnyit sem érdeklik a misztikus ismereteim. Sőt, most valószínűleg még kevesebbre becsül – hát persze, én vagyok az a gyengeelméjű, akinek a logikai levezetéseiben nem lehet megbízni. Garner udvariasan megköszörülte a torkát. – Lehet, hogy túlságosan is prózai gondolkodású, de már dolgoztam vele együtt, és az a helyzet, hogy meglehetősen jó nyomozó. – Felpillantott az éppen átnyálazott papírkupacból, és félszegen rám vigyorgott. Fél kézzel végigsimítottam az arcomat. – Hát persze, biztos vagyok benne. Meg abban is, hogy ez az egyik legkülönösebb eset, amivel dolga volt. Eléggé meglepődtem, amikor Garner megrázta a fejét. – Nem, azt nem mondhatnám. Már dolgozott velünk együtt azelőtt is néhány nagyon elborult eseten; tömeggyilkosságoknál Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

248

és öngyilkosságnál, szektás és rituális áldozati ügyekben. Ez még a szolidabbak közé tartozik. Próbáltam nem mosolyogni. Az egyetlen kivétel, hogy ez a dolog igazi. Bár lehet, hogy a többi ügy is valóságos volt, vagy legalábbis valóságosabb, mint amennyire tudta. – Hát – mondtam –, szerencsére legalább úgy tűnik, jó nyomon járunk. – Kara...? – Garner elképedt arccal emelt ki egy papírlapot az előtte heverő kupacból. – Igen? – néztem rá. – Zack... mi a baj? – Kara... ez itt maga – válaszolta Zack, és lassan felém nyújtotta a papírt. Ryan lépett be a helyiségbe, és a hátam mögé sétált, hogy a vállamon átnézve beleleshessen a rajzba, amit Garner ideadott. – Jézusom – fújt egy nagyot. – Ez te vagy. Szuper-Kara kiadásban. Csak bámultam. A rajz egy klasszikus fantasy harcosnő-szerelésbe öltözött személyt ábrázolt – fém és bőr melltartó, ugyanilyen rövid szoknya, elegáns fém alkarvédő, szabadon lebegő haj. Más szavakkal egy tényleges harcra tökéletesen alkalmatlan szerelés. A rajzolt nő az egyik kezében kardot, a másik kezében tőrt tartott, és ádáz arccal nézett egy lényre, amiben én tökéletesen felismertem a reyzát. A nő gyönyörű volt, erős és nőies, de az összes vonása azt sugallta, hogy kőkemény. És ő én voltam. Ezt egy pillanatra sem lehetett letagadni. Jesszusom, ezt látta bennem? A. tiszteletes azt mondta, hogy Greg az emberekben rejlő lehetőségeket rajzolta. Ez lakna bennem? Lehetek én valaha ilyen erős és gyönyörű? Hirtelen nem is tudtam, hogy ezt hízelgőnek tartsam-e, vagy elkeseredjek. Pandora’s TeAm

249

A DÉMON JELE

– Nekem különösen a ruhája tetszik – mondta Ryan szárazon a hátam mögött. Megfordultam, hogy rámeredjek. Vigyorgott. – Szerintem ilyenekben kéne dolgozni jönnöd – folytatta. Erre persze nekem is muszáj volt mosolyognom, és némi hálát is éreztem a frivol megközelítés miatt. Gondolni sem akartam arra, milyen távol áll ez a kép attól, amilyennek valójában érzem magam. – Az már biztos, hogy klassz rajz. Annyit azonban szentül megígérhetek, hogy sosem fogsz ilyen szerelésben látni. De a rajzot beraktam a noteszembe. A bizonyítékkezelési szabályzat kapja be.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

250

17. AZ ÉG A HAJNAL NARANCS ÉS RÓZSASZÍN FÉNYÉBEN IZZOTT, mire végül befejeztük a ház átkutatását és a nyomok feldolgozását. Harris és mindenki más számára nagy csalódás volt, hogy nem találtunk titkos pincét, amely kínzó- és idézőkamrát rejthetett volna. Nem voltak a halál és pusztítás misztikus eszközeit tartalmazó elrejtett szekrények, és egyébként sem mutatott semmilyen jel arra, hogy Greg lett volna a sorozatgyilkos, vagy akár csak kapcsolatban állt volna vele – kivéve persze a dolgozószobában talált képeket. Hazamentem, és begyógyult szemmel bebotorkáltam a házam hátsó ajtaján, az is alig jutott eszembe, hogy bezárjam magam után a zárat. Lehámoztam magamról a ruháimat, bezuhantam az ágyba, és gyakorlatilag abban a pillanatban elaludtam. Késő délután ébredtem, ködösen és zavarosan derengett, hogy Rhyzkahlról álmodtam valamit – de a bizonytalan, kaotikus képek alig hasonlítottak az előző látogatások erőteljes üzeneteire. Feküdtem hanyatt, és a szoba famennyezetét bámultam, időt adva magamnak a teljes felébredésre. Ezek valószínűleg tényleg álmok., döntöttem el végül, ahogy próbáltam visszaemlékezni a tartalmukra. A ködös emlékek gyorsan elenyésztek – képek Rhyzkahlról, amint összevonja a szemöldökét, ahogy szólít engem, meg valami zagyvaság arról, ahogy a másik oldalamra fordulok az ágyban, és mondom neki, hogy menjen el, hagyjon aludni. Ennek tényleg álomnak kellett lennie; én biztosan nem Pandora’s TeAm

251

A DÉMON JELE

mondtam volna egy Démon Lordnak, hogy menjen el, és hagyjon aludni. Az éjjeliszekrény órája este hét órát mutatott. Felültem, és a kezemmel beletúrtam a kócos hajamba. A belső órám totál összekavarodott mostanra, hogy zsinórban két éjszakát is ébren töltöttem. Megint. Hogy az egész napot végigaludtam, abban az volt az egyetlen jó, hogy könnyebb lesz majd éjjel az emberek után járnom. Megmosakodtam, aztán belebújtam egy farmergatyába és egy olyan pólóba, amin semmilyen rendőri utalás nem volt. A bokámra erősítettem egy kicsi harminckettes Kel-Tec pisztolyt, és ráhúztam a pólómat a derekamra szíjazott 9 milliméteres Glock tokjára. És nem, nem akartam felhívni Ryant, hogy jöjjön el velem. Egyedül akartam beszélni az emberekkel. Egy szövetségi ügynök csak elijesztené őket. Lassan hajtottam át a városon, azon gondolkodva, hogy hol kezdjem. Beaulac nem kifejezetten volt az a nyüzsgő nagyváros, bár a népessége (csakúgy, mint az egész megyéé) drámai mértékben megugrott a Katrina után, ahogy a New Orleanst körülvevő többi megyéé is. A váratlan növekedés persze a „problémás” környékek számbeli növekedését is magával hozta. Néhány olyan terület, ami azelőtt „nem túl jó”-nak számított, „oda ne menj sötétedés után”-ná változott a közösségi vezetők legnagyobb aggodalmára. Az ujjaimmal a kormányon dobolva töprengtem. Ezek közül a környékek közül néhány pont azok közé tartozott, amelyek nekem is érdekesek lehettek, de még fegyveresen se szívesen mentem volna oda erősítés nélkül. Volt azonban pár olyan hely, ahol megtalálhattam azokat, akikre szükségem volt. Az a támogatóközpont például, ahol Greg a munkája legnagyobb részét végezte, valószínűleg a legjobb kiindulópont. Némi Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

252

szerencsével Thomas tiszteletest is ott találom, és azonosíthat néhány arcot a rajzokról. Odaautóztam tehát a központhoz, majd komoran konstatáltam, hogy az ajtókat fémkapuk zárják le. Az üzemeltetők minden jel szerint elég okosak voltak ahhoz, hogy valamiféle biztonsági intézkedésekkel védjék az épületet. Ez azonban azt is jelentette, hogy ma este nincs esélyem Thomas tiszteletessel beszélni. Az épület előtt viszont egy kisebb társaság, úgy fél tucat ember csoportosult. Megnéztem őket, ahogy elhajtottam előttük, majd elégedetten elmosolyodtam egy ismerős arc láttán. Nem Thomas tiszteletes volt az egyetlen ember, aki információval szolgálhatott. Egy kicsit távolabb álltam meg az utcán, majd összeszedtem a képeket, és visszamentem. A csoport kettévált előttem, nagy helyet hagyva. Tisztában voltam vele, hogy hétköznapi ruhám dacára a viselkedésemből sugárzik a jelzés: „Zsaru!”. Gyorsan végigvizslattam az arcokat, épp csak odabiccentve nekik – nem túl barátságosan, de azért mégis. – Mi szél hozta, őrmester? – kérdezte egy őszülő fekete férfi, akinek több foga is hiányzott. Negyvenöt-ötven között lehetett, széles vállú, izmos ember volt, ujjain forradásokkal. A falnak támaszkodott, a karját keresztbe fonta a mellkasa előtt, és engem nézett. Könnyedén rámosolyogtam. Ő volt az, akit ismertem, ezért döntöttem úgy, hogy megállok, és beszélek vele. Tiónak hívták. Többször is bevittem már, de mindig normálisan viselkedtem vele, ezért ő is normálisan viselkedett velem. Odáig sosem ment el, hogy informátor legyen, de másként előfordult, hogy segített már: például jótállt azért, hogy tisztességes vagyok, olyanoknál, akik nem tudták, bízhatnak-e bennem. Valamikor régen Pandora’s TeAm

253

A DÉMON JELE

bokszolóként próbált boldogulni, de a kelleténél eggyel több meccset vesztett el, és a végén megkérdőjelezhetőbb módszerekkel kellett kiegészítenie a megélhetését. A zsaruk nagy részével hadban állt, de én mindig meg tudtam győzni, hogy hagyja magát megbilincselni. Ami már csak azért is jó volt, mert tudtam, hogy egyébként bármikor szétrúghatná a seggemet. – Jó estét, Tio. Keresek valakiket – közöltem vele olyan kedvesen, ahogy csak tudtam. – Ma nem csinálok semmi bajt. Mosolyba szaladt az arca. – Letartóztatási paranccsal? Abba' magának senki se fog itt segíteni, hogy bevarrjon valakit. Megráztam a fejemet. – Nem, semmi ilyesmi. Senkit sem akarok elkapni. Csak azért keresek pár arcot, hogy lássam, nem esett-e bajuk. Tudja, az a „szolgálunk és védünk” marhaság – vigyorogtam. Utcai zsaru koromban megtanultam pár dolgot, és ezek közül talán az volt a legfontosabb, hogy a népek sokkal könnyebben segítenek, ha kedvesen és barátságosan közelítesz hozzájuk. A második legfontosabb meg az volt, hogy van egy olyan pillanat, amikor abba kell hagyni a kedvességet és a barátságosságot. A legnagyobb megkönnyebbülésemre elröhögte magát. – „Szolgálunk és védünk!” Hát persze. Szóval hogyan akar minket itten szolgálni és védeni? Éreztem, hogy a csoport többi tagja erősen figyel. Azt is tudtam, hogy az ő segítségük azon múlik, mire jutok Tióval. Előhúztam Greg képét, és megmutattam neki. – Látja ezt a fickót? Azt szeretném tudni, hogy látták-e őt valaha errefelé, beszélt-e valakivel, netán ajánlott-e valakinek munkát vagy ilyesmi. Tio megnézte a fotót, és megrázta a fejét. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

254

– Nem, ő túl barátságosnak és cukipofának tűnik ehhez a helyhez. Tökre olyan... mint egy női zsaru. – Harsányan felnevetett. Én is vele nevettem. – Jaja, tudom. De higgye el, nem csinálnám ezt a szarságot, ha nem akarnék tényleg segíteni. – Közelebb hajoltam. – Biztos már maguk is hallottak a Jelfaragóról, igaz? Tio elkomorodott. – Rohadt egy ügy, zsarunéni. – Tudom, Tio – mondtam lehalkítva a hangomat. – De el fogom kapni a mocskot. Előhúztam a legutóbbi áldozatról Greg házában készült képeket – a fényképeket, amik élő, lélegző, mosolygó lányként mutatták, nem pedig összevagdalt, megkínzott holttestként. A kezébe adtam a legfelső képet. – Ő a legutóbbi áldozat. Nem tudja, kicsoda? Tio arca megkeményedett. – De tudom. Ismerem... ismertem őt. Valamilyen Katy, a vezetéknevét nem tudom. Láttam a hírekben, hogy ez a szarházi megint felszeletelt valakit, de nem tudtam, hogy ő volt az. Próbáltam mozdulatlan arccal elrejteni az azonosítás miatti örömömet, bármilyen részleges volt is az. Még mindig több mint amit eddig tudtunk. – Ronda volt, Tio. Maga tudja, hogy én láttam már ezt-azt, de ez, ez a fickó a legrohadtabb mind közül. – Lapos pillantást vetettem rá. – Tényleg szükségem van a segítségükre az utcákon. – Katy jó arc volt – mondta. – Egy kicsit szerencsétlen, de tényleg próbálkozott. Nem érdemelte meg ezt a szarságot. – Amit ez a görény csinál, azt senki se érdemli. Tio megropogtatta vastag ujjait. – Mutassa még eccer azt az elsőt. Pandora’s TeAm

255

A DÉMON JELE

Odaadtam neki a képet, és próbáltam nem kimutatni a megkönnyebbülésemet és az izgatottságomat. Tio belépett az utcai lámpa fénykörébe, és alaposabban szemügyre vette a fényképet. – Igen – mondta egy pillanat múlva. – Láttam már errefelé ezt a fickót. Idejön a központba, leül és rajzol. Tíz-húsz dollárokat fizet a népeknek, hogy álljanak neki modellt. Máshol is láttam már. – Merre máshol? – próbáltam higgadt maradni. Nem akartam, hogy észrevegye, mennyire kell nekem ez az információ, mert akkor sokba fog kerülni. Elgondolkodva vakargatta borostás állát. – Bizisten nem emlékszek. Talán lent a parkban. – Lefényképezte az embereket, akik modellt álltak neki? Tio bólintott. – Igen, általába' azt csinálta. Szóval ez az a fickó? Ez a gyilkos? – Ökölbe szorította a kezét. – Ha legközelebb meglátom, kiverem belőle a szart. Odanyúltam, és kivettem a képet Tio kezéből. – Nem. Mostanra halott. A Jelfaragó őt is elkapta. – A picsába. – Igen. – Előszedtem azt a lapot, amire összegyűjtöttem az azonosítatlan személyeket. Azokat, akikről reméltem, hogy élnek. – És mi van ezekkel? Nem tudja, hol találhatom meg őket? Tio megnézte a lapot, aztán odalépett a bámészkodó többiekhez. Egy amatőr tetoválásokkal elcsúfított karú sovány fehér fickó közelebb araszolt. Tio megmutatta neki a lapot. – Én asszem, ismerek párat közülük – mondta a sovány. – Nem aszondom, hogy személyesen, csak láttam őket, tuggya. – Nagyon fontos, hogy megtaláljam őket – mondtam. – Azt hiszem, hogy a Jelfaragó vadászik rájuk. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

256

Tio szemöldöke összeszaladt. – Miért akarja elkapni őket? – Ezt még nem tudom megmondani, de most már van olyan nyomunk, ami esetleg – hangsúlyoztam a szót – összekötő kapocs lehet közöttük. Azok között, akiket már megöltek, meg őközöttük – közös pont mindannyiuknál. Meg kell találnom őket. Komolyan néztem Tióra. – Ha félnek a rendőrségtől, akkor legalább szóljanak nekik, hogy legyenek óvatosak. Ne menjenek sehová senkivel, akit nem ismernek. Tio pár pillanatig csendben maradt, majd bólintott. – Ő itt AnnMarie – mutatott egy húsos arcú, sötét hajú fehér lány fényképére. – Ez meg itt Skeeter. – Utóbbi egy cérnavékony fekete fickónak bizonyult. Körbepillantott a többieken. – Ismeri valaki ezeket? Próbáltam nem ujjongani, de a megkönnyebbüléstől alig tudtam megőrizni a higgadtságomat. A többiek közül néhányan szintén megpróbáltak felismerni egy-két arcot, én pedig gyorsan és elfúló lélegzettel írtam a neveket. Tio együttműködése nagyságrendekkel valószínűbbé tette, hogy a többiek elmondják, mit tudnak. Vezetékneveket nem sikerült megtudni, de így is fantasztikus ugrás volt ahhoz képest, hogy eddig semmi nem volt a kezemben. Tio rám nézett, miután befejeztem az írást. – Ez így elég? Hálásan mosolyogtam. – Kezdetnek igen. És nagyon klassz lenne, ha szólna mindenkinek, akit csak ismer. Bólintott, nagyon komolyan. Pandora’s TeAm

257

A DÉMON JELE

– Rajta leszek, zsarunéni. – Rendben, Tio. Nagyra értékelem. – A kezébe adtam egy csomó képmásolatot meg egy marék névjegyet. – Ha valaki hajlandó, akkor én tényleg örömmel beszélek vele. Ebben az ügyben minden segítségre szükségünk van. Tio elrakta a névjegyeket és a képeket a nadrágja oldalzsebébe. – Úgy lesz, zsarunéni. – Remek. Ne keveredjen bajba, Tio, oké? Kacsintott, és vigyorgott. – A baj szokott odakeveredni hozzám. – Akkor rohanjon el előle, maga hólyag.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

258

18. A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY ÉJJEL UGYANEZT CSINÁLTAM végig Újra és újra, ugyanilyen lerongyolódott környékeken, kicsit más szereplőkkel, és alig más párbeszédekkel. Nem próbáltam közéjük vegyülni, csak igyekeztem azokkal beszélni, akiket ismertem, a törzsvendégekkel. Ez is olyan alkalom volt, amikor a tisztességes zsaruként szerzett hírnevem kifizetődött. Ezeknek az embereknek nagy részét börtönbe juttattam már, de sosem vádoltam senkit hamisan. Ezért aztán mindig akadtak, akik hajlandók voltak szóba állni velem – különösen amikor megmondtam, milyen ügyben járok. Ha mást nem, legalább megnehezítem neki, hogy újabb áldozatokat szedjen – gondoltam mogorván, ahogy hazafelé vettem az irányt. Még csak hajnali kettőre járt, de tisztában voltam vele, hogy valahogy vissza kéne találnom a normális napi ritmusba. Lekanyarodtam a főútról a házamhoz vezető íves behajtóra, befordultam a ház elé. Amint megláttam az ott parkoló kocsit – egy sötétkék Crown Victoria volt –, lelassítottam, és azonnal teljesen éberré váltam. A riadalmat aztán a bosszúság és az öröm furcsa keveréke váltotta fel, amint rájöttem, hogy az autó Ryané. Mi az ördögöt csinál itt megint? Aludt, mint rájöttem, amikor kiszálltam az autómból, és odasétáltam az övéhez. Egy kicsit be kellett harapnom a számat, hogy ne nevessek, amint benéztem a kocsija ablakán. A feje félrebillent a fejtámlán, a szája kinyílt, és ha nem hallottam volna Pandora’s TeAm

259

A DÉMON JELE

már két méterre az autótól a horkolását, akkor azt hihettem volna, hogy meghalt. Erős volt a kísértés, hogy hagyjam őt továbbra is kint, de végül győzedelmeskedett a kíváncsiságom, hogy mit keres itt. Megkopogtattam az ablakát a kulcsommal. Semmi. Tovább hortyogott. Erősebben csattogtam, amire fel is riadt, de véletlenül megnyomta a dudát. Ettől aztán megugrott, és megeresztett egy cifra káromkodást. – Jézusom, Kara! Hol a fenébe mászkáltál? Annyira röhögtem, hogy csak a sokadik kísérletre sikerült válaszolnom. Jó néhány mély lélegzet után végre képes voltam beszélni. – Valahol. Miért alszol a felhajtómon? Ryan nagyot nyögött, és kinyitotta az ajtót, majd az arcát masszírozva kiszállt. – Nem akartam elaludni. Azért jöttem, hogy meglátogassalak – mondta, és vádlón meredt rám. Lesújtó pillantást vetettem rá. – Én pedig elvoltam. Dolgozni. Miért nem hívtál fel? Egy pillanatra zavarodottnak tűnt, miközben felegyenesedett, és kinyújtóztatta a hátát. – Nem gondoltam rá. Azt hittem, csak pár percre ugrottál el, mivel tíz után értem ide, kitaláltam, hogy megvárlak. Aztán biztos elaludtam. – Pedig be is mehettél volna. Tudod, az ajtómat csak két szög tartja. Megrázta a fejét. – Nem, szerintem azzal túlságosan előreszaladnék. Egyelőre pont elég, hogy a behajtódról leselkedem utánad. Megint elnevettem magamat. – Kérsz kávét? Gyere be, elmesélem, mit csináltam. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

260

Ryan az órájára pillantott. – Csak ha koffeinmentes. Lehet, hogy még össze tudok hozni pár óra alvást, miután képbe hoztál. – Mffh. Én már letettem arról, hogy valaha is normálisan fogok aludni – mondtam, miközben mutattam az utat a hátsó bejárathoz. Fellépkedtem a hátsó lépcsőn, kinyitottam az ajtót, és beléptem, majd egy fél méter után kővé dermedtem a konyhában, amitől Ryan majdnem keresztülesett rajtam. Valamit mondani kezdett, de felemelt kézzel csendre intettem. Amikor átnéztem az előtérbe, egy négyszögletes fényfoltot láttam a padlón. A pinceajtó nyitva volt, és a lámpa égett, és én tudtam, hogy nem így hagytam ott. Előhúztam a pisztolyomat, bár volt egy olyan kellemetlen érzésem, hogy ha valami van ott lent, azt nem hatják meg a tűzfegyverek. Inkább éreztem, mint hallottam, hogy a példámat követve Ryan is előhúzza a saját fegyverét, és hála az égnek, nem kérdez semmit. Hátrapillantottam felé, és előremutattam az előtérbe, a négyszögletes fénytócsára. Bólintott, a fegyvert közel tartva magához, készenlétben. Amennyire hangtalanul csak tudtam, beléptem az előtérbe, és ellenőriztem az onnan nyíló helyiségeket mindkét oldalon, a falhoz tapadva, hogy a padló nehogy megreccsenjen alattam. A pulzusom a fülemben dobolt, és szaporán vettem a levegőt, a fülemet hegyezve minden zajra, figyelve minden jelre, ami segíthet megsejteni, mivel fogom magamat szembetalálni. Ryan tudta, mit kell tennie: elsurrant mögöttem, és átfésülte azokat a területeket, amiket nem láthattam, miközben lassan végighaladtam az előtéren. A pincéből valami halk mozgolódást Pandora’s TeAm

261

A DÉMON JELE

hallottam. Odaléptem a lépcső tetejéhez, az ajtófélfa fedezékébe, és a kilenc milliméterest célra tartva lepillantottam. Egy alak tevékenykedett a lépcső alján – szőke hajjal, rikító színű blúzban. Felrántottam a pisztolyt. – Az isten verje meg, Tessa néni! Majdnem lelőttelek! – A szívem nem igazán tudta eldönteni: attól a gondolattól akar-e kiugrani, hogy lelőhettem volna a nagynénémet, vagy a megkönnyebbüléstől, hogy nem valami sokkal rosszabbat találtam lent. Tessa felnézett, és derűsen rám mosolygott, miközben felfelé lépkedett a lépcsőn. – És miért tettél volna ilyet? Azt tudod, hogy a bejárati ajtód össze van törve? Nagyot sóhajtottam, és eltettem a fegyvert. A szemem sarkából láttam, hogy Ryan ugyanezt teszi. – Tényleg? Nem vettem észre. Mit csinálsz itt? Nem láttam az autódat. – Ja, vettem egy motort tegnap – mondta lazán, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – A ház túloldalán áll. Azért jöttem, hogy lássam, hogy ment az idézésed. Megrezzentem, amikor Tessa felért a lépcsőn, és meglátta Ryant. Hát, most már legalább ő is tudja, honnan tanultam, amit az idézésről tudok. Tessa végigmérte Ryant, majd hidegen rám meredt, amit a lehető legtökéletesebben viszonoztam. Igenis a saját hibája volt, hogy azt feltételezte, egyedül vagyok. Oké, lehet, hogy logikus feltételezés volt, tekintve, hogy mennyire gyakran van társaságom, de engem aztán meg ne próbáljon hibáztatni a bukta miatt. Kisöpörtem a hajamat az arcomból. – Már elmondtam neked, mi történt az idézésnél. Miért vettél motort? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

262

– Mert a motorok dögösek – bámulta Tessa homlokráncolva Ryant, majd megrázta a fejét, és felém bökött az egyik ujjával. – Nem, édesem, nem az utolsó idézésről beszélek. Azt akartam látni, hogy sikerült a következő idézésed. De úgy tűnik, hogy azóta nem csináltál. – Sok dolgom volt. Történt két újabb gyilkosság. És mikor tanultál te meg motorozni? Van neked érvényes motorjogsid? – Ma, és nem, nem érdekel az ilyesmi. Ryan felé fordult édesen mosolyogva, és figyelmen kívül hagyva a felmordulásomat. – Jó napot, kedvesem. Tessa vagyok, Kara nagynénje. Amikor megjöttem, láttam, hogy kint alszik az autóban, de olyan békésnek látszott, hogy nem volt szívem felébreszteni. Ryannek egyetlen rezdülés sem kerülte el a figyelmét. Barátságosan rámosolygott, és kezet nyújtott. – Örülök, hogy találkoztunk, Ms. Pazhel. Ryan Kristoff különleges ügynök vagyok az FBI-tól. Együtt dolgozom a Jelfaragóügyek nyomozására létrehozott különleges egységben az ön unokahúgával. Tessa megragadta Ryan kezét, és finom mosollyal nézett rá. – Részemről az öröm. Honnan tudja a vezetéknevemet? – Nagy híve vagyok a részletes ismeretszerzésnek. Karba font kézzel figyeltem a közjátékot. Mi a fenéért kellett neki tájékozódnia a nagynénémről? Már tudta vajon róla, hogy idéző? Hát, akárhogy is, most már tudja. Tessa felhúzta a szemöldökét, és elengedte a kezét, majd visszafordult felém. – Gondoltam, hogy leteremtesz amiatt, amiért beleütöm az orromat, de aggódtam miattad, szívecském. Attól tartottam, hogy talán megpróbáltál egy holdtalan idézést, és nem hallottam rólad egy ideje. Az elmúlt néhány napban nem voltam a Pandora’s TeAm

263

A DÉMON JELE

városban, úgyhogy elhatároztam, rád nézek, minden rendben van-e veled. Rájöttem, hogy összevont szemöldökkel meredek rá, de nem fárasztottam magam azzal, hogy fegyelmezzem az arcomat. – Dolgom volt. Emlékszel? A sorozatgyilkos. Majd idézek egy hét múlva, teliholdkor. Hirtelen kihúztam magam. – Várj csak... ha tényleg valami nagy dobásra készül, akkor tuti, hogy azt az ebben a hónapban esedékes teliholdkor akarja megcsinálni. Ryan homloka redőkbe gyűrődött. – Miért? Mi lesz a hónap vége után? Én azt hittem, hogy csak egy teliholdra van szükség ahhoz, hogy elég erőt lehessen gyűjteni egy nagy idézéshez. Tessa megrázta a fejét. – A két szféra együttállása fontosabb, mint a holdfázisok. Most van vége egy olyan néhány éves időszaknak, amikor az átfedés annyira kicsi volt, hogy majdnem lehetetlen volt bármi nyolcadik szintűnél magasabbat megidézni. Az együttállás most a legerősebb, de ennek a hónapnak az elmúltával elkezd visszacsökkenni a szokásos szintre. Felém bólintott. – Kara már réges-rég teljes hatalmú idéző lenne, ha nem kellett volna várnia, míg az együttállás lehetővé teszi egy tizenkettedik szintű démon átszólítását. Láttam, amint Ryan elraktározza ezt az információt magában. – Szóval akkor ha valaki bármi komolyabbat vagy nagyobb hatalmút akar megidézni, a következő teliholdkor csinálná – ami azt jelenti, hogy kevesebb mint egy hetünk van rá, hogy elkapjuk. Beléptem a konyhába, és lehuppantam az egyik székre. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

264

– Így van. És ez azt is jelenti, hogy mostantól a teliholdig további gyilkosságokat fog elkövetni, hogy még több hatalmat raktározzon be magának. – Elgondolkodva ütögettem az asztalt. – De remélem, hogy nehezebben fog áldozatokat találni. Az elmúlt néhány éjjelt azzal töltöttem, hogy körbejártam, megmutogattam a Cerise házában talált fényképeket, és próbáltam tudomásukra hozni azoknak az embereknek – meg persze mindenki másnak –, hogy legyenek óvatosak. Tessa szemöldöke összeszaladt. – Cerise? Greg Cerise? Szórakozottan bólintottam, majd felültem. A nagynéném még nem tud róla. – Ó, a fenébe is, Tessa néni. Elfelejtettem, hogy ismerted. Tessa lassan leült, engem nézve. – Ismertem? Múlt időben beszélsz, kedvesem. – Igen. A francba. Sajnálom, Tessa néni. – Haboztam, de ezt a fajta hírt nem lehet kellemesen tálalni. – Meghalt. Sajnálom. Tessa lenézett az asztalra. – Mi történt? – kérdezte higgadt és kiegyensúlyozott hangon. – A Jelfaragó – mondta Ryan halkan. – Azt gondoltuk, hogy Greg valamilyen kapcsolatban áll vele. Megtaláltuk nála az összes áldozat képét, rajzokat és fényképeket, meg még egy csomó más emberét is, akiket még nem tudtunk azonosítani. Tessa némán, összeszorított szájjal ült. Ránéztem, és elfogott az aggodalom. Tudtam, hogy a nagynéném közeli kapcsolatban volt Greggel, amikor fiatalok voltak, de vajon még mindig közel álltak egymáshoz? – Greg nem volt idéző – mondta végül. Gyors pillantást vetettem Ryanre, mielőtt visszanéztem volna a nagynénémre. Pandora’s TeAm

265

A DÉMON JELE

– Igen, tudom. Nem sokkal ezelőtt elmentem hozzá, hogy kikérdezzem arról a képregényről..., hogy megpróbáljak többet megtudni Rhyzkahlról. Akkor egyáltalán nem gondoltam még, hogy lenne bármi kapcsolat Greg meg a Jelfaragó között. De aztán a csoportunkban dolgozó egyik ügynök felfedezte, hogy a Jelfaragó áldozatai és Greg képregényének szereplői között kapcsolat van. Szereztünk egy házkutatási parancsot, és... – Felsóhajtottam. – Amikor bementünk, holtan találtuk Greget, és megtaláltuk az összes áldozat képét. Üres arccal meredt rám. – Azt gondolod, hogy segített azoknak az embereknek a megölésében? – Nem – feleltem annyi meggyőződéssel, amennyit csak képes voltam a hangomba sűríteni, és közben tisztában voltam vele, hogy jó eséllyel hazudok neki. Ezt valószínűleg ő is tudta, de most ezt akarta hallani. – Ismersz bárkit, aki kapcsolatban állhatott Greggel? – kérdeztem. – Valakit, aki együtt dolgozott vele, vagy közel állt hozzá? Tessa széttárta a karját. – Vagy húsz éve nem is láttam – mondta a hangjában némi megbánással. – Szóval valaki öldösi azokat az embereket, akiket Greg lerajzolt? Miért? – Greg általában hajléktalanokat és drogosokat használt modellként – válaszoltam. – Vagyis olyan embereket, akiknek a hiánya nem tűnik fel egyhamar – tette hozzá Ryan. Ránéztem, és bólintottam. – Ennek a gyilkosnak sok áldozatra van szüksége. Azt hiszem, kísérletet akar tenni valami nagyobb formátumú idézésre, és ezért gyűjt ennyi energiát. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

266

– Igen – bólogatott Tessa. – Ezt korábban is mondtad. Mély levegőt vettem. – Mostanra azt gondolom, hogy Rhyzkahl az, akit meg akar idézni. És nemcsak megidézni, hanem rabszolgaként meg is kötni. Tessa vonásai megkeményedtek. – Miből gondolod ezt? Ez aztán piszok nagyravágyó idézés lenne, és aki megcsinálja, annak komoly veszélyekkel kell számolnia. Megkötni egy vonakodó Démon Lordot? Pláne Rhyzkahlt? Ez egy elmebeteg ötlet. Haboztam. Ryan nem tudott az álombéli látogatásokról. És ha már itt tartunk, Tessa sem. – Ööö, hát... – Próbáltam nem fészkelődni. – Nekem azután támadt ez az érzésem, hogy... izé... utoljára beszéltem Rhyzkahllal. Tessának arcizma sem rándult, de Ryan riadtan hátrahőkölt. Tessa hangja hideg volt, mint a jég. – Ha magadhoz hívtad... – Dehogy hívtam, esküszöm! – mondtam túl gyorsan. – Nem, megint álomküldés volt. – Megint mi?– meredt rám a nagynéném, és rájöttem, hogy az imént csak azt hittem, hogy a hangja jeges. Hoppá. Mosolyogni próbáltam. – Ó, ja. Persze. Elfelejtettem neked elmondani. Pár szóban elmeséltem egy elég alaposan cenzúrázott változatát a hálószobámban tett látogatásnak, majd röviden áttértem arra, amikor elszundítottam a szófán, és megkérdeztem Rhyzkahlt a rúnákról. – Na és akkor kiakadt. – Még most is összerázkódtam az emléktől. – Olyan volt, mintha elmondhatatlan düh és harag Pandora’s TeAm

267

A DÉMON JELE

hullámai áradtak volna belőle, őrjöngéssel és bosszúval vegyítve, meg minden borzalommal, amit csak el tudtok képzelni. – Ez volt az a rémálom, amiből felébresztettelek – mondta Ryan. – Igaz? Bólintottam. Tessa lassan megcsóválta a fejét. – Megjelenik az álmaidban? Ezt el kellett volna mondanod nekem. – Tudom – válaszoltam, és egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat. – Csak annyi minden történt. Azóta próbálom utolérni magam. Sötét pillantást vetett rám. – Amit éreztél, az az ó valódi hatalma volt. Önző és nagy hatalmú, és nem lehet vele packázni. És ha ez a gyilkos valóban megpróbál megidézni egy Lordot, akkor sem tudom elképzelni, hogy megpróbálja megkötni Rhyzkahlt. Ehhez teljesen őrültnek kell lenni. Ő a fajtája egyik legősibb képviselője. Jó pár olyan Démon Lord van, akit kevesebb kockázattal jár áthívni, bár talán kevésbé is erősek. – Megdörzsölte az arcát. – De még így is bármelyik Démon Lordnak messze több a hatalma, mint amennyit egy idéző ki tud használni. Karba fontam a kezemet, és az asztal fölött a szemébe néztem. – Greg elmondta, hogy ti ketten láttátok Rhyzkahlt. A nagynéném arcán egy pillanatra bosszúság villant át, némi zavarral vegyítve. – Gregnek nem lett volna szabad elmondania neked. Megeskettük egymást, hogy titokban tartjuk. – Tessa néni – mondtam szenvedélyesen –, nekem erről tudnom kellett. Elmondtad volna valaha? Nem gondolod, hogy fontos lehet, hogy egy Démon Lord egyszer már betört erre a területre? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

268

Tessa égnek emelte a szemét. – Oké, oké. Rendben, talán elég fontos, de akkor sem kellett volna elmondania neked. Ez nem a legkellemesebb emlék. – Az ajka megrándult. – Dolgoztam azon, hogy el tudjam mondani. Rámeredtem. – Csak mert a nagynéném vagy, az még nem jelenti azt, hogy nem nevezhetlek okostojásnak. Ryan megköszörülte a torkát. – Hölgyeim, mindegy, honnan származik az információ. Most az számít, mit tudunk. Ezt a Démon Lordot valószínűleg hamarosan meg fogják idézni, és ha ez megtörténik, akkor elszabadul a pokol. Tessa elutasítóan intett. – Nem, nem fog elszabadulni a pokol. És igazából nem is létezik olyasmi, amire maga pokolként gondol. De egy Lord átjövetele ronda dolog lenne, különösen ha valami lelkiismeretlen alak köti meg, és úgy gondolom, a Jelfaragó pont ilyen. – Enyhén fogalmaztál – mondtam szárazon. – Mennyire ronda dologról beszélünk? – kérdezte Ryan. – Ne térjünk el a témától, de nekem úgy tűnik, hogy idézőnek lenni nem jelent korlátlan hatalmat vagy valami hasonlót. Miért csinálja ez a gyilkos ezt az egész szarságot? – Nem, ez tényleg nem korlátlan hatalom – válaszoltam. – De mint minden, ez is arról szól, hogyan használod fel. Ryan tekintete rajtam nyugodott. – Te hogyan használod fel? Miért csinálsz idézéseket? Nem válaszoltam rögtön. Teljes mélységében úgysem tudom elmondani, mit jelent nekem ez az egész, ráadásul abban sem voltam biztos, hogy meg akarom osztani vele. Még mindig nem ismertem elég jól. Az, hogy idézőként gondolhatok magamra, Pandora’s TeAm

269

A DÉMON JELE

nagyon is fontos részemmé vált, mert voltak olyan idők az életemben, amelyekre nem vagyok büszke. – Azért csinálok idézéseket... mert képes vagyok rá. – Húztam az időt. – És tudom, hogy elcsépelten hangzik, de olyan ez, mint az éhség. A démonok csodálatosak, okosak, erősek, és minden idézés hihetetlen teljesítmény. Sosem éreztem úgy, hogy kárba veszett idő lenne, amikor megcsinálok egyet. Általában valami kifejezett indokom is van arra, hogy megidézzek egy démont, például van egy kérdésem, amelyre csak az egyikük tudja a választ, vagy meg szeretném tanulni, hogy kell valami misztikus dolgot megcsinálni. Ez a valódi válasz erősen kiherélt változata volt, de egyelőre megteszi. – Vagyis az egésznek az információ a lényege? – Kételkedést hallottam Ryan hangjában. – Jaj, dehogy! – nevettem. – Figyelj, ha képes lennél megidézni egy szupererős misztikus lényt, nem tennéd? Ryan elkeseredett arcot vágott, én pedig megjátszott megadással emeltem fel a kezemet. – Oké, akkor most komolyan. A démonok nagyon jó forrásnak számítanak, ugyanakkor erősek és hatalmasak, ráadásul ezen a síkon gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. Még ennél is fontosabb, hogy a szolgálatuk ideje alatt tökéletesen lojálisak. Igen, önzők, de ugyanakkor teljesen megbízhatók. Ha megfizeted a kialkudott árat, akkor számíthatsz az együttműködésükre. A becsületkódexük borzasztóan összetett, de ha megesküdtek rá, hogy engedelmeskednek, akkor meg is teszik, történjék bármi – egészen addig, míg ez összeütközésbe nem kerül a személyes becsületükkel. Ryan az ajtófélfának támaszkodott. – Vagyis olyanok, mint a tökéletes testőrök. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

270

– Óriási, szárnyas orgyilkos testőrökre gondolj, akik ráadásul képesek misztikus őrzőbűbájt szőni. Fancsali képet vágott. – Őrzőbűbájt? – Ööö... a démonok formálni tudják a misztikus energiákat, hogy védelmeket vagy illúziókat hozzanak létre. – Ó. Nehezemre esett nem nevetni. Szegény most éppen egy gyorstalpalón vesz részt. – Akárhogy is, bizonyos emberekben megvan a képesség arra... – Benned igen? – szúrta közbe, és közben erősen nézett. Megvontam a vállamat. – Hát, ami azt illeti, igen. A legtöbb idéző alapdolgokat csinál. – A nagynénémre pillantottam, majd vissza Ryanre. – Én még mindig tanulok, ez a legfőbb oka a mostanában elvégzett idézéseimnek. A gyakorlás. Még sok mindent kell megtanulnom. – Elég sok öröklött tehetség van benne – mondta Tessa. – Hamarosan jobb lesz, mint én. Meglepetten bámultam a nagynénémre. Még sosem hallottam, hogy ilyesmit mondott volna. – Szóval ezek a démonok is képesek ilyen őrbűbájt és védelmeket készíteni? – kérdezte Ryan. Ismét felé fordultam. – Igen. A helyzet az, hogy a legtöbb idéző inkább megidéz egy démont, hogy csinálja meg neki. Őrbűbájt készíteni fárasztó és unalmas, és általában amolyan kínos kötelesség. – Oké. Szóval a démon remek szövetséges. Feltételezem, hogy egy Démon Lord még hatalmasabb lehet, igaz? Tessa vette át a szót. Pandora’s TeAm

271

A DÉMON JELE

– Ha szándékában áll egy Démon Lordot megidézni, tisztában kell vele lennie, hogy nincs akkora felajánlás, amiért egy Lord alávetné magát a szokásos megkötéseknek. Az akarata alá akarja gyűrni a Lordot. Rabszolgává tenni. Ha valaki hatalmában tart egy Démon Lordot, akkor az uralma alá hajthatja a világot. Ryan kétkedő arcot vágott. – Jaj, ne már. Tessa előrehajtotta a fejét, és a szemébe nézett. – Olyan lenne, mint egy félistennek parancsolni. Nincs hadsereg, ami megállíthatná, ugyanakkor ő bármikor képes lenne a saját akaratából felállítani egy hadsereget. Ön is tisztában van vele, hogy hány ezer olyan ember van, aki boldogan felsorakozik egy ilyen hatalmas entitás mögött, függetlenül annak szándékaitól. Ryan összeborzongott. – Az bizony igaz. – Végigsimította a haját, majd ismét gondterhelten meredt rám. – De az a Lord, aki hozzád jött... miután eltépte a kötelékeidet, miért nem maradt itt uralkodni? – Azt hiszem – mondtam lassan, és közben próbáltam összeszedni a gondolataimat –, ahhoz, hogy itt maradhassanak a mi létsíkunkon, szükségük van valami kapaszkodóra, valamire, ami ide köti őket. Például egy állandó meghívóra, vagy egy idézésre és kötésre. Az a kötés, amit egy idéző készít, miután áthívott egy démont egy portálon, nem egy bilincsre hasonlít, hanem inkább az a lényege, hogy a démont itt tartsa, ezen a létsíkon. A démon aláveti magát ezeknek, cserébe az idéző által megígért felajánlásért. – Segélykérőn néztem a nagynénémre. – Így van – erősített meg Tessa. – Egy dolog gyorsan áthívni őket, de maradásra bírni egy démont sokkal bonyolultabb. Ez nem az ő világuk, és a megfelelő eljárások nélkül visszasodródnának a sajátjukba. Minél nagyobb a hatalmuk, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

272

annál nehezebb maradásra bírni őket. De pont ez az, amiért egy okos és nagyra törő Lord mégis erre a szférára vágyik, megkötések nélkül. Óriási hatalmi bázist jelentene neki, könnyű módot arra, hogy elképzelhetetlen erőt gyűjtsön, és hatalmat szerezzen a saját létsíkján. A becsületkódex megkötései nélkül, ami nem érvényes, ha korlátok nélkül van itt, semmi sem gátolná abban, hogy fel ne használja ezt a világot. Rabszolgasorba vetné a lakóit, elpusztítaná az erőforrásait, elszívná az energiáit, és ha úgy akarja, elpusztítva hagyná hátra ezt a síkot. Megdörgöltem a tarkómat. – Ez a legrosszabb lehetőség... – Igen, de lehetőség – válaszolta Tessa szenvedélyesen. – A démonok végtelenül önzők, és csak a becsületük az oka, hogy a birodalmuk nem hullik anarchiába. Ryan megköszörülte a torkát. – Miért hajlandók kiterjeszteni a becsületkódexüket az idézőkre is? Tessa felé fordította a figyelmét. – Mert bár sértés, ha megidézik őket, mégis növeli a rangjukat a többi szféráról szerzett tudás, illetve azok a dolgok, amelyeket felajánlunk nekik az együttműködésért. A nélkül a védelem nélkül, amit a becsületük nyújt egy idézőnek, soha senki emberfia nem kísérelhetne meg megidézni egy démont. – Visszapillantott rám. – És ha valaki a megszokott eljárásokat megkerülve áthívna egy Lordot... – Nem áll szándékomban idehívni! – Gyakorlatilag kiabáltam. Mást is mondtam volna még, de a mobiltelefonom csengése félbeszakított. Ez valószínűleg jó volt, mert a más már nem lett volna túl kedves. Ryan figyelte, ahogy előkotrom a telefonomat, hogy megnézzem, ki hív ilyen későn. Pandora’s TeAm

273

A DÉMON JELE

– Neked tényleg a Muppet Show zenéje a csengőhangod? – mondta elképedve. – Hát te tényleg lökött vagy. Nevettem, majd felvettem a telefont. – Gillian nyomozó. Egypár másodpercig csend volt, aztán egy kis köhintés után egy vékony hang szólt bele. – Halló! Maga az a zsarucsaj, aki beszélt T-tióval? Kiegyenesedtem. – Igen, igen, én vagyok. Maga kicsoda? Újabb rövid csend. – Mondjuk Belle. Tio m-mondta, hogy b-beszéljek magával. Mutatott valami k-k-képeket. Nagyon izgatott lettem. Vadul integettem Ryannek, és először a telefonra, majd a képekre mutattam, amikre ráfirkáltam a neveket. – Igen, igen. – Próbáltam higgadtnak tűnni, miközben átlapoztam a papírokat. – Körbemutattam pár képet. Ryan odajött, és mellém hajolva próbált fülelni. Előrángattam azt a lapot, amelyre a Belle név volt felírva, és győzedelmesen felmutattam neki. – Igen. Na f-figyeljen, Tio m-mondta, hogy szar van a p-palacsintában, és hogy meg akartak ölni, és m-most meg asszem, valaki k-követ. A lány hangja megremegett a rettegéstől. – Nem hagyom, hogy bántsák – mondtam kedvesen, miközben a képet néztem. Szent szar, ez a lány nem látszott többnek tizenötnél. A kép mosolygó fekete lányt ábrázolt, hetyke orral és ferde vágású szemekkel, aki piercinget viselt a szemöldökében és az alsó ajkában. – Hol van most? – B-biztonságos helyen. Asszem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

274

– Hol? – erősködtem. – Figyeljen, én sokkal nagyobb biztonságot tudok garantálni, mint ott kint az utcákon. Nem találkozhatnánk valahol? Újabb csend, ami olyan hosszúra nyúlt, hogy megnéztem a telefonomat, nem tette-e le. – Belle? Aggódom maga miatt. Kérem, mondja meg, hol találkozhatnánk, és gondoskodom a biztonságáról. – Okés. Akkor l-legyen a k-kávézó a Vaughn Streeten. – Negyedóra múlva ott vagyok, Belle. Az autóm egy sötétzöld Ford Taurus. Kérem, ne mutatkozzon, míg meg nem látja a kocsimat, rendben? – Okés. – És ha bármi szokatlant vagy furcsát lát, hívjon engem, vagy a 911-et. – Okés. Most rögtön jön? – Már indulok is. Igen. Ez alkalommal a csend tényleg azt jelezte, hogy a lány letette. Visszatuszkoltam a telefont a zsebembe, és felkaptam a dzsekimet. – Na gyerünk, ügynököm – vezényeltem, és kiviharzottam a hátsó ajtón. – Ideje, hogy megszolgáld az adófizetők pénzét.

Pandora’s TeAm

275

A DÉMON JELE

19. GYORSAN VEZETTEM, FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA, hogy Ryan minden alkalommal belekapaszkodik az ajtóba, amikor beveszek egy kanyart. De miután hatodszor taposott bele a padlóba, felcsattantam: – Azon az oldalon nem működnek a fékek! Ryan felnyüszített a megjátszott pániktól. – Az ég mentsen meg minket, Kara! Egy darabban kell odaérnünk! Szorosabbra fogtam a kormányt. – Tudod, milyen fantasztikus, hogy ez a lány felhívott engem? Nem kockáztathatom meg, hogy valamitől megijedjen, vagy elege legyen a várakozásból és elmenjen. Annyi mindent tudna nekünk mondani! Ryan a homlokát ráncolta. – Tisztában vagyok vele. Én is ebben a szakmában dolgozom már egy ideje. – Oké, de dolgoztál valaha rendes zsaruként is, vagy mindig ügynök voltál? – Szinte azonnal meg is bántam a szavaimat, ahogy kimondtam. – Mi a különbség? – Éreztem némi felindultságot a szavai mögött. Grimaszoltam. – Bocsánat. Csak arról van szó, hogy a munkám nagy részében a társadalom legaljáról származó emberekkel foglalkozom. Nektek mennyi tapasztalatotok van az ilyesmiben? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

276

– Most már tíz éve vagyok az FBI-nál. Előtte négy évig szociális munkás voltam – mondta csípős hangon. – Tudom, hogy kell beszélni az átlagemberekkel. – Szuper. Akkor megérted, miért akarok olyan gyorsan menni, amennyire csak bírok. – Sikoltó gumikkal kanyarodtam be a sarkon, akkorát farolva, hogy még én is elbátortalanodtam, majd az utolsó másodpercben egyenesbe hoztam a kocsit, mielőtt nekimentünk volna a járdaszegélynek. Szerencsétlen Taurus megremegett, ahogy ismét a gázra léptem, emlékeztetve rá, hogy nem egy nagy teljesítményű autó. Ryan akkorát sóhajtott, hogy az majdnem nyögés volt. – Ha összetörjük magunkat, akkor egyáltalán nem érünk oda. – Tudom – mondtam egy kicsit lassítva, bár nem akartam elismerni, hogy igaza lehet. Közben azért tudtam, hogy seggfej voltam. Túlságosan is elkapott a hév, és óvatlanná váltam. Nem ez volt a legjobb pillanat arra, hogy idióta módon megsérüljünk. A sérülésre később is rengeteg alkalom kínálkozik majd, idiotizmus nélkül is. A Vaughn Street nem egészen egy kilométernyire volt a támogatóközponttól, de a környék jellegében ugyanolyan volt. Jártam erre aznap éjjel, amikor Tióval beszéltem, osztogattam a képeket, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megnyerjem segítségül a nyomozásomhoz azokat az embereket, akik tartottak a rendőröktől. A kávézó előtt senki sem volt, amikor megálltunk – ami nem volt túl nagy meglepetés, lévén hajnali három. Ilyenkorra már a drogosok és prostituáltak is keresnek valami alvóhelyet. Kiszálltam a kocsiból, és körbenéztem a környéken, hallgatózva, hogy hallok-e valami mozgást. A boltok mind zárva voltak és sötétek, és még a kávézó is csendes volt. A kirakatban kézzel írt papír hirdette, hogy reggel hatkor nyitnak. A kirakatok Pandora’s TeAm

277

A DÉMON JELE

üvegében a telő hold tükörképe némán emlékeztetett rá, mennyi időnk maradt arra, hogy elkapjuk a gyilkost. Ryan is kiszállt, halkan csukta be az ajtót, ahogy én az előbb. – Lehet, hogy korábban értünk ide – mondta halkan. – Vagy figyel minket valahonnan – válaszoltam, a szememmel kutatva valami életjel után. – Azt mondtam neki, ne jöjjön elő, míg meg nem lát bennünket. A tarkóm bizseregni kezdett. Valaki kétségkívül figyelt minket. Ennyit az ösztönöm is megsúgott. Mintha misztikus szellő érintett volna ismét, a bőröm libabőrös lett. – Valami gáz van – suttogtam. Ryan rám nézett, és a homlokát ráncolta. Meglazítottam a pisztolyomat a tokjában, a szívem sebesebben kezdett verni. Minden kis zaj és nyikorgás természetellenesen hangosnak tűnt. A perifériás látásommal érzékeltem, hogy Ryan is előhúzza a fegyverét. – Én is érzem – mondta annyira halkan, hogy alig hallottam. A felülről felhangzó fülsértő rikoltás elég volt ahhoz, hogy oldalra vetődjek. – Ryan! Démon! Fedezékbe! – kiáltottam, mikor a bőrszárnyak lecsaptak rám, és felbuktattak. A fegyveremet azonban szorosan fogtam, és gyorsan a hátamra hemperedve próbáltam felmérni, merre távozott a lény. Démon volt, amennyire észleltem, de arra semmi esélyem nem volt, hogy lássam, mivel kerültem szembe. Átvillant az agyamon, hogy egy magasabb szintű démon nem adná ki magát. De szárnya volt, úgyhogy legalább hetedik szintűnek kell lennie. Némi szerencsével csak egy kehza. Csak. Haha. Semmit sem láttam, és nem is hallottam szárnycsapkodást, de tudtam, hogy a lény gyors és erős, és ha ismét lecsap, nincs rá garancia, hogy legközelebb is figyelmeztetni fog rá valami. Gyorsan visszakúsztam a kávézó bejáratához, mert szerettem volna valami szilárdat érezni a hátam mögött. Magamban Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

278

szitkozódtam. Az elülső kirakatok előtt masszív fémkapu zárta el a további utat. De legalább egy szűk benyílóban álltam, ami azt jelentette, hogy a démon nem tudott lecsapni rám. Sajnos azonban sarokba is voltam szorítva. – Ryan! – kiáltottam. – Rendben vagy? Hallottam, hogy átkozódik, majd megjelent az utca oldalán, és felém rohant összegörnyedve, fegyverrel a kezében, tágra nyílt szemmel. De azt el kell ismernem, hogy nem úgy nézett ki, mint aki pánikol. Úgy nézett ki, mint valaki, aki hosszú ideje hitt valamiben, és végül megcáfolhatatlan bizonyítékot kapott rá, hogy igaz – akár akarta, akár nem. Odaért a benyílóhoz, és behajtogatta magát a szűk fedezékbe, szeme a környéket pásztázta. – Jól vagyok. Hol van? – Nem tudom. Azt remélem, hogy ez egy kehza, egy hetedik szintű démon. – Azokat könnyebb megölni? Cseppet sem jókedvűen nevettem fel. – Hát persze, amennyivel a Mount Everestet könnyebb megmászni, mint a K2-t. Az összes démon hihetetlenül gyors és halálosan veszélyes, de ha ez tizenkettedik szintű lenne, akkor lennénk csak igazán nagy szarban. Kinyitotta a száját, hogy kérdezzen valamit, de egy nem emberi sikoly szakította félbe. A démon hirtelen lehuppant előttünk, kivicsorította fűrészes fogsorát, és felénk kapott karmos mancsával. Ijedten felkiáltottam, és kétszer tüzeltem. A démon túlvilági sebességgel ugrott félre, valahogy kitérve a lövedékek útjából, majd szárnyra kapott, a rothadó virágokhoz hasonló savanykás-édes szagot hátrahagyva. Levegő után kapkodtam a hirtelen beálló csendben, és ugyanezt tette Ryan is, ahogy gyorsan végignéztünk magunkon, Pandora’s TeAm

279

A DÉMON JELE

sérüléseket keresve. Bár egy kehza nem olyan nagy, mint egy tizenegyedik-tizenkettedik szintű démon, azért még elég veszélyes. Körülbelül akkora és hasonló felépítésű is, mint egy ember, kivéve az arcát, ami hátborzongatóan hasonlít egy kínai sárkány fejére. A bőre irizáló vörös és bíbor, továbbá rengeteg éles foga és karma van. – Aztakurva – lihegte Ryan. – Még sosem láttam semmit, ami ilyen gyorsan mozgott volna. – Gyorsak – értettem egyet, bár eddig bennem sem tudatosult, hogy ennyire gyorsak. – Basszus, félreugrott a golyó elől! – De igazam volt, ez egy kehza. Gyors oldalpillantást vetett rám. – És ez mennyiben segít rajtunk? – Nem segít. Azt hiszem, csak egyféleképp tudjuk megsebesíteni: ha valami elvonja a figyelmét, és valamelyikünk rá tud lőni. Ryan a homlokát ráncolta. – Hány lövés végez egy ilyennel? Hová érdemes rajta célozni? – A helyzet az, hogy megölni nem tudod – válaszoltam, és aggódva figyeltem kifelé. – Nem erről a létsíkról való, így ha halálos sebet ejtesz rajta, akkor visszakerül a saját síkjára, és ott újraformálódik. Itt meg... eltestetlenedik. Felhúzta a szemöldökét. – Ilyen szó tényleg van? Kipukkadt belőlem a röhögés. – Most már van. Alapvetően arról van szó, hogy egy ultrakemény elbocsátó rituálét kap a szeme közé. – Hát, ha visszaküldjük a saját létsíkjára, az nekem pont elég – figyelte Ryan is az eget. – Mert egyébként úgy nézem, csapdába estünk, míg meg nem unja a játszadozást velünk. Szorosabbra fogtam a fegyveremet. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

280

– A picsába. Nem tudom, mit akar. Ha tényleg ki akar minket nyírni, akkor halottak vagyunk. – Én akkor sem fogok csak itt ülni. – Vágyódva nézett az autóm felé, amely hívogatóan állt, mindössze tizenöt méterre tőlünk. De akár egy kilométerre is lehetett volna. – Esélyünk sincs, hogy elérjük az autót, mi? – Megpróbálhatod – ugrattam. – Rajta, hősöm! – Hát, úgyis azt mondtad, valamelyikünknek el kell vonnia a figyelmét – mosolygott szárazon. Rámeredtem. Fogalma sincs, mivel állunk szemben. – Nem, én azt mondtam, hogy valaminek el kell vonnia a figyelmét. Nem feltétlenül nekünk. Továbbra is kifelé figyelt. – Látsz bárki mást, aki segíthetne? Elkomorodtam. – Te nem tudod, milyen gyorsak tudnak lenni ezek a lények. – Szabad kezemmel megdörgöltem a szememet. – Ez butaság. Igazad van, nem szorulhatunk be ide. Azt sem tudjuk, hogy Bella itt van-e valahol a közelben. – Hát, nekem rossz sejtéseim vannak – morogta sötét arccal. Megborzongtam. Lehet, hogy a démon már elkapta őt? Akkor miért támad minket? Mostanra könnyen megölhetett volna bennünket, szóval talán csak akadályozni akar. Nem tudtam a választ, csak azt tudtam, hogy megint elszúrtam, és újabb áldozat fog meghalni. – Fedezz – vetettem oda, és még mielőtt Ryan tiltakozhatott volna, kivágódtam a kocsi irányába. Meghallottam a levegő süvítését, és lebuktam, nem gondolkodva a taktikán, csak azt remélve, hogy a váratlan kitérő jó lesz valamire. Szárnyak csaptak le rám, és fellöktek. Fogak és karmok martak eleven tűzként a vállamba. A csuklómat egy Pandora’s TeAm

281

A DÉMON JELE

karmos mancs ragadta meg acélkeményen, majd hirtelen ellökte, és én ott feküdtem kiterülve. A pisztoly kirepült a kezemből, amikor legyűrt, de fegyverdörrenéseket hallottam. A lény megkínzottan felüvöltött fölöttem. Odébb hemperedtem, és a kocsi felé másztam, hogy nekivessem a hátamat. Láttam, ahogy a démon tépett csomóban a földre zuhan, és a mellkasából két helyen ragyogó fehér fény tör elő. Újra kiáltott, és elrugaszkodott a talajról, de a fény szétterjedt és kiszélesedett. A lény összeesett, és a kiáltásból panaszos nyüszítés lett. Lábra álltam, a démon pedig reszketve felemelte a fejét, és a szemembe nézett. – Idézzző – mondta fura, sziszegő zümmögéssel, majd a fény vakítóan felvillant, és meghallottam az elbocsátás fülsiketítő csattanását. Amikor a látásom visszatért, a démon már nem volt sehol, csak a rothadó virágok szaga és a kisülés ózonillata maradt utána. Megláttam Ryant felém rohanni, az arca dühös maszk. – Mi a picsát művelsz? – üvöltötte. Megragadott a vállamnál, és megrázott. Aztán olyan hirtelen engedett el, hogy kis híján elestem. – Jézusom, te megsérültél! – kiáltott fel, kezén a vért nézve. Meglepetten pislogtam a hirtelen váltásra, miközben a dühöm hirtelen aggodalomba váltott. Ryan szavai nyomán fájni kezdett a vállam. – A fenébe, igen. – Nagyot fújtam, és a nyakamat nyújtogatva próbáltam hátranézni a vállam fölött. – De nem hiszem, hogy súlyos. – Össze kell varrni – nézett rám sötéten. – Mi a fene volt ez a mutatvány? Egy társ nem így viselkedik. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

282

Önkéntelenül is összehúztam magamat a verbális sortűz hatására. – Sajnálom. Attól tartottam, hogy a démon elég sokáig itt tart majd minket ahhoz, hogy Belle-t elkapják. Ryan szitkozódott egy kicsit a foga között, és beletúrt a hajába. – Hát persze. Oké. De legközelebb tedd már meg, basszus, hogy szólsz. Figyelmeztess, vagy valami, ne csak annyit mondj, hogy „fedezz!”. Éppen újratöltöttem. Megrándult az arcom. – Tényleg bocs. Nem szoktam hozzá ehhez a társdologhoz. Igazad van. Ryan nagyot fújt. – Na jó, oké. Rendben. Bocs, hogy kiabáltam. Teljesen magadra vontad a figyelmét, ezért tudtam rálőni. Na, hadd vizsgáljam meg a sebedet, aztán nézzük meg, hogy a lány itt vane még. – Szerintem perceken belül erősítést fogunk kapni – mondtam, miközben felszedtem a pisztolyomat, és visszadugtam a tokjába. – Biztos vagyok benne, hogy valaki a környékről jelenteni fogja, hogy lövéseket hallott. Ryan végignézett az utcán, aztán vissza rám. – Hogy fogjuk megmagyarázni ezt az egészet? – töprengett hangosan. Aztán eleresztett egy kacskaringós káromkodást. – Elég rondán vérzel. Hol a rádiód? – Megfogott, és lenyomott a járdaszegélyre. – Jól vagyok. Csak a karmával kapott el. – Most, hogy az adrenalin elszivárgott belőlem, kezdtem jobban érezni a sebet. Azt is éreztem, hogy a csuklómon, ahol megragadott, hamarosan véraláfutás fog kialakulni. Megfogott, aztán elengedett. Ezt akarta. – A rádió a kocsiban van – mondtam, majd elnevettem magam. – A legjobb helyen, mi? Bár nem tudom, hogy kellett Pandora’s TeAm

283

A DÉMON JELE

volna ezt jelentenem. „Erősítésre van szükségünk, démontámadás alatt állunk.” – Igen, az biztos tetszett volna nekik – válaszolta Ryan szárazon. Benyúlt a kocsiba, és levette a rádiót a töltőről, meg előkotort egy pólót a sportzsákomból. – Valamit hamarosan mondanunk kell – sürgettem. – Valamit, ami megmagyarázza, hogy miért lőttünk, és én hogyan sebesültem meg. – Megoldom – nyugtatott meg Ryan önelégült vigyorral, és felemelte a rádiót. – Kristoff ügynök, vétel. A 723-as egységgel gyalogos üldözés közben. Egy betörés gyanúsítottjai a (felnézett a sarki utcanévtáblára) a Vaughn Streeten menekülnek dél felé, az Alfréd Drive-nál. Lövöldözés volt. A hangja az én fülemben elviselhetetlenül higgadtan csengett. Leengedte a rádiót, kipiszkált egy kockakövet a járdaszegélyből, és behajította vele a kávézó kirakatát. Leesett az állam. Felnyögtem. – Nem hiszem el, hogy ezt csináltad. – El akarod nekik mondani, hogy egy démonnal harcoltunk? Vigyorogva megráztam a fejemet. – Reménykedj, hogy egyik utcabeli boltnak sincs biztonsági kamerája. – Ó, bassza meg – húzta be a nyakát Ryan ijedten. Mindkét irányban végignézett az utcán, aztán egy kicsit megnyugodott. – Egyet se látok. Lehet, hogy ezért választotta ezt a helyet. Nem akarta, hogy a démonja feltűnjön valamelyik szalagon. Rám vigyorgott, majd ismét beleszólt a rádióba. – Kristoff ügynök, vétel. Nem folytatjuk az üldözést. Egy rendőrtiszt segítségre szorul. A megfigyelteket utoljára dél felé láttuk haladni. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

284

– Mielőtt megérkezik az összes csapat – mondta, amikor meghallottuk a szirénahangokat meg akarom kérdezni, hogy számíthatunk-e többre is ezekből a rondaságokból? – Nagyon valószínűtlen. Jószerivel lehetetlen egy időben több démont is megidézni és itt tartani. Leült mellém a járdaszegélyre, a pólómat továbbra is a vállamra nyomva. – Azért ez meglehetős szopás – mondta hamisan társalgási hangnemben. Elnevettem magamat. – Úgy érzed? Kényszeredetten vigyorgott. – Nem, mármint hogy te... mi nem beszélhetünk őszintén arról, amit láttunk, úgyhogy nem kaphatunk segítséget senkitől, hogy megkeressük, ki szabadította ránk. – Na igen. Ez tényleg szopás. – Megdörzsöltem az arcomat a bal kezemmel. – Néhány segítő kéz piszok sokat tudna most lendíteni az ügyön. Tudtam, hogy az idéző fáradt lehet, és valószínűleg rogyadozik attól, hogy a megidézett lényt vissza kellett küldenie. Most piszkosul sérülékeny, és én nem tudom ezt kihasználni. De nem ez bizonytalanított el. – Nem akart minket megölni. Ryan felhúzott szemöldökkel nézett rám. – Ó, tényleg? Akkor egész jól színlelte. – Nem. Ha holtan akart volna minket látni, akkor az a legvalószínűbb, hogy halottak lennénk. Egyre közelebbről hallottam a szirénákat. Lehet, hogy már egy percünk sem maradt az erősítés megérkezéséig. – Akkor mi volt a célja? Pandora’s TeAm

285

A DÉMON JELE

– Azt hiszem, felmért engem. – Próbáltam nem megborzongani. – Elkapott egy pillanatra, tényleg csak egy szívverésnyi időre, aztán elengedett. És pont mielőtt „meghalt” volna ezen a világon, idézőnek szólított. – Ez nekem nem tetszik – mondta Ryan majdnem dörmögve. – Nekem se, de mostanra kezd összeállni pár dolog. Ott rakta le a testeket, ahol megtalálhattuk őket. A jelek Greg teste körül... szerintem az egész azért volt, hogy lássa, idéző vagyok-e. – És azután miért küldte a démont? A karomat dörzsölgettem. – Szerintem azért, hogy lássa, mennyire vagyok erős. – Nincs jó érzésem attól, hogy ezt tudni akarta – vetett rám gyászos pillantást. A felmentő csapatok csikorogva befutottak, és a következő pillanatban a kérdések és üvöltve kiadott parancsok kaotikus örvényében találtuk magunkat. Valahogy sikerült együtt egy többé-kevésbé konzisztens történetet előadnunk. Én képzeletbeli leírást adtam a képzeletbeli elkövetőről, és azért imádkoztam, hogy nehogy hasonlítson bárkire, aki e pillanatban a környéken tartózkodik. Egy perccel később befutott a kutyás egység is. – Szóval, hányan voltak, Kara? Gyámoltalan mozdulattal emeltem fel a jó karomat. – Bocs, őrmester. Azt hiszem, hárman voltak, de az egész rettentő gyorsan történt. Pont akkor futottunk beléjük, amikor bedobták a kirakatot. Bunyó lett belőle, aztán üldözés, és akkor az egyikük ránk lőtt, mire mi mind a ketten visszalőttünk, de akkora kavarodás volt, hogy nem tudom, bármit is eltaláltunk-e. Azt sem vettem észre, hogy megvágtak, míg Ryan meg nem látta, hogy vérzem. – Hm, profin hazudok. Az utcai zsaruk őrmestere rám bámult. – Mi a szarért nem szólt be, amikor meglátta őket? Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

286

– Beszóltam – tiltakoztam, remélhetőleg meggyőzően –, de a küzdelem során kiverték a rádiót a kezemből. A homlokát ráncolta. – Nem fogtunk semmilyen adást. – A fenébe ezzel az ócska rádiós rendszerrel! – morogtam a nagyobb hihetőség kedvéért. Egyetértően bólintott. – Na igen... disznóság. Majd ha valakit megölnek miatta, akkor kapunk rá pénzt az adófizetőktől, hogy megvegyük a szükséges új cuccokat. Most az egyszer örülök, hogy olyan alacsony a költségvetésünk – gondoltam csendes megkönnyebbüléssel. Hirtelen őrült hangzavar vonta magára mindenki figyelmét a kutyás egység járműve felől. A kutya csaholt és szűkölt, nem akart kiszállni az autóból. A gazdája jól láthatóan zavarban volt az állat zavarodott viselkedésétől, nem értette az okát. Érzi a démon szagát – gondoltam és nem vágyik vele találkozni. – Szerintem volt a közelben egy autójuk – mondtam fennhangon, és kezdett elegem lenni a kitalációkból. – Szerintem nincs értelme követni a szagnyomot. Az őrmester még mindig a kutyát figyelte. – Lehet. De bizonyisten nem láttam még kutyát így viselkedni. – Odasétált az autóhoz, és hallottam, hogy azt mondja a kutyás rendőrnek, hogy nincs rá szükség. A csaholás azonnal elhalkult, amikor visszacsukták az ajtót. – Na igen. Szopás – értettem egyet halkan Ryannel.

Pandora’s TeAm

287

A DÉMON JELE

20. MINDKETTEN MÉLYEN HALLGATTUNK, miközben Ryan bevitt az ügyeletre. Megállt a mentőbejáratnál, de a legnagyobb meglepetésemre nem szállt ki. – Bocsánat – mondta meghökkent pillantásomra de muszáj elintéznem pár dolgot, és meg kell írnom a jelentést is arról, amiben részem volt. – Az nem várhat? – kérdeztem, majd rögtön utána rájöttem, hogy ez pont úgy hangzott, mintha nyuszi lennék. Nincs szükségem rá, hogy itt maradjon velem, és fogja a kezemet. Zavarodottság futott át az arcán. – Na jó, az a helyzet, hogy én kibaszottul gyűlölöm a kórházakat. Persze ha meglőttek volna, vagy valami ilyesmi, akkor bemennék, de mivel csak pár öltésről van szó, most hadd legyek gyáva. Mosolyogva nyugtáztam az őszinteségét. – Jó. Hívlak, ha végeztem. Megkönnyebbülten vigyorgott. – Oké, kösz. Majdnem öt óra lett, mire végül, teljesen kifacsarva, felhívtam, hogy jöjjön értem. Először a szokásos végtelen várakozás után összevarrták a sebemet, aztán a kapitány faggatott ki a tőle megszokott alapossággal. Azt is csak azért úsztam meg, hogy ne kelljen ott azonnal megírnom a jelentésemet, mert megsérültem, és nem tudtam írni, emellett egész éjjel kint voltam, úgyhogy Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

288

sikerült legalább azt kikönyörögnöm, hadd aludjak előbb valamennyit. Mire visszaértünk a házamhoz, már kilenc is elmúlt. A nagynéném hál' istennek már hazament. Nem esett volna jól még azzal is megküzdeni, ahogy a támadás hírére reagál. Bementem a hálószobába, és óvatosan átöltöztem egy tiszta pólóba, aztán visszamentem a konyhába. A karom és a vállam idegesítően lüktetett, ahogy a konyhaasztalnál ültem, a jó kezemre támasztott állal. Ryan aggódni látszott. – Le kéne feküdnöd. – Tudom – mondtam nagyot sóhajtva –, de azon jár az agyam, hogy az a telefon nem volt-e átverés a legelejétől kezdve. Arra gondolok, hogy az a lány vajon tényleg aggódott, hogy valaki követi, vagy már elkapták, és arra kényszerítették, hogy felhívjon? Ryan a konyhaszekrényeket nyitogatta. – Hogy érezted? – Akkor elég hihetőnek tűnt. Persze rémültnek hangzott, de meg sem fordult az agyamban, hogy esetleg kényszerítenék a beszédre. Amikor hívott, eszembe sem jutott, hogy csapda is lehet. – Hirtelen elöntött az aggodalom. – Mostanra biztos elintézte. Ryan tejet szedett elő a frigóból, és elővett egy edényt az alsó szekrényből. – Nem tudhatod. Lehet, hogy biztonságban van. Azt hiszem, te elég érzékeny vagy ahhoz, hogy megbízhass az ösztöneidben. – Beleöntötte a tejet a fazékba, és bekapcsolta a tűzhelyet alatta. – Rengeteg gyakorlati tapasztalatod van, és nekem úgy tűnik, hogy jól kezeled az embereket. Pandora’s TeAm

289

A DÉMON JELE

– Lehet – válaszoltam, és közben titokban hízott a májam a bókoktól. – De azt hiszem, ez a dolog túlságosan beszippant, mert olyan gyorsan történik minden. – Megmozgattam a kezemet, hogy enyhítsem az összevarrt vállsebből sugárzó tompa fájdalmat. – Továbbra is úgy érzem, hogy valamit nem veszek észre, és ha lenne időm egy kicsit átgondolni, kicsit visszamenni időben, akkor talán rájönnék, hogy mit. De mindig, ha valamennyire is megnyugodni látszanak a dolgok, felbukkan valami újabb. Ryan csendesen töprengve kevergette a tejet. – Ne felejtsd el, hogy vannak mások is, akikre támaszkodhatsz – mondta pár pillanat múlva. Kakaóport szórt a tejbe, majd felém nézett. – Tudom, hogy nem könnyű neked, mivel te vagy az egyetlen, aki ért az arkánumhoz, és még nehezebb, hogy ezt a tényt nem is oszthatod meg senkivel. De elég okos vagy ahhoz, hogy elmondd, amit tudsz, anélkül hogy veszélyeztetnéd a titkos énedet. – Az utolsó két szót vigyorogva hangsúlyozta. Elnyomtam egy ásítást, és mosolyogtam. – Feltűnően kedves vagy velem. Mit akarsz tőlem? Elnevette magát. – Még nem birkóztam meg azzal a ténnyel, hogy ennyi idő után, meg az összes történet után, amit a nagyanyámtól hallottam, tényleg láttam egy démont ma éjjel. – Levette az edényt a tűzhelyről, és kitöltötte a forró kakaót két bögrébe. – Oké, lehet, hogy jobban örültem volna, ha nem kiterjesztett karmokkal csap le ránk, de ha az apróbb részletektől eltekintünk, akkor piszok izgalmas volt. – A szeme körül a bőr apró ráncokba gyűrődött az izgalomtól, miközben odaadta nekem a bögrét. Átvettem, és megint ásítottam. – Te tiszta lökött vagy. – Tudom. De ezért viselsz el. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

290

– Lehet, hogy azért visellek el, mert rém hatékony nyomkövető vagy. – Óvatosan belekortyoltam a kakaóba. Tökéletesen volt ízesítve, és pont elég forró volt ahhoz, hogy jó legyen inni. Ryan megérezte, hogy éppen erre van szükségem. Hirtelen elfogott az aggodalom, hogy valahogy olvas a gondolataimban, bár a csokis dolgok kényeztetőfaktora elég univerzális. Ahhoz, hogy ezt kitalálja, nem kellett médiumnak lennie. Azért a konyhámban is elég jól eligazodott... Félig lecsukódó szemmel néztem rá. Szerettem volna még egy kicsit töprengeni ezen, de az agyam már nem volt képes az összefüggő gondolkodásra. Ne csodálkozz, te bolond. Egymillió órája vagy ébren. Na, ennyit az alvási ritmusom rendberakásáról. Kínkeservesen visszatérítettem a figyelmemet Ryanre, amikor rájöttem, hogy beszél. – Bocs'nat – mondtam – mit mondtál? Ferdén vigyorgott. – Nem számít. Teljesen ki vagy facsarva, feküdj le. Van valami fájdalomcsillapítód? Alig bírtam nyitva tartani a szememet. – Nemtom; 'segyébkéntse... – motyogtam. – Túl álmos vagyok ahhoz, hogy most fájjak. Hallottam, hogy elneveti magát, aztán kivette a bögrét a kezemből, és a jó karomat a vállán átvetve kiemelt a karosszékből. – Gyere, Kara – mondta, és áttámogatott az előtéren a hálószobámba. – T'ok járni – próbáltam tiltakozni, de úgy tűnt, nem törődik vele. Bevitt a szobámba, és gyengéden lenyomott az ágyra, aztán lerángatta a cipőmet és a zoknimat, és rám terítette a pokrócot. – Aludj – mondta, vagy legalábbis azt hiszem, ezt mondta, mielőtt elvesztettem a csatát a kimerültség ellen. Pandora’s TeAm

291

A DÉMON JELE

Megrémítettelek. Nem ez volt a szándékom. Felismertem a hangot, az összetéveszthetetlen csengését. Feltámadtak az utolsó találkozásunk emlékei: a zabolátlan harag érzése, a mindent elborító rettegés, meg a futó betekintés abba, mennyire erős. Az arcom elé húztam a párnát. – Semmi baj. Rendben van – motyogtam bele. – Elfogadom a bocsánatkérést. Nagyon fáradt vagyok. Halk szisszenést hallottam. – Te megsérültél. – Meghallottam egy sötétebb árnyalatot a hangjában. Továbbra is a fejemen tartottam a párnát. – Hadd aludjak, kérlek! – Sosem zavartam meg az álmodat. Sérült vagy és kimerült. Nem kellene magadat ennyire a végkimerülésig hajszolnod. Nem tudtam ellenállni. Leemeltem a párnát az arcomról, és ránéztem. Rhyzkahl az ágyam mellett állt, ősi és veszélyes azúrkék tekintete rajtam nyugodott. Most egy annyira sötétvörös köntöst viselt, hogy az szinte feketének látszott. Az elejét fényes fekete fonallal hímzett rúnák bonyolult mintája díszítette, ami magába szívta a fényt, és megtréfálta a szemet. Olyan kontrasztot alkotott szinte világító hajával és gyönyörű vonásaival, hogy a végeredmény lélegzetelállító volt. – Meg kell tennem mindent, amire képes vagyok, különben még több ember hal meg – magyaráztam fáradtan. – Te nem szereted ezeket az embereket – jelentette ki nyugodtan. – Nem törődsz velük, nem tiszteled őket. Sosem hívnád be őket a házadba, és pénzt sem adnál nekik kölcsön. Mégis bajba kevered magad értük. Felültem. – Senki sem érdemel ilyen halált. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

292

Légies kecsességgel ült le az ágyamra, és felhúzta a szemöldökét. – Senki? Biztos vagy benne? Felnyögtem, és masszírozni kezdtem az orrnyergemet. – Lehetne, hogy ne folytassunk filozófiai vitát szakmai kérdésekről ma éjjel? Felemelte a kezét, és megsimogatta az arcomat az ujjai hátuljával. – Hát persze, kedves. Örömmel terelem el a figyelmedet az ilyen hétköznapi gondolatokról. Először észre sem vettem, hogy beledőltem a simogatásába. Aztán átfutott rajtam a gondolat, hogy elhúzódjak, de el kellett ismernem, hogy nagyon jó érzés. – bocsánat. Az utóbbi pár hetem borzalmas volt. Előrehajolt, és gyengéden megcsókolt. – És én sem segítettem azzal, hogy hagytam elszabadulni a dühömet. Már bánom, hogy ezt tettem. Felnéztem rá. Gyönyörű volt és vonzó, és rájöttem, hogy kezdem élvezni álombéli látogatásait. Érdekes volt és intelligens, és úgy tűnt, olyan tökéletesen ért engem, ahogy valószínűleg soha senki más nem fog. Még úgy is, hogy tudtam, mennyire erős és mire képes, be kellett ismernem, hogy kezdem egy kicsit megkedvelni. És bár tudatában voltam annak, hogy ez mennyire naiv elképzelés, kezdett bennem gyökeret verni a meggyőződés, hogy én is rendelkezem valamilyen vonzerővel az ő számára – olyan vonzerővel, ami túlmegy azon, hogy pusztán csak eszköz lennék ennek a létsíknak az elérésére. – Elmondod, mitől lettél annyira dühös? – Az az én dolgom, majd én elintézem – válaszolta olyan hangon, amiből kiderült, hogy nem szándékozik kifejteni. Ismét megcsókolt, most nem annyira óvatosan. Pandora’s TeAm

293

A DÉMON JELE

– Emiatt neked nem kell aggódnod – mormolta a számba, miközben ügyesen lehúzta a fejemen keresztül a pólót rólam, úgy, hogy közben alig szakította meg az érintkezést az ajkunk között. Felnyögtem, és felé hajoltam, ahogy a csókja egyre érzékibbé vált. Az ujjai finoman simogatták a bőrömet, engem pedig elöntött a forróság. De túl sok minden járt a fejemben ahhoz, hogy átadhassam magamat a pillanat élvezetének. Küzdöttem a varázs ellen, és vonakodva kiszakítottam magam a csókjából. Kiegyenesedett, és mosolyogva nézett. – Valami árnyékot vet a lelkedre, kedves? – Nem, csak... Azt mondtad, bármi is az, megbirkózol vele magad, de ha van bármi köze az esetemhez, tudnom kell róla. A Démon Lord hátravetett fejjel felnevetett. – Legkedvesebb Kara, mindig elképesztesz. Micsoda elhivatottság! – Elkomorult. – Hogy szerezted ezt a sérülést? Szorosabbra húztam magamon a pokrócot, magamban nyugtázva, hogy nem válaszolt. – Egy démon, egy kehza megtámadott minket. De nem próbált megölni. Lecsapott ránk többször is, de összesen egy karcolás van a vállamon. Szerintem ez is véletlen volt. Úgy történt, hogy én szaladtam bele. A Démon Lord szája széle legörbült, mintha vicsorogna. – Úgy tűnik, te vonzod a misztikus támadásokat. És ez engem dühít. – Na igen, én sem vagyok feldobva attól, hogy megtörtént. Megrázta a fejét, a haja selymes zuhatagként követte a mozdulatot. – Egy magasabb rendű démon tudta volna, hogy nem szabad hozzád érnie. Meglepetten pislogtam. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

294

– Mi? Hogy? Miért? – Egy syraza vagy egy reyza érzékelte volna az érintésemet rajtad, és tudta volna, hogy hozzád senki másnak nem szabad nyúlnia. Rámeredtem. – Micsoda? Mit mondtál? Megjelöltél, vagy mi a fene? Az ujjai végigszántottak a hajamon. – Te az enyém vagy, Kara. Nem tűröm el, hogy bárki más zaklasson. – Micsoda? – rikácsoltam. – A tiéd? Csak te zaklathatsz? De a szoba üres volt. Az ajtó kivágódott, és Ryan állt a nyílásban. – Kara! Mi a baj? Felnyögtem, és magam köré fontam a karomat, bután pislogva rá. – Ööö... én... én ébren vagyok? Furcsán nézett rám. – Kiáltottál valami érthetetlent, úgyhogy idejöttem, hogy megnézzem, mi a baj. Úgyhogy mondd el, kérlek! Biztosan elaludtam, ha Rhyzkahl megjelent. Lenéztem magamra, és nagyot fújtam a megkönnyebbüléstől, majd leengedtem a karomat. A pólóm még mindig rajtam volt. – Semmi. Csak egy álom volt. – Csak egy álom. Haha. Ne légy idióta, leckéztettem magamat. Ne találj mindig új dolgokat, amiket kedvelhetsz benne. Láttam Ryanen, hogy feszült. – Milyen álom? Megint egy démonos? Beletúrtam a hajamba. – Igen, megint egy olyan álom, amiben benne volt a Démon Lord. – Megdermedtem, majd úgy maradtam felemelt karral. – Mi a fene...?! Ryan beljebb lépett a szobába. Pandora’s TeAm

295

A DÉMON JELE

– Mi van? Kinyújtottam a karomat, aztán csináltam egy vállkörzést, és a másik kezemmel odanyúltam a kötéshez. – Mi a baj? – kérdezte Ryan növekvő türelmetlenséggel. Lefejtettem magamról a ragtapaszt, és éreztem alatta a bőrt. – Nem fáj. Tanácstalanul nézett rám. – Mármint a vállad? Azért még légy óvatos. Eltart egy darabig, míg begyógyul. Úgy mozdultam, hogy lássa a vállamat. – Nem, pont ez az. Begyógyult. Heg sincs. – Hadd nézzem meg – mondta. Úgy fordultam, hogy meg tudjam neki mutatni a vállam sértetlen bőrét. Azon a helyen, ahol a sebnek kellett volna lennie, éreztem néhány fonalfoszlányt és rám száradt vért – olyan vért, amelynek tökéletes lemosásához nemrég még túl kimerült voltam. De a seb egyértelműen eltűnt, semmi sem maradt belőle. Nem volt vágás, sem forradás, sem öltések – egyáltalán semmilyen eltérés a normál állapottól. Halkan füttyentett. – Ha nem látnám a saját szememmel, nem hinném el. – Én pedig nagyon örülök, hogy tanúsítani tudod. – Megint kinyújtottam a karomat, még mindig nem igazán meggyőződve a gyógyulásról. – Mennyit aludtam? – Pár órát. Pont elszunyókáltam a kanapén, amikor meghallottam a kiáltásodat. – Elmosolyodott. – Mindig kiabálva ébredsz? – Nem – válaszoltam nevetve, és hozzávágtam egy párnát. – De Őlordsága azt is megoldotta, hogy friss és kipihent legyek. Az arcomba bámult. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

296

– Tényleg nem tűnsz kimerültnek. Kilódítottam a lábamat az ágy szélére, és felálltam. – Nem is vagyok, egyáltalán. Úgy érzem magam, mint aki tizenkét órát aludt. – Oké, lehet, hogy mégis van valami előnyük ezeknek az álomlátogatásoknak. Ryan ásított. – Jó neked, én nem érzem úgy. Szerintem összeszedem magam, visszahúzok a szállodai szobánkba, és reménykedem, hogy Garner nem fog túl hangosan horkolni. Lesújtó pillantást vetettem rá. – Ne légy hülye. Van egy vendégszobám, amit még soha nem használt senki. Valószínűleg te leszel az első vendég itt. — Remek – felelte Ryan nevetőráncokkal a szeme körül. – Akkor elég szánalmasan nyafogtam. Boldoggá tesz, ha felszentelhetem a vendégszobádat. Felnevettem. – Arra menj. A következő ajtó az előtér felé. Amelyikben az ágy van. Ha abba jutsz, amelyikben a fürdőkád van, túlmentél. Rám vigyorgott, és kiment. Miközben hallgattam, ahogy végigmegy az előtéren, a saját mosolyom elhalványult, és a bal kezem a jobb vállamra csúszva a sértetlen bőrt tapogatta. Mibe fog ez nekem kerülni? Rhyzkahl megjegyzése visszhangzott a fejemben arról, hogy megjelölt engem mint a tulajdonát. Vagy lehet, hogy már megfizettem az árat?

Pandora’s TeAm

297

A DÉMON JELE

21. MIUTÁN RYAN ELMENT ALUDNI, a ház elviselhetetlenül csendesnek tűnt. Álldogáltam az előtérben pár percig, aztán rájöttem, hogy azért érzem így, mert eddig a pillanatig minden olyan gyorsan történt. Most végre levegőhöz jutottam, de közben tudtam, hogy valójában nem engedhetem meg magamnak a lazítás luxusát. A Jelfaragó még mindig szabadlábon van, és eddig egyáltalán nem sikerült megtalálnom senkit azok közül, akik a listáján a következő áldozatok lehettek. Kivéve egy lányt, Belle-t, és annak sem lett igazán jó vége. A gyomromban érzett folyamatos csomó arra figyelmeztetett, hogy félek tőle, milyen állapotban fogunk rátalálni. Kora délután volt, ami azt jelentette, hogy még legalább öt órát világos lesz. A démonnal való találkozás után nem volt túl nagy kedvem erősítés nélkül elindulni, Ryan meg még valószínűleg jó pár óráig aludni fog. De volt egy csomó minden, amit erősítés nélkül is megtehettem. Gyorsan lezuhanyoztam, ledörzsölve a maradék száraz vért is a vállamon lévő nem létező seb környékéről, aztán farmerbe bújtam, és magamra húztam a „XVI. Rendészeti Fáklyás Futás” feliratú pólómat, végül felfűztem a pisztolytáskámat az övemre, írtam pár sort Ryannek arról, hova mentem, és hogy hívjon fel, ha felébredt, majd összeszedtem a lehetséges leendő áldozatok képeit, és elindultam a kapitányság felé. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

298

A következő pár órát azzal töltöttem, hogy még több másolatot készítettem a képekről, és szétosztottam azokat az őrjáratosok között, rövid eligazítást tartva nekik arról, miért szeretném megtalálni ezeket az embereket. – Én ismerek párat ezek közül az arcok közül – mondta az egyik, épp szolgálatba álló rendőr a képeket lapozgatva –, de nem tudom az igazi nevüket. – Előfordult már, hogy valamelyiket begyűjtötte? – kérdeztem mohón. Vállat vont. – Lehet. De nem tudom, hogy hol és mikor. Ezzel azonban adott nekem egy ötletet. Megköszöntem neki, és felhívtam Harris nyomozót. – Halló – szólt bele a második csengetésre. – Harris, Kara Gillian vagyok. Ha átküldenék magának egy köteg képet a Cerise házából előkerültek közül, akkor megmutatná az ottani fiúknak, hátha valaki felismer közülük bárkit? Egy pillanatnyi csend után így válaszolt: – Ez egy kurva jó ötlet, Gillian. Erre nem számítottam. – Használjuk fel a legénységet. Hát persze. Küldje át. Zavarodottan tettem le a telefont, aztán gyorsan átküldtem neki mailben az összes képet. Most már legalább kezdtem úgy érezni, hogy csinálok valamit. Eltöltöttem körülbelül egy órát azzal, hogy legépeljek néhány feljegyzést, aztán lekapcsoltam a gépemet, és elindultam hazafelé. Mostanra talán Ryan is felébredt, és akkor nekivághatunk, hogy folytassuk az emberek kikérdezését. A telefonom abban a pillanatban szólalt meg, ahogy becsuktam az irodám ajtaját. Pandora’s TeAm

299

A DÉMON JELE

– Gillian nyomozó – szóltam bele. – Jó napot, nyomozó. Keller seriffhelyettes vagyok a seriffhivatalból. Azt hiszem, megtaláltuk az egyik emberét. – Hú, ez gyors volt. Hol van? Melyiket? Megköszörülte a torkát. – Attól tartok, nem olyan jó a helyzet. Az 1790-es főúton vagyunk. Az 1790-es út hosszan, üresen haladt át a megye északi végében elterülő mocsáron. A gyomrom még jobban összefacsarodott. – A fenébe. Ne mondja... Sóhajtott. – Igen, halott. Sajnálom. – Megyek. Küldtem egy SMS-t Ryannek, és egy fél órával később már le is parkoltam a helyszínen, pont amikor az alkonyat bíbor és narancs színei feltűntek az égen. James Harris nyomozó már a helyszínen volt – amire számítottam is, mivel a testet az ő felségterületén találták. Azon azonban egy kicsit meglepődtem, hogy Zack Garner ügynököt is ott találom; ő az autója mellett ácsorgott, és telefonált. Mire közelebb értem hozzá, letette. – Ryan is érkezik – mondta. Megbeszéltük, hogy beülünk valahova vacsorázni, amikor megkapta a maga SMS-ét, és azt mondta, hogy akkor találkozzunk itt mind. Még idejében észbe kaptam, mielőtt valami olyasmit mondtam volna, hogy „ja, én azt hittem, még alszik”. Ettől biztos érdekes ötleteik támadtak volna az embereknek.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

300

– A délután legnagyobb részében erről az esetről beszélgettünk – folytatta Zack egy szúnyogot hessegetve az arca elől. Nem aludhatott túl sokat – gondoltam. De talán jobb is, ha nem tölt nagyon sok időt a házamban. – És kiderült bármi új és érdekes? Megrázta a fejét. – Nem, csak beavatott abba, mi történt magukkal ma hajnalban. – Igen, elég durva volt – válaszoltam, és próbáltam elég homályosan fogalmazni, mert nem tudtam, mit mondhatott neki Ryan. Vajon melyik történetet mesélte el? A démontámadásost, vagy azt, amit a többieknek mondott? Zack a szemembe nézett. – Elmondta, mi történt igazából – tette egyértelművé. A járőrkocsik villogó vörös és kék fénye furcsán tükröződött a szemében, egy pillanatra úgy tűnt, mintha a szeme magától is vöröses árnyalatú lenne. Elmosolyodott, és a hatás elenyészett. – Talán idiótaságnak tűnik, de tényleg azt kívánom, bárcsak ott lettem volna, hogy magam is lássam. – Nem idiótaság — mondtam, de a tekintetem Harrisre siklott. Elmerülten beszélgetett a saját részlege néhány nyomozójával. -Ő is...? Zack felhorkant. – Dehogy. Ő még akkor sem hinné el, ha a saját szemével látná. Kitalálna valamit, hogy megmagyarázza. – Igen, ez nagyjából igaznak hangzik – válaszoltam, megkönnyebbülve, hogy Harris nincs beavatva a valódi történetbe. Nem tudom megmagyarázni, miért, de amiatt nem aggódtam, hogy Zack tudja az igazat. Valahogy éreztem, hogy ő elfogadja. Pandora’s TeAm

301

A DÉMON JELE

– És itt jön a mi tékozló fiúnk – mondta a hátam mögé nézve. Megfordulva láttam, hogy egy sötét Crown Victoria parkol le az út szélén a Taurusom mögött. Ryan kiszállt az autójából, és hozzánk sétált. Észrevettem, hogy sikerült időt szakítania arra is, hogy lezuhanyozzon, megborotválkozzon, ruhát váltson, és egészen kipihentnek tűnjön. Bólintott Zack felé, majd józanul rám nézett: – Rossz érzéseim vannak ezzel a mostanival kapcsolatban. – Nekem is – válaszoltam, bár a „rossz érzés” messze nem írta le a helyzetet. A főútnak ezen a szakaszán nem volt túl sok látnivaló. Hosszú, unalmas aszfaltcsík, mindkét oldalán mocsárral – általában azért jönnek ide az emberek, hogy kipróbálják, milyen gyorsan tud menni az autójuk. Az egyetlen dolog, amire errefelé időnként figyelni kellett, egy-egy útra tévedt vaddisznó vagy aligátor. Ezen a szakaszon havonta legalább egyszer kell a seriffhivatal munkatársainak egy egyautós balesetnél helyszínelniük. Száznegyvennel vadállatot elütni csúnya következményekkel jár. Odamentem a holttesthez, meglepve, hogy egyáltalán észrevették. Valószínűleg több autó is elhúzott az út szélén fekvő véres kupac mellett, azt gondolva, hogy egy állatról van szó, ami csatát vesztett valamilyen járművel szemben. A torkom összeszorult, ahogy közelebb értem. A halála valószínűleg sokkal kíméletesebb lett volna, ha csak elüti valami. A vér fémes szaga hányingert keltően keveredett a pangó víz nedves bűzével és a rothadó növényzet szagával, amely a közeli mocsárból áradt. Egyértelműen Belle volt, a lány a képről – ronda vágások szabdalták a fiatal arcot a ferde szemek alatt, miközben a szemöldökébe és ajkába szúrt piercing a helyén maradt. A test körül örvénylettek és vibráltak a misztikus jelek, és nem úgy, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

302

mint az előző testnél, ezeket a rúnákat könnyedén el tudtam olvasni. Megálltam pár lépésnyire, összehúzott szemmel és ökölbe szorított kézzel. – Mit jelentenek? – kérdezte Ryan halkan, mellettem állva. – Gúnyolódást és fenyegetést – válaszoltam fogcsikorgatva. – Némelyik arra utal, mit csinált a lánnyal, szenvedést és kínt jelentő rúnák. Meg volt egy, a többi jelen átkígyózó glifa, ami az én nevemet tartalmazta, de nem voltam benne biztos, hogy ezt is meg akarom-e osztani Ryannel. A gyilkos tudta, hogy idéző vagyok, és most azt üzente nekem, hogy ez nem számít, mert nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megállítsam. – Csalogat téged – motyogta Zack. Szúrósan néztem rá, mert nem vettem észre, hogy a hátunk mögött áll. De aztán rájöttem, hogy Ryan valószínűleg teljesen beavatta az összes misztikus elembe is. – Ez egy seggfej – morogtam válaszul, majd leguggoltam a testhez, figyelmen kívül hagyva a szúnyogok zümmögését. Azonnal észrevettem, hogy a sérülések eltértek a többi áldozatétól. Durvábbak, barbárabbak voltak. Nyoma sem volt a precíz metszéseknek vagy égésnyomoknak. Kis híján szétszabdalták. A gyomrom fordult egyet, ahogy a párhuzamos vágásokra néztem a törzsén, amelyek gyakorlatilag kizsigerelték a lányt. Könnyen ráismertem a karomnyomokra, de nem hittem, hogy dr. Lanza is azonosítani tudja majd ezeket. Vajon mire fog tippel-ni? A szimbólumot hanyagul a combtövébe vágták, mintha csak utólag jutott volna a tettes eszébe. – Erre nem szánt sok időt – mondtam reszelős hangon. – Ez mészárosmunka. Ryan morgott valamit az orra alatt, és nem kellett hallanom a szavakat ahhoz, hogy a jelentésükkel egyetértsek. Pandora’s TeAm

303

A DÉMON JELE

Megborzongtam, majd összehúzott szemmel szemügyre vettem a testet körülvevő talajon található nyomokat és bemélyedéseket. A démon hozta ide. Felálltam. – Látjátok ezeket a nyomokat? – mutattam a földön látható mély bevágásokat. – Leszállt itt, és aztán megint szárnyra kapott, csak ledobta a testet. Még egyszer, közelebbről is szemügyre vettem a nyomokat, némileg zavarodottan. – Mi van? – kérdezte Zack. – Ennek... semmi értelme – mondtam. A nyomok egyértelműek voltak: teljesen biztos, hogy semmi szín alatt nem emberi eredetűek. – Egy kehza nem elég erős ahhoz, hogy iderepüljön egy akkora súllyal, mint ez a holttest. Igazából ahhoz is alig van erejük, hogy egyáltalán repüljenek. Csak rövid távokat tudnak megtenni. – Mint amikor lecsapott ránk? – kérdezte Ryan a homlokát ráncolva. – Pontosan. Az nem létezik, hogy ide tudott volna repülni lerakni a testet. Szétnézett, hogy nincs-e valaki hallótávolságban. Harris szerencsére még mindig a saját embereivel nagyképűsködött. – Azt meg, gondolom, elég nagy kreténség feltételezni, hogy a gyilkos ideautózott a démonnal és az áldozattal valahova a közelbe, csak azért, hogy annak rövidet kelljen repülnie a testtel. – Így van. Ennek semmi értelme. És időben sem stimmel. Nagyjából egy negyedórával Belle hívása után ott voltunk a bisztróban. Még ha akkor már idehozták is a lányt, a démon még akkor sem ért volna vissza időben ahhoz, hogy megtámadjon minket. Utána meg azért nem lehetett a gyilkosság meg a test Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

304

idereptetése, mert akkor már visszaküldtük a saját síkjára. – Halkan átkozódtam. Ez azt jelenti, hogy kell lennie egy másik, magasabb szintű démonnak is, ami valószínűleg egy syraza vagy egy reyza lehet. Ezek elég erősek ahhoz, hogy felkapják az utcáról, és iderepüljenek vele, hogy nyugodtan meg lehessen ölni. A kehza csak azért kellett, hogy többet tudjanak meg rólam. – És a syraza vagy reyza bevonása alibit nyújtott a gyilkosnak – mutatott rá Zack. – Ha rábízza a démonra, hogy kapja el az áldozatot, és gondoskodjon a holttestek elszállításáról, akkor akárhol lehet. Ez bizony kellemetlen gondolat volt. – Hogy küldhette utánad a kehzát, ha ugyanakkor ez a másik démon a testtel volt elfoglalva? Úgy emlékszem, azt mondtad, majdnem lehetetlen két démont egyszerre megidézni és itt tartani – jegyezte meg Ryan, karba fonva a kezét. – Igen, ezt mondtam. És tényleg így van. A fenébe is... kell hogy legyen valami más magyarázat. Volt egy, de ettől csak mélyült bennem a rettegés. – Nem tetszik az arckifejezésed, nyomozó – mondta Ryan. -A fenébe. Lehetséges... de csak lehetséges, hogy hivatalos szövetségre lépett a magasabb szintű démonnal, ami azt jelenti, hogy nem kerül ugyanakkora erőfeszítésbe a megidézése. Valahogy úgy, ahogy én is lehetnék Rhyzkahllal – merült fel bennem a hátsó gondolat. De nem, ez akkor is más. Ez olyan mértékű együttműködés jele lenne, ami nagyon ritkán látható idézők és megidézettek között. Az a gondolat, hogy egy démon és egy idéző együttesen munkálkodik egy Démon Lord megidézésén és igába hajtásán, olyan ellentmondásokat hordozott, amelyek messze túlmutattak ennek a létsíknak a határain. Megnyerni egy magasabb szintű démont társnak – nos, Pandora’s TeAm

305

A DÉMON JELE

ez valószínűleg az egyetlen olyan módszer volt, amely sikerrel kecsegtethetett egy Démon Lord megidézésére és megkötésére. – Oké. Ez kezd igazán, de úgy istenigazán ronda lenni – mondtam, és hátrébb léptem a testtől. – Megosztanád velünk? – szólt közbe Ryan. – Mármint persze a nyilvánvaló dolgokon túl, amit még én is ki tudok találni. Harris ezt a pillanatot választotta, hogy megtudja, miben sántikálunk. Lihegve felénk törtetett, az inge ismét feszült rajta. – Elintézem – motyogta Zack. – Ryan majd késeibb elmondja. Megkönnyebbült pillantást vetettem rá, ahogy könnyedén elkapta Harrist, és ügyesen elvezette a közeliinkből. Hallottam, hogy a főút szokásos forgalmáról faggatja a kerekded detektívet, és azt is hallottam, hogy Harris lelkesen belevág egy drogüzérekről és motoros bandákról szóló történetbe. Az áldóját. Micsoda áldozatkészség. Odabiccentettem Ryan-nek, hogy kövessen, és jó messzire húzódtunk a többiektől. Itt a mocsár szélén a föld már kezdett puha lenni. – Ha igazam van abban, amit a szövetségről gondolok – magyaráztam halkan és gyorsan –, akkor tuti, hogy egy tizenegyedik szintű syraza vagy egy tizenkettedik szintű reyza a szövetséges, mert csak ezek elég erősek ahhoz, hogy a dolog megérje. Ők pedig csak akkor hajlandók szövetségre lépni egy emberrel – még egy idézővel is –, ha az megéri nekik, ha előnyük származik belőle. Gondterhelten töprengtem, a kezemet a zsebembe süllyesztve. – Az idézőnek minden idézés során fel kell ajánlania a megidézett lénynek valamit viszonzásul. Ez egy hatalmi harc. A lény meg van kötve, de ennek a kötésnek csak egy része az, ami alapból misztikus. Az egész a becsületükről szól. Az idézés során a kezdő megkötés után az idéző felajánl valamit a démonnak, ami az utóbbi számára értékesnek számít, elég értékesnek ahhoz, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

306

hogy begyógyítsa a becsületén ejtett sebet. Hogy ez micsoda, az a démontól függ. – Mégis, milyen dolgokról beszélünk? – Ahogy mondtam, az a démontól függ. A kisebbek szeretik az olyasmit, mint a csoki vagy a sör. Mások könyveket kérnek. Néhányan információt akarnak. Megint mások csak azt kérik, hogy az idéző hullassa a saját vérét azért, hogy megmutassa, mennyire elkötelezett. Tényleg tőlük függ. – Oké – ráncolta a homlokát Ryan –, de mit ajánlhatott a Jelfaragó a démonjának a segítségért cserébe? Beletúrtam a hajamba. – Valamifajta hatalmat. Az biztos, hogy nem itt, ezen a létsíkon, mert ez értéktelen lenne egy olyan démon számára, aki a lordok szintje alatt van... valószínűleg valamilyen lehetőséget arra, hogy hatalmat szerezhessen a démonszférában. – Aha. Valami olyasmi, mint a klingon előléptetési módszer. Bután meredtem rá. – Mint a micsoda? Ryan elképedt. – Ezt nem mondhatod komolyan. Ekkora csodabogár vagy, és nem nézel Star Treket? Ráförmedtem: – Nem vagyok csodabogár, és igenis nézek Star Treket. Láttam. Párat. Ryan színpadiasan forgatta a szemét. – És én még azt hittem, te vagy a tökéletes nő! – Rám vigyorgott, míg én a szavakat keresgéltem. – A klingon előléptetési módszer az – folytatta –, amikor leölöd a felettesedet, hogy betölthesd a posztját. – Ó. Hát persze. – Vicces, nem gondoltam volna róla, hogy sorozatfüggő. – Oké, igen, lehet, hogy így is történhetne, de egy Pandora’s TeAm

307

A DÉMON JELE

reyzából sohasem lehet Démon Lord... ahogy a párduc se változhat tigrissé. De lehet belőle például egy Démon Lord tábornoka. Még az is lehet, sőt ez talán valószínűbb is, hogy egy ellenséges Lord tábornoka a saját Lordja támogatására próbál csapást mérni egy másik Lordra. A nagynéném azt mesélte nekem, hogy abban a szférában állandó és körmönfont hatalmi harcok dúlnak. Ryan eltöprengett. – Van rá valami módszer, hogy megtudjuk, ki az a démon? Éppen belekezdtem volna, hogy megmondjam, nincs rá módszer, de megálltam. Egy módszer létezik, de az aztán kockázatos. – Kara? Mi van? – Nos – szólaltam meg –, én nem tudom megmondani, de egy másik magasabb rendű démon, vagy egy még annál is magasabb rangú entitás valószínűleg ki tudja olvasni a testen hagyott nyomokat, és ezzel azonosíthatja. – Eszembe jutott, mit mondott Rhyzkahl arról, hogy megjelölt. – Meg tudsz idézni egy démont, hogy megkérdezd? – Hát, izé... nem igazán. – Felpillantottam az égre, bár pontosan tudtam, hogy a Hold csak jó pár nap múlva telik ki teljesre. -A magasabb rendű démonokat majdnem mindig teliholdkor lehet csak megidézni, plusz azt se lesz egyszerű megoldani, hogy a test valahogy a közelben legyen, hogy megnézhesse. Ez tovább nehezíti azt az alapproblémát, hogy először meg kell idézni, és kézben kell tartani egy magasabb szintű démont. – Hát ez elég nagy szívás. -A helyzet... az, hogy szerintem tudok egy módszert arra, hogy lehetne megcsinálni. – Beleharaptam az ajkamba. – Azt Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

308

hiszem, nem tudok megidézni egy reyzát, de lehet, hogy képes lennék némi információt szerezni. Felhúzta a szemöldökét. – Idehívnád azt a te Démon Lordodat? – Nem, hívásról szó sincs – mondtam. – Nem vagyok bolond. De... ööö... szerintem el tudom érni, hogy álmomban ismét megjelenjen. – Tudod, hogy arról beszélsz: szunyókálnál egy kicsit a holttesttel egy helyiségben? – mutatott rá Ryan. Elhúztam a számat. – Lehet, hogy van más módszer is? – Honnan tudod, hogy működni fog? – kérdezte. – Nem tudom. De már kérdeztem tőle máskor is, így sikerült többet megtudni az előző áldozat körül talált rúnákról. – Aha. Azon kívül, hogy a halottasházban kell aludnod, ez elég kockázatmentes, nem? Álmodban nem nagyon csinálhat veled semmi olyat, amiből ne ébredhetnél fel, igaz? – Igen. Persze – mondtam, és közben reménykedtem, hogy elég meggyőző vagyok. Az egyetlen gond annyi volt, hogy nem volt igaz. Ígéretek hangozhattak el, adósságok váltak behajthatóvá, pártfogói kapcsolatok formálódhattak. Az idézőknek magukra kellett venniük a démonvilág törvényeit, különben senki sem bízna meg bennük. Lehet, hogy az álmoknak nincs fizikai hatásuk, de ettől még komoly veszélyeket hordozhatnak. Na jó, a legtöbbször nincs fizikai hatásuk, gondoltam, és megmozgattam gyógyult vállamat. – Azt hiszem – folytattam egy pillanat múlva –, nem is biztos, hogy a tetemmel egy helyiségben kell lennem, mint amikor megpróbálok a Démon Lorddal beszélni álmomban. – Az mondjuk nagyon megkönnyítené a dolgokat – válaszolta Ryan. Pandora’s TeAm

309

A DÉMON JELE

– Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy működni fog – mondtam –, de valahol mindenképpen aludni fogok, ő pedig a múltkor tett valami megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy képes befolyásolni a valóságot... – Vagyis álomsebességgel oda tud veled süvíteni, vagy valami hasonló? – Igen, azt hiszem. Remélem. – Megdörzsöltem a szememet. – Most úgysem tehetek túl sokat. Úgy érzem, mintha csak ügyetlenkednék az idő nagy részében. Megragadott a vállamnál, és szembe fordított magával. – Ne okozz nekem csalódást. Általad jutottunk el idáig. Valahogy kipréseltem magamból egy halvány mosolyt. – Nem akarok csalódást okozni. Tudom, hogy közel járunk. – A gyilkos fontosnak tartotta, hogy gúnyolódjon veled. Ez azt jelenti, hogy hamarosan hibázni fog. Próbáltam nem előreejteni a vállamat. – Én is remélem. Még egyszer megszorította a vállamat, aztán elengedett. – Na gyerünk, ágyba duglak – mondta szemtelen vigyorral. – Jézus, légy szíves halkabban – válaszoltam, de muszáj volt vigyorognom. – Az emberek rögtön elkezdenek pletykálni.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

310

22. RYAN KÖZVETLENÜL MÖGÖTTEM KANYARODOTT be a felhajtómra, és ugyanakkor szállt ki az autójából, amikor én az enyémből. – Remélem, tudod, hogy ma éjjel nem megyek el innen mondta, még mielőtt megszólalhattam volna. – Addig nem, amíg fel nem ébredsz ebből a találkozóból. Még azelőtt lemondtam a tiltakozásról, hogy kimondtam volna. – Nem hiszem, hogy gond lesz. Eddig már kétszer segített, és szerintem továbbra is segíteni fog, mert jó fej akar lenni, azért, hogy idehívjam. De igen, ha a közelben maradsz, az lehet, hogy nem rossz ötlet. Rám vigyorgott. – Szerintem ha ez így folytatódik, rászokom, hogy tartok nálad egy adag váltóruhát meg egy fogkefét. Én is mosolyogtam, és gyorsan elfordultam, érezve, hogy elönt valami furcsa zavar. Mi a fene van velem? Mintha még sosem töltöttem volna egy éjszakát sem férfival. A fenébe is, több barátom is volt. Oké, túl sok nem, de akkor is. Csak sosem volt olyan pasim, aki... minden... szóval ahogy Ryan ennyire figyel rám. Okos, jóképű, szellemes, vonzó... Állj le, ne hülyülj meg. Csak ugyanazon az eseten dolgozik, ennyi az egész. Partnerként gondol rád. Betaláltam a kulccsal a hátsó ajtó zárjába, és beléptem a konyhába. Pandora’s TeAm

311

A DÉMON JELE

– Magyarázz meg nekem valamit – jött be utánam, és bezárta az ajtót. – Mit? – kérdeztem, s közben a frigót kinyitva szemügyre vettem a kínálatot. Tényleg nem emlékeztem, mikor ettem utoljára. – Ezt az egész „jóság-gonoszság” dolgot a démonokkal kapcsolatban. Mindig azt gondoltam, hogy a démonok gonoszak. Előszedtem egy nagy tömb sajtot. – Igen, persze, mert a vasárnapi iskolában ezt tanítják. – A csípőmmel belöktem a hűtőajtót, aztán sós kekszet és egy kést kotortam elő. – De az a helyzet, hogy ezek a démonok nem a vallásos mítoszok démonai. Figyelte, ahogy egy tányérra rakom a kekszeket, aztán az asztalra teszem a tányért. – Akkor micsodák? – Más létsíkról származó lények – mondtam, és közben sajtszeleteket vágtam a tömbből, és ráraktam a sós kekszre. „Szolgáld ki magad” mozdulattal intettem a tál felé, és megragadtam az egyik kevéssé vonzó falatot. Gyanakvóan nézte a szegényes előételt. – Te mindig háromkilós tömbökben veszed a sajtot? – Egykilós – válaszoltam, miután lenyeltem a falatot. – Olcsó volt. És én szeretem a sajtot. – De pont az... ömlesztett sajtot? – Ryan úgy nézett ki, mint akin sebet ejtettek. Rámeredtem, és kihívóan vágtam még egy darabot. – Olcsó volt. Van valami kifogásod a sajtom ellen? – Nem, dehogy. – Eljátszotta, hogy összeborzad az iszonytól. – Szóval másvilági teremtmények? Elmagyaráznád? Letettem a kést, és az egyik kezemet a másikra fektettem. – Gondolj különböző dimenziókra. Szférákra. Létsíkokra. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

312

Akárhogy hívhatod. Mi az egyiken élünk, ők pedig egy másikon. Ez a két létsík gyakran közelít egymáshoz úgy, hogy ha valakiben megvan a képesség, hogy kaput nyisson közöttük, akkor az át tud szólítani egy lényt a másik létsíkról ide, a miénkre. – Honnan tudhatja meg valaki, hogy rendelkezik-e a képességgel? – Úgy tűnik, ez öröklődik, úgyhogy az idézők általában megfigyelik a gyermekeiket és unokáikat, amikor tinédzserkorba érnek. Először a másik látás jelentkezik, úgyhogy a legegyszerűbb módszer otthagyni valahol egy nagy, csillogó védőbűbájt, és megnézni, hogy a gyerek észreveszi-e. – Vigyorogtam. – Ez elég drámai hatást tud kiváltani. Ryan felnevetett. – El tudom képzelni. – Na szóval, ha eddig eljutottak, akkor az idéző általában megkér egy démont, hogy mérje fel a képesség mértékét. Az ujjával dobolt az asztalon. – És mi van, ha nincs olyan szülő vagy nagyszülő, aki figyelné a gyereket? -Valami hasonló történt a nagynénémmel. Rájött, hogy lát meg érzékel olyan dolgokat, amiket mások nem, úgyhogy elment a könyvtárba, és elkezdett keresgélni. Felhúzta a szemöldökét. – Azt ne mondd, hogy talált egy Démonidézés kezdőknek című könyvet. Elnevettem magamat. – Nem egészen, de lehet, hogy én majd írok egyszer egy ilyet. Nem, észrevették, milyen területen keresgél, és... szóval összehozták egy idézővel, aki a mentorává vált. Pandora’s TeAm

313

A DÉMON JELE

– Várj egy kicsit. Ki vette észre? Van valami világméretű figyelőrendszer? – Nem, semmi olyasmi, mint a nagy hatalmú illuminátusokról szóló összeesküvés-elmélet. Tessának egyszerűen csak szerencséje volt. A New Orleans-i közkönyvtárba ment be, és az egyik könyvtáros kiszúrta, hogy milyen könyveket szed össze. A könyvtáros történetesen idéző volt. – Széttártam a karomat. – Az a hölgy már öreg volt, és szinte teljesen visszavonult az idézéstől, úgyhogy nem vállalta be Tessát tanítványnak, de tudott neki keresni valakit, aki igen. – Nem részleteztem, hogy ehhez mekkora szerencse kellett valójában. Az elmúlt pár évben gyanítani kezdtem, hogy a démonoknak benne van a kezük az idézésre képes emberek megtalálásában, de erre semmilyen bizonyítékom nem volt, csak némi ösztönös megérzés. Ryan pár pillanatig csendesen töprengett. – És hogy jön ide a jóság meg a gonoszság? – kérdezte végül. – Sehogy. Úgy semmiképpen, ahogy ezt mi definiáljuk. A démonok nem gonoszabbak, mint a boszorkányok. És higgy nekem, a wiccatanok minden követője, akit csak ismerek, nagyon is szigorúan tartja magát a „nem ártani” főszabályhoz. Nagy általánosságban lehet olyan besorolásokat alkotni, amelyek alapján kijelenthetjük, hogy emez a démon vagy lord gonosz, amaz meg jó, de ez csak azt jelenti, hogy a teremtmény viselkedése és tettei az emberi mércével elfogadható vagy elfogadhatatlan kategóriába esnek. Ennél azonban lényegesen többről van szó. – Például? – Nos, lehet, hogy amit mi elfogadhatatlannak találunk, az nekik mindössze a hatalmi kérdések kezelésének módszere vagy becsület dolga. És megvan ugyanennek az ellenkezője is. Egy csomó minden, amit mi elfogadhatónak gondolunk, az náluk Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

314

szentségtörésnek számít, kizárólag az adott dolog végrehajtásának módja miatt. Megráztam a fejemet. – Az erkölcsi és becsületkódexük hihetetlenül bonyolult. A becsületbeli adósságok mindennél fontosabbak, és egy ilyen megadásának visszautasítása gonosz tett az ő szemükben. – Széttártam a kezemet. – Ha valahogy elcseszed, és olyan helyzetbe hozol egy démont, hogy elveszti a becsületét, akkor egyszerű megtorlásként le leszel mészárolva. – Elég következetesen ragaszkodnak a bosszú alapelvéhez, igaz? – Igen – mondtam könnyed hangon. Hogy mennyire fontos a démonoknak a bosszúállás, azt huszonhárom évesen, még újonc rendőr koromban tanultam meg. Egy gyerekmolesztálási ügyben a bizonyítékokat nem vették figyelembe, és az elkövető megúszta. Ebben az ügyben nem vettem részt, de ismertem a vádlottat, még tizenkét évvel korábbról, amikor a szülei házában laktam egy hónapig. Beszéltem Tessának erről, róla. Mindent elmondtam neki. A következő teliholdkor megidézett egy syrazát, aki, miután megtudta, mit kell tennie, viszonzás nélkül, ajándékként ajánlotta fel a szolgálatait. – Igen, a démonok nagyon komolyan veszik a megtorlást. Ryan felvette a kést, és vágott egy szeletet a sajtból. Bár láthatóan vonakodott a szájpadlását a bolti sajátmárkás borzalommal beszennyezni, mostanra elég éhes volt ahhoz, hogy kockáztasson. – Ez a fajta gondolkodásmód az emberektől sem idegen, te is tudod – mondta. – A gonoszság gyakran csak nézőpont kérdése. – Gyanakodva bámulta a sajtdarabot, határozottan azt sugallva, hogy az olcsó ömlesztett sajt gonosz. Pandora’s TeAm

315

A DÉMON JELE

– Hát igen – mondtam, és kivettem a kést a kezéből. – De azért, hogy a munkámat végezni tudjam, próbálok ragaszkodni a civilizált társadalom felfogásához. A gyilkosság: rossz. Az olyan emberek bántása, akik nem ártottak neked: rossz. Az olyan dolgok elvitele, amelyekhez nincs jogod: rossz. – Édesen mosolyogtam, és beledöftem a kést a tömbbe. – Kigúnyolni más emberek sajtját: rossz. Ő is nevetett. – Oké, oké. És sorozatgyilkosok elkapása: jó. Igaz? Hátradőltem a karosszékben. – Nos, nagyon remélem. – Szóval akkor semmi különöset nem kell tenned ahhoz, hogy Rhyzkahl meglátogasson álmodban? – Nem. Mármint nem tudok róla, hogy volna bármi is, amit tehetnék. Háromszor jött el eddig az... izé... idézés óta. Három hét alatt. Szigorúan véve több mint három hete volt, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint egy hetünk volt már csak a következő teliholdig. Az idő gyorsan fogyott, és még mindig túl sok kérdés maradt válasz nélkül. – A legjobb, amit reményeim szerint tehetek – folytattam –, hogy azzal az erős meggyőződéssel alszom el, hogy el fog jönni. Kétkedve nézett rám. – Van valami olyasmi, mintha magadhoz hívnád? – Nem – válaszoltam nagyobb meggyőződéssel, mint amit valójában éreztem. – Egy hívásnak... sokkal erőteljesebbnek kell lennie, és sokkal jobban kell kívánni, hogy jöjjön. Az ujjaival végigszántott a haján. – A helyzet az, hogy még mindig nem vagyok túl lelkes. De azt hiszem, ez az egyetlen módszer arra, hogy valamilyen választ kapjunk. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

316

– Igen – rántottam meg a vállamat. – Semmi jobb nem jut az eszembe. – Nem lenne jobb, ha ugyanabban a szobában lennék, mint te? Egy másodpercig csak pislogtam, mielőtt rájöttem: nem azt mondta, amit gondolok, hogy mondott. Nem, nem kikezdett velem. Csak a biztonságról beszélt. Földcin alvásról, vagy valami hasonló. – Hm, az valószínűleg megkavarná a dolgokat. – Oké, akkor kint leszek az előtérben. – Ryan zavart mosollyal nézett rám. – Szerintem ideje, hogy eltedd magadat holnapra. A holnapra eltevésről könnyebb volt beszélni, mint megcsinálni. Na jó, az ágyba bújós rész nem okozott problémát, de a tényleges elalvás már nehezebben ment. Azt nem mertem megkockáztatni, hogy valamilyen altatóval besegítsek, mert az garantálta volna, hogy Rhyzkahl nem jön. De kavarogtak a fejemben az üggyel kapcsolatos gondolatok, meg Ryanen is töprengtem. A fenébe, Rhyzkahlra kell gondolnom! Nagyot sóhajtottam, és hanyatt fordultam, kényszerítve magam, hogy becsukjam a szemem, és ne is nyissam ki. Számolni fogom a lélegzetvételemet – döntöttem el. És gondolj Rhyzkahlra. Ez nem egy hívás. Összpontosítottam, hogy hosszan lélegezzek be, egyenletesen fújjam ki. Egy, kettő, három. .. gondolj a szemére... nyolc, kilenc, tíz... arra a gyönyörű arcára... tizenöt, tizenhat, tizenhét... a hatalom légkörére, ami körüllengi. .. huszonkettő, huszonhárom... – Itt vagyok. A zengő hang betöltötte a szobát. A szemem felpattant. Tényleg elaludtam? Gyorsan felültem. – Jesszusom, működik! – gondoltam ujjongva, és ugyanakkor megkönnyebbülten. Pandora’s TeAm

317

A DÉMON JELE

Az ágyam lábánál állt, mozdulatlanul, a fejét lehajtva. Azúrkék szeme az enyémbe fúródott. Hátborzongató halvány fény sugárzott körülötte, úgy ragyogott, mint a forró aszfalt, sehonnan és mindenhonnan áradva. A Démon Lord nem mozdult, és az örömöm lassan bizonytalansággá vált, ahogy az aurája megérintett. Nem sugárzott belőle az a gyilkos düh és bőszültség, amit egyszer már megtapasztaltam, de valami forrt benne. Megvetést és csendes haragot éreztem, amitől kényelmetlen érzés kúszott fel bennem. Ez most nagyon más volt, mint a régebbi álomlátogatásai. – Én... örülök, hogy itt vagy – mondtam gyorsan. Rhyzkahl még mindig nem szólt semmit, de éreztem, ahogy a fenyegetés hullámokban árad belőle. Kezdek paranoid lenni? Még sosem fenyegetett meg, egyetlen álomlátogatása során sem. Nagyot nyeltem. – Nekem... szóval jól jönne egy kis segítség... kérlek. Találtunk egy másik holttestet is, amin rúnák voltak, és... szóval... – Haboztam; Rhyzkahl súlyos hallgatása elbátortalanított. Vettem egy mély lélegzetet, és folytattam, dacára a gyomromban formálódó egyre erősebb görcsnek. – Mi... én arra gondoltam, hogy hátha meg tudnád mondani, melyik démon hagyta a jelzéseket. Rhyzkahl halkan morgott, a karomon felállt a szőr a hangtól. A fenébe. Ez egyáltalán nem olyan, mint az előző látogatások. – Te ellenem szegültél! Nem tettél eleget a kívánságomnak, hogy hús-vér alakban magadhoz hívj – vicsorgott, a tekintetéből pedig gyilkos erő sugárzott–, mégis arra számítasz, hogy szolgálni foglak?– Az ajka legörbült. – A te feltételeid szerint? A fenébe. – Nem, nem, dehogy! – Ó, a fenébe, a fenébe. – Lord Rhyzkahl, nem akartam tiszteletlen lenni... Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

318

– Nem akartál? – A szó korbácsként csapott le. Két lépéssel közelebb lépett, és azon kaptam magam, hogy a dühe elől ösztönös védekezésként az ágytámlához lapulok. A szívem hevesen vert. Mekkora idióta vagyok! Ódákat zengtem arról, mennyire fontos a becsület, erre megpróbálom kijátszani, és rávenni egy Lordot, hogy azt tegye, amit én akarok. – Nem akartad? – ismételte, a hangja halk volt és fenyegető. – Ide akartál kötni a saját feltételeid szerint, azt gondolva, hogy kihasználhatsz. Hirtelen egészen közel termett, olyan gyors mozdulattal, hogy a szemem nem is tudta követni, majd megragadott a torkomnál, és hátranyomott a fejtámlához. Fojtott sikoltást hallattam, és megragadtam a kezét, de a szorítása olyan volt, mint az acél. – Azt gondoltad, hasznodra lennék – dorombolt, és hangja lágysága erős ellentétben állt azzal, ahogy fogva tartott. – Hasznos lehetnék, biztonságos módon. Egy álomlátogatásban. Belekapaszkodtam a torkomat szorongató kézbe, és igyekeztem nem nyüszíteni a rémülettől. Nem fojtogatott, legalábbis még nem, de a marka kérlelhetetlenül és mozdíthatatlanul tapadt a torkomra. Szent ég, mekkora idióta voltam! Ez egy igazi démon. Nagy hatalmú lény, aki sértésnek veszi, ha megidézik, és szolgálatra akarják kényszeríteni. Ragyogó mosoly terült szét Rhyzkahl arcán. – És most megmutatom neked, hogy ez milyen könnyelmű elképzelés volt. Meghívtál engem az álmodba. – Nevetett, csodálatos hangon, rosszindulatú éllel. Közel hajolt hozzám, és az arcomba suttogta: – Hívtál engem, Kara drágám. A szemem elkerekedett. Nem, az nem lehet! Én csak rá gondoltam, mikor elaludtam. Vagy mégsem? Tényleg hívtam volna? Vagy a nagynéném tudta rosszul, hogy működik ez? Tessa azt mondta, hogy szándékosan kell hívni... Nagyot Pandora’s TeAm

319

A DÉMON JELE

nyeltem, dacára a torkomra fonódó kéznek. Tessa vajon tényleg tudta? Az a szándék, hogy álmomban látni szeretném, elég lehetett neki? – Nem tudod, igaz? – kérdezte Rhyzkahl dallamos hangon, míg én a szorítása ellen küzdöttem. – Már nem vagy benne biztos, hogy ez álom vagy valóság. Bármi lehet. – Kérlek – hörögtem –, sajnálom. Sajnálom, Lord Rhyzkahl. Bocsáss meg nekem. – Nem szolgállak téged, kicsi idéző. – Nem, nem, tényleg nem – hadartam, az agyam száguldott. Ha hús-vér alakjában van itt, el tudom vajon bocsátani? Működhet egy szabványos elbocsátás? A szokásos idézés biztosan nem működött. Jaj, ha lett volna elég időm megtanulni ezt! De tényleg nem számíthattam rá, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Soha nem állt szándékomban ténylegesen magamhoz hívni őt. – Kara! – vágódott ki az ajtó, és rohant be rajta Ryan, fegyverrel a kézben. – Kara, hallottam... A hangja elfulladt, ahogy meglátta az elé táruló látványt. Tudtam, mit lát és érez. A földöntúli fény, a gyönyörű látvány és főleg a belőle áradó erőteljes, lenyűgöző hatás. Ryan elsápadt, és visszatántorodott egy teljes lépésnyit, mielőtt összeszedte volna magát. – Istennek szent anyja! – suttogta. Katolikus lenne? Ez a tökéletesen oda nem illő gondolat futott végig rajtam, miközben újult erővel kezdtem küzdeni a nyakamat fogva tartó kéz ellen. – Ryan! Fuss! – kiáltottam. – Nem tudod megsebesíteni! Ryan tekintete rám villant, majd vissza Rhyzkahlra. Felemelte a fegyverét, két kézzel tartva, és gondosan célzott. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

320

– Ereszd el, te szarházi – mondta, épp csak leheletnyit remegő hangon. Rhyzkahl szeme azúrkék réssé szűkült, ahogy Ryanre nézett. – Nincs semmid, ami megállíthatna engem. – Ryan – kapkodtam levegő után –, fegyverrel nem jutsz semmire. Csak rohanj! Rhyzkahl nevetett, majd lassan szorosabbra zárta a kezét a torkomon, Ryant nézve. Köhögtem, vadul karmoltam a kezét, ahogy a levegőm fogyott. – Ereszd el – üvöltött Ryan, és beljebb lépett a szobába, a fegyverét Rhyzkahlra szegezve. A fenébe, ne, Ryan, gondoltam őrjöngve. Csak fuss már! Rhyzkahl csak mosolygott, és még erősebben szorított. Ryan gyors pillantást vetett rám, aztán visszanézett a Démon Lordra. – Figyelmeztettelek – mondta, és a hangja most már szilárd volt. A fegyver dörrenése fülsiketítőén hangzott a kis szobában, és a túlsó falon egy kép szilánkokra robbant. De én tudtam, hogy a golyó átment Rhyzkahl fején. Útközben semmilyen kárt nem okozott. – Ó, a fenébe – lihegte Ryan, és egy lépést hátralépett. Rhyzkahl oldalra billentette a fejét, nagy levegőt vett, és felemelte az egyik kezét. Megdermedve néztem, ahogy az energia fekete-kék örvényként gyorsan tekeregve gyűlik a tenyerébe. Ryan is látta, és elkerekedett a szeme. Másra azonban már nem volt ideje. A Rhyzkahl kezében összegyűlt energia villámkorbácsként csapott le, felemelte Ryant a földről, és piheként vágta bele a falba. Fuldokló sikoly szakadt ki belőlem, ahogy láttam, hogy rongy csomóként zuhan le a falon tátongó lyuk túloldalán, és a szájából Pandora’s TeAm

321

A DÉMON JELE

vér csorog. Rémülten meredtem a látványra, magamban némán sikoltva, hogy mozduljon már meg. Nem, te nem... nem lehetsz halott... Kérlek...! Rhyzkahl elengedte a torkomat, és felegyenesedett, a szeme elégedetten fénylett. Küzdöttem, hogy elhagyhassam az ágyat, és a torkomból borzalmas, reszelős sírás tört elő. Ryanhez akartam eljutni, de Rhyzkahl megragadta a hajamat, mielőtt még távolabb kerülhettem volna tőle. Durván közelebb rántott, barbár mozdulattal a marka köré tekerte a hajamat, amitől újabb fájdalmas kiáltás szakadt fel belőlem. – Nem érdemli meg a figyelmedet, kedves. Szánalmas teremtmény, aki még magát sem ismeri. – Nem szánalmas! – ütöttem a kezét, némi kielégülést találva abban, hogy verem, bár tudtam, hogy ezzel nem bántom. Az arckifejezése megkeményedett. – Óvatosabbnak kéne lenned. Nem mindenki olyan nemes, mint én. – Ő a partnerem! Vigyáz rám. Nem kellett volna bántanod! Az arckifejezése nem változott. – Nekem hasznos vagy, Kara. De ne felejtsd el, lehetnek mások is, akik hasznosnak találnak. Ennek semmi értelme sem volt. Ryanről beszél? Hirtelen lerántott az ágyról, térdre lökött a lába mellett, de mielőtt tiltakozva felkiáltottam volna, a helyszín hirtelen megváltozott: már nem a hálószobámban voltunk, hanem egy fájdalmasan hideg és koromsötét helyen. Elakadt a lélegzetem. Valahogy átrántott a saját világába? Vagy ez valamiféle alvilág? A jegesség a csontomig hatolt, és teljes volt a sötétség. Rázott a hideg, és nem is csak a hőmérséklet miatt. A levegőben valami halvány bűz lebegett, valami dohos szag, ami bizonytalan emléket idézett bennem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

322

Mielőtt eszembe juthatott volna, sápadt kék fény ragyogott fel fölöttünk, megvilágítva a halottasházi hűtő fémbelsejét. Rhyzkahl továbbra is szorosan markolta a hajamat, és nem engedett felállni. Meglepetésemben nagy levegőt vettem. Előttünk egy hordágy állt a kerekein, amelyen fekete hullazsák feküdt. Mielőtt megszólalhattam volna, Rhyzkahl kézmozdulatára a zsák eltűnt, és csak a fiatal lány megcsonkított teste maradt – a misztikus energia halvány lobbanásai még mindig láthatók voltak körülötte. Mély morgás tört fel Rhyzkahl torkából: – Ismerem azt, aki ezeket csinálta – mondta, és a hangjából kiderült, hogy nem vár választ. Aztán, még mielőtt bármit reagálhattam volna, a helyszín ismét megváltozott, és megint a hálószobámban voltunk, Ryan összerogyott teste még mindig a távolabbi falnál feküdt. Rhyzkahl hátrahajtotta a fejemet, hogy ránézzek, majd lenyúlt, és simogatni kezdte a hajamat, lefelé mosolyogva rám, ahogy ott remegtem. Mint egy kutya, gondoltam dühösen és némi szégyennel. Olyan vagyok neki, mint valami kisállat. Rám nézett, majd elfordult. – Ne törődj azzal, aki ezeket a jeleket odatette, Kara. Őt majd én megfegyelmezem. Aztán egy fehér fényvillanással eltűnt. Egy pillanatig csak bámultam a hűlt helyére, aztán sietve odabotorkáltam a még mindig csendesen fekvő Ryanhez. – Ryan? – Lélegzik? Vagy megölte az energia? – Ryan! – Kara? – Ryan? Ryan, térj magadhoz! Kérlek! – Jézusom, Kara, lennél szíves felébredni végre? Hadd ne kelljen megpofoznom téged! Pandora’s TeAm

323

A DÉMON JELE

Pislogtam, egy percig teljesen összezavarodva, reszelősen lélegezve. Fölöttem állt, és a homlokát ráncolta, de tökéletesen egy darabban volt, és sehol nem láttam rajta vért. – Jaj, istenem, jól vagy! – Felültem és átöleltem, még mielőtt gondolkodhattam volna. – Azt hittem, meghaltál – ziháltam. – Uramisten, azt gondoltam, halott vagy. Csak egy álom volt. Zaklatottan kapkodtam levegő után, és próbáltam elűzni a rémületet. Csak egy álom. Riadtan felnevetett, és megszorongatott. – Hé, hé! Nem haltam meg. Mi a fene történt? Azonnal elengedtem, és hirtelen rettentő zavarba jöttem az érzelmi kirohanásom miatt. Lehajtottam a fejemet, hogy elrejtsem a pirulást, és a torkomra tettem a kezem. Se zúzódás, se nyomok. Az egész továbbra is csak egy álom volt. – Megtanított valamire. – Nem akartam Ryanre nézni. Egészen eddig a pillanatig nem tudtam, mennyire értékes nekem a barátságunk, és megrémültem, hogy meglátja az arcomon. Nem akartam érzelgősnek tűnni. – Mi történt? – kérdezte sötét hangon. – Mit tanított? Megpróbálkoztam a nevetéssel, de szánalmas kísérlet volt. – Leckét adott nekem abból, ki is ő. Mi is egy Démon Lord. Nem olyan lény, akit meg lehet idézni, hogy feladatokat végezzen el egy egyszerű halandónak. – Mit művelt veled? – Ryan megragadta a vállamat, és kényszerített, hogy ránézzek. – Miért hitted azt, hogy meghaltam? Végigsimítottam az arcomat a kezemmel, és még jobban zavarba jöttem, amikor nedvességet éreztem rajta. Nagyszerű, most aztán teljesen sikerült kialakítanom magamról a gondoskodásra szoruló, érzelgős idióta képét. Vettem egy mély lélegzetet, és rákényszerítettem magam, hogy megnyugodjak. – Á, semmi, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

324

csak a szokásos fenyegetések meg a hatalom demonstrálása. Aztán... – Összeborzongtam. – Belenyúlt az álmomba. Úgy intézte, hogy lássam, ahogy berohansz megvédeni, rálősz, aztán... erre egy ujjpöccintéssel keresztülhajít téged azon a falon. – Jaj, ne már... – mondta Ryan gúnyos horkantással. – És te elhitted? Meglepetten néztem rá. – Elég erős ahhoz, hogy ilyet tegyen. És azt hittem, fizikai formájában van jelen. Ryan nevetett. – Nem, te lökött! Tényleg azt gondoltad, hogy berohannék megvédeni téged egy Démon Lorddal szemben? Úristen, dehogy! Javában úton lennék a főút felé! – Seggfej – röhögtem el magam, és hozzávágtam a párnát, rettentően megkönnyebbülve, hogy jobb kedvre derített. Vigyorgott, és behúzta a nyakát. – Oké, szóval megmutatta, ki a főnök, kinyírt engem, aztán? Abbahagytam a nevetést, ahogy eszembe jutott Rhyzkahl következő szemétsége. – Mondott valami... furcsát. Azt mondta, hogy óvatosabbnak kellene lennem, mert nem mindenki olyan finom lélek, mint ő. És aztán mondott valamit arról is, hogy hasznos vagyok neki, de vannak mások is, akik hasznosnak találhatnak. Nagyon különös volt. – Ryan arcát fürkésztem, figyeltem, hogy reagál. – Hm – felelte tanácstalan arccal. — Vajon mit akart ezzel mondani? Vállat vontam, és kiléptem az ágyból. Arra vágytam, hogy egy vállrándítással megszabaduljak a halvány kételytől, amelyet Rhyzkahl ültetett el bennem. Figyelmeztetni próbált volna valamire? Esetleg valakire? Most, hogy az egésznek vége volt, vonakodva be kellett ismernem, hogy átléptem a saját Pandora’s TeAm

325

A DÉMON JELE

korlátaimat, amikor egy ilyen nagy hatalmú lénnyel kellett volna megegyezésre jutnom. Nem mintha lehetett volna bármilyen tapasztalatom ebben, de veszélyesen közel kerültem ahhoz, hogy emberi fogalmakkal gondoljak Rhyzkahlra. Ő nem ember. Nem halandó. Démon, azok pedig nagyon mások. A szabályaik is mások. – Nemtom – mondtam, miközben magamra húztam egy pamutpulóvert. Ryanről próbált meg elmondani valamit nekem? Ezért támadta meg őt, vagy legalábbis ezért támadta meg egy álomváltozatát? Ha igen, akkor miért nem mondta ki nyíltan, és miért nem vádolta meg? Nem számított. A kétely már gyökeret vert bennem. – Szóval jól sejtem, hogy semmilyen információt nem sikerült szerezned a holttestről? – kérdezte. – De, egyébként szereztem – nevettem el magam egy kicsit bizonytalanul. – Miután mindez megtörtént, magával vitt engem a halottasházba. – És? Széttártam a karomat. – Csak annyit mondott, hogy tudja, ki volt, és hogy majd ő foglalkozik vele. Pár pillanatig összevont szemöldökkel mérlegelte a hallottakat. – Nem értem. Nem azt jelenti ez, hogy valamelyik saját követője? – Nem tudom – válaszoltam egyre frusztráltabban. – Azt is jelentheti, hogy egy olyan démon, aki valamilyen módon ellene dolgozik. Vagy lehet egy másik Lord szolgálatában álló démon. Akárhogy is, el fogja rendezni. Ryan beletúrt a hajába. – Mi pedig tartsuk magunkat távol ettől, bárkiről van is szó. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

326

– Igen, eléggé ez jött át belőle. Nem mintha túl sokat tudnánk tenni két Démon Lord konfliktusában. – Nagyot sóhajtottam, és hirtelen borzasztó fáradtnak éreztem magam. – És most az egész látogatás után én akár hagynám is, hogy oldja meg ő. – De ez semmivel nem visz minket közelebb ahhoz, hogy megtudjuk, kicsoda a Jelfaragó. Ezzel bizony a lényegre tapintott. – Nem – értettem egyet. – Még mindig ugyanott vagyunk, ahol voltunk.

Pandora’s TeAm

327

A DÉMON JELE

23. RYAN AKKORÁKAT ÁSÍTOTT, HOGY AZ ÁLLKAPCSA MAJD KIUGROTT, úgyhogy végül addig zsarnokoskodtam vele, míg visszament a vendégszobába, hogy aludjon még egy kicsit. Nekem azonban semmi kedvem nem volt újra elaludni. Hogy felvegyem a harcot a saját ásításaim ellen, gyártottam egy kanna kávét, és átnéztem a jegyzeteimet, hátha eszembe jut valami új. Nagyon szerettem volna találni valamit, ami ebben a kritikus helyzetben irányt tud mutatni. Úgy éreztem, mintha egy helyben rohannék, mialatt a következő újholdig hátralévő idő gyorsan fogyott. A mobilom akkor szólalt meg, amikor a második csésze kávét kitöltöttem. Az órára pillantottam. Hajnali négy; egy hívás ilyenkor ritkán jelenthet jót. – Gillian nyomozó? Powell nyomozó vagyok a kábítószeresektől. Megtaláltuk az egyik keresett személyt. Émelygős rémület szorongatott. – Ó, ne. Egy újabb holttest? – Mi? Ja, nem, semmi ilyesmi. A neve Michelle Cleland, és épp most tartóztattam le prostitúcióért és kábítószer birtoklásáért. Kis híján elszédültem a megkönnyebbüléstől. – Hú, az fantasztikus. Most hol van? – Őrizetben. Most fejeztem be a felvételét. – Powell, jövök magának eggyel. Ezer köszönet. – Nem tesz semmit, Kara. Remélem, segítettem maguknak. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

328

Gyorsan beleugrottam a farmeromba, és magamra húztam egy pólót, amelyiknek az elején a Glock emblémája virított. Közben felhörpöltem annyi kávét, amennyit csak a szám megégetése nélkül képes voltam. Húsz perccel később már a börtönben vártam, hogy a lányt bekísérjék a kihallgatóhelyiségbe. Michelle Cleland borzasztó sovány, beesett arcú lány volt, kivertkutya-tekintete arról árulkodott, hogy hosszabb ideje használ kokszot vagy valami más, erősen addiktív anyagot. Gyorsan lepillantottam a nyilvántartó lapjára, hogy hány éves. Huszonhárom; a kinézete alapján nem ennyinek saccoltam volna. Dacosan nézett, miközben leült, bár ebben éreztem némi hősködést. A jogosítványképén láttam, hogy valamikor csinos lehetett. Szép mosolya, hosszú barna haja volt, és nagy barna szeme, az orra körül pedig pár elszórt szeplő. Most már egyáltalán nem így nézett ki. Pár év múlva pedig valószínűleg halott lesz, belehal a túladagolásba. – Jó napot, Michelle – kezdtem. – Kara Gillian nyomozó vagyok. Lehuppant a székbe. – Már beszéltem azzal a fickóval a narkósoktól, és elmondtam neki, kitől vettem azt a szart. – Engem nem ez érdekel. Michelle bizonytalanul nézett rám, én pedig komoly arccal néztem vissza. – Mindjárt folytatom, és felolvasom a jogait, de már most szeretném elmondani, hogy nem akarok semmilyen olyan információt kiszedni magából, ami további bajba keverné. – Gyorsan végigszaladtam a kötelező jogokon, és Michelle kötelességtudóan aláírta a lapot. – Rendben – mondtam, és félretettem a papírt. – Most, hogy ezen túl vagyunk, szeretnék néhány kérdést feltenni ezekről. – Pandora’s TeAm

329

A DÉMON JELE

Előhúztam a Greg Cerise házából származó képeket és rajzokat, és szétterítettem az asztal tetején. Michelle előrehajolt, és elakadt a lélegzete a meglepetéstől. – Jesszusom, ez én vagyok! Rábökött egy rajzra, ami egy forrásból vizet merítő nőt ábrázolt. A képen egyszerű, szűk tunikába volt öltözve, a haja laza fonatban hátrafogva. Gyönyörű volt; a válla fölött hátrafelé mosolygott valakire, aki nem szerepelt a képen. Egy másik rajz ugyanezt az asszonyt ábrázolta, de azon karddal volt felövezve, az arca keményebb, határozottabb, semennyire sem hasonlított a valóságos Michelle megvert kifejezésére. – Hú, nahát! Hűha! Majdnem jól nézek ki – dőlt hátra a székén, és az arcán világosan látszott a szomorúság, ahogy a rajzok emlékeztették a lecsúszására. – Igen, maga egy csinos lány. Ezek pedig fantasztikus rajzok. Mennyit tud a rajzolóról? Megrántotta a vállát. – Nemtom. Csak ott lógott a parkban, és időnként adott az embereknek egy tízest, hogy képeket készíthessen róluk. Mindig vagy fényképezett, vagy rajzolt. – Volt vele valaki más is? Michelle megrázta a fejét. – Nem, nem igazán. Már hogy beszélgetett a népekkel, akik ott lógtak, de nem volt vele senki. Nem, semmi ilyesmi. – Látta valaha a képeket, amiket rajzolt? – Ja, furákat csinált. Képregény, vagy valami hasonló, igaz? – Igen, így van. – Egész király volt. Egyszer beszéltem vele, tuggya? Jó fej volt. Azt mondta, hogy sokkal könnyebb embereket úgy rajzolni, hogy van egy kép kezdésnek, és ő nem túl jó a képzeletből rajzolásban. Húsz dollárt adott, és csinált egy csomó képet. – Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

330

Lenézett a rajzokra. – Miért róla faggat? Van bármi rossz abban, hogy fizetett nekünk? Sose dugtam vele, ha erre akar kilyukadni. – Nem. Én vezetem a nyomozást a Jelfaragó-ügyekben. – Vártam, míg eljut az agyáig. – Hé, várjon – fújt nagyot –, csak nem ő a Jelfaragó? – Nem. Őt is megölte. – Visszaraktam a rajzokat a mappába, és közben észrevettem, hogy sóvárogva nézi. – Jézusom. Meghalt? – Legnagyobb meglepetésemre könnyeket láttam a szemében. – Uramisten. Kedves ember volt. Ez borzasztó. – Őszintén sajnálom – mondtam. Michelle szipogott, és a ruhaujjába törölte a szemét. – Akkor miért kérdezget engem ezekről a dolgokról, ha ő már halott? – Amikor bementünk a házába, egy csomó képet és rajzot találtunk – olyan emberekről, akiket a város különböző helyein lefényképezett. – Folyamatosan figyeltem a reakcióit. – Kiderült, hogy Greg már lefotózta vagy lerajzolta a Jelfaragó összes áldozatát. A lány elsápadt. – Várjon. Azt akarja mondani... – Igen – mondtam. – Maga veszélyben van, maga egy lehetséges áldozat. A szeme kerekre tágult. – Jesszusom, ne hagyja, hogy kiengedjenek! Átnyúltam az asztalon, és a kezemet Michelle kezére tettem. – Nem fogom. Pont ezért vagyok itt, és beszélgetek most magával. Tudom, hogy nem ezt akarja hallani, de jelenleg ez a börtön a legbiztonságosabb hely a maga számára. Michelle rám meredt, aztán megrázta a fejét. – Nem bírok itt maradni. Hideg van, a kaja borzalmas, és a cellában a többi csaj életveszélyes. Pandora’s TeAm

331

A DÉMON JELE

– Jobb lenne toroktól ágyékig felhasítva? – kérdeztem direkt nyersen. Michelle úgy nézett ki, mint aki hirtelen leeresztett. A szeme ismét könnyel telt meg. – Ez szopás. Börtönben lenni szopás. – Tudom – mondtam kedvesebben. – Tisztában vagyok vele, de kérem, adjon nekem még egy kis időt. Közel vagyunk hozzá, hogy elkapjuk a fickót. Ha megfogtuk, akkor maga kiszabadulhat. – Kényszeredetten vigyorogtam. – És én személy szerint mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az itt töltött idő beleszámítson az ítéletbe. Megremegett az ajka. – Oké. De akkor is szívás. Felálltam, és megnyomtam az őrt hívó gombot. – Tudom, Michelle. De még mindig sokkal jobb, mint halottnak lenni. Nem mentem se haza, se az irodába. Várt rám egy beszélgetés, amelyet már jó ideje el kellett volna intéznem, és már nem sok idő maradt arra, hogy megkapjam a válaszokat. Fellépdeltem a nagynéném házához vezető lépcsőkön, és becsengettem. Alig volt még reggel hat óra, de tudtam, hogy már fent van. Az ajtó szokás szerint még azelőtt feltárult, hogy a csengő hangja elhalt volna – Szia, szívecském. Tudod, hogy nem kell csengetned. – Tessa néni – mondtam bevezetés nélkül –, beszélnünk kell. Tessa mosolya elhalványodott, és bólintott, mintha számított volna erre a látogatásra. Megfordult, és bement a konyhába, majd leült a pulthoz, és odatolt elém egy bögre teát. Akaratom ellenére elmosolyodtam, ahogy a számhoz emeltem. Tökéletes volt, mint mindig. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

332

– Tessa néni, mesélned kell nekem arról az időről, amikor Rhyzkahllal találkoztál. Nagyot sóhajtott, és letette a két tenyerét a pultra, mintha a körmeit vizsgálná. – Tudtam, hogy egy ponton eljössz hozzám ezzel az egésszel kapcsolatban. – Rám emelte a tekintetét. – Ez mind összefügg egymással, igaz? – Igen, ebben majdnem biztos vagyok – mondtam. – De szükségem van még némi információra, és te vagy az egyetlen, aki ezt megadhatja nekem. Egy pillanatra szorosan becsukta a szemét. – Még mindig magam előtt látom az egészet. Még most, majdnem harminc évvel később is. – Greg azt mondta, hogy ti ketten a pincében voltatok, amikor az apja megpróbálta megidézni Rhyzkahlt – noszogattam óvatosan. Tessa határozottan megrázta a fejét. – Nem, ő nem Rhyzkahlt akarta megidézni. Ezt csak az tenné, aki meg akar halni. Az apja egy másik Lordot, Szeraint próbálta áthívni, aki sokkal kisebb hatalommal bír, mint Rhyzkahl, és állítólag hajlik rá, hogy egyezséget kössön. Ez egy képtelen és halálra ítélt kísérlet volt arra, hogy kigyógyítsa a feleségét a mellrákból, amely pont az ő orvosok iránt érzett idióta ellenérzése miatt maradt felismerés és kezelés nélkül. – A hangja tele volt keserűséggel. Aztán újra nagyot sóhajtott. – Nem mintha túl sokat tehettek volna érte akkoriban. Akkor még nem léteztek olyan kezelések, amik ma, de talán nyerhetett volna néhány évet. – Sajnálkozó arckifejezéssel fűzte hozzá: – Ezt most már sosem fogjuk megtudni. Pandora’s TeAm

333

A DÉMON JELE

– Tessa néni – hajoltam közelebb –, kérlek, mondj el mindent, amire emlékszel arról az éjszakáról. Tessa a bögre köré fonta az ujjait, bár az már üres volt. – Greg is és én is épp akkor lettünk tizenhét évesek. Csak pár nap különbség volt a születésnapunk között. Kölyökkorunk óta játszótársak voltunk... jószerivel minden egyes ébren töltött percünket együtt töltöttük. Aztán ahogy idősebbek lettünk, a barátság teljes természetességgel teljesedett intimitássá. – Megrándult az ajka. – Azt hiszem, úgy mondhatjuk leginkább, hogy a legjobb kefélős barátai voltunk egymásnak. Tudtam, hogy valamilyen reakciót szeretne kicsikarni belőlem, de most nem akartam részt venni a játékában. Gyerünk már; a lényegre! – gondoltam magamban. Néhány másodpercnyi várakozás után Tessa ismét beszélni kezdett. – Greg anyja már jó ideje beteg volt, és az apja kitalálta, hogy egy hihetetlenül kockázatos, idióta és elmebeteg idézés jobb ötlet, mint orvosi segítséget kérni. Azt is csak azért tudtuk, hogy mellrákja van, mert Greg egyszer kicsempészte otthonról, és elvitte egy dokihoz, hogy vizsgálja meg. – A hangjában tisztán hallottam a dühöt. – Abban az időben semmit sem tudtam arról, hogy mi is az az idézés, vagy hogy nekem egyáltalán van ehhez bármi tehetségem. Annyit tudtam, hogy az anyámnak van egy saját dolgozószobája, amit időnként zárva tart, de ennyi volt az egész. Akkor szombat este Greg felhívott, és megkért, hogy menjek át. Nem mondta, de tudtam, hogy aggódik az anyja miatt, és nem akart egyedül lenni. A szülei valami vacsorát terveztek aznap estére, és én kitaláltam, hogy ez azt jelenti: egy csomó ideig azt csinálunk a pincében, amit akarunk. – Egy mosoly halvány árnyéka suhant át az arcán. – Mindent bevetettem, hogy Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

334

elvonjam a figyelmét az aggódásról, amikor a többiek elkezdtek lefelé jönni a lépcsőn. Az anyám is köztük volt, amire nem számítottam. Összevissza kapkodva szedtük fel a ruháinkat, és elbújtunk egy könyvszekrény mögött, azt gondolva, hogy elbújhatunk addig, amíg elmennek. – Megrázta a fejét. – De nem mentek el. Ott maradtunk a szekrény mögött, és figyeltük, ahogy a rituálé elkezdődik. Tessa letette a bögrét és felállt. Odasétált a mosogatóhoz, és kinézett a hátsó kertre, meg azon túl, a tó fölött a reggeli napra. – Folytasd – sürgettem pár pillanat múlva. Tessa megmozgatta a fejét, mintha a nyakában keletkezett feszültséget próbálná kioldani. – Meg kell értened... a bűntudatot, amit azóta hordozok. Tudom, hogy nem racionális, de akkor is így érzem. – Tessa néni, miért? – Éreztem a rituálét, éreztem, ahogy megnyílik a portál. – Tessa magába roskadt. Olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam. – Ez volt a legelső alkalom, hogy egyáltalán idézést láttam, és azonnal tudtam, hogy ez olyasvalami, amire én is képes lennék. – Még jobban összegörnyedt. – Anélkül, hogy tisztában lettem volna vele, mit csinálok, gondolkodás nélkül, a könyvespolc mögött ülve, mentálisan kinyúltam a megnyíló portál felé. —Jézusom — szakadt ki belőlem. – Igen. Belenyúltam a formálódó portálba, és épp eléggé megváltoztattam a szerkezetét... hogy az Rhyzkahlt rántsa át ide. – Tessa kifehéredő ízületekkel kapaszkodott a mosogató peremébe. – Igen. Akarata ellenére, és figyelmeztetés nélkül. És mivel ráadásul nem is volt tökéletes a portál, valószínűleg még fájdalmas is lehetett neki. Összerázkódtam, ahogy eszembe jutott, milyen volt Rhyzkahl leplezetlen dühe. Pandora’s TeAm

335

A DÉMON JELE

– Gyönyörű volt, de ezt te is tudod. Úgy nézett ki, mint egy angyal. Volt egy pillanat, egy rövid, tökéletes pillanat, mikor mindenki csak azt a szépséget látta, és mindenki azt gondolta, hogy az idézés a terveknek megfelelően sikerült. – Tessa visszafordult felém, és a két karjával átölelte magát. – Aztán ránk zúdította a teljes dühét. – Ezt éreztem már én is – mondtam halkan. Reszketősen bólintott. – Igazi vérfürdő volt. Mészárlás. De egyet el kell ismernem: bosszút állt, de nem tobzódott a kínzásban. Annyit tett, amivel sértett büszkeségének tartozott. – Szemmel láthatóan összerázkódott. – De ettől még borzalmas volt látni. Először a két férfit ölte meg, szó szerint darabokra szaggatta őket. Aztán kitörte a két nő nyakát. – Mély lélegzetet vett. – Az idézők közül már csak ketten maradtak életben, az anyám és Peter Cerise. Őket kettőjüket mozdulatlanná dermesztette a puszta erejével. Félresimította a haját az arcából, a keze alig észrevehetően remegett. – Rhyzkahl tudta, hogy mi ott rejtőzünk. Egyenesen ránk nézett. Éreztem a... jelenlétét, éreztem, ahogy felmér, és vizsgálat tárgyává tesz minket. Nem tudom pontosan, hogyan ölte meg az anyámat, de az egyik pillanatban még élt, és sikoltozott rémületében, aztán a következőben elnémult, kifújta a levegőt, és nem vett újat. – Tessa megnyalta a száját. – A következő Greg anyja volt. Az alvilági és felvilági hatalmakra, mennyire elhúzta! Peter Cerise-t Rhyzkahl hihetetlen ereje olyan erővel nyomta le, hogy mindkét lába száraz gallyként pattant el. Nem tudott mozdulni, és kénytelen volt végignézni, ahogy Rhyzkahl tökéletesen érzéketlen arccal foszlányokban tépi ki a felesége rákos húsát. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

336

Hirtelen tudatosult bennem, hogy a kezemet szorosan ökölbe szorítom az asztal alatt, a körmöm a tenyerembe mélyed. Tessa végigsimította az arcát az egyik kezével. – És akkor magába szívta az erejét és eltűnt, otthagyva a vért és a mészárlás nyomait. Furcsa hangot hallatott, amit talán nevetésnek szánt. – Fura. Utáltam Rhyzkahlt azért, amit azon az éjjelen művelt, de sosem hibáztattam az anyám haláláért. Mindannak, ami történt, Peter Cerise arroganciája és butasága volt a valódi oka. – Tessa néni, ne vádold magad ennyire. Tessa ismét felém fordult. – Persze, tudom én. Annyira fiatal voltam. De Rhyzkahl csak a természetének megfelelően reagált azután, hogy akarata ellenére keresztülrángatták egy portálon. Bosszút állt, ahogy ezt meg kellett tennie a becsülete helyreállításához. Greg anyja... szóval borzalmas volt, amit Rhyzkahl csinált vele, de... de én láttam az arcát. Azt hiszem, semmit nem érzett belőle. Rhyzkahl csak azért csinálta, hogy még jobban megkínozza Peter Cerise-t. Próbáltam felfogni, hogy tud a nagynéném ennyire megértő lenni a Démon Lord cselekedeteivel kapcsolatban. – És mi történt, miután elment? Mélyet lélegzett, és az arcára egy kicsit kezdett visszatérni a szín. – Kirángattam Greget, a szentséges hatalmakra, de hisztérikus állapotban volt. Forrt bennem a gyűlölet Greg apja iránt; utáltam, hogy nem törődött a feleségével megfelelően. Fent lehajítottam Greget, aztán visszamentem, és a garázsba rohantam... – A mondat vége elhalkult. – Greg elmondta – szóltam közbe óvatosan. – Elmesélte, hogy porig égetted a házat azért, hogy ne derülhessen ki, mi történt. Pandora’s TeAm

337

A DÉMON JELE

– Nem mondott el neked mindent. Nem mondhatta el azt, amit nem látott – mondta Tessa meglepően határozott hangon. – Mit nem látott? – Lezúdítottam a benzint a pincébe, aztán meggyújtottam egy törlőkendőt a tűzhelynél, és azt is utánadobtam. – Egyenesen a szemembe nézett. – Ott maradtam, míg biztos nem lehettem benne, hogy az egész mindenség le fog égni. Amíg meg nem győződtem róla, hogy a lépcső már ég, és Peter Cerise nem juthat ki. Úgy éreztem magam, mint akit gyomron vágtak. – Micsoda? Én azt hittem, hogy őt Rhyzkahl ölte meg. – Nem. Még élt. Rhyzkahl eltörte mind a két lábát, és végignézette vele az egészet. Tudta, hogy a legnagyobb bosszú az, ha élve hagyja Cerise-t az emlékekkel, a bűntudattal. Erőteljesen megrázta a fejét. – Én nem gondolkodtam ilyen elegánsan. Én csak holtan akartam látni. Felálltam. – Tessa néni, biztos vagy benne, hogy bent égett? Tessa összevonta vékony szemöldökét. – Mire végül eloltották a tüzet, az egész házból egyetlen hamukupac maradt. És mivel többé sosem hallottunk róla, én... – A homlokára csapott. – Soha még csak eszembe sem jutott. – Az alagsori részeket általában direkt úgy építik, hogy legyenek olyan ablakok vagy ajtók, amik vészkijáratul szolgálnak tűz esetére. – Nagy levegőt vettem. – Szerintem ő él. Él, és meg akarja idézni Rhyzkahlt. Ez logikus lenne. Ez megmagyarázná, honnan ismerte Greget. Megragadtam a nagynénémet a vállánál. – Tessa néni, te tudod, hogy néz ki? Nincs valami régi képed róla? Bármi! Megrázta a fejét. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

338

– Nem, szívecském, nincs semmi ilyesmi. És ha valahol a környéken lakik, akkor biztosan meg is változtatta a kinézetét, mert Greg is mindig úgy gondolta, hogy halott. – Most mennem kell – mondtam, és az ajtó felé rohanva előkotortam a mobilomat. Ez most szinte rosszabb volt, mint előtte. Most már tudtam, hogy kicsoda a Jelfaragó, de ötletem sem volt, hogyan tudnám megtalálni. Mire odaértem a kocsihoz, a telefon fülhallgatóját már betuszkoltam a fülembe. Ryan számát hívtam, miközben kihajtottam a nagynéném beállójáról. – Gyerünk, vedd fel. Ryan, vedd fel! – motyogtam magamban. – Jó reggelt, Kara! – vette fel végre. – Ryan! Tudom, kicsoda a Jelfaragó! – hadartam sietve. – Cerise apja, Peter Cerise, akiről mindenki úgy tudta, hogy meghalt egy idézés során, de azt hiszem, mégsem így történt. Most pedig bosszút akar állni Rhyzkahlon és mindenki máson, hogy hagyták meghalni a feleségét, pedig ez a legelejétől fogva az ő kicseszett hibája volt. – Húha, várj, várj, lassítsunk. Oké, Greg Cerise apja. Hol van most? – Nem tudom. Azt sem tudom, hogy néz ki, és mit csinál. Hallottam, hogy mond valami cifrát. – Oké. Akkor is, most már legalább van valami támpontunk. Visszamegyek, és utánajárok, hogy van-e valami kép róla az aktában vagy valahol. – Gregnek biztos voltak képei az apjáról. – Greg Cerise eléggé halott, úgyhogy a lakhelyére vonatkozó házkutatási parancs már nem érvényes. – Mindig csak ez a szőrszálhasogatás! – torkoltam le. – Keresek neked egy rühes fotót. – A szavadon foglak. Pandora’s TeAm

339

A DÉMON JELE

A házkutatási parancs tényleg lejárt, de ezen a ponton ez fikarcnyit sem érdekelt. Felhívtam a diszpécsert, és megszereztem a háztulajdonos – Dana Sebastian, Greg volt házinénije – telefonszámát. A ház felé tartva felhívtam. A második csengetésre felvette egy női hang. – Halló! – Jó napot kívánok, Gillian nyomozó vagyok a Beaulaci Rendőrségtől. Dana Sebastiannel beszélek? – Igen... Igen, én vagyok. A gyilkosság miatt? – Igen, asszonyom. Én vezetem a Jelfaragó-gyilkosságok nyomozását. Szükségem lenne a segítségére. A helyzet az, hogy a házkutatási parancs már lejárt, de nagyon nagy szükségem lenne arra, hogy visszajussak a házba, és megkeressek valamit. – Ó, a fenébe. Már megcsináltattam az ajtót, meg kitakaríttattam a helyet, és összepakoltam Greg összes cuccát. Még mindig ott van mindene, de már dobozokban. Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kezdhetnék vele. Nem tudok róla, hogy lenne bárki hozzátartozója. – Sajnos ebben nem tudok segíteni – mentegetőztem. Az általam sejtett egyetlen közeli hozzátartozóról nem igazán lehetett feltételezni, hogy pusztán azért előlép, hogy bejelentse az igényét néhány doboznyi vacakra. – Megoldható lenne, hogy beengedjen engem, és kapjak némi időt a holmija átnézésére? – Most dolgozom, és késő délutánig nem is tudok elszabadulni, de be tud menni. A kulcs a hátsó verandán található békaszobor alatt van. – Nagyon köszönöm, rengeteget segített! – hálálkodtam. – Szívesen, bármikor. Remélem, tényleg jut valamire. Még mindig nem hiszem el, hogy ez történt. Greg hihetetlenül kedves ember volt, és kellemes bérlő is. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

340

– Én csak egyszer találkoztam vele, de nekem is szimpatikusnak tűnt – mondtam. – Persze a szembeszomszéd meg volt győződve róla, hogy valami rosszban sántikál. – Jaj, istenem... az egy rasszista boszorkány. Komolyan megfordult a fejemben, hogy keressek egy fekete zsidó meleg párt bérlőnek csak azért, hogy jól felidegesítsem, de aztán rájöttem, hogy rettentően kitolnék azzal a párral. Kényszeredetten vigyorogtam. – Igen, bennem pedig tudatosította, hogy milyen jó annyira az isten háta mögött lakni, hogy szomszédaim sincsenek. – Jó magának. Figyeljen, ha szüksége van bármi másra, csak szóljon. – Így lesz, és ismét köszönöm. A vért feltakarították a konyhából, a burkolólapokat lesikálták és fertőtlenítették. A takarítók jó munkát végeztek; semmilyen látható jele nem maradt annak, hogy ezen a helyen brutális gyilkosság történt. De azért Danának még nem lesz egyszerű kiadni vagy eladni a házat. A szobákból mindent összepakoltak, a falakat borító képeket is. A körülbelül tucatnyi dobozt a hátsó hálóban találtam meg, és amikor elkezdtem átnézni őket, hálásan konstatáltam, hogy Dana pár szóval mindegyikre ráírta a tartalmát. Imádom ezt a nőt! Még a címkék dacára is több mint egy órámba került kideríteni, hogy melyik dobozban vannak a képek, és egy újabb órába telt, mire megtaláltam azt, amelyiket kerestem. A földön ültem, és egy fényképet tartottam a kezemben. A képen egy öltönyös férfi állt mereven egy vigyorgó tinédzserfiú mellett, karját félszegen a kölyök vállára téve. A srác egyértelműen Greg volt; harminc év mit sem változtatott a vigyorán. A kép valószínűleg jóval azelőtt készült, hogy az idézés katasztrófába torkollott volna – legalább pár évvel előtte. Pandora’s TeAm

341

A DÉMON JELE

Szóval ez itt apuci. A képre meredtem. Kicsit magasabb az átlagosnál. Világoskék szem, barna haj, bizonytalan vonások, közepes testfelépítés. Úgy tippeltem, most a hatvanas évei második felében járhat. Az emlékezetembe véstem, hogy utána kell néznem a születési dátumának, amikor majd visszaérek az irodába. Hátrasöpörtem a hajamat az arcomból. Még mindig nem volt túl sok kapaszkodóm. De valószínűleg ő a gyilkos. Peter Cerise. Minden tökéletesen egybevág. Oké, de hol a pokolban lehet? Felemeltem a telefonomat, és megint Ryant hívtam. – Kristoff – szólt bele. – Á, az Ügynök a High-tech Izékkel, Amik Nekem Nincsenek. Figyelj csak, ha adok egy fényképet, a te fürkészeid meg tudnak csinálni egy digitális öregítést? – Odaadom valakinek, aki igen – mondta. – Mid van? – Egy képem Greg apjáról, de körülbelül harmincéves. Nem tudom, hogy néz ki most. Halkan füttyentett. – Szuper! Add ide, és én továbbküldöm. – Viheted. Hol vagy most? – Most összevissza, de ha mailben elküldöd, továbbítom a „fürkészeimnek”, ahogy mondtad. – Most én sem vagyok gépközelben, de tíz percre vagyok a cégtől. – Oké, tizenegy perc múlva megnézem. Letettem a telefont és zsebre vágtam, aztán ugyanúgy távoztam a házból, ahogy bejöttem, visszarakva a kulcsot a béka alá. Ahogy a kocsim felé haladtam, Ms. Dailey állta az utamat a behajtó végénél, ezúttal rikító fuksziaszínű bársonymelegítőbe Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

342

öltözve. Röviden átfutott az agyamon, hogy vajon az egész ruhatára szemgyötrő színű bársonymelegítőkből áll-e. – Ifjú hölgy – mondta szigorú arccal megkérdezhetem, mit csinál itt? – A hangja vádló volt, mintha azt gondolta volna, hogy fosztogatási célból ólálkodtam a közelben. Ó, most törődik a szomszédjával? Közelebb mentem hozzá, annyira, hogy hátrébb kellett lépnie. – Gillian nyomozó vagyok – mondtam vicsorogva, lerántva a jelvényemet az övemről, és jószerivel az arcába nyomva. – Hivatalos rendőri ügyben járok itt, egy sorozatgyilkosság utáni nyomozás során. Van azonban egy tanácsom önnek, Ms. Dailey. Kerekre tágult a szeme. – Csak annyit kérdeznék, hogy mostantól nem foglalkozna-e a saját kibaszott dolgával? Elfordultam, és az autómhoz masíroztam, magam mögött hagyva a levegő után kapkodó, szóhoz sem jutó szomszédasszonyt. Most először úgy is éreztem magam, mint az a harcos amazon a képen.

Pandora’s TeAm

343

A DÉMON JELE

24. A JÓKEDVEM AZONBAN NEM TARTOTT SOKÁIG. A személyhívóm még azelőtt felciripelt, hogy visszaértem volna az őrsre, és kétszer is el kellett olvasnom, mielőtt az üzenet eljutott az agyamig. Nem egy újabb áldozatot találtak. Hatot találtak. Egy helyi lakos találta meg a holttesteket, aki betegszabadságot vett ki, hogy horgászni menjen. Az egymásra hányt hullák a tó partjától körülbelül tizenöt méterre heveitek egy olyan részen, ahová ritkán jutnak el a kirándulók és a horgászok. A ladik motorja felmondta a szolgálatot, így emberünk besodródott egy kisebb bozótosba, és örömmel fedezte fel, hogy itt rejtőztek előtte a halak az elmúlt húsz évben. Egy óra múlva, mikor már elég halat fogott, úgy döntött, utánanéz, mi okozza a szagot, amelyet időnként felé sodort a szél. Volt egy olyan érzésem, hogy mostanra tényleg rászorul arra a betegszabadságra. Lehet, hogy csónakkal könnyen megközelíthető volt a helyszín, de autóval teljesen más a helyzet – sok kilométernyi kátyús földút után még tízpercnyi gyalogtúra következett egy keskeny vadcsapáson. Szerencsére mire én elértem odáig, ahol a többi jármű parkolt, néhányan a helyi erők közül bezizzentették a quadjukat, és most ide-oda szállítgatták az embereket az erdőn át. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

344

Felkapaszkodtam az egyik négykerekű hátuljára, és köszönetet motyogtam a sofőrnek, miközben teljesen tudatában voltam annak, hogy néhány extra huppanót is beiktat abból a célból, hogy kiélvezhesse a hátának nyomódó mellemet, miközben én az életemet féltve kapaszkodom belé. Asszem visszafelé sétálok majd, köszi. Legnagyobb csodálkozásomra a helyi és a nem is annyira helyi sajtó jó néhány képviselője már össze is gyűlt egy kisebb tisztáson, azon a dombocskán, amelynek aljában a halottakat megtalálták. Egy meggyilkolt hajléktalan drogfüggőt talán éppen csak megemlítenek az éjszakai hírekben, de egy hat, a bomlás különféle stádiumaiban lévő hullát tartalmazó tömegsír fölött már nem lehet elsiklani. Nem, ez valószínűleg országos hír lesz. Megláttam dr. Lanzát a dombocskán; egy karcsú, hosszú lábú nő mellett állt, akinek szőke haja és bájos arca volt. A nő csípőszabású, szűk, minta nélküli farmert viselt, és fekete pólót, ami látni engedte nyilvánvaló elkötelezettségét a testgyakorlás iránt. A farmer vonala fölött semmiféle párnácska nem domborodott, és azon kaptam magam, hogy egyenesebben állok, és behúzom a hasamat. A fene azokba a fánkokba. Dr. Lanza elkapta a pillantásomat, és közelebb invitált. – Kara Gillian nyomozó, hadd mutassam be dr. Susan Vaughnt – mondta a doki, amikor közelebb értem. – Dr. Vaughn igazságügyi entomológus. Kezet ráztam a nővel, de valószínűleg látszott némi bizonytalanság az arcomon, mert mosolyogva kisegített: – Rovarok kutatásával foglalkozom. – Ó, persze – vontam meg a vállam szégyenlősen. – Kicsit ingadoztam e között meg a lábakkal foglalkozó orvos között, de a másodiknak nem lett volna túl sok értelme. Pandora’s TeAm

345

A DÉMON JELE

– Susie...izé...éppen itt járt a városban, amikor megkaptam ezt a hívást – mondta a doki –, és gondoltam, hátha segíthet eldönteni, milyen korúak a holttestek. Ó, Susie? És csak úgy véletlenül itt járt a városban? Doki, maga csibész! Dr. Lanza valószínűleg észrevett valamit az arcomon, mert önelégült mosolyba rándult a szája. Aztán lebámult a dombocskáról, és elillant a jókedve. – Na kezdjük – vetette oda, és elindult lefelé a rövid lejtőn, mi ketten pedig a nyomában. Az orromat fintorgattam, ahogy az émelyítő szag egyre erősebb lett, de még ha nem is szaglott volna, a legyek zümmögése akkor is figyelmeztetett, hogy valami nagyon ronda dolog van a közelben. A zümmögés folyamatos volt; a rovarok minden mozdulatra felbolydultak, hogy aztán azonnal visszaszálljanak a húsra, amint lehetséges. Most már értettem, miért van szükség valakire, aki ismeri a bogarakat. Szétnéztem a környező területen. Más körülmények között idilli helyszín lehetett volna: a ritkásan álló fák között tavaszi vadvirágok virítottak, és gyönyörű kilátás nyílt a tóra – remek hely a kempingezésre vagy egy légyottra. Nagyon jó lehetőséget kínált az elvonulásra, és úgy tippeltem, hogy a hullák akár évekig is felfedezetlenek maradhattak volna, ha a horgász motorja nem romlik el. Ide is a démon hozta el a testeket, jöttem rá hirtelen. A halom nem volt messze a víztől, de elég sokat kellett volna kapaszkodni a parttól, ha valaki onnan akarja idecipelni őket, még akkor is, ha hatnál jóval kevesebb halottról van szó. Az úttól meg határozottan komoly távolságra voltak. El sem tudtam képzelni, ahogy valaki felpakolja a holttesteket hátra egy quadra, majd idehurcolja őket, hogy lerakja. A halottak mind meztelenek voltak, és rendetlen kupacban egymásra hajigálva hevertek. Szétvetett végtagokkal feküdtek, a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

346

testek puffadtan és feketén, és szinte hullámzottak a férgek szürkéssárgás szőnyege alatt. A rovarok és az előrehaladott bomlás miatt nehezen lehetett megmondani, milyen sérüléseket szenvedtek, de épp elég bizonyíték volt arra, hogy kellemetlen hasonlóság áll fenn a többi Jelfaragó-esettel. Dr. Vaughn óvatosan közelebb ment, és közben magára húzta a gumikesztyűjét. Nehéz, szőke hajzuhataga előreomlott az arcába, miközben közelebbről is szemügyre vette a férgeket és legyeket. Arra gondoltam, hogy inkább látszik svéd fürdőruhamodellnek valami sörreklámból, mint rovarszakértőnek. – Egy csomó sérülésük van – jelentette tökéletes higgadtsággal. – A férgek általában a testnyílások körül gyűlnek össze – mutatott az egyik hulla férgekkel teli orrára és szájára –, meg átrágják magukat a bőrön is. – A tekintete végigvándorolt a rovarok jóformán összefüggő leplén. – Ez hihetetlen. – Meg tudná mondani, milyen régen lehetnek halottak? – kérdeztem. Dr. Vaughn bólintott, és összehúzta a száját. – Igen. Vagy legalábbis meg tudom mondani, milyen régen vannak itt. – Megpöccintett egy legyet. – Ezek itt húslegyek. -A válla fölött elnézett a tó felé. – Egy ilyen nyílt helyen, mint ez itt, a legyek szinte azonnal megtalálják a tetemeket. – Lenézett a lábához, majd felvett pár pici fekete golyócskát. Megnézte, majd felém nyújtotta őket: – Ezek itt peteburkok, ezek pedig – piszkált meg egypárat, amik úgy néztek ki, mintha az egyik végüket levágták volna –, ezek azok, amikből már kikeltek. Megnéztem a peteburkokat, és felnéztem rá. – Aha. Dr. Vaughn visszanézett. Pandora’s TeAm

347

A DÉMON JELE

– Adjon nekem pár percet, és mindjárt mondok egy idősávot. – Persze. Csak ne kelljen megfognom egy bogarat se. Rekedt kis nevetést hallatott. – Megegyeztünk. Elfordult és lekuporodott, a testeken található rovarokat vizsgálva, szerintem beteges mértékű érdeklődéssel. Hé, ki a fene vagyok én, hogy megítéljem?– gondoltam magamban, az orromat ráncolva. – Ő bogarakkal foglalkozik, én meg démonokkal. Oldalra léptem, hogy helyet adjak a testeket vizsgáló két szakértőnek, akik fojtott hangon értekeztek egymással. Végül a doki felém fordult, és így szólt: – A helyszínelők már lefényképezték a testek helyzetét, úgyhogy én hagynám, hogy elmozdítsák őket, hacsak nincs valami, amit te meg akarsz nézni. Odabiccentett három csíkos ruhás férfinak, akik leereszkedtek a lejtőn – a három elítélt külön jutalmat kapott azért, hogy segítsenek a testek elszállításában. – Persze, csinálják csak – válaszoltam. Éreztem valami egészen enyhe fodrozódást az arkánumban, de csak éppenhogy, és a rovarok miatt még azt sem tudtam volna megmondani, hogy a szimbólum ott volt-e bármelyik testen. Iszonyú szívás lenne, ha ezt mégsem a Jelfaragó csinálta volna. Két sorozatgyilkossal már nem tudnánk mit kezdeni. Na jó, egy is több, mint amivel boldogulni tudunk. A doki undorodó arccal lerázott az ujjáról egy elkószált férget. – Majd ha ezek az emberek szétszedik a holttesteket, akkor tudok többet mondani. Nem kellett sokáig várnunk. Ahogy az elsőt leemelték a halomról, azonnal világosan megláttam a mellébe vésett szimbólumot. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

348

Na jó, legalább ugyanazzal a gyilkossal van dolgunk – gondoltam furcsa megkönnyebbüléssel. Az elítéltek dülöngélve közeledtek groteszk terhükkel. Egy tiszta területre cipelték a halottakat, hogy ott kiterítsék őket. Hátraléptem a bűz elől, aztán mozdulatlanná dermedtem, ahogy megéreztem a misztikus energia halvány fodrozódását körülöttem. Gyorsan átváltottam a másik látásra, és vonakodva közelebb léptem. Ez a szimbólum – jöttem rá. Misztikus védelmet kapott. Ezt a második sorozat egyik áldozatán sem vettem észre, mert viszonylag gyorsan megtaláltuk őket, és még mindenütt máshol is ott voltak az arkánumnyomok. De itt, ezeken az áldozatokon a többi jel már semmivé fakult, és jobban érvényesült a szimbólumba beleszőtt hatalom. Nem csoda, hogy a jel mindig felismerhető maradt, még a nagyon rondán bomló holttesteken is. Fejben lekevertem magamnak egy nagyot, mert erre korábban is gondolnom kellett volna. Írjuk, a tapasztalatlanság számlájára – gondoltam, és sóhajtottam egy kicsit. A következő órában rá kellett jönnöm, hogy lehetetlen nem lélegezni a rothadás bűzében. Nekem sosem volt bajom a hányingerrel, de az egyik elítélt nem mondhatta magát ilyen szerencsésnek, és jó párszor görnyedezett az egyik bokor mellett öklendezve. Jill ott maradt, és végigfényképezte a teljes folyamatot, ahogy a testeket szétszedték és lefektették; sápadt volt és eltorzult arccal dolgozott. Ott guggoltam a doktorok mellett, figyeltem és jegyzeteltem, mit mondanak, ahogy egyenként megvizsgálták a kupacból kiszedett testeket. Hat halottunk volt, mindegyikbe belevágták a szimbólumot valahol, aztán úgy rakták össze őket, hogy a jelet ne érje közvetlenül levegő, ne jussanak hozzá a rovarok. Hogy Pandora’s TeAm

349

A DÉMON JELE

tovább tartson, ezzel növelve a misztikus védelem erejét. Bármit is csinál, ez fontos hozzá. Végül az utolsó maradványokat is betették a hullazsákokba. A doki felállt, és lehámozta a kesztyűjét. – Négy férfi és két nő – mondta. Az ajka kemény vonallá préselődött, és a felső ajkán izzadság gyöngyözött. – Ott vannak a nyakukon a vékony fojtóeszköz nyomai, és megvannak a bevágások is a könyöknél meg a bokánál, meg persze egy csomó más kínzás nyoma. Dr. Vaughn ide-oda forgatta a fejét, igyekezett kilazítani a nyakát. – E pillanatban azt mondanám, hogy semelyik sem régebbi két hónaposnál, és egyik sem frissebb három hetesnél. Számolgattam egy kicsit, aztán előszedtem a telefonomat, és előhívtam a naptárat. – Szóval nagyjából ezek közé a dátumok közé esik? – mutattam oda a doktornőnek. A rovartanász megnézte a kijelzőt, és bólintott. – Igen, körülbelül ez lehet a helyzet. – Köszönöm mindkettőjüknek – mondtam, majd megfordultam, és nekiláttam felkapaszkodni a lejtőn. Lelassítottam, amikor megláttam, hogy Ryan épp lelép egy quad hátuljáról. – Hahó, Kristoff ügynök! Ezt nézd meg. – Odamutattam a telefonomat. Lenézett a képernyőre, és alig észrevehetően vigyorgott. – Te számon tartod a holdfázisokat a naptáradban? – Igen, persze, és? Most még jól is jön. A doki és a bogarászcsaj úgy gondolják, hogy az összes áldozatot az utolsó két telihold között ölték meg. Rám meredt, azzal az „és akkor mi van?”arccal. Visszaintettem a dombocska tövében fekvő hat fekete zsákra. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

350

– Szerintem ezek az elmúlt havi áldozatok. – Vettem egy nagy lélegzetet, hogy lehiggadjak. – Azt hiszem, megpróbálta az idézést a múlt hónapban is, de nem sikerült. – Bátortalanul beletöröltem a tenyeremet a farmeromba. Nem akartam arra gondolni, mivel kerülhettünk volna szembe, ha sikerrel jár. Ryan nagyot fújt. – Azt hiszem, kibaszott nagy szerencsénk van. Vajon mit ronthatott el? – Nem tudom, de nem adja fel. Meg fogja próbálni ebben a hónapban is. Undorodó arcot vágott. – Igen, és egészen addig próbálkozik, míg végül sikerrel nem jár. Ráharaptam a számra. – A következő hónaptól az együttállás ereje már megint elkezd csökkenni. Még mindig elég jó lesz a helyzet a magasabb szintű démonok megidézéséhez, de az én tippem szerint egy vonakodó Démon Lord átrángatása közel lehetetlenné válik a mostani telihold után, körülbelül tizennyolc hónapra, vagy még tovább is. – Vagyis még ebben a hónapban el kell kapnunk – mondta Ryan. Bólintottam. – Igen, és ennél az idézésnél most mindent be fog dobni. Tudja, hogy jó ideig ez az utolsó esélye. Kilépett a lejtő tetejére, és lenézett a testkupac helyére. A szemében dühöt és komoly aggodalmat láttam. – Azt hiszem, kétség sem férhet hozzá, hogy ezt is a Jelfaragó csinálta, igaz? Megráztam a fejemet. Pandora’s TeAm

351

A DÉMON JELE

– Nem, egyértelmű. Mindegyiken ott volt a szimbólum, meg a kínzások összes jele, és mindegyiket valami vékony dologgal fojtották meg. Pár pillanatig csendben maradt, aztán visszanézett a lejtő aljában folyó tevékenységre. – Vajon miért öli meg az összeset egyformán? Az első sorozatban az áldozatokat különféle módszerekkel ölték meg. – Nekem van erről egy elképzelésem. – Elmondod? Nagy levegőt vettem. – Szerintem az első gyilkosságok gyakorlásul szolgáltak. Ez megmagyarázza, miért ölték meg őket olyan sokféle módszerrel, meg választ ad arra, hogy miért vannak eltérések a kínzások mennyiségében, meg az áldozatokon ejtett sebekben. Az utolsó kettőt már megfojtották. Ryan összehúzta a szemöldökét. – Próbálgatta, milyen halál a leghatásosabb, és úgy találta, hogy a fojtogatás működik a legjobban? – Igen. És szerintem azt is megpróbálta kitalálni, hogyan tárolható legjobban ez az energia későbbi felhasználásra. Hogy megépíthesse a saját kis Démon Lord-börtönét. – Aztán le kellett állnia három évre... –...mert a démon szférája eltávolodott a miénktől... — Elhalkult a hangom, ahogy végignéztem a távolabbi környéken. – Mi a baj? – követte a tekintetem irányát. – Az áldozat a szennyvíztisztítónál. Szerintem az is a múlt havi kísérletekhez tartozott. A homlokát ráncolta. – Miből gondolod? És mit nézel? – Látod ott azt a kerítést? – Rámutattam egy magas fakerítésre, ami alig látszott a fáktól. Vagy másfél kilométerre lehetett, és Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

352

csak azért láttuk egyáltalán, mert egy kiemelkedő ponton álltunk. – Az a víztisztító hátulja. Láttam, ahogy a felismerés végigfut az agyán. -A törött csontok... Nem a tartályról esett le. A démon ide tartott egy holttesttel, és lepottyantotta. Bólintottam. – Egy szövetségi ügynökhöz képest egész okos vagy. – Átugrottam egy csomó kérdést a felvételi vizsgán, hogy bekerülhessek a céghez – felelte, és mosoly bujkált a szája sarkában. – Szóval csak egy véletlen baleset okozta, hogy azt az áldozatot ilyen gyorsan megtalálták. – De a többieket... – Hirtelen elkomolyodott. – Megpróbált minél többet kideríteni rólad. Azt tudja, hogy idéző vagy. Bólintottam, és éreztem, hogy hideg verejték csorog végig a hátamon. Ha ezt tudja, akkor majdnem mindent tud rólam. Én viszont csak a nevét tudom, és semmi mást.

Pandora’s TeAm

353

A DÉMON JELE

25. CSENDBEN TETTÜK MEG AZ ŐRSRE VISSZAVEZETŐ UTAT Lehúztam az azonosítókártyámat, és belöktem az ajtót. Ryan a nyomomban haladt, de alig léptem be az ajtón, Turnham kapitány kidugta a fejét az irodájából, és leszólt nekem az előtérbe: – Morse rendőrfőnök látni akarja magát, Gillian. Felnyögtem. – Most azonnal? Sajnálkozó kifejezés futott át a kapitány arcán. – Igen, most azonnal. Haboztam, majd Ryanre pillantottam. – Megvárhatsz az irodámban, ha akarsz. Összehúzta a szemét. – Rendben, megvárlak – mondta, és bólintott. Megfordult, és elsietett az irodám irányába, miközben én folytattam utamat a főnöké felé, elég rossz előérzettel. A kapitány úgy nézett ki, mint aki a halálos ítéletemet kézbesíti. A főnök titkárnője nem volt a helyén, úgyhogy bekopogtam a belső iroda ajtaján. – Gillian nyomozó – hallottam a hangját az ajtó mögül –, jöjjön be! Hát, ez nem hangzott túl jól. Vettem egy mély lélegzetet, és benyitottam. – Uram? Turnham kapitány azt mondta, hogy látni szeretne. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

354

Eddie Morse rendőrfőnök felállt az asztala mögött, és sötét tekintettel ráncolta a homlokát. A fenébe is, ez csak a főnököm – mondogattam magamnak, próbálván fenntartani a higgadtság látszatát, de nem igazán működött. – Gillian nyomozó – mondta Morse kemény hangon —, mivel úgy látom, hogy egyértelműen alkalmatlan ennek a nyomozásnak a végigvitelére, utasítottam Turnham kapitányt, hogy vegye el magától az ügyet, és adja oda valakinek, akinek van ötlete, hogy mi a fenét kéne csinálni. Egy pillanatig teljes sokkban bámultam rá, aztán megpróbáltam összeszedni magamat. – Uram, ezt nem teheti! – törtem ki. Rám meredt. – Mióta maga megkapta ezt az ügyet, tíz újabb holttestet találtunk. Óriási hiba volt magát megtenni vezetőnek. Nem látok semmilyen haladást, csak annyit, hogy rengeteg időt tölt Kristoff ügynökkel. Egyszerre éreztem hideget és forróságot. Remegve szívtam be a levegőt, és küzdöttem a késztetéssel, hogy felháborodottan tiltakozzak az alig leplezett vádaskodás ellen. Nem követtem el kötelességszegést. Ha a munkatársak ugratnak, az egy dolog. De ez teljesen más. – Kristoff ügynök és én egyszerűen ugyanannak az akciócsoportnak vagyunk a tagjai – mondtam erőltetett nyugalommal, de még én is hallottam, hogy remeg a hangom. – És meglehetősen komoly haladást értünk el – folytattam, miközben a főnök haragosan figyelt. – Jó nyomunk van, amely elvezet a gyilkoshoz, és most azon dolgozunk, hogy rájöjjünk, hol találhatjuk meg őt magát. A főnök előrehajolt, öklével az asztalra támaszkodva. Pandora’s TeAm

355

A DÉMON JELE

– Azt hiszem, maga süketel, Gillian. Crawford és Pellini veszi át az ügyet. – Uram, várjon, kérem. Már nagyon közel vagyunk. Tudom! Adjon nekem huszonnégy órát, és lesz olyasmim, amit megmutathatok. Huszonnégy óra? Elfojtottam egy nyögést. Mi a halál vett rá, hogy pont ezt az elcsépelt klisét öklendezzem vissza? Másrészt viszont tényleg mindössze huszonnégy órára volt szükségem. Chief Morse összehúzott szemmel, mereven nézett rám, mint egy prédájára leső sas. Aztán felegyenesedett. – Rendben. Kap huszonnégy órát – mondta megvetően vigyorogva –, hogy felmutasson valami kicseszett eredményt, különben nemcsak az esetet veszem el magától, de mehet vissza az utcára járőrözni. Teljes erőmet megfeszítve kényszerítettem higgadtságot magamra, hogy megfékezzem a haragomat, és ne engedjem szabadjára a félelmeimet. – Igenis, uram. – Nem mertem többet mondani. El sem tudtam képzelni, hogyan magyarázhatnám meg azt a meggyőződésemet, hogy az összes gyilkosság célja a misztikus energia összegyűjtése volt. Huszonnégy órán belül azonban a Jelfaragónak el kell kezdenie a rituálét, úgyhogy ez egyébként is fordulópont. Vagy sikerül megakadályoznom az idézést, vagy nem. Ha nem, akkor a munkám elvesztése lesz a legkisebb bajom. Morse rendőrfőnök leült, de asztala mögül is dühösen meredt rám. – Továbbra is borotvaélen táncol. Mikor nem válaszoltam, odaintett nekem. – Elmehet. Huszonnégy órája van, vagy végeztünk. Tartsa észben. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

356

Megint bólintottam, aztán sarkon fordultam, és olyan gyorsan távoztam, ahogy csak tudtam. Visszaosontam a saját irodámba, becsaptam az ajtót a hátam mögött, aztán belezuhantam a karosszékembe, és az asztalra döntöttem a fejemet. – A picsába, picsába, picsába, picsába! – nyöszörögtem. Ryan megköszörülte a torkát. – Jól látom, hogy az ostor rosszabbik végére kerültél? – Csupa hurka a bőröm. Látod? Úgy érzem magam, mint akit péppé vertek. Felhorkant, én pedig felemeltem a fejemet, és sóhajtottam egy hatalmasat. – Úgy néz ki, tökéletesen alkalmatlan vagyok az ügy vitelére, és ki fognak rúgni. Csak annyit tudtam elérni, hogy sikeresen kikönyörögtem még huszonnégy órát annak bizonyítására, hogy megérdemlem a nyomozóságot. – Huszonnégy óra múlva ez már nem fog számítani – mutatott rá. – Bizony, egy fikarcnyit se. Kinyitottam a noteszemet, és előhúztam Greg és Peter Cerise közös fényképét. – Itt van – mutattam neki a képet. – Ő a gyilkos. Kapjuk el. – Szuper. Az eset megoldva. Mehetünk haza. Kivette a képet a kezemből, és alaposan megnézte, aztán megint rám emelte a tekintetét, és vállat vont. – Ez bárki lehet. Beszkennelem, és elküldöm a „fürkészeimnek”, ahogy te mondtad. – Jó. Van neked még egy jó hírem. Egy kábszeres kolléga letartóztatott valakit, és felismerte benne a potenciális áldozatok egyikét. Michelle Cleland megvan. Nagy szemeket meresztett rám. – Ez fantasztikus! Szóval börtönben van? Pandora’s TeAm

357

A DÉMON JELE

– Aha, és meg is mondtam neki, hogy ne akarjon szabadlábra kerülni. Most a börtön a legbiztonságosabb hely számára. – Na igen... és hogy viszonyult a kérdéshez? Örömtelenül rámosolyogtam. – Miután elmagyaráztam a lehetséges alternatívákat, vonakodva egyetértett. Persze az is segít, hogy nem tudja megfizetni az óvadékot. – Remek. Ez tényleg remek. – Felállt. – Legalább az egyiküket biztonságban tudhatjuk. – A tarkóját masszírozta, és fintorgott. A társaságod valóban üdítő, de szükségem van egy zuhanyra. Ezt meg beszkennelem, és elküldöm Quanticóba, aztán azt hiszem, összerogyok egy kicsit. – A telihold holnap éjjel lesz. Ryan fájdalmas arccal nézett. – Tudom. Megmondom a képmanipuláló srácoknak, hogy nagyon siessenek azzal az öregítéssel. Muszáj rájönnünk, hogyan állíthatjuk meg. Még arra sem tudtam magamat rávenni, hogy bólintsak. Képesek vagyunk rá vajon? Alig valamivel több mint egy napunk maradt, és még mindig nem volt túl sok támpontunk. – Menj, fürödj meg, és próbálj valamennyit pihenni. – Neked is aludnod kéne – emlékeztetett. – Fogok – hazudtam. – Csak még végig szeretnék menni egypár dolgon, mielőtt hazamegyek. – Jó, reggel hívlak. – Rendben. Megfordult, és kiment az irodámból, én pedig halkan nyöszörögve ismét letettem a fejemet az asztalra. Holnap este fog megtörténni. Vajon most sikerrel jár majd? A halomba rakott holttestek megölésének becsült idejéből ítélve valószínűleg a legutóbbi teliholdkor kísérelte meg az aktust. Valószínűleg pont Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

358

akkor csinálta az idézést, mint én. De kár, hogy nem volt lehetőségem arra, hogy az általa megnyitott portált követve megtaláljam, hol van... Felemeltem a fejemet, és tűnődve billegtettem a ceruzámat ide-oda. Hátha valaki, aki nálam sokkal-sokkal képzettebb, képes lenne ilyesmire. Lehet, hogy ez messze túl van az emberi lények korlátain. Vajon egy Démon Lord képes lehet nyomon követni egy portált? Ha valóban megidézik őket, akkor persze igen, de addigra túl késő. De mi van, ha a portál... Mereven ültem, sziszegve szívtam be a levegőt. A Jelfaragó már megpróbálta megidézni Rhyzkahlt az előző teliholdkor, és kudarcot vallott. Felnevettem, bár én is tudtam, hogy a nevetésem némileg hisztérikus. Azért vallott kudarcot, mert én megpróbáltam megidézni Rysehlt, és Rhyzkahl az én portálomat használta fel a szökésre. Szent szar, én nem toltam el az idézést! Olyan erővel öntött el a megkönnyebbülés, hogy éreztem, könnyek peregnek végig az arcomon. Nem csesztem el! Rhyzkahl eltérítette a portálomat, hogy megvédje magát. Hogy védje magát egy olyan idézővel szemben, aki képes lett volna megkötni. Ostoba vakvéletlen. És ezért nem ölt meg vagy ejtett foglyul, jöttem rá. Bár nem ez volt a szándékom, én lettem az eszköze arra, hogy megvédje magát. Mikor rájött, hogy nem én vagyok az eredeti idéző, a becsülete nem engedte, hogy bántson. Aztán elcsábított, mert rájött, hogy érdemes kihasználnia az elébe táruló lehetőséget. Azt akarta, hogy bízzak meg benne, és később hívjam át a mi szféránkba. A felismerés nem esett nagyon jól, és teljesen megrendültem, mikor rájöttem, mennyire fájdalmas – dacára annak, hogy valahol a lelkem mélyén már gyanítottam ezt. Szó sem volt kívánatosságról vagy érdekességről, csak egy kéznél lévő idézőről. Pandora’s TeAm

359

A DÉMON JELE

Letöröltem az arcomra szivárgó könnyeket, és visszanyeltem a torkomban érzett csomót. Még sosem igyekeztek megnyerni, senki sem udvarolt nekem vagy csábítgatott azelőtt, és jólesett – annyira, de annyira jól – elhinni, hogy van bennem valami, ami rászolgál erre a fajta figyelmességre. Annyira szerettem volna hinni ebben, talán túlságosan is. Ugyanezt csinálta volna, akárki az idéző – gondoltam, nem is kicsit gyötrődve. Nem feltétlenül a szexre gondolok, hanem a csábításra... legyen szó hatalomról, vagyonról vagy bármi másról, amit fel tud kínálni az idéző érdeklődésének megragadására. Kiolvasta az agyamból, mire van szükségem. Rájött a titkos fájdalmamra, és kijátszotta ellenem. A démonok végtelenül önzők, és én még mindig nem teljesen tudtam elfogadni, hogy ez mennyire mélyen gyökerezik bennük. Vettem egy nagy, reszkető lélegzetet, és még egyszer megtöröltem az arcomat. Na mindegy, akárhogy is, most nincs időm az önsajnálatban dagonyázni. De most már legalább tudtam, hogy lehet még egy kis időhöz jutni a Jelfaragó elfogásához. Szerintem holnap idézést rendezek. Nézzük, képes-e Rhyzkahl másodszor is megmenteni magát. De ezúttal csak annyira fogok benne bízni, amilyen messze el tudom hajítani.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

360

26. HAZAMENTEM, ÉS VETTEM EGY HOSSZÚ, FORRÓ ZUHANYT, hogy lemossam magamról a halál bűzét, aztán ésszerű időben ágyba kényszerítettem magamat. Tudtam, hogy pihennem kell, ha idézést akarok csinálni. Bosszantott, hogy félbe kell hagynom a nyomozást – különösen a főnök ultimátuma után –, de az eszem azt diktálta, hogy szükségem van némi alvásra, akár idézek, akár nem. Ám hiába másztam be az ágyba, éberen feküdtem, és a plafont bámultam, képtelenül arra, hogy száguldó gondolataimat megfékezzem. Szinte furcsán éreztem magam attól, hogy Ryan nincs a házban. Kezdtem egész megszokni, hogy a környezetemben van, és ez is zavaró volt. Kedveltem, és ez meg szokatlan érzés volt. Csak egy munkatárs, egy csapattag. Ne láss bele túl sokat. Csak azért figyel rád, mert izgalmas neki az idézősdi. De vajon tényleg csak erről volt szó? Rhyzkahl titokzatos figyelmeztetése továbbra sem hagyott nyugodni. Nem mintha lett volna bármi okom megbízni Rhyzkahlban... de végül is semmi oka nem volt rá, hogy hazudjon nekem, és a fajtája nem hazudott, hacsak a becsületkódex meg nem követelte. Végül valahogy sikerült elaludnom, és még jól is aludtam: semmi éjszakai látogató, semmi álom, amire emlékezhetnék. Magamtól ébredtem hajnali hatkor, mielőtt még a vekker megszólalt volna, és öt másodperc múlva megcsördült a mobilom. Átfordultam, és felkaptam az éjjeliszekrényről, majd hangosan felnyögtem, mikor megláttam a kapitányság számát. Pandora’s TeAm

361

A DÉMON JELE

– Gillian nyomozó – vettem fel. – Jó reggelt, Gillian. – Felismertem Turnham kapitány hangját. – Van egypár meglepő hírem magának. – Meglepő vagy rossz? – Nem vagyok benne biztos. Kaptam egy hívást ma reggel a főnöktől, és a különleges egységről kérdezett. Nagyot sóhajtva ültem fel. – Igen, tudom. Úgy gondolja, hogy nem vagyok elég ehhez az egészhez. Azt mondta, hogy ki akar hagyni engem, és bevenni Fellinit és Crawfordot a csapatba, de kikönyörögtem huszonnégy óra haladékot, míg bebizonyítom, hogy jó kezekben van a nyomozás. – Nem ezt akarta tudni. Összevontam a szemöldökömet. – Akkor mit? – Leginkább Kristoff ügynökről kérdezett. Nem tölt sok időt a maga házában? Éreztem, ahogy a hátam megmerevedik a dühtől. – Sok időt? Ha maguk ketten arra kíváncsiak, hogy lefeküdtünk-e egymással, akkor a válasz a) nem és b) semmi köze hozzá, Uram. – Higgadjon le, Gillian. – Hallottam, ahogy a kapitány egy nagyot sóhajt. – Ez jó hír, de nem abból az okból, amire gondol. Úgy tűnik, a főnök beszélt valamelyik FBI-os haverjával, és... szóval úgy néz ki, hogy ott senki sem hallott Ryan Kristoff különleges ügynökről. Pár másodpercig csak pislogni tudtam a meglepetéstől, azután végül megtaláltam a hangomat. – Nem vagyok benne biztos, hogy értem magát, Kapitány. Azt mondja, hogy a New Orleans-i irodában senki sem hallott róla, Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

362

vagy azt mondja, hogy egy titkos munkacsoportban dolgozik, és a neve nem közismert? – Azt mondom, hogy a főnök utánanézett, és az FBI-nak nincs Ryan Kristoff nevű dolgozója. – Akkor meg ki a fene ő? – Gyakorlatilag kiabáltam. – Ez az, amit ki kell derítenünk. Már kint voltam az ágyból, és farmert meg tiszta alsóneműt rángattam elő. – Úton vagyok befelé. A fenébe. Hogy baszná meg. – Először álljon meg a börtönnél. Jött magának valami üzenet egy őrizetesről, akit ott fogatott. Jéggé dermedtem. – Michelle Cleland? – Ó, a fenébe. Meséltem róla Ryannek tegnap éjjel. – Nem tudok semmi többet, csak hogy van egy üzenete, miszerint menjen be, vagy telefonáljon oda a börtönbe, amint lehet. Rövid elköszönéssel leraktam a telefont, és villámgyorsan befejeztem az öltözködést, miközben megpróbáltam elnyomni a torkomat fojtogató borzalmas érzést. Ryan nem FBI-os? Már megint hülyét csináltak belőled – szidtam magamat, miközben őrült sebességgel hajtottam a börtön felé. Innentől, ha valaki érdeklődik irántad, nyugodtan tételezd fel, hogy nem megbízható, és épp megpróbál megvezetni. Ryannel legalább nem feküdtem le. Legalább ez vigasztal. De a barátomnak hittem. Tényleg ennyire hiszékeny és kétségbeesett lennék? Mfh. Ne válaszolj. Lehet más magyarázat is. Kell lennie. Ha nem FBI-os, akkor miért akarta magát a nyakamba varrni? De a lehetséges okok rövid listáján volt egy, ami igazán megrémített. Mindent tud rólam. Mindent! A gondolataim még mindig vadul kergették egymást, amikor megérkeztem a börtönhöz. Keresztülmentem a nyilvántartásba Pandora’s TeAm

363

A DÉMON JELE

vételi részen, és odavillantottam az azonosítókártyámat a pultnál ülő unatkozó tisztviselőnek. Aztán kettesével szedve a lépcsőket, felrohantam az irányítóhelyiségbe. A kerekded őrmester felnézett a monitorokról, ahogy beléptem, majd mindkét kezét felemelte. – Nem az én hibám. Nem volt választásom. – A fenébe. Michelle Clelandet óvadék ellenében kiengedték? Sergeant Mallory kínosan mozgolódott a székében. – Ööö, nem. SzK-val. Döbbenten bámultam rá. – Személyes kötelezettségvállalással kiengedték? De hát ez baromság! Ez azt jelentette, hogy nem követelték meg tőle az óvadékot, de egy felelős személynek garanciát kellett vállalnia érte, hogy megjelenik majd a bíróságon. – Hogyan? Mallory nagyot sóhajtott. – Maga is tudja, hogy folyton túlzsúfoltsággal küzdünk. A főnök behívott, hogy a tűzvédelmi ellenőr megint rugdossa a seggét, és szólt, hogy SzK-zzunk ki mindenkit a hatos kategória alatt. Sajnos a Mallory őrmester által felvázolt forgatókönyv nagyon is jól ismert volt. A börtönök túlzsúfoltságának kezelésére előnyben részesítették azoknak a fogvatartottaknak a szabadon engedését, akik nem jelentettek komoly veszélyt a társadalomra. Michelle pedig, aki csak drogfüggő és alkalmi prostituált volt, nem jelentett veszélyt. De most ő került komoly veszélybe! – Ó, hogy az a... Megadott legalább valami címet a szabaduláskor? Mallory őrmester a kezembe adta a papírokat. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

364

– Nincs cím, de megvan a neve annak, aki aláírta a felelősségvállalást. Először el sem jutott az agyamig. Talán azért, mert a név már így is ott volt a fejemben. Harmadik olvasásra azonban végül leesett. A Michelle-t kiszabadító személy neve Ryan Kristoff volt.

Pandora’s TeAm

365

A DÉMON JELE

27. NEM MENTEM VISSZA AZ IRODÁBA, mert nem volt értelme. Inkább hazafelé vettem az irányt. Minden erőmre és koncentrációmra szükségem volt annak előkészítéséhez, ami talán a legfontosabb idézés lesz az életemben. Igaza volt, füstölögtem, és vaskézzel fogtam magamat, hogy ne kezdjek újra sírni. Rhyzkahlnak igaza volt. Ryan felhasznált engem. Ahhoz túl fiatal volt, hogy ő legyen a Jelfaragó, de nem kellett túl messzire mennem azért a következtetésért, hogy együtt dolgozik Peter Cerise-zel, és részt kér a hatalomból, amelyet egy fogoly Démon Lord nyújthat. – Ráadásul betörte az ajtómat – vicsorogtam, ahogy bementem, és bezártam magam mögött a hátsó ajtót. Az előtérbe lenézve kiváló rálátásom nyílt a bejárati ajtóra, amit a szentlélek – meg egy marék szög – tartott a helyén. Nem jutott idő arra, hogy szerezzek egy pozdorjalemezt a megerősítésére, de a fészerben volt egy csomó hulladék fa. Megnéztem a konyhai órát. Majdnem délelőtt tíz volt, nekem pedig kismillió dolgot kellett előkészítenem estére. Kezdjük az elején. Gondoskodjunk róla, hogy senki se jöhessen be. Kihúztam egy konyhai fiókot, és előszedtem egy kalapácsot meg egy doboz szöget. Nem lesz szép, de működni fog. A mobilom jó néhányszor csörgött, miközben kitakarítottam és előkészítettem. Megnéztem a hívószámkijelzést, meghallgattam a hangüzeneteket, és miután harmadszor hívtak a Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

366

rendőrségről, és kérték, hogy lépjek kapcsolatba a kapitánnyal, végül beadtam a derekamat – részben. Felhívtam a diszpécsert, és megkértem, hogy adja át Turnham kapitánynak az üzenetemet, miszerint forró nyomon vagyok, velem minden rendben, de elérhetetlen lennék néhány óráig. Nem akartam közvetlenül a kapitánnyal beszélni. Nem akartam válaszolni az olyan kérdésekre, hogy milyen nyomot találtam, vagy mihez kezdek a Jelfaragóval vagy Ryannel. Képtelenség lett volna elmagyarázni neki, hogy most az egyetlen általam tudott módszert alkalmazom arra, hogy megállítsam őt. Vagy legalábbis átmenetileg megállítsam. Ezzel csak időt nyerek, tudom. Tizennyolc hónapot, hogy kitalálhassak valami jobbat. Még nem dolgoztam fel az értesülést, hogy biztosan elveszik tőlem az esetet, és talán kirúgnak a nyomozók közül is. Most az volt a legfontosabb, hogy Rhyzkahlt ne tudják megidézni és megkötni. Tessa is hívott, de azt sem vettem fel. Majd visszahívom közvetlenül az idézés előtt. Nem akartam neki elmondani, mit tervezek, de legalább beszélni akartam vele, mielőtt... Nekiláttam felrajzolni a diagramot a pince betonpadlójára, majd szünetet tartottam, a kezem ökölbe szorult a krétán. Amit tenni készültem, az hallatlanul kockázatos volt – sokkal veszélyesebb, mint egy tizenkettedik szintű démon megidézése; ez utóbbi mostanra teljesen elvesztette a jelentőségét. Megidézni készültem Rhyzkahlt, egy Démon Lordot, és tudtam, hogy semmilyen eszköz és hatalom nem áll rendelkezésemre ahhoz, hogy védekezzek vele szemben. Az egyetlen dolog, amiben bízhattam, a bonyolult becsületkódex volt. Bíznom kellett abban, hogy megkímél, mert (remélhetőleg) ismét megmenthetem attól, hogy megkössék – ez alkalommal szándékosan, nem pedig véletlenül. Nem akartam megkötni Rhyzkahlt, vagy akárcsak Pandora’s TeAm

367

A DÉMON JELE

misztikus védelmet szerezni ellene. Én csak el akartam mondani neki, miért idéztem meg ilyen őrült módon. De még ha meg is halok a kísérlet során, akkor is legalább időt adtam valaki másnak. Nem volt könnyű erre gondolni. Sosem vágytam semmiféle mártírszerepre, és kétségbeesetten reménykedtem benne, hogy erre nem is kerül sor. Szolgálunk és védünk, ó igen. De Rhyzkahlt legalább nem tudja megkötni egy másik idéző, ugyanakkor nem jut át ide korlátok nélkül sem – ami lehet, hogy még rosszabb volna. Megborzongtam, aztán kényszerítettem magam, hogy folytassam a rajzolást. Minden erőmmel azon voltam, hogy feloldódjak az előkészületekben. Úgy döntöttem, hogy az lenne a legbiztonságosabb, ha még éjfél előtt csinálnám az idézést, mielőtt a Jelfaragó – és Ryan – véghezvihetné a sajátját. Ahogy felegyenesedtem a pincében, hallottam, hogy az előszobai óra kilencet üt. Minden a helyén volt. A gyertyák tökéletesen elrendezve, a diagram lelkiismeretes pontossággal felrajzolva, az olaj és a borotvaéles kés pedig kikészítve a rajz határán kívül. A lépcső felé fordultam. Itt az ideje az e világi előkészületeknek is. A végrendeletem a konyhaasztalon feküdt. Kitéptem egy lapot a noteszemből, és elkezdtem levelet írni a nagynénémnek. A világ összes embere közül ő volt az egyetlen, akinek tudnia kellett, hogy mit tettem és miért, és kik voltak a gyilkosok. Tessa nem rendőr, de tudtam, hogy ha nem élném túl ezt az idézést, akkor ő lenne a következő esélyes arra, hogy megállítsa őket. Befejeztem a levelet, és behajtogattam egy borítékba. Reszkető kézzel lezártam, és ráírtam Tessa nevét, nagyon is tudatában annak, hogy mennyire fájdalmasan szűkszavú lett. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

368

Jól fog sikerülni. Még mindig meg tudom előzni a megkötést, pont időben. Csak annyi a különbség, hogy ezúttal szándékosan. Becsúsztattam a borítékot a végrendelet másolata alá, rátettem a papírokra egy bögrét, majd hozzáláttam az előkészületek következő lépéséhez. Olyan forróra állítottam a zuhanyt, amennyire csak lehetett, és kényszerítettem magam, hogy a kis híján égető víz alatt állva csináljam végig a mentális gyakorlatokat, amelyek a nyugalom megteremtésére és a koncentráció kiteljesítésére szolgálnak. Nem voltam benne biztos, mennyire sikerült fókuszálnom az elmémet, mire a forró víz elfogyott, de a kezem legalább már nem remegett. Most már csak egy tennivalóm maradt, felhívni Tessát. Nem akartam neki elmondani a részleteket telefonon, csak legalább... El akarok tőle búcsúzni, jöttem rá. Biztos, ami biztos. Mostanra sokkal jobban megértettem őt. Értettem, miért volt olyan különös és savanyú, értettem, miért hajtott engem olyan keményen. Vagy legalább el akartam mondani neki, hogy nem toltam el az idézést. Valószínűleg legalább annyira a saját hibájának érzi, mint az enyémnek. A telefonomon világított a hangüzenetet jelentő szimbólum. Nem vettem észre, hogy üzenetet hagyott, mikor korábban keresett. Gyorsan felhívtam a hangpostát, hogy meghallgassam, és reméltem, nem azt mondja, hogy egy ideig nem lesz elérhető. – Szervusz, édesem, én vagyok. Csak szeretnék sok sikert kívánni a ma esti idézésedhez. Biztos azt gondolja, hogy megint megpróbálom megidézni Kehliriket, gondoltam. Más körülmények között igaza is lenne. — Nem mintha szükséged lenne rá – folytatódott az üzenet. – Te piszok tehetséges vagy. Azt hiszem, ezt nem mondtam elégszer. És azt sem mondtam elégszer, hogy amikor idejöttem, hogy veled éljek, Pandora’s TeAm

369

A DÉMON JELE

a legjobb dolog volt, amit valaha csináltam. Sőt, azt hiszem, ezt egyáltalán nem mondtam még neked. Kellett volna. Túl sokáig siránkoztam azon, hogy az életem fenekestül felfordult, de az az igazság, hogy nem is volt túl sok életem, mielőtt te beléptél volna. – Elnevette magát. – Na jó, ez kezd nagyon csöpögős lenni. Bocsánat. Hívj fel, ha végeztél. Szeretlek. Megnyomtam a gombot, hogy elmentsem az üzenetet, ütődött vigyorral az arcomon és egy kicsit szipogva. Aztán megnyomtam az őt hívó gyorstárcsázó gombot, és emlékeztettem magamat, hogy mit is akartam mondani. Mély, dörmögő hang vette fel, amely nagyon határozottan nem a nagynénémé volt. – Légy üdvözölve, kicsi idéző. Jéggé dermedtem, és a markom görcsösen összeszorult a telefonon. Ez egy magasabb szintű démon – ez volt az első gondolatom. A fenébe is, Tessa néni idézést hajtott végre ma este? De miért venné fel a démon a telefonját? A fejemben őrült káoszban kergették egymást a gondolatok, erőszakkal kizárva a többi lehetőséget. – Beszélni akarok a nagynénémmel – préseltem ki végül magamból, ami sokkal higgadtabban hangzott, mint vártam. Lágy szisszenés. – Egy kicsit gyengélkedik. Nem szeretnél esetleg csatlakozni hozzá? Reszelős hangon szívtam be a levegőt. – Mit tettél vele? Hol van? – Ne, ne, NE Tessát! Ne azelőtt, hogy elmondhatnám neki, hogy... – A vére erős, kis idéző – folytatta a mély hang. – A tiéd is ilyen hatalmas? Van itt egy másik idéző, aki szeretné tudni. – Mondd meg Ryannek, hogy akassza fel magát – üvöltöttem remegve. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

370

Hallottam, ahogy a démon a maga sajátos dörmögő módján nevet. – Gyere el a Hetedik utcai támogatóközpontba, és akkor felhasználhatjuk a te véredet az övé helyett. Csendben maradtam, olyan szorosan markolva a telefont, hogy éreztem a műanyagot behorpadni a tenyeremben. A támogatóközpont. Ryan életkora nem stimmel, ő nem lehetett Peter Cerise. De Thomas tiszteletes igen, és neki rengeteg lehetősége volt Greg rajzainak átnézésére. Mi másért használta volna fel a támogatóközpontot? De ha odamegyek, akkor már nem lesz lehetőségem megakadályozni, hogy megkösse Rhyzkahlt. Ó, a fenébe. – Ha odamegyek, elengeded? – A gyomrom háborgott. Nem fogja elengedni, tudtam. Felhasználja a nagynénémet, felhasznál engem, és sikerülni fog neki a megkötés. A vonal túlsó végén csend volt, aztán a démon halkan beledörmögött a telefonba: – Ha idejössz, elengedem. – Bántatlanul? – Ahhoz már késő – válaszolt, amitől ismét végigfutott a hátamon a hideg. – Élve? – csuklott meg a hangom. – Élve elengedem. – Megesküszöl? – Esküszöm a legbelső lényegemre, hogy ha idejössz, élve elengedem a nagynénédet. – Rendben – mondtam, és a vér hangosan zúgott a fülemben. – Ott leszek. A vonal elnémult, és én lassan lefejtettem a telefonról az ujjaimat. A készülék leesett az asztalra, én pedig megragadtam a szék hátulját. Olyan nincs, hogy én ott hagyjam őt. A tekintetem Pandora’s TeAm

371

A DÉMON JELE

végigfutott a pinceajtón, és hányingerem támadt. Eddig a pillanatig csak elméleti lehetőség volt, hogy még egypár ember meghal, miközben én az idézést csinálom. Azt még valahogy el is fogadtam, hogy elkapta Michelle-t, és hogy fel fogja áldozni. De most... Tessa néni! Ő az egyetlen élő rokonom. Most nem lennék képes végigcsinálni egy idézést. Még ha egyáltalán megfordulhatna a fejemben, hogy hagyjam meghalni a nagynénémet, akkor se tudnám végigcsinálni, mert a koncentrációnak annyi. Sosem lennék képes megnyitni a portált. Nem volt választásom. Felkaptam a borítékot a neki írt levéllel, és darabokra téptem. Forrt bennem a düh, és én dajkáltam, erőt merítettem belőle, miközben hagytam a papírfoszlányokat a padlóra hullani. A fatalizmusom visszatért, de most másképp. Megyek – gondoltam eltökélten, miközben átöltöztem, az övemre csatolva a Glockot és a bokámra a Kel-Tecet. És lehet, hogy meghalok. De legalább minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magammal vigyem Ryant és a Jelfaragót.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

372

28. A TÁMOGATÓKÖZPONT KÖRNYÉKE NEM VOLT KIVILÁGÍTVA,

csak az ezüstösen derengő telihold adott némi fényt. Ma este nem lógott errefelé senki, talán megérezték, mi fog történni, megérezték a belülről áradó fenyegetést. Leparkoltam az utcán, közvetlenül a dupla üvegajtó előtt: Nem lett volna értelme annak, hogy megpróbáljak elrejtőzni: tudták, hogy jövök. Éreztem, hogy így van – meg a feszültséget a levegőben, és az energia visszataszító, erőszakos vonaglását is. A vér szaga úgy áradt szét az utcán, mintha lassú szél sodorná. Mindenki, aki akár a legenyhébb misztikus érzékkel is rendelkezett, ma éjjel jól teszi, ha a lehető legtávolabb marad ettől a helytől. Miközben kiszálltam az autómból, azt kívántam, bárcsak lenne valami részletesebb tervem annál, mint hogy „valahogy leállítom a Jelfaragót, és megmentek mindenkit”. Persze volt egy tervem, de az füstbe ment. Most pedig ki kell találnom valami mást. Hátha meg tudom hiúsítani az idézést. Jó érzés volt, ahogy a Glock barátságos súlya húzta a csípőmet, bár tudtam, hogy semmit sem ér egy démonnal – különösen egy magasabb rangú démonnal – szemben. Viszont a Jelfaragót és Ryant is fogja a golyó, ők teljesen e világi módon megölhetők. És ők ki akartak használni. Teszek róla, hogy ezt megemlegessék. Ryan árulásának fájdalma ismét belém hasított. Felnéztem az ezüstös, duzzadt holdra, és megmártóztam az erejében, ami mit sem csökkent attól, hogy emberi láb taposta a felszínét. A félelem Pandora’s TeAm

373

A DÉMON JELE

görcse egyre nőtt a gyomromban; beletöröltem izzadó tenyeremet a farmeromba. A Jelfaragó hamarosan megkezdi Rhyzkahl megidézését. A gyomrom felkavarodott Rhyzkahl erejének emlékére. Epe ízét éreztem a számban a gondolatra, hogy ez a hatalom egy ilyen gátlástalan alak kezébe kerülhet. Végül is, akár hívhatnám én is. Nem ez volt az első alkalom, hogy ez felmerült bennem. Akkor nem tudnák megkötni, nem kerülne a gyilkos uralma alá. De azután ismét megjelent a lelki szemeim előtt Tessa arca, a rémület a szemében, ahogy a Rhyzkahl megidézése utáni mészárlásról mesélt. És akkor a Démon Lordot még korlátozta a becsület. Ha én most áthívnám őt erre a világra, kívül bármilyen idézőkörön, akkor az égvilágon semmi nem kötné. Sarokba voltam szorítva. Ebben az ügyben senki segítségére nem számíthattam. Pláne nem hívhattam segítséget azt tudva, hogy a tettesnek van egy démon szövetségese is. Egy magasabb rangú démon úgy tépne szét egy teljes kommandós osztagot, mintha egy farkas szabadulna egy szobányi kiscica közé. Nem mertem kockára tenni senki életét. Ismét felnéztem az égre, a Holdra, amely kerek képével gúnyosan vigyorgott rám. Azt terveztem, hogy mostanára már javában az idézés közepén fogok tartani. A démon megesküdött, hogy elengedi Tessát, emlékeztettem magamat. Nem tudtam, mit fogok csinálni, de legalább őt kiszabadítom. Mintha a gondolataim hívták volna életre, egy szárnyas figura szállt le a központ tetejére, majdnem pontosan a telihold előtt. Visszahúzódtam a Taurushoz, és alig mertem levegőt venni, miközben a démon – egyértelműen egy reyza – teljes magasságában felegyenesedett, széttárta a szárnyait, és egy nagyot bömbölt. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

374

Te jó ég, ezt az egész környék meg fogja hallani! Gúnyolódik velem, döbbentem rá. Nem érdekli, mekkora figyelmet kelt, mert már csak órák kérdése – vagy még annyi se –, hogy egyetlen démon csak apró kellemetlenségnek számítson a mi létsíkunk lakói számára. Behussant egy nyitott ablakon az épület oldalán, én pedig megkönnyebbülten lélegeztem fel. Tudtam, hogy észrevett, de ez nem jelentette azt, hogy készen álltam a szembenézésre vele. Húztam volna az időt, de már nem volt mit. Az utca bizarr módon csendes volt ahhoz képest, mennyire felgyorsultak az események. Az ajtó előtti biztonsági kapu félig nyitva állt, és halk nyikorgással fordult el, ahogy megmozdítottam. Óvatosan settenkedtem befelé, a lehető legkisebb zajt csapva, bár tisztában voltam vele, hogy a bent lévők tudatában vannak a jelenlétemnek. Ennek dacára nem voltam elég bátor ahhoz, hogy nyíltan bemasírozzak a saját feláldozásomra. Hidegség vett körül, ahogy beléptem a sötét előtérbe, de nem egy túlbuzgó klímaberendezés hűvöse: ezt a hideget más birodalmak és szférák érintése okozta, amelyek elszívták a mi létsíkunk energiáit. A hő is energia, és én hirtelen rájöttem, hogy az idéző ennek minden létező formáját felhasználja a portál létrehozására. Okos – ismertem el vonakodva, bár közben a szívem a torkomban dobogott. Lövésre készen, közel magam elé tartottam a pisztolyomat, és óvatosan előreosontam a sötétben. Ha befordulok ezen a sarkon, a nagy tanácsterembe jutok, próbáltam felidézni a pontos alaprajzot. A tenyerem ráfonódott a fegyver durva fémmarkolatára, ami némi biztonságot adott. Egy pisztoly kevés kárt tud tenni egy reyzában, de a fenébe is, akkor is jobban éreztem magam attól, hogy nálam volt. Mozdulatlanná dermedtem a kövön súrlódó karmok hangjára, és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy a zaj megismétlődjön. Pandora’s TeAm

375

A DÉMON JELE

Pár másodperccel később újabb lassú, nyugtalanító kaparászást hallottam, és összeszorított foggal mozdultam meg. Nem tudtam eldönteni, milyen irányból jön a zaj, vagy milyen messze lehet. Csak annyit tehettem, hogy tovább haladtam előre. A lábam olyan váratlanul ütközött valami nehéz és nem teljesen szilárd tárgyba, hogy majdnem elvágódtam. Valahogy sikerült megőriznem az egyensúlyomat, és hátrébb lépnem egy fél lépést. Óvatosan megbökdöstem a valamit a lábammal. Jaj. Leguggoltam, és megkockáztattam, hogy felvillantom a kulcstartómon lévő pici világító LED-et. Ez bizony egy halott volt, de első pillantásra csak annyit láttam, hogy se nem Tessa, se nem Michelle. Férfi volt, és egy rövid, tébolyult pillanatra azt hittem, Ryan az, de aztán újra felidéztem, amit az arcából láttam: hátracsúszott hajvonal, ritkás szakáll. Thomas tiszteletes. Megérintettem a nyakát a pulzusát keresve, de semmit sem találtam. A homlokomat ráncolva visszaültem a sarkamra. Lehet, hogy ő volt a Jelfaragó? Ryan megölte volna, hogy magának szerezze meg a hatalmát? Esetleg csak rossz helyen volt, rossz időben? Rokonszenvesnek találtam, és nagyon szerettem volna hinni a második lehetőségekben, de nagyon is tudatában voltam annak, hogy az emberismeretem az utóbbi időben nem működött túl jól. Már mozdultam, hogy felálljak, amikor megint megdermedtem, a gyomrom összerándult. A LED még mindig égett. Pár lépéssel odébb egy másik test is hevert a lelkészé mellett. – Jézusom... Tessa! – Átbotladoztam a halott férfin, és térdre estem a nagynéném mellett. Hűvös volt a bőre és sápadt, én pedig kétségbeesetten kerestem a pulzusát. Volt neki. Alig, de volt. Élt, és csak ez számított. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

376

De ahogy az ujjaim elidőztek a nyakán, rossz érzésem támadt. Igen, volt pulzusa. De valami nem volt rendben. Próbáltam megfejteni a rossz érzésemet. Üres volt. Nem éreztem. Nem éreztem őt. A tarkómat meglegyintő forró fuvallat a szükségesnél egy pillanattal később figyelmeztetett. Megpördültem, és célozni próbáltam, de egy karmos mancs megragadta a kezemet, és durván kicsavarta belőle a fegyvert. Hallottam is, ahogy a jobb csuklómban eltörnek a csontok, nem csak éreztem. Fojtott kiáltást hallattam, a démon pedig vicsorogva felmordult, és elhajította a pisztolyt. Sziszegve fogtam a sérült karomat, miközben előhívtam magamban az elbocsátás erejét, és felidéztem az ehhez szükséges szavakat. Könnyebb lett volna, ha tudom a nevét, de most enélkül kellett boldogulnom. Megragadtam az erőt, és elkezdtem portállá fonni. A démon felszisszent, és visszakézből pofon vágott. Fájdalom nyilallt az arcomba és az államba. Elvágódtam, de csodával határos módon sikerült a karomat továbbra is a mellem előtt tartanom. Az agyam egy része tudta, hogy a démon nem ütött nagyot, legalábbis magához képest. Ha a teljes erejével csapott volna meg, lerepült volna a fejem. – Nem – morogta, átlépve a nagynéném testét, és elém állt. Az egyik karmos kezével megragadta a vállamat, és erősen tartott. Lehajtotta a fejét, a fogai felfénylettek a sötétben. – Nem, kicsi idéző, te nem tudsz elbocsátani engem. Valaki más parancsára vagyok itt. – Mit tettél a nagynénémmel? – vontam kérdőre csikorgó fogakkal. – A lényegedre esküdtél! A démon mély, dübörgő morgást hallatott. – Én megtartottam az ígéretemet, él. Pandora’s TeAm

377

A DÉMON JELE

– Ez nem élet! – válaszoltam zokogástól elfúló hangon, miközben mardosott a bűntudat. Fel kellett volna vennem a telefont, amikor hívott! A démon sziszegett. – Még ver a szíve, él. Ne kérdőjelezd meg a becsületemet többé! – Baszd meg a becsületedet! – Ismét megpróbáltam összegyűjteni az erőmet, de ahogy szorosabban megmarkolta a vállamat, végighullámzott rajtam a kín. Felkiáltottam, ahogy a karmai áthatoltak a bőrömön. A démon egy morajló mordulás kíséretében előrehajolt, és megnyalta az arcomat, forró lehelete égette a bőrömet. – Jó, hogy itt vagy. Most már kezdhetjük. Szinte fuldokoltam a csalódottságtól és a bánattól, miközben meglazította a szorítását a vállamon, de csak azért, hogy megragadjon a hajamnál fogva, és tovább vonszoljon a tanácsterem felé. A mancsa után kaptam a sértetlen kezemmel, hogy enyhítsem a fejbőröm feszülését, és ismét felnyögtem. A démon gorombán letaszított egy halványan megvilágított, üres padlórészre úgy, hogy odavertem a törött csuklómat, amitől újabb fájdalmas kiáltás szakadt ki belőlem. A másik pisztolyom még megvolt, de a jobb bokámra szíjazva, ami beláthatatlan távolságnak tűnt a sértetlen karomtól. Nem mintha egy fikarcnyit is ért volna a reyzával szemben. Nem volt lehetőségem túl sokáig töprengeni. Megragadott és térdre rántott, hátracsavarta a karomat, és megkötözött a csuklómon. Felsikoltottam, ahogy a törött csontvégek egymáshoz súrlódtak. Elborított a fájdalom hulláma, és néhány másodpercre a világ is elhomályosult előttem. A kín végül beteges lüktetéssé enyhült, kiegészülve az arcom és az állam égő fájdalmával. Alig észleltem, hogy a démon a bokámat is összeköti. Az Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

378

összeszorított fogaimon keresztül lélegeztem, a fejem előrecsüngött, és amennyire csak tudtam, igyekeztem egy izmomat sem mozdítani, hogy elkerüljem a további gyötrelmeket. Hirtelen egy férfi nevetését hallottam a sötétben magam előtt, és felemeltem a fejemet. Nem úgy hangzott, mint Ryan, ami azt jelentette, hogy Peter Cerise az. Ebből – bevallom, megkönnyebbülten – arra következtettem, hogy mégsem Thomas tiszteletes a Jelfaragó. A démon halkan morgott mögöttem, én pedig iszonyattal meredtem a közelítő személyre. – Morse rendőrfőnök? – szakadt ki belőlem a kérdés döbbenten. A Beaulaci Rendőrkapitányság főnöke megállt előttem. Fekete selyemből készült lobogó köntösbe volt öltözve, amelyet karmazsinvörös hímzés díszített. Lemosolygott rám, és egy rövid, zavaros pillanatig azt hittem, azért jött, hogy segítsen, megpróbálja megállítani Ryant. Aztán teljes súlyával rám zuhant a valóság, és átkozni kezdtem magam az ostobaságomért. Hát persze, ez így mindent megmagyaráz. Ő Peter Cerise, nem pedig Thomas tiszteletes. Eddie Morse kétségtelenül a megfelelő korban van. Kialakított magának egy olyan személyazonosságot, ami miatt senki nem hozhatta őt kapcsolatba Greggel. Világoskék szeme a reakciómat figyelte, és most, hogy belenéztem, láttam is némi hasonlóságot közte és a fia között. Arra is rájöttem, hogy bizony a ráncfelvarrásról szóló pletykák is igazak lehetnek, meg az arcában és az állában is van valamilyen implantátum, ami megváltoztatja az arcvonásait. – Mit művelt a nagynénémmel? – vicsorogtam. Eddie Morse/Peter Cerise hidegen mosolygott. Pandora’s TeAm

379

A DÉMON JELE

– Jó napot, Kara. A nagynénje teste él, ahogy megállapodtunk. – Vidáman az arcomba vigyorgott. – Bár nem tudom, meddig, most, hogy a lényegét kifejtettük belőle. – Szünetet tartott, és az arcomon figyelte, hogy dolgozom fel ezt az értesülést. Felhasználta Tessát, felhasználta a hatalmát. Ő már nincs jelen. Lényegileg eltávozott. Az utolsó reménysugár is szertefoszlott, hogy tévedtem, hogy valamit félreértek. – Hol van Ryan? – köptem oda a nevet. – Kristoff ügynök él és jól van – guggolt le Cerise hozzám. – Ő váratlan ajándék nekem. Elég misztikus hatalma van ahhoz, hogy jócskán megnövelje az idézés erősségét. Kárpótlás azért, hogy Michelle annyira értéktelen. Nem tudom, hogy egyáltalán miért rajzolta le a fiam. Michelle. Ryan kiszabadította, hogy őt is fel tudják áldozni. Remegtem a dühtől. Ryan, te mocsok! De most már értettem. – Greg szeretett olyanokat rajzolni, akikben volt valamilyen misztikus potenciál – mondtam. – Ez volt az, amit beléjük látott. – Igen, és ezzel egy csomó gondtól kímélt meg. Tudtán kívül kiválogatott nekem egy csomó olyan embert, akiknek az egyetlen értékük a kiontott vérükben lakozott. – Maga pedig megölte őt. – Nem szívesen tettem. – Morse csendben maradt néhány pillanatra, és már majdnem elhittem, hogy igazat mond. Azután megfeszült az arca. – Nem volt könnyű lemondani erről a fantasztikus lehetőségről, ami ilyen sokat segített nekem a misztikus rezonanciákkal rendelkező emberek megkeresésében. Nagyon kényelmes, hogy ilyen sok „érzékenységgel” rendelkező ember fordul a drogok felé azért, hogy elnyomja azokat az érzeteket, amelyeket mások nem éreznek, csak azért, mert nem tudja kezelni őket. – Gonoszul mosolygott. — De Greg kezdte összerakni a képet, mert észrevette, hogy az összes áldozat Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

380

szerepelt a képregényében. Eljött a kapitányságra, hogy beszéljen magával, és meglátott. Nem ismert fel azonnal, de tudtam, hogy érzékelte a misztikus erőmet, és elég hamar ki fogja találni, ki vagyok. Ekkor hívott fel engem, jöttem rá. Greg megsejtette, hogy valami nem kerek. – És Thomas tiszteletes? – Ő csak egy kényelmes eszköz volt. Benne vagyok ennek a patkánylyuknak az igazgatótanácsában, és a tiszteletessel való találkozások jó ürügyet szolgáltattak, hogy idejöjjek, és megnézzem, kit rajzol éppen Greg. Sajnos ma úgy döntött, hogy túlórázik egy kicsit. Rossz helyen volt, rossz időben. – Morse vállat vont. – Tulajdonképpen nagy kár. Maga egyáltalán nem rossz detektív. Messzebbre eljutott, mint valaha gondoltam volna. A legutóbbi idézésem félresikerült, de most egy idéző vére garantálni fogja a sikert. A nagynénje, akármilyen erős, nem lett volna elég, úgyhogy ez egy kellemes meglepetés. Miután láttam, hogy észrevette az arkánumrezonanciákat a víztisztítónál talált holttesten, kicsit kutakodtam a személyi anyagában, és rájöttem, ki volt a nagyanyja. Azután arra gondoltam, hátha örökölte a tehetségét. Örömmel jöttem rá, hogy valóban. De még jobban örültem, amikor kiderült, hogy a maga lökött nagynénje volt az a kis ringyó, aki segített a fiamnak elszabotálni az idézést, ami megmenthette volna az anyját. Rámeredtem, ahogy a kirakós utolsó darabja is a helyére került. Azt hitte, Greg és Tessa szándékosan szabotálták el az idézést. Nem csoda, hogy úgy döntött: meghagyja a fiát abban a hitben, hogy meghalt a tűzben. – Megparancsoltam a démonomnak, hogy kapja el, mert őt is fel akartam használni áldozatnak. De a démon szólt nekem, hogy Tessa szintén idéző. – Undorodva ejtette ki a nevét, a szemében Pandora’s TeAm

381

A DÉMON JELE

pedig dühöt és gyűlöletet láttam. – Nagy élvezet volt lecsapolni őt, érezni, ahogy az életereje elszivárog a testéből, és az én irányításom alá kerül. Elöntött a tehetetlen düh és felháborodás. A kör egy részét minden nagyobb idézésnél vérrel kellett felrajzolni. Azt viszont senki sem mondta, hogy a vérnek a rituálét vezető idézőjének kellett lennie. Rájöttem, hogy azt tervezi, rajtam keresztül hozza létre a kapcsolatot, és engem is lecsapol: elveszi a véremet és az erőmet, miközben ő érintetlen és erős marad. Ugyanúgy, ahogy Tessával tette. – Ez az egész a bosszúról szól? – kérdeztem. – Csak azért csinálja, mert harminc évvel ezelőtt katasztrofálisan végződött az idézése? – Ismét bebizonyította, milyen tehetséges detektív. Ön nyilván beszélt a fiammal és a nagynénjével erről. Én pedig tudtam, hogy ha megfenyegetem azzal, hogy kihagyom az ügyből, akkor csak arra ösztökélem, hogy még nagyobb kockázatot vállaljon. – Cerise ajka mosolyra húzódott. – Gondolom, azt is tudja, hogy kit akarok megidézni? – Rhyzkahlt – préseltem ki magamból. – De ő túl erős magának. Sosem lesz képes megfékezni. – Igen, nagy hatalmú. És de, képes leszek korlátok közé szorítani és irányítani őt. Ezúttal készen állok. Évtizedek álltak a rendelkezésemre a felkészüléshez. Most pedig ráadásul, ha úgy látom jónak, két idéző hatalmát is felhasználhatom. Felállt és a hátam mögött álló démonra pillantott, aki mindkettőnk fölé magasodott. – Plusz itt van még Sehkeril, a szövetségesem. – Cerise vigyora még szélesebb lett. – Sehkeril rangja jelentősen emelkedni fog a saját Lordja szemében Rhyzkahl fogságba vetésével és a birodalma elfoglalásával. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

382

Kinyújtott nyakkal néztem fel a démonra. – Te csak egy gyalog vagy a táblán – gúnyoltam. – Nem vagy Lord. Csak egy reyza. Megsimogatják a buksidat, és jutalomfalatot kapsz. A démon vicsorgott, és felemelte az egyik karmos kezét. – Ne, ne öld meg! – parancsolta az idéző. – Épp elég hamar halott lesz. Jéghideg mosollyal nézett le rám. – Viselkedj rendesen, vagy odaadlak neki egy kicsit szórakozni, mielőtt elkezdjük. A gyomrom összeszorult, bár tudtam, hogy ez csak üres fenyegetés. Hamarosan el kellett kezdenie az idézést, és nincs elég idő arra, hogy a démon a megerőszakolásommal élvezkedjen. Legalábbis ebben reménykedtem. Ennek dacára azon kaptam magam, hogy remegek. Remek terv, Kara. Idegesítsd csak fel a démont, miközben tehetetlen vagy. Lehet, hogy most inkább csínján kéne bánni a beszólogatással. Cerise észrevette a reakciómat, és kinevetett. – Ez kellemes este lesz. Bosszút álltam a kölykön, aki tönkretette az idézésemet, és hamarosan a hatalmam alá hajtom a Démon Lordot, aki megölte a feleségemet. Szétrántotta a köntösét a mellkasán, felfedve a bonyolult mintában összevissza tekeredő hegeket. Hirtelen rájöttem, hogy a titokzatos szimbólumot látom, tökéletesen kivitelezve. – Fájdalmat okozott nekem – mondta, majd elengedte a mellén a ruhát. Felhúzta a köntös ujját, és megláttam a karját borító réges-régi, fényes és egyenetlen égésnyomokat. – Én pedig százszorosan fogom visszaadni neki. Megint lehajolt, megkereste és letépte a lábamról a kisebbik pisztoly tokját. Pandora’s TeAm

383

A DÉMON JELE

– Mindenki tudja, hogy van tartaléka, kedvesem – mondta. Aztán hátravetette a fejét, mélyen és színpadiasan beszívta a levegőt, és így szólt: – Itt az idő. Hozd a körhöz. A fájdalom és a félelem könnyei homályosították el a látásomat, amikor a démon berángatott a tanácsterembe, és lehajított. Az oldalamra estem, éppen csak kívül a körön. Próbáltam a törött csuklómat a lehető legközelebb tartani a testemhez, hogy minél kevésbé fájjon. Egy hatalmas ábra körül precízen elrendezett rövid, vastag gyertyák lángja ugrált, és adott némi halvány fényt, de ez alig látszott a holdfény ragyogásában. Csípős, kesernyés szag sodródott a helyiségben, mintha valaki hangyákat égetne forró vaslapon. A diagram legalább háromszor akkora volt. mint a legnagyobb, amit valaha használtam. Tényleg ilyen nagynak kellett lennie – jöttem rá émelyegve. A megalkotója igazán súlyos dologra készült – egy hihetetlen hatalmú Démon Lord áthívására, legalább két áldozattal a középpontban. Észrevettem, hogy már fekszik egy megkötözött figura a kör közepén. Michelle. A gyomrom összeszorult a kétségbeesett dühtől, mert semmit sem tehettem érte. Arra sem volt ötletem, hogyan menthetném meg saját magamat, hát még őt. A lány meztelen volt. Megkötözték a csuklójánál, a könyökénél, a térdénél és a bokájánál, a száját betömték, de a szemét nem kötötték be. Elkaptam a pillantását – a szeme szélesre tágult a rémülettől, a tekintete vad és üveges volt a félelemtől, ami mindenen túltett, amit valaha is el tudott képzelni. – És most Kristoff ügynök is csatlakozhat hozzánk – jelentette be a főnök. Követtem a tekintetét, és megláttam Ryant előlépni a sötét előcsarnokból. Az arca vadállati vicsorba torzult. A démon úgy tornyosult mögötte, mint egy személyi testőr, a szárnyait fenyegetően széttárva. Elárasztott a fehéren izzó düh, amiben Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

384

benne volt az elfojtott fájdalom, az elárultság és a félelem minden kínja. – Ryan – acsarkodtam –, te mocskos disznó! – Kara...! – Átbasztál, te szemét! – üvöltöttem, egy időre még a fájdalomról is elfelejtkezve, ahogy a düh elborította az agyamat. Ryan tovább közeledett, majd legnagyobb megdöbbenésemre a démon durván megtaszította hátulról, és csak az mentette meg az arcra eséstől, hogy az utolsó pillanatban elfordította a vállát. Ennek az volt az oka, hogy a kezét hátrabilincselték. – Ó – mondtam vékony hangon, hirtelen összezavarodva a szégyentől meg az émelyítően édes megkönnyebbüléstől, hogy nem volt igazam. – Na jó, lehet, hogy nem. Ryan felnyögött, és felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen. – Szerinted? Némán elnevettem magam. A főnök tökéletesen átvert. – Azt hittem, egy csapatban focizol a Jelfaragóval. Bocs, Ryan – mentegetőztem, és a hangom elcsuklott, amikor kimondtam a nevét. – Bíznom kellett volna benned. Felhorkant. – Te kis butus. Én piszkosul és fenemód csodálatos vagyok. Ha már itt tartunk, az sokkal hihetőbb, hogy te vagy sorozatgyilkos. – Ferdén mosolygott, és azon kaptam magam, hogy visszamosolygok. – Na elég – csattant fel Cerise. – Kötözd meg, és vidd a körbe. Ryan összeszorította a száját, miközben a démon gyorsan összekötözte a bokáját, aztán felemelte, és durván ledobta Michelle mellé. A lány rémületében fojtott nyikkanásokat hallatott, ahogy a lény a közelébe ment. A tekintetében olyan iszonyatot láttam, hogy nem tudtam másra gondolni, mint hogy a démon mégiscsak szakított időt egy kis szórakozásra. Pandora’s TeAm

385

A DÉMON JELE

Megpróbáltam megmozgatni a csuklómat a kötelékekben, de a törött csontok fájdalma olyan égető volt, hogy jó pár mély lélegzetet kellett vennem, míg úrrá lettem a hányingeremen. – Sajnálom, Gillian nyomozó – mondta Cerise –, maga nem kerülhet be a körbe. Itt van szükségem magára és az életerejére. Felnézett a magas ablakra a falon, amely tökéletesen keretbe foglalta a Holdat. – Az életéből hátralévő következő pár percben megtekintheti a valaha végrehajtott legkomolyabb idézést. – A tekintete rám siklott. – Szerintem élvezni fogja, még ha csak rövid ideig is. Sokan mondják, hogy Rhyzkahl igazán gyönyörű. Nem tudja, jöttem rá meglepődve. Nem tudja, hogy már találkoztam vele. De jelenthet ez nekem bármilyen előnyt? Ebben a pillanatban elég borúlátó voltam e tekintetben. Magamhoz hívhatnám. A gyomrom hideg csomóba állt össze egy Démon Lord uralta világ gondolatára. Rabszolgasorban sínylődő emberek, kifosztott források, elszívott erő. Nem. Kell lennie valamilyen más lehetőségnek. Mielőtt tovább gondolkodhattam volna ezen, Cerise hozzám lépett egy késsel, és felrántotta a bal karomat a könyökömnél fogva, amitől újabb fájdalomhullám öntött el. Minden erőmmel próbáltam nem elájulni. Nagyot lélegeztem, és alig éreztem az égő fájdalmat, ahogy belevágott az alkaromba. Elfordítottam a fejemet, és megbűvölten néztem, ahogy a vérem a sebből egy ezüsttálba csorog, amelyet a démon tart alá. A vágás nem volt elég mély ahhoz, hogy elvérezzek – legalábbis nem gyorsan –, de épp eléggé vérzett ahhoz, amire kellett. A démon várt, míg vagy egy félliternyi vér össze nem gyűlt a tálban; akkor eleresztette a karomat, és visszasétált a körhöz. Belemártott egy vastag ecsetet a tálba, és óvatosan körbehúzta az ábrát a véremmel. Megborzongtam, amikor láttam, hogy az erő Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

386

életre kel. Olyan energiamezők és bonyolult struktúrák lobbantak fel, amelyekről vonakodva el kellett ismernem, hogy igazán elegánsak. Valószínűleg működni fog – állapítottam meg. Őrült volt, igen, de nem buta. Aprólékosan kidolgozta a tervet, azt is beleértve, hogy hogyan csaljon egy idézőt – engem – a rituálé helyszínére. Így a hívás felerősítéséhez az én hatalmamat és életerőmet használhatja, miközben a sajátját megőrizheti a Démon Lord megkötéséhez. Egy ilyen magas szintű idézéshez tényleg olyan, több évtizedes előkészületekre van szükség, mint amiket Peter Cerise végigcsinált, meg egy erős és nagy hatalmú démon szövetségére. Az energia tündöklő fényben ragyogott a másik látásom előtt, és láttam, hogy Ryan is tágra nyílt szemmel bámulja a tekergő rúnákat. Tudtam, hogy tisztán látja őket; de amilyen erőteljesek voltak, azon sem csodálkoztam volna, ha még Michelle-nek is láthatók. Cerise az összes energiát beléjük öntötte, amit az ebben a hónapban megölt áldozatokból lecsapolt és tartalékolt. Hirtelen rám tört a gyengeség. Kezdődik, jöttem rá ijedten. Elszívja az erőmet. Vajon meddig fogok tudni kitartani? Cerise az ábra szélén állt, misztikus energiáktól lobogó selyemköntösében. Az energia látványosan duzzadt elő a kezéből, miközben kialakította a kötéseket, amelyekről tudtam, hogy még egy rendkívül nagy hatalmú lényt is megtartanak. Arra gondoltam, hogy képes lesz végigcsinálni. A diagram hibátlan volt, a rúnák tökéletesek. A végén pedig itt fog állni egy szabadon járó elmebeteg egy pórázra fogott Démon Lord hatalmával. Talán jobb is, hogy mire ez megvalósul, halott leszek, gondoltam elkeseredetten, ahogy a gyengeség lassan maga alá gyűrt. A világunkat így is rabszolgasorba vetik és kifosztják, csak a tettes nem Rhyzkahl lesz, hanem Cerise. Pandora’s TeAm

387

A DÉMON JELE

A kör még jobban felragyogott, ahogy belekezdett a kántálásba. Olyan vakítóvá vált, hogy alig láttam Ryant és Michelle-t a közepén. Tudtam, hogy meg fognak halni, mégpedig Rhyzkahlt ismerve se nem gyorsan, se nem könnyen. Cerise a becsületkódex minden részletére figyelve hajtotta végre a szertartást, ami azt jelentette, hogy Rhyzkahl el fogja fogadni az áldozatot, és aztán Ryan és Michelle szenvedi el a megtorlást azért, hogy rabszolgává tették. Rhyzkahlt ismerve... Elakadt a lélegzetem, és a gyomromban a jég még nagyobbra hízott. Ez az én egyetlen előnyöm. Ismerem Rhyzkahlt, kapcsolatban állok vele, és Cerise nem tudja ezt. Még mindig kívül vagyok a körön. Ha magamhoz hívom a Démon Lordot, akkor nem kerülhet csapdába, nem kötik gúzsba a kötések és őrbűbájok, nem válik a játékszerévé egy olyan szociopatának, aki számára a fia meggyilkolása sem jelent semmit. Ehelyett viszont átjut a mi létsíkunkra, bilincsek és kötöttségek nélkül, szabadjára engedve. Ha áthívom, megkockáztatom, hogy szétdúlja ezt a szférát. De ha nem hívom, Ryan és Michelle meghal, én is meghalok, és Rhyzkahl szintén itt lesz, csak Peter Cerise irányítása alatt. Vajon melyik a jobb: egy démon, akit ismersz, vagy egy démon, akit nem? Bármi is történik, sokan fognak meghalni. Már nem sok időm maradt a döntésre. Cerise mostanra kiabálva kántálta a szavakat, és egyre közelebb került ahhoz a ponthoz, ahol megnevezi a démont. Felkönyököltem, és térdre küszködtem magamat, az egyre jobban elhatalmasodó gyengeséggel küzdve. Cerise nem figyelt rám. Kizárólag az idézésre koncentrált. De a démon figyelt. Azonnal rám nézett, amint kinyitottam a számat. Felrikoltott dühében, és egyetlen ugrással áthidalta a köztünk lévő távolságot, miközben én minden erőmet a hívásba Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

388

sűrítettem. Szándékosan kell hívni, idéztem fel a nagynéném szavait. – RHYZKAHL! – üvöltöttem túl a kántálást. Az idő egy szívdobbanásnyira megállt. A démon egy felbőszült kiáltással hozzám lépett, és karmos kezével felém vágott. Ő tudta. Tudta, mit tettem. Megpróbáltam elhúzódni előle, de gyorsabb volt, mint a képzelet. Éles rántást éreztem a mellkasomon és a hasamon, azután csak bizarr könnyűséget, fájdalmat nem. Mintha lassított felvételen láttam volna, ahogy a vérem kifröccsen, és a beleim kibuggyannak a kőre – csak ebből tudtam, hogy mi történt. A démon újra felkiáltott, és kiterjesztette a szárnyát, amikor a ragyogó rúnák egy pillanat alatt kialudtak. Nem volt fájdalom. Az oldalamra dőltem, és a beleim tekergőző halmát néztem a testem mellett, a terjedő vértócsában. Még nem haltam meg, de hamarosan meg fogok. Időben hívtam vajon Rhyzkahlt? A szavak furcsán visszhangzottak. Azt hiszem, hallottam Ryan kiáltását. Azt tudom, hogy hallottam Cerise-t. Ezt üvöltötte: – Mit csinált? Felém fordította felbőszült arcát. – Maga szemét kurva! Mit csinált? Hol van? Mit tett? Lustán elfordítottam a fejemet, és felmosolyogtam rá. – Megkértem a Démon Lordot, hogy jöjjön ide – feleltem reszelős hangon. – Te mocsok.

Pandora’s TeAm

389

A DÉMON JELE

29. A FÉNY ISMÉT FELERŐSÖDÖTT, DE MOST MÁR NEM A KÖR KÖRÜL elhelyezett rúnákból áradt. Tudtam, hogy már csak percek vannak hátra az életemből, de ezt a világ minden kincséért sem hagytam volna ki. Rhyzkahl előlépett. Szemkápráztatóan fehér köntöst viselt, és hátborzongató kék-arany sugárzás derengett körülötte. Ahol feküdtem, onnan remekül láttam mindent; Cerise arcát is, amikor rájött, hogy a Démon Lord itt van, de egyértelműen kívül a körön, ahol bármilyen kötésnek esélye lenne megfékezni. Rhyzkahl halkan felmordult. A hangja tovagördült a padlón, és visszaverődött a falakról. Éreztem a belőle áradó erő és düh fojtogató auráját, de úgy tűnt, hogy engem alig érint meg. Biztosan azért, mert haldoklom, gondoltam meglepő higgadtsággal. A zsigereim a padlón hevernek előttem. Engem már semmi sem tud megijeszteni. Cerise nem volt ilyen szerencsés. Telibe kapta Rhyzkahl dühét, és tudtam, nem először érzi. Összevissza hadart, hátrafelé botladozott, majd elesve továbbmászott, míg a fal útját nem állta. Akkor összekuporodott, a nyakát behúzta, és nyüszíteni kezdett. Rhyzkahl lelassított, és felmérte a helyzetet, a tekintete a reyzán nyugodott. A szemében felfénylett az erő, miközben valamilyen nyers, torokhangú nyelven mondott valamit a démonnak. Az ugyanezen a nyelven válaszolt, és megalázkodva csúszottmászott Rhyzkahl előtt. Semmilyen elképzelésem nem volt arról, mit mondanak egymásnak, de azt hiszem, a lényeget sejtettem. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

390

Rhyzkahl ajka néma vicsorba görbült, és felemelte a kezét Sehkeril előtt, majd lassan ökölbe szorította. A démon felüvöltött, és láthatóan kínok között kezdett fetrengeni. A háta ívbe feszült, remegett, majd hirtelen fehér fény tört elő sisteregve a bőrén keletkező ezernyi szakadásból. A fény szemkápráztató izzássá erősödött, majd egy pillanattal később meghallottam az ismerős szakadó hangot, és a démon eltűnt. Nem halott, gondoltam ködösen az ózon– és kénszagot szimatolva, csak visszaküldte, és majd később foglalkozik vele. Rhyzkahl tekintete rajtam állapodott meg. Éreztem, hogy felmér, felbecsüli, mennyi élet maradt még nekem. A szemébe néztem, ahogy a tompa dübörgés a fülemben egyre hangosabbá vált, és a látásom kezdett elhomályosodni. Rhyzkahl mellém lépett, és lekuporodott. – Ó, a kedves Kara! Mire végül úgy döntök, hogy már semmi hasznodat nem veszem, akkor bebizonyítod az ellenkezőjét. Okosan és leleményesen. Ragyogó mosollyal megsimogatta az arcomat az ujjai hátuljával. A szürkeség egy leheletnyit visszahúzódott, és a szédülés enyhült. Éppen visszakapom az ellopott életerőmet, jöttem rá. Ez ad nekem még néhány percet. – Végül mégiscsak magadhoz hívtál. – Rhyzkahl felemelte a fejét, és vett egy mély lélegzetet. – És most elpusztulsz. De az ott – intett a nyafogó Cerise felé – megkötött volna engem, ha nem hívsz. Felállt. – Így én abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy tartozom neked. – Lágyan felnevetett, és egyáltalán nem olyannak tűnt, mint aki neheztel. Odalépett a véremmel festett ábra széléhez. – Itt vagyok, ezen a létsíkon, kötöttségek nélkül, kedvesem. Pandora’s TeAm

391

A DÉMON JELE

Tőlem már csak rekedt zihálásra futotta. Másodpercről másodpercre egyre nehezebb volt levegőt vennem, és a vértócsa is folyamatosan szélesedett körülöttem. – És te itt fekszel előttem, a lehető legcsúfosabban kizsigerelve. Mi van? Létezik a kizsigerelésnek szép módja? – gondoltam, bár ahhoz már nem volt erőm, hogy ki is mondjam. De legalább a halálomig megőriztem a szarkazmusomat. – Most pedig választhatsz, hogyan fizessem meg az adósságomat – fordult vissza felém. – Az egyik lehetőség, hogy visszatérek a saját szférámba, lemondva a lehetőségről, hogy hatalmat szerezzek ebben a birodalomban. – Megbökte a beleimet a csizmája orrával. – Vagy rendbe hozlak téged. Válassz. Nagy erőfeszítéssel levegőt vettem. Már elfogadtam, hogy haldoklom. Már átéreztem a nyugalmát. És nincs az az isten, hogy hagyjam szabadon járni ebben a világban. Megráztam a fejemet. Valószínűleg csak egy milliméternyi mozdulat volt, de egyértelműen közölte vele a választásomat. Halkan felnevetett. – Már megint kiszámítható vagy. Hát jó, legyen. Visszatérek a saját birodalmamba. Peter Cerise-hez lépdelt, és megragadta a hajánál fogva. – Ne! – üvöltötte Ryan a körből. – Ne, segítened kell neki! Gyógyítsd meg! Rhyzkahl megállt, majd lassan visszafordult Ryan felé. Lehajtotta a fejét. – Mit ajánlasz nekem cserébe? Láttam, hogy Ryan nagyot nyel és elsápad, ahogy felkészületlenül szembe találja magát Rhyzkahl hatalmával. – Saját magamat – zihálta. – Megérdemli, hogy túlélje. Legyőzte Cerise-t. Megmentett attól, hogy fogságba vessenek. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

392

Rhyzkahl egy leheletnyit feljebb emelte a fejét. – Már letudtam ezt az adósságot. – A szeme felszikrázott. – És te felkínálod magadat nekem azért, hogy ő élhessen? – Ne! – Tényleg sikerült hangosan kimondanom? Milyen hideg lett. Nem adhatja magát a kezébe; nem tudja, mit jelent egy ilyen ajánlat! Ó, a fenébe, Ryan, ne! Hagyj elmenni. Jól van ez így. Rhyzkahl felém fordította a fejét, az idéző úgy fityegett a markában, mint egy kismacska az anyja szájában. – Milyen költői! „Mentsd meg őt énhelyettem!” – A mosolya csodaszép volt, de a hangja mindkettőnkön gúnyolódott. – Bármilyen vonzó is az ajánlatod – mondta Ryannek, miközben nyugodtan talpra állította Cerise-t, és köré fonta az egyik karját, hogy a férfi háta a saját mellkasának nyomódott –, nem vagy tudatában, mi rejtőzik benned. Rhyzkahl a másik karjával körbefogta a vinnyogó Cerise fejét, és könnyedén, mintha csak egy almáról csavarná le a szárát, egyszerűen levette. Ledobta a fejet, és lerázta a karjáról a testet is, tudomást sem véve a körülötte spriccelő vérről, ami kaotikus mintákat festett fehér ruhájára. – Ez nem lenne megfelelő fizetség egy olyan kincsért, mint Kara. A szemhéjam lassan lecsukódott. Már túl messze jártam ahhoz, hogy akár Cerise halála is megijesszen. Kifújtam a levegőt, és nem éreztem szükségét, hogy vegyek egy újabbat. Jól van ez így, Ryan. Minden rendben. – Gyere haza velem, Kara. – Rhyzkahl lenyúlt vérrel borított kezével, és megragadta az enyémet. Fehér fény villant körülöttünk, és mi máshol voltunk. Valami emelvényszerűségen feküdtem egy fehér és aranyszínű kőből faragott trónus előtt, amelybe ismerős minta volt vésve. Halványan éreztem valamilyen csípős, erős szagot, Pandora’s TeAm

393

A DÉMON JELE

ami nem volt teljesen kellemetlen, és idegen nyelven beszéltek fölöttem. Az emelvényen túl fehérmárvány falakat láttam. Hatalmas, nyitott, boltíves folyosók futottak minden irányba, amelyeket bonyolult, fényes aranydíszítmények ékítettek. Az egyik oszlopcsarnokon végignézve megláttam egy széles erkélyt, amely mögött távoli türkizkék tenger ragyogott a kelő vagy lemenő nap sugaraiban. A tenger fölött szárnyas lények szálltak, és megilletődve jöttem rá, hogy zhurnok, graak és syrazák járják a tenger felett a szelek, szárnyak, karmok és fogak komplikált táncát. Közvetlenül a trón mellett egy lényt láttam, aki leginkább úgy nézett ki, mint egy mezítelen nő, földre omló hajjal, de osztott szárnyak voltak a hátán, mint egy méhnek, és a nyelve helyén a nagy köteg tekergőző csáp elárulta, hogy ő egy mehnta. Tőle jobbra a gomolygó füstpászmák, fogak és változó színek kavalkádjában felismertem egy másik démont, egy iliust. Haldokoltam, de ezt látni szinte megérte. Látni a démonokat, a birodalmukat, az otthonukat. Én nem így képzeltem el a démonbirodalmat, de bosszankodva jöttem rá, hogy én is ugyanabba a csapdába estem, mint akik azt feltételezték, hogy a démonok gonoszak. A démonbirodalmat sötét, tüzes és sziklás helynek írtam volna le, de itt szépség és elegancia lakozott, és sokkal jobban hasonlított a mennyországra. Hány halandó ember láthatta ezt valaha? Alig volt már annyi erőm, hogy nyitva tartsam a szememet. Inkább megéreztem, mint láttam, hogy Rhyzkahl lehajolt előttem. – Jaj, kedves! Nem tudlak rendbe hozni. Már túl messzire kerültél ehhez, és még az én hatalmamnak is van határa.

Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

394

Semmi baj, gondoltam, a látóterem peremén halványan csillámló fényt látva. Szóval tényleg ez volna a démonbirodalom? – Igen, legkedvesebb, ez az én birtokom. Szerettem volna, ha itt tarthatlak, ha megtarthatlak magamnak, de még itt is haldokolsz. Kár, hogy nem láthatok többet a helyből. Hát igen. A fényszikrák egyre ragyogóbbak lettek, és egyre sűrűsödtek. – Majd lesz erre jobb alkalom. Nem tudlak rendbe hozni, de adok neked egy esélyt. Nagyobb esélyt, mint amennyi volt. És már megkaptam ezért a fizetséget, amit kívántam. Zavarodottságot éreztem, miközben a fény egyre erősödött, minden mást kioltott. Esély? Fizetség? Ne, ne Ryant! Dallamos nevetést hallottam, mielőtt egy reccsenéssel minden más eltűnt.

Pandora’s TeAm

395

A DÉMON JELE

30. AZ ÜRESSÉG SEMMILYEN SEM VOLT. Nem volt világos, sem sötét; a vonatkoztatási pontok hiánya alkotta. Nem voltak benne színek, hangok, érintések. Sodródtam egy kicsit, a másodpercek végtelenné nyúltak a semmi tudatában, érezve a várakozást, érezve, hogy valami következik, valami több az üresség után. De a semmi egyaránt elnyelte az érzést és a gondolatot, és fokozatosan abbahagytam a tűnődést is. Gyerünk, édesem. Itt nem maradhatsz. Nem ide tartozol. Tovább kell menned. Menni? Igen, át kell menned. Átjutni, drágaságom. Ügyes voltál. Tényleg? Mindig is ügyes voltál. Annyira büszke vagyok rád. Hová megyek? Keresztül. Át. Át? Hív téged. Csak kövesd a hangját. Túl könnyű elvéteni az utat. Túl nehéz megakadályozni az embernek a saját szétesését, amikor semmi sem emlékezteti arra, hogy kicsoda, és hol kellene lennie. Egy újabb örökkévalóság telt el egy szempillantás alatt. Kara. Kara, vissza kell jönnöd. Pihekönnyű érintés a lényem peremén. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

396

Gyerünk, Kara. Találd meg az utat visszafelé. Épp elég ideig voltál távol. Az öntudat bizonytalan rebbenése. Kíváncsiság. Az érzések és a tudatosság fokozatos visszaszivárgása. Kara. Kara! Gyere vissza! Meg tudod csinálni. Gyere vissza hozzám. A jelenlét. Az ismerősség érzése. Kara. Kara, itt az idő. Gyere vissza. Vissza? Hova? Ó... persze. Át. Éreztem a hideget a semmiben. A jeges csápok érzékelhetően rám fonódtak, csak mert valóban éreztem a hideget. Aztán elárasztott a fájdalom. Megtántorodtam a hirtelen váltástól, ahogy a semmiből a körém csavarodó fájdalom borotvaéles örvényébe zuhantam. Belesikoltottam a semmibe, de a fájdalom csak nőtt, egészen odáig, ahol már úgy éreztem, nem vagyok képes érzékelni semmit. Nem, én haldoklom. Halott vagyok. Nekem már nem fájhat semmi többé! Olvadt láva söpört végig az ereimen, a csontjaim megcsavarodtak és összezúzódtak, csak hogy azután visszaugorjanak a helyükre. Egy démon felhasított a karmával, és kirántotta a beleimet, széttépett engem. Hallottam a szakadó reccsenést. És akkor vége lett. Nyomorultul erőlködve beszívtam a levegőt. A tüdőm olyan száraz volt, mintha még sohasem vettem volna lélegzetet. Ózon szagát éreztem, és tompán lüktető fájdalmat a jobb vállamban. Hideg padlót az arcom és a csípőm alatt. Kiáltásokat és hangokat hallottam, majd kezeket éreztem magamon. Küzdöttem, hogy kinyissam a szememet, próbáltam kipislogni a látómezőmet betöltő homályt. Beszédfoszlányok törtek át a ködön. – ... hívjátok a mentőket! – Szent ég... azt hittem, meghalt... Pandora’s TeAm

397

A DÉMON JELE

Éreztem, hogy valami lepedő vagy takaró csavarodik körém. A fájdalom a vállamban megenyhült, és rájöttem, hogy azért volt, mert a kezem furcsán kicsavarodott. Lezuhantam? Semminek sem volt értelme. Mi van a halottsággal? – Jézus ereje... – hallottam egy halványan ismerős hangot. – Ez ő. Szent ég, ez Kara! Valaki hívja Kristoff ügynököt! – Hol... – próbáltam mondani, de nem jött ki hang a torkomon. – Mi történik? – próbálkoztam újra. – Magához tér! Kara! Gyerünk, Kara! Nyisd ki a szemedet, és mondd el, mi történt veled. Felnyögtem, és küzdöttem a betonsúlyú szemhéjam nyitva tartásáért. Halvány foltok rajzolódtak ki előttem, és hallottam, hogy valaki a távolból kiáltozik valamit a mentőkkel kapcsolatban. – Azt hittem, meghaltam – mondtam ki csikorogva, ezúttal sikeresen. Vagy legalábbis reméltem. Halk nevetés volt a válasz. – Mint mindenki más, csajszi. – Jill. Ez Jill hangja. – Alig várjuk, hogy halljuk a magyarázatodat. Mindenütt a te véred volt a helyszínen. Rengeteg vér. – Meghaltam – ismételtem. Lassan kezdett kitisztulni a látásom. A folt előttem lassan egy arcra kezdett hasonlítani. Jill megveregette a vállamat. – Jól eltűntél, az biztos. – Eltűntem? Csak pár perc volt. Épp csak egy kicsivel ezelőtt haltam meg. Jill bizonytalanul mosolygott. – Csajszi, elég véredet találtuk meg szétfolyva, hogy háromszor is halott legyél. De a tested nem volt sehol. Senki sem tudta, mi történt veled. Csak azt tudtuk, hogy... hogy nem élhetted túl. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

398

Tettem egy bátor kísérletet a felülésre, de nem ment. Csak egy kis borzongásra futotta. – Nem értem. Rögtön visszajöttem. – Édesem, jő pár hétre eltűntél. Temetést is rendeztünk neked, meg minden. Úgy döntöttem, hogy ez ugyanolyan jó pillanat, mint bármelyik másik arra, hogy visszazuhanjak az eszméletlenségbe.

Pandora’s TeAm

399

A DÉMON JELE

31. AMIKOR LEGKÖZELEBB KINYITOTTAM A SZEMEMET, egy kórteremben feküdtem. Az ágyam mellett egy betegfigyelő monitor pittyegett halkan, infúzió csöpögött a karomba. A szobában több tucat virágcsokor foglalta a helyet, és az az egyáltalán nem ideülő gondolat villant át az agyamon, hogy milyen jó, hogy nem vagyok allergiás. A látásom kitisztult – állapítottam meg megkönnyebbülten –, és ahogy óvatosan mély lélegzetet vettem, újabb megkönnyebbülést jelentett, hogy a furcsa száraz fájdalom is elmúlt. Vajon csak azért volt, mert az volt az első lélegzetvétel, ami a tüdőmbe hatolt? Önkéntelenül is megborzongtam. Meghaltam. Szentséges szar. És láttam a démonbirodalmat. Újabb borzongás futott végig rajtam, ahogy visszaemlékeztem arra a szépségre, a türkizkék tengerre, a démonokra a levegőben. Még sosem láttam ennyi démont egyszerre. Valószínűleg soha többé nem is fogok – állapítottam meg, és furcsa fájdalmat éreztem a veszteség fölött. Felemeltem a kezem, hogy megdörzsöljem a szememet, és megrémültem, hogy mekkora erőfeszítés kell hozzá. Valószínűleg minden izmomnak újra meg kell tanulnia működni. Az ablak előtti székből ekkor hirtelen felállt egy férfi, akit eddig észre sem vettem. Eltartott pár másodpercig, míg rájöttem, hogy ki az, egyszerűen amiatt, hogy a kimerültség és a csüggedés mély ráncokat vésett az arcára. – Ryan! – mondtam, a hangom idegesítően csikorgott. – Igazán ideje volt már, hogy felébredj. Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

400

Lihegve nevettem. – Sajnálom. Túlságosan el voltam foglalva a halállal. Gyötrelem futott át az arcán. – Te... Isten az égben, mindenki azt hitte, hogy halott vagy. Úgy értem, tényleg meghaltál. Én láttalak eltűnni a Démon Lorddal együtt. Megdörzsölte az arcát. – Azt hittem, csak azért tünteti el a testedet, hogy kibabráljon velünk. Michelle is eltűnt, de neki nem maradt semmi nyoma. Michelle volt a fizetség azért, hogy esélyt adjon nekem a visszatérésre, jöttem rá bűntudatosan. Hátraejtettem a fejemet, és a plafonra bámultam. – Haldokoltam. Tényleg, komolyan. Csak pár percem maradt már, ha egyáltalán volt még annyi. Magával vitt a birodalmába, mikor visszatért. – Elszorult a torkom, nehezemre esett a beszéd. – Meghaltam. Úgy értem, egy másik létsíkon haltam meg, ami elbocsátást jelent ide vissza. – Nagyot nyeltem. – Esélyt kaptam tőle, hogy itt megújuljak. Ryan zavartan nézett, aztán kitisztult a tekintete. – Mint a démonok? Mikor megölik őket itt, és ettől visszajutnak a saját síkjukra? – Igen, valahogy úgy. Nem tudok erről sokat, de azt hiszem, ez volt a legjobb esélyem. – Végigfutott a hátamon a hideg. – Van egy olyan érzésem, hogy nem mindig működik. Ryan nagyot fújt, majd rám nézett azzal a ferde mosollyal, amit mindig olyan piszkosul vonzónak találtam. – Tudod, hogy sikerült mindenkit tökéletesen összezavarnod? – Azzal, hogy nem haltam meg? Horkantott.

Pandora’s TeAm

401

A DÉMON JELE

– Meg hogy eltűntél pár hétre. És hogy aztán megjelentél a semmiből a beaulaci rendőrség őrszobájában. És hogy nem volt rajtad egy seb, egy karcolás, semmi se. Ruha sem. Halkan felnevettem. – Remek, szóval mindenki látott pucéron. – Persze engem kivéve, hogy a fene egye meg – mondta Ryan, és nevetőráncok gyűltek a szeme sarkába. – Quanticóban voltam, és még mindig azt próbáltam elmagyarázni, hogy mi történt. – Megrázta a fejét. – Nos, azt hiszem, hálás vagyok annak a démonfattyúnak, hogy adott neked egy esélyt a túlélésre. – A nagynéném... ő... A fájdalmas kifejezés visszatért az arcára. – Kómában van. Senki sem tudja, miért. Semmi jele sérülésnek. Elszorult a torkom. – Cerise elvette a lényegét, kiszívta belőle az életerejét a kör felrajzolásához. Tessa üres lett. – A hangom távolinak hangzott. Később. Később fogok sírni. Ryan kifújta a levegőt. – A rohadék – mondta. – Van rá valami mód, hogy visszakapja? – Nem tudom. Néhány másodpercig mindketten csendben maradtunk. – De te megállítottad a gyilkost – mondta végül. – Legalább ezen túl vagyunk. Kihagytad a szarvihart, ami akkor következett, amikor kiderült, ki volt a Jelfaragó. Átkutattuk a házát, és találtunk egy rejtett helyiséget, egy tökéletesen kialakított kínzókamrát, mindenféle „sátánista” ábrákkal a padlón. – A szemét forgatva vigyorgott. – Jó, hogy megtaláltuk, mert az öregített fotó gyakorlatilag használhatatlan volt. Quantico bekaphatja. Túl nagy kérés volt nekik, hogy csinálják meg Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

402

sürgősen. Három nappal azután kaptuk meg, hogy te... – Ryan elfintorodott. –...meghaltam. Igen. – Elintéztem egy vállvonással, bár nem jött szívből. – Rendesen átalakította az arcát. Szóval te tényleg az FBI-nál dolgozol? – Tényleg – vigyorgott. – ízig-vérig szövetségi vagyok. Nagyot fújtam. – Most már legalább tudom, mi a szimbólum. – Tudod? – Rhyzkahl jele. Láttam a trónusán, amikor elragadott engem a birodalmába. Cerise azért jelölte meg az áldozatokat ezzel, hogy az energiájukat Rhyzkahl megkötésére koncentrálja. Onnan ismerte a jelet, hogy Rhyzkahl is megjelölte őt akkor, amikor annál az első idézésnél találkoztak. – Rhyzkahl jele – morogta Ryan, és árnyék vonult át az arcán, mintha próbálna valamit az emlékezetébe idézni. Azután pislogott egyet, és a benyomás már el is tűnt. – Hát, egy rejtély megoldva. Rábámultam. – Szóval, hogy kapott el téged a főnök? Láttam az arcán, hogy bosszankodik. – Felhívott, és azt mondta nekem: Michelle Cleland azt állítja, információi vannak a Jelfaragóról, de először ki akar kerülni a börtönből. – Elhúzta a száját. – Az a legegyszerűbb, ha odamegyek, és kihozom őt egy SZK-val. Felnyögtem, ő pedig bólintott. – Igen, sötét barom vagyok. Alig hagytuk el a börtönt, amikor lecsapott az a nagy dög démon, és mindkettőnket elkapott. Beletúrt a hajába. – Hál' istennek a démonok szart se tudnak a mobiltelefonokról, úgyhogy fel tudtam hívni Garnert, és elég Pandora’s TeAm

403

A DÉMON JELE

ideig vonalban maradtam ahhoz, hogy kitalálja, hová visz minket a démon. Sajnos azonban nem ért oda, amíg mindennek vége nem lett. Jól láttam a helyzetet. – Lemészárolta volna őt is, meg bárkit, akit magával hoz. – Igen, a fenébe is. Az a démon elképesztő volt. – Kinyújtotta a karját, és futólag megérintette az államat, amitől furcsán meglódult a szívverésem, aztán rögtön vissza is húzta a kezét. – Ronda egy seb volt rajtad, amikor utoljára láttalak. Egy kicsit csendben töprengtem. – Mit akart mondani, Ryan? – kérdeztem végül. – Mire célzott Rhyzkahl, amikor azt mondta, hogy te sem vagy teljesen tudatában annak, hogy ki vagy? – Óvatosan néztem az arcát. Megvonta a vállát, és széttárta a kezét. – Nem tudom, Kara, ötletem sincs. – Az arca nem tükrözött mást, csak zavarodottságot. – De azt hiszem, ha tudnám, akkor tudatában lennék, nem? – Megint megvonta a vállát. – A te tippjeid éppen olyan jók, mint az enyémek. Boldog vagyok, hogy túl vagyunk rajta, és jól vagy. – Erősen vigyorgott. – De alig várom, hogy lássam, hogy írod majd meg a jelentésedet. Felnyögtem. – Felmentést fogok kérni. Meghaltam. – Aztán összerezzentem. – Mit mondanak az emberek? Mármint arról, hogy eltűntem és visszajöttem? Felnyerített. – Annyi szóbeszéd és vad elmélet kering róla, hogy el sem kezdem végigvenni. A Beaulaci Kapitányság semmilyen hivatalos magyarázatot nem adott az eltűnésedre és az előkerülésedre, bár nem hivatalosan azt terjesztik, hogy bekerültél az FBI egy szigorúan titkos csapatába. – Megint Pandora’s TeAm

DIANA ROWLAND

404

felnevetett. – Valószínűleg ez volt a legokosabb, amit ki tudtak találni, azok után, hogy jó pár liter véred maradt a helyszínen, és hogy vagy húsz rendőr látta, amint egy fehér fényvillanás után megjelensz a semmiből a kapitányság közepén. – A vigyora még szélesebb lett. – Csupaszon, mint egy konyhakész csirke, hadd tegyem hozzá. – És te ezt kihagytad – húztam. Leült az ágy szélére. – Igen, de ez így van jól. – Jól van? Előrehajolt. – Hát persze. Szerintem lesz még alkalmam nekem is ilyesmit látni, hamarosan. Felhúztam a szemöldökömet, és nem bírtam nem mosolyogni. – Valóban? A vigyora még szemtelenebb lett. – Hát persze. Biztos vagyok benne, hogy a képek mostanra felkerültek a netre. Rémült sikolyomból az egész kórház megtudhatta, hogy határozottan élek, még ha nem is érzem magam feltétlenül jól.

Pandora’s TeAm