Immunbetegségek DIA 1 Az immunrendszer az egész szervezetünk védelmi vonala, az immunológiai betegségek bármely szervünket, szövetünket érinthetik. Megnyilvánulási formái, tünetei nagyon változatosak, csakúgy, mint az életre, életminőségre kifejtett hatásuk. Előfordul, hogy az immunrendszer egy idegen antigénre túlreagál, s esetleg csak egy pár perces allergiás állapotot (pl: tüsszögés) okoz, más esetekben a produkált tünetek akár halálos kimenetelűek is lehetnek. Autoimmun betegségnek nevezzük, ha az immunrendszer a saját szervezet ellen fordul. A betegségek multifaktoriálisak, azaz több tényező együttese okozza kialakulásukat, több gén felel(het) a hajlamért, s a géneken túl a környezet is felelős a kialakulásukért. DIA 2 Az immunrendszer feladata: a saját és idegen megkülönböztetése, a patogén mikroorganizmusok legszélesebb skálájának felismerése (vírusok, baktériumok, gombák, stb), s ellenük való védekezés, valamint a megváltozott sajátosságú (pl. tumoros) saját sejtek felismerése és eliminálása. DIA 3 Az immunrendszer felépítése, működése: a nyirokszerveknél termelik az immunsejteket. Megkülönböztetjük az elsődleges és a másodlagos nyirokszerveket. Az elsődleges nyirokszerv a vörös csontvelő, és a szegycsont alatt elhelyezkedő csecsemőmirigy (tímusz). A csontvelőben keletkeznek a limfocita őssejtek, melyek jó része a tímuszba vándorol, s itt T-limfociták termelődnek. A másodlagos nyirokszervek: lép, mandulák, nyirokcsomók, ahol antigén-specifikussá alakulnak a limfociták, s itt történik az idegen anyagok kiszűrése. A limfocitáknak két fő típusát különböztetjük meg: a T- és a Blimfocitát. A veleszületett immunitás jellemzői: embrionális korban alakul ki; s már születéskor velünk van négy genetikusan meghatározott immunológiai adottság: (1) a fehérvérsejtek fagocitáló képessége; (2) a gyomornedv sósavtartalmának baktériumölő hatása; (3) a bőr, a tápcsatorna, a légutak és a húgyutak nyálkahártyája, mely, mint elsődleges védelmi vonal, véd a behatoló kórokozók ellen; (4) a szervezetben képződő baktericid kémiai anyagok (pl. a nyálban található lizozim). Nem igényel „tanulást”, azaz a kórokozóval való előzetes találkozást. Tehát nem specifikus a kórokozóval szemben, s memória sem alakul ki. A természetes immunitást a - monociták, makrofágok, granulocita sejtek és a testnedvekben jelenlévő komplementrendszerek alkotják. (Komplementrendszer: tagjai a vérben oldott fehérjék, valamint a vérben és a sejtek membránjában jelenlévő szabályozó fehérje molekulák. A komplement fehérjék egymást aktiválják (kaszkád), Az aktiválódás során a komplement fehérjék egy része enzimmé alakul át, ez a sorrendben következő fehérjét egy ponton elhasítja, így két fragmentum keletkezik. Az egyik fragmentum enzimatikus aktivitású lesz és egymagában, vagy más komplement fehérjékkel együtt a következő fehérjét aktiválja, stb. A kaszkád végén azoknak a sejteknek a membránjában, amelyeknek felszínén a komplementrendszer aktiválódik, olyan fehérje-komplex keletkezik, amely ezt átfúrva, a sejtek feloldásához (lízis), pusztulásához vezethet. A baktériumok egy része ellen ez a szervezet védekező mechanizmusa). Ezzel szemben, a szerzett immunitás csak a kórokozóval való
találkozás után alakul ki, s immunológia memóriát eredményez. Résztvevői a T-limfociták (sejtes immunválasz), B-limfociták (humorális immunválasz, ellenanyag termelés) és a szolubilis mediátorok. (1) humorális immunitás: antigén hatására válaszként antitestek termelődnek, B-limfociták által mediált. (2) sejtes immunitás: antigén hatására citotoxikus T sejtek, termelődnek, valamint aktivált makrofágok, NK sejtek és citokinek. A folyamat (helper) T sejtek által mediált. DIA 4 Az immunrendszer megbetegedéseit több alapelv szerint osztályozhatjuk: (1) az immunrendszer résztvevő komponense(i) által; (2) az alapján, hogy az immunrendszer alul-, vagy túlműködik; (3) az alapján, hogy veleszületett, vagy szerzett, (4) illetve aszerint, hogy egész szervezetet érintő szisztémás megbetegedésről van-e sző, vagy szervspecifikus. Mostanra több mint 150 elsődleges immunhiányos betegséget karakterizáltak, s a szerzett immunhiányos betegségek
tovább bővítik ezt a számot. Elvileg minden ember legalább egy elsődleges immunhiányos betegséggel rendelkezik, azonban ezek többségét sohasem detektálják. DIA 5 Túlérzékenység: az immunrendszer fokozott válasza, mely káros következményekkel van a szervezetre. Négy típusát különböztetjük meg: 1-es, 2-es, 3-as és 4-es, a csoportosítás a mechanizmusok és a reakció időtartama szerint történik. Gyakran előfordul, hogy egy adott klinikai állapot (betegség) több mint egy típusú reakciót magába foglal. Az első három típus az azonnali túlérzékenység 3 alcsoportja, a kategóriák az antigén-antitest interakcióktól függnek: 1-es, 2-es és 3as (valamint sokszor önálló kategóriaként kezelik a 2-es egyik alesetét, ez az 5-ös típus). A 4-es a késleltetett. Az 1-es típusú - IgE-közvetített, a 2-es típusú - ellenanyag által közvetített citotoxikus, a 3-as típusú - immunkomplex közvetített, míg a 4-es típusú – sejt közvetítette folyamat. DIA 6 1-ES TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉG Az 1-es típusú hiperszenzitivitást azonnali és anafilaktikus túlérzékenységnek is nevezik, gyakran az allergiával társítják. A fogalom magába foglalja a bőrt (ekcéma, csalánkiütés), a szemet (kötőhártyagyulladás), az orrgaratot (orrfolyás, nátha), bronchopulmonáris szöveteket (asztma) és a gyomor-béltraktust (gyomor-bélhurut=gasztroenteritisz) érintő tüneteket is. A tünetek széles skálája megfigyelhető, az apró kellemetlenségtől egészen a halálig. Általában 15-30 perccel az antigénnel való találkozást követően kialakul, de előfordul ritkán, hogy 10-12 órával később jelentkezik. Az azonnali túlérzékenység az IgE által közvetített folyamat. Az elsődleges celluláris komponensei a hízósejtek és bazofil granulociták. A reakciót trombociták, neutrofil és eozinofil granulociták erősítik fel, és/vagy módosítják. A reakciómechanizmus nagy mennyiségű IgE termeléssel indul, amely a szervezet bizonyos antigénekre (gyakran allergéneknek nevezik) adott válasza. Annak mechanizmusa, hogy bizonyos emberek miért fogékonyabbak másoknál az 1-es típusú túlérzékenységre, nem tiszta. Az viszont ismert, hogy ezeknek az embereknek nagyobb mennyiségű TH2 sejtje van, a TH1-TH2 arány felbomlik (A TH1 és TH2 sejtek a T limfociták alcsoportjai, T helper/segítő sejtek). A TH2 sejtek interleukinokat: IL-4-et, IL-5-öt és IL-13-at termelnek. Az IL-4 és IL-13 segítségével adnak parancsot a B limfocitáknak az IgE termelésre. Az IgE antitestek kötik össze a hízósejteket, amelyekből az allergénnel történő újabb találkozás alkalmával hisztamin, leukotriének stb. szabadulnak fel, és beindul az azonnali allergiás reakció. Ennek tünetei lehetnek a nyálkahártyák fokozódó nyáktermelése, a hörgőrendszer szűkülete légszomjjal, viszketés, értágulat, vagy akár életet veszélyeztető sokkállapot. A TH2 sejtek által kiválasztott IL- 5 aktiválja az eozinofil limfocitákat. Ez felelős az orr és hörgőnyálkahártyán kiváltódó késői reakcióért. Az eozinofil sejtek által termelt anyagok tartják fenn a krónikussá váló allergiás gyulladást, és okozzák az asztmások fokozott hörgőérzékenységét. A hisztamin felszabadulása a hízósejtek degranulációjának + következmény, melyet fokozott Ca 2 beáramlás előz meg.
DIA 7-8 Asztma Az asztma a légutak krónikus, gyulladásos megbetegedése, melynek eredményeként a légútak beszűkülnek. Az asztma tünetei közé tartozik a nehézlégzés, zihálás, köhögés és szorító érzés a mellkasban. Lehet enyhe, amikor a tünetek csak bizonyos allergének hatására jelentkeznek, vagy súlyos, amikor akár kórházi kezelés is szükséges. Ritkán halálos. Gyakori, krónikus betegség, kb 300 millió embert érint világszerte. Általában gyerekkorban alakul ki, de felnőttként is megjelenhet. Kb. minden 10. emberben kialakul valamikor, az élete során. Az USA-ban 20 millió asztmás él, 9 millió gyerek. A kialakulásában a genetikai tényezőknek fontos szerepe van. Rizikófaktorok: (1) környezet: allergének, dohányzás, vegyszerek, nagyvárosi élet, gyerekkorban gyakran volt légzőszervi fertőzése; (2) etnikum: afrikai származásúaknak nagyobb az esélye, mint az európaiaknak; (3) életkor: általában gyerekkorban kezdődik; (4) nem: gyerekeknél a fiúk a veszélyeztetettebb nem, míg kamaszkortól kezdve a lányok, nők a hajlamosabbak. (5) genetika: az asztmás szülők gyerekének 3-6-szor nagyobb az esélye. Három gyakori genetikai variáns, a 2-es kromoszóma IL1RL1 génje, a 9-es kromoszóma IL33-as génhez közeli régió és a 17-es kromoszóma ORMDL3 génje a legnagyobb rizikófaktor. Több mint 100 gént azonosítottak, mely az asztmával kapcsolatba hozható. Ezek közül sokat még nem ismételtek, így csak 1-1
kisebb-nagyobb populációról vannak adatok. Azonban több tucatra tehető azon gének száma is, melyek hat, vagy több populáció esetén pozitív eredményt mutattak. Több mint 10 tanulmány utal arra, hogy az IL4, IL13, ADRB2, TNF, HLA-DRB1, FCER1B, és IL4RA, valamint a CD14, HLA-DQB1 és a ADAM33 gének kapcsolatban állnak az asztmával. Hat-tíz tanulmány támasztja alá további 15 gén érintettségét. Mivel azonban az eredmények nem konzekvensek minden populáció esetén, ez arra utal, hogy nem minden esetben (környezet!) okoz egy adott genotípus asztmát. Fontos szerepe van a gén-gén, gén-környezet interakcióknak a hajlam megléte és a betegség kialakulása tekintetében is. Egy másik teória szerint az asztma különböző betegségek gyűjtőneve, s adott gének csak bizonyos típusa esetén érintettek. Pl. a 17q21-et érintő SNP a gyerekkorban kialakuló asztmával társítható. DIA 9 Szénanátha A rhinitisz allergika (Rhinitis allergica, RA) azaz szénanátha az orrnyálkahártya gyulladásos, allergiás megbetegedése, mely bárminemű légúti allergénnel való találkozást követően IgE hatására alakul ki. Klinikai tünetei az orrviszketés, tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, valamint az arcüregben és a szem nyálkahártyáján is fokozott a váladéktermelődés. A folyamatok kezeléssel visszafordíthatók, leállíthatók. Globális, úgynevezett népbetegségről van szó, a populáció 9-42%-t érinti kisebb-nagyobb mértékben. A leggyakoribb allergiás megbetegedés. Nem súlyos betegség, de az életminőségre hatással van. Becslések szerint az asztmás gyerekek 75%-as szénanáthától (is) szenved. Kialakulása hátterében számos gén (hajlam) és a környezeti tényezők együttese állnak. Rengeteg gént, génvariánst, kromoszóma régiót, polimorfizmust kapcsolatba hoztak a betegséggel. Leggyakrabban növényi pollenek, gombaspóra, atkák okozzák a tüneteket. DIA 10 2-ES TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉG A 2-es típusú túlérzékenység, más néven citotoxikus túlérzékenség számos szervre és szövetre hatással lehet. Az antigének az esetek többségében endogének, de esetenként bizonyos külső szerek hatására is kialakulhat a folyamat. Ilyen pl. a gyógyszer által kiváltott hemolitikus anémia, granulocitopénia (alacsony fehérvérsejtszám?), vagy akár a trombocitopénia (nincs elég trombocita). A reakcióidő percektől órákig tarthat. Elsődlegesen az IgM és IgG osztály tagjai felelősek, valamint a K sejtek (killer, azaz ölő). Az antigént IgG és IgM antitestek kötik meg, mely komplex aktiváltja a klasszikus komplement útvonalat. A folyamat eliminálja az idegen antigén prezentáló sejteket. DIA 11 3-AS TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉG Úgy is nevezik, hogy immunkomplex hiperszenzitivitás. A reakció lehet általános (pl. szérumbetegség) vagy egyedi szerveket érintő, pl. bőrt (szisztémás autoimmun kötőszöveti betegség, Arthus reakció), veséket (Lupus nephritis), tüdőket (aszpergillózis), vérereket (poliarteritisz: a közepes méretű vérerek gyulladása), ízületeket (reumatoid artritisz), vagy további szerveket. Számos mikroorganizmus okozhatja. A reakció az antigénnel való találkozást követő 3-10 órán belül jelentkezik, az IgG osztály tagjai a legfontosabb szereplők, de az IgM is részt vesz. Az antigén lehet exogén (baktérium, vírus, egyéb parazita), de lehet endogén is (nem-szervspecifikus autoimmunitás, mint pl a szisztémás kötőszöveti betegség). Az antigén szolubilis, nem kapcsolódik az érintett szervhez.
DIA 12 Reumatoid artritisz A reumatoid artritisz (RA) az ízületek krónikus gyulladásos autoimmun betegsége. Progresszív betegség, mely hosszú távú ízületi károsodáshoz vezet, eredményeként krónikus fájdalom, a végtagok funkcióvesztése, rokkantság alakul ki. Szisztémás betegség, tehát az ízületek mellett a test egyéb szerveit is érinti: bőrt, szívet, tüdőket, szemeket és az izmokat is. Az Egyesült Államok minden 100. lakosát érinti. Ázsiában is hasonlóak a mutatók, csakúgy, mint hazánkban. A betegek 60% munkaképtelenné válik az első tünetek megjelenését követő 10 éven belül. Bárki megbetegedhet, akár gyerekek is, de a betegek 70%-a nő. Általában 30-50 éves kor között alakul ki. Rizikófaktorok: (1) környezet: dohányzás, magas testtömeg index (BMI); (2) nem: nőknél 2-szer, 3-szor gyakoribb, mint férfiaknál, gyakran terhesség alatt alakul ki, a tünetek erősödnek a gyerek születését követően. Az sem ritka, ha a terhesség utáni első évben alaklu ki; (3) genetika: családok tekintetében megfigyelhető a halmozódás. Ismeretes néhány genetikai variáns, mely növeli az RA kialakulásának esélyét: a 6-os kromoszómán a HLA-DRB1 génben, vagy a közelében megfigyelhetők variációk, az 1-es kromoszóma PTPN22-es génjében, a 2-es kromoszóma STAT4 génjében, a 4-
es IL23-asában, a 9-es kr. TRAF1-C5-jében, a 6-os kromoszóma hosszú karjának OLIG3-TNFAIP3 régiójában és az 1-es kromoszóma PADI4 génjében. A legerősebb hatást az elsőként említett HLA-DRB gén esetén írtak le. A PADI4 erős rizikófaktor a Kelet-ázsiai embereknél, de az europidoknál nem. A rheumatoid arthritis betegség a HLA-DR gének közül a HLA-DRB1 génnel hozható összefüggésbe, annak is 3 változatával (HLA-DRB1*01, HLADRB1*04 és HLA-DRB1*10). Ezek a génváltozatok magukban nem okoznak rheumatoid arthritist, de jelentősen megnövelik a betegségre való hajlamot (például a HLA-DRB1*04 változat ötszörösére növeli a rheumatoid arthritis kockázatát).
DIA 13 4-ES TÍPUSÚ HIPERSZENZITIVITÁS A 4-es típusú túlérzékenységet sejt-mediálta, vagy késleltetett túlérzékenységnek is nevezik. A klasszikus példa a tuberculin reakció, mely az antigén injektálását követően 48 órával csúcsosodik ki. A 4-es típusú túlérzékenység számos autoimmun és fertőző betegség esetén megfigyelhető (tuberkulózis, lepra, blasztomikózis és hisztoplazmózis: főként a tüdőt érintő gomba okozta betegségek, toxoplazmózis: parazita fertőzés, stb ) a fertőzésnek, idegen antigéneknek köszönhetően. Egy másik esete a 4-es típusnak a kontakt dermatitisz (szömörce, kemikáliák, nehézfémek, stb hatására). A folyamatokban részt vevő sejtek: T limfociták, monociták és/vagy makrofágok. A citotoxikus T sejtek (Tc) okozzák a közvetlen sérüléseket, míg a helperek (Th1) citokineket szekretálnak, amelyek a Tc-ket aktiválják és verbuválják össze, valamint aktiválják a monocitákat és makrofágokat, amelyek a károk, sérülések jelentős részét okozzák.
DIA 14 Inzulinfüggő diabétesz Az 1-es típusú diabétesz autoimmun betegség, melyet abszolút inzulinhiány okoz, az immunrendszer idegenként ismeri fel, s tönkreteszi a hasnyálmirigy Langerhansz-szigeteinek inzulin-termelő sejtjeit. A kialakulásában szerepet játszó tényezők nem ismertek pontosan, de ismert jó néhány rizikó faktor.. Az 1-es típusú diabétesz az öröklötten (genetikailag) fogékony személyekben alakul ki, (megfigyelhető a családi halmozódás), bizonyos környezeti faktorok hatására. A betegség iránti öröklött hajlamot több gén bonyolult együttes hatása hozza létre. Az élet bármely szakaszában kialakulhat, de leggyakrabban kisgyerek-, vagy kamaszkorban jelentkezik. Ebben az életkorban a leggyakoribb krónikus betegség. Átlagosan minden 500. gyereknél alakul ki. Az utóbbi negyven évben egyre nő az évenkénti megbetegedések száma, melynek oka nem ismert, azt feltételezik, hogy bizonyos vírusfertőzések serkentik a kialakulását a genetikailag arra fogékony gyerekekben. A betegek általában soványak, gyakori a jelentős fogyás a betegség megállapítása előtt. A tünetek gyorsan alakulnak ki, a betegek kezeléséhez inzulin szükséges. Kezeletlen vagy rosszul kezelt, súlyos esetben tartósan magas vércukorszinttel (hiperglikémia) és ketózissal járó életveszélyes állapot, ketoacidózisos kóma alakulhat ki. Mostanáig 28, az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos genetikai variánst azonosítottak: négyet a 12-es kromoszómán, hármat a 16-oson, kettőt az 1-es, 2-es, 4-es, 6-os (egyik a HLA-DRB1 alléllel kapcsolatos), 10-es, 14-es és 17-es kromoszómákon, és egyet-egyet az alábbi kromoszómákon: 7, 11, 18, 19, 20, 21, 22. Az europidokban nagyobb eséllyel alakul ki 1-es típusú diabétesz, mint a többi rasszban. Skandináviában a leggyakoribb, Japánban nagyon ritka. A legfőbb genetikai faktornak a HLA génrégió tekinthető. A HLA gének mellett ismert több "minor", nonHLA génrégió is, például az inzulin génrégió, a CTLA4 (citotoxikus T-limfocita antigén 4), valamint a PTPN22 (protein-tirozin foszfatáz nem receptor 22) gének.
DIA 15 A HLA (humán leukocita antigén) gének a 6-os kromoszóma 3 fő régiójában helyezkednek el, ez valójában az MHC komplex embereknél alkalmazott neve (MHC I, II, III). Az autoimmun betegségekkel, főleg az I-es és II-es régió génjei mutatnak nagyfokú összefüggést. Olyan fehérjéket termelnek, melyek az immunrendszer bizonyos sejtjeinek felszínéhez kapcsolódnak. Ezek a fehérjék segítenek különbséget tenni a saját és az idegen között. Ha ebbe a rendszerbe hiba csúszik, az immunsejtek a szervezet saját sejtjeit kezdik támadni, mely folyamatot autoimmun reakciónak nevezik. Az egyes régiókban elhelyezkedő HLA géneket nagy betűkkel jelölik, az I-es régióban a HLA-A, -B, -C, -E, -G és –F, míg a II-es régióban a HLA-DP, -DQ és –DR géneket különböztetünk meg. Legalább két gén van a HLA régióban, melynek bizonyos variánsai
40-50%-kal növelik az 1-es típusú diabétesz kialakulásának esélyét. Az egyik a DR gén, melynek két formája a DR3 és a DR4, melynek valamelyike a betegek 95%-ában megtalálható, 30%-uk mindkettőt hordozza. A nem betegek körében 50%-os gyakoriságú az egyik variáns jelenléte, s csupán 1-3% között van azok száma, akik mindkettőnek hordozói. Akik csak DR3-at örököltek későbbi életkorban
alakul ki a betegség diabetes at an older age, a hasnyálmirigy béta sejtjei ellen termel antitesteket, nem inzulin ellen. Általában pajzsmirigyet érintő autoimmun betegségük is van. Csak DR4-et hordozók: korai életszakaszban kialakul, az immunreakció az inzulin ellenében történik. Akik mindkettőt birtokolják: a legfiatalabb korban kialakul, s nagyon erős inzulin ellenes reakciók mutatkoznak meg. A másik gén a DQ, mely szintén központi szereplője a betegség kialakulásának. Bizonyos típusai erősítik a betegség kockázatát. Azok az emberek, a DR3-mal és/vagy DR4-gyel rendelkeznek, gyakran a DQ-nak is olyan változatát öröklik, mely tovább növeli a diabétesz kialakulásának esélyét, annak mértékét. Ugyanígy, az úgymond védő hatású allélok is együtt öröklődnek. => vannak tehát hajlamosító és védő hatású haplotípusok. Az inzulin gén kódolja az inzulint. E gén körüli DNS szakaszon bekövetkező változások hatással vannak a cukorbetegségre való hajlamra. Ez a régió egyénenként változó hosszúságú (VNTR), s befolyásolja, hogy mennyi inzulin termelődjék. A rövid variáns 26-63 ripítet tartalmaz, míg a hosszú 140-200-at. Akik két rövid allélel rendelkeznek, azoknak 2-5-ször nagyobb az esélye a betegség kialakulására, mint akik legalább heterozigóták. A hosszú, védő hatású VNTR régió csökkenti a hasnyálmirigy által termelt inzulin mennyiségét. DIA 16 2-es típusú diabétesz A 2-es típusú diabétesz, vagy nem inzulinfüggő diabétesz a cukorbetegségek leggyakoribb formája, amikor a szervezet nem érzékeli az inzulint. Főként az elhízással társítható, de idősebb korban vékony embereknél is előfordul. Ha nincs kezelve, szívbetegséghez, stroke-hoz, magas vérnyomáshoz, veseelégtelenséghez vezethet. Kialakulhatnak keringési betegségek, mely vakságot, végtagamputációt is eredményezhetnek. Ebben az esetben a béta sejtek termelnek inzulint, de az inzulin nem fejti ki a megfelelő hatását, mert érzéketlenek vele szemben a sejtek. Ezen érzéketlenség, ún. inzulinrezisztencia miatt emelkedik a vércukorszint. A magas vércukorszint, hiperglikémia miatt a béta- kezdetben a Langerhans-szigetek sejtjei több inzulint próbálnak termelni. Ez a folyamat kóros inzulintermeléshez is vezet és a végén az inzulintermelés kimerül. A lakosság közel 10%-át érinti. A TCF7L2 gén a legmagasabb rizikófaktor, azok az elhízott emberek, akiknél ennek a génnek bizonyos variánsa figyelhető meg, 3-5 éven belül 55-70% eséllyel cukorbetegek lesznek. A súlycsökkenés jelentősen csökkenti a kialakulás esélyét ennél a magas rizikófaktorú csoportnál. Az európai származásúak kisebb eséllyel lesznek 2-es típusú diabéteszesek, mint az afro-amerikaiak. Azok a nők is a rizikós csoportba tartoznak, akiknél terhesség során kialakult az ún. terhességi diabétesz. Magas vérnyomás, szívbetegségek, mozgásszegény életmód, magas koleszterinszint is kockázati tényező a betegség kialakulása tekintetében. Ezen diabétesz forma gyakorisága szorosan összefügg az életmóddal. Jól mutatja ezt az ÉszakAmerikában élő Pima indiánok példája. Ezen népcsoport a korábbi aktív életmódról rövid idő alatt áttért az inaktív nyugati életmódra. Néhány évtized alatt több mint 50%-ra nőtt közöttük a diabétesz gyakorisága.
