Déry Tibor
A befejezetlen mondat II.
DÉRY TIBOR
A befejezetlen mondat Regény Második kötet
2011
© Fapadoskonyv.hu Kft. © Déry Tibor jogutódja
6 Reischné az egész család legnagyobb meglepetésére másnap megjelent az özvegynél, és suba alatt, első látszatra kissé érthetetlenül, mentegetőzve, majdhogy bocsánatot nem kért Laurától. Ennyire nem összeférhetetlen az aljasság és bizonyos lovagiasság; sőt, az úgynevezett gonosz tulajdonságok nem is lehetnek meg ellenlábasaik nélkül, amelyeknek az egyén társadalmi életében többek között az az önkéntelen szerepük van, hogy érvényre juttatják, „emelik” elütő színükkel amazokat, s felhívják rájuk a társadalom figyelmét. A rossz jellemek egyegy nemes mozdulata – bármilyen őszinte is, s épp azért, mert az s ennélfogva meggyőzően hat – veszélyesebb környezetére, mint gonoszságának akármilyen hullámverése; az ember bármennyire „felülmúlja” magát vagy megfordítva, akármennyire „alatta is marad” önmaga mértékének, mindig egy és ugyanaz, mint ahogy a hőmérő, akár 20 fokot mutat nulla alatt, akár 40et fölötte, az a hőmérő marad, ami volt. Így gyakran valamilyen feltűnően nemes, magával ragadó cselekedetből következtetni lehet arra, milyen mondhatatlanul aljas, piszkos jelleme van annak, aki elkövette. Reischné ugyan nem árulta el, hogy szociális életének az utolsó öt-hat évben az volt egyik fő feladata, hogy megrágalmazza az özvegyet – ezt úgyis tudták róla –, de a hozzá való átpártolásának kicsattanó, mereven egyértelmű s 5
az új ellenféllel szemben kíméletlen formájával épp azt vallotta be, amit elhallgatott: hogy ti. milyen ádáz ellenfele volt eddig az özvegynek. Holott átpártolása önzetlen és tiszta volt, mert, mint mondotta, „csak most értette meg, hogy a nagymama kicsinyes, gonosz jellem és erkölcsi felháborodásában még aznap összeveszett anyósával, sőt az öregasszonynak is megmondta a magáét, s többé nem is kívánja látni”, s ezt annál is inkább el lehetett neki hinni, s főképp hogy anyagi indokok nem vezetik, mert az özvegy viselkedéséből, abból, hogy mennyire megalázkodott, arra kellett következtetnie, hogy ennek nincs pénze. Elmondta azt is, amit anyósa az öregasszony védelmére felhozott: hogy ez nem gonoszságból bántotta az özvegyet, de mert olyan majomszeretettel csüngött a fián, hogy elvetemedettnek néz mindenkit, aki bántani merte. Nevetséges, kiáltotta Reischné, akármilyen remek ember volt is Károly, nincs olyan isten, akit egy asszony meg ne csalna. Parcen-Nagyéknak pedig egyébként is nincs miért fenn hordaniok az orrukat, mert igaz, hogy az özvegy megcsalta az urát, de ez meg elsikkasztotta a tröszt pénzét, szóval nem az a makulátlan jellem, akinek kiadják. Elmondta még, hogy az özvegy távozása után még nagyobb lett az általános felfordulás, mert Lolo bácsi nem vette tudomásul, hogy Elemért letartóztatták, s az anyja majd az eszét vesztette ijedtségében, hanem folytatni kívánta az elkezdett vitát s az ájuldozó Ilma néninek kifejtette véleményét, amely szerint nem igaz, hogy Károly berántotta a Krasznerbankházat, s ha viszont igaz, hogy nagystílű pénzügyi műveletei nem voltak mindig úgy megalapozva, ahogy a gazdasági élet egyik vezéralakjától el lehetett volna várni, másrészt de mortuis nil nisi bene! S amikor figyelmeztették, hogy hagyja békén Ilmát, akinek e percben tartóztatták le fiát, azt kiáltot6
ta, hogy: Nem megmondtam, a nemzet oly válságos perceket él át, hogy most mindenkinek össze kell fognia! Amire Ilma, aki már egyáltalán nem tudta, hova tartozik, a Parcen-Nagy-féle érdekcsoporthoz-e vagy az özvegyékhez, s felváltva kikelt az egyik s a másik ellen, azt felelte, hogy: Igen, de azért Laura még mindig nem adta fel a lakását, s miért kívánják tőlem, hogy én felmondjam az enyémet! Én nem fogyasztok el annyi villanyt, mint ő, s ha nincs pénze, akkor miért csináltatott négy új ruhát a Reiter-szalonban! – s azzal elájult. Amikor Lőrinc – aki előtte való nap családja tudtán kívül megházasodott – Ilma néniék háza előtt villamosra szállt, már sötétedni kezdett, s a Kossuth Lajos téren kigyulladtak az ívlámpák. Az Országház széles teste, kupoláival, hegyes tornyocskáival, feketén vált ki a zöld budai égből, mintha önmaga esti képes levelezőlapját alakítaná; súlyát beitta a föld, lapos lett, s árnyékai fényképszerűekké váltak; az ember úgy érezte, hogy bármely pillanatban kinyúlhat föléje egy nagy kéz, és ollóval kivághatná almazöld hátteréből a természetes nagyságú panorámagyűjtemény számára, melyet a történelem fektet fel rejtett öntudatában. Hét óra volt. (Lőrinc felesége irodába járt s nyolc órára ért haza. Úgy határoztak, hogy júliusban fogja kivenni kéthetes nyári szabadságát, és Boszniába utaznak. Lőrinc házasságáról senki sem tudott; az asszony férjhezmenetelét is titokban kellett tartani a bankban, mert ez a hivatalnoknők szerződéseiben kikötötte, hogy kártérítési kötelezettség nélkül azonnali hatállyal elbocsáthatja őket, ha férjhez mennek, Lőrincéknek pedig szükségük volt az asszony keresetére. Júliusban Szarajevóba utaztak, egy hétig túráztak a környező hegyekben, egy hetet pedig a 2000 méter magas trebevici menházban töltöttek, az Alexandrov dómban, ahol 7
egy szász entomológussal ismerkedtek meg, aki Krétáról és Macedóniából jött s akivel együtt egész nap lepkéket fogtak; ezeket esténként spirituszlámpa fényénél osztályozták, és apró pergamenborítékokba rakták, majd a holdfényben mindhárman felsétáltak a száz méterrel feljebb fekvő csúcsra, s elnézték Bosznia ezüstfényben fürdő természetes hegyrajzi térképét. A borókafenyők erősen illatoztak, s a hegy tövében fekvő Szarajevó apró sárga fényei oly meghitten hunyorogtak, hogy az ember szíve nem bátortalanodott el az éjjeli kopár hegycsúcson. A tájék játéka akkor volt legmegindítóbb, ha az eget felhők takarták, s a hold sugárkévéi áttörtek egy-egy résükön, hol egy távoli hegycsúcsot, hol egy völgyben fekvő kis falut emelve ki hirtelen a sötétből, mint valamely, a földieknél szelídebb és szeszélyesebb reflektorfény, amelyet egy ismeretlen baráti kéz úgy mozgat, hogy megmutassa az idegeneknek a szeretett táj minden szép részletét. Olykor két ellentétes oldalon fekvő résen tört át a holdfény, s egyszerre világította ki a földnek két, egymástól távol levő pontját, ezúttal nem a részletekre, hanem a szép birodalom nagy méreteire figyelmeztetve, majd ugyanez a játék gazdagabban is megismétlődött, s míg a Trebevic csúcsa, amelyen Lőrincék álltak, sötétben maradt, körülötte négy-öt helyen egyszerre gyúltak ki ezüst fényben a hegyek, s az egyiknek tetején egy templomtornyos apró falu állt fel a sötétből. Elutazásuk napján azonban megeredt az eső, s a fiatalasszony, aki a háromórás gyalogút alatt, a menházból Szarajevóba, bőrig ázott, s meghűlt a hideg hegyi ködben, a vonaton tüdőgyulladást kapott, s néhány nap múlva Pesten meghalt.) A villamos, amely Lőrincet a Kálvin térre vitte, a Duna-parton haladt végig. A Vigadó előtt több ismerőse szállt fel, s mivel beszélgetni nem volt kedve s ezért nem akart velük találkozni, 8
