DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS
2009. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS
2. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaügyi szervezetek romákat érintı tevékenységérıl, feladatairól, munkaerıpiaci programjairól, valamint a romákkal kötött együttmőködési megállapodás tapasztalatairól Elıadó: Dr. Brebán Valéria fıigazgató
Tájékoztató a Munkaügyi Tanács részére a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ romákat érintı, 2009. I. félévi tevékenységérıl, feladatairól, munkaerı-piaci programjairól, valamint a romákkal kötött együttmőködési megállapodás tapasztalatairól I. Az oktatással, képzéssel kapcsolatos programok 1. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2007-ben indította el 3 éves idıtartamban a „PATRÓNUS” – Pályaválasztást segítı és mentor tanár programját, melynek célja: • Álláskeresı pedagógusok elhelyezkedésének elısegítésével, az óratervi órán kívüli foglalkozások keretében az oktatás/szakképzés és a munka világa közötti kapcsolatok erısítése, elısegítve ezáltal az iskolarendszer és a szakképzés különbözı szintjeirıl kilépı fiatalok számára a munkaerıpiacra való belépést. • A hátrányos helyzető, lemorzsolódással veszélyeztetett, tanulási nehézségekkel küzdı, 7-8. osztályos, illetve 9-10. osztályos tanulók esélyegyenlıségének növelése. A program olyan iskolákban valósul meg, ahol jelentıs a halmozottan hátrányos, tanulási zavarokkal küzdı tanulók, köztük a roma tanulók száma. A program tanévenként megközelítıleg 1800 résztvevıt érint, 96 pedagógus részérıl 74 oktatási intézményben, többek között a Gandhi Gimnáziumban és a Kis Tigris Gimnáziumban is, melyeknek kiemelten célja a tanköteles korú roma tanulók képzése, pályaválasztásuk, továbbtanulásuk elısegítése. 2. A DDRMK illetékességi területén támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hátrányos helyzető térségekben valósulnak meg, és az oktatási rendszeren kívüli prevenciós és integrációs programokat indukálnak az iskolai lemorzsolódás csökkentése, a sikeres életkezdés feltételeinek megteremtése érdekében. Így különös figyelmet szentelünk a roma civil szervezetek által megvalósított „TANODA” programoknak, melyek humánerıforrás feltételeinek biztosítását az MPA decentralizált foglalkoztatási alaprészébıl is támogatjuk. Ennek keretében 5 éve támogatja a Dombóvári kirendeltség a Dombóvári Roma Közhasznú Alapítványt a Tanoda mőködtetésében. 3. A Pályaválasztási Koncepció mentén alakítjuk ki a különbözı, a pályaválasztást elısegítı munkaerı-piaci szolgáltatásainkat (pályaválasztási tanácsadók, foglalkozási információs tanácsadók, FIP pontok pályaválasztást elısegítı szolgáltatásai). Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az érintett célcsoportokat elsısorban a régióban hiányszakmaként megjelenı képzések elvégzésére orientáljuk. 4. A TÁMOP 1.1.2 program megvalósítása során az országos programterv alapján 2009 végéig a dél-dunántúli régiónak 2.570 fıt kell bevonni, melyhez a költségvetés 3.433.350 e Ft forrást biztosít. A program régiónkban sikeresen halad, a régió számára biztosított 2570 fıvel szemben június végéig 3334 fıt vontunk be. A programba vonásoknál mindig kiemelten figyelünk az esélyegyenlıségi szempontokra, így a romák aránya jelenleg 9,4%, (313 fı), ami kevéssel van alatta a regisztráltak közötti becsült 10-12%-os arányuknak. A programba vontak szakképzettségére vonatkozó összetétele alapján elmondható, hogy a bevontak 70 %-a a bevonást megelızıen nem rendelkezett szakképzettséggel, ezért a program résztvevıi fıleg képzésekben vettek részt. A rendelkezésünkre álló adatok
2
alapján eddig a bevontak 57,8 %-a sikeresen fejezte be a programját és mindössze 7,3 %-uk (23 fı) morzsolódótt le. A kilépések legfıbb oka a megengedett hiányzások túllépése volt. A TAMOP 1.1.2. alprojektjeként valósult meg a Termelıiskola program. A régió három megyéjében összesen 90 fı képzése valósult meg (megyénként 30 fıvel). Becslések szerint a programrésztvevık 60%-a roma származású. Somogy megyében mőanyagipari extruder kezelı és fröccsöntıgép-kezelı képzés, Baranyában takarító és szállodai szobaasszony, valamint építıipari képzések (épületfalazó, vakoló, szobafestı), Tolna megyében fehérnemő készítı, munka és védıruha készítı, textiltermék összeállító és épületasztalos képzésen vehettek részt a program keretében ügyfeleink. A TÁMOP 1.1.2 programba bevont romák száma kirendeltségi bontásban 2009. június 30-ig Kirendeltség Pécs Komló Mohács Siklós Sellye Szigetvár Szentlırinc Barcs Kaposvár Marcali Nagyatád Siófok Balatonboglár Csurgó Tab Bonyhád Dombóvár Paks Tamási Szekszárd Régió összesen
Nı 15 6 11 3 5 6 1 1 13 9 7 3 0 9 2 2 1 4 2 11 111
Férfi összesen 12 27 6 12 9 20 20 23 11 16 9 15 7 8 8 9 17 30 17 26 24 31 4 7 2 2 0 9 2 4 5 7 6 7 11 15 14 16 18 29 202 313
5. A munkaügyi központ ajánlott képzéseivel kapcsolatban meg kell jegyezzük, hogy 2009. elsı felében kifejezetten romák számára indított tanfolyam nem volt. A munkaerıpiaci igényekhez igazodóan a Pécsi Regionális Képzı Központ keretébıl indítottunk képzéseket. A képzési csoportok létszáma általában 16-20 fı, melybıl 3-5 fı a roma származású többnyire a kımőves, villanyszerelı, pincér, hegesztı CNC forgácsoló, és gyümölcstermesztı képzéseken. 6. Az „Út a munkához” program keretében kiemelt célcsoportot alkotnak a 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel nem rendelkezı álláskeresık. A rendelkezésre állási támogatásban részesülıknek indított képzéseken a romák részvételi aránya 60%. A 73
8. osztály elvégzésére irányuló képzések mellett meghatározó a település karbantartó kompetencia alapú képzés. A régióban 48 tanfolyam indult el. Az Út a munkához program képzéseiben a roma résztvevık száma jelenleg a kirendeltségvezetık 2009. júniusi becsült adatai alapján: Kirendeltség Bonyhádi Barcsi Csurgói Dombóvári Kaposvári Komlói Nagyatádi Marcali Mohácsi Paksi Sellyei Siklósi Szekszárdi Szigetvári Tabi Tamási Összesen
Roma résztvevık száma 15 41 32 13 34 70 45 20 33 28 27 42 61 12 6 52 511
II. A foglalkoztatással, vállalkozásfejlesztéssel összefüggı feladatok 1. Foglalkoztatási paktumok A dél-dunántúli régióban jelenleg 3 megyei és 3 kistérségi (Pécsi Kistérség, Kaposvári Kistérség, Sellyei Kistérség) paktum mőködik, valamint folyamatban van a Határon Átnyúló Foglalkoztatási Paktum elıkészítése is. Emellett a TÁMOP 1.4.4 keretében 5 kistérség nyújtott be pályázatot paktumok létrehozására (Csurgó, Paks, Szigetvár, Barcs, Siklós), melyek elbírálása folyamatban van. A jelenleg mőködı hat paktum közül a roma szervezetek részvétele az alábbiakban jelentıs: •
A Tolna Megyei Foglalkoztatási Paktumnak a Dombóvári Roma Közhasznú Alapítvány a roma partnerszervezete. Az alapítvány teljes mértékben együttmőködik a Paktummal, segítıkészen szolgáltat információt adatbekérés és javaslatkérés során. Az áprilisi alfórumon több pályázat beadásáról számolt be az alapítvány elnöke, Tanoda programjuk a kistérség 2009. évi akciótervének is részét képezi.
•
A Kaposvári Kistérség Foglalkoztatási Paktumban együttmőködı partnerként még nem vesz részt cigány szervezet, de konkrét tervként megfogalmazódott, hogy egy foglalkoztatási projekt keretében egy vagy több cigány szervezetet vonnának be.
•
A Sellyei Kistérségi Foglalkoztatási Paktum aláírói között két CKÖ szerepel,
4
egyik a Bogádmindszenti Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a másik a Kisasszonyfa Cigány Kisebbségi Önkormányzat. 2. A „Sorsfordító-sorsformáló” munkaerı-piaci program A program célja az elmaradott vidéki térségekben a mezıgazdaság technologizálása következtében a munkaerı-piacról kiszorult potenciális munkavállalók foglalkoztatása, a munkaerı piacra történı visszavezetése. A programba bevont hátrányos helyzető álláskeresık képzésben és támogatott foglalkoztatásban részesülnek A program célcsoportja: • 8 fı 18-30 év közötti, regisztrált, diplomás, de legalább érettségire épülı középfokú mezıgazdasági szakmai végzettséggel rendelkezı álláskeresı. • A program keretében elsı évben a Tamási és a Bonyhádi Kistérségekben 20-20 fı hátrányos helyzető álláskeresı, a program második évétıl további max. 160 fı képzése és foglalkoztatása a régió más kistérségeiben is támogatott, feltételek között. A program megvalósítása 2009. március 1-jén kezdıdött. Kialakításra került a 3 fıs, 3 megyére kiterjedı koordinációs csoport, és elindult a résztvevık képzése. A képzés megvalósításának leghangsúlyosabb elemét a Dunántúli Agrár Szakképzı Központ látja el. A képzés a Bonyhádi és Tamási Kistérségekben valósul meg, 20-20 fıs induló létszámmal. A képzés speciális gyakorlat-orientált gyümölcstermelı képzés, melynek sikeres elvégzését és a további elhelyezkedést 2 mentor segítségével valósíthatják meg a program résztvevıi. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a program indításakor a konzorcium (saját rendezvénnyel is) csatlakozott az „Út a munkához” programsorozathoz. A rendezvénysorozat felgyorsította és megkönnyítette a program bemutatását, sok potenciális partnerrel sikerült megismertetni a programot, ill. sok potenciális helyszínrıl győjtöttek információt a megvalósítók, mely a program késıbbi kiterjesztésekor lesz fontos és hasznos. A program ilyetén formán történı ismertetése megtermékenyítıen hatott a DDRMK egész illetékességi területén.
3. Együttmőködési Megállapodások a Cigány Kisebbségi Önkormányzatokkal A 2008 júliusában végzett felmérés adatai szerint összesen 208 darab megkötött Együttmőködési Megállapodás (EM) van a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a területileg hozzá tartozó Cigány Kisebbségi Önkormányzatok közt. Megye Baranya Somogy Tolna Összesen
CKÖ-k száma (2006) 135 83 57 275
CKÖ-k száma (2008) 132 80 55 267
Megkötött EM 84 72 52 208
Az együttmőködési megállapodások keretein belül a DDRMK kirendeltségei közül az általános információnyújtáson és a kooperatív tevékenységen felül a legtöbb kirendeltség egyéb módon is együttmőködött a cigány kisebbségi önkormányzatokkal és a roma civil szervezetekkel, ezeket az alábbiakban emeljük ki:
5
•
A roma szervezetek a DDRMK kirendeltségeitıl havi rendszerességgel megkapják az aktuális hírleveleket, valamint a munkaerı-piaci információkat, képzéseket, statisztikákat tartalmazó egyéb anyagokat. A kirendeltségvezetık rendszeresen részt vesznek a roma fórumokon, emellett a helyi cigány civil szervezetekkel és helyi CKÖ-kel aktív kapcsolatban vannak.
•
Az önkormányzatok által elkészített közfoglalkoztatási tervek véleményezése során felhívtuk a tervkészítı önkormányzatok figyelmét arra, hogy a kisebbségi önkormányzatokat vonják be a tervek készítésébe, megvalósításába. A közfoglalkoztatási tervhez legtöbb esetben mellékletként csatolásra került a településen mőködı kisebbségi önkormányzat véleményezı nyilatkozata.
•
A közfoglalkoztatás-szervezık programja kapcsán a támogatott személyek toborzásában-kiválasztásában tevékenyen részt vettek a kisebbségi önkormányzatok a DDRMK egész illetékességi területén. A Barcsi és a Siklósi Kirendeltségen egy, illetıleg két fı roma származású közfoglalkoztatás-szervezıt foglalkoztat a munkaügyi szervezet is.
•
A közfoglalkoztatás átalakuló rendszerének bemutatását szolgáló rendezvényekre, tájékoztatókra, szakmai konzultációkra minden esetben meghívást kaptak a kisebbségi önkormányzatok, roma civil szervezetek. A 35 év alatti RÁT-os képzések indításakor szintén aktívan közremőködtek az illetékes CKÖ-k képviselıi az ügyfelek kirendeltségre történı irányításában.
•
Az „Út a munkához”, és a „Sorsfordító” program ismertetése során az egész régió területén fokozottan törekedtünk arra, hogy a roma szervezeteket megfelelı tájékoztatásban részesítsük, aktivizáljuk.
•
A „Pogányvölgye” Kistérség (Lengyeltóti) LHH-s programjainak mőhelybeszélgetésein, workshopjain a Balatonboglári Kirendeltség részvételével segítette a munkát, valamint Leader közösségi programokon is részt vettek a kirendeltség munkatársai.
•
A Csurgói Kirendeltség több, a leghátrányosabb helyzető kistérségek komplex fejlesztését célzó programban is együttmőködött a roma civil szervezetekkel, és az illetékességi területéhez tartozó cigány kisebbségi önkormányzatokkal: a „Szociális Kézmőves Foglalkoztató”, a „Roma Kistérségi Foglalkoztatási koordinációs hálózat kiépítése”, a „Képzéssel és foglalkoztatással a fejlıdésért a csurgói kistérségben”, valamint az „Együtt a Szociális Biztonságért” elnevezéső projektek esetében a projektgazda, vagy a megvalósító konzorcium tagja a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Csurgó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a kistérség roma szervezetei.
•
A Kaposvári Kirendeltség és Szolgáltató Központban „szociális információs pont” mőködik, mely preventív beavatkozási lehetıséget biztosít a családgondozónak. A Kadarkút- Nagybajom Kistérségben, mint leghátrányosabb helyzető kistérségben a partnerségen alapuló kistérségi projektcsomag elfogadását követıen a „Roma kistérségi foglalkoztatási koordinációs hálózat” kiépítését célzó projekt és az „Együtt a szociális biztonságért” címő projekt kidolgozásához a kirendeltségünk felajánlotta az együttmőködését. 6
•
A Komlói Kirendeltség illetékességi területén kiemelten jó kapcsolatot ápol a Gödrei Cigány Kisebbségi Önkormányzattal és a Komlói Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, melyekkel szoros együttmőködés keretében kölcsönösen segítik egymás munkáját. A közhasznú támogatásra vonatkozó jogszabályváltozások miatt a kisebbségi önkormányzatok kiestek a támogatást igénylık körébıl, és kérték, hogy találjunk megoldást a roma etnikum foglalkoztatásának támogatására. A kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatban álló civil szervezeteket megkeresve, „háromoldalú” együttmőködés keretében sikerült a roma etnikum segítéséhez szükséges közhasznú feladatok ellátására támogatást biztosítani. Az önkormányzatok által szervezett közcélú munkában résztvevı roma származású álláskeresık kiválasztását az önkormányzattal és a kisebbségi önkormányzattal együttmőködve végzi a kirendeltség.
•
A Marcali Kirendeltség vonzáskörzetében eredményes együttmőködés tapasztalható több településen a települési és cigány kisebbségi önkormányzatok között a közcélú munkákba vonás érdekében. Az aktív CKÖ vezetık gyakorolják azt a lehetıségüket, hogy a közcélú munkákra kijelölik a személyeket. (Balatonszentgyörgy, Szenyér, Nemesdéd, Kéthely)
•
A Mohácsi Kirendeltség 2009. március 20-án a térségi roma kisebbségi önkormányzatok számára fórumot szervezett a kirendeltségen az elnökök részvételével, melyen tájékoztatást adott a megelızı év eredményeirıl és a 2009. év lehetıségeirıl.
•
A Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ az „Út a munkához” program ismertetıjére – a DDRMK többi kirendeltségéhez hasonlóan – munkáltatói fórumot szervezett a civil szervezeteknek, ahol a roma civil szervezetek is nagy számban képviseltették magukat (14 szervezet). Továbbá a KISZO roma civil szervezetek rendezvényein is rendszeresen részt vesz és elıadásokat tart.
•
A Nagyatádi Kirendeltség illetékességi területén a CKÖ elnökök tevılegesen részt vettek a 35 év alatti, 8 ált. végzettséggel nem rendelkezı RÁT-osok képzésének elıkészítésében, szervezésében, a mozgósításban. Tekintettel a nagyatádi helyszínen szervezett képzéseken résztvevı romák nagy számára, a nagyatádi CKÖ elnöke a kirendeltségi munkatársakkal közösen rendszeresen látogatja a tanfolyamokat.
•
A Tamási Kirendeltség munkatársai részt vettek a hıgyészi gyermekotthonban megrendezett Családi napon, ahol a nevelésbe vett gyermekek, illetve hozzátartozóik számára adtak tájékoztatást a munkaügyi központ által nyújtott szolgáltatásokról, ellátásokról. A nap során alkalom nyílott arra is, hogy egyénileg beszéljék meg problémáikat. A nevelıotthonban élı fiatalok között gyakori a roma származás, ezért is tartjuk fontosnak, hogy felkészítésükben szerepet vállaljunk. Igény jelentkezett a nevelıotthon vezetıje részérıl munkahely-látogatás szervezésére, melyet az ısz folyamán kívánunk megszervezni. A kirendeltség felvette a kapcsolatot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazságügyi Hivatalának Tolna Megyei Hivatala által mőködtetett Pártfogói Felügyelıi Szolgálattal annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetben lévı, esetenként roma származásúak beilleszkedése során együttmőködés jöjjön létre, az érintett személyek a munkaügyi központ szolgáltatásait igénybe véve tudjanak integrálódni a társadalomba. 7
4. Az „Új munkahelyek a sikerért” Pécs 2010 Európa Kulturális Fıvárosa regionális munkaerı-piaci programban három roma szervezet vesz részt, mindhárom Baranya megyébıl. A Cigány Kulturális és Közmővelıdési Egyesület, a Cigány Szociális Mővelıdési és Módszertani Bázis és a Khetanipe Egyesület. A program 2009. március 1tıl 2012. február 28-ig tart, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ három éven keresztül bérköltség támogatást illetve az elsı évben munkaviszonyos képzési támogatást nyújt a résztvevık számára. 5. A „Diplomás fiatalok a régió fejlıdéséért” elnevezéső program 2007. szeptember 1-jén indult 3 éves támogatási idıtartammal. A program célja, hogy a dél-dunántúli régióban 100 fı 18-30 év közötti diplomás álláskeresı fiatalt munkába helyezzen új, a helyi közösségi igények alapján létrejövı munkahelyeken. Jelenleg 72 szervezet projektjét segítjük. A programban két roma szervezet vesz részt, a Cigány Szociális és Mővelıdési Módszertani Bázis, valamint a Gilvánfai romákat segítı Szent Márton Caritas Alapítvány. Mindkét szervezet hatékonyan végzi vállalt tevékenységét. A Cigány Szociális és Mővelıdési Módszertani Bázisnál foglalkoztatott munkavállaló az elmúlt fél évben 15 pályázatot írt, 5 rendezvényt szervezett, és elıkészítette a marosvásárhelyi Gandhi Gimnázium megalapítását, valamint az általuk mőködtetett Fund Iskola rendezvényeit koordinálta. A Szent Márton Caritas Alapítványnál dolgozók tanodában segítettek a tanórán kívüli tanulásban, ifjúsági információs pontot mőködtettek, tartották a kapcsolatot a családokkal, szabadidıs tevékenységeket szerveztek. 6. A „MOST” elnevezéső munkaerı-piaci szolgáltatásokat nyújtó projekt 2007-ben indult a régióban, és 2009. március 31-éig tartott. A program keretében nyújtott szolgáltatást a régió minden kistérségében jelenlevı, 64 fı mentor és tanácsadó biztosította. A komplex szolgáltatási rendszer célja: • munkaerı-piaci információnyújtás, a kistérségi szereplık munkaerı-piaci szempontú koordinációja. • munkaerı-piaci tanácsadás, képzés és fejlesztés álláskeresık, inaktívak, vállalkozások és civil szervezetek számára. A roma célcsoportot tekintve kiemelendı volt a szolgáltatási elemek közül az álláskeresık és inaktívak felkutatása és fejlesztése. A „MOST” program mentorai és tanácsadói 2009-ben, a program befejezıdéséig több mint 70 fı roma álláskeresıt, illetve inaktív státuszút vontak be a programba, és ezzel elısegítették képzéshez, illetve munkahelyhez jutásukat. 7. A közhasznú munkavégzés támogatásánál elınyben részesítjük azokat a kezdeményezéseket, amelyek a települési kommunális feladatok ellátásán túl egyéb, a település lakói – különösen a roma származásúak – számára oktatási, szociális, egészségügyi, vagy kulturális szükségleteik kielégítését szolgáló programok megvalósítását segítik elı. Amennyiben a közhasznú munka szervezésében a helyi, vagy területi cigány kisebbségi önkormányzat, vagy cigány civil szervezet is közremőködik, törekszünk arra, hogy a támogatást a lehetıségeink szerinti maximális mértékben nyújtsuk a romák minél nagyobb mértékő foglalkoztatásának elısegítése érdekében.
8
Közhasznú foglalkoztatás támogatása a régióban a cigány kisebbségi önkormányzatoknál és cigány civil szervezeteknél összesen: Támogatás/fı Összeg (Ft) Kirendeltség 1 337.908 Balatonboglár 2 1.200.000 Bonyhád 3 844.560 Dombóvár 31 11.015.598 Kaposvár 2 403.228 Komló 10 3.731.749 Pécs 1 535.926 Siófok 1 339.307 Szekszárd 44 6.998.738 Szigetvár Összesen: 95 25.407.014 (A roma szervezetek részletes adatait a melléklet tartalmazza.) 8.
A közmunkapályázatok esetében azon pályázatok élveztek elınyt, amelyekben a munkavégzés mellett mind nagyobb létszámban vehetnek részt az érintettek képzésben, az elsıdleges munkaerıpiacra történı reintegrációjuk érdekében. 2008. december 1-jétıl kezdıdött a Téli közmunka program. A dél-dunántúli régióban két kivétellel minden kistérség szervezett közfoglalkoztatást, a régióban összesen 389 millió forint értékben. A program 2 hónapos volt, kezdetének legkorábbi idıpontja 2008. december 1. A befejezés végsı határideje 2009. február 15. volt. Összesen több mint 1 700 fı jutott munkalehetıséghez. 2009-ben a Téli közmunka programot megvalósítók pályázhattak a programok meghosszabbítására, vagyis 2008-hoz hasonlóan, idén is meghosszabbításra került a Téli közmunka program. Minden, a program meghosszabbítására benyújtott pályázat pozitív elbírálásban részesült.
9. Hátrányos helyzető munkavállalók bértámogatása a dél-dunántúli régió egyetlen kirendeltségén, a Bonyhádi Kirendeltségen volt 2009 elsı félévében, ennek összege mindösszesen 6.819.000 Ft. Ebbıl az összegbıl két civil szervezet rehabilitációs költségtérítése valamint egy vállalkozóvá válási támogatás finanszírozása valósult meg.
10. A cigány származású munkanélküliek támogatása az aktív támogatási formákban a kirendeltségi becslések alapján a régióban összesen: Támogatási forma
Becsült érintett létszám 2008. évben (fı) 1762 179 43 17 347 2348
Közmunka Közhasznú munka támogatása Bértámogatás Munkába járás támogatása Képzés Összesen:
9
11. Roma foglalkoztatás-szervezı menedzserek programja A munkaügyi szervezetben 3 fı roma foglalkoztatás-szervezı menedzser dolgozik, határozatlan idejő köztisztviselıi státuszban. Feladataik szerves részét képezik a KISZOK-on végzett tevékenységnek, aktívan részt vesznek az ügyfélfogadásban, emellett fıbb feladataik közé tartozik a kistérségekben folyó, a cigányságot érintı, a foglalkoztatásukat, munkaerı-piaci integrációjukat segítı programok figyelemmel kísérése, ezekben a programokban való aktív közremőködés, a foglalkoztatást elısegítı intézményrendszer és a civil szervezetek együttmőködésének segítése, helyi partnerség kialakítása, valamint a célcsoport igényeinek feltárására irányuló szükségletfelmérésekben való közremőködés. 12. 2009. augusztus 31-én került meghirdetésre az FSZH által a TÁMOP 1.3.1 program 1.1.4-es alprojektjének kiírása, mely a DDRMK illetékességi területén további 5 fı roma foglalkoztatás-szervezı foglalkoztatására biztosít lehetıséget. A foglalkoztatásszervezık részére a Pécsi, a Kaposvári, a Szekszárdi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, valamint a Barcsi és a Sellyei Kirendeltség biztosít heti egy nap munkavégzési lehetıséget. A program 2011. január 31-én zárul, jelenleg a jelentkezık kiválasztása és a program egyeztetése van folyamatban.
Pécs, 2009. szeptember 11.
10