Decemberi napló Szécsény 2009 Évvége a számvetés, az értékelés idıszaka. Mi is ezt tettük dr. Serfızıné dr. Fábián Erzsébet Szécsény Város polgármesterével. Áttekintettük, hogy az év során mi mindent sikerült megvalósítani, s értékeltük a 2009-es esztendıt. - Lehet, hogy a 2009-es év úgy kerül be a város történetébe, mint a fejlesztések, felújítások éve. Az önkormányzatuk több fejlesztésre sikeresen pályázott, melyek voltak ezek? - Volt jó néhány olyan pályázatunk, amit még 2008-bannyújtottunk be, de az elbírálása, a szerzıdés megkötése, a beruházás 2009 válaszolt meg. Még tavaly nyertük el, s az idén készült el az általános iskola és a polgármesteri hivatal akadálymentesítése, erre 20 - 20 millió forintot kaptunk. A beruházás átadásra került, s megtörtént az állam felé az elszámolás. Az általános iskola korszerősítésére, az óvoda bıvítésére közel fél milliárd forintot nyertünk, egész pontosan 478.799.186 forintot. A beruházási összeg 545.205.176 forint. A különbözet az önkormányzati önerı. A kivitelezı a közbeszerzési eljárás alapján a LAK-ÉP-KER Kft. Az általános iskola felújítását csak augusztus végén, a támogatási szerzıdés aláírása, a közbeszerzési eljárás lebonyolítása és egyéb adminisztrációs feladatok végzése után tudtuk elkezdeni. A kivitelezı példás gyorsasággal, jó minıségben végezte el a munkát, az épületet november elején birtokba vehették a diákok. Az ünnepélyes átadáson megjelent dr. Molnár Csaba kancellária miniszter. Ezúttal is köszönöm a pedagógusoknak, diákoknak, szülıknek, hogy elviselték a kéthónapos kényszerhelyzetet. Abban bízom, hogy az óvoda épülete jövı év elsı negyedévében átadásra kerülhet, s visszatudjuk adni a Római katolikus egyháznak a templom melletti óvoda épületét. Amint látni lehet folyamatban van a térség járóbeteg szakorvosi rendelı kialakítása. Ennek megvalósítására a szécsényi kistérség 957.585.706 forintot nyert. A teljes beruházási költség egymilliárd tízmillió forint, a különbözetet
az épület értéke adja, ez a mi önerınk. Az alapkıletételén 2009. október, s ezen jelen volt dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter. A munkák a régészeti feltárások miatt egy kicsit csúsznak, de a kivitelezı a HÉROSZ Zrt. azon van, hogy minél gyorsabban elkészüljön a létesítmény. Tavalyi nyertes pályázatunk volt, s 2009 elejére készült el a ravatalozó felújítása. Erre 20 millió forint állami támogatást kaptunk. Nyugodtan mondhatom, hogy méltó környezetet teremtettünk ahhoz, hogy végsı búcsút vehessünk halottainktól. Saját forrásból korszerősítettük, és felújítottuk Benczúrfalván a ravatalozót, Pısténypusztán a ravatalozóhoz elıtetıt építettünk. a munkálatokat a cégünk, a Városüzemeltetı Kft. dolgozói végezték. A volt ÉMÁSZ épületének felújítására, átalakítására 40 millió forintot nyertünk, ott kap helyet a Szécsény Kistérsége Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Fejlesztése”, valamint a Városüzemeltetı kft. A kivitelezı az UNIVERSAL Kft. december elejére végzett a munkákkal, s túl vagyunk az épület mőszaki átadásán. A gimnázium nyílászáróinak cseréjére 20 millió forintot kaptunk, a teljes bekerülési költség 23 millió forint. Úgy tervezzük, hogy hétvégéken kerül sor a munkákra, így az a tanítást nem fogja zavarni. Sikeresen pályáztunk, s 8 millió forintot kaptunk a salakos pálya felújítására és a futballpálya északi részénél egy kispálya kialakítására. A munkák itt is elkészültek. Nyertünk az utak korszerősítésére is. Túl vagyunk a Bem Apó, Bajcsy-Zsilinszky, Báthory utak felújításán. Megtörtént a mőszaki átadás, felvettük a hibajegyzéket, s a hibák korrigálása idıjárás függı, lehet, hogy elhúzódik a tavaszi idıszakra. Elkészült az állami kezelésben lévı Varsányi, Rimóci és Kossuth utak korszerősítése is.
A polgármesteri hivatal szervezet fejlesztésére 17 millió forintot nyertünk. A szociális földprogram megvalósítására 3 millió forintot kaptunk. A programban közel 100 család vett részt. Az „Út a munkához program”-nál különbözı munkaeszközök vásárlására 20 millió forintot kapott kistérségünk. A pénzt a munkában résztvevık arányában osztjuk szét, amelybıl városunk is részesül. Itt jegyzem meg, hogy az Önkormányzati Minisztériumtól 37 millió forintot, az ÖNKIHI alapból 20 millió forint támogatás érkezett a város kasszájába. - Milyen pályázatokat nyert a város, ami nem a felújítást, fejlesztést segítette elı, hanem szécsényi szellemi, kulturális életét gyarapította? - Fontosnak tartom, hogy a pedagógusaink is lépést tartsanak a kor követelményeivel, szakmailag fejlesszék magukat. A kompetencia alapú oktatás bevezetésére 63 millió forintot nyertünk. A pénzt a pedagógusok továbbképzésére, az oktatást segítı felszerelések vásárlására fordítjuk. Az intézményeinknek is több sikeres pályázata volt. Ilyen például az Európai Unióhoz kapcsolódó pályázat, amivel 22 ezer eurót nyertünk az ıszi városi rendezvények megtartására. De említhetem a mővelıdési központunk könyvtár növelı érdekeltségi pályázatát, a kórustalálkozóra, a Magyar Kultúra Napja megszervezésére kapott pénzösszeget, vagy a gyermek színházi elıadások szervezésére benyújtott sikeres pályázatunkat. Hasonlót tudok elmondani az oktatási intézményeinkrıl, ahol az osztályfınöki pótlékra jogosultak támogatására 887 ezer forintot, a foglalkoztató gyógypedagógiai pótlékra jogosultak támogatására 290 ezer forintot kaptak. Ide tartozik a gyermekszegénység elleni program keretében a nyári étkeztetés biztosítása, amelyre közel 1 millió forintot kaptunk. A pályázatokról összességében csak annyit, összehasonlítva Szécsényt más hasonló nagyságú településekkel, azt hiszem,
hogy a pályázatok elkészítésében, eredményességében ott vagyunk az elsık között. Mindezekhez kellett jó pályázatírók, nagyszerő együttmőködés a pályázatírók és a szakosztályok munkatársai között. - Melyek azok a pályázatok, amelyeket az idén nyújtottak be, de megvalósításuk a jövı feladata? - Ez egy folyamatos munka, a jövı fejlesztését, a tavaly elıkészített, az idén benyújtott pályázatainkkal kell megalapozni. Eredményes volt a városközpont II. felújítására benyújtott pályázatunk. Arról értesítettek, hogy a pályázatban foglaltak megvalósítására 780.667.502 forint támogatást kapunk. Itt a fejlesztés a magánberuházással együtt közel egymilliárd forintot tesz ki. Beadtuk a pályázatunkat, Szécsény- Nagylóc víztározó építésére, valamint a kerékpárút kialakítására. Ezek elbírálása folyamatban van. Talán ezzel kellett volna kezdenem, hiszen fontos terület, hogy intézményeink, a város az év során zavartalanul mőködött. Ez csupán pár szó, de ami mögötte meghúzódik az komoly, összehangolt, tervszerő munka, nagyon sok utánajárás eredménye. Méltó módon emlékeztünk meg a várossá nyilvánítás 675. évfordulójáról. Testvérvárosi kapcsolatot létesítettünk a lengyelországi Warta városával. A gimnázium és szakközépiskolánk felvette a kapcsolatot a szlovákiai nagykürtösi mőszaki szakközépiskolával, s úgy látom, hogy többrétő, gyümölcsözı az együttmőködésük. Városunk adott otthont szeptember 19-én a Megyenapnak, s a Szlovák – Magyar miniszterelnöki látogatásnak. Annak örülök, hogy városunkban több cég is fejlesztésre, munkahelyek teremtésére sikeresen pályázott. Örülnünk kell, hogy felépült a Penny áruház, amivel gazdagabb lett Szécsény. Összességében azt mondhatom, hogy mindent megtettünk azért, hogy városunk tovább fejlıdjön, gyarapodjon, s megítélésem szerint bátran a választópolgáraink szemébe nézhetünk. Szenográdi Ferenc
Rólunk szól Szenográdi Ferenc Egy tucat gondolat az ifjúságnak
- A boldogság percei repülnek, a szenvedésé csak cammognak. - Van, amikor a hallgatásunkkal mondunk a legtöbbet. - A szerelem olyan találmány, amit tökéletesíteni, mert az maga a tökély.
nem
szabad
továbbfejleszteni,
- Akinek üres a zsebe, annak szomorú a tekintete. - Nem biztos, hogy az okos, mővelt koponyát teli zseb honorálja. - A szesz elıbb bátorrá, szókimondóvá, agresszívvé, majd hallgataggá, erıtlenné tesz. - Minél gyorsabban emeled a poharad, iszod a szeszt, annál lassabban mozog az eszed. - Akinek a szerencse kedvez, annak még a fáján is aranyalma terem, még akkor is, ha nincs is fája. - A legnagyobb diadal az önmagunk felett aratott gyızelem. - Az ıszinteség, tisztesség, becsület nem más, mint lelki nyugalom. - Aki a fiatal éveit elherdálja, az a jövıjét tapossa sárba. - Nem az számít, hogy mennyi könyved van, az, hogy mennyit olvasol.
Valahol Európában Szécsény. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Mővészeti Iskola Szécsényi Tagintézményének színjátszósai Garamvölgyi Andrea tanárnı rendezésében tavaly mutatták be a „Valahol Európában” címő musicalt. Azóta tizenegy alkalommal játszották. December 27-én 18 órakor a városi mővelıdési házban ismét bemutatják a darabot.
Termelve tanulnak Szécsény. Munkára csak munka által lehet nevelni; a termelés gyakorlati menetét, csak a termelés folyamatában lehet elsajátítani, vallja Filkor Lajos a szécsényi Lipthay Béla Mezıgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója. Ez számára gyakorlat és nem elmélet. Az iskola tanulói egy éve a harminchat hektáros gazdaságban sajátítják el a termelési technológiát, így a diákok termelve tanulnak. Az intézet egy év alatt, fıleg szakképzési alapból 25 millió forint értékben vásárolt mezıgazdasági erı – és munkagépeket. Most ısszel, hogy a különbözı növények szárát talajutánpótlásra visszatudják juttatni a termıföldbe 2 millió forintért szárzúzó berendezést vásároltak.
Évbúcsúztató Szécsény. A hagyományokhoz híven, a város képviselı - testületének tagjai a vállalkozók, az intézmények vezetıi, a kistérségi iroda és a polgármesteri hivatal dolgozói, a rendészeti szervek vezetıi 2009. december 29-énközös évbúcsúztatón vesznek részt. Dr. Serfızıné dr. Fábián Erzsébet polgármester megköszöni az együttmőködést, a városnak nyújtott támogatást, s feleleveníti Szécsény 2009-es évét. az összejövetel baráti beszélgetéssel zárul.
Pénz bútorvásárlásra A város összevont oktatási intézményeinek szécsényi óvodája, a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól 250 ezer forintot nyert bútorok vásárlására. Zsolnai Györgyné az összevont intézmény igazgatója lapunknak azt mondta, hogy a pénzen, a tavaszra átadásra kerülı felújított, és kibıvített óvodába vásárolnak bútorokat.
Kiállítás Szécsény – Salgótarján. A szécsényi Czaga Dánielnek a salgótarjáni Stromfeld Aurél Szakközépiskola diákjának portré képeibıl az iskolájának galériájában nyílt kiállítás.
Testületi ülés Szécsény. A város képviselı – testülete december 28-án tartja a 2009-es év utolsó testületi ülését. Évbúcsúztató Szécsény. A Kertbarát Kör december 28-án tartja vacsorával összekötött évbúcsúztató rendezvényét.
Békés karácsonyt, eredményes újévet Szécsény város polgármestere, dr. Sefızıné dr. Fábián Erzsébet., Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna, alpolgármester., Bartusné dr. Sebestyén Erzsébet, címzetes fıjegyzı és az önkormányzat képviselıi: Antal Ferenc., Daróczi Tiborné, dr. Kerényi Csaba., dr. Havasi Zoltán., Makovinyi Sándor., dr. Pintér Sándor., Smelkó István., Sümegi Tamás., Szenográdi Ferenc., Takács Béla., Varga Béla., Vizi Zoltán., békés boldog, örömteli karácsonyt és eredményes új esztendıt kíván, a város valamennyi állampolgárának.
Karácsonyi készülıdés A hagyományokhoz híven az idén is ünnepi hangulatú díszkivilágítást kapott a fıutca, belvárosi része. A történelmi belvárosban a mővelıdési ház elıtt felállították a város karácsonyfáját. Márió atya a szécsényi egyházközség plébánosa azt mondta: A katolikus egyház számára két fontos misztérium van, a karácsony Jézus születése és a Húsvét a menybemenetele. Karácsony az új életnek a kezdete, ami Krisztusban jelenik meg. Ezt az új élet Isten nekünk ajándékozta. Karácsony az új élet kezdete, remény a megújulás, az örök életbe való hitünk ünnepe. Ahogy a családban az édesanya és mindenki készül az újszülött érkezésére, úgy készülünk mi keresztények Jézus születésére. Advent a karácsonyra Jézus születésére való felkészülésnek az idıszaka. Készülünk, hogy tiszta lélekkel fogadjuk az ünnepet, az öröm, a boldogság legyen szívünkben. Eddig is nagyon sok programunk volt, ami lélekben a karácsonyra segített felkészülni. Nagyon szép hagyománya van Szécsényben a roláte miséknek, amit november 30-tól, december 24-ig minden reggel megtartunk. A szentmiséken az emberek lélekben készülnek Jézus születésére, szent karácsony napjára. Advent négy vasárnapján a tízórai szentmisén ünnepélyes gyertyagyújtás volt. December 5-én plébániánkon egész napos szentségimádást tartottunk. December 12-én Majnek Antal Munkácsi Egyházmegye püspöke lelki napot tartott plébániánkon. December 24-én a templomban 16 órakor kezdıdik a hagyományos pásztorjáték. Éjfélkor tartjuk az ünnepi szentmisét. A mővelıdési központban december 19-én este rendezték meg a hagyományos karácsonyi koncertet. Fellépett a városi gyermekkar, az Erkel Ferenc Vegyeskar Lévárdi Beáta vezényletével. Több olyan karácsonyi dal is felcsendült, amit most hallottunk elıször a kórustól. Az Iglice Néptáncegyüttes és vendégeinek mősora is a karácsonyt idézte. Azok, akik ott voltunk lélekben egy kicsit közelebb kerültünk, a számomra mindenképp a legbensıségesebb, a legszebb ünnephez a karácsonyhoz.
A gimnáziumban december 21-én hétfın volt egy szép, emlékezetes karácsonyi mősor. Az általános iskolában a pedagógusoknak, tanulóknak a jelenlévı szülıknek boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívántak a 2. évfolyamosok egy nagyon kedves, szívhez szóló karácsonyi mősorral. Az óvodában december 16-án tartották a karácsonyi ünnepséget. A mezıgazdasági szakképzı iskolában Ispán Lászlóné szakoktató vezetésével a diákok karácsonyi süteményeket készítettek. A szünet elıtti utolsó tanítási napon volt a karácsonyi ünnepélyük. Amint azt megtapasztaltuk a kereskedelem is felkészült az ünnepekre. Karácsony közeledtével nagyon sok családi házban ott világítanak az ünnep fényei. Hiszem, meggyızıdésem, hogy december 24-én a szentestén minden házba a karácsony szent békéje, melegsége költözik be. Szenográdi Ferenc
Kiránduló diákok Szécsény. A Lipthay Béla Mezıgazdasági Szakképzı Iskola a Közoktatási Közalapítvány pályázatán 1,2 millió forintot nyert a szakképzésben résztvevı diákok múzeumlátogatására. Az iskolából 250 tanuló jutott el az ország különbözı múzeumaiba. A lovas - , gazda -, gépész -, szakképzésben résztvevık Parádon megnézték a Kocsi Múzeumot, látogatást tettek a Cifra istállóba, s kirándultak Szilvásváradra. A szakiskola tanulói Budapesten a Néprajzi Múzeumban, a Millenárison és az Országházban jártak. Ugyancsak Budapest volt az úti célja a mezıgazdasági szakképzésben résztvevıknek. İk a mezıgazdasági Múzeum kiállításait és a környezetvédelmi kiállítást nézték meg. A panziós – szakács tanulók úti célja Eger volt. A diákok jártak a várban, a Marcipán Múzeumban, az Egri Korona Borházban. A kollégisták a budapesti kirándulásuk útján voltak a Terror házában, a Magyar Nemzeti Galériában, az Országházban és a Mátyás templomban.
Az otthon szeretete Szécsény. Amikor vállunkat az idıs kor keresztje nyomja, sejtjeinkben ott bujkál a betegség, lelkünket a magányosság keseríti meg, akkor kell a vigasztaló emberi szó, a segítı kéz, a társak jelenléte. Vannak, akik mindezt a családjukban megkapják, de jónéhányan a hozzátartozók földrajzi távolsága, elfoglaltsága, vagy más okok miatt nem adatik meg. Mit jelent az ilyen embereknek az idısek ápoló otthona? Mennyire érzik, az otthon melegét, szeretetét? Karácsony közeledtével hogyan készülıdnek az ünnepre? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, s ezekrıl beszélgettünk Szécsény két idısek otthonában az emberekkel. A Hortenzia Idıskorúak Ellásáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány mőködteti az idısek ápoló otthonát, ahol 21 ember találta meg második otthonát. - Meghatározott napirend szerint telik az otthon lakóinak az élete. Reggel a tisztálkodásban az elesett, magatehetetleneknek az ápolók segítenek. Reggeli után egyesek TV-t néznek, még mások olvasnak, vagy beszélgetnek, levegıznek, esetleg felügyelettel kimennek a városba sétálni. Az ebéd utáni pihenıt követıen vacsoráig szinte a délelıtti program ismétlıdik meg. Dr. Mazag Éva minden nap meglátogatja az otthonunkat. Akik kérik, azokat megvizsgálja, felírja a gyógyszereket, s beszélget az emberekkel. Havonta egyszer gyóntatnak, és misét tartanak nálunk az atyák. Minden pénteken a karitász csoportból eljön valaki, egy közös imaórát tartani – mondta az otthon vezetıje. November 21- én egy kedves házi ünnepségre kerül sor, felköszöntötték Kovács Bertalant, az otthon legidısebb lakóját 95. születésnapja alkalmából. December 6-án a Mikulás járt az otthonukban. - Ápolónıbıl, ápolt lettem – mondta a 74 éves Ferencz Józsefné – Fiatalon 18 éves koromban kerültem a Ludányhalászi Szociális Otthonba és nyugállományba vonulásomig ott voltam ápolónı. Akkor én tettem az emberek elé az ételt, most itt elém teszik. Úgy döntöttem, hogy beköltözöm ide, nem bántam meg, mert jól érzem itt magam. A fiam itt lakik
Szécsényben, gyakran meglátogat, s a karácsony szent estéjét is náluk töltöm - mesélte Erzsike néni. - Nincs nekünk itt semmi bajunk, az ápolók aranyosak, kedvesek, az életben sokat dolgoztam, itt megpihenhetek – főzte tovább a beszélgetés fonalát a 90 éves Pénzes Istvánné. - Amint látja kerekes kocsihoz vagyok kötve. Lassan már 20 éve, de nem panaszkodom. Sokat ér ez az otthon, a magamfajta öregeknek. Itt, amire szükségünk van, mindent megkapunk. Köszönjük, hogy meglátogatott minket – hálálkodott a 87 éves Varga Pálné, aki Mihálygergérıl került a szécsényi otthonba. A férfiak a TV nézést választották azon a délelıttön, amikor ott jártam náluk. Az otthon lakói közösen készülnek a karácsonyra. Kidíszítették a folyosót, a termeket. December 21-én egy kedves, meghitt karácsonyi ünnepségen vettek részt. December 24-én délután, akik szeretnék a templomban megnézni a Betlehemi játékot, az ápolók átkísérik ıket. Este a karácsonyfa fényénél az asztalra kerül az ünnepi vacsora és a lelkeket átjárja az ünnep, az otthon szeretete. Jézus itt él velünk A szécsényi Ferences Betánia Idısek Otthona Testvéri Közösségének vezetıje Hajós Mária Ágnes, beszélgetésünket az otthon nevének, ami nagyon sok mindent elmondja az életükrıl, kezdte - A ferences rendhez tartozunk. Betánia olyan város, ahol Jézus jól érezte magát, az a vágyunk, hogy itt ebben a házban az itt lakók, vagy az ide látogatók is jól érezzék magukat. Olyan legyen, hogy Jézus is szívesen bejöjjön közénk. Az Úr Jézus itt van közöttünk. Van egy kis kápolnánk, és a tabernákulumban ott van az Úr a szent ostya formájában, de azt mondhatom, hogy a ház minden lakójának a lelkében ott él. A testvéri közösség azt jelenti, hogy családi, testvéri közösségbe fogadjuk, aki közénk jön. Mi szegénygondozó nıvérek vagyunk, lakóink többsége is szegény. A szent atya mondta: A szegénység egyik legsúlyosabb fajtája, amit az ember megtapasztalhat, az
egyedüllét, a magány. Számunkra a legfontosabb, hogy az itt lakó 12 embert a magányosságában felkaroljuk, melléjük álljunk szomorúságukban, bánatukban, betegségükben, élhetı napokat biztosítsunk számukra. Nekem nagy ajándék, hogy érzem, megtapasztalom az ı szeretetüket, azt, hogy, társainkká válnak. - Említette a kápolnájukat. Az mindig nyitva áll az otthon lakói elıtt? - Mi nıvérek és a lakók is nagy szeretettel látogatjuk a kápolnát. Sokkal könnyebb a nehéz perceket, órákat átvészelni, ha gondjainkat megosztjuk Jézussal, érezzük, hogy velünk van. Gyakran látom, hogy lakóink beülnek a kápolnába, egyszerően csak azért, hogy együtt legyenek Jézussal. Minden nap tartunk imaórát, heti egy alkalommal a ferences atyák misét mondanak nálunk. Idınként Udvardi püspök úr is megszokott látogatni, egy szentmisével gazdagítja életünket. Elbeszélget az itt lakókkal. Imádságunk másik formája, hogy a katolikus rádió reggeli szentmiséjét és az esti rózsafőzért mindenki meghallgathatja, mert minden szobában van rádió. - Hogyan készül a nagycsalád a karácsonyra? - Közösen elkészítettük az adventi koszorút. Vasárnaponként mindig meggyújtunk rajta egy-egy gyertyát. Ezek az esti imaórában is égnek. Karácsony elıtt 9 nappal elkezdtünk egy szép hagyományt feleleveníteni, „A szállást keres a szent család”-ot. December 24-én délelıtt a karácsonyfa díszítésében a lakók is segítenek. Ilyenkor munka közben beszélgetünk a régi karácsonyi szokásokról, s egy kicsit lélekben készülünk a szentestére, amikor közösen ünnepeljük Jézus születését. Meggyújtjuk a karácsonyfán a gyertyákat, imádkozunk az egyházért, az elesettekért, s azokért, akik egyedül élnek. A csillagszóró fényében énekelünk. A közös ajándékozás után az asztalhoz ülünk, s mi nıvérek is együtt vacsorázunk a lakókkal. Az otthon legidısebb nıvére Eszter nıvér mond egy karácsonyi köszöntıt, azon vagyunk, hogy szép, bensıséges legyen a lakók számára a karácsony. Másnap, december 25-én ünnepi szentmise lesz a kápolnánkban. Az otthon négy nıvére közül Eszter nıvér, aki már 85 éves a legidısebb. A legszebb karácsonyai között azt említette, amikor 16 évesen a rend tagja lett. Azt mondta, hogy a legszebb karácsonyi ajándék az önmagunkból másoknak adott szeretet.
Az otthon lakói közül Fábián Erzsébet nagy szeretettel beszélt a nıvérek önzetlen munkájáról, s azt mondta, hogy ı itt egy nagycsalád boldog tagja. Számára a legszebb ünnep a karácsony. A nıvérek, az ı munkájukat segítı világi emberek mindennapi munkájukat áthatja a másokért érzett felelısség. Azon fáradoznak, hogy örömet, boldogságot szerezzenek a fáradt, idıs, beteg otthon lakói számára, enyhítsék a magány súlyos keresztjét. Szenográdi Ferenc
Tartalmi megújulás Szécsény. November elején átadták a külsejében és belsejében megszépült, új általános iskolát. Tavaszra elkészül a kibıvített óvoda épülete is. Zsolnai Györgyné az összevont szécsényi oktatási intézmény igazgatója azt mondta, hogy intézményük nem csak külsejében, tartalmában is megújul. Ennek egyik fontos része, hogy bevezették a kompetencia alapú oktatást. A tanítás során nagyobb hangsúlyt kap a képességek és készségek fejlesztése; a cselekedtetve történı tanítás, a differenciált foglalkozás, az egyéni bánásmód, hogy minden diák önmagához képest a lehetı legjobban fejlıdjön. Az új módszereket a pedagógusok tanfolyamokon sajátítják el. Az iskola a szécsényi kistérségben az új oktatási módszerek szellemi mőhelye. A gimnáziumban és az általános iskolában, decemberben kétnapos, bemutató tanítással egybekötött szakmai fórumot tartottak, amelyen a térségben tanító pedagógusok vettek részt. December közepén az iskola tanárai, a Heves Megyei Pedagógiai Intézet munkatársával találkoztak, akivel az új oktatási módszerekrıl cseréltek gondolatot.
Az önkormányzat bizottságainak munkájáról Az önkormányzat bizottságainak elnökeit arra kértük, hogy röviden foglalják össze bizottságuk 2009. évi munkáját. Antal Ferenc: Az Oktatási, kulturális - ifjúsági, sportbizottság elnöke a következıket mondta: Bizottságunk munkájának egyik fı vonulata, képviselı – testület elé kerülı oktatási témák megtárgyalása, elıkészítése. Többek között: az órakeret, az oktatási intézmények, 2008/2009-es tanévet értékelı beszámolója, az intézmények Szervezeti és Mőködési Szabályzata, az Egységes Pedagógiai Program. Foglalkoztunk különbözı pályázatokkal, úgy foglaltunk állást, hogy azokat támogatjuk, s a képviselı – testület biztosította a pályázatban foglaltakhoz az szükséges önerıt. Javaslatot tettünk, amire a tanév végén sor került, a „Jó tanuló – jó sportolók”, valamint az ıket felkészítı tanárok jutalmazására. Dr. Pintér Sándor: Az Egészségügyi és szociális bizottság elnöke. A 2009-es évben bizottságunk havonta többször is ülésezett. Sajnos a mi munkánkban is érzıdött a gazdasági válság. Jelentısen növekedett a nehéz helyzetben lévı családok, emberek száma. Sok nehéz döntést kellett hoznunk, amikor láttuk a bajban lévı emberek problémáit, de tudtuk, eszközeink végesek. Nem tudtunk annyi segítséget adni, mint amennyit szerettünk volna, de higgyék el nekem a lehetıségeinkhez és az önkormányzat lehetıségeihez képest úgy érzem mindent megtettünk. Ezúttal is szeretném megköszönni a bizottság tagjainak a munkáját, a hivatali dolgozók áldozatos segítı munkáját. A jövı évre a szécsényi embereknek jó egészséget, a bizottságunknak pedig kevesebb feladatot kívánok, mert ez azt jelentené, hogy csökkenne a rászorulók száma. Dr. Kerényi Csaba: A Városfejlesztési és Idegenfogalmi Bizottság elnöke. A 2009-es év az ország és a város életében is komoly megpróbáltatásokat hozott. Az ismert nehézségek ellenére, sikerekrıl is beszámolhatok. Meggyızıdésem, hogy az általam vezetett bizottság minden tagja azok közé tartozik, akik felelısséget éreznek a város jövıjéért. Mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, hogy Szécsény sikeres pályázatainak révén régóta esedékes fejlesztéseket valósított meg. Az általános iskola felújítása és az óvoda bıvítése a terveknek megfelelıen haladt, és halad, közel 480 millió forintos uniós támogatás felhasználásával. Az év végén dönt a képviselı – testület a gimnázium épületének ablakcseréjére kiírt közbeszerzési pályázatról. Orvosként külön öröm számomra, hogy 957 millió forintos keretbıl megvalósul a kistérségi szakorvosi
rendelıintézet. Az új esztendıben elkezdıdhet a történelmi városmag II. rehabilitációjának a megvalósítása. Bizottságunk döntött a „Legszebb házeleje” pályázat díjairól. A fıépítész úrral közösen latba vetettük befolyásunkat, hogy a Penny Market Áruház a városképbe szervesen illeszkedı külsıt kapjon. Ne csúfítsa, hanem tovább ékesítse városunkat. Daróczi Tiborné: A Településrészi Bizottság elnöke. Munkánkat folyamatosan végeztük, a két társtelepülésen több mindent sikerült megvalósítani. Ezek címszavakban: Pısténypusztán a Városüzemeltetı Kft- nek köszönhetıen a temetı, a közterületek karbantartása folyamatos volt. Elkészült a ravatalozó elıtere. A „Legszebb házeleje” pályázatán pısténypusztai lakást is díjaztunk. Benczúrfalván felújításra került a ravatalozó, Kelecsényi László megszervezte a temetıben elöregedett fák kivágását. A polgármester asszony indítványozta a kastély önkormányzati tulajdonba kerülését, amelynek a benczúrfalvaiak örülnek. Felújításra került a települést átszelı út. A két külsıs tagunk a pısténypusztai Pintér Sándor és a benczúrfalvai Kelecsényi László folyamatosan tájékoztatják bizottságunkat a településen jelentkezı kisebb – nagyobb problémákról, amit a képviselı –testület elé tárunk. Vizi Zoltán: A Pénzügyi bizottság elnöke. a 2009-es év legfontosabb feladata volt, hogy legyen a városunknak költségvetése, Szécsény mőködjön. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is forráshiányos volt a költségvetésünk. A sok nehézség, hátrány ellenére a városunk mőködött, pályázati pénzbıl tovább fejlıdött. Bizottságunk mindig megtárgyalta a különbözı pályázatok benyújtását, azt, hogy az önkormányzati önerıt hogyan tudjuk biztosítani. Azt ingatlan értékesítésébıl, más forrásból sikerült elıteremteni. Mindenki láthatja, hogy Szécsény 2009-ben tovább fejlıdött, gyarapodott. Egy ilyen kis város, mint a miénk, ahol a lakosság száma csökken, így kevesebb központi támogatás áll rendelkezésünkre; az ismert okok miatt kevés a helyi adó, bizony nincs könnyő helyzetben. Megtárgyaltuk a jövı évi költségvetés koncepcióját. Önkormányzatunk 65 millió forinttal kap kevesebb központi támogatást. Mondjuk ki ıszintén, nem lesz könnyő a 2010-es esztendı. Azt mondom, hogy közös felelısséggel, összefogással azért a város mőködtetését biztosítani tudjuk, s remélem, hogy a fejlıdésben is elıbbre lépünk.
Karácsonyi gondolatok Karácsony közéletével nem illik (azt hiszem egyébként sem) vélt vagy valós sikereinkkel büszkélkedni. Bár úgy gondolom, a tisztességgel elvégzett munkára mindig büszke lehet az ember. Remélem, eljön az idı, amikor ez a jogos büszkeség nem lesz ördögtıl való erkölcstelenség. Természetesen nem akarok álszerény lenni, és nem szeretném, ha rögtönzött gondolataim „piár” szaga elhalványítaná a karácsonyfa illatát. Úgy érzem, a ma embere hasonlít a tudatlan kincskeresıhöz. Kincsekre, értékekre vágyik, melyekrıl úgy gondolja, a karácsonyi ünnepek közeledtével elérheti. Nyugalmat, boldogságot, szeretetet keres. Nem hiszem, hogy csak a karácsonytól kellene mindezeket várnunk. Meg kellene találnunk a hétköznapokban is. Emlékszem gyermekkoromban olyan természetesen úszott be hétköznapjaink közé a karácsony. Nem csodát vártunk, - persze gyerek fejel azért megéltük a csodát – és tudtunk feltöltıdni. Egyre több a segítségre szoruló ember. Úgy gondolom a magam módján lehetıségeimhez mérten sokaknak segítek is. De nem tudom elfogadni a céltalan csodavárást. Nem tudom elfogadni, hogy csodavárás közben az egyik leggyarlóbb emberi tulajdonság, az irigység emészti föl az emberek energiáit. Azoktól a lehetıségektıl megfosztva ıket, amelyek segítségével a hétköznapokban is megtalálható lenne a Karácsony, az ünnepek nyugalma. Természetesen vallásos emberként másként élem meg a karácsonyi ünnepek misztikumát, kicsit újra gyerek vagyok - nyugalomban, szeretetben, boldogságban. A hétköznapokban megtalált „kincseim” között. Tudom, hogy semmilyen leírt, vagy kimondott szó nem teheti igazán tartóssá a karácsonyi örömöket. A tetteink azt hiszem igen! Kelemen Tibor
A szeretet tegye szebbé életünket „Igaz lelkünket akárcsak az ünneplı ruhákat gondosan ırizzük, hogy tiszta legyen az ünnepekre” József Attila gondolatai jutottak eszembe, amikor ezt a néhány sort a papírra vetettem. Karácsony közeledik, ünnepi pillanat. Képzeletünkben már halljuk a távolból a csengettyőszót, lelki szemeink elıtt az ünnepi asztalon és a karácsonyfa ágain érezzük a gyertyafény melegét. A karácsony az otthon melegével ajándékoz meg minket. Az évnek ezen a napján, mindenki, a csendességet kívánja , az évnek ez a napja az, amikor igaz lélekkel egymás felé fordulunk, amikor családtagjainkat, rokonainkat ismerıseinket köszönjük. Szeretem, a decemberi ünnepre való készülıdést, ünnepvárás, meghitt hangulatát…. ilyenkor, esténként férjemmel együtt sétálunk a város utcáin, nézegetjük a városunkban is - túlzottan vagy csak ünnephez méltó szerénységgel - kidíszített házakat, ablakokat, és arról beszélgetünk, hogy vajon milyen ünnepe is van e ház lakóinak, vajon igaz-e Emily Matthews gondolata, hogy: „Háztól – házig, szívtıl - szívig, az egyik helytıl a másikig, a karácsony melege mindanyiunkat közelebb hoz egymáshoz..” Bízom abban, hogy városunkban igaz ez az állítás, hiszen az ünnep által sugallt szeretet nem forradalmakkal, nem törvényekkel és rendeletekkel, nem többségi szavazatokkal jöhet létre, hanem úgy, hogy rájövünk, szükségünk van egymásra. Ez az egymásért való munkálkodás forraszt/ forraszthat/ egybe családokat, és ez teszi/ teheti/ egy nagycsaláddá Szécsény városát is. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye szebbé ünnepeinket és a mindennapjainkat. Dr. Serfızıné dr. Fábián Erzsébet polgármester
Szécsény. a helyi gimnázium újkori történetében december 11-én 10. alkalommal tőzték fel a végzıs diákok mellére a szalagot. Az ünnepélyen Zsolnai Györgyné az iskola igazgatója köszöntötte a 68 ünnepeltet, a szülıket, megjelent vendégeket. A diákok egy szép, jó hangulatú mősorral kedveskedtek a jelenlévıknek.
Szécsény. A salgótarjáni Antal József festımővész – tanár portré és természetképeibıl rendezett kiállítás a szécsényi gimnázium és szakközépiskola Benczúr – galériájában látható. A kiállításon Szenográdi Ferenc lapunk munkatársa a helyi gimnázium tanára beszélgetett az alkotóval.
Decemberi sport Szécsény sportja 2009 Eredményes év a labdarúgóknál Ami a labdarúgást illet, azt mondhatjuk, hogy 2009-bena város csapatai sok szép, percet, órát, napot szereztek a sportág helyi híveinek. Szécsényben az év során jól gurult a labda. Ehhez, mint ahogyan azt Varga László – aki korábban az egyesület tiszteletbeli elnöke volt, majd 2009 szeptemberétıl az elnöke - az évet értékelı közgyőlésen azt mondta: alapvetıen két dolog kellett, jó szakmai munka, s megfelelı háttér biztosítása. Ami a szakmai munkát illeti a szécsényi labdarúgók a 2007- 2008as bajnoki évet a megyebajnokság 9. helyén fejezték be. Az egyesület elnökének Rácz Jenınek, aki 2006 – tól irányította a sportegyesület életét, javaslatára, kezdeményezésére 2008. július 1-el új edzı Kovács Imre került a csapat élére, több, új játékossal kötöttek szerzıdést. Végül a 2008 – 2009- es bajnokság ıszi fordulóját a szécsényiek a harmadik helyen fejezték be. Tavasszal a következı keret állt az edzı rendelkezésére: Tóth Krisztián, Rónai Viktor, Gráf András, Ordasi István, Kmetti Flórián, Végh Ferenc, Farkas Norbert, Juhász István, Kelecsényi Gábor, Galcsik Szabolcs, ifj. Kovács Imre, Lászlók Csaba, Miklián Norbert, Chikán Tamás, Kovács Imre, Gyímesi Gábor, Szegvári Péter, Balogh Roland, Baranyi Tibor, Babcsány Zsolt. A szécsényiek nagyszerő tavaszi menetelést diktálva megnyerték a megyebajnokságot, 27 gyıztes, 3 döntetlen és mindössze 2 vesztes mérkızéssel, 84 ponttal. A második helyen a berkenyeiek végeztek 76 ponttal. A nyár sportkrónikájához tartozik, hogy június 4-én semleges pályán, Karancslapujtın a kupagyıztes Mátranovákkal, mint megye gyıztesek szuperdöntıt játszottak, amelyet 5:2- re megnyertek. A városnak 1994 után ismét megyebajnok labadarúgó csapata volt. Ez azt is jelentette, hogy a csapat jogot szerzett az NB III-ban való részvételre. Az egy osztállyal feljebb való szereplés 8 millió forinttal jelentett volna többet. Errıl Varga László az egyesület elnöke a következıket mondta: „A kis városnak és a
kevés szponzornak ez nagy falatnak bizonyult”. Rácz Jenı az egyesület elnöke belefáradt a munkába, lemondott. Errıl Varga László az évet értékelı közgyőlésen így szólt: „Rácz Jenı elnöksége alatt annyi pénzt áldozott a sajátjából, a helyi focira, mint véleményem szerint még senki”. A bajnokságot nyert csapatból 13 játékos és az edzı távozott. Ebben az idıszakban, Szécsényben azt lehetett mondani: Volt egyszer egy csapat, kellene egy új. Varga László, Galcsik György, Baranyi István belsı felelısségtıl vezéreltetve hozzáfogtak a szervezéshez, munkájukat a város labdarúgásáért érzett elkötelezettség motiválta. Ismét Varga Lászlót idézem. „Optimista ember vagyok, de ıszintén szólva már én is kezdtem kételkedni, hogy egyáltalán tudunk-e nevezni a megyebajnokságba. Ha nem ismertem volna a serdülı és ifjúsági csapat eredményeit, feladtam volna. A polgármester asszonytól ígéretet kaptam a további mőködés támogatására”. Az utolsó pillanatra összeállt a csapat, az elnökség szerzıdést kötött Mátyus Sándor edzıvel, s a huszonnegyedik órában leadták a nevezésüket. A rajt elıtt az edzı, azt nyilatkozta: „Szeretném, ha egy jó közepes csapat lennénk”. A vezetıség az ıszi szezon végére az 5 – 6. helyet tartotta reálisnak. A folytatás ismert. Az edzınek az ifjúsági keretbıl a felnıtt csapathoz került játékosokból, „a törzsállományból” akik maradtak és az újonnan igazoltakból rövid idı alatt sikerült egy ütıképes csapatot összekovácsolni. A keret Ficsúr István, Csampa Martin, Végh Marcell, Pingiczer Tamás, Németh Tibor, Rutai Szilárd, Végh Ferenc, Chikány Tamás, Chikány Péter, László Lóránt, Babcsány Zsolt, Birincsik Dániel, Varga Gergı, Oravecz András, Lehoczki Erik, Hodúr Balázs, Juhász István, Galcsik Szabolcs. A házi gólkirály, Németh Tibor. Azt mondják, a jó rajt fél gyızelem. A szécsényiek igen csak jó rajtot vettek, az elsı kilenc mérkızésbıl 8- at megnyertek s volt egy döntetlenjük. Végül is a csapat az ıszi szezont 31 ponttal a tabella élén fejezte be. Az ifjúsági csapat. Galcsik György szakmai felkészítésével az ifik a harmadik helyen zárták az ıszi szezont. A csapat 10 mérkızésen nem kapott gólt. A
résztvevı csapatok közül másodikok, akik a legtöbb gólt rúgták, s a legkevesebbet kapták. A házi gólkirály 18 góllal Szabó Tamás. Szeptemberben az ifjúsági keretbıl 8 játékos felkerült a felnıtt csapatba, ugyanakkor a serdülık közül kellett új játékosokat beépíteni. Olyan is elıfordult, hogy egy pár fiatal a serdülıben és az ifjúsági csapatban is játszott. A keret: Csampa Martin, Percze Gábor, Vandornyik Attila, Lırincz Balázs, Kovács Zsolt, Hegedős András, Szmolnik Bence, Szántó Viktor, Strehó István, Szabó Tamás, Hodúr Gergı, Vincze Tamás, Szerémi Zsolt, Baranyi Roland, Oravecz András, Hajdú Kornél, Strehó Máté, Balázs Kristóf, Eszes Benjamin. Szécsény II. Szécsényben, valamikor az 1960-as években volt az, hogy a megyebajnokságban szereplı csapat mellett egy másik a járási bajnokságban vett részt.(Volt idı, amikor a közigazgatásilag Szécsényhez tartozó Pısténypusztának és Benczúrfalvának is volt labdarúgó csapata). A nyáron azokból a szécsényi játékosokból akik korábban más települések csapataiban játszottak, vagy a megye elsı csapatba nem vállaltak szereplést, esetleg korábban szegre akasztották a futballcipıjüket megalakult a Szécsény II. labdarúgó csapata, s neveztek a megye III-ba, játékos edzıjük Varga László. A keret: Rónai Viktor, Istók Gergely, Smelkó István, Jusztin Szabolcs, Istók Bálint, Sümegi Roland, Rádi Bence, Géczi Pál, Lászlók Csaba, Boda Péter, Jusztin Gábor, Farkas Norbert, Gyenes Zsolt Balázs, Lırincz Norbert, Lırincz Bence, Varga László, Kuris Zoltán, Varga Bálint, Gonda Dávid, Szıke Tibor, Gyetvai Zoltán. A csapat 8 gyızelemmel, 7 vereséggel, 39 – 26 gólkülönbséggel, 24 bajnoki ponttal a 7. helyen zárta az ıszi szezont. Varga László és Farkas Norbert, mind a tizenhárom mérkızésen játszott. Házi gólkirályuk Varga László, aki 16- szor talált be az ellenfél kapujába. Serdülıcsapat. Borda Tamás, edzı tanítványai a 2008 – 2009-es szezonban a nyugati csoportban megnyerték a bajnokságot, 48 ponttal 134 lıtt és 9 kapott góllal végeztek az elsı helyen. A megyei döntıben oda- visszavágós mérkızésen alul maradtak az SBTC. csapatával szemben, így ezüstérmesek lettek. A fiatalok július végén kezdték meg az új szezonra való felkészülést. A nyugati csoportban ismét megnyerték minden mérkızésüket, s így természetszerően a tabella élén állnak. harminchárom lıtt góllal szemben mindössze hármat kaptak. A csapat legjobb góllövıje Strehó István.
Remekül pattogott a ping – pong labda Az asztaliteniszezık ez évi szereplésérıl, teljesítményérıl csak a dicséret hangján lehet szólni. Mint ismeretes a csapat, a 2008 – 2009-es bajnoki évben az NB III-ban játszott. Podpinka Gábor, Oravecz Ferenc, dr. Harik Ferenc, Bencze Zsolt megnyerték a bajnokságot, s a nyáron felkerültek az NB II-be. A keretbıl Bencze Zsolt külföldre távozott. Három új játékos Nagy Miklós, Györe Sándor és Klampár Tibor világbajnokunk igazolt Szécsénybe. Klampár Tibor vállának operációja miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni, de a tavaszi szezonban már játszani fog. Dr. Harik Ferencék az NB II-ben a várakozáson felül szerepeltek, valamennyi mérkızésüket megnyerték, s tegyük hozzá, hogy nem is szoros eredménnyel. Kıbánya ellen 18 – 0 arányban gyıztek. A legszorosabb mérkızést a balatonfürediekkel játszották, de itt is 11 – 7 volt a eredmény. A csapat az ıszi szezon végén, a tabella élén áll. Jogosan bíznak egy jó tavaszi folytatásban, s abban, hogy 2010-ben NB I-es asztalitenisz csapata lesz Szécsénynek. Az egyesület életéhez tartozik, hogy megnyerték ügyük támogatójának a budapesti Sziklai Attilát, így lett az Aleo Invest a fı szponzoruk. A sportszerőség megkövetelte, hogy nevüket Aleo Invest Szerva Asztalitenisz Egyesületre változtassák. Szeretnék, ha minél többen játéklehetıséghez jutnának, ezért neveztek a megyebajnokságba is. Az itt szereplı keret: Rigó János, Heizer Zoltán, dr. Kerényi Csaba, Ispán Dániel, dr. Pintér Sándor, Deák Gábor, Ispán Gergı. Tavasszal egy kicsit nehezen ment a játék, de ısszel már a középmezınyhöz tartoztak.
Sok rendezvény – jó eredmények A Szécsényi Amatır Futók Társasága a 2009-es évben 19 saját vagy más szervezet által rendezett versenyen vett részt. Január 18-án népes csapattal vettek részt a negyedik szorospataki téli, hegyi futóverseny sorozat II. állomásán. Czele János korcsoportjában a 12, 2 km-es távon a legjobbnak bizonyult. A férfiak közül Csapó András harmadikként ért célba. A hölgyeknél Kovácsné Obrecsány Klára megnyerte az abszolút kategóriát. Február 22-én vettek részt a szorospataki futás harmadik állomásán Czele János megismételte januári sikerék, a hölgyeknél Czele Jánosné negyedikként ért célba. Kovácsné Obrecsány Klára ismét gyızött. Csapó András megszerezte a gyızelmet. Télen sincs megállás rendezvényükön, február 26-án a gimnázium tornatermében a BVSE csapatával különbözı terem sportágakban mérték össze tudásukat. Áprilisban Budapesten a városvédı futáson nyolcan képviselték a szécsényi futókat. Április 24-én Salgótarjánban a Zenthe Ferenc emlékfutáson Czele János korcsoportjában elsıként ért célba. A hölgyeknél elsı Kovácsné Obrecsány Klára, második Varga Tamásné, harmadik Czele Jánosné. Meghívást kaptak a szécsényi futók a fülekiek által szervezett 13 kilométeres futóversenyre, ahonnan több éremmel tértek haza. A szécsényi városvédı futáson, amelyet a várossá nyilvánítás 675. évfordulója alkalmából rendeztek 35-en képviseltették magukat. Május 31-én 10 fıs küldöttség utazott Zsélybe, hogy az ottani emlékfutáson képviseljék a szécsényieket. A versenyen több dobogós helyezést értek el. A 12. Kékes csúcsfutáson, több mint 1000 versenyzı vágott neki a 11,6 kilométeres távnak, s a szintkülönbség 671 méter volt. A szécsényiek közül figyelemreméltó eredményt ért el Balázsné Lehoczki Piroska, Czele Tamás, és Molnár Rajmund. İk voltak azok, akik a befutók elsı ötödében végeztek. Az idén sem maradt el a jó hangulatú szécsényi Szent Iván – éji futás. Több mint 100-an köröztek a Várkertben kijelölt egy kilométeres körön. Az indulók
összesen 1597 kilométert teljesítettek. Az abszolút gyıztes Csapó András 65 kilométerrel szerezte meg. A korcsoportok gyıztesei: férfiak: Simon Balázs, Vincze Bálint, Szenográdi Balázs, Csapó András, Kovalcsik István (Balassagyarmat), Mátrai László (Salgótarján). Nık: Kanyó Pálma, Szabó Sára (Balassagyarmat), Olicsek Alexandra (Balassagyarmat), Tóth Karolina (Nagybátony), Lencsés Éva (Nagyoroszi). Július 27-én a negyedik szorospataki nyári hegyi futóversenyen a felnıttek között Kecskeméti Zsolt a harmadik volt. Szeptember 6-án Budapesten a NIKE félmaratoni futóversenyen Czele Tamás, Lévai Gábor, Lencsés Éva, Balázsné Lehoczki Piroska, Kovácsné Obrecsány Klára teljesítették a távot. Szeptember 12-én Balassagyarmaton a III. Zelenka István emlékfutáson Kanyó Gábor korcsoportjában második volt. A Börzsöny- hegyi félmaratonin az átlagosnál jobb eredményt ért el: Széles Szilárd, Kovácsné Obrecsány Klára, Czele Jánosné. Október 4-én a SPÁR Budapest Nemzetközi Maratoni Futófesztiválon 3500 induló közül, megyénkbıl Czele Tamás 3 óra 24 perces idejével a legjobb eredményt érte el. Budapesten a Városligetben a XIV Coca- Cola Testébresztı Nıi futógálán több mint 4000 hölgy vágott neki a távnak, s közöttük volt 10 szécsényi futó is. Szomorné Beck Krisztina az elıkelı 64. helyen ért célba. Az idén is megrendezték a Mikulási futást, amelyen 150 gyermek vett részt. Az év utolsó rendezvényére december 23-án került sor, amikor az Ipolyon, Busánál a turistahídon fogadják a szlovákiából érkezı Betlehemi lángot, s azt elviszik Nógrádszakálba, Ludányhalásziba, Szécsénybe, Varsányba, Rimócra, Hollókıbe. Csapó András hosszútávfutó, a SZAFT tagja az év során még több, rangos versenyen vett részt. Veszprémben a 6 órás országos bajnokságon 7. lett. Kisbéren a 100 kilométeres országos bajnokságon a harmadik helyet szerezte meg. Ott volt, a Tisza – tó körülfutásánál, ahol a táv 70 kilométer volt. Szigligeten a Tanú - hegy futásánál 32 kilométert kellett lefutni, s ı ötödikként ért célba. November 7 – 8-án Franciaországban hazánkat képviselte a 24 órás ultra maratoni futáson. Itt 181 kilométert futott, ami az 5. helyet jelentette számára. Jusztin Ferenc nem tagja a SZAFT-nak, de évek óta nagyon sok hazai és nemzetközi versenyen vesz részt. 2009-ben 18 alkalommal állt rajthoz, s
eredményhirdetéskor 16- szor állhatott fel a dobogóra. Szorospatakon a hegyi futóversenyen korcsoportjában mindkét alkalommal gyızött. Március 13-án a Magyar mezei futóbajnokságon a 6 kilométeres távon elsıként ért célba, ami a 22. Magyar Mezei futóbajnokságot jelentette számára. Március 15-én 10000 méteren Vácon versenyzett, s elsı volt. Korcsoportjában megnyerte a szorospataki hegyi futóversenyt. Eddig minden évben, így az idén is ott volt a Kékes csúcsfutáson. Tatán a senior atléták országos bajnokságán, 200 méteren arany, 10000 méteren ezüst, 1500 méteren és 5000 méteren bronzérmes lett.
Túráztak, kirándultak Mozgalmas volt a szécsényi Vörös Meteor Természetjáró Egyesület ez évi programja. A téli, januári túrájukat, ahol feltöltötték a madáretetıket, egy jó hangulatú, februári télbúcsúztató túra követte. Az idén sem maradt el a tavaszi Zöld Szív és barkaszedı túra. Ott voltak a Meteor egyesületek négynapos gödöllıi nyári találkozóján. Itt Bablena Mátyás a fotótójára az elsı díjat kapta. Szeptemberben a karancssági Szentkútra szerveztek túrát. A nyugdíjas klub tagjai nem hagyták ki a Szécsényben megrendezett nyugdíjasok megyei sporttalálkozóját. Képviseltették magukat a XI. Coca- Cola nıi mozgásfesztiválon. Túráztak Szlovákiában. Október 10-én kapcsolódtak a gyalogló világnap programjához. Megrendezték a hagyományos csipke túrát, neveztek a városi könyvtár által szervezett generációk találkozója nevő programjára. Az évi rendezvényüket a Mikulási túra zárta. Az egyesület tagjai közül többen részt vesznek Ocsovai Béláné által heti két alkalommal vezetett kondi – edzéseken.
Vincze Ferenc magyar bajnok Ami az autósportot illeti a fiatal Vincze Ferenc vastagon beírta nevét a sportág és Szécsény sporttörténetébe. A fiú, aki 2009 nyarán a helyi gimnáziumban érettségizett az autósportban is bizonyította érettségét. Megnyerte a 2009. évi országos amatır szlalom bajnokságot.
Az öt évtized legeredményesebb éve
Szécsényben 1957 óta mőködik postagalamb egyesület E-05 Szécsény Postagalamb egyesület néven. Az egyesületet mindig is kiváló versenyzık alkották, de történetének legsikeresebb éve a 2009.-es évad volt, mivel Karancs Tagszövetségben valamennyi fıbb kategóriában szécsényi galambász nyert. A sikereket az Országos értékeléső versenyeken is tovább halmozták tenyésztıink, ezzel is tovább öregbítve a szécsényi galambászok elismertségét! Szécsényi galambászok Karancs Tagszövetségben eredményei: Általános távú csapatbajnokság 11 versenybıl 1. Velenczei Béla, 3. Mészáros és fiai Rövidtávú csapatbajnokság 6 versenybıl 1. Velenczei Béla Középtávú csapatbajnokság 6 versenybıl 1. Velenczei Béla Hosszútávú csapatbajnokság 4 versenybıl 1. Velenczei Béla
elért
kivonatos
Fiatalok versenye 1. Velenczei Béla 1.cs. E05 50 h. 1349,90 p Országos értékeléső versenyeredméyek, ezen értékelésben Magyarország valamennyi tenyésztıjét egységes számítási mód alapján állítják sorrendbe: Nemzeti Rövidtávú Bajnokság (3524 tenyésztıbıl): 4. Mészáros és fiai, 7. Velenczei Béla Nemzeti Középtávú Bajnokság tenyésztıbıl): 1. Mészáros és fiai, 6. Velenczei Béla
(3242
Nemzeti Általánostávú Bajnokság tenyésztıbıl): 2. Mészáros és fiai, 4. Velenczei Béla
(3779
Magyar Kupa versenyek: Magyar Kupa Középtávú Bajnokság (indult 2037 tenyésztı): 3. Mészáros és fiai, 8. Velenczei Béla Magyar Kupa Hosszútávú Bajnokság (indult 1797 tenyésztı): 7. Velenczei Béla, 16. Mészáros és fiai Magyar Kupa Legjobb Dúc Bajnokság (indult 2970 tenyésztı): 8. Mészáros és fiai Magyarország Élversenyzıje Bajnokság (indult 1985 tenyésztı): 8. Velenczei Béla, 11. Mészáros és fiai Maraton Klub összesített csapatbajnokság: 7. Dankó Lajos, 8. Geczkó László Zsófi bronzérmes Szigeti Zsófi a szécsényi gimnázium 10. osztályos tanulója márciusban az országos mőlesikló diákolimpián, amit Ausztriában rendeztek meg bronzérmes lett.
Senior atléta sikere
Bosák Attila februárban a senior atléták fedetpályás országos bajnokságán súlylökésben megszerezte az országos bajnoki címet. Május 23-án Szécsényben a Senior Dobóatléták Országos Bajnokságán kılökésben, nyeleslabda vetésben, ógörög diszkoszvetésben aranyérmes lett. Nehézsúlylökésben (25 kg) a bronzérmet vehette át. Kiskunhalasról a dobóatléták többpróbás országos bajnokságáról három aranyéremmel tért haza. Gyızött shatorama (5 kg-os, 6 kg-os, 7kg-os, 10 kg-os) súlylökésben. Elsı lett schochorama (3 kg-os, 4 kg-os, 5 kg-os) súlylökésben, és ógörög diszkoszvetésben. Júniusban Tatán, az országos bajnokságon két aranyérmet győjtött be. Elsı volt diszkoszvetésben és súlylökésben. A dobóatléták többpróbás világbajnokságán, amely augusztusban Tatán került megrendezésre, ezüstérmes lett ógörög diszkoszvetésben, nyeleslabdadobásban, kılökésben. Bronzérmes: ultra kılökésben (50 kg), shatoramaban, a 4. helyen végzett schochoramában.
A kyokushin karate ez évi eredményei
Az év során a szécsényi karatézók, Vankó Sándor edzı szakmai felkészítésével keményen dolgoztak, heti két edzésen, edzıtáborozásokon készültek a különbözı versenyekre, vizsgákra. A lelkis kis csapat figyelemreméltó eredményeket értek el. Ezek közül is kiemelkedik Krenács Mirella eredménye. A fehér ruhás sportolók 2009. évi eredményei: Január 31-én az érdi házibajnokságon korcsoportjában Krenács Mirella, Krenács Loretta, Dőz Mahmud Can, Rigó Bertold elsı helyezést értek el. Rigó Gergely bronzéremmel tért haza Érdrıl. Március 16-án Balassagyarmaton rendezték meg a magyar karate bajnokságot, ezen aranyérmes lett Krenács Mirella, Krenács Loretta, Dőz Mahmud Can. Május 5-én Gyırben a nemzetközi versenyen Krenács Loretta gyızött, s testvére Mirella második lett. Ott voltak a szécsényi karatésok május 12-én Füzesabonyban a meghívásos kyokushinka fesztiválon, ahol Krenács Mirella és Dőz Mahmud Can ezüstérmet vehetett át, Krenács Loretta pedig harmadik lett. Október 23-án Pilismaróton a Marót kupán, Krenács Mirella és Czene Martin megszerezték a gyızelmet. Dőz Mahmud Can, Szilágyi János, Czene Gábor, Vanya Máté, bronzérmesek lettek. December 5- én Salgótarjánban a Nemzetközi Mikuláskupa bajnokságon Krenács Mirella és Krenács Loretta
nem talált legyızıre. Borda Hanna és Szilágyi János a második helyen végeztek. Varga Benjamin és Harik Ferenc az eredményhirdetéskor a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Annus Sándor és Jusztin Alexandra ugyan eredményhirdetéskor nem állhattak fel a dobogóra, de eredményesen szerepeltek Balassagyarmaton, Gyırben és Pilismaróton megrendezett versenyeken. A szécsényi karatézók július 19 – tıl - 24-ig Pilismaróton egy edzıtáborban vettek részt. A tábor végén sikeres övvizsgát tett: Krenács Loretta, Krenács Mirella, Czene Martin, Gál Mónika, Krenács Csaba, Varga Benjamin, Czene Gábor, Vanya Máté, Dőz Mahmud Can. December 14-én Balassagyarmaton az övvizsgán egy fokozattal feljebb lépet Harik Ferenc, Borda Hanna, Rigó Bertold, Szilágyi János. A szécsényi karatésok december 26- 30-ig Kıbányán egy téli edzıtáborban vesznek részt, ahol már a jövı évi versenyekre készülnek. Az elsı, 2010-es versenyük január 31-én Érden lesz. Az Indikátor SE. 2009-es éve Verseny szempontjából sikeres évnek mondhatják a szécsényi Indikátor SE. versenyzıi a 2009-es esztendıt, bár anyagi támogatás hiányában a szokásosnál kevesebb versenyen tudtak részt venni. Oláh József Csornán, az Aréna országos testépítı verseny masters II. helyezettje. Ugyanott a Bodysport Kupa országos testépítı verseny masters II. helyezettje. Budapesten a Fitparádé országos testépítı verseny masters II. helyezettje open 4. lett. Elsı helyre került Power Zona, Max Pump – masters I. helyét szerezte meg. Ugyanezen a versenyen a felnıtt fekvenyomó versenyen Lotharidesz Zsófia harmadik volt. Oláh József Nagyváradon a Nemzetközi testépítı verseny masters II. helyezettje. Logoson, egy nemzetközi testépítı versenyen a masters I. helyezést érte el. Ezen eredményei alapján Oláh József kvalifikálta magát a budapesti WABBA VB-re és a hamburgi NAC VB-re, melyeken sajnos anyagi támogatás hiányában nem tudott részt venni. A klubnak Oláh József vezetésével van egy jóga, harcmővészeti és egyéb sportelemekbıl összeállított bemutató csoportja. Az év során felléptek Gyırben a Tavaszi fesztiválon, Egerben, a Drogellenes napokon, Zánkán, a IUSY ifjúsági világtalálkozón, valamint Biatorbányban, Tabon, Fonyódligeten. Oláh József ez év májusában meghívást kapott az RTL- Klub esti Showder c. mősorába. A Sport oldalt összeállította és írta: Szenográdi Ferenc