De jó is ma elsõsnek lenni

III. évf. 4. szám • 2003. november • Alapítva:

De „jó” is ma elsõsnek lenni… Emlékszem – bár megvallom, már csak halványan – az elsõ napra a kollégiumban. Felkészítettek elõre: „Nem lesz könnyû, ne képzeld. Légy tisztelettudó, ne feleselj, s ha bántanak, ne árulkodj!” Megjegyeztem. Tudtam, könnyebb lesz, ha megfogadom a tanácsot, mégis féltem. Kicsi voltam akkor és senki nem ismert. Csak egy voltam a sok közül, ugyanolyan jelentéktelen senki… Aztán teltek-múltak a napok, megismertem néhány embert, akik felfigyeltek rám. Legtöbbjük a bátyám után ismert, negyedikes, illetve ötödéves volt. De az éremnek mindig két oldala van… Habár tartottam magam az „utasításokhoz”, sokaknak voltam ellenszenves. Nem tetszett nekik a stílusom? Vagy csak a póló, amit viseltem? Nem tudom. Utáltak és kész. Sokszor vágtam volna a szemükbe, hogy „Bocs, hogy élek”, de nem tehettem meg. Csak roszszabb lett volna. A negyedikesekhez szólni sem nagyon mertem, csak jó hangosan köszöntem elõre, napjában többször, ha az kellett. Volt ugyan, aki nem fogadta, de ez „nem

tört le”. Köszöntem, mert azt mondták: Kell!!! Voltak még érdekes dolgok. Máig bennem él például az összehívás a tusolóban. A méricskélõ tekintetek és a hang, mely nem volt baráti. De ez megtanított! Megtanított alapelvekre, amelyek egy közösségben nélkülözhetetlenek. A következõ nagyobb esemény a gólyaavató volt rengeteg diák elõtt. Nagyon tartottam tõle, bár tudtam, még senki sem halt bele. De a cél mégiscsak az, hogy égjenek az elsõsök. Mindenki röhögni jött oda (csak mi nem). Jók voltak a megérzéseim, mert nem én kaptam a legdurvább feladatot, azért elég ciki volt, hogy egy fiú osztálytársam tejszínhabot nyaldosott folpack-kal betekert arcomról. De láss csodát: nem haltam én sem bele. Félév után pedig már sikerült is beilleszkednem. Új barátokat szereztem, s már csak néhányan utáltak… Végül is, még a diákönkormányzat titkárának is megválasztottak. Nem hinném, hogy ez véletlen volt. Nem voltam szent, nem vagyok az ma sem, s tudom, a személyiségem még mindig sokat fog változni.

Számítógépet kaptunk

Ahogy a Tiétek is! Azt hiszem, azért vagyok ma olyan, amilyen, mert tartottam magam az elveimhez. Most mégis úgy gondolom, nem lennék ma kilencedikes. Személyiségi jogok ide, vagy oda, ha egy csepp nevelést sem kaphatnak azoktól, akik már megjárták ezt az utat, nem érthetik meg, miért jó felsõbb évesnek lenni. Minket még edzettek (bár szerencsére már csak lelkileg), de meg is lett a hatása. Nem riadunk meg, ha valaki nem úgy szól hozzánk, ahogy kellene. Ezt utólag is köszönöm az akkori tizenkettedikeseknek! Kedves mai elsõsök! Azt szeretném mondani, hogy ha megkérhetlek titeket, ne utáljatok minket, felsõsöket, mert mi sem utálunk titeket! Csak nekünk még furcsa az új divat! Esetleg, ha megpróbálnátok alkalmazkodni, ahogy mi is tettük annak idején! Jövõre én is 12-es leszek. Remélem, nem az elsõsök fognak minket avatni… Szabó Ágnes 11.a KERI

Carpe Diem!

Az Újvárosi Óvoda két gyermekszámítógépet kapott, melyet jelkéCarpe Diem! (=Élj a mának!) Mindennap elmondom magamban pesen Budapesten, a Csodák Palotájában vehetett át a vezetõ óvónõ ezt a két szót, hiszen soha sem tudhatjuk, mikor jön az a perc, amit egy nagycsoportos óvodás kíséretében. mindenki rettegve ejt ki: HALÁL. Sokakat érdekel, sokan félnek tõle A számítógépek a nyár folyamán érkeztek meg, és az ezzel járó elmúlástól is. Pedig jöhet a gyerekek óriási érdeklõdéssel fogadták. Hamar elsajábármikor, bárhogyan. Lehet, hogy betegség tították használatát, s a részükre íródott fejlesztõ játékokozza, vagy csak figyelmetlen volt az illetõ programokkal szívesen és örömmel ismerkednek azóta az úton, a kocsiban, vagy csak felült egy reis. A nagycsoportosok lelkesen tanítgatják fiatalabb tárpülõre. Soha nem mutatja magát elõtte, saikat a számítógépes játékokra. csak jön és mindent visz, ami eddig az éleKedvencük a Marcsi-matek játszóháza. Itt megismertet jelentette. Elviszi a boldogságot, szerelkedhetnek, s gyakorolhatják a legkisebb, közepes, legmet és minden földi jót magával ragad. Küznagyobb kifejezéseket. Az egérlak építése során a síkdeni nem lehet ellene, egyszer úgy is elér mértani formák közül a négyzet, a háromszög, a kör és mindenkit! Ezért minden napot kihasználok a téglalap felismerésére van lehetõségük. A „Gondola saját javamra, hogy bármikor jön értem a tam egy számot” játék az ugyanannyi kifejezés elsajátíhalál, én felkészülten állok elébe és elmondtására, a tõszámlálás fejlesztésére ad lehetõséget. A sohatom, érdemes volt élnem, és tudtam játrozatok kialakítása is kedvenceik közé tartozik. A küszani. Igen. Mert csupán egy játék az élet, és lönbözõ játékok eltérõ nehézségi fokban is játszhatók a ha nem játszol tisztességesen, elbuksz, majd gyerekek életkorának és fejlettségi szintjének megfelekimaradsz egy körbõl, és újból kezdhetsz lõen. mindent. De egy idõ után valaki nyer, és vaA zenei játékokkal még ezután ismerkedünk részlelaki veszít, a veszteseket ugyanúgy utoléri a tesebben. Önállóan is írhatnak zenét különbözõ hangvégzet, mint a nyerteseket. Tehát menekülni szereken megszólaltatva. fölösleges. Figyelj minden mozdulatodra, és Ezek a játékok végtelen sok lehetõséget biztosítanak használj ki minden lehetõséget, hiszen tua gyerekek fejlesztésére. dod: CARPE DIEM! Köszönjük, hogy hozzájuthattunk a számítógéphez! viola Sziroviczáné Kiss Ildikó Fürge Erika rajza • Szt. István Egyh. Ált. Isk. és Gimn.

ÉLETÜNK

III. évfolyam 4. szám 2003. november

Nyári élmény, vagy A boldogság és a szenvedés Ez a nyár is, mint minden nyár, a bulizással és a munkával kezdõdött. Van úgy, hogy valakinek igen sokat kell küszködni ahhoz, hogy egy picit jobb legyen az élete. Hát valahogy én ebben a helyzetben voltam, de az élet, mint tudjuk, kiszámíthatatlan és olykor sok szenvedéssel jár. Úgy gondolom ezen a nyáron sok szép dologgal megismerkedtem és rátaláltam a szerelemre. Vagyis néha boldog, néha meg teljesen egyedül vagyok. Lehet, hogy ez nem az a szerelem, amire én vágyok. De ez is olyan dolog, amit az embernek meg kell tapasztalni. Hát újra itt vagyok a suliban. A haverok meg a nagyon közeli barátok teljesen elterelik a figyelmem azokról a dolgokról, amelyek fájnak és nem szívesen gondolok rájuk. Szerintem, ezzel nem csak én vagyok így!! Velem a sok rossz ellenére, sok szép dolog történt ezen a rövid nyáron. Van úgy, hogy legszívesebben mindent, ami fáj és nehéz, azt kitörölném az életembõl, mint sok más ember. Van egy vers, amely szerintem sokat elárul sok hozzám hasonló emberrõl! Sosem tudtam eddig Milyen szép az élet! Mióta ismerlek csak Azóta élek! Szívem szíveddel Lágyan összedobban Szeretlek napról napra egyre jobban!! Ez a vers csak a boldogságot tükrözi, de mint tudjuk, vagy tapasztaltuk, nem csak a szép emlékek jutnak eszünkbe. Pedig a mondás úgy tartja, hogy mindig csak a szépre kell emlékezni!! Ez az állítás szerintem néha nem teljes. Remélem, vannak olyan emberek, akik nem ítélik el azt, amit írtam, mert én nem igazán vagyok az az ember, aki cikket tudna írni! De én azt hiszem, egyszer mindent ki kell próbálni!! „egy ember a tömegbõl” Kovács Julianna 12.a GJ

Drága anyám! Hogyan köszönjem meg, amit tettél értem? Te mindig velem vagy, és fogod a kezem. Óh, drága anyám! Ki ölében ringatva altatott engem, Áldjon meg ezerszer az én istenem! Áldott kezeddel felneveltél, Mosolyogva csókoltál, öleltél, Becsüllek, tisztellek, szeretlek, imádlak anyám! Tudom, ezt érzed, hisz úgy szólítasz: „babám!”

„Európai karácsonyok” képzõmûvészeti pályázat Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testüIete a Makó és térsége településein élõ általános és középiskolás tanulók részére hirdeti meg. A pályázat témája lehetõséget teremt a fiatalok részére az európaiság tudatosabb felvállalására, más kultúrák megismerésére, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó helyi szokások, hagyományok képi ábrázolására. Kérjük, hogy a pályázatra beküldött munkák elsõsorban sík jellegû ábrázolások legyenek (festmény, grafika, batik). A munkák mérete: max. 50x70 cm, keretezni, kasírozni nem kell. A beküldött munkák hátulján a következõ adatokat kérjük feltüntetni: név, cím, telefon, életkor (osztály), iskola neve, felkészítõ tanár (szülõ) neve. A munkákat szakértõi zsûri értékeli, a díjazás a beküldött munkák színvonalától függõen alakul. A beküldés határideje: 2003. december 5. (péntek) 12 óra. A beküldés helye: Polgármesteri Hivatal Makó, Széchenyi tér 22., Karsai Ildikó (tel.: 62/213-255/167 mellék) részére. Ünnepélyes kiállítás-megnyitó, díjkiosztás: 2003. december 11. (csütörtök) 15 órakor a Városház Galériában (Makó, Széchenyi tér 22., Városháza földszinti aulája). A kiállítás megtekinthetõ 2004. január 8-ig.

Kedves Úristen

Ma ez idáig elég jól áll a szénám. Még nem pletykáltam, nem jöttem ki a sodromból, nem voltam sem irigy, sem morcos, sem szemtelen, sem önzõ. Nem nyávogtam, nem panaszkodtam, nem átkozódtam, és nem ettem csokoládét. Még nem költöttem egy fillért sem. De mindjárt fel kell kelnem. Azt hiszem akkor nagy segítségre lesz szükségem…

Tudom, hogy néha a pohár betelt, De nem vitatkozom, te voltál, aki a bölcsõbõl kiemelt. A te erõdbõl élek, anyám! Bárki elõtt vallom, ez így van ám! Senki nem tudja a te világodat, De mindenki vet rád csúf szavakat. Én megértem fájdalmadat, esküszöm. Nálad ritka szó a boldogság, öröm. Nehéz, anyám, mindent elviselni, Aztán magadat mindig megalázni, Csak tûrni, tûrni, S a lassan múló napokat számolni. A hurok sajnos egyre csak szorul. Bízom benne, egyszer minden jóra fordul, De most már vár az álmok birodalma, Ahol tõled nem szakítanak el soha! Hebek Ágnes 9. o. GJ (a Szikszai Gy. Ref. Ált. Isk. volt tanulója)

2•

Marti Zoltán rajza Szikszai Gy. Ref. Ált. Isk.

IFJÚ TOLLFORGATÓK

Szerettem volna

Turi Tímea

Látni a tengert – Én már láttam a tengert. – mondta, mikor elõször mentem el mellette, és még nem tudtam a nevét. Bár siettem haza, még visszanéztem lopva a sarokról, vajon kihez szólhatott ez az addig ismeretlen fiú. Egy utcai szemeteskuka mellett állt, szürke öltözete a minket körülvevõ, vastagon borult éghez volt hasonló, s míg hosszan beleszívott a kezében szorosan tartott cigarettába, még mindig engem követett a szemével, talán nevetett is. Nem, nem tétován mosolygott, mint egy félénk udvarló, inkább, azt hiszem, kinevetett, mintha nem érdekelném. Nincs okom másfele hazamenni, gyõzködtem magam a következõ napon is, mintha a szokás, nem pedig a kíváncsiság tartott volna az ismerõs útvonalon. És a fiú ettõl kezdve minden nap ott állt, néha már úgy tetszett, várt, az utcakosztól meghatározhatatlan színû szemeteskuka mellett, és én nem tudtam róla semmit, a nevét se még, csak azt, hogy õ már látta a tengert. Tudtam, mert mindig, mikor mellé értem, hangosan és érthetõen elmondta ezt nekem, miközben csípte a szemem a cigarettafüst. Eleinte sokat derültem a tengeres fiún, visszatartottam a számra szélesen szertefutni akaró mosolyt, és csak miután lefordultam a sarkon, tudva, már nem követ azzal a szemtelen tekintetével, engedtem ki a jólesõ nevetést. Pár hét után persze idegesíteni kezdett ez az egész, egyszer pedig úgy megcsömörlöttem ettõl a soha újat nem hozó, naponta visszatérõ helyzettõl, hogy arra gondoltam, ráordítok, mint egy torokgyulladástól frusztrált kóristalány, és ha láttad, hékás, akkor mi van? Persze soha nem szóltam, tettem semmit, és semmi nem vett volna rá, hogy más útvonalat válasszak. Néha féltem, hogy nem lesz ott többet, mert már minden nap vártam az ismerõs mondatot, egyre többet gondoltam a fiúra, a hangjára és a tengerre természetesen. A lakásom tele volt akkoriban különféle elfelejtett eredetû, haszontalan, de kidobni se mert cetlivel, bevásárlóblokkal, kimaradt kisiskolás vinyettával, mind ugyanazokkal a szavakkal telefirkálva. Egyszer annyira szenvedtem, a fehér tapétára körmöltem rá a már százszor leírt mondatot: õ már látta a tengert. Mint az elsõ szerelmeket szokás, gyakran annyira erõsen gondoltam rá, hogy elfelejtettem; képtelen voltam pontosan felidézni az arcát, a görnyedten is elegáns

III. évfolyam 4. szám 2003. november

tartását, a hangszínét. Ilyenkor mormolni kezdtem magamban az egyetlen, de minden nap hallott mondatát, hogy a délután megszokott idejében újra megfigyeljem, persze mintegy titokban és messzirõl, a fiút, hogy mire mellé érjek, újra boldogan süthessem le a szemem. Olyan kiszámítható volt, olyan biztonságos: ugyanaz az arc, ugyanaz a hangsúly, ugyanaz a mondat. Ugyanaz a tenger... Felfoghatatlan hibának, véletlen tévedésnek tûnt, amikor egyszer nem találtam a helyén. Zavartan figyeltem az órám, elkéstem, vagy túl hamar jöttem? Mit illik ilyenkor csinálni?! Kit keressek? Hol? Mi a baj? Van egyáltalán? A koszos szemeteskukára kellett támaszkodnom, hogy el ne ájuljak; mikor elengedtem, akkor vettem észre az ujjam nyomán, hogy a kuka eredendõ színe milyen élesen és durván tiszta kék. Másnap persze csúnya, fáradt és figyelmetlen voltam az álmatlanságtól, viszont azt mégse mondhatnám, hogy nem reménykedtem. A remény, mint valami kis makacs kullancs, valami vérszopó, valami kiirthatatlan, befészkelte magát a zsigereimbe. Mikor befordultam azon a sarkon, ahonnan már látni lehetett a tengerlátó törzshelyét, majd belehaltam a szívdobogásba. És ott volt. Egyszerûen ott volt. A földet nézte, erõtlennek tetszõ kezébõl majdnem kiesett a meggyújtott, de nem szívott cigaretta, a fej kókadt, csak a haj zsíros esését látni. Kába volt, mint én. Mikor remegõ lábakkal elé értem, szokásomhoz hûtlenül megálltam elõtte, vártam, emelje fel a fejét, nézzen rám, a szemembe, ha mer, miközben próbáltam, nagyon próbáltam nem sírni, nem nevetni. Szerettem volna nyugodtabban lélegezni, mint ahogy képes voltam, amikor lassan és szégyenkezve rám emelte az eddig még csak dacosnak látott tekintetét. Nem volt erõm és nem is akartam megkérdezni: hol voltál, te állat, he, te engem megcsaltál, másnak meséltél, elfelejtettél, biztos. Csak a fejem tudtam megrántani, mért szólna az ember, ha nem tud pontosan fogalmazni. Õ tudott. Mindig csak fontos dolgokról beszélt és mindig csak a lényeget, ezért nem mutatkozott be sokáig. Mégis hazudott. – Én tegnap láttam elõször a tengert. – mondta, én pedig szerettem volna nem válaszolni.

Szerettem volna, hogy Ez a szerelem sokáig égjen. Szerettem volna az életem Veled leélni Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna. Szerettem volna, hogy Neked jó legyen. Szerettem volna, hogy velem Boldog légy. Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna. Szerettem volna, hogy Egy kicsit más legyél. Szerettem volna, hogy csak Nekem legyél. Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna. Szerettem volna, hogy Mindig velem légy. Szerettem volna, hogy elfeledd A múltad. Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna. Szerettelek téged, Tiszta és igaz szerelemmel. Szerettelek téged, ahogy még Senki másik embert. Szerettem volna, ha… Ha te is szerettél volna. Szerettem, a lelked, Szerettem a gondolataidat, Szerettem a sóhajaidat, Szerettem, ahogy alszol, Szerettem a tested. Szerettem mindent, Ami te voltál. Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna Szerettem volna, ha Igaz lett volna. Ha szíved nem mást Szeretett volna. Szerettem volna, ha… Ha te is ezt szeretted volna. Szerettem volna elmondani, Hogy a síron túl, A világ vége után is, Akkor is ha mást szerettél volna Én mégis-mégis csak Téged szerettelek Volna. Szabó Ágnes 11.a KERI

Varga Tímea rajza Szt. István Egyh. Ált. Isk. és Gimn.

•3

SZAVAINK SZÉPEK LESZNEK

Légy önmagad! Légy önmagad, ne más. Légy olyan, kinek minden szava igazság. Mert ha egyszer hazudsz, megteszed még egyszer. Közben észre sem veszed, hogy oda a becsületed. Nem fog benned bízni senki, oda lesz a hírneved. Ne hazudj, nem szabad. Add csak magad, légy önmagad!

Õrülten szeretni! Te megtanítottál õrülten szeretni. Égetõen boldognak lenni. Gondolataim mindig utánad jártak. Este mindig rólad álmodoztam. De mindig arra keltem én, Szerelmesnek lenni csodaszép. Egyszer megszólaltak a bús harangok. Romba dõlt az életem. Ezerszer kértem a jó Istent ne, ne hagyja ezt. Titokban vártalak én, ha más karján is voltam. Látod? Elvesztettem mindenem, a boldogságom, a szerelmem. Kijavítanám, ha úgy gondolod, hogy én hibáztam. Csak add a kezed a kezembe, újra légy enyém!

Csak nézlek. Olyan elérhetetlen vagy. Néha kívánlak, néha nem. De mindig akarlak téged! A felhõk felett látlak, ülsz egy nagy gomolyfelhõn. De én csak nézlek. Olyan elérhetetlen vagy. Szeretnék oda menni és megérinteni arcod, millió csókot adni hol homlokodra, hol nyakadra, De én csak nézlek. Olyan elérhetetlen vagy. viola Lassan eléred a szélét, A szakadék mélysége hív. Lassan, remegõ lábakkal, De elindulsz felém. Lassan összeszorítod szádat, Érzed a torkodban dobogó szíved. Lassan, elérsz engem, Én lebegek a mélység felett. Lassan a szélén állsz, És örömmel lépsz felém. Lassan húz a mélység, De te égsz a vágytól, Hogy megérints, hogy megölelj, Hogy megcsókolj, hogy velem légy, Lassan, lelépsz… Lassan, elérsz… És lassan, lassan, Tiéd a sötétség!

Egy hideg õszi reggel, Mint egy frissítõ zápor Úgy jelentél meg. Hosszú szõke hajad Válladat melengette, S apró két kezed Ijedten remegett. Fiatal voltál Még életre való, Fiatalon hagytál itt mindenkit, Mely fájdalmas volt. Ez évek során átéltél mindent, Jót s rosszat, Boldogságot és bánatokat. De senki sem érti, Hogy mitõl mondtad azt: Vége! De megtetted, Melynek soha nem kellett volna megtörténnie. Nem felejtem el Azt a mondatot, Melyet még most is a fülemben hallok. Itt hagyott! Nem értettem, Miért? Hogyan lehet ez? De mikor láttam koporsód a mélybe süllyedni, Akkor jöttem rá: Ez az élet! Tülkös Violetta JGY

4•

Ajtók világra mutatók, Tárva állnak némán. Csendet kergetnek – látván Ott vagyok én is egy mögött. Lelkesedett jövõt várok És a csend szívében megállok, Elragad valami, ami lágy. Néhány felhõ hív táncukba; Nyílt ajtókon menni – menni vágyom keresztül én Rajtatok. Ebben higgyetek Bennem és Istenben. Ignác 12 G Szt. István Egyh. Ált. Isk. és Gimn.

Vers

viola

Kovács Katalin 9.a GJ

Emlékek

III. évfolyam 4. szám 2003. november

Ezt láttam Ment az utcán, ballagott, Láttam, az élettõl semmit sem kapott A ruhája, mi rajta volt, kopott, S a tócsába egy nagy követ dobott. Látta a messzeségen át, Hogy egymaga egy néni állt, Átment érte, felkarolta, S átkísérte a túloldalra. S azt láttam, szegény gyerek biztos fáradt Az arcáról lerí a bánat Látom, nem kell neki kastély, Csak egyetlenegy utolsó esély. Hallottam, szólt a szíve: – Miért nem lehetek büszke kincseimre? Csak arra ami a zsebemben van – nincseimre. Erre a lelkem visszasúgta: Tudom, nehéz a szíved útja Ne ülj az élet keservében, Ülj le egy kis fa tövébe, Melyre büszke lehetsz, mert a tied S majd látod, hogy te neveled, Õ lesz a te aranykincsed. Látom, téged az utca nevel Téged minden gyerek kedvel, Ez az otthonod, a helyed, Ahol álomra hajtod a fejed. Hebek Ágnes GJ

Meg kell, hogy mondjam, Csodaszép dolog történt velem. Betöltöttem a régen várt 18 évemet. Ez évek alatt történt velem mindenféle, Mi említésre méltó Leginkább a szerelem. Egy olyan ember mellett Ki jó és tiszta volt, Emberséges és szeretetre méltó. Megadott nekem bármit, Amit egy férfi a nõnek szentel És én a szerelmemmel viszonoztam ezt. Szerettem, mert különleges volt, De ugyanúgy féltem Ettõl a csodaszép kapcsolattól. Féltem, hogy ez a boldogság lehetetlen És egyszer elveszítem. Igen, elveszítettem, Amit már bánok, Mert nélküle az életemre Ráborult egy szürke fátyol. Egy fátyol, Melyet még senki sem tépett fel, Azóta felhõtlenül boldog Nem voltam még senkivel. Nem mondhatja senki, Hogy nem teszek meg e célból mindent, De hiányzik, Mert nélküle Csak fél ember lettem. Sokszor virrasztok éjszakákat A képe mellett, Kívánom, legyen boldog És, hogy elfelejtsem. De Isten nem hallgat meg Csak kínoz és gyötör, S csendesen azt suttogja: …..Egy szerelem se örök! Tülkös Violetta JGY

NAPJAINK

III. évfolyam 4. szám 2003. november

Erdei iskolában jártunk Csodálatos hetet töltöttünk el Mártélyon, az idén, szeptemberben. Rengeteg programmal leptek meg bennünket a tanító nénik. Volt lovaglás, vízibiciklizés, kiflisütés, kagylógyûjtés, esti csillagnézés, ártéri erdõvel ismerkedés, levelek, termések gyûjtése, szélmalom megtekintése, diszkó, íjászat, sportverseny… Hamar eltelt az a néhány nap, de még sokáig fogunk emlékezni a sok-sok élményre. a Kertvárosi Általános Iskola 2. a osztálya nevében, Csizmás Klaudia

Hétfõn reggel nagy izgalommal ültünk fel a vonatra és elindultunk Mártélyra, az erdei iskolába.

Molnár Boglárka rajza 2.a Kertvárosi Általános Iskola

Bene Emese rajza 2.a Kertvárosi Általános Iskola

Borka Fruzsina rajza 2.a Kertvárosi Általános Iskola

Mezõhegyesi kirándulás Az Erdélyi püspök utcai óvoda középsõs és nagycsoportos gyerekei Mezõhegyesen voltak kirándulni, ahol megtekintették a híres nóniusz-lovakat, a lovardát, a kocsi-múzeumot, a több százéves platánfát, és még lovagolhattak és kocsikázhattak is. Nem mindennapi élményt jelentett számukra a vonattal történõ utazás is, amit a mai napig emlegetnek.

Amikor megérkeztünk, mindenki ujjongott, mert az udvaron megpillantottunk egy lovat és egy kecskét. Minden reggel az elsõ utunk hozzájuk vezetett, és üdvözöltük õket. Reggeli után naponta más-más érdekes programok következtek. A korai madárles, az agyagozás, az íjászat, lovaglás, nagyon tetszettek nekem. Remélem, máskor is el tudok menni. Borók Zsuzsanna 2.a

Csizmás Klaudia rajza 2.a Kertvárosi Általános Iskola

A mi iskolánk Talán, ha egy gyereket megkérdeznénk, mit jelent számára az iskola, valószínûleg a lelke mélyén ugyanazt gondolná, amit én: a második otthonom, ahol a sok tanulás mellett rengeteg gondoskodás, barát vesz körül. Egy csöndes kis utcácskában található közel kétszáz gyerek iskolája, a Szikszai György Református Általános Iskola. Az utcán már a hatalmas, „égig érõ” fák is valósággal vonzzák a tekintetet, nem beszélve a csodálatos, ámulatba ejtõ, szinte már-már parkhoz hasonlító udvarról. Amikor leülünk a hatalmas kert elõtti padokra, és felnézünk, a diófákon átszûrõdõ napsugár csodaszép látványt nyújt. Csodálatos a kilátás, ahogy elnézünk a templom tornya felé. Mikor visszatekintünk az épületre, gyönyörû virággal díszített ablakok, hatalmas nagykapu, valamint a tábla jelzi, hogy bár gyönyörû a környezet, mégis iskolában vagyunk. Ahogy beljebb lépünk az ajtón, és elmélázunk, mintha jelképesen jelezné az útelágazás azt, amit sok más mellett meg kell tanulnunk: jó és rossz között választani. Ahogy elindulunk befelé, érdekes faliújság várja az érdeklõdõket. A faliújság mellett található az iskolánk nagy büszkesége: a sok érem és oklevél. Mikor továbbmegyünk, eljutunk a termekhez, melyekben sok színes kép, tiszta, otthonos falak és szép függönyök vannak. Ezek a termek, amelyekben annyi vidámság, öröm ér bennünket. Bárki bármit mond az iskolánkra, én örülök, hogy ebbe az iskolába járok, mert ha nem ide járnék, nem ismertem volna meg a legjobb barátaimat. Harcsás Anita 8. o Szikszai Gy. Ref. Ált. Isk.

•5

MOZAIK

III. évfolyam 4. szám 2003. november

Megújultunk

Szép nyári este

Nyáron, az Újvárosi Óvoda Vásárhelyi és Tulipán utcai épületének vizesblokkja teljesen át lett alakítva, felújítva. Minõsége és jellege most már megfelel az uniós elvárásoknak. Szeptemberben határtalan örömmel vették birtokba a gyerekek. Harmonikus, modern környezetben kezdhettük a tanévet, mind a két helyen. Az épületek dolgozói és az ovisok nevében köszönjük a munkát és a segítõkészséget. Pappné Zsótér Eleonóra

Szép nyári este van Még nincs annyira sötét, Hogy elnyomja a Holdat a lámpa fénye. Nagyvárosi esték, mind egyformák, Én inkább ülnék most Veled! A város és a valóság perifériáján. Egy kertben a hintaágyon. Összebújva, ringatózva. Talán egy dalt dúdolva, vagy verset, Vagy még azt sem. Ölelésbe merülnénk, És nagyon vigyáznék, NEHOGY ELHIBÁZZAM!

Szeress

EU zászlóátadás Szeptember 30-án Makó EU zászlót kapott, amelyet bemutattak a város öszszes iskolájában. Minden intézménybõl 15 fõ kísérte az Uniós csatlakozásunk jelképét, egy-egy jelenlegi tagállamot képviselve. A küldöttség feladata egy EU ország bemutatása volt. Mi Finnországról mondtuk el a legfontosabb információkat a küldöttség, a diákönkormányzat és az iskola tanulói elõtt, kék-fehér ruhába öltözve. A küldöttségek a zászlóhoz csatlakozva, körbejárták a várost. Zenekari kísérettel értük el a végállomást, a Városi Sport-

csarnokot, ahol külföldi vendégek és makói polgárok üdvözöltek bennünket. Az ünnepélyes átadáson Dr. Wilfried Böhm és Dr. Buzás Péter polgármester úr mondtak beszédet. Az ünnepséget követõen, közkívánatra, a Kerozin együttes zenélt. Dalaikkal és stílusukkal mindenkit levettek a lábáról. Mikor a hangulat már a tetõfokra hágott, sajnos, a koncertnek vége lett. Ez a rendezvény egyaránt mindenkinek fontos volt, mert jelképezi hazánk biztos helyét az EU-ban. „Metu”

A vén diák – Kovács Andrea Négyen vagyunk testvérek, három lány és egy csöpp fiú. Mind a hárman a Galamb József Szakközépiskola tanulói voltunk, illetve vagyunk. A nagyobbik nõvérem, Andi már elballagott. Végzet az iskolával, kollégiummal. Õ már egy volt diák, vagy inkább egy vén diák? Többen is kérdezték tõlem az elsõ napokban, hogy van a nõvéred? Így jutott az eszembe, hogy kifaggatom! – Ha azt mondom neked, hogy Makó mi jut az eszedbe? – Az az 5 év jut az eszembe amely a kollégiumi nevelõk és az osztályfõnököm valamint a barátaim szeretetével nagyon gyorsan eltelt. – Mi hiányzik ezek közül a legjobban? – A kollégiumban, iskolában kötött szoros barátságok és a nevelõk gondoskodása. – Szívesen visszagondolsz ezekre az évekre? – Igen, szívesen visszagondolok, mert kellemes emlékeim vannak az elmúlt öt évrõl. – Nehezen illeszkedtél a kollégiumba?

6•

– A beilleszkedés kezdetben nehéz volt, de a nevelõtanárok kedvessége segített megszoknom az új, idegen környezetet. – Öt év után nehéz volt elválnod ettõl az élettõl? – Igen, mert ötödik tanév végére olyan barátságok születtek, amelyektõl fájó szívvel váltam el. Hiányzik Erzsike néni és Éva néni. Szélsõséges természetem miatt Éva nénit nagyon sokszor megbántottam és ezúton szeretnék bocsánatot kérni, hogy tiszteletlenül viselkedtem vele. – Hol tanulsz most, mik az elvárásaid, kilátásaid? – Október 27-tõl a Magyar Állami Vasutak RT. dolgozója vagyok, de terveim közt szerepelnek a fõiskolás évek. – Üzensz valamit a kollégistáknak? – A diákoknak üzenem, hogy élvezzék a diákéveket. A nevelõknek pedig, hogy tartsák meg kedvességüket. Kovács Katalin 9.a GJ

Egy rövidke szó, mit kimondani nehéz, Fõleg neked, kit elérnem oly nehéz. Szeretném elmondani, hogy mit érzek, De félek, te mindezt nem érted. Lelkem öröm, ha csak egyszer látlak, De mikor nem vagy velem, engem felemészt a bánat. Sír a szívem, kérlel a szám, Ám hiába minden, csak a magány néz le RÁM! Hutter Nikolett 10.a JGY

Olyan régen láttalak, hogy már a mosolyod is homályban lebeg elõttem! Már a hangod is halkul a fülemben, és már nem érzem bõröd bársonyos illatát. Bárcsak már itt lennél velem és felelevenítenéd az összes emlékünk. Szükségem van rád, mint levegõre. Szükségem van rád, mint a diónak a héjára, mint tavaszi délutánnak a langyos szellõre. Értsd meg, pár nap és elveszek! Már csak az éltet, hogy talán egyszer az utcán velem szembe jössz, és mikor meglátsz, odarohansz, felemelsz egészen a csillagokig és addig csókolsz, míg szükségem van rá!!! Oh, csak már itt lennél! viola

Alapítva: Kiadja: Makó Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Dr. Buzás Péter polgármester Felelõs szerkesztõ: Molnár László tanár, újságíró Szerkesztõség: 6900 Makó, Széchenyi tér 6. Szerkesztõbizottság: Szabó Ágnes 11.a (Erdei Ferenc Ker.-i és Közg.-i Szki), Kovács Julianna 12.a (Galamb József Szakközépiskola), Igaz Renáta 10.a (Erdei Ferenc Ker.-i és Közg.-i Szki), Kovács Miklós 11.g (Szt. István Egyh. Ált. Isk. és Gimn.) Nyomás: Makói Nyomda